Kollégiumtörténet

A Debreceni, Sárospataki és Bethlen kollégium

diákönkormányzata

Varga Zsolt

Kollégiumi nevelőtanár szak

2013/2014-es tanév

Dr. Bodosi Béla

Eszterházy Károly Főiskola

Neveléstudományi Tanszék

1
 A diákok oktatási intézményen belüli jogainak kialakulása a kora
középkorhoz köthető, amikor a létrejövő egyetemek kiváltságaik révén teljes függetlenséggel
bírtak. A középkor társadalmi felfogása nem ismerte az emberi jogegyenlőség fogalmát, mivel
a rendi alapon szervezett társadalomban csak a kiváltságos társadalmi csoportok
rendelkezhettek jogokkal. Az egyetemi élet tanárok és diákok autonóm közösségeként
lehetővé tette, hogy saját belső szabályrendszerrel rendelkezzenek, amely biztosította, a
diákok kötelességei mellett a jogaikat is. A történelem folyamán a diákok autonóm
szerveződése és saját érdekeik mentén való jogaikhoz való ragaszkodás miatt gyakran alakul
ki konfliktus az intézmény tanárai, vezetői és diákjai között. Általában minél nagyobb súllyal
és diáklétszámmal rendelkezett egy intézmény annál inkább tudták a diákok jogaikat
érvényesíteni. Dolgozatomban a magyar reformáció egyik legfontosabb intézményének a
Sárospataki, Debreceni és Bethlen kollégium diák önkormányzatiságát mutatom be.

A Debreceni Kollégium felsőbb tanulmányokat folytató diákjai 16. század

végén már dokumentálhatóan önálló diáktársadalmat alkottak, és magukra vonatkozóan a
communitas és az universitas scholae mellett leginkább a Coetus elnevezést használták. A
fennmaradt diáknévsorok szerint a Coetusnak 1589-ben 51 tagja volt. A 17. században a
diáklétszám növekedése miatt ez a rendszer fenntarthatatlannak bizonyult, ezért létrehoztak
egy új képviseleti rendszert, amelynek legfőbb intézménye a senatus scholasticus volt. Ez az
intézmény szeniorból, helyetteséből, a kontraskribából és az esküdtekből (jurátusokból) állt. A
testület felügyelte a Coetus tagjainak hitbeli és erkölcsi életét, illetve kezelte a pénzügyeit is.
A diákokat tanulmányi előmenetelük és magaviseletük alapján rangsorolta, és ezek alapján
osztotta szét közöttük a jótéteményekből származó pénzforrásokat. Döntött a külföldi
ösztöndíjakról a helyi preceptori és a vidéki rektori hivatalok betöltéséről, valamint a legáció
rendjéről is. A Kollégium életét 1792-ig a városi tanács felügyelte. Az iskola egyházi jellegét
ez azért nem sértette, mert a felvilágosodás koráig a debreceni egyháztanács (konzisztórium)
befolyásos tagjai jórészt a városi tanács tagjai voltak. A város iskolafenntartó jogát a
Kollégiumot támogató erdélyi fejedelmek is elismerték. A város gondoskodott az ifjúság
anyagi és szellemi ellátásról, amely kezdetben nem kívánt beavatkozni a Coetus belső életébe.
Ugyanakkor idővel anyagi okok miatt feszültségek támadtak a város és a Coetus között. Az
1627-es zendülés oka például az volt, hogy a városi tanács az iparos céhek diákoknak szánt
adományát templomépítésre fordította. Mivel 1629-ben, 1644-ben, 1648-ban és 1657-ben
újabb diáklázadások következtek be, ezért Komáromi Csipkés György rektor 1657-ben
létrehozta Debreceni Kollégium első ismert törvényeit (Leges Scholae Debreczinae). Ezek a

2
törvények leszűkítették a Coetus önrendelkezési jogait és megerősítették a Kollégium
rektorának, illetve fenntartójának a pozícióit. A rendelkezések értelmében a szenátus
intézménye megszűnt, ami miatt a diákok önrendelkezésének jelentős korlátozása következett
be. Az 1792. évi budai zsinat határozata értelmében a református iskolák az illetékes
egyházkerületek fennhatósága alá kerültek. A Debreceni Kollégium tevékenységét ettől
kezdve a városi tanács helyett Tiszántúli Református Egyházkerület felügyelte. Az 1792-ben
életbe lépő új iskolai törvény a változás jegyében tovább csökkentette a Coetus jogait, mivel
megszüntette az önálló gazdálkodását, és helyette a fenntartó kollégiumi gondnokot, illetve
pénztárost nevezett ki. Az 1849-as iskolai törvény előírásai következményeként a tagozatokra
bomló Kollégium minden egyes iskolája önálló tantestületet állított föl saját igazgatóval, s
ebben az új oktatási szerkezetben fokozatosan háttérbe szorult a Coetus egykori hagyománya.
A 19. század első felében a debreceni diákság tett még néhány kísérleteket a Coetus korábbi
jogainak visszaszerzésére, de ezek eredménytelenek maradtak. Végül a század második
felében a Coetus elnevezés már csupán a bennlakás intézményét jelentette, a 20. század első
felében pedig magát a kollégiumi szobát, illetve az egy szobában lakó diákok közösségét. A
Coetus elnevezés ma már nem használatos Debrecenben. 1

Az intézmény törvényeinek és szabályainak betartásáért először szenátus volt a

felelős, amelyet az 1657-es iskolai törvények megszüntetnek. Ennek utódaként jön létre az
iskolai törvényszék, a sedes scholastica intézménye. A szenátus korábbi széles hatásköre
helyett itt már elsősorban csak a bíráskodásról van szó, így a sedes fogalma azonos lett az
iskolai törvényszék fogalmával. Az 1792. évi törvények előírták a jegyzőkönyvek pontos
vezetését, illetve a kiszabható büntetések rendjét is szabályozták. A törvényszék elnöke a
rektor volt, tagjai pedig a szenior, kontraskriba és az juratus (esküdt diákok) voltak. Az iskolai
törvények szellemében a 19. század közepéig a sedes hozott döntést minden kollégiumi
fegyelmezést érintő ügyben. A törvények szigorúan büntették évszázadokon át az
istentiszteletek elmulasztását, a kártyajátékokat, a részegeskedést, a tiltott helyen való
dohányzást, káromkodást, az elöljárókkal szembeni tiszteletlenséget, a legációban való
botránykeltést és a magyar nyelv használatát. Súlyos fegyelmi vétségek esetén a büntetés akár
megvesszőzéssel és börtönbüntetéssel is járhatott. Legsúlyosabb esetben ki is csaphattak
valakit. Erre általában sorozatos vétségekkel lehetett rászolgálni, de ehhez a 18. század
végétől már fenntartó jóváhagyása is kellett.2
1
Kocsis Elemér szerk.: A Debreceni Református Kollégium története, Debrecen 1998.

2
Kocsis Elemér szerk.: A Debreceni Református Kollégium története, Debrecen 1998. 700-703 o.

3
 Az 1531-ben alapított Sárospataki iskola az idők során nagyfokú önállóságra tett
szert, s apróbb kellemetlenségeken túl a 18. század folyamán sem avatkozott be a központi
hatalom az életébe. Így az országos irányítástól lényegében már a protestánsok 1791. évi
vallás- és tanügyi autonómiája előtt is mentesült, illetve az egységes református tanrend
hiányában a többi kollégiummal szemben is cselekvési szabadságot élvezett. Szintén kevés
befolyása volt az intézeten belüli dolgok alakulására a városi magisztrátusnak. A Kollégium
irányításában és működtetésében döntő szerepet vállalt a diákönkormányzat, amelynek felső
vezetését igyekeztek az eminens tógátusok közül kiválasztani. Ez azért volt fontos, mert a
főtisztviselők, a senior és a contrascriba a mindennapi teendők mellett, az iskola kiterjedt
gazdálkodásának a vezetői is voltak. Létezett még a tizenkét elsőrendű, kiváló diák alkotta,
ugyancsak évente választott iskolatanács vagy iskolaszék, amely a lényegesebb belső
igazgatási és fegyelmezési-jutalmazási kérdésekben döntött. Bár a 18. században itt is
elkezdődött a diáktisztségekkel párosuló jogok megnyirbálása, amiért a seniort szigorúbb
ellenőrzés alá vonták, de a diákönkormányzat hagyományosan nagy ereje a századfordulón
még továbbra is változatlan maradt.

Sárospatakon diákok nagyobb szerepet vállaltak az intézmény gazdasági és

pénzügyi irányításában, mint Debrecenben, aminek következtében önkormányzatigásuk
fenntartása mellett gazdasági kiváltságaik is meghatározók voltak. Ez miatt következhetett be,
hogy jogaik biztosításáért akár fegyvert is hajlandóak voltak fogni. Az első eset 1618-ban
történt, amikor az ifjúság testületileg és fegyveresen kelt előjogainak védelmére. A vita a
borkimérés joga körül bontakozott ki, mivel annak bevételei a nagydiákok közösségét a
coetust illették meg. A kollégium kocsmájának borkimérési jogáért indított fegyveres
küzdelemben egy diák életét vesztette. Az egyházi és világi vezetők a tragikus eseményt
követően az iskolai törvényeket olyan rendszabályokkal egészítették ki, amelyek tiltották az
iskola falain belül és kívül lévő zavargásokat.

A zempléni egyházmegyei zsinat 1648-ban új rendszabályok életbeléptetését

határozta el. A döntés elsősorban a tanítási rend átalakítását célozta, de érintette a coetus
kezelésében lévő anyagi javak felhasználását is. Az alumnusok számát 40 főre csökkentette,
ugyanakkor kötelezte az ifjúságot, hogy jövedelmének egy részét fordítsa az iskolai
közcélokra, például az épületek karbantartására. Az diákság a saját kiváltságai elleni
támadásként értékelte a döntést, aminek következében fellázadt és elhagyta az iskolát. A
megmozdulásnak szociális okai is voltak, mivel a nem nemes származásúak saját költéseiken
voltak kénytelenek tanulni, míg a lelkésznek készülő diákok támogatást kaptak és nemeseket

4
szüleik tanították. Ugyanakkor a diákok egységes fellépésében megmutatkozott a
demokratikus szellemiség, mivel azok is fellázadtak és részt vettek a tiltakozásban, akiket az
új törvények nem érintettek. A diákok nemcsak gazdasági érdekeit miatt keltek fel, hanem
saját önállóságukat biztosító intézményeik védelmében is, mivel tisztában voltak azzal a
közösség jogai egyéni jogok biztosítása árán érhető el. A diákönkormányzat állapotnak a
fennmaradását biztosította az 1794. évi deákzendülés is, amely során egy hétig verekedésekre,
ablaktörésekre, gúnyiratok terjesztésére és a tanárok életveszélyes megfenyegetésére került
sor, mivel a rector az iskolaszék megkerülésével döntött egy hallgató megbüntetéséről. 3

A "diákgazdálkodás" utolsó nagy korszaka az iskola életében a 18. század

végétől 1850-ig terjedt. A kollégium oktatási és gazdasági irányítása a curator és a vice-
curator kezében volt, akik az egyházkerületnek tartoztak beszámolni. A korszak főgondnokai:
Vay József (1796-1821), Lónyai Gábor (1821-1824), Teleki József (1824-1850) döntéseit és
tanácsait figyelembe véve működtek az ellenőrző, szervező és végrehajtó tisztségviselők,
elsősorban a kollégium rectora, a seniori számvevőszék tagjaival együtt, akik együttesen
időről-időre áttekintették az iskola gazdasági folyó ügyeit. A seniort gyakran utasították a
hiányosságok korrigálására. A rector a "curatoratus vagy superintendentialis gyűlések által
eleibe adott rendelkezéseknek végrehajtója" volt. Összekötő szerepet játszott az irányító,
rendelkező curatoratus, az egyházkerület és a gazdasági végrehajtó apparátus között.

A diákok a belső gazdaságban közvetett módon vett részt. A külső

gazdaságban a diák tisztségviselők főleg szüret alkalmával kaptak megbízatást teendőik
elvégzésére. A kollégiumnak számos gazdasági, erkölcsi illetve pedagógiai haszna származott
a diák tisztségviselőkből. A diákok sokkal becsületesebben végezték munkájukat, mivel ha a
diák csalt és rajtakapták, akkor könnyen kicsaphatták a kollégiumból, ami számára a létező
legnagyobb büntetés volt. Az által, hogy a diákok részt vállaltak az iskola anyagi alapjainak
az előteremtésében, szegényebb diákoknak nagymértékben segítséget nyújtott, hogy
tanulmányaikat el tudják végezni. A diákgazdálkodásnak fontos pedagógiai haszna is volt.
Minden tisztségviselőnek törvényben előírt feladata volt, akik bizonyos mértékig függőségi-
hivatali viszonyban voltak egymástól, így számon kérték egymás munkáját. Ez által a
kollégium megteremtette számukra a gyakorlati képzés lehetőségét. Ez fajta életre nevelés

3
Hörcsik Richárd: A Sárospataki református Kollégium diákjai 1617-1777. Sárospatak, 1998.

5
fontos és meghatározó része volt a protestáns autonómiának, ami biztosította itt megvalósuló
diák önkormányzatiság egyediségét.4

A pataki diákság a 16-18. század során féltékenyen őrizte kiváltságait. Egyre

inkább hatása alá került annak a folyamatnak, amely az iskolát már maga mögött tudó, de a
tanulás révén kiváltságos közösségbe került lelkésznemzedékek életében végbement. A
század második felében annak mintájára önmagát is ilyen kiváltságos közösségnek, „rendnek”
tekintette. A kocsmáltatás joga az egyik gazdasági alapja volt annak a közösségnek, melynek
keretei között lehetőség nyílt a társadalmi felemelkedésre. Ezért annak védelmét az ifjúság
alapvetőnek tartotta, s ha sérelem érte, következetesen fellépett ennek értelmében.

Az 1622-ben alapított Bethlen Kollégium a történelem viharos eseményei

miatt gyakran volt kénytelen változtatni székhelyét. Ugyanakkor az intézmény jelentős
kiváltságokkal rendelkezett és anyagi támogatásban részesült, amely biztosította, hogy az itt
tanuló diákság jelentős szerepet vállaljon az intézmény életének megszervezésében és
irányításában, amelynek napirendje szigorúan meghatározott szabályok között valósult meg.
A régi gyulafehérvári diák-törvényekben világosan kifejezésre jutott az a törekvés, mely az
önvédelem és a fennmaradás érdekében meghatározta sok középkori egyetem diáktársaságát.
A diákközösségek és a szállást adó városok sokszor, mint ellenfelek álltak egymással
szemben, s ez a szembenállás hozzájárult a diákság zárt testületté fejlődéséhez,
privilégiumainak megszerzéséhez és védelméhez. A diákközösségeknek létérdeke volt az,
hogy ne adjanak okot a külső fórumok megrovására vagy beavatkozására. Ezért a Tanuló
Társaság nemcsak tagjai erkölcsiségét és munkáját, de önmagának társaságként való
fennmaradását is védelmezte. Ezért kerül a kizárási okok között első helyre az engedély
nélküli kint éjszakázás, illetve főbenjáró bűnnek számított az is, ha valaki részegen a
templomban botrányt okozott. A kicsapás az egész ifjúság szeme láttára, harang-
(csengettyű-) kíséretében valósult meg. Ennél súlyosabban már csak azt büntették, aki
józanon vagy részegen, kivont karddal, töltött puskával, illetve más fegyverrel társaira támadt,
illetve valaki mást fegyveres párbajra hívott. Az intézményből az ilyet eltávolították,
megvesszőzték és világi hatóságok elé állították. A diákok társaságának (societas)
fegyelmező ereje nélkülözhetetlen volt a diákok együttélése. Ez a fajta realizmus jellemzi
Bethlen Gábor által a kollégiumnak kiadott Utósításai is, amely nemcsak a tanítókat és rektort
szólítja fel a fegyelem kialakítására, hanem egyúttal alumnusait és az összes diákokat is azzal
4
Hörcsik Richárd: A Sárospataki református Kollégium Gazdálkodása (1800-1919) -
http://epa.oszk.hu/00000/00005/00013/utak1.html

6
a céllal, hogy ne adjanak alkalmat kívülállók botránkozására és gáncsolására. Az Utasítás
egyes pontjai leleplezik a kor diákviszonyait, még más pontok messzire tekintő tanácsokat
közölnek, s végül utasítást adnak arra, hogy a törvények alkalmazásával erősítsék belső
rendjüket. A kollégiumnak kiadott Utasítás a következőket tartalmazta: „Egyik a másiknak
lakásába szóbeli vagy fegyveres mérkőzésre ne törjön,” „A kollégiumot csapszékké tenni
illetlen és gyalázatos. Eltiltjuk tehát a kollégiumban a borkimérést”, „Rosszkor való nagy
borivásoktól növendékeink tartózkodjanak.” „Arra törekedjenek, hogy a szabad tudományok
valamennyi tételeit rövid foglalatban tanultassák [...] s inkább tartalmat, értelmet, mintsem
fölszínes szavakat véssenek elméjökbe.”5

Gyulafehérvár 1658. évi pusztulása s a Kollégium 1662. évi áthelyezése új

korszakot nyitott a főiskola belső életében. Rendjét az 1662-ben Vásárhelyi Péter rektor-
professzor által összeállított szabályzat határozta meg, akinek törvényei hat kérdésben
szabályozták a diákéletet. A diákközösség életét a viselkedést, tanulást, öltözködést
meghatározó 29 általános törvénycikk, továbbá a jövevény és távozó diákokra vonatkozó 6, a
privát tanítók kötelességeit meghatározó 6, a cipó osztóra (praebitor) vonatkozó 8, a hetes
felügyelő diákra (oeconomus, apparitor) vonatkozó 13, az éjszakai felvigyázókra és a kapus
diákokra (vigilek) vonatkozó 5 törvénycikk határozta meg diákok napirendjét. A törvények 50
féle pénzbüntetést állapítottak meg. A törvények betartására az iskolai ítélőszék vigyázott,
amelynek tagjai a legidősebb diákok közül választott „observatores” vagy „iurati”
(felügyelők, esküdtek) voltak. A törvények és azok végrehajtása a diákságot közösséggé
formálta. Sokszor nevezték ezt a közösséget „respublicának”, mivel az élén álló seniort és
contrascribát a főis- kolás diákság évente általános szavazással választották meg. A két fő
tisztségviselővel együtt a jurátusok és az osztálytanító diákok (publicus praeceptorok) minden
bírságtól mentesek voltak. A contrascriba inkább a fegyelmi ügyek főnöke volt, a senior pedig
a diákság eltartására rendelt jövedelmek, az alumniákat biztosító természetbeni és pénzbeli
bevételek adminisztrátora. 6

A kollégiumban professzori vezetés és tekintély csak úgy érvényesülhetett,

ha az a diákság bizalmára támaszkodott. A diákság elsősorban tudományt és tanítani tudást
várt professzoraitól. De mivel a diákságot minden pontatlanságért büntették, professzorainak
sem nézte el az óramulasztást. Visszautasította a diákbíróság hatáskörébe való professzori

5
Juhász István: Diákélet a Bethlen Kollégiumban
http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3190.pdf
6
un.

7
beavatkozást, s felháborodott, ha a professzorok bizalmi embereik útján akarták a diákságról
információt szerezni. A kollégiumi birtokok gazdálkodásába a diákság sokféleképpen
bekapcsolódott, s éppen ezért vagyonára, amely létalapját is biztosította, féltékenyen
vigyázott. Ennek következtében, ahogyan Sárospatakon itt is gyakran került összetűzésbe az
eltérő érdekeik miatt a diákság a város polgáraival.

A kollégiumi szabadság elsősorban a közszabadok számára volt vonzóerő s

lett további emelkedésük elérhető eszköze. A kollégiumi diákszabadság szempontjából ez azt
jelen- tette, hogy olyan falvak és városok küldték ide nemzedékeken át a fiaikat, amelyek a
tanuláshoz való jogot, mint szabadság törekvéseik részét tekintették és védelmezték. A
kollégiumi privilégiumok és törvények olyan életet zártak körül, amelyik a maga más
voltában szolgálta az erdélyi magyarságot, a református egyházat és a közös erdélyi kultúrát.
A diákszabadság feltételét, mindenki önkéntesen vállalta, s fenntartásáért a törvény szigorával
őrködött és engedelmeskedett. A diák-önkormányzat fenntartói egyben a polgárjogok
várományosai is voltak, akik a polgárjogok teljességét, a diákszabadságot csak a felserdült
ifjúként nyerhették el, amikor a subscriptio által diákokká váltak. A diákszervezet ráadásul
nem vált a felülről való önkény eszközévé, amelyet elsősorban a diák tisztségviselők
választása biztosított.

A Habsburg uralommal a diákságnak több száz éves törvényei és fejedelmek

által biztosított autonómia által lévő jogai is egyre inkább elhalványultak. A kollégiumi
kuratorátus professzorátus és guberniumi rendeletek miatt minden diákmegmozdulást, a
diákautonómia bármilyen védelmével a politikai ellenzékiség gyanúját keltette fel.
Összeütközések esetén vigyázva kellett keresni az elöljárók és a diákság közötti
kompromisszumot, hogy ez által el lehessen kerülni a közhatalom nyílt beavatkozását. A
kollégiumi szervezet, fegyelem és önkormányzat azáltal lett történelemformáló erővé, hogy
benne az egymást követő diáknemzedékek időt, ösztönzést, lehetőséget nyertek a tanulásra és
önnevelésre. Akik a kollégiumban úgy ismerték meg a reformkor eszméit, hogy azokért a
szabadságharcban életüket is készek voltak feláldozni, nem fogadhatták el az
önkényuralomnak a kollégiumra kimondott halálos ítéletét. Meg voltak győződve, hogy az
1849-es romok eltakarításával újabb felvirágzási korszaka kezdődik. A kialakuló új
életviszonyok között azonban már nem az egyházi kollégiumok jelentették a tanulás és a
társadalmi felemelkedés egyetlen útját. A kollégium fő- iskolai jellege 1849—1862 között
átmenetileg, majd 1895-től végképp megszűnt. 7

7
Juhász István: Diákélet a Bethlen Kollégiumban

8
 Sárospataki, Debreceni és Bethlen kollégium már korszakukban is
kiemelkedtek az által, hogy megmutatták, hogy egy autonóm tanár diák közösség, hogyan
tudja megszervezni munkáját és napirendjét. Ez a fajta közösség szervereződés nem ment
könnyen, hiszen gyakran került sor konfliktusra, de mégis az egyenlőségi viszony és diák
önkormányzatiság folytonos fejlődése lehetővé tette, hogy törvények és jogok mentén a
hatékony együttműködés több évszázadon keresztül megvalósuljon. A három kollégium
közötti eltérések leginkább abból adódtak, hogy milyen politikai és gazdasági súlyuk volt,
ugyanakkor a diákok autonóm szerveződése hasonló keretek között zajlott le. Ezek a fajta
önkormányzatiság, ha ma már nem is létezik, de megfelelő példáként és mintául szolgál a
napjaink diák önkormányzatiságában.

Konfliktus és szabályalkotás az oktatásban

http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3190.pdf

9
 Az iskolán belül konfliktusoknak és azok megoldásának pedagógiailag
fontos szerepük van, mivel ha megoldásuk az érintettek érdekeinek figyelembevételével
történik, akkor demokratikus keretek között tud megvalósulni a nevelés. Ehhez viszont
elengedhetetlenül fontos, hogy a tanárok, diákok, iskolavezetők ne csak ismerjék a jogokat,
hanem biztosítsák a jogok érvényre juttatását. Ezért a szabályok létrehozásában minden olyan
szereplőnek részt kell vennie, akikre a szabályok vonatkoznak.

Az oktatási intézményen belül lévő konfliktushelyzet kezelése energiát és időt

kíván tanártól, diáktól és iskolavezetésétől egyaránt. Ugyanakkor konfliktusok kibontakozása
nem mindig és nem megfelelő módon valósul meg, pedig a konfliktusoknak fontos funkciójuk
van, mivel azok az intézmények, amelyek nem tolerálják a konfliktusokat és nem biztosítanak
teret számukra, azok idővel diszfunkcionálissá válhatnak. Cseh-Szombathy László szerint a
konfliktust akkor lehet sikeresen vezetni, ha az ellentétben állók minél kevesebb gátlással,
fenntartással tudnak egymással tárgyalni, mivel ez nem alakít ki negatív és merev
sztereotípiákat egymással szemben. Fontos, hogy az iskolák teret engedjenek a konfliktusok
lezajlásának, figyelembe véve az egyes részvevőket és azok érveit. Az ellentét okát nem
szabad a szemben álló fél tulajdonságaihoz kötni, mivel az ellentétek megoldásának útját állja
a másikról képzelt sztereotip megoldás. A konfliktushelyzetek résztvevői között nem
életkoruk és beosztásuk alapján teszünk különbséget, mivel konfliktusos helyzet már attól is
ki tud alakulni, ha állandó jelleggel azt hangsúlyozzuk, hogy a tanár és a diák nem egyenlő, az
iskola vezetése tévedetlen és felelőssége miatt több joggal rendelkezik. Ugyanakkor fontos azt
is tisztázni, hogy mivel a konfliktus szerves része oktatási életnek, ezért a pedagógiailag nagy
hibát követ el az a tanár, aki konfliktusok kerülésének céljából állandó kiskapukat tart fenn a
diákok számára. A megoldás a szabályok korai tisztázásában és a közös szabályalkotásban
valósulhat meg, ugyanakkor ez sem zárja ki a konfliktus kialakulásának a lehetőségét.
Gyakori hiba az intézmények házirendjében, hogy egyik sem rögzíti az iskolai
jogérvényesítés módjára vonatkozó eljárásokat. A legtöbb házirend felsorolja a tanárok és
diákok jogait, ugyanakkor egyik sem tesz utalást arra, hogy a jogok sérülésének milyen
következményei lehetnek. Ugyanakkor a jogtudatosság fontos része annak, hogy egy
jogszerűen működő intézmény megfelelően működjön, hitelesen képviselje önmagát a
demokratikus nevelési értékek mentén. Ha a szabályokat a diákjogok mentén határozzuk meg
akkor azokat elsősorban a pedagógus és szülői jogok viszonylatában lehet értelmezni.
Kutatások szerint a tanárok nem rendelkeznek olyan technikákkal, amelyekkel saját
érdekeiket, jogaikat érvényesíteni tudnák, amely miatt mások jogait sem tudják mindig

10
tiszteletben tartani. Az iskolán belül ez jelentős probléma forrása lehet, amelyet leginkább egy
hatékonyan működő diákönkormányzat tud megoldani.

A diákönkormányzat működésének egyik alapfeladata, hogy az iskola

demokratikus működését biztosítsa, míg a másik, hogy az autonómiát, a felelős állampolgári
tudatosságot nevelje a diákok körében. A diákönkormányzat a tanulók legfontosabb
érdekképviseleti és érdekérvényesítési szervezete, amely döntési, egyetértési, kezdeményezési
és javaslattételi jogokkal rendelkezik. A diákönkormányzat testülete minden iskolai
tárgykörben kérdést intézhet és javaslatot tehet a vezetőségnek. A tanulók 11-12 éves kortól
kezdve válnak képessé az önkormányzatiságra, amelynek rendszerei változatosak és
kapcsolattípusai sokfélék lehetnek. A diákönkormányzatok működési mechanizmusai
intézményenként ugyanakkor jelentős mértékben eltérnek. Míg az egyikben az iskola vezetése
és tanárok kiemelt fontosságúnak érzik a jól működő diákönkormányzatot, amiért hajlandóak
tenni is, addig máshol inkább nyűgnek érzik és igyekeznek olyan tanulókat a képviselők közé
választatni, akik inkább kellőképpen konformak. Ez által viszont diákönkormányzat az
intézmény akaratának és nem a diákság érdekeinek és problémáinak kifejezőjévé válik.
Viszont ha tanulók nem dönthetnek saját dolgaik felett, akkor viszont nem élik meg
megfelelően a kompetenciájukat és nem tanulják meg a felelősség vállalását. A demokrácia
látszatának fenntartása azt eredményezi, hogy a valós kérdésekről nem valódi módon
döntenek.

A diákönkormányzat munka legnagyobb kihívása a hatékonyság, amit

pedagógus társadalomnak támogatnia szükséges, még akkor is, hogy ha tartanak az intézmény
életében bekövetkező „diákuralomtól”. A diákok ráadásul nem mindig tudnak élni a
lehetőségeikkel, mivel a magyar társadalomban nem hétköznapi szinten bevett gyakorlat az
egyén számára, hogy döntsön, felelősséget vállaljon és éljen a választás lehetőségével. Pedig
diákok és a pedagógus számára egyaránt meghatározó, hogy az iskola intézményét mennyire
érzik sajátjuknak és mennyire vesznek részt a szabályainak kialakításában és a konfliktusok
kezelésében. A szabályalkotás képessége és a szabályokhoz való alkalmazkodás, illetve az
alap normákhoz való kritikus viszony szorosan összefügg egymással. A diákok szempontjából
fontos, hogy megéljék kompetenciájukat, illetve azt, hogy amit tesznek, az fontos dolognak
tartsák. Ha bár a tanárok és diákok életkorukból adódóan eltérő szellemi, fizikai és
emocionális szinten állnak, attól még a diáknak korukból adódóan semmivel sincs kevesebb
joguk, mint a tanároknak. Ez miatt a tanároknak úgy kell betartania a játékszabályokat, mint a
diákjainak, és azoktól semmilyen esetben sem térhet el. A másik legfontosabb része a tanár-

11
diák viszonynak, hogy a diákokkal a demokratikus nevelés céljából megfelelő partneri
viszonyt kell kialakítani, amihez megfelelő bizalomra és empátiára kell nevelni őket. Ha
ezeket biztosítjuk, akkor azt is el tudjuk érni, hogy érdekeik kifejezésével ne sértsenek jogokat
és véleményüket úgy jutassák kifejezésre, amikor annak megfelelő helye és ideje van.

A diákok önkormányzatisága elengedetlenül fontos és szerves része az

oktatásügynek és demokratikus jogállamot kiépítésének. Olyan tanár-diák partneri viszony
megteremtését tudja biztosítani, amely lehetővé, hogy a diákok teljes részévé váljanak az
intézménynek és minél tudatosabban megéljék saját állampolgári mivoltukat. Ha tanulók az
iskolai élet során ehhez megfelelő tanári támogatást kapnak, akkor kialakul egy olyan szoros
és mély kapcsolatrendszer tanár és diákok között, ahol célok és feladatok együttes
megteremtése biztosítja fejlődés és együttműködés kiteljesedését.

12
Felhasznált irodalom:

1. Dienes Dénes: Diákzendülések Sárospatakon

http://srta.tirek.hu/datA Debreceni Református Kollégium
történetea/attachments/2010/12/29/

2. Kocsis Elemér szerk.: A Debreceni Református Kollégium története,

Debrecen 1998.

3. Hörcsik Richárd: A Sárospataki református Kollégium diákjai 1617-1777.

Sárospatak, 1998.

4. Hörcsik Richárd: A Sárospataki református Kollégium Gazdálkodása (1800-

1919) - http://epa.oszk.hu/00000/00005/00013/utak1.html

5. Juhász István: Diákélet a Bethlen Kollégiumban

http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3190.pdf

6. Ligeti György: Konfliktus és szabályalkotás

http://epa.oszk.hu/00000/00035/00044/2000-12-ta-Ligeti-Konfliktus.html

13