1

Kitaszítottság és konfliktuskezelés
RQ: A társadalmi rétegek közti különbségek
mint konfliktusforrások Szabó Magda „Abigél” című művében
Category 1: Language A

Subject: Hungarian Literature

Word Count: 3946
 2

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés 3

2. Főbb érvek 4

3. Befejezés 16

4. Felhasznált munkák 18
 3

Bevezetés

Szabó Magda ugyan főként regényeiről ismert, de az irodalom több területén is

kipróbálta magát: versesköteteket is írt, illetve színpadi művei is sikeresek voltak.

Regényei nem sugározzák korszakának művészeti irányzatait, emiatt időtlen művek

maradnak a magyar irodalmon belül. Karakterei egyediek, az írónő személyiségükre

koncentrálva alakít ki olyan szituációkat írásaiban, melyek megragadják az olvasót - és

erre nincs is jobb példa, mint az „Abigél” című műve. Ezek közül az egyik

legérdekesebb jelenség az, amire keresni fogom a választ ebben az esszében: Hogyan

okoznak konfliktusokat a szereplők között felmerülő és a már meglévő társadalmi

rétegekre alapozódó különbségek?

Ezt a témát elsősorban azért választottam mert én is tapasztaltam az általános

iskola során a kiközösítést, és ebben a műben láttam először azt, hogy egy író

ténylegesen úgy ír a témáról, hogy az korhű és reális.

Főbb érvek

A mű során több különböző társadalmi rétegződés is megjelenik - legyen akár ez

a szereplők anyagi helyzete alapján való elhatárolódás, vagy a tanárok és a

diakonisszák kapcsolata. De ha közelebbről vizsgáljuk meg ezeket a határokat, azt

láthatjuk, hogy bizonyos esetekben elmosódnak. Az élet akkoriban két különböző

szálon futott - a vidéki, illetve Budapesten lakó emberek élete két teljesen más világ

volt, egymás szöges ellentétei. A vidéken lakó „proletárokat” lenézték a pestiek, a pesti

„arisztokratákat” pedig a vidékiek. Mindenki azt hitte magáról, hogy jobb a másik

csoportnál, és ez Gina gondolataiban és gondolkodásmódjában is megjelenik. Erre a

legjobb példa megint csak az, amikor első két osztálytársával, Tormával és Kis Marival
 4

találkozik Gina. A narrációból észrevehető, hogy Vitay mennyire nincs hozzászokva

ahhoz, hogy ő már nem Pesten van - „Soha azelőtt nem mérlegelte, mit jelent vagy

változtat az életében és hétköznapjai eseményein a tény, hogy apja meg tud fizetni

akármilyen magas tandíjat…” (Abigél, 49). Innen jelenik meg az, hogy az emberek

hogyan viszonyultak egymáshoz ebben a korszakban - azok, akik jómódban éltek,

semmit nem tudtak arról, hogy a tőlük kevésbé gazdag emberek miken mehettek

keresztül - a munkásosztály és a polgári családok teljesen elválasztva éltek a

gazdagabb családoktól, akiknek általában Budapesten volt villájuk vagy nagyobb házuk.

Akkoriban a házvezető-, illetve nevelőnő tartása is bizonyos szinten

státuszszimbólumnak számított, melyet csak a gazdagok engedhettek meg maguknak -

Ilyen szereplő Marszell, Vitay nevelőnője, aki az egyetlen ember volt, akit igazán

szeretett az életében, mielőtt elkerült Árkodra. Marszell valamilyen szinten anyai

szerepet is játszott Ginának az életében - Ez ebből a részletből derül ki a leginkább:

„Marszell nem szerette Ferit, a Feri-ügyet még kevésbé; [...] már azzal fenyegette Ginát,

szól az apjának, elmondja neki az örökös csütörtöki együttléteket…” Ugyanúgy, ahogy a

felnőtt szereplők között is megjelennek a viszályok, úgy Georgina és osztálytársainak

élete sem mentes az egymás között lefolyó küzdelmektől. Rögtön az első napon

összeveszik osztálytársaival, miután nem hajlandó elfogadni a „házasodás”

hagyományát, ami a Matulában jelen van évek óta, - de miután mégis beadja a

derekát, azután sem oldódik meg a probléma: azután, hogy ő kapja meg a terráriumot,

mint „férjét” (Abigél, 66), elkezd kiabálni az osztálytársaival és megsérti őket. Ezek után

bevallja, mit csináltak, ezzel elárulva a tradíciót, melyet előtte annyi Matulás tanuló

tartott titokban. Ginát ezek után kitagadják köreikből, ami nem is változik meg még egy
 5

jó darabig (Abigél, 178). Itt megint csak megjelenik Szabó Magda csodás írói

képessége - olyan szereplőket alkot, akiknek minden tulajdonsága teljesen emberi.

Gina osztálytársai pontosan úgy viselkednek, mint a kamasz lányok szoktak ebben az

életkorban, és emiatt lesz pont olyan életszerű az, ahogy bánnak vele és ahogy

kitaszítják a köreikből, amikor hibát követ el. Vitay-nak ez az első nagyobb olyan

történés az életében, mely ráébreszti arra, hogy ez már nem Budapest. Ez már nem az

édesapjának a villája, itt már nincs Marszell, nincs Mimó néni, nincs Kuncz Feri - meg

kell tanulnia a hétköznapi, vidéki emberekkel együtt élni, azokkal a lányokkal, akiknek a

szüleik lehet, hogy éppen csak tudnak annyi pénzt nélkülözni, hogy a gyerekük a

Matulába járhasson. Gina ezekről nyilván nem tud, hiszen szinte olyan, mintha egy

burokban élte volna le eddigi életét, nem tudja kezelni az új környezethez való

alkalmazkodást, mivel eddig soha nem kellett senkihez és semmihez alkalmazkodnia.1

Ugyan az intézetben is megjelennek ezek a problémák, akár a lányokról van szó,

akár a tanárok és a diakonisszák közötti problémákról, a felnőttek és gyerekek között is

jelen vannak ugyanezek a különbségek. A mű elején, mikor Georgina megtudja, hogy

apja el akarja küldeni a Matulába, teljesen el van veszve - miért történik ez vele, mi

lehet az oka - és emiatt téves következtetésekre jut: azt hiszi, hogy apjának új felesége

van (Abigél, 10), amit az apja azonnal megcáfol, de a konfliktus ugyanúgy fennáll, mert

Gina nem kap választ a kérdésekre, amik felmerülnek benne. A helyzetét a

főszereplőnknek tovább rontja, hogy szerelmét, Kuncz Ferit is ott kell hogy hagyja,

akiről később kiderül a rejtélyes Abigél közbenjárása által, hogy cserben akarja hagyni

és saját előnyére ki akarja használni Ginát (Abigél, 336).

1
Ignác, Romsics. Magyarország Története a 20. Században. 31 Mar. 2012,
https://tortenelem.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/romsics_magyarorszag_tortenete.pdf.
 6

Szabó Magda műveiben, így az Abigélban is nagyon sok helyen tapasztalható a

belső monológ és a realitás szembeállítása. Gina gondolatait halljuk, érzéseit

tapasztaljuk a könyv előrehaladtával, és ezt közvetlen kontrasztba állítja a főhős körül

lefolyó dolgokkal az írónő - ezzel tovább fokozva azt az érzést az olvasóban, hogy

lehetséges, hogy nem mindenben van igaza Ginának. Erre egy kiváló példa a második

tanítási nap - mikor Gigus tanárnő német óráján Szabó felel, és ekkor Georgina (és

egyúttal a könyv is) azonnal átlép egy belső gondolatmenetbe: Megjegyzi magában

hogy osztálytársa „bikkfanyelvű” (Abigél, 79), majd megtudjuk hogy előző iskolájában

Gina örömmel segített bárkinek tanulni, viszont itt elhessegeti a gondolatot. Ezen a

ponton lett elege abból, hogy társai visszautasítják gesztusait, és beletörődik abba,

hogy “majd ha lehiggadnak, még mindig megemlítheti”.

A felnőttek világába átlépve láthatjuk, hogy a Matula falai között sincs mindig

teljes csend, rend és fegyelem. A tanárok és diakonisszák közt lefolyó beszélgetéseket,

és gesztusokat megfigyelve láthatjuk, hogy közel sem ártatlan egyikőjük se. Zsuzsanna

ugyan elhatárolódik Kalmártól vallási okokra hivatkozva (Abigél, 196), de Kőnig felé

gesztusokat tesz, pedig neki nyilvánvaló, hogy nem szabad ilyet tenni - ahogy senki

másnak sem az intézetben. Itt jelenik meg Kőnig karaktere - a jóhiszemű, lassú

magyar-latin szakos tanár, akiről egészen a könyv legvégéig nem tudjuk, hogy tényleg

csak jóhiszemű, vagy más is állhat a hátterében annak, amit csinál (Abigél, 122). Ebben

az esetben viszont azt láthatjuk, hogy az, ahogy a diakonissza viszonyul két

kollégájához, szöges ellentétben áll azzal, ahogyan ők viszonyulnak hozzá - Kalmárt

elutasítja, miközben ő nyilvánvalóan érzéseket táplál Zsuzsanna iránt, míg Kőnig nem

veszi észre (vagy nem akarja észrevenni) gesztusait. Ennek a háromszögnek a

 7

kicsúcsodását az almaszüret jelképezi. Már az almaszüret kezdete előtt is érződik a

feszültség a két tanár és a diakonissza között, amikor Kalmár és Zsuzsanna az

ötödikesek munkabeosztását írják be, majd láthatja az olvasó, ahogy „Kőnig arca egy

pillanatra megváltozik, elsötétül” (Abigél, 188). Viszont ez még nem a vége az

egésznek, ugyanis az egésznek a csúcsa az, mikor a diakonissza balesetet szenved a

vasúti síneken. Kőnig gyámoltalanul, gyáván végignézi az egészet, miközben Kalmár

segít a diakonisszának, ezekkel a szavakkal illetve a megfutamodott tanárt: „Ha nem

vagy ilyen Isten gyámoltalanja, elkaphattad volna! Eriggy innen!” (Abigél, 197)

Ezek után ugyan úgy próbálnak tenni a tanárok illetve a diakonisszák, mintha

nem is történt volna semmi, de nyilvánvaló a tény, hogy egyre több az elfojtott

feszültség, aminek príma példája a tény, hogy Kalmár nem foglalja el megszokott helyét

az ebédnél Zsuzsanna mellett, hanem a diákok közé ül le enni inkább - ezen a ponton

már minden egyes lépésére oda kell figyelni, mert egy rossz döntéssel véget vethet

mindennek. A hazafelé úton viszont Zsuzsanna még mindig Kőniget keresi - még ezen

a ponton sem képes észrevenni, hogy a tanár semmit nem érez iránta, azok után sem,

hogy beszélgetésük során az olvasóval is érzékelteti az írónő, hogy minden hiábavaló,

amit Zsuzsanna csinál - ez leginkább abból vehető észre, ahogy Kőnig válaszol a

diakonisszának, mindenféle érzelem nélkül, szimpla jómodorral.

Ahogy a történet halad előre, úgy hullik szét a szemünk előtt a Matuláról kialakult

kép, miszerint az intézetben vaskézzel bánnak a diákokkal. Az ötödikesek rafináltabbak,

mint azt az ember hinné, príma példa erre az, amit Kőniggel többször is eljátszottak

már, - eldugták szemüvegét, járt a padok alatt kézről kézre, miközben lázasan

segítettek a tanár úrnak keresni, hogy hol is lehet. Viszont ebben az is megjelent, hogy
 8

ekkor még mennyire ki volt taszítva közülük Gina, ugyanis mindenkinél járt a szemüveg,

csak nála nem - féltek a társai, hogy kiviszi a tanár úrnak (Abigél, 80), ezzel elrontva azt

a kis szórakozásukat is, ami ebben a börtönben számukra maradt. Legalábbis, Vitay így

gondolta - csak ekkor még azt nem tudta, hogy azok, akikkel egy osztályba jár, nem így

látják az intézet szigorúságát. Számukra ez már megszokott, sőt, Kőniggel épp azért

szórakoznak ennyit, mert gyengének tartják - nem tisztelik, mert nem szigorú, mint az

összes többi tanár és diakonissza a Matulában.

Ehhez kapcsolódik Georgina első gondolata, miután összeveszik

osztálytársaival: szökni készül, és még egy gyűlölettől fűtött búcsúzó cetlit is ír a

társainak - „Mindnyájatokat gyűlöltelek. Csak játsszátok a hülye játékaitokat ebben a

börtönben…” (Abigél, 164). Az olvasóval itt érzékelteti Szabó Magda, hogy akármilyen

furcsa gondolat is, Kőnignek lehet, hogy köze van Abigélhez, a rejtélyes őrangyalhoz,

akiről annyi legenda kering a Matulában. Ezen a ponton, Gina szökési kísérlete után

szólal Abigél meg először, mint oly sokszor még utána, leveleken keresztül. Ez

magában, még nem jelent sok mindent, de ha figyelembe vesszük, hogy pont Kőnig

fogta meg főhősünket a pályaudvaron, rögtön tisztább lesz a kép. Az írónő ilyen kis,

éppen csak észrevehető jeleken keresztül érzékelteti az olvasóval a mű során, hogy

Kőnig nem az, akinek elsőre látszik, hanem sokkal több annál. A történet ezen vonulata

során érzékelhető először, hogy összefonódnak a szálak és a karakterek közötti

viszonyból mutatkozik meg az, hogy kinek milyen a természete valójában - Gina, a pesti

diáklány, aki igazán nem tapasztalta meg még az életet, aki elhiszi, hogy a valóságban

is létezhetnek azok a dolgok, melyeket Marszell meséiből ismert meg a gyerekkora

 9

során, és Kőnig, a rejtélyes jóakaró, aki látja és észre is veszi, hogy Vitay még mindig

mennyire el van veszve a világban, amibe belecsöppent, amiatt, ahogyan felnevelték.

A cselekmény előrehaladtával folytatódnak a harcok Gina és osztálytársai között

- miután süteményt visz a lányoknak, kedvesség gyanánt, ők elutasítják azt. Mi több,

még azt is magukra vállalják, hogy Zsuzsanna leszidja őket, mert annyira dacosak,

hogy akkor is visszafizetik Georginának a sütemények árát, ha arra a perselypénzük

megy rá, melyet a legközelebbi misén kéne adományként a perselybe dobniuk. Itt

jelenik meg először csak igazán, nyíltan a tény, hogy mennyire mélyreható gyűlölet él

ezekben a lányokban, és hogy milyen fontos is ennek a konfliktushelyzetnek a szerepe

a könyv ezen részében. Itt érezzük azt, hogy Vitay a leginkább el van veszve, és ki van

taszítva ebből a zárt, összetartó közösségből, amit Kis Mari egyik mondata még inkább

érzékeltet velünk: „Jegyezd meg jól, Vitay … hogy nem kellesz, ha a fejeden jársz se,

hogy fütyülünk rád.” Ezek a lányok teljesen más környezetből származnak, mint Gina,

és emiatt érezhetőek azok a társadalmi különbségek, amiket az írónő olyan igazi,

emberi módon jelenít meg, mint azt rajta kívül még nagyon kevesen. Tökéletesen

sikerül Szabó Magdának azt ábrázolnia, hogy miként tekintettek régen egymásra az

ország különböző részeiről származó emberek, illetve azt, hogy mennyire fontos volt a

magyar társadalomban az, hogy az egy helyen lakó emberek összetartsanak, jóban és

rosszban is egyaránt.

És ekkor csúcsosodik ki, és egyben oldódik is fel az összes eddigi feszültség

Gina, és az ötödikesek között - ugyanis ezen az éjszakán szólal meg, hajnali egykor, a

légiriadó szirénája2 (Abigél, 176). Szabó Magda nagyon jól leírja a szituációt, érezteti az

2
Ignác, Romsics. Magyarország Története a 20. Században. 31 Mar. 2012,
https://tortenelem.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/romsics_magyarorszag_tortenete.pdf.
 10

olvasóval, hogy mekkora a káosz. De mindebből mégis kiemeli az ötödikeseket -

Zsuzsanna segítségével időben el tudnak indulni a pince felé, mintha csak egy nyugodt,

minden külső hatást kizáró burok venné őket körbe. Mindezt egy viszonylagos „vihar

előtti csendnek” állítja be az írónő, ugyanis ahogy halljuk Gina belső monológját,

érzékelhetjük hogy akármennyire is fegyelmezett, belül, a gondolataiban egyre nagyobb

káosz uralkodik - és itt jelenik meg a tetőpontja az egésznek, Georgina összeomlik,

zokogva kér bocsánatot osztálytársaitól. Itt szabadul el az érzelmek örvénye,

osztálytársai rájönnek, hogy mégis komolyan gondolta tetteit, és a fejezet egy pozitív

pillanattal fejeződik be, melyet szinte maga elé tud képzelni az olvasó - Vitay-t társai

átkarolják, közösen zokogva, de tudván, hogy nincs már többet köztük harag.

Ezek után abban is változást érzékelhetünk, ahogy a felnőttekhez viszonyul.

Nem tekinti őket többet ellenségnek, inkább ellenfélnek, mint ahogyan „maga az osztály

is tornaórán két csapatra bomlik, és tíznek-tíznek egymás ellen kell játszania” (Abigél,

180). Osztálytársaival láthatjuk, hogy kapcsolata sokkal inkább pozitívabb, mint azelőtt

volt - még a terráriumot is elvállalja, cserébe az ötödikesek pedig elvállalják Kuncz Ferit,

visszahozva azt a hagyományt az osztályba, mely a mű elején annyi gondot okozott

mind Gina, mind osztálytársai számára. Ez a pont a műben azon ritka pillanatok egyike,

amikor béke van - látszólagos nyugalmat ad az olvasónak, azt hiheti az ember, hogy

innentől már inkább az ifjúsági regények általános konvencióit fogja követni a regény.

Ezeket a történéseket, és a mű további cselekményét ismerve tudjuk pontosítani,

hogy mely konfliktusok kapcsolódnak a társadalmi rétegződéshez, és melyek azok,

amiket kihasznál az írónő ahhoz, hogy előremozdítsa a cselekményt a történet

folyamán.
 11

Viszont ahhoz, hogy ténylegesen megállapítsuk, mi is az, ténylegesen, amit

keresünk, mélyebben meg kell vizsgálnunk ezeket a szituációkat, nem szabad

felszínesen tekinteni rájuk. Már rögtön a regény legelején észrevehető, hogy Gina és

családja eléggé jómódú, illetve hogy sok olyan kapcsolatuk van, mely összeköti őket

befolyásos, vagy magas rangú emberekkel - kiváló példa erre például az, hogy Mimó

néni, Georgina nagynénje minden héten csütörtökön „teát” tart (Abigél, 7), ahol, mint azt

olvashatjuk, „. ..zömében olyan vendég (volt), aki Ginának apja, nagyapja lehetett volna,

s csak alig-alig egypár fiatal.”. Ez a bevezető rész egyébként még fontos lesz a

későbbiekben, még ha az olvasó ezen a ponton nem is tudja ezt, hiszen itt ismerteti

meg velünk az író Gina szerelmét, Kuncz Ferit, a hadnagyot.

Ez az expozíció a Matulába való beköltözés után érzékelteti csak igazán

fontosságát. Ahogy megismerjük Ginával együtt két osztálytársát, Kis Marit és Tormát,

érződik, hogy ez már nem Gina előző iskolája, ez nem Budapest, itt minden más - az

intézmény, a ruhák, és mindenekelőtt - az emberek viselkedése. Itt olyan mindenki,

mintha a vasszigor és a börtönszerű, vastag falú intézet már nem jelentene semmit

számukra. A három lány első olyan beszélgetéséből szűrhető ez le, melyet mi is

halhatunk. Miután megkérdőjelezi Gina, hogy Torma miért van mindig büntetésben, ezt

a választ kapja Maritól: „Ej, hát szeretetből (...) Az igazgató unokahúga, az a gyámja

szegénynek, és ő is olyan, mint a Jóisten, azt bünteti, akit szeret.” (Abigél, 41).

És ezek után következik az első olyan konfliktus, melyet ha elég mélyen

megfigyelünk, és a részleteket is elemezzük, rájövünk, hogy nem egész egyszerűen

csak azért kapja Gina, amit kap az ötödikesektől, mert egy hagyományt szinte percek

alatt összetört. Mire erre a pontra eljut az olvasó, már tudjuk, hogy nem egy olyan
 12

osztálytársa van Vitaynak, akik valamilyen feltétellel lakhatnak és tanulhatnak az

intézményben. Kis Mariék például szegények, és ennek okán csak negyed tandíjat kell

fizetniük, Torma pedig árva, egyetlen élő rokona az intézmény igazgatója, a félelmetes

Torma Gedeon. Gina nem tudja, milyen ha valaki nem engedheti meg, hogy akármilyen

magas tandíjat fizessen, mivel sosem tapasztalta. Osztálytársai viszont ilyen kis

örömökben keresik a szórakozást, mint a „férjhez menés” tradíciója, mivel tudják, hogy

ha olyat követnének el, mint amit Gina csinált velük, még az is esélyes lenne, hogy

eltanácsolják őket az intézetből. És mindez abban is érzékelhető, hogy milyen jól rejtik

el az érzéseiket - rögtön miután Vitay rájön, hogy milyen negatív első benyomást tett a

lányokra a tettével, bocsánatot kér tőlük, amire csak szimplán annyit kap válaszul a

többiektől, hogy nem haragszanak. Kell neki egy kis idő viszont, hogy észrevegye, ez

mit is jelent igazából: „...Megszűntél a számunkra. Nem vagy senki.” (Abigél, 76)

Árkodon belül is megvannak viszont az emberek közötti feszültségek, nem csak

a pesti és a vidéki élet között állít fel ellentéteket az írónő - ahogy azt az olvasó is

észreveheti már a könyv leíró részeiben, itt sincs minden rendben teljesen, mint ahogy

azt eleinte gondolhatjuk. Ennek az egyik legcsúcsosabb momentuma az, amikor a

templomban kitörik az egyik ablak. Eleinte ennek nem tulajdonít túl sok jelentőséget az

olvasó, egészen addig, amíg a másnapi misén ki nem derül, hogy beszökött valaki

éjszaka az üres ablakon, és kicserélte a zsoltárok számát tartalmazó táblákat. Az

„Okmányok” című fejezetben pedig szépen lassan elkezd megnyílni az olvasó előtt Gina

környezete, miért történt mindeddig az, ami történt - miért került Vitay Árkodra, miért volt

olyan rejtélyes a tábornok, és a legfontosabb kérdés: Mi állt az egész hátterében?

Rögtön a fejezet elején kapunk egy kevés expozíciót arról, hogy hogyan is történt
 13

mindaz, ami történt a tábornokkal és lányával a könyv során. Ezek után viszont maga a

fejezet kissé eltér ettől a vonaltól - megtudjuk, hogy Abigél rejtélyes módon eltüntette

azoknak a tanulóknak az iratait az iskola irattárából, akiket koncentrációs táborba

deportálhattak volna származásuk miatt. Ezeket Ginának kell helyettesíteni azokkal,

melyeket a rejtélyes őrangyal hagyott rá, hogy átadja iskolatársainak - itt belső

konfliktussal találkozunk, ha jobban megvizsgáljuk Gina belső monológját. Tegye meg

azt, hogy akár önmagát is kockáztatva odaadja Bánkiéknak az új iratokat, vagy

önmagát védve hagyja őket magukra? Ez a döntés okoz neki dilemmát, de szerencsére

kisegíti társait, helyes döntést hozva.

Ezek után érkezünk el a karácsonyhoz a történetben. Gina és Torma elmennek

vásárolni, majd miután átadják ők illetve a felnőttek is egymásnak az ajándékaikat,

meglepő módon ebben a fejezetben is megjelenik a társadalmi rétegek közötti

konfliktus, két módon is. Kalmár, a világi tanár, Zsuzsannának vesz ajándékot, aki

megint csak kikosarazza, még inkább fagyossá téve közöttük a kapcsolatot - viszont

nem csak ez történik a fejezet során. Gina ezen a ponton már nagyon kétségbeesett -

hosszú ideje nem beszélt apjával, és amikor rájön, hogy a városi vonalra kapcsolt

telefon az üres ügyeletes szobában van, veszélyes döntésre adja a fejét. Megpróbálja

apját felhívni, és ekkor fogja meg Kőnig - aki, először a történet során nem bocsát meg

neki. Bezárást kap szilveszterre, és nem mehet Horn Micihez ünnepelni sem. Itt, a

történet során először érezhető az, hogy Vitay szinte teljesen összeomlik, és nincs

senki, aki segítsen neki. Az érzelmei szöges ellentéte annak, amit a bombariadó során

érzett - ugyanúgy megvannak a szélsőséges érzelmek, mint történetmesélési elemek,

viszont teljesen fordítva; míg a bombariadó során a pincében egy pozitív csúcspontját
 14

kapjuk meg a történetnek, addig itt Vitay egyik legmélyebb pontját láthatjuk ebben a

fejezetben.

Mindezek után, megtudjuk ki rendezte át az istentiszteleten a táblákat, ki

ragasztotta fel az ellenálló feliratokat a vasútállomáson és mindenhol a város körül, és

egy olyan karakter, akire senki nem számított volna - Kuncz Feri. Szabó Magda ebben a

szituációban úgy fokozza a helyzet feszültségét, hogy a főszereplő szemszögéből írja le

a történéseket: ahogy Kuncz Feri bemegy az iskolába, és beszél az igazgatóval, Torma

Gedeonnal (Abigél, 343) - itt jön el az a pont, ahol Gina realizálja, hogy ha most az

igazgató enged a hadnagy követeléseinek, miszerint neki el kell vinni Ginát „nagybeteg

apjához” (Abigél, 343) akkor ő el van veszve. Ezen a ponton már tudjuk az intézet

rejtélyes őrangyalának köszönhetően, hogy Georgina apjának és összeesküvő

társainak a terve füstbe ment és letartóztatták, illetve azt, hogy Feri feladata az volt,

hogy kicsalja Ginát az intézetből, hogy utána elfogják és vele zsarolhassák az apját.3

A következő fejezet során visszatérünk az Árkodon belüli konfliktusokhoz. Az

igazgató, Torma Gedeon névnapján ünnepi vacsorát tartanak, ahol megjelenik Horn

Mici is. Szabó Magda itt megint a belső monológot használja ahhoz, hogy kisebb

információ morzsákat ejtsen el a karakterekkel, és egymáshoz való viszonyukkal

kapcsolatban. Zsuzsanna érzelmei Kőnig irányába megint megjelennek - miután úgy

kell megterítenie a vendégnek, hogy Kőnig felé se néz, hanem végig Horn Mici felé

fordítja figyelmét, elvörösödve tér vissza az asztalhoz, „mint akit megütöttek” (Abigél,

352). Vitay gondolatait hallhatjuk ezután, további expozíciót adva Zsuzsanna érzéseivel

kapcsolatban; megtudjuk, hogy a diakonissza voltaképp nem is kedveli az öregdiákot,

sőt, féltékeny is rá, csak szégyelli, emiatt nem is vallja be.

3
https://ujkor.hu/content/naciellenesseg-magyarorszagon
 15

Megnézve az árkodi lakosok, diákok, és mindenki más viselkedését, teljesen elüt

tőlük Horn Mici, mint szereplő. Nem véletlenül, hiszen az igazgató névnapjának

tiszteletére szervezett vacsorán derül ki, mi is az igazi szerepe: Meg kell szöktetnie

Ginát Kuncz Feritől, hiszen hogyha továbbra is ott marad az intézetben, mindennek

vége lehet - Ginát elviszik, hogy apját zsarolják vele, az intézet testületét szétszórják,

Torma Gedeont pedig elcsapják, mert ellenállt és nem adta ki Vitayt első felszólításra. Itt

jön rá az olvasó, és Gina is, hogy minden szál összefut és rajta múlik mindenkinek a

biztonsága, mind Árkodon, mind Pesten. Ugyan a mű során több helyen is egymás

ellen ütköztetve van az, hogy Gina, a pesti diáklány, illetve vidéki osztálytársai hogyan

viselkednek egymással, a történet ezen részén mégis összeáll a két véglet egy kerek

egésszé, és érzékelhető az, hogy egyik nem létezhet a másik nélkül.

A mű utolsó, izgalmakkal teli részében mindenkinek megmutatkozik az igazi

természete. Miután Gina ellopja Zsuzsanna ruháját, és elszökik Horn Miciék házába,

először azt hiszi, hogy maga Horn Mici a rejtélyes Abigél, aki az intézetben segíti a

gyerekeket a mindennapi, ügyes-bajos életükben - viszont téved. Ahogy azt megtudjuk

Kőnigtől, valaki meggallérozta a közeli szobrot4, és a katonák őt keresik, hol máshol,

mint Horn Miciéknél. Egy meglepő fordulatban Zsuzsanna menti ki Ginát a bajból, azzal,

hogy - valószínűleg életében először - hazudik.

Miután a katonák távoznak a házból, Kőnig és Zsuzsanna utolsó beszélgetésén

keresztül tudjuk meg, hogy ki is a rejtélyes „Abigél” ténylegesen. A magyar-latin szakos,

lassú, jóhiszemű tanár úr meséli el, hogy hogyan alakult ki róla a legenda, miután Horn

Micit látta még régen, nyolcadikos korában fohászkodni a szoborhoz. Viszont ezután

olyat hallhatunk tőle, amit nem gyakran. Miután megkérdezi a diakonisszától, hogy„Mit
4
https://ujkor.hu/content/naciellenesseg-magyarorszagon
 16

hitt maga voltaképpen ma éjjel, miért jövök Horn Micihez?” (Abigél, 391), és nem kap

semmilyen választ, közli Zsuzsannával, hogy „Szégyellje magát. Holtáig fog bűnhődni.”

(Abigél, 391). Ebből jöhetünk rá, hogy a diakonissza nem egész egyszerűen Ginát

keresvén jött el Horn Mici házához, hanem ennél sokkal gonoszabb gondolat hajtotta őt

- azt hitte, hogy Kőnig rejtett kapcsolatot folytat a matulás öregdiákkal.

A könyv legvégén, még egy utolsó monológban, megtudjuk, hogy mi is igazán a

különbség az olyanok között, mint Vitay Georgina és Zsuzsanna, hogy mennyire is el

vannak határolódva egymástól a városi, illetve vidéki emberek. Ahogy Horn Mici mesél

arról, hogy miként lett célja az, hogy megmentsen másokat, Vitay közli vele, hogy

szereti őt, és ezután mondja ki azt az öregdiák, ami a mű egyik sarkigazsága - „Te csak

a hősöket szereted, kis Vitay [...] akik táncolnak, meg pimasz hangon beszélnek az

igazgatóval, és nem engedelmeskednek senkinek. Zsuzsanna szereti Abigélt, Vitay…”

(Abigél, 393)

Befejezés

Összességében, Szabó Magda „Abigél” című műve során azt láthatjuk, hogy az

írónő nagyon sokoldalúan használja fel azt, hogy hogyan alakulnak ki és oldódhatnak

fel konfliktusok és összetűzések különböző szereplők között. A történelmi időszakhoz

hű szituációk, a karakterek párbeszédei, gesztusai, egymáshoz való viszonyulásuk

mind azt mutatja, hogy az írónő mennyire hatásosan tudja megoldani azt, hogy az

olvasóval érzékeltesse a különböző társadalmi rétegek között felmerülő problémákat a

történetmesélés eszközein keresztül, mint például Gina belső monológja. Az egész

könyv során jelen van ez a narráció, végig tudatja velünk Szabó Magda, hogy mi folyik

le éppen Gina fejében, melyre kiváló példa az, amikor megszólalnak a légvédelmi
 17

szirénák - ahogy egyre inkább összefolynak a gondolatok Vitay fejében, érzékelhető a

káosz mind körülötte, mind pedig a fejében: ““Istenem, ments meg minket a haláltól!” -

gondolta Gina.” (Abigél, 177) A mű során megjelenő szociális különbségekből

felmerülő problémák tehát fontosak a történetmesélésben, és a mű során megjelenő

többi eszköz tökéletesen kiegészíti azokat. És mindennek a középpontja Vitay

Georgina, a pesti diáklány. Az a kislány, aki élete során először igazi problémákkal

szembesül, és a könyv során először ugyan el van veszve, de meg kell tanulnia,

hogyan találjon megoldást a konfliktusaira. Lehet, hogy úgy érzékeli az olvasó a könyv

elején, hogy Gina szenvedni fog, de valahogy mindig talál egy kiutat, egy megoldást, és

ez hajtja az egész történetet - azt pedig sosem lehet tudni, hogy éppen milyen konfliktus

lesz az, amely fontos lesz az elbeszélés előrehaladásában, mind közül pedig általában

azok a legfontosabbak, melyekre nem számít az olvasó. Tehát ha megint megvizsgáljuk

a kezdeti kérdésünket, mely azt taglalja, hogy a társadalmi rétegek közti különbségek

hogyan tűnnek fel mint konfliktusforrások Szabó Magda „Abigél” című művében, azt a

választ kaphatjuk, hogy nagyon fontos szerepük van a cselekmény előrevitelében és

tökéletes egésszé teszik a történetet.

 18

Bibliógráfia/Felhasznált munkák

● http://www.rev.hu/sulinet45/tanulm_elet/elet.htm

● Ignác, Romsics. Magyarország Története a 20. Században. 31 Mar. 2012,

https://tortenelem.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/romsics

_magyarorszag_tortenete.pdf.

● https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_a_m%C3%A1sodik_vi

l%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BAban

● https://ujkor.hu/content/naciellenesseg-magyarorszagon

● https://divany.hu/vilagom/masodik-vilaghaboru-mindennapok/

● Szabó, Magda. Abigél. Móra, 1970.

http://www.sgyak.u-szeged.hu/bemutat/konyvtar/konyvek/szabo_magda_a

bigel.pdf