coping

mi a coping?

történelem

- pszichoanalitikus
o Freud
o Anna Freud
o Norma Haan
 megküzdő: célirányos, rugalmas váltás, objektív marad, engedi a megfelelő
érzelmek kifejezését - egészséges
 védekező: tagadó, merev, impulzív, problémával nem akar foglalkozni,
torzítja az objektív valóságot - neurotikus
 töredékképző: fragmentálás automatizált, rituális, egyéni szabályokat követő,
érzelmileg irányított és irracionálisán működő abban az értelemben, hogy az
objektív valóságot nyilvánvalóan sérti. - pszichotikus
o általánosan elfogadott analitikus álláspont az, hogy a fenyegetések elhárítása, a
konfliktusmegoldás az ego feladata; külvilági fenyegetések esetén a megküzdés
dominál (ezt azonban a „mastery" fogalmával fejezik ki inkább), az intrapszichikus
konfliktusokat pedig védekező- vagy elhárítómechanizmusok útján kezeli az ego. A
megküzdés tudatos és egészséges, a védekezés nem tudatos és inkább patológiás.
- Az állatpszichológiai modell keretében a megküzdő viselkedés menekülő, támadó és passzív
módjait különítették el, és az állatoknak az előre jelzett, a random módon megjelenő, a
kontrollálhatatlan és a kontrollálható fenyegetésekre adott válaszait elemezték, vizsgálva az
ilyen helyzetekben magatartás eredményességének vagy eredménytelenségének szomatikus
következményeit. Eredményes, illetve sikeres copingról beszéltek akkor, „ha az állat gyomra
nem sérült meg" a sorozatos stresszhatások alatt (Levin, Weinberg és Ursin, 1978; Levin és
Ursin, 1980).
- A coping traitmodellje azt hangsúlyozza, hogy az emberek konzisztens vonásokat,
stratégiákat, védekező manővereket dolgoznak ki, tanulnak meg a konfliktusok kezelésére, a
fenyegetések elhárítására, és ezeket rájuk következetesen jellemzően alkalmazzák
mindenféle stresszel kapcsolatban. represszió-szenzitizádó (Byme, 1964), a monitoring-
blunting, a vigiláns-elkerülő pólusokkal leírt személyiségjellemzőket kezdetben úgy
tekintették, mint tartós vonásokat, amelyek kimunkáltsági szintje jelentősen meghatározza
azt, hogy egy adott személy hogyan viselkedik fenyegetettség, kár vagy veszteség esetén.
o A negatív hatásokhoz (kár, veszteség, veszély) való viszonyulás mindkét szélsőséges
módjának: a szenzitizádónak és a repressziónak egyaránt megvan a maga adaptív
értéke a megküzdésben és a sikeres alkalmazkodásban. A szenzitizádó, a monitorozó
informá- dószerzés a fenyegetés természetének feltárását és a kezelés adekvát
módjainak a kidolgozását szolgálja, a represszió pedig a megrázkódtatásokon és a
veszteségeken való túllépést segíti elő. Mindkét stratégia eredményre vezethet, ha a
kontextusnak megfelelően a maguk helyén alkalmazzák. Kihívások és fenyegetések
esetén, illetve olyan helyzetekben, ahol a megküzdő személy kontrollképes, a
szenzitizációval és a monitorozással érdemes élni, kár és veszteség esetén vagy olyan
körülmények között, amikor a kontroll birtoklására nincs mód, a represszióval lehet
jobban alkalmazkodni a stresszhez.
o a nyolcvanas évektől kezdődően a viselkedést a kontextus figyelembevételével
szabályozó holisztikus személyiségműködés elemzése került a fókuszba
 o A személyiségkutatást uraló Big Five-modell képviselői szerint valódi hajlamaink a
stressz alatt tárulnak fel leginkább, ezért a megküzdéskutatás csak a személyiség-
tényezők figyelembevételével lehet eredményes. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a
megküzdés a stresszhelyzetekben a maga jellegzetes vonásaival jelen lévő
individuum tevékenysége. A személyiség öt alapdimenziója (extroverzió,
barátságosság, neurotikusság, lelkiismeretesség, nyitottság) meghatározza a
fenyegetések jelentőségének megítélését
o a korrelációk a személyiségvonások és a megküzdési stratégiák között azért olyan
magasak, mert a személyiségvonások definícióik szerint szokások integrált egységei,
míg a megküzdési stratégiák olyan szokások, amelyeket az emberek
stresszhelyzetekben mutatnak. Operacionálisan a megküzdési stratégia tehát nem
más, mint a vonás építőköveként tekinthető szokás, amit egy személy stresszteli
körülmények között alkalmaz, ezért nem okozhat meglepetést például az, hogy a
barátságosság mint vonás és a társakhoz fordulás mint szokás erősen korrelál.
o kognitív tranzakcionalista copingmodell (1974): Ellentétben a megküzdés traitjellegű
értelmezésével, Lazarus tranzakcionalista copingmodelljének központi gondolata,
hogy a viselkedés a személy és környezet közötti dinamikus kölcsönhatás eredménye,
és a coping egyike azon központi változóknak, amelyek ezt a tranzakciót nehezített
alkalmazkodási feltételek esetén moderálják. Az irodalomban legtöbbet idézett és
legáltalánosabban elfogadott lazarusi definíció szerint „megküzdésnek tekinthető
minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amellyel az egyén azokat a külső
vagy belső hatásokat próbálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok felülmúlják
vagy felemésztik aktuális személyes forrásait".
- Az elsődleges értékelés azt tisztázza, mit jelent, mi a jelentősége az aktuális személy-
környezet interakciónak a személy aktuális jólléte, kényelemérzete szempontjából, tágabb
értelemben az egész életének alakulása szempontjából. A másodlagos értékelésben történik
meg azoknak a forrásoknak a számbavétele, amelyek a megküzdés során mobilizálhatók.
- A másodlagos értékelés elsőként az adott változás és interakció kiszámíthatóságát,
kontrollálhatóságát vizsgálja, továbbá azt, hogy ki vagy mi az okozója, kézbentartója a
változásnak, ki lehet a felelős azért, hogy a hatás előállt. A második komponens a másodlagos
értékelés folyamatában a problémacentrikus beavatkozáshoz bevethető coping- stratégiák
számbavétele, mindazon erőforrások és lehetőségek feltérképezése, amelyek az interakció
menedzseléséhez igénybe vehetők. A harmadik komponens az érzelem regulációját szolgáló
megküzdési források feltárását jelenti; azoknak a lehetőségeknek a megvizsgálásáról van itt
szó, amelyek a helyzethez való pszichológiai alkalmazkodást lehetővé teszik. A másodlagos
értékelés újabb komponense a jövőre vonatkozó elvárásokat elemzi: becslések történnek
arra vonatkozólag, hogy hogyan alakulhat az interakció az egyes megküzdési stratégiák
bevetése esetén vagy akkor, ha az egyén egyáltalán nem avatkozik be.
- Az érzelmek regulálása például egyértelmű kár és veszteség esetén; a konfrontáció és prob-
lémaorientáció szignifikánsan gyakoribb olyan helyzetekben, amelyeket kihívásként ér-
telmezünk. Ha megváltoztathatónak látjuk a körülményeket, akkor problémafókuszú
stratégiákkal operálunk, és többnyire konstruktívak vagyunk; ha kívülről irányítottnak
definiáljuk a történéseket, akkor passzivitással és érzelemcsillapító megküzdéssel reagálunk.
Egyes megküzdési stratégiák nagyobb stabilitást mutatnak: például az a beállítódás, hogy
megpróbáljuk pozitív oldalukról szemlélni a dolgokat, bár személyiségtől függően, de a
legtöbb stresszhelyzetben jellemző ránk, ugyanakkor a társas támogatás igénylésével mint
megküzdési lehetőséggel annak függvényében élünk, hogy milyen az aktuális szociális
 környezetünk. Ha valaki más van bajban, és az számunkra is kellemetlen, akkor igen gyakran
kérünk segítséget, ha nekünk nincs lehetőségünk megoldani a problémát.

Mérése