Elmélet és gyakorlat az amerikai pszicho

Pszichológiatörténet beadandó

Márk Emese (EAXSMO)

Tartalomjegyzék
Az amerikai pszichológia................................................................................................................................ 2

A strukturalizmus.......................................................................................................................................... 2
Edward Bradford Titchener...............................................................................................................................2

A funkcionalizmus......................................................................................................................................... 3
William James...................................................................................................................................................4
Granville Stanley Hall........................................................................................................................................5
James McKeen Cattell........................................................................................................................................6

A behaviorizmus............................................................................................................................................ 6
Edward Lee Thorndike.......................................................................................................................................7
Mary Cover Jones............................................................................................................................................10
Burrhus Frederic Skinner.................................................................................................................................10

Összefoglalva a leírtakat.............................................................................................................................. 11

1
 Az amerikai pszichológia kialakulásának idején több irányzat is uralkodott, amelyek
igyekeztek megmagyarázni az emberi viselkedést, gondolkodást és affekciót. A továbbiakban
három meghatározó irányzat tárgyalására térnék ki, amelyek magyarázatához elengedhetetlen
néhány figyelemre méltó munkásságú személy megemlítése is. A három részletesebben
tárgyalt irányzat a strukturalizmus, a funkcionalizmus és a behaviorizmus.
A strukturalizmus a Gestalt-pszichológiára, alaklélektanra épült, amely a XX. századi
német pszichológia egyik vezető irányzata volt. Az alaklélektan meghaladta azt a
gondolkodást, hogy az egész több, mint a részek összessége, úgy fogalmazott, hogy az egész a
részekhez képest elsődleges. Ennek értelmében a tudat alkotóelemei kapcsolatban állnak
egymással és egy minőségileg új egészet alkotnak. Ezt az egészet, egységet nevezték
struktúrának. A strukturalizmus a morfológiai vizsgálatokra helyezte a hangsúlyt. A
holisztikus nézőpontot részesítette előnyben, amelyben nem kapott helyet az elementarizmus,
viszont a behaviorizmus irányzatával szemben jelentőséget tulajdonítottak a belső világnak. A
behaviorizmus nagyobb teret hódított az Amerikai Egyesült Államokban, így nehéz volt új
tanokat terjeszteni az amerikai pszichológiai közösségben. Problémát jelentett továbbá, hogy
Németországból, Európából származtak az alapgondolatok, az Amerikai Egyesült Államok és
Németország között pedig nagymértékű ellentétek húzódtak.
Edward Bradford Titchener angol származású volt, Wundt tanítványa volt éveken
keresztül, így a német kísérleti pszichológia meghatározóvá vált munkásságának
alakulásában. Titchener az amerikai Cornell Egyetem professzora lett, az egyik első
pszichológus volt, aki elhozta az Amerikai Egyesült Államokba az európai gondolkodást.
Titchenerhez köthető a strukturalizmus megalakulása, amely híressé is tette. A központi
gondolatok Wundttól származtak, de Titchener rendszerezte, finomította, terjesztette és
egyben népszerűsítette őket (Boring, 1927).
A lelki élet nagyon foglalkoztatta Titchenert, több gondolatot is megfogalmazott ezzel
kapcsolatban. Úgy gondolta, hogy az érzékelés méréséből meg lehet becsülni, hány végső
érzéki eleme van a lelki életnek. A szenzualizmus elméletét vallotta, mely szerint minden
mentális tartalom az érzékelésre vezethető vissza. A lelki élet önmagukban értelmetlen
elemekből indul ki, ezekből összefüggések alakulnak ki és a tapasztalatok szervezik teljes
egésszé. Nem vetette el az introspekciót sem, amellyel az öntudat összetevőit kutatta. Ennek
keretében a kísérleti alanynak egy tárgyat mutattak, amelyről néhány információt kellett
mondania anélkül, hogy kimondta volna a tárgy nevét, hiszen az ingerhiba lett volna
Titchener szerint. Titchener úgy vélte, hogy a gondos önmegfigyelés három lelki elemet tár
fel: az érzeteket, az affektusokat és a képzeteket. Különböző attribútumokkal jellemezhetőek
2
ezen elemek: minőség, intenzitás, időtartam, tisztaság, kiterjedés. Kísérleti pszichológia című
könyve igen híressé vált (Titchener, 1901). A felnőtt tudatot írta le, hiszen Titchener
véleménye szerint a pszichológiának csak az egészséges, felnőtt emberek tudatáról kellene
szólnia, nem pedig a gyermekekéről vagy a pszichésen sérült egyénekéről. A tudatot elvont,
szinte idealizált jelenségként fogalmazta meg. A pszichológia céljául a tudat elemeinek, az
egyes elemek közötti kapcsolatok és a háttérben meghúzódó fiziológiai folyamatok feltárását
jelölte ki. Empirista volt, úgy gondolta, hogy csak a tapasztalatból származhat a tudás. A
tapasztalatnak két nézőpontja volt akkor ismert: a tapasztalat független az egyéntől, hiszen
akkor is fellép, ha nincs észlelő, ugyanakkor teljes mértékben az egyéntől függ, ha nincsen
észlelő tudat. Titchener tanítványa volt Margaret Floy Washburn. Washburn az első nő volt,
aki PhD címet szerzett a pszichológiában (Boring, 1927). Washburnön kívül volt több női
tanítványa is, azonban így is hímsovinisztának titulálták, amiért csak férfi laborvezetőket
hívott meg az általa alapított experimentalisták társaságába (Evans, 1991).
Titchener strukturalizmusa nem maradt fenn tartós irányzatként, munkásságának igazi
elismerésére később került sor, de így is egy empirikus, kísérleti megközelítést vitt az
amerikai pszichológiába, nagy szerepe volt az introspekció kidolgozásában és hatással volt a
pszichológia mint tudomány további alakulására.
A funkcionalizmus Darwin evolúciós elméletéből merített (Darwin, 1859), de
természetesen William James, akit szokás a funkcionalizmus atyjaként is nevezni, nagy
hatással volt alakulására. A funkcionalizmus eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy
szembeszálljon a német elméletekkel, amelyet Titchener vezetett az Amerikai Egyesült
Államokban. A strukturalizmus a tudat statikus állapotait igyekezett megragadni, míg a
funkcionalizmus szerint a tudat egy áramlat, nem lehet diszkrét állapotok soraként
meghatározni. A funkcionalizmus a folyamatokra, lelki jelenségekre helyezte a hangsúlyt,
megpróbálták megérteni a tudat, a viselkedés és a gondolkodás célját. A funkcionalizmus
hangsúlyozta a racionális gondolkodást és az empirizmust, hogy tapasztalataink útján
tehetünk szert tudásra. Ezenfelül az első pszichológiai irányzatnak tekinthető, amely kiemelte
az egyéni különbségek jelentőségét, teret engedett az új intelligenciateszteknek és
személyiségmodelleknek. Számos későbbi mozgalom kiindulópontjául szolgáltak a
funkcionalizmus alapelvei, mint a továbbiakban tárgyalt behaviorizmusnak is, annak ellenére,
hogy a behavioristák teljesen más megközelítést javasoltak (Angell, 1936).
William James a funkcionalizmus előfutára volt, létrehozta az első kísérleti
pszichológiai laboratóriumot Amerikában, továbbá a Harvardon volt egyetemi tanár és több
meghatározó személy került ki tanítványai közül, mint Woodworth, Thorndike, Hall, Cannon
3
stb. Életében nagy szerepet játszottak az európai gondolkodók, Helmholtz-ot hallgatott és
Renouvier francia filozófus műveit olvasta (James, 1920). The Principles of Psychology című
művét 1890-ben írta meg, amely elhozta számára a hírnevet. Három fő fogalma a
tudatfolyam, a szokás és az érzelem elmélete. James úgy vélte, hogy a gondolkodásnak öt
jellemzője van. A gondolataink a személyes tudatunk részei, vagyis az én gondolataim az
enyémek, míg mások gondolatai az övék. A gondolat folyamatos változásban van, nem lehet
ugyanolyan, amilyen korábban volt. A gondolkodásunk folytonos, melynek tudatában sem
vagyunk mindig. Úgy véljük, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyeknek van külső
realitásuk. A tudat, tehát a gondolkodásunk szelektív, a tapasztalataink egyes elemei állnak
középpontjában. James szerint a szokás egy jól elsajátított magatartásminta, amely az
idegrendszer alakíthatóságának az eredménye. Az idegközpontokban reflexutak alakulnak ki
és a régi, rossz szokásokat úgy lehet elhagyni, hogy a nem megfelelő reflexutat egy másik
reflexúttal kell helyettesíteni. Az érzelmekről egészen egyedi módon gondolkodott, hiszen
úgy vélte, hogy a választ először egy stimulus váltja ki, majd a válasz tudatossága alapján jön
létre az érzelem. Az inger tehát egy testi választ eredményez, amely kiváltja az érzelmi
élményt, ilyen módon egy fizikai változás hozza létre az élményt (James, 1890). Walter
Bradford Cannon erősen bírálta ezt az elméletet, hiszen Cannon kutatásai rácáfoltak ezen
meghatározásra. Cannon egyik ellenérve az volt, hogy a zsigeri változások tartós fennállásai
nem magyarázzák az érzelmek megjelenését, továbbá a művi úton előidézett zsigeri
változások sem okoznak érzelmeket, hiszen a zsigerek „érzéketlen” képletek. Ha adrenalint
juttatott az egyén szervezetébe, az nem váltott ki érzelmeket. Másik jelentős ellenérve, hogy a
zsigeri képletek és a központi idegrendszer között kapcsolatot létesítő idegek roncsolása nem
okoz változást az érzelmekben (Cannon, 1927). James talán egyik legjelentősebb témájául a
self szolgált. Megkülönböztetett megismerő ént és megismert ént. A megismert énnek három
területét határozta meg: a testi self, a szociális self és az eszmei self. Testi self alatt az
énképet, szociális self alatt a csoporthoz való tartozást és ideális self alatt a magunkkal
szemben támasztott elvárásokat értjük. Ezen három területet az önbecsülés irányítja, amelyet
ezen felül az elvárások és a teljesítmény is meghatároz (James, 1890).
William James-t nemcsak a funkcionalizmus megalapítójának tartja az utókor, hiszen
egy egészleges rálátást nyújtott a pszichológiára, nem is szerette magát keretek közé sorolni,
nem tartotta magát funkcionalistának.
Granville Stanley Hall, James tanítványa a második jelentős személynek tekinthető az
amerikai pszichológia megformálásában. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) fő
szervezője és első elnöke volt. Hozzá kapcsolható a The American Journal of Psychology
4
megalapítása, az első angol nyelvű folyóirat, amely kizárólag pszichológiával foglalkozott.
Hall állította fel a Clark Egyetem pszichológiai tanszékét, melynek elnöke is volt (Ross,1972).
Legtöbb munkáját James irányítása alatt végezte, de tanulmányozta például Hegel, Helmholtz
és Wundt munkásságát is. A Johns Hopkinson pszichológiai labort hozott létre. Hall szárnyai
alól is sok híressé vált ember került ki, ilyen volt például Thomas Woodrow Wilson, az
Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke is (Pruette, 1926).
Hallt tekinthetjük az egyik első amerikai gyermekpszichológusnak. Úgy vélte, hogy
gyermekkorban kell kialakítani a megfelelő szokásokat. A rekapitulációs, ismétlődési elmélet
híve volt, mely szerint minden ember keresztülmegy a személyes fejlődése során a faj
evolúciójának minden szakaszán. 1904-ben megjelentette az Adolescence (A serdülőkor
pszichológiája) című kétkötetes munkáját, amely rendezett ismereteket nyújtott a pubertástól a
fiatal felnőttkorig tartó életszakaszról (Hall, 1904). Érdeklődött az aggkor iránt is, olyan
problémákról gondolkodott, mint az időskort jellemző pszichológiai állapotok. Úttörő volt
ezen a területen is, egyik első pszichológus volt, aki foglalkozott ezzel a témával.
Foglalkoztatta a pszichológia oktatási célú alkalmazása, illetve jelentősen hozzájárult a
valláspszichológia kialakulásához. Ennek fényében megjelentette a The American Journal of
Religious Psychology and Educationt (Ross, 1972). Hall támogatta a betegséggel küzdő
pszichológusokat (Sanford, Baird, Termán), akiket máshol nem szívesen alkalmaztak. Smith
nőként Hall kutatói asszisztensévé vált azon nézet ellenére, hogy a nőket nem tartották
alkalmasnak akkoriban ilyen pozíciók betöltésére (Sokai, 1971). Hall egyik jelentős
tanítványának tekintjük Sumnert is, az első fekete hallgatót az Amerikai Egyesült
Államokban, aki pszichológia doktori címet szerzett. Sumner ezenfelül pszichológiai
programot hozott létre a Harvard Egyetemen, hogy minél több fekete pszichológust
képezzenek (Pruette, 1926).
Munkássága nem illeszthető be egyetlen formális rendszer kereteibe sem, de a
funkcionalizmus előfutáraként tekintünk Hallra is. Kutatást ösztönző légkört teremtett meg,
utat nyitott a freudi tanítások felé, illetve hozzájárult a pszichológiatörténet dokumentáláshoz
is, hiszen előszeretettel foglalkozott életrajzok megírásával (Myers, 1986).
James McKeen Cattell eredetileg Wundt tanítványa volt, hatott rá Galton is. Nagy
hatást gyakorolt rá az evolúció elmélete, úgy gondolta, hogy alapvetően öröklött
képességekkel rendelkezünk, de fontos a környezet hatása is.
Foglalkozott az egyszerű mentális folyamatok mérésével, a stimuláns és kábulatot
előidéző szerek pszichológiájával, ő vezette be a mentális tesztek elnevezést. Cattellhez
köthetünk olyan jelentős módszereket, eljárásokat, meglátásokat mint a kétpont küszöb
5
módszert alkalmazó érzékelésteszt, a súlymegítélés éppen észlelhető különbségei, a zajokban
mért reakcióidők, a betűk esetén mért memóriaterjedelem, a mozgássebesség mérése vagy a
szempontrendezési, rangsorolási módszer. A pszichológus társadalom jelentős szereplője volt,
hiszen Cattell volt a IX. Nemzetközi Pszichológiai Kongresszus elnöke is, amely olyan
tekintetben is fontos esemény volt, hogy ekkor tartották először az Amerikai Egyesült
Államokban ezen kongresszust (Cattell, 1929). Ezenfelül megalapította a Psychological
Review-ot, amely 1894-es megalapítása óta egy mai napig fennálló pszichológiai folyóirat.
Közel 50 évig volt a Science nevű folyóirat szerkesztője. Munkásságával hozzájárult ahhoz,
hogy a pszichológiára tudományágként tekintsenek. Létrehozta a Psychological Corporationt
az alkalmazott pszichológia fejlődésének igényével. Ezen szervezet jelentette meg Wechsler-
féle intelligenciateszteket, amelyeknek ma is jelentős hatásuk van. Cattell volt az Amerikai
Pszichológiai Társaság (APA) egyik alapítója, a New York Academy of Sciences (NYAS) és
az Amerikai Szövetség a Tudományos Fejlődésért (AAAS) elnöke. Mindezek mellett ő volt a
Nemzeti Tudományos Akadémia első pszichológusa is. Rendkívüli hatást gyakorolt a későbbi
pszichológusokra, gondolkodókra. Hatott például Thorndike-ra, Wellsre és Strongra.
Cattellnél tanult az Amerikai Egyesült Államok első jelentős női pszichológusa is: Margaret
Floy Washburn, aki hozzájárult a XX. századi pszichológia alakulásához.
Cattell tudományos kiadói és szerkesztői munkájával gyakorolta a legnagyobb hatást,
azonban ő volt az a személy, aki hidat képezett az idioszinkratikus brit pszichológia és a
nomotetikus német pszichológia között is. Munkájával és töretlen szorgalmával képes volt
tovább erősíteni a pszichológiáról mint tudományról való gondolkodást.
A behaviorizmus számára a tudat mint fogalom nem volt meghatározható, használható.
A behaviorizmus álláspontja szerint a funkcionalizmus és a strukturalizmus túl szubjektív és
introspektív. Az embert viselkedő lénynek tekintették, nem a viselkedés hátterén volt a
hangsúly, hanem a megfigyelhető mozzanatokon. Úgy gondolták a behaviorizmus hívei, hogy
az inger-válasz formulával minden jelenség leírható. A viselkedést, választ relatívnak
gondolták, amelyet külső ingerek váltanak ki. A behaviorizmus kibontakozásának kezdetét
Watson 1913-ban kiadott, Hogyan látja a behaviorista a pszichológiát? című művét tekintjük.
Ennek köszönhetően kerültek megfogalmazásra a behaviorizmus alapelvei, amelyek objektív
megfigyelésre törekvést hirdettek, így az introspekciót és a belső folyamatokat ki kellett
iktatni. A behaviorizmust hangoztatók egyetértettek abban, hogy az emberek megértésének,
irányításának a kulcsa a viselkedésük irányítása (Pavlov, 1928, 1960). A behaviorizmust
environmentalizmus, környezetelvűség jellemzi, ahogyan Watson fogalmazott: „Adjatok
nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket és az általam megjelölt környezetet felnevelésükre,
6
s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle,
amilyet csak akarok – orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy
tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától és
fajától.” Ennek értelmében a környezet és a tanulás a viselkedés fő meghatározói, ilyen
módon a képességek és az alkalmazkodások közötti interperszonális eltérések okai, tehát a
viselkedés módosítható, egy egészséges gyermekből bármi válhat, amit csak a környezete
kíván.
Watson halálát követően több leágazása is lett a behaviorizmusnak, sokkal liberálisabb
lett az elmélet. Operacionalizmus uralkodott a Watsont követő időszakban, igyekeztek
egységesíteni a fogalmakat minden tudományterületen. Ettől fogva neobehaviorizmusról
beszélhetünk, melynek két területe volt: ontológiai és logikai behaviorizmus. A módszerek
változatlanok maradtak, azonban a neobehaviorizmust inkább a gondolkodás, a nyelv, az
emlékezet és a motiváció foglalkoztatta. Kissé utópisztikussá vált ez az irányzat, az oktatás
terén úgy gondolták, hogy a tananyagot fel kell bontani elemeire és aztán kapcsolatokat
keresni, hiszen ilyen módon könnyebbé tehető a tanulás is.
Edward Lee Thorndike a behaviorizmus egyik jelentős alakjaként tartjuk számon,
azonban rá is hatással voltak a funkcionalizmus elvei és elméletalkotói, így egyben átmenetet
is képzett a funkcionalizmus és a behaviorizmus között. Hatott rá James The Principles of
Psychology című műve (Thorndike, 1936), Woodworth mellett Cattell tanítványa volt
Thorndike is, illetve kezdetben Delabarre irányította pszichológia kutatói képzését, aki James
tanítványa volt. A Harvard Egyetemen szerzett diplomát, ott ismerkedett meg Wundt
munkájával. Thorndike is volt az APA elnöke, emellett tagja volt a Nemzeti Tudományos
Akadémiának és az Amerikai Szövetség Tudományos Haladásért szervezet elnöke volt.
Thorndike nevéhez sok híres kísérlet fűződik, ezek közül emelnék ki néhány
érdekességet. Thorndike hitt a gyermekek gondolatolvasási képességében, vagyis abban, hogy
képesek észlelni a tudattalan változásokat az arckifejezésekben és a mozdulatokban. A
kísérlet során tárgyakra, számokra vagy betűkre gondolt, a helyes válaszadást édességgel
jutalmazta. Ugyan ezen kísérlete nem bizonyult sikeresnek, de igen érdekes témával
foglalkozott. Thorndike kísérletei közül ennél azonban sokkal szélesebb körben ismertek az
állatkísérletei. Az Állati intelligencia című könyve ezen állatkísérleteit gyűjtötte össze
(Thorndike, 1911). Ilyen kísérlet volt például, amikor macskákat tanított arra, hogyan
kerüljenek ki egy problémadobozból vagy labirintusból. Ezen vizsgálatsorozatnak lett az
eredménye az effektus-törvényének megalkotása. A macskák mellett sokat foglalkozott a
csirkék vizsgálatával is, arra volt kíváncsi, hogyan választható szét a tanult és az ösztönös
7
viselkedés. Munkássága átmenetet képzett a funkcionalizmus és a behaviorizmus között,
mégis a behaviorizmus gondolkodói közé szokták sorolni leginkább, hiszen úgy vélte, hogy a
pszichológia tulajdonképpen az inger (stimulus) és a válasz (response) kapcsolatának
vizsgálata, minden magatartás lebontható ilyen konnekciók sorozatára. Ezen stimulus-
response kapcsolatok próba-szerencse tanulás által alakulnak ki. Az effektus-törvény
értelmében az S-R kapcsolatok a Spencer-Bain-elvnek megfelelően erősödnek meg, tehát a
sikeres végeredmény megerősíti az ingerhelyzet és egy adott válasz közötti kapcsolatot.
Thorndike foglalkozott a gyakorlati oktatás lehetőségeivel, tehát az alkalmazott pszichológia
területeivel, ezzel a témával kapcsolatos műveket is írt. Megjelentette a Teacher’s Word Book
of 30,000 Words című könyvet és értelmező szótárt készített a gyermekek számára
(Thorndike, Lorge, 1944). Mindezek mellett különféle skálákat fejlesztett ki, amelyek a
betűzést, rajzolást, kézírást, számolást voltak hivatottak mérni, illetve megalkotta a CAVD
intelligenciaskálát.
Thorndike rendkívül termékeny alkotó és gondolkodó volt, az amerikai tudós férfiak
között az élen járt. Különösen a neveléspszichológiában bizonyult befolyásosnak korában,
lefektette a modern tanuláslélektan tudományos alapjait, de állatkísérletei által nagy
betekintést nyerhetett az utókor az állatok viselkedésébe is.
A behaviorizmus egyik nagy alakja volt John Broadus Watson. Sokak által ismert
állatkísérleteiről, ezzel kapcsolatos művei kedvező fogadtatásban részesültek már korában is.
Sokat tanulmányozta a fehér patkányok labirintustanulását, úgy vélte, hogy a patkányok
izommozgások sorozatát sajátítják el. Carral és Yerkessel közösen folytattak több tanulmányt
(Yerkes, 1932).
Watson a Johns Hopkins Egyetem pszichológia tanszékét vezette, amely jelentős
hatalommal ruházta fel. Ilyen módon képes volt terjeszteni elképzeléseit egy szélesebb
körben. Szorgalmazta, hogy válasszák külön a pszichológiát és a filozófiát, és legyen több
biológiai témájú kurzus az egyetemeken. A pszichológiát természettudománynak tekintette és
úgy vélte, hogy a természettudományok között is az egyik legobjektívebb terület. Erről
részletesebben is kifejtette véleményét a Hogyan látja a behaviorista a pszichológiát? című
művében (Watson, 1913). Watsont a behaviorizmushoz igazodván introspekció-ellenesség
jellemezte, bírálta a funkcionalizmust és a strukturalizmust. Úgy gondolta, hogy száműzni
kellene a tudatosságot, introspekció helyett a feltételes reflexek módszerét lenne szükséges
használni. Sajátos elképzelései voltak az érzésekről és a gondolkodásról is. A gondolkodásról
úgy vélekedett, hogy az csupán a beszédképzésben részt vevő izmok összehúzódásával jön
létre, míg az érzések alapját a reproduktív szervekből eredő érzetek alkotják. Watson vizsgálta
8
az újszülöttek érzelmeit, három alapvető érzelmet különböztetett meg: harag, szeretet és
félelem. Ezek az alapvető érzelmek kevés ingerrel is kiválthatóak, a többi érzelem
kondicionálásból vezethető le. Watsont több kritika érte ezen elmélete miatt is, hiszen Watson
úgy vélte, hogy az érzelmek tanultak, pedig kutatások bizonyították, hogy vannak
veleszületett érzelmek is, amelyek még állatoknál is megjelennek. Széles körben ismert
kísérlete a kis Albert félelemkondicionálása volt, amelyet Rosalie Raynerrel együtt végzett.
Kondicionált érzelmi választ igyekeztek kiváltani a 9 hónapos Albertnál. Albert félt a hirtelen,
hangos zajoktól. Egy patkányt tettek elé, amelytől eleinte nem félt, azonban minden esetben,
amikor a patkány felé nyúlt, akkor ráütöttek egy kalapáccsal egy acélrúdra. Végül már a
patkány látványa önmagában kiváltotta a félelmet, illetve a hasonló tárgyakra is így reagált
Albert. Raynerrel arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbb fóbia kondicionált érzelmi
reakció vagy annak generalizációja (Watson, Rayner, 1920). Watson úgy gondolta, hogy a
gyermekeket is a viselkedéslélektan keretei mentén kell nevelni. A csecsemő és a gyerek
pszichológiai gondozása című könyvében írt erről részletekbe menően (Watson, 1928). Hitt
abban, hogy a megfelelő nevelés a megerősítés és a kioltás, vagyis a jutalom és a büntetés
által valósulhat meg. Szerinte a kötődést és a szeretgetést kerülni kell a gyermeknevelés során,
hiszen ettől válhat a gyermek egy olyan felnőtté, aki képtelen megbirkózni a világgal. Úgy
fogalmazott Watson A csecsemő és a gyerek pszichológiai gondozása (1928) című művében:
„Kezeld úgy [a gyermeket], mintha egy kis felnőtt lenne.”, tehát olyan módon kellene bánni a
gyermekekkel, mint a felnőttekkel, a velük szemben tanúsított viselkedésnek mindig
objektívnek és jóságosan szigorúnak kell lennie. Saját gyermekein is alkalmazta elveit, de
nem bizonyultak sikeresnek. James nevű fia szerint túl szigorúak voltak ezek az elvek, James
és testvére, William nem voltak képesek megtanulni a megfelelő érzelemkifejezést, ezen
elvek jelentősen aláásták önbecsülésüket (Kürthy, 2022). Watson életében szerepet játszott a
reklámpszichológia is. Ennek az szolgált előzményeként, hogy 1920-ban elbocsátották egyik
diákjával folytatott viszonya miatt. A J. Walter Thompson reklámügynökségnél helyezkedett
el, ahol a ranglétrán alulról indulva hamarosan alelnök is lett, majd a William Etsy and
Company-nél is alelnöki posztot szerzett. Watson úgy vélte, hogy egy termék sikeres
marketingjének nem az észérveket kell megcéloznia, hanem egyfajta vágyat kell teremtenie.
Az emberek fogyasztók, így a vásárlási viselkedésüket kell kontrollálni valamilyen módon.
Ehhez az érzelmi válasz kondicionálását tartotta elengedhetetlennek. Több módszert is
alkalmazott ennek érdekében, például az eladni kívánt termékeket híres emberekhez kapcsolta
(Yerkes, 1932).

9
 Watson korának egyik legmeghatározóbb alakja, korszakalkotó volt, hiszen az őt
követő negyven évben a pszichológiára úgy hivatkoztak, mint a magatartás tanulmányozása.
Jól felépítette irányzatát, eszköztárat, kereteket, módszereket kínált intézményesített keretek
között. Olyan pszichológiai irányzatot hozott létre a behaviorizmus képében, amely objektív,
megfigyelhető viselkedésen alapszik, illetve mentes a mentalizmustól és az introspekciótól.
Mary Cover Jones-t mintegy Watson „ellenpéldájaként” szokták hangoztatni, hiszen ő
volt az első személy, aki nyúlkísérleteiben kimutatta az ellenkondicionálási eljárás
hatékonyságát. Híressé vált kísérletében a kis Péter félt a nyulaktól. Először a társas utánzás
jelenségét alkalmazták, olyan szobába helyezték Pétert, ahol három másik gyerek félelem
nélkül játszott egy nyúllal. Ilyen módon sikerült megszüntetniük Péter félelmét, azonban egy
kutyával való szerencsétlen találkozás folytán újból előhozta Péterben a félelmet. Ekkor már
direkt kondicionálást alkalmaztak félelme megszüntetésére. Egy etetőszékbe ültették és egy
nyúl jelenlétében a kedvenc ételét adták neki. Idővel szeretetet tudott mutatni a nyúl iránt.
Mary Cover Jones arra a következtetésre jutott, hogy a társas utánzás és a direkt kondicionálás
lehet hatékony módszer, a verbális érvelés, leszoktatás, negatív adaptáció, elfojtás, elterelés
csak néhány esetben hatékony (Jones, 1924).
Burrhus Frederic Skinnert a (neo)behaviorizmus egyik legfőbb képviselőjének
tekintjük, a klasszikus tanuláselmélet legnagyobb hatású gondolkodója volt. Antiteoretikus
megközelítést vallott, hiszen úgy vélte, hogy a viselkedésre, annak környezeti előzményeire
és következményeire szükséges koncentrálni. A megfigyelhető viselkedésre helyezte a
hangsúlyt, célja az emberi viselkedés bejóslása és ezáltal annak kontrollja volt. Mindez a
környezeti manipulációk révén valósulhat meg (Skinner, 1938).
Skinner elsősorban állatokkal folytatott kísérleteket. Az állatok tanulmányozásához
létrehozta a Skinner-boxot, az adatok rögzítéséhez pedig kumulatív rekordert hozott létre.
Különböző megerősítési terveket dolgozott ki: rögzített intervallumú, rögzített arányú, változó
intervallumú és változó arányú program. Az Organizmusok magatartása című könyvében
meghatározott két reflexet: a pavlovi klasszikus (S típusú) kondicionálást és a Skinner-féle
reakció (R) típusú kondicionálást, amelyre később az operáns kondicionálás elnevezést
aggatta (Skinner, 1938). Skinner úgy gondolta, hogy spontán viselkedéseket hozhat létre
formálás hatására. Galambokkal kívánta igazolni elméletét a második világháború során, de
nem bizonyult sikeresnek. Reformálni kívánta az amerikai oktatást, tanítógépet alakított ki
erre a célra, de nem talált kedvező fogadtatásra. Ezenfelül számos tanulással és tanítással
foglalkozó folyóirat elindítója is volt, a mai oktatás alapjaihoz jelentősen hozzájárult
munkásságával. Skinner szerette volna megmagyarázni a nyelvi fejlődést, amelyre a
10
behaviorizmus nem volt képes, így 1957-ben megjelentette a Verbális viselkedés című művét.
A behaviorizmus híveként úgy gondolta, hogy minden viselkedés, így a nyelv is leírható a
kialakult viselkedésminták alapján. Véleménye szerint a gyermekek nyelvelsajátítása, a nyelv
fejlődése pont úgy zajlik, mint a galambok megtanítása a csipegetésre (Skinner, 1957).
Chomsky volt a legfőbb ellenzője ennek a behaviorista elméletnek, szerinte a nyelv egy
rendkívül komplex és dinamikus rendszer, amelyre nem lehet előírt szabályokat illeszteni.
Más behavioristákkal ellentétben Skinner ellenezte az averzív ingereken alapuló
viselkedésszabályozást, legyen szó büntetésről vagy negatív megerősítésről, hiszen úgy
gondolta, hogy mindennek nemkívánatos érzelmi mellékhatásai lehetnek és nem járul hozzá a
nemkívánatos viselkedés kiküszöböléséhez. Skinner célja a hibás viselkedés kiküszöbölése
volt pozitív megerősítés révén, olyan környezetet kellett létrehozni, amely a szociálisan
kívánatos viselkedést jutalmazza, erősíti meg. A második világháború után az foglalkoztatta,
hogyan lehetne egy szebb életre motiválni a háborúból visszatérő katonákat. Ehhez egy
utópisztikus társadalmat képzelt el, amely az operáns kondicionálásra épülne. Csak a jutalmat
tartotta megfelelőnek erre a célra, elvetette a büntetést. Az akkori pszichológiai közösség
erősen támadta ezen elképzelését, hiszen úgy gondolták, a büntetésnek is van szerepe.
Skinner hatása jelentős volt az utókorra. Az általa leírt operáns kondicionálást a mai
napig alkalmazzák, az oktatás megreformálásában szerepet játszó személy volt és
nagymértékben hozzájárult a pszichológia mint intézmény kiépítéséhez (Bjork, 1993).
Összefoglalva a leírtakat a strukturalizmus, a funkcionalizmus és a behaviorizmus
jelentősen befolyásolták a pszichológia alakulását. Mint minden elméletnek, ezen
irányzatoknak is megvoltak a maguk korlátai és kritikái, de megalapozták a mai modern
pszichológiát, amely integrálni igyekszik az eltérő nézőpontokat és ezen sajátos nézőpontok
mind hozzájárultak ehhez a továbbra is dinamikusan fejlődő tudományhoz, a pszichológiához.

11
Irodalomjegyzék:
Angell, J. R. (1936). James Rowland Angell. In. C. Murchison (Ed.). A history of psychology
in autobiography, 3, 1-38. Worcester, MA: Clark University Press.

Bjork, D. W., Knopf. A. (1993). B. F Skinner: A life. New York: Basic Books.

Boring, E. G. (1927). Edward Bradford Titchener: 1867-1927. American Journal of

Psychology, 38, 488 - 506.

Cannon, W. B. (1927). The James-Lange Theory of Emotions: A Critical Examination and an

Alternative Theory. The American Journal of Psychology, 39, 106-124.

Cattell, J. M. (1929) Psychology in America. Science, 70, 335-347.

Darwin, C. (1859). The origin of species.

Evans, R. B. (1972). E. B. Titchener and his lost system. Journal of the History of the
Behavioral Science, 8, 168-180.

Evans, R. B. (1991). E. B. Titchener on scientific psychology and technology. Kimble, G. A.,

Wertheimer, M., White, C. (szerk.) Portraits of pioneers in psychology, 89-103.
Hilsdale, NJ: Lawrence Erlbaum Associates, Publishers.

James, W. (1920) The Letters of William James. The Atlantic Monthly Press.

James, W. (1890). The principles of psychology, Vol. 1. Henry Holt and Co.

Jones, M. C. (1924). A laboratory study of fear: The case of Peter. Pedagogical Seminary, 31,
308-315.

Henley, T.B., Thorne, B. M. (2000). A pszichológia története. Kapcsolatok és összefüggések.

Glória K., Bp.

Kürthy A. (2022. december 30.). „A gyermek egy kis felnőtt, nem kell kényeztetni” – J. B.
Watson, a híres pszichológus élete. Képmás. https://kepmas.hu/hu/john-broadus-
watson-viselkedeslelektan-behaviorizmus-kis-albert-kiserlet

Myers, G. E. (1986). William James: His life and thought. New Haven,
CT:YaleUniversityPress.
12
Pavlov, I. P. (1960). Conditioned reflexes: An investigation of the physiological activity of
the cerebral cortex. New York: Dover Publications, Inc.

Pavlov, I. P. (1928). Lectures on conditioned reflexes. New York: International Publishers.

Pléh Cs. (2000) A lélektan története. Osiris, Bp.

Pléh Cs. (2008) A pszichológia örök témái: történeti bevezetés a pszichológiába. Typotex, Bp.

Pruette, L. (1926). G. Stanley Hall; a biography of a mind. Appleton.

Ross, D. (1972). C. Stanley Hall: The psychologist as prophet. Chicago: The University of
Chicago Press.

Skinner, B. F (1983) A matter of consequences.

Skinner, B. F. (1938). The behavior of organisms: an experimental analysis. Appleton-

Century.

Skinner, B. F. (1957). Verbal behavior. Appleton-Century-Crofts.

Sokai, M. (1971). The unpublished autobiography of James McKeen Cattell. American

Psychologist, 26, 626-635.

Thorndike, E. L. (1911). Animal intelligence. New York: The Macmillan Co.

Thorndike, E. L. (1936) Edward Lee Thorndike. In. C. Murchison (Ed.). A history of

psychology in autobiography, 3, 263-270. Worcester, MA: Clark University Press.

Thorndike, E. L., Lorge, I. (1944). The teacher’s word book of 30,000 words. Bureau of
Publications, Teachers Co.

Titchener, E. B. (1901). Experimental psychology: A manual of laboratory practice, Vol. 1.

Qualitative experiments: Part 2. Instructor's manual. MacMillan Co.

Watson, J. B. (1913). Psychology as the behaviorist views it. Psychological Review, 20, 158-
177.

Watson, J. B. (1928). Psychological care of infant and child. W W Norton & Co.

13
Watson, J. B. and Rayner, R. (1920) ‘Conditioned emotional reaction’. Journal of
Experimental Psychology, 3, 1–14.

Yerkes, R. M. (1932). Yerkes, R. M.: Psychobiologist. In C. Murchison (szerk.), A history of

psychology in autobiography, 2, 381-407. Worcester, MA: Clark University Press.

14