A GÖRÖG DRÁMA ÉS

SZÍNHÁZ
A dráma eredete
Az európai hagyomány szempontjából szintén meghatározó görög dráma és színház kialakulásának folyamatát
nem ismerjük pontosan.

A legelterjedtebb feltételezés szerint kezdetei a VII–VI. század demokratizálódó Athénjának ünnepeihez

köthetők.

A görögök vallási ünnepein fellépő kórusok különböző tartalmú kardalaikat hangszeres kísérettel adták elő.
Valószínűleg az előadáshoz mozgás és tánc is tartozott.

A kardalok egyik fajtája, a dithürambosz Dionüszosz isten történetét énekelte meg.

Dionüszosz a görögök hite szerint a bor, a mámor és a termékenység istene.

A föld- és szőlőművelő népesség egy évben többször is ünneppel tisztelte meg

Drámaversenyek Athénban
Arisztotelész szerint a görög drámát a dithürambosz karok vezetői alakították ki.

Komoly válfaja, a tragédia a VI. század elején válhatott irodalmi műfajjá.

A karvezető kiemelésével (első színész), illetve a kar kettéosztásával megteremtődött a drámai párbeszéd
lehetősége.

Később, egy második, illetve harmadik színész színre léptetésével változatos, árnyalt párbeszédtechnika (dialógus)
alakulhatott ki.

Ez a párbeszédtechnika a görög tragédiák felépítését is megszabta.

A drámai helyzetet vázoló prologosz (előbeszéd) után a kar bevonuló éneke, a parodosz következett. Majd
epeiszodionok (párbeszédes jelenetek) és sztaszimonok (álló kardalok) váltakozása mentén bontakozott ki a
drámai cselekmény. A tragikus hős panaszdala, a kommosz a drámai végkifejlet előtt hangzott fel. Az előadást az
exodosz (a kar kivonuló éneke) zárta
A Dionüszosz félig emberi, félig állati kíséretét megjelenítő „szatüroszok” karából alakulhatott ki a szatírjáték.

Az állatbőrbe bújt alakoskodók a nevetséges, részeges és kéjsóvár Dionüszosz történeteit jelenítették meg. Ezt a
szatírjátékot a színpadon pantomimszerű táncok formájában adták elő, a történéseket pedig gúnyos hangú
elbeszélő közvetítette.
A márciusi Nagy Dionüsszia a polisz legjelentősebb kulturális eseményének számított,

és fontos szerepe volt a városállam tekintélyének felmutatásában.

Az egész héten át tartó ünnepségsorozaton való részvétel közéleti jelentőséggel bíró polgári tevékenységnek
minősült.

Szereplőként vagy nézőként minden athéni polgárnak joga volt részt venni az ünnepen.

Az ünnep legjelentősebb része a tragédiaverseny volt, amikor egy-egy tragédiaköltő tetralógiáját, kezdetben
három, tematikusan is összefüggő tragédiáját és egy szatírjátékát adták elő.

Az antik görög tragédiaköltők közül mindössze három szerzőnek maradtak fenn művei. Aiszkhüloszt,
Szophoklészt és Euripidészt az utókor a görög „tragikus triászként” említi.
 A görög színház
A görögök felfogásában a színháznak a hétköznapi élet felett kellett állnia.

Ezért a darabok a távoli, mitikus múltból vették tárgyukat. Az emberi viszonyok alapmintájaként értelmezhető
mítoszokat mindenki ismerte. A mitikus múlt azonban sosem volt a görögök mindennapjaihoz hasonlatos.
Dráma és színház
A dráma természetes szerepénél fogva színpadra, megjelenítésre szánt mű volt.
Szophoklész: Antigoné
A drámai alaphelyzet
A drámai alaphelyzetet (szituációt) Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerjük meg, az előbeszédben, a
prológusban.

egy korábban meglévő egyensúlyi állapot megbomlását mutatja

a drámai cselekmény kezdete előtt kialakult

Eteoklész és Polüneikész egymás kezétől elestek a Thébai birtoklásáért folyó harcban. Kreón lett az új király.
Meghozta első törvényét, miszerint a város ellen támadó Polüneikészt tilos siratni és eltemetni.

Az új király törvénye sérti az öröktől fogva létező rendet. Azt az íratlan törvényt, hogy a halottat el

kell temetni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Polüneikész elárulta városát. Antigoné meg akarja szegni a királyi
parancsot, hogy egy magasabb, isteni normának megfelel
A konfliktus
Az alaphelyzet tehát magában hordozza a konfliktus kialakulását: Kreón és Antigoné drámai összecsapását.
Ez a konfliktus azonban több két akarat egymás ellen feszülésénél

Valójában az emberi és az isteni világrend összeütközése

Kreón parancsa zsarnoki törvény. Olyan időleges szabály, amely nem sértheti az istenek íratlan, az emberek
világának normát adó, örök erkölcsi törvényeit.

Amikor Kreón kihirdetteti és megerősíti Polüneikész eltemetésének tilalmára vonatkozó törvényét, vét az örök
isteni norma és a polisz szokásrendje ellen

Kreón tragikus vétsége tehát az önmaga hatáskörét az istenek és saját közössége fölé helyező

emberi gőg, görögül hübrisz

Ezért Kreónnak a dráma végjátékában bűnhődnie kell

A hősnő tudja, ha megadja a végtisztességet testvérének, megszegi Kreón parancsát, és halállal fizet. De Kreón
törvénye fölé helyezi az örök isteni norma szerint való erkölcsi törvényt, a családot és a nővéri szeretetet.
Ennek betöltését az életénél is fontosabbnak tartja.

Antigoné sorsában is egy isteni büntetés teljesedik be. A Labdakidákra kirótt isteni átok Laiosz

és Oidipusz sarjaira, így Antigonéra is átháramlik. Vagyis Szophoklész drámája a saját bűn és az öröklött bűn
bűnhődéstörténeteként is olvasható.
Antigoné és Kreón érvrendszere

Kreón első megszólalása trónra lépésének körülményeit összegzi.

Mivel uralkodói elképzeléseit fejti ki elsőként meghozott törvényével

összefüggésben, szavait trónfoglaló beszédként is olvashatjuk.

A drámai dialógusokban (párbeszédekben) Kreón érvelésének alapja uralkodói tekintélye, királyi hatalmából
eredeztetett tévedhetetlenségének képzete

Antigoné érvrendszere ezzel szemben részben erkölcsi (a halottat el kell temetni), részben érzelmi (a testvért el
kell temetni) indíttatású.

Érveik szembeállíthatók egymással, felelnek egymásra. A Kreón elméletében és érveiben megjelenő tragikus
vétséget (bűnt) Antigoné feletti ítélete teljesíti be.
A dráma többi szereplője annak alapján jellemezhető, hogy mi a viszonyuk Antigoné és Kreón konfliktusához

• Iszméné tisztában van a temetési szertartás jelentésével és jelentőségével, de testvére törekvését vakmerőnek
tartja. Nem meri vállalni a tettben is megnyilvánuló részvételt.

Antigoné rendíthetetlen elszántságát mutatja érzelmeinek ellenségesre fordulása Iszménével szemben. A második
jelenetben Iszméné a testvéri szeretetre és együttérzésre hivatkozva vállalna sorsközösséget Antigonéval. A
hősnő azonban ezt elutasítja, hiszen a tettet egyedül követte el. Ettől kezdve Iszméné szerepe csak arra
korlátozódhat, hogy megkísérelje lebeszélni Kreónt a halálos ítéletről.

• Haimón Kreón fia és Antigoné jegyese. Késleltetett színre léptetése a királynak a vétkes döntéshez való makacs
ragaszkodását árnyalja. Apa és fiú ellentéte a drámaszerkezet szempontjából párhuzamba állítható az
Antigoné–Iszméné ellentéttel
Haimón fellépése a második jelenet (Antigoné–Kreón) érvrendszerét két újabb mozzanattal viszi tovább

Egyrészt a közvéleményről Másrészt, mint a király fia,

ad hírt Kreónnak. figyelmezteti apját elvakultságára.

Ezt Haimón a családi viszony alapján teheti meg. Lehetőséget ad Kreónnak arra, hogy döntését felülvizsgálja.
Párbeszédük azonban indulatos vitává fajul.

• Teiresziász a közösség megítélésében egyenrangú személy a királlyal. A jós beavatottja az isteni döntéseknek.
Ez azt is jelenti, hogy amikor Kreón Teiresziász ellen támad emberi és isteni világ határához ér.
Teiresziász nem vitázik. A jövendőmondó szent fenségével kinyilatkoztat. Kreón az ő hatására ismeri fel, hogy
túllépte illetékességét, de a vétséget már késő jóvátenni.

A végjátékban lelkileg és erkölcsileg is összeroppan.

• A drámában a karnak kettős szerepe van

Egyrészt a drámai cselekmény másrészt a cselekmény előrehaladásával

előtt történteket idézi fel párhuzamosan újabb és újabb véleményt formál.

A végjátékban a tragédia műfaji hagyománya szerint a főhős élete árán alakul ki a záró egyensúlyi állapot.
Antigoné tragikus hős, a befogadó számára nyilvánvaló és magasztosnak elfogadott értékeket képvisel
(hagyomány, erkölcs, szeretet, méltóság, önfeláldozás). Olyan értékeket, amelyekkel a befogadó azonosulni tud.
Miközben Antigoné magatartását követendő mintának fogadja el, halálát tragikus veszteségként éli meg. A
tragédiának a nézőre gyakorolt hatását Arisztotelész katarzisnak nevezi Poétikájában.
Olvasatok, értelmezések

Az irodalmi műveknek nincs egyetlen, mindenki számára hozzáférhető, egyszer és mindenkorra

érvényes, hiteles értelmezése, olvasata.

A műveket nem csak koronként, kultúránként értelmezik, olvassák különféleképpen. A jelentés a szövegnek és az
olvasó értelmezői tevékenységének a párbeszédében képződik, olvasónként, olvasásonként is különböző lehet.

A személyes olvasatot befolyásolhatja például,

• hogy a befogadó milyen korban él.

• milyen az életkora,

• milyen olvasói és világtapasztalatnak van birtokában,

• milyen műveltséggel, befogadói érzékenységgel rendelkezik.

Az Antigonét különböző korok híres értelmezői is különféleképpen közelítették.