AZ ÓKORI GÖRÖG DRÁMA

I. A drámai műfajok általános jellemzői

1. A tragédia

a) Eredete
 A tragédia a Dionüszosz tiszteletére énekelt kultikus dalból, a dithüramboszból alakult
ki. Ezt egy kar énekelte, fafúvós hangszerrel kísérték és táncoltak rá.
 Később Athénban évente ünnepeket rendeztek Dionüszosz tiszteletére (Városi
Dionüszia) Ezen költői versenyeket is tartottak, először csak dithürambosz-karok
versenyeztek, később tragédiák és komédiák is.

b) A tragédia fejlődése
 Csak kar
 Kr. e. 530: THESZPISZ, az első színész magyarázatokat fűz a kar énekéhez, egyedül
kiáll velük szembe, válaszol a kérdéseikre
 AISZKHÜLOSZ bevezeti a második színészt; létrejön a cselekmény (tettváltás-sorozat)
 SZOPHOKLÉSZ bevezeti a 3. színészt, és a kar létszámát 12-ről 15-re emeli (maszkot
viseltek, jelmezüket khitónnak hívjuk, magasított fapapucsukat kothornosznak)

c) A Városi Dionüszia jellemzői

 Helyszín: Az Akropolisz tövében, Dionüszosz szent ligetében lévő fedetlen színház
 Menete: az egyik arkhón megbízott egy polgárt, hogy vállalja a kar és a szereplők
betanításának költségeit; 10 bírót sorsoltak ki
 Az ünnep előtt két nappal mutatták be a három tragédiaköltőt
 Az 1. napon a dithürambosz-karok versenyeztek
 A 2.napon a komédiaköltők (3db)
 A 3–5. napon a tragédiaköltők versenyeztek 3-3 tragédiával és 1-1 szatírjátékkal
 A győztes kihirdetésével ért véget a verseny

d) Műfaji sajátosságok

α) Szerkezeti elemek
 Prologosz: a kar bevonulása előtti párbeszéd vagy monológ
 Parodosz: a kar bevonuló éneke
 Epeiszodion: a kardalok közti párbeszédes részek
 Sztaszimon: a párbeszédek közti kardal
 Kommosz: a szereplők lírai párbeszéde a karral
 Exodosz: az utolsó párbeszédes rész
 Exodikon: a kar rövid kivonulási éneke

A párbeszédes részek általában jambikus lejtésűek, a kardalok nagyon változatos

verselésűek; a bevonulási ének sokszor anapesztikus (a menetelés ritmusára emlékeztet)

β) Cselekményvezetés
 Egy szálon fut a cselekmény: az elején megjelenik a fenyegető veszély és/vagy a
veszély elkerülésének a reménye; a cselekmény pedig a katasztrófához visz közelebb
lépésről lépésre.
γ) A kar szerepe
 A sorsdöntő tettek a színpadon kívül játszódnak le, és a kar számol be róluk.
 Lehetőséget ad a költőnek, hogy a szereplőkétől eltérő nézőpontból mutassa be a
történteket.
 Az egész darab folyamán a színen van, a szereplők vele osztják meg gondolataikat,
érzelmeiket.

2. A szatírjáték
 A tragédiaversenyhez kapcsolódott, és a Dionüszoszhoz kötődő kecsketestű
szatírkarok álarcos táncából alakult ki.
 Témáit főleg a homéroszi eposzoknak azokból a részeiből meríti, amelyek alkalmasak
a humoros feldolgozásra (pl. Küklopsz-kaland); de sokszor dolgozták föl a
szatírjátékok az ifjú Hermész csínytevéseit is.

3. A komédia
 Nevét a kómoszról kapta, az álarcos karneváli felvonulásról: Dionüszosz ünnepein az
ünneplők egy hajót utánzó szekéren szállították Dionüszosz szobrát, s közben
csúfolódtak az arra járókkal.
 Nagyon sok aktuális politikai utalást tartalmazotak, ezért ma nagyon nehezen
értelmezhetők.
 Arisztophanész műveit Arany János fordította le magyarra.

II. A thébai mondakör

 Laiosz lett Thébai királya; felesége: Iokaszté, testvére: Kreón

 Házasságuk után jóslat születendő fiukról (Delphoi)
 Mégis lett gyerekük: átszúrják a bokáját, kirakják egy sziklára: (átszúrt boka, dagadt
láb → Oidipusz)
 A pásztor megsajnálja, átadja egy korinthoszi pásztornak
 A korinthoszi király: Polübosz, felesége: Meropé
 Oidipusz is elmegy Delphoiba; megtudja a jóslatot; menekül a „szülei” elől, nehogy
igaz legyen a jóslat; Thébai felé az úton megöli az igazi apját (Laioszt), Thébában
közben galiba van, a Szfinx rejtvénye. (Egyláb, kétláb, háromláb.)
 A rejtvény megfejtése („Az ember.”) után ő lesz a király, és feleségül veszi az anyját
(Iokaszté)
 Gyerekeik: Polüneikész, Eteoklész, Iszméné, Antigoné
 Csapások a városon, mi a hiba? O. Kreónt elküldi Delphoiba jóslatért
 Szép lassan kiderül Oidipusz bűne.
 Oidipusz elmegy Kolónosz szent ligetébe (ott is hal meg); fiai megegyeznek, hogy
évente váltják a hatalmat, de Eteoklész túlzottan élvezi, és nem adja át, Polüneikész
argoszi sereggel megtámadja Thébát, mindketten meghalnak, innen kezdődik az
Antigoné cselekménye…

III. SZOPHOKLÉSZ (Kr. e. 496–406)

1. Élete
 Athénban politikai tisztséget is betöltött
  120 drámát tulajdonítanak neki, ebből 7 tragédia (Aiasz, Antigoné, Trakhiszi nők,
Oidipusz király, Élektra, Philoktétész, Oidipusz Kolónoszban) és egy szatírjáték
(Nyomkeresők) maradt ránk

2. Antigoné
a) Műfaji meghatározás

α) tragédia
Olyan drámai műfaj, amelyben visszafordíthatatlan értékvesztés megy végbe.

β)Konfliktusos dráma
 A konfliktusos drámában a viszonyrendszer és megváltozása egy meghatározó ellentét
köré épül, melynek pozitív oldalát maga a főszereplő, míg negatív oldalát a főszereplő
ellenfele képviseli. Konfliktusuk és küzdelmük azért jön létre, mert az ellenfél
megrontotta a világrend harmóniáját. Ebben a helyzetben a főszereplő nem tud élni,
ezért arra törekszik, hogy helyreállítsa a világrendet. Célja elérésére mindkét fél
rendelkezik eszközökkel. A cselekmény előrehaladását a kettejük közti drámai harc
adja. A többi szereplő azáltal jellemződik, hogy a két fél közül melyikhez csatlakozik.
A legtöbbször a főszereplő súlyos áldozatot hoz az igazságért (meghal), tehát a
harmonikus világrend helyreállítása súlyos értékveszteség árán megy végbe.

b) Alaphelyzet és konfliktus
 Alapkonfliktus: Kreón nem engedi eltemetni Antigoné bátyját, Polüneikészt
 Kreón rendelete az isteni törvényt sérti, Antigoné nem tud együtt élni a helyzettel,
megkísérli eltemetni fivérét.
 Kreón és Antigoné konfliktusa az emberi és az isteni törvény szembenállása. Kreón
elköveti a hübriszt (olyan jogot követel, ami csak az isteneket illeti meg), Antigoné
saját életénél is fontosabbnak tartja az isteni törvény betartását.
 Érveik:
Kreón: Antigoné:
Az isteni törvény felette áll az emberi
A királyi hatalom tekintélyét fenn kell tartani
törvénynek
Az istenekre hivatkozva próbálja magát Az eredeti isteni törvényt képviseli továbbra
igazolni is
Azért nem lehet igaza Antigonénak, mert nő Rámutat a zsarnokságra
Egyre zsarnokibb "gyűlölni nem születtem én, szeretni csak"

c) A többi szereplő jellemzése

 Iszméné: nem csak a gyengesége miatt, hanem a családi átok miatt is fél
 Haimón: (Kreón fia, Antigoné jegyese) ő tájékoztatja Kreónt a közvéleményről,
fokozatosan szembefordul apjával
 Theiresziász: ő a vak jós, az istenek nevében szól, megkérdőjelezhetetlen tekintély (itt
is hübrisz, hogy Kreón nem fogadja el a véleményét)
 A kar: változtatja a véleményét, Kreóntól Antigoné mellé pártol

d) A katarzis
  Általában: a nézőre gyakorolt hatás. Arisztotelész szerint a tragédia nézője, aki
félelemmel és részvéttel figyeli a hős megpróbáltatásait, a konfliktus feloldásakor
megszabadul a szorongató érézsektől, szevedélyei lecsillapodnak, megnemesednek,
erényekké alakulnak, hozzásegítik ahhoz, hogy beilleszkedjen a társas közösségbe
 Antigoné tragikus halála katartikus, mert a néző Antigonéban követendő példát lát,
olyan értékeket, amelyekkel azonosulni tud

3. Oidipusz király

a) Keletkezési körülmények
 Noha a dráma cselekményének ideje megelőzi az Antigonéét, maga a mű kb. 20 évvel
később keletkezett. Az Oidipusz király, az Oidipusz Kolonószban és az Antigoné
tartalmilag összefügg ugyan, de nem alkotnak egy drámatrilógiát.

b) Az alaphelyzet és a konfliktus
 A világrend harmóniájának megbomlását egy ismeretlen személy múltbeli tette idézte
elő. A világrend helyreállítása Oidipusz feladata: ki kell nyomoznia, ki ölte meg
Laioszt.
 A drámai konfliktus ennek következtében sajátos módon valósul meg a tragédiában,
mivel mindkét oldala magába a főszereplőbe helyeződik. O. ellenfele a benne élő
ismeretlen bűnöket elkövető O. Amikor a király fényt akar deríteni a múltban
történtekre, maga sem tudja még, hogy valójában önmagát kell megismernie.

c) Műfaja
A múltbeli előzményeket nem az alaphelyzetben ismerjük meg, hanem a drámai
cselekmény előrehaladásával, részletenként válnak egyre világosabbá. A tettváltás-sorozatot
maga O. vívja meg úgy, hogy az egymást követő párbeszédek során fokozatosan derít fényt az
igazságra. Eközben egyre távolabb kerül tudatosan kiépített önazonosságától, és egyre inkább
azonossá válik eddig ismeretlen önmagával.
Az ilyen drámatípus, amelyben a múlt fokozatosan feltáruló eseményei határozzák
meg a jelent, a XIX. században újra felbukkant az irodalomban, s ekkor analitikus drámának
nevezték (pl: Ibsen: A vadkacsa)

d) Értelmezési lehetőségek
α) Sorsdráma
 Az ember nem menekülhet a végzete elől, hiábavaló a küzdelem ellene, az ember
pusztán játékszer az istenek kezében
β) Hübriszdráma
Bizonyos elemzők azt hangsúlyozzák, hogy az istenek nem elkerülhetetlen végzetként osztják
a sorsot. Apollón figyelmeztette Laioszt, hogy ne sóvárogjon gyermekért, Laiosz erre nem
hallgatott, ezért bűnhődött. O. pedig túlságosan magabiztos, azt hiszi, mivel ismeri a sorsát,
elkerülheti
γ) Az önismeret drámája
A látás–nem látás ellentétéből indul ki. O. lát, de nem helyesen "látja" a dolgokat.
Theiresziász vak, mégis ő "látja" jól a történéseket. O. a végére eljut a "látásra”, erre
megvakítja magát