Szociálpszichológia

3.Tétel: Szocializáció
Életkorok fogalma

 Az emberi élet egymástól eltérő szakaszokra való tagolása történeti folyamat,

melynek fiziológiai alapjai kétségbevonhatatlanok, de az egyes szakaszok elkülönítése
és meghatározása már társadalmi jellegű. Kiváltképp áll ez a kulcsfontosságú
gyermek- és ifjúkorra, melynek sajátos egészként való észlelése Európában a
középkor végén, a reneszánsz idején jelenik meg, és társadalmi osztályonként eltérő
ütemben.
 Philippe Ariés egyenesen a „gyermekkor felfedezéséről” beszél.
 A gyermek (csak a fiúkra vonatkoztatva) felfedezése Rousseau-val fejeződött be,
akinél a gyermek lelki sajátosságainak elismeréséből fakad a nevelés modern
gondolata, s tulajdonképpen innen számíthatjuk a szocializációs problémakör
kezdetét.
 A gyermekre, mint önálló társadalmi kategóriára fordított figyelem újkori jelenség.
 Az újkort megelőzően az ember életében az igazi határpont a nemi érés elérése volt,
mely nyomban házasságkötést és családalapítást is jelentett. Ezt követően az élet
következő állomása a halál volt. Mindez azt jelenti, hogy sem a társadalom, sem az
egyén szempontjából nem merült föl annak igénye, hogy a megszületés és a
felnőttkor elérése közé egy sajátos állapotot iktassanak, melyet ma felkészülésként a
társadalomba való betanulásként fogunk fel.
 A munkamegosztás rendszerének differenciálódásával, az életkor
meghosszabbodásával, a társadalmi mobilitással, a társadalmi újratermelés
ütemének felgyorsulásával párhuzamosan azonban megnyúlt a társadalomba való
belépés ideje, a családon kívül más, társadalmilag intézményesített szocializációs
műhelyek (iskolák, tanodák) jelentek meg, melyek fokozatosan önálló társadalmi
kategóriaként ismertették el a „gyermeket”, a „serdülőt” és az „ifjút” és mindegyik
életkort jellemző sajátosságok viszonylagos egészeként kezdtek szemlélni.

Az első évek

 A gyermek társadalomba való belépésének folyamata már a megszületést

megelőzően, a méhen belül elkezdődik. Egy adott társadalmi környezetben a
társadalom, annak normái a terhes anyák viselkedését, a velük szemben gyakorolt
interakciók mintáját előírják. pl. némely társadalomban nem ítélik el az anyát, ha
dohányzik.
 A megszületett gyermek fejlődése függ a vele született genetikai programtól, és
fiziológiai szükségletei kielégítésének mértékétől, módjától.
 Társadalmi és társadalomlélektani tényezők: A gyermek ingerigényének optimális
kielégítése, függőség – szükségletének kielégítése.
 Harlow majmokkal végzett kísérlete: Harlow majomkísérletei bemutatták, hogy az
anya-csecsemő kötődés túlmutat a táplálkozási szükséglet kielégítésén. A melegség, a
táplálék nagyon fontos, de a testi kapcsolat, a kapaszkodás lehetősége tűnik a

1
 Szociálpszichológia

legfontosabbnak a kismajom számára. A műanyán nevelt vagy más majmoktól az első

hat hónapban elzárt kismajmok, felnőttkorukban nem tudtak normális kapcsolatba
lépni más majmokkal: visszahúzódtak vagy agresszíven viselkedtek. Az izolált
nevelés hatására a korai életkorban mozgássztereotípiák, így forgás, himbálódzó
mozgás, fejbeütögetés, önharapás, főként az ujjak, a kéz harapdálása jellemző. A
későbbi életkorban jellegzetessé válik a fájdalom iránti csökkent érzékenység, az
autisztikus-visszahúzódó, apatikus viselkedés, amelyet érintés során heves agresszió
vált fel, általános túlválaszolás, az önagresszió felerősödése jellemző, csökken a
kapaszkodási képesség, jellemző a szexuális kapcsolat elutasítása és az esetleges utód
elleni súlyos agresszió. 
 Az embergyerek legalapvetőbb szükséglete egy azonosnak megélt személlyel
fenntartott állandó kapcsolat melynek hordozója a mi kultúránk feltételei között
legtöbbször az anya. E kapcsolat hiánya a gyermek fejlődésének súlyos hátráltatója.
 Az első 3 év legfontosabb szocializációs kalandja a gyermek fizikai (mozgás révén) és
lelki (beszéd révén) önállósulása: az az annak a képességnek a megjelenése, hogy
önmagát, mint „én”-t gondolhassa el.
 Az „én” élmény megjelenésének előfeltétele a gyermek egészséges idegrendszere, és
az abból következésképp adódó beszédre való képessége.
 A szülők általuk alkotott és hamisan gyermeknyelvként vélt nyelven kommunikálnak
a gyermekkel. Ennek a nyelvnek a szókincse redukált, fonetikája erőltetett (gügyögés,
sivítás) grammatikája a nyelv grammatikájához képest primitív. Ez a nyelvhasználat
ahelyett, hogy fejlesztené, visszaveti a gyermek beszédének fejlődését.
 Vigotszkij a nagy szovjet pszichológus hívta fel a figyelmet arra, hogy a beszéd által
megteremtett jelentésháló közösséget teremt a gyermek és társas környezete szereplői
között és a gyermeki „én” fejlődése lényegében a külsőleg adott interperszonális
viszonyrendszer belsővé tétele, interiorizációja.
 G.H. Mead a társas helyzet jelentés-közösségében a szerepátvétel során megjelenő
„én” élmény kialakulását a „ jelentős másik személy”-hez köti, ami a társas környezet
észlelt állandóságát jelenti.
 A korábbi idők függőség-igényének kielégítésére, valamint az „én”- kialakulásának
szolgálatára a társas környezetek közül a család a legalkalmasabb.

Klasszikus gyermekkor

 A következő életkori szakasz az óvodáskor. A mozgásban kötetlen, beszédre képes,

„én” tudattal rendelkező szobatiszta gyermek világa az egocentrizmus.
 Az én központúság leépülési folyamatának első állomása a családon belüli nemi
különbségek megismerése.
 Freud azt emelte ki, hogy a gyermek nemi azonosságtudatát mindenekelőtt az
határozza meg, hogy ellenkező nemű szülőjéhez vonzódik, de ebben a vonzalmában
versengeni kénytelen vele azonos nemű szülőjével, akit gyűlölnie viszont nem szabad.
 Oidipus-komplexus elmélete csak olyan társadalmakban tarható, ahol a nemi szerepek
olyan élesen elkülönülnek, mint a mi kultúránkban, és ahol a tekintély képviselője az
apa.

2
 Szociálpszichológia

 3. életkor táján kialakuló gyermeki és társadalmi azonosságérzetté történő

átalakulásban a nemi identitásban való eszmélés csak az első lépés, melyet a
„decentráció” egyre szélesebb körre kiterjedő gyűrűi követnek.
 Az óvodáskor a gyermeki kreativitás virágkora.

Iskoláskor

 A szocializáció bővelkedik konfliktushelyzetekben.

 Ha az első évek drámai fordulata a szobatisztaságra való szoktatás, a kisgyermekkor
alapkonfliktusa a nemi szerepek felismerése, és beépülése az identitásba, akkor a
serdülőkort megelőző évek nagy megrázkódtatása az iskolába kerülés.
 Az iskoláskort elért gyermek mát rátanult a valós és a nem valós elkülönítésre,
következésképpen a realitás egyre inkább érvényességi mércévé válik számára,
csökken fantáziáinak szerepe.
 Az előnyök és a hátrányok sok tekintetben mérhetők, pl. beszélt nyelv.
 Az iskolába járás a gyermek megismerési lehetőségeinek fejlesztése mellett a társas
viselkedés új formáinak megjelenését keretezi.
 Az iskola már igazi csoportok képzésére ad módot.

Nevelési stílusok

 A szocializáció tanuláselméleti felfogása, mely a gyermekben lényegében csak egy

idomítható állatot lát, különösen nagy figyelmet szentel a jutalmazás és a büntetés
kérdésének a nevelésben.
 A nevelés kulcskérdése a társadalmi értékek és normák interakciójának kivívása a
gyermeknél.
 A tekintélyelvű nevelési stílus estköze a büntetés, lehetőleg agresszióval. Kényszeres
reakciók együttesekén a személyiséget csak megnyomorítja.
 A szélsőségesen engedékeny nevelés ugyancsak negatív hatásokkal jár. A gyermek
gátlástalansága az elemi viselkedési normák felrúgását is jelenti.
 A legfáradságosabb de mindközül a leginkább követendő nevelési stílus alapelve a
szeretet. Egyedül ez a demokratikus nevelési stílus eredményez interorizációt,, alakít
ki gyermekben elkötelezettséget azon értékek és normák iránt, melyeket szüleik is
vallanak és követnek.

Kortárscsoportok

 A serdülőkor határán jön el az idő, amikor a csalás szűkké válik, a társas élet
elsődleges ismerete az egykorúakból szerveződött kisebb nagyobb társulásokra
tevődik össze.
 A kortárscsoportba bekerülő fiatalok már jelentős szocializációs tapasztalat áll, és a
kortárscsoporthoz való tartozás egyik legfontosabb motívuma éppen ezeknek a
tapasztalatoknak egyfajta negatív átértékelése, a szülők értékeinek elítélése, tagadása.
 A családban élő fiatal szükségképpen egyenlőtlen viszonylatok metszőpontjaként kell
hogy szemlélje magát.

3
 Szociálpszichológia

 Az iskola a maga életkori szabályozásával, és még inkább a tekintélyelven szerveződő

oktatási rendszerrel, csak erősíti az egyenlőtlenség érzését. A modern társadalomban
való részvétel alapelve azonban az egyenlőség vagy legalábbis a kölcsönösség.
 A kortárscsoport az egyetlen társas szintér, ahol a fiatal egyenlőségen alapuló
viszonyokra számíthat.