MRE SZERETETSZOLGÁLATI IRODA REFORMÁTUS DIAKÓNIAI

1146 BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 200. FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNY

Tel/Fax: +36 1/460-0747
Telefon: +36 1 /273-0450
Felnőttképzési Nyilvántartási Szám: 00763-2008 Honlap: www.redifi.hu
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2016 E-mail: felnottkepzes@reformatus.hu

A továbbképzési program címe:

A demenciában szenvedő betegek speciális ellátásának minőségi
követelményei.

(e-learning képzés)

TANANYAG

MÁSODIK MODUL- Alapelvek/Beavatkozási technikák

 I. Demens beteg gondozása, alapelvek.

1. Környezeti tényezők
A demens betegek gondozása előkészítésében a legfontosabb szempont számunkra a
nyugalom biztosítása. Mindenek előtt tartsuk szem előtt, hogy a demens beteget lehetőleg a
megszokott környezetében, régi emberi kapcsolatai közelében tartsuk, ahol beidegzett
sztereotípiái (szokásai) révén könnyen tájékozódik és tevékenykedik.
A környezeti tényezőket különös figyelemmel kell kezelnünk. A legkisebb környezeti változás
is felboríthatja a demens személy egyensúlyát, olykor súlyosan is. Minden költözés, minden
változás a napi ritmusban rendszerint viselkedéses és pszichés problémákat okozhat. A túl
nagy meleg vagy hideg, az érzékszervi kognitív hiper- vagy hipostimuláció is eredményezhet
ilyen zavart.
Az állandó környezet a demens beteg számára a biztonságot is jelenti. Ezért elsőrendű
feladat, hogy a család és az alapellátás (házi gondozás, eü. alapellátás, házi szakápolás)
igénybe vételével az otthonában szervezzük meg a beteg gondozását.
Egy átköltözés (pl.: bentlakásos intézménybe), egy nagy alkalmazkodási folyamat, amely az
otthon (a biztonság az érzelmi kötődések) elvesztésével társul. Ez a történés súlyosbíthatja a
már kialakult kórképet, gyorsíthatja az állapotrosszabbodás folyamatát.
Az idős emberek otthoni ellátási problémáit okozzák azonban az életvitelben bekövetkezett
változások. Mivel napjainkban jelentős mértékben csökkent a több generáció együttélése,
egyre gyakoribb a családtagok egymástól távoli településen való élése, valamint a nők
szerepvállalása a munka világában szintén akadályozza az idősek családon belüli gondozását.
Ennek következtében el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a beteg, így a demens idős embert
is gyakran ki kell emelnünk az otthoni keretből és intézményi ellátásban gondozhatók
tovább.

2. A lakókörnyezet kialakítása
A fent leírtakból természetszerűen következik, hogy amennyiben egy bentlakásos intézmény
idős, demens személy ápolását vállalja fel, felkészülés tekintetében eleget kell tennie a
demens betegek ellátásához szükséges kívánalmaknak.
Azokban az intézményekben, ahol meglévő épületeket alakítanak át kisebb a lehetőség az
ideális tér kialakítására. A régi intézményekben általában hosszú folyosók és abból nyíló
szobák találhatóak.
A lakótér megtervezésekor vegyük figyelembe a demens betegek sajátos viselkedésformáit
és szokásrendszerét. A demens betegek egy része kifejezett mozgásigénye, mozgáskényszere
miatt naponta jelentős időt tölt helyváltoztatással. Az épület adjon teret a biztonságos
bolyongásnak. Ehhez szükséges egy tágas belső tér biztosítása valamint ezt közlekedőkkel
összekötő kisebb terek kialakítása.
Fontos, hogy az ápoló személyzet munkájának végzése közben ne legyen elszeparálva a
gondozottaktól, ugyanakkor zavartalanul végezhesse odafigyelést igénylő tevékenységét pl:
dokumentáció, gyógyszeradagolás, osztály átadás.
A közös helyiségek (nappali, ebédlő, foglalkoztató) közlekedőkkel való összekapcsolása (akár
egy körforgalom biztosításával is) lehetőséget ad az ellátottak számára a zavartalan
kóborlásra.
Ne csak zárt térben gondolkodjunk, a szabadban való mozgás számukra elkülönített tágas
kertben szintén része a lakókörnyezetnek. A kert kialakításakor is több szempontot vegyünk
figyelembe, ilyenek, pl.: lehetőleg ne legyen feltűnő a zártsága, ha lehet a kerítéseket zöld
növényzettel futtassuk be, bokrokat ültessünk elé. A talajszintet úgy alakítsuk ki, hogy
akadálymentesen, biztonságosan lehessen közlekedni rajta, kerüljük a lépcsőzetes
megoldásokat. Az utak ne „zsákszerű” végződésűek legyenek, inkább egymásba torkolló,
körforgalmú jellegűek, amelyek megakadályozzák az elvesződés lehetőségét, segítik a
kiindulási ponthoz való visszatérést.
Növényzet szempontjából a gazdag színvilág biztosításával hangulatjavító hatást érhetünk el.

Visszatérve az épület belső terének kialakításához fontos az akadálymentes közlekedés

biztosítása kapaszkodókkal és jó tájékozódási útmutatókkal.
A belső lakótérben hasznosítsuk a színek szerepét. A közös lakóterekben, ahol az ellátottak a
nap nagy részét töltik, elsősorban nyugtatató hatású színeket alkalmazzunk, ilyenek, pl.:
halványsárga, halványzöld árnyalatai. Fokozhatjuk még a színek hatását a függönyök,
kárpitok harmonizáló színválasztásával.
A tájékozódásban is alkalmazhatjuk a színvilágot, pl.: a lakószobák falait, valamint bejáratát
(ajtaját) különböző színűekre festhetjük, így a demens beteg könnyebben megtanulhatja,
hogy melyik az ő hálószobája.
Amennyiben a belső térben olyan helyiséggel rendelkezünk, amelytől távol szeretnénk
tartani a demens betegeket ott a sötét (elsősorban fekete) színeket és árnyalatait
alkalmazzuk.
A fentiekben leírtak kedvező hatását erősíthetjük a szakszerű megvilágítás alkalmazásával,
így pl.: a demens betegek elől elzárni kívánt területek gyér megvilágítása, a hangsúlyozott
területek intenzívebb fénnyel való ellátása.
A közlekedők, különösen, ha lépcső is van, a térben a szintjelző megvilágítások alkalmazása
rendkívül sokat segít a biztonságos közlekedésben.
Biztosítsuk a fizikai és kommunikációs akadálymentesítést a vonatkozó jogszabály szerint.
Fontos szempont továbbá, hogy barátságos, otthonos „kuckós” legyen a belső környezet.
A bútorzat kiválasztásánál a praktikumot és a biztonságot kell szem előtt tartani.
Praktikum szempontjából az ellátott számára is kényelmes, valamint könnyen kezelhető, de
az ápolási szükségletet is figyelembe vevő bútorzat kiválasztása szükséges. Figyeljünk oda a
balesetvédelemre is, ennek érdekében lekerekített, él mentes bútorokat szerezzünk be.
A lakóterek, hálószobák díszítésekor (fényképek, faliszőnyegek, faliórák, naptárak stb.) ne
feledkezzünk meg arról, hogy a demens beteg figyelme csupán szemmagasságig terjed, ezért
az a fölé elhelyezett tárgyak számára nem léteznek. Ezért javasolt a díszítő elemek max.1.60
cm. magasságig való elhelyezését.
A fejlesztő foglalkozásban is jól alkalmazható és a közös helyiségek és a szobák díszítésére is
alkalmas tárgyak (pl.: falinaptárak, órák) beszerzésekor vegyük figyelembe a jó
olvashatóságot, vagyis nagy betűkkel, számokkal ellátott felszereléseket vásároljunk.
Szintén ezen eszközök közé sorolható a tükör, amely úgy legyen felszerelve, hogy a demens
beteg láthassa magát, nem csak az arcát, hanem akár egész alakját is.
A mentálisan hanyatló idős emberek kognitív zavaraként tapasztalható a nehezített
ingerfeldolgozás, ezért egy ingerszegény környezet is hozzájárul az állapot
rosszabbodásához. Ezért törekedni kell egy optimális, inger-gazdag környezet kialakítására.

3. A munkatársak felkészítése
A demens betegek ellátásának fontos tényezője a munkatársak felkészítése. Ezen feladat
végzéséhez nem elegendő a szakmai rendeletben előírt szakképzettség megléte. Speciális
tanfolyamon való részvétel, a demens betegek ellátására való felkészítés szükséges.
A továbbképzéshez lehetőséget ad ma már a kreditpontos képzési rendszer is, melynek
keretében ajánlott az ápolók részvétele e témakörben.
A felkészítés során az időkorlátok figyelembevételével több megközelítésben végezhetjük a
téma feldolgozását. Célszerű áttekinteni az elméleti részt, a betegség természetének
megismertetésével, a megváltozott viselkedés okainak feltárásával. Hiszen ezen ismeretek
hiányában nehezen várható el az ápoló személyzettől a megértés, tolerancia, türelem,
melyek a demens beteg ápolásának legfontosabb feltételei közé tartoznak.
Mindezek mellett jelentős időt kell szentelni a felmerülő gyakorlati kérdésekre, problémákra.

4. A demencia körébe tartozó megbetegedésekben megfigyelt viselkedés és

pszichés zavarok

A, Kognitív tünetek:

- Memóriazavarok:
Az Alzheimer kórban mindig jelen van, diagnosztikai kritérium. Gyakran ez az első jel, amivel
orvoshoz fordulnak.
A memóriára vonatkozó panaszok származhatnak magától a pácienstől: elfelejti a neveket,
elveszti a tárgyakat stb. Jellemzőbb azonban a panasz a környezet részéről. A páciens vagy
minimalizálja, vagy tagadja a tünetet.
Változatos problémák merülhetnek fel, de a változatosság főként a mérsékelt formákban van
jelen, s elmosódnak, ahogy a betegség fejlődik.

- A nyelv zavarai: afázia (a beteg nem tudja a gondolatait szóban vagy írásban kifejezni,
vagy nem érti, amit mások mondanak)
A nyelv érintettségének első jele, hogy hiányzik egy-egy szó. Erre leginkább a páciens
panaszkodik. A betegség kezdetén a felejtés elsősorban a kevésbé használatos és ritka
szavakra vonatkozik. Ez felderíthető könnyen, ha az MMSE-el a tárgymegnevezést vizsgáljuk.
Pl. a ceruzára azt mondja, hogy toll, a lehetséges válaszmezőt kiszélesíti, s nem veszi észre,
hogy a megfelelő szóra nem emlékszik.
Eleinte gyakori, hogy hiányzik egy szó. Ezt próbálja kompenzálni körülírással, vagy olyan
szavak használatával, ami jelentésileg egy körbe tartozik, de nem arra vonatkozik, pl. alma
helyett körtét mond. A megértés, az olvasás és az írás megtartott.
A mérsékelt fázisban: egyre gyakoribbá válik a szó hiány, a megértés romlik, így az írásos
kifejezés is. Az olvasás még korrekt.
Súlyos fázis: az írott és beszélt nyelv teljes dezintegrációja. Hangok tévesztését
tapasztalhatunk: sálam helyett tálam. A megértés is deficites, a kép a globális afázia felé tart.

- A motoros kivitelezés zavara: apraxia (a begyakorolt mozgások elvégzésére irányuló

képesség elvesztése).
Az apraxiás zavarok bár jelen vannak az Alzheimerben, sokáig felderítetlenek maradnak. Oka:
elkerülő viselkedés a páciens részéről, kompenzálás a hozzátartozók részéről. Változatos a
megjelenése, nincs rá protokoll, mikor melyik jelenik meg.
Először csak a bonyolultabb eszközöket, tárgyakat nem tudja használni, pl.: távirányító,
porszívó, később egyszerűbb dolgokat sem tud megcsinálni, pl.: konzervnyitás. Ezekre a
problémákra a páciens könnyebben talál elkerülő megoldásokat, mint a memória vagy a
nyelv zavarára.
Az öltözködési apraxia a középsúlyos formáktól egyre gyakoribb.

- Agnózia (az érzékelt tárgyak vagy lények fel nem ismerése)

Vizuális agnózia: hamar megjelenhet, s az elején inkább a kevésbé ismert arcokra vonatkozik,
illetve azokra, akikkel ritkán találkozik a beteg. Később ez kiterjedhet a családra is.
- Anosognózia: a leggyakrabban a páciens nem vesz tudomást a problémáiról,
nehézségeiről, bénulásáról stb.

B, Pszichés és viselkedészavarok:
- Depresszió:
A depresszió gyakran járhat együtt kognitív zavarokkal, ami emlékeztethet a subkortikális
(agykéreg alatti) érintettségre.
Tünetei: pszicho motoros meglassulás, cselekvés kezdeményezés zavarai, nehézség egy
absztrakt gondolat feldolgozásában, vagy a szerzett tudás hasznos alkalmazásában,
emlékezetzavarok, a személyiség alacsonyabb szintű működése.
A depresszió igen gyakran megfigyelhető az Alzheimerben, de inkább depresszív tünetekről
van szó, s nem a major depresszióról.
A depresszió egy előjele lehet az Alzheimernek, gyakran évekkel az előtt jelentkezik, hogy az
első kognitív tüneteket észlelnénk. Inkább egy előjele a betegségnek, mint rizikófaktora. A
fejlődés elején számos olyan jelet vehetünk észre, mint az apátia (közöny), az
ingerlékenység, érdektelenség.
Azon demens megbetegedések, melyek depresszív kezdetűek, még inkább veszélyeztetők az
autonómia elvesztésében.

- Szorongás.
A szorongás egyike a legkorábban jelentkező tüneteknek, melyek még a kognitív tünetek
előtt jelentkeznek. Először inkább a páciens szorongásos reakcióiról lehet beszélni, melyeket
arra ad válaszul, hogy észleli a saját intellektuális nehézségeit. Ekkor a szorongás a
mindennapi viselkedésben még nem jelenik meg. Ez a zavar az esetek 50%-nál tapasztalható.
Három szorongáskategóriát lehet megkülönböztetni aszerint, hogy az a delíriummal, a
depresszióval, vagy a páciens helyzetével van kapcsolatban.
A szorongás kifejezésének széles variációs spektruma van a betegség stádiuma szerint. A
folyamat elején egy reális szorongást lehet megfigyelni, ami kapcsolatban van a saját
zavaraink tudatosulásával vagy a környezet reakcióival. Olykor egy nagyobb aggodalom,
krízis, katasztrófaérzés figyelhető meg, amikor a diagnózist megállapítják. De szorongásos
tünetek gyakran a praemorbid (betegséget megelőző) személyiségben is megfigyelhetők
voltak már: pl. fóbiás (beteges félelem, iszony) kényszeres zavarok. Az előrehaladott
formáknál a szorongás testi, motoros szinten jelenik meg: hipochondriás (betegség
beképzelése, túlértékelése) aggodalom, neurovegetatív tünetek, járkálás, inadekvát (nem
megfelelő) vokális (hangzó, hanggal kapcsolatos) viselkedés, éjszakai „zajongás”, fura,
ellenálló viselkedés. Többeknél ez a viselkedés egy öningerlő szerepet tölthet be, aminek
szorongáscsökkentő célja van.
 - Érzelmi zavarok.
Ezek a zavarok a demencia és különösen az Alzheimer relatíve specifikus oldalát képviselik.
Két zavartípust különítettek el: ez az érzelmi eltompulás és az emocionális (érzelmi)
inkontinencia. Ezek a zavarok akár kapcsolódhatnak is, de mindenképpen kétféle
mechanizmus van mögöttük.
Az érzelmi elsivárosodás. Ennek tünetei az érzelemkifejtés csökkenése, örömkeresés
elvesztése, közöny és gyakorlatiasság elvesztése. Összességében apátiával írhatjuk le a
szindrómát, ami gyakran megfigyelhető.
Az emocionális inkontinencia az érzelmi labilitással van kapcsolatban. Az emocionális érzések
és kifejezések durva váltakozásai, mely során röpke időre feltűnik a megélt depresszió vagy
eufória (gondtalan, fokozottan jó közérzet), indulati robbanás, harag, izgatottsági fázis vagy
éppen a közöny. Ez inkább a mérsékelt típusoknál jelenik meg. Jelentkezhet bámulatos
kifejezése is ennek az érzelmi labilitásnak: ez általában katasztrófa megnyilvánulások,
eseményekre adott hirtelen válaszok.

- Agresszió.
Az agresszivitás egy általános viselkedés az Alzheimer betegeknél, az esetek felénél
tapasztalható. A zavar változatos képet mutat: kiáltásokkal és szitkozódással kísért verbális
áradattól a fizikai agresszió megnyilvánulásáig (harapás, rúgás, ökölcsapás).
A verbális agresszió mindenesetre gyakoribb, mint a fizikai. Az agresszió enyhébb formákban
is megnyilvánulhat: irritabilitás (ingerlékenység), szembenálló attitűd (mozdulat, testtartás),
étkezési zavar. Az agresszió éppen olyan gyakran megnyilvánulhat, mint más pszichiátriai
zavarok: hallucináció (hallási érzékcsalódás), delírium, rossz közérzet.
Ahogy a betegség halad előre, egyre több az agresszív megnyilvánulás. Különösen fontos
lehet a reggeli gondozás folyamán. Ezen tevékenység szükségességének meg nem értése
okozhat agressziót. Bármilyen legyen is az agresszió formája, mindig felfedezhető valami
előzmény. Lehet szó akár a környezeti változásról, valamilyen személyes vagy családi
visszautasításról, ismeretlen testi betegségről, benzodiazepinek paradox hatásáról,
ingerszegénységről vagy éppen kognitív vagy érzékszervi túlingerlésről. De a premorbid
személyiségnek is lehet szerepe: egyszerűbben fogalmazva lehetett korábban is egy
képtelenség az érzelmek és igények verbális kifejezésére, ami kedvez az agresszív viselkedés
megjelenésének később is. Másfelől, ha a környezetet érzékeli idegennek vagy ellenségnek, a
kognitív kapacitás romlásának észlelése is eredményezhet agressziót.
Mindenesetre bármi is legyen az agresszió oka, a gondozók és a környezet helytelen
hozzáállása csak súlyosbíthatja annak mértékét, a zavart. A fokozódó zavart a környezet
gyakran rosszul tolerálja, amivel indokolhatók a lépések, mint a szobaváltoztatás vagy a
gyógyszer fokozása, amiket a páciens él meg úgy, mint vele szembeni agresszió.

- Agitáció.
Az agitáció a leggyakoribb magatartászavar a demens betegnél, előfordulása az esetek 50-
90%-ban megtalálható. Gyakran kapcsolódik az agresszivitással.
Összefoglalható a lényege úgy, hogy a motoros és verbális viselkedés alkalmatlansága.
Széles a spektrum:
Sztereotip (merev egyformaság, gépiesség) viselkedés, ami elvesztette a szándékosságát.
Ismételt verbális produkció, ami nincs megfelelésben a környezettel: ugyanannak a
szónak/kérdésnek az ismétlése.
Koherens (összetartó, egymással összefüggő), cél nélküli ismételt viselkedés: széthajt,
összehajt, fel/leöltözik, szüntelenül WC-re megy. Szüntelen toporgás. Elkóborlás, járkálás.
A járkálás célja időnként a visszatérés a saját otthonába, vagy a szüleiébe, találkozni régi
munkatársakkal: időnként a páciens azt a benyomást kelti, mintha túlterhelt lenne
(eredménytelen hiperaktivitás), különféle feladatokba kezd, de egyiknek sincs soha vége és
mind meg van fosztva az értelmétől. A betegség vége felé főként jellemző lehet: elemi
hangadások ismétlése, szüntelen kézmosás, dagasztó mozdulat, kéztördelés.
Az agitáció leggyakoribb megnyilvánulása a poriománia (kóborlási kényszer). Aggasztó a
környezet számára, veszélyeztetheti a személy életét is.
Bármi legyen is az agitáció formája, gyakran van értelme, fontos dekódolni: a szituáció meg
nem értése; környezetváltozás; nem megfelelő eljárás a környezet, a gondozók részéről;
fájdalom. Ha feltárjuk az okot, könnyebb enyhíteni a panaszt.

- Pszichotikus zavar.
Pszichotikus zavarok általában későn jelennek meg, akkor is az esetek 25-40%-ában. Rossz
prognosztikai értékük van, és a kognitív romlás gyorsulásával járhatnak. Gyakran az agitáció
és az agresszivitás a gyökere, időnként ezzel lehet magyarázni a negatívizmust vagy az
ellenálló attitűdöt.

Három típusú zavart lehet megkülönböztetni, amelyek olykor keverednek:

 Deliráns /téves eszmék/ gondolatok (gondolkodás zavarai, ahol a valóság keveredik
az irracionálissal).
A zavart gondolatok gyakoriak, az esetek 4%-ában előfordul. Lényege: téves
meggyőződés az események, a viselkedés és mások motivációit illetően.
Gyakran tapasztalhatóak a meglopás, a sérelem, a féltékenység, ritkábban a
hipochondriás gondolatok.
A deliráns viselkedésnek nincs szisztematikus rendszere, változó, a feldolgozáshoz
szükséges, hogy legyenek még ép kognitív eszközei a betegnek.

 A hallucináció a megfigyelések szerint az esetek 10-50%-ában fordul elő.

Kapcsolódhat a delíriumhoz, de önállóan is megjelenhet. Inkább vizuális, s kevésbé
akusztikus vagy taktilis (tapintási). Lehetnek fenyegető tartalmúak, de a
leggyakrabban valamely ismert halott személyt idéznek meg vagy állatot.

 A felismerés vagy identitászavar igen gyakori, az esetek 25-40%-ánál tapasztalható.

Kapcsolatban van a hallucinátoros (érzékcsalódásos) élményekkel. Tünetei
megjelenése változatos, a betegség fokától függ. Az átmeneti identifikációs hibáktól a
legközelebbi hozzátartozók fel nem ismeréséig.
Jellemzői: a hit a TV-ben látott személyek jelenlétében és valóságosságában;
meggyőződés abban, hogy egy halott személy még mindig él; saját arcát nem ismeri
fel a tükörben; képzeletbeli kísérőszemélyek stb. A páciens viselkedése olykor
tanúsítja a patológiás (kórtani) meggyőződéseket: beszélgetés képzeletbeli
személyekkel, vagy éppen saját tükörképével, hozzátartozók idegennek tekintése.
A Capgras szindróma (fantomlátás) az identitás specifikus zavara. A közeli
hozzátartozót nem ismeri fel, de a személyre emlékszik. Azt állítja azonban, hogy az a
személy nem az ő hozzátartozója, csak annak másolata, kicserélték. Általában ez
Alzheimer korai szakaszában fordul elő.
 - Elemi cselekvések zavara.
A táplálkozási viselkedés zavara: Előrehaladott formáknál tapasztalható, s ez az oka a súlyos
kiegyensúlyozatlan táplálkozásnak. Anorexia (étvágytalanság) már a kezdetektől
megfigyelhető. A lesoványodás másfelől igen gyakori az Alzheimerben, a bulimia
(csillapíthatatlan éhség, kóros falánkság) ritka. A betegség vége felé a táplálkozás teljesen
összezavarodik. Az étel elutasítása, mint az ellenálló viselkedés megnyilvánulása, sokféle
formában tapasztalható: szájára teszi a kezét, elfordítja a fejét, visszalöki az ételt, kiköpi,
nem nyeli le. Az apraxiás zavar tovább bonyolítja az étkezést.

A szexualitás zavara
A gyakoriságra nincsenek adatok (3-6%), az irodalom szegényes, de egy viselkedési
gátlástalanságról beszélhetünk: felajánlkozás idegeneknek, szexuális tartalmú verbalizáció
(szóbeliség), nyilvános maszturbáció. Általában a szexualitás zavara, de az esetek
többségében fékezik magukat.

Az alvás-ébrenlét ritmus zavara

Gyakori, 40%. Az elején csupán az időskorban normálisnak mondható alvászavar erősödik fel,
az alvás részekre szakadása gyakori ébredésekkel és korai ébredés. Az ébrenléti állapot
fenntartása nappal nehézkes, ami egy diurnális (nappali) hipersomnolenciához
(aluszékonyság) vezethet, kedvezve az apátiának és az érdektelenségnek. Az éjszakai ébredés
gyakran felelős a járkálásért, a nyugtalanságért. Az esti szorongásos agitáció igen gyakori,
nehezítvén az elalvást.
Előrehaladva, az alvás ébrenlét ciklus többfázisúvá válik. Az alvás váltakozik az ébrenléttel
éjjel és nappal is. A ciklus teljes felborulása sem ritka, ami jelentheti azt, hogy éjjel álmatlan,
nappal alszik. Az alkalmazott terápiák erre gyakran nem adekvátak, a lefekvéskor adott
altatószerek és nyugtatók csak tovább tartósíthatják a zavart.

Szfinkter zavar
Vizeleti inkontinencia először csak nappal, majd éjjel is. Ritka a nem súlyos és megtartott
demenciában. A széklet inkontinencia ritkább, minden esetben a súlyos forma jele.

5. A demens beteggel való kapcsolatteremtés elemi szabályai

- A demens beteget mindig szeretetteljesen közelítsük meg, szándékaink minden
esetben legyenek egyszerűek, a betegek számára is könnyen érthetőek.
- Egy név szerinti üdvözlés, rövid megszólítás, egy mosoly oda vezethet, hogy a demens
beteg érzi, hogy tudomásul-, illetve észreveszik.
- Nem a beszéd az egyetlen út, amelyen kommunikálni tudunk a beteggel: a tekintet, a
mosoly, könnyek, sírás szintén eszköz a kapcsolattartásra.
- Szüntelenül törekedjünk arra, hogy értelmet találjunk abban, ami első látásra
őrültségnek, terhesnek, aggasztónak tűnik.
- Direktbe hozzá beszéljünk, figyelmünket folyamatosan tartsuk meg, pl.: szemben
helyezkedjünk el velük, az ő magasságukban, keressük a tekintetét, kezünket az övére
tehetjük.
- Mindig biztosítsuk a szükséges időt a kommunikációhoz, azért hogy biztosan
megértsük az üzenetét. El kell fogadnunk türelemmel a válaszadási idő megnyúlását.
 - Vigyázzunk arra, hogy közeledésünk során ne ijedjenek meg. Lehetőleg mindig
szemből közelítsük meg a demens beteget.
- Röviden, világosan és számára is jól érthetően beszéljük hozzá.
- A beszéd tónusa igen fontos a demens beteggel való érintkezés során. Ne kiabáljunk,
ha jó a hallása, a beszéd legyen jól artikulált, világos anélkül, hogy túl erős lenne.
- Részesítsük előnyben a direkt (zárt) kérdéseket pl.: jól aludt? jól van?
- Azért hogy a megértést javítsuk, célszerű rövid, támogató, helyeslő mondatokat
alkalmazni pl.: Jöjjön, elkísérem. Várjon, segítek.
Vigyázzunk, hogy egyszerre csak egy valamit közöljünk. Ha egyszerre több
tevékenységet közlünk a demens beteggel, nem érti meg mi a tennivalója,
elbizonytalanodik, és nem teljesíti a kéréseket.
- Hasznos, ha a személyes névmásokat használjuk, pl.: elkísérem magát a WC-re –
ahelyett hogy – megyünk a WC-re. Minél gyakrabban nevezzük a beteget a nevén
kerülve a tegezést és az infantilizálást, a becézgetést (pl.: papi, drágám), hiszen ez
lehet sértő. A beteg identitását is tiszteletben kell tartanunk ezzel is a realitás felé
orientálva a beteget.
- Mindig magyarázzuk el, hogy mi fog történni.
- Beleérzéssel próbáljuk meg kitalálni, hogy ő az adott helyzetben mit gondol.
- Egy bátorító érintés, gesztus is segítheti a pácienst.
- Mindig legyenek fontosak számunkra jelzései. Ennek érdekében türelemmel
hallgassuk meg, amit mond a beteg.
- Hallgatás esetén vegyük komolyan a testbeszéd üzeneteit.
- Elegendő időt szánjunk minden tevékenységre, ne sietessük őket.
- Sikertelenség esetén is mindig legyünk megértőek.
- Ne ítélkezzünk, és ne korrigáljunk. A gondozó közeledését érzelmi tartalommal
töltött, melegszívű elfogadás jellemezze.
- Soha ne szégyenítsük meg a beteget, sem szóval, sem ráutaló magatartással.
- A türelem a gondozó egyik legfontosabb jellemzője kell, hogy legyen.
- A gondozó természetes állapotként kezelje a beteg megváltozott viselkedését.
- A gondozó azokhoz a betegekhez is érthetően és folyamatosan (szükségszerűen)
beszéljen, akik már verbálisan nem tudnak kommunikálni.

6. Személyközpontú gondozás
A kliensközpontú terápia megalkotója Carl Rogers. A személyközpontú megközelítésnek 3
lényeges eleme van: empátia, elfogadás, hitelesség. A személyközpontú gondozás
alapfeltétele pedig a szakdolgozók megfelelő felkészítése a feladatra. Ennek érdekében
pszichológus által vezetett tanfolyamon vettek részt a kollegák. Elveink, ami alapján a
gondozást végezzük: Az idős ember személyként kezelése, akinek vannak érzelmei és
szükségletei. Figyelembe véve a kognitív készségüket, a napi tevékenységüket,
kapcsolataikat. Alkalmazott módszerünk a jó hatású pszicho szociális hozzáállás. Mint például
a segítés, megértés, képességek erősítése, felnőttként kezelés, bátorítás, tiszteletadás. A
rossz hatású pszicho szociális hozzáállás mint pl.: félrevezetés, gyengítés, infantizálás,
lekörözés, hibáztatás kizárása. Támogató technikákat alkalmazunk, mint a megismerés,
beszélgetés, együttműködés, relaxáció, illatterápia, támasz stb.

7. A Legjobb barát modell

Egy Lexington-i (USA) orvos, Virginia Bell dolgozta ki, aki több mint 20 éve dolgozik demens
betegekkel. Nevéhez fűződik az első demenciaspecifikus napközi program („Helping Hand
Adult Center) kialakítása, amely még ma is az egyik legjobb program, valamint az Alzheimer
betegek jogainak kidolgozása. Ezek:
1.Joguk van ismerni a diagnózisukat.
2. Joguk van a megfelelő és folyamatos orvosi ellátáshoz.
3. Joguk van tevékeny életet élni, ameddig csak lehet.
4. Fontos, hogy felnőttként, és ne gyerekként bánjanak velük.
5. Joguk van ahhoz, hogy kifejezett érzéseiket komolyan vegyék.
6. Ha lehetséges, pszichoszomatikus gyógyszerekkel ne kezeljék őket.
7. Biztonságos, strukturált és kiszámítható környezetben élhessenek.
8. Értelmes tevékenységgel foglalkozhasson minden nap.
9. Rendszeresen mehessenek szabad levegőre.
10. Szükségük van fizikai kontaktusra (az érintés fontossága).
11. Olyan emberek vegyék körül, akik ismerik őket, ismerik életútjukat, beleértve vallási és
kulturális tradíciójukat.
12. Olyan személyek gondozzák őket, akik képzettek a demencia ellátás területén.

Fontos megközelítés
1. Hinnünk kell abban, hogy minden ember értékes akármilyen demenciában szenved is.
2. Mindenkinek van egy kedves megszólítása, kedvelt neve.
3. Minden embernek van lelke.
4. Minden embernek vannak érzései.
5. Minden embernek van személyes története.
6. Minden embernek van személyisége.
7. Minden embernek van élettörténete, amit érdemes megismerni.
8. Minden embernek megvan a maga környezete, és az ezzel kapcsolatos szokásai.
9. Mindenki számára fontos a jelen pillanat, az, hogy a jelenben él.

Mire van szüksége az Alzheimer kórban szenvedő embernek:

1. Minden ember érzelmekre vágyik.
2. Minden ember vágyik a beszélgetésre.
3. Minden embernek fontos a rugalmasság.
4. Minden embernek fontos a humor.
5. Minden embernek kell a tevékenység.
6. Minden embernek szüksége van társadalmi szokásai megtartására.
7. Szükség van a régi ismeretek megtartására.
8. Szükség van a gyermekekkel való találkozásra.
9. Engedni kell, hogy állat kedvencet tarthassanak.
10. Terápiás jellege van a táncnak és a hangszer megszólaltatásának.
11. Ösztönözni kell a fizikai aktivitás megőrzését.
12. Fontosak a szem-kéz koordináció megtartását célzó gyakorlatok.
13. Fontos tudni, hogy a demencia sosem egyformán érinti mind az öt érzékszervet.
14. Olyan személy kell a gondozáshoz, aki meghallgatja a beteget.

A betegnek leginkább egy jó barátra van szüksége.

- A jó ápoláshoz filozófia kell.
 - Fontos a sikeres kommunikáció.
- A demencia előrehaladtával egyre nehezül a verbális kommunikáció.
- Beszélgetés demensekkel.
- Tevékenység – az aktivitás megőrzése.

Demens ember „meghív” minket:

- „Ismerj engem”.
- „Hallgass meg engem”.
- „Nevess velem”.
- „Engedd, hogy tanítsalak”.
- „Beszélgess velem jelentős dolgokról”.
- A meglévő fizikai adottságokat stimulálni kell.
- El kell ismernünk az aktív életében végzett munkáját.

8. Az intézménybe kerülés leggyakoribb okai

 A család kimerültsége
 A családi viszonyok változása
 A gyermekek szerepe (úgy érzik, muszáj ezt a döntést meghozni). A gyermekekben
mindig van egy lelkiismeret-furdalás. Korábbi ígéret: „soha nem teszünk
intézménybe”.

9. Az intézménybe kerülés fékező tényezői

 Gazdasági tényezők
 A vég közelsége (az intézményi lét egy várakozási folyosó, életvégre specializált
részleg)
 A külső segítséget a magánéletbe való betolakodásként élik meg.
 A család lelkiismeret furdalása.

10. Gyakorlati elhelyezési problémák

 Elégtelen férőhelyszám
 Sürgősségi feltételek kezelése
 A családok törésként élik meg

11. A bekerülés rizikófaktorai

 fizikai autonómiavesztés
 kognitív zavarok erősödése
 magatartászavarok
 alvászavarok
 inkontinencia

12. Hozzátartozók felkészítése, együttműködés kialakítása.

A demens betegekkel való sikeres foglalkozás előfeltétele a hozzátartozókkal kialakított jó
együttműködés. A demens betegek ápolása-gondozása során az ápolásba vétel gyakorlatilag
a családtagok „felvételét” is jelenti. Így részvételük a szervezeti kérdésekben, a napi
programok összeállításában elengedhetetlen.
A családtól kapott jó ötletek, az étkeztetés lebonyolításában való hasznos ismeretek,
sétáltatási szokások, kedvenc elfoglaltságok stb. nagy segítséget jelentenek a gondozók
számára.
A múlthoz való kötődést segíti, ha a család be tudja hozni a demens beteg kedvenc családi
fotóit, faliórát, stb. amit a szobája falán elhelyezhetünk. Ilyen emlék lehet még egy kedvenc
ágyterítő vagy párna is. Ezek a tárgyak a demens betegben rövid időre emlékeket
ébreszthetnek, amely segítség lehet az állapot megtartásában.
A I/3. pontban már leírtak alapján a betegek gondozása a családdal szoros
együttműködésben lehet eredményes.

13. Orvosi kíséret.

Az 1993. évi III. tv. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 68.& -nak (4) bek. alapján:
„ Az idősek otthonán belül külön gondozási egységben vagy csoportban kell ellátni azt a
személyt, akinél a külön jogszabályban meghatározott szerv a demencia körébe tartozó
középsúlyos vagy súlyos kórképet állapít meg.”
Ezen rendelkezés szerint az idősek otthonaiban a neurológus, pszichiáter vagy gerontológus
által megállapított középsúlyos vagy súlyos demencia kórképpel bíró ellátottakat kell
megkülönböztetett módon gondozni.
A demencia diagnosztizálása, súlyossága fokának megállapítása szakorvosi feladat.
Az orvosnak a vizsgálat során a beteget látnia kell. Felmerülhet személyiségi jogot érintő
kérdés, pl.: Mit tehetünk abban az esetben, ha a demens beteg nem akar részt venni az
orvosi vizsgálaton? Ellátottjogi szempontból erre a válasz a beteg akaratának tiszteletben
tartása. Állapotához szükséges speciális ellátása érdekében azonban kötelességünk az
erőszaktól mentes meggyőzés (orvosi vizsgálat szükségessége) módszerének alkalmazása.
Az orvos a demencia súlyossági fokának megállapítására különböző skálákat alkalmaz,
melyekkel a demencia változása mérhető: az emlékezést és figyelemkoncentrációt
pontozóskálákkal mérik. A mindennapi tevékenység és a szokások változását tükrözi a
BLESSED-féle demencia srore, a szociális beilleszkedést a BARRABBEE-HYDE-féle skála méri.
Súlyos demenciában használható a Mini Mentál (MMSE) teszt.
Biztosítani kell a folyamatos medikális és paramedikális követést, mely a demenciában
szenvedő lakóknál elengedhetetlen. A házi orvos és a szakorvos rendszeresen ellenőrizze a
betegeket. Nagy gondot kell fordítani a másodlagosan jelen lévő betegségekre, mivel sok
esetben azok lehetnek felelősek a felgyorsult kognitív hanyatlásért, a viselkedés és/vagy
pszichés zavarért, pszichotikus tünetekért. A gondozás során így fokozott figyelemmel kell
lennünk a táplálkozásra, a bőrre, illetve az érzékszervi fogyatékosságokra is.
A betegek állapotának folyamatos figyelemmel követése, melyben jelentős szerepe van a
megbízható, pontos dokumentációnak is.
A betegek ellátását segítik az esetek megbeszélése a szakorvos közreműködésével. Az orvosi
ellenőrzések segíthetnek a neuroleptikus folyamatok rendszeres vizsgálatában, célzott
lassításában és a változásokra való azonnali reagálásban.

14. Ápolási teendők

A demens betegek ápolása során a munkatársakban ki kell alakítanunk, és el kell
mélyítenünk azt a nézetet, hogy a gondozottak egyenrangú emberek. Az ápolás-gondozás
során a betegek emberi méltóságát meg kell őrizni. Tisztában kell lennie a gondozónak azzal,
hogy ez a betegség nem vezet gyógyuláshoz. Megfelelő ápolással csupán elviselhetővé
tudjuk tenni a betegséggel való együttélést. Ezért a gondos ápolás a mindennapi munka
elengedhetetlen része.
Ennek a gyakorlati megvalósítása igen nehéz. Ezért is szükséges az ápolószemélyzet
felkészítése és továbbképzése külső szakemberek segítségével.
A mindennapi munka során az étkezésben nyújtott segítséget röviden és hibásan etetésnek
hívjuk. Meg kell jegyezni, hogy az idős, beteg ember ápolása során nem etetésről, hanem az
étkezésben való segítségnyújtásról van szó. Az elnevezésnek is tükröznie kell az idős ember
iránti tiszteletet. Az ápoló személyzet nem kezelheti a segítségre szoruló időseket
gyermekekként.
Az ápolási teendők kialakítása során feltétlenül vegyük figyelembe az ellátottak optimális
igényeit, mivel betegségük természeténél fogva nem várhatjuk el tőlük az alkalmazkodást,
nekünk kell hozzájuk alkalmazkodnunk. El kell fogadjuk, a napi életritmusukat, felvett
szokásaikat.
Ezért már az ápoló személyzet műszak rendjének kialakításánál fenti szempontok legyenek az
elsődlegesek. Magyarul ne a megszokott műszakrendhez igazítsuk, pl. a reggeli ébresztést,
hanem az idős, beteg emberek ébredési szokásaihoz igazodjon a műszak indulása.
A betegek reggeli ébredését az évszak is befolyásolhatja, ezért akár évszakonkénti
műszakrend változtatásra is szükség lehet. Ajánlott alkalmazni a csúsztatott munkakezdést,
azért, hogy minden időben az ellátási szükségletnek megfelelő ápoló személyzet legyen
jelen. Amennyiben a kedvezően kialakított lakóterek ezt lehetővé teszik, az étkezési idő
kialakításában is alkalmazkodjunk a betegek elvárásaihoz. Ha az étkező és a lakóterület egy
légtérben van, adjunk lehetőséget a lakók zavartalan táplálkozásához anélkül, hogy a
felesleges étkező asztali modorosságot át kellene venniük. Az étkezések időpontja és ritmusa
legyen állandó, azért hogy a folyamatok ütemessége biztosítva legyen. Az olyan mozgékony
betegek részére, akik fokozottan ételigényesek, pótlólagos étkezési lehetőséget is
beiktathatunk.
Az esti lefekvésben szintén alkalmazkodjunk az ellátott kialakult szokásaihoz. Ne
„kényszerítsük” egy általunk jónak tartott, meghatározott időpontban a lefekvésre. Ezt
agresszióként élheti át a gondozott és viselkedés válaszával (pl.: álmatlanság, agresszió) az
éjszaka szolgálatban lévő nővér találja magát szemben.
A tisztálkodásban és biológiai szükségletek elvégzésében való segítségnyújtás folyamán
szintén meg kell őriznünk a beteg emberi méltóságát. A „megfürdettem”, „tisztába tettem”
stb. kifejezéseket a szakdolgozók „szótárából” törölnünk kell. Ezen ápolási tevékenységek
során is a „segítségnyújtás” a megfelelő kifejezés.
Ne csak a szavak használatára figyeljünk oda, hanem az odafordulás, a segítségnyújtás során
a tényleges hozzáállásunk, viselkedésünk is a megértést kell, hogy tükrözze. Tudnunk kell,
hogy a demens beteg ösztönösen ráérez a színlelésre, és ennek következtében elutasíthatja
azon munkatársak segítségnyújtását, aki közeledése nem őszinte, hanem „tettetett”.
Bizonyára több munkahelyen is találkozhatunk olyan kollegákkal, akik úgymond nehezen
boldogulnak az ellátottakkal. Ez lehet általános is, vagy csak bizonyos ellátottak esetében áll
fenn a velük szembeni elutasító magatartás. Ezen esetekben feladatunk feltárni a gondozó
viselkedését, a gondozotthoz való közeledését és keressük meg az elutasítás okait.
Ugyanakkor tudatosítani kell a szakdolgozóban, hogy saját viselkedésük, érzelmi állapotuk
hatással van a gondozott viselkedésére és bizonyos esetben zavaró viselkedést válthat ki.

15. Gondozási segítség, feladatok

Már beszéltünk arról, hogy milyen körülményeket kell biztosítanunk, és milyen ápolási
szükségleteket kielégítenünk, valamint szóltunk azok milyenségéről. Amikor gondozásról
beszélünk, el kell vonatkoztatnunk a tárgyiasult gondolkodásról. A biztosítandó feltételek
emberi tényezőit kell figyelembe vennünk.
A biztonság érzésének kiváltása szubjektív eszközökkel.
Barátságos, szeretetteljes légkör vegye körül a betegeket. A demens beteg megérzi az
elutasító magatartást, a meg nem értést, az őszinte érzelmek nélküli odafordulást. Ez az
előző pontban (III/6.) már vázoltak alapján az ápolási segítségnyújtás elutasításához
vezethet, továbbá a beteg nem érzi jól magát az adott közösségben. A bizonytalanság, a meg
nem értés, a szeretetnélküliség érzése megzavarja érzelmi világát, ami viselkedés válaszaiban
realizálódik.
A gondozóknak tudniuk kell, hogy elvárásaik a demens betegeknek is vannak. Egyik
legsúlyosabb hiba, ha a gondozó úgy kezeli őket, mint akik nem képesek felfogni, érzékelni a
körülöttük folyó történéseket. Tudatosítanunk kell a gondozó személyzetben, hogy ezen
ellátottak rendkívül érzékenyen „fogják” a feléjük irányuló, érzelmi indíttatású „adásokat”.
Nem kontrollálják válaszaikat, azok őszinték.
A gondozási folyamatok kialakításakor fontos szempontként kell figyelembe venni azt a
tényt, hogy a demens betegek nem rendelkeznek jövőképpel, számukra az itt és most az
elsődleges. Ezért a gondozási folyamatot és az életkörülményeket kell a gondozottakhoz
igazítanunk és nem fordítva.
További fontos tényező a türelem. A szeretetteljes gondozás és a türelem segítik a beteg
embert teljesítő képességének megtartásában.
Demens betegek ellátása során fel kell készülnünk a sajátságos magatartásra, a váratlan
fordulatokra. Ezek kezelésére nincsenek jól bevált receptek, ilyenkor leghelyesebb az
egészséges emberi értelmünkre és érzéseinkre támaszkodni.
Ne felejtsük el a demens beteg individualitását, egyedi voltát. Ezért is szükséges az egyéni
gondozási terv. A gondozási tervek nem uniformizálhatók, valódi egyediséget kell, hogy
tartalmazzanak. Kialakításában nagy szerepe van a már az előzőekben (I/3; III/4) is említett
hozzátartozókkal való jó együttműködésnek. Ismernünk kell a beteg szokásait, sajátosságait
és a lehetőségekhez mérten ne változtassunk azokon. Munkánk „eredményessége”
érdekében jó tudnunk, hogy mi az, amit szeret; amit nem szeret; ami örömöt okoz számára
vagy félelmet vált ki benne.
Óvakodjunk a „túlgondozástól”. Nagy ráfigyeléssel, de csak annyi segítséget nyújtsunk
számára, ami feltétlenül szükséges. A végsőkig próbáljuk megtartani önállóságát, úgy
tevékenységeiben, mint a döntéseiben.
Mindezek mellett tisztában kell lennie a gondozónak azzal, hogy a betegek néha túlértékelik
teljesítő képességüket. A gondozási segítséget feleslegesnek tartják és gyakran el is utasítják.
Sok tapasztalat és empátia szükséges ahhoz, hogy ilyen esetekben a szükséges segítséget
megadjuk anélkül, hogy bosszantanánk a betegeket.

II. Beavatkozási technikák.

1. Általános intézkedések.
- a beteg és hozzátartozója felvilágosítása a betegség és a kezelés jellegéről, a
várható anyagi-, jogi-, gondozási problémákról
- a kezelés aktuális célkitűzéseinek, kockázatainak, a beteg és a gondozó
szerepének megbeszélése
 - az egészségügyi és a szociális terület szakdolgozóinak segítségnyújtása

2. Speciális ápolási teendők.

- 24 órás felügyelet
- speciális felkészültség a demencia társtüneteinek (delírium, téveszme)
kezelésére
- szükség esetén gondnokság alá helyezés
3. Fizikai aktivitás.
- irányítás, ösztönzés
- célzott gyógytorna
- agitáció kiéléséhez segítségnyújtás

III. Ellátások, szolgáltatások

1. Az ellátás szintjei.
- háziorvosi ellenőrzés
- otthon gondozás/ápolás hozzátartozó által
- házi ápolás, szociális gondozás
- idősek napközi otthoni ellátása
- demens betegek napközi otthonai
- területi gondozási központok
- idősek otthonai
- elme szociális otthonok
- kórházak akut osztályai
- kórházak krónikus és rehabilitációs részlegei
- pszichiátriai és neurológiai osztályok, általános szakrendelések
- specializált gerontopszichiátriai osztályok
- geriátriai szakrendelések
- demencia centrumok
2. Rehabilitáció
A demencia reverzibilis formáiban van remény a tünetek részleges, vagy teljes
megszűnésére.
3. Megelőzés
Legnagyobb kockázati tényező a magas életkor. Cél az egészséges öregkor megélése.
A demencia megjelenése leggyakoribb az alacsonyabb iskolázottságú, rossz szociális
körülmények között élő embereken. A társadalom iskolázottsági szintjének emelése, az
élethosszig tanulás, a szociális környezet javítása.
4. Szövődmények
- Társbetegségek pl.: nyelészavar, bronchopneumónia
- Szövődmények pl.: delírium, depresszió, téveszmék, magatartászavarok,
- További szövődmény lehet a gondviselő kiégése.

IV. Gyakorlati példák (szituációk és kezelésük)

1. A demens beteg megszakítás nélkül, hangosan énekel, miközben az étkezőasztalnál ül

más demens ellátottak társaságában és az ételre várnak.
Az étel feltálalása után azt elutasítja, csapkod, szitkozódik.
Kezelés: Az agresszív viselkedés kezelése során nem válaszolhatunk agresszióval.
Amennyiben a gondozó is felemeli a hangját, úgy szimmetrikus kommunikáció jön létre és
negatív irányba emelkedik a hang.
Ezt kivédve, a gondozó halkan, akár suttogva beszéljen a beteggel, ha teheti, üljön mellé,
érintéssel megnyugtathatja.
Így megváltozik a hangulat, a beteg érzi, hogy foglalkoznak vele, kialakulhat a bizalom.

2. A fekvőbeteg nem tud elaludni, fáradt, nyugtalan, hangoskodik.

Kezelés: A kommunikáció eszközrendszeréből keresünk segítséget.
A szakdolgozó üljön a beteg mellé. Ezzel már jelzi, hogy nem rohan, a beteg mellett van. A
beteg érzi, hogy nincs egyedül.
A gondozó keressen szemkontaktust, fogja meg a beteg kezét. A beteg biztonságban érzi
magát. Miután az idős ember megnyugodott, (a szemkontaktus folyamatos megtartása
mellett) a gondozó hunyja be a szemét.A gondozott egy idő után szintén becsukja a szemét
és elalszik.

3. A beteg ínkontinenssé vált (vizeletét mag alá engedte), de szégyelli a kialakult helyzetet.
Amikor a gondozó észreveszi a szituációt, a beteg megmagyarázza.
„Csak ráültem a vizes székre”. Kezelés: Adott helyzetben nem szabad megszégyenítenünk a
beteget. Fogadjuk el az általa felkínált szituációt. „Cseréljük le a vizes ruhát, öltözzünk át,
mert megfázik” stb. kifejezésekkel igazoljuk a helyzetet.
Ebben az esetben a beteg várhatóan készségesen együttműködik pl: megmosakszik, átöltözik
stb.

4. A beteg állandóan mozog, folyton keres valamit, átrendezi a szobát, a legapróbb

tárgyakat átviszi a másik szobába.
Kezelés: adjuk meg a lehetőséget a „matatásra”, engedjük, hogy az ismertet és az
ismeretlent újra felfedezzék. Ne szóljunk rá, ha az apróbb tárgyakat állandóan máshol
találjuk meg.

5. A beteg nyugtalan éjjel sokat mászkál, keveset alszik, kimerült. Az ágyáról folyton leesik,
az ágyrácsot is átlépi.
Kezelés: a IV/3; 5 már leírtakon (bolyongás, alvászavar kezelése) túl próbáljuk meg kiiktatni a
veszélyforrásokat, pl. leesik az ágyról és összetöri magát. Ágy helyett kényelmes matracot
helyezzünk a földre. Széles matrac legyen vagy kettő egymás mellett, hogy nyugtalan alvás
esetén legyen hely gurulni.

V. A munkatársak védelme.

Végezetül elmondható, hogy a szellemi leépülés esetében „sikeresnek akkor mondható az

ápolás, gondozás, foglalkoztatás, ha a beteg közérzete jó, szomatikus és pszichés értelemben
is van sikerélménye, s még ha nem is ismeri fel gondozóját, érzékeli, hogy jól bánnak vele.
Ahhoz viszont, hogy hosszú távon is tudjuk biztosítani ezt az ellátást, mindenképpen
szükséges a gondozói személyzet „gondozása” is. A demens betegek ápolása ugyanis
rendkívül megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg, amivel ha nem foglalkozunk, előidézheti
a kiégés szindrómát.
Ennek elkerülésére az alábbi technikák alkalmazását javaslom:
 - a szakdolgozók részére szupervízió biztosítása
- közösségépítő terápiás csoport vezetése
- kritikus kérdések felmerülése esetén kiegészítő megbeszélések alkalmazása
A gyakorlati tapasztalat alapján a pszichés megterhelés egy idő után szomatikus
megbetegedésekhez is vezethet az ápoló személyzet körében. Ezért javasolt – amennyiben
erre az intézeten belül van lehetőség – a szakdolgozók váltása, cseréje a demens
osztályokon. A demens betegek ellátási érdekeire figyelemmel ez a váltás ne egyszerre,
hanem fokozatosan történjen.