Transzláció

Dr. Mészáros György

 Transzláció - 1
A genetikai kód
• A fehérjék elsődleges szerkezetére, azaz
aminosav szekvenciájára vonatkozó
információ bizonyos vírusoktól eltekintve
a DNS-ben tárolódik.
• A fehérjék alapvetően huszonegyféle
aminosavból épülnek fel, a DNS-t alkotó
négy nukleotidnak azonban csak húsz
aminosavat kell leírnia, mivel a 21.-ként
számon tartott szelenociszteinnek nincs
saját genetikai kódja.

• Ahhoz, hogy a négyféle nukleotiddal húsz aminosav leírható legyen, a genetikai kódnak
minimálisan három betűsnek kell lennie. A három betűs kód 43 = 64 variációt tesz
lehetővé, és mivel minden kombinációnak van jelentése, a genetikai kód degenerált
(redundáns), egy adott aminosavat, illetve a transzláció végét jelző stop jelet többféle
nukleotid triplet, ún. kodon is leírhat (ld. táblázat).
• A genetikai kód ugyanakkor generalizált (univerzális) is, néhány ritka kivételtől
eltekinetve az egész élővilágra érvényes.
• Az egy meghatározott aminosavat jelentő kodonok száma változó, míg a fehérjékben
legritkábban előforduló metioninnak és triptofánnak mindössze egy kodonja van, addig
több olyan aminosavat is találhatunk, amelyek hat kodonnal rendelkeznek.
 20 féle aminosav, de csak 4 féle kód – 2

4x4=16
4x4x4=64 Legalább ennyi kell

kodonok

A riboszómák csak akkor tudják azonnal „olvasni” az 5’→3’ irányban keletkező

mRNS nukleinsav „szövegét”, ha ezt a „szöveget” 5'→3' irányban kell kiolvasni és
lefordítani.
Nem mindegy, hol kezdjük
 Transzláció – 3
Ahogyan azt a genetikai kódszótár is mutatja, a valóságban 61
aminosavat jelentő kodon és 3 stop kodon van.
Értelmes kodonból tehát több mint háromszor annyi van, mint
aminosavból.
A genetikai kód tehát matematikai kifejezéssel élve degenerált.
Fontos ugyanakkor kiemelni, a genetikai kód ugyanakkor
egyértelmű is, azaz minden kodonhoz csak egyetlen ami-nosav
tartozik (kivéve a stop kodonokat, melyekhez egy sem).

• Tehát 9 aminosavnak 2 kodonja van, 5-nek 4, 3-nak 6, 2-nek 1, és 1-nek 3.

• A 6 kodonnal bíró aminosavakat leszámítva, amikor egy aminosavat több kodon
határoz meg, akkor a kodonok közötti különbség a harmadik nukleotid pozícióban van.
Hat azonos jelentésű kodon esetében a különbség természetesen egynél több pozíciót
kell, hogy érintsen.
• Mint említettük, a nem véletlenszerű kodon-aminosav kiosztás részben
molekulaszerke-zeti okokra vezethető vissza. Ez az ok a kodon-antikodon kapcsolatban
keresendő.
 A fehérjeszintézis adaptorai, tRNS-ek - 4
• A transzkripció során keletkező mRNS-ben lévő kodonokat nem ismerik fel
az aminosavak, azaz a genetikai kód nem fordítható közvetlenül fehérjére.
• A probléma áthidalásának közreműködői a transzfer RNS (tRNS)
molekulák, melyek egyrészt az mRNS kodonjához kapcsolódnak
antikodonjukon keresztül, másrészt kovalensen kötve hordozzák a
kodonnak megfelelő aminosavat.
• A tRNS-ek transzkripciójukat követően nyerik el végleges formájukat,
melynek során bizonyos részeik kihasadnak, számos nukleotidjuk módosul,
a 3’ végükre pedig egységesen a CCA triplet kerül.
• Az érett tRNS mintegy 80 bázis hosszúságú, sajátos térbeli szerkezettel
rendelkező molekula. A sematikus szerkezeti ábrázoláson látható, hogy a
tRNS bázispárosodásokon keresztül 3 nagy és egy kis hurkot hoz létre, így
egy lóherére emlékeztető alakzat jön létre.
• A molekula térbeli szerkezete azonban ettől eltérően egy olyan L betű,
amelynek egyik végén az antikodon hurok, másik végén pedig a CCA
triplethez kapcsolva az aminosav helyezkedik el.
• Ez a szerkezet lehetővé teszi, hogy a tRNS parányi rugóként működve
megfelelően pozícionálja az aminosavakat a fehérjeszintézis során.
 A fehérjeszintézis adaptorai, tRNS-ek - 5
Az mRNS-en lévő kodon a tRNS-en lévő antikodonnal lép kapcsolatba.
A komplexben a két nukleinsav lánc antiparallel elrendeződésű.
Első ránézésre a legegyszerűbb dekódolási rendszer az lenne, ha a 61
kodont 61 antikodon olvasná ki, és mindhárom kodon pozícióban
Watson-Crick bázispárok jönnének létre
Ekkor a 61 értelmes kodonnak megfelelően 61-féle antikodon, vagyis legalább ennyiféle
tRNS kellene. Csakhogy hamar kiderült, hogy a kólibaktériumban vagy az élesztőben ennél
jóval kevesebb tRNS van.
Ebből azonnal következett, hogy a kiolvasás alapja nem lehet mindhárom pozíció
tekintetében tökéletes Watson-Crick bázispárosodás. Amikor Robert Holley1964-ben
azonosította az élesztő alanin-tRNS-ében az antikodont, érdekes tényre hívta fel a
figyelmet. Arra, hogy az antikodon 3. és 2. pozíciója (C illetve G) hagyományos Watson-
Crick bázispárt tud képezni az alanin kodonok 1. és 2. pozíciójával (G illetve C), míg az
antikodon első, tehát 5’ pozíciójában egy módosult bázis, inozin van.
A fenti ismeretek alapján Francis Crick 1966-ban közölte a „lötyögő (wobbling) kodon-
antikodon kapcsolat” hipotézisét. Ebben feltételezte, hogy az első két kodon pozíció
minden esetben hagyományos Watson-Crick bázispárt képez, míg a 3. pozícióban az ott
lévő bázistól függően eltérő megoldások lehetnek, amelyek miatt 61-nél kevesebb
antikodon is elég lehet a 61 kodon egyértelmű kiolvasásához.
 Lötyögő bázis párosodás - 6
• A mRNS-RNS kodon-antikodon bázispárosodása alapján várható lenne, hogy
minden kodonhoz tartozik egy azzal komplementer tRNS.
• Az élőlényekben azonban a 64 kodonhoz csak jóval kevesebb, például
emberben mindössze 48 különböző tRNS társul.
• Az ellentmondás magyarázata az ún. lötyögő bázispárosodás jelenség, azaz
bizonyos tRNS molekulák abban az esetben is kapcsolódni tudnak az mRNS-
hez, ha csak a kodon első két nukleotidja komplementer az antikodon
bázisaival.

A tRNS másodlagos (A.), illetve

harmadlagos szerkezete (B).
Az egyes hurkok a bennük elhelyez-
kedő módosított nukleotidok alapján
kerültek elnevezésre, úgymint
dihidroxi-uridin (DHU ) és
pszeudouridin ( Ψ ).
 Lötyögő bázispárok - 7
A kodon harmadik pozícióját érintő lötyögő
kapcsolat-ban megengedett bázispárosodásokat :
Tehát ha az antikodon első pozíciójában
• C van, az csak G-t,
• ha A van, akkor az csak U-t ismer fel a kodonon.
Ha az antikodon első pozíciójában
• U van, az A-t és G-t,
• ha G van, akkor az C-t és U-t ismer fel.
(Ez utóbbi magyarázza, miért lehetnek univerzálisan azonos jelentésűek az XYC
és XYU kodonok).
Végül, ha az antikodon első pozíciójában I (inozin) van, akkor az U-t, C-t és A-t
ismer fel.
Összefoglalva: az első két kodon pozíció mindig tökéletes bázispárosodásban
van. Az első antikodon pozíció határozza meg, hogy hányféle bázis lehet a
harmadik kodon pozícióban, tehát hányféle kodont ismer fel az antikodon.
Ebből következik, hogy ha egy aminosavnak több kodonja van, akkor azok,
amelyek az első két kodon pozícióban különböznek, mindenképpen különböző
tRNS-t igényelnek (3 ilyen aminosav van, a Leu, a Ser, és az Arg).
 Transzláció – lötyögés - 8
A kódszótár és a lötyögés szabályi alapján kiszámolható, hogy 32 tRNS
elegendő lehet a 61 értelmes kodon lefordításához.
A lötyögő kodon-antikodon kapcsolat legalább két okból előnyösebb, mint ha
mindhárom pozícióban Watson-Crick bázispárok lennének. Az egyik, hogy
ezáltal jóval kevesebb fajta tRNS-t kell a sejtnek kódolni, és előállítani. A másik,
hogy amennyiben mindhárom pozícióban Watson-Crick bázispárosodás lenne,
úgy nagyon nagy stabilitási különbségek lennének az egyes kodon-antikodon
párok között, ami negatívan befolyásolhatná a transzláció sebességét (a túl
erős párok túl lassan válnának szét).
A harmadik kodon pozíció természetesen hozzájárul a specifitáshoz, de
lötyögése kiegyenlítheti az egyes kodon-antikodon kapcsolatok affinitását. A túl
erős kapcsolatokat gyengítve, gyorsíthatja a disszociációt, így növelve a
transzláció sebességét.
A lötyögés ellenére a kodon-antikodon kapcsolat egyértelmű abban az
értelemben, hogy minden kodont csak egyféle, annak megfelelő aminosavat
szállító tRNS ismer fel.
Aki lefordítja a betűket: a tRNS - 9
A genetikai kód értelmezése,
aminoacil-tRNS szintetázok - 10
• A fehérjeszintézis több lépésből álló,
sok komponens részvételével lezajló
folyamat, a szó szoros értelmében vett
transzláció, azaz a nukleinsav kód
aminosavra történő fordítása még a
tulajdonképpeni fehérjeszintézist
megelőzően, az aminosavak aktiválása
során történik meg.
• A genetikai kód értelmezéséért a kettős
funkcióval rendelkező aminoacil-tRNS
szintetáz enzimek felelősek.
Az enzim család tagjai ATP terhére a tRNS 3’ végén található ribóz kettes vagy
hármas szénatomjának hidroxil csoportja és a megfelelő aminosav karboxil
csoportja között egy észterkötést hoznak létre.
A reakció két lépésben, aminoacil-AMP intermedieren keresztül valósul meg.
Az aminoacil-tRNS komplex kialakulása tulajdonképpen az aminosav aktivá-
ciójának tekinthető, mivel a létrejött észterkötés fedezni tudja a fehérjeszin-
tézishez elengedhetetlen peptidkötések kialakulásának energiaigényét.
A genetikai kód értelmezése, aminoacil-tRNS - 11
• Az aminoacil-tRNS komplex az aminosav komponensétől függetlenül, a
Watson-Crick bázispárosodás szabályainak engedelmeskedve, az mRNS
kodonjának megfelelő antikodonnal rendelkező tRNS-t szállítja a
fehérjeszintézis helyszínére.
• Mindezek következtében az, hogy milyen aminosav épül be, a tRNS-aminosav
komplex kialakulása során dől el, így az aminoacil-tRNS szintetázok azon túl,
hogy aktiválják az aminosavakat, a nukleinsav kód értelmezéséért is felelősek.
• A 20 aminosavnak megfelelően a legtöbb organizmusban 20 féle aminoacil-
tRNS szintetáz fordul elő. Ezek az élővilág legspecifikusabb enzimei közé
tartoznak.Kézenfekvőnek tűnhet az a feltételezés, hogy az ARS-ek az
antikodonjuk alapján ismerik fel az egyes tRNS-eket, majd hozzák létre a
megfelelő aminoacil-tRNS-eket.
• A valóság azonban ennél összetettebb, habár az enzim család tagjainak
többsége az antikodonnal is kapcsolatba lép a tRNS-ek felismerése során,
számos képviselőjüknél az antikodonnak nincs szerepe a folyamatban, a tRNS
egyéb szekvencia elemei szükségesek az azonosításukhoz.
 A genetikai kód értelmezése, aminoacil-tRNS - 12

• Az aminoacil-tRNS szintetázok számára a megfelelő tRNS kiválasztása

egyszerű, hiszen a hosszú tRNS molekulák nukleotid-sorrendje eltérő.
• Nehezebb feladat a kicsiny aminosav molekulák közül a megfelelő
felismerése (például a valin és az izoleucin megkülönböztetése).
• Az aminoacil-tRNS szintetázok többsége az aktivációs domén mellett vágó
doménnel is rendelkezik, így a képződött aminoacil-tRNS-ek döntő része
minőségellenőrzésen is átesik.
• Ez a folyamat biztosítja a megfelelő komplexek képződését, a helytelen
aminosav–tRNS párok között keletkezett észterkötések hidrolízisét.
• Az ellenőrzés analóg a DNS polimeráznál látottakkal, a nem megfelelő
aminosavval töltött tRNS az aminoacil-tRNS szintetáz vágó doménjébe
kerül, ahol az aminoacil-tRNS kötés elhasad.
• A tRNS a kötés hidrolízise közben és azt követően is az aminoacil-tRNS
szintetázhoz kötve marad, így az aminosavcsere gyorsan, viszonylag kis
energia befektetéssel mehet végbe.
• Mindezen mechanizmusok ellenére az aminoacil-tRNS szintetázok a DNS
polimerázzal összevetve nagyobb hibaaránnyal dolgoznak, kb. minden
40000-ik tRNS-hez nem megfelelő aminosav kapcsolódik.
A genetikai kód értelmezése, aminoacil-tRNS - 13
• Könnyen belátható, hogy egy-egy helytelen fehérje keletkezése nem jár
olyan drámai következményekkel, mint az örökítő anyag megváltozása,
a hibás fehérjéket a sejtek degradálhatják.
• Mivel a szigorúbb ellenőrzés nagymértékben fékezné a fehérjeszintézis
folyamatát, ez a mértékű pontatlanság tekinthető a hatékonyság
érdekében született kompromisszumnak.
• A genetikai kóddal kapcsolatos legfőbb szabályok tehát a következők.
1. A genetikai kód triplet alapú,
2. vesszőmentes,
3. nem átfedő, degenerált,
4. egyértelmű és
5. közel tökéletesen univerzális.
• A mitokondriumnak saját tRNS készlete van. Egyes tRNS antikodonok
megváltozása tette lehetővé a kód variációt. A mitokondrium genomok
nagyon kevés (10-20) fehérjét kódolnak, fehérjéik többsége a gazdasejt
sejtmagjában kódolódik, ezért a mitokondriális tRNS-ek mutációja kevés
fehérjét érintett.
 A fehérjeszintézis helyszíne, riboszóma - 14
• Az aminoacil-tRNS-ekből kiinduló fehérjeszintézist hatalmas, elektronmikrosz-
kóppal már jól látható ribonukleo-protein komplexek, az ún. riboszómák
koordinálják.
• Egy adott sejtben több millió riboszóma is lehet, így akár a sejt tömegének
negyedét is adhatják ezek az organellumok.
• A riboszómák a sejtmagvacskában több, mint 50 fehérjéből és számos rRNS-
ből állnak össze, és azt követően a sejtmagpórusokon keresztül kijutnak a
citoplazmába.
• Érdekes megfigyelés, hogy a riboszómák rendkívüli összetettségük ellenére
alkotórészeik jelenlétében önmaguktól, in vitro körülmények között is
kialakítják megfelelő szerkezetüket.
• A riboszómákat, illetve az azokat alkotó rRNS-eket az ultracentrifugálás során
mért szedimentációs faktoruk, így áttételesen a tömegük alapján
osztályozzuk.
• A szedimentációs koefficiens mértékegysége a Svedberg (S).
Egy sejt - 15
 Aki összeolvassa a betűket: a riboszóma - 16

A riboszómák két alegységből álló, fehérje-

és RNS-tartalmú sejtalkotók. Felületükön
történik a polipeptidek szintézise.
Szabadon helyezkednek el a citoplazma
alapállományában, vagy membránokhoz
kötődnek.
Riboszómák - 17
A prokarióta és eukarióta riboszómák felépítésükben és működési mechaniz-
musukban is rendkívül sok hasonlóságot mutatnak. Az alapvázat mindkét
esetben a riboszóma tömegének mintegy 2/3-át adó rRNS-ekből kialakuló
különlegesen komplex szerkezet adja, és ehhez a vázhoz kapcsolódnak a
fehérje komponensek
Riboszómák - 18
A riboszómák minden élőlényben két
alegységből, az ún. kis és nagy alegy-
ségből állnak, és működési mechaniz-
musuk is megegyezik, de alkotóele-
meik és méretük prokariótákban és
eukariótákban eltérő.
• A prokarióták kis és nagy alegy-
ségei 30S, illetve 50S nagyságúak,
• míg ezek az értékek eukariótákban
40, illetve 60S.
• Az inaktív alegységek elkülönülten
találhatóak a citoplazmában, a
funkcionális, két alegységből álló
• prokarióta 70S,
• illetve eukarióta 80S méretű
riboszómák szigorúan a fehérje-
szintézis időtartamára alakulnak ki.
 Prokarióta riboszoma és az antibiotikumok - 19

• A jelentéktelennek tűnő roboszóma eltéréseknek orvosi szempontból óriási

jelentősége van, mivel számos antibiotikum szelektíven gátolja a prokarióták
riboszómáit.
• A fehérjeszintézist gátló antibiotikumok hatásukat változatos
mechanizmusokkal fejtik ki, így például a tetraciklin az aminoacil-tRNS
kötődését akadályozza, a sztreptomicin gátolja az elongáció kezdetét, a
klóramfenikol a peptidkötés kialakulását blokkolja, míg az eritromicin a
riboszóma tRNS kilépő helyéhez kapcsolódik.
• A prokariótákra szelektív antibiotikumok mellett olyanok is ismertek, amelyek
minden élőlényben gátolják a transzlációt (puromicin), illetve amelyek csak az
eukarióta riboszómán fejtik ki hatásukat (cikloheximid).
• Ezek az antibiotikumok a kutatás fontos eszközei.
Prokarióta riboszoma és az antibiotikumok - 20
Az aminosavak aktiválása és tRNS-hez kötése - 21
A fehérjeszintézis első fő szakasza, az aminosavak aktiválása és tRNS-hez kötése
A transzlációban szereplő rendszereknek két fontos feladatot kell megoldaniuk. Az egyik
az, hogy az aminosavak polipeptiddé kapcsolódását, ami egy önmagában endergonikus,
tehát spontán végbe nem menő folyamat, kapcsolt reakciók segítségével exergonikussá,
spontán végbemenővé tegyék.
A másik feladat annak biztosítása, hogy az aminosavak összekapcsolódása az mRNS-ben
tárolt információ alapján történjen meg.
A két feladat közös megoldásaként minden egyes aminosav specifikus tRNS-hez
kapcsolódik észterkötéssel a karboxil-terminálison keresztül. A termodinamikai
értelemben instabil észterkötés jelenti az aktivált állapotot, hiszen az észterkötés
bomlása, és ezzel egyidejűleg a stabilabb peptidkötés kialakulása összességében
exergonikus folyamat.
A tRNS, mint adapter molekula olvassa ki az mRNS-en lévő információt. A specifikus
aminosav-tRNS kapcsolat garantálja, hogy a polipeptid az mRNS-ben rejlő információ
alapján keletkezzen.
Az aminosavak és a megfelelő tRNS-ek közötti észterkötés kialakítása a citoplazmában
zajlik. A folyamat ATP-igényes, és aminoacil-tRNS-szintetáz enzimek katalizálják.
 Amino-acil tRNS szintetáz - 22

antikodon

A 20-féle aminosavnak megfelelően minden élőlényben 20-féle aminoacil-

tRNS-szintetáz működik. Tehát minden aminosavhoz egyetlen specifikus
tRNS szintetáz tartozik. Ez felismeri a neki megfelelő aminosavat, és
egyúttal az adott aminosavhoz tartozó tRNS-eket.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy az aminoacil-tRNS-szintetázok „léptetik
életbe” a genetikai kódot!
A tRNS-ek közös tulajdonságai, és másodlagos szerkezete - 23

Amikor Robert Holley 1964-ben megfejtette az első tRNS, az élesztő alaninnak

megfelelő tRNS-ének (tRNSAla) a nukleotid sorrendjét, a szekvenciában különös
szabályszerűséget vett észre.

Egyes szekvencia részleteket antiparallel elrendezve olyan bázisok kerültek

egymással szembe, amelyek között Watson-Crick bázispárok alakulhattak ki.

Amikor úgy rajzolta fel a szekvenciát, hogy az összes ilyen szakasz megtalálja a
párját, megkapta a ma már közismert lóherealakot.

A nukleinsavak esetében a kizárólag a Watson-Crick bázispárosodások által

diktált szerkezetet másodlagos szerkezeti szintnek hívjuk. A tRNS lóhere alakja
tehát az elsődleges szerkezet alapján jósolt másodlagos szerkezetnek felel meg.

Az azóta megismert nagyszámú tRNS szekvencia alapján kiderült, hogy vannak

olyan jellegzetességek, amelyek minden tRNS molekulára jellemzőek. A 16.3.
ábra a tRNS „lóhere alakján” kívül ezeket is ismerteti.
tRNS másodlagos Minden tRNS-nek legalább 4 „karja” van. A karokat
szerkezete - 24 az antiparallel elrendeződésű, egymással Watson-
Crick bázispárokat képező láncrészek hozzák létre.
Ezek közül az egyik az 5’- és a 3’-terminális szakaszok
összekapcsolódásával alakul ki. Mivel a 3’-vég
minden tRNS esetében egy CCA szekvenciát hordoz,
és ezen keresztül kapcsolódik a szállított aminosav,
ezért ezt a kart aminosav karnak hívják.
A másik három kar hurokban végződik, nevüket (D-
kar, TΨC-kar és antikodon-kar) a hurok nevéről
kapják. A D-hurok 2-3 pozícióban speciális módosult
bázist, dihidrouridint (ennek a rövidítése „D”) tartal-
maz. A TΨC-hurok arról kapta a nevét, hogy minden
tRNS-ben tartalmaz egymás után két módosult
bázist, egy ribotimint és egy pszeudouridint, amit
egy konzervált citozin követ. Az antikodon hurok
természetesen az antikodont hordozza, ami anti-
parallel elrendeződésben kapcsolatot teremt az
mRNS-en lévő kodonnal.
Egyes aminosavakhoz tartozó tRNS-ek egy ötödik,
fajonként eltérő méretű kart is tartalmaznak, ennek
neve variábilis kar.
 tRNS harmadlagos szerkezete - 25

Bár a tRNS lóhere ábrázolása széles körben

elterjedt, könnyen felismerhető, 1974-ben
kiderült, hogy a molekula tér-szerkezete ettől
lényegesen eltér.
Nagyjából egyidőben több kutatócsoport is
megoldotta röntgendiffrakciós eljárással a tRNS
térszerkezetét. Kiderült, hogy a molekula
térben nagyjából L-alakot ölt.
Figyelemreméltó, hogy az adapter funkció két
kritikus eleme, vagyis az aminosav-kar és az Az ezen a területen lévő bázispár kapcsolatok
antikodon hurok a molekula két kiálló részén, többsége nem követi a Watson-Crick szabályt,
egymástól a lehető legtá-volabb vannak. amelyet elsősorban a hosszabb helikális struktúrák
Ezek a molekularészek nem vesznek részt követelnek meg.
molekulán belüli kölcsönhatásokban. A tRNS-ekre közösen jellemző speciális módosult
Ugyanakkor mindkét rész kiválóan hozzáférhető bázisok (pl. dihidrouridin, pszeudouridin) a
molekulák közötti kölcsön-hatás számára. standardtól eltérő bázispárosodást tesznek
lehetővé, és fontos szerepet játszanak a
A lóhere ábrán szereplő karok helikális szerke-
térszerkezet stabilizálásában.
zetbe rendeződnek. A nem helikális szerkeze-tű
részen lévő bázisok és ribóz 2’-OH csopor-tok is Az L-alak elsősorban annak az eredménye, hogy a
zömmel hidrogénhidas kapcsolatban vannak D-kar és a TΨC-kar között részben ilyen
más csoportokkal. csoportokon keresztül alakulnak ki kölcsönhatások.
 Aminosav aktiválás-26
Az aminosavat specifi-
kus aminoacil-tRNS-
szintetáz enzim ismeri
fel és köti meg, ami az
aminosav karboxil
csoportját ATP segítsé-
gével aktiválja.
Ez adenilálással (más
néven adenoribozilálás)
történik, amelynek
végeredménye egy
vegyes savanhidrid.
Az aktivált AMP-amino-
sav az enzimhez kötve
marad.
A reakció sémája tehát:
aminosav + ATP =
aminosav-AMP + PPi
A két aminoacil-tRNS-szintetáz osztály két, kissé
eltérő módon hozza létre az amino-acil tRNS-t
 Aminosav aktiválás-27
A folyamat második szakaszában az aminoacil-tRNS-szintetáz enzim specifikusan felismeri,
és köti az aminosavnak megfelelő tRNS molekulát. A felismerés egyik eleme általában, de
nem feltétlenül az antikodon hurok, de más specifikus tRNS elemek is fontosak.
Az enzim katalizálja a tRNS „feltöltését” a megkötött aminosavval az alábbi séma szerint:
aminosav-AMP + tRNS = aminosav-tRNS + AMP.
Az ATP-vel meghajtott aminosav aktiválás a kapcsolt reakciók szép példája!
Az aminosav és a tRNS között az észterkötés magától nem jönne létre, az a reakció önma-
gában endergonikus lenne. Az ATP részvétele és exergonikus átalakulása AMP és PPi
termékekre exergonikussá teszi a két részreakció összegét.
Emlékeztetünk rá, hogy a pirofoszfát hidrolízise tovább fokozza a reakció szabadentalpia
csökkenését, gyakorlatilag egyirányúvá téve a szintézist.
Mint kiderült, az aminoacil-tRNS-szintetázoknak két evolúciósan elkülönülő csoportja
létezik. A 20-féle aminosavból tízet az I. osztályba, a másik tízet a II. osztályba tartozó
enzimek töltik tRNS-re. A két osztály jellegzetesen eltér egymástól térszerkezet és
katalitikus mechanizmus tekintetében.
• Amíg az I. osztály enzimei először a tRNS CCA végén lévő ribóz 2’ hidroxiljára kapcsolják
fel az aminosavat, majd az átkerül a 3’ hidroxilra,
• addig a II. osztály enzimei rögtön a 3’ hidroxilra helyezik az aminosavat.
A reakció végeredményeként kialakuló észterkötést, és annak molekuláris környezetét
Aminosav aktiválás-28
Az észterkötésben lévő aminosav továbbra is aktivált
állapotban van.
Az aminosavtól, és ezen keresztül az enzimtől függően az
aminosavval töltött tRNS olykor nem válik le azonnal az
enzimről, hanem minőségi ellenőrzés alá kerül. Ha nem a
megfelelő aminosav került felkapcsolásra, az enzim
elbontja az észter kötést.
Mielőtt megnéznénk ennek részleteit, felvetődik a
kérdés, hogy miért szükséges ez a hibajavítás.
A táblázat azt mutatja be, hogy a fehérje méretétől, és az
aminosav beépítés hibaarányától függően milyen
arányban keletkezhetnek hibamentes fehérjék.
 Hibajavítás - 29
Ahhoz, hogy nagy, pl. 1000 aminosavas fehérjék esetében is a szintetizált fehérjék 99%-a
hibátlan szekvenciájú legyen, tehát 1 százalék alatt maradjanak azok, amelyek aminosav-
sorrendje nem felel meg a genetikai információ által diktáltnak, a hibás aminosav
beépítésének gyakorisága nem lehet nagyobb, mint 1:100000, azaz egy a százezerhez.
A nagy megbízhatóságú kodon-antikodon kapcsolat mellett az alacsony hibaszázalék
elengedhetetlen feltétele, hogy az aminoacil-tRNS-szintetázok legfeljebb minden
százezredik katalízis során helyezzenek nem megfelelő aminosavat a tRNS-re.
Ezt a specifikus szubsztrát kötőhely önmagában lehetővé teszi azoknak az aminosavak-
nak az esetében, amelyek fizikokémiai értelemben kellően nagymértékben eltérnek a
többi 19 aminosavtól. Ilyenkor a megfelelő aminosav kötéséhez és a nem megfelelő
aminosavak kötéséhez tartozó affinitások kellően nagymértékben eltérnek. A kétféle
affinitás különbsége, mint ΔΔG a termodinamika törvényei szerint meghatároz egy
egyensúlyi állandót, egy arányt a megfelelő és nem megfelelő komplexek tekintetében,
és ez az arány meghaladja a 10000:1 arányt.
Vannak azonban olyan aminosavak, amelyek esetében ez nem teljesül.
A treonin például csak egyetlen extra metilcsoportban tér el a szerintől. A treonil-tRNS
szintetáz kötőzsebe emiatt nagyjából 100 katalizált reakcióból 1 esetében szerin amino-
savat helyez fel a normálisan treonint szállító tRNS-re.
A treonil tRNS-szintetáz szubsztrátkötésének molekuláris részlete - 30

Az enzim egy hisztidinek és cisztein által koordinált

cink ionon keresztül stabilizálja a treonin
aminocsoportját (ami minden aminosavban
szerepel), és β-szénatomhoz kapcsolódó hidroxilját,
ami csak a treoninban és a szerinben van.
Ezt a hidroxilt egy aszpartát-csoport is stabilizálja
hidrogénhíd kötéssel. A treonin β-szénatomhoz
kapcsolódó metilcsoportját egy azzal komplementer
hidrofób zseb fogadja be.
A metilcsoport hiányában a szerin ~100-szor gyengébben kötődik. Ahhoz, hogy
a hiba mégse 1% legyen, hanem jóval kisebb érték, egy, a szubsztrátkötő zseb
specifitásától független mechanizmus is szükséges.
 A treonil tRNS-szintetáz szubsztrátkötésének
molekuláris részlete - 31

Az enzimnek van egy, a szintézist végző helytől elkülö-

nülő hibajavító helye is, ami a szerin esetében észleli a
metilcsoport hiányát, és elbontja az aminoacil-tRNS
észterkötését.
A hidrolízist végző katalitikus centrum olyan kötőhellyel
rendelkezik, amelyik nem befogadja be a metilcsoporttal
rendelkező treonint, míg a szeril-csoport befogadásához
optimális a szerkezete
Látható, hogy a két hely egymástól
meglehetősen távol helyezkedik el.
Az aminosav két hely közötti
ingázását az teszi lehetővé, hogy a
RNS 3’-vége elegendően flexibilis

a treonil-tRNS és a treonil-tRNS-szintetáz
komplexének valós térszerkezete
A tRNS specifikus felismerése a szintetáz által - 32

Az egyes aminoacil-tRNS-szintetázok különböző módokon

ismerik fel a nekik megfelelő tRNS-t. A treonil-tRNS
szintetáz például az antikodon hurkot és az aminosav-kart
ismeri fel a tRNSThr-en (lásd ábra).
Amikor a tRNSMet megfelelő részleteit ezekkel a tRNSThr
szakaszokkal helyettesítették, akkor a treonil-tRNS szinte-
táz a tRNSMet-et is felismerte, és treoninnal töltötte fel.
A tRNSThr-nek ezáltal azonosították az úgynevezett
identitás elemeit, azokat az elemeit, amiket a neki megfe-
lelő tRNS szintetáz felismer.

A glutaminil-tRNS szintetáz ugyanakkor az antikodon hurkon és az aminosav karon kívül

egy harmadik elemet is felismer. Ez a tRNS „derekánál” lévő G10-C25 bázispár.
A lényeg, hogy az azonos aminosavakat szállító tRNS-eken legyen olyan közös specifikus
elem, ami csak ezekre a tRNS-ekre jellemző, a többiben nem fordul elő. A megfelelő
aminosav-tRNS szintetáz ezt a specifikus elemet ismeri fel szelektíven.
Ez a specifikus elem a tRNS-ek egy részénél lehet éppenséggel az antikodon hurok,
másoknál (lásd pl. Arg, Leu, Ser), ez eleve nem lehetséges.
 Transzláció, a peptidlánc kialakulása - 33

A szó szerinti értelemben vett transzlációért az ARS enzimek felelősek, ennek ellenére a
tudományos nyelvezet az aminoacil-tRNS-ekből történő polipeptid szintézist ismeri
transzláció néven.
A folyamatot három fázisra oszthatjuk: iniciáció, elongáció és termináció.
Az utóbbi kettő nagy hasonlóságot mutat prokariótákban és eukariótákban, így azok
együtt kerülnek bemutatásra, míg az iniciáció jellegzetességeit külön-külön tárgyaljuk.
A transzláció mechanizmusának megértéséhez először a riboszóma funkcionális
felépítését kell bemutatnunk. A riboszóma kis alegységéhez kapcsolódik az mRNS, míg a
nagy alegységben alakulnak ki a peptidkötések.
Ennek fényében jól értelmezhető a tRNS L alakú szerkezetének jelentősége. Ez a sajátságos
forma teszi lehetővé, hogy a tRNS az antikodon hurokkal kapcsolódjon a riboszóma kis
alegységében lokalizált mRNS-sel, a nagy alegységben kialakuló peptidkötésekhez pedig
biztosítsa a CCA triplethez kapcsolt aminosavat.
A tRNS a kodon-antikodon bázispárosodás mellett a riboszóma meghatározott helyeivel is
kapcsolatba lép. Ebből a szempontból három, mindkét alegységén átívelő helyet
különböztetünk meg a riboszómán: A (aminoacil-tRNS), P (peptidil-tRNS) és E (exit) hely.
A transzláció során a három hely közül mindig csak kettő töltött tRNS-sel. Mai ismereteink
alapján a riboszóma közvetlenül nem vesz részt a peptidkötés létrejöttének katalízisében,
csak a kötés kialakításában résztvevő csoportok megfelelő orientációját biztosítja.
A riboszómán három funkcionálisan eltérő tRNS-kötőhely
van - 34
• „E” (exit),
• „P” (peptidil-tRNS) és
• „A” (aminosav-tRNS)
A három hely kialakításában mind az 50S, mind a 30S
alegység részt vesz.
A P- és az A-helyeken lévő tRNS kodon-antikodon
kapcsolatban van az mRNS-sel, az „E” helyen lévő tRNS,
amelyik éppen távozóban van, már
nem alakít ki ilyen kapcsolatot.

Ahogy a DNS és RNS szintézisé-

nél, úgy a polipeptidlánc szintézi-
sénél is három szakaszt
különítünk el:
• az iniciációt,
• az elongációt és
• a terminációt.
 Prokarióta mRNS-ek - 35
Amint a korábbi fejezetben már láthattuk, a prokarióta és eukarióta mRNS-ek számos
tekintetben eltérnek egymástól, és ezek a különbségek a transzláció mechanizmusában is
megnyilvánulnak.
A prokarióta mRNS az esetek döntő részében policisztronos, több transzlációs start és
stop kodont tartalmaz, így egy adott mRNS több fehérje transzlációjában is közreműködik.
A prokarióta mRNS csak rövid, néhány tíz bázishosszúságú nem transzlálódó (untransla-
ted region, UTR) 3’ és 5’ végekkel rendelkezik, és a transzkripciót követően nem módosul.
Mindezek következtében a prokarióták sajátos iniciációs mechanizmussal rendelkeznek,
és a transzkriptum közvetlenül kapcsolódhat a riboszómához, így egy adott gén átírása és
a fehérje szintézise szimultán történhet.
A transzláció során beépülő első aminosav minden élőlény esetében a metionin,
prokariótákban azonban ennek egy módosult formája, a formil-metionin (f-Met) indítja a
fehérjék szintézisét. A prokarióta transzláció iniciációja nem csak ebben a tekintetben tér
el az eukariótáknál megfigyelhető mechanizmustól.
A bakteriális mRNS-ben a start kodon előtt néhány bázissal egy purin gazdag szakasz, az
ún. Shine-Dalgarno motívum helyezkedik el.
A transzláció lánckezdése (iniciáció) - 36

Az iniciációs szakasz elején a riboszóma két

alegysége még nem alkot egymással
komplexet.
A kis riboszómális alegységhez speciális
iniciációs fehérjék, az IF1 és az IF3
kötődnek.
Az IF1 elősegíti az mRNS kötődését,
miközben blokkolja a riboszóma A-helyét,
megakadályozva, hogy oda aminoacil-tRNS
érkezhessen. Az IF3 megakadályozza a
nagy alegység kötődését.
A kis alegységhez mRNS kötődik, az AUG
start kodona P hely alatt helyezkedik el. Egy
GTP-t kötő iniciációs faktor, az IF2 szállítja
az első aminosav-tRNS-t, ami speciális,
formilált metioninnal van töltve.
Iniciáció - 37
A formil-metionin szállításához külön tRNS (tRNSfMet) van a
kóli sejtben, de ezt a tRNS-t ugyanaz a szintetáz tölti fel, mint
amelyik a láncközi tRNSMet-t.
A metionil-tRNSfMet–et a speciális tRNS-en keresztül egy
enzim szelektíven felismeri, és a metionin aminocsoportját
formil csoporttal látja el (lásd ábra).
A formilálásnak az elongációs szakaszban lesz jelentősége,
ezért a funkcióját ott ismertetjük.
Az fMet-tRNSfMet az IF2 iniciációs faktorhoz kötve szállítódik a
riboszómához, és azzal együtt kapcsolódik a P-helyhez. Az IF2
az oldattól elzárva tartja a fMet-tRNSfMet hidrolízisre érzékeny
észter kötését.
Az IF2 által szállított fMet-tRNSfMet az egyetlen olyan
aminoacil-tRNS, amelyik a transzláció során a P-helyre léphet
be. Az összes többi aminoacil-tRNS-t más faktor szállítja, és
ezek az A helyre lépnek majd be az elongációs szakaszban.

Az fMet-tRNSfMet antikodonja az mRNS-en az AUG start kodonhoz kötődik. Az IF2 egy GTP-
áz aktivitással rendelkező fehérje, amely a fMet-tRNSfMet szállítása során GTP-kötött
állapotban van.
 Iniciáció - 38

Ebben az állapotban, amikor a 30S alegységhez már kapcsolódott az mRNS, és az IF2-

fMet-tRNSfMet komplex, a riboszóma 50S alegysége is kötődik. Az 50S alegység
kötődése során az IF2 hidrolizálja a hozzá kötött GTP-t GDP-re és inorganikus foszfátra.
A termékek leválása során az IF2 konformációja megváltozik, aminek következtében az
IF2 leválik a riboszómáról az IF1 és IF3 fehérjékkel együtt. A GTP-GDP átalakulás
energetikailag egyenértékű egy ATP-ADP átalakulással. A folyamatot kísérő nagy negatív
szabadentalpia változás az IF2 konformációváltozására fordítódik, és egyirányúvá teszi a
folyamatsort.
Ennek eredményeként létrejön az iniciációs komplex, amit az alábbi specifikus
kölcsönhatások stabilizálnak: az mRNS -16S rRNS kapcsolat, az mRNS AUG kodon - fMet-
tRNSfMet antikodon kapcsolat, és az fMet-tRNSfMet és a riboszóma P helye közötti
kapcsolat.
Az iniciációs komplex készen áll arra, hogy belépjen az elongációs fázisba.
 Iniciációs faktorok - 39

Ez a nukleotid szekvencia rész komplementer a riboszóma kis alegységében található 16S

rRNS 3’ végével, így ezen keresztül az mRNS a megfelelő pozícióban kötődik a riboszóma
kis alegységéhez. A policisztronos mRNS-ekben minden start kodont megelőz egy Shine-
Dalgarno motívum, így a riboszóma az mRNS belső szakaszain is megkezdheti a fehérjék
szintézisét.
A transzlációhoz a riboszómán és az aminoacil-tRNS-en kívül számos egyéb fehérje
faktorra is szükség van. Ezek közül az iniciációban három játszik szerepet. Az IF1 és IF3
(iniciációs faktor) fehérjék a riboszóma kis alegységéhez kötődnek. Az előbbi
megakadályozza a két alegység idő előtti kapcsolódását, az utóbbi a f-Met-tRNS-t a kis
alegység P helyére irányítja. A f-Met-tRNS a GTP-áz aktivitással rendelkező IF2
segítségével kapcsolódik a Shine-Dalgarno motívum közelében lévő AUG triplethez. Az
iniciációban résztvevő tRNS különbözik a peptidlánc belsejében található metioninok
tRNS-étől. Az IF2 csak az előbbivel képes komplexet alkotni, így biztosított, hogy a formil-
metionin a megfelelő pozícióba épüljön be. A f-Met-tRNS start kodonhoz kötödését
követően mindhárom iniciációs faktor leválik a riboszóma kis alegységéről, és az IF2
hidrolizálja a vele komplexben lévő GTP makroerg kötését, így az GDP-vé alakul.
Ezeket a lépéseket követően a két riboszóma alegység kapcsolódását már nem gátolja az
IF1, kialakulhat a funkcionális, két alegységből álló 70S riboszóma, és a transzláció az
elongáció fázisába léphet (ld. ábra).
A prokarióta iniciáció mechanizmusa - 40
 Iniciációs faktorok - 41

Az eukarióta transzláció iniciációja számos ponton eltér és jóval összetettebb a

prokariótáknál látottaktól.
A folyamatban legkevesebb 11 eIF (eukarióta iniciációs faktor) vesz részt
lehetővé téve a transzláció kifinomult szabályozását. Az iniciáció részletes
ismertetésétől eltekintünk, csak a főbb jellegzetességei kerülnek bemutatásra.
Az eukarióta mRNS sajátosságai, úm. a Shine-Dalgarno motívum hiánya, az 5’
metilguanozin sapka, a 3’ poliA farok és a hosszú, akár több száz bázisnyi nem
transzlálódó régiók (UTR) a transzlációval összefüggésben vizsgálva nyernek
igazi értelmet.
A transzláció első fázisában a riboszóma kis alegysége köti a Met-tRNS-sel
komplexet alkotó eIF2 és számos más eIF-t, így létrehozva a 43S preiniciációs
komplexet.

A preiniciációs komplex az eIF4E és eIF4G fehérjékből összeálló sapka

komplexen keresztül kötődik a 7-metil-guanozinhoz, és ezen keresztül az mRNS-
hez.
Shine - Dalgarno szekvencia - 42

GGAGG a tökéletes komplementer a 16S rRNS 3'végéhez,

pl. GAAG GGAG mutáció (maltóz operon)

10 x növekedés a termék mennyiségében

a SD szekvencia hosszának növelése nem feltétlenül növeli a transzlációt

Hasonlóan a promóterekhez, túl erős kötődés a SD szekvencia
és a 16S rRNS 3’ vége között a transzlációt gátolhatja.

Transzlációs start kodon

kodon gyakoriság

AUG 91 %
GUG 8%
UUG 1%
Az eukarióta transzláció iniciációjának
vázlatos mechanizmusa - 43

Az eIF4G a poliA kötő fehérjén keresztül a

mRNS poliA farkához is kapcsolódik, így az
mRNS tulajdonképpen cirkularizálódik.
Ez a mechanizmus lehetővé teszi, hogy csak
a mindkét végükön intakt mRNS-ek vehes-
senek részt a transzlációban.
A 7-metil-guanozinhoz való kötődést követő-
en a preiniciációs komplex leválik a sapka -
komplexről, és egy RNS helikázként
funkcionáló eIF segítségével csúszik az
mRNS 3’ vége felé.
A preiniciációs komplex az mRNS letapogatá-
sa során a start kodonig halad, ott leválnak
róla az eIF fehérjék, a GTP hidrolizálódik, és
a riboszóma nagy alegységének kapcsolódá-
sával létrejön a 80S funkcionális riboszóma,
így a transzlációs apparátus készen áll az
elongációra
Elongáció - 44

Az EF-Tu szerepe
Az elongáció során a polipeptidlánc aminosav egységenként hosszabbodik.
Egy-egy aminosav csoport beépítése önmagában egy többlépéses folyamat. Ez a
többlépéses folyamat ismétlődik újra meg újra annyiszor, ahány aminosav egységet be
kell építeni.
Az első lépés elején az fMet-tRNSfMet a P-helyen van, az A-hely szabad. Ide érkezik a
polipeptidlánc második aminosavát szállító tRNS

Az elongáció során az aminoacil-tRNS-eket

egy elongációs faktor, az EF-Tu (transfer unit)
szállítja a riboszómához
Elongáció - 45

Az EF-Tu hasonlít az IF2-re, de a két fehérjének átfedés-mentes ligandum-kötő

specifitása és ezáltal átfedés-mentes funkciója van.
Az EF-Tu az összes aminoacil-tRNS-t felismeri, kivéve az iniciációban résztvevő
fMet-tRNSfMet-et, míg az IF2 csak ez utóbbit ismeri fel, az összes többit nem. Az
IF2-hez hasonlóan az EF-Tu is védi az általa szállított aminoacil-tRNS hidrolízisre
érzékeny észterkötését, és az EF-Tu is egy GTP-áz, ami az IF2-vel analóg módon
működik.
Az EF-Tu az A helyre irányítja az aminoacil-tRNS-t. Azt, hogy a kodon-antikodon
párosodás megfelelő-e, a riboszóma egyes RNS komponensei ellenőrzik.
 Elongáció - 46

A funkcionális, két alegységből összeállt riboszómák fehérjeszintézise lényegileg

megegyezik minden organizmusban, az elongációban részt vevő fehérje faktorok
megnevezése azonban eltérő. A továbbiakban az eukariótákban alkalmazott
nevezéktannak megfelelően mutatjuk be a folyamatot.
Az iniciáció befejeztével a riboszóma mindkét alegységének P helyét f-Met-RNS, ill
Met-RNS foglalja el.
Az mRNS második kodonjához az aminoacil-tRNS-t a funkcionálisan az eIF2-nek
megfelelő EF1 (elongációs faktor1) szállítja a riboszóma A helyére. A folyamat az EF1
esetében is egy GTP hidrolízisével jár együtt.
Az aminoacil-tRNS A helyre történő kötődését követően a tRNS szára az aminosavval
egyetemben áthajlik, a nagy alegység P helyére, ahol az észterkötéssel tRNS- hez
kapcsolt metionin található.
Ez a pozicionálás lehetővé teszi, hogy az A helyről áthajolt aminosav aminocsoportja
megtámadja az észterkötést, és ennek nyomán kialakuljon az első peptidkötés, a
másodikként érkezett tRNS-hez kapcsoltan egy dipeptid jöjjön létre.
A reakció következtében egyúttal az iniciátor tRNS is megszabadul aminosavától, és a
3’ vége a riboszóma nagy alegységének E helyére kerül.
 Elongáció - 47

A riboszómához kötött két tRNS

ezen a ponton egy jellegzetes
hibrid állapotban van, fele részben
a P, illetve A, fele részben pedig az
E, illetve P helyen lokalizálódik.
A következő lépésben a riboszóma
az EF2 fehérje segítségével, egy
újabb GTP makroerg kötését felhasz-
nálva egy kodonnyit továbbcsúszik az
mRNS-en, és helyreáll az elongáció
kezdetén látott állapot.

Természetesen ilyenkor a P helyre kötődött tRNS, az ún. peptidil-tRNS már a két

aminosavból összeállt dipeptidet hordozza magán, így az újabb A helyre érkező
aminoacil-tRNS már egy három aminosavas peptidet fog létrehozni. A ciklus addig
ismétlődik, amíg a riboszóma A helye egy stop kodonhoz nem érkezik (ld. ábra)
A transzláció elongációs fázisának sematikus ábrája - 48
A peptidkötés keletkezése
 A kodon-antikodon kapcsolat ellenőrzése - 49

A riboszóma röntgendiffrakciós szerkezete alapján sikerült feltárni, hogy milyen

mechanizmus segít a kodonok hibamentes kiolvasását.
A riboszóma az A-helyen „ellenőrzi” a megfelelő kodon-antikodonkapcsolat létrejöttét,
miközben akadályozza az olyan tRNS-ek bekötését, amelyek nem megfelelő kodon-
antikodon kapcsolatot létesítenek. Ez a különbségtétel olyan hatékony, hogy csak
mintegy 100 ezer aminosav beépítésre esik egyetlen hiba.
A helyes kodon-antikodon kapcsolat kötéserőssége ugyan nagyobb, mint a hibásé, de az
affinitások különbségéből fakadó, a termodinamika törvényei által diktált arány messze
nem eredményezne ilyen alacsony hibarátát.
A megfelelő kodon-antikodon kapcsolat egyrészt megfelelő geometriát eredményez,
másrészt azt is jelenti, hogy bizonyos egymásnak megfelelő kémiai csoportok párban
jelennek meg.
A szerkezet alapján kiderült, hogy nem csak a kodon és az antikodon ismerik fel egymást.
A riboszóma bizonyos RNS bázisai és aminosav-csoportjai „letapogatják”, hogy a
geometria megfelelő-e, és hidrogénhidak kialakítása révén ellenőrzik, hogy a helyes
kémiai csoport-párok megvannak-e.
A kodon-antikodon kapcsolat ellenőrzése - 50
Ez a letapogatás rendkívül szelektív az első és második kodon pozícióban, ahol mindig
tökéletes Watson-Crick bázispárnak kell kialakulnia, és kevésbé szigorú a harmadik
pozícióban, ahol a szabály is lazább.
A riboszóma tehát ily módon stabilizálja a helyes kapcsolatokat, és destabilizálja a
hibásakat.
A röntgenszerkezetek azt is demonstrálták, hogy amikor a letapogatás megfelelő
kapcsolatot jelez, akkor az A kötőhely konformációja egy nyitottabb állapotból zártabbá
válik.
Ez a konformációváltozás a felelős azért, hogy az EF-Tu GTP-áz aktivitása működésbe
lépjen. Amint az EF-Tu hidrolizálta a GTP-t és GDP-kötött állapotba került, konformáció-
változáson megy keresztül, és leválik a riboszómáról.
Az EF-Tu faktor regenerálását az EF-Ts faktor segíti elő, amely az EF-Tu-GDP komplexhez
kötődve gyorsítja a GDP leválását.
A szabaddá váló EF-Tu újra GTP-t köt, miáltal készen áll egy újabb aminoacil-tRNS
megkötésére és szállítására. A GTP-GDP átalakulást kísérő negatív szabadenergia változás
részben az EF-Tu konformációváltozására fordítódik, részben pedig irreverzibilissé, tehát
egyirányúvá teszi a folyamatot.
A peptidkötés kialakulása - 51
Amikor a riboszóma megfelelő kapcsolatokat tud létrehozni a kodon-antikodon párral,
tehát amikor ez a pár megfelelőnek minősül, az A-hely záródik. Ez nem csak az EF-Tu-t
aktiválja, de a peptidil-transzfer centrumot is.
A peptidil-transzfer centrumban alakul ki a peptidkötés . A 80-as évek elejéig egységes
volt az a nézet, hogy ezt a katalízist a riboszóma fehérjekomponensei végzik, hiszen
addig csak fehérjealapú enzimeket ismertek. Amikor 1982-ben Thomas Cech felfedezte
az első RNS-alapú enzimet, majd 1983-ban Sidney Altman felfedezett egy másikat,
kiderült, hogy az RNS-ek nem csak információtárolásra képesek, de enzimek is
lehetnek. Azonnal felmerült, hogy a riboszóma esetében vajon RNS-nek tulajdonítható-
e a peptidil transzfer katalízise.
A folyamat során az észterkötést támadó aminocsoportot protonelvonással aktiválni
kell. A különböző funkcionális állapotokba rögzített riboszómák térszerkezete alapján
nagy meglepetésre kiderült, hogy az aminocsoportot a 3’-OH csoportján észteresített
tRNS ugyanazon ribózának 2’-OH csoportja aktiválja.
Tehát maga a szubsztrát katalizálja a reakciót (substrate assisted catalysis)! Abban, hogy
ezt megtehesse, szerepe van egy olyan hidrogénhíd kötés hálózatnak, amelyet zömmel
riboszómális RNS csoportok és vízmolekulák alakítanak ki.
Újabban arra is fény derült, hogy a P- és A-helyeken lévő tRNS-ek aminosavat hordozó
karját riboszómális fehérjék stabilizálják.
A peptidkötés kialakulása - 52

A térszerkezetek tehát egy olyan modellt támogatnak, ahol a peptidkötés

létrehozásában háromféle molekulatípus is részt vesz: riboszómális fehérjék, tRNS, és
riboszómális RNS csoportok.
Fontos kiemelni, hogy a peptidkötés létrejöttével a növekvő lánc (az első lépésnél a
dipeptid) a riboszóma nagy alegységén a P-helyről átkerül az A-helyre.
Az elongáció második lépése, a peptidkötés kialakulása
A peptidkötés kialakulása - 53
A kémiai részleteket az ábra illusztrálja, jelezve, hogy a reakció első lépéseként a
nukleofil támadó aminocsoportot általános báziskatalízis révén aktiválni kell.

A peptidil-transzfer
molekuláris lépései

A távozó csoport felszabadulásához a tetraéderes intermediert protonálni kell.

Az első peptidkötés létrejöttekor gondot okozna, ha a dipeptidet hordozó tRNS
észterkötését támadhatná az N-terminális aminosav aminocsoportja gyűrűzáródás
keretében (lásd a következő ábra).
Az első aminosav formilálása ezt a mellékreakciót akadályozza meg.
 A peptidkötés kialakulása - 54

Formilcsoport hiányában az első aminosav

aminocsoportja támadhatná a második
aminosav és a tRNS közötti észterkötést

Mint láttuk, a riboszóma ellenőrzi a kodon-antikodon kapcsolat megfelelőségét.

Felmerült az a kérdés is, hogy vajon a riboszóma ellenőrzi-e a tRNS-aminosav
megfelelőségét is. Ennek ellenőrzése természetesen egy hihetetlenül komplex
mechanizmust feltételezne, hiszen egyetlen – igaz hatalmas – komplexnek kéne
ellenőrizni húsz aminosav és legalább 32 tRNS kapcsolatának minőségét.

A riboszóma nem ellenőrzi az aminosav-tRNS (vagy aminosav-antikodon, illetve

aminosav-kodon) kapcsolat megfelelőségét. A riboszómán kizárólag a kodon-
antikodon kapcsolat kerül ellenőrzésre.
Az mRNS elmozdulása a riboszómán, a transzlokáció - 55
Egy újabb elongációs faktor, az EF-G felelős az mRNS és a riboszóma egymáshoz képesti
elmozdulásáért, a transzlokációért

Az elongáció harmadik lépése, a transzlokáció

A transzlokáció során három nukleotid egységnyit mozdul el az mRNS.
Az EF-G is GTP-áz aktivitású fehérje. A transzlokációhoz szükséges energiát GTP EF-G
általi hidrolízise szolgáltatja.
Az üressé vált tRNS a P-helyről az E-helyre lép, az addig az A-helyen lévő pedig átlép
a P-helyre. A megüresedő A-hely készen áll újabb, az alatta megjelenő kodonnak
megfelelő aminoacil-tRNS fogadására.
A GTP hidrolízise eredményeként az EF-G konformációja megváltozik.
Ennek során „arrébb tolja” a P-helyen lévő peptidil-tRNS RNS részét s az antikodon-
kodon kölcsönhatáson keresztül a hozzá kapcsolódó mRNS-t is.
 Transzlokáció zárása - 56

Az EF-G működése nyomán átmeneti, úgynevezett hibrid állapotok alakulnak ki. Az

EF-G bekötődésekor még csak a két egymás mellett lévő tRNS felső része mozdul el,
az a rész, amelyik a riboszóma nagy alegységéhez kötődik (lásd előző ábra).
Amelyik eddig az A-helyen volt az a P-helyre kerül, amelyik a P-helyen volt, az emiatt
az E-helyre kerül.
Az alsó részek azonban nem mozdulnak, ezért kialakul egy-egy P/A illetve E/P hibrid
állapot.
Amikor azonban az EF-G hidrolizálja a GTP-t, és ezáltal konformációt változtat, a
tRNS-ek alsó része is egy regiszterrel odébb mozdul, a hozzájuk kapcsolódó mRNS-sel
együtt.
Tehát kialakul a tiszta E és P állapot, és amint az EF-G leválik, az A-hely felszabadul az
új aminoacil-tRNS fogadására
Amikor sikerült megfejteni az EF-G térszerkezetét
(lásd ábra), kiderült, hogy az rendkívüli módon
hasonlít egy EF-Tu-hoz kapcsolt aminoacil-tRNS-re.
Ez az úgynevezett molekuláris mimikri szép
példája.
Az EF-G fehérjének versenyeznie kell az EF-Tu és az
aminoacil-tRNS által alkotott komplex-szel az A-
helyért.
Az A-hely mind a tRNS-t, mind az EF-Tu-t köti. Csak
egy olyan fehérje tud eredményesen versengeni,
amelyik mind a két kapcsolattal verseng.
Az EF-G 2 doménje, köztük a GTP-áz domén,
homológ az EF-Tu-val, ezért is lehet a két fehérje
hasonló, de az EF-G tRNS-t imitáló része, amely 3
doménből áll, eltérő eredetű.
A keletkező polipeptidlánc egy hosszú csatornán, mint egyfajta kürtőn („szülőcsatornán”)
keresztül távozik a riboszómáról.
A kürtő helyét az ábrán zöld kör jelzi.
 Transzlokáció összefoglalása - 59

Ez a ciklus ismétlődik minden egyes aminosav beépítésekor.

Termináció - 60

A transzláció végső szakasza, a termináció akkor veszi kezdetét, amikor a

riboszóma a 3 stop kodon valamelyikébe ütközik.
A folyamat során egy érdekes molekuláris mimikrit figyelhetünk meg. A stop
kodonoknak nincs megfelelő tRNS párja, ehelyett egy a tRNS-hez
háromdimenziós szerkezetében nagyon hasonló fehérje, az ún. RF (release
factor) fehérje kapcsolódik a stop kodonhoz.
Az RF1 az UAA és UAG, az RF2 az UAA és UGA stop kodonokat ismer fel. Az RF1 és
RF2 fehérjék „trójai faló” módján működnek. Aminosav helyett vízmolekulát
szállítanak, és segítségükkel a peptidil-transzferáz hely hidrolizálja P-helyen lévő
peptidil-tRNS észter kötését. A polipeptid így eltávozhat.
A hátramaradó tRNS és az RF1 vagy RF2 távozását is elő kell segíteni. Ez az RF3 fehérje
feladata, amely az előző RF fehérjékkel ellentétben egy GTP-áz. Az említett
komponensek eltávolításához tehát GTP hidrolízis szolgáltatja az energiát.
Utolsó lépésként a két riboszómális alegység disszociál. Ezt a riboszóma reciklizáló
faktor (RRF) és a már megismert EF-G együttesen idézik elő. A két alegység szétválása
után az mRNS is leválhat, és a rendszer kész egy újabb iniciációs fázisra.
 Termináció

Egy Release faktor (RF)

térszerkezete, a faktor
vízmolekulát szállít

Az RF katalizálja a peptidil-tRNS észterkötésének hidrolízisét, így a már teljes

aminosav szekvenciát hordozó fehérje kiszabadul, a riboszóma pedig szétesik
két alegységére.
Amikor az A-hely alatt stop kodon jelenik meg, az elongáció nem folytatódhat,
hiszen nem érkezhet olyan EF-Tu aminoacil-tRNS komplex, ami megfelelő
antikodont biztosítana a stop kodon ellenében.
Ehelyett speciális fehérje, release factor (elengedő faktor), RF érkezik, amely az
EF-G fehérjéhez hasonlóan aminosav-tRNS-t imitál, de tRNS helyett
vízmolekulát szállít a peptidil-transzfer helyre
Az eukarióták transzlációja a citoplazmában játszódik le. A citoplazmába már csak
processzált mRNS-ek kerülnek, amelyeknek van 5’-sapka és 3’-poliA részük.
Az eukarióta fehérjeszintézis főleg az iniciációs fázisban tér el a prokarióta folyamattól.
Többféle iniciációs faktor van, az egyik, az eIF4-E felismeri az mRNS 5’-sapka
szekvenciáját. Az eukarióta iniciációs komplexben van egy poli-A kötő fehérje is. A
legújabb ismeretek szerint a legtöbb eukarióta mRNS két módosított vége az eIF4 és a
poli-A kötő fehérjéken keresztül cirkularizálódik, s ilyen formában kötődik a
riboszómához.
Az eukarióta mRNS-en nincs Shine-Dalgarno szekvencia, ami a P-helyre pozícionálna egy
AUG kezdő kodont. Ugyanakkor felfedezője, Marylin Kozak nyomán van egy úgynevezett
konszenzus Kozak-szekvencia, ami funkcionálisan hasonló szerepet tölt be.
Ez nem az mRNS riboszómához kötéséhez szükséges, hiszen az a sapka részen keresztül
történik, hanem a megfelelő start kodont teszi azonosíthatóvá. A Kozak-szekvenciának
ugyanis része a kezdő AUG kodon, tehát annak szekvencia környezete segít azonosítani a
riboszóma számára, hogy melyik AUG kodont használja.
Az eukarióták iniciátor tRNS-e standard, nem formilált metionint hordoz.

Az eukarióta transzláció lépéseinek és egyéb folyamatok - közel valós idejű - molekuláris

grafikai ábrázolását az alábbi animációkon lehet megnézni:
http://elte.prompt.hu/sites/default/files/tananyagok/biokemia_alapjai/apa.html#horg838
 A keletkező polipeptidláncok szinté-
zisük során a riboszóma belsejében
elhelyezkedő csatornán keresztül
hagyják el a riboszómát.
A csatorna fala hidrofób és hidrofil
foltokkal borított, így a megszülető
fehérjék nem lépnek kölcsönhatásba
a riboszómával, másodlagos,
harmadlagos szerkezetük kialakítása
nélkül lépnek ki a riboszómából.
Ezen szerkezeti változások a
dajkafehérjék közreműködésével
következnek be.

A fehérjeszintézis nagy sebességgel és hatékonysággal A fehérjeszintézis nagy

sebességgel és hatékonysággal végbemenő folyamat, egy prokarióta riboszóma
másodpercenként akár 20 aminosav beépítésére is képes. Ráadásul egy-egy
mRNS-en egyszerre több riboszóma is folytatja a transzlációt, ún.
poliriboszómák jönnek létre, így az mRNS-ről perceken belül nagy mennyiségű
fehérje jöhet létre.
Fehérje szintézsi sebessége - 64

A fehérjeszintézis nagy sebességgel és hatékonysággal végbemenő

folyamat, egy prokarióta riboszóma másodpercenként akár 20 aminosav
beépítésére is képes.
Ráadásul egy-egy mRNS-en egyszerre több riboszóma is folytatja a
transzlációt, ún. poliriboszómák jönnek létre, így az mRNS-ről perceken belül
nagy mennyiségű fehérje jöhet létre.
végbemenő folyamat, egy prokarióta riboszóma másodpercenként akár 20
aminosav beépítésére is képes.
Ráadásul egy-egy mRNS-en egyszerre több riboszóma is folytatja a
transzlációt, ún. poliriboszómák jönnek létre, így az mRNS-ről perceken belül
nagy mennyiségű fehérje jöhet létre.
A fehérjeszintézis energiamérlege - 65
Minden egyes aminosav akWválása egy ATP→AMP átalakulással jár. Ez a sejt számára
aminosavanként 2 ATP-nyi energia felhasználását jelenW, mert az AMP→ATP
regenerálás két ATP-nyi energiát igényel.
Az iniciációs komplex képzéséhez 1 ATP-nyi energia kell (1 GTP) amit fehérjénként csak
egyszer kell szolgáltatni.
Az elongáció során a szállításhoz az EF-Tu aminosavanként 1 ATP-nyi energiát használ
fel.
Az elongáció során az EF-G által katalizált transzlokáció is 1 ATP-nyi energiát fogyaszt
aminosavanként. (Ne felejtsük, az IF2, az EF-Tu, az EF-G és az RF3 faktorok valójában
GTP-t használnak fel, de minden egyes így keletkező GDP regenerálásához egy-egy
ATP-t kell felhasználni).
Végül a terminációhoz is 1 ATP-nyi energia kell.
Egy kisméretű 100 aminosavas fehérje aminosavakból való szintéziséhez tehát:
1+100 x (2+1+1)+1 = 402, tehát kerekítve 400 ATP kell.
Fehérjeszintézis – okos ábrák -2
Fehérjeszintézis – okos ábrák – 3
Fehérjeszintézis –
okos ábrák – 4
Fehérjeszintézis –
okos ábrák – 5
Fehérjeszintézis – okos ábrák – 6
Iniciáció

Fehérjeszintézis –
okos ábrák – 7

Elongáció
 Fehérjeszintézis – okos ábrák – 8

peptidil-transzferáz
Fehérjeszintézis – okos ábrák – 9

Termináció
Fehérjeszintézis – okos ábrák – 10
 Poszttranszlációs módosulások

Chaperonok

-Glikoziláció
-Aciláció
-Foszforiláció
-Limitált proteolízis