Dean

Koontz

Egy másik hely

Budapest, 2022
 A fordı́tá s alapjá ul szolgá ló mű :
Dean Koontz: Elsewhere
Copyright © 2020 by The Koontz Living Trust
All rights reserved
Hungarian translation © Farkas Veronika, 2022
© Next21 Kiadó , 2022
borı́tó terv © Amazon Publishing
ISBN 978 615 819 155 5
Next21 Kiadó Kft., Budapest
Felelő s kiadó Bá rdos Andrá s é s Ré nyi Adá m
Kiadvá nyfelelő s Ková cs-Ré nyi Anna
Szerkesztette Bardy Betti
Korrektú ra Bé rczi Agnes
Elektronikus vá ltozat: Ambrose Montanus
Richard Pine-nak és Kim Witherspoonnak
és
Kim Witherspoonnak és Richard Pine-nak,
akik számtalan ostobaságtól
megmentettek volna,
ha korábban megismerkedünk
Oly sok világ s tennivaló

[…] ez már csak így marad.1

Alfred Lord Tennyson

 Az éjjeli látogató

A kö nyvtá rlá togató nem az ajtó n keresztü l jö tt. A beé lesı́tett
riasztó ra ü gyet sem vetve é rkezett hajnali há romkor, é ppen
olyan csendesen, mint az itt lakozó szellemek – Shakespeare
drá má inak alakjai vagy Russel Kirk szereplő i. A folyosó k
ü resen tá tongtak. Sö té tsé g borult a hatalmas
kö nyvtá rteremre é s a boltı́ves á tjá ró kra. A kö nyvtá rosok
má r az igazak á lmá t aludtá k, a gondnok pedig é ppen egy
ó rá val ezelő tt vé gzett a napi feladataival. A levegő ben
fenyő illatú lé gfrissı́tő , bú torá poló é s ó don papı́rok szaga
terjengett.
Bá r az é rté kes informá ció knak ezt a labirintusá t senki
nem ő rizte, a lá togató nem é rezte magá t biztonsá gban. A
legtö bben menedé kké nt tekintené nek a kö nyvtá rra ebben a
zajos vilá gban, de a lá togató nak tö bb esze volt enné l.
Szá mtalan vé rfagyasztó szö rnyű sé get lá tott má r é lete
sorá n, é s elé g sokat rettegett. Immá r nem hitt abban, hogy
bá rhol biztonsá gban lenne.
A hozzá hasonló k, akik nemcsak egy tö rté netet ismernek,
hanem sokat, a kö nyvtá rakró l gyakran asszociá lnak a
halá lra. Kö nyvtá rosokkal é s az ı́rott szó má s mestereivel is
elő fordult má r, hogy lelő tté k, leszú rtá k vagy elevenen
megé getté k ő ket, esetleg koncentrá ció s tá borba hurcoltá k,
hogy megkı́nozzá k ő ket, vagy rabszolgamunká t
vé geztessenek velü k. A kö nyvtá rak nem biztonsá gos helyek,
mivel a polcaik nemcsak kö nyvekkel vannak tele, hanem
szabadsá ggal, igazsá ggal, hittel é s sok má s eszmé vel is,
amelyeket egyesek elviselhetetlennek talá lnak. A vá ltozatos
politikai há tterű kö nyvé gető k mindig tudjá k, hol keressenek
tü zelő t, amikor ú gy é rzik, hogy eljö tt a tettek ideje.
 Az é jfé l utá ni lá togató az ö sszes megjelené si formá já t
ismerte ennek a vá rosnak, Suavidad Beachnek, de azt nem
tudhatta biztosan, hogy ebben talá lja-e meg azt, amit keres.
A megé rkezé se utá n – egyenesen egy má sik kö nyvtá rbó l
jö tt – felkapcsolta a zseblá mpá já t. Ugy tartva, nehogy
elé rjen a fé nye a magas ablakokig, odament a szá mı́tó gé pes
munkaá llomá sokhoz, é s leü lt az egyik elé .
Hamarosan má r az interneten já rt, utá na a Facebookon,
ahol megtalá lta a keresett oldalt. Szó rakoztató posztokat
lá tott Jeffrey Coltrane-tó l é s tizenegy é ves lá nyá tó l, Amitytő l,
de a felesé gtő l, Michelle-tő l egyet sem. Ső t, az apá ró l é s
gyermeké rő l fé nyké peket is talá lt, az anyá ró l viszont
semmit, mintha má r ré g meghalt volna. Ez a lehető sé g
felvillanyozta.
Mikö zben a hatalmas kö nyvtá ri falió ra percenké nt halkan
kattant egyet, a lá togató rá keresett a Suavidad Beachcsel
kapcsolatos cikkekre, há tha rá bukkan a nő halá lá ra. De nem
ı́gy lett.
Valamit azé rt talá lt: Suavidad Beach bı́ró sá gá nak az
elektronikus dokumentumai kö zö tt megtalá lta Jeffrey
Coltrane ké rvé nyé t, hogy bontsá k fel a há zassá gá t Michelle-
lel. Jeffrey se nem lá tta, se nem hallotta a nő t tö bb mint hé t
é ve, de nem akarta halottnak nyilvá nı́ttatni Michelle-t, csak a
há zassá gukat akarta felbontani. Nem az a fajta fé r i volt, aki
felhagyna a remé nnyel. Bı́ró sá gi beadvá nya é kesszó ló nak
tű nt é s vé gtelenü l szomorú nak, de né mi remé nnyel á titatva.
Jeffrey remé nye biztosan alaptalan volt. A lá togató sokat
tudott a gyilkossá gokró l, é s gyakran maga is jelen volt
kegyetlen leszá molá sokná l. Ebben az esetben biztosra vette,
hogy Michelle halott. Es a halá la egyszerre jelentett
szá má ra tragé diá t é s ö rö mhı́rt.
A lá togató kikapcsolta a szá mı́tó gé pet. Egy darabig csak
ü ldö gé lt a sö té tben, a halá lró l é s az é letrő l gondolkozott,
tová bbá arró l, hogy milyen kocká zatos szembeszá llni a
sorssal.
Hajnali 4:10-kor elhagyta a kö nyvtá rat – ugyanazon az
ú tvonalon, amin é rkezett, az ajtó haszná lata né lkü l, a
beé lesı́tett riasztó ra ü gyet sem vetve.
Aprilis tizenegyedik napja volt.
 1. rész
Mindennek a kulcsa

 1.

Né ha, csillagtalan é jszaká kon, amikor a lenyugvó fé lben lé vő
hold ezü sthidat hú zott az egyé bké nt sö té t tengerre, amikor
a levegő olyan tiszta volt, hogy a tá voli csillagok szinte
ugyanolyan fé nyesnek tű ntek, mint a Vé nusz, amikor az
odafent lebegő vé gtelen galaxisok csodá já nak sú lya
elbű vö lte Jeffy Coltrane-t, a fé r it eltö ltö tte a meggyő ző dé s,
hogy valami csodá latos, má gikus dolog fog tö rté nni. Bá r
kemé nyen dolgozott, é s nem verte magá t adó ssá gokba,
á lmodozni szı́vesen á lmodozott.
Ezen a gyö nyö rű szerda esté n, á prilis tizenegyedik napjá n
a szı́npad kö zepé n a szé psé g uralkodott, de az
oldalfolyosó kon má r ott leselkedett a vá ratlan tragé dia.
Miutá n megvacsorá ztak a kedvenc é ttermü kben, é s
é szrevetté k, hogy é ppen apá ly van, Jeffy é s tizenegy é ves
lá nya, Amity levetté k az edző cipő jü ket é s a zoknijukat,
feltű rté k a farmernadrá gjukat, é s begá zoltak a vı́zben
ahhoz a simá ra csiszolt sziklaformá ció hoz, ami a kaliforniai
Suavidad Beach belvá rosi tengerpartjá nak é szaki ré szé n
emelkedett ki a hullá mokbó l. Leü ltek egymá s mellé ,
felhú zott lá bakkal, a té rdü ket á tkarolva, nyugat felé , a Tá vol-
Kelet irá nyá ba bá mulva, ahol Japá n terü lt el tö bb ezer
kilomé terre tő lü k a má snapi dé lutá nban.
– Olyan, mintha egy idő gé pben é lné nk – szó lalt meg Amity.
– Mire gondolsz?
– A bolygó egyik ré sze a jö vő ben van, a má sik a mú ltban,
é s Japá nban má r holnap dé lutá n van.
– Lehet, hogy Tokió ba ké ne kö ltö znö d egy hó napra, hogy
mindennap felhı́vj, é s elmondd, melyik ló fog nyerni a Santa
Anitá n.
– Igen – vá laszolta a kislá ny –, de ha ezt meg lehetne
csiná lni, má r mindenki ő rü lt gazdag lenne a fogadá si
csalá sokbó l.
 – Vagy nem lenné nek ló versenyek, mert tö nkrementek
volna a csaló k miatt, é s azoknak a szegé ny lovaknak
megszű nne a munkahelyü k.
– Es tudod, hogy ez mit jelent – vá laszolta Amity.
– Tudom?
– Soha ne csalj. Becsü letesnek lenni mindig kö nnyebb.
– Ezt hallottad valakitő l, ugye?
– Teljesen ki lett mosva az agyam.
– Az apá k nem vé geznek agymosá st a gyermekeiken.
– Ló tú ró t.
– Nem, té nyleg. Propagandá val á rasztjuk el ő ket.
– Mi a kü lö nbsé g?
– A propaganda gyengé debb az agymosá sná l. Gyakran
é szre sem lehet venni.
– O, é n é szrevettem á m – vá laszolta a kislá ny. – Mert
mindig ezt csiná lod.
– Rettenetes, hogy mennyire el vagy nyomva.
Amity felsó hajtott. – De emelt fő vel viselem.
Jeffy elmosolyodott, é s megcsó vá lta a fejé t. Az a
csodá latos, má gikus dolog, amirő l mindig is á lmodozott,
má r ré gen megtö rté nt. Es Amitynek hı́vtá k.
Enyhe szellő szá llt felé jü k a tengerrő l, halvá ny só illatot é s
– Jeffy hite szerint, ső t meggyőződése szerint – tá voli
orszá gok egzotikus aromá it sodorva magá val, amelyek
olyan visszafogottak voltak, hogy az orruk é ppenhogy csak
megsejthette ő ket.
Né mi hallgatá s utá n Amity folytatta: – Es becsü letes dolog
volt hé t é vet vá rni?
– Hé t é vig é bren tartani a remé nyt. Igen. Remé nykedni
mindig helyes dö nté s.
– Es nem lenne helyes mé g hetet vá rni?
– Soha nem fogom feladni a remé nyt, é desem. De elő bb-
utó bb… tová bb kell lé pnü nk.
 Hé t é vvel azelő tt, amikor Amity né gyé ves volt, Michelle
elhagyta ő ket. Azt mondta, hogy ü resnek é rzi magá t, hogy
semmi nem olyan az é leté ben, mint amit vá rt. Hogy a
kezé be kell vennie a sorsá t, é s utá na hazamegy majd
Jeffyhez é s Amityhez.
Soha tö bbé nem hallottak felő le.
Jeffyhez hasonló an Michelle Jamison is a napos Suavidad
Beachben szü letett é s nevelkedett. Talá n akkor tá madt fel
benne elő szö r az az é rzé s, hogy az é let nem ú gy megy,
ahogy kellene neki, amikor az anyja belehalt a szü lé sbe.
Huszonké t é vvel ké ső bb, alig egy nappal azutá n, hogy
Michelle megszü lte Amityt, szeretett apja, Jim Jamison, egy
á ramszolgá ltató cé g munkavezető je á ramü té st kapott é s
meghalt, mikö zben egy transzformá tor karbantartá sá t
felü gyelte egy fö ld alatti helyisé gben.
Ezé rt Amity szü leté snapja nemcsak az apja halá lá ra
emlé keztette Michelle-t, hanem az anyjá é ra is, aki a sajá t
szü leté se napjá n hunyt el. Michelle nem volt pesszimista
vagy depresszió s, ső t eleven nő volt, remek humoré rzé kkel,
aki imá dta az é letet. De idő nké nt ú gy é rezte, hogy a
szü lő vá rosa elá tkozott egy hely, hogy amı́g ott marad,
mindig is tú lsá gosan nyomasztani fogja a mú lt.
Azé rt ment el, hogy megkeresse ö nmagá t, de a jelek
szerint nem talá lta meg.
Jeffy is megpró bá lta megkeresni, de hiá ba. A
magá nnyomozó , akit hé t é vvel korá bban fogadott fel,
kudarcot vallott, é s az is, akihez alig egy é vvel korá bban
fordult. Egy eltö ké lt nő olyan haté konyan meg tud vá ltozni,
hogy csak jó val komolyabb erő forrá sokbó l lehetne
megtalá lni, mint amik Jeffy rendelkezé sé re á lltak. Michelle,
aki soha nem ismerhette az anyjá t, az apjá t pedig egy
nappal Amity szü leté se utá n veszı́tette el, é s akinek
rá adá sul azzal is szembe kellett né znie, hogy a zené szi á lmai
való szı́nű leg elveté ltek, nagyon labilis lelkiá llapotba kerü lt.
Jeffy magá t hibá ztatta, amié rt nem vette é szre, hogy
mennyire. Azt kı́vá nta, bá rcsak ne engedte volna el.
Michelle má r elé g ré gen eltű nt ahhoz, hogy a hatá lyos
jogszabá lyok alapjá n halottnak nyilvá nı́ttathassá k, de Jeffy
nem tette meg ezt a lé pé st. Ezt a lehető sé get nem volt
hajlandó elfogadni. Amı́g hisz abban, hogy Michelle
boldogan é li az ú j é leté t… há t, addig ú gy is van. A hit
meglepő erő vel bı́r. Ezé rt Jeffy csak a há zassá guk
felbontá sá t kezdemé nyezte.
Ezen a hé ten hagytá k jó vá a ké rvé nyé t.
Harmincné gy é vesen má r nem kezdhetett mindent elö lrő l.
Csak a lá badozá sa kezdett elmú lni. Mé g mindig viselte a
jegygyű rű jé t.
Lassú , kö nnyed hullá mok nyalogattá k az alacsony
sziklaké pző dmé nyt, amin a lá nyá val ü ltek, é s a bé ké s tenger
halkan zsolozsmá zott a parton, mintha titkokat suttogna a
homokba.
– Es ha anya egyszer csak hazajö n? Akkor ismé t felesé gü l
veszed?
Má r olyan ré gen é ltek együ tt ezzel a vesztesé ggel, hogy
sem bá natot nem tá plá ltak magukban, sem haragot.
Michelle gondolata csak é des melankó liá t vá ltott ki belő lü k,
né mi nosztalgiá val megfű szerezve – nem azzal
kapcsolatban, ami volt, hanem ami lehetett volna. Az idő
való ban mindent begyó gyı́t. Tudtá k, hogy ez a seb mindig
é rzé keny marad, de má r nem á llt el a lé legzetü k a
fá jdalomtó l, ha megpiszká ltá k.
– Szerintem anyá d nem lenne hajlandó ismé t hozzá m
jö nni, cserké szlá ny. Neki nem rá m volt szü ksé ge.
– Há t, ezzel kapcsolatban té vedett.
– Nem biztos. Mindketten á lmodozó k voltunk, de nem
egyformá n. O olyan dolgokró l á lmodozott, amik való ra
vá lhatnak… arró l, hogy dalokat ı́r, lemezeket ké szı́t, é s
sikeres lesz. En pedig… é n arró l á lmodoztam, hogy az 1930-
as é vekben é lek, é s lá thatom Benny Goodmant é lő ben
já tszani a New York-i Hotel Pennsylvania Manhattan
Szobá já ban. Vagy soha nem lé tezett vilá gokró l, Tolkientő l
Heinleinig. En imá dom a nagy zenekarokat é s a hobbi-tokat,
nagykaná llal falom a csodá kat. De anyuká d… ő csinálta a
csodá t, a gyö nyö rű zené jé t. En é rté keltem a munká já t,
szerettem, de neki ná lam nagyobb kö zö nsé gre volt
szü ksé ge.
– Té vedett veled kapcsolatban – ismé telte meg Amity, nem
haragosan, csak lefegyverző meggyő ző dé ssel.
Michelle abban té vedett, hogy ha otthagyja a lá nyá t,
megtalá lhatja az é let é rtelmé t. Amity nevelé se bő ven elé g
é rtelmet biztosı́tott volna bá rmilyen é letnek. Jeffy ezt soha
nem mondogatta a lá nyá nak, mert elé g jó l ismerte ő t é s
ö nmagá t is ahhoz, hogy tudja, mi lenne belő le. Nem akarta
elrontani a inom vacsora emlé ké t, elhomá lyosı́tani a
csillagokat é s elhalvá nyı́tani a tengert a kö nnyeikkel.
– Mutasd meg a Gö ncö l szekeret – ké rte a kislá ny.
– Amit Ursa Majornak is neveznek. – Jeffy á tkarolta a
lá nyá t, é s addig kutatott az é gbolton, amı́g meg nem talá lta
a Gö ncö l rú djá t, é s kö rbe nem tudta rajzolni az egé sz
csillagké pet. – Azó ta ott lebeg, hogy arra haszná ltá k, hogy
ideszá llı́tsá k vele a tö bbi csillagot a csillagmedencé bő l, majd
szé tszó rjá k ő ket az é gbolton.
Pá r perccel ké ső bb kigá zoltak a partra, é s felvetté k a
cipő jü ket.
Alig fé l ó rá t kellett sé tá lniuk az otthonukig. Az é jszaka
iatal volt é s meleg, é s az ú tjuk egy ré szé t kirakatok
szegé lyezté k – né há ny mű vé szeti galé riá é is –, amelyeknek a
tartalmá t megcsodá lhattá k. Olyan emberké nt, aki mindig is
ú gy é rezte, hogy tú l ké ső n szü letett, Jeffy gyakran
elcsodá lkozott azon, hogy miket neveznek ki inomult
mű vé szetnek ebben a furcsa vilá gban.
 Az Oak Hallow Roadró l leá gazó Shadow Canyon Lane hé t
há za kö zü l az első egy eskü vő i tortá ra emlé keztető
viktoriá nus é pü let volt ké t tornyocská val, meredek tető vel
é s alkó vos tető ablakokkal, amikrő l nem sajná ltá k a
kő cirá dá kat. Ké t oldalró l bü szke tö lgyek vetté k kö rü l. A há z
Marty é s Doris Bonneré volt, akik kedves embereknek
bizonyultak, messze nem olyan puccosnak, mint a
rezidenciá juk. Nemré g elutaztak vaká ció zni, a kulcsukat
pedig Jeffyné l hagytá k.
Az ő há zuk Amityvel egyszintes volt. Palatető vel. Helyi
homokkő bő l é pü lt falakkal. A kő mű vesmunká t Jeffy vé gezte
el, akit az apja tanı́tott ki. Fú vottü veg-lá mpá ik meleg,
borostyá nszı́nű mintá zatot rajzoltak a torná cra, a magas
pá lmafá k holdcsó kolta koroná já ban szellő suttogott.
A verandá n lé vő ké t hintaszé k egyike foglalt volt.
Amity azt mondta: – Ré mes bá csi az.

2.

A fé r i, akit Amity Ré mes bá csinak hı́vott, Edké nt emlegette
magá t, é s nem á rulta el nekik a vezeté knevé t. A
hajlé ktalanok kö zé tartozott, akik elszigetelt tá borokban
é ltek a kanyon mé lyé n, jó val az aszfaltú t vé ge utá n.
Nagyjá bó l egy é ve telepedett le a kö zelben, é s havonta
legalá bb ké tszer meglá togatta ő ket hı́vatlanul.
Jeffy nem fé lt Edtő l. Elő szö r is Jeffy harmincné gy é ves volt,
szá znyolcvannyolc centi magas, karcsú é s edzett, mı́g Ed
olyan harminc é vvel idő sebb lehetett ná la, tizenö t centivel
alacsonyabb, é s az alakja leginká bb egy megroggyant
sü tő tö ké re emlé keztetett. Az ö regember excentrikus
benyomá st keltett, de azé rt nem tű nt ő rü ltnek, é s soha nem
mutatta az agresszió legkisebb jelé t sem.
Ennek ellené re azutá n, hogy jó esté t kı́vá nt neki, Jeffy
bevezette Amityt a há zba, é s megvá rta, hogy a lá nya bezá rja
az ajtó t é s felkapcsolja a lá mpá t, mielő tt letelepedett a
má sik hintaszé kbe a verandá n, amit a lá togató juk kicsit
jobban szembefordı́tott a sajá tjá val. Akkoriban Jeffy soha
nem hagyta Amityt egyedü l a há zukban, é s mindenhova
együ tt mentek, de nem csak – ső t egyá ltalá n nem – Ed miatt.
Kalifornia az á ltalá nos hanyatlá snak kö szö nhető en egyre
tö bb hajlé ktalannak adott otthont, akik egy ré sze rendkı́vü l
zavart volt é s drogfü ggő . Az á llamot irá nyı́tó politikusokat
csak az ideoló gia, a hatalom é s az ü gyeskedé s é rdekelte, a
polgá rok nem. Tö bb milliá rdot kö ltö ttek a problé má ra, de
ettő l csak a bará taik lettek mé g gazdagabbak, é s a
hajlé ktalanok szaporodtak el mé g jobban.
Amikor tú l sok ilyen megtö rt lé lek gyű lt ö ssze egy helyen,
a ható sá gok vé gü l mindig odamentek, hogy
kö zegé szsé gü gyi é s kö zbiztonsá gi okokbó l kilakoltassá k
ő ket. Ennek kö vetkezté ben azok, akik sá trakban vagy
há ló zsá kban aludtak Suavidad Beach peremé n, az utó bbi
idő kben az erdő ben é s a bozó tosban tá boroztak le,
egymá stó l tá volabb, nehogy felhı́vjá k magukra a igyelmet.
Ed, bá r gyű rö tt volt é s elhanyagolt, alapvető en elé ggé
kü lö nbö zö tt a vele egykorú egyedü lá lló fé r iaktó l. A fogai
meglehető sen é pek voltak, a szaga tű rhető , talá n azé rt, mert
naponta besé tá lt a vá rosba, hogy igé nybe vegye a nyilvá nos
é s egyhá zi zuhanyzó kat é s egyé b kö zszolgá ltatá sokat.
Kinyú lt melegı́tő vagy bő farmer é s kapucnis puló ver
helyett ö vé be tű rt inget hordott vá szonnadrá ggal, blé zerrel,
é s mindig csokornyakkendő t kö tö tt. Aznap este pö ttyö s
nyakkendő t viselt é lé nk szı́nű , kocká s inggel, de nem tű nt
való szı́nű nek, hogy olyan emberekkel talá lkozna, akik
felhú zná k a szemö ldö kü ket a stı́lusa lá ttá n, é s titokban
gú nyoló dná nak rajta.
Ed ajká t á llı́tá sa szerint soha nem é rintette má s alkoholos
ital, csak jobbfajta cabernet sauvignonok, é s abbó l is jó val
kevesebb, mint szerette volna, mert nem é rte be a
legjobbná l kevesebbel, amit viszont nem engedhetett meg
tú l gyakran magá nak. Es azt is hatá rozottan á llı́totta, hogy
aszpirinné l erő sebb drogokat nem fogyaszt.
Jeffy hitt neki, fő leg azé rt, mert az ö regember soha nem
panaszkodott a hajlé ktalansá ga miatt, é s nem hozott fel rá
mentsé geket – bá r meg sem magyará zta. Egyszerű en csak
ebben a helyzetben volt, mintha csavargó nak szü letett
volna, é s é ppen ú gy nem vá ltoztathatott volna ezen, mintha
a hindu kasztrendszerbe szü letik.
Ed idő rő l idő re meglá togatta ő ket, ré szben azé rt, hogy az
erdő s kanyonban talá lható é lő lé nyekrő l mesé ljen. Atfogó
tö rté nelmi ismeretekkel is rendelkezett, é s szı́vesen
elmé lkedett arró l, hogy milyen lenne a jelen helyzet,
amennyiben a korá bbi, forduló pontot jelentő esemé nyek
má ské pp alakulnak. A versek is é rdekelté k, sokat fejbő l
idé zett Shakes-peare-tő l kezdve Poe-n á t egé szen a haiku
japá n mestereiig. Soha nem maradt soká ig, nem é lt vissza a
vendé gszeretettel, talá n azé rt sem, mert nyugtalan elmé je
miatt nem volt tú l tü relmes tá rsalgó partner – vagy mert
Jeffy nem bizonyult elé g inspirá ló tá rsasá gnak.
– Hogy vagy, Ed?
– Haldoklom, amió ta megszü lettem, ahogy te is. Es az é n
idő m má r majdnem lejá rt.
A komor hangulat é ppen ú gy Edhez tartozott, mint
bozontos, fehé r szemö ldö ke, amit soha nem nyı́rt le.
– Elé g jó l né zel ki – jegyezte meg Jeffy. – Remé lem, nem
vagy beteg.
– Nem, nem, Jeffrey. Nem beteg vagyok, csak ű zö tt.
Akadtak olyan taná rok, mé g á ltalá nos iskolá ban, akik
ragaszkodtak ahhoz, hogy Jeffrey-nek szó lı́tsá k, de azó ta
senki, csak Ed. Jeffy a magassá ga é s tiszteletet keltő
izikuma ellené re olyan kisugá rzá ssal bı́rt, amitő l má sok
ö rö k kis iú ké nt gondoltak rá , ezé rt Jeffynek szó lı́tottá k, mint
annak idejé n az anyuká ja. O nem sé rtő dö tt meg ezen. Elé g
jó ban volt magá val, é s nem tudott volna megvá ltozni. Ugy
gondolta, ha csak ú gy maradhat az a fé r i, akinek mindig is
é rezte magá t, ha Jeffynek becé zik, akkor „Jeffy" lesz a
sı́rkö vé re ı́rva.
– Uzö tt? Ki ű z? – ké rdezte Edtő l.
Ed burjá nzó szemö ldö ke hosszú hernyó vá szaladt ö ssze,
mé lyen ü lő szeme á rnyé kba borult. – Azt jobb, ha nem
tudod. A folyamatos ké nyszer, hogy egyre tö bbet é s tö bbet
megtudjunk, hogy mindent megtudjunk, egyenes ú t a
pusztulá sba. A tudá s jó dolog, Jeffrey, de a tudá st kı́sé rő
arrogancia fogja a vesztü nket okozni. Te ne rohanj a
vesztedbe. Ne hagyd, hogy tö nkretegyen a tudá s hü brisze.
– En nem tudok tú l sokat – nyugtatta meg Jeffrey. – Sokkal
való szı́nű bbnek tartom, hogy a tudatlansá g fog tö nkretenni.
Ed nem vá laszolt, csak elő rehajolt ü lté ben. Felszegte
ő szü lő fejé t, mint amikor egy teknő sbé ka nyú jtja ki a nyaká t
a teknő jé bő l, é s ú gy mé regette a vendé glá tó já t, mintha az
egy megfejthetetlen, avantgá rd szobor lenne.
Jeffy, akinek má r nem elő szö r kellett elviselnie ezt az
intenzı́v vizslatá st, tudta, hogy Ed addig nem fogja folytatni
a beszé lgeté st, amı́g ké szen nem á ll rá . Mosolyogva é s
tü relmesen tű rte magá n az ö regember á tható tekinteté t.
Az Oak Hollow Road forgalmá nak hullá mzó zú gá sa, amit
eltompı́tott a tá volsá g é s a fasor, olyan gyá szosnak tű nt,
mint egy hatalmas, nemes leviatá n halá lhö rgé se.
A tö lgyeken baglyok huhogtak egymá snak.
Ed vé gü l ismé t há tradő lt, bá r a homloka rá ncos maradt.
Ké t buja szemö ldö ke mé g mindig egymá sba fonó dott.
Lenyú lt a szé ke mellé egy csomagé rt, amit Jeffy addig
é szre sem vett. A harmincszor harminc centis fehé r
kartondoboz má r elszı́nező dö tt a kortó l, é s piszkos is volt.
Egy madzag tartotta a fedelé t.
Ed az ö lé be vette a dobozt, é s mindké t kezé vel megfogta.
Mikö zben a csomagot bá multa, komor arcá ra mintha
rettegé s ü lt volna ki. Bal keze idő nké nt megremegett, az
ujjai ilyenkor gö rcsö sen kocogtak a fedé len.
Felemelte a fejé t, é s ismé t Jeffy szemé be né zett, majd azt
mondta: – Ebben van a kulcs.
Jeffy né mi hallgatá s utá n azt ké rdezte: – Milyen kulcs?
– A mindennek a kulcsa.
– Az elé g fontosnak tű nik.
– Soha nem szabad rá tenniü k a kezü ket.
– Kiknek?
– Azt jobb, ha nem tudod – ismé telte meg Ed. – Ezt neked
adom.
Jeffy tenyeré t a vendé ge felé tartva megemelte a kezé t,
mintha udvariasan el akarná utası́tani az ajá ndé kot. – Ez
kedves tő led, Ed, de nem fogadhatom el. Van kulcsom a
há zamhoz, az autó mhoz. Nincs szü ksé gem tö bbre. Nem is
tudom, mihez kezdené k a mindennek a kulcsá val.
Ed a mellkasá hoz szorı́totta a dobozt, é s kijelentette: –
Nem, nem! Semmit nem szabad kezdened vele. Semmit!
Nem szabad kinyitnod. Soha!
A hajlé ktalan korá bban csak á rtalmatlan csodabogá rnak
tű nt, de most mintha á tlé pte volna a hatá rt a furcsá bó l
valami sokkal aggasztó bb á llapotba.

3.

Ré mes bá csi nem volt fé lelmetes, csak furcsa, é s Amity nem
tartott attó l, hogy lá ncfű ré sszel tá madna rá juk, vagy
hú sbá rddal akarná feldarabolni ő ket, vagy bá rmi ilyesmi.
Nem é rezte szü ksé gé t, hogy bezá rja a bejá rati ajtó t, de az
apuká ja mindig is paranoid volt a maga aranyos mó djá n,
mindig is tú lfé ltette ő t. Amity ú gy é rezte, hogy mé g ez a hé t
é v sem volt elé g ahhoz, hogy tú ltegye magá t a felesé ge
elveszı́té sé n, é s kicsit attó l tart, hogy a lá nya is eltű nik az
é leté bő l. Való szı́nű leg mindig agyonfé lti majd. Amikor Amity
má r negyvené ves lesz, é s Justin Dakota felesé ge – aki
há rom há zzal arré bb lakott, é s akibő l kiné zte, hogy egy
szé p napon megfelelő fé rjanyaggá nö vi ki magá t –, é s má r
há rom sajá t gyerekü k lesz, é s egy gyö nyö rű há zban fognak
é lni egy tengerre né ző hegyoldalban, é s mivel Justin
ilmsztá r lesz, vagy gazdag mű szaki zseni, Amity pedig hı́res
regé nyı́ró , rengeteg testő r fog majd rá juk vigyá zni, apa
akkor is megjelenik majd minden este, hogy ellenő rizze,
zá rva van-e az ö sszes ajtó é s ablak, hogy betakarja a lá nyá t
é s igyelmeztesse, nehogy é dessé get fogadjon el
idegenektő l. Az apuká ja a vilá g legkedvesebb embere volt,
akit Amity tiszta szı́vé bő l szeretett, de té nyleg. De tudta,
hogy egyszer eljö n az a nap, amikor le kell ü lnie vele, é s
tü relmesen elmagyará znia neki, hogy a tú lzott aggodalma
fojtogató tud lenni, é s elé ggé megviseli a kapcsolatukat. Ez
má r most ı́gy volt bizonyos é rtelemben; vé gté re is, a lá nya
kö zelebb já r a tizenkettő hö z, mint a tizenegyhez.
Miutá n bezá rta az ajtó t é s felkapcsolta a lá mpá kat,
elhaladt a nappali mellett, ahol a karosszé kek á lltak é s a
kö nyvespolcok, a szeretett fantasyregé nyeivel. Vé gigment a
folyosó n, amelynek a falá t eredeti art deco poszterek
dı́szı́tetté k, olyan termé kek reklá mjai, mint a Taittinger
pezsgő , az Angelus fehé r cipő kré mje, az 1934-es Plymouth
automobil é s Josephine Baker egy 1925-ö s pá rizsi
revü mű sora. Az apja mű helye utá n, amelyben Jeffy antik
rá dió k é s má s art deco stı́lusú haszná lati tá rgyak szé psé gé t
é s funkcionalitá sá t hozta helyre, odaé rt a há z vé gé ben lé vő
há ló szobá já hoz, ahol Hó golyó vá rta.
Ejszaka, é s amikor Amity é s az apja é tterembe mentek,
Hó golyó ketrecben é lt. Ez nem szá mı́tott kegyetlensé gnek,
mert a ketrec tá gas volt, é s egy mó kuskeré kkel is tudott
benne já tszani. Hó golyó egy kis fehé r egé r volt, akkora,
hogy pont elfé rt Amity tenyeré ben. Nagyon jó l viselkedett.
A kislá ny bá rhova elvihette a kabá tzsebé ben, é s az á llatka
soha nem bú jt ki onnan, csak amikor benyú lt é rte. Mé g csak
a kis- vagy nagydolgá t sem vé gezte el soha ú tkö zben. Bá r az
sem lett volna katasztró fa, ha megteszi, mert alig tı́z deká t
nyomott, é s nem termelt tú l sok vé gtermé ket.
A bundá ja fehé r volt, a szeme tintafekete, a farka halvá ny
ró zsaszı́n. Aranyosabb benyomá st keltett azokná l az
egerekné l, amelyeket ki szoktak ű zni a há zbó l; elegá ns kis
ú riembernek tű nt. Ha Amity Hamupipő ke lett volna,
Hó golyó gyö nyö rű paripá vá vá ltozott volna á t a hintó ja
elő tt. Ennyire kü lö nleges kisegé r volt.
Most, miutá n bekapcsolta a té vé t, é s keresett egy Disney-
rajz ilmet, amit má r rengetegszer lá tott, é s amiben nem
szerepeltek macská k, Amity kivette a ketrecé bő l Hó golyó t.
Leü lt egy karosszé kbe, a kisegé r pedig egy darabig csak fel-
le szaladgá lt a karjá n é s a vá llá n, idő nké nt meg-megá llva,
hogy szeretetteljesen a gazdá ja szemé be né zzen. Utá na
hanyatt fekü dt az ö lé ben. Amity egy ujjal vakargatni kezdte
a hasá t, amitő l Hó golyó eksztatikus transzba esett.
Hó golyó a fő pró ba volt egy kutyá hoz.
Amity nagyon szeretett volna egy kutyá t, é s az apuká ja
hajlott is arra, hogy beszerezzen neki egyet, de a kislá ny
elő bb ki akarta pró bá lni, hogy ké pes-e jó anya lenni. Mi
lesz, ha kap egy kutyá t, aki tizenké t-tizenné gy é vig is elé lhet,
de csak az első é v eltelté vel derü l ki, hogy má r nem akar
sé tá lni vele, vagy egyszerű en csak já tszani? Az emberek
megvá ltoznak, né ha má r nem vá gynak ugyanazokra a
dolgokra, é s ilyenkor szı́veket tö rnek ö ssze. Amity ú gy
é rezte, hogy ha ö sszetö rné egy kutya szı́vé t, akkor ö rö kre
é s visszavonhatatlanul megutá lná ö nmagá t.
A kisá llatbolt eladó ja azt mondta, hogy Hó golyó , ez a
fé nyes bundá jú , ritka pé ldá ny, nagyjá bó l né gy é vig fog é lni.
Má r ké t é ve ná luk lakott, é s Amity mé g kicsit sem unta meg.
Annyira szerette, amennyire csak szeretni lehet egy
kisegeret, akinek nem olyan ö sszetett a szemé lyisé ge, mint
egy kutyá é .
 Mielő tt megkocká ztatta volna a kutyatartá st, azt is ki
kellett derı́tenie, hogyan kezeli majd Hó golyó halá lá t. Ha egy
kisegé r halá lá tó l ö sszetö rik, akkor egy kutya halá la teljesen
tö nkretenné , ehhez ké tsé ge sem fé rt. Amikor az anyja
elhagyta, mé g csak né gyé ves volt, tú l kicsi ahhoz, hogy
megé rtse, mi tö rté nt. Alig emlé kezett Michelle-re. Ennek
ellené re mé g mindig é rezte a vesztesé get, ami nem fá jt,
inká bb valamifé le ü ressé gnek tű nt, mintha a lelké bő l
hiá nyozna egy darab. Aggó dott, hogy a tová bbi vesztesé gek
ú jabb lyukakat ü tnek benne, é s vé gü l ú gy kiü rü l, mint egy
tojá s, aminek kifú jtá k a tartalmá t egy kis lyukon.
Né ha, pé ldá ul ebben a pillanatban, má r arra sem
emlé kezett, hogy né z ki az anyja, ami kicsit megijesztette.
Pá r hé ttel korá bban furcsa hangulata tá madt, é s levette
Michelle bekeretezett fotó já t az ı́ró asztalá ró l, ahol az apja
javaslatá ra tartotta, majd bedugta a legalsó ió kba. Talá n
eljö tt az ideje, hogy visszategye a helyé re.
Az ö lé ben fekvő Hó golyó lehunyta a szemé t. Kis szá ja
enyhé n kinyı́lt. Az ernyedt boldogsá g megtestesü lé sé nek
tű nt, mikö zben a gazdá ja a hasá t vakargatta.
Kicsi, pengeé les fogai is kilá tszottak. Az egerek foga
folyamatosan nő . Hó golyó nak a nap nagy ré szé ben
rá gcsá lnia kellett valamit, nehogy olyan hosszú vá vá ljanak a
fogai, hogy az evé sben is akadá lyozzá k, ezé rt a ketrece tele
volt rá gó kocká kkal.
Minden eleven lé nynek megvan a maga keresztje.
Amity apuká ja azt mondta, hogy a nehé zsé gek csak
erő sebbé teszik a lelkü nket, ezé rt igazá bó l á ldá sok. O
nagyon sokat tudott, é s a legtö bb dologban igaza is volt, de
ez „a nehé zsé gek á ldá sok" való já ban badarsá g volt,
legalá bbis Amity tapasztalatai szerint. Az apja való szı́nű leg
elhitte. O azt is mondogatta, hogy a felhő k felett mindig ké k
az é g. Eszelő sen tü relmes volt, é s csak nagyon ritká n
haragudott bá rmié rt.
 Amity viszont nem volt olyan tü relmes, mint az apja, bá r
az akart lenni. Ot nagyon sok minden kiborı́totta.
Nemré giben ı́rt egy listá t azokró l a dolgokró l, amik
dü hı́tetté k, nehogy bá rmit is elfelejtsen, é s olyan puhá nnyá
vá ljon, mint a reggeli matiné bá bui, amik mindig azt akarjá k,
hogy az ember „a kedvesné l, ké tszer kedvesebbné l is
kedvesebb" legyen. De a lista hü lyesé gnek tű nt, ú gyhogy
inká bb ö sszeté pte é s kidobta. Viszont mindenre emlé kezett,
ami rajta volt, azt is beleé rtve, hogy mennyire dü hı́ti, hogy
nincs anyja. Ha az ember haragszik valamire, akkor nem tud
ké tsé gbeesetten szomorú is lenni miatta, ami viszont
té nyleg á ldá s.
Mikö zben tová bb vakargatta Hó golyó hasá t, azon
tö prengett, hogy Ré mes bá csi vajon milyen badarsá gokkal
tö mi az ő tü relmes apuká ja fejé t odakint, a torná con.

4.

A kanyon tú lsó vé gé bő l a vadá szó pré rifarkasok
há tborzongató ü vö lté se szá llt fel, é s a holdat is pont
eltakarta egy felhő foszlá ny, ú gyhogy a korá bban
ezü stszı́nbe ö ltö zö tt kert elsö té tü lt.
– Ezt ná lad hagyom – jelentette ki ü nnepé lyesen, maga elé
nyú jtva a piszkos, madzaggal ö sszekö tö tt dobozt –, mivel az
emberisé g jö vő je mú lik azon, hogy soha ne kerü ljö n rossz
kezekbe, é s mivel senkiben nem bı́zom jobban az á ltalam
valaha is ismert emberek kö zü l, mint benned, Jeffrey
Wallace Coltrane.
– Ez nagyon kedves, de engem is alig ismersz – felelte Jeffy.
– Átkozott legyek, ha nem! – mennydö rö gte Ed. – Ismerem
a szı́ved. Bı́zom a veled kapcsolatos zsigeri
megé rzé seimben. A sajá t zsigereimben, a te szı́vedben. Ha
ezt nem teszed meg, ha nem segítesz nekem, akkor egész
életére rettegésre kárhoztatod a lányodat, talán még
rabszolgaságra vagy halálra is!
 Jeffy mé g a kinti lá mpá k borostyá nsá rga fé nyé ben is lá tta,
hogy Ed arca elsö té tü l a feltoluló vé rtő l. Tisztá n lá tszott
mind a nyaká n, mind a halá nté ká n, hogy annyira felgyorsult
a pulzusa, mintha mindjá rt gutaü té st kapna.
Az ö regember elő ré bb csú szott a hintaszé kben, é s maga
elé nyú jtotta a dobozt. Hangja sü rgető suttogá ssá halkult. –
Ide igyelj. Figyelj, igyelj. En tö bb mint szá zszor haszná ltam
ezt a kulcsot. Leı́rhatatlan szö rnyű sé geket lá ttam. El ké ne
pusztı́tanom, de nem bı́rom. Ez az é n gyermekem, zseniá lis
elmé m csodá latos mű ve. Nem tarthatom szé ben, mert fel
fogjá k tú rni a banki adatokat az orszá g egyik vé gé tő l a
má sikig. Nem adhatom oda senkinek, akit a korá bbi
é letembő l ismertem. Azokat az embereket igyelik. Nem
á shatom el a fö ldbe, mert mi lesz, ha megtá lalja valami
szerencsé tlen bolond, akit nem igyelmeztettek a
veszé lyeire, é s bekapcsolja? Neked is el kell rejtened.
Mindenkire gyanakodni fognak a kanyonban, mindenkire,
akivel kapcsolatba kerü lhettem. Itt fognak ó lá lkodni,
kutakodni azok a disznó k. Vé gté re is, hetvenhat milliá rd
dollá rba kerü lt.
– Mi?
Ed gyengé den megrá zta a dobozt. – Ez.
– Ez elé g sok – jegyezte meg Jeffy.
– O, anná l jó val tö bbet é r. Annyit, mint egy egé sz vilá g.
Soha nem fognak lemondani ró la.
Ugy tű nt, Ed fejé ben meglazulhatott egy keré k a né gy
kö zü l, é s messzire gurulhatott. Az ö regember szeme tá gra
nyı́lt, bő ré n hirtelen verejté k ü tö tt ki, szemmel lá tható an
nagyon fel volt dú lva. Jeffy megsajná lta. Ed mű velt fé r i
benyomá sá t keltette, aki egykor talá n kö ztiszteletben á lló
tö rté nelem-, irodalom- vagy ilozó iaprofesszor lehetett, de
idő s korá ra á ldozatá ul esett a demenciá nak. Tragikus.
Nem tehetett má st, ha kedves akart lenni, minthogy
rá hagyja a dolgot. Kegyetlensé g lett volna megszé gyenı́teni
é s szembesı́teni azzal, hogy paranoid té vké pzetei vannak.
Jeffy elő recsusszant a hintaszé kben, é s á tvette a csomagot.
Ed fenyegető en rá szegezte a mutató ujjá t. – Soha ne nyisd
ki. Soha ne é rj hozzá . Tartsd biztonsá gban egy é vig. Ha nem
jö vö k vissza é rte egy é ven belü l, akkor meghaltam.
Szereznem ké ne egy pisztolyt, hogy lelő jem a
szemé tlá dá kat, amikor eljö nnek, hogy vé gezzenek velem, de
nem vagyok rá ké pes. Tú l sok szö rnyű sé get lá ttam ahhoz,
hogy é n is szö rnyű sé geket kö vessek el. En paci ista vagyok.
Egy tehetetlen paci ista. Ha nem jö vö k vissza egy é ven belü l,
akkor meghaltam.
– Biztosra veszem, hogy mé g hosszú é let á ll elő tted –
biztosı́totta Jeffy.
– Egy é v mú lva vegyé l egy hordó t. Meg tudod tenni?
– Egy hordó t?
Ed megragadta Jeffy té rdé t, é s a nyomaté k kedvé é rt
megszorı́totta. – Hordó t, egy zá rt fé mhengert. Tudsz
szerezni?
– Igen, termé szetesen.
– Tudod, hogy kell betont keverni?
– Kő mű ves vagyok.
– Igen, persze, elfelejtettem, kő mű ves. Ha nem té rné k
vissza egy é ven belü l, tö lts meg egy hordó t a felé ig
betonnal. Tedd bele ezt a csomagot, utá na tö ltsd fel
betonnal a tetejé ig, hogy mindenfelő l kö rü lvegye a dobozt.
Hegeszteni is tudsz?
– Igen. Elé g sok mindenhez é rtek.
– Hegeszd le a hordó fedelé t. Akkor má r elé g nehé z lesz,
ugye?
– Rendkı́vü l nehé z – helyeselt Jeffy.
– Szerintem neked nincs hidraulikus ké zikocsid. Nagyon
kevé s embernek van hidraulikus ké zikocsija. Van ilyesmid?
– Nincs, de bé relhetek egyet.
 Ed levette a kezé t Jeffy té rdé rő l, é s mindké t hü velykujjá t
felfelé fordı́totta. – Szá llı́tsd el a hordó t a kikö tő be. Tudsz
hajó t vezetni?
– Harminchat lá bon alul bá rmit.
– Bé relj hajó t, vidd ki a hordó t a tengerre, é s dobd a mé ly
vı́zbe.
– Milyen mé lybe? – ké rdezte Jeffy.
– Há romszá z mé ter megteszi. Szá zö tvenné l ne legyen
kevesebb.
– Vedd ú gy, hogy el van inté zve. Má rmint ha nem té rsz
vissza egy é ven belü l.
Ebben a pillanatban, mikö zben a hold pont kibukkant a
felhő k mö gü l, megkö nnyebbü lé s tö rö lte le a szorongá st Ed
arcá ró l. – Tudtam, hogy te vagy az é n emberem. Má r akkor
tudtam, amikor elő szö r leü ltem veled beszé lgetni ezen a
torná con. – Talpra á llt. – Soha ne nyisd ki ezt a dobozt,
Jeffrey. Soha ne é rj hozzá ahhoz, ami benne van. Tartsd meg
az ı́gé retedet. Az a valami, ami a dobozban van, csak
szenvedé st okozhat neked. Kezedben a vilá g sorsa.
Ed té veszmé i meglehető sen grandió zusnak tű ntek.
Jeffy is felá llt a hintaszé ké bő l, é s azt felelte: – Há t,
bá rmikor is szeretné d visszakapni, aká r egy é v mú lva, aká r
holnap, ez itt lesz, Ed.
– Má hoz egy é vre, vagy soha. A kanyon holnapra tele lesz
azokkal az undorı́tó disznó kkal. Rejtsd el jó l.
Miutá n megigazı́totta a csokornyakkendő jé t, é s lesimı́totta
a zakó ja gallé rjá t, Ed a torná clé pcső hö z sé tá lt, leereszkedett
rajta, é s lelé pett a holdfé nyes gyepre.
Megá llt, az é gre meredt, majd ismé t Jeffy felé fordult. –
„Mint egy folyó , iszonyú gyorsan / Ré m-á r kifoly / A zord
kapun, s mind egyre harsan / Kacaj – de nincs mosoly."2
Né há ny sor Poe-tó l. Ne haszná ld a kulcsot, Jeffrey. Ne nyisd
ki a zord kaput. – Má r majdnem elfordult, de kö zben eszé be
jutott mé g egy igyelmezteté s. – Egy dé monhorda van a
nyomomban. Ordö gö k, gonosz lelkek! Amikor idecső dü lnek
a disznó k, hogy kö rbeszimatoljanak, nem azok lesznek,
akiknek mondjá k magukat. Akkor sem tudsz megszabadulni
tő lü k, ha á tadod nekik a dobozt. Ha megtudjá k, hogy ná lad
van a kulcs, az az á tkozott, mé gis csodá latos kulcs, azt
fogjá k felté telezni, hogy tú l sokat tudsz. Ok irgalmatlanok.
Gyilkosok. Szö rnyetegek. El fognak tü ntetni. Rejtsd el
ü gyesen, Jeffrey. Mentsd magad é s a kislá nyodat! Rejtsd el
jó l!
Ezzel kisé tá lt az aszfaltú tra, jobbra fordult, é s elindult a
kanyon felé .
A szomorú sá g é s a szá nalom kicsit eltompı́totta a
holdfé nyes é jszaka ragyogá sá t. Lehet, hogy ez az ember
egé sz é leté ben excentrikus volt, de eddig az esté ig kellemes
tá rsasá gnak bizonyult, é s soha nem adta jelé t demenciá nak.
Ed kisé tá lt a holdsugarak fé nyé bő l, be az á rnyé kba, majd
eltű nt a tö lgyfá k leló gó á gai alatt.

5.

Amity a konyhaasztal mellett á llt, jobb vá llá n Hó golyó val. Az
egé rke egy fö ldimogyoró t rá gcsá lt, amit a ké t mellső
mancsa kö zö tt tartott.
A doboz ott hevert az asztalon. Piszkos, megsá rgult
semmisé gnek tű nt, mé gis baljó s benyomá st keltett.
Amity azt ké rdezte: – Mi van benne?
– Nem tudom – vá laszolta az apja, mikö zben kibontott egy
doboz sö rt. – Es megı́gé rtem, hogy nem nyitom ki.
– Lehet, hogy egy hú szcentis madagaszká ri sziszegő
csó tá ny, mint abban a rovarinvá zió ban, amit a boszorká ny
az ellensé ge kasté lyá ra kü ldö tt.
– Az egy regé nyben volt. A való sá gban az emberek nem
hatalmas sziszegő csó tá nyokkal szoktak bosszú t á llni. Es
egyé bké nt is, Ednek a jelek szerint kezd elmenni az esze, de
azé rt jó ember.
 – Ha egy é ven belü l nem jö n vissza, té nyleg be fogod rakni
egy betonnal teli hordó ba, é s bedobod az ó ceá nba?
Az apja vá llat vont. – Fé lig-meddig megı́gé rtem. – Leü lt az
asztalhoz, szomorú an elmosolyodott, é s megcsó vá lta a fejé t.
– Hetvenhat milliá rd dollá r.
– Egy olyan kis valami, ami befé r ebbe a dobozba, csak
nem é rhet annyit, ugye? – gondolkodott el Amity.
Hó golyó is befé rt volna abba a dobozba. Mivel Amity
imá dta a kis á llatot, sokkal tö bbet é rt szá má ra, mint
amennyit izettek é rte, bá r – urambocsá ! – nem tö bb ezer
millió dollá rt. Az apuká ja viszont egyé rtelmű en é rt annyit.
Biztosra vette, hogy ha az apjá t egyszer elrabolná k, é s a
gonosztevő k hetvenhat milliá rd dollá rt kö vetelné nek é rte,
é s neki akkorra má r lenne annyi pé nze, akkor ki izetné a
vá ltsá gdı́jat; té nyleg megtenné . De Hó golyó val ellenté tben,
az apja nem fé rt volna be abba a dobozba.
– Bá rmi is van benne – vá laszolta az apja –, tı́z centet sem
é rhet senkinek, Edet kivé ve. Az a szegé ny ember kezd
leé pü lni. Az elmé je ellene fordult. Amiket mondott…
Szerintem ré gen egyetemi professzor lehetett, mé ghozzá
elé g jó . De most… ez nagyon szomorú . Há t bá rmi is legyen
ebben, holnap, holnaputá n vagy egy hé t mú lva vissza fog
jö nni é rte.
Amity levette Hó golyó t a vá llá ró l, é s a tenyeré ben kezdte
dé delgetni. Hó golyó csak egy kisegé r, de az ő feladata, hogy
gondoskodjon a biztonsá gá ró l egy olyan vilá gban, ahol
semmi nem tart ö rö kké , mé g az ember szemé lyisé ge sem.

6.

Jeffy egé sz é jszaka a dobozró l á lmodott. Az á lmai egymá sba

olvadtak, ö sszefü ggé stelennek tű ntek. Né melyikben
ké tsé gbeesetten kereste a csomagot, de nem talá lta – vagy
rengeteg dobozt talá lt, amelyek egyike sem az volt, amit Ed
bı́zott rá . Az egyik jelenetben belé pett a konyhá ba,
felkapcsolta a lá mpá t, é s meglá tta, hogy a kis kartondoboz
falai kifelé domborulnak, a madzagja pedig olyan feszes,
mintha ki akarna szö kni a belsejé bő l valami, ami olyan
fá jdalmas vinnyogó hangot adott ki, amilyet mé g soha nem
hallott. Ké ső bb pedig, kicsit ú gy, mint Alice Csodaorszá gban,
amikor beleivott az Igyá l Meg feliratú palackba, Jeffy azon
kapta magá t, hogy nagyon ö sszement, olyan ké tcentisre, é s
a dobozba kerü lt; é rezte, hogy valami ná la nagyobb, é hes é s
kegyetlen é lő lé ny ott lapul a doboz fedelé nek az aljá n,
magasan felette, é s a sö té tsé g ellené re is lá tja ő t, bá r ez
fordı́tva nem igaz…
Má r napkelte elő tt felé bredt, megborotvá lkozott,
lezuhanyozott é s felö ltö zö tt. Amikor belé pett a konyhá ba,
é s felkapcsolta a lá mpá t, a doboz az ebé dlő asztal kö zepé n
hevert, pontosan ott, ahol hagyta. Nem vá ltozott meg, é s
semmilyen hangot nem adott ki.
Jeffy nem fé lt Edtő l. Biztosra vette, hogy a dobozban
valami hé tkö znapi tá rgy lehet, amit az ö regember csak a
té veszmé i miatt tart jelentő snek. Ezé rt nagyon furcsá nak
tű nt szá má ra, hogy a tudatalattija ilyen felkavaró á lmokkal
kı́nozza – szinte ré má lmokkal – ezzel az á rtatlan csomaggal
kapcsolatban.
Az art deco konyha egy olyan korba repı́tette vissza,
amikor a vilá g mé g bará tsá gosabbnak tű nt, é s ettő l a rossz
é rzé s nyomai is elmú ltak belő le. Nagy, fehé r já ró lapok,
amelyeket kis, fekete, rombusz alakú beté tek vá lasztanak el
egymá stó l. Fé nyes, fehé r konyhaszekré nyek. Rozsdamentes
acé lbó l ké szü lt pult é s falburkolat. Egy felú jı́tott O’Keefe é s
Merrit tű zhely, rengeteg rekesszel. Az 1930-as Coldspot
hű tő szekré ny má solata. Egy Krazy Kat kekszesdoboz,
fekete, hatalmas, fehé r szemekkel. Az 1930-as Charm
magazin cı́mlapja a falon, amelyen egy ká vé fő ző é s egy
csé sze szerepelt.
 Mikö zben a felkelő nap ró zsaszı́nbe borı́totta az eget a
kanyon felett, Jeffy kitö ltö tt magá nak egy csé szé vel a frissen
lefő tt jamaicai ká vé keveré kbő l. A mosogató mellett á llva
kibá mult a kanyonban kı́gyó zó ú tra, é s alig ké t kortyot ivott,
amikor ritmikus, mechanikus hangok szó laltak meg a
tá volban, amelyek utá na annyira felerő sö dtek, hogy az
egé sz há zat megrezgetté k. Jeffy felbá mult a mennyezetre,
mikö zben a helikopter á trepü lt felettü k, é s amikor
visszané zett az ablakra, mé g meg is pillanthatta a tö lgyfá k
felett: nagyobb volt a rendő rsé gi helikopterekné l,
ké tmotoros, nyolc- vagy tı́zszemé lyes, magasan ü lő farok- é s
tető propellerekkel. Olyan né gy é s fé l tonná t nyomhatott.
Kicsit ijesztő nek tű nt, mert jó val a megengedett magassá g
alatt repü lt, é s olyan gyorsan, mintha tá madá st akarna
inté zni valami ellen.
A helikopter zajá t nagy gé pjá rmű motoroké kö vette. Egy,
kettő , há rom, né gy fekete Suburban szá guldott vé gig a
Shadow Canyon Lane-en, villogó lá mpá k é s sziré na né lkü l,
de olyan cé ltudatosan, mintha az FBI kergetne velü k egy
csapat nukleá ris tá madá st tervező terroristá t.
Amikor az első helikopter hangja elhalkult, egy má sik
zú gott fel mé g hangosabban a tá volban. Jeffy lerakta a
ká vé scsé szé jé t, é s a bejá rati ajtó hoz sietett. Amikor kilé pett
a torná cra, lá tta, hogy egy ú jabb helikopter kö zeledik
nyugat felő l a felhő tlen é gbolton. A felkelő nap ró zsaszı́n
há lyogot vont golyó á lló ü vegbú rá já ra.
Olyan ö tven mé terrel odé bb, ahol a Shadow Canyon Lane
ö sszefutott az Oak Hollow Roaddal, egy ö tö dik Suburban
vá rakozott az ú t mellett, a hatodik pedig keresztbe á llt rajta,
ezzel teljesen lezá rva a forgalmat. Hat fé r i szá llt ki a ké t
já rmű bő l, hogy utá na taná cskozni kezdjenek.
Amity ekkor botorká lt elő a há ló szobá já bó l mezı́tlá b,
Mordá lyt3 á brá zoló pizsamá ban, á sı́tozva, á lmos kis szemé t
dö rzsö lgetve, é s lé pett ki a torná cra, mikö zben a má sodik
helikopter is elrepü lt alacsonyan a fejü k felett. A
pá lmalevelek felborzoló dtak, a kocsá nyos tö lgy á gai
megremegtek. A hatalmas tö lgyfá k egé sz é vben zö ldelltek,
de folyamatosan hullajtottá k magukró l a megbarnult
leveleket, amelyek most hangosan zö rö gve potyogtak le a
fekete á gak kö zö tt.
Amity azt ké rdezte: – Mi tö rté nik itt?
– Nem tudom.
– Elé g nagy dolog lehet.
– Nagyon ú gy tű nik.
– Te nem fé lsz? En egy kicsit igen.
– Egy kicsit – helyeselt az apja.
– Kik ezek?
– Talá n az FBI. A Suburbanok feketé k, a helikopterek is
azok voltak, de nem lá ttam jelzé st egyiken sem.
– A rendő rautó kat meg ilyeneket nem kell feliratozni?
– De, é n is ú gy tudom.
Né mi hallgatá s utá n Amity kijelentette: – Jobb lesz, ha
most felö ltö zö m.
– Az jó ö tlet.
A kü szö bö n, mielő tt belé pett volna a há zba, Amity mé g
hozzá tette: – Te meg inká bb dugd el valahova azt a
csomagot, amit Ed hagyott itt.

7.

Amı́g Amity fel nem vetette, hogy Ed elő ző esti lá togatá sa é s
a fekete helikopterek vá ratlan megjelené se ö sszefü ggé sben
á llhat egymá ssal, Jeffynek ez eszé be sem jutott. Ha egy ö reg
é s té veszmé s csavargó arró l beszé l, hogy ü ldö zik, az ember
arra tippel, hogy az ellensé gei – má r ha lé teznek – a sajá t
kö zö ssé gé bő l szá rmaznak: kié gett drogfü ggő k, akik hisznek
az olyan dolgokban, mint „a mindennek a kulcsa", vagy
pszichopatá k, akik pö ttyö s nyakkendő s é s kocká s inges
hajlé ktalanokra vadá sznak. Az ember nem gondolná , hogy
az ü ldö ző i tö bb mint tucatnyian lehetnek, ré szben
kommandó s egyenruhá t viselhetnek, é s pá r millió dollá r
é rté kű felszerelé st hurcolhatnak magukkal.
De a jó zan é sz né ha paranoiá ra sarkallja az embert.
Nagyon ú gy tű nt, mintha a politikai elit azon igyekezne
George Orwell irá nti csodá latá ban, hogy nem egé szen ö tven
é vvel a szerző jó slata utá n meg is való sı́tsa az 1984
totalitá rius vilá gá t.
Jeffy a konyhá ban felkapta a dobozt az asztalró l. Az nem
volt nehé z, ami arra utalt, hogy a tartalma nagy ré sze
hungarocellgyö ngyö kbő l vagy valami má sfé le
csomagoló anyagbó l á llhat.
Dö nté ské ptelenü l hallgatta a helikoptereket – az egyik a
tá volban szelte a levegő t, a má sik kö zelebb –, mikö zben
azon gondolkozott, hova rejtse a csomagot. Nem igazá n
tudott hinni abban, hogy azok a „disznó k", akikrő l Ed
beszé lt, bá rkik is legyenek, berontaná nak a há zukba, é s
szobá ró l szobá ra, ió kró l ió kra felforgatná k. De minden
rejtekhely, ami eszé be jutott, nyilvá nvaló nak tű nt,
amennyiben azok az emberek á tlé pné k a kü szö bé t.
Vé gü l a mű helyé be sietett, amelynek az egyik felé t teljes
egé szé ben rendkı́vü l stı́lusos, antik art deco rá dió k
restaurá lá sá nak szentelte.
A munkaasztalá tó l balra nyolc hı́res, legendá s má rká jú
rá dió sorakozott a polcokon – Fadá k, Sentinelek, Bendixek,
Emersonok, DeWandok –, megtisztı́tva é s kifé nyesı́tve;
gyö nyö rű nek é s elegá nsnak tű ntek ragyogó szı́neikkel. At is
huzalozta ő ket, é s kicseré lte a vá kuumcsö veiket. Ugyanú gy
lehetett velü k fogni a rö vidhullá mú adó kat, mint az 1930-as
é vekben, bá r bekapcsolá s utá n hagyni kellett egy kis idő t a
csö veknek ahhoz, hogy felmelegedjenek, mielő tt megszó lalt
bennü k az adá s.
A padtó l jobbra lé vő polcokon hat ö sszekarcolt, kifakult
rá dió sorakozott, amelyeken mé g nem kezdett el dolgozni.
Ezeket cserebere-talá lkozó kon, vidé ki á rveré seken
vá sá rolta, illetve né há nyat ké nyszeres gyű jtö gető ktő l, akik
rengeteg olyan dolgot halmoztak fel, amit má sok szemé tnek
tartottak. Volt, amelyiké rt alig negyven dollá rt adott,
má soké rt aká r ké tezret, az eladó tá jé kozottsá gá nak
fü ggvé nyé ben. Restaurá lá s utá n a gyű jtő k aká r hat-, hé t-,
ső t tı́zezret is izettek a ritka é s szé psé ges daraboké rt.
A legnagyobb rá dió , ami vá rta, egy sá rbarná nak tű nő
Bendix modell volt. Megtisztı́tva é s kifé nyesı́tve mé ly
tejkaramella szı́nű vé vá lik majd, é getettcukor-szı́nű
gombokkal é s kerettel. A Bendix belső szervei a
munkaasztalon hevertek kiterı́tve, csak az ü res mű anyag
há z maradt a polcon: az harminc centi szé les volt, hú sz
centi magas é s tizennyolc centi mé ly, nem elé g nagy ahhoz,
hogy belefé rjen a doboz, amit Jeffy Edtő l kapott, de ahhoz
igen, hogy a tartalmá t elrejthesse benne, bá rmi is legyen az.
A fejé ben ú jra felhangzott Ed igyelmezteté se. Nem szabad
kinyitnod. Soha!
Egy helikopter szá llt el a há z felett, olyan alacsonyan, hogy
az á ltala keltett lö ké shullá mok ö kö lcsapá ské nt rengetté k
meg a tető t é s zö rgetté k meg az ablakokat.
Bá rmilyen jellegtelennek tű nt is a doboz, Ed ú gy é rezte,
hogy pont a szokatlansá ga miatt hı́vná fel magá ra bá rkinek
a igyelmé t.
Soha ne nyisd ki ezt a dobozt, Jeffy. Soha ne érj hozzá ahhoz,
ami benne van.
Jeffy nagyon nehezen tudta elfogadni, hogy a gyű rö tt,
csipá s szemű Eden mé gsem a demencia lett ú rrá . Hogy a
dobozban valami é rté kes é s fontos dolog lapulhat. Es
té nyleg té nyleg elő fordulhat, hogy egy „dé monhorda"
ü ldö zi az ö regembert. Mé g ha mindez igaz is, mint azt a
helikopterek é s Suburbanok megjelené se sejttette, az
ellensé gei kegyetlensé gé t Ed biztosan eltú lozta. Té nyleg
szö rnyetegek lenné nek? Gyilkosok, akik eltü ntetné nek egy
á rtatlan embert é s a lá nyá t?
Megszó lalt az ajtó csengő .
Jeffy meglehető sen biztosra vette, hogy nem a postá s az
egy ajá nlott levé llel.
A helikopter, ami korá bban á trepü lt a há z felett, most
visszaté rt, é s lebegni kezdett felette. A pá lmá k olyan
hangosan zö rö gtek a propellerszé lben, hogy az mé g a
zú gá son keresztü l is behallatszott.
Jeffy szı́ve ú gy zakatolt, mint egy nyuszié a ragadozó
á rnyé ká ban. – Ne haragudj, Ed. Komolyan kellett volna
vennem, amit mondtá l.
Lerakta a dobozt a munkapadra, é s kioldotta a rá kö tö tt
madzagot.
Mikö zben valaki ismé t megnyomta a csengő t a torná con,
valaki má s kitartó an dö rö mbö lni kezdett a hátsó ajtó n.
Jeffy megemelte a doboz tetejé t, majd habozni kezdett. Egy
buboré kfó liá ba csomagolt tá rgyat lá tott maga elő tt.
Rejtsd el ügyesen, Jeffrey. Mentsd magad és a kislányodat!
Egy fé r i jelent meg az ablakná l, a fü ggö ny mö gö tt, sö té t
alakjá t kö rberagyogta a kora reggeli napfé ny.
Jeffy gyorsan letekerte a buboré kfó liá t. A mindennek a
kulcsa egy keskeny okostelefonra emlé keztetett, é s talá n
olyan tizenké tszer hé t centis lehetett, de rozsdamentes
acé lhá zá n sem gombok nem voltak, sem tö ltő bemenet, sem
bá rmilyen felirat. A fekete kijelző nem vá lt el a tö bbi
ré szé tő l, a há z integrá ns ré szé nek tű nt, mintha az eszkö zt
nem ö sszeszerelté k volna, hanem egy minden jelenleginé l
fejlettebb 3D-nyomtató é pı́tette volna fel atomonké nt.
Az ajtó csengő szó lt, az ö kö l dö rö mbö lt, a fá k zö rö gtek, a
helikopter zú gott, Jeffy pedig bedugta az eszkö zt a Bendix
há zá ba. A rá dió belső alkatré szeit eltü ntette egy ió kban.
Sietve apró darabokra té pte a kartondobozt é s a fedelé t. A
hulladé kot é s a madzagot bedobta a szemetesbe, é s
elkeverte ő ket a tö bbi papı́rszemé ttel.

8.

Amikor Jeffy ajtó t nyitott, há rom fé r i tornyosult a torná cá n.
Az elö l á lló fekete ö ltö nyt viselt fehé r inggel é s fekete
nyakkendő vel. Olyan jó ké pű nek tű nt, mint egy GQ-reklá m
modellje, sű rű , fekete, há trafé sü lt haja pedig egy noir ilm
szereplő jé re emlé keztetett, aki minden bizonnyal
pillangó ké st é s fojtó zsinó rt is tart magá ná l. A szeme szü rke
volt, a tekintete olyan é les, mint a ilé ző ké s.
A mö gö tte á lló fé r iak fekete kommandó s nadrá got
viseltek, fekete pó ló t é s dzsekit, ami elé g bő nek tű nt ahhoz,
hogy aká r vá lltokot is rejthessen, a benne lé vő pisztollyal.
Ugy né ztek ki, mintha direkt bajkeveré sre szü lettek volna.
Egyikü k beleszó lt egy adó vevő be, mire a helikopter
magasabbra emelkedett, é s eltá volodott egy kicsit dé l felé .
Az ö ltö nyö s ickó talá n ú gy gondolta, hogy mosolyog, de a
hangja cseppnyi bará tsá gossá got sem sugá rzott. – John
Falkirk, nemzetbiztonsá gi ü gynö ksé g. – Felmutatott egy
fé nyké pes igazolvá nyt.
Jeffynek nem esett nehezé re, hogy ostobá nak tettesse
magá t, olyasvalakinek, akit kibillentett a lelki egyensú lyá bó l
a csendes kanyonban tá madt hacacá ré . Hadarni kezdett: –
Mi a gond, mi tö rté nik, evakuá lnunk kell?
– Ez a há z egy bizonyos Jeffrey Coltrane tulajdoná ban van
– jelentette ki Falkirk. – On Mr. Coltrane?
– Igen, uram, ı́gy van, é n vagyok az – bó logatott Jeffy. – Mi
tö rté nik, mi ez a sok helikopter, biztonsá gban vagyunk? Itt
van a kislá nyom is.
Falkirk talá n ú gy gondolta, hogy ha nem nyugtatja meg a
zaklatott á llampolgá rokat, akkor ő szinté bb vá laszokat
remé lhet. Mindenesetre, miutá n elrakta az igazolvá nyá t,
feltartott egy okostelefont, amelynek a kijelző jé n Ed fotó ja
vilá gı́tott. – Ismeri ezt az embert?
 – Ki ez?
– Azt remé ltem, maga fog errő l felvilá gosı́tani engem.
Jeffy hunyorogva fü rké szte a kijelző t. – Lehet, hogy lá ttam
má r.
– Hol?
– Azt nem tudná m megmondani.
– Nem tudja megmondani, hol lá tta?
– Nem, uram. Az is lehet, hogy té vedek, é s soha nem
lá ttam. Ha mé gis, akkor csak a vá rosban lá thattam valahol.
Falkirk ismé t fenyegető en hallgatni kezdett, mintha Jeffy
ö sszes kiejtett szó tagjá t kielemezné magá ban, a pupillá ja
tá gulá si é rté keivel együ tt, é s csalá rdsá g bizonyı́té kaira
vadá szva ö sszevetné a ké t adatsort. Volt benne valami
gé pszerű .
Ha nem lett volna ennyire eltelve a sajá t fontossá gá val,
Jeffy talá n mé g együ tt is mű kö dö tt volna vele. De a gyű rö tt,
té veszmé s vé n Ed sokkal szimpatikusabb volt neki, mint ez a
fé r i. Falkirk ö sztö nö sen olyan ellené rzé seket keltett benne,
mintha a 666-os szá m lett volna a homloká ra tetová lva.
– Ez egy csavargó , aki a tö rvé ny elő l menekü l – jelentette
ki az ü gynö k. – Elé g, ha ennyit tud ró la. Egy kis felfú jható
sá torban é l, a kanyon mé lyé n.
Jeffy felhá borodott arckifejezé st ké nyszerı́tett magá ra. –
Ré gen semmi nem volt a kanyonban, csak pré rifarkasok,
vadmacská k é s a zsá kmá nyá llataik. Akkoriban minden jobb
volt.
– Ugy gondoljuk, hogy ez az ember hetente né há nyszor be
szokott sé tá lni a vá rosba. A maga há za elő tt kell elmennie.
Nem lehet, hogy a kö rnyé ken lá tta valamikor?
– De, igen. Nem tö ltö k tú l sok idő t a torná con.
– Ha lá tta magá t, akkor elő fordulhat, hogy megá llt
beszé lgetni. Elé g tá rsasá gi ember.
Jeffy rosszallá st tü krö ző rá ncai elmé lyü ltek. – En soha
nem szoktam ilyesmire biztatni azokat az embereket. Mint
má r mondtam, vigyá znom kell a lá nyomra. – A ké t fé r ira
pillantott, akik ú gy né ztek ki, mintha csak azé rt vetté k volna
le magukró l a golyó á lló mellé nyt, hogy beugorjanak a
fá nkoshoz, utá na ismé t Falkirk felé fordult. – Mi folyik itt?
Mennyire kell fé lnem? Ez a csavargó megö lt valakit?
– Dr. Edwin Harkenbachnak hı́vjá k. Mond ez a né v
magá nak bá rmit is?
– Nem az é n doktorom – rá zta meg a fejé t Jeffy. – Az é n
doktorom Ben Solerno. A fogorvosom pedig Jennifer
Goshen. Szakorvosokra, há la az é gnek, nincs szü ksé gem.
Falkirk egy darabig csak né má n bá multa, majd elrakta a
telefont, é s elő vett egy hivatalosnak tű nő dokumentumot. –
Mr. Coltrane, tisztá ban van azzal, hogy ha hazudik egy
nemzetbiztonsá gi ü gynö knek, azzal tö rvé nysé rté st kö vet el?
– Persze. Ezt tudom. Olyanok, mint az FBI. Es ez ı́gy is van
rendjé n.
– Egy há zkutatá si engedé ly van ná lam. Ez
nemzetbiztonsá gi ü gy. Amennyiben nem mű kö dik együ tt
velü nk, jogunkban á ll letartó ztatni.
– Be akarnak jö nni, hogy kö rü lné zzenek? – ké rdezte Jeffy,
mikö zben á tvette a dokumentumot.
– Ez a tervü nk. De csak hogy egyé rtelmű legyen, nem
gyanú sı́tjuk magá t semmilyen bű ncselekmé ny elkö veté sé vel.
– Falkirk jeges tekintete ellentmondá sban á llt megnyugtató
szavaival. – Ezek biankó engedé lyek egy é gető
nemzetbiztonsá gi vé szhelyzet lenyomozá sá nak
elő segı́té sé hez, amelynek a gyanú sı́tottja visszaé lhetett a
maga jó hiszemű -sé gé vel. A Shadow Canyon Lane mind a
hé t há zá ra vonatkozó an rendelkezü nk há zkutatá si
engedé llyel.
– Nemzetbiztonsá gi vé szhelyzet! Hé , ami engem illet, mé g
csak engedé lyt sem kellett volna hozniuk ehhez a há zhoz.
Ez á llampolgá ri kö telessé gem, nem? Fá radjanak be, uraim.
 Amikor Falkirk é s tá rsai belé ptek az elő szobá ba, Amity
jelent meg elő ttü k edző cipő ben, farmernadrá gban, a
kedvenc animekarakteré vel dı́szı́tett pó ló ban é s egy kö nnyű
farmerdzsekiben, amelynek a mellé nyzsebé n egy sá rga,
kacsintó s emotikon vilá gı́tott. Nagyokat pislogva azt
ké rdezte: – Apu, mi tö rté nt?
– Ezek az emberek szö vetsé gi ü gynö kö k, é desem.
– Mi az, hogy szö vetsé gi ü gynö k?
Amity csak tettette a hü lyé t. Jeffy abban remé nykedett,
hogy nem viszi tú lzá sba. De ettő l nem igazá n tartott. –
Olyanok, mint a rendő rö k, Amity. Egy rossz embert
keresnek, akirő l ú gy gondoljá k, hogy talá n itt bujká l.
– Nem csak Harkenbachot keressü k – javı́totta ki Falkirk. –
Annak a jeleit is keressü k, hogy esetleg itt tartó zkodott a
maguk tudtá val vagy tudtá n kı́vü l, esetleg ismeri valaki, aki
itt é l. – Ismé t elő vette az okostelefonjá t, é s Amity szá má ra is
elő vará zsolta Ed fotó já t. – I jú hö lgy, lá ttad valaha ezt az
embert?
Amity maga kö ré fonta a karjá t, é s el intorodott. – Ez
valami ő rü lt idió ta.
– Ismered?
– Nem. De olyannak né z ki, mint aki cukorká val kı́ná lja a
gyerekeket, hogy beszá lljanak a kocsijá ba, é s utá na soha
tö bbé nem lá tjá k ő ket. Mindent tudok az ilyen perverzekrő l.
Apu vagy tı́zezerszer elmagyará zta nekem, hogy milyenek.
Falkirk ú gy meredt a fé nyké pre, mintha soha nem gondolt
volna ilyesmire Edwin Harkenbachró l, majd elrakta a
telefont. – Mr. Coltrane, tisztá ban van azzal, hogy mivel já r
majd, ha alaposan á tkutatjuk a há zá t?
– Gondolom, fenekestü l felforgatjá k.
– Az embereim é s é n testkamerá t viselü nk. Szobá ró l
szobá ra velü nk kell tartania, hogy meggyő ző dhessen arró l,
miszerint nem tö rté nik lopá s vagy vandalizmus.
Amennyiben van a há zban olyan hely, ami tú lontú l… hm…
bizalmas, arró l szó ljon nekü nk, é s megbeszé lhetü nk egy
kompromisszumos megoldá st.
Jeffy biztosra vette, hogy minden olyan terü letet, amit
kü lö n megemlı́t, megkettő zö tt igyelemmel kutatná nak á t.
Talá n Amitynek is ugyanez jutott eszé be, é s csak fel akarta
kelteni a gyanakvá sukat, hogy utá na teljesen elaltassa. – Hé ,
Hó golyó ketrecé t is á t fogjá k kutatni, nem? Halá lra fogjá k
ijeszteni.

9.

Mikö zben Amity a kezé be vette Hó golyó t, é s megpró bá lta
megnyugtatni, Falkirk ké t alkalmazottjá nak egyike mindent
kipakolt a má sfé lszer egy mé teres ketrecbő l: a
rá gcsá ló kocká kat, a mó kuskereket, a miniatű r lé trá t a
tetejé n a meg igyelő p-latformmal, a kis ké k egé rhá zikó t a
fehé r spalettá kkal é s a sajtmintá sra festett zsindelyeivel,
meg a vé cé t helyettesı́tő ú jsá gpapı́rcsı́kokat, amelyek kö zö tt
a szé gyenlő s kis rá gcsá ló szeretett elbú jni. Az egyik
ü gynö knek egé rkakis lett ké t ujja, é s amikor rá jö tt, hogy
mibe nyú lt, azt mondta: – Hé , ez a kis nyomorult a sajá t
ketrecé be szarik.
Amity azt vá laszolta: – Há t ő egy kisegé r.
Jeffy kivezette az ü gynö kö t a fü rdő szobá ba, hogy meg
tudja mosni a kezé t, ahol a ickó levette a vé cé tartá ly
fedelé t, há tha az alatt is bujká l valami, talá n pont a
mindennek a kulcsa.
Mint arra Jeffy szá mı́tott is, mindent á tkutattak, é s
fenekestü l felforgattá k az egé sz há zat, vagy talá n csak
majdnem az egé szet.
A mű helyben, mikö zben ké t embere ió kokat é s
szekré nyajtó kat nyitogatott é s csukogatott, Falkirk
vé gigné zett a rá dió kon é s a szinté n bakelitbő l ké szü lt
bizsukon, amelyek ott sorakoztak a nyitott polcokon. Az
arckifejezé se nem é rdeklő dé st sugallt, inká bb az uralkodó
osztá ly egy tagjá nak a megveté sé t, aki egy szeré ny
ré gisé gboltban talá lta magá t, nem tú l kielé gı́tő illatú
kö zemberek kö zö tt. – Mi ez a sok minden?
– Az é kszereket lecsiszolom, ha elromlott a csatjuk,
megjavı́tom ő ket. A rá dió knak a vá kuumcsö veit szoktam
kicseré lni. Utá na eladom ő ket gyű jtő knek.
– Gyű jtő knek? Lé teznek olyanok, akik ilyen giccset
gyű jtenek? Van, aki ezt megveszi?
Jeffy a Bendix elszı́nező dö tt há zá ra mutatott, ami mö gö tt
ott rejlett a mindennek a kulcsa. – Ez a potenciá lis é kszer
hatvan dollá romba kerü lt egy cserebere-talá lkozó n. Ha
megtisztı́tom é s kifé nyesı́tem, ú gy fog kiné zni – mutatott
arra a rá dió ra, amin dolgozott –, é s utá na aká r hatezeré rt is
eladhatom egy ré gisé gvá sá ron. Es lá ttam má r nő ket
ö sszeverekedni bakelitnyaklá ncokon.
– Beszarok.
– Azt az egerem csiná lta – jegyezte meg Amity, kezé t
Hó golyó ra fonva.
Falkirk arca megfeszü lt a megveté stő l. – Viccesnek tartod
magad, mi?
– Nem, uram. Messze nem vagyok olyan vicces, mint
egyesek.
A fé r i keze ö kö lbe szorult az oldala mellett. Ajka
kifehé redett, tekintete jegessé vá lt. – Ismerem a fajtá dat.
Jeffyt meglepte Falkirk vá ratlan, epé s ellenszenve a kislá ny
irá nt. Hogy elterelje az ü gynö k igyelmé t, bedugta az egyik
teljesen helyreá llı́tott rá dió t, egy Fadá t.
A vá kuumcsö vek felmelegedtek, a hullá msá vkereső
felragyogott. A rá dió karcsú , lekerekı́tett alakja é s
aranyszı́nű , csillogó mű anyag borı́tá sa egy olyan korró l
regé lt, amikor mé g a hé tkö znapi tá rgyakat is szemet
gyö nyö rkö dtető re tervezté k; az eszkö z azt a fajta bű bá jt
ké pviselte, ami a mi pragmatikus vilá gunkbó l szinte má r
teljesen kiveszett.
 Falkirk é rtetlenü l, megvető en bá multa a rá dió t.
Amikor a majdnem szá zé ves ké szü lé kbő l Taylor Swift
hangja csendü lt fel, azt mondta: – Ez a csaj elé g menő , de
ebbő l a hangszó ró bó l nem tű nik tú l menő nek. Ez tuti nem
Bose.
– En nosztalgiá t á rusı́tok. Ré gen kicsit hasonló an szó ltak a
zené k – magyará zta Jeffy.
– A nosztalgia zsá kutca. Vagy elő re haladunk, vagy
visszacsú szunk. Es ha tú lsá gosan visszacsú szunk, minden
ö sszeomlik.
Jeffy mosolygott, é s bó logatott. – Ertem ezt a né ző pontot.
En csak egy kicsit akarok visszacsú szni, oda, amikor az
emberek mé g nem a ké pernyő t bá multá k egé sz nap, é s nem
akartá k megmondani má soknak, hogy mit csiná ljanak é s
gondoljanak, amikor a napok mé g huszonné gy ó rá snak
tű ntek tizenkettő helyett, amikor mé g lehetett levegőt kapni.
– Ha ezt akarja – felelte Falkirk –, akkor jobb lesz, ha
idebent marad a kis há zá ban, é s soha nem megy ki. Itt
kerü lhet a legkö zelebb ahhoz, hogy ö rö kké a tegnapban
é lhessen. A vilá g é vrő l é vre egyre gyorsabban forog. Az
emberisé g ű rutazá son vesz ré szt, Mr. Coltrane. Urutazá son.
Ez a sorsunk.

10.

Mikö zben ké t beosztottja tá rsasá gá ban a kö vetkező há z felé
indult, Falkirk igyekezett lebeszé lni magá t arró l, hogy
Coltrane-é kra ö sszpontosı́tsa a gyanakvá sá t, az apá ra é s a
lá nyá ra, a szomszé djaikat lá tatlanban ki is zá rva. Az a kis
ribanc gú nyoló dott rajta, talá n azé rt, mert tudja, hol van
Harkenbach, vagy azé rt, mert okostojá snak szü letett.
Tú lsá gosan emlé keztette ő t a kis fé ltestvé ré re, Phoebere,
arra az ö nelé gü lt, é les nyelvű kis patká nyra, aki a má sik
fé ltestvé ré vel, Philippel tö nkretette az é leté t. Mit sem
szeretett volna jobban, mint egy pofonnal letö rö lni azt az
utá latos vigyorgá st Amity Coltrane arcá ró l. Az elmú lt é vek
sorá n tö bbszö r talá lkozott hozzá hasonló kkal, ú jabb
Phoebekkel, akik kigú nyoltá k é s megbá ntá k – é s ebbe bele
is haltak. Minden egyes ü té s, amit a fajtá jukra mé rhetett,
felé rt egy orgazmussal.
Ha Jeffrey-rő l é s az elké nyeztetett kis kö lyké rő l kiderü l,
hogy té nyleg Harkenbach bará tai, akkor durva
kihallgatá snak fogjá k alá vetni ő ket, amelynek sorá n Falkirk
azt csiná lhat azzal a kis ribanccal, amit csak akar, csakú gy,
mint az apjá val. A nemzetbiztonsá gi igazolvá nya csak á lca
volt. Nem tartozott elszá molá ssal a nemzetbiztonsá gi
hivatalnak, sem semmilyen hivatalos á llami szervnek. O az
á rnyé khatalmat szolgá lta, é s a gazdá ihoz hasonló an ő is a
tö rvé nyek felett á llt.
Ső t, egé sz é leté ben, amió ta csak az eszé t tudta, ú gy é rezte,
hogy a tö rvé nyeket má soknak talá ltá k ki, nem neki. O má r a
megszü leté se ó ta tisztá ban volt a nagy igazsá ggal, miszerint
az egyetlen eré ny a bű n, é s a hatalom mindenre mentsé gü l
szolgá l.

11.

Falkirk é s tá rsai nagy ká oszt hagytak maguk utá n. Coltrane-
é knak, apá nak é s lá nyá nak má sfé l ó rá já ba telt, hogy
helyreá llı́tsá k a rendet kis vilá gukban.
Az ablakon tú l é ppen visszafelé szá guldottak a fekete
Suburbanok a kanyonbó l, balszerencsé s csavargó kat
szá llı́tva. Talá n hajlé ktalanszá lló k felé tartottak, bá r sokkal
való szı́nű bbnek tű nt, hogy foglyaik egy rideg, elszigetelt
é pü letben vé gzik majd a Mojave peremé n, ahol durva
kihallgatá snak vetik majd alá ő ket, é s ahol a „jogom van
ü gyvé dhez" szavak csak gú nyos kacajt vá ltanak majd ki
rabtartó ikbó l.
A konyhaasztal egyik sarká ná l Amity ü lt a reggeli
narancslevé vel, a má sikná l pedig Jeffy a feketeká vé já val, ami
olyan erő s volt, hogy a puszta illata is magá hoz té rı́tett
volna egy kó má ban fekvő beteget.
Amity jobb vá llá n Hó golyó rá gcsá lt egy sajtos pattogatott
kukoricaszemet, ami hatalmasnak tű nt apró , ró zsaszı́n
mancsá ban.
Az asztalon ott hevert a mindennek a kulcsa.
Jeffynek fogalma sem volt, mit hozhat a fejü kre ez az
eszkö z. De azt meglehető sen biztosra vette, hogy ha lenne
egy kis esze, vá sá rolna egy hordó t, bekeverne egy adag
betont mé g ebé d elő tt, é s nem vá rná ki azt az é vet.
Soha ne nyisd ki ezt a dobozt, Jeffy. Tartsd meg az ígéretedet.
Az a valami, ami a dobozban van, csak szenvedést okozhat
neked.
Mikö zben a helikopterek zú gá sa elhalkult, é s a kanyont
megü lte a normalitá s illú zió ja, Amity azt mondta: – Ez olyan,
mint egy telefon.
– Ha kö zelebbrő l megné zed, lá thatod, hogy nem telefon.
Nincsenek gombok az oldalá n. Nincs tö ltő nyı́lá sa, tehá t
való szı́nű leg akkumulá tora sem. Nincs kamerá ja.
– De van egy kö r alakú gomb a kijelző je aljá n.
– Ettő l mé g nem lesz telefon.
A lá ny a ké szü lé ké rt nyú lt, mire Jeffy inoman rá csapott a
kezé re. – Ne é rj hozzá .
– Te is hozzá é rté l.
– Csak nagyon ó vatosan. Az oldalá ná l fogva a hü velyk- é s a
mutató ujjammal. Es egyé bké nt is, ebben a há zban é n
vagyok a felnő tt. A szabá lyokat a felnő ttek hozzá k. Idő tlen
idő k ó ta.
– Ezé rt van a vilá g ekkora kakiban?
– Talá n.
Egy ú jabb korty narancslé utá n Amity ı́gy folytatta: – Az a
sok terepjá ró , helikopter é s kemé ny iú … azt hiszem, ez a
hü lyesé g való szı́nű leg té nyleg megé rhet hetvenhat
milliá rdot.
 – Allami kutatá si ö sztö ndı́jban – helyeselt Jeffy.
Hó golyó , akinek a igyelmé t felkeltette a rejté lyes, csillogó
tá rgy, eldobta a pattogatott kukoricá t, leszaladt Amity
karjá n, vé gigszá guldott az asztalon, ami á ltalá ban tiltott
zó na volt szá má ra, é s leü lt arra, ami a ké szü lé k kijelző jé nek
tű nt.
A kislá ny felhö rdü lt, é s mindketten felpattantak a
szé kü krő l, ú gy reagá lva, mintha Edwin Harkenbach nem is
valamifé le kulcsot bı́zott volna rá juk, hanem egy kompakt
atombombá t.
Hó golyó az alatta elterü lő , sö té ten tü krö ző dő felü letet
bá multa, amelyben csak a sajá t homá lyos tü kö rké pé t
lá thatta.
Pá r má sodperc mú lva a kijelző halvá nyszü rké n
felderengett.
Jeffy visszafojtotta a lé legzeté t, Amity pedig csalogatni
kezdte az egeret. – Hé , kis iú , gyere vissza anyucihoz. Gyere
ide anyucihoz, Hó golyó !
Valami megjelent a kijelző n az egé r alatt. Jeffy ké t nagy
gombot lá tott – egy ké ket é s egy pirosat –, de fehé r betű s
feliratukat fé lig eltakarta a kisegé r.
Egyszerre nyú ltak Amityvel Hó golyó é rt. A kislá ny keze az
egé rre fonó dott, az apjá é pedig az ö vé re…
…é s a konyha eltű nt; hirtelen mindenfelő l fehé rsé g vette
kö rbe ő ket. Szinte vakı́tó hó vihar tá madt kö rü lö ttü k. Csak
sajá t magukat é s egymá st lá ttá k – meg az egeret. A csillogó
pelyhek nem tű ntek hidegnek, é s á thatoltak mind Jeffyn,
mind Amityn.
Fényrészecskék, gondolta Jeffy, é s beleborzongott a furcsa
é lmé nybe.
Az a vers is eszé be jutott, amit Ed idé zett, mielő tt elsé tá lt
volna az é jszaká ba; valami zord kapuró l é s a rajta kizú duló
ré mekrő l szó lt. A mindennek a kulcsa megnyitott elő ttü k
egy kaput, egyenesen egy zord hó viharba, é s bá r semmifé le
ré mek nem sodortá k el ő ket, Jeff ú gy é rezte, nagy
veszé lyben forognak, ú gy é rezte, mintha felfedezte é s
ü ldö zni kezdte volna ő ket valaki vagy valami.

12.

A vakı́tó fé ny halk, mozdulatlan hussanással semmivé lett, é s

ismé t a sajá t konyhá jukban talá ltá k magukat. De mivel
egyszer má r megsemmisü lt, a helyisé g nem tű nt teljesen
való sá gosnak, inká bb olyannak, mintha csak Jeffy
ké pzeleté nek a mű ve lenne.
Amity lekapta az egeret a veszedelmes eszkö zrő l, Jeffy
pedig remegő ké zzel felvette az asztalró l a mindennek a
kulcsá t.
– Ez meg mi volt? Mi tö rté nt? – ké rdezte a kislá ny.
– Nem tudom. Talá n… nem is tudom.
Má r ki tudta venni a há rom gombot a ké pernyő n: a Haza
feliratú ké ket, a Kivá lasztá s feliratú pirosat é s a Vissza
feliratú zö ldet.
– H-h-hova tű ntek? – ké rdezte Amity remegő hangon.
Jeffy felpillantott az eszkö zrő l, é s visszaké rdezett: – Mik?
A kislá ny ké t ké zzel szorı́tva Hó golyó t a mellkasá hoz,
mintha halá lra ré mı́tené a gondolat, hogy majdnem
elveszı́tette a kisegeret, é s mé g mindig bá rmikor
elveszı́theti, azt vá laszolta: – A narancslevem. Es a te ká vé d.
A pohara é s Jeffy bö gré je eltű nt. Nem eshettek le az
asztalró l, mert semmi nyomuk nem volt a padló n.
Az apja a konyhapult felé fordult, ahol a ká vé fő ző t tartotta,
de azt sem lá tta.
Semmit nem é rtett az egé szbő l. Bá rmi is lesz ennek a
magyará zata, a pohá r é s a bö gre eltű né se csak mé g jobban
felerő sı́tette azt a nyugtalanı́tó é rzé sé t, hogy a
ké zzelfogható vilá g nem is annyira ké zzelfogható .
Csak annyit tudott mondani: – Jobb lesz, ha elrakom ezt az
á tkozott izé t, mielő tt mé g valami tö rté nik.
 Mikö zben megkerü lte az asztalt, tekinteté vel az eltű nt
ká vé t é s narancslevet keresve, Amity baljó san megjegyezte:
– Má r most tö rté nt valami.
– Semmi rettenetes. Semmi… helyrehozhatatlan. Csak ké t
ital tű nt el poharastul. – Jeffy szavai mé g ö nmaga szá má ra
sem tű ntek teljesen é pelmé jű nek.
Amityvel a sarká ban vé gigment a folyosó n a mű helyé ig.
Bá r tö bb ezerszer megtette má r ezt a rö vid utat, az á tjá ró
valahogy má snak tű nt, mint korá bban, de nem tudta volna
megmondani, mi vá ltozott meg benne.
– Te nem fé lsz, apa? En, azt hiszem, egy icipicit mintha
fé lné k. Nem ú gy é rtem, hogy pá nikolok. Csak kicsit
megijedtem.
– Nincs mitő l tartanod – nyugtatgatta Jeffy mind ő t, mind
ö nmagá t, bá r nem tudhatta, hogy igazat mond-e. – Nem
tö rté nt má s, csak… – Nem talá lta a szavakat.
Amikor elment egy nyitott ajtó elő tt, habozott egy kicsit,
majd bené zett a há ló szobá já ba. Arra szá mı́tott, hogy lesz
odabent valami olyasmi, ami meglepi, bá r azt nem tudta,
hogy mié rt vagy micsoda. De minden a helyé n volt.
Ennek ellené re Amity azt mondta mellette: – Valami nem
stimmel.
– Mi?
– Azt nem tudom. Ez a hely. Ugy é rzem, mintha… mintha
nem tartozné k ide.
A mű helye ajtajá ban Jeffy megtorpant, mert hirtelen
biztosra vette, hogy nincsenek egyedü l a há zban. Megé rezte
valakinek a jelenlé té t, é s azon sem csodá lkozott volna, ha
egy szellemalak, egy testetlen á rnyé k indul meg felé jü k,
vagy szeli á t a folyosó t egyik szobá bó l a má sikba tartva.
Ovatosan betolta az ajtó t. Bá r rendszeresen megolajozta a
zsané rokat, hogy ne nyikorogjanak, azok most mé gis
kı́sé rteties hangot hallattak.
 A mű helye ablaka elő l eltű nt a tü llfü ggö ny, é s
harmonikaroló vette á t a helyé t, ami é ppen fel volt hú zva.
Talá n é szre sem vette volna a vá ltozá st, ha a korá bban
derü lt nap borulttá nem vá lik az ablakon tú l. Az é gen
komor felhő k vá rakoztak, eső ké szü lő dö tt. Az idő já rá s
mintha egyik pillanatró l a má sikra drasztikusan
megvá ltozott volna.
Jeffy odament a felú jı́tá sra vá ró rá dió k polcá hoz, hogy
ismé t elrejtse a mindennek a kulcsá t a ré gi Bendixben,
amelyben ott kellett volna hagynia, miutá n Falkirk elment.
A Bendix nem volt ott. Vé gigné zett a tö bbi rá dió n, biztosra
vé ve, hogy á trakta valahova azt, amelyikre szü ksé ge volt.
Utá na meglá tta a munkaasztalá n. Tisztá n. Gyö nyö rű en
kifé nyesı́tve. A szı́ne pont olyan ragyogó nak tű nt, mint
amikor kilencven é vvel korá bban á rusı́tani kezdté k.
A kopott rá dió ré gi fé nyé nek a visszaá llı́tá sa legalá bb egy
heté be telt volna.
A Bendix be volt dugva a munkapadja vé gé ben heverő
elosztó ba. Jeffy habozott egy kicsit, majd bekapcsolta. Az
á llomá skereső panel felragyogott. A rá dió má r nem csak
egy ü res doboz volt. A vá kuumcsö vek felmelegedtek, é s
zene hangzott fel belő lü k.
Johnny Mathis azt mondta: – „The Twelfth of Never".
Jeffy nyaka hirtelen libabő rö ssé vá lt.
Kikapcsolta a ré gi rá dió t. Az ezt kö vető csend
kı́sé rtetiesnek tű nt, mé g a lé legzetvé tele hangja is hiá nyzott
belő le, mintha egy mauzó leum bebalzsamozott lakó ja lenne.
– En is é rzem – mondta Amitynek. – Mintha… mintha nem
ide tartozné k.
Amikor megfordult, é szrevette, hogy a kislá nya má r nincs
vele.
– Amity? – kiá ltott fel, de nem jö tt vá lasz. Tová bbra is a
mindennek a kulcsá t szorongatva kisietett a folyosó ra. A
lá nya eltű nt.
 13.

Az intelligens Amity magá ntanuló volt, é s a korosztá lyá hoz

ké pest jó val magasabb szinten olvasott. Egy halom
fantasyregé nyen á trá gta má r magá t az apuká já val vagy
egyedü l. Mindketten azokat a tö rté neteket szeretté k,
amelyekben a nő i szereplő k pont olyan kalandvá gyó ak é s
belevaló ak voltak, mint a fé r iak. Ezek a regé nyalakok arra
tanı́tottá k, hogy legyen erő s é s ö ná lló . Es tö bbek kö zö tt arra
is felnyitottá k a szemé t, hogy nem baj, ha az ember fé l,
amennyiben nem hagyja, hogy a fé lelme lebé nı́tsa, vagy
bá rmitő l elvegye a kedvé t. Ezé rt amikor besé tá lt a
szobá já ba, é s é szrevette, hogy ő nem lé tezik, megpró bá lta
elnyomni a fé lelmé t, de ez nem bizonyult olyan
egyszerű nek, mint a regé nyek hő snő inek eseté ben.
Vissza akarta tenni Hó golyó t a ketrecé be, hogy
biztonsá gban tudhassa; de a ketrec is eltű nt. Es az á gya meg
a tö bbi bú tora is. Az animeposzterei a falakró l. A szobá ja
má r nem vidá m sá rgá ban pompá zott fehé r mennyezettel,
hanem unalmas bé zsszı́nű volt. A szekré nye ajtaja nyitva
á llt, ezé rt lá thatta, hogy má r nincsenek benne a ruhá i,
mintha tragikus kö rü lmé nyek kö zö tt belehalt volna
valamifé le tró pusi lá zba, é s minden tulajdoná t sterilizá ltá k,
majd eladomá nyoztá k volna.
Amikor az apja berontott a szobá ba, a nevé t kiabá lva –
majd, amikor meglá tta, hozzá té ve, hogy „O, há la az é gnek!"
–, legszı́vesebben odaszaladt volna hozzá , hogy á tö lelje é s
hozzá bú jjon, de visszafogta magá t. Megvan az ideje annak,
hogy az ember a szerettei ö lelé sé be menekü ljö n, é s annak
is, hogy szembeszá lljon a gonosszal, é s ne engedje el magá t.
Aki nem veszi é szre a kü lö nbsé get, a regé ny ké tharmadá ná l
ó hatatlanul meghal, amikor a cselekmé nyben szü ksé g lesz
egy kis erő szakra é s é rzelemre. (Elhivatott olvasó ké nt
Amity egy szé p napon ı́ró vá akart vá lni, ı́gy pontosan
tisztá ban volt a szerző i techniká kkal.) Ennek a gonosznak a
kilé té t mé g nem tudta megá llapı́tani, de a csatló saival má r
talá lkozott Falkirk é s a sleppje ké pé ben. Bá rki is lehetett
Ré mes Ed, é s bá rmit is csiná lt velü k a mindennek a kulcsa, ő
é s az apja nagy katyvaszba kerü ltek, amelyben rendkı́vü li
bá torsá gra volt szü ksé g.
Az apja odament hozzá , é s a szemé ben kö nnyeket vé lt
felfedezni, ú gyhogy Amity sietve elkapta ró la a tekinteté t. Ez
lett volna a legrosszabb pillanat arra, hogy bá rmelyikü k
kimutassa a gyengesé gé t. Az apja, aki ugyanolyan
szenvedé lyesen imá dta a kö nyveket, mint ő , biztosan
tisztá ban van azzal, hogy mit kö vetelnek meg az ilyen bizarr
helyzetek. Ha ad neki pá r pillanatot, vissza fogja nyerni az
ö nuralmá t.
Mé g mielő tt az apja bá rmi rosszat mondhatott volna,
hangos zaj terelte el a igyelmü ket az ablak felé . Egy gé p
zakatolá sa.
Amity az ablakhoz lé pett, az apja kö vette, é s kibá multak a
há tsó kertbe, ahol egy fé r i nyı́rta a fü vet olyan eltö ké lten,
mintha mindenké ppen vé gezni akarna a munká val, mielő tt a
vihar kitö rne. Nekik nem volt kerté szü k. Amity apja maga
nyı́rta a fü vet. Es való ban, az a ickó odakint, aki elő re-há tra
tologatta a fű nyı́ró t, az apja volt. Csak ő lehetett, mert az
apjá nak nem volt egypeté jű ikertestvé re.
Amikor az ember má r é ppen ú gy é rezné , hogy sikerü lt
kordá ban tartania a fé lelmé t, az egyszer csak olyan
fé kezhetetlenné vá lik, mint egy megvadult macska.
Amitynek csak egy apja é s egy anyja volt, illetve egy nagy
lyuk az é leté ben, de azt az ü ressé get nem tö lthette be mé g
egy apa. Az a ickó odakint csak egy doppelgä nger lehetett,
egy lé tező szemé ly kı́sé rteties hasonmá sa. O é s az apja
egyszer olvastak egy regé nyt egy doppelgä ngerrő l, é s a
balszerencsé s illető sorsa, akinek az é leté t a hasonmá sa
teljesen ki akarta sajá tı́tani, egyá ltalá n nem alakult jó l.
Miutá n megszabadult a való di apá tó l, a gonosz imposztor
kitervelte, hogy ké t gyermeké t – az egyik egy lá ny volt, kicsit
olyan, mint Amity – egé szben lenyeleti egy hatalmas,
misztikus krokodillal, ami egy vé gtelen mocsá rba fogja
hurcolni ő ket, ahol az idő k vé gezeté ig a gyomrá ban fognak
é lni, a soha meg nem é rkező segı́tsé g utá n kiabá lva.
Szerencsé re egy Pickitt nevű madá r, aki a krokodil fogai
kö zé szorult hú sdarabokat szedegette ki, megszá nta a
gyermekeket, mé g mielő tt felfalhattá k volna ő ket. Pickitt
kilopkodta a hü llő fogait, amı́g az aludt, hogy ne tudja
megenni az á ldozatait. De a való vilá gban, amennyiben
Amity apjá nak a helyé t á tvenné egy doppelgä nger, szó ba
sem kerü lné nek misztikus krokodilok vagy együ tté rző
madarak. A gonosz hasonmá s egyszerű en megfojtaná a
kislá nyt, majd bedugná egy hordó nyi sű rű lú gos vı́zbe,
amelyben levessé oldó dna, utá na meg lehú zná a vé cé n. A
való vilá g kezdett mé g a legsö té tebb tü ndé rmesé kné l is
bizarrabbá vá lni.
Mikö zben a fü vet nyı́ró fé r it igyelte, Amity
megborzongott. – Ez nem a mi há zunk. Ez az ő há za.
– O é n vagyok – felelte az apja dö bbenten, de a
kö rü lmé nyekre való tekintettel Amity megbocsá totta neki,
hogy a nyilvá nvaló t hangoztatja. De té nyleg.
Há tré bb hú zó dott az ablakbó l, mert megijedt, hogy a
doppelgä nger é szre fogja venni, ha felné z a fű rő l.
Vé gigné zett a megvá ltozott helyisé gen, é s azt mondta: – A
szobá m nem az é n szobá m. Semmi nincs benne, ami az
enyé m volt. Lehet, hogy é n soha nem is é ltem itt. Vagy anya
elvitt magá val…
– Azt soha nem hagytam volna.
– …vagy ö ssze sem há zasodtatok, é s é n meg sem
szü lettem.
Amikor az apjá ra pillantott, azt kı́vá nta, bá r ne tette volna.
Jeffy elszö rnyedt arckifejezé se, a tekinteté bő l sugá rzó
ré mü let, az, ahogy vá ratlanul megereszkedett é s remegni
kezdett a szá ja, majdnem ké tsé gbe ejtette.
Kinyú jtotta a kezé t, é s azt mondta: – Hadd lá ssam azt a
hü lyesé get, azt a kulcsot, vagy mit.
Az apja megmutatta neki, de nem adta a kezé be. A
ké pernyő há rom gombja a Haza, Kivá lasztá s é s Vissza
lehető sé geket kı́ná lta fel nekik. Egy adatcsı́k legalul olyan
informá ció kat tartalmazott apró betű kkel, amelyeket mé g
nehezebbnek tű nt é rtelmezni, mint a gombok feliratá t:
Má shol 1.13 – Katalogizá lva.
– Tudod, mire gondolok? – ké rdezte az apja suttogva,
mintha attó l tartana, hogy a fü vet nyı́ró má sik Jeffy Coltrane
meghallja ő ket.
– O, igen. Tudom, mire gondolsz – biztosı́totta a lá nya.
– Bá rmilyen ő rü ltsé gnek is tű nik, arra gondoltam…
– Pá rhuzamos vilá gokra.
– Igen. Pá rhuzamos vilá gokra.
– Tudtam, hogy erre gondolsz.
– De azok nem lé teznek.
– Talá n mé gis.
A legokosabb izikusok egy nagy ré sze, nagyjá bó l talá n a
fele abban hisz, hogy vé gtelen szá mú univerzum lé tezhet,
ső t folyamatosan ú jabbak szü letnek. Ebben a
multiverzumban má s Fö ldek is vannak – nevezzü k a
sajá tunkat Eredeti Fö ldnek –, amelyeken a tö rté nelem
má ské pp alakult, mint a mi vilá gunkban. Bizonyos Fö ldek
szinte teljesen megegyeznek az Eredeti Fö lddel, pá r
apró sá got leszá mı́tva, pé ldá ul olyanokat, hogy ná luk nem
talá ltá k fel a hajlakkot, é s mindenkinek mindig szé lfú tta a
haja; né há ny viszont minden bizonnyal radiká lisan elté r a
mié nktő l.
Egyvalamire viszont mé rget vehetü nk: miné l nagyobb a
kü lö nbsé g az Eredeti Fö ld é s egy má sik Fö ld kö zö tt, anná l
veszé lyesebb hely lenne Amity é s az apja szá má ra. Olvastak
pá r olyan regé nyt is, ami pá rhuzamos vilá gokban
já tszó dott, é s az ilyenekben gyorsabban hullottak az
emberek, mint azokban, amelyekben boszorká nyok,
sá rká nyok é s hı́d alatt é lő trollok szerepeltek.
A legtö bb emberhez hasonló an Amity is á llt má r ké t
egymá ssal szembefordı́tott tü kö r kö zé , amelyekben ö nmaga
tü kö rké peinek vé gtelen sorá t lá thatta. Té nyleg elké pzelhető
lenne, hogy a vilá gok vé gtelen sora lé tezik vé gtelen szá mú
Amity Coltrane-nal?
Az apja elhú zó dott az ablaktó l, é s a mindennek a kulcsá ra
meredt. Azt mondta: – A picsá ba.
Az apja ritká n haszná lt ilyen szavakat. Amity mé g csak ki
sem ejthette; ezeket a kifejezé seket a felnő tteknek tartottá k
fenn, hogy é rettebbnek tű nhessenek a gyermekekné l. De
ú gy é rezte, hamarosan ő is meglehető sen gyakran fogja
mondogatni, hogy a picsába, mert a kö rü lmé nyek meg
fogjá k kı́vá nni, hogy nagyon gyorsan felnő jö n.
– Egyé rtelmű nek tű nik – jelentette ki az apja –, ahhoz,
hogy hazajussunk, a Haza gombot kell megnyomnunk.
– Tudod, hogy mi szokott tö rté nni a regé nyekben –
vá laszolta Amity –, amikor egyé rtelmű nek tű nik a legjobb
megoldá s, é s a fő hő sö k azt vá lasztjá k?
– Mé g nagyobb szarban talá ljá k magukat.
– Igen. Es a szereplő gá rda fogyni kezd.
Az apja arca hullasá padttá vá lt egé szsé ges
napbarnı́tottsá ga mö gö tt, é s ez a keveré k ijesztő en szü rké re
szı́nezte a bő ré t. Jeffy az ablakra pillantott, a ké szü lé k
kijelző jé re, az ablakra, a kijelző re. – Sokat segı́tene, ha
tö bbet tudná nk arró l a ickó ró l, aki feltalá lta ezt az á tkozott
izé t, arró l, hogy miké nt gondolkozott, é s mi a fené t é rtett az
alatt, hogy haza, kiválasztás, vissza.
– Az a ré mes ö reg Edwin Harkenbach. Keress rá a Google-
on.
 – Igen. A Google-on. Azt fogjuk tenni. De most talá n jobb
lenne, ha eltű nné nk innen, mielő tt… mielő tt a má sik é nem
vé gez a fű nyı́rá ssal, é s bejö n egy pohá r jeges teá é rt.
A kulcs kijelző je elsö té tü lt.
– Bemegyü nk a vá rosba – jelentette ki Amity apja. – Ott a
kö nyvtá ri szá mı́tó gé pen rá kereshetü nk Edre.
Annak lehető sé ge, hogy elsé tá ljanak ebbe a má sik
Suavidad Beachbe, pont annyira lelkesı́tette Amityt,
amennyire megijesztette, é s nem csak azé rt, mert é rdekes
kalandnak tű nt a dolog. Hanem azé rt is, mert ha Michelle
Jamison itt mé g é l, ha ebben a vilá gban soha nem
talá lkozott é s há zasodott ö ssze Jeffrey Coltrane-nal, é s
má ssal sem, é s nem sikerü lt beteljesı́tenie a zenei karrierrel
kapcsolatos á lmait, akkor most harminchá rom é ves lehet,
é s talá n ké szen á ll valami ú jra. Talá n beleszeret az apjá ba,
é s velü k tart az Eredeti Suavidadba, ahol ott vá rja a lá nya,
akinek hiá nyzik, é s aki szeretni akarja. Ez nem az a Michelle
lenne, aki elhagyja ő ket. Amity hitt ebben. Ha az ember
elé ggé hisz valamiben, akkor ké pes megvá ltoztatni a jö vő jé t.
Né ha a való vilá gban is elő fordulnak boldog vé gkifejletek,
nem csak a mesé kben, ha mé goly való szı́nű tlenek is.
Amikor a fű nyı́ró motorja hirtelen elhallgatott, az apja azt
mondta: – Menjü nk.
Amity bedugta Hó golyó t a farmerdzsekije zsebé be.
A folyosó n Jeffy megá llt egy 1935-ö s poszter, a francia
Normandie ó ceá njá ró art deco plaká tja elő tt, amely
transzatlanti utakat reklá mozott az angliai Southampton é s
New York kö zö tt.
– Ezt é vekkel ezelő tt eladtam – jegyezte meg.
– Ebben a vilá gban nem – vá laszolta Amity.
Talá lkozott a tekintetü k, é s ugyanazt a dö bbenetet
pillantottá k meg egymá sé ban, amitő l a sajá t elké pedé sü k é s
szorongá suk is megduplá zó dott.
 Jeffy a bejá rati ajtó felé vetette magá t, Amity pedig a
sarká ban maradt, azon tö prengve, hogy nem é le-e valahol
ebben a vá rosban egy má sik Amity az anyjá val, é s mi
tö rté nne vajon, ha szembetalá lkozna azzal a má sik é njé vel.
Erre a gondolatra é les, de futó fá jdalom hası́tott a szı́vé be,
mintha egy gonosz vudumá gus tű t szú rt volna valahol egy
Amity-babá ba.
Az apja kivett egy kö nnyű dzsekit az elő szobaszekré nybő l,
é s zsebre vá gta a mindennek a kulcsá t.
Ki a bejá rati ajtó n, á t a torná con, le a lé pcső n, vé gig a
Shadow Canyon Lane-en, majd balra az Oak Hollow Road é s
Suavidad Beach felé .
Az é g alacsonynak é s szü rké nek tű nt, fekete foltokkal. A
levegő mozdulatlanul, a kö zeledő vihar terhé tő l sú lyosan
nehezedett rá juk.
Varjak kö rö ztek az é gbolton tö bb tucatnyian,
folyamatosan vá ltozó alakzatban, ami mintha jelenté st
hordozott volna magá ban, de csak egy boszorká ny tudta
volna kiolvasni a rö ptü k tiszavirá g é letű betű it.
 2. rész
Annak vonzereje,
ami lehetett volna

 14.

Suavidad Beachnek ebben a verzió já ban – ahol Ed

Harkenbachnak talá n soha nem kellett rejté lyes
kormá nyü gynö kö k elő l menekü lnie, ahol soha nem é lt
hajlé ktalanké nt a kanyonban, é s soha nem lá togatta meg
Jeffyt – egyé rtelmű en lá tszottak a gazdasá gi recesszió jelei.
Mé g á prilisban é s ebben az eső s idő ben is alig pá r turista
sé tá lgatott a Forest Avenue-n vagy a Paci ic Coast
Highwayen, ahol a legtö bb bolt é s galé ria vá rta ő ket.
Né há ny ü zlethelyisé grő l má r le is mondtak a bé rlő k,
ezeknek papı́r borı́totta a kirakatá t, mı́g a vá ros má sik
verzió já ban, ahonnan Jeffy é s Amity jö ttek, soha nem volt
elé g kiadó bolt az igé nyek kielé gı́té sé re.
Mikö zben vé gigmentek a vá roson, Jeffy inká bb
gyanakvá ssal szemlé lt mindent, mint kı́vá ncsian, é s inká bb
szorongá ssal, mint gyanakvá ssal.
A kvantum izika, amire a legtö bb technoló giai ú jı́tá s
tá maszkodott az utó bbi é vtizedekben, azt té telezi fel, hogy
vé gtelen szá mú pá rhuzamos univerzum lé tezik egymá s
mellett, amelyek mindegyike lá thatatlan a tö bbi szá má ra, de
amelyek ugyanakkor rejtett hatá st gyakorolnak egymá sra,
valahogy osztoznak egy kö zö s vé gzetben, ami olyan
bonyolult é s kü lö nö s, hogy az felfoghatatlan.
Elő fordulhatnak olyan vilá gok, amelyekben az Amerikai
Egyesü lt Allamok soha nem is lé tezett, mert egyetlen
euró pai orszá g sem gyarmatosı́totta ezt a kontinenst, é s
ahol talá n az azté kok vé rengző istenek-rő l,
rabszolgatartá sró l é s emberá ldozatokró l hı́res kultú rá ja
virá gzott é vszá zadokon keresztü l, majd indult meg é szak
felé .
Egyé rtelmű nek tű nt, hogy egy olyan vilá gban já rnak
Amityvel, ami nagyon hasonlı́t a sajá tjukra, de mé g egy ilyen
hely is tartogathatott szá mukra a rossz idő né l é s a
gazdasá gi hanyatlá sná l jó val baljó sabb meglepeté seket.
Ameriká nak ez a vá ltozata vajon stabil demokrá cia, vagy
esetleg az ö nké nyuralom hatá rá n billeg? Jeffy alig tı́z perc
alatt lá tott egy fé r it, egy nő t, majd egy ú jabb fé r it, akik
mind valami fekete, puha, pizsamaszerű anyagbó l ké szü lt
egyenruhaszerű ö ltö zé ket viseltek. Es mindegyikü k fejé n
fekete, kö tö tt tengeré szsapka volt. Ez az ö ltö zé k tú l
furcsá nak tű nt ahhoz, hogy csak divatbó l hordjá k. Bá r nem
egy csapatban kö zlekedtek, mintha ugyanannak a – talá n
fasiszta irá nyultsá gú – szektá nak lettek volna a tagjai.
Jeffy el akart tű nni onnan. Haza akart menni.
– Maradj a kö zelemben – taná csolta Amitynek, é s
megfogta a kezé t, ami rettenetesen kicsinek é s tö ré kenynek
tű nt.
Hű vö s napjuk volt, de a fé r i nem a levegő hő mé rsé klete
miatt borzongott.
A kö nyvtá r az Oleander utcá ban á llt, a vá roshá za mellett,
kifejlett pá lmá k hatalmas koroná ja alatt. A tetszető s,
spanyolos stı́lusú é pü let tetejé t sö té t palalemezek
borı́tottá k narancssá rga, fé lkö rı́ves cserepek helyett. A tető
peremé n tizenhá rom nagy varjú ü ldö gé lt, mintha egy
rosszindulatú vará zs-ló klá n eleven totemei lettek volna,
amelyek elfoglaltá k a kö nyvtá rat, hogy ott tá rolhassá k sö té t,
tiltott tudomá nyokró l szó ló ő sö reg kö nyveiket. A madarak a
nyakukat nyú jtogattá k é s a cső rü ket nyitogattá k ané lkü l,
hogy egyetlen kiá ltá st vagy ká rogá st kiadtak volna, mintha
né ma á tkokat szó rná nak mindenkire, aki be mer lé pni az
alattuk lé vő é pü letbe.
Odabent egy hosszú fehé r hajú , szigorú tekintetű nő
vá rakozott a pultná l, aki kicsit Elsa Lanchesterre
emlé keztetett a Frankenstein menyasszonyábó l, csak egy
kevé sbé vonzó vá ltozatá ra. A szemé t ú gy ö sszehú zta, a
szá já t pedig ú gy ö sszeszorı́totta, mintha minden sé rtené ,
amit maga elő tt lá t. Jeffy mé g soha nem lá tta ezt a nő t a
sajá t vilá guk kö nyvtá rá ban. A pultos nem is ü dvö zö lte ő ket,
mintha é szre sem vette volna egyikü ket sem. Komoran
lapozgatott egy kö tetet, ami egy nagy kupac tetejé n hevert,
é s ú gy intorgott, mintha papı́revő ezü stö s pikkelyké ket
keresne benne. Majd vá ratlanul, egy elé gedett nyö gé s
kı́sé reté ben, lecsapta a kö nyvet, mintha megtalá lta volna az
egyik ká rtevő t, é s sikerü lt volna agyonü tnie.
A lé tesı́tmé nyben tö bb kö nyvespolc sorakozott, mint a
legtö bb kö nyvtá rban manapsá g, tová bbá né gy nyilvá nos
szá mı́tó gé pes á llomá s is volt. Ez az é pü let nem ú szott olyan
fé nyá rban, mint annak a Suavidad Beachnek a kö nyvtá ra,
amelybő l Jeffy é s Amity é rkezett. Sá padt porcicá k gyű ltek
ö ssze a sarkaiban, é s a szá mı́tó gé pet is vé kony porré teg
borı́totta. Halvá ny pené szszag ú szott a levegő ben, mintha
nem takarı́tottak volna rendesen.
Ugy tű nt, pillanatnyilag Jeffy é s Amity az egyedü li lá togató i
az inté zmé nynek. Leü ltek egymá s mellett egy szá mı́tó gé p
elé , é s rá kerestek Edward Harkenbachra, akinek a má sodik
keresztneve Marstennek bizonyult.
Az Eddel kapcsolatos adatok nem csupá n egy kis szigetet
alkottak az internet ó ceá njá ban, hanem egy egé sz
kontinenst. A hatvanné gy é ves, csokornyakkendő s dr.
Harkenbach elmé leti izikus volt, há rom doktori
disszertá ció val. Huszonhat kö nyvet ı́rt, é s tö bb mint ö tszá z
cikket, majdnem né gyszá z komolyabb elő adá st tartott, é s
rengeteg kitü nteté st kapott taná rké nt, ı́ró ké nt é s
kutató ké nt.
Jeffy, akit megdö bbentett a forrá soknak ez a bő sé ge,
rá keresett Ed rö vidı́tett é letrajzá ra a Wikipé diá n, ahol
kiderü lt, hogy a termé keny Harkenbach né gy é vvel azelő tt
vá ratlanul visszavonult a szakmai é letbő l. Azó ta nem
jelentek meg ú j kö nyvei vagy cikkei, é s csak né há nyszor
bukkant fel kü lö nbö ző konferenciá kon.
 – Lefogadom, hogy akkor kezdett dolgozni ezen a
projekten – suttogta Amity, mikö zben kivette Hó golyó t a
kabá tja zsebé bő l, é s a tenyeré be fogta.
– Milyen projekten?
– A mindennek a kulcsá n.
Jeffy bó lintott. – Nagyjá bó l akkoriban kezdhette elkö lteni
azt a rengeteg milliá rdot.
Az egé r kidugta a fejé t Amity keresztbe tett hü velykujjai
kö zü l. Balra né zett, aztá n jobbra, az orra remegni kezdett a
kı́vá ncsisá gtó l.
A Wikipé dia szerint Harkenbach felesé ge, Rina rá kban halt
meg, amikor mindketten harmincö t é vesek voltak, é s a fé r i
nem nő sü lt ú jra. Neki é s Riná nak nem voltak gyermekeik, é s
a jelek szerint a munka tö ltö tte ki az é leté t.
Amity az apja mellett olvasgatva megjegyezte: – Nem is
Ré mes bá csi. Inká bb Bú s bá csi.
Egy tö bb milliá rd dollá rba kerü lő projektet, amely olyan
egzotikus cé lokat tű z maga elé , mint a pá rhuzamos
univerzumok felkutatá sa, biztosan titkos forrá sokbó l
inanszı́roznak. Nem tű nt kü lö nö sebben való szı́nű nek, hogy
Ed elő adá sokat tartana vagy ı́rna ró la.
De a kormá ny nem ő t vá lasztotta volna erre a feladatra,
ha a tudó s nem tanú sı́tott volna komoly é rdeklő dé st a té ma
irá nt má r jó val azelő tt, hogy hetvenhat milliá rd dollá rt
adtak volna neki rá . Lehet, hogy má r é vekkel azelő tt
ré szletes elemzé seket ı́rt errő l, hogy lehető sé get kapott
volna a vilá gok vé gtelen folyamá nak elé ré sé re.
Mikö zben Jeffy bezá rta a Wikipé diá t, é s keresett egy
megbı́zható listá t Ed Harkenbach hosszabb publiká ció iró l
egy má sik oldalon, mintha mozgá st pillantott volna meg a
szeme sarká bó l. Amikor felné zett, egy ú jabb
kö nyvtá rlá togató t lá tott meg olyan tizenké t mé terre tő lü k,
aki é ppen letelepedett egy hosszú asztal melletti szé kbe, a
ké t é s fé l mé ter magas kö nyvespolcok elé . A bolyhos, fekete
melegı́tő t é s ugyanilyen szı́nű kö tö tt sapká t viselő fé r i
levett egy ú jsá got egy kö zeli polcró l.
Amity visszadugta Hó golyó t a zsebé be, é s azt suttogta: –
Az a fura alak legalá bb egy percig minket igyelt, mielő tt
leü lt. Rossz é rzé seim vannak vele kapcsolatban.
– Csak egy á rtalmatlan bolond – felelte Jeffy inká bb
remé nykedve, mint szilá rd meggyő ző dé ssel. – Otthon is
vannak ilyenek, csak azok má ské pp ö ltö zkö dnek.
Miutá n vé gigné zte Ed Harkenbach kö nyveinek listá já t, egy
nyolc é vvel korá bbiná l á llapodott meg: Végtelen világok –
Párhuzamos univerzumok és a kvantumvalóság.
Miutá n á tfutotta a rö vid ö sszefoglaló já t, Jeffy azt mondta:
– Ez az. Erre van szü ksé gü nk. Há tha itt is tartanak belő le
egy pé ldá nyt.
Mikö zben be akarta zá rni a bö ngé sző t, Amity rá szó lt: –
Vá rj! Mé g valami eszembe jutott, apa. Mielő tt kiderı́tené nk,
hogy mire jó az a há rom gomb a mindennek a kulcsá n,
mielő tt elhagyná nk ezt a helyet, hogy hazamenjü nk… má r
ha haza tudunk menni… rá is rá akarok keresni.
– Kire? – ké rdezte az apja, noha tudta, hogy Amity kire
gondol. Tudta, é s ennek a kutató munká nak a lehető sé ge
egyszerre vonzotta é s taszı́totta.
Amity arca olyan simá nak é s kifejezé stelennek tű nt, mint
egy porcelá nbabá é , de ké k szemé ben mé ly vá gyakozá s
tü krö ző dö tt, mikö zben azt felelte: – Michelle Melinda
Jamisonra.
– Drá gá m, mi most elé g nagy bajban vagyunk.
– Igen, tudom. En is fé lek.
– Aká rcsak é n. Megtalá lni anyá d egy má sik vá ltozatá t, egy
olyasvalakit, aki velü nk akarna jö nni… ez nem lesz olyan
egyszerű , mint gondolná d.
– De lehetsé ges.
– Nem, drá gá m. Lehet, hogy annak a fé r inak a felesé ge,
aki a fü vet nyı́rta. Nem fogja elhagyni az egyik é nemet a
má siké rt.
Amity megrá zta a fejé t. – Abban a há zban egyetlen csajos
dolog sem volt. Te é lté l ott egyedü l.
– Ki kell derı́tenü nk, mit jelent az a há rom gomb. Ez
sü rgő s, minden ezen mú lik.
– Tudom, de… ha itt van, é s egyedü l van…
– Valami nem stimmel ezzel a vilá ggal – jelentette ki Jeffy. –
Ne maradjunk itt tová bb, mint ameddig felté tlenü l muszá j.
Amity az ajká ba harapott, é s elkapta ró la a pillantá sá t.
Szomorú nak é s vá gyakozó nak tű nt.
Jeffy teljes szı́vé bő l szerette a gyermeké t. Aká r meg is halt
volna é rte. De az ilyen intenzı́v szeretet bolondsá gokra is rá
tudja venni az embert, nem csak ö nzetlen, bá tor tettekre.
Kicsit habozott, de utá na rá keresett Michelle Melinda
Jamison nevé re.
Es meg is talá lta. A nő ebben a pá rhuzamos való sá gban
Suavidad Beachben é lt, abban a há zban a Bastoncherry
Lane-en, ahol Jim Jamisonnal, az apjá val lakott, mielő tt
hozzá ment volna Jeffyhez.
– Talá lkoznunk kell vele. Apu, elmehetné nk hozzá ?
Jeffy habozott. Az ö sszes á ltala olvasott fantasyregé ny
ellené re, amelyek lenyű gö zté k é s elszó rakoztattá k, Amity
mé g tú l iatal volt ahhoz, hogy fel tudja fogni,
há nyfé leké ppen is alakulhat rosszul egy ilyen talá lkozó ,
vagy elő re lá ssa, mekkora csaló dá st okozhat neki. A
lá nyá val ellenté tben Jeffy pontosan tisztá ban volt azzal,
milyen szı́vfá jdalmak szá rmazhatnak abbó l, ha ellá togatnak
a Bastoncherry Lane-re. Ugyanakkor mé lyen hitt a
romantiká ban. Es hé t é vet vá rt Michelle csodá val hatá ros
hazaté ré sé re. Bá r annyira fé lt, hogy levegő t sem tudott
venni rendesen, vé gü l azt felelte: – Rendben. Ha megtalá ljuk
Ed kö nyvé t, ha sikerü l kitalá lnunk, hogyan kell a kulcsot
haszná lni, akkor megné zhetjü k, mi van vele.
 Amity mosolyá ná l nagyobb jutalmat el sem tudott volna
ké pzelni.
Az ő mosolya má r nem volt olyan ő szinte, mint a lá nyá é .
Amit megı́gé rt, az felelő tlensé g volt, egy szı́vbő l jö vő
ostobasá g, ami egyszerre tö ltö tte el ö rö mmel é s
nyugtalansá ggal, é s ami a szü lő i szeretet ü stjé ben forrta ki
magá t.
– Te vagy a legjobb! – lelkendezett Amity.
Jeffy azt kı́vá nta, bá rcsak mé ltó lenne ezekre a szavakra.
Együ tt besé tá ltak a polcok kö zé , a termé szettudomá nyos
szekció t keresve, ahol Ed Harkenbach kö nyvei lehetnek, é s
kö zben mindketten nagyon igyeltek arra, nehogy
rá né zzenek a kö zelben ü csö rgő ickó ra, aki egy ú jsá got
tartott a kezé ben, de egyá ltalá n nem olvasott.

15.

A kö nyvtá r ablakai magasan a falakat szegé lyező polcok

felett sorakoztak. A levegő mozdulatlansá gá t visszafogott
szé l tö rte meg. Az ü vegtá blá k mö gö tt felhő k sö té tszü rke
tengere vonult lassan dé l felé , é s egy fő nixpá lma hatalmas
levelei nem is csapkodtak, hanem olyan hipnotikusan
hullá moztak, mint egy tá plá lé kot kereső tengeriró zsa
csá pjai.
Mikö zben Jeffy é s Amity Edwin Harkenbach kö nyveit
keresté k, furcsa huzat tá madt a magas polcsorok kö zö tt,
mintha lá thatatlan szellemek kutatná nak hozzá juk
hasonló an a kö nyvtá ri gyű jtemé nyben, talá n olyan ö nsegı́tő
kö nyvek utá n, amelyekbő l megtudhatjá k, hogyan
engedhetné k el vé get é rt é letü ket.
Mindent á titatott a sá rguló papı́r é s a por romantikus
illata. Idő nké nt feltolult benne egy kis pené szszag, de
mindig el is tű nt. Jeffy ké tszer is enyhe é gett szagot é rzett,
é s az enyhesé ge ellené re is a mennyezet felé fordult, há tha
meglá tja, mi fü stö l.
 – Itt! – lehelte Amity, mikö zben vé gighú zta az ujjá t né há ny
kö tet gerincé n.
Harkenbach rengeteg mű ve kö zü l a kö nyvtá r csak hetet
tartalmazott, de legalá bb a Végtelen világok is kö ztü k volt. A
borı́tó já t csillagok dı́szı́tetté k, é s a cı́m é lé nkpiros betű i
kö zö tt halvá nyké k betű k ismé telté k meg ugyanazokat a
szavakat.
Bá r a kö nyv alig há romszá ztizenké t oldalbó l á llt, é s ú gy
tű nt, hogy inká bb kı́vá ncsi mű kedvelő knek szó l, mint
izikusoknak, tú l hosszú volt ahhoz, hogy a polcok kö zö tt
á llva olvassá k ki. Es Jeffy, bá r nem tudta igazá n, hogy mié rt,
de nem szerette volna, ha a há tul ü lő vendé g meglá tja, hogy
mit olvas.
Volt ná la ugyan egy Suavidad Beach-i kö nyvtá rjegy, de
valami azt sú gta neki, hogy az kü lö nbö zni fog az ebben a
vilá gban haszná latos vá ltozatá tó l. A dró thajú , ö sszeszorı́tott
szá jú kö nyvtá rosnő biztosan nem fogadná el, ső t a kö nyvet
is lefoglalná , mé ghozzá elé g hangosan ahhoz, hogy felhı́vja
rá juk a fekete egyenruhá s fé r i igyelmé t, aki má r ı́gy is
tú lzott é rdeklő dé st tanú sı́tott Jeffy é s Amity irá nt.
Jeffy á tnyú jtotta a kö nyvet a lá nyá nak. Utá na halkan
megszó lalt. – Rá d kevé sbé fog gyanakodni, mint rá m.
Lazı́tsd meg az ö vedet, dugd be a kö nyvet a nadrá godba, é s
gombold be a dzsekidet.
– Ellopjuk? – suttogta a lá nya.
– Nem, é desem. Ez nem lopá s.
– Akkor mi?
– Nem hivatalos kikö lcsö nzé s. Vissza fogjuk hozni.
– Menő .
– Nem menő . Bá r nem lopá s, menő nek akkor sem
nevezné m. Ez kivé tel, egyszeri eset.
Amity elrejtette a kö nyvet.
– Pró bá lj meg nem gyanú snak tű nni.
– Nem tű nö k gyanú snak – tiltakozott a kislá ny.
 – Valamilyennek biztosan tű nsz. Oké , most egyenesen a
bejá rati ajtó hoz sé tá lunk. Ne rohanj. Mozogj lazá n.
Termé szetesen.
– Fü työ ré sszek is kö zben?
– Ezt viccnek szá ntad?
– Annak.
– Ez nem jó pillanat a viccelő dé sre.
Együ tt indultak el a polcsor vé ge felé .
Majd megtorpantak, amikor a fekete ruhá s fé r i befordult
elé jü k, é s elá llta az ú tjukat. Elő nytelen malacké pe volt,
szeme rosszindulatú an csillogott mé ly ü regé ben. Mikö zben
provokatı́van vé gigmé rte ő ket, hú sos orrlyukai ú gy
remegtek, mintha szarvasgombá ra vadá szna.
– Megtalá ltá k, amit kerestek? – ké rdezte, de nem
segı́tő ké szen, inká bb é les gyanakvá ssal.
– Igen, uram, kö szö nö m – vá laszolta Jeff vidá man. – A
lá nyom egy iskolai projekten dolgozik, a naprendszer
motoros modelljé t kell elké szı́tenie, é s nem voltunk biztosak
abban, hogy mely bolygó knak van tö bb mint egy holdja,
vagy egy sem. De most má r tudjuk.
Az idegen egyszerre tű nt nevetsé gesnek é s veszé lyesnek a
nindzsajelmezé ben. De a modora é s a hangja arra utalt,
hogy hatalommal rendelkezik, é s ahhoz szokott, hogy
tisztelettel kezelik. – A naprendszer, mi? Há ny é ves is vagy,
kislá ny?
Jeffy megké sve dö bbent rá , hogy a naprendszer motoros
modellje talá n tú l ambició zus projekt egy hatodikosnak, de
Amity sietve korrigá lta az elszó lá st.
– Majdnem tizenné gy vagyok – vá laszolta. – Most elé g kicsi
vagyok, de nem leszek mindig az. Meg fog ugrani a
magassá gom, é s szá zhetven vagy aká r szá zhetvenö t
centisre fogok nő ni, é s akkor senki nem fog má r csú folni,
ami tö k jó lesz. Es apu meg tudja csiná lni, hogy a bolygó k é s
a holdak forogjanak, é s attól nagyon menő nek fognak
tartani.
Jeffy csodá lta Amity gyors felfogó ké pessé gé t, ugyanakkor
kicsit megré mı́tette, hogy milyen ü gyesen hazudik, é s
mennyire á rtatlannak tű nik mindekö zben.
A fekete ruhá s ickó cinikusan megjegyezte: – Es fá zol
idebent? Mié rt van a kabá tod nyakig begombolva? Nincs is
hideg. Mit rejtegetsz a dzsekid alatt, kislá ny?
Amity fé lig elfordult, gyorsan kigombolta a ké t felső
gombjá t, majd kivette Hó golyó t a zsebé bő l, de ú gy, mintha
vé gig a kabá tja alatt lett volna. – Hó golyó jó egé r.
Mindenhova velem jö n, é s soha nem okoz problé má t, nem
szokott elszaladni tő lem. Nem szokta lekakilni a kö nyveket,
vagy bá rmi ilyesmi. Nagyon sajná lom. Hiba volt, hogy
idehoztam.
A biztonsá gi ő r, vagy ki tudja, ki lehetett az illető ,
ö sszehú zta a szemö ldö ké t. – Nem ké ne ilyen á llatokat
tartanod. – Ará nytalan megveté ssel pillantott Jeffyre. –
Mifé le szü lő engedi, hogy a gyereke ilyen bü dö s rá gcsá ló kat
tartson?
Abban a Kaliforniá ban, ahonnan Jeffy é s Amity jö tt, ha ı́gy
nekik esett volna egy olyan ember, aki ú gy né z ki, mint egy
kö zé pvacak kung-fu ilm statisztá ja, az illető nem tette volna
zsebre azt, amit kap. De ebben az alternatı́v vilá gban nem
tudhattá k, mit ké pvisel ez az alak, ezé rt ó vatosnak kellett
maradniuk.
– Igen, uram. Termé szetesen igaza van. Azt hiszem,
tú lsá gosan elké nyeztettem. Azó ta ezt csiná lom, amió ta az
anyuká ja… amió ta az anyuká ja elhunyt.
A Gestapo-jelmezes ickó , bá r a jelek szerint komoly
elő jogokat tulajdonı́tott magá nak, é s ú gy fontoskodott é s
olyan bunkó n viselkedett, mint egy ostoba bü rokrata, talá n
mé gis megő rzö tt mé g magá ban egy cseppnyi embersé get. A
csalá di tragé dia hallatá n kicsit megenyhü lt az arckifejezé se.
A tekintete Jeffyrő l Amityre vá ndorolt, majd vissza. –
Rendben, talá n rá fé rne magá ra egy kis gyereknevelé si
tová bbké pzé s. Tű njenek innen azzal a mocskos rá gcsá ló val.
Vegyen a lá nyá nak egy jóváhagyott á llatot, valami olyasmit,
ami mé ltó az á llam gé niuszá hoz.
– Ugy lesz – biztosı́totta Jeffy, bá r fogalma sem volt, hogy
mire gondolhat a ickó . – Kö szö nö m a megé rté sé t.
Ané lkü l, hogy visszané ztek volna a vallató jukra, kisé tá ltak
a kö nyvespolcok labirintusá bó l. Mikö zben á tkeltek az
elő té ren, Jeffy meglá tta a fehé r hajú kö nyvtá rost. A nő
gyors ü temben tolta maga elő tt azt a ké zikocsinyi kö nyvet,
amit korá bban á tné zett. Miutá n besé tá lt egy boltı́ves ajtó n,
é s eltű nt a szemü k elő l, Jeffy orrá t ismé t fü stszag csapta
meg, ami mintha é gő papı́rok illatá ra emlé keztette volna.
Libabő r futott vé gig a há tá n, mikö zben kinyitotta a
bejá rati ajtó t, é s Amityvel együ tt kisé tá ltak abba a
kü lvilá gba, ami nem az ö vé k volt.

16.

Amity abban remé nykedett, hogy aznap talá n mé gsem tö r
ki a vihar. A duzzadt felhő k eső vel kecsegtetté k ő ket, de
egyelő re nem vá ltottá k be az ı́gé retü ket. Ső t, a madarak,
amelyek korá bban menedé kbe vonultak a vá rható ı́té letidő
elő l, most ismé t kirepü ltek. Fehé r sirá lyok kö rö ztek a
magasban a sö té t é gbolt elő tt rikoltozva. A fé szkü kbő l
visszaté rő barna peliká nok kö nnyedé n siklottak a szoká sos
alakzatukban, ö rö k né masá gban, mikö zben varjak
rebbentek kiá ltozva egyik fá ró l a má sikra, mintha
lá thatatlan ragadozó k kergetné k ő ket.
Amity é s az apja nem vihetté k haza Ed Harkenbach
kö nyvé t, hogy a Shadow Canyon Lane-en á lló há zukban
tanulmá nyozzá k á t, mert ebben az eszelő s vilá gban az a há z
egy má sik Coltrane tulajdoná ban á llt, aki talá n nem volt
olyan jó lelkű , mint a kislá ny imá dott apuká ja. Azt elké pzelni
sem tudta volna, hogy az apja bármelyik verzió ja
kifejezetten gonosz lenne; biztosra vette, hogy a szá mtalan
vilá g egyik Jeffy Coltrane-ja sem sorozatgyilkos, de
né melyik talá n rendkı́vü l idegesı́tő . Es egyé bké nt is, nem
tudhattá k, mi tö rté nne, ha a ké t Jeffy szembetalá lkozna egy
olyan vilá gban, amelyben csak egynek lett volna szabad
lé teznie. Nagy való szı́nű sé ggel egyikü k sem robbant volna
fel vagy szű nt volna meg lé tezni, de nem zá rhattá k ki
teljesen az effé le katasztró fá kat.
Az apja a Harbison’s é tterem egyik há tsó bokszá ba akart
leü lni, hogy ebé d kö zben lapozgassá k á t a kö nyvet. De
ebben a vilá gban Steptoe’s-nak hı́vtá k a helyet, é s
egyá ltalá n nem tű nt olyan tisztá nak, mint a Harbison’s. A
kü lö nbsé g lá ttá n az apjá ban az a ké rdé s is felmerü lt, hogy a
tá rcá já ban lé vő pé nzt vajon elfogadná k-e egyá ltalá n ebben
az Egyesü lt Allamokban, vagy a kasszá s jelenetet rendezne
az idegen bankó k lá ttá n.
Abban remé nykedve, hogy a szé l jó val dé lebbre fú jja az
eső felhő ket, mielő tt azok kiadhatná k magukbó l a
tartalmukat, a vá ros kö zepé n lé vő tengerparti parkba
sé tá ltak, é s letelepedtek egy padra a fü ves ré szen, ami a
fehé r homokos strandra né zett.
Az ó ceá n á tvette az é g szı́né t, é s ú gy né zett ki, mint egy
é lettelen hamumocsá r, mintha a partjain á lló falvak é s
vá rosok – ezt az egyet leszá mı́tva – porig é gtek volna, é s a
maradvá nyaik a vı́zbe omlaná nak. Alacsony, szü rke
hullá mok nyaldostá k a partot, rothadó hı́ná rok jó dos illatá t
sodorva magukkal.
A tajté kos habok a jelek szerint tú l szelı́dnek tű ntek a
szö rfö sö k szá má ra, é s a viharveszé ly miatt má sok sem
meré szkedtek a vı́zbe. A szá z mé terrel mö gö ttü k hú zó dó
Paci ic Coast fő ú t forgalma jelentő sen kisebb volt, mint az ő
vilá gukban lett volna, mintha az itteni emberek vagy nem
szerettek volna utazni, vagy megakadá lyoztá k ebben ő ket
valahogy. Amity nem rajongott az autó ké rt, mé gis feltű nt
neki, hogy itt kevesebb modellt é s má rká t lá t, mint a saját
Suavidad Beaché ben, é s azok is mind szü rké k, barná k vagy
feketé k. A vilá g a kontrasztos é gbolt é s ó ceá n ellené re is
meddő nek é s szikkadtnak tű nt – szı́ntelennek é s
é lettelennek.
Amity a madarakon tartva a szemé t kivette a zsebé bő l
Hó golyó t, é s lerakta a fö ldre, ahol az egé r azonnal elvé gezte
a dolgá t. Utá na elkezdte felderı́teni a kislá ny lá ba kö rü l a
talajt, é s csak ekkor tű nt fel nekik, hogy a gyep tele van
tö lté nyhü velyekkel, tompá n fé nylő hengerekkel, mintha a
parkban nemré giben fegyveres harcokat vı́vtak volna.
A betonpad kemé ny volt, de Harkenbach kö nyve mé g
kemé nyebb. Bá r zseninek tartottá k, a jó ö reg Ed mé gsem
tudott egyetlen mondatot sem megfogalmazni szá zdollá ros
szavak né lkü l, ú gyhogy aká r a marslakó k nyelvé n is ı́rhatott
volna. Amity apja lassan lapozgatott a kö tetben, hangosan
felolvasva né há ny bekezdé st, amelyekbő l a lá nya szinte
semmit sem é rtett; csak egy tű nt kö zü lü k hasznosnak
szá mukra.
A jó ö reg ré mes é s bú s Ed, a menekü lő fé lben lé vő
hajlé ktalan zseni azt vetette fel, hogy ha egy pá rhuzamos
vilá got – amit ő „alternatı́v idő vonal"-nak nevezett – meg
lehetne lá togatni, akkor az elhelyezkedé sé t is katalogizá lni
lehetne. Vagyis azok, akik oldalirá nyban utazgatnak a
vé gtelen multiverzumon á t, bá rmikor visszaté rhetnek egy
konkré t alternatı́v idő vonalhoz ahelyett, hogy folyamatosan
talá lomra repkedné nek a vilá gok spektrumá ban, mint a
vé letlenszerű en elgurı́tott dobó kocká k.
Az apja szerint ez megmagyará zta a kijelző aljá n lá tható
feliratot: Má shol 1.13 – Katalogizá lva. – Ha ú gy gondolunk a
vilá gunkra, mint az Eredeti Fö ldre, akkor az ö sszes tö bbi
vilá g vagy idő vonal „má shol" van. Ez é rthető ? Szerintem
logikusan hangzik.
 Jeffyn a nem tú l ideá lis helyzetü k ellené re is eluralkodott a
kis iú s optimizmus. O szeretett ú j dolgokat tanulni. Minden
rejtvé nyt é s talá ló s ké rdé st nagyon é lvezett mindig.
– Es ebbő l kö vetkezik, hogy ez a vilá g, amelyben mi
vagyunk, katalogizá lva lett, az ide vezető ú tvonalat eltá rolta
ennek az eszkö znek a memó riá ja, mé ghozzá Fö ld 1.13
né ven. Ami talá n azt jelenti, hogy tizenhá rom vilá ggal van
odé bb a mié nktő l. Szerinted?
– Igen, azt hiszem – vá laszolta Amity, ú gy fü rké szve a sö té t
eget, mintha attó l tartana, hogy mindjá rt egy sá rká ny fog
lecsapni a felhő k kö zü l, hogy felkapja ő t, mint só lyom a
kisegeret. De ez nem olyan vilá gnak tű nt, amelyben
sá rká nyok is elő fordulhatnak. Nem lá ttak kasté lyokat é s
pá ncé lozott lovakon ü lő lovagokat, semmi olyasmit, amit
á ltalá ban sá rká nyokkal szoktak ö sszefü ggé sbe hozni. Ennek
ellené re a legjobb regé nyekben gyakran a legvá ratlanabb
dolgok fordulnak elő a legnagyobb való szı́nű sé ggel. Amity
kö nyvekben szerette a vá ratlan dolgokat, é lő ben má r nem
annyira.
Talpra á llt. Ugyelve arra, nehogy rá lé pjen a kis Hó golyó ra,
felszedegette a tö lté nyhü velyeket a fű bő l. Hidegek voltak.
Arra gondolt, ez a halál hidege. Valakit megöltek itt, talán
nem is csak egy embert, egy közparkban. Ez a hely
hátborzongató. El kell tűnnünk innen.
Nem adott hangot a gondolatainak, mert né há ny
má sodvonalbeli fantasyregé nyben szá nalmas lá nyok
szerepeltek, akik tú l kö nnyen elveszı́tetté k a fejü ket. Amikor
hiszté riá zni kezdtek, mindig megmentette ő ket egy herceg, a
csalá djuk, né há ny együ tté rző tö rpe vagy má gikus farkas.
Soha nem csiná lhattak té nyleg szó rakoztató dolgokat; nem
kaptak má s szerepet, minthogy megmentessé k magukat.
Amitynek nem volt tü relme a fajtá jukhoz, é s semmiké ppen
nem akart kö zé jü k tartozni. A fű ben lapuló fé nyes, ü res
tö lté nyhü velyek kivé telé vel, amelyek erő szakos
cselekedetekre utaltak, semmilyen bizonyı́té k nem szó lt
amellett, hogy gyilkossá got kö vettek volna el a parkban.
Amity nem akart az apuká já hoz rohanni, hogy azt mondja
neki, „semmi baj, é desem, ne tö rd ezen azt a szé p kis
fejedet".
Az apja olvasott mé g egy kicsit, majd kivette a zsebé bő l a
mindennek a kulcsá t. Megnyomta a korong alakú
é rintő panelt. A ké pernyő szü rké n vilá gı́tani kezdett, é s
megjelent rajta a há rom gomb.
– Ha a Kivá lasztá s gombot nyomom meg, szerintem semmi
drá mai nem fog tö rté nni.
– De elő fordulhat – igyelmeztette a lá nya.
– Lefogadná m, hogy csak annyi tö rté nik, hogy megjelenik
egy billentyű zet, é s megadhatom annak a pá rhuzamos
vilá gnak a cı́mé t, ahova el akarok lá togatni. Es való szı́nű leg
tová bbi lé pé seket is kell tennem azé rt, hogy odajussak.
– Mi csak haza akarunk menni – rakta le Amity a
tö lté nyhü velyeket a marká bó l a padra. Azok csilingelő
hangot hallatva lehullottak a betonra. – Nem akarunk
má shova menni.
Az apja ö sszehú zott szemö ldö kkel bá multa a kö nyvet, é s
azt mondta: – Ha a Kivá lasztá s gomb ú gy mű kö dik, ahogy
gondolom, akkor a Haza gomb is pontosan azt jelenti, hogy
haza. Hazavisz minket az eredeti Fö ldre, ahonnan jö ttü nk.
– Mé g ne nyomd meg – ké rte Amity.
– De arra kı́vá ncsi lenné k, hogy a Vissza gomb mit csiná l.
– Azt se nyomd meg – mondta Amity.
Jeffy lerakta a ké szü lé ket maga mellé , é s lassan lapozott
né há nyat a kö nyvben, mikö zben é rtetlenü l rá ncolta a
szemö ldö ké t, é s a szö veget mormolta, Amity pedig ú jabb
tö lté nyhü velyeket gyű jtö tt ö ssze é s rakott le a padra.
Hó golyó , aki tá volabb meré szkedett kis gazdá já tó l, mint
szokott, talá lt egy eldobott csokipapı́rt, amiben akadt mé g
né mi morzsa. A szakadt csomagolá s hangosan zö rgö tt a
kisegé r extá zisá tó l.
Amity kö zelebb ment Hó golyó hoz, hogy rajta tartsa a
szemé t, mikö zben ú jabb tö lté nyhü velyeket gyű jtö tt be.
Ekkor talá lta meg a há rom fogat. Ké tsé ge sem fé rt hozzá ,
hogy emberi fogak voltak. Metsző fogak. Az egyik repedtnek
tű nt, é s egy vé res á llkapocscsontszilá nk tartotta ő ket ö ssze,
mintha valakinek az arca szé tszakadt volna egy lö vé stő l.

17.

A fogak mé g hidegebbnek tű ntek, mint a tö lté nyhü velyek.
Jé ghidegnek. Amity tisztá ban volt azzal, hogy igazá bó l nem
olyan hidegek, mint a jé g, hogy a jegessé gü k inká bb illúzió,
mint való di izikai tulajdonsá g. Ha ő is egy olyan fá rasztó ,
megmenté sre szoruló lá ny lenne, akkor ú gy sikoltozna,
mintha kigyulladt volna a haja, é s az apuká já hoz szaladt
volna, de ké t okbó l is visszafogta magá t.
Elő szö r is, ő nem volt az a fajta lá ny. Egé szen Cucamungá ig
rú gta volna a sajá t seggé t, ha valaha is azon kapja magá t,
hogy úgy viselkedik. Má sodszor is, ha megmutatta volna
apjá nak a fogakat, ő egyetlen gombnyomá ssal hazarepı́tené
magukat a sajá t Fö ldjü kre, é s eszé be sem jutna ellá togatni
Jamisoné k há zá ba ennek a vilá gnak a Bastoncherry Lane-
jé n, ahol talá n az é desanyja vá rta a kislá nyt.
Miutá n eldobta a tö lté nyhü velyeket, amiket talá lt, Amity
zsebre vá gta a fogakat, é s felné zett a viharos é gboltra. Nem
sá rká nyokat keresett odafent. Ha valami lecsapott volna a
felhő k kö zü l, az sokkal fé lelmetesebb lett volna egy hosszú
karmú , vé rvö rö s szemű , lá ngoló leheletű sá rká nyná l. Nem
tudta, mi lenne az, csak azt, hogy sokkal rosszabb.
Beletö rö lte a tenyeré t a nadrá gjá ba, é s a tengerre né zett.
Nehezen tudta kivenni, hogy hol talá lkozik az é g a vı́zzel.
Szü rke hullá mok sodortak magukkal mocskos tajté kot.
Amity azon sem csodá lkozott volna, ha holttesteket mosnak
ki a partra.
Ot nem lehetett volna pesszimistá nak nevezni,
depresszió snak pedig mé g annyira sem. Nem ö rü lt, hogy
anya né lkü l kell felnő nie, né ha szomorú is volt emiatt, de
leginká bb boldognak é rezte magá t, de té nyleg. Jó nak
tartotta az é leté t – ső t remeknek –, é s mindennap lá tott
valami gyö nyö rű t, amit korá bban mé g soha, tová bbá
csodá latos dolgok tö rté ntek vele, amikor nem is szá mı́tott
ilyesmire. Tú l okos volt ahhoz, hogy ne legyen optimista.
Egé szen a Fö ld 1.13-ig. Most viszont má r azon sem lepő dö tt
volna meg, ha a tenger rothadó hullá kat kö p ki magá bó l.
Nem vele volt baj, hanem ezzel a fura hellyel. Vagy részben
talá n vele is. Bá r az 1.13 egy beteg, kifordult vilá gnak tű nt,
talá n mé gsem olyan rossz, amilyennek tartja. Egyesek
egyszerű en csak nem bı́rjá k az utazá st. Szá mukra egy hely
sem tud olyan jó lenni, mint az otthonuk. Mé g Pá rizs sem.
London sem. Rio sem. Az apja otthonü lő tı́pus volt, nem
szeretett utazni, é s Amity ú gy é rezte, talá n ö rö kö lte tő le ezt
a vonzó dá st az ismerő s dolgok é s az olyan kö nyvtá rak
irá nt, ahol szı́vesen lá tjá k, é s az olyan parkok irá nt, ahol
nincsenek talá n tö meges kivé gzé sekre utaló emberi
maradvá nyok.
Felkapta a szakadt csokipapı́rt a fű bő l, é s kihá mozta belő le
Hó golyó t. A kisegé r egy darab mogyoró nak tű nő valamit
szorongatott. Amity hagyta, hogy megtartsa, é s zsebre
dugta az á llatot.
Olyan lelkierő vel, amire bü szke volt, visszaté rt a padhoz,
é s csendesen ö sszeszedte a korá bban odagyű jtö tt
tö lté nyhü velyeket, mert azok talá n pont annyira
megriasztottá k volna az apjá t, mint a fogak.
Jeffy a kö nyvbe mé lyedve, a kis ré zkupacot é szre sem vé ve
azt mondta: – Tedd a kezed a nyakamra.
 Amity csendben elhelyezte az erő szak fé nyes bizonyı́té kait
a pad mö gö tti fű ben, majd visszaké rdezett: – Mié rt pont a
nyakadra?
– Csak mindenesetre.
– De milyen esetre?
– Meg fogom nyomni a Kivá lasztá s gombot, hogy
kiderü ljö n, igazam volt-e. Ha té vedtem, é s á trepü -lü nk
valahova, akkor szerintem egymá shoz kell é rnü nk ahhoz,
hogy együ tt maradjunk. Ahogy akkor is egymá shoz é rtü nk
Hó golyó t fogva, amikor ez a kis patká nyivadé k rá ugrott
erre az izé re, é s beindı́totta.
– Az nem Hó golyó hibá ja volt. O nem patká nyivadé k. Csak
kı́vá ncsi.
– Jó é rtelemben neveztem patká nyivadé knak.
Amity igyelmé t ekkor a parti ú ton felbő dü lő autó k zú gá sa
hı́vta fel magukra. Há rom hatalmas, fenyegető kü lsejű
furgon haladt dé l felé egymá s mö gö tt. Pá ncé lozottnak
tű ntek, é s a kislá ny elő szö r azt hitte, katonai já rmű vek,
csakhogy feketé re voltak festve sö té tre fó liá zott ablakokkal,
é s nem szerepelt rajtuk semmilyen azonosı́tó jelzé s.
Amity az apja nyaká ra tette az egyik kezé t.
Jeffy megnyomta a Kivá lasztá s gombot a mindennek a
kulcsá n.
A vé gtelennek tű nő , ké t má sodperces ké slelteté s sorá n
Amity egyszerű en tudta, hogy soha tö bbé nem lá tja Justin
Dakotá t, a szomszé d iú t, akibő l fé rjet faraghatott volna.
Majd az Adja meg az idő vonal kataló gusszá má t szavak
ragyogtak fel a kijelző n, é s megjelent egy billentyű zet.
– Pont, mint gondoltam! – kiá ltott fel Amity apja.
De nem ü tö tte be valamelyik pá rhuzamos vilá g szá má t,
inká bb a Mé gsem gombot nyomta meg. Amity egy pillanatra
megijedt, hogy ebben az esetben ez a szó baljó sabb
dolgokra utal, mint á ltalá ban, hogy megszű nnek lé tezni, é s
olyan lesz, mintha soha nem is é ltek volna. A Fö ld 1.13
teljesen ö sszezavarta. De a kijelző rő l eltű nt a billentyű zet,
ismé t megjelent a korá bbi há rom gomb – Haza, Vissza,
Kivá lasztá s –, de ő é s az apja mé g mindig é letben é s egyben
voltak, csakú gy, mint Hó golyó , aki ö sszegö mbö lyö dö tt a
zsebé ben, mintha mind a né gy lá bá val meg akarta volna
ragadni a mogyoró darabot, amit rá gcsá lt.
Az egé rlé tnek is megvannak a maga elő nyei. Igen, a
rá gcsá ló k rö vid ideig é lnek, é s ijesztő en kiszolgá ltatottak.
Má sré szt viszont apró kis agyuk fel sem tudja fogni, milyen
furcsa é s veszé lyes a vilá g, ezé rt bele sem gondolnak abba,
há nyfé le mó don halhatnak meg, é s mi mindent vehetnek el
tő lü k. Egy kisegé r szá má ra a legapró bb dolgok is a
boldogsá g netová bbjá t jelenthetik: egy fö ldimogyoró , egy
felfú vó dott sajtos pattogatott kukoricaszem, egy kis
mogyoró , egy meleg zseb.
Egy anya olyan lehet, mint egy apró mogyoró é s egy meleg
zseb. De ha az ember elveszı́ti, akkor sokkal nehezebb
megtalá lni é s rá venni arra, hogy hazamenjen, mint bá rmi,
amit egy egé rnek el kell vé geznie.
Amity apja felá llt a padró l Ed kö nyvé vel é s a mindennek a
kulcsá val. Osszevont szemö ldö kkel az é gre né zett, utá na a
tengerre, majd Amityre.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – ké rdezte arra
gondolva, hogy a lá nya el szeretett volna lá togatni a
Bastoncherry Lane-re.
– Megı́gé rted, hogy odamegyü nk.
– Nem ezt ké rdeztem, é desem.
Amity nem merte levenni ró la a szemé t. Soha semmi jó
nem szá rmazott abbó l, ha megtö rte a szemkontaktust,
mikö zben komoly dolgokró l beszé lgettek az apjá val. Bá r
ezer é s egy oka is lehetett annak, ha lesü tö tte a szemé t, az
apja kivé tel né lkü l mindig kitalá lta az igazat. Es onnantó l
fogva semmit nem tudott eltitkolni elő le. Ez né ha szinte
termé szetfeletti adottsá gnak tű nt, de mivel az apja soha
nem adta jelé t má s szuperké pessé geknek – a repü lé snek,
vagy annak, hogy á t tudna sé tá lni falakon –, a
gondolatolvasá sa nem utalhatott anná l tö bbre, minthogy
remek szü lő . A ré gi rá dió ival, az art deco posztereivel, a
mú lt irá nti rajongá sá val é s kis iú s lelkesedé sé vel mindenki
szá má ra Jeffy volt, de amikor szá mı́tott, mindig Jeffrey-vé
tudott vá ltozni.
– Ezt akarom tenni – vá laszolta Amity. – Meg kell tennü nk.
Lehet, hogy magá nyos itt. Lehet, hogy szomorú , vagy
ké tsé gbeejtő kö rü lmé nyek kö zö tt é l.
– Ké tsé gbeejtő kö rü lmé nyek kö zö tt, mi? – Az apja arra
cé lzott, hogy ne essen drá mai tú lzá sokba.
– Persze. Mié rt is ne? Má rmint az emberek gyakran
kerü lnek ké tsé gbeejtő kö rü lmé nyek kö zé , nemcsak
ilmekben é s kö nyvekben, hanem té nyleg. Lehet, hogy
segı́tsé gre van szü ksé ge. Es egyé bké nt is, te é s é n… mi nem
hagyunk cserben embereket.
Vé gü l nem Amity tö rte meg a szemkontaktust, hanem az
apja. Tekintete a lá nya jobb oldali nadrá gzsebé re vá ndorolt,
amelyben az á llkapocscsont lapult a fogakkal, mintha
á tlá tna a farmervá sznon, é s tudná , hogy Amity milyen
szö rnyű sé get talá lt a fű ben.
A kislá ny majdnem megmutatta neki a fogakat, majdnem
kibukott a szá já n, hogy ez a vilá g mé g furcsá bb é s
morbidabb, mint amilyennek tű nik, hogy ki kell menteniü k
Michelle-t ebbő l a vá rosbó l, ahol szitá vá lő nek embereket a
kö zparkban. De utá na rá jö tt, hogy bedugta a kezé t abba a
zsebé be. A tenyeré ben szorongatta a fogakat. Ezt vette
é szre az apuká ja – a feszes karjá t, a zsebé ben ö sszeszorı́tott
ö klé t. Es – merde! – az ö kle vonaglott, kidagadt é s vonaglott,
a sajá t hü lye keze á rulta el ő t.
Elengedte a fogakat, é s kihú zta a kezé t a zsebé bő l. Ugyelt
arra, nehogy beletö rö lje a tenyeré t a nadrá gjá ba, mert
abbó l az apja azonnal kitalá lta volna, hogy valami mocskos
dolgot szorongatott, amitő l undorodik.
Hogy csiná ljon valamit az á ruló kezé vel, a mindennek a
kulcsá ra mutatott. – Most má r tudod, hogyan kell haszná lni.
Ha bajba kerü lü nk, hazarepı́thetsz minket.
Az apja a fő ú t felé fordı́totta a tekinteté t, a mö gö tte lé vő
boltokra, a lé pcső zetes hegyoldalban á lló há zakra.
Szerencsé re pont egy hatalmas pá ncé lautó sem já rt arra
sö té tre fó liá zott ablakokkal.
Jeffy ennek ellené re azt mondta: – Nem tetszik nekem ez a
hely.
– Nekem sem. Ezé rt nem hagyhatjuk itt ő t, apu.
Semmiké ppen, ha esetleg… ha esetleg szü ksé ge lenne rá nk.
Az apja ismé t a szemé be né zett.
Egyikü k sem fordı́totta el a tekinteté t.
– Rendben – mondta vé gü l Jeffy, mikö zben zsebre dugta a
mindennek a kulcsá t, é s felkapta a kö nyvet a padró l –, de
csiná ljuk gyorsan.

18.

Az autó pá lya é szakró l ereszkedett lefelé , á thaladt a vá ros

vı́zszintes kö zpontjá n, vé gigfutott a park é s a nyilvá nos
strand mellett, majd emelkedni kezdett dé l felé . Az ú tjá t
motelek, hotelek, boltok, é ttermek é s mű vé szeti galé riá k
szegé lyezté k, mert a kö rnyé k ré gó ta Dé l-Kalifornia egyik
kedvelt nyaraló helyé nek szá mı́tott. De ezen a napon é s
ebben a vilá gban a turistá k hiá nyá t – a já rdá k szinte
teljesen kihaltak voltak – nem magyará zhatta kizá ró lag a
rossz idő , é s az, hogy ilyen sok vá llalkozá snak be kellett
zá rnia, gazdasá gi hanyatlá sra, ső t talá n krı́zisre utalt.
Jeffy é s Amity a parktó l dé lre lé vő má sodik há ztö mb vé ge
felé kö zeledtek, amikor elő ttü k, kicsit feljebb az ú ton egy
rendő rautó t é s egy jelzé s né lkü li fekete furgont lá ttak a
Gifford Galé ria elő tt.
 – Remé lem, nem raboltá k ki Erasmust – aggó dott Amity.
– Az nem való szı́nű – felelte Jeffy. – Galé riá kat nem szoktak
kipakolni.
Suavidad Beach sok mű vé sznek otthont adott, é s má r
ré gó ta Erasmus Gifford tartotta ö ssze virá gzó kreatı́v
kö zö ssé gé t. A galé riá ja fö ldszintjé n kortá rs festő k ké peit
á rusı́totta, helyi alkotó kat is beleé rtve, akiknek a mű veit ő
gondozta é s mutatta be a nagyvilá gnak. Az emeleten ré g
elhunyt kaliforniai klasszikusok eredeti festmé nyeit á llı́totta
ki a nouveau é s art deco poszterek kis gyű jtemé nye mellett,
amelyek egyes darabjaié rt nyolc-tı́zezer dollá rt vagy mé g
tö bbet is megadtak.
Jeffy idő rő l idő re talá lt olyan posztereket, amelyeknek az
eladá sá hoz szü ksé ge volt a Gifford Galé ria ü gyfé lkö ré re, é s
ilyenkor osztoztak a pro iton. Erasmus ő szinte volt,
szorgalmas é s szenvedé lyesen szerette a munká já t. O é s
Jeffy hamar egymá sra talá ltak.
Jeffy most megtorpant a bará tja irá nt é rzett aggodalom
miatt. Amikor má r majdnem á tment az ú t tú loldalá ra, hogy
kiderı́tse, mi tö rté nik, Erasmus jö tt ki a galé riá bó l ké t
rendő r ő rizeté ben. A keze ö ssze volt bilincselve a há ta
mö gö tt. Fehé r sö ré nyé t vé rfoltok csú fı́tottá k, de mé g az
arcá t is, mintha megverté k volna.
Erasmus olyan testalkatú volt, mint Pablo Picasso –
kö pcö s, szé les vá llú , erő s. Hatvané vesen is ittebbnek tű nt,
mint a fele olyan korú fé r iak. De ebben a vilá gban beesett a
vá lla, lekonyult a feje, é s olyan legyő zö ttnek tű nt,
amilyennek Jeffy korá bban el sem tudta ké pzelni.
Az első dö bbenet utá n eszé be jutott, hogy a rendő ri
ő rizetben lé vő fé r i nem a bará tja, csak annak egy alternatı́v
verzió ja. Nehezen tudta elké pzelni, hogy egy olyan jó é s
megbı́zható ember, mint Erasmus, egy má sik é let é lmé nyei
é s kö rü lmé nyei hatá sá ra jellemtelenebbé vá lhatna, mint
amilyen az eredeti Fö ldö n volt. Ennek ellené re rá szó lt
Amityre, hogy maradjon a kö zelé ben, é s a já rdaszegé ly felé
indult, hogy á tkeljen az ú ton – amı́g egy fekete melegı́tő s,
kö tö tt sapká s fé r i is ki nem lé pett a galé riá bó l a tö bbiek
mö gö tt.
– Mé g egy – suttogta Amity, mintha a forgalom zaja nem
nyomta volna el amú gy is a hangjá t. – Nem tetszenek nekem
ezek a ickó k, é s nem csak amiatt, mert ilyen hü lyé n
ö ltö zkö dnek. Olyanok, mint a csó tá nyok! Azok is akkor
má sznak elő , amikor a legkevé sbé szá mı́t rá juk az ember.
Ez a konkré t csó tá ny ijesztő bb volt, mint az a pé ldá ny,
amelyik a kö nyvtá rban á llta ú tjukat. Olyan
szá znyolcvannyolc centi magas lehetett. Nagyjá bó l
kilencven kiló . Rendő rsé gi gumibot volt ná la, a bunkó sbot
modern vá ltozata, amit talá n Erasmus fejé n haszná lt. Olyan
szé les, lapos arccal rendelkezett, hogy aká r a homloká ra is
tetová ltathatta volna azt, hogy barbár. Lehet, hogy meg is
tette, csak nem lá tszott a kö tö tt sapká já tó l.
A rendő rö k nem a já rő rautó hoz vezetté k Erasmust. A
barbá r utası́tá sá ra, aki rangban egyé rtelmű en felettü k
á llhatott, a fekete furgon vé gé hez terelté k a
galé riatulajdonost. Abbó l egy ú jabb ké tlá bú csó tá ny is
kiszá llt, é s durvá n belelö kte a foglyot.
– Apa, minket bá mul – mondta Amity.
A gumibotos barbá r ott á llt a já rdá n a já rő rautó é s a
furgon kö zö tt, é s ő ket bá multa, mikö zben ő k a
galé riatulajdonos letartó ztatá sá t igyelté k. Elké pzelhető nek
tű nt, hogy ennek a vilá gnak a tá rsadalmi normá i azt
kö vetelik meg, hogy a polgá rok hagyjá k igyelmen kı́vü l az
ilyen jeleneteket, vagy né zzenek szembe a
kö vetkezmé nyekkel, ha nem tudjá k elnyomni a
kı́vá ncsisá gukat. Egyetlen autó sem lassı́tott le az ú ton, hogy
a sofő r bá mé szkodhasson egy kicsit.
– Hajtsd le a fejed – szó lalt meg Jeffy –, mintha a já rdá n
lá tná l valami nagyon é rdekeset. Fejet le, é s irá ny a
kö vetkező sarok.
Bá r ez az Erasmus Gifford szigorú an vé ve nem az á ltala
ismert fé r i volt, Jeffy mé gis szé gyellte magá t, amié rt
elfordul tő le. De mivel Amityre is vigyá znia kellett, é s egyre
tö bb bizonyı́té k szó lt amellett, hogy egy tekinté lyelvű vagy
aká r totalitá rius á llamba csö ppentek, a diszkré ció tű nt a
legjobb hozzá á llá snak, az egyetlen racioná lis reakció nak.
Ugyanakkor a racionalitá s tú lsá gosan emlé keztetett a
gyá vasá gra.
A sarok utá n folytattá k az ú tjukat dé l felé , á tmentek a
keresztező dé sen, é s csak utá na mertek visszané zni. A
já rő rkocsi, amelynek a lá mpá ja ritmikus ü temben vö rö sbe
borı́totta a szü rke napot, é szak felé indult, lefelé , é s a
furgon is kö vette.
– Mostantó l fogva maradj szorosan mellettem – mondta
Jeffy. – Eszedbe ne jusson kartá volsá gnyiná l messzebb
hú zó dni tő lem.

19.

A madarak, amelyek korá bban kimeré szkedtek a sö té t

felhő k elé , idő kö zben visszaté rtek a fé szkü k menedé ké be.
A szé l elá llt. Az alacsonyan szá lló felhő k mé g mé lyebbre
ereszkedtek. Mé g soha nem lá ttak ilyen duzzadt felhő ket;
szinte ú gy tű nt, mintha ó lomsö ré tet akarná nak ontani
magukbó l eső helyett.
Ez a lakó negyed há tborzongató an né ma volt, senki nem
jö tt-ment az utcá n, senki nem vé gezte a napi feladatait,
mintha a há zak nagy ré sze ü res lett volna.
Jeffy ú gy é rezte, a levegő besű rű sö dö tt, é s annyira
korlá tozza a mozgá sban, mintha bú vá rruhá ban pró bá lna
elő rejutni az ó ceá n feneké n.
A Bastoncherry Lane-en á lló há z nem stukkó s volt, mint
Suavidad Beach sok má sik é pü lete, nem spanyol vagy
preraffaelita stı́lusú , mé g csak nem is szá zadkö zé pi, toszká n
vagy szolid modern. Ebben a dé l-kaliforniai tengerparti
vá roská ban nagyon egyedi é pü letnek tű nt: fehé r
deszkaborı́tá sa volt fenyő zö ld spalettá kkal, olyan
hagyomá nyos, hogy bá rmelyik 1950-es vagy ’60-as csalá di
té vé sorozatban megá llta volna a helyé t. Olyan otthon
benyomá sá t keltette, amelyben sok a szeretet é s a neveté s,
amelyben csak lé nyegtelen é s harminc perc alatt, ké t
reklá mszü net kö zö tt megoldható problé má k ü thetik fel a
fejü ket.
Halszá lkamintá ban lerakott té glaö své nye egy
té glalé pcső hö z é s a felú jı́tá s sorá n té glá val borı́tott
torná choz vezetett, ami a korá bbi beton helyé t vette á t.
Jeffybő l mé ly nosztalgiá t vá ltott ki a lá tvá ny. Abban a
vilá gban, ahonnan é rkezett – é s ú gy tű nt, ebben a vilá gban
is – az ő apja vé gezte itt a kő mű vesmunká kat, é s ő is vele
dolgozott azon a nyá ron. Tizenhat é ves volt. Akkor
talá lkozott elő szö r Michelle Jamisonnal. A lá ny a tizenö tö dik
é vé ben já rt, é s rajongott é rte, bá r csak titokban. Jeffy
szé gyenlő s volt, Michelle é letvidá m. Jeffyt lenyű gö zte a pá r
é vtizeddel korá bbi vilá g hangulata; Michelle-t nem
é rdekelte tú lzottan a mú lt, viszont jó l ismerte a korabeli
zené t, ilmeket, dalokat ı́rt, é s megvolt a terve arra, hogy
miké nt fogja a sajá t vá gyai ké pé re formá lni a jö vő t. Ennek
ellené re visszané zve Jeffy má r egyá ltalá n nem é rtette, mié rt
vá rt né gy é vet azzal, hogy randira hı́vja.
Amityvel az oldalá n felsé tá lt a lé pcső n, a bejá rati ajtó elé
lé pett, majd habozni kezdett. Szı́ve beledobogott az
ú jjá szü lető szerelembe, mikö zben megnyomta a csengő t.
Amity megfogta é s megszorı́totta a kezé t. – Mé g mindig
Jamisonnak hı́vjá k. Nem ment fé rjhez.
– Talá n nem. Talá n igen. Semmit nem tudunk az é leté rő l
ebben a vilá gban.
– En nagyon hasonlı́tok rá . Ha meglá tja bennem ö nmagá t,
talá n elhiszi, amit mondunk neki, elhiszi, hogy van egy enné l
jobb vilá g. Es velü nk jö n.
– Ne akard olyan erő sen – taná csolta az apja. – A kisebb
kı́vá nsá gok nagyobb esé llyel teljesü lnek.
Amity elengedte a kezé t, é s beletö rö lte a tenyeré t a
nadrá gjá ba.
Kinyı́lt az ajtó , é s ott á llt elő ttü k Michelle Jamison, szebben,
mint valaha. A hé t é v, amió ta utoljá ra lá ttá k, jobban
megviselte, mint Jeffy gondolta volna: beesett arca
nehé zsé gekre utalt; szeme sarká bó l vé kony rá ncok
legyező je szaladt szé t; é s a tekinteté ben is volt valami, amit
korá bban nem lá tott – talá n egy kis csü ggedt beletö rő dé s.
Michelle ú gy meredt Amityre, mintha té nyleg feltű nt volna
neki valami a kislá ny kü lsejé ben. De amikor pillanatnyi
zavará t kö vető en Jeffyre né zett, cseppnyi felismeré s sem
tü krö ző dö tt a szemé ben. – Miben segı́thetek?
Jeffy egy pillanatra kinyitni sem tudta a szá já t. A hé té vnyi
vá gyakozá s, a sajgó vesztesé g é s a megbá ná s a torká ra
forrasztotta a szó t. Soha nem felejtette el, hogy szerette ezt
a nő t, de a szerelmé nek az intenzitá sa idő vel elhalvá nyult az
emlé keiben, most viszont ú jult erő vel tö rt rá .
Legszı́vesebben a karjá ba kapta volna Michelle-t, de ezt
nem tehette meg ezen az idő vonalon, ahol soha nem
szeretkeztek, soha nem há zasodtak ö ssze, soha nem
nemzettek együ tt gyereket.
Nagyon furcsá nak tű nt szá má ra a sajá t hangja, mikö zben
azt mondta: – Nem fogsz emlé kezni rá m. En Jeffy Coltrane
vagyok. Az apá mmal é s a csapatá val dolgoztam azon a
nyá ron, amikor leraktá k a té glá kat a feljá ró hoz, a torná choz
é s a há tsó teraszhoz. Akkoriban tizenhat é ves voltam, ennek
má r tizennyolc é ve.
Michelle mö gö tt besű rű sö dtek az á rnyé kok, é s egy
Amityvel nagyjá bó l egykorú , sá padt arcú , holló fekete hajú
iú bukkant elő kö zü lü k. – Anya? – Amikor Michelle mellé
á llt, ú gy tű nt, mintha egyá ltalá n nem hasonlı́tana rá . A
testtartá sa é s az arckifejezé se bü szke felső bbrendű sé gre
utalt; ö sszeszorı́tott ajkú megveté ssel né zett vé gig a
lá togató ikon.
A iú barna cipő t, olajzö ld nadrá got é s ugyanolyan szı́nű
inget viselt. Mellé nyzsebé rő l egy farkas hı́mzett arca bá mult
sá rga szemekkel, ké t ingujjá t vá ll-lapok borı́tottá k, mintha
egyenruhá t viselt volna.
– Anya, kik ezek?
– Ez a fé r i azt mondja, valami kő mű vesmunká t vé gzett itt
ré gen. Azt mé g nem á rulta el, hogy mié rt jö tt ide.
– En Amity vagyok. – A kislá ny hangja olyan heves
é rzelmektő l remegett, amelyek nem tű nhettek indokoltnak
a nő nek é s a iú nak ebben a helyzetben. – Amity vagyok –
ismé telte meg –, é s csak azt szeretné m tudni…
– Amity! – igyelmeztette Jeffy.
De a kislá ny szemtő l szembe kerü lt az anyjá val, legalá bbis
ú gy tű nt, é s a hé té vnyi vá gyakozá s bı́rta rá arra, hogy
vé gigmondja: – …hogy boldog vagy itt, minden rendben?
A iú oldalra billentette a fejé t. – Valami bajod van? Mi
bajod van?
– Rudy, szé pen beszé lj – szó lt rá az anyja.
Egy má sik ember jelent meg Michelle mö gö tt, az á rnyé kok
kö zö tt, egy Jeffyvel nagyjá bó l egykorú idegen.
Rudy ü gyet sem vetett az anyja megrovó szavaira.
Gyanakodva mé regette Amityt. – Te má r elé g nagy vagy
ahhoz, hogy csatlakozz a Farkasokhoz. Most má r lá nyokat is
bevesznek. Mié rt nem lé pté l be?
– Milyen Farkasokhoz?
– Az Igazsá g Farkasaihoz. Milyen Farkasok vannak mé g?
Csatlakoznod kellett volna.
A Michelle mö gö tt á lló fé r i azt ké rdezte: – Mi folyik itt?
– Dennis, ez az ember Mr. Coltrane – vá laszolta Michelle. –
Azt mondja, hogy ő é s az apja vé gezté k itt a
kő mű vesmunká kat, amikor apa felú jı́totta a há zat.
 – Igen, tudom, ki ez – vá laszolta Dennis. – Frank Coltrane
ia. Megismerem az arcá t.
Minden ú jabb szó val szorosabbra szö vő dö tt az a há ló ,
amelynek fogsá gá ban Jeffy elszó lhatta magá t. Felmerü lt
benne, hogy nem lenne szabad né má n á csorognia, el ké ne
magyará znia, hogy mit akar. – En csak… azt szerettem volna,
ha Amity megné zheti az apá m mű vé t. Nem akartunk
zavarni. Csak arra gondoltam… – Nem tudta, hogyan fejezze
be a mondatot.
– Valami nem stimmel velü k – jelentette ki Rudy.
– Te a fé ltestvé rem vagy, vagy valami ilyesmi – kö zö lte vele
Amity, mintha a jó vá hagyá sá é rt folyamodna ahhoz, hogy
errő l az anyjukat is meggyő zze.
Rudy gú nyosan elvigyorodott. – A testvé red? Engem
Starkmannak hı́vnak. Té ged nem.
Dennis Starkman azt mondta: – Menj be, Michelle. Rudy, te
is.
Amikor a nő é s a iú eltű ntek, Starkman kilé pett az
á rnyé kok kö zü l a kü szö bre, é s kiderü lt, hogy ő is puha
fekete melegı́tő t visel fekete bakanccsal, bá r kö tö tt sapka
né lkü l. Egy pisztoly ló gott az ö vé n.
Kerek arcá t mintha meleg mosolyokra é s kedves szavakra
teremtetté k volna. Bá r é ppen haragosan né zett, mé g ı́gy
sem tű nt olyan baljó snak, mint kellett volna.
– Ide igyelj, Coltrane. Az ö reged azt kapta, amit
megé rdemelt. Szerencsé je, hogy csak a Folsomba kü ldté k
ahelyett, hogy vé geztek volna vele. Ké pes vagy ezt felfogni?
Jeffy, akinek való di apja biztonsá gban volt egy má sik
Ameriká ban, de a lá nyá ra itt kellett vigyá znia, azt vá laszolta:
– Igen. Igaza van. O makacs ember. Mindig is az volt.
– Frank pontosan tudta, milyen á rat kell izetnie azé rt, ha
a rossz oldalra á ll. Egyesek ú gy gondoltá k, hogy te is benne
voltá l vele együ tt, de azé rt sokan megadtuk neked az
á rtatlansá g vé lelmé t.
 – Ezt é rté kelem.
Starkman szkeptikus arcot vá gott. – Té nyleg?
– En tudom… kié a jö vő . – Ez nem hangzott helyesen. –
Ré szese akarok lenni annak a jobb vilá gnak, amit é pı́tenek.
– Es most felmerü lt bennem a ké rdé s – folytatta Starkman
–, hogy mié rt jö tté l ide. Milyen cé lbó l? Meg akarod
fenyegetni a csalá domat?
– Nem, egyá ltalá n nem. Csak a kislá ny miatt tettem. O nem
é rti, mié rt… mié rt tette ezt az apá m, mié rt keveredett rossz
tá rsasá gba. Ezt é n sem é rtem ná la jobban, de meg akartam
mutatni neki, hogy mielő tt leté rt volna a jó ú tró l, milyen
szé p dolgokat csiná lt, milyen remek mesterember volt,
milyen…
Jeffy szé gyellni kezdte a sajá t alá zatos hangjá t, bá r ha nem
ı́gy beszé lt volna, talá n olyan bajt hozott volna a sajá t
fejü kre, amibő l nem tudnak kimá szni. A fecsegé se é ppen
olyan fá rasztó volt, mint amilyen szolgai, olyan unalmas,
hogy Starkman mondat kö zben fé lbeszakı́totta. Amity felé
fordult, é s azt mondta: – Szó val, ki maga, i jú hö lgy? Mi kö ze
van Frank Coltrane-hoz?
Jeffynek hirtelen eszé be jutott, hogy ebben a vilá gban
egyedü l é l a hasonmá sa, é s a jelek szerint nincs gyereke.
A kocká zat, amit azzal vá llaltak, hogy az alternatı́v vilá gban
maradtak, egyre nő tt. Ez a pillanat csapdá vá vá lt, amit
egyetlen rossz szó val beé lesı́thettek maguk alatt.
Jeffy lá nya ismé t gyorsnak é s megté vesztő en á rtatlannak
bizonyult. – Frank bá csi az utcá nkban lakott. O igazá bó l
nem a bá csiká m, de mindig is nagyon kedves volt hozzá m é s
a kutyá mhoz, Hó golyó hoz. Tudom, hogy nagy rosszasá got
csiná lt, ezé rt elvitté k, de nem é rtem, hogy lehetett olyan
rossz é s olyan kedves egyszerre. Lehet, a kedvessé g csupá n
á lca volt, é s ez elé ggé elszomorı́t.
Starkman tekintete sö té t maradt a gyanakvá stó l. – Hogy
é rtetted, hogy a iam a fé ltestvé red?
 – Há t, ő nem lehet a való di testvé rem, ahogy Frank bá csi
sem volt igazá bó l a nagybá tyá m. De ha beá llok a Farkasok
kö zé , tudja, az Igazsá g Farkasai kö zé , akkor bará tok
lenné nk, má rmint egy falká hoz tartozná nk.
Starkman pá r pillanatig csak a kislá nyt bá multa, majd
ismé t Jeffyre né zett. – Az apá d a iatalok besorozá sa ellen
agitá lt. Azt mondta, az á llam robotokká vá ltoztatja a
gyerekeket. Azt mondta, kicseszü nk az agyukkal.
Jeffy lehajtotta a fejé t, é s bó logatni kezdett. – Apá m a
mú ltban ragadt. O utá lja a vá ltozá st, a haladá st. Ké t perc
alatt az ő rü letbe tud kergetni bá rkit a szö vegé vel.
– Jó l ismered ennek a kislá nynak a szü leit?
– Nagyon jó l.
– Mi a vezeté kneve?
– Crowley – vá laszolta Jeffy habozá s né lkü l.
A Crowley csalá d é s Jennifer nevű lá nyuk az apja
utcá já ban lakott az eredeti Fö ldö n, bá r itt, a Fö ld 1.13-on
nem felté tlenü l.
Jeffy Suavidad Beaché ben majdnem negyvenezer ember
é lt. Mé g ha csak feleannyi lakosa is van ebben a
pá rhuzamos vilá gban, Dennis Starkman akkor sem
ismerheti az ö sszeset.
De lehet, hogy ebben a vilá gban Mr. Crowley-t kivé gezté k
vagy munkatá borba kü ldté k. Ha a lá nya má ris a Farkasok
tagja, é s Starkman is ismeri, akkor Jeff – Amityvel
ellenté tben – maguk alatt vá gta a fá t.
Most elő szö r hallottá k meg egy já rmű hangjá t az utcá n,
amió ta az ajtó hoz sé tá ltak a té glaö své nyen. Egy fekete,
elsö té tı́tett ablakú furgon kanyarodott be a sarkon é s
tartott felé jü k, olyan, mint amilyenben Erasmus Giffordot
elvitté k.
Starkman a furgonra pillantott, majd visszafordult
Jeffyhez. – Mondd meg Crowley-é knak, hogy nem kellett
volna hagyniuk, hogy Frank Coltrane ezt a kislá nyt is
megfertő zze a gyű lö leté vel.
– Ugy lesz. Megmondom nekik.
– Es azt is, hogy holnap vigyé k el a vá roshá zá ra, é s ı́rassá k
be az Igazsá g Farkasai kö zé .
– Ha azt mondja, megteszik. Ok hisznek az ü gyben. Jó
emberek.
Ha a furgon a há z elő tt á ll meg, cselekednie kell majd. Ki
kell vennie a zsebé bő l a kulcsot. Be kell kapcsolnia. Az
beletelik majd ké t-há rom má sodpercbe. Amikor Hó golyó
rá ugrott, a kijelző nagyjá bó l né gy má sodperc alatt telt meg
fé nnyel, é s tová bbi má sodpercek kellettek ahhoz, hogy a
Haza, Vissza, Kivá lasztá s gombok is megjelenjenek.
Osszesen tı́z-tizenegy má sodperc. Akkor majd ké zen fogja
Amityt, é s megnyomja a Haza gombot – ez talá n mé g há rom
má sodpercbe fog telni. Attó l a pillanattó l fogva, hogy
elhatá rozza magá t, nagyjá bó l tizenné gy má sodpercbe fog
telni, hogy eltű njenek.
Kivé ve, ha ü gyetlenkedni kezd.
Ha elejti az eszkö zt.
Tizenné gy má sodperc egy ö rö kké való sá g. Tegyü k fel, hogy
amikor Jeffy kiveszi az eszkö zt a zsebé bő l, Starkman azt
hiszi, hogy fegyveré rt nyú l, ké sé rt. Annak a seggfejnek nem
lesz szü ksé ge tizenné gy má sodpercre ahhoz, hogy elő vegye
a pisztolyá t, é s lő jö n. Egy ilyen agresszı́v fasisztá nak
semmiké ppen. Mé g ha rá is jö nne, hogy az eszkö z nem
fegyver, akkor is megé rezné , hogy veszé lyt jelent. Aká r ki is
ü theti Jeffy kezé bő l.
A furgon nem á llt meg mellettü k, hanem tová bb siklott az
aszfalton, mint egy motoros gondola.
Starkman azt mondta: – A toborzó a vá roshá zá n fogja
vá rni holnap reggel kilenckor. Tudni fogja a nevé t is: Amity
Crowley.
 – Kilenckor – ismé telte meg Jeffy. – A szü lei ott lesznek
vele.
– Biztos nagyon kirá ly lehet Farkasnak lenni – tette hozzá
Amity. – Rudy egyenruhá ja tö k menő !
– Sajná lom, ha zavartunk – bú csú zott el Jeffy. – Nem
akartunk kellemetlensé get okozni.
Megfogta a lá nya kezé t, é s elvezette a torná cró l, majd le a
lé pcső n, é s vé gig a té glaö své nyen.
Mivel a furgon keletre tartott, Jeffy é s Amity nyugat felé
fordultak.
Jeffy csak akkor mert visszasandı́tani, amikor má r
majdnem a sarokra é rtek.
Dennis Starkman lesé tá lt a torná cró l. Az elő kertjé ben á llt,
ő ket né zte, é s a mobiltelefonjá n beszé lt. Kivel? Azt
ellenő rizte, hogy a Crowley csalá dnak van-e Amity nevű
lá nya?
A kislá ny is é szrevette, mi tö rté nt, é s felgyorsı́totta a
lé pteit.
Jeffy szorosabban kezdte fogni a kezé t, é s azt mondta: –
Lassan. Feltű né s né lkü l. Nem akarjuk, hogy azt higgye, hogy
menekü lü nk.
Ez a taná cs csak annyi ideig tű nt é rtelmesnek, amı́g ki nem
mondta.
A tá volbó l hirtelen fé kcsikorgá st hallottak. A furgon
hangja megvá ltozott. Bá r egy pillanattal korá bban mé g
tá volodott tő lü k, immá r egyre hangosabbnak tű nt.

20.

Sem sziré na, sem hangosbeszé lő nem ké nyszerı́tette ő ket
megá llá sra, ú gyhogy a Bastoncherryrő l lekanyarodtak egy
má sik mellé kutcá ra. Abban a pillanatban, hogy eltű ntek
Starkman szeme elő l, futá snak eredtek. Amity mé g mindig
az apja kezé t szorongatta, Jeffy pedig azt kereste, hova
bú jhatná nak el. A furgon inká bb csak olyan ö t
má sodperccel já rt mö gö ttü k, mint tizenné ggyel, ú gyhogy
nem volt idejü k megá llni é s a mindennek a kulcsá t
haszná lni. Az utca mindké t oldalá n há zak sorakoztak. Senki
nem volt odakint. Utá na egy rendő rautó kanyarodott ki
elé jü k a kö vetkező sarkon, é s ú gy villogott a fé nyhı́dja, mint
egy zeneautomata, ami arra vá r, hogy beledobjon valaki egy
é rmé t.
Jeffy lerá ntotta Amityt a já rdá ró l, é s az egyik há z oldalsó
kertkapuja felé kezdtek szaladni az elő kertjé n á t. Vacakoltak
egy kicsit a retesszel, mire a kapu kinyı́lt. Mikö zben a há z
vé ge felé siettek, ü vö lteni kezdett vagy a fekete furgon, vagy
a rendő rautó megafonja, olyan hangerő vel, mintha ká bé
egy tizenké t mé ter magas ó riá s esne le egy mesebeli
vará zsbab szá rá n.
– HATOSAGI HAJTOVADASZAT! KOZELLENSEGEK
SZABADLABON! MINDENKI ZARJA BE AZ AJTOT!
KOZELLENSEGEK SZABADLABON!
A há tsó kertre rá fé rt volna egy fű nyı́rá s, a medencé ben
nem volt vı́z, a hinta egyik ü lé se pedig haszná lhatatlanul
ityegett fé l lá ncon. Teljesen ú gy tű nt, mintha nem is
lakná nak a há zban, amı́g ki nem nyı́lt a konyhaajtó , é s ki
nem rontott rajta egy fé r i a fedett teraszra.
Az illető csupa há j volt, mezı́tlá b szaladt ki, tonzú rá val é s
eszelő sen csillogó szemekkel, szü rke melegı́tő nadrá gban é s
mocskos, fehé r pó ló ban. Mintha egy krikettü tő t tartott
volna a kezé ben, de nem bará ti meccsre ké szü lve, hanem
vagy együ ttmű kö dő á llampolgá rké nt é s a rendő rá llam
ő szinte hı́veké nt, vagy olyan alakké nt, aki kapva kap a
lehető sé gen, hogy egy kislá ny é s az apja elagyabugyá lá sá val
jó pontot szerezzen a ható sá gokná l.
Jeffy az ü res medence má sik oldalá ra kerü lt a
tá madó jukhoz ké pest, bá r mindnyá jan a vé ge felé tartottak,
ahol elkerü lhetetlenü l talá lkozniuk kellett.
Odaszó lt Amitynek: – At a falon!
 Ezt ú gy é rtette, hogy má sszanak á t a szomszé dba. A
kerı́té s tö bb mint ké t mé ter magasnak tű nt. Amity talá n nem
is tudott volna á tjutni rajta, ha nem nö vik be egy tö bb
é vtizedes futó já zmin hat-nyolc centi vastag, elfá sodott
szá rai, amelyek rengeteg kapaszkodó t kı́ná ltak.
Mikö zben Amity a falhoz szaladt é s má szni kezdett a
nö vé nyen, a tonzú rá s pedig feltartott ü tő vel felé vetette
magá t, Jeffy lekapott egy agyagkaspó t a torná cró l. Az edé ny
á tmé rő je olyan hatvan centi lehetett, é s bá r a benne lé vő
piros virá gú futó muská tli má r szinte haldoklott, tele volt
fö lddel. Tú l nehé znek tű nt ahhoz, hogy futá s kö zben
felkapja az ember, Jeffy mé gis felkapta; tú l nehé znek ahhoz
is, hogy a feje fö lé emelje, mé gis felemelte; tú l esetlennek
ahhoz, hogy eldobja, mint egy kosá rlabdá t, mé gis eldobta. A
gondolat, hogy az ü tő lecsaphat Amity fejé re,
adrenalingyá rrá vá ltoztatta a testé t, é s ú gy megdobogtatta a
szı́vé t, mintha egy maraton utolsó kilomé teré né l tartana.
A kaspó ú gy csapó dott az ö njelö lt gyermekbá ntalmazó ba,
mielő tt mé g elé rhette volna az á ldozatá t, mintha katapultbó l
lő tté k volna ki. A fé r i megtá ntorodott. Té rdre rogyott a
torná con. Az ü tő kiesett a kezé bő l, majdnem begurult az
ü res medencé be, de vé gü l megá llt a betonon. A dé moni
krikettjá té kos szı́nesen ká romkodva feltá pá szkodott, é s a
fegyvere felé vetette magá t.
Jeffy é rt oda elő bb. Nem szorult belé annyi gyilkos ö sztö n,
hogy az ellenfele fejé re cé lozzon, ezé rt inká bb a jobb té rdé t
ü tö tte ki. Az obszcé n szavak fü lsé rtő , fá jdalmas sikolyba
fú ltak. A fé r i ö sszeesett, é s mindké t kezé vel a sé rü lt té rdé t
kezdte szorongatni. Vé gü l teljesen á rtalmatlanná vá lt,
amikor a medence peremé né l, ahol elesett, a há tá ra
gö rdü lt, elveszı́tette az egyensú lyá t, é s egy ú jabb
fé lfordulattal legurult a ferde falú mé lyedé sbe, ú gy ü vö ltve,
mintha azt hinné , hogy a pokolba zuhan lefelé .
 Jeffy eldobta az ü tő t, a kerı́té s felé fordult, é s mé g pont
lá thatta, ahogy Amity eltű nik a teteje mö gö tt. Mikö zben
kö vette, a rendő rsé gi hangszó ró falakat rezgető hangerő vel
hı́vta fegyverbe a lakossá got.
– ALLAMPOLGARI SEGITSEG SZUKSEGES!
KOZELLENSEGEK SZABADLABON! FELTARTOZTATNI OKET!
ALLAMPOLGARI SEGITSEG SZUKSEGES!
Alig egy perccel azutá n, hogy bezá rkó zá sra utası́tottá k
ő ket, arra szó lı́tottá k fel a kö rnyé k lakó it, hogy menjenek ki,
é s csatlakozzanak a hajtó vadá szathoz.
Mivel Jeffy jó val tö bbet nyomott, mint a kislá nya, mé g az
ő sö reg já zmin vastag szá rai is meghajlottak é s eltö rtek
alatta. Hangos recsegé s-ropogá s kö zepette, leté pett levelek
é s é des illatú , apró fehé r virá gok zuhatagá tó l kı́sé rve
má szott fel. Amikor felé rt a fal tetejé re, meglá tta Amityt a
má sik há tsó kertben, ami zö ldebbnek é s á poltabbnak tű nt
az elő ző né l, medence né lkü l, viszont madá rfü rdő vel é s
angolkerttel, amelyben ró zsaszı́n lá ngvirá g, ré ti fü zé ny,
erdei zsá lya é s ké k pipacsok virá goztak.
Egy ő sz hajú pá r rohant Amity felé , mintha az é psé ge
miatt aggó dná nak, ehelyett viszont megragadtá k, nehogy el
tudjon szö kni.

21.

A fé r i a hetvenes é veiben já rhatott, de nem tű nt

tö ré kenynek. Fiatalabb korá ban jó ké pű ickó lehetett,
kigyú rt amerikaifutball-já té kos. Mé g mindig tiszteletet
parancsoló maradt a megjelené se, mint egy hatalmas
munkagé pé , amiben má r egymillió kilomé ter benne van, de
ami mé gis ké pes gyö kerestü l kihú zni egy tö lgyfá t a
vontató lá nca segı́tsé gé vel. Hó fehé r hajá val é s
cseresznyepiros orrá val mé g hordó has né lkü l is elment
volna Té lapó nak, bá r ebben a pillanatban egy ő rü lt Mikulá s
benyomá sá t keltette dü lledt szemé vel, eltorzult arcá val é s
vicsorgó , harapá sra ké sz fogsorá val. Vagy hű haza i
lehetett, vagy csak egy nyugdı́jas, aki amiatt aggó dott, hogy
megvonjá k a já randó sá gá t, ha hagyja ezeket a
kö zellensé geket megszö kni. A karjá ná l fogva kapta el
Amityt, é s amikor a kislá ny megpró bá lt kiszabadulni a
szorı́tá sá bó l, a má sik kezé vel a torká t ragadta meg.
Mikö zben leugrott a falró l, Jeffy nem a tá madó knak
kiá ltott oda, hanem Amitynek, é s emlé keztette, milyen
ö nvé delmi fogá sokat tanı́tott neki a ké pzelt é s való di
mumusok ellen, amelyek a legfé lelmetesebb apai
ré má lmaiban jelentek meg. – Dió tö rő ! – kiabá lta. – Dió tö rő ,
dió tö rő !
De lehet, hogy a kislá nynak nem is volt szü ksé ge a tippre,
mert amint Jeffy kinyitotta a szá já t, a té rde má r be is
csapó dott a tá madó ja á gyé ká ba. Amikor az ö regember
ké tré t gö rnyedt, é s elengedte a torká t, Amity mé g egyszer
megkı́ná lta a té rdé vel, ezú ttal mé g nagyobb erő vel. A fé r i
arcá bó l kifutott a szı́n, é s egy pillanat alatt olyan szü rke lett,
mint a rajta lé vő kardigá n. Sé rü lt koronaé kszereit
szorongatva ö sszegö rnyedt, oldalra tá ntorodott, majd
há tra, mintha egy olyan tá ncot gyakorolna, amihez tú l
ü gyetlen, majd a feneké re zuhant az udvarban, mikö zben
ú gy né zett ki, mint akinek a fejé ben most elő szö r merü lt fel
komolyabban egy bosszú á lló Isten lé tezé sé nek lehető sé ge.
Az ö regasszony kardigá nja ró zsaszı́nű volt, ami kellemes
kontrasztot alkotott halvá nyké k blú zá val é s ró zsaszı́n ö vű ,
ké k nadrá gjá val, de meglehető sen vidá m ruhá zata ellené re
olyan szigorú arcot vá gott, mint egy boszorká ny, aki
egyetlen csettinté sé vel ké pes lenne megidé zni egy
majomhadsereget. Szemé ben gyű lö let izzott. Ahhoz talá n
tú l kö szvé nyes lehetett, hogy haté konyan tudja alkalmazni a
dió tö rő -vé dekezé st, de erre nem is volt szü ksé ge, mivel egy
mé teres nyelű kerti á só t tartott a kezé ben. Azzal az eltö ké lt
szá ndé kkal lendı́tette Jeffy felé , hogy megvá gja a penge
é lé vel, vagy teljesen kiü sse a lapjá val, utá na meg talá n a
torká ba mé lyessze a hegyé t, amikor az á ldozata má r kidő lt.
A korá bó l ı́té lve nem tű nt elké pzelhető nek, hogy soká ig
bı́rna egy ilyen rohamot, mondjuk, há rom-né gy lendı́té sné l
tová bb, mielő tt a teste emlé kezteti, mennyire megviselté k a
mö gö tte á lló é vtizedek. A nő mé gis fá radhatatlannak tű nt,
mikö zben Jeffy felé csapkodott, kité ré sekre é s há trá lá sra
ké nyszerı́tve a fé r it, mikö zben az á só a levegő ben suhogott
– huss, huss! – egy ké tkezes kard benyomá sá t keltve.
Odakint, az utcá n a mobil hangszó ró folytatta a lakossá g
fegyverbe szó lı́tá sá t, mikö zben a ké k-ró zsaszı́n há rpia
vicsorgó s ká romkodá sokkal kö zpontozta fá radalmas
tá madá sait. – Te kibaszott á ruló … perverz szararc…
há nyá szabá ló mocsok… – Olyan benyomá st keltett, mint egy
dé monok á ltal megszá llt nagyanyó .
Mikö zben nagyapó az oldalá n fekü dt magzatpó zban,
halkan sı́rdogá lva é s ú jjá szü leté sre vá gyva, Amity felkapott
egy vö drö t, amelyben tucatnyi frissen vá gott ró zsa á llt. A nő
felé lendı́tette, szerteszó rva a virá gokat é s azt a kevé s vizet,
ami tá plá lta ő ket.
A vö dö r olyan hanggal csapó dott az á só lengető fejé hez,
mint egy olcsó harang. Az ö regasszony megtá ntorodott, de
nem esett el. Eldobta a fegyveré t, é s a madá rfü rdő felé
imbolygott, majd ké t ké zzel a tá l peremé re tá maszkodott,
mintha elszé dü lt volna.
Amity az apjá ra vigyorgott, elé g ű zö tt tekintettel é s
ré mü lten, az apja pedig visszavigyorgott rá , mikö zben
felkapta az á só t. Atdobta a fal felett a szomszé d kertbe, ahol
a té rdé t fá jlaló fé r i ké tsé gkı́vü l mé g mindig az ü res
medence feneké n hevert azon gondolkozva, mié rt is
tartotta jó ö tletnek, hogy a haza megmenté sé re rohanjon.
Jeffyn kü lö nö s extá zis lett ú rrá : az afelett é rzett lelkesı́tő
dö bbenet, hogy ő é s Amity ilyen gyorsnak é s hozzá é rtő nek
bizonyultak, amikor hirtelen halá los veszé lybe kerü ltek.
Mint egy fantasyregé ny szereplő i. O olyan ickó volt, aki ré gi
rá dió kat á llı́tott helyre, é s a mú ltban szeretett volna é lni,
olyan ickó , akit elhagyott a felesé ge, Amity pedig csak egy
csitri, ennek ellené re mé g mindig é ltek é s szabadok voltak,
noha má r ré g lá ncra verve kellett volna sı́nylő dniü k. A
meré szsé gü k é s a lelkierejü k meggyő zté k ő t arró l, hogy
ké pesek lesznek kezelni a helyzetet, elhagyni ezt az
ellenszenves Ameriká t, é s hazarepü lni a multiverzumon á t a
sajá t jobb vilá gukba.
A há rpia há tat fordı́tott a madá rfü rdő nek, é s ú gy vetette
magá t Amity felé , mintha ki akarná kaparni a kislá ny
szemé t. Jeffy kö zbelé pett, megragadta a nő kardigá njá t,
megpö rdı́tette az ö regasszonyt, é s arccal elő re belenyomta
egy piros é s lila kankalinokkal teli á gyá sba. Soha nem
gondolta volna, hogy ké pes lenne ilyen durvá n bá nni egy
nő vel, aki rá adá sul mé g ö reg is, de azt sem gondolta volna,
hogy rendő rá llamok hajlott korú é s gyilkos szá ndé kú
vé delmező ivel kell valaha is megkü zdenie.
– Te vagy a legnagyobb kirá ly! – kiá ltott fel Amity.
Jeffy egy pillanatra té nyleg ú gy é rezte, mintha ő lenne a
legnagyobb király, apa é s a gyengé k vé delmező je. Bá r a
fé lelme cseppet sem enyhü lt, az ö nbizalma megnő tt. Talá n
tú lsá gosan is.
A kö vetkező kerı́té s nem olyan fal volt, mint amilyet ő é s
Amity alig pá r perccel korá bban má sztak meg, hanem
ková csoltvas kerı́té s, ami mellett kis meté ng, bodorró zsa,
sá rga nyaló kavirá g é s ausztrá l borsó cserje virá gzott. De
mé g mielő tt aká r eszü kbe juthatott volna megmá szni, ké t
rendő r jelent meg a szomszé d kertben. Egyikü k má r elő is
vette a pisztolyá t.
Az á gyé kon rú gott ö regember né gyké zlá b nyö gdé cselve
pró bá lt felá llni, a felesé ge kankalinszirmokat kö pkö dö tt.
A kert vé gé ben lé vő kapu egy siká torra nyı́lt, amelyben
pont akkor bukkant fel egy fekete furgon.
 Az utca felé sem menekü lhettek, ami a rezidencia elő tt
hú zó dott, mert mé g mindig ott ü vö ltö zö tt a hangosbeszé lő
a kö zellensé gekrő l.
A siká torban á lló furgonbó l feketé be ö ltö zö tt fé r iak
szá lltak ki, a szomszé d kertben lé vő rendő rö k pedig a
ková csoltvas kerı́té s felé rohantak, mikö zben az é g halkan
dö rö gni kezdett.
Jeffy megragadta Amity kezé t. Vé gigszaladtak az angolkert
ö své nyé n, majd á t a torná con á lló , fehé rre festett
ková csoltvas szé kek é s felakasztott fuksziá s kosarak kö zö tt,
egé szen a há z há tsó bejá ratá ig. Egyszerű en el kellett
tű nniü k szem elő l valami menedé kbe, ahol magukra
maradhatnak arra a tizenné gy má sodpercre, amı́g aktivá ljá k
a mindennek a kulcsá t.
Bementek. Jeffy becsapta az ajtó t, é s rá fordı́totta a reteszt.
– Hova? – ké rdezte Amity kifulladva.
– Az emeletre – adta ki az utası́tá st az apja. – Ok nem
tudjá k, hogy ké pesek vagyunk elteleportá lni innen, vagy mit
csiná l az a kulcs. At fogjá k kutatni a fö ldszintet, é s az pont
elé g idő t ad majd nekü nk.
– Remé lem, nem lesz harapó s kutya odabent –
aggodalmaskodott a kislá ny, mikö zben á tkeltek a konyhá n a
lengő ajtó felé , ami ké tsé gkı́vü l a folyosó ra vezetett.
– Nem lesz harapó s kutya – ı́gé rte meg neki az apja,
mikö zben kinyomta az ajtó t, é s té nyleg nem talá lkoztak
semmilyen kutyá val, viszont a csalá d leggonoszabb tagja
vá rta ő ket.

22.

Eleinte mé g az is elké pzelhető nek tű nt, hogy az 1.13

nagyjá bó l olyan vilá g, mint amilyenbő l é rkeztek, azt
leszá mı́tva, hogy itt akadozik a gazdasá g, viszont jelen van
egy bizarr szekta, amelynek a tagjai fekete ruhá t viselnek
idió ta kö tö tt sapká val. De szinte percrő l percre gyű ltek a
kü lö nbsé gek, amı́g má r meg sem tudtá k jó solni, milyen
furasá g vá rja majd ő ket a kö vetkező sarkon, illetve ebben
az esetben a fö ldszinti elő szobá ban. Ed Harkenbach azt ı́rta
a kö nyvé ben, hogy vé gtelen szá mú pá rhuzamos univerzum
lé tezik, amelyek egymá s mellett sorakoznak lá thatatlanul, é s
mindegyik rengeteg megjó solhatatlan szempontbó l
kü lö nbö zik a tö bbitő l. A vé gtelen kü lö nbsé gek azt jelentik,
hogyha az ember a mindennek a kulcsá t haszná lja, fel kell
ké szü lnie né há ny rendkı́vü l megdö bbentő , ő rjı́tő helyzetre.
Amity nem tartotta ezt szem elő tt. Az apja sem. Ami
é rthető nek is tű nt, tekintve, hogy mennyi szemé tsé ggel é s
elmebeteggel kellett megkü zdeniü k, amió ta az a fekete
ruhá s bohó c kijelentette a kö nyvtá rban, hogy Hó golyó nem
tekinthető jó vá hagyott há ziá llatnak.
Mikö zben az apuká já t kö vette a konyhá n á t, Amity benyú lt
a farmerdzsekije zsebé be, hogy megnyugtassa kisegeré t, aki
meglapulva vé szelte á t a korá bbi kalandokat. Hó golyó
há lá san simult a tenyeré be.
Sá tá n nagyi é s nagyapó nem hagytá k é gve a lá mpá kat,
amikor kimentek, hogy a kertben dolgozzanak. A nappali
fé ny nem tudta kiű zni az ö sszes á rnyé kot a konyhá bó l. Most
vá ratlanul eső kezdte verni az ablakokat, é s a helyisé g mé g
nagyobb sö té tsé gbe borult.
A lengő ajtó megnyikordult, é s a konyhá ná l is sö té tebb
folyosó ra vezetett. Amikor rá jö ttek, hogy nincsenek
egyedü l, a szö kevé nyek megtorpantak.
A iú ott á llt, ahol az elő szoba talá lkozott a folyosó val. A
jobb oldalá n egy boltı́v volt, a baljá n lé pcső . A bejá rati ajtó
melletti ablakokon á t beszű rő dő szü rké s fé ny há tulró l
vilá gı́totta meg. Csak a sziluettje lá tszott, ré szletek né lkü l. A
vá lla gö rnyedtnek tű nt, a testtartá sa furcsá nak, valahogy
fenyegető nek a mé reté hez ké pest.
Amity apja tapogató zni kezdett a baljá n lé vő falon, rá talá lt
egy kapcsoló ra, é s felkattintotta. A homá lyos bú rá jú
mennyezeti lá mpá k é ppen csak annyi fé nyt adtak ki, hogy
Amity megpillanthasson valamit, amibe a csontja velejé ig
beleborzongott, é s pá r pillanatra levegő t sem kapott.
A folyosó vé gé n á lló mezı́tlá bas illető pont olyan
egyenruhá t viselt, mint Rudy Starkman, mellé nyzsebé n a
vilá gı́tó an sá rga szemű farkassal. De bá rmi is volt abban az
egyenruhá ban, az biztos, hogy nem olyan hé tkö znapi iú
lehetett, mint a beké pzelt, udvariatlan Rudy. Inká bb
csimpá nzra hasonlı́tott, ső t nagyon emlé keztetett egy
emberszabá sú ra, bá r nem szá z szá zalé kban. A homloka
nem volt olyan ferde, mint egy majomé , a szeme sem ü lt
olyan mé lyen kiá lló arccsontja alatt, é s az orra sem tű nt
olyan laposnak, vagy az á lla olyan kiugró nak. Mindenesetre
a teremtmé ny elé g majomszerű benyomá st keltett hosszú
karjá val, rö vid lá bá val, sű rű testsző rzeté vel é s ujjnyi hosszú
lá bujjaival, de hosszú ká s keze nem volt olyan gö csö rtö s,
mint egy csimpá nzé . Rendkı́vü l felkavaró arcvoná sai
egyszerre tű ntek ijesztő nek é s szá nalomra mé ltó nak; egy
csimpá nznak beö ltö zö tt gyerekre emlé kez-tettek. Egyetlen
á llatkertben é lő majom sem fordı́tott ilyen emberi arcot a
lá togató k felé . Amitynek H. G. Wells kö nyve, a Dr. Moreau
szigete jutott eszé be, amelyben emberi tulajdonsá gokkal
rendelkező á llatok é ltek a dzsungelben, é s ebbe
beleborzongott. Osszekoccantak a fogai, de té nyleg, mé g ha
csak egy pillanatra is.
A jelené s olyan egy mé ter hú sz centi magas lehetett, é s
negyvenö t-ö tven kiló t nyomhatott. Amennyiben té nyleg egy
ritka csimpá nzfajhoz tartozott, nagyon furcsa ö ltö zé ket
kapott. Vannak, akik puló vert é s vicces sapká kat adnak
kutyá kra, vagy eszelő s jelmezbe bú jtatjá k ő ket
Halloweenkor. Amityben felmerü lt, hogy itt is valami
hasonló vicceskedé srő l lehet szó , bá r ez má smilyennek
tű nt, kegyetlen gú nyoló dá snak, mintha valaki csú fot akarna
ű zni az Igazsá g Farkasaibó l, vagy ebbő l a majom–ember
keveré kbő l. A szö rnyeteg mintha pont olyan ö nelé gü lten
pó zolt volna, mint Rudy Starkman, mintha azt hitte volna,
hogy idió ta egyenruhá ja tiszteletet é s engedelmessé get
é breszt.
– Talá n itt is jó lesz – mondta Amity apja, mikö zben kivette
a zsebé bő l a mindennek a kulcsá t.
De mé g mielő tt bekapcsolhatta volna az eszkö zt, a
csimpá nz iú há rom gyors lé pé ssel mellettü k termett, é s
megszó lalt. – Ti kik? Ti kik? Hol papi-mami?
Amity tarkó já n bá rmilyen emberi szó tó l é gnek á llt volna a
sző r, amit ez a teremtmé ny kiejt, de a lé ny furcsá n hullá mzó
hangjá tó l mé g szö rnyű bbé vá lt az, amit mondott. Mintha ké t
lé lek szorult volna egy testbe, egy agresszı́v é s egy ijedt, egy
lelkes é s egy gyanakvó . A mé ly gyomorhang szinte
ké tsé gbeesetten elvé konyodott a „kik" szó ná l.
– Allj be mö gé m – mondta Jeffy, é s Amity habozá s né lkü l
engedelmeskedett neki.

23.

Né há ny pillanat erejé ig villá mfé ny ciká zott be az

elő szobaablakon, majd hatalmas mennydö rgé s rá zta meg a
há z falá t, eső dobolt hangosan a tető n. A lá mpá k ú gy
villogtak, mintha mindjá rt elmenne az á ram.
A ré má lmokat idé ző hang egyre intenzı́vebbé é s é lesebbé
vá lt a gyanakvá stó l. – Ti kik? Mié rt itt? Papi-mami akar, hogy
itt vagytok?
Jeffy groteszknek talá lta az egyenruhá s teremtmé nyt, a
teremté s megcsú folá sá nak, ugyanakkor ré misztő nek is, a
gé nmanipulá ció szö rnyű eredmé nyé nek, ami egyé rtelmű en
leleplezi, milyen kegyetlenné vá lt ennek az idő vonalnak a
termé szettudomá nya é s kultú rá ja. Az emlé keiben ismé t
felcsendü ltek annak a fontoskodó mihaszná nak a szavai a
kö nyvtá rban: Vegyen a lányának egy jóváhagyott állatot,
valami olyasmit, ami méltó az állam géniuszához. Es most itt
á llt elő ttü k egy olyan á llam ijesztő termé ke, ami minden
ellen fellá zadt – a gazdasá g logiká ja ellen, a ható sá gok
hatalmá nak é szszerű korlá tai ellen, a szabadsá g é s emberi
mé ltó sá g ellen, a termé szet, a szé psé g, a remé ny é s az
é rtelemmel bı́ró é let ellen. Mit jelenthet ez a szá nalmas é s
talá n irgalmatlan teremtmé ny azok szá má ra, akik
birtokoltá k? Ré szben há ziá llatot, ré szben ő rző -vé dő
majmot, egyfajta ö rö kbe fogadott gyermeket, egyben
rabszolgá t is? Milyen bizarr ké szteté sekkel rendelkezhet
vajon, é s milyen fé lelmek akadá lyozzá k meg abban, hogy
kié lje ezeket a ké szteté seket? Milyen mé ly é s sö té t lehet torz
elmé je?
A valami mé g kö zelebb meré szkedett hozzá juk, é s izzó
szemé vel kö zvetlen kö zelrő l meredt fel Jeffyre, mikö zben az
ajka felhú zó dott vé ső szerű fogairó l. – Ti kik? Mondd most!
Mondd most, hogy kik!
Jeffy – aki lopva kö rü lné zett az elő szobá ban, há tha
fegyverre bukkan, de semmi haszná lható t nem talá lt – azt
felelte: – Bará tok. Papi-mami bará tai vagyunk. Te ki vagy?
A teremtmé ny a homloká t rá ncolva é s az alsó ajká t
rá gcsá lva elgondolkozott a hallottakon, de nem vá laszolt.
Tekintete olyan kemé ny, ragyogó é s sö té t volt, mint az
obszidiá n.
Jeffynek ó hatatlanul is azok a hı́rek jutottak eszé be,
amelyeket há zi kedvencké nt tartott csimpá nzok agresszı́v
tá madá sairó l olvasott az elmú lt é vtizedekben. Ezek az
á llatok ijesztő en gyorsak tudtak lenni. Sokkal erő sebbek a
mé retü khö z ké pest, mint egy ember. Vá ratlan
dü hrohamokat produká ltak, amelyek felké szü letlenü l é rté k
a gazdá ikat a korá bbi bé ké s magatartá suk miatt. Egy fé r it
megvakı́tott egy csimpá nz, é s a heré it is leté pte. Egy nő
ö tvenkiló s csimpá nza alig ké t elké pzelhetetlenü l szö rnyű
perc alatt leharapta a gazdá ja bará tnő jé nek az ö sszes ujjá t,
kinyomta a szemé t é s leté pte az arcá t.
 – Enyé m né v Jó Fiú . En szeret papi-mami. – A lé ny oldalra
billentett fejjel pillantott a Jeffy há ta mö gé bú jt Amityre. – Jó
Fiú szerint ti nem való k ide. – A teremtmé ny olyan dü hö sen
sziszegte el a vé lemé nyé t, hogy Jeffy tá madá sra ké szü lve
megacé lozta magá t.
A há z vé gé ben betö rt egy ablak.
Jó Fiú igyelme azonnal a konyhá ra terelő dö tt Jeffyrő l é s
Amityrő l. Orrlyukai remegni kezdtek, fé lelmetes fogai
kivillantak. Egy csatakiá ltá s kı́sé reté ben a mö gö ttü k lé vő
lengő ajtó ra vetette magá t, é s eltű nt szem elő l.
Jeffy megragadta a lá nya kezé t, majd kirohant vele az
elő szobá ba.
A bejá rati ajtó egyik panelje ö sszetö rt, á tlá tszó
ü vegszilá nkok repü ltek szé t a levegő ben, ü vegmorzsalé k
zá porozott kö rü lö ttü k. Mikö zben a csillogó tö rmelé k
szé tterü lt a padló n, az eső dobolá sa mé g hangosabbá vá lt.
Egy fé r i nyú lt be a há zba, hogy kitapogassa a reteszt.
Mé g mielő tt a rendő rsé g bejuthatott volna, Jeffy é s Amity
felszá guldottak az emeletre, ké tsé gbeesetten vá gyakozva
tizenné gy má sodpercnyi nyugalomra.
A há z vé gé bő l é les, á llatias ü vö lté s hangzott fel. Jó Fiú
dü hrohamot kapott. De senki nem kiá ltott fel vá laszul, é s
lö vé sek sem dö rdü ltek, mert a teremtmé ny dü he nem a
ható sá gokra ö sszpontosult, hanem a ké t birtokhá borı́tó ra,
akit izgalmá ban é s pillanatnyi zavará ban beljebb engedett
papi-mami há zá ba.
Amikor a lé pcső forduló hoz é rtek, é s elindultak a
kö vetkező lé pcső soron, Jeffy hallotta, hogy a lé ny beveti
magá t a konyha é s a folyosó kö zö tti lengő ajtó n, é szlelte a
csattogá st a fapadló n. Mire a legfelső lé pcső fokhoz é rtek,
má r a puszta hangokbó l meg tudta á llapı́tani, hogy a menet
kö zben vinnyogó Jó Fiú mindjá rt utolé ri ő ket, há trané zni
nem is mert.
 Kö zvetlenü l a lé pcső tetejé né l egy ajtó vezetett balra, egy
má sik pedig jobbra. Jeffy belö kte Amityt a jobb oldalin,
majd kö vette. Egy há ló szoba. Zá r né lkü l, szimpla retesszel,
ami az ajtó gomb elfordı́tá sá ra kinyı́lt. Jeffy a csukott ajtó nak
vetette a há tá t, ami nem kö nnyen betö rhető farostlemezbő l
ké szü lt, hanem tö mö rfá bó l, vagyis alkalmasnak tű nt arra,
hogy egy darabig ellená lljon a tá madá soknak.
Egy pillanattal ké ső bb Jó Fiú é rtelmetlenü l halandzsá zva
nekicsapó dott a tú lsó oldalá nak, zö rgetni kezdte a kilincset
é s dö rö mbö lt, majd olyan visı́tá sba kezdett, mint egy
lé lektelen lé ny, ami má sok lelké vel tá plá lkozik. Utá na
hirtelen csend lett. A teremtmé ny nem ment el, csak
elhá trá lt, majd vá ratlanul ismé t nekivetette magá t az
ajtó nak, ami ú gy megreccsent, mintha szá zö tven kiló
csapó dott volna bele a legfeljebb ö tven helyett. Jó Fiú
felü vö ltö tt, nem fá jdalmá ban, csak dü hé ben, amié rt a
kı́sé rlete kudarcot vallott, majd ismé t nekifutott.
Az ajtó behorpadt, é s Jeffy mé g erő sebb ü té st é rzett, mint
korá bban. A kilincs mellett ujjnyi ré s tá madt. Jó Fiú
ü vö lté sei egyre hangosabbá é s vadabbá vá ltak, de Jeffy
minden erejé vel tartotta az ajtó t, é s sikerü lt visszazá rnia a
ré st. Es ekkor té rt vissza Amity egy egyenes tá mlá jú szé kkel,
amit a fé sü lkö dő asztal elő l vett el. Tudta, mi a feladat, é s
elvé gezni is volt bá torsá ga. O soha semmi elő l nem há trá lt
meg gyá vá n. Megbillentette a szé ket, é s az ajtó gomb alá
é kelte a tá mlá já t.
Amikor Jeffy odé bb lé pett a megerő sı́tett akadá lytó l,
fé r iak kezdtek kiabá lni odakint, é s lé ptek dö ndü ltek a
lé pcső n. A rendő rö k é s fekete ruhá s felvigyá zó ik sebesen
kö zeledtek. Ok a szé k ellené re is ké pesek lettek volna
betö rni az ajtó t, mert erre ké pezté k ki ő ket, vagy lö vé sekkel
hatoltak volna be a helyisé gbe. Az sem é rdekelte volna ő ket,
ha Jeffy vagy Amity megsebesü l. Ez nem egy olyan Amerika
volt, ahol a rendő rsé gnek tartania kellett volna magá t
bá rmifé le fegyverhaszná lati elő ı́rá shoz, vagy felelnie kellett
volna a belső ellenő rzé snek, ahol a rendő rö k legnagyobb
ré sze té nyleg szolgá lni é s vé deni akart volna; ez egy olyan
Amerika volt, ahol a fasisztá k nem tettetté k magukat
antifasisztá nak, nem rejtetté k az arcukat fekete maszk
mö gé , hanem nyı́ltan, szemé rmetlenü l vé gezté k a dolgukat;
ez egy olyan Amerika volt, ahol a brutá lis megfé lemlı́té s, a
zaklatá s é s az erő szak uralkodott.
Jeffy remegve, é ppen hogy csak a pá nik innenső oldalá n,
mentá lisan ö nmagá t á tkozva, amié rt engedett Amity
vá gyá nak, hogy talá lkozhasson az anyjá val – aki való já ban
nem is volt az anyja, csak egy idegen, egy má sik Fö ldrő l,
má sik bolygó ró l szá rmazó Michelle – rossz zsebé be nyú lt a
mindennek a kulcsá é rt.
Izgatott hangok a folyosó n. Az ajtó gombja megzö rrent.
Jeffy rá talá lt a jó zsebé re, a fé lelmetes eszkö zre.
Amity ott maradt mellette, bal kezé t az apja karjá n tartotta.
Valaki rú gott egy nagyot, é s a szé k megzö rrent a kilincs
alatt, de az ajtó kitartott.
Jeffy megnyomta a ké szü lé k kö r alakú bekapcsoló gombjá t.
A kijelző fekete maradt. Olyan né gy má sodperc. Ennyibe
telt korá bban, hogy aktivá ló djon. Csak né gy má sodpercbe.
Jó Fiú felü vö ltö tt.
Amity felkiá ltott: – Apa!
A teremtmé ny ott ugrá lt a torná c tetejé n, az eső á ztatta
ablak mö gö tt.
Jeffy tü relmetlensé gé ben ismé t megnyomta a kö r alakú
gombot, mielő tt é szrevette volna, hogy a kijelző
felragyogott. Ettő l ismé t elsö té tü lt a ké szü lé k. Vé letlenü l
deaktivá lta.
– A fené be!
Mikö zben valaki mé g erő sebben belerú gott az ajtó ba, é s a
szé k valamelyik ré sze megreccsent, Jeffy ismé t megnyomta
a korongot.
 Ujabb né gy má sodpercig vá rakoztak.
Az ablak ü vege berobbant a szobá ba, é s a Jó Fiú
bemá szott a pá rká nyon á t ű zö tt szemmel, vicsorogva, bő rig
á zva, az ablakkeretben csillogó szilá nkokra ü gyet sem vetve.
– Apu!
Az Igazsá g Farkasainak hatalmas kabalaá llata egy
piszkavassal tö rte be az ablakot, amit talá n egy má sik
há ló szobá bó l szerzett. Az undorı́tó lé ny ekkor Jeffy felé
vetette magá t, ké t ké zre fogva a hegyes vasat, mint egy
lá ndzsá t, amit a gyomrá ba akart dö fni, hogy ketté tö rje a
gerincé t.
A kijelző szü rke fé nye ismé t felderengett, de a gombok
mé g nem jelentek meg.
Jeffy kité rt a piszkavas elő l, ú gyhogy az az á gy alsó
tá mlá já ba csapó dott, lehası́tva ró la egy szé p darab tö lgyfa
borı́tá st, de a pokolfajzat azé rt az ellenfelé t is eltalá lta. Jeffy
megtá ntorodott, é s elesett. A mindennek a kulcsa kicsú szott
a kezé bő l, é s vé giggurult a sző nyegen, mikö zben ő é s Amity
egyszerre kiá ltottak fel: – A fené be!

24.

Jó Fiú ő rü lt dé monnak tű nt, egy orknak egyenesen Mordor
gyomrá bó l. Nem csak a kü lseje vá ltott ki há nyingert az
emberbő l, mentá lisan is rossz keveré k benyomá sá t keltette.
Nem volt olyan okos, mint egy ember, de olyan intuitı́v sem,
mint egy majom. Abban a pillanatban, amikor Amity
apuká ja elesett, é s a vará zslatos kulcs az é jjeliszekré nyhez
bukfencezett, a szö rnyeteg megtá madhatta volna ő ket,
amilyen erő s volt, megharaphatta volna ő ket, kinyomhatta
volna a szemü ket é s leté phette volna a fü lü ket gyilkos
dü hé ben, ehelyett a piszkavas kö tö tte le a igyelmé t, amit
egyenesen á tdö fö tt az á gy alsó vé gé n, é s most nagy erő vel
pró bá lt kihú zni. Szinte ú gy tű nt, mintha az eső á ztatta,
sző rö s mutá ns ismerné Artú r kirá ly legendá já t, é s
ö sszekeverné a piszkavasat az Excaliburral, amelynek a
kiszabadı́tá sá é rt kirá lyi tró n volt a jutalom. Jó Fiú fel-le
rá ngatta a piszkavasat, elő re-há tra, ú gy kö pkö dve,
sziszegve, visı́tozva, mint egy vadá llat, ugyanakkor ú gy
á tkozó dva is, mint egy kis iú , aki rossz tá rsasá gba
keveredett, é s olyan szavakat tanult tő lü k, amik
megdö bbentené k papit-mamit.
Micsoda zaj, micsoda kakofó nia! Az eső hangos dobolá sa,
a villá mok csattogá sa, a makacs ajtó t rugdosó bakancs
dobbaná sai, a „Rendő rsé g!" kiá ltá sok, a laborató riumi
keveré klé ny vicsorgá sa é s visı́tá sa…
Amity a rettegé s szorı́tá sá ban, ami inká bb motivá ló an
hatott rá , mint bé nı́tó an, olyan erő sen zakatoló szı́vvel, hogy
attó l a lá tó mezeje is lü ktetni kezdett, a kulcsra vetette
magá t, felkapta a sző nyegrő l, é s az apja felé fordult. Jeffy
pont feltá pá szkodott, amikor az ajtó gombot tartó szé k
megrepedt é s szé tesett.
Felpattant az ajtó , belö kte a szé k maradvá nyait, é s a szoba
kü szö bé n á lló nagydarab, egyenruhá s fé r i, aki a rugdosá st
vé gezte, egy pillanatra megdermedt, mintha
megdö bbentené a sajá t sikere. Egy kisebb ickó , egy fekete
melegı́tő be ö ltö zö tt gazember tolakodott be mellette. Olyan
arca volt, mint egy gö ré nynek, olyan szeme, mint egy
kı́gyó nak, é s pisztolyt tartott a kezé ben.
A há rom gomb felragyogott a kijelző n, az egé sz
multiverzum rá juk vá rt, a vé gtelen veszé lyekkel teli vé gtelen
vilá gok.
– Ké k – mondta Amity apja, a Haza gombra cé lozva. A
fekete ruhá s szemé tlá da, bá r nem tudhatta, mire ké pes a
kulcs, Amityre kiabá lt, hogy „Eldobni!", é s rá fogta a
pisztolyá t.
Jeffy Amity vá llá ra tette a kezé t, mikö zben a kislá ny ujja a
ké k felirat felé kö zeledett. A szé k vá ratlan ö sszetö ré se é s az
ajtó betö ré se megtö rte majom iú megszá llottsá gá t a
beszorult piszkavassal kapcsolatban. A lé ny visı́tva Amity é s
az apja felé vetette magá t. Belekapaszkodott Jeffy karjá ba,
hogy lerá ntsa, Amity pedig ebben a pillanatban megnyomta
a gombot.
Korá bban ú gy gondoltá k, talá n bő rkontaktus szü ksé ges –
vagy, az egé r eseté ben, sző rkontaktus – ahhoz, hogy egy
utas csatlakozhasson a kulcs birtokosá hoz. De Jeffy keze
csak Amity kabá tjá n nyugodott, Jó Fiú marka Jeffy ingujjá t
szorongatta, Hó golyó pedig a kislá ny zsebé ben lapult,
amikor a há ló szoba eltű nt, é s szinte lebegni kezdtek a fehé r
ű rben, a havas semmiben, ahol a csillogó pelyhek
áthullottak rajtuk, mint egy lá tható sugá rzá s ré szecské i.
Ez a jelensé g halá lra ré mı́tette a szö rnyeteget, é s bá r fé l
kezé vel mé g mindig Jeffybe kapaszkodott, a má sikat a
szemé re szorı́totta, az ajká t lekunkorı́totta az alsó
fogsorá ró l, é s ké tsé gbeesetten felsı́rt fé lelmé ben.
Ahogy korá bban is, a fé nyfü ggö ny egy hussanással eltű nt.
Ismé t a há ló szobá ban talá ltá k magukat. Nem pont
ugyanabban. Sem rendő rö ket nem lá ttak, sem feketé be
ö ltö zö tt gaz ickó kat, sem szé kmaradvá nyokat, sem betö rt
ablakokat. Itt nem sö té tı́tette be az eget a vihar. A
bú tordarabok nagyjá bó l ugyanott á lltak, mint korá bban,
csak ezek harmonikusabbnak tű ntek, é s jobb minő sé gű
anyagbó l ké szü ltek, mint az eggyel korá bbi helyisé gben
lé vő k. Bá rki is lakott a há zban az eredeti Fö ldö n, annak
sokkal jobb ı́zlé se volt, mint papinak-maminak, akik vá sá ri
huzatokkal, skó tkocká kkal é s damaszttal dekorá ltá k a há zuk
belsejé t, hogy az passzoljon az angolkertjü k rikı́tó szı́neihez.
A vá ratlan csendben Jó Fiú leeresztette a kezé t az arcá ró l,
é s kinyitotta a szemé t. Bá rmilyen korlá tozott is volt az
intelligenciá ja é s ı́gy a ké pzelő ereje is, a szö rnyeteg azonnal
tudta, hogy valami nagy dolog tö rté nt, hogy ez ugyanaz a
szoba, de mé gsem ugyanaz, hogy ez egy má sik való sá g.
Dö bbenten az ajtó felé né zett, ahol semmilyen szé k nem
hevert ö sszetö rve, semmilyen zsaru vagy fekete ruhá s ickó
nem tornyosult fenyegető en. Az ablakra né zett, ami nem
volt betö rve, ami mö gö tt nem zuhogott az eső é s nem
csattogtak a villá mok, é s dö bbent arckifejezé se szomorú vá
vá ltozott.
Amity né ző pontjá bó l Jó Fiú nagyon nem é rdemelte meg a
nevé t. O ú gy tapasztalta, hogy a szö rnyeteg a velejé ig
gonosz. Lehet, hogy az idió ta tudó sok hibá já bó l, akik istent
já tszottak, é s emberi gé neket kotyvasztottak ö ssze
csimpá nzgé nekkel a laborató riumukban, de az is lehet,
hogy a szerencsé tlen talá n csak a rossz nevelé s miatt vá lt
ilyenné . Vé gté re is, papi-mami, az idő s pá r, akik
megtá madtá k Amityt é s az apjá t az angolkertjü kben, elé g
rosszindulatú nak tű ntek; Jó Fiú gazdá iké nt, gondviselő iké nt
vagy ö rö kbefogadó szü leiké nt, vagy ki tudja, mik lehettek,
nem olyan emberek benyomá sá t keltetté k, akik kü lö nö s
gondot fordı́taná nak arra, hogy az i jú mutá ns jó nevelé st
kapjon. Amit az is bizonyı́tott, hogy amikor Jó Fiú rá é bredt,
mekkora vá ltozá s is á llt be kö rü lö tte, ahelyett, hogy
udvariasan kifejezte volna a csodá lkozá sá t, é s magyará zatot
ké rt volna a helyzetre, eszelő s tombolá sba kezdett.

25.

Jeffy Coltrane soha nem tartotta magá t gondolatolvasó nak

vagy kü lö nö sebben intuitı́v embernek. De mikö zben a
majom iú ott á llt dö bbenten, é s lassan forgatta busa fejé t
jobbra-balra, azonnal megé rezte, mé ghozzá teljes
bizonyossá ggal, hogy a teremtmé nyt nem fogja
alá zatosabbá vagy bé ké sebbé vá ltoztatni az é lmé ny. A
vá ratlan vá ltozá s á ltal kivá ltott reakció kitö rni ké szü lt a
furcsa lé nybő l, mé ghozzá inká bb ú gy, mint amikor egy
nukleá ris bomba elé ri a kritikus tö meget, vagy egy pirı́tó s
kirobban a kenyé rpirı́tó bó l.
 Mikö zben Jó Fiú ban egyre nő tt a feszü ltsé g, Jeffy a
legkö zelebbi é jjeliszekré nyhez lé pett, é s felté pte a ió kjá t.
Egy egyszerű papı́r zsebkendő s doboz. Egy puha fedelű
John Grisham-regé ny. Egy á tlá tszó doboz, benne é jszakai
fogszabá lyzó val. Egy tubus sı́kosı́tó a romantikus
pillanatokra.
Jó Fiú bó l vé kony hangon kitö rt a mé ly elkeseredé s.
A Fö ld 1.13-on, ahonnan pá r pillanattal korá bban szö ktek
meg, való szı́nű leg az ö sszes fegyver a fasiszta kormá ny
birtoká ban lehetett. Itt, az eredeti Fö ldö n az FBI szerint tı́z
amerikaibó l né gy legalá bb egy lő fegyvert tart az
otthoná ban ö nvé delmi cé lokra, egy nagyobb fegyverpá rti
szervezet szerint pedig tı́zbő l ö t. Mivel soha senki nem
szokott ő szinté n vá laszolni az ilyen kö zvé lemé ny-kutatá si
ké rdő ı́vekre, Jeffy inká bb tı́zbő l hé tre tippelt, é s arra, hogy a
maradé k há rom a baseballü tő jé ben, a sokkoló já ban, a
paprikaspré jé ben é s hű kutyá já ban bı́zik, esetleg az é les
nyelvé ben, amennyiben betö ré sre kerü l a sor.
Mikö zben á tmá szott az á gyon, fogalma sem volt, hogy kié
lehet ez a há z, de abban bı́zott, hogy abba a negyven, ö tven
vagy hetven szá zalé kba tartozik az illető , aki birtokol
lő fegyvert. Sokan az é jjeliszekré nyü k ió kjá ban szoktá k
tartani a pisztolyukat. A biztonsá gos megoldá s az lenne, ha
zá rt szé ben tá rolná k, amit csak egy né gyjegyű szá mkó ddal
lehet kinyitni. Ha ennek a há znak a lakó i komolyan veszik a
biztonsá gi ó vinté zkedé seket, akkor Jeffy megszı́vta.
Jó Fiú feje nem robbant fel a szó szoros é rtelmé ben vé ve,
de vá ratlan ü vö lté se ú gy hangzott, mintha a koponyatető je
lerepü lt volna, mint egy fö ldi atmoszfé rá ba visszaté rő
ű rhajó hibá s hő pajzsa. A szö rnyeteg dü hbe pró bá lta fojtani
a rettegé sé t. Elő szö r a fé sü lkö dő asztalka felé csapott,
amirő l lesodort egy kis ezü sttá lcá t é s há rom parfü mö s
iolá t, amit egy nyeles tü kö r, egy porcelá nvá za, egy dı́szes
zsebkendő s doboz é s egy hajkefeké szlet kö vetett. Utá na
felkapott egy egyenes tá mlá jú szé ket a fé sü lkö dő asztalka
elő l, pont olyat, mint amilyennel Amity kitá masztotta az ajtó t
a má sik há ló szobá ban. Jó Fiú az ablakhoz ü getett, é s
meglendı́tette a szé ket, hogy kitö rje vele az ablakot, amit
abban a pá rhuzamos univerzumban kı́vü lrő l tö rt be a
piszkavassal. Mikö zben Amity a szomszé dos fü rdő szoba
felé vetette magá t, egyé rtelmű en azzal a szá ndé kkal, hogy
ott keressen menedé ket, a ké t tá blá s ablak alsó felé nek
szilá nkjai kizá poroztak a torná c tetejé re.
Mindez csak annyi idő t vett igé nybe, amı́g Jeffy á tkü zdö tte
magá t az á gy tú lsó oldalá ra, felrá ntotta a má sik
é jjeliszekré ny ió kjá t, é s kikapott belő le egy pisztolyt. Utá na
megkereste rajta a biztosı́té kot, kiakasztotta, é s ké t ké zre
fogta a fegyvert.
A csuromvizes teremtmé ny idő kö zben eldobta a szé ket, é s
kiszö kö tt az ablakon á t a tető re. Ott szö kdé cselni kezdett,
hosszú , loncsos karjá t a magasba emelte, é s az ö klé t rá zta
az é g felé . Talá n arra kö vetelt tő le magyará zatot, hogy mi
lett a viharral, é s ő mié rt vizes, ha minden szá raz kö rü lö tte.
Jeffy sem azt nem tudhatta, hogy mire gondol a fura lé ny,
sem azt, hogy mit tesz majd a kö vetkező percben.
Nem mert rá lő ni Jó Fiú ra, amı́g odakint volt. Egy kó bor
golyó má sokat is eltalá lhatott volna az utcá n.
A dü hö s szö rnyeteg, miutá n alig fé l percet tö ltö tt a torná c
tetejé n, ismé t bevetette magá t a szobá ba lihegve é s
huhogva, se nem iú ké nt, se nem csimpá nzké nt, olyan
idegen benyomá st keltve, mintha egy fö ldö nkı́vü li ű rhajó bó l
szá llt volna ki. Olyan gyors volt, hogy Jeffy pisztolya nem
tudta kö vetni. Né gy lá bra ereszkedve vé gigrohant a szobá n,
kivetette magá t az ajtó n, é s eltű nt a folyosó n, ahol egyre
halkuló kiá ltá sok kı́sé reté ben a há z vé ge felé szaladt, majd
elhallgatott.
Ugy tű nt, rajtuk kı́vü l senki nincs a há zban. Ha bá rki
otthon lett volna, az má r reagá lna a hangzavarra.
 Amity megindult az apja felé , aki rá szó lt: – Menj vissza, é s
zá rkó zz be a fü rdő szobá ba.
– Apa, ne menj ki oda! – kö nyö rgö tt a kislá ny, amikor Jeffy
megindult a folyosó ra vezető ajtó felé .
– Ha nem tű nt el innen, akkor meg kell keresnem é s le kell
szá molnom vele.
– Ne menj ki oda! – kö nyö rgö tt ismé t Amity elcsukló
hangon.
– Ha eltű nt, akkor mi is azt tesszü k, egyenesen
hazamegyü nk, magunkra zá rjuk az ajtó t é s meglapulunk. A
fü rdő szobaajtó kon van zá r, Amity. És most menj be oda, és
zárkózz be!
Mé g soha nem emelte fel a hangjá t a lá nyá ra, ú gyhogy
amikor kiabá lni kezdett, Amity ú gy ö sszerezzent, mintha
pofon vá gta volna. De visszament a fü rdő szobá ba, é s
magá ra zá rta az ajtó t.
Az igazat megvallva, Jeffynek semmi kedve nem volt
kilé pni a szobá bó l, é s megkeresni Jó Fiú t. A szö rnyvadá szat
gondolata pont annyira tű nt vonzó nak, mintha egy eleven
kobrá t kellene szorongatnia, mikö zben orosz rulettet já tszik
egy pisztollyal. Meg akarta vá rni a rendő rsé get. Valaki
biztosan meghallotta, amikor az ablak kitö rt. Valaki biztosan
meglá tta a bizarr teremtmé nyt az alatt a rö vid idő alatt,
amı́g a torná c tetejé n tá nciká lt. A rendő rsé g biztosan ú ton
van má r.
Utá na rá jö tt, hogy az lenne a legrosszabb opció , ha neki é s
Amitynek el kellene magyará zniuk a rendő rö knek, hogy mit
keresnek egy idegen há zá ban, é s mié rt tetté k tö nkre a
há ló szobá já t. Ha pá rhuzamos vilá gokró l é s majom–ember-
hibridekrő l kezdené nek halandzsá zni, biztosan bevinné k
ő ket a pszichiá triá ra, hacsak be nem bizonyı́taná k a
tö rté netü ket a mindennek a kulcsá val. De ha beismerné k,
hogy Ed Harkenbach Jeffyné l hagyta a kulcsot, akkor John
Falkirk ú jult lendü lettel té rne vissza az é letü kbe a
nemzetbiztonsá gi igazolvá nyá val é s azzal az á tható ,
acé lszü rke tekinteté vel, amellyel felboncolta az ember
lelké t.
Ré mes Ednek segı́teni korá bban szó rakoztató nak tű nt,
vagá ny csı́nynek. Jeffy most hirtelen rá é bredt, milyen jogi
kö vetkezmé nyekkel já rhat a dolog. Ha a rendő rö k
letartó ztatjá k é s bö rtö nbe kü ldik, akkor az á llam talá n nem
engedé lyezné , hogy Amity a nagyszü lei gondozá sá ba
kerü ljö n. A ható sá gok mé g a jó ö reg Ameriká ban is ké pesek
bosszú á lló ak lenni, fegyverké nt haszná lni a jogrendszert.
Ha a lá nya á llami gondozá sban vagy bá ntalmazó
nevelő szü lő kné l kö tne ki…
Jeffy kilé pett a folyosó ra.

26.

A fü rdő szobá ban rejtő zkö dő , a lecsukott vé cé fedé len ü lő
Amity ostobá nak, illeté ktelennek é s riadtnak é rezte magá t.
Hó golyó biztosan megé rezte a fé lelmé t, mert folyamatosan
remegett, mikö zben a kislá ny ké t tenyeré be zá rva ó vta.
A mindennek a kulcsa ott hevert a mosdó pulton, a
mosdó tá l mellett, é s Amity nem akarta a kö zelé be engedni a
kalandvá gyó egeret.
– Ez mind miattad van – mondta neki, bá r tudta, hogy
igazsá gtalanul vá daskodik. Az egé rben ré szben az volt a jó ,
hogy nem é rzé kenykedett, mint egy kutya; nem vette é szre,
ha alaptalanul szidtá k le, de mé g csak azt se, hogy
korholjá k.
Igazá bó l ez az egé sz Amity hibá ja volt, de té nyleg, mert ő
akart talá lkozni az anyjá val, há tha vissza tudjá k hozni ide.
Ha ké pes lett volna erre – hű ha! –, az olyan lett volna, mint
Lá zá r feltá masztá sa, azt leszá mı́tva, hogy Lá zá rt
csodaté tellel keltetté k é letre, mı́g az anyjá t a izika repı́tette
volna vissza hozzá juk, nem a termé szetfeletti. Igazá bó l
most, hogy belegondolt, semmi logiká t nem lá tott a lá zá ros
hasonlatban, é s csak mé g ostobá bbnak meg idegenebbnek
é rezte magá t attó l, hogy ilyenek jutnak az eszé be.
A fé lelme is egyre nő tt, mert az ö sszes apja né lkü l tö ltö tt
má sodperce egy olyan má sodperc volt, amikor az apjá t meg
is ö lhetik. Amity vilá ga az apjá bó l á llt. Ha az apja meghal, ő
sem bı́r tová bb é lni, mert arró l ő tehetett volna. Nem lett
volna ö ngyilkos, vagy ilyesmi, mert az ö ngyilkossá g bű n.
Csak anorexiá ssá vá lt volna, é s addig fogy, amı́g olyan
vé kony nem lesz, hogy az első szellő tő l porrá omlik, é s
besodró dik a pokolba. Má r ha a pokol lé tezik. Ebben nem
volt mé g biztos.
Az apja má r majdnem egy perce eltű nt. A pokol ott volt
kö rü lö tte. Má r majdnem egy percet tö ltö tt a pokolban.

27.

Jeffy lö vé sre emelt pisztollyal lé pett ki a folyosó ra, majd
meglá tta a lé trá t a lé pcső tú lsó vé gé n, egy ellensú lyozott,
ö sszehajtható modellt, ami egy mennyezeti csapó ajtó hoz
volt erő sı́tve. A csapó ajtó ró l zsineg ló gott le. Jó Fiú biztos
odaugrott, elkapta a zsinó rt, é s lehú zta a lé trá t. Utá na
felmá szott oda, ahol talá n korá bban is lakott ennek a
há znak a Fö ld 1.13-on levő vá ltozatá ban.
Jeffy nem szá ndé kozott kö vetni a lé nyt abba a sö té t,
magas birodalomba. De ú gy gondolta, ha felemeli a lé tra
alsó szakaszá t, é s feltolja, az automatikusan ö sszehajtó dik,
é s a csapda bezá rul mö gö tte. Jó Fiú ı́gy is ki tudja majd
nyitni felü lrő l, bá r onnan nehezebb, mint alulró l, é s tö bb
idő be telik. A zaj viszont igyelmeztetné ő ket a lé ny
kö zeledé sé re.
Es Jó Fiú talá n nem is akart lemenni. Talá n ott akart
maradni a poros sö té tsé gben, ahol bará tsá gosabbak a
pó kok, mint az á ltala ismert emberek, ahova visszavonult,
amikor papi-mami leszidta vagy megbü ntette. A
teremtmé ny belső vilá ga fekete-szü rke lehetett, amit hol a
fé lelem, hol a soha be nem teljesü lő remé nyek erő tlen
lidé rcfé nye vilá gı́tott csak be; vé gtelenü l magá nyos é s
zavart é letet é lhetett. Az volt a sorsa, hogy ö rö kre kı́vü lá lló
maradjon, a multiverzum egyik vilá gá hoz se tartozhasson,
mé g a Fö ld 1.13-hoz sem, ahol az emberi arrogancia é s a
kegyetlen termé szettudomá ny é letre hı́vta.
Bá r Jó Fiú fé lelmetes benyomá st keltett, amikor Jeffy
belegondolt, milyen lehet az é lete szeretetlen há ziá llatké nt
vagy rabszolgaké nt – vagy ki tudja, minek tartottá k –,
szá nalom é bredt benne. Mikö zben felemelte a lé tra legalsó
szegmensé t, utá na vé gigné zte, ahogy automatikusan
ö nmagá ba hajlik, arra gondolt, az, aki nem tudja megérteni
egy szörnyeteg szenvedéseit, önmaga is szörnyeteg.
Es ekkor tá madt rá Jó Fiú a bal oldalá n lé vő szobá bó l.

28.

Mikö zben mé g mindig a vé cé fedelé n ü lt, reszkető

tenyeré ben Hó golyó val, az apró , tehetetlen kisegé rrel,
Amity rá é bredt, hogy amennyiben az apuká ja meghalna,
erkö lcsileg pont olyan vitatható dö nté s lenne a ré szé rő l, ha
hagyná magá t elsorvadni, mint az ö ngyilkossá g. Az azt
jelentené , hogy feladja, é s csak a gyengé k szoktá k feladni,
azok, akik ké ptelenek felfogni, hogy a vilá g tele van
é rtelemmel, hogy minden ember lé tezé sé nek megvan a
maga cé lja, amit fel kell fedeznie é s be kell teljesı́tenie. Ezt az
apuká ja tanı́totta meg neki, é s az apuká ja soha nem
hazudott.
Ha valami borzalmas tö rté nne az apjá val, ő akkor sem
adná fel. Inká bb arra haszná lná a mindennek a kulcsá t,
hogy á tkutassa a vé gtelen multiverzumot egy má sik Jeffy
Coltrane utá n, aki mindig is akart gyermeket, de soha nem
lett neki, egy olyan Jeffy Coltrane utá n, akit tiszta szı́vé bő l
szerethet, akit bü szké vé tehet azzal, hogy olyan erő s é s
becsü letes emberré vá lik, amilyenné neveli. A tragé diá k ı́gy
szoktak diadallá vá lni a legjobb fantasyregé nyekben, é s
Amity biztosra vette, hogy való ra tudja ezt vá ltani, ha
má ské pp nem lehet boldog.
Ekkor hallotta meg a lö vé st.

29.

A szö rnyeteg arzená lja nem csak ré misztő csatakiá ltá sokbó l
é s meglepeté sszerű tá madá sokbó l á llt, mint azt a padlá ssal
tö rté nő megté veszté s é s a szomszé d szobá ban való né ma
meglapulá s is bizonyı́totta. Amikor a lé tra hangos
kattaná ssal felemelkedett, hogy ö sszehajtsa magá t, a
teremtmé ny kivetette magá t a folyosó ra. Jeffy csak egy
gyors, sö té t fantomot lá tott a szeme sarká bó l. Amikor a
tá madó ja felé pö rdü lt, az vé reres szemű , csupa izom, csont
é s fog dé monná é lesedett ki, ö kö lbe szorı́tott kezekkel é s
hosszú ujjú , behajlı́tható lá bakkal. Eszelő s gyermekarca
egybeolvadt egy dü hö s emberszabá sú primitı́v voná saival,
akit ré gó ta elfojtott gyű lö let vezé rel.
Jeffy há tratá ntorodott a becsapó dá s erejé tő l. Nekiesett a
falnak, é s olyan fá jdalom hası́tott a gerincé be é s a há tá ba,
mintha minden csontja ö sszetö rt volna. Jó Fiú
ré má lomszerű arca alig pá r centire lebegett az ö vé tő l.
Lehelete bű zö s volt, foga nyá ltó l csillogott, mikö zben
diadalittasan felü vö ltö tt.
Ha Jó Fiú velejé ig csimpá nz lett volna, akkor Jeffy Coltrane
ú gy megsé rü l, hogy abba pillanatokon belü l belehal; de a
teremtmé ny, talá n hibrid termé szete miatt, nem bizonyult
kü lö nö sebben ü gyes harcosnak. Jeffynek sikerü lt valahogy
a torká ra fonnia a kezé t, hogy legalá bb pá r é rté kes
má sodpercre feltartó ztassa. Es ami mé g fontosabb: a
pisztoly is a kezé ben maradt. A pengeé les fogak az orrá tó l
ké t centire csattantak ö ssze; a ké t erő s tenyé r ú gy ragadta
meg a fejé t, mintha ö ssze akarná zú zni, mint egy tojá st, vagy
csak megtartani pá r kegyetlen harapá s erejé ig. Jeffy
felemelte a pisztolyt a teremtmé ny kinyú jtott ké t karja
kö zö tt, annak sző rö s á llá ra szorı́totta a csö vé t, é s meghú zta
a ravaszt.

30.

Amity, amikor meghallotta a lö vé st, felpattant a

fü rdő szobá ban, é s a feje bú bjá tó l a lá bujja hegyé ig
megborzongott. A keze hirtelen annyira kihű lt, hogy
Hó golyó kis teste olyan melegnek tű nt benne, mint egy
frissen elké szü lt muf in, amit most vettek ki a sü tő bő l.
Bedugta a kisegeret a dzsekije zsebé be, é s felkapta a
mindennek a kulcsá t a mosdó tá l mellő l, ü gyelve arra,
nehogy hozzá é rjen a sö té t kijelző hö z, mert a Visszaté ré s
gomb talá n visszarepı́tette volna arra a ré mes Fö ld 1.13-ra,
ahol azok a nagyon rossz emberek talá n mé g mindig leesett
á llal á csorogtak azon gondolkozva, hogyan tű nhetett el a
szemü k elő l egy fé r i, egy majom é s egy kislá ny.
Ugy é rezte, mintha ké t lá bfeje jé gtö mbbé fagyott volna, é s
a lá bszá ra is megmerevedett a hidegtő l, bá r remegett,
mikö zben odalé pett a fü rdő szoba ajtajá hoz, é s elfordı́totta
a kilincset. A keze ú gy elfehé redett, mintha kı́sé rtetté
vá ltozott volna. A tü kö rbe belené zni sem mert, mert attó l
tartott, ö sszeesne a sajá t vé rtelen, halotti maszkokat idé ző
arca lá ttá n.
A lö vé s megijesztette, de az mé g jobban, hogy csak egy
lövés volt. Jó Fiú ő rü lt gyorsan mozgott, ő rü lt erő s volt, é s
simá n csak ő rü lt is, ú gyhogy nem tű nt való szı́nű nek, hogy
az apja egyetlen lö vé ssel meg tudta volna ö lni. Való szı́nű leg
kettő vel sem, há rommal talá n, né ggyel szinte biztosan, de
egy golyó val semmiké ppen. Vagyis talá n megtö rté nt az
elké pzelhetetlen, é s bá r azt elké pzelhetetlennek tartotta,
mé gis elké pzelte. Majd megdermedt elszö rnyedé sé ben.
Eppen fel akart sikı́tani, mé g Jó Fiú ná l is hangosabban,
amikor meghallotta az apja hangjá t: – Amity, nyisd ki az
ajtó t!
A rettegé s idió tá t csiná l az emberbő l, fő leg, ha elhiszi,
hogy mindent elveszı́tett. Amity ahelyett, hogy kitá rta volna
az ajtó t, csak annyit ké rdezett ostobá n, hogy Jó Fiú meghalt-
e, é s amikor az apja megerő sı́tette, hogy igen, meghalt, azt
felelte: – Te ki vagy?
Az apja azt felelte: – En vagyok az.
Amity pontosan tudta – pontosan, pontosan –, hogy Jó Fiú
hangja há tborzongató , szó kincse é s nyelvtana hajmeresztő ,
tudta, hogy egy olyan fé leszű mutá ns ké ptelen lenne
meggyő ző en utá nozni az apja hangjá t, de annyira fá zott é s
rettegett, hogy tová bb forszı́rozta a dolgot. – Honnan
tudhatom, hogy te vagy az?
Az apja né mi habozá s utá n azt felelte: – Te kutyá t
szeretné l, de egy egeret kaptá l gyakorlá ské ppen, ami a te
ö tleted volt, nem az enyé m. En kiskutyá t vettem volna
neked.
Amity habozott, de csak olyan ké t má sodpercig, hogy
ö sszeszedje magá t, mielő tt kinyitotta az ajtó t. O é s az apja
mé g mindig nyakig ü ltek a legmé lyebb katyvaszban, ami azt
jelentette, hogy erő snek kellett maradnia, nem
viselkedhetett olyan gyá vá n, mint azok a gyengeelmé jű
lá nyok a regé nyekben, akiktő l há nyni tudott volna. Nem
mert sı́rni, mé g megkö nnyebbü lé sé ben sem, é s ki kellett
hú znia magá t, ö ssze kellett szednie a bá torsá gá t, nemcsak
azé rt, mert az elengedhetetlennek tű nt a tú lé lé shez, hanem
azé rt is, mert ü gyelnie kellett a tekinté lyé re.
Amikor kinyitotta az ajtó t, az apuká ja azt ké rdezte: – Jó l
vagy, tö kmag?
Má r nagyjá bó l ké t é ve nem szó lı́totta „tö kmag"-nak, azó ta,
hogy Amity kinő tt a kisgyermekkorbó l, de a lá nya most nem
izgatta magá t ezen. Mindké t hü velykujjá t feltartotta. –
Egyetlen lö vé ssel vé gezté l vele. Tudtam, hogy elbá nsz azzal
a seggfej majommal!
Ot magá t is meglepte, hogy milyen szavakat haszná l, de az
apja nem akadt fenn rajta. O is kicsit sá padtnak tű nt, é s
furcsá n né zett, mintha nem tudta volna elhinni, hogy Jó Fiú
meghalt.
Amity magabiztosan, ikarcnyit sem remegő ké zzel adta
vissza neki a mindennek a kulcsá t, mintha azt mondaná ,
hogy jól tetted, hogy rám bíztad. Az apja csak megvonta a
vá llá t, mintha azt felelné , hogy tudtam, hogy számíthatok
rád, é s zsebre vá gta az eszkö zt.
Amity biztosra vette, hogy mindjá rt meghallja a
rendő rautó k sziré ná já t a tá volbó l. De a tö retlen csend arra
utalt, hogy senki nem hallotta meg az ü vegcsö rö mpö lé st, é s
nem vette é szre a szö rnyeteget a torná c tetejé n.
Az apja ennek ellené re megragadta a kezé t. – Tű njü nk el
innen.
Amity soha tö bbé nem akarta elengedni, de persze tudta,
hogy elő bb-utó bb enniü k kell majd, é s ki kell menniü k
vé cé re is, ú gyhogy ké nytelen lesz. A ké nyszerű szé tvá lá s
viszont má r jó val elő bb elenged-hetetlenné vá lt, akkor,
amikor odaé rtek a lé pcső tetejé hez.
A folyosó n terjengő bű z ké tsé get sem hagyott afelő l, hogy
ha há trané zne, meglá tná Jó Fiú tetemé t. Amity visszafojtotta
a lé legzeté t, é s nem né zett há tra, csak szorosan az apja
mö gö tt maradva lesé tá lt a lé pcső n.
Eszé be jutottak az ujjlenyomataik, de nem volt idejü k
mindent letö rö lgetni, amihez hozzá é rtek. Es egyé bké nt is,
tő le mé g soha nem vettek ujjlenyomatot, é s bá r az apja
hü velykujjá nak a lenyomata szerepelt a gé pjá rmű -
nyilvá ntartá sban, most nem egy embert ö lt meg, csak egy
szö rnyeteget, ú gyhogy az tű nt a legjobb megoldá snak, ha
kocká ztatnak.
 A bejá rati ajtó ná l az apja a má sik irá nyba fordult. – Há tul
menjü nk ki.
Vé gigrohantak a há zon, ki a torná cra, majd az udvarra,
amibő l hiá nyzott a Fö ld 1.13-on lé vő lá tvá nyos angolkert é s
madá rfü rdő . Es a vé rengző idő s pá rt sem lá ttá k.
Csak a nap sü tö tt, a gyö nyö rű nap, é s nem esett az eső .
A kü lö ná lló gará zs mellett egy kapu nyı́lt a siká torba,
amelybő l hiá nyzott a fekete furgon a ná ci nindzsá nak
ö ltö zö tt bizarr ickó kkal é s az agymosott, Igazsá g Farkasai-
egyenruhá s iatal iú kkal együ tt.
Mikö zben vé gigmentek a vá roson, egyetlen bezá rt ü zletet
sem lá ttak. Az utcá n nyü zsö gtek a helyi lakosok é s a
turistá k, é s Suavidad Beach mindent egybevetve virá gzó
nyaraló vá rosnak tű nt.
Hazaté rtek. Biztonsá gban voltak.
– Be kell ugranunk a kö nyvtá rba – jegyezte meg Amity
apja.
– Mi? – riadt meg a kislá ny a javaslat hallatá n. – Mié rt? Ott
mondta az a beteg ember, hogy Hó golyó nem jó vá hagyott
á llat.
– Az nem ebben a vilá gban volt, ne felejtsd el. Az… má shol
volt.
– O! Igen, té nyleg. – De Amity riadalma nem hagyott alá bb.
– Ki kell kö lcsö nö znü nk Ed Harkenbach kö nyvé t, a
Végtelen világokat.
– De má r megtettü k. Mi tö rté nt vele?
– Elejtettem valahol, talá n akkor, amikor á tmá sztunk a
kerı́té sen, vagy Jó Fiú elő l menekü ltü nk. Elé g intenzı́v
napunk volt, ha nem vetted volna é szre. De való szı́nű leg
ebben a kö nyvtá rban is tartanak belő le egy pé ldá nyt.
Nem a Frankensteinné -hajú nő á llt a pult mö gö tt, hanem
az ü gyeletes kö nyvtá ros, Mrs. Rockwell, Vince Rockwell
felesé ge, aki tö rté nelmet tanı́tott, é s a kö zé piskolá s
futballcsapat edző jeké nt dolgozott.
 Szemernyi é gett szagot sem é reztek a levegő ben. A
polcsorok kö zö tti folyosó k jobban meg voltak vilá gı́tva, mint
a Ré má lmok Kö nyvtá rá ban. A Végtelen világok –
Párhuzamos univerzumok és a kvantumrealitás pont ott
vá rta ő ket, ahol korá bban megtalá ltá k.
Ezú ttal hivatalosan is kikö lcsö nö zté k. Odavitté k a pulthoz,
Amity apja bemutatta a kö nyvtá rjegyé t, é s Mrs. Rockwell
mindent rendesen bevitt a rendszerbe, mikö zben az
idő já rá sró l é s a legutó bbi sacramentó i ő rü ltsé gekrő l
csevegett. Mrs. Rockwell rajongott az egyedi fü lbevaló ké rt,
é s aznap egy pá r é lé nk szı́nű papagá j ló gott le az arca ké t
oldalá n.
Mrs. Rockwell annyira normálisnak tű nt! Amity imá dta,
hogy a kö nyvtá ros ennyire normá lis.
Azon a gyö nyö rű napos dé lutá non, á prilis tizenkettediké n,
ismé t olyanná vá ltozott kö rü lö ttü k a vilá g, amilyennek
lennie kellett. Hazaé rtek. Biztonsá gban voltak.
 Az éjszakai látogató

Tö bb vilá gban is komoly ká rokat okozott. Kis iú korá ban
arra tanı́totta az anyja, hogy mindig cselekedjen helyesen,
de ő a legjobb szá ndé kai ellené re okozott nagy ká rokat. A
ká rok akkorá ra nő ttek, hogy nem tudta az ö sszes vilá gban
helyrehozni ő ket, ahol megtö rté ntek, csak abban
remé nykedett, hogy itt-ott tehet mé g egy kis jó t az anyja
emlé ke kedvé é rt.
Most, á prilis tizenegyedik napjá nak kora reggeli ó rá iban,
ugyanazon az é jszaká n, amikor tö bb kö nyvtá rba is
ellá togatott, hogy miné l tö bbet megtudjon Coltrane-é kró l,
elgyalogolt a Shadow Canyon Lane vé ge utá n elterü lő
tö lgyfaerdő be. Egy ó rá val napkelte elő tt á tkelt egy má sik
vilá gba a fá k kö zö tti tisztá sró l, egy ugyanolyan tisztá sra
abban a konkré t idő vonalban, ahol Jeffrey Coltrane jogilag
is felbontotta a há zassá gá t Michelle-lel, aki hé t é vvel
korá bban eltű nt. A felfú jható sá tor, amit a tö lgyek rejteké bő l
igyelt, azt bizonyı́totta, hogy ebben a Suavidad Beachben
é ppen ú gy ott rejtő zö tt el egy Edwin Harkenbach a gonosz
erő k elő l, ahogy sok má sikban.
A tá bortű z hiá nya ellené re az erő s ká vé illat is erre utalt. A
lefelé tartó hold olyan pá rá s derengé sbe borı́tott mindent,
mint egy kehelyben gő zö lgő boszorká nyfő zet, é s kellett egy
kis idő ahhoz, hogy a lá togató szeme hozzá szokjon a
fé lhomá lyhoz, é s ki tudja venni a há zilag ö sszetá kolt
akkumulá toros fő ző lapot a sá tor elő tt. Ezt az ü gyes kis
szerkezetet tö bb vilá gban is feltalá ltá k kü lö nbö ző
Harkenbachok, hogy tű zveszé ly okozá sa né lkü l el tudjá k
ké szı́teni a kedvenc reggeli italukat ezen a szá raz vidé ken.
A sá torban egy olyan dallamot fü tyü lt valaki, amivel csak
Edwin Harkenbach pró bá lkozna: Mozart K. 453-as G-dú r
zongoraversenyé nek egy jellegzetes szakaszá t. Mozart
egyszer vett egy seregé lyt, ami el tudta fü tyü lni a K. 453-ast.
De Harkenbach egyik verzió ja sem volt olyan tehetsé ges,
mint az a madá r.
A lá togató nem tudhatta, hogy ez az é nje kapcsolatba
lé pett-e Jeffrey Coltrane-nal, de nem zá rhatta ki.
Harkenbach mindenü tt tá rsasá gi ember volt, ahol csak
lé tezett, bá r egyes esetekben jobban aggó dott a helyzete
miatt, mint má shol. Ha ő é s Coltrane itt is ö sszeismerkedtek,
akkor ezzel elő re lefektetté k az alapokat a lá togató
terveihez.
A lá togató , aki Ed Harkenbach volt egy pá rhuzamos
vilá gbó l, kapcsolatba lé phetett volna az itteni verzió já val, é s
együ ttmű kö dhettek volna az itteni kü ldeté se
vé grehajtá sá ban, de semmi ilyesmi nem á llt szá ndé ká ban.
Né há ny vilá gban sajnos olyan verzió i is akadtak, akik
mentá lisan szé testek amiatt, amit elé rt, valamint az
á rnyé kkormá ny ü gynö keinek hajtó vadá szata miatt. Ennek
az Ednek tú l felkavaró – é s talá n veszé lyes is – lett volna
szembetalá lkoznia azokkal az Edekkel.
Mielő tt ennek a vilá gnak a Harkenbachja kinyithatta volna
a sá tor ajtajá t, hogy kilé pjen rajta, a lá togató lefelé indult a
szá má ra oly ismerő s erdő ben, a Shadow Canyon Lane felé .
Ezen a kö rnyé ken nem volt kö zvilá gı́tá s, é s Ed ö rü lt a
homá ly utolsó ó rá já nak, mikö zben vé gigment a ritká san
elhelyezett, sö té t é pü letek kö zö tt.
Coltrane-é k, az apa, a lá nya é s az egerü k korá n kelő k
voltak. Csak az ő há zuk ablakaiban é gett fé ny.
A lá togató gyorsan megkerü lte a há zat, é s a
konyhaablakhoz lé pett. Apa é s lá nya é ppen reggelit
ké szı́tettek.
Jeffrey má r felö ltö zö tt, Amity viszont mé g mindig
pizsamá ban volt. A fé r i tojá sokat ü tö tt é ppen a tá lba, a
jelek szerint rá ntottá t ké szü lt sü tni. A lá ny a pirı́tó st
ké szı́tette elő ; a sajá t szeleteirő l levá gta a hé já t, az apja
adagjá t viszont az eredeti á llapotá ban hagyta.
A lá togató t ö rö mmel tö ltö tte el a gondolat, hogy Jeffrey é s
Amity é lete mennyire meg fog vá ltozni a kö vetkező pá r nap
sorá n. A mindennek a kulcsa rettenetesen vé res, szö rnyű é s
katasztrofá lis vilá gokat mutatott be neki. Most nagyon
vá rta, hogy egy kis jó t is okozhasson ennek a ké t
á rtatlannak.
Má r kö zeledett ennek az á prilis tizenegyediki napnak a
hajnala.
 3. rész
Végtelen remények,
végtelen veszélyek

 31.

A palatető s kis kő há z lá tvá nya a szé lfú tta pá lmá k
á rnyé ká ban ő szinte boldogsá ggal tö ltö tte el Amityt, de
té nyleg. Ugy é rezte, mintha hatalmasra nő tt volna a szı́ve, é s
lehetetlenü l kö nnyű vé vá lt volna a teste, olyanná , mint egy
hé liummal tö ltö tt lu i. A lá ba szinte hozzá sem é rt a
té rkő hö z, hanem felette lebegett.
Ebben az udvarban nem nyı́rta a fü vet az apja hasonmá sa.
Madarak ü ltek a kerı́té sen, é nekelve, mintha csak ü dvö zö lni
akarná k, é s egy cuki kis gyı́k szaladt vé gig az ö své nyen,
mintha csak haza akarná vezetni.
Amity azonnal a szobá já ba rohant. Az nem volt ü res, mint
a Fö ld 1.13-on. Az ö sszes bú tora ott á llt a helyé n. Az
animeposzterei a falon sorakoztak. A falai sá rgá k voltak, a
mennyezete pedig fehé r, nem olyan rettenetes á rnyalatú
bé zs. Amity ebben a vilá gban szü letett é s nő tt fel, é s itt a
Rudy Starkman nevű beké pzelt iú – abban a fasiszta vagy
kommunista vagy milyen egyenruhá já ban – nem is lé tezett.
Amity kivette a zsebé bő l Hó golyó t, é s odavitte hatalmas
ketrecé hez. Az á llatka a dró terő d biztonsá gá ban odaü getett
a vizes edé nyé hez, ivott egy kicsit, kakilt egyet abban a
sarokban, ahol a golyó cská it hagyni szokta, majd a
mó kuskereké hez ment. Ugy szaladt benne, mint egy eszelő s,
pofá cská ja furcsá n eltorzult, a szoká sosná l talá n inten-
zı́vebben, mintha szorongana, é s arra vá gyna, hogy ismé t
rá talá ljon a boldogsá g.
Hó golyó agya persze tú l kicsi volt ahhoz, hogy tisztá ban
legyen vele, miszerint á tkerü lt egy má sik vilá gba, majd
vissza. De az elké pzelhető nek tű nt, hogy elé g intuitı́v ahhoz,
hogy megé rezze, milyen szé lső sé ges é rzelmi ká osz dú lt
Amityben. Az á llatoknak gyakran van ilyen hatodik é rzé kü k,
bá r ez talá n csak szimpla ö sztö n.
 – Soha tö bbé nem foglak ilyesminek kitenni – ı́gé rte meg a
kislá ny a bolyhos kis maratonistá nak. – De ne feledd, te
aktivá ltad a mindennek a kulcsá t, é s te raktad le a kis
popsidat a Visszaté ré s gombra.
Amikor kilé pett a szobá já bó l, belehası́tott a paranoia, mert
hirtelen biztosra vette, hogy Jó Fiú ott vá rja a folyosó n. A
nyakszirtje libabő rö ssé vá lt, ahogy a kutyá ké szokott; ha
olyan bundá ja lett volna, mint egy kutyá nak, minden
sző rszá la az é gnek mered.
Tudta, hogy Jó Fiú meghalt, ezt az apja is megmondta. Ugy
tű nt, poszttraumá s stresszt é l á t. Nem tartotta kizá rtnak,
hogy mé g hetekig mumusokat fog majd keresni az á gya
alatt.
Nem mintha szá ndé ká ban á llt volna elmondani Jeffynek,
hogy mé g mindig retteg. Az anyja – Michelle – attó l tartott,
hogy elveszı́ti az ö nazonossá gá t, a kü ldeté sé t, az á lmait,
vagy mit, é s ezé rt menekü lt el a fé rjé tő l é s a gyereké tő l.
Amity soha nem akart elmenekü lni semmi elő l, aminek
nincsenek hatalmas fogai é s gyilkos tekintete. Es azt sem
akarta, hogy az apjá ban aká r a legkisebb ké tsé g é bredjen
vele kapcsolatban.
Meghallotta, hogy a fé r i a konyhá ban motoszká l, é s
kiment megné zni, mit csiná l. Jeffy a konyhaasztalná l ü lt Ed
Harkenbach kö nyvé vel é s egy ü veg sö rrel.
A mindennek a kulcsa ott hevert az asztalon.
Amity az apja Heinekené re mutatott, é s azt mondta: – En
is ké rek egyet.
– Rendben, amennyiben az van rá ı́rva, hogy Coca-Cola.
A kislá ny kivett egy engedé lyezett italt a hű tő bő l, é s leü lt
az asztal mellé . – Mié rt olvasod azt a kö nyvet?
– Hogy vá laszt kapjak pá r ké rdé sre, má r ha van rá juk
vá lasz.
– Milyen ké rdé sekre?
 – A kulcson nincs tö ltő bemenet. Lennie kell benne
valamifé le akkumulá tornak, de sehol nem lehet felnyitni,
hogy kicseré lhessü k. Mi tö rté nik, ha az ember egy má sik
vilá gban van, é s ez a kü tyü lemerü l?
– Olvass tová bb. A kö nyvbő l talá n kiderü l.
– Há t, ez a kö nyv nem a mindennek a kulcsá ró l szó l.
Nincsenek benne á brá k. Ed mé g fel sem talá lta azt az
á tkozott izé t, amikor megı́rta. Ez csak az elmé let. Nekem
meg fognom kell ezt az elmé letet, é s meg kell fejtenem,
hogyan lehetett a gyakorlatban is alkalmazni, é s ettő l az
erő feszı́té stő l kezd megfá jdulni a fejem.
Amity né mi habozá s utá n megké rdezte: – Fogjuk mé g
haszná lni a kulcsot?
Az apja ö sszehú zta a szemö ldö ké t. – Nem. Semmiké ppen
sem. Az tú l veszé lyes lenne.
– De lehet, hogy fogjuk.
– Soha.
– Soha?
– Soha.
– Akkor mié rt é rdekel az akkumulá tora?
– Csak a biztonsá g kedvé é rt.
– Milyen esetben?
– Abban az esetben… – Jeffy tü relmetlenü l kifú jta a
levegő t, majd beletö rő dő en beszı́vta. – Abban az esetben,
ha valamifé le krı́zis miatt ismé t haszná lnunk kell.
– Milyen krı́zis miatt?
Jeffy kö nyvjelző ké nt haszná lta a kö nyv papı́rborı́tó já nak a
behajtható ré szé t, é s odé bb tette a kö tetet.
Amity azt hitte, mindjá rt felnő ttkö dni kezd, é s elő ad neki
egy jó indulatú hegyibeszé det az é letnek azokró l az
aspektusairó l, amelyeket a lá nya szerinte nem ismer. De ő
nagy való szı́nű sé ggel má r tudott volna mindarró l, amit
elmagyará zott volna neki. Viszont ú gy tett volna, mintha
fokozatosan é rtené meg a dolgot, é s az apja bü szke lett
volna rá , é s ú gy é rezte volna, hogy teljesı́tette szü lő i
kö telessé geit. Jeffy annyira kedves ember volt, hogy Amity
inká bb megható nak talá lta az ilyen beszé lgeté seiket, mint
idegesı́tő nek. Es persze az esetek hú sz szá zalé ká ban tényleg
ú j dolgokat hallott, é s az apja tényleg felvilá gosı́totta
valamirő l, ú gyhogy mindig megé rte oda igyelni rá , de
té nyleg.
Ezú ttal viszont fé lreé rtette a szá ndé kait.
Jeffy, miutá n lerakta a kulcsot é s meghú zta a sö ré t, az
eszkö zre meredt, é s a szemö ldö ke ö sszeszaladt, az arca
pedig beesett az aggodalomtó l.
– Milyen krı́zis miatt? – ismé telte meg a ké rdé sé t a lá nya.
– Az egyik krı́zis John Falkirk lehet. A nemzetbiztonsá gtó l.
A helikoptereivel, a Suburban- lottá já val é s a felfegyverzett
csapatá val.
– O nem talá lt semmit – tiltakozott a kislá ny. – Es elment.
– Igen, de valaki fel fogja fedezni Jó Fiú holttesté t, é s
felhı́vja a rendő rsé get. Az olyan lesz, mint az
Alkonyzónában, egy csimpá nzember bizarr egyenruhá ban.
Falkirk biztosan beszé lt a helyi ható sá gokkal, mielő tt
megszá llta volna a vá rost, é s bá r ő k sem fogjá k tudni, mirő l
van szó , minden bizonnyal utası́tá st kaptak arra, hogy
hı́vjá k fel Falkirkö t, ha bá rmi furcsa tö rté nne.
– Jó Fiú elé g furcsa volt – helyeselt Amity.
– Es lehet, hogy valaki meglá tott minket, amikor elhagytuk
a há zat. Bá r mé g ha nem is vettek é szre minket, Falkirk
nagy való szı́nű sé ggel amú gy is visszajö n, hogy lezá rja az
utcá t é s ismé t kihallgasson mindenkit a Shadow Canyon
Lane-en. Ugy tű nt, mintha biztosra venné , hogy Ed
Harkenbach rá bı́zta valakire a kü tyü jé t.
– Megint á t tudjuk majd verni.
– Gondolod? Nem felté tlenü l, ha… extré m eszkö zö khö z
folyamodik.
 Amity é ppen elé g kö nyvet olvasott gonosz kirá lyokró l é s
patká nyokkal teli kazamatá kró l ahhoz, hogy megsejtse, mire
cé loz az apja. – Ha megkı́noz minket.
– Nem kell olyan messzire mennie. Talá n elé g csak
megitatnia velü nk valamifé le igazsá gszé rumot. Vagy
letartó ztatnia, é s szabadlá bra bocsá tá s lehető sé ge né lkü l
fogva tartania, mint á llambiztonsá gi kocká zatot, vagy
ilyesmi.
– Es akkor elvá lasztaná nak minket?
Az apja a szemé be né zett, é s á llta a tekinteté t. – Azt nem
hagyná m.
Termé szetesen komolyan gondolta, amit mondott, de ő
csak egy ember volt. A ható sá g pedig tö bb millió fő bő l á llt.
Jeffy ismé t felkapta a sö ré t.
Amity mé g abba a korosztá lyba tartozott, amelynek a
tagjai a fermentálatlan cukorbó l merı́tenek vigaszt. Uri
hö lgyhö z mé ltatlan mennyisé gű cseresznyé s Coca-Colá t
dö ntö tt magá ba, mielő tt ismé t megszó lalt. – Azt mondtad, az
egyik krı́zis John Falkirk lehet. Mi lehet a má sik?
Jeffy az ü res ü veget forgatta a kezé ben, ú gy né zegetve,
mintha egy vará zsló rejté lyes eszkö zei kö zö tt talá lta volna,
é s a palack jelenthetné a vá laszt a vilá g ö sszes rejté lyé re. –
Az nem is annyira krı́zis, mint inká bb erkö lcsi dilemma. Es
nem is annyira erkö lcsi dilemma, mint inká bb é rzelmi
ké rdé s.
– Há t akkor sejtem, hogy mirő l lehet szó .
– Sejtem, hogy sejted.
– Te mé g mindig szereted ő t.
– Mindig szeretni fogom.
Amity fé lretolta az ü res kó lá sdobozá t. – Akkor menjü nk el
é rte.
Az apja tekintete é ppen olyan á tható volt, mint amilyen
gyengé d az együ tté rzé stő l. – Nem tartom való szı́nű nek,
hogy otthagyná az ottani é leté t, drá gasá gom. Es egyé bké nt
is, ő nagyon rossz ú tra té vedt. Valaki megtö rte a lelké t.
Talá n a fé rje. O Michelle, de nem az az ember, akit ismerü nk.
O soha nem é rtené meg ezt a vilá got, é s soha nem akarna
itt é lni.
Amity bó lintott. – Igen, oké , Jó Fiú fura univerzumá ban
ilyen ember. De tö bb milliá rd má sik is lé tezik. Ső t, mé g
anná l is tö bb. Né melyik pont olyan biztonsá gos lehet, mint a
mié nk. Nagyon sok pedig mé g a mié nkné l is jobb,
biztonsá gosabb. Valahol ott van a megfelelő Michelle, é s
egyedü l van, é s szü ksé ge van rá nk.
– Nem pazarolhatjuk az é letü nket arra, hogy a megfelelő
Michelle-t keressü k. O csak egy vá gyá lom, é s ha puszta
vá gyá lmokkal tá plá lkozná nk, akkor é hen halná nk. Te
egyszer má r elveszı́tetted az anyá dat. Ha ú jra é s ú jra
elveszı́tené d… – Jeffy megrá zta a fejé t. – Kicsim, te erő s lá ny
vagy, de senki nem bı́rna ki szá z ilyen vesztesé get, vagy aká r
csak ö tvenet vagy hú szat ané lkü l, hogy vé gleg meg ne
vá ltozna, mé ghozzá rossz irá nyba. – Jeffy ismé t a
mindennek a kulcsá ra né zett. A hangjá ban csengő fá jdalom
elszomorı́totta Amityt. – Abban biztos vagyok, hogy én nem
bı́rná m ki, é desem. Azt, hogy pusztá n azé rt remé nykedjek
ilyen erő sen, hogy a remé nyeim ú jra é s ú jra
meghiú suljanak. Es ez egyé bké nt is tú l veszé lyes. Te is
lá thattad, mennyire veszé lyes.
– Akkor mié rt hoztad fel?
– Mit?
– A má sik krı́zist, az erkö lcsi dilemmá t, az é rzelmi ké rdé st.
– Azé rt, hogy ezt megbeszé lhessü k. Most, hogy nemsoká ra
talá n ismé t felhı́vjuk magunkra Falkirk igyelmé t, mindig
magunkná l kell tartanunk a kulcsot, nehogy csapdá ba
essü nk valamikor. Ez a vé gső remé nyü nk a
megmenekü lé sre. Ugyanakkor azt is szeretné m biztosra
venni, hogy soha nem fogod elvenni, hogy egyedü l
haszná ld.
 – Hogy egyedü l repü ljek á t valami ő rü lt vilá gba? Mié rt
tenné m?
– Hogy megtalá ld az anyá dnak azt a verzió já t, aki szeret
té ged, é s szı́vesen é lne itt velü nk.
– Nem tenné k ilyet. – Amity kicsit ingerü lten vá laszolt, de
szá ndé kosan. – Nem vagyok hü lye.
– Te nagyon nem vagy hü lye.
– Es egyé bké nt is, soha nem lá zadné k fel ellened fontos
dolgokban.
– Nem, té nyleg nem. Nem akarná l fellá zadni. De a szı́v
szavá nak nehé z ellená llni.
Amity ú gy é rezte, mindjá rt elsı́rja magá t, ami egyá ltalá n
nem tű nt logikusnak, kivé ve, ha valahol a lelke mé lyé n, tudat
alatt pont arra ké szü lt, amitő l az apja ó vta – arra, hogy
egyedü l haszná lja a kulcsot, é s megkeresse azt az anyá t,
akivel boldog lehet –, é s most ennek a remé nynek a
meghiú sulá sá t gyá szolná . Hogy elnyomja a szomorú sá gá t,
é s ú jra bebizonyı́tsa, mennyivel é rettebb a korá ná l, kicsit
gú nyosan ismé telte meg az apja szavait, bá r neki sem
tetszett a sajá t hangneme.
– „A szı́v szavá nak nehé z ellená llni." Mit jelent ez
egyá ltalá n?
– Az elme é s a szı́v, az intellektus é s az é rzelmek, a té nyek
é s az é rzé sek egyformá n fontosak. De ha jó l akarunk é lni,
olyan dö nté seket kell hoznunk, amelyek a logiká n
alapulnak, é s az é rzelmek csak módosítják ő ket. Ha
kizá ró lag vagy nagyré szt az é rzelmeink vezé relnek minket…
nos, a szı́v gyakran olyasmire vá gyik, amire nincs igazá n
szü ksé ge, é s né ha olyasmire, amit nem lenne szabad
megkapnia, ami aká r tö nkre is teheti az ember é leté t. Es
né ha annyira tud vá gyni dolgokra, hogy nem esik
nehezü nkre engedelmeskedni neki, mé g ha tudjuk is, hogy
ez felelő tlensé g.
 Amity rá é bredt, hogy az apja té nyleg felnő ttkö dni kezdett
vele, é s elő adott neki egy jó indulatú hegyibeszé det. Ezú ttal
olyasmirő l, amin mé g soha nem gondolkozott, de amint
meghallotta a szavait, tudta, hogy igaza van.
Viszont azzal is tisztá ban volt, hogy bá rmennyire is igaza
van az apjá nak, ez nem garancia arra, hogy ő hallgatni fog
rá . Az anyahiá nnyal mé g együ tt tudott volna é lni. De amikor
hirtelen reá lissá vá lt a lehető sé g, hogy megtalá lhatja
Michelle-t, a benne lé vő ű r olyan sajgá ssá fajult, ami
gyó gyı́rt kö vetelt.
Ennek ellené re eldö ntö tte, hogy megpró bá lja szem elő tt
tartani, hogy ellen kell á llnia a szı́v szavá nak. Hogy igyekszik
okosan felmé rni a kulcs haszná latá val já ró kocká zatokat, é s
tiszteletben tartani az apja taná csait.
Amikor azon kapta magá t, hogy az asztalon heverő
eszkö zt bá mulja, rá jö tt, hogy az apja ő t igyeli, s azt vá rja,
hogy megı́gé ri, hogy soha nem haszná lja majd a kulcsot.
Hogy az apja ezt ré szben elhiszi majd, ré szben ké telkedik
benne, ő pedig szé gyellni fogja a szı́ve elfojthatatlan vá gyait,
amivel az apja is tisztá ban lesz, é s abban bı́zik majd, hogy ez
a szé gyen talá n elegendő nek bizonyul majd ahhoz, hogy
biztosı́tsa Amity szó fogadá sá t.
Csak halvá ny fogalmai voltak arró l, milyen bonyolulttá ,
nehé zzé é s ö rö mtelivé vá lna a kapcsolatuk, ha nemcsak
ketten lenné nek, hanem ú jra há rman.

32.

Amikor a há z tulajdonosa hazaté rt a munká bó l, é s

megtalá lta a halott szö rnyeteget a fenti elő té rben, a
segé lyhı́vó diszpé csere rendő rö ket kü ldö tt a helyszı́nre. A
ható sá gok é rtesı́tetté k John Falkirkö t, aki á tvette tő lü k az
ü gyet.
Constance Yardley, a há z tulajdonosa egy ö tvené ves
angoltaná rnő volt. Falkirk nagyon ellenszenvesnek talá lta. A
nő mé g azokbó l az idő kbő l szá rmazott, amikor a taná rok
olyan gerincesek voltak, mint a kiké pző ő rmesterek. Egy
magá niskolá ban tanı́tott, ahol a hozzá hasonló nevelő k mé g
mindig osztogathattak kö rmö sö ket, nyı́ltan leszidhattá k a
lustá kat, ső t meg is buktathattak bá rkit ané lkü l, hogy
elveszı́tetté k volna a munkahelyü ket. Falkirk a
kö nyvespolcokkal szegé lyezett dolgozó szobá ban hagyta a
taná rnő t, ké t embere tá rsasá gá ban. A foglyuk lá tható an
felfogta, hogy az ő reivel nem lehet szó rakozni, é s hogy
ajá nlatos lesz visszafogott é s engedelmes hangon beszé lnie
velü k.
A folyosó padló já t, egyik falá nak egy szakaszá t é s a
mennyezeté t vé r, agyvelő , csontszilá nkok é s sző rcsomó k
borı́tottá k. A golyó a teremtmé ny á llá n keresztü l hatolt be a
koponyá já ba, é s a falcsonton á t tá vozott.
Ké t ü gynö k vá rakozott a lé pcső tetejé né l, de Falkirk
egyedü l vizsgá lta meg a Bestpet tetemé t. Az ilyen
teremtmé nyeket Bestpetnek nevezté k azon a hat ismert
vilá gon, ahol a termé szettudomá ny elő ré bb já rt, mint ezen
a Fö ldö n, é s ahol egy nagyvá llalat, ré szben á llami
tá mogatá sbó l, kidolgozta a lé trehozá sukhoz szü ksé ges
technoló giá t. Há rom má sik idő vonalon Geezenstacknak
hı́vtá k a Bestpeteket.
Mielő tt Edwin Harkenbach renegá ttá vá lt volna, 187 má sik
idő vonalat lá togattak meg az Everett Highways projekt
kereté ben, ami III. Hugh Everettrő l, a princetoni izikusró l
kapta a nevé t, aki elő szö r vetette fel a pá rhuzamos
univerzumok lehető sé gé t 1957-ben. Harkenbach mellett
mé g huszonhat má sik fé r i é s nő utazgatott a
multiverzumban a projekt első szakaszá ban, mind
antropoló gusok, bioló gusok é s hasonló termé szettudó sok,
akiket Falkirk eszkö zké nt haszná lt, de elé g fá rasztó nak
talá lt. Egyikü k baleset á ldozata lett. Ot erő szakos halá lt halt
rossz ú tra té rt vilá gokban, amelyek tele voltak pokoli
szö rnyű sé gekkel. Falkirk ú gy gondolta, hogy a felfedezé seik
ezer hozzá juk hasonló alak é leté vel felé rtek. Tı́zezeré vel.
Mindegyikü k rejtett testkamerá t viselt, ú gyhogy Falkirk
lá tott má r ilyen Bestpeteket, mint amilyet itt megö ltek. A
projekt videó archı́vumá ban szá mtalan furcsasá got
vé gigné zett, mé g enné l a gé nmanipulá lt szö rnyetegné l is
borzalmasabbakat, de lelkesı́tő ket, inspirá ló akat is.
Az eredeti Fö ld ö sszes problé má já ra meg lehetett talá lni a
megoldá st a bolygó vé gtelen szá mú verzió inak
valamelyiké n. Olyan vilá gok is lé teztek, ahol sokkal
fejletlenebb volt a civilizá ció , mint itt, de olyanok is, ahol a
termé szet- é s orvostudomá ny jó val elő ré bb já rt. Az
utó bbiak ismereteinek á tvé telé vel megszabadulhattak volna
a kö rnyezetszennyezé stő l, a betegsé gektő l é s a
já rvá nyoktó l.
Ső t, azok, akik á tmentik a fejlett termé szettudomá nyos é s
technoló giai eredmé nyeket a pá rhuzamos idő vonalakró l
erre, gazdagabbá vá lhattak a tö rté nelem bá rmelyik
kirá lyá ná l vagy oligarchá já ná l.
Olyan vilá gok is lé teztek, amelyekben a kultú ra, a
tá rsadalmi rendszer é s a politika az eredeti Fö ldö n soha
nem lá tott irá nyokba fejlő dö tt. Ezek az alternatı́vá k
progresszı́v vá ltozá st biztosı́thattak, Amerika á tformá lá sá t
egy rendezettebb é s szorgalmasabb orszá ggá , fő leg olyan
viselkedé smó dosı́tó szerekkel é s bioló giai
mechanizmusokkal kombiná lva, amelyeket sok má s
idő vonalon kifejlesztettek má r.
A projekt első fá zisá t – a felfedezé seké t – a má sodiknak
kellett volna felvá ltania, amelyben a felfedező utakat is
folytattá k volna, rendszeresen meglá togattak volna ú j
vilá gokat, ugyanakkor a má r felfedezett é rté kes
termé szettudomá nyos é s technoló giai eredmé nyek
megvaló sı́tá sá t is elkezdté k volna.
 Edwin Harkenbachró l sajnos kiderü lt, hogy olyan elvekkel
rendelkezik, amelyeket komolyan is vesz, mintha az eredeti
Fö ld nem haladta volna má r meg a jó ró l, a rosszró l é s a
mé rté kletessé grő l alkotott primitı́v elké pzelé seit. Aká r
fokozatosan, aká r egy vá ratlan megvilá gosodá s folytá n, de
Harkenbach rá jö tt, hogy Falkirk é s a projektet inanszı́rozó
politikai elit vé gső cé lja a teljhatalom. Es fellá zadt ellenü k.
Ha Ed vitá ba szá llt volna ennek kapcsá n azokkal, akik a
munká já t izetté k, vagy abban a té vhitben fordult volna az
FBI-hoz, hogy a szö vetsé gi ható sá gok nem korruptak, vagy
ha abban bı́zott volna, hogy a mé dia segı́t neki az ü gy
nyilvá nossá gra hozatalá ban, mostanra má r meghalt volna.
Volt egy olyan pont, amikor meg lehetett volna á llı́tani, é s a
projekt né lkü le is haladt volna tová bb a maga ú tjá n.
De Edwin elé g ravasznak bizonyult ahhoz, hogy elvesse
ezeket a lehető sé geket, é s inká bb a szabotá zst vá lassza.
Ré gebben há rom olyan transzportá ció s eszkö zü k volt,
amelyeket Harkenbach ú gy nevezett, hogy „mindennek a
kulcsa". Kettő t megsemmisı́tett kö zü lü k, é s minden adatot
tö rö lt a szá mı́tó gé pekrő l é s a felhő bő l a kulcsok
tervrajzá val kapcsolatban.
Amikor ő maga is eltű nt a harmadik kulccsal együ tt, akkor
vá lt nyilvá nvaló vá , hogy a teljes gá rdá ja együ ttes tudá sa
sem elegendő az eszkö zö k rekonstruá lá sá hoz. Az a ravasz
seggfej elhitette a legkö zelebbi munkatá rsaival, hogy
mindent tudnak a kulcs mű kö dé sé rő l. Azok a zsenik viszont
Harkenbach szö ké se ó ta lá zasan dolgoztak az ü gyö n, de
minden eredmé ny né lkü l.
Falkirk az orszá g egyik legnagyobb hatalmú
politikuscsalá djá nak tartozott elszá molá ssal, kü lö nö s
tekintettel a szená torra, aki a legendá s tö rzs aktuá lis
zá szló shajó já nak szá mı́tott, é s aki mindent tudott azokró l a
romlott eszkö zö krő l, amiket az á rnyé kkormá ny
felhaszná lhatott az elit akaratá nak teljesı́té sé re, az amerikai
né pé vel szemben. Falkirk tová bbá egy hazai é s kü lfö ldi
milliá rdosokbó l á lló konzorciumnak is dolgozott, akik olyan
esetekben biztosı́tottá k a tő ké t, amikor nem lehetett
titokban é s biztonsá gosan megcsapolni má s á llami
projekteket az Everett Highways inanszı́rozá sa vé gett.
Ezeknek az embereknek egyike sem hibá ztatta ő t
Harkenbach szö ké se miatt, de elé gedettek sem voltak vele.
Ha megtalá lta volna a renegá t tudó st, Falkirk bevetette
volna ká bı́tó szerei é s csú cstechnoló giá s eszkö zei teljes
arzená ljá t abbó l a cé lbó l, hogy minden szü ksé ges
informá ció t kifacsarjanak az ö regemberbő l egy ú j
transzportá ció s eszkö z lé trehozá sá hoz. Vagy ha megtalá lta
volna az utolsó kulcsot, a csapat mé rnö kei visszafejthetté k
volna a mű kö dé sé t, é s a projekt folytató dhatott volna.
Falkirk né há ny felettese ú gy gondolta, hogy Harkenbach
azé rt volt ké pes szö ké sben maradni, mert mindig
á ttelepü lhetett egy má sik vilá gra, amikor az ü ldö ző i a
nyomá ra bukkantak. Es azon a má sik idő vonalon
á tutazhatott egy má sik á llamba vagy aká r má sik orszá gba,
mielő tt visszaté rt volna az eredeti Fö ld egyik tá voli pontjá ra
ahhoz ké pest, ahol majdnem elkaptá k.
Falkirk biztosra vette, hogy nem ez a helyzet. Az első olyan
é vben, amikor a multiverzumon belü li utazgatá s
lehetsé gessé vá lt, mielő tt mé g Ed Harkenbach renegá ttá
vá lt volna, az idő s tudó s sok alternatı́v való sá gba
ellá togatott, é s egyre jobban elriasztottá k azok a
szö rnyű sé gek, amelyeket né melyikben megtapasztalt, a
vé rfagyasztó csapdá k, amelyekbe mé g a legó vatosabb utazó
is beleté vedhetett, a civilizá ció t fenyegető veszé lyek,
amelyeket akaratlanul is visszahozhatnak erre a Fö ldre.
Mivel a meggyő ző dé sé vé vá lt, hogy a kulcs haszná lata
rengeteg erkö lcsi é s egzisztenciá lis kocká zattal já r, egy
hó nappal azelő tt felhagyott az utazgatá ssal, hogy
megszö kö tt volna. Igen, az utolsó kulcsot valamilyen okná l
fogva magá val vitte, de annak ellené re, hogy az é lete
fő mű vé t é s a zsenialitá sa bizonyı́té ká t testesı́tette meg, a
ré szletes pszicholó giai pro ilja alapjá n arra a
kö vetkezteté sre jutottak, hogy meg fogja semmisı́teni,
mielő tt mé g haszná lná .
Falkirk arra tippelt, hogy talá n olyan há rom-né gy hó napja
lehet a helyzet rendezé sé re. Ha kudarcot vall, akkor
elveszı́ti a kö ztiszteletben á lló szená tor é s csalá dja
tá mogatá sá t, é s való szı́nű leg soha tö bbé nem kap munká t
Washington pé nzmocsará ban.
De az lenne a legkisebb problé má ja.
Tú l sokat tudott. Azon tú l, hogy kirú gná k, halá los balesetet
is szenvedne, vagy belehalna az agyvé rzé sbe, vagy tarkó n
lő né egy rabló , vagy ö ngyilkossá ghoz segı́tené k hozzá .
Odakiá ltott ké t emberé nek, Cankernek é s Wongnak, akik a
lé pcső tetejé n vá rakoztak. Amikor azok odamentek hozzá ,
azt mondta: – Zacskó zzá tok be a majom iú hullá já t, vigyé tek
el innen, é s é gessé tek el.
– A tö bbit meg takarı́tsa el egy hipó s csapat? – ké rdezte
Canker a szerves mocskot né zegetve.
– A pokolba, dehogyis! – vá gta rá Falkirk. – Nem egy
á tkozott takarı́tó brigá d vagyunk.
Lement a fö ldszintre, hogy lerendezze Constance Yardley-
t. A nő az egyik taná rá ra emlé keztette, Mrs. Holtra a
bentlaká sos iskolá bó l, ahova huszonhat é vvel
azelő tt já rt. Mrs. Holt, az a szarkasztikus ribanc alaposan
megkı́nozta a befejezett mú lttal, az ó hajtó mó ddal é s a
mellé rendelt mellé kmondatokkal. Kis iú korá ban a taná rnő
erotikus á lmaiban is szerepelt meztelenü l, amelyekben
Falkirk az ö sszes ujjá t eltö rte, é s teljesen ö sszevagdosta a
testé t.

33.
Mikö zben az apja a konyhaasztalná l ü lt é s tová bb bö ngé szte
Ré mes Ed kö nyvé t, Amity salá tá t ké szı́tett a vacsorá hoz
zö ldsalá tá bó l, hú sparadicsombó l, fekete olajbogyó bó l,
apró ra vá gott chilipapriká bó l, a tetejé n Havarti
kré msajtdarabokkal. Egy nagy kolbá szos pizza is lapult a
hű tő ben, desszertnek narancsö rvé nyes-é tcsokolá dé s
fagylalttal. Vigaszé telekkel az otthon ké nyelmé ben.
Bá rmennyire is szerette Amity az otthonukat, az
pillanatnyilag egyá ltalá n nem tű nt ké nyelmesnek. Elő szö r is,
folyamatosan azt igyelte, nem hall-e helikoptercsattogá st.
Es nem tudta kiverni a fejé bő l, hogy mennyivel
melegebbnek tű nne a há z, ha a megfelelő Michelle is ott
lenne.
Tisztá ban volt azzal, hogy a szı́v szava rendkı́vü l csaló ka
tud lenni, de azt is tudta, hogy magá nyos vadá sz a szı́v, hogy
a szı́v nem tanul, hogy a szı́v ajtó i szé lesre vannak tá rva.
Mivel má r annyi kö nyvet kiolvasott, amennyi egy elefá ntot
is té rdre ké nyszerı́tett volna, ha a há tá ra pakoljá k ő ket, é s
mivel az ı́ró knak mindig nagyon sok mondanivaló juk akad
az emberi szı́vrő l, egy egé sz sor kö zhelyet ismert a szı́vvel
kapcsolatban, amelyek né melyike é lesen ellentmondott a
tö bbinek. Amikor egy lá ny a tizenkettedik szü leté snapja felé
kö zeledik, az é lete a pá rhuzamos vilá gok bonyodalma
né lkü l is é ppen elé g zavaros.
Az apja lerakta a kö nyvet, é s a szemé re szorı́totta a kezé t,
mintha az megfá jdult volna az olvasottaktó l. – Semmit nem
ı́rt a kulcsró l sem, nemhogy az akkumulá torá ró l. De ha jó l
é rtelmezem, amit az ú gynevezett „kvantumhullá mró l vagy a
„de Broglie-Schrö dinger elektronhullá mró l mond, Ed ú gy
gondolta, hogy a multiverzumok kö zö tti á tkelé shez
folyamatos energiá t biztosı́thatnak azok az elektronok,
amelyeket ez a hullá m sugá roz ki, amikor nem korlá tozza a
mozgá sukat a Bohr-pá lya, bá rmi is legyen az.
 Amity betette a salá tá t a hű tő szekré nybe, hogy hideg
maradjon, é s azt felelte: – Megtalá ltam anya receptjeit egy
gyű rű s mappá ban. Te é vek ó ta nem ké szı́tetted el egyiket
sem.
– Ed szerint az idő utazá s soha nem lesz vé grehajtható . Mi
nemcsak a té rben vagy az idő ben é lü nk, hanem a té ridő ben
is. Az egyetlen á llandó sebessé g az univerzumban, az
egyetlen biztos viszonyı́tá si pont a fé ny sebessé ge, ami
má sodpercenké nt 299 792 kilomé ter. Vagyis az idő nek is ez
a sebessé ge. Ha egy szé kben ü lsz, é s olvasol, egyetlen ó ra
alatt tö bb mint 1079 millió kilomé tert teszel meg a
té ridő ben. Ké pzeld el, milyen lenne, ha megpró bá lná l
visszafordulni egy autó val ilyen sebessé gné l. A
tehetetlensé gi erő ezt ellehetetlenı́ti. A fé nyen, az idő n nincs
fé k. Nem á llhatsz meg, nem mehetsz vissza. Es mivel a
fé nyné l nem lehet gyorsabban menni, a jö vő be sem
szá guldhatsz elő re. De oldalra ki lehet té rni.
– A zö ldsé ges marhahú slevese nagyon jó nak tű nik –
jegyezte meg Amity, mikö zben kivette a hű tő bő l a pizzá t. –
Es kö nnyű nek is. Ha meglenne minden hozzá való m, é n is el
tudná m ké szı́teni. Mé g soha nem ettem a levesé bő l. Há t
nem lenne jó egyik este anya levesé t vacsorá zni, mintha ő
ké szı́tette volna el, é s itt lenne velü nk az asztalná l?
Az apja, mikö zben ismé t a kezé be vette a kö nyvet é s
lapozgatni kezdett benne, azt felelte: – Itt van egy ré sz, ami
aggaszt egy kicsit. A szubatomi ré szecské k helyzete nem ix.
Azok a lehető sé gek felhő jé ben lé teznek. Ami az anyag
legelemibb alapjait illeti, minden folyamatosan mozgá sban
van az univerzumban, ahogy a vé gtelen univerzumok is
egymá shoz ké pest. Tudod, hogy szerintem ez mit jelenthet?
Amity, mikö zben kirakta a pizzá t egy tepsire, azt felelte: –
A sü tő má r forró , ú gyhogy ez hú sz percen belü l ké sz. Má r
elmú lt vacsoraidő , mindjá rt é hen halok. Nem akarod annyi
idő re abbahagyni, hogy együ nk?
 – Szerintem azt jelenti, hogy a kulcsban szereplő
szá znyolcvanhé t katalogizá lt vilá g helyzete nem vé gleges. A
dolgok vá ltoznak. Es ha elé ggé megvá ltoznak… akkor az
ember talá n nem ott kö t ki, ahova menni akart. Talá n ké t
univerzum közé é rkezik meg, má r ha lé tezik ilyen hely. Es
azonnal meghal.
Amity becsú sztatta a tepsit a sü tő be, é s megké rdezte: –
Hallottá l bá rmit is abbó l, amit mondtam?
Az apja rá né zett. – Receptek a gyű rű s mappá ban, Michelle
zö ldsé ges marhahú slevese, te is el tudná d ké szı́teni, de ma
pizza lesz, hú sz perc mú lva vacsora. Te hallottá l bá rmit is
abbó l, amit én mondtam?
– Kvantumhullá mok, nincs szü ksé g akkumulá torra,
fé nysebessé g, az idő utazá st el is felejthetjü k, oldalirá nyba
való haladá s, vá kuum, ü ressé g, azonnali halá l.
Az apja elmosolyodott, ahogy Amity is, é s Jeffy azt felelte:
– Mi mindig egy hullá mhosszon vagyunk, nem igaz?
– Ezzel be is csukhatod a kö nyvet – jegyezte meg Amity.
Az apja becsukta a kö nyvet, é s a mindennek a kulcsá ra
mutatott. – Lehet, hogy be ké ne kevernem egy hordó nyi
cementet rö gtö n vacsora utá n, bele ké ne dugnom ezt a
kü tyü t, é s bele ké ne dobnom az egé szet a tengerbe.
– Rossz ö tlet, apa. Mé g szü ksé gü nk lehet rá , ha az a Falkirk
nevű ickó megint beá llı́t. Nem emlé kszel?
– De tú lvá llaltuk magunkat, Amity. Nem lenne szabad ezzel
az izé vel szó rakoznunk.
A lá ny terı́teni kezdett, é s kö zben megké rdezte: – Azon
gondolkoztá l má r, hogy Ed vajon mié rt pont neked adta?
– Annyit gondolkoztam rajta, hogy má r há nyingerem van a
gondolkozá stó l.
– Kedvelt té ged.
– Ezé rt kihú zta egy ké zigrá ná t szegecsé t, majd a kezembe
nyomta.
– Az a kü tyü nem veszé lyes – jelentette ki Amity.
 – Veszélyesebb, mint egy grá ná t.
– Ez az é letmű ve.
– Az é letmű ve lesz a halá lunk.
– Nem tudta rá venni magá t az é letmű ve
megsemmisı́té sé re. Ezt neked is meg kell é rtened.
Jeffy Amityre né zett, a sajá t é letmű vé re.
A kislá ny hozzá tette: – Ezé rt inká bb rá d bı́zta.
– Nem lett volna szabad rá m bı́znia.
– Senki másra nem lett volna szabad rá bı́znia.
– En nem vagyok hő s, é desem.
– Az igazi hő sö k soha nem tudjá k, hogy azok. Ugy é rtem, a
csudá ba is, há nyszor olvastuk má r ezt a tö rté netet?
Az apja, mikö zben aggodalmasan mé regette a kulcsot, azt
felelte: – Talá n azok utá n, amit a golyó mű velt az arcá val, Jó
Fiú csak egy jelmezes csimpá nznak fog tű nni, egy bizarr
há ziá llatnak. Lehet, hogy a rendő rö k nem fogjá k
alaposabban megszemlé lni. Lehet, hogy nem talá ljá k majd
elé g furcsá nak ahhoz, hogy felhı́vjá k a szö vetsé gieket.
Lehet, hogy soha tö bbé nem lá tjuk Falkirkö t.
Amity nem tudta, milyen matematikai eszkö zzel tudná k
ennek a sok lehetnek a való szı́nű sé gé t kiszá mı́tani.
Az apjá val együ tt ő is né má n bá mulni kezdte az
ú gynevezett kulcsot. Annak az á tkozott izé nek az aurá ja
magá ra vonzotta az ember tekinteté t. Mé g ha nem is tudta
volna, mire ké pes, a lelke mé lyé n akkor is megsejtette volna,
hogy valami rettenetes erő lapul benne ugrá sra ké szen,
valami gonosz vará zslat… de talá n jó vará zslat is, ha jó
cé lokra haszná ljá k. Az eszkö z mintha ugyanolyan
má gikusan csillogott volna, mint az Egy Gyű rű , a Minden
Gyű rű k Ura, ami Mordorban ké szü lt, é s amit csak az a tű z
pusztı́that el, amelyben kiková csoltá k.
Valamivel ké ső bb megszó lalt: – Megné zem a pizzá t.

34.
A karcsú , jó alakú Constance Yardley iatalabbnak tű nt
ö tven é vé né l, é s Falkirk vonzó nak talá lta, ami furcsa volt,
mivel a nő angoltaná rnő ké nt dolgozott. Ugyanolyan
felső bbrendű sé g sugá rzott belő le, mint az ö sszes tö bbi
angoltaná rbó l, akivel Falkirk valaha is ö sszeakadt, fő leg a
nő kbő l, akik nagymenő nek ké pzelté k magukat, csak mert
mindent tudtak az alá rendelt mellé kmondatokró l é s a jelző s
szerkezetekrő l. Attó l a leereszkedé stő l, ahogyan vele
beszé ltek, á ltalá ban megcsú nyultak a szemé ben, ső t
undorı́tó vá vá ltak.
Ső t ú gy tapasztalta, hogy a nő k jelentő s ré sze – é s nem
csak az angoltaná rnő k – annyira kü lö nlegesnek tartja
magá t, hogy azt ki sem lehet fejezni. Yardley olyan nagyra
volt magá val, mintha elvá rná , hogy segget csó koljon neki az
ember, majd megkö szö nje a lehető sé get.
A kihallgatá s elő tt a kanapé n ü ldö gé lt kö nyvekkel
szegé lyezett dolgozó szobá já ban, tü relmesnek é s jó l
neveltnek tettetve magá t, de Falkirk á tlá tott a szitá n.
Eszrevette a leplezett arroganciá t, a sznob lené zé st, a
megveté st, ami a velejé ig á titatta a nő t.
Yardley nem csak arra az angoltaná rnő re emlé keztette, aki
a legtö bbet kı́nozta é s gú nyolta a bentlaká sos iskolá ban, de
gyű lö lt mostohaanyjá ra is, Katariná ra, aki nem sokkal az
anyja halá la utá n ragadta á gyé kon az apjá t. Kat gyorsan
kitolt magá bó l ké t sajá t kö lykö t is, mire Falkirk betö ltö tte a
tizenhá rmat, é s belehajszolta az ö regembert egy
szı́vrohamba. Utá na bentlaká sos iskolá ba kü ldte a
mostoha iá t, é s mó dszeresen megfosztotta az ö rö ksé gé tő l.
Mire Falkirk visszaté rt a dolgozó szobá ba a fenti
folyosó ró l, Yardley á tü lt a kanapé ró l az asztala mellett á lló
szé kbe, ahol egy legalá bb ö tszá z oldalas kö nyvet
lapozgatott. Olvasó szemü veget viselt, é s egy vonalas fü zetbe
jegyzetelgetett. Falkirknek ké tsé ge sem fé rt hozzá , hogy a
ké zı́rá sa é ppen olyan precı́z, mint egy gé pé , é s az ö sszes
á tkozott vessző t oda teszi, ahova kell.
Ké t embere is jelen volt, Elliot é s Goulding. Egyikü k a
kertbe vezető ajtó mellett á llt, a má sik a folyosó ra vezető
ajtó ná l, egyé rtelmű en azzal a cé llal, hogy megakadá lyozza a
nő esetleges tá vozá sá t. Mindketten olyan alaknak tű ntek,
akik nem ké rné nek pé nzt azé rt, hogy eltö rjé k valakinek a
té rdé t, hanem puszta é lvezetbő l is megteszik. Minden
é peszű ember rajtuk tartotta volna a szemé t, nehogy
erő szakoskodni kezdjenek.
Constance Yardley mintha é szre sem vette volna ő ket.
Vagy talá n csak olyan beké pzelt é s ö nhitt volt, hogy el sem
tudta ké pzelni, hogy az ilyen aljané p hozzá é rhetne. Talá n
ú gy gondolta, azé rt vannak ott, hogy teá t vigyenek neki, ha
azt szeretné , é s elrendezzé k alatta a kanapé pá rná it, ha
vissza akarna ü lni oda.
Falkirk az ı́ró asztalhoz sé tá lt, megá llt, lebá mult a nő re, é s
azt ké rdezte: – Mit tud elmondani arró l az á llatró l, amit a
fenti folyosó n talá lt?
A nő ahelyett, hogy azonnal vá laszolt volna neki, mé g
befejezte a mondatot, amit é ppen leı́rt, megjelö lte, hogy hol
tart a kö nyvben, majd há tradő lt a szé ké ben, é s vé gigmé rte a
fé r it a szemü vege pereme felett. – Hogy mit tudok
elmondani? Amikor hazaé rtem az egyetemrő l, ott talá ltam
azt a mocskot. Fura idő ket é lü nk. Ennyit tudné k elmondani.
Csak azt szeretné m, ha eltű nne innen. A rendő rsé g
megké rdezte, hogy az é n á llatom-e. Biztosı́tottam ő ket, hogy
bá r szá mtalan mó don ké pes vagyok bolondot csiná lni
magambó l, nem azzal szoktam, hogy kiscserké sznek
ö ltö ztetett csimpá nzokat nevelgetek.
– Elé g alaposan megné zhette ahhoz, hogy lá thassa,
miszerint nem ilyen egyszerű a dolog, é s nem is ilyen
abszurd.
 – Egy pillanatra azt hittem, hogy egy nagyon sző rö s iú
fekszik ott. De utá na rá jö ttem, hogy… az, ami, bá rmi is
legyen az.
– Mint má r emlı́tettem, nemzetbiztonsá gi ü gyrő l van szó .
– Ké rem, ne pró bá lja bemagyará zni nekem, hogy az a
szá nalmas teremtmé ny fö ldö nkı́vü li vagy orosz ké m. Az
elmé m nyitott, de a koponyá m nem ü res.
Falkirk legszı́vesebben á thajolt volna a mahagó niasztalon,
hogy felpofozza. De visszafogta magá t, mert tudta, hogy
nem lenne ké pes egy pofonnal beé rni. – Soha senkinek nem
szabad elmondania, amit ma itt lá tott, vagy bá rmit, amirő l
beszé ltem magá val, a puszta té nyt is beleé rtve, hogy
nemzetbiztonsá gi ü gynö kö k já rtak itt. Ha egyetlen szó t is
szó l errő l, bı́ró sá g elé á llı́tjuk a nemzetbiztonsá gi
titokvé delmi tö rvé ny megsé rté sé é rt.
A nő elmosolyodott, é s levette a szemü vegé t. – Maguk
té nyleg nemzetbiztonsá gi ü gynö kö k, vagy valami má sok? Es
té nyleg lé tezik az a valami, ami olyan nevetsé ges é s
melodrá mai nevet kapott, hogy „nemzetbiztonsá gi
titokvé delmi tö rvé ny"?
– Mié rt mondané k ilyet, ha nem lé tezne?
– Mié rt ne tenné ? – A nő lerakta a kezé bő l a szemü veget. –
Ha jó l hallottam, mi tö rté nt itt, né há ny szomszé dom
biztosan lá tta… azt az izé t.
– Mint kiderü lt, senki.
– Es ki ö lte meg a pisztolyommal?
Falkirknek megvoltak az ezzel kapcsolatos elmé letei, de
ezek nem tartoztak a nő re. Azzal a fajta fé lelmet keltő
né zé ssel vá laszolt a ké rdé sre, amit neki is el kellett viselnie
a fajtá já tó l az iskolaé vei alatt.
A nő tekintete dü hı́tő en soká ig fonó dott az ö vé be, mielő tt
Yardley megrá zta volna a fejé t, hogy azt felelje: – Ezt
ké ptelen vagyok elhinni. Takarı́tsá k fel azt a mocskot az
emeletemen, é s tű njenek el a há zambó l.
 – A tetemet elvittü k. A mocsok a magá é . Es eszé be se
jusson takarı́tó kat bé relni a feladathoz. Azok tú l sokat
ké rdező skö dné nek. Oldja meg maga. Szerintem egy vö dö rre
is szü ksé ge lesz, amibe belehá nyhat.
A nő megvető pillantá sa azt jelezte, hogy nem felté tlenü l
fog hallgatni rá .
Falkirk gyanú ja beigazoló dott, amikor Yardley meg is
szó lalt: – Megvá ltozott volna az orszá g neve? Má r nem
Ameriká ban é lü nk?
A fé r i odalé pett a legkö zelebbi falhoz, é s lesodort tizenö t-
hú sz kö nyvet egy polcró l a fö ldre. Utá na a kö vetkező polcot
is kiü rı́tette.
Mivel biztosra vette, hogy egy ilyen nő indokolatlanul
sokra tartja a kö nyveit, arra szá mı́tott, hogy Constance
Yardley mindjá rt talpra ugrik, vagy ká romkodni kezd a
vandalizmus miatt. De a taná rnő a szé ké n maradt, é s csak
né zte, bá r olyan é les tekintettel, hogy azzal embert lehetett
volna ö lni.
Falkirk egyre hevesebb mozdulatokkal tová bbi kö nyveket
sodort le a fö ldre, mikö zben Elliot é s Goulding né ma
elismeré ssel igyelté k. – Orü lhetne, ha csak bé na
nemzetbiztonsá gi ü gynö kö k lenné nk. De sokkal rosszabbak
vagyunk anná l, Connie. Itt sokkal tö bb forog kocká n, mint
azt a maga beszű kü lt nyelvtantaná ri agya ké pes lenne
felfogni, Connie. Ha nem teszi azt, amit mondtam, akkor
visszajö vö k, é s az ö sszes kö nyvé t ledobá lom a padló ra,
majd rá juk fektetem a maga ö ntudatlan testé t, é s felgyú jtom
az egé szet. Felfogta, Connie?
A nő erre vé gü l mé gis felá llt. Olyan mereven é s egyenesen
hú zta ki magá t, mint egy karó , ké t kezé t ö kö lbe szorı́totta az
oldala mellett. Arcá n jogosnak tartott undor tü krö ző dö tt,
de Falkirk lá tta, hogy fé l, é s kü zdenie kell azé rt, hogy
elnyomja a fé lelmé t.
 Elliot é s Goulding idő kö zben elhagytá k az ő rhelyü ket,
kö zelebb lé ptek az ı́ró asztalhoz. Kamé leonszerű nek tű ntek,
mindig az adott helyzethez alkalmazkodtak. Az egyik
pillanatban ké pesek voltak jó zan, rendkı́vü l fegyelmezett
ü gynö kö k lá tszatá t kelteni, a kö vetkező ben pedig má r
á llatias vé rszomj é s brutalitá s sugá rzott belő lü k; ebben az
esetben az utó bbiró l volt szó . Constance Yardley magá ra
maradt egy szobá ban há rom fé r ival, a há zá ban pedig mé g
kettő vel, akikrő l má r tudta, hogy a jog é s a tö rvé ny a
legkisebb mé rté kben sem korlá tozza ő ket semmiben.
John Falkirk ajká ró l nyá lcseppek repü ltek szé t, amikor
megismé telte a ké rdé st. – Felfogta, Connie?
A nő alakoskodá sa egy pillanatra sem té vesztette meg, é s
a mé ltó sá ga megő rzé sé re tett kı́sé rleté t, amikor Yardley
felszegte az á llá t, é s kihú zta a vá llá t, kifejezetten viccesnek
talá lta. – Igen.
– Akkor rajta, pró bá ljon csak meg ismé t bá tornak tű nni
azzal, hogy kizavar minket a há zá bó l.
A taná rnő egyé rtelmű en tudta, hogy Falkirk ezzel a
mé ltó sá ga utolsó foszlá nyá tó l is megfosztotta, hogyha most
megismé telné a korá bbi szavait, akkor nem hajthatatlannak
tű nne, csak engedelmesnek. De mivel nem maradt má s
vá lasztá sa, csak ez vagy a hallgatá s, ami talá n mé g jobban
felbő szı́tené a fé r it, azt felelte: – Tű njenek innen.
Falkirk lá tta, hogy gú nyos mosolya tű ké nt pukkasztja ki a
nő felfuvalkodottsá gá nak lu ijá t. – Szegé ny Connie – felelte,
majd kivezette az embereit a szobá bó l é s a há zbó l is.

35.

Az egerek jó l lá tnak a sö té tben, é s hajlamosak dé lutá n
aludni, majd alkonyat felé mocorogni kezdenek, é s egyre
aktı́vabbá vá lnak, mikö zben a vará zslatos é jszaka leszá ll.
Ebben a vilá gban nem indulnak olyan hatalmas, lelkesı́tő
kalandokra, mint Cincin lovag Kate DiCamillo kö nyvé ben, a
Cincin lovag legendájában, olyanokra sem, mint a hı́res Miki
egé r, bá r a vé gtelen vilá gok valamelyiké ben talá n heves
kardcsatá kba bonyoló dnak azzal a rosszabb hı́rű fajjal, a
patká nyokkal, é s diadalmas győ zelmeket aratnak gonosz
kirá lyok tulajdoná ban lé vő macská kon. Hó golyó az é jszaká i
legnagyobb ré szé ben a rá gó kocká ival é s a mó kuskereké vel
foglalta el magá t, vagy kö té lmá szá ssal é s azzal a szá mtalan
já té kkal, amivel ellá ttá k.
Nem sokkal azelő tt, hogy a pizza elé ggé megpirult é s á tsü lt
ahhoz, hogy kivegyé k a sü tő bő l, Amity hirtelen aggó dni
kezdett amiatt, hogy a napjuk rettenetes izgalmai
tú lsá gosan megviselté k a kisegeret, ezé rt felsietett a
szobá já ba, é s felkapcsolta a lá mpá t, hogy ellenő rizze
Hó golyó hogylé té t.
Mikö zben az á prilisi alkonyat beá rnyé kolta a ké ső dé lutá nt
az ablakü vegen tú l, Hó golyó ott ü ldö gé lt a vizesedé nye
mellett, hatalmasakat á sı́tott, é s tisztogatta magá t. Amikor
Amity megjelent, kinyú jtotta a nyaká t, é s rá né zett. Fekete
szeme jobban csillo-gott, mint valaha, mintha ez az eszelő s,
veszedelmekkel é s ijedelmekkel teli nap csak felé lé nkı́tette
volna.
– Há ny almot szü l egy anyaegé r egy é vben? – ké rdezte
tő le a kislá ny.
Hó golyó nem vá laszolt, ú gyhogy Amity helyette is
megtette: – Otö t vagy hatot. Es egy alom á ltalá ban tı́z vagy
mé g tö bb kisegé rbő l á ll.
Hó golyó nem vitatkozott vele.
– Az egé rcsalá dok soká ig együ tt maradnak? Vagy
elkó szá ltok egymá stó l? Hiá nyzik az anyuká d?
Az almoknak azé rt kellett nagynak lenniü k, mert a
sző rtelen, vak ú jszü lö ttek egyharmada nem marad é letben.
Azok, akik megé rik, hogy bundá t nö veszthessenek é s lá tni
kezdjenek, gyakran ragadozó madaraknak,
vadá szgö ré nyeknek, ró ká knak, kı́gyó knak, patká nyoknak é s
sok má s á llatnak esnek á ldozatul.
Az egerek é lete nem kö nnyű . Amity nem szeretett erre
gondolni.
A fajtá rsaihoz ké pest Hó golyó el volt ké nyeztetve mint há zi
egé r. Ennek kö vetkezmé nyeké ppen nem volt felké szü lve a
nehé zsé gekre, é s traumatizá ló dnia kellett volna az aznapi
esemé nyektő l, de a jelek szerint nem ı́gy tö rté nt.
– Lemondaná l ismé t a ketreced ké nyelmé rő l, é s felugraná l
arra a kulcsra, hogy á tkelj egy má sik vilá gba, a
kocká zatokkal nem tö rő dve?
Mintegy vá laszul, jelezve, hogy egy ilyen egzotikus utazá s
gondolata csak lelkesı́ti, Hó golyó a mó kuskereké hez rohant,
é s futni kezdett egy helyben, gyorsan é s mé g gyorsabban.
– Te ismé t megtenné d – nyugtá zta Amity. – En kis Cincin
lovagom.
Ebben a vilá gban, ahol az egerek nem kardoztak
varró tű vel é s nem mentettek meg hercegnő ket a bö rtö nbő l,
ahol nem szá mı́tott hé tkö znapi dolognak a má gia, mé g
mindig van mit tanulni a kö zö nsé ges egerektő l.
Az elő szobá ba vezető ajtó ná l Amity lekapcsolta a lá mpá t,
sö té tben hagyva az egeret, aki mikö zben az alkonyat
suttogva elszá llt a szellő szá rnyá n, magá val hozta azt a kis
vará zslatot, ami ebben a vilá gban fennmaradhatott.

36.

A szemé tlá da Edwin Harkenbach é s az utolsó kulcs utá n

folytatott sü rgő s hajtó vadá szat cé ljá ra Falkirknek szá mtalan
já rmű vet bocsá tottak rendelkezé sé re, egy speciá lisan
felszerelt tizenhá rom é s fé l mé teres lakó kocsit is beleé rtve,
a tetejé be é pı́tett mű holdas antenná val, ami nagy sebessé gű
internetelé ré st biztosı́tott a csapata tapasztalt hackereinek,
akik bá rmilyen lé tező ható sá gi é s nemzetbiztonsá gi
rendszert fel tudtak tö rni.
 Nagyon jó é rzé s volt egy olyan mű veletben dolgozni,
amelyet tö bb milliá rd dollá ros kö ltsé gveté s fedezett. De a
sikert a vilá g minden pé nze sem biztosı́thatta, é s ez nagyon
elrontotta Falkirk kedvé t.
A lakó kocsi dé lutá n 5:10-kor egy szupermarket
parkoló já ban á llt. Az ü gyeletes hackerek, Selena Malrose é s
Jason „30 Centis" Frankfurt a já rmű elejé ben elhelyezett
munkaá llomá sukná l dolgoztak, vagyis szendvicseket é s
chipset eszegetve kutattak a vá ros biztonsá gi é s kö zté ri
kamerá inak archı́vumaiban, há tha sikerü l megtudniuk, ki
menekü lt el Constance Yardley há zá bó l, miutá n lelő tte a
majom iú t.
Falkirk a lakó kocsi há tuljá ban lé vő fü lké be zá rkó zott be,
ami a hagyomá nyos Fleetwoodokban há ló szobaké nt
szolgá lt volna. Ebben a já rmű ben a tá rgyaló szerepé t
tö ltö tte be egy padló hoz csavarozott asztal, hat ké nyelmes
szé k é s egy sor sö té t té vé ké pernyő segı́tsé gé vel.
Falkirk egyedü l vacsorá zott az asztalná l,
homá rtekercseket é s ká posztasalá tá t, ké t pohá r pinot grigio
kı́sé reté ben.
Nem szeretett a beosztottaival haverkodni. Ugy gondolta,
az alá rendelteket haté konyan kell haszná lni, é s mindig
emlé keztetni kell ő ket arra, miszerint egy annyira titkos
kü ldeté sben vesznek ré szt, hogy bá rmikor felá ldozható akká
vá lhatnak – má rmint „golyó a fejbe é rtelemben –,
amennyiben bá rkinek beszé lnek a munká jukró l a csapatuk
tagjain kı́vü l. Selena Malrose vonzó nő volt. John Falkirk
egyszerű en nem é rtette, mié rt pazarolja az é leté t arra, hogy
egy szá mı́tó gé p ké pernyő je elő tt ü ljö n, é s tiltott adatokat
szerezzen meg. Né ha elfantá ziá lgatott arró l, milyen lenne
megdugni, de igazá bó l sokkal jobban é rdekelté k a sé rü lt,
ö nbizalom-hiá nyos é s é rzelmileg befolyá solható nő k. Selena
modora é s magabiztossá ga tú l sok volt neki. Jason
Frankfurt egy feltuningolt kocka benyomá sá t keltette, Brad
Pitt tá voli hasonmá sá é t, aki tú lsá gosan erő lkö dik azé rt,
hogy szellemesnek é s menő nek tű njö n; minden bizonnyal ő
maga adta magá nak a „30 Centis becenevet, abban a
szá nalmas remé nyben, hogy ezzel lenyű gö zheti (é s
á tverheti) a nő ket. Falkirk mé g akkor sem akart volna
Selená val é s Jasonnel bará tkozni, ha nem a beosztottjai
lettek volna. A bará tsá g az á rulá s elő szobá ja, é s ő nem volt
olyan gyenge é rzelmileg, hogy megkocká ztatta volna az
ő szinte bará tsá got.
Egyé bké nt is, amikor rá teszi a kezé t a mindennek a
kulcsá ra, amikor elhagyja ezt a bé na vilá got egy jobbé rt,
nem lenne praktikus, ha bará tai lenné nek, mert ú gysem
vinné ő ket magá val. A szená tor, a csalá dja é s a milliá rdosok
konzorciuma, akik a projekt anyagi há tteré t biztosı́tottá k,
nem is sejtetté k, hogy Falkirk ö nmagá é rt dolgozik, azé rt
hogy az a hatalmas vagyon é s hatalom, amit a kulcstó l
remé ltek, csak az ö vé legyen.
Mielő tt Ed Harkenbach elpusztı́totta a má sik ké t kulcsot,
Falkirk arra haszná lta az egyiket, hogy felderı́tsen né há ny
má sik idő vonalat, é s azonnal meglá tta bennü k a korlá tlan
lehető sé geket. A Fö ld 1.07-en ellá togatott a
mostohaanyjá hoz, Katariná hoz, aki abban a vilá gban furcsa
mó don nem lopta el az ö rö ksé gé t, hanem ugyanú gy kezelte,
mint ké t fé ltestvé ré é t. Amikor talá lkozó t beszé lt meg vele az
egyik fé nyű ző otthoná ba, Katarina melegen fogadta. Falkirk
arcon lő tte, a lá ba elé dobta a pisztolyt, majd mielő tt mé g
bá rmelyik testő re reagá lhatott volna, a szomszé dos
szobá ba menekü lt, ahonnan hazateleportá lta magá t a sajá t
vilá gá ba.
Katarina ezen az idő vonalon persze é letben maradt, de a
ribanc má sik verzió já nak a megö lé se a pá rhuzamos
való sá gban ı́gy is elé g kielé gı́tő nek bizonyult. Azt a John
Falkirkö t, aki abban a má sik idő vonalban é lt, minden
bizonnyal letartó ztattá k, bı́ró sá g elé á llı́tottá k é s bö rtö nbe
zá rtá k. De bá rmennyire szerette is magá t ez a Falkirk,
egyszerű en ké ptelen lett volna tö bb ezer má sik é njé t is
ugyanolyan hevesen imá dni. Kicsit sem zavarta a gondolat,
hogy má rtı́rt csiná lt egy má sik Johnbó l.
Az interkom jelzett. Selena Malrose szó lt bele a lakó kocsi
elejé ben lé vő munkaá llomá sá tó l. – John, megtalá ltuk a
menekü lő gyanú sı́tottakat egy archı́vumban, egy
kö zlekedé si kamera vette fel ő ket. Constance Yardley
há zá tó l há romsaroknyira keltek á t egy keresztező dé sen,
pá r perccel azutá n, hogy a Bestpetet lelő tté k. Es ismerjü k
ő ket.

37.

Amity é s az apja á ltalá ban beszé lgettek egymá ssal vacsora

kö zben. Egyikü k sem fogyott ki soha a szó bó l, é s rengeteg
té ma é rdekelte ő ket. De ezen a nagy jelentő sé gű esté n
Jeffynek nem volt kedve tá rsalogni. Azt mondta, hogy
fá radt, aggó dik é s gondolkozni akar, de ké tsé gkı́vü l attó l is
tarthatott, hogy Amity ismé t megpró bá lja rá beszé lni, hogy
keressé k meg Michelle megfelelő vá ltozatá t. A kislá nynak
eszé be sem jutott volna ő t ezzel nyaggatni, nem mintha nem
lett volna ké pes rá , de pontosan é rezte, meddig bı́rja
elviselni az apja az ilyesmit.
Ahogy azokon a ritka esté ken szokta, amikor csendben
vacsorá ztak, az apja most is berakott egy hangoskö nyvet.
Nem tudtak volna egy egé sz regé nyt vé gighallgatni egyetlen
é tkezé s alatt, é s egyikü k sem szeretett volna hú sz ré szre
szabdalni egy abbahagyhatatlan tö rté netet, ú gyhogy
ilyenkor mindig ugyanazt a kö nyvet vá lasztottá k, amit
elké pesztő en sokszor vé gighallgattak má r, A herceg
menyasszonyát William Goldmantó l. Jobban emlé keztek
ugyan minden egyes kalandos fordulatá ra, mint a sajá t
mú ltjuk egyes ré szleteire, mé gsem tudtá k megunni soha. De
té nyleg. Annyira szeretté k ezt a tö rté netet, hogy bizonyos
viccesebb ré szeket együ tt mondtak fel a narrá torral, noha
nem tanultá k be ő ket szá ndé kosan.
A salá ta é s a pizza alatt vé gighallgattá k a má sodik é s a
harmadik fejezetet. A harmadik fejezet „Az udvarlá s" cı́met
kapta, ebben ké rte meg a gonosz Humperdinck herceg egy
gyö nyö rű , Boglá rka nevű tehené szlá ny kezé t, aki azt felelte,
hogy ő má r szeretett, de annak rossz vé ge lett, é s soha
tö bbé nem lesz ké pes szeretni. A herceg, aki nem szokott
hozzá a visszautası́tá shoz, fenyegeté ssel erő sı́tette meg a
szá ndé ká t.
Há rom hang, a narrá toré , Amityé é s az apjá é szavalta el a
herceg szö vegé t: „Szó val, vagy hozzá m jö ssz, é s a
leggazdagabb, legnagyobb hatalmú nő te leszel
ezermé rfö ldes kö rzetben, aki pulyká kat ajá ndé koz
kará csonykor é s iú gyermeket szü l nekem, vagy rettenetes
fá jdalmak kö zt fogsz meghalni a kö zeljö vő ben. Dö ntsd el,
mit akarsz."
Mire Boglá rka azt felelte: „Soha nem foglak szeretni."
A herceg: „Nem is vá gyné k erre, ha megkaphatná m."
A fejezet vé gé n Amity é s az apja együ tt nevettek, ami
nagyon kellemes volt, bá r furcsa, mert A herceg
menyasszonya egyikre sem hasonlı́tott a kedvenc
fantasykalandjaik kö zü l. Ez a tö rté net nem azzal vé gző dö tt,
hogy boldogan é ltek, amı́g meg nem haltak. Egy szatı́ra volt,
teli ostobasá ggal, á rulá ssal, szenvedé ssel, vesztesé gekkel é s
halá llal – amelyek mindegyike neveté st vá ltott ki az
emberbő l. Nem sok majdnem tizenké t é ves lá ny lelte volna
benne ö rö mé t. De Amity okos volt é s koraé rett, é s má r
é vekkel korá bban megé rtette A herceg menyasszonya
legfő bb tanulsá gá t, miszerint bá rmilyen csodá latos is az
é let, szomorú sá ggal is tele van, é s az ember ú gy teheti
magá t a legkö nnyebben tú l a szomorú ré szeken, hogy
kié lvezhesse a tö bbit, ha mé g a sö té tsé gben is megtalá lja a
humort. A neveté s nemcsak a melankó liá t orvosolja, hanem
kardké nt is szolgá lhat a gonosz ellen. A neveté s azt ü zeni,
hogy nem kényszeríthetsz megadásra, a legvégsőkig harcolni
fogok ellened.
Amity abban remé nykedett, hogy a legsö té tebb ó rá iban is
ké pes lesz a szı́ntiszta gonosz arcá ba nevetni. Egé szen
eddig a napig nem akadt sok tapasztalata a való di
gonoszsá ggal. Szomorú sá ggal igen, abbó l megkapta a maga
ré szé t, de azzal a gonoszsá ggal, ami jé ggé vá ltoztatta a vé rt
az ereiben, nem. Ugy é rezte, elé g jó l teljesı́tett Suavidad
Beachnek abban a ronda vá ltozatá ban, ahol Jó Fiú é s a
komcsi fasisztá k voltak, meg minden. De enné l rosszabb
helyzetbe is kerü lhet.
Az aparadar bejelezhetett a lá nya fé lelmé re, mert Jeffy azt
ké rdezte: – Jó l vagy, kicsim?
– Igen – vá laszolta Amity. – Jó l vagyok, minden rendben. –
De csak ekkor é bredt rá , hogy a há rom fog é s az az
á llkapocsmaradvá ny mé g mindig ott lapul a zsebé ben.

38.

Bá r idő vel le akart lé pni egy jobb vilá gba, ebben is akadt
pá r olyan dolog, amit John Falkirk szeretett.
Ebben a korban, amikor az á llampolgá rok egyre
nehezebben tudtak elrejtő zni a meg igyelé s elő l, mé g egy
olyan negyvenezer fő s kisvá rosban is, mint Suavidad Beach,
kamerá k monitoroztá k az ö sszes nagyobb ú tkeresztező dé st,
a kö zparkokat é s a kö zé pü letek kö rnyé ké t. A helyi
ható sá gok hatvan napra, hat hó napra vagy egy é vre
archivá ltá k a felvé teleket, de az ö sszeset megkapta való s
idő ben a nemzetbiztonsá gi hivatal utahi adatkö zpontja, ahol
ö rö kre eltá roltá k ő ket a telepü lé s neve alatt, dá tum szerint
kereshető en.
Egy é vvel korá bban 30 Centis Frankfurt egy tró jait
telepı́tett a nemzetbiztonsá gi hivatal szá mı́tó gé pes
rendszeré be, ami lehető vé tette, hogy ő é s Selena bá rmikor
hozzá fé rjenek egy há tsó ajtó n á t, é s szabadon
gará zdá lkodhassanak az adatok kö zö tt ané lkü l, hogy
felhı́vná k magukra az IT-biztonsá gi felelő sö k igyelmé t.
Együ tt kö vetté k Jeffrey é s Amity Coltrane ú tjá t Constance
Yardley kö rnyé ké rő l a vá ros szı́vé n á t.
Selena ö sszevá gott a videó kbó l egy szaggatott
ké psorozatot. Falkirk ott á llt mö gö tte, a szá mı́tó gé pe
ké pernyő jé t né zve, mikö zben a rá dió szaki é s elké nyeztetett,
egé rdé delgető kö lyke oda nem é rtek az Oleander Street-i
kö nyvtá rhoz.
– Nyolc percet tö ltö ttek odabent – kö zö lte vele Selena. –
Es itt jö nnek.
Coltrane é s a lá nya kisé tá ltak a kö nyvtá rbó l, é s é szak felé
indultak az Oleanderen. A fé r iná l mintha egy kö nyv lett
volna. Az első nagyobb ú tkeresztező dé sben lé vő kamera
felvette, hogy kelet felé fordulnak az Oak Hollow Roadon. A
fura kis há zuk felé tartottak a Shadow Canyon Lane-en,
amikor nagyjá bó l má sfé l kilomé terrel elő tte, az utolsó
kamera ható tá volsá gá bó l is kisé tá ltak.
– Ed Harkenbach valamilyen okná l fogva Coltrane-ra bı́zta
a kulcsot – á llapı́totta meg 30 Centis Frankfurt –, Coltrane
beindı́totta, é s é ppen rá juk tá madt a Bestpet, amikor
visszaté rtek. A farkamat is feltenné m rá .
– Azt a fogadá st olyan lenne megnyerni – jegyezte meg
Falkirk –, mint a brisz milá eredmé nyé t hazavinni.
Selena felnevetett, 30 Centis pedig megké rdezte, hogy mi
az a brisz milá . A lá ny azt felelte: – A zsidó kö rü lmeté lé si
szertartá s.
Meg kell hagyni, 30 Centis jó ké pet vá gott a dologhoz. O is
felnevetett, é s hozzá tette: – Haver, ezt mé g visszakapod.
Falkirk azt kı́vá nta, bá r ne szó lt volna semmit, nem mintha
é rdekelte volna, ha esetleg megbá ntja Frankfurtot, csak az
ilyesfajta é vő dé st bará tinak is lehet tekinteni, olyannak,
mintha egyenrangú nak tartaná ő ket magá val. Pedig nem
tartotta. Belő le csak egy volt. Es ő mindnyá jukná l jobb volt,
sokkal jobb a hé tkö znapi emberekné l, amit huszonegy é ve
tudott, tizenö t é ves kora ó ta, amikor meggyilkolta egyik
osztá lytá rsá t a bentlaká sos iskolá ban, é s ané lkü l megú szta,
hogy bá rki aká r csak gyanakodott volna rá .
Egyetlen tová bbi megjegyzé s né lkü l kilé pett a lakó kocsibó l,
é s odasé tá lt a kö zelben parkoló Suburbanhoz. A volá nja
mö gö tt Vince Canker ü lt, az anyó sü lé sé n Louis Wong.
Mindketten szendvicset ettek, amit sö rrel ö blı́tettek le.
Falkirk becsusszant a há tsó ü lé sre. – Most kemé nyen
rá nyomulunk Coltrane-ra. De majd csak pá r ó ra mú lva.
Fejezzé tek be a vacsorá t. Allı́tsá tok ö ssze a legjobb
csapatot, é s vigyü k el azt a szemé tlá dá t akkor, amikor a
legkevé sbé szá mı́t rá . Ejfé l utá n csapjunk le rá , amikor má r
alszik.
Canker, aki olyan izikummal bı́rt, mint egy verő ember, é s
olyan kemé ny arcvoná sokkal, hogy abba egy roncstelep
autó pré se is beletö rt volna, ú gy gondolta, rejlik benne egy
kis mé diumi tehetsé g, ami egy szé p napon teljes való já ban
felizzik majd benne. Azt felelte: – Erzek valami furcsá t,
olyasmit, mint egy tá voli hang Odaá tró l, a fá tyol mö gü l, é rti,
ami azt sú gja, hogy ez a mi é jszaká nk, ez a mi idő nk, most
fogjuk megtalá lni a kulcsot.
Wong lenyelt egy nagy falat szendvicset. – Má r korá bban
is hallottá l hangokat.
– Ezt a hangot mé g nem. Ez egy má sik hang.
– Felismered?
– Nagyon halk, de szerintem az anyá m hangja.
– Meghalt az anyá d?
– Egyé rtelmű , hogy meghalt, há t nem, ha egyszer Odaá t
van?
– Nem is mondtad, hogy anyá d meghalt.
– Csak egy hete tö rté nt, szar ü gy volt. Opioidok miatt.
– Tú ladagolta magá t, mi? Sajná lom, haver. Ez tragé dia.
 – Ez van. Soha nem volt tú l sok ö nuralma.
– Alig egy hete van Odaá t, é s má ris beszé lni akar hozzá d?
– Mindig is nagy dumá s volt, soha nem tudta befogni. Ezen
szerintem a halá la sem vá ltoztat.
Abban a má sik vilá gban, ahova a mindennek a kulcsa fogja
elrepı́teni, Falkirknek nemcsak arra nyı́lik majd nagy esé lye,
hogy a vilá g leggazdagabb embere legyen, hanem arra is,
hogy mindennek az ura. Azt tervezte, hogy ha teljhatalomra
jut, bű ncselekmé nynek nyilvá nı́tja az ostobasá got, é s
elegendő bizonyı́té knak tekinti majd az ilyen
beszé lgeté seket, mint amilyet Canker é s Wong folytat
é ppen, a halá lbü nteté s kiszabá sá hoz.
 4. rész
A megfelelő Michelle

 39.

A lenyugvó nap rozsdanarancssá rga fé nyé ben a magas

pá lmá k á rnyé ka kelet felé lopakodott, ahonnan az é jszaka
é rkezik majd, mintha a koroná juk leterı́tett má sá val akarná k
fogadni a sö té tsé get.
Michelle Coltrane ott ü lt a homokkő é pü let torná cá nak
egyik hintaszé ké ben, é s egy dalt gitá rozott, amit é vekkel
korá bban ı́rt, amikor mé g gazdagsá gró l é s hı́rné vrő l
á lmodozott, mert nem volt elé g é rett ahhoz, hogy megé rtse,
miszerint a pé nz é s a hı́rné v nem garantá lja a boldogsá got.
A legfontosabb dolgokat nem lehet aranyé rt megvenni. Es
azé rt, hogy ezt megtanulja az ember, nagyon nagy á rat kell
izetni.
Pillanatnyilag gitá r- é s zongoralecké kbő l tartotta el magá t,
é s hetente há rom este fellé pett a Johnny’s Beachside nevű
é tterem é s bá rban, ami nem kö zvetlenü l a tengerparton á llt,
hanem fé l utcá val odé bb. Egy Norman nevű ickó é volt, aki
Johnnytó l vette meg hú sz é vvel korá bban. Michelle nem
kapott szı́npadot, csak egy zugot a bá r é s az é tkező ré sz
kö zö tt. Nem az volt a feladata, hogy lenyű gö zze a
kö zö nsé get, pusztá n annyi, hogy kellemes zené t biztosı́tson
a vacsorá hoz. Leginká bb má s dalszerző k darabjait já tszotta,
amelyekkel csak eleve hı́res elő adó kat tett mé g gazdagabbá ,
de esté nké nt egyszer-ké tszer valamelyik sajá t szerzemé nyé t
is kö zé jü k csempé szte. A zené lé s mé g akkor is ö rö mmel
tö ltö tte el, ha az este vé gezté vel csak egydollá rosokat talá lt
a borravaló s dobozban, ö tö sö ket é s tı́zeseket nem.
Ezen a balzsamos á prilisi esté n arra az ú riemberre
vá rakozott, akit meghı́vott vacsorá ra. Nem randevú ró l volt
szó , csak egy bará ti talá lkozó ró l. Es egyé bké nt is, tö bb mint
hé t é ve nem osztotta meg az á gyá t senkivel, mert tudta,
hogy az intimitá s nem enyhı́tené a magá nyossá gá t é s a
bá natá t, csak mé g fá jdalmasabbá tenné .
 Mikö zben a narancssá rga fé ny lilá vá vá ltozott keleten, é s
vö rö sbe borı́totta a nyugatot, a bará t megé rkezett a
tö lgyfá kkal szegé lyezett ú ton, testesen é s gyű rö tten,
egyenes há ttal, fehé r ü stö kű fejé t felszegve, az Isten vele,
tanár úr!-é ra valamelyik bö lcs é s szeretett
iskolaigazgató já nak magabiztos, mé gis kö nnyed mozgá sá val.
Nyakkendő je mintá ja nem passzolt az ingé hez – a pö ttyö k a
csı́kokhoz –, de olyan gyakran hordta ezt a kombiná ció t,
hogy az szá ndé kossá gra utalt, kifejezetten excentrikus
hajlamokra.
Felsé tá lt a há zhoz, felment a torná cra vezető há rom-né gy
lé pcső fokon, utá na megá llt, é s vidá m ü nnepé lyessé ggel
vé gigmé rte Michelle-t. Kö rü lbelü l fé l percig hallgatta, ahogy
é nekel, majd azt mondta: – Ezt egyé rtelmű en a karriered
elejé n ı́rhattad, mert elragadó é s bű bá jos, de nem
kü lö nö sebben ki inomult, é s hiá nyzik belő le a tartalom. –
Bá r a nő é nekelni má r nem tudott a mosolygá stó l, a
gitá rjá té kot azé rt folytatta, mikö zben a fé r i befejezte a
kritikai é rté kelé st. – Ha tizenné gy é ves lenné k, lenyű gö zve
hallgatná m vé gig tö bbszö r is. De hatvanné gy é ves vagyok,
lé lekben mé g anná l is ö regebb, ú gyhogy kö nyö rgö m, hadd
ne kelljen tová bb elviselnem a kamaszos fá jdalomnak ezt a
remekmű vé t, hogy az irá ntad é rzett csodá latomon ne essen
csorba.
Michelle felá llt, a hintaszé knek tá masztotta a gitá rjá t, é s
azt mondta: – Nagy ló kö tő vagy, Ed.
– Mindig is az akartam lenni – biztosı́totta a fé r i,
mikö zben megö lelté k egymá st.
Bá r Ed Casper má r majdnem egy é ve lá togatta Michelle-t,
aki elé ggé megszerette, né ha – ahogy most is – felmerü lt
benne, vajon hogyan bará tkozhatott ö ssze egy olyan
ickó val, aki egy sá torban tengette az é leté t a Shadow
Canyon Lane zsá kutcá ja mö gö tti fá k kö zö tt, é s aki a napi
tisztá lkodá sá t egy nyilvá nos zuhanyzó ban vé gezte.
 Ed persze nem azok kö zé az alkoholistá k vagy drogfü ggő k
kö zé tartozott, akik a szerabú zus miatt ké nyszerü ltek az
utcá ra, é s elmebeteg sem volt. Nem a lustasá ga é s nem az
alacsony intelligenciá ja miatt sü llyedt idá ig, nem tartozott a
szokvá nyos hajlé ktalanok kö zé . Bizonyos é letesemé nyek
tettek keresztbe az ambı́ció inak é s fosztottá k meg a jö vő be
vetett hité tő l, vezettek oda, hogy a javak né lkü li é letet
vá lassza, a kö tetlen lé tezé st.
Azt nem á rulta el, hogy milyen vesztesé g vá ltoztatta meg.
A jelek szerint soha nem sü ppedt depresszió ba, é s az
ö nsajná lat sem volt jellemző rá . De Michelle tudta, hogy
valamitő l meg lett fosztva, mert ő is egyetlen pillanat alatt
veszı́tette el azt, ami a legfontosabb volt neki, é s aminek
csak akkor fogta fel az é rté ké t. Bá rmi má sban is osztoztak
Ed Casperrel, első sorban kı́sé rtet já rta lelkü k mé ly
magá nyossá ga hozta ö ssze ő ket.
– Já tszd el valamelyik ú jabb darabodat – ké rte a fé r i.
– Talá n ké ső bb. Most egy pohá r borra vá gyom, é s te is
mindig szó rakoztató bb leszel egy Martini utá n.
Mikö zben besé tá ltak a há zba, a nappal az utolsó
fé nycseppjeit is kivé rezte, é s leszá llt az é jszaka.

40.

Mindig ugyanahhoz a zené hez tá madt kedvü k, aká r a

Beatlesrő l vagy Beethovenrő l, aká r Glenn Millerrő l vagy
Glenn Gouldró l volt szó . Aznap este David Benoit tiszta é s
fü rge zongorajá té ká ra esett a vá lasztá suk, inká bb a lá gy
dzsesszre, mint bá rmi modernebbre.
A cé klá s ré pasalá tá t pappardelle kö vette kagyló val é s
kö nnyű sá frá nyos szó sszal. Ez a vacsora megé rdemelte,
hogy elidő zzenek felette egy szá raz fehé rbor tá rsasá gá ban,
ami é ppen ú gy felü dı́tette a nyelvet, ahogy a zene a fü lü ket.
A konyhaasztalná l ettek, mert a kis há zban nem volt kü lö n
ebé dlő . A gyertyá k kristá lyosra csiszolt, borostyá nszı́nű
talpas poharakban á lltak, amelyek vá ltozatos fé ny-á rnyé k
mintá kra tö rdelté k a lá ngok fé nyé t az asztalon é s a falon.
Ebben a megvilá gı́tá sban Ed Casper arca olyannak tű nt,
mint egy rejté lyes mé diumé vagy vará zsló é , aki a való di
má gia szaké rtő je, nem a bű vé sztrü kkö ké .
A beszé lgeté seik mindig is a té má k szé les spektrumá t
ö lelté k fel, szó szerint a ká posztá któ l a kirá lyokig, bá r Edet
leginká bb a zene, az irodalom, a mű vé szet é s a tö rté nelem
villanyozta fel. Ezen alkalommal hamarosan rá té rt a
modern iziká ra é s kvantummechaniká ra – a rejtett
dimenzió kra, a kvantum-ö sszefonó dá sra, a pá rhuzamos
vilá gokra –, amiket Michelle nem igazá n é rtett, é s amik ezé rt
nem is é rdekelté k kü lö nö sebben.
Ed viszont nemcsak zseniá lis elő adó volt, hanem a
bonyolult dolgok leegyszerű sı́té sé hez is nagyon é rtett.
Michelle-t hamarosan má r lenyű gö zte az univerzum való di
termé szete, ami bá rmelyik hollywoodi alkotá sná l
kü lö nö sebbnek kezdett tű nni. Nemsoká ra arra is rá jö tt,
hogy ez nem egy való di beszé lgeté s, hanem Ed kifejezetten
azzal a szá ndé kkal té rt be hozzá , hogy elmagyará zza a
pá rhuzamos vilá gokkal teli vé gtelen multiverzumot, é s
meggyő zze ő t a lé tezé sé rő l. Michelle mé g soha nem lá tta
ennyire eltö ké ltnek – vagy egyá ltalá n eltö ké ltnek.
Desszertké nt egy-egy ké tfé le sajttal é s hat friss, duzzadt
fü gé vel megrakott tá nyé rt tett maguk elé , egy utolsó pohá r
bor kı́sé reté ben.
Ed né mi sajt é s egyetlen fü ge utá n kivett a zakó ja zsebé bő l
egy tá rgyat, é s az asztalra rakta. A szó ban forgó valami
leginká bb egy iPhone-ra emlé keztetett.
– Ez – mondta Ed – a tö rté nelem legé rté kesebb, egyben
legveszé lyesebb technoló giá ja. A kvantum csodá ja.
Mindennek a kulcsa. Vissza lehet csiná lni vele tragé diá kat.
Rossz kezekbe kerü lve a gonosz eszkö zé vé vá lhat, neked
viszont mindent visszaadhat, drá ga leá nyom. Neked é s
szeretett csalá dodnak is. Vissza tudja hozni ő ket hozzá d.

41.

Egy é let é ppen olyan gyorsan kialudhat, mint a gyertyalá ng

a konyhaasztalon.
Michelle ö nmagá t hibá ztatta a fé rje é s egyetlen gyermeke
halá lá é rt. Má r ré gó ta együ tt é lt a bű ntudattal, bá r az elmú lt
hé t é v sorá n é les fá jdalma kevé sbé é les, de kitartó bb
bá nattá enyhü lt.
Azon a sorsdö ntő napon a zenei karrierjé n rá gó dott,
vagyis inká bb a hiá nyá n, azon szomorkodott, hogy az é lete
leté rt az elké pzelt vá gá nyá ró l. Igazsá g szerint az é let
ká oszá ban nincsenek sorsszerű vá gá nyok, csak dö nté sek
á ltal kijelö lt ö své nyek. Michelle arró l á lmodozott, hogy
gyorsvonattal repü l majd a sztá rsá g felé , de az ehhez
szü ksé ges sı́n nem lé tezett. Abban az idő ben azt hitte, hogy
akkor siklott ki az é lete, amikor ú gy dö ntö tt, hogy
hozzá megy Jeffyhez, é s megszü li Amityt, de nem ő ket kellett
volna hibá ztatnia. O maga tett keresztbe sajá t magá nak,
amikor olyan dalokat ı́rt, amelyek, Ed szavait idé zve,
„kamaszos szorongá ssal" voltak tele, kö zhelyes szö vegekkel,
mé lyebb tartalom né lkü l; ami azt illeti, mé g a fé r i á ltal
kritizá lt darab volt a legjobb kö zü lü k.
Michelle ö sszeveszett Jeffyvel, é s ő t hibá ztatta a
kudarcá é rt. De Jeffy jellemző mó don nem volt hajlandó
belemenni a já té kba é s vitá ba bocsá tkozni vele, ami mé g
jobban felbő szı́tette Michelle-t. Amity né gyé ves volt
akkoriban, é s Jeffy azt mondta, hogy az otthoni feszü ltsé gek
felzaklatjá k. Mé g csak nem is Michelle-t hibá ztatta ezé rt, ú gy
beszé lt, mintha ezeket a feszü ltsé geket a há z strukturá lis
hibá i okozná k.
Mivel idő t akart adni Michelle-nek arra, hogy
megnyugodjon é s ö sszeszedje magá t, besé tá lt a vá rosba
Amityvel, hogy vegyen neki egy fagyit. Eppen egy
keresztező dé sen kelt á t, gyermeké t a karjá ban tartva,
amikor egy ré szeg, ká bı́tó szer hatá sa alatt á lló sofő r
elü tö tte ő ket egy tú l gyorsan szá guldó Cadillac Escalade-del,
ledö ntö tte ő ket a lá bukró l, mintha tekebá buk lenné nek,
á thajtott rajtuk, é s tö bb mint hatvan mé teren keresztü l
vonszolta maga utá n ö sszetö rt testü ket, mielő tt megá llt
volna.
Michelle az asztalon heverő eszkö zre meredt. Felemelte a
fejé t, hogy Ed Casperre né zzen, é s azon gondolkozott, hogy
lehet, nem is gyanı́totta, miszerint a fé r i pont olyan labilis
lé lek, mint az ö sszes tö bbi, akik a Shadow Canyon Lane
vé gé ben kezdő dő erdő ben sá toroznak.
Mikö zben megfogta egy fü ge szá rá t, é s forgatni kezdte a
tá nyé rjá n, a sajá t hiszé kenysé gé n csodá lkozott. De
való já ban tudta, mibő l fakad. Az anyja belehalt a szü lé sbe.
Huszonké t é vvel ké ső bb, egy nappal Amity szü leté snapja
utá n csodá latos apja, Jim Jamison is belehalt egy
á ramü té sbe, mikö zben egy á ramszolgá ltató cé gné l vé gzett
karbantartá si munká kat felü gyelte egy fö ld alatti teremben.
Ed Casper cseppet sem emlé keztetett Michelle apjá ra, de
nagyjá bó l ugyanolyan korú volt, mint az apja, amikor
meghalt. Mind az életszeretetük hasonló volt, mind a
hangszı́nü k; Jim Jamison ugyanú gy rajongott a zené é rt, a
mű vé szeté rt é s a tö rté nelemé rt, mint Ed. Mindké t fé r i
rendelkezett azzal a veleszü letett jó lelkű sé ggel, ami
szá mtalan mó don megnyilvá nult. Michelle-nek má r ré gó ta
hiá nyzott egy olyan pró bakő , amelyen a sajá t szı́vé t é s lelké t
tesztelhette volna. Egyszer, amikor é ppen nagyon maga alá
gyű rte a melankó lia, Ed megá llt a torná ca mellett, hogy
meghallgassa a gitá rozá sá t, é s a nő , aki é ppen ú gy vá gyott
egy bará tra, mint mentorra, minden ké telkedé sé t fé lretette
vele kapcsolatban.
Egé szen mostaná ig.
 Az a felveté s, hogy a halottakat vissza lehetne hozni egy
mobiltelefonra emlé keztető kü tyü vel, nemcsak ő rü ltsé gnek
tű nt, hanem egyenesen kegyetlensé gnek.
Ed kiolvasta a gondolatait a szemé bő l, é s mé g mielő tt
Michelle hangot adhatott volna a hitetlenkedé sé nek, elő vett
egy puha kö té sű kö nyvet a zakó ja belső zsebé bő l.
Megmutatta a borı́tó já t. Végtelen világok – Párhuzamos
univerzumok és a kvantumvalóság Dr. Edwin Harkenbachtó l.
Megfordı́totta a kö nyvet, é s megkocogtatta a há tsó
borı́tó já n lé vő fé nyké pet. Bá r a szerző iatalabbnak tű nt,
mint Ed Casper, é s bajsza é s szaká lla is volt, tagadhatatlanul
emlé keztetett rá .
– Edwin Harkenbachké nt hı́res izikus é s termé keny
szerző voltam. Ed Casperké nt csak egy vé n csodabogá r
vagyok, aki a kanyonban é l egy sá torban, egy hajlé ktalan a
sok kö zü l, bá r jó ré szü kné l tisztá bb, é s mindig nyakkendő t
viselek.
Michelle mé g mindig á tverve é rezte magá t. – Manapsá g
má r bá rki adhat ki kö nyvet.
A fé r i mikö zben odacsú sztatta elé a kö tetet, azt mondta: –
Ez nem magá nkiadá s. Né zd csak meg a kiadó nevé t. Ez az
egyik legré gebbi é s leghı́resebb ismeretterjesztő kiadó .
Igaza volt. De a kö nyv ö nmagá ban mé g nem bizonyı́totta,
hogy té nyleg ké pes lenne meg nem tö rté ntté tenni
tragé diá kat, é s az é peszű sé gé t sem, bá r valamivel
hitelesebbé tette.
– De mié rt hazudtá l nekem a nevedrő l?
– Nem csak neked, drá gá m. Mostaná ban mindenkinek má s
né ven mutatkozom be. Miutá n elpusztı́totta á llami
pé nzekbő l nagyvonalú an tá mogatott forradalmi
munká já nak minden nyomá t, é s miutá n felgyú jtotta a
laborató riumá t, Edwin Harkenbach a tengerbe zuhant
ké tmotoros Cessná já val, mikö zben egy karib-tengeri
menedé kben akart elbú jni, mielő tt a ható sá gok rá jö ttek
volna, hogy mit tett. A holttesté t soha nem talá ltá k meg, é s
azt remé lem, nem is fogjá k.

42.

Michelle-t a sajt é s a fü ge má r nem é rdekelte, de nagyon

vá gyott egy kis borra.
A tiltott tudá s papı́rfedelű kö nyve, a mindennek a csillogó
kulcsa, Benoit feledhetetlen meló diá ja, az Ed szemé t
megvilá gı́tó gyertyá k: ez a pillanat vé gtelenü l
há tborzongató nak tű nt szá má ra.
Mosolygó vendé ge viszont nem veszı́tette el az é tvá gyá t.
Szemmel lá tható é lvezettel fogyasztott el egy ú jabb fü gé t.
– Mennyire nagyvonalú an?
– Má rmint az á llami pé nzekre gondolsz? Milliá rdokró l
beszé lü nk.
Michelle-nek felszaladt a szemö ldö ke. – Mé gis egy
sá torban é lsz.
– Elrejtettem né mi pé nzt egy biztos helyen, hogy eltartsam
magam, lá tszó lag nyomorú sá gos kö rü lmé nyek kö zö tt. Tú l
ké ső n é bredtem rá , hogy ha elké szı́tem a mindennek a
kulcsá t, akkor vé gü l nem marad má s vá lasztá som, mint
eljá tszani a halá lomat, é s illegalitá sba menekü lni.
Utá na elmagyará zta, mennyi jó t lehet tenni azzal a
kulccsal, beszé lt arró l a fé lelmetes hatalomró l, amihez
korrupt fé r iak é s nő k fé rhetnek hozzá a segı́tsé gé vel, é s
mesé lt a szá mtalan veszé lyrő l is, amelyet az eszkö z a
haszná ló ja fejé re hozhat. A ré szletek lenyű gö ző en
bonyolultnak, meggyő ző en logikusnak é s eszetlen
ő rü ltsé gnek tű ntek.
– Ha mindez igaz – felelte Michelle –, akkor né mi
ugrá ndozá s á rá n talá lhatná l egy olyan vilá got, ahol senki
nem vadá szik rá d, ahol legá lisan é s bé ké ben é lhetné l.
A fé r i felsó hajtott. – Bá rcsak! Ugy tű nik, jó pá r vilá gban
nem sikerü lt meggyő ző en eljá tszanom a halá lomat. Mé g
mindig vadá sznak rá m kegyetlen, kimerı́thetetlen
forrá sokkal rendelkező emberek.
Mintha csak egy fura tá rsasjá té kot já tszaná nak, Michelle
azon kapta magá t, hogy sorra veti fel az alternatı́v
megoldá sokat. – Es mi van azokkal a vilá gokkal, ahol meg
sem szü letté l?
Ed bó lintott. – A projekt sorá n talá ltam né há nyat,
amelyben ez talá n ı́gy van, de azokban a vilá gokban nem
szı́vesen é lné k.
– Mié rt nem?
A fé r i arca elsö té tü lt. – Bizonyos kö rü lmé nyek…
veszé lyek… elmondhatatlan szö rnyű sé gek miatt.
Michelle mé g mindig nem tudta eldö nteni, hogy most
racioná lisan beszé lgetnek, vagy ú gy, mint amikor az UFO-
hı́vő k tá rgyaljá k ki, hogy milyen stı́lusú alumı́niumsisak vé d
legjobban a fö ldö nkı́vü li gondolatolvasó k ellen. A borá bó l
pró bá lt erő t merı́teni.
Né mi gondolkodá s utá n azzal folytatta: – Akkor folytasd a
kutatá st. Keress egy olyan vilá got, ahol meg se szü letté l.
– A projekt sorá n, mielő tt mé g megsemmisı́tettem volna az
ö sszes ezzel kapcsolatos feljegyzé semet, é s elmenekü ltem
volna, szá z vilá gba is á tkeltem, pontosabban szá zö tbe vagy
szá zhatba abbó l a szá znyolcvanhé tbő l, amit a csapatom
katalogizá lt. Utá na pedig mé g nyolcvanba. – Olyan
szenvtelen hangon beszé lt, mintha csak arró l mesé lne, hogy
nyugdı́jaské nt bejá rta az ö sszes kö zeli bevá sá rló kö zpontot.
– De má r nem bı́rom az á tkelé seket. Az elmé m elé g
kalandvá gyó , a testem viszont nem igazá n. Es é rzelmileg
sem bı́rom a dolgot. Má r nem. Tú l sokszor ré mü ltem
halá lra. Má r nem vá gyom má sra, csak egy kis csendre,
né há ny bará tra, é s pá r kö nyvre, amit kiolvashatok.
Kicsit sem tű nt ijedtnek mikö zben a sajtot é s a fü gé t
majszolta, é s ú gy mosolygott Michelle-re mint egy
nagybá csi a kedvenc unokahú gá ra.
 Ugyhogy a nő megké rdezte: – Mi ré mı́tett halá lra?
Ed lerakta a fü ge szá rá nak maradé ká t, lenyelte a
gyü mö lcsö t, az ajká hoz nyomta a szalvé tá t, ivott egy korty
bort, ismé t megtö rö lgette a szá já t, é s mindekö zben ú gy
elsá padt az arca, hogy az mé g a gyertya fé nyé né l is lá tszott.
Egszı́nké k szeme olyan á rnyalatot vett fel, mint a vı́z
felszı́né n tü krö ző dő fé nyek. Kö nnyek gyű ltek bele, de mé g
nem ö mlö ttek ki.
– Bizonyos dolgokró l, amiket lá ttam, nem szı́vesen
beszé lné k é tkező asztalná l, mert nem akarná m kiadni
magambó l ezt a kellemes vacsorá t. Inká bb egy olyan
pá rhuzamos vilá gró l mesé lek, ami szö rnyű volt ugyan, de
nem annyira, mint sok má sik. Ennek ellené re lehetsé ges,
hogy szü ksé ged lesz hozzá egy kis borhoz.
– Má ris szü ksé gem van.
– Ugy é rtem, ü res a poharad.
Michelle tö ltö tt magá nak mé g egy adagot. Es Ednek is.
A fé r i ú gy meredt a chardonnay-ba, mintha a borbó l a
gyertyalá ngok benne tü krö ző dő fé nyé bő l ki tudná olvasni a
sors akaratá t, mintha egy folyé kony kristá lygö mbö t
bá mulna.
Tő le szokatlan komorsá ggal kezdett bele a tö rté netbe. –
Lé tezik egy olyan idő vonal, amelyben az Egyesü lt
Allamokban is vé gbement egy komolyabb tá rsadalmi
megrá zkó dtatá s, ami a francia forradalomra hasonlı́tott,
csak mé g rosszabb volt. Azt modern jakobinusok
kezdemé nyezté k, nem a tá rsadalom legalsó ré tegeibő l,
hanem a legfelső bő l, a legkivé telezettebb helyzetben lé vő
iatal nő k é s fé r iak, akiket vakká tettek a legdrá gá bb
egyetemek, é s erő szakra tanı́tott az a kultú ra, ami
lé trehozta ő ket. Olyan volt az egé sz, mintha Dickens
kö nyvé t, a Két város regényét erő szakos pornó vá dolgoztá k
volna á t, é s Hollywood legő rü ltebb zsenije rendezte volna
meg az ebbő l ké szü lt ilmet. Az utcá kon pont ú gy folyt a vé r,
mint Dickens regé nyé ben, ső t mint Franciaorszá gban az
1789-es é s 1794-es ré muralom alatt. Mindenü tt á llvá nyokat
emeltek, amelyekrő l a csukló jukná l fogva ló gattá k le az
elı́té lteket, hogy felkoncoljá k ő ket. Gyermekeket fejeztek le a
szü leik elő tt, akiket a cső cselé k kö vezett halá lra. Egé sz
lakó negyedeket é s bé rhá zakat gyú jtottak fel, hogy kiirtsá k a
lakó ikat, akiket erkö lcsi mé telynek nyilvá nı́tottak. Az, amirő l
ú gy gondoljuk, hogy soha nem tö rté nhetne meg itt, ott
megtö rté nt, ahogy az 1930-as é vek Né metorszá gá ban is,
vagy a maoista Kı́ná ban. Já rvá nyké nt terjedt a nihilizmus é s
az irracionalitá s. Eszelő s, á llatias é rzelmek vetté k á t a logika
é s az é sz helyé t. Az ő rü ltsé get erkö lcsi tisztulá snak
nevezté k. A mú ltat elpusztı́tottá k é s á tı́rtá k, hogy
megalapozzanak egy utó pisztikusan igazsá gos jö vő t, bá r az
igazsá gossá g teljesen eltű nt, puszta bosszú á llá ssá vá ltozott,
mé g jakobinusok bosszú já vá is má s jakobinusok ellen, mivel
az ő rü let csak mé g tö bb paranoiá t szü l. Lá ttam, ahogy
nő ket erő szakolnak meg az utcá n csoportosan fé r iak,
akiket má s nő k biztattak kö zben, a nő i szolidaritá s zá szlajá t
lengetve. Lá ttam a forradalom ellensé gei gyermekeinek a
fejé t szé tszó rva egy bö lcső de homokozó já ban, mintha csak
egy lá da ká posztá t borı́tott volna ki a zö ldsé ges.
Ed nem bı́rta tová bb visszatartani a kö nnyeit. A meleg fé ny
megcsillant nedves arcá n. A szá ja reszketni kezdett.
Michelle fé lretolta a borospohará t, é s nemcsak a
jó zansá gá t nyerte vissza egyetlen pillanat alatt, hanem azt a
ké tkedé st is elvetette, amivel eddig hallgatta Ed szavait. A
fé r i hangjá bó l, modorá bó l é s kö nnyeibő l egyé rtelmű en
kitű nt szá má ra, hogy mindaz, amit mondott, igaz, é s ő csak
szerette volna, ha nem az.
Azt ké rdezte: – Es nem ez volt a legrosszabb, amit lá ttá l?
Ed ismé t rá talá lt a hangjá ra. – Szeretné m tisztá zni, hogy
sok idő vonal pont olyan bará tsá gos, mint ez, ső t mé g
jobbak is vannak. De a vilá gok vé gtelen multiverzumá ban az
ö sszes gonoszsá got meg lehet talá lni, amit ember csak el
tud ké pzelni… é s olyanokat is, amit nem. En kié gtem az
utazgatá stó l. Má r nem bı́rjá k az idegeim. A szı́vem sem.
Ré gen paci ista voltam. Paci ista! Má r nem vagyok az. Má r
fegyverpá rti vagyok. Tudok ö lni. Azok a dolgok, amiket
lá ttam… megvá ltoztattak. Nem akarok mé g jobban
megvá ltozni. Nekem nem kell a multiverzum. Nekem nem
kell má s, csak az otthonom, a kö nyveim é s egy kis
nyugalom, hogy olvasgathassam ő ket.
Michelle a mindennek a kulcsá ra meredt, ami kö zte é s Ed
kö zö tt hevert. Ahogy a gyertyá k lü ktettek, fé nypá szmá k é s
á rnyé kpá szmá k kú sztak az asztalon az eszkö z felé , mintha
az valami gravitá ció s erő t fejtett volna ki, hogy idő vel
mindent magá ba szippantson.
– Te rettegsz attó l, ami odakint van, azoktó l a helyektő l,
ahova ez az izé elvihet, amelyek mé g annak a má sik
Ameriká nak a szö rnyű sé geiné l is rosszabbak, mint amirő l
mesé lté l nekem, mé gis azt akarod, hogy haszná ljam.
– Csak ó vatosan, é s az ú tmutatá sommal. Ahhoz, hogy
visszacsiná ld a tragé diá t, talá lkoznod kell a fé rjednek é s a
gyermekednek azokkal a vá ltozataival, akik má shol é lnek, é s
akik elveszı́tettek té ged. Igy mé g ö sszejö het egy olyan
csalá d, amelynek soha nem lett volna szabad szé tesnie. Az
elmú lt é v sorá n ú gy megszerettelek, mintha a sajá t lá nyom
lenné l, Michelle. Be akarom gyó gyı́tani a lelkedet, é s vé get
akarok vetni a magá nyodnak, hogy boldog lehess.
Lehet, hogy a tudomá nyos há tté r é s annak remé nykeltő
ı́gé rete té nyleg lé tezett. De amennyiben a remé ny hamisnak
bizonyul, az mé g a remé nytelensé gné l is rosszabb lett
volna.
Michelle azt felelte: – Ez nagyon jó l hangzik, olyannak,
mint egy á lom, egy tü ndé rmese. De ha te nem akarsz
tö bbszö r „á tkelni"…
 – Erted, azé rt, hogy ez megtö rté nhessen, hajlandó lenné k
rá .
– Igen, de ha vé gtelen szá mú vilá got kell á tkutatnunk,
annak az esé lye, hogy egy magá nyos Jeffyt é s Amityt
talá ljunk, akiknek szü ksé gü k van rá m… egyszerű en nulla.
Ed arcá ra visszaté rt a szı́n, é s a mosoly is, amit a kö nnyei
korá bban elmostak.
– Csak vá rd ki – felelte.
– Mit?
– Majd meglá tod!
Magá ban motyogva kotorá szni kezdett a zakó ja zsebé ben,
mintha a Fehé r Nyú l lenne, aki az ó rá já t keresi.
– Mé g egy kö nyv? – ké rdezte Michelle. – Magadná l tartod
Ed Kö nyvtá rá t?
– Nem, nem. Mit bizonyı́tana egy kö nyv? – A fé r i egy
ö sszehajtogatott papı́rlapot vett elő , é s kisimı́totta. – Ez itt
egy Facebook-oldalró l szá rmazik – csú sztatta á t a fé nyké pet
az asztalon.
– Kinek a Facebook-oldalá ró l?
A ké p erre is megadta a vá laszt, é s Michelle-nek a lé legzete
is elá llt.
Jeffyt lá tta maga elő tt, idő sebben, mint amikor meghalt,
arcá n azzal a bolondos mosolyá val.
Olyan vá ratlan erő vel ö ntö tte el a remé ny, hogy feszü lni
kezdett tő le a mellkasa, é s vé gü l má r levegő t sem kapott,
ú gy é rezte, mintha fuldokolna benne.
Egy kedves kislá ny is volt Jeffy mellett, aki tizenegy
é vesnek tű nt, é s aki csak né gy volt, amikor elü tö tte egy
Escalade, amibe az apjá val együ tt belehalt. Ez az eleven
Amity nagyon sokat vá ltozott azó ta, de ké tsé g sem fé rt
ahhoz, hogy ki lehet.
– Megtalá ltam ő ket – jelentette be Ed Casper Harkenbach.
Michelle nem merte levenni a szemé t a fotó ró l, mert attó l
fé lt, hogyha megtenné , mire visszané zne a papı́rra, Jeffy é s
Amity ö rö kre eltű nné nek ró la.
Amennyiben a ké p nem Photoshoppal ké szü lt, akkor
té nyleg nem haltak meg az ö sszes vilá gban, ahol é ltek.
A csoda szó tú l enyhe kifejezé snek tű nt erre.
– Ha ez nem igaz, akkor ne csiná ld ezt velem, Ed.
– Abban a vilá gban – vá laszolta a fé r i – te má r é vekkel
ezelő tt eltű nté l az é letü kbő l. Jeffy mé g mindig szeret,
nagyon is, é s hiá nyzol neki. A kislá ny pedig, aki csodá latos
gyermek, egy igazi kincs, nagyon vá gyik utá nad. Meg tudjuk
csiná lni, Michelle. Ké pesek vagyunk rá . Ezt garantá lom. Má r
elő ké szı́tettem az utat. – Ezzel megfogta a mindennek a
kulcsá t, é s megkerü lte az asztalt. – Szeretné l egy bemutató t?
– Milyen bemutató t?
– Arra mé g nem á llsz ké szen, hogy talá lkozz velü k. De egy
rö vid ú tra, hogy bebizonyı́thassam, amit mondtam…?
Ed há trahú zta a szé ké t, Michelle pedig kicsit fé lve ugyan,
de felá llt. A fé r i a folyosó ra nyı́ló ajtó hoz vezette, de nem
lé pett ki rajta.
– Fogd meg a karom – mondta. – Kapaszkodj belé m.
Az eszkö z kijelző je halvá nyszü rké n felderengett.
Michelle lá tta, hogy megnyomja a Kivá lasztá s gombot,
majd gé pelni kezd a megjelenő billentyű zeten, é s ettő l
visszaté rt belé a ké tkedé s. Ostobá nak é rezte magá t, amié rt
ré szt vesz egy olyan szı́njá té kban, amelynek minden
bizonnyal az lesz a vé ge, hogy jé, pedig korábban működött.
– Indulunk – mondta Ed.
A konyha eltű nt.
Egy alaktalan, dimenzió né lkü li té rben lebegtek. Vakı́tó
fé ny vette kö rbe ő ket, végigszikrázott rajtuk, olyan intenzı́v
é s kü lö nö s fé ny, mintha az igazsá gos Isten szı́ne elő tt
á llná nak.
Utá na ismé t a konyhá ban talá ltá k magukat, de az sö té t
volt. Amikor Ed felkattintotta a villanykapcsoló t, Michelle
egy ismerő s helyisé get lá tott maga kö rü l, ami viszont
szá mtalan apró sá gban kü lö nbö zö tt a sajá t konyhá já tó l.
– Ez Jeffrey há za a Fö ld 1.10-en, egy olyan vilá gban, ahol
soha nem há zasodott meg, é s Amity sem szü letett meg. O
egyedü l é l itt, agglegé nyké nt. Eppen elutazott ké t hé tre,
hogy elmenjen pá r cserebere-talá lkozó ra é s ré gisé gboltba,
é s rá dió kat, bakelité kszereket meg ré gi plaká tokat keressen.
Mikö zben Ed vé gigvezette a há zon, Michelle lá bá bó l
kiment az erő . Ujra é s ú jra elakadt a lé legzete valamitő l. A
helyisé gek tele voltak olyan holmikkal, amiket az elhunyt
fé rje imá dott gyű jteni, restaurá lni é s megosztani az
ü gyfeleivel. Mivel a szobá kat annyira á thatotta Jeffy
szenvedé lye, annyira melegnek, otthonosnak é s
bará tsá gosnak tű ntek – ugyanakkor elmondhatatlanul
szomorú nak is. Michelle biztosra vette, hogy nem csak a
fantá ziá ja mű ve az a magá nyossá g, ami megfakı́tja az é lé nk,
stilizá lt art deco tá rgyak é s ké pek bá já t. Jeffy tá rsasá gi
ember volt. Imá dott má sok kö zö tt lenni. Nem arra
teremtetté k, hogy egyedü l é ljen.
Ahogy ő t sem.
– Ez csak egy bemutató – igyelmeztette Ed. – Ez nem az a
Jeffrey, akit neked talá ltam. O rá kos, é s legfeljebb egy é ve
lehet há tra. Es Amity itt nem lé tezik, má shol viszont igen.
Mikö zben visszasé tá ltak a konyhá ba, Ed lekapcsolgatta
mö gö ttü k a lá mpá kat. Teljes sö té tsé gben aktivá lta az
eszkö zt, é s nyomta meg a Vissza gombot.
A tiszta fé ny vakı́tó fehé rsé ge bá mulatot vá ltott ki
Michelle-bő l, amibe né mi fé lelem é s remé nykedé s is
keveredett.
Utá na ő é s Ed ismé t a sajá t konyhá já ban talá ltá k magukat,
a sajá t há zá ban, ahol tö bb mint ké tezer napot tö ltö tt má r
ú gy, hogy halott fé rje é s gyermeke emlé ke kı́sé rtette.
 5. rész
Amelyben lopakodnak

 43.

Mikö zben az univerzum rendı́thetetlenü l tá gul, a csillagok

egyre tá volabbra kerü lnek a Fö ldtő l. Egy szé p napon, jó val
az emberisé g kihalá sa utá n, az é jszakai é gbolt talá n má r
nem is lesz tele ká prá zatos fé nypontjaikkal, hanem csak a
Hold tö ri meg feketesé gé t, az egyetlen olyan csillag fé nyé t
visszatü krö zve, ami onnantó l fogva valaha is szá mı́tani fog:
a termonukleá ris hanyatlá sban lé vő Napé t.
A vilá g hatalmas lé pté kei né ha nem is annyira csodá latot,
mint inká bb rettegé st é bresztettek Jeffyben, mert nagyon
kicsinek é rezte magá t tő lü k, é s ké telkedni kezdett abban,
hogy ké pes lesz megvé delmezni a gyermeké t.
Mivel kö zvetlenü l a vá ros hatá rain tú l helyezkedett el, a
Shadow Canyon Lane-en nem volt kö zvilá gı́tá s. Jeffy egy
ablakfü lké ben ü ldö gé lt, kinyú jtott lá bakkal, há tá t a kivá gott
falré sznek tá masztva, é s hol az eget tanulmá nyozta, hol a
holdsü tö tte aszfaltot bá multa. Az é jszaka olyan mozdulatlan
volt, mint egy ü veg mö gé helyezett mú zeumi é lő ké p, é s a
fensé ges kocsá nyos tö lgyeken egyetlen levé l sem rezdü lt.
Jeffy mellett ott hevert a padon a pisztolya, egy ké tcsö vű ,
kilenc millimé teres Smith & Wesson 5946-os, tı́ztö lté nyes
tá rral, tı́zcentis cső vel é s Novak LoMount Carry irá nyzé kkal.
A tartalé k tá r a kabá tzsebé ben vá rakozott.
Abban remé nykedett, hogy sem a fegyvert, sem Ed
Harkenbach kulcsá t nem kell haszná lnia, amit egy má sik
zsebé be rejtett.
Igy utó lag belegondolva, be kellett volna ugrania a bankba
hazafelé , hogy felvegyen pá r ezer dollá rt. Tartott otthon
né mi ké szpé nzt egy dobozban, kicsit tö bb mint ö tszá z
dollá rt. De azzal nem jutná nak sokra, ha menekü lő re ké ne
fogniuk, vagy el ké ne bú jniuk egy idő re.
Ké ptelen volt elhinni, hogy idá ig fajultak a dolgok, hogy
ennyire felfordult a vilá ga. Valahol a lelke mé lyé n mé g
dé delgette a remé nyt, hogy minden rendben lesz.
A szü lei né há ny vá roská val feljebb é ltek a parton,
Huntington Beachben, de semmifé le segı́tsé gé rt nem mert
hozzá juk fordulni. Ha mé g mindig gyanakszanak rá , akkor
biztosan ő ket is meg igyelik.
Amity, aki teljesen felö ltö zve fekü dt az á gyá ban a sö té tben,
egyszer csak megszó lalt. – Biztos, hogy az az é lelem é s vı́z,
amit Hó golyó nak kiraktunk, elé g lesz?
– Tö bb mint elé g, kicsiké m.
– Bá rcsak ná lam lenne! Vissza ké ne mennü nk é rte.
– Nagyobb biztonsá gban lesz a ketrecé ben.
– Nem szé p dolog sorsá ra hagyni má sokat.
– Nem ö rö kre hagytuk ott. Vissza fogunk menni é rte.
– Ugy szeretem!
– Tudom. Es ő is tudja. Most pró bá lj meg aludni.
– Te aludni fogsz?
– Nem, ha ké pes leszek é bren maradni. Es ké pes leszek.
A Shadow Canyon Lane, ez a zsá kutca, ahol csak hé t há z
volt, alig pá r percre á llt a forgalmas tengerparttó l, ahol
tavasztó l ő szig nyü zsö gtek a turistá k, mé gis vidé ki
mellé kú tnak tű nt a kocsá nyos tö lgyek rejteké ben,
csendesnek é s kihaltnak.
Az aznapi kalandok annyira kimerı́tetté k Amityt, hogy
hamarosan elaludt, é s halkan horkolni kezdett.
A hold lassan vitorlá zott vé gig az é gbolton nyugat felé
mint egy kivilá gı́tott gá lya. Idő vel elhaladt a kocsá nyos
tö lgyek legmagasabb á gai felett, amelyek ú gy dé delgetté k
maguk kö zö tt a fé nyé t, mint egy rejté lyes vará zstojá st, é s az
é jszaka mé g sö té tebbé vá lt.
Aprilis tizenkettedike tizenharmadiká vá vá ltozott.
Biztosan jó val korá bban odaé rtek, talá n má r é jfé l elő tt.
Gyalog lopakodtak oda nagy titokban, egyre kö zelebb
osonva a tö lgyfaligetekhez, hogy elfoglaljá k ő rhelyü ket. Pá r
perccel hajnali egy ó ra elő tt mintha a semmibő l testesü ltek
volna meg: á rnyé kok emelkedtek ki az á rnyé kokbó l
csuklyá kban, maszkokban, feketé be ö ltö zve. Jeffy tisztá n
lá tta Marty é s Doris Bonner rezidenciá já nak ablaká bó l – ő
vigyá zott a há zra, amı́g a tulajdonosai vaká ció ztak –, ahogy
a fantomok megostromoljá k az otthoná t. Kö rbevetté k a
há zat kelet é s nyugat felő l – talá n az é szaki Oak Hollow
irá nyá bó l is –, é s legalá bb tizenketten voltak.
Nem hallott má st, csak a sajá t szı́ve vá ratlan kalapá lá sá t,
mikö zben lecsusszant az ablakpá rká nyró l, é s talpra á llt.
Kihá trá lt abbó l a gyé r holdfé nybő l is, ami á thatolt az
ü vegen, é s sá padtra festette az arcá t.
A behatoló k egy ajtó t sem tö rtek be, né má n jutottak be a
há zba valami gyors zá rfeltö rő eszkö z segı́tsé gé vel. Jeffy
é lesı́tette a riasztó já t, de ú gy tű nt, azt is sikerü lt
deaktivá lniuk valami rá dió hullá m-zavaró val vagy hasonló
eszkö zzel, mert nem szó lalt meg. Az ö sszes ablakban
egyszerre gyú lt fé ny.
A kis há z vá ratlan megszá llá sa olyan csendesen
kö vetkezett be, hogy a jelek szerint egyik szomszé djuk sem
é bredt fel rá . Az utca é pü letei sö té tek maradtak, lakó i
né má k.
Jeffy nem szı́vesen zavarta volna meg Amity á lmá t. Ugy
gondolta, talá n nem is kell majd felé bresztenie. Falkirk é s
csapata nagy való szı́nű sé ggel ú gy fogja gondolni, hogy apa
é s lá nya nemcsak az otthonukbó l menekü ltek el, hanem
Suavidad Beachbő l is, mert Jeffy vacsora utá n az Exploreré t
is á tvitte Bonneré k gará zsá ba.
Nem akarta autó val elhagyni a vá rost, amennyiben nem
muszá j. Má r csak azé rt sem, há tha tú lzottnak bizonyul az
aggodalma. Egyé bké nt is, a nevé re bejegyzett gé pkocsit
gyorsan megtalá lná k, ha Falkirk té nyleg le akarna csapni
rá juk; gyé r erő forrá saikkal, nyomon kö vethető
bankká rtyahaszná lat né lkü l nem tudná nak tartó s
biztonsá gba menekü lni.
 Bonneré k há za mindenesetre alkalmas helynek tű nt, ahol
meglapulhattak, meg igyelhetté k a há zukat, é s szü ksé g
eseté n haszná lhattá k a kulcsot az egyetlen elké pzelhető
szö ké si formá hoz, amivel té nyleg elmenekü lhettek Falkirk
elő l.

44.

Coltrane há zi mű helyé ben, ahol helyreá llı́tott ré gi rá dió k
sorakoztak a polcokon, é s ahol egy utazá si iroda art deco
poszteré n az Alpokbó l rohant ki egy á ramvonalas
gyorsvonat, John Falkirk levette a maszkjá t, é s há tratolta a
csuklyá já t. Nyugalmat ké nyszerı́tett magá ra, ü gyelt arra,
nehogy bá rmi jelé t adja, hogy felzaklatja a há z ü ressé ge;
nem bı́rta volna elviselni, ha a beosztottai é szreveszik a
frusztrá ció já t, é s esetleg gú nyoló dni kezdenek a
zaklatottsá gá n.
A há z nyü zsgö tt a szellemszerű alakoktó l, akik az ö sszes
szobá t á tkutattá k Coltrane-é k jelenlegi hollé té nek
nyomaié rt. Egymá s utá n szá moltak be neki arró l, hogy
semmit nem talá ltak, csak egy egeret, ami eszeveszetten
pö rgette a mó kuskereké t a ketrecé ben – é s a já rmű hű lt
helyé t a gará zsban.
Falkirk biztosra vette, hogy Coltrane-ná l van a mindennek
a kulcsa, é s ha ké pes lett volna gyorsabban
ö sszetrombitá lni a csapatá t é s hamarabb lecsapni rá juk, az
eszkö z má r az ő zsebé ben lenne.
Kisé tá lt a torná cra, é s a ké t hintaszé kre meredt. Az egyik
csavargó , aki a fá k kö zö tt sá torozott a kanyon má sik vé ge
felé , é s akit aznap valamivel korá bban letartó ztattak é s
kihallgattak, arró l szá molt be, hogy legalá bb ké t-há rom
alkalommal lá tta Harken-bachot az egyikben, Coltrane-t
pedig a má sikban. Falkirk azé rt nem haszná lta fel rö gtö n a
kapott informá ció t, mert ugyanez a hajlé ktalan emellett
kijelentette, hogy egyszer egy mé ter hú sz centi magas,
szü rke bő rű fö ldö nkı́vü lit is lá tott, aki egy má sik galaxisbó l
szá rmazott, illetve Jé zust is, aki egy aranylé pcső n sé tá lt le az
é gbő l. Szem elő tt kellett volna tartani, hogy az elromlott
ó rá khoz hasonló an mé g egy drogos csavargó nak is igaza
lehet naponta ké tszer.
Mikö zben az emberei az utası́tá saira vá rtak, Falkirk
igyelmé t egy é jszakai lepke á rnyé ka kö tö tte le, ami hol
megnő tt, hol ö sszement a padló n, majd maga a lepke, ami
vá ratlanul felhagyott a torná c lá mpá já nak imá datá val, é s
elrepü lt az é jszaká ba. A fé r i tekintete pont elé g ideig
kö vette a rö pté t ahhoz, hogy meglá ssa Bonneré k há zá t az
utca tú loldalá n, é s eszé be jusson, hogy a tulajdonosai
é ppen nyaralnak.

45.

A birtokhá borı́tó t, aki lesé tá lt a torná cró l, csak halvá nyan
vilá gı́totta meg az ablakok ragyogó fé nye, alakja egy sö té ten
mozgó á rnyé k maradt a tö bbi á rnyé k kö zö tt. Jeffy nem
vehette biztosra, hogy Falkirk az, de a mozgá sa – amelynek
gyakorlott kecsessé ge arroganciá ra utalt – valamié rt a
nemzetbiztonsá gi ü gynö ké re emlé keztette.
Az alak az utca felé fordult, de nem lá tszott, hogy
Bonneré k há zá t né zi, vagy csak a kö rnyé ket igyeli. A fekete
ö ltö zé kű lé gió há rom má sik tagja is kisé tá lt a torná cra,
ketten pedig a kocsifelhajtó n jelentek meg. Olyan
fé lelmetesnek tű ntek, mintha a maszkjuk nem is emberi
arcot, csak koponyá kat takarna. Ott vá rakoztak, mintegy
utası́tá sra, minden ké tsé get kizá ró an fü lhallgató kkal é s
gombmikrofonokkal felszerelve.
Jeffy nem szı́vesen vette volna le a szemé t a tö rté né sekrő l,
ezé rt az ablak mellő l szó lt oda Amitynek, hogy é bredjen.
Mivel a kislá ny tová bb aludt, hangosabban is megismé telte
a ké ré sé t, bá r tová bbra is suttogva, mintha meghallhatná k
az odakint kó szá ló fé r iak.
 Amity felü lt a sö té tben. – Mi a baj?
– Lehet, hogy semmi. Való szı́nű leg semmi. De vedd fel a
cipő d.
Amity azt felelte, mikö zben kibú jt az á gybó l: – Eleve
cipő ben aludtam.
– Vedd magadhoz a sporttá ská t.
– Má r ná lam van.
Jeffy a sporttá ská ba pakolta be a rendelkezé sé re á lló
ké szpé nzt, Ed Harkenbach kö nyvé t é s mé g né há ny
elengedhetetlen tá rgyat.
Amity odalé pett mellé a sö té tben, é s meglá tta, hogy az
apja mié rt é bresztette fel. – A tú ró ba, ezek itt vannak.
– Atkutattá k a há zat. – Ez igaz is volt. De amit Jeffy ezutá n
mondott, az nem volt tö bb ké tsé gbeesett remé nyné l. –
Való szı́nű leg azt hiszik, hogy lelé ptü nk a vá rosbó l.
A há rom fé r i a torná con, a negyedik a lé pcső n é s az
utolsó kettő a kocsifelhajtó n olyan mozdulatlanul á llt,
mintha kő vé vá ltoztattá k volna ő ket.
Amity azt suttogta: – Mit csiná lnak?
– Talá n digitá lisan kommuniká lnak, é s azt pró bá ljá k
eldö nteni, hogy most mi legyen.
– Te nem voltá l biztos benne, hogy té nyleg ható sá gi
emberek – emlé keztette Amity –, de most kiderü lt, hogy
igen.
– Ez mibő l derü lt ki?
– Csak egy kormá nyü gynö ksé g kü ldene hat ekkora fé r it
egyetlen há z á tkutatá sá hoz, amikor kettő is elé g lenne.
– Nem hatan vannak. Az elejé n nagyjá bó l tizenkettő t
lá ttam. Es nem csak á tkutatni jö ttek. Le akartak tartó ztatni
minket, ahogy az ö sszes hajlé ktalant is elszá llı́tottá k a
kanyon sá traibó l.
– Tizenkettő t? Es hol van a tö bbi hat?
– Mé g mindig a há zunkban, ahol mindent felforgatnak é s
felolvassá k Hó golyó nak a jogait, vagy talá n há tul, a kertben.
– Jeffy beleborzongott a rossz elő é rzetbe. – Vagy…
Bonneré k há zá ban volt riasztó , amit Jeffy „otthonlevő s"
ü zemmó dba á llı́tott.
De a sajá t laká sá ban is volt riasztó , amit azok a behatoló k
kijá tszottak.
Hol lehet a má sik hat ember, akik dé monké nt bukkantak
fel a sö té tsé gbő l? Egyiket sem lá tta a há za utcá ra né ző
ablakain á t.
Bonneré k há zá ban egyetlen lá mpa sem kezdett vilá gı́tani.
De ha az osztagná l é jjellá tó is volt, akkor nem is kellett
nekik a fé ny.
Odalentrő l egy halk puffaná s é s né mi zö rgé s szű rő dö tt fel.
Bá r elké pzelhető nek tű nt, hogy csak a há z nyikorog, vagy
egy Hó golyó ná l sokkal kedvező tlenebb helyzetben lé vő
rá gcsá ló motoszká l, Amity felkiá ltott: – Apu!
– B-terv – felelte Jeffy, mikö zben zakatolni kezdett a szı́ve.
Együ tt indultak a sö té tben a kö zeli gardró bszoba felé .
Jeffy behú zta mö gö ttü k az ajtajá t, é s lerakta a pisztolyá t egy
polcra.
Amity elő vett egy zseblá mpá t, é s bekapcsolta, bal kezé vel
tová bbra is a sporttá ská já t szorongatva. A sugá r egy
pillanatra megremegett, de a kislá ny kiegyensú lyozta.
– Minden rendben lesz – nyugtatta meg Jeffy, mikö zben
kivette a mindennek a kulcsá t a kabá tzsebé bő l. Amity
bá tran azt felelte, hogy tudja, majd aktivá lta az eszkö zt.
A ké pernyő hamuszü rké n felragyogott. Megvá rtá k, hogy
megjelenjen a há rom gomb. Jeffy rettegve nyomta meg a
piros Kivá lasztá s-t.
Aká r té vedhetett is a kommandó s csapat hat tagjá nak
hollé té t illető en, akik nem a há za elő tt á csorogtak. Mé g az is
elké pzelhető nek tű nt, hogy most tá voznak a tö bbiekkel
együ tt. Es mivel nem vehette biztosra a kö vetkező lé pé s
elengedhetetlensé gé t, kicsit felelő tlennek tű nt á tugrani egy
ismeretlen vilá gba.
 Egy billentyű zet jelent meg a ké pernyő n, felette pedig az
Adja meg az idő vonal kataló gusszá má t felirat. Sem Jeffy,
sem Amity nem akart visszaté rni abba az univerzumba,
ahol Jó Fiú megfogant. A fé r i sokkal bö lcsebbnek tartotta,
ha né há ny idő vonallal odé bb ugranak attó l az elá tkozott
vilá gtó l.
A gardró bszoba há tsó fala mö gö tt, ahol az emeleti folyosó
hú zó dott, mintha megreccsent volna egy padló deszka. Talá n
má r meg is kezdté k a há z á tkutatá sá t utá nuk.
– Siess! – suttogta Amity.
Jeffy ané lkü l gé pelte be az 1.77-es szá mot, hogy
kiszá molta volna, miszerint ez a cı́m nagy való szı́nű sé ggel
hatvanné gy vilá gra van az Igazsá g Farkasainak totalitá rius
vilá gá tó l, é s olyan hetvenné gyre a sajá tjuktó l. Nem jó zan
megfontolá sbó l vá lasztotta ezt a szá mot, hanem azé rt, mert
egy lottó szelvé nyen is ezt pipá lta volna ki – mert a hetest
nagy á ltalá nossá gban szerencsé snek szoktá k tartani.
Ugyanakkor má r menet kö zben rá jö tt, hogy ez a baboná s
hozzá á llá sa pont azt bizonyı́tja, hogy nem igazá n alkalmas
arra, hogy a mindennek a kulcsá hoz hasonló ki inomult
technoló giai eszkö zö ket bı́zzanak rá .
Amity levette az apja pisztolyá t a polcró l, é s azt is berakta
a sporttá ská ba.
A kijelző billentyű zeté n megjelent egy utası́tá s: Az
indulá shoz nyomja meg a csillag gombot. Jeffy meg is tette
volna, csakhogy ami ez alatt a hé t szó alatt szerepelt, az
habozá sra ké sztette: a Figyelmezteté s felirat volt az,
mellette egy koponyá val é s lá bszá rcsontokkal.
Zsané rok tiltakoztak halkan nyikorogva, egy ajtó perem
sú rolta a kereté t, halk lé ptek puffantak a sző nyegen, ahogy
egy vagy tö bb ember belé pett a szobá ba…
Amity lekapcsolta a zseblá mpá t, majd bedobta a tá ská ba,
é s ezutá n má r csak a mindennek a kulcsa vilá gı́totta meg
halvá nyan az apja arcá t.
 – Menjü nk! – szó lt rá , mikö zben megragadta a karjá t.
A kijelző n mé g egy lehető sé g szerepelt: a Mé gsem.
Az ajtó kilincs halkan kattant egyet mö gö ttü k, ahogy valaki
elfordı́totta a tú loldalró l.
Jeffynek nem volt ideje tö rö lni az 1.77-et, é s kivá lasztania
egy má sik cı́met. Mikö zben az ajtó kinyı́lt, é s egy fé r i fö lé jü k
tornyosult – „Itt vannak!" –, Jeffy megnyomta a csillag
gombot.

46.

Mindent beborı́tó fehé rsé g. Fé nyvihar. Ragyogó ré szecské k

millió i szá guldottak á t rajtuk.
Az á tmenet sorá n talá n az idő n kı́vü lre kerü ltek, a téridőn
kı́vü lre, ahol Isten lakozik. Vagy esetleg egy fekete lyukban
szá guldottak, egy fé reglyukban, valamifé le té ridő -alagú tban,
ami ö sszekö tö tte az univerzumokat. Jeffy nem akart ezen
gondolkozni, mert halá lra ré misztette a gondolat; sokkal
ijesztő bb volt, mint kilé pni egy gardró bszekré ny há tuljá bó l
Narniá ba, vagy beszippantó dni egy Jumanji-videó já té k
virtuá lis való sá gá ba, vagy elvonatozni a Roxfort
vará zsló iskolá ba.
Ezú ttal é rzett valamit, amit a korá bbi ké t ú tjuk sorá n nem
tapasztalt, amikor a Fö ld 1.13-ra keltek á t, majd vissza. Ugy
é rezte, mintha ő é s Amity atomlevessé oldó dtak volna, hogy
megé rkezé sü kkor ismé t ö sszeá lljanak, é s ú gy, mintha
ú tkö zben nem is hú s-vé r emberek lenné nek, csak
adatfolyamok, Jeffy é s Amity Coltrane bonyolult tervrajzai.
Vagyis ezt nem is igazá n érezte. Nem volt tudatá ban a
szé tesé snek; nem é lt á t fá jdalmat. Csak gyanította, hogy ez
tö rté nik, é s ha té nyleg ı́gy volt, akkor hevesen ellenezte,
nem az ú jbó li ö sszeá llı́tá sukat, dehogy, csak a szé tesé sü ket,
nem mintha bá rmit is tehetett volna ellene.
A fé nyvihar egy halk hussanással eltű nt, ahogy korá bban
is. A Bonner há z legnagyobb há ló szobá já nak a
gardró bszobá já ban talá ltá k magukat, az utca tú loldalá n a
sajá t ké nyelmes otthonukhoz ké pest, lá tszó lag pont ott,
ahonnan elindultak, való já ban viszont hetvenhé t
univerzummal odé bb.
Semmi nem vilá gı́tott, csak a mindennek a kulcsa. A
billentyű zet má r eltű nt, de a Figyelmezteté s szó é s a
koponya a lá bszá rcsontokkal pá r pillanatra mé g a kijelző n
maradt, mielő tt az Ellensé ges idő vonal: Tá vozá s javasolt
felirat vette á t a helyé t. A baljó s szavak alatt csak a Haza
gomb vilá gı́tott ké ken.
– Nem mehetü nk haza – jelentette ki Amity. – A mi
vilá gunkban a gonoszok má r a gardró bban vannak,
csapdá ba ejtettek minket. Ha visszamenné nk, tuti vé gü nk
lenne.
Itt nyitva á llt a gardró b ajtaja, de senki nem á llta el a
kijá ratot. Csak a há ló szoba terü lt el mö gö tte sö té ten.
Jeffy azt mondta: – Talá n itt ké ne maradnunk, é s vá rnunk
pá r ó rá t, utá na hazamennü nk.
Azonnal tudta, mi a baj a tervé vel, amint kimondta, é s
Amity is. – Apa, nem, az a szemé tlá da kinyitotta az ajtó t, é s
meglá tott minket. Azt mondta, hogy „itt vannak". Má r tudjá k,
hogy ná lunk van a mindennek a kulcsa. Napokig nem fogjá k
elhagyni a há zunkat, é s Bonneré ké t sem, má r ha megteszik
valaha, hanem megvá rjá k majd, amı́g visszaté rü nk.
Mivel nem reagá ltak a felveté sre, hogy haza ké ne menniü k,
a kijelző elsö té tü lt.
Az ezutá n beá lló koromfeketesé gben Jeffy rá jö tt, hogy a
szekré nynek má s szaga van, mint az ő vilá gukban.
Egé szsé gtelenebb. Dohosabb. Es halvá nyan é rezhető benne
valami, ami a pené szné l is bü dö sebb, de amit nem tudott
azonosı́tani.
Amity kotorá szni kezdett a sporttá ská ban a zseblá mpa
utá n, é s kö zben azt ké rdezte: – Nem hallasz semmit? En
nem hallok semmit, senki nincs a há zban, hatalmas a csend
–, de a hangjá ban csengő aggodalom é s ideges hadará sa
arra utalt, hogy vagy mé gis hallott valamit, vagy arra
szá mı́tott, hogy valami ki fogja borı́tani.
Bekapcsolta a zseblá mpá t, ami mindazt megvilá gı́totta,
amit a kijelző visszafogott fé nye nem tudott. Bonneré k nagy
há ló szobá já nak a gardró bja az ő vilá gukban fő leg frissen
vasalt, felakasztott ruhá kat é s precı́zen ö sszehajtogatott,
polcokon sorakozó puló vereket tartalmazott, kifé nyesı́tett
cipő ket, ö veket, nyakkendő ket, é s szı́nes kendő ket meg
kalapokat, amelyek rendezetten vá rtá k gazdá ikat. Itt viszont
az alacsonyabb ferde polcokon sorakozó cipő kö n
pené szfoltok é ktelenkedtek. A ruhá k ferdé n ló gtak,
né melyik molyrá gtá nak tű nt. Mindent vé kony porré teg
borı́tott. A legmagasabb sarkokban kö vé r pó kok má szká ltak
reszkető há ló ikon, amelyek olyan bonyolultak voltak, hogy
egyé rtelmű nek tű nt, miszerint é vek ó ta uralkodnak a
nemzedé keik ebben a helyisé gben ané lkü l, hogy az
eltakarı́tá suktó l kellene tartaniuk.
– Mi tö rté nt Mr. é s Mrs. Bonnerrel? – ké rdezte Amity. –
Ebben a vilá gban nem csak nyaralni mentek.
– Jó l vannak. Atkö ltö ztek egy biztonsá gosabb helyre –
nyugtatta meg Jeffy, de ez olyan hamisan hangzott, hogy
ú gy dö ntö tt, a jö vő ben inká bb ragaszkodni fog az
igazsá ghoz, vagy legalá bbis ahhoz, amit ismer belő le. – Nem
tű nik jó nak a helyzet, de semmi biztosat nem tudhatunk.
– Mi elő l kellett biztonsá gba menekü lniü k? – ké rdezte
Amity, mikö zben a zseblá mpá ja sugara a legkö vé rebb pó kot
kö vette egy selyemszá lon á t az ezü stbe csomagolt
molylepké kkel é s ezü stö s pikkelyké kkel megrakott
é lelmiszerraktá rá ba. – Mi elő l?
– Nem tudom. Azt viszont igen, hogy el kell tű nnü nk innen,
é s keresnü nk kell egy má sik helyet a vá rosban, egy olyat,
ahol nem Falkirk é s a banditá i vá rnak majd minket a mi
vilá gunkban, amikor hazaté rü nk.
 Amity kivette a pisztolyt a sporttá ská bó l, é s á tnyú jtotta
neki.
Mikö zben felá lltak, Jeffy zsebre vá gta a mindennek a
kulcsá t. – Mindig maradjunk egymá s kö zelé ben. Soha ne
tá volodj el mellő lem.
Amity bó lintott. Igyekezett bá tornak é s ö sszeszedettnek
tű nni, é s talá n az is volt, ugyanakkor kicsi is volt, mé g
gyerek, ezé rt nagyon kiszolgá ltatott.
Jeffy szorosan magá hoz ö lelte. – Te vagy a legjobb.
– Es te.
Jeffyt nem az ijesztette meg legjobban, ami ebben a
vilá gban vá rhatott rá juk, hetvenhé ttel odé bb a sajá tjuktó l.
Hanem az, hogy amikor visszaté rnek a sajá t idő vonalukra,
Suavidad Beachnek egy olyan ré szé re, ahol Falkirk nem
szá mı́t majd rá juk, tö rvé nyen kı́vü liek lesznek, é s bujká lniuk
kell majd a titkosrendő rsé g elő l, amit Falkirk vezet. Es nem
lesz autó juk, pé nzü k is alig, é s senkihez nem fordulhatnak
majd segı́tsé gé rt.

47.

Michelle, miutá n á tteleportá lt Eddel a Fö ld 1.10-re, majd

vissza, nem volt ké pes harminc percné l tová bb aludni
egyhuzamban, mert ú jra é s ú jra felé bredt a viszontlá tá s
ö rö mé vel teli á lmaibó l, lá nya testé nek elké pzelt melegé tő l a
karjá ban, fé rje ajká val a sajá tjá n. Az á lmai kö zö tt mezı́tlá b
kó szá lt a há zá ban, pizsamá ban mint egy kı́sé rtet, akinek
mé g nincs mersze visszaté rni a tú lvilá gra.
Azok, akiket Michelle szeretett, azok, akiket elveszı́tett,
azok, akik meghaltak, mé g mindig é ltek valahol má shol,
tö bb vilá ggal odé bb. Ennek az informá ció nak nagy
megrá zkó dtatá st kellett volna okoznia neki, mé gsem
ké pesztette el jobban, mint az, hogy a fá k oxigé nt
termelnek, é s ezzel tartjá k fenn az ő é leté t, mikö zben ő
szé n-dioxidot termel, ami az ő é letü ket tartja fenn. Má r az
elejé tő l fogva meggyő ző nek tartotta Ed Harkenbachot, mert
olyan kö zegben nő tt fel, ahol virá gzott a ké pzelő erő . Es Ed
vé gü l bizonyı́totta is az igazá t.
Bá r az á lmait a viszontlá tá s boldogsá ga já rta á t, é ber
gondolatait az az aggodalom á rnyé kolta be, hogy Jeffy é s
Amity nem fogjá k olyan ö rö mmel fogadni, ahogyan ő ket ő .
Ebben a vilá gban mindketten meghaltak, abban a má sikban
viszont ő hagyta el ő ket. Mé g ha vá gyakoztak is utá na,
ahogy Ed á llı́totta, akkor is elké pzelhető nek tű nt, hogy
bujká l bennü k egy kis neheztelé s, é s idő be telik majd, amı́g
ismé t rá merik bı́zni a szı́vü ket.
Es ami mé g rosszabb, a pá rhuzamos vilá gok vé gtelen
szá ma elá rult valami egyszerre sokatmondó t é s mé lyen
felkavaró t is a sorsró l. Ha minden eshető sé g, aminek az
ember ki lehet té ve – azok is, amelyek ö nhibá já n kı́vü l
kö vetkeznek be, é s azok is, amelyek a sajá t tettei
kö vetkezmé nyei – megvaló sul szá mtalan idő vonalon, akkor
az ember é lete olyan, mint egy rendkı́vü l á gas-bogas fa,
amelyen az á gak egy ré sze lombos é s virá gzó , má sok pedig
deformá ló dottak, é s betegen vagy aká r mé reggel telve
konyulnak le. Az ember é letei ö sszessé gé ben rengeteg
ö rö m é s boldogsá g akad, ugyanakkor rengeteg vesztesé g,
fá jdalom é s fé lelem is.
Amennyiben á tkel ebbő l a vilá gbó l egy olyanba, ahol Jeffy
é s Amity vá gyakoznak utá na, akkor ebbő l a tetté bő l tová bbi
pá rhuzamos é letei szü letnek majd, olyanok, amelyekrő l
ebben az inkarná ció já ban nem is fog tudni. A fé rjé n é s a
lá nyá n kı́vü l, akiknek az é leté re hatá ssal lesznek a tettei,
vajon há ny ember sorsá t fogja mé g befolyá solni ez a
dö nté se, é s szá mı́t-e ez egyá ltalá n?
Michelle nem volt vallá sos, de hitt a lé lek vé gső
megmé retteté sé ben. Ez tette lehető vé , hogy bű ntudatot
é rezzen Jeffy é s Amity halá la miatt – é s ez adott motivá ció t
neki ahhoz, hogy megvá ltozzon. Ha minden é let, mondjuk,
egymillió elá gazá sbó l á ll, é s ezek folyamatosan
szaporodnak, amı́g az ember meg nem hal az ö sszes
idő vonalon, akkor talá n nem csak az szá mı́t, ahogyan az
egyik é leté t é li le az ember; talá n lé tezik egy spirituá lis
tö lgyfa, az ö sszes é lete egyvelege, é s az alapjá n ı́té ltetik meg
majd a lelke. Minden olyan é letnek, amelyben valaki egy
katasztrofá lis vagy gonosz dö nté st hoz, megvan a pá rja,
ahol helyesen vá laszt. Michelle fejé ben ilyen gondolatok
ö rvé nylettek, é s a rohamai kö zö tt mentá lisan kimerü lve dő lt
vissza az á gyá ba, ahol azonnal á lomba merü lt – csak hogy
hú sz perccel vagy fé l ó rá val ké ső bb ismé t felé bredjen.
Mikö zben a há zá ban já rká lt, gyakran elsé tá lt a nappalija
elő tt, ahol mindig megpillantotta Edwin Harkenbachot a
karosszé ké ben, aki zoknis lá bá t egy zsá molyon nyugtatta.
Az ő á lma mé ly volt é s zavartalan, halk
medvehorkantá sokkal kö zpontozva. Ugy tű nt, a fé r iban
semmi ké tsé g nem merü lt fel azt illető en, hogy mit kellene
tennie.
Michelle ké tsé gbeesetten szerette volna elkerü lni, hogy
egy ú jabb morá lis igazsá gtalansá got kö vessen el Jeffy é s
Amity ellen. Nem akart eltá vozni errő l a vilá gró l, vagy
á tugrani egy má sikra, amı́g az ö sszes kö vetkezmé nyt vé gig
nem gondolta.
De hajnali há rom kö rü l rá jö tt, hogy ez lehetetlensé g lenne,
mivel a kö vetkezmé nyek szá ma vé gtelen. A multiverzum
egyik vilá gá ban sem lé tezik egyetlen olyan zseni sem, aki
elé g okos lenne ahhoz, hogy ki tudja szá mı́tani, hogyan
lehet a legszebbre nö veszteni egy ilyen bonyolult fá t; é s bá r
Michelle nem volt buta, Einsteinnek sem lehetett volna
mondani.
Ezt a dö nté st nem szigorú an intellektuá lis elemzé ssel
kellett meghoznia, hanem a szı́ve szavá ra hallgatva. Es a
szı́ve azt sú gta, hogy tedd meg. Es bá r a szı́v szava csaló ka
tud lenni, Michelle-nek bı́znia kellett benne, ha nem akarta
egé sz é leté n á t azt bá nni, hogy nem volt elé g bá torsá ga
elhagyni azt a vilá got, ahol Jeffy é s Amity a temető ben
nyugszik, é s á tkelni egy olyanba, ahol a halá l mé g nem
é rintette meg ő ket.

48.

Jeffy a jobb kezé ben tartotta a pisztolyá t, Amity pedig a

zseblá mpá t fogta, é s vé gigpá sztá zta vele a há ló szobá t,
amikor kilé ptek oda a gardró bbó l.
Ké t ablakot halvá ny por borı́tott, de a harmadik ki volt
tö rve. Lá tszott, hogy idő rő l idő re madarak meré szkednek a
há zba; né melyik talá n pá nikba esett, é s nekiment a falnak é s
a bú toroknak, mielő tt megtalá lta a kiutat, mert a padló t
mindenhol madá rtoll borı́totta. A kitö rt ü veg elő tt á lló
hatalmas kocsá nyos tö lgy megbarnult, tö ré keny levelei
borı́tottá k a padló t é s gyű ltek ö ssze az egyik sarokban,
olyan nagy mennyisé gben, hogy ahhoz é vek kellhettek.
Osszemorzsoló dtak a lá buk alatt, é s ekö zben bú zaillatot
á rasztottak magukbó l.
Amikor elmentek az á gy mellett, egy má sik szag is
megcsapta ő ket, vizelet szú ró s bű ze. A levelek ropogá sa é s
a zseblá mpa fé nye vé kony, é les á llati hangokat vá ltott ki. Ké t
patká nyt pillantottak meg a franciaá gy matracá n. Az
á gynemű az elmú lt é vek sorá n a besü vı́tő szé l é s a
rá gcsá ló k tevé kenysé ge kö vetkezté ben lecsú szott a padló ra,
é s rothadá snak indult. A patká nyok bemenekü ltek a rugó s
matrac belsejé be; a hangokbó l ı́té lve né pesen lakott
lakó labirintust hozhattak lé tre benne.
Amikor Jeffy Amity vá llá ra tette a kezé t, hogy
megnyugtassa, a kislá ny azt suttogta: – Igen, pfuj, de ezek
csak patká nyok.
Az apja szı́vesebben kezelte volna a zseblá mpá t maga. De
amı́g ki nem derü lt, hogy mié rt jelö lté k meg ezt a helyet
koponyá val é s lá bszá rcsontokkal, a kezé ben akarta tartani a
pisztolyt. Amity elé g ü gyes volt; elő szö r is vé gigpá sztá zta a
helyisé geket a fé nysugá rral, hogy nagy á ltalá nossá gban
felmé rhessé k ő ket, utá na gyorsan é s haté konyan
felderı́tette a furcsá bb formá kat é s a gyanú s zugokat.
Az elő szobá ban a mennyezetet borı́tó gipszkarton
megereszkedett, é s a foltos tapé ta helyenké nt lemá llott a
falró l, beá zá sra utalva, aká r a tető rő l, aká r cső tö ré s miatt.
Sö té t pené szfoltok rajzoltak é rmintá t a lambé riá ra.
A lé pcső tetejé n megá lltak hallgató zni. Bá r Jeffy arra
szá mı́tott, hogy egy ilyen lepukkant há z folyamatosan
nyikorogni fog, mikö zben szé p lassan ö sszeomlik, teljes
csend vette ő ket kö rü l, amı́g lefelé nem indultak a lé pcső
eldeformá ló dott fokain, amelyek sorra megreccsentek a
lá buk alatt.
Odalent a bejá rati ajtó ott hevert az elő szoba padló já n.
Olyan erő vel té pte ki a helyé rő l valami, hogy a zsané rjai
kiszakadtak a helyü krő l, é s ú gy megcsavarodtak, mintha
alufó liá bó l lettek volna. Valaki nagyon be akart jutni ebbe a
há zba.
Valaki vagy valami.
Ez a gondolat ké t nappal korá bban mé g nevetsé gesnek
tű nt volna szá mukra. Ugy gondoltá k, szö rnyek csak
horror ilmekben é s ré mregé nyekben lé teznek, nem a való
é letben – egé szen Jó Fiú ig. Es bá rmi is lehetett az oka, hogy
ezt a vilá got ellensé ges idő vonalké nt cı́mké zté k fel, az
sokkal rosszabb lehetett anná l a szá nalmas
majomemberné l.
Amity vé gighú zta a fé nysugarat a boltı́v mö gö tt lé vő
nappalin, majd a fö ldszinti folyosó n is, ami é ppen olyan
romos é s má lladozó á llapotban volt, mint az emelet.
Kikerü lté k a bedö ntö tt ajtó t, é s kilé ptek a há zbó l a
torná cra. A lefelé vezető né gy lé pcső fok tetejé n megá lltak
kö rü lné zni é s hallgató zni.
 A sajá tjukhoz hasonló an ebben a vilá gban sem vilá gı́tottak
lá mpá k a Shadow Canyon Lane-en. Ezen az é jszakai ó rá n
Jeffy nem szá mı́tott volna arra, hogy é letjeleket lá t a
kö rnyező há zakban, kivé ve, ha valaki a modern é letü nkben
oly gyakori á lmatlansá gban szenved é ppen. Ezé rt egyá ltalá n
nem zavarta a fé ny hiá nya a szomszé dos é pü letekben.
Inká bb abbó l fakadt az elő szö r csak megé rzé sszerű
rettegé se, hogy ú gy é rezte, mintha ez az é jszaka sö té tebb
lenne, mint bá rmelyik valaha. A gyé má ntszerű csillagok
nem tudtak rendesen megvilá gı́tani semmit. A lefelé haladó
hold mé g az é gen ragyogott, de a tö lgyfá k magasabb á gai
má r eltakartá k, csak szilá nkok lá tszottak belő le. Bá r az utcá t
szegé lyező há zak á ltalá ban halvá nyszü rké nek tű ntek
ilyenkor, most mintha ú gy ü lte volna meg a falukat a
sö té tsé g, ahogy má skor a harmat. Annyira nem lá tszott
semmi, hogy Jeffy csak gyanı́thatta, de nem ellenő rizhette,
hogy a kö rnyé k tö bbi há za is pusztuló fé lben lehet.
Mikö zben leereszkedtek a lé pcső n, a megé rzé seit a
meg igyelé sei is megerő sı́tetté k, amikor nyugat felé né zett –
dé lnyugatra, nyugatra, é szaknyugatra –, é s é szrevette, hogy
hiá nyzik a telepü lé sektő l nyü zsgő part halvá ny derengé se,
mintha az a tö bb szá zezer ember, aki a dé li San Clemente-
tő l az é szaki Huntington Beachig terjedő partszakaszon é l,
mind lekapcsolta volna az ö sszes lá mpá t, é s elment volna
aludni.
A kerti sé tá ny ké t oldalá n teljesen elgazosodott a
korá bban á polt kert.
Amity azt ké rdezte: – Mi tö rté nt az emberekkel?
Jeffy nem tudta a vá laszt. Mikö zben az é rtetlensé ge baljó s
elő é rzetté vá ltozott, megá llt, kivette a zsebé bő l a
mindennek a kulcsá t, é s megé rintette az aljá n lé vő kerek
gombot.
A kijelző halvá nyszü rké n felragyogott, é s Amity azt
ké rdezte: – Mit csiná lsz?
 Jeffy nem akart mé lyebbre meré szkedni ebbe a vilá gba.
Ha a Shadow Canyon Lane, a há zuk, a vilá gnak az a sarka,
ami a biztonsá got jelentette szá mukra, most – é s má r jó
ideje – lakatlan é s romos, ha Suavidad Beach
szellemvá rossá vá ltozott, akkor az, ami kipusztı́totta, mé g
mindig aktı́v lehet – aká r betegsé grő l volt szó , aká r egy
gyilkos szektá ró l, aká r egy olyan szö rnyetegrő l, amilyen a
tö bbi vilá gban nem lé tezik.
Amity magyará zat né lkü l is megsejtette, mire ké szü l. – Ne,
apa, ne ugorjunk vissza innen a mi vilá gunkba! Te mondtad,
hogy legalá bb tucatnyian vadá sznak rá nk ott. Es most má r
biztosra vehetik, hogy ná lunk van a kulcs, ezé rt le fogjá k
zá rni a Shadow Canyon Lane-t. Ha visszamegyü nk, azt
nagyon megszı́vjuk.
– Akkor á t kell ugranunk egy má sik vilá gba – kocogtatta
meg Jeffy a Kivá lasztá s gombot –, bá rmelyik olyanba, amit
nem koponyá val é s lá bszá rcsontokkal jelö lnek.
De amikor a billentyű zet megjelent, habozni kezdett. A
Fö ld 1.13 nem ü tö tte meg azt a kü szö bö t, hogy ellensé ges
idő vonalnak nyilvá nı́tsá k, pedig Jó Fiú vilá ga annyira tele
volt veszé lyekkel, amennyire csak lehetett. Aká rhova is
kerü lnek legkö zelebb Amityvel, vakon fognak repü lni. Mé g
az is lehet, hogy egy lö vö ldö zé s kö zepé n talá ljá k magukat,
vagy mé g rosszabb helyen.
A kislá ny kivett valamit a zsebé bő l, feltartotta a
tenyeré ben, é s megvilá gı́totta a zseblá mpá val. – Ezt tegnap
talá ltam.
Jeffy egy pillanatra nem is é rtette, mit lá t. Utá na rá jö tt,
hogy egy á llkapocscsontdarabot, benne há rom foggal.
Amity elmagyará zta: – Ez a fű ben volt. A tengerparti
parkban. Te a padon olvastad Ed Harkenbach kö nyvé t.
Szerintem ott kivé geztek embereket. Ezek a fogak az egyik
á ldozaté i lehettek.
 Jeffy mikö zben az ijesztő maradvá nyokró l a lá nya arcá ra
pillantott, rá é bredt, hogy Amityben olyan mé lysé gek is
lehetnek, amelyekrő l eddig nem tudott. – Mié rt nem
mutattad meg ott?
– El akartam menni abba a há zba a Bastoncherryn, hogy
talá lkozzak anyá mmal. Tudtam, hogy ha ezt meglá tná d,
azonnal hazavinné l minket. Azt hiszem, rosszul dö ntö ttem.
– Azt hiszed, mi?
– Há t, má r nem akarné k visszamenni abba a vilá gba. –
Amity a bokrok kö zé dobta a fogakat. – De ha most
á tugrunk valahova pusztá n azé rt, hogy eltű njü nk innen,
mé g rosszabb helyre is kerü lhetü nk, mint az az eszelő s
pö cegö dö r a Jó Fiú ival é s az Igazsá g Farkasaival.
– Lehet, hogy ez is rosszabb. Nekem rosszabbnak tű nik.
Amity lassan kö rbefordı́totta a fejé t, ú gy né zett vé gig a
tá jon, mintha beé pı́tett gonosztevő -radarral rendelkezne. –
Bá rmi is tö rté nt itt, az nagy balhé lehetett, de má r vé ge.
Elmú lt.
– Nem tudhatjuk, hogy elmú lt-e – vitatkozott vele az apja.
– Ha ilyen csend van, akkor má r ré gen elmú lhatott.
– A csend csapda is lehet.
– Nem mindig az. „Aki fé l a kocká zattó l, az nem é rdemli
meg a jutalmat."
– Nem fogunk itt á llni, é s a kedvenc regé nyhő seinket
idé zgetni egymá snak.
– Rendben – felelte Amity. – Akkor menjü nk be a vá rosba,
é s keressü nk egy olyan helyet, ahol biztonsá gban leszü nk,
ha visszaté rü nk a sajá t vilá gunkba.
Jeffy halk neveté se ő szinte volt, mé g ha komor is. Bá rmi
á ron megvé dte volna Amityt. Csak azt kı́vá nta, bá rcsak
tudná , mikor nyú jtjá k be neki a szá mlá t.
– Oké , győ zté l. De né ha aggó dom, hogy akaratomon kı́vü l
is ü gyvé det nevelek belő led. – Megnyomta a kijelző n a
Mé gsem gombot, mire a billentyű zet eltű nt, a ké szü lé k
elsö té tü lt, é s ő zsebre vá gta.
– Mielő tt elindulná nk – szó lalt meg Amity –, lá tod azt a
fura autó t a kocsibeá lló ban?
Jeffy a szeme sarká bó l má r é rzé kelte a kocsit jobb oldalt,
kicsit odé bb, de a jó té kony sö té tsé gben semmi furcsá t nem
vett é szre rajta.
Amity elindult a té glafaltó l a magas, gazos fű ben, é s a
zseblá mpá já val megvilá gı́totta a szedá nt.
Jeffynek megborzongott a tarkó ja é s a gerince mikö zben
kö vette, de nem azé rt, mintha magá ban az autó ban lett
volna bá rmi baljó s, inká bb azé rt, mert pont olyan
anakronisztikusnak tű nt, mint Alexander Graham Bell egy
Apple iPhone-nal. Az autó valami olyasmit á rult el errő l az
idő vonalró l, ami é ppen olyan fontos volt, amilyen
felfoghatatlannak bizonyult szá má ra első re.

49.

Mivel az apuká ja szerette a ré gi dolgokat – a Chiparus

szobrokat, a Clarice Cliff kerá miá kat, az art deco
posztereket –, termé szetesen az olyan ö reg autó kba is
szerelmes volt, mint a Cordok, a Tuckerek, az Auburnö k é s
a Grahamek, amelyeknek a gyá rtá sa má r é vtizedekkel
korá bban leá llt, ahogy a ’36-os Fordoké é s a ’40-es
Cadillaceké is, é s ı́gy tová bb. Jeffy nem engedhetett volna
meg magá nak egy drá ga veterá n autó t, de tö bb polcot
elfoglaltak az ezeket bemutató kö nyvei.
Az autó s magazinjaiban né ha olyan cikkek is megjelentek
veterá nbemutató kró l, amelyekben a cé gek koncepció s
vá zlatai is szerepeltek, ső t futurisztikus vı́zió k, amelyek
mindig ú gy né ztek ki, mintha mé g a holdra is el tudná nak
repü lni. A Bonneré k kocsibeá lló já ban parkoló já rmű is
ilyennek tű nt, csak mé g inká bb: alacsony volt é s
á ramvonalas, ugyanakkor olyan domború is, amilyet mé g
soha nem lá ttak autó ban. Teljesen egybefü ggő benyomá st
keltett, mintha egyetlen darabban ö ntö tté k volna ki, nem
alkatré szekbő l raktá k volna ö ssze. Nem voltak rajta
ajtó kilincsek. Se vı́zelvezető csatorná k. Se tanksapka. Az
ablaka mintha ugyanabbó l az anyagbó l ké szü lt volna, mint a
já rmű karosszé riá ja; a zseblá mpa fé nye sem hatolt be
mö gé , bá r Amity azt felté telezte, belü lrő l ki lehet lá tni rajta.
Kö vette az apjá t az autó elejé hez, amin nem lá ttak se
gallytö rő rá csot, se szellő ző t. Amennyiben rendelkezett
fé nyszó ró val é s indexlá mpá val, azok egybeolvadtak a
testé vel, é s ugyanabbó l az anyagbó l ké szü lhettek, mint a
tö bbi ré sze.
– Nincs rendszá ma – jegyezte meg Jeffy.
Mire Amity: – Oldalsó visszapillantó ja sincs.
– Felnyitható motorhá ztető je sincs.
– Lehet, hogy ez nem is autó .
De Jeffy azt felelte: – Biztos, hogy autó .
– Ugy né z ki, mint ami repü lni is tud.
Amitynek az a há tborzongató é rzé se tá madt, hogy valaki
ott ü l az autó ban, é s ő ket igyeli a kı́vü lrő l á tlá thatatlan
szé lvé dő n á t.
De ez nem tű nt való szı́nű nek. Ha volt is benne valaki, az
má r ré g meghalt, é s mumi iká ló dott. Az egé sz kö rnyé k
olyannak tű nt, mint egy temető . A sö té tsé g nyugaton, azon a
ré szen, ahol lá mpá knak kellett volna é gnie, arra utalt, hogy
Suavidad Beach szellemvá rossá vá ltozott, vagy a
legrosszabb esetben hullá kkal teli tö megsı́rrá .
Amity apja vé gighú zta a kezé t a lö khá rı́tó n. – Nem poros.
Mintha alig pá r ó rá ja mosta volna le valaki.
Amity vé gigsepert a zseblá mpa csó vá já val a kocsifelhajtó n.
Az aszfaltot levelek meg szemé t borı́totta, é s merev gazok
nő ttek ki a repedé seibő l. Ha valaki haszná lta volna az autó t
a kö zelmú ltban, akkor a gyomok lelapultak volna, az avar
pedig ö sszetö rik – de nem ı́gy tö rté nt.
 A hatalmas tö lgyfá ró l lehullott egy levé l, majd mé g egy.
Oda estek, ahol a já rmű motorhá ztető jé nek kellett volna
lennie. De abban a pillanatban, hogy a kö zelé be é rtek,
valami elfú jta ő ket, má s-má s irá nyba, mintha egymá ssal
ellenté tes irá nyú szelek viaskodtak volna az autó felett,
noha a kü lö nö s é jszaka pont olyan mozdulatlan maradt,
amilyen sö té t volt.
– Ez a valami taszı́tja a dolgokat. Ontisztı́tó – á llapı́totta
meg Amity.
Hogy ellenő rizze ezt a felté telezé st, az apja lehajolt,
felkapott egy maré knyi szá raz levelet, é s a motorhá ztető re
dobta ő ket. Azok ö rvé nylé sbe kezdtek a sima, tiszta felü let
felett, elszá guldottak Jeffy é s Amity mellett mint egy
szá rnyasbogá r-raj, majd lezá poroztak az udvarba.
Jeffy kicsit ijedtnek tű nt, amikor megszó lalt. – Ezt nem
é rtem. Ez a technoló gia legalá bb harminc é vvel a mié nk
elő tt já r.
– Tiszta Bradbury – helyeselt Amity, az egyik kedvenc sci- i
szerző jü kre utalva.
Az apja megrá zta a fejé t. – De Ed kö nyvé ben az á ll, hogy
amikor az ember á tkel az egyik pá rhuzamos vilá gbó l a
má sikba, az idő pont mindig pont ugyanaz, egé szen a percig
é s má sodpercig. A mú ltba vagy a jö vő be nem lehet á tugrani,
csak oldalra. Ezt egyé rtelmű en leı́rta. Es nagyon meggyő ző
volt.
O é ppen ú gy tudta, mint Amity, hogy a tudó sok is
té vedhetnek. Ső t, gyakrabban té vednek, mint ahá nyszor
igazuk van. Vé gté re is, ő k is emberek. Amity rengeteg
mindent ö sszeolvasott, nem csak a sci- iket. Elé g sok
mindent tudott tö rté nelembő l, mé g azt is, hogy há romszá z,
szá z vagy aká r ö tven é vvel korá bban is hittek olyan
dolgokban tudó sok, amik ma má r furá nak vagy egyenesen
nevetsé gesnek tű nnek.
 De most semmi kedve nem volt nevetni. Ha nemcsak egyik
idő vonalbó l kerü ltek á t a má sikba, hanem a jö vő be is
elő reugrottak, akkor talá n soha nem tudnak majd
visszamenni abba az é vtizedbe – vagy é vszá zadba! –,
amelyikben é ltek.
Bá r nagyon igyekezett optimista maradni, elkerü lni az
olyan negatı́v gondolatokat, amelyek boldogtalansá ghoz
vezetnek, kicsú szott a szá já n: – Ezt megszı́vtuk.
Az apja Bonneré k há zá ra né zett, é s azt felelte: – Nem
szı́vtuk meg.
– Nagyon megszı́vtuk – erő skö dö tt Amity.
– Orü lné k, ha nem haszná lná d ezt a szó t. Kö zö nsé ges.
– Csú nyá bbakat is tudné k mondani. – Amity azonnal
megbá nta, hogy ilyen hangon beszé l az apjá val. Mé g az is
felmerü lt benne, hogy talá n a fé lelem miatt vá ltozott á t idő
elő tt duzzogó kamasszá .
– Es szebbeket is – felelte az apja.
A há tborzongató é jszaká ban, ami ki tudja, milyen
szö rnyű sé geket rejtett, Jeffy tú l soká ig bá multa a há zat,
mintha egy fé lig homokba sü ppedt egyiptomi piramis lenne,
egy rejté lybe csomagolt miszté rium.
Vé gü l ismé t a lá nya felé fordult. – Figyelj, mi van, ha
mé gsem ugrottunk elő re az idő ben? Mi van, ha ennek a
vilá gnak a technoló giá ja egyszerű en csak fejlettebb, mint a
mié nké ? Mondjuk, é vtizedekkel korá bban bekö vetkeztek
bizonyos termé szettudomá nyos felfedezé sek, egymá s
sarká ban, é s ez mindent felgyorsı́tott.
Amity abban remé nykedett, hogy igaza van. Nem akart
arra visszaté rni a sajá t idő vonalukra, hogy Justin Dakota,
akivel idő vel ö ssze akart há zasodni, kilencvené ves, é s
pacemakere van meg robotté rde. – De ha ilyen autó ik
vannak, apa, akkor a há zban is rengeteg menő kü tyü t kellett
volna talá lnunk, olyan dolgokat, amiket mé g soha nem
lá ttunk.
 – Lehet, hogy voltak is ilyenek. A romok alatt. Olyan
gyorsan kijö ttü nk onnan, hogy kö rü l sem tudtunk né zni.
Ez aká r ı́gy is lehetett. Amity nem akart visszamenni a
há zba, hogy ellenő rizze a felté telezé sé t. Bonneré k lakhelye
itt messze nem tű nt olyan bará tsá gosnak, mint a sajá t
vilá gukban. Ez a viktoriá nus é pü let há tborzongató é s
pusztuló fé lben lé vő benyomá st keltett, mintha Poe
valamelyik mű vé bő l lé pett volna ki, é s bá rmelyik
pillanatban szurokba sü llyedhetne vagy megtelhetne
jelmezes-maszkos bá lozó kkal, akik a Vö rö s Halá l elő l
bujká lnak, de má r most betegek, é s vé reznek minden
testnyı́lá sukbó l.
– Gyere – mondta az apja. – Essü nk tú l rajta. Menjü nk be a
vá rosba, é s keressü nk egy olyan helyet, ahonnan vissza
tudunk ú gy ugrani a sajá t vilá gunkba, hogy ne szaladjunk
egyenesen Falkirk é s a tá rsai karjá ba.
Mikö zben elindultak az ú ton, olyan é lesen ragyogtak a
csillagok, mintha jé gcsá ká nyok lenné nek, a hold
krá terszemei pedig az á gak csipkemintá já bó l igyelté k ő ket.
Amikor odaé rtek az Oak Hollow Roadhoz, a né gysá vos
aszfaltú t teljesen kihalt volt né há ny elhagyott já rmű vet
leszá mı́tva, amelyek pont olyan futurisztikusnak tű ntek,
mint Bonneré ké . A tö lgyek tá volabb hú zó dtak az ú ttó l, a
meztelen arcú hold pedig mintha velü k együ tt haladt volna
az é gen himlő helyesen, sá padtan, kifü rké szhetetlenü l é s
kö zö mbö sen.

50.

Suavidad Beach a megalapı́tá sa ó ta nagyré szt bá jos é s

festő i benyomá st keltett. A hivatalos é pı́té szeti elő ı́rá sokat
egy sor szabá ly é s egy eltö ké lt tö rté nelmi egyesü let
tá mogatta. A kereskedelmi negyed é s a lakó ö vezet ö sszes ú j
vagy felú jı́tott é pü lete ú gy né zett ki, mintha a vá roska
megszü leté se ó ta ott lettek volna. A turistá k szeretnek olyan
helyeken nyaralni, amelyek nyugodtabb é s egyszerű bb idő k
hangulatá t sugá rozzá k – má r amennyiben a legmodernebb
ké nyelmi szolgá ltatá sok is rendelkezé sü kre á llnak a
szı́nfalak mö gö tt.
Jeffy é s Amity alig pá r lé pé st tettek mé g csak meg a Forest
sugá rú ton, amikor mindketten gyanú t fogtak, hogy a
telepü lé s talá n mé gsem ü rü lt ki teljesen. Gaston Leroux
pá rizsi operahá zá hoz hasonló an talá n ezeknek az utcá knak
a labirintusá ban is bolyongott egy fantom. Amennyiben ez
volt a helyzet, a zseblá mpá juk veszé lyes mé rté kben felhı́vta
volna rá juk a igyelmet, ú gyhogy Amity inká bb kikapcsolta.
Az ezt kö vető sö té tsé gben Jeffy nem igazá n tudta
meg igyelni az arra utaló esetleges apró jeleket, hogy a
rusztikus megjelené s fejlett technoló giá t rejtene maga
mö gö tt. De ahol ná luk kö zlekedé si lá mpá k vilá gı́tottak, itt
tö lcsé rben vé gző dő vastag csö vek tró noltak oszlopok
tetejé n. Egy gyors zseblá mpá s ellenő rzé s sorá n kiderü lt,
hogy ezek a furcsa eszkö zö k ké pesek há romszá zhatvan
fokban elfordulni a tengelyü k kö rü l. Bá r nem tű ntek
fegyver-nek, Jeffy nem é rtette, mire szolgá lnak. Felmerü lt
benne, hogy itt talá n nem piros, sá rga é s zö ld fé nyek
irá nyı́tottá k az autó sokat, hanem egy forgalomirá nyı́tó
rendszer á ltal kikü ldö tt mikrohullá mú jelek.
Az ö sszes, a já rdá hoz ké pest negyvenö t fokban parkoló
já rmű arra az á ramvonalas autó szerű sé gre hasonlı́tott, amit
Bonneré k kocsibeá lló já ban lá ttak, mintha a korá bbi
modelleket betiltottá k volna. A Forest sugá rú ttó l né gy
sarokra hé t egymá snak ü tkö zö tt pé ldá nyt pillantottak meg,
amik mé g mindig ott á lltak. Ké t má sik felszaladt a já rdá ra,
é s belehajtottak a boltok kirakatá ba.
A sorscsapá s, ami a vá ros lakosait sú jtotta, vá ratlan
lehetett é s heves, bá r talá n hamar vé get é rt. A legtö bb ü zlet
sé rtetlennek tű nt, a kirakatü vegü k mö gö tti fé lhomá lyban
mé g mindig ott sorakozott kı́vá natos á rucikkeik kı́ná lata –
mé g ha porosan é s pó khá ló san is –, ami azt bizonyı́totta,
hogy sem lá zadá s, sem fosztogatá s nem tö rté nt.
Egy apokaliptikus katasztró fa utá n arra szá mı́tana az
ember, hogy legalá bb né há ny á ldozatot megpillant. De
egyetlen halottat sem lá ttak sem az autó roncsokban, sem az
utcá n.
A hatalmas ikuszok, amelyekrő l a sugá rú t a nevé t kapta,
é s amelyeket a vá ros Jeffy á ltal ismert vá ltozatá ban
lelkiismeretesen gondoztak, ré szben kiszá radtak é s
meghaltak, vagy az idő já rá snak estek á ldozatul. De
nagyjá bó l a felü k mé g hajtott leveleket, é s kü zdö tt az
é letben maradá sé rt.
Kö rü lbelü l hat mé terrel azelő tt, hogy a Forest sugá rú t
beleszaladt volna a Paci ic Coast fő ú tba, megpillantottak egy
felfordult babakocsit. A hold mintha egy sá tá ni rendező
szolgá latá ban á llna, egy má skü lö nben koromsö té t
eső vı́zcsatorna egy bizonyos szakaszá ba ö ntö tte sá padt
fé nyé t. A megvilá gı́tott ré szen egy miniatű r, talá n
ké té vesekre való Converse edző cipő hevert. De ezt
leszá mı́tva semmi nyoma nem volt annak a gyereknek, aki
egykor a fekete-fehé r cipő t viselhette, é s a szü leinek sem,
akik a kocsijá t toltá k.
Jeffyt megbű vö lte ez a hé tkö znapi lá bbeli, amelybő l
mintha é ppen olyan okkult vará zserő sugá rzott volna, mint
az Edenkert első almá já bó l. De ez nem engedetlensé gre
ké sztette, csak annak felismeré sé re, hogy mekkora
veszé lybe sodorta a lá nyá t, amikor kivette a mindennek a
kulcsá t abbó l a dobozbó l, amit Ed Harkenbach
igyelmezteté sé re hallgatva nem lett volna szabad kinyitnia.
Es akkor is, amikor nem rakta vissza a dobozba azonnal,
amint Falkirk é s az emberei vé geztek a há za á tkutatá sá val,
é s tá voztak. Mivel kı́vá ncsi lett az eszkö z cé ljá ra, é rdekelni
kezdte, hogy milyen ké pessé gekkel ruhá zta fel a rá kö ltö tt
hetvenhat milliá rd dollá r, kirakta azt az á tkozott izé t a
konyhaasztalra, hogy fantá ziá lgathasson ró la egy kicsit. Ha
akarta volna, sem há rı́thatta volna Hó golyó ra a felelő ssé get.
A ké pzelő erő ú j vagy ideá lisabb formá kba szervezi a má r
ismert dolgokat. A fantá zia é szszerű sé g é s racionalitá s
né lkü l nyú l hozzá juk – ez a ké pzelő erő alacsonyabb rendű
formá ja. A fantá zia szebbé teszi az é letet, de jobb, ha a
kö nyvek lapjaira é s a ilmvá szonra korlá tozza a hatalmá t,
mert veszé lyessé vá lhat, ha cselekvé sre ké szteti az embert.
Ezt pontosan tudta. A regé nyekben gyakran elhangzik ez a
bö lcsessé g. De arra a pá r percre a konyhá já ban elfelejtette,
amit tudott – vagy legalá bbis el akarta felejteni. Es most
Amity é lete veszé lybe kerü lt, ő meg ú gy é rezte, ö rö kre
elká rhozik, ha a lá nya meghal.
Amity, aki rendkı́vü l é rzé keny kislá ny volt, a karjá ra tette a
kezé t. Mintha Jeffy fennhangon kritizá lta é s szidta volna
magá t, azt mondta: – A mindennek a kulcsá ró l Ré mes Ed
tehet, azt ő cseszte el. Hó golyó az é n egerem, é s nem lett
volna szabad a konyhaasztalon má szká lnia, de é n nem
vigyá ztam rá . Ugyhogy nem te vagy az első azoknak a
sorá ban, akik megé rdemelné k, hogy kukoricá ra
té rdepeltessé k ő ket. Csak a harmadik.
Jeffy pá r pillanatig meg sem tudott szó lalni. A lá nya
szeretete é s megé rté se mé ly alá zatot vá ltott ki belő le. Utá na
annyit nyö gö tt ki: – Ló tú ró t.
Amity elmosolyodott, é s a hold fé nye tü ndé vé vá ltoztatta.
– Tű njü nk el errő l a szemé tdombró l.
– Ne itt – tiltakozott az apja. – Otthon mé g ilyenkor is
má szká lnak pá ran a Forest sugá rú ton. Nem bukkanhatunk
fel a semmibő l a szemü k elő tt. Fő leg, ha valamelyikü k
tö rté netesen pont egy já rő r.
– Akkor hol?
Jeffy, egyik kezé ben a mindennek a kulcsá val, a má sikban a
pisztollyal, a lá nyá val a sarká ban lesé tá lta a Forest sugá rú t
utolsó hat mé teré t, é s kilé pett a Paci ic Coast fő ú tra.
 A vá ros kellő s kö zepé n á lltak, ahol a fő ú t a park mellett
futott vé gig, a park mö gö tt pedig a koromfekete ó ceá n
hullá mai csapkodtá k a halvá ny homokot.
Olyan kö zel volt a vı́z, hogy mé g a tengeri szellő t is é rezni
lehetett. Friss é s tiszta illata volt – de Jeffynek akkor eszé be
jutott, hogy a kö zeli parkban, az egyik pá rhuzamos vilá gban
Amity egy á llkapocsdarabot talá lt, benne há rom foggal.
Az aszfaltú t jobbra é s balra is felfelé szaladt mellettü k.
Olyan fé l tucatnyi já rmű á llt rajta, de semmi nem mozdult,
egyetlen gyalogost sem lá ttak.
Dé l felé , nagyjá bó l egysaroknyira tő lü k, a fő ú t tú lsó
oldalá n a Hotel Suavidad á llt, egy harmincas é vekben é pü lt
art deco szá lloda, amit azó ta tö bbszö r felú jı́tottak.
Nagyjá bó l ugyanú gy né zett ki, mint az ő vilá gukban, bá r
valami meghatá rozhatatlan mó don kicsit
á ramvonalasabbnak tű nt. Gyakran vacsorá ztak Amityvel az
egyik é ttermé ben, ami a tengerre né zett.
– A szá llodá ban – felelte Jeffy. – Pontosan tudom, hol
rejtő zhetné nk el benne az ugrá shoz, ha nem akarjuk, hogy
é szrevegyenek minket, amikor megjelenü nk a sajá t
vilá gunkban.
Ohatatlanul is arra gondolt, hogy miké nt hangzottak volna
ezek a szavak pá r nappal korá bban, é s mennyire logikusnak
tű nnek most. Oz mindig is itt volt, mé g ha lá thatatlanul is,
csak egy torná dó ra vagy egy tö bb milliá rd dollá ros eszkö z
megjelené sé re vá rva.
Jeffy mikö zben á tkelt a szé les fő ú ton, mé g inká bb ú gy
é rezte, hogy ez a sö té tsé g rendkı́vü l nyugtalanı́tó . A
mé lysé ge mintha nemcsak a vá ros halá lá ró l á rulkodott
volna, hanem az egé sz civilizá ció é ró l. Eszak felé a Newport
Beachig é s azon is tú l, dé l felé San Clemente-ig é s azon is tú l
egyetlen fé nypont sem halvá nyı́totta el a csillagok
ragyogá sá t. Amennyiben Kalifornia eltű nt, akkor az
Egyesü lt Allamok is, é s ha az orszá gnak vé ge, akkor talá n a
vilá gnak is.
Amikor odaé rtek a szá lloda bejá ratá hoz, kö dkü rtre
emlé keztető hang harsant fel igyelmeztető en a tá volban;
Jeffy é s Amity azonnal megtorpantak. Pá r má sodpercnyi
né masá got kö vető en a hang egyenletes ritmusban lü ktetni
kezdett, egyre mé lyebben é s visszhangosabban, é s
vé gighullá mzott a vá ros minden zegé n-zugá n. Utá na lá gy,
lila fé nyek kezdté k kö vetni a hangot; elá rasztottá k a
há ztető ket, vé gigrohantak a há zfalakon, ú gy ö ntö tté k el a
já rdá kat, mint egy fertő tlenı́tő folyadé k.
Jeffy é rezte, hogy a csontjai is beleremegnek a hangba, a
vé r reszketni kezd az ereiben, a lila fé ny pedig ú gy
dorombol benne, mintha lé zerszkennerrel azonosı́taná
é ppen a genomja spirá ljait. Valamifé le entitá s mé g mindig
jelen volt Suavidad Beachben, é s megneszelte a
megé rkezé sü ket. A hang é s a fé ny kereső eszkö zö knek
tű ntek. Vagy má ris megtalá ltá k ő t é s Amityt, vagy
hamarosan meg fogjá k talá lni ő ket.
– Fuss! – kiá ltott fel, é s Amity tartotta vele a tempó t az
utolsó harminc mé teren á t a hotel bejá ratá ig.

51.

A né gy osztatú , rozsdamentes acé l forgó ajtó

megmozdı́tá sá hoz nem volt szü ksé g emberi erő feszı́té sné l
tö bbre. Simá n bepö rdı́tette ő ket a já rdá ró l egy nagy
elő té rbe, ahol a zseblá mpa fé nye egy halott pá lmá t
vilá gı́tott meg a kö zé pen á lló kaspó ban. Balra egy elegá ns
nő iruha-bolt á llt, jobbra egy fé r iruha-ü zlet, a kirakataikban
pró bababá k pó zoltak egykor divatos ö ltö zé kekben,
amelyeket a molylepké k é s a rothadá s azó ta rongyokká
vá ltoztattak.
Az elő té r vé gé n benyitottak egy ú jabb ajtó n oda, ahol Jeffy
vilá gá ban a má rvá nypadló s é s oszlopos elő csarnok volt. A
hatalmas terem té nyleg nagyon hasonlı́tott arra, amit
ismertek, de ez a helyisé g koponyaraktá rké nt is szolgá lt.
Amity megtorpant a sokktó l é s a dö bbenettő l. A szabadon
maradt á tjá ró mindké t oldalá n lecsupaszı́tott koponyá k
sorakoztak halmokban, egyik agytok a má sikon, csak agy
né lkü l, egyenletesen emelkedve jobbra é s balra. Tö bb ezer
ajaktalan ö rö k vigyor. Arra a szö rnyű sé gre vak
szemgö drö k, amelyrő l ő k maguk tanú skodtak. A recepció t,
a kifutó iú k á llomá sá t é s az informá ció s pultot fehé r
csontok borı́tottá k, felnő ttek é s gyerekek koponyá i, akiket a
hú ssal együ tt nemü ktő l, rasszuktó l é s koruktó l is
megfosztottak, de akik olyan sokan voltak, mintha a népirtás
jelenté sé t akartá k volna illusztrá lni velü k.
– A fené be – mondta Amity.
– Ne né zz oda – igyelmeztette az apja.
De a komor gyű jtemé ny ú gy megbaboná zta ő ket, olyan
bű vö letet á rasztott, hogy semmi má sra nem tudtak igyelni,
é s mé g csak becsukni sem merté k volna a szemü ket.
Jeffy há trafordult arra, amerrő l jö ttek, é s kiné zett a
kö zelebbi ajtó n, az elő té ren é s a forgó ajtó n á t az utcá ra.
Má r nem lá tta azt a halvá nylila fé nyt, é s a ritmikus
kö dkü rtszó t sem hallotta.
Ez nem jelentette azt, hogy ismé t kimeré szkedhetnek.
Valami kö zeledett. Olyan hangot adott, mint egy repü lő
sivı́tá sa. Mintha robbanó szerrel megrakott bombá zó k
szá guldottak volna felé jü k.
Jeffy a pisztolyá t tová bbra is a kezé ben tartva, de a
mindennek a kulcsá t zsebre vá gva megragadta a lá nya
kezé t. – Ez olyan, mint a Halloween a Knott’sban vagy
Disneylandben, gondolj rá ı́gy. Ezek mű anyag koponyá k,
nem való diak.
Amity é ppen annyira nem tudta becsapni ö nmagá t, ahogy
az apja sem, é s isten tudja, milyen ká rt tett ez az egé sz a
psziché jé ben, a lelké ben, de Jeffynek semmi má s nem jutott
eszé be.
Vé gigrohantak a koponyá k kö zö tti á tjá ró n az elő csarnok
mö gö tti folyosó ra, a liftekhez. A liftek mö gö tt tá gas
nyilvá nos vé cé k nyı́ltak, é s Jeffy ezekbő l akart visszaugrani
a sajá t idő vonalukra. Ugy gondolta, hajnali 3:20-kor
biztosan nem talá lkoznak má s vendé gekkel, akik a mosdó t
akarjá k haszná lni, amikor megé rkeznek a sajá t vilá gukba.
Felrá ntotta a fé r imosdó ajtajá t, é s behú zta oda maga utá n
a lá nyá t is. A kü szö bö n á tlé pve kiderü lt, hogy bá rmi is
tö rté nt itt, azt rendkı́vü l erő szakos é s felfoghatatlanul ő rü lt
valakik csiná ltá k. A helyisé gben nem koponyatró feá k
sorakoztak, hanem emberi gerincoszlopok, gö rbe, csupasz
csigolyá k kupacai tö ltö tté k meg a fü lké ket. Korá bban, a
koponyá k kö zö tt semmilyen szagot nem é reztek, ez a
helyisé g viszont bű zlö tt. Az agyhá rtyá k é s a gerinchú rok
fehé r- é s szü rkeá llomá nya rothadá snak indult, lefolyt a
padló ra, é s termé keny tá ptalajt biztosı́tott annak az
undorı́tó fekete pené sznek, ami mé retes foltokban virult az
egyik faltó l a má sikig.
– Sajná lom, Jé zusom, mennyire sajná lom! – ismé telgette
Jeffy, mikö zben kivonszolta a lá nyá t a helyisé gbő l. Amikor
ismé t kijutottak a folyosó ra, nem indult el azonnal a nő i
mosdó felé , mert biztosra vette, hogy abban mé g tö bb
gerinc lesz, vagy valami mé g rosszabb. Vajon kü lö n
helyisé gekbe kerü ltek a csontvá zkarok é s kezek, má shova a
csı́pő - é s lá bszá rcsontok, a bordá k? Ki nyú zhatta le a hú st a
halottakró l? Es mikö zben ezt vé grehajtotta, az á ldozatai
mé g é ltek? Ki szabdalta fel a maradvá nyokat kü lö n
ré szekre? Ki fő zö tt ki tö bb ezer koponyá t, hogy
makulá tlanul fehé ren é kesı́thessé k a szá lloda elő csarnoká t?
Csattogá s hangzott fel a bejá rat felő l. Jeffy má r tú l messze
volt onnan ahhoz, hogy lá ssa, mi okozza, de valami
kö zeledett.
 A szı́ve ú gy zakatolt, mintha a mennyorszá g kapujá n
dö rö mbö lne.
Mikö zben magá hoz szorı́totta Amityt, rá é bredt, hogy el
kell tű nniü k szem elő l. Semmiké ppen nem akart kimenni, é s
szembené zni azokkal a valamikkel, amelyek vadá szni
kezdtek rá juk. Azt felté telezte, hogy a fö ldszint é s talá n
felette is né há ny emelet csontlerakatké nt szolgá l. A szá lloda
hé tszintes volt. Feljebb kellett menniü k.
– A lé pcső hö z – mondta, mire Amity a megfelelő ajtó hoz
rohant, ő pedig szorosan a nyomá ban maradt.
Jeffy nem tá plá lt illú zió kat az emberi gonoszsá got illető en,
de ez sokkal szé lső sé gesebb ő rü letnek tű nt, mint bá rmilyen
valaha ismert emberi megszá llottsá g. Egyetlen nő vagy fé r i
sem lenne ké pes elé g hosszan kibı́rni egy olyan intenzitá sú
elmebajt vagy ő rü letet, ami ilyesmire ké sztetheti. Egy
szociopatá kbó l á lló lé gió ra lenne szü ksé g ahhoz, hogy ilyen
sok ezer, talá n millió embert lemé szá rolhassanak é s
feldolgozhassanak. A megoldá s nem emberre utalt, é s Jeffy
abban remé nykedett, hogy mé g azelő tt sikerü l
elmenekü lniü k errő l a helyrő l, hogy kiderü lne szá mukra, mi
tette mindezt.

52.

Egé szen a harmadik emeletig felgyalogoltak. Az é pü let ré gi

volt, mé g akkoriban ké szü lt, amikor a mesterek a
tartó ssá got is szem elő tt tartottá k, ezé rt a lé pcső t betonbó l
ö ntö tté k, nem fé mbő l ková csoltá k. Mikö zben felmentek
rajta, csak a sajá t lé legzetvé telü ket hallottá k.
A vé szkijá rat az ö sszes emeleten nyitva á llt, az ö nbezá ró
mechanizmusukat kiiktattá k. A harmadik emelet fő folyosó ja
keskenyebbnek tű nt, mint egy modern szá llodá é , sző nyege
halvá ny sá rgá szö ldben já tszott, é s foltok é ktelenkedtek
rajta, de egyik sem tű nt vé rnek.
 A ké t oldalá n egyenletes tá volsá gban elhelyezett ajtó k
mind nyitva á lltak, mintha valamikor ré gen há zkutatá st
hajtottak volna itt vé gre. A zseblá mpa fé nye nem
csontraktá rakat vilá gı́tott meg, csak szokvá nyos szá llodai
lakó tereket á gyakkal, szé kekkel é s ruhá sszekré nyekkel.
– Hova? – ké rdezte Amity.
Bá rki vagy bá rmi is szegő dö tt a nyomukba, esé lyesnek
tű nt, hogy az egé sz é pü letet á t fogja fé sü lni utá nuk. Jeffynek
tá madt egy ö tlete. Bá r abban az esetben nem mentek volna
vele sokra, ha a rá juk vadá szó k rendelkeznek olyan
technoló giá val, amivel ké pesek é rzé kelni az emberi
hő lenyomatot falon keresztü l, de azé rt elmondta a tervé t
Amitynek, é s a segı́tsé gé t ké rte hozzá .
– Te menj balra, é n jobbra, é s csukjuk be az ö sszes ajtó t.
Az ajtó k zsané rjai elé ggé berozsdá sodtak, feltehető en
azé rt, mert a folyosó vé gé n nyitva maradt egy ablak, ami
beengedte a só s tengeri levegő t. Hangosan nyikorogtak é s
csikorogtak, de vé gü l mindegyik szoba bezá rult.
Miutá n gyorsan vé geztek a feladattal, Jeffy az egyik keleti
oldali helyisé gbe vezette Amityt, ami a folyosó kö zepe felé
volt. Rá szó lt, hogy kapcsolja ki a zseblá mpá t, majd magukra
csukta az ajtó t. Ugy gondolta, hogy amikor a kutató csapat
felé r erre az emeletre, nagy való szı́nű sé ggel a folyosó egyik
vé gé n kezdik majd a munká t, é s sorban mennek vé gig a
szobá kon.
A ké t ablak fü ggö nye elnehezedett a sú lyos pené sztő l, de
az egé sz ü veget eltakartá k.
Ennek ellené re Amity fé l ké zzel azé rt eltakarta a
zseblá mpa remegő sugará t, miutá n ismé t bekapcsolta az
eszkö zt.
– Minden rendben lesz – mondta az apja.
– Tudom.
Az ajtó elektronikus zá rjá t csak kulcská rtyá val lehetett
kinyitni. Jeffynek nem volt kulcská rtyá ja. De ú gy tű nt, a
szá llodá ban amú gy sincs má r á ram. Mivel a bejá raton mé g
ott dı́szelgett a hagyomá nyos gombkilincs, ki tudtá k
tá masztani egy szé kkel.
Amity idegesen vé gigpá sztá zta az ujjai kö zö tt kiszű rő dő
fé nnyel a bú torokat, majd bevilá gı́tott a fü rdő szoba ajtajá n
is, mintha nem merné elhinni, hogy aká r csak á tmenetileg is
magukra maradtak, é s biztonsá gba kerü ltek.
Jeffy kivette a kabá tzsebé bő l a mindennek a kulcsá t, é s
megnyomta az aljá n lé vő kerek gombot.
Amity é ppen egy olyan falat vilá gı́tott meg, amit a tetejé tő l
az aljá ig é s egyik vé gé tő l a má sikig valamifé le
egybefü ggő nek tű nő , sö té t, tü krö ző dő anyag borı́tott, é s
ami elő tt nem á lltak bú torok, é s azt ké rdezte: – Ez meg mi?
– Talá n egy té vé – vá laszolta az apja, mikö zben a né gy
má sodperces vá rakozá st kö vető en Harkenbach eszkö ze
halvá nyszü rké n felragyogott.
– Egy egé sz falnyi té vé ?
– Lehet, hogy valami virtuá lisvaló sá g-rendszer
ké pernyő je. Valami olyasmié , ami a mi vilá gunkban nem
lé tezik. – A kulcson megjelent a ké k, piros é s zö ld gomb.
Jeffy azt mondta: – Kapaszkodj belé m.
Amity szorosan megragadta a karjá t.
Amikor megé rkeznek ebbe a szobá ba a sajá t
idő vonalukon, talá n nem lesznek benne vendé gek. Má r
vé get é rt a strandszezon. Es mé g ha lakik is valaki a
szobá ban, nagy való szı́nű sé ggel má r aludni fog. Simá n
eltű nhetnek onnan, mielő tt felé bredne, é s fel tudná
kapcsolni a lá mpá t.
Jeffy egy megkö nnyebbü lt só haj kı́sé reté ben megnyomta a
Haza gombot, é s a feliratok pá r pillanatra eltű ntek. Az az
univerzá lis szimbó lum vette á t a helyü ket, amit minden
internetező ismer – egy kis ü stö kö s, ami kö rbe-kö rbe forog
–, é s ami azt jelenti, hogy keresés.
Jeffy torká ban csomó tá madt, amit ké ptelen volt lenyelni.
 Amity is meglá tta a szimbó lumot, é s megszó lalt. – Ez azt
jelenti…?
– Nem, az nem lehet. Nem egy weboldalhoz pró bá lok
csatlakozni. Azt a gombot nyomtam meg, amin az á ll, hogy
Haza.
– Elké pzelhető , hogy az eszkö z nem talá lja?
– Ed soha nem beszé lt semmi ilyesmirő l, é s a kö nyvé ben
sem ı́rt errő l, legalá bbis é n nem olvastam.
– Ez egy nagy multiverzum – jegyezte meg Amity.
Odakint az utcá n valami sikoltva elszá guldott az é pü let
mellett, egy repü lő szerkezet, talá n egy dró n. Vagy egy
egé sz lotta.
Amity dö bbenten elengedte az apjá t, az ablak felé
fordı́totta a zseblá mpá t, é s a kis keré k pont ezt a pillanatot
vá lasztotta arra, hogy felhagyjon a forgá ssal. Jeffyt magá ba
burkolta a fehé r fé nyvihar, é s egy pillanat alatt visszakerü lt
a sajá t vilá gá ba. Egyedü l.

53.

A sajá t vilá gá ban a fü ggö nyö k el voltak hú zva, é s Suavidad
Beach é jszakai fé nyei elé ggé elű zté k a sö té tsé get ahhoz,
hogy lá tsszon a szé pen bevetett á gy é s az ü res hotelszoba.
Jeffy eleresztett egy diadalittas neveté st, de egy pillanattal
ké ső bb é szrevette, hogy Amity nincs vele, é s vidá msá ga egy
pillanat alatt ké tsé gbeesé ssé vá ltozott. A szorongá s é s a
fé lelem egymá ssal veté lkedve pró bá ltá k teljesen
megbé nı́tani. Há tratá ntorodott, nekiment egy egyenes
tá mlá jú szé knek, é s nekilö kte a szekré nyajtó
embermagassá gú tü kré nek. Amikor az darabokra tö rt,
felkiá ltott. Majdnem elesett, elejtette a pisztolyá t, é s
majdnem eldobta a mindennek azt a felbecsü lhetetlen
é rté kű kulcsá t, azt az á tkozott kulcsot.
Há t persze hogy ı́gy kellett tö rté nnie. Tudhatta volna, hogy
ez lesz, mert a regé nyekben is ı́gy szokott lenni, é s az é let a
legmonumentá lisabb, legő rü ltebb regé ny, olyan
monumentá lis é s ő rü lt, hogy a vilá g egyetlen ı́ró ja sem
tudja aká r csak egy szá zalé ká t á tadni a
monumentalitá sá nak é s ő rü ltsé gé nek, ezé rt ö ssze kell
tö mö rı́teniü k, be kell sű rı́teniü k a lé nyegé t a kö nyvek
lapjaira abban a remé nyben, hogy talá lnak benne né mi
é rtelmet. Ha van is bá rmi é rtelme annak, hogy egy tizenegy
é ves kislá ny egyedü l marad egy ré msé gekkel é s halá llal teli
vilá gban, Jeffy ké ptelen volt felfogni, hogy mi lehet az, é s
legszı́vesebben ü vö lteni kezdett volna. Ez nem tű nt tö bbnek
egy kegyetlen, ostoba é s é rtelmetlen eseménynél, mert a
való é let tö rté nete olyan, mint Tolkien metamfetaminon, az
esemé nyek, esemé nyek, esemé nyek vé gtelen á radata.
Mindig tö rté nik benne valami, é s a tö rté né sek legnagyobb
ré sze tragikus. Pont ez foglalkoztatja a legjobban azokat az
ı́ró kat, akik meg akarjá k fejteni az é letet: mié rt lé tezik annyi
szenvedé s é s halá l, mi é rtelme van ennek az egé sznek?
Ez é s mé g enné l is tö bb zakatolt Jeffy fejé ben, eszelő s
gondolatok má niá s egyvelege, mikö zben visszanyerte az
egyensú lyá t, megnyomta a kerek gombot a mindennek a
kulcsá n, é s kivá rta a né gy má sodpercet, amı́g megjelenik a
szü rke fé ny. – Uton vagyok, Amity. Mindjá rt ott leszek,
mindjá rt ott leszek. – A né gy má sodperc letelté vel, ami egy
ö rö kké való sá gnak tű nt, felderengett a szü rke fé ny, é s Jeffy
é ppen a há rom gomb megjelené sé re vá rt, amikor valaki
dö rö mbö lni kezdett a szoba ajtajá n, é s azt kiabá lta: –
Biztonsá gi szolgá lat!

54.

Charlie „Duke" Pella ino azé rt kapta a becenevé t, mert pont

olyan ö sztö nö s, vagá ny, kicsit oldalazó hintá zá ssal
lé pkedett, mint John Wayne. Bá r rajongott a Duke ilmjeié rt,
é s ú jra é s ú jra megné zte ő ket DVD-n, a já rá sá t nem
szá ndé kosan gyakorolta be; té nyleg ı́gy mozgott magá tó l is.
Ugyanolyan magas é s vá llas volt, mint a szı́né sz, é s a
hunyorı́tá sá val gyorsabban rá tudta venni a rossz iú kat az
együ ttmű kö dé sre, mint bá rmilyen fenyegeté ssel sikerü lt
volna, tová bbá é ppen olyan lakonikusan is beszé lt, mint a
szı́né sz, é s ettő l magabiztossá g é s tekinté ly sugá rzott belő le.
Egyenruhá s rendő rtiszt volt, a szervezett bű ncselekmé nyek
ré szlegé nek a nyomozó ja, utá na pedig a kü lö nleges
gyilkossá goké , é s ezalatt tö bb bı́ró sá gi ı́té lettel vé gző dő
letartó ztatá st hajtott vé gre, mint bá rmelyik kollé gá ja a Los
Angeles-i rendő rkapitá nysá g tö rté nete sorá n.
Otvenhé t é vesen ment nyugdı́jba, é s alig vá rta, hogy egé sz
nap golfozhasson é s Baja mellett horgá szhasson. Egy é vig
bı́rta. Aktı́v é vei alatt jó pá r olyan gyomorszorı́tó pillanata
akadt, amikor az emberisé g hulladé kai vé gezni akartak vele.
Mé g csak megsebesı́teniü k sem sikerü lt soha, a nyugdı́j
unalma viszont azzal a halá los csapá ssal fenyegette, amit a
gonosztevő k nem tudtak elé rni. Amikor megpró bá lt
visszamenni a munkahelyé re, legfeljebb irodai beosztá st
tudtak kı́ná lni neki.
Most a Hotel Suavidad biztonsá gi ré szlegé t vezette há rom
asszisztenssel é s egy pincehelyisé ggel, ahol a nyilvá nos
helyisé gek biztonsá gi kamerá it monitorozhatta. A korá bbi
biztonsá gi vezető kilenctő l ö tig dolgozott, mert ez volt az az
idő szak, amikor alig tö rté nt valami. Duke Pella inó nak elege
volt abbó l, hogy nem tö rté nik semmi, ú gyhogy tı́zó rá s
munkanapokat hú zott le, dé lutá n hattó l hajnali né gyig.
Ilyenkor szokott elő fordulni, hogy pá r vendé g leré szegedik,
má sok tú l sok drogot fogyasztanak, ilyenkor ugrik meg a
betö ré sek szá ma, mikö zben a turistá k a vá rosban isznak,
ká bı́tó szereznek vagy csak egy csapnivaló bá ré nekesnek
esnek á ldozatul, ilyenkor szoktak dü hö s prostituá ltak ké st
fogni az agresszı́vabb kliensekre, akik tulajdonviszonynak
né zik a bé rleti szerző dé st.
 Bá r ez a munka nem volt unalmas, de lelkesı́tő nek sem
mondta volna. A né gycsillagos szá llodá ba vagyonos
emberek já rtak. Gyakrabban vá ltak á ldozattá , mint
elkö vető vé , bá r né melyik jó viszonyt tá plá lt az ö rdö ggel.
Csalá dokat is szı́vesen lá ttak itt, de a vendé gek nagy ré sze
pá rokbó l vagy egyedü lá lló emberekbő l á llt. Duke né ha ú gy
é rezte magá t, mint Barney Fife, a Mayberry nevű té vé vá ros
tehetetlen serif je.
Ez az é jszaka esemé nydú sabbnak é s é rdekesebbnek tű nt a
tö bbiné l. A ké t tető té ri lakosztá ly egyiké ben le kellett
csendesı́teni egy bulit, é s a bé rlő jé nek, egy volt
rocksztá rnak a ré szeg bará tnő jé t is le kellett beszé lni arró l,
hogy meztelenü l kiá lljon az erké lyre, é s szexuá lis
ajá nlatokat kiabá ljon az é tterem hé t szinttel lejjebb lé vő
teraszá n vacsorá zó knak. Egy betö ré st fé lbeszakı́tottak, az
elkö vető t letartó ztattá k. Es az ö tö dik emeletrő l leszó lt egy
nő , hogy egy mocskos, szaká llas csavargó kó borol a
folyosó n ballonkabá tban. A korá bbi videó felvé telekrő l
kiderü lt, hogy való ban bejutott egy, a szemé lyleı́rá snak
megfelelő illető a né gycsillagos inté zmé nybe, de egy lakon
szó ró festé kkel megvakı́tott né há ny kamerá t, utá na meg
elrejtő zö tt.
Duke a harmadik emeleten vadá szott a csavargó ra, é s
é ppen a 414-es szoba elő tt haladt el, amikor hangos
csattaná st hallott. Valaki felkiá ltott, é s ü vegcsö rö mpö lé s
hangzott fel. A biztonsá gi vezető abban a meggyő ző dé sben,
hogy sikerü lt rá talá lnia az illeté ktelen behatoló ra, odament
az ajtó hoz, bekopogott rajta, majd azoknak a vendé geknek
az é rdekeit szem elő tt tartva, akik a szomszé dos szobá kban
alhatnak, csendesen, de hatá rozottan bejelentette, hogy
„biztonsá gi szolgá lat". Amikor senki nem reagá lt a má sodik
kopogtatá sra sem, elő vette a kulcská rtyá já t, é s abban
remé nykedett, hogy a biztonsá gi lá nc nincs beakasztva.
 55.

Szü rke fé ny a kijelző n.

A biztonsá gi ő r bejelentette, hogy bemegy, mire Jeffy
lehajolt a pisztolyá é rt. Az ajtó elő tt á lló emberre soha nem
fogta volna rá . De á tkozottul biztosra vette, hogy nagy
szü ksé ge lesz majd rá , amikor ismé t csatlakozik Amityhez
hetvenhé t vilá ggal odé bb.
Amikor a fé r i ú jra bekopogott, a ké pernyő n megjelent a
há rom gomb. Jeffy mé g soha nem haszná lta a Vissza
gombot, ú gyhogy nem vehette biztosra, miszerint ez arra a
vilá gra dobja majd vissza, ahonnan é rkezett, hogy ne kelljen
a Kivá lasztá s gomb haszná lata utá n kü lö n begé pelnie a
koordiná tá it. Amennyiben valami má s cé lra szolgá lt, ha egy
má sik idő vonalra repı́tette volna, mint ahol Amity vá rta, a
kité rő aká r a lá nya é leté be is kerü lhetett volna.
A szé lső sé ges rettegé s bé nı́tó hatá st gyakorol az emberre.
Jeffy izmai megdermedtek, az á llkapcsa annyira megfeszü lt,
hogy belesajdultak a fogai, é s a levegő t sem tudta kifú jni,
mintha a tü deje is leá llt volna. A fü lzú gá s halk sivı́tá sa
betö ltö tte a fejé t, ezé rt nem is hallotta, amikor a kulcská rtya
kattant a zá rban, de az ajtó nyı́lá sá t meglá tta. Minden
ké tsé gé t é s rettegé sé t legyő zte, megnyomta a Vissza
gombot, majd frusztrá ltan felü vö ltö tt, amikor ismé t
megjelent az a kis keringő ü stö kö s, é s a kulcs keresni kezdte
a megfelelő utat az univerzumban.

56.

Amity majdnem ö sszepisilte magá t, amikor meghallotta azt

a hussanást, majd megfordult, é s é szrevette, hogy az apja
á tkelt a sajá t vilá gukba. O engedte el, amikor megijedt attó l,
ami az ablak elő tt elrepü lt, ú gyhogy az ő hibá ja volt a dolog,
az ő dö bbenetes ostobasá ga tehetett ró la. Pont ú gy
viselkedett, mint azok az idió ta lá nyok a
fantasyregé nyekben, akiket csak egy jó ké pű herceg vagy
egy csú nya, de jó lelkű troll tud megmenteni, esetleg egy
macska, akirő l kiderü l, hogy igazá bó l boszorká ny, é s segı́t,
de ennek meglesz az á ra.
Nyugalmat ké nyszerı́tett magá ra, nehogy valami
meggondolatlansá ggal teté zze a problé má it. Az apuká ja
má sodperceken belü l vissza fog té rni é rte, legké ső bb egy
perc mú lva. Kivé ve, ha elveszı́ti a mindennek a kulcsá t, vagy
az elromlik. Vagy kiderü l, hogy mé gis van akkumulá tora, é s
az lemerü l. De nem fog ilyen katasztró fa tö rté nni. Ennek
ellené re igyelembe kell venni az ö sszes lehető sé get, mert
mindig fel kell ké szü lni a legrosszabbra. A regé nyekben
mindig mindenki felké szü l a legrosszabbra, ami soha nem
kö vetkezik be. Amikor a talpraesett lá ny vagy a meré sz
fő hő s meghal, akkor vagy rossz a kö nyv, vagy mé lyebb
jelentő sé ge van a dolognak. De senki nem akar rossz
kö nyveket olvasni, é s akik mé lyebb dolgokra vá gynak, azok
sem ragaszkodnak ahhoz, hogy minden tö rté netben
megtalá ljá k.
Ujabb repü lő szerkezetek hú ztak el a szá lloda mellett
visı́tva. A menetszelü k megrezegtette az ablakokat.
Az utcá n zö rgé s tá madt, kifejezetten baljó s hangzavar, é s
Amity mintha a szá lloda alsó bb szintjeirő l is zajokat hallott
volna, onnan, ahol a meggyilkoltak koponyá it é s csontjait
tartottá k.
Hirtelen rá é bredt, hogyha ő é s az apja ebben a vilá gban is
lé teztek, ahogy szá mtalan má sikban, akkor az ő
csontvá zukat is minden bizonnyal szé tszedté k é s
szé trakosgattá k a tró feaszobá kba. Ső t, mé g az is lehet, hogy
lá tta a sajá t koponyá já t, csak nem ismerte fel, vagy a sajá t
gerincé t. Ez nem tű nt egé szsé ges gondolatnak. Ha
ilyesmiken kezd tö prengeni, abba gyorsabban bele fog
ő rü lni, mint amennyi idő re az apjá nak szü ksé ge lesz ahhoz,
hogy visszaé rjen é rte.
 A fü ggö nyö k miatt nem lá tta, hogy mi tö rté nik odakint.
Egyré szt ajá nlatosabbnak tű nt, ha tá vol tartja magá t az
ablakoktó l. Má sré szt viszont attó l tartott, hogy nem fog
tudni straté giá t alkotni, ha nincs tisztá ban azzal, hogy
milyen veszé ly fenyegeti. Es ha nem lesz straté giá ja, azt meg
fogja szı́vni.
Ané lkü l hogy bekapcsolta volna a zseblá mpá já t, a
legkö zelebbi ablakhoz sé tá lt a sö té t szobá ban. A fü ggö ny
sú lyos volt, bü dö s, nedves a pené sztő l. Amity az undortó l
intorogva ké t ujjal felcsippentve odé bb hú zta az egyiket, é s
kikukucská lt a vá rosra, ami nem is olyan ré gen mé g olyan
né ma é s é lettelen volt, mint egy temető .
Most kü lö nbö ző mé retű , dró nnak tű nő repü lő szerkezetek
ciká ztak felette jobbra-balra. Mindegyik gyorsabb,
kö nnyebben irá nyı́tható é s egyé rtelmű en gonoszabb
benyomá st keltett, mint otthon bá rmi. Amity azt felté telezte,
hogy halá lgé pek lehetnek, amik emberekre vadá sznak – rá
é s az apjá ra.
A Paci ic Coast fő ú ton egy ré má lomszerű lé gió ması́rozott
é szak felé , a vá ros szı́vé be, tú l a szá llodá n é s szé tszó ró dva a
kö rnyező utcá kba is. A sereg legalá bb negyven rovar
formá jú valamibő l á llt, amelyek olyan ké t mé ter hosszú ak
é s egy mé ter magasak lehettek, é s hat lá bon kö zlekedtek.
Nem igazi bogarak voltak, fé nyes pá ncé ljuk é s vé gtagjaik
csillogtak a sö té tben é s azokban a kereső sugarakban,
amelyek felü lrő l talá ltá k el ő ket idő nké nt. Bogá r alakú
robotoknak tű ntek, sokı́zü letű vé gtagjaikkal sokkal
simá bban mozogtak, mint a rovarok. Né melyik valamifé le
zö ld gá zt ontott magá bó l, való szı́nű leg azé rt, hogy megö lje
vele azokat az embereket, akik esetleg mé g a roskadozó
é pü letekben bujká lnak.
Amity most má r tudta, hogy mi tö rté nt ezen az
idő vonalon, ahol a technoló gia sokkal gyorsabban fejlő dö tt,
mint a sajá t vilá gá ban: pont az, amire oly sok techrajongó
 igyelmeztet minket. Lé trejö tt a mestersé ges intelligencia, é s
okosabbá vá lt a lé trehozó iná l. Ki inomult robotokat kezdett
irá nyı́tani, amelyek megvı́vtá k a há ború kat é s elvé gezté k a
fá rasztó bb munká kat az emberek helyett. Csakhogy az MI a
halandó gazdá it talá lta fá rasztó nak, é s rendkı́vü l kegyetlen
mó don ki is irtotta ő ket.
Es ennek a vilá gnak az emberei nem lá ttá k ezt elő re? Pedig
ú gy kiszú rja az ember szemé t, mint egy kaka az eskü vő i
tortá n. Ha egy mestersé ges intelligencia ö ntudatá ra é bred,
mindenké ppen rendkı́vü l gonosz lesz, mert nincs lelke. A
gé pi gondolkodá s nem olyan, mint az emberi, é s soha nem
is lesz olyan. A hú s-vé r testben, ö t é rzé kszervvel é s annak
tudatá ban tö ltö tt é let, hogy egyszer meg fogunk halni, olyan
é rzelmeket szü l, amilyeneket egy gé p soha nem ismerhet
meg, é s az irgalom lé trejö tté hez elengedhetetlen az
együ tté rzé s, szá nalom é s szeretet meglé te. Lehet, hogy
ebben a vilá gban az emberek nem olvastak elé g kö nyvet,
vagy talá n nem is ı́rtak itt jó kö nyveket, é s az pecsé telte meg
a sorsukat, hogy csak buta irodalommal rendelkeztek.
Az utcai jelenet megijesztette. A gé pek ereje. A
megá llı́thatatlan haladá suk.
Eppen eleget lá tott. Hagyta, hogy a fü ggö ny visszahulljon a
helyé re.
Megfordult a sö té t szobá ban, é s meghallotta a sajá t
hangjá t. – Apa?
Mintha ezzel visszacsalhatná magá hoz az apjá t.
Az apjá nak má r vissza kellett volna té rnie. Lehet, hogy a
kulcs most is azt a kereső s dolgot csiná lja.
Aggodalomra semmi ok. Az apja soha nem hagyná
cserben. Mindig vigyá zni fog rá . Amity szá mı́that rá .
Lé teznek olyan dolgok, amikre lehet szá mı́tani. Muszá j
lé tezniü k.

57.
Az ajtó szé lesre tá rult. Egy nagydarab, ö ltö nyö s-nyakkendő s
ickó alakja rajzoló dott ki benne. Utá na felkattintotta a
villanykapcsoló t, é s fé ny á rasztotta el a 414-es szobá t.
Jeffy mikö zben jobb kezé ben tartotta a mindennek a
kulcsá t, a balban a pisztolyt szorongatta az oldala mellett,
ahol a teste eltakarta.
A szá lloda alkalmazottja dö bbentnek tű nt, mintha valaki
má sra szá mı́tott volna. A felfordult szé kre é s az ö sszetö rt
tü kö rre pillantott, majd vé gigné zett a szoba tö bbi ré szé n is,
é s vé gü l azt ké rdezte: – Mit keres itt?
Jeffy mé g ilyen szorult helyzetben sem tudott hazudni. Mit
sem szeretett volna jobban, mint meggyő ző hantá ssá
vá ltozni, de amikor azt mondta, hogy „Ez az é n szobá m,
tegnap este jelentkeztem be", mé g annyira sem tű nt
hitelesnek, mint egy politikus, aki ingyen bá rmit ı́gé r.
A biztonsá gi ember azok kö zé az izomhegyek kö zé
tartozott, akik lassú felfogá sú nak tű nnek, de ez csak
vá gyá lomnak bizonyult. Vagy Jeffy nem tű nt elé g elő kelő nek
ahhoz, hogy a szá lloda vendé ge lehessen, vagy a
poggyá szok é s szemé lyes holmik hiá nya jelezte, hogy a
szoba lakatlan. Es az á gy is bevetve vá rakozott a ké ső i ó ra
ellené re. Bá rmilyen okbó l is, de a ickó nem hagyta meg
Jeffynek az á rtatlansá g vé lelmé t, é s nem is bá nt vele tú l
udvariasan. Osszehú zta a szemö ldö ké t, megindult felé , é s
azt mondta: – Hadd lá ssam az igazolvá nyá t.
Jeffy a kulcsra né zett. Nem é rtette, mi tart ennyi ideig. A
kijelző jé rő l idő kö zben eltű nt a keresé s ikon, é s a
Figyelmezteté s szó vette á t a helyé t a koponyá val é s
lá bszá rcsontokkal, illetve az Uti cé l megerő sı́té se felirat.
A fené be, má r já rt az 1.77-en, é s igyelmeztetté k, hogy
tű njö n el onnan, de nem tette, é s most azonnal vissza akart
menni oda, erre tö bbet akadé koskodnak vele, mint azzal,
aki egy AK–47-essel akar felszá llni egy repü lő re. Ez is arra
utalt, hogy ez egy á llami projekt lehet; a kormá ny soha nem
bı́zik abban, hogy egy á tlagos á llampolgá r el tudja dö nteni,
mi a jó neki. A kö vetkező biztos az lesz, hogy kap egy
kimerı́tő listá t arró l, mifé le bajok é rhetik, ha ragaszkodik
ahhoz, hogy megtegye ezt az utat, a nagylá bujja beü té sé tő l
kezdve a megé rkezé sekor, Montezuma bosszú já nak az
elkapá sá n á t a helyi ivó vı́zbő l egé szen addig, hogy learatjá k
a koponyá já t.
– Az igazolvá nyá t ké rtem – emlé keztette az alkalmazott,
mikö zben ú gy fö lé tornyosult, mint egy megszü lető fé lben
lé vő lavina.
– A lá nyom veszé lyben van, halá los veszé lyben, egy beteg
halá lvilá gban, az é g szerelmé re! Most azonnal á t kell kelnem
hozzá – hadarta Jeffy teljesen lemondva a kamuzá sró l é s az
igazsá got vá lasztva abban a remé nyben, hogy ezzel nyer
né há ny má sodpercet, é s kö zben sikerü l kitalá lnia, hogyan
erő sı́theti meg az ú ti cé ljá t. Nem lá tott olyan gombot, ami
ezt lehető vé tette volna, é s a kerek gombot sem akarta
megé rinteni, attó l tartva, hogy azzal kikapcsolná az eszkö zt,
é s elö lrő l ké ne kezdenie mindent. Hetvenhat milliá rd dollá r,
é s mé gsem sikerü lt felhaszná ló bará tabb eszkö zt ké szı́teniü k
egy Tongá ban gyá rtott mobiltelefonná l.
Vé gü l ú gy dö ntö tt, hogy a Figyelmezteté s é s az Uti cé l
megerő sı́té se kö zö tt vilá gı́tó koponya a lá bszá rcsontokkal
egyfajta gombké nt szolgá lhat, é s ha má st nem tud, akkor azt
kell megnyomnia, amikor a nagydarab ickó – aki ú gy né zett
ki, aká rcsak egy ö ltö nyö s bika – megpillantotta a pisztolyá t,
é s elká romkodta magá t. Majd bevetett valami rendkı́vü l
haté kony kü zdő sportcselt, amitő l Jeffy té rdre rogyott, é s
amitő l minden erő elszá llt a karjá bó l, ezé rt elejtette a
pisztolyt é s a mindennek a kulcsá t.

58.

Amity ott á llt a sö té t helyisé g kö zepé n, az odakint visı́tó
dró nokat é s ması́rozó rovarrobotokat hallgatva, tová bbá a
fü lé t hegyezve, hogy azokat a gyanú s hangokat is é szlelje,
amelyek esetleg az é pü let belsejé bő l jö nnek. Es ekkor
felhangzott valami, ami halá lra ré misztette. Mivel az emelet
vé gé n lé vő ablak ki volt tö rve, a só s tengeri levegő é vekig
pusztı́totta a szobaajtó k zsané rjait, mint azt az apjá val é szre
is vetté k, amikor korá bban becsukogattá k ő ket. A
fé mszerkezetek ismé t hangosan csikorogni kezdtek. Valaki –
vagy valami, egy robot, a robotok osztaga – elkezdte
á tkutatni a harmadik emeleti szobá kat.
A fő folyosó mindké t szá rnyá ban tizenhá rom szoba volt.
Amity a keleti szá rny kö zé pső ajtaja mö gö tt bujká lt. Ha az ő
oldalá n kezdik a kutatá st, bá rmelyik vé gé rő l, akkor hat
szobá n kell vé gigmenniü k, mire odaé rnek hozzá . Ha
nyugatró l indultak, akkor a tizenkilencedik szobá ban lesz.
Az apja ı́gy tervezte. Bá r ez nem tartozott a
legki inomultabb straté giá k kö zé , ez volt az egyetlen
lehető sé gü k arra, hogy ké sleltessé k egy kicsit az
elkerü lhetetlent, é s elé g idő t nyerjenek ahhoz, hogy
eltű njenek ebbő l a vilá gbó l. Es mű kö dö tt is volna, ha Amity
nem ijed meg, nem engedi el az apjá t, é s nem csesz el
mindent.
Meghallotta, hogy egy ú jabb zsané r is tiltakozva
nyikorogni kezd, fé m csikordul a fé men, majd a harmadik is.
Mivel nem tudta, hogy a kutatá st a nyugati vagy a keleti
szá rnyban kezdté k-e, semmit nem é rt volna azzal, ha
szá molni kezdi az ajtó kat.
Az apja korá bban kitá masztotta az ajtó t egy szé kkel. De az
nem tartotta volna vissza azokat a hatalmas gé peket, amik
elá rasztottá k az utcá kat. Amity semmi é rtelmé t nem lá tta,
hogy a fü rdő szobá ban pró bá ljon elbú jni, é s ú gy é rezte,
egyetlen mestersé ges intelligencia sem felejtene el a
fü ggö ny mö gé vagy az á gy alá is bené zni.
Az apjá nak idő ben vissza kellett volna é rnie ahhoz, hogy
ö sszecsaphassá k a tenyerü ket é s megö lelhessé k egymá st az
á tkelé s elő tt. Ugy tű nt, valami feltartó ztatta, de Amity
biztosra vette, hogy semmi nem tarthatja vissza tő le vé gleg.
Má r bá rmelyik pillanatban megé rkezhetett.
Ugy reszketett, mintha egy ö regasszony lenne – a feje, a
keze, az egé sz teste –, é s dü hö s volt magá ra, amié rt nem
tudja elfojtani a remegé sé t. Az é nké pé be nem fé rt bele a
cidrizé s, mé g akkor sem, ha hetvenhé t univerzumra volt a
sajá t vilá gá tó l, é s robotok vadá sztak rá .
A sö té tsé g nem nyú jtott neki menedé ket, é s ú gy é rezte,
mintha kö ré fonná magá t mint egy szemfedő . Amikor egy
ú jabb zsané r nyikorgá sá t is meghallotta, bekapcsolta a
zseblá mpá já t, é s kö rbevilá gı́tott a szobá ban, lehető sé geket
keresve.
A gyilkos robotok a gardró bot nem hagyná k ki, de Amity
é szrevett mé g egy ajtó t, rajta egy elfordı́tható retesszel, é s
nem tudta kitalá lni, hova vezethet. Talá n egy má sik
gardró bba, de való szı́nű leg nem. Egy gardró bon nem lenne
ilyen zá r. Kinyitotta az ajtó t, é s meglepő dö tt, amikor a
zseblá mpá ja fé nyé ben egy má sik ajtó is megjelent,
kö zvetlenü l az első utá n.
Az apja nem szeretett utazgatni. Amity emlé kei szerint
csak ké tszer szá lltak meg a Holiday Innben, szó val ő sem
tartozott a vilá g legnagyobb szá llodaszaké rtő i kö zé . A
hotelek kı́vü lrő l mind egyformá nak tű nnek. Belü lrő l is
elé ggé hasonlı́tottak egymá sra, legalá bbis az ő korlá tozott
tapasztalatai szerint, semmi rejté lyes nem volt bennü k.
De azt, hogy itt ez a ké t vastag ajtó , alig pá r centi hellyel
kö zö ttü k, nagyon kü lö nö snek talá lta, é s talá n remé nykeltő
fejlemé nynek is egy olyan lá ny szá má ra, akinek nagy
szü ksé ge lett volna egy elrejtett szobá ra vagy a
szabadsá gba vezető titkos folyosó ra. Az ajtó nak, amit
kinyitott, se zá r, se kilincs nem volt a belső oldalá n. A
má siknak sem, é s Amity lelkesedé se azonnal lelohadt,
amikor rá jö tt, hogy nem tudja kinyitni.
 Csidda-csidda-csidda. A rozsdá s zsané rok mé g kö zelebb
nyikordultak meg, mint korá bban. A kutató csapat kezdett
cé lba é rni. Mivel semmi má st nem tehetett, é s mivel
ké tsé gbe volt esve, mé gis remé nykedni kezdett, ső t
ké tsé gbeesetten remé nykedett, vé gü l megtolta a má sik ajtó t.
Azt felté telezte, hogy egy retesz tartja a tú lsó oldalon, hogy
az lesz a vé gzete, hogy a 414-esben kell meghalnia. De
ahogy a regé nyekben, az é letben is akadnak olyan
pillanatok, amikor a rendelkezé sre á lló bizonyı́té kok alapjá n
biztosnak tekintett katasztró fa mé gsem kö vetkezik be, é s a
ké tsé gbeesé s sö té tsé gé t vá ratlan fé ny vilá gı́tja be. A belső
ajtó mé gsem volt bezá rva. Kinyı́lt.
Amity a sö té tsé g felé fordı́totta a zseblá mpá já t, egy titkos
lé pcső re szá mı́tva, ami valamifé le robotmentes menedé kbe
vezet, talá n oda, ahol a lá zadó k terveznek zendü lé st a
vilá got uraló MI ellen. Ehelyett egy pont olyan szobá t lá tott,
mint amilyenben korá bban volt, vagy a 412-est, vagy a 416-
ost. Termé szetesen hallotta má r az összenyitható szobák
kifejezé st, é s azt is tudta, mit jelent, de soha nem gondolt
bele, hogy vajon hogyan lehet ö sszenyitni ő ket, fogalma sem
volt arró l, hogy ké t ilyen egymá shoz pré selt ajtó val.
Bá r ez nem tartozott azok kö zé a pillanatok kö zé , amikor
vá ratlan fé ny tü ndö kli be a ké tsé gbeesé s sö té tsé gé t, Amity
azt kı́vá nta, bá r olyanná vá lna, é s minden erejé vel
belekapaszkodott abba a kis remé nybe, amit tá plá lni
kezdett a titkos lé pcső lé tezé sé vel kapcsolatban. De ez a
remé nye vé gké pp alaptalannak bizonyult, amikor hangos
kattogá sok é s hidraulikus sziszegé sek kı́sé reté ben egy
hatlá bú robot má szott ki a sö té tsé gbő l a lá mpa sugará ba, é s
fordı́totta epezö ld, csé szealj mé retű szemé t a kislá ny felé .
Amity nem sikı́tott. Azt nem á llı́thatta volna, hogy tú l bá tor
volt hozzá , mert ö nké ntelenü l is megpró bá lta, de csak egy
vé kony ííííííí jö tt ki a szá já n, egy olyan hang, ami jobban
illett volna egy fehé r egé rhez. Duplá n szé gyellte magá t,
egyré szt azé rt, mert fel akart sikı́tani, má sré szt azé rt, mert
nem tudott. Mintha egy tö ré keny virá gszá l lenne, egy idió ta
hercegnő , aki mé g a halá l á rnyé ká ban sem ké pes
ö sszefü ggő en kifejezni az é rzé seit. Viszont ez a szé gyen
furcsa mó don kigyó gyı́totta a bé nultsá gá bó l, é s elé g
bá torsá got ö ntö tt belé ahhoz, hogy tegyen valamit. A
kislá ny há tralé pett a kü szö brő l, becsapta az ajtó t, é s rá tolta
a reteszt.
A szoba kö zepé ig há trá lt.
Arra vá rt, hogy a robot betö rje az ajtó t, vagy leté pje a
zsané rjairó l, vagy elpá rologtassa egy lé zersugá rral, vagy
ilyesmi.
Bá r ismé t reszketni kezdett, é s annyira remegett a keze,
hogy a zseblá mpa sugara csak ugrá lt mint egy bedrogozott
Csingilingi, legalá bb nem sı́rta el magá t. Es ú gy dö ntö tt,
hogy nem is fogja. Ha az ember anyja elmegy, é s soha nem
jö n vissza, az ember eleinte sı́r egy kicsit, de egy idő utá n
abbahagyja, mert annak semmi é rtelme, é s ha nem sı́r
tová bb amiatt, hogy az anyja ö rö kre eltű nt, akkor utá na
bá rmikor vissza tudja majd tartani a kö nnyeit. Ugy tű nt,
mintha a vilá g mindig kö nnyeket akarna facsarni az
emberbő l, de Amity nem volt hajlandó megadni neki, amit
akart.
Es egyé bké nt is, mindenki sok pá rhuzamos vilá gban
lé tezik, é s ha az egyikben meghal, a tö bbiben akkor is
tová bb é l. Lehet, hogy itt meghal, de má shol tová bb fog é lni.
Tö bb má sholban. Es az a rengeteg Amity szé p sorban mind
meghal majd, amı́g vé gleg el nem fogynak, de az soká lesz
mé g, nagyon soká . Mé g az is lehet, hogy nem ő lesz az első
Amity Coltrane, aki meghal. Elké pzelhető , hogy má r meghalt
valamelyik iatalabb vá ltozata egy pá rhuzamos idő vonalon.
Gyerekek is meghalhatnak. Ezt pontosan tudta. A
tü ndé rmesé kben nagyon sokszor meghalnak gyerekek.
Hans Christian Andersen is hagyta, hogy az a kislá ny
megfagyjon. Azt is hagyta, hogy a piros cipő s kislá nynak
levá gjá k a lá bá t, é s ő is meghaljon. Ugyhogy, ha Amity itt fog
meghalni, egy má sik vilá gban akkor is tová bb é l majd, egy
olyanban, ahol az apja hal meg elő bb, é s az az apja, aki
magá ra marad ebben a vilá gban, hamarosan meg fogja
talá lni azt az Amityt, aki magá nyosan vá rakozik egy
má sikban, é s akivel mé g boldogok lehetnek együ tt.
A ké t szoba kö zö tti ajtó nak, amit Amity bezá rt, nekiment
valami. A kislá ny hallotta, ahogy a fa szé thasad, de nem
né zett oda.

59.

Duke Pella ino né ha hajlamos volt lené zni a szá llodai
biztonsá gi ő rö k munká já t, ú gyhogy amikor az
ü vegcsö rö mpö lé s hallatá n bement a 414-es szobá ba, nem
vette tú l komolyan a dolgot. Egy csavargó ra szá mı́tott, egy
rongyos, kié gett alkeszra vagy egy karó vé kony drogosra,
akinek nem maradt tö bb agysejtje, mint foga. Ehelyett ezt az
á polt, jó l fé sü lt ickó t talá lta ott, aki teljesen ú gy né zett ki,
mintha a szá llodá ban lakna. Duke egy pillanatra ú gy é rezte,
hogy a „Mit keres itt? helyett inká bb azt ké ne ké rdeznie,
hogy „Segı́thetek valamiben, uram?. De a ickó meredten
bá multa az iPhone-já t, é s furcsa dolgokat dadogott arró l,
hogy a tizenegy é ves lá nya veszé lyben van, hogy az é lete
forog kocká n. A hangja é s a modora olyan má niá snak tű nt,
mintha be lenne lő ve, vagy ilyesmi.
Es Duke ekkor lá tta meg a pisztolyt. Má r nem is é rezte ú gy
magá t mint Barney Fife – ső t elé g jó l é rezte magá t, ú gy,
mintha visszakerü lt volna a rendő rsé ghez –, mikö zben
leteperte a gyanú sı́tottat, é s elvette tő le a fegyveré t.
A pasas a telefonjá t is elejtette. Duke felkapta a ké szü lé ket
a sző nyegrő l, é s rá jö tt, hogy nem egé szen olyan, mint
amilyeneket korá bban lá tott. A kijelző jé n a Figyelmezteté s
é s az Uti cé l jó vá hagyá sa felirat szerepelt, kö ztü k egy
koponyá val é s lá bszá rcsontokkal.
Duke ú gy elszorı́totta a gyanú sı́tott ı́zü leti idegé t, hogy
biztosra vehette, miszerint a ickó pá r percig mé g nem kel
fel, amı́g vissza nem té r az é let a karjá ba, é s enyhü lni nem
kezd a há nyingere.
Duke ö sszevont szemö ldö kkel meredt a telefonra, majd az
ö ve alá tuszkolta a kilenc millimé teres Smith & Wessont
há tul a dereká n. A koponya é s a lá bszá rcsontok
kı́vá ncsisá got é s aggodalmat é bresztettek benne. Arra
gondolt, hogy ez a szerencsé tlen alak vajon nem valamifé le
terrorista-e.
Vé gighú zta az ujjá t a kijelző tetejé tő l az aljá ig, hogy lá ssa,
nincs-e odafent valami, amitő l ez az egé sz é rtelmet nyer.
Majd megvakı́totta a fehé rsé g.

60.

Huss!
Amity felkiá ltott: – Apu! –, é s a hang felé vetette magá t.
Egy nagydarab ö ltö nyö s-nyakkendő s idegen tá ntorgott
felé , aki majdnem elesett, majd visszanyerte az egyensú lyá t,
megtorpant, é s ú gy meredt Amityre, mintha egy ké tfejű
kecské t lá tna. Az arca mé g a zseblá mpa sugará ná l is
fehé rebb volt, é s a kezé ben ott szorongatta a mindennek a
kulcsá t.
Amity azt szerette volna tudni, hogy mi tö rté nt az apjá val,
hogy ez a hatalmas fé r iember bará t-e vagy ellensé g,
ehelyett viszont csak annyit mondott, hogy „Azt add ide!",
é s a pasast annyira meglepte a kislá ny meré szsé ge, hogy
sikerü lt is kikapnia Harkenbach eszkö zé t a kezé bő l.
A robot ekkor csapta magá t oda má sodszor is az
ö sszekö tő ajtó hoz, ami teljes hosszá ban szé trepedt.
– Tessé k – nyomta Amity az idegen kezé be a zseblá mpá t,
hogy mindké t keze felszabaduljon a kulcshoz, amelynek a
kijelző je idő kö zben elsö té tü lt.
Az idegen a felé jü k dudorodó betö rt ajtó ra irá nyı́totta a
fé nysugarat. A nyı́lá szá ró ké t fele kö zö tt ké t acé lujjú ké z
jelent meg, ké tszer akkorá k, mint egy-egy fé r itenyé r, é s
elkezdté k leté pni a deszká kat a bal oldali zsané rokró l é s a
jobb oldali zá rró l.
Amity megé rintette a kerek gombot a ké szü lé k aljá n, é s
szá molni kezdte a má sodperceket. Ha az Apple tervezte
volna azt az á tkozott izé t, akkor azonnal bekapcsoló dott
volna.
Fé m sikoltott, fa reccsent, az ajtó ké t fele bezuhant a
szobá ba, é s a bogá rszerű valami betö ltö tte a kereté t. Kicsit
mé g nagyobb is volt anná l, de ez nem szá mı́tott, mert
rugalmas, ı́zelt testé t egy feleakkora nyı́lá son is á t tudta
volna pré selni.
A kijelző szü rké n felragyogott.
Amity má r elfelejtette, há ny má sodperc kell a gombok
megjelené sé hez. Erő lkö dni kezdett, hogy eszé be jusson,
mert kicsit ú gy é rezte, hogy amennyiben nem tud erre
visszaemlé kezni, soha nem fognak megjelenni a gombok –
mintha nem is egy technoló giai csodá t tartott volna a
kezé ben, hanem egy má gikus eszkö zt. A feszü ltsé g kicsit
elvette a jó zan eszé t.
Eldö rdü lt egy lö vé s.
Amity dö bbenten felkapta a fejé t, amikor a golyó lepattant
a tá madó jukró l.
Az idegen a szá já ba vette a zseblá mpa vé gé t, rá harapott,
hogy megtartsa, megcé lozta vele a robotot, é s ké t ké zre
fogta a pisztolyá t. Amity mondta neki, hogy ennek nincs
é rtelme, mert az az izé acé lbó l vagy titá nbó l, vagy valami
ilyesmibő l ké szü lt, de lehet, hogy ezt csak gondolta. Az
idegen mindenesetre oda sem igyelt rá , é s tudta, mit csiná l:
a kö vetkező lö vé se kiiktatta a robot egyik szemé t, a
harmadik a má sikat is. Nagyon ü gyes ickó volt, de ez nem
szá mı́tott. Enné l tö bb ká rt nem tehetett abban a valamiben.
A robotnak biztosan má s é rzé kszervei is voltak a szemé n
kı́vü l. Tudta, hogy hol vannak. Egyé bké nt is a szoba kicsi
volt, a gé pi ellenfé l nagy, é s má r kö zeledtek a tá rsai.
Amikor a robot felá gaskodott a há tsó né gy lá bá ra, é s
nyú jtogatni kezdte a karjá t, é s felé jü k meresztette az ujjait,
Amity lené zett a kijelző re, é s meglá tta a há rom gombot. Az
apja az imé nt ugrott vissza a sajá t idő vonalukra, ezé rt azt
felté telezte, hogy az idegen is onnan jö tt, hogy nyugodtan
megnyomhatja a Visszaté ré s gombot, de utá na rá jö tt, hogy
a Haza mé g jobb lenne, mert az biztosan a sajá t vilá ga.
Ekkor egy olyan hangot hallott, mintha egy kardot
vonná nak ki a hü velyé bő l, é s amikor felné zett, azt lá tta,
hogy a robot hatalmas ujjai pengeé les tő rö kké vá ltoznak,
amelyekkel minden tová bbi né lkü l le tudja nyú zni a hú st a
csontjukró l, é s le tudja fejezni ő ket.
Megnyomta a Haza gombot.
Megjelent a kis forgó ü stö kö s. Keresés.
– Erre, jö jjö n velem! – kiá ltott fel, mikö zben az idegen
rá jö tt, milyen hiá bavaló lenne mé g visszapattanó
pisztolygolyó kkal is sú lyosbı́tani a helyzetet.
A hatalmas, rozsdamentes acé lcsó tá ny felborogatta a
bú torokat, mikö zben felé jü k vetette magá t, de sikerü lt
bemenekü lniü k a fü rdő szobá ba, é s Amity becsapta
mö gö ttü k az ajtó t. A zá rja nem volt tö bb egy jelké pes,
nyomó gombos eszkö zné l. Az ajtó legfeljebb pá r
má sodpercig á llhatta a sarat. De Amity ú gy gondolta, talá n
az is elé g lesz.
A zuhanyfü lke esett legtá volabb a bejá rattó l. Beleá lltak, é s
az idegen mé g a foltos ü vegajtajá t is magukra csukta,
mintha ezzel megté veszthetne egy tö bb tonná s,
futurisztikus há ború s gé pezetet, amit egy olyan gyilkos
szá ndé kú MI irá nyı́t, aki má r egy egé sz vilá gnyi emberrel
vé gzett. Mentsé gé re szó lva, való szı́nű leg nem fogta mé g fel
teljesen, hogy hol van, é s mit jelent ez az egé sz. Ugy tű nt,
mintha sokkos á llapotban lenne.
Amity megfogta a kezé t, é s a fé r i gyengé den
megszorı́totta, ké tsé gkı́vü l abban a hitben, hogy a kislá ny fé l
é s megnyugtatá sra vá gyik. Amity tényleg fé lt, konkré tan
rettegett, majdnem becsiná lt, de az idegen semmivel nem
tudta volna megnyugtatni. Viszont bá rki is volt, nem
hagyhattá k ott, mert a puszta megjelené sé vel is
megmentette Amity é leté t – talá n –, aki ezé rt ú gy dö ntö tt,
hogy belekapaszkodik.
Arra szá mı́tott, hogy a robot betö ri az ajtó t, vagy villogó
pengé kkel kö rbevá gja. De a gé p valami má sik fegyverrel
robbantotta be a nyı́lá szá ró t a fal egy ré szé vel együ tt,
amelyhez a zá r csatlakozott, é s az keresztü lrepü lt a
helyisé gen, é s hatalmas gipszporfelhő t verve fel ö sszezú zta
a mosdó kagyló feletti tü krö t.
A termetes mechanikus bogá r begurult a fü rdő szobá ba,
felá gaskodott a há tsó ké t lá bá ra a hatbó l, majd szé trobbant,
fé nytelen szemé t a zuhanyfü lke felé fordı́totta.
A kereső ikon felhagyott a forgá ssal, é s a vakı́tó fehé r vihar
á trepı́tette a ké t embert hetvenhé t univerzumon.

61.

Abban a vilá gban, amit mé g nem tett tö nkre a mestersé ges
intelligencia, a 414-es szobá ban, Jeffy Coltrane csak á llt
pá nikba esve. Minden egyes rettegé ssel tö ltö tt má sodperc
egy ó rá t vett el az é leté bő l.
Amikor huzat tá madt, é s egyszer csak ott termett elő tte a
szá lloda biztonsá gi embere é s Amity, Jeffy té rdre rogyott,
mintha valaki ismé t kirú gta volna aló la a lá bá t, bá r ezú ttal a
megkö nnyebbü lé s tette, nem egy harcmű vé szetekben já rtas
ellenfé l.
Amity a karjá ba vetette magá t, é s az apja szorosan
magá hoz ö lelte. Semmit nem kellett mondaniuk, mert
mindent elmondtak má r egymá snak, nem is egyszer. Es
egyé bké nt is, amit egymá s irá nt é reztek, azt nem lehetett
volna szavakkal kifejezni.
Az é rzelmekkel terhes csendben a szá llodai alkalmazott
ellená llhatatlan ké szteté st é rzett arra, hogy megszó laljon. –
Ti kik vagytok? Mik vagytok? Mi tö rté nt velem? Mi volt az az
elcseszett hely? Ki a fené k vagytok ti?
Jeffy nem akarta elá rulni, hogy ő é s Amity az á llami
titkosrendő rsé g elő l menekü lnek. Egy biztonsá gi ő rrel volt
dolga, akirő l elké pzelhető nek tű nt, hogy a ható sá gokkal
szimpatizá lna, mé g akkor is, ha korruptak é s nem riadnak
vissza a gyilkossá gtó l. De ú gy sem tehetett, mintha fogalma
sem lenne, hogy mirő l van szó – Miféle elcseszett helyről
beszél, uram? –, mert a ickó , aki aká r egy lovat is le tudott
volna gyű rni, mé g mindig a kezé ben tartotta Jeffy pisztolyá t,
miutá n talá n é leté ben elő szö r halá lra ré mü lt, rá adá sul
egyre inká bb olyan benyomá st keltett mint aki korá bban
zsaruké nt dolgozott, é s gyorsabban kiszű ri a hazugsá got,
mint egy poligrá fteszt. Bá r Jeffy má r nem bı́zott meg olyan
kö nnyen bá rkiben, mint egykor, konkré tan aká r ké t nappal
azelő tt, azon az idillien normá lis á prilis 11-i napon, amikor
mé g minden rendben volt, most ú gy é rezte, nincs má s
vá lasztá sa, mint ennek a behemó tnak az igazsá gé rzeté re
tá maszkodni.
– En Jeffy vagyok. Jeffy Coltrane. O a lá nyom, Amity. Ez
pedig – vette ki a gyermeke kezé bő l Harkenbach
kvantumvudujá t –, a mindennek a kulcsa, olyan, mint egy
teleportá ció s eszkö z a Star Trekbő l, amivel pá rhuzamos
univerzumokba lehet á tugrá lni. Elá tkozom a tudó st, aki
feltalá lta, a napot, amikor a kezembe nyomta, é s Albert
Einsteint, aki ezt az egé szet elkezdte az elmé leteivel. Es most
á rulja el: maga kicsoda?
A biztonsá gi ő r né má n meredt rá . Megpró bá lta feldolgozni
a hallottakat. Vé gü l azt mondta: – Mi volt az az á tkozottul
undorı́tó dolog?
– Milyen á tkozottul undorı́tó dolog?
– Az a hatlá bú , tá nyé rszemű , ajtó zú zó izé .
Jeffy Amityre né zett, aki azt felelte: – Egy hatalmas, bogá r
alakú robot, amilyenekbő l egy egé sz hadsereget á llı́tott
ö ssze az a totá lisan begolyó zott MI, ami há ború t indı́tott az
emberisé g ellen, é s való szı́nű leg mindenkit megö lt azon a
vilá gon, pé ldá ul ú gy, hogy elgá zosı́totta ő ket az utcá n, amit
é n is lá ttam az egy pont hetvenhetesen.
Jeffy erre megborzongott, é s remegő hangon azt mondta
a nagydarab fé r inak: – Hallotta ezt?
– Tisztá n hallottam. Azt nem á llı́taná m, hogy é rtem is.
– Mé g mindig nem á rulta el, hogy maga kicsoda –
emlé keztette Jeffy.
– Charlie Pella ino. Duke-nak szoktak szó lı́tani.
Jeffy talpra á llt, é s magá hoz hú zta Amityt. – Es most mi
legyen?
Pella ino elgondolkozott ezen pá r pillanatra. – Gondolom,
egyesek má r keresik azt a kü tyü jé t.
– Jó l gondolja.
– Es nem tú l kedves emberek.
– Aljas semmirekellő k.
Amity kö zbeszó lt: – Nagy rendetlensé get hagynak maguk
utá n, amikor á tkutatnak egy helyet.
Pella ino bó lintott. Egy darabig csak az alsó ajká t rá gcsá lta.
Utá na azt felelte: – Menjü nk le az irodá mba. Beszé lnü nk
kell.

62.

Michelle hosszú , forró zuhanyt vett. Nagyobb gonddal

szá rı́totta be a hajá t, mint á ltalá ban.
Bá r nem lehetett volna divatmajomnak nevezni, fé l ó rá n á t
gondolkozott, hogy mit vegyen fel arra a talá lkozó ra,
amelyre ugyanú gy vá gyott, mint amennyire fé lt tő le. Vé gü l
arra jutott, hogy az egyszerű sé get vá lasztja. A ruhá knak
nem sok kö ze lesz ahhoz, hogy milyen benyomá st gyakorol
a csalá djá ra. Edző cipő t vett fel, farmert é s egy puló vert.
Bá r a szı́vé t megviselté k az utó bbi é vek, az arcá val
gyengé den bá ntak. Csak egy kis sminkre volt szü ksé ge,
utá na erő sebben kifestette magá t, de vé gü l az egé szet
lemosta, é s ebben is a minimalizmus mellett dö ntö tt.
Mikö zben ott ü lt a fé sü lkö dő tü kre elő tt, korholni kezdte
magá t, amié rt ú gy é rzi, hogy Jeffy é s Amity olyan seké lyesek
lesznek, hogy aká r csak ré szben is a megjelené se alapjá n
ı́té lik meg. Ké szen á llt. Má rmint izikailag, mert é rzelmileg
mé g nem.
Leü lt az á gya szé lé re, é s elvette az é jjeliszekré nyé rő l a
fé rje é s a lá nya fotó já t, akik egy Escalade kerekei alatt lelté k
a halá lukat tö bb mint hé t é vvel korá bban.
Né ha, amikor felriadt vesztesé ggel é s remé nytelen
keresé ssel teli rossz á lmaibó l a lé lek legsö té tebb é jszaká in,
ezt a fé nyké pet pillantotta meg a rá dió s ó ra fé nyé ben.
Mosolygó s arcuk mé g abban a szeré ny fé nyben is olyan
é lettel telinek, olyan mé lynek tű nt, hogy ké ptelen volt
elfogadni, miszerint má r nem lé teznek. Ilyenkor a hideg
való sá g fé lő rü lt tagadá sá ban né ha felkelt az á gybó l, é s a
nappaliba ment, há tha ott talá lja Jeffyt az egyik
karosszé kben, vagy besé tá lt a mű helyé be, ahol a rá dió i
sorakoztak, ré szben helyreá llı́tva, ré szben restaurá lá sra
vá rva. Amity szobá já ba is bement, amit azó ta sem ü rı́tett ki.
Atrendezte a babá kat é s a plü ssá llatokat, lehú zta a redő nyt,
ha fent volt, hogy amennyiben é hes szö rnyetegek já rná nak
arra, nehogy meglá ssá k a kiszolgá ltatottan alvó kislá nyt.
Azokon az é jszaká kon, amikor kü lö nö sen nyomorultul
é rezte magá t, lefekü dt a gyereká gyra, a Szezá m utca
szereplő ivel dı́szı́tett á gynemű re, lekapcsolta a lá mpá t, é s a
pá rná ra hajtotta a fejé t. Né ha jobban aludt ott, mint a sajá t
franciaá gyá ban.
 Most ú gy tű nt szá má ra, mintha a lé lek sö té t é jszaká já nak
tagadá sa nem is ő rü ltsé g lett volna, hanem annak elő é rzete,
hogy egyszer eljö n a megvá ltá s, a csodá val hatá ros má sodik
esé ly. Mé g soha nem volt annyira tele a szı́ve, mint ebben a
pillanatban, é s olyanra sem emlé kezett, amikor ilyen ideges
lett volna. A má sodik esé lyeket ritká n kö vetik harmadikak,
fő leg, ha ekkora csodá ra van szü ksé g hozzá juk. Minden tő le
telhető t el kell kö vetnie. Meg kell nyitnia a szı́vé t az ú j Jeffy
é s Amity elő tt, teljes mé rté kben é s ő szinté n, ö nmagá t kell
adnia.
Mé gis aggó dott. Tisztá ban volt azzal, talá n mé g jobban is,
mint má sok, hogy né ha tú lsá gosan is lehet vá gyni valamire.
Es ilyenkor vakká vá lhat az ember a sajá t hibá ira, ezé rt
vé gü l pont a vá gya puszta ereje okozza a kudarcá t.
Visszatette a fé nyké pet az é jjeliszekré nyre, é s a nappaliba
ment, ahol Ed mé g mindig ott aludt a karosszé kben, lá bá t a
puffon nyugtatva. Felé bresztette a fé r it, aki á sı́tozva felü lt.
– Azt mondtad, hogy kö zvetlenü l napfelkelte elő tt lenne a
legjobb belevá gni, egy ú j nap hajnalá n, meg ilyenek. Azt
mondtad, együ tt szoktá k elké szı́teni a reggelit, mé g
sö té tben.
– Igen, ú gy lá ttam – erő sı́tette meg Ed, mikö zben felkelt a
karosszé kbő l.
– Ké szen á llok. – Michelle hangosat só hajtott, majd mé ly
levegő t vett, é s hozzá tette: – Azt hiszem. Remé lem.

63.

Falkirk ott á llt a sö té t torná con, é s izzott benne az Edwin
Harkenbach é s Jeffrey Coltrane irá nt é rzett dü h, a sajá t
ü gynö keivel szemben tá plá lt megveté s – ső t mindenkivel
szemben, ha belegondolt. Kivel talá lkozott é lete sorá n, aki
ne megveté st é rdemelt volna? Senkivel. Dé delgette a
haragjá t, ú jra é s ú jra felidé zte, hogy mi mindennel
é rdemelté k ki az emberek az ellensé gessé gé t, ú gy sorolva
magá ban ezeket az emlé keket, mintha egy dé moni
ró zsafü zé r szemeit tologatná , amı́g a rosszindulata eleven,
engesztelhetetlen gyű lö letté nem duzzadt, amiben komoly
é lvezetet talá lt.
Bá r fenná llt a kocká zata, hogy megint gyomorfeké lyt kap –
ké t é vvel korá bban majdnem belehalt az elő ző be –, bevett
há rom koffeintablettá t egy csé sze feketeká vé val. A
belgyó gyá sza sem az italt, sem a tablettá kat nem
engedé lyezte neki. Dr. J. Halsey Sigmoidot, Washington DC
legjobb orvosá t a legfelső bb hatalmi kö rö k adogattá k
ké zrő l ké zre, de a fé r i pont annyira tű nt dadusnak é s
erkö lcscső sznek, mint doktornak; az á ltala betiltott
é lvezetek listá já ná l csak az á ltala megkö vetelt fá rasztó
é letviteli gyakorlatok listá ja volt hosszabb. A pokolba vele.
Falkirk aká r egy hó napig is hajlandó lett volna é bren
maradni, ha ez az á ra annak, hogy megtalá lja Jeffrey
Coltrane-t, megkaparintsa a kulcsot é s biztosı́tsa magá nak a
legfő bb hatalmat a vilá g felett az eszkö z segı́tsé gé vel.
Miutá n vé gzett a ká vé já val, lerakta a csé szé jé t a torná c
korlá tjá ra, é s rá gyú jtott egy cigarettá ra. J. Halsey Sigmoid,
ha ebben a pillanatban lá tta volna, biztosan belefog egy
hosszas, ré má lomszerű szentbeszé dbe a rossz szoká sokkal
é s fü ggő sé gekkel kapcsolatban, é s elá rasztotta volna
Falkirkö t beteg tü dő k fotó ival. Falkirk az első cigarettá ja
utá n egy má sodikra is rá gyú jtott.
Alig tö bb mint egy ó ra telt el azó ta, hogy majdnem
elkaptá k Coltrane-t é s a lá nyá t Bonneré k
gardró bszobá já ban, mielő tt á tszö ktek egy má sik vilá gba.
Edwin Harkenbach tudta, hogy szorul kö rü lö tte a hurok.
Ké t nappal korá bban felismerte Falkirk egyik emberé t
Suavidad Beachben, de eltű nt, mielő tt a kö zelé be
fé rkő zhettek volna. Mió ta irracioná lis, hiszté rikus rettegé s
é bredt benne a teleportá lá ssal kapcsolatban, mé g
szö ké shez sem haszná lta a kulcsot, bá r azzal tudta volna a
legkö nnyebben lerá zni az ü ldö ző it. A szá mı́tó gé pes
szemé lyisé gmodellje azt jó solta, hogy nem fogja tudni
legyő zni paranoid fé lelmé t a multiverzumtó l, ugyanakkor a
bü szkesé ge azt sem engedi majd, hogy elpusztı́tsa az utolsó
kulcsot, é letmű vé nek utolsó bizonyı́té ká t, inká bb oda fogja
adni valaki má snak. Es most má r tudtá k, kinek adta.
Coltrane amatő r volt, egy idió ta, aki a vilá g legnagyobb é s
legforró bb gyufá já val já tszott, ezé rt elkerü lhetetlennek
tű nt, hogy elő bb-utó bb vé gzetes hibá t kö vessen el. Nem fog
azonnal hazaté rni. Ovatos lesz. Talá n vá r egy-ké t napot, egy
hetet, egy hó napot, de vé gü l haza fog té rni valamié rt. Az
egy gyenge jellemű , otthonü lő alak, lá gyszı́vű é s
szentimentá lis. Meg fogja győ zni magá t arró l, hogy ké pes
lesz gyorsan hazaugorni, ö sszeszedni azokat a tá rgyait,
amelyek é rzelmi é rté kkel bı́rnak szá má ra, é s utá na
biztonsá gosan eltű nni onnan.
Falkirk emberei ott vá rakoztak a Shadow Canyon Lane
vé gé né l kezdő dő erdő ben. Ott fognak vá rakozni Bonneré k
há zá ban, amı́g a pá r haza nem té r a nyaralá sbó l.
Ultracsendes meg igyelő dró nok repkedtek a kö rnyé ken
napi huszonné gy ó rá ban. John Falkirk pedig a ké t legjobb
ü gynö ké vel konkré tan beköltözött Coltrane-é k há zá ba, amı́g
vissza nem meré szkednek oda, hogy akkor azonnal fő be
lő jé k, amint megpillantjá k ané lkü l, hogy bá rmit is
ké rdezné nek tő le, vagy lehető sé get adná nak neki arra, hogy
ismé t elteleportá ljon.
Es ha Coltrane olyan ostoba lesz, hogy a lá nyá t is magá val
viszi, akkor Falkirk ő t is lelö vi. Elvezettel megtette volna.
Utá na pedig, mielő tt elmenne onnan, zsebé ben a
mindennek a kulcsá val, azt a fehé r egeret is belerakná a
hulladé kaprı́tó ba, elevenen.

64.
Ednek szü ksé ge volt pá r percre ahhoz, hogy kimehessen
vé cé re, utá na pedig megmossa az arcá t é s a kezé t, é s
kifé sü lje rakoncá tlan, hó fehé r hajá t, bá r ez utó bbi nem
lá tszott a megjelené sé n.
Az alacsonyan já ró hold cseké lyke fé nyé ben, alig fé l ó rá val
napfelkelte elő tt talá lkoztak Michelle-lel a torná con. A nő
gyö nyö rű volt, é s ideges.
– Innen az ő torná cukra fogunk teleportá lni – jelentette ki
Ed. – Ez má r a má sodik utad lesz, ú gyhogy tudod, hogy nem
fog fá jni.
– Maga az ú t nem, de ami utá na tö rté nik…
– Lé gy pozitı́v, Michelle. Szerintem nincs okod ké telkedni
abban, hogy ö rö mmel fogadnak majd.
– Es ha nem lesznek otthon?
– Otthon vannak. Tizenegyediké n já rtam arra utoljá ra, é s
lá ttam ő ket a konyhaablakon á t, ahogy együ tt ké szı́tik a
reggelit.
– Igen, de ma tizenharmadika van. Tizenegyedike ó ta aká r
el is utazhattak. Ki tudja, mi tö rté nhetett azó ta? –
aggodalmaskodott Michelle.
– Ha Jeffrey é s Amity nem lesznek ott, holnap ismé t
pró bá lkozunk, majd azutá n is, é s azutá n is.
– De te megutá ltad a teleportá lá st.
– En nem ı́gy fogalmazné k, kedvesem. Szerintem
erkö lcsileg kifogá solható dolog beleavatkozni má s emberek
é leté be má s idő vonalakon ané lkü l, hogy tö rő dné nk a
kö vetkezmé nyekkel, é s ú gy, hogy talá n nagyon elrontjuk az
é letü ket. Es olyan szö rnyű idő vonalakban is já rtam, amiket
soha tö bbé nem akarok ú jra lá tni. Azt nem kocká ztatná m
meg egy ismeretlen vilá gba való á tkelé ssel, hogy mé g
nagyobb borzalmakat kelljen á té lnem, mint eddig bá rmikor.
De most nem egy veszé lyes helyre viszlek té ged.
Kivette a zakó ja zsebé bő l a mindennek a kulcsá t, é s
bekapcsolta.
 A tá volban egy pré rifarkas ü vö ltö tt fel szomorú an, mintha
az é jszakai vadá szat befejező dé sé t siratná .
Amikor é szrevette, hogy milyen riadtan bá mulja Michelle a
mindennek a kulcsá t, Ed azt mondta neki: – Ez az eszkö z
nem gonosz, kedvesem. Csak egy eszkö z. Csak akkor vá lik
gonosszá , ha rossz kezekbe kerü l.
– Igen. Persze. De…
– En nem fé lek a kulcstó l, é s neked sem ké ne. En csak
azoktó l a helyektő l fé lek, ahova elvihet. Soha nem fogom
elpusztı́tani, é s soha nem hagyom, hogy rossz kezekbe
kerü ljö n. Né mi jó t is tehetek vele, hogy levezekeljem azokat
a rossz dolgokat, amiket má sok kö vettek el a segı́tsé gé vel az
Everett Highways projektben.
A szü rké n vilá gı́tó kijelző fé nyé ben Michelle-re mosolygott
annak biztos tudatá ban, hogy az arckifejezé se bizalomkeltő ,
hogy tú l excentrikusan é s való szı́nű tlenü l né z ki ahhoz,
hogy bá rki fé lhessen tő le.
A nő azt ké rdezte: – Es hogyan fogod meggyő zni ő ket
arró l, hogy ez az egé sz té nyleg lé tezik, a vilá gok
multiverzuma?
– Ahogyan té ged is. Vagy talá n mé g kö nnyebben. Ha jó l
ismerem magam, má rpedig jó l ismerem, akkor a má sik
é nem, annak a vilá gnak az Edwin Harkenbachja elé g
tá rsasá gi ember. O is az erdő ben, egy sá torban keresett
menedé ket az ellensé gei elő l, a Shadow Canyon Lane vé gé n
tú l, é s é hezik az emberi kapcsolatokra. Mikö zben bejá rká lt a
vá rosba, biztosan talá lkozott Jeffrey-vel. Mé g az is lehet,
hogy leü lt mellé a torná cá ra beszé lgetni, ahogy é n is tettem
veled sok kellemes esté n. Arra tippelné k, hogy amikor
bekopogok hozzá juk, nem leszek teljesen idegen szá mukra.
Michelle egy oszlopnak tá maszkodott, mintha elgyengü lt
volna a lá ba, é s maga kö ré fonta a karjá t, mintha fá zna,
mikö zben azt felelte: – Oké , igen. De… talá n az lenne a
legjobb, ha ú gy tenné k, mintha é n az a Michelle lenné k, aki
elhagyta ő ket az ő vilá gukban, é s most visszaté rné k
hozzá juk abban a remé nyben, hogy megbocsá tanak nekem.
Ed nem né zett rá csú nyá n. Drá ga bará tnő je nem
é rdemelte ki, hogy csú nyá n né zzenek rá . Inká bb csak
má ské pp kezdett mosolyogni, hogy jelezze, megé rti, é s
empatizá l a té ves dö nté sé vel. – De akkor egy hazugsá ggal
kezdené d a kapcsolatotokat, egy olyannal, amit nem lenné l
ké pes fenntartani.
Michelle felsó hajtott. – Igazad van.
– Add meg nekik az igazsá g csodá já t, Michelle. Há t Jeffrey
nem imá dja a fantasztikus regé nyeket má r kiskora ó ta?
Lehet, hogy Amityt is rá szoktatta az olvasá sukra. Vidd el
nekik a szeretetedet, Michelle, de az igazsá got is, mert ez az
igazsá g olyan má gikus lesz, hogy egé sz é letü kre el fogja
ő ket vará zsolni.
Michelle-nek egyre jobban tetszett ez a gondolat.
Leeresztette a karjá t, é s azt felelte: – Rendben. Csiná ljuk.
Ed megnyomta a piros gombot, a Kivá lasztá s szó t.
Megjelent a billentyű zet.
Ed beü tö tte annak a vilá gnak a kataló gusszá má t, ahol egy
má sik Michelle elhagyta a csalá djá t, é s nem sokkal ké ső bb
eltű nt.
Ez a Michelle Ed mellé lé pett. Atkarolta a fé r i mé retes
dereká t.
Né gy szó jelent meg a kijelző n: Az indulá shoz nyomja meg
a csillag gombot.
– Kezdő dhet a kaland! – mondta Ed, mert rendelkezett
né mi drá mai é rzé kkel. – Az ú j é leted, egy tragé dia
visszacsiná lá sa.
– Ké szen á llok rá – biztosı́totta ró la Michelle. – A gyá sz hé t
hosszú é ve utá n nagyon is ké szen á llok rá .
Ed megnyomta a csillag gombot.
 6. rész
Még mindig
világokra egymástól

 65.

Bá r Duke Pella ino a legtö bb emberné l jó val magasabb volt,
olyan ö klö kkel rendelkezett, mint ké t kő tö rő kalapá cs, é s
mé g akkor is kicsit gonosznak tű nt, amikor mosolygott, é s
bá r rendkı́vü l vulgá ris szavakat haszná lt a 414-es szobá ban,
miutá n ő é s Amity visszaugrottak oda a Fö ld 1.77-rő l, é s
bá r az apjá t is lekaraté zta, mé gis meglehető sen jó fejnek
tű nt, ha kö zelebbrő l is megismerte az ember. De elé g okos
volt ahhoz is, hogy higgyen a sajá t szemé nek, felfogja a
pá rhuzamos vilá gok koncepció já t meg mindent, hogy
megé rtse a minden kulcsá nak veszé lyé t, hogy potenciá lis
gonoszsá gokat okozhat a kulcs haszná lata. Es az okossá g jó
dolog. Vagyis nem mindig jó dolog, mert az a ré mes vé n Ed
rendkı́vü l okos volt, é s lá m, milyen kakavihart okozott mé gis
a talá lmá nyá val. Duke hosszú é vekig rendő rké nt dolgozott,
ami azt jelentette, hogy való szı́nű leg megbı́zható . Nem
minden rendő r jó ember, ahogy nem minden taná r é s pap
sem. Amity vé gü l mé g akkor is megkedvelte volna Duke-ot,
é s megadta volna neki az á rtatlansá g vé lelmé t, ha a fé r i
nem „belevaló kiscsaj"-ké nt emlegette volna ő t az
irodá já ban, amikor megbeszé lte az apjá val a tö rté nteket. Ez
is kö zö nsé gesen hangzott, de viccesen is, é s elismeré snek
szá nta, amié rt Amity nem bé nult meg a fé lelemtő l, amikor
az a robotbogá r rá juk tá madt.
Duke irodá já ban, a Suavidad Hotel pincé jé ben nyolc
té vé ké pernyő sorakozott, amelyekkel egyszerre lehetett
meg igyelni kü lö nbö ző kö zterü leteket. Az egyik falon egy
bekeretezett amerikai zá szló ló gott, a má sikon nyolc kutya
fotó ja, akik mind a tá rsai voltak valamikor, golden
retrievereké é s né met juhá szoké . Duke most é ppen ké t
kutya kö zö tt volt, ahogy ő fogalmazott, mert a legutó bbit
egy hó nappal azelő tt kellett elaltatnia – rá k –, é s meg kellett
vá rnia, amı́g begyó gyul a szı́ve, mielő tt magá hoz vesz egy
ú jat. Amity kivette a tá rcá já t a há tsó zsebé bő l, megmutatta
neki Michelle fé nyké pé t, é s elmagyará zta, hogy ő is ké t anya
kö zö tt van é ppen, bá r né mi szerencsé vel elő fordulhat, hogy
az az anya, akit megtalá l, ugyanaz lesz, mint akit elveszı́tett,
csak egy má sik idő vonalró l. Duke a jelek szerint é rtette, mit
jelentenek az anyá k é s a csalá d. Az asztalá n ott á llt a bá tyja
é s ké t hú ga fotó ja, tová bbá rengeteg unokaö ccsé é é s
unokahú gá é is. Azt mondta, „tú l nagy seggfej volt iatalabb
korá ban ahhoz, hogy bá rki hajlandó lett volna hozzá menni,
é s bá r ez is kö zö nsé gesen hangzott, Amity ettő l mé g inká bb
megkedvelte, mint amikor ő t nevezte „belevaló kiscsaj-nak,
fő leg, amikor Duke meglá tta, hogy mé g nem tette el a
tá rcá já t, é s megké rdezte, hogy megné zhetné -e ismé t az
anyuká já t.
Duke senkit nem ismert, akit John Falkirknek hı́vtak volna,
é s nem tudott ró la, hogy Suavidad Beach hemzseg a titkos
ü gynö kö ktő l. De miutá n megjá rta a Fö ld 1.77-et, szemernyi
ké tsé get sem tá plá lt afelő l, hogy Amityre é s az apjá ra
vadá sznak a kulcs miatt, é s hogy nem mehetnek tö bbé haza.
Es a helyi rendő rsé ghez sem fordulhattak segı́tsé gé rt –
legalá bbis ú gy gondoltá k –, nehogy a szö vetsé giek
megneszeljé k é s ő rizetbe vegyé k ő ket, hogy nem sokkal
ké ső bb má r a halakkal aludjanak, vagy bé ké sen
oszladozzanak egy szennyvı́ztelepen.
– Ezt alaposan á t kell gondolni – jelentette ki Duke
Pella ino. – Nem tudom, kitő l ké rhetné nk segı́tsé get, de
biztosan akad valaki. Mindig lehet talá lni valakit. A vilá g,
legalá bbis ez a vilá g, tö bb segı́tő ké sz emberrel van tele,
mint idió ta seggfejjel.
– Há t, é n is mindig ı́gy gondoltam – vá laszolta Amity
apuká ja –, de mostaná ban ké telkedni kezdtem benne.
Utá na az tö rté nt, hogy Duke á tnyú jtotta Amity apjá nak a
Lincoln Navigatora slusszkulcsá t é s a há za kulcsá t is. Azt
mondta nekik, hogy rejtő zzenek el ná la, é rezzé k otthon
magukat. Miutá n megé rkezik a vá ltá sa, ő is hazagyalogol, é s
reggeli kö zben majd kitalá ljá k a megoldá st erre a helyzetre.
Amity apja mé lyen megható dott a nagyvonalú sá gá tó l, é s
belefogott egy kis tirá dá ba, amitő l Duke egyre
ké nyelmetlenebbü l é rezte magá t. Ugyhogy a kislá ny, hogy
vé get vessen a dolognak, mielő tt tú lzottan elfajulna,
megfogta a biztonsá gi ő r arcá t, egy puszit nyomott rá , é s azt
mondta: – Kö szö nö m, Duke bá csi. A fé r i reakció já bó l ı́té lve
ez jó dö nté snek tű nt, noha Duke nem volt a vé r szerinti
nagybá tyja.

66.

Miutá n befejezte a ká vé zá st é s a cigarettá zá st a torná con,

John Falkirk bement a há z konyhá já ba, é s ú jra megtö ltö tte a
csé szé jé t. Bevett egy Zantac tablettá t, aznap má r a
má sodikat. Dr. J. Halsey Sigmoid biztosan leszidta volna,
amié rt ennyi gyó gyszert szed; a belgyó gyá sz nem hitt az
olyan gyomorsavcsö kkentő szerekben, mint a Zantac é s a
Pepcid, való szı́nű leg mé g csak nem is a mellé khatá saik
miatt, mint azt á llı́totta, hanem azé rt, mert szadista volt, aki
é lvezeté t lelte má sok szenvedé sé ben, é s aki primitı́vebb
idő kben a legnagyobb ö rö mmel amputá lt volna vé gtagokat
é rzé stelenı́té s né lkü l. Falkirk má r eldö ntö tte, hogy miutá n
megszerzi mindennek a kulcsá t, á tkel egy má sik vilá gba, é s
megö li a jó doktornak egy má sik vá ltozatá t, ahogy a sajá t
mostohaanyjá val is tette.
A ká vé val a kezé ben felsé tá lt a fé lhomá lyban a kislá ny
szobá já ba, hogy ellenő rizze, miszerint Arthur Gumm nem a
fehé r egeret kı́nozza ahelyett, hogy a szö kevé nyek
megjelené sé t lesné . Utá na bement Coltrane mű helyé be is,
hogy kiderı́tse, Ivan Kosloff ő rkö dik-e, vagy maszturbá l.
Mindketten lelkiismeretlen gyilkosok voltak, ugyanakkor
perverz alakok is, akik idő nké nt vá ltozatos fé tiseiknek
hó doltak a feladataik teljesı́té se helyett. Ez az ú j nemzedé k
pont olyan korruptnak tű nt, mint az elő ző , de sok tagjá bó l
hiá nyzott az elvá rható munkamorá l.
Az egé r a ketrece biztonsá gá ban lapult, Kosloff szerszá ma
pedig a nadrá gjá ban, ú gyhogy Falkirk bevitte a ká vé já t a
nappaliba, é s beá llt az ablak mellé . A torná c sö té t volt, a
mö gö tte elterü lő udvar is, csakú gy, mint az aszfaltú t, de a
fé r i emlé keztette magá t, hogy mé g a legsö té tebb ó rá k utá n
is megjelenik a vilá gossá g. Bá r mindenki má st utá lt,
ö nmagá t imá dta, hitt magá ban, é s tisztá ban volt azzal, hogy
a jö vő je minden jelenlegi frusztrá ció ja ellené re is fé nyes.

67.

A torná c, utá na a fehé r vihar, majd ugyanaz a torná c egy

má sik vilá gban.
Ed csaló dott volt, hogy egy lá mpa sem é g a há zban. Arra
szá mı́tott, hogy Jeffrey é s Amity é bren lesznek, é s é ppen
reggelit ké szı́tenek, ahogyan tizenegyedike reggelé n is
tetté k. Az egyik beszé lgeté sü k sorá n, amit Michelle-lel
folytatott az elmú lt é vben, a nő azt mondta, hogy Jeffrey
mindig is korá n kelt, mé g a nap elő tt, de ennek az
idő vonalnak a Jeffrey-je talá n nem ı́gy tett. Ednek tö bb
reggelen is oda kellett volna lá togatnia, hogy ellenő rizze a
szoká sait ahelyett, hogy azt felté telezte volna, hogy mindig
mindenhol ugyanú gy é l, mint Michelle idő vonalá n.
Becsengethetett volna az ajtó n, vagy visszateleportá lhatott
volna Michelle-lel oda, ahonnan jö ttek, hogy fé l-egy ó ra
mú lva visszaté rjenek, amikor má r é gnek a lá mpá k, é s ő k
vé grehajthatjá k a tervü ket. De nemcsak udvariatlan
dolognak tű nt volna felkelteni az á lmá bó l az apá t é s a
lá nyá t, hogy utá na egy ilyen monumentá lis fejlemé nnyel
szembesı́tsé k ő ket, hanem ú gy é rezte, ez a nagy pillanat
é rzelmi há tteré t is beá rnyé kolná . Ednek volt é rzé ke a
dramaturgiá hoz, é s jó l akart idő zı́teni.
 Michelle-nek talá n valami megé rzé se tá madt, mert azt
mondta: – Valami nincs rendben.
Ed a lelke mé lyé n ugyanezt é rezhette, mert ö ntudatlanul
á ttette a mindennek kulcsá t a jobb kezé bő l a balba, é s
benyú lt a zakó ja alá , hogy kivegye a Spring ield Armory .45
Championt az ö vé n lé vő Galco oldaltokbó l.
Ekkor felpattant elő ttü k az ajtó , é s John Falkirk lé pett ki a
kü szö bre, ké t ké zre fogva a pisztolyá t, é s Ed fejé re cé lozva
vele. Mé g ebben a gyé r fé nyben is lá tszott, milyen meglepett
arcot vá g. A tekintete Edrő l Michelle-re siklott, majd vissza,
é s a szeme mé g tá gabbra nyı́lt. – Mit csiná l itt ez a ribanc,
hol talá ltad meg? O má r ré g meghalt! – Ha nem dö bbent
volna meg é s zavarodott volna ö ssze annyira, minden
bizonnyal azonnal meghú zta volna a ravaszt, miutá n az ajtó
kinyı́lt, hogy szé tlő je Ed arcá t, mielő tt a fé r i
elmenekü lhetne a kulccsal.
Ed persze tudta, hogy John Falkirkö k is é ppen olyan sok
vilá gban lé teznek, mint Ed Harkenbachok. De ké t nappal
korá bban, tizenegyediké n ennek a vilá gnak az Edje mé g
bé ké sen fő zte a ká vé já t a sá tra elő tt, egy akkumulá torral
mű kö dő fő ző lapon, mikö zben Jeffy é s Amity gondtalanul
ké szı́tetté k a reggelijü ket. Semmi oka nem volt azt
felté telezni, hogy Falkirk a kö rnyé ken tartó zkodik. Az elmú lt
negyvennyolc ó rá ban rengeteg minden tö rté nhetett.
Ha az az Ed, aki ebben a vilá gban é lt, paci ista is maradt,
az ö zvegy Michelle vilá gá nak Edje nem teljesen. Lehet, hogy
Falkirk nemcsak a dö bbenete é s é rtetlensé ge miatt nem
lő tt, hanem azé rt sem, mert azt hitte, a sajá t idő vonala
Edjé vel van dolga, egy gyengé bb ellenfé llel. Aká rhogy is, az
ü gynö k legalá bb há rom má sodpercig habozott, mielő tt lő tt
volna, ami idő t adott Ednek ahhoz – abban a pillanatban az
egyetlen olyan Ednek, aki szá mı́tott –, hogy elő vegye a
pisztolyá t, é s há romszor elsü sse gyors egymá sutá nban.
 Falkirk, akit az első talá lat kibillentett az egyensú lyá bó l,
szinté n lő tt. Ed egyszerre hallotta meg a hangos dö rrené st
é s a fü le mellett elsü vı́tő golyó t. A má sodik é s a harmadik
talá lat feldö ntö tte Falkirkö t, é s a pisztolya kirepü lt a
kezé bő l, mikö zben hanyatt esett az elő szoba padló já n. Ed
annak ú jabb bizonyı́té kaké nt, hogy a sö té t idő k mennyire
megfosztottá k paci izmusá tó l, elő relé pett, é s mé g ké t golyó t
beleeresztett abba a testbe, amit má r amú gy is halottnak
hitt.
Mikö zben a sö té t há zbó l riadt kiá ltá sok hangzottak fel, Ed
elrakta a fegyveré t, é s a mindennek a kulcsá ra pillantott.
Egyik ujjá t vé gig a kijelző n tartotta, ezé rt a ké szü lé k nem
kapcsoló dott ki. Michelle a karjá ba kapaszkodott. Ed
megnyomta a Visszaté ré s gombot.
Az emberi agy é s a szü rkeá llomá nyban rejtő ző tudat
szá mtalan ré tege, tová bbá a test tö bb billió sejtje, amelyek
mindegyike tö bb ezer proteint tartalmaz, a teremté s
legbonyolultabb szerkezete. Ed é s Michelle fejenké nt tö bb
gigabyte adatot tartalmaztak, mint maga az univerzum. Most
ez a ké t hatalmas adatfolyam á tkerü lt az egyik há znak a
torná cá ró l a má siké ra, az egyik alacsonyan já ró hold aló l a
má sik alá , egy é ppen olyan csendes é jszaká ba, mint az
elő ző . A bejá rati ajtó csukva volt; ha kinyitottá k volna, itt
nem lá ttak volna egy holttestet az elő szobá ban.
Michelle a korlá thoz tá ntorgott, é s megragadta, hogy
visszanyerje az egyensú lyá t. Ott á llt ké tré t gö rnyedve,
vé kony, riadt hangokat hallatva é s levegő utá n kapkodva.
Ed leü lt az egyik hintaszé kbe, é s zsebre vá gta a mindennek
a kulcsá t. Elő vette a pisztolyá t, kivette belő le a fé lig kiü rü lt
tá rat, é s egy olyat rakott a helyé re, ami teljesen meg volt
tö ltve.
Amikor Michelle felé fordult, azt mondta neki: – Nos ez
tá vol á llt attó l a romantikus pillanattó l, amit elké pzeltem.
 A nő t elé ggé megedzette a gyá sz é s a hé t é vi ö zvegysé g, de
a lő pá rbajokhoz nem szokott hozzá . – Ki volt az a fé r i?
– Az aljas John Falkirk. Má r mesé ltem ró la korá bban,
amikor ezt az egé szet elmagyará ztam.
– Valami szö vetsé gi ü gynö krő l mesé lté l. Te lelő tté l egy
szö vetsé gi ü gynö kö t.
– Az egy korrupt disznó , aki mindent ö nzé sbő l tesz. Ké pes
lett volna megö lni, hogy megszerezze a mindennek a
kulcsá t, utá na meg té ged is kinyı́rt volna. Abban a vilá gban
azé rt ü ldö z, hogy elvegye a kulcsomat, de ezzel is
megelé gedne.
– Hol volt Jeffy é s Amity? Ez az ő há zuk volt abban a
vilá gban, ugye? – Amikor Michelle-ben felmerü lt a lehető
legrosszabb eshető sé g, az idegessé gtő l é lessé vá lt a hangja.
– A fené be, hol van Jeffy é s Amity?
– Ez egy olyan ké rdé s, amit alaposan á t kell gondolnunk.
A nő Ed hintaszé ke fö lé á llt. Szemmel lá tható an remegett.
– Alaposan á tgondolni? Hogy lehetsz ennyire é rzé ketlen?
Ed mikö zben zsebre vá gta a pisztolyt, azt felelte: –
Kedvesem, é n tudó s vagyok. Mi ké nytelenek vagyunk
fé lretenni az é rzelmeinket, amennyire tudjuk, é s a jó zan
eszü nkre tá maszkodni. Mi, tudó sok, mindent alaposan
á tgondolunk. Legalá bbis né há nyan.
– Foglyul ejtetté k ő ket a sajá t há zukban? Vagy… vagy
holtan fekü dtek odabent?
Ed megrá zta a fejé t. – Ezt való szı́nű tlennek tartom.
– Való szı́nű tlennek? Es ha mé gis? Ha holtan fekszenek?
Ed rá mutatott a má sik hintaszé kre, é s azt felelte: – Ulj le,
kedvesem. Es pró bá lj megnyugodni.
– Most né ztem vé gig, ahogy lelő tté l egy embert. Es lehet,
hogy Jeffy é s Amity meghaltak. Ismé t! Soha tö bbé nem
fogok tudni megnyugodni.
– Ha meg sem pró bá lod, akkor biztosan nem sikerü l –
felelte Ed.
 Michelle a lé pcső hö z ması́rozott. Utá na megfordult, é s a
fé r ira meredt. – Van egy olyan oldalad, amit nem is
ismertem. Aki embereket lő le, semmit nem é rez Jeffy é s
Amity irá nt…
– En nem vagyok é rzé ketlen, Michelle. Csak a multiverzum
kontextusá ban gondolkozom, te meg mé g nem igazá n. Mé g
akkor sincs veszve minden remé ny, ha Jeffy é s Amity holtan
fekszenek abban a há zban, mert má s vilá gokban mé g é lnek.
Michelle né má n bá multa az utat, majd vé gü l azt ké rdezte:
– Te meghaltá l abban a vilá gban?
– Nyilvá nvaló an nem.
– Mié rt nyilvá nvaló ez?
– Ha Falkirk má r megö lt volna, nem ı́gy reagá l, amikor
kinyitom az ajtó t. O azt hitte, hogy annak a vilá gnak az Ed
Harkenbachjá t lá tja.
– Es hol van az az Ed?
– Valahol bujká l, má r nem a sá trá ban, az is lehet, hogy
Suavidad Beachtő l tá vol. Gyanı́tom, hogy annak a vilá gnak a
John Falkirkje má r nem azt az Edet keresi. Szerintem ő é s az
emberei arra vá rtak a há zban, hogy Jeffrey é s Amity
hazamenjenek.
– Mié rt rá juk vá rnak, é s nem rá d?
– Van egy elmé letem.
Michelle ekkor vé gre odament a hintaszé khez, é s leü lt. –
Mondd el.

68.

Az ö sszes há z kö zü l, amelyben Amity valaha is já rt, Duke
Pella inó é tetszett neki a legjobban a sajá tjukon kı́vü l. A
bú torai nem voltak koszosak, vagy ilyesmi, a helyisé gek
ké nyelmesnek é s otthonosnak tű ntek, olyanoknak, ahol
nyugodtan felpolcolhatja az ember a lá bá t.
A szá llodai alkalmazott szá mtalan megrakott
kö nyvespolccal é s egy bronzkutya-gyű jtemé nnyel is
rendelkezett, tová bbá rengeteg fotó val azokró l a kutyá kró l,
amelyekkel korá bban együ tt é lt. Minden szobá ban talá ltak
egy-egy ú jnak tű nő kutyaá gyat, mintha arra ké szü lne, hogy
azonnal beszerez egy kö lykö t, amint begyó gyul a szı́ve a
legfrissebb vesztesé ge utá n.
Az ebé dlő ben asztal, szé kek é s tá laló helyett csak egy
fekete Steinway zongora á llt egy paddal é s egy kutyaá ggyal.
Mivel Duke soha nem há zasodott meg, é s egyedü l é lt, Amity
azt felté telezte, hogy csak magá nak é s a kutyá já nak
zongorá zhatott. Ez egy kicsit szomorú nak tű nt, ugyanakkor
kedvesnek is, é s vicces volt elké pzelni azokat a virsliujjakat
a billentyű kö n.
Mivel Duke azt mondta, hogy é rezzé k magukat otthon, é s
mivel azt beszé lté k meg, hogy majd reggeli kö zben tartanak
taktikai megbeszé lé st, miutá n hazaté rt a munká bó l, Amity
é s az apja kimentek a konyhá ba. A kislá ny megterı́tette az
asztalt, az apja tojá sokat ü tö tt egy tá lba, hogy omlettet
sü ssö n, Amity sajtot reszelt, Jeffy felkocká zott egy
zö ldpapriká t, é s mindekö zben folyton egymá sra pislogtak,
csak hogy ellenő rizzé k, ott van-e mé g a má sik. Jeffy
megké rdezte a lá nyá t, hogy jó l van-e, mire ő azt felelte,
hogy igen, majd megké rdezte az apjá t, hogy ő is jó l van-e, é s
az apja is azt vá laszolta, hogy igen, persze. De Amity ú gy
gondolta – é s talá n Jeffy is –, hogy talá n soha tö bbé nem
lesz semmi rendben.
A kislá ny ú jra é s ú jra kiné zett az ablakon attó l fé lve, hogy
egy Jó Fiú ü get a torná con, vagy egy bogá r alakú robot
má szik á t a szomszé d, borostyá nnal befuttatott kerı́té sé n.
Ha egybillió szor szá mtalan vilá g lé tezik valahogy egymá s
mellett, vagy aká r ugyanazon a helyen, csak lá thatatlanul,
akkor ó hatatlanul is felmerü l az emberben, hogy né ha talá n
á tszivá rog belő lü k pá r dolog egymá sba.
A mindennek a kulcsa ott hevert a konyhapulton, a csap
mellett. Amity ké telkedett abban, hogy a Fö ld 1.77 utá n az
apja valaha is hajlandó lenne ismé t haszná lni. Michelle
egyik vá ltozata magá ra maradt valahol, é s é ppen akkora
szü ksé ge volt rá juk, amekkora nekik rá , de szö rnyetegek
nyü zsö gtek kö ztü k, szó szerint.

69.

A korá bban sá padt hold sá rgá s á rnyalatot vett fel,
mikö zben egyre kö zelebb kú szott a lá tó hatá rhoz, é s né há ny
madá r csiripelni kezdett a lombok kö zö tt a felkelő napot
vá rva.
Michelle furcsá n zavarosnak é rezte a fejé t, mintha tú l
sokat ivott volna, pedig nem ı́gy volt; mintha a torná c
hajó ké nt imbolygott volna, pedig nem ı́gy volt; mintha csak
á lmodná , hogy é bren van, pedig ú gy é rezte, mintha soha
tö bbé nem tudna elaludni.
Ed Harkenbach megszó lalt a hintaszé ké ben: – Elmondom,
mit gondolok. Az az é nem, aki abban a vilá gban é l, mé g
ná lam is jobban fé l a teleportá lá stó l, sokkal jobban retteg.
Mé g ahhoz sem meri haszná lni a kulcsot, hogy
elmenekü ljö n Falkirk elő l. Ugyanakkor arra sem ké pes
rá venni magá t, hogy elpusztı́tsa az utolsó kulcsot.
– Mié rt nem? – ké rdezte Michelle. – Mié rt nem, ha
haszná lni nem akarja?
– A bü szkesé ge miatt. Az egó ja miatt. Mivel é n vagyok az,
elé g jó l ismerem.
– Te nem tű nsz olyan bü szké nek.
– Mert a kü lö ncsé gem é s a lé nyem bá ja mö gé rejtem a
bü szkesé gem. De az Everett Highways projekt sikere miatt
Einsteinnel egyenlő nek tartom magam, csak a nagy fehé r
bajusza né lkü l.
– Há t, ez nem a legrosszabb fajta bü szkesé g, ha mé gis az
vagy.
– Semmi „mé gis" nincs ebben. De é n soha nem
pusztı́taná m el ezt a kulcsot, mé g akkor sem, ha eljö nne az a
nap, amikor má r fé lné k valaha is ú jra haszná lni. Szerintem
a má sik é nem szá má ra tényleg eljö tt az a nap. Szerintem ő
ugyanolyan jellegű bará tsá gfé lé be keveredett Jeffrey-vel,
mint é n veled. Szerintem á tadta a kulcsot Jeffrey-nek
megő rzé sre, utá na elmenekü lt Suavidad Beachbő l. Bá r é n
ö nmagamnak az ö sszes vá ltozatá t jó l ismerem, a fé rjedet
nem annyira. Felmerü lne benne a kı́sé rté s, hogy haszná lja a
kulcsot?
Michelle arra gondolt, mennyire szerette Jeffy a
fantasztikus tö rté neteket, azokat, amelyek soha nem volt
vilá gokró l szó ltak. Rá adá sul a fé rje fejben utazó tı́pus volt,
aki á lmodozott kalandokró l, de tú lsá gosan ragaszkodott az
otthoná hoz ahhoz, hogy té nyleg meglá togassa Borneó
dzsungeleit vagy a Mount Everest meredé lyeit.
– Felmerü lne benne a kı́sé rté s – jelentette ki. – De soha
nem tenné ki veszé lynek Amityt. Almodozó tı́pus, de nagyon
erő s benne a felelő ssé gé rzet.
– Akkor talá n nem szá ndé kosan haszná lta. Talá n ké nytelen
volt haszná lni valamilyen okbó l. Aká rhogy is, szerintem
Falkirk megtudta, hogy Jeffrey-né l van, é s ő t kereste, amikor
mi felbukkantunk.
Ró zsaszı́n ragyogá s tá madt keleten, ami hamarosan
korallvö rö ssé vá ltozott.
Az é g hajnali szı́ne a remé ny szimbó luma, arra emlé keztet
minket, hogy minden gonoszsá g ellené re, amivel az egyik
sarká tó l a má sikig tele van, a vilá g megá llı́thatatlanul forog
a fé ny felé .
Jeffy is ezt mondta Michelle-nek, amikor a felesé ge egy
szé p napon ú gy kezdte é rezni, mintha a zenei karrierje má r
azelő tt elveté lt, hogy ő é szrevette volna, hogy nem lé legzik.
Az kilenc é vvel azelő tt volt, akkor, amikor Jeffynek é s
Amitynek mé g maradt ké t é vü k az é letü kbő l, mielő tt az a
ré szeg sofő r letarolta ő ket egy Escalade-del. Michelle akkor
mé g gú nyoló dott Jeffy optimizmusá n, Pollyanna mé g
vidá mabb bá tyjá nak nevezte, é s megjegyezte, hogy
napközben a vilá g megá llı́thatatlanul a sö té tsé g felé forog.
Michelle el akarta hinni – elhitte –, hogy az ilyen feszü lt
pillanatai ellené re elé ggé kü lö nbö zik attó l a má sik,
egocentrikus vá ltozatá tó l ahhoz, hogy kijelenthesse,
miszerint ő soha nem hagyta volna ott a csalá djá t,
amennyiben é letben maradtak volna. O ezen az idő vonalon
is ambició zusabb volt Jeffyné l; vagy legalá bbis ı́gy gondolta,
amı́g pá r é vvel a halá la utá n rá nem é bredt, hogy a fé rje
nem volt ná la kevé sbé becsvá gyó , csak má sfajta dolgokró l
á lmodozott. Michelle pé nzt é s hı́rnevet akart, mert biztos
volt benne, hogy ezek fogjá k meghozni szá má ra a
boldogsá got. Jeffy kö zvetlenü l a boldogsá gé rt kü zdö tt, é s
bá rmiben megtalá lta, amit a vilá g nyú jtani tudott neki – a
ré gi rá dió kban, az art deco poszterekben, a fantasztikus
regé nyekben, a felesé gé ben, a gyermeké ben.
Most mikö zben az é g megtelt szı́nekkel, mikö zben a vilá g
ismé t elindult az é jszaka felé , Michelle-t csodá lattal tö ltö tte
el a multiverzum gondolata, amelyben ha valaki leté rt a
szá má ra elrendelt vá gá nyró l, mindig akadt egy pá rja, aki
sı́nen maradt. Ahol a tragé dia nem vet vé get minden
remé nynek, hanem ú j remé nyeket szü l, é s ahol az
embernek nem kell Pollyanna mé g vidá mabb hú gá nak
lennie ahhoz, hogy inspirá lhassa ez a té ny.
– Segı́tenü nk kell nekik – jelentette ki, mikö zben felpattant
a hintaszé kbő l.
– Kinek? – adta Ed az é rtetlent, de kö zben hamiská san
mosolygott.
– Nem maradhatnak abban a vilá gban, ha a kormá ny vagy
az á rnyé kkormá ny rá juk vadá szik. Meg kell talá lnunk é s ide
kell hoznunk ő ket.
Ed talpra á llt. – En nem pont erre gondoltam.
– Hanem mire gondolt, Einstein ú r, csak a nagy fehé r
bajsza né lkü l?
 – Nos – vá laszolta az ö regember –, az ké tsé ges, hogy ki
tudjuk-e menekı́teni ő ket onnan. Kezdjü k az elejé n.
– Akkor menjü nk! – ragadta meg Michelle a karjá t. – Vigyé l
vissza minket oda. Most rö gtö n.
– Tü relem, kedvesem. Falkirk abban a vilá gban halott, de
az ü gynö kei mé g é lnek, é s harcra é hesen folytatjá k a
kü ldeté sé t. Rá kell szá nnunk pá r percet arra, hogy
megvá ltoztassuk a kü lső nket. Es utá na nem fogunk ebbő l a
há zbó l abba teleportá lni, egyenesen a karjukba. Vigyé l be
minket a vá rosba, teleportá ljunk onnan, é s lá ssuk meg, mit
talá lunk é s mit tehetü nk.
– De ha Falkirk é s az emberei nem tudjá k megtalá lni ő ket
abban a vilá gban, mi hogyan tudná nk?
– Fogalmam sincs – vá laszolta a fé r i, mikö zben kinyitotta
a bejá rati ajtó t, é s beterelte rajta Michelle-t –, de bı́zom az
Ed-faktorban.
– Mi az az Ed-faktor?
– Az, hogy a dolgok hajlamosak a kö zelemben
megtö rté nni.

70.

Miutá n Duke Pella ino mű szakja lejá rt, a beosztottja, Andy
Taylor á tvette a hotel biztonsá gi feladatait, amelyekbe
annak a csavargó nak a megkeresé se is beletartozott, aki
behatolt a szá llodá ba, szó ró festé kkel lefú jt né há ny kamerá t,
majd felté telezhető en bevackolta magá t valahova.
Amikor egyedü l maradt a pincehelyisé gben, mé g mielő tt
hazafelé indult volna, Duke fogta a telefont, é s felhı́vta Phil
Esterhaust, a Suavidad Beach-i rendő rkapitá nysá g
vezető jé t. Phil azé rt kapta a „Clint" becenevet, mert
Eastwoodra hasonlı́tott a Piszkos Harry ilmekbő l. O is
szerette a kutyá kat, a baseballt é s a jazzt, ú gyhogy tö bbé -
kevé sbé elkerü lhetetlennek tű nt, hogy ö sszebará tkozzanak.
Phil minden reggel korá n kelt, hogy nem sokkal napfelkelte
utá n fusson egyet, é s Duke is gyakran csatlakozott hozzá .
– Pont most kö tö ttem be a futó cipő met – kö zö lte vele Phil.
– Talá lkozzunk a tengerparton?
– Ma reggel nem, amigo. Lenne egy nehé z ké rdé sem,
amire te talá n tudod a vá laszt.
– Hé , nekem annyira mennek a nehé z ké rdé sek, hogy egy
vagyont tudné k keresni a Szerencsekerékben. Ki vele!
– Csak az a baj, hogy talá n biztonsá gi okok miatt nem
vá laszolhatsz rá , vagy egy nem hivatalos utası́tá s miatt.
– Azé rt pró bá ld csak meg.
– Egy John Falkirk nevű szö vetsé gi má szká l a vá rosban.
– Az a fé szekrabló kı́gyó .
– Vagyis nem tiltottá k meg neked, hogy beszé lj ró la.
– Az se é rdekelne, ha megtiltotta volna az az arrogá ns
szemé tlá da.
– Figyelj, nem akarom, hogy bajba kerü lj emiatt.
– Mié rt, mit csiná lhatná nak velem? Keresztbe tehetné nek,
amikor az elnö k kinevez fő ü gyé sznek? Hé , é n csak egy
kisvá rosi zsaru vagyok, nem is akarok má s lenni, csak egy
kisvá rosi zsaru, é s a helyiek egé szen addig mindig ú jra
megvá lasztanak majd, amı́g szenilis nem leszek, mert
szeretnek.
– Es mié rt is ne tenné k?
– Pontosan. Imá dnivaló vagyok.
Duke folytatta: – Falkirk a csapatá val é rkezett a vá rosba.
– Hú sz má sik belfö ldi titokzatoskodó seggfejjel, akiknek
együ ttesen nincs tö bb IQ-ja 80-ná l. Nemzetbiztonsá gi
igazolvá nyokat villogtatnak, de amennyiben ő k jelentik a
nemzetbiztonsá gi hivatal kré mjé t, akkor aká r Belgium is
legyő zne minket egy hé t alatt. Hú sszal! Plusz a
helikoptereikkel, a dró njaikkal é s az ö sszes katonai
felszerelé sü kkel.
– Egy Harkenbach nevű ickó t ü ldö znek.
 – Mi? Ezek a gaz ickó k a te szá llodá dban szá lltak meg, é s
minden este a bá rban pletyká lkodnak?
– Megvannak a forrá saim. Majd ké ső bb elmesé lem. Nem
akarlak feltartani a tengerparti Tűzszekerek-é lmé nyed elő tt.
– Ez a Harkenbach nevű ickó valami renegá t tudó s.
– Lé tezik olyan, hogy renegá t tudó s? – ké rdezte Duke.
– Falkirk azt mondja, hogy Harkenbach nemzetbiztonsá gi
titkokat adott ki egy kü lfö ldi hatalomnak. De az a nyomorult
mé g akkor is hazudik, amikor hallgat.
– Szerinted Harkenbach té nyleg a vá rosban van?
– Most má r talá n nincs itt. De ú gy tű nik, hogy rejtő zkö dö tt,
hajlé ktalanok kö zö tt hú zta meg magá t a Shadow Canyon
vé gé ben. Falkirk é s a bohó cai valami hadmű veletet hajtanak
é ppen vé gre arrafelé , de nem tudjuk, hogy mirő l van szó .
Azt mondtá k nekü nk, hogy maradjunk ki ebbő l, ú gyhogy
kimaradunk, vé gté re is, mi csak egy szinttel á llunk a
plá zazsaruk felett, é s mé lyen tiszteljü k a szö vetsé gi
ható sá gok fé nyű ző hivatalaiban dolgozó testvé reinket.
– Te tényleg biztosra veszed, hogy ú jravá lasztanak.
– Ellen é s é n arra neveljü k i jabb Philt, hogy olyan
harminc é v mú lva ő legyen az Esterhaus-há z első
polgá rmestere. Es most á ruld el, mié rt é rdekel té ged
annyira Falkirk é s Harkenbach?
– Van pá r bará tom, akik ö nhibá jukon kı́vü l belekeveredtek
ebbe az egé szbe. A Shadow Canyon Lane-en é lnek, é s
Falkirkben az az ostoba gyanú tá madt, hogy
ö sszebará tkoztak azzal a Harkenbachhal.
– Tudok segı́teni valahogyan?
– Vagy igen, vagy nem, mé g gondolkozom rajta. Figyelj,
holnap vacsorá zzunk má r együ tt, te, é n é s Ellen. Majd akkor
megbeszé ljü k.
– Ki izeti?
– Fizetté l te valaha?
– Te sem szoktá l, ha a szá llodá ban eszü nk.
 – Minden szakmá nak megvannak a maga elő nyei. Te meg
viselheted azt a menő szafarikalapot – vá laszolta Duke,
majd lerakta.

71.

Ed irá nyı́tá sá val Michelle gyorsan lenyı́rta a fé r i ká prá zatos
fehé r sö ré nyé t olló val, é s olyan simá ra borotvá lta az arcá t,
mint a sajá t lá bá t. Ed feje kopaszon mintha a felé re ment
volna ö ssze a hajas vá ltozatá hoz ké pest, é s az ö regember
pont ú gy né zett ki, mint amilyennek az ö tvenes é vek
tudomá nyos-fantasztikus ilmjei á brá zoltá k a rendkı́vü l
intelligens é s fejlett emberi lé nyeket, akik tı́zezer é vvel
ké ső bbrő l utaznak vissza hozzá nk.
Ed levette a csokornyakkendő jé t, é s megigazı́totta az inge
gallé rjá t. – Tessé k. Igy má r a sajá t anyá m sem ismerne fel.
– Há t ha vak volt, akkor semmiké ppen – felelte Michelle.
– Higgy nekem, amió ta szö ké sben vagyok, megtanultam,
hogy a legjobb á lruha nem a teljes á talakulá s, hanem csak
egy-ké t straté giai vá ltoztatá s.
Utá na Michelle á tvá ltozá sá t is vé gig felü gyelte: felkö ttette
vele a hajá t ló farokba, é s felvetetett vele egy baseballsapká t.
Ahhoz is ragaszkodott, hogy a nő lecseré lje fehé r puló veré t
egy bő vebb ké k melegı́tő felső re, ami mé g Jeffyé volt.
Michelle azé rt ő rizgette ezt a ruhadarabot annyi é ven á t,
mert ő vette a fé rjé nek valamelyik szü leté snapjá ra, é s
Jeffynek nagyon tetszett a mellkasá ra nyomtatott felirat:
Frodó é l! A pulcsi ujjai leló gtak Michelle ké zfejé re, é s mé g
azutá n is, hogy felhajtotta ő ket, inká bb hasonlı́tott egy
anyjá t kereső , elveszett lelencre, mint egy gyermeké t kereső
anyá ra.
– A sajá t anyá m sem ismerne fel – jelentette ki Ed.
– Anyá d nem is ismert engem.
– Pontosan.
 Miutá n Ed beü lt az anyó sü lé sre, é s fü työ ré szni kezdett egy
dallamot, amelyben Michelle Mozart K. 453-as
zongoraversenyé t ismerte fel, beautó ztak a Ford
Explorerrel a vá rosba, é s beá lltak egy automata ké tszintes
parkoló há zba, egy sarokra a Paci ic Coast fő ú ttó l. Michelle
megetetett pá r egydollá rost a parkoló automatá val, é s jó l
lá tható helyre rakta az engedé lyt a mű szerfalon. Nem akart
arra visszaé rni, hogy a kocsijá t elvontattá k, amennyiben a
teleportá lá s utá n gyorsan el kell majd tű nniü k.
Ed csak az é pü let melletti siká torban merte kivenni a
kabá tjá bó l, majd aktivá lni a mindennek a kulcsá t. A napnak
ebben a korai szakaszá ban, amikor a legtö bb ember egy-ké t
ó rá n á t nem megy mé g dolgozni, a turistá k pedig az elő ző
esti tivornyá zá st alusszá k ki, nem sok esé lye volt annak,
hogy valaki pont akkor botlik belé jü k, amikor elhagyjá k azt
a szomorú idő vonalat, amelyben Jeffy é s Amity hé t é ve
meghaltak.
A parti szellő fahé j- é s sü temé nyillatot sodort felé jü k egy
pé ksé gbő l, ami akkor nyitott ki. A siká torban tá ncot já rtak a
szemetek a lé gmozgá stó l, é s egy vö rö s pamutgombolyag
gurult vé gig rajta. Michelle olyan lelkiá llapotba kerü lt, hogy
baljó s ó ment lá tott bele az aszfalton é lesen kirajzoló dó
vö rö s szá lba, ú gy é rezte, mintha vé rcsı́kot szimbolizá lna,
vagy egy meggyú jtott kanó cot.
– Hova menjü nk, amikor odaé rü nk?
– Elnek olyan emberek a vá rosban, akik jó ban voltak
annak idejé n veled é s Jeffyvel, olyanok, akik azutá n is a
bará tai maradhattak, hogy te elhagytad ő t é s Amityt?
– Nem é n. En soha nem tettem ilyet. Az a má sik Michelle
volt. Igen, van pá r olyan bará tom, aki mé g mindig a
vá rosban lakik, é s talá n abban is, ahova megyü nk. Jeffy
ö rö k bará t. Soha nem ejtett senkit.
– Akkor vé gigmegyü nk rajtuk, é s remé nykedü nk abban,
hogy ő é s a lá nyod valamelyikü k há zá ban rejtő zik.
 Ed megnyomta a Visszaté ré s gombot, é s miutá n á tkeltek a
fé nyviharon, megé rkeztek abba a vilá gba, amelyben mé g é lt
a csalá d helyreá llı́tá sá nak tö ré keny remé nye.

72.

Amint Duke beszé lt mé g egyszer Andy Taylorral, é s elindult

a szá llodá bó l, megszó lalt a telefonja. Megá llt a zebra elő tt, a
fő ú t nyugati oldalá n, é s fogadta a hı́vá st, mikö zben ott
zú gott kö rü lö tte a forgalom.
Phil Esterhaus rendő rfő nö k szó lt bele. – Mé g le sem é rtem
a partra, é s má ris felhı́vott Falkirk. Ot lö vé st kapott.
– Meghalt?
– Nem. Golyó á lló mellé nyt viselt. Az né gy golyó t
megá llı́tott, de az ö tö diket a bal combjá ba kapta. Most
kó rhá zban van, ahol szerintem má r mindenki azt kı́vá nja,
bá rcsak ne egé szsé gü gyi szakmá t vá lasztott volna. Nem
tudod, ki lő tte meg?
– En nem.
– Nem gondoltam, hogy te letté l volna. Ha rá d tippelné k,
azzal kezdem a beszé lgeté st, hogy mégis én fogom izetni a
vacsorádat.
– Akkor ki volt?
– Ké t gazembere é ppen az utca má sik oldalá n ő rkö dö tt,
amikor megtö rté nt a dolog. Ugy balhé znak az
embereimmel, mintha nem is ő k mondtá k volna, hogy
maradjunk ki ebbő l. Letartó ztatá sokat kö vetelnek, tegnapra.
Mindegy, szó val sö té t volt, de ő k é jjellá tó t viseltek, ú gyhogy
ki tudtak venni pá r dolgot. Azt mondjá k, az az á ruló
Harkenbach csiná lta, é s valami nő . Az elkö vető k
elmenekü ltek, amit egyszerű en nem é rtek, mert Falkirk
eszelő sei is ott voltak, á llig felfegyverezve.
– Es kit ké ne szerintü k letartó ztatnod?
– Há t, Harkenbachot é s a nő t…
– Milyen nő t?
 – Azt nem tudjá k. Ahogy ezek a tö rvé nyekhez á llnak,
szerintem bá rmelyik nő megtenné nekik, plusz az a ickó ,
akié a há z.
– Kié a há z?
– Há t ez a legé rdekesebb az egé szben. Egy Jeffrey
Coltrane nevű ickó é , aki a lá nyá val lakik ott, Amityvel. Nem
ő k azok a bará taid, akiket emlı́tetté l, akik a Shadow Canyon
Lane-en é lnek, é s „ö nhibá jukon kı́vü l keveredtek bele" ebbe
az egé szbe?
– Hallottam má r ró luk – ismerte be Duke.
– Coltrane gyilkos alkat?
– Mary Poppins az?
– Manapsá g má r senkié rt nem á llné k jó t – só hajtott fel
Phil. – Figyelj, Falkirk emberei olyanok, mint Sopranó é k a
Maf iózókban, de való di ható sá gi felhatalmazá suk van,
amivel bá rmilyen mé rté kben hajlandó ak visszaé lni. Ha szar
kerü l a palacsintá ba, nem fogok tudni segı́teni rajtad.
– Kö sz a igyelmezteté st. Holnap este együ tt vacsorá zunk.
– Imá dom a homá rkré mlevest.
Duke bontotta a hı́vá st, é s mé g pirosban á tkelt az ú ton, fé l
kezé t feltartva, hogy megá llı́tsa a forgalmat, amiben
nagyobb sikert aratott, mint Knut dá n kirá ly a tenger
lecsillapı́tá sá ban.

73.

Ezen az idő vonalon nem fú jt szé l a tenger felő l, é s nem

sodort maga elő tt vö rö s fonalakat, Michelle baljó s elő é rzete
mé gsem hagyott alá bb.
Jobbra-balra pislogott, mikö zben gondolkozott, majd azt
mondta Ednek: – Jane é s Larry Barnaby. A lá nyuk, Keri
ugyanabban az é vben szü letett, mint Amity. Együ tt csiná ltuk
vé gig azt az á lmatlan első é vet, egymá s gyerekeire
vigyá ztunk. En azutá n is jó viszonyban maradtam velü k,
hogy Jeffy é s Amity meghaltak. O is ı́gy lett volna ezzel,
miutá n é n… miutá n a má sik Michelle elhagyta.
– Hol é lnek ezek a Barnabyé k? Má r ha a vá rosban vannak
mé g.
– Ugy juthatunk el oda a leggyorsabban, ha kimegyü nk a
Paci ic Coast fő ú tra, é s balra fordulunk. Olyan tı́z percre
laknak innen.
Amikor elindultak a siká torban, egy fé r i kanyarodott be a
sarkon é s tartott felé jü k gyors lé ptekkel. Magas volt,
hordó mellkasú é s szé les vá llú ; aká r azzal is kereshette a
kenyeré t, hogy nyakakat vagy fejeket tö r be, vagy bá rmit,
amire megké rik. Noha ö ltö nyt é s nyakkendő t viselt, é s olyan
egyenesen tartotta magá t, mint a kirá ly katoná ja,
veszé lyesnek tű nt.
Michelle a siká tor jobb oldalá ra hú zó dott, ahogy Ed is,
hogy nagy ı́vben kikerü ljé k az idegent. A fé r i minden
é rdeklő dé s né lkü l rá juk pillantott, de utá na tá gra nyı́lt a
szeme, é s irá nyt vá ltott, má r egyenesen Michelle felé tartott.
– Mrs. Coltrane?
A nő megpró bá lta elnyomni a meglepeté sé t. – Mi? Nem.
Osszeté veszt valakivel.
Amikor megpró bá lt elslisszolni az idegen mellett, az az
ú tjá t á llta.
Ed benyú lt a zakó ja alá a pisztolyá é rt.
A nagydarab fé r i ané lkü l, hogy levette volna gyanakvó ,
ü vegzö ld szemé t Michelle-rő l, odaszó lt Ednek: – Nyugi,
haver. Ne akard, hogy betö rjem a fejed. Amú gy sem lesz
szü ksé ged arra a pisztolyra.
– Té nyleg té ved – győ zkö dte Michelle. – Semmilyen
Coltrane-t nem ismerek.
A pasas lekapta a fejé rő l a baseballsapká t, mire Michelle
felhö rdü lt. A fé r i kijelentette: – Persze, azó ta ö regebb lett,
de pont ú gy né z ki, mint azon a fé nyké pen a lá nya
tá rcá já ban, amire annyira bü szke a gyereke. Alig ké t ó rá ja
mutatta meg nekem. Mé g csak le sem kell engednie a hajá t,
ı́gy is lá tom, hogy maga Michelle.
Ekkor furcsamó d fahé jillatú szellő kavarta fel a szemetet a
siká torban. Tová bbá , az elő ző vilá ghoz ké pest kicsit
megké sve, de a vö rö s fonalgombolyag is elgurult mellettü k.
A skarlá tszı́nű szá l ezú ttal nem vé rre vagy kanó cra
emlé keztette Michelle-t, hanem Jancsi é s Juliska
kenyé rmorzsá ira a mesé bő l, ami kivezette a gyerekeket az
é let sö té t erdejé bő l, haza, a csalá djukhoz.
Feldú ltan, ugyanakkor lelkesen is a hallottaktó l, azt
ké rdezte: – Maga tudja, hol van Jeffy é s Amity?
– A há zamban. – A fé r i mintha egy pillanat alatt
bará tsá gos ó riá ssá vá ltozott volna a fé lelmetes trollbó l. –
Odaviszem magukat.
Michelle dö bbenten Edre pillantott, aki ú gy vigyorgott rá ,
mintha ő vé gig ı́gy tervezte volna, é s kijelentette: – Az Ed-
faktor. A dolgok hajlamosak a kö zelemben megtö rté nni.
– Maga Ed Harkenbach? – ké rdezte az idegen.
Ed fé l ké zzel megdö rzsö lte a fejé t. – Ebben a szá nalmasan
megkopasztott á llapotomban talá n nem hasonlı́tok rá …
– Nekem fogalmam sincs, hogy né z ki – vá gott kö zbe az
idegen. – Egyetlen fotó já t sem lá ttam. Ma reggel talá lkoztam
elő szö r Jeffyvel é s Amityvel, é s ő k sem ı́rtá k le a kü lsejé t.
Szó val, maga Jeffy bará tja.
– Az igazá bó l egy má sik Ed, ennek a vilá gnak az Edje. En
Michelle vilá gá nak az Edje vagyok, aki, mint azt ö rö mmel
kijelenthetem, egy bá trabb vá ltozat. Tudom, hogy ez ú gy
hangzik, mint valami hagymá zas bolondsá g…
– Vá gom, amit mond – kö zö lte vele a nagydarab fé r i.
Michelle-re mosolygott. – Es maga nem az az anya, aki
otthagyta azt a kislá nyt. Lehet, hogy ahogyan ő k a maga
má sik vá ltozatá ra vadá sztak, maga is az ő má sik
vá ltozatukat kereste. Atkozottul é rdekes lehet a tö rté nete.
De jobb lenne, ha elrakná addig, amı́g haza nem é rü nk,
hogy ne kelljen mé g egyszer elmondani a fé rjé nek é s a
lá nyá nak. Engem amú gy Charlie Pella inó nak hı́vnak. A
bará taim csak Duke-nak szó lı́tanak, é s meglehető sen
biztosra veszem, hogy mi bará tok leszü nk.
Mikö zben Duke kelet felé terelte ő ket a siká torban,
Michelle azt ké rdezte: – Csak ma reggel ismerkedett meg
velü k?
– Igen, asszonyom. A fé rje egy belevaló ickó , a lá nya pedig
csuda bá jos. Duke bá csinak szó lı́tott.
– De hogyan tudhatja mindezt… hogyan volt ké pes elhinni,
ha alig pá r ó rá ja talá lkoztak elő szö r?
– A sajá t szememmel lá ttam – kö zö lte vele Duke. –
Vé letlenü l á tkeltem a pokolba a lá nyá val. Majdnem
feltrancsı́rozott minket egy á tkozottul ijesztő , bogá r alakú
robot a szá llodá nak egy olyan vá ltozatá ban, ami szerintem
má r soha nem lesz nyeresé ges.
Ed Harkenbach megjegyezte: – Az egy pont hetvenhetes
Fö ld lesz az. Rosszabb helyeken is já rtam má r, de nem
sokban.
A fonalgombolyag idő kö zben teljes hosszá ban
letekeredett. Mikö zben Michelle ott sietett Ed é s Duke
nyomá ban, heves lelkesedé sé t kicsit lelohasztotta az attó l
való fé lelem, hogy ez talá n mé gsem lesz olyan egyenes kiú t
az é let sö té t erdejé bő l, mint gondolta. Jancsinak é s
Juliská nak sem segı́tettek a hó fehé r kavicsok, amiket
eldobá ltak, é s utá na a kenyé rmorzsá k sem. Lehet, hogy
ő ket is egy gonosz boszorká ny vá rja begyú jtott kemencé vel,
emberevő hangulatban. Vagy valami mé g rosszabb.

74.

John Falkirk majdnem annyira gyű lö lte az á poló nő ket, mint
az angoltaná rokat, aká r fehé r egyenruhá t viseltek, aká r
zö ld mű tő skö penyt, aká r semmit a pornó ilmekben. Azokat
pusztá n azé rt, mert tudjá k, mi a kü lö nbsé g a szimetikon é s
a szimvasztatin kö zö tt, felismerik tö bb betegsé g első jeleit,
ké pesek á gynemű t cseré lni ú gy, hogy a pá ciens az á gyban
fekszik, é s injekció t adni ané lkü l, hogy embó liá t okozná nak,
azt hiszik, hogy jobbak, mint a betegeik, mintha nem kellene
a biliket is nekik ü rı́teniü k. A Mercy kó rhá zban idegesı́tő en
fontoskodva sü rgö lő dő á poló nő k egyike sem tudta volna
vé grehajtani a legfeleső bb bı́ró sá g valamelyik tagjá nak a
kivé gzé sé t lenyomozhatatlan mó dszerrel kivá ltott
szı́vrohammal, é s ahhoz sem lett volna bá torsá guk, hogy
fő be lő jenek egy befolyá sos politikai aktivistá t, aki elkö vette
azt a hibá t, hogy elhiggye, miszerint a pá rtja té nyleg tartja
magá t azokhoz az elvekhez, amiket hirdet. Ebben a
tú lné pesedett vilá gban semmi nemes nincs azoknak az
á polá sá ban é s az olyan emberek é leté nek megmenté sé ben,
akik nem elengedhetetlenek az á llam funkcioná lá sá hoz, ami
nagyjá bó l a kilencven szá zalé kukat jelenti.
Falkirk az á poló nő kné l má r csak az orvosokat utá lta
jobban. Ot egy dr. Nolan Burnside nevű kezelte, egy
harmincas é veiben já ró kö lyö k, aki ú gy né zett ki, mint egy
té vé s orvos. Egy olyan szı́né sz lazasá gá val kommuniká lt é s
szı́vdö glesztő mosolyá val bı́rt, akibő l egy é ven belü l
ó hatatlanul is ilmsztá r lesz. Allı́tó lag egy olyan helyi
é rzé stelenı́tő t adott be neki, ami blokkolja a fá jdalmat a
sé rü lé s helyé tő l az agyba kö zvetı́tő idegpá lyá kon, de a
kı́nszenvedé s nem csö kkent. Ső t, mikö zben Burnside
fertő tlenı́tette a felté pett hú st, megá llı́totta a vé rzé st é s
huszonhat ö lté ssel ö sszevarrta a sebet, a fá jdalom egyre
csak erő sö dö tt, amitő l Falkirkö n olyan sű rű verejté k ü tö tt
ki, mintha hú sszó sz lett volna, é s a fé r i egyré szt Istent
kezdte á tkozni, akiben nem hitt, má sré szt az ö rdö gö t, akirő l
tudta, hogy lé tezik. Burnside, aki a jelek szerint a kontá r
orvosok szaká n vé gzett, a Humbug Egyetemen, megengedte
magá nak azt az arcá tlansá got, azt a pofátlanságot, hogy
arra cé lozgasson, miszerint a helyi é rzé stelenı́té s haté kony,
ú gyhogy a fá jdalom csak pszichoszomatikus lehet. Ezé rt a
szemtelensé gé rt felkerü lt a halá llistá ra, amelynek a tagjait
Falkirk azutá n szá ndé kozott sorban kivé gezni, hogy
megszerezte a mindennek a kulcsá t é s akkora hatalma lett,
ami é rinthetetlensé get biztosı́t neki. Burnside, akinek
fogalma sem volt arró l, hogy a napjai meg vannak
szá mlá lva, az á poló nő kkel viccelő dö tt, akik mind rajongtak
azé rt a szemé tlá dá é rt. A legcsinosabbat való szı́nű leg meg is
dugta egy kamrá ban á llva, mikö zben a pá ciensei
szepszisben haldokoltak.
A golyó tisztá n á tment Falkirkö n, a hú son á t, elkerü lve a
nagyobb arté riá kat, vé ná kat é s csontokat. Ha ké t centivel
jobbra kapja, az katasztrofá lis kö vetkezmé nyekkel já rt
volna. Ha pedig egy centivel a má sik irá nyba, akkor csak
sú rolta volna a combjá t. Mondjuk, a sebhez ı́gy sem kellett
dré ncső . Burnside bekö tö zte, é s kö zö lte vele, hogy má snap
elhagyhatja a kó rhá zat, de Falkirk nem volt hajlandó ott
tö lteni az é jszaká t. Azt kö vetelte, hogy azonnal ı́rjanak fel
neki egy olyan fá jdalomcsillapı́tó t, amitő l tiszta marad a feje,
egy mankó t, é s engedjé k el.
– Nemzetbiztonsá gi ü gynö kké nt – felelte Burnside –
lehetsé ges, hogy az egyik parttó l a má sikig é s az egyik
orszá ghatá rtó l a má sikig bá rmit megtehet, de idebent, Mr.
Falkirk, é n vagyok a fő nö k.
Az ellá tá s alatt Vince Canker – aki azt hitte, hogy mé diumi
ké pessé gekkel rendelkezik, é s hogy az anyja, aki egy hé ttel
azelő tt hunyt el, nemré g megpró bá lt kapcsolatba lé pni vele
Odaá tró l – vé gig a vizsgá ló helyisé g egyik sarká ban á llt. A
Shadow Canyon mű velet fekete egyenruhá já t viselte, ahogy
Falkirk is, é s nem rejtette el kü lö nö sebben az oldalá n ló gó
pisztolyá t. Lapos, kemé ny arcá val é s é gettvaj-szı́nű
szemé vel olyan zavaró lá tvá nyt nyú jtott, hogy mind
Burnside, mind az á poló nő k ú gy tettek, mintha ott se lenne,
mintha á tható pillantá sa mintá t vehetne a lelkü kbő l.
 Falkirk ekkor arra ké rte Cankert, hogy hı́vja be Louis
Wongot a folyosó ró l, ahol ő rkö dö tt. Louis apja kı́nai volt, az
anyja ı́r. Olyan arcberendezé ssel rendelkezett, mint Buddha,
é s egy killarney-i kó rista iú tiszta, zö ld szemé vel. O is feketé t
viselt, é s oldalfegyvert is, de sem az orvos, sem az á poló nő k
nem gondoltá k, hogy a tekinteté vel felnyá rsalná a lelkü ket.
Olyan alaknak tű nt, mint aki inká bb tő rrel inté zné el az
embert.
Louis egy tiszta fekete nadrá got is bevitt magá val, amit egy
má sik ü gynö k szá llı́tott oda Falkirk szakadt, vé res
ruhadarabja helyett. Becsukta é s elá llta az ajtó t, mikö zben
Vince Canker az á gy vé gé hez lé pett, é s jelentő sé gteljesen
Burnside-ot kezdte bá mulni.
Az orvos jó ké pű arca nem sá padt el. Tartá sa laza é s
magabiztos maradt. Bá r matiné sztá r-mosolya nem
vá ltozott, immá r nem is tű nt annyira mosolynak.
– Egy doboz fá jdalomcsillapı́tó t, ké t recepttel – adta ki az
utası́tá st Falkirk. – Es egy mankó t. Most.
Burnside bü szke ember volt. – Mé g ha szeretné k is a
kedvé re tenni, akkor is vannak bizonyos kó rhá zi
protokollok…
– A protokollok bekaphatjá k, Nolan – ü lt fel Falkirk az
á gya peremé re. – Eszrevettem, hogy jegygyű rű t visel. Hogy
hı́vjá k a felesé gé t?
Burnside habozott, majd azt felelte: – Nem é rtem, mi kö ze
ennek…
– Nem kell é rtenie, hogy mi kö ze – vá gott a szavá ba
Falkirk. – Biztosı́thatom, Nolan, hogy ha nem vá laszol
nekem, azt fogja kı́vá nni, bá rcsak megtette volna.
Ujabb habozá s. Majd: – Cynthiá nak.
– Vannak gyerekeik Cynthiá val?
– Kettő . Ké t gyerekü nk van.
– Hogy hı́vjá k ő ket, é s há ny é vesek?
– Jonathan né gy. Rebecca hat.
 Falkirk bó lintott. – Remek. Egy é des kis csalá d. A
szerencse rabjai. Nagyon bá tor dö nté s volt magá tó l, hogy
csalá dot vá llalt. Egy egyedü lá lló fé r inak kevesebb a
vesztenivaló ja.
Burnside hosszan á llta Falkirk pillantá sá t. Utá na Vince
Cankerre né zett, majd sietve elkapta a tekinteté t. – Maguk
nem nemzetbiztonsá gi ü gynö kö k.
– Az igazolvá nyunk való di, bá r az igazi fő nö keink jó val
mé lyebben be vannak á gyazó dva a kormá nyba, mint a
nemzetbiztonsá gi hivatal. Pró bá ra kı́vá nja tenni, Nolan,
hogy mennyire mé lyen?
Bá r az orvos azt mondta, hogy ez felhá borı́tó , a hangjá ban
inká bb fé lelem csengett, mint felhá borodá s, é s inká bb
beletö rő dé s, mint fé lelem.
– Gondoljon rá m ú gy, mint egy trollra, Nolan. Egy trollra,
aki a barlangok legmé lyé n é l. A trollok azt vesznek el a
maguk vilá gá bó l, amit csak akarnak, bá rmilyen kincset,
bá rmilyen csecsebecsé t, é s soha senki nem kö veti ő ket a
barlangok mé lyé re, hogy visszaszerezze, amit elvettek, mert
senki nem hisz a trollok lé tezé sé ben.
Nolan Burnside lá tható an é veket ö regedett pá r perc alatt,
mintha az idő má ské pp telt volna a vizsgá ló helyisé gben,
mint má sutt.
– Hozom a gyó gyszereket é s a mankó t.
– Szó ljon egy á poló nő nek, hogy ő hozza ide ezeket –
utası́totta Falkirk. – Szü ksé gem lesz a segı́tsé gé re ahhoz,
hogy fel tudjam venni ezt a tiszta nadrá got. A zoknimat é s a
cipő met is adja rá m. Es té rdeljen le, amikor bekö ti a
cipő fű ző met.

75.

Jeffy é lvezte az olyan hé tkö znapi munká kat, mint a fű nyı́rá s,
a takarı́tá s, a mosá s, a fő zé s é s a ré gi rá dió k szidolozá sa.
Amikor ilyesmivel foglalkozott, mintha ké t agya lett volna.
Az egyik intenzı́ven a feladatra koncentrá lt, a má sik
szabadon elmé lkedett, vagy inspirá ció t keresett. Az
elmé lkedé sei az é let é rtelmé rő l szó ltak, a vilá g
aspektusairó l, arró l, hogy mi mindent csiná lt rosszul, é s mit
csiná lhat mé g jó l. Ihletet mindig ahhoz keresett, hogy
miké nt tehetné mé g szó rakoztató bbá é s é rdekesebbé Amity
é leté t, hogyan segı́thet neki megő rizni a jó kedé lyé t é s
kiteljesı́teni a benne rejlő lehető sé geket. Amikor Amity kicsi
volt, Jeffy vicces verseket é s má gikus á llatokró l szó ló
tö rté neteket ı́rt fejben, hogy elszó rakoztassa. Mire ö té ves
lett, azon kezdett gondolkozni, hogyan tanı́thatná otthon a
lehető legeredmé nyesebben, é s utá na é vrő l é vre ez kö tö tte
le a gondolatait. Arró l á lmodozott, hogy megtanı́tja
szö rfö zni, é s a kislá ny megtanulta legyő zni a hullá mokat.
Most má r a tenger szereteté ben is osztozhattak. Amity
nemré g a vitorlá zá s csı́njá t-bı́njá t is elsajá tı́totta. Jeffy azé rt
é lvezte a munká t, mert az a fantá ziá lgatá sra is lehető sé get
adott, é s miutá n vé gzett a feladataival, az egé sz nap az ö vé k
lett, hogy beteljesı́tsé k, amit elké pzelt.
Most, Duke Pella ino konyhá já ban, mikö zben kimé rte a
ká vé t a ká vé fő ző szű rő jé be, azon tö prengett, hogy ké pes
lesz-e valaha is ismé t belefeledkezni a hé tkö znapi é let
mindennapi feladataiba, é s kö zben hagyni, hogy
elkalandozzanak a gondolatai, vagy azok utá n, amit a
kö zelmú ltban megtudott a multiverzumró l, most má r
mindig azon fog aggó dni, hogy mi tö rté nhet é ppen a
vé gtelen vilá gokban. A sajá t Amityjé t megpró bá lhatja
mindentő l megó vni é s boldoggá tenni abban a vilá gban,
amelyen osztoznak. De mi lesz a tö bbi idő vonal Amityjeivel?
Azzal a tö bb tucatnyi Amityvel? Tö bb szá zzal? Ezerrel?
Elkerü lhetetlenü l is á rvasá gra jutnak majd né há ny
univerzumban, é s ő nem lesz ott, hogy vigyá zzon rá juk. Má s
vilá gokban megbetegedhetnek, elveszhetnek vagy á ldozatul
eshetnek annak a szá mtalan katasztró fá nak, amit a
kegyetlen termé szet tartogat a teremtmé nyei szá má ra. Jeffy
jobban szerette a gyermeké t, mint magá t az é letet, de ú gy
é rezte, hogy a szereteté t csak akkor tekintheti való dinak, ha
a tö bbi Amityre is kiterjeszti, akik né lkü le senyvednek
valahol.
Ez viszont ő rü ltsé gnek tű nt. Nem fogadhatott ö rö kbe tö bb
ezer elapá tlanodott Amityt, de mé g szá zat vagy aká r
ö tvenet sem. Ha tú lé lik a jelenlegi megpró bá ltatá saikat,
akkor ú gy kell vigyá znia erre az Amityre, mintha ő lenne az
egyetlen, é s valahogyan ki kell vernie a fejé bő l, hogy milyen
nehé zsé geken vagy szö rnyű sé geken mehet á t a tö bbi, bá r
pillanatnyilag ké ptelen volt felfogni, hogyan tehetné ezt
meg.
Ezek a gondolatok nyomasztottá k, mikö zben a ká vé
elkezdett lefő ni, é s mikö zben kivett egy csomag bacont a
fagyasztó bó l. Duke Pella ino ebben a pillanatban lé pett be a
konyhá ba, nyomá ban egy egyszerre idegen, mé gis ismerő s
fé r ival.
– Ré mes Ed – nyugtá zta Amity.
Jeffy is felismerte a tudó st. Ez a fejlemé ny ö nmagá ban is
annyira sokkolta, hogy azon má r el sem gondolkozott,
hogyan talá lkozhatott Duke az ö regemberrel. Evek ó ta tartó
kedves ismeretsé gü k ellené re elö ntö tte a harag, mikö zben
nekiesett Harkenbachnak. – Mi a fene ü tö tt belé d, Ed? Hogy
adhattad nekem azt az á tkozott kü tyü t, ha a bará tomnak
tartod magad, amikor tudtad, hogy Falkirk azonnal a
nyakamban fog lihegni, ha megneszeli, hogy haszná ltam?
Harkenbach felemelte a kezé t, mintha megadná magá t. –
Té vedsz, Jeffrey. En soha nem voltam a bará tod. Nem é n
adtam neked azt a kü tyü t.
– Mié rt mondod ezt? Mindketten pontosan tudjuk, hogy
mit csiná ltá l. Semmi é rtelme letagadnod, Ed. – Jeffy mé ly
levegő t vett. – Mi tö rté nt a hajaddal?
 – Ugy gondoltam, hogy a kopaszsá g é s a csokornyakkendő
hiá nya haté kony á lcá nak bizonyul. De ú gy tű nik, té vedtem.
Ez ritká n szokott elő fordulni velem. Megalá zó é lmé ny. A
kulccsal kapcsolatban viszont nem té vedek. Az egy má sik
é nem volt, egy má sik Ed, aki felelő tlenebb ná lam. En nem a
te bará tod vagyok. En valaki má s bará tja voltam egy má sik
vilá gban, é s most ebben is az vagyok.
– Valaki má sé ? Kié ?
Michelle ekkor lé pett be a konyhá ba.
Jeffy hé t é ven á t remé nykedett abban, hogy ú jra
talá lkoznak, mielő tt vé gü l beadta a vá ló keresetet. Amikor a
mindennek a kulcsa teljesen felborı́totta az é letü ket
Amityvel, tudta, hogy miutá n visszaté r bele a stabilitá s,
ismé t kocká ra fogja tenni, hogy megpró bá lja megkeresni
Michelle-t egy olyan vilá gban, ahol a nő nek szü ksé ge lehet
rá . A szeretet nem é szszerű dolog, hanem hitbé li ké rdé s;
hinni kell hozzá abban, hogy a lé tezé s mö gö tt meghú zó dik
egy rejté lyes é rtelem, é s ké t é letet arra szá nt a sors, hogy
ö sszefonó djanak. A szeretet annak kifejező dé se, hogy az
ember bı́zik a szı́ve vá gyainak jogossá gá ban é s az é rtelme
szavá ban. Szeretet hiá nyá ban a szı́v szava csaló ka tud lenni,
a mé ly szeretet ellenmé rge viszont gyó gyı́rt nyú jt erre. Bá r
Jeffy ré gó ta á brá ndozott má r errő l a pillanatró l, erre
vá gyott é bren é s á lmá ban, nagyon sokat gondolkozott azon,
hogy mit mondana é s tenne, amennyiben Michelle valaha
visszaté rne hozzá , most ké ptelen volt bá rmit is mondani
vagy tenni. Mintha attó l tartott volna, hogy a felesé ge
vá ratlan megjelené se egyszer csak illú zió nak bizonyul.
Amity té rt magá hoz első ké nt. Atrohant a helyisé gen, é s
egyetlen szó né lkü l az anyja nyaká ba ugrott.
Michelle szeme kö nnybe lá badt. Mikö zben fé l kezé vel
Amity hajá t simogatta, Jeffy szemé be né zett, é s halkan azt
mondta: – Te meghaltá l.
– Te elmenté l – vá laszolta a fé r i.
 – Most itt vagyunk – mondta Amity. – Itt vagyunk.

76.

Bá r Falkirk bekapott egy fá jdalomcsillapı́tó t, az mé g nem

kezdett el hatni, é s a helyi é rzé stelenı́té s, amit dr. Burnside
beadott a combjá ba, mielő tt ö sszevarrta a sebé t, nem sokat
é rt. Ké k-zö ld foltos mellkasa rohadtul fá jt, mert a
kevlá rmellé ny megá llı́tja ugyan a golyó kat, de a
becsapó dá suk erejé t nem tudja teljesen letompı́tani. Ennek
ellené re kimankó zott a kó rhá zbó l a rá vá ró Suburbanhoz,
ú tkö zben szitkokat kö pkö dve, majd Vince Canker
segı́tsé gé vel bemá szott a há tsó ü lé sé re.
Mikö zben elindultak, Louis Wonggal a volá n mö gö tt,
Cankerrel pedig az anyó sü lé sen, Falkirk telefonja
megszó lalt. Jason „30 Centis" Frankfurt hı́vta, a hackerek
hackere.
– Hogy vagy, fő nö k?
– Meglő ttek. Szerinted hogy vagyok?
– Nagyon kiborultunk, amikor meghallottuk.
– Amiatt, hogy egyszer eltalá ltak, vagy inká bb amiatt, hogy
a mellé ny megá llı́totta a má sik né gy golyó t?
– Orö mmel hallom, hogy a humorodat sikerü lt
megő rizned. Mondok valamit, ami biztosan felvidı́t majd.
– Erre azé rt ne vegyé l mé rget.
– Philip Esterhaust ma reggel ké tszer is felhı́vta egy
Charles Pella ino nevű ickó . O vezeti a Hotel Suavidad
biztonsá gi szolgá latá t, korá bban San Diegó ban dolgozott
zsaruké nt. Bará tok.
Phil Esterhaus rendő rfő nö k azok kö zé a szó kimondó
kisvá rosi zsaruk kö zé tartozott, akik felhú zzá k az orrukat,
amikor egy szö vetsé gi ü gynö k az orruk alá dö rgö li, hogy
azt tesz a kö rzetü kben, amit csak akar. Falkirk rengeteg
ilyennel talá lkozott má r, é s majdnem annyira gyű lö lte ő ket
is, mint az angoltaná rokat. Nagyon vá rta má r azt a napot,
amikor a szö vetsé gi ható sá gok veszik á t az uralmat
mindenü tt, a vilá g Esterhausai pedig á tnevelő tá borba
kerü lnek, ahol levá gjá k a tö keiket. Ahogy az ilyen esetekben
szokta, Falkirk titokban most is telekommuniká ció s
lehallgatá st ké rt a rendő rfő nö k hivatalos é s
magá ntelefonjá ra, ı́gy „30 Centis" Esterhaus minden szavá t
hallotta.
Jason azzal folytatta: – Pella ino ró lad ké rdezgette a
rendő rfő nö kö t, arró l, hogy mit keresel itt. Tud
Harkenbachró l. Azt mondja, van pá r bará tja a Shadow
Canyonban, akik „belekeveredtek" ebbe, é s most pró bá lja
kitalá lni, hogy mit tegyen. Egyé rtelmű , hogy ezek a bará tok
Coltrane é s a kö lyke.
– Mit mondott neki Esterhaus?
– Nem volt tú l diszkré t. Fé szekrabló kı́gyó nak é s arrogá ns
szemé tlá dá nak nevezett. Csak hogy tudd.
– Kö sz, hogy ezt megosztottad velem.
– Azt is mondta, hogy egy nyomorult vagy, az embereid
pedig bohó cok.
– Es mié rt is é rzed szü ksé gé t, hogy mindezt tová bbı́tsd
nekem?
– Azt is mondta Pella inó nak, hogy együ ttesen nincs tö bb
IQ-nk 80-ná l. Ez fá jt. Ez szı́ven ü tö tt, ember. Nem szeretem
az ilyen mocskoló dá st. Ez az alak egy porfé szek parkoló ő re,
aki messze nem olyan okos, mint amilyennek hiszi magá t. Az
é n IQ-m ö nmagá ban is 170.
Falkirk ú gy é rezte, ez a 170 is pont akkora hazugsá g lehet,
mint a 30 centi.
– En ú gy gondolom – folytatta Jason –, hogy bá rhova is
ugrott á t Coltrane é s a kö lyke Bonneré k há zá bó l, mostanra
visszakerü ltek erre az idő vonalra, é s Pella ino há zá ban
bujká lnak.
Falkirk, aki má r azelő tt erre a kö vetkezteté sre jutott, hogy
kiderü lt volna, miszerint Esterhaus fé szekrabló kı́gyó nak
nevezte, azt ké rdezte: – A cı́mé t is tudod?
A hacker megadta neki. – Coltrane-ná l ott van a
mindennek a kulcsa, ú gyhogy é szrevé tlenü l kell
meglepnü nk ő ket, é s ú gy kell lecsapnunk rá juk, mint egy
tonna té gla, mire é szrevenné k, hogy ott vagyunk, majd szé t
kell lő nü nk a szemé tlá da fejé t, mielő tt elteleportá lhatna.
Jason „30 Centis" Frankfurt szá mı́tó gé pes munkatá rs volt,
aki az ö sszes kü ldeté st a billentyű zete mö gö tt ü lve tö ltö tte a
seggé n, de most mintha azt hitte volna, hogy ő is az
akció hő sö k kö zé tartozik, amikor tö bbes szá mban
fogalmazott emberek fejé nek szé tlö vé sé vel kapcsolatban.
– Szó val – folytatta –, azt akarod, hogy ü rı́tsü k ki az utcá t,
csendben tá volı́tsuk el a szomszé dokat a kö zelbő l, nehogy
megsé rü ljenek?
Amikor egy é pü letben erő sen felfegyverzett eszelő sö k
vagy terroristá k tartó zkodnak, gyakran titokban elvezetik a
szomszé dos há zak lakó it a há tsó é s oldalsó kijá ratokon á t,
mielő tt a kommandó sok lecsapnak a gonosztevő kre, arra
szá mı́tva, hogy tö bb szá z vagy aká r ezer robbanó lö vedé k is
á thatolhat a falakon. Bá r ezt á ltalá ban vé gre lehet hajtani
ané lkü l is, hogy a cé lpontok megneszelné k, mi kö vetkezik,
erre nincs mindig garancia. Ebben az esetben, mivel
Coltrane-ná l ott volt a kulcs, amivel aká r hú sz má sodpercen
belü l eltű nhetett, nem vá llalhattá k azt a kocká zatot, hogy ő ,
a lá nya vagy aká r az a Charles Pella ino rosszkor né z ki az
ablakon, é s é szreveszi az evakuá ció t.
De Jeffrey Coltrane amú gy sem tartott magá ná l egy egé sz
arzená lt, legfeljebb azt a pisztolyt, amit pá r é vvel korá bban
vá sá rolt. Amennyiben tű zharcra kerü l a sor, az egyoldalú
lesz é s rö vid. Lehet, hogy anná l a Charles Pella inó ná l is
volt fegyver, elvé gre zsaruké nt dolgozott, de ez csak eggyel
tö bb lö vé szt jelentett, aki nagy való szı́nű sé ggel nem
automata sorozatlö vő t tartott magá ná l. Falkirk ú gy tervezte,
hogy a csapata felderı́ti a terepet, utá na pedig vá ratlanul é s
kemé nyen lecsap. Nem egé szen egy perc, vagy talá n mé g
kevesebb alatt mindhá rom cé lpontot megö lik – Coltrane-t,
Pella inó t é s a lá nyt –, é s kezé be kerü l a mindennek a
kulcsa.
– Maradj a seggeden – mondta Jasonnek. – Majd é n
megszervezem az akció t.
Ezzel bontotta a vonalat, é s gondolkozott mé g pá r percig,
amı́g Louis Wong kö rbekocsiká zta velü k a vá rost, az
utası́tá saira vá rva.
Ugy tű nt, Falkirk elő tt egyenes ú t terü l el a sikerig.
Csak ké t ismeretlen té nyező vel kellett szá molnia.
Azt má r kitalá lta, hogy az az Edwin Harkenbach, aki
meglő tte, nem ennek a vilá gnak az Edje volt, hanem egy
má siké .
Es az a Michelle Coltrane, aki a izikus tá rsasá gá ban
megjelent, nem az a nő volt, aki hé t é vvel korá bban eltű nt. O
is má shonnan é rkezett.
Ugy tű nt, az a má sik Ed kerı́tő nek á llt, talá n azé rt, hogy
ré szben jó vá tegye a tö bbi vilá gban elkö vetett bű neit. Vagy
valami egé szen má s okbó l. Ki tudja, hogy a fené be mű kö dik
annak a vé nembernek az agya? Falkirk ú gy gondolta, a
zsenik legnagyobb ré sze idió ta, aki egyetlen dologhoz é rt
nagyon jó l, é s mé g é szszerű tlenebbek, mint azok, akiket
ostobá bbnak tartanak magukná l.
De a motivá ció já tó l fü ggetlenü l ez az Ed meg igyelte ennek
a vilá gnak a Coltrane-jait, é s való szı́nű leg má s vilá goké t is.
Miutá n meglepte, majd meglő tte Falkirkö t, Harkenbach
visszateleportá lt azzal a ribanccal oda, ahonnan é rkezett.
Nagy való szı́nű sé ggel megrá ztá k ő ket a tö rté ntek, é s nem
fognak egyhamar visszaté rni ide.
De erre nincs garancia. Az is lehet, hogy má ris itt já rnak,
ebben a Suavidad Beachben, Coltrane-t é s a lá nyá t keresve.
Ez nem lenne felté tlenü l rossz. Azt jelentené , hogy immá r
ké t kulcs van ebben az idő vonalban, egy Coltrane-ná l, egy
pedig a má shonnan szá rmazó Edné l.
Falkirk bá rmelyik kulcsnak ö rü lt volna. De ha né mi
szerencse folytá n kettő hö z is hozzá jut ú gy, hogy kö zben az
ellenfelei vé gre meghalnak, akkor ú gy é rezte volna, hogy ez
duplá n megé rte azt a rengeteg kellemetlensé get.
Mikö zben a Forest sugá rú ton cirká ltak, felhı́vta Lucas
Blackridge-et, a kommandó s specialistá já t, é s megbeszé lte
vele a Pella ino há za ellen tervezett akció t.

77.

Senki nem tudta, hogyan viselkedjen, de té nyleg, mert csoda

tö rté nt, é s a csodá któ l kiké szü l az ember. Csak ö lelgetté k é s
simogattá k egymá st, é s el voltak ké pedve. Tudtá k, mit
akarnak mondani, de egyelő re nem sikerü lt
megfogalmazniuk. Nem csak hé t é vet akartak bepó tolni; az
egé sz életüket el kellett mesé lniü k egymá snak. Amity é s az
apja talá n jobban ismerté k Michelle-t, mint bá rki má st a
vilá gon, é s talá n ő is jobban ismerte ő ket, mint bá rki má st,
furcsa mó don mé gsem ismerté k egymá st. Ez kicsit
bizarrnak tű nt, de jó é rtelemben, csodá latos é rtelemben.
Azt tudtá k, mit é reznek, legalá bbis nagyrészt, de mé g soha
nem é ltek á t ilyesmit, ezé rt olyan é rzé sek is é bredtek
bennü k, amiket mé g fel kellett dolgozniuk.
Es ott volt a halá l is. Anya – ez az anya – lá tta ő ket
meghalni, vé gigné zte a temeté sü ket, addig gyá szolta ő ket,
amı́g a gyá sza leü lepedett szomorú sá ggá nem vá ltozott. Es
most ismé t ott á lltak elő tte, elevenen. Noha ezt csodá val
hatá rosnak lehetett nevezni, Michelle szemszö gé bő l talá n
há tborzongató nak is tű nhetett.
Ezé rt mikö zben azt pró bá ltá k kitalá lni, hogy mit tegyenek
é s mondjanak, é s mit é rezzenek pontosan – a boldogsá got
é s a csodá lkozá st leszá mı́tva –, folytattá k a reggeli
elké szı́té sé t Duke-kal é s Eddel, ami kicsit furcsá nak tű nt,
ugyanakkor teljesen normá lisnak is. Hamarosan mind az
ö ten ott ü ltek a konyhaasztal mellett, é s egy való ra vá lt
csoda kö zepé n eszegettek.
Amity szı́vé nek legtitkosabb kamrá já ban, amelynek a
lé tezé sé rő l mé g az apja sem tudott, ott lapult a fé lelem,
hogy az anyja, aki hé t é ve elhagyta ő ket, meghalt. Má r ré gen
meghalt. Ha ké t magá nnyomozó sem tudott annak a
Michelle-nek a nyomá ra bukkanni, akkor biztosan valami
rettenetes dolog tö rté nhetett vele; akkor nem nyı́lt
lehető sé ge zené t csiná lni, meg semmi, mert nem sokkal
azutá n, hogy belekezdett az ú j é leté be, a megtestesü lt
gonosz elkapta, é s valami borzalmasat tett vele. A hı́rek
minden hé ten tele voltak ilyen vé rfagyasztó tö rté netekkel.
Folyamatosan eltű nt szemé lyek arcá t lá thattá k posztereken
é s dokumentum ilmekben. Szemé tre dobott holttesteket is
talá ltak. Ez egy ilyen vilá g. Amity anyjá nak a holttesté t soha
nem talá ltá k meg, de ez nem felté tlenü l jelentette azt, hogy
mé g mindig van remé ny; az is elő fordulhatott, hogy a
gyilkosa nagyon jó l elrejtette, vagy annyira beteg lé lek volt,
hogy megő rizte mementó ké nt a pincé jé ben. Mert ez a vilá g
má r csak ilyen, é s az emberi termé szet sö té t oldalá t má r a
tizenegy é ves kislá nyok is ismerik, ú gyhogy ilyen
ré mké peket szü l a ké pzeletü k, bá r Amity mindig oda igyelt
arra, hogy ne foglalkozzon ezekkel tú l sokat.
Eleinte senki nem hozta szó ba evé s kö zben, hogy most mit
tegyenek, é s milyen veszé lyek fenyegetik ő ket, mintha ezzel
be tudná k vonzani a gonoszt, amint szó ba hozzá k. A rossz
emberek nem tudtá k, hol vannak. Egyelő re biztonsá gban
é rezhetté k magukat. Szü ksé gü k volt egy szusszaná snyi
idő re, egy kis kikapcsoló dá sra a rengeteg ő rü let kö zepette,
amit á té ltek: egy hé tkö znapi reggelire egy hé tkö znapi
konyhá ban, egy olyan ó rá ra, amelynek sorá n az é let
termé szetesnek tű nik. Bá r lehet, hogy olyan emberekkel
enni, akikrő l ú gy tudjuk, hogy meghaltak, most viszont
é letre keltek, soha nem tű nhet teljesen normá lisnak, de
legalá bb egyre kevé sbé tű nt bizarrnak.

78.

Amikor Phil Esterhaus hazaté rt a reggeli kocogá sbó l, a

felesé ge, Ellen má r á tment a lá nyukhoz, hogy segı́tsen az
ú jdonsü lt unoká juk, Willy mellett.
Esterhaus ekkor má r a zuhany alatt á llt, John Falkirk pedig
a há ló szobá ja egyik karosszé ké ben ejtő zö tt arra vá rva,
hogy az a tudá lé kos rendő rfő nö k megjelenjen.
A fü ggö nyö k be voltak hú zva. Az egyik olvasó lá mpa a
borostyá nsá rga ernyő jé vel biztosı́tott né mi pihentető fé nyt,
é s lilá vá vá ltoztatta az á rnyé kokat fekete helyett, mintha
ö sszefogott volna a Vicodinnal, hogy megnyugtassa a
sebesü lt zaklatott elmé jé t.
A zuhanybó l zá porozó vı́z hangja arra a há tté rzajra
emlé keztetett, amit a magzatok hallanak a mé hben, az anya
vé rkeringé sé nek susogá sá ra, ami ö rö k biztonsá got é s bé ké t
ı́gé r. Hamisan. Hazug mó don. Nem mintha Falkirk
emlé kezett volna arra, hogy mit hallott az anyamé hben. Ez a
gondolat annak kö vetkezté ben merü lt fel benne, hogy a
ké tszeresé t vette be az ajá nlott dó zisnak a
fá jdalomcsillapı́tó bó l, rá adá sul tö bb koffeintabletta é s egy
Zantac utá n, amivel a koffein á ltal kivá ltott
gyomorsavtú ltengé st akarta csillapı́tani. Mindezt egy kis
brandyvel ö blı́tette le, Esterhausé val, ké t adaggal, amelyeket
a maradé k dobozos kó lá já ba ö ntö tt bele, é s most ezt a
keveré ket iszogatta az anyamé hszé kben ü ldö gé lve, é s arra
vá rva, hogy a jó ö reg Phil megjelenjen vizes hajjal, a dereka
kö ré tekert tö rö lkö ző jé ben, nyelve hegyé n valami csı́pő s
szellemessé ggel.
Es Falkirk amú gy is utá lta az anyjá t, aki meghalt, é s egy
olyan kapzsi mostohaanya ké nye-kedvé re bı́zta, aki
való szı́nű leg mé g enni is pé nzt evett titokban. Az igazi anyja
nem halt meg az ö sszes idő vonalon, de mit szá mı́t ez, ha
ebben a vilá gban volt olyan felelő tlen, hogy elhunyjon?
Valahol lé teznek olyan John Falkirkö k, akik megkaptá k az
ö rö ksé gü ket, mert nem lopta el tő lü k a mostohaanyjuk. A
sajá t boldogabb verzió inak lé tezé se nem derı́tette jobb
kedvre. Ső t, gyű lö lte azokat a John Falkirkö ket, é s
legszı́vesebben mindet lenyomozta é s megö lte volna.
Mikö zben a szé k ú gy kö ré simult, mint a magzatburok, a
há ló szoba pedig egyre jobban emlé keztette az anyamé hre,
ikarcnyi fá jdalmat sem é rzett, mert mé g egy olyan kó kler is
ké pes mű kö dő gyó gyszereket felı́rni, mint dr. Nolan
Burnside, amennyiben a gyermekei feldarabolá sá val
fenyegetik.
Helyesbı́té s: izikai fá jdalmat nem é rzett, lelki fá jdalmat
viszont tö bb okbó l is. Leginká bb azé rt, mert most lő tté k
meg é leté ben elő szö r, é s majdnem meghalt.
Talá n csak a fá jdalomcsillapı́tó , a rengeteg koffein,
valamint a brandy hatá sá ra, de olyan gondolatok é s
rá é bredé sek merü ltek fel benne, mint mé g soha. Annak
ellené re, hogy szö vetsé gi ü gynö kké nt má r tö bb emberrel
vé gzett – mindig jó okbó l, vagy azé rt, mert á ruló k voltak,
vagy azé rt, mert veszé lyt jelentettek rá , vagy mert
idegesı́tetté k ő t –, mostaná ig eszé be sem jutott a sajá t
halá lá nak lehető sé ge. Valahol a lelke mé lyé n biztosan
tisztá ban volt azzal, hogy ő is halandó . De soha nem é lt ú gy,
mintha té nyleg ı́gy lenne. Ez a comblö vé s viszont mindent
megvá ltoztatott.
Má r gyerekkora ó ta tudta, hogy senkiben nem szabad
bı́zni, mé g az anyá kban sem, akik meghalhatnak, az apá kban
sem, akik felá ldozzá k a sajá t iuk szü leté si elő jogait egy
ribancé rt, aki halá lba kergeti ő ket a szexszel, é s a csalá di
ü gyvé dekben sem, akik megfosztjá k az embert a jogos
ö rö ksé gé tő l a mostohaanyjá tó l kapott vagyon miatt. Most
má r azzal is tisztá ban volt, hogy a sajá t tö bbi verzió já ban
sem bı́zhat, azokban, akik má s idő vonalakon é lnek,
azokban, akik mindazt megö rö kö lté k, amit ő nem, mert ha
tudná nak ró la é s a keserű haragjá ró l, akkor biztosan meg
akarná k ö lni, mielő tt ő ö lné meg ő ket. A biztonsá g kedvé é rt,
annak é rdeké ben, hogy a kulcs segı́tsé gé vel kiakná zhassa a
multiverzummal kapcsolatos ismereteit, é s
meggazdagodhasson, tová bbá tö bb hatalmat szerezhessen,
mint bá rmelyik csá szá r a vilá gtö rté nelemben, ezt az
idő vonalat kell a hazai bá zisá nak tekintenie ahelyett, hogy
lelé pne egy má sikba, utá na pedig miné l tö bbet meg kell
ö lnie ö nmaga má s vilá gokban é lő verzió ibó l.
Ez a terv elé g csü ggesztő nek tű nt volna, ha dr. Burnside
kis tablettá i é s a drá ga brandy nem segı́t. A izikai
fá jdalomtó l megszabadulva, kitisztult elmé jé vel má r
pontosan tudta, hogy mit kell tennie.
Mielő tt megostromolná Charles Pella ino há zá t, é s
megkaparintaná a mindennek a kulcsá t, rá kell kennie
Jeffrey Coltrane-ra, hogy megö lte Philip Esterhaus
rendő rfő nö kö t. Ezzel indokolhatná Coltrane kivé gzé sé t,
amikor a kommandó sok megszá lljá k a bú vó helyé t.
Coltrane-t mindenké ppen meg kellett ö lnie ahhoz, hogy
megszerezze a kulcsot. Ső t, a fé r inak má r csak amiatt is
meg kellett halnia, mert tudott a kulcsró l.
Amity Coltrane-nak pedig azé rt kellett meghalnia, mert ő
is tudott a kulcsró l, mert tanú ja lesz az apja halá lá nak, é s
mert egy á lnok kis okostojá s.
Charles Pella ino halá lá t azzal lehet majd indokolni, hogy
elbú jtatta Jeffrey Coltrane-t, aki ö sszejá tszott az á ruló
Harkenbachhal, é s aki… nos, talá n maga Pella ino is
ö sszejá tszott Harkenbachhal, é s mindhá rman szö vetkeztek
az oroszokkal valahogyan. A ré szleteket majd azutá n is
kidolgozhatja, hogy mindenki meghalt, akinek meg kell
halnia.
 Miutá n megostromoljá k Pella ino há zá t, talá n ké pesek
lesznek olyan lá tszatot kelteni, mintha Coltrane, miutá n
sarokba szorult é s vé gső kig ké tsé gbeesett, megö lte volna a
lá nyá t, hogy utá na ö ngyilkossá got kö vessen el. Remek.
Dokumentumokat is hamisı́thatnak annak bizonyı́tá sá ra,
hogy Coltrane – az a szá nalmas vesztes, az a szerencsé tlen
rá dió szerelő – bú vó helyet biztosı́tott Edwin
Harkenbachnak, segı́tett neki elkerü lni a letartó ztatá st,
amié rt á llamtitkokat á rusı́tott ki, majd megö lte Esterhaus
rendő rfő nö kö t, aki megneszelte a dolgot. Jason Frankfurt
má r neki is lá tott, hogy meghamisı́tsa a fegyver elő é leté t,
amivel Phil Esterhaust akarta lelő ni, hogy bizonyı́tá st
nyerjen, miszerint Coltrane vá sá rolta meg ké t é vvel
korá bban.
A fá jdalomtó l mentesü lve é s a tablettá któ l vé gtelen
ö nbizalommal eltelve Falkirk tá madhatatlannak talá lta a
tervé t, olyan ra iná ltnak, hogy mikö zben vé giggondolta,
halkan felnevetett, é s rá gyú jtott egy cigarettá ra. Mindazok
utá n, amin keresztü lment, jó é rzé s volt boldognak lenni,
fő leg, hogy ezt nagyon ritká n é lhette á t.
Amikor a cigarettá t fé lig elszı́vta, rá é bredt, hogy má r nem
hallja a zuhany hangjá t. Arra nem emlé kezett biztosan, hogy
mikor zá rhattá k el a vizet a há ló szobá bó l nyı́ló
fü rdő szobá ban.
Ez az é szrevé tel egy má sikhoz, egy ugyanolyan fontoshoz
vezetett. Ha sem Ellen Esterhaus, sem a fé rje nem
dohá nyoznak, akkor hiba volt rá gyú jtani.
Hirtelen fé lelem hası́tott belé , é s az is felmerü lt benne,
hogy talá n mé gsem olyan okos, mint gondolta. Philip
Esterhaus ebben a pillanatban lé pett ki a fü rdő szobá bó l.
Falkirk má r nem egy alkalommal talá lkozott a
rendő rfő nö kkel, de a fé r in mindig sokkal tö bb ruha volt
enné l. Esterhaus egy szá l alsó nadrá gban sokkal izmosabb
é s lenyű gö ző bb alaknak tű nt, mint egyenruhá ban, olyannak,
mint akit kő bő l faragtak.
– Ugy né zel ki, mint egy fé listen – mondta Falkirk ö nmagá t
is meglepve, noha az elismeré se ő szinte volt.
A rendő rfő nö k pisztolyt tartott a kezé ben.
A fegyver lá tvá nya megdö bbentette Falkirkö t. Milyen
paranoid lehet má r egy olyan ember, aki pisztolyt tart a
fü rdő szobá já ban?
– Mi a fené t csiná lsz itt? – kö vetelt magyará zatot
Esterhaus.
– Dohá nyzom – vá laszolta Falkirk, mikö zben a jobb
kezé bő l a balba tette á t a cigarettá t, é s hosszan beleszı́vott.
Ugy é rezte, ez nagyon szellemes vá lasz volt, de rö gtö n lá tta,
hogy a rendő rfő nö kö t nem sikerü lt megnevettetnie.
Ugyhogy kifú jta a fü stö t, é s hozzá tette: – Beszé lnü nk kell.
– Beszé lgetni akarsz? Akkor hú zz el a há zambó l, é s
beszé lgessü nk a kapitá nysá gon.
Esterhaus nem Falkirkre cé lzott a pisztolyá val. Lazá n
leló gatta az oldala mellett.
Falkirk sem szegezte a sajá t pisztolyá t a rendő rfő nö kre. A
fegyver az ö lé ben hevert, de amikor á ttette a cigarettá já t a
bal kezé be, a jobbat é szrevé tlenü l rá tette.
Az ö le á rnyé kban volt. A lá mpa fé nye csak az arca bal
oldalá t é s a bal karjá t vilá gı́totta meg, é s azt a kezé t,
amelyikben a cigarettá t tartotta. Ugy ké pzelte, elé g
lenyű gö ző lá tvá nyt nyú jthat, olyat, mint egy rejté lyes
ilmszereplő . Mindig is ú gy é rezte, elé ggé hasonlı́t a iatal
Michael Douglasre, csak jó ké pű bb ná la.
– Azé rt zavartam meg a há zad bé ké jé t – fogott bele a
magyará zatba egy csü ggedt só haj kı́sé reté ben –, mert ú gy
gondoltam, hogy amit el akarok neked mondani, azt talá n
jobb lenne, ha az irodá dná l diszkré tebb helyen hallgatná d
vé gig. Egy kı́nos informá ció ró l van szó , a felesé geddel é s
egy Charles Pella ino nevű emberrel kapcsolatban.
 Esterhaus beljebb lé pett a szobá ba. – Mifé le hü lyesé geket
beszé lsz ö ssze? Azt hiszed…
Falkirk, a cigarettá t tová bbra is hanyagul a bal kezé ben
tartva, hogy minden gyanú t eloszlasson, megpró bá lkozott
egy nagyon nem pro ira valló egykezes lö vé ssel. Há romszor
sü tö tte el a fegyveré t gyors egymá sutá nban, Esterhausnak
pedig egyszer sikerü lt a sajá tjá t. Mindkettő jü ket egy-egy
talá lat é rte.
Falkirk brutá lis rú gá st kapott a felső testé be. Bá r a golyó ,
ami lyukat é getett a pó ló já ba, nem hatolt á t a golyó á lló
mellé nyen, a lá tó tere leszű kü lt a majdnem teljesen meztelen
fé r ira, a szoba tö bbi ré sze sö té tbe borult, é s Falkirk
levegő t sem kapott. A becsapó dá s megfosztotta a Vicodint
az erejé tő l. Falkirk mellkasá ba olyan fá jdalom hası́tott,
mintha szilá nkokra tö rt volna a tü deje.
A rendő rfő nö k golyó á lló mellé ny helyett csak egy
pamutalsó t viselt. De az ellenfele lö vé se amú gy is sokkal
feljebb talá lta el, a torká n, é s szé trobbantotta a lé gcsö vé t,
felszakı́totta legalá bb egy ü tő eré t, illetve elvá lasztotta a
gerinchú rjá t az agyalapjá tó l.
A fé listen azonnal ö sszeesett, de Falkirk mé g nem á llt
ké szen arra, hogy felpattanjon é s győ zelmi tá ncot já rjon. A
golyó talá n nem okozott volna neki ekkora fá jdalmat, ha
Harkenbach korá bbi lö vé sei nem zú zzá k ö ssze a mellkasá t.
Elő szö r a lé legzetvé tel ké pessé gé t nyerte vissza, é s ekkor
levegő utá n kezdett kapkodni, de minden egyes
belé gzé sé né l é s kilé gzé sé né l ú gy tű nt, mintha az oxigé nnek
porrá tö rt csontok kö zö tt kellene á tszű rő dnie. Nagyjá bó l
egy perccel ké ső bb kezdett alá bbhagyni a fá jdalom, é s egy
ú jabb perc mú lva a dupla adag Vicodin ismé t elkezdte
kifejteni a hatá sá t.
Falkirk eldobta a cigarettá t. A sző nyeg fü stö lni kezdett. A
fé r i feltolta magá t a karosszé kbő l, é s eltaposta a tü zet,
mielő tt az elharapó zhatott volna.
 Miutá n bedugta a pisztolyá t az ö vé be, felvette az ü res
poharat, amelyben a kó lá ja volt a dupla adag brandyvel.
Kimankó zott a konyhá ba. A poharat a mosogató melletti
pulton hagyta. Esterhaus felesé ge majd elinté zi, ha hazaé rt.
Nem aggó dott az ujjlenyomatai é s a DNS-e miatt. Mivel a
gyilkossá got Jeffrey Coltrane-ra kenik majd, é s mivel
Coltrane annak a Harkenbach-ü gynek az egyik szereplő je,
amelyben ő vezeti a nyomozá st, a szö vetsé gi helyszı́ni
elemző k semmi olyasmit nem fognak a tetthelyen talá lni,
ami gyanú ba keverné ő t.
Az ü res pohá rra meredt, é s felmerü lt benne, hogy tö lt
magá nak mé g egy italt, é s leö blı́t vele egy harmadik
Vicodint is. De gyorsan rá é bredt, hogy ez egy veszé lyes
gondolat, amit az eleve benne lé vő pszichoaktı́v szerek
sugallnak neki. Nincs szü ksé ge tö bb Vicodinra. Nem é rez
fá jdalmat. Boldogsá got é rez. Nagyobb boldogsá got, mint
azó ta bá rmikor, hogy megö lte a mostohaanyjá t azon a
má sik idő vonalon.
Ennek ellené re tová bb bá multa a poharat, amit furcsá n
lenyű gö ző nek talá lt. A puszta ü ressé ge is kezdett baljó snak
tű nni szá má ra. Egy-ké t percen belü l rá é bredt, hogy az ü res
tartá ly a kudarc szimbó luma. Ezt ó mennek kell tekintenie,
ami azt jelzi, hogy Pella ino há zá nak a megtá madá sa rosszul
is alakulhat, ahogy a rendő rfő nö k lelö vé se is kicsit balul
sü lt el, mert egy golyó val kellett volna vé grehajtania,
tű zharc né lkü l. De a kommandó s akció bó l mé g nagyobb
katasztró fa lehet. A fá jdalomtó l megszabadulva, a
boldogsá g ritka á llapotá ban Falkirk rá é bredt, hogy annyira
kitisztult az elmé je, hogy azok a dolgok, amelyek egykor
elkerü lté k volna a igyelmé t, most teljes jelentő sé gü kben
megmutatkoznak elő tte. Mint pé ldá ul a pohá r. Az üres
pohá r. Komolyan kell vennie az ü res poharat. Valamifé le
felső bb hatalom – talá n maga a Vé gzet – jelekkel é s
szimbó lumokkal pró bá lja segı́teni.
 Kié lesedett tudatá llapotá ban olyannak lá tta a vilá got,
amilyennek ő maga mé g soha, de amilyennek a ilmek
szoktá k á brá zolni, olyan ilmek, amelyekrő l most kiderü lt,
hogy a lé tezé s alapvető igazsá gait kö zvetı́tik. Rengeteg
má gia é s termé szetfelettivel hatá ros hatalom
ö sszpontosulhat olyan egyszerű dolgokban, mint egy kő be
zá rt kard, egy Mordorban ková csolt gyű rű vagy egy má s
vilá gokba vezető kulcs, ami ú gy né z ki, mint egy okostelefon.
Az orá kulumok kristá lygö mbbő l, tarot-ká rtyá bó l é s
tealevelekbő l szoktá k megjó solni a jö vő t – tová bbá ü res
poharakbó l.
Fé lt. Eddig mé g soha é leté ben nem fé lt. Mivel korá bban
ú gy é rezte, hogy semminek nincs é rtelme, rettenetes volt
rá jö nnie, hogy mindenben é rtelem rejlik. Rettenetes é s
ijesztő , ugyanakkor motivá ló is. Ha mindenü tt jelek vannak,
akkor az, aki hallgat rá juk, soha nem vallhat kudarcot.
A há z bevett forgató kö nyvű kommandó s lerohaná sa, mé g
a leggyorsabban é s a lehető legnagyobb lé tszá mú csapattal
vé grehajtva is legfeljebb kilencven szá zalé kos esé llyel já rhat
sikerrel. De semmi nem garantá lja, hogy a mindennek a
kulcsá t sikerü l megszerezniü k, hogy Coltrane é s a lá nya
nem teleportá lnak á t egy má sik vilá gba.
Ha Falkirk ezú ttal nem kapja el ő ket, é s nem szerzi meg a
kulcsot, akkor nagy való szı́nű sé ggel soha tö bbé nem nyı́lik
erre esé lye. Ha kudarcot vall, pont olyan ü res lesz a jö vő je,
mint az a pohá r a pulton.
Most nem szabad konvencioná lis mó don gondolkoznia, le
kell mondania a hagyomá nyos kommandó s
forgató kö nyvekrő l, é s nagyot kell dobnia, ahogy arra az
Ures Pohá r Orá kuluma minden bizonnyal rá akarja
beszé lni. Ahelyett, hogy pá ncé los emberek tö rné nek be
ablakokat é s ajtó kat, é s lő né nek le mindenkit, aki a szemü k
elé kerü l, mikö zben berontanak a há zba, sokkal jobb terv
lenne mindenkit elgá zosı́tani odabent. Ané lkü l belopakodni
a há zba, hogy bá rkit megriasztaná nak. Beereszteni egy
erő s, gyorsan terjedő gá zt, ami pá r má sodpercen belü l
kiü tné é s nem sokkal ké ső bb meg is ö lné a jelenlé vő ket.
Coltrane-nak akkor nem lenne ideje haszná lni a mindennek
a kulcsá t.
Miutá n a gá z eloszlik, Falkirk é s csapata minden kocká zat
né lkü l bemehetnek majd. Utá na kitalá lhatnak egy sztorit
arró l, hogy a gá z egy há zi ké szı́té sű tá madó eszkö zbő l
szö kö tt ki, amelyet Coltrane eszká bá lt ö ssze,
terrortá madá sra ké szü lve. De a fegyver csü tö rtö kö t
mondott, é s a gazdá já val vé gzett az á rtatlanok helyett,
akiket meg akart ö lni. A sors iró niá ja. Karma. A mé dia soha
meg nem ké rdő jelezné ezt a sztorit. A legtö bb ké pviselő je
papagá jké nt szokta szajkó zni azokat az informá ció kat,
amelyeket olyan, ö nmagukat azonosı́tani nem kı́vá nó
forrá sok mondanak el nekik, akik szimpatikusak szá mukra.

79.

Duke fő leg hallgatott. Nyomozó ké nt rengeteg idő t tö ltö tt
erkö lcsi nyomoré kok hallgatá sá val, akik a bű neiket
tagadtá k, bonyolult alibiket sző ttek maguknak, é s vé gü l
beismerté k a gyilkossá got.
A vendé gei reggeliztek. Eppen lefő tt egy friss kanna ká vé ,
a harmadik. A kislá nyon kı́vü l mintha mindenki
koffeinmá morban ú szott volna. Amitynek viszont nem volt
szü ksé ge stimulá nsokra ahhoz, hogy nagyon é ber é s
fó kuszá lt maradjon, mintha a teste folyamatosan gyá rtotta
volna a koffeint az ú j vé rsejtekkel.
Mindenkinek akadtak elmesé lni való tö rté netei,
lebilincselő é lmé nyei. A szó t elé g nagy ré szben Ed
Harkenbach vitte. A tudó snak volt egy terve. Folyamatosan
azt mondogatta, hogy az ö sszes problé má t meg tudná
oldani, amit a kulcsa okozott az ö sszegyű ltek é leté ben. De
mielő tt elá rulta volna, mi lesz a kö vetkező teendő jü k, azt
szerette volna, ha jobban megé rtik a multiverzumot – azt,
hogy miké nt mű kö dik, mié rt jelent a mindennek a kulcsa
mindenkire né zve egzisztenciá lis veszé lyt, é s ő hogyan
szá ndé kozta csö kkenteni azokat a ká rokat, amiket akkor
okozott, amikor mé g a bü szkesé g vezé relte, nem a jó zan
é sz.
Szó val Duke egy ó rá n, majd mé g egy ó rá n keresztü l
pró bá lta kihallani a mondottakbó l a hazugsá gokat, a
mellé beszé lé st, bá rmilyen jelé t annak, hogy Ed nem teljesen
ő szinte. Nem egy olyan pillanat akadt, amikor ú gy é rezte,
mintha bezuhant volna a nyuszi ü regé be, és Tü kö rorszá gba
is á tkelt volna, egy olyan helyre, ahol soha tö bbé nem fogja
ké nyelmesen é rezni magá t.
Duke Pella ino é lete a rutincselekvé sek é s megszoká sok
kö rü l forgott. A napjai egy mé lyen kivá jt keré kvá gá sban
folytak. A rendő ri munka sikeré t az biztosı́tja, ha az ember
tartja magá t a bevá lt nyomozá si techniká khoz é s
eljá rá sokhoz. Es ez a szá lloda biztonsá gi szolgá latá ra is igaz.
Szabadidejé ben olyan tevé kenysé geket ré szesı́tett elő nyben
– a golfot, a teniszt, a zongorá zá st –, amelyek fejlesztetté k a
ké pessé geit é s rendszeresen gyakorolni kellett. Azé rt is
szerette a kutyá kat, amié rt mindenki szeretni szokta ő ket,
de azé rt is, mert azok az á llatok akkor a legboldogabbak, ha
mindig ugyanakkor kelhettek, etetté k meg ő ket, vitté k el
ő ket sé tá lni, é s já tszottak velü k. Azokat a ritka pillanatokat
leszá mı́tva a rendő ri karrierje sorá n, amikor a rossz iú k
mindenké ppen bizonyı́tani akartá k a gonoszsá gukat, Duke
é leté ben nem sok drá ma akadt. Es semennyi furasá g. Neki
nem volt tü relme a szellemekkel, reinkarná ció val,
jö vendő mondá ssal kapcsolatos hü lyesé gekhez. O ú gy
gondolta, a vilá g pont annyibó l á ll, amennyit az ember az ö t
é rzé kszervé vel megtapasztalhat belő le; hogy nem lé teznek
lá thatatlan lé nyek vagy a való sá g mö gö tt meghú zó dó
misztikumok.
 De Ed Harkenbach azt mondta, hogy amikor valaki
szellemet lá t, akkor elké pzelhető , hogy egy pá rhuzamos
vilá gban é lő illető vel talá lkozik, mert az idő vonalak egy
pillanatra keresztezik egymá st ahelyett, hogy egymá s
mellett, vagy egymá sra fonó dva haladná nak a maguk ú tjá n.
Es furcsa mó don a reinkarná ció is lé tező jelensé gnek
bizonyult, bá r nem olyan é rtelemben, hogy a halá lunk utá n
má s emberké nt szü letné nk ú jjá . Viszont a sajá t
inkarná ció ink szá mtalan vilá gban é lnek szá mtalan é letet.
A jö vendő mondá s? Ki tudja? Ed é s a kvantummechanika
szerint az ö sszes idő – a mú lt, a jelen é s a jö vő – egyetlen
pillanat alatt szü letett meg, a Nagy Bumm sorá n. Tehá t a
mú ltat é s a jö vő t a jelen tartalmazza. Es ha ennek az
idő vonalnak a jö vő je má r lé tezik, akkor olyan emberek is
lé tezhetnek, akik lá tjá k azt, amit má sok nem.
Ha Duke nem repü lt volna á t korá bban egy apokaliptikus
pá rhuzamos vilá gba, é s nem menekü lt volna vissza onnan
Amityvel, akkor lettek volna olyan pillanatok Ed
magyará zata kö zben, amikor felá llt volna, é s nem hallgatta
volna tová bb, hanem inká bb nekiá llt volna mosogatni
abban a meggyő ző dé sben, hogy ez az egé sz marhasá g.
Ehelyett viszont az asztalná l maradt, egyik kezé ben a
ká vé sbö gré jé vel, maga elő tt a tá nyé rjá val, amelyen ott
alvadozott a tojá s maradé ka, é s egyre kevé sbé pró bá lta
kiszű rni a hazugsá gokat, mert egyre inká bb ú gy é rezte
magá t, mint egy tá bortű z mellett ü lő gyerek, aki megigé zve
igyeli a mesé t.
Ed vé gü l odaé rt a jelenlegi helyzetü khö z, amelyre á llı́tó lag
kitalá lt egy megoldá st. – Ti – mondta Jeffrey-nek é s
Amitynek – soha nem mehettek vissza a há zatokba. Tudjá k,
hogy ná latok van a kulcs. Mé g ha oda is adná tok nekik,
akkor sem hagyná nak titeket é letben, má r csak azé rt sem,
mert tudtok a kulcs lé tezé sé rő l. Es azok nem hagyná k, hogy
ez az informá ció kikerü ljö n az Everest Highway projekt
munkatá rsainak a kö ré n kı́vü lre.
– Bá rcsak soha ne ismerkedtem volna meg a má sik
é neddel! – só hajtott fel Jeffrey. – Má r ne is haragudj.
– Semmi gond. Né há ny idő vonalon elé g nehé z eset
vagyok, hajlamos a paranoiá ra é s egy kis megalomá niá ra.
Má s verzió kban meg ő rü lt zseni. Ugyanakkor, a vé delmemre
szó lvá n, olyan é nemmel mé g nem talá lkoztam, aki
kifejezetten gonosz zseni lett volna.
– En nem vagyok az a tı́pus, aki ké pes szö ké sben tö lteni az
é leté t – jelentette ki Jeffrey.
– Pedig az elé g kalandos lenne – jegyezte meg Amity.
Jeffrey a lá nya vá llá ra tette a kezé t, é s azt felelte: –
Mostantó l fogva nem lesz szü ksé gü nk má s kalandra, csak
amit a kö nyveken keresztü l é lhetü nk á t.
Ed Michelle felé fordult. – Te meg nem mehetsz haza
Jeffrey-vel é s Amityvel a te há zadba, mert… nos, nem
tudná d megmagyará zni, hogyan té rhettek vissza
halottaikbó l. – Jeffrey-re pillantott. – Sajná lom. Oszinte
ré szvé tem.
– Semmi gond. Engem nem zavar, hogy má s idő vonalakon
halott vagyok, amı́g ez az é nem é l.
Duke ké ptelen volt tová bb visszafogni magá t, é s
kö zbeszó lt: – Ez a legnagyobb ő rü ltsé g, amit valaha
hallottam, de az mé g eszelő sebb, hogy ennek ellené re
logikusnak tű nik.
– De ha nem maradhatunk itt, Jeffy idő vonalá n –
vá laszolta Michelle –, é s nem é lhetü nk az enyé men… akkor
hova menjü nk?
Ed szé lesen vigyorogva ö kö lbe szorı́totta a kezé t, majd
pá rszor megdö ngette a mellkasá t. – Annyira elé gedett
vagyok magammal! Megtalá ltam nektek a tö ké letes helyet.
– Remé lem, nem lesznek ott bogá rszerű robotok –
jegyezte meg Amity.
 – Egyetlenegy sem! – jelentette ki Ed. Felá llt, é s kezé ben az
ü res bö gré jé vel megkerü lte az asztalt, hogy odamenjen a
kislá nyhoz. Megkocogtatta a gyerek orrá t a mutató ujjá val,
é s azt mondta: – Csuda cuki vagy –, amit Amity a jelek
szerint nem igazá n é rté kelt. – Egy remek vilá gró l van szó ,
Amity, egy csodá latos idő vonalró l. Es az a legjobb, hogy ott
Jeffrey anyuká ja é s apuká ja, Frank é s Imogene, az imá dott
nagyszü leid, akik itt pá r vá rossal odé bb laknak, má r ré gen
meghaltak abban a vilá gban, é s apá d meg sem szü letett ott,
ezé rt te sem. Há t nem tö ké letes? – Amikor erre
mindenkinek elakadt a szava az asztal kö rü l a dö bbenettő l,
a izikus rá é bredt, hogy ezt el kellene magyará znia. – Igy
Frank é s Imogene is veletek mehetnek oda. Az ú j
vilá gotokba. Ahol Coltrane-é k há rom nemzedé ke kezdheti
elö lrő l az é leté t.
Miutá n pá r pillanatig csupá n emé sztgetté k mindannak a
jelentő sé gé t, amirő l Harkenbach beszé lt, Jeffrey azt felelte:
– Apa é s anya imá djá k az é letü ket Huntington Beachben.
Má r megszoktá k. Nem fognak csapot-papot otthagyni, hogy
á tmenjenek egy pá rhuzamos vilá gba.
Ed a Jeffrey mö gö tti ká vé fő ző hö z lé pett, é s kö zben azt
felelte: – De ha itt maradnak, akkor meg fogjá k ő ket ö lni.
Ké r valaki ká vé t? Nem?
Coltrane-t a jelek szerint vagy megdö bbentette a tudó s
felveté se, vagy nem tudta elhinni, hogy bá rki meg akarná
ö lni a szü leit.
Duke megosztotta velü k, amit a pszichopatá k lé lektaná ró l
tudott: – Ha ez a Falkirk nevű seggfej nem tudja rá d tenni a
kezé t, akkor azt fogja felté telezni, hogy mé g mindig ebben a
vilá gban é lsz, mert nem lesz ké pes elhinni, hogy lelé pté l a
multiverzumba, é s szó né lkü l itt hagytad a csalá dodat, hadd
gyá szoljanak. Addig fogja kı́nozni ő ket, amı́g el nem
mondjá k nekik, hogy hol vagy é s mikor jö ssz vissza, vagy
meg nem halnak. Ugyhogy meg fognak halni.
 Ed kö zben tö ltö tt magá nak egy kis ká vé t, é s hozzá tette: –
Es egyé bké nt is, má r beleegyeztek.
Coltrane megfordult a szé ké ben. – Hogy é rted, hogy
beleegyeztek? Mikor egyeztek bele?
– Aprilis tizenegyediké nek a reggelé n, ké t napja.
Ellá togattam hozzá juk, é s felvilá gosı́tottam ő ket a helyzetrő l.
Nagyon ö rü ltek, hogy visszakapod Michelle-t. Atugrottam
velü k arra a má sik idő vonalra, é s azonnal beleszerettek.
Duke soha nem ivott dé lelő tt, de most meglegyintette a
kı́sé rté s, hogy egy kis whiskyvel turbó zza fel a ká vé já t.
Michelle is megszó lalt. – Abban a vilá gban, ahonnan é n
jö ttem, Frank é s Imogene imá djá k a Csillagok háborúját. Az
ö sszes ilmet lá ttá k. Mé g a sorozattal kapcsolatos
reklá mtá rgyakat is gyű jtik.
– Itt is – vá laszolta Coltrane. – En azé rt kezdtem a
fantasyé rt rajongani, mert ő k annyira imá dtá k a sci- it.
– Kamaszos lá zadá s – nyugtá zta Amity. – De a jobbik
fajtá bó l.
Ed egy kis tejszı́nt ö ntö tt a ká vé já ba, é s azzal folytatta: – A
Csillagok háborújának majdnem negyvenö t é ve, felké szı́tette
ő ket arra, hogy higgyenek. Nagyon megható nak tartottam,
hogy mennyire szeretné k, ha té nyleg vilá gok kö zö tti utazó
lenné k. – Beleivott a ká vé ba, majd felkiá ltott: – A fené be! –
é s lecsapta a csé szé t, amibő l a ká vé kiloccsant a pultra é s a
padló ra.
Duke egy pillanatra azt hitte, hogy Harkenbach megé gette
a nyelvé t. Utá na rá jö tt, hogy az idő s fé r i az ablakon tú l
lá tott meg valamit, ami megdö bbentette.
– Itt vannak – jelentette ki Harkenbach, é s má r a kezé be is
kapta a mindennek a kulcsá t.

80.

Ed azt mondta, hogy „itt vannak", é s mikö zben Jeffy ennek a

ké t szó nak a jelenté sé t pró bá lta feldolgozni, valami halkan
felrobbant – puff! –, megrezegtetve a csö veket a falakban.
Jeffy felá llt a szé ké bő l, é s a mindennek a kulcsá é rt nyú lt,
amit az asztalon hagyott, a tá nyé rja mellett, amikor bű zö s,
sá rga fü st kezdett á radni a konyha plafonja alatti ké t
szellő ző nyı́lá sbó l. A gá zt való szı́nű leg egy nagy nyomá s alatt
lé vő tartá lybó l engedté k be, mert olyan elké pesztő
sebessé ggel á radt be a helyisé gbe, hogy hangosan fü tyü lt a
szellő ző rá cs rú djai kö zö tt, amelyek beleremegtek a huzatba.
Jeffy mé g fel sem á llt teljesen, amikor a konyha má r megtelt
gá zzal. Rá jö tt, hogy nem ké ne lé legeznie, de a tá madá s
olyan vá ratlanul é rte, hogy vé letlenü l beleszı́vott a bű zlő
keveré kbe. A tü deje mintha jé ghideggé vá lt volna tő le, é s
fá jdalmas gö rcsbe rá ndult, amitő l Jeffy hevesen kikö hö gte.
Sikerü lt megá llnia, hogy ismé t beleszı́vjon, vagy legalá bbis
azt hitte, de a nyugtató tó l vagy mé regtő l má r kö nnybe
lá badt a szeme. A lá bá ban lé vő csontok mintha elolvadtak
volna, má r meg sem tudtá k tartani, é s a teste há trazuhant a
szé kbe, amit majdnem felborı́tott.
Valaki megragadta a vá llá t. A konyhá t hirtelen beborı́totta
az ismerő s, fehé r vihar, é s bá r Jeffy tová bbra sem lá tott
é lesen, tudta, hogy Ed Harkenbach mentette meg.
De mi a helyzet Amityvel?
 7. rész
Gyakran még
a jók is meghalnak

 81.

Amity é ppen azt né zte, ahogy Ed az ablakon bá mul kifelé ,
amikor az ö regember azt mondta, hogy „itt vannak", majd
kivette a kulcsot a zakó ja zsebé bő l, ú gyhogy tudta, hogy
nyakig benne vannak a kakiban, é s a fé r i nem é gbő l
leereszkedő angyalokra cé loz. Utá na valami akkorá t puffant,
hogy biztosra vehette, miszerint ez a hang semmi jó t nem
jelent, é s minden megzö rrent tő le a falakon belü l.
Tö bb szá z regé nyen edző dö tt ö sztö nei azt sú gtá k, hogy
vesse le magá t a padló ra, mert akkor az esetleges golyó k
majd a feje felett fognak elsü vı́teni. De ekkor indult meg
kifelé a gá z a fali szellő ző nyı́lá sokbó l, é s Amity azonnal
tudta, mifé le jelenet kö vetkezik, tová bbá azt is, hogy nem
kapnak majd benne szerepet lő fegyverek. Ugyhogy
visszatartotta a lé legzeté t, belenyomta az asztalkendő t a
vizespohará ba, majd kikapta belő le, lehunyta a szemé t, é s
beborı́totta az arcá t a nedves ruhá val, mielő tt levegő t vett
volna.
Utá na há tratolta a szé ké t, é s felpattant az asztal mellő l,
vakon, mivel ké t ké zzel szorı́totta az arcá ra a rongyot. A
szı́ve ú gy zakatolt, mint egy kisegé ré . Elnyomta magá ban a
ké szteté st, hogy levegő utá n kezdjen kapkodni, é s
igyelmeztette magá t, hogy amı́g csak lehet, vissza kell
tartania a lé legzeté t, mert utá na csak abban remé nykedhet,
hogy a nedves asztalkendő felfogja a gá z nagy ré szé t. Fé lt,
annyira fé lt, hogy ez a szó teljesen ú j é rtelmet nyert
szá má ra, mé g anná l is jobban fé lt, mint amikor a
bogá rrobot rá juk tá madt, mert most nem lá tott, é s nem is
merte volna kinyitni a szemé t. Es mert most senki nem
kiabá lt. Ami azt jelentette, hogy elá jultak vagy meghaltak.
Nem. Nem haltak meg. Apa biztosan nem. Es anya sem. Nem
halhattak meg azok utá n, amiken á tmentek, hogy ú jra
együ tt lehessenek. Mikö zben elfordult az asztaltó l, Amity
é rezte, hogy a pulzusa ott lü ktet a torká ban, a
halá nté ká ban.
Felborı́totta az apja szé ké t, ami az asztalhoz koccant,
vagyis nem volt benne senki. A padló n sem talá lta az apjá t,
de tudta, hogy ha sikerü lt volna elmenekü lnie, ő t is magá val
vitte volna. Hogy soha nem hagyná el.
Olyan ö t-hat má sodperc telt el azó ta, hogy az arcá ra
szorı́totta a nedves asztalkendő t. Uszá s kö zben aká r fé l
percig is vissza tudta tartani a lé legzeté t, de ı́gy, hogy a szı́ve
ennyire hevesen vert, ez má r nehezebben ment. Nem
menekü lhetett ki a há zbó l a szabad levegő re, mert biztosra
vette, hogy odakint vá rjá k ő ket az ü ldö ző ik. Mozognia,
mozognia, mozognia kellett, é s tudta, hova mehet, hol
kerü lhet biztonsá gba aká r csak egy kis idő re.
Az asztalhoz tá masztotta a há tá t, tett né há ny lé pé st, é s
nekiment a mosogató pultnak, ami kö zvetlenü l a szé ke
mö gö tt volt. Balra fordult, é s elindult a konyhaszekré ny
menté n, ú jra é s ú jra ó vatosan belerú gva a lá bazatba, hogy
ellenő rizze, nem té vedt-e le az ú tró l. Miutá n megcsú szott
egy kicsit a ká vé ban, amit Ed kiö ntö tt – ő mié rt nem esett el
itt, az ő teste hol van? –, odaé rt a sarokhoz, é s balra fordult.
Emlé kezett, hogy a gá zzal mű kö dő fő ző lap a rozsdamentes
acé lburkolattal jobbra lesz tő le. Alig tizenké t á tkozott
má sodperc telt el, é s má ris ú gy é rezte, mintha fuldokolna. A
szı́ve dübörgött. Egy kö zepes mé retű konyhá ban volt, de az
sokkal nagyobbnak tű nt ı́gy, hogy gyakorlatilag megvakult.
Amikor megterı́tett reggelihez, mindenhova bekukucská lt,
mé g azutá n is tová bb nyitogatta a szekré nyeket, hogy
megtalá lta, amit keresett. Minden lé ben kaná l tı́pus volt.
Vagyis, a szó tá ri meghatá rozá s szerint: indokolatlanul
kı́vá ncsi má sok magá nü gyeire. Ez jellemhibá nak tű nt. Amity
nem akart titkokat megtudni má sokró l, vagy gondot okozni
nekik. Csak kı́vá ncsi volt. De aki kı́vá ncsi, az hamar
megö regszik, é s neki talá n pont azé rt fog esé lye nyı́lni a
megö regedé sre ebben az é leté ben, mert tudja, hova kell
mennie. A jobb kö nyö ké t beü tö tte a hű tő ajtó fogantyú já ba,
ami azt jelentette, hogy tú lment a sü tő kö n é s a kö zö ttü k
lé vő pulton. Olyan tizennyolc má sodpercné l já rhatott, de
má ris ú gy é rezte, hogy mindjá rt ö sszeomlik a tü deje az
oxigé nhiá nytó l, vagy kipukkad az elhaszná lt levegő tő l, amit
nem mer kifú jni, esetleg kipukkad, utá na meg ö ssze is
omlik. A hű tő utá n egy rö vid falszakasz kö vetkezett, ami
mellett addig haladt tová bb, amı́g oda nem é rt ahhoz az
ajtó hoz, amire emlé kezett. Mikö zben fé l kezé vel az arcá hoz
szorı́totta a nedves rongyot, a má sikkal kitapogatta a
kilincset, é s lenyomta. Csak arra kellett oda igyelnie, hogy
ne nyissa ki jobban az ajtó t, mint amennyire felté tlenü l
muszá j ahhoz, hogy beslisszolhasson mö gé , utá na meg
gyorsan csukja be, hogy miné l kevesebb gá z
szivá roghasson be a mö gö tte rejlő kamrá ba. Nyitá s,
beslisszolá s, ajtó becsapá sa.
Kitapogatta a villanykapcsoló t, é s felkapcsolta a lá mpá t.
Hagyta, hogy az asztalkendő lehulljon a szemé rő l, de a
szá já ra é s az orrá ra tová bbra is rá szorı́totta, mikö zben
kifú jta a levegő t, majd beszı́vta az első adagot a nedves
ruhá n á t, ami elé g nehé z mű veletnek bizonyult ahhoz, hogy
egy kicsit pá nikba essen. Vagyis há t, nem egé szen pá nikba.
Az igazá n okos lá nyok nem szoktak pá nikolni. De olyan
kevé s vá szonı́zű levegő t sikerü lt magá hoz vennie ú jra é s
ú jra, mintha egy felé lesztett mú mia lenne, aki a pó lyá in
keresztü l pró bá l oxigé nhez jutni. Ez a levegő té nyleg sokkal
tisztá bb volt, mint a konyhai, csak nagyon ritká s sá rgá s
kö dö t tartalmazott a sű rű kinti felhő helyett. A kamrá ban
nem voltak szellő ző nyı́lá sok, amelyeken á t bá rmit
befú jhattak volna oda, é s az ajtaja is rendesen szigetelt.
Amity ennek ellené re tová bbra is az arcá n tartotta az
asztalkendő t attó l tartva, hogy a gá z talá n ebben a
sű rű sé gben is ké pes kiü tni.
 Bá r az ajtó szorosan a fé lfá kra simult, az alja é s kü szö be
kö rü l maradt egy nagyjá bó l fé l centis ré s. Ugyanakkor ú gy
tű nt, hogy egyelő re nagyon kevé s vagy semennyi gá z nem
szivá rog be alatta. Amity tö bbek kö zö tt azt is tudta a
rengeteg kö nyvbő l, amit elolvasott, hogy a fü stö t é s a
gá zokat alkotó kis ré szecské k annyira kö nnyű ek, hogy a
legenyhé bb lé gmozgá s is soká ig a magasban tartja ő ket, é s
nem engedi, hogy leereszkedjenek a padló ig, ahol a levegő
á ltalá ban tisztá bb szokott lenni, legalá bbis egy ideig. De a
gá z vé gü l be fog kú szni az ajtó alatt.
Duke Pella ino a jelek szerint nagyon szerette a
hü velyeseket. Amitynek ez má r korá bban is feltű nt, amikor
kö rü lné zett. A fé r i kamrá ja tele volt a szoká sos dobozos é s
konzerv é lelmiszerekkel, ugyanakkor olyan
nejlonzacskó kkal is, amelyek fé l-egy kiló szá rı́tott
fehé rbabot, csicseriborsó t, tarkababot tartalmaztak. Ugy
tű nt, Duke nagyon sokszor fő zhet otthon levest, ragukat é s
egyé b babos é teleket. Amity azt is biztosra vette, hogy
nagyon sokat szellenthet, bá r ahhoz nem ismerte elé g
ré gen, hogy erre a sejté sé re is bizonyı́té kot kapjon. De most
a szabad kezé vel lekapta a babos zacskó kat a polcró l, é s az
alsó ajtó ré shez pré selte ő ket, hogy elá lljá k a fü st ú tjá t.
Miutá n vé grehajtotta a feladatot, há tat fordı́tott a polcnak,
é s a levegő ben lustá n kavargó porszemeket igyelte,
mikö zben az ajtó t bá multa, amit hamarosan biztosan kinyit
majd valaki, legnagyobb való szı́nű sé ggel egy nagydarab
ickó , aki fekete ruhá t é s gá zmaszkot visel.
Mivel rá jö tt, hogy tö bb energiá ba – é s ı́gy tö bb levegő be is
– kerü l á llni, mint ü lni, Amity letelepedett a kamra
padló já ra. Ismé t ké t ké zzel szorı́totta a szá já ra é s az orrá ra
a vizes rongyot. Aggó dott az apjá é rt, az anyjá é rt, Duke-é rt
é s Edé rt, a nagyszü leié rt, a ketrecé ben tartó zkodó
Hó golyó é rt, aki talá n nagyon fé lt a há zban lé vő idegenektő l,
é s azon gondolkozott, hogy vajon ez a kamra lesz-e az egyik
olyan hely, ahol meghal.

82.

Amikor á tkeltek a sajá t vilá gukban lé vő konyhá bó l

ugyanannak a há znak egy má sik vá ltozatá ba, a bú torokat
nem pont ugyanott talá ltá k. Jeffy nem azon a szé ken landolt,
amelyiken ü lt, hanem mellette zuhant a fö ldre, elé g nagy
erő vel ahhoz, hogy alaposan beü sse a farokcsontjá t.
Ugy tű nt, Ed elé g gyorsan kapcsolt ahhoz, hogy egyszer se
vegyen levegő t, amikor azt a má sik konyhá t elö ntö tte a gá z.
Talpra rá ntotta é s a mosogató felé lö kte Jeffyt, majd
kinyitotta a hideg vizet, é s hatá rozottan kiadta az utası́tá st:
– Mosd meg az arcod. Gyerü nk, gyerü nk! Vegyé l mé ly
levegő ket, majd fú jd ki ő ket. Mosd meg az arcod! Csiná ld,
ember, tiszta elmé re van szü ksé ged!
Jeffy elmé je gyorsabban kitisztult, mint gondolta volna,
ami azt jelentette, hogy mé gsem szı́vott bele ké tszer a
gá zba, é s talá n az egyetlen szippantá sa sem volt olyan mé ly.
Ed mé g pont idő ben elrepı́tette onnan. Megtö rö lte az arcá t
a konyharuhá val, amit a izikus nyú jtott oda neki. Má r nem
folyt ö ssze elő tte a vilá g. Vé gigné zett a konyhá n, ami nagyon
hasonlı́tott arra, ahol tá madá s é rte ő ket, de nem volt
teljesen olyan.
– Hol vagyunk?
– Ez Duke há za, de abban a vilá gban, ahol Michelle
né lkü letek é l, mert té ged é s Amityt elgá zolt egy ré szeg
sofő r.
– Es hol van Duke?
– Ha ezen az idő vonalon is lé tezik, akkor a jelek szerint
nincs itthon, kü lö nben má r rá nk vetette volna magá t, nagy
való szı́nű sé ggel a pisztolyá val hadoná szva, mert ebben a
vilá gban mé g nem talá lkozott velem, é s való szı́nű leg té ged
sem ismer.
 Jeffy a falinaptá rra mutatott, amelyen kutyá k fotó i voltak. –
Meglehető sen biztosra veszem, hogy Duke lakik itt.
– Szerintem igazad van.
Jeffy gyomra ú gy kavargott a gá z utó hatá sá tó l, mintha
halrajok ú szká lná nak benne kö rbe é s kö rbe. – Azt hiszem,
mindjá rt há nyni fogok.
– Akkor csiná ld – vá gta rá Ed tü relmetlenü l. – Ketyeg az
ó ra, é s mé g dolgunk van.
Jeffy megnyitotta a csapot, é s elő rehajolt, de a há nyingere
idő kö zben elmú lt. – Jó l vagyok. Milyen dolgunk?
Ed felhajtotta a zakó ja egyik szá rnyá t, hogy bemutassa a
pisztolyá t. – A tié d nem volt ná lad, amikor ideteleportá ltunk.
– Leraktam a pultra, a kenyeres doboz mellé , amikor
Amity é s é n reggelit ké szı́tettü nk. Revolvertokom soha nem
is volt hozzá .
– Ha Duke lé tezik ebben a vilá gban, biztosan vannak
fegyverei. Meg kell talá lnunk ő ket.
– Lö vö ldö zve fogunk visszaté rni oda? – ké rdezte Jeffy.
– Ha arra lesz szü ksé g, amikor visszaé rü nk.
– De Amity, Michelle…
– Nagyon oda igyelü nk majd, hogy ne őket lő jü k le – felelte
Ed, majd kivezette Jeffyt a konyhá bó l.
A lenti folyosó n a mennyezetre erő sı́tett mozgá sé rzé kelő ,
a há zi riasztó rendszer egyik eleme pirosan kezdett villogni,
amikor belé ptek a lá tó teré be. Azonnal megszó lalt a sziré na,
é s egy szigorú gé phang azt mondta: – Védett területre
hatoltak be. Azonnal távozzanak. A rendőrség már úton van.

83.

Erő s irá nymikrofonok szegező dtek a Pella ino-há z

ablakaira egy vı́zvezeté k-szerelő i furgonnak á lcá zott
meg igyelő kocsibó l, ami az utca tú loldalá n parkolt, é s egy
ü res há zbó l is a pá rhuzamos utcá ban, ahonnan a rezidencia
há tuljá ra lehetett rá lá tni. Azok, akik le akartá k rohanni az
é pü letet, a mikrofonok segı́tsé gé vel megá llapı́tottá k, hogy
ö ten vannak odabent. Egyikü k Edwin Harkenbach
valamelyik vá ltozata lehetett, szinte biztosan az, amelyik
lelő tte Falkirkö t Coltrane-é k há zá ná l.
Kié lesedett tudatá llapotá ban, sebesü lten, de
fá jdalommentesen, a fájdalmakon túl, azok utá n, hogy
minden kö vetkezmé ny né lkü l sikerü lt meggyilkolnia egy
fé listent, John Falkirk ott ü lt a furgon vé gé ben, é s annak
ö rvendezett, hogy két kulcs is van a há zban – Harkenbaché ,
é s az, amit Coltrane egy má sik Harkenbachtó l kapott. Es
ezek hamarosan az ő birtoká ba kerü lnek majd, é s az
abszolú t hatalom eszkö zeivé vá lnak.
Amikor az irá nymikrofonok arra is fé nyt derı́tettek, hogy
mind az ö t ember a konyhá ban reggelizik, Lucas Blackridge,
a kommandó s specialista megkö zelı́tette az ingatlant egy
olyan irá nybó l, amerrő l senki nem lá thatta meg a
konyhaablakokon á t. Egy rendő rsé gi zá rfeltö rő eszkö z
segı́tsé gé vel kinyitotta a gará zs oldalsó bejá ratá t. Ott volt a
ké nyszerlevegő s kazá n. Blackridge kioltotta az ő rlá ngot,
nehogy robbaná sra kerü ljö n a sor. Beá llı́totta az idő zı́tő t, é s
berakta a kazá nba a sű rı́tett altató gá z tartá lyá t, hogy onnan
a keringető rendszer befú jja az ö sszes szobá ba.
Falkirknek csaló dá st okozott, hogy nem á llt
rendelkezé sü kre valami halá los idegmé reg vagy mé rgező
gá z. Bá rmelyiket csak tizenkettő -huszonné gy ó rá val ké ső bb
kapta volna meg, miutá n elkü ldi az igé nylé sé t a Kö zponti
Ellá tó ba, ahonnan elbı́rá ljá k, kiutaljá k é s kikü ldik neki. Az
á rnyé kkormá ny minden titkos hatalma é s kegyetlensé ge
ellené re is bü rokratikus szervezet volt, tele a megszokott
lusta hivatalnokokkal, akik biztosnak é rezté k a pozı́ció jukat,
mert a szakszervezeti vezető kkel nehezebb elbá nni, mint
bá rmelyik titkos ü gynö kkel.
Ot perccel azutá n, hogy Blackridge beosont a gará zsba,
Falkirk biztosra vehette, hogy mindazok, akik Pella ino
há zá ban tartó zkodtak, ki vannak ü tve, é s csak arra vá rnak,
hogy sorban leszedjé k ő ket, mint az á ramü té ssel elká bı́tott
halak. Biztosra lehetett venni, hogy legalá bb egy ó rá n á t
eszmé letlenek maradnak.
Ekkor ü gynö kö k á rasztottá k el az utcá t fekete
Suburbanokban, bariká doztá k el az ú tszakasz mindké t
vé gé t, é s kordonoztá k le gyorsan a cé lobjektum elő tti
terü letet. Amikor a kı́vá ncsi szomszé dok kisé tá ltak az ajtó n,
hogy kiderı́tsé k, mi ez a felbolydulá s, udvariasan
visszakı́sé rté k ő ket a há zukba, amennyiben
együ ttmű kö dő en viselkedtek. De amelyik bá rmennyire is
tiltakozott, vagy bunkó n beszé lt velü k, vagy volt olyan
arcá tlan, hogy olyanokat mondjon, miszerint „az é n
adó mbó l izetik a bé rü ket", azokat ú gy mó resre tanı́tottá k,
hogy azt nem felejtetté k el egyhamar.
Alig pá r é vvel korá bban, egy hasonló blitzkrieg utá n mé g
Falkirknek é s az embereinek kellett volna gá zmaszkban
bemenniü k a há zba, hogy kinyissá k az ablakokat, é s
kiszellő ztessé k a helyisé geket. Ezzel azt kocká ztattá k volna,
hogy lefé nyké pezik ő ket a minden lé ben kaná l szomszé dok,
akik utá na feltö ltö tté k volna a fotó ikat az internetre, ezzel
megnehezı́tve egy olyan fedő tö rté net elterjeszté sé t, amit
aká r a rendkı́vü l hiszé keny mé dia vagy a tudatlan lakossá g
elhitt volna első szó ra.
Bá r a haladá s egykor az á tlagemberek bará tja volt,
mostanra mintha minden technoló giai ú jı́tá s azokat
szolgá lta volna, akik manipulá lni é s kontrollá lni akartá k a
tö megeket, illetve egy olyan virtuá lis való sá gba szeretté k
volna beleké nyszerı́teni ő ket, amelyben magabiztosan
hihetnek a szabadsá gukban, annak teljes hiá nyá ban. Falkirk
é s csapata most egy olyan technoló giai á ttö ré s
eredmé nyeibő l hú zhatott hasznot, ami megkı́mé lte ő ket a
maszkos behatolá stó l é s az á tté teles tavaszi
nagytakarı́tá stó l.
 A gará zsban, miutá n eltá volı́totta az első , immá r ü res
tartá lyt, Lucas Blackridge a kazá nba helyezett egy má sik
sű rı́tett levegő s egysé get. Ez nagy nyomá sú , ellenmé rget
tartalmazó gá zt juttatott az é pü let helyisé geibe, ami ké miai
reakció ba lé pve a nyugtató maradvá nyaival annak minden
nyomá t eltü ntette, a sajá tjaival együ tt, é s visszanormalizá lta
a benti levegő t.
Falkirk kimá szott a furgon há tuljá bó l. Ké t embere
nyomá ban á tmankó zott az utca tú loldalá ra, Pella ino
há zá hoz.
Az é szakró l betö rő magas lé gnyomá sú szá raz front
„rendkı́vü l tisztá vá " vá ltoztatta a reggeli kilá tá st; az é g
teljesen felhő tlenü l é s ragyogó ké ken tü ndö kö lt. Az idő já rá s
meleg volt, de nem forró , é s mintha a lé gszennyezé s is
nullá ra csö kkent volna. Só lymok siklottak a magasban, é s
má s madarak is é nekeltek a fá k kö zö tt.
Falkirknek tö ké letes napja volt ahhoz, hogy a vilá g
csá szá rá nak é rezhesse magá t, é s megö lje mindazokat, akik
a tró n felé vezető ú tjá ban á lltak.

84.

A kamrá ban rejtő ző Amity egy ú jabb puffaná st hallott,

amitő l ismé t megrá zkó dtak a csö vek a falakban.
Remé nytelensé g ü lte meg a lelké t, mikö zben arra gondolt,
hogy és most mi legyen? Fizikailag nem é rezte magá t
fá radtnak, mivel elő ző é jszaka ó rá kig aludt mé lyen
Bonneré k há zá ban, mikö zben az apja ő rkö dö tt. Nem akart
olyan lá ny lenni, akinek nincs ereje szembené zni a
nehé zsé gekkel. De mindig jó l jö n, ha a nagyobb kalandok
kö zepé n az ember kicsit megpihenhet, mondjuk, egy
bará tsá gos, idő s pá rná l – az asszony egykor egy hercegnő
szobalá nya volt, a fé rje pedig fegyverková cs, aki a
legbá trabb lovagoknak dolgozott –, akik vendé gü l lá tjá k a
fő hő sö ket az elvará zsolt erdő kö zepé n á lló kunyhó jukban
vacsorá ra, utá na pedig egy pipá ra é s né mi brandyre a
kandalló tű z mellett, mikö zben hű kutyá ik a meleg tű zhely
mellett szunyó ká lnak. A meghitt este é s a meleg
libatollpaplanok kö zö tt tö ltö tt é jszaka, amelynek sorá n az
ebek az ö sszes esetleges boszorká nyt é s hadú rt kı́vü l
tartjá k, erő t ö nt az emberbe ahhoz, hogy bá rmi á ron is, de
folytassa a kü ldeté sé t.
Amitynek viszont csak egy konzervekkel é s szá razbabbal
megrakott kamra á llt rendelkezé sé re, amelyeknek má r a
puszta lá tvá nyá tó l is szellentenie kellett. Egyedü l volt, fé lt,
é s nagyon kö zel á llt ahhoz, hogy elmenjen a kedve ettő l az
egé sztő l.
Vé gü l, amikor má r le merte venni a nedves vá sznat az
arcá ró l, hogy a vé delme né lkü l vegyen levegő t, kiderü lt,
hogy a kamrá ban olyan ritká s a gá z koncentrá ció ja, hogy
nem á jul el tő le.
A má sodik puffaná s utá n kicsit alá bbhagyott a
csü ggedtsé ge, mert az ilyen azonosı́thatatlan hangok mindig
azt jelentik, hogy tö rté nni fog valami. Isten tudja, hogy mi.
Es aká r kimerü lt az ember, aká r nem, jobb, ha felké szü l
arra, ami kö vetkezik.
Amity felá llt, levett ké t kö rtekonzervet a polcró l, é s
eltö ké lte, hogy bá rkit megdob velü k, aki kinyitja a kamra
ajtajá t.

85.

Ed Harkenbach szerint, aki gyakorlatiasabbnak é s

kiegyensú lyozottabbnak tű nt, mint az az Ed, aki Jeffyre bı́zta
a mindennek a kulcsá t, nem volt okuk tartani a riasztó tó l.
– Az idő vonalak rengeteg apró sá gban kü lö nbö znek
egymá stó l – magyará zta, mikö zben Duke Pella ino
dolgozó szobá ja felé vezette Jeffyt –, de az ehhez
hasonló kban egyvalamit biztosra lehet venni: azt, hogy
legalá bb hú sz percbe telik, amı́g a rendő rsé g kié r egy
magá nhá z riasztá sá ra. Es akkorra má r ré g ná lunk lesznek a
fegyverek.
– Mié rt veszed olyan biztosra, hogy Duke-nak vannak
fegyverei?
Ed tú lkiabá lta a visı́tó sziré ná t. – Mié rt veszem biztosra,
hogy a nap keleten fog felkelni, é s nyugaton fog lemenni?
Duke azt mondta, az LAPD szervezett bű nö zé ssel foglalkozó
ré szlegé n dolgozott.
– Azt nekem is elmesé lte – felelte Jeffy. – De má r nyugdı́jba
vonult.
– Ha valaki é veket tö lt azzal, hogy kő kemé ny szociopatá kat
juttat bö rtö nbe, akik kö zü l sokan az MS–13 mexikó i
elmebetegei, olyan ő rü ltek, akik lefejezik az ellensé geiket,
vagy lá mpaoszlopra ló gatjá k fel é s kibelezik ő ket, akik
é lvezetbő l gyilkolnak csecsemő ket, az felké szü l arra, hogy
amennyiben kiszabadulnak a bö rtö nbő l, esetleg
megkereshetik. A Duke-hoz hasonló alakok szá má ra nem
ugyanazt jelenti a nyugdı́jazá s, mint egy kö nyvelő nek.
Pella ino dolgozó szobá já ban, mikö zben a riasztó tová bb
ü vö ltö tt, talá ltak egy pofá s kis mahagó ni fegyverszekré nyt.
Az ajtaja zá rva volt, az ü vege pedig ü té sá lló nak bizonyult,
amikor Ed megpró bá lta betö rni a pisztolya markolatá val.
– Hú zó dj há tré bb – adta ki az utası́tá st a izikus, majd ké t
lö vé ssel szé trobbantotta a szekré ny zá rjá t.
Jeffy egy idő re fé lig megsü ketü lt a dö rrené sektő l, a
sziré na hangja gyá szos sı́rá ssá halkult a fü lé ben.
Ed felrá ntotta a szekré ny aljá ban lé vő ió kokat,
amelyekben ké t puská t, né há ny tartalé k tá rat é s pá r doboz
tö lté nyt talá lt. – Egy Sig Pro a Sig Sauertő l. Negyvenes
kaliberű Smith & Wesson tö lté nyekkel. Tı́zlö vetű tá rral. A
há za mű anyag, de a huzagolá sa é s a sı́nszerelé ke edzett
acé l. Szerinted elbı́rsz vele?
– Sokat gyakoroltam a pisztolyommal.
 – Ez erő sebbet ü t, mint a tié d. Erre ké szü lj fel, é s cé lozz
alacsonyan – igyelmeztette Ed, mikö zben megtö ltö tt egy
tá rat, é s bepattintotta a pisztolyba.
Jeffy á tvette az odanyú jtott Sig Pró t. Nem szá ndé kozott
megö lni vagy aká r cé lba venni senkit, de ha Falkirk vagy a
gengszterei egy ujjal is hozzá é rtek volna Amityhez vagy
Michelle-hez, akkor megtette volna, amit meg kell. Az
ö nvé delembő l vagy az á rtatlanok vé delmé ben elkö vetett
emberö lé s is emberö lé s, de legalá bb nem gyilkossá g. Ha
ebben a vilá gban ké nytelen is lesz megö lni valakit, biztosan
lé teznek olyan idő vonalak, ahol nem kell ilyesmit tennie.
Ed megtö ltö tt ké t tartalé k tá rat, é s á tadta ő ket Jeffynek.
Utá na a ió kok feletti polcokró l kivá lasztott magá nak egy
12-es kaliberű , pisztolymarkolatú , elő á gyszá n-ismé tlő
puská t. Cső re tö ltö tte, há rom má sik golyó t beillesztett a
tá rba, majd telerakta a zsebé t tová bbi tö lté nyekkel.
– Hogyan ké pes – merengett hangosan Jeffy – egy ismert
izikus é s csokornyakkendő s tudó s fegyveres fenegyerekké
vá ltozni?
– A szü ksé g nagy ú r.
Ed kivezette ő ket a dolgozó szobá bó l, majd balra fordult a
folyosó n, é s megindult a há z eleje felé .
– Hova megyü nk? – ké rdezte Jeffy, mikö zben kö vette.
– Az emeletre. Amikor visszaugrunk a te idő vonaladra,
nem a konyhá ban akarunk kikö tni, ahol má r ott lehet
Falkirk é s aká r tı́z banditá ja.
Jeffy hallá sa kezdett helyreá llni. A riasztó egyre
hangosabbá vá lt.
Azt ké rdezte: – Es mi lesz, ha a há z mé g mindig tele van
gá zzal?
– Akkor elteleportá lunk onnan, mielő tt levegő t ké ne
vennü nk, é s pá r perc mú lva ismé t megpró bá l-kozunk. De
nem lesz ott gá z. Falkirk kemé nyen akart lecsapni, é s
gyorsan le akarta zavarni az akció t.
 Ed a jelek szerint biztosra vette, hogy nyugtató kerü lt a
levegő be, nem halá los mé reg, é s ezt Jeffy is nagyon szerette
volna elhinni. Vé gté re is, ő beleszı́vott, é s tú lé lte. De mi lett
volna, ha ké tszer szippant bele egy helyett?
A gondolatra, hogy Amity é s Michelle holtan fekhetnek
abban a konyhá ban, ismé t felkavarodott a gyomra,
ugyanakkor a harag is elö ntö tte. A há ta megfeszü lt, az
á llkapcsa ö sszeszorult. A jobb kezé ben lé vő pisztoly mintha
a teste ré szé vé vá lt volna, a karja meghosszabbı́tá sá vá ,
amellyel habozá s né lkü l vé grehajtotta volna jogos
bosszú já t, amennyiben a bosszú jogosnak bizonyul.
Amikor kié rtek az elő szobá ba, Jeffy ké t rendő rt pillantott
meg a bejá rati ajtó ü vegé n á t. Eppen felsé tá ltak a lé pcső n a
torná cra. Ugy tű nt, hogy Duke, mint exzsaru é s a rendő rsé g
bará tja, gyorsabb reakció t vá ltott ki a ható sá gokbó l, mint
má sok.
A rendő rö k megpillantottá k Jeffyt é s Edet, é s a izikus azt
mondta: – Gyorsan! Fel a lé pcső n.

86.

Falkirk é s ké t embere a gará zson á t hatoltak be a há zba,

ahol Lucas Blackridge vá rta ő ket. A kö ztes ajtó t má r
kinyitotta a zá rfeltö rő eszkö ze segı́tsé gé vel.
Bá r arra szá mı́tottak, hogy a há zban tartó zkodó
elgá zosı́tott szemé lyek mé g egy ó rá n á t aludni fognak,
Lucas é s ké t tá rsa fegyverrel a ké zben lé ptek be az ajtó n a
felettesü k elő tt.
John Falkirk semmilyen lá tvá nynak nem ö rü lt annyira,
mint annak, ha az ellensé gei – vagy aká r azok, akik
idegesı́tetté k – ö sszetö rve, vé resen é s holtan terü ltek el
elő tte, lehető leg vizeletben ú szva, mivel a zá ró izmaik
elengedtek a rettegé stő l é letü k utolsó perceiben. Ez a vilá g
– é s bizonyos mé rté kben az összes vilá g – kegyetlen
csatamező , ahol senki, aki megé ri a felnő ttkort, nem tö rő dik
ö nmagá n kı́vü l senkivel, ahol nincs má s igazsá g, csak az,
hogy mindenki hazudik, ahol nem lé tezik má s eré ny, csak az
irigysé g é s kegyetlensé g, nem lé tezik má s cé l, csak a má sok
feletti hatalom megszerzé se, é s ahol a legnagyobb hatalmat
az jelenti, ha valaki é let-halá l ura. A lelke mé lyé n mindenki
ismeri az emberi lé tezé s sö té t té nyeit, de Falkirk ú gy é rezte,
ő azon kevesek egyike, akik legalá bb ö nmaguknak merik
beismerni, hogy az é let egy nagy há ború mindenki ellen,
amelyben bá rmilyen fegyvert szabad bevetni, a
hazugsá goktó l é s csalá soktó l kezdve egé szen a pisztolyokig,
ké sekig é s bombá kig.
Pella ino há zá nak a konyhá já ban sajnos nem talá lt
vé rtó csá kat é s vizeletfoltos hullá kat. De kié lvezhette egy
kicsit Michelle Coltrane lá tvá nyá t, aki ö ntudatlanul terü lt el
a konyhaasztal melletti szé ké ben, vele szemben pedig az
ó riá s testű fé r ié t, aki minden bizonnyal Charles Pella ino
lehetett.
De az ö rö me rö vid é letű nek bizonyult, amikor kiderü lt,
hogy csak ez a ké t ember maradt a konyhá ban.
Harkenbach, Coltrane é s az a pimasz kislá ny eltű ntek. A
tá madá s elő tt mé g mind ott voltak. Falkirk ott hallgatta
azokat az ostoba szö vegü ket a furgonban, mind az ö t
emberé t, amikor a nagy nyomá sú tartá lybó l kiszabadult az
altató gá z. Senki nem menekü lt ki a há zbó l. Mivel a ká bı́tó
vegyi anyag azonnal hatott, má sik helyisé gbe sem mehetett
á t senki. Es egyé bké nt is, a gá z má sodpercek alatt betö ltö tte
az egé sz há zat, ú gyhogy a hiá nyzó há rom embernek akkor
is eszmé letlenü l kellett volna hevernie az elő szobá ban, ha
sikerü lt volna kijutniuk a konyhá bó l. Es Falkirk senkit nem
lá tott odakint.
Az egyetlen lehetsé ges magyará zat nagyon feldü hı́tette. Az
irá nymikrofonok kö zvetı́tetté k, ahogy Harkenbach
megké rdezi, tö lthet-e ká vé t valakinek. Biztosan ott á llhatott
az ablak melletti ká vé fő ző né l. Utá na azt mondta, „Itt
vannak!", kö zvetlenü l a gá z elszabadulá sa elő tt. Meglá tott
valakit vagy valamit, amit gyanú snak talá lt, é s kö zben
biztosan a kezé ben volt a mindennek a kulcsa. Amikor a gá z
betö rt a szobá ba, Coltrane é s a lá ny odamentek
Harkenbachhoz, vagy a fé r i hozzá juk, é s á tteleportá ltak
egy má sik idő vonalra.
Bá r nem tű nt esé lyesnek, hogy azok há rman á tjutottak egy
má sik helyisé gbe, mielő tt elá jultak, Falkirk utası́totta
Blackridge-et é s ké t emberé t, hogy kutassá k á t a há zat.
Friss bosszankodá s teté zte az eleve benne fortyogó
haragot.
Miutá n magá ra maradt az alvó kkal, felakasztotta a
mankó já t a hű tő ajtajá ra, majd odament Michelle Coltrane-
hoz, é s lebá mult rá . Bá r az, amit a mikrofonon keresztü l
hallott, arra utalt, hogy ez a ribanc nem errő l az idő vonalró l
szá rmazik, azt nem tudta biztosan, mit kereshet itt
Harkenbachhal, vagy mié rt tartó zkodott az ö regember
tá rsasá gá ban, amikor az megjelent Coltrane-é k há zá ná l, é s
meglő tte Falkirkö t. De azt tervezte, ha felé bred, kihú zza
belő le az igazat.
Michelle erotikus lá tvá nyt nyú jtott a szé ken elterü lve,
há tranyaklott fejé vel, csukott szemé vel, enyhé n szé tvá lt
ajkaival, amelyek mintha arra vá rtak volna, amit a szerető je
kö zé jü k akar csú sztatni. Falkirknek eszé be jutott, hogyan
né zett ki a halott Philip Esterhaus a felté pett torká val,
fennakadt szemé vel é s ugyanı́gy eltá tott szá já val – mint egy
tró nfosztott fé listen. Falkirkö t eufó ria fogta el abban a
vé rfoltos há ló szobá ban, az a meggyő ző dé s, hogy má ris a
kezé ben van valamifé le má gikus hatalom, ami azé rt já r neki,
mert megö lt egy fé listent, aki csak megsebezni volt ő t ké pes,
rá adá sul olyan enyhé n, hogy semmilyen fá jdalmat nem
okozott.
Most Michelle duzzadt ajkai bű vö lté k meg annyira, mint
korá bban az az ü res pohá r Esterhaus konyhá já ban. Rá jö tt,
hogy egy ú jabb jelet lá t: egy gyö nyö rű nő t, akinek az ajka
mintha neki suttogna valamit, mintha egy olyan
miszté riumot akarna kö zvetı́teni, ami teljesen á t fogja ő t
alakı́tani. Lehajolt, a nő szá já ra szorı́totta a sajá tjá t, é s
magá ba fogadta lá gy lé legzeteit. Amikor megnyalta Michelle
ajká t, é rezte a reggeli fahé jas tekercse ı́zé t.
Abban a kié lesedett tudatá llapotban, amit a ké t
Vicodinnak kö szö nhetett, felfogta, hogy bá rmilyen titkot is
akar kö zö lni vele a nő , az nem felemelni fogja, hanem
legyengı́teni, é s megfosztani annak a hatalomnak a
megszerzé sé tő l, ami a vé gzete. Michelle Eva volt, az ö rö k
csá bı́tó , ahogyan az ö sszes nő . Bá rmit is suttogott neki, az
csak veszedelmes hazugsá g lehetett. Mindenki á tver
mindenki má st, a nő k, a fé r iak é s a gyerekek is, de Falkirk
tapasztalatai szerint a nő k é rtettek ehhez a legjobban, fő leg
a szé p nő k. Nem hagyhatta, hogy ez a nő a veszté t okozza
hamis ı́gé reteivel.
Elvette a szá já t Michelle-é rő l, felegyenesedett, é s elő vette a
pisztolyt, amellyel megö lte a fé listent. A nő keblei kö zé
nyomta a fegyver csö vé t. Michelle tová bb aludt. Falkirk
lassan felcsú sztatta a pisztolyt a puló veré n a torká ig. Az
irá nyzé kkal vé gigciró gatta az á lla vonalá t. Az ajkai kö zé
nyomta a csö vet, é s megvá rta, amı́g a nő belelehel. Ha meg
akar menekü lni Michelle bű bá jos megté veszté seitő l, meg
kell hú znia a ravaszt, mielő tt mé g felé bredne, mielő tt
kiejthetné a szá já n azt a hazugsá got, amivel megrontja.
Minden á rmá nyt ki kell robbantania gyö nyö rű fejé bő l.
Csak egyvalami tartotta mozdulatlanul az ujjá t a ravaszon.
Nem az irgalom. O nem hitt az irgalomban, é s abban sem,
hogy az tö bb lenne ü res szó ná l. Es nem a vá gy. Szı́vesen lett
volna fegyvercső Michelle ajkai kö zö tt. De mostanra má r
é rtette a vilá g má gikus termé szeté t, é s tudta, hogyha a nő
megkapná az é lvezete esszenciá já t, akkor a lelké t is
megkaparintaná . Csak azé rt halogatta a lö vé st, mert ha
á lmá ban ö lte volna meg, akkor nem lá thatta volna azt a
rettegé st a szemé ben, amellyel elevenen fogadta volna a
halá lt. Elhatá rozta, hogy betö mi a szá já t, é s leragasztja
szigetelő szalaggal, nehogy meg tudja baboná zni a
hazugsá gaival, utá na pedig megvá rja, hogy visszanyerje az
eszmé leté t. Es csak akkor, amikor a tekintetü k talá lkozik, é s
Michelle má r nem tudja elvará zsolni, kerü l á t hozzá a nő
hatalma is.
Nem rakta el a fegyveré t, ehelyett á tsé tá lt oda, ahol
Pella ino aludt az asztal tú loldalá n. A mé rete é s karakteres
arcvoná sai miatt, amelyeket mintha sziklá bó l faragtak volna
ki, ez a fé r i is lehetett volna fé listen, csak ő ruhá ban.
Esterhaus meggyilkolá sa annyira kielé gı́tő volt, é s olyan
nagymé rté kben hozzá já rult Falkirk legfrissebb
revelá ció ihoz a való sá g termé szeté vel kapcsolatban, hogy
mindenké ppen meg akarta ismé telni az é lmé nyt. Es azt
tervezte, hogy ez utá n a gyilkossá g utá n talá n mé g mé lyebb
transzcendenciá t biztosı́t magá nak egy harmadik
Vicodinnal.
Azonban amikor Charles Pella ino halá nté ká hoz szorı́totta
a pisztolyt, meglá tott mö gö tte az asztalon egy doboz
pé ksü temé nyt, amellett pedig a mindennek a kulcsá t.
Egy pillanatra nem is hitt a szemé nek. Utá na rá jö tt, hogy
ha az a rá dió szerelő é s az okostojá s lá nya Ed
Harkenbachhal teleportá ltak á t egy má sik vilá gba, akkor ez
biztosan az a kulcs, amit Coltrane ennek a vilá gnak a
Harkenbachjá tó l kapott, aki má r olyan ré gó ta menekü l
Falkirk elő l.
Elrakta a pisztolyá t, é s mintegy az elragadtatá s
á llapotá ban megkerü lte az asztal egynegyedé t. Ugy é rezte
magá t, mintha egy oltá r elő tt á llna, é s a pé ksü temé nyes
doboz ostyatartó lenne, amelybő l nemré g emelté k ki a szent
ostyá t. Csak bá multa azt az é rté kes tá rgyat attó l tartva,
hogyha megé rintené , akkor kiderü lne, hogy csak dé libá b.
 De amikor megfogta, a kulcs való dinak bizonyult. Bá r azt
má r tudta tapasztalatbó l, mé g azelő ttrő l, hogy Harkenbach
elpusztı́totta volna a má sik ké t kulcsot, hogy az eszkö z
kö nnyű , most olyan nehé znek tű nt, mint egy té gla, mintha a
teljes emberisé g sorsa hú zná lefelé . A keskeny tokban rejlő
hatalom lehető vé teszi, hogy fejlettebb vilá gok
technoló giá já t rabolja el, é s ennek a vilá gnak vagy
bá rmelyik má siknak az istenszerű vezető jé vé vá ljon, aki ú gy
manipulá lja a tö megeket, ahogy nem szé gyelli. A vagyona é s
a hatalma mé rhetetlenné fog nő ni. Vé gü l emberek
milliá rdjai tisztelik é s szolgá ljá k majd olyan mé rté kben,
ahogyan mé g egy csá szá r vagy diktá tor alattvaló i sem tetté k
az ı́rott tö rté nelem sorá n.
Mielő tt é szrevette volna a kulcsot, be akart venni egy
harmadik Vicodint is, bá rmilyen felelő tlen tú ladagolá snak
szá mı́tott is volna ez, mert mé g mé lyebb megvilá gosodá st
akart elé rni. Most viszont, hogy az eszkö z a birtoká ba
kerü lt, hogy teljesı́tette a kü ldeté sé t, ú gy é rezte, má r
semmilyen szer nem tudná az extá zis enné l magasabb
foká ra repı́teni. Becsú sztatta az é rté kes eszkö zt a
kabá tzsebé be.
Ismé t elő vette a pisztolyá t. Az Everett Highways projekt
tö bbi szereplő je é s a milliá rdosoknak az a konzorciuma,
amelyek a mű veletet pé nzelté k, amikor az á llami forrá sok
nem bizonyultak erre elegendő nek, má r soha nem fogjá k
megkapni a kulcsot, é s az ő szá ndé kait sem fogjá k gyanı́tani,
amı́g tú l ké ső nem lesz.
Azoknak, akik tudtá k, hogy a kulcs itt volt, nem szabad
é letben maradniuk, hogy kikotyoghassá k. Pella inó nak é s
Michelle-nek meg kell halnia, mielő tt mé g magukhoz
té rné nek. Coltrane-t, a lá nyá t é s Harkenbachot pedig
azonnal le kell lő ni, amint meglá tjá k ő ket.

87.
Amitytő l é s Michelle-tő l tö bb vilá gnyira, mikö zben a
fü lsiketı́tő riasztó ú gy sziré ná zott, mintha Hitler Luftwaffé ja
kelt volna á t idő n é s té ren, hogy lebombá zza Suavidad
Beachet, Jeffy felrohant Pella ino há zá nak egy má sik
verzió já ban a lé pcső n, szorosan Ed nyomá ban.
A torná con á lló ké t zsaru egyike, aki meglá tta ő ket a
fegyvereikkel együ tt a bejá rati ajtó ü vegé n á t, felkiá ltott: –
Rendő rsé g!
– Tudjuk, befoghatod, befoghatod, tudjuk! – kiabá lta vissza
Ed.
Harkenbachnak ez a verzió ja mentá lisan é s é rzelmileg is
ö sszeszedettebbnek tű nt anná l, akivel Jeffy
ö sszebará tkozott a sajá t vilá gá ban. De a gé ná llomá nyuk é s
a legfontosabb é lmé nyeik azonosak voltak, ezé rt
lehetsé gesnek, ső t való szı́nű nek tű nt, hogy nagyobb
nyomá snak kité ve ez az Ed is é ppen ú gy ö ssze fog omlani,
mint a má sik. Jeffy mé g nem felejtette el azt a vá ratlan
fordulatot, amely a vá rosban ké t nappal korá bban elkö ltö tt
bé ké s vacsorá juk utá n ehhez a veszedelmes é s kaotikus
helyzethez vezetett; ugyanakkor ké ptelen volt felfogni, hogy
Amity vilá gokkal odé bb kerü lt tő le, halá los veszé lyben
forog, é s hogy az é letü k egy excentrikus izikus kezé ben
van, aki azt hiszi, hogy ha leborotvá lja a fejé t é s leveszi a
csokornyakkendő jé t, akkor a felismerhetetlensé gig
megvá ltozik.
A lé pcső tetejé n há trané zett a rendő rsé g erő szakos
behatolá sá tó l tartva, mert nem tudta, hogy van-e
fennható sá guk ilyesmire ebben a helyzetben.
De nem kellett erő szakot alkalmazniuk. Egyikü k
megpró bá lt benyitni. Az ajtó csodá val hatá ros mó don nem
volt bezá rva. Lehet, hogy Duke-ot é rtesı́tette a biztonsá gi
rendszere a mobiljá n keresztü l, lehető vé té ve, hogy
tá virá nyı́tá ssal ajtó t nyisson a rendő rsé gnek.
 – A há zban vannak! – igyelmeztette Jeffy Edet, mikö zben
az ö regember utá n szaladt a fenti folyosó n.
Kö vette a izikust a jobb oldali há ló szobá ba, é s becsapta
az ajtó t.
– Ki kell tá masztanunk! – mondta, de nem lá tott olyan
szé ket, amivel ezt megtehette volna.
– Nem szü ksé ges – nyugtatta meg Ed. – Nem fognak rá nk
tö rni. Ort á llnak odakint, é s erő sı́té st hı́vnak.
– Akkor ugorjunk haza, nyomá s, tű njü nk má r el innen!
Ed a homloká t rá ncolva lerakta a puská já t az á gyra, é s
keresgé lni kezdett a zsebé ben. – Nem vetted é szre
vé letlenü l, hogy leraktam-e a kulcsot a dolgozó szobá ban,
amikor kifosztottuk a fegyverszekré nyt?

88.

A kamrá ban, ké t kezé ben egy-egy kö rtekonzervvel bujká ló
Amity hallotta, ahogy há rom vagy né gy fé r i belé p a
konyhá ba, é s szü ksé gtelen mennyisé gű ká romkodá ssal
fejezi ki a helyzet alakulá sa felett é rzett felindultsá gá t. Bá r
idő nké nt ő is azt mondta valamire, hogy szar, é s bá r Duke
Pella ino, aki egyé rtelmű en jó iú volt, mé g enné l csú nyá bb
szavakat is haszná lt idő nké nt, ő mé lyen hitt abban, hogy a
rossz iú k rosszasá gá nak mé rté ké t egyé rtelmű en jelzi, hogy
mennyire mocskos a szá juk. Es amennyiben igaza volt
ebben, azok a ickó k dé moniak lehettek.
Ugy gondolta, a gá z felszı́vó dhatott valahogy, mert a
hangjuk alapjá n egyik birtokhá borı́tó sem viselt maszkot.
Valamelyikü k azt mondta a tö bbieknek, hogy kutassá k á t a
há z tö bbi ré szé t. Amity arra tippelt, hogy Falkirk lehetett az.
Megijedt, é s felemelte a konzerveket, de a tö bbiek ú gy
trappoltak ki a konyhá bó l, hogy a kamrá ba be sem né ztek.
Falkirk, amennyiben té nyleg ő volt az, ott maradt. Amity
hallotta, ahogy a konyhá ban mozog, é s olyan hangokat ad
ki, amiket nem tudott é rtelmezni. A fé r i magá ban
motyogott, de tú l halkan ahhoz, hogy ki lehessen venni, mit
mond. Olyan benyomá st keltett, mint egy vicsorgó troll.
Amint felmerü lt benne ez a gondolat, Amity azonnal
megpró bá lta elhessegetni a fejé bő l. Eszé be jutott valami,
amit é vekkel korá bban olvasott, amikor mé g hiszé keny
gyermek volt, egy trollró l szó ló tö rté net, aki alvó gyerekeket
rabolt el, hogy pité be sü sse ő ket. Az egy elé g butuska mese
volt, de té nyleg, Amityt viszont mé g soká ig olyan ré má lmok
gyö tö rté k tő le, amelyekben azt hitte, hogy fé lá lomban
fekszik az á gyá ban, mikö zben az apuká ja betakargatja, majd
hirtelen rá jö tt, hogy a takaró igazá bó l egy pite felső
té sztaré tege, é s nem az á gyá ban fekszik, hanem egy
tepsiben, az apuká ja pedig nem az apuká ja.
Talá n csak az idegessé ge, vagy a gá z maradvá nyai miatt a
levegő ben, vagy azé rt, mert allergiá s volt valamire a
kamrá ban, vagy mert az ö rdö g nem alszik, mindenesetre
bá rmilyen okná l fogva is, de hirtelen ellená llhatatlan
tü sszenté si inger fogta el. Lerakta az egyik konzervet, é s a
jobb kezé vel szorosan befogta az orrá t. A ké szteté se nem
mú lt el. Egyre jobban csiklandott az orra. A má sik
konzervet is lerakta, é s a szá já t is befogta, mert ha
belegondolunk, a hapci hang az ember szá já n á t szokott
kijö nni, nem az orrá n. Ugy erő lkö dö tt, hogy elfojtsa a
tü sszenté st, hogy a szeme is kö nnybe lá badt. De az inger
szé p lassan elmú lt. Amikor má r nem tudta tová bb
visszatartani a lé legzeté t, levette a kezé t a szá já ró l, é s szé p
lassan lé legezni kezdett az ajkain keresztü l. Az orrá t csak
akkor engedte el, amikor má r teljesen biztosra vehette,
hogy a csiklandá s elmú lt.
Annyira megijedt annak lehető sé gé tő l, hogy egy
tü sszenté s miatt fog Falkirk, a troll marká ban kikö tni, hogy
egé sz testé ben remegni kezdett. Eddig bá rmilyen eszelő s
ő rü ltsé g is tö rté nt velü k, ő mindvé gig magabiztos é s
optimista maradt. Most viszont megé rtette, hogy a
magabiztossá g, a bá torsá g é s a lelki erő nem mindig
elegendő , hogy egy kis szerencse is kell, kü lö nben egyetlen
tü sszenté s, kö hinté s vagy szellenté s vé gezhet az emberrel.
A kö rté k né lkü l kiszolgá ltatottabbnak é rezte magá t, mint
valaha. De amikor ismé t magá hoz vette szá nalmas
fegyvereit, ú gy remegett a keze, hogy az egyik konzerv
kicsú szott a marká bó l, é s leesett a kamra padló já ra.

89.

Ed Harkenbach zakó já nak mintha tö bb zsebe lett volna,

mint egy bű vé szmaskará nak. Eszeveszetten kotorá szott
benne é s lapogatta magá t, mikö zben azon aggó dott, hogy
talá n egy má sik szobá ban hagyta a mindennek a kulcsá t.
A lé pcső n dobogó lé ptek arró l á rulkodtak, hogy a
rendő rö k a nyomukba szegő dtek, mikö zben a tá volbó l egy
já rő rautó sziré ná ja csatlakozott a riasztó dallamá hoz.
Jeffyben felmerü lt, hogy odavonszolja a szobainast az
ajtó hoz, de ez a bariká d é rtelmetlen lett volna, ha Ed kulcsa
a dolgozó szoba asztalá n maradt. Az ő kulcsa a má sik
vilá gban lé vő há z konyhaasztalá n hevert. Reggeli kö zben a
keze ü gyé ben tartotta, hogy vé sz eseté n ne a zsebé bő l
kelljen elő á snia, de arra nem szá mı́tott, hogy elgá zosı́tjá k
ő ket. Es arra sem, hogy Ed olyan feledé keny alaknak
bizonyul, aki elhá nyja a kulcsá t.
Az egyik zsaru felkiá ltott az emeleti folyosó n: – Tegyé k le a
fegyvereiket! Nyissá k ki az ajtó t, é s fekü djenek le arccal
lefelé ott, tisztá n lá tható an, a karjukat ké t oldalra kinyú jtva!
Ez tú l bő beszé dű é s nem kü lö nö sebben praktikus
utası́tá snak tű nt, amitő l Jeffyben feltá madt a gyanú , hogy
talá n ké t cowboy ü ldö zi ő ket, akik é rtelmetlen kocká zatokat
fognak vá llalni.
Nem akart ott meghalni, de bö rtö nbe sem akart kerü lni
é vekre ezen az idő vonalon, ami vilá gokra volt Amitytő l é s
Michelle-tő l, akiket ı́gy sorsukra hagyott volna. Es sohasem
lő tt volna le egy becsü letes é s tisztessé ges tö rvé nyszolgá t.
De most az ajtó mellé á llt, mé ly levegő t vett, Al Pacinó nak
ké pzelte magá t egy gengszter ilmben, é s tú lkiabá lta a visı́tó
riasztó t: – Kibaszottul szé tlö vö m a fejé t bá rkinek, aki bejö n
ide! Szé tloccsantom az agyá t!
Ed ebben a pillanatban szó lalt meg: – A, meg is van. Mié rt
az oldalzsebembe raktam? Soha nem szoktam ott tartani.
Jeffy odalé pett hozzá , é s megragadta a karjá t. – Az é g
szerelmé re, Ed, menjü nk má r! Azt hiszik, hogy Dillinger
vagyok.
– Hozd a puská mat.
Jeffy felkapta a fegyvert az á gyró l.
A izikus a kö r alakú gombra nyomta az ujjá t. Ezú ttal nem
kellett né gy má sodpercig vá rniuk, az eszkö z azonnal
felragyogott. Es a há rom gomb is rö gtö n megjelent, a ké k, a
piros é s a zö ld: Haza, Kivá lasztá s, Vissza.
Jeffy azt ké rdezte: – Az enyé m mié rt nem mű kö dik ilyen
jó l?
– Mert azt a te vilá god Edje tervezte, é s é n okosabb
vagyok ná la.
Az okosabb Ed ezzel megnyomta a Vissza gombot.

90.

Falkirk halhatatlansá ga biztos tudatá ban beá llt a kamra

jobb oldalá ra, elfordı́totta a kilincset, é s felrá ntotta az ajtó t.
Babbal teli zacskó k sorakoztak a kü szö b menté n. A fé r i a
pisztolyá t ké t ké zre fogva a bejá rat elé lé pett, é s meglá tta
azt a pimasz kislá nyt egyedü l, lá bá ná l egy kö rtekonzervvel.
Elete legtö ké letesebb napja mé g jobbá vá lt.
– Gyere ki onnan! – adta ki az utası́tá st.
– Nem.
A gyerek arcá ra fogta a fegyvert. – Erre nincs lehető sé ged.
A kis ribanc tová bbra is megtagadta az engedelmessé get.
 Meg akarta ö lni. Semmilyen fenntartá sa nem volt gyerekek
meggyilkolá sá val kapcsolatban. Csiná lt má r ilyet, mé g ha
csak ké tszer is. Az nem aggasztotta, hogy a csapata mit fog
szó lni, mert azokat nem é rdekelné , ha kinyı́rná a kis
nyomorultat. Nem jelentené k fel é rte. Amennyiben
megtenné k, akkor kivé gezné k ő ket az á rnyé kkormá ny mé g
kegyetlenebb ü gynö kei. Mind tudtá k, mi forog kocká n é s mit
vá rnak tő lü k, é s azt is, hogy ha Falkirk megö li a kislá nyt,
azzal csak ő ket kı́mé li meg a pluszmeló tó l.
De nem a kamrá ban akarta megö lni. Ki akarta szedni
onnan, é s egy szé khez kö tö zni az ebé dlő asztalná l, hogy ott
vá rja ki, amı́g az anyja é s Pella ino felé brednek. Azt akarta,
hogy a lá ny vé gigné zze, ahogy lelö vi Michelle-t é s Duke-ot,
é s megé rtse, hogy rossz emberrel pimaszkodott. O
fé listenek gyilkosa, egy olyan fé r i, akinek vé gtelen vilá gok
hevernek a lá ba elő tt, akit meg lehet lő ni, de nem lehet
megá llı́tani, aki má r fá jdalmat sem é rez. Kora i jú sá gá tó l
fá jdalom kı́sé rte az é leté t, é rzelmi fá jdalom. Mindenki
leszarta: az anyja meghalt, a szexő rü lt apja elá rulta egy
kikapó s má sodik felesé gé rt, é s ezzel megfosztotta az
ö rö ksé gé tő l. Ahhoz, hogy fel tudjon kapaszkodni az
á rnyé kkormá nyban é s az ü bergazdagok labirintusá ban,
csizmá kat kellett tisztá ra nyalnia, seggeket kellett csó kolnia
é s ezernyi mó don meg kellett alá zkodnia, de azoknak az
idő knek má r vé ge. Megszerezte a kulcsot, az utolsó t ezen az
idő vonalon, é s ez szabaddá tette, a sajá t sorsa urá vá , é s a
lá ny sorsá é vá is.
Elrakta a pisztolyt, belé pett a kamrá ba, é s kiabá lni kezdett
a kislá nnyal, hogy á lljon fel. Az megpró bá lt
ö sszegö mbö lyö dni, mint egy á szkabogá r, ú gyhogy lekevert
neki egy taslit, majd mé g egyet. Megragadta a hajá t, é s
elkezdte kivonszolni a sikı́tozó gyereket a szekré nybő l a
konyhá ba. A lá ny hevesen csapkodott, de hasztalanul.
Falkirk megcsavarta a hajá t, mintha gyö kerestü l ki akarná
té pni, amitő l a sikı́tozá s fü lsé rtő en é lessé vá lt. Az a kö lyö k
annyira feldü hı́tette, hogy má r nem is volt kedve egy
szé khez kö tö zni, hogy vé gigné zze az anyja halá lá t,
legszı́vesebben ott helyben elbá nt volna vele, az arcá ba
lé pett volna, beletaposott volna abba az okoskodó szá já ba,
hogy soha tö bbé ne tudjon vele vigyorogni.

91.

Jeffy visszapattant abbó l a Suavidad Beachbő l, ahol Amity

ré g meghalt, abba a vá rosba, ahol mé g mindig é lt,
legalá bbis nagyon remé lte, hogy é l, mert azt nem bı́rta
volna elviselni, ha nem. Nem é rdekelte, hogy szá mtalan
olyan pá rhuzamos vilá g lé tezik, ahol a lá nya é p é s
egé szsé ges marad mé g akkor is, ha itt meghal, mert ő ezt a
lá nyt szerette tö bb mint tizenegy é ven á t. Má s vá ltozatait is
ké pes lett volna szeretni – hogy is ne lett volna? –, de kö zö s
é letü k tö bb ezer napja sorá n ő é s ez az Amity nevettek
ugyanazokon a dolgokon, szomorkodtak ugyanazokon a
dolgokon, viselté k el pontosan ugyanazokat a nehé zsé geket,
é s egyetlen má sik Amity sem lett volna pontosan
ugyanolyan, mint az, aki má r tö bb, mint egy é vtizede
betö ltö tte a szı́vé t. A lá nya volt a legjobb dolog, ami valaha
is tö rté nt vele. Egy má sik Amity, bá rmennyire is hasonlı́tana
arra, akit ő nevelt fel, nem az övé lett volna. Az elveszté sé be
tö nkrement volna. Ké tsé gbeesé sben tö ltö tte volna é lete
há tralé vő ré szé t, amié rt cserben hagyta ezt az é leté t a sok
kö zü l, az egyetlent, ami szá mı́tott neki.
Amikor ő é s Ed megé rkeztek a Pella ino-há z nagy
há ló szobá já ba, a levegő olyan tiszta volt, mintha soha nem
á rasztottá k volna el altató gá zzal. A csend
megkö nnyebbü lé st kı́ná lt a má sik vilá g fü lsé rtő riasztó ja
utá n, ugyanakkor aggasztó nak is tű nt, mert mintha azt
jelezte volna, hogy Falkirk má r vé gzett, é s nem maradt kit
megmenteni.
 Ed azt suttogta: – A puská t.
Mikö zben Jeffy á tnyú jtotta neki a fegyvert, fé r iak nevettek
fel valahol az emeleten, majd valaki, sokkal kö zelebb,
felkiá ltott: – Canker, Yessman! Ide, most!

92.

Lucas Blackridge Vince Cankerrel é s Roy Yessmannel

fenekestü l felforgattá k a há zat, nem mintha ennek sok
é rtelme lett volna. A gá zt olyan nagy sebessé ggel fú jtá k be,
olyan nagy nyomá ssal, hogy senki nem tudott volna
elmenekü lni elő le a konyhá bó l, legfeljebb a mindennek a
kulcsá val egy má sik vilá gba. Egyé bké nt is, a gá z odafent is
betö ltö tte a helyisé gek minden zegé t-zugá t legfeljebb né gy
má sodperccel azutá n, hogy lent elterjedt.
Lucas Blackridge gyanı́totta, hogy Falkirk csak kettesben
akart maradni pá r percre az eszmé letlen nő vel, aki elé g jó l
né zett ki. Tudta, hogy a fő nö ke egy arrogá ns seggfej, é s azt
is, hogy gyű lö li a nő ket á ltalá nossá gban, a csinosakat pedig
mé g jobban, é s gyanı́totta, hogy egy perverz alak, aki szeret
fá jdalmat okozni nekik. Egy eszmé letlen nő nem adna olyan
reakció kat a fá jdalomra, mint amilyeneket Falkirk szeretett
kié lvezni. De ebben talá n akkor akart ká rt tenni, amikor
mé g alszik, hogy a magá hoz té ré se utá n né zhesse vé gig a
kı́nszenvedé sé t.
Blackridge-ben gyakran felmerü lt, hogy rendeznie ké ne
egy halá los balesetet Falkirk szá má ra, hogy utá na esetleg a
helyé t is á tvehesse a temeté sé t kö vető en. De az a seggfej jó
kapcsolatokkal rendelkezett, é s nem lett volna kö nnyű
megú szni a meggyilkolá sá t. Blackridge a jelenlegi
pozı́ció já ban né gyszer akkora izeté st kapott, mint
amekkorá ra bá rhol má shol szá mı́thatott volna, é s nem
akart egy civil rendő rsé gné l kikö tni, ahol a keresete nagy
ré sze a nyugdı́jbiztosı́tó hoz vá ndorolt volna.
 Tı́z percet adtak annak a perverznek Coltrane nő jé vel,
mikö zben azt talá lgattá k maguk kö zö tt, hogy vajon milyen
gyalá zatossá gokat fog elkö vetni ellene.
A há z vé gé né l, amikor má r ké szen á lltak arra, hogy
megforduljanak, é s visszamenjenek a fö ldszintre, Vince
Canker ú gy dö ntö tt, hogy vizelnie kell, é s bement a fenti
fü rdő szobá ba. Az inger való szı́nű leg ragá lyos lehetett, mert
Yessman ú gy dö ntö tt, ő is kivá rja a sorá t a vé cé elő tt.
Blackridge tová bbsé tá lt a há z eleje felé . Amikor a lé pcső
kö zelé be é rt, vá ratlanul suhogást hallott. Az emeleten az
ö sszes ablak csukva volt, é s ez a hang, bá r csak fojtottan
hallatszott, nagyon hasonlı́tott arra, ami a teleportá lá st
szokta kı́sé rni. Blackridge arra tippelt, hogy a baljá n lé vő
ajtó mö gü l szű rő dhetett ki.
A há z vé gé ben Canker é s Yessman felnevettek. Ok mit sem
talá ltak viccesebbnek, mint a vé cé humort.
Blackridge odakiabá lt nekik: – Canker, Yessman! Ide, most!
Berohant a há ló szobá ba, a fegyveré t a kü szö bö n
elő rá ntva, é s ott talá lta Jeffrey Coltrane-t, aki valahonnan
má shonnan jö tt. Amikor megé rkezett, való szı́nű leg
elveszı́tette az egyensú lyá t, é s megbotlott, ami né ha
elő fordult. Mivel elejtette a fegyveré t, é ppen lehajolt, hogy
felemelje.
Blackridge azt mondta: – Hozzá ne é rj.

93.

A ickó berontott az ajtó n, mikö zben Jeffrey ú gy tett, mintha

elejtette volna a fegyveré t. A gazember pro i volt, gyors,
felké szü lt é s kicsit sem ostoba, ú gyhogy azonnal rá jö tt,
mekkora hibá t kö vetett el, amikor azt felté telezte, hogy az
egyik cé lpontja egy puhá ny ré gisé gkereskedő , a má sik
pedig egy kü lö nc izikus, akinek nincs tö bb gyakorlati
é rzé ke egy harvardi professzorná l. Eszé be jutott ugyan,
hogy jobbra forduljon, de nem volt ideje kité rni az ü té s elő l.
Ed ott á llt az ajtó mö gö tt magasra emelt puská val, amivel
lendü letesen lecsapott az ellenfelü k fejé re. Bő r szakadt,
csont repedt, vé r kezdett ö mleni, é s a ickó ú gy ö sszeesett,
mintha origamibó l lenne.
A nevetgé lő pasasok mé g mindig jó kedvű nek tű ntek,
mikö zben az emeleti folyosó n kö zeledtek felé jü k, a jelek
szerint nem is sejtve, hogy a tá rsuk akció ba hı́vta ő ket. De
mielő tt az ajtó hoz é rtek volna, sikoltá sok hangzottak fel
odalentrő l. Egy lá ny sikoltozott, é ppen annyira dü hé ben,
mint fé lelmé ben. Amity.

94.

Meg akarta ö lni.

A fé r i szeme egy á dá z ragadozó eszelő s szemé vé
vá ltozott, kegyetlenné é s furá vá . Amity tudta, hogy Falkirk
nagy esé llyel té nyleg vé gezni fog vele, é s ú gy sejtette, hogy
miné l inká bb ellená ll neki, az ellenfele anná l kevé sbé fog
tudni uralkodni szadista ö sztö nein. De ő sem bı́rt felhagyni
az ellená llá ssal. Nem azé rt, mert bá tor regé nyhő snő nek
tartotta magá t, mert ezt tanulta a kö nyvekbő l, hanem mert
felfedezett magá ban valamit, ami korá bban nem volt ott: a
heves meggyő ző dé st azzal kapcsolatban, hogy joga van a
tisztelethez, ahhoz, hogy bé ké n hagyjá k, az élethez. Nem ez
a szemé tlá da adott neki jogot az é lethez, ezé rt elvennie
sincs tő le joga. Azt senki nem adta neki, az a veleszü letett
joga, é s az é lete az ö vé , amı́g csak meg tudja vé deni. Az
ö nvé delem nemcsak jog, hanem kö telessé g is, mert az é let
olyan ajá ndé k, amelynek a kü ldeté se is a ré sze. Az ember
nem cé l né lkü l szü letik, csak meg kell talá lnia a cé ljá t, é s ha
harc né lkü l hagyja, hogy megö ljé k, azzal mindenkit cserben
hagy, akit szeret, é s akit a jö vő ben szerethet mé g. Ugyhogy
mikö zben az a perverz alak a hajá ná l fogva vonszolta kifelé
a kamrá bó l, a há tá n, annak ellené re, hogy a kezé ben
tartotta a pisztolyt, Amity azt kiabá lta, hogy „Seggfej!", majd
felá gaskodott, é s á gyé kon csapta.
Bá r az apja tanı́totta neki a dió tö rő techniká t,
termé szetesen mé g ilyen kö rü lmé nyek kö zö tt is kı́nos volt
ehhez folyamodni. Amity sokkal szı́vesebben vá lasztott
volna valami kevé sbé intim mó dszert, mondjuk, azt, hogy
lelő je, de nem volt pisztolya. Es egyé bké nt is, bá r kı́nosnak
talá lta a dolgot, ugyanakkor kielé gı́tő nek é s haté konynak is.
A fé r i kezé bő l kicsú szott a haja. Az arca ú gy eltorzult, mint
egy ő rü lt bohó cé , é s olyan szá nalmas nyö gé s szö kö tt ki
belő le, hogy azt Amity mé g viccesnek is talá lta volna, ha
nem az é leté é rt kü zd é ppen.
Az apja nem volt ott, é s Ré mes Ed sem, amibő l azt a
kö vetkezteté st vonta le, hogy való szı́nű leg elteleportá ltak.
De vissza fognak jö nni. Efelő l semmi ké tsé ge nem tá madt.
Azt viszont nem vette biztosra, hogy idő ben.
Né gyké zlá b menekü lt Falkirk elő l, eleinte cé l né lkü l, csak
miné l messzebbre akart kerü lni tő le, de utá na eszé be jutott
a pisztoly. Az apja pisztolya. Amikor reggelit ké szı́tettek, az
apja a kenyé rtartó mellé rakta a fegyveré t. Amity mé g soha
nem lő tt pisztollyal, de ú gy é rezte, nem lehet olyan nehé z. A
ilmekben mindenki lö vö ldö zik. Ha minden kö té l szakad, é s
az é letü k mú lik rajta, a pozitı́v szereplő k sem haboznak
rá lő ni a gonoszakra.
Hirtelen irá nyt vá ltott, é s eszelő s tempó ban kü zdö tte
magá t a kenyé rtartó felé . Má r majdnem odaé rt. Olyan egy
mé terre lehetett a pulttó l, ahol az apja pisztolya hevert,
amikor Falkirk tiszta erő bő l fené ken rú gta, amitő l Amity
arccal lefelé elterü lt a padló n.

95.

Canker é s Yessman, miutá n kijö ttek a fenti vé cé bő l,

hallottá k, hogy Blackridge odakiá lt nekik a folyosó tú lsó
vé gé rő l, de azt nem é rtetté k, mit mond, mert mé g mindig
Yessman hasmené ses viccé n rö hö gtek. Yessman mindig
hangosabban é s tová bb nevetett a sajá t poé njain, mint
bá rki má s, amit Canker nem is csodá lt, mert á tkozottul
viccesek voltak. Es egyé bké nt is, Yessman rö hö gé se fertő ző
volt.
Amikor Blackridge eltű nt a há ló szobá ban, amit alig pá r
perccel korá bban kutattak á t, odalent elkezdő dö tt a
sikoltozá s. Mintha a kislá ny hangjá t hallottá k volna, Amityé t,
ami meglepő nek tű nt, mert mindketten azt hitté k, hogy
Falkirk a nő vel szó rakozik. Cankert nem é rdekelte, hogy a
fő nö ke kifejlett vagy mé reten aluli egyedekben leli az
ö rö mé t. O nem volt elő ı́té letes. A helyes é s a helytelen nem
jelentettek szá má ra tö bbet ü res szavakná l. Ami helyesnek
tűnik, az az is. Ha valami helytelennek tű nik, az való szı́nű leg
csak annyit jelent, hogy az ember ö ssze van zavarodva, é s
ha gondolkozik egy kicsit, akkor helyesnek fog tű nni a
dolog.
Amikor Canker bement a nagy há ló szobá ba, Yessmannel a
sarká ban, Blackridge a padló n hevert, vagy holtan, vagy
arra vá rva, hogy a kó rhá zba szá guldjanak vele. Coltrane-ná l
pisztoly volt, Harkenbachná l puska, amit Vince Canker
egyá ltalá n nem é rtett. Ezek elteleportá ltak, mé g mielő tt az
altató gá z elé rte volna ő ket. Eltű ntek, szabadok voltak, é s
semmi okuk nem akadt arra, hogy tizenö t perccel ké ső bb
visszajö jjenek. Biztos, hogy nem Pella ino kedvé é rt té rtek
vissza. Mi a fené t jelentett volna nekik az a ickó ? Semmit. A
nő jó l né zett ki, de a vilá g tele van szexi nő kkel. Az ember
nem teszi kocká ra a seggé t semmilyen nő é rt, a kislá ny pedig
csak egy idegesı́tő gyerek egy olyan vilá gban, ahol tú l sok
bosszantó kö lyö k csiná lja a globá lis felmelegedé st é s
pazarolja az á llam pé nzé t arra, hogy Fidzsi irodalmá bó l
szerezzen diplomá t, amikor ezek az ö sszegek olyan
fé r iakhoz is vá ndorolhatná nak, mint Vince, aki kemé nyen
dolgozott azé rt, hogy az orszá g mű kö djö n.
 Canker é s Yessman nem vetté k elő a pisztolyukat, mielő tt
belé ptek a há ló szobá ba. Nem tartottá k fel ugyan a kezü ket,
mint a ré gi westernekben szoktá k, de illendő mé rté kben
megfé lemlı́tett é s tiszteletteljes arcot vá gtak, mikö zben a
visszavá gá s lehető sé gé re vá rtak. A lő fegyver nem minden.
Voltak ná luk ké sek is, borotvaé les dobó csillagok é s a
bakancsuk orrá ban gonosz behú zható pengé k. Mé g ebben
a helyzetben is szá mtalan mó dot el tudtak ké pzelni, amivel
á tvehetik az irá nyı́tá st, é s megö lhetik az ellensé geiket,
ahogyan tö bbszö r meg is tetté k má r. A legnagyobb
elő nyü ket az jelentette, hogy Harkenbach csak egy innyá s
professzor, aki csokornyakkendő t visel, é s elmenekü l, ha baj
van, mı́g Coltrane csak egy ré gisé grajongó , aki tö bb kö nyvet
tart a há zá ban, mint amennyit egy igazi fé r i el tudna viselni.
Blackridge való ban elé g rosszul né zett ki, ezt el kellett
ismerniü k, de az a ké t fé r i, akik ilyen á llapotba juttattá k,
sá padtnak tű ntek é s verejté kesnek, mintha há nyinger fogta
volna el ő ket az á ltaluk elkö vetett erő szaktó l. Nagyon ú gy
tű nt, hogy nincs gyomruk ehhez, é s akinek nincs gyomra a
já té khoz, az halott ember.
– Viselkedjü nk má r felnő tt emberek mó djá ra – javasolta
nekik Vince. – Egy kis kompromisszum, é s mindenki
nyerhet.
A lö vé s hangja elé ggé meglepte.

96.

Ez má r nem is kü zdelem volt, hanem egy való ra vá lt

ré má lom; Amity má r nem egy ő rü lttel viaskodott, hanem
egy á llattal, egy emberbő rbe bú jt szö rnyeteggel, egy idegen
lé nnyel, akirő l sejteni sem lehetett, hogy mit akar vele tenni,
mielő tt lemé szá rolja. Miutá n elterü lt a fö ldö n, a kislá ny
megpró bá lt feltá pá szkodni, de Falkirk megragadta a
farmere ü lepé t é s a pó ló ja há tuljá t, felkapta a padló ró l, é s
megforgatta a tengelye kö rü l, ahogyan az apja tette
kiskorá ban, amikor repü lő set já tszott vele, csak ez sokkal
kevé sbé tű nt szó rakoztató nak. Ez kegyetlensé gnek tű nt,
gonoszsá gnak. A fé r i hozzá akarta vá gni a fejé t valamihez.
Amity semmivel nem tudta megü tni, sehogy nem tudott
kiszabadulni. Mialatt kettő t dobbant a szı́ve, arra gondolt:
könyörgöm, istenem, könyörgöm, istenem, könyörgöm,
istenem… Ez a fé r i, ez a dé mon messze nem tű nt elé g
erő snek ahhoz, amit csiná lt, fő leg egy tö kö n rú gá s utá n. A
dü h é s az ő rü let emberfeletti erő t adhatott neki. Mikö zben
Amityt ló bá lta, azt ká ntá lta egyre hangosabban: – Ribanc,
ribanc, ribanc, ribanc, ribanc! – El akarta engedni, elhajı́tani.
Amity ú jra sikoltozni kezdett, mert tudta, hogy ha rosszul
esik, vagy becsapó dik egy falba, annak csonttö ré s lesz a
vé ge. Es ekkor elengedté k.

***

Michelle egy hullá mzó padló jú , kő falú labirintusban

bolyongott, homá lyos gyertyafé nyben ú szó katakombá kban.
A halottak a falakba vá jt ü regekben fekü dtek, barnuló
gyolcsba tekerve, letakart arccal. Michelle mé g mé lyebbre
té vedt az ú tvesztő ben, mé g mé lyebbre a fö ldben: az anyjá t
kereste, aki szü lé s kö zben halt meg, az apjá t, akivel
á ramü té s vé gzett, Jeffyt, aki egy Escalade kerekei alatt
lehelte ki a lelké t, é s Amityt, aki az apja karjá ban.
Né ha olajlá mpá t is vitt a kezé ben, ami má skor
zseblá mpá vá vá ltozott. Egyik arcró l a má sik utá n há mozta le
a nedves, pené szes szö vetcsı́kokat. Ujra é s ú jra megtalá lta
azokat a halott szeretteit, akiket keresett, é s ö nmaga
szá mtalan vá ltozatá t is.
Csendes ké tsé gbeesé s uralkodott el rajta, amikor rá jö tt,
hogy ennek a keresé snek soha nem lesz vé ge, soha nem
fogja megtalá lni az anyja, apja, fé rje, gyermeke vagy
ö nmaga vé gső é s való di vá ltozatá t.
 Ekkor egy sikoly é s a visszhangjai tö rté k meg a
katakombá k né masá gá t, egy gyermek sikolya, Amity sikolya.
A fé nyek é s á rnyé kok hullá mzó já té ká ban megjelent az
eleven kislá ny, aki inaszakadtá bó l menekü lt, rettegve.
Elsuhant Michelle mellett, aki a nyomá ba szegő dö tt, a
sö té tsé gre irá nyı́tva a zseblá mpá já t. Mikö zben a já ratok
egyre tö bbfelé á gaztak szé t, ő egyre nagyobbra nyitotta a
szemé t, é s egyre mé lyebben igyekezett bebá mulni az ö sszes
kő folyosó ba – amı́g pislognia nem kellett, é s ki nem pislogta
a szemé bő l a labirintust, amelynek a helyé t a konyha vette
á t.
A szemhé ja ó lomnehé z volt, a fü le zú gott, a nyelve pedig
ké tszer olyan vastagnak tű nt, mint amilyennek lennie kellett
volna. Eszé be jutott az a sá rgá s gá z, ami a fali
szellő ző nyı́lá sokbó l á radt ki.
Falkirk ú gy há nyta-vetette magá t dü hé ben, mint egy
dé mon. Amity a padló n kú szva menekü lt elő le. Falkirk felé
rú gott, de elvé tette, majd ismé t felé rú gott, é s ezú ttal el is
talá lta a feneké t.
Michelle lehunyta a szemé t, é s ismé t megjelent elő tte a
labirintus. Ne!
Pá nikszerű en kinyitotta a szemé t, é s meglá tta a konyhá t, a
dé mont é s az á rtatlan kislá nyt. Az á llatias lé ny ú gy pö rgette
a gyermeket a kezé ben, mintha csak egy rongybaba lenne.
Amity feje egy centire suhant el a hű tő fé mfogantyú já tó l.
Egyik edző cipő s lá bfeje vé gighorzsolta a konyhaszekré ny
ajtajá t.
Hol van Jeffy? Ot sehol nem lá tta.
Michelle levegő utá n kapkodva megpró bá lt felá llni a
szé kbő l.
Sú lyosnak é s lassú nak é rezte magá t. A konyha mintha ú jra
é s ú jra kitá gult é s ö sszement volna, a lá tó tere peremé n
sö té tsé g lü ktetett.
Falkirk eldobta a lá nyt.
 ***

Amity az ebé dlő asztalra zuhant, é s vé gigcsú szott rajta, az

ö sszes tá nyé rt, ká vé sbö gré t é s evő eszkö zt magá val sodorva
a padló ra. A lendü lettő l ő is lezuhant az edé nyek utá n. Egy
szé kre esett, felborı́totta, á tbucská zott rajta, majd egé szen a
kamra nyitott ajtajá ig gurult. Olyan erő vel rá ngattá k a hajá t
korá bban, hogy mé g mindig é gett tő le a fejbő re, é s a jobb
vá lla is sajgott, ahogy a bal té rde is. Elharapta a nyelvé t;
tiszta vé r volt a szá ja. Ugy tű nt, egyetlen csontja sem tö rt el,
é s nem is vá gta el semmijé t, de a szı́ve olyan hevesen
zakatolt, mintha szé t akarná rá zni az ı́zü leteit – é s ekkor
má r Falkirk is felé vetette magá t. Kezé ben a pisztolyá val.

***

A ké t gazemberné l nem volt pisztoly. De biztosan akadtak

ná luk má s fegyverek. Nagydarab, kemé ny benyomá st keltő
fé r iak voltak, pont olyan hideg é s kegyetlen szemekkel,
mintha robotok lenné nek.
A puska kettő t dö rrent. Jeffy tı́zszer sü tö tte el a Sig Pró t,
habozá s é s megbá ná s né lkü l, mé g azutá n is tü zelve, hogy a
ké t fé r i elesett, ré szben azé rt, há tha golyó á lló mellé ny vé di
ő ket, ré szben pedig azé rt, bá rmilyen furá n is hangzik ez,
mert abban a pó kerarcban é s halá los magabiztossá gban,
amivel a halá lt fogadtá k, volt valami termé szetfeletti, ezé rt
ú gy é rezte, hogy mé g ké t tiszta fejlö vé s sem elé g ahhoz,
hogy megá llı́tsa ő ket.
Amity tová bb sikoltozott odalent, ezé rt Jeffy akkor is
ugyanezt tette volna, ha mé g egy tucat ilyen fé r i á llja az
ú tjá t a lá nyá ig. Mordor gonosz birodalma nemcsak Tolkien
ké pzeleté ben lé tezik, hanem a való vilá gban is. Mindig is
lé tezett. Itt is, é s mindenü tt, ahol bá rki abszolú t hatalmat
akar szerezni má sok felett. Jeffy kipattintotta az ü res tá rat,
é s egy telit nyomott a pisztolyba.
Harkenbach azt ké rdezte: – Jó l vagy?
– Nem.

***

Michelle az elmú lt hé t é vi gyá sza sorá n, a vita é s az

Escalade ó ta semmi má sra nem vá gyott, csak arra, hogy
visszakapja a fé rjé t é s a lá nyá t, a csalá djá t a ré gi
teljessé gé ben, é s a zené jé t, mé g ha senki má snak nem is
já tszhat soha, csak Jeffynek, Amitynek é s a bará taiknak.
Most teljesü lt ez a kı́vá nsá ga, ez a csoda, é s nem bı́rta volna
elviselni, ha az a pszichopata Falkirk ismé t elveszi tő le.
Amikor Amityt eldobtá k, mint egy rongybabá t, mint egy
zacskó szemetet, é s a kislá ny odasiklott az asztalon az anyja
elé , majd felborı́totta a szé ket, ké t fontos dolog tö rté nt
Michelle-lel. Elő szö r is, megtalá lta magá ban az erő t ahhoz,
hogy legyő zze az altató gá z utó hatá sait. Má sodszor is, az
ö lé be hullott az a ké s, amellyel korá bban a reggeli virslijé t
vá gta fel.

***

Amity feltá pá szkodott, de a Falkirk nevű valami a pisztolyá t

ké t marokra fogva szá guldott felé , ú gyhogy nem tudott
elé ggé a kö zelé be kerü lni ahhoz, hogy ismé t bevesse ellene
a dió tö rő -trü kkö t. Semmi nem volt a keze ü gyé ben, csak a
babbal teli zacskó k a lá bá ná l. Ha a fé r ihoz vá gta volna ő ket,
az meglő tte volna, nem azé rt, hogy megö lje, csak hogy
megsebesı́tse, mert miné l fá jdalmasabbá akarta tenni
szá má ra ezt az egé szet. Az arcá t egyré szt harag torzı́totta el,
má sré szt vad ká rö rö m is, é s egyik ré sze sem illett a
má sikhoz, merevnek tű ntek, valahogy mestersé gesnek,
mintha tucatnyi marionettbő l raktá k volna ö ssze ezt a
furcsa á brá zatot. A teste gyorsan mozgott, de rá ngató zva,
mintha egy ő rü lt bá bjá té kos rá ngatta volna zsinó rokon.
Vicsora Jó Fiú é ra emlé keztetett. Egyik szemé ben
elpattanhatott egy é r, mert vé rbe borult, a má sik olyan
ü vegesnek tű nt, mintha festve lenne.
Amity semerre nem tudott menekü lni. Nem akart té rdre
esni é s az é leté é rt kö nyö rö gni, erre egyszerű en nem volt
hajlandó , é s tudta, hogy mé g ha meg is tenné , akkor sem
kapna kegyelmet. Minden gonosz ember szá mtalan halá lt
hal szá mtalan idő vonalon, de né ha mé g a jó k é lete is vé get
é r. Es ez egy olyan é let, amiben ő iatalon fog meghalni.
Amity tudta ezt, é s a fé r i is é szrevette, hogy tudja, é s
lá tszott, hogy a kislá ny rettegé se felizgatja. Amikor
karnyú jtá snyira kerü lt tő le, a bal szemé hez nyomta a
pisztolyt, hogy Amity belené zhessen sö té t csö vé be, é s
rá é bredjen, hogy nem tartogat szá má ra má st a jö vő , csak
azt a golyó t a tá rban.
Michelle hirtelen feltornyosult a szö rnyeteg mö gö tt, é s a
magasba emelte a jobb kezé t. Egy ké s volt benne. Az arca
sá padtnak tű nt é s csillogott a verejté ktő l. Kicsit imbolygott,
mert mé g nem mú lt el teljesen az altató gá z hatá sa. Amity
jobb szemé re szegezte a tekinteté t, é s ebben a pillanatban
mintha ké pessé vá ltak volna a telepá tiá ra. Amity tudta, mire
gondol Michelle… anya, anyu. Arra, hogy ha há tba szú rja
Falkirkö t, az meg fogja hú zni a ravaszt.
Amikor Amity rá kacsintott a jobb szemé vel, az anyja
viszonozta a kacsintá st. Tudtá k, mit kell tenniü k: vá llalniuk
kell a legnagyobb kocká zatot, amit a helyzet megkı́vá n, ki
kell cselezniü k a halá lt ebben a vilá gban, legalá bb egy
napra, egy ó rá ra, egy percre.
Falkirk vicsorogva gyalá zkodni kezdett. – Te elloptad az
ö rö ksé gemet, kishú gom, te é s az ö csé d, é s az az á lnok
szajha anyá tok. De mit é rsz most azzal a pé nzzel, te kis
szaros?
 Falkirk megő rü lt, de té nyleg, é s Amity arra szá mı́tott, hogy
má r azelő tt meghal, hogy é szrevenné , hogy a fé r i
meghú zza a ravaszt – annyira gyorsan –, de tudta, hogy mit
kell mé gis megtennie. Jobb kezé vel a pisztoly felé csapott,
ami meglepte a fé r it, é s a fegyver első irá nyzé ka felkarcolta
Amity szeme sarká t, de a cső messze lendü lt a fejé tő l. Az
anyja ekkor teljes erejé bő l lecsapott a ké ssel, é s mé lyen
Falkirk há tá ba dö fte. A fé r i meghú zta a ravaszt, de a golyó
Amity bal fü le mellett sü vı́tett el, é s az a fé lresikerü lt
marionettarc egy pillanatra ú gy né zett ki, mintha teljesen
szé t akarna esni – de utá na minden elromlott.

***

Michelle elerő tlenedett, szé dü lt é s há nyni akart a

nyugtató gá z utó hatá saitó l. Amikor beledö fte a pengé t
Falkirk há tá ba, egy emberi lé nybe, mé g jobban
felkavarodott a gyomra, é s ú gy é rezte, mindjá rt kimegy
aló la a lá ba. Ki kellett volna té pnie a ké st a fé r ibó l, é s ú jra
meg ú jra belemé lyesztenie. De vagy az ő rü lete, vagy valami
ká bı́tó szer, vagy maga az ö rdö g, de valami emberfeletti
ellená lló ké pessé get biztosı́tott annak a szemé tlá dá nak.
Noha a ké s ú gy kiá llt a há tá bó l, mint egy kapcsoló kar,
megpö rdü lt, é s olyan erő vel ü tö tte meg Michelle-t, hogy a
nő elesett.
Amity megfordult, hogy elmenekü ljö n. Falkirk ismé t
megpö rdü lt, é s kirú gta aló la a lá bá t. A kislá ny elesett elő tte,
a há tá ra, é s olyan vé dtelenné vá lt, mint egy azté k szertartá si
á ldozat. A fé r i a torká ra nyomta a talpá t, amivel
mozgá ské ptelenné tette, é s ezzel egy idő ben Michelle-nek is
a tudtá ra adta, hogy ha bá rmivel megpró bá lkozik, elé g
rá nehezednie arra a lá bá ra, é s kitö ri a lá nya nyaká t.
A bal kezé vel há tranyú lt a jobb vá llá hoz, kirá ntotta belő le
a vé res pengé t, majd bedobta a kamra nyitott ajtajá n. Majd
a kislá ny hasá ra fogta a pisztolyt, hogy ké tfé leké ppen is
vé gezhessen vele.
A tehetetlenü l fekvő Michelle, aki mozdulni sem mert,
nehogy Falkirk megö lje a kislá nyt, ú gy lá tta, mintha a fé r i a
pokolbó l kerü lt volna oda. Az elká rhozottak serege
valamelyik tagjá nak tű nt, akit nem lehet legyő zni, mert eleve
halott.
Amikor Jeffy felbukkant az elő szoba felő l, kezé ben a
pisztollyal, amit nem mert elsü tni, mintha egyetlen pillanat
alatt felmé rte volna a helyzetet. Nem lő tt.
Falkirk inká bb gonosz lé leknek tű nt, mint embernek, aki a
vé gső ké tsé gbeesé sbe akarja taszı́tani Jeffy lelké t, amikor
megszó lalt. – Mifé le apa vagy te, hogy elmenekü lsz, ő t meg
itt hagyod, hogy eltaposhassam? Te mé g az ö regemné l,
anná l a mocskos disznó ná l is rosszabb vagy. O elcseszte az
ö rö ksé gemet, de legalá bb nem né zte vé gig té tlenü l, ahogy
meghalok.
Michelle fé lig-meddig azt kı́vá nta, bá rcsak mé reg lett volna
az altató gá zban, hogy ne kelljen vé gigné znie, ahogy Amityt
meggyilkoljá k, aká rhá ny Amity is é l mé g a tö bbi idő vonalon.
Utá na é szrevette, hogy ez a Jeffy valahogy megvá ltozott
azó ta, amió ta utoljá ra lá tta alig pá r ó rá val korá bban. Ha fé lt
is, ez egyá ltalá n nem tű nt ki a testtartá sá bó l vagy az
arckifejezé sé bő l. Ahhoz a Jeffyhez hasonló an, akit a sajá t
idő vonalá n szeretett, ez is kedvesnek é s szentimentá lisnak
tű nt korá bban; most viszont hidegnek é s kemé nynek. A
szeme ö sszeszű kü lt a haragtó l, a szá ja elkeskenyedett,
mé gis tiszta fejű nek, é s inká bb bosszú á lló nak tű nt, mint
dü hö snek.
Jeffy ahelyett, hogy Falkirknek vá laszolt volna, azt mondta
Amitynek: – Egy sárkány New Yorkban.
Amity csak né zte, de egy szó t sem szó lt, é s Michelle ú gy
é rezte, mintha né má n megegyeztek volna valamiben.
 Jeffy lerakta a pisztolyá t a padló ra, é s Falkirk felé fordult.
– Te győ zté l. Mit akarsz, mit tegyü nk?

***

Amityben mé lysé ges nyugalom á radt szé t. Az a fajta

nyugalom, mint amikor az ember abszolú t mé rté kben
megbı́zik valakiben, azzal a bizalommal, amit hitnek hı́vnak.
Az Egy sárkány New Yorkban egy csodá latos regé ny volt,
ami a jelenben já tszó dott. Amity pedig é ppen annyira
é lvezte a modern kö rnyezetbe helyezett fantasyregé nyeket,
mint a legendá s kirá lysá gokban, tö bb é vszá zaddal
korá bban já tszó dó kardozó sokat. Mindké t fajtá bó l elé g
sokat lehetett tanulni.
Amit az apja javasolt, az elé g veszé lyes volt, de kocká zat
né lkü l nincs jutalom, mert a kocká zat né lkü li jutalmat
puszta szerencsé nek nevezzü k. Es ha az ember csak a
szerencsé jé re tá maszkodik, akkor jobb, ha felké szü l a
balszerencsé re is.
Az apja lassan lerakta a pisztolyá t a padló ra, é s azt
mondta: – Te győ zté l. Mit akarsz, mit tegyü nk?
Falkirk egy gyilkos szociopata volt, a megtestesü lt gonosz.
A sá tá n szolgá ja csak ké tfé leké ppen reagá lhat egy ilyen
fegyverleté telre, é s ezen reakció k egyike sem az é let
tiszteleté rő l szó l. Vagy arra ké szü lt, hogy lelö vi a lá nyt,
akinek a torká n taposott, utá na pedig az apjá t, vagy az apá t,
é s utá na a lá nyt. A gonosz az á rtatlansá got gyű lö li
legjobban a vilá gon. Bá r el akarja pusztı́tani az á rtatlanokat,
sokkal nagyobb ö rö mé re szolgá l, ha elő bb kié lvezheti a
megrontá sukat é s a megkı́nzá sukat, amı́g vé gső
ké tsé gbeesé sbe nem taszı́tja ő ket. Miutá n Amity apja
meghal, Falkirk megö lheti az anyjá t, megö lheti Duke
Pella inó t á lmá ban, kikü ldheti az embereit a há zbó l, majd
elszó rakozhat kettesben Amityvel. Egy Falkirkhö z
hasonló an beteg szereplő pont ı́gy akart kihaszná lni egy
ilyen fegyverleté telt az Egy sárkány New Yorkban cı́mű
kö nyvben is, bá r az ő lá ba alatt egy huszonhat é ves szű z
hercegnő fekü dt, a sá rká ny gazdá ja, é s az a fé r i, aki
megadta magá t, egy á lruhá s herceg volt, nem az apja. Most,
mikö zben felbá mult az ö njelö lt gyilkosra, Amity má r lá tta,
hogy nem is olyan rejté lyes, amilyennek tű nik, hanem pont
olyan kö zö nsé ges, mint bá rmelyik gonosztevő ; nem okos,
hanem buta; é s majd csak addig fog tartani a hatalma, amı́g
a gyű lö lete é s a megszá llottsá ga olyan dö nté sre nem
sarkalljá k, ami felfedi, hogy mennyire gyenge is való já ban.
Falkirk annyira á tlá tszó vá vá lt Amity szá má ra, hogy a
kislá ny azonnal é szrevette azt a pillanatot, amikor meghozta
ezt a sorsdö ntő elhatá rozá st.
Falkirk az apjá ra fogta a pisztolyá t, de abban a pillanatban,
hogy megmozdult, Amity is ezt tette. Amint nem rá
szegező dö tt a fegyver torkolata, de mé g mielő tt az apja felé
irá nyult volna, ké t ké zzel megragadta a torká ra nehezedő
lá bfej boká já t, é s teljes erejé bő l ellö kte. Ekö zben az apja
má r le is guggolt, hogy felvegye a padló n heverő pisztolyá t.
Az egyensú lyá t elvesztő Falkirk lő tt egyet vaktá ban, Jeffy
pedig kettő t. Mivel egy kislá ny sem rejtő zhet el ö rö kre az
é let nehé zsé gei elő l, mivel neki is fel kellett nő nie valamikor,
é s mivel má r majdnem betö ltö tte a tizenkettő t, Amity nem
kapta el a tekinteté t, hanem vé gigné zte a fejlö vé st, a
mellkaslö vé st, é s tudta, hogy ami tö rté nt, az é ppen olyan
szö rnyű , mint amennyire helyes é s jó .
Ekö zben az asztalná l Duke felemelte a fejé t, pislogni
kezdett, é s vé gigné zett a feldú lt helyisé gen. Zavart arcot
vá gott, majd azt ké rdezte: – Mirő l maradtam le?
Amity anyja azt felelte: – Csak a vé gjá té kró l, a
vé gkifejletrő l nem.
Amity legszı́vesebben megké rdezte volna, hogy mit jelent
ez a szó , de ugyanú gy szü ksé ge volt mé g pá r percre ahhoz,
hogy visszanyerje a lé legzeté t, é s hozzá szokjon a
gondolathoz, hogy mé gis é letben van, mint annak a
tű zrő lpattant hercegnő nek az Egy sárkány New Yorkban
cı́mű regé nyben.

97.

A lezá rt utcá ban, ahol annyi Suburban á llt Pella ino há za
elő tt, hogy a volt rendő r autó kereskedé st is nyithatott
volna, a bennü k ü lő ü gynö kö k egy ré sze ki akarta derı́teni,
mifé le okbó l lö vö ldö ztek ennyit a há zban. Louis Wong, aki
mindenkiné l jobban tudta, mi hajtja a fő nö ké t, milyen
motivá ció i lehetnek, mit é lvez a legjobban, é s mennyire
gyű lö li azokat a beosztottait, akik okosabbak akarnak lenni
ná la, azt taná csolta nekik, hogy vá rjá k meg, amı́g Falkirk
felhı́vja, hogy takarı́tsá k ö ssze a nyomait a helyszı́nrő l.
Az é szakró l betö rő magas lé gnyomá sú szá raz front
„rendkı́vü l tisztá vá " vá ltoztatta a kilá tá st; az é g teljesen
felhő tlenü l é s ragyogó ké ken tü ndö kö lt, egyetlen
felhő foszlá ny né lkü l. Az idő já rá s enyhe volt, a napsü té s
inspirá ló . Azokná l, akik az utcá n vá rakoztak, elé g ká vé é s
fá nk akadt ahhoz, hogy ö rö mmel ü ljenek tová bb a
fenekü kö n, amié rt pont ú gy meg izetté k ő ket, mintha a
tettek mezejé re lé ptek volna.

98.

Amity anyja szerint a végkifejlet azt jelentette, hogy

eredmé ny, é s az utolsó nagyjelenet utá ni esemé nyekre utalt
a tö rté netben, amikor az ö sszes szá lat szé pen elvarrjá k,
vagy legalá bbis annyira, amennyire ané lkü l megtehetik,
hogy tú lsá gosan visszaé lné nek az olvasó tü relmé vel.
A Michelle idő vonalá ró l szá rmazó Ed Harkenbachnak
kö szö nhető en, aki ú gy szerette a nő t, mintha a sajá t
gyermeke lenne, az ő vé gkifejletü k egyszerű en csodá latosra
sikerü lt. Es té nyleg jó val kielé gı́tő bbnek tű nt, mint Amity azt
lehetsé gesnek tartotta volna, amikor az ő rü lt Falkirk a
konyhá ban ló bá lta a testé t.
A sajá t idő vonalukon nem mehettek vissza a há zukba,
mert bá r Falkirk meghalt, jó pá r hozzá hasonló perverz
alak vadá szott volna rá juk ott. Es Amity anyjá nak az
idő vonalá ra sem mehettek á t, mert Amity é s az apja abban
a vilá gban meghaltak, é s a halottak mé g ebben az eszelő s
multiverzumban sem szoktak é letre kelni.
Ed talá lt egy ideá lis idő vonalat, ahol sem apa, sem anya,
sem Amity nem szü letett meg, ú gyhogy nem futhattak ö ssze
ö nmagukkal az é lelmiszerboltban.
Mikö zben az Everett Highways projektben dolgozott a
sajá t idő vonalá n, Ed rá jö tt, hogy korrupt politikusok é s
hivatalnokok dollá rmilliá rdokat sikkasztottak a mű veletre
fordı́tott hetvenhat milliá rdbó l. Meglepeté s, meglepeté s.
Azzal az Eddel ellenté tben, aki Jeffyvel ö sszebará tkozott,
ennek az Ednek volt elé g jó zan esze – é s baljó s megé rzé se –
ahhoz, hogy ő is lenyú ljon szá zmillió t, amelynek a
legnagyobb ré szé n aranyrudakat vá sá rolt, mielő tt romba
dö ntö tte a projektet é s elpusztı́totta az ö sszes kulcsot a
sajá tjá n kı́vü l.
Né gy hó nappal korá bban, miutá n talá lt egy olyan
idő vonalat, ami tö ké letesnek bizonyult Michelle szá má ra,
ú jra é s ú jra á tteleportá lt oda, hogy á tszá llı́tsa az
aranytö mbö ket, á tvá ltsa a helyi valutá ra, é s megalapozza a
sajá t hı́rnevé t, mint kö telessé gtudó á llampolgá ré t.
Az é lettö rté net kiagyalá sa é s az igazolvá nyszerzé s
biztosan nehé z dió lehetett, de Edwinnek egy ú jabb
verzió ja, Edgar Harkenbach segı́tett abban a vilá gban. Mint
az vá rható volt, Edgar zseniá lis, kö ztiszteletben á lló
izikuské nt dolgozott. O viszont elé g bö lcsnek bizonyult
ahhoz, hogy belá ssa, miszerint bá r ké pes lenne rá jö nni,
hogyan lehet á tkelni pá rhuzamos vilá gokba, amennyiben
megtenné , azzal rengeteg problé má t okozna. Ugyhogy
visszafogta magá t. De mivel együ tt é rzett Edwinnel, aki ilyen
nehé z helyzetbe kerü lt, a ré g elveszett ikertestvé ré nek
vallotta, akit rossz csalá ddal kü ldtek haza a kó rhá zbó l,
ahogy né ha kirá lyi csecsemő k is parasztokhoz kerü lnek,
mikö zben a parasztok gyereke a tró non kö t ki. Rengeteg
ra iná lt é s ravasz manő ver é s né mi ü gyeskedé s segı́tsé gé vel
nemcsak ú j é letet sikerü lt teremteniü k Edwin szá má ra,
hanem mé g egy Michelle nevű leá nygyermeket is egy teljes
é lettö rté nettel é s igazolvá nyokkal nem csupá n ö nmaga,
hanem a fé rje é s a lá nya szá má ra is. Ezeket az ü zelmeket
mé g azelő tt lebonyolı́tottá k, hogy Edwin meglá togatta volna
Michelle-t a nő vilá gá ban á prilis tizenkettedike esté jé n,
amikor elmagyará zta neki a multiverzumot, é s meggyő zte,
hogy Jeffy é s Amity é lnek valahol, é s csak rá vá rnak.
Szó val, ezen a rendkı́vü l tiszta napon, amikor az é g ké kebb
volt, mint valaha, az ú jraegyesü lt Coltrane csalá d é s Charlie
Pella ino elteleportá ltak a volt rendő r há zá bó l, ahol né gy
fé r i hevert holtan, é s a konyha egyszerű en szö rnyen né zett
ki, egy má sik idő vonalba, ahol mindenkinek elő volt ké szı́tve
az é lete, Duke-ot leszá mı́tva. Ekkor ú jabb ra iné riá k é s
ü gyeskedé sek kö vetkeztek, é s vé gü l a termetes exrendő r is
ú j identitá st kapott. Egy hé ten belü l Frank é s Imogene, Jeffy
szü lei is á tkö ltö ztek.
Egy ö t há zbó l á lló lakó kö zö ssé gben é ltek, amit Edwin
vá sá rolt meg, egy tengerre né ző hegyoldalban, egy olyan
Suavidad Beachben, ami mé g szebb é s tisztá bb volt, mint az,
ahol Jeffy é s Amity laktak, amikor mé g semmit nem tudtak a
multiverzumró l. Hó golyó t is visszakaptá k, mert Edwin, aki
rajongott a lá tvá nyos gesztusoké rt, visszateleportá lt a
Shadow Canyon Lane-re, é s az é jszaka kö zepé n
kimenekı́tette a kisegeret az á rnyé kkormá ny ü gynö keinek a
kezé bő l, akik mé g mindig ott nyü zsö gtek a há zban.
Az első Edwin, akivel valaha is talá lkoztak, az, amelyik
á tadta Jeffynek a mindennek a kulcsá t, azzal az utası́tá ssal,
hogy vé gü l ö ntse be egy hordó nyi betonba, é s sü llyessze a
tengerbe, é s aki utá na ö rö kre eltű nt, azt mondta, hogy az ő
Everett Highways projektje 187 pá rhuzamos vilá gba
lá togatott el. A má sik Edwin, aki a kü ldeté sé nek tekintette a
Coltrane csalá d ú jraegyesı́té sé t, 268 vilá got lá tott, mikö zben
azt kereste, ahol Michelle a legboldogabb lenne. O egy
kiemelkedő Harkenbach volt, de té nyleg.
A boldogabb vilá gba kö ltö zé sü k első é vforduló já t nagy
lakomá val ü nnepelte meg a csalá d, a Coltrane rezidencia
teraszá n. Alattuk vará zslatos fé nyben tü ndö kö ltek a vá ros
teraszos hegyoldalai, a csillagfé nyes tenger pedig csak arra
vá rt, hogy a hold is felkeljen, é s já tszani kezdjen a
hullá main. A torná c felett japá n papı́rlá mpá sok é s szı́nes
é gő k ló gtak, az asztal pedig gyertyaü ltetvé nnyé vá ltozott. A
felszolgá ló robotok haté konyak, aranyosak é s bará tsá gosak
voltak, de nem tudatosak, mert ebben a vilá gban má r
betiltottá k a mestersé ges intelligenciá t.
A nagy ü nneplé s kö zepette Michelle egyszer csak egy
csó kot nyomott Edwin kopasz fejé re, é s kijelentette: – Ugyes
voltá l, apa. – Azé rt szó lı́totta apá nak, mert a fé r i ö rö kbe
fogadta, é s persze azé rt is, mert pont ú gy gondoskodott
ró la, mint ré g elhunyt apja. Edwin pedig azé rt volt mé g
mindig kopasz, mert folyamatosan borotvá lta a fejé t,
nehogy ö sszekeverjé k Edgarral.
Es való ban ü gyes volt, amikor megtalá lta nekik ezt a
vilá got. Ez a vilá g olyan sok mindenben kü lö nbö zö tt attó l,
ahol Amity té nyleg megszü letett, hogy azzal tö bb szá z oldalt
meg lehetett volna tö lteni. A legfontosabb elté ré sek kö zé
tartozott, hogy itt soha senki nem vette komolyan Karl
Marx, Friedrich Nietzsche vagy Sigmund Freud
munká ssá gá t, ezé rt itt nem lé tezett Lenin, a Szovjetunió , a
kommunizmus é s a fasizmus; é s az a ké tszá zmillió ember,
akiket ezek a rendszerek meggyilkoltak, itt é letben
maradhattak. Ebben a vilá gban soha senki nem hallott
Hitlerrő l, Sztá linró l vagy Maó ró l. A má sodik vilá ghá ború
sem tö rt ki, a koreai há ború sem, é s a tö bbi utá nuk
kö vetkező sem. A tartó s bé ke vilá gá ban sokkal tö bb pé nz
juthatott a tudomá nyos kutatá sokra, mint a
fegyvergyá rtá sra, ezé rt az orvostudomá ny é s a technoló gia
sokkal fejlettebb volt, mint Amity eredeti idő vonalá n. Es az
Egyesü lt Allamokban má r 1942-ben kimondtá k, hogy
minden rassz egyenlő .
Jeffynek kü lö n ö rö met okozott, hogy a má sodik
vilá ghá ború hiá nyá ban az art deco-korszak az 1950-es é vek
vé gé ig virá gzott, é s olyan izgalmas ú j mű vé szeti é s
é pı́té szeti irá nyzatok hajtottak ki belő le, hogy a Bauhaus-
mozgalom meg sem szü letett ebben a vilá gban.
Bá r Amity apja tová bbra is gyű jtö tte a ré gi rá dió kat, má r
nem tartotta olyan kielé gı́tő nek a restaurá lá sukat, hogy az
tö ltse ki az é leté t. Fő leg a kis kalandjuk utá n. Ugyhogy
regé nyt kezdett ı́rni.
Pá r é vvel ké ső bb Jeffrey Coltrane má r ismert
bestsellerı́ró nak szá mı́tott. Es bá r Michelle Jamison
Coltrane ú gy dö ntö tt, hogy nem lesz elő adó , dalı́ró ké nt elé g
komoly hı́rné vre tett szert ebben a vilá gban, amely sokkal
kö nnyebben befogadta a zenei stı́lusá t, mint a sajá tja. Duke
elvesztette az é rdeklő dé sé t a szá llodai biztonsá gi szolgá lat
irá nt; de a korá bbi szakmai tapasztalatai alkalmassá tetté k
arra, hogy Jeffrey é s Michelle ü gynö ké vé vá ljon, é s a nő
dalait gyakran le is já tszotta a zongorá já n.
Amity tizenké t, tizenhá rom, tizenné gy, majd tizenö t é ves
lett a szü lei szerető vé dő szá rnyai alatt. Há rom nagyszü lő je
is volt – Frank, Imogene é s Edwin –, plusz egy hivatalos
bá csiká ja, Edgar, illetve egy nem hivatalos, Duke. A kislá ny
virá gzó an szé p é s egyre bö lcsebb lett; ezt ő is tudta, é s
kié lvezte napjai minden ö rö mé t.
De mé g ebben a minden vilá gok legjobbiká ban is akadtak
szomorú pillanatok, mint pé ldá ul amikor Hó golyó meghalt,
é s vidá mak, mint amikor megvetté k az első retriever
kö lykü ket, Bundá st, de rettenetes pillanatok mé g nagyon
soká ig nem.
Ugyanakkor lé teztek olyan vilá gok, ahol John Falkirk mé g
é lt é s kereste a mindennek a kulcsá t. A gonosz soha nem
hal meg. Csak bezá rja a boltot, é s nyit egy má sikat.
Edwin megtartotta a sajá t kulcsá t, tová bbá azt is, amit
Jeffynek adott, é s ami egy nagyon rö vid idő re Falkirk
birtoká ba kerü lt. Ennek az idő vonalnak a bé ké je gyorsan
meglá gyı́totta, ezé rt ú gy dö ntö tt, inká bb nem kutatja fel é s
gyilkolja le sajá t maga é s Falkirk gonosz vá ltozatait má s
idő vonalakon. De a kulcsokat sem pusztı́totta el, é s a
tengerbe se dobta ő ket, mert akkor a csalá dnak nem lett
volna vá lasztá si lehető sé ge, amennyiben Falkirk egyszer
odateleportá lt volna aljas cé lokbó l.
A tizenhatodik szü leté snapja reggelé n Amity mé g napkelte
elő tt felé bredt, lezuhanyozott é s felö ltö zö tt. Amikor eljö tt a
hajnal, kivitte sé tá lni Bundá st a festő i utcá kon é s a parkon
á t a tengerpartra. Aznapra egy kü lö nleges villá sreggelit
terveztek, esté re pedig egy bulit, de mindezek elő tt a
kutyá val szeretett volna ü nnepelni, aki ú gy imá dta a tengert,
mintha az elő ző inkarná ció já ban matró z lett volna. A nagy
tizenhatos. Amity tudta, hogy ezt a napot soha nem fogja
elfelejteni, é s azt szerette volna, ha Bundá snak is szé p
emlé kei lenné nek ró la, mert ő sem szerette kevé sbé a
kutyá t, mint az ő t.
Az é let a regé nyek vé gtelen kö nyvtá ra, é s az olyan lá nyok,
mint Amity, minden regé nyben tanulnak valami fontosat,
né ha tö bb dolgot is, aká r elő kelő nemesi csalá dba
szü letnek, aká r tehené szlá nynak. O egyiket sem á llı́thatta
magá ró l. A szü lei mű vé szek voltak, a teheneket pedig tú l
bü dö snek talá lta. De azé rt megtanult pá r dolgot. Es a
legfontosabb, amit megtanult, a kö vetkező volt:
 Az ember é lete a multiverzumban olyan, mint egy
hatalmas tö lgyfa megszá mlá lhatatlanul sok á ggal, amelyek
né melyike torz, má sok gyö nyö rű ek. Az emberek né ha buta
dö nté seket hoznak, amelyek tragé diá hoz vezetnek. De
minden tragé diá ra jut egy diadal is, egy olyan vilá g, ahol
é letben maradnak ahelyett, hogy meghalná nak, ahol
megtalá ljá k a szerelmet ahelyett, hogy elveszı́tené k, ahol
sikeressé vá lnak. Ebben mind a szerencse, mind a szabad
akarat szerepet já tszik. Minden, ami megtö rté nhet az
emberrel, má r a Nagy Bumm ó ta lé tezik, Amity ö sszes
vá ltozata mé gis azt az utat vá lasztja, amelyiket szeretné . Az
ember é leté nek az é rtelme vé gü l annak a fá nak a vé gső
alakja é s szé psé ge – vagy csú nyasá ga –, amelynek az ö sszes
á ga kifejlő dhetett. Ez elé g eszelő s mó dja egy multiverzum
kialakı́tá sá nak, de té nyleg. Ha valaki a kalandja elő tt akarta
volna meggyő zni errő l, azt mondta volna rá , hogy ló tú ró t.
De most má r megtapasztalta, hogy ı́gy van, é s minden egyes
napon ú jabb szé psé geket fedezett fel a tö lgyfá knak ebben a
rengetegé ben, ami emberi é letekbő l á llt ö ssze, olyan
szé psé geket, hogy amikor elgondolkozott rajtuk, né ha a
lé legzete is elá llt.
A tengerpart egyik ré szé re há ziá llatok is kimehettek.
Amity levette az edző cipő jé t, feltű rte a farmernadrá gja
szá rá t, é s lecsatolta Bundá sró l a pó rá zt.
A szé psé ges golden retriever vé gigszaladt a kemé ny
homokon, a tajté kzó hullá mok kö zé vetette magá t, é s olyan
elszá ntan kezdett ú szni, mintha tudott volna Japá n
lé tezé sé rő l, é s oda akart volna jutni.
Amity nem aggó dott é rte. A kutya soha nem tá volodott el
tő le tú lsá gosan, mert mindig a kö zelé ben szeretett volna
lenni.
O is begá zolt a vı́zbe, ami megtö rt a lá bszá ra kö rü l, é s csak
igyelte, ahogy Bundá s kü zd az alacsony hullá mokkal.
 Ez a multiverzum szá mtalan má sodik esé ly konstruktuma,
amelyben bá r lé tezik a gonosz é s a halá l, a jó é s az é let is
lé tezik, é s amelyben mindenki szá mtalan engedmé nyt kap,
ami azt jelenti, hogy a mechanizmus szı́vé ben vé gtelen
irgalom rejlik.
Itt é s most Amity szı́ve beledobogott a meleg reggelbe, a
tajté kos tengerbe, a boldog kutyá ba é s a lé tezé s csodá já ba,
é s ú gy felragyogott a szeme, mintha a vilá g ö sszes fé nye
belő le fakadt volna.

 Jegyzetek
1Tennyson: In Memoriam A.H.H., Tandori Dezső fordı́tá sa
2Edgar Allan Poe: A kísértetek palotája (Radó Gyö rgy
fordı́tá sa)
3Rocket Raccoon a A galaxis ő rző ibő l.
 Tartalom
Az éjjeli látogató

1. ré sz – Mindennek a kulcsa

2. ré sz – Annak vonzereje, ami lehetett volna

Az éjszakai látogató

3. ré sz – Vé gtelen remé nyek, vé gtelen veszé lyek

4. ré sz – A megfelelő Michelle

5. ré sz – Amelyben lopakodnak

6. ré sz – Mé g mindig vilá gokra egymá stó l

7. ré sz – Gyakran mé g a jó k is meghalnak

 Forgalmazza:

eKö nyv Magyarorszá g Kft.

www.ekonyv.hu