1

A társadalmi rétegek közti különbségek

mint konfliktusforrások Szabó Magda “Abigél” című művében

Subject: Language A Hungarian Literature

Word Count:
 2

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés 3

2. Főbb érvek 4

3. Befejezés

4. Felhasznált munkák
 3

Szabó Magda ugyan főként regényeiről ismert, de az irodalom több területén is kipróbálta

magát: versesköteteket is írt, illetve színpadi művei is sikeresek voltak. Regényei nem

sugározzák korszakának művészeti irányzatait, emiatt időtlen művek maradnak a magyar

irodalmon belül. Karakterei egyediek, az írónő személyiségükre koncentrálva alakít ki olyan

szituációkat írásaiban, melyek megragadják az olvasót - és erre nincs is jobb példa, mint az

“Abigél” című műve. Ebben a könyvben - ahol a főszereplő, Vitay Georgina, szövevényes

történéseken keresztül Pestről elkerül vidékre - ezek Gina utolsó szavai: “Mivel tudom valaha

jóvátenni, hogy csak most ismertem fel Kőnig tanár úrban Abigélt?” (Abigél, 394). Ezzel az egy

mondattal, a könyv legvégén válaszolja meg az írónő az összes kérdést, ami felmerülhetett

bennünk a mű olvasása során. Ezek közül az egyik legérdekesebb jelenség az, amire keresni

fogom a választ ebben az esszében: Hogyan okoznak konfliktusokat a szereplők között felmerülő

és a már meglévő társadalmi rétegekre alapozódó különbségek?

A mű során több különböző társadalmi rétegződés is megjelenik - legyen akár ez a

szereplők anyagi helyzete alapján való elhatárolódás, vagy a tanárok és a diakonisszák

kapcsolata. De ha közelebbről vizsgáljuk meg ezeket a határokat, azt láthatjuk, hogy bizonyos

esetekben elmosódnak. Szabó Magda karakterei nagyon emberiek, ebből következik az hogy ők

is hibáznak. Ugyanúgy, ahogy a felnőtt szereplők között is megjelennek a viszályok, úgy

Georgina és osztálytársainak élete sem mentes az egymás között lefolyó küzdelmektől. Rögtön

az első napon összeveszik osztálytársaival, miután nem hajlandó elfogadni a “házasodás”

hagyományát, ami a Matulában jelen van évek óta, - de miután mégis beadja a derekát, azután

sem oldódik meg a probléma: azután, hogy ő kapja meg a terráriumot, mint “férjét” (Abigél, 66),

elkezd kiabálni az osztálytársaival és megsérti őket. Ezek után bevallja, mit csináltak, ezzel

elárulva a tradíciót, melyet előtte annyi Matulás tanuló tartott titokban. Ginát ezek után
 4

kitagadják köreikből, ami nem is változik meg még egy jó darabig (Abigél, 178). Itt megint csak

megjelenik Szabó Magda csodás írói képessége - olyan szereplőket alkot, akiknek minden

tulajdonsága teljesen emberi. Gina osztálytársai pontosan úgy viselkednek, mint a kamasz lányok

szoktak ebben az életkorban, és emiatt lesz pont olyan életszerű az, ahogy bánnak vele és ahogy

kitaszítják a köreikből, amikor hibát követ el.

Ugyan az intézetben is megjelennek ezek a problémák, akár a lányokról van szó, akár a

tanárok és a diakonisszák közötti problémákról, a felnőttek és gyerekek között is jelen vannak

ugyanezek a különbségek. A mű elején, mikor Georgina megtudja, hogy apja el akarja küldeni a

Matulába, teljesen el van veszve - miért történik ez vele, mi lehet az oka - és emiatt téves

következtetésekre jut: azt hiszi, hogy apjának új felesége van (Abigél, 10), amit az apja egyből

megcáfol, de a konfliktus ugyanúgy fennáll, mert Gina nem kap választ a kérdésekre, amik

felmerülnek benne. A helyzetét a főszereplőnknek tovább rontja, hogy szerelmét, Kuncz Ferit is

ott kell hogy hagyja, akiről később kiderül a rejtélyes Abigél közbenjárása által, hogy cserben

akarja hagyni és saját előnyére ki akarja használni Ginát (Abigél, 336). Szabó Magda ebben a

szituációban úgy fokozza a helyzet feszültségét, hogy a főszereplő szemszögéből írja le a

történéseket: ahogy Kuncz Feri bemegy az iskolába, és beszél az igazgatóval, Torma Gedeonnal

(Abigél, 343) - itt jön el az a pont, ahol Gina realizálja, hogy ha most az igazgató enged a

hadnagy követeléseinek, miszerint neki el kell vinni Ginát “nagybeteg apjához” (Abigél, 343)

akkor ő el van veszve. Ez a része a cselekménynek okkal van elhúzva, a célja az írónőnek ezzel

az, hogy az olvasóban izgalmat, feszültséget keltsen azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a

főszereplővel. Ezen a ponton már tudjuk az intézet rejtélyes őrangyalának köszönhetően, hogy

Georgina apjának és összeesküvő társainak a terve füstbe ment és letartóztatták, illetve azt, hogy
 5

Feri feladata az volt, hogy kicsalja Ginát az intézetből, hogy utána elfogják és vele zsarolhassák

az apját.

Szabó Magda műveiben, így az Abigélban is nagyon sok helyen tapasztalható a belső

monológ és a realitás szembeállítása. Gina gondolatait halljuk, érzéseit tapasztaljuk a könyv

előrehaladtával, és ezt direkt kontrasztba állítja a főhős körül lefolyó dolgokkal az írónő - ezzel

tovább fokozva azt az érzést az olvasóban, hogy lehetséges, hogy nem mindenben van igaza

Ginának. Erre egy kiváló példa a második tanítási nap - mikor Gigus tanárnő német óráján Szabó

felel, és ekkor Georgina (és egyúttal a könyv is) egyből átlép egy belső gondolatmenetbe:

Megjegyzi magában hogy osztálytársa “bikkfanyelvű” (Abigél, 79), majd megtudjuk hogy előző

iskolájában Gina örömmel segített bárkinek tanulni, viszont itt elhessegeti a gondolatot. Ezen a

ponton lett elege abból, hogy társai visszautasítják gesztusait, és beletörődik abba, hogy “majd ha

lehiggadnak, még mindig megemlítheti”.

A felnőttek világába átlépve láthatjuk, hogy a Matula falai között sincs mindig teljes

csend, rend és fegyelem. A tanárok és diakonisszák közt lefolyó beszélgetéseket, és gesztusokat

megfigyelve láthatjuk, hogy közel sem ártatlan egyikőjük se. Zsuzsanna ugyan elhatárolódik

Kalmártól vallási okokra hivatkozva (Abigél, 196), de Kőnig felé gesztusokat tesz, pedig neki

nyilvánvaló, hogy nem szabad ilyet tenni - ahogy senki másnak sem az intézetben. Itt jelenik

meg Kőnig karaktere - a jóhiszemű, lassú magyar-latin szakos tanár, akiről egészen a könyv

legvégéig nem tudjuk, hogy tényleg csak jóhiszemű, vagy más is állhat a hátterében annak, amit

csinál (Abigél, 122). Ebben az esetben viszont azt láthatjuk, hogy az, ahogy a diakonissza

viszonyul két kollégájához, szöges ellentétben áll azzal, ahogyan ők viszonyulnak hozzá -

Kalmárt elutasítja, miközben ő nyilvánvalóan érzéseket táplál Zsuzsanna iránt, míg Kőnig nem

veszi észre (vagy nem akarja észrevenni) gesztusait. Ennek a háromszögnek a kicsúcsodását az
 6

almaszüret jelképezi, mikor is a diakonissza balesetet szenved a vasúti síneken. Kőnig

gyámoltalanul, gyáván végignézi az egészet, miközben Kalmár segít a diakonisszának, ezekkel a

szavakkal illetve a megfutamodott tanárt: “Ha nem vagy ilyen Isten gyámoltalanja, elkaphattad

volna! Eriggy innen!” (Abigél, 197)

Ezek után ugyan úgy próbálnak tenni a tanárok illetve a diakonisszák, mintha nem is

történt volna semmi, de nyilvánvaló a tény, hogy egyre több az elfojtott feszültség, aminek príma

példája a tény, hogy Kalmár nem foglalja el megszokott helyét az ebédnél Zsuzsanna mellett,

hanem a diákok közé ül le enni inkább - ezen a ponton már minden egyes lépésére oda kell

figyelni, mert egy rossz döntéssel véget vethet mindennek. A hazafelé úton viszont Zsuzsanna

még mindig Kőniget keresi - még ezen a ponton sem képes észrevenni, hogy a tanár semmit nem

érez iránta, azok után sem, hogy beszélgetésük során az olvasóval is érzékelteti az írónő, hogy

minden hiábavaló, amit Zsuzsanna csinál - ez leginkább abból vehető észre, ahogy Kőnig

válaszol a diakonisszának, mindenféle érzelem nélkül, szimpla jómodorral.

Ahogy a történet halad előre, úgy hullik szét a szemünk előtt a Matuláról kialakult kép,

miszerint az intézetben vaskézzel bánnak a diákokkal. Az ötödikesek rafináltabbak, mint azt az

ember hinné, príma példa erre az, amit Kőniggel többször is eljátszottak már, - eldugták

szemüvegét, járt a padok alatt kézről kézre, miközben lázasan segítettek a tanár úrnak keresni,

hogy hol is lehet. Viszont ebben az is megjelent, hogy ekkor még mennyire ki volt taszítva

közülük Gina, ugyanis mindenkinél járt a szemüveg, csak nála nem - féltek a társai, hogy kiviszi

a tanár úrnak (Abigél, 80), ezzel elrontva azt a kis szórakozásukat is, ami ebben a börtönben

számukra maradt. Legalábbis, Vitay így gondolta - csak ekkor még azt nem tudta, hogy azok,

akikkel egy osztályba jár, nem így látják az intézet szigorúságát. Számukra ez már megszokott,
 7

sőt, Kőniggel épp azért szórakoznak ennyit, mert gyengének tartják - nem tisztelik, mert nem

szigorú, mint az összes többi tanár és diakonissza a Matulában.

Ehhez kapcsolódik Georgina első gondolata, miután összeveszik osztálytársaival: szökni

készül, és még egy gyűlölettől fűtött búcsúzó cetlit is ír a társainak - “Mindnyájatokat

gyűlöltelek. Csak játsszátok a hülye játékaitokat ebben a börtönben…” (Abigél, 164). Az

olvasóval itt érzékelteti Szabó Magda, hogy akármilyen furcsa gondolat is, Kőnignek lehet, hogy

köze van Abigélhez, a rejtélyes őrangyalhoz, akiről annyi legenda kering a Matulában. Ezen a

ponton, Gina szökési kísérlete után szólal Abigél meg először, mint oly sokszor még utána,

leveleken keresztül. Ez magában, még nem jelent sok mindent, de ha figyelembe vesszük, hogy

pont Kőnig fogta meg főhősünket a pályaudvaron, rögtön tisztább lesz a kép. Az írónő ilyen kis,

éppen csak észrevehető jeleken keresztül érzékelteti az olvasóval a mű során, hogy Kőnig nem

az, akinek elsőre látszik, hanem sokkal több annál.

A cselekmény előrehaladtával folytatódnak a harcok Gina és osztálytársai között - miután

süteményt visz a lányoknak, kedvesség gyanánt, ők elutasítják azt. Mi több, még azt is magukra

vállalják, hogy Zsuzsanna leszidja őket, mert annyira dacosak, hogy akkor is visszafizetik

Georginának a sütemények árát, ha arra a perselypénzük megy rá, melyet a legközelebbi misén

kéne adományként a perselybe dobniuk. Itt jelenik meg először csak igazán, nyíltan a tény, hogy

mennyire mélyreható gyűlölet él ezekben a lányokban, és hogy milyen fontos is ennek a

konfliktushelyzetnek a szerepe a könyv ezen részében. Itt érezzük azt, hogy Vitay a leginkább el

van veszve, és ki van taszítva ebből a zárt, összetartó közösségből, amit Kis Mari egyik mondata

még inkább érzékeltet velünk: “Jegyezd meg jól, Vitay … hogy nem kellesz, ha a fejeden jársz

se, hogy fütyülünk rád.” Ezek a lányok teljesen más környezetből származnak, mint Gina, és
 8

emiatt érezhetőek azok a társadalmi különbségek, amiket az írónő olyan igazi, emberi módon

jelenít meg, mint azt rajta kívül még nagyon kevesen.

És ekkor csúcsosodik ki, és egyben oldódik is fel az összes eddigi feszültség Gina, és az

ötödikesek között - ugyanis ezen az éjszakán szólal meg, hajnali egykor, a légiriadó szirénája

(Abigél, 176). Szabó Magda nagyon jól leírja a szituációt, érezteti az olvasóval, hogy mekkora a

káosz. De mindebből mégis kiemeli az ötödikeseket - Zsuzsanna segítségével időben el tudnak

indulni a pince felé, mintha csak egy nyugodt, minden külső hatást kizáró burok venné őket

körbe. Mindezt egy viszonylagos “vihar előtti csendnek” állítja be az írónő, ugyanis ahogy

halljuk Gina belső monológját, érzékelhetjük hogy akármennyire is fegyelmezett, belül, a

gondolataiban egyre nagyobb káosz uralkodik - és itt jelenik meg a tetőpontja az egésznek,

Georgina összeomlik, zokogva kér bocsánatot osztálytársaitól. Itt szabadul el az érzelmek

örvénye, osztálytársai rájönnek, hogy mégis komolyan gondolta tetteit, és a fejezet egy pozitív

pillanattal fejeződik be, melyet szinte maga elé tud képzelni az olvasó - Vitay-t társai átkarolják,

közösen zokogva, de tudván, hogy nincs már többet köztük harag.

Ezek után abban is változást érzékelhetünk, ahogy a felnőttekhez viszonyul. Nem tekinti

őket többet ellenségnek, inkább ellenfélnek, mint ahogyan “maga az osztály is tornaórán két

csapatra bomlik, és tíznek-tíznek egymás ellen kell játszania” (Abigél, 180). Osztálytársaival

láthatjuk, hogy kapcsolata sokkal inkább pozitívabb, mint azelőtt volt - még a terráriumot is

elvállalja, cserébe az ötödikesek pedig elvállalják Kuncz Ferit, visszahozva azt a hagyományt az

osztályba, mely a mű elején annyi gondot okozott mind Gina, mind osztálytársai számára. Ez a

pont a műben azon ritka pillanatok egyike, amikor béke van - látszólagos nyugalmat ad az

olvasónak, azt hiheti az ember, hogy innentől már inkább az ifjúsági regények általános

konvencióit fogja követni a regény.

 9

Ezeket a történéseket, és a mű további cselekményét ismerve tudjuk pontosítani, hogy

mely konfliktusok kapcsolódnak a társadalmi rétegződéshez, és melyek azok, amiket kihasznál

az írónő ahhoz, hogy előremozdítsa a cselekményt a történet folyamán.

Viszont ahhoz, hogy ténylegesen megállapítsuk, mi is az, ténylegesen, amit keresünk,

mélyebben meg kell vizsgálnunk ezeket a szituációkat, nem szabad felszínesen tekinteni rájuk.

Már rögtön a regény legelején észrevehető, hogy Gina és családja eléggé jómódú, illetve hogy

sok olyan kapcsolatuk van, mely összeköti őket befolyásos, vagy magas rangú emberekkel -

kiváló példa erre például az, hogy Mimó néni, Georgina nagynénje minden héten csütörtökön

“teát” tart (Abigél, 7), ahol, mint azt olvashatjuk, “...zömében olyan vendég (volt), aki Ginának

apja, nagyapja lehetett volna, s csak alig-alig egypár fiatal.”. Ez a bevezető rész egyébként még

fontos lesz a későbbiekben, még ha az olvasó ezen a ponton nem is tudja ezt, hiszen itt ismerteti

meg velünk az író Gina szerelmét, Kuncz Ferit, a hadnagyot.

Ez az expozíció a Matulába való beköltözés után érzékelteti csak igazán fontosságát.

Ahogy megismerjük Ginával együtt két osztálytársát, Kis Marit és Tormát, érződik, hogy ez már

nem Gina előző iskolája, ez nem Budapest, itt minden más - az intézmény, a ruhák, és

mindenekelőtt - az emberek viselkedése. Itt olyan mindenki, mintha számukra a vasszigor és a

börtönszerű, vastag falú intézet már nem jelentene semmit számukra. A három lány első olyan

beszélgetéséből szűrhető ez le, melyet mi is halhatunk. Miután megkérdőjelezi Gina, hogy

Torma miért van mindig büntetésben, ezt a választ kapja Maritól: “Ej, hát szeretetből (...) Az

igazgató unokahúga, az a gyámja szegénynek, és ő is olyan, mint a Jóisten, azt bünteti, akit

szeret.” (Abigél, 41).

És ezek után következik az első olyan konfliktus, melyet ha elég mélyen megfigyelünk,

és a részleteket is elemezzük, rájövünk, hogy nem egész egyszerűen csak azért kapja Gina, amit
 10

kap az ötödikesektől, mert egy hagyományt szinte percek alatt összetört. Mire erre a pontra eljut

az olvasó, már tudjuk, hogy nem egy olyan osztálytársa van Vitaynak, akik valamilyen feltétellel

lakhatnak és tanulhatnak az intézményben. Kis Mariék például szegények, és ennek okán csak

negyed tandíjat kell fizetniük, Torma pedig árva, egyetlen élő rokona az intézmény igazgatója, a

félelmetes Torma Gedeon. Gina nem tudja, milyen ha valaki nem engedheti meg, hogy

akármilyen magas tandíjat fizessen, mivel sosem tapasztalta. Osztálytársai viszont ilyen kis

örömökben keresik a szórakozást, mint a “férjhez menés” tradíciója, mivel tudják, hogy ha olyat

követnének el, mint amit Gina csinált velük, még az is esélyes lenne, hogy eltanácsolják őket az

intézetből. És mindez abban is érzékelhető, hogy milyen jól rejtik el az érzéseiket - rögtön

miután Vitay rájön, hogy milyen negatív első benyomást tett a lányokra a tettével, bocsánatot kér

tőlük, amire csak szimplán annyit kap válaszul a többiektől, hogy nem haragszanak. Kell neki

egy kis idő viszont, hogy észrevegye, ez mit is jelent igazából: “...Megszűntél a számunkra. Nem

vagy senki.” (Abigél, 76)

Árkodon belül is megvannak viszont az emberek közötti feszültségek, nem csak a pesti és

a vidéki élet között állít fel ellentéteket az írónő - ahogy azt az olvasó is észreveheti már a könyv

leíró részeiben, itt sincs minden rendben teljesen, mint ahogy azt eleinte gondolhatjuk. Ennek az

egyik legcsúcsosabb momentuma az, amikor a templomban kitörik az egyik ablak. Eleinte ennek

nem tulajdonít túl sok jelentőséget az olvasó, egészen addig, amíg a másnapi misén ki nem derül,

hogy beszökött valaki éjszaka az üres ablakon, és kicserélte a zsoltárok számát tartalmazó

táblákat. Az “Okmányok” című fejezetben pedig szépen lassan elkezd megnyílni az olvasó előtt

Gina környezete, miért történt mindeddig az, ami történt - miért került Vitay Árkodra, miért volt

olyan rejtélyes a tábornok, és a legfontosabb kérdés: Mi állt az egész hátterében? Rögtön a

fejezet elején kapunk egy kevés expozíciót arról, hogy hogyan is történt mindaz, ami történt a
 11

tábornokkal és lányával a könyv során. Ezek után viszont maga a fejezet kissé eltér ettől a

vonaltól - megtudjuk, hogy Abigél rejtélyes módon eltüntette azoknak a tanulóknak az iratait az

iskola irattárából, akiket koncentrációs táborba deportálhattak volna származásuk miatt. Ezeket

Ginának kell helyettesíteni azokkal, melyeket a rejtélyes őrangyal hagyott rá, hogy átadja

iskolatársainak - itt belső konfliktussal találkozunk, ha jobban megvizsgáljuk Gina belső

monológját. Tegye meg azt, hogy akár önmagát is kockáztatva odaadja Bánkiéknak az új

iratokat, vagy önmagát védve hagyja őket magukra? Ez a döntés okoz neki dilemmát, de

szerencsére kisegíti társait, helyes döntést hozva.

Ezek után érkezünk el a karácsonyhoz a történetben. Gina és Torma elmennek vásárolni,

majd miután átadják ők illetve a felnőttek is egymásnak az ajándékaikat, meglepő módon ebben

a fejezetben is megjelenik a társadalmi rétegek közötti konfliktus, két módon is. Kalmár, a világi

tanár, Zsuzsannának vesz ajándékot, aki megint csak kikosarazza, még inkább fagyossá téve

közöttük a kapcsolatot - viszont nem csak ez történik a fejezet során. Gina ezen a ponton már

nagyon kétségbeesett - hosszú ideje nem beszélt apjával, és amikor rájön, hogy a városi vonalra

kapcsolt telefon az üres ügyeletes szobában van, veszélyes döntésre adja a fejét. Megpróbálja

apját felhívni, és ekkor fogja meg Kőnig - aki, először a történet során nem bocsát meg neki.

Bezárást kap szilveszterre, és nem mehet Horn Micihez ünnepelni sem. Ekkor érezhető az, hogy

Vitay szinte teljesen összeomlik.