Ellenségből szeretők

Egy fogadásnak köszönhetően le em Logan Lawson tulajdona. Amikor

meglá am az illegális kártyaasztalnál, már tudtam, hogy bajban
vagyok. Évekkel ezelő megpecsételte a sorsomat, és azóta olyan életet
élek, amit nem én választo am magamnak.

Aster Costa az a személy, akit soha nem kelle volna megkívánnom. Jobb
le volna azonnal felállni az asztaltól, amikor meglá am, és jó messzire
elkerülni. De nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni azt a nőt, aki
tönkrete e az életed. Ami még ennél is rosszabb, hogy nem tudok
magamon uralkodni, muszáj visszaszereznem! Aster mindig is az enyém
volt. Ezú al, bármibe kerüljön is, nem fogok lemondani róla!

Minden vágyam, hogy megszabaduljak a láncaimtól, de a ól tartok,

Logan Lawson kezében van a szabadságom kulcsa. Valószínűleg gyűlöl a
múltunk mia , én mégis hajlandó leszek térden állva könyörögni, hogy
segítsen rajtam. Azonban arról nem volt szó, hogy egymásba szeretünk.
Nem ebben egyeztünk meg. De amint Logan megérint, elveszítem a józan
eszemet, fellobban a testem, és elemészt a tűz.

A New York Times és a USA Today bestsellerszerző A. L. Jackson arra

késztet minket, hogy költözzünk mi is Redemption Hills városába, hiszen
o mindig izgalom és szenvedély vár. Ebben a történetben Logan és Aster
megmutatja nekünk, hogy a múlt hibáit a jelen eseményei felülírhatják.
 A fordítás az alábbi mű alapján készük:
A. L. Jackson: Never Look Back (Redemption Hills #3), 2022

Fordíto a:
FARKAS SYLVIA

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

Nem engedlek-sorozat 1-3., 2019
Szívdöglesztők 1-3., 2020
Összhang 1-4., 2021-2022
Összetört szívek 1-3., 2022
Vigyél kísértésbe! (Megváltás 1.), 2023
Ölelj szorosan! (Megváltás 2.), 2023

Copyright © 2022. NEVER LOOK BACK by A. L. Jackson

The moral rights of the author have been asserted.

Hungarian translation © Farkas Sylvia, 2024

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó, 2024
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Fehér Zsane

A fedél Koppányi Lilla munkája.
Szerkeszte e: Bartók Flóra
Korrektúra: Dobos A ila
Tördelés: Nagy Tamás

ISBN 978-963-5705-86-3

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2024

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink: +36 1 770 7890
admin@alomgyar.hu • www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar • instagram.com/alomgyarkiado

Nyomta és kötö e a Korrekt Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető: Barkó Imre
 1.

Logan

Épphogy elmúlt tíz óra, amikör rákanyarodtam a villa elő i, kör

alakú kocsifelhajtóra. A birtok Redemption Hills határában, mélyen
a fák közö terült el. Sűrű, sötét éjszaka feszült az égboltra. De mit
sem számíto . A vakító fényáradat sem állha a volna útját a ház
felől áradó gonosz sötétségnek, a kifelé szivárgó bűnnek.
A mindent beborító züllö ségnek.
Senki nem lesz ennyire gazdag, ha betartja a szabályokat.
Ezt már tizenkilenc évesen megtanultam.
Amint megálltam, az inas már nyito a is a Maseratim ajtaját.
– Isten hozta, uram! – köszöntö hátralépve, hogy
kiszállhassak.
– Csodás esténk van, ugye? – néztem rá talán túlságosan is
széles mosollyal, ahogy kikászálódtam az ülésből. Belélegeztem a
hűvös, hegyvidéki levegőt, majd lezserül megigazíto am a
zakómat, miközben várakozással teli izgato ság le rajtam úrrá.
Megbizserge e a bőrömet, mint a forró, démoni lehelet – a
démoné, aki belém mélyeszte e a karmait. Hirtelen ismerős, régi
szomjúság keríte a hatalmába.
Kilenc autó parkolt a villa elő i, kör alakú felhajtó mentén.
Hamiskártyások.
Egy Bentley.
Egy Aston Martin.
Egy Mercedes G-Wagon.
Tudtam, hogy valamelyiknek még ma este a büszke tulajdonosa
leszek.
Az inas beült a kocsimba, hogy a többi jármű mellé parkoljon.
Hát akkor, gyerünk, bébi!
Elindultam a széles lépcsők felé, amelyek a hatalmas dupla
ajtóhoz veze ek fel. Amint felértem a bejárat elé, már nyílt is.
Beléptem Haille Manchief o honába. Pontosabban, egy
dizájneröltönybe bújt, Oz nevű testőr tessékelt be, akinek jól
láthatóan kikandikált a hóna alól a fegyvertokja, arcát pedig
hatalmas heg díszíte e.
– Mr. Lawson!
– Oz! Örülök, hogy ismét látlak. Ugye hoztál magaddal
erősítést? – kérdeztem vigyorogva.
Amikor legutóbb i jártam, történt egy kis összezördülés,
miután az egyik játékos úgy érezte, hogy becsapták.
Oz nevetve felmordult.
– Remélem, nem lesz rá szükség!
– Ugyan, mi lenne abban a mókás? – verege em vállon.
– Maga nagyon veszélyes ember, ugye tudja? – kérdezte
mosolyogva. – De szerencsés, mert a főnök kedveli!
Végigsimíto am a fazonra nyírt szakállamon.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nézz rám! Engem mindenki
kedvel!
A testőr felnevete , majd jól szemügyre ve .
– Első kézből tudom, hogy nem igaz.
– Ahh! Irigység! Imádat! Csodálat! Szoros rokonságban állnak
egymással. Néhány embernek nehézséget okoz kordában tartani az
érzéseit.
Oz kék szemében vidám szikrák gyúltak.
– Na, mondom, veszélyes ember maga! – felelte, miközben
beljebb vezete a sötét fával, hatalmas szőnyegekkel és nyers kővel
díszíte házba. Gigantikus kandalló lobogo a központi
helyiségben, kiemelve a felső szintekre vezető, tekintélyes farago
lépcsőt.
Haille Manchief egy gazdag szemétláda. Örökölt vagyon és
furfangos gazte ek szülö e. És én még gazdagabbá te em. Valós,
legális befektetésekkel, újra meg újra megforgatva a pénzét.
Azzal viszonozta a segítségemet, hogy bebocsátást nyertem az ő
saját alvilágába. De az is lehet, hogy elég volt egy pillantást vetnie
rám, hogy felismerje a bennem lakozó romlo ságot.
Ozzal végigsétáltunk egy hosszú folyosón, majd beléptünk egy
másik nagy dupla ajtón, ahonnan egy hatalmas csigalépcső vezete
le a pincébe.
– Sok szerencsét!
 – Mindke en tudjuk, hogy nincs szükségem szerencsére.
Oz lehajto a a fejét, elfojto a a mosolyát, majd visszaindult a
helyére.
Az alagsorban ritka volt a levegő, belengte a szivarfüst, a drága
Bourbon illata és a fülledt várakozás.
Az asztal körül egy csoportnyi mohó férfi üldögélt. Egy részük
mocskosul gazdag, míg néhányan jobban te ék volna, ha szedik a
cókmókjukat, és lelépnek, amíg még megtehetik. A szeretőik
körülö ük őgyelegtek, néhányan a szék mögö állva, mint valami
szerencsehozó kabala. Szerintem inkább vigaszdíjul szolgáltak,
lehűtö ék a vesztesek egoját, amikor arra volt szükség.
Egy üres szék felé indulva gyorsan körülnéztem, hogy lássam az
asztalnál ülők arcát. Azonnal tudtam, hogy nyerni fogok.
Ha veszítesz, mindened oda. Csakis akkor nyerhetsz, ha eléggé
kapzsi vagy. Nyomulni keli. El kell venni, amit akarsz, mielő még
valaki más kapja el az orrod elől.
Leültem. Haille rám emelte a tekintetét. A vén gazember
szájában szivar füstölgö . Hátradőlt a székében. Balra ült tőlem,
három emberrel odébb. Fanyarul elmosolyodo , mintha tudta
volna, hogy én is mindent megteszek a győzelemért, bármi legyen
is az. Mintha furamód még örült is volna.
Az inas lejö az alagsorba, és az asztal közepére helyezte a
begyűjtö slusszkulcsokat. Az osztó a kulcsok értékének megfelelő
zsetonokat oszto szét.
A melle em ülő seggfej a tarkóját dörzsölte a kövér tenyerével.
Láthatóan ideges volt.
Elmosolyodtam.
Jó mókának ígérkeze az este.
Aztán az arcomra fagyo a vigyor. Éreztem a levegőben a
változást. Áthato a a re egés. Minden porcikámban éreztem.
Az a fajta, amely kirántja a talpam alól a talajt.
Oz egy újabb játékost kísért a pincébe. A férfi lassan
ereszkede alá, léptei félelmetesen visszhangzo ak a fa
lépcsőfokokon.
A rossz érzésem csak fokozódo , amikor a férfi egyre közelebb
került hozzánk. Ledöbbentem a felismeréstől. Hirtelen alig kaptam
levegőt, a védekezési mechanizmusom azonnal riadókészültségbe
kapcsolt.
Végigfuto a gerincemen a hideg, még a vérem is jegesre
dermedt.
Az a söpredék Jarek Urso volt az!
Megremegtem a dühtől. Vadul és hevesen.
Megszédültem. Alig kaptam levegőt.
Szó szerint meg kelle kapaszkodnom a székemben, nehogy
felugorjak, és nekiessek, hogy kiverjem belőle az elmúlt hét
keserves évet.
Elve e tőlem az egyetlent, ami igazán fontos volt. Azt, ami
pótolhatatlan.
Még jobban szoríto am a karfát, amikor a dühtől elhomályosult
tekinte el megéreztem, hogy ki az, aki Jarek mögö lépked.
Látnom sem kelle .
Éreztem. Mérföldekről is megéreztem volna.
Összeszorult a gyomrom, miközben szétáramlo bennem a
gyűlölet. Felszakadt egy régi, fájó seb. Egy csúnya seb.
Jarek leérkeze a lépcső aljára, közelebb lépe hozzánk, majd a
tekintetemet és a gyűlöletemet megérezve egyenesen rám meredt.
Kihívóan néze a szemembe.
A nő lehajto fejjel lépkede mögö e, így nem ve e észre,
hogy Jarek megállt. Aster Rose egyenesen a férfi hátának ütközö .
Felkapta a fejét, hogy megnézze, mi okozta a fennakadást.
Eltáto a az ennivaló, rózsaszín száját, tűzachát színű szeme pedig
hatalmasra tágult, amikor megláto az asztal túlsó felén.
A döbbenet szikrákat vete a már megfeszült levegőben.
Gyűlölet és fájdalom.
Gyűlölet és fájdalom.
Magam sem tudtam, hogy az ő érzései vagy az enyémek.
Jarek összehúzta a szemét, majd láthatóan erősebben kezdte
szorítani a felesége kezét.
Összeszoríto am a szám, míg a szívem elfacsarodo .
Haille elkuncogta magát, ahogy észreve e a döbbenetünket. A
szemétláda pontosan tudta, hogy két ellenséget hívo az
asztalához, és élveze el várta, miként fogjuk egymást darabokra
tépni.
 Halálig tartó küzdelem.
– Isten hozo a házamban! – tárta feléjük Haille a karját. –
Foglaljatok helyet, i az ideje, hogy elkezdjük.
Jarek pontosan velem szemben ült le.
Aster mögö e állt. Mint egy dekoráció. Hosszú, sötétbarna haja
izgalmas, csábos fonatokban omlo alá a fedetlen vállára. Fekete
selyemruhája úgy simult a domborulataira, mint egy élőlény.
Azonnal tudtam, hogy a ma este kimenetele bizonytalanná vált
számomra.
Miközben kioszto ák a lapokat, eltűnődtem, vajon képes-e
maga alá temetni a gyűlölet? Vajon képes vagyok-e megfulladni a
veszteség súlyától és Aster jelenlététől? Vajon összezúzhat-e
minket a fellobbant indulat?
Az egész teremben érezhető volt a feszültség. Mindenki éberen
figyelte a játékot. Ekkora téteknél ez nem szokatlan.
Ma este viszont, miközben leplezni próbáltam az idegességem,
éreztem, hogy megváltozo valami. A célpont, a kitűzö cél
elhomályosult és más alakot öltö .
Megváltozo .
Eltorzult.
Ahogy a józan ész és az értelem is.
Órák teltek el.
Lassan lehámlo ak a külsőségek, a látszat, a színlelés – csontig
lecsupaszíto engem is.
Már nem a gazdagságért játszo am.
A büszkeség hajto .
A bosszú.
Vágy talán a puszta túlélésért küzdö em, mivel egyáltalán nem
voltam benne biztos, hogy túlélem az éjszakát.
Egy dologban voltam csak biztos. Ahogy egy újabb köteg
tízezrest toltam az asztal közepére, miközben a velem szemben ülő,
egyetlen megmaradt játékosra meredtem, az járt a fejemben, hogy
elpusztítom. Elveszem mindenét, és tönkreteszem.
Jarek próbált közömbös arcot vágni. Ez a hátranyalt fekete hajú,
nagyképű seggfej hanyag önbizalommal terpeszkede elő em.
Magabiztosságát a nevének köszönhe e, semmint saját magának.
 Mintha elhi e volna, hogy ismét hagyom, hogy elvegye azt, ami
az enyém.
Soha többé!
De még a gőgössége ellenére is lá am, ahogy megfeszül az álla,
rebben a szeme, és megcsillan a fele ünk lógó csillár fényében a
homloka szélén gyülekező izzadsága.
Az egyre fogyatkozó zsetonjaira pillanto .
– Az apósod biztos büszke lenne rád, ha most látna.
Nem tudtam nem gúnyolódni rajta. Hátradőltem a székemben,
és mindent megte em, hogy figyelmen kívül hagyjam a mögö e
álló személyt.
De a jelenléte körülölelt, kizökkente , és izgato , akár egy
bűnnel teli, dekadens álom. Egy álom, ami valamikor annyira
gyönyörű volt, hogy elhi em, az élet nemcsak romlo ságról és
kapzsiságról szól, de még igazán szép is lehet.
Felnéztem. Éppen időben ahhoz, hogy meglássam az
aggodalmat az achát tekintetben. Abban a vörössel pe yeze ,
aranyló zöldben, ami olyasmiért esedeze , amit meg sem érdemelt.
Kegyelemért.
Elszakíto am róla a tekintetemet, és Jarek elvörösödő torkára
néztem. Kelletlenül tolta a zsetonjait az asztal közepére.
Aster megmarkolta a vállát.
– Jarek, hagyd!
Eltűnődtem, vajon mi hajtja. Mi készte e arra, hogy i legyen?
Éreztem, ahogy lassan repedezni kezd a páncélja.
Leseperte magáról a felesége kezét, majd keményen ránéze .
– Ne! – figyelmezte e.
A hangja tele volt sérte séggel és kétségbeeséssel.
Ah!
Szóval i a bibi!
Sugárzo belőle a gyengeség.
Aster vonakodva, de elhúzta a kezét. Megremege a torka,
ahogy lassan nyelt egyet. Felemelte az állát, amit olyan sokszor
simoga am azelő , hogy meg sem tudnám számolni.
Na jó, ez persze nem igaz, mert minden egyes kibaszo
érintésre emlékszem. Minden egyes pillantásra. Ahogyan minden
egyes megszege ígéretére is.
 Jarek a szemembe fúrta a tekintetét, miközben majdnem az
összes zsetont középre tolta. Még egy ezressel emelte is a tétet.
Én ráte em még tízet.
Na? Milyen messzire mész, seggfej? Bármid van is, az enyém lesz.
Aster fájdalmasan zihálni kezde .
A tekintetem a dekoltázsára siklo . Elfacsarodo a szívem,
amikor meglá am a nyakláncát.
Egy csillag formájú lánc volt, ami mélyen a ruha kivágásába ért.
Majdnem összetörtem. Alig bírtam összpontosítani.
Gúnyolódik velem?
Ez csak egy rossz vicc lehet!
Abból is a legkegyetlenebb, egy igazán gonosz húzás! Idejön, és
az arcomba tolja!
Összeszoríto am a fogam. A bennem fellobbanó harag
futótűzként áradt szét a véremben.
Csak akkor szakíto am el róla a tekintetem, amikor Jarek
halkan elkáromkodta magát.
– Bassza meg! – su ogta halkan.
Még mindig a kártyákat markolta, nem akarta feladni a harcot.
Haille felnevete . Ez a szemét szadista még élvezte is a
helyzetet. Jarekre néze . Fogalmam sincs, honnan ismerte, de nem
hiszek az ekkora véletlenekben.
Kive e a szájából a szivart, majd Jarek felé inte .
– Úgy tűnik, kissé szorult helyzetben van, Mr. Urso. Ilyen korán
távozni fog? Pedig én azt hi em, hoz egy kis izgalmat az asztal
körüli társaságba.
Jarek felmordult, míg Aster tekintete ide-oda cikázo hármunk
közö . Karamellszínű bőrén vibrált az idegesség, tökéletes
metszésű arcára kiült a re egés.
Hát, hozo némi izgalmat az asztalhoz, ami az illeti.
– Ne veszíts ennél többet – könyörgö halkan Aster, de éreztem
a szavai mögö rejlő erőt is.
Valamit megkongato bennem, valahol mélyen a
mellkasomban. Olyan félénknek és sebezhetőnek tűnt, de valójában
csak figyelt.
Túl okos ahhoz, hogy felszínes legyen. A maga ártatlan módján
igenis erős és határozo . Túlságosan eszes ahhoz, hogy
elsüllyedjen a hitvány élet kínálta ostobaságokban.
Én viszont kellően bolond voltam, nem?
– Te jössz! – szólalt meg Haille, miközben hanya dőlt a
székében. Kíváncsi tekintete először Jarekre siklo , majd rajtam
állapodo meg.
Általában lazán veszem a dolgokat. Talán túlságosan is. Én is
csak egy gazdag, elkényeztete szarházi vagyok, aki élvezi az életét.
Úszom a pénzben.
Használom a nőket.
Vakmerő vagyok a munkámban.
És kegyetlen.
Na de ma este? Minden egyes idegszálam pa anásig feszült.
– Na, mi lesz? – provokált Haille.
Jarek végigsimíto fenséges arcán, majd az Aster nyakában
lógó láncra néze , mintha a ól remélne megoldást szorult
helyzetére.
Aster zihálni kezde , majd védelmezőn ráte e a láncra a kezét.
Még a szeme is könnybe lábadt. Hátrébb lépe .
– Nem… – su ogta elgyötörten, mintha fájna neki a gondolat.
Majdnem talpra ugro am.
Meg akartam őt ragadni. Válaszokat akartam.
Végre tudni akartam, hogy miért?
Miért te e, amit te , ha most láthatóan megtörtén áll elő em.
Maga alá temete a düh és a döbbenet.
Á felszínt kaparga a az a régi fájdalom, amit már jó mélyre
ástam magamban.
– Add ide! – parancsolta Jarek.
– Nem! – szólaltam meg hirtelen.
A hangom, akár a mennydörgés.
A kihívás terhe remege benne.
Aster ledermedt.
Látszo rajta a fájdalom.
Könyörgés és kétségbeesés.
De e ől csak még jobban beindultam.
Jarekre néztem.
– Tedd fel a csajt.
Gondolkodás nélkül tört ki belőlem.
 Nem tudtam volna megindokolni.
Nem volt igazán értelme.
Csakis a bosszú hajto .
Azt akartam, ami soha nem is lehete volna az övé.
Aster felsikkanto , és hátrébb tántorodo .
Jarek majd felnyársalt a tekintetével. Kétség sem férhete
hozzá, hogy legszívesebben átnyúlt volna az asztalon, hogy
kiszorítsa belőlem a szuszt is.
Nekem is viszkete a tenyerem.
Reméltem, hogy megpróbálja.
De rezzenéstelen maradtam. Még csak el sem mosolyodtam.
Semmi vigyor. Csak a néma gyűlölet áradt belőlem. Az elszántság,
hogy mindenét elvegyem.
Tudtam, hogy egy nap így lesz. Csak azt nem tudtam, hogy ilyen
hamar lehetőségem nyílik rá.
Jarek pislogo , majd az osztó felé inte . A különleges zsetont
kérte. Kockáztatni akart, még nagyobb tétet követelt.
Az ilyesmi i nem volt ritka. Tengerparti ház. Családi örökség.
Csupa olyasmi, ami pótolhatatlan. Ebben a pincében mindig
vagyonok cseréltek gazdát.
– Mit csinálsz? Én nem vagyok eladó! – hördült fel Aster
rémülten. Hangjából félelem és undor áradt.
– Csak blöfföl, Aster – válaszolta Jarek bedobva a vagyont
jelképező zsetont.
Most aztán tényleg jól szemügyre ve em Astert. Hanya
dőltem, és alaposan megnéztem magamnak, mintha máris az
enyém lenne. Aster gyönyörű arca rémülten megvonaglo , ő tudta,
hogy nem blöffölök.
Nem tehe em róla, ezú al elvigyorodtam.
– Szerintem meg te blöffölsz – válaszoltam, majd kiteríte em a
kártyáimat.
Egy teljes színsor volt.
 2.

Aster

– Te gazember! – robbant ki belőlem.

Maga alá temete a levegőben izzó rémület. Megmérgeze
mindent, még az oxigén is megkeserede tőle.
Mérgező le .
Halálos.
Azt hi em, megfulladok a gonoszságtól.
Hogy juthato ilyesmi az eszébe? Fogalma sincs, mit tesz! Hogy
mennyire veszélyes játszmát játszik! Pengeélen táncol!
Logan Lawson oldalra döntö e a fejét. Aljas arroganciája
hullámokban áradt felém. Mintha egy karót döfö volna
megsebze szívembe.
Pedig már az is elég volt, hogy lá am. Teljesen magamba
zuhantam tőle. De muszáj volt erősnek maradnom.
– Nem teheted ezt, Logan! – szóltam elgyötörten. – Nem
tekinthetsz vagyontárgynak. Engem nem lehet csak úgy tétként
feldobni.
Micsoda hazugság! Hiszen születésem óta valaki tulajdona
voltam. Az apám úgy mutogato , mint valami portékát.
Logan elmosolyodo , talán még élvezte is a felháborodásomat.
Kedvét lelte a fájdalmamban.
Bántani akart, és nagyon fájt, hogy meg is te e.
De hát mit vártam? Mi mást, mint gyűlöletet? Nem tudtam
kitörölni az emlékezetemből az utolsó találkozásunkat. Hét évvel
ezelő történt. Nem tudtam elfelejteni azt, amit az arcán lá am.
Összetörtem a szívét.
Megsemmisíte em.
Majdnem úgy, ahogyan saját magamat is.
Most viszont üres, megvető tekinte el néze rám. Viszkete
tőle a bőröm.
 Mintha a halál is eljö volna érte, de még ő is csak a lelkét tudta
magával vinni.
Mert a teste igenis elevennek tűnt. Duzzadt az erőtől. Magas.
Nagyon magas. Csupa ín és izom. Vad és veszélyes, de finoman az.
Mint a vipera. Ki tudja, mikor csap le.
Tökéletesen állt rajta a méretre szabo öltönye. Felejthetetlen
arcának minden eszményi vonása éterinek tűnt. A felszín ala rejlő
démont azonban nem tudta elrejteni.
Rövid, fazonra igazíto szakálla volt. Egészen sötét haja rövid,
de felül mégis eléggé hosszú ahhoz, hogy kócosnak tűnjön.
Na és a tekintete! Mélységesen zöld, a zöld ezernyi árnyalatával,
fekete és arany rétegekkel, és régi, elfelede álmokkal, amiket
annak idején megoszto unk egymással.
Most viszont kőkeménynek tetsze , olyannak, ami életem
végéig kísérteni fog az álmaimban.
Malachit tekintet.
Már ránézni is fájt.
Mintha képes volnék átnyúlni az időn és a téren, ha elég sokáig
nézem. Mintha képes volnék eljutni ahhoz a férfihoz, akinek valaha
hi em.
Nyilvánvaló, hogy az a személy már nincs többé.
Gőgösen felállt, mintha megnyert volna, míg az én gerinctelen
férjem füstölögve ülve maradt, már a megtorláson töprengve. Nem
szólt, csak a kártyáit szoronga a.
Kétség sem férhete hozzá, hogy legszívesebben te ekre
váltaná a gondolatait, hiszen egy légiónyi szörnye állt ugrásra
készen.
Az sem számíto , hogy Logan úgy állt o , mintha azt kívánná,
hogy holtan essek össze. Legszívesebben odaperdültem volna elé,
hogy megragadjam, és figyelmeztessem, ne legyen már ilyen
ostoba!
A haragját érte em, és el is tudtam viselni, a közönye viszont
fájt.
– Fogd a holmid. Kabátot is vegyél – szólt olyan érzéketlenül,
mintha csak egy tárgy volnék, miközben még kézhez kapo két
slusszkulcsot is: a sajátját és egy Mercedesét, amit valaki elveszíte
ma este. A férfi, akié a Mercedes volt, nevetve vállon verege e
Logant, mintha az egész csak egy jó poén le volna.
Felfordult a gyomrom. Micsoda kapzsiság, micsoda mohóság!
– Nem szeretnénk, hogy megfázz, igaz? – kérdezte tőlem Logan
oldalra döntö fejjel. A szavai alapján úgy tűnt, mintha valóban
érdekelném, de a szemöldökét leereszkedőn felhúzta.
Még egy lépést hátráltam.
– Sehová sem megyek veled!
Logan tekintete elsötétült, miközben egy halom pénzt dugo a
zakója belső zsebébe.
– Hát, ebben tévedsz.
Jarek hirtelen talpra pa ant.
– Csaltál! Az egész kibaszo játék el le csalva! – dörrent
Loganre vádaskodva. – Kizárt, hogy egy színsora le volna!
Mindenki tudja! Most megyek… méghozzá a feleségemmel!
Haille Manchief elneve e magát, miközben összeszedte a saját
részét.
Nyilvánvalóan ezt élvezte az egészben a legjobban. Azt, ami a
póker után jön. A kegyetlenséget és a következményeit.
Felve em azt a szokást, hogy mindenre odafigyelek. Tegnap
hallo am, amikor Jarek a bukmékerével beszélt arról, hogy Haille-
hez kell fordulni, ha az ember gyorsan akar sokat keresni.
Nos, nem a tervei szerint alakult az este.
Jarek megragadta a könyököm. Hiba le volna, ha arcon ütöm?
Hiszen mindez mia a van! Saját magát keverte bajba! A részletek
ugyan számomra is homályosak, de eleget hallo am. Éreztem a
nyugtalanságát.
A kétségbeesés nem te jót az amúgy is visszataszító
viselkedésének.
De hát ő pont így élt, ilyen veszélyes szabályok szerint.
Zavarba ejtő nevetés és csendes morfondírozás morajlo a
pincehelyiségben. Amikor meglá am Haille szemében a nyers
öröm fényeit, és megéreztem a minket lekísérő őrből áradó
ridegséget, végigfuto rajtam a hideg az idegességtől.
– Mi tartjuk a szavunkat, ha leülünk ehhez az asztalhoz, Mr.
Urso – figyelmezte e Haille halkan.
Jarek úgy néze rá, mintha neki akarna ugrani.
 A többi játékos talán jól szórakozo , de én már
gyerekkoromban megtanultam, hogy ilyenkor mindig vér fog
folyni.
Kiránto am magam Jarek szorításából, és elhátráltam.
– Egyikőtökkel sem megyek sehová! – remege a hangom a
gyűlöle ől és az évek ala felhalmozódo megkeserede ségtől.
Elegem volt. Nagyon elegem volt. Történjen, aminek történnie
kell, de én befejeztem! Nem vagyok senkinek a vagyontárgya!
Mielő még bárki megállíthato volna, megfordultam, és
felfuto am a lépcsőn. A cipőm sarka hangosan kopogo a fa
lépcsőfokokon. Megmarkoltam a ruhám fényes, csúszós anyagát,
hogy ne essek el benne. Ahogy felértem, szinte átrepültem a
szobán, már amennyire magas sarkúban lehet ilyesmiről beszélni.
A melegséget sugárzó szoba kandallójában játékosan lobogtak a
lángok, azt a hamis érzetet keltve, mintha a ház igazi o hon volna,
pedig nem volt egyéb veszélyes kígyófészeknél.
Mögö em futó léptek dörömböltek a lépcsőn.
Jarek.
Éppen akkor ért utol, amikor az előtérben található fogashoz
értem. Megragadta a csuklómat, méghozzá elég erősen ahhoz, hogy
fájjon. De az is lehet, hogy a bennem felgyülemle , iránta érze
utálat jö ki rajtam.
Megpördültem, és megpróbáltam kiszabadítani magam a
szorításából.
– Eressz el!
Még erősebben szoríto , a körme a húsomba vájt, de a hangja
érinte a legfájdalmasabban.
– Engedjelek el? A feleségem vagy! Velem jössz, méghozzá most
azonnal!
Védekezni próbáltam.
– Azt mondtam, engedj el!
Amikor felfogta, hogy nem hagyom magam, nekiszoríto a
falnak, és fölém magasodo .
– Ne csinálj belőlem hülyét, Aster! Figyelmeztetlek!
– Ha nem veszed le azonnal a kezed a tulajdonomról, holnap
már nem leszel az élők sorában – hallo am Logan metsző hangját.
 Jarek mozdulatlanná dermedt, én pedig egérút után kutatva
körbefu a am a tekintetem.
Küzdj vagy menekülj!
Mindke őre készen álltam.
Jarek felnevete .
– Azt hiszem, elfelejte ed, ki vagyok.
Logan elmosolyodo , méghozzá olyan magabiztosan, hogy a ól
tarto am, talán tényleg elfelejte e, kivel áll szemben. Hogy olyan
messzire került a ól a világtól, hogy már nem is emlékeze , mi
forog kockán.
– Nem. Nem felejte em el. Csak nem érdekel. Most pedig, ha
lennél olyan szíves, engedd el – válaszolta Logan, miközben
megigazíto a a zakóját.
Jareknek megcsikordult a foga, de valamelyest engede a
szorítása. Azonnal megragadtam az alkalmat, kifordultam a
kezéből, és a kabátomért sie em.
Gyorsan magamra kaptam, és próbáltam nem odafigyelni a
mögö em zajló szóváltásra, a gyűlöle el teli ellenségeskedésre és a
kionto vér ígéretére.
Semmire sem vágytam, csak hogy eltűnhessek onnan.
Csak összekapom a holmimat, és eltűnök.
A holmimat.
Majdnem felröhögtem, annyira abszurd gondolat volt.
Hiszen semmim sincs. Semmi, ami valóban az enyém.
Kilöktem az ajtót, és kisie em a hűvös éjszakába.
Dulakodás zaját hallo am magam mögö . Lépteket, kiáltásokat
és egy lövést.
Te jó ég!
Majd megállt a szívem a rémüle ől. Elszorult a ól a réges-régi
szerelemtől, aminek már rég el kelle volna múlnia. Szinte
kényszerítenem kelle magam, hogy ne forduljak meg, ne menjek
vissza megnézni, hogy vajon nem Logan kapta-e a golyót. Hogy ne
fussak oda megnézni, vajon jól van-e.
Hogy nem történt-e baja.
Ehelye pánikszerűen lerohantam a nagy lépcsősoron.
Ége a tüdőm, ahogy a hideg levegőt kapkodtam.
 Fele em csillagok boríto ák az eget. Olyan sűrűn összefonódva,
mintha egy hatalmas, csillámos takaró lenne fölö em, ami egészen
az örökkévalóságig ér. Nem voltam hajlandó továbbra is így élni.
Nem én választo am magamnak ezt az életet.
A sarkam hangosan koppant a járdán. Ez a nevetséges ruha
gátolt a szabad mozgásban. Az egyik oldalon magasan futo a
hasíték, hogy szabadon hagyja a csupasz lábamat. Ez is csak a show
része. Ékszernek kelle öltöznöm.
Azért ve em fel, mert egy férfi így parancsolta. Ez is egyike volt
azon dolgoknak, amiket nem voltam hajlandó tovább csinálni.
Magamhoz szoríto am a kabátom, és amilyen gyorsan csak
tudtam, végigfuto am a hosszú kocsifelhajtón.
Futo am, míg a villa fényei el nem halványultak mögö em.
Kirohantam a kapun, ki a kanyargó utat szegélyező, sűrű erdőbe,
ami vastag, hóval boríto talajból emelkede ki.
Addig futo am, míg nem maradt körülö em más, csak a
sötétség, fele em pedig a csillagok. Addig futo am, míg sűrű fehér
köddé nem vált a saját lélegzetem. Ége a tüdőm. Hangos
motorzúgás hangzo fel mögö em, majd éles reflektorfény hasíto
a fák közé. Csak futo am. De tudtam, mindegy, milyen messzire
futok, hiszen nincs is hová mennem.
 3.

Logan

Hangosan felbúgo a motor, amikor a kapu túloldalán beve em

egy éles kanyart. Aster még nem juthato messzire, mégis úgy
éreztem, versenyzem… valamivel.
A félelemmel.
A gyűlöle el.
A birtoklási vággyal.
Magam sem tudtam.
Csak azt tudtam, hogy kész káosz az egész, ami hatalmas
érzelemcunamit indíto el a mellkasomban.
Kín és fájdalom, o , abban a cinikus kis üregben, valahol
mélyen a bensőmben. Nem számíto , mennyi mindenem van, az
elérhetetlen iránti szomjúság állandóan gyötört.
Még és még és még többet!
Tudnom kelle volna, hogy csillapíthatatlan a vágyam, amikor
átkozo ul rossz dolgokért küzdö em. Az őrületem kissé enyhült,
amikor nem olyan messze megpillanto am Astert. Vastag kabátja
szinte világíto a kocsim lámpájának fényében, ezüst tűsarkúján
pedig megcsillantak a sugarak, ahogy az út szélén haladt.
Azonnal megkönnyebbültem. De a látványa valami mást is
elindíto bennem. Bűnös élvezet ígérete bizserge e a csontjaimat.
Beteges elégede ség, hogy megtaláltam.
Padlóféket nyomtam, amikor utolértem. Egylépésnyire álltam
meg tőle. Átnyúltam az anyósülésen, és kilöktem neki az ajtót.
– Bujkálsz előlem? – kérdeztem akaratlanul.
– Kapd be, Logan! – nyögte nehezen, annyira lihege .
– Szállj be! – parancsoltam.
Aster lehajolt, kapkodva szedte a levegőt, ködpamacsokat
eregetve.
A műszerfalra pillanto am. Mínusz két fok ala volt a
hőmérséklet. Ugyan vastag szőrmekabátban volt, de csak a térdéig
ért, a lába meztelen volt az ezüst szandáljában. Fogadni mertem
volna, hogy majd megfagy a ruha ala .
Hirtelen erős késztetést éreztem, hogy megmelegítsem.
Megvillant a tűzachát tekintete.
– Már megmondtam, hogy sehová sem megyek veled –
válaszolta, majd az ajtót megkerülve továbbindult, mintha bizony
olyan élvezetes volna a séta. Lassan gurulni kezdtem melle e,
nyito ajtóval, a tempójához igazodva. Az utastérből áramlo a
meleg levegő.
– Meg akarsz fagyni?
Felhorkant.
– Mintha érdekelne!
– Vigyázok a tulajdonomra.
Ha tekinte el ölni lehetne…
Igen, hülye pöcsként viselkedtem. De azok után, amit te ? Amit
okozo ?
Hirtelen elöntö a bánat.
Megérdemli a sorsát!
Én pedig, mint valami beteg állat, nyilván élveztem a haragját.
Örültem volna, ha legalább egy picit kap abból, amit nekem kelle
zsebre tennem.
A fájdalomból.
De a gondolat, hogy talán valami baja esik i kint, az elhagyato
úton… Na, ez ismét felkavart bennem mindent.
– Ülj be a kocsiba, Aster! – mondtam olyan nyugodtan, ahogyan
csak tőlem telt, pedig a legszívesebben rákiálto am volna, hogy
bolond, ha továbbra is ebben a fagyos hidegben akar gyalogolni.
Figyelemre sem méltato .
– Ha nem szállsz be magadtól, majd én segítek.
Felém fordult. Mintha szíven szúrtak volna. Micsoda szépség!
Idegesítő. Ahogyan az is, hogy még jól emlékeztem azokra az
időkre, amikor a látványom mosolyt csalt az arcára. Igazi, őszinte
mosolyt. Most viszont olyan tekinte el meredt rám, mintha
szörnyeteg volnék.
– Nem mered!
Meglepe en felvontam a szemöldököm.
– Úgy gondolod?
 Megfeszült körülö ünk a levegő. A régi szikra, amit elfojto am,
most pislákolni kezde . Az a fajta, ami, ha belobban, mindent
felemészt.
Aster felszegte az állát.
– Nem hiszem, hogy valóban meg mernéd tenni – mondta
elmélyült hangon.
A fékre tapostam, megállíto am az autót, és egy szempillantás
ala o álltam elő e. Majdnem felbuko bennem. Önkéntelenül is
elkaptam a karját, hogy megtartsam. Az érintéstől olyan vágy
söpört végig rajtam, hogy majdnem térdre zuhantam.
Elviselhetetlenül erős érzés volt. Minden oldalról támadt.
Vonzerő.
Szenvedély.
Olyan réges-régi rajongás, amelynek már nem le volna szabad
léteznie.
Micsoda bolond vagyok!
Megragadtam az állát.
– Jobban teszed, ha nem becsülsz alá, Aster Rose!
Meg sem vártam a válaszát. Felnyaláboltam, és a váltamra
hajíto am.
– Te most szórakozol velem? – sikíto a, miközben rugdalni
próbált a lábával. – Azonnal tegyél le!
– Arra várhatsz!
Sikongato , miala bete em az anyósülésre. Még a biztonsági
övét is bekapcsoltam.
– Na, tessék! – mondtam büszkén mosolyogva, mintha csoda
nagy dolgot vi em volna véghez.
– Logan! – nyögte Aster frusztráltan és dühösen.
Mosolyogva rácsuktam az ajtót, és a kocsit gyorsan megkerülve
beültem a kormány mögé.
Rá sem mertem nézni Asterre, ahogy sebességbe te em az
autót és kilő em, mert teljesen kikészíte , hogy ilyen közel volt
hozzám.
Próbáltam nem tudomást venni az elkerülhetetlenről.
A vonzalomról.
A szenvedélyről.
A vágyról.
 Olyan érzésem volt, mintha semmi sem állhatná útját az
egésznek.
Aster melle em pihege . Röviden, kapkodva ve e a levegőt.
Zihálása megtöltö e az utasteret. Mámorító álomnak tűnt. Testének
minden rezdülése olaj volt a tűzre.
– Mit akarsz tőlem, Logan? – kérdezte maga elé meredve. A
keze összefonva pihent az ölében, de olyan erősen szoríto a, hogy
teljesen elfehéredtek az ujjai.
– Komolyan azt hi ed, hogy magadra hagylak a hideg
hóesésben?
Hangosan nyelt egyet.
– Tudok magamra vigyázni – válaszolta.
– Persze. Elve felfalnak.
– Ki fal fel? Te? – tört ki belőle zaklato an.
Mintha én tehetnék erről az egészről, nem pedig az a seggfej
férje, aki felte e őt is tétnek.
Halkan elneve em magam.
– Semmi sincs i kint harminc kilométeres körzetben, így senki
sem segítene. Tényleg azt akarod, hogy kitegyelek az út szélére?
Oké. Örömmel segítek, ha ezt akarod.
Pedig nem. Dehogy tenném! Bassza meg! Alig bírtam a
gyűlöle el, ami felém áradt. Milyen bizalmatlan! Milyen gyanakvó!
Hogy a picsába juto unk idáig?
Hiszen emlékszem még… emlékszem.
Beletúrtam a hajamba, mintha segítene valamit a bánaton, ami
egyre inkább elhatalmasodo rajtam.
Nagy levegőt ve , és kifújta, mielő rám zúdíto a a
mondandóját.
– Miért kelle rám fogadnod? – kérdezte.
Mert a férje egy szörnyeteg.
Mert ennek a nőnek a fénye elvesze , ha a férje melle állt.
Mert még mindig kíváncsi vagyok a miértre.
Még mindig érteni akarom.
– Elve e, ami az enyém volt, ezért most visszaszereztem.
Hitetlenkedve rázta a fejét.
– Szóval neked is csak ennyit jelentek? Nem vagyok egyéb egy
vagyontárgynál? Egy tétnél? Egy árucikknél, amit csak úgy adnak-
vesznek? Valami, amit használnak? Te mire akarsz kényszeríteni? –
kérdezte keményen, de közben egy könnycsepp gördült végig az
arcán.
Kirázo a hideg rémület a gondola ól, hogy valaki bántani
merészelné. Elöntö a düh, és maga alá temete a féltés érzése.
Meg akartam védeni. Vigyázni akartam rá. Óvni minden szarságtól,
amivel már szembe kelle néznie.
De hát ő választo a ezt az életet, nem?
Nem várt, és kurvára nem harcolt. Tönkrete e a reményeinket.
Alig bírtam magam visszafogni. A miért o üvöltözö a
lelkemben. Erősen szoríto am a kormánykereket, hogy még
véletlenül se tegyek valami ostobaságot. Hogy ne nyúljak oda, ne
érintsem meg, ne kezdjek el könyörögni.
Kurvára nagy kibaszás, ha valaki olyanba vagy szerelmes, akit
igazából utálnod kellene.
Kifelé bámultam a szélvédőn, miközben hagytam, hogy kitörjön
belőlem a keserűség.
– Ki mondta, hogy meg akarlak dugni?
Minden egyes szó egy tőrdöfés.
Micsoda hazugság!
Azon évek hozadéka, amikor próbáltuk elfelejteni a másikat.
Fájdalmasan tördelte a kezét, mintha segíte volna neki, hogy
ne omoljon össze.
– Akkor miért csinálod ezt? – su ogta fájdalomi as hangon.
Hanyagul megvontam a váltam.
– Vannak emberek, akiket meg kell leckéztetni.
Hitetlenkedve felhorkant.
– Akkor tehát, ezért csaltad ide a férjemet? Hogy
megleckéztesd? Tudod egyáltalán, milyen veszélyes játékot űzöl?
A fényszórók bevilágíto ák az út szélét, az utat szegélyező fák
elmosódo á váltak, ahogy elsuhantam melle ük.
– Engem is épp annyira meglepe , hogy látom, mint amennyire
őt.
Elfintorodo . Zavarodo nak tűnt. Az ösztöneim azt súgták, ő
sem tudja, hogyan került Jarek a pókerasztalhoz.
Idegesen matato , izge -mozgo az ülésen, majd félve szóra
nyito a a száját.
 – Meghalt? – kérdezte remegő hangon. – Lövést hallo am.
– Örülnél neki?
Aster elfintorodo , majd elfordult, és kifelé bámult az ablakon
– A férjem. Szerinted? – kérdezte halkan.
– Ne aggódj, Aster! A herceged ép és egészséges – válaszoltam
összeszoríto fogakkal, majd padlógázzal száguldani kezdtem.
Mintha ugyan el tudnék menekülni minda ól, ami történt.
Rákanyarodtam a hotel elő i kocsifeljáróra. A kisváros peremén
voltunk.
Súlyos csend ereszkede ránk, szinte tapintani lehete az
utastérben a feszültséget. Minden egyes kilométer kész kínlódás
volt.
Aster kiegyenesede , és bizonytalanul körbenéze . Érezhetően
ideges volt.
– Mit keresünk i ? – nyögte.
Rámosolyogtam, de a szavaimból keserűség áradt.
– Mégis mire számíto ál? Hogy hazaviszlek? Köszi, de inkább
nem.
Fájdalom villant a szemében.
Elszorult a torkom.
Bassza meg!
Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Hogy
miként nézzek rá anékül, hogy elveszíteném a fejemet.
Gyorsan megálltam a bejárat elő , és kiugro am a kocsiból,
mielő még bocsánatot kértem volna.
Hiszen ez a csaj te tönkre! Kurvára szétcsesze mindent. Nem
érdemel sajnálatot.
Átsie em a túloldalra, és felránto am az ajtót.
– Gyerünk!
Kikászálódo . Éreztem, hogy próbál velem lépést tartani,
miközben a recepció felé rohantam. Gyorsan kive em egy szobát,
miközben Aster mögö em téblábolt. Fogalma sem volt róla, hogy
mire számítson.
Isten hozo a klubban, bébi!
Fogalmam sincs, mi ve rá, hogy ő legyen a tét. Talán az
elégtétel, hogy látha am Jarek arcán a szégyent. Most már nálam
volt a felesége, csak hát kurvára nem tudtam, mit kezdjek vele.
 Megtartom.
Igen, ezen ka ogo az agyam, valahol nagyon mélyen ilyen
veszélyes gondolataim támadtak.
– Uram! – nyújto a felém a recepciós a szobakulcsot.
Redemption Hills egyik legszebb szállodájában voltunk. Jó messze,
a belváros túlsó végén, alig egy kilométerre a lakásomtól. I
biztonságban lesz, amíg kitalálom, hogy mi legyen, mert az biztos,
hogy vissza nem viszem ahhoz a söpredékhez.
Lehet, hogy jobb le volna, ha kinyírom, amikor Oz leadta, a
figyelmeztető lövést. De tudtam jól, mit von maga után, ha a földbe
tiprok egy olyan embert, mint Jarek Urso. Kitörne a háború.
Veszélybe sodornám a családomat, a testvéreimet, az ő családjukat,
a feleségeiket és gyermekeiket. Ezt nem engedhetem.
Kétségtelen, hogy már így is nyakig ültem a szarban.
– Gyerünk a szobába! – mondtam, megérintve Aster derekát.
Megrázkódo .
Ellenálltam a késztetésnek, hogy én is megrázkódjak.
A lénye, a lelkiállapota egyszerre volt ismerős és idegen.
Uralkodnom kelle magamon, hogy ne hajoljak oda hozzá,
hogy belélegezzem a melegségét.
Odakísértem a lifthez, felmentünk a harmadikra, majd
lehúztam a kártyát az ajtó zárján. Félhomály uralkodo a szobában.
Beléptünk a nyomasztó csendbe.
Szívének minden egyes zaklato szívverését éreztem, ahogy
minden egyes szaggato lélegzetének az ízét is. Az aurája, az
energiája hullámokban tört rám.
Jácint és magnólia.
Dekadens, egzotikus illat, ami előhívta a rég elfelede
emlékeket.
Elfacsarodo a szívem.
Sérte ség.
Fájdalom.
És egy újfajta buzgóság, amitől összeszorult a gyomrom.
Bizonytalan és veszélyes egyveleg volt.
Lá am, ahogy Aster megremege a súlya ala , miközben
kelletlenül belépe a szobába.
 Beljebb ment a nappaliféleségbe, miközben én becsuktam
magunk mögö az ajtót.
Végigsimíto am a tekintetemmel a csodás alakján, miközben
újabb emlékek rohantak meg.
Régen az örömöt testesíte e meg számomra.
Minden alkalommal, amikor meglá am, hevesebben kezde
verni a szívem.
Kibaszo ul igazságtalan, hogy még mindig ilyen hatással van
rám!
Aster viszont keményebb le , mint régen. Az egykor lágy, puha
arca mostanra szögletessé és élessé vált. A tekintete kemény és
sokatmondó. Alacsony volt, a melle kicsi, a dereka vékony, a
combja izmos. Napokra el tudnék veszni a domborulataiban.
Szé árta a karját.
– És most? Mi lesz, Logan? Kiszórakoztad magad? Befejezted
végre a játszadozást?
– Ki mondta, hogy játszom?
Fájdalmasan felhorkant.
– Mindig így volt, nem? Neked minden csak játék.
Megmutathatod, milyen gyorsan jutsz a csúcsra, hogy milyen
hatalmas vagy! Nyertél, Logan! Lá uk, mire vagy képes! Hol vannak
azok az átkozo kövek?
Az utolsó mondatát vádlón köpte felém.
Mintha szíven lő ek volna.
Elkaptam, és a falnak döntö em, mielő egyáltalán
észrevehe e volna, hogy mozdulok. A kezemet a feje két oldalánál
támaszto am meg.
Csapdába került.
Megvonaglo . A teste érzéki és forró, túlságosan kívánatos. Vad
csábító!
Ijedten nyelt egyet. A pulzusa olyan hevesen vert, hogy a saját
testemben is éreztem.
– Hát ezért vagy i , Aster? A kövek mia ?
Azok a kurva kövek! Azok te ek tönkre mindent. Olyan kincs,
ami nem csillapíthatja a veszteség fele érze fájdalmat.
– Nos, láthatóan jó életet biztosíto ak a számodra – mondta
keserűen.
 Úgy tűnt, fogalma sem volt róla, hogy mi történt azon az estén.
Azóta is azt hiszi, nálam vannak.
Micsoda baromság!
– Nos? Hol vannak? – követelődzö .
– Azt hiszed, a csecsebecsékre fájt a fogam? Fényes kövekre,
amiket aztán a szé e zárhatok? Nos, igazad van! Neked
köszönhetem, hogy jól élek. Akár egy király! Ideje volna, hogy
kifejezzem a hálám.
Milyen könnyű volt hazudni!
– Eladtad őket?! Te szemétláda!
Elmosolyodtam.
– Szemétláda? Tudsz te ennél jobbat is mondani, Aster!
Hiszen ő volt a szívek hóhérja!
– Mi a francot akarsz tőlem? – kérdezte némi pánikkal a
hangjában, kissé könyörgőn, magasabb hangon, mint ahogyan
egyébként beszél. – Elnyertél egy fogadáson, betuszkoltál a
kocsidba, mindezt azért, hogy egy hotelszobában hagyj? Mit fogsz
csinálni? Bezársz? – kérdezte zavarodo tekinte el.
Mintha ugyan bántani akarnám.
Lekezelően felsóhajto am.
– Mégis, mit vártál, Aster? Hogy hazaviszlek, és boldogan élünk,
míg meg nem halunk? Az a vonat már elment.
Fájdalmasan pislogo .
– Nem értem, mit akarsz!
Végigsimíto am a remegő arcélén. Határozo an a tűzzel
játszo am. El akartam merülni benne. Elfelejteni minden egyes
szót, és leszarni mindent, ami a múltban történt.
Na, akkor lennék csak igazán bolond!
Legalább egy célom tényleg volt, valami, amibe
belekapaszkodha am, és amit irányítha am.
– Tönkre akarom tenni a férjed. Mégis mit hi él? – tört ki
belőlem vészjóslón.
Mindig is ezt akartam. Szomjaztam a bosszút, a pillanatot,
amikor végre visszafizethetem, amit te .
A bosszú a legveszélyesebb vágyak egyike.
Achát tekintete fellángolt. Aranyló pö yök világíto ak a
szemében, amiből olyan aggodalom sugárzo , amit nem le volna
szabad éreznie. Megnedvesíte e az ajkát, majd lassan megszólalt:
– Nem zárhatsz be. Meg fog ölni téged – nyöszörögte. – Vagy ha
nem ő, akkor az apám.
Közömbösen fújtatni kezdtem. Az életem mindig is egy
hajszálon múlt, ha Aster közelében voltam.
Lassan elhúzódtam tőle, de ő megmarkolta a zakómat.
– Logan! – szólalt meg könyörögve. – Muszáj visszavinned!
Vissza a hotelbe, ahol Jarek van. Nem tarthatsz i !
– Nem? – kérdeztem gúnyosan nevetve.
Idegesen felnyögö , engem meg szinte gyomron vágo a vágy.
Bassza meg!
Nem volt jó ötlet! Kimondo an szar ötlet volt! De mégis többet
akartam.
– Tudod, hogy értem fognak jönni! Olyan háború elő állunk,
amit te sem akarhatsz – néze mélyen a szemembe, mintha ugyan
e ől észhez térnék.
Én is jól tudtam. Már maga a tény, hogy i vagyunk együ , elég,
hogy az apja célkeresztjébe kerüljek.
Mindke en mocskos családból származunk. Csak az övének…
az övének hatalma is van. A Costa család befolyása az egész
országot behálózza.
Brutálisak.
Kegyetlenek.
Vicces, hogy valamikor azt hi em, ő más.
Elszorult a torkom, de a feje melle megtámaszkodva
előrehajoltam, és a fülébe su ogtam.
– Kihez tartozol, Aster?
Azt akartam, hogy kimondja. Hogy hangosan bevallja, hogy
elismerje, egy közülük.
Megremege az álla.
– Nem hozzád – nyögte, érzésem szerint szinte sajnálkozva.
Felsóhajto , amikor hirtelen megragadtam és hátrébb
döntö em.
– A férjed jó nagy barom, hogy nem veszi komolyan ezt az
igazságot! – sziszegtem az arcába.
Fájdalmasan felnevete .
 – Te vagy a bolond, mert be akarod bizonyítani. Van fogalmad,
mit te él? Mire volt jó ez a mutatvány? Meggondolatlan voltam,
Logan, meggondolatlan, és…
Erősebben szoríto am a derekát.
– Nem kelle volna leülnie ahhoz az asztalhoz, ha nem volt erre
felkészülve.
– Te meg egy seggfej vagy, ha komolyan azt gondoltad, hogy
osztozni lehet rajtam!
Tekintetében fellángolt a jól ismert vadság. Ezt szere em benne
a legjobban. Édes és kedves, de olyan kurvára erős és bátor, hogy
biztos voltam benne, együ képesek lennénk meghódítani az egész
világot.
De aztán kiderült, hogy az a személy, akinek hi em, nem is
létezik.
Megadta magát. Hagyta, hogy ők irányítsák, ahogyan azelő is.
Azt az életet választo a, nem pedig azt, amit én kínáltam neki.
Eltűnődtem, vajon tudja-e, mennyire, milyen mélyen tönkrete .
Rásimíto am a tenyerem a karcsú nyakára. Csak annyira
szoríto am meg, hogy kénytelen legyen a szemembe nézni.
– Ha az enyém volnál, soha senkivel nem osztoznék rajtad –
mondtam halkan és fenyegetőn.
Fájdalom suhant át az arcán, majd megnedvesíte e az ajkát.
– De nem vagyok a tiéd. Mindegy, hogy megnyerted a játszmát –
su ogta.
Tekintete végigfuto az arcomon, minden egyes vonásomon,
mintha ugyan én tehetnék az egészről.
Megpróbáltam lenyelni a torkomban keletkeze gombócot.
– Ezt akarod, Aster? Azt akarod, hogy elengedjelek?
– Igen – válaszolta, de hazugságnak hangzo .
Szembeszállt a férjével, de alig fél óra telt el, és már újra be is
hódolt.
– Mikor mentek vissza?
– Holnap reggel kilenckor indulunk—válaszolta lehunyt
szemmel. Kegyetlenül felneve em.
De ilyen volt az életem nélküle. Kegyetlen.
Hátrébb léptem.
 – Jól van, Aster. Hétkor érted jövök, és elviszlek. Jarek
mostantól többel tartozik nekem, mint amennyit meg tud fizetni.
 4.

Aster

Reggel hétkor már vagy félórája keringtem a szálloda előterében.

Nem mintha tudtam volna aludni. Csak forgolódtam a sötét
szobában, miközben vártam a reggelt. A téli árnyak furcsa
alakzatokat vete ek a falakra.
Félelem és bánat szegeze az ágyhoz.
A szomorúság és a veszteség érzése olyan erősen ragado
magával, hogy azt hi em, megfulladok. A felszín ala elmosódo a
valóság, kibogozhatatlanul kavargo a lelkemben.
Ezernyi évre elegendő démon és a múltam szellemei.
Fantomok, amelyek nem tágíto ak mellőlem az évek során,
nem engedtek szabadon, nyomasztó súlyuk maga alá gyűrte a
lelkemet.
Régóta cipeltem ezt a terhet, a lelkem pedig olyan sors felé
húzo , ami nem teljesedhete be. Nem is értem, miért lepe meg,
hogy Logannel ide juto unk. Azon sem kelle volna elámulnom,
hogy útjaink keresztezték egymást.
A legkevésbé pedig azon kellene csodálkoznom, hogy a látványa
ilyen nagyon fáj. Legalább annyira fájdalmas volt újra látnom, mint
amikor annak idején kisétált az életemből.
Az a nap volt életem legnagyobb hazugsága. Szétfeszíte
belülről, megtört, ezernyi darabra hullo am. Logan magával vi e a
lényem felét, míg a másik fele örökre elvesze .
Megfordultam, és a másik irányba indultam, figyelmen kívül
hagyva a meredt tekinteteket, hiszen még mindig a szűk
selyemruha volt rajtam. A hajam kócos, a tekintetem indulatos.
Néha fájt, hogy amit akkoriban feltételeztek rólam, nem is olyan
nagy tévedés, de nem engedhe em meg magamnak, hogy emia
aggódjak.
Logan tegnapi fájdalma és haragja, a szemében villanó düh és a
meggondolatlan fenyegetőzése alapján arra a szívszorító
következtetésre juto am, hogy nincs más választásom, vissza kell
térnem a férjemhez.
A tegnap esti lázadásomnak köszönhetően olyan helyzetbe
kerültünk Logannel, amiből nem keveredhetünk ki győztesen.
Logan nem élné túl a harcot, ebbe a lehetőségbe pedig
belegondolni sem akartam.
Egyetlen alternatíva maradt a számomra. Visszamegyek a
reptérre, beszállok abba a privát repülőbe, amivel tegnap
érkeztünk, és reménykedem, hogy úgy teszünk, mintha az elmúlt
éjjel meg sem történt volna. Imádkozom, hogy Jarek ne tomboljon,
és ne temesse maga alá a bosszúszomja. És persze fohászkodom,
hogy Logan se akarja beteljesíteni a tegnap te ígéretét.
Hogy tönkreteszi Jareket.
Elöntö a szomorúság, ahogy eszembe juto a lövés, amit
menekülés közben hallo am. Hogy a ól féltem, Logan kapta a
golyót, és nem a férjem mia aggódtam. Hogy hazudnom kelle ,
amikor Logan megkérdezte, örülnék-e, ha Jarek meghalt volna.
Azt hiszem, tökéletesen megtanultam hazudni, bár az is
hozzátartozik az igazsághoz, hogy könyörületességből is lehet
hazudni. Erre emlékeztetnem kelle magamat is.
Sokan megfordultak a feljáróra beguruló, villantós autó
doromboló motorhangjára. Nekem nem kelle arra néznem. Ha
egy pisszenés nélkül érkeze volna, akkor is megéreztem volna az
energiáját a levegőben. A pulzusom rögvest hevesebb tempóra
válto .
Ugyanezt éreztem tegnap éjjel, amikor lefelé indultam a
lépcsőn. Mintha a kínok mérhetetlen tengerébe zuhannék. Mintha
talajveszte volnék.
A ól a pillana ól fogva, hogy megismerkedtem Logan
Lawsonnal, nehéz volt stabilan állnom a lábamon. Remege
ala am a föld, az érzelmek pedig özönvízként zúdultak végig a
lelkemben. A hatalmas lökéshullámok teljesen kibillente ek a
józanságomból és a lelki békémből.
Megacéloztam magam, hogy szembe tudjak nézni ezzel a
férfival. Közömbös arcot vágva kisétáltam a reggeli, fagyos levegőre.
Logan autójának kipufogójából áramlo a páraszerű füst, én pedig
majdnem elbotlo am a saját lábamban, amikor felegyenesede
ültő helyéből.
Olyan csodálatosan néze ki, hogy megremegtem tőle.
A szívem és a lelkem is.
A gyomromat pedig összehúzta a régi, ismerős vágy.
Rám vete e malachit tekintetét. Kemény és jeges pillantása
hidegen villant. Méretre szabo öltönyben volt, arcán gúnyos
mosoly.
– Jó reggelt, drágám! – köszöntö leereszkedő hangnemben,
miközben megkerülte az autót.
Éreztem, ahogy megremeg ala am a föld. Logan olyan volt,
mint egy tornádó, teljesen feldúlta az életemet.
– Remélem, jól aludtál! – néze rám metszőn. Eltűnődtem,
vajon akkor is ennyire élvezné-e a kínlódásom, ha tanúja le volna
minden szomorú zokogásnak, ami az éjjel feltört a torkomból.
– Volt már jobb éjszakám is – válaszoltam kimérten.
– Ebben biztos vagyok – su ogta kétértelműen a fülembe.
Azonnal visszarepültem a múltba.
Szerencsétlenségemre a szívem amúgy is o ragadt.
Megfogta a derekamat, és odakísért az autóhoz. Igaz, hogy
vastag bunda volt rajtam, de olyan érzés volt, mintha meztelen
lennék.
Próbáltam elfojtani a jóleső borzongást, ezért gyorsan
belesüppedtem az előmelegíte bőrülésbe.
Hirtelen arcon csapo az aurája. Baljós elegye volt a
szegfűszegnek és a veszélynek.
Nem tudtam elmenekülni előle. A termetét bámultam,
miközben megkerülte az autót, hogy visszaüljön a kormány mögé.
Mellém.
Minden érzés felerősödö .
Hatványozódo .
Az illata egy árnyalatnyival édesebb le .
Fellobbant bennem a vágy. Teljesen felnyársalt. Olyan élő és
eleven érzés volt, hogy nem tudtam elfojtani, bármennyire is el
kelle volna.
Logan rám néze , és abban a pillanatban milliónyi érzés
tükröződö a szemében.
 Bánat.
Szomorúság.
Fájdalom.
De olyan gyorsan megkeményede a tekintete, mintha csak
képzelődtem volna. Már semmi sem volt o , hiába kuta am.
Sebességbe te e az autót, majd csikorgó kerekekkel
elindultunk.
Mintha megállt volna körülö ünk az élet, minden
lecsendesede és lelassult, ahogy a reptér felé száguldo a
külvárosban.
Próbáltam mindent magamba fogadni, hogy emlékezni tudjak
erre a helyre, ahol Logan végül békére talált. Legalábbis reméltem,
hogy így van, bár az a harag, ami a lényéből és a mozdulataiból
áradt, nem erre engede következtetni.
Talán ő is egész éjjel forgolódo .
Redemption Hills régies, nyugodt, gyönyörű kisváros. Teljesen
más, mint ahonnan én jö em. Fura, hogy Los Angelesben mindig
zajlik az élet, mindig olyan harsány. Az éjszakák zajosak, a
nappalokat pedig emberek és hangok nyüzsgő kavalkádja telíti el.
Azt gondolnánk, hogy senki sem érzi magát egyedül, de én
mégis csak magányra leltem.
Az én életem a magányról szól.
Ez az én valóságom.
Hamis mosolyok és színlelt kedvesség.
Ezek az én fegyvereim. Ezek segíte ek életben maradnom.
Eltűnődtem, hogy vajon korábban is ilyen egyértelmű volt-e a
számomra, mint most.
Milyen szembetűnő különbség!
Amikor Logannel vagyok, úgy érzem, elemésztenek az
érzéseim.
Olyan melle e ülni, mintha kínoznának.
Minden egyes lélegzetvétel.
Minden egyes mozdulat.
Minden egyes lopo pillantás.
Nos, én vagyok a bűnös.
Próbáltam nem őt nézni, de mégis mindig arrafelé lestem.
 Lestem a markáns arcélét, a férfias járomcsontját, a hangsúlyos
szemöldökét, az egyenes orrát és a csókolni való, telt ajkát.
Bámultam, hogy mennyire árad belőle az erő, miközben vezet.
Olyan, mint egy gyönyörű, kecses vadállat, akár egy párduc, ami
lopakodva vadászik.
Logan olyan volt, ahogy o ült, mint egy művészeti alkotás. Az
egyik kezével a kormányt fogta, a másik a combján pihent,
miközben ritmusosan dobolt az ujjaival.
Kérdések tódultak a nyelvemre. Annyi kérdeznivalóm le volna!
Olyan jó le volna többet tudni az életéről, például, hogy rátalált-e
a szerelem – még akkor is, ha szíven szúrt volna a tudat.
Azt is megkérdeztem volna, hogy megérte-e.
Ismét rápillanto am.
Elfacsarodo a szívem.
Nyilván megérte. A vagyonossága és az arroganciája ezt
bizonyíto a.
A kapzsiság és a hatalom az egyetlen társai.
De erre vágyo , nem? Bizonyítani akart? Mindent akart? Az
sem érdekelte, mit tesz tönkre útközben.
A tegnap éjszaka láto ak biztosíto ak róla, hogy pont olyan
emberré vált, amitől tarto am. Ezek a pókerpartik mind
tisztességtelenek.
Veszélyesek. Illegálisak. A tétek azért ilyen hatalmasak, mert az
asztal körül ülő férfiak vállalják a kockázatot.
Ha most nekem is fogadnom kellene valamire, azt mondanám,
Jareknek egy dologban igaza volt. Logan nagy valószínűséggel
elcsalta a játékot. Soha nem játszo tisztességesen, ezért egyáltalán
nem lepne meg.
Túlságosan okos. Gyors és előrelátó. A többiek még fel sem
fogták, milyen kártyákat oszto ak nekik, ő pedig már ki is
számolta, mi az, amivel jól jár.
Megrohantak az emlékek – ahogy régen berángato az üres
terembe.
– Mit csinálsz? – kérdeztem zihálva. A pulzusom iszonyatosan
gyorsan vert.
Logan beletúrt a hajamba.
– Meg akarlak csókolni.
 – És ha valaki meglát?
– Ne aggódj, nem érnek rá velünk foglalkozni.
Megragadtam az ingét.
– Mégis, mit csináltál? – kérdeztem.
– Beléd szere em – válaszolta rám emelve zöld tekintetét.
A számra tapaszto a az ajkát.
Megsemmisültem.
Úgy kapaszkodtam belé, mintha soha többé el sem akarnám
elengedni.
– Semmi nem érdekel, semmi! Csakis te! – su ogta a számba.
– Akkor vigyél el innen!
A kezébe fogta az arcomat.
– Elviszlek, Aster. Egy szép napon elviszlek.
Ijedten összerezzentem, amikor érzéketlenül rám förmedt: .
– Ne! – mondta dühösen, mindkét kezével a kormányt
szorongatva.
– Mit ne? – pislogtam értetlenül.
– Ne nézz így rám! Nincs jogod úgy bámulni, mintha
olvashatnál bennem. Mintha közöd lenne hozzám!
Könnybe lábadt a szemem.
– Boldog vagy?
Micsoda mazochista vagyok! Miért kérdezek ilyeneket? Ezzel
elárulom a saját fájdalmamat.
Kegyetlenül felnevete .
– Mindenem megvan, amire szükségem van, Aster.
Fájdalmasan elfintorodtam. Halálosan megsebze a válasza.
Mégis folyta am.
– Ennek igazán örülök.
– Ne csinálj már úgy, mintha érdekelnélek! – fortyant fel
dühösen.
Pedig így van. Érdekel. Túlságosan is.
Elhagytunk egy táblát, mely szerint hamarosan a reptérhez
érünk.
Az ölemben nyugvó kezemre néztem. Szorosan
összekulcsoltam az ujjaim. A félelem olyan gyorsan maga alá
temete , mint amilyen gyorsan a reptérre értünk.
– Mit fogsz most csinálni?
 – Még nem tudom – válaszolta merev arccal.
– Kérlek, hagyd ennyiben, Logan. Jarek már nem ugyanaz az
ember, mint régen!
Nem örültem, hogy szinte könyörögnöm kell, de talán ez az
utolsó lehetőség.
– Egy öntelt seggfej, pedig valójában egy gyáva féreg. Nem úgy
lá am, mintha sokat változo volna.
A rangjától eltekintve.
Nagyobb hatalommal bír.
És Jarek soha nem felejte e el, hogy mit csinált Logan azon az
éjjelen.
Ha Jarek csak egyvalakit tehetne tönkre, akkor Logant
választaná.
Megrémíte , hogy talán már így is késő, hiszen Jarek már tudja,
hol találja meg Logant.
Szédültem a félelemtől, amikor Logan rákanyarodo a kis
reptérre Zihálva kapkodtam a levegőt, nagyon rossz előérzetem
volt.
Lehúzódo a járda mellé. Én csak ültem némán, és azon
tűnődtem, hogyan fogalmazzam meg a mondanivalóm. Hogyan
hozzak mindent rendbe? Megmarkoltam a kilincset.
– Kérlek… csak… óvatosan, jó?
– Nem az én stílusom.
– Kérlek! – néztem rá esdeklőn.
Zavarodo an összevonta a szemöldökét. Mintha hinni akart
volna nekem, pedig a legszívesebben kihajíto volna a kocsijából.
– Pedig lehet, hogy i volna az ideje, hogy valaki móresre
tanítsa.
Hatalmas gombóc volt a torkomban, amikor kinyito am a
kocsiajtót, és kiszálltam. A mozdulat közepén megálltam egy
pillanatra, és visszanéztem Loganre.
– Azt hi em, ismerlek.
– Aha! Én is azt hi em valamikor, hogy ismerlek – mondta
szomorú arckifejezéssel.
De hamar el is tűnt az arcáról. Még a fogai is megcsikordultak,
ahogy elfordult tőlem.
 Kiegyenesedtem, majd egy pillanatig haboztam ugyan, de aztán
becsuktam a kocsiajtót.
Alig hallo am az ajtó ka anását, Logan már ki is lő , és
elviharzo . A lendüle ől kifarolt a fekete Maseratija, majd eltűnt a
messzeségben.
Bámultam, ahogy eltűnik.
Mintha felnyársaltak volna.
A fájdalom olyan hatalmas volt, hogy biztos voltam benne,
sosem múlik el.
A tegnap éjszaka feltépte a régi sebet, és most fájdalmasan
lüktete .
Amikor már nem hallo am a kocsi hangját, megfordultam, és
besétáltam a fotocellás ajtón.
Fojtogato a félelem, de legyűrtem, és elindultam balra a
hangárhoz, ahonnan a magánrepülők indulnak.
Majdnem elbotlo am a saját lábamban, amikor odaértem a
hatalmas üvegfalhoz. A magánrepülőnknek nyoma sem volt! Csak a
hűlt helyét találtam.
Ledöbbentem. Ez a hülye seggfej! I hagyo ?
Logannek igaza volt. Jarek tényleg egy gyáva féreg.
Megcsikorga am a fogam. Felháboríto a pimaszsága.
Aztán maga alá temete a kétségbeesés.
A gyűlölet és az undor.
Most mihez kezdjek?
Hatvan dollár, egy telefontöltő és egy rúzs volt a táskámban.
Jarek gondoskodo róla, hogy ne legyen saját pénzem. Annyi
ju atást kaptam, hogy tudjak vásárolni és eljátszhassam a csinos
kis szerepem.
De ezen túlmenően ki voltam szolgáltatva a kegyeinek.
Vagyis, kénytelen leszek lemondani az utolsó csepp
büszkeségemről is, és felhívni az apámat. Kitalálok valami
történetet arról, hogy miként kerültem ebbe a síparadicsomba, és
miért ragadtam i . Megkérem, hogy segítsen hazajutnom.
Régen, már nagyon-nagyon régen nem tudtam, mit is jelent
valójában ez a szó. O hon.
Mert számomra nem a menedéket jelente e. Nem a kényelmet
és nem a nyugalmat.
 Lenyeltem a csalódo ságomat, és a jegypénztár felé indultam,
hogy egyáltalán megkérdezzem, haza tudok-e jutni valahogyan.
Remege a kezem, ahogy a táskámba nyúltam, hogy elővegyem a
telefonom.
Ahogy előve em, meg is csörrent.
Azonnal összeugro a gyomrom, ahogy a kijelzőre néztem.
Ismét elboríto a harag.
– Jarek! – szóltam bele a telefonba, és nem örültem, hogy remeg
a hangom.
– Nocsak, felve ed! – mordult vissza.
Alig bírtam kontrollálni a mellkasomat feszítő gyűlöletet.
Próbáltam elnyomni, úgy viselkedni, mint egy kötelességtudó
feleség, akinek lennem kelle volna.
– Mert azt hi ed, nem veszem fel?
Felhorkant.
– Azt gondoltam, talán túlságosan elfoglalt vagy.
Évek óta elfojto harag tört felszínre.
– Ez mit akar jelenteni?
– Ne játszd meg magad, Aster! Ne tégy úgy, mintha az elmúlt
éjszaka nem a kedved szerint alakult volna.
– Komolyan beszélsz?
– Vagy előre így terveztétek? Hülyét csináltatok belőlem?
Megcsaltál?
Ingerülten fújtam ki a benntarto levegőt.
– Te azt gondolod, hogy én terveltem ki a múlt éjjel történteket?
– sziszegtem a telefonba.
Jégkockák zörejét hallo am a telefonban. Még nyolc óra sem
volt, de már ivo .
– Lehet, hogy nem, de hogy akartad, az biztos. Élvezted a
dugást? Végül is, te is csak egy kurva vagy, nem?
Fájdalom hasíto a lelkembe a kegyetlen rosszindula ól.
Micsoda borzalmas ember! Mennyi bánatot okozo ! És én nem
tehe em ellene semmit.
Könnyek ége ék a szememet.
A veszteség.
Az igazságtalanság.
A magányosság könnyei.
 – Te adtál el neki.
Undorító hangon felnevete . Kirázo tőle a hideg.
– A tulajdonom vagy, jogom van eladni, nem?
Epe kúszo fel a torkomon.
– Baszd meg! – szóltam végül a telefonba.
Mielő még válaszolhato volna, kinyomtam a hívást. Úgy
szoríto am a telefont, mintha kitörölhetném vele az elmúlt hét
évemet.
Szúrni kezde a vállam, és hirtelen szédülni kezdtem.
Mit te em?
Vissza akartam kúszni hozzá, hogy Logan érdekében rendbe
tegyem a dolgokat, és most még ronto am is a helyzeten.
Próbáltam összeszedni a gondolataim, és felnéztem a kijelzőre,
hogy megnézzem, indul-e aznap repülő L. A.-be. Muszáj rendbe
hoznom a dolgokat.
Elhomályosodo a járatok sora, és összeolvadtak az időpontok.
Megrezzent a telefonom. Az apám írt üzenetet.

Apa: Hol vagy? Úgy hallo am, nem jö él haza Jarekkel.

Ki kellene találnom valamit. Meg kellene kérnem, hogy

ju asson valahogy haza. Térden kellene visszacsúsznom Jarekhez.
Ismét el kell adnom a lelkemet.
De teljesen lefagytam.
Képtelen voltam megtenni.
Léteznie kell más megoldásnak!
Jobb megoldásnak.
Legyűrtem a félelmem, ami egész életemben gúzsba kötö .
Elkezdtem bepötyögni a választ. Felveszem a kesztyűt! Olyat
írok, ami melle Logan tegnapi vakmerősége is eltörpül.

Én: Úgy tűnik, a kisfőnököd elveszte engem egy fogadáson.

Elküldtem, majd kirohantam a reptérről.

 5.

Aster

Érdekes dolog, amikor átlépsz egy olyan határt, ahonnan nincs

visszaút. Amikor minden kifogás, minden racionális érv is kevés
ahhoz, hogy meggyőzzön arról, miért is kellene.
Miért kelle .
Megragadtam az alkalmat, mert már nem élhe em tovább az
értelmetlen semmiben.
E ől persze még mindig a legveszélyesebb dolog, amit valaha
te em.
És persze a legönzőbb is.
De volt tervem.
Vagy valami olyasféle.
Az egész egy apró kis magkezdemény volt ugyan, de nagyon
gyorsan növekedésnek indult, és teljesen kitelíte , miközben a
járdán sétáltam.
Közelebb húzódtam a Fő utca boltjainak és é ermeinek a
kirakatához, mintha ez ugyan segítene elfedni a meggondolatlan
vakmerőségemet.
Mint ahogy egy ijedt ló vágtázik, olyan gyorsan vert a szívem,
miközben próbáltam átverekedni magam a hatalmas tömegen. A
fejemet óvatosan lehajto am, de közben szemmel tarto am a nem
olyan sokkal elő em sétáló férfit. Gondtalannak tűnt, mintha csak a
pillanatnak élne.
Nem volt nehéz megtalálni Logant. Rákerestem a neten, és
azonnal rengeteg találat ugro fel. Két épüle el az irodája elő
szálltam ki a taxiból. Mint kiderült, pénzügyi tanácsadóként és
befektetőként dolgozo . Nem lepe meg. Mindig is szerete
mások pénzével játszani.
És mások szívével is, mert az enyém nem volt a helyén, az
biztos.
 Próbáltam egyben tartani, meggátolni, hogy összetörjön,
miközben Logant néztem, ahogy egy kisfiú kezét fogva sétált.
A kisgyerek melle e ugrált, és néhány lépésenként Loganre
emelte a tekintetét, aki mindannyiszor jóízűen elneve e magát a
kissrác mondandóján.
Könnyednek és gondtalannak tűnt.
Mintha nem is érezte volna, mennyire feldúlta az én életemet.
A kisfiú haja karamellszínű volt, a mosolya ennivalóan édes, és
még gödröcskék is voltak az arcán.
Kérdések rohantak meg. Pusztítóan égető kérdések.
Az ő gyermeke?
Az ő fia?
Ezért nem vi haza magához múlt éjjel? Családja van?
Elöntö a bánat, de igyekeztem gyorsan összeszedni magam,
mert most nem engedhe em meg magamnak, hogy összetörjek.
Nem hagyha am, hogy maga alá gyűrjön a sok ha, és a még több
mi le volna, ha, elég volt a fájdalom és a szomorúság, amit
éreztem.
Ha hagyom, hogy feltörjön a rég elfojto fájdalom, nem jutok
semmire, így próbáltam nyugodt maradni, és biztos távolságból
követni őket.
Biztonság.
Nevetséges gondolat. Hiszen még soha nem voltam nagyobb
veszélyben, mint most. És még soha nem hoztam nagyobb bajt
másra sem, mint ezzel a meggondolatlan döntéssel, amikor gyorsan
megragadtam a kínálkozó alkalmat.
De ha már egyszer megragadtam, ha már vállaltam a
kockázatot, akkor most már mindent beleadok!
Logan és a kisfiú betértek egy kávézóba. A kirakaton át néztem,
ahogy sorban álltak.
Mekkora barom vagyok! Micsoda bolond! Ugyanis belopództam
a nyüzsgő tömegbe, és azon imádkoztam, hogy ne bukjak le.
Előrébb léptek egypár lépést, ahogy a sor haladt, és még azt is
hallo am, hogy miről beszélgetnek.
– Kaphatok forró csokit fánkkal, mert jó kisfiú vagyok, és csak
ötösöm van, és mert én vagyok a kedvenced, Logan bácsi? Ugye
kaphatok? – kérdezte a kisgyerek túlhangsúlyozva a mondandóját.
Milyen kis huncut!
Baj, hogy megkönnyebbültem, amikor a kicsi bácsikámnak
szólíto a? Hogy meg kelle kapaszkodnom, mert a
megkönnyebbüléstől majd összerogytam?
Ez már önmagában elég nagy baj volt.
Az, hogy hányingerem le a gondola ól, hogy Logan talán
házas.
Mondtam, önző vagyok, de nem tudtam megálljt parancsolni
magamnak.
Logan megborzolta a kisfiú fürtjeit. Egyértelmű volt, mennyire
szereti.
Olyan gyengédséget tanúsíto , amiről én azt gondoltam, hogy
kivesze belőle.
– Jesszusom, Gage! Hát elfelejte ed, hogy én vagyok a legjobb
fej bácsikád? Ne már! Kérned sem kell! Én vagyok a világon a
legkirályabb! Vagy csak nyelvbotlás volt? – ugra a a kicsit.
A fiú elneve e magát.
– Én aztán soha nem botlom el, nagyon ügyes vagyok, hiszen
anyu a bale -tanárom! Mindent is tudok! Nézd! – mondta egy-két
lábmozdulatot bemutatva. – Tudom, hogy te vagy a legkirályabb.
Csak ne mondd el Jud bácsikámnak, nem akarom megbántani
azzal, hogy kedvenc bácsikámnak hívlak.
Világossá vált számomra, hogy Gage minden bizonnyal Trent
fia.
Trent Logan legidősebb bátyja, az a testvére, aki mindenkit
elvi L. A.-bőI, hogy új és jobb életet kezdhessenek. Milyen
gyakran tűnődtem azon, hogy vajon hová mehe ek!
Logan játékosan ciccege , arcán nyoma sem volt az általam
tapasztalt keménységnek.
– Jud bácsikád csak irigykedik, mert nem olyan menő, mint én.
– Jobb, ha ezt Jud bácsikám meg sem hallja, mert jól ellátja a
bajodat! Bimm-bumm! Puff! – ütö Gage a levegőbe, mint a
szuperhősök.
– Pfff… Jud bácsikád jobban teszi, ha vigyáz magára! Lehet,
hogy nagyobb nálam, de simán legyűröm.
– Mert gyors vagy és ravasz, mint a róka, ugye, Logan, ugye?
 – Így van, kishaver!
– De mi mindenkit egyformán szeretünk – vált hirtelen
komolyra a kisfiú –, mert egy család vagyunk, és mindig
összetartunk, történjen bármi. Ugye?
Logan szerete eljesen elneve e magát.
Majd összecsuklo am.
Elfacsarodo a szívem, és szétáradt bennem a szeretet.
– Így van, Gage! Egy család vagyunk, és mindig összetartunk,
történjen bármi – válaszolta, megsimogatva a fiú arcát.
Eskü, még a barista is majd elájult, amikor a Loganék elő álló
vendég elve e a kávéját, és ellépe onnan.
Ja, nem. Az én voltam.
Szedd már össze magad, Asterl
Különben az egész katasztrófába fullad. A meggyötört szívem
nem bír el több izgalmat.
Logan olyan mosolyt küldö a barista felé, amitől egy jéghegy is
azonnal olvadásnak indult volna.
– Jó reggelt, szépségem! Egy forró csokit és fánkot kér ez a
kislegény, én pedig egy nagy hosszú kávét, feketén.
A baristalány szélesen elmosolyodo , miközben barátságosan
néze Loganre.
– Máris, Logan! Mást nem kérsz?
– A bácsikám nagyon menő ám! Akarsz a felesége lenni? Nincs
felesége, és az apukám szerint ez elég szomorú, mert sajnálatos
módon mindenkire lecsap, aki szembejön vele.
Logan felcsuklo , és gyorsan befogta a kicsi száját.
– Bocs az unokaöcsémért! Betegesen sokat hazudik!
Gage kifordult Logan keze alól.
– Hogy hazudok? De hát hazudni bűn, Logan bácsi! Hát még ezt
sem tudod?
A baristalány hangosan felnevete , miközben egyenesen
Loganre néze .
– Ez talán mégsem annyira sajnálatos.
Legszívesebben kikapartam volna a csaj szemét, ha közben nem
éreztem volna hatalmas megkönnyebbülést, mert a beszélgetésnek
hála, ennyi részlet a napvilágra került.
Logan nem házas.
 Nincs senkije.
Én pedig hülye módon azon kezdtem el tűnődni, hogy vajon
azóta sem tudo továbblépni?
 6.

Logan

– Ma este találkozunk, ugye? – akadékoskodo Trent, miközben

beülte e Gage-t a fehér Porsche Panamerájába. Mintha a ól félne,
hogy kihúzom magam a köteleze ségeim alól.
Micsoda gyerekkocsi!
Elröhögtem magam, hiszen a tesóm a legfélelmetesebb
gazember, akit ismerek. Tele van tetoválásokkal. Halálosan csendes.
Még a felnő férfiak is behúzzák fülüket-farkukat, ha meglátják.
Régen egy motorosbandában volt, de aztán hátat fordíto
annak az életnek. Most az övé a Feloldozás nevű klub a város túlsó
végén.
De én azért szkeptikus voltam, hogy vajon teljesen maga mögö
tudja-e hagyni a múltat?
Hiszen könyörtelen erkölcstelenség folyik az ereinkben.
Bár, az enyémben másképp áramlik.
Mohó vagyok, és erre vágyik a testem is.
Érdekes, hogy sosem érdekelt, amíg bizonyítanom nem kelle a
létezését.
– Ugyan már, basszus! Volt már olyan, hogy passzoltam egy
izginek ígérkező estét? – kérdeztem vigyorogva.
Trent a szemét forga a.
– Aha! Naná! Mert a gyerekek táncestje annyira izgalmas neked,
ugye? Pont erre vágysz szombat este, nem?
A szívemre szoríto am a kezemet.
– Trent! Ez szíven szúrt! Hiszen tudod, hogy a gyerekek a
mindenem! Ugye, Gage? – kiálto am hangosabban a kelleténél,
hogy a kicsi is beszálljon a beszélgetésbe.
– Így van, Logan bácsi! A családnak össze kell tartani, mindegy,
mi van! – kiálto hátulról, ahol a gyerekülése volt.
– Látod? – néztem a tesómra.
– Ja-ja! – mormogo Trent.
 Az az igazság, hogy Gage volt az életem. Ő volt az oka, hogy
tovább tudtam lépni. Hogy nem adtam fel. Segíte em Trentnek
felnevelni a kicsit, beugro am, amikor arra volt szükség, amikor ő
és Jud megalapozták Redemption Hillsben az üzletet és az
életünket.
A kezemben fogtam a fiút, amikor megszülete . Még ma is
tisztán emlékszem arra a pillanatra. Hogy milyen érzés volt.
Hogy valami megváltozo .
Valami felolvadt bennem.
Hat komor hónap után aznap mosolyogtam először.
Összeszoríto am a fogam, amikor hirtelen megrohantak az
addig elfojto emlékek.
Erről is csak Aster Rose tehet.
Az a csaj totál kicsinált, és most újra felbolygato bennem
mindent.
Igyekeztem továbbra is vigyorogni, miközben Trent bedobta
Gage hátizsákját az autóba.
– Jó, csak ne mássz rá a tanárokra, oké? – figyelmeztete a
tesóm, miközben becsukta Gage melle az ajtót.
– Persze! Feltéve, ha ők is békén hagynak engem. Tudom, ez
szinte lehetetlen, de megteszek minden tőlem telhetőt.
Trent a fejét rázta, de a szemében vidámság csillant.
– Egy nap a saját önteltséged fog leverni a lábadról.
– Ha jó a segge, azt sem bánom.
– Na, a saját ép eszem érdekében ezt inkább meg sem
hallo am.
Elneve em magam, és vállon verege em a bátyámat.
– Úgyis tudom, hogy szeretsz.
– Egy egész picit! – mosolygo Trent.
– Este talizunk! – ígértem.
– Hétkor!
– Igen, főnök! – kacsinto am rá.
Nagyjából ő nevelt fel, minden tőle telhetőt megte , pedig még
maga is gyerek volt. Mindig megpróbált kimenekíteni a seggfej
apánk karmai közül. De még manapság is az ötéves kisgyereket
lá a bennem.
 Ugyanakkor nem hiszem, hogy ő vagy Jud bármit is tehe ek
volna a sorsunk ellen. Az apánk mindnyájunkat manipulált, és
olyanná alakíto minket, amilyenné csak akart.
Az egyik motorosbanda vezére volt.
A bandát átita a a bűn. Trent és Jud még motorozni sem
tudo , de már nyakig benne voltak mindenben.
Az életünk csúfságokban gyökereze .
A testvéreim próbáltak minde ől megkímélni, a karmoktól,
melyek kitépik belőled az ártatlanságot és az életet, hogy helye e
halállal és züllö séggel töltsenek fel. Annyira lefoglalta őket a
túlélés, hogy én szinte észrevétlenül süllyedtem a romlo ságba.
– Akkor este! Jó legyél! – inte felém Trent, majd beült a
kormány mögé.
– Mindig! – léptem hátrébb a kocsitól.
Valamiért még bűntudatom volt a tegnap este mia . Trent
baromira kiakadna, ha tudná, mit csináltam. Ha ismerné azt a
kiolthatatlan szomjúságot, ami bennem van.
Ez az egyetlen vétkem, amiről soha nem fogok lemondani.
Ez vagyok én. Ezzé neveltek. Értek a számokhoz. Könnyen
manipulálok másokat.
Ugyanis soha többé nem fordulhat elő, hogy valaki tulajdonként
kezeljen. Hogy kontrolláljon. Soha többé nem engedem meg, hogy
valaki lenézzen, kevesebbre tartson, mint amennyit érek. Én vagyok
a domináns!
De minden ügyemet úgy intéztem, hogy a családom ne lássa
kárát. Viszont most, a tegnap este után nem voltam biztos, hogy így
van-e. Trent ráfordult az útra, én pedig néztem, ahogy eltűnik az út
végén. Amint látótávolságon kívül volt, ismét elkapo az
aggodalom. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Kétségkívül Aster Rose volt az oka, ő kúszo a bőröm alá,
teljesen felbolyga a a lelki békémet.
Hányszor kelle uralkodnom magamon, hányszor győzködtem
saját magamat, hogy ne menjek vissza hozzá? Hogy ne akarjam
meggyőzni, hogy hozzám tartozik?
De képtelen voltam elfelejteni, amit akkor éjjel a fejemhez
vágo .
Na és a tekintetét!
 Gyűlöllek!
És én tudtam, hogy komolyan mondja.
Hogy hiába minden.
Hogy csak pazaroltam az időmet.
Most pedig idejö , és ismét felforga a az életemet.
Táplálja a bosszúszomjamat.
Olyan érzés volt őt látni, mintha mindkét kezemmel izzó
széngolyót markolnék.
Beteges dolog, de tényleg bántani akartam Ursót.
És tényleg meg akartam tartani Astert, mint valami aberrált
trófeát.
Sarkon fordultam, és visszaindultam a Fő utcán. Kii am a
maradék kávémat, a papírpoharat pedig behajíto am egy kukába.
Az irodám felé ve em az irányt, ami szinte közvetlenül a lakásom
melle i épületben volt. Ellenőriznem kelle még egy-két számlát.
Nem engedhe em meg magamnak a pihenést, hiába voltam
fáradt.
Próbáltam kitisztítani az agyamat, kimosni Astert a
gondolataimból. Próbáltam úgy tenni, mintha a múlt éjszaka csak
egy rossz álom le volna.
Arra kell koncentrálnom, ami van.
Gage.
Trent és Jud boldogsága.
A csodás családjuk.
Mindig is ezt kívántuk egymásnak.
Én is megpróbáltam.
Arról nem is beszélve, amit elértem! Hogy milyen hatalommal
bírok. Hogy már senki sem nézhet levegőnek.
Mégis fájt. Még mindig.
Hirtelen bizseregni kezde a tarkóm, majd ez a fura érzés
lassan végigúszo a gerincemen.
Hátrafordultam, de hatalmas tömeg hömpölygö mögö em.
Sokan kijö ek a kellemes szombat reggeli időben.
Frusztráltan kifújtam a levegőt.
Meg fogok őrülni.
Betoltam a kulcsot az irodaépület zárjába, majd beléptem a
csendes, nyugodt térbe. Elsétáltam a titkárom asztala elő , és
egyenesen hátraindultam, a saját irodám felé.
A fekete, fém íróasztalra dobtam a kulcsomat és a telefonomat,
majd az asztalt megkerülve belesüppedtem a hatalmas, puha
borszékembe. Idegesen felsóhajto am.
Aztán egy pillana al később mintha minden oxigént
kiszippanto ak volna a szobából. Türtőzte em magam, hogy ne
ugorjak fel, amikor meglá am Astert az ajtóban.
Zilált volt, gyönyörű és láthatóan bizakodó.
Elakadt a lélegzetem a látványától.
Megcsikordult a fogam, amikor a gyomrom összeugro a
vágytól.
Mintha arcon csaptak volna.
O állt elő em, ugyanabban a fekete selyemruhában, amit
biztos, hogy életem végéig nem fogok elfelejteni. Szorosan
összefogta magán a fehér szőrmebundáját. Azt már meg sem
említem, hogy sokkal magasabbnak tűnt az ezüstszínű
tűsarkújában.
Lelkem minden sötét szeglete fényárba borult egy pillanatra.
Valami megváltozo , mióta reggel kiszállt az autómból.
Valahogy más volt a tekintete. Határozo sággal és tűzzel telt meg.
Ez így nem volt észszerű.
Ahogy az sem, hogy megkönnyebbültem a jelenlététől.
Nem is szabadna i lennie!
Mennie kell!
Nagy hiba volt, ami múlt éjjel történt!
A tűzzel játszo am, olyasféle tűzzel, aminek már rég ki kelle
volna hunynia.
Gage édes pofijának a látványa is erről biztosíto .
Nem rángathatom bele a családom valami őrültségbe.
Nem elégíthetem ki a bosszúszomjam, akármilyen
kétségbeese en szeretném megtenni.
Nem érinthetem meg Astert.
Mindegy, milyen kurvára nagyon szeretném.
Aster rám bámult, némileg magabiztosan. Arcán keverede a
tüzes bátorság és a felszín ala megbúvó félelem.
Rákönyököltem a karosszék karfájára, és a halántékomhoz
támaszto am az ujjam. Mintha halálosan unnám magam. Pedig
belül majd felemészte ek a lángok.
– Mit keresel i , Aster? Nem a repülőn kellene ülnöd L. A. felé?
– Megnyertél, nem emlékszel?
Majdnem megfulladtam, majd hitetlenkedve felneve em.
– Őszintén szólva, soha nem gondoltam rád úgy, mint egy olyan
nőre, akit csak úgy meg lehet venni.
Elsápadt egy pillanatra, és olyan bánat ült ki az arcára, hogy azt
hi em, menten térdre rogy. Legszívesebben azonnal felpa antam
volna, hogy odafussak.
De Aster láthatóan összeszedte magát. Ismét elszántnak tűnt.
Közelebb jö , majd leült az egyik székre az asztalom túloldalán.
– Van számodra egy ajánlatom!
– Valóban? – kérdeztem, miközben a lelkem majdnem
meghasadt. Mégis, mi a francot csinál?
Aster elsápadt, majd megrázkódo .
– Igen – nyögte ki nehézkesen.
– És miért is kellene, hogy ez érdekeljen? – buko bennem
felszínre a rosszindulat.
Fájdalmasan megvonaglo az ajka.
– Azt gondolom, hogy mindke en jól járunk.
Küldd a francba!
Küldd a francba!
– Ezt mire alapozod? – dőltem érdeklődve előre.
– Te lejáratod Jareket, nekem meg van hol meghúznom magam
– magyarázta szinte könyörögve.
– Van hol meghúznod magad? – húztam fel meglepe en a
szemöldököm.
– Igen. Engedd, hogy i maradjak nálad! – kérlelt a táskáját
szorongatva.
– Nálam akarsz maradni?
– Nem mehetek vissza, Logan! – nyalta meg a száját óvatosan.
Hát ez elég ironikus, tekintve, hogy annak idején Jareket
választo a helye em, mert melle e akart élni.
Mert én nem voltam elég jó neki.
A fájdalom, amit már évek óta cipeltem magamban, talpra
kényszeríte . Megkerültem az íróasztalt, és odaálltam Aster elé.
 Hanya dőlt a székben, mintha igyekeze volna távolságot
tartani, miközben én az asztal szélének támaszkodtam.
Felszikrázo köztünk a levegő.
Egyikünk sem tudo soha ellenállni ennek a vonzásnak.
Azt hi em, soha többé nem fogok ilyesmit érezni.
De i volt, felszikrázo , életre kelte e ez a lány, aki ugyanakkor
a legnagyobb fenyegetést jelente e számomra.
Aster zihálni kezde , a tekintete pedig úgy tapadt rám, mintha
minden vágya én volnék.
Azonnal megkeményede a farkam.
A vágy rátelepede a szobára.
Mint egy bolond, kinyújto am a kezemet, és megfogtam az
állát. A hüvelykujjammal végigsimíto am a kívánatos, telt ajkán,
ami bármelyik tisztességes embert képes lenne romlásba dönteni.
És én nem vagyok kimondo an tisztességes.
– Haza kellene menned, Aster. Oda, ahová tartozol – szóltam
figyelmeztetőn.
– Sosem tartoztam oda… te is tudod – búgta lágyan.
Belém hasíto a fájdalom.
– Ne hazudj a szemembe, bassza meg!
Aster lehunyta a szemét, mellkasa erősen hullámzo . Egy
pillanat múlva ismét rám néze .
– Kell egy hely, ahol maradhatok, Logan. Nem tudok hozzá
visszamenni. Nem tudok!
Elöntö a harag. Mia a, érte. A gondolat mia , hogy vajon mi
okozha a a kétségbeese ségét?
Nem tudtam bízni benne.
Egyszer már megjártam.
Egyszer már palira ve .
Ha az apám volt a manipulátorok királya, akkor bizony Aster a
királynő.
– És nálam akarsz maradni? – kérdeztem szinte morogva. –
Nálam? Hiszen utállak!
És ez igaz is volt. Utáltam. Utáltam, mert még mindig nagyon
szere em.
Utáltam, hogy még mindig hatalma volt fele em, és egy pillanat
ala ki tudo hozni a sodromból.
 Hamiskásan elmosolyodo . Mintha valóban egy win-win helyzet
lenne.
– Hiszen elnyertél a játszmán. Mutasd meg Jareknek, hogy ez
mit jelent! Hogy mit te kockára! Ha az apám rájön, hogy Jarek mit
te ! Ő mit fog tenni?! Végre megszabadulok tőle!
Aster még közelebb hajolt.
– Szerintem Jarek külön utakon jár. Tudom – mondta a kezét a
mellkasára szorítva. – Tudom! Csak valahogy be kell bizonyítanom,
és addig kell egy hely, ahol alhatok.
– És ha eljönnek értem? Ahogy magad is mondtad?
– Gondoskodom róla, hogy ez ne történjen meg. Az apám…
tartozik nekem ennyivel.
Remege a lába, összekoccant a térde. Látszo , hogy fél.
– Mivel tartozik neked az apád?
– Egy eséllyel – válaszolta reménykedve.
Figyelmeztetés nélkül talpra ránga am, majd megfordíto am,
és az asztalra szoríto am. Nekifeszíte em a hátát a kemény, fém
íróasztal lapjának.
Ijedten szívta be a levegőt, de a tűzachát színű szemét az
enyémbe fúrta, és úgy néze , minta egészen a telkemig látna.
Tönkrete e az életemet.
Tönkrete e az életemet.
Éreztem, hogy már nem sokáig bírom. És ezt nem engedhe em.
Nem hagyha am, hogy ismét kifordítson önmagámból. Mégis,
szinte su ogtam a felindultságtól.
– Hogyan bízhatnék meg benned?
Rám bámult. Sötét, csokoládészínű haja szé erült az asztalon.
Olyan átkozo ul gyönyörű volt, hogy alig kaptam levegőt.
A szíve hevesen, összevissza vert. Üvöltö a leikéből a fájdalom.
– A szavamat adom.
Lehunytam a szememet.
A szavát? Már ezerszer nekem adta.
Ígéreteket kaptam, amiket nem tarto be.
Ki kellene dobnom a hazug picsát az utcára. Magára kellene
hagynom, oldja meg maga, mert igazából soha nem volt rám
szüksége. Mégsem te em.
– Én milyen hasznot húzok ebből?
 – Bármit kérhetsz. Mindent neked adok, amim van.
Lá am a szemében a bánatot, mielő gyorsan lehunyta volna.
Mintha kiutat kerese volna, indokot, amivel visszaszívhatná, amit
mondo .
Szerintem mindke en tudtuk, hogy ennek nem lesz jó vége.
Egyikünk számára sem.
Lassan kinyito a a szemét, én pedig alig tudtam megállni, hogy
ne merüljek el a tekintetében.
Úgy helyezkedtem, hogy a feje melle támasszam meg magam,
majd lehajoltam hozzá, méghozzá olyan közel, hogy majdnem
összeért az ajkunk.
– És ha semmi sem kell abból, amit te adhatsz? – kérdeztem
nagyon halkan, fenyegetőn su ogva.
Megmarkolta az ingemet. Könyörgés akart lenni, vagy méreg?
Magam sem tudtam, csak éreztem, hogy a körmeit lassan, belevájja
a lelkembe. Felhúzta magát, annyira, hogy összeérjen a mellkasunk.
– Valamikor szere él. Igaz volt? Valóságos volt? Ha igen, tedd
meg nekem ezt az egy szívességet. Legyen Jarek adóssága az
enyém, és majd én teszek róla, hogy megfizesse.
Mint egy bolond, közelebb hajoltam hozzá, és babrálni kezdtem
a nyakláncával, miközben majd elemészte tűz.
– Én diktálok, Aster – mondtam meggondolatlanul.
Egy pillanatra ledermedt.
– Rendben – bólinto végül óvatosan.
 7.

Aster

Én diktálok, Aster!
A torkomban dobogo a szívem, miközben végighaladtunk a Fő
utcán. Azon agyaltam, hogy mit te em.
Én diktálok.
Minden egyes sejtem riadót fújt.
Mibe egyeztem bele?
Képes voltam ebbe belemenni?
Mi lesz az ára?
Mert ha nem tudom az apámat meggyőzni…
A re egés és a remény ördögi körébe keveredtem.
Re egés és remény.
Logan feszült arcát néztem.
Milyen vakmerő és hiábavaló érzelem!
Olyasmi, amiről már nagyon régen lemondtam, és
beletörődtem, hogy az én életemnek nem része.
De most újra i volt, i tündökölt.
Mint egy szép virág, ami a sziklás talajból nő ki.
Már a gondolatától is meg kelle volna ijednem.
Hiszen nem Logan siete engem megmenteni, és én nem is
vártam a hős megmentőt. De mindig is szere em volna egy társat.
Egy barátot.
Egy szeretőt.
Egy o hont.
És most pont oda tarto unk, Logan o honába, pedig az ő
o hona sosem lehet az enyém.
Tudtam, hogy gyűlöl, én meg azt gyűlöltem, amit te .
Belekényszeríte egy olyan döntésbe, amit nem akartam meghozni.
Gyűlöltem, hogy mindaz, amit elterveztünk és megígértünk
egymásnak, semmivé le , és nem maradt utánuk semmi, csak
szenvedés. Romok. Ezt nem felejthetem el.
 Bennem a szabadságvágy élt tovább, Loganben pedig a
bosszúvágy.
Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá, az erős állkapcsára, a
hegyes orrára, okos szemére.
Úgy szere em volna megérinteni!
Újra érezni.
Emlékezni.
Ismét megtapasztalni.
Régen szépnek lá am, most pusztítóan szépnek.
Minden vonása kemény és szigorú. Széles a válla, erős, izmos a
mellkasa, karcsú a dereka. Magas, nagyon magas és vékony, de
mióta hozzáértem, tudom, hogy a ruha ala nagyon kemény izmok
rejtőznek. Erős, félelmetes izmok.
A méretre szabo öltönye is alátámaszto a a gondolatomat.
Rám pillanto .
Azonnal felszikrázo közö ünk a levegő.
Zöld szeme haragosan villant.
– Már megint csinálod!
Meglepe en felhúztam a szemöldököm.
Logan gonosz nevetésétől végigfuto rajtam a hideg.
– Úgy nézel rám, mintha jogod volna az életemhez.
– Te meg úgy viselkedsz, mintha nem lehetnék kíváncsi.
– Régen volt… – sóhajto a.
– Mégis, mintha tegnap történt volna.
És mintha egy egész örökkévalóság sűrűsödö volna bele az
időbe.
Megvonta a vállát.
– Tegnap… életekkel ezelő … nem mindegy, Aster? Hiszen
nem tudunk rajta változtatni.
– Mégsem felejte ed el – szóltam, és magam sem tudtam, hogy
kérdés vagy kérés akart lenni.
Megállt a piros lámpánál, és hirtelen felém fordult. Majdnem
felsikkanto am, amikor hirtelen megragadta a combomat. Égete
az érintése.
– Ne szórakozz velem, Aster! – figyelmeztete .
Kiszáradt a szám. Hatalmasat nyeltem a szikrázó, forró
levegőből. És Logan haragjából. A fájdalmából.
 – Nem szórakozom.
A tenyere az arcomra simult. Hüvelykujja az állkapcsomat
tarto a, de az érintése nagyon gyengéd volt ahhoz képest, amit a
tekintete sugallt.
– Milyen kis hazug vagy!
A lámpa zöldre válto , ő pedig úgy néze rám, mintha egészen
a lelkemig látna. Mintha átlátna rajtam.
Aztán elfordult, és áthajto a kereszteződésen. Hatalmas teste
magabiztosan visszasüppedt az ülésébe, de valahogy mégsem volt
laza a mozdulata.
Minden sejtjéből indulatosság áradt felém, brutális ingerültség.
Fullasztó volt.
Ellenállhatatlan.
Magam sem tudtam biztosan, hogy hirtelen üresnek,
összetörtnek és leigázo nak éreztem-e magam, vagy ellenkezőleg:
az elmúlt hét évben most először éreztem-e ismét elevennek
magam.
Mintha életre kelt volna bennem valami, aminek nem is le
volna szabad o lennie.
Erőnek erejével bámultam kifelé az ablakon. Óvatosnak kell
lennem. Vigyáznom kell, különben cseberből vederbe jutok.
Ez az egy esélyem van. Helyesen kell cselekednem. Nem
engedhetem, hogy még jobban összetörjek.
Olyan régóta élek kalitkába zárva.
Ha már egyszer nekifutok, és lendületet veszek, szárnyalni
akarok. Lassan araszoltunk az úton. Súlyos csend ereszkede
közénk.
Az utca tele volt turistákkal. A talajt és a tetőket borító hótakaró
idecsaloga a a tél szerelmeseit.
Egészen rövid utat te ünk csak meg, és Logan már be is
kanyarodo balra, egy hatalmas épület oldalába.
Hét- vagy talán nyolcemeletes épület volt, modern, mégis
melegséget sugárzo . A homlokzatát sötét fa és még sötétebb
üvegtáblák uralták, melyeken megcsillantak a világítóan kék égből
érkező fagyos napsugarak.
A földszinten egy steakhouse, néhány butik és üzlet kapo
helyet. Feltételeztem, hogy a fentebbi szinteken lakások lehetnek.
 Hóval boríto bokrok melle gurultunk el, majd Logan
megnyomo egy gombot, mire lassan kitárult a mélygarázsba
vezető kapu. Legurultunk a kis lejtőn, és a kinti világosságot
hirtelen halvány, sárgás derengés válto a fel.
Olyan érzésem le , mintha rám akarnának borulni a falak.
Mintha bezárnának. Mintha ez lenne a büntetésem.
Tulajdonképpen, így is volt.
Büntetés?
Kevés olyan fájdalmas dolog van, mint azzal az emberrel lenni,
akit mindennél jobban szeretsz, de titkolnod kell az érzéseid. Kevés
olyan fájdalmas dolog van, mint a veszteség, ennek az embernek a
hiánya, ami betölthetetlen űrt hagyo maga után.
Elfacsarodo a szívem.
Eltűnődtem, hogy talán ő is megkapta a büntetését.
Az L7E jelzésű helyen parkoltunk le. Logan leállíto a a motort.
Egy pillanatig előrefelé bámultam, céltalanul mata am, mert nem
tudtam, mire számítsak. Ennyire nem terveztem előre, de arra
gondolni sem akartam, hogy talán hibát köve em el.
– Ki kellene szállni – szólt rám Logan barátságtalanul.
Esetlenül a kilincs után nyúltam, majd kiléptem a hidegbe.
Azonnal libabőrös le az egész testem. Még jó, hogy rajtam volt a
bundám, bár sokat nem segíte a csontomig hatoló dermesztő
hidegen.
Még be sem csuktam a kocsiajtót, Logan már o állt melle em.
Megragadta a kabátomat, majd alaposan bebugyolált.
Ijedten néztem rá. Buta szívemet azonnal melegség töltö e el.
Logan energiája megszólíto a a Ielkemet.
– Menjünk, különben megfagysz.
Az arcát kuta am, választ keresve.
Érte e a ki nem mondo kérdésemet.
– Gondoskodom arról, ami az enyém – mondta, ahogyan már
múlt éjjel is. Ha akarom, akár fenyegetésként is felfogha am volna.
Logan csupa ellentmondás.
Nincs jó, nincs rossz.
Nincs fent, nincs lent.
És ennek a szélsőségességnek az alanya én voltam, és biztos,
hogy darabokra fog szaggatni.
 A derekamra simíto a a tenyerét.
– Erre gyere – szólt halkan.
És ez a csendes utasítás is kész ellentmondás volt, mert olyan
volt, mint az ostorcsapás.
Beleszédültem a változékonyságába, miközben a lift felé terelt.
Beütö e a kódot, mire feltárult az ajtó, és kiáramlo a fűtö , meleg
levegő.
Zsebre te em a kezemet, és megkönnyebbülten felsóhajto am,
amikor beléptem a felvonóba. Távolabb húzódtam Logantől,
annyira, amennyire a szűkös felvonó engedte. Már így is túlságosan
közel voltunk egymáshoz. Veszélyes vizeken eveztünk, amibe
bármikor bele is fúlhatunk.
Jaj, ne! Logan hirtelen átölelte a derekamat, és közelebb húzo
magához. Teljesen elmerültem az aurájában.
Szegfűszeg, fahéj és veszély illata volt.
Elszorult a torkom, összeugro a gyomrom, és eltűnődtem,
vajon nem sétáltam-e önként csapdába. Hogy nem köve em-e el
hibát, hiszen tálcán kínálom neki a fegyvert a végső leszámoláshoz.
Logan hatalmas, manipulatív kezére adom magam.
Jól tudom, miről beszélek…
Beütö még egy kódot, majd elindult velünk a lift. A legfelső
szinten állt meg. Egy elegáns előtérbe léptünk. Balra és jobbra is
egy-egy kétszárnyú ajtó nyílt.
– Erre – terelt Logan a bal oldali felé.
Megpróbáltam lenyelni az aggodalmam. Reméltem, hogy
helyesen cselekszem.
Csak remélni tudtam, hogy a szörnyű helyzetemet nem egy
másik rosszra cseréltem.
De már kockára te em mindent. A szavamat adtam ennek a
férfinak.
Nem fogok visszakozni.
Szóval felszívtam magam, és köve em Logant, aki kulcsot
dugo a zárba, majd szélesre tárta elő em az ajtót.
– Ez az.
Beléptem, majd megálltam. Logan elengede , bezárta
mögö ünk az ajtót, majd beljebb sétált, engem pedig o hagyo .
Csak úgy. Minden további nélkül.
 Felszikrázo az energia.
Logan kibújt a zakójából, és a szék hátára teríte e. Végig engem
néze , úgy bámult, mintha egy új dísztárgy lennék.
Kiszakíto am magam a kábulatból, inkább szemügyre ve em,
hogy mi le belőle.
Hozzá vagyok szokva a drága, mutatós dolgokhoz. A
gazdagokhoz és a gazdagsághoz.
De ezek a dolgok soha nem voltak számomra fontosak, és
elvileg egyikünknek sem, de talán észre kelle volna vennem Logan
gyengeségét.
A vérében volt. Elkerülhetetlenül.
Semmi sem volt a számára olyan fontos, mint hogy a csúcsra
kerüljön.
Még én sem.
I volt elő em a bizonyíték. Az egész lakásból ez áradt felém.
Tökéletesen jellemezte Logant ez a letisztult, maszkulin
igényesség. Mintha egy síparadicsom elnöki lakosztályát ötvöznénk
egy New York-i luxusloftlakással.
Balra, a padlótól a plafonig üvegből volt a fal, csodás kilátást
biztosítva a kisvárosra és a hegyekre. Jobbra egy hatalmas kandalló
kapo helyet, amiből áradt a csodás meleg, még a fekete
gránitpadlót is felmelegíte ék a lángok.
A nappalit hatalmas, velúrbőr bútorokkal rendezték be,
középen pedig egy nagy szőnyeg hevert. Kényelmes takarók és
párnák díszíte ék az ülőalkalmatosságokat.
A bejára al szemben volt a konyha. Minden csupa fa, tejüveg és
gránit. Egy méretes konyhasziget választo a el egymástól a konyhát
és a nappalit, amely melle hat szék sorakozo . A kis beugróban
egy kerek asztal kapo helyet, ahonnan az épület mögö húzódó
erdőre lehete látni. Egy kis folyosó futo végig jobboldalt,
amelynek a bal végén egy másik nagy, kétszárnyú ajtó volt, pont
szemben a konyhával.
– Isten hozo az új o honodban, Aster! – vigyorodo el Logan.
Nem kedveskedve mondta. Furcsa volt őt így látni, ilyen
rosszindulatúnak, durvának és megkeserede nek, főleg azok után,
amit korábban tapasztaltam. Milyen játékosan kedves volt az
unokaöccsével!
 Eltűnődtem, melyik lehet az igazi arca.
Vagy talán mindke ő? Csak én a legrosszabbat hozom ki
belőle?
– És most? – néztem rá várakozva.
– Nos, ez rajtad múlik, nem? Te jö él hozzám. Neked kell
tudnod, mit akarsz – válaszolta elgondolkodva. – Te tudod, miért
vagy hajlandó harcolni. Hogy elég bátor vagy-e.
A szavai egyszerre voltak ösztönzők és kihívók.
Mintha arra le volna kíváncsi, maradt-e még bennem a régi,
harcias énemből valami.
Én is erre voltam kíváncsi.
Maradt valami Loganben a régi énjéből?
Válaszokat akartam… miért?
Miért te e, amit te ? Hiszen megígérte. Megígérte! És most i
állunk hét évvel később, és alig hasonlítunk régi önmagunkra.
– Lehet, hogy rossz vége lesz – válaszoltam.
Közelebb lépe hozzám.
Sötét energiája elő e járt. Beburkoltam magam ebbe a mohó
melegségbe, pedig jobb le volna, ha hagyom. Megérinte e az
állam. Milyen gyengéd volt!
– Már régen rossz vége le – szólalt meg végül.
Egy pillanatig úgy néze rám, mintha csoda volnék, aztán
ellépe , és ez a fura kötelék semmivé le .
A közö ünk lévő távolság mintha felerősíte e volna a bennem
élő ürességet.
– Erre! – vakkanto oda hirtelen ingerültséggel.
Léptei visszhangzo ak a padlón, ahogy ruganyosan a jobb
oldali folyosó felé indult. Három szoba nyílt innen, mind a folyosó
bal oldalán.
Kinyito a az elsőt.
– Ez lesz a tiéd.
Óvatosan a vendégszoba felé lestem. Nem igazán tudtam, mire
számítsak, amikor idefelé jö ünk. Hogy bezár-e valami
toronyszobába, vagy esetleg a földön kell majd aludnom, mint egy
kutyának?
Vagy akár… akár oda is láncolhatna az ágyához!
 Gyorsan eltereltem a betegesen vonzó gondolatokat. Az
ajkamba haraptam, miközben megkerültem Logant, és beléptem a
szobába.
Megcsapo a Loganből áradó ridegség, ahogy súroltam a karját.
– Érezd magad o hon! – morogta. Nem hangzo túl őszintének.
Logan felé fordultam, és a szemébe néztem, miközben ő o állt, és
az ajtókilincset fogta.
Úgy néze rám, mint valami borzasztó kellemetlenségre.
– Teszel róla, hogy megbánjam ezt az egészet, ugye? –
kérdeztem.
– Így volna igazságos, nem? Hiszen én életem végéig bánni
fogom, ami köztünk volt.
Belém hasíto a fájdalom. Nehézkesen felsóhajto am.
Mintha némi megbánást lá am volna az ördögi mosolyában.
– Logan…
Lehunyta a szemét. Szíven ütö az arcára kiülő fájdalom.
Amikor ismét kinyito a, végtelenül nyugodtnak tűnt.
– Van még egy-két elintéznivalóm. Jó lenne, ha nem keverednél
bele semmibe, amíg nem vagyok i hon – szólt kötekedve.
Régi emlékek juto ak az eszembe. A gondtalan mosolya. A
szeme huncut villanása, miközben rám néze .
„Nagy bajkeverő vagy, ugye, Aster Rose?”
Elkuncogtam magam. Majd szétfeszíte e a mellkasom az a hatalmas
szeretet, amit iránta éreztem.
„Megérem a pénzem?" – kérdeztem nevetve.
„Mindent megérsz. Bármit!”
Eltűnődtem, hogy vajon a fejembe lát-e, mert hirtelen
összeszoríto a a száját, és behúzta maga mögö az ajtót.
Feszülten felsóhajto am, majd megfordultam, hogy szemügyre
vegyem a szobám.
Hasonlóképp volt berendezve, mint a nappali. Sötét fabútorok,
termetes, vastag ágynemű. Nagyon férfias volt.
Az ablak hatalmas, ala a kis olvasófülke, ahonnan az egész
erdő belátható. A hófedte fenyők és a jegesen kék égbolt.
Csodaszép!
A fagyos hideg és a jóleső kényelem egymásra találása.
Mint Logan.
 Jég és tűz.
Egyszerre gyötrelmes és kellemes.
Mindaz, amire nem szabad vágynom, de mégis ez minden, amit
igazán szeretnék.
Felemeltem a táskám, és kive em belőle a telefonom. Néma
üzemmódra te em, mielő elindultam megkeresni Logant.
Olyan ideges voltam, hogy nem tudtam uralkodni magamon.
Remege a kezem, a torkom elszorult a félelemtől, a mellkasomat
pedig olyan szúró bizsergés feszíte e, mintha tövisekkel volna tele.
Kétségkívül meggondolatlan voltam.
Azzal, hogy idejö em, megszegtem az ígéretem. Azt, amibe
majdnem belehaltam, de muszáj volt, nem volt más választásom.
Félve, de a telefon kijelzőjére néztem.
Tizenhét nem fogado hívás.
Ijedten felsóhajto am, de próbáltam összeszedni magam,
próbáltam megtalálni a bátorságom, hiszen a lelkem szabadságért
kiáltozo .
Ezt a beszélgetést úgyis kénytelen leszek megejteni.
Elkerülhetetlen.
Ezen múlik minden.
Áldását adja rám, vagy elátkoz?
Az egész életem erről szól.
Eltökélten kikapcsoltam a néma funkciót, és szinte azonnal
csörögni is kezde .
Fogadtam a hívást.
– Szia, apu! – su ogtam a fülemhez emelve a mobilt.
Számíto am rá, hogy nagy vihart kavartam a reggeli üzenetemmel.
– Aster… Hol vagy? – kérdezte apám aggodalommal teli
hangon. – Vagy százszor hívtalak!
– Biztonságban vagyok.
Nem válaszolt azonnal, hallo am, ahogy nyelt egyet.
– Mondd el, mi történik! Próbáltam Jareket is utolérni, de nem
válaszol a hívásaimra. Te pedig eltűntél.
– Nem tűntem el, apa. I vagyok.
– Pontosan hol? – mélyült el a hangja.
A szoba közepén köröztem. A cipőm sarka belesüppedt a puha
szőnyegbe. Lehajto am a fejem, mintha ugyan az apám látná,
milyen nehezemre esik könyörögni. Elszorult a szívem a
kétségbeeséstől, amikor végül kiböktem, hogy mit akarok.
– Apa! Szeretném, ha meghallgatnál.
Néma csend volt a válasz.
– Kit kell megölnöm? – kérdezte végül.
Felröhögtem volna, ha nem gondolja komolyan, de ez az én
szörnyű valóságom.
Egy olyan valóság, ami tönkrete e az elmúlt hét évemet.
Lehet még változtatni rajta? Lehet? Imádkoztam, hogy el
tudjam bizonytalanítani.
– Senkit, apu. Senkit. – Ki nem állha am ezt a kegyetlen világot.
Borzasztó volt, hogy minden kegyetlensége ellenére, mégis
szere em az apámat. – Tulajdonképpen meg kellene kegyelmezned
valakinek.
A pulzusom olyan gyors volt, hogy remege . De muszáj volt
kinyögnöm a kérésem, pedig biztos voltam benne, hogy e ől majd
elveszíti a fejét.
– Ki az?
– Logan Lawson.
Hallo am, hogy összecsa an a foga.
Feltört benne a régi gyűlölet.
Még az óvatosan megválogato szavait is erőszak hato a át.
– Megígértél valamit, Aster Rose! Az életedre esküdtél.
– Tudom, apu, tudom, de…
Elfuto ák a szememet a könnyek, és mielő még tehe em
volna ellene valamit, elsírtam magam.
– Mondd meg, hol vagy, és érted megyek – mondta apám
ijedten.
– Biztonságban vagyok. De szükségem lenne a segítségedre.
Kérnék valamit, csak egyvalamit.
– És mit? Hogy ne ölessem meg Logan Lawsont, amikor
megszegted az ígéreted, azt az egyet, amit kértem? – kérdezte
dühös hangon.
Azt az egyet.
Az életemet.
Azt, ami vagyok.
A pulzusom lüktete . Reszke em.
 – Igen, apu, igen! És szeretném, ha megengednéd, hogy i
maradjak. Csak egy kis időre!
Csak addig, amíg bebizonyíthatom neki, hogy Jarek külön
utakon jár, hogy nem lojális hozzá. Míg bebizonyítom, hogy rossz
ember. Hogy csak ártana a családnak.
És ha be tudom bizonyítani?
Akkor… akkor az apám talán hajlandó lenne másnak látni.
Végre olyannak látna, aki tud magára vigyázni, és aki kiáll az
igazáért. Akinek nem kell, hogy ő keressen férjet.
A lánya vagyok. Nem a tulajdona.
– Tudod, hogy ezt nem tehetem, mia vita. Te ide tartozol. Azt
meg végképp nem engedhetem, hogy azzal a fiúval legyél!
Azzal a fiúval.
– Soha nem tartoztam Jarekhez – su ogtam meggondolatlanul,
de nem tudtam megálljt parancsolni a gyűlöletemnek és a
fájdalmamnak.
– A férjed! – válaszolta apám ingerülten.
– És miért is? – kérdeztem fájdalmasan, levegő után kapkodva.
Hogy mondjam el? Hogyan? Hiszen akkor megszegem az ígéretem!
Megmente em Logan életét, cserébe viszont lemondtam az
enyémről.
Kibuggyantak a könnyeim. A fájdalom és a bánat könnyei. Az
égnek emeltem a tekintetem, és próbáltam elfojtani a feltörő
bánatom.
Erősnek kell maradnom. Meg kell győznöm az apámat, hogy
nem ok nélkül teszem, amit teszek.
De okosnak és óvatosnak kell lennem.
– Szükségem van egy kis időre.
Nem is kicsire, de ezt nem mondha am.
– Időre van szükségem, hogy összeszedjem magam. Hogy
rendbe jöjjek. Soha nem volt rá lehetőségem.
– Aster Rose! Téged ide kötnek a kötelességeid! – mondta
dühösen.
Egy megállapodás tárgya voltam.
Odaígértek. Szerveze házasság volt.
Én voltam a zálog. A biztosíték.
 – Az életednek hívsz, de a tulajdonodként bánsz velem. Mintha
áru lennék, amivel kereskedni lehet. Az nem számít, hogy én mit
akarok?
– Beleegyeztél! – Ez már figyelmeztetés volt.
– Tudom, de a dolgok megváltoztak, és ha tényleg szeretsz…
– Tudod jól, hogy szeretlek!
– Akkor add meg, amit kérek!
– De hát ő az oka mindennek! Nem emlékszel arra a szégyenre,
amit a családunknak okozo ? Megölte a testvéremet. Elárult.
Ellopta a legnagyobb kincsemet. Hozzád ért!
Igen. Hozzám ért! És milyen csodálatos érintés volt!
– És most komolyan arra kérsz, hogy hagyjalak nála? Hogy
bízzalak rá? – sziszegte apám dühösen és hitetlenkedve.
– Igen.
Jóban és rosszban.
Igen.
– Muszáj lezárnom, apa. Hát nem érzed át a fájdalmam?
Mindazt, amit elviseltem? Kérlek! Adj nekem egy kis időt! És én…
én majd kiderítem, mi történt az ikerkövekkel.
Hát megte em. Megígértem, mielő még meggondolha am
volna magam.
Az ikerkővek mia volt minden.
Hatalmasat sóhajto , majd elhallgato . Félelemmel teli csend
volt.
~ Nem hiszek ebben. Ebben az egészben. Egy kicsit sem! –
motyogta végül, és mintha kevésbé le volna dühös.
Majdnem térdre zuhantam a megkönnyebbüléstől.
– Nem azt kérem, hogy bízz Loganben. Arra kérlek, hogy
bennem bízz!
– Aster… te nem tudod, hogy mire kérsz! – hangja tele volt
megbánással.
– De tudom.
– Jarek nagyon nem fog örülni.
– Tegnap velem emelte a tétet egy játékban, és elveszte .
Elveszte ! Az a legkevesebb, ha szenved!
– Disgraziato! Milyen megalázó! – hörögte.
 Ez az egyetlen esélyem. Jarek nagyot hibázo , és talán még arra
is rájövök, mi le a kövekkel.
Kivéve, ha nem sikerül.
Hiszen Logan eladta őket.
Maga mondta.
Istenem! Veszélyes játékot űzök, de muszáj megpróbálnom.
– Kérlek, apa! Adj egy esélyt! Egy hónapot! Újévig. Én pedig
kiderítem, mi le a kövekkel. Ígérem.
Éreztem, hogy habozik a vonal túlvégén.
– Kérlek, apu!
Éreztem, hogy megadja magát.
– Egy hónap, mia vita. Egy hónap! Ennél többet nem adhatok.
– És Logan biztonságban lesz? És a családja?
Apám felsóhajto .
– Többet kérsz, mint amiért kezességet tudok vállalni, de
rendben, legyen, mert szeretlek. Jareket utasítom, hogy maradjon
veszteg.
– És Jarekkel mit fogsz tenni?
– Beszélek vele.
– Apu, szerintem ennél jóval többre lesz szükség.
És persze én sem mondtam igazat, mert nem csak egy hónapra
van szükségem.
Az egész életemet akarom.

Kibújtam a tűsarkúból, és belesüllyeszte em a lábamat a puha

szőnyegbe. Hatalmasat sóhajto am. Kiengedtem a félelemtől
visszatarto levegőt.
Alig hi em, hogy apám beleegyeze mindenbe.
Nem tudtam elhinni.
Kibuggyantak a könnyeim. A megkönnyebbüléstől sírtam.
Mintha lazíto ak volna a láncaimon.
Megengedtem magamnak, hogy élvezzem egy kicsit.
A szabadságomat.
Életemben először kiálltam azért, amit akartam.
Harcolni fogok!
 Soha nem éreztem ennél nagyobb megkönnyebbülést. Végre
lélegeztem!
Végre nyugodtan alhatok!
Logan és a családja biztonságban van, Jarek pedig nincs i ,
hogy folyton ellenőrizzen.
Nem figyel.
Nem érhet hozzám.
Felfordult a gyomrom az undortól. Évek óta tarto ez a
rosszullét. Ez az undorító ember egyetlen húzásával tönkrete , de
mintha nem le volna elég, napról napra egyre sivárabb le az
életem.
Állítólag az idő begyógyítja a sebeket, de akárhányszor Jarekre
néztem, a régi sebek felszakadtak.
Az ágy oldali felén álló éjjeliszekrényre te em a telefonom,
majd töltőre dugtam. Az ággyal szembeni komódhoz mentem. Egy
hatalmas tévé volt a tetején.
Kihúztam a bal oldali fiókot.
Fotóalbumok voltak benne.
Megdobbant a szívem. Olyan jó le volna kíváncsiskodni!
Többet megtudni erről a kiismerhetetlen, zavarba ejtő emberről,
akivé Logan Lawson le .
Ugyanakkor tudtam, hogy nem bírnám elviselni.
Még mindig kötődtem hozzá. A kíváncsiskodás pedig csak még
több fájdalmat szül.
Már az is elég fájdalmas, hogy i vagyok vele egy fedél ala .
Visszatoltam a fiókot a helyére, és kihúztam a középsőt.
Jegyzetfüzetek, levélpapírok és tollak voltak benne. Melle ük egy
kis átlátszó dobozkában papírcsillagok.
Emlékek.
Vajon miért tarto a meg ezeket?
Istenem, ez nagyon durva!
Gyorsan becsuktam a fiókot, mielő még jobban elmerültem
volna benne.
Kinyito am a jobb oldali fiókot. Elmosolyodtam, amikor lá am,
hogy tele van játékokkal. Azonnal eszembe juto a kisfiú. Gage.
Aztán az is, milyen odaadással néze Logan a kicsire. Milyen
gyengéden, milyen gondoskodással, milyen huncutul.
 Így emlékeztem rá én is.
Eltűnődtem, vajon mindez él-e még benne.
Az én gyönyörű, vakmerő fiúm!
Nagyot sóhajto am, majd az alsó fiókokhoz hajoltam.
Kihúztam az elsőt. Régi pólók voltak benne.
Siker!
Nem bírtam volna tovább ebben a ruhában.
Megfogtam a felső fekete pólót, és felemeltem. Túl nagy volt
rám.
A póló elején található írástól elködösödö a tekintetem. Star
Wars. Logan régi kedvence. A póló elején Yoda volt és egy felirat;
Yoda a legjobb nagybácsi!
Elneve em magam.
Elképzeltem, amint az a kisfiú odaadta neki. Azt is lá am
magam elő , ahogy Logan azonnal kibújik a méretre szabo
öltönyéből, és belebújik ebbe.
Úgy szoríto am az arcomhoz a pólót, mintha Logant
szoríto am volna magamhoz.
Mintha az anyag is olyan kiismerhetetlen le volna, mint ő.
Sötétség és fény.
Gonoszság és kedvesség.
Reméltem, hogy mindkét énje létezik.
Bementem a fürdőbe, és kibújtam a ruhámból. Hagytam, hogy a
földre essen.
Megborzongtam.
Kezdtem jól érezni magam.
Megmostam az arcomat, majd miután találtam egy új csomag
fogkefét a szekrényben, megmostam a fogam is.
Amikor végül belebújtam a pólóba, és az elgondolkodó
tükörképemre bámultam, új embernek éreztem magam.
Szabadnak.
És azonnal meg is ígértem valamit az új önmagamnak.
Soha nem megyek vissza!
Fél órával később kiléptem a hálószobából, és végigmentem a
folyosón. Zajtalanul lépkedtem, ösztönösen odafigyeltem, hogy
észrevétlen maradjak. Pedig egyedül voltam. Csend volt a lakásban,
súlyos csend, mintha Logan o hon hagyta volna a baljós és egyben
nyugodt énjének a súlyát.
Mintha képes volna elcsábítani, miközben csapdába csak
Mezítláb osontam a nappaliba, A sima padló meglepően meleg
volt, miközben a kandallóból továbbra is áradt a luxus.
Bementem az elegáns konyhába, és kerestem magamnak egy
poharat a szekrényben. Miután találtam egyet, a mosogatóhoz
léptem, és megtöltö em a poharat vízzel.
Épp a számhoz emeltem, hogy igyak, amikor a bejárati ajtó
hirtelen kinyílt mögö em. Ijedten megfordultam, miközben a
pohár kicsúszo a kezemből. Hangosan csa ant a padlón, majd
ezernyi darabra tört.
Magam elé szoríto am a kezemet, mintha védekezni akarnék.
Pedig a támadóm egy nagyjából a hatvanas évei végét taposó,
idősebb nő volt. Legalább olyan meglepe nek tűnt, mint én, ahogy
próbált hirtelen lefékezni.
Elszégyelltem magam, hogy ennyire túlreagáltam.
De ösztönös volt. Megijedtem, hogy talán Jarek jö értem.
– Ne haragudjon, de nagyon megijeszte ! – kezdtem
mentegetőzni.
A nő ravaszul elmosolyodo . Zömök volt, alacsony, és a kora
ellenére láthatóan erős. Egyke őre behordta a szatyrokat.
– Egy pillanatig se aggódjon, kedveském! A férjem mindig azt
mondta, hogy én bizony meg tudok jelenni! És fiatalabb koromban
még szemrevaló is voltam! A férjemnek mindig igaza kelle legyen
– magyarázta, majd szélesen elmosolyodo . – Csak maradjon
nyugodtan állva, máris jövök, és megmentem. Hallo am, hogy
többen leszünk egy ideig, így gondoltam, jobb, ha elmegyek a
piacra, és bevásárolok, nehogy üres legyen a hűtő.
– Ez nagyon kedves! – motyogtam.
A nő a konyhaszigethez cipelte a szatyrokat, majd a tetejére
pakolta őket.
– Gretchen a nevem, és a főzéshez értek igazán. De persze
takarítok, bevásárolok és rendbe teszek mindent a fiatalember
körül. Biztos összeszede benyomást kelt a szépfiú, de ezt csakis
nekem köszönheti! – ciccege hangsúlyosan a nő.
– Valóban?
– Hát… szerencséje van, hogy i vagyok neki! – magyarázta,
miközben alaposan szemügyre ve .
Próbáltam nem elvörösödni, pláne mivel egy szál pólóban
álldogáltam elő e.
– Nos, úgy látom, azért is szerencsés a fiú, mert maga i van
neki – jelente e ki nagyot kacsintva, majd elindult a kamrába,
ahonnan egy seprűvel és egy lapá al tért vissza.
– Hát, nem biztos, hogy Logan is a szerencse szót használná.
Gretchen elkuncogta magát.
– Ugyan! Az a fiú akkor sem venné észre, mi a jó neki, ha
egyenesen a fejére koppintana, amit én is többnyire nagyon
szívesen megtennék, ami azt illeti.
– Nos, mivel láthatóan nem csak utána kell i takarítania… adja
csak ide a seprűt, majd elintézem.
– Ugyan! Na és, mi a neve, aranyoskám? Szerintem jó barátok
leszünk!
– Aster.
Hirtelen megmerevede , és sokkal kíváncsibban néze rám,
ahogy közelebb hajolt az arcomhoz.
Hirtelen ideges le em, még a számat is eltáto am ijedtemben.
Miért bámul így?
– Mi a franc folyik i ?
Ismét ugro am egyet ijedtemben, amikor a dörmögő hangot
meghallo am. Amikor földet értem, egy darabka törö üveg a
sarkamba fúródo . Felsikkanto am. Próbáltam nem megmozdulni,
miközben lehunytam a szememet, és megkapaszkodtam a
konyhapultban, hogy ne essek el.
Idegesítő, hogy Jarek ugyan i sem volt, mégis ennyire rám
tudta hozni a frászt.
De hát pontosan tudtam, milyen szörnyűségekre képes, és
ugyan szere em volna eleget tenni az apám kívánságának, soha
nem f0gO m elfelejteni azt a tizenkilenc éves lányt, aki véresen és
sírva feküdt Jarek lába elő .
 Amikor mozgást észleltem, hunyorogva felnéztem. Logan jö
befelé, miközben ledobta a kezében tarto bevásárlótáskákat.
– Megsérültél? – kérdezte a fogai közö szűrve, miközben
megkerülte a konyhaszigetet. Az arcán mérges aggodalom terült
szét, amitől az arcvonásai hirtelen megkeményedtek.
– Jól vagyok – nyögtem.
Logan tekintete végigfuto rajtam. Egy pillanatra
megállapodo a pólón, majd továbbhaladt lefelé.
– Nekem nem úgy tűnik, mintha jól lennél. Nem azt mondtam,
hogy ne keveredj bajba, amíg nem vagyok i hon? – és ismét o volt
az ékelődő hangsúly a mondatában.
– Nem gondoltam volna, hogy egy pohár vízzel is bajt tudok
okozni – sóhajto am kétségbeese en.
Gretchen ciccegve leinte e Logant.
– Meddig állsz még o ? Nem tanultál semmi illemet?
– Mégis, milyen illemről beszélsz? – kérdezte Logan akkora
mosollyal, amilyet még nem is lá am tőle.
Gretchen játékosan lehurrogta.
– Arról, amire az anyukád biztosan megtaníto volna.
– Ó, bocsánat… – motyogta Logan.
– Ne bocsánatozz nekem, hanem fogd magad, menj már oda, és
emeld fel szegénykémet, mielő elvérzik a konyhád közepén –
magyarázta Gretchen felém integetve.
– Elvérzik? Aligha! – forga a Logan a szemét, de azért közelebb
jö hozzám. – Ne mozdulj!
Elakadt a lélegzetem.
A konyhapulthoz préseltem magam, mintha bele tudnék
süllyedni.
Gretchen tovább sopánkodo .
– Mégis, milyen úriember vagy te?
Logan elneve e magát, és még csak rá sem néze a nőre,
miközben válaszolt:
– Úriember? Azt hi em, ennél jobban ismersz.
Gretchen ellépe melle e, majd gyorsan összeseperte a törö
üvegdarabokat.
– Pontosan... nagyon jól ismerlek, ezért is nem értem, hogy egy
ilyen kedves, fiatal teremtés hogyan kedvelhet téged.
 – Kedves? – hördült fel Logan, mintha valami trágár dologról
volna szó. – Ezt egyáltalán nem állítanám! – mondta, és látszo az
arcán, hogy jól szórakozik. Rám tapadt a tekintete, de ezú al sokkal
lassabban, fájdalmasan és mélyrehatóan néze végig rajtam.
Felkavaró volt.
Olyan gyorsan a karjában találtam magam, hogy megijedni sem
volt időm. Felkúszo a torkomon a félelem, ahogy egyre erősebben
szoríto magához. Az illata lehengerlő volt, ahogy a kemény,
kidolgozo mellkasához húzo .
Szegfűszeg, fahéj és veszély illata.
– Logan! Tegyél le!
– Nem – válaszolta, majd elindult velem a kétszárnyú ajtók felé.
– Szépen bánjál vele, mert ha nem… akkor másra fogom
használni ezt a seprűt! Nehogy azt hidd, hogy azért, mert már
megöregedtem, nem élénk a fantáziám! – kiálto utánunk
Gretchen.
– Napról napra egyre világosabb, hogy a bejárónőm egy
pszichopata – mormogta Logan az orra ala .
A félhomályban derengő szobájába cipelt. A sötétítők be voltak
húzva, csak a nappali felől szűrődö be némi fény.
Körbefu a am a tekintetemet a szobán.
Baloldalt egy hatalmas ágy volt, vele szemben pedig egy
majdnem az egész falat betakaró tévé.
A szoba egyik felében hatalmas kandalló, elő e két karosszék,
velük szemközt egy kanapé az ablak melle .
Nagyon kényelmesnek tűnt, de közben mégis olyan… üres volt.
Lélektelen.
A fürdőszobába mentünk. Logan felka into a a villanyt, én
pejig hunyorogva felsikkanto am, amikor lete a
mosdószekrényre.
– Alig három órája vagy i , de már bajt csináltál.
– Szerintem ennél sokkal nagyobb bajban vagyunk – su ogtam.
Hagytam, hogy a valóság is beszivárogjon a játékba.
Morogva kotorászni kezde a mosdó melle i szekrényben,
majd csipeszt, va apamacsot, fertőtlenítőt és kötszert szede elő.
Engem néze , miközben mindent a mosdópultra te .
– Már régen is mondtam, hogy érted megéri.
 Megremege a szívem.
Milyen más ember le , de közben mégis ugyanaz.
Kifújtam a levegőt, és vele együ a felgyülemle feszültség egy
részét is. Próbáltam nem Loganre nézni, de nem tudtam elszakítani
róla a tekintetemet.
Képtelen voltam ellenállni annak az energiának, ami o
szikrázo közö ünk.
Egy olyan energiának, ami a régi kapcsolódást kereste.
Óvatosnak kell lennem. Nagyon óvatosnak.
– Köszönöm! – su ogtam mégis.
– Mit?
– Hogy segítesz nekem.
Logan összeráncolta a szemöldökét.
– Honnan szeded, hogy neked segítek?
Elszorult a torkom.
– Bármi is az oka… köszönöm.
Nem válaszolt, csak bámult rám, miközben lassan letérdelt
elém.
Felsóhajto am, amikor megragadta a térdemet. Hirtelen lángra
lobbant a vérem, és a kapcsolódást kereső energia megtalálta az
útját.
– Megvágtad magad – szólt gyengéd szemrehányással.
Összehúztam a szemöldököm, majd az érintésének
köszönhetően alig hallhatóan nyöszörögni kezdtem.
– Nem olyan komoly – su ogtam.
Leguggolt, majd végigsimíto a vádlimon, hogy a lábamat
kinyújtva megnézhesse a talpamat is.
Végighúzta az ujját a sarkamon.
– De komoly, és különben is, már mondtam, vigyázok arra, ami
az enyém.
Összeugro a gyomrom. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a
célozgatását. És azt, amit éreztem iránta, hogy vágytam az érintését,
hogy majd elepedtem érte.
Lehajto a a fejét, épp annyira, hogy nem látha am az arcát, de
az energiáját igenis éreztem, úgy, ahogyan régen is. De régen volt!
Akkor még éltük az életünket.
 Elfordíto a a lábamat, majd a csipesszel kiszedte belőle a
szilánkot.
Felszisszentem, de aztán azonnal elakadt a lélegzetem, amikor
előrehajolt, és ráfújt a lábamra.
Forró volt a lehelete, olyan érzés volt, mint amikor a forró, nyári
nap simogatja a bőrömet.
Kérlelhetetlen és perzselő.
Belekapaszkodtam a mosdószekrény szélébe, nehogy valami
őrültséget csináljak, például nehogy beletúrjak a hajába.
Gyötrelmes érzés volt, ami bennem lüktete .
– Fáj? – kérdezte, miközben egy va apamaccsal letörölge e a
vágást.
– Mindig is fájt – buko ki belőlem.
Megfeszült a válla. Éreztem, hogy nyel egyet.
Felemelte a fejét, és rám néze .
– Kihez tartozol, Aster? – kérdezte összetörtén.
Ugyanezt kérdezte múlt éjjel is, de most más válaszra várt.
Tudtam. Abból éreztem, ahogy a nagy kezével megszoríto a a
bokámat.
– Hozzád – nyöszörögtem.
Legalábbis, egy kis időre.
Hiszen úgy döntö , hogy segít nekem, én pedig csak remélni
tudtam, hogy bármiért is döntö így, nem fogok a végén
belerokkanni.
– Jó kislány! – alig hallo am, de éreztem, ahogy a hangja
végigsimít a combomon.
Szétáradt bennem a vágy, és elért minden idegvégződést,
miközben Logan letörölge e a lábamról azt a kevéske vért, és
bekötözte.
– Tessék!
– Köszönöm – alig tudtam a torkomban lévő gombóctól
megszólalni.
Besűrűsödö körülö ünk a levegő, elnehezültek a szavai, és
elnehezült a tekintete is.
Aztán a vádlimhoz szoríto a az arcát.
Felsóhajto am.
– Szeretnéd, hogy tönkretegyem? Ezt szeretnéd?
 Ijedség homályosíto a el a vágyam. A szívem hirtelen vágtába
kezde .
– Csak szabad szeretnék lenni.
Gyűlölet terült szét az arcán, és csak egy kis része szólt nekem.
Aztán hirtelen felállt.
Félelmetes volt.
Gyönyörű.
Ijesztő.
Felemelte a kezét, és megérinte e a nyakláncom. Mintha a
csillag őt is megjelölte volna.
– Szereted? – tekintete a gyűrűmre vándorolt.
– Nem – válaszoltam fájdalmasan.
– Akkor miért te ed? – kérdezte metszőn.
– Nem hagytál más választást.
A nyakamhoz szoríto a az arcát. Elakadt a lélegzetem. A hátába
vájtam a körmöm.
Erősen szoríto am magam a mosdópulthoz, nehogy
elveszítsem az eszem.
– Mindig van választásunk, Aster – húzódo hátrébb. Tekintetét
átita a a fájdalom. – Mindig van választásunk.
– És te rosszul választo ál – buko ki belőlem. Nem kelle
volna mondanom, de olyan gyorsan a karjában találtam magam,
hogy gondolkodni sem volt időm.
– Valóban? – az orra az állkapcsomat súrolta.
Eltűnődtem, hogy vajon tudja-e. Vagy ennyire nem érte e? Vagy
ennyire kapzsi volna?
– Gyűlöllek. Jobb, ha ezt nem felejted el – su ogta fájdalommal
teli hangon.
Átkaroltam a nyakát.
– Én is gyűlöllek.
Mindke en jók vagyunk a hazudozásban.
Talán mindke en így éltük túl a fájdalmat. Így vált
elviselhetővé, hogy valami olyasmi után vágyakozunk, ami sosem
lehet a miénk.
Nem tudhatja, hogy mit okozo a te eivel. Hogy mit hozo
mozgásba, milyen előre elrendeze bábuk borultak fel. Hogy amit
te em, azzal az életét mente em meg.
 Felemelt, és bevi a nappaliba.
Gretchen éppen a szilánkokkal teli lapátot üríte e a kukába.
– Erről beszéltem. A jólneveltségről. Nem olyan nagy
ördöngösség, nem?
– Fogd be, Gigi! – mordult rá Logan. – Különben meg vannak
számlálva a napjaid.
Gretchen felnevete .
– Ó, ez aranyos! Pláne, hogy i összedőlne minden, ha én nem
lennék. És különben is, tudom, hogy szeretsz.
Logan ismét felmordult.
– Igazán jól ki tudod herélni az embert, és még a fizetésedet is
tőlem kapod!
– Pszt! Teljesen ingyen teszem, csupa szeretetből!
Logan szája megremege . Éreztem a felszín ala megfeszülő
szeretetet.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen érzés a testét
ilyen közel érezni. Kicipelt a nappaliba, majd megfordult velem, és
visszavi a hálószobámba. Próbáltam közömbösnek tűnni,
miközben leültete az ágy szélére.
Már épp megfordult, hogy kimenjen, de utánaszóltam:
– Boldog vagy?
– A családom mindig boldoggá te – néze rám.
– Régen én is.
Rákoppinto az ajtófélfára.
– Igen, de már nagyon régóta nem tartozol a családomhoz.
Elöntö a fájdalom.
Próbáltam lenyelni a torkomat szorító bánatot, amikor Logan
szó nélkül fogta magát, és kiment.
Megmarkoltam a takarót, és próbáltam nem sírva fakadni.
Muszáj összeszedni magam. Muszáj a dolgomra összpontosítanom.
Ez az egész most nem arról szól, hogy kibéküljek Logannel. Az
ilyen mély sebeket nem lehet begyógyítani. És a történteket sem
lehet sajnos semmissé tenni.
Ez most a szabadságomról szólt. Arról, hogy visszakapjam az
életem. Arról, hogy új útra léphessek.
Összerezzentem, amikor Logan egy perccel később visszajö .
Azokat a szatyrokat hozta, amiket a földre hajíto az ajtónál. Most
odate e mellém az ágyra.
– Mi ez? – kérdeztem csodálkozva.
– A selyemruhádban akarsz mindig lenni? Vagy ebben a
pólóban? Na nem mintha bánnám – vigyorodo el.
Bizseregni kezde a mellkasom.
A francba!
– Valószínűleg nem.
– Vagyis szükséged van ruhákra – válaszolta az ajtó felé lépve,
majd visszafordult hozzám. – Mi kell neked Jarekkel kapcsolatban?
– Minden. Bármi. Be kell bizonyítanom az apámnak, hogy egy
spicli patkány.
Ez nem is olyan könnyű, ha az ember maga is patkányok közö
nevelkedik. Ahol mindennapos a bűnözés, és magától értetődő a
kegyetlenség.
Csakis az számít, hogy Jarek lojális-e, vagy sem.
– Ez nem lehet olyan nehéz.
– Szerintem sajnos nem lesz olyan könnyű bebizonyítani.
Jarek megöl bárkit, aki veszélyezteti a pozícióját.
Az apámnak nem születe fia, az egyetlen fiútestvére a velem
szemben álló férfinak köszönhetően meghalt, így Jarek a következő
a sorban, aki majd egyszer átvenné az apám helyét.
Nem habozna, ha megtudná, hogy ezt a lehetőséget akarom
elvenni tőle.
Ha elég jól ismerem, akkor arra számít, hogy kúszva könyörgöm
magam vissza hozzá. Nem hiszem, hogy panaszkodna az apámnak,
hiszen őmia a történt ez az egész.
Reméltem, hogy ezáltal és az apám ígérete által elég időm lesz.
– Rendben van ez így neked? – kérdeztem.
Logan megvonta a vállát.
– Elve e tőlem, ami az enyém volt. Szerintem csak igazságos, ha
visszaveszem.
Ismét kifelé indult, de megtorpant, majd láthatóan habozva
visszafordult.
– Családi találkozóm van ma este. Hatra légy kész. Valami…
praktikusat vegyél fel, jó?
Zavarodo an bólinto am.
 Logan lehajto a a fejét, kisétált, és becsukta maga mögö az
ajtót. Belenéztem a szatyorba.
Farmerek és pólók.
Pulóverek. Egy kabát.
Csizma.
Egypár ruha, legalább olyan szépek, mint amit tegnap este
viseltem.
Tisztálkodószerek, smink és fehérnemű.
Volt o egy doboz is. Leemeltem a tetejét. Egy selyem hálóinget
találtam benne.
Fehér volt, az anyagában csillagmintás.
Hatalmasat dobbant a szívem.
Az arcomhoz szoríto am, miközben az ajtót bámultam.
Kicsi Csillagom. Kicsi Csillagom.
A fene egye meg!
Óvatosnak kell lennem, különben ismét tönkre fog tenni.
 8.

Aster

Hatkor kiléptem a szobámból.

Fekete bőrnadrág és lila pulóver volt rajtam, amihez térdig érő,
magas sarkú csizmát húztam.
Egy vastag, szürke gyapjúkabát lógo a karomon, a vállamon
meg egy táska, ami gyakorlatilag üres volt.
Ha valamit biztosan állítani lehet, akkor az az, hogy Logan
Lawsonnak nagyon jó ízlése van.
A folyosó végén megtorpantam. Idegesség le rajtam úrrá.
Logan nem mondta, hogy mi lesz az este, csak annyit, hogy
családi találkozó.
Családi találkozó.
Bizserge a bőröm az idegességtől. Csak a testvéreire gondolt?
Vagy a családjukra?
Ismét eszembe juto a kisfiú. Olyan édes kis arca volt! És ahogy
Logan ránéze !
Kétségtelen, hogy a kisfiú és az egész családja sokat jelent
Logannek. Értem.
De miért akar ezen velem osztozni?
Ami biztos, hogy nagyon intenzíven éreztem a jelenlétét és a
figyelmét, amikor beléptem a nappaliba.
A konyhasziget túlsó felén állt, és éppen a telefonjába pötyögö
valamit. Rám néze .
Olyan ellenállhatatlanul jól néze ki a méretre szabo
öltönyében!
Leese tőle az állam.
Megvillant a gyönyörű szeme, ahogy rám néze .
Réz és mélyzöld.
Malachit.
De ma nem opálos volt, hanem szikrázó.
Logan tekintete lángolni látszo .
 Égete .
A pulóverem szélét gyűrögetve végignéztem magamon.
– Így jó lesz? – kérdeztem.
– Elmegy – válaszolta keményen.
Ellökte magát a pul ól, és odasétált hozzám.
Halkan felmordult, mint amikor a ragadozó becserkészi a
prédát.
Közvetlenül elő em állt meg, majd gyengéden maga felé emelte
az államat.
– Azt mondják, hogy az ördög olyan gyönyörű, hogy halandó
ember képtelen volna az igazi valójában ránézni.
Megremege a mellkasom. Biztos voltam benne, hogy valahogy
felcserélte a szerepünket.
– És neked nehezedre esik rám nézni – válaszoltam mégis.
Fájt, hogy igazam van. Olyan közei volt, hogy meg tudtam volna
érinteni, de tudtam, hogy nagyon veszélyes lenne.
Logan közelebb hajolt, nekem pedig felrobbantak az érzékeim.
A hangja durván reccsent.
– Nem, sokkal inkább az a baj, hogy kurvára le sem tudom rólad
venni a szememet!
Felnyögtem, elszorult a torkom, és csupa libabőr le em.
Még közelebb hajolt.
– Ez vagy te, Aster? Az ördög? Azért jö él, hogy megkísérts?
– Érdekes, én mindig ugyanezt gondoltam rólad.
Ha Loganről volt szó, mindig homlokegyenest az ellenkezőjét
te em annak, mint amit kelle volna.
Végigsimíto az ujjával az arcomon. Határozo vonalú
állkapcsa megfeszült.
Az önuralomtól?
Az undortól?
Nem tudom.
– Talán mert mindke en a pokol bugyraiból származunk –
mondtam hirtelen, mintha igazolni próbálnám magam… vagy
mindke őnket.
A fájdalom oka.
Ismét végigsimíto a hüvelykujjával az államon.
Oda-vissza.
 Oda-vissza.
– Arról volt szó, hogy együ lépünk le – mondta összeszoríto
szájjal.
Fortyogni kezde bennem a düh. Majdnem követelőzni
kezdtem, hogy árulja el, mennyiért adta el a köveket. Talán akkor
megérti, mi volt az áruk.
De ehelye inkább neheztelve, szemrehányón néztem rá.
– Nos, nekem úgy tűnik, egész jól boldogultál.
Hiszen én maradtam magamra!
Hallo am, hogy megcsikordul a foga.
– Semmit sem tudsz rólam.
Igaz.
Tényleg nem.
Már nem.
Csak erről a köztünk lévő, még mindig nagyon elevennek tűnő
mágikus kapocsról tudok. .
És persze a tekintetében látható fájdalomról, huncutságról,
veszteségről, kedvességről.
Hirtelen kiegyenesede , és ellépe előlem, de olyan gyorsan,
hogy előreszédültem. Észre sem ve em, hogy ő tarto .
Reszketegen felsóhajto am, miközben ő az ajtó felé indult. Egy
pillanatig sem érdekelte, hogy belerokkanok ebbe az ide-oda
rángatásba.
– Mennünk kell. A tesóim szétrúgják a seggem, ha nem vagyok
o időben.
– Mindke en o lesznek? – kérdeztem ijedten.
Felnevete .
– Mi az? Csak nem félsz?!
Nos, félelmetes testvérei vannak, ez tény, de nem emia
aggódtam.
– Talán jobb lenne, ha i hon maradnék.
Egy pillanat ala o állt elő em, és megfogta az államat. A
hangja halk morgásba fulladt. Megremegtem tőle, pedig
nyilvánvalóan csak ingerelni akart.
– Ne aggódj, Aster, majd megvédelek. Már megint elfelejte ed,
hogy vigyázok arra, ami az enyém!
Logan bekanyarodo a parkolóba, miközben én a táblát próbáltam
elolvasni – Keresztény Általános Iskola.
Teljesen összezavarodtam, és gyorsan visszafordultam Logan
felé.
Most komolyan, mi a fene történik?
Rám sem néze , csak ment előre, üres helyet keresve. Sokan
voltak, így valószínűnek tarto am, hogy az út szélén kell majd
leállnunk.
Nyilvánvalóan fél Redemption Hills i volt ezen a családi
találkozón.
Azt hi em, vacsorázni megyünk. Vagy talán… üzletet kötni,
piszkos üzletet, valamilyen lepukkant klub koszos hátsó szobájába,
vagy valamilyen feltuningolt pincébe, mint amilyenben múlt éjjel
voltunk.
Elszorult a torkom a családok lá án. Kiöltözve, kisminkelve, az
izgato ságtól csillogó tekintetekkel sie ek a főépület felé.
Bekanyarodtunk az épület sarkánál, ahol egy másik parkoló is
volt. Végül i álltunk le, egy kisbusz és egy teherautó közö .
Logan leve e a gyújtást, és hirtelen nagy csend ereszkede
közénk. A sötétedő égboltról aláhulló, kavargó hóesésbe bámult.
Érezhető volt a feszültsége.
Ezernyi kérdés.
Régi remények és rég elvesze álmok.
Furcsa volt, hogy ennyire kényelmetlenül érzem magam
melle e, hiszen régen ő jelente e számomra a menedéket.
Végül rám néze , és gyorsan megnyalta a száját. Mintha máris
megbánta volna, hogy elhozo magával.
– Az unokahúgomnak és az unokaöcsémnek lesz táncelőadása.
Ezzel indul az ünnepi szezon.
December másodika volt.
Végre megérte em, miről van szó. Csak az nem volt még
mindig világos, hogy én mit keresek i .
– Oké – bámultam rá várakozva, hogy többet is megtudhassak.
– A családom az egyetlen fontos dolog az életemben. Mindent
értük teszek. Mindent feláldoznék értük. És mindent elutasítanék,
ami bajt hozna rájuk… vagy még időben megsemmisíteném.
Figyelmeztetésnek tűnt. Még a mellkasa is beleremege a
félelmetes gondolatba.
Éreztem, hogy komolyan mondja.
– Értem – válaszoltam.
– Valóban? – kérdése szíven szúrt.
– Igen – nyögtem kellemetlenül.
Hiszen elvileg hozzám tartozo , és én már hét éve éltem a
gyomorforgató valóságomban. Feláldoztam mindent, hogy védjem
azt, aki a legtöbbet jelenti nekem.
Megragadta az arcomat, de olyan váratlanul, hogy eltáto am a
szám.
– Mégis i vagy.
Úgy tűnik, végül felszínre bukkant a súlya annak, amit
tulajdonképpen elvártam tőle.
Megpróbáltam lenyelni a torkomban keletkeze gombócot.
– Az apám azt ígérte, ad időt. Megígérte. I maradhatok. Veled.
Harminc napot kaptam. Azt mondta, utasítja Jareket, hogy
maradjon nyugton.
Logan felhördült.
– Ugye te sem hiszed, hogy az a nyálas pöcs bárkinek is hagyja,
hogy parancsoljon neki?
– Az apámnak engedi – válaszoltam, de csak remélni tudtam,
hogy igaz. – Miért nem viszel vissza a lakásodra? Nem kell
belerángatnod a családod ügyeibe.
Logan előrehajolt. Áradt belőle a harag és az erő.
– Szerinted nem helyénvaló, hogy nem akarlak szem elől
téveszteni? – kérdezte metszőn.
– Nem kell rám vigyáznod.
Az egész tenyerét az arcomra simíto a.
– Igaz ugyan, hogy gyűlöllek, Aster, de látom a fájdalmad.
Tudom, hogy bánto ak. Szóval kurvára ne akard nekem bemesélni,
hogy nem kell rád vigyáznom, még akkor sem, ha saját magadtól
kell megvédjelek.
Szaggato an ve em a levegőt.
Logan hirtelen elengede , és kiszállt az autóból. Még
megmozdulni sem volt időm, már nyito a is az ajtómat, és felém
nyújto a a kezét, hogy kisegítsen.
– Gyere!
Szót fogadtam, és próbáltam nem felnyögni, amikor a kemény,
forró testéhez húzo a kinti fagyos hidegben.
– Jól vagy? – kérdezte, miközben segíte megállni a lábamon.
Nem.
Közel sem vagyok jól.
De gyorsan bólinto am, ő pedig a derekamra csúszta a a kezét,
miközben a főbejárat felé terelt.
Benyúlt a belső zsebébe, előve két jegyet, majd odanyújto a az
ajtóban álló férfinak.
– Jobb, ha megkeressük a helyünket – szólt Logan, majd kézen
fogo , és maga után húzo a tömegbe. Alig bírtam követni,
miközben áthaladtunk az előtéren, majd egy kétszárnyú ajtón át
egy nagy terembe léptünk.
Amint beértünk, elhalványultak a fények, és mindenki sietve
leült a helyére.
Fémszékeket rendeztek hosszú sorokba, középen pedig egy
hosszú folyosó futo a színpadig.
A mennyezetről csillogó karácsonyi fényfüzérek lógtak le,
pompás ünnepi hangulatot teremtve. A fal mentén díszbe öltözö
fák sorakoztak, ünnepi dalok szóltak a fejünk fele , a levegőt pedig
izgato duruzsolás töltö e meg.
Időnként gyerekhangokat hallo am a kulisszák felől.
Logan keze megremege a derekamon, mintha ő is érezte
volna, amit én. Pedig tudtam, hogy neki közel sem olyan fájdalmas,
mint nekem. Vigyáznom kelle , hogy ne ragadjon magával az álom
egy olyan valóságról, ami soha nem lehet az enyém.
Megreccsent egy hangszóró, majd felgyulladt egy spotlámpa, és
megvilágíto a a színpadot takaró fekete függönyt.
Egy idősebb úr sétált ki mosolyogva a színpadra, mikrofonnal a
kezében.
Logan továbbirányíto a színpadhoz vezető középső folyosón,
miközben az idősebb úr beszélni kezde .
– Isten hozta önöket az idei karácsonyunk nyitóünnepségén! Ha
valaki még nem ismerne, Gary Murphy vagyok, az iskola igazgatója
és egyben tulajdonosa. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy
eljö ek ma este. Nagyon keményen dolgoztak a gyerekek, hogy egy
csodálatos műsorral lephessék meg önöknek, és biztos vagyok
benne, hogy ámulatba fognak esni.
Mindenki tapsolt.
Nagyon megijedtem, amikor Logan egészen előre, az első
sorhoz vezete , ahol aztán lehajolt, és gyorsan a két üres hely felé
húzo . Lehajto am a fejem, mintha el akarnék bújni, és szinte
hangosan felsóhajto am a megkönnyebbüléstől, amikor végre
lehuppantam a székemre. Logan a tőlem balra eső székre ült,
bennem meg majdnem megállt az ütő, amikor meglá am, ki ül a
másik oldalán.
Trent Lawson.
Csak futólag lá am ma reggel, amikor Logant köve em, de
mivel nem akartam, hogy meglássanak, elrejtőztem.
Trent mindig is ijesztő volt, mintha jég folyna az ereiben, fekete
szeme pedig kőkeménynek tetsze . Volt híre. Nem is akármilyen.
A könyörtelen.
Tetőtől talpig csupa tetoválás, még a ruhái sem tudják eltakarni,
a keze és a nyaka is színes.
Most viszont egy pólyás újszülö et tarto a tetovált karjában.
Minden porcikámban kirázo a hideg. Próbáltam elszakítani
róla a tekintetemet, de minduntalan a kisbabát bámultam,
miközben a lelkem elérzékenyült, a szívem pedig a torkomban
dobogo .
Végül sikerült levenni a szememet a kicsiről, de azonnal
összeakadt Trentével.
Obszidiánfekete szemében döbbenet feszült.
Majd felnyársalta vele Logant, amikor felé fordult.
– Mi a faszom? – kérdezte tőle hangtalanul tátogva.
Roppant kellemetlenül éreztem magam, pedig nem lepe meg a
ridegfogadtatás.
Nekem is van hírem, azaz nevem.
Régen büszkén viseltem, pedig csak megbélyegze . A bőrömbe
ége , mint a billog.
Sehová nem mehetek, nem menekülhetek, halálomig nem
szabadulhatok.
 – Mi újság, tesó? Látom, örülsz nekem – su ogta Logan
gúnyosan. – Emlékszel még Aster Costára? – kérdezte, majd fél
kézzel magához ölelt, mintha öribarik lennénk. – Rég volt már,
ugye?
– Nem eléggé – morogta Trent torokból.
Összekoccant a fogam az idegességtől, mintha a kinti fagyos
hideg zúdult volna rám.
Ez nem indul jól.
Logan mégis tovább vigyorgo , és még szorosabban ölelt,
mintha ez volna a világon a legtermészetesebb.
Hullámokban áradt belőle az arrogancia.
Forró energiaként ütközö belém.
Kínlódtam, feszengtem, izgetem-mozogtam a fémszéken.
Logan a hajamba hajolt, majd a fülembe su ogo :
– Nyugi! Vigyázok rád!
– Rossz ötlet volt magaddal hozni.
– Csak rossz ötleteim vannak – válaszolta nevetve, majd a
színpadon álló, idős férfire mutato , aki még mindig a
közönséghez beszélt.
– Ő Gary Murphy, Eden apja.
Kérdőn felvontam a szemöldököm,
Logan majdnem elneve e magát, amikor rájö , hogy
tulajdonképpen egyikőjüket sem ismerem.
– Eden Trent felesége.
– Ó! – mondtam szinte némán.
Olyan érzésem volt, mint egy nemkívánatos második
feleségnek, amikor részt vesz az első családi vacsorán.
Gary folyta a a beszédét:
– Köszönjük, nagyon hálásak vagyunk mindenért, amit az
iskolánkért és a közösségünkért tesznek. Önök nélkül mi sem
tudnánk a munkánkat végezni, de semmiképpen sem jutnánk
sehová a lányom, Eden nélkül, aki a ma esti ünnepséget szervezte.
Gary szerete el felnevete , amikor hirtelen felbukkant egy
szőke fej a függöny mögül, és odainte a vendégeknek.
A közönség lelkesen köszöntö e, ő pedig visszahúzódo a
függöny mögé.
 Ismét Trent felé lestem. Megugro a pulzusom, amikor
meglá am a másik oldalról melle e ülő személyt.
Jud Lawson.
Logan másik testvére. Mindig is olyan volt, mint egy fenevad, de
másképp volt félelmetes, mint Trent. Lágyabb, kedvesebb,
könnyedebb személyisége volt, de hibát követ el, aki azt hiszi, nincs
mitől félnie.
Eltarto egy pillanatig, míg észreve em, hogy fogja valakinek a
kezét. Egy nő ült melle e, aki elragadtato an figyelte a színpadot.
– Nos, nem is szaporítom tovább a szót… Jó szórakozást
kívánok! – tárta a kezét a függöny felé, majd kialudtak a fények.
Egy pillana al később ismét fényben úszo a színpad. Feste
kartonpapírból készült díszletet lá unk, téli meseországot fehér
papírkonfe iből, míg a levegőből ezüstszínű csillagok lógtak alá.
– Kezdődik! – su ogta Logan a fülembe, mintha én is közéjük
tartoznék.
Mintha én is olyan izgato volnék, mint ő.
Pedig nekem nem is szabad. Nem engedhetem meg magamnak.
Jobban tenném, ha felállnék, és kisétálnék.
Ugyanis arra gondoltam, hogy most vagyok igazán veszélyben,
nagyobb veszélyben, mint valaha, hiszen a lelkem lubickolt Logan
örömében, amikor Eden fekete tütüben, harisnyában és
bale cipőben felbukkant a színpad jobb oldalán.
Egy seregnyi kisangyal köve e.
Körbe-körbeforogtak, és félénken kuncogtak, miközben a
közönséget lesve a családtagjaik után kuta ak.
Az emberek egyik ámulatból a másikba estek, miközben Eden
bemutato a kicsikkel egy egyszerű táncot.
A Lawson testvérek is hangosan örültek és éljeneztek, amikor
egy imádnivalóan édes, copfos kislány előrejö , és bemutato egy
pirue et.
– Ez az, Juni! – kiálto a Logan. – Ez az, kicsim!
Megragadta a combomat, majd a fülemhez hajolt.
– Ő Juniper, Jud feleségének a kislánya, és Judé is, még ha nem
is vér szerinti.
– Nagyon szép kislány!
 – A legszebb! – majd lehalkíto a a hangját: – Persze téged
kivéve.
Rá akartam szólni, hogy hagyja abba. Elmondani neki, hogy
nem bírom. Hogy ez a huzavona teljesen kikészít. Hol vonz, hol
eltaszít magától.
A kislány kuncogo és elvörösödö , majd gyorsan visszasorolt
a többi angyalkához. Három kisdobos fiú jelent meg a színpadon,
ők is csatlakoztak a többiekhez, vonultak és doboltak.
A szívem furcsán dobbant, amikor észreve em, hogy az
egyikük Gage, a kisfiú ma reggelről. Büszkén ütö e a dobot a saját
ritmusára.
Próbáltam elfojtani az örömöt, ami felkúszo a torkomon.
Hiszen én csak egy kívülálló vagyok! Semmi közöm hozzájuk!
Nagyon felelőtlen dolog ez az egész.
Tökéletes és kényelmetlen egyszerre.
Helyes és helytelen.
Eltűnődtem, vajon nem lehet, hogy Logan ezzel is csak büntetni
akar? Hogy az arcomba tolja, amiről lemondtam.
Hát nem érti?
Már rég tudom, hogy miről maradtam le.
Lesújtó a veszteség.
Mélységesen fájdalmas és megváltoztathatatlan.
Közben, ahogy az egyik osztály lement a színpadról, a másik
már jö is fel. Az egész ünnepség bale előadások, karácsonyi dalok
és kisebb szerepek egyvelegéből állt.
Logan minden egyes alkalommal egyre közelebb vont magához.
Mintha ebben a szeszélyes és elvarázsolt fantáziában ő is
elfelejte e volna, hogy tulajdonképpen ellenségek vagyunk. Mintha
visszarepült volna abba az időbe, amikor őt szeretni ugyan bűn
volt, de az egyetlen igaz dolog volt az életemben.
Az előadás elbűvölő volt. Örömöt és karácsonyi hangulatot
áraszto . Mindent megte em, hogy ne ragadjon magával a
diadalmas, ártatlan bája.
Hihetetlen.
Majd szétfeszíte e a mellkasomat.
Mint valami drog.
Logan, család, bánat.
 Remény, melegség, öröm.
Minden egyes múló perccel egyre erősebben éreztem.
Vicces, de egyébként teljesen kiment a fejemből, hogy
hamarosan i a karácsony. Hiszen nem számíto , semmi
jelentősége sem volt, egészen mostanáig.
– Ugye milyen édes? – mormogta Logan szomorkásán,
miközben lecsúszo a keze a vállamról. De csak az ölemig csúszo ,
ahol megfogta a kezemet, és összefonta az ujjainkat. Olyan erősen
szoríto a a kezemet, mintha el sem hinné, hogy valóság vagyok.
– Na, az o , Aster! Arról beszéltem! Az az, ami igazán számít –
néze rám.
Ledöbbentem.
Ledöbbentem Logan mia , mert hirtelen olyan volt, mint régen.
Elfacsarodo a szívem.
Az összes szereplő gyerek, a tanáraik, Eden és az apukája mind
előrejö ek, és meghajoltak.
Könnybe lábadt a szemem.
Mindenki felugro , és állva tapsolt. Kész szerencse, ugyanis
nem hiszem, hogy ülve tudtam volna maradni. Aztán felgyulladtak
a lámpák, és hirtelen olyan érzésem volt, mintha én állnék
rivaldafényben.
Amint elhalt a tapsvihar, Trent és Jud ránk meredtek.
Mégis, mit várt Logan? Mit kellene tennem?
Én is csináljak úgy, mintha régi jó barátok lennénk?
Mintha mindvégig tarto uk volna a kapcsolatot?
Egyáltalán, mit tudtak rólunk?
Trent áthatóan bámult, Jud feszülten figyelt. Kényelmetlenül
éreztem magam, egyik lábamról a másikra álltam.
Logan átölelte a derekamat, és közelebb húzo magához. A
mosolya könnyednek tűnt, nemtörődömnek, teljesen más arcát
muta a a testvérei elő .
Én viszont éreztem a felszín ala húzódó ridegségét.
– Hát, nem is tudom, mit mondjak! Az unokaöcsém és az
unokahúgom igazi szupersztárok! Persze, egyértelmű, hogy ez
nekem köszönhető, de akkor is! Szupersztárok! Mindke en olyan
menők lesznek egyszer, mint Logan bácsikájuk. Madarat tolláról,
ugye – vigyorgo Logan, miközben ömlö belőle a szó.
 Trent gyengéden dajkálta a picit, meg-megpuszilgatva a fejét.
– A legrosszabb rémálmomban – mordult Trent válaszul.
Logan elneve e magát, és még közelebb húzo magához.
Mintha a szeretője lennék, nem pedig az ellensége.
– Jaj, ez nagyon gonosz volt! Miért vagy ilyen undok? Hiszen
láthatóan felturbóztam a fiad. Lá ad őt a színpadon? Hát nem tőled
tanulta, ez egyértelmű! – magyarázta, majd egy puszit nyomo a
halántékomra.
Megremege a térdem. Elbizonytalaníto , ugyanakkor elöntö
a melegség is.
Mégis, mi a büdös francot csinál?
Trent gyanakvó tekinte el köve e Logan mozdulatait.
– Aster Costa. Őszintén szólva, meglep, hogy látlak.
Hát igen, nem voltunk barátok.
Még csak ismerősök sem.
Tudtam, hogy kicsoda, hogy Logan imádo testvére, ismertem a
hírét.
És ez az összes testvérére igaz.
Az elő em álló ke őre és a már meghalt testvérére is.
Logan nevete , majd megrázo .
– Hát nem hihetetlen? Múlt éjjel összefuto am Asterrel, és arra
gondoltam, hogy tök jó lenne, ha maradna egy kicsit, és behoznánk
az elmúlt éveket. Micsoda szerencse, nem? – néze rám buzgón
mosolyogva.
– Hmm – szólt Trent, majd a szájához emelte a picit, és még egy
puszit nyomo a fejére.
Jud óvatos pillantást vete Trentre, majd őt megkerülve felém
indult.
Kész ideg voltam, aztán meglepe en felsikkanto am, amikor
hirtelen megölelt ez a hatalmas ember.
Először védekezni akartam, de egy szempillantás ala rájö em,
hogy nem bántani akar. Kedvesen ölelt, de visszafogo an.
– Örülök, hogy végre megismerhetlek, Aster.
– Én is – nyögtem nehezen a torkomban lévő hatalmas
gombóctól.
Jud odahúzta maga mellé a nőt, aki az előadás ala is o ült a
másik oldalán. Gyönyörű volt, formás, vállig érő, fekete hajjal.
Bokáig érő, térdig felsliccelt, testre simuló ruhában volt.
Jud átölelte a derekát, a másik kezét pedig az épphogy látható
kis hasára simíto a.
– Aster, ő i a feleségem, Salem.
Salem közelebb lépe , és kedvesen felém nyújto a a kezét,
mintha akár barátok is lehetnénk.
– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mosolygo , majd
játékosan megütö e Logan mellkasát. – Hát mondd csak, mit
csinálsz ezzel az őrül el?
– Hé, hé! Most tényleg így viselkedsz a kedvenc sógoroddal?
Milyen undok vagy! Én meg azt hi em, szeretsz.
Salem elneve e magát.
– Szerencséd, hogy tényleg így van! – ölelte meg Logant.
Huncut mosollyal néze rám.
– Azért jobb, ha szemmel tartod, ennyit mondhatok.
– Ó, Salem, hát miket beszélsz? Van, aki le tudja venni rólam a
szemét? – válaszolta Logan te ete arroganciával.
Aztán a felém küldö mosolyától majdnem összecsuklo a
lábam. Benne volt minden, hogy o van nekem, hogy figyel rám, de
az is, hogy tudja, nem könnyű ez az egész, de szeretné, ha
játszanám a szerepem.
Hogy miért, az nem érte em.
Miért nem zár be harminc napra?
De ez a számomra új csillogás, ami a szemébe költözö ,
elgondolkodtato , hogy vajon nem tűnődö -e el azon, hogy mibe
kerülne, ha mégis megtartana.
– Ó, és i jönnek a szupersztárjaink! – inte a színpad széle
felé.
Trent felesége, Eden libbent oda hozzánk, Juniper és Gage
kezét fogva.
– Te jószagú úristen, hogy ez milyen jó volt! – kiálto a Logan a
gyerekek felé. – De tényleg! Hihetetlen! Díjakat fogtok nyerni, még
a Broadway is befigyelhet, bébi! – magyarázta Logan hatalmas
átéléssel.
– Ugye Logan bácsi, ugye? Az egész világon én vagyok a
legeslegjobb dobos, ugye? – siete felénk Gage, miközben csak úgy
ömlö belőle a szó.
 – De még mennyire! – kapta fel a kisfiút Logan. – Komolyan,
nagyon ügyes voltál! De még az is lehet, hogy rocksztár lesz
belőled! Elég durván nyomtad ezt a dobolást!
– Durván? – kérdezte a kisfiú az orrát összeráncolva.
Bizserge a kezem. Alig bírtam visszafogni magam.
– Csak így tovább, haver, csak így tovább! – morogta Trent.
– Hát csak figyelj! – vigyorgo Logan. – Ennek i a vérében van
a showbiznisz. Érzem, és tudod, hogy sosem tévedek.
– Ja, soha – forga a Trent a szemét.
A kislány közvetlenül mögö ük volt. Odament Judhoz, aki
felkapta, és feldobta a levegőbe.
– I az én angyalom!
A kislány odabújt Judhoz, és egészen közel hajolt a füléhez.
– Mit gondolsz, motoros apu, szerinted elmehetek
Oroszországba, és akkor o majd táncolhatok mindenféle bale ot
is?
– Ó, persze, kicsikém! – puszilta meg Jud a kislány duci arcát.
Elszédültem, még a lelkem is bizserge , ahogy egészen közelről
figyelhe em a családot.
Lubickoltam az érzelmi bőségben.
– Ő kicsoda? – mosolygo rám Gage kíváncsian.
– Az én egyik legrégebbi barátom, Gage. Asternek hívják –
magyarázta Logan, miközben olyan tekinte el néze rám, amit
nem tudtam megfejteni. De az energia felszikrázo közö ünk.
Mint egy vékonyka kis kötelék, ami egyre vastagodo és
erősödö .
Ha nem vigyázok, erősebb lesz, mint mi ke en együ véve.
Figyelmen kívül kell hagynom ezt a vonzást.
Ha okosabb volnék, most azonnal végigfutnék a székek közö i
folyosón, és örökre eltűnnék. Hiszen máris sokkal többet kaptam,
mint amennyit kialkudtam magamnak.
Logan nekem túl sok volt. Önmagában is. És ha még
hozzáadjuk a többieket is…
Nyeltem, és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, amikor
Juniper is közbecsacsogo .
– A barátok a legeslegjobbak és a legeslegfontosabbak az egész
világon! Kivéve persze a családot.
 Logan bácsi, ő a legkedvencebb régi barátod?
– Az volt! Nem tudom, hogy esetleg még lehet-e újra…
Elvörösödtem, éreztem, ahogy felkúszik a mellkasomon, a
nyakamon, és meg sem áll az arcomig.
Ebből baj lesz.
Nagy baj.
– Nekem nagyon kedves barátnak tűnsz, Miss Aster! – szólt
közbe Gage. – Olyannak, akit elveszel feleségül, ha idősebb leszel,
és örökkön örökké szeretni fogod. Ahogyan én is szeretem Junit,
olyan nagyon, mint a legeslegmagasabb hegy, és biztos, hogy el
fogom venni, ha nagy leszek!
– De nem csókolózunk! Böeee… – fintorgo a kislány.
A felnő ek azonnal nevetni kezdtek.
Logan lete e Gage-t a földre, és összekócolta a haját.
– Bocsi, kishaver, de Juni már az unokatesód, mivel az anyukája
hozzáment Jud bácsikádhoz. Új feleséget kell keresned.
– A-a! Szó sem lehet róla! Tudod, mikor! – rázta Juni tiltakozva a
fejét.
Elöntö ek az érzelmek. Teljesen maguk alá teme ek. Milyen
édesek ezek a gyerekek!
– Hát ezek ke en! – szólalt meg melle em Eden. Látszo az
arcán, hogy jól szórakozik a kicsiken. – Eden vagyok, és őhozzá
tartozom – mosolygo sokatmondón Trentre.
– Így van, cicuskám! – mordult Trent.
A Lawson testvérek láthatóan ragaszkodtak ahhoz, ami az övék.
– Örülök, hogy megismerhetlek! – te e hozzá Eden.
– Én is örülök! – hebegtem félszegen. – Nagyon jó volt a műsor,
minden pillanatát élveztem!
Valaki hirtelen felsikkanto mögö ünk.
– Hát lá átok ezt? Nagyon büszke vagyok a kicsikéimre!
Egy nő tarto felénk, akit már előadás közben is lá am.
Hópehelynek volt öltözve, és tulajdonképpen ille is hozzá, mert
nagyon sápadt fehér volt a bőre. A haja viszont lángvörös volt, az
arcát pedig szeplők pe yezték.
– Ugye? – csapo a tenyerébe Gage. – Lá ad, Tessa néni, milyen
ügyes voltam?
 – Naná, hogy lá am! Ti ke en vi étek a műsort! – mutato a
kicsikre. – Na és persze az én harmadikosaim is, nagyon jók voltak
ők is, ha dicsérhetem magunkat is. – Aztán, amikor észreve ,
hirtelen elhallgato , és megragadta a kezemet. – És te ki vagy? Én
Tessa… Hahh! Jó kis barátnőim vannak, mondhatom! – inte Edén
és Salem felé.
Salem elneve e magát.
– Stipi-stopi, már a miénk!
Tessa felhördült, miközben úgy szoronga a a kezemet, mintha
egy volnék közülük, pedig soha nem éreztem még magam ennyire
kívülállónak.
– Ne is figyelj oda! Egyébként kedvel engem, méghozzá őrülten.
Őrülten! Szóval, ki is vagy te? – kérdezte ismét.
A tekintete lángolni látszo , ahogy a mögö em álló Loganre
néze .
Logan olyan közel állt hozzám, hogy szinte beszippanto az
aurája. Vonzo magához, mint a gravitáció.
Válaszolni sem volt időm, mert Juni már nyito a is a száját.
– Ő volt Logan bácsi legeslegjobb barátja, de már nem az, de
lehet, hogy megint az lesz – magyarázta a kislány.
Egyik lábamról a másikra álltam, és olyan érzésem volt, mintha
elsodort volna a lavina. Ez a család… sajnos nem lehet balzsam a
lelkemre.
Fájt a magány, visszhangzo bennem az üresség, aztán ahogyan
o álltam a társaság közepén, ráeszméltem, hogy nem vagyok
közéjük való.
– Mosdóba kell mennem. A kocsinál találkozunk, jó? – néztem
Loganre te ete lazasággal, bár biztos voltam benne, hogy
mindnyájan kihallják a hangomban rejlő pánikot.
Ki akartam szabadulni.
Logan tekintete elsötétült.
Malachitszínű szeme szikrákat szórt.
– Persze. Majd kint találkozunk – morogta a homlokát ráncolva.
Mosolyt erőlte em az arcomra, és odainte em a többieknek.
– Örülök, hogy megismerhe elek benneteket, veletek meg,
hogy ismét találkoztunk! – fordultam Trent és Jud felé, majd
megfordultam, és a mosdó felé menekültem a hatalmas tömegben.
 A szerető családok közö .
Reményt kelte ek.
Eltűnődtem, hogy… hogy vajon lehet-e nekem is egyszer
ilyenben részem?
Átverekedtem magam az embereken, próbáltam lazának
látszani, miközben benyito am a mosdóba. Gyorsan elfoglaltam az
egyik fülkét, és magamra zártam. A hideg fémajtónak szoríto am a
homlokomat, hátha sikerül elfojtani a lelkemben dúló vihart,
mielő még lever a lábamról.
Elszorult a torkom a fájdalomtól, és csak kapkodva tudtam
levegőt venni.
Fájt, nagyon fájt, hogy ennyi mindent elveszte em.
Kicsordult a könnyem, de letöröltem, és igyekeztem elfojtani a
sírást.
Nem vagyok gyenge!
Most új útra léptem. Új célom van.
I lebeg elő em, akár egy gyönyörű álom.
Csodás szavak, hiábavaló ígéretek.
Nincs az a hely, ahol ne találna rád a szívem, kicsi Csillagom!
És végül mégis, hová juto unk?
Kibotorkáltam a fülkéből, majd a mosdóhoz léptem, és
megmostam az arcomat. Legyűrtem a sok felkavaró érzést, és
kiléptem az előtérben hömpölygő tömegbe.
Elnézést kértem, ahogy átverekedtem magam, majd
megkönnyebbülve kiléptem a fagyos hidegbe.
Összefogtam a kabátomat, mintha megvédhetne a fájdalomtól
is, majd hátraindultam a parkolóba Logan kocsijához.
Nagy, dunyhaszerű felhők lógtak alá az égből, de hagytak egy
kis rést a hold körül, hogy szikrázva világíthasson a csillagokkal teli
sötétségben.
Meg sem rebbentem, amikor megéreztem Logan jelenlétét a
hátam mögö . Gyönyörű fájdalom volt, ami magához ölelt.
– Hideg van – szólt halkan, majd a derekamra te e a kezét.
Megremegtem.
Egyszerre öntö el a forróság, és rázo ki a hideg.
Még mindig felfelé, a végtelenségbe bámultam. Olyan közelinek
tűntek a fele ünk ragyogó csillagok!
 Rejtélyes csillagképek. Olyan érzésem volt, mintha elég volna
feléjük nyújtani a kezemet, hogy megérintsem őket. Hogy értsem a
jelentésüket.
– Szerinted a csillagok veze ek minket ide? – kérdeztem
su ogva.
A mi közös valóságunk o lüktete körülö ünk.
A melle em álló férfi egyszer azt ígérte, mindegy, merre
sodorja a sors, mindegy, mi áll közénk, mindig visszatalál majd
hozzám.
Sors.
Végzet.
Ami elrendeltete .
Kicsi Csillagom.
– Valamikor hi em benne – motyogta –, de kibaszo ul fájt,
amikor rájö em, hogy csak hazugság az egész.
Hazugság volt?
Mert én úgy éreztem, mintha egyben nyelne le.
A karja védőbástyaként ölelt.
A hátamon éreztem a szívverését.
A lelke pedig mindörökre fogva tarto a az enyémet.
– Csodálatos családod van – nyögtem a torkomat elfoglaló
gombóctól.
Logan még szorosabban ölelt.
– A te családod is lehete volna.
– Igen – szorult el a torkom. Próbáltam lenyelni a sírást. – Azt
hiszem, nagy hibát köve em el, Logan. Nem kelle volna erre
kérnem téged. Nem kelle volna, hogy belekeverjelek.
– Most már késő – mondta, miközben még erősebben szoríto .
– Inkább meghalok, de nem engedem, hogy a családodnak baja
essen – szóltam lehunyt szemmel.
– Senki sem fog meghalni, Aster, senki, csak a férjed – szűrte a
fogai közö , majd elengede , és megkerülte a kocsit. A tető fele
bámultam rá. – Már mindent elintéztem, Aster. Ülj be, jó?!
Nem kellene beülnöm.
I és most hagynom kellene az egészet. Mielő még késő. Mert
ugyan kétségbeese en vágytam a szabadságra, de hirtelen rájö em:
nem biztos, hogy el tudnám viselni, ha ismét elveszíteném Logant.
 9.

Logan

Los Angeles, tizennyolc évesen

Késő délutáni fény áradt be az ablakon. Logan a kicsi

konyhaasztalnál ült. Tankönyvei szerteszét hevertek az asztalon, a
laptopja felnyitva. Angolból írt beszámolót. Na, nem mintha
nagyon foglalkozni akarna a jövőben a szavakkal, hiszen a számok
világa az igazi terepe.
Hallo a, hogy egy motor közeledik. Az izgato ságtól bizseregni
kezde a mellkasa. Sokszor volt egyedül, nem zavarta, de néha
bizony agyonnyomta a csend.
Olykor túl sokat gondolkodo .
Túl sokat gondolt arra, vajon milyen lenne az élete, ha az
anyukája még élne.
Túl sokat gondolkodo azon, hogy milyen a családja.
És ami a legrosszabb, ilyenkor túl sokat aggodalmaskodo a
testvérei mia , hogy vajon milyen veszéllyel kell éppen
szembenézniük.
Logan nagyon jól tudta, hogy Trent és Jud titkolni próbálták
elő e és Nathan elő , hogy kicsodák valójában. Persze, szerétéiből
titkolóztak, azt remélték, így megkímélhetik őket a számukra
mindennapos brutalitástól.
E ől persze gyakran érezte úgy, mintha nem tartozna közéjük,
mintha nem lenne része a valóságuknak, bármilyen csúnya legyen
is.
A motorzúgás egyre hangosabb le , majd hallo a, hogy egy
moci bekanyarodik a ház elé, amelyben a testvéreivel lako . Akkor
költöztek oda, amikor Trent húszéves le . Amikor úgy döntö ,
hogy fogja a testvéreit, és elhozza őket az apjuk házából.
El az apjuktól.
 Hogy külön legyenek.
Hogy biztonságban legyenek.
De magányosabb is volt, hiszen Trent és Jud egy teljesen más
világban töltö ék a napjaikat.
Kinyílt az oldalsó ajtó. Trent nyomakodo befelé. Lábán a
szokásos súlyos bakancs, arcán a megszoko komor kegyetlenség.
Bosszúvágy.
Könyörtelenség.
Trent talán sosem fogja bevallani, de Logan tudta, hogy az
anyukájuk gyilkosát keresi, mióta brutálisan lemészárolták a házuk
elő . Logan még csak kilencéves volt.
Ha csak eszébe juto , a lelke mindannyiszor gyötrelmesen
összerándult. Biztos volt benne, hogy soha nem fog elmúlni. De
lenyelte a fájdalmát, amikor Trent hozzászólt.
– Na, mi újság, tesó? Hogy vagy?
– Jól – néze rá Logan elgondolkodva. – Mit keresel i hon? Azt
hi em, éjjelig haza sem jössz.
– Közbejö valami fontosabb.
– Mi az, ami fontosabb? – kérdezte Logan csodálkozva.
Trent beletúrt a rövid, koromfekete hajába. Karját és kezét
megannyi tetoválás fedte.
– Te.
Logan gerincén végigkúszo a bizsergő ijedség. Lecsukta a
laptopja tetejét.
Trent habozo , majd sóhajtva besétált a konyhába. Kihúzo egy
széket, megfordíto a, és úgy ült rá, mint a motorra. A karját a
há ámlára téve Loganre néze .
– Mi történik? – kérdezte Logan. Nem örült, hogy remeg a
hangja. Annak sem örült, hogy Trent nyámnyilának nézte. Mintha
nem lenne elég tökös, hogy legalább ismerje azokat a
szörnyetegeket, akikkel ő nap mint nap szembenéz. Na, nem
mintha velük akart volna tartani a razziákra és a gyilkos túrákra.
De… közéjük akart tartozni. Azt akarta, hogy Trent bízzon
benne. Hogy a bizalmába fogadja.
Trent átfuto a Logan házi feladatát, majd ránéze .
– Kibaszo ul okos vagy. Bármelyikünknél okosabb. Te vagy a
számok mágusa.
 Nem lehete nem észrevenni, hogy valamire ki szeretne
lyukadni.
– Oké, ez eddig sem volt titok. Mind tudjuk, hogy én vagyok a
legokosabb… és a legjóképűbb is – mondta Logan vigyorogva,
teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy Trent ellenkezni szeretne.
Mert most komolyan, mire akar kilyukadni?
Trent eljö meglátogatni, oké. Ellenőrizte, hogy a sulival is
minden rendben van-e. De miért? Neki aztán igazán nem kellene
emia aggódnia. Logan esze vág, mint a beretva. Tuti, hogy még
sokra viszi. Gazdag lesz, méghozzá a helyes úton járva.
Trent megdörzsölte a felső ajkát. Na, ez mindent elmondo .
A legidősebb testvére izgult.
– Hát, az apánknak is feltűnt – mondta figyelmeztetőn Trent.
Logan összeráncolta a homlokát, majdnem a vállát is megvonta,
de a Trentből áradó nyugtalanság visszatarto a.
– És? – kérdezte.
Trent frusztráltan felmordult.
– És ha lát valamit, amiből hasznot húzhat, akkor pont azt fogja
tenni az a görény.
Ugyan Trent dzsekijén o volt a motorosbandájuk főnöki
emblémája, de az igazi nagyfőnök az apjuk volt. Vagyis, ha az öreg
mondo valamit, akkor az olyan volt, mint a szentírás, ha tetsze
Trentnek, ha nem. Az évek ala egyre több le közö ük az ellentét,
de Trent nem sok mindent tehete , kötelességei is voltak. Erről
szólt az élete. Lete e az esküt.
Száguldásra szüle em, száguldva halok meg.
Ha egyszer a Vasbaglyokhoz tartozol, akkor bagoly maradsz a
halálod napjáig.
Logan megérte e, hogy Trent éppen ezért ve e ezt a kertvárosi
családi házat a város túloldalán. Rejtege e őt és Nathant is,
remélte, hogy az apjuk nem fedezi fel a tehetségüket.
Tulajdonképpen azt remélte, hogy az apjuk azt is elfelejti, hogy
életben vannak.
Logan térde remegni kezde .
– Ez pontosan mit jelent számomra?
Trent megremege , ahogy közelebb hajolt az öccséhez.
 – Ez azt jelenti, hogy rájö , miként lehetsz a hasznára. Odaígért
téged egy Andres Costa nevű embernek.
Logan ijedten pislogo . Összeugro a gyomra.
Ismerte ezt a nevet.
Trent torka is remege , ahogy nyelt egyet. Fortyogo a vére a
dühtől.
– Azt akarják, hogy csináld a könyvelést. Legálissá kell tenni a
pénzüket, és persze gyarapítani.
Egyértelmű volt, ahogy Trent mondta.
O volt a sorok közö , amit tudnia kelle .
Logant kiverte a hideg veríték, és azonnal a hatalmába keríte e
a félelem.
Trent villámgyorsan o térdelt elő e. Megragadta a testvére
térdét, és úgy fordíto a a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Szembeszálltam vele, Logan. Szembeszálltam vele.
Megmondtam neki, nem engedem, hogy belekeverjen téged is ebbe
a mocsokba. Te ehhez túl jó vagy! Kibaszo ul jó! Ő viszont
ragaszkodik hozzá, mert Lawson vagy. Szerinte ez az elrendelt
sorsod – magyarázta, majd kétségbeese en felsóhajto . – Nem
engedem, Logan! Nem fogom neki megengedni! Addig küzdö em
ellene, hogy végül megegyeztünk. Ugyan most sem vagyok
elégede , de legalább nem rángat bele nyakig a szarjába. O fogsz
dolgozni Costánál. Jó messze a banda telephelyétől. O nem
tudnak semmibe belerángatni, o nagyobb biztonságban leszel.
Costa családja is o lakik, és azt ő sem engedi, hogy bármi
bemocskolja őket.
Logan nem tudo parancsolni a testének, remege a keze-lába.
Trent felállt, lábra állíto a őt is, és megfogta a vállát.
– Csak ne üsd bele az orrod semmibe, Logan! Nem látsz, nem
hallasz, oké? Senkivel ne beszélj, csak az instrukciókra figyelj. Nem
engedheted, hogy téged is beszippantson ez a világ. Nem
engedheted!
Trent hangja elcsuklo . Gyengéden megrázta az öccsét.
– Hallod? Ígérd meg! Ígérd meg, hogy elvégzed a munkád, de
ennél jobban nem folysz bele!
Logan kényszerede en bólinto .
 Trent megkönnyebbülve felsóhajto , majd magához húzta a
testvérét, és szorosan megölelte.
– Nem engedem, hogy téged is tönkretegyen. Ígérem, Logan.
Ígérem!

Logan csupa ideg volt, amikor Trent Los Angeles egyik

leggazdagabb negyedében egy hatalmas villa oldalsó bejáratához
húzo a teherautójával. Tulajdonképpen egy hatalmas
épületegyü es volt, egy komplexum, ahogy Trent nevezte,
amelynek a falai legalább olyan szigorúak voltak, mint a biztonsági
előírások az ingatlan területén.
Elölről nem tűnt másnak, mint bármelyik másik környékbeli
tulajdon. Hatalmas, égig érő fák, díszes kapu, az épület alig látható
az utcáról.
Trent a kormányt forga a, a teherautó pedig szépen a padka
mellé parkolt. Láthatóan vívódo .
– Minden rendben lesz – mondta Logan. – Ne aggódj, jó?
Logan úgy döntö , hogy a legjobbat hozza ki az egészből.
Hiszen a számolás a vérében van! I majd tapasztalatot gyűjt és
tanul, a tudását pedig felhasználja a jövőben. Talán egy kis extra
pénzt is keres.
Nem nagyon bánta, hogy ide került, de tudta, hogy vigyáznia
kell magára.
Trent rábámult, pislogo , majd bólinto .
– Oké.
Logan rámosolygo , majd kiszállt az autóból.
Megigazíto a a hátizsákját, aztán egy kiskapu felé ve e az
irányt. Azt mondták, hatra legyen o .
Belebámult a kamerába.
Hevesen vert a szíve, a pulzusa száguldozo , amikor végül
beengedték a birtokra, amely melle a Los Angeles-i Botanikus
Kert jellegtelen sivatagnak tűnt volna. A távolban egy házat láto ,
de egy olyan nagyot, hogy szállodának is simán elment volna.
Logan nagy levegőt ve . Szinte érezte a pénz szagát.
 Hirtelen nagyon izgato le , de uralkodo magán, hiszen Trent
figyelmezte e, hogy járjon lehajto fejjel.
A férfi, akit követe , jó pár ajtón átveze e. Olyan helyen járt,
ami láthatóan el volt szeparálva a fő lakórésztől. Végigsétáltak egy
hosszú folyosón. Logan léptei visszhangzo ak a márványpadlón.
Elhaladtak egy hatalmas szoba melle , ami felkelte e az
érdeklődését. Nagy, kétszárnyú ajtaja volt, és jó nagy
belmagassága. A falak mentén, egészen a plafonig, könyvespolcok
húzódtak, roskadásig megpakolva, a terem közepén bőr
ülőgarnitúra. Logan nem tudta, hogy hirtelen megállt-e a szíve,
vagy esetleg nagyobb sebességre kapcsolt, amikor valaki óvatosan
kikandikált a fotel mögül. A lány megpróbált rejtve maradni,
miközben Logant leste. A haja a legsötétebb csokoládébarna, a
szeme pedig olvadt aranyszín.
Logan azonnal tudta, hogy hiába te ígéretet a testvérének.
Nem fogja tudni magát türtőztetni.
 10.

Aster

Belebújtam a hálóingbe. A finom, fehér anyag végigomlo a

testemen. Belenéztem a tükörbe, kifújtam az arcomból a
rakoncátlan tincseket, és elrebegtem egy imát. Hogy legyen elég
erőm végigcsinálni, amit elterveztem. Hogy tartsak ki. Hogy hadd
szárnyalhassak végre.
Holnap majd elkezdek tervezgetni. Majd kitalálom, hogyan
bizonyítsam be az apámnak, hogy miért nem akarok visszatérni a
férjemhez.
Felkúszo a torkomon a rémület. Mintha a halál su ogo volna
hozzám.
Még soha nem te em ilyet. Soha nem árto am senkinek. De
tudtam, hogy Jarek ezt nem úszhatja meg.
Elhatalmasodo rajtam a bűntudat. Maga alá temete . Fázni
kezdtem, és felfordult a gyomrom.
Gyűlölöm az erőszakot, tiszta szívemből gyűlölöm. De nem
szabad elfelejtenem, hogy Jarek élen jár benne.
Hevesen dobogó szívvel sóhajto am egy nagyot, majd
lekapcsoltam a fürdőszobában a villanyt, és átmentem a hálóba.
Abban a pillanatban, ahogy beléptem, ledermedtem az ajtóban
álló sötét jelenségtől. Elektromos volt a levegő, akár a legnagyobb
viharban. Összehúztam a szememet, ahogy Loganre bámultam.
Mintha csak egy látomás volna.
Egy délibáb.
Menedék.
Kárhozat.
Már éppen kezde fiúból férfivá válni, amikor először lá am.
Teljesen odavoltam, megőrültem volna, ha nem leshetem meg.
Most pedig ismét süllyedni kezdtem, és tudtam, hogy a
szakadékba fogok zuhanni.
Bármi történjék is.
 Soha nem számíto semmi, csak hogy az enyém lehessen.
Még mindig az öltönyében volt. Úgy néze rám, mintha unná
magát, pedig én pontosan éreztem a belőle áradó izgato ságot.
Bizserge a bőre. Éreztem a fehéren izzó, forró energiáját.
Egyhelyben toporogtam. Hálóingben voltam, és hirtelen nagyon
meztelennek éreztem magam. Sokkal többet muta am magamból,
mint egy pólóban. A vékony hálóingnek a pántja is vékony volt, a
mellrésze pedig mélyen dekoltált. Elöntö a forróság, ahogy
elképzeltem, miként választo a ki.
Megfeszült köztünk a levegő, besűrűsödö , majd ránk borult,
akár egy fájdalmas fátyol. Logan meleg tekintete olyan volt, mint a
menedéket jelző lámpafény a viharos éjszakán.
– Mit keresel i ? – nyöszörögtem, miközben lassan hátrálni
kezdtem. Mintha ugyan lenne hová menekülnöm. Ennek a csalinak
nem tudok ellenállni.
Gretchen szobája felől a tévé halk zúgását lehete hallani, a
hegyek felől pedig az éjszaka hangjait hozta a szél.
Mintha minden megdelejeződö volna. Halkan ziháltam, a
szívem összevissza vert, a fejem pedig tele volt ki nem mondo
kérdésekkel.
Logan oldalra döntö e a fejét, majd zsebre te kézzel nekidőlt
az ajtófélfának, és csintalanul mosolyogni kezde . Mintha olyan
titok őrzője volna, amiről nem tudhatok.
Elzsibbadt a hasam a lüktető vágytól.
– Na, ne csinálj úgy, mintha már el is felejte ed volna, hogy
kihez tartozol!
– Nagyon rossz ötletnek tartom, Logan – csak ennyit tudtam
védekezésül mondani.
– Pontosan mit?
– Hogy te meg én…
Felnevete .
– Mindig is így volt, mégis megte ük.
– És nézd, hová juto unk…
Megütközve néze rám. Milyen szép!
– Pontosan miért is? – akadékoskodo .
– Szerintem mindke en jobban járunk, ha bele sem megyünk.
Közelebb lépe hozzám.
 Felszikrázo a levegő.
Majdnem ledöntö a lábamról az energiahullám.
Alig kaptam levegőt.
– Én úgy gondolom, hogy az én szabályaim szerint kell
játszanunk. Nem?
Karba te em a kezemet, és nagy nehezen lenyeltem a
torkomban keletkeze gombócot.
– De.
Lassan, kimérten, portyázva jö közelebb. Minél lassabban jö ,
annál hevesebben vert a szívem.
Szaggato an lélegze , tekintetét az enyémbe fúrta. Megragadta
a derekamat. Elég erősen ahhoz, hogy felnyögjek, miközben a
hüvelykujjával végigsimíto a csípőcsontomon.
Veszélyes, nagyon veszélyes!
Mintha érezte volna, hogy menekülni szeretnék, csak hogy
megmentsem a saját sorsától, ahogyan már ezelő is megte em.
Az este láto gyengédsége birtoklási vágyba csapo át.
– Te az enyém vagy, Aster! – mordult fel.
Az érintése a csontomig hatolt. Belülről lobbantam lángra.
Megrázkódtam, próbáltam elfordítani a tekintetem, de nem
ment. Felemeltem a fejem, és egyenesen a szemébe néztem.
Összeszoríto a az állkapcsát, és összeráncolta a homlokát.
Minden vonásában vágy tükröződö .
– Légy szíves… Ne játssz velem!
Hozzám lépe , és a falhoz nyomo . A hangjában nem volt
semmi játékosság.
– Pedig játszani nagyon jó dolog!
– Nem, ha a szíved a tét – nyögtem.
Az igazságot, a puszta igazságot mondtam.
Fájdalmat fog okozni, ahogyan én is neki. Nem hiszem, hogy
bármelyikünk jól jöhet ki ebből.
Mégis elveszte em a fejem, amikor megérinte e az arcomat.
Végigsimíto a a tenyerét a reszkető nyakamon, le a
kulcscsontomra, végig az oldalamon, míg a meztelen combomhoz
nem ért. Játékosan babrálni kezdte a hálóing szegélyét.
Elhomályosult a tekintetem, gondolkodni sem bírtam.
Érints meg!
 Ez zakatolt a fejemben. Ráharaptam a nyelvemre, nehogy
hangosan is kimondjam.
Reszke em, ő sóhajtozo , majd visszafelé indult a keze, de
megállapodo a két mellem közö , a zakatoló szívem fele .
– Kié a szíved, Aster?
Olyan volt, mint a méreg. Könyörgés.
Végighúzta az ujjait a dekoltázsomon. Egymásba fonódo a
tekintetünk.
Vadul.
Kéjesen.
Kétségbeese en és zavarodo an.
– Az enyém – veszélyes válasz volt. De jó le volna gyorsan
visszaszívni, mielő még a füléhez ér.
Összeráncolta a szemöldökét, és megszoríto a a derekamat.
– Miért vagy i , Aster? – morgo mély hangon. – Miért jö él
vissza hozzám?
– Nem tudom, hol máshol köthe em volna ki.
Halkan nyöszörögni kezdtem, amikor végigsimíto a remegő
hasamon. Gyengéden játszani kezde a mellbimbómmal, én pedig
ostoba módon belekapaszkodtam az öltönyébe.
– Az enyém vagy, Aster! Kurvára leszarom, kihez mentél
feleségül! Mindig is az enyém voltál! – halk, morgó figyelmeztetés
volt.
Fellobbant bennem a vágy, életre kelt, és követelni kezdte a
jussát.
Régi, nagyon régi szenvedély bukkant fel a mélyből.
Közelebb bújtam Loganhez. Olyan gyorsan hatalmasodo el
rajtam a sóvárgás, hogy az ajkamba kelle harapnom, hogy ne
kezdjek neki könyörögni.
– Nem szabad, Logan…
Az arcomhoz szoríto a az arcát, végigcsókolta az állkapcsom,
egészen a fülemig.
– Ó, Aster! Nehogy azt hidd, hogy nem fog történni semmi! –
su ogta a fülembe.
Hirtelen hátrébb lépe , és megigazíto a az öltönyét.
Én a falnak dőltem, és levegő után kapkodtam.
Remege az álla, a szeme tele volt vágyakozással.
 – Még van valami elintéznivalóm. Te viszont ne menj sehová!
Megérte ed?
– Hová mennék?
Egy szempillantás ala ismét elő em állt, és a hüvelykujját az
ajkamra simíto a.
– Ügyes kislány! – su ogta.
Aztán kiment.
 11.

Logan

Fél tizenegy volt, amikor átverekedtem magam a hömpölygő

tömegen, hogy végre leülhessek az asztalunkhoz a Feloldozásban.
Trenté a szórakozóhely, ő vezeti és ő a tulajdonos is, de Jud és én is
betársultunk.
Közös vállalkozás volt, minden üzletünk összefonódo
egymással, hiszen minket is összeköt a vérünk. A testvéreim
megkeresik a pénzt, én pedig befektetem. Megsokszorozom,
megforgatom.
Ez az én szenvedélyem. Erre neveltek. És ezzel táplálom a
függőségemet is, kiirtva a bennem lévő jóság írmagját is.
Színes fények villantak, kéjes és mohó energia feszült a
levegőben. Menő tribute zenekar játszo ma este, a hely ennek
megfelelően dugig tele volt. A hangulat vad volt és dekadens.
Mélyeket lélegeztem belőle. Talán segít helyrerázni a
gondolataimat.
Ugyanis veszélyes utakon jártam, olyan irányt ve em, amit nem
engedhetek meg magamnak. Tudnom kelle volna, hogy ez az
Aster Rose-dolog zsákutcába vezet, és ha nem figyelek, hamarosan
alulról szagolom az ibolyát.
Folyamatosan a szex körül forogtak a gondolataim. Alig tudtam
o hagyni ma este, főleg, miután meglá am a hálóingben.
Nagyjából egy másodpercen múlt minden. Milyen könnyű le
volna benyúlni a hálóruha alá, és magamévá tenni az édes kis
testét! Milyen egyszerű le volna előkapni a farkam, és
nekiszegezni vele Astert a falnak. Kibaszo régen nem voltam már
abban a tökéletes testében, nem csoda hát, ha majdnem átléptem a
határt. Már szinte éreztem, mit kaphatnék.
Arról nem is beszélve, hogyan éreztem magam, amikor a műsor
ala melle em ült. Mintha mindig is velünk le volna. Mintha
közénk tartozna. Olyan gondolatok száguldoztak az agyamban,
amiről tudtam jól, hogy inkább belegondolnom sem kellene. Csak
kikészítem saját magamat.
Olyasmire éhezem, ami végül megsavanyodik a számban.
Igazából csak egy kicsit cukkolni akartam. Csipkelődni vele.
Ingerelni, csábítani, ahogy ő is teszi velem. De aztán
megérinte em, és minden a feje tetejére állt. Nem bírtam a
tűzachát színű tekintetének a súlyát.
Lá am, hogy küzd magával, hogy alig bírta magát visszafogni.
Majdnem bedobtam a törölközőt, ezért úgy döntö em, hogy inkább
azonnal lelépek, különben nem állok jót a te eimért.
Persze, hiába emelek falat ke őnk közé, a szenvedély e ől nem
fog lankadni.
A farkam meredeze , a kezem bizserge az érintésért, nekem
pedig folyt a nyálam, hogy belekóstolhassak a halálos méregbe.
Érdekes, hogy egy részem a legszívesebben még mindig
elküldte volna Astert a büdös francba. Hiszen ez a csaj te tönkre,
teljesen lenullázo érzelmileg. Akkora űr tátong bennem azóta is,
hogy valószínűleg már sosem leszek teljes.
Egy részem mindig is gyűlölni fogja őt azért, amit te .
Nem bízom benne.
Egyáltalán nem.
A beteges énem viszont kurvára leszarja az egészet. Nem
érdekli, mit te velem, mi történt. Együ akar lenni vele.
Nem valami bölcs gondolat.
Erről megbizonyosodha am, amikor egyszerűen beállíto am
vele a családomhoz. A tesóim totál bepánikoltak, amikor úgy
sétáltam be Asterrel az ünnepségre, mintha ez teljesen normális
volna.
Pedig nem az.
Csak bajt eredményez.
Mintha azoknak az embereknek intenék be, akikkel egyébként
tréfálkozni sem egy életbiztosítás. Olyan embereknek, amilyenek
régen mi is voltunk.
De mi válto unk, és magunk mögö hagytuk azt az életet.
Mindörökre.
Most viszont a Costák hercegnője mégis o volt az én
lakásomban.
 Szóval átküzdö em magam a bulizókon, és lá am, hogy a
tesóim már türelmetlenül várnak. Volt egy asztalunk a klub
hátuljában, ahol mindig mi ültünk.
Trent jobb oldalon, Jud balra. Trent azt a jó drága whiskey-jét
i a, Jud pedig a kedvenc sörét kortyolga a.
Ebben semmi különös nem volt.
Beültem a bokszba Trent mellé, és lazán rájuk mosolyogtam.
– Na, helló! Kezdődhet a móka!
Trent felmordult.
– Tudod jól, hogy nem mókázni hívtalak.
Naná!
Inkvizícióra jö em. Tudtam, hogy Trent nem örül. Amikor az
ünnepség végén odahajolt hozzám, mintha el akarna köszönni, azt
súgta a fülembe, hogy legyek i tízkor.
Úgy dőltem hátra az ülésen, mintha nem egy atomot dobtam
volna közéjük. Ráadásul figyelmeztetés nélkül.
– Miért vagytok ilyen mogorvák? Már vége is a mézesheteknek?
– kérdeztem gúnyosan. – Már nem is áll fel? Micsoda
igazságtalanság! – röhögtem el magam, ahogyan máskor is. Mintha
ők húzták volna a rövidebbet, pedig igazából pont azt szerezték
meg, ami a legfontosabb az életben. – Én mondtam, fiúk, de
hallgato rám valaki? Neeem! Mikor látjátok be, hogy nekem volt
igazam?
Jud rám mutato az asztal túloldaláról.
– Fogd be, baszki! Nehogy azt hidd, hogy lyukat beszélhetsz a
hasunkba, és megúszod ezt az egészet. Nem hiszek a vigyorgó
pofádnak!
– Világosítsál már fel – szólt közbe Trent is –, hogy mi a picsát
kerese a fiam ünnepségén a Costa lány?
Megvontam a vállam, mintha semmi jelentősége nem volna.
– De hát mondtam, összefuto am vele múlt éjjel, és gondoltam,
mér’ is ne?
– Összefuto ál vele? – szaladt Trent szemöldöke a homloka
közepére. – Mégis hol?
Tudtam, hogy rohadtul le fognak cseszni, tisztelem is őket, de
úgy gondoltam, hogy ehhez igazán nincs semmi közük, ezért nem
érdekelt, hogy háborognak. Próbáltam úgy tenni, mintha minden
rendben volna.
– Egy haveromnál.
– Milyen haverodnál?
Felsóhajto am.
– Az egyik kliensemnél. Nem ismeritek.
– És ő mit kerese o ?
– Nem tudom – válaszoltam, és tulajdonképpen nem is
hazudtam. Fogalmam sem volt, hogy került oda Jarek. –
Összejö ünk páran egy barátságos pókerpartira, és egyszer csak o
volt Aster is.
Igen, mint egy csodás álom, ajándékcsomagolásban.
Máris merevedni kezde a farkam.
– Barátságos pókerparti? – akadékoskodo Trent.
– Csak szórakoztunk egy jót.
Jud felhorkant.
Nemigen hi ek nekem. Pedig próbáltam ravasz lenni, mint
mindig. De vannak esetek, amikor nem sikerül, nem veszik be a
mesémet, és sajnos átlátnak rajtam.
– A picsába! – mordult fel Jud végigsimítva az arcán. – És
elmondanád, mi volt a tét?
– Nos, egy kicsit félrementek a dolgok… – kezdtem óvatosan.
– Mert? – néze rám Jud kíváncsian.
Haboztam, aztán úgy döntö em, hogy elmondom az igazat.
– Nos, úgy tűnik, Aster volt a főnyeremény.
– Mi a fasz? – köpte ki Trent a whiskey-t.
Úgy néztek rám, mintha megőrültem volna. Hogy miért
próbáltam úgy tenni, mintha nem, magam sem tudom, hiszen egy
olyan világba te em be a lábam, amit jobb le volna örökre
elfelejtenem.
Mind hanya dőltünk, amikor megjelent a pincér, és elém te e
a szokásos italom.
Amint elment, Jud szinte az arcomba mászo .
– Csak viccelsz, ugye? Mondd, hogy csak egy kurva hülye vicc
volt!
Hatalmas karján pa ogtak az izmok. Mintha élet-halál harcra
készülne.
 Csak remélni tudtam, hogy ilyesmiről szó sem lesz.
Hiszen, hiába volt részemről helyes döntés, hogy megengedtem
Asternek, hogy maradjon, hiába tudtam, hogy valóban szüksége
van segítségre, végül biztos, hogy megfizetem az árát. Csak még azt
nem tudtam, mekkora ára lesz.
Felsóhajto am, megvakartam a tarkóm, majd kelletlenül
válaszoltam.
– Nem vicc – nyögtem.
Félelmetes, nyugtalan csend telepede ránk.
Ügy döntö em, elmondok mindent, hiszen nem lenne semmi
értelme, ha elhallgatnám az igazat.
Mindig segítünk egymásnak, vigyázunk egymásra, teljesen
mindegy, milyen bonyodalomba keveredünk, pedig mi, a Lawson
testvérek, sokszor és sokféle szarba tenyereltünk már bele.
Hagytam, hogy leülepedjen bennem is. Hogy érezzem a súlyát
annak, amit te em. Ahogy döntö em. Hogy milyen hatással lesz
mindannyiunkra.
Aster arca jelent meg a lelki szemeim elő . Ahogy könyörgö ,
hogy maradhasson. Aztán a tekintete, amiben sokkal nagyobb volt
a fájdalom, mint a következményektől való félelem. Eszembe juto ,
milyen érzéseket válto ki belőlem. Hogy legszívesebben azonnal
elindultam volna gyilkolni.
Nem hiszem, hogy most, ha sorba veszem, hogy miket
kockáztatok, akkor másképp döntenék.
Nem. Semmi sem változna.
Mégis, ez a kellemetlen csend arra késztete , hogy
magyarázkodni kezdjek.
– Hatalmas pókerparti volt az egyik nagyon befolyásos, jómódú
kliensemnél. Nagyban szeret játszani. Nagy tétekkel. Igazából
bármivel. Egypárszor már leültem az asztalához az elmúlt
hónapokban. Nem tudtam, hogy mivel találom magam szemben,
amikor tegnap este odamentem, de egyszer csak o ült az asztal
túloldalán Jarek Urso.
– Bassza meg! – szólt Trent ijedten. Beletúrt a hajába, mintha
azzal el lehetne törölni a vétkemet, hiszen egyértelműen úgy
gondolta, hibáztam.
– Aha.
 Trent komolyan néze rám, mintha próbálná felmérni, hogy mi
minden történhete a múltban.
– Volt köztetek valami Asterrel?
Elneve em magam. Halkan, megfontoltan.
– Hát, mondhatjuk.
Hirtelen elszégyelltem magam.
Hányszor figyelmeztete Trent, hogy járjak lehajto fejjel, ha a
Costákról van szó! És én hányszor megígértem neki! Megígértem,
hogy semmibe se ütöm bele az orrom.
Soha nem mondtam el a testvéreimnek, hogy mi történt Aster
és köztem. Azok után, ami történt, nem. Nem, mert a döntéseim
olyan lavinát indíto ak el, amit nem tudtam megállítani. Nem is
tudtam, hogyan fogalmazzam meg, hogyan mondjam el.
Hatalmas gombóc volt a torkomban a bűntudat mia .
Trent azonban nem hagyo békén.
– Mennyire volt komoly?
Lehunytam a szememet.
– Kibaszo ul, nagyon komoly volt – válaszoltam, majd
kinyito am a szememet, és hagytam, hogy meglássák benne a
bánatomat.
– És mégis Jarek melle kötö ki? – kérdezte Jud, mintha nem
értené, pedig a hangjából ítélve pontosan megérte mindent.
– Igen.
– Azt a kurva! – mordult egyet Trent.
– És múlt éjjel, az egyik ügyfelednél, szemben ültél a férjével
annál a kurva kártyaasztalnál – foglalta össze Jud a szakállát
simogatva.
Lá am Jud arcán, hogy azt hiszi, csakis a bosszú vezérelt.
– Pontosan – nyöszörögtem. Próbáltam lenyelni azt a hatalmas
gombócot, ami feltorlódo a torkomban. – Mi ke en maradtunk a
végére. Nagyon gyorsan elfogyo a pénze.
Idegesen beletúrtam a hajamba.
– Csak meg akartam szégyeníteni azt a rohadékot. Szóval,
amikor akadékoskodo , és azt mondta, hogy all in, akkor én a
csaját követeltem.
Az én csajomat.
Jud felnyögö , és nagy lendüle el hanya dőlt.
 – Kibaszo hülye vagy! Ugye tudod?
– Majd beleőrültem, ahogy meglá am ke ejüket.
És valóban. Akkor észre sem ve em, pedig át akartam mászni
az asztalon, és fejbe akartam lőni Jareket, hogy visszavegyem, ami
az enyém.
– Azt hi em, hogy sikerül térdre kényszerítenem. Egy pillanatig
sem gondoltam volna, hogy belemegy. Tudtam, hogy egy sunyi
szemétláda, nem is értem, miért lepődtem meg. Nyilvánvalóan én
nyertem. Mondjuk, hogy Aster nem örült, amikor őt követeltem.
– Mondd, hogy jól helybenhagyo – mosolygo Jud.
– Ha tekinte el ölni lehetne…, de ehelye fogta magát,
felrohant a lépcsőn, és azt kiabálta, hogy egyikünkkel sem megy
sehová.
Édes kis dög, az biztos. Vad és dacos, ugyanakkor kenyérre
lehetne kenni.
Elszorult a torkom.
– Az a szemét utánafuto . Kezet emelt rá, én közéjük ugro am,
Aster pedig gyorsan lelépe . Az erdőben találtam rá, o sétált a
hidegben, az út szélén. Egy szó, mint száz, megkérdezte, hogy
maradhatna-e, amíg kitalálja, hogyan szabadulhatna meg a férjétől.
Rábólinto am.
Mindezt egy éjszaka ala .
– És azt ígérted, hogy segítesz neki? Azok után, hogy a csaj,
akihez egy ujjal sem le volna szabad hozzányúlnod, összetörte a
szíved? – kérdezte Trent, kihangsúlyozva azt a részt, amiből
egyértelmű, hogy nagyot hibáztam.
– Ha így mondod, úgy hangzik, mintha az én hibám volna –
mondtam, mintha csak vicc lenne az egész.
– Úgy hangzik? – néze rám kérdőn Jud.
– Mit akar a csaj? – szólt közbe Trent.
Megvontam a vállam.
– Szabadulni.
– A férjétől, vagy az apjától is? – kérdezte Trent. Őrülten
ka ogo az állkapcsa. Mindig is a család védelmezőjeként gondolt
magára, mert ő a legidősebb. Úgy gondolta, az ő vállát nyomja a
felelősség. De elfelejti, hogy az apánk vére mindannyiunkban o
folyik.
 Bosszúvágy.
Kegyetlenség.
Mohóság.
Kellemetlenül zsibbadni kezde a tarkóm.
– Nem tudom, milyen messzire lenne hajlandó menni. Azt
mondta, be akarja bizonyítani az apjának, hogy Jarek a család ellen
fordult.
– Csúnya ügy lehet belőle.
– Nyilván – kortyoltam az italomba.
– Bízol Asterben?
– Nem kellene – ráztam meg a fejem.
Trent rám néze . Mélyen, a velőmig láto , mint mindig.
– Nos, azt hiszem, a legfontosabb kérdés az, hogy te mit akarsz?
Miért segítesz neki? Csak meg akarod még egyszer baszni
bosszúból, vagy ennél jóval többről van szó?
Úgy éreztem, felgyullad a testem a zavarodo ságtól.
A birtoklási vágytól.
A szexuális vágytól.
Mind ugyanonnan eredt. A veszteség után maradt űrből.
– Harcolni fogok érte. Úgy, ahogy már akkor kelle volna.
Győzedelmesen áradt szét bennem az igazság.
– Ér ennyit a csaj? – kérdezte Jud lágyan, együ érzőn.
A poharam peremén játszo am az ujjammal. Csak bámultam,
és elmélkedtem, miközben ezernyi emlék bukkant felszínre.
A harag mia majdnem el is felejte em, milyen édes ez a lány.
– Lehet, hogy megbánom, de igen, ér ennyit.
Judd felhorkant, de elneve e magát.
– Nos, esély az van rá, öcskös, az esély az megvan!
Felsóhajto am.
– Nem tudom, mit tehetnék még.
– Szóval akkor, ennyi?
– Aha.
Jud kuncogva felemelte a sörét.
– A szerelmes hülyékre! Hidd el tesó… – néze ránk –, mi
ke en Tren el gondolkodás nélkül tennénk, amit kell, ha a mi
csajunkról volna szó. Csináld! Csak kibaszo ul legyél óvatos, oké?
Ezekkel az emberekkel nem lehet szórakozni!
 Trent belekortyolt a poharába, majd felém emelte ő is.
– Tudd, hogy i vagyunk, ha kellünk. Bármire legyen is
szükséged.

Beléptem a folyosóra, ami Csak személyzet számára volt járható, és a

kijárat felé indultam, ami a privát parkolóra nyílt.
Milo állt az ajtónál, a Feloldozás egyik kidobója, aki már inkább
családtag, semmint alkalmazo . Ha Jud óriás, akkor Milo egy
kibaszo góliát. Ráadásul csupa tetoválás. Kurvára félelmetes a
csávó.
Egyébként ritkán szólalt meg, nagyon halk és nyugodt fickó, és
tuti odaállna a golyó elé, ha arra volna szükség. Isten se tudja, hány
faszkalapot dobo ki naponta.
– Logan! – köszöntö . – Hogy van ma este?
– Mint mindig, mint mindig.
Nem lá am értelmét, hogy elmondjam neki, mennyire zaklato
vagyok. Hogy csak egyet i am a tesóimmal, és alig várom, hogy
hazamehessek. Asterhez. Hogy lássam, jól van.
– Ez a lényeg, nem?
– Azaz!
Kinyito a elő em az ajtót.
– Jó éjszakát! Minden jót!
– Úgy tervezem – válaszoltam, majd kiléptem a hóesésbe.
Hatalmas pelyhekben ese . Zsebre dugtam a kezemet, hogy
védjem magam a hidegtől.
Villódzó fénysugarak szelték keresztül-kasul a fagyos, nedves
levegőt. A hópelyhek lassú zuhatagként hullo ak alá, fehér
takaróval borítva a hatalmas parkolót.
A Feloldozás egy öreg raktárépületből le kialakítva a kisváros
ipari területén. Jó nyolc kilométeres körzetben zárva volt éjszakára
minden, sehol semmi élet, kivéve ezeken a falakon belül.
A parkoló is kihalt volt, a bentről kiszűrődő zene és zaj vibrált a
talpam ala . Elindultam arrafelé, ahol parkoltam, majd gyorsan
körbenéztem, hogy egyedül vagyok-e. Megkönnyebbülten fújtam ki
a levegőt, amikor megbizonyosodtam róla. Nekidőltem a falnak az
árnyékos részen, majd gyorsan a telefonomért nyúltam.
Hívtam a számot, majd a fülemhez nyomtam a mobilt.
Háromszor csörgö , mire mogorván beleszóltak.
– Mi a francot akarsz? Majdnem két óra!
– A tartozásod mia hívlak, Dean.
A csávó még nem törleszte , mióta elveszte egy fogadást. De
úgy gondoltam, hogy a kapcsolatai talán többet érnek nekem, mint
az a pár százezer, amivel tartozik.
Lehet, hogy durván játszom, de okosan is.
Motoszkálást hallo am a vonal túlvégén, majd ajtócsapódást és
egy hatalmas sóhajt.
– Mire van szükséged?
– Információra.
– Kiről?
– Mindent tudni akarok Jarek Ursóról.
Hallo am, ahogy toll után kotorászik, hogy jegyzetelni tudjon.
– U-R-S-O. Los Angeles – folyta am. – 1993. május 12-én
születe .
– És mit akarsz tudni?
– Mindent. Mindenről tudni akarok, ami az övé. Minden
befektetésről. Minden kapcsolatról. Minden bűnéről, minden
adósságáról. Azt is tudni akarom, hová dugja a faszát, és mibe
mártogatja a mocskos kezét.
Nem gondoltam róla, hogy kimondo an hűséges típus.
– És mit akarsz a csávóval? – horkantak bele a vonalba.
– Szerinted?
Visszafogo sóhajt hallo am.
– Miért van olyan érzésem, hogy jobban jártam volna, ha neked
adom a házam?
– Ne aggódj, Dean! Elintéztem a könyvelést. Nyoma sincs.
Ezzel foglalkozom.
– Nagyszerű – morogta.
– Csak szerezd meg, amit kértem.
– Mindent megszerzek, amit csak tudok. Holnap hívlak.
– Köszönöm.
 – Mintha lenne választásom – morgo , majd köszönés nélkül
lete e.
Zsebre te em a telefonom, és a kocsimhoz mentem. Beültem, és
begyújto am a motort. A szellőztetőhöz nyomtam a kezemet, hogy
megmelegítsem. Kicsit megpróbáltam összekapni magam
érzelmileg, mielő hazamegyek.
Megdörzsöltem az arcomat, hátha segít rendezni a gondolataim.
Nem tudom, hogy valóban lá am-e valami sötét suhanást, vagy
csak megéreztem.
Éreztem, ahogy megfeszül a levegőben a gonosz.
Az ölembe ejte em a kezemet, és csak néztem előre a homályos
fehérségbe, amiben lidércként lebegtek az alaktalan árnyak.
Esküdni mertem volna, hogy lá am valamit. Egy mozdulatot.
Egy alakot.
Nem tudtam biztosan, így csak egy dolgot tehe em, kinyito am
az ajtót, és kiszálltam a hóesésbe.
Elkapo a birtoklási vágy és a védeni akarás érzése.
Lá am!
Az alak az épület sarkánál tűnt el.
– Hé! – kiálto am – Maradj csak o !
Elindultam arra.
Szél süvíte a fák közö , suhogva kavargo az égig érő
tűlevelek közö . Mintha léptek zaját hallo am volna a távolból.
A téglaépület takarásában futo am a hang irányába. A
levegőben éreztem, hogy valami nincs rendben. Valami mintha
megdermedt volna a fagyos levegőben.
Egyenesen odarohantam, le akartam vadászni azt a szarházit,
aki bántani akarja Astert. Aki árthat neki. Meg akartam állítani,
mielő még ő vadászna le minket.
Befordultam a sarkon. A fák zúgása helye a tüdőmből zúgo
ki a levegő, amikor hirtelen egy vasrúd csapódo a gyomromba.
Maga alá temete a fájdalom.
Olyan hatalmas ütést kaptam, hogy kifuto alólam a lábam.
Arccal előre csapódtam a járdába, aztán kaptam egypárat a
bordáim közé is. Iszonyatos kín áradt szét az oldalamban.
Megpróbáltam felállni, hogy szembenézzek ezzel a
szemétládával, aki a sötétben ólálkodo utánam.
 – Több figyelmeztetést nem kapsz – su ogta a fülembe, majd
ellökö , és berohant a fák takarásába.
Sikerült felállnom, de az egész világ forgo körülö em. A
fájdalomtól majdnem megint összeestem, de sikerült állva
maradnom. Letöröltem a vért a számról.
– Legközelebb nézz a szemembe, te szarházi! – kiálto am az
erdő felé.
Válaszul megcsapo a gyűlölete.
Elraktároztam, elte em, a magamévá te em.
Végül visszabotorkáltam a kocsimhoz, és beültem.
 12.

Aster

A szobámban ültem az ablaknál. Kifelé bámultam a végtelennek

tetsző téli éjszakába. Végigsimíto am a hideg üvegen. Milyen furán
néze ki a kezem a jegygyűrűm nélkül!
Minden olyan idegennek tűnt. Még a rám törő érzelmek és a
kusza vágyaim is. Fél éjszaka nem tudtam aludni az érzések mia .
Volt egy korszak az életemben, amikor mindig színesben
álmodtam. Élénk, harsogó színekben és buja textúrákban.
Boldogság és jókedv határozta meg az álmaimat. Hi em az
igazságban és a fényben. A szépségben, a reményben és az
emberek jóságában.
Valamikor még a szerelemben is hi em. Azt gondoltam, hogy
az előre megírt sorsunk szerint alakul minden. Hogy oda vezet az
utunk, ahol lennünk kell.
Hi em, hogy egyszer családom is lesz. Mindez egy szikrával
kezdődö , egy olyan kapcsola al, ami valós és igaz volt, egy olyan
személlyel, akitől mindannyiszor elállt a lélegzetem, amikor csak
lá am.
Aztán egy nap fakulni kezdtek a színek. Eltűnt az öröm és a
fény, és megérkeze a sötétség.
A szerete ember ölelését lecseréltem a gyötrelemre.
Elveszte em mindent. A tündöklő remény helye életre szóló
magányt kaptam. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, mert
túlságosan fájdalmas volt minden egyes nap.
Kőkeménnyé akartam változni, de ehelye üres le em.
Érzéketlen és tompa. Éveken át emlékek közt sodródtam, de az már
nem a valóság volt.
Mintha megidéztem volna a múltat, hogy sikerüljön túlélnem a
mindennapokat.
Micsoda éle el teli álmok jö ek!
Egy érintés, egy pillantás, egy su ogás.
 Őrültség, de akaratlanul is lüktetni kezd a vérem, ha a
közelemben van. Semmit sem tehetek ellene. Bizseregnek és
szikráznak az idegeim, akárhányszor a közelében vagyok.
Frusztráltan felsóhajto am, és elfordultam az ablaktól. Fel-alá
járkáltam a szobában karba te kézzel, mintha ezzel bármit is
képes volnék távol tartani magamtól. Mintha blokkolni tudnám az
érzéseimet. Eddig is ezt te em, hiszen, ha hagyom, hogy
elhatalmasodjanak rajtam, akkor darabokra fogok törni, és nem
hiszem, hogy képes lennék ismét lábra állni, és folytatni a
kényelmes életem.
Kényelem.
Majdnem felneve em, mert szinte egész életemben
kényelmetlenül éreztem magam.
Sajgo a lelkem. Reszke em és remegtem. Régi szenvedély
hatalmasodo el rajtam. Életre kelt, és olyan eleven és valós volt,
mintha meg tudnám ragadni. Csak féltem, hogy mi lenne, ha
tényleg megérinteném.
Megfordultam, és elindultam a szoba másik vége felé. A
halvány fényben meglá am a tükörképem a hatalmas
üvegtáblában.
Kipirultam, a szemem vadul csillogo . Összeugro a gyomrom.
Logan már egy jó pár órája elment, de amit kiválto belőlem az
este, valahogy nem akart csillapodni.
Kívántam.
Azt akartam, hogy megérintsen.
A gondola ól hirtelen elöntö a forróság. Végigfuto a
gerincemen, és szétáradt az ereimben. Fortyogó lávaként lüktete a
lábam közö .
Istenem, milyen ostoba vagyok!
De nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Feltörtek az
emlékek, minden, amit addig elfojto am, ismét felszínre került, és
maga alá temete .
Belesüllyedtem a vágyak sötét tengerébe.
Logan el fog pusztítani.
Tudtam, mert nem tehetek ellene semmit. Be fog következni.
Lehet, hogy Jarektől egy nap sikerül megszabadulnom, de a
saját nevem elől nem tudok elfutni.
 Felsóhajto am, és a hatalmas ágy felé ve em az irányt.
Bemásztam a vastag, puha takaró alá, és elsüllyedtem a luxus
csodás érzésében.
Szorosan lehunytam a szememet.
Reméltem, hogy el tudok aludni.
Legalább addig is elszökhetek az emlékek elől.
De nem volt ilyen szerencsém.
A malachit tekintet nem engede szabadon. Hiába hunytam le
a szememet, o volt.
Fényesebben ragyogo , mint maga az élet.
Kegyetlenebből villant, mint maga a halál.
Nem tudtam menekülni a látomások elől sem.
Ahogy a teste az enyémhez ér. Ahogy a keze a mellemre simul.
Az ajka az ajkamhoz ér. Szavak, amiket a fülembe su og.
Ha csak egy éjszakára…
Ismét szétáradt bennem a vágy, bizserge tőle a bőröm, és
mintha méz csordult volna a nyelvemre.
Izzadságcseppek gyöngyöztek a testemen.
Hasra fordultam, a párnába teme em az arcomat, majd
fájdalmasan felnyögtem.7
Megpróbáltam elűzni a gondolatokat.
De csak erősebb le a késztetés, erősebb a lüktetés.
Ismét megfordultam, hanya feküdtem, és lerúgtam a takarót,
hogy hűtsem a testem.
De nem hozo enyhülést.
A francba!
Hiába hunytam le a szememet, a vágy hullámokban temete
maga alá.
Hét év.
Hét év.
Ennyi ideje fojtom el a vágyaimat.
De már újjáéledtek.
Ahogy feküdtem az ágyban, még azt is éreztem, ahogy Logan a
hüvelykujjával lágyan izgatja a mellbimbóm, míg megkeményedik.
Hallo am, ahogyan torokból mordul. Éreztem, ahogy minden egyes
sejtje sóvárog értem.
 Ezt a harcot nem nyerhetem meg, tudtam. Az ujjam
végigsimíto azokon a helyeken, ahol Logan keze járt, ahol
felkorbácsolta bennem a tüzet, ami úgy lobogo , hogy képtelenség
már kioltani.
Életre kelt a testem.
Minden idegszálam.
Minden sejtem.
Halkan ziháltam, ahogy megadtam magam az érzéseimnek. Egy
olyan férfiről ábrándoztam, akiről semmiképp nem szabadna
fantáziálnom.
A látomásaimban a zöld tekintet indaszerűen tekerede
körülö em, megkapaszkodo , és gyökeret ereszte . Gyönyörű
mélysége volt, csodás árnyai!
Ebben a pillanatban már nem Jarek Urso felesége voltam, de
Andres Costa lánya sem.
Logané voltam.
Az övé.
Egy képzelt érintés simíto végig a hasamon. Az ajkamba
haraptam, hogy elfojtsam a nyöszörgésem, amikor az ujjaim
köve ék az álomszerű érzést. Behajlíto am a térdemet, és
felhúztam a lábamat. Megremegtem, amikor a hálóingem selymes
anyaga felcsúszo , a kezem pedig besiklo a csipkés bugyim alá.
Mélyen, egészen a duzzadt csiklómig.
Megremegtem.
Megcsapo a gyönyör szele.
Nem harcoltam tovább, hagytam, hogy magával sodorjon a
képzelet.
Visszatértem az emlékeimhez, azokba az időkbe, amikor
elrejtőztünk, amikor éjjel, az árnyak ala , a csillagok ölelésében
szeretkeztünk.
A mi titkos együ létiink. A mi időnk.
Tilto volt, de mégis helyes.
Nyöszörögtem, miközben a duzzadt csiklómat simoga am, és
elfojto am egy apró kiáltást, amikor az ujjaimmal magamba
nyúltam.
Mintha megreccsent volna a levegő. Megremege a szoba.
Hirtelen mintha elfogyo volna az oxigén.
 Ledermedtem, amikor olyan érzésem támadt, hogy nem vagyok
egyedül.
Majd kiugro a szívem a helyéről, amikor meglá am az ajtóban
a sötét alakot.
Elszorult a torkom, ahogy megéreztem az energiáját. Olyan volt,
mint a drog.
Reméltem, hogy megint csak hallucinálok, hogy olyan erősen
képzeltem el, annyira megidéztem az emlékeket, hogy most azt
hiszem, valóban i áll.
De aztán biztos voltam benne, hogy semmiképp sem tudtam
volna beképzelni azt, ahogy megremege a föld, amikor behúzta
maga mögö az ajtót, és a zár ka ant.
Felém indult.
Minden lépése határozo ságot sugallt.
Tudta, miért jön.
Sötéten derenge az alakja a félhomályban, mintha füst volna,
mintha létezne is, meg nem is.
Összeszoríto am a lábamat, mintha nem azon kapo volna,
hogy őrá gondolva magamat simogatom.
Mit számít?
Érzem, ahogy éget a tekintete.
Élve emészt el a tűz.
Meg akarok halni.
Porrá akarok lenni.
Az ő keze által.
Súlyos csend ereszkede ránk. Csak a szívem zakatolása, a
vérem zubogása és a ziháló légzésem hallatszo .
Végül sikerült megszólalnom:
– Mit keresel i ? – nyöszörögtem rekedten.
Ugyan nem lá am az arcát, de magamon éreztem a metsző
tekintetét.
– Látnom kelle .
– Miért? – kérdeztem reszketve.
– Csak hogy tudjam, jól vagy. Hogy i vagy. Hogy az enyém
vagy. Elszorult a torkom.
– Logan… – su ogtam.
Könyörgés volt, de hogy miért könyörögtem, nem tudtam.
 – Elmenjek? – kérdezte.
Nem tudtam válaszolni. Kiszáradt a szám, és valamiért olyan
érzésem volt, mintha hirtelen elfogyna az oxigén.
Sűrű és nehéz le a levegő.
Minden sejtem robbanásra készen várt.
Megragadom a ma éjszakát.
Mivel nem válaszoltam, közelebb jö , belépve a hold tejszerű
fényébe.
Felsikkanto am, amikor meglá am az arcát.
Az alsó ajka felrepedt, mély vágás csúfíto a. Az inge véres és
koszos volt.
– Megsérültél?! – ültem fel ijedten.
Nem tehetem ezt! Nem sodorhatom veszélybe!
– Nem számít – rázta meg a fejét.
Próbáltam lenyelni az ijedtséget.
– Hogy mondhatsz ilyet?
– Mert… i állok elő ed.
Még mindig felhúzo lábbal ültem. A hálóingem a derekamra
csavarodva, a kezem ökölbe szorítva a hasam fele .
Logan az ágy végében állt. Megrezzent az arca, ahogy mozgo ,
óvatosan, vigyázva az oldalára.
Rám bámult, úgy néze , mintha képzelődne. Mintha az ő
elmúlt hét éve is úgy telt volna, mint az enyém. Mintha ő is a
semmiben lebege volna.
Megugro a pulzusom. Olyan gyorsan vert, hogy biztos voltam
benne, Logan látja.
Kinyújto a a kezét, majd végighúzta az ujját a térdemtől a
bokámig.
Égete .
Perzselt.
Felizgato .
Oldalra döntö e a fejét, tökéletesen kirajzolódo a profilja. .
– Őrá gondoltál? – kérdezte halk, mormogó hangon.
Bárki más hazudo volna, ha van egy cseppnyi magához való
esze. De én megráztam a fejem.
– Tudod jól, hogy nem.
 Logan előrehajolt. A combomon éreztem a leheletét.
Hatalmasat dobbant a szívem.
– Akkor kire? – kérdezte rekedten. Zöld tekintete egészen a
lelkemig hatolt.
Az egész testem libabőrös le , gombóc volt a torkomban,
próbáltam lenyelni, visszanyerni az önuralmam, de nem ment.
Lehunytam a szememet, hogy kevésbé érezzem Logan
hatalmát.
– Mondd ki! – követelte. Fölém tornyosult. Hatalmas volt és
merev. Visszafogo ságot sugallt.
Tétováztam, de aztán nem bírtam tovább. Kibuko az igazság.
– Rád.
– Jó kislány! – mordult torokhangon.
Meghajlo a matrac, amikor feltérdelt, de én úgy éreztem,
mintha az egész világ a feje tetejére állt volna, amikor Logan lassan
felmászo az ágyra.
Beleszédültem.
Új irányt ve ek a dolgok.
Csillagom.
Micsoda bolond vagyok!
Bolond, bolond, bolond!
Mégis remegtem a vágytól, ahogy egyre közelebb kúszo
hozzám. Visszanyomo a matracra, hogy maradjak fekve.
A fejem melle támaszkodo meg a kezével. A lábam
önmagától nyílt szét, hogy utat engedjen Logannek.
Nem feküdt rám. Olyan érzés volt, mintha fel akarna falni, de
nem bírna megérinteni. Nekiszegeze az ágynak a puszta
jelenlétével.
Felforrósodo körülö ünk a levegő. Még soha nem sajgo és
sóvárgo ennyire a testem.
Nem sok választo el a ól, hogy könyörögni kezdjek neki,
feküdjön, nehezedjen rám.
Hadd érezzelek!
Hadd emlékezzek!
– Nem jó ötlet, Logan – mondtam mégis egy tiszta
pillanatomban.
 De az a tiszta pillanat olyan gyorsan elszállt, ahogy jö , amikor
ragyogó zöld szeme az enyémbe fúródo .
– A legjobb ötlet a világon – mondta keményen, de tele bána al
és fájdalommal.
Mintha megállt volna az idő.
Mintha megrekedtek volna a pillanatok az idő kerekén.
Számomra e férfi körül forog minden.
Micsoda gyötrelem!
Micsoda boldogság!
– De lá ad, végül tönkrete ük egymást! – akadékoskodtam.
– Ki mondta, hogy i a vég?
– Logan! – úgy dübörgö a szívem, azt hi em, kiszakad a
helyéről. Logané is hevesen vert.
Végigsiklo rajtam a tekintete, és a bugyimon állapodo meg.
Aztán ismét a szemembe néze .
– Fejezd be! – parancsolta su ogva, vággyal teli hangon, de
olyan halkan és elfojtva, ha nem látom, hogy mozog a szája, azt
hi em volna, hogy csak képzelődöm. Nem tudtam levenni róla a
szememet. Ahogy a foga súrolta a telt ajkát, és végül enyhén
kidugta a nyelvét!
– Logan, kérlek! – elszorult a torkom, bizserge az ujjam.
Azt akartam, hogy ő csinálja, hogy vessen véget a kínomnak. De
tehetetlen voltam.
Megbéklyózo a férfiassága.
Magához láncolt.
– Hadd lássam, ahogy csinálod, Aster. O folytasd… o ,
amikor... rám gondoltál. Csináld!
Megnyaltam a kicserepesede ajkam.
– Logan, kérlek, ne!
– Kié vagy te, Aster?
Remege a combom, és lüktete a lábam köze. Annyira fel
voltam izgulva, annyira kívántam őt, hogy majdnem felemeltem a
csípőm, hogy a nadrágjához dörzsöljem magam.
A tiéd.
A tiéd.
A lelkem üvöltö helye em is.
 Ugyan nem hagyta el a számat egy szó sem, tudtam, hogy Logan
lá a a választ a szememben.
– Kié vagy, Aster? Kihez tartozol? Hallani akarom!
Lá am, ahogy megvillant a szemében a fájdalom. Tudtam, hogy
számít a válaszom.
Könnyen buko hát ki belőlem az igazság.
– A tiéd vagyok, Logan.
Könnyen mondtam, mert ezú al nem holmi hülye fogadásról
volt szó, nem játék volt. Nem csak annak a pillanatnak szólt.
A múltnak szól.
A jelennek.
És a jövőnek.
Az örökkévalóságnak.
Hiszen ez volt az igazság. Kendőzetlenül, nyersen.
Büszke elégede ség terült szét az arcán, fényesen csillogo a
szeme.
– Fejezd be, kicsi Csillagom!
Megremege a lelkem.
Gyötrődö , énekelt és táncolt.
Az a buta, rongyos szívem hirtelen nagyot dobbant. Szárnyra
kapo .
Olyan gyorsan boríto ak el az érzelmek, hogy azt hi em, nem
bírom magamban tartani.
Lehajolt, csak a lélegzete ért a fülemhez.
– Nedves vagy, Aster? Benedvesedtél tőlem? Rám gondoltál a
sok-sok év ala ?
Megremegtem.
– Ne kényszeríts válaszolni.
– Nem is kell – már a hangja is olyan izgató volt, hogy azt
hi em, beleőrülök –, érzem a szagod, érezlek téged, ismerlek.
– Hadd utáljalak – könyörögtem.
– Nem! – mordult rám.
Nyeltem egyet, és azonnal csupa libabőr le em, mert Logan
lehajolt, és ráfújt az állkapcsomra. Épphogy nem ért hozzám az
ajka.
Gyötört.
 – Hunyd le a szemed, Aster. Onnan folytasd, ahol abbahagytad.
Csak egy percig… hadd nézzelek! – kérte.
A ól féltem, ha engedek neki, magammal rántom őt is, vagy
nekem nem sikerül többé magamhoz térnem.
Ez a vágy túlságosan erős.
Logan jelenléte túlságosan súlyos.
De a kezem már végig is simíto a hasamon, és végül besiklo a
csipke alá. Az ujjam már a csiklómat simoga a, egyre gyorsabban
játszo vele, miközben lehunytam a szememet, és megpróbáltam
úgy tenni, mintha valahol messze lennénk, biztonságban, o , ahol
megtarto uk az egymásnak te ígéreteket. Ahol minden másként
történt, és nem fize ünk olyan súlyos árat a te einkért, mint a
valóságban.
Logan lélekben velem volt, azt lá a, amit én, o volt, ahol én,
ahol a szívünk, az elménk, a reményeink egyek voltak, pedig hát
durván összetörtek, és mérgező hulladékként hevertek körülö ünk.
De tudtam, hogy velem van.
Hallo am a szapora légzését.
Hallo am a dübörgő szívverését.
Hallo am, mit sugdos az orra ala .
– Gyönyörű vagy! Olyan kibaszo ul gyönyörű vagy! Teljesen
kicsinálsz!
Nyöszörögni kezdtem, ahogy egyre gyorsabban simoga am
magamat. Éreztem Logan energiáját és az illatát.
Mindene kőkemény volt.
Villant a szeme, ahogy kissé hátrébb húzódo , hogy jobban
lásson. Fellobbantak körülö em a lángok, belevesztem a tűzbe,
amit a szenvedély szíto . Elemészte e a kétségeim, és porrá le a
józan eszem is.
Szikrázo a levegő.
Felforrósodo .
Zubogo a vágytól.
Logan megragadta a térdemet, és szélesebbre tárta a lábamat.
Felmordult, ahogy egyre gyorsabban járt a kezem.
Egyre közelebb kerültem a csúcshoz.
Egyre magasabbra kerültem.
 Szorosan fogta a térdemet, de aztán elengede , kinyújto a a
jobb kezét, és félrehúzta a bugyimat. Mohón megnyalta a száját.
– Most nézd csak meg magad! A puncidat! El akartam felejteni,
hogy milyen tökéletes vagy! De nem sikerült. Egy napra sem
tudtalak feledni, Aster.
– Kérlek! – vonaglo a csípőm.
– Mit szeretnél?
– Téged! Érezni akarlak!
Gondolkodás nélkül belém tolta két ujját.
Csak ennyi kelle . Azonnal szétestem.
Az orgazmus olyan helyekről is előtört, ahová megpróbáltam
Logant gondosan elrejteni, mintha valami bűn volna, pedig életem
legcsodásabb tapasztalása volt.
Elélveztem.
Hosszan tarto a gyönyör, tökéletes kielégülést éltem át.
Azonnal zuhanni kezdem abba a szakadékba, amelyet csak
megközelítenem sem le volna szabad.
Szárnyaltam.
Élveztem.
Az én drága Csillagom!
– Azt a kurva! Én is érzem, Aster! Érzem, hogy mit váltok ki
belőled!
Lihegtem, rázkódtam, ívbe feszült a derekam.
– Mondd még egyszer! – hörögte Logan izgato an.
– Téged! Téged akarlak érezni!
Mindig is csak téged akartalak.
Ha bárki tudná a titkomat, Logan már nem élne.
Lehunytam a szememet, amikor elöntö a lelkiismeret-furdalás,
hirtelen ráeszméltem az ostobaságomra.
Milyen meggondolatlan vagyok!
Az aggodalmam keverede az örömmel, amit a kielégülés
hozo .
Logan keze hirtelen az államon volt, és megszoríto a.
– Ne! – figyelmeztete keményen.
Ránéztem erre a szép férfire.
– Nem kelle volna idejönnöm.
Arrogáns mosoly terült el az arcán.
 – Ó, dehogynem! De hamarosan elmész… újra meg újra – szólt
vigyorogva.
Elvörösödtem, forróság lepte el az arcomat e ől a számomra
ismerős, pimasz kölyöktől, aki egy pillanatra kikukucskált Logan
kemény álarca mögül.
– Logan! – szóltam rá gyengéden, majd kinyújto am a kezemet,
és megsimoga am a felrepedt ajkát.
Elöntö a düh, mert tudtam.
Tudtam.
Logan elkapta a csuklómat, a szájához emelte, majd bekapta az
ujjaimat. Élveze el szopoga a tisztára.
Azonnal lángolni kezde bennem a tűz.
Egyenként megpuszilta az ujjperceimet, majd elengedte a
kezemet.
– Meg fogom ölni, Aster. Mind meg fognak halni.
 13.

Aster

Kislányos álmok…

Igazán több eszem is lehete volnál Tudha am volna, hogy nem szabad
hinnem a csillagokban. Tudha am volna, hogy mit sem ér a kívánságom,
ha hiába nyújtózom, mert nem érem el a csillagokat.
Kislány korom óta, mióta elég nagy voltam, hogy leüljek a
fésülködőasztalkám elé, azóta alakítanak és formálnak a kedvük szerint.
Amíg élt az anyukám, mindig megfésülte a hosszú, barna loknijaimat, és
elmesélte, hogy milyen életem lesz, ami sokkal inkább egy tündérmeséhez
fog hasonlítani, semmint egy rémtörténethez.
Nem tarto túl sokáig, hogy olyannak lássam, amilyen valójában.
Hogy észrevegyem, valami hiányzik az életünkből.
Talán éppen ezért temetkeztem könyvekbe, ezért merültem el a
fantázia világában, ezért jártam olyan messzi országokban, amelyek soha
nem is léteztek, ahol végre az lehe em, aki csak akartam.
Nem is kelle volna meglepődnöm, hogy pont i lá alak meg
először. Éppen egy szerelmi történetet olvastam, amitől a torkomban
dobogo a szívem, és még a pulzusom is felgyorsult, amikor megéreztem,
hogy valami szokatlan energia közelít a folyosón.
Kilestem a kanapé mögül, és te o álltál, és engem bámultál. Mintha
te is érezted volna, amit én.
O álltál… magas, mesésen helyes, fekete hajú és szikrázóan zöld
szemű fiú.
Csillogó, kíváncsi tekinte el.
Beragyogo mindent.
Christof noszogato , hogy menj tovább.
Hagynom kelle volna, hogy továbbmenj, és még azt is jobb le
volna elfelejtenem, hogy egyáltalán lá alak. Tilos volt megszólalnom,
nem beszélhe em senkivel, akivel i találkozom.
 Jó, igazából nekem sem le volna szabad o lennem, de apa tudta,
mennyire imádom a könyveket, és ez volt a mi kis közös titkunk – a
kiruccanásaim a könyvtárba.
Megvártam, hogy egyedül legyél, mert valamiért azt akartam, hogy
te is a titkaim egyike legyél.
O ólálkodtam az ajtó körül, onnan lestelek. Hogy milyen
bizonytalanul ülsz le az asztalhoz. A hátizsákod mindiga lábad melle
hevert, de közben furcsamód nagyon magabiztosnak is tűntél.
Nem voltál oda való. Azonnal tudtam. Ahogyan azt is, hogy én sem
vagyok oda való.
– Miért bujkálsz? – motyogtam feléd.
Kincsként őriztem a szavaid, mintha csak álmodtam volna őket.
– Mert muszáj – válaszoltad, majd megfordultál, és tanulmányozni
kezdtél, mint valami csodát. – Bajba fogsz kerülni? – kérdezted.
– Nem. Tulajdonképpen te kerülsz majd bajba mia am.
Te csak neve él.
– Úgy nézek ki, mint akit ez izgat? Megoldom.
Figyelmeztetnem kelle volna téged.
De annyira szere em volna, hogy ez a történet másképp végződjön!
Jobban, szebben. Tudtam, hogy veled együ akarom átélni.
Drága Csillagom! Drága Csillagom!
Ez volt az első nap, amikor hinni kezdtem benned.
 14.

Aster

Halvány napsugarak boríto ák a hálószobámat reggeli fénybe,

miközben én a fülemet az ajtóhoz tapasztva hallgatóztam. A szívem
majd kiugro a mellkasomból.
A múlt éjszaka emlékei helytelen, de boldog álomként
kísérte ek. A szűnni nem akaró érzés, hogy valami nincs rendjén,
hogy valami végleg megváltozo , és már semmi sem lesz olyan,
mint azelő .
Hajnalban izzadtan ébredtem egy rémálmomból. Re egtem.
A régi béklyókról álmodtam, amik minduntalan vissza akartak
rángatni a megszoko életembe. De amikor feljö a nap,
rádöbbentem, hogy én már soha többé nem leszek az a lány.
Már nem.
Persze a legrosszabb az egészben az, hogy nem akarok senkit
megbántani az utamon.
Nem akarom Logant sem bántani, és persze azt sem akarom,
hogy bosszúból ő is megsebezzen engem.
Persze a múlt éjjel történtek ezt eléggé ellehetetlenítik, hiszen
engedtem, hogy hozzám érjen. Az utolsó szavai, mielő kirohant a
szobából, szintén ezt bizonyítják.
Most pedig fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Minden
egyes lépéssel csak még nagyobb bajba sodrom magam. Egyre
közelebb kerülök ahhoz a férfihoz, aki elől pedig jobb volna
menekülnöm.
Csak a csend visszhangzo a lakásban, ezért óvatosan
elfordíto am a kilincset, és kilestem a folyosóra.
Természetesen, teljesen magabiztosan és bátran.
Tiszta volt a levegő.
Felszívtam magam, és gyorsan kiléptem a szobából, majd
lábujjhegyen végigosontam a folyosón a nappali felé.
 Megálltam az ajtónál, és hallgatóztam, de csak a kandallóban
ropogó tűz hangját hallo am.
Ám nem kelle , hogy Logan zajt csapjon ahhoz, hogy tudjam,
o hon van.
Az energiája ugyanis o zümmögö a levegőben. Sűrű, éle el
teli aura lüktete körülö em.
Belestem a sarkon.
Minden sejtemet vonzo a, amikor meglá am, hogy a konyha
jobb oldalán, a kis reggelizősarokban ül, a kerek asztalka melle .
Az erdő felé fordulva ült, és a telefonján böngésze . Az asztalon
egy csésze kávé.
Hanya dőlve ült, keresztbe te lábbal, és természetesen ismét
méretre szabo öltönyben volt. Úgy néze ki, mint egy uralkodó.
Émelyge a gyomrom az éhségtől.
Próbáltam mindent befogadni, amit csak lá am. Fekete haja
lazán fazonra igazítva, tarkója frissen felnyírva, és természetesen
áradt felőle az a rá jellemző, dekadens illat.
Az alsó ajkán még volt egy kis seb. A tartása kegyetlenséget
sugallt.
Átkozo ul jól állt neki, bele is borzongtam a látványba.
Meg akartam érinteni!
Felnéze , amikor megérezte, hogy o vagyok.
– Csak nem bujkálsz előlem, Kiscsillag?
A szavai még évek múlva is hato ak rám. Azonnal
emlékezte ek arra, hogy mindig is együ kelle volna maradnunk.
Beléptem a szobába.
Végigfuto rajtam a tekintete, de úgy, mint aki pontosan
emlékszik minden egyes részletre. Nem számíto , hogy kényelmes,
pink melegítőnadrág, fehér hosszú ujjú és egy igen vastag, bundás
zokni takarta a testem. Logan úgy néze rám, mintha teljesen
meztelen volnék. Megolvadt a tekintete, az ajka körül pedig
felháborítóan szép mosoly játszo .
– Szerintem i az ideje, hogy abbahagyd a bujkálást, nem
gondolod? – kérdezte, majd belekortyolt a kávéjába.
– Valóban? – kérdeztem, miközben közelebb merészkedtem, és
reméltem, hogy nem fut ki a lábam alól a talaj.
A csészéje fele meredt rám.
 – Félsz tőlem? – kérdezte szigorúan.
– Ha azt kérdezed, hogy félek-e a ól, hogy fájdalmas lesz a
közeledben lenni, vagy a ól, hogy kiderül, milyen nagy hiba volt
idejönnöm, esetleg azt, hogy félek-e a ól, ami ezután jön, akkor a
válaszom igen. De tőled? Tőled nem félek, Logan.
Pedig lehet, hogy jobban tenném. Lehet, hogy egyenesen
re egnem kellene. De már régen is melle e éreztem magam a
legnagyobb biztonságban.
Mindenfelé vándorolt a tekintetem, csak Loganre nem akartam
nézni. Majd lyukat égete belém az átható pillantásával, úgy néze
rám, mintha a legbensőbb, legrejte ebb titkaimat is látni akarná.
– Van kávé? – kérdeztem óvatosan, miközben felé lestem.
Még ez is veszélyes volt. Ugyanis azonnal elzsibbadt a
gyomrom, a szívem pedig hevesebben kezde dobogni.
Ez a férfi árt az egészségemnek. Veszélyes!
– Persze! Várj, máris…
– Hagyd csak! – vágtam a szavába, és már el is indultam a
konyhasziget túlsó vége felé, majd az időt nem sajnálva, öntö em
magamnak az egyik bögrébe.
Ke ő volt a pultra kikészítve.
Hatalmasat dobbant a szívem.
Az egyiket nyilván nekem készíte e oda, a másik Gretchené
lehet.
Ez a kőkemény, veszélyes férfi olyan kedves és gyengéd volt a
felszín ala , hogy elolvadtam tőle.
Felé lestem. Eltűnődtem, változo -e az elmúlt évek ala ,
megkeményíte e-e az idő? Vajon maradt-e benne valami abból a
fiúból, akibe annak idején beleszere em?
Egy kis tejszínt öntö em a kávémba, majd alaposan
megkeverge em. Csak tébláboltam a konyhasziget melle ,
próbáltam húzni az időt.
– Ülj le! – mutato a vele szemben álló székre.
Egy pillanatig haboztam, de aztán odasétáltam, és
lehuppantam. Belekortyoltam a kávémba, majd szemügyre ve em
Logant.
– Te öltönyben alszol?
 Oké, nem a legfontosabb kérdést te em fel, de tudni akartam,
és egyébként meg pont jó volt arra, hogy kicsit másra tereljem a
figyelmet.
Elneve e magát, majd hanya dőlt, hogy jobban lásson.
Pimaszul mosolygo .
– Szeretnéd tudni, mi?
Most komolyan, muszáj?
Nyilván élvezi.
Szórakozik rajtam.
Elvörösödtem, ő pedig ismét áthatóan méregetni kezde . A
mellkasomtól kezdve egészen az arcomig futo a pír.
– Nos, végül is igazságos kérdés, hiszen én pontosan tudom,
hogy te miben alszol – csipkelődö Logan.
– Jobb lenne, ha hagynám ezt az egészet.
– Szerintem félsz – mondta előredőlve.
Az ajkamba haraptam, és két kézzel markoltam a gőzölgő
bögrémet.
– Igen – szóltam végül.
– Soha nem bántanálak!
Ránéztem.
– Már megte ed.
Fájdalom ült ki a gyönyörű, szigorúan metsze arcára. Túl szép!
– Aster…
Próbáltam elfordítani róla a tekintetem, elnézni, de képtelen
voltam. Ha nagyon odafigyelek, még a szívverését is meghallom.
Volt, amikor egyszerre dobbant az enyémmel, sőt, benne lüktete a
véremben, mintha eggyé vált volna velem.
De most i ült elő em teljes valójában, és tudtam, hogy ismét
padlóra fogok kerülni.
– Van i egypár dolog, amit meg kell beszélnünk – sóhajto egy
nagyot.
Azonnal nyugtalankodni kezdtem.
– Igen, ami azt illeti, van – pillanto am rá lopva.
Belekortyolt a kávéjába.
– El akarod hagyni a férjed? Mármint, örökre?
Remegve ve em levegőt.
– Tudod, hogy igen.
 – És mit fog szólni az apád?
Igen. Az apám. Ő volt az egész mizéria középpontjában.
A gonoszság.
Az igazságtalanság.
Bár Logan könnyen beadta a derekát.
Próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot.
– Mint már mondtam, beszéltem vele, és kaptam tőle harminc
napot.
Minden izma megfeszült.
– És mit kezdesz ezzel a harminc nappal? – kérdezte élesen.
– Az apám azt hiszi, szükségem van erre a harminc napra. Hogy
magamra találjak, hogy elszakadjak mindentől – válaszoltam, de az
apámnak te ígéretről nem szóltam. – Beleegyeze hát, és
megígérte, hogy Jarek nem fog minket ez idő ala zaklatni. Apám
úgy gondolja, ez jó lecke lesz Jareknek.
Gyűlölet lobbant Logan szemében, végigzubogo az egész
testén, szinte lá am, ahogy lüktet az ajkán a tegnapi sebhely.
– De nem így van, ugye? – kérdeztem, egyenesen a szemébe
nézve. Hanya dőlt.
– Kötve hinném, hogy van olyan lecke, amiből az a faszkalap
tanulni tudna – válaszolta rosszindulatúan.
– Nem megyek vissza hozzá, Logan, Én csak… – elhallga am, és
elfordíto am a tekintetem. Próbáltam összeszedni a gondolataim,
mielő megállíthatatlanul kibuknak belőlem. – Szükségem van egy
kis időre, hogy be tudjam bizonyítani Jarek apám iránti
hűtlenségét. Azt, hogy árt a családnak… és nekem is.
Belobbant a levegő Logan dühétől.
– Mégis hozzámentél feleségül – mondta vádlón.
Bárcsak le volna választásom!
De nem mondtam ki hangosan.
Mintha remege volna ala am a padló, meg kelle
kapaszkodnom az asztalban. Remegtem a szégyentől, a fájdalomtól,
a megpróbáltatásoktól és a haragtól.
Mindez hatalmas bánatban egyesült bennem.
– Igen – mondtam halkan, és rá sem mertem nézni.
– Akkor most miért hagyod el? Hiszen úgy látom, minden a
terveid szerint alakult! – vágta a fejemhez némi gyűlöle el a
hangjában.
Nyilvánvaló, hogy gyanút fogo a múlt éjszaka mia , és o volt
az ígérete is, amit akkor mondo , amikor kiment a szobából.
Túl sok olyan dolog van, amiről nem beszélhetek. Sok olyan,
amit már nem szívhatok vissza, és sok olyan, ami csak tönkretenné
őt.
Hirtelen az asztalra csapo az öklével, én pedig ijedten
felsikkanto am. Le kelle hunynom a szememet, hogy magamhoz
térjek.
– Miért?! – recsegte mély hangon, torokból, tele fájdalommal és
dühvel.
Kicsordult a könnyem.
Nem félelemből és nem is gyengeségből.
Egyszerűen a veszteség mia , amit mindke en elszenvedtünk.
A titkok mia , amiket nem mondha am el.
Felemeltem a fejem, mert úgysem tudnék elbújni előle. Nem,
mivel i van, teljes erejében jelen van. Szörnyeteg és angyal.
– Mert ennél többet nem bírok elviselni.
Vajon tudta-e, hogy mekkora terhet vállaltam helye e
magamra?
A dühös arcát elnézve, úgy tippeltem, fogalma sincs róla.
Mégiscsak egy felelőtlen fajankó volt.
Egy mohó, kapzsi kölyök. Milyen más volt, mint akinek hi em,
amikor beleszere em!
Megrezzent.
Lá am, hogy elgondolkodik valamin.
Hogy alig tudja magában tartani.
– Bánto ? – kérdezte szinte érzelemmentesen.
Szinte.
Mert a zöld szeme hirtelen kegyetlen feketébe válto .
Hirtelen különböző képek rohantak meg.
Fájdalom. Vér. Mindez a lába elő hevert a földön. Könyörgés.
Esdeklés.
A torkomat szorító gombóc lüktetni kezde , nem akartam
tudomásul venni az igazságot.
El akartam fordítani a tekintetemet. De csak ültem, és
bámultam az arcát. Fogva tarto a dühe, a vonzereje, a közös
múltunk, ami olyan gyorsan utolért minket, hogy egyikünk sem
tudta, mit kezdjen vele.
Vihar dúlt a szemében.
I és most.
És én csak ültem, és bámultam a gyönyörű, félelmetes
megmentőmet. Az én szép és édes fiúmat, aki úgy szerete , mintha
szereti nem is volna nehéz.
Egy pillana al később hátrarepült a széke, és már o is állt
elő em. Felránto a székről, és nekipréselt a falnak, és mindezt
olyan gyorsan, hogy megijedni sem volt időm.
Megállt körülö ünk az idő.
Csak a pulzusom lüktetése nem maradt abba, Loganből pedig
áradt a kegyetlenség.
Hangosan fújtato , minden izma vibrált az erőszakosságtól.
Megfogta az államat, és felfelé fordíto a az arcomat, hogy
láthassam a szeméből sugárzó bosszúvágyat. Remege a keze.
Nagyon-nagyon remege .
– Válaszolj, Aster!
– Mindegy.
– Mindegy? – kérdezte dühösen.
– Úgyis elhagyom.
Logan az egyik kezével a falhoz támaszkodo , hogy megtartsa
magát. A másikat végighúzta az arcomon, úgy, mintha belém
akarna marni a karmaival. Oldalra döntö e a fejét, úgy néze rám.
– Hiszen mondtam, Kiscsillag, meg fogom ölni. Meg fog halni!
Elöntö a fájdalom, és majd szétfeszíte e a mellkasomat.
– Nem akarsz te velük háborúzni.
– Pedig lehet, hogy nincs más megoldás.
– Csak a szabadságomat szeretném visszakapni.
– Mégis nekem adtad magad.
Nekem mindig ő volt a legfontosabb, nem is hiszem, hogy ki
tudnék kötni valahol máshol.
Mégis, úgy kelle tennem, mintha csak azért lennék i , mert
megnyert a partin. Mintha nem a sors akarta volna így.
Mágnesesség.
Gravitáció.
 – Csak azért, mert így időt nyerek. A játékot még Jarek is
tiszteletben tartja – nyögtem kényszerede en.
Logan elmosolyodo . Felrepedt szája megremege a
felindultságtól.
– Mindke en tudjuk, hogy hazudsz.
Próbáltam uralkodni az érzelmeimen, elfojtani a feltörni akaró
sírást. De a könnyek nagyon ége ék a szememet.
Nem tudtam uralkodni magamon, mert hét év után végre
éreztem valamit.
Reményt,
Valami szépet a romlo ság mögö .
És abban az emberben lá am meg, aki i ült velem szemben.
Logan végigsimíto az arcomon.
– Nem kaphat vissza.
A szavak a lelkemig hatoltak.
Felszikrázo körülö em a levegő.
Logan rövidre zárta az elmémet.
– Harminc nap – nyögtem. Erről szól a megállapodás. Csak
ennyit adhatok. Lehet, hogy megszabadulok a férjemtől, de a
nevemtől nem tudok.
Logan szemében fellobbant az a régi birtoklási vágy.
– Harminc nap – su ogta, de ő is tudta, hogy ez nem igaz. –
Megkeresem a bizonyítékot, amire szükséged van, Aster.
Megkeresem, és szabad leszel.
Szomorúan elmosolyodtam.
Ebben ugyanis nem volt igaza. A szívem ugyanis mindig az övé
lesz, ezé a férfié, aki soha nem lehet az enyém.
– Aster… – su ogta vággyal teli hangon.
Csábítón.
A homlokomhoz támaszto a a homlokát.
Szétnyílt az ajkam.
Logan egyszerre néze rám bizalmatlanul és vágyakozva.
Biztos voltam benne, hogy én ugyanígy nézek őrá.
Összerezzentem, amikor meghallo am a motoszkálást az
ajtónál. Gretchen ledermedt, amikor megláto Logan és a fal közé
szorulva. Megpróbáltam kiszabadulni, de Logan nem engede .
– Ó! – tört ki Gretchenből.
 Rózsaszín csavarók voltak a hajában, rózsaszín papucs a lábán,
és hozzá illő o honka. Még a száját is vastagon rózsaszínűre kente.
– Úgy látom, rosszkor jö em.
Logan hangosan felsóhajto , majd ellökte magát a faltól.
Nem akartam nyöszörögni.
De képtelen voltam megállni.
Képtelen, mert az üresség úgy hasíto belém, mint egy éles tőr.
Logan kötelező mosolyt erőltete az arcára, és megigazíto a az
öltönyét.
– Nem jö él rosszkor, Gretchen. Minden rendben van. Főztem
kávét.
Végigsimíto am a felsőmön. Logan meleg érintése után
hirtelen libabőrös le em.
Gretchen gyanakodva néze ránk.
– Naná, hogy igen! Lá am – morogta, majd beoldalgo a
konyhába. – De már nyilván öreg és szenilis vagyok. Nem is vagyok
egyébre jó, mint takarítani, amikor éppen nem rosszkor jövök –
magyarázta, majd elkezdte letisztítani a konyhapultot, pedig nem is
volt mit takarítani.
– Csak beszélge ünk – dörmögö Logan.
– Ööö, nem is tudtam… ezek szerint a beszélgetéstől is teherbe
lehet esni?!
Majdnem félrenyeltem.
Logan hitetlenkedve felnevete .
– Oké, te tényleg szenilis vagy és vak. Már nem emlékszel,
milyen dugni? Vagy nem látod, hogy teljesen fel vagyunk öltözve? –
mutato magára Logan.
– Ne mondd már, lá am, hogy épp elő akartad venni – inte
Logan ágyéka felé Gretchen. Nem lehete letagadni, hogy valami
sátrat vert odabent.
Hirtelen felneve em.
Nem volt vicces.
Egyáltalán nem.
De nem tehe em róla, kitört belőlem.
Logan látványosan forga a a szemét.
– Álmodozz csak, Gretchen!
– Aligha.
 Logan elneve e magát, majd megigazíto a az öltönyét.
– Mennem kell – szólt, majd ismét odajö hozzám. Mintha a
kötelessége volna, vagy joga volna hozzá.
Megérinte e az arcomat.
– Minden rendben? Jól vagy?
A torkomba ragadtak a szavak. Leszek én még valaha jól?
Mégis bólinto am.
– Oké. Akkor majd később találkozunk – mondta, majd úgy
elment, hogy vissza se néze .
Észre sem ve em, hogy a hűlt helyét bámulom, míg Gretchen
hangja meg nem törte bennem a varázst.
– Istenemre mondom, hogy elő akarta venni!
Gyorsan elfordultam, és próbáltam rendezni az arcvonásaimat.
– Ugyan, csak viccelt.
Gretchen nevetve töltö magának egy bögre kávét.
– Hah! Ez a fiú állandóan, mindig csak viccelődik. Akkor hagyta
abba, amikor megjelentél – néze rám áthatóan.
– Hát, akkor biztos a legrosszabbat hozom ki belőle –
dörzsölge em a kezemet.
– A legrosszabbat? – hördült fel. – A durvaságot? Az igazságot?
A valódit? Mindazt a fájdalmat, amit oly mélyen eláso magában,
hogy senki nem is gondolná, hogy létezik? Persze. Kihozod belőle
mindezt, ez tény. De az is biztos, hogy ez nem a legrosszabb!
 15.

Logan

Becsapódo mögö em az ajtó, én meg úgy rohantam a lifthez,

mintha elfogyo volna a folyosón a levegő. Két percem volt
elmenekülni.
Mert ha tovább maradok a lakásomban, akár csak egy
másodperccel is tovább, úgy, hogy ő o van, biztos megfulladok.
Harminc kibaszo nap!
A lófaszt!
Ahogy lefelé mentem, tudtam, hogy nem fogom elengedni.
Mindegy, mibe kerül.
Bolond voltam legutóbb, hogy hagytam, de akkor még gyerek
voltam.
Egy hülye kölyök, akinek fogalma sem volt semmiről.
Lehet, hogy becsapo , de a ól még olvasha am volna a sorok
közö , hiszen nem tudha am minden titkot, amit a tűzachát
tekintete magában rejte .
A harag tüze lobogo a szemében. Ezzel védte magát.
Tele volt fájdalommal.
Olyan jó le volna a lelkébe nyúlni, és kiszakítani azt a sok
bánatot! És csak ezerszer rosszabb le minden, miután tegnap
besétáltam hozzá.
Miután megadtam magam.
Bár nem tudom, hogy mi mást kelle volna tennem.
Azok után, ami a Feloldozás elő történt, nem csoda, ha
mindent ellenőrzök.
Felfordult a gyomrom a gondola ól, hogy az a szemétláda talán
visszakönyörögte magát, és rábeszélte, hogy menjen vele haza.
Vagy valami még rosszabb.
Az a szarházi i bujkál a városban. Ez biztos. Elrejtőzö . Az
alkalomra vár, hogy visszalopja azt, ami soha nem is lehete volna
az övé.
 Ráadtam a gyújtást a kocsira, mire felbrummogo benne a
motor. A bőrülés hideg volt, a levegő fagyos. Bekapcsoltam a fűtést,
majd kiálltam a garázsból, és elindultam a hegyek felé.
A kétsávos utat választo am. Amikor legutóbb végighajto am
rajta, még fogalmam sem volt, hogy egy pillanat ala meg fog
változni az életem.
Ráadásul minden figyelmeztetés nélkül.
Elhatároztam, hogy utánajárok az okának.
Hogy a fenébe került oda Jarek Urso?
Fél órával később becsenge em Haille Manchief kapuján. A
kapucsengő pi yege , majd válaszolt is.
– Ó, Mr. Lawson!
– Oz!
Elneve e magát.
– A főnök nem lesz meglepve, hogy beszélni akar vele.
– Csodálkoznék is, ha úgy volna.
– Jöjjön!
Felberrege a kapu, majd kitárult, én pedig bekanyarodtam, és
meg sem álltam a masszív lépcsősorig. Kiugro am a kocsimból, és
felfelé indultam. Még fel sem értem, Oz már nyito a az ajtót.
– Hogy lehet, hogy mindenhol baj terem, ahol csak megjelenik?
Elneve em magam, majd ránéztem.
– Ennyire vonzó vagyok! Minden vonzódik hozzám, még a baj
is! Nézzen rám!
Gúnyosan felhorkant.
– Inkább olyan, mint egy bajmágnes. Már évek óta nem kelle
előkapni a fegyverem, de miután maga i járt, mind a kétszer
érdekesen végződtek a dolgok.
– Most mit mondjak? Érdekes fazon vagyok
– Na, az egyszer biztos! – nevete Oz.
Vigyorogva kezet ráztunk, majd betessékelt. Oz nyájasan
mosolygo , de közben láthatóan rajta volt a szeme mindenen,
folyamatosan figyelt.
Komolyan ve e a munkáját, ez biztos. De nem volt titok, hogy
Haille Manchief veszélyes körökben forgolódik, eléggé kétes
barátokkal, és meglehetősen veszélyes ellenségekkel. Kétségtelen,
hiszen az én legnagyobb ellenségem néhány éjszakával ezelő
éppen velem szemben ült az asztalánál.
– Erre, kérem! – mutato Oz a folyosó vége felé, majd bevezete
egy káprázatos könyvtárszobába, ahol egy hatalmas kandallóból
áradt felém a meleg.
Haille az íróasztal mögö ült a szoba túlsó végében. Vigyorogva
állt fel.
– Logan Lawson! Isten hozta! Már vártam.
Odasétáltam hozzá, majd kezet ráztunk.
– Haille! Köszönöm, hogy fogad.
Vele szemközt ültem le, majd keresztbe te em a lábamat, és
próbáltam nem izegni-mozogni, hogy ne látsszon, mennyire fontos
számomra ez a beszélgetés.
Kuncogva ült vissza a székébe.
– Hiszen tudja, hogy maga elő mindig nyitva áll az ajtóm. Sok
pénzt köszönhetek magának, ami nálam egyenértékű a jó
barátsággal.
A szemöldöke azért kérdőn felfuto a homlokára.
– Ez a munkám, és én jól csinálom.
– Milyen alázatos.
Megvontam a vállam.
– Miért volnék?
Haille jóízűen felnevete .
– Na, igen! Mi szükség lenne rá, ha valaki ilyen jó?! – néze rám
áthatóan, majd hátradőlt a székében, és ravaszul elmosolyodo . –
Szóval, mit tehetek önért?
Próbáltam nyugodt maradni, pedig a félelem szétáradt az
ereimben.
– Szeretném tudni, hogyan került ide a játékasztalhoz Jarek
Urso. Haille láthatóan jól szórakozo , még ki is vörösödö az arca.
– Gondoltam, hogy kíváncsi lesz.
Túlságosan örült az én kínomnak. Amilyen szadista állat,
mások kínján élvezkedik. Lá am rajta, az arcára volt írva. Abban
reménykede , hogy Jarek és én egymás ellen fordulunk, és halálig
küzdünk. Nyerjen a jobb.
Határozo an ez állt a szándékomban.
Babráltam egy kicsit a nadrágom szélével, majd ránéztem.
 – Gondolom, elég nyilvánvaló, hogy volt már közünk
egymáshoz.
~ Eléggé, igen.
– És már akkor is tudta mindezt, amikor meghívta ide.
Kihívó kérdés volt. Haille ugyan gazdag, de e ől még nem
játszadozhat velem.
– Nem, egy ismerősöm szólt, hogy volna egy játékos… valaki,
aki bajban van, és gyorsan szeretne változtatni a körülményein.
Ezt az információt jól elraktároztam.
Sejte em, mert éreztem Jarek kétségbeesését. Sarokba szorult,
már csak azt kell megtudnom, miért és hogyan.
Aztán elmondom Asternek.
Visszakapja a szabadságát.
Haille oldalra döntö e a fejét.
– Jobb ellenfelet elképzelni sem tudtam volna, mint magát –
magyarázta.
– Tudta, hogy nyerni fogok – nem kérdés volt.
Megvonta a vallat.
– Hiszen mindig nyer.
Ő pedig mindig megkapja a részét. Így szól az egyezségünk.
Ha nyerek, a dupláját kapja annak, amit a többiek beugróként
kifizetnek. Nekem nem fáj, hiszen majdnem mindig nyerek, az
asztal körül meg gazdag játékosok foglalnak helyet. Többnyire nem
is érdekli őket a veszteség.
De egy olyan férfi, mint Jarek… akinek van mitől félnie? Az
ilyenek veszítik el a fejüket.
Vagy nyernek, vagy meghalnak.
Az utolsó esélyükkel játszanak.
Ez az utolsó dobásuk.
És én teszek róla, hogy tényleg ne legyen több.
– Mi történt, miután elmentem?
Fanyar mosoly ült ki az arcára.
– Megfenyegete , hogy tönkretesz.
Haille láthatóan élvezte, hogy valaki képes megpróbálni.
– Hol van most?
Az ajtó felé inte .
 – Oz szemmel tartja. Tegnap reggel elment, de aztán visszajö
délután. Három embert hozo magával, és eléggé mogorvának tűnt.
Mogorva, hát az nem kifejezés!
– A maga arcából ítélve, már tudta, hogy i van, nem? – jegyezte
meg Haille, majd úgy néze rám, mintha a következő lépésemet
lesné. Mintha kész volna fogadni rá.
– Volt egy ilyen érzésem – válaszoltam. Próbáltam elfojtani a
kifelé kívánkozó dühömet.
Haille felnevete .
– Tudja, hol szállt meg? – kérdeztem.
– A belvárosban, a Shillhire-ben.
A Shillhire egy elegáns hotel, körülbelül egymérföldnyire a
lakásomtól.
Azt a kurva!
Játszadozni akar velem?
Rendben.
Kész vagyok bemocskolni a kezemet.
– Köszönöm, csak ennyire voltam kíváncsi. Köszönöm a
segítségét, Haille. Nagyra értékelem.
– Ez csak természetes – válaszolta mosolyogva, de lehervadt az
arcáról, amikor felálltam. – Sokkal érdekesebb a kérdés, hogy mi
történt magával és a lánnyal, miután elmentek?
Begomboltam a kabátom.
– Hazavi em. Ahová tartozik – válaszoltam, majd
megfordultam, és kisétáltam.
 16.

Aster

Hason feküdtem az ágyon, kezemben egy üres naplóval, amit az

első nap a fiókban találtam.
Eltűnődtem, hogy vajon ilyen napokra tartoga a-e Logan? Csak
úgy hevertek a fiókban, üresen, arra várva, hogy valaki teleírja az
oldalakat.
Vagy hogy én kitépkedjem a lapokat, és újfajta reményt
hajtogassak belőlük. Hogy elszórjam magam körül, ő pedig
megtalálja a hozzám vezető utat.
Végigsimíto am az üres oldalon. Próbáltam megérteni, mit
érzek. Próbáltam megragadni egy emléket. Vágy elképzelni egy
sokkal jobb jövőt.
Logan megígérte, hogy felkutatja nekem a bizonyítékot, de
akárhogy is nézem, ez az én harcom.
Ezt nekem kell végigvinnem. Az apám, Jarek és köztem kell
megoldani a dolgokat.
Beleránga am Logant, ráadásul a közepébe, oda, ahol a
legveszélyesebb.
Nem is tudom, hogy önző, vagy inkább gyáva dolog volt tőlem?
Haszonlesés, a magam módján.
A szívem szerint viszont azt mondanám, hogy Logan rám talált,
én pedig őrá.
Egymásba ütköztünk.
Hiszen ugyanaz az utunk.
A célunk.
Ömlö ek belőlem a szavak. Új értelmet nyertek.
Új erőre kaptam, előszedtem minden tartalékot, amit gondosan
elrejte em.
Összerezzentem, amikor megszólalt a telefonom. Felgyorsult a
pulzusom az idegességtől, de aztán elmosolyodtam, amikor
meglá am a kijelzőn a hívó nevét.
 Odanyúltam az éjjeliszekrényre, és elve em a mobilt.
– Szia!
– Úristen, Aster! Mi a fene történt? – pisszege a telefonba a
testvérem, Taylor. Mintha a világ túlsó oldaláról hívna, olyan
távolinak hangzo .
A fülemhez tapaszto am a telefont, majd úgy néztem körül,
mintha valami illetlenséget művelnék, pedig ez általában éppen
Taylorra jellemző.
Ösztönösen hátrafordultam megnézni, hogy nincs-e o valaki,
nem hallgatnak-e ki, hogy végre nyugodtan beszélhessek a
tesómmal, anélkül, hogy máris az apámhoz vagy Jarekhez rohanna
valaki beszámolni róla. Csak a porszívó zúgo , de már vagy három
órája. Gretchen valóban alapos.
– Mondj el mindent! Mindjárt meghalok a kíváncsiságtól.
– Azt azért remélem, nem – mondtam szárazon.
– Nem szó szerint érte em!
– Pedig szó szerint ezt jelenti.
– Hű, de vicces vagy! – szinte lá am magam elő a duzzogó
arcát. Elmosolyodtam.
– Miket beszélsz? Fergetegesen jó vagyok!
– Inkább érezd magad fergetegesen! – Már vártam a célozgatást.
– Nos, lássuk csak… az én semmirekellő, szemét férjem felte
tétnek egy játékban, amin persze elveszíte , de cserébe megnyert
az exem…
Az, akit mindig is szere em. Az, akiről először azt gondoltam,
hogy csak kínozni akar, de most…
– Jesszusom! Az a kurvára jó pasi? – sikkanto a izgato an.
– Aha, pontosan az! – Miért tagadtam volna?
– Úristen! El sem tudom hinni, hogy vele vagy! Ez a legjobb hír
a világon!
– Valóban? – hökkentem meg.
Hiszen amelle , hogy a legizgalmasabb, egyben a
legfélelmetesebb és legvakmerőbb dolog volt, amit valaha te em.
– Az, ha jó faszra akadtál, mert mint tudjuk, Jarek ebben sem
jár élen.
– Taylor! – hördültem fel. – Mi a fene van veled?
– Inkább válaszolj! Ne tartsd magadban a jó híreket!
 Felsóhajto am.
– Hidd el, nem tudok jó hírekkel szolgálni.
Kivéve persze azt a csodás érzést, ami lassan, de biztosan nőni
kezde bennem.
A lehetőség izgalma.
Kiút abból az életből, amit annyira gyűlölök.
Egy olyan életből, amit a testvérem sem kerülhet el.
Tizenkilenc éves, és az apám már a megfelelő férjet keresi a
számára. Egy olyan férjet, aki jó szövetségese lehet a családnak.
Egy ideig azt hi em, hogy apánk komolyan úgy gondolja,
szívességet tesz nekünk ezzel, hogy megment minket mindenféle
szívfájdalomtól, de nem, csak barterbe adta a szívünket.
– Ó, pedig biztos ügyes a fiú! – kuncogo .
– Nem is ismered!
– Éjjelente azért mégis az ő nevét su ogod álmodban, tudtad?
Tavaly, amikor a Földközi-tengeren hajóztunk, emlékszel? Egész
éjjel a sóhajtozásodat hallga am: „Ó, Logan! Óóó, Logan!" –
nyöszörögte.
Elpirultam zavaromban.
– Nem is igaz…
– Ó, dehogynem! Szerencsére a férjed nem volt o , mert kinyírt
volna, az tuti!
Azonnal aggodalom kezdte bizsergetni a mellkasom.
Elképzelni sem mertem, milyen dühös le volna Jarek, ha
meghallja, hogy annak a nevét su ogom álmomban, akit igazából
szeretek. Bár, biztosan nem te e volna szóvá, hiszen sérte e volna
az önérzetét.
– Senki sem tehet neked szemrehányást Jarek mia – folyta a
Taylor. – Undorító a csávó, egy igazi hányadék. És egyébként,
amikor még tizennégy voltam, megtaláltam a kincsesdobozod.
Képek és levelek voltak benne, szóval pontosan tudom, hogy néz ki
a pasid! Ó, te jó ég! Nagyon fincsi a fiú! – hadarta olyan gyorsan,
hogy alig bírtam követni.
– Várj! Mit mondtál?
A levelek!
A hálószobám padlójában rejte em el őket, az apám házában.
Olyan volt, mintha a szívemmel együ minden reményemet és
álmomat is elteme em volna.
A szerelmemet és a titkainkat.
Az érzéseim ugyanis nem borulha ak virágba a körém építe
falak közö .
Éreztem, hogy Taylor megenyhül.
– Minden rendben, Aster. Tudom, hogy szereted.
– Nem! – mondtam remegő lélekkel.
Nem tudtam elismerni, hogy így van.
Hiszen még magam elő is tagadtam.
Nem engedhe em, hogy átvegye fele em az uralmat.
Ez az egy szó nagyon veszélyes.
Képes tönkretenni.
– Akkor mit keresel o nála? Csak egy hívásodba kerülne, és
apu már haza is repítene.
Haboztam, tépelődtem, nem tudtam, mennyire lehetek őszinte
a tesómmal. Leültem az ágy szélére.
– Mert nem tudok többé Jarekkel élni, Taylor.
Mindke en hallga unk.
Ő azért, mert aggódo mia am, én pedig a gyötrelem mia .
Taylor még su ogóbbra fogta.
– Úgy érted, o , abban a lakásban, vagy úgy, hogy elhagyod?
Rendesen elhagyod?
A mi családunkban nem volt szokás ilyet tenni. A nők soha nem
dönthe ek önállóan. Az, hogy az apám ennyit is engede nekem, a
csodával határos.
– Úgy értem, hogy soha többé nem érhet hozzám – mondtam
gyűlöle el és undorral teli hangon.
– Ennek nem lesz jó vége, Aster – mondta a testvérem ijedten. –
Éppen ezért vártam eddig a hívással. Hallo am, hogy Jarek kiakadt
apu irodájában tegnap reggel. Egy megszege egyezségről beszélt.
Nem hallo am, hogy apu mit válaszolt, de Jarek kiviharzo . Aztán
hallo am, hogy Camden azt mondta Lorenzónak, hogy elindult…
szerintem oda, ahol te vagy.
Epe kúszo fel a torkomon.
Jarek bármire képes, hogy megerősítse a pozícióját, ráadásul
nárcisztikus, így soha nem ismerné el, hogy ő hibázo .
Engem hibáztatna mindenért.
 Felálltam. Minden porcikámban éreztem az idegességet.
– Azt hiszem, szükségem van a segítségedre.
– Bármit kérhetsz!
Egy pillanatig haboztam.
– Találkozgatsz még Dominickel?
– Ha arra gondolsz, hogy beszerzem-e magamnak titkon, amire
vágyom, akkor igen, még találkozgatok vele.
Mindig titokban és ravaszul kelle megoldani az ilyesmit, mert
ha kiderülne, apánk megölné.
– Mielő bármit tenne, meg kell győződnie arról, hogy Jarek
tényleg városon kívül van, és nincs egy őr sem a ház körül. Ha tiszta
a levegő, akkor ki kellene hoznia valamit Jarek irodájából. A
szekrény hátuljában van egy nagy széf.
Taylor felsikkanto .
– Húúú, mint egy igazi, titkos nindzsabevetés az éjszaka
közepén?! – örvendeze a testvérem.
Nyilvánvalóan nem volt a tudatában annak, hogy milyen ügyei
vannak a családunknak.
– Valami olyasmi.
– Hogy nyissuk ki a széfet?
– Azt hiszem, tudom a számkódot.
Jarek babonás módon használta a számokat, ezért reméltem,
hogy szerencsém lesz. Elmondtam minden kombinációt, amit
lehetségesnek találtam.
– Ki kell kapcsolni a riasztót is – folyta am –, és természetesen
senki nem tudhat róla, hogy odamegy.
– Mi kell a szé ől? – kérdezte fojto hangon.
Nem kelle volna őt is belerángatnom, de nem volt más
választásom. Ha meg akarom csinálni, amit elterveztem, akkor
bizonyítékra van szükségem, és abban azért elég biztos voltam,
hogy hol keressem.
– A széf alja dupla falú, a legalsó rekeszben van egy kis bőrtasak
egy laka al.
Sokszor lá am az évek ala , hogy Jarek el-elvi e magával az
irodájába.
– Mi van benne? – kérdezte Taylor su ogva.
Csak egy pillanatig haboztam.
 – Nem tudom pontosan, de abban biztos vagyok, hogy a
szabadságomat jelenti.
– Nos, megszerzem neked – mondta a testvérem komoly, józan
hangon. – Nem helyes, amit apa tesz, és az sem, ahogyan ezek a
férfiak bánnak velünk. Mintha tárgyak volnánk, áru, nem egyéb.
Nem vagyok hajlandó ezt csinálni, és o leszek melle ed, amikor
hátat fordítasz mindennek. I az ideje a lázadásnak. Bassza meg
mind, o , ahol van!
Igaza volt.
Basszak meg mindnyájan!
Vibrált a telefonom, ezért rápillanto am.

Logan: Egy óra múlva érted megyek. A piros ruhát vedd fel!

Fogalmam sincs, honnan tudta a számom, vagy hogy mikor te e

bele a névjegyzékbe a saját számát. Egész testemben
megremegtem. Fellobbant bennem a vágy, valahol nagyon mélyen,
ahová megpróbáltam elűzni.
Nemet kellene mondanom. Sőt, mindenből ki kellene őt
hagynom, és egyedül kellene végigcsinálnom.
De ahelye , hogy kimásztam volna ebből a gödörből, ahelye ,
hogy elengedtem volna Logant, még mélyebbre ránga am.

A földig érő tükör elő álltam, és a tükörképemet bámultam.

Felve em a piros ruhát. Ilyen mély dekoltázst még életemben nem
lá am, majdnem a köldökömig ért. Jól láthatóan kilátszo a
mellem belső íve, a többit csak a vékony selyemanyag fedte.
Oldalt a hasíték egészen a combom tetejéig futo , és csak egy
hajszálnyi választo a el a közönségestől.
A fekete, pántos tűsarkút ve em fel hozzá. A hajamat
kiengedtem, ami nagy, telt hullámokban omlo le a hátamon.
Szépnek éreztem magam.
Szexinek.
 Kirázo a hideg a gondola ól, hogy Logan így fog látni. Hogy
talán pont ilyennek képzelt el, amikor kiválaszto a számomra a
ruhát.
Felsóhajto am, amikor a szoba túlsó falán lógó hatalmas órára
néztem.
Két perc.
Lassan és fájdalmasan vánszorogtak a másodpercek, mintha
ólomlábakon járnának. Mintha az idő is azért rimánkodo volna,
hogy térjek magamhoz. De miközben arra vártam, hogy Logan
végre hazaérjen, és elvigyen oda, ahová akar – bárhová –,
felsejle ek a régi énem maradványai.
Egy pillanatra emlékeztem, milyen érzés remélni. Hogy milyen
volt reggelente izgato an, lepkékkel a hasamban ébredni. Amikor
élveztem, hogy hozzám ér egy férfi, aki úgy tudo megérinteni,
ahogyan még soha senki. Mielő meg kelle tanulnom, milyen
érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretünk.
Nagy levegőt ve em, benntarto am egy kicsit, majd kifújtam.
De azonnal el is veszte em az önuralmam, amikor
meghallo am a két, óvatos koppanást az ajtón, ami közvetlenül
utána ki is tárult.
Logan állt az ajtóban.
Az univerzum ura.
Aki mia mindent megkérdőjeleztem.
Ugyanaz az öltöny volt rajta, mint reggel.
Neki nem kelle átöltöznie.
Mindig tökéletesen néz ki.
Régen is.
Most is.
És mindörökké.
A haja magától is jól állt. Az arcát markánssá varázsolta a
tökéletesre nyírt, rövid arcszőrzete. Sugárzo belőle a férfias erő.
Olyan lehengerlően csábító, hogy képtelenség neki ellenállni.
Mint egy csali, ami már az ajtóból magához ragadja a figyelmet,
és elcsavarja a fejeket.
Nekidőlt az ajtófélfának, és alaposan megnéze magának. Úgy
futo rajtam végig a tekintete, mintha erre teremte ék volna,
mintha a szemén keresztül szerezné meg mindazt, amire szüksége
van az élethez.
Megremege az orrcimpája.
– Elképzeltelek ebben a ruhában, de a képzeletem meg sem
közelíti a valóságot.
Elpirultam. Végigsimíto am a ruhán, hátha segít legyűrni az
idegességemet.
– Tetszik? – kérdeztem ostoba módon.
De nem tudtam uralkodni magamon.
Logan felegyenesede , kihúzta magát, majd közelebb lépe .
Ellenállhatatlan volt. Észbontó.
– Hogy tetszik-e? – kérdezte rekedten. – Teljesen kiment a
fejemből, mit is jelent a valódi szépség, míg meg nem lá alak
abban a pincehelyiségben.
Ége az arcom a beletóduló vértől.
– Logan… óvatosnak kell lennünk.
– Leszarom az óvatosságot!
Elindult felém, akár egy portyázó vad. Minden egyes lépése ala
megremege a föld.
A csípőmre simult a tenyere, majd lehajolt hozzám.
– Egyébként, ahogy ma este kinézel, az minden, csak nem
óvatos. Felnéztem a szemébe.
– És ha én kérnélek arra, hogy legyél az?
Óvatos?
Velem?
Ke őnkkel?
Vagy az egész helyze el?
Pimasz vigyor ült ki az arcára.
– Megkérted az apádat, hogy hadd maradj velem. Nem
mondhatnám, hogy óvatoskodtál, sokkal inkább ajtóstul ronto ál a
házba. Kaptál harminc napot, nem? – néze rám kérdőn. – Akkor
használjuk ki azt a harminc napot!
Megremegtem.
Mintha egy lavina indult volna el bennem.
Logan hátrébb lépe , és kinyújto a felém a kezét.
– Bízol bennem?
 A fenntartásaim ütköztek az egykor belé vete hitemmel. Azzal
a hi el, hogy mindig ki fog állni értem. Hogy a pénznél és a kapzsi
vágyaknál is fontosabb vagyok neki.
Szere em volna hinni, hogy ismét érhetek neki ennyit.
Nem válaszoltam, de elfogadtam a kezét.
Mintha belém csapo volna a villám.
Minden egyes érintésével.
Minden egyes alkalommal.
– Hová megyünk?
– Vacsorázni – válaszolta egyszerűen, de mintha valami megbújt
volna a szavai mögö . A hanglejtésétől égnek állt a tarkómon a
szőr.
Ideges voltam, mert nem tudtam, mire számítsak. Ha Logan
egyszer azt mondja, van terve, akkor o biztosan történni fog
valami.
Nem hagyja csak úgy megtörténni a dolgokat.
Mindent belead.
A ól tarto am, hogy éppen ez lesz a baj.
– Oké – su ogtam.
– Jól van, kislány – hajolt le, majd homlokon csókolt.
Lágyan felsóhajto .
Megérinte a vágy.
Mosolygo , amikor hátrébb húzódo .
– Mennünk kellene, nehogy elkéssünk.
Kikísért a nappaliba, felsegíte e a kabátomat, majd a fülemhez
hajolt, és beszívta az illatomat.
– Azt hiszem, teljesen elvarázsoltál, Aster Rose.
Kétségkívül pont fordítva történt, hiszen melle e sétáltam a
liftig, hozzábújtam, és élveztem az ölelését a derekam körül.
Egyre nagyobb le a feszültség a szűk térben.
Fülsiketítő volt a csend.
Vágy és bánat keverede a nem kimondo an ártatlan
elképzelésekkel.
Amikor kinyílt az ajtó, odasétáltunk az autójához, majd
besegíte . Behajolt, és bekötö e a biztonsági övemet.
Teljesen ellágyuk tőle a szívem.
Lassan lépe hátrébb, közben folyamatosan a szemembe néze .
 Ha nem hagyja abba, azonnal megadom neki magam!
Megkerülte a kocsi elejét, beült mellém, majd kihajto a
parkolóból, és már úton is voltunk.
Három perc múlva bekanyarodo egy elegáns hotelhez tartozó
steakhouse parkolójába.
Egy pillanat ala kiugro , és már nyito a is az ajtómat. Megint
felém nyújto a a kezét.
Elfogadtam, és ismét végigfuto ak rajtam a perzselő lángok,
fellobbantva a tüzet.
Remegve ve em levegőt.
Kétségkívül bajban voltam. Nagy bajban.
– Bízz bennem, Aster – hajolt hozzám közelebb, hogy a fülembe
su oghasson.
És én bízni akartam benne, de még mennyire!
De hogyan tehetném mindazok után, ami történt? Hogy lehet
azokon a hibákon túllépni? Marad még valami azokon túl?
– Lawson – mondta az ajtóban álló hosztesznek.
– Erre, kérem!
Egy kis asztalhoz kísért minket az é erem közepén. Vastag,
fekete terítő fedte, és egy hatalmas, fehér virágcsokor állt a
közepén, gyertyákkal.
– Aster – úgy ejte e ki a nevemet, mint valami titkot, ahogy
kihúzta nekem az egyik széket. Végigsimíto a meztelen vállamon,
aztán lesegíte e rólam a kabátomat.
– Köszönöm – su ogtam halkan, miközben betolta alám a
széket. Leült velem szemben. Zöld tekintetébe komolyság költözö .
A veszélyes fajtából. Olyan komolyság, ami arra figyelmeztete ,
hogy ebből ugyan nem kerülök ki sértetlenül.
Készült valamire.
– Bort?
– Köszönöm – bólinto am.
Legalább egy üveggel, de lehet, hogy hárommal is.
Amikor odajö a pincér, Logan rendelt egy üveg Malbecet.
– Idegesnek tűnsz.
– Te pedig gyanúsan viselkedsz.
Elmosolyodo .
– Tényleg? Gyanúsan? Én?
 Mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne rám ilyen hatással!
– Mint egy közönséges bűnöző – szóltam talán ugratva, talán
kérlelve.
Felnevete , majd áthatóan rám néze .
– Gondolom, felismered a bűnözőket.
Mintha gúnyolódo volna.
Talán fájt is.
De igaza volt.
– Valószínűleg igen. Kellene.
Hátradőltem, amikor a pincér kihozta a bort, és még egy
halvány köszönöm is elhagyta a számat, amikor töltö a
poharamba.
– Máris jövök, és felveszem a rendelést.
Óvatosan belekortyoltam az italomba. Hagytam, hogy a sűrű,
sötét nedű szétáradjon a nyelvemen, és lecsorogjon a torkomon.
Azon gondolkodtam, mit mondjak.
– Mennyire lóg bele a kezed? – kérdeztem végül.
Logan is hátradőlt, lazán, ahogy szokta, de láthatóan volt némi
feszültség a tartásában.
– Hová akarsz kilyukadni? Olyan vagyok, mint egy nyito könyv
– mondta vigyorogva.
Még a lazasága is csak látszat volt.
– Légy őszinte, ha azt akarod, hogy bízzak benned.
Felsóhajto , megrágta a szája szélét, dobolt egy kicsit az
asztalon, majd végül rám néze .
– Szerencsejáték, néhány nem annyira jelentős befektetés…
Amikor elköltöztünk L. A.-ből, magunk mögö hagytunk mindent
– magyarázta, majd hirtelen közelebb hajolt. – De van egy olyan
érzésem, hogy ez hamarosan változni fog – mondta halálosan
komolyan.
Rossz érzésem támadt.
– Nem szeretném, ha mia am bajba kerülnél.
Hitetlenkedve felhorkant.
– Drága, édes Aster! Te egy életre elég bajt hozol az ember
nyakába, nem gondolod? – kérdezte fájdalommal teli hangon.
A hajammal babráltam, majd i am még egy kortyot a borból.
 Megjö a pincér, és felve e a rendelést. Amint elment, Logan
felém emelte a poharát.
– Egy új kezdetre!
Az ajkamba haraptam.
– Milyen új kezdet lesz az? v
Ismét elmosolyodo . Ugyan lazának tűnt, de tele volt
gyűlöle el.
– Olyan, amiben Jarek Urso soha többet nem érinthet meg
téged.
– Ó, erre iszom! – buko ki belőlem.
Logan ingerülten előredőlt.
– Iszol rá? Garantálom, hogy így lesz.
Elszorult a torkom.
– Logan…
– Ígérem! – dörmögte. – De emlékeztetnem kell, hogy hol a
helye. Bízz bennem, Aster!
Minden szava tele volt rejte utalásokkal.
Elkapo az aggodalom, miközben a pincér lete e elénk a
salátáinkat.
– Hozhatok esetleg még valamit?
– Nem, köszönjük! – válaszolt Logan, de le sem ve e rólam a
szemét.
Mintha megremege volna ala am a föld. Remege a levegő is.
Bekaptam egy falat salátát, hogy eltereljem a figyelmem, de
olyan érzésem volt, mintha az egész világ rám figyelne.
Elvörösödtem.
Ebben a pillanatban hirtelen kirázo a hideg. Éreztem, hogy
figyelnek. Felnéztem, Logan háta mögé, az é erem túlsó felén
található bárpult felé. Megfeszült a levegő.
Fekete tekintet meredt rám.
Jarek.
Nyeltem egyet, ahogy a félelem szétáradt az ereimben.
Összerezzentem az ijedségtől.
A megvetéstől.
A gyűlöle ől.
Hányingerem le .
Bárhová megyek, előle nincs menekvés.
 Loganre pillanto am, aki úgy néze rám, mint aki máris
őrjöngeni fog.
– Tudtad, hogy i lesz? – kérdeztem rémülten.
Bólinto .
Tudta egyáltalán, mekkora veszélynek tesz ki mindke őnket?
– Ezért hoztál ide? – kérdeztem vádlón, tele félelemmel.
– Aster… Mondtam, hogy bízz bennem!
Elfintorodtam.
– De hogyan bízzak benned, amikor csalinak használsz?
– Ne csapd be saját magad! Tudod jól, hogy te vagy a trófea. A
koronaékszer és minden drágakő, ami valaha léteze .
Hevesen vert a szívem.
– Ha akarod, hogy segítsek, muszáj lesz bíznod bennem –
mondta keményen.
Rossz előérzetem támadt.
Magamon éreztem Jarek tekintetét, és éreztem a dühét is.
Mintha ke é akarna szakítani a ke ejük energiája.
Logan hirtelen hátrébb tolta a székét, és megpaskolta a lábát.
– Gyere! Ülj az ölembe, hadd etesselek meg!
– Te megőrültél! – kapaszkodtam rémülten az asztal sarkába. –
Mégis, hogy képzeled?
– Csak emlékeztetni akarom, hogy mit veszíte .
– Azt akarod, hogy kitörjön a háború.
– Azt akarom, hogy szabad légy. És ha ehhez háborúznom kell,
akkor háborúzni fogok! – mondta határozo an, elszánt tekinte el.
Lángolt a zöld tekintete, mintha örvényle ek volna benne a barna
és az arany árnyalatai.
Varázslatos volt és csábító.
Ismét megpaskolta a combját.
– Gyere, Aster! Az én szabályaim szerint játszunk, emlékszel?
Majdnem kiment a fejemből, hogy mire hatalmaztam fel.
Leguríto am az egész pohárnyi bort, hogy bátorságot merítsek
belőle, majd felálltam.
Jarek le sem ve e rólam a tekintetét, én pedig éreztem, ahogy
egyre dühösebb lesz. Összekeverede bennem azzal a hirtelen jö
késztetéssel, amit Logan tekintete válto ki belőlem. Úgy néze
rám, mintha az övé volnék.
 Amint Logan felé lépkedtem, a tekintete megtelt birtoklási
vággyal. De milyen más volt, mint Jareké!
Logan úgy néze rám, mint valami kincsre, értékre, az élete
értelmére.
Zihálni kezdtem, ahogy mellé értem, és az ölébe ültem.
Futótűzként áradt szét a testemben a meleg, a karom és a
tarkóm csupa libabőr le . Logan átölelte a derekamat, éh pedig
átöleltem a nyakát.
Elhódíto az illata.
Szegfűszeg, fahéj és veszély illata volt.
És éppen erre ment ki a játék.
Gondoskodo róla, hogy ha most el is mennék, már biztos,
hogy soha nem lennék ugyanaz az ember.
– Jól van, Kiscsillag – su ogta a fülembe.
Düh áraszto a el a levegőt.
Hevesen vert a szívem. Dübörgö és remege .
Nagyon veszélyes játékot űztünk!
Megszégyenítjük Jareket.
Logan kérkedik a nyereményével.
Olyan tőrrel hadonászik, ami talán a mi hátunkban köt majd ki.
Sustorogni kezdtek körülö ünk a vendégek, ránk tapadtak a
tekintetek, néhányan lopva figyeltek, sokan kendőzetlenül
bámultak.
– Téged bámulnak – su ogta Logan a fülembe. – Te vagy a
legszebb nő az é eremben. A városban. Az egész univerzumban!
Csupa libabőr le em.
– Dehogy, csak arra gondolnak, mennyire helytelenül
viselkedünk – su ogtam.
Felnevete , durván, de mégis simogato a hangja.
– Nem, Aster – su ogta. – Az összes férfi az é eremben
szeretne most a helyemben lenni. A férjed sem kivétel ez alól.
Felmordult, majd úgy fordíto , hogy az asztal alá került a
lábam, de a felsőtestem, az oldalam még mindig az ő mellkasához
simult. A nagy, meleg, erőtől duzzadó mellkasához.
Előrenyúlt a kenyereskosárhoz. Kive egy darabkát, majd úgy
fordult, hogy az ajka egészen közel került az enyémhez, miközben a
számba dugta a falatnyi kenyeret. Meleg volt és puha, mintha
Logan nyelve le volna.
Aztán benyúlt az asztal alá, megragadta a meztelen combomat,
és simogatni kezdte a hasíték mentén.
Elakadt a lélegzetem, és még közelebb bújtam hozzá.
Logan végigsimíto a belső combomon. Oda-vissza. Oda-vissza.
Csupa libabőr le em, és végigzubogo a vágy az ereimben.
Kéjesen meggörbíte em a gerincem.
Minden idegszálam pa anásig feszült.
A gyönyör lassan pislákolni kezde bennem.
– Logan – su ogtam. – Nem jó ötlet.
Előrehajolt, hogy a fülembe su ogjon.
– De, Aster. Egy férfi akkor lesz igazán meggondolatlan, ha
dühös. Ha sarokba szorítják. Én csak megmutatom Jareknek, hogy
hogyan is állunk. Jobb, ha tudja, hogy már nem vagy az övé.
Annyira maga alá temete a vágy, hogy már majdnem azt is
elfelejte em, hogy Jarek is jelen van az é eremben. Lassan, de
biztosan kezdtem elveszíteni a kontrollt, és megadtam magam
Logan akaratának és simogató kezének. Egyre mélyebbre
zuhantam, bele a sötétségbe, ahonnan nem fogok kiutat találni.
Mégis hagytam, hogy folytassa, hogy belemélyessze az ujjait a
combomba, hogy megcsókolja a nyakamat, miközben én a
feldühödö férjem felé lestem.
Összeszoríto állkapoccsal bámult, miközben olyan erősen
szoronga a a poharát, hogy biztos voltam benne, összeroppantja.
Hamarosan eldurran az agya.
Logan úgy fordult, hogy rámosolyoghasson Jarekre.
Felve e a kesztyűt!
Bele sem kelle volna kezdeni ebbe a játszadozásba! Annyira
helytelen dolog! Mégsem mozdultam, o maradtam Logan ölében.
Elfutni tudnék, de elmenekülni nem.
Jarek felhörpinte e a maradék whiskey-jét, majd talpra ugro ,
és a pultra dobot néhány bankjegyet. Ránk meredt még egy hosszú
pillanatig, aztán megfordult, és kiviharzo .
– Ezt nem kelle volna – nyöszörögtem Loganbe kapaszkodva.
A ól féltem, ha elengedem, lecsúszom az öléből.
– Nem? Szerintem meg pont ezt akartad, nem?
 – Fogalmam sincs, mit csinálok!
– Három dolog motivál egy férfit. Pénz, nők és hatalom. Mire
végzek vele, egyik sem lesz már meg neki. Te pedig, Kiscsillag, az
enyém leszel.
Még szorosabban öleltem a nyakát. Igyekeztem jól elzárni a
szívemben minden egyes szavát.
– Harminc nap, Logan.
Csak ennyink van.
Nem sok idő, és lehet, hogy Logan mindent elveszít.
Harag vibrált végig a testén, az öltönyön keresztül is éreztem.
Megremege az elrongyolódo , foltos szívem.
Logan karja lecsúszo rólam.
– Most már leszállhatsz rólam!
A szégyentől vörösen húzódtam el tőle. Forró volt az arcom,
ahogy visszatámolyogtam a székemhez. Kicsit megalázva éreztem
magam.
De nem tudtam volna pontosan megfogalmazni, hogy mitől
borult rám ez az érzés.
Éppen ekkor érkeze a pincér az ételeinkkel, én pedig hátrébb
léptem, hogy odaférjen.
Hogy engedhe em ezt meg?
Hogy ilyen lenéző legyen velem?
Vagy eleve erről szól ez az egész?
Bosszúhadjárat csupán? Bosszú, amiért bármit megtenne?
Ennyire gyűlöl engem?!
A tányéromra bámultam.
– Egyél, Kiscsillag – szólt rám Logan érzelemmentes hangon.
Lehajto am a fejem, és végül összeszedtem magam annyira,
hogy legalább megszólalni tudjak.
– Kérlek, ne szólíts így.
Logan előrehajolt, majd átnyúlt az asztalon, és kisimíto a az
arcomból a hajamat.
– Nem tudlak nem így szólítani.
 17.

Logan

Odanyújto am a pincérnek a hitelkártyám, hogy kifizessem a

nevetségesen drága vacsorát, amiből Aster szinte alig eve . Rám
sem néze , csak tologa a az ételt a tányérján. Úgy ültem o ,
mintha éppen a lelkemet forgatná a szájában, mielő még kiköpi
elém.
Harminc nap.
Harminc kibaszo nap.
Utána nyilvánvalóan i akar hagyni.
Fogalmam sincs, mi ütö belém. Nem úgy terveztem ezt a
vacsorát, ahogyan aztán történtek a dolgok.
Csak egy kis műsort akartam.
Egyértelmű üzenetet küldeni Jarek számára, hogy lássa, nem
sikerült minket elre entenie. Hogy nem félünk.
Végül mégis túlzásba vi em, ráadásul annyira, amennyire
tényleg nem kelle volna.
De maga alá temete a birtoklási vágy, a késztetés pedig, hogy
Astert a karomban tartsam, túl erős volt.
A ruha mia volt. Teljesen elemészte a vágy, nem bírtam ki,
hogy ne Jarek szeme elő érintsem meg. Csak hogy megmutassam,
Aster többé már nem lehet az övé.
De az is lehet, hogy Asternek próbáltam bebizonyítani.
Vagy talán magamnak…
Kétségtelen, hogy a tűzzel játszo am. Tudtam. Mindent kockára
te em.
De abban a pillanatban tudtam, hogy ezt kell tennem.
Igazi all in.
Aztán persze kurvára kiakadtam, amikor Aster emlékeztete ,
hogy ő nem játszik.
Másképp látja.
Felálltam, és odaléptem hozzá.
 – Menjünk.
Aster is felállt, én pedig rásegíte em a kabátját. Rohadt nagy
erőfeszítésembe került, hogy ne hajoljak a nyakába, hogy beszívjam
az illatát. Hogy ne temessem az arcomat a hajába, amit igazából
markolni akarnék.
Aster ki fog csinálni. Egyszer már megte e, így igazából nem is
érte em, miért próbálom magam meggyőzni, hogy nem fogja ismét
megtenni.
Annyit azért megengedtem magamnak, hogy kihúzzam a
loknijait a kabátjából, és mivel úriember volnék, csak érinte em az
orrom hegyével.
Jácint és magnólia.
Megfogtam a derekát, és kiveze em a dermesztően hideg, téli
éjszakába. Úgy álltunk o egymás melle , mintha tényleg az enyém
volna, de csak amíg a hotelinas megérkeze az autónkkal.
A fiú kiugro , én a kezébe nyomtam a borravalót, majd
besegíte em Astert a kocsiba.
Alacsony az autóm, így be kelle csúsznia a helyére, amitől
viszont szétnyílt a ruhája a hasíték mentén, én pedig szembesültem
a tökéletes combjával.
Azonnal folyni kezde a nyálam.
Úgy néze rám, mintha érezte volna a bennem fellobbanó
szexuális vágyat.
Megérinte em a meztelen térdét.
– Tökéletes csali vagy!
Nem tudtam magamban tartani.
A harag, ami a gyomromban összpontosult, szétáramlo a
mellkasomban, és onnan ostorként csapo le Asterre.
De hát elhagyo !
Ő hagyo el!
Fájdalmas fintorba görbült az arca.
Egy röpke pillanatig rám meredt. Olyan mélyen gyökerező
fájdalom ült a szemében, hogy eltűnődtem, nem azt érzi-e, amit én.
Üvöltö a lelkem a gyötrődéstől.
Aztán elszakíto a rólam a tekintetét, és e ől úgy elszorult a
torkom, mintha az oxigént is elszívta volna előlem.
 Viharosra fordult köztünk a légkör. Aster egyenetlenül
rövideket lélegze .
Basszus! Mekkora fasz vagyok! Mégis úgy éreztem, túlságosan
ki tárulkoztam.
Lassan elvesztem a kontrollt.
Aster Rose az őrületbe kerget.
Az a baj, hogy egyszerűen nem tudok magamon uralkodni, ha
róla van szó.
Meg sem rezzent, amikor becsuktam melle e az ajtót, és nem
mozdult, amíg megkerültem az autó elejét, hogy bemásszak a
nyitva hagyo ajtón. Becsusszantam a kormány mögé, de azonnal
megérinte a gyűlölet. O remege a fagyos levegőben.
Felnéztem, és meglá am a minket figyelő sötét alakot
négyemeletnyi magasságban.
Rámosolyogtam.
Jarek úgy néze ki, mint aki máris kiugrik a csuko ablakon,
Hogy elkapjon.
A hülyéje!
Bárcsak megtenné!
Beültem az előmelegíte ülésre, sebességbe te em a kocsit, és
felbőge em a motort. A Maseratim kilő a parkolóból, és már a
főúton is voltunk.
Aster az ablakon bámult kifelé. Olyan rezzenéstelenül és
csendben, mintha nem is gyötörné a kínzó fájdalom minden egyes
porcikáját.
Pedig így volt.
Éreztem.
Érzékeltem.
Mindig is így volt.
Tudtam, hogy gombóc van a torkában, lá am, milyen merev a
válla. Hiába próbálta elrejteni az érzéseit, minden az arcára volt
írva.
Elszorult a torkom a lelkiismeret-furdalástól.
Biztos voltam benne, hogy túl sok volt neki, amit az este
műveltem.
Hirtelen úgy éreztem, hogy ez már nekem is túl sok volt.
 Egy percig tarto hazaérni. Megnyomtam a kapunyitót, majd
begurultam a parkolóba. Még meg sem álltam az autóval, amikor
Aster hirtelen kiugro , és becsapta maga mögö az ajtót.
Leve em a gyújtást, és kiugro am.
Utánakiálto am, de csak ment tovább dühösen.
– Aster! Ugyan már! Beszéljünk!
Megfordult. Pajzsként szoríto a a mellkasához a kézitáskáját.
– Ugyan már? – ismételte. – Ugyan már? Baszd meg, Logan
Lawson! – kiálto a fájdalommal átitato hangon. – Kínozni akarsz?
Csak erről van szó? Bosszút állsz? Oké! Sikerült! Megbánto ál és
megaláztál! Sikerült elérned, hogy úgy érezzem magam, mintha
csak egy kurva volnék! Pont úgy, ahogy mindig mindenki te e!
Nyertél! – kiálto a, majd megfordult, és a lifthez futo .
A cipője sarka hangosan koppant a betonon.
– Aster! – kiálto am újra, majd utánasie em. – Megvárnál?
– Nem! Hagyj békén! Összeszedem a holmim, és már i sem
vagyok. Majd megoldom magam, mert ezt így nem tudom csinálni.
És egyébként láthatóan te sem! – kiabálta felém dühösen, majd
megpördült.
De ebben a pillanatban megcsúszo a sarka. A lift elő csupa
jég volt a beton.
– Aster! – kiálto am ijedten.
Ő felsikolto , megpróbált talpon maradni, de ehelye a másik
irányba dőlt. Kifuto alóla a lába, ő pedig a karjával hadonászva
próbálta megtartani az egyensúlyát, de hanya zuhant.
Sie em, futo am, de túl messze voltam. Az oldalára ese .
Hallhatóan bennrekedt a levegő a tüdejében, amikor becsapódo a
betonba.
– Aster! – zuhantam térdre melle e. – Istenem!
Fölé hajoltam, és az arcába néztem. Sápadt volt, éle elen, mint
a beton ala a.
Teljesen lemerevede . Nem mozdult. Nem lélegze .
– Aster! Megsebesültél? Mondd, hol fáj?
Szaggato , fájdalmas kiáltás tört fel a mellkasából. Elnyílt a
szája, a szemét továbbra is szorosan lehunyta, miközben potyogtak
a könnyei.
– Aster! Bassza meg! Jól vagy?
 Ismét fájdalmas kiáltás szakadt fel a torkából.
Összegömbölyödö az oldalán, mintha védekezni próbálna.
– Aster!
– Hagyj békén! Kérlek! – sírt, miközben összehúzta magát a
jeges földön.
Óvatosan felemeltem.
– Nem megy.
– Kérlek! Hagyjál békén!
A mellkasomhoz szoríto am.
– Már mondtam, nem megy. Vigyázok arra, ami az enyém.
– Nem vagyok a tiéd! Nem vagyok! Nem vagyok! – nyögte
keservesen, majd az ingembe teme e az arcát. – Nem vagyok! –
sírta.
Szorosabban öleltem, magasabbra emeltem, és megpusziltam a
halántékát.
– Tévedsz. Mindig is az enyém voltál.
Még jobban elrejte e az arcát. Keservesen sírt.
Majd megszakadt a szívem.
– Vigyázok rád! – ígértem, miközben a lifthez vi em. Beütö em
a kódot, és már nyílt is az ajtó.
Meleg volt bent. Aster megrázkódo , én pedig a karomban
tarto am, míg a legfelső emelet felé vi minket a felvonó. Szorosan
öleltem, miközben a lakásajtómhoz cipeltem.
Bent sötét volt, csak a kandalló tüze világíto , és a mosogató
fele egy kislámpa. Gretchen éppen mosogato .
Megpördült, majd ijedten elkerekede a szeme.
– Te jó ég! Mi történt? Ilyen ügyetlen vagy, kicsikém? – kérdezte,
és már lódult is felénk.
– Vigyázok rá – néztem Gretchenre úgy, hogy azonnal megállt.
Én viszont továbbmentem.
Gretchen toporgo . Tudtam, hogy a természete ellen való, hogy
ne segítsen.
– De szólj, ha kell segítség! Azonnal jövök! Jó?
– Tudom, Gretchen. De megoldom. Menj nyugodtan aludni.
Aster továbbra is reszkete , még mélyebbre teme e az arcát a
mellkasomban. Úgy bebújt a kabátom mögé, mintha be akarna oda
kuckózni.
 És nekem ez éppen elég is volt, hogy úgy érezzem, lassan
szétesem.
Nem bírom ezt tovább.
De mit sem számít! Kurvára nem számít. Semmi sem számít,
csakis Aster.
Félhomály volt a szobában, és fagyos hideg. Leülte em az
ágyam szélére.
– Ülj le i , jó?
Odaléptem a kandallóhoz, és megnyomtam a kapcsolót. Életre
keltek a lángok.
Visszaindultam, közben kibújtam a zakómból. Aster a lángokon
át figyelt engem.
Gyanakvón.
Fájdalommal telin.
És az aggodalmai? Azok csontig hatoltak, mélyen benne voltak.
Számomra ugyan láthatatlan sebek, de kétségkívül o voltak.
Magába roskadva ült az ágyamon, de a tűz, a bátorsága most is
o lobogo a szemében.
Hi em benne, teljes szívemből hi em.
Egyedül is képes lenne megoldani, megtalálná a módját. Fogná
magát, és elmenne, ha ez volna a szabadságának az ára. És persze
az én szabadságomnak is.
Ha ez azt jelentené, hogy nem kell egymást soha többé
bántanunk.
Ránéztem, és tudtam, hogy már késő.
Amikor életemben először lá am, már akkor tudtam, hogy még
soha nem lá am nála szebbet. Szebb volt, mint bármilyen virág,
csodásabb, mint a szivárvány, vagy mint bármilyen múzeumban
található műalkotás.
Aster Rose számomra olyan, mint az életre kelt költészet.
Letérdeltem elé, közben próbáltam magam összeszedni. –
Megsérültél?
– Szerintem erre te is tudod a választ.
Elszorult a torkom, és elöntö e a mellkasomat a fájdalom. De
ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy elese . Mégis gyorsan
körbetapoga am, sérülések után kutatva.
 A kabátja vizes le , a ruhája pedig elszakadt. Aster is
összerezzent, és én is, amikor meglá am a véres térdét.
Felálltam, és felé nyújto am a kezemet.
– Gyere!
A földre szegezte a tekintetét. Habozo . Milyen hihetetlenül
szép! Vissza kelle fognom magam, nehogy lehajoljak és
megcsókoljam a csodás arcát.
– Hadd segítsek!
Rám emelte achát tekintetét. Mintha megcsillant volna benne a
remény, de némi lemondást is lá am.
Elfogadta a kezemet.
Azonnal felszikrázo a levegő. Végigfuto a karomon a meleg
energiája, és majd elve e az eszemet.
Talpra állíto am, ő pedig ismét fájdalmasan összerezzent.
– Ne haragudj, hogy felidegesíte elek!
– Nem az a bajom – rázta meg a fejét.
Minden összejö .
Minden, ami leküzdhetetlennek tűnt.
Régi sebek és új traumák, amik valahogy elkerülhetetlennek
tűntek.
De én felvállalok mindent.
Megfogtam Aster állát, majd magam felé fordíto am az arcát.
Hogy lásson.
Hogy megértsen.
– Minden egyes pillanatot bánok, amikor megbánto alak.
Elmélyültek a vonásai a vallomásom hallatán.
Végigsimíto am az ujjammal a nyakán, miközben
megkerültem. Megfogtam a kabátját, lehámoztam róla, és az
ágyamra dobtam, majd megragadtam Aster haját, és a válla mögé
igazíto am.
Nagy levegőt ve em.
Belélegeztem az illatát.
Magnólia és jácint.
Új kezdet.
Aster megremege .
Valahogy minden lelassult, és mintha egy álomvilágba léptem
volna.
 Amikor megfogtam a ruha cipzárját, Aster hirtelen megszólalt.
– Miért fáj ennyire? – kérdezte elgyötörten.
Lehajoltam a füléhez.
– Azért fáj, mert végül nem o kötö ünk ki, ahol kelle volna.
Mert mindke őnkből hiányzik valami. És azt az űrt semmi sem
tölthe e ki.
Felszakadtak a régi sebek, és lüktetve sajogni kezdtek.
A vállára tapadt az ajkam, majd egészen a tarkójáig futo . Csók
is volt, meg nem is.
Libabőrös le , ahogy lassan lehúztam a cipzárt.
A ruha lecsúszo a válláról, én pedig hagytam, hogy a földre
essen.
Aster dermedten állt, mintha félt volna megmozdulni,
miközben az egész teste vibrált, remege , de úgy, hogy
megérinteni sem mertem, nehogy egy rossz mozdula ól a
darabjaira hulljon.
Há al állt nekem, fehérneműben. A kandalló lángjai
megvilágíto ák csodás formáit és domborulatait, szívemnek azt a
részét, amit elvesze nek hi em, és ami azóta is szüntelenül fájt.
– Gyűlölni akarlak – su ogtam a nyakába –, gyűlölni akarlak,
Aster. De emlékszem… teljesen mindegy, mit mondtál, olvastam a
tekintetedben.
Megkerültem, és szembeálltam vele. Végignéztem rajta.
A kicsi, kerek mellén.
A lapos, remegő hasán.
A formás derekán.
Amikor meglá am a combján a hatalmas, mélyvörös
duzzanatot, ismét elkapo az a kétségbeese , ijedt félelem, ami a
parkolóban is, amikor hanya ese . A duzzanat közepéből
szivárgo a vér, keskeny csíkot húzva ömlö végig a lábán, egészen
a térdéig, ahol elmaszatolódo .
– Sajnálom, hogy mia am elestél! Az én hibám.
Az én hibám, mert egy hülye fasz voltam.
– Mindjárt jövök!
Bementem a fürdőbe, fogtam a kötszert, és a meleg víz ala
benedvesíte em egy kéztörlőt. Gyorsan kikaptam egy pólót is a
szekrényből, majd visszasie em a szomorúsággal telt szobába De
mást is éreztem a levegőben.
Aster energiáját. Vonzerejét. Hívását.
A tilto gyümölcsöt.
Letérdeltem elő e.
Teljesen logikátlanul cselekedtem.
Rányomtam a sebre a nedves törölközőt. Aster felnyögö , majd
a váltamba kapaszkodo , míg én a bal karommal átfogtam a lábát,
hogy stabilan tartsam, míg megtisztítom a sebét.
– Sajnálom – dörmögtem rekedten.
Felnéztem, és lá am, hogy Aster engem bámul.
Zavarodo nak tűnt.
Bánatosnak.
És o volt az a régi, varázslatos áhítat, ami egykor elhite e
velem, hogy én is megérdemlek egy olyan lányt, mint amilyennek
valamikor Astert hi em.
Ugyanez a tekintet kényszeríte térdre akkor is.
– Mit sajnálsz, Logan? – kérdezte, de magam sem tudtam, hogy
elutasítás vagy kérlelés akar lenni?
Egy pillanatig tétováztam, mielő kibuko belőlem a válasz.
– Hogy semmi sem alakult úgy, ahogyan kelle volna. Hogy
nem voltam kitartóbb. Ígérem, ezú al másképp lesz!
Mélyen, torokból morogva mondtam. Benne volt minden
elszántságom.
Lehunyta a szemét, majd hatalmasat sóhajtva nyito a ki ismét.
– Változta ál volna valamin, ha tehe ed volna? Ha tehe ed
volna, másképp cselekszel? Ha visszamehetnél az időben, ismét
megtennéd?
Kiéreztem a hangjából a sebezhetőségét.
Teljesen kitárulkozo elő em, és ezt kérte tőlem is.
Egy egész szikla szorult a torkomba.
Elkezdtem lemosni a lábára száradt vért, hogy időt nyerjek
magamnak. Lassan és gondosan kötöztem be a lábát.
Aztán felálltam, és az arcát néztem, miközben átbújta am a
fejét a pólómon, hogy elfedjem vele a csodás testét.
Megmarkoltam a póló szegélyét, és magamhoz ránto am
Astert.
 Felsóhajto , miközben előredőlt. Úgy markolt bele az ingembe,
mintha soha többé el sem akarná engedni.
Az álla és a füle közö i puha részre tapaszto am a számat.
– Visszamennék, és mindent megváltoztatnék. Nem
veszítenélek el. És nem halna meg Nathan sem. Vak voltam. Ostoba
– soroltam. Elszorult a szívem a bána ól.
– Megérte? – kérdezte, mintha nem hinne nekem.
– Tudod, hogy nem. Bármit feladtam volna érted, az egész
világot lángba boríto am volna, hogy az enyém lehess.
– Miért nem te ed? – kérdezte remegve.
Az arcára simult a tenyerem, a hüvelykujjammal
végigciróga am az arcát.
– Megte em. Porig ége em mindent, és kurvára tudod te is,
Aster, hogy mi le a vége. Mire odaértem, már nem voltál az
enyém.
A szemembe néze .
– Mintha azt mondtad volna, hogy mindig is a tiéd voltam –
mondta kihívón.
Lecsúszo a kezem az arcáról, végig az oldalán, a csípőjére.
Magamhoz ránto am. Olyan közel, hogy minden porcikáját
éreztem.
– Hát ezt kelle volna tennem? Elvenni, ami az enyém?
Az egyik karommal átöleltem a derekát, a másikkal
végigsimíto am a gerincén, majd belemarkoltam a hajába. Oldalra
ránto am a fejét, végigcsókoltam az állát, és belélegeztem az édes
illatát.
Nagyon izgató volt.
Nagyon nagy hatással volt rám, pedig nem le volna szabad. De
hát mindig is ő volt az én gyengeségem.
Rám emelte meggyötört, zöld tekintetét. Megrázta a fejét.
– Nekem akkor már végem volt.
Nem kijelentés, vallomás volt.
De mit számít?
Mindenképp túl késő volt már.
Elboríto a harag, és hirtelen olyan nehezemre ese Astert
közel húzni magamhoz.
Minden tévedés, minden bántódás felszínre került.
 – Mondd el, mi történt, miután elmentem.
Akkor, amikor az egyetlen célom az volt, hogy visszataláljak
hozzá, és amikor végre rátaláltam, egy pillanat ala összeomlo
körülö em a világ.
„Gyűlöllek, Logan Lawson! Az életben nem akarlak többé látni!”
Aster belemarkolt az ingembe, de mintha a lelkembe markolt
volna.
– Nem tudok róla beszélni – szólt halkan.
Megöleltem. Szorosan. Mintha mindörökre magamhoz
láncolhatnám.
Aster felnyögö , a pólómba teme e az arcát, és nagyot
sóhajto . Mintha megadta volna magát.
Holdfény borult a szobámra.
Ó, én kis hullócsillagom!
Kihunyt a fénye, és végül kihullo a kezemből is.
Körbeforga am, ringa am a lányt, aki régen az enyém volt.
Harminc nap.
Hosszú percekig öleltük így egymást a csendben.
– Igaz volt? – su ogtam.
A mellkasomra szoríto a az ajkát, minta a lelke a dübörgő
szívemhez sietne.
– Az egyetlen igaz dolog volt az életemben.
Úgy öleltem, ahogy azelő . Az éjszaka leple ala . Olyan helyen,
amit senki sem ismer.
Ő vezete engem, miközben a lelkünk egyre messzebb
sodródo .
Majdnem a bőröm alá kúszo .
Múltak a percek, az órák, magam sem tudom, mennyi idő telt el.
Valami megváltozo .
Aster elengedte magát, hagyta, hogy én tartsam őt.
A terhét.
Sodródo , és évek óta először a terhek súlya is elsodródo .
Átvállaltam.
Az ölembe emeltem.
Felsóhajto , és átölelte a nyakamat.
Kisétáltam vele az elcsendesede lakásba, majd be a szobájába,
és lefekte em az ágya közepére.
 Felnyito a az achátszínű szemét.
Mintha su ogo volna belőle a szeretet.
A régi remény kísérte .
De elhomályosíto a a sokévnyi kegyetlenség, ami éket vert
közénk.
Kinyújto a felém a kezét.
– Maradj! – kérte.
Tétováztam, de aztán lerúgtam a cipőm, és levetkőztem. Csak az
alsónadrág és az alsóing maradt rajtam.
Az oldalán fekve figyelt engem. Feje a párnán, a szobában
félhomály.
Felsóhajto , amikor felmásztam az ágyra, és melléfeküdtem.
Kinyújto am a kezemet, és kisöpörtem az arcából a haját.
Lehajoltam, és megpusziltam a homlokát, a halántékát és az állát.
Aztán végigsimíto am az arcán, és a számat a telt ajkára
tapaszto am.
Alig mozdultam.
Gyengéd cirógatás volt.
Ígéret.
Eskü.
Igazság.
– Az enyém vagy.
 18.

Logan

Los Angeles, tizennyolc évesen

– Miért bujkálsz?
Logan szája mosolyra húzódo , amikor a szélbe su ogta a szavakat.
Meredten bámulta a csillagtalan Los Angeles-i égboltot, bár a
figyelme az épületen belüli személyre irányult.
A buja kertben ük egy pádon, a villa mögö i medencén is túl, a
sűrű lombok és kusza ösvények labirintusában. Ez a hely le az ő
menedéke. A szentély, ahol Asterrel találkozgato .
– Muszáj elbújnom – su ogta vissza a lány, mint mindig.
– Bajba kerülhetsz? – kérdezte Logan szélesen vigyorogva. Aster
Rose kuncogni kezde , majd halvány pír színezte be az arcát,
miközben körbelese , hogy valóban magukban vannak-e.
A lány látványa szinte arcon csapta, elszorult a torka, és
összerándult a gyomra, az ember azt gondolná, most találkoztak
először.
– Nem. De mia am te igen – figyelmezte e Aster, mint minden
egyes alkalommal. Mintha arra várt volna, hogy a fiú egyszer
faképnél hagyja.
– Szerinted úgy nézek ki, mint akit érdekel? És egyébként is,
elég biztos vagyok benne, hogy mia ad megérné bajba kerülni.
Aster elvörösödö , és zavarában az ajkát harapdálta.
Ez a szégyenlős, de bátor lány teljesen elcsavarta a fejét, és
közben még a legjobb barátja is le .
De sokkal többnek érezte magát ennél. Mintha ő lenne a
mindene.
Mintha oka lenne annak, hogy ez a fiú erre a romlo és kapzsi
helyre került. Ide, ahol semmi sem lehet elég drága, ám egy apró
hiba is az életedbe kerülhet.
 A hely, ahol Logan a varázstudományát korrupcióba fekte e.
Az elmúlt hat hónapban minden estéjét és sokszor az éjszakáit
is dokumentumok hamisításával töltö e, pénzt moso , és olyan
befektetéseket választo , ahol a pénz még tovább is gyarapodo .
Értékessé te e magát a család számára. Tudta, hogy így van.
Andres Costa maga is mondta. A férfi részesedéssel tömte Logan
zsebeit, és még többet is ígért, ha továbbra is jól végzi a dolgát.
Logan igyekeze csakis a dolgával foglalkozni, és semmi másba
nem beleütni az orrát, pont úgy, ahogyan azt Trent tanácsolta neki,
de nagyon nehéz volt megállni, ha egyszer ilyen mélyen benne volt.
Persze tudta, hogy a legveszélyesebb dolog, amit tehete , az az
volt, ami Aster Rose-hoz kötö e.
Soha nem érinte e egy ujjal sem, de a leikével már
bebarangolta.
Felállt, amikor Aster rábólinto , de még ő is gyorsan
körbekémlelt, hogy tiszta-e a levegő, mielő a magas bokrokkal
körülölelt épület mögé suhant volna, távol a kameráktól és az őrök
figyelő tekintetétől. Pedig ezt a helyet nem nagyon figyelték.
Andres Costa a kívülről érkező fenyegetések mia aggódo . Na
meg a lányai mia .
Aster lehuppant a fűre, Logan pedig mellételepede , és erősen
próbált ellenállni a késztetésnek, hogy odanyúljon, és megérintse a
lány édes arcát. Próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy milyen
hevesen ver a szíve, és milyen gyors a pulzusa.
Persze, volt már lánnyal, de ez a lány… Aster mia aludni sem
tudo , és meggondolatlanná vált.
Veszélyes és eszement ötletei támadtak.
Igazából rá sem szabadna néznie, közben meg, amikor csak
tehetik, kiszöknek, hogy találkozzanak.
Felgyorsult a pulzusa, amikor megtalálta a napló ala a csillag
formájúra hajtogato papírlapot. Mint minden alkalommal, amikor
titkos üzenetet kapo a lánytól.
Kilenc, csak ennyi állt a cetlin.
A legmegfelelőbb idő, hogy ő is vacsorázni menjen.
– Hogy vagy? – kérdezte Aster halkan motyogva, miközben úgy
néze Loganre, mintha ő is ugyanazt érezné, amit a fiú.
– Jól, most, hogy látlak.
 – Ennyire rosszul? – biggyeszte e el a száját Aster.
– Minden oké – vonta meg a vállát Logan.
– Utálod ezt a munkát, amire az apám kényszerít – nem kérdés
volt, hanem együ érző kijelentés.
Valóban, az apja parancsolt. O volt két gyökeresen különböző
férfi, akik alapvetően mégis egyformák voltak.
Aster apja bizonyos szempontból őrizte az emberségesség
látszatát.
Logan felsóhajto , majd a város fele i, tompán ragyogó
égboltra emelte a tekintetét.
– Azt hiszem, inkább az a baj, hogy nem érdekel annyira,
amennyire kellene.
Logan szere e az érzést, ami akkor keríte e hatalmába, ha a
számok megduplázódtak. A büszkeséget, amikor Aster apja
megverege e a vállát. Valahol útközben elveszíte e a bűntudatát
amia , amit csinál.
– De sokkal jobb a másik lehetőségnél – te e hozzá.
– Milyen másik lehetőségnél?
Logan elgondolkodva letépe egy fűszálat. Viaskodo azzal,
amit Trent és Jud családban betöltö szerepe mia érze .
– Annál, amit a testvéreim csinálnak – válaszolta a lányra nézve,
akinek az arcára volt írva az együ érzés.
– Nekik nem volt választásuk?
– Tudod, sokszor előre eldöntik, hogy mi legyen a sorsunk, még
akkor is, ha mi nem ezt akarjuk – su ogta Logan az égbolt felé.
Tudta, hogy egyik testvére sem akart az apjuk nyomdokaiba
lépni Az apjuk a kedvére formálta, majd a hasznára fordíto a őket.
Trent és Jud védeni igyekszik Logant minden borzalmas
részle ől, de tudja jól, és lá a is, hogy miről van szó. Milyen
kegyetlen módon manipulálja őket.
Összerezzent, amikor Aster a kezére te e a kezét. Hirtelen
nehezebben ve e a levegőt.
– Néha ki kell állnunk, és küzdenünk kell azért, amit helyesnek
gondolunk.
– És mégis hogyan? – fordíto a a tekintetét Aster felé. Pillantása
á lány gyönyörű arcára ese . Úgy érezte, egyikük sem meri a
legnagyobb félelmeit bevallani a másiknak.
 – Meg kell ragadni az alkalmat, ha eljön, és nem szabad
kétségbeesni, megijedni. Ügyelni kell arra, hogy ne csábítson a
pénz, a kapzsiság, ugyanis ez hajto a őket is, és ez is te e őket
tönkre.
Logan megrendült Aster szavai hallatán, és önkéntelenül is
egymásba fonta az ujjaikat. Felszikrázo az energia, végigfuto a
karján, és meg sem állt a szívéig.
– Te el fogod utasítani, ha arra kerül a sor, Aster?
Logan hallo a a pletykákat, hogy Astert nemrégiben odaígérték
Jarek Ursónak, és majd a tizenkilencedik születésnapján
összeházasodnak. Az már kevesebb mint egy év.
Jarek apja Andres egyik legkomolyabb szövetségese.
Ha összeházasodnak a gyerekeik, még szorosabb lesz a kötelék,
igazi család lesznek.
– Kiutat keresek, Logan. Vagy így, vagy úgy, de megtalálom a
módját. Nem akarok hozzámenni valakihez, akit nem szeretek.
Nem érdekel, hogy kicsoda az apám – mondta a lány határozo an.
– Milyen bátor vagy! – simoga a a kézfejét Logan.
Aster hümmögö .
– Dehogy, nagyon félek. Félek a másik lehetőségtől, méghozzá
annyira, hogy képes vagyok harcolni érte – mondta lemondó
mosollyal.
Logannek elfacsarodo a szíve.
El kelle fordítania a tekintetét Asterről, inkább az eget
bámulta ismét, különben még nagyobb ostobaságra is képes lenne.
Aster elkuncogta magát.
– Miért bámulod mindig az eget, ha úgysem látni semmit? –
kérdezte a lány kíváncsian.
Logan összeszoríto a a száját. Akkor érte e meg, hogy Aster
titkos üzenetei miért úgy érkeznek hozzá, ahogy.
– Nos, mert bár nem látjuk őket, de a ól még o vannak a
csillagok, és csak arra várnak, hogy megtaláljuk őket. Meg kell
látnunk őket a zűrzavaron túl is, fel kell fedeznünk a szépségüket,
és ha figyelünk… – magyarázta, majd az összefont kezüket
felemelve, hüvelykujjával a homályos ég felé mutato . – Látod?
Látod azt a kis csillagot? Mindig fényesen ragyog.
 – Minden este megtalálod? – kérdezte Aster rekedtes hangon
su ogva.
Logan erősebben kezdte szorítani a kezét. Számára Aster volt a
legfényesebben ragyogó csillag az összes közö .
A romlo világának minden mocskán át is lá a ragyogását.
A szörnyűségek sem tompíto ák el a fényét.
Talán tényleg felül tudna emelkedni mindezen, és jobb lenne
mindegyiküknél.
– Szerintem bárhol meg tudnám találni – motyogta, majd a lány
felé fordult.
Aster elvörösödö , és csak lopva mert Loganre nézni.
Mintha bizserge volna körülö ük a levegő.
Apró tűszúrásokat érze a bőrén.
Aster térdre kecmerge , majd ráült Logan lábára, szemben a
fiúval, mintha motorra ült volna.
Logannek elállt a lélegzete.
Mélyen beszívta a lány illatát.
Jácint és magnólia.
Aster Logan mellkasára simíto a a tenyerét, pont a dübörgő
szíve föle.
Csodálkozva néze a fiúra.
Logan a két tenyere közé fogta Aster arcát. A lány tűzachát
tekintete lángba borult, szikrázo , és esdeklőn néze a fiúra.
Olyan kapcsolat volt köztük, ami ritka.
– Édes Kiscsillag! – su ogta Logan, majd óvatosan megcsókolta.
Lassan és gyengéden.
Biztosan tudta, hogy ez a lány minden bajt és bonyodalmat
megér.
 19.

Aster

– Na, mit mondo Dominic? – su ogtam, miközben kifelé lestem a

folyosóra, hogy tiszta-e a levegő. Gyorsan becsuktam az ajtót.
– Átfésülte a házatokat. Jarek nincs o hon – mondta Taylor
halkan.
Nagyot sóhajto am. Tudtam!
Szóval i van.
Leselkedik.
Figyel.
Vár.
– De az idióta valakivel figyelteti a házat. Micsoda aljas disznó! –
mondta Taylor gúnyosan.
– Hah! Jarek maga a megtestesült aljasság – neve em.
– Hát, sok más egyéb is, például egy mocskos, sunyi,
felfuvalkodo faszszopó… folytassam? Hülye segg.
Szinte lá am, ahogy a hideg is kirázta az undortól.
– Nem kell, elég lesz – mondtam, mire a tesóm elkuncogta
magát.
Három napja beszéltünk.
Azóta nem hallo am róla.
Aznap kucorodo mellém Logan, és egy egész éjszakán át ölelt.
Három napja su ogta a fülembe, hogy az övé vagyok, és hogy
bármit megtesz azért, hogy megvédjen.
Azt duruzsolta, hogy minden rendben lesz, pont úgy mormolta,
ahogyan azelő is, csak most volt valami a hangjában, ami fiatal
korában még hiányzo belőle.
Azt mondta, már el is kezdte mozgatni a szálakat, és megtalálja
a módját, hogy visszakapjam a szabadságomat.
Vagy így, vagy úgy.
Amikor felébredtem, hűlt helyét találtam.
 Azóta pedig lábujjhegyen kerülgetjük egymást, mert nem
tudjuk, hogy hányadán is állunk egymással.
A kedvessége őszinte volt, de visszafogo . A tekintete
bizonyosságot sugallt, a te ei azonban tétovák. Mintha arra várna,
hogy döntsék, mert már túl sokat táncoltunk mindke en azon a
vékony és veszélyes pengeélen.
Próbáltam Taylorra figyelni.
– Tudja Dominic, hogy ki az? Valaki a családból? Vagy fizete
spicli?
– Abszolút külsős tag. Egy nagydarab, tetovált motoros csávó.
Pont úgy néz ki, mint aki simán elvágja a torkod, és belerúg
mindenbe, ami a bakancsa elé kerül.
Valaki a motorosbandából!
Vitustáncot jártak az idegeim.
Azok a kapcsolatok nagyon durvák!
Az apám mindig akkor béreli fel őket, ha valami piszkos
munkát kell elvégezni. És ők bármilyen szörnyűséget hajlandók
elvállalni, ha megkapják érte a pénzüket.
Így kaptam az éle ől Logant is.
Egy olyan fiút, akit igazából észrevenni sem le volna szabad,
de mégis megszólíto a lelke.
Fel-alá járkáltam idegességemben.
– A francba! Fogalmam sincs, mit tegyek.
– Hahó! Ennyire nem ismersz? Majd én elintézem!
– Miről beszélsz?
– Megszerzem, bármi legyen is abban a szé en.
– Nem…
– De! Megtalálom a módját, hogyan jussak be. Dom is agyal,
cserébe egy kis fenekelésért, ha érted, mire gondolok…
– De Tay…
– Ne szóld le, amíg nem próbáltad, jó? Vagy már megvolt?
Túlságosan izgato nak tűnt a gondola ól.
Nekem az egész életem az alárendeltségről szólt. Inkább
passzolnám.
Logan szólalt meg a fejemben, ahogy rekedtes hangján utasít.
Azonnal megérte em, ha ő parancsolna rám, bizony térdre
borulnék elő e.
 – Maradjunk a témánál, jó?
– Ah, de uncsi vagy!
– Menő vagyok, nem emlékszel? Kurvára menő.
– Majd valamikor, ha egyszer tényleg boldog leszel. Majd ha a
szíved is szabadon szárnyalhat. Akkor – búgta megváltozo
hanglejtéssel. Milyen érzékeny az én nemtörődöm kishúgom a
felszín ala !
– Adj egypár napot, hogy kitaláljunk valamit, jó? Megoldjuk!
Valahogy bejutunk.
– Csak óvatosan, oké? Nem tudnám elviselni, ha valami bajotok
esne.
– Pszt! Csak nem gondolod, hogy megijedek holmi motoros
csávótól?!
Elkeserede en felsóhajto am.
– Hát éppen e ől félek.
Felnevete , majd hirtelen elkomolyodo .
– Nekem is van egy kérdésem, Aster. Biztonságban vagy? Nem
félsz?
Elszorult a torkom.
– Nos, még soha életemben nem éreztem magam nagyobb
biztonságban.
Egy pillanatig csend volt a vonal túlsó végén.
– Na, akkor ez a válasz. Bízd csak a kishúgodra a dolgokat, majd
én gatyába rázok mindent.

Két nappal később a konyhában ültem, a kis kerek asztalnál.

Azokat a lapokat simoga am, amiket a naplóból téptem ki, hogy
leírjam az érzéseimet, azokat, amelyekkel még én sem tudtam mit
kezdeni. Mindig is ezt csináltam, a gondolataimba menekültem, és
úgy próbáltam feldolgozni az érzéseimet, hogy papírra vete em
őket. Leírtam a lelkem üzeneteit, és reménykedtem, hogy a
megfelelő lélek talál rájuk.
Hogy valaki meghall engem is.
Megtalál.
Csenge ek.
 Annyira elmerültem az emlékekben, hogy hirtelen
összerezzentem. Nem tudtam, hogy ez most baj, vagy csak szimpla
életösztön.
Gretchen a konyhai csapnál mosogato . Megtörölte a kezét,
majd az ajtó felé indult.
– Na, végre megjö ek! Már épp ideje volt! – néze rám
izgato an.
– Várunk valakit? – kérdeztem aggodalmasan végignézve
magamon.
Melegítőnadrág és Logan egyik pólója volt rajtam.
Szere em, mert olyan érzésem volt, mintha i lenne velem.
Mintha ölelne.
Még akkor is, ha nem volt o hon.
Nyilvánvalóan kezdtem magam túl jól érezni ebben az új
helyzetben.
– Bizony, édesem!
– Kit? – kérdeztem, azon tűnődve, ne vegyem-e gyorsan az
irányt a szobám felé.
– Nos, ma különleges nap van, és a vendégeink szeretnék, ha
Logan is biztosan tudná – magyarázta anélkül, hogy valamit árult
volna.
Különleges nap van.
Egy olyan, amit kincsként becsültem.
Régi izgalom éledt bennem újjá, és felálltam, amikor Gretchen
kinyito a az ajtót.
Gage és Juniper egyenesen a karjába ugro ak.
– G néni! Hol voltál egész életemben? Úgy hiányoztál! –
kiálto a Juniper átölelve Gretchen lábát.
– I , arra vártam, hogy végre meglátogassatok.
– Na, most már i vagyok, és csak ez számít. Sok a dolgunk,
mert új baba jön, ezért sok a tennivaló – fújtato a kislány.
– Hiányoztam neked? – kérdezte Gage átölelve Gretchent, aki
megsimoga a a kisfiú kerek arcát.
– Hát mondd meg, el tudod te képzelni, hogy ne hiányoznál
nekem?
Gage megvonta a vállát.
 – Jud bácsi azt mondta, hogy igazi bajkeverő vagyok, mindig
csinálok valamit, amit nem kéne, és tudod, hogy én nem szeretek
igaziból rosszat csinálni, nem, egy kicsit se, ezért nem vagyok
benne biztos, tudod?
Gretchen szerete eljesen felnevete .
– Ó, édesem, i annyi bajt keverhetsz, amennyit csak akarsz!
Olyan jó volt őket figyelni, elöntö a boldog izgato ság, ahogy
közeledtem feléjük.
Gretchen teljesen kitárta az ajtót, és inte , hogy jöjjön be, aki
még odakint állt.
– Gyerünk gyorsan befelé! – mondta, majd kinyújto a a karját,
és egy pillana al később Trent csöppnyi babája volt a kezében.
Mindent megte em, hogy ne bámuljam őket, hogy ne menjek
túl közel.
De mégis csak o álltam, és magamba szívtam az örömöt, ami
o rezge a nappaliban.
Eden lépe be egy babakocsival, ami tele volt táskákkal.
– Szerintem még legalább hat karra lesz szükségem, ha ezeket
el akarom bírni.
Egy kicsit kimerültnek tűnt.
Körbenéze , majd meglepe en ledermedt, amikor megláto .
Nem akartam úgy viselkedni, mintha valami rosszaságon
kaptak volna, de basszus, hiszen úgy álltam i , Logan lakásának a
közepén, mintha ide tartoznék. Egy barát, akivel csak úgy
összefuto .
Persze, ha a dolgok másképp alakultak volna, tényleg ez volna
az o honom.
Logannel élnék.
Mindörökre.
Nem csak harminc napig.
Harminc napig, amiből máris borzasztóan sok telt el.
– Aster! – húzódo kedves mosolyra a szája, amit ugyan nem
kelle volna azonnal magamra vennem, de képtelen voltam
ellenállni. Áradt belőle a szeretet. – De örülök, hogy újra látlak!
Nem tudtam, hogy i leszel.
– Én is örülök, hogy látlak – mosolyogtam bizonytalanul.
A gyerekekre néztem, a babakocsira, majd vissza Edenre.
 – Salem ultrahangvizsgálaton van Juddal, ezért Juni ma velünk
van – magyarázta –, de lehet, hogy egy kicsit túlvállaltam magam.
– Ezért vagyok i én – szólt Gretchen.
– Ó, helló! Rád emlékszem! Te voltál régen Logan bácsikám
kedvenc barátja, de aztán már nem voltál. Most újra az vagy? A
legkedvencebb kedvence? – jö felém Juni ugrálva. – I laksz? Mit
dolgozol? Ha a bácsikám már nem akarja, hogy a legjobb barátja
legyél, akkor leszel az enyém? Anyu szerint én nagyon jó barát
vagyok.
Eden elneve e magát.
– Ez rengeteg kérdés, Juni.
– Csak kérdeztem! – vonta meg a vállát a kicsi.
Kicsit kényszerede en, de én is elneve em magam.
– Semmi baj. Őszintén szólva, én sem vagyok benne biztos,
hogy mit csinálok i .
Gretchen sétált el melle em, gyengéden dajkálgatva a kicsit.
– A bácsikátok idegein táncol, ezért van i . Még soha nem
lá am ilyen feszültnek. Ha engem kérdeztek, hamarosan robbanni
fog – magyarázta, miközben hatalmasat kacsinto rám.
Elvörösödtem.
– Gretchen! – kuncogo Eden.
– Csak az igazat mondom, drágám, mit kerülgessem, mint
macska a forró kását? Bár Logan nagyon kerülget valakit.
A számra tapaszto am a tenyerem, hogy ne sikkantsak
meglepetésemben. Gretchen tényleg nem kertel. Basszus!
De tetsze , hogy szókimondó.
Gretchen is tetsze .
És az is tetsze , hogy i vagyok.
Tudtam, hogy minden egyes nap, amit i töltök, egyre
nehezebbé teszi majd az elválást.
Gage rohant oda hozzám, és megragadta a kezemet.
– Ma van Logan bácsi szülinapja, ezért ma különösen
különlegesnek kell éreznie magát, olyan nagyon, mint a
legeslegmagasabb hegy az egész világon, ezért eljö ünk
feldíszíteni a lakását, hogy meglepjük, mert aztán lesz egy igazán
különleges meglepetéspartija is ma este, méghozzá nálunk, és ez
mind az én ötletem volt! Te is eljössz?
 Tétován Edenre pillanto am.
– Meg vagy hívva, persze, csak ha szeretnél eljönni.
– Szeretnéd? El akarsz jönni? Jössz? – hadarta Gage hatalmas
szemeket meresztve rám, miközben szélesen mosolygo .
A kiüresede szívem hirtelen bizseregni kezde , a kőkeménnyé
edze többi rész pedig mintha olvadásnak indult volna.
Megszoríto am a kisfiú kezét.
– Nem tudom még, mit csinálok ma este, de megpróbálok
elmenni a buliba.
– De igazán próbáld! – szólt közbe Juni csípőre te kézzel.
– A kisasszony nagyon igyekszik megtapasztalni, hogy hol
vannak a határok – állapíto a meg Eden, de a hangjából őszinte
szeretet áradt.
Milyen közel állnak egymáshoz!
Milyen szép család!
Elszorult a torkom az érzelgősségtől.
– Nos, ha van rá mód, hogy elmehessek a szülinapra én is, akkor
biztos, hogy o leszek, Juni.
– Ígéred?
– Igen – válaszoltam remegve, és magam sem érte em, miért
tűnik olyan jelentős dolognak, hogy megígérek valamit ennek a
kislánynak. De olyan érzésem volt, mintha valami olyasmit tennék,
amit nincs is jogom megtenni.
Mintha ki akarnám venni a részem valamiből, amihez semmi
közöm.
Hiszen nem is tudom, hogy Logan szeretné-e, hogy o legyek.
Ez már önmagában is elég nagy nehézségnek tűnt.
Kockázatos.
Összeugro a gyomrom.
Inkább meghalok, semmint bajt hozzak ezekre a gyerekekere.
Erre a családra.
Bíznom kell abban, hogy Jarek bolond volna az apám
egyértelmű utasításaival szembemenni. Kénytelen visszafogni
magát. Meg kell adnia nekem ezt az egy hónapot. Emia éreztem
magam némileg biztonságban.
Eden mosolya elhalványodo , mintha olvaso volna bennem.
 – Mi összetartunk. Jóban, de az igazán rosszban is. És hidd el,
ha azt mondom, volt már részünk igazán rosszban – magyarázta,
majd kinyújto a felém a kezét, és megfogta az enyémet. Mintha
magukhoz kötö volna, mintha hozzájuk tartoznék.
Mintha tudatosítaná bennem, hogy harcolunk azért, akit
szeretünk.
Nyugtatni próbált, elérni, hogy ne aggódjak.
– Isten tudja, hogyan, de ezek a fiúk állandóan bajba
keverednek – szólt közbe Gretchen.
Juni megragadta a másik kezemet.
– El kell jönnöd, mert ma derül ki az is, hogy kisfiú vagy kislány
testvérem lesz-e. A nagyim, Mimi azt mondta, hogy igazi dupla buli
lesz. Ismered Mimit? Ő a legjobb nagyi az egész világon!
– Nem ismerem.
– Nem baj, majd bemutatom, jó? Nem kell szégyenlősködni –
bólogato felém Juni együ érzőn.
– Nos, most, hogy sikeresen elijeszte ük szegényt… – kezdte
Eden.
– Ugyan, ne viccelj! Kemény csaj! – vágo a szavába Gretchen.
– Aligha – válaszoltam mosolyogva.
– Szerintem meg sokkal keményebb vagy, mint gondolnád –
néze Gretchen egyenesen a szemembe. Mintha többet tudna a
kelleténél. – Kőkemény, csak akkor lágyul el, ha arra van szükség.
Éreztem, hogy elvörösödöm, Eden pedig megköszörülte a
torkát.
– Azt hiszem, jobb, ha belevágunk, különben nem leszünk
készen, mire Logan megjön. Trent dolga ötig feltartani –
magyarázta, majd elkezdte kipakolni a babakocsiból a
bevásárlótáskákat. A konyhaszigetre te e a partifelszerelésekkel és
a kézműves hozzávalókkal teli szatyrokat.
– Felfújom a lufikat! – ajánlkozo Juni lelkesen, miközben
felmászo a bárszékre.
Gage felém oldalgo .
– Segítesz nekem megcsinálni a meghívókat? A
legeslegmenőbb meghívók lesznek. Ugye, anya, ugye? – néze Eden
felé, aki imáda al tekinte rá vissza. Szinte éreztem a levegőben az
érzelmek áradását.
– Így van, kicsim.
– Akkor rajta! – kiálto a örömmel.
Eden kirámolt a szatyrokból.
Lufik, szerpentinszalagok, hatalmas poszterek kerültek elő.
Nekiálltunk ennek a csodálatos munkának.
Mérföldkőhöz értünk. Logan Lawson születésnapja van.
Egy emlék, amit féltve, kincsként őriztem és dédelge em.
Ez a férfi az én menedékem.
A reményem.
Az, aki majd betölti a bennem tátongó űrt.
 20.

Logan

– Mi a franc van veled, ember? – kérdeztem a liftben Trentre

bámulva, majd zsebre te kézzel nekidőltem a falnak.
A tesóm fekete farmerben, kopo , motoros bőrdzsekiben,
motoroscsizmában, hatalmas vigyorral az arcán bámult rám.
Nem juto am semmire.
Az orra ala nevetgélt, és a lift padlóját bámulta.
Hitetlenkedve megráztam a fejem.
– Mi a fasz van? Berúgtál? Vagy rám izgultál?
Két órával ezelő benéze hozzám az irodába, és
mindenképpen azt akarta, hogy megigyunk egy-két szülinapi sört.
Nem nagyon ellenkeztem, de azért nagyon szere em volna végre
hazamenni.
Látni akartam Astert.
Az arcát.
Melle e akartam lenni.
Szánalmas, ugye?
Olyan érzésem volt, hogy már egy hete csak kerülgetjük
egymást, de azon az éjszakán valami megváltozo .
Szerintem bennem változo meg valami.
Egyszerűen már nem számítanak a sebek, amiket ő ejte a
lelkemen. Csak ő számít.
Mégis kivártam, visszafogtam magam, mert szerintem Aster
még nem juto el idáig.
Neki még idő kell ehhez.
Az sem segíte , hogy Dean üres kézzel jö vissza,
tulajdonképpen csak egy-két indiszkrét dolgot talált, de azzal nem
mennénk semmire Aster apjánál, pláne, hogy a nagyja az ő nevében
történt.
Trent elröhögte magát, majd megdörzsölte az arcát, és rám
néze .
 – Azt azért nem! Mégis, minek nézel engem?
– Akkor mi a fasz ilyen vicces?
– Semmi.
Semmi.
Persze.
Tovább röhögö .
– Miért viselkedsz úgy, mint egy lökö tinilány az első randiján?
Elvörösödö , és megvonta a vállát.
Mi a franc van?
Végre felértünk a lakásomhoz, és kinyílt a liftajtó. Azonnal
elindultam a bejárati ajtóhoz, közben próbáltam nem kimutatni,
mennyire izgulok, hogy lássam Astert.
Kitártam az ajtót.
– Meglepetés! – kiálto ák hangosan. Gage, Juni, Eden,
Gretchen, szegény pici Kate baba, aki nagyon megijedt a hirtelen
kiabálástól, és végül Aster.
Aster is o volt.
Látszo rajta, hogy bizonytalannak érzi magát.
Azonnal összeszorult a gyomrom, és elzsibbadt a mellkasom.
Aster o volt, ahová valóban tartozo .
Befogadtam a látványt, és eláraszto ak az érzelmek.
Elmosolyodtam.
Milyen átkozo ul aranyos dolog ez!
Héliumos lufik lebegtek mindenhol, szerpentinek libegtek a
plafon ala , és persze a konfe i sem hiányzo .
Gage és Juni egy hatalmas plakátot tarto elém, arcukról
sugárzo az izgato öröm, ahogy felém rohantak. Maguk alá
gyűrtek.
Az örömük.
– Boldog szülinapot, Logan bácsi! Hogy tetszik a meglepetés?
– Hogy? Bámulatos! Még szép, hogy tetszik, hiszen nekem van a
legjobb unokaöcsém és unokahúgom az egész világon! –
válaszoltam, majd szorosan magamhoz öleltem őket, de közben
vigyáztam, hogy ne gyűrjem össze a posztert.
Ugyanis tetsze .
Kurvára tetsze !
Olyan érzés volt, mintha most érkeztem volna meg. Haza.
 Mintha a mai nap számítana igazán, pedig már rég így kelle
volna lennie.
Trent megverege e a vállam, majd engem megkerülve Edenhez
siete .
Már érte em, miért viselkede olyan idiótán. Semmi köze nem
volt az én születésnapomhoz. Egyszerűen alig várta, hogy
megölelhesse a feleségét.
– Nézd, Logan bácsi, nézd! – nyomták az orrom alá a kicsik a
plakátot, de olyan közel, hogy nem tudtam elolvasni, mi áll rajta.
Hátrébb húzódtam, hogy jobban lássam a krétával odakanyaríto
gyerekírást.
Logan bácsi szülinapi meglepibulija
18:30
Nálunk
Mindenképpen gyere!
Felneve em.
– Csak nem szülinapi bulit szerveztetek nekem? – kérdeztem
hitetlenkedve.
Juni égnek emelte apró kezeit, és boldogan felvisíto .
– Juhé! Kitaláltad! – aztán hirtelen elkomolyodo . – De
osztoznod kell a bulin a kistesómmal, mert ma este fog kiderülni,
hogy kisfiú vagy kislány lesz! Dupla vagy semmi!
– Nagyon jól hangzik! Mármint… azért az tudjuk, hogy ki a z
este legfontosabb embere, ugye? – kérdeztem, és megint jó
szorosan megöleltem őket. Elneve ék magukat.
– Ajándékom is van ám, Logan bácsi! – ölelte át a nyakamat
Gage.
– Ne!
– De! – kerekede el a szeme.
– Alig várom, hogy megkapjam!
– Kénytelen leszel várni – szólt bele Juni –, mert a buli csak fél
hétkor lesz!
Nevetve te em le őket a földre.
Edenhez léptem, felkaptam, és körbeforga am.
– Csodásan nézel ki, mint mindig! Mondd, hogy eleged van már
ebből a morgós faszkalapból, és végre észreve él engem is.
Trent felmordult, én meg nevetni kezdtem.
 Csak azért ugra am, mert nem ismertem senkit, akiben
erősebb le volna a birtoklási vágy.
Teljesen ki tud akadni.
Mintha ugyan tényleg képes lennék hozzáérni a feleségéhez.
De már érte em, vagy az is lehet, hogy tudat ala mindig is
tudtam, mert akarva-akaratlanul Aster felé pillanto am, aki a kis
társaságunkat kerülge e. Olyan kurvára jól néze ki, ahogy
félszegen téblábolt, látszo , hogy nem tudja, közénk való-e, pedig
soha senki nem ille hozzánk jobban, mint ő.
És tudtam, hogy én is kikaparnám a szemét annak, aki
hozzányúl.
Régen is meg kelle volna tennem.
De most biztosan tudtam, hogy meg fogom tenni. Muszáj lesz.
Mégis próbáltam figyelmen kívül hagyni, és inkább
Gretchenhez mentem, és adtam neki egy puszit, majd
megsimoga am Kate pici, rózsaszín arcát. Ez a kis, fekete szemű
baba volt a legcsodálatosabb dolog, amit életemben lá am.
Gügyögö , miközben erősen szoríto a az ujjamat. Leve a
lábamról.
Aztán Asterre néztem.
Teljesen a há érbe húzódo . A karját keresztbe fonta a
mellkasa elő , mintha nem tudná, mit kezdjen magával. Mintha
félne.
Mégis, amikor rám emelte tűzachát színű szemét, és
összefonódo a tekintetünk, hang nélkül su ogta felém, hogy
boldog születésnapot.
A fájdalma, a szeretete, a bánata – mind o vibrált köztünk.
Apró szikrák.
Ösztönző erő.
Olyasfajta feszültség, ami ösztönzőleg hato , hogy arra
haladjunk, amerre meg van írva.
Oda akartam menni hozzá, át akartam ölelni, meg akartam
csókolni, olyan sokáig és olyan alaposan, míg végre eltűnne a
szeméből az a rohadt bánatosság.
Gage ragadta meg a kezemet, és jól megránga a.
– Siess! El kell készülnöd! Csak egy óránk van, és az
szuperkevés idő ám! Ugye nem akarsz elkésni? Mert elkésni csúnya
dolog!
Rámosolyogtam. A kiscsávó imádta a szabályokat.
– Az bizony! Rajta vagyok!
– Hű! Megcsináltuk! – csaptak egymás tenyerébe a kicsik.
– Ne aggódj, Logan bácsi – néze rám Juni. – Aster is nagyon
megpróbál eljönni, ha nincsen másik dolga!
Ránéztem Asterre, aki gyógyírként hato rám.
Elfedte a lyukakat és a repedéseket, és még a tátongó űrt is
kitöltö e.
– Ne aggódj, Juni, el fog jönni!

Mi volna, ha az időnek és a távolságnak nem lenne jelentősége? Ha

nem lennének fenntartások és követelések? Mi lenne, ha milliónyi
hibát követnénk el, és ezek a hibák félrevezetnének minket, mi
eltévednénk, és évekig csak kóborolnánk? Mi lenne, ha végül mégis
ugyano kötnénk ki?
Megszoríto am Aster kezét, ahogy bizonytalanul o téblábolt
melle em.
Sekélyeket lélegze , éreztem, hogy aggódik.
Sűrű pára gomolygo a szánkból, ahogy a fagyos sötétségben
ácsorogtunk Edenék szerény háza elő . Csodás karácsonyi fények
díszíte ék, ahogy minden házat Redemption Hills ezen régi,
családias kerületében.
– Milyen kicsi! – sóhajto a Aster, és más ezt talán sértésként
fogta volna fel, de ő csodála al mondta. Mintha a pici háztól
elakadt volna a lélegzete, és azonnal bele is szerete volna.
Volt egy olyan érzésem, hogy megtalálta az álmai o honát. Azt,
amit azelő csak képen láto , és azt gondolta, sosem leli meg.
Elérhetetlen. Nem valós. Egy soha be nem teljesülő álom.
Úgy fordultam, hogy szembeálljak vele. Még mindig fogtam a
kezét.
– Ezt inkább ne mondd, ha bent leszünk – mondtam vigyorogva.
– Lehet, hogy valaki sértőnek érzi.
Meglepe en felhördült.
– De én nem így gondoltam!
 Odaléptem hozzá, a füle mögé igazíto am a haját, majd a
tenyerembe ve em az arcát.
– Tudom, Aster.
Hatalmasat nyelt. Olyan átkozo ul jól néze ki, hogy nem
tudtam levenni róla a szememet. Végigsimíto am a
hüvelykujjammal az arcán.
– Eden már azelő i lako , mielő megismerkede Tren el –
magyaráztam. – Most épül a nagyobb, közös házuk a város szélén.
Jud és Salem is o építkeznek.
Aster ismét a házra néze .
– Olyan édesek! A délután olyan…
– Őrületes volt? Kaotikus? Hektikus? Lá am. Szegény Gretchen
még vagy fél évig csillámport fog takarítani – hecceltem.
– Nem, Logan! Mesés volt! Csodálatos! – su ogta.
Elszorult a torkom. Hátrébb léptem, és óvatosan magam után
húztam.
– Várj, míg bemegyünk.
Aster nem mozdult. Lehunyta a szemét.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet.
Megérinte em az állát, és kényszeríte em, hogy rám nézzen.
– Miért nem?
– Azt hiszem, már így is többet alkalmatlankodtam a kelleténél
– nevete lemondón.
– Szerintem meg egyáltalán nem alkalmatlankodtál – szóltam
csüggedten, és magam után húztam.
Egy tapodtat sem mozdult.
– Logan!
Odaléptem hozzá, belélegeztem az illatát, magamba szívtam a
szépségét, a bátorságát, majd átöleltem a derekát, és magamhoz
húztam. Egészen közel. Átléptem azt a láthatatlan határt, amely
mentén kerülge ük egymást az elmúlt öt napban.
Megrázkódo , reszkete .
A füléhez hajoltam, közben az arcom az arcához ért.
– Az én szabályaim szerint csináljuk, Aster.
Nem érdekelt, hogy szemét játékot űzök, hogy az
egyezségünket használom fel ellene. Van, amit egyszerűen el kell
intézni, és kész.
 Úgy csillapíto am a rossz érzést, hogy hátrébb léptem,
megfogtam a kezét, és a bejárat felé húztam.
– Különben is, szülinapom van! – mondtam könnyed vigyorral.
– Csak nem akarsz megbántani azzal, hogy nem jössz el a
meglepetésbulimra? Főleg azok után, hogy segíte él a gyerekeknek
megcsinálni azokat a csodás meghívókat?
– Nem – válaszolta, és már-már elmosolyodo .
A viccelődés mindig segít, ahogyan a remény és az öröm is.
Én ugyanis már éreztem, ahogy átáradt a kis ház falain, ki az
utcára, miközben Astert magam után vonszoltam az ajtó felé.
Az érzések azonnal berobbantak, amikor kinyito am az ajtót.
– Boldog születésnapot! – kiálto ák kórusban.
Megrendült a lelkem a boldogságtól.
Mosolyogva magamhoz húztam a csajomat, és átöleltem a
vállát.
– Igen, végre megérkeze , akire mindannyian vártatok!
Kezdődhet a buli! – kiálto am, és hihetetlen izgalom le rajtam
úrrá. Éreztem, hogy életem egyik legjobb éjszakája elé nézek.
Ismét Asterre vigyorogtam, majd magam után húzva beléptem
az ajtón.
 21.

Aster

Ha kaotikusnak mondhatjuk a délutáni köszöntőt Logan lakásában,

akkor az, ami Eden házában fogado , maga volt az őrültekháza!
Tele volt mosolygó emberekkel, melegséggel és szerete el.
Rengetegen tömörültünk a kis helyen, de láthatóan senkit sem
zavart.
Tulajdonképpen azonnal egy kis szobába léptünk be, aminek a
közepén egy kanapé és egy karosszék állt, szemben a tévével. A fal
mentén könyvespolc, roskadásig tele könyvekkel, dísztárgyakkal,
képekkel, apró csecsebecsékkel és rajzokkal, amelyek mind Gage
keze nyomát őrizték.
Egy boltív ala balra nyílt a konyha, ahol volt egy kis
reggelizősarok, ahol szintén egy halom ember ücsörgö , a
szemközti oldalon pedig egy folyosó vezete , feltételezéseim
szerint a hálókba.
Egyszerű volt, letisztult, pont, amilyen nekem tetszik. Mint
amiről álmodoztam. Egy álom, amit elteme em, elrejte em a
családnevemnek és az apám elvárásainak köszönhetően.
Féltem belépni ebbe az álomba, pedig vágytam rá.
Logan megte e helye em az első lépést.
Megfogta a kezemet, és gyengéden maga után ránto .
Juni és Gage rohantak felénk a tömegen át.
– Hát i vagy! I vagy! I vagy!
Gage ért oda hamarabb. Logan felkapta, ahogyan már korábban
is, majd felszabadult mosollyal magához ölelte. A másik karjával
felnyalábolta Junit is. Logan keménysége hirtelen elpárolgo , és
csak az őszinte, tiszta öröm sugárzo róla. Könnyednek és
gondtalannak tűnt. Már el is felejte em, hogy ilyen is tud lenni.
Majdnem olyan, mint régen.
De mégis más.
Nem olyan visszafogo .
 A gyerekekkel birkózo , úgy lenge e őket a levegőben, mint
valami rongybabákat.
– Na? Ki a legerősebb bácsikátok? – kérdezte vidáman.
– Jud bácsi! – kiálto a Gage huncut vigyorral, nyilvánvalóan
tudatában annak, hogy nem az elvárt választ adta, miközben Juni
visítva nevete , és versenyt kiabált a kisfiúval.
– Trent bácsi! – sikíto a a kislány.
Logan elképedten táto a el a száját.
– Mi? Hogy merészeled? És pont a születésnapomon? Mi ez?
Őrültekháza? Hiszen tudod, hogy én vagyok a legerősebb a Lawson
tesók közö ! Trent és Jud csak úgy néznek ki, mintha erősek
volnának, de én… Logan bácsikátok színtiszta izom! – magyarázta,
majd bizonyításképpen jól megszoronga a a gyerekeket.
Az ölelő szorongatása tele volt szerete el és törődéssel.
– Jobb, ha odafigyelsz, miket mondasz, mert Jud bácsi kicsinál!
– kiabálta Gage nevetve, miközben megpróbálta átölelni Logan
nyakát.
Jud majdnem a szoba túlsó felén ült, hanya dőlve a kanapén, a
felesége melle . Megemelte a sörét Loganék felé, majd a zenét is
túlharsogva odakiálto :
– Ez az, Gage! Fektesd kétvállra, és ha megvagy vele, megyek, és
elintézem.
– Hűűű! De tényleg! Miért kell neked mindig ilyen agresszívnek
lenned? – szólta le Logan, miközben Gage átmászo a vállán, és
felült a hátára.
Jud elvigyorodo , és közelebb húzta magához Salemet.
– Azért, hogy legyen valaki, aki helyreteszi az ilyen taplókat,
mint te.
Logan arcán végigvonult az elképedés minden megnyilvánulási
formája. Persze, nyilván túlzo , közben a gyerekek meg úgy
ugráltak rajta, mint egy játszótéri mászókán.
– Ó, a lelkembe tiportál!
– Mindjárt megmutatom, milyen az, ha megtipornak –
dörmögte Jud.
Próbáltam elfojtani a feltörő nevetést, nehogy tolakodónak
élezzenek, de nagyon nehezen ment, mert hihetetlenül o hon
éreztem magam. Jól éreztem magam! Öröm, élet, fény ve körül!
Annyira más volt, mint amihez hozzászoktam! Annyival jobb, mint
amilyennek elképzeltem!
Logan gyengéden rám mosolygo , majd óvatosan lete e a
kicsiket.
– Jól van, jól van, másszatok le rólam. Még köszönnöm kell a
többieknek.
– Később kicsinállak! – nevete Gage, miközben Logan
megforga a a tengelye körül.
– Meghiszem azt! – nevete Logan, és beletúrt a kisfiú hajába.
Aztán felém fordult, és kinyújto a felém a kezét.
– Gyere, hadd mutassalak be mindenkinek.
Félelem kúszo fel a torkomon, az érzés, hogy nem tartozom
ide, hogy ne is kezdjem magam túl jól érezni, hogy micsoda
meggondolatlanság volt idejönni. De olyan jó volt, ahogy Logan a
tenyerébe ve e az enyémet, és úgy csináltunk, mintha egymáséi
volnánk.
Odasétáltunk Judhoz, aki azonnal felpa ant, és hatalmas
karjába zárt.
Isten hozo !
Salem is felállt. Kék szeme huncutul csillogo , de tele volt
kedvességgel. Kezet nyújto nekem, és megszoronga a az
enyémet. Más volt, mint Eden, keményebbnek tűnt. Volt egy olyan
érzésem, hogy jó sok mindent átélt már az életében, talán többet is
a kelleténél. Vállig érő, egyenes, fekete haja volt, és természetes
szexi energia ve e körül, ami valahogy aranyosnak tűnt.
– Te még mindig ezzel a csávóval lógsz? – kérdezte.
Logan mosolyogva megölelte.
– Értem én, tudom, hogy engem szeretsz a legjobban. Csak jól
álcázod – magyarázta, majd hátrébb lépe , és Salem hasára
mutato . – Mondd, hogy kislány lesz! Nem kell még egy hím, hogy
szétrúgja a tökeimet.
– De, én is szívesen szétrúgom a tökeidet! – kiálto a Juni.
Az anyukája ugyan megpróbálta időben befogni a kislány fülét,
de nem sikerült neki.
Láthatóan nevete a bajsza ala , miközben szúrós tekinte el
néze Loganre.
 – Ne figyelj oda arra, ami Logan bácsikád száján jön ki. Csak
rosszat tanulsz tőle.
– Miről beszélsz? – tárta szét a karját Logan. – Nagyon is jó
hatással vagyok rá!
– Ja, persze! – szólt közbe Jud is, majd hatalmasat kortyolt a
söréből. Logan felcsuklo , majd megsimoga a a kislányt.
– Jól van, Juni. Tényleg csúnyát mondtam, bocsi. Inkább ne
mondj ilyet többet, még akkor se, ha igazam volt.
A mondat végénél már Salemet nézte, és vigyorgo .
Salem összehúzta a szemöldökét, de mintha lá am volna a
vidámságot is megbújni az arcvonásai mögö .
– Rendben van. Meg van bocsájtva – magyarázta Juni. – De be
kell dobnod egypár dollárt a káromkodóskasszába. Mimié már félig
tele van.
Logan a zsebébe nyúlt, és kive egy ötdollárost.
– Mi lenne, ha elintéznéd helye em? Dobd be Miminél a
perselybe, ha legközelebb mész hozzá. Jó?
– Vagy inkább megtartom – mondta a kicsi. – Visszajáró.
– Mire? – csodálkozo el Logan.
– A szülinapodra, mire?
– Fizetnem kell a saját szülinapomért?
– Nagyon sok munka volt vele.
Közel álltam a nevetéshez.
– Te kis szélhámos! – kiálto a Logan nevetve.
– Hát, ahogy mondani szoktad, a legjobbtól tanult – kiálto oda
Jud, majd rám kacsinto .
Elvörösödtem.
Nyilván tudták már, hogyan botlo unk egymásba.
Logan átölelte a derekamat. Elgyengültem a testének melegétől
és a csókolni való szájától.
– Jaj, ugyan már! – szólt vissza a tesójának.
– Örülök, hogy ismét találkozunk – motyogtam, majd
elmosolyodtam. Őszintén, tiszta szívből. Nem tudtam volna nem
mosolyogni. Nem kelle erőlködnöm. Jö magától.
Mert tényleg jól éreztem magam! Jó volt Logannel ünnepelni a
szülinapját. A családjával, a barátaival. Jó volt megélni, hogy milyen
lehete volna, ha az élet nem ilyen kegyetlen. Ha nem zúz össze
mindent, ami jó volt ke őnkben.
Ha nem kényszeríte volna arra, hogy válasszunk.
Logan bemutato egypár új embernek, mint például az
irodavezetőjének, meg olyan barátoknak, akikkel golfozni szoko .
Aztán o volt még egy Brock nevű autószerelő, aki Jud üzletében
dolgozik.
Odavezete három igazán félelmetes férfihoz, akik a sarokban
söröztek. Hatalmas, tetovált karjukat keresztbe fonták a mellkasuk
elő , és nagyjából olyan benyomást kelte ek, mint a Jarek háza
elő álló örök. Akár ők is lehe ek volna.
Logan mindegyikkel ökölpacsizo .
– El sem hiszem, hogy i vagytok, és hogy Trent tényleg
kimenőt ado nektek. Mi ez, ha nem igazi karácsonyi varázslat?
– Szülinapi varázslat! – vigyorgo az egyik, majd felcsillant a
szeme, ahogy megláto . – És ahogy látom, nem ez az egyetlen
szülinapi varázslat, ha egy ilyen csodás nővel étkeztél. Sage vagyok,
szépségem! – mutatkozo be az óriás.
– Aster – motyogtam elvörösödve.
Logan átölelt. Már azt hi em, hogy nekimegy a csávónak, de
csak magához húzo .
– Igazad van, Sage, ez aztán tényleg varázslat! – mondta, majd
mosolyogva Sage felé inte . – Sage a Feloldozás üzletvezetője, vagyis
az a szerencsétlen tag, akinek kordában kell tartania Trentet.
– Ahogy mondod! – vigyorgo a férfi. – Az a hely se létezne
nélkülem sokáig, ha én nem gondoskodnék róla, hogy a sok szar
inkább a csatornában kössön ki.
– Ez a két monstrum pedig Milo és Kult. Kidobók a klubban.
– Ezt sejte em – mosolyogtam, miközben kezet ráztunk. –
Örülök!
Ledermedtem, amikor egy aprócska kéz csúszo a tenyerembe,
megzavarva a bemutatkozást. Juni volt az.
– Te jó ég! Majdnem elfelejte em a legfontosabbat, Aster! Be
kell mutatnom téged az én Mimimnek! – mondta, és húzni kezde
a kezemnél fogva.
Loganre néztem, de ő csak mosolygo .
 Azzal a mosollyal, ami egészen mélyre hatolt. Mélységesen
mélyre. Gyengédség áradt belőle. De olyan mértékű, hogy alig
bírtam vele.
– Hát akkor, jobb, ha mentek – szólt kedvesen.
Zavarodo an eltébláboltam mellőle, de olyan volt, mintha nem
eresztene, mintha össze lennénk kötve, és minden egyes lépéssel
valahogy jobban megfeszült ez a képzeletbeli kötél. Pedig nem
mentünk messzire, mert Juni csak a kanapé túlsó oldaláig ment.
Gretchen ült jobb oldalon, kezében egy hatalmas Margaritával.
Még Edennel jö át, hogy segítsen neki készülődni, és persze a
gyerekekkel is segíte .
Egy idősebb nő ült melle e, közel a nyolcvanhoz. Huncut
arcvonásai melegséget tükröztek.
Juni odafuto hozzá.
– Nocsak, ki van i ?! – szólt a néni kedvesen.
– Ó, Mimi, hát Logan bácsikám régi legkedvencebb barátja, aki
már nem az, és Asternek hívják, és el kelle jönnie, mert nagyon
kedveljük, és ő is segíte a készülődésben.
– Húha! – buko ki a néniből, ahogy tetőtől talpig végigmért.
Ravasz mosoly jelent meg az arcán. – Hát még szép, hogy Logan
bácsi kedvence vagy.
Gretchen a néni lábára ütö .
– Ó, Maria, ha tudnád! Teljesen a kisujja köré csavarta a fiút.
Lábujjhegyen kell körbemászkálnom a lakásban, nehogy véletlenül
valami olyanba ütközzek, amit nem szeretnék látni – magyarázta
fel-felhúzogatva a szemöldökét. Közben véletlenül a ruhájára
lö yinte e az italát. – Hoppá!
Csak nevete .
– Nem szeretnéd látni? Hát, én viszont még a kukkeremet is
elővenném, ha kell – lökte oldalba Gretchent, majd együ
nevetgéltek.
Összeszoríto am a számat.
Ezek berúgtak!
– Na tessék! Erre mondják, hogy a baj nem jár egyedül! –
hallo am magam mögö Logan hangját.
Esküdni mernék, hogy Mimi elvörösödö , míg nekem kellemes
borzongás futo végig a gerincemen.
 – Ó, hát i ez a ravaszdi róka! – néze rá Mimi.
Logan elneve e magát, majd lehajolt, és arcon puszilta a nénit.
– De jó, hogy i vagy, Mimi!
– Neked Maria! – kacsinto Loganre, miközben megpaskolta az
arcát.
Ó, istenem!
Éreztem, hogy már nem tudom sokáig benntartani a kacagást.
Próbáltam eltakarni a kezemmel.
Logan rám pillanto . Vigyorgo .
Mimi arca teljesen ellágyult.
– Boldog születésnapot, Logan! – szólt kedvesen.
– Köszönöm!
– Ó, szerintem meglehetősen boldog lesz – emelte felénk
Gretchen a Margaritáját, ami a lendüle ől megint végigfolyt a
kezén.
– Na, ahhoz képest, hogy nem szereted a rendetlenséget,
nagyon rendetlen vagy ma! – néze rá Juni a fejét rázva.
Felneve em.
Logan felegyenesede , odalépe hozzám, magához húzo , és jó
szorosan átölelt. Lehajolt hozzám, de olyan közel, hogy
megijedtem, és egyben izgulni is kezdtem, hogy talán megcsókol.
De nem, csak egészen közelről néze a szemembe.
– Határozo an jó lesz – su ogta.
Hátrébb léptem, megpróbáltam kihúzni magam, megzabolázni
ezt az újféle energiát, ami köztünk vibrált.
Logan további embereknek mutato be, és mindig azt mondta,
hogy én vagyok az ő Astere.
Lehajolt, és megpuszilta a halántékomat.
Próbáltam nem elgyengülni.
Emlékezni.
De ma este nem akart ez nekem sikerülni. Belesüllyedtem a
fantáziavilágba.
Harminc nap.
Harminc nap.
Kántáltam magamban.
Mantráztam.
 Mert észben kell tartanom, fel kell rá készülnöm, hogy ismét
belehalok.
Ez most sokkal veszélyesebb volt, mint bármi, amit azon a
reggelen te em, amikor Logan irodájába mentem.
Mert ez… ez most igazán valódi volt.
– Úristen! I vagy! – kiálto a hirtelen valaki, amikor Logan
belépe a boltív ala a konyhába.
Egy vörös hajzuhatag nyomult felém, a gazdája ugrált, hogy
lásson a tömegben. De jö , mint a szélvész, kezében egy üveg
pezsgővel
Logan lehajolt hozzám.
– Most bajban vagy – súgta a fülembe.
Ó, már rég bajban voltam, de éreztem, ahogy a forgószél
közelíte . Ez a nő, aki hópehely volt az ünnepségen, egyszerűen a
nyakamba ugro , mintha már ezer éve barátok lennénk.
Alaposan megszorongato .
– De örülök, hogy eljö él! Nem voltam benne biztos, mert
Logan sokszor annyira el van szállva saját magától, hogy azt se
tudja, miket beszél! Sok baromságot csinált már, szemtanúja
voltam, de most végre úgy látom, hogy helyén van az esze.
– Ööö… – nyöszörögtem.
Logan lágyan vállon bokszolta a csajt.
– Szülinapom van, Tessa. Békén tudnál ma este hagyni?
– Nem! Ő is szétrúgja a tökeidet! – kiálto oda hangosan Juni,
miközben elviharzo melle ünk.
A szám elé kaptam a kezemet.
Micsoda káosz!
Logan csak pislogo .
– Hűűű! Micsoda buli! Még az imádni való unokahúgom is
ellenem fordul. Pedig én vagyok a legjóképűbb, legokosabb és
leggazdagabb csávó a környéken.
Összerezzentem.
Tessa oldalra döntö e a fejét.
– Nos, ha még o lenne a listán a kedves és a szerény, akkor
talán meg is érdemelnéd a bulit.
– Jujj, ez fájt!
– Még jobban is fájhat!
 – Jaj! Pedig én úgy szeretném, ha szeretnél! – biggyeszte e el a
száját Logan.
Tessa nevetve odalépe hozzá, és jó szorosan megölelge e.
– Nos, jól van! – néze rám. – Igazán nagyszerű ez a csávó,
baromi dögös, ha engem kérdezel. Őrjítően dögös, ha mondhatok
ilyet – hajolt hozzám közelebb, mintha valami titok lenne.
– Na, ez a beszéd! – bólogato Logan bátorítón.
– Hallo am, nem tudom, csak hallo am, hogy óriási nagy a .… –
hallgato el hirtelen, hatalmas szemeket meresztve – …az egója!
Irdatlanul nagy! – mondta, majd kirobbant belőle a nevetés.
Logan megcsókolta a feje búbját, de közben azért morgo .
– Folytasd csak, Tessa, folytasd! Aztán ne csodálkozz, ha
beduglak a hideg zuhany alá. Próbálnék jó benyomást tenni a
legszebb lányra… hát nem veszed észre?
– Na ne! – táto a el a száját Tessa. – De valóban nagyon szép!
Szerintem is tartsuk meg!
Egyik lábamról a másikra álltam.
– Pezsgőt? – emelte felém Tessa az üveget.
– Ó, de még mennyire!
Odalépe hozzám, átkarolt, és bevezete a konyhába.
– Ne aggódj, Aster, nagyon jó barátok leszünk. Ebben biztos
vagyok! Őrült szerelem! – lökö meg a csípőjével. – Őrült, őrült
szerelem! Majd meglátjuk, mi lesz belőle!
Szóval, kiderült, hogy Tessa nem egészen komple . Őrült és
vicces, vagyis nem lehet nem kedvelni.
Ugyanis teljesen hiteles volt. Mindenkivel kedves volt, törődő,
még akkor is, ha nem is ismerte azt az illetőt. Úgy viselkede ,
mintha már régi barátok volnának.
Különösen velem.
Belekortyoltam a pezsgőmbe, míg Tessa Edennel táncolt a
konyhában, amolyan bale ba olto break dance stílusban a Sexy
Back című Justin Timberlake-dalra.
Tessa kedvéért szétrebbent a tömeg, ő pedig bemuta a a
konyha padlóján, hogy milyen a hernyómozgás a break dance-ben.
Szerintem még életemben nem neve em ennyit!
És még életemben nem éreztem magam ennyire jól, ennyire a
helyemen, mint amikor hirtelen o terme elő em, és a kezemnél
fogva táncolni húzo .
És szerintem annyira felszabadult sem voltam még soha, mint
amikor Tessa átölelte a vállam, magához húzo , mintha csak egy
pár volnánk, a másik oldalról csatlakozo Salem, és o volt velünk
szemben Eden is. Olyan könnyed és magától értetődő volt minden!
Mintha én is közéjük tartoznék!
Jud, Salem és Juni is beszállt az őrületbe.
Megálltak középen, és kaptak egy nagy csokornyi fekete,
héliumos lufit.
Jud segíte Juninak kilyukasztani.
Kék konfe i szóródo szét a levegőben.
– Fiú! Fiunk lesz! – kiáltozo Juni, majd az anyukája nyakába
ugro és szorosan megölelte. Jud mindke őjüket ölelte egyszerre,
majd lehajolt és megcsókolta Salemet, akinek jól láthatóan könnyes
volt a szeme.
Jud lecsókolta a könnyeit, és valamit a fülébe súgo , amit csak
Salem hallo .
Olyan gyengéd volt!
Olyan szívet melengető!
El kelle fordítanom a tekintetemet, de összeakadt Loganével,
aki a konyhapultnak támaszkodva figyelt Trent melle .
Malachit tekintet.
Igézően zöld drágakő, aranyos fényű csillogással.
Zsebre dugta a kezét, és keresztbe te e az egyik lábát a másik
elő .
Ez a laza szexiség áradt belőle, méghozzá hullámokban, és
teljesen maga alá temete . Csomóba ugro a gyomrom, és
megremege a térdem.
Elöntö a vágy.
Az arckifejezése készíte ki leginkább.
Lágy érzelmesség játszo az arcán, enyhe mosollyal a szája
szélén. Benne volt minden.
Még a lelkem is lángra lobbant. Maga alá temete Logan
energiája. A vonzereje.
Közben az agyam riadót fújt, figyelmeztete , hogy őrült vagyok.
Hogy elveszítem a fejemet.
 Éreztem, hogy a lelkem csápjai indaszerűen szövődnek össze a
jelen lévő emberekkel. Ha megpróbálom visszahúzni őket, akkor
végük.
Mégis Loganre néztem, és hang nélkül boldog születésnapot
tátogtam felé.
Elmosolyodo .
Úgy igazán.
Az elégede ség lassan, de biztosan szétáradt a gyönyörű
vonásain, majd visszatátogta, hogy a legjobb.
Összerezzentem, amikor Eden hirtelen o terme elő em.
– Meg tudod egy pillanatra fogni? – kérdezte némi pánikkal a
hangjában, felém nyújtva a kisbabát.
Igazán válaszolni sem volt időm, és a pici Kate már a kezemben
is volt.
Ledermedtem. A torkomban dobogo a szívem. Olyan hatalmas
csomó le o bent, hogy alig kaptam levegőt.
Próbáltam nem bámulni a pici, tündéri arcocskát, miközben a
baba engem néze . Hihetetlenül sötét, szinte fekete volt a szeme,
az arca rózsás, az orrocskája egészen apró, és még a pici szája is
mosolyra húzódo .
Összeszorult a torkom, elzsibbadt a mellkasom, remege a
kezem, és közben lehet, hogy túlságosan erősen szoríto am
magamhoz a kicsit, mert a ól féltem, hogy valami kárt teszek
benne.
Eláraszto ak az érzelmek, futótűzként teme ek maguk alá, és
éreztem, hogy baj van.
Sebze a lelkem, és sosem fog begyógyulni.
Még egy csecsemőt sem tudok megfogni anélkül, hogy ne lenne
pánikrohamom.
Egyszerre akartam szorosabban fogni, és gyorsan elengedni.
Eden visszajö , és nevetve kive e a kicsit a kezemből.
– Bocsi! Csak újra kelle töltenem a szószostálakat.
Úgy ve e ki a kezemből a kicsit, hogy fogalma sem volt, mi
ment végbe bennem.
I lenni, ebben a városban, ezen a helyen, ezzel a férfival?
Mintha leforráztak volna.
 Minden felszínre került, amit éveken át gondosan elfojto am
magamban.
Mert ez kelle a túléléshez.
Az elutasítás és a feledés.
De nem tudtam elfelejteni semmit. Logan tekintete pedig
mindent felszínre hozo .
Tessa hirtelen megragadta a kezemet, és kiránto a
bénultságból.
– Gyere! Táncolj velem!
Elmosolyodtam, amikor úgy kelle e magát elő em, mintha
képes volna elcsábítani, hogy odakényszerítsen a táncparke re.
Körbeforgato egypárszor, egészen bele is szédültem.
Neve em. Először kellemetlenül éreztem magam, de aztán
teljesen felszabadultam.
Keményen ve em a levegőt, nagyokat lélegeztem, de végül
megtelt a sajgó tüdőm levegővel.
– Máris jobb, ugye? – hajolt közelebb Tessa.
– Hogy? – ráncoltam össze a homlokomat.
– A mosolyod. Ezt próbáltam előcsalogatni – válaszolta
kedvesen és megértőn. Eltűnődtem, miként lehet, hogy ezek az
emberek, akiket alig pár órája ismerek, láthatóan jobban
megértenek és ismernek, mint bárki odahaza.
Átlá ak a falakon.
A páncélon.
– Őrült szerelem! – kiálto a a zenét is túlharsogva, majd
megfogta a kezemet, és ismét körbe-körbeforgato . Én pedig
neve em.
Logan hirtelen o terme , és fölém magasodo . Lágy volt a
tekintete.
– I az ideje, hogy leváltsalak – néze Tessára.
Tessa duzzogva magához húzo és átkarolt.
– Mi? Szó sem lehet róla! Még csak most találkoztam a legjobb
öribarimmal, és te máris elvinnéd? Megtartom!
– Tessa… – mordult Logan.
Tessa duzzogósabbra ve e a figurát, még a száját is
kicsücsöríte e. Aztán elneve e magát, és odalökö Loganhez.
 – Jól van, úgyis a te szülinapod! De nagyon kedvelem őt, és ha
elbaszod a dolgokat, szétrúgom a segged!
Logan felmordult.
Én próbáltam nem nevetni.
És próbáltam nem elájulni a ól, mennyire kedves és törődő
családja van.
Mindenki a szárnyai alá ve . Kimuta ák a szeretetüket, és olyan
gondoskodók voltak, mintha közéjük tartoznék.
A baj csak az, hogy fogalmuk sincs, hogy hiába is akarnék,
hiába szeretné Logan is, nem maradhatok.
Harminc nap.
Harminc nap.
Mindezek tetejébe egyáltalán nem érte em Logant.
Mindazt, amit csinált, a döntéseit, még a komoly, elszánt
tekintetét sem, amikor kézen fogo .
A gyűlöletünk, a fájdalmaink szemben álltak ezzel az erős,
elfojthatatlan vággyal, amit mindke en éreztünk.
Éreztem, amikor engem nézve felém sétált, megfogo , kihúzo
a konyhából a nappaliba, ahol még több ember volt.
A hangulat fokozódo .
Hangoskodtak, hangosan kiabáltak és röhögtek.
A zene annyival volt csak hangosabb a társaságnál, hogy még
éppen elfedje a beszélgetéseket.
Emelkede hangulatú duruzsolás uralkodo bent.
Logan a nyüzsgés közepe e odahúzo magához, egészen
szorosan, úgy, hogy rásimultam a kőkemény testére.
Az egyik karjával átkarolta a derekamat, a másikkal simogato ,
hatalmas tenyere fel-le járt a gerincemen. Aztán belemarkolt a
hajamba.
Meglepe en felsikkanto am.
Áradt a testéből a vibráló erő.
Megborzongtam.
– Logan… – su ogtam, mint valami könyörgést, pedig nem így
akartam, de hát egyre nehezebb volt ellenállnom annak, amire a
legjobban vágytam.
Felmordult, és valahogy még közelebb vont magához.
 – Órák óta várom, hogy végre csak az enyém legyél – mormogta
rekedtes hangon a fülembe.
– Féltékeny vagy? – kérdeztem játékosan, mert némi duzzogást
éreztem ki a hangjából.
Cuki volt, de ugyanakkor nevetséges.
Ez a merev, félelmetes ember tud ilyen cuki és vicces is lenni!
– Tessa totál rád mászo !
– Rám mászo ?
– Igen, rád mászo .
Hátrafordultam, majd vissza Logan felé.
– Nos, nagyon szép nő!
– Aster! – mélyült el a hangja. – Ne akard, hogy
megbüntesselek!
Belemarkolt a hajamba, kicsit hátrébb ránto a a fejem, de csak
annyira, hogy az arcomba nézhessen.
Kuncogni kezdtem.
Nem bírtam már tovább, kezdtem átadni magam annak a
kellemes érzésnek, ami átjárta a testem.
– Te kinevetsz?
– Talán.
És megint kuncogni kezdtem, de sóvárgó nyögés le belőle,
amikor az állkapcsomhoz érinte e az arcát. Végighúzta a nyakamon
az orrát, végig az érzékeny bőr mentén, egészen a fülemig, majd
vissza az államig.
Ezt kétszer is megcsinálta.
– Az enyém vagy – su ogta közben.
Tudatmódosító cirógatás volt.
Az a fajta, amelyik simán elfeledte e velem, hogy miért is
kellene harcolnom. Olyan, ami elfeledte e velem a veszélyt, és azt,
hogy mi a tét.
Olyan, amitől felsóhajto am, és a mellkasába teme em az
arcomat, miközben ő gyengéden vezetve táncolt velem.
Feleolyan tempóban táncoltunk, mint ahogyan a zene szóit.
Mintha a dal a miénk volna.
Az a pillanat pontosan megmuta a, hogy milyen lehete volna
az életünk, ha.
 – Aster – mormolta Logan a hajamba. Úgy hangzo , mint
valami dicséret. – Soha nem gondoltam volna, még két hé el ezelő
sem, hogy a születésnapomon ilyen csodás ajándékban lesz részem.
Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha lesz még alkalmam
téged így a karomban tartani. Hogy egyáltalán valamikor még
megérinthetlek.
– Ez nem ajándék, Logan – ellenkeztem –, inkább teher.
Hátrébb húzódo , hogy a szemembe nézhessen.
– Nem, Kiscsillag. Hát nem érted? Ezért, érted érdemes
harcolni!
Hatalmasat dobbant a szívem.
Felszikrázo köztünk az energia.
Teljesen elmosódo körülö em a világ, csak mi ke en
léteztünk.
Lassan megszűnt minden, csak Logan heves szívverését és az én
szívem zakatolását észleltem.
Élveztem, ahogy egymáshoz ér a testünk.
Belemarkoltam az ingébe.
– Aster…
Kérlelés volt.
Követelés.
Elsodródtunk, lassan áthaladtunk a szobán. A buli hangja
eltompult, ahogy a fények is.
Pislognom kelle , amikor ráeszméltem, hogy Logan a nappali
túlsó felén található folyosóra vi . Észre sem ve em, hogy felemelt,
míg be nem ránto a sötét folyosóra, akkor tűnt csak fel, hogy a
lábam szinte alig érinti a földet.
Az iránta érze szerelmem a sötétben elevenede meg igazán.
Vannak szavak, amiket sosem mondanék ki.
De az igazság tagadhatatlanul áradt minden pórusomból.
Nekinyomo a falnak.
Hatalmas teste fölém tornyosult, körülölelt, és elhomályosíto a
az elmémet, a gondolataimat, a látásomat, az ítélőképességemet és
az óvatosságomat.
Csak a keze érintése léteze , ahogy végigsimíto a karomon,
miközben szaggato an kapkodta a levegőt.
 – Teljesen megőrjítesz! – nyöszörögte Logan, mint valami átkot,
majd hirtelen a fejem fölé szegezte a karómat.
Nem érdekelt.
Átadtam magam az érzéseimnek.
Nyöszörögve nekitoltam a csípőmet.
Olyan közel volt hozzám a teste, hogy e ől a mozdula ól
hozzáértem a hatalmas férfiasságához, ami majd kiszakíto a a
nadrágját.
Minden aggodalmam egy csapásra kiröppent a fejemből,
helye e álomszerű köd ereszkede az elmémre.
Olyan sebesen temete maga alá a vágy, hogy legszívesebben
sírva fakadtam volna.
Majdnem elfelejte em! Majdnem elfelejte em!
Elernyedtem a kezei közö .
Megadtam magam.
– Basszus! – hörögte Logan, és ismét felkapo .
Egy sötét szobába vi , bezárta az ajtót, és a falhoz szegeze .
A szomszéd szobában tovább folytatódo a buli.
Mintha valahol a valóság fele lebegtünk volna, magunk mögö
hagyva a körülményeket. Csak mi léteztünk. Logan és én.
Csak egészen halványan világíto be a fény az ablakon, éppen
csak annyira, hogy lássam Logan tökéletes arcának a körvonalait.
A derengő sötétben olyan volt, mint egy bosszúálló démon, az
én édes végzetem.
Az arcomra simíto a a tenyerét, majd megragadta az
állkapcsomat. Malachit tekintete hirtelen lángra gyúlt.
– Mondd! – követelte.
– A tiéd vagyok! – vágtam rá habozás nélkül. Nem tarto am
vissza. A vallomásom gondolkodás nélkül hagyta el a szám.
Abban a pillanatban, hogy kimondtam, Logan a számra hajolt.
Két kezében tarto a az arcomat, miközben az ajka az enyémre
tapadt.
A szája puha volt, de keményen csókolt. Elöntö a forróság,
végigfuto a testemen, és meg sem állt a gyomromig. Lángba
borult a hasam.
Felnyögtem, mire ő hevesebben kezde csókolni, a számba
hatolt a nyelvével, és teljesen birtokba ve e.
 A csókjában nem volt semmi gyengédség. Birtoklón,
fosztogatón, követelődzőn falta a számat. Letámado , mintha
bosszút állna, mintha addig hajszolná a megtorlást, míg vissza nem
kap mindent, amit valaha elve ek tőle.
Viszontcsókoltam.
Eszevesze en.
Kétségbeese en.
A hajába túrtam, az arcát simoga am, az ingét markolásztam.
Mindenhol érinteni akartam.
Felnyögö , amikor benyúltam az anyag alá, és végighúztam a
mellkasán a körmeimet.
Még durvábban kezde csókolni, aztán hirtelen lelassult, és
szelíden játszani kezde a számmal.
– Emlékszel még a csókomra, Aster? Emlékszel még rám?
Majdnem belefulladtam a feltörni készülő fájdalomba.
– El akartalak felejteni.
Megragadta a csípőmet, és felemelt a földről. Ösztönösen a
dereka köré fontam a lábamat.
Nekem dörgölődzö , hatalmas farka kőkeményen és forrón
meredeze .
Égete .
Perzselt.
Örökre belém ége .
– De emlékszel? – követelődzö , belém vájva az ujjait.
– Igen, emlékszem. Emlékszem.
Még keményebben dörgölődzö hozzám, tüzesen, én pedig úgy
felizgultam, hogy teljesen elveszte em az eszem, és lihegve
kapkodtam a levegőt.
Hirtelen áraszto el a kéj, feltört, mint a száraz földből a
felduzzadt talajvíz.
Sok volt ez nekem, túl sok. De még korántsem elég.
Belemarkoltam Logan vállába.
– Kérlek!
– Mondd, mit akarsz? – su ogta a nyakamba, miközben
csókolga a.
– Téged.
Hirtelen kitárult az ajtó, és felgyulladt a lámpa.
 Megdermedtem.
Logan is szoborrá merevede , miközben még mindig a falnak
préselve ölelkeztünk, ráadásul a lábam Logan dereka köré
kulcsoltam.
Rémülten meredtem az ajtóra.
Mimi gyorsan befogta Gage láthatóan hatalmasra kerekede
szemét, majd megfordíto a, és a konyhába küldte.
Amikor visszafordult, hatalmas vigyor volt az arcán.
– Micsoda ravasz róka! – mondta.
Gretchen lese be Mimi válla fele .
– Ó, te jó isten! Ez i akarta megcsinálni!
A tenyerembe teme em az arcomat. Nem kelle a ól tartanom,
hogy szégyenemben kifut a lábam alól a talaj, mert Logan még
mindig a falhoz szegezve tarto .
Csodás.
– Esetleg becsukhatnád az ajtót – szólalt meg Logan.
– Abban nem lenne semmi mókás – válaszolta Mimi.
– Éppen félbeszakíto atok valamit – néze rájuk, miközben
magasra emelte a szemöldökét.
– De már abbahagytátok… és haza kellene vinni az öreg
csontjaimat. Már amúgy is rég elmúlt éjfél. Azt ígérted, hazaviszel.
Nem emlékszel? – darálta Gretchen.
– Hívhatsz egy Ubert – nyögte Logan elkeserede en.
– Nem találom a mobilom.
Logan hitetlenkedve rázta a fejét.
– Ki vagy rúgva. Totálisan, teljesen.
– Kirúgva? Pff… ugyan! Spicces az vagyok, az biztos!
Nekidőltem Logan mellkasának.
– Haza kellene őt vinnünk – néztem az arcába.
Kipukkant a buborék.
Ége az ajkam és sajgo a lelkem.
Ebben az éles fényben eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy ez az
egész nagyon-nagyon rossz ötlet volt!
Hagytam magam elsodorni. Túlságosan elengedtem magam.
Elfeledkeztem magamról.
És ez számomra még nagyon veszélyes lehet!
Logan felsóhajto , és Gretchenék felé fordult.
 – Micsoda fasztorlaszok vagytok! – buko ki belőle.
Segíte lábra állnom. Majdnem oldalra dőltem, de elkapo .
– Minden oké?
Nyilvánvalóan nem.
De azért bizonytalanul bólinto am.
Visszamentünk a nappaliba. Összekulcsolta a kezünket, és úgy
köszöntünk el mindenkitől.
Eden, Tessa és Salem összevissza ölelge ek. Biztosíto ak róla,
hogy mennyire örülnek, hogy eljö em, és hogy milyen jókat fogunk
még együ szórakozni.
Harcoltam a szememet égető érzés ellen.
Pontosan ez történik, ha elfeledkezel magadról. Ha olyasmiket
teszel, amiket nem szabadna.
Ha olyan kirakatot bámulsz, amiből úgysem tudsz magadnak
vásárolni, akkor csak folytonosan vágyódni fogsz.
Egész idő ala próbáltam ellenállni annak a vonzalomnak, ami
még mindig perzselőn lüktete köztünk. Lá am, hogy megremeg a
keze, és éreztem a bőre ala vibráló kéjes sóvárgást.
Hóesésbe léptünk ki. Az égnek emeltem az arcomat, és
élveztem a bőrömet simogató hideget. Reméltem, hogy valamelyest
enyhíti a bennem égő tüzet.
Logan segíte Gretchennek átmenni az úton.
Háromlépésenként felnevete .
Megpróbáltam hátraülni, de Gretchen ellökö onnan.
– Vidd innen a csinos kis segged! Ülj előre a csávód mellé, o a
helyed!
Beült hátra, és akkorát sóhajto , mintha borzasztóan fárasztó
napja le volna.
Tétován beültem az anyósülésre, és Logan is beült mellém.
Becsuktuk az ajtókat, Logan pedig ráadta a gyújtást.
Nem.
Sehogy sem lehet ezt a tüzet eloltani.
A kocsiban óriási volt a feszültség, alig kaptam levegőt,
miközben áthajto unk az alvó városon. Mintha ebben a csendben
nem le volna oxigén, ahogyan a megte kilométerek sem hoztak
megnyugvást.
Minden egyes másodperccel egyre nehezebb le .
 Logan felém lese , majd megnyalta a száját. Nem bírtam
nyugodtan ülni.
Logan leparkolt a mélygarázsban a helyére, majd azonnal ki is
ugro a kocsiból, és Gretchenhez siete , hogy kisegítse. Én is
kiszálltam. A lifthez sie ünk, majd felmentünk.
Súlyos csend ve körül.
Próbáltam lélegezni. Elfojtani a remegést.
Próbáltam úgy tenni, mintha nem léptem volna át egy határt,
amit soha nem le volna szabad átlépni.
Az első éjszaka olyan volt, mint egy álom. Mintha nem is le
volna igaz. A ma este? Túlságosan is valós volt. Mintha ugyanazt az
embert érinte em volna, akibe évekkel ezelő beleszere em.
Logan beengede a lakásba.
Gretchen egyenesen a szobája felé indult.
– Hű… már alig vártam, hogy kiszálljak a kocsiból, azt hi em,
meghalok – magyarázta. – Megyek a szobámba. Egy kis nyugira
lenne szükségem, szóval, ha lehet, ne zavarjatok.
– Kell neki egy pasi – állapíto a meg Logan.
Felröhögtem volna, ha jobb passzban vagyok.
De éppen túlélni próbáltam.
Csak tébláboltam.
– Nos… jó éjt! – nyögtem végül, majd lehajto fejjel én is a
szobám felé indultam.
– Hová sietsz? – szólt utánam Logan.
Megálltam, és visszalestem rá.
Észvesztően néze ki! Micsoda igazságtalanság!
Áradt belőle az erő, fenséges volt, minden egyes porcikája
tökéletes, ahogy az izmos, inas testén megfeszült az öltönye.
Vártam.
Elbűvölt.
– Szerintem még nem fejeztük be, amit elkezdtünk – mondta,
majd megfordult, és besétált a szobájába.
Én meg voltam olyan ostoba, és utánamentem.
 22.

Logan

Felkapcsoltam az elektromos kandallót, ami meleg, vöröses fénnyel

áraszto a el a szobám, majd visszalestem a folyosó felé.
Aster akkor lépe be az ajtón.
Szürke pulóverben volt, mély V nyakkivágással. Bőrnadrágot és
magas sarkú csizmát húzo hozzá, ami épp a térde fölé ért.
Kibaszo ul csábító volt, ahogy o állt a szobámban. Mint a
megtestesült kísértés. Mint mindaz, amit az elmúlt hét évben
hiányoltam az életemből.
Láthatóan kínlódo .
Szöszmötölt.
Bizonytalan volt.
Egy dolog pedig biztos volt.
Akart engem. Kibaszo ul kívánt.
Mindannak ellenére, hogy tudta jól, a köztünk álló akadályok
leküzdhetetlenek. Mégis engem akart.
A baj az volt, hogy nem tudtam, miként szinkronizáljam a
szívemet az eszemmel, a szívem ugyanis majd kiugro a helyéről,
úgy dörömbölt.
A fejemben ezernyi kérdés kavargo , a testem többi része
viszont le se szarta az aggodalmaimat.
Az uralt, ami a véremben száguldozo . Az az érzés. A
kőkemény elhatározás, hogy visszaszerzem, ami az enyém.
Kibújtam a zakómból, és a kanapéra hajíto am.
Aster megremege .
Lá am. És éreztem is. Az egész lényét éreztem. Éreztem, ahogy
lángol.
Még az édes lélegzetét is éreztem, visszhangként verődö rólam
vissza. És éreztem azokat a láthatatlan, selymes kötelékeket,
amelyek összekapcsoltak minket.
 Lerúgtam a cipőmet, kigomboltam az ingujjam, és könyékig
felhajto am. Aster úgy figyelte minden mozdulatomat, mintha
alaposan az eszébe akarná vésni. De az is lehet, hogy a múltban
járt, o , ahol együ voltunk.
A feltörő harag nekifeszült a vágyamnak.
A belső vívódás csak felszíto a az érzést, amit Aster látványa
kiválto belőlem.
Aster az enyém, ez az igazság, de ő még nem tudta átadni
magát ennek a ténynek.
– Gyere ide! – reccsentem rá a megfeszülő csendben.
Zihálva ve e a levegőt.
– Nem hinném, hogy ez jó ötlet – nyögte nehézkesen.
– Mondd, hogy nem vágysz rám, Aster.
Nyöszörögve, frusztráltan nevete fel.
– Hát éppen ez a baj, Logan. Azóta vágyom rád, mióta újra
találkoztunk, és fogalmam sincs, hogyan kezeljem az érzést.
Lá am rajta, hogy fél. Az arcára volt írva.
Minden félelme o volt.
Az, hogy el kell innen mennie, ha végeztünk.
– Gyere ide, Aster – szólíto am kedvesen.
Nem tudom, hogy melyikünk vonzo a jobban a másikat,
melyikünk érezte a nagyobb kényszert, de abban biztos voltam,
hogy bárhová menne is, követném.
Ügy jö , mintha jégen lépkedne, befagyo tó vízén, ami tele van
repedésekkel, és bármikor beszakadhat ala a.
Egy rossz lépés, és mindennek vége.
Én pedig próbáltam neki megmutatni, miként feledkezzen bele
a pillanatba.
Ha sikerül, örökre i marad, velem.
Csodás, barna fürtök keretezték gyönyörű arcát. A szeme
fényesen csillogo , a mélyén apró lángok táncoltak. Egylépésnyi
távolságra állt meg. Hullámzo a mellkasa, miközben apró, ziháló
sóhajtások hagyták el rózsaszín, telt ajkát.
Lassan, óvatosan ereszkede térdre. Mintha valami összetört
volna benne.
– Logan. Nincs tovább erőm megállni a lábamon. Olyan régóta
csinálom már ezt.
 – Basszus! – csúszo ki a számon. Biztos voltam benne, hogy
csak álmodom.
Mozgo a torka, ahogy felemelte az arcát, és rám néze . Az
önmegtartóztatás utolsó cseppjét is lenyelte. A sajátját és az
enyémet is.
Hatalmasat sóhajto am, amikor ismét a nevemet su ogta.
– Logan…
Előrehajolt, és a combomhoz szoríto a az arcát, hozzám
dörgölődzö , olyan futótüzet okozva bennem, hogy azt hi em,
minden sejtem porrá ég.
Minden porcikám lángolt.
Kinyújto am a kezemet, és végigsimíto am az ujjammal a telt
ajkán. Azt akartam, hogy nézzen rám.
Szikrázo körülö ünk a levegő.
Lobogo a vágy, készen arra, hogy felemésszen.
– Aster… – nyöszörögtem vággyal teli hangon. Érzelemi asan.
Fenyegetőn.
– Mindig is ezt szánta nekem a sors? Hogy végül i kössek ki? –
su ogta, majd bizonytalanul felsóhajto . – Mindegy, hogy te hová
mennél, végül én is o kötnék ki? Vagy csak egy szörnyű véletlen az
egész? Balszerencse? Vagy… vagy talán ez a büntetésem?
– Kiscsillag! Édes kicsi, elvesze Csillagom! Nekem te vagy az
egyetlen fényesen ragyogó csillag.
Fájdalmasan felsóhajto .
– „És még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és mindig
megtalálom a hozzád vezető utat” – ismételte el az ígéretemet, amit
sok évvel ezelő adtam neki.
S az ígéretem azóta is o keringe körülö ünk.
Még feljebb emeltem az arcát, és ő rám néze , azzal a
kifejezéssel a tekintetében, ami azóta is az elevenembe vág.
– Hi él benne, Aster? Hi él abban, amit akkor mondtam?
Elhomályosult a tekintete, és megremege a torka.
– Igen, hi em neked.
– Mégsem vártál rám – mondtam keményen.
– A szívem megvárt – mondta erőseket pislogva.
Buzgo a vér az ereimben, hirtelen nehéz volt lélegezni.
 – Nem érezted? – kérdezte halkan, bizonytalanul. – Nem
érezted a szívem, annak ellenére, hogy nem lá ál?
Végigsimíto am az arcán.
– Minden egyes nap azt hi em, hogy beleőrülök, Aster.
Bármerre indultam, nálad akartam kikötni. Minden egyes kibaszo
pillanatban hozzád akartam menni. Meg akartalak találni. Hallani
akartam a hangodat, ahogy a nevemen szólítasz, mert azóta is i
visszhangzik a fejemben.
Elfordíto a a fejét, és belecsókolt a tenyerembe.
Ügy tarto a a kezemet az arcához, mintha a meleg lehelete
képes volna begyógyítani a sebeinket.
Én is letérdeltem, kezembe fogtam az arcát, és mélyen a
szemébe néztem.
– És te? Éreztél engem?
– Te vagy az egyetlen, akit valaha is megérze a szívem.
– Aster! – hajoltam előre, majd megcsókoltam.
Aster hatalmas levegőt ve , mintha évek óta most először
kapna igazán levegőt.
Végigsimíto a mellkasomon, majd a nyakam köré fonta a
kezét.
Lassan csókoltam, gyengéden, óvatosan játszva, ki-kidugva a
nyelvemet.
Nem fordíto a el az arcát, és nem szakíto a meg a csókot, úgy
gombolta ki az ingemet.
Egy gombot.
Még egyet.
Ahogy haladt lefelé, egyre gyorsabban mozgo a keze.
Halkan felsóhajto , amikor az utolsó gombbal is végze , majd a
tenyerét a mellkasomra simíto a, és a vállamon át lesodorta rólam
az inget.
Gyorsan kibújtam belőle, érezni akartam a melegségét, a keze
érintését, a tekintetét.
Olyan gyorsan futo rajtam végig a szeme, mint a pusztító
vihar. Igen. Ez a lány képes lenne engem elpusztítani. Egyszer,
ezernyi csók kíséretében már megte e, vagyis okosabbnak kelle
volna lennem.
 De nem számít a tegnap. Csakis a most, ez a pillanat számít,
mert csak ezt tudjuk irányítani.
A bőröm hibátlan. Egyetlen tetoválásom van, ami a csípőmtől a
bordámig húzódik. Aster felnyögö , amikor meglá a.
KAPZSISÁG.
Hátrébb húzódo , és kérdőn rám néze , mielő végigsimíto a
betűkön az ujjaival.
– Ellopo tőlem – su ogta halkan, fájdalommal teli hangon, és
én alig hallo am a szíve dörömbölésétől.
Tévedés.
– Minden, amim volt, a tiéd volt.
És mindent, amit valaha te em, érte te em.
Minden hazugságot őérte hazudtam.
– A világ mindig ellenünk dolgozo .
– Akkor égessünk fel mindent – simíto am a tenyerem az
arcára.
Előrehajolt, és végigcsókolta a meztelen mellkasomat.
Megcsókolta a bordáim ala dübörgő szívemet, és megcsókolta a
múlt iránti gyűlöle ől háborgó lelkemet.
Kapzsiság. Kapzsiság. Kapzsiság.
Erre szüle em, erre neveltek.
Az apám ilyenné teremte .
Loptam, csaltam, hazudtam.
De most… a mohóságom ezú al új formát öltö , és én nem
nyugszom, míg Aster az enyém nem lesz.
A hajába túrtam, ahogy egyre lejjebb csókolt, én pedig feljebb
emelkedtem, mígnem a nyelve már az alsónadrágom szélénél járt.
Majdnem elélveztem.
A fülemben dobolt, lüktete a vágy. Lavinaként áradt szét az
ereimben.
Minden egyes izmom megfeszült.
Aster torkából mohó sóhaj tört fel, amikor kigombolta a
nadrágomat, és lehúzta a sliccem. A cipzár hangja fülsiketítő volt,
ígéretként visszhangzo a szobában.
– Aster… – hörögtem.
Olyan irányba haladt, amire lelkileg még nem volt felkészülve.
Felült, hogy az anyag alá tudjon nyúlni az ujjai hegyével.
 – Kérlek! Csak hadd érintselek meg! Hadd érezzelek! Tudom,
hogy ez csak mostanra szól, de…
– Ne mondj ilyet! – hallga a am el, amikor gyorsan a torkára
kulcsoltam a kezemet.
Elkerekede a szeme a rémüle ől.
Tudtam, hogy nem tőlem fél, hanem a ól, hogy vajon mit fogok
tenni. Hogy mire lennék képes. Azt ígértem, hogy visszakapja a
szabadságát, és ezt komolyan is gondoltam.
– Kérlek – nyöszörögte, majd előrehajolt, ismét a mellkasomra
tapaszto a a száját, és irdatlan tempóban lefelé ve e az irányt. –
Kérlek! – nyögte ismét.
Ége e a bőrömön a csókok helye. Felgyulladt a bensőm. Az
egész testem lángolt.
Hörögni kezdtem, amikor a csípőcsontomhoz ért,
megnyaloga a, miközben egészen a combom közepéig letolta a
nadrágomat az alsómmal együ .
A farkam a hasfalamon csa ant.
Kemény voltam, mint a kő, és a magamévá akartam tenni.
– Olyan kurvára nagyon kívánlak, Kiscsillag! Van egyáltalán
fogalmad róla? Tudod, hányszor gondoltam rád? Mennyit
ábrándoztam rólad?
– Remélem, legalább annyiszor, mint én rólad – válaszolta, majd
a farkam fölé hajolva megnyalta a hegyét.
Rám néze .
– El sem tudom hinni, hogy így nézek a szemedbe, ráadásul
pont a mai napon.
Elszorult a torkom.
El akartam fojtani, elhessegetni azt, amire utalt. Mintha ugyan
bármelyikünk képes volna elfelejteni azt az éjszakát!
Felsóhajto am, amikor két marokra fogta a farkam a tövénél,
majd előrenyúltam, és a szájába dugtam a hüvelykujjamat.
– Ezzel az édes száddal akarsz kielégíteni?
Végighúzta rajtam a két kezét. A tetejéig, majd vissza.
Mint a nyári zápor, olyan hirtelen kezde bennem emelkedni a
gyönyör érzése.
Csak egy érintés volt, de máris remegni kezdtem tőle.
 – Szeretnéd? – kérdezte ingerlőn. – Végül is születésnapod van.
Ismét megragadtam az arcát.
– Ne tegyél semmi olyat, amit nem szeretnél, Aster! Soha!
Velem aztán ne!
De azzal a szemétládával se, akit hamarosan eltüntetek a föld
színéről.
– Azóta is kívánlak! – mondta, majd bekapta a farkam, és szopni
kezde .
Majdnem elélveztem a ól, hogy a szájába ve . Ilyen gyönyört
csak ő tud nekem okozni. Nekem ez a lány a mindenem!
– Azt a kurva, Aster! Imádom a szád!
Éreztem, hogy elmosolyodik, aztán végignyalta a farkam a
tövétől a hegyéig, majd ismét szívni és szopni kezdte, és kezdte
elölről.
Remege és rángatódzo a csípőm.
A gyönyör o toporgo a küszöbön.
Nem fogom sokáig bírni. Nem, mert túl izgató a szája, túl édes
ez a lány, és az emlékeket sem lehet már tovább elfojtani.
– El sem hiszem, hogy ez történik! Most már akár meg is
halhatok… Hú, de jó! Kurva jól csinálod! – motyogtam, miközben
fel-le járt rajtam a feje. Egyre mélyebbre fogado magába, mígnem
éreztem, hogy már a torkába siklik a makkom. Felnyögtem, amikor
az egész farkam eltűnt a szájában.
A fejével szinkronban járt a keze is rajtam.
– Ügyes kislány! – tört ki belőlem. – Csodás vagy! Tökéletes!
Térdre emelkedtem, és lökni kezdtem a csípőmet, dugni
kezdtem a száját, miközben ő egyre mélyebbre és mélyebbre
fogado magába. Már majdnem fulladni kezde , és engem ez
valahogy még jobban beindíto .
A nyögdécselése és a hümmögése o vibrált bennem,
visszaverődö a csontjaimról. Azonnal arra a pontra repíte ,
ahonnan nincs tovább. Végigvágtato a gerincemen a gyönyör, a
herém pedig összeugro .
Aster belemarkolt a fenekembe, és teljesen átadta magát
nekem. Hagyta, hogy a saját, őrült tempómban fejezzem be.
Nagy, mély lökésekkel dugtam a száját. Ő rágyorsíto , én pedig
elélveztem.
 Aster kezének és szájának a rabja le em.
De a szíve volt az, ami mindig is elvarázsolt.
Aster nyögdécselve nyelt, miközben én a térdemen állva
remegtem.
Teljesen szétestem. Kurvára.
Kéjesen felcsuklo am, amikor kicsúszo a farkam a szájából.
Visszahúztam magamra a nadrágom, miközben Aster továbbra is
o térdelt elő em, összeszoríto combokkal.
Lá am a szemében a zűrzavart. Lá am, hogy szívesen
menekülne, futna az elől, amiről már rég tudja, hogy
elkerülhetetlen.
Felkaptam, és a kanapéra dobtam, de olyan gyorsan, hogy
felsikkanto .
– Csak nem sietsz valahová? – kérdeztem.
Hatalmas szemekkel méregete , miközben én o álltam fele e,
és néztem, amint a csodás teste reszket a vágytól.
Megnyalta a szája szélét. Azonnal merevedni kezdtem ismét.
– Kellene – motyogta. – Igen, mennem kellene, Logan. I
kellene hagynom ezt a várost, mielő még ennél is jobban fog fájni,
mert már így is nagyon fáj. Mennem kellene, mielő még bajt
hozok a fejedre.
Leciccege , majd végigsimíto a térdemen.
– Hát nem mondtam, hogy megéri mia ad bajba kerülni? És
egyébként is… komolyan azt hiszed, engedném, hogy úgy menj ki
ezen az ajtón, hogy nem elégültél ki?
Kéjesen felnyögö .
– Ez az én Asterem!
Az enyém. Az enyém.
Hamarosan érteni fogja.
Újra letérdeltem, majd megragadtam a bokáját, és lehúztam a
csizmáján a cipzárt. Zihálva ve e a levegőt, miközben lehúztam az
egyik lábáról. Aztán a másik lába felé fordultam.
Mindke őnkre rátelepede az érzés, ami a levegőben feszült.
Sűrű volt.
Sötét.
És kétségbeese .
 Teljesen más volt, mint régen, amikor a hálószobájában te em
magamévá.
Az olyan volt, mintha képzelődtem volna.
De ez?
Ez maga volt az ígéret.
– Logan – nyöszörögte torokból, miközben felemelte a csípőjét.
Odahajoltam, és a bőrnadrágjára tapaszto am az arcomat,
egyenesen a szeméremcsontjára, miközben megragadtam a
csípőjénél fogva. Szétfeszíte em a lábát, és végigfu a am az orrom
a varrás mentén.
Megremege .
– Logan! Kérlek!
– Mit szeretnél?
– Téged!
– Mióta akarsz engem? – simíto am rajta végig a tenyeremmel,
csak a nadrágja gombjánál állt meg a kezem.
– Mindig, mindig is akartalak, és azóta is akarlak!
Egy mozdula al kigomboltam a nadrágját, és azonnal le is
ránto am róla.
Micsoda lábak! Milyen formás, karcsú comb!
Csak egy szaténbugyi maradt rajta, és a szürke pulóver.
Tökéletes látvány!
Kerek csípő, buja combok.
Szétnyílt az ajka.
A tekintete pedig, mint az űzö vadé.
Dübörgö a szíve.
Mint egy álom! Egy kibaszo álom, amit már nagyon régen nem
mertem álmodni.
A lába közé nyúltam, ahol láthatóan nedves volt a bugyija. –Ha
hazudnál is nekem, én akkor is tudnám, hogy kívánsz engem. Nézd
csak, milyen nedves vagy! Folyik belőled, Kiscsillag!
Húzogatni kezdtem az ujjam a nedves folt fele , fel-le, fel-le,
miközben egyre beljebb nyomtam a bugyiját.
Rekedten zihált, miközben ismét felemelte a csípőjét a
kanapéról. – Szórakozol velem?
– Megérdemled, nem? – kérdeztem, miközben játékosan
bedugtam az ujjam hegyét a bugyi anyaga alá, és simogatni
kezdtem. Levegő után kapkodo .
– Szóval, büntetni akarsz? Ezt akarod?
Odanyomtam az orrom, ahol addig az ujjam volt.
– Nem, Aster, nem büntetni akarlak. A világot akarom neked
adni. Minden álmodat valóra váltani. El akarok tüntetni mindent,
ami ezt veszélyeztetheti. Meg akarlak baszni. És meg akarlak
tartani. Gondoskodni akarok rólad, megvédeni, szeretni. Érted
akarok élni, kicsi Csillagom!
Aster hevesen zihált, majd amikor letéptem róla a bugyit,
egészen magasra emelte a derekát. Olyan gyorsan rátapaszto am a
számat, hogy megszólalni sem volt ideje. Még mielő kimondaná
azokat a gyűlöletes szavakat.
Harminc nap.
Harminc nap.
Baszok rá!
Baszok Jarekre is.
És Aster apjára is.
Basszák meg mindke en!
Inkább jól kinyalom Astert.
Mélyen belenyomtam a nyelven a puncijába.
Belemarkolt a hajamba.
– Logan! – nyögte.
Mindenhol nyaltam. Mindenhol érezni akartam a nyelvemmel.
Beledugtam, majd megnyaltam a lüktető csiklóját, végül
szopogatni kezdtem, harapdálni.
Aster nyöszörögve vonaglo .
– Kérlek, Logan! Kérlek! Érezni akarlak! Mindenedet!
Hátrébb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek.
– A farkamat akarod, bébi?
Azonnal bólogatni kezde .
– Nem. Addig nem, míg nem leszel az enyém. Míg nem lesz
enyém a szíved, a tested és a lelked. Addig nem, míg meg nem
érted, hogy úgysem engedlek elmenni.
Visszahajoltam a lába közé. Megemeltem a fenekénél fogva,
úgy, hogy benyalhassak a farpofái közé is. O is kinyalom, mert o
is magamévá akarom tenni.
 Aster úgy remege a kezeim közö , mintha földrengés rázná
belülről. Vibrált, reszkete , rázkódo . E ől majd leomlanak a falak,
amiket maga köré emelt.
Feljebb másztam, és megint a csiklóját kezdtem szopogatni, ő
pedig könyörögve kérlelt.
Mélyen belé toltam két ujjamat, dugtam, dörzsölge em, és
hagytam, hogy teljesen elveszítse az eszét. Közben a másik
kezemmel lefelé nyomtam a hasát.
– Istenem! Logan! Hogy… ez nem lehet… azt hi em, csak álom.
– Nem álom, Kiscsillag. Ez a valóság… te és én – válaszoltam.
Abban a pillanatban élveze el.
Micsoda gyönyörűség a kezeim közö !
Végigveze em az orgazmusán, ahogy összehúzódo , remege ,
és végül a csillagos égen lebege .
Hagytam, vigyáztam rá, su ogtam neki.
– Az enyém vagy. Az enyém vagy.
Addig fogom mondani, amíg meg nem érti.
Összezuhant, és lihegni kezde .
Kihúztam belőle a kezemet, majd feljebb másztam, hogy
megcsókolhassam.
Lágyan és lassan.
Gyengéden.
Ugyanis lá am a szemében a pánikot, lá am, ahogy
kiemelkede az összetört leikéből.
– Maradj i !
Felálltam, és a fürdőbe sie em. Megengedtem a kádban a vizet,
ugyanis eltökéltem, hogy igenis a gondját viselem Asternek.
Megmutatom neki, hogy mit érdemel. Hogy kicsoda ő valójában, és
mit jelent nekem.
Talán nem kelle volna meglepődnöm, hogy mire
visszamentem a szobába, Aster Rose már nem volt o . Tudtam,
hogy fél.
Meg kell tanulnia, hogy bízhat bennem.
Bízhat bennünk.
De én hogyan bízzak meg benne, ha mindig i hagy?
 23.

Aster

Mégis, mit csinálok? Mi a fenét csinálok?

Egész testemben remegtem, miközben a fürdőmben állva
megmostam az arcomat a hideg vízben. Minden döntésemmel
egyre nagyobb bajba kerültem. De nem tudtam abbahagyni. Logan
melle nem. Nem, mert minden, amit elfojto am, ismét felszínre
került.
A veszteség.
A bánat.
A félelem.
A remény.
A szerelem, ami bennem fortyogo .
Lenyeltem a torkomon felkúszó sírást, majd elzártam a csapot,
és alaposan megdörzsöltem az arcomat egy törölközővel. Mintha
ezzel bármilyen fájdalmat képes volnék eltüntetni. Vagy a bánatot.
Talán valahogy meg kellene találnom a módját, hogy
megváltoztassam a nevemet.
Ismét elfojto am a feltörni akaró elkeseredést. Vagy talán harci
üvöltés le volna?
Ma este… ma este túl nehezek voltak a béklyók, és nem is
akarha am mást, mint megszabadulni tőlük.
Ledobtam a törölközőt, és magamat bámultam a tükörben.
Vörös volt az arcom.
Az ajkam duzzadt és horzsolt.
A szemem túl nagy, a pupillám túl tág, túl vad.
Olyan helyen jártam, amit nem is engedhe em volna meg
magamnak.
Nála voltam.
Összetörtem.
Milliónyi apró darabra.
 Olyan apró darabokra, amiket már soha többé nem lehet
összerakni, mert minden egyes tőlem lopo érintése valóban az övé
volt.
Könnyek futo ák el a szememet, én pedig elléptem a mosdótól,
és arra koncentráltam, hogy valahogy felvegyem a hálóingem, na
meg egy új bugyit, mivel a másik o maradt nála a padlón.
Persze, hiába takarom be a testem, a bennem feléledt és
burjánzó reménynek semmi nem állhatja útját.
Veszélyes.
Veszélyes a szívemre nézve.
És veszélyes a férfire nézve, akit szeretek.
De hogyan állítha am volna meg, ha úgy ért hozzám, ahogy? Ha
úgy fogo és ölelt, ahogy csak ő tud? Ha úgy néze rám, mintha
kincs lennék?
Ledermedtem, amikor megéreztem a levegőben az energiáját.
Egyre erősebb le , mint egy felhő, ami teljesen elhomályosítja a
józan ítélőképességet.
Logan úgy jelent meg, mintha megidéztem volna, mintha a
ködből testesült volna meg.
Mögö em, a fürdőajtóban állva tornyosult fölém, és a
tükörképemmel szemeze .
Pont olyan volt az arckifejezése, ami elől menekülni akartam.
Vad és állatias volt. Mint egy ragadozó.
Mintha bármelyik pillanatban kitörne belőle a visszafogo
erőszak. Csak egy leheletnyi féltést véltem felfedezni az
energiájában. Közelebb lépe .
Megcsapo a melege. Végigfuto a gerincemen, majd a
csontomig belém hatolt.
Nem jó ez így. Nagyon nem jó. Kimondo an helytelen.
Ahogyan helytelen volt az is, hogy akaratlanul is felnyögtem
amikor még közelebb jö hozzám. Kinyújto a a kezét,
félresimíto a a hajamat, és odatapaszto a az ajkát, ahol a vállam és
a nyakam találkozik.
– Hát azt hiszed, elbújhatsz előlem, Aster?
Átnyúlt a másik vállam fele , és megfogta a nyakamban lógó,
csillag formájú medált.
 – Szerintem menekülnöm kellene, még mielő valami végzetes
történik. Mielő túl késő.
– Ezzel már akkor elkéstünk, amikor bete ed a lábad annak a
háznak az alagsorába.
– Logan.
Hatalmas keze a derekamra simult, megragadta, majd lassan
maga felé fordíto . A tekintete kemény volt és határozo .
Az volt az egészben a legfélelmetesebb, hogy pontosan tudta,
kikkel áll szemben. Pontosan tudta.
– Teérted érdemes – jelente e ki.
Akkor érte em meg, hogy nem érdekli. Tényleg nem érdekli,
hogy mibe fog ez neki kerülni.
Fizetni fog, bármi legyen is az ára, de én nem biztos, hogy
túlélem.
Megragado , és felemelt. Egy aprócska sikkantás hagyta el a
számat.
A dereka köré fontam a lábamat, miközben megadón
felsóhajto am. Aztán átöleltem a nyakát, és a lüktető ütőeréhez
szoríto am az ajkamat.
– Nem kellene ezt csinálnunk – próbálkoztam még egy utolsó
alkalommal.
– Az én szabályaim szerint játszunk, Aster – szólt keményen, és
megszoríto .
Belekapaszkodtam, miközben kicipelt a vendégszobából, át a
lakásán, be a hálójába. Nem lassíto , csak akkor torpant meg egy
pillanatra, amikor belökte maga mögö a szobája ajtaját. A
hatalmas ágyához vi . Leránto a az ágyterítőt, és középre fektete .
Hatalmasat dobbant a szívem, amikor fölém mászo . Olyan
csodás férfi! Elállt tőle a lélegzetem. Gyönyörű profil, csodásan
metsze arc. Mintha kőből faragták volna. Kíméletlen és kemény.
De aztán elmosolyodo . Lágyan, kedvesen. Kinyújto a a kezét,
és végigsimíto az arcomon. Akkor ismét meglá am benne azt a
fiút, akivel szabadon ábrándoztunk.
– Ez az! Pontosan ide tartozol – motyogta.
Megfogtam a kezét, és az arcomhoz nyomtam.
– Mindig is ezt szere em volna.
 – Mindig is ez le volna a helyes, Aster. Nekünk együ kell
lennünk. Így van rendjén. Csak eltévedtünk valahol útközben.
Mármint, nézz rám! – szé árta a karját, és hatalmasat mosolygo .
Még mindig nem volt rajta póló, elő em pompázo a széles
mellkasa, az izmos válla, a karcsú dereka, a kockásan izmos hasa. –
Látod, hogy nézek ki? Ne mondd, hogy lemondanál minderről! –
mondta heccelődve.
Az alsó ajkamba haraptam. Könnyedség ve rajtam erőt,
amikor lenéze rám, és úgy bámult az arcomba, mintha az
örökkévalóságot látná maga elő .
– Sosem feledtelek el.
Lassan leolvadt a mosolya, és kigombolta a nadrágját. Hagyta,
hogy lecsússzon a bokájára, aztán lerúgta magáról. O áll elő em,
és nem volt rajta más, csak egy fekete alsónadrág. Esküszöm, úgy
elvörösödtem, mint az a tinédzserlány, aki akkor voltam, amikor
Logan először megérinte .
Ége az arcom, ezért inkább a párnába rejte em, de csak
annyira, hogy ki tudjak lesni.
– Nagyon szép vagy – motyogtam félszegen, mert nem tudtam,
hogyan öntsem szavakba az érzéseimet.
Felmászo az ágyra, és bebújt a takaró alá. Magához húzo , a
mellkasára vonta a fejem, és gyengéden belesimíto a hajamba.
Ostoba módon elégede nek éreztem magam.
Harminc nap.
Harminc nap.
Gyűlöletes dolog, hogy az életem csupa csapdákból áll.
Logan úgy fordult, hogy meg tudja csókolni a fejem búbját.
– Hiányoztál – vallo a meg első ízben.
A szavai egyenesen a vérembe áramlo ak.
Melegséggel töltö ek el.
Mélységesen szomorú, keserű és csúnya igazság.
Közelebb bújtam hozzá, és a mellkasába su ogtam.
– Te is hiányoztál nekem. Nagyon.
És ezek után még jobban fog hiányozni. Sokkal jobban.
Még jobban, még erősebben vont magához, olyan közel, hogy
szinte teljesen rásimultam a mellkasára. Lá am az arcvonásaiban a
fájdalmat, amikor odalestem.
 – Mondd el, milyen volt – kérte összeráncolt szemöldökkel.
Összerezzentem.
– Szerintem nem szeretnéd te azt hallani.
– Pedig talán pontosan ez kell, hogy halljam. Talán éppen i az
ideje.
– És ha nagyon fog fájni?
Mi van, ha éppen ez fog tönkretenni mindent? Mi van, ha Logan
lelke annyira eltávolodik, hogy már nem talál hozzám vissza?
Megragadta az egyik lábamat, és felhúzta a derekához. Testének
minden egyes izma remege . Érződö benne az erő. Megfeszült a
féltékenységtől.
Kinyújto a kezét, és végigsimíto a hajamon, aztán megfogta
az állam, és maga felé emelte.
– És mi van, ha nem tudunk innen továbblépni, mert nem
tudom az igazat?
Egy pillanatig haboztam. Logant bámultam, aki úgy néze rám,
mintha mit sem számítana mindaz, ami történt.
Azt ígérte, segít elviselni.
A bánatot és a fájdalmat.
Talán azon tűnődö , én is képes volnék-e osztozni vele az ő
bánatában.
– Tényleg tudni akarod, milyen volt? – kérdeztem.
Gyötrelmes.
Kegyetlen.
Beteges.
Értelmetlenül sodródtam a véget nem érő semmiben.
De össze tudom sűríteni egy mondatba is.
– Magányos voltam. Üresnek éreztem magam, mélységes, sötét
űrben tengődtem. Végtelen ürességben, aminek nem akart vége
lenni.
Együ érzőn felsóhajto , miközben az arcomra simíto a a
tenyerét.
– Céltalan és semmitmondó – összegezte.
Tétován bólinto am.
A malachit tekintet az arcomat pásztázta. Életre kelt a
félhomályban, arany fényben izzo .
 – És neked? Milyen volt? ~ alig mertem megkérdezni. Milyen
sókat tűnődtem, hogy hová ment, merre járhat, mit csinálhat. Hogy
hiányzom-e neki, hogy megérte-e?
– Hasonlóan éreztem, de más volt. Arra fókuszáltam, ami nem
számíto . A pénzre. A szerencsejátékra – magyarázta, majd
elhallgato egy pillanatra. – És nagyjából mindenkit megdugtam,
aki szembejö .
Összerezzentem a kíméletlen őszinteségétől. De igaza volt.
Tudnom kelle .
Őszinteségre van szükség, hiszen abban sosem volt részünk.
A hüvelykujja oda-vissza járt az arcomon.
– Érzéseket kerestem, Aster. Érezni akartam. Egy olyan személy
után kuta am, aki képes szikrát gyújtani bennem, még akkor is, ha
csak töredéke annak, amit melle ed éreztem. – Elhallgato , lá am,
hogy jár a torka, remeg. Nyeli a könnyeit. Ismét a hajamba túrt. – És
tudod, igazából egyikőjükkel sem volt semmi baj, kivéve persze azt,
hogy egyikőjük sem te voltál.
Elfacsarodo a szívem.
– Én meg eközben o hevertem Jarek ala érzéketlenül, és azt
kívántam, bárcsak eltűnnék.
– Gyűlölöm! – tört fel belőle, és egész testében megremege .
Alig tudta türtőztetni magát.
– Én is.
Logan a vállamtól indulva végigsimíto az egész karomon.
Csupa libabőr le em. Éreztem a fájdalmát. Re enetesen mély volt a
hangja, amikor megszólalt:
– Hogyhogy nem le gyereketek?
Könny szökö a szemembe, megremege a torkom, az elfojto
érzelmek kikívánkoztak. Igyekeztem visszanyelni, bent tartani,
hogy elmondhassam az igazat.
– A házvezetőnőnknek… van egy lánya, aki nővérnek tanul.
Háromhavonta találkoztunk a parkolóban, hogy beinjekciózzon.
– De Jarek nem tudo róla – szólalt meg Logan. Nem kérdés
volt, de a tekintetében ezernyi kérdőjelet lá am.
– Nem, dehogy! Meg is… – elhallga am. Nem tudtam
elmagyarázni.
Összerándultam a kínzó fájdalomtól. Öklök, bakancsok, fegyverek.
 Minden egyes ütés nagyobb volt, mint az előző, és elég erős ahhoz,
hogy darabokra törje a csontom, a bátorságom és az épelméjűségem.
Felkiálto am a gyötrelmet szenvedéstől. Kín és fájdalom. Ringatózva
öleltem magam, védeni próbáltam a testem.
„Ne sírj, Aster! – hallo am aljas hangját. Úgy su ogo , mintha
nyugtatni próbálna. – Ne sírj, hiszen ennek így kelle lennie, így volt
megírva. Majd meglátod. Majd meglátod.”
– Soha, Logan, soha nem fogom engedni, hogy a gyermekein
olyan helyzetben találja magát, mint én vagy húgom. Hogy azt
csinálják vele, amit az apánk velünk. Inkább meghalok.
Logan megfordult, de engem nem ereszte . Addig forgolódo ,
míg végül én voltam alul, ő pedig fele em. A fejem melle
támaszkodo meg, lekönyökölt, így a széles mellkasa pont fele em
volt.
Reszkete .
A kíntól.
Szenvede .
A bána ól.
Nehéz volt, nagyon nehéz teher.
Egy szakadék keletkeze közö ünk, amibe belehullo ak a
közös álmok és remények.
Fájt hallanom, ahogy elcsuklo a hangja.
– Hát ezért? Ezért futo ál el? – kérdezte szomorúan.
Zöld tekintete fürkészve figyelt, mintha kutatna valami után,
amibe bele lehet kapaszkodni.
– Igen – nyögtem nehezen. Néha egy hazugság is tud
könyörületes lenni.
Logan úgy összerezzent, mintha tőrt döftem volna a bordái
közé.
A homlokomhoz érinte e a homlokát, és fájdalmasan zihálni
kezde .
– Sajnálom. Nagyon sajnálom – ismételge e motyogva.
Elfacsarodo a szívem.
Próbáltam, próbáltam magamban tartani. Nem akartam, hogy
meghasadjunk a fájdalomtól.
– Két különböző világba szüle ünk – böktem ki végül.
 – És nekem ki kelle volna szakítanom téged a tiédből. Együ
sokkal jobb életünk lehete volna.
Még a félhomályban is megtaláltam az oldalán a betűket. Nem
kelle látnom, tudtam, hol bélyegezte meg saját magát. Mintha egy
billog volna.
– Ki ve e meg, Logan? – kérdeztem elvékonyodo hangon.
Megígértem az apámnak, de nem állt igazán szándékomban
utánajárni. De most, mindezek után, én is tudni szere em volna.
Az ikerkövek.
A regnáló koronaékszerek.
Tökéletesen összeillő két kő. A foglalatuk egymásba fonódó
kapcsokból állt, így létrehozva egyetlen nagyobb követ. Mindkét kő
ródium nyakláncon lógo . Nyakláncokon, amiket az apám örökölt a
nagyapámtól. Nyakláncokon, amelyek mia már generációk óta
folytak a harcok.
A két nyaklánc együ állítólag harmincmillió dollárt is megért,
bár soha nem tudták eladni őket egyetlen aukción sem. Léteztek
ugyan, de senki sem vágyo rájuk a rablókon, csalókon és
svindlereken kívül.
Az a két nyaklánc ve el tőlünk mindent.
KAPZSISÁG.
Logan birtokában voltak utoljára.
Egy röpke pillanatig lefagyo , de aztán szétáradt benne az
éberség.
Félrefordíto a a tekintetét.
– Tudod, hogy nem mondhatom el – szűrte a fogai közö .
Elhomályosult a tekintetem. Ége ék a könnyek.
Magam sem érte em, miért fáj ennyire.
– Mikor? – kérdeztem szomorúan.
Logan habozo , tipródo , csikorga a a fogait, de végül
kinyögte.
– Miután érted mentem. Azon kívül nem maradt semmim.
„Mindent felége em, Aster, porig ége em mindent, de te is tudod, mi
volt, mire odaértem. Többé már nem voltál az enyém.”
– Aznap éjjel halt meg a testvéred – mondtam szomorúan. Nem
ismertem a részleteket.
Aznap éjjel majdnem én is meghaltam.
 Szétszéledtünk a világban.
Külön.
Szétszakíto ak minket.
Logan egész lénye gyötrődö . Belülről zokogo . Elfojto
fájdalom remege a hangjában, amikor megszólalt:
– Aznap éjjel mindent elveszíte em.
– Gyűlölöm… gyűlölöm az életet, ami tönkrete minket!
Bele akartam fulladni, elsodródni és eltűnni. De Logan
magához húzo , átölelt, és csókot lehelt a számra.
– Ne nézz vissza, Aster! Most ne. Túl sok olyan dolog van, amin
úgysem tudunk változtatni. Inkább arra kellene összpontosítani,
amit megváltoztathatunk.
Legyűrtem a szomorúságot. Olyan sokáig éltem a gyötrődéshez
láncolva. De most zörögtek és csörögtek a láncok, egymásnak
ütköztek.
– Mi az, amitől az apád Jarek ellen fordulna?
Az apám mindig is a fiaként kezelte, hiszen neki csak lányai
le ek. Nem tagadhatja meg tőle a trónt, mert az árulásnak
számítana.
Reménytelenül rápislogtam.
– Be kellene bizonyítanom, hogy ellopo vagy elrejte valamit,
amivel a családnak árt.
– És szerinted így van?
– Sosem hi em, hogy valóban hűséges lenne. Mindig volt benne
valami… valami fura a családjával.
– Akkor addig nem nyugszom, míg ki nem derítem – mondta
Logan elgondolkodva. – Aznap éjjel szerintem Jarek becsapo
engem. Csapdába csalt. Mindig is volt egy ilyen érzésem.
Hirtelen reménykedni kezdtem.
– Én soha nem is hi em, hogy te voltál. Tudta… tudom, hogy
tudo rólunk. Tudta, hogy el akarok menni. De az én szavam
szemben áll az övével, és tudod, hogy az apám végül kinek a pártját
fogta. A fiaként gondol rá.
– Megtalálom a módját.
– A testvérem is segít. – Ezt még nem mondtam neki. Nem
tudtam, hogy bízhatok-e benne.
Összeráncolta a homlokát.
 Megnyaltam a számat.
– Van egy széf Jarek o honi irodájában. Dupla alja van, de
szerintem nem sejti, hogy erről én is tudok. Amikor oda csúsztat be
valamit, sokkal éberebb, idegesebb, izgato abb, titkolózóbb, mint
amikor csak simán a széfet nyitja ki. Van egy olyan érzésem, hogy
ha van valami, amit ellene fordíthatunk, akkor azt o találjuk meg.
– Hadd csináljam én! – ugro ki hirtelen az ágyból.
Úgy kaptam utána, mintha soha életemben nem látnám többé.
– Nem, Logan! Te nem mehetsz oda vissza! Már az is csoda,
hogy az apám ebbe beleegyeze . Ha rájön, hogy beleütö ed az
orrod a család ügyeibe…
– Akkor kinyír – vete e oda, mintha csak vicc lenne. Mintha
nem lopo volna el valamit, ami mia már sok bolond o hagyta a
fogát.
– Csoda, hogy egyáltalán élsz – mondtam sötéten. Nem
neve em. Tele voltam szomorúsággal. Nem akartam, hogy Logan
lássa, de tudtam, hogy tudja. Megváltozo az arckifejezése, teljesen
más le .
Beletúrt a hajamba.
Lágyan, gyengéden.
Bocsánatkérőn.
Kérdőn.
– Amikor először idejö él, azt mondtad, nem hagytam neked
más választást – szólt kérdőn. Úgy járt rajtam fel-le a tekintete,
mintha le tudná olvasni rólam a választ.
Azonnal feltörtek az emlékek.
Sírtam. Keservesen. Fájdalmasan. Az apám kezét szoronga am.
„Bármit! Bármit, apu! Csak kérlek, őt ne bántsd! Ígérd meg, hogy
nem hal meg, és akkor bármit megteszek!”
– Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, Logan… mert volt
választásom, de csak egy észszerű választásom volt – vallo am be,
és szinte azonnal gombóc keletkeze a torkomban a rám törő
érzésektől. Alig bírtam megszólalni.
Logan megszoríto , és zavarodo an, re egve szólalt meg:
– Egyszer azt mondtad nekem, hogy muszáj megragadnunk a
lehetőséget, ha o van elő ünk, és el kell utasítani a bánatot, még
ha meg is követelik tőlünk.
 Végighúztam az ujjam a dübörgő szíve fele . I volt a
bizonyíték, hogy igenis él.
– És én ezt te em, Logan – válaszoltam lágyan. – Elutasíto am a
bánatot.
Ugyanis nem élet az élet, ha Logan nincs benne. Ezt a
lehetőséget elképzelni sem akartam.
– Aster…
– Kérlek, Logan! Hagyjuk ennyiben. Nem megy… még nem.
A homlokomhoz szoríto a a homlokát, és fájdalmasan
felsóhajto .
– Nem fogsz visszamenni, Aster. Soha!
– Tudom, hogy azt akarod, maradjak…
– Te akarsz maradni? Velem?! – szakíto félbe.
– Logan!
– Akarsz?
Kicsordultak a könnyeim.
– Soha nem akartam máshol lenni, csakis veled.
– Kicsi Csillagom! – simíto végig az arcomon.
– De soha nem akarnálak olyan helyzetbe hozni…
Ismét félbeszakíto , de ezú al egy csókkal. Méghozzá olyannal,
amibe tetőtől talpig beleremegtem. Egészen a csontomig hatolt, a
velőmig beleremege az összes sejtem.
A térdére és a kezére támaszkodo , miközben lehajolt, és
birtokba ve e a számat. Nyalogato és csókolgato . Simogatón,
birtoklón.
Egyébként sehol máshol nem ért hozzám.
A lelkem sóvárgo érte.
Érte esdekelt.
Könyörgö .
A csípőm ugyanezt te e, remege és rázkódo .
Végigsimíto a mellkasomon. A szívem fölö . Hirtelen
megfeszült a levegő. Intenzív, vad érzés volt, és nem ereszte .
Mintha ő hívo volna, és most, hogy i voltam, egyikünk sem
tudo elmenekülni az erős kötődés elől, ami azóta kísérte minket,
mióta először találkoztunk.
– Mondd ki, Aster! Mondd!
 Nem kelle sokáig könyörögnie, hogy kibukjon belőlem az
igazság.
– A tiéd vagyok!
Mindörökké.
Örökkön örökké.
Csak egy kis időre.
És lám, mégsem volt elég.
Tovább csókolt, lágyan, lassan, gyengéden, de határozo an.
Aztán visszafogo an felsóhajto , és lerogyo mellém a
matracra. Gyöngéden rám mosolygo , majd magához vont, és
átölelt. Egymáshoz ért az orrunk, belélegeztük egymást.
Befészkeltem magam mellé, úgy, hogy a dübörgő szívére
hajto am a fejemet. A mellkasát simoga am, felfedezve a sűrű,
ide-oda kanyarodó izmokat.
– Boldog születésnapot, Logan!
A halántékomhoz szoríto a a száját.
– Baj, ha tényleg majdnem annak érzem magam?
– Nem.
Mert a karjaiban én is boldognak érzem magam.
 24.

Logan

Los Angeles, tizenkilenc évesen

Logan gyorsan leellenőrizte, hogy valóban egyedül van-e az

irodában, mielő felnyito a a gondosan összehajtogato csillagot,
amit két könyv közö talált az asztalán.
Hétkor, ennyi állt csak rajta.
De neki milliónyi dolgot jelente .
Hiányzol.
Szükségem van rád.
Érted bármire képes vagyok.
Születésnapod van, és alig várom, hogy együ töltsük.
Meleg izgalom áradt szét a testében, mintha forró méz folyt
volna az ereiben.
Már alig várta, hogy találkozzanak.
Hogy lássa. Hogy ölelje.
Aster Rose le az élete értelme.
Harcolni, lopni, csalni fog érte – bármit, hogy végre szabad
lehessen.
Aster az ő végzete. Őt rendelte a lelkének a sors.
Eltelt három borzasztóan nehéz óra. Mintha minden egyes
pillanat ellenük dolgozo volna.
Végigsimíto a csillagon, amit a zsebében őrzö .
Megnyugta a.
Amikor végre elérkeze az idő, azonnal kirohant az irodából,
alig várta, hogy lássa a lányt, már gondolkodni sem tudo tisztán
Kilépe a házból. A lenyugvó nap utolsó sugarai a kert végében
található labirintus fele táncoltak. Az aranyfényű csíkok a
területet beárnyékoló fák lelógó ágai közé bújtak. A talaj a lába ala
puha volt és nyirkos, ahogy haladt, egyre hevesebben vert a
pulzusa.
Boldog várakozás.
Újfajta mohóság keríte e hatalmába.
Aster Rose.
Csak őrá vágyo .
A fák takarásában osont a találkahely felé. Óvatosan lehajolt,
meghúzta magát, lélegzete pedig egyre gyorsabb le , ahogy
közelede .
Akkor hallo a meg a hangokat.
Az egyik kemény volt és lekezelő.
A másik lágyan csenge , Logan számára olyan volt, mint a
megtestesült költészet.
– Van valami oka, hogy így viselkedsz? Hiszen már az enyém
vagy, nem?
– Ha nekem is van beleszólásom, akkor nem!
Gyűlölet szoríto a össze Logan mellkasát. Takarásban maradva
leselkede a bokrok közö .
Jarek Urso sarokba szoríto a Astert.
Logant eláraszto a a düh. Minden sejtje pa anásig feszült.
Pusztítani akart. Megvédeni a lányt.
Harcolni azért a személyért, akiért bármit megtenne.
Jarek undorodva felnevete . Arrogáns és gonosz nevetés volt.
Az a seggfej fekete nadrágban és fekete ingben volt. Még a haja
is fekete volt, oldalt felnyírt, fent göndör. Csak egypár évvel volt
idősebb náluk, de a hatalmas egojának köszönhetően úgy
viselkede , mintha ő lenne a világ ura.
A baj csak az volt, hogy ha megtörténik az esküvő, akkor egy
szép napon tényleg ő lesz a világ ura.
– Szerintem mindke en tudjuk, hogy ebbe nincs beleszólásod –
mondta Jarek, majd megragadta Aster kezét.
A lány kiszabadíto a magát, és megpróbált elhátrálni.
– Ne érj hozzám! – néze Jarekre. Arcán undor és félelem
tükröződö .
Logan tudta, hogy Asternek nagy erőfeszítésébe kerül, hogy
ilyen bátor és nyugodt maradjon, miközben az a seggfej azt
gondolja, hogy azt tehet vele, amit akar.
 – Jobban tennéd, ha már most megtanulnád, hogy ne ellenkezz
velem.
– Inkább meghalok, de nem engedem, hogy hozzám érj!
Jarek felnevete .
– Na majd meglátjuk!
Figyelmeztetés nélkül ugro a lányhoz. Belemarkolt a hajába, és
oldalra ránto a a fejét. Aster ijedten felkiálto . Fájdalommal és
félelemmel teli volt a hangja.
Logan olyan gyorsan nekiugro , hogy Jareknek észrevenni sem
volt ideje. Megragadta az ingjénél fogva, maga felé fordíto a, és
ököllel arcon vágta.
Valahol mélyen volt egy olyan érzése, hogy ezzel talán meg is
pecsételte a saját sorsát, amit valószínűleg a halál fog majd
szignózni.
De nem érdekelte. Nem izga a, ha cserébe Asternek olyan élete
lehet, amilyet érdemel.
Jarek feje hátracsuklo , orrából pedig spriccelni kezde a vér.
Üvöltve előregörnyedt. Egy pillana al később azonban már Logan
felé repült, és teljes erővel bele is csapódo . Átölelte a derekát, és
lesodorta magával a földre.
Ráült Loganre, és megsorozta. Egy. Ke ő. A fiú három öklöst
kapo . Az állára, a szemére, az arcába.
Szétáradt benne a fájdalom, de csak a dühét növelte. Teljesen
maga alá teme e az őrült gyűlölet.
Megpróbálta kiszabadítani a karját Jarek lába alól, miközben az
tovább püfölte a halántékán.
– Van róla fogalmad, hogy kibe kötö él bele, te kis geci? Halo
vagy!
Logannek sikerült kihúznia a jobb kezét, és gyorsan
megmarkolta Jarek csuklóját, mielő az újra üthete volna.
Megcsavarta. Keményen.
– Halo vagyok? Tényleg? Nem hinném!
Jarek felüvöltö , meghajolt Logan erős szorításától.
Lecsúszo oldalra, rá a térdére, a karja a háta mögö .
Logan nem ereszte e, míg ő maga lábra nem állt.
Durva szögben tarto a Jarek kezét. Nem olyan erősen, hogy
kitörjön, de ahhoz eléggé, hogy olyan érzése legyen.
 Jarek megpróbált kiszabadulni, aztán nyivákolni kezde ,
amikor Logan erősíte a szorításán.
– Eléggé biztos vagyok benne, hogy te leszel halo – hörögte
gyűlöle ől i as hangon –, ha Aster apja megtudja, hogy esküvő
elő magadévá akartad tenni. Ezt tilos, nem? Szerintem még azelő
kiherél, hogy golyót röpítene a fejedbe.
Ez volt az egyetlen pozitívum az egész kibaszo zűrzavarban.
Hogy Aster apjába szorult némi emberségesség. De az nagyon
dühíte e Logant, hogy ha összeházasodnak, akkor ez a szarházi
majd azt csinálhat Asterrel, amit csak akar.
Mintha ez a szörnyeteg egy szerződéssel jogot formálna arra,
hogy bemocskolja ezt a szépséget.
– Ő az enyém! Azt csinálok vele, amit akarok! Akkor baszom
meg, amikor akarom!
Logan nem tudo magán tovább uralkodni, és Jarek csuklója
hatalmasat reccsent.
Fájdalmasan felüvöltö .
– Jarek? – kiálto egy őr a távolból.
Jarek a karját a mellkasához szorítva, dühösen lábra kecmerge .
– Halo vagy!
Aster hisztérikusan felnevete .
– Az apám meg téged öl meg. Logan pótolhatatlan a számára. A
család számára. Nézd csak, mi lesz, ha bántani próbálod!
Kinyújto a felé a kezét. Persze, Logan hasznos nekik, de nincs
olyan pozícióban, mint Jarek.
Jarek szeme mégis gyűlöle el telt meg.
Hirtelen megjelent az őr. Egy Toban nevű férfi, aki gyakran
elkísérte Jareket, amikor eljö a birtokra.
Tóban előkapta a fegyverét, és Loganre fogta.
Aster közéjük lépe .
– Tedd el a fegyvered! – szólt rá a férfire.
– Mi történt? – kérdeze vissza az őr.
– Elbotlo am! – köpte feléjük Jarek.
Elbotlo , naná!
Toban szeme ide-oda járt ke őjük közö . Nem lehete nem
észrevenni a köztük feszülő gyűlöletet. Végül a férfi lassan
leereszte e a fegyverét. Aggódva néze körül.
 – Jól van, uram? – kérdezte Jarektől.
– Majd a kocsinál találkozunk, jó? – mondta, de rá sem néze ,
mert még mindig meredten bámulta Logant.
Őt pedig maga alá teme e az indulat.
Most azonnal véget akart vetni az egésznek.
Életre-halálra.
Csakhogy érezte, mennyire re eg Aster. Tiszta lelkéből üvöltö
a rémült kétségbeesés, a tuda ól, hogy soha többé nem lehetnek
együ , főleg, ha Logan még egy ujjal hozzáér a másikhoz. De már
lehet, hogy így is késő.
Toban hezitált.
– Biztos, uram?
– Igen.
Jarek továbbra is Logant bámulta, miközben Toban lassan
eloldalgo .
Gúnyos mosolyra görbült a szája, Logan pedig legszívesebben
ismét nekiugro volna, hogy darabokra tépje.
Aster Jarek elé pördült.
– Azt akarom, hogy elmenj!
– Kurvára nem érdekel, mit akarsz!
Aster előkapta a telefonját.
– Rendben! – néze bátran Jarek szeme közé. – Akkor
megbeszéljük apuval, hogy mi legyen.
Jarek megpróbálta kordában tartani a félelmet, ami azonnal
kiült az arcára.
– Oké, megyek! – sziszegte dühösen.
Megfordult, mintha indulna, de hirtelen megragadta Aster
kezét, és magához ránto a.
– De ne hidd, hogy végeztem veled!
A fenyegetés o lógo a levegőben.
Logan majdnem megint nekiugro .
Jarek arrogánsan felemelte a fejét, mintha nem is az ő arca
lenne csupa vér. Ellépe Astertől, majd odahajolt Loganhez.
– Vagy veled – te e hozzá, és besétált a bokrok közé.
Logan magába roskadt.
Aster odafuto hozzá, megfogta a kezét, és megpróbálta arra
felé rángatni, ahol találkozni szoktak.
 – Ó, istenem! Megsérültél? Ez a szemétláda!
– Jól vagyok – válaszolta frusztráltan.
Aster gyengéden végigsimíto a sérülésein, amik egyre
láthatóbbá váltak az arcán.
Logan dühöngő szívverése némileg lassulni kezde .
– Köszönöm! – su ogta Aster.
– Meghalnék érted – néze mélyen a szemébe Logan.
Aster megfogta a kezét, majd komolyan ránéze .
– Tudom, és éppen ezért arra kérlek, hogy a kedvemért élj!
Semminek sem lenne értelme, ennek az egésznek nem lenne
értelme, ha meghalnál. Muszáj óvatosnak lennünk! Okosan kell
csinálnunk! – magyarázta a lány könyörögve.
– Meg akarom ölni! – szólt Logan gyűlöle el teli hangon. Még
mindig forrt a vére a dühtől.
– Nem, Logan! Együ kell ezt csinálnunk, különben egyikünk
sem lesz soha szabad.
Hatalmas, nehéz sóhaj szakadt fel Logan torkából. Aster
homlokához támaszto a a sajátját.
– Hát ezt tesszük, Aster? Felszabadítjuk magunkat?
– Együ , igen – simíto végig az ujjával a fiú felduzzadt ajkán.
– Bármibe kerüljön is… – motyogta Logan Aster szemébe
nézve. Megmozdult a levegő, ahogy a horizont alá buktak az utolsó
sugarak is. Sötétségbe borult fele ük az ég.
– Igen – su ogta a lány.
Alig pár centire volt egymástól a szájuk, az orruk összeért, a
lelkük pedig már rég egymásba fonódo .
Logan a két tenyerébe ve e Aster arcát.
– Szeretlek, Aster Rose – ismerte be hatalmas sóhajtással. –
Nagyon, nagyon szeretlek.
Még soha nem mondta ezelő .
Asternek elakadt a lélegzete. Logan ingébe markok.
– Azt hi em, soha nem fogom megélni ezt az érzést. Amikor
úgy szeretsz valakit, hogy fáj. Amikor úgy érzed, lebegsz. De érzem,
Logan… szeretlek.
Logan felnyögö , magához húzta Astert, és úgy csókolta meg,
Őrülten.
Mindenestül.
 Egyik kezével megmarkolta Aster tarkóját, a másikkal átölelte a
derekát, és szorosan magához vonta. Olyan szorosan, hogy érezte
Aster testének minden domborulatát.
A csók mohó volt és türelmetlen.
Olyan türelmetlen, mint Aster kutató keze a fiú testén.
Kapkodva nyúlt az inge alá.
– Logan, kérlek! – esdekelt.
– Mit szeretnél, Kiscsillag?
– Téged. Téged akarlak. Mindenestül. Veled akarok lenni.
Magamban akarlak érezni.
Logan felnyögö , miközben ledőltek a fűre.
Egyre szenvedélyesebben csókolták egymást, miközben Logan
befészkelődö Aster lába közé.
A lány csípője önkéntelenül is megemelkede , kéjesen
hozzádörgölődzö Loganhez. Kétségbeese en zihált, zakatolt a
szíve, olyan hevesen, hogy Logan a saját mellkasán is érezte.
Végigsimíto a testén, megsimoga a az arcát, a mellét, a
meztelen lábát, majd feltolta a szoknyáját. Aster a szenvedélytől
remegve próbálta kigombolni Logan nadrágját, miközben ő oldalra
húzta a lány bugyiját.
Végül Aster is kiszabadíto a Logant a nadrágjából, és lihegve
egymásra néztek.
A fiú férfiassága o meredeze a lány combja közö . A makkja
hozzányomódo Aster forró, izgalomtól nedves szemérméhez.
Egymást bámulták.
– Biztos vagy benne? – kérdezte,Logan rekedten.
Aster átkarolta a nyakát, és közel húzta magát a fiú arcához.
– Tégy a magadévá!
És Logan megte e.
Behatolt a lányba, gyorsan és mélyen.
Aster felsikkanto , a teste ívbe feszülve emelkede el a nedves
talajról.
Logan csókokkal halmozta el, míg Aster belevájta a körmeit a
fiú hátába.
– Teljesen tégy a magadévá! – nyöszörögte.
Talán gyengédnek kelle volna lennie, de gyorsan, őrületes
sebességgel, kétségbeese mozdulatokkal lökte.
 Aster olyan mélyre vájta Logan hátában a körmeit, hogy Logan
biztos volt benne, kiserkent a vére. De hát Aster vére is kibuggyant.
Kissé elfordult, úgy, hogy hozzáférjen a lány csiklójához, aztán
dörzsölgetni kezdte.
Zihálásuk betöltö e körülö ük a levegőt, a szeretetük pedig a
szívüket, miközben Logan vadul kefélte Astert a csillagos égbolt
ala . Az ő kicsi csillaga a legfényesebb. Olyan fényesen ragyogo ,
hogy Logan biztos volt benne, örökre belé ége .
Együ , egyszerre élveztek el, mintha az őket összetartó
kötelékek egyszerre szakadtak volna szét.
Együ szárnyaltak és repültek. Együ lebegtek egy távoli
paradicsomban, ami csak az övék volt. Egymásba kapaszkodva élték
át az utórezgéseket, és együ kapkodtak levegő után, amikor a
mellkasuk zihálva remege .
Logan döbbenten, érzelemdúsan sóhajto fel.
Szerelmes volt Asterbe. Úgy szere e, hogy még maga sem hi e,
hogy ez lehetséges.
A lány lágyan, áhítatosan néze rá.
– Boldog születésnapot!
Logan hitetlenkedve elneve e magát, majd gyengéden
megcsókolta a szerelmét.
– A világ legjobb szülinapja volt.
– Hogy mondhatsz ilyet azok után, ami történt – komorodo el
Aster, miközben lágyan megsimoga a Logan duzzadt sérüléseit. Ő
már el is feledkeze róluk.
Hátrébb húzódo , hogy a szemébe nézhessen.
– Mert i vagyok veled. És nekem csak ez számít.
Aster elmosolyodo .
– Ezt az egy dolgot szeretném. Veled lenni egész életemben
Megtalálni a módját, hogy így legyen. Meggyőzöm az apámat
Valahogy sikerülnie kell – esküdözö .
Logan megfogta Aster kezét, a szájához emelte, megpuszilga a
az ujjperceit, majd a szíve fölé simíto a a tenyerét.
– Ke en megtaláljuk a módját, Aster. Mindegy, mi történik, én
megtalállak, kicsi Csillagom. Bárhol legyél is.
Aster a tenyerébe ve e szerelme arcát.
 – Drága Csillagom! Sarkcsillagom! Te vagy a legfényesebb. Az
útmutatóm. A sorsom.
Logan elmosolyodo , majd gyengéden megigazíto a a ruháját.
– Ne haragudj, ha fájdalmat okoztam neked.
– Soha nem tudnál nekem fájdalmat okozni.
Logan felült, megigazíto a az ingét, a nadrágját, majd úgy ült,
hogy neki tudjon dőlni az épületnek. Astert beülte e a lába közé
úgy, hogy a lány háta az ő mellkasára simult. Benyúlt a nadrágja
zsebébe, előhúzo egy nyakláncot, majd egy szó nélkül előrehajolt,
és Aster nyakába kapcsolta.
Átlese a lány válla fele , és szemügyre ve e a láncot, ami épp
a dekoltázsáig ért. A medál megcsillant a falevelek közö átszűrődő
holdfényben.
Aster megérinte e, végigsimíto rajta.
– Logan! Mi ez? – kérdezte meglepődve.
– Tetszik? – kérdezte Logan su ogva.
– Imádom, de hát neked van ma születésnapod!
Logan közelebb húzta őt magához, és szorosan átölelte.
– És te, Aster Rose, te vagy az egyetlen ajándék, amire vágyom.
Te, kicsi Csillagom. Még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és
mindig meg fogom találni a hozzád vezető utat.

Késő este volt, amikor Logan leparkolt a kis ház elő , amelyben a
testvéreivel lako .
Meglepődö , amikor lá a, hogy Trent és Jud motorja is o
parkol, hiszen többnyire a motorosbandával lógtak. Nathan
járgánya a szokásos helyén állt.
Leve e a gyújtást, egy pillanatig csak ült, és a kormányt
markolászta. Ezernyi érzés kavargo benne.
Ugyan lüktete az arca a sok sérüléstől, mégsem volt még soha
olyan boldog, mint akkor. Elevennek érezte magát. Tudta, érezte,
hogy ma este megtalálta élete értelmét.
Hinni akarta, hogy okkal történt minden, hogy előre meg volt
írva, hogy neki muszáj volt találkoznia ezzel a lánnyal. Aster le az
élete értelme, Asternek pedig ő.
 Mintha mindke őjüket valami hívta, sodorta volna, hogy végül
összetalálkozzanak. Egymásnak szánta őket a sors.
Örömtől ragyogó arccal szállt ki a kocsijából, és indult a ház
felé. Bedugta a kulcsát a zárba, és belépe a konyhába. Majdnem
elbotlo a saját lábában, amikor mindhárom testvérét az asztal
körül találta. Söröztek.
– Ó, megjö a szülinaposunk! – köszöntö e Jud megemelve az
üvegét.
Logan beljebb lépe , majd becsukta maga mögö az ajtót.
Trent arcán is amolyan mosolyféle játszo , amíg meg nem lá a
Loganét. Villámgyorsan felpa ant.
– Mi a lófasz történt veled? Ki volt az? – kérdezte, és már röpült
is felé. Nehéz csizmája hangosan döndült a padlón.
Bassza meg!
Erre nem számíto . Hogy éppen most fog Tren el találkozni.
Úgy volt vele, hogy majd szépen besurran a szobájába, ahogyan
máskor is. Ellátja a sebeit, és senkinek nem szúr szemet.
Jud is talpra ugro , úgy markolta a sörösüveg nyakát, mintha
meg akarná fojtani.
– Csak sorold a neveket, és Tren el elintézzük.
– Minden rendben! – válaszolta, de hatalmas harc dúlt a
lelkében. Óvatosnak kell lennie. Ahogyan Aster is mondta. Nem
csinálhat semmi ostobaságot, mielő még egyáltalán
kigondolhatná, hogy miképpen szabadíthatná ki Astert.
– Hát szerintem nem úgy nézel ki! – mondta Nathan aggódva.
Hullámokban áradt belőle az aggodalom. Lassan állt fel a székéről.
– Jól vagy?
Vicces volt, hogy Nathan és Trent ikertestvérek. Úgy néztek ki,
mintha egymás klónjai volnának, de a külsőtől eltekintve teljesen
különbözőek voltak. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy
Nathan a leggyengédebb a Lawson fivérek közül. Csendes és
visszahúzódó. Egy helyi barkácsáruházban dolgozo . Teljesen
mással foglalkozo , mint a családja.
Logan hallo a, amikor az apjuk azt mondta az egyik
bandatagnak, hogy Nathan gyökér. Semmire sem használható. A
leggyengébb láncszem.
Pedig Logan szerint Nathan volt köztük a legbátrabb.
 Két lábbal állt a földön, és helyesen élte az életét.
Mosolyt erőltete az arcára, mintha semmi jelentősége nem le
volna a történteknek.
– Megálltam tankolni, és összefuto am egypár erősködő
csávóval, akik azt hi ék, könnyű célpontra találtak.
– Úgy látom, igazuk le .
– Ugyan! Megkapták a magukét. Nem kell aggódni. Már
elintéztem őket – magyarázta, és magában arra gondolt, hogy egy
napon remélhetőleg igazzá válik minden szó.
Jud összeráncolta a homlokát, majd elneve e magát.
– Na baszd meg! Mi meg jö ünk, hogy elvigyünk szülinapod
alkalmából egy kicsit szórakozni az éjszakába. Gondoltuk, találunk
neked egy jó csajt… erre szarrá verve jössz haza.
Kellemetlenül kezdte érezni magát.
Nem szerete a testvéreinek hazudni, de semmi szín ala nem
beszélhete arról, ami közte és Aster közö volt. Arról, aminek a
közepén találta magát. De mindennél jobban akarta Astert, még az
életénél is. Senki más nem kelle volna. Csakis ő.
És ha Trent megtudná, hogy Jarek Ursóval verekede ?
Totál kiakadna.
– Őszintén szólva, nekem tökéletesen megfelel, ha i iszunk
egypár üveggel.
– Nagyszerű! – karolta át a vállát Jud, majd a hűtőhöz ment, és
kive még egy körre való sört. Mindenkinek a kezébe nyomo
egyet, majd az ég felé emelték az üvegeket.
– A kistesónkra, aki úgy tűnik, már nem is olyan kicsi – mondta
Jud, majd koccinto ak.
– Boldog születésnapot, Logan! – köszöntö e fel mindenki.
Ő pedig örült, mosolygo , mert tulajdonképpen ez számíto
igazán.
A testvérei.
Az elhivato ságuk.
A lány, akit szeret.
Az ő dolga arról gondoskodni, hogy mindenki biztonságban
legyen.
Egész éjjel az asztal körül ülve söröztek, és beszélge ek.
Emlékeztek.
 Logan hosszú, nagyon hosszú idő óta először úgy érezte, hogy
talán jobbra fordul minden, hiszen nagyon durva dolgokat éltek át
mindnyájan, kezdve azzal, hogy a szemük lá ára mészárolták le az
anyjukat.
Már világosodo , amikor végül aludni tértek.
Trent megölelge e.
– Büszke vagyok rád! – súgta a fülébe. – Kibaszo ul büszke.
Maradj ilyen eszes, tesó! A legjobbakat kívánom neked.
Jud is megszoronga a.
– Boldog szülinapot, kistesó! Ámulatba ejtesz, tudod? Kurva
okos vagy! Mindent elérhetsz, amit csak akarsz. Alig várom, hogy a
saját szememmel lássam!
Logan bólinto . Gombóc volt a torkában, teljesen elérzékenyült.
– Köszi.
– Komolyan mondom – szoríto a meg a vállát Jud.
Trent és Jud el is mentek aludni, csak Nathan maradt vele. A
falnak támaszkodva figyelte őt.
Logan a hajába túrt.
– Nos, azt hiszem, én is elmegyek aludni – mondta.
Nathan láthatóan habozo , de végül halkan megszólalt:
– Tudod, hogy nagy szarban vagy, ugye?
Logan ledermedt, majd megfordult, és ránéze .
– Miről beszélsz?
Próbált lazának tűnni, úgy csinálni, mintha fogalma sem lenne
róla, miről beszél Nathan. Mintha nem remegne a keze-lába.
– Ugye nem hiszed, hogy nem ve em észre, hogyan jössz haza
esténként? Hogy mi van az arcodra írva? Lebegsz, baszki! És örülök
neked, hiszen ezt kívánom neked! Hogy találd meg a boldogságot.
Hogy legyen a tiéd a szerelem, amit a szemedben látok. De egy
Costával ez nem lehetséges! A föld ala fogod végezni, és végül az
egész családod oda kerül.
Izzadságcseppek kezdtek gyűlni a tarkóján.
Mégis honnan a fenéből tudja?
– Én nem… – kezdte remegve.
Nathan dühösen felsóhajto .
– De igen! Tudom. Reggelente alig várod, hogy elindulj, és
minden egyes nap egyre később jössz haza. Fogalmam sincs, hogy
ve e be Trent és Jud azt a sok szarságot, amivel ete ed őket, de mi
ke en pontosan tudjuk, mi az igazság.
– Nathan…
Nathan ellökte magát a faltól, és Loganhez lépe . A vállára te e
a kezét, és egyenesen a szemébe néze .
– Csak féltelek, Logan. Vagyis, kibaszo ul re egek minden
egyes nap. Mindhármótok mia . De amit te csinálsz? Egy Vasbagoly,
aki rámászik egy Costára? Egy olyanra, akit már másnak ígértek? Az
életeddel játszol.
Logan nehézkesen felsóhajto .
– Igazad van, Nathan. Az életemmel játszom. Mert pontosan ezt
jelenti nekem. Az életet.
 25.

Aster

Elég szürreális érzés volt egy olyan férfi karjai közö felébredni,
akit elvileg utálnom kellene, ráadásul soha nem éreztem még
magam nagyobb biztonságban, mint vele. Soha nem éreztem
magam ennyire elevennek, mint a mellkasán fekve, miközben a
szívverését hallga am.
A takaró a dereka köré tekerede . Teljesen meztelen volt,
eltekintve az alsónadrágjától. A bőre meleg volt és selymes,
bronzosan csillant a kora reggeli, téli fényben, ami csupa arany- és
narancssugarakkal már az ablakpárkányt simoga a.
Nagyokat és mélyeket lélegze , egyenletesen,
kiegyensúlyozo an. Engem fogo , egész éjjel, olyan
bizonyossággal, mintha erre teremte ék volna.
Biztonságból.
Bizonyosságból.
Ígéret, hogy az éjszaka után nappal is szeretni fog.
Tudtam.
Éreztem.
Abból, ahogy az érintésemtől azonnal felgyorsult a pulzusa.
Abból, ahogy a mellkasa minden alkalommal megfeszült, amikor
rám néze . Azokból a szavakból, amik elhagyták a száját. Abból,
hogy még álmában is ébernek tűnt, mert minden egyes
rezdülésemre azonnal reagált a teste.
Minden mozdulatával, minden légvételével közelebb húzo
magához.
Megrémiszte .
Megrémiszte , mert nem tudtam elképzelni, hogyan
szabadulhatnék. Hogy hagyhatnám i . Hogyan fordíthatnék hátat
ennek a menedéknek, ahol igazán o hon érzem magam.
Egyre nehezebb tagadni, hogy nem o kötö em ki, ahová
tartozom.
 Tudtam, hogy végzetesen beleszeretek.
Elsüllyedek.
Belefúlok.
Nem valószínű, hogy valaha még képes leszek visszaúszni a
felszínre.
Már csak belegondolni is rizikós. Mindke őnk számára. A
szívünknek, a lelkűnknek, de fizikailag is.
Mert nem csak a szívünk van veszélyben.
Jarek egy szörnyeteg, az apám pedig mindennek az ura. De
azért lá am már, hogy együ érző is tud lenni. Mindkétszer az
irántam érze szeretete segíte , bármilyen fura is az a szeretet.
Remény pislákolt bennem. Mélyen. Titkos helyen.
Mi lenne, ha… ha apu megértene engem? Ha valóban látná? Az
ő régimódi, szigorú szemszögéből nézve számíthat a szerelem?
Úgy fordultam, hogy felleshessek Logan arcába. Olyan
tökéletes! Eltűnődtem, valóságos-e. Talán csak beleőrültem a
magányba, az ürességbe, és csak képzelem az egészet.
A játékot.
A téteket.
A kérésemet.
Hiszen ez a férfi, mindazon fájdalom után, amit okoztam neki,
még mindig kiáll melle em.
Harcol értem.
Mintha minden engem gyötrő kérdést ismerne – felnyito a a
szemét.
Zöld drágakő tekintete megcsillant a szobába beszüremlő
napfényben.
Nem habozo .
Magára húzo , míg össze nem ért a mellkasunk. Ennyi elég ¡s
volt ahhoz, hogy elakadjon a lélegzetem. Dübörgö a szívem, a
vérem pedig zubogni kezde az ereimben.
Egyetlen érintés elég volt, hogy lángra lobbanjak.
Kéjesen felsóhajto am, amikor ráültem.
A hálóingem felcsúszo a derekamra, én pedig ösztönösen a
hatalmas, kemény farkához dörzsöltem magam. Azonnal apró
szúrásokkal jelentkeze a gyönyör. Szétáradt. A csípőmben és a
hasamban.
 Nyöszörögni kezdtem, és mozogni. Egyszerűen több kelle , de
vele sosem tudnék betelni.
Logan belemarkolt a hajamba, és megemelte a csípőjét. A másik
kezével megmarkolta a fenekemet, és lassú, szenvedélyes ritmust
kezde diktálni.
A homályos, szivárványszínű fényben szere ük egymást.
Toltuk, húztuk, löktük egymást. Zihálva lélegeztünk, csendesen,
szinte hang nélkül. Olyan érzés volt, mintha egy újabb gát szakadt
volna fel bennem. A fenntartásaim gyorsan és határozo an le ek
semmivé.
Hamarosan semmi nem lesz, ami visszatartson.
Szabadesésben fogunk zuhanni, a túlélés lehetősége nélkül.
Majd végül becsapódunk.
Mert ez lesz a vége.
Tudtam.
De olyan jó volt vele zuhanni!
Olyan jó volt vele a gyönyört megélni, ahogy lassan épült, és
közben bizseregve szikrázo .
Ahogy a vér buzogva száguldo az ereimben.
Logan a tarkómat fogta. Majdnem összeért az orrunk.
Mozgo ala am, lökö , újra meg újra, miközben engem bámult
azzal 4 kifejezéssel az arcán, amibe tudtam, mindke en bele
fogunk halni.
– Logan! – nyöszörögtem. Többet akartam.
– Mit szeretnél, Kiscsillag?
– Téged!
Úgy fordult, hogy a farka ugyan már nem ért a nedves
bugyimon a csiklómhoz, de helye e o volt a keze. Benyúlt a
vékony anyag alá, majd mélyen belém tolta az ujjait. Megremege a
hüvelyem.
Felnyögtem.
Sóhajtoztam.
Meglovagoltam a kezét.
Egyre durvábban.
Feltérdeltem, és beleültem.
Megszoríto a a tarkómat.
 – Tetszik, ha a kezemmel duglak, Aster? Hát várj, míg a
farkamat is beteszem! Emlékszel még, hogy milyen volt? Milyen
érzés volt? Mennyire ille beléd?
Ezú al könyörögve, kétségbeese en tört ki belőlem a
nyöszörgés.
– Kérlek! – húztam végig a körmeimet a mellkasán, mintha bele
akartam volna vájni a húsába.
Száguldoztak a gondolataim.
A végén egy halom semmivé leszünk.
Kőhalom. Rom.
Logan a hátamra fordíto .
Felsóhajto am, amikor letolta a gatyáját.
Megmarkolta a farkát a tövénél, majd végighúzta a kezét vastag,
hosszú férfiasságán.
Már a látványtól megfeszült a gerincem.
– Kérlek! – nyögtem ismét.
Közelebb hajolt, megtámaszkodo az egyik karján, miközben a
másik kezét tovább húzoga a a farkán.
– Olyan régóta vágyom már arra, hogy könyörögj! – su ogta a
fülembe.
– Erről van szó? Büntetni akarsz? – kérdeztem ismét, ahogyan
múlt éjjel is.
Mert ez felért egy kínzással.
– Nem, Aster. Érinteni akarlak. Örömöt okozni. Azt akarom,
hogy olyat érezz, amit csak tőlem kaphatsz. Úgy akarok behódolni a
testednek, ahogy megérdemli. Keményen akarlak megbaszni, aztán
gyengéden, és még ahogyan a két véglet közö lehet. Olyat akarok
neked adni, amit mástól nem kaphatsz – magyarázta összeszoríto
fogakkal. – A csillagok közé repítelek, és o is akarlak tartani, mert
ha már o vagy, azt akarom, hogy újra meg újra elélvezz.
Könyörögni fogsz, könyörögni, Aster, ígérem… és én boldogan
fogok a kérésednek eleget tenni. De csak akkor, ha már érted, ha
már megérte ed, hogy az enyém vagy. Az enyém, Aster Rose.
Kéjes nyögés szakadt fel a torkomból.
Logan félrehúzta a bugyimat, és a csiklómhoz nyomta a
makkját. Felkiálto am.
 A bársonyosan kemény, forró makkja a szeméremajkaim közö
csúszkált.
Észveszejtő érzés volt.
Nedves voltam, sikamlós, Logan úgy csúszkált rajtam, mint a
megtestesült tökéletesség.
Súrlódás és kínzás.
Súrlódás és kínzás.
Mindent akartam. Mindent.
A makkja nagy volt, duzzadt, és lüktete . Teljesen megőrültem,
akárhányszor hozzám ért, és végigdörzsölte a csiklómat.
Én is mozogtam, ellentoltam, nyomtam, hogy még közelebb
kerülhessek hozzá.
– Logan! – karmoltam végig a hátát.
A gyönyör besűrűsödö , a bizsergés az egész testemben
szétáradt. Nő .
Emelkede .
Logan zihálva, szaggato an nyögdécselt, majd a homlokomhoz
döntö e a sajátját. A csípője őrületes tempóra válto . Csa ant,
rángo . Megadta magát.
– Mit művelsz velem, Aster? Érted? Van róla fogalmad, hogy mit
jelentesz nekem?
A lökései egyre merevebbek, keményebbek és gyorsabbak
le ek.
A gyönyör tovább épült.
Egyre nő , teljesede , mígnem elélveztem.
Eufórikus volt.
Darabokra törtem, amikor az orgazmus felrobbant bennem, és
szétszakíto a a lényemet.
Hullámokban, futótűzként sodort rajtam végig. Elemészte .
Megsemmisíte .
De még mindig nem volt elég.
Túl sok nekem Logan.
Ellenállhatatlan.
Semmi másra nem vágyom.
Még ke őt lökö , mielő a teste ívbe feszült, és az összes izma
összeugro . Gyorsan felhajto a a hálóingem, és a hasamra élveze ,
miközben mély, rekedtes hangon a nevemet nyöszörögte.
 – Aster…
Megremegtem az orgazmus utórezgéseitől, a csípőm is még
vágyakozva kínálta magát.
Elkerekede a szemem, amikor belenyúlt a spermájába,
megforga a benne az ujját, és visszatolta belém. Jó mélyen. Lassan
és mélyre tolta be az ujjait, háromszor egymás után.
– Hamarosan – su ogta a fülembe.
Lihegtem, amikor kiránto a a kezét, és ellökte magát az ágytól.
– I várj!
Mi a francra készül?
A fürdőbe siete . Néztem a magas testét, csak az alsónadrágja
volt rajta. A háta csupa izom, a válla széles. A feneke kerek és
tökéletes. Biztos voltam benne, hogy a teljes megsemmisítésre
teremte ék.
Visszanéze rám az ajtóból.
– Eszedbe ne jusson elmenni! Előlem nem tudsz elbújni. Úgyis
megtalállak.
– De ha mia am bajba kerülsz? – tört fel belőlem a régi
aggodalom.
Elmosolyodo .
– Hát úgy nézek ki, mint akit érdekel?
 26.

Logan

Kedd reggel a gardróbban álltam, és készülődtem, hogy az irodába

menjek. Hallo am, ahogy Aster a konyhában tesz-vesz.
Elmosolyodtam, mert eszembe juto , hogy milyen, ha nem is
hallom, hanem csak egyszerűen érzem őt. Az energiáját, ami o
vibrál a levegőben. Ez a lágy, andalító su ogás, ami i rezeg a padló
fele . Bekúszo a lelkembe.
Olyan érzésem volt, mintha belesüllyedtem volna Aster
lényébe, és a részévé váltam volna. De ez mindig is így volt velünk.
Ez a vonzalom húzo , tolt, kényszeríte . Olyasfajta erő volt, aminek
egyikünk sem tudo ellenállni.
Három nap telt el, mióta beránga am a hálószobámba, és azóta
sem engedtem el. Újra meg újra emlékezte em, hogy milyen
értékes számomra. Kibaszo kincs. De még mindig nem érti
igazán.
Egyik este a karomban fogtam, miközben álmodo . Vigyáztam
rá a görcsös álomban, ami olyan haragot ébreszte bennem, hogy
alig bírtam magamon uralkodni. Egy nap rászabadítom a dühömet
arra a szörnyetegre, aki mia ilyen rémálmok gyötrik Astert. És
még nem is tudtam, miről szólnak a rémálmai, csak lá am, hogy
izzad, reszket, sír és könyörög.
Olyankor a fülébe súgtam, hogy minden rendben, hogy inkább
meghalnék, de nem engedem, hogy bántsák. Tudom, hogy erről is
álmodo . Azt gondolta, hogy bajba sodor azzal, hogy i van. És
Persze. Nem vagyok hülye. Így van. De figyelembe ve em a rizikót,
és nekem ő mindent megér.
Visszamentem a szobámba, leemeltem az öltönyzakómat a
széktámláról, és kiléptem az ajtón.
Azonnal megcsapo az energiája.
Mezítláb állt a konyhaszigetnél, és éppen egy szelet tósztot
vajazo . A haja kócos volt. Egy gombócnyi cop a fogta össze a feje
tetején. Fekete pulóver és fekete sportleggings volt rajta, amiben
még izgatóbb és kerekebb volt a feneke.
Felmordultam.
Legszívesebben azonnal a magamévá te em volna.
O helyben fel akartam falni.
És persze megtartani.
És vigyázni rá.
Megérezte, hogy bámulom, óvatosan felém lese , majd
elmosolyodo .
– Basszus… biztos meghaltam, és a mennybe kerültem, mert
egy angyalt látok a konyhában! – támadtam be a legnyálasabb
szöveggel, ami eszembe juto . Látni akartam, ahogy elvörösödik.
Élveztem, ahogy láthatóan próbált ellenállni, úgy tenni, mintha
nem lenne rá semmilyen hatással.
– Azt gondolod magadról, hogy nagy nőcsábász vagy, mi? –
kuncogo beharapva az alsó ajkát. Hogy mennyire imádom ezt a
hangot! Ilyenkor boldog.
– Nézz már rám! Nálam nincs is csábosabb férfi! Mármint,
érted, olyan vagyok, mint egy herceg! – húztam, ahogyan csak a
hozzám nagyon közel állókat szoktam. Ilyenkor felháborító tudtam
lenni, de felháborítónak és gondtalannak kelle lennem, hogy ne
siessek Los Angelesbe ámokfutást rendezni. Trent megeskete ,
hogy egyetlen városba a világon soha nem térek vissza: Los
Angelesbe. Persze megszegtem, mert egyszer megígértem ennek a
lánynak, hogy bárhonnan visszatalálok hozzá.
Elfojto am magamban minden bánatot és keserűséget, ami
gyökeret akart ereszteni, akárhányszor eszembe juto , milyen rossz
vége le annak a látogatásnak. Hogy milyen gyűlöletben éltem
utána évekig. Milyen fájdalom, micsoda szomorúság le rajtam
úrrá, amiről azt gondoltam, hogy életem végéig el fog kísérni.
Eltűnődtem, vajon mióta nem fáj már annyira, ha ránézek.
Mikor érte em meg, hogy neki sem volt választása, bár a
részleteket még mindig nem mondta el. De majd rájön, hogy el kell
mondania, bármilyen borzasztó legyen is az igazság.
Bíznia kell bennem, ahogyan nekem is őbenne.
Teljesen.
Totálisan.
 Kérdések és fenntartások nélkül.
Basszus, nagyon akartam!
Úgy akartam ránézni, hogy soha többé ne jusson eszembe, hogy
mit te .
Hogy soha többé ne érezzem a fájdalmat, amiért hátba
támado .
De most odaléptem mögé, és átöleltem a derekát. Mintha a
legtermészetesebb dolog lenne a világon.
Nekem dőlt, elneve e magát, majd hátralesve rám néze .
– Herceg, mi? Na persze! Mintha egy kicsit öntelt lennél, nem
gondolod?
– Adj egypár percet, és másképp fogsz vélekedni – löktem neki
a fenekének az álló farkamat. Ugyanis, ha Aster Rose közelében
voltam, mindig ez le a vége.
Ismét kuncogo , én pedig a nyakához szoríto am az arcomat,
és ringa am egy kicsit. Élveztem az érzést, aminek mindig is az
enyémnek kelle volna lennie.
Megcsörrent a telefonja.
Összerezzent, majd a mobil után nyúlt, és olvasni kezdte az
üzenetet.
– Ki az? – kérdeztem, pedig lá am. Próbáltam elfojtani a
nevetésem.
Felemelte a telefonját, és összeráncolt szemöldökkel felém
tarto a.

Tessa: Kávé (oké, esetleg Mimóza) délben az O’Malley’snél? Egy kis

napközbeni ereszd el a hajam. Jelenlét kötelező!

Úgy tolta félre a mobilját, mintha a ól félne, hogy robban.

– Nem akarsz menni? – su ogtam a fülébe. – Nincs miért
aggódnod. Csak félig bolond.
Aster majdnem elneve e magát, de még mindig éreztem, hogy
feszült.
– Mi a baj? – kérdeztem.
Lá am, hogy ismét elolvassa az üzenetet. Mintha félrevert volna
a szíve.
 – A ól tartasz, hogy nem tartozol közéjük?
Megrázta a fejét.
– Nem, inkább a ól, hogy túlságosan megkedvelem őket.
Megdobbant a szívem. Megpusziltam a füle mögö .
– Tudod, mit? – dörmögtem. – Kedveld meg őket!
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Szerintem meg fantasztikus ötlet – válaszoltam, majd
elléptem mögüle, és belebújtam a zakómba. – Mennem kell –
nyomtam egy puszit az arcára. – Később találkozunk, édes! –
villanto am rá egy mosolyt.
Végre elneve e magát.
– Nevetséges vagy, tudod?
Megfogtam az arcát.
– Az vagyok, amit csak akarsz. A lényeg, hogy légy az enyém!
Úgy éreztem, ideje továbblépni. Meg kell találni a módját,
miként szabadulhatunk meg a láncainktól, amelyek még mindig a
múlthoz kötnek. Ideje továbblépni, de ezú al nem külön, hanem
együ .

Egy kicsivel ke ő elő léptem ki az irodámból, és elindultam az

utcán lefelé, a kedvenc kávézóm irányába. Egy félutcányira volt
csak. Hatalmasat szippanto am a fagyos, téli levegőből, és
próbáltam ellazulni, hogy az a sok szám, ami az agyamban
kavargóit, kissé leülepedjen, míg sétálok.
Kurva jó vagyok a munkámban, de az igazat megvallva néha
húzós, és elég sok dolog van, amit szívesebben csinálnék.
Például elkalandoznék Aster testén. De csak úgy simán
bámulni is kedvem volna.
Fedezeti alapok, befektetések, kurvára idegesítő ügyfelek, akik
azonnal kiakadnak, ha zuhannak a részvényárfolyamok, persze
azután, hogy már kibaszo ul gazdaggá te em őket. A magas
kockázati tőkéből élek. Igen, kurvára veszélyes.
Megragadom a lehetőségeket, amikkel nagyot lehet szakítani, és
rengeteg olyan lelkes milliomos ügyfelem van, akik milliárdosokká
szeretnének válni.
 Éveken át végeztem piszkos munkát, olyan helyekre
nyúlkáltam, ahová nem kelle volna. Megtanultam, hogy mindegy,
mennyire sok pénze van valakinek, mert soha nem lehet eléggé sok.
Ez mozgato engem is évekig, de csak azért, mert semmi
másban nem leltem az örömöm.
Kapzsiság.
Ösztönös volt.
Igazságos.
Hiszen tőlem is elve e az élet azt, ami fontos volt, hát pótoltam,
ahogy tudtam.
És persze, nincs abban semmi rossz, ha az ember jól érzi magát,
de mégis maradt némi keserű utóíze az egésznek. De lehet, hogy az
zavart, ahogyan Aster keze mégremege , amikor végighúzta az
ujjait a tetoválásomon. Mintha nem tintával, hanem méreggel
varrták volna rám. Megkérdőjeleztem hát mindent.
A csengő csilingelt a fejem fele , amikor beléptem a kávézóba,
az orrom pedig megtelt a frissen őrölt kávé átható illatával.
Imádtam idejönni az unokaöcsémmel. Gyakran hoztam el,
amikor még én vigyáztam rá esténként. Csak ke en voltunk a
kiscsávóval. Az életem egyetlen olyan pontja, ami tiszta és ártatlan.
Ha vele voltam, olyan érzésem volt, mintha osztozhatnék vele az
ártatlanságában. Az egyetlen tiszta dolog, amit saját magamnak is
megengedhe em.
Ma más érzéssel léptem be a kávézóba, és bár időközben annyi
jó dolog történt, mégsem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Szinte
mindig mosolygok, de talán most először őszintén.
Beálltam a sorba, és amikor sorra kerültem, odaköszöntem
Sarának, akinek hirtelen akkora mosoly ült ki az arcára, mintha az
én jelenlétem lenne a nap fénypontja.
– Helló, idegen! Merre jártál? – kérdezte, majd méregetni
kezde . – Olyan… más vagy.
A mosolyom is más volt. Örömteli.
– Másképp is érzem magam – válaszoltam.
– Igen? – csodálkozo el, majd kissé keserűen felkacago ,
miközben beütö e a szokásos rendelésem. – Hát, akkor jobban
te em volna, ha összeszedem a bátorságom, és elhívlak randizni,
amíg még lehete – lese felém kérdőn.
 – Talán jobb, hogy nem te ed – nyomtam a kártyámat a
leolvasóhoz.
– Ilyen rossz a helyzet?
– Nem, ennyire jó vele.
Elmosolyodo , kedvesen és szégyenlősen, majd bólinto ,
mintha értené. Éppen ezért soha nem is kezdtem volna ki vele.
– Tessék – tolta elém a poharam.
– Köszi, Sara!
Fogtam a kávémat, és a pulthoz léptem, hogy tegyek bele még
egy kis cukrot és tejszínt, és megszórjam egy jó adag kakaóporral,
amiről Gage mindig azt gondolta, hogy tündérpor.
Még szélesebben mosolyogtam, amikor leültem egy kerek
asztalkához az ablak melle , és a kávémat kortyolgatva a kinti
fagyban sétáló embereket néztem. Örültem, hogy Aster éppen
azokkal az emberekkel van, akik a legfontosabbak számomra.
Eden, Salem és Tessa. Olyanok, mintha testvérek volnának. Mint
egy igazi család. Örültem is, hogy egymásra találtunk. Olyan jó
lenne, ha Aster is a csapat tagja lenne!
Befejeztem a kávém, felálltam, a szelektívbe dobtam a poharam,
és kiléptem a hóesésbe. Visszaindultam az irodám felé. Olyan
átkozo ul jól éreztem magam, hogy elképzelni sem tudtam, hogy
valami rossz történhetne.
A munkahelyemhez érve becsúszta am a kulcsot a zárba. Az
irodavezetőm szabadnapos volt, így egyedül voltam. Átsétáltam a
fogadótéren, egészen hátra a szobámhoz, és belöktem az ajtót.
Sötét volt bent, de azonnal megéreztem. Éreztem a romlo , gonosz
energiát. Megugro a pulzusom, én meg azonnal megbántam, hogy
az autómban, az ülés ala hagytam a fegyverem a zárható tokjában.
Azonnal az ajtó melle i falnak döntö em a hátam. Nagy
levegőt ve em, és gyorsan kalkulálni kezdtem, hogy mi volna a
számomra a legbiztonságosabb. Harcra készen ökölbe szoríto am a
kezemet.
Benyúltam, felka into am a villanyt, és körbenéztem odabent.
Mérhetetlenül dühös le em.
Az egész irodát szétverték.
Az íróasztalomat felboríto ák, az összes fiókot kihúzták, és
kiboríto ák a földre. A székeket is szanaszéjjel dobálták. Az
iratszekrényt is teljesen felforga ák, szerteszét hevertek az akták és
a papírok. Három kereteze kép volt a falon, azokat leve ék, és
összetörték.
A laptopomat ellopták.
De nem számíto .
Semmi sem volt fontos.
Csakis Aster.
Dübörgö a vérem. Fortyogo . Bosszút követelt.
Visszanyeltem a felfelé igyekvő epét, majd előkaptam a
telefonom, és Aster számát tárcsáztam. A telefonnal a fülemen
rohantam kifelé, ki az utcára, oda, ahol parkoltam.
Folyamatosan azt hajtoga am, amit már oly sokszor.
Vigyázok arra, ami az enyém.
A tökéletes, kincset érő csillagomra.
Nem engedem, hogy bárki bántsa.
Soha többé.
 27.

Aster

– Úristen! Mesélj! – legyezge e magát hevesen Tessa, miközben

hátrahajto a a fejét, és kihörpinte e a pezsgőspohárból a Mimóza
maradékát.
Feneketlennek tűnt a pohara.
Mintha kihívásnak tekinte e volna.
Vagy talán valamilyen olimpiai számra készült?
Fene se tudja, de nem lesz könnyű kirángatni innen.
Már vagy két órája ültünk a pubban, neve ünk, i unk,
beszélge ünk. A gyerekek Mimivel és Gretchennel voltak a
parkban.
Elvörösödve belekortyoltam a Mimózámba, miközben három
kíváncsi szempár szegeződö rám.
Kedvelem ezeket a csajokat.
Talán túlságosan is.
Éppen ezért volt nehéz csak úgy ücsörögni, és úgy tenni, mintha
teljesen normális lennék.
– Nincs sok mesélnivalóm – válaszoltam, remélve, hogy ezzel
lenyugtatom a kedélyeket.
Tessa az asztalra csapo , és rám mutato .
– Nagyon rosszul hazudsz! Szerinted nem látom rajtad? I ? –
hajolt előre, majd egy nagy kört rajzolt az arcom köré.
Eden a pohara mögé bújva igyekeze elrejteni a nevetését.
– És mit is látsz pontosan? – kérdezte Salem tovább ingerelve
Tessát, majd belekortyolt a teájába.
– Nos, azt látom, hogy a mi szépséges Asterünknek őrületes
titkai vannak, igazi csöpögős titkai, és mint a legjobb barátainak
szépen ki kellene tálalnia.
– Megszólalni sem tud, mert neked be nem áll a szád –
vigyorodo el Salem rám nézve.
Tessa a szívére szoríto a a kezét.
 – Ne akard, hogy kirúgjalak a Fantasztikus Négyesünkből!
Eden felnyögö .
– Fantasztikus Négyes? Ez most komoly?
– Helló! A három muskétáshoz érkeze még egy, nem tűnt fel?
A trióból immár kvarte le . Hacsak ki nem rúgom a bunkókat –
csücsöríte Tessa sérte en Salem felé.
Salem felnevete , hollófekete haja a válla körül lengedeze .
– Inkább bunkó vagyok, mint hogy mindenbe beleüssem az
orrom.
– Ha Aster végre kinyitja a száját, minden a helyére kerül –
válaszolta Tessa. – Szóval, halljuk! Milyen Logannel? Szenvedélyes
szerető, vagy nagyobb a füstje, mint a lángja? Mekkora a farka?
Csak mert egyszer véletlenül lá am Trentét, és te jóóóó ég!
Na, majdnem félrenyeltem a koktélomat. Ki is csurrant a
számból, és végigömlö a kezemen.
– Tessa! – szólt rá Eden, mintha egy gyereket fegyelmezne.
– Most mi van? Nehogy már panaszkodni akarj!
– Nos, ha velünk akarsz lógni – néze rám Salem –, jobb, ha
tudod, hogy ez i tök gátlástalan – mutato Tessára.
– Látom.
Tessának úgy elkerekede a szeme, mintha igazságtalanok
lennénk vele.
– Érdeklődő vagyok! Ennyit azért megtehetnétek értem.
– Aha… Az érdeklődésed annak az eredménye, hogy öt éve nem
volt orgazmusod, legalábbis olyan, amit nem magadnak intéztél –
vágo vissza Salem.
Ezú al Tessának is elakadt a lélegzete.
– Van pasim, hiszen tudod!
– Igen, és a pasid a világ legnyálasabb seggfeje, és ugyan nem
tudom, mekkora fasza van, de teljesen mindegy, mert az biztos,
hogy az az idióta nem tudja, hogyan kell használni – sorolta Salem.
Nyilvánvalóan nem volt új a téma.
– Karl annyira azért nem rossz.
– Ó, de! Pontosan ennyire rossz – húzta el Eden a száját.
– Hűha, baszki! De kedvesek vagytok!
Eden elneve e magát.
 – Pontosan kedvességből mondjuk. Szeretünk, ezért őszinték
vagyunk.
– Nos, akkor támogathatnátok is a döntésemet, nem?
Én, mint amolyan kívülálló, csak kapkodtam a fejem. Egyrészt
úgy éreztem, olyasmikről beszélnek, amihez nekem semmi közöm.
Másrészt viszont nagyon is a részese akartam lenni.
Most is olyan érzésem volt, mintha pont o lennék, ahol lennem
kell. Az én iránymutató Sarkcsillagom odavezet a megfelelő
helyekre.
Aztán meg teljes ámula al csodáltam, ahogy Eden az asztalon
átnyúlva megfogta Tessa kezét.
– Ne haragudj! Tudod, hogy nem akartalak kellemetlen
helyzetbe hozni. Csak a legjobbat akarjuk neked. Azt szeretnénk,
ha találnál valakit, aki megérdemli, hogy egy ilyen fantasztikus
ember legyen a párja, mert Karl nem ez a személy.
Tessa felsóhajto , majd elfordíto a a tekintetét, valahová a
bokszok felé, ahol ebben a korai órában még alig ültek vendégek.
– Tudod, hogy ez nem ennyire egyszerű – su ogta végül,
anélkül, hogy bárkire is ránéze volna.
– De harcolni sem akarsz azért, amire szükséged van? Egy olyan
emberért, aki örömet hoz az életedbe? – szoríto a meg Edén
erősebben a kezét. – Igazad van, tényleg nem könnyű. De megéri,
még szörnyűségek árán is.
– Az élet tele van szörnyűségekkel, főleg, ha olyasmiről van szó
ami igazán fontos a számunkra – szólt Salem rám emelve a
tekintetét
Kényelmetlen érzés keríte hatalmába. Mintha témát akart
volna váltani.
Remegve belekortyoltam az italomba, és eltűnődtem, minek is
jö em ide. Ostobaság olyasmihez ragaszkodni, ami sosem lehet az
enyém.
De jö em, mert… mert Logan is biztato . Szeretné, ha az élete
része lennék. És én is szeretnék része lenni az ő életének.
Reménytelenség tört rám, ahogy ezen elgondolkodtam. Mert
minden teljesen reménytelen.
Hiszen mit ücsörgök i , amikor úgyis visszarángatnak majd Los
Angelesbe? Vagy így, vagy úgy. Vagy az apám, vagy Jarek.
 Olyan életre ítélnek, amit nem akarok.
Eden és Tessa észreve e a hangulatváltozásom, de Salem volt,
akinek a szavai beütö ek.
– L. A.-ből származom, tudtad?
Sarokba szoríto . Zihálva sóhajto am.
Egyenesen a szemembe néze , olyan áthatóan, mintha
pontosan tudná, min megyek keresztül.
Annyira remege a kezem, amikor lete em a pezsgőspoharat,
hogy majdnem fel is borult.
Próbáltam egyenletesen lélegezni, összeszedni magam,
lenyugodni.
Mégis, mi a franc ez az egész? Miért avatkoznak bele? Logant
akarják tőlem megvédeni? Hibáztathatom őket ezért?
Éppen az ő védelme érdekében próbáltam nem még jobban
belemélyedni a dolgokba, mint amennyire már benne voltam.
– Szóval, tudod, ki vagyok – néztem a szemébe én is, hiszen akar
fel is vállalhatom az igazságot.
Jud és Trent nyilván elmondták a feleségeiknek, hogy ki vagyok.
És miért is ne te ék volna?
Mégis… mégis olyan érzésem volt, mintha valami mocskos
titkot őriznék.
Majdnem megfulladtam a torkomban keletkeze gombóctól.
Igen, hiszen pont ilyennek éreztem magam. Mocskosnak.
Ennyit a Fantasztikus Négyesről. Hülye voltam, hogy ilyesmire
vágytam, amikor nekem ilyenben soha nem lehet részem.
– Igen, tudom. Ismerem a neved – válaszolta Salem.
Legszívesebben elsüllyedtem volna. Vagy elpárologtam volna,
vagy bármi, csak tűntem volna el a Föld színéről.
Körülnéztem, merre menekülhetnék.
Salem oldalra döntö e a fejét.
– De te nem tudod, hogy én ki vagyok? – néze rám kérdőn.
A hanglejtése arra késztete , hogy jobban is szemügyre
vegyem, de nem ismertem fel.
– Nem…
– Carlo Molan. A férjem volt.
Teljesen ledöbbentem. El is sápadtam, még meg is szédültem,
ahogy kifuto a vér az arcomból.
 Tudtam, ki ő, ismertem a nevét, bár soha nem találkoztunk. De
egyenes összekö etésben állt az apámmal. Évekkel ezelő eltűnt.
Nem ismertem a részleteket, hogy milyen ügyeik voltak, mert az
apám gondoskodo róla, hogy ne tudjak semmit, ne lássak arcokat,
ne tudjak helyszínekről.
Mindig úgy vigyázo rám, mint valami értékes kincsre, aztán
meg mezítláb, fegyver nélkül lökö a farkasok közé.
És ez a nő i velem szemben pont onnan jö , ahonnan én.
Száguldoztak a fejemben a gondolatok. A lehetőségek. Neki volt
egy kislánya, ráadásul épp babát várt, és volt egy csodás férje is.
Nem is tudtam hirtelen ennyi mindent feldolgozni.
– Nem azért mondtam, hogy rosszul érezd magad, Aster –
hajolt hozzám közelebb. – Hanem azért, mert látom, hogy
feszengsz. Hogy azt gondolod, nem vagy közénk való. Hogy nem
érdemled meg, hogy i légy. Amikor én idejö em, egy új élet
reményében jö em. Biztonságot kerestem, miközben a gyermekem
és a saját életemért aggódtam. Bátorság kelle , hogy idejöjjek, és
meg voltam rémülve, de tudtam, hogy nincs más lehetőségem, mint
harcolni – magyarázta, majd éppen úgy nyúlt át az asztalon a
kezemért, ahogyan nemrégiben Eden te e Tessával. Ráte e a kezét
az enyémre.
Elöntö ek az érzelmek.
A félelem és a remény.
– És ők… ezek a csodás emberek – néze Edenre és Tessára –
jö ek, és segíte ek. Féltem, nem mertem bízni bennük, nem
mertem őket közelebb engedni magamhoz. Azt hi em, nincs rá
semmi esélyem, hogy i maradhassak. Hogy biztosan nem lehet ez
a város az o honom. De elég hamar rájö em, hogy igenis ide
tartozom. Nem fogok úgy tenni, mintha könnyű le volna, de
tudom, hogy okkal vagyok i , és tudom, hogy neked is jó okod van
i lenni.
A szavai belém szivárogtak a repedéseken át, és egészen a
telkemig hatoltak. A gombóc a torkomban még nagyobb le .
Könnyek szöktek a szemembe, de próbáltam elfojtani a sírást.
Égete , bizserge , de küzdö em az ellen, hogy hármukért nyúljak.
Eden megérinte e a karomat, és lágy hangon beszélni kezde .
 – Tudjuk, hogy ki vagy, Aster, de nem számít. Mi mindnyájan
voltunk már szörnyű helyzetben. Mindnyájan megharcoltunk a
családunkért, a biztonságért. A szerelemért, ami i ránk talált.
Szeretnénk, ha tudnád, hogy érted is készek vagyunk harcolni.
Kibuggyantak a könnyeim, forrón és gyorsan csurogtak az
arcomon. Kapkodva törölgetni kezdtem.
– Én nem…
Tessa előrehajolt, és Salem kezemet fogó kezére te e az övét.
Eden a legtetejére te e a sajátját.
– De.
Ígéret volt. Eskü.
Teljesen magával sodort és letaglózo .
– Látjátok? Ez a Fantasztikus Négyes! Mert ti mind
fantasztikusak vagytok! Még akkor is, ha állandóan Karllal
szekáltok – mondta Tessa könnyedén.
– Majd akkor hagyjuk abba a szekálásod, ha végre kirúgod azt a
balféket – bökte oda Salem.
– Kapd be! – válaszolta Tessa mosolyogva.
– Tudjuk, hogy így is szeretsz minket – mosolygo Edén
Tessára.
– Őrült szerelem! Őrült szerelem! – néze rám Tessa. – Mi
mindnyájan kedvelünk téged, Aster. Abban a pillanatban világos
volt számunkra, amikor először meglá unk. Amikor lá uk, milyen
tekinte el néz rád Logan, és te milyennel nézel őrá.
– I vagyunk neked, ha bármire szükséged volna, hiszen az élet
sokkal jobb, ha barátaid is vannak – fűzte hozzá Eden.
Boldogan elmosolyodtam, de még nem tudtam, hogyan
kezeljem a kedvességüket.
– Félek, hogy visszarángatom Logant abba a világba.
Salem szinte vigyorogva dőlt hátra.
– Ó, ezek a fiúk tudják, hogy milyen az a világ. Ha te nem hozol
bajt a fejükre, megkeresik ők maguknak.
– Hát ez igaz – bólinto Edén.
– Na és akkor, hogyan is kerültél ide? – kérdezte Tessa.
Úgy döntö em, nem ködösítek.
– Logan megnyert kártyán.
 Eden meglepe en felhördült, míg Tessa szeme hatalmasra
kerekede .
– Ne bassz!
– Komolyan.
Salem felnevete , majd felemelte a poharát.
– Igyunk a sorsra! – mondta. – Hogy oda sodor, ahol lennünk
kell.
– Szerinted ez a sors műve? – kérdeztem.
Dörömbölt a szívem a mellkasomban.
Ez az én sorsom.
Az én utam.
Az én Sarkcsillagom…
– Úgy gondolom, az élet néha közbeavatkozik, és pontosan oda
sodor, ahol lennünk kell – válaszolta sokat ígérő, csillogó tekinte el
Talán ez az ígéret nekem is szólt.
És abban a pillanatban biztosan éreztem, hogy így van.
Egy szalvétával felszáríto am a könnyeimet. Úgy néztek rám,
mintha pontosan értenék, mi megy végbe bennem. Mintha nem
jelentenék nehézséget vagy fenyegetést.
Kitartó, rendíthetetlen támaszaim.
– Na de térjünk csak vissza Loganre – húzta fel a szemöldökét
Tessa.
Elneve em magam.
– Nem feküdtem le vele, mióta ismét találkoztunk.
– Te jó ég! Az a pasi vagy megőrült, vagy nagyon odavan érted! –
összegezte Tessa.
Nem volt időm válaszolni, mert megcsörrent a telefonom.
Amikor kive em a táskámból, lá am, hogy Logan az.
Azonnal elöntö ek az érzelmek.
Önkéntelenül.
– Á, te is odavagy rendesen! – nevete Salem.
– Máris jövök— mondtam, majd felálltam, hogy kilépjek a
bárból.
Bent túl nagy volt a zaj, persze az is lehet, hogy egy kis nyugira
vágytam, hogy elmondhassam neki, mit érzek.
Lehet, hogy már rég bennem volt mindez, csak ezek a csajok
kelle ek ahhoz, hogy végre szárba szökkenjen és kivirágozzon.
 – Szia! – szóltam bele a telefonba, talán túl gyorsan.
– Hol vagy? – hallo am Logan ijedt hangját.
– Az O’Malley s bárban a lányokkal – válaszoltam zavarodo an.
– Mi a baj?
Logan hangjából és egész lényéből áradt a düh, még így,
telefonon keresztül is éreztem. Azonnal kirázo a hideg.
– Maradj o ! Azonnal érted megyek.
Te em egypár lépést a pub melle . Aggódtam.
– Mi történt? – kérdeztem, majd ledermedtem, amikor egy
jéghideg kéz simult a nyakamra. Jarek megszoríto a, majd a
fülembe su ogo .
– Tedd le, Aster!
Remege a kezem.
– Aster! Ne mozdulj onnan, máris megyek! – szólt Logan.
– Azt mondtam, tedd le a telefont! Soha nem kelle volna
elfeledkezned arról, hogy ki parancsol neked – su ogta a fülembe
Jarek. – Talán elfelejte ed, mi történik, ha nem engedelmeskedsz?
Elöntö a rémület. Lassan kúszo végig a bőrömön.
De vele együ érkeze a gyűlölet, a fájdalom és az elszántság is.
Ki is akarok én lenni?
Vagy talán mindig is bennem volt ez az énem, csak most
szabadult ki?
Egy dologban voltam teljesen biztos. Hogy gyűlölöm Jareket.
Gyűlölöm.
A csajok belém vete hite feltöltö és megerősíte , ehhez jö
még a szerelem, amit Logan iránt éreztem. A tudat, hogy megéri
harcolni. Saját magamért érdemes harcolni.
Megérdemlem.
Azon a reggelen, amikor utoljára beszéltem Jarekkel, már akkor
tudtam, hogy örökre végeztem vele, de ebben a pillanatban
tudatosult bennem, ekkor fogadtam el, hogy az egész addigi
életemmel végeztem.
Jarek megragadta a kabátom gallérját, és odébb rángato , a két
épület közö i sikátorhoz, majd belökö .
Megbotlo am a gödrös, rücskös járdán. Próbáltam megtartani
az egyensúlyomat.
Az ép eszemet.
 Az erőmet.
Elléptem mellőle.
Hullámzo a mellkasom a felindultságtól.
Zihálva, erőteljesen ve em a levegőt. Reménykedve.
A szerelem erejétől hajtva.
A meggyőződés erejével.
Jarek lassan maga felé fordíto .
Az egész arca undort és gyűlöletet tükrözö . Mintha nekem
kellene magam szégyellnem. Jóképű is lehetne, ha nem lenne tele a
lelke annyi gonoszsággal.
– Micsoda egy ribanc vagy te! Mindig is az voltál, ugye? Mással
bújsz ágyba? – néze rám bántó arckifejezéssel. Komolyan azt hi e
ez a barom, hogy e ől kegy veszte nek érzem magam? Hát kapja
be!
Felemeltem a fejem, és egyenesen a szeme közé néztem.
– Nos, tévedsz, Jarek. Ugyanis nem vagyok a tulajdonod. Logan
megnyert kártyán, nem emlékszel? Ráadásul a te hibádból. Rémlik?
Emlékszel, milyen szánalmasan viselkedtél? Mindenki lá a, hogy
izzadsz, hogy veszíted el az önuralmad…
Szándékosan beszéltem hozzá sértőn. Provokáltam. Tudtam,
hogy e ől elveszíti a józanságát.
Azt akartam, hogy kikeljen magából.
Azt akartam, hogy jelentéktelen senkinek érezze magát.
Azt akartam, hogy úgy érezze magát, ahogyan én éreztem egész
életemben.
– Ne aggódj – folyta am –, Logan a gondomat viselte.
– Fogalmad sincs semmiről! – köpte felém, majd arcon csapo .
Éles fájdalom hasíto az arcomba, de összeszoríto am a fogam,
nem voltam hajlandó felkiáltani. Felkészültem a harcra, mert nem
hagyha am, hogy továbbra is olyasvalamibe kényszeresen bele,
amit én nem akarok. Ismét ráemeltem a tekintetem.
Ebben a pillanatban nyomo Logan fegyvert Jarek fejéhez.
Megremege ala am a föld.
Az én sötét lovagom!
– A hölgynek igaza van! – szólt Logan metsző hangon.
Jarek megremege a benne zubogó dühtől. Végigfuto rajta,
tetőtől talpig.
 Logan megragadta a tarkójánál fogva, pont úgy, ahogyan
nemrégiben Jarek is megragado engem. Úgy taszíto a előre, hogy
Jarek kénytelen volt meghajolni.
Teljesen ki volt szolgáltatva Logan kegyelmének.
De nem éreztem Loganben egy cseppnyit sem.
Továbbra is Jarek fejéhez tarto a a fegyverét, miközben a
füléhez hajolt.
– Nem tudsz veszíteni, Jarek? Hát nem szégyenletes, ha valaki
nem tudja tudomásul venni, hogy veszte ? Ha nem tudja elfogadni,
hogy kevesebb? Hogy az, amit ő akar, nem számít, mert ő sem
számít?
Rideg volt és kegyetlen.
Logan gúnyosságából vibrált az erőszak. Láthatóan alig tudo
magán uralkodni.
– De gondolom, te mindig is egy ilyen nyámnyila kis pöcs voltál,
ugye? Megütni egy nőt? Jól mondta Aster, szánalmas vagy – köpte a
szavakat, majd bosszúsan ciccege is hozzá.
Éreztem, hogy legszívesebben megölné.
– Aster engem szolgál, az én örömömre van! – szűrte a fogai
közö Jarek. – Ő az enyém, és ma este hazajön velem. Oda, ahová
való!
Fájdalmasan felhördültem.
Rám villant a malachit tekintet.
Sokat ígérőn.
Mindenkit elpusztítana, aki bántani akarna.
Az ő kincse vagyok, ahogyan ő az enyém.
Logan ismét Jarek füléhez hajolt.
– A te örömödet szolgálja? – kérdezte gúnyosan. – Nem. Az
örömöt én adom neki, ő pedig viszonzásul visszaadja nekem. Te
Jarek, te az a faragatlan fasz vagy, aki képes volt kockára tenni a
feleségét. Aster most már az enyém.
– Elfelejte ed, hogy ki vagyok? – dühöngö Jarek, bár nem
tudo kiszabadulni Logan szorításából. Haragosan rám emelte a
tekintetét. Mintha e ől meggondolnám magam, észhez térnék.
Eszembe jutna, hogy hol a helyem.
Az arcába akartam köpni.
Logan belemarkolt a hajába, és hátrébb húzta a fejét.
 Jarek vonaglo és csapkodo .
– Nem, nem felejte em el – hajolt hozzá közelebb Logan. –
Nagyon is jól emlékszem minden egyes dologra – sziszegte Jarek
fülébe. – Minden kibaszo dologra jól emlékszem. Szerintem te
vagy az, aki elfelejte e, hogy mire nevelték az én családomat. Hogy
mi a mi névjegykártyánk. Pontosan te voltál az, aki eljö hozzánk,
amikor el kelle intézni valamit. Szerintem jobban tennéd, ha ezt
észben tartanád!
– Baszd meg, Logan! Aster az enyém! Mindig is az enyém volt.
Majd meglátod!
– Milyen kétségbeese vagy, Jarek – szoríto a meg Logan
erősebben a tarkóját. – Érzem, hogy bűzlesz a félelemtől.
Fogadjunk, hogy már nincs semmid, ugye? Nagyképű seggfejként
ültél le az asztalhoz játszani, de én lá am, hogy izzadsz az álarcod
ala . Mit csináltál, Jarek? Már megint elbasztál valamit?
Elveszíte él mindent? De kinek is a pénzével hazardíroztál?
– Fogalmad sincs, miket beszélsz!
– Ó, fogadni mernék, hogy négykézláb kúsztál vissza Aster
apjához, mint egy kivert kutya. Könyörögtél neki, hogy tegyen el
engem láb alól, ugye? Be akartad neki mesélni, hogy veszélyt
jelentek a családra, mi? Érdekes, hogy ennek ellenére Aster még
mindig i van velem. Azt hiszem, kezdi kapiskálni az öreg, hogy
mégis milyen vagy te valójában. Tudja, hogy i vagy? Mert én úgy
tudom, nem szabadna i lenned.
– Kúrd magad szájba! – hörögte Jarek gyűlölködve. – Nálad van,
ami kell neki! Hová te ed?
A kövek?
Hát azok kellenek neki?
Elborzadtam.
Logan a föld felé nyomta. Jarek elbotlo , lépe ke őt, majd
elterült. Logan fölé állt, és ráirányíto a a fegyvert, miközben
rálépe a hátára, hogy ne tudjon megmozdulni.
– Semmi közöd ahhoz, ami az enyém. Már Aster sem a tiéd. Azt
javaslom, hogy vonszold vissza L. A.-be a szánalmas seggedet.
Amíg még tudod.
Logan rám néze , és felém nyújto a a kezét.
– Gyere, bébi! Menjünk innen.
 Megfogtam a kezét, összefonódtak az ujjaink, felszikrázo az
energia.
Logan rám mosolygo . Gyengéden, kedvesen, miközben úgy
lépe át Jareken, mintha egy darab szemét volna.
Az én sötét lovagom.
Életem értelme.
A sorsom.
Lelkem iránytűje.
Sarkcsillagom.
 28.

Logan

Aster egymásba fonta az ujjainkat.

Az érintésétől melegség támadt a mellkasomban, szé erjed, és
egészen a csontomig hatolt.
Az a fagyos hideg, ami kőkeménnyé dermeszte e a szívemet,
hirtelen olvadásnak indult.
Nem kelle hozzá más, csak hogy a sarkon befordulva azt
lássam, ahogy Jarek a nyakát szorongatja. Azonnal elborult az
agyam. Olyan mélyre süllyedtem lelkileg, ahol már sem bűntudat,
sem lelkiismeret nincsen.
Sem kegyelem.
Sem megbocsátás.
De nem tébolyodtam meg.
Olyan volt, mintha mindaz a fájdalom, veszteség, remény és
bánat, ami bennem volt, egy pontba sűrűsödö volna.
Bosszúra vágytam.
Megtorlásra.
Azt akartam, hogy Aster szabad legyen.
Egyre jobban remege a keze és a lába, ahogy kisétáltunk a
sikátorból az utcára. Rendesen éreztem, ahogy az adrenalin zubog
benne, ahogy a sokk lassan elhatalmasodik rajta.
Megcsikordultak a fogaim, ahogy elhúztam a ól a szemé ől.
Arra kelle koncentrálnom, hogy őt ölelem, őrá vigyázok, különben
visszafordulok, és véget vetek ennek az ügynek úgy, ahogyan már
évekkel ezelő meg kelle volna tennem.
Az erőszak o bizserge a bőröm ala , felszínre akart törni, de
AS ter egyetlen érintésétől meghunyászkodo .
Kapkodva, zihálva ve e a levegőt, és láthatóan ezernyi
mondanivaló tömörült a nyelvén.
Amint az O’Malley’s bejáratához értünk, magam felé
fordíto am, felemeltem az arcát, és kutatva szemügyre ve em.
 A pánik, amit a sikátorban sikeresen kordában tarto am,
kiszabadult.
– Jól vagy? Megütö . Az a rohadék megütö !
Megrázta a fejét.
– Nem fáj semmi. Jól vagyok. Jól vagyok.
Kétségbeese en felsóhajto am, majd a homlokához
támaszto am a sajátomat.
– Legszívesebben…
Aster megkapaszkodo a dzsekimben.
– Vigyél haza, Logan! Csak kérlek, vigyél haza!
Haza.
Kinyújto am a kezemet, és megsimoga am az arcát.
– Rendben, kicsim, hazaviszlek.
Elhúztam az ajtótól, amikor az hirtelen kinyílt. Eden és Salem
lépe ki. Zavarodo ak tűntek, amikor meglá ak. Tessa nyomult
előre közö ük.
– Jól vagy, Aster? – hadonászo erélyesen. – Már ezer éve
kijö él, aggódtunk, és most… most… i vagy – néze rám úgy,
mintha hallucinálna.
– Úgy tűnik, nehezen bírom nélküle – simíto am végig Aster
kezén.
Salem összehúzta a szemöldökét, tudta, hogy nem mondok
igazat. Hogy valami történt.
– Jobb, ha mindnyájan hazamentek – mondtam halkan.
Salem átölelte Edent és Tessát, mintha azonnal érte e volna,
hogy mit akarok.
– Fize ünk, szóval indulhatunk is. Minden oké? – kérdezte.
Asterre néztem.
– Már jól vagyok – válaszolta Salemnek, engem nézve.
– Oké, szóljatok, ha valamire szükségetek lenne. Menjünk!
– Na de a koktélok… – nyögte Tessa visszanyúlva az ajtó felé, de
Salem nem ereszte e.
– Gyerünk, te iszákos némber, ideje menni!
– Köszönöm – néztem Salemre.
Eden nem mozdult, láthatóan tudni szere e volna, hogy mi
történt. Jelentőségteljesen rámosolyogtam, amolyan utalásként,
hogy majd később elmondok mindent.
 Megvártam, hogy mindnyájan beszálljanak a kocsiba, és
elmenjenek, aztán besegíte em Astert is az én kocsimba.
Alig bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy sebességbe tegyem az
autóm, és átgázoljak azon a szemétládán, amikor lassan
kikecmerge a sikátorból.
Ránk bámult.
Lá am rajta, hogy nem fogja harc nélkül feladni.
Asternek elakadt a lélegzete, éreztem, ahogy a lelke
összerezzen a rémüle ől, majd zihálva remegni kezde , és végül
feltört belőle a zokogás.
Megfogtam a kezét.
– Ne félj, nem bánthat!
De persze már bánto a. Mi le volna, ha későn érkezem?!
Könnyek csorogtak az arcán.
– Vigyél haza… – kérte.
Haboztam, kifelé bámultam a szélvédőn, figyeltem, amint Jarek
bemászik egy kocsiba, és elszelel.
– Meg akarom ölni, Aster.
– Kérlek, vigyél haza!
Ránéztem. A tüzes achát tekintete mélyére.
Szikrázo benne az élet.
De volt o valami más is, valami, amit ezelő még nem lá am.
Csikorgó kerekekkel indultam el, száguldva a lakásom felé,
mielő még valami olyasmit tennék, amit később megbánok.
Hirtelen összesűrűsödö a levegő a kocsiban. Tömény le ,
nehéz és kétségbeeséssel teli.
A torkomban dobogo a szívem, amikor Asterre pillanto am.
Izge -mozgo a bőrülésben. Az arca kipirult a hidegtől, de a bőre
forró volt a felindultságtól.
Tökéletes volt!
Mint egy álom.
Életem értelme.
A végzetem.
Az egyetlen olyan célállomás, ahol mindig is ki akartam kötni.
– Bármit megtennék érted, Aster – mondtam szinte fenyegetőn.
Bármire képes lennék.
Nem érdekelnek a következmények.
 Megfeszült a levegő. Egyre nehezebb le .
Aster megrázkódo , a szíve dübörgö , ahogy oldalra dőlt.
– Én pedig mindenemet neked adom.
És én mindenét akartam.
Magaménak akartam.
Kifaroltam a kocsival, olyan élesen ve em a kanyart, majd
padlógázzal továbbrepültem.
Ismét Asterre néztem, és ő is engem figyelt. Hatalmas,
gyönyörű szemmel néze rám.
Elolvadtam.
Mintha láva folyt volna az ereimben, ami minden sejtemet egy
pillanat ala felemésztené.
Lüktete közö ünk az energia.
Hullámokban temete maga alá.
Mint a közelgő vihar, ami elől senki sem tud menekülni.
– Ezt akarod, Logan? – kérdezte olyan rekedt hangon, hogy
beleremegtem, majd kinyújto a reszkető kezét, és végigsimíto az
arcomon. – Tényleg ezt akarod?
Megfogtam a kezét, és a számhoz emeltem.
– Ezt akarom, Aster! Mindent akarok, ahogy mindig is akartam!
Bekanyarodtam a lakásom utcájába, és már meg is nyomtam a
mélygarázs gombját. A délutáni napfény tompíto a az árnyakat a
garázsban. Beparkoltam a helyemre.
Leve em a gyújtást, és Aster felé fordultam. Próbáltam nyugodt
maradni, pedig majd megőrültem a bennem égő birtoklási vágytól.
A tenyerembe ve em az arcát, és olyan közel húztam magamhoz,
hogy majdnem összeért az ajkunk.
– Soha nem engedlek el. Érted? Érted, hogy ez mit jelent? –
kérdeztem halk, de fenyegető hangon.
Ugyanis válaszút elé érkeztünk. Ha egyszer kiszállunk ebből a
kocsiból, már soha többé semmi nem lesz olyan, mint azelő .
– Értem – su ogta.
Abban a pillanatban, ahogy kimondta, a szájára tapaszto am a
számat, és úgy csókoltam, mintha az élete múlna rajtam.
És így is volt.
Az iránta érze szerelmem elengedhetetlen.
 Egymáshoz ért a nyelvünk, és az ajkunk mohón
összekapcsolódo .
Addig csókoltam, míg már fájt.
Az eszem.
A testem.
A lelkem.
Ezt jelenti szeretni?
Kurvára fájdalmas!
 29.

Aster

Logan olyan volt, mint egy beszabályozo tornádó. A szigor gúzsba

kötö e a lényét, olyan volt, mint egy szorosra font kötél. Mint egy
dobozba zárt szélvihar, ami sötét fénnyel és hatalmas energiával
korbácsol. Recseg, ropog, csa an, ahol a széllökések szikrát fognak.
Kisegíte az autóból, egymásba fonta az ujjainkat, majd
határozo an a lifthez vezete . Egy szót sem szólt, míg beütö e a
kódot, bár az érintése többet mondo minden szónál. Éreztem a
késztetést, a rezgést, ami egy jobb jövő felé sodort minket.
Dübörgö és zakatolt a szívünk, a lelkünk lüktete , miközben a
lift sebesen a legfelső szintre repíte minket. Mintha újraíródo
volna a sorsunk, és most olyat kaptunk volna, ami régen
lehetetlennek tűnt.
A ma történtek után… Nyeltem egyet, és Logan feszes
állkapcsára néztem. Ez a csodás férfi változtato meg mindent.
Neki köszönhetem, hogy van miért előrenéznem. Ő emlékeztete
arra, hogy bátor vagyok, és arra, hogy jobb életet érdemiek.
Jobb életet, az ő oldalán.
Kinyílt a liftajtó, Logan pedig erősebben szoríto a a kezemet,
ahogy a bejárati ajtó felé kísért. Beléptünk a lakás fülsiketítő
csendjébe. A délutáni nap belehasíto a szürke égboltba. Jól
tükrözte az érzéseinket. Elfojto , várakozással teli vágy feszült
közö ünk. Olyan kínzó vágy, mint amilyen egy kínokkal teli
paradicsomban, ahol akár a csillagokat is elérheted, de a pokol
legmélyebb bugyraiba is lezuhanhatsz.
A feszültség nő ön-nő , ahogy átmentük a nappalin. Arakor
Logan a szemembe néze , malachit tekintete olyan volt, mim az
olvadt arany.
– Kicsi Csillagom!
Elég volt egy pillantás, és majd kétrét görnyedtem a vágytól
 Teljesen szétestem, bár lehet, hogy eddig sem voltam ép, csakis
ő képes engem összerakni.
Behúzo a félhomályos szobájába. Ezüstös fényekben
derenge . Becsukta, és rá is zárta az ajtót, majd azonnal
nekinyomo a falnak.
Mindkét karjával a fejem melle támaszkodo a falnak, bezárt,
és felfalt a jelenlétével.
Az aurája remege , csapkodo , kavargo , a bőre veszély- és
szegfűszegillatot áraszto .
Magával ragadó volt.
Olyan, ami soha nem ereszt.
És nem is akartam, hogy eresszen.
Azt akartam, hogy ragadja el minden egyes részemet.
Tartson meg.
Tegyen magáévá.
Romboljon porig.
– Mondd! – döntö e a homlokát az enyémnek. Kérése
fájdalmasan hangzo . – Mondd! – ismételte zihálva.
Éreztem, ahogy összeszorítja a fogsorát, ahogy a szíve elszorul,
ahogy a lelke eltelik a birtoklási vággyal.
– Logan – su ogtam.
Hátrébb húzódo , és indulatosan a szemembe néze .
– Mondd! Mondd, és kurvára gondold is komolyan!
Végre megérte em, mit akar.
Hogy mire van szüksége.
És igaz volt. Részemről igaz is volt.
Belemarkoltam a zakójába, és szabad utat engedtem a
szavaknak.
– Szeretlek, Logan Lawson. Szeretlek. A tiéd vagyok. Ma,
holnap, tegnap... mindörökké a tiéd vagyok.
Logan felmordult.
Mélyen a lelkéből.
– Mondd vissza – su ogtam, miközben erősebben markoltam a
felsőjét. – Mondd te is!
Az arcomat fürkészte, minden milliméterét.
– Azt hiszed, nem szeretlek, Aster Rose? – kérdezte rekedten. –
Te adsz értelmet mindennek. Te vagy az, aki megtaníto a nekem,
mit jelent szeretni.
Gyorsabban ölelt magához, mint ahogy az agyam felfogha a
volna. Az ajkamra tapaszto a az ajkát, és csókkal pecsételte meg a
mondo akat.
A hajamba túrt az egyik kezével, ahogy a csókja egyre
hevesebbre válto . A nyelvével mélyen a számba hatolt, és az
enyémre fonódo .
Magával ragado a vágy.
Forrón és tüzesen.
Kétségbeese en.
Mindent felemésztő tűzként.
De én boldog lennék, ha az ő tüzétől lobogva élhetnék!
Szorosan a testéhez húzta az enyémet. Összecsaptak a lángok,
úgy dübörgö a szívünk, mintha új vér zubogna az ereinkben.
Akár a feltámadás.
Mint amikor felébredsz a hajnali napban, az ő fényében.
Ó, én sötét lovagom!
Védelmezőm.
Az ágya közepére mászo velem, majd lefektete . Fölém
mászo , és csak néze .
– Mondd újra! – kértem könyörögve, mert olyan sokáig nem
hallha am.
Hatalmas tenyerébe ve e az arcomat. Meleg, jóleső érzés volt.
– Szeretlek, Aster – mondta mély odaadással, rekedtes hangon.
– Szeretlek teljes szívemből! A szívemből, ami, elfelejte e,
hogyan kell dobognia. De aztán te emlékezte ed rá. A tiéd, Aster.
A szívem a tiéd. Mindig is a tiéd volt.
Végigsimíto am az ujjam hegyével a felejthetetlenül szép
arcán.
– Szerintem azóta szeretlek, amióta először meglá alak.
Amikor megéreztem, hogy o állsz az ajtóban. A szívem abban a
pillanatban kezde el igazán dobogni, és én azóta is teljes
szívemből szeretlek. Mindig szere elek. Akkor is, amikor fájt.
Elmélyült a tekintete, érte e, hogy mit akartam ezzel mondani.
Megnyaltam a szám szélét, majd nehezen, de folyta am.
– Minden egyes nap, amikor nem lehe ünk együ , éreztem,
hogy valami hiányzik belőlem. Egy részem hiányzo . Te, Logan.
 Megragadta a kezemet, és a szájához szoríto a.
– Ne tekints vissza, Aster! Felejtsd el a múltat! Innentől csak te
meg én, csak mi ke en létezünk. Semmi más nem számít. Érted? –
kérdezte nyersen. – Mondd, hogy érted!
– Semmi sem számít, csak te és én.
Logan felemelt, hogy le tudja rólam venni a kabátomat.
– Kibaszo ul fenséges látvány vagy az ágyamban. Ide tartozol.
Már épp i volt az ideje. I az idő, Aster – mormogo csábítón.
Megvillant a szeme. – Mindent, amit teszek, érted teszem – a hangja
már szinte morgásba fulladt.
Forgo körülö em a világ, próbáltam lépést tartani Logannel,
aki olyan volt, mint egy tornádó.
Kegyetlenül vad, de gyengéden hűséges.
A mindenség.
A mindenség.
Lehajolt, és megcsókolta a szám szélét, majd egészen a fülem
tövéig csókolt.
– Most már tudod, Kiscsillag. Tudod, hogy az enyém vagy, és
nem foglak visszaadni. Nem mondok le rólad, a testedről, a
szívedről, a lelkedről. Mind az enyém.
Megborzongtam, ő pedig folyta a az ostromlást. Végigcsókolta
a nyakamat, majd elkezdte felgyűrni a pólómat. Feltérdelt, hogy le
tudja venni rólam.
A meztelen váltamra omlo a hajam. Elöntö a forróság,
végigfuto a bőrömön, de ugyanilyen gyorsan kebeleze be Logan
a tekintetével.
Felmordult, és a földre hajíto a a felsőm.
– Mint egy látomás! I ülsz… Van fogalmad róla, mit jelent ez
nekem? – kérdezte, majd az egyik ujjhegyével végigsimíto a
mellem ívén. – Tökéletes vagy, Aster Rose!
Benyúlt a melltartó csipkéje alá, és az arcomat figyelte,
miközben végighúzta az ujját a mellbimbómon.
A csodás érzés villámgyorsan szé erjedt bennem, majd hirtelen
megfeszült. Máris ziháltam, pedig még alig ért hozzám.
Megragado a tarkómnál, majd magához ránto egy csókra.
Egy csók, ami megváltoztatja az észszerűséget.
Logan megítélését.
 Ennek az egésznek az értelmét.
Logan szája forró volt, mint a lobogó tűz. Csókja, mint a
végtelen mély tenger, amelybe végül belefúlok.
Továbbra is a mellbimbómat izga a az ujjával, miközben úgy
csókolt, hogy teljesen elaléltam. Aztán csábítóan lassan végignyalta
a nyakamat. Közben harapdálta és szívta a bőrömet.
Egyre lejjebb és lejjebb haladt, majd lejjebb húzta a
melltartómat, és bekapta a mellbimbómat.
Feltört belőlem egy aprócska, kéjes nyöszörgés, majd
belemarkoltam sűrű, fekete hajába.
Belekapaszkodtam, mert majd megőrültem a ól, ahogy
harapdált, szívo , izgato . Átölelt, kikapcsolta a melltartómat, és
leve e rólam.
– Logan… Logan… kérlek! – könyörögtem, ahogy a testem ívbe
feszült. – Kérlek!
– Mit kérsz, Aster?
– Téged! Mindig is csak téged akartalak!
Azóta, mióta feléleszte e bennem az énem legjobb részét. ;
Komolyan villant a szeme. A birtoklási vágya olyan erősen
érezhető volt, hogy szinte tapintani lehete . Megremege ala unk
a föld.
Maga Logan volt a földrengés. A tűzvihar. A megsemmisítés.
És én azt akartam, hogy porig romboljon.
Hogy elpusztítson.
Hogy aztán mindke en újjáépíthessük, és újjáformálhassuk
magunkat a darabokból, amik szerteszét hevertek közö ünk.
A karjaiban akartam újjáéledni, a karjaiban, a testében és a
repedésekkel teli, jóságos szívében. Bele akartam olvadni a rejte
zugokba, amiket nekem tarto fenn.
Lecsúszo az ágyról, majd a bokámnál fogva az oldalamra
fordíto .
– Logan! – ziháltam.
– Ne aggódj, Kiscsillag, tudom, mire van szükséged! Ne aggódj,
édesem! Örömödre leszek.
Lehúzta a csizmámat. Egyszerre csak egyet. Lehajíto a a földre.
Még a levegő is beleremege .
 Logan szexi mosolya túlfűtö é vált, amikor fölém hajolt, és
kigombolta a nadrágom, közben azért a köldökömhöz dörzsölte az
orrát.
Felsóhajto .
Lángra lobbant tőle a bőröm.
Végigcsókolga a a hasam, közben lehúzta a nadrág cipzárját.
– Az örömödre leszek. Megadom neked, amit érdemelsz. Újra,
meg újra, meg újra – su ogta a fülembe. – Mostantól mindörökké.
Az egész testemben megremegtem, amikor hátrébb húzódo ,
hogy lehúzza rólam a nadrágom és a fehérneműm.
– Nézz csak magadra, Kiscsillag! Eszméletlenül csodás vagy!
Nincs is nálad szebb!
Reszke em. Meztelen voltam és izgato .
Logan tekintete végigsikio minden egyes porcikámon.
Belém ége .
Leigázo .
És eszembe ju a a a múltat.
– Soha többé nem nyúlhat hozzád senki, Aster. Csakis én –
mondta, majd szé árta a térdemet, és szinte azonnal belém tolta
két ujját.
Mélyen, torokból szakadt fel belőlem a kéjes hörgés.
– Akarlak! – nyöszörögtem, miközben vonaglo a csípőm az
érintései ala .
– A tiéd vagyok, Aster. Csak rá kelle ébredned.
Hátrébb lépe , és lenéze rám, miközben lassan vetkőzni
kezde .
Lassan és megfontoltan.
Kibújt a zakójából, gyorsan végigfuto az ing gombjain, majd
kibújt belőle, és felfedte elő em a széles, izmos mellkasát.
Kibújt a cipőjéből, majd lerúgta a zokniját, kigombolta és
gyorsan letolta a nadrágját, hogy az alsónadrágjából is kibújhasson.
Logan úgy néze ki, mint egy mestermű.
Mint egy éteri műalkotás.
Sötét és veszélyes.
Gyönyörű és szépséges.
Kiszáradt a szám, belül pedig remegni kezdtem.
 – Már el is felejte em, milyen szép lehet az élet – motyogtam
tétován.
Logan fölém magasodo , miközben az alkonyat bekúszo a
szobába. A félhomály megcsillant a gyönyörű, sima bőrén. Minden
egyes izom a testén kemény és feszes volt.
– Nem gondoltam volna, hogy még valaha ilyen erősen vágy ni
fogok valakit. Soha. Egyszer sem, amíg össze nem futo unk
– O vagy, ahová tartozol.
Nyeltem egyet.
Majd el is felejte em, milyen érzés, ha ez a férfi szeret.
Milyen, ha rád néz.
Bekebelez.
Logan tekintete elmélyült. Tele volt szerete el és odaadással.
Bána al és bűntuda al. Valami sötét titokzatosság csillant meg a
tökéletes szépség mélyén.
– Bolond voltam, hogy nem harcoltam érted, Aster. Tudnod kell,
hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni.
Öröm áradt szét az egész testemben. Olyan helyekre is
bezúdult, amelyekről nem is tudtam, hogy o vannak.
A régi fájdalom is feltört, rám üvöltö , figyelmeztete , hogy
ostoba bolond vagyok. A rémület fenyegetően ráborult az
örömömre, a reményre, hiszen egyikünk sem tudha a, mi lesz
majd ezután.
Hogyan szerethetjük majd ugyanígy egymást?
Nem tudom, hogy Logan lá a-e, mi megy végbe bennem,
ugyanis lehajolt, és megsimoga a az arcomat.
– Megéred a kockázatot, Aster – ígérte. – Mindegy, mibe kerül.
Harcolni fogok. Érted akarok élni, és ölni akarok érted. Kerüljön
bármibe.
Érted érdemes.
Érted érdemes.
Nem hiszem, hogy valaha is éreztem magam ennyire
értékesnek, megbecsültnek, szerete nek, mint ebben a pillanatban.
– Akkor szeress, Logan! – su ogtam kétségbeese en. – Szeress
mindörökké!
Logan tekintete pusztító volt, ahogy felém mászo az ágyon.
 Duzzadt körülö ünk az energia. Betöltö e a köztünk feszülő
teret.
Dübörgö a szíve. Erőteljesen és határozo an.
Az enyém nyöszörgö és örvendeze .
Esküszöm, éreztem, ahogy Logan felém mászo , hogy az ő
összetört szíve és az én összetört szívem egymásba fonódo .
Összekapcsolódtak, hogy együ valami épet, egészet és sokkal
erősebbet alkossanak.
Logan szemében milliónyi érzelem tükröződö . Szerelem.
Szeretet. Gyengédség. Öröm. Vágy. Végigsimíto am az arcélén,
mintha megtarthatnám magamnak az összes érzelmet. Mintha
együ képesek volnánk az összes érzésre rátalálni.
Logan úgy fordult, hogy megcsókolhassa az ujjhegyeim. Elszánt
volt és gyengéd. Durva, de édes.
– Aster Rose – su ogta.
Olyan érzés volt, mintha hazaérkeznék.
– Ez az, Aster! Ezután többé már nem engedlek el. Az enyém
vagy!
Elszorult a torkom, de gyorsan bólinto am.
– Együ harcolunk. Együ élünk. Mindörökké szeretni fogjuk
egymást.
Komolyság suhant át a tekintetén.
Egy erőteljes lökéssel te a magáévá.
Majdnem felsírtam, amikor belém hatolt.
Kínzó kéj és őrült kétségbeesés temete maga alá.
A hátába vájtam a körmeim, miközben a fájdalmas gyönyör
ködösíte e el a tekintetem.
De régen volt!
Túlságosan régen!
– Az enyém – hörögte Logan a nyakamba.
A magáévá te . A teste az enyémből lakmározo , leigázo .
Nagy volt, hatalmas. Belélegeztem a lényét.
Logan hörögve a hajamba markolt, majd hátraránto a a
fejemet. ívbe feszült a testem, a mellkasom pedig az övének
csapódo .
– Nézd csak, milyen gyönyörű vagy, ahogy kitárulkozol nekem!
Úgy fogad be a tested, ahogyan soha senkié nem tudo . Veled
lenni, benned lenni egyszerűen tökéletes. A tökéletes dugás.
Teljesen mozdulatlanná dermedt, miközben bennem lobogo a
forróság.
– Logan … – könyörögtem.
– Mit szeretnél, Kiscsillag?
– Csakis téged! Mindig is téged akartalak.
– És én a tiéd vagyok. Mindörökké.
Megcsókolta a nyakamat, majd hátrébb húzódo , és mozogni
kezde bennem.
Lassan mozgo , kimérten, megfontoltan.
A tekintete az enyémbe fúródo . Könyörtelen volt a nézése,
miközben dugo .
Felemészte .
Elpusztíto .
Megjelölt.
A tulajdonává te . A magáévá.
Eltáto a a száját, miközben zihált és lihege .
Fele em és bennem munkálkodo ez az izmos, karcsú, erőtől
duzzadó test.
Minden egyes lökés megszállo ságot sugallt.
Minden mozdulata birtokló volt.
Lihegve ve em a levegőt, miközben felemeltem a felsőtestem,
hogy az övéhez érve még többet követeljek.
Egyre gyorsabban mozgo a csípője, egyre erőteljesebben
kezde lökni. Crescendo felé közelíte a ritmusa.
Közelebb vont magához, olyan közel, mintha nem lehetnék elég
közel hozzá.
– Annyira jó érzés benned lenni! Annyira jó! Hogy lehetséges
ez, Kiscsillag? Hogy csinálod? Tudtad, hogy számomra tökéletes
vagy?
Minden egyes lökéskor kéjesen felnyögö .
Mindke en lángra lobbantunk, a szívünk egy ritmusra
dübörgö , a testünk együ mozdult.
Szaggato an.
Akadozva.
Kétségbeese odaadással szere ük egymást, olyan
magaslatokba röpítve a másikat, ahol a látásunk is eltompult.
Vakító volt.
Elvakult szerelem.
Hiszen semmire sincs garancia.
Csak igazságok és ígéretek vannak.
Teljesen mindegy, mi történt a múltban.
Nem számítanak a sebek, az árulások, a bánatok.
Csak a jelen számít.
A most.
Beleszere em ebbe a férfiba, akiben soha többé nem akartam
bízni.
Akinek az ellenségemnek kellene lennie.
De a szeretőm.
A végzetem.
A Sarkcsillagom.
Minden egyes sejtemben fellángolt a gyönyör.
Remegtem, rázkódtam, libabőrös voltam.
A szikrák pa antak, majd felrobbantam.
Minden egyes molekulámban éreztem.
Ahogy elélveztem, Logan tekintetében vad hűség lángjai
lobbantak.
– Logan! Logan! – hörögtem elfúló hangon.
A lelkem is nyöszörgö , majd szétese .
Milliónyi apró darabra robbantam. Teljesen széthullo am.
Valahol a Paradicsomban lebegtem, abban a mennyországban,
amit csak ő nyújthat nekem.
Hullámról hullámra.
Magával ragado , és elsodort.
Mint az árvíz.
Eksztázis.
Logan hátrébb húzódo , megragadta a térdemet, miközben
térdre kecmerge .
Közben mélyen bennem mozgo .
Őrületesen.
Vadul.
Éreztem, amikor belém élveze . Amikor a gyönyöre csúcsra ért.
Amikor minden egyes izma megfeszült gyönyörű testében.
 Mélyen, torokból hörgö , miközben belém onto a a magvait. A
gyönyörtől megfeszült a mellkasa és a hasfala.
– Úristen! Kurva jó! Csodás! – nyögte, miközben előreroskadt.
Zihálva ve em a levegőt, minden egyes idegszálam remege . A
gyönyör a csontomig hatolt.
Micsoda kielégülés!
Igazi elégede ség.
Számomra Logan a minden.
Hogyan hihe em valaha, hogy nem így van?
Átölelt, végighúzta az orrát az arcomon, majd a fülembe
su ogo .
– Az enyém vagy, Kiscsillag, ugyanakkor te uralkodsz rajtam.
 30.

Logan

Félresepertem a haját az arcából, miközben ő az oldalán fekve

engem bámult,
Tűzachát tekintetében apró fények parázslónak, mint az izzó
széndarabok. Aster felolvaszto a a jéggé dermedt szívemet.
Szerintem soha nem éreztem magam jobban, elégede ebbnek,
teljesnek, mint ebben a pillanatban. Bár furának tűnhet, hiszen
Aster elég nagy bajt hozo a nyakamra.
De ez mindig is így volt.
És mindig is megérte, őérte megérte.
Lebegtünk ebben a csodás, nyugodt békességben. Az éjszaka
su ogó hangjait hallga uk. Olyan volt, mintha még mindig
titokban feküdnék Los Angeles csillagos égboltja ala .
Arra gondoltam, hogy talán kell még egypár perc az agyunknak,
hogy utolérje a lelkünket és a testünket, de azt hiszem, valahol
mindig is tudtam.
Eltűnődtem, hogy vajon valahol mélyen nem sejte em-e mindig
is, hogy egy nap úgyis egymás melle kötünk ki. Hogy mindig is így
volt, hogy ő és én, mi ke en együ leszünk.
– Nincs jobb hely a világon, mint melle ed lenni – motyogtam,
miközben végigsimíto am az ajkán.
Sóhajtva kuncogni kezde . Dús, telt ajkán kiáramló lehelete
megsimoga a a bőrömet. Úgy néze rám, mintha végre hazatalált
volna.
– Honnan tudod, Logan? Biztos, hogy nem jártál a világ minden
táján – szólt kétkedőn, játékosan kötözködve.
Öröm szállt a lelkemre, én pedig elmosolyodtam. Aster olyan
könnyed és felszabadult volt, mintha be lenne lőve. Lélekben még
mindig valahol a mennyekben járt, az egyetlen olyan helyen, ahol
ilyen öröm létezik.
 – Nos, eléggé világláto vagyok – mondtam én is játékosan
hangsúllyal.
– Ó, valóban?
– Bizony. Bejártam a világot olyasmi után kutatva, amivel
pótolhatnálak – válaszoltam ellágyuló hangon, miközben
végigsimíto am az arcán. – De mindhiába, mert minden út hozzád
vezete vissza.
Aster tekintete sokatmondón villant.
– Szerinted elkerülhetetlen volt, hogy mi ke en végül ismét
együ legyünk?
Egymásba fontam az ujjainkat, majd a számhoz emeltem a
kezét.
– Nem is le volna szabad másképp lennie – mormogtam a
bőrébe.
– Miért te ed, Logan? Miért mentél el, amikor könyörögtem,
hogy maradj?
Elöntö a hányinger, ahogy arra az éjszakára gondoltam. Az a
borzasztó éjszaka mindent tönkrete , és elpusztíto . Én döntö em
el az első dominót a sorban, felborult, és beindíto a a többit.
Katasztrofális bukás volt.
Tönkrete e Astert.
Tönkrete engem is.
Elve minden reményt.
És elve e Nathant is.
Alig kaptam levegőt, hirtelen mintha megsűrűsödö volna a
vérem, lomhán folydogált a bána ól.
Végigsimíto am a hüvelykujjamal az arcán, majd a szeme ala i
területen.
– Azt hi em, ez az egyetlen esélyem, hogy megnyerjem
magamnak apádat. Hogy ez majd a javunkat szolgálja. Hogy jó lesz
ke őnknek. Azt gondoltam, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy
bebizonyítsam neki, elég jó vagyok hozzád.
– Mindig is jó voltál.
– Az apád szerint nem. Az apád szerint soha nem is lehetnék…
Megérinte e az ajkamat az ujjhegyével.
– És még mindig így gondolja – mondta szomorúan.
– Tudom. Csak már kurvára leszarom.
 Aster szemében hirtelen félelem villant. Még a hideg is kirázta.
Vegigsimíto am a libabőrös testén.
– Csak az számít, amit te akarsz, Aster. Bármi legyen is az, én
harcolni fogok érte. Együ megcsináljuk – nyugta am, majd
elvigyorodtam, – Hacsak nem akarsz inkább elhagyni, pedig már
ugye megegyeztünk, hogy ez nem lehetséges.
Magamhoz húztam. Aster felsikkanto , engem pedig magával
ragado az izgalom, amikor hozzám simult a meztelen teste. –
Megtartalak magamnak – csókoltam meg a feje búbját.
Aster nevete , majd közelebb bújt hozzám. Felsóhajto , ahogy
a mellkasomhoz simult.
– Erről ábrándoztam, Logan – su ogta –, arról, hogy visszajössz,
behatolsz a házunkba, és magaddal hurcolsz. Soha nem akartam
olyan gyenge lenni, hogy egy hősre legyen szükségem, de mégsem
találtam a kivezető utat. Rab maradtam, menekülési lehetőség
nélkül, mígnem összetalálkoztunk.
Elszorult a torkom.
– Te döntö él, Aster. Kiálltál magadért. Úgy döntö él, hogy i
az ideje harcolni. Én meg voltam olyan ostoba, és kivi elek a
reptérre, mert azt gondoltam, ismét magamra hagysz. De te voltál a
bátrabb, te kerestél más megoldást.
– Amit benned találtam meg.
Hátrébb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek.
– Mert úgy rendeltete , hogy együ csináljuk végig.
A dübörgő szívemre szoríto a az ajkát.
– Minden út hozzád vezet.
Szavai visszarepíte ek a múltba, amikor még titokban
találkozga unk.
– És én mindig megtalállak majd, bárhol is légy – fejeztem be a
gondolatot.
– Nem az egyenes úton mentünk végig – szólt mosolyogva.
– Hát nem – simoga am meg a hátát –, a kacskaringós,
kibaszo ul bonyolult utat választo uk.
– Bárcsak bátrabb le em volna! – bújt közelebb hozzám.
Elfacsarodo a szívem, mert kihallo am a szavaiból a fájdalmat.
A veszteséget, ami megkeserede a számban. Mindörökké fájni
fog. És a lelkem egy darabkája mindörökké haragudni fog rá ezért.
 – Nagyon fáj, hogy így döntö él. Hogy úgy érezted, ezt kell
tenned – nyögtem ki nehézkesen. Vissza kelle fognom a
keserűségem, ami a szavakkal együ ki akart törni belőlem.
Forró könnyek cseppentek a mellkasomra, majd hirtelen feltört
belőle a zokogás.
Maga alá temete az együ érzés. Hiszen az igazat megvallva,
fogalmam sincs, mi történt vele. Hogy milyen kétségbeese
lehete . Már akkor is tudtam, hogy legalább annyira sajnálja az
egészet, mint én.
Gyorsan magam felé fordíto am, felemeltem az állát, és
kényszeríte em, hogy rám nézzen. Annyi könnyet simíto am le az
ujjammal az arcáról, amennyit csak tudtam.
– Kérlek, ne sírj, Aster!
Kitágult a pupillája. Olyan hatalmas szemmel néze rám, hogy
lá am a benne uralkodó űrt, amelyben a szellemek és a lidércek
kísérte ek.
– Bárcsak visszamehetnék, Logan! Ha tehetném, visszamennék,
és megakadályoznám, hogy elmenj – mondta, majd elcsuklo a
hangja a bána ól.
Közelebb húztam magamhoz, és szorosan magamhoz öleltem.
– Hiszen megbeszéltük, hogy nem bolygatjuk a múltat.
Hatalmas könnyek csordultak ki a szeme sarkából, majd
végiggördültek az arcán. Éreztem, hogy szorong, hogy ideges.
Gyötörte a lelkét a szomorúság.
A vállamba és a karomba vájta az ujjait, mintha így akart volna
rávenni, hogy végre megértsem.
– A szívem egy része örökre o maradt, Logan. Összetört, és
elvesztek a darabjai – magyarázta, majd ismét zokogni kezde . A
vérző szíve fölé szoríto a a kezét. – Nem akarom magam mögö
hagyni, és elfelejteni. Soha nem fogom elfelejteni. Soha!
A fájdalmas nyomorúság jobban összekötö minket, mint
valaha. Beboríto a a lelkünket, és leigázta az elménket. Mennyi
veszteség!
Lehajoltam hozzá, és olyan szorosan öleltem magamhoz,
amennyire csak tudtam. A hajába teme em az arcomat, és oda
mormoltam a szavakat.
– Sajnálom, Aster! Kibaszo ul sajnálom!
 Elfacsarodo a szívem a sok elkövete hibától és tévedéstől. A
körülményektől, amelyekről azt gondoltam, hogy irányítani tudom,
de tévedtem.
Megrázta a fejét, majd felmászo rám, és elhelyezkede rajtam.
Azonnal a csípőjére simult a tenyerem.
Olyan gyönyörű volt, ahogy rajtam ülve lenéze rám!
Barna hajkoronája vadul tekerge az arca körül. A nyaka és a
szája még mindig remege az elfojto sírástól. De úgy gondoltam,
hogy talán, talán egy része máris szabadabb, mint eddig.
– Sajnálom, Aster. Nagyon sajnálom, mert mindvégig
szere elek. Megnyalta a száját.
– Félek, hogy az irántad érze szerelmem végül mindke őnket
tönkretesz. Hogy az i létem…
Villámgyorsan felültem. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a
másikkal átöleltem a csípőjét.
– Ezú al, nem adjuk fel, Aster. Nem adjuk meg magunkat, nem
hozunk áldozatokat, nem hagyjuk befolyásolni magunkat. Ezú al
elvesszük, ami a miénk.
Ez a mohóság volt az, aminek ezú al megadtam magam.
Mindent akartam.
A takaró Aster lába köré tekerede , de amúgy teljesen
meztelen volt.
Hevesen zakatolt a szívem. Teljesen uralma alá hajto .
Aster oldalra döntö e a fejét, és megsimoga a az arcomat.
– Nem adjuk meg magunkat – ismételte.
Elszorult a torkom.
A vágy fojtoga a.
Nagyon kívántam Astert.
Olyan odaadással akartam őt, amitől teljesen elgyengültem.
Hanya lökö , és úgy néze rám, mintha örökre az agyába
akarná vésni a pillanatot. Lehunyta a szemét, majd előrehajolt, és
az arcomba su ogo .
– Elvesszük, ami a miénk.
Megcsókolt. Keményen és olyan áhíta al, hogy éreztem a
bizsergést, amint végigsöpör a bőrömön, és egészen a csontomig
hatol. Teljesen beleszédültem. Mámorító volt így lenni vele. Ilyen
szabadon. Csak ő és én. Elvesztünk egymásban, az igazságban,
hogy végre o voltunk, ahol mindig is lennünk kelle volna.
Elég volt hozzám érnie, és már meg is keményede a farkam.
Aster észreve e, és azonnal kéjes sóhaj szakadt fel a torkából.
Eluralkodo rajta is a vágy. Áradt belőle, mintha a bőre is
lángra lobbant volna.
Feltérdelt, megfogta a farkam, a szemérméhez igazíto a, és rám
ült.
Belemélyedtem. Teljes egészében.
Testileg és lelkileg.
Megragadtam a csípőjét.
– Basszus, Aster! Ez az! Igen! Úristen, tudod, milyen jó érzés?
Zihálva elneve e magát.
– Remélem, legalább feleannyira jó neked, mint nekem.
Elkezde mozogni, én meg fogtam a derekát, miközben
meglovagolt.
Fel-le mozgo a farkamon, és éreztem, amint a hüvelyfala úgy
megfeszült körülö em, mintha marokra fogta volna. A melle is fel-
le ugrált, miközben rajtam munkálkodo .
Gyönyör.
Gyönyör.
Gyönyör.
Felültem, hogy magamévá tegyem a száját. Keményen
csókoltam és vadul, miközben ő a saját, megszállo módján
lovagolt rajtam.
És már közel járt.
Mohóság.
Benne is o volt, csak még nem tudo róla.
Simogatni kezdtem a csiklóját a hüvelykujjammal, miközben a
nyakát csókolga am.
Éreztem, amint nőni kezde benne a gyönyör, ahogy fokozódo
a tűz, ahogy majdnem felemészte e a testét, ahogy hirtelen a csúcs
felé tört. Két simítással később felrobbant, és tetőtől talpig
szétáradt benne az orgazmus.
Remege a farkam körül a vaginája, ő pedig a nevemet
nyöszörögte.
 – Mondtam, hogy az enyém vagy, Aster Rose. Mondtam, hogy
birtokba veszem a tested. Hogy elveszem, és a magamévá teszem.
A tested az enyém!
Tovább simoga am a csiklóját, miközben ő a vállamba
mélyeszte e a körmeit.
Állatias volt.
Vad.
– Ó, Logan! Logan… kérlek! Logan! Nem gondolom, hogy…
– Ne gondolkodj, Aster! Engedd el magad! Adj nekem mindent!
És amikor aztán a második orgazmus is maga alá teme e,
hangosan felkiálto , olyan hangosan, hogy a falak visszaverték a
gyönyöre hangját.
Én is gyorsan elmentem, a combját markoltam, hogy
lenyomjam magamra, miközben a farkam vadul remegve
belelüktete a puncijába.
Felrobbant bennem a gyönyör.
Elvakíto a fénye, kitelíte e az egész lényemet.
Mennyország!
Szorosan magamhoz öleltem, miközben hanya dőltünk.
Mindke en ziháltunk és lihegtünk.
Hátrébb húzódtam, hogy ránézhessek. Aster úgy mosolygo
rám, hogy mosolya egészen a szívemig hatolt. Előrehajoltam, és
megpusziltam. Nevete , és átölelte a nyakamat.
– Szeretlek – motyogta a bőrömbe.
– Te vagy a mindenem, Kiscsillag – mondtam szorosan
magamhoz ölelve.
Összerezzentem, amikor a zakóm zsebében megcsörrent a
mobilom. Nem engedtem el Astert, úgy húzódtam ki az ágy
szélére. Átkaroltam a derekát, és úgy hajoltam a székhez, hogy
elérjem a telefont.
– Azért nyugodtan elengedhetsz – szólt Aster kuncogva.
– Nem, nem. Mostantól egy pillanatra sem engedlek el –
válaszoltam hatalmas mosollyal.
Megérinte e a számat, ő is érezte a jelentőségét.
A kijelzőre néztem.
Dean.
Azonnal elszorult a torkom, és felgyorsult a pulzusom.
 – Mi az, Dean? Mit találtál? – kérdeztem a fülemhez szorítva a
készüléket. Nem pazaroltam az időt holmi udvariaskodásra.
– Lehet, hogy semmit, de te kérted, hogy számoljak be
mindenről.
Éreztem, ahogy Aster teste megfeszül az aggodalomtól.
Teljesen magamhoz szoríto am, hogy megnyugtassam.
Az én bátor Kiscsillagom, akit csak valakinek emlékeztetnie
kelle arra, hogy ki is ő valójában.
Vagy hogy mit érdemel.
– Így van. Bármi jól jöhet.
– Jarek Ursónak van egy… hasonmása. Egypár napja találtam rá.
Jack Werner. Elsőre nem úgy néz ki, mintha sok közük lenne
egymáshoz. Van egy bankszámlaszám meg néhány bérleménye.
Észre sem ve em, hogy csikorgatom a fogam, míg Aster el nem
kezde nyugtatólag simogatni.
– És?
– Jobban is beleástam magam. Tavaly többször is repülőre
szállt. Legalább négyszer járt Oroszországban. Lehet, hogy
semmiség az egész, de gondoltam, szólok.
Zubogo a vérem.
– Nagyon örülök, hogy megemlíte ed. Tudod, kivel találkozo ?
– Azt nem sikerült kiderítenem.
– Kutakodj tovább! – utasíto am, majd kinyomtam a hívást, és a
matracra hajíto am a mobilt.
Úgy fordultam, hogy lássam Astert, de a derekát nem engedtem
el.
– Van az apádnak érdekeltsége Oroszországban?
Én csak annyit tudtam, amennyit régen is. Nem voltak
szövetségesei, csak ellenségei.
Aster arcán aggodalom suhant át. Pislogo néhányat, míg a
kérdésemet emésztge e.
– Nincs. Nem hinném, hogy van.
– Odaküldené Jareket bármilyen okból kifolyólag?
Aggodalmasan nyelt egyet.
– Nem hiszem. De ha igen, akkor én tudnék róla. Legutóbb
nyáron New Yorkba kelle volna utaznia egy új szállítmányozási
útvonal mia .
 Sajnos Aster apja a lányával szemben sem volt túl nyito az
elmúlt években. Úgy csinált, mintha védeni akarná, közben pedig
barterként használta.
Remény villant a szemében.
– Ezt el kell mondanom apámnak.
– Tudom, hogy izgulsz, Aster. Én is. Semmire nem vágyom
annyira, mint hogy végre szabad légy. De türelmesnek kell
lennünk. Várnunk kell, míg többet tudunk. Míg bizonyítani tudjuk
Jarek hűtlenségét. Ha elsietjük, Jarek malmára hajtjuk a vizet, mert
lesz ideje eltussolni mindent.
Aster csalódo an magába zuhant. De aztán bólinto , és végül
felsóhajto .
– Igen, tudom. Csak már úgy szeretném, ha vége lenne!
– Hamarosan, Aster.
– Mi történt ma? Amikor hívtál? Tudtad, hogy értem jön Jarek?
El sem tudom hinni, hogy ellenszegült az apám akaratának.
– Csak egy órácskára mentem el az irodámból. Mire
visszamentem, feldúlták. Teljesen szétverték, és elvi ék a
laptopom.
Ez zavart a legjobban.
Nagyon tudatos húzás volt.
Mintha keresnének valamit.
De az a görény aztán kereshet nyugodtan, amit akar. Az élete
végéig sem fog találni semmit.
Aster ijedten felcsuklo . Áradt belőle a rémület, egészen a lelke
mélyéből, amibe nem tudtam, hogy valaha betekintést enged-e.
– Már a végét járja, Logan. Azt hiszi, hogy hülyét akarunk belőle
csinálni, és Jareket semmi sem érdekli jobban a büszkeségénél.
– És pontosan ezt fogjuk tenni, Aster. Hülyét csinálunk belőle,
mert az.
És ha még egyszer Aster közelébe merészkedik, akkor
kicsinálom.
Megsimoga am a fejét, és beletúrtam a hajába.
– Már majdnem a kezünkben van. Érzem, hogy közel vagyunk.
Csak még kell egy kis idő… és addig nem szeretném, ha bárhová is
egyedül mennél! Érted?
– Logan…
 Egy csókkal fojto am belé a szót.
Csak remélni tudtam, hogy megérte e, mire kérem. Hogy mit
jelent nekem. Hogy mennyire megrémíte , hogy valami baja eshet.
A homlokához érinte em az enyémet.
– Kérlek, Aster! Nem tudnám elviselni, ha valami történne
veled.
– Nem élhetek bezárva, Logan. Nem akarom. Soha többé!
Végigsimíto am az állán.
– Nem, Kiscsillag, nem vagy bezárva. Nálam megleled a
szabadságod.
 31.

Aster

Őrült szerelem…

Édes, kedves titkom!

Védelmezőm.
Szeretőm.
Sarkcsillagom.
Gyönyörű szerelmem, te, aki bezuhantál egy ismeretlen világ kellős
közepébe.
Talán csak mentőakció akart lenni. Leszálltál az ellenséges vonalak
mögö , hogy kiszabadíts valakit, akit akarata ellenére tartanak fogva.
Kívülállónak kell lennem, csak azért, mert e falak közö szüle em!
Azért, mert ez a rossz vér folyik az ereimben! Mert ez tart életben!
Valahol az út során átve ed a szerepét, és már te tartasz életben.
Te vagy a bennem lüktető élet.
Kiálltál értem. Harcoltál értem. Aztán pedig szere él a végtelen
csillagmezők ala .
Mindjárt másnap bekúsztam apám dolgozószobájába. Ugyan a
térdem remege , de büszkén néztem a szemébe.
„Nem megyek hozzá Jarekhez, apa. Nem teszem meg” – mondtam
neki.
Mérges le , alig néze rám, csak a kezében tarto papírt bámulta.
„El se kezdd, Aster! Tudod jól, mi a dolgod. Hogy mit kell tenned a
családért. Egyszer még hálás leszel.”
„De Jarek rossz ember!”– próbálkoztam.
„Mind rosszak vagyunk, mia vita, de Jarek Urso legalább becsülni
fog téged. Gondoskodni fog rólad. Óvni fog téged, ahogyan a családját is.
Aztán egy nap, ha Antonio bácsikád és én is eltávozunk ebből a világból,
majd a férjed veszi át a helyünket, te pedig majd o ülsz az oldalán.
„Nem, apa! Nem mindenki rossz!”
 Megdermedt a levegő, ahogy végül rám emelte a tekintetét. Az arca
rezzenéstelennek tűnt, de lá am a szemében, hogy megért.
„Mindig is szeszélyes voltál, Aster. A sors téged Jarekhez köt.
Remélem, hogy semmi olyan ostobaságot nem követsz el, ami mia aztán
olyat kényszerülök tenni, amit mindke en bánni fogunk.”
De már akkor az arcára volt írva a sajnálat.
Sokatmondó volt.
Figyelmeztetés.
Nem hazudo .
Akkor elfuto am tőle.
De inkább menekülnöm kelle volna.
Ehelye hozzád futo am, és melle ed rejtőztem el.
Ezernyi csillagot írtam neked, és milliószor szere elek.
Titokban.
Árnyak közt.
Az esőben és az irodában.
Az enyém le az ajkad a könyvtárban, én pedig neked adtam az
enyémet az íróasztalod ala .
Magadévá te él a fürdőszobaszekrényen és a ház oldalában a falnak
dőlve.
Micsoda őrültség!
Micsoda őrültség!
De nem törődtünk vele.
Nem, mert semmi más nem számíto .
A titkos helyünkön voltunk, amikor elmondtam neked.
„Babát várok” – mondtam ki félve, mintha e ől válna valósággá.
Pedig ez volt az igazság. Már három hónapja nem véreztem.
Lelefagytál egy pillanatra, aztán nekinyomtál a fűnek.
Mosolyogtál, csodás mosollyal mosolyogtál, még az égbolt is
megremege tőle, és még több csillag vigyázo ránk.
A mi saját csillagképünk.
„Biztos vagy benne?”– kérdezted, én pedig bólinto am.
„Két tesztet is csináltam.”
„Aster!”– su ogtad csodála al, majd magadhoz húztál, olyan
szorosan, hogy alig kaptam levegőt.
„Nem vagy mérges?”
„Miért lennék mérges?”
 Hisztérikusan felneve em.
„Mert ez csak még bonyolultabbá tesz mindent, Logan. Mert jó nagy
bajt hoz a nyakunkra. Te a Vasbaglyok tagja vagy, én pedig a Costák
hercegnője. Igazából beszélnem sem szabadna veled. Másnak ígértek
oda.”
És mert az apám ki fog nyírni.
De ezt nem mondha am ki.
„Majd kitalálunk valamit – ígérted. – Majd kitalálunk valamit.
Kiszabadítalak innen, Aster, ha ez lesz is az utolsó te em, mielő
meghalok.”
És én pontosan e ől féltem, hogy igazzá válik az ígéreted.
 32.

Aster

A következő két hét szinte elrepült. Könnyen ment, hiszen Logan

töltö e ki a mindennapjaim, az övéit pedig én.
Ő elment az irodába dolgozni, míg én o hon maradtam, mert
igaza volt, nem érte volna meg kockáztatni, addig semmi esetre
sem, amíg nincs a kezünkben elég bizonyíték ahhoz, hogy véget
vessünk ennek az egésznek.
És persze így volt elég időm arra is, hogy kitaláljam, mit
mondjak az apámnak. Hogyan szabaduljak meg a láncaimtól,
amiket ő erősíte rám.
Napokig csak írtam, teleírtam a naplókat, minden
gondolatomat papírra vete em, aztán pedig csillagot formáztam
belőlük.
Minden félelmem és minden vágyam kijö belőlem. Minden
egyes szóval nő a bátorságom, és biztosabb le em a dolgomat
illetően.
Vagy így, vagy úgy, de meg fogom győzni az apámat.
Meg fog érteni engem.
Önálló személyként fog látni.
Emberi lényként fog rám nézni.
A lányaként tekint majd rám.
Olyasvalakit lát majd maga elő , aki kiáll saját magáért.
Esténként, amikor Logan belépe az ajtón, mintha csak egy
látomás le volna.
Erőteljes, tökéletes. A legcsodálatosabb ember!
Mindig mosolyogva jö haza, olyan mosollyal, ami biztosíto
róla, hogy bajban vagyok. Aztán kibújt a zakójából, és rám vete e
magát.
Kétségbeese en simoga uk egymás felhevült, sóvárgó testét.
Csillapíthatatlan volt a szomjunk.
Tetsze , ahogyan szeret engem.
 Mintha értékes volnék.
Egy kincs.
Na de milyen könyörtelen tudo közben lenni!
Nem szégyenlős, elveszi, ami kell neki.
Durván, keményen, követelődzőn.
– Látnod kellene a saját arcodat, Aster. Olyan vörös vagy, mint a
paradicsom. De tudom ám, hogy min jár az eszed! Khmm – ránto
vissza a valóságba Gretchen hangja.
Teljesen elmerültem a kis álomvilágomban, miközben
karácsonyi ajándékokat csomagoltam a konyhaszigeten.
Már csak négy nap volt karácsonyig, és a gyerekkorom óta ez
volt az első olyan, ami izgalommal töltö el. Pezsge a vérem a
szerelemtől, a reménytől és a hi ől. Jó érzés volt, hogy valami
olyasmi részese vagyok, ami számít.
Összeráncoltam a homlokomat.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Ó, dehogy nincs! – lépe be Gretchen a konyhába. – Logan
hetek óta ki sem mászik a lábad közül. Élve fal fel. Nem is tudom,
hogy bírsz még járni.
Ezt sokszor én sem tudtam.
– Tényleg nem tudom, miről beszélsz! Semmi olyat nem csinál.
– Nem? Szerintem meg mindent is csinál veled – húzoga a
jelentőségteljesen a szemöldökét, miközben vizet töltö egy
öntözőkannába.
– Gretchen! – sóhajto am.
Mennyire szeretem ezt a nőt!
Ő persze csak mosolygo . Jó szélesen.
– Élvezd csak, drágám. Láthatóan van egy kis lemaradásotok,
amit most alaposan behoztok.
Kinéztem az ablakon. A nap már majdnem a látóhatár alá
süllyedt. Hideg, téli nap volt.
– Hát igen… azt hiszem, ezt tesszük – ismertem el, amikor
ismét visszafordultam felé.
Ellágyult a tekintete.
– Nagyon jó, hogy i vagy, Aster.
Hatalmasat dobbant a szívem. Mintha óriási terhet ve ek volna
lé a vállamról. Milyen sokat aggódtam, hogy hiba, amit teszek.
Hogy önző dolog i maradnom, és belerángatni ezt a szép családot
a zűrös életembe. Hogy milyen veszélybe sodrom őket. Egyszer már
megte em, és lám, hová juto unk!
Bolond vagyok, hogy újra megpróbálom? Hogy ugyanolyan
helyzetbe ju atom magunkat, mint azelő ?
– Mikor mondhatjuk, hogy önző a szerelem? Mikortól van túl
nagy ára? – kérdeztem végül.
Gretchen elgondolkodva néze rám.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte.
Felsóhajto am. Próbáltam a kötözőszalagra koncentrálni, amit
Juniper csomagjára akartam rátekerni. I ez a család, ami nem is az
enyém, és mégis olyan érzés, mintha az volna. Remege a hangom,
amikor végül megszólaltam:
– Logannel kapcsolatban kérdem. Ugyanis eléggé biztos vagyok
benne, hogy bármit feláldoznék érte.
Gretchen hümmögö , majd elment megöntözni a nappaliban a
virágokat. Há al állt nekem, amikor válaszolt:
– Nos, véleményem szerint Logan minden szempontból
hihetetlenül sok. Ha belép egy szobába, az azonnal megtelik az
energiájával. Olyan, mint egy fénylő csillag!
Ezzel csak egyetérteni tudtam. A szívemből szólt.
– És a maximumon ég. Eléggé biztos vagyok benne, hogy előbb-
utóbb ki is ége volna. Nem tudsz állandóan ragyogni, ha csak
azért ragyogsz, hogy elrejtsd a benned lévő sötétséget.
Elszorult a torkom.
Hatalmas, ragacsos gombóc nő benne.
– Öt éve takarítom Logan lakását – néze rám Gretchen. –
Mindig bolondozik… viccelődik, minden alkalmat megragad, és
parádézik, de valamit mindig éreztem a felszín ala . Nem tudtam
megmondani, mi az. Egészen addig, míg tavaly az én Jonnie-m meg
nem halt.
– Ó, nagyon sajnálom! – mondtam a fájdalmas arcát látva.
– Én is sajnálom, de jó kis életünk volt! – szólt, majd folyta a a
növények locsolását. – Nagyjából akkor halt meg, amikor Logan
ebbe a lakásba költözö . Azt mondta, nélkülem nem menne
semmire… Persze tudtam, hogy nem azért kérte, hogy költözzek
ide, mert valóban olyan nagy szüksége le volna rám – magyarázta,
majd elhallgato . Egy növénnyel babrált, mielő folyta a volna.
– Logan nagyon jó ember, te is tudod. Vad és durva, de azért
hozo ide, mert aggódo , hogy mi lenne velem egyedül – mesélte,
majd habozni látszo . – Már vagy két hete laktam i , amikor egy
éjjel meghallo am. Talán nem kelle volna foglalkoznom vele, de
ebben nem vagyok olyan jó, ezért bementem a szobájába, mert
hallo am, hogy fájdalmasan zokog, és egyszerűen nem nyito ajtót,
hiába kopogtam.
Gretchen elneve e magát az emléktől.
– Logan totál részeg volt, egy egész üveg whiskey-t megivo .
Hanya feküdt a földön, és a plafont bámulta, mintha az égbolt
volna fele e. Egy csillagról mesélt nekem, amit egyszer megtalált,
de amivel olyan nagyon megége e magát, hogy le kelle mondania
róla.
Dübörgö a szívem, alig kaptam levegőt.
– Azóta néhanapján hallo am, amikor álmában a csillaga nevét
kiáltozta. Aster.
Könnybe lábadt a szemem, öröm és bánat egyszerre szoronga a
a lelkem.
– Ő is kísérte az én álmaimban.
Odasétált hozzám, és megérinte e az arcomat.
– Az álomból csak akkor lesz rémálom, ha rosszul végződik.
Tegyél róla, hogy ne így legyen.
Mindke en összerezzentünk, amikor hirtelen kicsapódo az
ajtó.
– Hopp! – kiálto a Jud, majd nevetni kezde , mintha valami
nagyon vicceset mondo volna. Közben Logan egy hatalmas fát
igyekeze betuszkolni az ajtón.
– Barom! – inga a a fejét Logan, de hatalmas mosoly volt az
arcán. Áradt belőle az öröm.
Igazi, tiszta öröm.
– Hé, ez az én szövegem! – dörmögö Jud. – És még te
könyörögtél, hogy segítsek neked cipekedni! Vigyázz a szádra, mert
laposra verlek! Le akarod magad égetni a csajod elő ? – ugra a az
öccsét.
Logan a szemét forga a.
 – Haver! Még nincs fél órája, hogy én is segíte em neked
bevinni a ti fátokat. Ki könyörgö kinek?
Én csak néztem a felfordulást, aztán elakadt a lélegzetem,
amikor Logan hirtelen rám néze .
Elmosolyodo .
Kedvesen.
– Boldog karácsonyt, kicsim! Ve em magunknak egy fát.
A kandalló melle állíto ák fel.
Majd elájultam.
– Naná, hogy ennek a seggfejnek a legnagyobb fa kelle . Csoda,
hogy befért ide! – magyarázta Jud.
– Na, hogy tetszik? – kérdezte Logan kitárva felém a karját.
Hatalmasat dobbant a szívem.
Óriásit.
– Csodálatos vagy! A legcsodálatosabb a világon! – robbant ki
belőlem. Nem tudtam bent tartani, annyira elteltem ezzel a meleg,
vibráló érzéssel. Valahogy éreztem, hogy csakis jó dolgok
történhetnek velünk.
Jud felcsuklo , majd Logan felé legyinte .
– Na, nem kell a kiscsávó egoját etetni! Már így is nagyobb, mint
ez a fa. El van magától szállva rendesen. Ha tovább dicséred, be sem
fog férni az ajtón, akkora arca lesz! – mondta Jud mosolyogva,
miközben felém jö . Úgy viselkede , mintha teljesen egyértelmű
volna, hogy én is i vagyok.
Lehajolt, megpuszilta Gretchent, majd felém nyúlt, és a
hatalmas karjaiba zárt. Meglepe en felsikkanto am, amikor
megszorongato .
Felemelt, és a fülemhez hajolt.
– Szeresd őt! Jól szeresd! Mindenestül! Mert ő kurvára szeret
téged, és bármire képes lenne érted – su ogta, hogy ne hallja senki,
majd lete , megfordult, és kisétált az ajtón.
 33.

Logan

Őrület, hogy sokszor mit hoz az élet! Csak úgy éled a

mindennapjaid, nap nap után, mert mi mást is tehetnél?! A sorsod
előre le van zsírozva, vagy jó lesz, vagy rossz, majd kiderül. A bajok
is már megtörténtek, amivel persze neked kell együ élned, te meg
küzdesz, hogy a legjobbat hozd ki abból, amit neked oszto ak. Még
úgy is, ha kurvára megszívtad.
Asterre néztem, ahogy o ült a kocsim anyósülésén, miközben
Trenték felé hajto am. Megszoríto am a kezét, ő pedig olyan
gyönyörű mosollyal ajándékozo meg, ami egészen a lelkemig
hatolt.
Tudtam, hogy a sors néha a kegyeibe fogad, felkapja a
dobókockádat, és úgy forgatja, hogy végül nyerni tudj.
Miközben áthajto unk a meghi környéken, hogy a
családommal ünnepeljük a szentestét, béke és öröm, az
elégede ség érzése telepede ránk, és úgy burkolt be minket, mint
egy hatalmas, kényelmes takaró.
Már leszállt az éj, mindenhol ége az ünnepi világítás, díszekbe
öltöztek a házak, bent pedig ünnepeltek.
Meg akartam tartani ezt az érzést. Minden egyes sejtemmel
akartam. Azt akartam, hogy örökre a miénk legyen.
Leparkoltam Edenék háza elő . Csend borult ránk. Csak a
mélytől jövő, ziháló légvételünket lehete hallani, miközben a
hatalmas ablakok felé néztünk.
A függönyt elhúzták, a család bent üldögélt. Edén nevete
valamin, amit Jud mondo neki, Trent hátulról ölelte, Kate baba
pedig a sógornőm ölében ült. Salem sétált be Juni kezét fogva, majd
megálltak a fánál, hogy megnézzenek egy díszt. Gage bukkant fel a
lábuknál, karamellszínű haja meglebbent, ahogy ugrálva
mutogato nekik valamit.
 Az idilli látvány megdobogta a a szívemet, hiszen az élmúlt hét
évben azzal győzködtem magamat, hogy nekem ebben sosem lehet
részem.
– Akarod, Aster? – kérdeztem szinte könyörögve. – Gyereket?
Családot? Egy o hont?
Tudtam, hogy nagyon fájdalmas sebet tépek fel a kérdéssel.
De ha leveszem a szép csomagolást? Ha csak a színfalakat, a
díszletet nézem, amiben az elmúlt hét évben éltem, akkor az az
igazság, hogy az a hatalmas, fájó seb egyáltalán nem gyógyult be.
Ugyanúgy fájt és lüktete .
Sajgó, nyílt seb volt, megfűszerezve zavarodo sággal, mert még
mindig nem érte em, mi történt Asterrel.
Megborzongo a lelke. Éreztem a bánat hullámait, a fájdalmas
su ogását és nyögdécselését.
Rám tört a vágyódás, de olyan hevesen, hogy hirtelen magamba
szívtam minden kérdést, ami o lebege közö ünk.
Aster kibámult az ablakon. Feszenge , váratlanul érték a
kérdéseim.
– Ne haragudj, Aster, nem akartalak kellemetlen helyzetbe
hozni, főleg ma este nem. Csak…
– Fáj – fejezte be helye em a mondatot, de nem fordult felém,
nem néze rám.
– Igen, kurvára fáj.
Az ígéretek, az álmok, a tervek, amiket szövöge ünk.
De ő volt az, akinek abban a világban kelle élnie, én pedig az
voltam, aki pont azt te e, amiért könyörgö , hogy ne tegyem meg.
– Ez a fájdalom sosem fog elmúlni, Logan.
Elöntö a bánat, és fojtogato a sírás, de többet akartam tudni.
– Azt mondtad, soha nem engednéd… hogy soha nem hoznál
olyan helyzetbe egy gyereket, amilyenbe téged kényszeríte ek.
Hogy nem akartál Jarektől gyereket, mert…
Belém fojto a a szót, amikor felém fordult.
– Azt kérdezted, hogy akarom-e – szólt elfúló hangon,
reménytelenül, de bizakodón. A mellére szoríto a a kezét. – Mindig
is akartam. De veled akartam. El akartam szökni veled. Veled
akartam élni. Érted akartam élni, ke őnkért. Családot akartam, egy
o hont és közös gyereket.
 – De elkéstem.
Könnybe lábadt szemmel pislogo .
– Az időnek talán nem is volt jelentősége.
– Nem, kicsim, nem! Volt és van. Talán az idő nem volt kegyes
hozzánk, de mi i vagyunk, és ezú al, most megcsináljuk! Szarok a
harminc napra, harmincezret akarok!
Aster elmosolyodo . Elöntö ék az érzelmei, de végre a hite is
virágba borult.
Odahajoltam, és birtokba ve em a száját, míg ő a lelkemet
rabolta el. Ahh, hiszen mindig is az övé volt. Épp i volt az ideje,
hogy szabadon felvállaljuk.
Hirtelen megdönge ék az ablakom. Aster felsikkanto , és
összerezzent, én pedig gyorsan odafordultam, hogy lássam, ki
támadt ránk.
Tessa integete , mint egy őrült, miközben egy halomnyi
ajándékkal egyensúlyozo , nehogy elejtse őket.
Basszus!
Felsóhajto am. Próbáltam elfojtani a hirtelen feltörő
agressziómat.
– Helló! Boldog karácsonyt! Húzzátok ki a seggeteket a meleg
kocsiból, mert az enyém már lassan idefagy, és kár lenne a cuki
fenekemért.
Megdörzsöltem az arcomat.
Tessa, baszki!
Ránéztem Asterre.
Mosolyogva megvonta a vállát.
– Te magad mondtad nekem, hogy nem teljesen komple .
Elneve em magam, majd odahajoltam hozzá, és egy puszit
nyomtam a szájára.
– Gyerünk! Vár a család!
Az enyém.
Az övé.
A miénk.
És épp ideje, hogy ez így is maradjon.
 34.

Aster

Család.
Azt hiszem, sosem tudtam igazán, mit is jelent ez a szó. Soha nem
tapasztaltam meg.
A család számomra mindig a titkokat jelente e. A kétségek
nélküli hűséget. Az ellenállás nélküli engedelmességet.
És most i voltunk. Egy halomnyi ember gyűlt össze Trent és
Edén kicsi o honában. Egyedül Gretchen hiányzo , aki elutazo az
ünnepekre a nővéréhez.
E ünk, i unk, neve ünk.
Egyszerű, hétköznapi témákról beszélge ünk, de úgy, mintha a
legfontosabbak volnának a világon, mert ezeknek az embereknek
fontosak voltak. És az az igazság, hogy valóban úgy éreztem,
mintha egy volnék közülük. Mintha a családhoz tartoznék. Része
voltam ennek a gyönyörűségnek.
Logan gyengéd pillantásaitól és érintéseitől kísérve, a
nevetésébe és ugratásaiba burkolózva én is élveztem az ő
könnyedségét és felszabadultságát, ami a szere ei körében áradt
belőle.
Most már tudtam, hogy én is a szere ei közé tartozom.
Logan és én ismét egymásra találtunk.
A Kiscsillag és a Sarkcsillag saját csillagképet alko ak.
Amikor aztán a fa köré ültünk, hogy megajándékozzuk
egymást, én már tudtam, hogy megkaptam a lehető legnagyobb
ajándékot, ami létezik.
Azt, amit eddig kérni sem volt merszem.
Juni mászo mellém, és az ölembe te egy ajándékot. emelte
cuki arcocskáját.
– Tessék, Aster néni, a tiéd.
Aster néni.
Elszorult a torkom.
 – Ez egy nagyon extraszuper, különleges ajándék, mert teljesen
egyedül csináltam neked, mert ilyen nagyon szeretlek – muta a a
kezével. – Egészen a csillagokig felér!
Hatalmasat dobbant a szívem.
Logannel a földön ültünk összebújva. Hátulról ölelt magához,
Juni szavaira megszorongato .
Hátrafordultam, és ránéztem.
– Egészen a csillagokig – tátogta hangtalanul.
– Gyorsan nézd meg! – szólt rám Juni édes türelmetlenséggel.
– Igen, máris! – próbáltam lenyelni a gombócot a torkomban.
– Jobb, ha szót fogadsz neki, vigyázni kell vele! – nevete Mimi.
A kanapén ült Eden édesapja, Gary melle .
– Igen, jobb is, mert a motoros apum megtaníto , hogyan
gyűrjek le mindenkit, mert akkor aztán senki nem mer velem ujjat
húzni! – magyarázta Juni büszkén.
Jud elneve e magát. A sarokban ült egy kis plüsspuffon,
Salemmel az ölében.
– Így van, Junikám, mondd csak meg nekik!
– Hogy én vagyok a világon a legjobb harcos? – vigyorgo a
kislány édesen.
– Hé! Az én vagyok! Én vagyok a bajnok! – ugro fel Gage.
– Mindke en bajnokok vagytok – szólt bele Logan is. – Én
biztos nem fogok egyikőtökkel sem ujjat húzni.
– De csak azért, mert te vagy az ész a bandában, ugye, Logan
bácsi, ugye? – kérdezte Gage.
– Így van, kishaver. Én vagyok az ész a Lawson-bandában.
– Azt te csak képzeled! – hördült fel Trent.
– Mondod annak, aki piszkosul gazdaggá te téged.
– Jaja! Nem bánom, söpörd be a dicséreteket, elég, ha én
tudom, mi az igazság – próbálta elfojtani a mosolyát Trent.
– Ugyan, drágám, hiszen te is nagyon okos vagy! – simoga a
meg Eden a férje hátát, mintha egyenesen az egoját simoga a
volna.
– Nos, elve e feleségül az új anyukámat, tehát muszáj, hogy
valamennyire okos legyen – vete e közbe Gage.
Tessa felnevete . Ő is a kanapén ücsörgö , Mimi másik oldalán.
 – Hát én meg úgy látom, hogy Gage a legokosabb a brancsban.
Te aztán jól megmondtad az igazat, Gage!
– Nos, hát muszáj igazat mondanom, mert hazudni nagyon
csúnya dolog, és hát ugye a szabály, az a szabály.
Maga alá gyűrtek az érzelmek, és elöntö a jóleső melegség.
Juni megbökdöste az ölemben heverő ajándékot.
– Na, mi lesz, nem nézed meg? Sietni kéne, mert nemsokára jön
a Jézuska, és jó volna elő e végezni.
A ragasztószalag alá toltam az ujjam, kibonto am a
csomagolásból a dobozt, majd kinyito am. Elmosolyodtam, ahogy
kive em belőle a kézzel készíte rajzot. Legjobb barátok állt rajta
göcsörtös gyerekírással, és egy halomnyi szívecske volt köré
rajzolva.
Juni közelebb kúszo , majd a vállamra te e a kezét.
– Tetszik? – kérdezte. – Arra gondoltam, ha Logan bácsikám
már nem a legeslegjobb barátod az egész világon, akkor szükséged
lesz egy másikra, és ha akarod, leszek én.
Magamhoz húztam, és megöleltem.
– Nagyon örülnék neki, Juni.
Ő is megölelt, jó szorosan, majd hátrébb húzódo , és
közömbösen Loganre néze .
– Hát ezt megszívtad – mondta neki.
Kitört belőlem a nevetés. Logan teljesen átölelt, és a hajamba
nevete .
– Hát, a kiscsaj jól kiherélt már megint.
Salem nevetve inga a a fejét.
– Mondtam, Juni, ugye, hogy oda se figyelj, mit mond Logan
bácsikád?!
– De hát igazat mondo ! – szólt közbe Gage.
Így szere ük egymást. Mindenkinek volt egy kedves szava a
másikhoz.
Én pedig tudtam… éreztem…, hogy hazataláltam.

Három órával később értünk vissza Logan lakásába.

 Nem tudom, mi volt az, de valami megszállt minket az este
folyamán.
Öröm.
Izgato ság.
Mintha maga a szabadság várt volna a fa ala , és minden egyes
ajándékkal, amit kinyito unk, egyre valóságosabbá vált volna.
Logan összevissza simogato . Hol a derekamra simult a
tenyere, hol a fenekemre, majd végig a gerincemen, míg végül a
hajamba markolt.
Magához ránto , és úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta.
Mintha a szíve ezentúl bennem dobbanna.
Viszontcsókoltam, mert tényleg így volt. Ő a vér az ereimben, a
levegő a tüdőmben, a remény a lelkemben.
Megpörgete , lehámozta rólam a kabátot, és a földre hajíto a.
Átnoszogato a szobán.
Fel voltam villanyozva.
Vad és bohókás voltam.
Kuncogni kezdtem.
– Szeretlek, Aster Rose – dörmögte bele szinte egyenesen a
számba.
Beletúrtam a hajába, és szédületesen megcsókoltam.
– Azt hi em, már sosem fogok szeretni. Azt hi em, örökre el
kell temetnem magamban az érzést, méghozzá olyan mélyre, hogy
egy nap majd megszakadok belé. De már nem tudom visszatartani,
Logan. Szeretlek. Szeretlek!
Logan csak csókolt, és csókolt, miközben én szerelmet vallo am
neki. Egyszer csak a hatalmas, fényes fa melle találtuk magunkat.
Logan hátrébb húzódo , hogy rám nézhessen.
– Te vagy az élet, ami mindvégig bennem ége , Aster. Te vagy a
hitem, hogy tudok helyesen is élni. Hogy kurvára jól is tudom
csinálni. Hogy más is lehet az életem értelme, mint ez a sok
felszínes baromság, amit eddig hajszoltam. Mert ha bemegyek
valahová, akkor azt érted akarom tenni. Ha felkelek reggel, akkor
érted akarok felkelni. És az életemet csakis mia ad, érted akarom
élni – magyarázta.
Elszorult a torkom. Majd szétrepedt a mellkasom a sok érzelem
súlya ala .
 Az én Sarkcsillagom!
Megérinte em az arcát, ő pedig a kezébe fogta az enyémet, és
végigpuszilga a az ujjperceim.
Hátrébb lépe .
Mosolygo , de az arckifejezése nagyon komoly volt. Izgato an
ve e a levegőt is.
– Még egy ajándékom van a számodra, Aster. De tudnod kell,
hogy ezzel egyben magamat is megajándékozom – mondta olyan
édes mosollyal, hogy elzsibbadt tőle a gyomrom.
Benyúlt a zsebébe, és egy kicsi dobozt ve elő belőle. Letérdelt.
– Logan – su ogtam ijedten hol a tekintetét keresve, hol a
dobozkát bámulva.
– Hét éve vigyázok erre, Aster.
Hét év.
Ismét maguk alá gyűrtek az érzelmeim. Mint a dagály, ami
messziről érkezik, hirtelen. Könnyek futo ák el a szememet, és a
szám elé kaptam a kezemet.
– Logan! – su ogtam ismét.
Teljesen letaglózo .
Meg sem tudtam állni a lábamon.
Térdre zuhantam, szemben vele.
Maga mellé te e a gyűrűt, és két kézbe fogta az arcomat. Csak
bámult rám.
– Aznap este ezzel a gyűrűvel mentem hozzád, Aster, és azzal
az elhatározással, hogy kerül, amibe kerül, de meggyőzöm az
apádat, hogy mi ke en összetartozunk. Ez a gyűrű… azt hivato
kifejezni, hogy mit érzek irántad. Meg akartam mondani az
apádnak, hogy elveszlek feleségül, hogy családunk lesz, és hogy
elviszlek onnan messzire, mert sokkal jobb életet érdemelsz annál,
amit ő terveze el neked. De nem harcoltam érted úgy, ahogy
kelle volna.
Megszoríto , hatalmas ujjai a hajamba túrtak, a hüvelykujja
végigfuto az állkapcsomon. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy
összeért az orrunk. Tágra nyílt szemmel, végtelen odaadással
bámultunk egymásra.
– Hagytam, hogy a harag és a büszkeség vegye át fele em az
uralmat. Hagytam, hogy a szavaid az elevenembe vájjanak, ahelye ,
hogy észreve em volna a tekintetedben húzódó szenvedést. Inkább
a gyűlöletet és a megkeseredést választo am, mint hogy
észreve em volna, mennyire sebze vagy. Én is megbánto alak. De
az, amit akkor akartam neked mondani, még mindig i él a
lelkemben – mondta az arcomat kutatva.
– Gyere hozzám feleségül, Kiscsillag, légy a feleségem, mert
már nem bírom tovább nézni az eget, ha nem ragyogsz nekem
odafent.
A nyakába ugro am.
– Igen!
Persze tudtam, hogy még nem megy. De ha Jarek már a múlté
lesz, akkor összeházasodunk, akkor csak mi leszünk. Mindörökké.
– Mindig is igen le volna a válaszom.
Logan megkönnyebbülten felmordult. Felegyenesede , és a
dübörgő mellkasához szorítva magával húzo engem is.
Mosolygo , amikor elengede , majd megfogta a dobozkát.
Őrülten remege a kezem, amikor ráhúzta a gyűrűt. Azonnal
eleredtek a könnyeim.
De örömkönnyek voltak, és egy életre szóltak.
Elszorult a torkom a boldogságtól, amikor felemeltem a
kezemet, hogy jobban is szemügyre vegyem.
Finom, kecses kis darab volt. Rose gold szoliter, virágos
foglala al, és egy kicsi, de tökéletes gyémán al, ami mindazt
képviselte, amiről valaha álmodtam.
– Majd kicserélem neked a követ – mondta összeszoríto
állkapoccsal.
Nevetve felhördültem, és gyorsan a szívemhez szoríto am a
kezemet.
– Ne merészeld!
Ellágyult a tekintete. Mintha valami olyasmit láto volna meg
bennem, amit annak idején hiába kerese .
És most, ahogy én szemügyre ve em őt, pont olyannak lá am,
amilyennek régen hi em.
Gyönyörű és kedves férfi.
Tüzes.
Hűséges.
Jószívű és kedves.
A mindenem.
Az én Sarkcsillagom.
 35.

Logan

Los Angeles, tizenkilenc évesen

Az ujjai közö simoga a a csillag alakú papírdarabot, miközben

kilépe az iroda hátsó ajtaján az éjszakába. Ahogy kint volt a
sötétben, azonnal hevesebben kezde verni a szíve.
Várakozás.
Vágy.
Sűrű, ragacsos félelem.
Érezte ugyanis, ahogy végül utoléri őket az aggodalom.
De Aster jelenlétét is érezte a melléképületek mögö . Édes
lelke lassan odacsábíto a.
Az ő drága Kiscsillaga fényesen ragyogo .
– Miért bujkálsz? – kérdezte.
– Mert muszáj – dugta ki a fejét a sarkon túl.
– Bajban vagy? – kérdezte viccelődve. Hiszen már így is nyakig
ültek benne.
Hatalmas bajban voltak.
– Nem. Téged sodorlak bajba.
Logan elmosolyodo .
– Úgy nézek ki, mint akit érdekel?
Amúgy is hamarosan vége lesz a bujkálásnak.
– A ól tartok, hamarosan érdekelni fog.
– Bármit megtennék érted.
Logan tovább lépkede a lány felé, át a sűrű növényzeten.
Aster mellkasa hullámzo , amitől a nyakában lévő
csillagmedálos nyakláncon, amit Logantől kapo , megcsillantak a
fények. Logan megérinte e a hasát, ami talán mostanság kezde
nőni, és azonnal olyan boldogság áraszto a el, amiről azt gondolta,
sosem fogja megtapasztalni.
 Aster ráemelte a tekintetét. Tűzachát tekintetében lobogtak a
lángok.
– Akkor vigyél el innen. Menjünk! Tűnjünk el örökre!
Logan meglepe en pislogo .
– Nem mehetünk el csak úgy! Hogyan gondoskodnék rólad és a
kicsiről? Mi lenne a családommal? Okosan kell csinálnunk.
Asternek könnybe lábadt a szeme.
– De most a mi kis családunkról lenne szó! És ha i kell
maradnom... – elcsuklo a hangja,.
Logan odasiete , és átölelte.
– Maradni fogsz – sóhajto Logan. – Bármit megtennék érted.
És ha elmondjuk az apádnak? Ha meggyőzzük, hogy
összetartozunk? Nem akarom, hogy életed végéig bujkálnod
kelljen! A közös életünk végéig. Biztosan van jobb megoldás! Egy
csomó pénzt csináltam neki. Tisztel engem. Azt, amit csinálok.
Büszkeséget érze . Logan hozzájárulása egyre nagyobb le , és
még Aster apja is azt mondta, hogy soha nem találkozo nála
ígéretesebb tehetséggel.
Aster remegve hátrébb húzódo . Fájdalmasan elfintorodo .
– Meg fog téged ölni, Logan.
– És ha nem? Ha az áldását adja ránk?
– Nem fogja.
– Akkor segítséget kérek Judtól és Tren ől – vágta rá azonnal,
bár nem hi e, hogy erre sor kerülne.
Aster reménytelenül néze rá.
– Hány embernek kell meghalnia ahhoz, hogy mi együ
lehessünk? – kérdezte megmarkolva a fiú ingét. – Csak egyszerűen
menjünk el!
Logan ismét megölelte, majd megcsókolta a homlokát.
– Oké – mormogta.
Bárhogy legyen is.
Hiszen már megígérte neki.
Valami zörgést hallo ak a bokrok közö , olyan öt-hat
méternyire. Gyorsan szétrebbentek. Logan belebámult a sötétbe,
arra, ahol a levelek mozogtak.
Nem láto semmit.
De érezte, ahogy a gonosz sötétség terjed.
 Hatalmasat nyelt, majd ismét Aster felé fordult. Megfogta a
karját, és megszoríto a.
– Oké. Ha tényleg menni akarsz, akkor hamarosan mennünk
kell. Még ezen a héten lelépünk. Készülj!

Valaki ököllel dörömbölt a hálószoba ajtaján. Ijedten felült az

ágyában.
– Logan! Kelj fel! Kupaktanács két perc múlva! – hallo a Trent
feszült, ideges hangját.
Az órára néze . Délelő tíz volt.
Rossz érzése le .
Mi a fene történt?
Bármi is legyen, nagy a baj, ebben biztos volt. Érezte, ahogy az
egész házban megfeszült a levegő.
Remegve verődö vissza a falakról, mint valami figyelmeztetés.
Megdörzsölte az arcát, hogy elűzze az álmosságot, majd belebújt a
földön heverő farmerébe, és kiment.
Késő reggeli napfény kúszo be a függönyök közö . Trent a
nappaliban mászkált fel-alá.
Jud a kanapé szélén ült, karja összefonva. Sugárzo róla, hogy
baj van. Logan odasétált, és leült mellé. Nagyon rossz érzése
támadt.
Nathan jö ki a szobájából. Hatalmas szemét Trentre szegezte.
– Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.
Trent idegesen végigsimíto a haján, majd felsóhajto .
– Baj van. Pit nője terhes – fordult feléjük. – Tőlem – tisztázta
azonnal a ki nem mondo kérdést.
Logannek olyan érzése volt, mintha áramütés érte volna.
Sokkolta a hír.
Elámult.
Nagyon úgy néze ki, hogy nem ő az egyetlen, aki bajban van.
Nem egy gyerek van éppen úton.
Bár tudta, érte e, hogy ez egy teljesen más helyzet.
Trent ugyanis közel sem volt szerelmes. Nem akart harcolni
senkiért.
 Azért kúroga a Junát, hogy Pit közelébe férkőzzön. Pit volt az
az férfi, akire Trent azóta vadászo , mióta az anyjukat lelő ék.
Trent szerint Pit volt a felelős a gyilkosságért.
Mindent megte , hogy minél közelebb kerüljön hozzá, hogy
végül levadászhassa.
Úgy tűnik, letért a kiválaszto útról.
– Juna halo , ha Pit rájön – folyta a Trent. – Elviszem innen,
hogy biztonságban legyen, míg a kicsi meg nem születik. Majd én
felnevelem. Elmegyünk innen. I hagyjuk ezt a város és ezt az
életet. Eltűnünk, és új életet kezdünk. Ez egy rossz élet, nem
akarom, hogy a gyerekem így nőjön fel.
Logan akaratlanul is felsóhajto .
Megkönnyebbült.
Hatalmas kő ese le a szívéről.
Kétrét görnyedt. Próbált tisztán gondolkodni. Feldolgozni a
hallo akat.
Hiszen az élet ezüs álcán kínálta a megoldást.
– Minden oké. Minden rendben lesz. Ne aggódj! – szoríto a
meg a térdét Jud, mert úgy gondolta, Logan megijedt, pedig ő
legszívesebben üvöltö volna örömében.
Megmentheti Astert és a kicsi családját.
Van jó megoldás!
Alig bírt odafigyelni a beszélgetésre.
Nathan azt kérdezte, hogy Trent valóban arra vágyik-e, hogy
gyereket neveljen. Hogy valóban örül-e.
– Ti tesztek engem boldoggá, ti hárman, és… – csuklo el a
hangja – ...és ez a gyerek.
Ez a gyerek.
Logan pontosan érte e, mi megy végbe benne.
Trent megköszörülte a torkát.
– Ma este még el kell intéznem valamit. Fontos. Én el se jövök,
nem akarok feltűnést kelteni. Legyetek készen. Csak a fontos
holmikat pakoljátok össze. Találkozzunk négykor! Napkelte elő
indulunk. Már ha velem tartotok…?
Logan beleszédült.
Trent azt mondta, csak azt hozzák, ami fontos. Ő csak Astert
viszi.
 Aster.
Világgá akarta kürtölni, el akarta mondani, de aztán arra juto ,
hogy sokkal könnyebb lesz később bocsánatot kérni, mint most
engedélyért könyörögni. Trent már a ól is ki fog akadni, hogy
Asterrel van.
De tudta, hogy a testvérei ki fognak állni érte. Ahogyan ők is
kiállnak Trent melle .
Odamentek mellé, és a vállára te ék a kezüket.
– Veled vagyunk!
Öt perccel később Trent és Jud már el is motoroztak.
Nathan Loganre néze .
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte.
Logan megvonta a vállát.
– Magammal hozom Astert. Őt és a gyermekünket.
Nathan hitetlenkedve meredt rá.
– Basszus! Én azt hi em, te vagy köztünk a legokosabb, erre
pont ugyanolyan szarba keverted magad, mint Trent.
– Nem, ez nem ugyanaz a szar – mondta elérzékenyülve –, mert
számomra Aster a legjobb dolog az életben.
 36.

Logan

A telefon után kuta am a sötétben. Az éjjeliszekrényemen

csörgö .
Késő volt. Aster hozzám gömbölyödve aludt el, miután az ujjára
húztam a gyűrűt.
Elszorult a torkom a látványától, ahogy o feküdt melle em a
derengő sötétségben.
Az enyém.
A szó legigazibb értelmében.
Úgy, ahogy mindig lennie kelle volna.
Ismét megcsörrent a telefon.
Hunyorogva felültem, és érte nyúltam.
Nyugtalanság áradt szét az ereimben, ideges le em, ahogy
halkan beleszóltam:
– Haille?
– Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak.
– Nem gond.
– Van i valami, ami szerintem érdekelni fog.
– Igen?
– Egy játszma… újévkor, este tízkor. A tétek… megérik a drága
idődet.
Visszanéztem Asterre, aki békésen aludt az oldalán.
Egyenletesen lélegze .
Az oldalamon mintha lángra lobbant volna a tetoválás.
Kapzsiság.
Egy pillanatig sem kelle elgondolkodnom, hogy tudjam, Aster
az igazi kincs.
– Azt hiszem, ezú al passzolom.
 37.

Aster

– Boldog karácsonyt! – néze rám Logan, ahogy o feküdtünk

egymással szemben.
Csendben, nyugodtan vert a szívünk, olyan békességben, amit
eddig aligha ismertem.
– Sosem gondoltam volna, hogy valaha veled ünnepelhetek –
szóltam.
Megfogta a kezemet, és a szájához emelte.
– Mostantól az összes így lesz. Együ töltjük a születésnapokat,
a különböző jeles napokat és az ünnepségeket. Megkapod az
egyszerű hétköznapokat, és a tiéd lesz az összes olyan is, amire
életünk végéig emlékezni fogunk. Minden napomat neked adom.
– Az jó, mert minden egyesre szükségem is lesz – válaszoltam
gyengéd mosollyal, mire Logan vigyorogni kezde .
Élveztük a pillanatot, amíg csak lehete , de aztán
előhozakodtam azzal, amit elrejte ünk valahol az elménk hátsó
zugában.
– Mit fogunk csinálni, Logan? Már csak egy hetem maradt,
mielő vissza kell térnem Los Angelesbe.
Nagy levegőt ve em.
– Az nem történhet meg.
– Kell egy terv. Felveszem a kapcsolatot a testvéremmel, és
meglátom, mire juto . Bár nem hiszem, hogy rá hagyatkozhatnánk.
Jarek azóta nem mutatkozo , mióta a sikátorban dulakodtunk.
De éreztem a jelenlétét, ahogy beárnyékolt mindent.
Figyelt.
Leselkede .
A megfelelő alkalmat várta, hogy lecsaphasson.
– Nem, az biztos – válaszolta Logan továbbra is a kezemet
csókolgatva. Mintha nyugtatni akart volna, bár a feszültség az ő
arcára is kiült.
 – Múlt éjjel beszéltem Juddal és Tren el. Judnak van egy régi
haverja, aki jól ismeri az orosz családokat. Felveszi vele a
kapcsolatot, hogy lássuk, van-e valami köztük és Jarek közö .
Egyszerre áraszto el az aggodalom és a remény.
– Nem akarom belekeverni a családodat, Logan.
Átkarolt, és magához húzo .
– Ők a te családod is, Aster – mondta összeszoríto
állkapoccsal. – A tiéd is. És ebben a családban mi kiállunk,
harcolunk egymásért.
Elérzékenyültem. Egyszerre öntö el a szeretet és a félelem.
– Baj, hogy nagyon örülök?
Rám villant a zöld tekintete. Ma reggel egészen a mélyéig
lá am.
– Az öröm a miénk, Aster. A miénk – válaszolta, majd lágy
csókot nyomo a számra.
Majd megállt a szívem, amikor hirtelen megszólalt a telefonom.
Az éjjeliszekrény felé fordultam, hogy lássam, ki az.
Elszorult a torkom a pániktól.
– Az apám keres.
Logan megfogta az arcomat.
– Ne félj, Aster. Kiálltál magadért, és idejö él. Most már muszáj
végigcsinálnod.
Megpróbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot, de
remegtem az idegességtől. Loganre bólinto am, majd leve em a
mobilt a töltőről, és kimentem a konyhába.
– Boldog karácsonyt, apa! – szóltam visszafogo hangon a
telefonba.
– Boldog karácsonyt, mia vita!
Az érzelmes hangja egészen a lelkemig hatolt. Szere em őt,
még akkor is, ha annyi fájdalmat és bánatot okozo nekem.
– És valóban az, apa! Az első olyan karácsonyom, már nem is
tudom, mióta, amikor valóban jól érzem magam.
Bár lehet, hogy soha nem volt ilyenben részem.
Hatalmasat sóhajto .
– Kérlek, mondd, hogy nem élted bele magad a szeszélyes
fantáziálgatásaidba, Aster Rose. I az idő, haza kell jönnöd, ide,
ahová tartozol. Szépen magad mögö hagyod az ostobaságokat.
 Elszédültem. Hogy fogom ezt megoldani?
– Nem, apa, még nem megyek. Már majdnem megtaláltam, amit
keresek. Már a bizalmába fogado – su ogtam, és olyan érzésem
volt, mintha hazudnék, és nem azért, mert az apámnak nem
mondtam igazat. – Még egy kis időre van szükségem. Harminc
napról volt szó.
– Hiányzol.
Majdnem felneve em.
– Nem tudom, hogyan hiányozhat valami, ami nem is létezik.
Hiszen bezártam, bebújtam a csigaházamba.
Érzéketlen voltam.
A saját magam karikatúrája, hatalmas műmosollyal.
– Ugye tudod, hogy mindent, mindent, amit valaha te em, az
irántad érze szeretetből te em?
Talán még maga is elhi e, amit mondo .
– Nem, apa. Magadért hoztál minden döntést, mert hi él egy
hazugságban, ami generációról generációra öröklődö , és elhite e
veled, hogy mindennek úgy kell lennie. De az úgy nem helyes!
Szörnyű! Bűn! És én nem fogok többé úgy tenni, mintha nem lenne
az.
– Aster! – szólt döbbenten, figyelmeztetően lehalkítva a hangját.
– Ez az igazság, apa. Te is tudod. Ideje volna elfogadni. Lete em
a telefont, mielő még alkalma le volna válaszolni.
Idegesen, kapkodva ve em a levegőt.
Engem is sokkolt, amit az apámnak mondtam.
Sokkolt, hogy végre kiálltam magamért.
Logan energiáját éreztem magam mögö . Intenzív és erős volt.
Gyönyörű.
A derekam köré fonta a karját, és a hajamba teme e az arcát.
Egészen a tarkómig húzta az orrát.
– Aster, kicsi Csillagom… drágaságom… nagyon büszke vagyok
rád!
A kezére simíto am a kezemet.
– Együ .
– Együ – ismételte.
És én tudtam… éreztem, hogy minden rendben lesz.
 38.

Aster

A konyhaszigeten hevert a telefonom, amikor megszólalt.

Odaugro am. Akárhányszor Loganre gondoltam, bizseregni
kezdtem egész testemben, vagyis gyakorlatilag minden egyes nap
minden egyes másodpercében.
Nos, boldog voltam. És?
Megérdemeltem.
Mindke en megérdemeltük.
Aggódtam? Persze. Elég sok megoldandó feladat várt még ránk,
de megcsináljuk!
Együ megcsináljuk.
Muszáj lesz.
Nincs más lehetőség.
Két nappal az apámmal folytato beszélgetés után már jól
voltam. A bátorságom valóssá vált, és olyan erőt ado , amilyet
azelő soha nem éreztem.
Azonban lehervadt a mosoly az arcomról, amikor lá am, hogy
nem Logan keres.
A testvérem írt, az én tegnapi üzenetemre válaszolva.
Ugyan én csak annyit írtam, hogy hiányzol, de ez valójában azt
jelente e, hogy szeretnék vele úgy beszélni, hogy más ne hallja.

Taylor: Szia! Jól vagy?

Én: Igen. És te? Beszélünk?
Taylor: Nem tudok. A folyosó végén lévő szekrényben bujkálok.
Vigyáznom kell.

Elhatalmasodtak rajtam az érzelmek. A testvérem biztos

nagyon élvezte a botrányt, amit kavartam.
 Taylor: Hogy vagy?

Haboztam, nem tudtam, mit mondjak. Bárcsak normális család

lennénk, akik az ágy tetején törökülésben ülve beszélgetnek a
pasikról! Talán majd egyszer. Inkább lényegre törő maradtam.

Én: Biztonságban vagyok.

Taylor. Remélem, rendesen megdugo !

Ha tudná!

Én: Taylor!
Taylor: Aster!

Szinte lá am magam elő a grimaszoló arcát, ahogy

visszavágo . Elneve em magam.

Én: Boldog vagyok. Igazán boldog.

Nagyon gyorsan jö a válasz.

Taylor: Hmmm… semmi sem ér fel egy jó fasszal! Mi tehetne

boldogabbá?
Én: Nevetséges vagy.
Taylor: Lehet, hogy nevetséges vagyok, de igazam van. Valld csak be!
Idáig érzem, hogy milyen jóóól vagy.
Én. Oké.

Ennél többet nem mondha am.

Taylor: Aaaaaaa! Tudtam!

Felneve em, majd körülnéztem a csendes lakásban. Nem

tudom, miért volt olyan érzésem, mintha titokban kellene
beszélgetnem. Talán mert Taylor is hasonlókon megy keresztül. Ő is
kockázatot vállalt azzal, hogy segíteni próbál nekem. Lehet, hogy
nem teszek jót vele, de szükségem volt a segítségére.
Haboztam egy pillanatig, de aztán írni kezdtem.

Én: Nem tudod, apunak vannak orosz kapcsolatai?

Nem válaszolt azonnal. Majd kiugro a szívem a helyéről, amíg

válaszok. Ideges voltam. Biztos voltam benne, hogy jó nyomra
bukkantunk.

Taylor: Biztos, hogy nincsenek! Ki van zárva! Te is tudod, hogy túl

büszke az ilyen ügyekhez.
Én: Jarek legalább négyszer volt múlt nyáron Oroszországban.
Taylor: Azt a ku…
Én: Ennyit sikerült eddig kideríteni.
Taylor: És most jó lenne tudni, hogy mit csinált o …

Szinte lá am, hogy forognak a fejében a kerekek.

Én: Aha!
Taylor: És szerinted a válasz o van abban a táskában.

Még csak nem is kérdezte. Már ő is összerakta a dolgokat.

Én: Igen. Biztos vagyok benne, hogy van o valami.

Taylor: Oké, ne aggódj, mert szerintem már tudom, hogy jutok be.

Elkapo az izgalom.

Én: Hogy?
Taylor: Elkapom egy körre a motoros csávót.
 Majd kiugro a szívem a helyéről, amikor átküldö róla egy
képet. Soha nem lá am még félelmetesebb alakot. Az elő a ház
elő készült, ahol hét évig éltem. A kerítésnek támaszkodva állt, és
dohányzo . Sötét haja volt, és tele volt tetoválásokkal. A dzsekijére
varrt címke szerint az ítélet napja motoros banda tagja volt.
Taylornak igaza volt. Pontosan úgy néze ki, mintha az
állatkínzás volna a hobbija.

Én: Megbolondultál? Nem dughatsz a motorossal!

Komolyan megijedtem. Nem kockáztathatom a testvérem

biztonságát. Őrültség volna! Egy másodperc múlva jö a válasza.

Taylor: Én miért nem szexelhetek egy szexi bandataggal, ha te is azt

teszed?
Én: Logan nem bandatag!
Taylor: Ó, hagyjuk már! Lehet, hogy öltönyben jár, de a motorosok
vére folyik az ereiben. Csak idegesítsd fel, aztán majd meglátod.

Oké, ebben igaza volt, de ez a tény semmin sem változtat.

Én: Nem hagyom, hogy veszélybe sodord magad, Taylor. Azért

kértelek meg, hogy segíts, mert azt hi em, Dominic be tud surranni
észrevétlenül. De azt nem akarom, hogy te vállalkozz ilyen öngyilkos
küldetésre.
Taylor: Egy halálos orgazmus által? Ez kell nekem!
Én: Légyszi, ne csinálj hülyeséget!
Taylor: Nem hülyeség, érted teszem.

Szinte magam elő lá am, ahogy ellágyul az arca.

Taylor: És mellesleg, Dom már nem játszik. Magamra maradtam a

küldetésben. És ez a csávó igazi kihívásnak tűnik.
 Felsóhajto am, haboztam, nem tudtam, mitévő legyek. Mielő
válaszolha am volna, újra írt.

Taylor: Bízz bennem, Aster. Kérlek!

Elszorult a torkom a fojtogató érzésektől.

Én: Csak légy óvatos! Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha

valami bajod esne.
Taylor: Én is szeretlek.
Én: Tudod, hogy így van.
Én: És légyszi, töröld ki a beszélgetésünket, mielő apa meglátja, és
mindörökre bezár valahová.
Taylor: Meglesz. Ne izgulj. Tudom, mit csinálok. Nemsokára
jelentkezem. Vigyázz magadra!

Egy sornyi puszis szmájlival köszönt el.

Én pedig csak álltam, és azon töprengtem re egve, hogy vajon
mibe keveredik mia am.
 39.

Logan

– Van róla fogalmad, milyen hatással van rám, hogy o állsz, és így
nézel rám?
A fürdőszobaajtónál tébláboltam, és Astert figyeltem, amint a
tükör elő készülődö .
Földig érő fehér ruhában volt. Az anyaga megcsillant a fényben.
A ruha hasítéka egészen a jobb combja tövéig futo . Sikamlós,
selymes anyagból készült, ami lágyan omlo végig a szexi
domborulatain.
Szaténcsábítás.
Az én Kiscsillagom mindennél fényesebben ragyogo . Vakító
volt.
Tűzachát tekintetét az enyémbe fúrta. Mélyreható volt, a
csontjaimban éreztem a tekintete súlyát. Bizseregtek az ujjaim,
annyira szere em volna végigsimítani a gyönyörű arcán!
Félkontyba tűzte a haját, néhány tincs leomlo a vállára.
Ugyanaz a nyaklánc volt a nyakában, ami az első este, a villa
alagsorában: a csillagmedálos nyaklánc, amit még tőlem kapo
évekkel ezelő , és az eljegyzési gyűrű, amiről azt gondoltam, soha
nem tündökölhet a méltó helyén.
Kifacsarodo a szívem.
Olyan volt, mint egy látomás.
Ajándék.
Kincs.
Végignéze rajtam, amint lassan felé lépkedtem. Vonzalom
feszült a levegőben. Mint a halk su ogás, ami észrevétlenül tart
fogva, és soha nem ereszt.
– Te sem nézel ki rosszul.
Elneve em magam, és átöleltem a derekát. A nyakába hajoltam,
és a füle tövéhez nyomtam az orrom.
Mélyen belélegeztem az illatát.
 Jácint és magnólia.
– Szeretem, ha így nézel rám – mormogtam.
– Hogyan? – kérdezte játékos hangsúllyal.
– Mintha azt szeretnéd, hogy hámozzalak ki a ruhádból, és
addig dugjalak, míg ke é nem áll a szemed.
– Nos, azt reméltem, hogy erre később még sort kerítünk – szólt
mély, vággyal teli hangon.
– Szerepel a napirendi pontok közö – válaszoltam, majd
végigcsókoltam a gyönyörű nyakát.
– Helyes! Ugye nem akarsz nekem mindjárt újév napján
csalódást okozni?
A kis hamis! Elkuncogtam magam, miközben éreztem, hogy
elönt a vágy. A jobb kezem felfelé indult a hasáról, át a mellén
egészen a nyakáig. Megmarkoltam.
Éreztem, ahogy feltör belőle a nyöszörgés, és már vissza is
hajoltam a füléhez.
– Nem leszel csalódo , kicsi Csillagom. Kikészítelek. Ígérem!
Végigfuto rajta a kellemes borzongás.
Felmordultam.
– Kié is vagy, Aster? – húztam közelebb magamhoz. Hirtelen
forrni kezde bennem a birtoklási vágy.
– A tiéd vagyok, Logan – néze a szemembe a tükörből. – A
tiéd.
Mohón felmordultam.
– Teljesen elbűvöltél! – nyögtem.
– Te meg engem. Mindenestül.
Szorosan öleltem, majd elléptem tőle.
– Mennünk kellene, különben elkésünk. Nem lenne jó, ha Trent
vagy Jud i dörömbölne az ajtónkon.
Hatalmas szilveszteri buli volt a Feloldozásban. Őszintén szólva,
már nagyon vártam, hiszen a családommal és a csajommal
ünnepelhe em. Másrészt viszont azt is alig vártam, hogy
kihámozzam Astert a ruhájából.
– Vagy ami még rosszabb, Tessa! – mondta incselkedve,
hatalmas szemeket meresztve rám.
Elneve em magam. Majd szétvete a boldogság!
– Ugyan, annyira rossz csak nem lenne, hiszen csak félig őrült!
 – De lehet, hogy végül teljesen meghibban, ha nem jelenünk
meg időben – viccelődö tovább.
– Szeretlek. A családommal együ .
Kinyújto a felém a kezét.
– A mi családunk – szoríto a meg a kezemet.
Megható volt, és olyan valódi.
– Igen, a mi családunk – szoríto am meg én is a kezét.
Próbált magán uralkodni, de lá am az arcán átsuhanó
aggodalmat.
– Tudom, hogy félsz a holnapról, Aster, de majd együ
megoldjuk. Ma este viszont… ma este ünnepelünk! Magunkat
ünnepeljük!
Hiszen olyan sokat kelle nélkülöznünk egymást!
– Holnap pedig megmondjuk a harminc napnak, hogy kapja be
– mosolyodtam el.
Aster nevetve felcsuklo .
– Tetszik az ötlet!
Odaléptem hozzá, és megpusziltam a homlokát.
– Nekem is, kicsim, nekem is!
Kézen fogtam, és kiveze em a nappaliba. Gretchen a kanapén
ült, és egy magazint lapozgato . Előredőlt, és a szívére szoríto a a
kezét.
– Úristen! Balesetet fogtok okozni, ha így mentek ki az utcára!
Te szentséges ég! A legszebb pár vagytok, akiket valaha lá am!
Jobb, ha viszel magaddal egy ütőt, hogy elhessegesd a nőket a pasid
közeléből – kacsinto Asterre.
Aster elneve e magát.
– Ó, ne aggódj, Gretchen! Harcolni fogok érte, ahogyan ő is
értem.
– Nos, ha erősítésre lenne szükséged, tudod, hol találsz meg.
Ma különös hangulatban vagyok. Ha mi ke en összefogunk… azt
se tudják majd, mi ütö beléjük.

Harminc perccel később bekanyarodtunk a Feláldozás parkolójába.

 A kék neonfények jelzőfényként világíto ak a párás, fagyos
levegőben. Az éjszakának csodás hangulata volt: mulatozást,
jókedvet és dorbézolást ígért.
A szórakozóhely, mint mindig, dugig volt. De míg máskor
hosszú sor állt odakint, hogy bejussanak, ezú al csak jeggyel
lehete bemenni. Trent üzletvezetője, Sage baromi nagy partit
dobo össze. Egy nagyon menő banda lépe fel, a Riot of Roses,
ami garantálta, hogy őrület lesz odabent.
Asterre néztem, és azonnal kurva nagyot dobbant a szívem.
Alig vártam, hogy együ bulizzunk.
Hátra mentem a személyzeti parkolóhoz, hogy az oldalsó
bejáraton tudjunk beosonni. Kiugro am, és Aster ajtajához
sie em. Kuncogva szállt ki.
– Nagyon izgato valaki!
Vigyorogva magamhoz öleltem.
– Tudod, hogy mindig kapható vagyok egy jó bulira, mi ke en
pedig még csak most kezdjük.
– Jól fogunk szórakozni! – szólt kétértelműen.
Flörtölt velem! Imádtam ezt az oldalát is.
– Nagyon jól! – dörmögtem, majd lehajoltam, és egy gyors
csókot nyomtam a szájára. Aztán hátrébb léptem, és felé
nyújto am a kezemet. – Gyere! Menjünk be a melegbe!
A vastag kabátja volt rajta, de nem takarta el a lábát.
Átsétáltunk a kavicsos parkolón az oldalsó ajtó felé. Mindke en
fulladoztunk a röhögéstől, mire odaértünk, mert összevissza
csúszkáltunk a fagyo járdán. A leheletünk hatalmas
ködpamacsokká vált körülö ünk.
Az örömteli kiáltozásunk egyenesen a lelkünkből áradt.
Szorosan fogtam Astert, miközben a kilincsért nyúltam. Milo állt az
ajtónál. Ellágyult a mosolya, amikor rájö , hogy csak mi vagyunk
azok, és nem valami hülye pöcs próbál beszökni.
– Milo, haver, hogy vagy? – ölelkeztünk össze, egymást vállon
veregetve. – Hát, én nem panaszkodom!
Kedvesen mosolyogva fordult Aster felé.
– Örülök, hogy újra találkozunk. Látom, jól viseled a csávót.
Átöleltem Astert, majd a csuklóját megfogva Milo felé
villanto am a gyűrűt.
 – És még jó sokáig el kell viselnie, egészen az életünk végéig!
Milo szemöldöke felfuto a homloka közepére, majd
hitetlenkedve elmosolyodo .
– Ó, micsoda meglepetés! Szóval megszelídíte ed a csávót?
– Ugyan! Épp most készülünk megvadulni – szóltam...
Aster elneve e magát.
– Nem úgy néz ki, mintha betörhetném, de igyekszem kordában
tartani.
Milo is elneve e magát.
– Arra szükség is lesz!
– Boldog új évet, Milo! – mondta még Aster, mielő behúztam
volna az ajtón, be az őrületbe, ami a Feláldozásban uralkodo .
Teljesen tele volt a hely. A banda már a színpadon játszo , a
diszkógömbök pedig színes fénycsóvákba öltözte ék a tomboló,
táncoló tömeget.
Asteren tarto am a kezemet, miközben megpróbáltam magam
átverekedni az embereken a mi bokszunk felé. Mikor odaértünk,
Trentet és Edent találtuk az asztal egyik oldalán összebújva, velük
szemközt pedig Jud és Salem ültek egymást ölelve. Örültem, hogy a
testvéreimnek sikerült, hogy megtalálták a boldogságot, amit
megérdemeltek.
És azonnal átsuhant rajtam a bánat is, mert Nathan
testvérünknek esélye sem volt. Tiszta volt, hibátlan, fedhetetlen, és
mégis ő lakolt meg a mi bűneink mia .
Egy kéz simíto végig a gerincemen. Meleg és jóleső érzés volt.
Remegő sóhaj szakadt fel a torkomból, majd elhessege em a
szomorú gondolatot, mert azt már megtanultam, hogy nem
érdemes olyasmin töprengeni, amin úgysem tudunk változtatni.
Azzal csak még több szenvedést okozunk magunknak, és még a jó
emlékeket is tönkretesszük.
Mint az emlékeimet Nathanról. Teljesen beárnyékolta a sok
fájdalom, de már nem akartam, soha többé.
Tessa bukkant fel hirtelen, és azonnal égnek emelte a kezét,
ahogy megláto minket.
– Na végre, i vagytok! – kiálto a.
– Tudom, hogy hiányoztam neked, Tessa, de egy kicsit vegyél
vissza a rajongásból – ugra am. Nem tudtam megállni, annyira
könnyen fel lehete húzni.
Egy pillanatra elakadt a szava, aztán csak megrázta a fejét,
mintha szánakozna.
– Tényleg rajongok, de nem érted, hanem a barátnődért – vágo
vissza.
Aster elneve e magát, én pedig ismét megfogtam a kezét, és
meglenge em a többiek felé.
– A menyasszonyom, ha pontosíthatok.
Most az egyszer tényleg elakadt Tessa lélegzete.
– Azt a rohadt! Ez most komoly?
Aster elneve e magát. Olyan mélyről tört fel belőle a
boldogság, hogy majdnem hanya estem tőle.
– Hát, úgy tűnik, megnyertem magamnak.
Tessa előreugro , és megragadta Aster kezét, hogy alaposan
megnézhesse a gyűrűt. Azt az aprócska gyűrűt, amit szívesen
becseréltem volna valami nagyobbra és felvágósabbra, de Aster
hallani sem akart róla.
Aster láthatóan elérzékenyült, amikor körülve ék. Salem és
Eden is felpa ant, és a három lány körbeugrálta, és boldogan
ölelge e a csajomat. Persze nem kerülte el a figyelmem a testvéreim
tekintete sem. Nem mondtam még nekik. Nem akartam még
nagyobb felhajtást. Így is elég nagy bajban voltunk, és kurvára nem
tudtuk, hogyan fogunk ebből kikavarodni. Rengeteg kérdésre nem
volt még válasz.
Trent kimászo a bokszból, én pedig közelebb mentem.
– Gratulálok! – nyújto a felém a kezét.
Talán nem kelle volna meglepődnöm, hogy ezt mondja.
Megkönnyebbülten ráztam vele kezet, ő pedig magához ránto , és
megölelgete .
– Teljes szívemből gratulálok! A legjobbakat kívánom. Igazán
megérdemled! Tudom, hogy szereted, és szeretném, ha tudnád,
hogy melle etek állok, bármire legyen is szükségetek.
– Köszönöm! – mondtam elérzékenyülve.
– És ugye tudod, hogy mindez rám is érvényes – szólt közbe
Jud, aki szintén odajö megölelni. – Bármi kell, csak szólj! Miután
együ karácsonyoztunk, egyértelmű volt. Nem tudom, mi történt
köztetek, de bármi volt is, nem tudta tönkretenni a szerelmeteket.
Amit ti egymás iránt éreztek, az nagyon erős, ezért kutya
kötelességetek harcolni érte. Bármi áron.
Asterre néztem. Pontosan ezt éreztem.
– Harcolni fogunk – fordultam vissza a testvéreim felé.
Tessa felém pördült, és elakadó lélegze el a szíve fölé te e a
kezét.
– El sem tudom hinni! A legnagyobb játékos bedobta a
törölközőt! Nem is hi e volna, milyen sok szempontból van igaza.
Nők.
Szerencsejáték.
Kétes üzletek.
Kapzsiság.
Mindennek vége.
Semmit sem tartok meg, kivéve azt a mindent elsöprő vágyat,
amit Aster iránt érzek.
Odaléptem Tessához, majd csak azért, hogy bosszantsam,
beletúrtam a lángvörös hajába.
Elképedésében táto szájjal meredt rám.
– Hogy merészeled, Logan Lawson? Tudod, milyen sokáig
tarto létrehozni ezt a tökéletességet? – simíto végig a fényes,
élénkkék miniruháján, ami olyan sokat engede látni felül és alul
egyaránt, hogy sokak ingyen peep show-ban érezhe ék magukat. –
Úgy értem, nyilván eleve tökéletes vagyok, de ma még ki is
ri yente em magam. Megfigyelted már, hogy milyen jól nézünk ki?
– inte Eden és Salem felé.
Az az igazság, hogy mindegyikük igazi nehézbombázó, de
Aster, aki mögö ük bujkált, ő lobbanto lángra igazán, mia a
éreztem úgy, hogy futótűzként tarolja le a forróság a sejtjeimet,
mintha elevenen égnék el, és mégis, ez a legcsodásabb érzés a
világon.
– Ne haragudj, Tessa, de számomra csak egy csaj létezik.
Aster felé léptem. Tetsze , hogy elvörösödö , a mellkasától
kúszo fel a pír az arcába, mintha ő is lángolt volna belül.
– Óóóóó! – nyöszörgö Tessa, mintha sírni készülne.
– Gyere! – fogta kézen Salem. – Táncoljunk, míg nyitva bírom
tartani a szememet.
Eden elneve e magát, majd belekarolt Salembe.
 – Ugyan! Legalább éjfélig maradnod kell!
– De már olyan dagadt a lábam!
– Jaja, az én mellemből meg csöpög a tej. Ez van. Elvonultak
táncolni. Aster visszanéze rám. Sugárzo az arcáról az öröm.
Én kicsi Csillagom!
 40.

Aster

Fények villogtak, az együ es zenélt, a tömeg pedig élvezte.

Ünnepeltünk.
Én Logant ünnepeltem, aki szorosan ölelt a legnagyobb
tumultusban. Homlokát az enyémhez érinte e, hatalmas kezét
pedig a felsőtestemen tarto a, miközben táncoltunk. Hasonlóan
ahhoz, amikor a születésnapját ünnepeltük.
Csak akkor még annyi kérdés volt a levegőben.
Most viszont semmi nem nyomaszto .
Minden gondom semmivé foszlo .
Ma este lebegtem.
Annak örültünk, ami megadato .
Már tizenegy felé járt az idő, az emberek kezdték elereszteni
magukat.
Ömlö az ital, az óév gondjai tovaszálltak, és mindenki lelkesen
tekinte az újév elé.
Az izgato ság o vibrált a levegőben.
Logan hátrébb húzódo , hogy a szemembe nézhessen.
– A sok vibráló fény ellenére is te ragyogsz a legfényesebben.
– Szerintem csak a te fényedet verem vissza.
– Aligha!
Nem nagyon hallo unk a zajtól, de éreztük egymás szavait,
lelkünk együ úszo az öröm tengerében.
Jó le volna örökre így maradni.
De kiragadtak a mámoros örömből, amikor a tömeg hirtelen
ke évált. Hat hatalmas férfi nyomult közéjük.
Pánik.
Félelem.
Gyűlölet áradt szét a véremben.
Nem!
Ijedten, tágra nyílt szemmel hátráltam.
 Nem!
Az apám veze e a férfiakat, melle e pedig o állt Jarek.
Tudtam, azért jö ek, hogy magukkal vigyenek. Apám arcán
csalódo ságot és bánatos elégedetlenséget lá am. Jarek tekintete
tele volt méreggel, és csak úgy vibrált belőle az aljasság.
Verejtékben úszo , bűzlő, rosszindulatú verejtékben. Négy testőr
állt mögö ük, három Jareké, egy az apámé.
Erőszak feszült a levegőben.
Logan védelmezőn elém állt. Áradt belőle a gyűlölet.
De semmi sem fog megoldódni, ha bujkálunk.
Az emberek tovább buliztak, észre sem ve ék, hogy
kirobbanto ák a talpam alól a talajt.
– Ideje menni. Most! – szólalt meg Jarek.
– Az nem fog megtörténni – válaszolta Logan. Éreztem, ahogy
uralkodik magán, miközben az indula ól megremege a teste.
– Azt hi em, mostanra már rájö él, kivel szórakozol! – köpte
felé Jarek indulatosan, majd te egy lépést előre. Arrogánsan néze
Loganre. Hirtelen erősnek érezte magát a mögö e álló férfiaktól.
Ismét szétvált a tömeg, csak hogy odasorakozhasson mellénk
Trent, Jud, Milo, Kult és még három másik kidobó.
Igazi erődítményként álltak fel.
A feszültség tapintható volt.
Két ellenséges tábor.
Trent lépe előre.
– Nem örülök, hogy csak úgy besétáltak ide engedély nélkül.
Csak fizető vendégeknek vagyunk nyitva, bocsi.
Támadásba lendültünk.
Vérig sérte e őket.
A régi gyűlölet.
Apa is oldalra döntö e a fejét.
– I a lányom – szólt visszafogo an.
Trent rám néze , majd visszafordult apám felé.
– Számomra úgy tűnik, o van, ahol lenni szeretne.
Apán figyelemre sem mélta a, egyenesen rám néze .
– Harminc napot kaptál, mia vita. I az idő.
Már nem hi e el, hogy csak a kövek megszerzése mia vagyok
i .
 – Aster nem megy sehová. Veletek biztosan nem – mondta
Logan metsző hangon.
Jarek és az emberei előrenyomultak.
Logan, Trent és Jud szintúgy.
Az erőszak ígérete o lógo a levegőben.
Erőteljesen, megingathatatlanul.
– Akkor ma éjjel meghalsz! – sziszegte Jarek.
Éreztem a kétségbeesést. Eden, Salem és Tessa bukkantak fel.
Milo tarto a őket vissza.
Komolyan gondolták, amikor azt mondták, kiállnak melle em.
Az érzés hirtelen hatalmasodo el rajtam.
Erő.
Hatalom.
Elegem volt abból, hogy jobbra-balra lökdösnek egész
életemben. Nem fog nekem senki sem parancsolni!
Nem fogok behódolni senkinek!
Nekem ne mondja meg senki, hogy ki vagyok, mit csináljak,
hová mehetek és kit szerethetek!
Igen, már megfogadtam magamnak, hogy így lesz, de most más
érzés volt.
Szembe kelle néznem a realitással: vagy harcolok, vagy úgy
marad minden, ahogy volt.
Megteszem, vagy meghalok.
Átfurakodtam Trent és Jud közö , és odaálltam Logan mellé
– Kifelé! Mindenki! – szóltam halkan.
Jarek úgy te , mintha meg sem szólaltam volna.
Apám felém nyújto a a kezét.
A kéz, amely a hatalmat gyakorolja.
Lá am, hogy Jarek összerezzen.
– Kifelé! Mindenki! – parancsolta az apám.
Logan kérdőn néze rám. Ezt akarod?
Melle em áll, ha azt kérem.
Harcol, vagy akár meg is hal.
Mindegy, mibe kerül.
Tudtam, hogy megtenné.
És ezért csak még jobban szere em.
 Megfogtam a kezét, egymásba fűztem az ujjainkat, és
megszoríto am.
Én veze em a sort, beléptünk az apám emberei mögé, a tömeg
pedig szétvált.
Kimentünk a parkolóba.
Trent és Jud fedeze minket, mögö ük Kult és Milo, majd a
többiek.
Jarek eközben a fogait csikorga a és morgo .
A benti, lüktető zene átszűrődö a falakon. A szánkból
párafelhőként szállt fel a lélegzetünk.
Szemben álltunk egymással.
Tudnom kelle volna, hogy végül ide jutunk.
– Jelenetet akarsz? – kérdezte az apám.
– Nem, apa. Csak azt akarom, hogy végre meghallgass. Hogy
rám figyelj. Hogy megérts.
– De már adtam neked harminc napot!
– És i lenne az ideje, hogy az életemet is visszaadd.
– Mit akarsz? – húzta fel a szemöldökét.
– Azt szeretném, ha elengednél. Ha visszakapnám a
szabadságom. Azt az embert akarom szeretni, akit mindig is
szere em. Akitől te és Jarek megfoszto atok.
Logan erősebben kezdte szorítani a kezemet.
Hit.
Büszkeség.
Támasz.
Magabiztosan álltam mindezek közepén.
Úgy fordultam, hogy lássák a gyűrűt az ujjamon.
Jarek kikelt magából, amikor meglá a.
– Ez istenkáromlás! Te az én feleségem vagy!
A szörnyetegre néztem, aki annyi sebet ejte a lelkemen.
Csúnya, mély sebeket, amelyek sosem fognak begyógyulni.
– Nem vagyok a feleséged. Én csak egy rab vagyok, akit
magaddal vi él és bántalmaztál. Nem tűröm el többé!
– A lófaszt! – lépe közelebb.
Jud villámgyorsan o terme elő e. A mellkasának feszíte e a
kezét.
 – Kétszer is meggondolnám a helyedben! – dörrent rá, majd
közelebb hajolt Jarek füléhez. – Én úgy látom, hogy te felejte ed el,
kik vagyunk mi.
Az apám odainte , mintha Jarek egy neveletlen gyerek volna.
– Jarek! A há érbe húzódsz, ahogy mondtam! A lányomért
jö ünk, nem pedig vért ontani.
Aztán ismét felém fordíto a a figyelmét. Összeszűkült szemmel
méregete minket, ahogy kézen fogva, egymás melle álltunk.
– Azt kéred tőlem, hogy egy olyan embernél hagyjalak, aki
lopo tőlem? Egy olyan férfinél, aki magáévá te e a lányomat,
amikor még hozzászólnia is tilos le volna? Egy olyan embernél, aki
megölte a testvéremet? Annál a férfinél, akinek meghagytam az
életét, csak mert te cserébe megígérted, hogy sosem fogod
viszontlátni?
Éreztem Logan mély döbbenetét.
Mintha szíven szúrták volna.
Majdnem kétrét görnyedt, zihált, én pedig éreztem, hogy
dübörög a szíve.
Mintha egyszerre tört volna össze, és gyógyultak volna be a régi
sebei.
Most már tudta, mit jelente , hogy azt mondtam, nem volt más
választásom.
Őt választo am.
Határozo an felemeltem a fejem.
– Igen. És most pedig arra kérlek, mint az apámat, hogy végre a
lányodként nézz rám. Emberi lényként. Lásd bennem a nőt, aki
szeret, akinek fájdalmai és vágyai vannak. Arra kérlek, hogy végre
adj nekem esélyt, hogy hadd éljem az életem.
– És ha nemet mondok? – néze ezú al kihívón Logan felé.
Logan olyan erősen szoríto a a kezemet, hogy szinte már fájt.
– Akkor olyan háború fog kitörni, amiben valójában egyikünk
sem akar harcolni.
Apám hitetlenkedve felhördült.
– Te voltál a legokosabb fiú, aki valaha a házamban járt. Gyorsan
vágo az eszed, igazi tehetség voltál, de ugyanakkor nagyon ostoba
is.
 – Ha azt hiszi, hogy ostobaság volt szeretnem a lányát, akkor
maga a legostobább ember a világon. Őt szeretni az egyetlen igaz,
helyes döntés, amit valaha meghoztam.
Eláraszto ak az érzelmek.
Apám hitetlenkedve felnyögö , majd hátrált egy lépést, és
Loganre néze .
394
– Pénteken Los Angelesben várlak a lányommal. Van mit
megbeszélnünk. Közönség nélkül – jelente e ki, majd
jelentőségteljesen Jarekre néze .
Dülöngéltem a sokktól, remege ala am a föld.
Vajon most hallo a, mit akartam mondani?
Jarek hirtelen előrelendült. Megpróbálta megkerülni Judot, de
olyan volt, mintha téglafalnak repült volna.
Jud a karjánál fogva tarto a, míg Logan elém állt. Jarek
rángatózo , megpróbált kiszabadulni, közben üvöltve
fenyegetőzö .
– Most írtad alá a halálos ítéletedet! Meghalsz, ezt garantálom!
Visszaveszem Astert és a köveket, amiket elloptál! Hol vannak? –
kiálto a kétségbeese en.
Összeszorult a gyomrom.
Azok a kövek csak bajt okoztak.
– Menjünk! – inte az apám. Részéről befejezte.
Jud visszalökte Jareket.
– Jobb, ha elhúzod a beled, seggfej!
Szédültem, próbáltam állva maradni, alig hi em, hogy ez
lehetséges.
Az apám talán mégis látja az igazságot.
A maroknyi férfi elindult a parkoló végébe.
– Apa! – kiálto am utána hirtelen.
Nem nagyon állt meg, alig pillanto vissza, de megte e.
Talán együ érzést lá am az arcán.
– Köszönöm! – tátogtam felé, ő pedig bólinto , és eltűnt a
sötétben.
Trentet hallo am magam mögö dörmögni.
– Ez a szemét vissza fog jönni.
– Én is így gondolom, uram – te e hozzá Milo halkan.
 – Jól vagy, drága? – néze rám Jud.
Remegve bólinto am, mert az ijedségtől hatalmas gombóc volt
a torkomban.
Talán megszólalni sem tudtam volna.
– Gyere! – fogta meg Logan a kezemet.
És én mentem, mert őt bárhová köve em volna.
 41.

Logan

Los Angeles – tizenkilenc éves korában

Logan próbálta elfojtani az izgato , ziháló légzését, miközben az

iroda felé ment. Híva ák. Rémület bizserge e a bőrét, a gyomra
csomókban állt, a szíve pedig majd kiugro a helyéről.
Biztos rájö Aster apja!
Valószínűleg mindent tud!
És ha így van, akkor nem sok eséllyel hagyja el élve az irodát.
Összeszedte a bátorságát, és bekopogo .
– Gyere!
Nagy levegőt ve , és belépe a dolgozószobába.
Aster édesapja egy hatalmas asztal mögö ült, nyugodtan és
lazán, ahogy mindig. Mintha semmi a világon nem tudná meghatni.
A halhatatlan király.
Logan nyelt egyet, majd közelebb lépe .
– Hívato , uram.
– Csukd be az ajtót, és ülj le! – mutato a székre az asztal
túloldalán.
Logan becsukta maga mögö az ajtót. Próbált uralkodni a
remegésén, de majd kifuto alóla a talaj.
Rángatóztak az izmai, cidriztek az idegei.
Andres Costa alaposan szemügyre ve e a fiút, de úgy, mintha
egyenesen a lelkében kutakodna titkokat keresve.
– Nagy hasznára van ennek a családnak, Mr. Lawson. Amikor az
apja elhozta ide, igen szkeptikus voltam, de bebizonyíto a, hogy
értékes ember.
– Köszönöm, uram!
Egy kicsit engede benne a feszültség, de ahhoz nem eléggé,
hogy nyugodtan bírjon ülni a székén. Nem tudta, hová akar
kilyukadni a főnöke, de határozo an érezte, hogy jön még egy de.
– De ezek közö a falak közö azért teljesen más a világ, mint
odakint – mutato körbe Aster apja. – I kevesebb hibát lehet
elkövetni. Kisebb a csábítás, és kevésbé lehet megkérdőjelezni a
lojalitást.
Logannek elszorult a torka.
Mégis, mire utal?
Tudja?
A szék karfájába kapaszkodo , miközben gyöngyözö az
izzadság a tarkóján.
Andres Costa alaposan végigmérte.
– Nos, azt hiszem, i az ideje, hogy esélyt kapjon arra, hogy
bebizonyítsa a lojalitását felém és a család felé. Egy értékes
rakomány érkezik ma este a testvéremhez, Antonióhoz. Igazi
családi örökség. Szeretném, ha elkísérné Jareket a testvérem
raktárába, hogy biztosítsák az árut. Kellően meg fogom fizetni, de
ami ennél is fontosabb, hogy ezáltal biztosíthat magának egy helyet
a családunkban. Már ha akarja.
Büszkeség töltö e el Logant. Úgy érezte, megtalálta az útját,
azt, amire hivato volt születése óta. Ezernyi gondolat kavargóit a
fejében, de egyikkel sem juto előbbre.
Trent el akarja hagyni a várost. Aster azért könyörög, hogy vigye
el innen.
Hevesen vert a szíve.
Mi az, amit Aster akar? Örökre külön élni a családjától? Külön
lenni az apjától? Vagy a testvérétől? Minda ól, amit eddigi élete
során megismert? Ha elszöknek, soha nem lesz képes olyan életet
biztosítani neki, amire i , az apja melle lehetősége lenne.
Ez az ő esélye, az egyetlen, hogy megnyerje Aster apjának a
bizalmát. Megmutathatja neki, hogy melle e jobb sora lenne a
lányának, mint Jarek melle .
A világot tenné Aster lába elé, ha tehetné. A világ összes
kincsét. Nagy házat és hatalmas kertet érdemel, nem pedig azt,
hogy élete végéig bujkáljon és meneküljön, a ól re egve, hogy mi
vár rá a következő sarkon túl.
Annak viszont nem örült, hogy Jarekkel kell együ dolgoznia.
Nem bízo abban a baromban. De talán éppen ez az az alkalom,
amikor bebizonyíthatja Aster apjának, hogy ideje megszabadulni
Jarektől.
Örült volna neki.
Szere e volna.
És most i az esély.
Muszáj megragadni a lehetőséget!
– Megtisztel, uram.
– Jó. Több száz emberem van, és én magát választo am Jarek
mellé. Ez egy különösen jelentős munka. Az örökség nagyon
fontos, megfizethetetlen, kimondo an személyes értéke van. A
szállítása nagy körültekintést igényel, és csak hárman fogják tudni
a pontos részleteket. A szavát adja, Mr. Lawson? Megbízhatok
magában?
– Igen, Mr. Costa. Bízhat bennem, a szavamat adom.
Rossz érzés keríte e hatalmába. Trent haragudni fog. De Aster
számára így a legjobb. Meg a gyermekük számára. És persze neki is.
így kapcsolatban maradhatnak a családjaikkal, és ami ennél is
fontosabb, biztonságban lesznek.
Kényelemben élhetnek.
Jó életük lenne.
Logan elnézést kért, majd kiment, és végigsiete a folyosón.
Erőt ado neki a remény. Majdnem elese , amikor hirtelen kinyúlt
egy kéz az egyik ajtó mögül, és megállásra készte e.
– Aster! – su ogta, majd gyorsan beugro hozzá a szobába,
ahol a lány rejtőzködö . – Mit csinálsz i ?
– Bujkálok – válaszolta mosolyogva, de láthatóan tele
aggodalommal.
– Hamarosan soha többé nem kell rejtőzködnünk – ve e Logan
a tenyerébe az arcát. – Most beszéltem az apáddal. Megkért, hogy
felügyeljek egy ma este érkező szállítmányt. Engem választo több
száz ember közül – mesélte büszkén, míg Aster csodálkozva emelte
rá achát tekintetét.
– Mi?
– Ez a mi esélyünk! Bebizonyíthatom az apádnak, hogy érdemes
vagyok arra, hogy veled legyek.
– Nem értem. Én azt hi em…
 – Pont téged akartalak megkeresni, hogy elmondjam, a
testvéreim el akarnak menni a városból. Mindörökre. De ez azt is
jelentené, hogy mindörökre bujkálni kellene. Nem ilyen életet
akarok neked, Aster. Folyton menekülni és re egni…
– Ne, Logan!
De a fiú nem hallgato rá. Erősködö , túlságosan izgato volt a
lehetőségtől.
– Hát igen, az nem jó, hogy Jarekkel kell együ dolgoznom, de
tudod, ez mit jelent… Az apád ugyanúgy kezel engem is, mint őt.
Ez a mi esélyünk!
Félelem ült ki Aster arcára.
– Ne, Logan, nem tetszik ez nekem! Inkább szökjünk el! El
akarok innen menni, és soha többé nem akarok visszajönni.
– De i jó életet tudnék neked biztosítani. És a picinek is. És
nem kellene elhagynod a családodat sem, a testvéredet, az apádat.
Hát nem érted? Pont ma kaptam a lehetőséget, amikor már
majdnem elmentünk. Mi ez, ha nem a sors? Ez egy soha vissza nem
térő alkalom.
– Ne, Logan! Én… – Aster hátrébb lépe . Látszo rajta, hogy
re eg. – Nem bízom ebben az egészben. Egyszerűen nem.
– Akkor bízz bennem! – lépe oda mellé. Ök ke en, bent a
házban! De i volt az ideje. Eljö az idő.
– Kérlek, Logan! Ha szeretsz, akkor menjünk el a testvéreiddel,
blem akarom ezt az életet. Nem érdekel a pénz. Csak a mi kis
családunk érdekel. Kérlek!
Logan hátrébb lépe .
– A szavamat adtam az apádnak. Muszáj megtennem, Aster.
– Logan... – könyörgö a lány.
– Muszáj bíznod bennem – ragadta Logan két kezébe Aster
arcát.
– És ha rosszul sül el? Mi van, ha valami történik?
– Visszajövök hozzád, bármi történjék is.
– Ígérd meg!
Logan lehajolt hozzá.
– Még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és mindig meg
fogom találni a hozzád vezető utat – mondta a már sokszor ismételt
ígéretét.
 – És az én szívem is bárhol rád talál – su ogta szomorúan
Aster.
– Ne aggódj! Visszajövök… ma este. Találkozzunk a szokásos
helyen egykor.
– Rendben.

Logan Nathan szobája elő téblábolt. A testvére épp a bőröndjét

pakolta.
Logan nehezen kapo levegőt, sajgo a lelke.
Amikor még Andres Costával szemben ült, biztos volt a
döntésében, de most, amikor hangosan kellene kimondania, olyan
érzése volt, mintha saját magát hasítaná ke é egy baltával.
Mintha vágódeszkára te e volna a szívét.
Nathan megérezte, hogy o van. Kérdőn felé fordult, miközben
egy pólót te a táskájába.
– Mi az? – kérdezte.
Lerí Loganről, hogy valami baj van.
Önmagával vívódo .
Közelebb lépe a testvéréhez. A rossz érzése majd szétvete e
belülről.
Beletúrt a hajába.
– Nem megyek veletek ma este.
Nathan ledermedt. Fájdalom és hitetlenkedés áradt belőle.
– Mi? – nyögte végül.
Logannek olyan érzése volt, mintha üvegszilánkokból készült
gombóc lenne a torkában.
– I maradok Asterrel. Van rá lehetőségem, hogy helyesen
oldjam meg a helyzetet. Akár az apja tiszteletét is elnyerhetem.
Muszáj megpróbálnom.
– Logan… – kezdte Nathan, majd elhallgato . Össze kelle
szednie a gondolatait. – Azokban az emberekben nem lehet bízni.
Ha még annál is nagyobb bajba kevered magad, mint amilyenben
most vagy, akkor ez pontosan azt jelenti, hogy ne tedd meg!
Megrázta a fejét, de a lelke tipródo .
 – Semmi illegálisat nem teszek. Csak felveszek egy fontos
szállítmányt, és biztosítom, hogy rendben Andres Costához
kerüljön. Ez most inkább bizalmi ügy.
Nathan felhorkant.
– Ha tényleg elhiszed, hogy amit ma este csinálni akarsz, nem
illegális, akkor nagyon hülye vagy!
Logan egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
– Tudod, hogy mennyire szeretlek benneteket, Nathan.
Istenem! Mennyi mindent éltünk át! Ti hárman neveltetek fel, és te
taníto ad meg nekem, hogy milyen fontos a család. Hogy kiállunk
egymásért, bármi történjék is. De most már Aster is a családom.
Muszáj előnyben részesítenem. Azt kell tennem, ami neki a
legjobb. Vigyáznom kell rá, és gondoskodnom kell róla.
– És hogyan akarsz gondoskodni róla? Úgy, hogy bemocskolod a
kezed apuci véres pénzével?
Logan kérdőn felvonta a szemöldökét.
– Mert amit eddig te em, azzal szerinted nem mocskoltam már
be eléggé?
– De ez most mégis más, mert i állsz, és még ennél is jobban
bele akarsz merülni az ügyeikbe. A családjukhoz akarsz tartozni, és
az hidd el, nagyon csúnya lesz. Ezt tudnod kellene!
„Csak egyszerűen menjünk el!”
A fejében visszhangzo ak Aster könyörgő szavai.
Maradjanak vagy meneküljenek?
A menekülés sem tűnt jó ötletnek.
– Aster minden áldozatot megér, és ha azt teszem, amit
tervezek, azzal mindkét családnak utat nyitok. Mi ke en Asterrel
szabadok leszünk, és akkor láthatjuk a szere einket, amikor
akarjuk. Nem akarok vele félelemben élni, re egve, hogy mikor
találnak ránk.
Hiszen ezt te ék azóta, mióta először találkoztak.
Fájdalom tükröződö Nathan arcán.
– A ól tartok, nagyobb bajba sodrod magad, mint amekkorában
eleve vagy.
Baj.
Asterért érdemes kockáztatni.
 – Muszáj végigcsinálnom! És ha már Aster apja az áldását adta
ránk, utánatok megyünk. Együ fogom felnevelni a gyerekünket
Trent gyerekével. Muszáj ezt jól csinálnom.
Nathan odasétált hozzá. Érezhetően aggódo Loganért.
Hatalmas szeme elfátyolosodo , ahogy megérinte e a testvére
mellkasát.
– Rossz érzésem van, Logan. Kurvára rossz érzésem van. Trent
és te, meg ez a sok szarság, amivel állandóan küzdenünk kell.
– Lehet, hogy ez a ma esti húzás végre meghozza mindannyiunk
számára a szabadságot. Muszáj megpróbálnom. Asterért. Szeretem
őt. Szeretem. Nem kérhetem tőle, hogy éljen félelemben, azért,
mert szeret engem.
Nathan átölelte a testvérét. Jó szorosan. Logan ugyanolyan
szerete el ölelte vissza.
– Értem. Értem. Csak kérlek, vigyázz magadra! Nem tudnám
elviselni, ha valami bajod esne. Bármelyikőtöknek.
– Óvatos leszek.
– Kurvára büszke vagyok rád. Remélem, tudod, Logan. Lehet,
hogy nem sokszor mondom, de nagyon jól csinálod a dolgod.
Helyén van a szíved! Ne hagyd, hogy bármi is bemocskolja!

Logan szíve majd kiugro a helyéről, amikor megálltak a raktár

mögö i koszos sikátorban.
Mintha dézsából öntö ék volna, úgy ese az eső. Hatalmas
vihar tombolt a városban, villámok vontak színes hálót az égboltra.
Los Angeles leglepukkantabb részén voltak. Aljas te eknek és
hitvány szándékoknak o hont adó rozoga épületek sorakoztak az
út szélén.
Jarek rosszindulatú tekintetet vete Loganre, majd leve e
gyújtást. Kialudtak a fények.
Logannek felfordult a gyomra, nagyon rossz érzése támadt.
Sötétség uralkodo mindenfelé, csak az épület oldalán lógó
reflektorból áradt némi gyenge fény.
– Gyerünk! – nyito a ki Jarek az ajtaját.
 Logannek megcsörrent a telefonja. Gyorsan kinyomta a hívást,
de a rossz érzése csak fokozódo , amikor lá a, hogy Nathan hívta.
Abban a pillanatban újra megcsörrent a mobilja. Az érzés, hogy
Asternek és Nathannek igaza volt, egyre csak erősödö .
Nem kelle volna idejönnie.
Gonoszság érződö a levegőben.
Sötét, sűrű és könyörtelen.
– Mi az, beszartál? Nem mintha meglepne – mordult fel Jarek. –
Nem is kellene i lenned. Nem tartozol közénk.
Bűntudat mardosta Logan lelkét. Lenémíto a a telefonját, és
zsebre dugta.
– Jövök már! – mordult vissza.
Jarek rosszallóan megrázta a fejét, majd kiszállt a kocsiból.
Logan sietve köve e a zuhogó esőben, miközben bokáig süllyedt a
hatalmas pocsolyákban.
Egy kisebb garázsajtóhoz mentek. Jarek megnyomo egy
gombot, és belebámult a kamerába.
Berregni kezde , majd kinyílt a kapu.
Egy férfi álldogált bent, nagyjából annyi idős lehete , mint
Aster apja. A haja és a szeme színe is ugyanolyan volt.
Viszont sokkal bizalmatlanabbnak tűnt. Körbefu a a a
tekintetét, miközben a mellkasához szoríto egy dobozt.
– A testvérem jobban te e volna, ha maga jön a holmiért, nem
pedig két kölyköt küld, akik azt sem tudják, mit tartanak a
kezükben.
– Tökéletesen tisztában vagyok a holmi jelentőségével, Antonio
– morgo Jarek. – Úgy csinálsz, mintha nem bízhatna bennem
Costa, pedig hamarosan elveszem Astert. Pont olyan családtag
leszek, mint te.
Antonio felhorkant.
– Hosszú út áll még elő ed, mielő családfő lehet belőled.
Epe kúszo fel Logan torkán. Ha Aster apja és a testvére nem
lesznek, Jarek lesz a soros.
Sötétség kavargo odakint, ahogy az eső a földet verte.
Logant elöntö e a rémület. Már nem volt benne biztos, hogy
képes-e kiállni ezt a próbát.
Antonio belépe a gyér fénybe.
 Egy pillantást vete Jarekre, majd felé indult, hogy átadja neki a
dobozt.
– Csak óvatosan, csicska!
Jarek orrlyukai kitágultak.
Logan vérében félelemmel teli izgalom lüktete . Esküdni mert
volna, hogy megérezte, ahogy a villámokkal együ a gonoszság is
lecsapo .
Egy sötét alak bontakozo ki a sötétből. Fekete ruhában volt, és
maszk takarta az arcát.
Jarek megperdült, míg Antonio szeme hatalmasra kerekede ,
amikor a férfi ráemelte a pisztolyát.
– Add csak ide! – kiálto az ismeretlen.
Antonio még szorosabban ölelte magához a dobozt.
– Nagyon nem lenne bölcs dolog, ha elvennéd.
– Kurvára leszarom!
Lövés dörrent.
Antonio felkiálto , amikor lábon találta a golyó. A földre
zuhant a dobozzal együ .
A doboz teteje leese , és két nyaklánc po yant ki belőle.
Elgurultak a koszos padlón, és a hatalmas kövek megcsillantak a
gyér világításban.
A férfi értük nyúlt, lehajolt, hogy felvegye az egyik láncot, míg
Logan megragadta az alkalmat, és a hátára vete e magát.
Hatalmas ütést mért rá. Mindke en a földre zuhantak. A
támadó megpróbált megfordulni, hogy célozni tudjon a
fegyverével.
– Nyughass! – kiálto rá hangosan Logan. – Gyere, Jarek! Segíts!
Vedd el tőle a fegyvert.
Antonio mászo hozzájuk, megpróbálta kivenni a láncot a férfi
kezéből.
– Jarek! – kiálto Logan ismét.
Még egy lövés dörrent.
Logan ledermedt, amikor Antonio a földre zuhant. Hatalmas
vértócsa keletkeze körülö e.
Nagyon megijedt.
Ó, ne! O, istenem! Ne!
 Elszorult a szíve, miközben a férfi fegyvert tartó csuklóját
szoronga a. Végül sikerült mindkét kezét lefognia, és úgy
megszorítania, hogy kiessen a kezéből a fegyver.
Leese a földre, és elsodródo .
Logan felnyögö , amikor hirtelen egy könyök csapódo az
oldalába.
Az ütéstől gyengült a szorítása, de sikerült a férfi bordáiba
térdelnie, és földre küldenie.
Négykézláb próbálta elérni az elejte fegyvert, ami alig
egyméternyire hevert tőle.
Mire megkaparinto a, a maszkos férfi ismét talpon volt.
Logan megfordult, és a hátán fekve célozta meg a férfit. A
maszkos habozo , hol Jarekre, hol pedig rá néze , majd az egyik
nyaklánccal a kezében elfuto a sikátor felé.
Logan lihegve, szédelegve fordult meg.
Rémület szoronga a a torkát.
Jarekre néze , aki egy pillanatig nem mozdult, aztán a másik
nyaklánc felé ugro .
Logan gyorsabb volt. Felpa ant, és felmarkolta a láncot, mielő
a másik megkaparintha a volna. Villámgyorsan riválisára fogta a
fegyvert.
Eső ázta a az arcát, miközben próbálta megérteni, mi történt.
Megpróbálta kipislogni a vizet.
– O állj meg! – szólt rá a férfire.
Jarek megállt. Arcán gyűlölet feszült.
– Jól megcsináltad! – kiálto a arrafelé fordulva, ahol Antonio
feküdt. – A te hibád volt! Majd megmondom Aster apjának.
Mire Logan visszafordult, már az ellenfelének is fegyver volt a
kezében, amit rá fogo .
– Nem igaz!
– De igen! Mia ad halt meg! – kiálto a Jarek rá emelve a
pisztolyt, de ő húzta meg gyorsabban a ravaszt.
Elsült, pont akkor, amikor hatalmasat dörrent az ég is. A férfi az
oldalára szoríto a a kezét, majd térdre zuhant. És Logan?
Futásnak eredt.
Eső ázta a az arcát, amikor úgy egymérföldnyire a raktártól, a hátát
egy falnak vetve levegő után kapkodo . Majd megfulladt, de
próbált talpon maradni.
Forgo körülö e a világ, és hányinger kerülge e.
Előregörnyedt, és öklendezni kezde . A vizes földre loccsant a
hányása. Azt hi e, menten elájul.
Az egyik kezében a nyakláncot szoronga a, a másikban a
fegyvert.
Mit csinált?
Úristen, mit csinált?
Zavarodo an dörzsölge e az arcát, hogy kitisztuljon az agya.
Alig tudta összeszedni magát. Még a lélegzés is nehezére ese .
Remegő kézzel hajolt le, hogy letegye a fegyvert a földre, majd
előve e a telefonját. Hat nem fogado hívása volt Nathantől, és
egypár hangüzenet.
A velejéig hatolt a rémület.
Lehunyta a szemét, hogy tisztuljon a látása, majd vérző szívvel,
de megnyito a az üzeneteket.
A füléhez emelte a mobilját, és kényszerede en hallgatni
kezdte.
A re egéséből aggodalom le , amikor meghallo a Nathan
rémült hangját.
„Logan! Vedd már fel azt a kurva telefont! Szükségem van rád!
I van Juna!”
Nathan szaggato an, kapkodva, lihegve beszélt.
„Ahová Trent megy ma este, egy kibaszo csapda! Juna és apa
találta ki. Megfogja ölni Trentet! Logan… A kurva életbe…!”
Motoszkálást hallo a vonal túlsó végén.
„Juna azt mondta, nem bírja megtenni, ezért idejö , hogy
megállítsa Trentet, de ö reggel óta nem jö haza, és ö sem veszi fel
a telefonját. Megkell állítanunk! Figyelmeztetnünk kell!”
Rémület fojtoga a Logant. Idegesen egy szemeteskonténerbe
hajíto a a fegyverét, majd kiőgyelge a rejtekéből.
– Istenem! Ne! Ne! – motyogta.
Épp kilépe az utcára, amikor a következő hangüzenet is
elindult.
 „Bassza meg, Logan! Vedd már fel!” Nathan hangja elcsuklo a
fájdalomtól. „Egyedül megyek. Istenem! Remélem, jól vagy!
Kibaszo ul félek! Szeretlek! Szeretlek!”
Hirtelen elnémult a vonal.
Logan rémülten tárcsázta Nathan számát. Meg akarta neki
ígérni, hogy megy, segít, miközben a vele történtek arra készte ék,
hogy meneküljön.
Csak Nathan hangrögzítője válaszolt.
– A picsába! – nyöszörögte.
Megpróbálta felhívni Trentet. Rémülten belekiabált a
hangrögzítőbe.
– Csapda! Bassza meg! Trent!
Maga sem ve e észre, hogy hangosan kiabál, könyörög.
Elbotlo .
Judot hívta.
Semmi.
Semmi.
Hívo egy kocsit, ami csak kétpercnyire volt tőle. Gyorsan a
zsebébe dugta a láncot.
Keze-lába remege , amikor bemászo a taxi hátsó ülésére.
Rázta a hideg.
Lenéze a véres lábára és kezére. Eddig észre sem ve e, hogy
csupa vér.
Pont, ahogy Nathan mondta.
– Jól vagy, tesó? – kérdezte a taxis.
– Csak induljunk – válaszolta Logan, lenyelve a torkában lévő
gombócot.
Húsz perccel később leparkoltak a házuk elő .
Logan kimászo a kocsiból.
Zavarodo volt. Sokkos állapotban volt.
Motorhang bőgö az utcában. Már majdnem
megkönnyebbülten felsóhajto , de akkor lá a, hogy csak két
fényszóró közelít.
Hunyorogva próbálta kivenni, kik azok.
Trent és Jud.
Szinte repülve érkeztek, és fékeztek a ház elő .
Fújt a szél és zuhogo az eső.
 Trent leszállt a motorról.
Csuromvér volt.
Jud térdre rogyo .
– Nathan – nyöszörögte Logan. – Hol van Nathan?
– Meghalt. Meghalt! – üvöltö e fájdalmasan Trent.
Logan kétrét görnyedt.
– Nem!
Nem.
Nathannek szüksége volt rá, és ő figyelemre sem mélta a.
Nem!
Jéggé dermedt.
A fájdalomtól kihűlt a vére, de a lelke lángba borult.
Imbolyogva pislogo , próbált összpontosítani.
Mielőbb Asterhez akart menni, hogy elmagyarázza, mi történt,
mielő még Jarek odaérne.
Aztán hirtelen fájdalom hasíto belé.
És ha Jarek halo ?
A fejére szoríto a a kezét, mintha ezzel sikerülne véget vetnie a
benne tomboló zűrzavarnak.
– Szállj be a kocsiba! – kiálto rá Trent a ház felé sietve.
Jud nyöszörgö .
Még mindig a földön térdelt, és csak nyöszörgö .
– Asterhez kell mennem – motyogta Logan.
– Mi? – kiálto rá Trent idegesen.
– Aster.
– Hülye vagy, baszd meg? Aster Costa? Most nyírtam ki az
apánkat, miután lemészárolta Nathant. Megyünk! Méghozzá
azonnal!
Trent megragadta Logant, és felránto a a földről.
Akkor ve e észre, hogy csupa vér a ruhája.
– Mi a lófaszt műveltél, Logan? Mit csináltál? – kiabált
rémülten. Az ő hibája.
Mintha ez is az ő hibája lenne.
– Nathan – sírt Logan.
Trent belökte a teherautóba.
– El ne mozdulj innen!
Logan kihajolt az autóból, és ismét elhányta magát.
 Két perccel később Trent berúgta maga mögö a bejárati ajtót,
majd egypár táskát hajíto a hátsó ülésre. Jud bemászo az
anyósülésre, Trent pedig rükvercbe te e a kocsit, és kifarolt.
Nekiütközö a motorjának, csikorgo a fém, ahogy végigtolta az
aszfalton.
Sebességbe te e a teherautót, majd padlógázt nyomva kilő ek.
– Asterhez kell mennem – nyöszörögte Logan.
Trent idegesen hátrafordult.
– Soha többé be sem teszed a lábad Los Angelesbe, Logan.
Felfogtad?
– De…
– Mind halo ak vagyunk, ha mégis megteszed. Ígérd meg! A
büdös picsába, ígérd meg!
Logan megszólalni sem tudo . Ekkorát nem tudo hazudni
Hiszen i van Aster és a kicsije!
Kiscsillag!
Összegömbölyödve feküdt egész éjjel, míg autóztak.
Elmúlt éjjel egy. Aster biztos várja.
Biztos meg van ijedve.
Titokban felhívta valahonnan Sacramento közeléből, amikor
megálltak tankolni. A vécében bújt el, hogy ne bukjon le.
De Aster nem ve e fel a telefont.
Fájdalmasan sajgo a lelke.
Másnap is hívta, és azután is.
Örökkévalóságnak tűnt a várakozás.
Útmutatásért imádkozo .
Azt akarta, hogy Aster tudja, hogy majd érte megy.
„Még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és mindig
megfogom találni a hozzád vezető utat."
Két hónapjába telt, mire sikerült elszöknie Trent figyelő
tekintete elől.
Magával vi e a nyakláncot és a gyűrűt, amit egy hé el azelő
ve .
Elmegy Aster apjához, és odaadja neki a köves nyakláncot,
amire felesküdö , hogy óvja és vigyázza. Elmagyarázza neki, hogy
mi történt azon a szörnyű éjszakán.
 Összeugro a gyomra, mert még mindig nem tudta, mi le
Jarek sorsa. Hogy él-e még, vagy az a golyó a végét jelente e.
Mindegy. Esdekelni fog egy újabb esélyért.
Esélyt kér, hogy szerethesse és megvédhesse Astert, és
megesküszik, hogy soha többé nem fog hibázni.
Jó életet biztosít majd Asternek. Egy sokkal jobbat. Távol a sok
rossztól, úgy, ahogyan kérte tőle a lány.
Amikor odaért, nem is kelle sokat várnia, mire Aster kijö a
titkos helyükre.
Csakhogy az arcát könny ázta a, a hasa pedig lapos volt.
Logan kilépe a rejtekéből.
Aster először ijedten néze rá, utána szétáradt az arcán a
rémület. Bár az is lehet, hogy Logan rémülete volt az is, amit
Asteren láto . Remege a térde a fájdalomtól, alig bírt megszólalni.
– A baba… – nyöszörögte.
– Megszabadultam tőle! – sziszegte Aster haragosan, undorral a
hangjában, bár a szavak neki is a torkán akadtak.
Bánat töltö e el a levegőt is, miközben Logan próbálta
feldolgozni, amit a lány mondo .
Azt a gyűlöletet, amit felőle érze .
Megszédült.
Ügy érezte, menten elájul.
Alig bírt megállni a lábán.
Mindkét kezével megfogta a fejét.
– Miket beszélsz, Aster? Mi a faszt csináltál? Mondd, hogy nem
igaz! Ó, kérlek!
Hányingere le .
A közös álmaik kavarogtak a fejében.
Mintha csak képzelte volna az összesét.
Valótlannak tűntek.
Akkor ve e észre Aster ujján a gyűrűt.
– Az meg mi a szar? – hördült fel fájdalmasan.
– Jarek Urso felesége vagyok. Mégis, mit gondoltál? Hogy csak
úgy visszajössz egyszer, én meg várok rád? Hogy juto eszedbe
idejönni? Azok után, amit te él? Loptál az apámtól! Megölted a
nagybátyámat!
Logan a fejét rázta.
 – Nem!
– Te döntö él úgy, hogy elmész, Logan! A te döntésed volt –
mordult a lány ellenszenvesen.
Logan közelebb botladozo .
– Nem, Aster! Nem! Mondtam, hogy visszajövök hozzád. Azt,
hogy ha nem is látlak, akkor is visszatalálok hozzád. Megígérted!
Aster lehunyta a szemét, amikor Logan megragadta a karját.
Kirázta a hideg. Kiránto a a karját a fiú szorításából.
– Ne érj hozzám! Már Jarek felesége vagyok.
– Aster! – nyögte Logan a lelke mélyéről. – Ne! Kérlek! Basszus!
Egyszerűen nem tudta elhinni, amit Aster mondo .
Amit te .
Aster keresztbe fonta maga elő a karját.
– Ostoba fantáziálgatás volt, Logan. Én ide tartozom. Jarek
mellé. A Costák hercegnője vagyok, és hála neked, a nagybátyám
halo , így el kelle foglaljam az engem megillető helyem.
Komolyan mondja? Hogy hihe e el, amit Jarek mondo ?
– Nem, Aster, figyelj rám!
Aster hátrahőkölt, amikor Logan ismét megpróbálta
megragadni.
– Ne érj hozzám! – sziszegte undorodva. – KURVÁRA NE ÉRJ
HOZZÁM! Sosem voltál elég jó hozzám, te is tudod!
A fájdalom dühvel keverede .
– Te most szórakozol velem, baszki? Meg is haltam volna érted!
– Szuper, ugyanis számomra már halo vagy – lépe távolabb
tőle a lány. – Gyűlöllek, Logan Lawson, és soha többé látni sem
akarlak!
– Aster!
– Menj! Süket vagy? Gyűlöllek! Gyűlöllek azért, amit te él!
Gyűlölöm azt, aki vagy! Csak… menj!
Ezzel Aster megfordult, és berohant a fák közé.
Logan döbbenten néze utána. Zsibbadtság áradt szét az
ereiben.
Mindent elveszíte Aster mia .
A testvérét.
A gyermekét.
A reményeit.
 Hánynia kelle . Kihányta az undorát.
Belenyúlt a zsebébe, és megragadta a nyakláncot. Hagyta, hogy
eluralkodjon rajta a keserűség, hogy elűzze belőle Aster Rose
emlékét.
Hagyta, hogy átjárja a gyűlölet, és ígéretet te saját magának,
hogy soha többé nem fordulhat vele elő hasonló. Nem hagyja
magát! Hatalmas lesz! Számítani fog! Addig törtet előre, míg
mindent megszerez magának!
Majd akkor… akkor majd megfize eti Jarek Ursóval azt, amit
ellopo tőle.
Eltökélten megfordult, és eltűnt a sötétben, miközben annak a
bizonyos csillagnak lassan kihunyt a fénye.
 42.

Aster

Egymás kezét fogva tértünk vissza a főbejáraton át a Feloldozásba.

Logan átvezete a tömegen, ami még őrültebbé vált, ahogy
közelede az éjfél. Végigvezete egy folyosón, majd behúzo egy
privát helyiségbe, és magunkra zárta az ajtót. Átsétált a szobán,
matato valamit a falnál, majd megnyomo egy gombot, mire
kinyílt egy rejte ajtó.
Mi a fene?
Sajgó szívvel, zavarodo an néztem rá. \
Még mindig alig hi em, ami az imént történt.
De talán még soha nem éreztem magam ennyire jól.
Ennyire reménytelinek.
Ennyire elevennek.
Logan becsukta mögö ünk a rejtekajtót, majd rá is zárta.
Egy félhomályos, füstös szobában voltunk. Igyekeztem
befogadni mindent, amit látok.
Volt benne egy kártyaasztal, egy kanapé és egy kisebb bár. A
berendezés az 1920-as évek dekadens stílusát idézte.
Logan besétált, láthatóan nem bírt uralkodni magán. Idegesen
beletúrt a hajába. Nagyon feldúlt volt.
– Mi ez a hely? – kérdeztem megrökönyödve.
Elakadt a lélegzetem, amikor végre megfordult, és rám néze .
Olyan felháborítóan gyönyörű volt a méretre szabo öltönyében!
Mágnesként vonzo a a szívemet.
Megvillant a tekintete, ahogy végignéze rajtam.
Réz és zöld keverede a tekintetében.
Mint egy kő.
Malachit.
Csakhogy fényesen ragyogo .
Vadság tükröződö benne.
Haragos volt és csodálkozó.
 – Értem te ed! – tört ki belőle fájdalmasan. – Értem te ed! –
nyögte. Gyötrelmes áhítat ita a át a döbbenetét és a haragját.
– Megígérted az apádnak, hogy soha többé nem találkozol
velem, ha meghagyja az életemet, és inkább hozzámentél Jarekhez?
Remegve sajgo a lelkem. A mellkasomra szoríto am a
kezemet.
– Nem volt más választásom.
Tudtam, hogy eleddig nem érte e, hogy mit akartam ezzel
mondani.
Éreztem, hogy minden egyes izom megfeszül a testében a
dühtől.
– Nem, Aster! Saját magadat is választha ad volna!
– És úgy éltem volna tovább az életem, hogy te már nem vagy
többé? Tudva, hogy az irántam érze szerelmed okozta a halálod?
Soha, Logan! Soha!
– Mit csinált veled? – kérdezte mérhetetlen haragra gerjedve.
Lehunytam a szememet.
– Nem akarok Jarekről beszélni, Logan. Nem akarom!
Mert most először… most először tűnt úgy, hogy… talán lehet
közös jövőnk. Hogy van rá esélyünk. Lehetőségünk. Reményünk
közös életre… családra.
Hevesen vert a szívem, amikor a nevemet su ogta.
– Aster.
Bóknak hangzo .
Felforrósodo közö ünk a levegő. Lassan közelede felém.
– Azért te ed, hogy engem védj – méltato metsző hangon.
– Mindaz, amit akkor éjjel mondtál, azért volt, hogy engem védj.
Alig tudtam bólintani, ahogy elszorult a torkom a
szomorúságtól.
– Majdnem belehaltam. O álltam, a titkos helyünkön, és
közben a szemedbe hazudtam. Nagyon fájt, hogy ekkora fájdalmat
okoztam neked. De jobb volt, mint a másik alternatíva.
Elszorult a torkom. Összesűrűsödö benne az igazság, a titkok
és a fájdalom.
Kinyújto a a kezét, és felemelte az állam. Összeszoríto a a
száját, de haragjának lángja megperzselte köztünk a levegőt.
 – Éveken át gyűlöltelek, mert azt hi em, a könnyebb utat
választo ad. Hogy hozzámentél valakihez, akinek neve és hatalma
van. Hogy rájö él, nem érek neked annyit, hogy bajba kerülj.
– Én hoztam bajt a te fejedre!
Remegve felsóhajto , majd előrehajolt, és odanyomta az ajkát,
ahol a nyakam a váltammal találkozik.
– Kiscsillag! – su ogta a bőrömbe. – Tudnom kelle volna!
Tudnom kelle volna! De valahol mélyen, a lelkem mélyén tudtam
is – elmélyült a tekintete. – Harcolnom kelle volna érted!
– És az mire le volna jó? Csak még több bajt okozo volna.
– Érted megérte volna, Aster! Bármibe is került volna.
– Akkoriban nem hi em ebben – vallo am be.
– De most hiszel benne, ugye? Mondd, hogy tudod, mennyit
érsz! – követelte, majd hirtelen, de gyengéden megragadta az állam.
– Mondd, hogy tudod, érdemes érted harcolni!
– Már tudom, Logan. Látom a szemedben, hogy így van.
Hátrébb lépe , majd lassan körbefordíto , mígnem
szembeálltam egy régi, díszes tükörrel.
Szembenéztem a tükörképével, a szilárd vadsággal, ami a
gyönyörű arcán tükröződö .
– Szépséges vagy. Te vagy az életem. Költészet a szívemnek –
mormolta, miközben ujjhegyeivel végigsimíto a nyakamon. –
Minden egyes szóban benne vagy, amit valaha leírtam.
Szinte lá am körülö ünk szétszóródni a csillagokat. Mintha a
szívem minden vágya az égen tündökölt volna.
– I várj! El ne mozdulj, Kiscsillag!
A félhomályban figyeltem, amint Logan keresztülment a
szobán. A távolabbi sarokba érve elhúzta a függönyt. Egy hatalmas
széf rejtőzö mögö e. Beütö e a kódot, majd rányomta az ujját.
Végigbizserge a testemen az izgalom. Mint minden új dolog
elő .
Végre mindke en tudtuk, mi történt.
A várakozás izgalma feszült a levegőben.
Logané és az enyém.
Az enyém és Logané.
Összekapcsolódtak.
 Egymásba fonódtak, felerősödtek, és életre keltek, amikor
Logan a szé e nyúlt, hogy kivegyen valamit, amit o rejtegete .
A levegőben érződö a fontossága.
Sűrű volt és mélyreható.
Tele várakozással.
Elrejte e előlem a kezét, ahogy lassan felém lépdelt. Alig húsz
centire állt meg tőlem.
Ziháló légzésétől libabőrös le a hátam. A tükrön át néze a
szemembe.
– Azt kérdezted, mi ez i . Ebben a szobában ástam el a titkaim.
A fájdalmamat és a gyászt is i akartam hagyni, úgy tenni, mintha a
lelkem nem maradt volna Los Angelesben a szívemmel együ .
A bőrömön éreztem su ogó lélegzetét. Kirázo a hideg. Csupa
libabőr le em.
– Átadtam magam a kapzsiságnak, azt gondoltam, hogy csakis a
gazdagságban és a mértéktelenségben lelek majd örömet. Az
éltete , hogy megfogadtam, egy nap Jarek majd megfizet
mindenért, amit elve tőlem. De mégsem éreztem elégede séget,
mert a kapzsiságom és minden ugyanabban gyökereze , az irántad
érze szerelmemben.
Előrenyújto a a háta mögé rejte kezét, felfedve, amit benne
rejtegete .
Egy nyakláncot akaszto a nyakamba. Hatalmas kő volt benne a
mellem közö pihent meg.
Zihálva felsóhajto am.
Meglepődtem.
Összezavarodtam.
Fájdalom, remény és örök szerelem keverede bennem.
Megremege ala am a föld.
– Az ikerkövek egyike! – su ogtam. – Hogy? Hiszen azt
mondtad, eladtad.
Remege a kezem, ahogy megérinte em.
Logan közelebb hajolt.
– Csak ez az egy volt nálam, Aster – mondta rekedtes hangon. –
Tudom, hogy Jarek azt mondta az apádnak, hogy én vagyok a
felelős, de megtámadtak minket aznap éjjel, és a támadó lő e le a
nagybátyádat. Jarek csak állt, mint egy szerencsétlen, és bámult,
miközben én megpróbáltam megakadályozni. A támadó elfuto a
másik nyaklánccal, és mielő Jarek megkaparinto a volna ezt,
gyorsan elve em én. Azért lő em bele Jarekbe, mert rám fogta a
fegyverét. Le akart lőni. Mondtam már neked, hogy szerintem előre
el volt rendezve minden. Még most is azt gondolom. Amikor
később visszamentem hozzád, az apádhoz is be akartam menni,
hogy visszaadjam neki a láncot, és elmondjam, mi történt.
Szédültem a sok információtól.
Az igazságtól, hogy Logan semmit sem követe el mindabból,
amivel mindig is vádolták.
Jarek volt.
Jarek.
Valahol mélyen mindig is sejte em, de könnyebb volt úgy
együ élni a veszteséggel és a magánnyal, ha Logant hibázta am.
– Miért nem mondtad el? Azt mondtad, eladtad, de egész idő
ala nálad volt. Miért tarto ad meg? – kérdeztem.
Számonkérés volt. A múltért és a jelenért.
Ezek a kövek te ek tönkre mindent.
Kapzsiság.
Egész idő ala azt hi em, hogy Logan kapzsi, és még úgy is
meg tudtam neki bocsájtani.
Logan összevonta a szemöldökét.
– Akartam. Amikor összetörted a szívem, el akartam adni,
nagyobb hatalmat akartam, mint amilyen az apádnak és Jareknek
együ véve van. Tönkre akartam tenni őket. De nem ment. Nem
tudtam megtenni. Nem tudtam megtenni, mert emia veszíte elek
el.
– De miért nem mondtad el? Egész idő ala nálad volt, és
mégsem mondtad el? – kérdeztem vádlón, de harag nélkül.
Logan a lánccal babrált.
– Nem bíztam benned, Aster – mondta komolyan. – Akkor,
azon az első éjszakán. Hiszen számomra még mindig a Costák
hercegnője voltál – csókolt a fülem mögé. – Az én kegyetlen
kínzómesterem. A legnagyobb bánatom. Aki mia magamat is
utáltam, mert azóta is ugyanúgy szere elek.
– És utána?
 – Utána meg a ól féltem, hogy elhagysz. Hogy egyszerűen
eltűnsz. Előnyben akartam lenni, kelle valami, amihez
alkalomadtán nyúlhatok. Én már rég megígértem saját magamnak,
hogy nem foglak elengedni. Soha.
– Na és most?
A keze a vállamról a karomra siklo , majd a kezemre, végül
összekulcsolta az ujjainkat.
– Most?… Most majd együ csináljuk, ahogy mindig is kelle
volna.
– És nem tudod, hogy hol a másik kő?
Megrázta a fejét.
– Amikor utoljára lá am, a férfinél volt, aki megölte a
nagybátyádat.
Fájdalom hasíto a lelkembe.
– Jarek volt!
Ő rendezte így.
Undor borult a fájdalomra, amit Logannel ki kelle állnunk.
Az ikerköveknek annyi.
Tudtam, biztos voltam benne.
– Mindig is így gondoltam.
– Nagyon utálom.
Elképzelni sem tudtam, hogy ennyire lehet valakit utálni.
– Jareknek vége van.
Könnybe lábadt a szemem. Felszínre tört a régi fájdalom.
Mintha felnyársaltak volna. Tévedések és manipulációk
áldozatai voltunk.
A gyermekünk!
A gyermekünk!
– Miért nem jö él el aznap éjjel?
– Mert azon az éjjelen az egész életünk összeomlo , Aster.
Lelő em Jarek Ursót, fogalmam sem volt, hogy él-e vagy hal, és
csak a fele volt nálam annak, amiért az apád küldö . A nagybátyád
meghalt, és Jarek engem hibáztato . Gyerek voltam magam is,
Aster, egy gyerek, aki túl nagy bajba keverede . Kurvára meg
voltam rémülve, és fogalmam sem volt, mit csináljak – elcsuklo a
hangja, remege a torka, ahogy nyelt egypárat. – Hazajuto am, de
o meg kiderült, hogy a testvéremet megölték. Mindnyájan
veszélyben voltunk. Trent kényszeríte , hogy menjek velük, és
ragaszkodo hozzá, megparancsolta, hogy soha többé nem
mehetek Los Angelesbe. Azt mondta, hóhérkézre adom
mindnyájunkat, ha nem hallgatok rá. De mindezek ellenére is
hívtalak. Telefonáltam, Aster. Kibaszo ul sokszor próbáltalak
elérni, de sosem ve ed fel. Amint el tudtam szökni, hozzád
mentem.
Kirázo a hideg. Könnyek potyogtak a szememből.
– Nem felejte él el…
Mélyen, tüdőből mordult fel.
– Téged elfelejteni, Aster Rose? Minden egyes gondolatomat te
uraltad. Minden szívdobbanásomban benne voltál, minden egyes
csepp véremben. És tudom, hogy én is o dobbanok a te szívedben
– szoríto a az arcát a nyakamhoz. – Bánt, hogy arra kényszerültél,
hogy ekkora áldozatot hozz, de értem, mert én is minden egyes
nap, újra meg újra képes volnék meghalni érted.
– Logan!
– Kiscsillag!
– Neked rendelt a sors.
Éreztem, hogy elöntik az érzelmei. Hátrébb lépe , megragadta
az egyik elszabadult hajtincsemet.
– És most i vagyunk.
– Magam mögö hagyom a múltat.
– Bizony.
– De szeress engem, Logan, szeress! Soha ne hagyd abba!
Elneve e magát.
– Abbahagyni? Ó, Kiscsillag! Hiszen már megígértem, hogy
kicsinállak ma éjszaka, nem?
Megcsókolta a vállam, majd a nyakamra hajolt.
Fellobbantak a lángok.
Remegve felsóhajto am, ahogy a csupasz hátamon haladt lefelé
a gerincem mentén. A végén már letérdelt mögö em.
A derekam köré csavarta a ruhámat.
Hűvös levegő simoga a a fenekemet, de a lábam közö
lüktete a forróság.
Levegő után kapkodtam.
– Kibaszo ul csodás vagy – mondta vágyakozással teli hangon.
 – A feneked, Aster… maga a tökély!
A fenekemre simíto a a tenyerét, majd lehajolt, és
végigcsókolta a farpofáim találkozását a csipke mentén.
Megrezzentem, majdnem előregörnyedtem. A tükör két
oldalába kapaszkodtam.
Logan felnyögö .
– Jó kislány – dörmögte.
Szétfeszíte e a farpofáimat, és félrehúzta a csipkés anyagot,
hogy odaférjen a nyelvével.
A csiklómig kinyalta a fenekemet.
Elöntö a gyönyörűség, fellobbant bennem a vágy, minden
egyes sejtem izzani kezde .
– Logan!
A nyílásom melle nyaldoso , majd mélyen belém nyomta két
ujját.
Kirázo a hideg a gyönyörtől.
Hátratoltam magam, még többet követelve.
– Még!
– Mindent megkapsz!
Akkora feszültség támadt a szobában, hogy úgy éreztem, ránk
borulnak a falak.
Ebben a sötét menedékben csak mi léteztünk ke en, Logan és
én.
Mintha ismét a csillagos ég ala le ünk volna.
Bemocskolták és kerékbe törték a szerelmünket, de nem tudták
megsemmisíteni.
Akkor bontakozo ki igazán.
Akkor le teljes, egész.
Logan felállt, és kigombolta a nadrágját. Az arcomat kuta a a
tükörben, miközben benyúlt a lábam közé, és dörzsölni kezdte a
csiklómat.
– Hallani akarom!
Nyöszörögve felsóhajto am, majd többet követelve
előrehajoltam.
– A tiéd vagyok!
Ahogy kimondtam, megragadta a csípőmet, és egy nagy
lökéssel a magáévá te .
 Olyan mélyen lökte belém magát, hogy hatalmas nyögés
szakadt fel a torkomból.
– Érzed ezt, Kiscsillag? – dörmögte.
Majdnem teljesen kihúzta magát belőlem, majd ismét teljes
erőből visszalökte a farkát.
Remege a combom.
Olyan volt, mint egy lavina.
Maga alá temete a gyönyör.
– Az enyém vagy! – hörögte mély hangon.
Követelődzőn.
De az igazat mondta.
– Mondd ki! – szólíto am fel.
A tükörben akadt össze a tekintetünk.
Egyik kezével átkarolt, a másikkal lassan végigsimíto a
hasamon, fel a mellemig, onnan is tovább, míg végül megmarkolta
a torkomat.
Megragadta, arra késztetve, hogy kiegyenesedjek, és teljes
súlyommal a testének dőljek. A fülemhez hajolt.
– A tiéd vagyok, Aster. Kibaszo ul csak a tiéd, és ez így lesz
mindörökre, hacsak te nem akarod másképp.
Behajlíto a a térdét, és ismét belém lökte magát. Felkiálto am.
– Ez az, Kiscsillag! Érzed, amit a kis testeddel csinálok?
– Érzem! Mindent érzek.
Logan felmordult, és még keményebben dugo .
– Szeretlek, Aster Rose.
Hátrébb lépe , és a tarkómra te e a kezét, hogy fölém tudjon
hajolni.
Én ismét a tükör szélében kapaszkodtam meg, amikor
erőteljesen lökni kezde hátulról.
Hatalmas volt, és teljesen kitöltö minden egyes lökéssel.
Magával ragadó érzés volt.
Megsemmisítő.
– Tökéletes puncid van! Annyira illesz hozzám! Soha, semmi
nem volt ilyen jó!
A gyönyör lassan épülni kezde bennem, ahogy az ő
tekintetében is egyre magasabbra csaptak a lángok.
 Minden egyes erőteljes behatolásnál hangos nyögés szakadt fel
a torkomból.
– Az enyém vagy, Kiscsillag. Mindenestül!
Előrehajolt, és a számba tolta a hüvelykujját, hogy
szopogassam, majd elhúzta tőlem, és a lyukam körüli ráncokon
körözö vele.
Az eksztázis a tetőfokára hágo .
Gyönyör áradt a testemben.
– Érezz, Kiscsillag!
Egyre lendületesebben dolgozo bennem, egyre mélyebbre
lökte magát.
Őrületes ritmusban dugo .
– Logan – nyöszörögtem. Magam sem tudtam már, hogy elég
így, vagy még többért könyörögjek.
Hátratoltam magam, majd vissza, és elvesztem a közelgő
gyönyör fényében.
– Érintsd meg magad! – parancsolta.
A csiklómhoz nyúltam, a lábam majd összecsuklo , miközben a
másik kezemmel próbáltam a tükörbe kapaszkodni.
Nyögtem, sikoltoztam, fohászként ismételge em a nevét. Vadul
kúrt.
Hihetetlenül.
Ez már túl sok volt.
És túl jó.
A farka és az ujja tökéletes szinkronban kényeztete .
Próbáltam tartani a ritmust.
Dörzsöltem a csiklómat, a gyönyör meg egyre csak nő .
Magával ragado , mint a tenger. Hömpölygö . Egyre erősebben.
Sodró, örvénylő áramlat.
Könyörtelen volt.
Embertelenül odaadó.
Csak Logant éreztem, semmi mást.
Test és lélek eggyé vált.
Az enyém.
Komolyan mondta.
És ebben találtam a legnagyobb örömre.
– Nézz rám, Aster – mormogta.
 A komoly tekintetébe fúrtam az enyémet.
– Van róla fogalmad, mit teszel velem? A szűk puncid, a csodás
feneked, a felejthetetlenül szép arcod. Soha nem foglak elengedni.
Most már nem. Soha többé.
– Szeretlek, Logan – lihegtem.
Dübörgö a szívünk, remege a lelkünk, a testünk esdekelt.
Eggyé olvadtunk, egybefonódtunk, eggyé váltunk.
Elöntö ek az érzések, olyan helyekről törtek elő, amelyek
létezéséről nem is tudtam.
Beárnyékolták a józan eszem.
Szétestem.
Szárnyaltam.
Minden egyes sejtemben felrobbant a gyönyör, és minden
szövetemet átjárta.
– Ó, istenem! – kiálto am. A térdem teljesen elgyengült, ahogy
a mámoros élvezet maga alá temete .
Logan szorosabban fonta körém a karját, mert már a lábamon
sem tudtam megállni.
Továbbra is ki-be járt bennem, miközben a hüvelyem lüktetve
remege a férfiassága körül.
– Aster… basszus… igen…!
Elélveze , és én is.
Újra meg újra.
Végtelenül sokszor.
Logan mélyről jövő hangon hörgö .
Teste összerándult, és belém áradt.
A kicsiny szobát kéjes boldogság töltö e be.
Sötét eksztázis.
Térdre zuhantam, amikor elereszte , de csak magához akart
ölelni.
Szaggato an dörömbölt a szíve, sipítva kapkodta a levegőt.
– Logan.
Az ajkamba haraptam a tekintetétől. Micsoda gyönyörű férfi!
Azonnal összerándult a gyomrom a vágytól.
– Mit csinálsz? – su ogtam.
Elmosolyodo .
 – Azt hi em, mostanra már megjegyezted, hogy gondját
viselem annak, ami az enyém. Jobb, ha megszokod, mert most már
életünk végéig így lesz.
Kiáltások zaja szűrődö át a falakon.
Elkezdődö a visszaszámlálás.
– Tíz, kilenc, nyolc…
Logan közelebb vont magához.
– Öt, négy, három, ke ő… <
Logan mondta ki az utolsót. Egy.
– Boldog új évet, Kiscsillag!
A nyakához szoríto am az arcomat.
– Nemcsak boldog lesz, Logan, hanem elhoz mindent, amire
valaha vágytam.
 43.

Logan

Lassan tértem magamhoz a reggeli napfényben. Hason feküdtem.

Az arcom a párnába nyomódo , a takaró pedig a derekam köré
csavarodo .
Csillogó napsugarak kúsztak be az ablakon, és fényes
aranyszínben táncoltak a szobában.
De az is lehet, hogy csak simán királyul éreztem magam.
A hátamra fordultam, és a falon átszűrődő hangokat hallga am.
Elmosolyodtam, amikor meghallo am, hogy az edényekkel
csörömpöl, és a mezítlábas talpa csa og a padlón.
A csaj olyan volt, mint egy fülemben su ogó dallam, ami arra
késztet, hogy felálljak.
Becsoszogtam a fürdőbe, vécéztem, fogat mostam, majd
belebújtam egy melegítőnadrágba.
Egész idő ala éreztem a jelenlétét.
Ő az én végzetem.
Olyan volt, mintha össze lennék kötve vele, csomóra, amit
sosem lehet kibogozni.
Csendben kiosontam a szobámból, majd megálltam az ajtó
elő , és befogadtam a látványt.
Aster a konyhában volt. Mezítláb, abban az ingben, amit tegnap
viseltem. Felhajto a az ujját, combközépig ért neki, egyébként
pedig istenien néze ki benne.
Sötét hajzuhatagát vad csomóba kötö e, az arca pedig lisztes
volt. De kurva szép volt!
Kibaszo ul jól néze ki.
Lá am, hogy elmosolyodo , miközben kevert valamit egy
tálban
– Egész nap csak bámulni fogsz? – kérdezte incselkedve.
A hangja lágy volt, könnyed és játékos.
Nagyot dobbant a szívem.
 Nekidőltem az ajtófélfának, és zsebre dugtam a kezemet.
– Nekem jó ötletnek tűnik, hogy így töltsem az újév első napját.
– De miért csak nézel, ha meg is érinthetsz? – kérdezte
könnyedén egy vállrándítással.
Elneve em magam, majd elindultam felé. Minden egyes
lépésnél összerándult a hasizmom. Alig vártam, hogy megízleljem.
Hátulról öleltem át, élveztem, ahogy nekem dől, és elégede en
felsóhajt.
– Boldog új évet, kicsim! – motyogtam, miközben lassan
ringatózni kezdtünk.
– Alig tudom elhinni, hogy együ ünnepelek veled.
A gyűrűjére néztem. Fényesen csillogo a reggeli fényben.
Izgato an dobogni kezde a szívem. A hajába teme em az
arcomat.
Jácint és magnólia.
– Még száz hasonló újévet!
Elneve e magát.
– Százat?
– Ezret – mosolyodtam el.
Kuncogni kezde , és még jobban az ölembe bújt.
– Nos, annyi lesz, amennyi, a lényeg, hogy veled legyek.
– Minden egyes nap – simíto am a kezemet a hasára.
– Jobb, ha vigyázol, mert még hozzászokom – su ogta halkan,
mintha csak álom volna az egész.
Végigcsókoltam a nyakát.
Ismét elkuncogta magát.
– Eltereled a figyelmem!
– Ez a terv.
– Nem látod, hogy elfoglalt vagyok? – kérdezte félénken és
édesen. Közelebb bújtam hozzá, és a válla fölö leselkedtem.
– Mit csinálsz?
– Sütit.
Felmordultam.
– Azt hiszem, inkább neked kell óvatosnak lenned, mert én
leszek az, aki hozzászokik mindehhez.
– Ahhoz, hogy mezítláb és terhesen állok a konyhában?
Elakadt a lélegzetem.
 – Ne szórakozz velem, Aster!
És nem a konyha mia mondtam. Leszarom ezt a nőgyűlölő
szarságot.
A férfiakat, akik elnyomták. Én felemelni akarom.
Elhallgato , rövideket lélegze , miközben félretolta a tálat és a
habverőt.
A kezemre te e a kezét, majd közelebb húzo magához.
– Nem szórakozom, Logan. Azt hiszem, terhes vagyok.
Megállt körülö em a világ.
Megállt az idő.
És majdnem megállt a szívem is.
De aztán sebességbe kapcsolt, és felgyorsult.
Gyorsan magam felé fordíto am Astert, és felemeltem az állát,
hogy a gyönyörű arcába nézhessek.
Aggodalmasnak tűnt, mintha félne, de ugyanakkor volt o még
valami, valami megfoghatatlanul hatalmas valami. Hirtelen
besűrűsödö a levegő is.
– Hogy mondtad? – kérdeztem megérintve az arcát. – Mit
mondtál, kicsim?
Hatalmas szemmel néze rám.
– Azt hiszem, terhes vagyok, Logan. Már múlt héten meg kelle
volna jönnie, de azt gondoltam, hogy talán a stressz és az
idegeskedés mia késik. Hányingerem volt, de azt gondoltam, az is
csak azért van, ami történt. De ma reggel hánytam, és valahogy
abban a pillanatban világossá vált számomra, hogy miért.
Egyszerűen tudtam. Azelő kelle volna megkapnom az injekcióm,
hogy idejö em, de az elmaradt, én meg azt gondoltam, úgysem
lehet baj…
– Egyáltalán nincs baj – vágtam a szavába. – Sőt! Ami azt illeti,
kurvára nagy csodának tartom!
Aster remegve felsóhajto .
– Félek, Logan. Félek, hogy minden megismétlődik. Túlságosan
ismerősnek tűnik a helyzet. De ha mégis igaz? Mindent meg fogok
tenni, hogy megmentsem a kicsit. Mindent, Logan – magyarázta.
Szemében lángok gyúltak. Igazi harcos.
– Semmit sem szeretnék jobban, mint veled családot alapítani.
– Biztos vagy benne? – kérdezte.
 – Teljesen biztos, Aster Rose.
Felemeltem a kezét, és megcsókoltam a gyűrűjét. Aztán a
füléhez hajoltam.
– És arról is gondoskodom, hogy minél hamarabb Aster Rose
Lawson legyen belőled. Minél hamarabb.
Felnevete .
Hitetlen, de örömteli nevetés volt, ami o maradt a levegőben,
és visszaverődö a falakról is.
Izgato . Eufórikus.
– Nem is tudom elhinni! – motyogtam.
Mintha villámcsapás ért volna.
De jóféle.
– Nem hiszem el! – kiálto am hangosan, majd felkaptam, és
körbeforga am.
Sikíto , nevete , a vállamba kapaszkodo , majd hátrahajto a a
fejét, és szabadon felnevete .
Milyen más le tőle a lakás!
Éle el teli.
Szépséges.
Könnyed.
– De hát még nem biztos! – kuncogo .
Magasra emeltem, ő pedig lenéze rám, és csak mosolygo .
De micsoda mosoly volt!
A szívemig hatolt.
Ö az én végzetem.
Öt rendelte nekem a sors.
– De te tudod.
Ellágyult a tekintete, olyan gyengéden néze rám, hogy majd
megolvadt tőle a szívem.
– Igen, Logan. Én tudom.
Megcsókoltam.
Lázasan csókoltam, ő pedig örömmel csókolt viszont.
Lihegve, kifulladva neve ünk.
– Szeretlek, Logan. Szeretlek – su ogta.
– Nagyon szeretlek, kicsim! Nagyon-nagyon!
Csak forogtam vele körbe-körbe, és közben csókolga am.
Végül leülte em az asztal szélére.
 Sikongatva nevete , míg én a combjánál fogva tarto am.
– Olyan gyönyörű vagy! Mint egy tökéletes ajándék.., az
ingembe csomagolva.
Ismét elneve e magát, majd elvörösödö .
– És kicsomagolsz? – kérdezte incselkedve.
– Ó, Kiscsillag! Arra mérget vehetsz!
Megfogtam az inget, és szétránto am. Lerepültek a gombok, és
szétszóródtak a padlón.
Aster felsikkanto .
– Hé! Nekem tetsze ez az ing! – morogta hamis nehezteléssel.
– Nekem viszont a melled tetszik.
A kicsi, kerek melle. A mellbimbója már felém ágaskodo ,
kikandikált az ing alól. Ezen kívül csak egy darab fekete csipke volt
rajta, amit három szalag tarto össze.
A vágy belemarkolt a hasamba.
– Tényleg? – incselkede tovább mosolyogva.
– Bizony, Aster! Olyan vagy, mint egy csodálatos, valóra vált
álom
Kőkemény volt a farkam. Kirajzolódo a nadrágomon keresztül,
a hasizmom pedig megfeszült.
Aster beleharapo az ajkába, miközben végigfuto rajtam a
tekintete.
– Eláll tőled a lélegzetem, Logan. Te vagy… az én Sarkcsillagom!
Felmordultam, majd fölé hajoltam, és birtokba ve em a száját. Az
alhasamhoz dörzsölte a csipkével fede punciját.
Faltam a száját, ő pedig örömtelin nevete . Révületben.
Átéreztem. Velem is forgo a világ, és semmi sem érdekelt, csak
hogy benne legyek Asterben.
Teljesen.
Totálisan.
Lépéseket hallo unk a nappali felől.
Elhúzódtam Astertől, de nem engedtem el a combját.
– Ó, jesszusom! – sikkanto Gretchen, a kezét a szívére szorítva.
– Szerintem jobb, ha elmész valahová, mert éppen elő
szeretném venni.
Aster a karomba teme e az arcát, próbálta elfojtani a kínos
nevetését. Gretchen legyinte , majd az ajtó felé ve e az irányt.
 – Ne is figyeljetek rám! Amúgy is félig vak vagyok, semmit se
lá am! És majdnem teljesen süket is vagyok, szóval nem is
hallo am semmit. Ne zavartassátok magatokat, majd később
takarítok.
Elneve em magam, amikor végre becsukódo Gretchen mögö
a bejárati ajtó.
Aster kiszabadíto a a karját. Céklavörös volt az arca.
– Logan! Borzasztó vagy! – teremte le.
– Te meg az enyém vagy – vigyorodo el. – Hol is hagytuk abba?
– Ha jól emlékszem, a mellemet mélta ad.
Végigsimíto am az ágaskodó mellbimbóján.
– Ó, valóban. A melledet dicsértem.
A tenyerembe ve em mindke őt, majd lehajoltam, és
megcsókoltam a hasát, miközben úgy helyezkedtem, hogy le
tudjam húzni a bugyiját. Lehajíto am a földre, majd lehajoltam, és
lentről néztem rá vissza.
– És most a tökéletes puncidat fogom méltatni.
Teljesen meztelen volt. Duzzadt és lüktete .
Felegyenesedtem. Kiszabadíto am a farkam, majd nekiestem.
Aster teste és lelke is ívbe feszült.
– Ez az, Kiscsillag! Te meg én!
Te meg én és a kis családunk!
Ennyi kell nekem, semmi több.
Ezú al lassan te em a magamévá.
Mélyen és kimérten toltam belé a farkam.
A kora reggeli napsütés aranyzuhatagba foglalta a testét.
Megérinte em.
Szere em.
Aster háromszor élveze el.
Én pedig mély, durva lökésekkel élveztem a puncijába.
Kibaszo eksztázisban.
Levegőért kapkodva borultam rá, fülemet a dübörgő szíve fölé
nyomva. O is nehézkesen lélegze . Végigsimíto a hajamon,
miközben hitetlenkedve felnevete .
– Ez csodálatos volt!
Felemeltem a fejem, és ránéztem.
– Te vagy csodálatos, Aster!
 Így maradtunk vagy egy percig, és csak bámultunk egymásra.
Még mindig alig hi ük, hogy sikerült ide eljutnunk.
– Mi lenne, ha elugranék egy tesztért, te pedig rendbe tennéd a
konyhapultot, mielő Gretchen visszajön letakarítani?
– Nem hinném, hogy erre gondolt, sőt, szerintem enni sem fog
soha többé erről az asztalról.
A nyakába nyomtam az orrom, és beszívtam az illatát.
– Én viszont szívesen a számba veszlek máskor is ezen az
asztalon – sóhajto am.
Játékosan megütö .
Segíte em neki lábra állni, majd egy puszit nyomtam az orra
hegyére.
– Mindjárt visszajövök.
– I várlak!

Lerohantam az utcasarki kis patikába, és ve em tíz darab tesztet.

Muszáj volt. Nagyon izgato voltam.
Ugyanis nem tekinte ünk vissza. Hagytuk a múltat.
Fize em, majd visszasie em a lakásomhoz. Bementem az
előtérbe, és egyenesen a lifthez léptem. Remege a lábam, míg
végre felért velem a lift. Odarohantam az ajtóhoz, aztán hirtelen
lefékeztem.
A torkomban dobogo a szívem. Összekeverede a feltörő
epével. Szétverték az ajtót.
Elkapo a re egés, ahogy berohantam a lakásba. Kész voltam
harcolni.
De lefagytam, amikor üresen találtam.
Hiányzo belőle a fényes energia.
Sötét és mogorva volt.
Kicsúszo a kezemből a zacskó, és a tesztek hangosan csa anva
szétszóródtak a padlón.
Azonnal tudtam, hogy Aster már nincs i .
 44.

Aster

Vigyorogva mentem a szekrényhez, és leakaszto am Logan egy

másik ingét. Belebújtam, begomboltam, majd visszamentem a
konyhába, hogy befejezzem a sütit.
Le sem lehete volna törölni az arcomról a mosolyt. Azt az
örömet, ami belém ivódo .
Fantasztikus, hogy harminc nap ala mennyire meg tud
változni minden.
Harminc nap.
Jó, hogy arra használtam, hogy megszabaduljak Jarektőí. Azt
hi em, lehetetlen lesz.
Bár tudtam, hogy harcolnom kell.
Hogy rátaláljak önmagámra.
És megtörtént.
Megcsináltam.
De ennél sokkal többet kaptam.
Örömet, szerelmet, családot, ami mindig is nagyon hiányzo . És
hitet is találtam, hinni tudok abban az emberben, akiben régóta
nem tudtam.
Azt hi ük, összetörtek az álmaink.
De a harminc nap ala újjáéledtek.
Feltámadtak.
Micsoda megváltás!
Elneve em magam, amikor zajt hallo am az ajtó felől.
Megfogtam egy konyharuhát, megtöröltem a kezemet, és az ajtóhoz
indultam.
– Na, mit felejte él el? – kérdeztem mosolyogva. – Remélem,
egy csókra jö él vissza.
Könnyed voltam, vidám, örömteli.
Még csak öt perce ment el, és máris hiányoltam.
Nem válaszolt senki.
 Összeráncoltam a homlokomat, majd az ajtóhoz hajoltam.
– Logan?
Hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.
Végigkúszo a gerincemen a re egés.
Kirázo a hideg.
Mert abban a pillanatban már tudtam, olyan biztos voltam
benne, mint abban, hogy gyermeket várok.
Nem engedem, hogy megtörténjen!
Ezú al nem.
Sarkon fordultam, és a telefonomért futo am.
Abban a pillanatban nagyot robbant az ajtó. Repkedtek a
szilánkok és a fémdarabok.
Elöntö a rémület.
Nem!
A harmadik becsapódással az ajtó is kinyílt.
Felsikíto am, és továbbfuto am, de visszanéztem az ajtó felé.
Egy férfi állt o , fém ajtótörő kossal a kezében. Jarek lépe el
melle e, bejö a lakásba.
Majd összecsuklo am, de igyekeztem legyűrni a félelmem.
Csak a hálóig kell eljutnom, ahol a mobilom van, és akkor
minden rendben lesz.
A nehéz léptek egyre közelebb jö ek. Elöntö a rémület.
Jarek aljas, gonosz jelenléte betöltö e a szobát.
Próbáltam gyorsabb lenni, berepülni a hálóban az
éjjeliszekrényhez.
Lihegve kaptam fel a telefonom, de Jarek már o is volt, mielő
használni tudtam volna.
Hatalmas nagy ütést mért az arcomra. Rázuhantam az ágyra.
– Rohadt ringyó!
Rémülten sikolto am.
Nem!
Nem!
Nem történhet meg, nem engedhetem!
Megragadta az inget a nyakamnál, és felrángato .
– Hol van, Aster? Hol a kő?
Megráztam a fejem, és a keze után kaptam.
– Nem tudom!
 – Hazug kurva! – kiálto a gyűlöle el. – Azt hi ed, tönkreteszei
mindent? Mi? Hogy az utamba állsz? Megszerzem, amit akarok!
Nem fog belőlem senki bolondot csinálni!
Jarek előreránto , és elkezde átvonszolni a nappalin.
Ránga am a kezét, küzdö em ellene.
– Segítség! Segítsen valaki! – kiáltoztam hangosan.
A mellkasához húzo , és a számra tapaszto a a tenyerét.
– Ha nem hagyod abba a kiáltozást, meghalsz! Amúgy is úgy
gondolom, hogy már elhasználódtál.
Rugdalóztam és hadonásztam, miközben Jarek félig hurcolt,
félig rángato . A tűzlépcsőhöz vi , amit csak a szerelők
használnak.
Gyorsan futo unk lefelé, a két férfi bakancsa hangosan csa ant
a betonlépcsőn.
Egész idő ala dulakodtam vele. Kétségbeese en csapkodtam,
karmoltam, még harapni is megpróbáltam.
De nem volt elég.
Nem volt elég.
Átnyomultunk az ajtón a hátsó, személyzeti parkolóba, ami az
épület aljában lévő üzleteknek és é ermeknek volt fenntartva.
Rúgtam, csapkodtam a kinti hidegben.
– Nem!
Kint egy férfi várt egy limuzin melle . Kinyito a a hátsó ajtót,
Jarek pedig bedobo .
Teljes erőből kiabáltam, miközben elhúzódtam az egyik
sarokba.
– Segítség! Kérem! – ütö em hevesen az ablaküveget.
Jarek mellém mászo .
– Fogd be a pofád!
Becsapkodták az ajtókat, majd csikorgó kerekekkel és
padlógázzal kilő ünk.
Két tenyérrel ütö em az ablakot, mintha ki tudnék szabadulni.
Halk, baljós nevetést hallo am. Felkaptam a fejem, mert addig
észre sem ve em, hogy van o még valaki.
Haille Manchief ült velem szemben, önelégült mosollyal az
arcán. A fejét oldalra billente e, és úgy méregete , mintha valami
különlegesség lennék ebben a furcsa játékban.
 – Végre i vagy! Tudtam, hogy érdekes leszel! – mondta, majd
Jarek felé fordult. – Eljön! Csak várj! El van intézve.
 45.

Logan

Gyötrő fájdalom szagga a a mellkasomat. Visszasie em a

konyhába, de képtelen voltam leülni. Képtelen voltam gondolkodni.
Fogva tarto a gyötrelem, szinte szé épte a telkemet.
Majd megfulladtam a félig kész sütemény látványától.
Eluralkodo rajtam a düh, fogtam a fém keverőtálat, és
elhajíto am. A falnak csapódo , majd hangosan csa ant a padlón.
– Logan! Tesó! – hallo am Jud együ érző hangját magam
mögül. A konyhapultba kapaszkodtam, és letörten lehajto am a
fejem.
Próbáltam magam összeszedni.
Jud a vállamra te e a kezét, és megszoríto a.
– Visszaszerezzük. Ígérem!
Dörömbölt a szívem a mellkasomban.
Vörös köd szállt az agyamra.
Lassan elboríto a a düh.
– Nem… – Nem tudtam beszélni. Elszorult a torkom, ahogy
maga alá gyűrt a kétségbeesés következő hulláma.
Teljesen mindegy volt, hogy tudtam, már nincs i . Hogy abban
a pillanatban tudtam, amikor bete em a lábam az üres, lelketlen
lakásba. Nem számíto , akkor is átkuta am az épület minden
zegét-zugát.
Negyed óra sem kelle , és a testvéreim megérkeztek, miután
felhívtam őket, hogy az a szörnyeteg elvi e Astert.
De a kérdés az volt, hogy hová?
Elmentünk a hotelhez, ahol lako . Csak egy köteg pénz kelle ,
hogy megtudjuk, három napja kicsekkolt onnan.
Kín hasíto a szívembe. Ellöktem magam a pul ól, és ismét a
folyosó felé rohantam, közben két kézzel téptem a hajamat, mintha
ez bizony segítene.
Egyre jobban elhatalmasodo rajtam az erőszak.
 Muszáj volt valahogy kordában tartanom, amíg szabadon nem
engedhetem.
– Logan – szólt rám Trent, miközben úgy közelíte felém, ahogy
a vesze állatokat szokták becserkészni. Nem véletlenül.
– Meg kell találnom – su ogtam rekedten.
Maga alá temete a gyűlölet.
A félelem.
A fájdalom.
Veszélyes keverék volt, ami könnyen berobban.
– Tudtam, hogy az a rohadék nem marad nyugton. Világosan a
tudtunkra hozta múlt éjjel. Készül valamire.
– A csajom kelle neki. Nem le volna szabad egyedül
hagynom. Istenem! Nem kelle volna elmennem!
Térdre zuhantam, nem bírtam tovább a fájdalmat.
Nem kelle volna elmennem.
– Ha valami baja esik… – sajgó üresség tátongo a szívem
helyén. Ha valami bajuk esik. Ke őjüknek.
Hányingerem le .
– Megtaláljuk! – ígérte Trent is, miközben leguggolt elő em.
Mindent elmondtam nekik, amikor idejö ek, mindent
bevallo am, amit éveken át eltitkoltam.
– Nincs valami ötleted, hová vihe e? Szerinted visszamehe ek
Los Angelesbe?
Leültem a fenekemre, és nekidőltem a kanapénak. Hevesen
pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom.
– Lehet. Az is lehet, hogy felhasználja Astert az apja ellen. Nem
tudom! – ráztam meg a fejem.
Egy dolgot tudtam biztosan. Hogy meg fogom ölni Jareket.
Ha bántani merészeli Astert?
Majd szétrobbantak a bordáim a fájdalomtól.
Reszketeg sóhaj szakadt fel belőlem.
Talpra ugro am, amikor mozgást észleltem az ajtó felől. Trent
és Jud is ezt te e.
De csak egy fiatal lány lépe be a romos ajtó maradványai
közö .
– Helló?!
 Egy szé etovált motoros tag köve e, akinek a mellényén o
viríto az ítélet napja címke.
Trent felszisszent, és Juddal szinte egyszerre léptek előre.
Metszőn bámulták a férfit, aki a családunk motorosbandájának
halálos ellenségei közé tartozo .
Trent és Jud bizalmatlansága és ellenségessége töltö e be a
szobát.
Én dermedten bámultam a csajra.
– Taylor? Te vagy az?
Magam sem tudtam, hogy megkönnyebbültem, vagy még
jobban megijedtem a ól, hogy o állt elő em.
Nem lá am Aster húgát tizenkét éves kora óta. Még gyerek volt.
Most pedig kész nő. A haja és a szeme hasonlíto Asteréhez, bár
Taylor magasabb volt és formásabb.
Ijedség költözö a szemébe, amikor körülnéze , és felfogta a
kétségbeesésem, a borzalmat és a haragot.
– Elkéstem – nyöszörögte. Úgy tűnt, mindjárt összeesik, ahogy
beljebb lépe .
Odaléptem hozzá, de a motoros azonnal elé lépe .
Trent és Jud védelmezőn körbeve ek.
– Csak óvatosan! – figyelmezte e Trent.
– Én csak a lányra vigyázok. A csávó nyugodjon le a picsába,
mert addig nem engedem közelebb! Úgy tűnik, nagyon harapós
kedvében van.
Taylor megkerülte.
– Nem most van i az ideje a farokméregetésnek! Mi történt a
testvéremmel? – kérdezte könyörögve.
– Jarek elvi e – mondtam rémülten.
Elvi e. És nekem kurvára fogalmam sem volt, hogy hová
vihe e, vagy hogyan fogom visszaszerezni.
– Nem. Az nem lehet! Én… – fakadt sírva Taylor.
Megpördült, mintha ezzel ugyan megállíthatná ezt a kibaszo ul
végtelennek tetsző gyötrelmet.
Megígértem Asternek, hogy megvédem. Megígértem neki, hogy
az a rohadék soha nem fog hozzáérni. És most elvi e.
Elszédültem, fulladoztam, olyan érzésem volt, mintha mindjárt
felrobbannék. Mintha zúzó, pusztító súly nehezedne rám.
 – Értem – nyögte egy csomagot a mellkasához szorítva. –
Elhoztam neki, és most nincs i , és az a szemét elvi e. Ó, istenem!
Elvi e!
Megremege , és majdnem összeese , de a motoros átkarolta.
– Visszaszerezzük a testvéred.
– Mi van a csomagban? – kérdeztem.
– Asternek bizonyíték kelle – su ogta fájdalmasan.
– Mi van a csomagban? – léptem közelebb.
De a motoros félreérte e a mozdulatom. Nem akartam bántani
Taylort. Az ajtón akartam kifutni, világgá menni, törni-zúzni. Addig
vadászni arra a rohadékra, amíg meg nem találom. Amíg a nyakára
nem szoríthatom a kezemet, hogy az utolsó szuszt is kipréseljem
belőle.
Taylor a kezembe nyomta, míg a motoros továbbra is
védelmezőn elő e állt.
– Dokumentumok vannak benne, amelyek bizonyítják Jarek
apám iránti hűtlenségét, pont, ahogyan Aster sejte e. De találtam
valami mást is, Logan. Szerintem azt, amit Aster valójában kerese .
Azonnal beletúrtam a csomagba.
Nem tudtam, hogy megkönnyebbültem-e, vagy még
hatalmasabbra nő -e az undorom.
Valahol mindig is tudtam.
Meg sem lepődtem.
De o volt a csomagban a másik kő.
Elszorult a torkom, és felfordult a gyomrom.
Taylor rám néze .
– Nem sokat ér a párja nélkül – mondta hangsúlyosan.
– Mindig is ezt akarta. A másik követ.
– Nálad van? – kérdezte Taylor könnyes szemmel.
A torkomon akadt a felismerés, az igazság, hogy valószínűleg
egész idő ala ezt akarta visszaszerezni.
Sokáig titokban éltünk, egészen egy évvel ezelő ig, amikor
Gage anyja lelepleze minket. Nyilvánvalóan Jarek is akkor szerze
tudomást a hollétünkről.
Lerogytam a kanapéra, mert nem bírtak el a lábaim.
– Nálam van – nyögtem.
Láthatóan Taylornak is nehezére ese beszélnie.
 – A dokumentumok, amikért Aster küldö , kódolva vannak, de
szerintem az orosz kapcsolatait bizonyítják – magyarázta, aztán a
motorosra néze , majd vissza rám. – Úgy tűnik, volt valami
megegyezésféle. Ha Jarek meg tudja szerezni mindkét követ, akkor
ő lesz L. A. ura. Megvan a terv, hogyan tegyék el apát az útból, de
Jareknek először meg kell szereznie a hiányzó követ.
Ége a mellkasom, amikor még valamit előhúzo a csomagból,
és lassan előrelépe .
Zavarodo an néztem rá, amikor egy ajándékdobozt nyomo a
kezembe.
– Ez Aster szobájában volt, apám házában. Elrejtve, de én
mindig is tudtam, hol van. Elhoztam, mert úgy gondoltam, Aster
örülne neki, és most talán sosem jön már vissza!
Majdnem összeomlo am, ahogy az ölembe te em a dobozt
Óvatosan kinyito am. Tele volt csillagokba hajtogato üzenetekkel,
levelekkel.
Kiscsillag.
Elfacsarodo a szívem, ahogy némán, újra meg újra az
ígéretemet ismételge em.
Még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és mindig megfogom
találni a hozzád vezető utat.
Így van. Meg fogom találni. Kerül, amibe kerül.
Taylor hozzám lépe , letérdelt elém, majd kive egyet, ami
furamód vastagabb volt, mint a többi.
– Nem tudom, hogy mit mondo neked, de szerintem ezt el
kellene olvasnod. Hogy mindent érts. Fontos.
Könnyek szöktek a szemembe.
Bassza meg!
Nem bírom tovább!
Forgo körülö em a világ.
Aster megsérülhete .
Fél.
A baba…
Elakadt a lélegzetem, ahogy elszorult a torkom a mélységes
fájdalomtól.
– Szeret téged – sürgete Taylor.
 – Én is szeretem, az életemnél is jobban szeretem. Ígérem, hogy
épségben visszahozom.
– Tudom.
Ebben a pillanatban megrezzent a telefonom. Csodára vágyva
azonnal előkaptam.
Talán csak félreértés az egész. Talán biztonságban van.
Összeráncoltam a homlokomat, amikor meglá am, hogy Haille
írt.

Haille: Csúnya dolog visszautasítani egy ilyen meghívást, nem? Legyél

i zkor, vagy valami érdekesebb szórakozás után kell néznem.
Igazán érdekes a kicsike.

Kiverte a tarkómat a hideg veríték.

Haille: Azt hiszem, tudod, milyen magas a ma es tét. Remélem, nem

okozol csalódást!

Fura állapotba kerültem.

Elkapo az undor és a kétkedés.
Kapzsiság.
Évekig ez hajto .
Mindig azt hi em, bizonyítanom kell.
Éheztem a hatalmat.
Hatalmasabb akartam lenni, felül akartam kerekedni az
ellenségeimen.
Így hát leültem ennek a férfinek az asztalához, és
összebarátkoztam a szörnyeteggel.
Addig töltöge em a kupámat kincsekkel, míg szemtelenül
gazdag le em.
De végül mégiscsak egyvalamit akartam.
 46.

Aster

Mikor kihunynak a fények…

Szerelmem. Életem. Sarkcsillagom.

Mit te él? Mit te él?
Eláraszto a bánat. Átsuhant rajtam, mint a szél a kiszáradt
sivatagon.
Kopár és törékeny a szívem.
Nincsenek csillagok, nincs fény, nincs értelme semminek.
Sötétség uralkodik.
El akartam menni. Egyszerűen elmenni. Elmenekülni.
Nem érdekelt a pénz. Csak te számíto ál.
Ezért bíztam benne, hogy majd te elviszel innen. Hogy észhez térsz.
Hogy hátat fordítasz a kapzsiságnak, ami az én családomat már
tönkrete e.
Elmúlt a megbeszélt idő.
Éjjel egy, éjjel ke ő.
Elfogo a re enet, teljesen eltelíte , azzal fenyegetve, hogy magával
is sodor.
Dübörgő lépteket hallo am, kiáltozást, haragot, hitetlenséget.
Alig dobogo a szívem, amint visszalopóztam a házba, majd a
folyosón osonva, hátamat apa irodájának falához nyomva, hallga am a
bent elhatalmasodó káoszt.
Tele volt férfiakkal, de Jarek volt az, aki a fájdalomtól üvöltözö .
– Az a rohadék! Hidegvérrel megölte Antóniót, aztán megpróbált
engem is megölni, Andres! – sziszegte Jarek. – Elve e a köveket, elvi e
őket! – morogta gyűlöle el.
Majd belepusztultam a fájdalomba. Sebze telkemmel még inkább a
falba kapaszkodtam, nehogy összerogyjak.
A nagybátyám? A nagybátyám meghalt?
 Higgyem el?
Képes volnál ilyenre?
Ijedten belestem a szobába, hátha valami más látvány fogad.
De mindent vér szennyeze .
Torz volt, szétroncsolt, és egyszerűen helytelen.
Az apám asztalán ége a lámpa, bevilágítva az irodáját és a véres
padlót.
Jarek inge is vérben ázo .
Nekem ez olyan volt, mintha a halálán lenne.
Bárcsak le volna akkora szerencsém!
Bárcsak le volna némi kegyelem is a kínban!
Elárultad az apámat.
Elárultál engem is.
Mert nem jö él vissza… és ide juto unk.
Hallo am az apám hangját, az öklét, amint az asztalra csap, a
szörnyű szavakat.
– Ezért meg fog halni. Az egész családjának vége. Gondoskodj róla!
Elfuto am.
Végigfuto am a folyosón. Majd kiszakadt a tüdőm, úgy kapkodtam a
levegőt.
Tudtam, hogy valahogy el kell érnem téged. Valahogy meg kell
találjalak. Érteni akartam, hogy mi történt.
Miért?
Miért?
Miért?
Visszafuto am a titkos helyünkre, imádkoztam, hogy o találjalak.
Reméltem, hogy megmagyarázod, mi történt.
De nem voltál o .
Vártam, fel-alá mászkáltam.
De te nem jö él el.
Eljö viszont Jarek. Sötét termete árnyékot vete rám, ahogy mögém
lépe .
Arcán haragfeszült.
– Ő már halo , Aster. Kurvára halo , te pedig az enyém vagy!
Akár egy kígyó, úgy kúszo végig a gerincemen a re enet, és meg sem
állt a gyomromig. Jarek te felém egy lépést. Mintha a fortyogó dühe
eltünte e volna az oldalán tátongó sérülését.
 Ösztönösen a hasamra szoríto am a kezemét.
A gyermekünk fölé.
Mintha megvédhetném.
Jarek szeme a hasamra tapadt. Bennem rekedt a levegő, amikor
lá am a szeme villanásán, hogy rájö .
Megfordultam, és elfuto am.
Menekültem.
Felsikíto am, amikor a hajamba markolt, amikor hátraránto ,
amikor az ökle az arcomon csa ant.
Visszarángato a sűrűbe.
Én kapálóztam és rugdostam, de mindhiába, nem kegyelmeze .
– Megdöglik, amiért elve e azt, ami az enyém! A köveket és a tested!
Elöntö a fájdalom, amikor megütö .
Minden egyes ütés egyre nagyobb volt, elég erős ahhoz, hogy
összetörje a csontjaim, a bátorságom, az ép elmém. Az ökle, a bakancsa, a
fegyvere markolata…
Mennyi fájdalom!
De harcoltam ellene. Minden erőmmel harcoltam.
Az oldalamra gurultam, összegömbölyödtem, hogy védjem a kicsit.
Jarek a hajamnálfogva ránto a vissza a fejem.
– Ne sírj, Aster! Ennek így kell lennie. Majd meglátod! Majd
meglátod! – su ogta a fülembe.
Az oldalsó kapuhoz rángato . Imádkoztam, hogy hirtelen
felbukkanj. Még az apámnak is örültem volna.
Az őr továbbengedte Jareket. Segítségért kiálto am, de rám sem
figyelt, nem érdekelte, olyan volt, mint Jarek.
Szörnyetegek, aki csak tárgyként tekintenek rám.
Kincs vagy hulladék.
Ahogy épp a kedvük tartja.
Jarek belökö a kocsijába.
Az apámért kiáltoztam. Imádkoztam, hogy kifusson, hogy
megmentsen. De lehet, hogy ö is csak állna, és nézné, amint Jarek
megsemmisít.
Lehet, hogy tényleg semmit sem jelentek nekik.
Jarek felnyögö , ahogy beült a kormány mögé. A sebére szoríto a a
kezét, majd ismét megütö a fegyvere markolatával.
– Ez a te hibád, ribanc!
 Szédültem, amikor elindult. Patakokban csurgóit az arcomon a vér.
Felrepedt a bőröm, megdagadt, és lüktete .
Hol magamnál voltam, hol nem.
Szinte megkönnyebbültem, amikor lá am, hogy a Costa család orvosi
rendelőjénél vagyunk. Ó lá a el a lő és szúrt sebeket, és eltünte e a
verések nyomát, ha az apám embereit nem lehete kórházba vinni.
Majd ő segít nekem.
Majd ő segít nekem.
De Jarek belökö egy helyiségbe.
– Szabadulj meg tőle! – sziszegte.
Elég volt az orvos rideg arcára néznem, hogy tudjam, mit akar Jarek.
Majd megőrültem.
Teljesen elveszíte em az eszem.
Kikeltem magamból, a zárt ajtóhoz rohantam.
– Nem! – sikíto am, majd tenyérrel ütni kezdtem az ajtót. –
Segítség! Valaki segítsen!
A felkaromon akart megfogni. Kiránto am magam a kezéből és a
szoba túlsó végébe futo am. Útközben felboríto am a tálcákat és a
tartókat. A fémedények és -eszközök hangosan csa antak a padlón.
Eluralkodo rajtam a pánik.
El kell menekülnöm!
El kell menekülnöm!
De egy tilt szúrtak a karomba.
Harcoltam.
Harcoltam, Logan. Harcoltam.
De kiskorom óta tudtam, hogy csak egy tárgy vagyok.
Lélektelen tulajdon.
Esélyem sem volt.

Másnap ébredtem. Az apám o ült az ágyam melle . Ismeretlen volt a

hely. Nem lá am rendesen a szemem körüli duzzanat mia . Egy
másodperc elég volt, hogy hirtelen magamhoz térjek. Hogy megértsem,
hogy eluralkodjon rajtam a rémület.
A hasamhoz kaptam.
Az ürességbe, ami mindörökké fájni fog.
 Mélyről tört fel a zokogás. Olyan mélyről és olyan keservesen, hogy
azt hi em, megszakadok belé.
– Ostoba gyermek – szólalt meg apám lágyan, a hajamat simogatva.
Mindenem fájt. A törö arccsontom, az összerugdoso testem, az
összetört lelkem.
Zokogtam, hangosan zokogtam.
Azt hi em, belepusztulok a mélységes bánatba.
– Figyelmezte elek, hogy ne csinálj ostobaságot! Valamit, ami arra
kényszerít, hogy olyasmit tegyek, amit magam is megbánok.
Volt képe mindezt kedvesen mondani.
– Logan meghalt? – kérdeztem rekedten, alig hallhatón. Magam sem
tudtam, túlélem-e a választ.
– Úgy tűnik, az egész családjával egyetemben elmenekültek. De majd
megtaláljuk őket.
Aprócska vigasz volt, de az volt.
Mint egy gyorsan eltűnő hullócsillag.
– Nem bánthatod őt, apa – könyörögtem.
– Elárult, mia vita. Megölte a testvéremet— mondta fájdalmasan.
– Elárult, meglopo , téged pedig megronto .
– Szeretem őt, apa.
Igen, még ezek után is, amit te él. Annak ellenére, amilyen ára volt.
Mindent elveszte em. Mindent.
De szeretlek.
– Nem szeretheted – jelente e ki az apám. – Muszáj eleget tenni a
kötelességednek! Mia am és Jarek mia .
Jarek.
Elkapo a hányinger.
Ismét sírni kezdtem.
– Kérlek, apa!
Maga alá temete a fájdalom.
Hatalmas, végtelen fájdalom.
– Majd felelősségre vonom a te eiért – mondta, de csak ült
nyugodtan, nézve engem és azt, amit Jarek te . A bántalmazom legyen a
férjem, az apám meg úgy néz rám, mintha én lennék mindennek az oka?
Összetört a lelkem.
– Ha megöleted Logant, én is megölöm magam.
– Istenkáromlás!
 Talán az volt. Magamban sem voltam biztos abban a pillanatban.
Lehet, hogy az volt, mert az apám lá a a tekintetemen, hogy komolyan
gondolom.
Kétségbeese en megragadtam a kezét.
– Egyetlen dolgot kérek csak tőled! Egyetlenegyet! Kérlek, apa!
Hagyd életben! Csak ezt az egyet kérem!
– Aster Rose! – figyelmeztete mérgesen.
Megragadtam a kezét.
– Bármit megteszek, apa! Csak ígérd meg, hogy megkegyelmezel
neki! Ígérd meg, és megteszek mindent, amit akarsz.
Habozo , de megcsillant benne az emberségesség, amiért annyit
imádkoztam.
– Rendben, mia vita. Megkímélem a családjával együ , ha soha többé
nem mutatkozik erre.
Két hónappal később eljö él. O álltál a titkos helyünkön, mindazok
után, amit te él.
Olyan dühös voltam!
Annyira nagyon dühös!
Aztán jö a depresszió. Sötét, örök harag kísérte.
Elvesze voltam. Szomorú. Üres.
„A baba” – ezzel kezdted.
Majdnem térdre zuhantam.
Potyogtak a könnyeim, de én inkább a dühbe kapaszkodtam.
„Megszabadultam tőle”– próbáltam kegyetlenül a fejedhez vágni, de
valahol félúton elakadt a torkomban a hazugság.
Oldalra dőltél.
Megrendültél.
Tudtam.
Lá am rajtad.
Es még jobban gyűlöltelek, mert rákényszeríte él, hogy ezt tegyem.
Bárcsak hallga ál volna rám!
Bárcsak messzire vi él volna innen!
Elrejtőzhe ünk volna.
Mindig erre vágytam, veled ke esben elrejtőzni.
Abban a pillanatban, amikor meglá ad a kezemen azt az undorító
gyűrűt, tudtam.
Bilincs, ami megnyomorít.
 „Ez meg mi a szar?" – kérdezted magadból kikelve.
Kemény voltál, de hitetlenkedő.
Én pedig sértve éreztem magam.
„Jarek Urso felesége vagyok. Mégis, mit gondoltál? Hogy csak úgy
visszajössz egyszer, én meg várok rád? Hogy juto eszedbe idejönni?
Azok után, amit te él? Loptál az apámtól! Megölted a nagybátyám!”
Hogy tehe ed?
Hogy tehe ed?
Istenem! Olyan gyönyörű voltál, ahogy o álltái a csillagos ég ala ,
még úgy is, hogy láthatóan undorodtál tőlem.
Szere em volna odafutni hozzád.
A lábad elé omlani.
Könyörögni, hogy vigyél messzire.
De meg kelle védenem magam a szavaidtól.
A kétségbeese könyörgéstől.
Nem tudtam meghallgatni.
Nem tudtam hallgatni, hiszen odaadtam az életem a tiédért cserébe.
Ezért is gyűlöltek, és már én voltam felelős azért is, hogy tényleg
soha többé ne térj vissza.
Önmagában az, hogy o álltái, elég le volna a halálos ítélethez.
Ezért összeszedtem magam, kiadtam magamból minden keserűséget,
és úgy próbáltam eladni a hazugságot, mintha igaz volna.
„Ne érj hozzám! KURVÁRA NE ÉRJ HOZZÁM! Sosem voltál elég
jó hozzám, te is tudod!
„Te most szórakozol velem? Meg is haltam volna érted!”
A lelkemig hatoltak a szavaid, szere em volna rád kiáltani, hogy én
éppen érted haldoklóm.
„Szuper, számomra már úgyis halo vagy! – nyögtem
kényszerede en. – Gyűlöllek, Logan Latoson, és soha többé látni sem
akarlak!”
Aztán elfuto am.
Aznap éjjel elhalványult a Sarkcsillagom fénye.
 47.

Logan

Majdnem tíz óra volt, amikor behajto unk az erdő sűrűjében

megbúvó villa elő i, kör alakú kocsifelhajtóra. Sötét éjszaka borult
a fák fölé.
Az erkölcstelenség leple.
A bűn kipárolgása.
Remege a térdem. Alig kaptam levegőt, mintha hatalmas
szikla nehezede volna a mellkasomra.
A legszívesebben kiugro am volna a kocsiból, hogy
megrohamozzam a villát, mint valami őrült lovag.
Még mindig kóválygo a fejem a levéltől, amit Taylor kért, hogy
mindenképpen olvassak el.
Pusztító mértékű bánat és bosszúvágy boríto a el az agyamat
a ól, amin Aster keresztülment.
Az áldozata.
A veszteség.
A fájdalom.
Olyan gyűlölet ége bennem Jarek iránt, hogy a ól tarto am,
elég, ha ránézek, és azonnal lángba borul, porrá válik.
Mintha érezte volna, mi megy végbe bennem, Trent rám néze .
– Higgadj le! – mondta, majd leparkolt a Porschéval a feljárón.
Jud hátul ült.
Feszültség érződö a levegőben. Mintha pa anásig feszültek
volna közö ünk holmi láthatatlan kötelékek.
De mind tudtuk, hogy az oroszlán barlangjába indulunk.
A testvéreimről sugárzo az idegesség.
– Biztos, hogy ti is jönni akartok? – kérdeztem, még egy utolsó
lehetőséget adva, hogy meggondolják magukat. Én ugyanis
biztosan nem jövök ki a házból a csajom nélkül.
Kerüljön bármibe.
 – Mert azt gondolod, hogy hagyunk téged egyedül bemenni?
Nem akarunk kimaradni semmi jóból! – neve e el magát Jud.
– Biztos, hogy nem mész be egyedül! – te e hozzá Trent. – És
nekem amúgy is úgy tűnik, hogy elkel még egypár segítő kéz. Mi
ilyen család vagyunk. Segítünk egymásnak, ha arra van szükség –
mondta mosolyogva, hiszen mind tudtuk, hogy ez jóval több, mint
egy kis segítségnyújtás.
Kemény dolgokra számíthatunk odabent.
Véres dolgokra.
Veszélyes és kiszámíthatatlan dolgokra.
Nagy levegőt ve em, és kinyito am az ajtót. Kiszálltam. A
tokot, ami a követ rejte e, a kezemben szoronga am.
Pezsge a véremben a könyörtelenség, mintha forrt volna.
Kitágultak az orrlyukaim.
Éreztem.
Éreztem Aster lelkét, amint segítségért kiált a falakon túl.
Elszorult a torkom.
„Még ha nem is látlak, tudom, hogy o vagy, és megtalálom a
hozzád vezető utat.”
– Nyugi! – szólt rám Jud, miközben mellém lépe . – Tudom,
hogy legszívesebben berohannál, és szétlőnéd az egész kócerájt, de
okosan kell csinálnunk.
– Még jó, hogy Logan amúgy is okos! – vigyorodo el Trent.
Megszoríto am a nyakláncot rejtő csomagot. Ironikus volt, hogy
ez a rohadék egész idő ala a második követ akarta tőlem
megszerezni, most meg úgy alakult, hogy mindke ő nálam van, és
ő még csak nem is tudja. A kő, amit Taylor hozo magával, o volt
nála és a motorosnál. Ők a lakásomon várták, hogy visszatérjünk.
Megacéloztam magam, és a villa felé indultam. Trent és Jud
szorosan a nyomomban volt.
Hárman meneteltünk a látványos lépcsősor felé. Lépteink ala
megcsikordult a talaj. A levegőben rezge és lüktete a gonoszság.
Éreztem. Éreztem, ahogy az ajtó felől kiáramlo és szé erült.
Elgondolkodtam, vajon miért nem éreztem ezelő soha ilyen
intenzíven.
Persze az is lehet, hogy éreztem, csak nem érdekelt.
Kapzsiság.
 Most olyan volt, mint egy betegség, amit végre kiűzök
magamból.
Amikor a legfelső lépcsőfokra értünk, a hatalmas kétszárnyú
ajtó egyik fele feltárult.
Jud és Trent ugrásra készen álltak, arra az esetre, ha ez máris
egy csapda volna.
De csak Oz állt az ajtóban. Keményen és bizalmatlanul néze
ránk.
– Mr. Lawson – köszönt.
– Oz. Örülök, hogy újra látom! Hoztam a barátaimat – néztem
rá vigyorogva, mintha csak egy partira ugro am volna be két
szerencsétlen haverral karöltve, miközben úgy vert a szívem, hogy
majd kiugro a helyéről.
Próbáltam nem kimutatni, hogy legszívesebben beverném a
pofáját, amiért részt vesz mindebben.
– A ól tartok, uram, i kint kell megvárniuk önt
– A ól tartok, ez nem fog megtörténni – horkant fel Trent.
Oz összeráncolta a homlokát, amitől furcsán elmozdult a
sebhely az arcán.
– Azt mondták, hogy balhé is lehet még ma este.
– Igen, könnyen meglehet, ha akár egy ujjal is hozzáér valaki a
lányhoz.
– A kisasszony egyben van – Oznak volt képe meghajolni.
– Az jó, mert ha valami baja esne, mind meghaltok –
válaszoltam. Jud felhorkant mögö em. Magam sem tudtam, nekem
szólt-e, hogy vegyek vissza, vagy nyomatékosítani akarta a
mondandómat.
Oz végighordozta rajtunk a tekintetét, majd megegyezésre
juthato magával, mert végül felém fordult.
– Hozta a tétet, uram? – néze mélyen a szemembe, mélyebben
és jelentőségteljesebben, mint eddig bármikor.
– Igen, hoztam.
Lüktete bennem az idegesség.
Mintha pengeéles le volna az oxigén, amit belélegeztem.
Minden egyes légvétel fájdalmasnak tűnt.
Egy rossz mozdulat, és vége mindennek.
 – Meg kell motoznom – néze rám Oz, majd végigtapogato .
Tudtam, hogy így lesz, vagyis trükkösnek kelle lennem.
Trent és Jud biztosíto , hogy már nemegyszer kelle kreatív
megoldásokhoz folyamodniuk.
Évekig sima rutin le volna nekik a mai este.
Nem örültem, hogy belerángatom őket a régi mocsokba, de
nem tehe em mást.
Sehogy nem tudnám visszaszerezni Astert, ha nem vállalunk
kockázatot. Remélhetőleg mellénk szegődik a szerencse is.
Miután Oz végze a motozással, bekísért minket. Ismét azon a
folyosón találtam magam, mint múltkor, csakhogy most úgy tűnt,
nem nekünk kedvez a szerencse.
Mintha a kivégzésünkre mentünk volna.
Oz kinyito a a kétszárnyú ajtót, majd levezete minket a
csigalépcsőn az alagsorba.
Elszorult a torkom.
A rémüle ől.
Az elszántságtól.
A tuda ól, hogy bármit meg fogok tenni azért, hogy
kiszabadítsam Astert. Ezú al nem hagyom cserben.
Jud és Trent szorosan mögö em lépdelt. Minden egyes izmuk
pa anásig feszült.
Készen álltak a harcra.,
Elakadt a lélegzetem az elém táruló látványtól, amikor leértünk.
Haille hanya dőlve ült a székében. Akár egy szadista állat! Már
rég észre kelle volna vennem, hogy micsoda szörnyeteg.
Ugyanis Aster a széke melle térdelt, a szája kipeckelve, a keze
hátrakötözve, a nyakában lánc, akár egy kutyának. A póráz vége
Haille kezében volt.
Azonnal elboríto a méreg, mintha éles karmok szabdaltak
volna belülről.
Astert akartam.
A karomba akartam venni, elvinni, elrejteni, ahogyan már
évekkel ezelő kelle volna.
El akartam neki mondani, hogy tudom, miken ment keresztül.
Hogy gyűlölöm magam, amiért magára hagytam, és hogy soha
többé nem fog előfordulni.
 A nyelvemre haraptam, hogy ne szólaljak meg.
Fájdalmas nyöszörgés hagyta el a száját, amikor megláto ,
Haille vigyora pedig csak szélesebb le , amikor a testvéreimre ese
a tekintete.
– Ó, családi összejövetel? Nem mondom, hogy meglep. Nos,
ezú al azt hiszem, szemet hunyok fele e.
A beteg állat!
Lá am a tekintetén, mennyire élvezi, hogy fájdalmat okozhat
nekünk.
Erőszak bizserge e a bőrömet, amikor meglá am, hogy Jarek
ugyano ül, mint múltkor. Felénk fordult, hogy jobban lásson
minket. Gerince megfeszült a félelemtől, a szeme viszont tele volt
gyűlöle el.
Alig bírtam a bennem dúló haraggal.
Helyes! Féljél csak, te geci!
Megkerültem az asztalt, és leültem a helyemre. Próbáltam
nyugodtnak tűnni, pedig majd szétvete az ideg.
Oz nem ment vissza a fenti szintre, mint máskor. Beállt Haille
mögé. Az őr ezú al valóban őrt állt.
Nem volt túl biztató, bassza meg!
Az esélyeim minden egyes másodperccel csökkentek.
Jud és Trent is érezték, nagyon feszültek voltak.
Leültem, és Haille-re vigyorogtam.
– Játszani akartál… hát játsszunk!
Te undorító, deviáns állat!
Haille felvonta a szemöldökét.
– Én pedig feltételezem, hogy magaddal hoztad a beugrót. Ma
este nagyon magasak a tétek… egy körben rendezünk le mindent,
all in.
Elneve e magát, mintha olyan nagyon vicces lenne.
Műsort akart.
Előadást.
De azt is tudtam, nem fogja megengedni, hogy kisétáljak innen
Asterrel vagy a kővel.
Ha Jarekkel együ már hét éve vadásznak a kőre, akkor nem
lesz hajlandó csak úgy lemondani róla. Persze, szívesen elcserélem
Asterre. Egy szempillantás ala . Ez nem kérdés.
 De éreztem, mi a szándékuk.
A perverziót.
A gonoszságot.
Mindezek ellenére úgy csináltam, mintha bíznék benne.
– Ha nyerek, viszem a lányt és a követ is, és ezú al azt
gondolom, úgy lenne igazságos, ha lemondanál a részedről.
– Nos, azt hiszem, ez így igazságos. A játék az játék – válaszolta
fanyar mosollyal.
Játék, de egyikünk sem játszik a szabályok szerint.
Jarek egész idő ala úgy ücsörgö a helyén, mint aki a saját
romlo ságában rohad.
Lete em a kis tasakot az asztalra, majd kihívón Jarekre néztem.
Ő előrehajolt, elve e a pórázt Haille-től, majd odaránto a magához
Astert. Szegény úgy ese , csúszo a padlón, mintha csak egy darab
hús lenne.
Rémült nyöszörgés tört fel a torkából.
A harag éles pengeként szúrt a szívembe. Majdnem
elveszte em a hidegvérem, nem sok kelle , hogy átugorjak az
asztal fele , és kibelezzem a rohadékot.
Trent felhördült mögö em.
Nyugalom. Nyugalom.
Nem tudtam, hogy fogom bírni, hiszen olyan volt, mintha
elevenen égetnének.
Csomókban állt a gyomrom, és kiült az izzadság a bőrömre..
Kinyito am az ékszeres tasakot, és kive em a követ.
Jarek nyáladzani kezde .
– Gyönyörű! – mormolta Haille. – Úgy tűnik, meglesz a játék!
Előrelépe az osztó, és kioszto a a lapokat.
Egy.
Ke ő.
Három.
Négy.
Öt.
Oda-vissza, Jareknek és nekem.
Jarek engem bámult.
Nagyképűen rámosolyogtam, pedig legszívesebben ke étéptem
volna. Remege a térdem az elfojto dühtől.
 Két kártyát te le az asztalra, színnel lefelé.
Én hármat.
Manipuláltam.
Elkezdtem varázsolni, ha úgy tetszik, hiszen a győzelem nem
egyéb egyszerű kézügyességnél.
Máskor örültem volna, hogy leteszek még egy színsort.
De Oz és Jarek már elő is kapták a fegyvereiket, pont ahogy
sejte em, míg Haille csak ült, és mosolygo . Élvezte a show-t.
Felugro am, mielő még eszükbe juthato volna, és odébb
löktem az asztalt.
Aster felsikolto , és fenéken csúszva hátrafelé kezde
araszolni, míg Jarek talpra ugro .
Repültek a kártyák, de tudtam, a legjobb figyelemelterelés az,
ha a kő is szárnyra kap.
Pörgö , forgo a levegőben, mintha lassíto felvétel lenne.
Haille és Jarek szeme hatalmasra kerekede , és a kőre tapadt.
Annyira éheztek rá, hogy teljesen elbűvölte őket a látvány.
Ez volt az egyetlen esélyünk.
Jud már ugro is, észrevétlen gyorsasággal megkerülte az
asztalt, hogy Asterhez érjen, mielő még bárki észrevenné. Az ő
dolga az volt, hogy kimenekítse innen.
Trent és én majd elintézzük a többit.
– Szerezd meg! – kiálto a Haille Oznak.
Trent á fal melle osont, hogy Oz mögé kerüljön. Ő jelente e a
legnagyobb veszélyt ránk nézve.
Őt arra képezték ki, hogy öljön. Ahogyan Trentet is.
A szívem majd kiugro a helyéről, ahogy átvete em magam az
asztalon, hogy elérjem Jareket, aki leereszte e a fegyvert tartó
kezét, mert úgy bámulta a követ, hogy észre sem ve e, mi történik
körülö e.
A szemem sarkából lá am, ahogy Oz előrelép, és azonnal el is
öntö a rémület. Trent mia .
De muszáj volt magamra figyelnem. Arra, hogy megszerezzem
Jarek fegyverét.
Oz viszont oldalra ugro , és felemelte a fegyverét. De nem ránk
fogta, hanem Haille-re.
 Zavarodo ságomban majdnem elbotlo am. Oz rám emelte
jeges tekintetét, majd a zsebébe nyúlt a másik kezével.
Amikor kihúzta, egy pisztolyt tarto benne, amit felém nyújto .
– Valamit elfelejte , uram.
Teljesen ledöbbentem. Egy pillanatig csak bámultam, hogy mi a
fasz?
Innentől kezdve nagyon gyorsan történt minden. A lassíto
felvétel helye , hirtelen háromszoros sebességgel pörögtek az
események.
Haille a fegyveréért nyúlt, azt hi e magáról, hogy érinthetetlen,
még rá is mordult Ozra.
– Mégis, mit gondolsz, mit csinálsz, te idióta? Azonnal hozd ide
a követ!
– Már nem tartozom neked semmivel, te beteg állat! – sziszegte
Oz, aztán meghúzta a ravaszt.
Hatalmasat szólt az alagsori szobában.
Majd megsüketültem.
Óriási zavarodo ságot okozo .
Haille lezuhant a székére, a mellkasán lévő lyukból ömlö a vér.
Azt a kurva!
Aster felsikolto .
Jarek felé fordultam.
Jud nagyobb sebességre kapcsolt, de Jarek észreve e, és felé
fordíto a a fegyverét.
Két lövés dörrent.
Jud számíto rá, így gyorsan bebújt egy bútor mögé.
Zubogo bennem az adrenalin.
Kivert a veríték.
Kétségbeesés zsibbaszto a a csontjaimat.
Jarek megfordult, majd a hosszú láncot megragadva elkezdte
visszarángatni Astert.
Aster sikíto , miközben Jarek felránga a a földről, és a
mellkasához húzta.
A gyáva kis köcsög élő pajzsként használta.
– Még egy lépés, és meghal!
Aster lelke felsírt.
Tűzachát tekintetében hatalmas lángok lobogtak.
 Együ .
Együ .
Nem leszünk többé külön. Nem áldozzuk fel magunkat a
másikért. Soha!
Trent és Oz közelebb lépe , de Aster volt az, aki villámgyorsan
mozdult.
Kifordult Jarek kezéből, és a fordulat erejét használva
hatalmasat rúgo az ágyékába.
Jarek felüvöltö , majd elkapta Astert a hajánál fogva, miközben
én már ugro am is. Aster úgy rugdosta, mint aki megvesze ,
mindent beleado , pedig a keze még mindig össze volt kötve a háta
mögö .
Trent oldalról indult Jarek felé, aki viszont megérezte, és
odalő . Kétségbeese en. Vaktában.
Aztán még egyszer lő , ezú al Oz felé.
Még egy golyó röpült a levegőben.
Aster felsikolto , felemelte a lábát, és ismét hatalmasat rúgo
Jarekbe.
Esélyt kaptunk.
Meghúztam a ravaszt.
Hatalmasra tágult a szeme, ahogy hátratántorodo .
Szétáradt bennem az agresszió.
Majdnem ugyano találtam el, ahol már hét évvel ezelő is
megsebeztem.
– Megöllek! – morogta, de ő rogyo térdre.
Elengedte Aster láncát, hogy a sebére nyomja a kezét.
Gőgösen néze ránk.
Tekintete tele volt gyűlöle el és indulatossággal.
– Kinyírlak! Téged is, ezt a kurvát is, és az egész családodat!
Felegyenesedtem, és te em felé egy lépést.
A testvéreim mellém léptek, Oz pedig Trent mellé.
Jarekből áradt a félelem.
– Ezt nem fogod megúszni! – hörögte. – Mind halo ak vagytok!
Majd teszek róla!
Megcsikordult a fogam, ahogy előrehajoltam.
– Ezt a lövést Asterért kaptad, mert bánto ad őt. A fájdalomért
kaptad, amit okoztál neki. Azért, mert úgy bántál vele, mint valami
alsóbbrendű lénnyel, pedig Aster maga a csoda!
Megvetéstől és fájdalomtól reszkete a lélegzete, ahogy
megpróbálta felemelni a lehanyatlo , fegyvert tartó kezét.
Fele e álltam, magasan, épp a szeme közé céloztam.
Rémület költözö a tekintetébe.
– Ezt pedig – folyta am – a gyermekünkért kapod.
Lő em.
Aster sikolto a szájpecek mögö .
Sikolto és sikolto , miközben próbált egyre messzebb kerülni
Jarek földre zuhanó testétől.
Felsóhajto am. A pillanatnyi sokk, megkönnyebbülés, undor,
vagy az összes vétkem és hibám mia , de feltört belőlem.
Kicsúszo a kezemből a fegyver, és azonnal Asterhez sie em.
Térdre zuhantam elő e, majd kitéptem a szájából a pecket.
A tenyerembe ve em az arcát, miközben a tekintetem
végigfuto a testén sebesülések után kutatva.
– Jól vagy? Jól vagy, kicsim?
A hüvelykujjammal törölge em a könnyeit. A jobb szeme
duzzadt volt és véraláfutásos, és az ajka is fel volt repedve.
Azonnal eláraszto a düh.
– Kiscsillag! – szóltam könyörögve.
Felsírt. Kiszabadíto am a kezét, ő pedig azonnal a nyakamba
kapaszkodo .
– Jól vagyok! Jól vagyunk!
Leültem a földre, az ölembe húztam, és átöleltem.
Szorosan öleltem, míg el nem múlt a zihálásunk, és a
dörömbölő szívünk le nem nyugodo .
Felsóhajto am, mert tudtam, soha többé nem fogom
elereszteni.
– Vége van, Aster. Vége van.
– Logan – zokogo , arcát a nyakamba temetve. – Logan.
– Minden rendben. Vége van.
Beletúrtam a sötét loknikba.
Jácint és magnólia.
A lélegzetem.
A vérem.
Az életem.
 Az én kicsi Csillagom.
– Hű, baszki! – szólalt meg Jud az arcát dörzsölve, miközben
körülnéze .
Trent Oz felé fordult.
– El kell tüntetnünk a testeket. Van zsákotok?
Oz bólinto .
– Három is. Nektek készíte ék. Tudták, hogy mind eljö ök.
Oz rám néze , ahogy Astert fogtam. Oxigénért kapkodtam, úgy
el volt szorulva a torkom.
Rengeteg kimondatlan kérdés kavargo bennem.
Haille ellen fordult.
Mellénk állt.
– Miért? – kérdeztem.
Nyelt egyet.
– Nem mentetek volna el innen élve, a lányt pedig az apja
szeme lá ára mészárolták volna le. Nem hagyha am.
Aster felcsuklo . Még mindig remege a félelemtől. Sokkos
állapotban volt.
Ha lehet, még közelebb húztam magamhoz.
– Köszönöm – nyögtem. Alig tudtam megszólalni.
– Sok szörnyűséget köve em el a nevében, de nem lehe em
továbbra is a rabja. Ki kelle szabadulnom, és már egy ideje
kerestem a lehetőséget. De amikor megtudtam, hogy mire
készülnek?!
Tudtam, oka van annak, hogy még i vagyok. Hogy az én
felelősségem megakadályozni ezt a szörnyűséget. Ártatlanok vérét
nem onthatjuk ki. Azt még az én lelkiismeretem sem hagyja.
– Van egypár kérdésünk – néze rá Trent.
– Nekem meg válaszaim vannak – mosolygo Oz.
 48.

Aster

Megfogtam Logan kezét. A folyosón álltunk, apám irodája elő .

Logan rám mosolygo , nekem pedig azonnal hevesebben kezde
verni a szívem.
– Felkészültél erre? – kérdezte.
– Igen.
És valóban.
Kész voltam.
Kész voltam kiállni magamért.
Kész voltam kiállni Loganért.
És kész voltam kiállni a családomért.
Mégis csomóba ugro a gyomrom, ahogy körülnéztem.
Megrohantak az emlékek.
Mindaz, amit reméltünk, és mindaz a szomorúság, amit
kaptunk.
Olyan sokáig titkolóztunk, bujkáltunk, rejtőzködtünk. A
szerelmünk nem volt több elsu ogo imánál.
Ez az ima azonban ma valósággá válik.
Bár az apám már várt minket, Logan mégis kopogo a
keményfa ajtón.
– Tessék! – hallatszo bentről.
Logan kinyito a az ajtót, majd együ léptünk be. Kézen fogva,
ígéretet te ünk egymásnak.
Soha többé nem engedjük el egymást.
Az apám az íróasztala mögö ült, az arckifejezése körültekintő
és valahogy bűnbánó.
Elfacsarodo a szívem a látványtól. A keserűségtől, a
fájdalomtól és a szerete ől, amit mindig éreztem iránta, annak
ellenére, hogy olyan sok bánatot okozo .
– Apa – su ogtam a torkomban lévő hatalmas gombóctól.
 – Gyertek be, és üljetek le, kérlek! – mutato az asztala túlsó
felén lévő két borszékre.
Vonakodva odaléptünk, majd helyet foglaltunk, de egy
pillanatra sem engedtük el egymás kezét.
– Mr. Costa – köszönt Logan keményen.
– Logan – sóhajto a az apám hitetlenkedve. – Milyen sok
minden történt, mióta utoljára találkozunk!
Hihetetlennek tűnt, hogy csak négy nap telt el, mert egy
örökkévalóságnak tűnt.
Gyötrelmes volt. A re egés napja.
De Logan – Logan visszatalált hozzám, ahogy én is mindig meg
fogom találni a hozzá vezető utat.
Harcolni fogok.
Szeretni.
Megbecsülöm, és tenni fogok a szerelmünkért és a
nyugalmunkért.
De a napjaink már nem áldozatok lesznek.
Megesküdtünk mindke en.
– Így is mondhatjuk – válaszolta Logan feszülten.
Érte em, hogy miért ilyen ellenséges vele szemben.
Az apám arckifejezése elsötétült.
– Jarek és az a férfi, Haille, meg akartak buktatni.
Logan megköszörülte a torkát, kedvesen rám néze , majd
vissza az apámra.
Kértem, hogy beszéljen ő a részletekről, én meg majd intézem a
többit.
– Igen, Oz, Haille testőre, cserben hagyta őt. Úgy döntö , hogy a
Mr. Manchief iránti hűsége helye inkább a maga lányát védi meg.
Elmondo nekünk mindent, amit tudo , emelle van egy jó pár
bizonyító erejű dokumentum, amit Jarek házában találtunk.
– És? – emelte fel a fejét apám.
– A köveket akarták, Mr. Costa. Mindig is csak a kövekről volt
szó – magyarázta Logan keményen.
Az apám felszisszent. Még mindig nem tudta, mi le a sorsuk.
Fogalma sem volt, hogy mindke ő o van a lábunk elő heverő
ékszeres dobozban.
Hála a testvéremnek, aki elcsábíto a a motorost.
 – Aznap éjjel, hét évvel ezelő , csapdába csaltak – folyta a
Logan. – Haille és Jarek összefogtak. Haille jól ismerte Jarek
családban elfoglalt helyét, és úgy tűnik, olyan ajánlatot te annak a
kapzsi faszfejnek, amit nem tudo elutasítani. Jareknek kelle
volna megszereznie a köveket, amiket aztán átado volna Haille-
nek. Cserébe Jarek le volna Los Angeles ura. Jarek Haille embereit
is megkapta volna, akik a kövek átadása után idejö ek volna, hogy
kivégezzék az egész családot. Jarek magának akarta a hatalmat és
Astert is, de nem akart egyikre sem várni. Emelle úgy gondolta,
Haille sokkal nagyobb hatalommal bír, mint maga.
Keményen odamondta az apámnak, de az igazat mondta.
Haille tönkrete e volna a birodalmát és a családját is.
De mindez meghiúsult, amikor Logan eltűnt.
– Akkor éjjel odajö Jarek egyik embere, hogy úgy nézzen ki az
egész, mint egy sima rablás. De maga engem is odaküldö Jarekkel,
így a dolgok másképp alakultak. Én megpróbáltam megállítani a
rablót, de az lelő e Antoniót, és elmenekült az egyik kővel. Biztos
voltam benne, hogy előre elterveze színjáték volt, így amikor Jarek
a második kőért ugro , én elkaptam előle. Le akart lőni, de én
voltam a gyorsabb.
– És elmenekültél – foglalta össze az apám iszonya al a
hangjában.
– Igen, elmenekültem. Bárcsak ne te em volna! Inkább vissza
kelle volna jönnöm, hogy harcoljak Asterért – emelte rám Logan
ezernyi zöld árnyalatban játszó tekintetét. – Ostoba voltam. De
soha többé nem követem el ezt a hibát – simíto végig a
kézfejemen.
Hatalmasat dobbant a szívem.
Szeretlek, su ogtam hangtalanul.
Logan hatalmasat sóhajto , miközben visszafordult az apám
felé.
– Éveken át vadásztak rám. Amikor egy évvel ezelő fény derült
a hollétemre, Haille saját terveket kezde szövögetni, mert már
nem bízo Jarekben. Bérelt egy házat a közelben, és felkerese ,
hogy könyveljem a kevésbé legális jövedelmeit.
– Be akart kerülni a köreibe – fújta ki a levegőt apám.
 – Igen. De amikor nem sikerült rájönnie, hogy hol lehet a
nyaklánc, akkor beve e Jareket is a játékba. Jarek sosem rejte e
véka alá az irántam érze gyűlöletét, és úgy gondolta, hogy a
gyűlölködés valószínűleg kölcsönös. Arra számíto , hogy Jarek
felbukkanása következtében talán mégis előkerül a kő is. Haille
talán abban is reménykede , hogy bevallom neki, nálam van. Úgy
vélte, ez volna a legegyszerűbb megoldás. Mivel ezzel sem juto
semmire, előve ék Astert.
– És majdnem mindnyájan meg is haltunk – ve em át a szót. –
Emia , apa. A kapzsiság és a hatalomvágy mia . A bűnök és vétkek
mia . Büntetésből meg akartak ölni engem, i , a te irodádban, még
mielő téged is megöltek volna. Ez az az élet, amit választo ál.
Amibe belekényszeríte él minket is Taylorral. És én ezt nem
akarom többé.
Apám elsápadt.
– Nagyon sajnálom, mia vita! Nem tudod, milyen mélységekig
vagyok benne.
Elhomályosult a tekintetem, és a könnyeim gyorsabban
eleredtek, mint ahogy le volna időm elfojtani őket.
– O ültél az ágyam melle , és tudtad, mit te velem.
Összevert. Kiszakíto a a gyermekemet a testemből. Te eltűrted, és
Logan életére cserélted.
– Aster – könyörögte.
Elöntö a fájdalom, beleszédültem, és gyorsan felálltam.
Logan megszoríto a a kezemet, majd elengedte. Mindkét
tenyeremet a még lapos hasamra szoríto am.
Magával ragado a szeretet.
A remény.
A boldogság.
– És most… most végre van esélyem megtalálni a boldogságot,
amit te és Jarek elloptatok tőlem, és én megragadom a lehetőséget!
Megragadom, mert semmi sincs, ami megakadályozhatna ebben.
– Igazságtalan voltam veled, mia vita – mondta apám
kétségbeese en. – Fejet hajto am a tradíciók elő , és szemet
hunytam a dolgok fele . Hagytam, hogy iszonyatos dolgok
történjenek veled. Meg tudsz nekem bocsátani?
 – Mindig szeretni foglak, apa, de hogy meg tudok-e bocsátani,
azt nem tudom.
– Én biztos, hogy nem tudok saját magamnak megbocsátani.
Előrehajoltam, és az asztalára támaszkodtam.
– Hát akkor ne felejtsd el, ami történt, és jusson eszedbe, ha
Tayloron a sor. Azt ugyanis megígérhetem, hogy soha nem fogom
megengedni, hogy az történjen vele, ami velem történt.
Apám hatalmasat nyelt, majd elfordíto a a tekintetét.
– Ez az én szégyenem – mondta –, és esküszöm, hogy többé
ilyen nem fordulhat elő.
Megkönnyebbülten felsóhajto am.
Majdnem előreestem a hirtelen rám zúduló adrenalintól.
Végigcsinálom!
Végigcsinálom!
Logan mellém lépe , és átölelte a derekamat. Lehajolt, és
előve e a dobozt, majd az asztalra te e.
– Hét évvel ezelő eljö em, és elhoztam azt az egy követ, ami
nálam volt. Oda akartam adni magának, hűséget akartam fogadni,
és könyörögni akartam, hogy adjon Asternek esélyt egy jobb életre.
Most nem fogadok semmit, és nem is könyörgök. Vigye a köveket,
én pedig viszem Astert.
Apám zavarodo an néze ránk, majd kinyújto a a remegő
kezét, és elve e a dobozt.
Óvatosan nyito a ki.
Elakadt a lélegzete az ikerkövek látványától, majd azonnal
Loganre kapta a tekintetét.
– Csak úgy visszaadod? Ennyi év után?
Logan magához szoríto .
– Mindig a magáé volt, ahogyan Aster mindig is az enyém volt.
Nekem nincs szükségem olyasmire, ami nem okoz örömet.
Apám döbbenten hátradőlt a székében.
Megpróbáltam lenyelni a torkomban lévő hatalmas gombócot,
majd megfogtam Logan kezét.
– Minden jót, apa! – mondtam, mert úgy döntö em, hátat
fordítok ennek a világnak, és valószínűleg soha többé nem fogom
látni aput.
– Élj boldogan, mia vita…
 Kézen fogva sétáltunk ki. Amint a folyosón voltunk, Logan a
tenyerébe ve e az arcomat.
Az én szép szerelmem!
Sötét lovagom.
Sarkcsillagom.
Büszkeség és szeretet sugárzo belőle, ahogy rám mosolygo .
A hüvelykujjával törölte le az örömkönnyeimet. Én észre sem
ve em, hogy sírok.
– Fuss velem világgá, kicsi Csillagom!
– Soha nem is vágytam semmi másra.
– Szabadok vagyunk!
Átöleltem a derekát.
– Szabadok vagyunk!
 UTOSZO

Logan

– Merre vagy? – kiálto am hangosan.

Kuncogást és futó léptek zaját hozta felém a hűvös, esti levegő.
Óvatosan, lábujjhegyen osontam a kis drágaságom után,
miközben próbáltam visszatartani a feltörő nevetést.
– Miért bujkálsz előlem? – kérdeztem lágyan, miközben
benéztem egy fa mögé.
Megan felsikkanto . Egy bokor mögö guggolt.
– Próbáltam elbújni, de te mindig megtalálsz!
Elneve em magam. Hihetetlen, hogy mennyire édes és imádni
való egy kislány! Alig bírtam el az érzelmeim súlyát.
Miután megtaláltam a rejtekhelyén, hiszen mindig ugyanoda
szoko elbújni, felugro , és eliramodo . Majd szétfeszíte e a
mellkasomat a szeretet. Teljesen maga alá teme ek az érzéseim.
Gyorsam elkaptam, felnyaláboltam, és a sötét loknijaiba fúrtam
az orromat.
Jácint- és magnóliaillata volt.
Akárcsak az édesanyjának, aki távolabbról figyelt minket.
Hatalmasat dobbant a szívem, éreztem, ahogy a szeretet zubog
a véremben.
Szorosan öleltem a kislányomat, miközben a feleségemre
néztem. Ő az életem.
A világom.
A mindenem.
A lelkem menedéke.
– Gyere ide – búgtam Aster felé.
Gyengéd mosoly terült el az arcán, ahogy mezítláb felém
lépkede . Tekintete a lelkemig hatolt.
Örömmel és békességgel töltö el.
Áradt belőle az erős, feltétel nélküli szeretet, amit a kislányunk
iránt érze .
 Vele váltunk teljessé.
– Engem is el akarsz kapni? – kérdezte mosolyogva.
Nyugodt békesség ve körül.
I találtunk o honra.
A kislányunkat ke őnk közé szorítva, magamhoz vontam
Astert, egy nagy, soha véget nem érő ölelésbe.
Lehajoltam, és a feleségem homlokára szoríto am az ajkamat.
– Édes Kiscsillag! Bárhová mennél is, én mindig megtalállak!