A Gyimesben élő csángók napjainkban körülbelül 14000 főt számlálnak.

Magyar anyanyelvű,
katolikus vallású közösség. Három faluban, a Hargita megyéhez tartozó Gyimesfelsőlokon és
Gyimesközéplokon, valamint a Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkben élnek, gazdálkodnak.
Kis területen működő, átlagosan 3,8 hektáros családi gazdaságaik legfontosabb pillérét az
állattartás adja. Elsősorban a szarvasmarhatartás, hiszen a tejtermékek előállítása a múltban és
a jelenben egyaránt fontos része a gyimesi gazdálkodásnak és kultúrának. A nagy
mennyiségben előállított tejtermékek, a 25 sajt és a túró (utóbbi a ledarált és besózva
tartósított sajt neve Gyimesben) rendkívül fontos szerepet játszanak a táplálkozásban. A
gyimesiek sertést, baromfit, szarvasmarhát és juhot tartanak. A gazdálkodásban szükséges
igaerőt jellemzően a lótartás hivatott biztosítani. Az állatállomány létszámának meghatározója
elsősorban a téli takarmány. A gyimesiek úgy tartják, a szarvasmarha minden lábára számítani
kell egy-egy szeker szénát a téli időszakra.

Hogyan látják maguk a gyimesiek ezt a tájat? Miként gondolnak ők messze földön híres
kaszálóikra? A kemény munka kevés hasznot hoz a mostoha hegyvidéki tájban, a kedvezőtlen
gazdasági-társadalmi környezet sem a kis területen működő családi gazdaságoknak kedvez.
Keményen helyt kell állni, ha valaki meg akarja vetni a lábát, megélhetést akar biztosítani a
családjának. A természet jó széna- és pityókaterméssel, csodás nyári virágpompával hálálja
meg a kemény munkát.

A gyimesiek számos vadon termő növényfajt ismernek és hasznosítanak. Nagyon fontos

számukra az, hogy ezeket a természeti erőforrásokat, a különböző növényfajokat könnyen
megtalálják. A csángók ugyan a legtöbb faj esetében jól ismerik előfordulásukat, de emellett a
kaszálókon, legelőkön, erdőkben végzett munka során folyamatosan gyűlnek a tapasztalataik a
különböző fajok élőhelyeiről.

A legfontosabb élőhelyek a tájhasználathoz kötődnek (pl. kinnvaló és bennvaló kaszáló, reglő,

erdő), hiszen a gyimesiek körülbelül a táj 99%-át használják valamilyen módon. A maradék 1%
azokat a helyeket jelenti, amelyek nem használhatók, nem hozzáférhetők a gazdálkodás
számára. Ezek a vad helyek: A vad hely olyan használatlan terület, ahol a vadak élnek. Ahol
nem lehet szénát csinálni vagy szántani nem lehet, azoknak mondják.

A kaszálórétek a legfontosabb élő- és termőhelyek Gyimesben. Ezeknek a gyepeknek mind

botanikai, mind gazdasági szempontból nagy a jelentősége.

A természetvédelmi szempontból kedvező extenzív gazdálkodás, az alacsony intenzitású

gazdálkodás jellemzője, hogy külső, ipari eredetű inputokat, különösen műtrágyát és
növényvédő szereket, fosszilis energiahordozókat korlátozottan használnak, nagy területeket
és sok emberi energiát vesznek igénybe, öntözés nincs, és gyakran alkalmaznak ellenállóbb
helyi fajtákat. A sokféle növényből álló vetésszerkezet, a természetszerű növényzet, a
természetes szaporodási ritmusés az egyszerű gépesítettség, a hagyományos betakarítási
módszerek alkalmazása mind a hagyományos módszerek fennmaradásának köszönhető.

Ám Nyugat-Európában a 20. század második felében teljesen megszűnt az extenzív

tájhasználat, azaz a ennek következtében a fajgazdag irtásrétek szinte teljesen eltűntek. Egy
részüket felhagyták, így beerdősödtek, más részüket intenzív művelésbe vonták (műtrágyázás,
felülvetés, öntözés stb.), ami biodiverzitásuk drasztikus csökkenését eredményezte. Úgy látjuk,
hogy az extenzív tájhasználati rendszerek alapvetően fontosak a fajgazdag gyepek megfelelő
kezeléséhez, hosszú távú fenntartásához. Gyimesben még él ez a tájhasználati rendszer, amely
több mint 7000 hektár kaszálót és 9000 hektár legelőt hasznosít és tart fenn, kezel a tájban.
A gyimesiek a kaszálók két fő típusát különítik el: a bennvaló és a kinnvaló kaszálókat. A
bennvaló kaszálókat három fontos tulajdonság határozza meg: 1.) településhez közel eső, 2.)
trágyázott, 3.) többnyire lokhelyeken (a patak által feltöltött sík teraszokon) kialakított
kaszálók. A kinnvaló kaszálók a településtől távolabb, a hegyeken vannak. Ezeket a gyepeket
általában nem trágyázzák. A legfontosabb különbség a két típus között tehát a trágyázás
megléte vagy hiánya, szinte minden további eltérés ebből fakad. A bennvaló helyek szénája
elsősorban a lovak, a kinnvaló helyek apró füves, lapias szénája a szarvasmarha téli
takarmánya, ettől lesz zsírosabb és ízletesebb a teje.

Szent János (június 24.) táján elérkezik a bennvaló területek kaszálásának ideje. A trágyázott
helyeken ez idő tájt már akkora a fű, hogy nem lehet tovább halogatni a szénacsinálást anélkül,
hogy a gazdák a termés ledőlését, kórósodását kockáztatnák.

A kinnvaló kaszálók a településtől távolabb eső gyepek, amelyekre elhelyezkedésük miatt nem
lehet trágyát juttatni. Ennek ellenére szinte minden évben minőségi termést adnak: Mivel a
kinnvaló kaszálókat nem trágyázzák, ezek fajgazdagabbak, mint a bennvaló helyek. Ezekben a
gyepekben már a magasabb régiókra jellemző növényfajok is megjelennek. Ezt a hegyi szénát
elsősorban a teheneknek adják. A kinnvaló kaszálókban azonban nemcsak a gyógynövények,
virágok, hanem a burjánok (mérgező, rossz ízű fajok) is nagy számban vannak jelen.

A reglő a legelő csángó neve, Gyimesben ugyanis az állatok regelnek. Nyáralónak is nevezik.
Általában május közepétől szeptember elejéig vannak az állatok ezeken a területeken. Ezt
követően az őszlőkre kerülnek, amelyek – ahogy láttuk – a felszabaduló kinnvaló kaszálókat
jelentik, ahol a felnövő, kaszálásra már nem alkalmas sarjú legeltetésére van lehetőség. A
legelők többsége nem egyéni tulajdonként, parcellánként van kimérve, nem is közös községi
tulajdon, hanem több család területe van egy tagban.

A gyimesiek erdőképe eltér a miénktől. Ha megkérdezünk egy csángó embert, hogy milyen
erdők vannak Gyimesben, akkor feltett kérdésünkre elsősorban az itt előforduló fafajok nevét
sorolják. A veres fenyő a mai napig mindenütt jelen van a gyimesi tájban: “Mindenhol szereti.
Ezek neki való helyek.” Nagyon fontos, a mindennapokat is meghatározó faja a csángó
közösségnek. Minden részét külön megnevezik és hasznosítják, (meg ragógumit es szörpöt is
készítenek belole), örökzöld volta pedig eredetmagyarázó monda tárgya.

A veres fenyőhöz kapcsolódó eredetmagyarázó monda elbeszéli, miért vannak lombhullató és

örökzöld fák a Teremtett Világban: Mikor Jézus megszületett, s a zsidók meg akarták öletni,
akkor budosódtak, az apja s az anyja egy szamárra felülve, s mentek. Mentek a mezőn, s egy
ember szántott. S az eke, a borona, épp elvette vót. Hova bújjanak, mikor látták a zsidókat .
Aszongya, az Isten úgy adta, hogy a buzát, akkor vette el (vetette el), s meg es nőtt, ért es meg.
Ilyen vót, amibe belébúttak. Jöttek a’ izék (katonák), s kérdették az embertől, hogy: »Ilyen s
ilyen embert nem láttál itt?« »Én igen.« »S mikor?« Aszongya: »Amikor ezt elvettem.« »Óh, hát
akkor, amikor elvetted...« Akkor mentek még, budosódtak. Bébúttak a levelesbe (lombos
erdőbe). S az, mikor mentek, csoszogott. S akkor bébúttak a fenyvesbe. Akkor megátkozta
Jézus, aszondta, hogy te hullasd el a leveledet, mer’ el, szóval elárútá’ vóna, s a bojt tartsa meg
a cserekéjit, mer’ ő csendbe vót! Hogy igaz vót-e, nem tudom. A bojtnak azér’ van meg a
cserekéje.

A gyimesi hagyományos gazdálkodás összhangban van a biodiverzitás fenntartásának mai

elveivel és bár évszázados gyakorlaton alapul meglepően modern. A ma hangsúlyozott
környzeti értékek megőrzése, a fajgazdaság, a nem-intenzív művelés fontossága összecseng a
hagyományos gazdálkodás évszázados szempontjaival.