A királyi Magyarország államszervezete

A Magyar Királyság (más néven „királyi Magyarországnak”) a Habsburg dinasztia által irányított
országrészt nevezték, amely a nyugati és az északi terület vármegyéiből állt. Dél felől a török uralom
alatti hódoltsággal, északkeleten pedig a keleti Magyar Királysággal, illetve az ebből kialakuló Erdélyi
Fejedelemséggel volt határos.

A Magyar Királyságot a Habsburgok választott királyként uralták perszonális unióban többi

országukkal. Országaik kormányzását igyekeztek központosítani, ezért központi kormányhivatalokat
hoztak létre, például ilyen volt a Titkos Tanács, az Udvari Kancellária, az Udvari Kamara és az Udvari
Haditanács. Azonban egyes országaik nemességével egyeztetniük kellett, ebből pedig egyfajta kettős
kormányzási rendszer, úgynevezett rendi dualizmus alakult ki. A király és a rendek is egyetértettek
abban, hogy a török elleni védelmet csak teljes központosítással lehet megszervezni és irányítani,
ennek központi kormányzati szerve lett az Udvari Haditanács, és ennek voltak alárendelve az egyes
országrészek főkapitányai. Az ország új fővárosa Pozsony lett, itt tartották a koronázásokat, itt
működött a Magyar Kamara, és általában itt ülésezett a magyar rendi országgyűlés is. Pozsony ideális
székhely volt, hiszen Bécsből könnyebben megközelíthető volt. Az országgyűlésen a rendek
megválasztották az uralkodót, aki letette a koronázási esküt, melyben biztosította a magyar
nemesség kiváltságait. Az alsótábla ülésein a városok és megyék követei, míg a felsőtábla ülésein a
katolikus főpapok és főnemesek vettek részt, ezt nevezzük kétkamarás országgyűlésnek.

A királyi Magyarország 16. századtól egészen a török kiűzéséig létezett.