32.

tétel

Mutassa be a szőlő fenofázisait és ökológiai igényét!

A szőlőtőke életét évente ismétlődő évi biológiai ciklusok tagolják. Az évi biológiai
ciklus nem esik egybe a naptári évvel és két periódusból áll. A vegetációs periódus
(tenyészidő) a rügyfakadástól a lombhullásig, a vegetációs nyugalom periódusa (téli nyugalmi
idő) a lombhullástól a következő évi rügyfakadásig tart.
A periódusokat a biológiai 0 fok (= + 10 C) választja el egymástól. A vegetációs
periódust általában vegetációs, vagy fenológiai fázisokkal osztják szakaszokra. A fenológiai
fázisok a szőlőtőke belső életfolyamataiban bekövetkező változásokat a növény alkati
változásaiban juttatják kifejezésre.
A fenológiai fázisok kezdetét, lefolyását és időtartamát számos tényező befolyásolja.
Függ többek között a fajtától, az alanytól, valamint a környezettől, amelyben a szőlőt
termesztjük. Például a tenyészidő a Föld déli féltekén kb. 6 hónappal később kezdődik, mint
az északin. A trópusokon pedig a vegetációs periódus egy év alatt 2 – 3-szor ismétlődik.

1) Könnyezés: A szőlőtőke tavaszi élettevékenysége a nedvkeringés megindulásával

kezdődik, melyet a talaj felmelegedésével meginduló gyökértevékenység eredményez. A
tőke különböző részein ejtett sebfelületeken folyadékcseppek megjelenésében nyilvánul
meg.
2) Rügyfakadás: A nedvkeringés hatására a növény szövetei megtelnek vízzel, a rügy
duzzadni kezd, megindul a sejtek osztódása és ezzel együtt a hajtás növekedése. A rügy
pikkelylevelei szétnyílnak és megjelenik a védőszőrzettel borított hajtáskezdemény. A
fakadáshoz szükséges min. érték 10 C, mely a szőlő biológiai 0 C-a.
3) Hajtásnövekedés: rügyfakadással kezdődik. A rügyek fakadása után a
hajtáskezdemények növekedésnek indulnak. Folyamatosan megjelennek és kialakulnak az
oldalképletek, a levelek, virágzatok, kacsok és hónaljhajtások.
 4) Virágzás: A virágnyílás kezdetétől a bogyók kötődéséig tart. Hazai fajtáinkon a virágzás
akkor kezdődik, amikor a hajtások 14 – 16 ízköz hosszúságban fejlődtek.
5) Zöld bogyók növekedése: A fázis a megtermékenyüléstől, az érés kezdetéig –
zsendülésig – tart. A megtermékenyült magkezdemény és a magház növekedésnek indul. A
savtartalom ebben a fázisban alakul ki, a fajtára jellemző összetételben és mennyisében. A
bogyónövekedés időtartama 1,5 – 2,5 hónap lehet.
6) Termésérés: A fázis a zsendüléssel kezdődik és a teljes érésig – túlérésig – tart. Tartama
fajtáktól, időjárástól függően 30 – 90 nap. Kialakul a viaszréteg és a fajtára jellemző
színárnyalat, továbbá a cukor- és savtartalom is. A cukor a fázis kezdetétől a teljes érésig
folyamatosan nő, a savtartalom viszont – részben a lekötődés, részben a felhasználás miatt
– állandóan csökken.
7) Hajtásbeérés: A hajtások beérése a bogyóéréssel együtt indul, és a legtöbb fajtán az után
fejeződik be. A hajtások elfásodása alulról felfelé halad. A vesszőérés kezdetére
kialakulnak a másodlagos szövetek. Megindul a keményítő felhalmozás a fás részekben és a
gyökerekben. A vesszők víztartalma 50 – 60 %-ra csökken. A fázis hossza fajtától és
időjárástól függően 40 – 80 nap lehet. A vessző beérése után lehullanak a levelek.
8) Nyugalmi idő: A téli nyugalom ideje a lumbhullástól a tavaszi nedvkeringés
megindulásáig tart.
Mélynyugalom: a hajtáson alulról, az elfásodással együtt halad a csúcs felé.
Kényszernyugalom: a mélynyugalom befejeződésével kerülnek kényszernyugalmi
állapotba a rügyek.
A nyugalmi időszakban az életfolyamatok nem szűnnek meg, csak nagymértékben
csökkennek. A kényszernyugalom állapotában fokozódik a keményítő cukorrá alakulása,
amely a sejtnedv – koncentráció fokozásával növeli a rügyek fagytűrő képességét és csökkenti
az erős lehűlések káros hatását.

A szőlő ökológiai igényei:

Klimatikus tényezők:

Földrajzi helyzet, fekvés:

A földrajzi helyzet meghatározza az alapvető makroklimatikus adottságokat: maximális
lehetséges besugárzást, s ez által a léghőmérsékletet is. Az egyenlítőtől távolodva mindkettő
paraméter egyre kisebb lesz. A földrajzi helyzet hatását a tengerszint feletti magasság
módosítja. Magasabb fekvés hasonlóan hat, mintha az egyenlítőtől távolabbra lenne az adott
hely. A Vitis vinifera mezoterm-növény, azaz a meleg mérsékelt égöv növénye. A sikeres
szőlőtermesztésnek kedvező földrajzi helyek határait a következő izotermák közé teszik:
 a legmelegebb hónap (északi féltekén a júliusi, déli féltekén a januári)
középhőmérséklete alapján: 20 - 28 °C
 évi átlaghőmérséklet alapján: 9 - 21 °C
Magyarország ez alapján a sikeres szőlőtermesztés északi határánál fekszik. Ebből
következik, hogy klímánk aránylag hűvös, a tenyészidőszak rövid.
A domborzat is jelentõs módosító hatású lehet. A szőlő számára legkedvezőbbek a D, DK és a
DNy-lejtők. A legtöbb szőlőfajta fagyérzékeny, ezért a mélyfekvésű, fagyzugos területek
kevésbé alkalmasak szőlőtermesztésre.

Légköri paraméterek:
Fény:
A szőlő fénykedvelő növény. A szórt fényt jól hasznosítja, azonban a teljes árnyékot nem
szereti. Árnyékban, kevés fényben az ízközök megnyúlnak, a rügyekben nem, vagy alig
differenciálódik fürtkezdemény. A szőlő asszimilációja élénk, intenzitása 20 – 30 ezer lux
erősségű megvilágítás mellett a legkedvezőbb. Kedvező körülmények között 1 m2 levélfelület
naponta 5 – 8 g, sőt 12 g keményítőt is termel. Fényben a bogyók jobban színeződnek, több
színanyagot termelnek, héjuk vastagabb lesz, több cukrot és kevesebb savat tartalmaznak,
mint a mélyárnyékban fejlődött bogyók. Mo. szőlőtermesztő tájain az évi összes
napfénytartam sok év átlagában 1800 – 2070 óra, vegetációs idő alatti napsütéses órák száma
1250 – 1500.
De az árnyékos viszonyokhoz is jól alkalmazkodik a szőlő. A lombozat fényviszonyait a
hajtások megfelelő térbeli elhelyezésével (zöldmunkákkal) tudjuk a legkönnyebben
befolyásolni. Hazánkban, a túl sűrű lombozat esetén a fürtökben a gyümölcsre emlékeztető
aromák képződése gyenge, és még növényvédelmi problémák is felléphetnek.

Hőmérséklet:
A szőlő biológiai 0 foka = 10 C (látható élettevékenységhez szükséges hőmérséklet). A
szabadföldi szőlőtermesztés ált. 9 – 21 C-os évi középhőmérsékleten folytatható
eredményesen. A rügyfakadás 10 – 13, a virágzás 12 – 14, a bogyóérés 15 – 17 C-on indul
meg, de optimális hőfokuk ezeknél magasabb. A szőlőtermesztéshez szükséges effektív
hőösszeg 2500 C, a minimális aktív (hatásos) hőösszeg 850 C. Mo.-n az effektív hőösszeg
3100 – 3400 C, az aktív hőösszeg 1400 – 1600 C.
Hőösszeg: a vegetációs periódus egyes fázisainak normális lefolyásához szükséges
hőmérsékleti fokok összessége.
A tenyészidőszak ez alapján a 10 °C-nál nagyobb átlaghőmérsékletű napokat jelenti. Ez
hazánkban évről évre és területenként is változik, átlagosan 180-190 nap.
Az alacsony hőmérséklet fagykárként jelentkezik a leggyakrabban. Az időpontja alapján
három fő fagyot különböztetünk meg:
Késő tavaszi:
Általában utolsó előfordulása május 25. (Szent Orbán napja). 
A frissen kihajtott kis hajtások károsodnak. A fajták tűrése között jelentős különbség nincs.
Kora őszi:
Az esetleg a tõkén levõ termést károsítja. Fõleg Németországban, Ausztriában a
természetesen fagyott termésbõl borkülönlegességet - "jégbort" - készítenek. A lombozat
lehullását az elsõ fagy szokta okozni. Ez ekkor már nem jelent kártételt. A fajták tûrése között
jelentõs különbség nincs.
Téli:
A leghidegebb fagyok ekkor következnek be. A szőlőfajták téli fagytűrése között jelentős
különbség van. A Vitis vinifera fajták a -15 °C -nál hidegebbet tartósan nem képesek elviselni
károsodás nélkül. A Vitis amurensis és a V. labrusca leszármazottjai jobb fagytűréssel
rendelkeznek. A tiszta Vitis vinifera fajták között a Rajnai rizling a legjobb fagytűrő. A
mélynyugalomban kisebb, míg a kényszernyugalomban nagyobb hideget képesek a fajták
elviselni. Ez az interkonverzió jelensége, amikor a keményítőből cukor képződik a hideg
hatására, ezáltal a sejtnedv töményebb lesz, fagyáspontja lecsökken, tehát nagyobb hideget is
elvisel a növény.
A magas hőmérséklet káros hatása a leggyakrabban indirekt: a levegő pára-telítetlenség
növekedésével relatív vízhiányt, vízstresszt okoz a szőlő leveleiben.

Csapadék:
A szőlő transzspirációs együtthatója (egységnyi szárazanyag előállításához szükséges
mennyiségű víz) 250 – 400. A szőlő e nagy vízfelhasználásához szükséges vizet mérsékeltebb
nedvességtartalmú talajból is fel tudja venni. A szőlő nagy vízfelhasználású és közepes
nedvességigényű növények csoportjába tartozik. A legtöbb vizet bogyónövekedés és
termésérés fázisában igényli a szőlő. Sikeresen ott lehet termeszteni, ahol az évi
csapadékmennyiség összege eléri az 500 – 600 mm-t.
A csapadék mennyiségének megítélése azonban csak a talaj szerkezetével, vízállapotával, és
vízkapacitásával együtt lehetséges. A csapadék mennyisége a levegő páratartalmát is
befolyásolja.
A csapadék formája is lehet káros hatású. Itt elsősorban a jégeső károsítását kell kiemelni.
Kevés csapadék esetén a talaj vízkészlete lecsökken, így a szőlő is kevesebb vizet tud
elpárologtatni. Egy határon túl stresszállapotot okoz, minek során a levél gázcsere-nyílásai
bezáródnak, így a fotoszintézis is lelassul.
Túl sok csapadék elsősorban erózió, talajlevegőtlenség de a levegő magas páratartalma útján
lehet károsító hatású.

Páratartalom:
Az alacsony páratartalom a növény párologtatását fokozza. Ha a talajban elég víz van, akkor
is előfordulhat, hogy a párologtatás (transpiráció) nagyobb lesz, mint amit a gyökérrendszer el
tud látni. Ez a légköri aszály. Eredménye hasonló a normál vízhiányéhoz, de éjszaka a hiány
pótlódik, tehát kevésbé káros.
A magas páratartalom a kórokozó gombáknak (pl.: Peronospora, Botrytis) teremtenek
kedvező viszonyokat.

Szél:
A szőlő szélporozta növény. Ha a virágzáskor szélcsend van, akkor ez szintén gátolja a
megporzást, de az ültetvényben magas páratartalom is kialakulhat, ami a gombás betegségek
elterjedésének kedvezhet.
Általában szélkárral nem számolunk a szőlőtermesztésben. Káros hatása a párolgás
fokozásában nyilvánul meg a leggyakrabban. A virágzáskor a bibe gyors kiszáradását
okozhatja, így a megporzást gátolhatja. A légmozgás a páratartalmat csökkentheti, így a
gombás betegségeknek számára kedvezőtlenebb viszonyok alakulhatnak ki.

Edafikus tényezők:

Talajigény:
A talaj hatása kettős. Direkt módon is hat a növényre, hiszen a gyökérzet a talajból veszi fel a
vizet és a benne oldott anyagokat. A talaj felett kialakuló klíma befolyásolásával, és/vagy
immunitásával pedig indirekt módon hat a növényre.
Talajban azonban a szőlő nem válogat. Megtaláljuk a laza homok- és kötött agyagtalajokon, a
savanyú, meszes és szikes talajokon, a vulkanikus, üledékes és szélhordta anyakőzetű
talajokon egyaránt.
A kötöttség nagymértékben meghatározza a filoxéra fertőzési lehetőségét és ezzel egyúttal a
szőlő termeszthetőségét saját gyökerén, ill. oltványokén. A laza homoktalajok a filoxérára
immúnisak, ill. ilyen körülmények között a filoxéra életfeltételei nincsenek meg, ezért nem
károsítja az európai szőlőfajták gyökereit. Általában immunisnak tartják azokat a talajokat,
melyeknek a kvarctartalma meghaladja a 75- 80 %-ot.
Az alanyfajták igényesebbek a talaj iránt, mint az európai fajták. Az európai fajták ugyanis a
talaj mésztartalmára közömbösek, az alanyfajták viszont bizonyos mésztartalom felett nem
termeszthetők eredménnyel.