See discussions, stats, and author profiles for this publication at: https://www.researchgate.

net/publication/327418878

Meglátni és megijedni - Az állatfóbia fejlődéslélektani gyökerei kognitív-

evolúciós szemmel

Chapter · January 2017

CITATIONS READS

0 350

1 author:

Andras Norbert Zsido

University of Pécs
44 PUBLICATIONS   106 CITATIONS   

SEE PROFILE

Some of the authors of this publication are also working on these related projects:

Discovering the patterns of attention to threat using different visul search paradigms View project

Psychometric evaluation of specific phobia (SP) questionnaires and an epidemiological study of SP View project

All content following this page was uploaded by Andras Norbert Zsido on 04 September 2018.

The user has requested enhancement of the downloaded file.

 Meglátni és megijedni - Az állatfóbia fejlődéslélektani gyökerei
kognitív-evolúciós szemmel

Zsidó András Norbert

Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet

A specifikus fóbia egy szorongásos zavar, mely állandó, irracionális és túlzott félelem egy specifikus
tárgy gondolatától is. A félelem egy ősi és alapvető érzelem, mely a túlélés szempontjából kiemelten
fontos. Segít például egy helyzet felmérésében, és eldönteni arról, vajon biztonságos vagy fenyegető,
megközelítsük-e vagy jobb lenne menekülőre fogni. A fóbia, ebből következően, egy adaptív
defenzív mechanizmus – a félelem – eltúlzott változata, mely már elveszti adaptív jellegét;
ugyanakkor az az ár, melyet a túlélésért kell fizetnünk (Mobbs, Hagan, Dalgleish, Silston, Prévost,
2015). Régóta foglalkoztatja a kutatókat ez a folyamat, s nem meglepő, hogy jelentős vita alakult ki
akörül, hogy a különböző félelmek és fóbiák miként alakulnak ki a fejlődés során. A legtöbb vizsgálat
egyetért abban az érdekes tényben, hogy a félelmek nem egyformán alakulnak ki mindenkinél; vagyis
az egyes fóbiák prevalenciája igen eltérő.
Vegyük például a zoofóbiát; a specifikus fóbiák öt típusának a legnagyobb valószínűséggel
előforduló alesete az állatfóbia, Ajdacic-Gross és mtsai (2016) azt találták, hogy 3,5%-ban jelenik
meg a felnőtt populációban. Ezen belül is a kígyóktól és pókoktól való félelem az egyik leggyakoribb
a felnőtt populációt tekintve (Fredrickson, Annas, Fischer & Wik, 1996). Ajdacic-Gross és mtsai
(2016) tanulmányából az is kiderül, hogy ez egy univerzális jelenség, nem függ az adott országban
jelenleg a természetben fellelhető példányok számától, illetve ezek veszélyességétől – nagyjából
azonos százalékban jelenik meg a fóbia pl. az Egyesült Államokban, Csehországban, Svédországban.
Ez a gyakoriságbeli különbség jellemző a többi, az evolúció során gyakori félelem releváns ingerre
is, mint például félelem a magasságtól, idegenektől, és a nyílt terektől (Coelho & Purkis, 2009).
Jelen tanulmány célja bemutatni a három fő elméletet arról, hogy a félelmek miként kerülnek
elsajátításra, figyelembe véve azt a tényezőt is, hogy egyes ingerekre mindez sokkalta gyorsabban
történik meg. Ezt követően áttekintünk néhány tanulmányt főként a kognitív, vizuális figyelem
területéről, mely alátámasztja, hogy vannak olyan specifikus ingerek (pl. kígyó és pók), melyek ilyen
szempontból kiemeltek, és ezekre irányuló perceptuális és figyelmi elsőbbség már a gyermekek első
életévében megjelenik. Majd kitérünk arra is, vajon miként alkalmazkodott az evolúciós során
adaptálódott “védelmi rendszerünk” a modern kihívásokhoz. Végül megkíséreljük összekötni a
recens kognitív kutatások eredményeit a klinikumban tapasztaltakkal, hogy közelebb jussunk a
megfejtéshez: Vajon miként alakulnak ki a fóbiák?
 A félelemelsajátítás három modellje
Általános tanulási modell
A modellek közül az első – idői sorrendben – egy tipikus területáltalános tanulási modell, melyben a
félelemelsajátítás olyan folyamatok mentén történik – lehet ez például habituáció, kondicionálás,
vagy asszociatív tanulás –, melyek számos tudásterületet, szenzoros modalitást, és érzékszervi
bemenetet érintenek. Ez az elképzelés az 1970-es évek előttről ered, amikor az általános elképzelés
az volt, hogy csak direkt kondicionálás hatására alakulhat ki félelem, gondoljunk csak Kis Albert
esetére. Majd ebből kiindulva Rachman (1977) írta le, hogy a félelmek háromféle területáltalános
tanulási útvonalon keresztül sajátíthatók el: (1) direkt tanulás klasszikus kondicionáláson keresztül,
illetve indirekt tanulás (2) megfigyelésen és (3) verbális információátvitel keresztül.
Ezeknek, az immáron 40 éve felvázolt útvonalaknak a létezését a modern kutatások is megerősítik,
és nagy számú újabb elmélet is ezekre épül (pl. Field & Purkis, 2011). Traumatikus események
természetes megfigyelésén alapuló vizsgálatok is alátámasztják, hogy egyszerű kondicionálással is
tartósan kialakítható félelem. Például, a poszttraumatikus stressz szindrómát egy bizonyítéknak
tekintik a modell létjogosultságára; amennyiben a PTSD tüneteket úgy magyarázzuk, hogy egy
traumatikus esemény következtében kialakuló viselkedéses válaszról van szó. Klinikai vizsgálatok
mind felnőttek, mind gyerekek esetén egyaránt kimutatták, hogy akár egyszeri, nagyon negatív
esemény jelentős félelmek alakulnak ki az eseményhez kapcsolódóan. Kiváló példa erre Dollinger,
O’Donell és Staley (1984) megfigyelése, melynek során egy olyan futballmérkőzés nézőit kérdezték
ki, ami egy villámcsapás következtében szakadt félbe. Azt találták, hogy a mérkőzésen kinnlevők
több félelemről számoltak be, generalizálták ezt a félelmet a viharral kapcsolatosan, és gyakrabban
számoltak be alvási zavarokról, valamint szomatikus panaszokról, mint a kontroll csoport tagjai.

A félelemtanulás nem-asszociatív modelljei

Evolúciós nézőpontból azonban nem elég hatékonyak a fent leírt tanulási modellek abban az esetben,
ha már egyetlen találkozás a fenyegető ingerrel halálos lehet. Az evolúciós elméletek szerint egy faj
egyedeinek a túlélés biztosítása érdekében azonnal fel kell ismerniük, ha egy más faj egyedei
potenciális veszélyt jelentenek rájuk nézve. Úgy érvelnek, hogy ha – kizárólag – általános tanulási
stratégiákon alapul a veszélyes ingerek azonosítása, akkor sok példány nem élt volna elég ideig, hogy
meglegyen a reprodukció esélye (Bolles, 1970). Ugyan elfogadják Rachman háromutas modelljét, de
kiegészítik egy negyedik lehetőséggel, mely specifikus az evolúciósan visszatérő, rekurrens
fenyegető ingerekre. Az ilyen ingerek esetén a félelem nagyon korán kialakul vagy veleszületett, és
nem szükséges megelőző tapasztalat: “Egy faj legtöbb egyede félelmet fog mutatni a biológiailag
releváns ingerektől az első találkozás során … mindennemű releváns, megelőző asszociatív
tapasztalat nélkül.” (Poulton & Menzies, 2002, 127-128 o.). Ehhez a kiegészítéshez azonban már
szükséges a területspecifikus folyamatok elfogadása is, melyek facilitálják a félelemelsajátítást. Ezek
a mechanizmusok egy adott tudásterület rögzített bemenő jelére érzékenyek, valamint számos
feltételnek kell jelen lennie születéskor vagy kevéssel azután.
Ezt a modellt az elmúlt évtizedekben számos kritika érte, többek között, mivel az ilyen jellegű tanulást
megerősítő bizonyítékok retrospektív beszámolókon alapszanak, amit pedig nagyban torzít, az
elbeszélő jelenlegi állapota (pl. fóbia), illetve, hogy egyáltalán mennyire pontosan emlékezik.
Ezentúl, a legtöbb tanulmány, mely a nem-asszociatív modellt igyekszik alátámasztani, csupán a
direkt kondicionálási hatást igyekszik kiküszöbölni, és figyelmen kívül hagyja az egyéb lehetséges
indirekt hatásokat (Muris, Merckelbach, de Jong & Ollendick, 2002).

Előkészített tanulás modell

A harmadik modell képviselői a két, előbb említett modellt egyesítik: Úgy vélik, hogy a félelmek
elsajátítása a Racham által javasolt három lehetséges útvonal egyikén történik minden esetben;
ugyanakkor, a nem-asszociatív modellek által kiemelt, evolúciósan visszatérő fenyegető ingerek itt
is kitűntetett szerepet kapnak, így feltételezik, hogy azokra gyorsabban történik a tanulás (Seligman,
1971). Ugyan az általános modell azt valószínűsíti, hogy bármely két inger összekapcsolása egyenlő
ütemben történik, néhány kutatás úgy találta, hogy vannak “egyenlőbb” ingerkapcsolatok, melyek
gyorsabban és könnyebben alakulnak ki. Gondoljunk itt például arra a vizsgálatra (Garcia & Koelling,
1966), melynek során demonstrálták, a patkányok sokkal gyorsabban kapcsolják a gasztrikus
betegséget ételhez vagy folyadékhoz, mint hangokhoz vagy fényekhez.
Az előkészített tanulási modell ehhez hasonló mechanizmusként írja le az evolúciósan releváns
fenyegető inger és a félelem rendkívül gyors asszociációját. A félelemelsajátítást egyfajta
kontinuumként írja le, melynek egyik végpontján, lényegében, a két előbbi modell áll. Néhány
kitűntetett ingerre a tanulás szinte azonnal kialakul, míg más estekben többszöri összekapcsolás
szükséges; a nem-asszociatív modellhez hasonlóan a kitűntetett ingerek valamilyen evolúciós
relevanciával rendelkeznek (Öhman & Mineka, 2001). Ebből következően ezek a fenyegető ingerek
erőteljesen megjelennek a klinikai fóbiák tárgyaként is, mivel az előhuzalozott, veleszületett
diszpozíció melléktermékeként könnyen kialakul egy túl erős és hosszantartó kapcsolat (ld. Seligman,
1971; Öhman & Mineka, 2001).
Fontos, hogy szubhumán és csecsemővizsgálatokkal is igazolni lehessen az előkészített tanulás
modellt. Susan Mineka az 1980-as évek elején végzett kutatásokat (ld. Mineka, Davidson, Cook &
Keir, 1984) annak kapcsán, vajon a laboratóriumban nevelt rhesus majmok (macaca mulatta) miként
tanulnak meg félni bizonyos ingerektől. Kutatócsoportjával azt találta, hogy alapvetően sem a
kígyóra, sem a szintén evolúciósan releváns, de nem fenyegető ingerre (virág) nem mutattak félelmi
reakciót. Ezt követően filmeket láttak, melyeken vadonból származó fajtársuk megijed egyik, illetve
másik ingertől. A film hatására már ők is féltek a kígyótól, de a virágra továbbra sem mutattak félelmi
reakciót. Egy újabb, csecsemőkkel végzett vizsglatban DeLoache és LoBue (2009) hasonló
eredményeket kapott. Az első vizsgálatukban nem mutatkozott különbség a 9-10 hónapos babák
spontán reakciójában, ha kígyókról vagy más állatról mutatott felvételeket néztek. Ellenben a
második vizsgálat során a 7-18 hónaposok tovább nézték a kígyókról készül filmet, ha közben egy
rémült emberi hangot hallottak, mint akkor, ha boldogot. Ezek az eredmények megerősítik az
előkészített modell által leírtakat, miszerint néhány evolúciósan kitűntetett inger gyorsabban
kapcsolódik össze a félelemmel, mint mások, legyenek azok akár szintén evolúciós eredetűek; s teszi
mindezt Rachman (1977) modelljének egyik útvonalát használva.

Figyelmi torzítás
Egy potenciálisan fenyegető inger gyors detektálása fontos, és különböző viselkedéses stratégiák
kiindulási alapjául szolgál. Elsődlegesen vizuális figyelmi rendszerünkre építve igyekszünk a
veszélyt észlelni, melyről úgy találták, hogy még tudatos, kérgi feldolgozást sem igényel (Mobbs et
al., 2015). Például gondolhatunk itt arra, hogy a látópálya egyik átkapcsoló magja, a CGL, közvetlen
kapcsolatban áll az agyi aktiváló rendszerrel (ARAS); vagy az amygdala kitüntetett szerepére,
melynek egy fenyegető ingerre mutatott aktivációjával erőteljes és pozitív kapcsolatban áll a
szorongás és fóbiás félelem szintje (Bishop, Duncan, Brett, Lawrence, 2004).
A figyelem kitüntetett szerepén kívül, annak érdekében, hogy könnyebben és gyorsabban vizsgálható
legyen az evolúciósan releváns, fenyegető ingerek félelemmel való összekapcsolásának vizsgálata, a
klasszikus vizsgálati paradigmákat, mint pl. kondicionálás, felváltották más módszerek. Ezek közül
a legtöbbet használt az Öhman, Flykt és Esteves (2001) álltal kidolgozott “kakukktojás” keresés: a
képernyőn több kép jelenik meg egyszerre, melyek egy kivételéve azonos kategória különböző
példányai, azaz elterelő ingerek; a fentmaradó egy, mely ezektől eltér pedig a célinger – a
“kakukktojás”, melyet a kísérleti személynek a lehető leggyorsabban meg kell találnia és ezt
gombnyomással jeleznie. Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy a fenyegető inger (pl.
kígyó) vonzza a tekintetet, a résztvevők gyorsabban találták meg azokat, mint a semleges képeket (pl.
virág).
Egy nagyszabású vizsgálat során Hayakawa, Kawai és Masataka (2011) a fent említett Öhman-féle
vizuális keresési paradigmát alkalmazva 111 négy és hat év közötti gyermek bevonásával tesztelte,
hogy vajon már ilyen fiatal korban is megjelenik-e a figylemi torzítás - azaz, hogy gyorsabban
találják-e meg az ősi fenyegető (kígyó), mint a nem fenyegető (virág) ingereket. A résztvevőknek
3x3-as mátrixban, 9 kép közül kellett kiválasztani azt az egyet, mely kategóriájában eltrét a többitől:
ez vagy egy kígyót ábrázoló kép volt virágok között, vagy egy virág nyolc kígyó között; a vizsgálatot
elvégezték színes és fekete-fehér képekkel is, ez azonban nem befolyásolta az eredményeket. A
reakcióidő adatok azt mutatták, hogy a gyerekek (életkortól függetlenül) gyorsabban találták meg a
kígyókat a virágok, mint a virágot a kígyók között. Ebből és hasonló vizsgálatokból levonhatjuk a
konklúziót, miszerint az ősi, evolúciós relevanciával rendelkező fenyegető ingerek már egészne fiatal
kortól kezdve előnyt élveznek a vizuális információfeldolgozási folyamatokban; a túlélés érdekében
gyorsabban reagálunk azokra.

Modern ingerek
Az előkészített tanulási modellből, valamint a bemutatott vizsgálatból következik az is, hogy az
evolúciósan releváns, fenyegető ingerekről gyorsan megtanuljuk, hogy jobb félni tőlük; más ingek
kapcsán pedig többszöri averzív tapasztalat szükséges ugyan ehhez. Ugyanakkor felmerülhet a
kérdés: Vajon hol helyezkednek el ezen kontinuum mentén azok az ingerek, melyeknek nincs
evolúció múltjuk, de – legalábbis a felnőttek – rendkívül veszélyesnek és fenyegetőnek ítélik meg
őket; és akár – amint Poulton és Menzies (2002) írja – egyetlen találkozás a fenyegető ingerrel halálos
lehet.
LoBue (2010) egyik tanulmányában hároméves gyerekek körében vizsgálja, hogy vajon a modern
fenyegető ingereknek is hasonló hatása van a figyelemre, mint az ősieknek. Az ingeranyag semleges
(kanál, golyóstoll), és olyan, különböző fenyegető ingerekből áll, mellyel van (injekcióstű) vagy nincs
(kés) tapasztalata a gyerekeknek. Kísérletében ő is az említett Öhman-féle vizuális keresési
paradigmát használja; hároméves gyerekek egy csoportját arra kéri, hogy keressék meg az injekciós
tűt tollak, illetve a kést kanalak között, valamint fordítva. LoBue eredményei szerint a gyerekek
gyorsabban találták meg a tollak között az injekciós tűt, mint fordítva; de a kések és kanalak
megtalálási ideje nem különbözött egymástól. Így arra a konklúzióra jut, hogy az előzetes
tapasztalatok rendkívül fontos szerepet játszanak a modern fenyegető ingerek esetén.
Kutatócsoportunk eddig teljesen egyedülálló módon egy vizsgálati elrendezésen belül, ugyan azokkal
az óvodás gyerekekkel (4-6 év közöttiek) hasonlítottuk össze a modern (kés, pisztoly, injekcióstű) és
ősi fenyegető (pók, kígyó), valamint semleges (katica, toll) ingereket (Losonci, Stecina, Arató, Zsidó,
2017; Zsidó, Losonci, Stecina, Arató, Bernáth, előkészületben). Hasonló paradigmát alkalmazva,
mint LoBue (2010), arra az eredményre jutottunk, hogy egy általános félelmi elsőbbség érvényesül a
feldolgozás során, mivel a gyerekek gyorsabban találták meg mind az ősi, mind a modern fenyegető
ingereket – annak ellenére, hogy azok alacsony vizuális jellegzetességek mentén (luminancia,
kontraszt, téri frekvencia, színek törölve) teljesen azonosak voltak, és alakra is nagyon hasonlítottak
egymásra. Ezen felül szintén fontos eredmény, hogy a modern és ősi ingereket egyforma gyorsasággal
találták meg az óvodások. Véleményünk szerint ez az előkészített tanulási modell keretein belül
értelmezhető a leginkább: az előzetes prediszpozíció lehet, hogy kedvez az evolúciós relevanciával
rendelkező ingerek félelemmel való összekapcsolásának, és gyorsabb elsajátítást tesz lehetővé;
ugyanakkor már ilyen korai életszakaszban hasonlóan kitüntetett ingerré válik az a fenyegető tárgy,
mellyel van (tű), s mellyel nincs (pisztoly) közvetlen tapasztalatuk.

Figyelmi torzítás és félelemelsajátítás

Az eddigiek során áttekintettük a félelemelsajátítás három fő modelljét, és megnéztük, miként
vezetnek ezek fóbiákhoz. Úgy tűnik, hogy az előkészített tanulás modell képes a leginkább
magyarázni a különböző félelmek és fóbiák kialakulását; megengedve a súlyozást is, miszerint nem
minden ingerre egyenlő valószínűséggel és gyorsasággal történik a tanulás. Átnéztünk több
tanulmányt a vizuális figyelem területéről, melyek közös eredménye egy speciális torzítást: A
figyelmem során feldolgozási elsőbbséget élveznek bizonyos fenyegető ingerek. Úgy tűnik, ez az
eredmény helytálló mind ősi gyökerekkel rendelkező, mind modern fenyegető ingerek esetén is.
Összességében a fent bemutatott tanulmányokból inkább egy területáltalános modell körvonalazódik,
semmint területspecifikus. Ugyan elképzelhető, hogy az adaptáció során volt néhány, a túlélés
szempontjából kitüntetett inger, mint például a kígyó, mely hajthatta, felgyorsíthatta egy fenyegetés
detektáló rendszer kialakulásának folyamatát. Azonban a filogenezis során, feltehetően mindvégig,
egyszerre számos veszélyforrás (pl. kígyó, pók, más ragadozók, szociális fenyegetés, stb.) fenyegette
az embert és elődeit. Ebből következően sokkal inkább plauzibilis egy általános jegy detektáló
rendszer (Coelho & Purkis, 2009) létezése, mely olyan ingerekre érzékeny, mint például, ha nézik,
követik az embert, gyors, hirtelen mozdulatok, árnyékok, stilizált vonások, stb.
Valószínűbb, és evolúciós szempontból is gazdaságosabb egy olyan rugalmas hálózat fenntartása,
mely képes az adott ökológiai niche elvárásaihoz alkalmazkodni, erőteljes tanulási potenciállal
rendelkezik, és más, a túlélés szempontjából releváns ingerek is tudják ezt a megkülönböztetett
útvonalat használni. Ezt alátámasztja az a tény, hogy országtól és kultúrától függetlenül igen magas
a prevalenciája az olyan fóbiáknak, mely valamely filogenezis során kitűntetett ingerhez szorosan
kapcsolható (Ajdacic-Gross et al., 2016). Kognitív kutatások szerint a modern fenyegető ingerek
sincsenek sokkal lemaradva tőlük, s már egészen korai életszakaszban a gyerekek rendelkeznek egy
szisztematikus figyelmi torzítással a modern fenyegető ingerekre is (LoBue, 2010; Losonci et al.,
2017; Zsidó et al., előkészületben). Mindemellett pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy a fóbiák nem
csak evolúciósan releváns ingerekre alakulhatnak ki, a DSM-V például már tartalmazza a repülés,
illetve injekció fóbiát is.
Nagyszámú bizonyíték utal arra, hogy a figyelmi torzításnak különböző fenyegető ingerek felé
kauzális szerepe lehet a szorongásos zavarok kialakulásában. Azonban ne hagyjuk figyelmen kívül,
hogy ezek a bizonyítékok sokszor indirektek, nem klinikai populációról származnak, és a felhasznált
ingeranyag is bővítésre szorul. A jövőben több olyan kutatásra van szükség, mely az eddig
bemutatottakra építkezve, azok hibáit korrigálva egyértelmű modellel szolgál arra, hogy miként
sajátítjuk el a félelmeinket.

Irodalomjegyzék

Ajdacic-Gross, V., Rodgers, S., Müller, M., Hengartner, M. P., Aleksandrowicz, A., Kawohl, W., ...
& Vandeleur, C. (2016). Pure animal phobia is more specific than other specific phobias:
epidemiological evidence from the Zurich Study, the ZInEP and the PsyCoLaus. European Archives
of Psychiatry and Clinical Neuroscience, 1-11.
Bishop, S., Duncan, J., Brett, M., & Lawrence, A. D. (2004). Prefrontal cortical function and
anxiety: controlling attention to threat-related stimuli. Nature neuroscience, 7(2), 184-188.
Bolles, R. C. (1970). Species-specific defense reactions and avoidance learning. Psychological
Review, 77, 32–48.
Coelho, C. M., & Purkis, H. (2009). The origins of specific phobias: Influential theories and current
perspectives. Review of General Psychology, 31, 335–348.
DeLoache, J. S., LoBue, V. (2009). The narrow fellow in the grass: human infants associate snakes
and fear. Developmental Science, 12 (1), 201–207.
Dollinger, S. J., O’Donnell, J. P., & Staley, A. A. (1984). Lightning-strike disaster: Effects on
children’s fears and worries. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 52, 1028–1038.
Field, A. P., & Purkis, H. M. (2011). The role of learning in the aetiology of child and adolescent
fear and anxiety. In W. K. Silverman & A. P. Field (Eds.), Anxiety disorders in children and
adolescents: Research, assessment and intervention (2nd ed., pp. 227–256). Cambridge: Cambridge
University Press
Fredrikson, M., Annas, P., Fischer, H., & Wik, G. (1996). Gender and age differences in the
prevalence of specific fears and phobias. Behaviour Research and Therapy, 34(1), 33-39.
Garcia, J., & Koelling, R. A. (1966). Relation of cue to consequence in avoidance learning.
Psychonomic Science, 4, 123.
Hayakawa, S., Kawai, N., & Masataka, N. (2011). The influence of color on snake detection in
visual search in human children. Scientific Reports, 1, 80.
LoBue, V. (2010). Superior detection of threat relevant stimuli in infancy. Developmental science,
13 (1), 221-228.
Losonci, A., Stecina, D., Arató, Á., Zsidó, A. (2017). Mikor tanulunk meg félni? In. Tuboly-Vincze,
G. (szerk.) 14. Országos Interdiszciplináris Grastyán konferencia előadásai. PTE Grastyán Endre
Szakkollégium, Pécs
 Mineka, S., Davidson, M., Cook, M., Keir, R. (1984). Observational conditioning of snake fear in
rhesus monkeys. Journal of Abnormal Psychology, 93 (4), 355-372.
Mobbs, D., Hagan, C. C., Dalgleish, T., Silston, B., & Prévost, C. (2015). The ecology of human
fear: survival optimization and the nervous system. Frontiers in neuroscience, 9, 55.
Muris, P., Merckelbach, H., de Jong, P. J., & Ollendick, T. H. (2002). The etiology of specific fears
and phobias in children: A critique of the non-associative account. Behaviour Research and
Therapy, 40, 185–195.
Poulton, R., & Menzies, R. G. (2002). Non-associative fear-acquisition: A review of the evidence
form retrospective and longitudinal research. Behaviour Research and Therapy, 40, 127–149.
Öhman, A., Flykt, A., & Esteves, F. (2001). Emotion Drives Attention: Detecting the Snake in the
Grass. Journal of Experimental Psychology, 130 (3), 466-478. doi:10.1037/0096-3445.130.3.466
Seligman, M. (1971). Phobias and preparedness. Behavior Therapy, 2, 307–320.
Öhman, A., & Mineka, S. (2001). Fears, phobias, and preparedness: Toward and evolved module of
fear and fear learning. Psychological Review, 108, 483–522.
Zsidó, A., Losonci, A., Stecina, D., Arató, Á., Bernáth, L. (előkészületben). General fear-advantage
in visual perception in preschool children.

View publication stats