(3.

4)

ERDÉLY
ERDÉLY SAJÁTOS ETNIKAI ÉS VALLÁSI HELYZETE
Lakosság és társadalom:
- 1600 körül kb. 1 millió lakosa volt Erdélynek (magyar: 400 ezer, román 330 ezer,
székely 170 ezer, szász 100 ezer).
A fejedelem:

- gazdagságát a családi és a kincstári birtokok együttes jövedelme határozta meg, a

fejedelem volt az egyetlen igazi nagybirtokos.
A nemesség:

- 300–400 birtokos család volt, szétaprózott birtokokkal.

- → A leggazdagabbak: Kendiek, Apafiak, Csákyak, Bánffyak, somlyai Báthoryak, iktai
Bethlenek, Wesselényiek.
- A nemesség nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is gyenge volt, az erdélyi
országgyűlésen csak akkor vehettek részt, ha személyre szóló meghívót kaptak.
Jobbágyság:

- A síkvidéken magyarok – háborúkban nagy veszteségeket szenvedtek;

- a hegyvidékeken románok – a háborúk kevésbé sújtották őket, havasalföldi
bevándorlókkal még gyarapodtak is.

ETNIKAI KÉP
Románok:
- A XVI. század végétől jelentős betelepülési hullám figyelhető meg.
- Túlnyomórészt hegyvidékeken telepedtek le, vándorló pásztorkodást folytattak,
csak egy részük élt letelepülve, jobbágytelken gazdálkodva (juh, szarvasmarha; és
termékeik után adóztak).
- Egy szűk csoportjuk felemelkedett és integrálódott a magyar nemességbe
(Kendeffyek, Macskássiak).
Székelyek:
- Középkori, nemzetiségi alapon nyugvó társadalmuk (3 rend: 1. főemberek-
„primorok”; 2. lovon szolgáló „lófők”. 3. gyalogos „község”) a XVI. század közepére
fölbomlóban volt.
- Az elszegényedett, katonáskodni már nem akaró/tudó, előkelők szolgálatába álló
székelyek jobbágyi sorba kerültek, de régi szabadságjogaikra hivatkozva igyekeztek
kibújni az adófizetés alól:
- terheik növekedése miatt először 1562-ben lázadtak fel, majd a század végén újra –
1596 februárjában Bocskai István verte le a felkelésüket („véres székely farsang”);
→ 1601-ben Báthory Zsigmond megerősítette régi szabadságjogaikat.
(3.4)

Csakhogy így a székely katonaság száma nagyon lecsökkent, ezért Bethlen Gábor
1622-ben elrendelte, hogy az a székely, aki a jobbágyi státuszt választja, köteles adót
fizetni – sokan újra katonáskodni kezdtek, vagy elvándoroltak Székelyföldről (így a
székelyek kb. 15 000 fős sereget tudtak kiállítani).
Békeidőben a székelyek közül kerültek ki a fejedelmi testőrség tagjai.

Szászok:
A XVI–XVII. században is megőrizték középkori eredetű kiváltságaikat:
→ közösen, egy összegben adóztak;
→ maguk választhatták meg elöljáróikat, tisztségviselőiket, az erdélyi
országgyűlésbe küldötteiket;
→ a XVII. században azonban kiterjesztették rájuk is a fejedelmi bíráskodást,
városaikban idegenek is vehettek házat.
▪ Közösségük élén Nagyszeben állt, amelynek polgármestere (szász gróf) irányította a
„szász nemzetet”. A szász városok (Brassó, Beszterce, Segesvár) az ország legszebb,
leggazdagabb városai voltak.
→ A városok vezetését gazdag kereskedők, iparosok alkották.
▪ A szász földművesek nem jobbágyként, hanem szabad parasztként éltek.

VALLÁSI KÉP
A reformáció megjelenése és irányzatai:
▪ A reformáció először a szász városi polgárság körében terjedt (evangélikusok);
▪ a magyarok körében a kálvinizmus terjedt el (de voltak unitáriusok is);
a székelyek nagy része katolikus maradt (de voltak reformátusok és unitáriusok is);
a románság megmaradt ortodox (azokat a vallásos személyeket vagy csoportokat,
akik vagy amelyek az adott vallás tanait a lehető legpontosabban, legszigorúbban vagy
legősibb válfajában követik, különösen a kereszténységen és a judaizmuson belül)
hitűnek.
 Míg más országokban vallásháborúk dúltak, Erdélyt a vallási türelem
jellemezte:
▪ 1557-ben az erdélyi országgyűlés kimondta a katolikusok és evangélikusok;
1564-ben az evangélikusok és a reformátusok;
 1568-ban, a tordai országgyűlésen pedig a János Zsigmond által is
támogatott unitáriusok szabad vallásgyakorlását is.

Ezek után az erdélyi ún. 4 bevett vallás (katolikus, református, evangélikus,

unitárius) mellett a szabad vallásgyakorlat és önkormányzatiság megillette az ún.
megtűrt felekezeteket is (pl., ortodoxok, izraeliták), azonban papjaik nem
részesülhettek kiváltságokban.

AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ÁLLAMSZERVEZETE

A FEJEDELEMSÉG ELSŐ ÉVTIZEDE
- A drinápolyi békekötés (1568) után megkötött speyeri egyezmény (1570) révén
1571-ben jött létre az Erdélyi Fejedelemség:
(3.4)

- a speyeri szerződésben rögzítették, hogy II. János (János

Zsigmond) fiági örökös nélküli halála esetén a fejedelmi trónt a
Habsburgok öröklik;
- János Zsigmond 1571-ben meghalt örökös nélkül, azonban az
erdélyi rendek nem hajtották végre a megállapodásban foglaltakat,
hanem fejedelemmé választották Báthory Istvánt (1571–1586):
→ a fejedelemválasztást a
török szultán megerősítette;
→ a törökök számára
elfogadható volt az is, amikor Báthory István
1576-ban lengyel király lett és ekkortól bátyja,
Báthory Kristóf helyettesítette őt vajdaként
Erdélyben.

Az Erdélyi Fejedelemség területe két nagy

részből állt:
- az egykori, középkori erdélyi vajdaság és
- a Partiumnak (magyarországi Részek) nevezett tiszántúli magyar vármegyék:
Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke,
továbbá 1571 előtt és a török kiűzése után Arad és Szörény vármegyék is.

A FEJEDELMI HATALOM:
- Az erdélyi fejedelmeket az erdélyi országgyűlés választotta, de a hatalom tényleges
gyakorlásához szükség volt a szultáni megerősítésre is: kinevező okirat és a
fejedelemség kötelezettségeit rögzítő athnamé:
 Erdély vazallus fejedelemségként évi adót kellett, hogy fizessen, továbbá
ajándékokkal tartozott a szultánnak;
 a temesvári pasa ellenőrizte a fejedelemség külügyeit, de a szomszédos román
fejedelemségekkel ellentétben a belügyekbe nem szólt bele.
A fejedelmi hatalom Erdélyben erősnek számított a korban, mert:

- nem korlátozta komolyabb rendiség, az erdélyi főnemesek – a magyarországi

főurakhoz képest – kisebb birtokokkal és így kisebb befolyással rendelkeztek;
- a fejedelmek, akik általában a Partium gazdag nagybirtokosai közül kerültek ki,
jelentős magánvagyonnal bírtak, amelyet kiegészítettek
- az igen jelentős uralkodói bevételek a fejedelmi birtokokból, az iparból és a
kereskedelemből, a monopóliumokból (bányászat, pénzverés),

a fejedelem rendelkezett a hadsereggel.

Erdélyben nem alakult ki a kora újkori Nyugat-Európában jellemző tagolt,
professzionalizálódó hivatalrendszer.
 A fejedelemség legfontosabb irányító szerve a kancellária volt:
(3.4)

a nagyobb kancellária irányította a törökök beleegyezésével a külügyeket és

intézte a belügyeket;
→ a kisebb kancellária a jogi ügyekkel, a fejedelmi bíráskodással foglalkozott.
Léteztek még pénzügyi (kincstartó) és hadügyi (pl. udvari főkapitány) tisztségek is,
amelyeket azonban a fejedelem gyakran rokonaival, fontosabb tanácsadóival töltött be.
A fejedelem mellett tevékenykedő fejedelmi tanácsnak csak véleményezési joga volt.

AZ ERDÉLYI ORSZÁGGYŰLÉS
 Erdélyben 3 népcsoport élt:
magyarok, szászok, románok;
3, jogi értelemben vett nemzet volt:
→ magyar nemesek,
→ székelyek,
→ szászok, akik az 1437-es Budai Nagy Antal-
vezette parasztfelkelés idején szövetségre léptek
(kápolnai unió) és ennek alapján vettek részt a
rendi alapon szerveződő országgyűléseken.
Az erdélyi országgyűlés:

- általában évente 2-3 alkalommal ülésezett úgy, hogy a fejedelem hívta össze és az
általa javasolt napirendet tárgyalták;
- egykamarás volt (szemben a magyarországi kétkamarással);
- résztvevői: a törvényhatóságok és városok képviselői, a magas kormányzati
tisztségviselők és a fejedelem meghívólevelével érkező ún. regalisták (közjogi
méltóságot nem viselő világi és egyházi előkelők voltak;
- rendjei az uralkodóval szemben nem tudtak ellensúlyt képezni:
→ heterogén összetételük miatt (a magyarok, székelyek, szászok ellentéteit a
fejedelem kihasználta), illetve amiatt, hogy
→ a magyarországi országgyűléssel szemben,
ahol a rendek adómegajánlási joga komoly
eszköz volt a kezükben, Erdélyben nem volt a
fejedelemnek akkora mértékben szüksége pl.
a rendkívüli hadiadóra.