Szophoklész

(i.e. 497 – i.e. 405)

Görög drámaíró és tragédiaköltő, aki 28 évesen vett részt először drámaíró versenyen, összesen 24
győzelmet aratott. Ő alkalmazott először három színészt és díszletet, jelmezeket a színpadon,
növelte a kórustagok számát 12-ről 15-re és osztotta őket ketté, politikai problémákat is ábrázolt
színpadon. Az alexandriai nagy könyvtárban 130 művét őrizték, mára 7 drámája és szatírjátéka
maradt fenn.

A dráma, a líra és az epika mellett a három alapvető műnem egyike, hagyományosan jelen idejű,
párbeszédekre (dialógusokra) épülő színpadra szánt alkotás.

Mindkét műve, az Oidipusz király és az Antigoné is a thébai mondakörre épül. Ez az előtörténet,

mely szerint Thébaiban Thébai királya, Laiosz és felesége, Iokaszté azt a jóslatot kapták, hogy
születendő fiúk meg fogja ölni apját, és elveszi feleségül anyját. A megszületett gyermeket
kitetették, hogy elpusztuljon, de a szolga megsajnálta, és egy pásztornak adta, aki Korinthoszba
vitte a királyhoz, akik sajátjukként nevelik fel. Felnőve Oidipusz Delphoiban kér jóslatot önmagáról,
és azt mondják neki, hogy meg fogja ölni saját apját, és anyjával nemz majd gyereket. Ezután nem
mert visszamenni Korinthoszba, elindult Thébai felé. Útközben találkozott édesapjával, akivel
összeszólalkozott, és megölte, (de nem tudta hogy ő az édesapja volt) majd továbbment a városba.
A környéken élő szörnyet, a Szfinxet legyőzte, mert megoldotta rejtvényét (Reggel 4 lába van,
délben 2, este 3, mi az? Az ember.), ezért Théba királyává választották, elvette az özvegy királynét,
és négy gyermeket nemzett neki. (Polüneikészt, Eteoklészt, Antigonét és Iszménét) Később
Thébaiban problémák merültek fel, pusztított a dögvész, és Delphoiban azt jósolták, hogy akkor
menekül meg a város a pestistől, ha elűzik onnan Laiosz király gyilkosát. Oidipusz maga folytatta a
nyomozást, és jött rá, hogy ő a tettes. Anyja/felesége ezek hallatán felakasztotta magát, Oidipusz
pedig kiszúrta saját szemét. Két lánya elkísérte önkéntes száműzetésébe, két fia Thébában maradt,
a trónharcok miatt kioltották egymás életét, és a hatalmat Kreón vette át.
A sajátos feszültséget az is adja meg, hogy a ,,nyomozó” és a tettes ugyanaz.

Oidipusz nagysága abban rejlik, hogy etikai elvek alapján akar élni, tudni akarja az igazat, még ha
az igazság felderítése romba is dönti őt.
A jóslat, amit Oidipusz kap, önbeteljesítő jóslat, ez indítja el a főhőst azon az úton, ami a jóslat
beteljesedéséhez vezet. Ehhez hozzájárul, hogy a jóslatot kérő is félreértelmezi a jóslatot, amit
kapott.
A mű sajátos időszerkezetű, miközben a cselekmény fokozatosan halad előre a jelenben,
ugyanolyan mértékben haladunk visszafele is. Ezt a kétiranyúságot lassítja a késleltetés.
 Oidipusz hiába lát, nincs tisztában a bűneivel, de miután megvakítja magát, már tisztán lát.
Teiresziász tisztánlátása vaksága ellenére ellentétet hangsúlyoz.
Ott kapcsolódik a történet az Antigónéba, ahol az alaphelyzetben a két fiú már meghalt, és arra a
központi kérdésre keresi a választ: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az emberség, a
lelkiismeret parancsa a zsarnoki törvénnyel, vagyis eltemessék-e a halottat, vagy nem? Ezért
középpontos dráma, mert mindenki ehhez a kérdéshez viszonyul, így alakulnak ki az ellentétek. A
görög hitvilág szerint, ha a holttestet nem temetik el, nem jut be a túlvilágra, nem lesz Hádész
tulajdona, örökké bolyongani fog a lelke.

Középpontos dráma, melyben a tragédia, hogy a főhős élete vagy személyisége összeomlásának
árán éri el a célját. Az új harmónia tehát rendkívüli értékek pusztulása árán megy végbe. Ezért a
tragédia uralkodó esztétikai minősége a tragikum.

Antigoné tragikus hős, a befogadó számára elfogadott értéket képvisel (erkölcs, méltóság,
hagyomány, önfeláldozás), mind olyan értékek, amelyekkel a befogadó azonosulni tud. Iszméné a
gyávaságot képviseli, aki meghajol a férfiak akarata előtt, fél Kreóntól, Antigoné érvrendszere
ezzel szemben erkölcsi (halottat kell eltemetni), részben érzelmi (testvérét kell eltemetni)
A férfi-nő ellentétet testesíti meg Kreón és Antigoné ellentéte, de megjelenik az apa-fiú ellentét is
Kreón és fia, Haimón között, mivel Kreón érvelésének alapja uralkodói tekintélye, királyi
hatalmából eredeztetett tévedhetetlenségének képzete.

Mivel  a temetés ellent mondana a király szavának, viszont temetés nélkül nem nyerhet
bebocsátást a túlvilágba, ez egy feloldhatatlan ellentét, amit nem lehet megoldani értékveszteség
nélkül.
Két világrend, az emberi és az isteni összeütközése ez.

A drámai harc ekkor veszi kezdetét, mivel Antigoné megteszi a lépést, és eltemeti testvérét.
Értékveszteség a drámai tetőpont, amikor az említett értékek elpusztulnak, és Antigoné meghal.

Közbeékelődik a késleltetés, amikor Teiresziász hatására Kreón engedélyezi a temetést, a halálos

ítéletet visszavonja, ekkor még el lehet kerülni a tragédiát, de a hírmondó beszámol Kreónnak,
hogy Antigoné öngyilkos lett. Haimón ezek után leszúrja magát, aminek hatására Eurükidé, Kreón
felesége is öngyilkos lesz.
Kreón azt hitte, az isteni törvények felett áll, hübriszi gőgje miatt már nem tudja helyrehozni
tetteit. Antigoné pedig az emberi kapcsolatokat, és az érzelmeket képviseli.
Ezután jön a katarzis, ami egy esztétikai kifejezés a konfliktus feloldását követő hatást jelenti a
befogadóra. A konfliktus feloldásakor a szenvedélyek lecsillapodnak és megnemesedve, erényekké
alakulva.

Az alapvető különbség a két mű között, hogy míg az Antigonéban két eszme, világnézet ütközik, az
Oidipusz királyban a konfliktushoz vezető szituációt a tettes múltbeli bűnös cselekedete teremtette
meg, aki ismeretlen.