32 OLÁH ATTILA

M egküzdés és pszichológiai immunitás*

„AZ ÉLET KÜZDELEM"

Életünk arról szól, hogy az önmagunk elé állított követelményekkel birkózunk, a ránk
háruló mindennapi megterhelésekkel állandó küzdelemben állunk (ahogy Madách tö­
mören megfogalmazza: „az élet küzdelem"). Az élet lényege ugyanakkor a változás, a
változás pedig mértékétől függően azonosítható a stresszel. A fejlődés nem képzelhető el
változás nélkül, a stressz pedig úgy is felfogható, mint a fejlődést stimuláló, előmozdító
változás (az új követelményekhez való alkalmazkodás új képességek kifejlesztését igény­
li). Ha a stressz nem is minden esetben az élet sava-borsa, de mindenképpen olyan do­
log, amivel kénytelenek vagyunk együtt élni, ha élni akarunk. Vaillant (1984) ezt a prob­
lémát így fogalmazza meg: „Nem a stressz az, ami megöl bennünket, hanem a stresszhez
való hatékony alkalmazkodás teszi lehetővé azt, hogy éljünk." Hogyan kell viselked­
nünk ahhoz, hogy a stressz ne az életünket megnyomorító tényező, hanem a fejlődé­
sünket stimuláló, előmozdító tényező legyen? A megküzdéskutatás többek között arra
irányul, hogy hogyan minimalizálhatjuk, küszöbölhetjük ki életünkből azokat a körül­
ményeket, amelyek között a stressz megbetegít, és hogyan teremthetjük meg azokat a
feltételeket, amelyek között a stressz fejlődésünk szolgálatába állítható. Tanulmányunk
kitér a megküzdéskutatás történetére, és bemutatjuk azokat a modelleket, amelyek az
eredményes megküzdés személyiségfeltételeire összpontosítanak.

* Kötetünkben jelenik meg nyomtatásban először.

OLÁH ATTILA

Oláh Attila (sz. 1954) az ELTE-n szerzett klinikai pszichológus diplomát. Egyetemi doktori
disszertációjának tém ája a konformizmus és a személyiség összefüggésének elem zé­
se volt. Barkóczi Ilona tanítványaként kutatói pályája elején a kreativitás és a szem é­
lyiség kapcsolatát vizsgálta, majd David Magnusson kutatócsoportjában, az inter-
akcionizmus fellegvárában, a Stockholmi Egyetemen a szorongás következményelvá-
rás-modelljének a kimunkálásában vett részt, és kultúrközi összehasonlító vizsgálatok
keretében tanulmányozta a serdülők mindennapi helyzetekben jelentkező szoron­
gását olasz, jem eni, indiai, holland, svéd, orosz és magyar fiatalok körében. A kilenc­
venes évektől kezdődően a megküzdés és a stressztűrő személy tanulmányozása áll
kutatásai középpontjában, kandidátusi disszertációjában kidolgozta a személyiség
pszichológiai immunrendszerére vonatkozó modelljét és megalkotta a pszichológiai
632 ♦ OLÁH ATTILA

A MEGKÜZDÉS MODELLJEI

A megküzdés fogalmának értelmezésére az elmúlt évtizedekben különböző pszicholó­

giai modellek születtek, ennek a fogalomnak a karrierje leghitelesebben mégis egy La­
zarus előtti és egy Lazarus utáni szakaszolással jellemezhető. Mr. Coping, ahogy Laza-
rust szakmán belül emlegetik, színre lépése és munkássága nyomán vált ugyanis a meg­
küzdés fogalma a stressz- és emóciókutatásban főszereplővé. Történeti sorrendben a
legmarkánsabb modellek: a pszichoanalitikus felfogás vagy a megküzdés egomodellje
(Freud, Anna Freud, Haan); az állatpszichológiai modell; a traitmodell; és a tranzakcio-
nalista felfogások, vagyis Lazarus modellje, illetve az azt módosító modellek.

A pszichoanalitikus felfogás

A klasszikus analitikus értelmezés szerint a megküzdés azokat az egomanővereket jelenti,

amelyekkel az ego a külvilágból jövő fenyegetéseket kezeli. Az intrapszichikus konflik­
tusok megoldásának eszközrendszerét az elhárítómechanizmusok adják. Míg a megküz­
dés tárgya és célpontja a külvilág, a külső veszély és fenyegetettség, az elhárító- vagy
védekezőmechanizmusok a belső veszélyek ellen védik az égőt. A legfontosabb szem­
pont a coping és az elhárítás megkülönböztetésében az, hogy a megküzdés tudatos harc,
szembeszállás az ismert külső veszéllyel vagy tudatos elkerülése a fenyegető helyzetnek,
az elhárítómechanizmusok ugyanakkor tudattalanul működnek. Az analitikus irodalom
klasszikus vonala a megküzdés elemzésével csak érintőlegesen foglalkozott, érdeklődésé­
nek középpontjába az elhárítómechanizmusok működése, kategorizálása és patológiás
folyamatokkal való összefüggésének tanulmányozása állt.
A védekezés fogalmát Freud elsőként 1894-ben, The Defense Neoropsychoses dm ű mun­
kájában definiálta, mint az „ego küzdelmét (struggle of the ego) a fájdalmas vagy elvisel­
hetetlen gondolatokkal vagy érzésekkel szemben". Későbbi munkáiban a védekezést az
ösztönharcban, illetve a külvilági fenyegetésekkel szembeni küzdelemben a vereségét és
tehetetlenségét elismerni vagy a rá mért csapást elviselni kénytelen ego feszültségkezelő
munkamódjaként értelmezi. A Gátlás, tünet, szorongás című munkájában (1926) Freud
így ír: „Védekezésnek tekinthető minden olyan technika, amelyet az ego azokban a

immunitás mérőeszközét, a Pszichológiai im m unkom petencia kérdőívet, amelyet több nemzetközi vizsgálat­
ban alkalmaztak.
A European Association for Research o n Adolescence (EARA) tagjaként a társaság hatodik, 1998-ban Bu­
dapesten tartott konferenciájának, a Positive Psychology Network tagjaként pedig az első nemzetközi pozitív
pszichológiai konferencia európai program jának a szervezője volt (Washington, 2000). A pozitív pszicholó­
giai nemzetközi együttműködés keretében Csíkszentmihályi Mihállyal a flow és a pszichológiai immunitás
összefüggéseit elemzi, és kidolgozta a flow kérdőíves vizsgálóeljárását. Jelenlegi kutatási tém ája az érzelmi
intelligencia. Oláh Attila harminc éve az ELTE oktatója, jelenleg a személyiség és egészségpszichológiai tan­
szék vezetője, a pedagógiai pszichológiai kar dékánhelyettese. Tanított a Stockholmi és az Örebrói Egyete­
men is, főként a személyiség-lélektan, az egészségpszichológia és a pszichometria tárgyköréből tart előadá­
sokat. A pszichometria művelőjeként szám os teszt adaptálása (pl. CPI, Langer-féle intelligenciateszt, Eysenck-
féle intelligenciateszt) és kidolgozása (pl. Szociális és érzelmi intelligencia teszt, Megküzdésimód-preferencia,
Foltteszt, Pszichológiai immunkom petencia kérdőív) fűződik a nevéhez.
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS *633

konfliktusokban alkalmaz, amelyek neurózishoz vezethetnek." Bár magára a copingfo-

galomra Freud írásaiban nincs utalás, Freud értelmezése szerint az ego feladata a külvi-
lági veszélyekkel szembeni küzdelem és helytállás, a veszélyforrások kezelése (mastery),
és az ego akkor kényszerül védekező manőverekre, ha ennek a feladatnak képtelen ele­
get tenni. A védekezés, az elhárítómechanizmusok használata valójában a megküzdés
kudarcának a következménye.
Az analitikus szerzők közül a coping fogalmát elsőként Anna Freud említi (Burlin-
gham és A. Freud, 1944). Anna Freud szerint a mindennapi konfliktusok normális keze­
lésének módja feltételezi az érzelmi élet feletti kontrollt, amikor úgy szállunk szembe a
fenyegetésekkel, vagy kerüljük el azokat, hogy közben nem transzformáljuk, nem változ­
tatjuk és nem nyomjuk el érzéseinket, és nem torzítjuk el a valóságot, ahogy azt a véde­
kezések alkalmával megtesszük. Anna Freud munkásságának középpontjában az elhá­
rítómechanizmusok tanulmányozása állt, írásaiban több helyen is hangsúlyozta azonban
azt, hogy az ego számára más lehetőségek is rendelkezésre állnak a „problémák kezelésé­
re", az „impulzusokkal való foglalkozásra" (mastery of impulse). Freudhoz hasonlóan azt
az álláspontot képviselte, hogy védekezésre akkor kerül sor, ha más próbálkozások ku­
darccal jártak A problémakezelés és konfliktusmegoldás ezen adekvát, tanulás útján el­
sajátítható módjainak az elemző leírásával azonban ő is adós maradt. Freuddal ellentét­
ben ugyanakkor több helyen kifejti - ahogy erre L. B. Murphy (1970) is rámutatott -,
hogy a védekezés útján való konfliktuskezelés nem feltétlenül patológiás, és az általa a
védekezőmechanizmusok listájához tizediknek „ragasztott" szublimációt a normális sze­
mélyiségszférához tartozónak tekintette inkább, mint neurotikus jelenségnek.
Az analitikus szerzők közül Norma Haan foglalkozott legbehatóbban a coping fogal­
mának elemzésével, a megküzdés és védekezés közötti különbség meghatározásával
(Haan, 1977). Haan szerint az általa rendszerbe foglalt egofunkciókon (kognitív funk­
ciók, reflexív-önérzékelő funkciók, figyelem-összpontosító funkciók, érzelmi impulzu­
sokat szabályozó funkciók) belüli alaptevékenység-formák (diszkrimináció, leválasztás,
ok-okozati megjelenítés, válaszkésleltetés, érzékenység, idő-visszaállítás, szelektív tudato­
sítás, eltérítés, átalakítás) megküzdő (coping), védekező (defensive) és töredékképző (frag­
mentary) módon működtethetők az ego által mind extrapszichikus, mind intrapszichi-
kus fenyegetések esetén. A megküzdő, a védekező és a töredékképző egofunkcionálás az
alábbi alapvető különbségekkel jellemezhető: a megküzdés magában foglalja a célt, a

1
Az elektronikus interjút készítette Pléh Csaba 2 003 decemberében

M i ma az interakcionista személyiségpszichológia helyzete?

Az interakcionizmus nem vált a személyiségpszichológia önálló iskolájává, szemlélete, amely azt

hangsúlyozza, hogy az aktuális viselkedés és a személyiség egésze is a tényezők dinamikus kölcsönhatásában
változik, széleskörűen megjelenik mind a személyiségmérés új technikáiban (pl. a 360 fokos vizsgálatok ese­
tén, amikor a személyt különböző kontextusokban megismerő emberek véleménye alapján készítünk szem é­
lyiségrajzot, hogy jobban közelítsünk a tartós jegyeit sokoldalúan megjelenítő személy megértéséhez), mind
a pszichopatológia sérülékenységfelfogásában (amely szerint bizonyos kontextusok ébresztenek fel rejtett
hajlamokat) és a működészavarok, valam int a személyiségalakulás bio-pszicho-szociálisértelmezésében.

A pozitív pszichológia az egyik mai jelszó. M iben különbözik ez más megváltó irányzatoktól, pé ldául az évtize­
dek e lő tti humanisztikus pszichológiától?
6 3 4 ♦ OLÁH ATTILA

választást, a rugalmas váltást, megmarad az objektív valóság világában, és megengedi a

megfelelő érzelmek kifejezését. A védekezés kényszerített, tagadó, merev, torzítja az ob­
jektív valóságot és logikát, utat enged a rejtett impulzusok kifejezésének, és megtestesíti
azt a várakozást, hogy a szorongástól anélkül is megszabadulhatunk, hogy a problémával
közvetlenül foglalkoznánk. A töredékképzés vagy fragmentálás automatizált, rituális,
egyéni szabályokat követő, érzelmileg irányított és irracionálisán működő abban az érte­
lemben, hogy az objektív valóságot nyilvánvalóan sérti.
Haan szerint a megküzdés az egészséges és normális egoműködési mód a konfliktusok
kezelésére az összes egofunkdó vonatkozásában, a védekezés neurotikus vagy hosszabb
távon neurózist eredményező egomanőver, a töredékképzés pedig pszichotikus vagy
pszichózishoz vezető munkamód. Egy példán érzékeltetve a működési módok különb­
ségét: az ego azt a feladatát, hogy a másik ember csak részben kifejezett érzéseit vagy
gondolatait megértse, teljesítheti empátia (coping), projekció (védekezés) és téves elmé­
letalkotás (töredékképzés) útján. Az interperszonális érzékenység mint alap egofunkció
a realitáshoz való viszony, az emocionális irányítottság, a rugalmasság és az alkalmazko­
dási eredményesség vonatkozásában a működési módok függvényében realizálódik. Az
empátia magas fokán halvány jelzések alapján is képesek vagyunk megértem és meg­
érezni a másik ember problémáit. A folyamat lényege hasonló a projekció esetén is, egy
erős élményállapot egy küszöb körüli érzékelési tartományban lévő ingerre mobilizáló­
dik. A projekció áldozatai legtöbbször nem a tiszta tekintetű emberek, hanem az olya­
nok, akiknek az arcára „ráégett" az ellenségeskedés vonása. Fizikailag is „rajtuk van" a
kulcsinger, amibe a negatív érzéseivel mit kezdeni nem tudó ember belekapaszkodik, ez
a kulcsinger aktiválja a negatív ellenséges reagálást. Míg az empátiában egy finom disz­
kriminációval észlelt ingeregyüttesre érzelmileg adekvátan reagálunk, a projekcióban a
„végtermék", a reagálás inadekvát. A különböző egofolyamatokban megjelenő megküz­
dő, védekező és töredékképző munkamódok azonosítására Haan (1977) mérési eljárást
dolgozott ki, ennek ismertetésére a módszerek tárgyalásakor visszatérünk majd.
Összegezve az analitikus pszichológián belüli értelmezéseket, azt mondhatjuk, hogy
néhány, a coping és a védekezés fogalmát differenciáltan elemző írás kivételével az álta­
lánosan elfogadott analitikus álláspont az, hogy a fenyegetések elhárítása, a konfliktus­
megoldás az ego feladata; külvilági fenyegetések esetén a megküzdés dominál (ezt azon-

A pozitív pszichológia olyan empíria, kutatás és adatcentrikus „vállalkozás", amely tárgyaként a pozitív emberi
m űködés tanulmányozását jelölte m eg, abból a célból, hogy feltárja és megismerje az emberi erősségek,
pozitív vonások, pozitív lelkiállapotok és közösségi működésformák kialakulásának törvényszerűségeit, és ezek
ismeretében hatékony intervenciós programokkal járuljon hozzá az em ber pozitív jegyeinek erősítéséhez és
kivirágoztatásához. A humanisztikus pszichológiánál nagyobb hangsúlyt helyez az optimális közösségi lét ki­
alakulási feltételeinek megismerésére, és az empirikus tudom ányos vizsgálódásnak is nagyobb szerepet szán.
A pszichológia igazi hivatásának az em b er fejlesztéséhez való hozzájárulásáttekinti, ebben fogalmazható meg
az az üzenet, am iben más irányzatokhoz képest újat hoz.

Ö n sokat foglalkozott kultúrközi kutatásokkal. M i a valódi értelm e és értéke ezeknek a személyiségkutatásban ?

A kultúrközi összehasonlító vizsgálatok legalapvetőbb célja a viselkedést meghatározó törvényszerűségek

általánosíthatóságának igazolása. A különböző kultúrák ugyanakkor más és más alkalmazkodási stratégiákat
alakítanak ki, amelyek adaptivitása a különböző területeken eltérő lehet. Az egyes kultúrák tradicionálisan
„írnak elő" olyan alkalmazkodási módokat, amelyek esetleg speciális működési zavarokat vagy kivételes kom-
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS ♦ 635

ban a „mastery" fogalmával fejezik ki inkább), az intrapszichikus konfliktusokat pedig

védekező- vagy elhárítómechanizmusok útján kezeli az ego. A megküzdés tudatos és
egészséges, a védekezés nem tudatos és inkább patológiás.

Az állatpszichológiai m odell

Az alapvetően az állatpszichológiai stresszkutatásokat jellemző felfogás szerint coping-

nak tekinthető minden olyan viselkedéses válasz, amely kontrollálni képes az averzív
környezeti hatásokat azáltal, hogy csökkenti az arousalt, a félelmet vagy egyéb drive-okat.
Az állatpszichológiai modell keretében a megküzdő viselkedés menekülő, támadó és
passzív módjait különítették el, és az állatoknak az előre jelzett, a random módon meg­
jelenő, a kontrollálhatatlan és a kontrollálható fenyegetésekre adott válaszait elemezték,
vizsgálva az ilyen helyzetekben magatartás eredményességének vagy eredménytelensé­
gének szomatikus következményeit. Eredményes, illetve sikeres copingról beszéltek ak­
kor, „ha az állat gyomra nem sérült meg" a sorozatos stresszhatások alatt (Levin, Wein­
berg és Ursin, 1978; Levin és Ursin, 1980).

A m egk ü zd és mint vonás; szem élyiség é s co p in g összefüggése

A személyiségvonások jelentőségét középpontba állító megküzdési modellek a megküz­

déskutatások hajnalán magát a megküzdést, a nehézségek kezelésének módját is a sze­
mély tartós jellemzőjének, stabil vonásának tekintették, feltételezve azt, hogy a stresszor
tulajdonságaitól, a kontextustól függetlenül az emberek, ha stresszállapotban vannak,
előnyben részesítenek egyes reagálási módokat.
A coping traitmodellje azt hangsúlyozza, hogy az emberek konzisztens vonásokat,
stratégiákat, védekező manővereket dolgoznak ki, tanulnak meg a konfliktusok kezelésé­
re, a fenyegetések elhárítására, és ezeket rájuk következetesen jellemzően alkalmazzák
mindenféle stresszel kapcsolatban.
Ez a következetesség megnyilvánulhat például abban, hogy egyesek felerősítik, felna-

petenciákat alapozhatnak meg. A kultúrközi összehasonlítások fényt deríthetnek az adott közegben term észe­
tesként kezelt tradíciók személyiségépítő és személyiségkárosító hatására egyaránt.

Az egészségpszichológia és a klin ika i pszichológia sokszor versenytársaknak tűnnek. M i a valódi viszonyuk?

Az egészségpszichológia a pszichológia tudományának ismereteit és eredm ényeit az em ber testi és lelki jól-
m űködésének (bio-pszicho-szociális jóllétének) a fenntartására és fejlesztésére hasznosító alkalmazott tu d o ­
mányág, amely elméleti keretként a pozitív pszichológia nézetrendszerét és a holisztikus emberfelfogást követi.
A klinikai lélektan a mentális működési zavarok kialakulásának megelőzésével és a rendellenes mentális és
viselkedéses megnyilvánulások és személyiségzavarok terápiájával foglalkozik. Az egészségpszichológia eszköz-
rendszerében az életmódformáló és edukációs stratégiák dominálnak, amelyekben a prevencióra helyeződik
a hangsúly; a klinikai pszichológia tradicionálisan a patodiagnosztika és a terápiás eljárások terén kompetens.
Mindkét alkalmazott ág rendelkezik önálló működési területtel és feladatkörrel mind az egészségmegóvás,
mind a gyógyítás terén, a versenyt inkább azok emlegetik, akik a maguk területén bizonytalanok a kom pe­
tenciájukban, ez azonban nem zavarhatja sem a klinikai, sem az egészségpszichológia autonóm fejlődését.
6 3 6 ♦ OLÁH ATTILA

gyítják a fenyegetések és veszélyek jelentőségét, perceptuálisan nyitottabbak a veszélyt

jelző ingerekre, vagy ellenkezőleg, igyekeznek homályban tartani, perceptuálisan elhá­
rítani a veszéllyel és fenyegetéssel való szembesülést. A represszió-szenzitizádó (Byme,
1964), a monitoring-blunting, a vigiláns-elkerülő pólusokkal leírt személyiségjellemző­
ket kezdetben úgy tekintették, mint tartós vonásokat, amelyek kimunkáltsági szintje je­
lentősen meghatározza azt, hogy egy adott személy hogyan viselkedik fenyegetettség,
kár vagy veszteség esetén.
A szenzitizátor, a monitorozó és a vigiláns személy fokozott érzékenységet mutat a ve­
szély jelzései iránt, nehezen teszi túl magát a megrázkódtatásokon, és erősen motivált
arra, hogy a bizonytalanságot informádókereséssel szüntesse meg. A represszor, a kogni­
tív elhárítással és homályosítással jellemezhető személy ugyanakkor igyekszik figyelmét
elterelni a veszély jeleiről, perceptuális küszöb emelkedik a fenyegetésekkel szemben. A
szenzitív személy nehezen tolerálja a bizonytalanságot, ami minden fenyegetés jellem­
zője, ezért igyekszik mindent megtudni a veszély természetéről. A represszor személy a
veszély tudatával együtt járó vegetatívarousal-növekedés kellemetlen élményét viseli
nehezen, ezért amíg teheti, igyekszik távol tartani magát a fenyegetéssel való szembené­
zéstől.
A negatív hatásokhoz (kár, veszteség, veszély) való viszonyulás mindkét szélsőséges
módjának: a szenzitizádónak és a repressziónak egyaránt megvan a maga adaptív értéke
a megküzdésben és a sikeres alkalmazkodásban. A szenzitizádó, a monitorozó informá-
dószerzés a fenyegetés természetének feltárását és a kezelés adekvát módjainak a kidol­
gozását szolgálja, a represszió pedig a megrázkódtatásokon és a veszteségeken való túl­
lépést segíti elő. Mindkét stratégia eredményre vezethet, ha a kontextusnak megfelelően
a maguk helyén alkalmazzák. Kihívások és fenyegetések esetén, illetve olyan helyzetek­
ben, ahol a megküzdő személy kontrollképes, a szenzitizációval és a monitorozással ér­
demes élni, kár és veszteség esetén vagy olyan körülmények között, amikor a kontroll
birtoklására nincs mód, a represszióval lehet jobban alkalmazkodni a stresszhez.
A személyiség és megküzdés kapcsolatában a vonásokat és a megküzdésistratégia-pre-
ferendákat izoláltan szemlélő megközelítések helyett a nyolcvanas évektől kezdődően a
viselkedést a kontextus figyelembevételével szabályozó holisztikus személyiségműködés
elemzése került a fókuszba. Ezen szemlélet szerint a személyiségvonások dinamikus köl­
csönhatásban, a kontextus igényeivel összehangoltan szabályozzák a megküzdést. Egy
reziliens személy például a helyzet szabta kontroli-lehetőségek függvényében választ
egy adott kontextusban a represszív vagy a monitorozó megküzdési stratégia közül,
amelyek hatékony alkalmazására személyisége komplexitása függvényében képes.
A személyiség-alapadottságok behatárolják, kijelölik azon alkalmazkodási formák és
szokások körét, amelyeket az emberek stresszállapotban mutatnak. Az emberek magatar­
tását markáns személyiségjegyeik határozzák meg nehezített alkalmazkodási feltételek
esetén is. A személyiségkutatást uraló Big Five-modell képviselői szerint valódi hajlama­
ink a stressz alatt tárulnak fel leginkább, ezért a megküzdéskutatás csak a személyiség­
tényezők figyelembevételével lehet eredményes. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a meg­
küzdés a stresszhelyzetekben a maga jellegzetes vonásaival jelen lévő individuum tevé­
kenysége. A személyiség öt alapdimenziója (extroverzió, barátságosság, neurotikusság,
lelkiismeretesség, nyitottság) meghatározza a fenyegetések jelentőségének megítélését (a
neurotikusság például erősíti a vonzódást a negatív érzelmek megtapasztalásához; az ex­
trovertált személy hajlamosabb kihívást észlelni, mint fenyegetést), az informádókeresést
és a problémacentrikusságot (nyitottság), az önfegyelmet és a kitartást (lelkiismeretesség),
valamint a társas támasz igénybevételét (barátságosság), vagyis mindazon tényezőket,
amelyek a stresszhez való alkalmazkodás eredményességét meghatározzák Világosan kell
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS ♦ 6 3 7

látni ugyanakkor azt, hogy a korrelációk a személyiségvonások és a megküzdési stratégi­

ák között azért olyan magasak, mert a személyiségvonások definícióik szerint szokások
integrált egységei, míg a megküzdési stratégiák olyan szokások, amelyeket az emberek
stresszhelyzetekben mutatnak. Operacionálisan a megküzdési stratégia tehát nem más,
mint a vonás építőköveként tekinthető szokás, amit egy személy stresszteli körülmények
között alkalmaz, ezért nem okozhat meglepetést például az, hogy a barátságosság mint
vonás és a társakhoz fordulás mint szokás erősen korrelál.

A kognitív tranzakcionalista cop in gm od ell

Ellentétben a megküzdés traitjellegű értelmezésével, Lazarus tranzakcionalista coping-

modelljének központi gondolata, hogy a viselkedés a személy és környezet közötti dina­
mikus kölcsönhatás eredménye, és a coping egyike azon központi változóknak, amelyek
ezt a tranzakciót nehezített alkalmazkodási feltételek esetén moderálják. Az irodalomban
legtöbbet idézett és legáltalánosabban elfogadott lazarusi definíció szerint „megküzdés­
nek tekinthető minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amellyel az egyén
azokat a külső vagy belső hatásokat próbálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok
felülmúlják vagy felemésztik aktuális személyes forrásait". A coping fogalmát mint
kulcsfogalmat Lazarus a stressz kognitív tranzakcionalista elmélete (1974), illetve újab­
ban az érzelmet kognitív motivációs viszonyként felfogó elmélet keretében dolgozta ki.
Ezeknek az elméleteknek a másik központi fogalma a kognitív értékelés (cognitive app­
raisal). Lazarus értelmezése szerint egy adott személy-környezet interakcióban mind az
érzelem erőssége és minősége, mind a megküzdés módja a kognitív értékelés következ­
ménye. Ez a felfogás alapvetően eltér a korábbi copingértelmezésektől, amelyek azt hang­
súlyozták, hogy a coping egy olyan válasz, amit az emóció, például a szorongás vált ki.
Az analitikus modellben például az elhárítómechanizmusokat a szorongás aktiválja, az
állatpszichológiai és a tanuláspszichológiai copingmodellben a megküzdő válasz a fe­
szültséget redukálja, és a magas drive-szint hatására mobilizálódik (Dollard és Miller,
1950). Lazarus modelljében a coping szintén intim módon kapcsolódik az érzelmekhez,
részt vesz azok szabályozásában, de a coping is és az emóció is az értékelés következ­
ménye.
A személy-környezet tranzakcióban a kognitív értékelés folyamata két egymáshoz di­
namikusan kapcsolódó szakaszra bontható. Beszélhetünk elsődleges és másodlagos érté­
kelésről. Az elsődleges értékelés azt tisztázza, mit jelent, mi a jelentősége az aktuális sze­
mély-környezet interakciónak a személy aktuális jólléte, kényelemérzete szempontjából,
tágabb értelemben az egész életének alakulása szempontjából. A másodlagos értékelésben
történik meg azoknak a forrásoknak a számbavétele, amelyek a megküzdés során mobi­
lizálhatók. A kérdés, mit is tehetek én ebben az interakcióban?
Az elsődleges és a másodlagos értékelés is további komponensekre bontható. Az elsőd­
leges értékelésben az egyik lényeges komponens az adott környezeti hatás vagy változás
motivációs relevanciájának a megállapítása, ami annak tisztázását jelenti, hogy érint-e, és
ha igen, milyen mértékben, személyes célokat az adott változás. A másik értékelési szál a
motivációs kongruencia vagy inkongruencia vizsgálatát jelenti, mennyire egyezik meg
vagy milyen mértékben tér el az adott hatás attól, amit a személy akar. Az elsődleges
értékelés harmadik komponense az interakció egoinvolváltsági fokának megállapítása.
A másodlagos értékelés elsőként az adott változás és interakció kiszámíthatóságát,
kontrollálhatóságát vizsgálja, továbbá azt, hogy ki vagy mi az okozója, kézbentartója a
változásnak, ki lehet a felelős azért, hogy a hatás előállt. A második komponens a má­
6 3 8 ♦ OLÁH ATTILA

sodlagos értékelés folyamatában a problémacentrikus beavatkozáshoz bevethető coping-

stratégiák számbavétele, mindazon erőforrások és lehetőségek feltérképezése, amelyek az
interakció menedzseléséhez igénybe vehetők. A harmadik komponens az érzelem regu­
lációját szolgáló megküzdési források feltárását jelenti; azoknak a lehetőségeknek a meg­
vizsgálásáról van itt szó, amelyek a helyzethez való pszichológiai alkalmazkodást lehe­
tővé teszik. A másodlagos értékelés újabb komponense a jövőre vonatkozó elvárásokat
elemzi: becslések történnek arra vonatkozólag, hogy hogyan alakulhat az interakció az
egyes megküzdési stratégiák bevetése esetén vagy akkor, ha az egyén egyáltalán nem
avatkozik be.
Folkman és Lazarus (1988) kidolgozott egy eljárást, amellyel különböző feszültségkeltő
körülmények között mérhető a megküzdési folyamat. (Ezt a Megküzdési módok kérdő­
ívet a módszerek kapcsán mutatjuk be.) Elutasítva a coping leegyszerűsített kimenet­
bemenet modellben való vizsgálatát (lásd pl. klasszikus stresszkutatások), Lazarust és
munkatársait elsősorban a folyamatorientált kutatások érdekelték, és a megküzdő visel­
kedést is abból a szempontból elemezték, hogy milyen szerepet játszik abban a tranzak­
cióban, ami a stresszelő, fenyegető környezet és a benne élő személy között zajlik (La­
zarus, 1993). 1950 óta végzett vizsgálataik (Lazarus et al., 1952; Lazarus, 1966,1982,1985,
1991; Folkman, 1984; Folkman és Lazarus, 1985,1988,1990) során gazdag empirikus anya­
gon mutatták be, hogy a kognitív értékelés alapvető meghatározója mind az emóciók
alakulásának, mind a megküzdés folyamatának. A negyven év kutatási termésének leg-
konzisztensebb eredményeit az egyik 1993-as tanulmányában Lazarus az alábbiakban
foglalja össze.
Az emberek a legtöbb alapvető megküzdési stratégiát használják valamennyi feszült­
ségkeltő helyzetben, vannak azonban specifikus stresszorokhoz kötődő megoldások. Az
érzelmek regulálása például egyértelmű kár és veszteség esetén; a konfrontáció és prob­
lémaorientáció szignifikánsan gyakoribb olyan helyzetekben, amelyeket kihívásként ér­
telmezünk. Ha megváltoztathatónak látjuk a körülményeket, akkor problémafókuszú
stratégiákkal operálunk, és többnyire konstruktívak vagyunk; ha kívülről irányítottnak
definiáljuk a történéseket, akkor passzivitással és érzelemcsillapító megküzdéssel reagá­
lunk. Egyes megküzdési stratégiák nagyobb stabilitást mutatnak: például az a beállí­
tódás, hogy megpróbáljuk pozitív oldalukról szemlélni a dolgokat, bár személyiségtől
függően, de a legtöbb stresszhelyzetben jellemző ránk, ugyanakkor a társas támogatás
igénylésével mint megküzdési lehetőséggel annak függvényében élünk, hogy milyen az
aktuális szociális környezetünk. Ha valaki más van bajban, és az számunkra is kellemet­
len, akkor igen gyakran kérünk segítséget, ha nekünk nincs lehetőségünk megoldani a
problémát.
Minden megküzdési mintázat hasznossága vagy eredményessége változik, attól függő­
en, hogy milyen típusú a helyzet, milyen karakterisztikumokkal jellemezhető a személy,
és hogy milyen területre vonatkoztatjuk a hasznosságot vagy eredményességet (pl. a sze­
mély kényelemérzete, társas helyzete, fizikai egészsége stb.). Ami az egyik helyzetben
működik és eredményes, inadekvát és káros a másikban. Ezenkívül a megküzdési straté­
giák változnak a komplex feszültségkeltő helyzet különböző állomásain. Ha ezeket az
állomásokat egybemossuk, hamis képet kapunk a megküzdési folyamatról. A szituáció, a
személy, a kognitív értékelés és az egész tranzakcionális folyamat lényeges aspektusainak
ismeretében tudunk csak választ adni arra, hogy milyen stratégiát választ a személy, és
az milyen hasznot hoz majd számára. A megküzdés szoros együttjárást mutat a helyzet­
ben domináló érzelmi állapottal, a pozitív és negatív érzelmi állapotok karakterisztikus
copingstratégiákat mobilizálnak. A nyolcvanas évektől Lazarus a stressz- és emóciókuta­
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS ♦ 6 3 9

tások integrálásának szükségességét hangsúlyozta, megtéve azt az elméleti alapvetést,

hogy a stressz úgy tekinthető, mint része annak a nagyobb tárgykörnek, amit emóciónak
nevezünk (Lazarus, 1993).

A M EGKÜZDŐ VISELKEDÉS MÉRÉSI MÓDSZEREI

Az analitikus fogalom rendszer és mérési eszköztár

Az analitikus felfogás szerint a copingstratégiák és a védekezőmechanizmusok tartós

személyiségjellemzőként értelmezhetők, a megküzdés az egészséges, a védekezés a pato­
lógiás feszültségkezelési eljárás. A védekező manőverek adaptivitásközeliségük alapján
rangsorolhatók, használják az elsődleges (represszió) és másodlagos (projekció, lásd pl.
White, 1948) vagy az adaptív (áttolás, racionalizáció, projekció, izoláció, reakcióképzés)
és nonadaptív (elfojtás, tagadás) kategóriákat a védekező eljárások közötti különbségek
érzékeltetésére (Haan, 1977; Hilgard, 1949; Vaillant, 1977). Mint arra korábban is utaltunk,
Haan határozott különbséget tesz coping és védekezés között, a copingstratégiákat azo­
nosító kategóriarendszerét az egofunkciókat szisztematizáló modellje keretében írja le.
Ez a modell négy alapvető egofunkciót különít el, és ezen egofunkciókhoz tíz tevékeny­
ségformát rendel. A tevékenységformák, az adaptivitás dimenziójában rangsorolva őket,
megküzdő, védekező és töredékképző módon realizálódhatnak.
A négy alapfunkció a következő: kognitív, önérzékelő, figyelem-összpontosító és érze­
lemszabályozó funkció.

♦ A kognitív egofunkcionálás tevékenységformái: a diszkriminálás, a kötetlen gondolkodás

és az ok-okozati megjelenítés.
A diszkriminálás megküzdő realizálása, vagyis copingalkalmazási módja az objektivi­
tás, az objektív gondolkodás, ami azt jelenti, hogy a személy képes elválasztani a gondo­
latait az érzéseitől és gondolatait a gondolataitól, hogy objektiven értékelhesse a hely­
zetet, ha a szituáció ezt kívánja. A személy képes érzéseiben is diszkriminálni, például
amikor kétféle módon látja ugyanazt a dolgot, de tudatában van annak, hogy ezt teszi.
(A diszkriminálás védekező egofunkcionálás esetén izolációval, töredékképzés esetén
konkretizációval történik.)
A kötetlen gondolkodásnak mint kognitív egofunkciónak a megküzdő formája az intel-
lektualitás, ami azt jelenti, hogy az egyén képes kötetlenné válni olyan, érzelmileg ter­
helő helyzetben is, amely pártatlan elemzést és tudatosságot kíván. (A kötetlen gondol­
kodás védekező formája az intellektualizáció, töredékképző változata pedig a neolo-
gizma.)
Az ok-okozati megjelenítés megküzdő egofunkcionálás esetén a logikai elemzésre való
képességet jelenti. (Védekező egofunkcionáláskor racionalizáció, töredékképzés esetén
konfabuláció és autisztikus logika a jellemző.)

♦ Az ego önérzékelőfunkciójához tartozik mint alaptevékenység-forma a válaszkésleltetés,

az érzékenység és az idő-visszaállítás képessége.
A válaszkésleltetés megküzdő „egoüzemmódja" a kétértelműség toleranciája, ami azt
jelenti, hogy az egyén képes bánni a kognitív és emocionális komplexitással, képes érzé­
kelni „a halványnál is fehérebb árnyékot", nemcsak fekete-fehérben gondolkodik. Nincs
rá szüksége, hogy félreérthetetlen választásokra vegye rá magát bonyolult helyzetekben,
 6 4 0 ♦ OLÁH ATTILA

mikor a választás lehetetlen, és kezelni tudja azt is, ha valamiről kétféle véleménye van.
Képes tolerálni az elkerülhetetlen, bonyolult negatív és pozitív érzéseket mások iránt. (A
válaszkésleltetés védekező formája a kételkedés és hezitádó, töredékképző módja pedig
a lemerevedés, homály és megdermedés.)
Az érzékenységnek mint egofunkciónak a megküzdő változata az empátia. Ilyenkor a
személy érzékenyen beleéli magát a másik helyzetébe, képes elképzelni, hogyan érez és
gondolkodik a másik, interperszonális kapcsolataiban számol mások érzéseivel és gon­
dolataival. (Az érzékenység védekezés esetén projekcióban, töredékképzés esetén téves
elméletalkotásban jut kifejezésre.)
Az idő-visszaállítás megküzdő funkcionálás esetén az ego szolgálatában álló regresz-
sziót jelenti. Ilyenkor a személy olyan érzéseket, gondolatokat hasznosít, amelyek nem
adódnak közvetlenül a helyzet explorálásából. Lényegében tudatelőttes működését hasz­
nosítja az egyén, gazdag és flexibilis módon, mivel énhatárai megengedik az időkeret
gyors és eredményes visszaállítását. (Védekező funkcionálás esetén az idő-visszaállítás
regresszióval történik, töredékképzés esetén dekompenzálódás figyelhető meg.)

♦ Az ego figyelem-összpontosító funkciójának az alaptevékenység-formája a szelektív tuda­

tosság.
A szelektív tudatosság gyakorlásában a megküzdő alkalmazás a koncentráció. A személy
képes arra, hogy félretegye a zavaró vagy kecsegtető érzéseit vagy gondolatait annak ér­
dekében, hogy a megoldandó feladatra koncentráljon. (A védekező szelektív tudatosság
lényege a tagadás, a töredékképzésé a hebefrén reagálás.)

♦ Az ego érzelmi szabályozó funkciójának alaptevékenység-formái az eltérítés, az átalakítás

és a visszatartás.
Az eltérítés megküzdő változata a szublimáció. Ilyenkor a személy önmaga számára
kielégítő, szociálisan elfogadott alternatív csatornákat és módokat talál arra, hogy néha
meglehetősen primitívnek nevezhető érzéseit kifejezze. (Az eltérítés defenzív módja az
áttolás, töredékképző változata az „érzelmi túltengés".)
Az átalakítás megküzdő változatban helyettesítést vagy „jó reakcióképzést" jelent.
Ilyenkor az emberek mértékletes, szelídített módon fejezik ki érzéseiket. A különbség a
reakcióképzés és a helyettesítés között az, hogy a helyettesítés helyénvaló, hajlékony,
kiszámított és tervszerű, a reakcióképzés, ami az átalakítás védekező formája, kénysze-
rített, öntörvényű és mágikus. Az átalakítás töredékképző módja az altemálás.
A visszatartás megküzdő változata az elnyomás. A személy a nem megfelelő és nem
realizálható érzéseit és érzelmi válaszait függőben és kontroll alatt tartja mindaddig,
amíg a megfelelő időt, helyet és alkalmas tárgyat meg nem találja. (A visszatartás véde­
kező formája az elfojtás, töredékképző módja pedig a deperszonalizádó.)

A tíz megküzdő stratégia és a tíz védekező manőver viselkedésrating-pontértékeit fak­

toranalizálva, Haan (1963) két coping- és két védekezőfaktort azonosított. Az egyik co-
pingfaktorba, amit kontrollált megküzdésnek nevezett, az intellektualitás, a koncentráció, a
szublimáció, a logikai analízis, az objektivitás, az elnyomás és a helyettesítés sorolódott,
a másik faktorba, ami a kifejező megküzdés nevet kapta, az empátia, a kétértelműség tole­
ranciája és a regresszió az én szolgálatában került. A védekező manőverek első faktorát
strukturált védekezésnek nevezte, idetartozik az áttolás, a racionalizáció, az intellektuali-
zálás, a projekció, az izoláció és a reakcióképzés. A másik védekezőfaktor a primitív, an-
tikognitív címkét kapta, idesorolódott az elfojtás, a tagadás és a kételkedés. A viselkedés-
rating pontszámokkal kifejezett megküzdő és védekező konstruktumainak érvényességét
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS * 6 4 1

Haan (1963) a Rorschach, a CPI és az MMPI változóit használva ellenőrizte, feltételezve

azt, hogy a copingstratégiák preferenciája a CPI skáláival, a védekezésre való hajlam
pedig az MMPI és a Rorschach patológiás folyamatokat jelző mutatóival jár együtt. A
sok változóra kiterjedő elemzés a hipotézisek nyolcvan százalékát egyértelműen igazol­
ta, jelezvén azt, hogy a megküzdés útján való funkcionálás a kompetens, a jól strukturált
ego munkamódja. A kognitív egofunkciók megküzdő vezérlése magas korrelációt muta­
tott a Stanford-Binet-féle IQ-pontszámokkal.
Haan (1974) ugyancsak tesztelte saját egomodelljének általános érvényességét, összevet­
ve azt az egofejlődést azonosító Loevinger-féle és a morális fejlődést tesztelő Kohlberg-
féle modellel. Egy San Frandscó-i hippipopulációban végzett vizsgálatsorozat alkalmával
azonban csak mérsékelt összecsengést tudott kimutatni a három, az ideális egofunkcio­
nálást meghatározni próbáló modell között. Joffe és Naditch (1977) a Haan által leírt tíz
copingstratégia mérésére a CPI tételállományából, a tíz védekezőmechanizmus azonosí­
tására pedig az MMPI tételeiből szerkesztett skálákat. Az új skálák mind a reliabilitás-,
mind a validitáspróbák tanúsága szerint pszichometriailag elfogadhatóak, a CPI és az
MMPI alapskáláival például a várt irányú összefüggéseket mutatják. Haan modelljével
kapcsolatban a kritika alapvetően arra koncentrálódik, hogy valószínűleg sem a meg­
küzdés, sem a védekezés nem tekinthető traitjellegű változónak (lásd pl. Parker és End-
ler, 1992).
Ugyancsak analitikus gondolatrendszerben fogant és a védekezési stratégiák kategori­
zálására, mérésére használt, széles körben elterjedt eljárás a Defense Mechanism Inventory
(DMI) (Gleser és Ihilevich, 1969). A teszt alkotói szerint a védekezési mechanizmusok
legalapvetőbb funkciója azoknak a konfliktusoknak a kezelése, amelyek egy egyén ér­
tékvilága, az általa tapasztaltak és a vele kapcsolatos külső elvárások között feszülnek. Az
ilyen konfliktusok esetén az ego vagy támad, vagy torzít, vagy szelektíven kezeli a külső
és belső hatásokat, igényeket, vágyakat. Az ego ezen tendenciái öt mechanizmusban, öt
stratégiaosztályban manifesztálódnak, vagyis a klasszikus védekezőmechanizmusok öt
dimenzióba rendezhetők.
Az első dimenzió a szembefordulás a tárgyakkal. Ebben az esetben a konfliktust és a fe­
szültség levezetését a frusztráló tárgy elleni támadással oldja meg az ego. A klasszikus
elhárítási módok közül az azonosulás az agresszorral és az áttolás tartozik ebbe a dimen­
zióba.
A második dimenzió a projekció. Olyan mechanizmusok tartoznak ide, amelyek során
szintén a tárgy felé irányul az agresszió, a személy azonban először megtalálja az indo­
kát annak, akár létezik ilyen, akár nem, hogy támadhasson.
A harmadik osztálya a védekező stratégiáknak a principalizáció. Az idetartozó mecha­
nizmusok lényege, közös vonása, hogy az érzelem valamilyen sajátos elv alapján lesza­
kad a gondolati tartalomról, és elfojtás alá kerül. Az intellektualizáció, az izoláció és a
racionalizáció tartozik ebbe a dimenzióba.
A negyedik cluster a szembefordulás az énnel. A konfliktus feszültségét az önmaga ellen
fordított agresszív megnyilvánulásokkal oldja fel az ego. A mazochizmus és az autosza-
dizmus sorolható ide.
A védekezőmechanizmusok ötödik csoportja a reverzálás vagy megfordítás. A konflik­
tusokat pozitív vagy semleges reagálással kezeli az ego, úgy viszonyul a frusztráló tárgy­
hoz, mintha az nem provokálná benne a negatív reagálást. A negádó, a tagadás, a reak­
cióképzés és az elfojtás sorolható ide.
A DMI tizenkét különböző típusú konfliktust (autoritással szembeni, a függetlenséget
frusztráló stb.) leíró történetre adott válaszok alapján diagnosztizálja a vizsgálati személy
védekezésistratégia-preferendáit a vázolt öt dimenzióban. A teszt stabilitásmutatói 0,85 és
6 4 2 ♦ OLÁH ATTILA

0,89 között mozognak, ami arra utal, hogy a vizsgálati személyek következetesek a véde­
kezési mechanizmusok használatát illetően. A teszt crossvaliditás-mutatói az MMPI ská­
láival és a Haan által leírt védekeződimenziókkal a várt irányú összefüggéseket mutat­
ják. A mezőfüggőség-mezőfüggetlenség és a DMI-dimenzió közötti korrelációk szerint a
primitívebb elhárítási formák, m int például az ego felé irányított agresszió és a rever-
zálás (negádó, elfojtás) a mezőfüggőséggel, a strukturáltabb védekezési módok (tárgy felé
fordított agresszió, projekdó) használata pedig a mezőfüggetlenséggel jár együtt (Ihile-
vich, 1968).
A Magyarországon széles körben elterjedt Rosenzweig Picture Frustration Test (Rosen­
zweig 1950) a védekezésihajlam-preferendák (kifelé és befelé irányított agresszió, rever-
zálás), valamint a megküzdési stratégiák (az „e" válasz mint támaszkérés instrumentális
okból, az „i" válasz mint konstruktív megküzdés, az „M" válasz mint empátiamutató)
azonosítására egyaránt alkalmasnak látszik megfelelő pszichometriai kimunkálás után, és
a PFT fogalomkészlete könnyen „áthangszerelhető" a modem copingkutatásban hasz­
nált terminusokra (pl. extrapuníció = emóciókiürítés, intrapuníció = önvádlás, impu-
nírió = önmérséklés stb.).
Az akadémikus megközelítések és az analitikus nézőpont összeegyeztetésére vállalko­
zó Vaillant (1992), elfogadva a védekezőmechanizmusok érettség-éretlenség kontinuu-
mon való elhelyezhetőségének elvét, azt fogalmazza meg, hogy az érettség és az adapti­
vitás magas szintjén álló védekezőmechanizmusok mint a megküzdés tudattalan formái
ugyanúgy az egészségfenntartást és -megőrzést szolgálják, mint a szándékosan és tudato­
san alkalmazott copingstratégiák. Elmélete szerint a megküzdőmechanizmusok három
nagy kategóriáját különböztethetjük meg. Vannak olyan módszerek, amelyek által egy
individuum segítségnyújtást vált ki a megfelelő személyekből: ez a szociális támaszkere­
sés. Másodszor, vannak a tudatos kognitív stratégiák, amelyeket az emberek szándékosan
alkalmaznak abból a célból, hogy a legtöbbet hozzák ki egy rossz helyzetből. Harmad­
szor, vannak a nem szándékos tudattalan mentális mechanizmusok, amelyek torzítják a kül­
ső és belső valóság percepdóját a szubjektív distressz csökkentése érdekében.
A DSM-IV egy hierarchikus védekezőfunkció-skálába rendezi az adaptivitás és az
érettség kontinuum mentén a nem tudatos védekezési stratégiákat, és a magas adaptációs
szinttel jellemezhető mechanizmusok közé sorolja az altruizmust, a szublimációt, az el­
nyomást, az anticipációt és a humort. Az altruizmus mint érett adaptív mechanizmus
lényegi jellemzője, hogy azáltal szerzünk örömöt magunknak, hogy azt adjuk másoknak,
amit mi magunk szeretnénk kapni. A szublimáció adaptív jellegét az adja, hogy mások
számára is objektív értéket teremtve szelídítjük meg, alakítjuk át tömény ösztönkészteté­
seinket, hasonlóan ahhoz, ahogyan limonádét csinálunk a citromból. Az elnyomás azál­
tal véd adaptívan, hogy a vágyak sürgető hatását nem hagyjuk érvényesülni, és csak a
kezelhetőség szintjéig adagoltan tudatosítjuk mind indulatainkat, mind terheinket. Az
anticipáció a jövővel kapcsolatos megpróbáltatásokra való szisztematikus előkészület
mind a lehetséges válaszok kidolgozása, mind az érzelmek edzése terén. A humor adap­
tivitása abban jelentkezik, hogy lehetővé teszi az érzelemkifejezést a személyes kellemet­
lenségérzés és a másokra gyakorolt kellemetlen hatások nélkül.
Az érett védekezőmechanizmusok a lehetőségekhez igazodva maximalizálják a kielé­
gülést, és elősegítik a konfliktusban lévő késztetések közötti egyensúly kialakulását.
Szemben a kevésbé adaptív védekezőmechanizmusokkal, az érett formák inkább maga­
sabb egységbe foglalják és gyengítik, nem pedig eltagadják és eltorzítják az emberi vi­
selkedés egymással konfliktusban álló forrásait és determinánsait: a lelkiismeretet, a
valóságot, az interperszonális kötődéseket és az érzelmeket. Az adaptív védekezőmecha­
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI IMMUNITÁS ♦ 6 4 3

nizmusok legjobb definíciója az, hogy valami olyan értéket visznek a világba, ami ko­
rábban nem volt benne. Az érett adaptív mechanizmusok működése révén képesek va­
gyunk arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki egy rossz helyzetből, és épülésünkre fordítsuk
az átélt megpróbáltatásokat, képesek vagyunk „aranyat csinálni az ólomból". Az érett
védekezések hatásmechanizmusa abban áll, hogy megóvják az embereket a hirtelen ér­
zelmi, valóságbeli, kapcsolatbeli vagy lelkiismeretbeli változásoktól, és automatikusan
garantálják azt, hogy ne legyünk kitéve tartós érzelmi és indulati elárasztottságnak. Az
érett védekezési mechanizmusok olyan lelki lengéscsillapítók, amelyek megóvnak a lel­
ki szerkezet szétrázódásához vezető szélsőséges, túlfűtött mentális működési módoktól.
Vaillant (2000) javaslata szerint az érett védekezőmechanizmusok fejlettségi szintje a
mentális egészség olyan megbízható mutatója, mint amilyen megbízható indikátora pél­
dául az IQ a mentális kapacitásnak. A védekezőmechanizmusok relatív érettségét leképe­
ző mérőeszközök (pl. a védekezőfunkdó-skála) Vaillant felfogása szerint alkalmasak le­
hetnek a pozitív lelld egészség elméleti képletének kvantifikálására. Több évtizedet átfo­
gó prospektiv longitudinális vizsgálatok eredményeinek felhasználásával Vaillant (2000)
egyértelműen igazolta, hogy az érett elhárítómechanizmusok (elnyomás, altruizmus, hu­
mor, anticipáció, szublimáció) alkalmazásának gyakorisága szoros együttjárást mutat a
testi és lelki egészség indikátoraival, a szubjektív jóllét és az élettel való megelégedettség
mértékével, a fizikai erőnlét objektív mutatóival és az élet négy területén (házasság, gye­
rekek, munka, barátok) megélt sikerek és eredményesség mértékével.
Összegezve az analitikus pszichológia keretében megmutatkozó „stratégiafeltáró" erő­
feszítéseket, megállapíthatjuk, hogy a fókusz a klasszikus védekezőmechanizmusok leké­
pezésére irányul, az eszközök között a projektív eljárások dominálnak, de a kilencvenes
évektől megjelennek az önbeszámolós eljárások, és előtérbe kerül az egészségfenntartás­
ban és -megőrzésben, valamint a lelki öngyógyításban szerepet játszó, érett adaptív vé­
dekező, de nem tudatos megküzdés működésmechanizmusainak tanulmányozása és mé­
rési eszközeinek kimunkálása.

A kérdőíves copingkutatás

A hetvenes évektől kezdődően mintegy paradigmaváltásként a copingkutatások közép­

pontjába a védekezőmechanizmusok vizsgálata helyett a stresszel való megküzdés során
tudatosan alkalmazott megoldási módok tanulmányozása került. Ennek a tudatosság- és
kogníciócentrikus kutatási hullámnak az attitűdjét legadekvátabban bemutató coping-
definídó Stone és Neale (1984) megfogalmazása, amely szerint „megküzdésnek tekinthe­
tő minden olyan cselekvés vagy kognitív művelet, amelyet egy egyén tudatosan alkal­
maz egy stresszteli szituáció kezelésére vagy az anticipált fenyegetés hatására keletkező
feszültség feldolgozására". Ezekben a kutatásokban deduktív és induktív vizsgálati stra­
tégiákat alkalmazva próbálnak eljutni ahhoz a legérvényesebb copingstratégia-taxonó-
miához, amely mind az elméleti, mind a gyakorlati validitás kritériumait teljesíti.
A deduktív eljárás esetén racionális megfontolások alapján kategóriákat hoznak létre,
amelyeket vagy operadonalizálnak mint kérdőívtételeket, vagy besorolási szempontként
használják azokat a különböző megküzdési erőfeszítések osztályozásánál. Az induktív
vagy empirikus taxonómiakészítés esetén a széles körben felmért coping-erőfeszítéseket
valamilyen statisztikai eljárás (többnyire faktoranalízis, esetleg clusteranalízis) segítségé­
vel csoportosítják, és a csoportosulás radonális értelmezésére vállalkoznak. Természete­
sen a két megközelítés összhangban is alkalmazható, azonban a statisztika uralmának
6 4 4 ♦ OLÁH ATHLA

köszönhetően copingstratégia-taxonómiákat - leszámítva egy-két általános dimenziót

(pl. emódófókusz, problémafókusz) - főként induktív módon készítettek. A védekező­
mechanizmusok esetében viszont a teoretikus megközelítés dominált.
Az elmúlt évtizedek gazdag vizsgálati termése két fő megküzdési dimenzió vonatko­
zásában mutat konszenzust. Mind az empirikus, mind az elméleti hozzáállás szerint a
megküzdési stratégiák két nagy csoportja különíthető el: beszélhetünk problémacentrikus
vagy feladatorientált és emóciófókuszú vagy személyorientált megküzdésről. Parker és Endler
(1992) Coping with coping assessment című összefoglaló tanulmányában 25 olyan többdi­
menziós, szélesebb körben használt copingkérdőívet mutat be, amelyek fő dimenziója
vagy másodrendű faktora a problémafókusz és az emóciófókusz. Számos kérdőívben
leggyakoribb dimenzióként a szodális támogatás jelenik meg (Amirkham, 1990; Folkman
és Lazarus, 1985; Patterson és McCubbin 1987), ez a fogalom azonban, ahogy arra Parker
és Endler (1992) is rámutat, inkább megküzdési forrás, mint copingstratégia.
A taxonómiaalkotás igényével is fellépő, első széles körű emprikus vizsgálatot, amit a
copingstratégiák azonosítására terveztek, Pearlin és Schooler (1978) végezte. 2300 egészsé­
ges felnőtt interjúanyagából, amely azt tudakolta, hogy a mindennapi konfliktusokat
hogyan oldják meg, 17 copingstratégiát azonosítottak, amit faktoranalizálva három di­
menziót kaptak. Az első faktor azokat az erőfeszítéseket tartalmazta, amelyek a helyzet
megváltoztatására irányultak (problémafókusz), a második faktorba a stressz jelentésének
a megváltoztatására irányuló válaszok kerültek, a harmadik faktor pedig a kellemetlen
érzések regulálására és csillapítására szolgáló megoldásokat tartalmazta (emódófókusz).
McCrea (1984) 28, elméleti alapon kidolgozott copingstratégia vizsgálatára alkalmas
118 tételes kérdőívet szerkesztett, azt vizsgálva, hogy a stresszor típusa befolyásolja-e az
emberek megküzdő magatartását. A vizsgálati személyek a 28 stratégiából választották ki
azokat, amelyeket inkább fenyegetésekkel, veszteségekkel vagy kihívásokkal kapcsolat­
ban szoktak használni. A 28 stratégia a következő volt: ellenségeskedés, radonális cselek­
vés, segítségkérés, perszeverálás, az érzelmek tagadása, fatalizmus, optimizmus, szórako­
zás, menekülő fantáziálás, az érzések szabadjára engedése, intellektuális tagadás, önbecs­
mérlés, lépésenkénti beavatkozás, társas összehasonlítás, nyugtatószedés, helyettesítés,
önmérséklés, erőmerítés a bajból, elkerülő viselkedés, visszahúzódás, adaptálódás, áb­
rándozás, aktív felejtés, humor, passzivitás, tétováskodás, bizakodás, vádaskodás. McCrea
eredményei szerint az emberek fenyegető helyzetekben gyakrabban bizakodnak, ábrán­
doznak és próbálnak tenni valamit, míg veszteség esetén fatalisztikus érzéseket fogal­
maznak meg, sorscsapást éreznek és nyugtátokat szednek, kihívások alkalmával pedig
radonálisak, optimisztikusan gondolkodnak és humorosak. A vizsgálat egyértelmű bizo­
nyítékát adta annak, hogy a megküzdés egy személy-szituárió kölcsönhatás függvénye.
A legtöbb vizsgálatban használt és a leggyakrabban idézett kérdőívet Lazarus és Folk­
man (1980) szerkesztette. Ennek két változata ismert: a Megküzdési módok listája (Ways
of Coping Checklist) és a Megküzdési módok kérdőíve (Ways of Coping Questionnaire). A
kérdőív legutóbbi, 66 kérdéses változata (Folkman és Lazarus 1988) nyolc skálát tartal­
maz. A nyolc megküzdési mód a következő: konfrontálódás, távolítás, selfkontroll, szo­
ciális támaszkeresés, felelősségvállalás, menekülés, tervszerű problémamegoldás, opti­
mista újraértékelés. Ez a kérdőív pszichometriailag az egyik legalaposabban kimunkált
eljárás, state- és traitváltozatban egyaránt használható. Parker és Endler (1992) a megbíz­
hatósági mutatók elmaradását és a standardizáltság hiányát kéri számon az alkotókon.
Az elméleti alapozású skálaszerkesztés iskolapéldájának tekinthető a Miller-féle visel-
kedésstílus-skála (Miller Behavioral Style Scale - MBSS) (Müler, 1980, 1987). A 32 tételből
álló kérdőív két, elméleti alapon képzett copingstratégia: az információt kereső (monitor)
és az információt homályban tartó (blunter) megküzdési mód azonosítására szolgál. A „to
 MEGKÜZDÉS ÉS PSZICHOLÓGIA] IMMUNITÁS ♦ 6 4 5

see" vagy a „not to see" attitűd és információkezelő stratégia döntően befolyásolja a fe­
nyegetéssel való bánást, elsősorban a megküzdési periódus különböző szakaszaiban. A
betegségek kialakulásának kezdeti szakaszában például az informádóhomályosítás csök­
kenti a szorongást, a szükségszerű konfrontádó után azonban gátolja a cselekvő meg­
küzdést.
Ugyancsak elméleti alapvetésű Epstein és Meier (1989) copingstratégia-taxonómiája.
Szerintük a konstruktív gondolkodás a legeredményesebb megküzdési mód, amelynek
lényege a rugalmasság és a helyzet szempontjaihoz való igazodás. Tekintettel azonban
arra, hogy a megküzdési minták feszültségteli helyzetekben formálódnak, könnyen ge­
neralizálódnak és alakulnak ki érzelem vezérelte általánosítások és beállítódások, ame­
lyek nem intellektuális tényezők, mégis meghatározzák a gondolkodás alakulását, és
mindennapi alkalmazkodási automatizmusokat gerjesztenek, mint például a kategorikus
gondolkodás (valami vagy jó, vagy rossz, babonás gondolkodás, naiv optimizmus). A 64
tételből álló kérdőív, amely az elméletet operacionalizálja a faktoranalitikus vizsgálatok
szerint, egy emodonális coping, egy viselkedéses coping, egy kategorikus gondolkodás,
egy babonás gondolkodás, egy naiv optimizmus és egy pesszimisztikus gondolkodás
dimenziót fog át. A diszkriminádós érvényességvizsgálatok szerint a globális konstruktív
gondolkodásra való hajlam független az intelligendától, ugyanakkor megbízhatóbb elő­
rejelzője az életbeli sikerességnek, mint az IQ. Klinikai vizsgálatok szerint a konstruktív
gondolkodás preferendája negatív korrelációban áll a pszichopatológiai megnyilvánu­
lásokkal.
Az induktív és deduktív megközelítést kart karba öltve dolgozta ki klasszifikádós rend­
szerét Carver, Scheier és Weintraub (1989). Munkájukat az általános dimenziók finomítá­
sának igénye motiválta. Az 52 tételből álló kérdőív 13 skálájából 4 a problémafókuszú
megküzdést (aktív megküzdés, tervezés, a versengő aktivitások kiiktatása és a segítségké­
rés a megoldás érdekében), 4 az emódóreguláló próbálkozásokat (önmérséklés, együttér­
zés-keresés, érzelmi kiürítés, elfogadás), 5 pedig a viselkedéses és kognitív elkerülést méri
(tagadás, viselkedéses elkötődés, szellemi elkötődés, alkohol- és gyógyszerfogyasztás, po­
zitív átértelmezés). A COPE rövidítéssel „forgalmazott" kérdőív egy adott helyzetbeli
megküzdés (state-változat) és a megküzdés spedális formáira való hajlam (traitváltozat)
mérésére egyaránt használható. A kérdőív változóinak egyéb, a megküzdés szempontjá­
ból releváns személyiségtényezőkkel való összefüggését elemezve, az eredmények szerint
a problémacentrikus megküzdés pozitívan korrelál a kontroUképességgel, az optimiz­
mussal, az önértékeléssel és az A típusú viselkedéssel, és negatívan korrelál az alkati szo­
rongással. A helyzet elhagyására való törekvés ugyanakkor ugyanezekkel a tényezőkkel
erős negatív kapcsolatban áll, kivéve a szorongást, amivel pozitívan korrelál.
Az irodalmi hivatkozások tanúsága szerint gyakran alkalmazott mérési eljárások Amir-
kham (1990) Copingstratégia-indikátora (Coping Strategy Indicator - CTI), valamint Endler
és Parker (1992) Copingkérdőív stresszhelyzetekre (Coping Inventory for Stressful Situations
- CISS) nevű módszere. Amirkham kérdőíve az elméleti és tapasztalati tesztalkotás kom-
binádójának a terméke, a faktoranalízis útján azonosított három skálája a problémafóku­
szú, a támaszt kereső és az elkerülő megküzdési erőfeszítéseket azonosítja. A teszt erénye
a pszichometriai tisztaság, a crossvalidálása azonban még nem történt meg.
Parker és Endler kérdőíve 70 tételből áll, és szintén három dimenziót fed le, amit
azonban a szerzők más elméleti keretben értelmeznek, mint Amirkham. A szintén faktor-
analízissel azonosított első faktor a feladatorientált coping nevet kapta, a második faktor
az emódóorientált megküzdéseket tartalmazza, a harmadik faktort pedig az elkerülő co­
ping címkével látták el. A teszt konstrukciós validitását a Basic Personality Inventoryved
való összevetés során ellenőrizték. (A BPI [Jackson, 1989] egy 240 kérdésből álló személyi­