Alyson Noel: Shadowland (Árnyékföld)

Hogy akadtam rá: Tetszett a

borítója Amazon.com-on. De előbb olvastam el csomó más sorozatot,
és mire észbe kaptam, a Könyvmolyképző kiadta. Gratula nekik
ismét.

Úgy általában az egészről: A kissé rosszra sikeredett második rész

után kíváncsi voltam Alyson Noel mit alkot. Mit is lehetne mondani?
Kezdjük a történettel.

Az eleje sutára sikerült az biztos. Ever még nem mondta el

Damennek, hogy mit is csinált. Ezt nem tudom, hogyan gondolta.
Nem érhetnek egymáshoz, mert akkor Damen meghal, és EZT képes
titkolni? Mondjuk jó, nem hónapokig, de jó pár napig.

Aztán miután Ever mindent bevall, jöhet az, hogy keresik a

gyógymódot, Damen elmondja, hogy ne higgyen Romannek, mert ő
kis hazug, lehet, nincs is nála az ellenszer, és Ever, ha lehet, minden
körülmények között kerülje Romant.
Akkor ugye a fülszövegben fény derül arra, hogy jön ez Jude gyerek,
aki feletébb ismerős Evernek és komolyan, az egész könyvet csak ez
mozgatja. Mármint, azért akarod tovább olvasni, hogy rájöjj, ki is ez
a Jude. Ami kb. ha jól emlékszem a feléig ki sem derül. Jó ez így?
Hogy a könyv feléig a fülszöveg teszi érdekessé? Elég rossz
megoldás...

A könyvről az összhatás... Ever... Ever szőke, kicsit plázapics*s,

merthogy Damen megkattan és mindenről le akar mondani, minden
anyagi dologról, mert szerinte a karma miatt ilyen szerencsétlen,
hogy eddig 600 évig élt Dorian Grayként (imádom Dorian Grayt),
vagyis addig élvezte a hedonizmust. Evernek persze ez nem tetszik.
Nem teljesen azért, mert mi lesz Damen BMW-jével, de azért
mégsem azért, mert Damen elveszti a stílusát, az egyéniségét.
Valahogy elég suta a könyv első fele, ahogy Ever a bébibiztos
kocsival és Damen új ruháival küzd.

Viszont utána... miután Jude bekerül a képbe. Akkor az ember már

kíváncsi, hogy mi is ő.

Megismerjük Damen karakterét, még jobban, és bevallom, jól meg is

utáltam. :D Mert Damen sír, hogy a halhatatlanok lelke majd a
Shadowlandbe kerül (Summerland ellentéte, nagy sötét, feneketlen
izé, ahol az ember elveszettnek, magányosnak, lélektelennek érzi
magát és senkivel, de senkivel nem tud kapcsolatba lépni.), és ezért
megpróbálja erejét nem öncélúan felhasználni, de nem is segít
másnak. Elzárja magát mindentől, de igen hamar rá lehet venni, hogy
legyen újra önmaga. Nem akar önző lenni, de mégis sikerül neki.

Akkor ott van Ever, aki kicsit szerencsétlen, kicsit önfejű, de már
nem annyira sötét, mint a második részben. Ez egy pozitív pont, bár
a felnőttéválástól még igen messze van.

Alapjában találtam benne pár logikai hibát. Az egész

Shadowlandozást pl. Hogy minden halhatatlan lelke odamegy,
miután meghalt. (Halhatatlanok, akik meghalnak, ez csak így
szópoénként is jó. De tudom, persze, a halhatatlan csak azt jelenti,
hogy természetes úton nem hal meg.) Honnan tudják biztosra?
Honnan tudja Damen, hogy az nem a pokol, és ő mivel sekélyes volt
odajut? Hmm?

Roman karaktere felüdítő volt a könyvben, őt nagyon szerettem,

másfelől, ami még tetszett, az a halál feldolgozása, mármint Riley és
az, hogy egész végig benne volt ez valahol nagyon mélyen, hogy
milyen is az elmúlás.

Összességében olvashatóbb, mint a második részt, ezért is kap

négyest. Látok én még ebben potenciált, csak valahogy Noel
elrontja a könyv felépítését, az első fele kicsit lapos, kicsit unalmas,
míg utána a végébe sűrít bele mindent, kicsit kapkodósan. Tinédzser
könyvnek egész jó.

Kedvenc karakter: Roman

Ami kifejezetten tetszett: Roman, Jude

Ami nem tetszett: Shadowland hülyeség egybőli elfogadása, Ever

tinisége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból