3.

A kommunikációs folyamat tényezői

A kommunikáció a latin eredetű „communicatio” szóból
származik. Jelentése közlés, tájékoztatás, felhívás, információ
csere valamilyen erre szolgáló eszköz, jelrendszer segítségével.
• Fontos tényezők a résztvevők, vagyis a feladó és a
címzett. Két vagy több ember is részt vehet egy
kommunikációban.
 A feladó az, aki a jelek segítségével üzenetet küld a címzettnek.
 A címzett az üzenetet felfogja, értelmezi, és ha módja van rá, akkor válaszol.
• Az üzenetet kifejező, összefüggő jelet kódnak nevezzük. Vannak nyelvi és nem nyelvi kódok. Az
emberi kommunikáció mindig nyelvi (verbális) és nem nyelvi (nem verbális) jelek segítségével történik.
• A szöveg, a közlemény mindig egy adott beszédhelyzetben hangzik el, így a kommunikációnak mindig
ott és akkor, az adott helyzetben van jelentése. Ebbe a jelentésbe beletartozik a helyzet külső és belső
körülménye, a partnerek viselkedése, a köztük lévő kapcsolat (nyelvi és nem nyelvi jelek)
• A kommunikáció csak akkor lehet sikeres, ha a résztvevők közös kódot használnak, közös „nyelvet”
beszélnek. A hatékony kommunikáció feltétele a közös valóság és előismeret. A kommunikációs
partnereknek megfelelő ismereteik, megfelelő tudásuk legyen arról, amiről beszélgetnek. A közös
előzmények ismerete is nagyban megkönnyíti a felek közti kommunikációt, hiánya pedig
akadályozhatja.
• Az üzenet csatornán keresztül jut el a feladótól a címzettig. A csatorna lehet hallható (telefonos
beszélgetés), látható (levél), érezhető (tapintás), vagy egyszerre többféle is (beszélgetés)
• Azokat a tényezőket, melyek a kommunikációs folyamatot megzavarják, vagy az üzenetet torzítják, a
befogadóhoz való eljutását gátolják, közös néven zajnak nevezzük.
 nem értjük egymást  valaki fáradt  hangos zene, zajos utca
 elbeszélünk egymás füle mellett  más beszédhelyzet  televízió, rádió, internetezés
• Tömegkommunikáció: a kommunikációnak az a fajtája, amely széles befogadó rétegnek közvetett és
egyirányú módon információkat közvetít nyelvi és nem nyelvi eszközök segítségével. (felhívó szerep:
tévé, rádió, számítógép.)
Kommunikációs formák:
• beszéd: azonnali visszajelzés; gesztus, mimika, testtartás; nem lehet annyira végiggondolni, nagy a hibázás
lehetősége (de könnyen javítható)
• írás: nincs azonnali visszajelzés; többször megnézhető, végiggondolható, kiderülnek a helyesírási hibák,
melyeket lehet javítani
A kommunikáció típusai:
• közvetlen (feladó és címzett egy időben van kommunikáció közvetlen közvetett
jelen) két barát egy
kétirányú telefonbeszélgetés
• közvetett (nincs egy idő és egy hely) asztalnál
• egyirányú (a hallgató nem lesz beszélő) egyirányú előadás televíziózás
• kétirányú (beszélgető és hallgató szerepcseréje)
Funkciói: 3 fő funkció (Arisztotelész szerint) és 3 kiegészítő/mellékfunkció (modern nyelvészet szerint)
1. felhívó (konatív) – a felszólításokat, felhívásokat tartalmazó üzenetekben érvényesül elsősorban.
2. tájékoztató/tájékozódó (referenciális) – ha a feladó közölni akar valamit, valamiről tájékoztatni akarja
a címzettet, főleg kijelentő mondatokban ír vagy beszél.
3. kifejező (emocionális) – ha a feladó az érzelmeit, hangulatát, érzéseit akarja közölni, ezeket gyakran
felkiáltó vagy óhajtó mondatokkal fejezi ki.
4. kapcsolatfenntartó (fatikus) – minden kommunikációt valamilyen formában megnyitunk, ilyenkor a
kommunikáció kapcsolatteremtő/kapcsolatkezdeményező szerepe fontos. A beszélgetés során többször
éltünk a kommunikáció kapcsolatfenntartó szerepével (pl. megkérdezzük a partnert, hogy érti-e amit
mondunk). Minden beszélgetést illik lezárni, tehát fontos a kommunikáció kapcsolatzáró szerepe is. E
három kommunikációs funkció -kapcsolatteremtő, kapcsolatfenntartó, kapcsolatzáró – együttesen a
kommunikáció kapcsolatfenntartó szerepe.
5. esztétikai (poétikai) – mikor az üzenetnek a közlés mellett a gyönyörködtetés is a célja, legerősebben
az irodalmi szövegekben érvényesül.
 3. A kommunikációs folyamat tényezői
6. értelmező – idegen szóval metanyelvi funkció, mikor magáról a nyelvről a nyelv segítségével
beszélünk
A kommunikáció funkciói általában együtt vannak jelen, együtt hatnak. Mindig a kommunikáció céljától, a
kommunikáció tényezőktől, a szöveg típusától függ, hogy melyik szerep kerül előtérbe.