A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: Daddy's Cirls

Published in the United States by Delacorte Press, an imprint

of Random House, a division of Penguin Random House
LLC, New York Copyright © 2020 by Danielle Steel All

Jacket design: Scott Biel Jacket images: © Ron and Patty Thomas/E+/Getty Images (background), ©
Vicki Jauron, Babylon and Beyond Photography/Moment/ Getty Images (foreground), © Ascent
Xmedia/Taxi/Getty Images (women
and horses) Author photograph: © Brigitte Lacombe

Fordította F. Nagy Piroska

Hungarian translation

© by F. Nagy Piroska, 2022

Hungárián edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2022
Csodálatos gyermekeimnek, Beatrixnak, Trevornak,
Toddnak, Nicknek Samanthának, Victoriának,
Vanessának, Maxxnak és Zárának.

Kívánom, hogy a családunkból, az egymás iránti

szeretetünkből és az én irántatok érzett szeretetemből
merítsetek vigaszt, erőt, örömöt, és ez a szeretet tegyen
bölcsekké és megértővé mindnyájatokat.
Mindig!
Szívem minden szeretetével,

Mami/d. s.
 Első fejezet

Egy májusi reggelen, hajnali fél ötkor, amikor épp kezdett világosodni és
a madarak rázendítettek az énekükre, szokás szerint Kate Tucker is felkelt.
A magas, hosszú lábú, szőke lány kibújt a takaró alól, és már indult is a
konyhába, hogy igyon egy kávét. Korán kezdődtek és hosszúra nyúltak a
napjai apja farmján, a Santa Ynez-völgyben. Harmincnyolc évvel ezelőtt
költöztek ide Texasból. Négyéves volt akkor. Anyja egy évvel korábban,
pár hónappal a kisebbik húga, Caroline születése után halt meg. Apja az
ottani farmon dolgozott, mígnem úgy döntött, hogy magához veszi csekély
megtakarítását, felpakolja a teherautójára a nélkülözhetetlen holmijaikat, és
három kicsi lányával, Kate-tel, a nála egy évvel fiatalabb Gemmával és az
egyéves Caroline-nal Kaliforniába költözik.
Jimmy Tucker -JT – csak hallomásból ismerte, és azok alapján valamiféle
mennyországnak képzelte a Santa Ynez-völgyet. Egy egyszerű, de jó hírű
farmon kapott munkát, ahová a szorgalmán és a munkabírásán kívül
magával vitte a Texasban szerzett tapasztalatait és tudását is. Mindössze
huszonhat éves volt, és a farm gazdája, aki esélyt és egy kis házat adott
neki, amiben ellakhatott három kislányával, nagyon hamar felismerte,
mekkora kincshez jutott Jimmy személyében. A munkafelügyelő felesége
saját óvodát tartott fenn a városban, és „családi kedvezményt" ajánlott fel
Jimmynek a lányai után. Néha, amikor éjjel is dolgoznia kellett, az asszony
tizenéves lányai vigyáztak a kicsikre.
Eleinte nehéz volt az életük. A legszükségesebbeken kívül semmire sem
telt. A templomuk használtruha-készletéből öltözködtek, és a farmon
dolgozó munkások feleségeitől megkapták a saját gyerekeik kinőtt
holmijait. Jimmy Tucker ételt és a fejük fölé fedelet tudott biztosítani a
lányainak, és keményen dolgozott. Gondolt a jövőre is, és minden fillért,
amit megspórolt, félretett. Voltak álmai, és a farm gazdája látta rajta, hogy
sokra viszi majd az életben. Nem sok olyan munkása volt, akiben így égett
a tűz.
Sem Kate, sem a húgai nem emlékeztek a kezdeti nehéz időkre. Amikor
az odaérkezésük után négy évvel a munkafelügyelő nyugdíjba ment, a
harmincéves JT lépett a helyébe. És amikor tíz évvel később meghalt a farm
tulajdonosa, egy tekintélyes méretű földterületet hagyott Jimmyre, amit ő az
évek során tovább gyarapított. Most, hatvannégy évesen, tízezer hold föld
tulajdonosaként a völgy legsikeresebb gazdájának tudhatta magát.
Szarvasmarhát, lovakat tenyésztettek, és volt egy kis tejüzemük. Mindezt a
negyvenkét éves Kate hathatós közreműködésével érte el. A lány lóháton és
apja árnyékában nőtt fel.
Jimmy el sem tudta képzelni, hogy a világ bármely más vidékén éljen, és
így volt vele Kate is. Itt mindene megvolt, amit csak akart, egy gyönyörű
ház, munka, amit szeretett, és nagy élvezettel dolgozott együtt az apjával,
noha nem volt könnyű természetű ember. Termete nagyobbnak tűnt az
életnagyságúnál, és roppant erős személyiséggel bírt. Értékelte, amit Kate
tett érte, de ezt ritkán mondta ki. Nem volt a szavak embere, de
mindenkinél jobban tudta a megyében, hogyan kell egy gazdaságot vezetni.
Mindazt, amit Kate tudott, az apja tanította neki. Harmincöt ember
dolgozott a kezük alá, akik Kate-et ugyanúgy respektálták, mint JT-t.
Kate mindennél fontosabbnak tartotta, hogy apja kedvére tegyen, de nem
volt könnyű kiérdemelni a dicséretét. JT ritkán ismerte el a lánya kemény
munkáját, ő azonban tudta, milyen fontos szerepe van a gazdaság
működtetésében. Született falusi lány volt, nem úgy, mint a két húga, akik
elmenekültek innen, Gemma tizennyolc évesen Los Angelesbe, Caroline
pedig egyetemre. Kate-nek a lovakhoz volt született érzéke, és amit csak
lehetett, mindent megtanult a gazdálkodásról, Gemma viszont semmi mást
nem akart, mint otthagyni a farmot, és elmenni Hollywoodba.
Mindnyájuknak megvolt a maga szenvedélye.
A gyönyörű szőke Caroline alacsonyabb volt a két nővérénél.
Harminckilenc évesen, Kate-nél három évvel fiatalabban, két gyerek
édesanyja volt. Sem Kate, sem Gemma nem ment férjhez. Caroline a UC
Berkeley-n szerzett tanári diplomát, majd megszerezte a mesterfokozatot
angol irodalomból. Az egyetemen kezdett a megélhetésért ifjúsági
könyveket írni, miközben tanárként és pincérnőként is dolgozott. Ma már
szépen megélt a könyveiből.
Caroline mindig is erre az életre vágyott, amit apja és a nővérei sohasem
értettek meg. Olthatatlan szomjúságot érzett a könyvek, a tudás, a kultúra
iránt, ám ezek egyike sem volt elérhető a Völgyben, ahogy a diploma sem,
amit mindenképpen meg akart szerezni. Mindent elolvasott, ami a kezébe
került. Caroline-t a nővérei furcsa idegenként kezelték, ami eltávolította őt a
családjától. Jóformán gyerekkora óta kívülállónak érezte magát köztük.
Ötévesen már tudott olvasni, és azóta is falta a könyveket. Az volt az álma,
hogy ő is tehesse és láthassa, amikről olvasott, és maga is író legyen.
Apja szemében mindig is a középső lánya, Gemma volt a sztár, a
legidősebb, Kate pedig az, akire mindenben támaszkodhatott, és aki együtt
dolgozott vele a gazdaságban. Caroline soha semmilyen téren nem okozott
gondot az apjának. JT és Gemma örökké civakodtak, de apja csak annál
jobban szerette és méltányolta a középső lányát. Mialatt ők ketten
egymással csatáztak, Caroline szép csendben meglépett, hogy azt az életet
élhesse, amit képzeletében évek óta építgetett.
 Most, harminckilenc évesen a San Franciscó-hoz közeli Marin megyében
élt a férjével, Péterrel, és a két gyerekükkel. Az egyetemen, kollégistaként
ismerte meg Pétért, aki az üzleti főiskolán tanult. A nála öt évvel idősebb,
gazdag családból származó fiú rendelkezett mindazokkal a kulturális
előnyökkel, amelyek Caroline addigi életéből hiányoztak. Peter saját jogon
is nagy vagyonra tett szert a kockázatitőke-piacon. Ők ketten testesítették
meg Marin megyében a tipikus középosztálybeli házaspárt. Peter
Porschéval, Caroline Mercedes kombival járt. Szép házuk és két aranyos,
okos gyerekük volt, akiket magániskolákba járattak. Morgan, a lányuk a
tizenötödik, Billy fiuk a tizenegyedik évében járt. Caroline tökéletesen
elégedettnek érezte magát az életükkel, a munkájával és a házasságukkal.
Ma már mindene megvolt, amit szeretett volna, stabil házasság,
nagyszerű gyerekek, csinos ház. Részt vett a marini balett– és
filmfesztiválon, kapcsolata volt a San Franciscó-i Modern Művészetek
Múzeumával, és élvezte a hivatását. Továbbra is tizenéveseknek szóló
regényeket írt, és elnyerte az áhított Printz-díjat, a fiatal olvasóknak szánt
könyvek legrangosabb díját.
Amíg a Völgyben élt, éhezett a kultúrára, és lám, mihelyt elhagyta Santa
Ynezt, minden vágya teljesült. Olyan ritkán ment haza, amilyen ritkán csak
lehetett, ami miatt voltak bűntudatos pillanatai. Szerette apját és a nővéreit,
de nyomasztónak érezte a farmon tett látogatásokat. Pusztán csak attól,
hogy ott volt, nyugtalanná vált. Ott-tartózkodása előhívta benne a gyerek–
és serdülőkorát, és ezekről az időkről nem voltak szép emlékei. Tizenhét
éven keresztül, amíg ott élt, és amíg egyetemre nem ment, mellőzöttnek és
idegennek érezte magát.
Peter New York-i volt, az ő családját gyakrabban látogatták, mint
Caroline-ét, noha a gyerekek nagyon élvezték a farmot. Caroline szeretett
New Yorkba menni, megnézni a legújabb múzeumi kiállításokat, elmenni
operába, színházba, és látni mindazt, amit a nagyváros kínál. Amikor csak
lehetett, a gyerekeket is magával vitte.
Anyai nagyapjukat a gyerekei lenyűgözően színes személyiségnek, igazi
cowboynak tartották. JT fiatalabb korában lovagolt a rodeóban, nem is
akárhogyan. Túlélte azt is, amikor a lasszózás versenyszámban felöklelte
egy bika. Ez elbűvölte Caroline gyerekeit. De nagyon ritkán találkoztak a
nagyapjukkal; a családnak rendszerint valami más programja volt. Caroline
az évek során szép csendben elszakadt a saját családjától. Jobb volt neki
így, és Peter nem szólt bele. Őt sem érdekelte a farm, és mivel tudta, hogy a
felesége mennyire utál hazamenni, ez jó ürügy volt arra, hogy ne menjenek
oda. Caroline három éve nem járt otthon.
Kapcsolatuk kezdetén Peter előszeretettel csúfolta Caroline-t azzal, hogy
egy tanyán nőtt fel. Tehénpásztorlánynak nevezte, és addig-addig
célozgatott a falusi bugris származására, mígnem Caroline megelégelte,
közölte vele, hogy ezzel mélyen megsérti őt, és legyen szíves, hagyja abba.
Évekbe telt, mire sikerült elnyernie Peter szüleinek a tiszteletét, akik nem
titkolták előtte, hogy jobban örültek volna, ha a fiuk az ő köreikből
házasodik. Idővel azután megtanulták becsülni Caroline-t, és látták,
mennyire szereti a fiukat. De nehéz volt elfogadtatnia magát velük.
Peter értékelte Caroline intelligenciáját, jó ítélőképességét, okos tanácsait
és szilárd értékrendjét. De indulatosabb pillanataikban a neveltetésbeli
különbségeik máig konfliktusokat okoztak. Caroline nem volt New York-i
lány, nem részesült abban a kifinomult neveltetésben, amiben Peter, de
szerető anya és nagyszerű feleség volt. Peter ma már csak nagy ritkán
nevezte tehénpásztorlánynak, akkor sem sértő szándékkal, csak azért, hogy
felbosszantsa, Caroline néha mégis megsértődött miatta. Nem volt büszke a
származására, és máig rettenetesen fájt neki, mennyi alkalmat szalasztott el
azzal, hogy Santa Ynezben élt egy olyan apával és testvérekkel, akik
időpazarlásnak tartották az intellektuális törekvéseit. Igaz, felnőttként bőven
kárpótolta ezért magát.

Gemma sem járt haza sokkal gyakrabban, mint Caroline. Miután

leérettségizett, esze ágában sem volt egyetemre jelentkezni, rögtön elment
Los Angelesbe. Feltűnően szép, magas termetével, sötét hajával és kék
szemével egzotikus jelenség volt. Modellként kezdett dolgozni, maga
fizette a színészi tanulmányait, és hamarosan apró szerepeket kapott a
tévében. Harmincegy évesen egy sikeres tévésorozatnak lett a főszereplője,
és azóta is stabil helye volt a csatornánál. Most, negyvenegy éves korában
megcsináltatta a szemét, és a botoxoktól meg a ráncfeltöltésektől,
kisminkelve, kellő megvilágításban tíz évvel fiatalabbnak tűnt a koránál.
Sem a képernyőn, sem a való életben nem látszott rajta, hogy öregedne.
Sztár volt, és úgy is élt a Hollywood Hills-i gyönyörű, úszómedencés
házában. Járt néhány jól ismert hollywoodi facér pasival, akik közül az
egyik komoly szerelem volt. Ezek a viszonyok azonban többnyire
rövideknek és viharosaknak bizonyultak, a bulvárlapok részletesen
beszámoltak róluk. Az egyetlen komoly szerelme elhagyta egy híresebb
színésznőért, amivel összetörte Gemma szívét. Attól kezdve lazán vette a
kapcsolatait, óvakodott attól, hogy komolyan érezzen az életében
felbukkanó férfiak iránt. Elsősorban a karrierjével törődött, minden más
csak az után jöhetett. Apja boldogan olvasott róla, nem számított, mit írtak
az újságok. JT szemében Gemma nem csinálhatott semmi rosszat, noha
legendásak voltak késhegyre menő vitáik és veszekedéseik. Túlságosan
hasonlítottak, semhogy jól kijöjjenek egymással. Ugyanolyan önfejűén,
makacsul és elszántan járták a maguk útját.
Sem Gemma, sem Kate nem ment férjhez, Gemma saját bevallása szerint
egyáltalán nem bánta. Túl szórakoztatónak találta az életét ahhoz, hogy
lekösse magát valaki mellett, miután túltette magát az egyetlen kapcsolatán,
ami sebet ejtett rajta. Kate a rengeteg munka miatt nem talált magának
férfit, ideje sem lett volna rá. Éjjel-nappal, szünet nélkül apja
rendelkezésére állt a farmon. Ha valami probléma adódott, akár nappal,
akár éjjel, JT mindig őt hívta.
Apjuk előszeretettel mondogatta, hogy Kate-ben egy igáslovat kapott,
Gemma a sztár, Caroline pedig felnőve a család eszévé és kertvárosi
háziasszonnyá vált. Sohasem értette, nem is próbálta megérteni a legkisebb
lánya életét és törekvéseit, de imponáltak neki a férje sikerei, és remek
gyerekeknek találta az unokáit. Látta, hogy okosak és érdeklődők, és
amikor nagy ritkán együtt voltak, élvezettel hallgatták a történeteit. Ő
sohasem ment el San Franciscóba. Egyáltalán nem mozdult ki a Völgyből.
Állandóan dolgozott. Szeretett dolgozni.
JT Tucker a lelke mélyén cowboy volt, és az volt Kate is. Nagyon
keményen dolgozott, hogy apja a nem létező fiát lássa benne. Megfelelt
minden várakozásának, még ha apja nem túl gyakran ismerte is ezt el. Kate
egyetlen dologért élt: hogy apja kedvében járjon. Tökéletesen megfelelt
neki a Santa Ynez-völgybeli élete. Fiatalabb korában azt hitte, hogy férjhez
fog menni, de az idő előrehaladtával a férfiak, akikkel megismerkedett, nem
bírták az iramot, és rendre elmaradtak mellőle. Egyébként is többet
szerettek volna, mint amit Kate adhatott. Apja és a gazdaság minden idejét
és energiáját felemésztették. A randevúkat sokszor lemondta, vagy befogta
a férfit, hogy vigyázzon egy beteg lóra, segítsen egy borjú
világrajövetelénél, vagy mert az apja ellentmondást nem tűrve igényelte a
segítségét valamihez, amit csak Kate tudott elvégezni. Ezeket az eseteket
egyre nehezebb volt megmagyarázni, végül Kate már meg sem próbálta.
A gazdaság lett a házastársa. Apja ezt várta tőle, és nem jött rá, mekkora
áldozatot hozott érte a lánya. Kate teljes szívéből, leikéből szerette az apját,
a farmot és a völgyet, ahol éltek, jobban szerette őket, mint bármelyik férfit
valaha is. Az életében fel-feltünedező férfiak rendre elmaradtak, más nőket
vettek feleségül, miközben apja továbbra is rá támaszkodott.
Reggel hatkor már lóháton ült, és a nap nagy részében le sem szállt a
lóról. Ellenőrizte a kifutójuk kerítését, figyelte, mi történik a
tenyésztőistállóban, belovagolta a területet, segített megtervezni az
állatállományuk árverésre bocsátását. A gazdaságnak nem volt olyan
területe, amelyben ne mozgott volna otthonosan, vagy amelyről ne tudott
volna mindent. A farmjuk nagyüzem volt, ahol harmincöt alkalmazottjuk
közül huszonötnek szállások is épültek.
JT nem gondolkozott a visszavonuláson. Egészséges, életerős férfi volt,
és jó apa, amíg a lányai azt tették, amit mondott, és nem ellenkeztek vele.
Ez alól csak Gemma volt kivétel, aki sohasem értett egyet az apjával.
Ugyanezt a viselkedést JT nem tűrte volna el Caroline-tól vagy Kate-től.
Sohasem titkolta, hogy Gemma világéletében „apja lánya" volt, és máig az
maradt. Senki sem vetekedhetett a szépségével és a ragyogásával, ha nagy
néha feltűnt a farmon. Akármilyen idegen volt is apja számára az a világ,
amelyben Gemma élt, tetszett neki, hogy a legkedvesebb lánya tévésztár.
Annak ellenére, hogy Caroline sikeres írónak számított a tizenéveseknek
szóló, elismert és szép jövedelmet hozó könyveivel, az ő teljesítménye
hidegen hagyta az apját, akinek a szemében gyerekeknek írni teljességgel
mihaszna tevékenység volt. De Caroline, Kate-tel ellentétben, sohasem
áhítozott apja dicséretére. Ő inkább szabadságot akart, amit megtalált a
Berkeley-n, majd feleségként és anyaként Marin megyében. Peter és a
gyerekei büszkék voltak rá, és ő beérte ennyivel. Szerinte apja nárcisztikus
személyiség volt, és ezzel Gemma is egyetértett – apjuk számára minden
róla szólt.
Egyikük sem emlékezett az anyjukra, habár Kate őrizni vélt néhány
homályos emlékfoszlányt hároméves korából. Abban már nem volt biztos,
hogy anyjuk ritka emlegetése vagy a mindannyiuk szobájában fellelhető, őt
ábrázoló fénykép alapján emlékszik-e rá. A többiek anyjuk halálakor túl
kicsik voltak, apjuk pedig nem szeretett beszélni róla. Ő egyébként sem
foglalkozott a múlttal. Az évek során hősiesen és több-kevesebb sikerrel
próbált a lányainak egyszerre anyjuk és apjuk lenni. Gemma értékelte ezt
nála, de tény, hogy apja több időt töltött vele, mint a másik kettővel.
Gemma gyereknek is gyönyörű volt. Kate félős gyerek lévén nem szeretett
a figyelem központjában lenni, Caroline pedig egyszerűen nem szólalt meg.
Leginkább hallgatott, a véleményét megtartotta magának. Ma sem akart
mást, mint jó életet élni, és tökéletes feleségnek meg anyának lenni.
Minden tevékenységében támogatta Pétért, lelkesen meghallgatta a
terveit és a problémáit, és ellátta őt okos tanácsokkal. Igyekezett olyan anya
lenni, amilyet magának szeretett volna, de anyja halála miatt nélkülöznie
kellett. Néha eltűnődött azon, hogy milyen lehetett a szülei élete Texasban.
Apjuk nem csinált titkot abból, hogy szegények voltak, és ő maga is
vakmerőnek titulálta azt a tettét, hogy a három kicsi lányával Kaliforniába
települt, noha még munkája sem volt. De mindig sikerült megoldania a
dolgokat és gondoskodni róluk.
JT egyetlen gyerek volt, és amikor elköltöztek Texasból, már egy rokona
sem élt. Azt mondta, miután a felesége, Scarlett meghalt, az ottani emlékei
túl fájdalmassá váltak. Új életet akart kezdeni, és ezt meg is valósította
mind a négyük számára. Kaliforniában megegyezett a munkafelügyelő
feleségével az óvoda dolgában. Amikor este hazavitte a gyerekeket, maga
főzött nekik. A kislányok hamar megtanulták, hogy önállóak legyetek és
vigyázzanak egymásra. Időnként szenvedtek attól, hogy nincs anyukájuk,
de JT nem szenvedett, amiért nem volt felesége. Hosszú ideig elég volt neki
annyi, hogy ott vannak a lányai és a munkája. Reggelit készített nekik,
megfürdette őket, annyi időt töltött velük, amennyit csak lehetett, és mind a
hármukat megtanította lovagolni.
Gemma ügyes lovas volt, de már tíz éve nem ült lóháton, legfeljebb
filmekben és reklámokban, egy-egy rövid időre. Caroline egész életében
rettegett a lovaktól. Egyedül Kate örökölte apja született tehetségét a
lovakhoz. Olyan biztosan ült a nyeregben, mint bármelyik cowboy a
farmon, és fiatalabb korában maga is lovagolt a helyi rodeó-ban, amit
kifejezetten élvezett. Ma már ehhez túl elfoglalt volt, és azt sem engedhette
meg magának, hogy sérülés esetén hosszabb időre kiessen a munkából.
Fiatal lány korában apja megtanította bikát lasszózni. Ebben is ügyesnek
bizonyult. Volt hozzá szeme, és jól tudott időzíteni, a betöretlen lovaktól
azonban távol tartotta magát.
Apja bezzeg élvezte a vadlovak betörését, ami miatt Gemma nemegyszer
a szemébe vágta, hogy nagyképű, hencegő alak. Ezt rajta kívül senki sem
merészelte volna megtenni. Kate élete egyik legnagyobb élménye volt,
amikor ő lett az év rodeókirálynője. Akkor alkalma nyílt arra is, hogy végre
bemutassa lovaglási képességét, méghozzá úgy, hogy közben lánynak
lássák. Apja nevetségesnek tartotta, ennek ellenére büszke volt rá.
Kate főiskolát végzett, mert a középiskolai tanárai azt mondták, hogy
érdemes tanulnia. Állami egyetemre ment, és gyűlölte. Apja az egészet
időpocsékolásnak tartotta – szüksége lett volna a lányára a gazdaságban.
Kate-nek mindvégig, amíg távol volt, hiányzott az apja, a farm, a húgai.
Gemma nem tanult tovább, elment L.A.-be Kate másodéves korában. A
negyedik éve elején Caroline is elment a Berkeley-re. Kate alig várta, hogy
megkapja a diplomáját és hazatérhessen. Többé el sem ment otthonról.

A lányok felnőttek, és huszonnégy évvel ezelőtt Jimmy döntött a számára

megfelelő női társ mellett. Negyvenéves volt, amikor megismerkedtek.
Juliette a vadlovak franciaországi hazájában, egy tengerparti kisvárosban,
Camargue-ban nőtt fel. Harmincéves, fiatal özvegy volt,
hegymászóbalesetben vesztette el a férjét, és egy évet szánt rá, hogy
megpróbáljon talpra állni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve látogatott el a
Santa Ynez-völgy-be, ahol találkozott Jimmyvel, és itt maradt. JT
szenvedélyes szerelemre lobbant iránta, de diszkrétek voltak. Egy kis
vendégházat bocsátott Juliette rendelkezésére a farm területén.
Eszes, de nyugodt nő volt, valósággal elbűvölte a férfit. Soha nem
bocsátkozott harcba vele, és nem kérdőjelezte meg JT olykor vérlázítóan
macsó véleményét. Finoman és ügyesen befolyásolta, és szelíden bánt vele.
Vörös hajzuhatagával és zöld szemével csodaszép fiatal nő volt, Jimmyt
azonnal meghódította, de sohasem próbálta a nőt a lányaira kényszeríteni.
Juliette megmaradt a háttérben, nem törekedett arra, hogy anyjuknak
tekintsék, inkább a barátjuk kívánt lenni.
Korábban több helybeli nő is szemet vetett Jimmyre, aki jó fogásnak
számított a gyorsan gyarapodó és egyre sikeresebb gazdasággal, de neki a
munka és a lányai mellett kevés ideje maradt a randevúzásra. Juliette ezzel
szemben csendben, nyugodtan várt rá az árnyékban. Órákat töltöttek együtt
beszélgetve, és az idők során Juliette észrevétlenül megismertette a férfit
néhány kedvelt kulturális elfoglaltságával. Ő is jó lovas volt, sok mindent
tudott a lovakról, és Jimmy ezt is szerette benne.
Amíg Caroline, a legfiatalabb lánya egyetemre nem ment, nem is kérte,
hogy Juliette költözzön be hozzá a házba. Amikor Kate megkapta a
diplomáját és hazajött, nem lepte meg, hogy Juliette együtt él az apjukkal a
nagy házban. A francia nő olyan szelíd és tapintatos volt, hogy nem lehetett
semmi kifogásuk ellene. Nem telepedett rájuk, és nem akart uralkodni
rajtuk. Kate állt hozzá a legközelebb, mivel ők találkoztak a leggyakrabban
egymással. Egyikük sem értette, apjuk miért nem veszi feleségül, de úgy
tűnt, Juliette nem bánja, meg van elégedve ezzel a helyzettel.
 Tíz évvel lévén fiatalabb Jimmynél, még most, ötvennégy évesen is
gyönyörű volt, mindenféle beavatkozás vagy smink nélkül is. Ötven és
hatvan között félúton sem volt híján a szexuális vonzerőnek, és megőrizte
fiatalos stílusát. Ő végezte a könyvelést, és segített Kate-nek az állatok
árverésre bocsátásában.
Jimmy inkább hajlott Juliette megbecsülésére, mint a lányáéra, hiába
emlékeztette Juliette minduntalan, hogy milyen keményen dolgozik Kate a
gazdaságban. Apja ezt magától értetődőnek vette, hiszen a farm egyszer
majd az övé és a húgaié lesz, még akkor is, ha Gemma és Caroline nem
vettek részt a gazdaság működtetésében, sőt még látogatóba sem igen
akartak eljönni. A saját útjukat járták, és örültek, hogy kiszabadultak a
farmról, amely jórészt minden mást kizárva megmaradt Kate birodalmának,
szenvedélyének, élete nagy szerelmének.
Kate-nek nem volt lehetősége romantikázásra, de úgy tűnt, nem bánja. A
Völgyben nem volt sok választási lehetősége, és a fiúk, akikkel egy
iskolába járt, a negyvenes éveik kezdetére mind megházasodtak, családot
alapítottak, a lányok évek óta férjnél voltak. A barátságok elmúltak, ahogy
az egykori barátnők feleségekké és anyákká váltak, és mind kevesebb és
kevesebb közös témájuk maradt. A főiskolai szerelmei nem bizonyultak
tartósaknak, eleve tudta, hogy véget fognak érni. A fiúk, akikkel együtt járt,
megpróbálták volna elszakítani a farmtól, amibe viszont nem ment bele.

Thad, a munkafelügyelőjük öt évvel volt fiatalabb Kate-nél, és olyan volt

számára, mintha az öccse lenne. Többnyire egymás mellett dolgoztak. Thad
afféle nőcsábásznak számított a Völgyben, amivel Kate előszeretettel
ugratta, különösen olyankor, amikor látszott rajta, hogy hosszú volt az
éjszaka. Ilyesmi gyakran előfordult, főleg egy szokottnál is mozgalmasabb
hétvége után. Klasszikusan magas termetű, sötét bőrű, sötét hajú,
melegbarna szemű csinos férfi volt, olyan, mintha ő állt volna modellt a
cowboyos plakátokhoz. Egy kicsit még Kate fiatalabb kori apjához is
hasonlított. A farmon töltött tizenkilenc éve után már inkább családtagnak
számított, mintsem alkalmazottnak, és annak is érezte magát.
Thad volt JT fia a meg nem született fiú helyett, és úgy is bánt vele.
Tizennyolc évesen egy nyári munkára jelentkezett nála, miután a vegyesbolt
hirdetőtábláján olvasta, hogy kisegítő munkásokat keresnek a farmon.
Jelentkezett, és miután JT egy félórát elbeszélgetett vele, úgy ítélte meg,
hogy Thad megfelelően el fogja tudni végezni a munkát, és egyszer talán
még munkafelügyelő is lehet belőle. Abban a kis házban lakott, amit JT
engedélyével maga épített az istálló mögött. Később JT úgy ítélte meg,
hogy munkafelügyelőként már kijárna neki egy jobb ház, és fel is ajánlott
egyet, de Thad kijelentette, hogy ez a mostani tökéletesen megfelel neki,
mivel harminchét évesen is nőtlen maradt, és amúgy is csak aludni jár haza.
Akárcsak Kate, ő is fenn volt már hajnal előtt, a hat óra már valamelyik
istállóban találta, s a nap többi részét valahol kint, lóháton töltötte. Bőre
cserzett volt, mint a cowboyoké, mint ahogy Kate arcát is barnára égette a
nap, ami nagyon jól állt neki. Gemma mindig intette, hogy a szabadban
töltött élete miatt egyszer majd húsz évvel öregebbnek fog látszani a
koránál. De Kate nem bánta. Soha nem használta azokat a kozmetikumokat,
amiket a húga küldött, hogy általuk megőrizhesse fiatalos külsejét. Csak
nevetett, amikor megkapta, és ki sem nyitotta a tégelyeket meg üvegeket. A
dobozokban hagyta őket, amikben érkeztek, és azóta is ott punnyadtak a
fürdőszobája mosdókagylója alatt.
Kate házikója alig volt nagyobb Thadénál, és ő sem bánta ezt. Apja
szeretett volna egy jobb házat építeni neki, de ő nem akarta. Ahhoz képest,
hogy egy nagy tekintélyű farmer lánya volt, meglepően szerény maradt. Az
évek és a közös munka során meleg barátság alakult ki közte és Thad
között. Kate féltékeny is lehetett volna rá, amiért apja annyi figyelmet
szentel neki, de ő is tisztelte, becsülte Thadot. Egy-egy közös munkán
remekül tudtak együtt dolgozni, és Thad amiben csak tudott, segített neki.
Miután evett egy pirítóst, egy fél banánt, és megitta a második kávéját,
Kate lezuhanyozott, felöltözött, és fél hatkor beballagott az istállóba, hogy
megnézze a lovakat. Minden rendben lévőnek tűnt. Thad is épp akkor ért
oda. Felnyergelték a lovukat, és közben megbeszélték, hogy Kate megnézi
azt a megrongálódott kerítést a legelő közelében, amiről Thad beszélt. A
mezők még zöldelltek, de nyárra ki fognak száradni, és az mindig
tűzveszélyt jelentett. A tűzoltóság nem volt messze tőlük, és önkéntes
tűzoltók is akadtak szép számmal, akik ugrottak, ha szükség volt rájuk.
Kate ismerte valamennyiüket. Ismert mindenkit a Völgyben, és őt is ismerte
mindenki. Nem önmagáért, hanem mint JT Tucker lányát. Apja tartozéka
volt, mert ő így szerette, mert apja elvárta, hogy a figyelem őrá irányuljon,
és Kate elfogadta ezt.
Miközben feszesebbre vette kedvenc lován, Mackón a nyerget, apja is
bejött, és az istálló abban a pillanatban megtelt JT jelenlétével.
– Mit csinálsz ma? – kérdezte Kate-től, és rá-mosolygott Thadra.
Megvolt köztük az egymást kölcsönösen tisztelő férfiak hallgatólagos
egyetértése. JT jobban értette a férfiakat, mint a nőket, az egy Juliette-et
leszámítva, velük könnyebben boldogult.
– Megyek és megnézem azt a kerítést, amiről az előbb Thad beszélt. Kint
a déli legelő mellett.
– Miért nem hagyod rá a munkásokra? – kérdezte apja, és töltött magának
egy bögre kávét abból, amit Kate kihozott.
– Azt mondják, új kerítést kell csinálni oda. Meg akarom nézni. Spórolok
a pénzeddel, apa – ugratta apját. Lelkiismeretesen felügyelt a költségeikre,
amit apja el is várt tőle.
 – Ezt már szeretem – mosolygott rá JT, és rákacsintott Thadra. Aztán ő is
ment, hogy felnyergelje a lovát. Szerette naponta körbelovagolni a
gazdaságot, rajta tartva a szemét mindenen. Sasszeme volt, és ösztönösen
megérezte, ha valahol baj történhet. Nem alkalmi farmer volt, hanem
elhivatott gazda, ezért volt ilyen rendezett a birtoka.
Jóformán mindent a kezében tartott, Thadon és Kate-en kívül semmilyen
hatáskört nem ruházott át senkire, és szigorúan ellenőrizte a munkásait.
Évekbe telt, mire így meg tudott bízni Thadban, és mindmáig kikérdezte
Kate-et mindenről, amit elvégzett. Semmit sem hagyott a véletlenre, és
feltételezés alapján nem fogadott el semmit. Mindenről tudni akart, ami a
gazdaságban történik, azt is számon tartotta, hogy ki mit csinált, miért, és az
menynyibe került neki.
Ma is jó vágású férfi volt, magas, izmos, széles vállú, hosszú karú,
hosszú lábú. Kate és Gemma termetre hasonlítottak rá, örökölték mindkét
szülőjük magasságát. Caroline törékenyebb volt és szőke, akárcsak Kate.
Thad lóháton követte az istállóból kifelé tartó Kate-et. Kelőben volt a
nap, amikor végigporoszkáltak az ismerős csapáson, majd az útra kiérve ki
erre, ki arra indult el. Thad L.A.-től délre, állami gondozásban,
nevelőszülőknél nőtt fel, életében JT volt az első, aki férfiként komoly
hatást gyakorolt rá. Mélységes hálát érzett pártfogója iránt, amiért megadta
neki az esélyt a kiemelkedésre. Mostanra életének valamivel több mint a
felét nála dolgozva töltötte el. A számára magától értetődően adott előnyök
közül egyet sem vett igénybe. Online végzett főiskolai tanulmányokat,
amivel megszerezte a diplomáját. Mindig is az volt az álma, hogy egy
farmon, lovakkal dolgozhasson. Ez a vágy ösztönösen élt benne, hiszen
városi gyerek volt, és élete első felében a sors nem kényeztette el.
Mind Kate, mind az apja tisztelték, amiért ilyen nagy utat tett meg idáig.
Egészséges, becsületes, keményen dolgozó, becsvágyó fickó volt, aki adni
is tudott, nemcsak elfogadni. Hűséges volt, talán túlságosan is. Legalább
annyira mentorának, mint főnökének tartotta JT-t, és inkább meghalt volna,
mint hogy cserben hagyja őt. Kate ugyanígy érzett az apja iránt, úgyhogy ez
közös volt bennük.
A nap fényesen jött fel a hegyek mögül, és máris meleget árasztott.
Mindketten előre örültek az előttük álló, gyönyörűnek ígérkező napnak.
– Akkor viszlát! – szólt Thad, és mélyen a szemébe húzva szalmából
készült, viharvert cowboy-kalapját, ellovagolt. Kate ugyanígy viselte a
magáét, ami nagyon jól állt hátul összefogott szőke hajához. Kockás blúz és
farmernadrág volt rajta, lábán a kopott cowboycsizmával, ami azóta
megvolt, amióta vissza tudott emlékezni. Ruhatára alapdarabjai voltak ezek,
és valahányszor Gemma hívta őt Los Angelesbe, mindig emlékeztetnie
kellett, hogy összesen egy ruhája van, amit a húga szánalmasnak tartott.
– Hogy várhatod, hogy lefektessen valaki, ha úgy öltözöl, mint egy
napszámos a farmon? – szidta. – Ráadásul a te korodban! Már nem vagyunk
húszévesek. Erőltesd meg magad, különben örökre vénlány maradsz.
– Miért, már az vagyok? – nevetett Kate. – Vénlány?
– Igen, azok vagyunk mindketten – felelte Gemma vidáman. Ő éppen a
legjóképűbb hollywoodi pasival élt aktív szerelmi életet, amiről a sajtó
rendre beszámolt, apjuk nagy örömére. A legnagyobb sztárok közül
kerültek ki a partnerei, igaz, hogy ezek a kapcsolatok rövid életűek voltak.
De úgy tűnt, Gemma kedveli Hollywood mozgalmas és változatos
párkereső életét. Kate idegenül mozgott volna benne, egyébként is,
valamikor az évek során végleg feladta, hogy lesz férje és lesznek gyerekei.
Túlságosan elfoglalta az apjának végzett munka, meg is mondta
Gemmának, hogy nincs sem ideje, sem ruhatára, sem kedve ahhoz, hogy
Los Angelesbe kiránduljon.
 – Nem várok sokáig, hamarosan fülön foglak, és megint magammal
viszlek L. A.-be – fenyegette meg Gemma. Kate mindig úgy érezte ott
magát, mint egy partra vetett hal. A húga világa nem is különbözhetett
volna jobban a sajátjától. De ha meglátogatta, élvezettel nézte Gemmát a
tévé show-műsoraiban. Máig furcsa érzést keltett benne, hogy a húga sztár,
látni, hogy akármerre mennek, az emberek autogramot kérnek tőle. Ő
sohasem vágyott efféle hírnévre, míg Gemma tizenkét éves kora óta folyton
a filmes magazinokat bújta. Kezdettől fogva Hollywood volt az álma.
Ahogy Kate-é a farm.
Félórába telt, mire megtalálta a kerítés kidőlt szakaszát. A telefonjával
képeket készített róla, és elküldte Thadnak, hogy intézkedni tudjon a
helyrehozásáról. Aztán meglazította a gyeplőt, és vágtában repült vissza az
istállóhoz. Úgy ismerte a birtokot, mint a tenyerét, bekötött szemmel is
visszalovagolhatott volna.
Jókedvűen, apjával egyszerre ért vissza az istállóba. JT egy percig
mozdulatlanul ült a nyeregben, és nézte a lányát. Nem túl sűrűn állt meg
rajta a tekintete, nem látta meg, milyen szép, és végképp nem említette meg
neki. Napbarnított arcából kivilágított a szeme, és épp mondani akart
valamit, amikor látta, hogy apja arca megvonaglik, mintha hirtelen fájdalom
hasítana belé. Egyik kezét a mellkasára szorította, mire Kate leugrott a
lováról, és odarohant hozzá.
– Rosszul vagy, apa? – kérdezte, felnyújtva a kezét, de apja ekkor
előredőlt, majd a ló Kate felőli oldalán lecsúszott. Kate elkapta, és
leengedte a földre apja csupa izom testét. JT szemhéja pár rebbenés után
lecsukódott. Mozdulatlanul feküdt az istálló padlóján. Kate letérdelt mellé,
és látta, hogy nem lélegzik. Tapogatta a pulzusát, de nem érezte. Próbálta
szájon át lélegeztetni, és látva, hogy nem használ, odakiáltott ez egyik
istállófiúnak, hogy hívja a 911-et, és rögtön utána telefonáljon Thadnak.
Ezután újból megpróbált levegőt pumpálni apja mozdulatlanul fekvő
testébe, kereste a pulzusát, de most sem tudta kitapogatni.
Mellkaskompresszióval is próbálkozott, miközben a munkások
összegyűltek körülöttük, és nézték, ahogy az apja életéért küzd.
Úgy érezte, órákon át folytatja egyenletes ritmusban a szájon át
lélegeztetést és a mellkas nyomogatását, mire a távolból szirénázás hangját
hallotta. Ugyanebben a pillanatban berohant az istállóba Thad, és letérdelt
mellé.
– Mi történt?
– Nem tudom. Azt hiszem, szívrohamot kapott – felelte Kate, és folytatta
az újraélesztési gyakorlatot. Közben megérkeztek a mentősök, és
felváltották. A mentőorvossal annak idején együtt járt iskolába. A
gimnáziumban Caroline együtt járt az öccsével. Az orvos kikérdezte Kate-
et, miközben az egyik mentős a szív-tüdő újraélesztést végezte, egy másik
pedig defibrillátort hozott. Amikor működésbe hozták, Kate és Thad
félreállva nézték, mi történik. Kate belekapaszkodott Thad kezébe. Látta,
hogy a defibrillátor sem segít. Egy órán keresztül küzdöttek, majd a régi
iskolatárs Kate felé fordult, és megrázta a fejét. Aztán odament hozzá.
Mindent megtettek, amit lehetett, Kate és Thad is látta. Semmi nem segített.
– Nagyon sajnálom, Kate. Van, hogy nem lehet őket visszahozni. Azt
hiszem, rögtön elment. Voltak szívproblémái?
Kate megrázta a fejét. Ezt az első pillanatban megmondta a mentősöknek.
Egyszerűen minden figyelmeztetés nélkül eljött az ideje. Kate-en látszott,
hogy sokkos állapotban van.
– Hogy történhetett ez? Amikor ma reggel elváltam tőle, teljesen jól volt.
– Rettenetes dolog ilyet mondani, de néha jobb így. Kivételes ember volt,
és nagyszerű életet élt.
 Ekkor letakarták, hordágyra tették, és kivitték JT-t a mentőautóba. A
munkások némán bámultak utána, Thad pedig átölelte a síró Kate-et. Ő is
sírt.
– O, Istenem, Thad... hatvannégy éves volt, és teljesen egészséges. – És
meghalt. Ott álltak sírva, és egyikük sem tudta elhinni.
Ebben a pillanatba Juliette érkezett futva. Épp időben, hogy még lássa,
amint hordágyon kiviszik a letakart arcú Jimmyt. Odarohant hozzá,
felhajtotta a leplet, és lehajolt, hogy megcsókolja. Ezután betolták a
hordágyat a mentőautóba, hogy elinduljanak vele a kórház halottasházába.
Ott lesz, amíg Kate magához nem tér annyira, hogy intézkedni tudjon.
Juliette úgy nézett ki, mint akit eltalált egy bomba. A többiek
nemkülönben. A két nő sírva átölelte egymást, aztán elmentek JT tanyájára,
ahol együtt élt Juliette-tel.
– Hallottam a szirénázást, és azt hittem, valaki megsebesült. Eszembe
sem jutott, hogy róla van szó – mondta Juliette a maga jellegzetesen
franciás kiejtésével.
Kate a megrendültségtől alig tudott megszólalni. Bementek a házba, ahol
mindenütt apja holmijai hevertek – a combig érő sáros gumicsizmája, ami
előző nap volt rajta, az asztalon a lovaglókesztyűje, egy szék támlájára
dobva a dzsekije. Mindhárman leültek a konyhaasztal mellé, aztán csak
nézték egymást, és nem hitték el, hogy JT elment. Thad kávét töltött
mindhármuknak. Kate üres tekintettel nézett rá és Juliette-re.
– Telefonálnom kell a húgaimnak. – De nem tudta, mit mondjon nekik.
– Adj még egy percet magadnak – szólt Thad szelíden, mire Kate
bólintott, de a kávé nem ment volna le a torkán. Juliette cigarettára gyújtott;
ő éppúgy össze volt törve, mint Kate. Huszonnégy éve szerette Jimmyt.
Egy idő után Thad hazakísérte Kate-et.
 – Azt sem tudom, mit mondjak a munkásoknak – nézett föl Kate Thadra,
miután leült. – Olyan ez, mint egy rossz álom, gyorsan fel kell ébrednem
belőle. – De tudta, hogy nem fog. Egy pillanat alatt minden megváltozott,
és az apja soha többé nem fog magához térni. Thad addig maradt vele, amíg
Kate össze nem szedte magát annyira, hogy fel tudja hívni a testvéreit.
Akkor visszament a saját házába, s miközben a könnyei legördültek az
arcán, úgy érezte, a világ véget ért számára. Mihez kezdenek Jimmy nélkül?
Elgondolhatatlan, elképzelhetetlen volt. Borzasztóan sajnálta Kate-et. Élete
mind a negyvenkét évét az apjának szentelte. Aznap reggel egy pillanat
alatt megváltozott számára a világ, és vele együtt az ő számára is.
 Második fejezet

Gemma a következő jelenetre várva épp ebédelt a lakókocsijában, és

közben hosszú lábait maga előtt kinyújtva a szerepét olvasta, amikor
megszólalt a telefonja. Csak rápillantott, de nem akarta felvenni, hogy ne
vonja el a figyelmét a szövegtől. A hajában hajcsavarókkal,
fürdőköpenyben ült, mint a jelenetek közötti szünetekben mindig. Hosszúra
nyúlt a reggeli forgatás, és L.A.-ben máris forróság volt. Aztán látta, hogy a
nővére keresi, és mégis felvette.
– Szia, cowgirl, mi újság az Isten háta mögött? -heccelte Kate-et, mint
mindig. De most hosszú csend következett, mialatt Kate a könnyeit
nyeldeste, hogy meg tudjon szólalni.
– Nem sok jó – felelte végül, és a hangja idegenül csengett mindkettőjük
számára. – Történt valami apukával. – Évek óta nem hívta így az apját.
Vagy apa volt, vagy néha JT, ahogy mindenki más nevezte, de apuka soha.
– Micsoda? – kérdezte Gemma a homlokát ráncolva.
Kate feladta a küzdelmet, és sírva fakadt.
– Szívrohamot kapott. Meghalt, Gém. Megpróbálták újraéleszteni, de
nem tudták. Én is azt csináltam, amíg ide nem értek a mentősök. De
azonnal meghalt. Dickie Jackson volt a mentőorvos. Nagyon rendes volt.
Azt mondta, nem tehettek semmit.
– Úristen. – Gemma nem tudta, mit mondjon. Nem sírt, csak nézett a
levegőbe, és nem hitte el, amit az imént hallott. – Az nem lehet. Egészséges
volt. Soha nem volt beteg. – Megpróbálta felidézni, mikor beszélt vele
utoljára, de nem tudta. Soha nem volt különösebben sok mondanivalójuk
egymás számára. Az apjuk nem volt a szavak embere. Igazi texasi volt,
cowboy a legutolsó pillanatig.
– Haza tudsz jönni? – kérdezte Kate, s a hangja olyan volt, mint egy
gyereké. Az egész világ összeomlott körülötte. Apja jelentette számára a
világmindenség közepét.
– Persze. Autóba ülök, és indulok haza – felelte Gemma csendesen, majd
kis habozás után hozzátette: – Szeretlek, Kate. Minden rendben lesz veled?
– Nem tudom – válaszolta Kate tanácstalanul. – Én is szeretlek, Gém. –
Mindketten tudták, hogy Gemma volt apjuk fénylő csillaga, a kedvence, de
ez most nem számított. Mindnyájan elvesztették őt, és már csak hárman
maradtak egymásnak.
Miután befejezték a beszélgetést, Gemma megkereste a rendezőt, hogy
elmondja neki, mi történt, és hogy haza kell mennie, pár napig nélkülözniük
kell őt. Hamarosan egyébként is szünetet fognak tartani a forgatásban. A
rendező részvétét nyilvánította neki, amit Gemma megköszönt, és
kisvártatva farmerban és pólóban elhagyta a forgatás helyszínét. Haza
kellett mennie csomagolni. Úgy hajtott fel a Hollywood Hillsre, hogy
jóformán nem is tudta, hova megy. Minden összezavarodott és ködössé vált
körülötte. Apja, aki csodálta őt, nem volt többé.
Kate ezután Caroline-t hívta fel, aki kocsiban ülve, kihangosított
telefonon válaszolt.
– Hol vagy? – kérdezte Kate a húgától.
– Morgan otthon felejtette az ebédjét, utánaviszem az iskolába. Miért?
Valami baj van? – Furcsának találta Kate hangját, mintha beteg lenne, vagy
belőtte volna magát, vagy részeg lenne, ami sohasem fordult elő vele.
– Igen – válaszolta Kate, és ismét összeszorult a torka. – Apával.
– Mi történt? Megsebesült? – Caroline nem sűrűn találkozott a
családjával, de szerette őket. Egyszerűen nem akart mindig, vagy inkább
túlságosan gyakran együtt lenni velük. Kívülállónak érezte magát közöttük.
Ő volt a láthatatlan személy, akit soha senki nem látott, akiről soha nem
szereztek tudomást, és meg sem próbálták. Nem illett sem az apjához, sem a
nővéreihez. Mind erősebbek voltak nála. Ahogy Peter is. Caroline
világéletében szelíd és alázatos volt.
Kate elmondta neki, hogy mi történt, mire Caroline lehajtott az
autópályáról, és mindketten jól kisírták magukat.
– Gemma már tudja? – kérdezte Caroline kifulladva. Minden hibája
ellenére mégiscsak az apja volt.
– Az előbb beszéltem vele – válaszolta Kate, és Caroline figyelmét nem
kerülte el, hogy Gemmát hívta fel először, és őt utoljára. Mindig is így volt.
ő volt az, aki utolsóként jutott az eszükbe, ahogy apjának is. Még most is. –
Készül hazajönni. – Körülbelül három órába telik, mire Los Angelesből
hazaautózik.
– Ma éjjel hazarepülök Peterrel és a gyerekekkel. Meg kell várnom, amíg
hazaér a munkából. Sajnálom, Kate. – Caroline ezt úgy mondta, mintha JT
Kate és Gemma apja lett volna, az övé nem, és bizonyos értelemben így is
érezte. Kate szerette az apjukat, aki szerette Gemmát, ő pedig kimaradt
mindebből. Ezért ment el hazulról már korán, és nem is járt vissza, csak
néhány évente egyszer.
Serdülőkorában gyakran kérdezte magától, hogy mit jelentene nekik, ha
egyszer elszökne, és soha többé nem menne haza. Végül megtette.
Elszökött, és soha többé nem ment vissza a farmra, hogy ott éljen tovább.
Nem bánta meg. De most haza kell mennie, és apja halott. Még rosszabbul
érezte magát, amikor rájött, hogy utoljára három hónapja hívta fel őt. Apja
sem kereste soha, és most már nem is fogja.
Kate otthon várta, amikor Gemma hat órakor megérkezett. Nem húzta az
időt Los Angelesben, mihelyt bepakolt egy bőröndbe, autóba ült, és
felhajtott az északra tartó autópályára. A konyhájában üldögélve találta
Kate-et. Nem akart apjuk házában, Juliette-nek alkalmatlankodva
várakozni. Telefonált neki, hogy megkérdezze, hogy van, de Juliette nem
vette fel. Nagyon zárkózott nő volt, és nagyon francia. Időre volt szüksége,
hogy magához térjen a sokkból, átadja magát a gyászának, és Kate
tiszteletben tartotta ezt.
Kate és Gemma a konyhaasztalnál ülve elsiratták apjukat. Mindketten
tudták, hogy teljesen más embert gyászolnak. Egyrészt az érzelmeit nagyon
is kimutató, mindent jónak találó, mindent megbocsátó apát, aki úgy
gondolta, hogy Gemma képtelen valamit rosszul csinálni, akármilyen
gyakran harcolt is vele, akármit vágott is a fejéhez nem éppen finom
stílusban. Másrészt azt az apát, aki elvárta Kate-től, hogy mindenkor a
rendelkezésére álljon, támogassa őt mindenben, értsen egyet a döntéseivel,
és akit rendre elfelejtett megdicsérni, és erre másnak, például Gemmának,
Thadnak vagy Juliette-nek kellett figyelmeztetnie. Tisztában voltak azzal is,
hogy Caroline megint egy másik apát fog gyászolni, azt, aki cserben hagyta,
aki egész életében semmibe vette őt. Apja szerette ugyan, de nem értette, és
nem is próbálta megérteni.
Még akkor is beszélgettek, amikor Thad a repülőtéren felvette Caroline-t
és a családját. A gyerekek vigasztalhatatlanok voltak, amikor az iskolából
hazajövet anyjuktól megtudták, hogy meghalt a nagyapjuk. Erre senki sem
számított. Peter is megdöbbent, amikor a munkából hazaérkezve látta, hogy
Caroline csomagol. Nem akarta felhívni őt az irodában, és telefonon
elmondani neki. Péternek félóra alatt össze kellett szednie a holmijait, és
lemondani minden megbeszélését az elkövetkező napokra.
A három testvér nem beszélt róla, de Caroline feltételezte, hogy a temetés
is meglesz pár napon belül. Nem látott semmi okot arra, hogy húzzák az
időt, és biztosra vette, hogy ezt a nővérei sem akarják. Gyűlölte a most
divatos zárt körű családi szertartásokat, amit hat hónappal később egy
megemlékezés követett. Remélte, hogy addigra túl lesz a gyászon, és
folytatni fogja a megszokott életét. Mi értelme addig várni? De nem tudta,
hogyan vélekedik erről Gemma és Kate, vagy hogy ők mit akarnak.
Aznap este egy pohár bor mellett beszélgettek a dologról. Caroline és a
családja abban a vendégházban szállt meg, amit apja épített neki, miután
férjhez ment, abban bízva, hogy így talán gyakrabban hazalátogatnak
Peterrel. De Caroline nem jött. A tizenhat év alatt, amióta a ház állt, csak
párszor fordult meg benne. Gemma a neki szánt vendégházban lakott ritka
látogatásai alkalmával.
Késő este együtt átmentek Juliette-hez, akit sorra megöleltek, és
részvétüket nyilvánították. Juliette kisírt szemmel fogadta őket, és mivel
vigasztalhatatlannak látszott, pár perc múlva elköszöntek tőle, hogy
összeszedhesse magát, mert másnap várja őket az „intézkedéshez"
szükséges papírok elkészítése.
Mindhárman morbidnak érezték ezt a munkát, Juliette pedig megmondta,
hogy előre retteg tőle. Neki valójában nem volt joga döntéseket hozni,
mivel nem voltak házasok, de a lányok őt is be akarták vonni. Az apjukkal
való kapcsolata tovább tartott, meghittebb és boldogabb volt, mint a legtöbb
házasság. Juliette ha nem is anyapótlék, de jó barátjuk volt, és soha nem
okozott problémát nekik az apjukkal, vagy avatkozott bele a velük való
kapcsolatába. Inkább mindig segített, és gyakran emlékeztette JT-t, hogy
törődjön többet velük, és próbálja jobban megérteni őket. Jó hatással volt az
apjukra.
Amikor visszavonultak Kate konyhájába és felbontották a második üveg
bort, előkerültek az apjukról szóló vidám történetek és a gyerekkori
emlékeik. Ezekhez Caroline tudta a legkevesebbet hozzáadni, mivel ő
szándékosan a lehető legrövidebb időt töltötte apjával. Miközben nővéreit
hallgatta, elgondolkodott, vajon nem mulasztott-e el valamit. Nem ismerte
azt az embert, akiről ők meséltek, az ő hozzá fűződő emlékei teljesen
mások voltak. Kate az utóbbi húsz évben felnőttként dolgozott mellette,
Gemma pedig egyszerűen nem tudott hibázni. Apja imádta őt.
Ám a kettőjük között tátongó szakadék felett JT még csak meg sem
próbált hidat építeni. Caroline viszont arra nem talált most magyarázatot,
hogy az elmúlt három évben miért nem ment haza. Sok dolga volt a
gyerekekkel, gyakran látták vendégül Peter legfontosabb klienseit, az
iskolai szünetekben pedig mindig elutaztak valahova a gyerekekkel. Arra
sohasem jutott idő, hogy hazamenjenek.
– Elszöktél tőle, Caro – mondta Gemma csendesen, látva húga szemében
a ki nem mondott kérdéseket. Caroline bólintott. Nem tagadta.
– Tudom. De ő sem próbált soha megkeresni, vagy egyáltalán
megismerni.
– Ez felnőttként talán a te dolgod lett volna, nem az övé – válaszolta
Gemma szelíden. – De én sem voltam különb. Majdnem egy éve nem
voltam itthon. Néha nagyon nehéz volt hazajönni, és belefáradtam, hogy
mindig harcolni kelljen vele.
– Ahogy mindannyian – szólt közbe Kate.
– Te sohasem harcoltál vele – helyesbített Gemma. – Az az én szerepem
volt. Te mindig a kedvében jártál, vagy legalábbis igyekeztél. – Kate-nek ez
volt a státusza a családban. Az apjuk kedvére tevő, béketeremtő testvér.
Meglepte, hogy Gemma ilyen nyersen fogalmazott ezzel kapcsolatban.
Bizonyos értelemben mindhármuk között az ő kapcsolata volt a legsimább
az apjukkal, mivel nemcsak a lánya, de a munkatársa, a kollégája is volt.
Miután megitták a második üveg bort, ki-ki visszavonult a saját házába.
Caroline az alig használt vendégházba, ahol Peter és a két gyerek már
mélyen aludtak, Gemma pedig a számára ismerős vendégházba. Kate a saját
házában maradt, de már semmi sem volt jó, még az apja háza sem, ahol
mindenütt az ő holmijait lehetett látni.
Mielőtt kiléptek Kate-től, Gemma odafordult a testvéreihez.
– Most tehát árvák lettünk, ugye? Se anyánk, se apánk. – Egy olyan
anyát, akit nem ismertek, és nem emlékeztek rá, legföljebb elképzelni
tudták, nem gyászolhattak meg, de az apjuk nagyon is valóságos volt,
pontosan tudták, kit és mit gyászolnak.
– Nem hiszem, hogy árváknak lehet nevezni bennünket a mi
életkorunkban. Felnőttek vagyunk. Ilyen idősen már megállunk a magunk
lábán, és lehetnének saját gyerekeink. Ez egyedül Carónak sikerült. Én az
önkéntes rabszolgája voltam, te pedig kezdettől fogva a kedvence. Ettől
még nem lettünk árvák-jelentette ki Kate határozottan. Nem tetszett neki,
amit Gemma mondott.
– Igen, én voltam mindig apuci kislánya. Ő hívott így, még másoknak is
így beszélt rólam -mondta Gemma szomorúan.
– Azt hiszem, végérvényesen fel kell nőnünk – állapította meg Kate, de
egyáltalán nem volt biztos abban, hogyan is kell ezt csinálni. Ki fogja
mostantól vezetni a gazdaságot? Tudta, a többiek arra számítanak, hogy
majd ő, de az apja vezetése nélkül ez nem ugyanaz. Most döbbent csak rá:
nem elég, hogy apja nem ismerte el azt, amivel ő hozzájárult a gazdaság
működtetéséhez, de ő maga is hagyta, hogy apja irányítsa az életét. És most
nem volt senki, aki ezt megtegye helyette.

A másnapi látogatásuk a halottasházban nyomasztóbb volt, mint

gondolták. Hirtelen fájdalmas döntéseket kellett meghozniuk. Hamvasztás
vagy koporsós temetés? Ha elhamvasztják, földbe temessék az urnát, vagy
osszák szét apjuk hamvait hármójuk és Juliette között? És ha temetik, az hol
legyen, a temetőben vagy a birtokon? Nagyszabású templomi szertartás
legyen, vagy zárt körű családi temetés? Valakinek meg kell írnia a
nekrológot. Caroline vállalta, mivel ő volt köztük az író, így a dolog
kézenfekvőnek tűnt.
Úgy határoztak, hogy illő módon fogják eltemetni, a gyászjelentést el is
küldték a helyi újságnak, tekintve, hogy apjuk csaknem negyven éve élt
azon a helyen a közösség megbecsült tagjaként. Fényképet kellett
választaniuk, Kate vállalta a virágok megrendelését, Gemma pedig a zene
kiválasztását. Juliette-nek mindössze néhány kérése volt, és nagyon
megkönnyebbült, amikor eldőlt, hogy nem lesz nyitott koporsó, hanem el
fogják hamvasztani, és elosztják egymás között a hamvakat. Caroline és
Kate úgy döntöttek, hogy szétszórják a birtokon, Gemma pedig magával
akarta vinni, hogy Los Angeles mellett a tengerbe szórja. Juliette azt
mondta, ő egy szép kis dobozba téve a házában akarja őrizni Jimmy
hamvait. A nővérek úgy vélték, ez valami francia hagyomány lehet, de nem
tudták, és nem kérdeztek rá.
Kimerülve hagyták maguk mögött a temetkezési irodát, és nyomban
elmentek Petet és Caroline gyerekeiért, akiket, hogy elvonják a
figyelmüket, egy törpelovakat tenyésztő közeli tanyára vittek. Délben
visszamentek a farmra, ahol Juliette ebéddel várta őket. Azt a saját
készítésű pástétomot szolgálta fel, amit apjuk nagyon szeretett, hozzá egy
nagy tál salátát, hideg sült csirkét, amit hazafelé menet vásárolt, és két üveg
bort, amit Peter bontott fel. Juliette bármit csinált, az mindig franciásnak
hatott, akárhány éve élt már közöttük.
Este egy kis olasz étterembe mentek vacsorázni, ahol ötpercenként jött
oda az asztalukhoz valaki, hogy részvétét fejezze ki. Holtfáradtan értek
haza.
A két nappal későbbi temetés egyszerűen és méltóságteljesen zajlott le,
ahogy nyilván apjuk is szerette volna. A templom zsúfolásig megtelt
azokkal az emberekkel, akik tisztelték és csodálták JT-t, és sok olyannal is,
akik alig ismerték őt. Juliette Jimmy lányai mellett ült az első sorban
Peterrel, Morgannel és Billyvel együtt. Thad és a gazdaság idősebb
munkásai mögöttük, a második sorban foglaltak helyet. Arcok a múltból és
a jelenből.
Jimmy ügyvédje is jelen volt a temetésen. Mindannyian ismerték őt. A
templomból kifelé menet szólt nekik, hogy délután mindannyiuknak el
fogja hozni a végrendelet másolatát. Amikor apjuk elkészítette a legújabb
változatát, megbeszélte Kate-tel, így nem számítottak meglepetésre. A
gazdaságot és ami pénze volt, egyenlő arányban hármukra hagyja.
.Ezzel kapcsolatban is meg kellett hozniuk bizonyos döntéseket.
Megtarthatják közös tulajdonban, ha akarják, vagy ha hármuk közül valaki
nem akarja megtartani a részét, eladhatja a másik kettőnek. Apjuknak csak
az volt a kívánsága, hogy tartsák meg a birtokot a család tulajdonában. Sem
Gemma, sem Caroline nem foglalkozott a gazdasággal, és most fogalmuk
sem volt, mitévők legyenek. De ezen a hétvégén nem akartak erről a
témáról beszélni. Apjuk négy napja még ereje teljében volt, most meg a
végrendelete elolvasása várt rájuk, meg hogy osztozzanak-e vagy sem a
birtokon, és ha igen, azt hogyan csinálják.
– Mielőtt ti ketten elmentek, meg kellene néznünk az irodájában lévő
széfet – mondta Kate hazafelé menet. Tudták, hogy a háznál több száz
ember várja őket, hogy részvétet nyilvánítsanak a családnak. Gemma
korábban már megbízott egy Santa Barbara-i céget az enni– és innivalók
kiszállításával és szervírozásával, ami kínos, de kötelező része volt a
temetésnek.
– Gondolod, hogy lehet bármi fontos dolog abban a széfben? – kérdezte
Caroline, akit láthatóan nem lelkesített a dolog. Már a temetés is eléggé
megviselte, és bele kellett egyeznie, hogy pár napig még maradnak, és
együtt átnézik apjuk személyes használati tárgyait.
 Végül úgy alakult, hogy egész délután jöttek-mentek az emberek. Peter
fogadta őket, komor arccal köszöntve a részvétet nyilvánítókat, és közben
halkan beszélgetett Caroline-nal vagy valamelyik sógornőjével. A nap
végén már fizikailag és érzelmileg egyaránt túl fáradtak voltak ahhoz, hogy
apjuk széfjével foglalkozzanak, úgyhogy ezt a feladatot másnap reggelre
halasztották.
Délelőtt tíz óra volt, mire a még mindig kimerültnek látszó nővérek
összegyűltek apjuk irodájában. Addigra Peter és a gyerekek már elmentek.
A végrendeletet még el sem olvasták, nem tartották sürgősnek. Az ügyvéd
Juliette-nek és Thad-nak is adott egy-egy példányt, ami arra engedett
következtetni, hogy JT róluk is megemlékezett. Juliette esetében ez
helyénvalónak tűnt az együtt töltött huszonnégy év után, Thad pedig
tizenkilenc éve szolgálta odaadón, és JT szinte fiaként tekintett rá.
Kate kívülről tudta a számkombinációt, amivel könnyedén kinyitotta a
hatalmas páncélszekrényt. Halomban álltak benne az üzleti tevékenységük
különböző területeire vonatkozó legújabb főkönyvek. Kate meglepődött,
amikor egy ötvenezer dollárt tartalmazó borítékra lelt. Szokatlan volt, hogy
apja ennyi készpénzt tartson. Kitette az íróasztalra a többi mellé, amit még a
széfben talált. Minden az üzleti ügyekre vonatkozott.
Legesleghátul egy vastag barna boríték lapult, rajta apja kézírásával a
„Scarlett" szó. Anyjuk neve. Arra gondolt, hogy talán érzelmileg fontos
papírok lehetnek, talán szerelmes levelek, vagy fényképek, esetleg anyjuk
halotti bizonyítványa. Gemma és Caroline látták, ahogy leteszi az asztalra,
és észrevették, hogy az anyjuk neve áll rajta.
– Tényleg meg akarjuk nézni? – kérdezte Gemma láthatóan
kényelmetlenül érezve magát. – Nem elég egy halállal foglalkozni? –
Caroline-on látszott, hogy egyetért vele, de szólni nem szólt.
 – Nézzük meg, ha már itt van – felelte Kate, és lehúzta a borítékot lezáró
elsárgult ragasztószalagot. Több kisebb boríték lapult a barna borítékban.
Az egyik levélnek látszott, ismeretlen kézírással apjuknak címezve, egy
iratgyűjtő, benne bírósági dokumentumokkal. Kate kinyitotta, és lapozgatni
kezdett benne, majd tétován felnézett a húgaira.
– Mi az? – lepődött meg Caroline, látva nővére arckifejezését.
Szemlátomást olyasmi volt, amire Kate nem számított.
– Említette nektek valaha apa, hogy elváltak, mielőtt anya meghalt? –
kérdezte Kate elhaló hangon.
– Természetesen nem – válaszolta Gemma. -Nem váltak el. Házasok
voltak, amikor anya meghalt. Miért, mi az?
Kate szó nélkül odaadta az iratokat Gemmának, aki néhány lapba
beleolvasott, majd elképedt arccal továbbadta az egészet Caroline-nak.
– A francba, Kate, miért nem mondta el nekünk? – kérdezte döbbenten.
– Nem tudom – válaszolta Kate.
– Nekem sem mondta el soha – suttogta Caroline a nővéreire meredve.
Texas államban kiadott bontóperi ítélet volt James Edward Tucker és
Scarlett Jane Carson Tucker házassága felbontásáról.
– Közvetlenül a halála előtt válhattak el. Lehet, hogy nem akart
kiábrándítani bennünket a házasságukat illetően, vagy szégyellte.
Akkoriban még megbélyegezték az elváltakat – töprengett hangosan Kate,
miközben tovább lapozgatott az iratok között. Az egyik elsárgult lapnál
megállt, aztán odaadta a többieknek. Ez még sokkolóbb volt, mint az
előbbi. Caroline Gemma válla fölött nézett bele, majd mindketten szótlanul
bámultak Kate-re. Scarlett Tucker nyilatkozata volt, amelyben lemond a
felügyeleti és szülői jogokról. Lemondott a rájuk vonatkozó minden jogáról,
a láthatásit is beleértve.
 – Úristen, miért tehette ezt? – kiáltotta Caroline mélyen megrendülve.
Maga is anya lévén el sem tudta képzelni, miért mondott le róluk az anyjuk.
Egy külön borítékban egy háromezer dolláros, Scarlett nevére szóló
érvénytelenített csekk volt ugyanazzal a dátummal, amikor aláírták a
lemondó nyilatkozatot.
– Szerinted fizetett neki azért, hogy lemondjon rólunk? – kérdezte
Gemma lesújtva.
– Fogalmam sincs – felelte Kate döbbenten. -Erről nekem soha egyetlen
szót sem szólt. Én is csak annyit tudok, amennyit ti. Meghalt, azt mondta,
hogy összetört a szíve, és egy év múlva ideköltöztünk. Sohasem szeretett
beszélni róla.
– Szerintetek anyánk eladott neki háromezer dollárért? – kérdezte
Gemma mindkét testvérétől, mire Kate összerezzent.
– Ez így megfogalmazva pokolian hangzik -mondta. – Kell lennie valami
magyarázatnak. Apa nem hazudott nekünk. Lehet, hogy nem mondta el a
teljes igazságot, de nem hazudott. És akkoriban háromezer dollár sok pénz
volt neki, lehet, hogy a teljes megtakarítása. Ezzel nagyon sokat fizetett az
anyjuknak. Vagyis a dolog mindkettőjük számára fontos lehetett.
– Anya halotti bizonyítványa is itt van? – tudakolta Caroline. Kate
végiglapozta az egész paksamétát, de nem volt köztük.
– Azután kellett meghalnia, miután aláírta ezeket az iratokat, mert a
dátum szerint tizenegy hónappal a Kaliforniába költözésünk előtt születtek.
Gemma ekkor megkövült arccal a másik kettőre bámult, és alig merte
kimondani, ami hirtelen megfordult a fejében.
– Mi van, ha nem is halt meg? Mi van, ha ma is él valahol? Ha
mindvégig élt, csak apánk elhitette velünk, hogy meghalt? – Egyszeriben
gyanússá vált előtte, sokkal inkább, mint a testvérei előtt.
 – Apa nem tett volna ilyet – vette őt védelmébe Kate. – Biztosan van
valami magyarázat. Kíváncsi lennék, mondott-e valaha valamit erről
Juliette-nek.
Újból végigmentek az iratgyűjtő egész tartalmán, de a már
megismerteken kívül nem volt közte semmi fontos. Ezek után felbontották
és elolvasták a levelet, amit anyjuk írt Jimmynek, és az állt benne, hogy
rettenetesen sajnálja, és noha aláírta a papírokat, reméli, hogy hamarosan
láthatja a gyerekeket. Pár nappal később írta a levelet, és rögtön ezután
halhatott meg. Gemma felvetését, miszerint nem halt meg, túl bizarrnak
találták, semhogy komolyan elgondolkozzanak rajta. Egy olyan férfi, mint
az apjuk, nem mondta volna a gyerekeinek, hogy az anyjuk meghalt, ha
nem halt meg. Abban, hogy ő ilyet soha nem tett volna, tökéletesen
egyetértettek.
Mindazonáltal Kate-ben motoszkálni kezdett egy kínzó gondolat. Apjuk
nem beszélt nekik a válásukról, sem anyjuk lemondó nyilatkozatáról. Mi
van, ha Gemmának van igaza, anyjuk háromezer, fejenként ezer dollárért
eladta apjuknak a felügyeleti jogát? Ez törvénytelen volt, de a csekken
semmi sem utalt arra, hogy miért fizette ki ezt az összeget. Egyedül az
időzítése késztette őket gondolkodásra.
Kate óvatosan visszatette az elsárgult iratokat a borítékba, és úgy döntött,
magával viszi az egészet a házába. Még egyszer alaposan át akarta olvasni
őket. Lehet, hogy nem vettek észre valamit. Olyan rejtély volt ez, amit
minél hamarabb meg akart oldani, hogy mindannyian megnyugodhassanak.
Ez az ügy mindhármukban kérdéseket vetett fel apjukkal kapcsolatban.
– Indítsunk internetes keresést, és várjuk meg, mi lesz az eredménye –
javasolta Gemma, miután Kate bezárta a páncélszekrényt, és kimentek az
irodából.
 – Minek? Én biztos vagyok benne, hogy meghalt – felelte Caroline
suttogva. Nem akarta tudni. Túl fájdalmas volt kétségbe vonni anyjuk
halálát, amikor még apjukét sem fogták fel teljesen.
Az irodából egyenesen Kate-hez mentek. Kate bekapcsolta az íróasztalán
lévő számítógépet, és anélkül, hogy megtanácskozta volna a húgaival,
begépelte anyjuk nevét, hogy országos keresést indítson a holléte vagy a
halálát igazoló dokumentumok után.
– Ez őrület – mondta Gemma, miközben Caroline az ablakhoz ment, és
kibámult rajta. Kimerítette az elmúlt napok érzelmi hullámverése, és most
még anyjuk halálával is foglalkozniuk kell. Semmi mást nem akart, csak
hazamenni Peterhez és a gyerekeihez. Mindig boldogtalanná tette, ha el
kellett jönnie a farmra, de most különösen. Az apa, aki mindig az utolsó
helyre tette őt, meghalt. Most már sohasem kerülhet jobb pozícióba, apja
sohasem hozhatja „rendbe" a kapcsolatukat. Ő nem lett sztár, a gazdaságot
sem tudta működtetni, se a parancsait teljesíteni, úgyhogy apja számára
nem létezett. Már gyerekkorában is mindig átnézett rajta, mert könyvmoly
volt és jó tanuló, nem úgy, mint Kate és Gemma. Ők jobban hasonlítottak
apjukra. Okosak, de korlátozottabb érdeklődési körűek. Gemma számára
csak a hollywoodi élete, Kate-nek meg csak a birtok létezett. Caroline a
maga tágabb világában élve érdeklődött a képzőművészet, az irodalom, a
történelem és egyéb intellektuális témák iránt is.
Amikor visszafordult az ablaktól, látta, hogy Kate mereven bámulja a
számítógép képernyőjét, és amikor Gemma meglátja, amit a nővére néz,
felszisszen.
– A szentségit, ez nem lehet igaz! – De stimmelt a név és a születési
dátum is. Csakis ő lehetett. Elhagyta a Tucker nevet, és a lánynevét
használta, a Scarlett Jane Carsont. Az oldalon egy fénykép is volt róla, amin
egy vonzó külsejű, ősz hajú idős nőt lehetett látni.
 – Mi van fenn róla? – kérdezte őket Caroline, aki a számítógépnek csak a
hátulját látta. – Meghalt? – Remélte, hogy igen, nem akart mindennek a
tetejébe még egy monumentális hazugsággal és egy olyan anyával is
foglalkozni, aki harminckilenc évvel ezelőtt elhagyta őket és lemondott
róluk, nem pedig meghalt, ahogy az apjuk mindig mondta nekik.
– Nem. Apa hazudott nekünk – válaszolta Kate fojtott hangon. – Él,
méghozzá Santa Barbarában. -Kevesebb mint egyórányira a farmtól. Mióta
élhet ott? Kezdettől fogva? Vagy rövidebb ideje? Váratlanul elvesztették az
apjukat, most pedig anyjuk visszatért a sírból. Caroline kétségbeesett arccal
lehajtotta a fejét, Kate és Gemma pedig egymásra meredtek.
– Látni akarom – mondta Gemma.
– Én nem – jelentette ki Caroline. – Akármi volt is, amiért lemondott
rólunk, az ő dolguk. Nem akarom tudni. És látni sem akarom őt. Nem is
ismerjük. Harminckilenc évig halottnak hittük, akár igaz volt, akár nem.
– Nem muszáj találkoznod vele – felelte Kate csendesen, próbálva
nyugalomra inteni mindkét húgát. Le akarta kicsit lassítani Gemmát, és
megnyugtatni a láthatóan feldúlt Caroline-t.
– És te? – kérdezte Gemma.
– Nem tudom – válaszolta Kate a monitort bámulva, majd újra a húgára
nézett. – Komolyan nem tudom, mit akarok csinálni. Időre van szükségem,
hogy megemésszem ezt.
– Akkor egyedül megyek – jelentette ki határozottan Gemma. – Meg
akarom tudni, miért mondott le rólunk, és miért nem keresett meg soha
minket. Eladott bennünket? Apánk megvett bennünket tőle? És miért
mondta nekünk, hogy anyánk meghalt, holott életben van? – Ezek fontos
kérdések voltak, és a szíve mélyén Kate is szeretett volna választ kapni
rájuk. Csak nem tudta, hogy épp amikor elvesztette az apját, szembe tudna-
e nézni az anyjával, akit nem ismert, és akit egész életében gyászolt.
 Aznap délután megkérdezték Juliette-et, tudott-e erről, és ő azt felelte,
hogy nem. Hittek neki. Apjuk nem osztott meg vele mindent. A kérdéseikre
a válaszokat magával vitte, és ha mégis tudni akarták, nem volt más
választásuk, meg kellett keresniük az anyjukat. E pillanatban azonban
egyikük sem érezte késznek magát erre a lépésre. Az, hogy él, sokkoló hír
volt mindhármuk számára. Apjuk hazug emberré vált tőle, és nagyon úgy
nézett ki, hogy valakinek, vagy apjuknak, vagy anyjuknak az
elhatározásából meg lettek fosztva az édesanyjuktól.
Nem szenvedett korai halált, ahogy mindig is hitték. Önként mondott le
róluk, vagy apjuk kényszerítette rá? A válasz még most, felnőtt korukban is
fontos volt számukra. Drogfüggő volt, vagy szörnyű természetű, bűnöző?
Miért rejtegette ezt is előlük az apjuk? Hogy védje anyjuk emlékét, vagy
hogy elfedjen valami gaztettet, amit ő követett el?
Caroline a másik kettőnél jobban tudta, hogy nincs olyan nő, aki
könnyedén elhagyja három kicsi gyerekét, hacsak nincs más választása.
Ebből megértette, hogy egyikük sem ismerte olyan jól az apjukat, mint
hitték. Gemma hőse és az az ember, akiért Kate feláldozta az életét, csak
hogy szolgálhassa és védelmezhesse őt, ugyanaz volt, aki egész életében
elutasítón bánt vele csak azért, mert más volt, mint ő. Ha ez igaz volt, akkor
apjukban egy kegyetlen ember is lakozott.
Caroline mindig is irányító és uralkodó személyiségnek tartotta. Tudta,
hogyan manipulálja mindegyiküket, még Juliette-et is, aki annyira szerette
őt. Elérte, hogy mindenki azt csinálja, amit ő akart, állítólag a saját
érdekükben. Elvette volna a gyerekeket Scarlett-től, egy fiatal és naiv texasi
lánytól, aki vélhetőleg nem tudott szembeszállni az erejével és az
akaratosságával? Mindannyian nagy árat fizettek azért, mert nem volt
anyjuk. Egészen másképp alakult volna az életük, ha ő is velük élt volna.
 Caroline nagyon is emlékezett rá, gyerekkorában hányszor hiányzott neki
egy anya, és mennyit ábrándozott róla. Fájt, hogy nem tudott neki segíteni
az édesanyja, amikor kamaszként számtalan rejtéllyel és problémával
szembesült. A nővé válásról is csak Kate tudta felvilágosítani. És hogy
mennyire frusztrálta, hogy nem született fiúnak, ahogy az apja szerette
volna, és nem lovagolt a rodeóban, mint Kate. Évekig járt terápiára, miután
férjhez ment, sőt már az egyetemen is, hogy tisztába jöjjön önmagával.
Most meg kiderül, hogy anyjuk mindvégig élt? Lezüllött volna? Ha csak
rágondolt, Caroline-nak elakadt a lélegzete.
Aznap délután sétálni ment Gemmával, még mielőtt hozzáfogtak volna
apjuk holmijainak a leltározásához, ami a barna boríték tartalma és zavarba
ejtő felfedezéseik nélkül is elég fájdalmas volt. Kate visszament az apjuk
házába, hogy újra meglátogassa Juliette-et. Ő is kereste, mi ennek az
egésznek az oka és értelme.
Juliette farmernadrágban és egy régi fekete pulóverben nyitott ajtót. Úgy
nézett ki, mint aki fogyott pár kilót az elmúlt napokban, pedig előtte is elég
vékony volt. Sűrű vörös haja, amit néha befont, máskor kontyba csavarva
viselt, most ki volt bontva, és ettől kicsit ziláltnak tűnt. Volt egy eredendően
nőies és szexi kisugárzása, és noha huszonnégy éve már az Államokban élt,
ízig-vérig francia volt. Ma már nagyon jól beszélt angolul, de az akcentusát
sohasem hagyta el.
Kávét vagy bort kínált Kate-nek, miközben egy pohár vörösbor volt a
kezében. Nem volt nagyivó, de szerette a jó bort, különösen ezekben a
napokban. Az egész világa egyik pillanatról a másikra fejtetőre állt.
– Szervusz, Kate, gyere be, és foglalj helyet. Hallom, meglepő dolgokat
találtatok a széfben. Furcsa. Mindig kíváncsi voltam az édesanyátokra, de
Jimmy nem akart beszélni róla. Még azt sem mondta el, hogyan halt meg.
Csak annyit mondott, hogy a halálával összetörte a szívét, annyira, hogy
nem tudott megmaradni Texasban, így került ide. De azt nem sejtettem,
hogy él. Olyan kicsik voltatok, amikor ideköltöztetek. Milyen nő hagyja el
a gyerekeit ilyen kicsi korukban?
– Lehet, hogy elmebeteg volt, vagy drogos, és apa meg akart védeni
minket tőle – felelte Kate elgondolkodva. Mindig a legjobbat feltételezte
apjáról, de különösen most, hogy elment. – Te jól vagy?
Juliette rándított egyet a vállán, amolyan gall módra.
– Nem mondhatnám – ismerte be. – Túl fiatal volt ahhoz, hogy
meghaljon. És erős! Nem is értem. Az élet olyan törékeny. És veled mi van?
Mit fogsz most kezdeni a farmmal? Eladod?
– Soha – vágta rá Kate. – Itt van Thad, ő majd segít nekem... és neked. –
Rámosolygott a nőre, akit barátnak tekintett, nem anyának. Juliette
mindenekelőtt nő volt, hiányzott belőle az anyai ösztön, és ezt nem is
tagadta. Soha nem akart gyereket Jimmytől, noha szenvedélyesen szerette,
és nem anyáskodott felette. Ő és Jimmy lányai jó barátok voltak, semmi
több. Talán épp ezért jöttek ki vele olyan jól. Soha nem próbálta
elhomályosítani az anyjuk emlékét, hagyta, hogy fantáziáljanak róla, akit
nem ismertek.
Jimmy ezt is szerette benne. Juliette nem avatkozott a dolgaiba, és nem
erőltette rá a saját akaratát. Vitette magát az árral, és ő is túlélt egy súlyos
veszteséget. Nagyon szerette a férjét, huszonkilenc éves volt, amikor a férfi
meghalt. Ez még Franciaországban történt. Jimmyhez már érettebb
szerelem fűzte, és az utolsó percig szenvedélyes testi kapcsolat volt köztük.
Juliette már reggel elolvasta a saját példányát a végrendeletből. Jimmy
nagyon szép összeget hagyott rá, anélkül, hogy a lányainak nélkülözniük
kellene. Ő mindig azt hangoztatta, hogy a földjeit tekintve gazdag, de a
készpénzt illetően szegény. Minden hasznot visszaforgatott a gazdaságba,
ami épp ezért vált ilyen jövedelmezővé. A pénzt egyébként Juliette kezelte,
méghozzá okosan, hiszen Franciaországban könyvelőként dolgozott. Noha
a farm új tapasztalatot jelentett számára, a pénzügyekben itt is ugyanazok
az elvek érvényesültek. Jimmy nagy hasznát vette az ilyen vonatkozású
tanácsainak.
A pénzen kívül arról is rendelkezett, hogy Juliette addig lakhat a farmon
a házában, ameddig akar. Ez nagyon gáláns ajándék volt. Juliette rokonai
Franciaországban éltek, de ő Jimmyvel töltötte az életét az Államokban, és
már évek óta nem járt otthon. Az otthona tehát biztosítva volt a farmon,
hacsak Kate nem adja el, amit megtehetett volna, de nem tervezte. Meg
akarta tartani a birodalmat, amit apja felépített. És soha nem akart másutt
élni.
– Mit akarsz csinálni anyátokkal? Felveszed vele a kapcsolatot? –
kérdezte Juliette kíváncsian, és cigarettára gyújtott. A bátyja néha küldött
neki abból a fajtából, amit még otthon szívott. Mindig érezni lehetett rajta a
dohány markáns illatát, összekeveredve a kedvenc parfümje illatával.
– Nem tudom – felelte Kate. – Gemma találkozni akar vele, Caroline
nem. Én még nem döntöttem el. Letaglózott bennünket a hír, hogy él az
anyánk. Apának nyomós oka lehetett rá, hogy miért nem mondta el soha
nekünk. Különben nem tagadta volna le, hogy él. És hogy lemondott
rólunk.
– Nem akart versengeni vele – mondta Juliette. Jól ismerte Jimmyt. –
Talán magának akart benneteket. – Jimmy önző férfi volt, ő is tudta, de így
is szerette. Nem voltak illúziói vele kapcsolatban, olyannak szerette,
amilyen volt, ebben rejlett a kapcsolatuk ereje. Sem a világ, sem önmaga
előtt nem keresett mentségeket számára. Mindig Jimmynek kellett
irányítania.
Ezt Kate is tudta. Ez volt Gemma vele vívott csatáinak a gyökere. Ő nem
volt hajlandó átengedni apjának az irányítást. Ugyanezt tette Caroline is,
csak ő csendben elosont. Gemma rendszerint rávágta az ajtót apjára, és nem
vitatkozott tovább, aki ettől csak még jobban szerette őt. Úgy fogta fel,
hogy Gemmának van kurázsija ezt tenni vele. Hiába, egy fából voltak
faragva. Kate mindig a békés megegyezés lehetőségét kereste, és többször
meghajolt apja akarata előtt, mint szerette volna.
Most azonban a nyakába szakadt az egész gazdaság, ezentúl úgy
irányíthatja, ahogy ő akarja. Még nem gondolkozott rajta, hogy ez mit
jelent, egyelőre nem is akart semmin sem változtatni, kivéve talán az
állatállomány árverésre bocsátásának bővítését, amit Juliette már évek óta
javasolt. Ebből jött be a legtöbb pénz, és ezekre az alkalmakra az egész
országból, sőt Wyomingból, Montanából és Texasból is jöttek az emberek.
Kate-nek mostantól sok mindent kellett kézben tartania, ami egyszerre volt
izgalmas és félelmetes. Nem volt jelen az apja, aki meghozza a döntéseket.
Kate nem számított rá, hogy ilyen hamar eljön az ideje. Senki sem gondolta,
Juliette sem.
– Kitaláltad már, mit fogsz most csinálni? – kérdezte Kate, noha
egyiküknek sem volt még ideje döntéseket hozni.
– A nyáron talán meglátogatom a bátyámat. Tíz éve nem voltam
Franciaországban. Jó lenne találkozni vele. – A szüleik már nem éltek, a
bátyjáé lett a ház, ahol Juliette is felnőtt. Ő nyaralónak használta, Juliette
pedig már nem kötődött túlságosan a házhoz. A bátyja bíró volt, Párizsban
élt, elvált, a gyerekei már felnőttek. Amikor telefonon beszéltek, javasolta,
hogy látogasson haza most, hogy Jimmy meghalt. Őt sohasem érdekelték
Juliette francia gyökerei, nem utazott el Franciaországba, teljes mértékben
bevonta Juliette-et a saját életébe. Nagy ritkán látogatta meg Gemmát is Los
Angelesben, Caroline-t meg soha Marinban. Az ő élete a farmon zajlott, a
Santa Ynez-völgyben, ahogy Kate-é is. Itt könnyen meg lehetett feledkezni
arról, hogy létezik a tágabb világ is. Jimmynek a birtok jelentette a világot,
csak ez számított, és itt ő volt a király.
– Délután el akarjuk kezdeni a leltározást -mondta Kate habozva. – Ha
neked is megfelel. Nem tudom, mikor jönnek el újra a lányok, és szeretném,
ha ők is jelen lennének. Az ingatlanadók kilenc hónapon belül esedékesek,
készíttetnünk kell egy értékbecslést. – Tudni szerette volna, van-e valami,
amit a húgai maguknak szeretnének, habár apjuk házában nem voltak
különösebben értékes dolgok. Kellemesen barátságos otthon volt,
kényelmes, de csekély értékű, kopottas, régi bútorokkal berendezve, mert
sem ő, sem Juliette nem sokat törődött a lakberendezéssel. Az életük jórészt
a házon kívül zajlott.
– A lányok elvihetnek bármit, amit csak akarnak – felelte Juliette
könnyedén. Ő sem ragaszkodott tárgyakhoz, ahogy Jimmy sem. Kate egy
pillantást vetett az előszobában álló kalaptartóra, amelyen még ott voltak
apja viharvert kalapjai, és összeszorult a szíve. Pár perc múlva egy öleléssel
elköszönt Juliette-től, és elment. Hazaérve a konyhában találta a testvéreit,
akik épp összedobtak egy salátát ebédre.
Már olvasták a végrendeletet, amiben látták, hogy apjuk roppant
nagylelkű örökséget hagyott Thadra a sokévi hűséges munkája
elismeréseképpen. Ebből, ha akar, vásárolhat magának egy házat, vagy
vehet belőle egy saját farmot. Ahogy Juliette örökségét, úgy az övét is
fairnek tartották, és nem sajnálták tőle. Kate különösen örült, és azt is tudta,
hogy Thad megérdemelte. Tizenkilenc éve ő volt apja jobbkeze, aki
számtalan módon segítette őt a gazdaság felvirágoztatásában.
– Mi a véleményetek, lányok? – kérdezte Kate az asztalnál, mielőtt
átmentek volna apjuk házába, hogy elkészítsék a leltárt. – Mostantól
hármunké a farm. Mit szóltok hozzá?
 – Nagyszerű, amíg nem kell itt laknom, és te működteted a gazdaságot –
felelte Gemma kertelés nélkül. Ha eladnák, rengeteg pénz hullana az
ölükbe. Az a tízezer hold, amit apjuk szerzett az évek során, ma már egész
vagyont ért. És az állatok aukcióra bocsátásából is szép jövedelem
származott. De egyiküknek sem volt égető szüksége pénzre. Egyedül Kate-
nek nem volt sem férje, sem valamilyen foglalkozása, ő mindvégig apja
mellett dolgozott a farmon. – Kivásárolhatnál bennünket, ha valamelyikünk
el akarná adni a részét – tette hozzá mosolyogva Gemma.
– Ha volna rá pénzem – emlékeztette őket Kate. – Apa minden
megkeresett fillért visszaforgatott, vagy újabb földeket vásárolt rajta, netán
kötvényekbe fektetett, Juliette és Thad valószínűleg ezekből jut majd hozzá
az örökségéhez. Készpénzt nemigen tartottunk itthon, kivéve, ami az
árverésekből befolyt. Kötvényeket és valamennyi földet kellene eladnom,
ha ki akarnálak vásárolni titeket – és azt nagyon nem szeretném.
– Meg kell beszélnem Peterrel – szólalt meg Caroline bizonytalanul.
Minden dolgát vele beszélte meg, még a könyveire kötött szerződéseit is.
Kate mindig arra gondolt, hogy az irányító hajlamú apját a férjére cserélte,
de ezt persze neki nem mondta. Most is csak remélte, hogy Peter nem fog
nyomást gyakorolni rá, hogy adja el neki a részét, arra kényszerítve őt, hogy
teremtse elő rá a pénzt. Caroline férje nem tanúsított különösebb lojalitást a
felesége családja vagy a farm iránt, és sohasem kedvelte az apját. Attól
kezdve, hogy összeházasodtak, elvárta a feleségétől, hogy elsősorban hozzá
legyen hűséges, és ez így is volt.
– Jöhetnél a gyerekekkel – ajánlotta Kate. – Sohasem veszed igénybe a
házat, amit apa neked épített. – A ház évek óta üresen állt. – Csak kicsit
jobban be kéne rendezni. Egy nap alatt beszerezhetnél mindent az Ikeából.
Ide nem kell semmi különlegeset venni. – Marinban drága és modern
bútoraik voltak, és külön lakberendező gondoskodott arról, hogy a
vendégeik ámuljanak, mennyi pénzt áldoztak a gyönyörű lakásukra,
különösen a festményeikre. Peterben megvolt az a hivalkodó feltűnni
vágyás, ami Caroline-ban nem, és ő szép tárgyak között nőtt fel.
Gemma Los Angeles-i lakása antik francia bútorokkal volt berendezve,
ami jól tükrözte az ízlését. A farmon egyszerűbb volt az élet. Jimmy
sohasem szerette a hivalkodást, vérbeli texasi lévén a „fenn az ernyő,
nincsen kas" mondással jellemezte a felvágós embereket. Peternek azonban
telt a jómódra, ahogy Gemmának is futotta sztárhoz illő jövedelméből a
tervezők által kreált ruhákra és sok egyéb mellett az évente vásárolt új
sportkocsira, mondván, ez hozzátartozik az imidzséhez. Kate-nek nem volt
imidzse, amit fenn kellett volna tartania. Neki egy gazdaságot kellett
fenntartania.
– Engem nyomaszt ez a hely – válaszolta Caroline Kate felvetésére,
miszerint az volna a legjobb, ha végre kihasználná a házát. És Kate tudta,
hogy Peter nem kedvelte az apjukat. Caroline be volt szorítva két erős
férfiego közé, akik nem fértek meg egymással. De most, apjuk halálával a
helyzet megváltozhat. Kate-ben felmerült, vajon kisebbik húga mostantól
szabadabbnak, függetlenebbnek érzi-e magát, vagy még jobban függ majd
Pétertől.
– A gyerekeid jól éreznék itt magukat – válaszolta szelíden.
– Lehet – adott semmire sem kötelező választ Caroline.
Miután leszedték az asztalt, elindultak apjuk házába. Kate magával vitte
a leltárhoz készített jegyzeteit. Gemma mindössze egyetlen kis képet akart
elhozni emlékül, amely egy cowboyt ábrázolt. Mindig nagyon tetszett neki.
Caroline megmondta, hogy semmit sem akar. Gyűlölte ezt a helyet, ahol
idegennek érezte magát, és nem akarta, hogy bármi emlékeztesse az itt
töltött gyerekkorára.
 – Neked kell átnézni az itt lévő iratait – emlékeztette Juliette Kate-et,
mielőtt elmentek. – Meg a ruháit. Én nem vagyok képes rá. Nagyon
elszomorítana. – Elég volt ezt hallania, Kate számára máris kézzelfoghatóan
valóságossá vált az apja hiánya.
– Add oda a ruháit, úgy, ahogy vannak, a Jószolgálatnak – ajánlotta
Gemma. Ettől Kate-nek megint elfacsarodott a szíve. Azt szerette volna, ha
a jól ismert viseltes kockás ingek, mellények, viharvert cowboykalapok, a
rodeón viselt bőr lábszárvédők örökre itt maradnának. De leginkább az
apját szerette volna viszontlátni itt.
– Eljönnétek egy hétvégére, hogy együtt átnézzük a holmijait? A hátsó
istállóban nagyon sok van még a gyerekkori dolgainkból is. Egyúttal azokat
is megnézhetnénk.
– Azok főleg iskolai évkönyvek és Barbie babák – mosolygott fanyarul
Gemma. – Egy hétvégére biztosan el tudnánk jönni – folytatta kicsit
bizonytalanul, amire Caroline is rábólintott, de nem mondott semmit. Nem
nagyon akarta előásni azokat a múltjára utaló emlékeket. – Talán akkor
Santa Barbarába is elmehetnénk, és megnézhetnénk az anyánkat – javasolta
Gemma.
– Nem kéne előbb felhívnunk telefonon? – kérdezte Kate, mire Gemma
megrázta a fejét.
– Ne. Lepjük meg. Talán megnézhetnénk, és annak alapján
eldönthetnénk, hogy akarunk-e kapcsolatot teremteni vele – mondta
óvatosan. Kate bólintott; jó ötletnek tartotta.
– Rám ne számítsatok – közölte Caroline határozottan. Tartotta magát
ahhoz, hogy nem akar találkozni az anyjával. – Mit mondanátok neki? Vagy
egyszerűen megkérdeznétek, hogy miért mondtál le rólunk?
– Igen, végül is ez az egésznek az értelme, nem? – válaszolta Gemma. –
Hogy miért tette. Apától már nem kérdezhetjük meg, és ő egész életünkben
hazugságban tartott bennünket. Ő az egyetlen, akitől választ kaphatunk. Én
tudni akarom. Ti nem? – Caroline-ról Kate-re nézett, mire Kate bólintott. Ő
tudni akarta, és az apjuk elé már nem állhatták oda. Azt azonban jó ötletnek
tartotta, hogy óvatosan közelítsenek az anyjukhoz, és előbb nézzék meg,
milyen. Kate égett a kíváncsiságtól, és így volt vele Gemma is. – Lehet,
hogy visszajövök pár hét múlva, a forgatási szünetben. Nem tudom, miért,
de most, hogy a farm már a miénk, valahogy vonzóbbnak tűnik. És ha
eljövünk, nem kell apával foglalkoznunk.
Caroline egyetértőn bólintott, de abban már nem volt biztos, vajon ez
elég-e ahhoz, hogy egy közeli időpontban megint eljöjjön. A nyár nagy
részét Aspenben akarták tölteni.
Kate és Gemma életében nem voltak efféle korlátozó tényezők.
Gemmának minden héten le kellett forgatnia a műsorát, de júniusban,
júliusban és az augusztus egy részében mindig leálltak, ami lehetőséget
adott a szereplőknek, hogy más dolgokra vállalkozzanak, vagy csak
pihenjenek, kikapcsolódjanak. Gemma legalább öt éve nem vállalt más
munkát. Ezzel a műsorával bőven elég pénzt keresett ahhoz, hogy kielégítse
az igényeit, nyáron pedig rendszerint elutazott Európába, és kivett egy házat
Olaszországban vagy Saint Tropez-ban. Néha kibérelt egy jachtot, ahová
elhívta a barátait. Az idei nyárra azonban még nem talált ki semmit.
Kate soha nem utazott el, pedig Gemma mindig hívta, de neki a farm volt
az élete, amely, mint valami élőlény, igényelte a napi gondoskodását, most
még inkább, mint eddig. El sem tudta képzelni, hogyan szakadhatna ki
innen, meg sem próbálta soha.
A három nővér este együtt vacsorázott, és közben azon tanakodtak,
melyik hétvégén tudnák hármasban átnézni apjuk iratait és személyes
használati tárgyait. Fájdalmas lesz, de ezt is el kell végezni, és Kate nem
akarta egyedül csinálni, ezért nógatta a többieket. Végül megegyeztek egy
június eleji időpontban, ami után Caroline visszavonult az alig használt,
félig üres házába, Gemma pedig a kis vendégházba, ami a megszokott helye
volt a farmon.
Elutazásuk előtt mindhárman összeölelkeztek, Kate kicsit hosszabban, és
közben azt kívánta, bár több időt töltenének egymással. Vigasztaló volt a
tudat, hogy együtt vannak, akármennyire is másképp látták az apjukat, és
akármennyire is különbözőképpen bánt velük, amíg élt. Mindezek ellenére
szerette őket, és Kate jó apának tartotta őt. Az egyetlen rejtély, amit most
meg akartak fejteni, az volt, hogy mi történhetett az anyjukkal, mi az
igazság vele kapcsolatban. Kate biztos volt benne, hogy mindenre van
magyarázat, Caroline és Gemma már kevésbé volt meggyőződve erről.
Valószínűbbnek tartották, hogy apjuk óriási hazugságot mesélt be nekik.
Caroline másnap kora reggelre autót rendelt, hogy kivigye a repülőtérre a
San Franciscó-i járathoz. Gemmának reggel hétre, a forgatás kezdetére
Burbankben kellett lennie, ezért ő előző este búcsúzott el, hogy hajnali
négykor útnak indulhasson.
Gemma és Caroline együtt ballagtak végig a sötét sétányon, miután Kate
még utánuk kiáltott a holdfényes éjszakában: „Szeretlek benneteket,
lányok!". Erre megfordultak és integettek neki, ő pedig utánuk nézett, amíg
el nem nyelte őket a sötétség. Akkor csendben becsukta az ajtót. Nem élt
még három ennyire különböző nő a földkerekségen, de testvérek voltak,
szerették egymást, és amikor Kate visszagondolt az apjukra, biztosra vette,
hogy minden hibája ellenére ő is szerette mindhármukat.
Most hát rá maradt a birtok ügyeinek intézése és az apai örökség életben
tartása. Neki jobban hiányzott az apja, mint a húgainak, mivel ő eddig
naponta látta őt. Remélte, hogy bármit tudnak meg az anyjukról, nem fogja
összetörni az apjukról alkotott képüket, és nem teszi tönkre hármuk
kapcsolatát. Szüksége volt a testvéreire. Csak ők maradtak meg neki a
családjukból. És nekik is szükségük volt őrá, akár tudták, akár nem.
Mindhármuknak megvolt a maga erőssége, amivel kiegészítették egymást.
 Harmadik fejezet

Másnap, alighogy Gemma elment, hajnali négykor Kate is felkelt. Még

hallotta, ahogy az autó elhajt.
A megszokott reggeli rutin után fél hatkor már az istállóban volt.
Meglátta a falba vert szögön apja kalapját, és megint szíven ütötte, hogy
nincs többé. Egy pillanatra megfeledkezett erről, és azt várta, hogy ott
találja őt. Rá kellett döbbennie, hogy soha többé nem fogja ott látni. Amikor
Thad egy perc múlva belépett az istállóba, sápadtnak és kicsit kábultnak
tűnt.
– Jól vagy? – kérdezte a férfi aggódva. Kate vállát most sok teher
nyomta, és az elmúlt napok nagyon nehezek voltak.
– Igen – felelte Kate, és bólintott. – Csak újra szembesültem a hiányával.
– Velem is percenként megtörténik. Még nem fogtam fel egészen – felelte
a férfi. Kávét töltött egy bögrébe, és odanyújtotta Kate-nek. Mostantól a
lánynak kell mindenben döntenie, és jóllehet itt lesz ő, hogy segítsen, a
felelősség teljes egészében Kate-re hárul. – El akartam mondani neked,
hogy mit jelent számomra, amit apád rám hagyott... -Elakadt a szava. – ...
amit velem tett. Nem kellett volna... nem számítottam rá.
Kate rámosolygott. Thad jó ember volt, megnyugvást jelentett neki, hogy
ketten együtt vezetik majd a gazdaságot. És most még nagyobb szüksége
volt rá, mint valaha.
– Én nagyon örülök neki. Most veszel majd egy szép házat? Vagy egy
farmot? – Az a ház, amiben Thad most lakott, olyan kicsi volt, hogy szinte
megfordulni sem tudott benne, ennek ellenére Thad mindig azt mondta,
neki bőven elég, amíg nem házasodik meg, és nem lesznek gyerekei, de az
még odébb van. Egyelőre a szabad idejében ki akarja élvezni az életet.
– Nincs szükségem sem házra, sem farmra – felelte a kávéját szürcsölve.
– Ez a farm bőven ellát munkával, és nem akarok nagyobb házat. Az ő
irodáját szándékozol használni? – Kate az apjáé mellett lévő kisebb
irodában dolgozott, és már eddig is elég szűkösen volt, mégis nemet intett a
fejével.
– Még nem. – Nagyon rossz érzés lett volna odaülni apja íróasztalához.
Valahogy véglegessé tette volna azt, hogy nincs többé, és Kate ezzel még
nem tudott érzelmileg megbirkózni.
– Van kedved kilovagolni, és megnézni velem az északi legelőket? –
kérdezte Thad, mire Kate bólintott. Megkönnyebbülést jelent visszatérni a
munkához, és kiverni a fejéből apja halálát, a temetést és azt, amit az
anyjukról megtudtak. Semmire sem akart gondolni, csak együtt kilovagolni
Thaddal, ahogy szokták.
Az istállót elhagyva könnyű vágtában kilovagoltak a legelőre. A felkelő
nap rózsaszínre és bíborvörösre festette az eget, és Kate érezte, hogy lassan
visszatér belé az élet.
– A húgaid megosztják veled a farmot? – kérdezte Thad, miután kicsit
lelassítottak.
– Egyelőre nekik ez a mostani állapot is megfelel – válaszolta egy
sóhajjal Kate. – Egyiküket sem érdekli a birtok. Könyörögnöm kell nekik,
hogy eljöjjenek.
– Azt hittem, majd el akarják adni a részüket.
– Lehet, hogy végül az lesz belőle, de most nincs szükségük pénzre,
úgyhogy egyelőre nem változik semmi – nyugtatta meg őt Kate.
– Mi lesz, ha majd a pénz mellett döntenek, és megkérnek, hogy add el a
részüket? Azt a halom pénzt akkor neked kell előteremtened? – Thad
tisztában volt a pénzügyi helyzetükkel, hogy JT nem tartott az irodában sok
készpénzt, s ha éppen volt valamennyi pénz, azon többnyire újabb földet
vett. Ha a testvérek váratlanul ilyen igénnyel lépnének fel, az nehéz
helyzetbe hozhatja Kate-et.
– Gondolom, akkor el kell adnom egy darab földet, hogy ki tudjam
fizetni őket – válaszolta Kate. – Majd kitalálom, ha előáll ez a helyzet,
feltéve, hogy bekövetkezik egyáltalán.
Thad egy darabig tétovázott, de aztán megszólalt:
– Ha egyszer sor kerülne rá, én megveszem tőled azt a földet. Annyim
nincs, hogy mindkettőjük részét ki tudjam fizetni, de ha csak az egyikük
akarná eladni, van annyi félretett pénzem, plusz amit apád rám hagyott,
hogy meg tudjam venni a részét.
– Megvennéd a farm harmadrészét? – kérdezte Kate meglepetten és
lenyűgözve.
– Régóta gyűjtök rá. Azóta szeretnék megvenni egy darabot apád
földjéből, amióta ide jöttem. Azt hiszem, ma már, hála neki, megtehetném.
Csak tartsd észben arra az esetre, ha valamelyikük el akarná adni, és neked
akkor épp nem lenne elég készpénzed. Nincs nagyobb vágyam, mint egy
saját rész ebből az egészből. Együtt működtetnénk továbbra is, ha úgy
akarod. Különösebben nem változna semmi.
– Köszönöm, Thad. Ez nagy változást jelenthet, ha eljön az az idő. Nekik
egyelőre nem sürgős, hála Istennek. Caroline állhat elő ezzel elsőként, ha a
férje felbiztatja. De most jól megvagyunk. Remélem, így is maradunk. –
Rámosolygott Thadra, és újból megsarkantyúzták a lovaikat. Kate számára
megnyugtató volt a tudat, hogy ha ki kell fizetnie egyik húgát, eladhat
valamennyi földet Thadnak. Úgy gondolta, ez apjának is tetszene. És ha
mindkét húga egyszerre akarná pénzzé tenni a részét, akkor is csak az
egyiket kellene kivásárolnia.
 Gyönyörű reggel volt, a nap melegen cirógatta az arcukat, és lassan
enyhült az elmúlt napok fájdalma. Amerre a szem ellátott, ez az egész
birtok az övé volt. Bármi mást tett is az apja, óriási kincset hagyott rá
örökül, és ezért hálás volt neki.
Gemma útban a forgatásra csak ledobta a bőröndjét otthon. Az
autópályán nem volt nagy forgalom, maradt ideje átöltözni, és munkába
menet kávét venni. A szövegét nem tanulta meg, de tudta, lesz rá ideje a
lakókocsijában. A rendező elküldte, amit majd az ebéd után következő
jelenetben kell elmondania, és szerencsére nagyon könnyen megjegyezte a
szövegeit.
Mindössze félórás késéssel, fél nyolckor érkezett meg a forgatás
helyszínére, befestette a haját, és fél tizenegyre a forgatókönyv legújabb
változatával már a lakókocsijában volt. Jólesett újra munkába állnia.
Mindig, de most különösen nehezére esett elmenni a farmra, pedig jól
érezte magát Caroline-nal és Kate-tel. Különbözőségeik ellenére
mindhárman egyformán különleges személyiségek voltak. Mialatt a
szövegét tanulta, az esze az anyjukkal kapcsolatos felfedezésükön járt.
Kíváncsi volt, hogyan alakul majd az ügy. El akart menni Santa Barbarába
Kate-tel. Caroline megmondta, hogy nem tart velük, de ő sohasem szeretett
szembesülni a nehéz helyzetekkel, többnyire kihátrált belőlük, és rájuk
hagyta a piszkos munkát. Caroline is nagyon kíváncsi volt, hogy mi
történhetett, de nem akarta látni, sem kérdőre vonni az anyját.
Gemma nem félt ettől, noha valószínűleg ez ígérkezett életük
legfontosabb találkozásának. Nem kis dolog egy anyától, ha lemond három
kicsi gyereke felügyeleti jogáról. De az apjuktól sem, hogy mindvégig
abban a hitben tartotta őket: meghalt az anyjuk. Ha még élt volna, Gemma
biztos, hogy a torkának ugrik, választ és magyarázatot követel erre a vaskos
hazugságra. Ebben mindig számíthattak rá a testvérei, de többre nem
hajlandó. Már csak meg kell találniuk az anyjukat, és tőle kérni
magyarázatot, ha hajlandó találkozni velük, és elmondani az igazságot.
Gemma kíváncsi volt, milyen nő lehet. Az, hogy lemondott három
kisgyerekéről, nem sok jóval biztatott.
Ebéd előtt bejött hozzá a producer, hogy lássa, hogy van. Részvétét
nyilvánította apja halála miatt, és elmondta, hogy nagyon örül a
visszajövetelé-nek. Valamivel később bejött a rendező is. Egymás után
felvették azokat a jeleneteket, amelyeket kihagyott, amíg távol volt. Másnap
egész nap forgatni fog, mégis boldoggá tette, hogy visszatért a valódi
életébe. Minden látogatása a farmon felidézte benne, mennyire csapdába
esettnek érezte magát fiatal korában. Semmi mást nem akart, csak elhúzni
onnan.
Mindig úgy érezte, hogy akkor kezdődött az élete, amikor otthagyta a
farmot és Los Angelesbe ment. Az első években még éhezni is jobb volt ott,
mint otthon élni. Ott úgy érezte magát, mintha a születésekor elcserélték
volna, és nem tartozna oda. A legkevésbé sem szeretett volna holmi falusi
liba lenni, ízig-vérig városi lánynak tartotta magát. Tudta, hogy Caroline is
így van ezzel. Egyedül Kate szerette az életet a farmon, benne nyilván a
rendesnél is több volt apjuk texasi véréből. Ugyanolyan cowboy volt, mint
az apja. Gemma a puszta gondolatra is elmosolyodott, és mosolyogva ment
vissza dolgozni.
A következő két napban kemény munkával behozta a lemaradását, péntek
délután pedig a rendező korábban elengedte őket. Sokat végeztek azon a
héten, és a producer is kijött a forgatási helyszínre, hogy szót váltson velük.
Az ilyesmi rendszerint nem jó hírt, inkább valami kellemetlen változást
jelentett a forgatásban, de mostanában nem hallottak újabb pletykát, ezért
mindenki remélte, hogy csak valami nem túl fontos bejelentés hangzik el.
Talán egy nagy név csatlakozik hozzájuk, jobb idősávot kap a műsoruk,
ámbár az eddiginél nehéz lenne előnyösebbet találni, vagy jelentkezett egy
új, fontos szponzor.
Mindenki jó hangulatban várta a producert és az executive producert. Ez
utóbbi megvárta, amíg mindenki elcsendesedik. Őt eddig alig látták, ő volt
a pénzes pali, aki a befektetőkkel, a biztosítással és a műsor átfogó
tervezésével foglalkozott. Már a tizedik évad ment, és a forgatás elég jól
haladt. Két másik nagyszabású műsora is adásban volt, az egyik tavaly
ősszel indult, és óriási siker volt.
– Nos, van egy jó és egy rossz hírünk. – Két színészüket nevezték Emmy-
díjra. Gemmát régebben már nevezték, de először nem nyert. A harmadik
évaddal aztán sikerült nyernie. És a sorozat többször is nyert Golden Globe-
ot a külföldi sajtótól. – A tizedik évaddal rekordnézettséget értünk él, hála
mindannyiótoknak, és továbbra is szilárdan tartja a helyét – nézett végig
rajtuk mosolyogva. – Régóta téma köztünk, hogy meddig élhet még a
sorozat, mikor jön el az a pillanat, amikor jobb lesz szép csendben
összepakolni és hazamenni, mielőtt csúszni kezdenénk lefelé. Hónapok óta
beszélgetünk erről a fantasztikus tehetségű íróinkkal. – Kis szünetet tartott.
– Bármennyire fáj is nekünk, eldöntöttük, hogy itt a vége. Húztuk, ameddig
húzhattuk. A csúcson szeretnénk befejezni, nem akkor, amikór a nézők
elkezdenek más csatornákra kapcsolgatni, amint megjelennek a képernyőn a
kezdő képsoraink.
A rossz hír tehát az, hogy amikor júniusban összepakolunk, azzal vége. A
show véget ér. De ebben az a jó hír, hogy szabadok lesztek, csinálhatjátok
azokat a dolgokat, amikről tudom, hogy sokan nagyon vágynak közületek,
nagyjátékfilmeket, más sorozatokat, Broadway-produkciókat. Tudom, hogy
többen készen állnak rá, hogy más területeken is kipróbálják magukat. Most
megtehetik. Azoknak pedig, akik velem együtt belekényelmesedtek ebbe a
megszokott rutinba, ez most jó kis fenékbe rúgás lesz, hogy kapjuk össze
magunkat, vegyük elő a kreativitásunkat, és találjunk ki valamit. Nagyot
mentünk, gyerekek, de most egy mély meghajlással vonuljunk le a
színpadról.
Halálos csend volt, amikor befejezte, de a következő pillanatban kitört a
hangzavar, mindenki egyszerre kezdett beszélni és kiabálni. A szerződésben
lefektették, kit hogyan fizetnek, de erre az új évadra még senki sem kapott
szerződést, és most nyilvánvalóvá vált, hogy miért. A sorozat véget ért,
mindössze néhány heti forgatás volt hátra a leállásig, ami ezúttal végleges
lesz. És senki sem úgy akarta befejezni, hogy a csatorna egyszerűen leveszi
őket a műsorról. A csúcson akartak elbúcsúzni. Egy pillanatig Gemmát is
olyan sokk érte, hogy szólni sem tudott a mellette álló kollégáihoz.
– A francba – mondta a partnere -, ezt nevezi ő jó hírnek? Három
exfeleségemet és öt gyerekemet kell támogatnom. A rohadt életbe. Erre
nem számítottam. – Látszott rajta, hogy halálra rémült.
– Erre én sem – felelte Gemma -, és nekem nincs más, aki támogatna,
csak én magam, ami elég nagy baj. – Az elmúlt tíz év alatt kialakított egy
kényelmes életstílust, amit a sorozat, nélkül nem tudott fenntartani, és mivel
azt hitte, a műsor örökké fog tartani, egy fillért sem tett félre. Utazgatott,
meseszép helyeken luxusszállodákban lakott, Bentley sportkocsival
száguldozott, egy vagyont költött ékszerekre, drága éttermekbe járt, és
súlyos jelzáloghitel terhelte a házát. A bejelentéstől valóságos sokkot
kapott, és komoly számolásnak nézett elébe, ha le akarta csökkenteni a
költségeit. Gyakorlatilag a jelzálogon kívül mindent törölnie kell. A házát
viszont nem akarta elveszíteni.
Azon nyomban fel kell hívnia az ügynökét, hogy találjon neki valami
munkát. Remélhetőleg tárt karokkal várják egy másik műsorban. Az elmúlt
tíz évben csak apróságokat vállalt a sorozat mellett, egy parfüm
reklámkampányát, hajápolási termékcsalád reklámozását, villanásnyi
szerepet egy tévéfilmben, és egyet egy nagyjátékfilmben. Nem volt
szüksége más munkára, ideje sem lett volna rá, és a forgatási szünetekben
inkább belevetette magát a szórakozásba, nemegyszer Európában. Tíz éve
nem kellett munkát keresnie.
A bejelentés után elég hamar elment, nem maradt ott a többiekkel.
Otthonról felhívta az ügynökét, aki azonnal felvette a telefont. Meg sem
várta, amíg Gemma megszólal.
– Tudom – mondta. – Most hallottam. Délután ötig legalább egy tucat
hívásom lesz. Egyáltalán nem számítottam erre.
– Én sem. A nézettségünk az egekben van – felelte Gemma, még mindig
nem térve teljesen magához a sokkból, és egy kicsit már dühösen is. Olyan
tisztességtelen volt az egész. Nem beszélve arról, hogy fejtetőre fogja
állítani az életét. Kínos lesz.
– Sejthettük volna. Abrams mindig a csúcson fejezi be a műsorait,
ráadásul ez tényleg túlélt minden előzetes várakozást és előrejelzést. De tíz
év az tíz év. Ki tudja, talán neki volt igaza. És szívesebben keresek neked
munkát egy sikerszériát követően, mint egy olyan után, ami a kukában
végezte.
– Mit gondolsz, milyen hamar találsz nekem új munkát? – kérdezte
Gemma aggodalmasan. Ez sem lepte meg az ügynökét. Valamennyi kliense
ugyanezt csinálta. Nagy lábon éltek, amíg sikeres műsorban szerepeltek, de
ha a show véget ért, nem volt mit a tejbe aprítaniuk.
– Elő kell vennem a kristálygömbömet. Nem tudom, Gemma. Ősszel
több új sorozat is elkezdődik, de azokhoz már megvannak a húzónevek.
Valamilyen szerepeket biztosan tudok szerezni neked, de egy főszerep
máról holnapra nem fog az ölünkbe pottyanni. Te is tisztában vagy az itteni
realitásokkal. Harminc-harmincegy éves voltál, amikor ez a sorozat
elkezdődött. Most negyven vagy. Csodásán nézel ki, nem látszik rajtad a
korod, de egy negyvenen túli nőnek munkát találni nem ugyanaz, mint egy
harmincévesnek. Ez a csúf igazság.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy túl vagyok a csúcson? – rikácsolta
Gemma.
– Nem, hanem azt mondom, hogy egy harmincéves színésznőnek több
munka kínálkozik, mint egy negyvenévesnek. Ezen nem lepődhetsz meg.
Van munka, de nem annyi, és sok negyvenöt éves színésznő tülekedik
ugyanazokért a szerepekért.
Gemmának ezt hallva sírni lett volna kedve, de azt nem engedhette meg
magának.
– Nos, munkára van szükségem. Méretes jelzáloghitel van a házamon.
– Mint mindenkinek Hollywoodban. Meg kell néznem a szerződésedet,
de azt hiszem, háromhavi végkielégítést kell kapnod, ha véget vetnek a
sorozatnak. Vagy négyet, de ezt még meg kell néznem.
– Jerry, ezzel kihúzom a nyarat, de utána felkopik az állam.
– Még ne ess pánikba. Gyönyörű nő vagy, ráadásul nagy név. Szerzünk
neked valamit, lehet, hogy több kisebb szerepet, ami átsegít a következő
évadon, és aztán nekiugorhatsz egy új műsornak. Fantasztikusan jó
sorozatokat csinálnak mostanában Anglián kívül is. Meglátom, mit tudunk
gründolni ott. Nyugalom, Gemma, nincs vége a karrierednek. Itt most kicsit
megakadtunk. Mindenkivel előfordul, és a sorozatnak egyszer
mindenképpen véget kellett érnie.
Csakhogy Gemma ezzel egyáltalán nem számolt. Pazarlóan élt egyik
gázsitól a másikig, és a bankban jóformán egy fillérje sem volt. Apja
figyelmeztette erre, de ő elengedte a füle mellett.
Miután befejezték a beszélgetést, töltött magának egy jó erős italt, és az
este fennmaradó részében a költségeit számlálta össze – azokat, amiket nem
hagyhatott el, például a jelzáloghitelt, a bejárónője bérét, a kocsija
törlesztését, ráadásul mostantól elesik a forgatásokon kapott ingyenruháktól
és -fodrásztól, ami egy vagyonba fog kerülni, és mindazoktól a
juttatásoktól, amik a főszereplőnek jártak. Visszarepítették a való életbe.
Akármennyire rosszulesett hallania, az ügynökének igaza volt. Negyvenegy
évesen nem válogathat úgy a szerepek között, ahogy harmincegy évesen
tette. Egy negyvenéves színésznő számára ritkulni kezdenek a szerepek, és
nagyon tehetséges, nagyón híres színésznőkkel is előfordul, hogy munkáért
kell kuncsorogniuk.
Gemma pánikba esett, és már nem volt apja, akire számíthatott volna.
Mielőtt megkapta a szerepet a sorozatban, többször is kisegítette, sőt egy
évig ő törlesztette a társasházi lakása jelzáloghitelét is, mielőtt megvette
volna a házát. De hozzá már nem fordulhatott, Kate-et pedig aligha kérhette
meg, hogy segítse ki. Ő még arról sem tudott, hogy apjuk éveken át
nemegyszer mentette ki szorult helyzetéből, amíg meg nem kapta a
főszerepet. Ez a kettőjük titka volt. Eladhatná a házát, ha végképp nem
lenne más megoldás, de azt nem akarta.
A Bentley-ről minden további nélkül le tudna mondani, és remélte, hogy
simán felbontanák a bérleti szerződését, de valószínűleg tetemes kötbért
fizettetnének vele. Volt egy elképesztően drága teniszklubtagsága, amire
nem is volt szüksége, a híres és menő személyi edzőjének pedig, aki
naponta eljárt hozzá, ötezer dollárt fizetett havonta. Felmerült benne, hogy
ha minden kötél szakad, a nyárra kiadhatná a házát berendezéssel együtt,
egy vagyont kaphatna érte. De hol lakna addig? Eszébe jutott az a
vérfagyasztó gondolat, hogy a nyarat tölthetné akár a farmon is, de az
rosszabbnak tűnt, mint a halál. Egy hétvégét is alig bírt ki, nemhogy egy
egész nyarat. Akkor már inkább kibérel egy garzonlakást, de persze az is
drága lenne.
 Végig kellett gondolnia ezt az egészet, és számba vennie a teendőit.
Nincs több tervező által kreált ruha, sem kétezer dolláros krokodilbőr cipő.
Tíz évig a tévés szerepét élte az életben is, ami nagyon megfelelt neki, de a
buli véget ért, össze kell szednie magát, ha életben akar maradni. Egy eddig
ismeretlen rémület lett úrrá rajta, mert annyira hozzászokott a
luxuskörülményekhez, hogy mára az látszott számára a normálisnak,
csakhogy mostantól nem fogja tudni megfizetni.
Amikor másnap reggel megérkezett a forgatásra, úgy nézett ki, mintha
egy hete nem aludt volna, de mindenki más is hasonló állapotban volt. Csak
nagyon kevés színész élt egyszerű életet, vagy tett félre a pénzéből.
Legtöbbjük Gemmához hasonlóan szerette a luxust, és abba az illúzióba
ringatta magát, hogy mindig így lesz. De tévedtek.
Gemma úgy érezte magát, mintha éles köveken kellene felfelé szaladnia a
meredeken, és a sorozat szereplői közül senki sem festett különbül nála.
Főtt a fejük a gyerektartás, a lakbér, a jelzáloghitel, a gyerekek
magániskolái tandíja, az exfeleségek, a jelenlegi feleség, a költséges
barátnő és mindazok miatt, amit szerettek és megszoktak, a divatos
éttermektől kezdve az arckezeléseken, a személyi edzőn, a pszichológuson,
a vakációkon és a szállodákon keresztül egészen a Ferrariig. Gemma nem
volt egyedül a rémületével és a bajaival, de ettől nem lett jobb a helyzete.
A forgatási helyszínen a hangulat gyötrően feszült volt, és ki-ki csak
akkor éledt fel, amikor rajta volt a kamera, de még a játékukra is rányomta
a bélyegét az előző napi bejelentés miatti idegességük. Az életmódjuk és a
jövőjük forgott kockán, és mindenki vagy az ügynökét, vagy a
pszichológusát hívogatta, vagy mindkettőt. A helyzete miatti páni félelem
elnyomta Gemmában az apja halála feletti gyász érzését, ami bizonyos
értelemben megkönnyebbülést jelentett. Nem gondolt arra, hogy
beszámoljon a testvéreinek a történtekről. Hamarosan úgyis hallanak róla.
 Kate azonban felhívta, hogy megkérdezze, hogy van, és valami
szokatlant hallott Gemma hangjában.
– Valami baj van? – Rejtélyes módon mindig megérezte, ha történt
valami a testvéreivel, ami miatt nehéz volt bármit eltitkolni előle.
– Nem, dehogy. Csak hosszúra nyúlt a hét. Sok jelenetem volt, sok
szöveggel, és hát tudod... apa... – Megpróbálta erre fogni, hátha Kate beéri
ezzel a magyarázattal. De a hangja nem szomorúságról, hanem rémületről
és nyugtalanságról árulkodott. Valójában úgy meg volt ijedve, hogy napok
óta nem is gondolt az apjára, csak amikor rájött: többé nem fordulhat hozzá,
hogy legyen szíves, húzza ki a bajból. Igaz, hogy apja ilyenkor tartott neki
egy kis lelki fröccsöt arról, hogy félre kell tennie a rosszabb napokra. De
később tudomásul vette, hogy Gemma sztár, akinek fenn kell tartania
bizonyos életstílust.
Nem vitás, ő volt „apa lánya". Elszörnyedt volna, ha tudja, mire megy el
Gemma pénze. Hogy többet költ kozmetikumokra és a személyi edzőjére,
mint a legtöbb ember a lakhatásra, nem beszélve az arckezelésekről. New
Yorkból repült ide egy asszony, hogy alkalmanként kétezer dollárért
munkába vegye az arcát, beleértve a kíméletes elektromos arcmasszázst, és
ő fizette az asszony repülőjegyét és szállodáját is. Mindmostanáig
egyáltalán nem sokallta ezt az árat. Ő maga mindenhová első osztályon
repült, vagy kibérelt egy magánrepülőt, ahogy egy sztárhoz illik.
– Csak emlékeztetni akartalak, hogy megígérted, eljössz átnézni apa
dolgait. Biztosan rossz érzés Juliette-nek, hogy ott vannak körülötte apa
holmijai. Gondolom, jólesne neki, ha kiválogatnánk, ami kell nekünk, a
többit meg elajándékoznánk. És az iratait is át kell még néznünk. Úgy
beszéltük meg, hogy megcsináljuk, mielőtt Caroline elvonulna a nyárra
Aspenbe, ahol már kibérelték a házat. És nyilván te is elutazol valahova.
Idén is hajózni fogsz? – Kate testvérei egy másik bolygón éltek, de nem
irigyelte tőlük. Ők így éltek, Kate meg a farmon dolgozott, számára ez
jelentette az életet immár húsz éve, mert ő meg ezt szerette. Az egyetemről
is hazafutott, hogy itt lehessen, úgyhogy most nem panaszkodhatott, és nem
is panaszkodott.
Amikor Kate a hajóról kérdezte, Gemmát egy pillanatra elfogta a
rosszullét, mert eszébe jutott, mi pénzt költött arra is. Hétszázezer dollárba
került egy hét, ami akkor semmiségnek tűnt számára. Igaz, hogy mesés hét
volt, tíz barátját hívta el magával. Elhajóztak Monacóba, Korzikára és
Szardíniára.
– Nem, idén nem – felelte, próbálva könnyed hangot megütni. – Még
nem készítettem tervet a nyárra. Lehet, hogy itt maradok L.A.-ben, és
elvállalok valami munkát.
– Mi lenne, ha itt töltenéd a nyarat? – vetette fel Kate. – Ha kell, autóba
ülnél, és mehetnél L.A.-be, és egy-két napi munka után visszajönnél. Van itt
egy házad, akár használhatnád is. . ।
– Nem rossz gondolat – mondta Gemma rezignáltan. Már látta magát,
amint újra a Völgy csapdájába esve éldegél a farmon, mintha az utolsó tíz
év meg sem történt volna. A puszta gondolattól sírni lett volna kedve. –
Nem felejtettem el, hogy megbeszéltük, átnézzük a dolgait. – Magában
sóhajtott egyet, de semmilyen kifogás nem jutott eszébe, amivel
kimenthetné magát. Most tényleg nem volt kedve ehhez az egészhez.
Nagyobb gondjai voltak ennél. – Csak szólj Caroline-nak is, hogy túl
lehessünk rajta.
Kate a Santa Barbara-i utat is le akarta tudni, mialatt a húgai ismét a
Völgyben lesznek, és időt tudnak szakítani rá. De a legfontosabb apjuk
holmijainak átnézése, ami már előre nyomasztotta. Caroline sem
lelkesedett, amikor felhívta őt. Tudta, hogy megígérte, de rettegett attól,
hogy ilyen hamar vissza kell mennie. És kiborította az anyjukkal
kapcsolatos friss felfedezésük.
 – Muszáj ezt most csinálnunk? – kérdezte nyűgösen.
– Valahányszor meg kell kérnem benneteket, hogy jöjjetek el, az olyan
nekem, mintha a fogamat húznák. Gondold el, milyen lehet Juliette-nek,
hogy apa holmijai és papírjai között kell élnie. Úgy érezheti, mintha
bármelyik percben besétálhatná az ajtón. Rendes dolog tőle, hogy megvárja,
míg elvégezzük ezt a munkát. Szerintem most kell megcsinálnunk. Nem
akarod elhozni a gyerekeket?
– Megkérdezem őket. Lehet, hogy van valami programjuk, és azt is
tudnom kell, mit akar csinálni Peter. Ma este megkérdezem, és holnap
visszahívlak.
Kate csalódottan tette le a telefont. Rávenni a húgait arra, hogy töltsenek
el egy hétvégét a Völgyben, fárasztóbb volt, mint egy döglött bivalyt
vonszolni a földön.
Caroline vacsora közben szóba hozta a dolgot, de Morgan és Billy
fanyalogva fogadták. Morgan egyik barátnője bulit tervezett a hétvégén, és
számított rá, hogy őt is meghívja, Billy pedig el akart menni a klubjukba
teniszezni. Caroline meghatódott, amikor Peter azt felelte, hogy szerinte el
kellene menniük. Elmondta a gyerekeknek, hogy támogatniuk kell az
anyjukat, és emlékeztette őket, hogy legutóbb milyen jól érezték magukat,
még lovagolhattak is. Ez így is volt, a temetés ellenére.
– Te is jössz? – kérdezte Caroline mosolyogva, hálásan a segítségért.
Inkább elviszi a gyerekeket, csak egyedül ne kelljen mennie. Segítenek két
lábbal a földön állni.
– Nem tudok. Munkám van. Épp egy fontos megállapodáson dolgozunk.
Már akartam is említeni neked – felelte Peter sajnálkozva. – Menjetek
hárman. – A gyerekek nagy kelletlenül beleegyeztek, Caroline tehát másnap
reggel felhívta Kate-et azzal, hogy megy, és viszi a gyerekeket is.
 – Thad kiviheti őket lovagolni, amíg mi el leszünk foglalva – felelte Kate
örömmel. A szomorú feladat ellenére felvidította, hogy egy újabb hétvégét
eltölthet a testvéreivel. Megállapodtak, hogy Caroline és a gyerekek
pénteken ülnek repülőre, Gemma pedig autón jön fel Los Angelesből.
– Bérelnem kell egy kocsit – jegyezte meg szórakozottan.
– Valami baja lett a kocsidnak? – lepődött meg Kate.
– Olyan szörnyen drága, és igazából túl sok egy ilyen autó nekem, inkább
egy pasinak való. Visszaadtam, és még gondolkozom azon, hogy milyet
akarok – válaszolta Gemma könnyedén.
– Mit szólnál egy Rollshoz? – ugratta Kate.
– Hát igen. Talán – bizonytalankodott. – Akkor viszlát thamarosan –
mondta még, és gyorsan letette a telefont. Fel kellett hívnia a bankot, hogy
megtudja, kaphat-e hitelt. Egy kevésbé drága autót akart bérelni. És az
ügynökét is meg akarta kérdezni, van-e számára kilátás valami munkára. Az
élete újabban másból sem állt, mint egyik rémületből a másikba esve
próbálni visszafogni a kiadásait, lemondani dolgokról, és munkát keresni.
Az ügynöke megnézte a szerződését. Négyhavi végkielégítés jár neki, és
mint mindig, most is megtarthatja a sorozatban viselt ruháit. Mindez azt
jelentette, hogy szeptember végére nem marad pénze, és nem lesz munkája.
Valamit lépnie kell ebben az ügyben, mert nincs többé apa, aki kisegítse a
bajból. Apuci lánya szarban van, az élete zsákutcába jutott.
 Negyedik fejezet

Gemma és Caroline-ék péntek este, nem sokkal vacsora előtt érkeztek

meg a farmra. Caroline-ért és a gyerekekért a farm egyik alkalmazottja
ment ki a reptérre, Gemma pedig egy kis bérelt Forddal futott be. Kate
egyszerű vacsorával várta őket, és maga nézett utána, hogy a
vendégházakban minden rendben van-e. Juliette megígérte, hogy vacsora
után ő is átjön.
Morgan és Billy alig várták, hogy másnap reggel elmehessenek Thaddal
lovagolni. Juliette azzal lepte meg a lányokat, hogy úgy döntött, a nyárra
hazamegy. Tíz év óta először tervezte, hogy visszamegy Franciaországba,
meglátogatja a barátait Bordeaux-ban és Provence-ban, a bátyját Párizsban,
aztán elzarándokol vele a régi házukba Camargue-ba. Nagy váltásnak
ígérkezett ez a farm után, de arra jutott, hogy most erre van szüksége.
Magányosnak érezte itt magát Jimmy nélkül. Nem számított rá, hogy a férfi
váratlan halála így megviseli.
– Igyekszem majd, hogy amíg távol vagy, ne kutyuljam össze a
könyvelést – nézett rá mosolyogva Kate. Juliette korábban már áthozott két
üveg finom francia bort a vacsorához. Bordeaux-i vörösbor volt, amit apjuk
is szeretett. Juliette megismertette vele a francia borokat, és Jimmy
rengeteget felhalmozott a legjobb évjáratokból a borospincében.
– Vigyél belőlük – mondta Juliette Kate-nek -, még úgy is marad annyi,
amennyi életem végéig elég lesz. Apád szeretett nagy mennyiségeket
vásárolni. – Ő mindenből nagyobbat, jobbat és többet szeretett, mint bárki
más. A személyiségéből fakadó vonása volt ez. Gemma több szempontból
nagyon hasonlított rá, habár apja nem ismerte a pazarlást, inkább nagyon is
körültekintően bánt a pénzzel.
Nem akarta elárulni nekik, de a második pohár bor után Gemma
elmondta, hogy a sorozatot befejezték. Egy percre döbbent csend támadt az
asztal körül, senki sem tudta, mit mondjon. Végül Kate összeszedte magát.
– Hú, nagyon sajnálom, Gém. Ez óriási csalódás lehet.
– Az – ismerte be Gemma. – Számíthattam volna rá, ha csökken a
nézettségünk, de magasabban van, mint valaha. Csakhogy az executive
producerünknek ez a módszere. A csúcson hagyni abba, és nevetve távozni.
– Látszott rajta, hogy közel áll a síráshoz. Caroline az asztalon átnyúlva
megsimogatta a kezét.
– De legalább volt tíz remek éved a sorozattal. Biztosan nemsokára
elkezdesz majd egy új műsort – bátorította. Morgan és Billy otthagyták
őket, és leültek a tévé elé Kate hálószobájában. Nemrég vett magának egy
új készüléket.
– Nem úgy néz ki – csóválta a fejét Gemma. -Az ügynököm szerint
negyvenen túl megszívtam.
– Ez nevetséges. Nem is nézel ki annyinak – kelt ki magából Kate. – Én
egy évvel vagyok idősebb nálad, de tízzel többnek látszom.
– Nem győzöm mondani, Kate, fényvédő és hidratáló! – zsémbelt vele
Gemma, de Kate csak nevetett.
– Tudom, tudom! – De ő is gyönyörű volt még mindig. Azt viszont el
kellett ismernie, hogy Gemma hihetetlenül fiatalnak látszott. – És ez
nagyon rosszul érint téged? – kérdezte csendesen.
– Rosszul? Nem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a padlóra küld. Kissé túl
fényűzően éltem. Az ilyesmi idővel rossz szokássá válik. És a stúdiók meg
a produkciós társaságok elkényeztetik az embert. Ha egy sikeres műsor
szereplője vagy, jóformán mindent megkapsz, amit szemed-szád kíván,
aztán egyszer csak vége. Az óra éjfélt üt, a műsor porrá válik,
visszaváltozol Hamupipőkévé, és Neiman visszaveszi az üvegcipőt.
Megleszek, azt hiszem, de nagyon vissza kell fognom magam. Azon
gondolkodom, hogy a nyárra kiadom a házamat. Azzal talán feltöltöm
valamelyest a pénzesládikámat. Sok minden van, amit nélkülözni tudok.
– Ha kiadod a házadat, itt ellehetsz egész nyáron – ajánlotta fel Kate
örömmel. – A csudába is, itt bármikor ellakhatsz, a farm most már a tiéd is!
Mindannyiunké. És van itt egy házad is. Bármikor beautózhatsz L.A.-be,
akár valami megbeszélésre, akár kasztingra kell menned.
– Remélem, nem kényszerülök rá – felelte Gemma. – Az ügynököm azt
mondja, a következő évadra már összeálltak az új műsorok stábjai, úgyhogy
a tél elég gyengének ígérkezik egészen addig, amíg elő nem állnak a jövő
tavaszi darabokkal. De nem gondolja, hogy a koromat tekintve még egyszer
főszerepet kapnék. Ezt a mostanit rám szabták, de az akkori kasztingnál
harmincéves voltam. Ez elég nagy különbség.
– Ez undorító – jegyezte meg Caroline.
– Bevallom, sokkolt a dolog. Egyikünk sem számított rá. Rémes pár hét
volt apa halála és a sorozat megszüntetése között.
– Ez így szokott lenni – sóhajtotta Kate. – A baj csőstül jön.
– A jó dolgok is – tette hozzá Caroline optimistán. De Gemma arra
gondolt, ő könnyen beszél, amikor a férje egy kockázatitőke-társaság
társtulajdonosa, és a családja is gazdag. Az ő életük tökéletes biztonságban
van. Látszatra nem olyan fényűző, mint az övé volt eddig, de bármit
megtehetnek, amit csak akarnak. A gyerekeik magániskolába járnak, és
most azon gondolkoznak, hogy vesznek egy házat Aspenben. Peter céges
repülővel röpköd a világban, és rengeteg pénzt keres. Caro-line-nak nem
volt miért aggódnia. Ha kedve tartotta, leülhetett, és írhatta az ifjúsági
könyveit. Nem kellett izgulnia a jövő, vagy a kora, vagy egy jelzáloghitel
miatt.
– Ide bármikor hazajöhetsz, ha akarsz, vagy ha a szükség úgy hozza –
válaszolta Kate. Gemma gyűlölt volna újra úgy gondolni a farmra, mint az
otthonára. Ha vissza kellene költöznie a Santa Ynez-völgybe, az olyan
lenne, mintha húsz évet visszalépne az időben. Tíz éven át nagyot ment, és
sok pénzt költött. Most valahányszor erre gondolt, elszégyellte magát. Jó
lett volna, ha hallgat az apjára és félretesz valamennyit, de azt hitte, a
sorozat örökké tart, és mindig ott lesz előtte a húsosfazék. Hát ennek most
vége. Még négy hónap, és nem lesz egy árva fillér jövedelme sem.
Miután Caroline és a gyerekek visszavonultak a házukba, és Juliette is
elment lefeküdni, ő ott maradt, és megivott még egy pohár bort Kate-tel.
– Nem hittem volna, hogy erre kényszerülök, de ha nem találok munkát,
lehet, hogy a nem túl távoli jövőben el kell adnom neked és Caroline-nak a
részemet a farmból. Amikor apa meghalt, még biztonságban tudtam
magam, de azóta padlóra kerültem, és el fog fogyni a pénzem. – Méghozzá
nagyon hamar. Szeptemberig már csak három hónap volt hátra.
– Thad azt mondta, ő beszállna, ha te vagy Caroline a részetek eladása
mellett döntenének. Abból a pénzből, amit apa ráhagyott, és a saját
megtakarításából szerinte meg tudná venni.
– Az érdekes lenne. Te hogy fogadnád, ha a birtok harmadrésze az övé
lenne? – Gemma tudta, milyen féltékenyen őrizte Kate és apja a birtokot,
milyen büszkék voltak, hogy a semmiből kezdve ma már tízezer hold
birtokosainak mondhatták magukat.
– Jobb lenne, ha megtarthatnám az egészet a családnak, mint apa. De ha
hamarosan szükséged lesz a pénzre, nehezen fogom tudni gyorsan
előteremteni az árát. Meg tudnám venni a részed felét, és Thad megvehetné
a másik felét. Akkor nem kellene olyan nagy darabtól megválnom, és nem
kellene kötvényeket pénzzé tennem. Nem hiszem, hogy Caroline meg
akarná venni tőled.
Valószínűbb, hogy ő is inkább eladná a magáét. Egyikőtök sem jár ide
gyakran, bár szeretném, ha többször jönnétek. Mindenesetre tudasd velem,
hogy állnak a dolgaid, és hogy tudok-e bármiben segíteni.
– Apa mindig kisegített, ha szorult helyzetbe kerültem – vallotta be
Gemma halkan, szégyenkezve. Eddig még nem beszélt erről a testvéreinek.
– Igen, gondoltam. Apuci lánya, ugyebár.
– Nem tartott sokáig. Sokat kerestem a sorozattal, el is szórtam rendesen
– ismerte be Gemma. – Képek, bútorok, a ház, utazások, jachtok,
magánrepülők. Megdöbbentő, milyen gyorsan el lehet költeni rengeteg
pénzt. – Apjuk ilyesmi helyett inkább tenyésztésre szánt telivér lovakat és
legelőket vett az állatainak. – Azt hiszem, nagyon hülye voltam. Ha kell, el
fogom adni a házamat. – Igaz, hogy jelzálog volt rajta, úgyhogy nem kapna
annyit érte, amennyit ér. – Nagyon nem szeretném, de ha kell, megteszem.
Egy darabig kihúzna a bajból. Thadnak ne szólj még, kérlek.
– Jó, nem szólok – ígérte meg Kate. Látta a húgán, hogy teljesen ki van
készülve. – Kigondoltál valamit arról, hogyan vegyük fel a kapcsolatot az
anyánkkal?
– Nem igazán. Amióta hallottam, hogy megszűnik a sorozat,
egyfolytában azon agyaltam, hogy mitől szabadulhatnék meg. – Egy hét
múlva elhagyják a forgatási helyszínt. Nagyon hamar eljött a vég. – Még az
is lehet, hogy nem lesz időnk erre az útra. Talán majd a nyáron? – Kate
bólintott. Az egyik pillanatban már indult volna, hogy minél előbb
találkozzon az anyjával, és tisztázzák, mi történt a múltban, a másikban félt
az egésztől. Caroline továbbra sem akart találkozni az anyjukkal.
– Apa fura fickó volt. Azt hiszem, mindig is voltak titkai. Soha nem
beszélt például a Texasban töltött fiatalkoráról. Mindössze annyit mesélt,
hogy gyerekkorában csóró volt, és amikor ide jött, a három kislányán és egy
pelenkával megrakott kisteherautón kívül semmije sem volt. Egy évbe telt,
mire elmondta nekünk, hogy Juliette-tel komoly a dolog, azt sem mondta el,
hogy Juliette hozzáköltözött, csak karácsonykor tudtuk meg, amikor
hazajöttünk. Ki tudja hát, mi történt közte és anyánk között? Ha nem kerül a
kezünkbe az a boríték, soha nem tudtuk volna meg. Lehet, hogy meg akarta
semmisíteni, csak megfeledkezett róla.
Ezzel Kate is egyetértett. Apjuk valószínűleg dührohamot kapott volna a
gondolatra, hogy a lányai megkereshetik az anyjukat, és találkoznak vele,
miután harminckilenc évig elhitette velük, hogy meghalt.
Kis idő múlva Gemma is elment a saját házába. Másnap a nagy házban
találkoztak, ahol Juliette erős kávéval és saját sütésű croissant-nal várta
őket, majd kisvártatva átment az irodába, hogy a lányok zavartalanul
végezhessék a dolgukat. Már kiválogatta azokat a tárgyakat, amikhez
valamiért kötődött, és listát adott róluk Kate-nek. Könyvek szerepeltek
rajta, a két festmény, amit együtt vásároltak Jimmyvel, egy antik
ezüstszamovár, amit ő ajándékozott a férfinak, tárgyak, amiket ő vett a
házba, és a kalaptartó, rajta a cowboykalapokkal. Jimmynek nem voltak
nagy értékű tulajdonai, kivéve magát a farmot.
A három nővér végignézte apjuk ruhatárát, íróasztalát, iratait. Kate
bedobozolta azokat, amikre az irodában szükségük lesz. A ruhákat
összecsomagolták, hogy Juliette-nek ne kelljen, és magukhoz vették azt a
pár dolgot, amit ők ajándékoztak vagy készítettek apjuknak, köztük azokat
a kerámiatárgyakat, amiket Caroline csinált neki egy kézműves táborban.
Most meglepődött, hogy apja megőrizte ezeket. Elkészítették a leltárt, amit
az ügyvéd kért az értékbecsléshez. Valamennyire értékesnek csak azok a
tárgyak számítottak, amiket Juliette küldött annak idején Franciaországból,
például egy szőnyeg, ami még a nagymamájáé volt, egy kis íróasztal,
néhány díszesen faragott szék.
A lányok csak olyan tárgyakat választottak ki, amelyeknek volt valami
érzelmi értékük számukra. Nem akarták kifosztani apjuk házát, ami
mostantól Juliette otthona volt. Ezek után kiautóztak a városba, hogy
megebédeljenek apjuk egyik kedvenc vendéglőjében. A hely, amit
egyébként mindnyájan szerettek, rá emlékeztette őket.
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon fog meghalni – mondta
Gemma halkan, ebéd közben.
– Én sem – felelte Kate. Még mindig valószínűtlennek tűnt számukra
apjuk halála, különösen itt, a farmon, ahol mindig jönni-menni, lovagolni,
az istállóból kifelé jövet Thaddal beszélgetni látták. Üresnek tűnt nélküle a
farm. Kate-et boldoggá tette, hogy Caroline gyerekei jól érezték magukat
itt. Ok, az új nemzedék, élettel töltötték meg a helyet. Thad egész nap
foglalkoztatta őket a lovak körül, lovagoltatta őket, sőt kihordatta velük a
trágyát az állásokból, a tejüzemben pedig ők kapcsolhatták be a
fejőgépeket.
– Ha gyakrabban jönnél, akár itt is írhatnál -biztatta Kate Caroline-t, –
Sétálgatnál, gondolkodnál, és visszatalálnál önmagadhoz.
– Te ezt csinálod itt? – kérdezte Gemma, mire Kate elnevette magát.
– Nem. Én dolgozok látástól vakulásig. Apa nélkül minden más lesz.
Még keményebben fogok dolgozni, akárcsak Thad. Ő már el is kezdte.
– És van valami, amit mostantól másképp fogsz csinálni, mert már nem
szólhat bele, nem mondja mindenre, hogy rosszul csinálod? – Gemma
mindig mellébeszélés nélkül rátapintott a lényegre.
– Végül rendszerint jobb belátásra tért, csak meg kellett győzni –
válaszolta Kate szelíden, szokása szerint mentséget találva apja
viselkedésére. Ritkán kritizálta őt.
 – Csak akkor tért jobb belátásra, ha az neki is megfelelt. Nem ismertem
nála önfejűbb, makacsabb és önzőbb embert, kivéve talán önmagamat. Én is
mindig azt hiszem, hogy nekem van igazam – jelentette ki Gemma, és ezen
mindhárman nevettek. Volt benne némi igazság.
– Bárcsak én is ezt hinném – sóhajtotta Caroline vágyakozva. – Én
mindig azt gondolom, hogy mindenki más jobban tudja, mint én. Például ti
ketten. – Hármuk közül ő volt a legjámborabb, ennek ellenére ő is mindig
igyekezett megszerezni, amit akart – bátran és elszántan, de szép csendben.
Ehhez azonban el kellett menekülnie a farmról és az apjától.
– Semmivel sem tudjuk jobban, mint te-biztosította Gemma. – Ami azt
illeti, okosabb és tanultabb vagy nálunk. Mesterdiplomád van –
emlékeztette a húgát. – Peter mivel foglalkozik mostanában? Alig pár szót
beszéltem vele a temetésen. – Peter sohasem volt különösebben közlékeny
Caroline nővéreivel, de Gemma rendszerint szóra tudta bírni.
– Valami nagy üzleten dolgozik. Aspenben is csak egy hétig lesz velünk,
aztán vissza kell mennie San Franciscóba. A gyerekek még nem is tudják,
egyelőre csak nekem mondta meg. Csalódottak lesznek. Billy imád együtt
horgászni vele. Tartok tőle, hogy most majd nekem kell eljárnom horgászni,
és rátűzni a horogra a gilisztákat – mondta fintorogva mosolygó nővéreinek.
Ő valóban tökéletes anya volt.
Anyjuk, aki most tűnt fel az életükben, korántsem volt az: lemondott a
szülői jogairól, és elhagyta őket. Ezzel rosszabbat tett, mint ha meghalt
volna, Gemma és Kate ezért meg akarta tudni, hogy mivel magyarázza a
tettét. Caroline azt mondta, nem számít. Akármi volt az oka, nem volt
velük, ezt ma már nem lehet jóvátenni. Ő különösen rosszul viselte, hogy
anya nélkül kellett felnőnie, ezért szentelte teljes mértékben a gyerekeinek
v
magát, és tett meg értük és Péterért mindent.
 Ebéd után visszamentek a farmra. A gyerekek épp akkor jöttek ki az
istállóból Thaddal. Hosszú és eseménydús napjuk volt, látszott rajtuk, hogy
elfáradtak. Városi gyerekek lévén nem szoktak hozzá a friss levegőn való
intenzív mozgáshoz. Thad kora reggel óta lefárasztotta őket. Amikor
meglátta Kate-et, rámosolygott.
– Ma éjjel jól fognak aludni – mondta Caroline felé fordulva. – A nap
nagy részét lóháton töltöttük. Holnap nem fognak tudni járni.
Caroline nevetett. Húszéves volt, amikor a tizennyolc éves Thad a farmra
érkezett. Körülbelül öt percig bele is volt zúgva, de aztán elsőéves korában
a nyári szünetben összejött Jock Thompsonnal. A nyár végén, amikor
visszament a Berkeley-re, szakítottak, és mire karácsonykor hazajött, Jock
már teherbe ejtett egy helybeli lányt, akit aztán el is vett feleségül.
Aznap este a vacsoraasztalnál a lányok nosztalgiával emlegették
tinédzserkori szerelmeiket, és nagyokat nevettek. Gemmának millió barátja
volt, és minddel flörtölt. Caroline középiskolás korában két-három fiúval
járt komolyabban. Kate a helyi középiskola futballcsapatának a
kapitányával randizott, amíg egyetemre nem ment. A fiú egy keleti parti
egyetemen tanult tovább, és nem is tért vissza Kaliforniába. Aztán a
családja is elköltözött, és Kate nyomukat vesztette.
– Akkor most kivel jársz? – kérdezte Gemma. Régóta nem hallotta, hogy
lenne valaki Kate életében.
– Itt senki sincs, akivel járni lehetne – felelte a nővére tárgyilagosan,
majd hozzátette: – De lehet, hogy elaludnék az asztalnál, ha valaki elvinne
vacsorázni. Minden reggel fél ötkor kelek.-Kapcsolatnak sok éven át ott
volt neki a munka, amivel apja úgy ellátta, hogy reggeltől estig meg sem
állt.
– Kell, hogy legyen valaki – szólt közbe Caroline.
 – Tudomásom szerint nincs. A fiúknak, akikkel együtt nőttünk fel, már
kollégista gyerekeik vannak, olyan is akad, aki már nagypapa. Azért ez elég
ijesztő. Akikkel együtt jártam iskolába, elmentek máshová dolgozni, vagy
egyetemre, és többé nem jöttek vissza, vagy összeházasodtak a középiskolai
szerelmükkel, és már huszonnégy éves házasok – sorolta Kate, de nem
látszott rajta, hogy ez elszomorítaná.
– Jézusom, de lehangoló – mondta Gemma. – El kéne menned innen.
– Nem akarok. Szeretek itt lenni. Mostantól hármunkért vezetem a
farmot. Azelőtt apáért csináltam.
– Nincs a környéken egy helyes cowboy vagy hasonló? – kérdezte
Gemma, akinek megesett a szíve a nővérén. Az ő szemében ez szomorú
életnek tűnt, Kate azonban boldog volt.
– Újra jelentkeznem kell a rodeóra, hogy találjak magamnak valakit, aki
meglovagolja a vadlovakat, vagy lasszót dob a bikákra – nevetett. Ezzel az
apjukat írta le. Hogy hozzámenjenek egy olyan fiúhoz, akivel együtt jártak
középiskolába, mindhárman nevetségesnek találták, de arrafelé a legtöbben
ezt tették. Ez nagyon messze esett Gemma csillogó Los Angeles-i életétől,
vagy amiben Caroline élt a maga kertvárosi világában Marinban. De Kate
ezt az életet választotta, először azért, hogy apja kedvére tegyen, most meg
már a saját kedvéért. Akármilyen nehéz volt megérteni a testvéreinek, ő itt
érezte boldognak magát.
Gemma sem állapodott meg senki mellett egy vakvágányra futott nagyon
komoly kapcsolat után, amit számtalan futó viszonnyal próbált kiheverni.
Most semmi mást nem akart, csak egy jó szerepet, pénzt a bankszámláján,
és azt, hogy a pályája újból sínre kerüljön.
Kellemes hétvégét töltöttek együtt, amit Caroline gyerekei is élveztek.
Ők és Gemma vasárnap délután mentek el. Gemmának még hátravolt egy
hét a forgatásból, aztán vége, ki kell találnia, hogyan tovább. Caroline
megígérte, hogy ha neki és Peternek nem lesz nagyon sok dolga, néhány
napra vissza fogja hozni a gyerekeket, mielőtt elmennek Aspenbe. Szeretett
volna még előtte kicsit együtt lenni Peterrel, de ő már előre figyelmeztette,
hogy ezt a nyarat gyakorlatilag végig kell dolgoznia. Peter számára mindig
a munka volt az első, de az együtt töltött idő után mindig közelebb kerültek
egymáshoz. A férje kevéssé tudta kimutatni az érzelmeit, de a hűvös külső
és a szigorú munkaerkölcs ellenére Caroline tudta, hogy szereti őt, és a
házasságuk tizenhét év után is biztos lábakon állt.
Amikor vasárnap hazaértek, Peter az irodából írt neki, hogy pár óra
múlva otthon lesz, és azt javasolta, hogy menjenek el a gyerekekkel Mill
Valley-ba vacsorázni, amit Caroline meg is fogadott. Jó volt visszatérni a
kertvárosi életükbe, ami nagy megkönnyebbülésére millió mérföld
távolságra látszott a Santa Ynez-völgy tői. Ma már a marini életük jelentette
számára az otthont, nem pedig a farm.

Thad este beugrott, hogy lássa Kate-et. Ő néhányat eltett neki apja
holmijaiból, pár dzsekijét, a lasszófelszerelését és a rodeós lábszárvédőit,
amiket Thad szeretett volna megkapni.
– Köszönöm, hogy olyan kedves voltál a gyerekekhez – mondta Kate
hálás mosollyal.
– Élveztem őket. Rém okosak. Morgan azt mondja, író vagy ügyvéd
szeretne lenni, Billy pedig sztár futballista vagy vállalkozó. Én az ő korában
még ki sem tudtam ejteni ezt a szót. – Mindketten tudták, hogy Billynek
olyan lehetőségei vannak, amilyenekről Thad nem is álmodhatott. De ahogy
az apja, úgy Kate is könnyen el tudta képzelni, hogy Thadnak egyszer még
saját farmja lesz. Megvolt benne az a fajta elszántság és hajtóerő, és
hajlandó volt keményen dolgozni. Éppolyan okos volt, mint Kate apja, ezért
is jöttek ki egymással olyan jól. Jimmy mindezt meglátta Thadban, amikor
még tizennyolc éves gyerek volt. – Nagyon helyes gyerekek.
 – Igen – értett vele egyet Kate. – És Caroline nagyszerű anya.
Nem beszélt Thadnak Gemma anyagi nehézségeiről. Nem akart vérmes
reményeket ébreszteni benne. Gemma még nem döntött arról, hogy eladja a
részét. Az apja iránti tiszteletből csak végső esetben akarta megtenni. Hátha
pár hónapon belül megkínálják egy újabb főszereppel, és akkor megint
dőlni fog a pénz. Talpraesett nő volt, Kate nem izgult érte túlságosan.
– Nincs kedved bemenni a városba vacsorázni? – kérdezte Thad.
Helyreállt a nyugalom, miután a testvérek elmentek, és máskor is
előfordult, hogy beautóztak egy hamburgerre, hogy elmeséljék egymásnak,
ki mit csinált a farmon. Thad jobbra-balra udvarolt a helybeli lányoknak, és
csak akkor hívta el Kate-et, ha nem akadt más, izgalmasabb programja.
Mozgalmas életet élt, amit könnyen meg lehetett érteni, hiszen jóképű pasi
volt, és úriember módjára bánt a nőkkel. Régimódi dolog volt úgy kezelni a
nőket, mint egynémely cowboy tette. Kate apja is így bánt Juliette-tel, nem
számítva a zsarnokoskodó hajlamát.
Thad ennél azért modernebb gondolkodású volt, de a kapcsolatai
sohasem tartottak sokáig, mivel senki mellett nem akarta lekötni magát.
Nem áltatta a nőket, megmondta nekik, hogy „nem az az elköteleződő
fajta", kivéve ha a farmról van szó. Kate gyanította, hogy a gyerekkorából
hozta ezt magával, amikor egyik nevelőotthonból a másikba dobálták, amíg
tizenhat évesen egyenjogúvá nem vált. Most nagyon vigyázott, hogy ne
ragaszkodjon túlságosan senkihez.
A vacsora közben mindvégig a farm ügyeiről beszélgettek. Thad
ragaszkodott hozzá, hogy a számlát ő fizesse, és utána hazavitte Kate-et.
– Jól vagy? – kérdezte, amikor megálltak Kate háza előtt. – Tudom, hogy
apád nélkül minden más. – Sejtette, hogy Kate-nek is hiányzik az apja, még
inkább, mint neki.
 – Néha annyira az idegeimre tudott menni – mosolygott szomorúan,
mégis vágyakozva Kate. – De nem volt senki olyan, mint ő.
– Tudod, ritkán említette, de csodált téged. Azt mondta, nagyszerű
munkát fogsz végezni a farmon, és igaza volt. Mindenre képes vagy, amit ő
csinált. Ha akarod, még tovább is növelheted a birtokot.
– Szeretném megpróbálni – felelte Kate, akit meghatottak Thad szavai.
Az, hogy apja csodálta őt, újdonság volt számára.
– Szeretnék segíteni neked. JT nem akart bizonyos ponton túl fejleszteni.
Nem akarta, hogy a farm túlnőjön azon, amivel elbír, mert ismerte a
korlátáit. Ez volt az egyik erőssége. De van néhány dolog, amit ha
korszerűsítenénk, jobb eredményeket érhetnénk el. Egyszer le kéne ülnünk,
hogy erről beszélgessünk.
– Szívesen. – Kate-nek az volt az érzése, hogy Thad menedzser szeretne
lenni, nem csak egy alkalmazott vagy munkafelügyelő, és nem volt kétsége
afelől, hogy megvan hozzá a képessége.
– Köszönöm, Kate, hogy megadod nekem a lehetőséget.
Amikor JT még élt, nem volt kérdés, hogy ki működteti a farmot, de most
itt volt a lehetőség fejlődni, változni. Kate nyitott volt rá, és Thad is. Azt is
megértette, hogy ha a férfi nem vehet részt a farm irányításában, akkor
majd megteszi a saját farmján. Ma már a pénze is megvolt hozzá, de várta,
hogy kiderüljön, ad-e rá lehetőséget Kate, és úgy tűnt, hogy igen. Még nem
lehetett teljesen biztosra venni. Az apja csak most halt meg, és még Kate
sem tudta, a húgai végül nem akarják-e eladni a részüket, nem akarják-e,
hogy a nővérük kivásárolja őket.
Kate kiszállt a kisteherautóból, Thad pedig elkísérte az ajtóig.
– Átköltözöl a nagy házba? – kérdezte kíváncsian, mire Kate megrázta a
fejét.
 – Az most Juliette-é. Nekem nincs rá szükségem. Jól megvagyok itt. –
Tudta, hogy a nagy ház egyszer úgyis az övé lesz. Nem sietett. Ahogy az
apját, őt is jobban érdekelte a föld, a farm működtetése, mint a háza. Mindig
azt mondta, hogy hiányzik belőle az a gén. Azt meghagyta a húgainak.
Ebben nagyon hasonlított az apjára. És tudta, hogy Thad ugyanígy van vele,
ő is azt mondta, hogy tökéletesen elég neki a kis háza. Munkafelügyelő
létére nem érdekelték a státuszszimbólumok, csak a munka, amit végzett.
És a munka volt az, ami összekötötte őket.
– Tudod, jó nevelőnk volt – állt meg Thad a bejárat előtti verandán, és
lemosolygott Kate-re.
– Igen, szerintem is – nézett vissza rá Kate meleg pillantással. – Jó
munkát fogunk itt végezni. Köszönöm, Thad. – És lábujjhegyre állva
megcsókolta a férfi arcát, aztán kinyitotta az ajtót, és bement. Kellemes este
volt, és tudta, hogy jól fognak együtt dolgozni.
Egy perc múlva Thad elhajtott. A mosoly még ott volt az arcán.
 Ötödik fejezet

A következő héten kis híján teljessé vált Gemma pokolra szállása.

Leforgatták az utolsó jelenetet, ami után mindenki feszült és ideges volt. Az
ügynökének nem sikerült munkát szereznie, még egy átmeneti, kisegítő
pénzszerzési lehetőséget, vagy más sorozatokban villanásnyi megjelenést
sem. Meg is mondta Gemmának, hogy beletelhet néhány hónapba, mire
akad valami. Hollywood nyárra kiürült, úgyhogy őszig nem számíthatnak
semmire. Közben egyre-másra jöttek a számlák olyasmikért, amikről már el
is felejtette, hogy megvette, vagy szolgáltatásokért, amiket igénybe vett.
Csak most tudatosult benne, hogy havonta hatezer dollárt fizetett a
kertészének, aki csak hébe-hóba jelent meg, és akkor sem csinált sokat.
Elfelejtette, hogy a kerítését tízezer dollárért festették át. Rájött, hogy
lépten-nyomon becsapták, és ő hónapokon vagy akár éveken át hagyta
magát átverni.
Egy rémült pillanatában felhívott egy ingatlanost, hogy kiadná a házát a
nyárra. Két napra rá megjelent nála egy híres színész, hogy megnézze a
házat. Tetszett neki, és közölte, hogy három hónapra kivenné. Egy héten
belül ki kellett költöznie, de a színész kész volt egy vagyont fizetni, mert
ezalatt egy Los Angeles-i helyszínen forgatott. Állítólag csendes, nyugodt
fickó volt, és egyedül akart beköltözni. A felesége és a gyerekei a nyarat a
montanai házukban töltötték, úgyhogy nem kellett azzal számolnia, hogy
lelakva kapja vissza az otthonát.
Nagyon rosszulesett neki, hogy ki kell költöznie, de szüksége volt a
pénzre. Körülnézett, menynyiért vehetne ki magának egy garzonlakást, de
nevetségesen túl voltak árazva, úgyhogy egyelőre nem tudta, hol fog lakni
L.A.-ben.
Felszámolták a forgatási helyszínt, és mindenki, technikusok, színészek,
producerek sírva elbúcsúztak egymástól. Gemma nyomott hangulatban
hajtott haza kis japán autóján, amit azért bérelt, mert még a Fordnál is
olcsóbb volt. Az egész élete nyomasztóvá vált. Máról holnapra lecsúszott
embernek érezte magát, és nem tudta, fog-e még dolgozni az életben.
Nagyon úgy nézett ki, hogy nem. Voltak emberek, akikkel szeretett eljárni
ide-oda, de most nem hívta fel őket. Szégyellte, hogy nincs munkája.
Hollywoodban pária, senki voltál, ha nem szerepeltél valamiben. Gemma az
elmúlt tíz év alatt elfelejtette, hogy az milyen.
Aznap este, amikor mindennek vége lett, Kate felhívta telefonon.
– Hogy vagy? – kérdezte vidáman. Jó napjuk volt Thaddal, megtervezték
a következő állatárverést. A szokásosnál több haszonállatot akartak eladni,
ezért rengeteg levelet küldtek ki, ami Thad ötlete volt.
– Ne is kérdezd. Garzonlakást keresek, de iszonyúan drágák.
– Miért nem jössz ide? – tette föl ismét a kérdést Kate. – Ingyen van. Van
itt egy házad, és akkor autózol be L.A.-be, amikor menned kell.
Gemma rosszul volt a gondolattól, de nem volt más választása. Három
napon belül ki kell költöznie, és még ki akarta tisztíttatni a szőnyegeket,
mielőtt a színész megérkezik.
– Talán pár hétre, amíg nem találok egy jó kis garzonlakást. Ez tényleg
olyan, mintha visszatekernénk a filmszalagot életem legrosszabb napjaihoz,
amikor mindenáron el akartam szabadulni onnan.
– Az egész csak egy időre szól, Gém, nem örökre. Csak amíg nem találsz
munkát, vagy nem kapsz szerepet egy következő sorozatban.
– Bízom benne. Ha végleg vissza kell költöznöm a Völgybe, lelövöm
magam.
 – Nem lesz rá szükség. Ősszel újra dolgozni fogsz.
– Ezt mondd meg az ügynökömnek. Úgy viselkedik, mintha százéves
lennék. Talán amíg ráérek, megint meg kellene csináltatnom a szememet.
Meg a cicimet. Esküszöm, két-három centivel lejjebb vannak, mint tavaly.
Lehet, hogy az ügynökömnek van igaza.
– Sem a szemedet, sem a cicidet nem kell megcsináltatnod. Ismerek
olyan huszonéveseket, akik ölni tudnának azért, hogy olyan alakjuk legyen,
mint a tiéd.
– Hát, havi ötezer dollárért a személyi edzőmnek, hatezer a
konditeremért, kétezer a Pilates-óráimért és háromezer a menő
jógaoktatómnak... csak ennyi kell, és nekik is lehet ilyen alakjuk. A sebész
olcsóbb lenne – tette hozzá, mire a nővére nevetett.
– Jézusom, rengetegbe kerül, hogy ilyen jól nézz ki! Örülök, hogy itt
élek. Na és mit gondolsz? El akarsz jönni egy időre?
– Akarni nem akarok, de pillanatnyilag nincs sok választásom. Talán egy
hónapot eltöltők a farmon.
– Addig maradsz, ameddig akarsz – válaszolta Kate kedvesen. – Nekem
jó érzés lesz, hogy itt vagy, ha csak egy kis időre is. Remélem, Caroline is
eljön pár napra, mielőtt elvonulnak Aspenbe. Úgy tudom, ezen a héten ér
véget a tanítás. – Kate-nek rengeteg dolga volt a közelgő állatárveréssel, de
így is örömmel töltötte el, hogy a húgai itt lesznek a farmon. Juliette már
készülődött az elutazásra, és apja halála miatt nemigen volt más, akivel
esténként beszélgethetett. Thadnál egy új szerelem volt a láthatáron, így
aztán magányos nyárnak nézett elébe. Thad fellángolásai ugyan rendszerint
hamar kihunytak, de azt mondta, ez most más. Mint mindig. A lány
huszonkét éves volt, az egyik helyi kocsmában dolgozott felszolgálóként.
Thad mindig talált magának valaki újat.
 – Majd értesítelek – mondta Gemma szórakozottan, és nem sokkal ezután
letették a telefont. Kate ezután felhívta Caroline-t, hogy megkérdezze,
tervezi-e az idejövetelt. Ő sem tűnt túl lelkesnek, és miután befejezték a
beszélgetést, beszámolt róla Peternek.
– El kéne menned – felelte a férje szelíden. -A nővéred halálra dolgozza
magát azon a. farmon. Es most, hogy apád meghalt, minden teher őrá
nehezedik. Most már te is résztulajdonos vagy. Jólesne neki a támogatásod
és a társaságod. Magányos élete lehet ott. – Ez volt az első alkalom, hogy
Peter ilyen együttérzőn nyilatkozott Kate-ről, Caroline egészen meghatódott
tőle. Bűntudatot keltett benne, amiért nem látogatja meg gyakrabban, de hát
épp most voltak nála a gyerekekkel, és előtte nem sokkal volt az apjuk
temetése.
– Szereti azt az életet. Nem hiszem, hogy magányos lenne. De az biztos,
hogy nagyon sokat dolgozik. Ha magányosnak érezné magát, biztosan
keresne valakit, de meg sem próbálja.
– Te meg a gyerekek elvonnátok kicsit a munkától. Egyébként meg a
srácok nagyon szeretnek ott lenni – emlékeztette Peter, majd odahajolt és
megcsókolta. Caroline nagyon nem szívesen vált volna meg tőle.
– És te nem bánod, ha elmegyek? – Nem szerette cserben hagyni a férjét,
különösen nem a farm kedvéért, amit amúgy sem élvezett. De a múltkori
hétvége a nővéreivel nagyon kellemes volt, és az is igaz, hogy Morgan és
Billy élvezték. Már nagyon várta azokat a heteket, amiket Aspenben
töltenek majd a bérelt házban, noha Peter már jelezte, hogy nehéz lesz
elszabadulnia. Egy-két hetet mindenesetre velük fog tölteni, és a
hétvégéket, ha az a nagy üzlet, amin dolgozik, jól alakul. Caroline hallotta,
hogy a ház, amit kibéreltek, meseszép. Tavaly egy barátjuk vette ki a
családjának. Peter mindig csodálatos vakációkat szervezett számukra.
Caroline reménykedett, hogy a férje is ott lesz velük. Mindennap késő estig
dolgozott ezen a megállapodáson.
Caroline-nak bűntudata volt, amiért egyedül hagyja őt Marinban, csak
azért, hogy együtt lehessen a nővéreivel. Évek óta nem találkozott velük
ilyen sűrűn, pedig mindig jó volt velük lenni, és felfrissíteni a
kapcsolatukat. Most még a farm is másmilyen volt attól, hogy nem kellett
számolni apja lehengerlő és hivalkodó jelenlétével, nem jött-ment, utasítva
mindenkit, hogy mit csináljon. Sohasem értette, hogy volt képes Kate ennyi
éven át dolgozni neki, de miután húsz évig mindent úgy csinált, ahogy az
apja parancsolta, és még csak nem is panaszkodott, most legalább úgy
vezetheti a farmot, ahogy ő akarja. Caroline valósággal szentnek tekintette a
nővérét, aki sokkal többet teljesített, mint amennyi fizetséget kapott érte.

Gemma nehéz szívvel csomagolt el néhány nyári ruhát, amit magával

szándékozott vinni a Völgybe. A raktárban elhelyezett jó pár ruhaállványt
és bőröndöt, kiürített szekrényeket és bezárt másokat, beengedte a
szőnyegtisztítókat – egyszóval előkészítette a házat a bérlő érkezéséhez.
Gyűlölte elhagyni az otthonát, L. A.-től pedig még egy hónapra is nehezére
esett megválnia. De most amúgy is forgatási szünet lenne, és olyankor
mindig elutazott valahova. Az ügynöke nem talált számára munkát, nem
voltak meghallgatások, és a farmon legalább nem kell semmire sem
költenie. Ez is egy mód volt arra, hogy megspóroljon egyhavi költséget,
miközben a bankban rohamosan fogyott a pénze.
Caroline felhívta, és elmondta, hogy egy hétre ő is elmegy a farmra a
gyerekekkel, úgyhogy együtt lesznek mindannyian. Az egy hónap egész
örökkévalóságnak tűnt Gemma számára, miközben Kate próbálta rávenni,
hogy maradjon még tovább. De ő most csak erre az egy hónapra tudott
gondolni, aminek a végén majd meglátja, hogy érzi magát. Ha addigra már
elege lesz az egészből, vagy eluralkodik rajta a depresszió, akkor
visszamegy L. A.-be, akár lesz munkája, akár nem. Egy garzon valahol a
városban sokkal kevésbé lehangoló, mint a farm, ami mindig kínos déjá vu
érzést keltett benne.
A házat végül egy bérelt furgonnal hagyta el, amely tele volt azokkal a
ruháival, amiket magával akart vinni a farmra, köztük olyanokkal, amikben
akár meghallgatásokra is elmehetne, továbbá a tornaszereivel, a kedvenc
kapucsínókészítő gépével és minden egyébbel, amiről úgy gondolta, hogy
szüksége lesz rá. A házáért kapott bérleti díj több volt, mint a jelzáloghitel
törlesztőrészlete, úgyhogy marad valamennyi pénze, ha nem is annyi,
amennyiért kivehetne egy lakást Los Angelesben.
Úgy érkezett meg a farmra, mint egy menekült. Kate épp akkor jött, hogy
üdvözölje, amikor a csomagokat húzgálta ki a furgonból, hogy becipelje a
vendégházba, amit mindig ő használt, amikor ott volt.
– Szent ég, mi ez a rengeteg cucc? – nevetett Kate. Gemma elindult, hogy
bevigye a súlyzóit a nappaliba; a biciklije már ott állt a veranda falának
támasztva.
– Csak a legszükségesebbeket hoztam magammal – felelte kimerültén és
stresszelve. – Nagyobb házra emlékeztem, de ezek szerint összement.
– Szerintem meg megnőttél. Hány ruhászsákot hoztál?
– Hány szekrény van itt?
– Három, azt hiszem – válaszolta Kate aggodalmasan. – Vagy négy. –
Segített Gemmának behordani a holmikat, és perceken belül minden
helyiséget megtöltöttek dobozokkal, bőröndökkel és zsákokkal. A házban
alig volt bútor, a hálószobában mindössze egy ágy, egy szekrény, a
nappaliban egy kanapé, dohányzóasztal két székkel, tévé nem, de azt
Gemma á biztonság kedvéért hozott magával, és elhozta a laptopját is. A
gyér berendezés mutatta, hogy Gemma szinte sohasem használta, és most,
ahogy körülnézett, sírni támadt kedve. A legszívesebben visszapakolt volna
mindent, és elhajtott volna.
– Mit szólnál hozzá, ha most meginnánk egy pohár bort nálam? –
javasolta Kate. – Később majd eljövök, és segítek kipakolni. Thad mindjárt
hoz nekem valami papírokat aláírni. – Gemma kiment vele, beültek Kate
kocsijába, és legurultak a dombon Kate házához, ami nem sokkal volt
nagyobb Gemmáénál. Kate felbontott egy üveg bort, és a húga kezébe
nyomott egy pohárral. – Ha belegondolok, hogy valamikor egy szobában
laktam veled – mondta mosolyogva a zavarodott és feldúlt Gemmának.
– Akkor még nem volt ennyi cuccom. – De mindig több volt, mint a
nővérének, az ő szekrénye mindig tömve volt. Kate-et akkor sem és ma sem
érdekelte az öltözködés. Pár perc múlva Juliette is megjelent, és
üdvözlésképpen melegen megölelte Gemmát. Aztán befutott Thad az
aláírandó papírokkal, és Kate meg ő kimentek a konyhába.
– Ellehetsz az én házamban is – ajánlotta Juliette. – Hamarosan elutazom.
– Nem, jól megleszek itt. Csak még ki kell találnom, hogyan – válaszolta
Gemma, akinek máris hiányzott a Los Angeles-i háza, és megbánta, hogy
kiadta. Gyűlölte, hogy le van égve. Eddig még nem volt, de nem kell hozzá
sok idő. A háza kiadása okos lépésnek bizonyult, de abban nem volt biztos,
hogy az idejövetele is okos dolog volt. Apja ugyan meghalt, de továbbra is
érezte a jelenlétét, és mindhármukban elevenen élt a zsarnokoskodásának
emléke.
Kate és Thad az aláírt papírokkal visszajöttek a szobába; Thad pár percig
elcsevegett Gemmával, s közben felajánlotta, hogy ha bármiben szüksége
lesz segítségre, csak szóljon neki. Amikor Gemma megitta a pohár bort,
visszaballagott a dombra. Kate ajánlkozott, hogy elmegy vele, segít
elrendezni a dolgait, de Gemma egyedül akart boldogulni. Éjszakába
nyúlóan küzdött a zsákokkal, dobozokkal és bőröndökkel, de végül sikerült
mindennek helyet találnia. Volt egy hálófülke is, abba állította be a magával
hozott ruhaállványokat, amikre annyi ruhát akasztott fel, amennyit csak
tudott. Az üres bőröndöket kirakta a verandára, hogy majd másnap behordja
Kate garázsába. A súlyzókat is odatette, mivel elég melegnek találta az időt,
hogy kint végezze a súlyzógyakorlatokat.
Aztán leült a kanapéra, és listába szedte, mi mindent kell csinálnia, hogy
otthon érezze magát a házban. Kate másnap reggel kilenckor jelent meg
nála. Addigra már háromórai munka volt mögötte. Elámult, látva, hogy
Gemmának sikerült mindent elpakolnia. A hálófülkébe betolt ruhaállványok
közé még cipőtartó rácsokat is beállított.
– Varázsló vagy – mondta elismerőn. – Én azt sem tudom, hova pakoljak
el két inget és egy farmert.
– Jól bírom a ruhatárcseréket – nevetett Gemma. A tegnaphoz képest
kicsit nyugodtabbnak tűnt. Listát készített arról, hogy mit kell beszereznie a
városban. Megkereste telefonon azt a céget, amellyel korábban
kapcsolatban állt, és megrendelte tőlük azokat a dolgokat, amikről tudta,
hogy a Völgyben nem kapja meg. Megígérték, hogy más-: nap kihozzák.
– Ha valamilyen bútorra van szükséged, találunk egyet-mást az istállóban
félretéve – mondta segítőkészen Kate. – Thad elhozza neked.
– Berendezkedtem – válaszolta Gemma. Félóra múlva autóba ült, és
elmenőben integetett Juliette-nek, aki akkor lépett ki a házából, hogy
átmenjen az irodába. Rendben akarta itthagyni az üzleti könyveket, mire
elutazik Franciaországba. Már talált egy könyvelőt, aki a távollétében
kisegíti Kate-et.
Gemma két óra múlva jött vissza a városból, és útközben beugrott Kate-
hez az irodába. Nővére nyakig volt a munkában, az íróasztalán mindenütt
dossziék hevertek, copfba font hajába egy ceruza volt beleszúrva.
 – Tudtad, hogy van egy körömszalon a városban? – kérdezte Gemma
elégedett arccal, mire Kate nevetve pillantott le rövidre vágott körmeire.
Tizenéves korában voltak utoljára kilakkozva, akkor is mindig Gemma
csinálta neki.
– Ettől a hírtől egész izgalomba jöttem – csúfolódott a húgával. De
megkönnyebbült, látva, hogy Gemmának jó a hangulata, és nem úgy néz ki,
mint tegnap este, amikor attól lehetett tartani, hogy mindjárt elszökik. Még
a vacsoráról is megfeledkezett, miközben elrendezte a holmijait. Feltette
magában, hogy amennyire lehet, otthonossá teszi a vendégházat.
– Van egy új cipőbolt, nem túl elegáns, de az iparcikküzlet egész jó –
sorolta Gemma. – A drogéria újabban árul magazinokat is. A civilizáció
elérte a Völgyet. – És hárman felismerték, autogramot is kértek tőle, amitől
ismét sztárnak érezte magát.
Az utolsó hetek L.A.-ben nagyon nyomasztók voltak, mivel mindenki
tudta, hogy a sorozat rövidesen lekerül a képernyőről. Egy színészt semmi
sem érintheti rosszabbul, mint ha nem kap több szerepet. Itt azonban nagy
sztár volt, és amerre ment, az emberek rámosolyogtak, és tudták, ki ő. Még
egy volt osztálytársnőjével is összefutott, aki a három tinédzser gyerekével
volt. Gemma megdöbbent azon, hogy milyen öregnek látszik.
Kate is sztár volt itt a saját jogán, mint a Völgy legnagyobb farmjának a
tulajdonosa. De tőle senki sem kért autogramot, és neki nem is volt erre
szüksége. Gemmának igen, amit Kate megértett. Neki szüksége volt a
megerősítésre, hogy létezik, hogy fontos, és hogy az emberek szeretik. Kate
egész életében apja árnyékában élt, megszokta, és nem bánta. Neki csak
arra volt szüksége, hogy tudja, jó munkát végez. Thadtól többször kapta
meg ezt a visszaigazolást, mint az apjától.
– Na jó, nem tartalak fel tovább – mondta még Gemma, és elindult az
ajtó felé. – Mikor érkezik Caroline?
 – Holnap – felelte Kate húga jelenlététől felvidulva, Az elmúlt hónapban
többet látta, mint évek óta, de élvezte. Emlékeztette a különbségeikre, amik
ugyanazok voltak, mint gyerekkorukban. Gemma már akkor is sztár volt,
apja kicsi lánya. Caroline meg a láthatatlan, az örök éltanuló. Ő pedig a
békéltető, a mindenki kedvében járó. Ő azt szerette, ha mindenki boldog és
elégedett, elsősorban az apja, és mindenki kijön a másikkal. Felnőttként
tovább szolgálta apját, ő volt a támasza, a színfalak mögötti személy, aki
elvégzi a munkát, amiért soha nem kapott elismerést, jóllehet apja meg volt
elégedve.
És most itt voltak felnőttként. Caroline minden tettével, minden
döntésével a férjéhez alkalmazkodott. Tisztelte a karrierjét, a sikerét, azt,
hogy milyen okos. Peter pedig büszke volt az ő könyveire. Caroline sikeres
írói pályával dicsekedhetett volna, de sohasem beszélt róla, önmagáról
mindig tartózkodón és szerényen nyilatkozott. Szeretett a háttérben
maradni, és a férjét állítani a reflektorfénybe. Rosszul viselte, ha az
emberek túlságosan felfigyeltek rá. Gemma eközben boldogan osztogatott
autogramot a Santa Ynez-völgyben, miután a sorozata befejeződött, mert
kétségbeesetten vágyott az emberek figyelmére. A két nővér nem is
különbözhetett volna jobban egymástól.
Kate életében mindössze annyi változott, hogy megszűnt beugró
szereplő, láthatatlan asszisztens lenni. Ő lett a főszereplő, és mostantól
önmagán kívül senki másnak nem kellett megfelelnie. Ez vadonatúj szerep
volt, ijesztő, méghozzá nem is kicsit. Most ő ült a kormány mögött, és maga
is meglepődött azon, hogy a dolog tetszik neki.
Negyvenkét évesen végre a helyére került. Rettenetesen hiányzott neki az
apja, de az nem, hogy az utasításai végrehajtója, netán a rabszolgája legyen,
akin keresztülnézett, miközben elismerte a munkáját, csak éppen
feltételezte, hogy Kate örökké ezt a szerepet fogja játszani, és könnyen
lehet, hogy igaza lett volna. De a sors közbeszólt, és felszabadította a
rabszolgákat. Húsz év után többé nem az apjának dolgozott, hanem
önmagának. Juliette javaslatára kicsivel még a saját bérét is megemelte.
Többet is megengedhetett volna magának, Juliette szerint jogos is lett
volna, de apjához hasonlóan ő sem vett ki sok pénzt a gazdaságból, és váltig
állította, hogy nem is volt szüksége többre.
Thad szerint nagyszerű munkát végzett, de még ha nem így lett volna,
akkor is a saját eszét és ösztöneit követve, a saját elképzeléseit próbálta
megvalósítani. Bízott benne, hogy jól végzi a dolgát, vagy ha nem, akkor
tanulni akart a hibáiból. Készen állt arra, hogy önállóan vezesse a
gazdaságot, és ez jó érzéssel töltötte el. Apja mindig úgy kezelte, mint egy
nála kissé alacsonyabb rendű lényt, akinek a véleménye nem mérvadó, és
nem kell adni a szavára. Ő volt a parancsnok, Kate pedig a közlegény.
Most hirtelen neki kellett átvennie a parancsnokságot, és kiderült, hogy
nagyon jól csinálja. Thad sokat segített, de Kate hozta a döntéseket, amikért
hajlandó volt vállalni a felelősséget. Élvezte ezt a helyzetet.
Épp ezen mélázott mosolyogva, amikor Thad belépett az irodába, és
meglátta az arcán az elégedett mosolyt. Kate apja íróasztalánál ült, mert
keresett valamit.
– Jó látni, hogy mosolyogsz, és hogy ebben a székben ülsz – mondta.
Kate csak egy percre ült le apja székébe, de most rájött, hogy nem esett
zavarba, amikor Thad belépett és meglátta.
– Csak most jöttem be – felelte, mire Thad megcsóválta a fejét.
– Át kéne költöznöd ebbe az irodába. Több helyed lenne, és ez az
íróasztal nagyobb a tiédnél. – Ugyanakkor ennek szimbolikus üzenete is
lenne. Most ő volt a főnök, és ez a főnöki iroda volt.
– Lehet, hogy átköltözöm – felelte Kate, és rámosolygott Thadra.
Valahogy megnőtt az önbizalma, és ezt Thad is észrevette.
 Kate már aznap áttelepült apja irodájába. Né-hányan meglepődtek ezen,
de ő rendjén valónak találta. Thad a nap végén beugrott, hogy leadjon egy
költségszámlát, és elismerőn feltartotta a hüvelykujját, mire Kate nevetett.
Kicsit izgatott volt még, de jól érezte magát ebben a székben, ennél az
íróasztalnál. Ez járt neki, hiszen megszolgált érte.

Másnap ebédidőben hazaszaladt, hogy készítsen magának valami

harapnivalót, és amikor felnézett a dombra, látta, hogy egy kisteherautó
bútort szállít Gemma házához. Kíváncsi lett, mit rendelhetett a húga, és
miután elkészítette a szendvicsét, fölment vele, hogy azalatt, míg megnézi,
mi újság, megegye. Nagyon meglepődött, amikor belépett az ajtón. A
falakon színes, modern festményeket látott, a nappalit egy élénkpiros
heverő színfoltja dobta fel, a szoba két sarkában, a padlón terebélyes zöld
növények álltak csinos kaspóban, a faljál új kisasztal, a szoba közepén
kicsi, kerek ebédlőasztal, mellette két sárgaréz szék, és a padlón egy
gyékényfonat alapon pirossal hímzett marokkói szőnyeg terült el.
A szoba egyszeriben egzotikussá, vidámmá és stílusossá vált, mint
amilyeneket a magazinokban látni, és az embernek kedve támadt volna
beköltözni ide. Amikor Kate bekukkantott a hálószobába, csupa rózsaszínt
látott, még az éjjeliszekrény, a hozzá illő komód és a kis kerek ágyelő is
rózsaszín volt. Az egész szoba egy cukorkásdobozra emlékeztetett.
Gemma egy nagy rózsaszín műanyag uszkárral a kezében kilépett a
fürdőszobából, és meglátta a nővérét.
– Na, mit szólsz? – kérdezte, és látszott, hogy nagyon meg van elégedve
magával.
– Fantasztikus! Nagyon tetszik! Hol találtad ezt a sok gyönyörűséget? –
Egyszerre volt nőies, modern és fiatalos.
– Megszerveztem – vallotta be kissé szégyenkezve Gemma. – Felhívtam
őket tegnap. Olyan lehangoló volt a lakás képe. Korábban is kölcsönöztem
partikra. Az interneten rendeltem. Csak bérelem őket. És ha rájuk unok,
másokat rendelek helyettük, vagy visszaküldöm az egészet. Vagy meg is
vehetem, ha lesz pénzem.
– Gondolom, egy vagyonba kerül... – Kate még sohasem látott ilyen
tárgyakat, de persze Gemma szeme kellett, hogy észrevegye és életre keltse
őket.
– Nem olcsó, de megéri. Instant boldogság az unalmas régi bútorok
helyett, vagy hogy meg kelljen venned azokat a dolgokat, amikre előbb-
utóbb ráunsz.
Kate még egyszer körülnézve megcsodálta a látványt, azután kimentek a
konyhába, ahol most minden piros-fehér színű volt. A lakkozott piros
asztalka épp elég nagy volt kettőjüknek. Még egy új piros kis hűtőszekrényt
is be tudtak állítani, ami remekül illett az összképbe.
– Felejtsd el a színészetet. Legyél lakberendező. Megbíználak a lakásom
berendezésével, de nem tudnék mit kezdeni a régi, ócska bútoraimmal. -
Kate a farm munkásszállóinak leselejtezett bútorai között élt. Gemma
tökéletesen elégedett volt az újonnan berendezett házával. Beszélgettek,
mialatt Kate megette a szendvicsét, aztán visszament az irodába.
Délután megérkezett Caroline, akinek szintén nagyon tetszett Gemma
lakása. Nővére javasolta, hogy újítsa fel ő is a háza berendezését. Az övé
nagyobb volt, három hálószobás.
– Igazad van, holnap elmegyek a gyerekekkel az Ikeába, és megnézzük,
mit tehetünk.
Egyik ház sem volt teljesen berendezve, mert egyik lány sem lakott ott
soha, legfeljebb évente egy-két éjszakát töltöttek el benne, illetve Caroline
még annyit sem. De most mintha eljött volna a kis házak ideje, mindnyájan
élhetővé akarták tenni a magukét. Caroline megígérte Morgannek, hogy ő
választhatja ki a hálószobája bútorait, és az Ikeában nem lőhettek nagyon
mellé.
Kezdték hát mindhárman otthonuknak, vagy legalábbis kellemes második
otthonuknak tekinteni a farmot. Amikor Kate beszámolt róla Juli-ette-nek, ő
is átment, és nagyon tetszett neki, amit látott. Tudta, hogy Jimmy nem
örülne neki, de miután látta, Juliette mosolyogva sétált vissza a saját
házába. Örült, hogy a lányok és a gyerekek itt vannak. Szinte már sajnálta
is, hogy a nyárra hazamegy Franciaországba.
Szerette, ha itt vannak. Jimmy is örült volna, ha itt látja a lányait. Kate
terelte össze és hozta vissza őket a farmra, és ez volt a lényeg, ez volt az
egésznek az értelme. Családi vállalkozás volt, közösen birtokolták, és Kate
működtette annak a tudásnak a birtokában, amit az apjától kapott.
– Érzem a változás szelét a levegőben – jelentette ki Thad Gemmától
kijőve, ahol felszerelte a csillárt, amit Gemma az iparcikküzletben vásárolt.
– Apám ki lenne borulva tőle – felelte Kate, és mindketten nevettek.
– Most, hogy Gemma átrendezte, úgy néz ki, mint egy lakberendezési
magazin reklámfotója. Van hozzá szeme, annyi szent – mondta Thad el-
ismerőn.
– Egyszer lilára és narancssárgára festette ki a szobánk falait. Apánk
majdnem megölt bennünket. Átfestette vele fehérre. Mire végzett, úgy
nézett ki, mint egy hóember. Apa nem engedte, hogy segítsek neki.
– Ő már nincs itt – válaszolta Thad szelíden. -Olyan színűre festheted a
faladat, amilyenre akarod. – Ez emlékeztetőnek is jó volt, Kate rábólintott.
Thad ezek után hazament az istálló mögötti házikójába.
A húgai fényt hoztak az életébe, és Kate rádöbbent, hogy szüksége volt
rá. Mind a hármuknak szükségük volt rá. Egy új korszak kezdődött a
farmon, amit úgy fog élvezni, ahogy Gemma élvezi, amit a házával tett.
Épp erre volt szükségük, a női kéz nyomára, mivel most ő vezeti a
gazdaságot, nem az apjuk. Végül elvesztette az uralmát felettük, de hogy ez
megtörténhessen, sajnos meg kellett halnia.
 Hatodik fejezet

Beletelt pár napba, mire Gemma és Caroline berendezkedtek. Gemma a

babaháznál alig nagyobb házában mindennek megtalálta a helyét, meg volt
elégedve a lakás kicsinosításával, és ha nem a testvéreivel volt valahol kint
a birtokon, élvezte, hogy otthon lehet. Caroline és Morgan sikerrel járták
meg az Ikeát. Caroline-nak is volt érzéke a lakberendezéshez, és Gemma
példáját követve a tőle megszokottnál merészebben válogatott a neki tetsző
darabok között. Morgan megkapta az áhított levendulakék hálószoba-
berendezést, Billynek pedig cowboy stílusú szobabútort vettek.
Caroline nem tudta, meddig maradnak, lehet, hogy nem sokáig, de
amikor mindennel készen voltak, az újjávarázsolt szobák kényelmesnek és
barátságosnak látszottak. Az összeszerelésben Thad és Gemma segített, és a
gyerekek is beszálltak, ahol tudtak. Délutánra már a szőnyegek és a
függönyök is a helyükre kerültek.
Kate le volt nyűgözve mindkét húga teljesítményétől, Morgan pedig
kijelentette, hogy ez a szobája jobban tetszik neki, mint az otthoni. Új
edényeket, színes tányérokat és poharakat is vettek, és nagy méretű,
bekeretezett fotókat tettek a falakra. Gemma háza extravagánsabb volt, de
Caroline-é is nagyon jól nézett ki, és mindnyájan jól szórakoztak, miközben
dolgoztak rajta.
Thad mindkét lány számára elérhetővé tette magát, és nagyon imponált
neki, hogy mire voltak képesek ilyen rövid idő alatt. A Caroline-ék
érkezését követő napon a három nővér és a gyerekek elmentek vacsorázni,
utána pedig bowlingozni. Caroline elismerte, hogy nagyon jó ötlet volt az
Aspenbe utazásuk előtt valamennyi időt a farmon tölteni.
– Utáltam ide járni – vallotta be, mialatt a gyerekek a sorukra vártak a
bowlingpályánál. A hely még mindig emlékeztette az apjára, de így, hogy
volt hova visszavonulniuk, már nem keltette benne azt a nyomasztó érzést.
Apja bárhol volt, teljesen betöltötte a helyet, nemcsak fizikailag, hanem
pszichológiai értelemben is. A közelében Caroline úgy érezte, hogy nem
kap levegőt.-Most jobb-ismerte be a nővéreinek, habár a gyerekei
mondogatták, hogy hiányzik nekik a nagyapjuk. Caroline zavar-: tan
vallotta be, hogy neki nem hiányzik.
Billynek tetszett, hogy Peter nagyon keleti parti, értelmiségi szüleivel
ellentétben ez a nagyapja vérbeli cowboy volt. Peter családja ugyanakkor
épp azt a típust jelenítette meg, amire Caroline mindig is vágyott. Apósa
könyvkiadó volt, anyósa politikai újságíró, mielőtt nyugdíjba ment. Volt egy
házuk Maine-ben, ahová ő és Peter minden augusztus végén egy hétre
elvitték a gyerekeket, és olyankor együtt voltak Peter nővérével és az ő
három gyerekükkel. A sógornője fizikaprofesszor volt a Harvardon, sógora
Peterhez hasonlóan high-tech pénzügyekkel foglalkozott.
A gyerekkoruk nagyon más volt, mint Caro-line-é, aki eleinte szegény,
iskolázatlan prolinak érezte magát a társaságukban. Miután Texasban
született és egy dél-kaliforniai farmon nőtt fel, nem rendelkezett azzal az
intellektuális háttérrel, amivel Peter családja. Jimmy feszengett Peter szülei
jelenlétében, amikor az esküvőn találkoztak. Az ifjú pár kívánságára San
Franciscóban rendezték az esküvőt, mert ott voltak a barátaik. Szűk körben
tartották egy régimódi klubban, amely kapcsolatban állt Peter apjának New
York-i klubjával.
Jimmy cowboycsizmában és széles karimájú cowboykalapban jelent
meg, és a huszonkét éves Caroline majd' elsüllyedt szégyenében, látva Peter
családjának férfi tagjain és a New Yorkból és Bostonból, anyja
szülővárosából érkezett vendégeken a jól szabott, sötétkék öltönyöket.
A különböző családi háttér ellenére a házasság jól működött. Caroline
elfogadta Peter legtöbb nagy horderejű döntését, de még a kis horderejűeket
is. A gyerekeik a legjobb magániskolákba jártak, és az első évek után Peter
nem ugratta tovább az általa bugrisnak nevezett családja miatt. Imponált
neki a farm, noha ritkán járt ott, és elismerte, hogy Caroline apja érdekes
ember, korántsem olyan egyszerű és igénytelen, mint amilyennek tetteti
magát. Inkább nagyon is erős és energikus, aki tökéletesen tisztában volt a
pénzügyi fogalmakkal, és anélkül, hogy bárkitől különösebb tanácsot kapott
volna, pusztán az ösztöneire hagyatkozva csinált néhány nagyon sikeres
befektetést.
Ők ketten sohasem lettek barátok, és Peter később sem oldódott fel apósa
jelenlétében, de elismerte, hogy méltó a tiszteletére. Jimmy eszes és
egyenes jellemű ember volt, aki a maga egyszerű származása ellenére, a
Harvard Business School vagy a keleti parti intézmények nyújtotta
előnyöket nélkülözve, felvirágoztatta a gazdaságát. Akár kedvelte őt, akár
nem, Peter becsülte azért, amit elért. A pénzügyi sikereket ő mindig
elismerte.
A szüleinek hosszabb időre volt szükségük, amíg felmelegedtek Caroline
iránt, de végül ez is megtörtént, sőt csodálták az ifjúsági regényeivel elért
tartós sikereiért. Könyvkiadó apósának különösen imponált a könyveivel,
amelyekkel egyszer még a Printz Awardot is elnyerte, és attól kezdve
nagyon jól keresett az írással. Az ifjúsági könyveknek jó piacuk volt. Az
anyagi siker sokat számított Peternek és a családjának, azt tekintették egy
ember érdemei fokmérőjének, és az döntötte el, kedvelik-e az illetőt vagy
sem.
 Peter ugyanezeket az értékeket hangsúlyozta a gyerekeinek is, amivel
Caroline nem értett egyet. De Pétért ebben a szellemben nevelték.
Anyagiassága, a pénzzel kapcsolatos nézetei ellenére jó és gondos apa volt,
és szerette a gyerekeit. Törődött Caroline-nal is, noha mások jelenlétében
nem mutatta ki nyíltan az érzelmeit. Négyszemközt gyengédebben bánt
vele.
Harmadik estéjüket töltötték a farmon, amikor Kate szóba hozott egy
kényes témát. Nála ették meg a vacsorát, amit Caroline és Gemma készített,
utána a gyerekek visszamentek a házukba, hogy videójátékokat játsszanak
az új tévéjükön. Élvezték az itteni szabadságot, azt, hogy oda mehetnek,
ahova kedvük tartja. Kate mindkettőjüknek kerített biciklit, Thad pedig
kiváló gyerekfelügyelőnek bizonyult: feladatokat adott nekik, és ha az ideje
engedte, kilovagolt velük, vagy ha valahol a farm egy távoli részében volt
dolga, őket is beültette a dzsipjébe.
– Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Santa Barbarába – tért rá a témára
óvatosan Kate, tudva, hogy Caroline-t, de tulajdonképpen mindannyiukat,
érzékenyen érinti.
– Jól gondolom, hogy nem csak vásárolni akarsz ott? – kérdezte Gemma,
miközben bort töltött a poharaikba. Kate szándékosan megvárta, míg
megvacsoráznak és megisznak hozzá legalább egy pohár bort, hogy kissé
ellazuljanak. Látta, hogy Caroline bólint, de megmerevedik. Apjuk hat hete
halt meg, ami néha nagyon hosszú időnek tűnt, máskor meg mintha tegnap
lett volna a temetése. Ma már, az ő megkerülhetetlen jelenléte nélkül,
észrevehetően másképp viszonyultak a farmhoz. Amióta elkerültek innen,
Kate egyik húga sem volt hajlandó egy egész hetet eltölteni itt, amíg apjuk
élt, pár napnál sohasem maradtak tovább.
– Csak arra gondoltam, hogy utána kellene járnunk annak, amit
felfedeztünk. Nem tölthetjük el úgy a hátralevő éveinket, hogy tudjuk, az
anyánk ötven mérföldre lakik innen, és ne derítsünk ki többet róla. És
persze azt, hogy miért nem tudhattuk, hogy él – fejtegette Kate.
– Mert apánk letagadta – vetette oda Gemma nyersen. Dühös volt az
apjára emiatt.
– Én arra is kíváncsi vagyok, hogy miért hazudott nekünk. Talán mert
züllött nő volt, és egész életünkben meg akart minket védeni tőle. Lehet,
hogy drogfüggő, vagy bűnöző. De ha az lenne, azt is tudni akarom –
jelentette ki Kate. – Szerintem tudnunk kellene. Legalábbis én tudni
szeretném. Azok után, hogy megtaláltuk azt a borítékot, előbb-utóbb
utánajártam volna, de meg akartalak várni vele titeket. A dolog
mindhármunkra tartozik, nem lenne fair tőlem, ha nélkületek vágnék bele.
– Isten tudja, mi lehet ő. Csak nehogy a végén magunkra szabadítsuk, és
örökké pénzt kunyeráljon tőlünk. Lehet, hogy ezért is akart apa bennünket
megkímélni tőle. Valami nagy dolog történhetett vele, hogy lemondott
rólunk, de még a szülői jogairól is – töprengett hangosan Gemma.
– Lehet, hogy apa kényszerítette erre – szólt közbe Caroline halkan, lévén
hogy rosszabb véleménye volt az apjáról, mint a nővéreinek. – De akárki
legyen is, nem akarom megismerni őt. Nem volt itt, amikor számított volna,
és nem hiszem, hogy most, negyven-valahány éves korunkban .szükségünk
van arra, hogy egy vadonatúj, titokzatos anya gondját a nyakunkba vegyük.
– Te még csak harminckilenc vagy – emlékeztette őt Gemma. – Sőt a
legutóbbi életrajzom szerint én is csak harmincöt éves vagyok. – Aztán
komolyra fordítva a szót, folytatta: – Lehet, hogy apa szigorú, de egyenes és
becsületes ember volt. Biztos, hogy nem kényszerítette arra, hogy
megtegyen valamit. Minket sem kényszerített, noha voltak
megfellebbezhetetlen véleményei. Talán kényszerűségből reagált így egy
nagyon rossz helyzetre.
 – Nyomást gyakorolt ránk, hogy az tegyük, amit ő akart. Ez ugyanaz,
mint a kényszerítés. .Mindennek úgy kellett lennie, ahogy ő akarta, ezt te is
tudod, Gemma – mondott ellent neki Caroline.
– Te soha nem ellenkeztél, ezért cseszegetett annyit. Szembe kellett volna
szállnod vele, azt méltányolta volna.
Caroline kis termetű, béketűrő természetű ember volt, különösen fiatal
korában. Gyerekkora nagy részében félt, sőt néha egyenesen rettegett az
apjától, noha JT sohasem emelt kezet egyikőjükre sem. De elég volt egy
tekintete, a hangja, egyértelmű utasítása, és Caroline máris menekült volna
előle.
– Te voltál az egyetlen, aki szembeszálltál vele – válaszolta Gemmának,
és Kate-re pillantott, aki szintén sohasem ellenkezett az apjukkal, és mindig
engedelmeskedett a parancsainak. – És az egyetlen, akitől elfogadta ezt.
– Soha nem adtam neki választási lehetőséget – közölte Gemma a világ
legtermészetesebb hangján, miközben tudta, hogy Caroline igazat mond. A
kedvenc ezt megengedhette magának. Gemmától apjuk sokkal többet eltűrt,
mint a másik kettőtől. Ők nem engedhették meg maguknak azt, amit
Gemma csinált, és ezzel mindnyájan tisztában voltak.
- De most nem róla van szó, hanem az anyánkról – emlékeztette
húgait Kate. – És rólunk.
– Természetesen róla van szó – szakította félbe Gemma. – Arról, hogy mi
az ördög történt, ami miatt anyánk eltűnt az életünkből. Azt sem tudtuk,
hogy elváltak, és hogy anyánk Santa Barbarában él Isten tudja, mióta,
miközben apánk bemesélte nekünk, hogy harminckilenc éve temetőben
nyugszik. Szeretném tudni, hogy mi történt, kicsoda-micsoda ő, és hogy
apánk miért ámított bennünket egész életünkben.
– Ezt szeretném én is tudni – csatlakozott hozzá Kate, de Caroline a maga
részéről észrevehetően lezárta ezt a témát.
 – Hát én nem. Úgyhogy menjetek csak ketten, engem hagyjatok ki ebből.
Ha emiatt akartok Santa Barbarába menni, én itt maradok. Majd utána
elmesélitek, mi volt – mondta, és nagyot kortyolt a borából. Kate észrevette,
hogy remeg a keze. A puszta gondolat és apja viselkedésének emléke még
ma is felizgatta.
– Miért vonulsz illegalitásba? – vonta kérdőre Caroline-t Gemma. – Ránk
hagyod a nehezét? Találkozzunk vele mi, te meg itthon maradsz? Szerinted
jól van ez így? Mindig mindenből ki akarsz maradni. Nekünk éppolyan
nehéz – mondta szemrehányón.
– Nem akarok mindenből kimaradni, csak nem érzem szükségét, hogy
kinyissuk Pandora szelencéjét, és megnézzük, mi van benne. Ő
nyilvánvalóan nem jó ember, ha egyszer elváltak, és ő lemondott rólunk
meg a szülői jogairól.
– És mit gondolsz apáról? Rendes dolog volt tőle, hogy ennyi éven át
hazugságban tartott minket? Inkább szerettem volna tudni, hogy van egy
rossz anyám, még ha börtönben ül is gyilkosság miatt, mint abban a hitben
élni, hogy nincs anyám, mert meghalt. Lehet, hogy kicsi korunkban távol
kellett őt tartania tőlünk, de amikor felnőttünk, meg kellett volna mondania,
mégsem tette. Ha nem halt volna meg, és Kate nem nézi át a
páncélszekrénye tartalmát, még most sem tudnánk róla, pedig jogunk van
hozzá. Már csak a gyerekeid miatt is, nem akarsz tudni róla? Ő is benne van
a génállományukban, ahogy a miénkben is. Miféle nő lehet? Miért mondott
le a három gyerekéhez fűződő jogairól? Te ráadásul még kisbaba voltál.
Hogy az ördögbe volt képes otthagyni mindnyájunkat? Apánk vajon mit
tudott meg róla, ami miatt erre kényszerítette? Még ha gyilkos is, én
szeretném megismerni, te nem?
Caroline el sem tudta képzelni Peter reakcióját, ha tényleg így lenne.
Évekbe telt, mire megemésztette, hogy a felesége egy cowboy lánya, hogy
fogadna egy gyilkos anyát? Végül tudomásul vette az ő alacsony
származását, erre most megint elő kellene állnia valamivel. Amikor már
kivívta a sznob szülei megbecsülését is. Ezt sem szerette volna kockára
tenni.
– Elég valószínűtlen, hogy gyilkos lenne – próbálta Kate mindkettőjüket
megnyugtatni. – Lehet, hogy csak rossz anya volt. – Látta, hogy á vita
hevében Caroline kezdi sarokba szorítva érezni magát, mint rendszerint,
amikor hárman összevitatkoztak valamin. Caroline éppúgy nem jött ki
Gemmával, ahogy az apjukkal. Kate nem szerette volna, ha egyszer csak
nem bírja tovább Gemma nyaggatását, összepakol és visszamegy San
Franciscóba. Caroline ugyanis a maga részéről így szokta lezárni a
veszekedéseket. Elfutott.
– Figyelj, Gém, Caroline-nak nem muszáj eljönnie. Mindenki szabadon
dönt. Mi lenne, ha mi ketten először felderítenénk a terepet? Még nem is
kell találkoznunk vele. És az is lehet, hogy elköltözött. Vagy hogy nem akar
találkozni velünk.
Gemma bólintott.
– Felhívjuk, és megkérdezzük, hogy hajlandó-e találkozni velünk? –
kérdezte.
Ezen már Kate is gondolkodott.
– Szerintem ne. Mit szólnál, ha csak elhajtanánk a háza előtt, hogy legyen
egy képünk arról, hol és hogyan él. Utána még mindig felhívhatjuk, ha
akarjuk, és kérhetünk tőle egy találkozót. Ha szörnyen néz ki a hely, ahol
lakik, vagy részegen tántorog az utcán, akkor nyilván nem akarunk
találkozni vele, és ennyiben hagyjuk a dolgot. Akkor legalább magyarázatot
kapunk arra, hogy miért iktatta ki őt apa az életünkből. Vagy ő miért lépett
ki a képből. Talán nem akart látni minket, és apa ettől a tudattól próbált
megvédeni bennünket.
 – Tudom, hogy nem volt könnyű ember, de nem lehet, hogy minden apa
hibájából történt. Anyánknak is szerepet kellett játszania benne. Talán
bántott vagy elhanyagolt, vagy egyszerűen csak többé nem akart látni
minket. Különben ennyi év alatt csak felbukkant volna az életünkben. Én
tényleg tudni szeretném, mi történt. Miért ment el, miért nem jött vissza
soha többé? És azt is, hogy apánk miért hazudott nekünk. Ő már nem
mondhatja el, de abból, amit anyánktól megtudhatunk, erre is rájöhetünk.
Most, hogy már tudjuk, van itt egy ellentmondás, és mivel anyánk
mindössze egy szűk óra távolságra lakik innen, el akarok menni hozzá,
megtudni mindent, amit csak lehet – foglalta össze Kate.
– Én is – bólintott Gemma, aki Kate minden szavával egyetértett.
Caroline nem.
– Hát, bennem nincs meg ez a fajta kíváncsiság. Ő nem volt velünk, és
ma már nincs is rá szükségem, úgyhogy részemről maradjunk ennyiben.
– És végezzük el mi a piszkos munkát – hányta a szemére ismét Gemma,
mire Caroline felállt.
– Értem semmit sem kell tenned, Gemma. Nincs rá szükségem, és nem is
akarom, hogy tudjak róla. Ha nektek szükségetek van rá, rendben van, de
engem hagyjatok ki belőle. Én nem akarok odamenni.
Ez világos beszéd volt, Kate tudomásul is vette, és nem akarta ráerőltetni
Caroline-ra. Látta, hogy kisebbik húga elhagyta a komfortzónáját, átléptek
nála egy határt, amit ő nem akart, megfélemlíteni meg végképp nem
szerette volna. Gemma erős egyéniség volt, akárcsak az apjuk, és Kate nem
szerette volna, hogy Caroline újra érezze ezt a fajta lehengerlő nyomást.
Mint mindig, most is ő volt a békéltető, szerette ezt a szerepet, és illett is a
személyiségéhez.
– Jól van, Caro. Ne stresszelj ezen. Gém és én elmegyünk, és majd
beszámolunk róla. Ha akarod. Mit szólsz a holnaphoz? – fordult ezután
Gemmához, aki bólintott. – Indulhatunk tíz óra körül?
– Nekem megfelel. Nincs semmi dolgom
Még ültek pár percig a vacsoraasztalnál, aztán Caroline kimentette magát
azzal, hogy meg kell néznie, mit csinálnak a gyerekek, és elment. Gemma
ott maradt, hogy segítsen berakni az edényeket a mosogatógépbe.
– Hű, de érzékeny! Már elfelejtettem, milyen könnyen ki lehet billenteni
a lelki egyensúlyából -sóhajtotta Gemma.
– Apa is így volt vele. Nem tudott bánni Caro-line-nal, ezért inkább
figyelembe sem vette. Nem tudom, mi volt rosszabb, megfélemlíteni, vagy
semmibe venni őt. Apa sohasem tudta, hogyan kezelje az olyan embereket,
mint Caroline.
– Én sem tudom – ismerte be Gemma. – Visszahúzódik a csigaházába, és
nem hajlandó megbeszélni a dolgot.
– Ő ilyen. Szerintem fel sem fogja, hogy Peter mennyire hasonlít apára.
Minden döntést ő hoz meg helyette, ő pedig hagyja. De ha valamit
elhatározott, abból nem enged.
Gemma egyetértőn bólintott. Caroline természete egészen más volt, mint
az övé és az apjuké. Kate kettőjük keverékének tűnt: nem kedvelte az
erőszakot, de mindenről megvolt a saját véleménye, és a maga szelíd
módján szembenézett a problémákkal. Caroline egész életében rejtőzködött,
és az sem tett neki jót, hogy a kapcsolatuk kezdetén Peter sokat kritizálta.
Szerette Caroline-t, de nem rejtette véka alá, hogy nem tetszik neki az,
ahonnan jön, és ehhez a szülei is hozzátették a magukét. Olyan lányt
szerettek volna az egy szem fiuk mellé, akit most vezettek be a társaságba.
Caroline okos volt, és szerette Pétért, de nem ilyen lány volt.
– Ideges vagy a holnap miatt? – kérdezte Gemma. Kate kicsit
elgondolkozott, aztán bólintott.
 – Igen. Mi lesz, ha kiderül, hogy egy fura vagy egyenesen rémes
nőszemély?
– Szomorú lenne, de legalább tudni fogjuk. Most, hogy már tudjuk, hogy
él, szörnyen kíváncsi vagyok a személyiségére. Már nincs rá szükségünk,
de mégiscsak az anyánk. Bárcsak sokkal hamarabb megtudtuk volna, hogy
él. Régebben szenvedtem egy anya hiányától. Az, hogy van apám, nekem
nem volt elég. Igyekezett megadni nekünk mindazt, amire szükségünk volt,
de minden porcikájában férfi lévén túltengett benne a tesztoszteron.
Mire Juliette bejött a képbe, mi már egyetemisták voltunk. Akkor már túl
késő volt, ő egyébként is nagyon vigyázott, hogy ne lépjen rá apa
tyúkszemére, és ne telepedjen rá túlságosan. Bölcs dolog volt tőle, mert apa
azt egészen biztosan nem szerette volna, így viszont nem sokat tehetett
értünk. Ma már nincs szükségem egy anyára, hacsak nem dúsgazdag, és
nem szeretné kifizetni az összes adósságomat – mondta Gemma, mire Kate
szája széles mosolyra húzódott. A lelke mélyén azonban nagyon is aggódott
Gemmáért, amiért ilyen szorult helyzetbe került.
– Hogy állnak a dolgaid? – kérdezte.
– Jól. Abból, amit a ház kiadásáért kapok, ki tudom fizetni a
jelzálogkölcsönt, de sok adósságom is van, több, mint gondoltam. Egy
darabig el kell fogadnom minden pénzes munkát, amit csak lehet, hogy
megpróbáljam átvészelni ezt a helyzetet. Nagyon nem fűlne hozzá a fogam,
de előfordulhat, hogy ősszel ki kell majd vásárolnod a részemet a birtokból.
Kate bólintott. Ő sem örült, de nem volt meglepve. Gemmának pénzre
volt szüksége, méghozzá rövidesen, ha nem talál egy új, nagy szerepet.
Nagy lábon élt, és semmi sem tartotta vissza attól, hogy eladósodjék. Apjuk
annak idején panaszkodott is neki emiatt.
– Thad említette, hogy hajlandó lenne megvenni a részedet, ha úgy alakul
– emlékeztette a húgát.
 – Te mit szólnál hozzá? – kérdezte Gemma.
– Inkább nem szeretném, de valószínűleg nem tudnám olyan hamar
előteremteni a pénzt, amivel kisegíthetlek – válaszolta Kate. – Nincs annyi
készpénzünk. Ahogy apa mondta, földben gazdagok, de pénzben szegények
vagyunk. Ha pénzt akarsz kivenni a birtokból, el kell adnom valamennyi
földet valakinek. Az lehet akár Thad is, ő legalább a szívén viseli a birtok
érdekeit, és nem fog keménykedni, sem meglopni bennünket.
– Utálom, hogy ezt teszem veled. – Gemmát furdalta a lelkiismeret, de
nem volt más választása. -Meglátjuk, mi lesz szeptemberben. Nyáron szinte
semmilyen munka nincs. Holtszezon van.
– Jó, legalább kipihened magad itt – mosolygott rá Kate. Közben
végeztek a konyha rendbetételével. – Örülök, hogy itt vagy, Gém – mondta
melegen, mire Gemma megölelte. – Holnap tízre érted megyek.
– Kár, hogy Caroline nem akar velünk jönni.
– Nem kell jönnie – felelte Kate. – Ketten elégnek kell lennünk, hogy
elbírjunk egy anyával -tette hozzá nevetve, és Gemma-vele nevetett.
– Hát persze! Apával is elbírtunk, igaz? Pedig vele aztán nem volt
könnyű, hozzá képest anyánk gyerekjáték lesz.
Gemma ezek után elbúcsúzott, és hazament. A holnapi napjuk
érdekesnek ígérkezett: találkozni fognak az anyjukkal, akit harminckilenc
évig halottnak hittek, de mint kiderült, él.
 Hetedik fejezet

Kate elvégezte a reggeli házimunkáját, majd egy órát töltött az irodában

e-mailek írásával, telefonok intézésével, költségelszámolások aláírásával.
Amikor ezekkel is megvolt, beült a kocsijába, hogy felvegye Gemmát. Mire
odaért, Gemma már a verandán várta. Fekete sort, fehér póló és olasz
szandál volt rajta, amelynek a fűzője a térde alá ért. Magas volt, karcsú, és
nagyon divatos jelenség, ahogy a vállára dobta fehér táskáját, és lefutott a
veranda lépcsőjén, hogy beszálljon a kocsiba. Fényes sötétbarna haját
feszes kontyba csavarta, a szeme kéken ragyogott, mint a nyári ég, de aztán
feltette a napszemüvegét, amiről Kate sejtette, hogy többe került, mint a
táska a vállán. Gemma mindig fantasztikusan nézett ki, az is igaz, hogy egy
vagyont költött rá, hogy ez így legyen, részben ezért is volt most
eladósodva.
Kate farmerba és kockás ingbe öltözött. Aznap kora reggel már két órát
lovagolt Thaddal, ezalatt megbeszélték az üzleti ügyeket, és ellenőrizték az
állatokat. A lábán a már legalább tizenöt éve hordott viseltes cowboycsizma
volt, a fején apja egyik széles karimájú szalmakalapja, amit az istállóban
kapott le egy szögről, mivel a sajátját otthon felejtette.
– Most megtestesítjük a rólunk alkotott sztereotípiákat, vagy mi ez? –
nevetett Gemma, és végignézett mindkettőjükön. – A cowgirl és a
hollywoodi lotyó.
– Nem lotyó, hanem „sztár" – javította ki Kate. – Kaphatok egy
autogramot?
 – Mostanában már díjat számítok fel érte – válaszolta Gemma, de ekkor
meglátták, hogy Caroline jön ki futva a házukból, és integet nekik.
Farmerszoknya, könnyű vászoncipő és hófehér ingblúz volt rajta. Kate
megállította a kocsit, és kiszólt:
– Valami baj van?
– Nem, csak úgy döntöttem, hogy én is jövök. Thad azt mondta, vigyáz a
gyerekekre. – Azzal kinyitotta a kocsi ajtaját, és beugrott a hátsó ülésre.
Kate és Gemma egymásra néztek, de nem szóltak. Igyekeztek nem
elmosolyodni. De Caroline legalább kibújt a csigaházából, hogy egy
pillantást vessen az anyjukra. Gemma magában jól szórakozott azon, hogy
Caroline a lófarokba kötött szőke hajával, a takaros megjelenésével
pontosan úgy néz ki, mint egy valódi kertvárosi feleség, mint ahogy az is
volt. Kate haja a szokásos egy copfba fonva lógott le a hátán, hogy bármit
csinál, a haja ne legyen útjában.
Kate bekapcsolta a rádiót, hogy oldja kicsit a feszültséget. Egy
countryzenét sugárzó állomást választott, de Gemma rapre állította át a
tekerőgombot. Caroline felnyögött hátul.
– Úristen, Gemma, olyan rémes vagy, mint a gyerekeim. Örökké ezt a
szart hallgatják. Peter velem üvöltözik miatta, de nem tudom leállítani őket.
Most minden gyerek ezt hallgatja.
Gemma arcjátékkal utánozta az énekest, és láthatóan ismerte a szám
szövegét. Olyan jól tudta parodizálni, hogy a másik kettő nevetve hallgatott
végig pár számot, amit Gemma éktelen túlzásokkal kísérve utánozott. Végül
kikapcsolta a rádiót, de addigra mindhárman feloldódtak. Gemma született
bohóc volt.
Santa Barbarába érve a város legelegánsabb része, Montecito felé vették
útjukat, ahol a méregdrága házak némelyikében egy-egy híresség lakott.
Azok a hollywoodi sztárok, akik Santa Barbarában vettek házat, rendszerint
ide települtek.
– Azta! Remélem, gazdag – szólalt meg Gemma, hogy megtörje a feszült
csendet. – Talán megzsarolhatjuk, vagy valami ilyesmi. Kíváncsi lennék,
van-e férje és gyerekei, akik nem tudnak rólunk.
– Az Isten szerelmére, nem voltunk törvénytelen gyerekek! – kiáltott fel
Caroline. – Nem vagyunk olyanok, mint akik egyszer csak megjelennek
valaki háza ajtajában azzal, hogy „Szia, én vagyok a lányod! Eladtál,
amikor tizennégy éves voltál. Emlékszel rám?" És akkor a kedves mama a
sokktól a szívéhez kap, és holtan rogy össze, épp amikor a férje kiszól
bentről, hogy „Kicsoda az, szívem?"
A nővérei nevettek. Mindhárman idegesek voltak, és fogalmuk sem volt,
mire számíthatnak. Egyáltalán látni fogják-e az anyjukat, és ha igen, hogyan
fogadja majd őket. Lehet, hogy kidobja őket, vagy rájuk hívja a
rendőrséget.
– Talán Alzheimer-kóros, és nem is emlékszik ránk – ajánlott még egy
lehetőséget Caroline.
Kate lassított. Szép házak között jártak, amelyeknél akadtak fényűzőbbek
is Montecitóban, ezek azonban emberi léptékű, egy család számára épp
megfelelő méretű kertes házak voltak. Kate egyszer csak leállította a kocsit.
.
– Ez az a ház – mutatott egy közepes nagyságú, elegánsnak nevezhető,
hagyományos építésű házra, előtte virágoskerttel és gondosan nyírt
sövénnyel. Szemrevaló és szépen karbantartott ház volt, olyan, mint ahol
kényelmet szerető, rendes emberek laknak.
– És most mi legyen? – suttogta Gemma, mintha anyjuk meghallhatná, ha
túl hangosan beszélnek.
 – Fogalmam sincs – felelte Kate. – Akarjátok, hogy egy darabig itt
üljünk, hátha kijön valaki? – Nem készített tervet arra az esetre, hogy mi
legyen, ha megérkeztek. Minden energiája arra ment, el, hogy megtalálja a
címet, ami mellesleg könnyű volt.
– Igen, várjunk egy kicsit – mondta Gemma. Kalapált a szíve, Caroline
pedig szótlanul bámulta a házat. Kate hátramenetbe kapcsolva néhány, a
járda mellett álló autó mögött talált egy helyet. Innen tökéletesen ráláttak a
ház bejáratára és a garázsra, ha netán valaki bemenne vagy kijönne az ajtón.
Félórája ültek ott, és már kezdtek ellazulni, amikor kinyílt a bejárati ajtó,
kilépett rajta egy idősebb, jól öltözött férfi, kinyitotta a garázst, beült egy
négyajtós ezüst Mercedesbe, és elhajtott. A garázsajtó pár perc múlva
önműködően becsukódott.
– Biztos, hogy ez a jó cím? – kérdezte Gemma Kate-től.
– Hány Scarlett Jane Carsons lakhat Santa Barbarában, vagy akár az
országban ugyanezzel a születési dátummal?
– Igazad van – bólintott Gemma.
Ekkor megint kinyílt az ajtó, és egy magas, idősebb nő lépett ki. Fehér
farmernadrág, pink selyemblúz és fehér futócipő volt rajta. Benyúlt a
táskájába a kulcsáért, bezárta az ajtót, és egy távkapcsolóval kinyitotta a
garázst. Egy pillanatra rájuk nézett, ahogy ott ültek a kisteherautóban,
mintha tudná, hogy ott vannak, és ettől egyszerre akadt el mindhármuk
lélegzete. Ezt a nőt látták az interneten. Teljesen úgy nézett ki, mint Gemma
ősz hajjal, és egy kicsit Kate. Egyforma volt a magasságuk és az alakjuk, az
arca pedig egy idősebb Gemmáé. Még így, idősen is szép volt. Tudták, hogy
hatvankét éves.
Kate, mint akit mágnes húz, kiszállt az autóból, párat lépett előre, aztán
csak állt, és nézte az asszonyt. Közben kinyílt a garázs ajtaja, de ekkor már
Gemma is kint volt a kisteherautóból, és odaállt Kate mellé. Közelebb
menni nem volt bátorságuk, csak álltak ott, és nézték a nőt. Egy fehér
Mercedes kombi állt a garázsban, de ahelyett, hogy beszállt volna, az
asszony megállt, megfordult, és megint rájuk nézett. Egy végtelennek tűnő
pillanatig egyikük sem mozdult, aztán az asszony döbbent arckifejezéssel,
lassan elindult feléjük. Kate és Gemma a legszívesebben sarkon fordultak
és elfutottak volna, de mozdulni sem bírtak. Az asszony egy-két méterre
tőlük megállt.
– Elnézést – szólalt meg Kate dadogva, elfúló hangon -, mi csak a házát
csodáljuk... turisták vagyunk... L.A.-ből. – Csakhogy Kate a kockás ingében
és a cowboycsizmájában inkább tűnt wyominginek, mint Los Angeles-inek.
– Tudom, kik vagytok – felelte halkan Gemma ősz hajú hasonmása. –
Évekkel ezelőtt feladtam a reményt, hogy ez valaha megtörténhet. – Kate
bólintott, nem tudva, mit feleljen, hiszen erre nem számítottak. Apjuk
haláláig azt sem tudták, hogy anyjuk él. Hosszú, kínos csend támadt. A
lányok látták, hogy az asszony kulcsot és távirányítót fogó keze remeg, s az
arca halottsápadt. Közelről még szebb volt, és amikor mosolygott, még
jobban hasonlított Gemmára. Ezt már ő is észrevette. Mintha tükörbe nézett
volna. – Bejöttök? – Némi tétovázás után mindketten bólintottak, és Kate
érezte, hogy mondania kell valamit.
– Köszönjük, igen. Én Kate vagyok, ő pedig Gemma.
Az asszony arcán széles mosoly jelent meg.
– Tudom. Megismertelek benneteket. Két-és hároméves korotok óta
semmit sem változtatok. Vagy legalábbis nem sokat. Hogy találtatok rám?
– Apánk a múlt hónapban halt meg, addig nem tudtuk, hogy élsz.
Megtaláltuk a széfjében a válásotokról szóló papírokat. Erről sem tudtunk.
Az interneten kezdtetek keresni, és megtaláltalak. Mindig itt éltél?
– Körülbelül huszonöt éve. Korábban L.A.-ben éltem. Körülbelül egy
évvel utánatok költöztem Kaliforniába. – Ilyen közel volt hozzájuk.
Miközben beszélgettek, Kate mozgást érzékelt a háta mögött, és
megfordulva Caroline-t látta ott állni.
– Ő Caroline – mutatta be őt az asszonynak. Caroline úgy állt ott, mint
egy őz az autó fényszórója előtt, de aztán bólintott.
– Mind itt vagytok. Részvétem .Jimmy miatt. Nem tudtam.
– Nagyon hirtelen történt – válaszolta Kate, mire Scarlett arca fájdalmas
kifejezést öltött. Nyilvánvaló volt, hogy a nevéhez nem fűződnek boldog
emlékei.
– Menjünk be – indítványozta szelíden. A bézs és fehér márványlapokkal
kirakott előtéren át bevezette őket a nappaliba, ahonnan, és az előtte lévő
teraszról, csodálatos kilátás nyílt az óceánra. Ide telepedtek le a kényelmes
ülőbútorokra, és Scarlett innivalót akart hozni, amit köszönettel elhárítottak.
Az asszony egy percre elnézést kért, felhívott valakit a mobiltelefonján, és
azzal, hogy közbejött valami fontos dolog, lemondta a tervezett ebédet.
– Sajnálom – fordult vissza a lányaihoz. – Nem is tudom, mit mondjak,
annyira meglepett, hogy látlak benneteket. Nem hittem, hogy ez valaha be
fog következni. Azt hittem, mostanára már elfelejtettetek engem. – Szelíd,
kedves nőnek látszott, de ki tudhatta, milyen volt fiatal korában? Lehet,
hogy a korral megszelídült.
– Halottnak tudtunk – felelte Gemma a szokásos nyers stílusában.
Anyjuk nem tűnt meglepettnek.
– Tudom, hogy kicsi, korotokban ezt mondta nektek. De azt hittem, azóta
elmondta az igazat.
– Akkor hazug ember színében tűnt volna fel. Azt hiszem, ezt nem akarta
vállalni – jegyezte meg Kate diplomatikusan. – Azt is csak a széfben talált
papírokból tudtuk meg, hogy elváltatok. Halotti bizonyítványt viszont nem
találtunk az iratok között. Ezért kezdtetek keresni az interneten. És
megtaláltuk a lemondó nyilatkozatodat – folytatta halkabban. – Apát már
nem tudtuk megkérdezni, mi történt valójában, ezért akartunk veted
találkozni. De miután megtudtuk, hogy élsz, mindenképpen találkozni
akartunk veted.
– Szörnyű nagy hibát követtem el. Életem legnagyobb tévedését – felelte
Scarlett az általa aláírt papírokra utalva. Aztán elment a teraszon lévő
italszekrényhez, és mindannyiuknak, magát is beleértve, töltött egy pohár
vizet. – Felteszem, hogy szeretnétek tudni, mi történt. – Hálás volt, amiért ő
maga mondhatja el nekik, és hirtelen megörült, hogy nem az apjuktól
hallották, aki talán másképp adta volna elő a történetet. A JT szerinti
„színtiszta igazságot". Tudta, hogy sohasem bocsátotta meg neki azt, amit
tett, és a büntetés súlyos volt, életfogytiglani, amit JT az adott
körülményeket tekintve helyénvalónak tartott, és a dolog nagy részének
semmi köze nem volt a gyerekeikhez.
– Tizenkilenc éves voltam, amikor megismertem Jimmyt. Ő huszonegy
volt. Vándormunkás különböző farmokon, városról városra, farmról farmra
vándorolt. Apám lelkész volt, nem nézte jó szemmel a kapcsolatunkat. Azt
mondta, Jimmy soha nem viszi semmire. Ebben tévedett. Én mégis
hozzámentem, és tíz hónap múlva megszülettél te – mosolygott Kate-re -,
egy évre rá pedig Gemma. Amikor apátok hazajött a munkából, én mentem
dolgozni egy egész éjjel nyitva tartó étkezdébe, es amíg oda voltam, ő
vigyázott rátok. Nehéz idők jártak akkoriban Texasban, aszály volt, nem
termett elég gabona, kevés volt a pénz, alig jutott ennivalóra négyünknek.
Az étkezdében rendszerint megkaptam a maradékokat, legtöbbször azt
ettük, semmi mást. Koldusszegények voltunk, nem láttunk magunk előtt
jövőt.
És apátok... hát, nem volt könnyű ember. Volt egy elképzelése, és elvárta,
hogy én is a magamévá tegyem. Hogy az ő szabályai szerint éljek, és azt
csináljam, amit ő mond. Ha betegek lettetek, nem mehettünk orvoshoz. A
szüleim segítettek, amikor csak tudtak. Én sohasem találkoztam az ő
családjával. Ők Texas egy másik részében laktak, legtöbbjük már meghalt
vagy börtönben volt. Apja egy kocsmai verekedésben halt meg. Jimmy nem
különbözött a legtöbb cowboytól, kivéve, hogy okosabb, erősebb és
szívósabb volt, és nekem vakon kellett követnem őt. De őrülten szerelmes
voltam belé. Nehéz volt nem annak lennem. Teljesen lenyűgözött.
Természetesnek vette, hogy ha kell, szó nélkül kútba ugróm utána. De
nagyon féltem tőle, és attól, hogy mi lesz, ha valamelyikőtök, vagy akár ő,
komolyan megbetegszik. Élhettünk volna szociális segélyből, de ő túl
büszke volt. Megpróbált minden fillért félretenni, amit csak tudott, ami azt
jelentette, hogy még kevesebből kellett megélnünk. Minden este kimostam
a ruháitokat, mielőtt dolgozni mentem, hogy másnap legyen mit
felvennetek.
Nehéz volt a lányoknak elképzelniük azt a szegénységet, amiről anyjuk
beszélt. De olyan érzékletesen festette le előttük, hogy miközben feszült
figyelemmel hallgatták, érezték a kétségbeesését, és az orrukba csapott
Texas forró homokjának a szaga.
– Gemma egyéves volt, Kate pedig kettő, amikor teherbe estem Caroline-
nal. Annyi pénzünk sem volt, amennyiből mi magunk jóllakhattunk,
nemhogy egy újabb gyerekünk legyen, de megszülettél, és gyönyörű voltál
– nézett mosolyogva Caroline-ra, aki könnyes szemmel hallgatta, és
megpróbálta elképzelni, milyen lenne ebben a szegénységben élni, úgy
gondoskodni a gyerekeiről, hogy soha nincs elég ennivaló, ruha, és nem
látja el őket orvos, ha betegek.
– Egy egyszobás viskóban laktunk a farmon, ahol dolgozott. Házat
bérelni nem volt pénzünk. Egyetlen gyerekágyban aludtatok mindhárman,
amit Jimmy maga készített, a mi ágyunk meg a földre letett matrac volt.
Biztatott, hogy majd lesz jobb is, de én nem hittem neki. Huszonhárom éves
voltam, de ilyen négy év után teljesen kimerültem. Úgy éreztem, nem bírom
tovább. És egyik éjszaka az étkezdében megismerkedtem valakivel. Egy
velem egyidős fiúval. Összegyűjtött valamennyi pénzt, és Kaliforniába
akart menni. Napközben eljárt hozzám, mialatt Jimmy dolgozott. Nem volt
jobb, mint az én emberem, legalábbis nem sokkal, de Jimmy sohasem
hallgatott meg. Nem akarta hallani, amit én mondok. És így nagyon nehéz
volt.
Nem bírtam tovább. Megrémültem. Én nem voltam olyan erős, mint ő.
Úgy gondoltam, soha nem lesz jobb, éhen fogunk halni, vagy elvesz
beneteket az állam, ha kiderül, milyen nyomorban élünk három
kisgyermekkel. Apám azzal fenyegetett, hogy feljelent bennünket, és akkor
nevelőszülőkhöz kerültök, ahol rendesen élhettek, kaptok eleget enni, és
megfelelő orvosi ellátásban részesültök. Jimmy esküdözött, hogy ki fogjuk
bírni, és nem tudom, mikortól, de már nem hittem benne. Rosszul voltam
attól, hogy mindig megmondja, mit tegyek, és még csaknem is
panaszkodhatok. Kemény ember volt, de az is tény, hogy jót akart. Minden
munkát elvállalt, amit csak lehetett.
Attól kezdve viszont, hogy beleszerettem egy másik férfiba, minden más
lett. Bobby, az a másik, azt akarta, hogy menjek vele Kaliforniába, és majd
később visszajövünk értetek. Ezt visszautasítottam, nem mentem el vele, és
nem hagytalak el benneteket, de megértettem, hogy nem tudok tovább
Jimmyvel maradni. Ilyen nélkülözés mellett nehéz megőrizni a szerelmet.
Egy kíméletlenül erős és irányomban csöppnyi szeretetet sem mutató ember
robotoló rabszolgájának éreztem magam. Nem tudom, szeretett-e még
akkor vagy sem, de elválni nem volt hajlandó. Azt mondta, örökre
egymáshoz vagyunk kötve. – Miközben anyjuk a múltról beszélt, átváltott a
régi texasi kiejtésére. – Könyörögtem, hogy váljunk el, de meg sem
hallgatott. Magammal akartalak vinni benneteket, de nem volt hozzá
pénzem. Sőt ahhoz sem volt, hogy elváljak tőle.
Bobby egyre csak kérlelt, hogy menjek vele Kaliforniába, és
megesküdött, hogy mihelyt tudunk, visszajövünk értetek. Elmondtam
Jimmy nek, hogy mit tervezek. Ő kölcsönkérte a váláshoz szükséges pénzt a
farmertől, akinél dolgozott, és aki kedvelte őt. Azzal a feltétellel volt
hajlandó elválni, ha lemondok a hármótok feletti felügyeleti és minden
egyéb jogomról. Azt mondta, ha ezt megteszem, ad háromezer dollárt. Ez
akkor egy egész vagyonnak számított a szememben, és arra gondoltam,
hogy ennyi pénzzel új életet kezdhetek Kaliforniában, aztán visszajövök
értetek, és egy bíró érvényteleníteni fogja a lemondó nyilatkozatomat. Csak
így juthattam annyi pénzhez, hogy elmehessek, és megteremtsem a
számotokra megfelelő életet.
Nem hittem el, hogy van olyan bíró, aki fenntartja és megerősíti a
nyilatkozatot, amit aláírtam, ha elmondom, hogy nem gondoltam komolyan,
és lám, visszajöttem értetek. Fiatal voltam és ostoba. És feltételeztem, hogy
végül Jimmy szíve is meglágyul. Így aztán aláírtam a papírokat, megkaptam
a pénzt, és elmentem. Azzal a gondolattal, hogy egy féléven belül
visszajövök.
Los Angelesben nehezebb volt az élet, mint gondoltam. Először nem
találtam munkát. Bobby a nyakára hágott a pénz egy részének. Rászokott a
drogokra. Én nem. Aztán egy évvel az odaérkezésünk után részegen
motorbalesetet szenvedett, és meghalt. Volt egy kis lakásom, és a maradék
pénzemmel visszamentem értetek Texasba, de apátok addigra már elment
veletek. Nem hagyott nyomot maga után. Senki sem tudta, hova ment. Egy
évbe telt, mire megtaláltalak benneteket a Völgyben. Farmról farmra járva
követtem a nyomát. Addigra már két éve nem láttalak titeket. Pincérnőként
dolgoztam.
 Bíróság elé vittem az ügyet, hogy érvénytelenítsék a lemondásomat.
Apátok akkor már szép pénzt keresett a farmon, ahol dolgozott. A bíró
elutasította a kérésemet és fenntartotta a lemondást. Azt mondta, nem
tudnálak eltartani benneteket. És mivel apátok azt hazudta nektek, hogy
meghaltam, a bíróság által kijelölt pszichológus szerint túlságosan
összezavarna egy négy– és ötéves gyereket, ha egyszer csak megjelenne
élve az apjuk által halottnak mondott édesanyjuk. Így aztán vesztettem.
Megpróbáltam fellebbezni, de nem volt annyi pénzem, hogy magasabb
fórumra vigyem az ügyet. Amikor az utolsó tárgyalásról is vesztesként
jöttem el, huszonhat éves voltam. Végleg le kellett mondanom a
gyerekeimről, és úgy éreztem, már nincs miért élnem. Jimmy
engesztelhetetlen volt. Nem engedte, hogy lássalak benneteket, a
pszichológus pedig elmondta, hogy mindhárman boldogok vagytok, és
apátok felelősséggel nevel titeket, ami igaz is volt. De én voltam az
édesanyátok, és részese akartam lenni az életeteknek.
Ezután csúnya fordulatot vett az életem. Teljesen biztos voltam benne,
hogy a bíróság érvényteleníteni fogja a lemondó nyilatkozatomat. Ha
megfordult volna a fejemben, hogy nem fogja, soha nem írtam volna alá a
papírokat. De aláírtam. És ezután már semmi sem számított. Életemben
először kábítószerhez nyúltam, igy próbáltam elmenekülni mindentől, a
reményeimtől, az álmaimtól, a múltamtól, az életemtől. A szüleim
meghaltak, de amúgy sem kötődtem semmihez Texasban. Ott maradtam hát
Los Angelesben, tíz évig éltem a mocsokban, és pusztítottam magam
drogokkal. Többször lettem hajléktalan, egy ideig drogkereskedéssel
kerestem a kenyeremet. Kábítószer birtoklása miatt háromszor kerültem
börtönbe.
A prostitúció kivételével mindennel foglalkoztam, főleg drogokkal, míg a
végén egy évre lecsuktak, mert eladásra szánt kábítószert találtak nálam.
Egy szociális munkás nyúlt utánam, kihozott a börtönből, rehabra küldött,
így lassanként újra emberi formát öltöttem.
Egyszer-kétszer körbeautóztam Santa Ynezt, hátha meglátlak titeket,
lebzseltem az iskola közelében. Egyszer láttalak is benneteket, tizenhat,
tizenöt és tizenhárom éves korotok körül, épp Jimmy kisteherautójába
szálltatok be. Ő nem vett észre, különben valószínűleg kihívta volna rám a
rendőröket. írtam neki, újra könyörögtem, engedje meg, hogy lássalak
titeket. Azt válaszolta, hogy nem engedi meg, én döntöttem így, tartsam
magam ehhez, különben sem mondhatja nektek azt, hogy visszatértem a
halálból. Ha találkoznánk, azzal ő hazuggá válna. És hogy nincs rám
szükségetek. Nem tudta, hogy megjártam a börtönt, de én tudtam, és úgy
gondoltam, hogy valószínűleg igaza van.
Az volt az a pillanat, amikor feladtam a kutakodást. Munkát kaptam egy
szállodában, megismerkedtem egy rendes férfival, és ettől kezdve
megváltozott az életem. Ennek már huszonhat éve. A párom olasz, építész.
Ezt a házat ő építette, úgy költöztünk ide. Huszonhat éve együtt vagyunk,
de nem házasodtunk össze. Nincs rá szükségünk. Soha nem akartam több
gyereket. Olykor segítek az általa tervezett házak díszítésében, és nagyon
szépen élünk. Ő nagyon jól bánik velem. – Letörölte a könnyeket az arcáról,
de akkor már a lányai is könnyeztek.
Minden könyvedet olvastam – nézett mosolyogva Caroline-ra. – Egyik
nap megláttam egy könyvesboltban. Csodálatosak. – Caroline a lánynevén
publikált. Anyjuk ekkor Gemmához fordult: – És az utóbbi tíz évben
minden héten megnéztem a műsorodat – mondta büszkén. Egyedül Kate-et
nem látta soha, aki a Völgyben dolgozott keményen az apja keze alatt.
– Szeretném, ha tudnátok, keservesen bánom, hogy lemondtam rólatok.
Szörnyű hibát követtem el vele, amit soha semmivel nem tudok jóvátenni.
Azt hittem, később visszacsinálhatom az egészet, de nem lehetett. Apátok
nem engedte, és a bíróság támogatta ebben. Megbántam, és azóta egy nap
sem telt el úgy, hogy ne hiányoztatok volna, és ne szerettelek volna
benneteket. Sohasem felejtettelek el titeket. – Felállt, és sorra megölelte
mindhármukat. Caroline, az egyetlen, aki nem akart találkozni vele,
zokogva ölelte át.
Gemma letörölte a könnyeit.
– Hogy lehet az, hogy nem hátrált meg, és nem engedte, hogy láss
bennünket? És hogyhogy nem mondta el nekünk, amikor már felnőttünk?
Kit érdekel, hogy hazugnak látszott volna? Mindig minden róla szólt, hogy
milyennek látják, és mit gondolnak róla az emberek. És mi lett volna, ha
meghalsz, mielőtt találkozunk veled? – Gemma elszörnyedt a gondolatra. –
Mindvégig abban a tudatban éltünk, hogy nincs anyánk, miközben volt.
Jogunk lett volna tudni róla. – De mindnyájan tudták, hogy apjuknál így
mentek a dolgok. Ő hozta a szabályokat, és ez csak egy extrém példa volt
rá.
Mindent összevéve Scarlett nagyon korrekt volt Jimmyvel kapcsolatban,
és beismerte a saját hibáit. Apjuk viszont mindvégig úgy tett, mintha ő nem
is hibázott volna soha. Képes volt megfosztani a gyerekeit az anyjuktól,
hogy megbüntesse őt, és a lányai életében az apjuk legyen az egyetlen sztár.
Romboló erejű felismerés volt ez mindhármuknak.
Anyjukat látva el sem tudták képzelni, hogy valaha börtönbe csukták,
vagy hogy tíz évig drogfüggő volt. Rájöttek, hogy ő is erős személyiség, ha
mindezt túlélte, és meg tudta fordítani az életét. Rendes, tiszteletre méltó,
egészséges embernek látszott, aki fiatalkori ostobasága ellenére becsületes,
őszinte és szeretetre méltó nővé tudott válni. És ugyan ki tudná
megmondani, mit tenne, ha olyan szegénységben és reménytelenségben
kellene élnie, mint neki?
 – A sors iróniája, hogy ő halt meg előbb, és ezzel vezetett oda
benneteket, hogy rám találjatok – mondta csendesen. – Meglep, hogy nem
semmisítette meg a papírokat, eltüntetve a bizonyítékot. – Ez a lányokat is
meglepte.
– Talán csak elfelejtette, vagy később akarta megsemmisíteni őket – vélte
Kate. – Nagyon hirtelen, viszonylag fiatalon, hatvannégy évesen vitte el a
szíve. Biztos vagyok benne, hogy sokkal hosszabb életre számított, és úgy
gondolta, bőven van még ideje rá.
– Újra megházasodott? Volt nő az életében? -kérdezte Scarlett óvatosan.
– Nem, nem házasodott meg. Ugyanazzal a nővel élt együtt huszonnégy
évig, majdnem olyan sokáig, mint te az olasz barátoddal – felelte Gemma.
– Ő nagyon tapintatos, inkább barátnőiként kezel bennünket. Apa nem
akarta, hogy bárki túlságosan közel kerüljön hozzánk. Addig össze sem
költöztek, amíg Caroline is kollégista nem lett. Az ilyesmiben nagyon sokat
adott az illemre.
– Mind a hárman férjnél vagytok? Vannak gyerekeitek? – Scarlett most
már mindent tudni szeretett volna róluk.
– Én nem – nevetett Kate. – Vezetem a gazdaságot, miután húsz évig
apának dolgoztam. Gemma sincs férjnél, sztárnak lenni túl sok
elfoglaltsággal jár. – Ezen mindnyájan nevettek. – Caroline férjnél van, a fia
tizenegy éves, a lánya tizenöt.
– A lányom nagyon hasonlít rád – mondta Caroline kedvesen. Ezt a
nővérei is észrevették.
Meglepődtek, amikor rájöttek, hogy már két órája együtt vannak az
anyjukkal. A találkozás rendkívüli érzelmi élményt jelentett mindannyiuk
számára. A beszélgetés vége felé hazaérkezett Scarlett élettársa, Roberto
Puccinelli. Anyjuk bemutatta a lányait a láthatóan mélyen meghatódott
férfinak.
 – Édesanyátok szinte mindennap emleget benneteket – mondta a
fiatalosan csillogó kék szemű, ősz hajú, disztingvált külsejű úr. – És minden
héten megnézzük a műsorodat a tévében – tette hozzá Gemmára
mosolyogva.
– Mostantól az ismétléseket kell majd néznetek – felelte Gemma
bánatosan. – Épp most fejeztük be a sorozatot.
– Jaj, ne! – kiáltotta Roberto, mire Scarlett elmosolyodott.
– Láthatlak benneteket újra? – kérdezte óvatosan, kicsit félve a választól.
Talán csak a kíváncsiságukat akarták kielégíteni, és a továbbiakban nem
akarnak helyet adni neki az életükben. Bármi előfordulhat. Jimmy csaknem
negyven évig sikeresen kirekesztette őt a lányai életéből.
– Természetesen – válaszolta elsőként Caroline, és rögtön csatlakozott
hozzá Gemma és Kate is.
– Eljössz a farmra meglátogatni minket? – kérdezte Kate. – Most éppen
mind ott vagyunk, ami nagyon ritkán fordul elő.
– Egyébként ki hol lakik? – tudakolta Scarlett.
– Én Los Angelesben – felelte Gemma, Caroline pedig elárulta, hogy ő
San Franciscóban él. Egyikőjük sem lakott tehát nagyon messze az
anyjuktól.
– Szeretnék elmenni – mondta Scarlett, mire Kate hozzátette, hogy a
meghívás természetesen Róberténak is szól.
Mindannyiuknak bőven volt min gondolkodniuk. A nővérek, miután
megígérték, hogy nemsokára újra találkoznak, elköszöntek és elmentek.
Róberté és Scarlett az ajtóban állva integettek az autójuk után.
A kocsiban percekig csend volt, miközben Caroline és Gemma a
szemüket törölgették. Kate felidézte, hogy a búcsúzásnál anyjuk szája
remegett a felindulástól.
 – Nem akármilyen asszony – szólalt meg egy idő után Gemma. – Már
értem, hogy történt. Hogy tehette ezt vele apa? – De mindhárman tudták,
hogy apjuknak volt egy bosszúálló oldala is. Nem bocsátotta meg, ha valaki
keresztbe tett neki. Elhagyni őt egy másik férfiért a legnagyobb árulás
lehetett a szemében, anyjuknak fizetnie kellett, amiért összetörte a szívét és
sebet ütött az egoján. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezt sohasem
bocsátotta meg neki. Az volt az életfogytiglani büntetése, hogy nem oldotta
fel őt a nyilatkozata alól, amelyben lemondott a lányairól.
Elhitték anyjuknak, hogy azt gondolta, ki tudja engesztelni apjukat és a
bíróságot, de nem tudta. Foglyául esett a saját beleegyezésének és egy
férfinak, aki soha nem bocsátott meg neki. A sors azonban valami csoda
folytán beleavatkozott. Most mindannyian örültek, hogy végre
találkozhattak. ,Úgy érezték, hogy végre visszakapták azt a részt, ami eddig
hiányzott belőlük. Az anya, akiről eddig gyakorlatilag semmit sem tudtak,
újra megjelent. És nem okozott csalódást. Sőt ajándék volt számukra.
 Nyolcadik fejezet

Scarlett nagy örömére másnap Kate felhívta, és megköszönte, hogy

találkozhattak vele, s hogy olyan őszinte volt hozzájuk. Ilyen hosszú idő és
ennyi fájdalom után elzárkózhatott volna az elől, hogy újra megnyissa a
szívét, mégsem tette. Kate elmondta, hogy a története és az igazság
megismerése sokat segített mindhármuknak. És hogy mély benyomást
gyakorolt rájuk a személyisége, a jóindulata, az egyszerűsége és az
egyenessége.
Ezután meghívta őt és Róbertot vasárnap ebédre a farmra, amit Scarlett
örömteli izgalommal Roberto nevében is elfogadott. Tudott Jimmy roppant
sikeres gazdaságáról, de természetesen sohasem járt ott. Megkérdezte,
vajon apjuk élettársát nem fogja-e felizgatni a látogatásuk.
– Nem hiszem – válaszolta Kate. – Ő csodálatos ember, és cseppet sem
féltékeny természetű. El fogom mondani neki, és ha nem akar, nem muszáj
együtt ebédelnie velünk. De valószínűleg kíváncsi lesz rád. – Érdekes
módon apjuk, aki nehéz, sőt zsarnokoskodó természetű volt, Kate tudomása
szerint őszintén vonzódott a kimondottan kedves, gyengéd nőkhöz.
Amennyire meg tudta állapítani, sem Juliette-ben, sem Scarlettben nem volt
semmi rosszindulat. Mindketten könnyen kezelhető, mondhatni jámbor
természetű nők voltak, akik elfogadták Jimmy szabályait. Határozottabb
asszonyok aligha mentek volna bele ebbe. Egy Gemma típusú nő talán meg
is ölte volna Jimmyt.
Kate viszont azt tette, amit a maga idejében Juliette és Scarlett: hagyta,
hogy apja irányítsa, és soha nem kérdőjelezte meg a hatalmát vagy a jogát
ahhoz, hogy megszabja, mit kell tennie. Ugyanezt csinálta Scarlett-tel, majd
huszonnégy évig Juliette-tel, és végül Kate-tel is, aki húsz éven keresztül
dolgozott neki, és csak most jutott el oda, hogy fontos döntéseket hozhasson
a gazdaságban. Apja uralkodása alatt erről szó sem lehetett, JT nem tűrte
volna el.
Azt is egyoldalúan döntötte el, hogy Scarlett nem láthatja többé a
gyerekeit, csak azért, mert elhagyta őt egy másik férfiért. Scarlettet arra
kényszerítette, hogy ezentúl a szerint a kegyetlen végzés szerint éljen,
amelyet azért írt alá, hogy elválhasson tőle. Úgy gondolta, mindegy, milyen
hatással lesz ez a lányaira, úgysincs szükségük anyára, hiszen ott van nekik
ő, az apjuk. Jimmy-nek nagyon is megfelelt, hogy uralkodjon felettük, és
egymaga lássa el a szülői teendőket.
Mindhárman napokig emésztették a hallottakat. A történet sehogyan sem
ment ki a fejükből. Morgan és Billy eközben izgatottan várták a vasárnapot,
amikor találkozni fognak az eddig ismeretlen nagymamájukkal. Caroline a
tőle telhető tapintattal elmagyarázta nekik, hogy úgy tudta, az édesanyja
meghalt, de kiderült, hogy él, és meg is ismerkedett vele. Hogy a nagyapjuk
milyen szerepet játszott a történetben, azt nem mesélte el.
A nap, amit együtt töltöttek Scarlett-tel és Robertoval, minden várakozást
felülmúlóan jól sikerült. Kate remek ebédet rendezett a kertben: egy
grillszakácstól hozatta az ételt, aki már máskor is szállított nekik, és a
felesége a legfinomabb pitéket sütötte a Völgyben. Igazi ünnep volt. Kate
meghívta Thadot is, hogy csatlakozzon hozzájuk, de nem magyarázott neki
semmit, úgyhogy a férfi nagyot nézett, amikor bemutatta neki Scarlettet
mint az édesanyját. Közvetlenül ebéd előtt Thad talált egy percet, amikor
egyedül maradtak, és akkor zavartan odafordult Kate-hez:
– Én úgy tudtam, hogy ő már... – zavarában nem tudta befejezni a
mondatot.
 – Mi is úgy tudtuk. De találtunk iratokat apa irodai páncélszekrényében,
és azok elvezettek hozzá. Mindvégig Santa Barbarában élt. Ezen a héten
találkoztunk vele először..
– Gemma pont úgy néz ki, mint ő, sőt egy kicsit te is, meg Morgan is.
Helyes nőnek látszik – mondta Thad halkan.
– Tényleg az – erősítette meg Kate.
– És Jimmy azt mondta nektek, hogy meghalt, igaz?
– Hazudott – bólintott Kate. – Egész életünkben hazudott nekünk. –
Sokarcú ember volt, és nem mindig a legjobbat mutatta magából, mint azt
mindannyian tudták. Akkor vetette be az igazságot, amikor hasznosnak
ítélte, de a hazugságtól sem riadt vissza, ha az jobban szolgálta a céljait. Ezt
Thad is tudta.
Kate megmutatta anyjának és Róberténak az istállókat és a farm
különböző célokat szolgáló területeit. Ebéd előtt aztán Juliette is
csatlakozott a társasághoz. Kate előre szólt neki a látogatókról, és
felvilágosította őt a részletekről. Juliette döbbenten hallgatta.
– Erről semmit sem tudtam. Sohasem mesélte nekem – mondta
helytelenítő arccal. – Elmondtam volna nektek, vagy rávettem volna őt,
hogy árulja el az igazságot.
– Mindannyiunk előtt titokban tartotta – felelte Kate.
– Ezt nagyon rosszul tette – jelentette ki Juliette. – Ha tudom, biztosan
rábeszéltem volna, hogy hadd láthassátok az édesanyátokat. A lányoknak
szükségük van az anyjukra, sőt a fiúknak is. Én nem lehettem az anyukátok,
csak a barátnőtök. Azt hiszem, magának akart kisajátítani benneteket.
Kate is így gondolta. Hihetetlenül önző dolog volt az apjuktól, ami persze
nem lepte meg. Miközben ők hősként tekintettek rá, valójában súlyos hibái
voltak.
 A két nő találkozása nem okozott feszültséget. Scarlett melegen
üdvözölte Juliette-et, aki megölelte, és mindjárt közölte is vele, mennyire
örül, hogy nem halt meg, amin persze mindenki jót nevetett. A lányai és az
unokái körülvették Scarlettet, Roberto pedig a családja toszkánai
szőlőbirtokán töltött gyerekkoráról mesélt, ahol a nagymama volt'“ a főnök,
sőt mindmáig az a maga száznégy évével. Roberto egyidős volt az
anyjukkal, de mindketten fiatalabbnak látszottak a koruknál.
Ebéd után hosszú sétára indultak, hat órakor pedig Scarlett és Roberto
azzal búcsúzott, hogy hamarosan ők várják ebédre a társaságot Santa
Barbarában. Scarlett égett a vágytól, hogy jobban megismerje a lányait, és
folytathassa a beszélgetésüket Morgannel és Billyvel. A múltat ugyan nem
élhették át újra, de a jelent teljes mértékben ki akarta élvezni.
Kate megígértette velük, hogy máskor is eljönnek a birtokra. Az
indulásnál az egész család integetett utánuk, és Scarlett könnyes szemmel,
de örömtől sugárzó arccal nézett vissza rájuk. Igazán különleges nap volt.
– Apa most forog a sírjában – szólt oda Gemma Kate-nek, miközben
mosolyogva integetett a távozóknak. – Harminckilenc évig hazugsággal
etetett minket, és alig hűlt ki a sírjában, anyánk visszajött, mi pedig
szeretettel fogadtuk. De úgy kell neki. Komisz dolog volt tőle, amit vele és
velünk tett. Tönkretette anyánk életét.
– Nézz rá, nincs semmi baja. Roberto igazán rendes fickó – felelte Kate
szelíden.
– Ez igaz, de gondolj bele, majdnem negyven évig nem láthatta a
gyerekeit, nekünk pedig anya nélkül kellett felnőnünk. Hogy élhetett azzal a
tudattal, hogy ennyi ember életébe szólt bele? Erre válaszolj nekem.
– A mi életünket nem tette tönkre. Mindezek ellenére jól alakult a
sorsunk. Anyánk rosszul döntött. Ő maga mondja ezt. Apánk pedig
kényszerítette, hogy tartson ki a rossz döntése mellett. Talán azt gondolta,
hogy helyesen teszi. Nem volt igaza. – Kate mindig minden helyzetben
korrektségre törekedett.
– Szerintem meg így állt bosszút, amiért elhagyta őt egy másik férfiért.
Nem akarod elismerni, pedig kegyetlen és rosszindulatú is tudott lenni.
Kate nem tagadta, de könnyebben megbocsátott apjuknak, mint a húgai.
Caroline sem tudta túltenni magát azon, amit apjuk tett; ő maga biztosan
belehal, ha elvették volna tőle a gyerekeit.
– De te nem is mondanál le róluk – emlékeztette Kate.
– Azt hiszem, egyikünk sem tudja, milyen lehet a nyomor, a teljes
reménytelenség, amikor arra sincs pénz, hogy enni adj a gyerekeidnek, vagy
orvoshoz vidd őket. Az emberek ilyen helyzetben lopnak, és akár ölnek is.
Ők szerencsére ki tudtak jutni ebből a szegénységből, de a legtöbben nem
képesek rá – mondta Gemma részvétteli hangon. – Félelmetes lehetett
mindkettőjük számára.
– De apának ott voltunk mi. Szerintem ő rettegett, nehogy újra
elszegényedjen – töprengett hangosan Kate, és a többiek egyetértettek vele.
Ezért volt olyan büszke Gemmára és az ő fényűző életmódjára. A szemében
ez volt az emberi teljesítmény netovábbja, holott nagyrészt szemfényvesztés
volt, ezzel szemben az ő teljesítménye messze túlment a lányáén a tízezer
hektáros birtokkal, amit rájuk hagyott. Ezzel Gemma is tisztában volt, és
tudta, milyen hamis győzelmet jelentenek az ő még oly dicsőségesnek tűnő
sikerei.
Rendkívül nagy feszültséget keltettek benne a számlái kiegyenlítését
követelő hitelezők telefonhívásai. Többen perrel fenyegették, ha nem fizet.
Gemma még várta a sorozat befejezésekor járó végkielégítését, ami az
ígéret szerint bármelyik nap megérkezhetett a számlájára. De eddig még
nem érkezett meg. A háza bérleti díjából futotta ugyan a jelzálog
törlesztésére, de egyre-másra jöttek az újabb számlák, ettől mind
búskomorabbá vált.
Elmondta Kate-nek, hogy szeretne megszabadulni a tartozásai nyomasztó
terhétől. Azt tervezte, hogy a nyár végén, amikor letelik a bérleti idő, eladja
a házát, amit nagyon szeret, de ki akarja fizetni az adósságait, hogy tiszta
lappal léphessen tovább. Azt is eldöntötte, hogy eladja a birtokrészét, és
befekteti a pénzt. Akkor is megmaradhat a kis házában, ha többé nem lesz
tulajdonos.
– Szerinted Thad komolyan gondolta, hogy megveszi a részemet? Vagy
csak úgy mondta? -kérdezte egyik este vacsora után Kate-től. – Vagy te
szeretnéd megvenni?
– Én most nemigen tudnám előteremteni a pénzt, neked meg most
mindjárt kellene. Biztos vagyok benne, hogy Thad komolyan gondolja.
Ugyanúgy szereti ezt a helyet, ahogy apa szerette. Még nem találtam ki,
melyik részt adnám el neki. Azt hiszem, az északi végen lévő legelőket.
Hívnom kellene egy szakértőt, hogy tudjunk mondani egy árat. Rajta
leszek.
– Utálsz miatta? – kérdezte Gemma.
– Nem. Megértem, hogy a lábadra kell állnod, és kell, hogy legyen
pénzed a bankban. Csak abban reménykedem, hogy Caroline nem akarja
szintén kivásárolni a részét, és Peter sem fogja rábeszélni. Nagyon nem
szeretném feldarabolni azt, aminek a megteremtésén apa annyit dolgozott. –
De tudták, hogy a tízezer hektár felső végéből levágott harmaddal nem sok
minden változik, egyébként meg Thad ideális szomszéd lenne, és olyan
szövetséges, akiben megbízhatnak. Mert ez is fontos szempont volt,
amennyiben az eladáson gondolkodnak. Olyan vevőt nem akartak, aki majd
tönkreteszi a területet, vagy szállodát építene rá, esetleg kereskedelmi
vállalkozásba kezdene a telken. Thad soha nem tenne ilyet, ő egy kis tanyát
építene rajta, miközben tovább dolgozna a gazdaságukban. Ez ideális
megoldás lenne, minthogy Kate-nek szüksége volt Thad segítségére.
Két nap múlva összeültek egy megbeszélésre, amelyen Thad
megerősítette a vételi szándékát. Ezek után Kate elhívott egy szakértőt a
terület értékének felbecsülésére. Megtalálták azt az ideális részt, amely
kívül esett a főbb működési területeken, és Thadnak is kedvére való volt.
Majdnem pontosan a birtok egyharmadáról volt szó, de egy olyan részen,
ahol a hiányát nem fogják megérezni. Thad egy keskeny, csak az ő és az
övéi használatára szánt út megépítését tervezte, amely elvezet innen a
farmig. Az ingatlanügynök és az értékbecslő segítségével megállapítottak
egy korrekt árat, amivel Gemma meg volt elégedve, és amit Thad is
megengedhetett magának.
Gemma nagyon megkönnyebbült, hogy pénz áll a házhoz, és hogy Thad
előleget is fizetett, ami némileg csökkentette az adósságait. De továbbra is
tervezte a Los Angeles-i háza eladását. Már eldöntötte, és ki akart tartani a
döntése mellett. Értesítette róla a bérlőjét is, hátha érdekli a dolog. Így nem
kéne piacra dobni a házat, és ügynöki jutalék nélkül lebonyolíthatnák az
adásvételt. A bérlő gondolkodási időt kért, Gemma pedig kezdett
megnyugodni.
Közeledett az idő, amikor Caroline-éknak menniük kellett, ami
szomorúsággal töltötte el őket. Sok területet bejártak, Morgan és Billy jól
érezték magukat, a lányok megtalálták az édesanyjukat, és élvezetes órákat
töltöttek egymás társaságában.
Az indulásuk reggelén elbúcsúztak egymástól, Morgan és Billy
megölelték a nagynénjeiket, és megköszönték a csodás hetet, amit a farmon
tölthettek. Sajnálták, hogy Aspenbe kell menniük, szívesebben maradtak
volna itt, Caroline azonban már látni szerette volna Pétért. Enyhe bűntudata
volt, amiért több mint egy hetet távol töltöttek, de ez az idő láthatóan jót tett
neki. Részletesen be akart számolni Peternek Scarlettről, és arról, hogy
milyen óriási jelentősége volt számára ennek a találkozásnak. Telefonon
már mesélt róla, de a részleteket személyesen akarta elmondani. Pétért
nagyon meghatotta a történet.
Caroline rendkívül jól érezte magát a nővéreivel. Apja nyomasztó
jelenléte nélkül most sokkal jobban élvezte a farmot, de még Aspen előtt
nagyon szeretett volna találkozni a férjével. Hálás volt neki, amiért
megengedte, hogy ennyi időt együtt tölthessen a testvéreivel a birtokon.
Egyébként is nagyon kedvesen viselkedett, mindennap üzenetet küldött,
amiben megírta, hogy reméli, Caroline jól van, és sokat pihen.
Délben érkeztek meg Marinba, és meglepően nagy rend fogadta őket a
házban. Peter nem hagyott rendetlenséget. A hűtőszekrény tele volt. A
takarítónő szép munkát végzett, és Peter is megtette, ami rajta múlt. Mindig
is rendszerető, tiszta ember volt. Caroline csak akkor jött rá, mennyire
hiányzott neki a férje, amikor hazaértek. Üzeneteket váltottak és telefonon
is rendszeresen beszéltek ugyan, de az nem ugyanaz, mint szemtől szemben
állni vele, vagy érezni az ölelő karjait. Peter azt ígérte, vacsorára otthon
lesz, Caroline tehát marhasültet akart készíteni, Peter kedvencét, hozzá
pedig articsókát. Desszertet is vett, amit Peter szeretett, és virágot tett az
ebédlőasztal közepére.
Mindkét gyerek a barátaival akart valami programot csinálni, így lesz egy
kis idejük csak egymásra, és talán még egy kis romantikázás is belefér,
amíg a srácok haza nem érnek. A gondolatra elmosolyodott. Peter
figyelmes szerető volt, és még tizenhét év után is aktív házaséletet éltek,
amit mindketten élveztek. Tartózkodó természete ellenére a férfi az intim
perceikben nagyon odaadó szerelmes tudott lenni. A telefonban többször is
elmondta, mennyire várja, hogy Caroline megérkezzen.
 Miután elvitte Morgant és Billy t a barátaikhoz, a délutánt
kicsomagolással és elpakolással töltötte. Amikor kinyitotta az
éjjeliszekrénye fiókját, hogy betegye a nemrég kapott olvasószemüvege
mellé a könyvet, amit még nem olvasott ki, döbbenten bámult a fiókba.
Rendszerint olvasnivalókat, jegyzetfüzetet és tollat, illetve az új szemüvegét
tartotta benne, a helyükön ezúttal több csomag óvszert, valami ízesített
síkosítót és egy kék Goyard előjegyzési naptárt látott, ami nem az övé volt.
Úgy érezte, mintha tőrt döftek volna belé, vagy bomba robbant volna az
arcába. Szédült, és hányinger fogta el. Ők nem használtak óvszert, mert
nem voltak más partnereik, egyébként is évek óta szedte a fogamzásgátló
tablettát. A síkosítóra allergiás volt, de amúgy sem volt rá szükségük.
Visszafojtott lélegzettel kivette az előjegyzési naptárt. Nem kellett sokáig
keresgélnie, kié. A lány neve ott volt rögtön az első oldalon, Veronica Ash-
ton, lakáscím, telefonszám és e-mail cím, ha elveszne a naptár. Caroline
minden bűntudat nélkül, viszolyogva belelapozott, és mindjárt talált is
kinyomtatott fotókat egy nőről különböző szexpózokban, továbbá hármat
kettőjükről szeretkezés közben, kettőt Péterről, amint meztelenül
belemosolyog a kamerába, és még kettőt a felálló péniszéről, ami köré a nő
piros jelölőfilccel szívet rajzolt. Caroline nem tudta, sírjon, sikítson vagy
hányjon. Hirtelen megértette, miért bátorította Péter, hogy menjen csak,
legyen együtt a nővéreivel a farmon.
Átkutatta a fiókot, s bár nem talált mást, ez is elég volt. Az ágy alatt sem
hevert tangabugyi. Ekkor kavargó gyomorral megkerülte az ágyat, és
kihúzta Peter éjjeliszekrényének a fiókját. Fél tucat képet talált benne
ugyanarról a lányról, olyan pózokban, mintha a nőgyógyászati rendelőben
lenne, úgyhogy a képek semmit nem bíztak a képzeletre. Peter nyilván a
fiókban felejtette őket, vagy nem is tudta, hogy ott vannak.
 Caroline bénultan ült le az ágyra, és könnyekben tört ki. Aztán csak
feküdt ott óráknak tűnő ideig, de végül felkelt, megmosta az arcát, át sem
öltözött, ahogy korábban tervezte, Peter fiókjából átrakta a képeket a
sajátjába a többihez, aztán leült a nappaliban, és várta, hogy hazajöjjön a
férje. Fogalma sem volt, mit fog neki mondani, vagy hogy hová megy
innen. Hagyja el, váljon el tőle, költözzön külön, vagy őt dobja ki,
magyarázatot követeljen, vagy hívjon fel egy ügyvédet?
Peter nem mondhat olyat, amivel visszavonja, amit talált. Nyilvánvaló
volt, hogy mi zajlott az ágyukban a távollétében. És vajon milyen gyakran
fordult elő ugyanez már korábban is? Valahányszor azt mondta, hogy késő
estig dolgozik valami üzleti ügyön, valójában más nővel hetyegett?
Megcsalta már régebben is?
Peter tartózkodó természete, hűvösen konzervatív viselkedése és a késő
estébe nyúló munkaideje ellenére szilárdnak tudta a házasságukat, és
szerette őt. Mindig abban a hitben élt, hogy a férje tökéletesen megbízható,
miközben nem volt az. Ezen a délutánon millió darabra tört a szíve. Vajon
szerelmes Veronica Ashtonba, vagy csak szexei vele? Valójában számít ez?
Fél nyolckor hallotta, hogy megfordul a kulcs a zárban. Peter belépett a
nappaliba, meglátta Caroline-t, sietve átvágott a szobán, felkapta, és látható
örömmel körbeforgatta. Már épp meg akarta csókolni, amikor Caroline
eltolta magától, és csak bámult rá szótlanul. Peternek először fel sem tűnt,
hogy a felesége csak tűri az ölelését, de nem viszonozza.
– Mi a baj? – kérdezte zavartan.
– Minden – válaszolta Caroline kurtán, és arrébb lépett.
– Mit jelentsen ez? – nézett rá sértetten a férje, mire Caroline
visszafordult felé.
– Nem akarod te elmondani nekem, hogy mit jelentsen ez, Peter? –
kérdezte hűvösen és mereven.
 – Hiányoztál. Izgatottan vártam, hogy lássalak. Miért vagy ilyen feldúlt?
Caroline szó nélkül besétált a hálószobába, kinyitotta az éjjeliszekrénye
fiókját, összeszedte a fotókat, az óvszereket, a síkosítót és az előjegyzési
naptárt, visszaballagott a nappaliba, és az egészet Peter kezébe tette. Ő egy
darabig egyik kezéből a másikba pakolta őket, miközben minden vér
kifutott az arcából. Nyilván felismerte a gyűjteményt.
– A képek egyébként nagyon jól sikerültek, szuperjó szögből készültek.
Remek rálátást nyújtanak. Nem hívtam fel, hogy jöjjön vissza a naptárért,
noha benne van a telefonszáma. Gondoltam, ezt majd te elintézed.
– Caro, meg tudom magyarázni – kezdte Peter a félrelépők legócskább
szövegét, de Caroline megálljt parancsolva felemelte a kezét.
– Nem, nem tudod. Egy kép ezer szónál is többet mond, a péniszed köré
rajzolt szívvel, a vaginája, néhány érdekes pozitúra, az óvszerek, a
síkosító... melyiket akarod megmagyarázni? Hogy hogyan készítetted a
képeket? Vagy hogy milyen kunsztokat tudtál csinálni vele? Az Isten
szerelmére, ne csinálj bolondot mindkettőnkből! Abból egy is elég, és az én
vagyok.
– Magányos voltam. Hülye voltam. Részeg voltam, és felhívtam egy
hostess-szolgálatot. Ez volt az első alkalom – próbálkozott Peter nem túl
meggyőzően.
– Jézusom, te tényleg agyhalottnak nézel! Az eszkortlányok nem teszik
be az előjegyzési naptárukat valaki éjjeliszekrényének fiókjába, és a
képeken nem látszol részegnek. De őszintén szólva nem érdekel, részeg
voltál-e vagy józan. Éppolyan hazug vagy, mint az apám! – kiáltotta
dühösen. -Ideköltöztetted azt a lányt, befektetted az ágyamba, használta az
éjjeliszekrényemet és a férjemet!
– Ki mondta ezt neked? – rémült meg Peter.
 – Szánalmas vagy. Tűnj el a házamból. Én is boldog voltam, hogy újra
látlak. Körülbelül öt percig, amíg nem húztam ki az éjjeliszekrényem
fiókját.
– Ugye nem gondolod komolyan, hogy menjek el?
Caroline ránézett jóképű, szőke, arisztokratikus külsejű, hamisítatlanul
fehér, angolszász, protestáns, keleti parti férjére, akinek láttán mindig
elolvadt, és eszébe jutott, hányszor célzott arra, hogy ő egy falusi bugris,
csak mert egy farmon nőtt fel. Most majdnem gyűlölte őt, és tudta, hogy
könnyen eljuthat oda, sőt már úton is van afelé. Peter gondoskodott róla,
hogy a családi háttere miatt éveken át alacsonyabb rendűnek érezze magát,
miközben az ő családja sokkal előkelőbb. Ő viszont soha nem volt
házasságtörő csaló.
– Halálosan komolyan gondolom. És lemondhatod a házat Aspenben,
vagy odaviheted azt a lányt, és folytathatjátok a fotózkodást. Én nem
megyek, és nem mennek a gyerekeim sem. Te nem viheted őket sehova.
Holnap felhívok egy ügyvédet.
1
– Caroline, kérlek... hibáztam... légy belátó.:. sajnálom... életemben
először csináltam ilyet. Nem is ismerem őt.
– Ha végignézem azt az előjegyzési naptárat, hányszor fogom látni benne
a nevedet, és mióta fekszel le vele? – Caroline nyúlt a naptár után, de Peter
elkapta előle, úgyhogy nem érte el. Caroline rendes körülmények között
nyugodt ember volt, de nem bolond. – Gondoltam. Tűnj el. Most rögtön.
s
Később majd visszajöhetsz a cuccaidért. Nem akarlak a közelemben látni.
– Caroline. – Peter megpróbálta elérni, de közben a megbotránkoztató
bizonyítékot sem akarta letenni, így azokat az egyik kezében egyensúlyozva
a másikkal nyúlt Caroline után. Egyikük sem így képzelte a hazaérkezést. –
Kérlek... nem léphetnénk túl ezen az egészen? – fogta könyörgőre a dolgot.
– Kifelé! Látni sem akarlak itt!
 Peter rámeredt, és már tudta, hogy a csatát elvesztette. A hálószobán
átvágva a szekrényéhez ment, és egy utazótáskába kezdte bedobálni, ami a
kezébe került. Öt perc múlva megállt, mint akit legyőztek, de aztán úgy
döntött, hogy a legjobb védekezés a támadás.
– Mégis mire számítottál, Caroline? Itt hagytál egyedül, egyébként is
mindig a könyveiden dolgozol, meg örökké a gyerekekkel vagy elfoglalva...
– És ez feljogosít téged arra, hogy viszonyod legyen, hogy befektess az
ágyamba valami lányt, és mialatt én a nővéreimmel és a gyerekeinkkel
vagyok, pornóképeket csinálj róla? Mégis hogy képzeled ezt? És ha én
csináltam volna ezt, és te találod meg a képeket? – Peter megölte volna,
mindketten tudták. Féltékeny természetű volt, nem szerette, ha más férfiak
is vannak a felesége körül. Caroline számára ez volt az egyik jel, hogy Peter
szereti őt.
– Mondtam már. Hibáztam. Csak egy kurva volt, egy prostituált.
– Te pedig egy hazug alak vagy. Menj – mutatott Caroline az ajtóra, mire
Peter kisétált a hálószobából. Caroline kisvártatva hallotta, amint tiszta
erőből bevágja maga után a bejárati ajtót. Ez volt az első jele, hogy valóban
dühös, és ez legalább őszinte volt. Dühöngött, amiért kiderült a disznósága,
és az „ártatlan kisfiú" mentegetőzése nem.. ért célt. Caroline egész testében
remegve ült le az ágyukra. Egy perc múlva kiment a fürdőszobába, és
hányt. Töprengett, megtartsa-e a fotókat, hogy bizonyítékként megmutassa
őket egy ügyvédnek, de a házasságtörés Kaliforniában már nem számított
válóoknak. Ez csak az ő számára volt bizonyíték, a bíróságot nem
érdekelné.
Azon is elgondolkodott, hogy tényleg el akar-e válni emiatt. Nem volt
biztos benne. De hihetetlenül sértette a dolog. És sejtette, hová mehetett a
fotóival, a síkosítójával és a kondomjaival – egyenesen Veronica
Ashtonhoz, aki kétségtelenül nem valami kurva vagy hostess, hanem
valószínűleg valaki, akivel Peter együtt dolgozik.
Hideg vízzel megmosta az arcát, fogat mosott, aztán kinyitotta a
laptopját, megkereste Peter cégét és a céges telefonkönyvet. Igen, ott volt,
ábécérendben a lista elején. Veronica Ashton, kezdő gyakornok. Egy éve
végzett a Stanfordon. Huszonhárom éves..
Caroline-t ettől megint elöntötte a düh. Begépelte Peter e-mail címét.
„Nézz bele a céged személyzeti nyilvántartásába. Veronica Ashton,
ábécésorrendben a lista élén, gyakornok, huszonhárom éves. Remek, Peter.
Éjszakánként eszkorthölgyként dolgozik? Neked annyi. Végeztem veled."
Ez az ember teljesen bolond és hazug. Kíváncsi lett volna, mióta tart ez
az ügy. Visszatette a vacsora hozzávalóit a hűtőbe, és leszedte az asztalt.
Nem volt kedve enni. Nem is tudott volna. Feküdt az ágyán a sötétben,
amíg a gyerekek haza nem értek. Billy érkezett elsőnek, a barátja apja hozta
haza.
– Hol van apa? – ez volt az első szava anyjához. Ilyen hosszú távoliét
után alig várta, hogy találkozzon vele.
– Későig kell dolgoznia – felelte Caroline bizonytalanul.
– Azt mondta, itthon lesz, mire megérkezek -nézett rá csalódottan Billy,
amire anyja legszívesebben azt válaszolta volna, hogy hazudott. De nem
tette. Ha nem engedi vissza Pétért, valamit mondania kell majd nekik, de
nem ma este. Ma este már nem bírna el többet. Billy bement a szobájába
videojátékot játszani, és egy óra múlva Morgan is hazajött. Boldog volt,
hogy találkozott a barátnőivel.
– Apa itthon van? – kérdezte vidáman, de látszott rajta, hogy elfáradt.
– Nincs – felelte Caroline, és Morgan nem erőltette tovább a dolgot.
Bement a szobájába, hogy felhívja egyik barátnőjét, és ezzel az ügy le volt
zárva. Caroline lekapcsolta a lámpákat a nappaliban, becsukta a hálószoba
ajtaját, leoltotta a villanyt a szobájában, s közben arra gondolt, vajon hány
éjszakát töltött ott Veronica. Ha csak eszébe jutott a lány, és hogy azok
ketten mit csináltak, rosszullét fogta el. Órákig feküdt ott, s miközben
forgott vele a szoba, szétesett világa szilánkokra törve hevert a lába előtt.
Peter másnap reggel e-mailben adott hírt magáról. Mindössze ennyit írt:
„Komolyan gondoltad, amit Aspenről mondtál? Nem mész?"
„A legkomolyabban. Nem megyek, és nem mennek a gyerekek sem" –
válaszolta. Nem fog egész nyáron úgy tenni, mintha semmi sem történt
volna. Inkább nem megy el.
„Remek – jött a válasz. – Nem fizetik vissza a foglalót." – Caroline erre
már nem válaszolt, és három perc múlva jött az újabb e-mail: „Caro,
mondtam, hogy sajnálom. Csontrészeg voltam. Nekem ő nem jelent
semmit. Tök idegen. Egy őrült pillanat volt. Szeretlek." – Caroline erre sem
válaszolt, ehelyett felhívta egy barátnője férjét, aki ügyvéd volt, és akiben
megbízott. Azzal kezdte, hogy ügyfélként telefonál, és az ügy bizalmas.
– Komolynak hangzik – próbált könnyed hangot megütni a férfi. – Ez így
szokott lenni kliens és ügyvéd között. Köztünk marad. Mi a helyzet? -A
fiaik egy osztályba jártak, egyébként is jó ideje már minden ismerősét,
barátját a gyerekein keresztül ismerte meg. Elmesélte az ügyvédnek az
egész mocskos ügyet és azt, hogy miket talált.
– Együttérzek, Caroline. Ez tényleg csúnya, és az ember ilyenkor nagyon
szarul érzi magát. – A férfi szelíd, megértő hangját hallva Caroline-nak
sírhatnékja támadt. – És mit akarsz csinálni?
– Nem tudom – felelte. – Tegnap este kidobtam, és megmondtam neki,
hogy nem maradhat itt.
– A körülményeket tekintve ez jogos lépés volt. És mi legyen ezután?
Miben segíthetek?
 – Még nem döntöttem el. Elváljak tőle? Közöljem vele, hogy költözzön
el? Mit tanácsolsz?
– Egész sor lehetőség van. A dolog teljesen személyes, függ attól, hogy
mit érzel iránta, hogy mostanáig milyen volt a házasságotok, és hogy lesz
ezután. Meg tudsz neki bocsátani? Túl tudsz rajta lépni? Képes leszel újra
megbízni benne? Akarsz-e egyáltalán? Tudsz-e arról, hogy már korábban is
megcsalt?
– Nem tudok róla. Lehet. Talán. Azt hiszem, ezzel a nővel viszonya van.
Hogy nem csak egy futó kaland. Huszonhárom éves, gyakornok a cégüknél.
Huzamosabb ideig itt lakhatott nálunk, ha egyszer az éjjeliszekrényem
fiókjában tartotta az előjegyzési naptárát.
– Logikus feltételezésnek hangzik. Esetleg javasolhatnád Peternek, hogy
szüneteltessétek a házasságotokat, amíg nem döntesz. Ez észszerű lépés
lenne. Nem várhatja el tőled, hogy elsiklasz a történtek felett, és majd
elfelejted.
– Szerintem így képzelte. Megpróbálta bemesélni nekem, hogy egy
hostess-szolgálat küldte a lányt, és egyszeri alkalom volt.
– Kizárt dolog, ha ott voltak a dolgai a fiókodban.
– Pontosan. Mit mondjak a gyerekeknek?
– Ez is csak tőled függ. Itt a te kezedben vannak a kártyák. Azt kell
eldöntened, hogy ki akarsz-e lépni a házasságodból. Mi lenne, ha a
gyerekeknek is azt mondanád, hogy egy kis szünetet akarsz tartani?
– Sokkolná őket. Nem hiszem, hogy az okot is el kellene mondanom
nekik. Esetleg ő meg én közösen kitalálhatnánk valamit. Nem hiszem, hogy
merne ellentmondani nekem. Félne, hogy elmondóm a gyerekeknek az
igazságot. Amit nem tehetnék meg velük.
– Vannak nők, akik megteszik.
– Nekik erről nem kell tudniuk.
 – Próbáld meg azt, amit az előbb mondtunk. Megszabhatnál egy
határidőt. Mondjuk a nyár végéig, amikor elkezdődik az iskola. Ez alatt a
két hónap alatt kitalálod, mit akarsz tenni. És ezalatt ő is kialakíthat a maga
számára másfajta életkörülményeket.
– Valószínűleg össze fog költözni azzal a nővel – mondta Caroline
lehangoltan.
– Caroline, ha Peter ezt akarja, nem akadályozhatod meg benne, legjobb,
ha tudomásul veszed. Ha szerelmes, vagy egyenesen megszállottja ennek a
lánynak, nem győzhetsz ellene. Peter tehát vagy foggal-körömmel harcol,
hogy visszaszerezzen téged, vagy ezentúl azzal a lánnyal osztja meg az
ágyát, és ennyi. Olyat ugye nem akarsz, hogy valahányszor kilépsz a
házból, például mert elviszed a gyerekeket az iskolába, utána benézz az ágy
alá, nincs-e ott annak a lánynak a bugyija? Így nem lehet élni.
– Igazad van. Megmondom neki, hogy augusztus végén fogunk dönteni a
házasságunkról. Elvihetem magammal a gyerekeket?
– Azt tehetsz, amit akarsz. Nincs hivatalos ' megállapodás köztetek. Ha
nem tetszik neki vagy a gyerekeknek, időről időre megbeszélhetitek,
hogyan legyen tovább. Hová akarsz menni?
– A családi birtokra, a Santa Ynez-völgybe.
– Jól hangzik. Nincs a világ túlsó végén, autóval vagy repülővel simán
eljuthat oda, ha látni akarja a gyerekeket. Strapálja kicsit magát, hogy
jóvátehesse a hibáját, abból te is láthatod, mi a szándéka.
– Köszönöm, Charlie. Sajnálom, hogy ilyesmivel kellett traktálnom
téged.
– Én sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Egyébként az ügyvéd-
kliens kapcsolat védelme érdekében egy dollárt fizetsz ezért a
konzultációért.
– Köszönöm.
 Caroline jobban érezte magát, amikor kilépett a vonalból. Már volt egy
terve. És egy ügyvédje. E-mailben megírta Peternek, hogy augusztus végéig
fel kell függeszteniük a házasságukat, és ez alatt az idő alatt a férjének
valahol másutt kell laknia. A gyerekeket és a farmot nem említette, és nem
is állt szándékában, amíg Peter rá nem kérdez. Úgy gondolta, ad még a
gyerekeknek pár napot, hogy együtt lehessenek a marini barátaikkal, amit
megígért, azután visszamegy velük a farmra egészen a nyár végéig.
Most örült, hogy a farm létezik, és hogy az övé is. És ezúttal nem szökni
fog, mint eddig mindig. Ezúttal hazamegy. Ez most más lesz. És nem fogja
megengedni, hogy Peter megússza a történteket. Az nem lehet, hogy
megcsalja, hazudik, és ne lehessen felelősségre vonni. Többé nem lesz a
néma és láthatatlan feleség. Az az idő elmúlt.
 Kilencedik fejezet

Röviddel azután, hogy Caroline és a gyerekek elindultak haza San

Franciscóba, Gemmát azzal hívta fel az ügynöke, hogy szerzett neki egy
meghallgatást L.A.-ben. Nem lelkesedett különösebben a dologért, és nem
akart vérmes reményeket ébreszteni Gemmában, de mivel ő kijelentette,
hogy minden munkát hajlandó elvállalni, a szaván fogta.
Amikor megérkezett a meghallgatás helyszínére, Gemma majdnem a
szívéhez kapott. A jelentkezők legtöbbje feleannyi idős volt, mint ő.
Egyikük sem szerepelt még semmi említésre érdemes dologban. Egy
másodosztályú tévéfilmhez kerestek szereplőket egy nem túl színvonalas
kábelhálózat részére. Kedveszegetten jött ki a meghallgatásról, felhívta az
éppen kocsiban ülő Jerry t a mobilján.
– Oké. Ennyi. Feladom. Azt mondtam, hogy szerezz nekem bármit, de
talán kicsit módosítanunk kellene ezen. – Annak tudatában, hogy Thad meg
fogja vásárolni a birtokrészét, és a nyári bérlője azt ígérte, tesz egy
árajánlatot a házára, továbbá néhány műtárgyát is megvásárolná, kicsit
kevésbé érezte kilátástalannak a helyzetét, mint a sorozata befejezésekor. –
Azt akarták, hogy játsszam el valami kis lotyó anyjának a szerepét, azt
hiszem, egy vámpírfilmben. Vagy ha nem az, akkor a sztárocskának, akivel
együtt voltam a meghallgatáson, még ma el kellene mennie a fogorvosához,
és lereszeltetni vele a szemfogait.
Jerry nevetve hallgatta a beszámolóját.
– Sajnálom, Gemma. Szavadon fogtalak. De épp most mintha készülődne
valami érdekes a számodra. Még nem tartanak a szereplőválogatásnál, de te
tökéletesen megfelelnél. Egy fantasztikus brit producer-rendező filmje lesz,
akinek eddig minden munkája siker volt. Kiváló történelmi filmeket csinál,
és ebben van egy amerikai színésznőnek való fantasztikus szerep. A sztori
felöleli mindkét világháborút, és te egy amerikai orvosnőt játszanál, aki
valamiért elhagyja a hazáját. Az év végén kezdik forgatni, és
szeptemberben kasztingolnak. Kiváló minőségű anyag lesz a brit tévé
számára, utána pedig az Államokban is műsorra tűzik. Mindössze egy
bökkenő van, illetve kettő.
– Gondolom, huszonegy évesnek kell lennem, és egy férfiszerepről van
szó. Nem probléma. Nem félek néhány apró sebészeti beavatkozástól.
Jerry megint elnevette magát.
– Nem. Gyakran forgatnak külső helyszíneken, méghozzá különböző
egzotikus helyeken. Egy afrikai szafárival indítanak, és nem mindenki ég a
vágytól, hogy a karácsonyt egy sátorban, kígyóktól, oroszlánoktól és
tigrisektől hemzsegő helyen töltse. A britek imádják az ilyesmit, és nem
bánják, ha nyomorúságos körülmények között kell forgatniuk. Dupla gázsit
kapnál érte, ami ösztönző erő tud lenni. A másik bökkenő, hogy a sorozat
alapvetően Angliában játszódik. Elsőként tizenhárom epizódot forgatnak le,
és az alapkosztümök meg bonyolult frizurák miatt nem ingázhatsz L.A.-ből.
Olyat akarnak, aki Angliában él, úgyhogy ha akarod ezt a szerepet,
Londonba kell költöznöd. Nem tudtam megmondani, mit szólnál hozzá.
Gemma gondolkodott, miközben Jerry t hallgatta, de nem volt biztos
magában.
– Attól függ, mennyire jó a film.
– A fickó sohasem lő mellé. – Jerry felsorolta néhány munkáját, amiket
Gemma mind ismert, látta valamennyit, és tetszettek neki. Színvonalasak
voltak.
 – Gondolkodom rajta. Tulajdonképpen nincs, ami ide kössön, de azért ez
nagy váltás lenne.
– Szólok, ha érdeklődnek irántad.
– Mi a korcsoport?
– Nagyjából rendben van. Harmincöt és negyven között. Nem lehetsz
gyerek, ha orvosnőt játszol. Olyat akarnak, aki illik a szerephez, tapasztalt,
megvan hozzá a külseje, a tehetsége, és van neve.
– Sokkal jobban hangzik, mint a vámpírmozi, mint eljátszani Drakula
hegyes fogú lánya anyjának a szerepét. Majdnem megsüketültem, amikor a
meghallgatáson sikítozott.
– Rendszeresen tájékoztatni foglak a helyzetről. Egyébként hogy vagy?
Magadhoz tértél már a sokkból?
– Próbálok. Máris hiányzik a sorozat.
– Még sokáig hiányozni fog mindnyájunknak. Szerintem jól döntöttek, de
mindig fájdalmas lezárni egy sikeres műsort, amíg még szeretik a nézők. Az
emberben ott motoszkál a kérdés, hogy nem kellett volna-e még folytatni,
de valószínűleg ez volt a megfelelő pillanat a befejezéséhez. De persze
szomorú. Veszteség.
– Igen, az. – Nehéz volt ez a két hónap apja halála, valamint a sorozat
utolsó forgatási napjai és végérvényes befejezése között. De élvezte a
testvéreivel töltött időt a farmon, és jó volt rátalálni az anyjára, még akkor
is, ha a dolog sötét árnyékot vetett az apjukra, aki letagadta előttük Scarlett
létezését. Volt egy olyan érzése, hogy Caroline ezt sohasem fogja
megbocsátani neki, különösen mivel kettőjük kapcsolata nem volt valami
rózsás. De legalább ott volt neki Peter és a gyerekei. Az ember nem kaphat
meg mindent az élettől.
A szerep, amiről Jerry beszélt, érdekesnek tűnt, de Gemma azt is tudta,
hogy a briteknél előnyt élveznek a saját színészeik, tehát nagyobb
valószínűséggel választanak egy angol színésznőt, aki tud amerikai
akcentussal beszélni, mint egy született amerikait. Ezúttal nem éli bele
magát, hogy megkapja a szerepet. Egyébként sem hirdették még meg a
kasztingot.
Jerry megígérte, hogy szól, ha van valami fejlemény, s azzal elköszöntek.
Aznap délután még volt egy megbeszélése a bérlőjével a házvásárlás
ügyében, aztán elment a fodrászhoz, és befestette a haját. Egy nem túl drága
kis szállodában szállt meg. Úgy tervezte, hogy egy hetet L.A.-ben tölt, és
találkozik pár barátjával. Élvezte a farmot, de jó volt kimozdulni az Isten
háta mögötti vidékről, és visszajönni a városba, ahová tartozott. Igaz, hogy
Texasban született és a Völgyben nőtt fel, de ettől még nem vált vidéki
lánnyá. Minden porcikájában Los Angeles-i volt.
Caroline ugyanígy volt ezzel. Szerette San Franciscót és minden
nagyvárost. Egy-egy rövid időre jó, sőt kifejezetten szórakoztató volt
kikapcsolódni a farmon, és élvezni, hogy együtt lehet a testvéreivel.
Mindhárman beszálltak valamivel a közösbe, Gemma például némi
tiszteletlenséggel, csillogással és stílussal, ami jót tett Caroline-nak is, és
Ka-te-nek is. A farm nagyon elcsendesedett, miután Caroline és a gyerekek
elmentek, Gemma pedig visszaautózott L.A.-be.
– Gemma csak egy hétig lesz távol – mondta Kate Thadnak. Már aláírták
a birtokrész adásvételi papírjait, és csak a jóváhagyást várták a megyétől, de
nem számítottak rá, hogy bármi probléma adódhat. Úgy gondolták,
júliusban ez is elrendeződik. Thad megkérte Kate-et, hogy munka után, a
nap végén lovagoljon ki vele újra. Meg akarta mutatni, hol képzeli
megépíteni a házát, és kíváncsi volt a véleményére.
– Tudod, életemben először van saját tulajdonom – mondta szégyenlősen,
amikor kiértek a területre, és körülnéztek. Egy nagyon szép részt
választottak ki Thad birtoka határán, amelyen egy patak folyt keresztül, és
néhány terebélyes fa adott árnyékot. Thad maga akarta felépíteni a
rönkházát, és hozzá egy istállót, mert úgy gondolta, kezdetnek megteszi
ennyi.
– Apám ugyanezt érezte, amikor megörökölte itt az első földdarabot. – JT
gyakran emlegette ezt Kate-nek, és hogy mit jelentett ez neki. Kate érzett
némi bűntudatot, amiért egy részt elad belőle, még ha Thad is a vevő, de
Gemma döntött így, nem ő. Sem ő, sem Caroline nem akarta kivásárolni a
részét.
– Nekem sohasem volt saját házam, földem, de még lovam sem. Úgy
érzem, eljött az ideje. Apád olyasmi korú volt, mint én, amikor elkezdte –
emlékeztette Thad.
– Kicsit idősebb volt. Azt hiszem, negyvenéves lehetett, vagy pár évvel
több is, amikor földet kezdett vásárolni. De neki már volt három gyereke.
Ez nagy különbség. Ő korán kezdte.
Thad bólintott, és Kate-re nézve magában felidézte, hogy nézett ki a lány,
amikor először találkozott vele. Huszonhárom éves volt akkor. Nem sokat
változott, idővel csak szebb lett, gondolta. Ő tizennyolc éves kölyök volt
akkor.
– Egy körverandás házat akarok építeni, több hálószobásat, ha majd
egyszer szükség lesz rá, de nem olyan nagyot, hogy elvesszek benne. Eddig
egy akkora házban laktam, ami nem sokkal volt nagyobb egy lóállásnál.
Időbe fog telni, mire megszokom, hogy nagyobb helyem van. Nagyon hálás
vagyok Gemmának, hogy hajlandó eladni nekem a részét.
– Ő is hálás neked – biztosította Kate. – Még nem volt kész rá, amikor
befejezték a sorozatot, csak aztán rájött, hogy különben bajba kerül.
Úgyhogy te is segítettél rajta.
– Nem tudtam volna anélkül az összeg nélkül, amit apád rám hagyott –
felelte Thad, és rámutatott a helyre, ahol fel akarta építeni a házát. Kate
tökéletesnek találta, már csak a közelben álló magas fák miatt is.‘– Nem
akarok túl modernet. Szeretem a régi házakat.
– Apám is azokat szerette – mosolygott rá Kate. – És én is.
– Mindig is olyanban szerettem volna lakni, miközben gyerekként hol
ide, hol oda vittek. De soha--sem gondoltam, hogy nekem is lehet, és lám,
most eljutottam ide. – Csak úgy sugárzott róla a büszkeség, ahogy ott állt a
magas fűben, azon a földön, ami hamarosan a sajátja lesz. Megvolt benne a
férfias vonzerő és az igazi cowboyok izgalmas varázsa. Kate-et apjára és
azokra a férfiakra emlékeztette, akik mindig is tetszettek neki, és akikkel a
rodeón találkozott. Az ember gyakran nem tudta megkülönböztetni a
cowboyokat a farmerektől, mindre jellemző volt egyfajta laza, szexi, férfias
megjelenés.
– Mindent elérhetsz, amit akarsz, ha elég keményen dolgozol érte. Apa
mindig ezt mondta. Én is ezt gondolom. Nincs elérhetetlen álom, csak
kitartóan kell küzdeni a megvalósításán. Ez a farm a bizonyíték. És a tiéd is
az lesz.
Leültek egy farönkre, és nézték a Völgyben elterülő földet, miközben az
egyik fához lazán kikötött lovaik elégedetten legelésztek.
– És te mit gondolsz, Kate? Megtartod a birtokot? – kérdezte Thad.
– Azt szeretném. Mi mással tudnék foglalkozni? Ehhez értek, és nem
akarok innen elmenni sehova. Az én helyem itt van. – Békesség látszott a
tekintetén. A húgaival ellentétben ő mindig is tudta, hogy ide tartozik. Nem
vágyott máshová, mint ahol volt, és végezte a napi munkáját. Mindössze
kicsivel jobban akarta csinálni, amit egyébként jól csinált, és nem vágyott
ennél nagyobb kihívásra. Egyike volt a legkötelességtudóbb
gazdálkodóknak, akiket Thad ismert, még az apjánál is kreatívabb, és
minden újra fogékony, ami azt sejtette, hogy sokra fogja vinni.
 – Hogy alakul az aktuális szívügyed? -érdeklődött Kate, mire Thad
nevetett. Kate nemigen tudta követni az ő gyors váltásait.
– Összeszűrte a levet a pultosukkal. Úgyhogy ennek vége. Így jár az
ember, ha fiatalokkal kezd. Megbízhatatlanok és laza erkölcsűek.
– Mert te olyan szilárd erkölcsű vagy! – csúfolódott Kate. – Amikor
hetente váltogatod a barátnőidet, nem is tudom, mikor kivel jársz.
– De egyszerre mindig csak eggyel – vigyorgott Thad. – Különben is,
évekig küszködtem egy problémával. – Kate hirtelen megijedt, hogy most
olyasmit fog hallani, amiről nem szeretne tudni. Jó haverok voltak, de
minden téren egy bizonyos határig. A farmon dolgozók úgy kezelték Kate-
et, mint közülük valót, mintha ő is férfi lenne. – Évekig szerelmes voltam
ugyanabba a nőbe. De nem volt semmim, amit felajánlhattam volna neki.
Csak egy kis kunyhóm, meg egy lovam, de még az sem volt az enyém.
Ezzel most más lesz – mutatott körbe. – Mostantól lesz, amit felajánlhatok
egy nőnek. Egy igazi nőnek, nem valami fruskának.
– És ő szeret téged? – kérdezte Kate megkönnyebbülve, hogy nem valami
nemi eltévelyedésről van szó, amiről nem akart volna hallani.
– Soha nem kérdeztem meg.
– Veled jól járna, Thad – mondta Kate. – De bármelyik nő. Nagyszerű
ember vagy, és remek munkás. Idővel kiváló farmer válik belőled. – Boldog
volt, hogy látja, amint valóra válik Thad álma. Megdolgozott érte, és
megérdemelte. Odafordult, hogy rámosolyogjon, Thad pedig a szemébe
nézett, és egészen elkomolyodott. így még sohasem nézett rá, és ettől Kate
szíve egy pillanatra kihagyott.
– Te vagy az a nő, Kate. Azóta szerelmes vagyok beléd, amióta
tizennyolc évesen megláttalak. Senki más nem számított, egyedül csak te.
De nem volt semmim, amit felajánlhattam volna, és ezt még mindig nem
hasonlítom össze azzal, amid neked van. De szeretném veled együtt
fejleszteni a gazdaságot, és elvinni olyan helyekre, ahová apád sohasem
menne el. Együtt meg tudnánk csinálni.
– Ezt csináljuk most is. Együtt működtetjük a gazdaságot – emlékeztette
Kate.
– Szeretném, ha partnerek lennénk. Szeretnélek feleségül venni, Kate.
Soha nem fogok nőt úgy szeretni, ahogy téged szeretlek. – Ezt olyan
szelíden mondta, mintha csak a szél suttogná. Kate nem tudta, mit mondjon
erre. Nem is sejtette, hogy Thad szerelmes belé, és ő sem gondolt rá így.
– Öt évvel idősebb vagyok nálad – mondta, mire Thad nevetni kezdett.
– Most meg kellene ijednem? Fütyülök rá, hogy hány éves vagy! Te vagy
a leggyönyörűbb nő, akit életemben láttam. – És mielőtt Kate újabb
ellenvetéssel állhatott volna elő, átölelte, magához szorította, és
megcsókolta, de úgy, ahogy soha senki nem csókolta még meg. Elállt a
lélegzete, és lehunyta a szemét. Thad abba sem hagyta, csak amikor már
mindketten kifogytak a levegőből.
– Huhh, erre nem számítottam – mondta ekkor kifulladva.
– Régóta készültem rá – súgta Thad, és újból megcsókolta, Kate pedig
nem ellenkezett. Vajon mit szólna az apja, ha látná, gondolta csók közben.
Felháborodna? Vagy beleegyezne? De miközben visszacsókolta a fiút, már
nem érdekelte, mit szólna az apja. Már majdnem elfelejtette, milyen nőnek
lenni, de Thad most emlékeztette rá. – Még annál is szexibb vagy, mint
képzeltem – mosolygott rá, amikor szünetet tartottak. – A jó dolgokra
érdemes várni. Tizennyolc éves koromban behúztál volna nekem egyet, ha
megpróbállak megcsókolni.
– Az biztos – nevetett Kate, de most ilyesmi eszébe sem jutott. –
Komolyan gondolod, amit mondtál, vagy csak eluntad magad két
felszolgáló kislány között? Nem szeretek tömegben lenni.
 – Én sem szerettem – felelte Thad. – Soha semmit nem gondoltam még
ennél komolyabban, talán csak ezt a földet. De ennek te is a része vagy. Mi
ketten, te meg én, idetartozunk. A Völgy, a farm, minden, amit itt csinálunk,
hozzánk tartozik. Nélküled semmit sem jelentene számomra.
– Én mindig úgy éreztem, mintha szent fogadalmat téve a farmhoz
mentem volna feleségül. Más dolgoknak nemigen volt helyük az életemben.
És nem hittem, hogy ezt egy férfi meg tudná érteni.
– Én igen. Mi ketten fel tudnánk építeni valami gyönyörűt azon az
alapon, amit apád ránk hagyott. Mit gondolsz erről, Kate?
– Azt, hogy őrült vagy – nevetett Kate. – Egy fiatal, szexis lánnyal
kellene együtt lenned, akitől születhetne tíz gyereked, és nem egy olyan
nővel, mint én vagyok.
– Nekünk is lehet tíz gyerekünk, ha ezt akarod. Hamarosan hozzá is
kezdhetnénk – pillantott az órájára. – Például ma éjjel.
– Jaj, fogd be! Tudod, mire gondoltam.
– Nem, nem tudom. Soha nem szerettem nőt úgy, mint téged, és nem is
fogok. Állandóan küzdenem kellett magammal, hogy ne áruljam el neked.
De most már tudod, és nem fogadom el, ha kikosarazol, és nem érdekel az
az öt év sem. Sokkal szebb és szexibb vagy, mint bármelyik akárhány éves
nő ebben a völgyben. Gemma sztár, de szerintem te sokkal szebb vagy nála.
Te valódi vagy.
– Gemma is valódi – védte a húgát Kate, majd nevetve hozzátette: – Na
jó, legalábbis egyes részei.
– Én is így gondolom – nevetett Thad is. – Repülj velem, Kate. Mutassuk
meg mindenkinek, hogy mire vagyunk képesek. Férj és feleségként, ne úgy,
hogy te vagy a munkaadóm, és ne is üzlettársakként. Veled szeretnék ágyba
bújni és szerelmeskedni minden este. – Most, hogy kimondta, többé nem
tudott uralkodni magán. A két kezénél fogva felhúzta, és szorosan magához
ölelte Kate-et, aki megérezte rajta a fellobbanó vágy jelét. Egészen
beleszédült, és a világért sem akart volna elhúzódni, vagy leállítani őt. A
legtöbb férfitól elmenekült, aki megkörnyékezte, de most inkább Thad
karjába akarta volna vetni magát, mintsem elfutni előle. Egészen
hozzásimult, mintha többé el sem akarná engedni. Eközben a nap lassan
elindult lefelé. Kate, anélkül, hogy tudná az okát, vagy hogy helyesen teszi-
e, belenézett Thad szemébe, és bólintott.
– Igen... azt hiszem, őrültek vagyunk, de talán az életben nem árt kicsit
őrültnek lenni... igen... de ne kapkodjuk el. Engedjük, hogy előbb szokjuk a
gondolatot. Nem akarom, hogy most rögtön megtudja mindenki. – Sok
embert meg fognak lepni vele, köztük a testvéreit, de Kate abban sem volt
biztos, hogy törődne vele. Jelenleg egyedül Thad érdekelte.
– Te döntőd el, milyen gyorsan vagy lassan haladjunk. Csak a végén
érjünk el oda. Tizenkilenc évig vártam rád, még tudok várni egy kicsit.
Remélem, nem lesz belőle újabb tizenkilenc év.
– Addigra százéves leszek – mosolygott Kate.
– Annyi azért nem. De valószínűleg százévesen is szexi leszel. Én épp
kilencvenöt leszek akkor. – Thad újra megcsókolta, aztán visszasétáltak a
lovakhoz, oda, ahol majd Thad háza fog állni, a közös házuk, ha minden jól
megy. Miután mindketten nyeregbe szálltak, Thad széles mosollyal Kate
felé fordult. – Szeretlek, Kate, soha ne felejtsd el. Örökké szeretni foglak.
Kate bólintott. Hitt neki. Becsületes férfi volt, talán az egyetlen, akit
valaha ismert.
– Én is szeretlek.
Visszalovagoltak a farmra, és mire a nap lenyugodott, a lovak is az
istállóban voltak. Így kezdődött kettejük gyönyörű, közös élete, és így ért
véget egy csodálatos nap.
 Este elmentek vacsorázni, hogy ünnepeljenek, és utána Thad hazavitte
Kate-et. Ő a verandára érve egy pillanatig habozott, de aztán nem hívta be
Thadot. Nem akarta siettetni a dolgokat, hadd ízlelgesse még egy kicsit a
kezdet varázsát, és Thad nem sürgette. Egy csók után lesietett a lépcsőn,
nehogy engedjen a kísértésnek, és a karjába kapva Kate-et meg se álljon a
hálószobájáig. Amikor elhajtott a kocsival, mindketten mosolyogtak.
 Tizedik fejezet

Kate és Thad mindent elkövettek, hogy egymás iránti növekvő

vonzalmukról mások ne szerezzenek tudomást. Thad mindig komoly képpel
lépett be Kate irodájába, és ő is úgy beszélt vele, mint korábban. A férfi sok
kidőlt kerítésrészt talált a birtok távoli részében lévő legelőknél, amit meg
akart mutatni Kate-nek, és mihelyt látótávolon kívül kerültek, leszálltak a
lóról, leheveredtek a fűbe, és ölelték, csókolták egymást, ahol érték. Négy
nap telt el azóta, hogy Thad szerelmet vallott Kate-nek, és ő már el sem
tudta képzelni, hogyan tudott úgy élni tizenkilenc évig, hogy nem ölelte
Thadot. Egyik este együtt főzték a vacsorát Kate konyhájában, amikor Thad
letette a villát a kezéből, a karjába kapta Kate-et, és lekapcsolta a tűzhelyen
a gázt, hogy le ne égjen a ház.
– Nem bírom tovább – mondta kétségbeesetten.
– Én sem – felelte Kate az izgalomtól elfúló hangon. Versenyt futva
rohantak fel a hálószobába, és rángatták le egymásról a ruhát. Négy órán
keresztül szeretkeztek, mintha még soha senkivel nem tették volna. Thad
beleadta minden elfojtott éhségét, szenvedélyét, vágyát, reménykedését és
álmodozását, amit az elmúlt évek alatt Kate-tel kapcsolatban érzett, ő pedig
mindazt az érzést, ami megszületett benne, amióta Thad először csókolta
meg. Éjfélig szeretkeztek, és amikor Thad végül elgördült Kate mellől, a
legszívesebben újra-kezdte volna.
Mivel azonban már majd' éhen haltak, visszamentek a konyhába,
elkészítették a félbehagyott vacsorát, aztán újra felmentek, és megint
szeretkeztek. Aznap éjszaka és a következő napokban alig aludtak valamit.
Kate félt, hogy valaki meglátja, amint Thad kora este bejön a házába és nem
megy el, miközben a kocsija gyanús módon ott áll a ház előtt. Thad tehát
hazavitte az autóját, majd éjfélkor gyalog visszajött, és hajnali fél ötig,
amikor Kate felkelt, ott maradt. Ez nagyon rövid éjszakákat, de világraszóló
szeretkezéseket jelentett. Mire Gemma visszatért L.A.-ből, egy álmodozó
tekintetű, kissé kába Kate-tel találta szembe magát.
– Boldognak látszol – jegyezte meg az első találkozásukkor. – Minden
rendben van idehaza?
– A legnagyobb mértékben. Nincs semmi újság. Thad majd kiugrik a
bőréből örömében, amiért eladod neki a részedet.
– Én is – vágta rá vidáman Gemma.
– Házat akar építeni odakint. – Nem volt mersze elmondani a húgának,
hogy ő is abban a házban fog élni, és hogy össze akarnak házasodni. Tartott
tőle, hogy Gemmának esetleg ellenérzései lesznek, amiért feleségül megy a
munkafelügyelőhöz. Időre volt szüksége, hogy kitalálja, hogyan jelentse be
neki a döntésüket, de most mindenük megvolt, amit akartak, az együtt
töltött éjszakák, a jövőre vonatkozó terveik és álmaik. Hamarosan elmondja
majd, csak még nem tudta, mikor.
– Beszéltél a héten Caroline-nal? – kérdezte Gemma.
– Most, hogy kérdezed, nem. Biztosan készül az útra, Aspenbe.
Gondolom, a hét végén indulnak.
– Nem úgy néz ki – válaszolta Gemma Kate verandáján ülve, ahol a nap
végén kólát iszogattak. – Ma küldött nekem egy üzenetet. Kútba esett a
nyaralás. Vissza szeretne jönni a gyerekekkel az iskolakezdésig. Neked nem
mondta? – nézett Kate-re meglepetten.
– Szívesen látjuk őket, természetesen, de ez kicsit furcsa. Három éve nem
járt itt, és most el sem bír szakadni? Peter is jön?
– Nem írta.
 – Kétlem. Ő utál itt lenni. Az ő szemében mi falusi bugrisok vagyunk,
kivéve természetesen téged. Te a hollywoodi krémhez tartozol. – Gemma
nevetett. – Egyébként sikerült a héten valami munkát szerezned?
– Nem, hacsak nem akarom eljátszani Miss Frankenstein anyját egy
vámpíros filmben. Jerry azt mondja, tudna valamit számomra egy új brit
sorozatban, de majd csak szeptemberben válogatják ki a szereplőket, és sok
külső forgatás lesz. A bérlőm bármelyik percben előállhat egy árajánlattal a
házamra. Ha megveszi, mindent be kell hordanom egy raktárba, amíg nem
veszek helyette másik, kisebbet, olyasmit, mint egy öröklakás. De nem
sietek vele. Jó érzés lesz, hogy van pénzem a bankban, már csak a
változatosság kedvéért is. És jó érzés ide visszajönni. Hiányoztál a héten –
nézett mosolyogva a nővérére. – Ez a hely függőséget okoz. Azelőtt ezt
nem vettem észre, csak most, hogy már nincs itt a Vérfarkas – viccelődött.
Szerette az apját, de nem tetszett neki az, amit a halála után megtudott
róla, és amit az anyjukkal tett. Nehéz volt mindezt összeegyeztetni azzal a
sok erkölcsi prédikációval, amit életükben hallottak tőle.
Még aznap este Kate is kapott üzenetet Caro-line-tól. Az állt benne, hogy
a következő napokban szeretne visszajönni, és ha lehet, egész
júliusaugusztusban itt maradni. Kate visszaírt, hogy rendben van, és nem
kérdezett rá Peterre. Érezte, hogy valami nincs rendjén, de nem akart
faggatózni. Komoly programváltozásra utalt, hogy Caroline két teljes
hónapot a farmon akar tölteni. Kíváncsi lett volna, mit szólnak hozzá a
gyerekek és Peter.
Kate másnap elautózott Santa Barbarába, hogy találkozzon anyjával.
Most másodszor ment el hozzá egyedül. Élvezte, hogy együtt lehet vele.
Szeretetre méltó nő volt, aki boldogan ismerkedett a lányaival. Órákig
beszélgettek, és amikor Kate hazaért, Gemma kérte, hogy legközelebb hadd
menjen vele ő is. Scarlett azzal, hogy belépett az életükbe, enyhítette az
apjuk elvesztése miatti gyászt.
Thad Gemma visszaérkezése után is folytatta éjszakai látogatásait, amik
rendre úgy zajlottak, hogy vacsora után tíz óráig maradt Kate-nél, akkor
hazaautózott, majd éjfélkor visszament gyalog, és addig maradt, amíg Kate
hajnalban felkelt. Ettől rövidek és a megszakítások miatt fárasztók lettek az
éjszakáik, de egyetértettek abban, hogy így is megéri. Rakétasebességgel
bontakozott ki, és az egymás iránti szenvedélyük izzó hevével folytatódott a
kapcsolatuk. Kate soha nem érzett ehhez hasonlót, és saját bevallása szerint
Thad sem. Még nem tudták, mikor vállalják fel mások előtt is a
szerelmüket, de Kate egyelőre túl korainak gondolta. Thad legszívesebben a
háztetőről kürtölte volna szét.

Caroline bepakolt mindent, amire neki és a gyerekeknek szükségük lesz a

farmon a két hónap alatt – leginkább sortokat, farmereket, fürdőruhákat,
pólókat és blúzokat, valamint a hűvös estékre tekintettel pulóvereket. Szép
és divatos holmikra nem lesz szükségük, és ha valami hiányzik, megvehetik
a városban. A farmon egyedül Gemmának kellett kisebbfajta ruhatárral
rendelkeznie, mivel ő rendszeresen bejárt L.A.-be meghallgatásokra. Most
még inkább, mint valaha, hoznia kellett a formáját, mivel munkát keresett.
A gyerekek megdöbbentek, amikor anyjuk elmondta nekik, hogy az
aspeni nyaralás kútba esett, mert a tulajdonosoknak mégis kell a ház. De
még jobban meglepődtek, amikor – nagyon hamar -rájöttek, hogy apjuk
éjszakára sem jött haza. Ezt nehéz volt megmagyarázni.
– De hol van, mami? – kérdezte Morgan nyomatékosan apja
száműzetésének harmadik éjszakáját követően, a reggelizőasztalnál.
Caroline nem beszélt Peterrel, e-mailekkel és üzenetekkel érintkeztek. Peter
kérte, hadd láthassa a gyerekeket, mire Caroline azt válaszolta, hogy vigye
el őket vacsorázni, ha akarja, de őket Peter még nem hívta fel, hogy
megbeszéljenek egy találkozót. Caroline gyanította, hogy zavarban lehet,
talán fél is attól, hogy ő mit mondhatott nekik.
Caroline mostanáig nem mondott semmit, és nem is állt szándékában
elmondani, mi történt valójában. A gyerekek még nem voltak elég idősek,
hogy tudjanak róla, és nem is kell tudniuk. Amikor Morgan újból kérdőre
vonta, Caroline vett egy nagy lélegzetet. Billy is az asztalnál ült, úgyhogy a
pillanat megfelelőnek látszott a tájékoztatásra, noha Billy épp nem figyelt
oda. Az iPadjén nézett valamit.
– Apa és én úgy határoztunk, hogy tartunk egy kis szünetet a nyár végéig.
Néhány dolgot végig kell gondolnunk, és bizonyos problémákra megoldást
kell találnunk. – E mellett a magyarázat mellett döntött.
– Milyen problémákra? – rémült meg Morgan.
– Felnőtt dolgokra, amik férj és feleség között szoktak felmerülni.
Mostanában nem jöttünk ki valami jól egymással. Nem szóltunk róla, mert
nem akartunk felzaklatni benneteket. – Billy abbahagyta, amivel
foglalkozott, és felnézett.
– El fogtok válni? – kérdezte.
– Nem, csak szünetet tartunk. Olyan időkérésfélét.
Billy bólintott, és visszatért az iPadjéhez. Tizenegy éves volt, nem
érdekelték a részletek, csak a végeredmény.
– Ezért nem megyünk Aspenbe? – kérdezte Morgan, mire anyja bólintott.
Nem akart többet hazudni neki, mint amennyit muszáj volt.
– Nem tartottuk jó ötletnek, és a nyár jó időszaknak tűnt ahhoz, amit
tenni akarunk.
– De akkor mit fogunk csinálni egész nyáron? Mindenki elutazik. Az
összes barátnőm keletre vagy Európába megy – kesergett.
– Arra gondoltam, hogy egy darabig a farmon lennénk – felelte Caroline
óvatosan, várva, hogy a gyerekek mit szólnak a tervéhez. Morgan kicsit
gondolkozott, aztán bólintott. Nem tiltakozott, Billy pedig nem tett
semmilyen megjegyzést.
– Találkozunk majd apával?
– Eljöhet oda, ha látni akar benneteket, de ti is iderepülhettek, hogy
lássátok. Nem tudom, mit tervez a nyárra. – Vagy mit tervez Miss Ashton,
tette hozzá gondolatban. Kíváncsi volt, vajon Peter vele fogja-e használni a
házat Aspenben. Nem lepte volna meg. Még mindig dühös volt a férjére,
aki semmit sem tett azért, hogy rendbe hozza a kapcsolatukat. Gyanította,
hogy Peter részéről komoly a viszony, hogy úrrá lett rajta a kapuzárási
pánik, és elvesztette a józan eszét. Végtére is huszonegy évvel idősebb volt
Veronica Ashtonnál.
– Mikor megyünk a farmra?
Caroline megkönnyebbült: ezek szerint nincs ellenükre, hogy a farmon
töltsék a nyarat. Jobban aggasztotta őket, hogy a szüleik egy időre
szétmentek, és hogy ez mit jelent.
– A hét végén – válaszolta egy sóhajjal.
– Mit gondolsz, Kate fizetni fog nekünk, ha mindennap házimunkát
végzünk?
– Nem tudom. Lehet. Meg kellene beszélni vele.
– És gondolod, hogy újra össze fogtok jönni apával? – faggatta Morgan
ijedt tekintettel.
– Nem tudom. Remélem – nézett rá Caroline komolyan.
Morgan bólintott. Sok barátnőjének elváltak a szülei. A dolog tehát nem
volt ismeretlen előtte, sem Billy előtt, de így is aggodalmat keltett bennük.
– Amié Rivers szülei is szünetet tartottak. A papájának barátnője volt.
Aztán elváltak, és az apja elvette a barátnőjét – mondta Billy, mire Caroline
gyomra összeszorult.
– Kösz, Billy, ez sokat segített – jegyezte meg komoran.
 – Apának nincs barátnője, kis hülye. Neki és maminak csak problémáik
vannak – intette le Morgan dühösen az öccsét, majd anyjára nézett: – Vagy
van?
– Remélem, nincs. – Caroline csak ennyit volt hajlandó mondani a
témáról. A körülményeket tekintve a kevesebb több volt. Csak hát volt
barátnője, és akár feleségül is veheti, ha a lány hajlandó hozzámenni egy
nála huszonegy évvel idősebb férfihoz. Belegondolva ebbe újból rosszullét
környékezte. Nem beszélve a fotókról, különösen arról, ami Peter szívvel
körülrajzolt péniszéről készült. Ami eddig az övé volt, most Veronica
Ashtoné, az elegáns Goyard előjegyzési naptárral együtt. TaIán azt is Peter
vette neki. Állandóan ők jártak az ' eszében, ami csak rontott a helyzeten.

Szombat reggel Caroline és a gyerekek elrepültek Santa Ynezbe, Thad

felvette őket a kisteherautójával, és egyenesen a nemrég berendezett
vendégházhoz hajtott velük. Barátságos, kényelmes otthonba érkeztek meg,
és pár perc múlva Gemma és Kate is befutottak, hogy üdvözöljék őket.
Gemma rögtön látta, hogy baj van. Caroline sápadt volt, mély karikák
látszottak a szeme alatt, és úgy nézett ki, mint aki legalább öt kilót fogyott.
A két nővér segített elhelyezkedniük, és félóra múlva a gyerekek
elvonultak Thaddal. Induláskor, amikor senki sem figyelt oda, gyors
pillantást váltottak Kate-tel, és miközben Thad elsétált mellette, a kezét
gyengéden Kate kezéhez érintette, amitől neki borzongás futott végig a
testén.
Mihelyt a gyerekek elmentek, Caroline leült a kanapéra, és a nővéreire
nézett.
– Peternek viszonya van az irodájuk huszonhárom éves gyakornokával. –
Elmesélte, mit talált, amikor innen hazamentek. Kate döbbenten, Gemma
undorral hallgatta,
 – Úristen, micsoda szemét alak! A fiatal csaj miatt is, meg a pöcséről
készített fotók miatt is – háborgott Gemma, aki ismert már ilyen
történeteket.
– Megpróbálta elhitetni velem, hogy a lányt egy hostess-szolgáltató
küldte, de ez kamu volt. Neki dolgozik. Azóta nem láttam, amióta
elküldtem otthonról.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Kate.
– Még nem tudom. Azt sem, hogy meg tudom-e bocsátani neki ezt, és
hogy hazudott. Nem tudom, mióta tart, és azt sem, hogy együtt vannak-e
még. – De mivel kiadta Peter útját, biztosra vette, hogy azóta Veronicánál
lakik.
– Az ilyen kapcsolatoknak elég hamar vége szokott lenni. A csaj rá fog
unni. Legyünk őszinték, Peter nem valami izgalmas fazon – mondta
Gemma, és Caroline rábólintott. Peter tényleg nem volt izgalmas, de ő
szerette, és a házasságukkal is elégedett volt. A nővérei mindig is karót
nyelt pasasnak és konzervatívnak, bizonyos tekintetben sznobnak tartották
Pétért, de illett hozzá, és ő volt a férje. Nem akarta elhagyni, de a jelek
szerint Peter már elhagyta őt.
– Szeretem. Azt hittem, jó a házasságunk. Közben mindvégig, míg itt
voltam, azzal a lánnyal kefélt. Nem hiszem, hogy újra meg tudnék bízni
benne. – Olyan boldogtalannak látszott, hogy a nővérei megsajnálták.
– Mit mondtál a gyerekeknek? – kérdezte Kate halkan, mély
együttérzéssel.
– Hogy a nyár végéig szünetet tartunk.
– Fogja látni a gyerekeket? – kérdezte Gemma.
– Eddig még nem kérte. Talán túlságosan lefoglalja a lány. Ráadásul
szerintem zavarban van, és nem tudja, mit mondjon nekik. Ahogy én sem.
 Caroline összetörtnek és kimerültnek látszott, de jó volt visszajönni, és
együtt lenni a nővéreivel, a gyerekek pedig el tudják foglalni magukat a
farmon. Jelenleg ez volt a legjobb megoldás. Tudta, hogy Peter nem marad
sokáig távol a gyerekektől. Már csak az a kérdés, hogy vége van-e a
házasságuknak. Ez nagyon is lehetségesnek látszott. És abban sem volt
biztos, hogy ő maga mit akar. Még túlságosan feldúlt volt ahhoz, hogy
dönteni tudjon. Hol válni akart, hol meg azt szerette volna, ha Peter rendbe
hozná a házasságukat. De hogyan hozhatná rendbe? Hiszen összetörte a
szívét.
– Előbb-utóbb le kell ülnötök beszélgetni, mégpedig őszintén – mondta
Gemma. – Téged egyenlő félnek tekintve tisztáznia kell, mit jelent számára
az a lány.
– Nem tudom, meg fogja-e tenni. Eddig nem próbálta. Lehet, hogy
elveszi feleségül – felelte Caroline könnyes szemmel. Peter hallgatását
rossz jelnek tekintette.
– Ha tényleg elveszi, akkor már régen elveszítetted őt. Itt nemcsak arról
van szó, hogy te mit akarsz. Most neki kell kitalálnia, hogy mit akar. Egy
huszonhárom éves lányt, vagy a feleségét. Peter idióta. – Mindnyájan
tudták, hogy csak az idő segít meghozni a döntést. Ez a nyár hosszú lesz
Caroline számára. És egyáltalán nem volt biztos benne, hogy valaha is meg
tud bocsátani Péternek.

Most, hogy mindkét húga betelepedett a maga házába a farmon, Thad és

Kate még diszkrétebben találkozgattak éjszakánként. Thad nem jelent meg
minden este Kate-nél vacsorára; igyekezett rend-szertelenebbül eljárni
hozzá, mindig csak olyankor, amikor Kate nem tervezett valamit közösen a
testvéreivel. De éjfél körül mindennap megérkezett, hogy együtt töltsék az
éjszakát. Mint mondta, már nem is tudna másként élni.
 – Függővé váltam tőled – közölte boldogan, miközben bebújt Kate mellé
az ágyba. A szerelmük olyan váratlanul és olyan erővel szökkent szárba,
hogy ma már egyikük sem tudta elképzelni az életét a másik nélkül. A
napjaik túlnyomó részét együtt töltötték, és most már az éjszakákat is. Kate
szerette a vacsoraasztalnál folytatott beszélgetéseiket, de ezt nem mindig
sikerült megszervezniük. Esténként hol Gemma, hol Caroline ugrott be.
Különösen Caroline beszélt Kate-tel szívesen a Péterrel kialakult helyzetről.
Csak nagy ritkán kapott hírt felőle, néhány e-mailt, amiben leginkább a
gyerekekről érdeklődött, és ennyi.
A kezdeti tagadás után Peter meg sem próbált küzdeni az ellen, hogy az
egész nyarat egymástól távol töltsék, vagy hogy a gyerekek mindvégig az
anyjukkal legyenek a farmon. Még nem kérte, hogy láthassa őket, amit
Caroline felettébb gyanúsnak talált, akárcsak a nővérei. Kate szóba hozta a
dolgot Thadnak, hogy meghallgassa egy férfi véleményét. Thad
megdöbbent Peter viselkedésén, és sajnálta Caroline-t meg a gyerekeket.
Nem tartotta valószínűnek, hogy ezt a házasságot még rendbe lehet hozni.
Egyetértett Caroline-nal abban, hogy a férje fülig beleszeretett abba a
lányba, és elvesztette a józan eszét.
Caroline percekkel azelőtt ment el Kate-től vissza a házukba, amikor
Thad szokása szerint megjelent.
– Hűha, épp elkerülted a húgomat – mondta Kate. Soha nem zárta be az
ajtaját, és nem is volt ebből soha semmi probléma.
– Nagy ügy lesz abból, ha megtudják? – nézett rá Thad aggodalmasan.
– Nem hinném – válaszolta Kate mosolyogva. – De meg fognak lepődni.
Nem szoktam a magánéletemről beszélni a testvéreimnek – tette hozzá, de
rögtön el is nevette magát. – Na persze jó régóta nem is volt nekem olyan.
Évekkel ezelőtt lemondott a férfiakról. Amióta az egyetlen szerelme,
akivel az egyetemen járt együtt, autóbalesetben meghalt, és az utána
következők otthagyták vagy megcsalták, leginkább csak a farmmal törődött,
és közben elszálltak az évek. Apja túl sok munkát adott neki, amivel
kisajátította az idejét, ő pedig nem ellenkezett vele. JT tudta, hogy egyedül
tölti az éjszakákat, ki is használta: estére is ellátta adminisztrációs
munkákkal. Kate azóta megpróbált kevesebbet dolgozni, különösen amióta
Thaddal éjszakázott.
– Ugye nem fogják azt gondolni, hogy nem vagyok elég jó hozzád? –
kérdezte Thad zavartan és. idegesen. – A középiskolát sem fejeztem be, és
nem jártam egyetemre. – Kate tudta, hogy Thad teljesítette a középiskolai
végzettséggel egyenértékű GED-teszteket, amiről bizonyítványt is kapott,
és pár évig online főiskolai órákat vett. Még ha diplomát nem szerzett is,
intelligens volt, és sok mindent olvasott, ami összefüggött a gazdaságban
végzett munkájukkal. Alapvetően autodidakta módon művelte magát, amit
Kate csodált benne, ő azonban biztos volt abban, hogy a lány testvérei,
különösen az egyetemi diplomás, magasan képzett Caroline és Peter,
másképp néznek majd rá.
– Gemma sem végzett egyetemet. Én meg rossz tanuló voltam. A
családban az egyetlen észlény Caroline, miközben apámnak az volt a
véleménye, hogy időpocsékolás volt egyetemre járatni őt. És Caro sem
atomfizikus, hanem ifjúsági regényeket ír.
– Én meg csak egy mezőgazdasági munkás vagyok – felelte Thad
szorongva, mire Kate letérdelt a kanapé elé, ahol a férfi ült, és egyenesen a
szemébe nézett.
– Te rendkívüli ember vagy, Thad. Úgy működik a kezed alatt ez a
gazdaság, a munkásoktól kezdve a jószágon keresztül a tenyésztési
ágazatig, mint egy olajozott gépezet. Apám mindenki másnál többre becsült
téged, megbízott benned, számított rád, és én is ezt teszem. Ismered a
legmodernebb technológiákat. Óriási szerencsém, hogy jelen vagy az
életemben, és még ennél is nagyobb, hogy szeretsz.
Több vagy nekem az „elég jónál", és ezt fogják gondolni a testvéreim is.
Csak most még nem akarom senkinek sem elmondani. Szeretném, ha még
egy kis ideig szoktatnánk magunkat egymáshoz, mielőtt megtudná az egész
világ, és véleményük lenne rólunk, még akkor is, ha az a vélemény jó lesz.
A jövőnk egyelőre csak ránk tartozik. Olyan hirtelen és váratlanul történt az
egész, mint egy villámcsapás. Szeretnék kényelmesen befészkelődni ebben
a helyzetben, mielőtt megosztanánk másokkal. Soha senkivel nem volt ilyen
komoly kapcsolatom. Még nagyon új nekem ez az egész.
– Én a karjaid közé szeretek kényelmesen befészkelődni, Ms. Tucker –
incselkedett vele Thad, és fél kézzel benyúlt a blúza alá. Egy perc múlva
levette róla a blúzt, a melltartót, és már húzta maga után fel a lépcsőn a
hálószobába, ahol mindent levett előbb Kate-ről, aztán saját magáról. Kate
az éjszaka hátralévő részében elfelejtette a testvéreit, egészen másnap estig,
amikor együtt vacsorázott velük.
– Thadot láttam éjfél körül a házad felé ballagni? – kérdezte Caroline
ártatlan arccal.
– Nem hinném. Ha mégis, akkor biztosan sétált, vagy ellenőrzött valamit.
Azt hiszem, éjszakánként rendszeresen körbejár ellenőrizni ezt-azt.
Caroline mosolyogva hallgatta, majd Gemmára pillantott, aki felhúzta az
egyik szemöldökét.
– Flörtölgetünk a munkafelügyelővel? – ugratta Kate-et Gemma, de ő
nem ugrott rá.
– Dehogy.
– Miért ne? Nagyon jóképű pasi. Már én is eljátszottam párszor a
gondolattal. – Érdekes megjegyzés volt, de Kate erre sem reagált. –
Elképzeltem, milyen dührohamot kapna apa, úgyhogy letettem róla. – De
apa már nincs itt – emlékeztette a többieket. – Jó nyomon vagyunk, hogy itt
alakulgat valami? – próbált egyfajta vallomást kicsikarni Kátéból, de ő nem
vette a lapot. Ameddig csak lehetett, mindkettőjük érdekében védeni akarta
a Thaddal való kapcsolatát. Nem tartozott senkire.
– Ne nevettesd ki magad! – felelte, és hogy elkerülje a további
faggatózást, Morgannel kezdett csevegni. De másnap este Gemma
meglátogatta, és az előszobában ott volt Thad cowboycsizmája. Gemma
ránézett, elvigyorodott, és azt kérdezte:
– Mikor fogsz beavatni minket?
– Mivel kapcsolatban? – adta Kate az ártatlant, mire Gemma a csizmára
mutatott.
– Vagy hirtelen így megnőtt a lábad, vagy a munkafelügyelő mezítláb
ment el tőled. Az Isten szerelmére, Kate, a testvéreid vagyunk! Mindnyájan
gyerekkorunk óta ismerjük őt. Remek pasi, szeretjük, és ha szerelmes vagy
belé, szerintem ez a legjobb, ami történhetett veled, már csak azért is, mert
ő éppúgy szereti ezt a helyet, mint te.
Kate olyan képet vágott, mint egy gyerek, akit rajtakapnak, amint épp
elcsen egy süteményt.
– Csak olyan zavarba ejtő, hogy mindenről tudjatok, amit csinálok, és
nem tudtuk, hogyan fogadnátok – vallotta be végül. Már nem lehetett
tovább titkolni.
– Együtt örülünk veled. Szóval? Erről van szó? Ezért kapcsolod fel a
lámpát a hálószobádban minden éjfélkor, hogy öt perc múlva lekapcsold?
Tudod, a hálószobámból idelátok. – Kate erre elnevette magát. Amennyire
lehetett, próbáltak diszkréten viselkedni, és íme, nem volt semmi értelme. A
húgai túl eszesek voltak, és így, együtt a farmon, túl közel éltek egymáshoz.
– Igen, erről van szó. Akkor hát rendben lévőnek gondoljátok?
 – Én nem vagyok apa, Kate – emlékeztette Gemma. – Nem tartozol
beszámolni sem nekem, sem senki másnak. Felnőtt nő vagy, fantasztikus
munkát végzel ezen a farmon az ő segítségével, és ha ti ketten így
akarjátok, hát csak rajta! Megérdemled, hogy legyen melletted egy jó
ember, aki szeret. És Thad jó ember – tette hozzá.
– Félt, hogy te és Caro nem fogjátok helyeselni, mert nem tartjátok őt
elég előkelőnek vagy tanultnak.
– Ő cowboy. Apánk is az volt. Nekem nincs ezzel bajom. És Thad sokkal
rendesebb ember, mint a testvérünk seggfej diplomás férje, aki csalja őt a
titkárnőjével vagy kivel.
– Gyakornok, azt hiszem.
– Caroline-nak el kellene válnia tőle. Hazug disznó. – Kate egyetértett
Gemmával, és aggódott, hogy mi lesz ebből. Amióta itt voltak, Caroline
nem hallott Péterről, és annak alapján, amit elmondott, nem furdalhatta őt a
lelkiismeret. Caroline szeretett volna megoldást találni, vagy legalább
beszélni róla, de úgy érezte, ha Peter meg akarja menteni a házasságukat, az
első lépést neki kell megtennie. Mindnyájan gyanították, hogy tovább
folytatja a viszonyt, és kiélvezi, hogy a felesége az egész nyarat távol tölti.
Talán arra gondol, hogy ráér később is rendezni a helyzetüket. Ez persze
ostobaság volna tőle. Minél tovább halogatja, Caroline-ban annál jobban nő
a sértettség és a harag.
– Mindenesetre megmondhatod Thadnak, hogy ezentúl nem kell
lábujjhegyen járnia körülöttünk. Számíthatsz a teljes jóváhagyásunkra, már
ha szükséged van rá, ezt Caro nevében is mondhatom. Vártuk, hogy
elmondd nekünk, csak én nem bírtam tovább a feszültséget.
– Megkönnyebbülés lesz neki – mosolygott Gemmára Kate. Félóra múlva
megjelent Thad a csizmájáért. Gemma rákacsintott, megveregette a karját,
és elment.
 – Mi volt ez? – kérdezte Thad Kate-től.
– Rájöttek, és örülnek nekünk.
Thad arcán széles mosollyal magához ölelte Kate-et, és megcsókolta.
– Halleluja! Mázsás súly gördült le a szívemről! – Felmentek az emeletre
ünnepelni, és megbeszélték, hogy mostantól Thad eljárhat Kate-hez
vacsorázni, és nála töltheti az éjszakát. Nem kell többé úgy tennie, mintha
vacsora után elmenne, vagy hogy történetesen épp erre sétált. Mostantól
sokkal könnyebb és kényelmesebb lesz az életük. – Ahogy az igazi
embereknél lenni szokott – jelentette ki Thad, és újra megcsókolta Kate-et.
Mindennél fontosabbnak tartotta, hogy Kate húgai örülnek a
kapcsolatuknak. Ez a család olyan volt számára, mintha az övé lenne, és
valóban ők jelentettek neki mindent. Ők voltak az egyetlen családja.

Amikor Kate legközelebb látogatóba ment anyjához, Gemma és Caroline

is vele tartottak. Sok pótolnivalójuk volt. Gemma egyszer egyedül is elment
hozzá. Caroline túl zaklatott volt Peter miatt, ő senkivel sem akart
találkozni. Nagyon a szívére vette Peter hűtlenségét, és személyes
kudarcaként élte meg, hogy tönkremegy a házassága. Most mégis
csatlakozott a nővéreihez. A Biltmore-ba vitték anyjukat ebédelni.
Scarlett nyugodt és okos asszony volt. Sok nehézségen ment át életében,
nem sikerült a házassága, elvesztette a gyerekeit, drogozott, börtönben ült,
meghalt a férfi, akiért elhagyta a férjét, de végül huszonhat éve sikeres
kapcsolatban együtt él Robertóval. Az életet reálisan, bölcsen és alázattal
szemlélő nőről idővel megtudták, hogy mélyen vallásos – saját bevallása
szerint így tudott életben maradni, de nem akart senkit megtéríteni.
Boldog volt, hogy megismerhette a lányait, és tetszett neki, hogy
mennyire különböznek egymástól. A lányok rájöttek, hogy neki mindent
elmondhatnak, nem döbben meg, és nem ítéli el őket. Scarlett számára az
anyai szerep újdonság volt, de láthatóan jó érzékkel kezelte a helyzetet, és
apjukkal ellentétben, aki kérlelhetetlenül ráerőltette
az akaratát és a véleményét mindenkire, Scarlett a könnyed
problémakezelés híve volt.
Kate aznap beszámolt neki a Thaddal való új keletű kapcsolatáról, amit
Scarlett őszinte örömmel, fogadott, amúgy is csak a vak nem látta, milyen
boldog. Gemma bevallotta, mennyire retteg attól, hogy vége a karrierjének,
de anyja ezt nem tartotta valószínűnek, és a testvérek egyetértettek vele.
Gemma nagy sztár volt, a többiek úgy ítélték meg, hogy ez csak átmeneti
szélcsend, egy nehéz időszak, ami véget fog érni.
Az ebéd vége felé Caroline kibökte, hogy a férjével a nyár végéig
különváltak, mert megtudta, hogy Peter megcsalja. Scarlett erre odafordult
hozzá, és azt mondta, hogy ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket,
ne hallgasson mások tanácsaira, tegye azt, amit a szíve diktál. Tizenhét évet
fektettek bele a házasságukba, két gyerekük született, náluk jobban senki
sem ismeri a házasságukat. Ehhez képest az a huszonhárom éves lány nulla,
a kaland valószínűleg nem lesz hosszú életű.
– De hogy tudnék ezek után megbízni benne? -, kérdezte Caroline
könnyes szemmel.
– Eleinte, és talán még hosszú ideig sehogy. A szerelem fog átvinni rajta,
ha igazán szeretitek egymást. Emberek vagyunk mindnyájan, néha szörnyű
hibákat követünk el. Az a fontos, hogy tanuljunk belőlük. Nem ismerem a
férjedet, nem tudom, jó ember-e vagy sem. Ha nem jó, akkor össze kell
szedned a bátorságodat, hogy elmenekülj tőle, mielőtt tönkretenne. Ha jó
ember, akkor érdemes lehet vele maradni, és adni neki még egy esélyt.
Tudni fogod, hogy mi a helyes megoldás. Most jót fog tenni neked, ha adsz
magadnak valamennyi időt.
 Caroline most valahogy békésnek érezte magát. Anyja szavai
megérintettek benne egy húrt. Jó embernek, jó férjnek és jó apának
gondolta Pétért, még ha időnként rideg és nagyképű volt is. Mindezeken túl
valójában szeretik, vagy legalábbis szerették egymást. Már csak azt kell
megtudnia, hogy Peter szereti-e még, és hogy ő meg tud-e bocsátani neki. A
válaszokat most még nem tudta.
Visszafelé az autóban csendben volt, majd egyszer csak komoly arccal a
nővéreihez fordult:
– Örülök, hogy van anyánk. Helyes nő. Hiányzott, amíg nem volt. Apa
mindig megmondta, mit csináljunk. Sohasem hallgatott meg bennünket.
Anyánk nem ezt teszi. Bárcsak sokkal hamarabb megtaláltuk volna őt. Apa
megfosztott tőle minket – mondta inkább szomorúan, mint haraggal.
– Szerintem is jó lett volna, ha korábban megismerjük – mosolygott
Gemma. – Engem sokban Kate-re emlékeztet. Nem olyan hebehurgya, mint
én, és nem is rejtőzködő, mint te. Erős, nyugodt és okos, mint Kate. – Ezen
mind mosolyogtak, és Kate egészen meghatódott.
Jól sikerült látogatás volt. Ahogy eddig mindig. Scarlett valami újat és
fontosat hozott az életükbe. A elvesztett éveket nem hozhatták vissza, de
anyjuk épp jókor jelent meg mindhármuk életében. Most nagy szükségük
volt rá, talán még nagyobb, mint eddig bármikor.
Juliette az évenként megrendezett nyári piknik előtti napon utazott el
Franciaországba. Sajnálta, hogy a pikniken nem lesz ott, de már
megbeszélte a találkozást a bátyjával, és azt is bevallotta Kate-nek, hogy az
idén nehezére esne részt venni a mulatságon Jimmy nélkül. Derekasan élte
tovább az életét a farmon, és Kate is gyakran beugrott hozzá, de látszott
rajta, hogy magányos és szomorú. Jimmy halála óta még nem volt ideje
alkalmazkodni az új életéhez, és üresnek érezte a farmot nélküle.
Elutazásáig szorgalmasan vezette az üzleti könyveket, és amikor eljött a
nap, mindhárom lány öleléssel vett búcsút tőle.
– Hiányozni fogsz – mondta Kate kedvesen. -Viszlát augusztus végén.
Juliette elmorzsolt pár könnycseppet, azután Thad kivitte a reptérre.
Előbb Los Angelesbe kellett repülnie, ahol átszállt a Párizsba tartó gépre.
Párizsban néhány napot akart eltölteni a bátyjával, akivel úgy tervezték,
hogy autóval mennek tovább Bordeaux-ba, Juliette barátaihoz. Az út utolsó
állomása a Camargue-ban lévő házuk volt, úgyhogy mindent összevéve
szép utazásnak ígérkezett.
A Juliette elutazását követő napon megrendezték az évi nagyszabású
pikniket, amelyen családostól részt vett a farm minden munkása és
alkalmazottja, valamint a közeli farmerek. Kétszázan gyűltek össze élvezni
a finom falatokat, a sütögetést, az együttlétet, hogy utána még hetekig
emlegessék a közös élményeket. Volt sortánc, és Gemma elhívta az egyik
legjobb countryénekest, akit személyesen ismert L. A.-ből. Talán még soha
ilyen jól nem sikerült a piknik.
Thad és Kate először jelent meg az emberek előtt mint egy pár. Kate már
el is felejtette, milyen jó táncos Thad. Ahogy tánc közben egymásra néztek,
mindenki látta a tekintetükön, hogy nagyon szeretik egymást. Thad
bevallotta, hogy soha életében nem volt még ilyen büszke és boldog, Kate
pedig sugárzóan szép volt a Gemmától aznap estére kölcsönkapott fehér
csipkeruhában.
A tánc szüneteiben néhány percre leült a testvérei mellé, hogy
kiszuszogja magát, mialatt Thad elment, hogy sört hozzon mindnyájuknak.
– Boldognak látszol, Kate – mondta Caroline csendesen. Ő változatlanul
nyugtalan és zaklatott volt, mindenki tudta, miért. Peter nem jelentkezett, és
Caroline már kezdett arra gondolni, hogy ez így is marad. Eldöntötte, hogy
megvárja, míg hírt ad magáról, és nem fogja nyaggatni őt, de szenvedett.
Úgy gondolta, ha ez a házassága végét jelenti, szembe kell néznie vele.
Semmiképpen sem akart szemet hunyni afölött, amit a férje elkövetett, nem
hagyja, hogy megússza minden következmény nélkül, nem tesz úgy, mintha
a dolog nem történt volna meg. Amennyiben Peter meg sem próbál
közeledni hozzá, akkor neki tovább kell lépnie, önmagából merítve hozzá
erőt. – Örülök neked és Thadnak – tette hozzá, és Kate látta rajta, hogy
őszintén így is gondolja.
– Mindketten örülünk – csatlakozott hozzá Gemma. – Valakinek
boldognak kell lennie itt, és most te következel. – Kate húsz éven át a
szolgáló szerepét töltötte be apjuk mellett, de örökül hagyta neki Thadot,
szinte mintha áldását adná kettőjükre, ha Kate igényelné az apai áldást.
Thad visszajött a sörökkel, és leült melléjük.
– Ha eszem még egy darab sült oldalast, kipukkadok – mondta.
– Én is – nyögött fel Gemma. – Ha így folytatom az evést, ide kell
hívnom a menő személyi edzőmet. De holnaptól rendszeresen elmegyek
biciklizni Morgannel. Csak előbb eszem még egy kis almáspitét
vaníliafagylalttal.
– Mindig elfelejtem, milyen finomak az ennivalók ilyenkor nálunk –
mondta Kate, és odahajolva megcsókolta Thadot, akin látszott, hogy
jelenleg ő a földkerekség legboldogabb embere. Már aláírták a papírokat,
ami azt jelentette, hogy két héten bélül földtulajdonos lesz. A városban egy
kivitelező már dolgozott a háza tervein; JT háza mintájára képzelte el, csak
kicsit nagyobb méretben, és több hálószobával.
Kate és Thad visszament táncolni – ezúttal ők vezették a sortáncot.
Scarlett és Roberto is beállt az utolsó fordulóra, mielőtt hazaindultak volna.
Mindvégig remekül érezték magukat. Scarlett indulás előtt halkan
megkérdezte Caroline-t, hallott-e valamit Péterről, mire ő szótlanul
megrázta a fejét.
 – Hamarosan fogsz – biztatta anyja, és búcsúzóul megölelte.
A piknik hajnali kettőig tartott, és mind a három testvér végig kitartott.
Amikor mindennek vége lett, Thad átkarolta Kate-et, és a szemébe nézett:
– Köszönöm, hogy ilyen boldoggá teszel. – Nem kérdezte meg, hogy
mikor fognak összeházasodni. Nem akarta sürgetni, de közben csak ez járt
az eszében. Mindenki szeme láttára kéz a kézben indultak el Kate háza felé.
Most már Thad is oda tartozott. A tulajdonos és a munkafelügyelő büszkén
vállalták, hogy egy pár lettek. Gemma figyelte, amint nem sokkal később
kialszik a fény a hálószobában, és elmosolyodott. Remélte, hogy apjuk,
bárhol legyen is, e pillanatban szintén mosolyog.
 Tizenegyedik fejezet

A nagy nyári piknik után repültek a napok. A farmon az eddiginél is

megszokottabb látvány volt, hogy Thad és Kate mindenhová együtt
mennek. Kate átadta Thadnak a régi irodáját, amely az apjáé mellett volt, és
amit most ő használt. A teendőket mindig megbeszélték, vagy közösen
dolgoztak egy-egy projekten. A tenyész istállóban régóta nem volt ekkora
forgalom. A tenyészállataik és telivér lovaik árverése csaknem
megkétszereződött, miután Thad hírlevelei jó előre megjelentek az
interneten. Ügyesen használta a közösségi médiát az üzletük érdekében.
Keményen dolgoztak egész hónapban, miközben Caroline kirándulásokat
tett Morgannel és Billyvel, Gemma pedig többször is elautózott Los
Angelesbe meghallgatásra, de eddig ereménytelenül. Amúgy kényelmes
életet élt a farmon, órákat töltött egy függőágyban valami könyvet olvasva.
És valahányszor alkalom adódott, egyikük vagy mindhárman meglátogatták
anyjukat Santa Barbarában.
Sok szempontból tökéletes nyár volt, habár más, mint a többi. Az első
nyaruk volt apjuk nélkül. Juliette Franciaország különböző pontjairól
küldözgette a képeslapjait. Scarlett és Roberto néhány vasárnapon, amikor
Kate és Thad nem dolgoztak, eljött, hogy együtt ebédeljenek velük. Peter
párszor hírt adott magáról, és egy hétvégét együtt töltött Morgannel és
Billyvel Santa Barbarában. Caroline Thadot kérte meg, hogy vigye el hozzá
a gyerekeket. Ő nem akart találkozni Peterrel.
Egy augusztus eleji szombaton, amikor Scarlett és Roberto is a farmon
időztek, Kate és Thad éjjel, az ágyban fekve épp róluk beszélgettek. Thad
egyszer csak felült az ágyban, beleszagolt a levegőbe, és hallgatózott.
Hirtelen, mielőtt Kate egy szót is szólhatott volna, kiugrott az ágyból,
magára húzta a farmerját, belebújt a csizmájába, kifordítva magára rángatta,
a levetett pólóját, és felkapta a farmerdzsekijét.
– Mi történt? – kérdezte Kate, aki ezalatt feszülten figyelte.
– Tűz... füstszagot érzek.
Erre már Kate is kipattant az ágyból, és villámgyorsan felöltözött. Thad
már a bejárati ajtónál járt, amikor Kate leszaladt a lépcsőn, és az ajtóba érve
már ő is érezte a szagot. Kirohanva azt látták, hogy a távolban narancssárga
fény világítja be az éjszakai égboltot. A tűz még messze volt, de a helyzet
egy pillanat alatt megváltozhatott. Könnyű szellő fújdogált. Thad ekkor
Kate-et faképnél hagyva eb rohant, hogy bekapcsolja a riasztót.
Kate felhívta mindkét húgát, s közben ő is futott a régi tűzharanghoz,
amit tartalékként ma is használtak. Nem egészen egy perccel azután, hogy
Thad megszólaltatta a riasztót, felhangzottak a szirénák, és perceken belül
emberek jöttek néhány vasárnapon, amikor Kate és Thad nem dolgoztak,
eljött, hogy együtt ebédeljenek velük. Peter párszor hírt adott magáról, és
egy hétvégét együtt töltött Morgannel és Billyvel Santa Barbarában.
Caroline Thadot kérte meg, hogy vigye el hozzá a gyerekeket. Ő nem akart
találkozni Peterrel.
Egy augusztus eleji szombaton, amikor Scarlett és Roberto is a farmon
időztek, Kate és Thad éjjel, az ágyban fekve épp róluk beszélgettek. Thad
egyszer csak felült az ágyban, beleszagolt a levegőbe, és hallgatózott.
Hirtelen, mielőtt Kate egy szót is szólhatott volna, kiugrott az ágyból,
magára húzta a farmerját, belebújt a csizmájába, kifordítva magára rángatta,
a levetett pólóját, és felkapta a farmerdzsekijét.
– Mi történt? – kérdezte Kate, aki ezalatt feszülten figyelte.
– Tűz... füstszagot érzek.
 Erre már Kate is kipattant az ágyból, és villámgyorsan felöltözött. Thad
már a bejárati ajtónál járt, amikor Kate leszaladt a lépcsőn, és az ajtóba érve
már ő is érezte a szagot. Kirohanva azt látták, hogy a távolban narancssárga
fény világítja be az éjszakai égboltot. A tűz még messze volt, de a helyzet
egy pillanat alatt megváltozhatott. Könnyű szellő fújdogált. Thad ekkor
Kate-et faképnél hagyva eb rohant, hogy bekapcsolja a riasztót.
Kate felhívta mindkét húgát, s közben ő is futott a régi tűzharanghoz,
amit tartalékként ma is használtak. Nem egészen egy perccel azután, hogy
Thad megszólaltatta a riasztót, felhangzottak a szirénák, és perceken belül
emberek jöttek futva a szállás és az istálló felől. Locsolótömlőket ragadva
öntözni kezdték az istálló és más épületek tetejét. Thad hívta a 911-et és el
z
volt szánva, hogy ha a tűzoltók megérkeznek, velük tart a kisteherautóján a
tűz fészkéhez.
Nem telt bele tíz perc, megérkeztek a tűzoltók, nyomukban az
önkéntesekkel, és Thad elment velük. Kate-et a testvérei és a gyerekek az
istállónál találták meg, ahol nagynénjük megbízta Billyt, hogy húzza tovább
a régi tűzharangot. Morgan, Caroline és Gemma az istálló tetejének
locsolásában segítettek a férfiaknak. A lovászok ahány lovat csak tudtak,
felrakták a trélerekre, hogy ha erre terjedne tovább a tűz, rögtön kihozzák
őket az istállóból. A lovak szemén látszott, hogy meg vannak rémülve.
Gemma segített a trélerekre irányítani őket. Kate a távolból nem látta, merre
viszi a szél a lángokat. Ekkor egy helikopter jelent meg a magasban, hogy
felmérjék a tűz helyszínét. Később, ha szükség lesz rá, riasztani fogják a
tűzoltó repülőgépeket, de egyelőre lentről birkóztak a lángokkal. A farmon
a tűztől féltek a legjobban; évente legalább egyszer, de néha többször is
előfordult, amikor a fű már elszáradt, és a hőmérséklet megemelkedett. Ez
az év aszályos volt, úgyhogy most komoly tűzvész fenyegetett.
 Hajnali négy órakor már nagy munkában voltak a légi oltást végző
repülők is. Káté nagyon szeretett volna beülni az autójába, és elindulni a
tűzoltók nyomában. Amióta Thad elhajtott, nem látta őt. A rémülten
nyihogó lovak legtöbbje ekkor már a trélereken volt, készen arra, hogy ha
kell, elhagyhassák az istállót. Több százan tették a dolgukat a farmon, és hét
órakor azt látták, hogy az emberek és az autók elindulnak visszafelé, a
repülők pedig elhúznak arra, amerről jöttek.
Kate a jelekből látta, hogy a tüzet eloltották, a legnagyobb veszély
elmúlt. Az évnek ebben az időszakában egy kis fűzből is támadhatott
tűzvész, megsemmisítve sok ezer hektáron a termést, porig égetve a házakat
és elpusztítva a lábasjószágot. Látott már ilyet, és néha napokba telt, mire
megfékezték a lángokat.
Délelőtt tíz óra volt, mire Thad mocskosán, koromtól és hamutól fekete, a
hőségtől kivörösödött arccal visszatért. De így festettek a többiek is. Két
tűzoltóautó követte a kisteherautóját vissza a farmra, ahol a sofőrök
megálltak szót váltani Kate-tel és a férfiakkal. Még nem vitték vissza a
lovakat az állásaikba, előbb meg akartak bizonyosodni arról, hogy valóban
eloltották a tüzet. Kate Caroline mellett állt, amikor a férfiak leszálltak az
autókról, a farmon dolgozó munkások pedig vizespalackokat osztottak szét
köztük. Egyszer csak azt látta, hogy Caroline megindul az egyik férfi felé.
– Tom McAvoy? – kiáltott oda a férfinak, aki épp átvett egy palack vizet,
és nagyot húzott belőle. Nyolc órán keresztül dolgoztak vastag öltözékben,
maszkban a tűz közvetlen közelében, csuromvizesek voltak a tömlőktől,
átforrósodtak a lángoktól, de a sisakjuk legalább már a karjukon lógott.
Amikor a férfi meglátta Caroline-t, elvigyorodott. Vörös haja a
koponyájához és kormos arcához tapadt, de Caroline rögtön felismerte. A
középiskola negyedik osztályában ő volt a barátja, akkor vonult be a
tűzoltókhoz, amikor Caroline egyetemre ment és kollégista lett. Mire egy év
múlva hazajött. Tom már házas volt, gyereke is született.
– Caro? – húzódott még szélesebbre a férfi mosolya. – Mit keresel itt?
– Itt töltöm a nyarat. Gemma is itt van. – Ő épp néhány tűzoltóval
beszélgetett, akiket felismert még a régi iskolájából, és akik elfogódottan
válaszolgattak neki, akiből azóta sztár lett. Tom McAvoyban nyoma sem
volt semmiféle félénkségnek, ahogy ez a múltban sem volt jellemző rá. –
Mi újság a gyerekeiddel? – kérdezte Caroline.
– A legidősebb állatorvosira jelentkezett a UC Davisre. Az ikrek a
Kaliforniai Egyetemre járnak Santa Barbarában, a legkisebb meg most
érettségizett. Szeptemberben lesz az esküvője. – Itt kezdték az életüket a
Völgyben, és lám, Tom gyerekei közül hárman már egyetemre jártak.
Caroline nem is tudta, hogy négygyerekes apa lett. – Ők a tieid? – mutatott
Tom Morganre és Billyre, akik vizespalackokat nyújtottak át a tűzoltóknak.
Thad közben kiadta az utasítást, hogy a lovakat vigyék vissza az istállóba.
Elmúlt a veszély. Szerencséjük volt. Rendszerint augusztusban támadt a
legtöbb tűzvész végig a kaliforniai parton, és különösen a völgyekben.
– Hogy van Ellen? – érdeklődött Caroline udvariasan Tom felesége után,
akivel egy osztályba jártak, és akit sohasem kedvelt.
– Boldogan él más feleségeként, és lett még két gyereke. Elváltunk,
körülbelül tíz éve. Gondolom, egy ideje nem jártál itthon.
– Tényleg nem – ismerte be Caroline.
– És veled mi van? Még együtt élsz a férjeddel?
E pillanatban érdekes kérdés volt, amire Caroline nem egykönnyen tudott
válaszolni. Habozása fel is tűnt Tomnak.
– Igen, azt hiszem – válaszolta végül Caroline. – Peter Marinban maradt,
én meg itt vagyok a nővéreimmel. – Ennél nem mondott többet, de a férfi
ennyiből is értette, hogy valami gond van, és bólintott.
 – Szerencsénk volt a széllel ma éjjel – mondta. – Nagyobb baj is lehetett
volna belőle, ha a lángokat felénk fújja a szél. De nem fordult meg,
szerencsére. Tavaly volt pár ennél sokkal rosszabb eset, egy hektáron
leégtek a házak és az egész Canyon Farm. – Caroline hallott erről Kate-től
csak már elfelejtette. Az ilyesmi minden évben aggodalommal töltötte el az
ittenieket, mert kevéssé lehetett védekezni ellene azon túl, hogy irtották a
bozótost, és villámgyorsan cselekedtek, ha a baj megtörtént. Még
beszélgettek, amikor odajött az egyik ember, és „parancsnokként" szólította
meg Tomot.
– Már te vagy a parancsnok? – mosolygott rá Caroline.
– Még szép! Most töltöttem be a negyvenet. Tizennyolc éves korom óta
szolgálok a tűzoltóságon. – Mint sokan, akikkel együtt jártak iskolába, de
még Gemma is, nem mentek egyetemre. – Azt tervezem, hogy tíz év múlva
nyugdíjba megyek, és saját céget alapítok. Már most is van egy kis
vállalkozásom. Három egyetemista gyerek mellett még száz évig fogok
dolgozni, hogy segítsek nekik visszafizetni a diákkölcsönt. Igaz is, fogadd
részvétemet apád halála miatt. A fiaink rögtön jöttek, de már nem volt mit
tenni. – Caroline bólintott, és megköszönte. Közben többen is odajöttek,
hogy szóljanak Tomnak. Egy csoportot ott hagytak a tűz helyszínén, és
most vissza akarták vinni a tűzoltóautókat az állomásra, hogy az emberek
pihenhessenek, és délután felválthassák azokat, akik a helyszínen figyelik,
nem csapnak-e újra fel a lángok. – Hív a kötelesség – mosolygott Caroline-
ra Tom. – Majd kereslek, ha egy darabig még itt leszel.
– A hónap végéig. – Tom megpaskolta Caroline karját, majd elindult az
emberei után, beszállt a legnagyobb tűzoltóautó sofőrfülkéjébe, és
elindultak. Elmenőben Tom integetett.
– Csak nem Tom McAvoy volt? – kérdezte Kate, Caroline pedig
bólintott. – Semmit sem változott a középiskola óta.
 – Elvált, van három egyetemista gyereke és egy, aki most érettségizett, és
házasodni készül. A fenébe, ettől olyan öregnek érzem magam!
– Itt a Völgyben van némi előnyük – felelte Kate. – Ő jött ki Dickie
Jacksonnal apáért. Muris, hogy milyen sokan, akiket ismerünk, ma is itt
élnek még. Ahogy én is – tette hozzá nevetve. Ekkor csatlakozott hozzájuk
Thad, és nem sokkal ezután a személyzet bőséges reggelit szolgált fel
mindenkinek az istállóban, amit körben állva, a tüzet kitárgyalva ettek meg.
Mindenki, mind a harmincöt munkás és az összes irodai dolgozó ott volt, és
jó étvággyal falatozott. Billy élvezte az izgalmat, bekapcsolódott a férfiak
beszélgetésébe, Morgan pedig a felszolgálásban segített. Gemma is odajött,
s ahogy megállt a nővérei mellett, rögtön meglátott három-négy férfit,
akikkel együtt járt iskolába.
– Mindenki, akikkel egy iskolába jártunk, végül a tűzoltóságon kötött ki?
– tette szóvá a dolgot.
– Vagy a farmokon dolgozik – felelte Kate.
– Mind azt mondták, hogy a feleségük nézi a műsoraimat.
– Ki kéne tennünk egy asztalt, aminél autogramot osztogathatsz – ugratta
Kate. Egy idő után visszamentek a házukba. Akkor már délelőtt tizenegy
óra volt, de még mindig lehetett egy kis füstszagot érezni a távolból.
Kate felment az emeletre zuhanyozni, majd kisvártatva Thad is beállt
mellé, amiből a végén szeretkezés lett. Vasárnap volt, senki sem ment
dolgozni. A napot takarítással és a lovak nyugtatgatásával töltötték, mert a
zaklatott éjszaka után idegesek voltak. Azt is ellenőrizni kellett, hogy a
trélerekről leszállva nem sérültek-e meg, de minden rendben volt velük.
Hat óra lett, mire a hosszú nap után fáradtan hazamentek. Thad a
kanapéra telepedve kinyújtóztatta a lábát, Kate pedig készített maguknak
valami vacsorát.
 – Jó, hogy az éjjel megérezted a füstszagot. Én csak akkor éreztem,
amikor már kint voltunk -mondta, és Thad mellé leülve odanyújtott neki
egy tányért. Abból, amit talált, egy pulykás, sajtos, paradicsomos
szendvicset állított össze, de mást nem is nagyon kívántak volna.

Másnapra a farmon az élet visszatért a normális kerékvágásba, de egy

tűzoltóosztag még a helyszínen maradt, hogy figyelje, nem izzik-e fel újból
a parázs. Caroline meglepődött, amikor Tom McAvoy felhívta. A
nagyirodában hagyott neki üzenetet, Caroline pedig aznap este visszahívta.
– Jó volt látni téged tegnap, Caro – mondta a férfi csevegő stílusban. –
Kicsit sem változtál.
– Bár így lenne – felelte Caroline mosolyogva. Felidézte, milyen volt
Tom a középiskolában. Ő sem változott sokat, majdnem olyan vonzó volt,
csak ritkább lett a haja. Nagy mélák ember lett belőle.
– Eljönnél velem holnap este vacsorázni? – kérdezte Tom.
– Szívesen.
– Szuper. Hétkor érted megyek.
Caroline másnap elmesélte a dolgot Gemmának, aki persze ugratta vele.
– Vissza a régi pasikhoz?
– Én férjnél vagyok, neki meg van egy szekérderéknyi gyereke – nézett
kicsit megróvóan Caroline a nővérére. Az igazat megvallva maga sem
tudta, mennyire van férjnél e pillanatban. Peterrel már beszéltek néha
telefonon, de ezek a beszélgetések elég kényelmetlenül zajlottak, és nem
érintették a fontos kérdéseket. De legalább már felhívta őt, és bölcsebb
dolognak tűnt, ha ezeket majd csak akkor hozza szóba, amikor visszatértek
a városba, és személyesen találkoznak. Volt egy olyan érzése, hogy ő maga
kergette Pétért Veronica Ashton karjaiba. De ha így volt, azzal, hogy
hagyta, hadd legyen a férje együtt a lánnyal, nem változott semmi.
 Este hétkor Tom a parancsnoki autójával jött érte. Azt mondta, egyenesen
munkából jött, de Caroline sejtette, hogy imponálni akar neki. Jó érzés volt
beszállni mellé, és Tom útközben bemutatta, hogyan működik a sziréna és a
villogó lámpa. Ugyanabba az olcsó kis étterembe mentek, ahova
diákkorukban jártak. Most is ugyanazon a helyen volt, a két idős pincérnő
megismerte Caroline-t. Az egész olyan érzést keltett benne, mintha megállt
volna az idő. Tom elárulta, hogy azóta is rendszeresen jár ide enni.
– Na és te mit csináltál az elmúlt húsz évben? -kérdezte. Caroline egyszer
futott össze vele véletlenül, de akkor nem nagyon beszélgettek. Tom az
ikreket vitte, a felesége egy totyogót vezetett kézen fogva, és várandós volt.
Caroline akkor sajnálta őt. Amikor elment San Franciscóba, pontosan ez
elől az élet elől menekült.
– Nem sokat. Férjhez mentem, lett két gyerekem – válaszolta, aztán
beszélt az ifjúsági könyveiről, amit Tom érdekesnek talált. Megkérdezte,
mivel foglalkozik a férje, mire Caroline azt felelte, hogy részvénytőkés.
– Nagymenő, mi?
– Nem igazán. Hogy őszinte legyek, azt hiszem, most éppen külön élünk-
próbált Caroline lezsernek mutatkozni.
– De nem vagy benne biztos? – kérdezte Tom zavartan. – Amikor a
feleségem közölte velem, hogy el akar válni, hidd el, én biztos voltam a
dologban. Egy serpenyőt vágott a fejemhez – idézte fel nevetve a jelenetet.
– Megcsaltad? – kérdezte Caroline kíváncsian.
– Nem, rendszeresen háromnapos műszakokat vállaltam az állomáson,
hogy elszökjek a gyerekek elől, és pókerezhessek a fiúkkal. Egy csomó
pénzt vesztettem, és ettől berágott. Azóta megjavultam. Már nem
kockáztatom a pókert. Kell a pénz a kölykökre. Ó meg hozzáment a
parancsnokomhoz, aki visszavonult, és egy jól menő
riasztóberendezésvállalkozást működtet. – Kisstílű élet volt ez, az emberek
hajtottak a pénzért. Az ilyen sorsokról hallva Caroline régen csapdába
esettnek érezte magát, és elfogta a félelem, hogy rá is ez vár. Ma már nem
ijesztette meg, de szomorúnak érezte ezt a fajta életet. A régiek közül
senkinek sem sikerült kiszabadulnia a Völgyből. Tom régen okos fiú volt.
Futballista ösztöndíjjal egyetemre szeretett volna menni, de teherbe ejtette a
barátnőjét, és végül egyetem helyett megházasodott.
– Ez neked most nagyon kis városnak tűnik – mondta Tom, mintha
olvasna a gondolataiban. – Emlékszem, mennyire el akartál menni innen.
Örülsz, hogy elmentél?
– Egy hónappal ezelőttig örültem neki, de most nem vagyok biztos
benne. A dolgok bárhol jól alakulhatnak, és olyan is van, hogy sehol sem
jönnek össze. Szeretek San Franciscóban élni, de á házasságom épp
fejtetőre állt. Lehet, hogy elválunk -mondta egy sóhajjal.
– Túl fogod élni, Caro. Nyerő típus vagy. Mindig is az voltál. Ha nem ő a
neked való férj, találsz majd egy nála jobbat. Ha boldogtalan vagy mellette,
nem éri meg vele maradnod. Ellen és én sohasem passzoltunk egymáshoz.
Ő sok gyereket akart, meg is kapta őket, utánam még kettőt. De mihelyt a
gyerekek megszülettek, én már nem érdekeltem. Van benne valami fura
becsvágy, de közben sohasem akart elmenni innen. Most nagyon büszke,
hogy hozzáment a riasztóberendezéseket forgalmazó cég tulajdonosához,
aki mellesleg nyugalmazott tűzoltóparancsnok. Lássuk be, a való világban
milyen pimf dolog ez. És nézd a te férjedet. Nagyszerű, hogy ő egy menő
részvénytőkés, de ha boldogtalan vagy mellette, akkor mit számít?
Tom nagyon gyakorlatiasan nézte a dolgokat, amit Caroline mindig is
szeretett benne, és ebben most sem változott. Ráadásul negyvenévesen is
remek formában lévő, jóképű fickó volt. Ma is elment volna futballistának.
Caroline azonban nem tudta elképzelni magát egy hozzá hasonló férfi
mellett. Akármilyen helyes pasi volt, egyszerűen nem illett hozzá. Neki az
otthoni fiúktól nagyon különböző valaki kellett, olyan, mint Peter.
– Megcsalt – árulta el.
– Idióta. Sokszor gondoltam rád, amikor elvettem Ellent. Örökké rinyált,
amiért nem kerestem eleget, és meg mernék esküdni, hogy már akkor
lefeküdt a parancsnokommal, amikor még együtt voltunk. Kinek hiányzik
ez? Rengeteg rendes ember szaladgál a világban, csak meg kell találnod
köztük azt az egyet.
Caroline egyetértőn bólintott, de már nem volt biztos abban, hogy Peter
az az egy.
– Nem lesz könnyű újra randevúkra járni. Azt hittem, egy életre be
vagyok biztosítva.
– Mind azt hisszük. De jó is tud lenni. Én az elmúlt tíz évben facérként
kifejezetten élveztem a randizgatást, mert annak idején kimaradtam belőle.
Harminc-harmincöt éves koromig nyugodtan elszórakozhattam volna,
ráértem volna utána megnősülni. Ehelyett tizennyolc évesen megnősültem,
harmincévesen elváltam, és most élem a világomat. – Caroline jót nevetett,
de igazat adott Tomnak. – Leszel te még boldog, ha el is válsz, Caro, csak
adj magadnak időt. Eleinte nehéz, főleg ha gyerekek is vannak, de aztán
megismersz rendes embereket, és újra kezded jól érezni magad a bőrödben.
Caroline hálás volt Tom szavaiért, érezte, hogy most segít a tanácsával.
Máris elviselhetőbbnek találta a jövőt, és nem tűnt akkora tragédiának az,
ami vele történt.
– Próbáld ki az online randizást. Kicsit olyan, mint a szerencsejáték. Az
ember nem tudja, milyen lapot fog húzni. – Ezen Caroline-nak megint
nevetnie kellett; nem tudta elképzelni magáról, hogy a neten keres partnert,
noha több ismerőse kipróbálta már. Abban a hitben élt, hogy végleg révbe
ért Peter mellett. De Tomnak igaza volt, most újra elölről kell kezdenie. Ez
zavarba ejtette. Szerette Pétért, hiányzott neki, de valahányszor rá gondolt,
eszébe jutottak az éjjeliszekrényében talált fotók, és ettől megint dühös és
szomorú lett. Peter megcsúfolta a köztük lévő szent bizalmat, és összetörte
a szívét. Fogalma sem volt, merre tovább, s hogy el akar-e válni.
Sokáig beszélgettek a vacsoraasztal mellett, aztán Tom hazavitte
Caroline-t.
– Szívesen találkoznék veled újra, Caro, ha te is úgy gondolod. Én
lehetnék a nyári kalandod, amíg itt vagy – ajánlotta fel.
– Nem hiszem, hogy most épp erre lenne szükségem, de köszönöm, Tom
– nevetett Caroline.
– Nem akarom tovább bonyolítani a már most is elég bonyolult életemet.
Mielőtt kalandot keresnék vagy randizni kezdenék, rendeznem kell
magamban, mi legyen a házasságommal, mit akarok tenni tulajdonképpen.
Nem szeretném felforgatni a te életedet is, vagy megcsalni Pétért, hátha újra
összejövünk. De mint jó barátok, benne vagyok egy újabb ilyen vacsorában.
– Világos beszéd. Te mindig egyenes voltál, Caro. Csodálom benned ezt.
Veled kellett volna maradnom. – Caroline sohasem csalta meg, sem Pétért,
sem senkit, akivel együtt járt.
– Dehogy kellett volna – mosolygott Caroline. – Jól tetted, amit tettél.
Biztosan nagyszerű gyerekeid vannak. – Minden eddiginél biztosabb volt
abban, hogy nem tudott volna itt élni. A Völgy már akkor is szűk volt neki.
Tom azonban rendes fiú volt, szép emlékként őrizte őt az ifjúságából. De el
sem tudta képzelni, hogy számára valaha több is lehetne ennél.
– Majd felhívlak-ígérte Tom, de Caroline hitte is, nem is. Gyanította,
hogy le akart feküdni vele. Ő viszont soha, az egyetemen sem járt egyszerre
több fiúval. Gemma igen, de ő soha. Komoly lány volt, akárcsak Kate.
Arcon csókolta Tomot, még egyszer megköszönte a vacsorát, aztán
kiszállt a kocsiból, és besétált a házba. Billy és Morgan tévéztek, amikor
belépett a nappaliba.
– Ki volt ez? – Hallották, amint elhajt egy autó. – Egy régi barátom még
a középiskolából.
A dolog nem tűnt számukra érdekesnek, ezért nem kérdezősködtek
tovább. De jó volt mozaikszerűen újra látnia az életét. Újra örülhetett
annak, hogy elment innen. A völgybeli élet nem volt neki való, akármilyen
csinosnak és jóképűnek látta Tom McAvoyt. Már a középiskolában kinőtte
őt, és ez azóta sem változott. Most Péterről kellett eldöntenie, hogy őt is
kinőtte-e. Azelőtt nem gondolt ilyesmire, de így alakult.
Újra tudná-e kezdeni Peterrel, tudna-e megint bízni benne, vagy számára
ennek á házasságnak vége, és ideje továbblépnie? Egyáltalán szereti-e még
őt, vagy a férje megölte az iránta érzett szerelmét? Már ebben sem volt
biztos. Remélte, hogy tudni fogja, ha majd újra találkoznak. Addig úgy
érezte, mintha az űrben lebegne.
 Tizenkettedik fejezet

Augusztus vége fordulópontot jelentett mindannyiuk életében. Az elmúlt

négy hónap során, apjuk halálától kezdve, nagy változások zajlottak le.
Thad és Kate a közös jövőjüket tervezgették, együtt akartak új utakat
felfedezni és új ötleteket megvalósítani a gazdaságban. Thad aláírta a
papírokat, és kifizette Gemmának a birtokrésze árát. Ez óriási változást
hozott mindkettőjük számára. Minden nappal közelebb kerültek egymáshoz,
és izgalommal várták a jövőt.
Gemma bérlőjének a munka ünnepe hétvégéjén kellett kiköltöznie a
házból, de még nem tett ajánlatot. Állítása szerint beleszeretett a házba, de a
megvásárlása nagy pénzügyi elkötelezettséggel járt. Gemma Thad pénzéből
nagyrészt kifizette az adósságait, már csak apróságok maradtak. Tudta,
hogy mostantól felül kell vizsgálnia az életstílusát, és jelentős
változtatásokat kell végrehajtania. Életében először nem tudott, és nem is
akart egyik gázsitól a másikig élni. Soha nem volt félretett pénze, de most
szerette volna, nehogy még egyszer a padlón találja magát. Nem akart többé
így élni.
Csaknem három hónappal a sorozat befejezése után még mindig nem volt
munkája. Jerry, az ügynöke nem vonta vissza az ígéretét, miszerint az új brit
sorozat komoly lehetőséget tartogat számára, de még nem keresték meg, és
Gemma nem tudta, lesz-e ebből a dologból valami vagy sem. Biztosra nem
vehette, de még nagy valószínűséggel bekövetkezőnek sem. Az is lehet,
hogy ez a vonat elmegy mellette. Gyakran előfordult a tévésorozatoknál és
a játékfilmeknél, hogy a meghallgatás után tökéletesnek mondtak valakit a
szerepre, és megígérték, hogy hamarosan megkeresik, aztán nem keresték,
és az egészből semmi sem lett. Hollywoodban naponta mentek füstbe szép
remények, ahogy júniusban Gemma reményeivel is megtörtént.
A munka ünnepe utáni napon visszament Los Angelesbe, és őt magát is
meglepte, milyen szomorúság fogja el, amiért el kell hagynia a farmot.
Sokkal inkább, mint amikor tizennyolc évesen, az érettségi után ment el. A
farm, ahol együtt lehetett a testvéreivel, és a Völgy csendjében és
békességében önmagára találhatott, egy nyáron át biztos menedéket
nyújtott. Most eszmélt rá, hogy évekig menekült, mindenféle háttérzajjal
elnyomta és felülírta a belülről jövő hangokat, menekült a kora, a
kötelességei és a késztetés elől, hogy gondoljon a jövőre is. Ezekről hallani
sem akart.
Apja próbálta figyelmeztetni, de közben tetszett neki, hogy Gemma sztár,
és büszke volt rá. A lánya dicsőségében sütkérezve valahogy ő is
fontosabbnak, sőt jóképűbbnek érezte magát. Úgy gondolta, a sztároknak
nem kell felelősségteljesnek lenniük, nekik nem muszáj minden pillanatban
felnőttként viselkedniük. Nekik munka közben csillogniuk kell, jól mutatni
a kamera előtt, és ismerniük kell a szövegüket. Gemma mindebben
tökéletesen teljesített, de tíz éven át lezseren vette a dolgokat, osztogatta az
autogramokat, a producerek elkényeztették, a közönség imádta, az apja
hencegett vele, s ő mindezt természetesnek vette.
Nehéz is lett volna másképp tennie. Gyakrabban kellett volna
szembenéznie önmagával. Kétségei voltak, hogy tisztában volt-e egyáltalán
a valósággal. Az elmúlt tíz évben senkivel sem volt szoros kapcsolata, nem
lettek barátai. Felszínes dolgok, külsőségek töltötték ki az életét.
Amikor visszakapta, bejárta a házát, és jó érzés töltötte el, amiért újra itt
lehet. Tágas volt és gyönyörű, elegáns és mutatós, minden bútor ott volt,
ahol lennie kellett, a műtárgyak szépek voltak és drágák. Nem tudott betelni
vele, hogy itt van, hogy gyönyörködhet a kilátásban. Csak éppen nem volt
szüksége rá, senkit sem érdekelt, hogy ott lakik. Nem volt kivel
megosztania. Egy hatalmas ház, aminek a fenntartása rengeteg pénzbe
kerül, miközben nincs bevétele. De még ha kapna is szerepet egy újabb
nagyszabású sorozatban, tényleg érdemes tovább is így élnie, és azért
dolgoznia, hogy fizethesse a jelzálogkölcsönt? Most már bánta, hogy nem
egy kisebb és könnyebben fenntartható házat vásárolt. A sorozat
megszűnése óta púp volt a hátán, és súlyos terhet jelentett.
Los Angelesbe visszatérve máris hiányoztak a testvérei, az, hogy nap
mint nap láthatta Kátéét és Caroline-t, hiányoztak a nagy séták és a közös
biciklizések. Hiányzott az unokahúga és az unokaöccse, hogy mindig
tudhatta, mi van velük. Rávette a testvéreit, hogy menjenek el vele a
körömszalonba, ahogy ő mondta, hadd kapjon az életük egy kis
„csillogást". Kate életében először manikűröztetett.
Hiányoztak neki a komoly beszélgetéseik is arról, hogy milyen jövő vár
rájuk. Egyszeriben mindhármuk élete fordulóponthoz vagy válaszúthoz
érkezett, Caroline nem tudta, mit kezdjen a házasságával, és aggódott a
gyerekeiért. Többször is megkérdezték, el fognak-e válni, amire
becsületesen azt felelte, hogy nem tudja. A gyerekek jobban kezelték a
helyzetet, mint gondolta, de a család nem maradhatott a végtelenségig
bizonytalanságban.
Caroline számára apjuk a múlt kísértete, afféle mumus volt, akitől félt, és
aki elől menekült. Gemma ezzel szemben mindig tudta, hogy ha bajban
van, apjához bátran fordulhat. De ő már nem volt, Gemma sem lehetett
többé „apuci kislánya", mostantól magára volt utalva.
Ami Kate-et illeti, ő jól boldogult. Apjuk elnyomta, éveken át háttérbe
szorította, Kate friss, új, modern elgondolásai helyett a saját ötleteit
valósította meg, arra utalva, hogy minden jobb, amit ő csinál, Kate nem
tudna a maga erejéből helytállni a gazdaságban. Most viszont önállóan
kellett helytállnia. Nagy tervei voltak a gazdasággal, és tudta, , hogy ezek
megvalósítása az apjuk nélkül egészen másképp alakul majd. Thad partner
volt, és nem akart hatalmaskodni felette, mint az apja.
JT a viselkedésével azt üzente Kate-nek, hogy nincs meg benne az, ami
megvan egy férfiban, és nélküle kudarcot vallana. Kate sokat töprengett
azon, hogy egyetlen ember hogy lehet annyira különböző hármuk számára.
Átvette az uralmat az életük felett, megpróbált helyettük dönteni
mindenben, eltitkolta előlük az anyjukat, és hazudott nekik.
Majdnem sikerült tönkretennie Scarlett életét, aki huszonhárom éves kori
ártatlanságával tökéletesen együttműködött vele ebben. Attól kezdve ő
irányította, vagy legalábbis próbálta irányítani a lányai életét. Gemmának és
Caroline-nak el kellett menekülniük tőle, hogy levegőhöz jussanak, Kate
pedig évek óta nem lélegezhetett szabadon, mert apja mindig ott állt felette,
félelmet keltve benne, és megkérdőjelezve a döntéseit.
Most, hogy JT már nem élt, mindhárman bizonyos értelemben szabaddá
váltak. Amíg élt, mindig ott állt a háttérben, hol megmentőként, amikor úgy
akarta, hol tetteik ítélőbírájaként, a fejükben megszólaló hangként,
mehettek bárhová, futhattak bármilyen messzire. Apjuk elől nem volt
menekvés, és most, hogy hirtelen meghalt, csak a saját hangjukat hallották,
az övét nem. Végre kezdtek mindhárman felnőtté válni, ami eleinte nagyon
ijesztő érzés volt. Szinte afféle próbának tűnt, hogy Gemma karrierje
megfeneklett, elfogyott a pénze, hogy Caroline házassága zátonyra futott,
Kate életében pedig végre, tizenkét év után először, megjelent egy férfi, aki
szereti őt. Mindezeknek épp ideje volt mindhármuk életében, és az apjuk
halála óta eltelt hónapok alatt megtanulták a kezükbe venni a sorsukat.

Gemma a hazaérkezését követő reggelen felhívta Jerryt, hogy

megkérdezze, szerzett-e valami munkát számára, de a válasz nemleges volt.
 – Még mindig semmi? Hogy lehet az? Három hónapja vége a
sorozatomnak, és azóta összesen egy meghallgatást tudtál szerezni egy
vámpírmozihoz, egy hangalámondást egy rajzfilmbeli boszorkányhoz, és
hat reklámfilmet, amikhez végül nem kellettem. – De mindketten tudták az
okát. Gemma már nem alakíthatott hitelesen szende fiatal lányokat, de még
harmincasokat sem. Pályája új szakaszába lépett, a középkorú
színésznőkébe, és egyszerűen nem keresték. Hogy a pokolba történt ez?
Annak idején együtt öregedett a sorozattal, és most, hogy annak vége lett,
ott maradt a parton, és nézte, ahogy a hajó elúszik. – Valaminek lennie kell
– mondta panaszos hangon.
Egész nyáron nyaggatta Jerryt, még akkor is, amikor Dél-
Franciaországban nyaralt, ahová azelőtt Gemma is eljárt, de már nem
engedhette volna meg magának a Hotel du Cap árait. Minden fényűzés és
könnyelmű kiruccanás fölöslegesnek és elvetendőnek minősült. Munkára
volt szüksége, két kézzel megragadható munkára, amiből ki tudja fizetni a
számláit. Mit számított most a sztárság? A sztárságnak vége volt, legalábbis
ő úgy érezte.

– Lesz valami – állította Jerry teljes bizonyossággal. – Csak még nem jött
el. Te nagy név vagy, meg fognak keresni egy remek szereppel, csak az a
projekt még nem állt össze. Ha összeáll, előkerül a te neved is.
– Bárcsak olyan optimista lennék, mint te!
– Csinálj valamit – tanácsolta Jerry. – Járj el a konditerembe, keress
valami hobbit, vegyél egy kutyát, feküdj le valakivel. Foglald el magad.
– Azon gondolkozom, hogy eladom a házam -felelte Gemma komor
hangon.
 – Helyes. Vegyél egy újat. Tapétázd ki. Vásárolj cuccokat. Járjad az
üzleteket.
– Épp emiatt kerültem ebbe a helyzetbe. Ha a következő húsz évben
naponta hatszor öltözöm át, akkor sem tudom minden ruhámat felvenni. A
bejárónőmnek több pénze van a bankban, mint nekem volt, amikor
megszűnt a sorozat.
A történet ismerős volt Jerry számára. A színészek többsége így élt.
Elkezdték játszani az életben is a szerepüket, és felültek a
médiafelhajtásnak. Úgy éltek, mint egyes kis országok királyainak vagy
diktátorainak a családtagjai, miközben nem volt meg hozzá a hátterük.
Gemma esete nem volt szokatlan. Luxusautók, házak, műtárgyak, ékszerek
sűrűn cseréltek gazdát, hogy kihúzzák tulajdonosaikat a bajból. És ha jött
egy új főszerep, elfelejtették, hogy egy napon annak is vége lesz, és
kezdődött minden elölről. Kevesen fogták fel a valóságot, és nem tudták,
hogyan boldoguljanak a való életben.
A kapcsolataiknak olyan gyorsan lett vége, mint a filmjeiknek. Nagyon
kevesen álltak két lábbal a földön. Gemma sem volt más, sem jobb, sem
rosszabb nem volt, mint Jerry más ügyfelei, csak ő azok közé tartozott,
akiknek volt tehetségük. A legtöbbje csupán a szépségével dicsekedhetett,
amit viszont tönkretett a sok plasztikázással, amikor még telt rá az időből és
a pénzből. Jerry egyik híres kliense a nyáron halt bele abba a fertőzésbe,
amely félév alatt a negyedik zsírleszívás után lépett fel a szervezetében. Az
orvosa ellen már folyt a nyomozás. És egy másik évi egymillió dollár
házastársi támogatást akart, hogy legyen miből fizetnie a plasztikai sebészt.
Minden ügyfele kicsit őrült volt, de Jerry szerette őket. Gemmához is
igyekezett gyengéd lenni. Tudta, milyen páni félelemben él, és próbálta
türelemre inteni.
 – Csak ne csináltass semmit az arcoddal, amíg a nagy szerepre vársz.
Valahányszor egy pangás után aláírok valaki nevében egy remek munkát, az
illető megjelenik egy vadonatúj arccal, és a producerek nem ismernek rá
arra, akit szerződtettek, de még a közönség sem ismeri fel. – Mindketten
tudták, hogy az ilyesmi sűrűn előfordul, emlékeztek színészekre és
színésznőkre, akik egy kihagyás után elváltozott arccal jelentek meg. – Úgy
vagy tökéletes, ahogy most vagy. Maradj meg ilyennek. – Jerry többnyire
szárazdajkának vagy pszichiáternek, vagy inkább e kettő kombinációjának
érezte magát. – Legyen viszonyod valakivel, annak nagy reklámértéke van
– tanácsolta. – Tegyél tönkre egy házasságot. – Viccelt, de az ügyfelei
rendszeresen alkalmazták ezt a taktikát. – Mit szólnál egy fiatal sráchoz? A
nők imádnak ilyesmiről olvasni. Reményt ad nekik.
– Én csak dolgozni akarok, Jerry, nem érdekel sem az arcfelvarrás, sem a
pasizás.
– Akkor pályát tévesztettél. – Az egyik legnagyobb sztár kliense
kolostorba vonult, apáca lett, és amikor felbontotta a sokrészes sorozatra
kötött szerződését, Jerry egy rakás pénzt vesztett. A producerek beperelték
a színésznővel együtt őt is, és megnyerték a pert.
Gemma továbbra is a Jerry által emlegetett brit sorozatban reménykedett,
de még nem kezdték el a meghallgatásokat, és Jerry nem tudta, mikor
akarják elkezdeni.
Miután letette a telefont, Gemma elment a spinning órára. A várakozás
ideje alatt legalább formában akarta tartani magát. A nyáron biciklivel
bejárták az egész Völgyet az unokahúgával, és örömmel állapította meg,
hogy bírja az iramot egy tizenöt éves kamasz lánnyal, sőt néha még le is
tudta hagyni őt. Visszamehetett volna a Völgybe, de úgy gondolta, a
szeptembert L. A.-ben kellene töltenie, hogy lássák, és ne feledkezzenek
meg róla, amikor majd elkezdik a jövő évi sorozatokhoz a
szereplőválogatást. Csakhogy már most hiányzott neki a Völgy. Újdonság
volt számára ez az érzés.

Caroline és a gyerekek pár nappal a munka ünnepi hétvége előtt utaztak

vissza Marin megyébe. A gyerekeket fel kellett készíteni a kedden kezdődő
iskolára. Billy a rövidnadrágjain, a strandpapucsán és a túlméretezett pólóin
kívül mindenét kinőtte, Morgan pedig közölte, hogy nincs mit hordania az
iskolában. Ráadásul be kellett szerezni az ilyenkor szokásos felszerelést,
tollakat és füzeteket, Billynek egy új hátizsákot, rajta a legújabb szuperhős
képével. Kesernyés érzés volt abban a tudatban hazamenni, hogy Peter nem
lesz ott. Június vége óta egyikük sem járt a házban, legalábbis Peter ezt
állította. Az első percben, amikor beléptek az ajtón, mellbe vágta őket az
üres ház csendje. Caroline tudta, tovább nem térhet ki a valóság elől.
– Na és apa mikor jön vissza? – kérdezte Billy már az első este, amikor
Caroline kivett a fagyasztóból egy pizzát, és megsütötte. A gyerek kérdése
hideg zuhanyként érte.
– Anya nem tudja – mordult rá Morgan. – Ne kérdezd őt!
– A nővérednek igaza van – felelte Caroline elcsigázottan. Hat órája
érkeztek haza, de már ki volt merülve, és valahányszor belépett a
hálószobájukba, eszébe jutottak a két hónapja itt talált tárgyak. Ez a tudat
megmérgezte a szoba levegőjét. Azóta megváltozott az életük, és talán nem
is lesz többé olyan, mint régen. A farmon könnyebb volt bátornak és kicsit
lezsernek lenni, különböző megoldásokon gondolkodni, vajon melyik lenne
jó. Eddig egyik sem tűnt annak. Rögtön elválni végletes lépés lett volna,
újra együtt élni pedig lehetetlen.
Nem tehettek úgy, mintha a dolog nem történt volna meg, ő képtelen volt
elfelejteni, és már nem söpörhette a szőnyeg alá sem.
Egy-két, vagy akár tíz éve talán még meg tudta volna tenni, de most
szembe akart nézni vele, hogy meghozhassa a mindnyájuk számára
megfelelő döntést. Tudta, hogy a helyzet előbb-utóbb a gyerekektől is
áldozatokat fog követelni. Eddig jól viselték a dolgot.
Peter aznap este felhívta, és azt javasolta, hogy -másnap, amikor a
gyerekek elkezdik az iskolát, ebédeljenek együtt. Tudta, hogy Caroline
akkor szabad lesz, véget ér az iskolakezdést megelőző üzletről üzletre
rohangálás, a többi anyával való lázas egyeztetés, hogy ki mikor hova viszi
a gyerekeket.
– Hogy vágy? – kérdezte, mintha Caroline egy évek óta nem látott barátja
lenne. Az idő eltávolította őket egymástól. Caroline életében felbukkantak
rég nem látott arcok a múltból. Santa Ynezben egyre-másra összefutott
velük. Most Peter is egy arccá vált a múltból, csak éppen még házasok
voltak, és Caroline úgy gondolta, még szereti Pétért, vagy azt, aki volt.
Hogy most kicsoda, nem tudhatta biztosan, és azt sem, hogy ezt a mostani
Pétért szereti-e. A gyerekek vele töltötték a szombat estét és a vasárnapot,
de amikor értük jött, Caroline elment otthonról, úgyhogy nem találkoztak.
Két hónap alatt Peter mindössze egy hétvégén látta a gyerekeket, azt
mondta, ezalatt végig dolgozott. Thad vitte el őket Santa Barbarába, ahol
apjukkal találkoztak, és sofőrrel jöttek vissza, Caroline tehát június vége óta
egyszer sem látta Pétért. Most nem kerülheti el. Egyikük sem. A
végtelenségig nem kerülhetik el egymást. Még nem hívta vissza az
ügyvédet. Nem tudott mit mondani neki. Előbb Peterrel akart beszélni,
találkozni vele, hogy kiderüljön, hogyan érez iránta, és csak aztán dönteni a
válásról.
– Jól vagyok. És te? – kérdezett vissza udvariasan.
– Rendben vagyok, csak furcsa, hogy nem vagyok veled és á gyerekekkel
– felelte Peter szomorúan, de az volt megtalálni az éjjeliszekrényében a
péniszéről és a barátnője vaginájáról készült fotókat is. Mindig erre gondolt,
valahányszor Peter az eszébe jutott, és tudva, hogy mi zajlott ott, utálta a
hálószobájukat. Még most is olyan volt, mintha csak pár napja fedezte
volna fel. A két hónap alatt nem homályosult el az emlék. Elég volt
meghallania a hangját, újra előtte volt az a nap. Tudta, hogy Peter a
belvárosban vett ki lakást egy olyan házban, amelyben a szóbeszéd szerint
válófélben lévő férfiak laktak, és párok jártak pásztorórára. Caroline nem
tudta, Peter melyik csoportba tartozik. Nem tudta, tart-e még a viszony
vagy sem, ami nem volt mindegy.
Megbeszélték, hogy egy Peter irodája közelében lévő étteremben
ebédelnek. A hely zajosabb volt, mintsem Caroline kedvére való lett volna,
ha a jö-vőjükre vonatkozó komoly beszélgetésre készülnének. Egy
diszkrétebb, csendesebb étterem azonban megijesztette volna. Nem érezte
késznek magát egy elmélyült beszélgetésre, dühös veszekedésre nem
vágyott, és sírni sem szeretett volna nyilvános helyen. Akkor már jobb volt
a zaj. Talán akkor majd nem hallja meg, ha Peter közli vele, hogy válni
akar, és elveszi Veronica Ashtont. Félt attól, amit Peter mondani fog,
ugyanakkor kíváncsi volt rá.
Az első tanítási napon elvitte mindkét gyereket a saját iskolájába, aztán
hazament, hogy átöltözzön a férjével megbeszélt ebédhez. Nem tudta, mit
vegyen fel. Dögösét nem, az nevetséges és szánalmas lenne. Ünnepit.
Kivett a szekrényből egy kosztümöt, ami két éve nem volt rajta, és úgy
nézett ki benne, mintha bíróságra vagy temetésre menne, ezért is vette,
amikor meghalt egy barátnője anyja. A sportos túl lezsernek tűnt, a farmer
szóba sem jöhetett. Benézett Morgan szekrényébe is, mert néha már
cserélgették a holmijaikat, de azokban meg azt a látszatot keltené, mintha
versenyezni akarna Peter huszonéves barátnőjével.
Végül egy fekete szoknya és fehér pulóver mellett döntött, és a szekrény
aljából kihúzott egy pár tűsarkú cipőt. Szőke haját lófarokba kötötte,
kifestette a szemét és a száját. Barnára volt sülve, és jól akart kinézni; nem
úgy, mintha el akarná csábítani Pétért, mert nem akarja, csak annyira, hogy
amikor közli vele, hogy elválik, a férje érezzen némi megbánást, amiért
tönkretette a házasságukat.
Ettől a gondolattól felkavarodott a gyomra, és tízperces késéssel érkezett
az étterembe, mert a legközelebbi mélygarázs tele volt, és onnan, ahol le
tudta tenni a kocsit, öt sarkot kellett gyalogolnia az étteremig.
– Sajnálom, hogy elkéstem. – Ez volt az első, amit Peternek mondott,
miután két hónapja nem látta őt. Öltöny és világoskék ing volt rajta, ebből
Caroline arra következtetett, hogy megbeszélései lehettek délelőtt. Habár
ezek miatt nem szokott nyakkendőt kötni, legfeljebb ha olyan klienssel
találkozott, aki egyenesen New Yorkból repült ide. Caroline ismerte a férje
napjainak megszokott rendjét, ahogy Peter is ismerte az övét, és most arra is
rájött, hogy ez más, mint azok az emberek, akikkel Santa Ynezben
összefutott, akiket az érdekelt, hogy mit csinált az elmúlt húsz évben. Peter
két hónap alatt idegenné vált, de körülötte minden ismerős maradt.
Az asztalnál várt rá, és Bloody Maryt ivott. Rendesen nem szokott
ebédnél alkoholt inni. Idegesnek látszott, és Caroline is az volt. De nem
úgy, mint egy első randevún. Inkább az utolsónak érezték, és mindketten azt
akarták, hogy jó legyen.
Amíg nem rendeltek, főleg a gyerekekről beszélgettek. Caroline
elmesélte, milyen jól megy már nekik a lovaglás. Peter marhasültet rendelt,
Caroline csirkés salátát, amiről sejtette, hogy nem tudja megenni, és csak
tologatta a villájával körben a tányér pereme felé. Peter megjegyezte, hogy
Billy nagyot nőtt a nyáron, és megkérdezte, elintézte-e Caroline, hogy
Morgannek matekból legyen továbbra is különtanára. Elintézte. Caroline
visszatalált a megszokott mintaanya szerepkörébe, ha már a tökéletes
feleség szerepében megbukott. Ha nem bukott volna meg, Peter nem aludt
volna huszonhárom évesekkel a hálószobájukban.
 Az ebéd felénél jártak, amikor óvatosan megpendítették a témát. Caroline
azóta rettegett ettől, amióta megérkezett, de ezért ebédeltek együtt egy
forgalmas belvárosi étteremben, és Peter este nem fog hazajönni hozzá.
– Szóval, mi legyen velünk, Caro? Még három hétig enyém a lakás, amit
kivettem, tudnom kell, mit csináljak. – Ez a kérdés? A lakás? Mi lesz az
életükkel? Az ő szívével? A gyerekeikkel? A jövőjükkel? Már az
következik, hogy osztozkodniuk kell a könyveken, a bútorokon, a
sportszereiken? El kell dönteniük, hogy kié legyen a kanapé?
– Nem tudom. Nem vagyok biztos benne. Szerinted? – Határozottabban
szeretett volna beszélni, de olyan erősen vert a szíve, hogy szinte hallotta,
és biztos volt benne, hogy Peter is hallja.
A férje sóhajtva nézett rá, és látni lehetett, hogy egyszeriben leereszt,
mint egy kilyukadt léggömb. Nem az a magabiztos, nagyképű, erős ember
volt, az ő embere, akire emlékezett. Most azt is észrevette, hogy a nyáron
lefogyott, és Peter ugyanezt látta rajta is. Caroline fitt volt, napbarnított
bőre csak úgy ragyogott. Amikor meglátta, nem mert bókolni neki, hogy
milyen klasszul néz ki.
– Azt hiszem, két hónappal ezelőtt kicsit megbolondultam. Valamiféle
kapuzárási pánik törhetett rám. Talán megijedtem az öregedéstől. Nem
találok mentséget arra, amit tettem. Nem tudom, képes leszel-e
megbocsátani nekem, vagy ezzel végérvényesen elrontottam mindent.
Remélem, hogy nem, de azért sem hibáztatnálak téged.
Caroline még sohasem hallotta Pétért ilyen alázatosan és bűnbánóan
beszélni.
– Érdekes, amit mondasz – felelte kissé csípősen, mire Peter zavartan
nézett rá, érthető módon.
– Tudod, hogy értem. Válni akarsz?
 – Hogy akarok-e? Nem. Hogy kell-e? Talán. Még nem vagyok biztos
abban, hogy túl tudom tenni magam az egészen. Szeretném, de nem tudom
kiverni a fejemből. Nem tudok úgy bemenni a hálószobába, hogy ne fogjon
el a hányinger. Összetörted a szívemet – mondta könnyes szemmel, és
küzdenie kellett, hogy el ne sírja magát.
– Nagyon sajnálom, Caro. Nem tudom, mi történt. Elment az eszem.
Csak ennyit mondhatok. Rettenetesen érzem magam. Nem akartalak
bántani. Szeretném, ha kitörölhetném az egészet mindkettőnk életéből.
– És most?
– Vége. Véget vetettem neki. Elment. Néhány héttel ezelőtt visszament
New Yorkba. Fiatal, túl fogja tenni magát rajta. Sokat töprengtem ezen a
nyáron, hogy miért történt ez. Olyan volt, mint valami drog.
– És ha jön egy következő, akitől megint elmegy az eszed?
– Nem lesz következő. Szeretlek. – Végre kimondta. Caroline kíváncsi
volt, kimondja-e. Ő nem viszonozta, mert nem volt biztos abban, hogy
szereti-e még Pétért. Épp ez volt a probléma. A Peter iránti érzelmei június
óta fagyott állapotban voltak, és úgy tűnt, hiába gondolt, mondott vagy
próbált felidézni dolgokat, nem tudta felolvasztani az érzelmeit. A kezdeti
gyötrődést követően egészen mostanáig érzéketlenség és zavar lett úrrá
rajta. -Szeretem az életünket, a gyerekeinket, se velük, se veled nem akarom
többé ezt tenni.
– Két hónappal ezelőtt kellett volna így gondolkodnod.
– Kellett volna, de nem tettem. Ostoba szamár voltam. Olyan volt, mintha
egy pillanatra szingli-nek képzeltem volna magam, aki mellesleg sohasem
voltam. A házasságunk előtti időkben sohasem csináltam ilyen dolgokat.
Ma minden egészen másképp megy. Fogod a telefonodat, csinálsz egy
szelfit, írsz hozzá valamit, felteszed egy randioldalra, és máris jöhet egy
gyors szex. Ma nem pizzát rendelsz, hanem partnert. Az egész a testek
óriási szupermarketje, gyorsételek helyett gyors szex, érzelmek nélkül. Nem
tudom, hogy bírják. Engem megőrjít, és féltem Morgant, aki pár év múlva
ott fog barangolni. Nem tudom, ki hogy kezeli ezt. Ők Cupid, Tinder,
Twitter. Beleőrülök, ha mostantól ezt kell majd csinálnom. Nem akarok
válni. Haza szeretnék menni, ha kellek még neked.
Caroline sokáig hallgatott, csak nézte Pétért, gondolkodott, és próbált
rájönni, hogy ő maga mit akar. Szerette volna visszaforgatni az idő kerekét
június előttre, de tudta, hogy lehetetlen. De azt sem akarta, amiben most
voltak. Haragot és keserűséget érzett, és fájt a szíve, amiért Peter ezt tette a
házasságukkal és közvetve a gyerekeikkel, ha ezentúl elvált szülők gyerekei
lesznek. Ő maga sohasem csalta volna meg, soha nem veszítené el a fejét
egy huszonhárom éves srác miatt. Miért kellett ezt tennie, miért szolgáltatta
ki magát a szenvedélyének, s jött utána haza hozzá, mintha semmi sem
történt volna? Holott megtörtént, és épp a kettőjük hálószobájában. Ezt
képtelen volt elfelejteni.
– Még nem állok készen arra, hogy hazagyere – felelte szomorúan, tudva,
ezzel azt kockáztatja, hogy Peter talál egy másik Veronicát, akivel ugyanazt
fogja csinálni, miközben ő az elefántcsonttornyában ülve ezen fog rágódni.
Attól a gondolattól azonban, hogy újra vele kell aludnia ugyanabban az
ágyban, a rosszullét környékezte, és ha Peter hozzáérne, talán meg is ölné.
Azok után a képek után, amiket látott, és amik örökre bevésődtek az
emlékezetébe, szó sem lehet ilyesmiről. Úgy érezte, ez a válasza. Az a szó,
hogy „örökre". Nem hitte, hogy túl tudná tenni magát a történteken. –
Bárcsak másképp éreznék. De nem tudom kiverni a fejemből. – Nem
kellett megneveznie, hogy mit, Peter tudta, mi borította ki ennyire.
– Valószínűleg én is ugyanígy éreznék – felelte. – De nem akarlak
elveszíteni. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy megbocsáss, de mindent
megteszek, amit csak akarsz.
 Caroline bólintott. Ez jobb volt, mint ha Peter azt kérné, hogy váljanak el,
de a történteken nem változtatott.
– Szeretném elfelejteni, ami történt, de mindig ez jön elő, valahányszor
eszembe jutsz. – Peter úgy nézett rá, mintha Caroline megütötte volna. A
mindig szelíd és megbocsátó asszony most egészen más volt. Ez elől a
helyzet elől nem futhatott el, mint amikor a férje megjegyzéseket tett rá,
amiért vidéken nőtt fel, és az apja cowboy volt, vagy amikor a házasságuk
első éveiben lenézően nyilatkozott a könyveiről. Ezen már túljutott. Most
másról volt szó. A tőrt a szívén keresztül döfte belé, megsebezve mindazt,
ami számára drága volt, amit tisztelt és szeretett Peterben. Most mindez
odalett, az is lehet, hogy meghalt. Hogyan tovább innen? -Gondolkodnom
kell rajta. Egész nyáron ezen töprengtem, de most csak azt mondhatom,
nem állok készen arra, hogy hazagyere. Nem tudom, készen leszek-e rá
valaha, de most még nem tartok ott.
Peter bólintott, Caroline szavait hallva nem tudott mit mondani, nem
tudta meg nem történtté tenni, amit tett. Nem tekercselhette vissza a
filmszalagot, és nem szerkeszthette át úgy, hogy másképp alakuljon a
történet. A csúcstechnikát nem lehetett a való életre alkalmazni.
– Értem – mondta, miközben a sírás fojtogatta. Caroline majdnem
megsajnálta, de mégsem. Ezt a helyzetet Peter magának köszönhette. –
Meghosszabbítom a lakás bérleti idejét az év végéig.
– Jó ötletnek tartom – felelte Caroline, noha ennél hamarabb akart
dönteni, hiszen ő sem szeretett volna túl hosszú ideig bizonytalanságban
élni. Megfordult a fejében, hogy bármilyen döntésre jussanak is, talán el
kellene adniuk a házat. Úgy érezte, az otthonuk bepiszkolódott, mostantól
Veronika mindig velük lesz a hálószobájukban és az ágyukban. És amint
erre rájött, támadt egy ötlete, de erről még nem szólt Peternek. Nem
tartozott rá. Legalábbis most nem. Ő már nem lakott ott.
 – Mit fogsz mondani a gyerekeknek? Nagyon klasszul csináltad velük –
mondta Peter hálásan.
– Azt, hogy több időre van szükségünk, még nem találtuk ki, hogy
legyen. És ez igaz is. – A hétvégi találkozójuk alatt Peter meggyőződött
arról, hogy Caroline nem mondta el a gyerekeknek, apjuk mit csinált. Ez
mindennél többet jelentett a számára. Más nők biztosan elmondták volna,
de Caroline ennél tisztességesebb volt, akármennyire sértette is a férje
hűtlensége. – Tanúi voltak, amikor a barátaik családjában ilyesmi történt,
habár Billy szerint azok a szülők végül többnyire elváltak. Ha mi végül
elválunk, az azt fogja jelenteni, hogy nem volt más megoldás. – Most még
maga sem tudta, meg tud-e Peternek bocsátani, vagy sem. Most úgy
gondolta, hogy nem, de nem volt benne biztos.
– Máskor is elmegyünk vacsorázni vagy ebédelni? – kérdezte Peter
reménykedve. Caroline nem válaszolt, de a tekintete azt mondta, hogy nem.
Peter csak most látta, mennyire eltávolodott tőle az asszony. Most bánta,
hogy nem kereste gyakrabban telefonon a nyáron. Akarta, de azt gondolta,
Caroline-nak most távolságra van szüksége. Lehet, hogy tévedett. Ráadásul
a Veronicával való szakítása is csúnya ügy volt. Tulajdonképpen az egész
nyara pocséknak bizonyult, és rettentően hiányzott Caroline és a két gyerek.
Kérte a számlát, és miközben vártak rá, a farmról kérdezte Caroline-t.
– Mit fogsz kezdeni vele? Megkéred Kate-et, hogy vásárolja ki a
részedet? Soha nem mész oda, utálod azt a helyet. Nem sok értelme van
megtartani. És jobb dolgokba is be lehet fektetni, mint egy tízezer hektáros
birtokba a Santa Ynez-völgyben, habár a földnek van értéke. – Caroline
nem mondta el neki, hogy Thad épp most vásárolta meg Gemma
birtokrészét. Ez sem tartozott Peterre.
– Jobb hely lett apám nélkül. Nekem mindig ő jelentette a problémát ott.
Idén nyáron jó volt együtt lenni a nővéreimmel, a gyerekek pedig
nagyszerűen érezték magukat. Szerettek ott lenni, és én is élveztem. –
Ugyanezt mondták a gyerekek is azon a hétvégén, amikor együtt voltak.
Most meglepetten hallgatta, hogy Caroline is szeretett ott lenni. Ő nem
ment el most augusztus végén a szüleihez Maine-be, ahogy minden évben
szokták. Nem akarta, hogy tudják, baj van a házasságukkal.
Miután fizettek, együtt mentek ki az étteremből.
– Köszönöm az ebédet – mondta Caroline udvariasan, és már kevésbé
tűnt feszültnek, mint amikor megérkezett. Mindennek ellenére jó volt látni
Pétért.
– Köszönöm, hogy szóba álltái velem – válaszolta szomorú kis mosollyal
a férfi. Nem tudta, ez volt-e a vég kezdete, és nem tudta Caroline sem. Peter
ekkor odahajolt hozzá, és arcon csókolta. Caroline elmosolyodott. – Majd
megírom e-mailben, mikor tudok együtt lenni a gyerekekkel, írd meg,
megfelelnek-e az időpontok neked. Szeretném, ha egyelőre megmaradna
informálisnak a kapcsolatunk.
Caroline jelezte, hogy egyetért. A kocsija ellenkező irányban parkolt,
mint ahol Peter irodája volt, így az étterem előtt elváltak egymástól.
Peter lehajtott fejjel ment tovább. A találkozás nem sikerült olyan jól,
mint remélte, és nem volt olyan rossz, mint amennyire Caroline tartott tőle.
Határozottabb akart lenni, javasolni akarta, hogy váljanak el, de ebéd
közben rájött, hogy még nem érett meg benne ez a döntés. Amikor
belenézett az asztal másik oldalán ülő férje szemébe, felismerte, hogy nem
képes olyan könnyen elválni tőle, mint gondolta. A szép emlékek is
elevenen éltek benne a fájdalmasak mellett. Sok energiát fektettek a
házasságukba, nehéz volt kihajítani a rosszal együtt a jót is.
A kocsija felé igyekezve eszébe jutott az ötlet, ami ebédnél felötlött
benne, és eltökélte, hogy mihelyt hazaér, rögtön nekikezd.
 Amilyen gyorsan a sebességkorlátozó táblák és a forgalom engedte,
igyekezett vissza Marinba. Nem szerette volna lekésni az időt, amikor ki
kell vinnie Billy t az autóhoz, ami elviszi a délutáni fociedzésre San
Rafaelbe. Eddig is rá hárult minden feladat, munka, megbízatás és
kötelezettség, csak annyi volt a különbség, hogy Peter este nem jött haza.
Nem kellett neki vacsorát készíteni, nem kellett beszélgetnie vele, sem a
problémáival foglalkozni. Nem kellett szexelnie vele, amit Peter nyilván
unalmasnak talált, ha egyszer olyasmire vágyott, amit a Veronicáról készült
fotókon látott. Harminckilenc éves volt, majdnem negyven, nem pedig
huszonhárom, az ő feneke többé nem lesz olyan feszes, mint Veronicáé,
akárhány Pilates-órára járt, vagy ha megcsináltatná a popsiját és a mellét,
mint Gemma hollywoodi ismerősei.
Itt volt az új könyve, amin a nyáron kezdett dolgozni a farmon, itt voltak
a gyerekei, akikkel törődnie kell, és itt volt az élete, amit megpróbálhat
egyedül élni, hátha az való neki. Nem lesz ez mindenestől rossz élet,
ráadásul bizonyos dolgok továbbra sem fognak változni. Csak hát az egy
Peter nélküli élet lesz. A múlt egyes dolgait ki kell dobálnia.
Miután elvitte Billyt, hazahajtott, és lebonyolította az első telefont. Billyt
edzés után egy másik anya fogja hazahozni. Ezután felhívott egy
használtbútor-kereskedést, és megállapodott velük, hogy a hálószobájukból
minden bútort elvisznek. Egy vagyont költöttek rá, de nem bánta. Ez a
berendezés is része volt annak a csúfságnak, amiben Peter itthagyta őt, és
már látni sem akarta. Úgyhogy megszabadul tőle, és gyönyörű új
bútorokkal fogja berendezni a szobát. Mostantól egyedül az ő hálószobája
lesz. Talán ha majd elkészül, ő is úgy fogja érezni magát, mint aki megújult.

Amikor Juliette a munka ünnepe hétvégéjén frissen és kipihenten

hazaérkezett, újra eleven volt a tekintete, megint francia cigarettát szívott,
és Kate észrevette, hogy valamelyest romlott az angolja. De nyugodt volt,
felszedett pár kilót, és elmondása szerint sok régi barátjával találkozott.
Ideje nagy részét Provence-ban töltötte, és ellátogatott a Camargue-ba is,
ahol felnőtt.
Szomorúnak és idegesnek látszott, amikor elmondta Kate-nek, milyen
elhatározásra jutott, de tudta, hogy el kell mondania. Kate megdöbbent,
amikor meghallotta, hogy úgy döntött, visszatelepül Franciaországba, mert
úgy érzi, oda tartozik, az az ő kultúrája, nyelve, otthona. Túl nehéznek
találta az életet a farmon Jimmy nélkül. Voltaképpen csak miatta élt ott, és
most, hogy Jimmy elment, úgy érezte, itt az ideje, hogy ő is elmenjen.
Elmondása szerint nehéz döntés volt, de végül ezt tartotta helyesnek.
Visszajött látogatóba, de mostantól ismét Franciaországban szeretne élni.
Eljött egy nyárra Kaliforniába, és Jimmy miatt huszonnégy évig itt maradt.
– Ha majd elmegyek, költözzetek Thaddal a házamba, apád házába –
javította ki magát. Kate-nek első dolga volt beszámolni neki kettőjükről, és
Juliette örült, hogy így alakult a kapcsolatuk. – Néha apád is eljátszott ezzel
a gondolattal. Azt mondta, Thad az egyetlen hozzád való férfi, de ez a
kapcsolat sohasem működne, mert Thad egyszerű előmunkás, és a férfinak
kell a főnöknek lennie.
– Mind a ketten azok leszünk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni –
válaszolta mosolyogva Kate, akit meglepett apja megjegyzése. – Ő azon a
földdarabon akar felépíteni egy házat, amelyet Gemmától megvásárolt. Pár
hét múlva hozzákezdenek az alap kiásásához.
– A te házad túl kicsi kettőtöknek, és időbe telik, mire felépül a háza. –
Kate-nek tetszett a gondolat, hogy költözzenek be Juliette házába, de nem
akarta sürgetni őt, és kicsit szomorú volt, amiért visszamegy
Franciaországba. Juliette Provence-ban akart letelepedni, ahol abból a
pénzből, amit Kate apja ráhagyott, tud venni magának egy szép házat, és
még marad annyija, hogy nem kell dolgoznia.
 – Mikor akarsz elmenni? – kérdezte Kate szomorúan.
– Nem túl hamar. El akarok búcsúzni a Völgytől. – Nagy zöld szemét
Kate arcára szegezte, aki arra gondolt, hogy hiányozni fog neki ez a nagyon
kedves asszony. – Az év végére gondoltam. Talán decemberben.
Karácsonykor síelni megyünk a bátyámmal. Előtte mennék el.
Kate bólintott, és megölelte Juliette-et. Este beszámolt a beszélgetésükről
Thadnak.
– Nem lep meg – felelte Thad csendesen. Tetszett neki, hogy költözzenek
be Kate apja házába; Juliette-nek igaza volt, Kate-nél elég szűkösen fértek
el ketten. És most, hogy már mindenki tudott róluk, nem kellett semmit
rejtegetniük.
Kétség sem fért hozzá, négy hónappal JT halála után mindenütt látni
lehetett a változást, ami valamennyiüket érintette. Kate számára
megnyugtató volt, hogy apja helyeselte volna a kapcsolatát Thaddal. Mintha
ezzel kedvesen búcsút intett volna, bárhol volt is.
 Tizenharmadik fejezet

Szeptember harmadik hetében Jerry felhívta Gemmát. Ő épp akkor ment

el a konditeremből egy jó edzés után. Talán még sohasem nézett ki ilyen jól,
és már újra élte a szokásos Los Angeles-i mindennapjait. Ez ugyan beletelt
némi időbe, miután visszatért a farmról, ahol megígérte Kate-nek, hogy
hamarosan újra ott tölt egy hétvégét. Azóta elment egy premierre, néhány
partiba, csak hogy mutassa magát. Egyedül ment ezekre a helyekre.
– Ez most micsoda? – kérdezte, miközben beszállt a kocsiba. – Újabb
tinihorrormozi, vagy egy termékreklám, adjak el matracokat valamelyik
csatornán hajnali kettőkor? – Tréfált, de csak félig. Eddig nem adódott
semmi.
– Ne légy ilyen pikírt. Megmondtam, hogy jönni fognak a britek. Most
találkoztam a producerrendezővel. Készen állnak a kasztingra.
Decemberben kezdik a forgatást Zimbabwéban. Két hónapot lesznek ott,
aztán visszamennek Londonba. Ott játszódik a történet. Arra a szerepre,
amit említettem, egy amerikai színésznőt keresnek. Elsőnek a te nevedet
adtam meg nekik. Most néztünk meg a régi sorozatod két epizódjában. És
tudod, nem szívesen vallom be, de átkozottul jó vagy benne -tette hozzá
nevetve.
– Ez most bók akart lenni vagy sértés? – nevetett Gemma is.
– Mindkettő. Találkozni akarnak veled. A kaszting rendező is itt van
vele, meg a vezető producer. Nagy költségvetésű film lesz. Történelmi film.
Te jó vagy az ilyesmiben. Mit csinálsz négy órakor?
– Ma? Úristen, szarul nézek ki! Rémes a hajam.
 – Az őket nem érdekli. A filmben úgyis parókát viselnek. És te egy első
világháborús tábori kórházban fogsz dolgozni. Gondolom, ott is szarul
fogsz kinézni. Bármilyen programod van, mondd le. Évek óta ez a legjobb
munka, amivel találkoztam, és kifejezetten neked való.
– Nem kapok előbb egy forgatókönyvet?
– Nem. A padlón vagy, ne felejtsd el. Hónapok óta nincs munkád. Vagy
ez van, vagy a termékreklámfilmek, amiket úgy leszóltál, esetleg a
vámpírmozik. -Jerry érezhetően fel volt dobva. A tárgyalás jól ment, és
örült, hogy végre jó hírt mondhat Gemmának. Jó színésznőnek tartotta, aki
megérdemelné, hogy dolgozhasson.
– Londonban kellene laknom?
– Igen, olyankor, amikor nincs külső forgatás. A forgatási szünetekben
pedig hazajöhetsz. Jelenleg ez a legjobb, amit szerezhettem neked –
emlékeztette újból. – Nagyszabású munka, és óriási siker lesz.
– Oké, oké. Ott leszek. Mondd a rendező nevét, majd kiguglizom.
– Rufus Blake-Harte. Az egyik legjobb angol rendező. Amihez
hozzányúl, arannyá változik, és ha ezt visszautasítod, saját kezűleg foglak
meggyilkolni, és legalább hat hónapra elveszíted a jogod a nyafogáshoz. Ne
primadonnáskodj, Gemma. Szükséged van erre a munkára, nekik pedig
szükségük van rád.
– Értem – felelte Gemma kelletlenül. A telefonján kiguglizta a rendezőt
és mindazt, amit eddig csinált. Csupa kiváló film, megannyi kasszasiker,
közülük többet ő maga írt.
Hazaérve két órát töltött el azzal, hogy kitalálja, mit vegyen fel. Tudta,
hogy nem számít, az a fontos, amit eddig produkált, de mégis a legjobban
akart kinézni. Végül egy fekete farmernadrág, egy fekete Chanel
kosztümkabát, egy tizenöt centis tűsarkú, egy fekete krokodilbőr táska és
egy gyémánt fülbevaló mellett döntött. Úgy érezte, az összkép egy gazdag,
de nem dúsgazdag, sikeres, de nem a sikereivel hivalkodó, fiatalos, de már
nem túl fiatal nőről árulkodik. Kibontva hagyta fényes, sötét haját, és a
külsejével elégedetten lépett ki a háza ajtaján. Jerry irodája félóra autóútra
volt, és amikor épp a megbeszélt időre megérkezett, azonnal bevezették az
ügynök belső szentélyébe.
Jerry egy jókedvűen csevegő társasággal ült együtt, és úgy tűnt,
fesztelenül érzi magát. A férfiakon farmer és tweedzakó volt, a lábukon
pedig barna velúr bokacsizma vagy félcipő. Lezserül elegáns megjelenésük
nem hasonlított az amerikai producerekéhez. Erőltetettség nélkül voltak
stílusosak és kifinomultak a szokottnál hosszabb hajukkal, némelyik
szakállal. Amikor belépett, valamennyien felálltak, és különösen egyikükön
látszott, hogy már az első pillanatban alaposan megnézi magának. Az
egyetlen nő, a kasztingrendező, olyan fiatal és gyönyörű volt, mintha ő
maga is filmsztár lenne. Rokonszenves csapat benyomását keltették.
Jerry bemutatta Rufus Blake-Hartenak, aki az imént olyan figyelmesen
nézett rá. Miközben kezet fogtak, a férfi rámosolygott.
– Elnézést, amiért úgy megbámultam. Maga még annál is szebb, mint
vártam, még szebb, mint a képernyőn. Köszönöm, hogy ilyen rövid időn
belül el tudott jönni. Csak két napig maradunk.
Újra leültek mindnyájan, és Gemma kicsit szemügyre vette a feltűnően
magas férfit. Körülbelül ötvenévesnek gondolta. Gondosan nyírt szakálla,
az övéhez hasonlóan sötét haja és átható pillantású kék szeme volt. Brit
angolt beszélt, és Gemma azt olvasta róla a Wikipédián, hogy Oxfordban
végzett, a pályáját Shakespeare-színészként kezdte, de nagyon hamar
átváltott a filmrendezésre, az utóbbi tizenöt évben pedig tévésorozatokban
dolgozott.
A férfi megcsodálta Gemma napbarnított bőrét, és csak úgy mellékesen
megkérdezte, hol töltötte a nyarat. Gemma érezte, hogy próbálja felmérni,
kicsoda ő a civil életben. Elmondta, hogy a családjának van egy farmja a
Santa Ynez-völgyben, ami láthatóan tetszett a rendezőnek.
– Tud lovagolni?
– Tudok. Lóháton nőttem fel.
– Nagyszerű. Így sokkal könnyebb, mint dublőrrel dolgozni, ha a
színésznő fél a lovaktól. -Ezután arról a sorozatról beszélgettek, amiben
utoljára szerepelt, arról, hogy mennyire szerette a szövegét is, a
színésztársait is, és milyen szomorú volt, amikor az égésznek vége lett. Tíz
évig olyan volt számára a forgatás, mintha az lett volna az otthona.
– Nos, szeretnénk egy új otthont kínálni magának a következő tíz évre –
mondta a rendező kedvesen, mire a szobában mindenki nevetni kezdett.
Ezután megkérdezte, hogy érintené, ha a forgatás ideje alatt Angliában
kellene élnie.
– Részemről rendben van – válaszolta Gemma. – Nem vagyok férjnél,
nincsenek gyerekeim, sem barátom, sem kutyám. Szabad ember vagyok.
A rendező arca felragyogott. A másik színésznőnek, akiben
gondolkodtak, négy gyereke volt, és ki akarta kötni a szerződésben, hogy
minden hétvégén hazarepülhet, vagy a gyerekei, a férje és a bébiszitter
repülhetnek el Angliába. Ezt rém bonyolult lenne megszervezni, és biztos,
hogy nem működne. És különleges elhelyezést igényelt arra az esetre, ha
közben újból teherbe esne.
Ezután kezdtek Gemma iránt érdeklődni, és tetszett, amit róla hallottak.
Jó színésznő, megbízható, időre megjelenik, és elvégzi a munkát, minden
szempontból profi, könnyű vele kijönni, szeretik a rendezők, a stáb és a
színész kollégák. Az, hogy ne kelljen hisztizéssel, vagy a szövegüket nem
tudó színészekkel, színésznőkkel foglalkozniuk a forgatásokon, akik miatt
hússzor-harmincszor kell egy jelenetnek nekifutni, hogy végül felvehessék,
mindennél többet ért nekik. Úgy tartották, hogy az idő pénz, és bár a
rendező bevallotta, hogy neki csak a tökéletes a jó, és ezért sokan utálják,
senki sem akart vég nélkül újrajátszatni egy jelenetet, mert a színész nem
tanulta meg a szövegét. Mindaz, amit eddig Gemmáról hallott, azt erősítette
meg benne, hogy ő lesz a jó választás a szerepre.
– Megkapná a forgatókönyvet, és meglátja, mik az érzései vele
kapcsolatban. Az első két hónapban afrikai helyszínen forgatunk. Sajnos a
karácsonyt velem és a többi szereplővel kell töltenie, habár az ünnep
környékén tartunk majd egy kis szünetet. -Gemma láthatóan nem jött ettől
zavarba. Évek óta nem járt haza karácsonykor, rendszerint úgy intézte, hogy
barátokkal elmenjen valahova. Ráadásul Afrika érdekesnek ígérkezett. Még
nem járt ott.
– Bevallom, a kígyókért nem rajongok, de nem bánom, ha a karácsonyt a
forgatási helyszínen kell töltenem.
– Személyesen fogom megvédeni a kígyóktól. Egyébként egy nagyon
civilizált, mindennel felszerelt, csúcskategóriás szafaritáborban leszünk. A
nagy része az évad későbbi epizódjaiban fog szerepelni, csak egy afrikai
jelenet lesz az első részben, de úgy gondoltuk, rögtön az elején letudjuk az
egészet, és utána már mindig Angliában forgatunk, leszámítva néhány
párizsi jelenetet, ami a háború alatt játszódik. A maga karakterének
viszonya lesz egy francia katonatiszttel az első világháború idején, és
meglátogatja a férfi szüleit a kastélyukban. Nem sokkal ezután a férfit
megölik, úgyhogy ezzel a probléma megoldódik. – A rendező rámosolygott
Gemmára, akinek tetszett a férfi szívélyes, barátságos, visszafogott és
nagyon emberi viselkedése, úgy gondolta, jó lesz együtt dolgozni vele.
– A magáé a második főszerep. A másik sztár szereplő egy jelenleg
nagyon felkapott fiatal angol színésznő. Huszonnyolc éves, friss hús, ahogy
mondani szokták, és öröm vele dolgozni. De értesüléseim szerint magával
is az lesz. Az egyik főszerepet mindenképpen brit színésznőnek kell
játszania, hogy az otthoniak boldogan nézzék a brit tévécsatornát, de mivel
a sorozatot az egész világon adni fogják, egy igazi amerikai színésznőre is
szükségünk van, aki a másik főszerepet játssza. Maga lesz a szereplők
között az egyetlen amerikai, a többiek mind britek.
Nagy felhajtást akarunk csinálni a sorozat körül. Azt akarjuk, hogy egy
év múlva ez legyen a legnézettebb műsor Angliában. És magával a
fedélzeten biztos vagyok benne, hogy el is fogjuk érni. – Újra Gemmára
mosolygott, és valaki átnyújtott neki egy forgatókönyvet. – Szeretném, ha
még ma este bele tudna nézni. Sajnálom, hogy ilyen erőszakos vagyok, de
holnap szeretnék választ kapni magától. Ha igent mond nekünk, akkor nincs
értelme tovább keresgélnünk. Maga a legjobb választásunk – mondta, és
Gemma csak úgy ragyogott.
A megbeszélés két óráig tartott, és Gemma úgy ment el, hogy madarat
lehetett volna fogatni vele. Egyenesen hazament, lerúgta a lábáról a cipőt,
ledobta a kosztümkabátot, és leült, hogy elolvassa a forgatókönyvet. Este
kilenckor felhívta Jerryt, aki épp az autópályán tartott egy partiba, ezért
kihangosította a telefonját.
– írd meg a szerződésemet. Akarom ezt a szerepet. Azt sem bánom, ha
Afrikában kígyókkal kell aludnom, mert ez a legjobb sztori, amit valaha
olvastam, és a szerep épp nekem való!
– Ők is így gondolják. A rendező odavan érted. Most rögtön felhívom.
Boldogok lesznek. Nem bánod, ha majd Angliában kell vesztegelned?
– Az Északi-sarkon is hajlandó volnék vesztegelni, csak eljátszhassam
ezt a szerepet!
– És nem baj, hogy ezúttal lesz egy másik főszereplő is?
– Tudomásul veszem. Úgy látom, hogy nagyon erős lesz a szerepem.
– Ők is ezt mondják. Mindkét karakternek egyforma erősnek kell lennie.
Telefonálok nekik. Holnap beszélünk, és gratulálok, Gemma! Boldog
vagyok, hogy újra a csúcson foglak látni!
Voltaképpen nem tartott sokáig, mindössze három hónapig, mégis
évszázadoknak tűnt, mialatt úgy érezte, hogy vége a karrierjének. De nem
lett vége. Sőt újra felfelé ívelt.
Másnap reggel három tucat rózsát és egy dupla méretű pezsgőt hozott
egy futár, délben pedig megjelent nála Jerry, kezében a szerződéssel. Már
ellenőriztette a jogászaikkal, és még Gemmának is meg kell mutatnia az
ügyvédjének, valamint hozzáírni, ha valami különleges feltételt akarna
kikötni. De Jerry tudta, Gemmára nem jellemző, hogy abszurd igényeket
támasztana, vagy külön juttatásokat követelne, mint egyes sztárok. Már ezt
is közölte a producerekkel.
Délután maga Rufus is felhívta telefonon.
– Még el sem mondtam, milyen boldoggá tett bennünket, és személy
szerint engem is. Évekig néztem a korábbi sorozatában. Úgy érzem, ez a
mostani izgalmas, drámai, történelmi tematikájú film váltást jelent majd a
pályáján. Valódi tarfalómmal szeretnénk megtölteni, és ameddig csak lehet,
műsoron akarjuk tartani. Én nem szándékozom a csúcson levenni a
képernyőről – biztosította Gemmát.
– Izgatottan várom – vallotta be Gemma, és ez érződött is a hangján. –
Mikor kezdjük a forgatást?
– December tizenötödike körül lesz szükségünk magára Zimbabwéban.
Épp karácsonykor. De komolyan gondolom, amit mondtam, egy nagyon
különleges élménnyel a lehető legkellemesebbé szeretnénk tenni azt az időt
a szereplők számára.
– Jobbat elképzelni sem tudnék– felelte Gemma vidáman.
– Akkor hát viszontlátásra Afrikában!
Gemma még aznap délután átnézte a szerződést, s miután hozzáírt pár
apróságot, elküldte az ügyvédjének. Két nap múlva Gemma aláírásával e-
mailben továbbították Rufusnak. Ő szintén aláírta, és a hét végére az aláírt
szerződésre rákerült a pecsét. Amint Gemma kézhez kapta, első dolga volt
felhívni Kate-et.
– Van munkám! – sikította a telefonba, aztán részletesen elmesélt
mindent. – A történet Angliában játszódik, úgyhogy évente nyolc-kilenc
hónapig Londonban leszek, de nyáron három hónapra haza tudok jönni, és
te is meglátogathatsz ott engem.
Kate vele együtt örült, csak azt sajnálta, hogy olyan messze lesz tőlük.
De három hónap nyáron együtt a birtokon csodálatos lesz! Azt is megígérte,
hogy meg fogja látogatni Gemmát, annál is inkább, mert évek óta nem
utazott el sehova.
Mihelyt Gemma letette a telefont, az megint jelzett. A bérlője volt, aki
döntött, és árajánlatot mondott a házra. Egyik jó hír jött a másik után.
Gemma a környék árai alapján már döntött, közölte az összeget a bérlővel,
aki elvből tízezer dollárral kevesebbet ajánlott, amit Gemma elfogadott. A
vevő megígérte, hogy másnap megkapja az írásos vételi ajánlatot, és ez meg
is történt. Hatvannapos határidőt kért a vételár kifizetésére, és arra
számított, hogy Gemma ezt elutasítja. Neki azonban tökéletes volt így,
mivel december közepén elutazik Afrikába, és előtte még ki tudja üríteni a
házat.
Közölte a vevővel, hogy az összes bútorát és műtárgyát elszállíttatja egy
raktárba. A férfi két óra múlva visszahívta azzal, hogy további kétszázezer
dollárért megvenné a bútorait, majdnem annyiért, amennyiért vette őket.
Azokat a ruháit is el akarta adni, amikről tudta, hogy soha nem fogja
felvenni. Többféle értelemben szűkebbre fogta az élete kereteit.
Megírta Kate-nek, hogy eladta a házát, aztán felhívta Caroline-t, aki épp
az egykori, mostanra teljesen kiürített hálószobájuk közepén állt.
Megszabadult mindentől, és azt tervezte, hogy kimegy a városba, beszerez
mindent, és úgy rendezi be a hálószobáját, hogy abban semmi se
emlékeztesse Peterre vagy Veronica Ashtonra. Alig várta, hogy
nekiláthasson, és amíg el nem készül, a vendégszobában fog aludni.
– Nem jó jel – súgta Morgan az öccsének, amikor meglátták. – Kidobál
mindent, ami apára emlékezteti. – Anyjuk már elmondta nekik, hogy úgy
döntöttek, az év végéig további türelmi időt kérnek egymástól. De legalább
még nem adták be a válókeresetet. Még volt remény, hogy együtt folytatják,
de az üres hálószoba látványa aggodalmat keltett bennük. Morgan feszült és
ideges volt tőle, és Billynek sem tetszett a dolog. Amióta hazajöttek a
farmról, a szüleik különélése kézzelfogható valóssággá vált számukra.
Anyjuk igyekezett megnyugtatni őket, anélkül, hogy hazudott volna. Nem
akart semmi olyat ígérni nekik, amit majd nem tud betartani, így a gyerekek
bizonytalannak érezték szüleik házasságának a jövőjét.
Caroline beszámolt Gemmának a hálószobájuk átalakulásáról, amit
nővére nagyon jó ötletnek tartott, és ő is mesélt az új sorozatról, amelyben ő
játssza majd az egyik főszerepet. Megígértette Caroline-nal, hogy
valamelyik iskolai szünetben a gyerekekkel együtt meglátogatják
Londonban.
– A februári síszünetben elmegyünk hozzád – ígérte Caroline.
Mindkettőjüknek volt hát mit várni, Gemmát boldoggá tette a kilátásba
helyezett ( pénz is, amit majd kapni fog a szerepért. A ház eladásából
befolyó összeg nagyobb volt, mint amiben reménykedett, mivel nem kellett
jutalékot fizetni belőle egy ingatlanközvetítőnek.
Megint a topon volt hát, sőt még jobb helyzetben, mint korábban. Az az
átmeneti hullámvölgy^ harsány ébresztő volt számára, és megtanulta a
leckét. Többé nem engedi, hogy a pénz kifolyjon a kezéből, és ne maradjon
semmi tartaléka. Nagy szerencséje volt, hogy örökölt egy birtokrészt, amit
eladhatott, és ellakhatott a farmon lévő házában. Az új sorozatért ráadásul
több pénzt fog kapni, mint a régiért, úgyhogy a fellegekben érezte magát.
Egy héttel ezután mindketten üzenetet kaptak Kate-től. Most, hogy
Gemma decemberben elhagyja az országot, biztos akart lenni abban, hogy
hálaadáskor mindnyájan hazajönnek a farmra. Ez lesz az első hálaadásuk
apjuk nélkül. A sors iróniája, hogy anyjuk viszont először ünnepelhet velük.
Apjuk távozott, és anyjuk belépett az életükbe. Életük színpada újra meg
újra átrendeződött. Juliette decemberre tervezte a hazautazását
Franciaországba, és Kate azt szerette volna, ha hálaadáskor ő is velük lenne.
– Úgy látszik, mostanában mozgásban van a családod – mondta Thad,
miután meghallgatta Kate beszámolóját. A háza, helyesebben a házuk
tervein dolgozott, Kate pedig fel akarta újítani apja házát, és néhány
átalakítást tervezett benne, mielőtt beköltöznének. Mindenkinek volt hát
valami terve, ami mozgalmassá tette a családtagok életét és mindennapjait.
– Kicsit olyan az egész, mint egy tévésorozat – tette hozzá Kate nagy
derültségére.
– Tényleg olyan. Különösen az én családomra vonatkozó rész. – Caroline
nem tudta eldönteni, el akar-e válni vagy sem, Gemma Afrikába készült,
utána meg Londonba költözik, Juliette pedig visszatér Franciaországba.
– Örülök, hogy te nem mész sehova – jegyezte meg Thad. A farm
legalább biztos hely volt, amire mindig, még most is számíthattak, amikor
JT már nem volt velük. Az öröksége azonban mindnyájukban tovább élt.
 Tizennegyedik fejezet

A farmon a hálaadás ünnepe olyan vidáman telt, amilyenre senki sem

számított. Most először ünnepeltek az apjuk nélkül, ami egyrészt
szomorúsággal töltötte el őket, ugyanakkor hosszú idő óta először volt
együtt ezen az ünnepen a három testvér. Gemma és Caroline éveken át úgy
intézték, hogy ne kelljen a farmon tölteniük az ünnepeket, de idén
mindnyájan ott voltak, és Caroline elhozta a gyerekeket is. Úgy állapodtak
meg, hogy karácsonykor egy hétig Peteméi lesznek, cserébe a hálaadást az
anyjukkal tölthették. Ő ezalatt New Yorkban lesz a szüleinél.
Scarlett és Roberto is eljöttek, ami mind közül a legdrámaibb változást
jelentette a múlthoz képest. Egy éve el sem tudták volna képzelni, hogy
ezen a hálaadáson apjuk már nem lesz velük, a halottnak hitt anyjuk
ellenben velük fog ünnepelni. Scarlett kimondhatatlanul boldog volt, hogy v
a hálaadást együtt töltheti a lányaival és az unokáival. Ő hozta a
süteményeket, és egész idő alatt olyan átszellemülten nézte a családját,
mintha el sem hinné, hogy itt van velük. Róbertét rögtön maguk közé
fogadták, és a személyében Thadnak is lett férfi társasága az erősen nők
uralta csapatban. Juliette most volt velük utoljára, vasárnap indult a gépe
Franciaországba. A bőröndjei már be voltak csomagolva, és bár szomorú
volt, hogy elmegy, izgatottan várta az indulást.
Miután asztalhoz ültek, Kate pohárköszöntőt mondott apjuk tiszteletére,
melyben arról beszélt, hogy nélküle nem lennének itt, és abból, ami
körülöttük van, semmi sem jött volna létre. Sem az otthon, amit biztosított
számukra, sem a család, amely most befogadta Scarlettet is, ennek az évnek
a legdrágább ajándékát. Megemlékezett Juliette-ről is, aki nagyon fog
hiányozni innen, és aki a történelem leghosszabb nyarát töltötte itt. Ezen
mindenki nevetett. Minden jót kívánt Gemmának az izgalmas utazásához és
az új kalandjaihoz, és emlékeztette őt, hogy amikor csak tud, jelentkezzen
Skype-on vagy FaceTime-on.
Minderre emelték poharukat, és ebéd közben bőven fogyott a pezsgő is.
Nem győzték dicsérni Scarlett pitéit, amelyek között mindenki megtalálta a
kedvencét, a sütőtököst, vagy az almást, a pe-kándióst vagy a darált hússal
töltöttet. De hogy ne kelljen dönteni, mindenki evett egy vékony szeletet
mindegyikből.
– Életem legszebb hálaadás ünnepe – súgta Thad Kate fülébe. Ő vállalta
a házigazda szerepét, és Gemma mosolyogva nézte őket. Tagadhatatlanul
szép pár voltak, és látszott, hogy boldogok. Tervbe vettek bizonyos
fejlesztéseket a farmon, amik JT-nek valószínűleg nem tetszettek volna,
vagy amiket legalábbis nem helyeselt volna, de Thad és Kate szükségesnek
tartotta valamennyit. A gazdaságot már a következő nemzedék tartotta
kézben, és Juliette is egyetértett azzal, hogy ez nem következhetett volna be
Jimmy életében. Ő soha nem engedte volna, hogy más irányítsa a
gazdaságot, vagy rajta kívül bárki változtatásokat vezessen be.
Caroline tervbe vette, hogy Morgannel és Billy-vel meglátogatják
Gemmát Londonban, Juliette-nek pedig megígérte, hogy a következő
utazásuk célpontja Franciaország lesz. Juliette májusban akart visszajönni a
Völgybe, amikor felavatják Jimmy emlékművét a farm közepén, ahol
mindenki láthatja. A halála évfordulójára tervezték az eseményt, és Juliette
megígérte, hogy ő is ott lesz. Kijelentette, hogy addigra már ki lesz éhezve
egy jó kis szabadtéri hússütögetésre, amit nagy derültség fogadott. De az is
igaz, hogy a farm Jimmy nélkül már nem jelentette számára az otthont, és
ezt is tudta mindenki.
 – Gyerekkoromban ki nem állhattam az ünnepeket – vallotta be Thad
Kate-nek. – Némelyik nevelőszülőmnél kész kínszenvedés volt az ünnep.
Ők csak azért fogadtak be gyerekeket, hogy rabszolgákként dolgoztassák
őket. Akadtak persze rendesek is, de nagyon kevesen. A többieknek a pénz
kellett, amit az állam utánunk fizetett. Soha nem volt igazi hálaadásom,
karácsonyom vagy születésnapom.
Azóta mindez megváltozott, végre volt családja, amiről egész életében
álmodott, és itt volt neki Kate, aki mellett nem munkafelügyelőként, hanem
az élete társaként élhetett. Sok jó dolog várt még rájuk a jövőben. Gemma
igyekezett rávenni őket, hogy látogassák meg, ha majd Londonban fog élni,
de ők azt felelték, hogy a farm túl sok munkát ad ahhoz, hogy olyan messze
és olyan sokáig távol legyenek.
Gemma nem az az ember volt, aki egykönnyen feladja, amit a fejébe vett,
feltett szándéka volt, hogy addig fogja nyaggatni őket, amíg mégiscsak
elmennek. Apjuk emlékművének felállítására ő is haza akart jönni.
Megbeszélték, hogy pár héttel elhalasztják, és május végén rendezik az
eseményt, amikor kezdetét veszi Gemma nyári szabadsága.

A hétvége pillanatok alatt elrepült. Morgan és Billy eleinte sajnálták,

hogy apjuk nincs ott, de Thad és a nagynénik úgy lefoglalták őket, hogy
másnap már jókedvük volt, és nagyszerűen érezték magukat. Peter New
Yorkból telefonált, és mint kiderült, elmondta a szüleinek, hogy Caroline-
nal szétköltöztek. Azt is bevallotta nekik, hogy a dolog kizárólag az ő
hibájából történt, de a részletekbe nem ment bele. Hálaadáskor a gyerekek
telefonon beszéltek a nagyszüleikkel.
Vasárnap reggel mentek vissza San Franciscó-ba. Röviddel ezután
Gemma is visszaindult L.A.-be, hogy befejezze a pakolást. Azon a héten
várta a szállítókat, hogy elvigyék a megtartani kívánt bútorait és műtárgyait
a bérelt raktárba, és két hét múlva ő is indult Zimbabwéba, hogy elkezdje a
munkát.
Aznap délután Juliette is búcsút mondott a farmnak; amikor megölelték
egymást Kate-tel, mindkettőjük szeméből potyogtak a könnyek.
– Vigyázz magadra, és gyere vissza, ha nem érzed ott jól magad.
Szeretünk. Itt mindig lesz otthonod – búcsúzott Kate.
– Látogass meg te is – válaszolta Juliette, és megsimogatta Kate arcát. –
Légy boldog, Kate. Apád sok mindent nem értett, és makacs ember volt, de
szeretett téged, és azt akarta, hogy mindhárman boldogok legyetek. Nem
hiszem, hogy valaha is felfogta, mit tett veletek azzal, hogy azt mondta
nektek, édesanyátok meghalt. – Kate bólintott. Ő is így gondolta, és a
húgaival ellentétben nem haragudott apjára. – Legyetek boldogok Thaddal.
Egy jó ember szerelménél nincs csodálatosabb a világon. – Könnyein
keresztül elmosolyodott. – Nem bántam meg Jimmyt. Mindent megkaptunk
egymástól, amit akartunk, és amire szükségünk volt. Számomra ő jelentette
az egész világot, a nappal és a holddal együtt. Ezt kívánom neked és
Thadnak is.
Juliette volt Kate példaképe abban az értelemben, hogy hogyan kell
szelídséggel, hűséggel és büszkeséggel szeretni egy férfit, megbocsátva a
hibáit és a gyengeségeit. Ők ketten jók voltak egymáshoz, és Kate bízott
benne, hogy ilyen lesz az ő kapcsolata is Thaddal.
Integetett a kocsi után, amely a repülőtérre vitte Juliette-et, miközben
Thad mellette állt, és egyik karjával átfogta a vállát. Kate remélte, hogy a
francia asszony Jimmy nélkül, akinek a szerelme támaszként vele marad a
jövőben is, megtalálja a boldogságát.
– Nagyon fog hiányozni – mondta, amikor az autó eltűnt a szemük elől.
Juliette csendes jelenléte áldás volt nemcsak apjuk, de mindannyiuk
életében.
 – Itt vagyok neked, Kate – felelte Thad csendesen, majd lassan elindultak
vissza, Kate házába. Néhány hét múlva beköltöznek apja házába, miután
kifestették, és attól kezdve hivatalosan is együtt fognak élni, amíg
körülbelül egy év múlva, ha felépül, áthurcolkodnak Thad házába. Sok
minden várt rájuk, aminek már előre örülhettek. És Juliette kedvessége,
mindennapos jelenléte a farmon sokáig emlékezetes marad számukra.

Gemma harminchat órás, londoni és johannesburgi átszállással nehezített

fáradságos repülőút után érkezett meg a hararei nemzetközi repülőtérre. Itt
egy újabb órába telt, mire megtalálta a menet közben rejtélyesen eltűnt
csomagjait. A vámosok meglepődtek, látva, hány bőröndöt hozott magával,
és külön meg kellett nekik magyaráznia, hogy nem eladni hozta, hanem
hordani fogja a ruhákat. Végül bosszúsan közölte velük, hogy ő filmsztár,
amit szerencsére elhittek. Azért a halom karkötője láttán azt is
megkérdezték, hogy emellett ékszerész-e.
Gemma tudta, a stábból valaki kijön elé, hogy elvigye egy másik
repülőgéphez, amely közelebb viszi ahhoz a csúcskategóriájú táborhelyhez,
ami egy nemzeti parkban van, és ahol elefántok és más állatok között
fognak forgatni.
A vámvizsgálat után kicsit csalódottan és zavartan állapította meg
magában, hogy a véget érni nem akaró utazás után a földgolyó túloldalára,
egy számára teljesen ismeretlen világba érkezett. Az emberek bonyolult
szabású, élénk színekben pompázó öltözéket viseltek, mindenfelől
egzotikus látnivalók, ismeretlen illatok, barátságosan mosolygó helybeliek
vették körül, akik különféle afrikai dialektusokban beszéltek. Mindez együtt
elbűvölte, de kicsit elveszettnek is érezte magát. Körülnézett, hátha lát
valakit, aki az ő nevét tartalmazó táblát tart maga elé, és nem tudta, sírjon-e
vagy nevessen, amikor egy majmot vivő férfi rá-mosolygott, a majom pedig
odahajolt, és megpaskolta az arcát.
 – Ő barátságos, hölgyem – szólt a férfi, mire Gemma is elmosolyodott, és
magában azt suttogta: „Toto, az az érzésem, hogy már nem vagyunk
Kansasban." Nem bizony, miután három hordár kínlódott a tizenegy
bőröndjével. Nem tudta ugyanis, mit illik majd viselnie esténként, vagy ha
már befejezték a napi munkát, ezért mindent bepakolt, ami eszébe jutott,
beleértve egy egész bőröndre való energia– és fehérjeszeletet, rovarriasztó
és rovarcsípés elleni szert. Körülnézve hirtelen megpillantotta Rufust, a
rendezőt, aki egy oszlopnak dőlve mosolyogva nézte, mintha a világ
legtermészetesebb dolga lenne, hogy a reptéren várja őt, amint megérkezik
a hegyként tornyosuló csomagjaival.
– Maga jött ki elém? – Gemma mélyen meg volt hatódva. Még egyetlen
rendezője sem várta őt a reptéren, de az is igaz, hogy még soha nem
forgatott Afrikában.
– Épp a szupermarketbe igyekeztem egy vekni kenyérért, úgy gondoltam,
egyúttal beugróm ide is – vigyorgott rá a férfi. Még magasabb volt, mint
ahogy Gemma emlékezett rá, s a szakálla frissen volt nyírva. Szafaridzseki,
khakiszínű nadrág és vastag bakancs volt rajta, és látszott, hogy tökéletesen
otthon érzi magát ebben az egzotikus környezetben. – Milyen volt az útja?
Úgy értem, azon kívül, hogy lehetetlenül hosszú. Az enyém negyvenkét
óráig tartott, mert késtek a járatok.
– Én harminchat órát repültem – mosolygott vissza rá Gemma. –
Köszönöm, hogy kijött elém. – Jó volt látni egy ismerős arcot, még ha
alaposabban nem ismerte is a rendezőt.
– Egyébként vigyázzon a majmokkal. Némelyik harap, vagy kikapja a
kezéből a pénztárcát, és felszalad vele egy fára. Afrika veszélyes.
– Még mindig jobb, mint a kígyók – mormolta Gemma. Rufus ekkor a
csomagjaira nézett, és elmondta a hordároknak, hogy az épület előtt áll egy
nyitott kisteherautó, ami elviszi őket a reptér egy másik pontján várakozó
chartergéphez. Az emberek jó borravalót kaphattak tőle, mert meghajolva
megköszönték, majd a hüvelykujjukat feltartva hozzáláttak, hogy kihordják
a csomagokat a sofőrrel együtt rájuk váró autóhoz. Gemma Rufus
nyomában lépkedve elhagyta a repülőtéri terminált.
– Sajnos még egy rövid repülőút vár magára. Ez könnyebb lesz, és a
Viktória-vízesésnél szállunk le. Onnan körülbelül egy órát kell autóznunk a
táborig, ami nagyon kényelmes, és egészen civilizált hely. Valamikor egy
svájci kolónia volt ott, úgyhogy még faházak is vannak. De mi mindenkit a
főépületben, a lehető legkényelmesebb körülményeket biztosítva
szállásoltunk el. Onnan megyünk majd ki kocsival az állatok közé, forgatni.
– Felsegítette Gemmát az autóba, és már indultak is a reptér egy távoli
pontja felé, ahol egy chartergéppé átvedlett öreg teherszállító repülő várta
őket. A pilótája már messziről integetett és mosolygott rájuk. – Ez nem lesz
hosszú – biztatta Gemmát Rufus. A pilóta behordta a bőröndjeit, és mihelyt
beszálltak a gépbe, kaptak szendvicset, aprósüteményt és hideg ásványvizet.
Az ülések szélesek voltak, és mint Gemma megtudta, mindvégig ez a gép
fogja szállítani a stábot és a felszerelést Hara-re és a forgatás helyszíne
között.
Rufus letelepedett a Gemma melletti ülésre, és néhány perc múlva
felszálltak. A pilóta elmondta, hogy az út nem egészen egy óráig fog tartani.
Gemmának ez volt utazása során a negyedik repülése. Miközben úticéljuk,
a Zimbabwe északnyugati csücskében lévő Hwange Nemzeti Park felé
tartottak, Rufus elmondta, hogy a táborhelyüktől körülbelül hetven
mérföldre, Sinamatellában van egy „intenzív védelmi zóna", ahol szintén
forgatnak majd. És a park ad otthont a világ egyik legnagyobb
elefántnépességének.
– Ezt nevezem prémium szolgáltatásnak! Maga a rendező fogad a
repülőtéren, és együtt repül velem a táborhelyre – mosolygott Rufusra
hálásan Gemma. Fáradt volt, de izgatott is, amiért itt lehet, és szerencsére
az út utolsó szakaszán aludt a gépen.
– Mondtam magának, hogy mindenáron meg akartuk szerezni.
– Úgy sejtem, maga már járt Afrikában – kockáztatta meg Gemma annak
alapján, amiket a rendező mesélt.
– Forgattam már néhány filmet itt. És gyerekkoromban éveket töltöttem
Afrikában. Apám hivatásos diplomata volt. Az elképzelhető legrosszabb
helyeket kaptuk, mígnem végül megkönyörültek rajta, és elküldték
Rómába, aztán Barcelonába, ahol már kitűnően éreztem magam. De
élveztem az afrikai éveket is, jobban, mint az anyám. Szerintem
megvesztegette a Külügyminisztériumot, hogy küldjenek bennünket vissza
Európába. – Gemma nevetett. – Mindenesetre hasznos, ha az ember ismer
néhány szokást és az ország történelmét. Azt hiszem, élvezni fogja a
forgatást. Amennyire lehet, igyekszünk megkönnyíteni a dolgát. És
gondoljon csak bele, a Viktória-vízesés igazán látványos, mellesleg a világ
legnagyobb természetes vízesése. – Rufus máris megkönnyítette a dolgát
azzal, hogy kijött a reptérre, és elkísérte az utazása utolsó szakaszán ezen a
kényelmes chartergépen.
– Nem tudom, hogy lehetek ilyen szerencsés. Az ügynököm
tinédzsereknek készülő vámpírfilmekben szerzett munkát, miután megszűnt
a sorozatom.
Rufus nevetett, Gemma pedig elvett egy süteményt, és megkínálta őt is.
Kíváncsian várta, milyen lesz a tábor, és a lesznek a szereplőtársai. Pár
híresebb angol színész nevét felismerte, különösen egy nőét és két férfiét.
Sok sztárt felvonultató szereposztás volt. A fiatal főszereplő új volt, de a
többiek tapasztalt színészek, akik már sok sikeres műsorban és filmben
szerepeltek. Ez egyben a nézettség garanciáját jelentette. A rendező nagy
neveket akart, és ő is egy volt közülük.
 Pár percig hallgattak, aztán Rufus megkérdezte, hol élt gyerekkorában.
– A Santa Ynez-völgyben, azon a farmon, amit már említettem. Apám
Texasból származó cowboy volt. A farmot a semmiből építette meg.
Gyűlöltem ott élni. Azt gondoltam, hogy a születésemkor elcseréltek,
hercegnőként kellene élnem valahol másutt. Az egyik húgom is ezt képzelte
magáról. Ő biztos volt benne, hogy az értelmiségi szülei elcserélték őt a
kórházban, így került el egy porfészekbe, egy sereg kultúrát hírből sem
ismerő, tahó paraszt közé. Az embernek erős azonosságtudattal és
ambícióval kell rendelkeznie, hogy ne ragadjon ott.
– Én ugyanezt éreztem Angliával kapcsolatban. Most boldog vagyok,
hogy újra ott élhetek. De időbe telt, mire újból alkalmazkodni tudtam.
Tarzan fiának hittem magam, Indiában meg egy rádzsa fiának, és biztos
voltam benne, hogy a génjeimben nem szerepeltek unalmas brit felmenők
és fagyos telek. De úgy látszik, hogy mégis. Minél idősebb vagyok, annál
inkább élvezem a gyökereimet. És ebben van valami megnyugtató.
Gemma elmosolyodott.
– Én épp most fedeztem ezt fel. Évek óta először töltöttem a nyarat és a
hálaadást a farmon, a nővéreimmel. Nagyon jó volt. Apánk májusban halt
meg, és ez közelebb hozott bennünket egymáshoz. Azt hittem, épp
ellenkező hatással lesz ránk, de tévedtem. Biztosan boldog lenne. Meg
kellett halnia, hogy visszavigyen oda minket.
– Sokszor így működik. Megörököltem a nagy-szüleim omladozó sussexi
udvarházát. A szüleim már meghaltak. Gyerekkoromban utáltam oda
menni. Most élek-halok azért, hogy ott tölthessem a hétvégéket, és eljárjak
vadászni, mint az apám, amiről pedig megesküdtem, hogy soha nem fogom
megtenni. Az egész annyira kiszámítható, és annyira brit. Ott soha semmi
nem változik. Most épp ezt szeretem benne. A gyerekeim gyűlölik
ugyanezeket a tradíciókat, és esküsznek rá, hogy ha meghalok, még abban
az órában eladják a házat.
– Mennyi idősek? – kérdezte Gemma, aki óvatosan figyelte a férfit.
Felüdülés volt beszélgetni vele.
– Már felnőttek, huszonöt és huszonnyolc évesek. Még hátulgombolós
voltam, amikor megnősültem. Aranyos lány volt, együtt nőttünk fel. Jó
ötletnek tűnt. Három év kellett, hogy meggyűlöljük egymást. Elváltunk,
húsz éve boldog felesége másvalakinek, van egy rakás újabb gyereke. Én
nem nősültem meg újra, és azóta is boldogan élek. Kicsit renegát vagyok,
afféle hitehagyott. Elboldogulok egy omladozó vidéki udvarházzal, de a
hozzá tartozó úrnővel már nem. Inkább járom a világot, filmeket csinálok,
elbűvölő színésznőkkel ülök repülőn és autóban. Alig várom, hogy lássam,
milyen csodás öltözékek kerülnek elő azokból a bőröndökből.
– Leginkább farmernadrágok és rovarriasztó szerek – felelte Gemma.
– Vécépapír nincs? – kérdezte nevetve Rufus, mire Gemma zavarba jött.
Hát nem kitalálta?
– Csak pár guriga. A vámos megkérdezte, boltot akarok-e nyitni itt.
– Talán csak azt szerette volna, ha adna neki belőle.
– Eszembe jutott, de nem tudtam, nem lesz-e rá nekem is szükségem.
Visszafelé majd adok neki. – Fesztelenül csevegtek egymással, a férfi
nyugodtnak és oldottnak látszott
– Most hol lakik? – kérdezte kíváncsian.
– Hát ez érdekes kérdés. E pillanatban hajléktalan vagyok. Most adtam el
a Los Angeles-i házamat, és mivel a forgatás központja Londonban lesz,
még nem kerestem másik házat. Ha visszamegyek, szállodában vagy a
farmon fogok lakni, habár az kicsit messze esik L. A.-től. Lehet, hogy egy
lakást fogok venni Hollywoodban vagy Beverly Hillsben. A ház rengeteg
kötelezettséggel járt. Szerettem, de azt hiszem, jól tettem, hogy eladtam.
 – Vehet vagy bérelhet lakást Londonban. -Gemma bólintott. Ezt még nem
döntötte el, majd körülnéz, ha februárban Londonban folytatják. Az első
évad végéig, májusig bérelnek neki lakást, úgyhogy van ideje eldönteni, mit
akar. – Nekem Notting Hillben van lakásom. Kicsit zűrzavaros, olyasmi,
mint Párizsban a Balpart, de én épp ezt szeretem. Los Angeles mindig túl
nagyviláginak tűnik nekem, amikor valaki meghív a lakására. Ezek a
lakások olyan tökéletesek. Kedvem támadna egy kis rendetlenséget
csinálni, hogy látszódjék, emberek élnek bennük. – Gemma nevetett.
Szórakoztató volt Rufusszal beszélgetni.
– Egyébként azt hiszem, tetszeni fognak magának a többiek. A brit
típusok jó kis keveréke a társaság, kicsit slampos, kicsit frivol, és az
idősebb* színészek között vannak, akik nagyon komolyan veszik magukat.
És van egy állandó goromba pokrócunk. Natalie Jones, a fiatal üdvöskénk
nagyon aranyos lány, imád mindenkit. Engem a lányomra emlékeztet, aki
maga a megtestesült ártatlanság. Egy divatmagazinnál dolgozik. A fiam
nagyon komoly gyerek. Biológus. Fogalmam sincs, mit csinál. Ezerszer
elmagyarázta, de nekem kínaiul van az egész. Adjunktus Cambridge-ben.
El sem tudom képzelni, hogy lett nekem egy ilyen okos fiam. Bizonyára az
anyja génjeit örökölte, habár ő sem érti azt, amit a fiú csinál. Sokszor
gyógyszerésznek mondja, amivel az őrületbe kergeti a fiút, aki nem érti,
hogy lehetnek ilyen tudatlanok a szülei. Szerinte én egy rémesen bohém
alak vagyok. A menyasszonya egy gróf lánya, ha csak lehet, eldugja előlem.
A lány anyja ezek szerint grófné, tehát kellőképpen tiszteletreméltó. –
Mindezt olyan humorosan adta elő, hogy Gemma egész úton dőlt a
nevetéstől.
– Nekem maga is nagyon tiszteletreméltónak tűnik – mondta, miközben
nekiláttak a szendvicseknek.
 – Egyáltalán nem vagyok az. Csak azért lát annak, mert egy amerikai
farmon nőtt fel. Brit mércével mérve társaságképtelen alak vagyok. Nem
beszélt az édesanyjáról. Ő milyen volt?
– Texasban születtem, kétéves voltam, amikor elment, és egy évre rá
Kaliforniába költöztünk. Azóta először ezen a nyáron, apám halála után
találkoztam vele. Apánk mindvégig azt mondta nekünk, hogy anyánk
meghalt, és csak apánk halála után tudtuk meg, hogy ez nem volt igaz.
Kutattunk utána az interneten, és meg is találtuk. Nagyon szeretetreméltó
nő. Egy olasz építésszel él együtt. Úgyhogy negyvenegy éves koromig nem
is volt anyám.
– Kínos lehetett, amikor először találkoztak -nézett rá Rufus együttérzőn
és elgondolkodva.
– Tulajdonképpen nem volt kínos. Inkább érzelmileg volt megterhelő. De
végtelenül kedves asszony. Elszökött egy másik férfival, amit apám
sohasem bocsátott meg neki, inkább azt mondta nekünk, hogy meghalt, mi
meg kicsik voltunk, és elhittük neki. A húgom még baba volt, a nővérem
hároméves, én meg kettő. És hároméves koromban elköltöztünk. Szóval
tényleg nagyon kicsik voltunk még.
– Az apjuk fogta hármukat, és elköltözött Kaliforniába? Bátor ember
lehetett.
– Az volt. És bonyolult lélek.
– Hát persze, de ki nem az? – Ebben igaza volt. – Ez az, ami olyan
érdekes abban, amit maga és én csinálunk. Én színészeket utasítok érzelmek
kifejezésére, a lelkükből való kiásására és elképzelésére. Maga érzelmileg
próbál kapcsolódni az anyaghoz, amihez felhasználja a tapasztalatait, hogy
közvetíteni tudja a nézőnek. Ez az igazi varázslat. – Izgalmas volt így látni
a folyamatot. – Maga az érzelmek pantomimját adja elő azoknak, akik
szeretnének érezni, de nem tudják, hogyan kell, vagy hogy mit is kellene
érezniük. Én elmondom magának, hogyan mutassa meg nekik, maga pedig
végrehajtja a varázslatot. Mindez szépen illeszkedik egymáshoz. Mint a
kabuki.
Éltem Japánban is két évig. Lenyűgöző emberek, csodálatos helyek. De
nekem kicsit idegen. És túlságosan visszafogott. Fontos, hogy az
érzelmeket ne mutassák ki. Ez nálam nem megy. Na persze a britek is
szeretnének ilyenek lenni. Nagyon büszkék arra, hogy milyen hűvösek, de
tulajdonképpen nem azok. A műsorainkon úgy sírnak, mint a kisbabák –
mondta elégedett arccal. Gemma alig várta, hogy elkezdjék a munkát, és
lássa, milyen együtt dolgozni vele. – A fiam nagyon brit -folytatta Rufus. –
A lányomban több van belőlem. Ő művész, amikor nem a magazinnak
dolgozik. Azt hittem, színésznő akar lenni, de nem.
– Az én apámnak nagyon tetszett, hogy színésznő vagyok.
– Persze, mert maga ki tud fejezni mindent, ami ő nem tud. – Erre
Gemma még sohasem gondolt, és kíváncsi lett volna, igaz-e.
A Viktóra-vízeséshez közeledve a férfi elmondott egyet-mást azokból a
jelenetekből, amiket majd leforgatnak, és mesélt a helyről is, ahol lesznek.
Mire a végére ért, megették a szendvicseket, a gépük pedig leszállt egy kis
reptéren, ahol egy Land Rover és a nyitott kisteherautó várt rájuk, hogy
elszállítsa Gemma csomagjait. Húsz perc múlva már úton voltak a táborhely
felé. A Land Rovert maga Rufus vezette, eleinte kátrányozott, később
kaviccsal felszórt, göröngyös utakon.
Nem egészen egy óra alatt érték el a táborhelyet, ahol kikeményített
hófehér egyenruhás helybeliek várakoztak, hogy kiszolgálják a vendégeket,
akik a széles verandákra kitett asztaloknál ettek-ittak. Több épületben
rendezték be a szobákat, ezenkívül sátrakat is felállítottak. Inkább
luxusszállónak látszott az egész, mint tábornak, amit látva Gemma
megkönnyebbült. A közelben parkolt az a járműflotta, amelyen majd
kiautóznak a vadállatok közé. Szafari volt ez a legtisztább,
legbiztonságosabb, legeredetibb formájában.
– Sok turista jobban kedveli a kezdetlegesebb körülményeket az ilyen
távoli vidékeken – jegyezte meg Rufus, és hozzátette, ő viszont tudja, hogy
a stábjára nem ez a jellemző. – Nem rossz, igaz? -mosolygott Gemmára, és
leállította a motort. Máris fél tucat fehér egyenruhás férfi futott oda, hogy
kisegítsék őket az autóból, és elvigyék a csomagokat.
– Köszönöm, hogy elhozott, és azt is, hogy kijött elém a Hararéra –
mondta Gemma meleg mosollyal.
– Szerettem volna kicsit jobban megismerni, mielőtt elkezdjük a közös
munkát. Maga nagyon érdekes nő – felelte Rufus elismerően. Gemma
magában azt válaszolta, hogy ő meg elbűvölő pasi az egész gyerekkorával,
a családi hátterével, a szüleivel, a gyerekeivel, a helyekkel, ahol lakott, és
mindazzal, amit a hivatásukról és a mögötte lévő művészetről tud. – Este
nyolckor közös vacsora a stábbal. Farmer, hosszú ujjú ing, bakancs és
rovarriasztó. Toalettpapír nem szükséges – sorolta az instrukciókat a nevető
Gemmának.
– A szobámban fogom hagyni – ígérte.
Rufus utasításokat adott a hordárok főnökének, majd búcsút intett
Gemmának, és eltűnt a szállodában. Ekkor megjelent a tábor vezetője, hogy
elkísérje Gemmát az emeleten lévő szobájába. Az ajtón belépve egy
hatalmas szobát látott, a mennyezetén lustán forgó ventilátorral. Két
mezítlábas, egyenruhát viselő asszony már hozzálátott, hogy kipakolja a
bőröndjeit. Gemma bekukkantott a fürdőszobába, amelyben vécé, mosdó és
kád volt, úgyhogy megnyugodott. Gyanította, hogy az elszállásolásuk egy
vagyonba kerülhetett, de örült, hogy nem kell kényelmetlen körülmények
között laknia. Ha már Afrikában fog forgatni, az legyen ilyen helyen. Ha
nem is lesz igazi szafari, Rufus megígérte, hogy látni fognak különleges
állatokat.
A két asszony kicsomagolta a holmijait, mindent szépen elrakosgattak, és
fürdőt készítettek neki. Ezüsttálcán hoztak egy csésze teát, vizitormás és
uborkás szendvicseket és angol teasüteményt. Gemma nem volt éhes, de az
egyik finom szendvicset megette, aztán ledőlt az ágyra a hosszú utazás után
kicsit pihenni. El is aludt, az ajtaján felhangzó diszkrét kopogásra ébredt,
még időben ahhoz, hogy megfürödjön, és felöltözzön a vacsorához.
Pontosan abban az öltözékben ment le a földszintre, amit Rufus javasolt.
Körülbelül huszonöt-harminc ember nyüzsgött odalent, részben színészek,
részben stábtagok. Rufus előlépett, hogy bemutassa Gemmát a többieknek,
akik között ő mindjárt felfigyelt néhány híres angol színészre. A másik
főszereplő pontosan olyan volt, amilyennek Rufus lefestette: kedves,
aranyos, naiv kislány, aki áhítattal nézett Gemmára, és elmondta, hogy az
anyukájával minden héten nézték a sorozatát.
Rufus produkciós társasága kibérelte az egész szállodát. Gemma a
színészek asztalához került, a Rufus melletti székre. Körülbelül tucatnyian
ülték körül az asztalt. A másik, nagyjából tizenöt fős csoport a stáb
tagjaiból állt, és szintén egy asztalnál ültek. Ezek az első napok egyfajta
tájékozódást és eligazodást jelentettek mindnyájuk számára, alkalmat a
találkozásra, az ismerkedésre.
A vacsora végén forgatókönyveket osztottak szét, hogy kezdjék
tanulmányozni. Gemma alig várta, hogy felvihesse a szobájába, és
elolvashassa. Végezetül szertartásosan jó éjszakát kívántak egymásnak, és
gyorsan eltűntek a szobákban. Még nem alkottak egy családot, mint
Gemma korábbi sorozatának szereplői. De biztos volt benne, Rufus
gondoskodni fog róla, hogy a lelkűk mélyéből előbányászott érzelmek
hamar összekovácsolják őket. Mindenesetre ez a napja nagyon jól sikerült
attól, hogy megismerte Rufust. Izgatottan várta, hogy kezdetét vegyék
afrikai kalandjaik. Már az, hogy ott van, élete legegzotikusabb élményét
jelentette. Az pedig, hogy találkozott Rufusszal és együtt fog dolgozni vele,
egyenesen kiváltság és megtiszteltetés volt számára. Rufus ugyanezt érezte
vele kapcsolatban.
 Tizenötödik fejezet

Caroline a gyerekeivel kívánta tölteni a karácsonyt, mint mindig. Az idén

csak annyi volt a különbség, hogy Peter nem lesz velük. Megpróbáltak
méltányos megoldást találni, és Caroline igazán nagylelkű volt.
Tizenkilencedikén kezdődött a téli szünidő, úgy volt, hogy az első hetét és á
karácsonyestét vele töltik, Peter pedig értük jön karácsony első napjának
reggelén, együtt ünnepel velük, és utána elviszi őket síelni. Úgy beszélték
meg, hogy szilvesztereste hozza vissza őket az anyjukhoz.
Caroline arra gondolt, hogy még karácsony előtt elmegy velük valahova,
de a gyerekek otthon akartak maradni, hogy találkozhassanak a barátaikkal,
és mivel Peterrel úgyis síelést terveztek Squaw Valley-ba, feleslegesnek
tűnt, hogy vele is elutazzanak. A farm az évnek ebben az időszakában kopár
és lehangoló volt, ezért azt sem erőltette, hogy oda menjenek. A gyerekek
eddig meglepően jól bírták a szülők új megállapodását. Caroline és Peter
felváltva voltak együtt velük a hétvégeken, a hét folyamán pedig Peter
elvihette őket vacsorázni, és amikor csak akartak, apjuknál alhattak.
Mindketten próbálták amennyire lehetett, megkönnyíteni a gyerekek
dolgát. Ők láthatóan aggódtak, de még nem estek pánikba. És a jegyeiket
sem rontották le. Billy gyakran kérdezte anyjától, hogyan lesz majd apával.
Szeptember óta nem sok minden változott.
Caroline úgy döntött, otthon marad egyedül karácsony első napjától
egészen addig, amíg hat nap múlva Peter visszahozza a gyerekeket. Nem
bánta, hogy otthon kell töltenie az ünnepet, legalább utoléri magát az
esedékes teendőkben, és lesz ideje írni is. Az új ifjúsági regényének már
csak a befejezését kell megírnia. Még a farmon kezdte el írni a nyáron, egy
tizenhárom éves árva kislányról és az őt befogadó családról szólt, és arról,
hogy a kislány hogyan változtatja meg a családot.
Peter megbízhatóan jött minden második hétvégén a gyerekekért, de
Billy edzései meg különórái, és Morgan barátnős programjai bonyolulttá
tették az életét, ezért az ünnepekkel és iskolai szünetekkel kapcsolatban
nagylelkű volt, hogy Peter bepótolhassa azt az időt, amikor nem lehetett
együtt a gyerekeivel. Nem akarta arra használni őket, hogy megbüntesse
Pétért, és a férfi hálás volt ezért.
Többé nem mentek el kettesben ebédelni. Caroline nem akarta, ezért nem
hozta szóba, Peter pedig megérezte, és nem erőltette a dolgot. Mind– -
ketten kedvesen beszéltek egymással, de Caroline még óvakodott attól,
hogy Peterrel töltsön valamennyi időt. Ő nem akart alkalmatlankodni, ezért
amikor értük ment, a kocsiban várta a gyerekeket. Június óta nem tette be a
lábát a házba. Caroline mostanára már a sajátjának érezte az otthonukat, és
nem hívta be Pétért. Egyedül fogadta a közös barátaikat.
A nyár végén már híre ment, hogy szétköltöztek. Caroline-t
aggodalommal töltötte el, hogy külön társasági életet élve mintha távolabb
sodródnának, ahelyett, hogy újra közelednének egymáshoz. Megfogadta,
hogy újév után felveti a témát Péternek. Decemberre már eldöntötte, hogy
elválik, de karácsony előtt nem akarta megmondani Peternek, hogy ne
rontsa el sem az ő, sem a gyerekek vakációját. Félév telt el azóta, hogy
tudomást szerzett Peter viszonyáról. Már nem érzett haragot, nem volt
kiborulva, csak éppen nem érezte közel magát hozzá. Meg volt győződve
arról, hogy a bajt többé nem lehet helyrehozni.
Karácsony estére elkészítette a hagyományos pulykavacsorát, hozzá a
legszebb porcelánkészletükkel, kristálypoharakkal és ezüst evőeszközzel
terítette meg az ünnepi asztalt. A közepére mikulásvirágot tett. Évek óta ez
volt a karácsonyi asztaldísz. Hármasban díszítették fel a fát is, amit együtt
vásároltak meg. A díszek felrakása közben karácsonyi énekek szóltak a
zenelejátszó készülékből. Minden ugyanaz volt, mégis egészen más. Peter
nélkül üresnek érezték az egészet. Olyan volt, mint egy harang harangnyelv
nélkül.
Peter elmondta neki, hogy nem díszíti fel a lakást az ünnepre, és fát sem
vesz. A lakás túl kicsi volt, és az első nap délutánján úgyis indulnak Tahoe-
ba. Nincs tehát értelme felállítani egy miniatűr fát, mivel a karácsonyestét a
gyerekek az anyjukkal ünnepelik. Ők egyébként megnyugtatták, hogy nekik
jó lesz így.
Vacsora után átadták egymásnak az ajándékaikat. Billy ujjongott, amikor
meglátta anyja meglepetését, a Playstation új változatát és hozzá a
játékokat. Megkapta a vágyott videokamerát is, és egy iPadet, mert az övét
ellopták az egyik futballedzésen. Új sídzsekit is kapott, mert a régit kinőtte.
Peter ígért neki új sífelszerelést és egy „kúl" sisakot.
Morgan mindig könnyebb eset volt, mert ő új ruhákat kért. Most töltötte
be a tizenhatot, és egy egész listát adott anyjának, amin kézitáska, cipő,
pulóver és millió más apróság, sminkkészlet szerepelt, és persze új laptopra
is szüksége volt, amiből Caroline a legújabb típust vette meg neki. Pétertől
megkapta azt az okostelefont, amit kért, és neki is megvette az új
sífelszerelést.
Caroline úgy döntött, Peternek nem vesz ajándékot, de aztán két nappal
karácsony előtt meglátott egy pulóvert, amiről tudta, hogy tetszene neki, és
bűntudata támadt. Fekete kasmírgyapjú garbó volt, ami jól jöhetett síeléskor
vagy a hétvégeken. Megvette, becsomagolta, és a fa alá tette. Morgan
rögtön észrevette.
– Vettél apának ajándékot? – Örült neki, és jó jelnek tartotta.
 – Igen, vettem. – Caroline úgy érezte, hülyeséget csinált, és nem akarta,
hogy Peter arra következtessen ebből, hogy már másképp érez, mint eddig.
Mert nem érzett másképp. De a karácsony különleges ünnep, és gonosz
dolognak tartotta volna, ha kizárja Pétért a karácsony öröméből.
– Ez rendes dolog volt tőled, mami. – Caroline nem várt ajándékot
Pétertől, és nem is akart semmit tőle.
Miután kibontották az ajándékaikat és eljött az idő, elmentek az éjféli
misére abba a templomba, ahová jártak. Miután hazamentek, Caroline tüzet
gyújtott, ahogy Peter szokott; maga is meglepődött mennyi mindent képes
megcsinálni nélküle. Egész szépen boldogult egyedül is.
Végül ágyba küldte a gyerekeket, mivel másnap korán kellett kelniük.
Már félig aludtak, amikor bement hozzájuk jóéjtpuszit adni. Ezután leült a
kandalló mellé, és a most elmúló évről gondolkodott.
A nehéz változások éve volt: elvesztette az apját, megtudta, hogy anyjuk
él, apjuk csak hazudta, hogy meghalt, Peter miatt elszabadult a pokol, és
épp most hullik darabokra a házasságuk. Eleinte félembernek érezte magát,
de mintha kezdene újra egésszé válni. Néha magányos volt, időnként
hiányzott Peter és az, amikor jól érezték magukat együtt, de kiderült
számára, hogy nélküle is boldogul.
Felkészültnek érezte magát a válással való szembenézésre és egy új,
önálló életre. Félév múltán elérkezettnek látta az időt, hogy lépjen a válással
kapcsolatban. Beszélt a dologról Kate-tel és az anyjukkal. Úgy tűnt, hogy
nem tud megbocsátani Peternek. Szakadást idézett elő azon, ami egyedül
kettőjüké volt, a szerelem és bizalom könnyű szövetén, amit oly könnyű
elszakítani. Nem forraszthatta össze, ami eltörött, de nem is érzett vágyat
arra, hogy megpróbálja. Jól érezte magát úgy, ahogy a dolgok most álltak.
Addig ült ott, amíg a kandallóban leégett a tűz, akkor leoltotta a
karácsonyfán az égőket, és bement az új, sárga hálószobájába, ahol a tapéta
is virágos volt, és bebújt a vadonatúj baldachinos ágyába. Valahányszor
belépett ide, a fehér bútorok közé, olyan érzése volt, mintha napsütéses
nyári délután lenne, és ennyi elég is volt a boldogságához. Minden pénzt
megért, amit ráköltött. A könyveiért kapott honoráriumból telt a szoba
újjávarázsolására. Halványsárga szőnyeg került a padlóra, az ágyat máshová
állította, vett egy csodaszép antik íróasztalt, egy nagyméretű, kényelmes,
virágos huzatú karszéket, és egy hiper-szuper új tévét. A szoba szebb lett,
mint a ház bármely másik része, kicsit sem emlékeztetett korábbi önmagára.
e _e
Reggel nyolckor felébresztette a gyerekeket, gy 8y puszival boldog
karácsonyt kívánt nekik, és amíg öltöztek, elkészítette a reggelijüket. Peter
azt ígérte, hogy kilenc órára itt lesz értük, és beviszi őket a városba. Úgy
tervezte, hogy dél körül indulnak Squaw-ba. Jó előre megszervezett
mindent.
A kedvenc reggelijükkel, palacsintával kedveskedett nekik, hogy ne
duzzogjanak, amiért ilyen korán fel kell kelniük. Amikor Peter
becsöngetett, mert már tíz perce lent várt a kocsiban, Billy az új iPadjén
játszott valamit. Caroline ajtót nyitott neki, és meglepődve látta, milyen jól
néz ki az új síöltözékében. Peter ugyanis már az úthoz öltözött fel.
– Szia. Boldog karácsonyt – köszönt neki, és rá-mosolygott. – Készen
vannak, csak piszmognak a reggelivel. Már mindent becsomagoltak.
Volt benne gyakorlatuk, hogy milyen felszereléssel indítsák a gyerekeket
egymáshoz, és mindig alkalmazkodtak a másik napirendjéhez, nem úgy,
mint sok elvált szülő, akik vagy túl korán, vagy elkésve jöttek a
gyerekekért, csak hogy bosszantsák egymást, nagyobb feszültséget keltve
ezzel bennük, mint önmagukban. Caroline és Peter nagyon vigyáztak, hogy
ne kövessék el ezt.
Pár pillanatnyi kínos álldogálás után Caroline-nak eszébe jutott az
ajándék, és behívta Pétért. Ő kicsit még tétovázott, de aztán követte
Caroline-t, aki a nappaliban megállt, lehajolt, felvette az ajándékot a fa alól,
és átnyújtotta Peternek. A férfi meglepetten, meghatottan és zavartan vette
át a csomagot. Furcsa érzés volt számára újra itt lenni.
– Én nem hoztam neked semmit – mondta bűntudatosan.
– Nem is vártam semmit. Ez csak úgy nézett ki, mint aminek hasznát
veszed.
Peter ott helyben kibontotta a papírból, és szélesen elmosolyodott.
Tetszett neki a pulóver, és köszönetképpen arcon csókolta Caroline-t, aki
zavarba jött. Peter Caroline vállán keresztül a nyitott ajtón át belátott a
hálószobába. A nyári kertre emlékeztető látványtól igencsak meglepődött.
– Átalakítottad a hálószobánkat? – Ezt úgy mondta, mint egy gyerek, aki
megtudja, hogy a szülei eladták a házat, és neki nem is szóltak.
– Igen. Úgy láttam, kicsit már megkopott – felelte mentséget keresve,
holott nem volt szükség rá. Peter tudta, miért csinálta. Mindketten tudták.
Péterbe mintha tőrt döftek volna. Megértette, milyen mély sebet ejtett
Caroline-on, ha azok után, amit tett, nem tudott tovább élni a régi bútorok
között.
– Nagyon tetszik – mondta. Látta, hogy az ágy mennyezetes, hogy szépek
a textíliák, és teljesen más bútorokkal van berendezve. – Nagyon csajos –
tette hozzá, mire Caroline elnevette magát. – Mit csináltál a régi
cuccokkal? Szerettem őket.
– Megszabadultam tőlük. Néha jólesik kicsit újítani. Most végre van egy
íróasztal a szobámban, úgy dolgozhatok, hogy a gyerekeknek nem kell
csendben lenniük a nappaliban. És fiókokat építettem be a faliszekrénybe. –
Büszke volt a művére. Tanácsot kért az egyik anyától, akit az iskolából
ismert, és aki lakberendező volt. Ő segített kiválasztani a textíliákat egy
diszkontáruházban. A többit egyedül csinálta.
 – Szép – mondta Peter, nem tudva, mit mondhatna még. Karácsony
reggelén a szoba látványa az arcukba tolta a vétkét. Arra gondolt, hogy
Caroline hátha a város szeméttelepére küldte a régi bútoraikat. Ő épp ezt
szerette volna, és velük együtt Pétért is.
Ezek után a gyerekekhez mentek, akik már megreggeliztek, és azt
tárgyalták halkan, hogy vajon miről beszélgetnek a szüleik, akiket a világért
sem akartak megzavarni.
– Mami vett neked ajándékot – sietett közölni Billy.
– Tudom, egy gyönyörű pulóvert. Fel is veszem Tahoe-ban – mosolygott
Peter Caroline-ra, aki teljesen nyugodt volt. Sokkal könnyebb volt itthon
találkozni Peterrel, mint gondolta. Szinte normálisnak tűnt.
– Ez kedves volt tőle – jegyezte meg Billy.
– Tényleg az volt – bólogatott Peter, és hozzátette: – Indulnunk kell. – A
gyerekek felálltak, elmentek a hátizsákjukért, Peter pedig a bőröndjeikkel
indult ki az autóhoz. Menet közben észrevette, hogy az ő hálószobájuk nem
változott, csak az anyjuké.
A gyerekek felvették a dzsekijüket, Caroline megölelte őket, aztán
egymásra néztek Peterrel, és nem tudták, mit mondjanak.
– Boldog karácsonyt – mondta ismét Caroline, de már vidáman.
– Köszönöm a pulóvert – felelte Peter, és megint arcon csókolta. Aztán
kimentek a kocsihoz, beszálltak, és amikor elindultak, Caroline integetett
utánuk. Gombóccal a torkában, mosolyogva állt az ajtóban, és nyeldeste a
könnyeit. Aztán becsukta maga mögött az ajtót, de úgy érezte, mintha
valaki kiszívta volna a házból az összes levegőt. Abban a percben, amikor
elmentek, kiszállt az élet a házból.
Magányos karácsonynak nézett elébe a gyerekei nélkül, de így egyeztek
meg. Kiment a konyhába, leöblítette a tányérjaikat, aztán beballagott az
íróasztalához, elővette a kéziratát, és leült dolgozni. De a könnyein
keresztül alig látta a szavakat. Ez nem volt valami boldog karácsony.
Hirtelen semmi másra nem tudott gondolni, mint azokra a boldog időkre,
amelyeket annyi éven át éltek meg együtt Peterrel, és a hat hónap óta most
először hiányzott neki a férje.

Mire eljött a karácsony, a forgatócsoport már tíz napja Afrikában volt.

Egy hete kezdtek forgatni, de az ünnepre tekintettel két nap szünetet
tartottak. Előző este finom vacsorát ettek és karácsonyi dalokat énekeltek, s
mint kiderült, néhányuknak nagyon szép a hangja. Másnap aztán
beismerték, hogy kicsit túl sokat ittak.
Gemma megpróbálta Skype-on felhívni Caroline-t és Kate-et, de onnan,
ahol voltak, nem sikerült kapcsolatot teremtenie velük. Évekig eszébe sem
jutott felhívni őket karácsonykor, de ez az év más volt. Most jó lett volna
beszámolni nekik a sok csodáról, amit azóta látott, amióta elvált tőlük. A
vadállatok valóban olyan csodálatosak voltak, ahogy azt Rufus megígérte.
A napot kényelmes pihenéssel, kissé másnaposán töltötték, de
megbeszélték, hogy este, a vacsorához szépen felöltöznek. Mindenki a
magával hozott legszebb ruháját vette fel, Gemma esetében ez egy testhez
simuló fekete kötött ruha volt, ami tökéletesen kirajzolta fantasztikus
alakját. Ehhez fekete Jimmy Choo tűsarkú szandált és csillár fülbevalót
viselt.
– Oké, maga nyert – ugratta Rufus, de látszott rajta, hogy le van
nyűgözve. Gemma főszereplőnő párjának ezüstruhája éppolyan szexi volt,
de kicsit úgy festett benne, mint a karácsonyi angyalkák a fenyőfa csúcsán.
Gemma ezzel szemben a végzet asszonyaként jelent meg. – Hogy lehet az,
hogy eddig megúszta a házasságot? – kérdezte a férfi, amikor leültek a
kandalló elé a vacsora előtti pohár pezsgővel.
– Csupa nem megfelelő férfival randiztam – felelte büszkén Gemma, és
rámosolygott Rufusra. -Házasokkal, zavaros fejűekkel, kapcsolatfóbiások-
kal, alkohol-, drog– vagy rosszszokás-függőkkel, vagy a kedvenc
célcsoportommal, a másba szerelmesekkel.
– Szándékosan kereste az ilyeneket? – kérdezte a férfi, és Gemma
nevetett.
– Nyilván. Soha nem becsültem sokra a házasságot. És nem akartam
gyereket, csak úgy, ha megvan mindkét szülője, és a partnereim erre még
nálam is alkalmatlanabbak voltak. Nekem nem volt jó anya nélkül, csak egy
apával felnőni. Nem akartam kockáztatni, hogy magam is erre kárhoztassak
valakit. Nem nagyon válik be. Nincs meg a kellő egyensúly. Bár nekem
szerencsém volt, apánknak én voltam a kedvence, ámbár az sem kellemes
szerep, a húgom és a nővérem számára pedig kifejezetten hátrányt jelentett.
– Honnan tudja, hogy maga volt a kedvence? -Rufus el volt ragadtatva
Gemmától. A héten látott tőle néhány hihetetlen színészi alakítást, kamera
előtti emlékezetes pillanatokat, és csak csodálni lehetett, ahogy képes szinte
bármilyen érzelmet kifejezni. Férfi létére kétszer is könnybe lábadt a szeme,
ami úgyszólván sohasem fordult elő vele. Ráadásul úgy, hogy új volt a
stábban. Rufus el sem tudta képzelni, mire lesz képes hat hónap múlva. És
ezek nem voltak előregyártott, a cilinderből előhúzható érzelmek. Ez a nő
színésznő volt, nem bűvész. Nagyon érdekesnek találta őt.
– Ő mondta nekünk – válaszolta Gemma. -Nem csinált titkot belőle.
Mindhármunkkal közölte, hogy én vagyok a kedvenc lánya.
– A testvérei gyűlölték emiatt?
Gemma megrázta a fejét.
– Nem, ettől függetlenül szerettük egymást. A húgom gyűlölte apánkat...
vagy ha nem is gyűlölte, legalábbis nem szerette, haragudott rá. Szerintem
is zsarnokoskodó volt. Örökös harcban álltam vele. A nővérem viszont
mindig azt tette, amit apánk akart, hogy a kedvében járjon és kivívja az
elismerését, de sohasem kapta meg.
 – Elképesztő, hogy mit művelünk a gyerekeinkkel. Én mindig aggódom
amiatt, hogy milyen hatással voltam az enyéimre, és hogy milyen hibákat
követtem el.
– Úgy érzem, szülőnek lenni nagyon bonyolult dolog. Embernek lenni is
elég nehéz. De a húgom nagyon jó anyja a gyerekeinek. Teljes embert
kívánó munka. Én jobban szeretem azt, amit én csinálok. Szebb ruhákat
lehet hordani. – A férfi nevetett. – Amióta a gyerekei megszülettek –
folytatta Gemma -, a húgom mindig úgy nézett ki, mint egy háziasszony,
pedig amúgy csinos nő. Csak már nem törődik a külsejével. Épp válófélben
vannak.
– Ha úgy néz ki, az a férje hibája. Azok a nők, akik érzik, hogy szeretik
őket, sokkal vonzóbbak, mint az elhanyagolt feleségek. Őket már nem
érdekli, hogy néznek ki. Nagyon sajnálom őket.
Gemma bólintott. Egyetértett Rufusszal.
Együtt vacsoráztak a többiekkel, utána közösen kártyáztak, társas– és
kitalálós játékokat játszottak, és remekül szórakoztak. Eszes és ügyes
társaság gyűlt egybe, tudták, hogyan szórakoztassák egymást. Gemma
pókerezni akart, és több férfi, köztük Rufus csatlakozott hozzá. Mindenki
nagy derültségére a lány ötven fontot nyert tőle..
– Hol tanult meg ilyen jól pókerezni? – kérdezte a férfi.
– A munkásoktól apám farmján. A cowboyok szeretnek pókerezni.
Tízéves voltam, amikor megtanítottak rá.
– Gemma Tucker, maga veszedelmes nő. – És ellenállhatatlan. Rufus
óvatosságra intette magát, és reménykedett, hogy nem késett el vele. De
akár így, akár úgy, emlékezetesre sikerült a karácsonyuk, és Gemma cseppet
sem bánta, hogy Afrikában van. Sőt nagyon jól érezte magát.
Kate és Thad végezték a szokásos munkájukat a farmon, JT és Juliette
nélkül az idén mégis minden más volt. Kate évek óta nem karácsonyozott a
húgaival. Várta, hogy Gemma majd jelentkezik Skype-on, de nem
jelentkezett. Felhívta Scarlettet, és rövid, de szeretetteljes beszélgetést
folytattak egymással, miközben Roberto a karácsonyi vacsorára szánt fácánt
készítette.
Az ünnep első napján Caroline-nal is tudott beszélni, aki magányosnak és
szomorúnak tűnt a gyerekek nélkül, de jól viselte, és nem panaszkodott.
Elmondta, hogy találkozott Peterrel, amikor az apjuk a gyerekekért jött.
Volt valami furcsa a hangjában. Valami hónapok óta nem tapasztalt
szelídség. Kate nem kérdezősködött, nem akarta Caroline-t felzaklatni,
nehogy még rosszabbul érezze magát.
Régebben egyszer hosszan beszélgettek a megbocsátásról, és akkor
Caroline megpróbálta elmagyarázni, miért nem tud megbocsátani Peternek,
amit Kate megértett. Neki is gondot okozott, hogy kiengesztelődjön az apja
iránt, aki harminckilenc évig rejtegette az anyjukat.
Karácsony este kettesben vacsoráztak Thaddal, azután elmentek a
templomba, s onnan haza, JT házába, ahol jelenleg laktak. A napokban
költöztek be, még nem érezték a sajátjuknak, de itt több helyük volt. És
Kate-nek ismerős volt, hiszen ebben a házban nőtt fel. El sem akarta hinni,
hogy ilyen kicsi a szoba, amit Gemmával osztott meg. Caroline szobája a
hall másik végében még ennél is kisebb volt. Hihetetlen fényűzésnek érezte,
hogy most az egész ház csak az övék. Thad egy ennél sokkal nagyobbat
épített az új birtokán.
Karácsony első napján elmentek, hogy megnézzék, hogy halad az
építkezés, azután hazamentek, bebújtak az ágyba, és beszélgettek meg
szeretkeztek. Thad elmondta, hogy ez élete legszebb karácsonya.
– Az enyém is – válaszolta Kate mosolyogva. Thad olyasmit adott neki,
amit előtte soha senki. Amikor belenézett a szemébe, tudta, hogy szeretik.
 Tizenhatodik fejezet

Amikor Peter és a gyerekek szilveszter napjának reggelén felébredtek

Tahoe-ban, kinéztek az ablakon, és látták, hogy hóvihar közeleg. Hallották,
hogy robbantanak a hegyen, hogy elejét vegyék a lavinának. Aznapra
tervezték a hazautazást, és Peternek rögtön az jutott eszébe, vajon járhatók-
e az utak. Ha igen, akkor sem maradhatnak sokáig. Megígérte, hogy
vacsoraidőre otthon lesznek.
– Jobb, ha indulunk – mondta aggodalmasan.
– Ne maradjunk inkább? – kérdezte Morgan. -Biztonságos útnak indulni?
– Szerintem ha most elindulunk, még átjutunk. Nem szeretném
felidegesíteni anyukátokat azzal, hogy csak holnap érkezünk.
Csomagoljatok, addig megyek, és rendezem a számlát.
Húsz perc múlva jött vissza, addigra a gyerekek készen voltak. Odakint
kavargóit a hó az erős szélben. Reggel nyolc óra volt, rendes körülmények
között négy órát kellett számolni a visszaútra Marinba.
Már készültek beszállni a kocsiba, amikor Morgan az apjára nézett.
– Vegyünk valamit a maminak az ajándékboltban.
Peter tiltakozni akart, nehogy késve induljanak el, de Billy gyászos
képpel ránézett.
– Semmit sem vettél neki karácsonyra, apa, de bezzeg most is rajtad van
a pulóver, amit tőle kaptál.
– Jól van, jól van.
A gyerekek már rohantak is az ajándékboltba. Semmi olyat nem láttak,
ami tetszett volna anyjuknak, és mindenen rajta volt a szálloda lógója.
Morgan hirtelen megpillantott egy sárga plüss-mackót, és apja kezébe
nyomta. A névtábláján az állt, hogy Boglárka.
- Ez nem fog kelleni neki – ellenkezett Peter.
– Jól fog mutatni a hálószobájában – ragaszkodott a mackóhoz Morgan.
Kifizették, és futottak vissza a kocsihoz. A síléceiket felrakták a
tetőcsomagtartóra, a bőröndjeik hátul, a csomagtartóban voltak. A gyerekek
édességet és nasikat is vettek. Tíz perc múlva már az autópálya felé
robogtak. A hóekék előttük jártak, az utak így viszonylag tiszták voltak,
ennek ellenére másfél órába telt, mire maguk mögött hagyták a hegyet.
A GPS szerint az utak járhatók voltak, ezért nem fordultak vissza,
mentek tovább. Délig csak nagyon keveset haladtak. Peter nem mondott
semmit a gyerekeknek, feszülten figyelt az útra, miközben Morgan a rádiót
kezelte, Billy pedig fejhallgatóval nézett egy filmet az iPadjén.
Mindhárman élvezték az utat. Egy órakor, amikor már farkaséhesek voltak,
megálltak ebédelni. Négy és fél órája voltak úton, de a távnak még csak a
felét tették meg. Peter úgy számolt, hogy ötre fognak megérkezni, ha
szerencséjük van.
Az egyik kamionpihenőben vettek szendvicseket, de rögtön visszaültek
az autóba, és mentek tovább. Úgy érezték, sohasem lesz vége az útnak.
Végül ötre Sacramentóba értek, onnantól sűrű ködben, csigalassúsággal
haladtak tovább.
– Hívd föl a mamit, hogy kicsit késni fogunk, ne izguljon – kérte Peter
Morgant. Ő elővette a telefonját, de látta, hogy le van merülve.
– Ottfelejtettem a töltőmet – mondta, és mint kiderült, Billyvel is ez
történt, és az ő telefonja is lemerült. Peter elővette a zsebéből a sajátját, és
odaadta Morgannek.
– A tied is meghalt, apa – nevetett Morgan.
– Oké, odaérünk, amikor odaérünk.
 Majdnem hét óra volt, mire kitisztult az idő, és végre rendes sebességbe
kapcsolhattak.
Caroline a marini házban folyamatosan figyelte a telefonján az időjárást.
Látta, hogy Tahoe-ban hóvihar van. Rekordmennyiségű hó esett, az utakat
addigra már lezárták, délelőtt lavina is volt a környéken. Egész nap
hívogatta a gyerekeket, de a telefonjuk ki volt kapcsolva, akárcsak Peteré.
Elképzelte, hogy betemette őket a lavina vagy egy hófúvás, vagy
megfagytak az autóban, amiből kifogyott a benzin, vagy nekimentek
valaminek. A lehető legszörnyűbb forgatókönyveket játszotta le
gondolatban, de mindegyikben szerepelt a fagyhalál, a szén-monoxid vagy
a fulladás.
Hét órára eluralkodott rajta a pánik. Szilveszter volt, és Peter soha nem
késett el. Ha látta, hogy tíz percet késni fog, felhívta őt. Telefonált a
szállodájukba, és megtudta, hogy reggel nyolc órakor kijelentkeztek. Vajon
egy részeg vezető karambolozott velük, és ott helyben mind szörnyethaltak?
Vagy eszméletlenül fekszenek egy kórházban? Nézte a híreket, miközben
végigfolytak az arcán a könnyek.
Ekkor megszólalt a csengő. Nyolc óra volt. Kirohant ajtót nyitni, és ott
álltak elcsigázottan, gyűrötten, éhesen. Peter alig látott, miután egész álló
nap hóesésben vezetett. Betámolyogtak a házba, és Caroline mindőjüket
magához ölelte.
– Tizenkét óra! Tizenkét órát jöttünk Tahoe-ból! Reggel fél kilenckor
indultunk! – mondta Peter teljesen kimerülve. Most is az a pulóver volt
rajta, amit Caroline-tól kapott.
– Az csak tizenegy és fél óra, apa – javította ki Billy. Este nyolc óra volt.
– Azt hittem, mind meghaltatok – törölgette a szemét Caroline, és Pétért
is megölelte. – Köszönöm, hogy hazahoztad őket!
 – Azért indultunk olyan korán, mert nem szerettem volna csalódást
okozni neked. Tudtam, hogy itthon akarod látni őket ma este, és nem
akartam, hogy egyedül legyél. – Viszonozta Caroline ölelését, Morgan
pedig odaadta anyjának az ajándékbolti zacskót, amiből Caroline kivette a
sárga mackót.
– Jaj, de aranyos! – kiáltotta. – Jól mutat majd a hálószobámban!
– Ugye mondtam, apa? – nézett apjára Morgan önelégülten, mire ő
felnézett a plafonra.
– Éhesek vagytok?
A két gyerek hevesen bólogatott, aztán ledobták a földre a dzsekijüket, és
bementek a szobájukba, hogy letegyék a hátizsákjukat. Peter az
előszobában hagyta a dzsekijét.
– Mennem kell – mondta udvariasan.
– Holtfáradt lehetsz – felelte Caroline, de rögtön arra gondolt, hogy
Peternek talán találkája van valakivel. – Van valami programod?
– Igen, holtfáradt vagyok, és nincs programom. De nem akarok
alkalmatlankodni, mialatt vacsoráztok.
– Maradj – mondta Caroline. A Tahoe-ban dühöngő hóvihar Marinban
zuhogó esővé szelídült. A legkülönbözőbb időjárási viszonyok között
autóztak tizenkét órát, de Peter hazahozta a gyerekeket, hogy ő ne legyen
egyedül. – Vacsorázz velünk.
– Biztos, hogy nem bánod?
– Egészen biztos. Szilveszter van – felelte Caroline, és töltött Peternek
egy pohár bort. Megszolgálta, és elmúlik a hatása, mire vacsora után
elmegy.
Még egy terítéket rakott a konyhában megterített asztalra, és félóra múlva
a vacsora is elkészült. Mint mindig, most is egy személlyel többre készítette
a marhasültet, amihez saláta és sütőben sült krumpli volt. Hatalmas
étvággyal ettek, majd a vacsora végeztével a gyerekek visszavonultak a
szobájukba, hogy felhívják a barátaikat. Peter behozta a bőröndöket az
előszobából, és bement Caroline-hoz a nappaliba. Odakint szakadt az eső,
mintha dézsából öntenék.
– Maradj, amíg csendesedik kicsit – ajánlotta fel Caroline.
– Nem hiszem, hogy egyhamar csendesedni fog – válaszolta kimerültén
Peter, és akkor Caroline mondott egy meglepőt. Már majdnem tíz óra volt.
– Nem akarsz itt maradni éjszakára?
Peter zavarba jött, aztán elgondolkodva azt kérdezte:
– Nem lenne nagyon furcsa?
– Miért? Még házasok vagyunk, és tizenkét órát vezettél egyhuzamban,
hogy biztonságban hazahozd a gyerekeket. Olyan fáradt vagy, hogy
elaludnál a volánnál.
– Nem bánod? – Peter nem tudott hova lenni a meglepődéstől. –
Elalszom a vendégszobában.
– Ott nem tudsz – nevetett Caroline. – Azt is átrendezem, legalábbis
vettem oda egy új heverőt. A régit már elvitték, de az új még nem érkezett
meg. Egy ágyban kell aludnunk, de nem fogsz belehalni.
– Mit fognak gondolni a gyerekek?
– Nem tudom. Fáradt vagy, egész nap vezettél, későre jár, szörnyű idő
van odakint. Engedélyt kell kérnünk tőlük?
Peter elmosolyodott.
– Nem. Csak tőled – mondta szelíden.
– Megengedem, hogy itt aludj. Jó széles az ágy. Egy fokkal szélesebb a
réginél.
Peter beleegyezett, hogy ott alszik, és ezek után töltött mindkettőjüknek
még egy pohár bort, mivel nem kellett vezetnie.
 – Boldog új évet, Caro! El tudnék képzelni ragyogóbb helyeket is a
szilveszterezésre, de inkább töltöm itt, mint bárhol másutt.
– Én is – felelte Caroline minden különösebb felhajtás nélkül.
Peter tüzet gyújtott a kandallóban, ahogy régen, azután leültek elé, és
csendben beszélgettek. A gyerekek a szobájukban voltak, és amikor
Caroline tizenegy órakor megnézte őket, mindketten az ágyuk tetején
aludtak. Akkor visszament a nappaliba, tovább beszélgettek a kandalló
előtt, és nézték a tüzet.
Éjfélkor Peter boldog új évet kívánt Caroline-nak, és megcsókolta az
arcán. Aztán leoltották a lámpákat, és bementek a hálószobába. Caroline
mindkét oldalon szétnyitotta az ágy függönyét, és előreengedte Pétért a
fürdőszobában, aki egy szál boxeralsóban és pólóban jött ki onnan. Utána
Caroline ment be, és egy régi, meleg hálóingben kilépve gyorsan bebújt az
ágyba, tisztes távolságot tartva Pétertől, aki a saját ágyfelén feküdt mereven
és esetlenül.
– Furcsán érzem magam újra itt – vallotta be.
– Persze – felelte Caroline, aztán lekapcsolta a lámpát, és némán
feküdtek, felidézve magukban a szebb napokat.
Peter nem tudta, hogy történt, Caroline sem volt biztos benne, de egyszer
csak kinyújtotta a kezét a felesége felé a sötétben, magához vonta, és
megcsókolta, nem az arcán, hanem a száján, ahogy kell, ahogy egész este,
és hónapok óta vágyott rá. Egy-. szeriben elöntötte a forró vágy, amely a
következő pillanatban mindkettőjüket elborította.
Caroline azt hitte, már túljutott Peteren, de nem. A férfi újra kinyitott
benne valamit, és ettől az ő vére is felforrósodott. Ki voltak éhezve
egymásra, és egy pillanat alatt visszataláltak a másikhoz. Egyetlen testté
forrtak össze, és Caroline nem tudott betelni férje ölelésével. Nem tudtak és
nem is akartak megállni, olyan hévvel szerették egymást, hogy szinte fájt.
Sem lassítani, sem megállni nem tudtak, és amikor vége lett, Caroline tudta,
hogy megbocsátott Peternek. Kettejük életében többé már nem jutott hely
Veronica Ashtonnak. Épp elég sokáig élt együtt velük, de végre eltűnt.
– Megbántad? – súgta Peter ijedten, nehogy Caroline megharagudjon, és
elküldje őt.
– Nem. Szeretlek – felelte Caroline, mire Peter szorosabban ölelte
magához.
– Mit mondunk majd a gyerekeknek? – kérdezte a férfi aggodalmasan.
– Hát ezt. Hogy szeretjük egymást. – Caroline nyugodtnak és boldognak
érezte magát, mintha Peterrel együtt ő is hazaért volna.
– Akarod, hogy elmenjek, mielőtt felébrednek? – Peter tiszteletben akarta
tartani a Caroline által kijelölt határokat, bármik legyenek is azok. Nem
akarta újból elveszíteni őt. Élete legkeservesebb hat hónapja volt mögötte.
– Nem, inkább újból szeretkezni akarok veled – súgta vissza az asszony,
mire Peter elnevette magát a sötétben.
– Hála Istennek, hogy hazavezettem Tahoe-ból – mondta, és Caroline
tudta, mennyire igaz ez. Hétfőn fel akarta hívni az ügyvédet azzal, hogy
benyújtja a válókeresetet, és tessék, most újból beleszeretett a férjébe. Ha
most nem jön haza, ez nem történik meg. Erről az időzítésről, vagy a sors
beavatkozásáról nem volt szó. A szívfájdalmakat nem lehet megjósolni,
sem azt, hogy a sebzett szívet meg lehet-e gyógyítani. De most megkapta a
választ. Hat hónapba telt, mire megtalálta. De megtalálta.
 Tizenhetedik fejezet

Az újévet követő héten Peter hazaköltözött. A gyerekek ujjongva

fogadták. A szülők a lehető legegyszerűbb szavakkal elmondták nekik,
hogy remélik, sikerül megoldaniuk a problémáikat, és szeretnének együtt
maradni.
Peter tudta, hogy Caroline újabb esélyt akar adni neki. El volt szánva,
hogy élni fog vele, és nem szúrja el. Büntetésül és örök emlékeztetőül
nézhette Caroline új hálószobájának színét, amit utált, de bölcsen hallgatott
róla. Caroline-nak tetszett, és kész.
Ez volt az első tőle független akciója. És lassanként megtapasztalta, hogy
a felesége megváltozott. Már nem bízott benne vakon, és nem volt olyan
csendes. Már kimondta a véleményét, megnőtt az önbizalma, és voltak saját
elképzelései. Már nem kért bocsánatot, ha nézeteltérésük volt. Büszke volt
rá, hogy vannak önálló nézetei.
Mihelyt Peter hazaköltözött, Caroline felhívta Kate-et, hogy elújságolja
neki. Kate azt felelte, ha Caro ezt akarta, akkor vele együtt örül.
– Igen, ezt akartam. De próbaidőn van, körülbelül mostantól negyven
évig. Lehet, hogy az utolsó tízet elengedem.
Kate nevetett.
Caroline elmondta Peternek, hogy a februári síszünetben elviszi a
gyerekeket Londonba, hogy meglátogassák Gemmát, és ha azalatt
megcsalja, rögtön elválik. Peter megesküdött, hogy többé nem csalja meg.
Akkor Caroline megírta Gemmának e-mailben, hogy Peter visszaköltözött.
 Gemma megszerette Afrikát, és jól érezte magát a forgatáson. A
testvéreinek küldött e-mai-lekben megírta, hogy a színészek, akikkel együtt
forgat, fantasztikus, intelligens és érdekes emberek, a legjobbak, akikkel
eddig életében dolgozott, a rendező pedig lenyűgöző. Megírta, hogy február
első hetében mennek Londonba, márciusban pedig néhány napra visszajön
Los Angelesbe, és szeretné bemutatni nekik a rendezőt, akit a hétvégére
meghívna a farmra.
Caroline ezt olvasva azonnal felhívta Kate-et. Mindketten megkapták ezt
az emailt.
– Mit gondolsz, lefekszik vele? – kérdezte Kate.
– Remélem, nem. De rendszerint túl gyorsan lép, és ha ezt elbaltázza, ki
fogják penderíteni.
– Ahhoz ő túl okos – nyugtatta meg Kate.
Mindkettőjüknek igazuk volt. Gemma nem kockáztatta a karrierjét egy
viszonyért vagy egy csodás éjszakáért. Nem feküdt le Rufusszal, de négy
héttel az Afrikába érkezésük és az intenzív közös munka után a férfi
bevallotta neki, hogy beleszeretett. És a szerelem kölcsönös volt. De
Gemma megmondta, hogy nem fekszik le vele. Nem akarja elsietni a
dolgot, sem olyasmit csinálni, amit később megbán. Elválaszthatatlanok
voltak, sok közös élményük volt, és az epizódok forgatásán túl is
igyekeztek közösen felfedezni Afrika csodáit.
Márciusban Rufusnak üzleti tárgyalásai voltak Los Angelesben, és kérte
Gemmát, tartson vele. Ő be akarta mutatni Rufust a családjának, amit eddig
egyetlen rendezőjével sem tett meg. A szeretői meg jöttek-mentek, egyiket
sem mutatta be a családnak, a testvérei csak a bulvárlapokból értesültek a
létezésükről.
Kiválasztották azt a hétvégét, ami Rufusnak is jó volt, és Caroline
megígérte, hogy Peterrel és a gyerekekkel elmennek Santa Ynezbe. De még
előtte, február vége felé, a síszünetben meg akarta látogatni Gemmát
Morgannel és Billyvel Londonban.
– Mi lesz, ha nem tetszem nekik? – kérdezte Rufus egyik éjjel, miközben
kettesben üldögéltek a szálloda verandáján, és a többiek már régen
elmentek lefeküdni. Néhány órán belül fel kellett kelniük. A távolból
idehallatszott az elefántok trombitálása. Mindketten megszerették
Afrikának ezeket a hangjait, amelyek háttérzeneként szolgáltak a késő esti
beszélgetéseikhez. Egyikőjük sem akarta elhinni, hogy még nem feküdtek
le egymással, ilyesmit Gemma azelőtt sohasem tett, de ezzel a férfival
másképp viselkedett, mert már ő is más volt, mint azelőtt.
– Tetszeni fogsz nekik, és meg fognak szeretni – felelte. Szerette volna,
ha Rufus látja a farmot, amelyben a közelmúltig neki is volt egy
harmadrésze. És ha találkozna a nővéreivel, az anyjával.
Rufus kérte, hogy költözzön hozzá, a londoni lakásába, de Gemma még
ezzel is várni akart. Elsietett lépésekkel nem szeretett volna elrontani
valamit.
Mire február elején elhagyták Afrikát, szinte össze voltak nőve, és
mindent tudtak egymásról. Rufus volt a legérzékenyebb rendező, akivel
Gemma valaha dolgozott, egyben a legtehetségesebb is. Ő persze ugyanezt
gondolta Gemmáról.
Úgy tűnt, a többieknek nincs kifogásuk kettőjük szoros kapcsolata ellen,
egyrészt mert jó volt látni őket együtt, másrészt mert Rufus továbbra is
nagyon odafigyelt mindenkire. Akárhol voltak, az egymás iránti szerelmük
jó érzéseket keltett mindenkiben.
Londonban Gemma abban a lakásban lakott, amelyet a produkciós
társaság bérelt neki, Rufus pedig birtokba vette a londoni lakását, de elvitte,
és megmutatta Gemmának az „omladozó, huzatos kastélyát", ahogy
nevezte, ami nagyon tetszett a lánynak, de megértette, hogy Rufus
gyerekeinek miért vannak kifogásaik ellene.
Amikor nem dolgoztak, a Harry's Barban vacsoráztak, és az
Annabel'sben táncoltak, Valentin-napon pedig Rufus három tucat vörös
rózsát küldött Gemmának, akibe addigra fülig beleszeretett.
Amikor Caroline megérkezett Morgannel és Billyvel, Gemma egy sor
helyre elvitte őket. Kért Rufustól két nap szabadságot, és ezalatt jártak a
Towerben, a királynő istállóiban, Madame Tussauds-nál, és azokon a
helyeken, amiket mindenáron meg akartak nézni, és amikre Gemma is
kíváncsi volt. És amikor újból munkába kellett állnia, Rufus megengedte,
hogy ott legyenek a forgatási helyszínen, és nézzék, ahogy Gemma játszik.
Caroline újból elámult azon, hogy milyen tehetséges a nővére. Gemma
valóban briliáns színésznő volt, és Caroline azt is láthatta, milyen jó
rendező Rufus. Valóban nagyszerű párost alkottak.
Amikor Caroline-ék elmentek, és vasárnap szünetet tartottak a
forgatásban, sétáltak a parkban, a Claridge'sben megteáztak, és a kezdődő
hóesésben visszamentek Gemma lakására. Két hét múlva akartak Los
Angelesbe repülni, majd találkozni Gemma családjával. Azok után, hogy
Rufus megismerte Caroline-t, és látta, milyen kedves és közvetlen nő,
Rufus nem idegeskedett a többiek miatt.
– Én vagyok a család fekete báránya – nyugtatta őt Gemma is. – Miattuk
ne fájjon a fejed.
Rufus mellett Gemma egészen megszelídült, és soha életében nem érezte
még ilyen boldognak magát. Élvezte a forgatást, és szerelmes volt. De
közben szeretett volna biztos lenni abban, hogy ez nem afféle színpadi
románc, ami öt perc alatt el is tud múlni, hanem igazi szerelem. Eddig
annak tűnt.
 Erről is beszélgettek aznap este, amikor a hóesésben hazamentek. Sok
mindent szerettek volna együtt csinálni, ha majd lesz rá idejük. Rufus
negyvenkilenc éves volt, Gemma negyvenkettő. Még korban is tökéletesen
illettek egymáshoz. Rufus ekkor ránézett, és tudta, hogy jogos az, amit
szeretne. Elmosolyodott.
– Nem megyek el – mondta halkan. – Annyira kívánlak, hogy nem bírom
tovább. Szeretlek, gyere, bújjunk ágyba! – Ezt olyan csábítóan mondta,
hogy Gemma feladta az ellenállást, és Mata Hari-s mosollyal az ágyához
vezette Rufust. Ő azonnal lehámozta róla a ruhát, Gemma meg Rufusét,
aztán beestek az ágyba. Gemma már tudta, hogy szereti ezt a férfit, ezért
várt a szexszel életében először. Ez nem valami vad, zabolátlan egyéjszakás
kaland volt valakivel, aki nem jelentett számára semmit. Olyanból akadt
épp elég. És utána mindketten örültek, hogy vártak a szexszel, és kezdték
újra elölről, aztán megint, és reggelig egymás karjában fekve élvezték első
közös éjszakájuk minden percét.
– Gemma, ugye tudod, hogy fenekestől felforgattad az életemet? –
kérdezte Rufus hitetlenkedve. Régebben töprengett, hogy vajon a
kapcsolatuk véget ér-e Afrikában, vagy amikor eljönnek onnan. De nem ért
véget, sőt tovább erősödve megszilárdult.

Rufus és Gemma márciusban együtt repültek el Los Angelesbe. Rufus

eljárt a megbeszéléseire, Gemma pedig felkereste Jerryt, és még egyszer
megköszönte neki, hogy megszerezte számára ezt a szerepet. A háza már
másé volt, ezért két éjszakára a Peninsulában szállt meg, aztán az autóval,
egy nagy amerikai SUV-val, amit Rufus bérelt neki, a farmra hajtott.
Caroline, Peter és a gyerekek már ott voltak, és Kate-tel együtt izgatottan
várták. A nővérek négy hónapja, hálaadás óta nem találkoztak. Májusban
lesz apjuk halálának évfordulója. Úgy tűnt, hogy rengeteg dolog történt tíz
hónap alatt, amióta apjuk elment. De a farm virágzott, és Thad új
elgondolásai nagyszerűen beváltak. Ma már ő irányította az egész
tenyésztési műveletet, és Kate-tel együtt részt vettek az árveréseken.
Rufus első pillantásra beleszeretett a farmba. Órákat töltött Thaddal
kilovagolva, hogy képet kapjon a birtok méreteiről, és egy darabon Gemma
is velük tartott. Rufus Peterrel is jól kijött, a nővérek hagyták hát, hogy a
férfiakkal együtt megszemlélje az állatokat és a szaporítási műveletet.
A nővérek leültek egy pohár bor mellett Gemma házában, ahol most
Rufus is lakott, s egy adott pillanatban Caroline szégyenlősen a nővéreire
nézett.
– El kell mondanom nektek valamit. De elég hülyén érzem magam
miatta.
– Ugye nem azt akarod elmondani, hogy megint megcsal? – ugrott fel kis
híján Kate a székből, de Caroline megrázta a fejét.
– Amikor Peter elköltözött, abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Úgy
gondoltam, nincs rá szükségem, legalább tartok egy kis szünetet. Aztán
együtt szilvesztereztünk, és nekem eszembe sem jutott... Szóval két
hónapos terhes vagyok. Negyven leszek, mire ez a baba megszületik... és
kilencven, mire egyetemre megy.
– Ó, Istenem – nevetett Gemma. – Milyen öreg anya! Ezt mondják arra,
aki negyvenévesen szül.
– Jaj, hallgass már, te is az leszel, ha Rufusszal úgy döntőtök, hogy
legyen közös gyereketek. És még öregebb is vagy nálam!
– Én nem akarok gyereket. Neki meg már van kettő, és különben is jó
kislány vagyok, szedem a tablettát! – felelte Gemma, Kate pedig
mosolyogva hallgatta őket.
– Szerintem ez jó hír! Olyan, mintha megújulna minden. Peter mit szólt
hozzá? – kérdezte.
 – Sokkolta a hír. Ő sem gondolt ilyesmire. A gyerekeknek még nem
mondtuk el. Nem tudom, örülnek-e majd neki. Morgan tizenhét lesz, mire
ez a baba megszületik, Billy meg tizenhárom. Zavarba fognak jönni tőle.
De Peter most örül neki.
– És te? Magadra gondolj, ne rájuk – emlékeztette Kate.
– Azt hiszem, örülök. Olyan lesz, mintha mindent elölről kezdhetnék. A
szoptatást, a pelenkázást...
– Ma este két tablettát fogok bevenni – fogadkozott Gemma.
– Én még nem döntöttem – mondta Kate óvatosan. – Ha lesz gyerekünk,
negyvennégy évesen fogom a világra hozni. Vagyis én tényleg idős leszek.
– Nem, hogyha akarod a gyereket – szólt Caroline kedvesen. – Mit mond
Thad?
– Azt hiszem, ő szeretné, de azt mondja, neki így is jó, meg úgy is. Rám
bízza a döntést.
– Indíthatnánk egy öreg anyák bölcsődéjét -javasolta Gemma nevetve. –
Hajadon várandós anyák öregotthonát. Hát, ti ketten bátrabbak vagytok
nálam!
Kisvártatva megérkeztek a férfiak, és mindnyájan felkerekedtek, hogy
bemenjenek a városba vacsorázni. Rufus élvezettel fedezte fel a farmot és
Santa Ynezt. Képzeletében soha nem tudta összekapcsolni a sztárként
ragyogó színésznőt egy farmmal, lóháton ülve, cowboyok társaságában,
ilyen rokonszenves család körében. Színes és érdekes emberek voltak,
szókimondók és kedvesek egymáshoz.
Tudta, hogy Gemma vissza fog jönni májusban, apja halála egyéves
megemlékezésére, és megígérte, hogy megpróbál ő is eljönni vele. Mire
visszarepültek Londonba, Rufusnak már egy sor új barátja volt, és miután
megismerte a családját, ezeket a kivételes és nagyon különleges embereket,
jobban értette Gemmát is.
 Egy hónappal később, egy keddi reggelen Kate rémülten telefonált
Caroline-nak. Olyan volt a hangja, mint amikor az apjuk halálhírével hívta
őt fel.
– Mi a baj? Thaddal történt valami? – kérdezte ijedten Caroline.
– Nem. Beszélnem kell veled. Kaptunk egy ajánlatot. Felhívott egy
ingatlanos Santa Barbarából. Valaki, aki lovakat tenyészt, megvásárolná a
farmot. Annyi pénzt fizetne érte, hogy ki sem merem mondani.
– Mennyit? – kérdezte kíváncsian Caroline. Amikor Kate megmondta,
elakadt a lélegzete. -Ez rettentő sok! – Az ajánlattevő orosz volt.
– Tudom. Te mit akarsz? Gyors választ kérnek. Az illető egy másik
birtokon is gondolkozik, de a mi hétezer holdunk nagyobb, úgyhogy a
miénket szeretné. Caro, te el akarod adni?
– Nem tudom. És te? Te jobban kötődsz hozzá, mint én, de most én is
örülök, hogy a miénk, és mindnyájan tudunk ott találkozni.
– Én nem akarom eladni, de ennyi pénzt nem lehet csak úgy
visszautasítani. Nem kéne gondolkoznunk rajta?
– De igen, azt hiszem. Ennyi pénzből mindketten egyenesben lennénk.
– Akarsz beszélni erről Peterrel?
– Nem – vágta rá Caroline határozottan. – Nem akarok. Magunk is el
tudjuk dönteni. – Már nem vetette magát alá Peter akaratának úgy, mint
azelőtt. Volt véleménye, és megtalálta a saját hangját.
– Aludjunk rá egyet – javasolta Kate. Holnap újra felhívlak.
Hosszú volt az ezt követő huszonnégy óra. Caroline-t egyfolytában a
megnevezett összeg foglalkoztatta, és így volt vele Kate is. Ő le is írta a
számot, Caroline pedig végiggondolta, mi mindent tudna kezdeni ennyi
pénzzel. Például vehetnének egy nagyobb házat, főleg, hogy jön a baba, de
azt Peter is meg tudná venni. Igazából nem volt szüksége ekkora összegre,
de jó érzés lett volna a tudat, hogy van. És azzal a pénzzel függetlenné
válhatna Pétertől, mivel – ahogy apjuk mondta mindig – ő és Kate földben
gazdagok, de pénzben szegények.
Mindketten korán ébredtek. Kate nem sokat aludt az éjjel, Caroline is fent
volt már hajnali négy órakor. Kiült a konyhába, és töprengett. Végül hatkor
felhívta Kate-et.
– Mit gondolsz? – kérdezte Kate félve, hogy mi lesz, ha nem értenek
egyet.
– Tudom, hogy őrültségnek hangzik, és lehet, hogy megharagszol rám –
kezdte Caroline óvatosan. – Lehet, hogy életem végéig bánni fogom, de
szeretem azt a helyet, Kate. Az otthonunk, ott vannak a gyökereink, és az a
birtok egyet jelent apánkkal. Nem akarom eladni. Nem bánom, bármennyit
kínálnak is érte, én meg akarom tartani – jelentette ki félve, de határozottan.
– O, hála Istennek! Én is így gondolom! Azt hittem, le fogod harapni a
fejem, amiért elrontom az üzletedet – kiáltotta Kate.
Mindketten megkönnyebbülten nevettek.
– Délelőtt felhívom az ingatlanost. Köszönöm, Caro. Azt hiszem, jól
döntöttünk. Hogy is adhatnánk el ezt a földet?
– Remélem, sohasem fogjuk eladni – felelte Caroline bizakodva. Már
befejezték a beszélgetést, amikor pár perc múlva Peter kijött utána a
konyhába.
– Mit csinálsz itt ilyen korán? – kérdezte gyanakodva. Az előbb hallotta a
nevetését.
– Kate-tel beszéltem.
– Miről?
– A farm ügyeiről.
– Oh – bólintott Peter mosolyogva. – Hogy érzed magad? – Caroline
három hónapos terhes volt. Peter elment vele az orvoshoz, és az ultrahang
szerint minden a legnagyobb rendben volt. A képen egy egészséges magzat
látszott. Nem ikrek, ami megkönnyebbülést jelentett, mivel az olyan korú
nőknél, mint ő, gyakori volt az ikerterhesség. És az elvégzett tesztből
kiderült, hogy kislányuk lesz.
– Nagyszerűen – felelte Caroline, akiben még ott munkált az öröm, hogy
nem adják el a farmot.
– Én leszek a legöregebb apa az óvodában, és az egyetemi
diplomaosztóján kerekesszékben fogok megjelenni.
– Ugyan, dehogy! – és ha igen, akkor is mi van? Ez a baba ajándék.
Annak lett szánva. Akkor fogant, amikor újra összejöttünk. – Caroline a
kezdeti sokk után izgalommal várta a babát. Azóta elmondták Morgannek
és Billynek is. Nem voltak túlságosan feldobva, de tudomásul vették, ami
rendjén volt. Morgan egyébként is már kollégiumban fog lakni, mire a baba
egyéves lesz, Billy pedig akkor fog elköltözni otthonról, amikor a
kistestvére ötéves lesz. Ő a remény és a megújulás jele. Caroline nem
utasíthatta őt el, hiszen a kibékülésük gyümölcse, és a jövetele Peternek is
sokat jelentett. Mindketten hálásak voltak, amiért újra egymásra találtak.
– Visszajössz az ágyba? – kérdezte Peter feltűnő érdeklődéssel, aminek
láttán Caroline-nak nevetnie kellett.
– Ha érdemes – súgta oda incselkedőn.
– A múltkor is így kerültél bajba – emlékeztette a férje. Aztán becsukta és
kulcsra zárta a hálószobájuk ajtaját. Egy óra múlva kellett felkelteni a
gyerekeket, addig még sok mindent csinálhattak. Pár perc múlva hozzá is
kezdtek.
Ennél csak az volt jobb, hogy megtartják a farmot. És ezt meg kellett
ünnepelni!
 Tizennyolcadik fejezet

Május utolsó hétvégéjén, három héttel a tényleges évforduló után

leleplezték apjuk, James „JT" Tucker, a Tucker Farm alapítója, a szeretett
apa, társ és nagyapa emlékművét. A nemesen egyszerű, homokszínű
gránittömbön a néven és az évszámokon kívül csak annyi állt, hogy
„Örökké szeretni fogunk". A pajta mellett állították fel, ott, ahol a
kocsifelhajtó véget ér, és ahol minden érkező látni fogja. A család körülállta
az egy méter húsz centis kőtömböt, nézték, és nem akarták elhinni, hogy
már nincs köztük.
Juliette ígéretéhez híven iderepült Párizsból, Rufus és Gemma is
megérkeztek Londonból, Caroline, Peter, Morgan és Billy San
Franciscóból, Scarlett és Roberto pedig Santa Barbarából. Caroline addigra
majdnem hat hónapos volt, már látszott rajta. Szeptember végére várták a
babát. Úgy tervezték, hogy az egész család itt fogja tölteni a nyarat. Gemma
is szabad lesz, ő is eljön, Rufus pedig megígérte, hogy vele tart. Kate
felajánlotta Juliette-nek a házát, ha a nyáron vissza akarna jönni, s ő azt
felelte, hogy pár hétre szívesen eljönne, mert borzasztóan hiányzik neki a
farm. JT pedig mindannyiuknak hiányzott. Mennyi minden történt azóta,
hogy nincs köztük!
Kate és Thad átvették a farm irányítását. Gemma megismerte Rufust, s a
karrierje újból szárnyalni kezdett. Peter és Caroline majdnem szétmentek,
de visszataláltak egymáshoz, és most kisbabájuk fog születni, Juliette pedig
hazaköltözött Franciaországba.
 – Szeretnék mondani valamit – lépett elő Gemma, és odaállt a most
leleplezett szép gránitkő mellé. Kate és Thad csináltatta, és
mindegyiküknek nagyon tetszett. – Mindig viccelődtünk azon, hogy én
vagyok „apa lánya". Néha maga apa is így mondta. Én ezt bóknak vettem.
Ma már nem vagyok biztos abban, hogy az volt. Sok mindenen
veszekedtünk. Nem egyezett a véleményünk, és amikor betöltöttem a
tizennyolcat, elhúztam innen. Ezt tette Caro is, és nagyon sokáig távol éltük
a magunk életét. Apa nem volt könnyű természetű ember. Szerette a
dolgokat a saját szája íze szerint csinálni, és elvárta, hogy mindenki azt
tegye, amit mond. Kate, én, Caro, Thad, anyánk, Scarlett, Juliette. Vagy
megszoksz, vagy megszöksz. Néhányan megszöktünk.
De egy dolgot tudok, és sokáig tartott, mire rájöttem. Mindannyiunkat
szeretett. Nem csak engem. Nem voltam a kedvence. Én az voltam, akivel
szeretett vitatkozni, mert visszaszóltam neki. Kate volt az, akivel szeretett
együtt dolgozni, mert ő nem ellenkezett. Kate kivárta a maga idejét. Thad-
dal most úgy vezetik a farmot, ahogy ők akarják. – Rájuk mosolygott. – És
Caro volt az okos, apa csodálta őt ezért. Caro csak végezte a maga dolgát,
írta a könyveit, és kerülte apát. Anyánk három lányt szült neki. Ezt végül
nem vehette el tőle. Juliette volt az a nő, aki szerette őt minden hibájával és
gyarlóságával együtt, és aki sohasem hagyta cserben. Mindannyian
szerettük, és ő is szeretett minket. Mi mind apa lányai voltunk, és ha ma itt
állna köztünk, ő is ezt mondaná. Ragyogjon örökké fényesen az emléke, az
iránta érzett szeretetünk és az irántunk érzett szeretete!
Visszalépett a többiek közé. Mindkét testvére megköszönte a szavait, és
mindenki megölelte. Elmondta azt, amit el kellett mondani, és amit
mindnyájuknak hallaniuk kellett. Ezek után az egész társaság elvonult Kate
házába, ahol már várta őket az ebéd. Útközben Thad kicsit lassított, és
megérintette Kate karját. Ő megállt, és Thadra nézett.
 – Már egy éve, Kate. Azt mondtuk, adunk magunknak időt. Nem
gondolod, hogy ideje összeházasodnunk? Mert én azt gondolom.
Hamarosan kész lesz az új házunk. Van egy farmunk, és van saját életünk.
Feleséget szeretnék. Mikor jössz hozzám? – kérdezte aggodalmasan. Kate
egy percig szótlanul állt, csak nézett rá, és tudta, hogy Thad-nak igaza van.
Nem akart ilyen sokáig várni, de annyi minden történt. Elfoglaltak voltak.
– Mit szólnál ehhez a nyárhoz, amikor mindenki itt lesz?
Thad nyomban elmosolyodott, és megcsókolta.
– Megmondhatjuk nekik most rögtön? – kérdezte, mire Kate bólintott.
– Mit szólnál a júliushoz? Akkor mindenki itt lesz, és később Caro már
nagyon előrehaladott állapotban lesz.
Mihelyt beléptek a házba, egyenesen a konyhába mentek, ahol Thad
felkapott egy poharat és egy villát, és megcsendítette a pohár oldalát.
– Bejelentenivalónk van – kezdte boldogságtól sugárzó arccal. – Kate és
én júliusban összeházasodunk. Mindnyájan meg vagytok hívva!
Mindenki tapsolt, éljenzett, ölelték-csókolták mindkettőjüket, és ahogy a
farmon oly gyakran előfordult, egy komoly esemény vidám összejövetellé
alakult át. Volt mit ünnepelni megint: júliusban esküvő lesz, szeptemberben
gyerek születik, és műsorra kerül Rufus és Gemma új sorozata.
 Tizenkilencedik fejezet

Nem is gondolták, hogy az esküvő végül ilyen nagyszabású lesz, de Kate

és Thad olyan sok embert ismert, és olyan sokan szerették őket a Völgyben,
hogy bár szűk körben akarták tartani, kétszáz vendég érkezett a farmra az
esküvő napján.
Caroline, Gemma és Morgan voltak Kate nyoszolyólányai. Thad Pétért és
Rufust kérte fel násznagynak, Billy volt a gyűrűhordozó, és Scarlett kísérte
az oltárhoz a lányát. Fehér virágok boltíve alatt házasodtak össze.
A vacsora este hatkor kezdődött. Thad szerint soha életében nem evett
még ilyen finomakat. A torta tetején lévő marcipánfigurák lóháton ülő
vőlegényt és menyasszonyt formáztak. A vendégek hajnali háromig ropták
a táncot a Santa Barbarából érkezett banda zenéjére, és az utolsók négy
órakor mentek el. Kate és Thad megbeszélték, hogy ősszel mennek nászúira
Franciaországba és Olaszországba, hazafelé egy angliai megállóval, hogy
meglátogassák Gemmát és Rufust. Háromhetesre tervezték az utat, és
távollétükben a Thad által felvett új munkafelügyelő fogja kézben tartani a
dolgokat a farmon.
Az egyórás sortánc után Rufus és Gemma az asztaluknál ülve pihentek,
és Rufus közben elmondta, hogy ennyit nem nevetett soha életében, és hogy
ez milyen fantasztikus esküvő. Hajnalban kerültek ágyba, miután még egy
nagyot sétáltak Peterrel és Caroline-nal. A friss házasok már három órakor
elmentek lefeküdni.
Ennél tökéletesebb befejezése nem is lehetett egy meglepetésekkel és
változásokkal telezsúfolt évnek. De mindannyian túlélték a változásokat, és
jobb, erősebb, bölcsebb és bátrabb emberekként kerültek ki belőlük. A múlt
hibáit jóvátették, a vétkeket megbocsátották. A farm virágzott, a család erős
volt, a múlt sebei begyógyultak, s végül a szeretet győzött.

Gemma új sorozatát egy szeptemberi vasárnap estén mutatták be az

Egyesült Államokban. Ők Angliában várták a nézettségi adatokat. Nagy-
Britanniában egy hónapja fantasztikus fogadtatása volt. Thad és Kate az új
házukban ültek a tévé előtt. Caroline Peterrel és a gyerekekkel együtt
készült megnézni. Scarlett és Roberto is a képernyőre tapadva várta a
kezdést.
Az első részt Afrikában vették fel, és izgalmasnak ígérkezett. Valóban
beváltotta a nézők reményeit, és Gemma óriásit alakított benne. Olyan jól
játszott, hogy míg nézte, Kate alig bírt magával. Mihelyt vége lett, Gemma
rögtön telefonált, pedig Londonban reggel öt óra volt. Felkeltek, csak azért,
hogy hallják, mit szól hozzá a család.
– Na? Hogy tetszett? – kérdezte izgatottan.
– Fantasztikus volt! Thad megkönnyezte! – felelte Kate.
– Ne mondd el neki! – szólt Thad zavartan. Pár nap múlva indultak az
elhalasztott nászútjukra.
– Óriási siker lesz, te meg még nagyobb sztár leszel, mint eddig! –
ujjongott Kate. – Rufus zseni!
Gemmával madarat lehetett volna fogatni, amiért tetszett nekik, és mert
mindenkitől ugyanezt hallották.
A következő hívás Pétertől jött. Kate az első csengetésre felkapta.
– Ugye milyen nagyszerű volt? Ez a lány fantasztikus! – kiáltotta a
telefonba Gemmára utalva.
– De még mennyire! És nemcsak ő, de mindketten! Megszületett a baba!
Húsz perccel azután, hogy beértünk a kórházba. Még arra sem volt időm,
hogy felhívjalak. Három és fél kiló, Scarlette a neve, „e"-vel a végén.
 – Úristen! És Caro jól van? Egy héttel hamarabb jött a baba.
– Remekül van. Lemaradtunk a műsorról. A gyerekek felvették nekünk.
Holnap megyünk haza.
– Gratulálok! – örvendezett Kate, majd Peter átadta a telefont Caroline-
nak, aki fáradtan, de boldogan szólt bele. – Fantasztikus vagy! És szép
baba? – kérdezte Kate.
– Gyönyörű. Most te jössz. Ezt neked is át kell élned, Katié. – Utoljára
gyerekkorukban hívta így a nővérét.
– Meglátjuk, hogy sikerülnek a mézesheteink. A sorsra bízzuk. Semmi
hősködés, csak a bölcs anyatermészet.
– Helyes. Nem akarok az egyetlen öreg anya lenni a családban.
– Puszild meg a nevemben – mondta Kate, majd gyengéden hozzátette: –
Apa büszke lenne rád, Caro. Mindenért.
– Köszönöm – válaszolta Caroline halkan. – Ez sokat jelent nekem a te
szádból.
Mindig is apa lányai lesznek mindhárman, mert akár így, akár úgy, akár
jó volt, akár rossz, minden hibája ellenére apjuk mindhármukat szerette.
-