You are on page 1of 62

Matematika 3.

OH-MAT03TA
Tanmenetjavaslat

1
Bevezetés

A mintatanmenet az OH-MAT03TA raktári számú kiadványhoz készült. A tankönyv megfelel a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és
alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet alapján készült, 2020. 01. 31. után kiadott, 1–4. évfolyam matematika tantárgy kerettantervének.
A tanmenetjavaslat a tankönyv felépítését követi, és azoknak a kollégáknak nyújt segítséget, akik heti 4 órában tanítják a matematikát.
A tankönyv  az első és a második évfolyamos újgenerációs tankönyvekhez hasonlóan  lineárisan építkezik. A tananyag a számkörbővítés köré
csoportosítva épül fel, vagyis az 1000-es számkörben a szám- és műveletfogalom kialakítása szakaszosan történik. A tanév eleji ismétlés után 200-ig, majd
500-ig, végül pedig 1000-ig bővítjük a számkört.
Újdonság, hogy a műveletek, így az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás közötti kapcsolat nagyobb hangsúlyt kap. Az írásbeli összeadás és
kivonás tanítását az 500-as számkörben tanítjuk, az írásbeli szorzást pedig az 1000-es számkörben. (Az írásbeli szorzás tanítására a 4. évfolyamon kerül sor.)
Kiemelt figyelmet fordítunk az alapműveletek tanításának négy területére: az alapműveletek bevezetésére, a műveletvégzésre, a műveletek közötti kapcsolat
felismerésére, a műveletek tulajdonságaira.
Ugyancsak fontos szerepet szánunk a tankönyvben a megfigyelőképesség, az emlékezőképesség, a kreativitás, a képzelet fejlesztése és a
gondolkodási alapműveletek végrehajtásában való gyakorlottság kialakítására (összehasonlítás, elvonatkoztatás, általánosítás, konkretizálás, kiegészítés,
osztályozás stb.).
Az előző évfolyamokhoz hasonlóan néhány témakör végén van Megálló, amelynek feladatai a differenciált rétegmunka megszervezéséhez adnak
segítséget. Illetve ugyancsak van Kitekintő, amely a tehetséggondozáshoz kínál feladatokat.
Az egyes tankönyvi leckék komplex módon tartalmaznak feladatokat mind az 5 kerettantervi tematikai egységhez ( Gondolkodási módszerek,
halmazok, matematikai logika, kombinatorika, gráfok; Számelmélet, algebra; Függvények, az analízis elemei; Geometria; Statisztika, valószínűség )
összefűzve a különböző témakörök tananyagtartalmát.
Az érthetőség érdekében minden új tananyagot próbálunk úgy megjeleníteni, hogy az teremtsen minél több lehetséges kapcsolódási pontot a tanulók
meglévő tudásával: szókincsükkel, személyes tapasztalataikkal, előzetes ismereteikkel, magyarázó modelljeikkel. Ezek a kapcsolódási pontok biztosítják az
ismerős kiindulási alapot az új dolog megtanulásához.
Az ismeretek közvetítéséhez a gyerekek mindennapi életéből vett példákat használunk, illetve a korosztály életkori sajátosságaihoz kapcsolódó
témákat jelenítünk meg.
A különböző nehézségi fokú feladatok lehetővé teszik, hogy az egyes tanulók képességeihez igazodva történjen a gyakorlás, a differenciálás.
A tankönyv rögzítést, elmélyítést, alkalmazást, problémamegoldást elősegítő munkáltató feladatai módszertanilag változatosak, több munkaforma
alkalmazását teszik lehetővé, így kiválóan illeszthetőek a tanórák menetébe. Megfelelő arányban építettük be a feldolgozandó feladatokat, illetve az önálló
feladatmegoldást igénylő, gondolkodásra sarkalló érdekességeket.
A könyv felépítése, feladatrendszere lehetővé teszi a korszerű tanítási-tanulási stratégiák alkalmazását, a változatosabb munkaformák (páros, ill.
csoportmunka) használatát.

2
Óraszámok felosztása

Képességfejlesztés,
Új tananyag Teljes
összefoglalás,
Témák feldolgozása óraszám
gyakorlás, ellenőrzés
(óraszám)
(óraszám)
I. Számolás 0-tól 100-ig 5 19 23

II. A római számok 0 2 2

III. Számolás 0-tól 200-ig 6 8 14

IV. Mérések 3 2 5

V. Számolás 0-tól 500-ig 6 5 11

VI. Válogatások, csoportosítások 2 2 4

VII. Írásbeli összeadás 7 6 13

VIII. Írásbeli kivonás 9 4 13

IX. Ismerkedés a negatív számokkal 2 1 3

X. Testek, síkidomok 4 2 6

XI. Számolás 0-tól 1000-ig 7 2 9

XII. Írásbeli összeadás és kivonás 0-tól 1000-ig 2 1 3


3
XIII. Írásbeli szorzás 10 3 13

XIV. Ismerkedés a törtekkel 1 1 2

XV. Az idő mérése 2 2 4

XVI. Mérések 3 4 7

XVII. Év végi ismétlés 0 11 11

XVIII. Kitekintő 1 0 1

Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,


Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
I. Számolás 0-tól 100-ig
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Számfogalom a 100-as számkörben.
Ismerkedés a
 Meg- és leszámlálások. Számok nevének sorolása növekvő és
tankönyvvel,
munkafüzettel.  Lépkedések 10×10-es táblán, nevezetes irányok csökkenő sorrendben.
Szokásrend, megfigyelése. Számok írása, olvasása 100-ig.
füzetvezetés „Kukás” játék.
1. TANULÁSI EREDMÉNYEK
kialakítása.
 A tanuló érti a számok tízesekből és egyesekből MUNKAFORMÁK
Számok 100-ig FOM, ÖM
Tk. 34. o. való épülését, tízesek és egyesek összegére való
feladatai; bontását.
Mf. I. kötet 34. o.  Megítéli, hogy adott állítás igaz-e vagy hamis.
2. Számok bontása diagram FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Számok képzése, bontása helyi érték
helyi érték szerint  Meg- és leszámlálások. szerint.
Tk. 56. o.  Számok tízesekre és egyesekre bontott alakjainak Számok tulajdonságai: páros, páratlan.
feladatai; előállítása és felismerése nem csak helyi érték MUNKAFORMÁK
Mf. I. kötet 67. o. FOM, ÖM
szerint rendezett alakban.
4
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 Közös tevékenységek során szerzett adatok alapján
egyszerű diagram készítése térben és síkban.
 Egyszerű diagramról adatok, összefüggések
leolvasása.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló érti a számok tízesekből és egyesekből
való épülését, tízesek és egyesek összegére való
bontását.
 Megítéli, hogy adott állítás igaz-e vagy hamis.
 Adatokat gyűjt a környezetében.
 Adatokat rögzít későbbi elemzés céljából.
Számok helye a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A matematikai kifejezések helyes
számegyenesen.  Megadja és azonosítja számok sokféle műveletes használata: kisebb, nagyobb, egyenlő.
Számképzések. alakját. Jelrendszer ismerete és használata (=, <,
Számok  Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű >).
tulajdonságai Halmazok számossága. Halmazok
Tk. 7 o. feladatai; számegyenesen, számtáblázatokban, a alkotása adott feltételek szerint.
Mf. I. kötet 5. o. számegyenesnek ugyanahhoz a pontjához rendeli a Állítások igazságtartalmának eldöntése.
számokat különféle alakjukban a 100-as MUNKAFORMÁK
3. számkörben. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Számvonal, számegyenes alkotása, rajzolása, a
számok helyének jelölésével 100-as számkörben.
 Számegyenes irányának, egységének megadása két
szám kijelölésével.
 Leolvasások a számegyenesről.
Számszomszédok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Számok egyes, tízes szomszédjainak
4. Tk. 7 o. feladatai; TANULÁSI EREDMÉNYEK leolvasása számegyenesről, számtábláról,
Mf. I. kötet 67. o. megnevezése 100-as számkörben.
5
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló megnevezi a 100-as számkör számainak MUNKAFORMÁK
egyes, tízes számszomszédjait. FOM, ÖM

Összeadás és tagok, összeg FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Az összeadás többféle értelmezésének


kivonás –  Összeadás értelmezései darabszámtartalommal lejátszása konkrét dolgokkal, például
Összeadás valóságos helyzetekben, tevékenységekkel, gyümölcsökkel, virágokkal,
Tk. 89. o. képpárokkal, képekkel, történetekkel. gesztenyékkel.
feladatai; Összeadás kirakása univerzális
 Összeadás értelmezése mint hozzáadás. modellekkel (például ujjakkal),
Mf. I. kötet 89. o.
 Összeadás értelmezése mint egyesítés. korongokkal, színes rudakkal.
 Összeadás értelmezése mint összehasonlítás: Hozzátevéses összeadás lejátszása
valamennyivel kevesebb, valamennyivel több. játéktáblán való lépegetéssel.
 Egyenlővé tevés tevékenységekkel és számokkal. „Feladatküldés”: műveletről rajz, szöveg
készítése.
 Műveletről kirakás, kép, szöveges feladat készítése; Összeadás abakuszon, szorobánon.
műveletek eljátszása, lerajzolása, szöveggel Lépegetések számegyenesen.
értelmezése. „Boltos” játék.
5.  Hiányos műveletek és műveletsorok megoldása az „Számfuttatás” játék.
eredmény ismeretében a művelet megfordításával is Láncszámolások.
100-ig. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen értelmezi a 100-as számkörben az
összeadást.
 Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,
modellezéssel.
 Helyesen használja a művelet jelét.
 Megérti a következő kifejezéseket: tagok, összeg.
 Szöveget, ábrát alkot matematikai jelekhez,
műveletekhez.
6. Összeadás és kisebbítendő, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérőszalagon számok hozzáadása és
kivonás – Kivonás kivonandó,  Kivonás értelmezései darabszám és mérőszám elvétele színes rudak tetszőleges számhoz
6
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 1011. o. különbség tartalommal valóságos helyzetekben, való hozzáillesztésével, például sötétkék
feladatai; tevékenységekkel, képpárokkal, képekkel, színes rúddal 9 hozzáadása és elvétele; az
Mf. I. kötet 1011. történetekkel. analógiák megfigyelése.
o. Számképek felidézése, számok különböző
 Kivonás értelmezése mint elvétel.
tagolásainak megválasztása számolási
 Kivonás értelmezése mint az egészből az egyik rész eljárások során.
meghatározása. Azonos művelet kapcsán a tanulók
 Kivonás értelmezése mint összehasonlítás: egyénileg alkalmazott számolási
valamennyivel kevesebb, valamennyivel több. eljárásainak megfogalmazása, megosztása.
„Boltos” játék: csak kerek tízesekkel lehet
 Kivonás értelmezése mint különbség kifejezése.
fizetni, a boltos visszaad.
 Történésről, kirakásról, képről többféle művelet Láncszámolások.
értelmezése, leolvasása, lejegyzése. Egy képről többféle művelet olvasása.
 Hiányos műveletek és műveletsorok megoldása az Például két korong kirakása, tükörben
eredmény ismeretében a művelet megfordításával is látott korongok kirakása a tükör másik
100-ig. oldalára, az új kirakás tükrözése, és így
tovább; az egyes helyzetekről olvasások
 Műveletek közötti kapcsolatok megfigyelése és
„számtannyelven”.
alkalmazása ellenőrzésnél. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 A tanuló helyesen értelmezi a 100-as számkörben a
kivonást.
 Hozzákapcsolja a megfelelő műveletet adott
helyzethez, történéshez, egyszerű szöveges
feladathoz.
 Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,
modellezéssel, szöveges feladattal.
 Helyesen használja a művelet jelét.
 Megérti a következő kifejezéseket: kisebbítendő,
kivonandó, különbség.
7. Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A valóság és a matematika elemi

7
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
kivonás gyakorlása  Fejben számolás egyes lépéseinek gyakorlása a kapcsolatai felismerésének fejlesztése.
Tk. 610. o. feladatok megoldása során. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai;  Fejben számolás 100-as számkörben. Ismeretek alkalmazása.
Mf. I. kötet 1112. Összefüggések felismerése,
 Tízesátlépéses összeadás, kivonás bontások és 10-re összefüggésekre építő gondolkodás.
o.
pótlások alkalmazásával. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 A tanuló helyesen értelmezi az összeadást, a
kivonást.
 Helyesen használja a műveletek jeleit.
 Alkalmazza a számolást könnyítő eljárásokat.
 Fejben pontosan összead és kivon a 100-as
számkörben.
8. Szorzás és osztás  tényezők, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
szorzás szorzat,  Szorzás értelmezése tevékenységekkel egyenlő tagok Szorzat alapján a társnál lévő szám
Tk. 11 o. feladatai; osztandó, osztó, összeadásaként. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
Mf. I. kötet 13. o. hányados  A szorzó- és bennfoglaló táblák felépítése. két játékosnál lévő egy-egy szám
összeszorzásával, a saját tényezőnket
 Osztás mint bennfoglaló osztás, és mint egyenlő ismerjük.
részekre osztás értelmezése tevékenységekkel „Hajtogató”.
(például: szituációs játékok, különböző eszközökkel Egy képről többféle művelet olvasása.
való kirakások). MUNKAFORMÁK
 Történésről, kirakásról, képről többféle művelet FOM, ÖM
értelmezése, leolvasása, lejegyzése.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen értelmezi a 100-as számkörben a
szorzást, a bennfoglaló és az egyenlő részekre
osztást.
 Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,

8
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
modellezéssel, szöveges feladattal.
 Helyesen használja a műveletek jeleit.
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők,
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Szöveget, ábrát alkot matematikai jelekhez,
műveletekhez.
Szorzás és osztás – FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Személyes megtapasztaltatás: tárgyak,
osztás  A kisegyszeregy, annak megfelelő bennfoglalások és rajzok csoportosítása.
Tk. 12 o. feladatai; egyenlő részekre osztások emlékezetből való Csoportosítások, azok lejegyzése
Mf. I. kötet 14. o. ismerete. osztással.
MUNKAFORMÁK
9. TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 A tanuló emlékezetből tudja a kisegyszeregy és a
megfelelő bennfoglalások, egyenlő részekre
osztások eseteit a számok tízszereséig.
 Érti a szorzó- és bennfoglaló táblák kapcsolatát.
Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A kisegyszeregy gyakorlása játékos
gyakorlása I.  A kisegyszeregy, annak megfelelő bennfoglalások és feladatokkal.
Tk. 12 o. feladatai; egyenlő részekre osztások emlékezetből való MUNKAFORMÁK
Mf. I. kötet 1314. ismerete. FOM, ÖM
o.
10. TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló emlékezetből tudja a kisegyszeregy és a
megfelelő bennfoglalások, egyenlő részekre
osztások eseteit a számok tízszereséig.
 Érti a szorzó- és bennfoglaló táblák kapcsolatát.
11. Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Személyes megtapasztaltatás: tárgyak,
gyakorlása II.  A kisegyszeregy, annak megfelelő bennfoglalások és rajzok csoportosítása, maradék
Tk. 13. o. feladatai; egyenlő részekre osztások emlékezetből való számlálása.
9
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. I. kötet 1517. ismerete. Maradékos osztás lejátszása pénzekkel,
o. részekre osztással.
TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A tanuló emlékezetből tudja a kisegyszeregy és a FOM, ÖM
megfelelő bennfoglalások, egyenlő részekre
osztások eseteit a számok tízszereséig.
 Érti a szorzó- és bennfoglaló táblák kapcsolatát.
Maradékos osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Személyes megtapasztaltatás: tárgyak,
I.  Maradékos bennfoglaló osztás értelmezése rajzok csoportosítása, maradék
Tk. 14. o. feladatai; tevékenységek során. számlálása.
12. Mf. I. kötet 1819. MUNKAFORMÁK
o. TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
 A tanuló értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,
modellezéssel.
Maradékos osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Személyes megtapasztaltatás: tárgyak,
II.  Maradékos bennfoglaló osztás értelmezése rajzok csoportosítása, maradék
Tk. 15. o. feladatai; tevékenységek során. számlálása.
13. Mf. I. kötet 2021. MUNKAFORMÁK
o. TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
 A tanuló értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,
modellezéssel.
14. Szöveges feladatok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szöveges feladat értelmezése, megoldása.
I.  Szöveges feladatok olvasása, értelmezése, eljátszása, Megoldás próbálgatással,
Tk. 1617. o. megjelenítése kirakásokkal, rajzokkal tanítói következtetéssel.
feladatai; segítséggel. Ellenőrzés. Szöveges válaszadás.
Mf. I. kötet 2223. Szokások kialakítása az adatok
 Szöveges feladatok megoldása a megjelenítésekről lejegyzésére.
o.
történő leolvasással. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
 A tanuló tevékenység, ábrarajzolás segítségével
megold egyszerű, következtetéses szöveges

10
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
feladatokat.
 Szöveges feladatokban megfogalmazott hétköznapi
problémát matematikai ismeretei segítségével
megold.
 Választ fogalmaz meg a felvetett kérdésre.
 Önállóan értelmezi a hallott, olvasott matematikai
tartalmú szöveget.
 Nyelvi szempontból megfelelő választ ad a
feladatokban megjelenő kérdésekre.
Szöveges feladatok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szöveges feladatról készült ábrák, rajzok
II.  A hallott, olvasott matematikai tartalmú szöveg összehasonlítása, értékelése; praktikus, de
Tk. 1617. o. önálló értelmezése. az értelmezést segítő ábrák gyűjtése.
feladatai;  Hétköznapokban felmerülő matematikai tartalmú MUNKAFORMÁK
Mf. I. kötet 2223. FOM, ÖM, CSM
problémákkal kapcsolatos szöveges feladatok.
o.
15.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló kérdést tesz fel a megfogalmazott
probléma kapcsán.
 Tevékenység, ábrarajzolás segítségével megold
egyszerű, következtetéses szöveges feladatokat.
16. A műveletek FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hétköznapi helyzetekből matematikai
sorrendje I.  Egy-, kétlépéses alapműveletekkel leírható szöveges tartalmú állítások megfogalmazása.
Tk. 1819. o. feladatok megoldása. MUNKAFORMÁK
feladatai;  Számolási eljárások a műveletek értelmezései FOM, ÖM
Mf. I. kötet 2425.
alapján 100-as számkörben.
o.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló meg tudja állapítani a műveletsorokban a
megoldás helyes sorrendjét.

11
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 Helyes sorrendben végzi el a több műveletet
tartalmazó feladatokat.
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Összetett szöveges feladatok leírása egy
 Egy-, kétlépéses alapműveletekkel leírható szöveges műveletsorral; több műveletsor közül az
feladatok megoldása. adott szöveges feladathoz illő modell
A műveletek  Számolási eljárások a műveletek értelmezései kiválasztása; műveletsorhoz szöveges
sorrendje II. feladat fogalmazása „feladatküldéssel”.
alapján 100-as számkörben. MUNKAFORMÁK
Tk. 1819. o.
17. FOM, ÖM, PM
feladatai; TANULÁSI EREDMÉNYEK
Mf. I. kötet 2425.  A tanuló meg tudja állapítani a műveletsorokban a
o. megoldás helyes sorrendjét.
 Helyes sorrendben végzi el a több műveletet
tartalmazó feladatokat.
zárójel FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Adott kirakás, ábra tagolása, majd a
 Számolási eljárások a műveletek értelmezései tagolás alapján zárójelet tartalmazó
alapján 100-as számkörben. műveletsorok felírása.
MUNKAFORMÁK
A zárójel TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
használata I.  A tanuló hozzákapcsolja a megfelelő műveletet
18. adott helyzethez, történéshez, egyszerű szöveges
Tk. 20. o. feladatai;
Mf. I. kötet 26. o. feladathoz.
 Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel,
modellezéssel, szöveges feladattal.
 Helyesen használja a műveletek jeleit.
19. A zárójel FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Adott kirakás, ábra tagolása, majd a
használata I.  Számolási eljárások a műveletek értelmezései tagolás alapján zárójelet tartalmazó
Tk. 21. o. feladatai; alapján 100-as számkörben. műveletsorok felírása.
Mf. I. kötet 27. o. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
 A tanuló szöveghez, valós helyzethez kapcsolva

12
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
zárójelet tartalmazó műveletsort értelmez, elvégez.
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.
Diagnosztizáló mérés annak megállapítására, ki hol Szövegértés (közlés, utasítás, szöveges
Diagnosztizáló
tart a tanulás folyamatában. feladat, kérdés értése, megfogalmazása).
mérés
20. Algoritmus követése. Eljárásra való
Mf. I. kötet 3031.
emlékezés.
o.
MUNKAFORMÁK
ÖM
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra a Kitekintő
gyakorlás a  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatainak megoldásával.
diagnosztizáló
mérés után I. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
21.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
Tk. 2427. o.
feladatai; eredmények.
Mf. I. kötet 3134.
o.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra a Kitekintő
gyakorlás a  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatainak megoldásával.
diagnosztizáló
mérés után II. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
22.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
Tk. 2427. o.
feladatai; eredmények.
Mf. I. kötet 3134.
o.
Felmérés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A felmérés feladatainak önálló megoldása.
 A megszerzett tudás alkalmazása. MUNKAFORMÁK
23.  Egyéni munkavégzés, elhatározottság. ÖM
 Önbizalom, önállóság, önellenőrzés.

II. A római számok
24. A római számok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A római számok írása, olvasása. A
írása, olvasása I. környezetünkből vett minta alapján
13
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A római számjelek közül az I, V, X jelek, valamint érzékenyítjük a gyereket arra, hogy az
az ezekből képezhető számok írása, olvasása a arab számok mellett néhány esetben római
hétköznapi helyzetekben, például: óra, keltezés, számokat is használunk, megjelenítünk.
A római számok írása, olvasása I, V, X
kerületek jelölése.
Tk. 26. o. feladatai; jelekkel.
Mf. I. kötet 28. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A tanuló ismeri a római számjelek közül az I, V, X FOM, ÖM, PM
jeleket, hétköznapi helyzetekben felismeri az ezekkel
képzett számokat.
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Római számokhoz kapcsolódó
 A római számjelek közül az I, V, X jelek, valamint gyufarejtvények megoldása.
az ezekből képezhető számok írása, olvasása a MUNKAFORMÁK
hétköznapi helyzetekben, például: óra, keltezés, FOM, ÖM, PM
A római számok
írása, olvasása I. kerületek jelölése.
25.
Tk. 27. o. feladatai;
Mf. I. kötet 29. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló ismeri a római számjelek közül az I, V, X
jeleket, hétköznapi helyzetekben felismeri az
ezekkel képzett számokat.

III. Számolás 0-tól 200-ig


26. Számok 200-ig. háromjegyű FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Ország, város” játék
Számok írása, számok  Számok helyének azonosítása különböző tartományú számtulajdonságokkal.
olvasása, képzése, és léptékű számtáblákon. Számtulajdonságokra épülő
csoportosítása  Párosság és páratlanság fogalmának értelmezése. bűvésztrükkök megismerése, megértése.
Tk. 2830. o.  Számok formai tulajdonságainak megfigyelése: „Mi változott?” játék madzagra csipeszelt
feladatai; számjegyek száma, számjegyek egymáshoz való számokkal.
Mf. I. kötet 3536. viszonya, számjegyeinek összege. MUNKAFORMÁK
o. FOM, ÖM, PM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló nagyság szerint sorba rendez számokat,

14
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
mennyiségeket.
 Számok nagyság szerinti összehasonlítása.
 Számokat jellemez tartalmi és formai
tulajdonságokkal.
 Számot jellemez más számokhoz való viszonyával.

Helyi érték, alaki helyi érték, alaki FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Kukás” játék három vagy négy
érték, valódi érték érték, valódi  Számok írása, olvasása helyiérték-táblázat alapján. dobókocka segítségével alkotott
fogalma érték, százas,  A helyi értékek egymáshoz való viszonyának számokkal.
Tk. 31. o. feladatai; tízezres, Különféle módon megadott számok
megértése.
Mf. I. kötet 3738. helyiérték- (például építőjáték-elemekkel, abakusszal,
o. táblázat, tízes  Számok számjegyeinek helyi, alaki és valódi értéke pénzzel) rendezése növekvő vagy
számrendszer tapasztalatok alapján. csökkenő sorba.
 Helyi érték, alaki érték, valódi érték fogalmának Apró tárgyak csoportosítása, beváltása,
ismerete. leltározása tojásokkal, tojástartóval a
 Számok írása, olvasása számrendszeres, azaz helyi számlálás megkönnyítésére.
Leltározás alapján helyiérték-táblázat
értékes alakjukban, 200-as számkörben.
bevezetése.
27.  Számok nagyság szerinti összehasonlítása hallás Számok valódi értékének változtatása a
alapján és leírt jelük alapján 200-as számkörben. számjegyek felcserélésével, a változás
irányának és mértékének meghatározása.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
MUNKAFORMÁK
 Számok nagyság szerinti összehasonlítása.
FOM, ÖM, PM
 Mennyiségi viszonyok jelölése nyíllal vagy a <, >, =
jelekkel.
 A tanuló érti a számok számjegyeinek helyi, alaki,
valódi értékét.
 Helyesen írja és olvassa a számokat a tízes
számrendszerben 200-ig.
28. Számok helye FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Mi változott?” játék madzagra csipeszelt
a számegyenesen  Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű számokkal.
Tk. 32. o. feladatai; számegyenesen. MUNKAFORMÁK

15
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. I. kötet 39. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű
számegyenesen, számtáblázatokban, a
számegyenesnek ugyanahhoz a pontjához rendeli a
számokat.
 Számok, mennyiségek nagyság szerinti sorba
rendezése, helyük megtalálása a számegyenesen.
Számszomszédok, számok tízesre FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Mi változott?” játék madzagra csipeszelt
kerekítés kerekített értéke  A tanuló megtalálja a számok helyét, közelítő helyét számokkal.
Tk. 33. o. feladatai; egyszerű számegyenesen. Számok pontos helyének megtalálása
Mf. I. kötet 40. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK egyre kisebb léptékű számegyenesek
 Számok egyes, tízes szomszédainak ismerete. segítségével.
29.  A tanuló megnevezi a 200-as számkör számainak Számegyenes léptékének meghatározása
egyesekre, tízesekre, százasokra kerekített értékét. olyan számegyenesen, ahol ismert két
szám, valamint a köztük lévő egységek
száma.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM
Számszomszédok, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Mi változott?” játék madzagra csipeszelt
kerekítés  Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű számokkal.
Tk. 34. o. feladatai; számegyenesen. Számok pontos helyének megtalálása
Mf. I. kötet 41. o. egyre kisebb léptékű számegyenesek
TANULÁSI EREDMÉNYEK segítségével.
 Számok egyes, tízes szomszédainak ismerete. Számegyenes léptékének meghatározása
30.
 A tanuló megnevezi az 500-as számkör számainak olyan számegyenesen, ahol ismert két
egyes, tízes, százas, ezres szomszédjait, tízesekre, szám, valamint a köztük lévő egységek
százasokra kerekített értékét. száma.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM
31. Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kapcsolatok felismerésének fejlesztése.
kivonás  Összeadás és kivonás értelmezései és kapcsolatuk Analógiás gondolkodás fejlesztése.

16
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 35. o. feladatai; 200-as számkörben. Ismeretek alkalmazása.
Mf. I. kötet 4243.  Számok kifejezése művelettel megadott alakokkal. Összefüggések felismerése,
o. összefüggésekre építő gondolkodás.
 A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben
Láncszámolás.
az összeadást, a kivonást. MUNKAFORMÁK
 Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel, FOM, ÖM, PM
modellezéssel, szöveges feladattal.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Helyesen értelmezi a 200-as számkörben az
összeadást, a kivonást.
 Megérti a következő kifejezéseket: tagok, összeg,
kisebbítendő, kivonandó, különbség.
Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kapcsolatok felismerésének fejlesztése.
kivonás gyakorlása  Összeadás és kivonás értelmezései és kapcsolatuk Analógiás gondolkodás fejlesztése.
Tk. 3637. o. 200-as számkörben. Ismeretek alkalmazása.
feladatai;  Számok kifejezése művelettel megadott alakokkal. Összefüggések felismerése,
Mf. I. kötet 4344. összefüggésekre építő gondolkodás.
 A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben Láncszámolás.
o.
az összeadást, a kivonást. MUNKAFORMÁK
32.  Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel, FOM, ÖM, PM
modellezéssel, szöveges feladattal.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Helyesen értelmezi a 200-as számkörben az
összeadást, a kivonást.
 Megérti a következő kifejezéseket: tagok, összeg,
kisebbítendő, kivonandó, különbség.
33. Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 3738. o.  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a Szorzat alapján a társnál lévő szám
feladatai; 200-as számkörben. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
Mf. I. kötet 4546. két játékosnál lévő egy-egy szám
o. TANULÁSI EREDMÉNYEK összeszorzásával, a saját tényezőnket
17
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló helyesen értelmezi a 200-as számkörben az ismerjük.
összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló és Egy képről többféle művelet olvasása.
az egyenlő részekre osztást. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők,
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol a 200-as számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
gyakorlása  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a Szorzat alapján a társnál lévő szám
Tk. 39. o. feladatai; 200-as számkörben. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
Mf. I. kötet 4647. két játékosnál lévő egy-egy szám
o. TANULÁSI EREDMÉNYEK összeszorzásával, a saját tényezőnket
 A tanuló helyesen értelmezi a 200-as számkörben az ismerjük.
összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló és Egy képről többféle művelet olvasása.
34. az egyenlő részekre osztást. MUNKAFORMÁK
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők, FOM, ÖM, PM
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol a 200-as számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés,  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
gyakorlás a 200-as
35. számkörben TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
Tk. 4143. o.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
feladatai eredmények.

18
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
IV. Mérések
Mivel mérünk? FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérések különféle mértékegységekben, a
Tk. 44. o. feladatai  Változatos mennyiségek érzékszervi mérés pontosságának korlátai, szükséges
összehasonlítása. mértékegységek értő megválasztása.
 Változatos mennyiségek közvetlen összemérése. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, CSM
 Mérési módszerek megismerése.
 Mennyiségek becslése, megmérése, kimérése
36. választott objektív egységekkel, például: pálcikák,
színes rudak.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot, tömeget, űrtartalmat és időt megbecsül,
mér.
A tömeg mérése dkg FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Különböző tömegű tárgyak, gyümölcsök,
(dkg, kg)  Változatos mennyiségek közvetlen összemérése. gesztenyék tömegének összehasonlítása
Tk. 4445. o.  Mérési módszerek megismerése. érzésre két kézzel, majd ellenőrzése
feladatai; vállfamérleggel.
 Mennyiségek becslése, megmérése, kimérése
Mf. I. kötet 4851. Vállfamérleg és színes rudak segítségével
választott alkalmi egységekkel. különböző tömegek összemérése, a kettő
o.
37.  Szabványos mérőeszközök használata. közti különbség meghatározása.
MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK
FOM, ÖM, PM, CSM
 A tanuló összeveti azonos egységgel mért
mennyiség és mérőszáma nagyságát, összeveti
ugyanannak a mennyiségnek a különböző
egységekkel való méréskor kapott mérőszámait.
38. Az űrtartalom cl FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
mérése. A cl  Változatos mennyiségek közvetlen összemérése. szabványmértékegységek nagyságáról.
fogalma  Mérési módszerek megismerése. Szabványos mérőeszközök használata.

19
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 4748. o.  Mennyiségek becslése, megmérése, kimérése MUNKAFORMÁK
feladatai; választott alkalmi egységekkel, például: pohárnyi, FOM, ÖM, PM
Mf. I. kötet 5253. kanálnyi.
o.
 Mérőszám fogalmának megértése.
 Mennyiségek összemérése.
 Mérési módszerek alkalmazása.
 Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel: cl,
dl, l.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló összeveti azonos egységgel mért mennyiség
és mérőszáma nagyságát, összeveti ugyanannak a
mennyiségnek a különböző egységekkel való
méréskor kapott mérőszámait.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
39. Az űrtartalom FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
mérése  gyakorlás  Mennyiségek érzékszervi összehasonlítása. szabványmértékegységek nagyságáról.
Mf. I. kötet 5555.  Mennyiségek összemérése. Szabványos mérőeszközök használata.
o. MUNKAFORMÁK
 Mérési módszerek alkalmazása.
FOM, ÖM, PM, CSM
 Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel:
mm, cm, dm, m, km; ml, cl, dl, l; g, dkg, kg.
 Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
szabványmértékegységek nagyságáról.
 Szabványos mérőeszközök használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
20
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló összeveti azonos egységgel mért
mennyiség és mérőszáma nagyságát, összeveti
ugyanannak a mennyiségnek a különböző
egységekkel való méréskor kapott mérőszámait.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
Gyakorlás – tömeg, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
űrtartalom mérése  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. szabványmértékegységek nagyságáról.
Tk. 4951. o. Szabványos mérőeszközök használata.
40. feladatai; TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
Mf. I. kötet 4445.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási FOM, ÖM, PM, CSM
o. eredmények.
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.
Diagnosztizáló mérés annak megállapítására, ki hol Szövegértés (közlés, utasítás, szöveges
Diagnosztizáló tart a tanulás folyamatában. feladat, kérdés értése, megfogalmazása).
mérés Algoritmus követése. Eljárásra való
41.
Mf. I. kötet 5657. emlékezés.
o. MUNKAFORMÁK
ÖM
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés,  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
gyakorlás a 200-as
számkörben I. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
42.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
Tk. 4143. o.
feladatai; eredmények.
Mf. I. kötet 5860.
o.
43. Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés,  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
gyakorlás a 200-as
számkörben II. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
21
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 4143. o.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
feladatai; eredmények.
Mf. I. kötet 5860.
o.
Felmérés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A felmérés feladatainak önálló megoldása.
 A megszerzett tudás alkalmazása. MUNKAFORMÁK
44. ÖM
 Egyéni munkavégzés, elhatározottság.
 Önbizalom, önállóság, önellenőrzés.
V. Számolás 0-tól 500-ig
FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Számok jellemzése más számokhoz való
 A tanuló nagyság szerint sorba rendez számokat, viszonyukkal, például: adott számnál
Számok 500-ig. nagyobb, kisebb valamennyivel, adott
mennyiségeket.
Számok írása, számnak a többszöröse.
olvasása, képzése,  Megtalálja a számok helyét számtáblázatokban.
Számok formai tulajdonságainak
45. csoportosítása TANULÁSI EREDMÉNYEK megfigyelése: számjegyek száma,
Tk. 5253. o.  Számokat jellemez tartalmi és formai számjegyek egymáshoz való viszonya,
feladatai; tulajdonságokkal. számjegyeinek összege.
Mf. I. kötet 61. o. MUNKAFORMÁK
 Számot jellemez más számokhoz való viszonyával.
FOM, ÖM
46. Számok 500-ig. helyi érték, alaki FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Leltározás alapján helyiérték-táblázat
Számok bontott érték, valódi  Leltárak készítése tízes számrendszerben az készítése.
alakja, sorba érték elvégzett tevékenységek alapján 500-as számkörben. Tevékenységek Dienes-készlettel.
rendezése.  Számok ezresekre, százasokra, tízesekre és Számok megjelenítése abakuszon,
Helyi, alaki, valódi szorobánon.
érték egyesekre bontott alakjainak előállítása, felismerése „Kukás” játék három vagy négy
Tk. 5355. o. nem csak rendezett alakban, eszközzel (például: dobókockával alkotott számokkal.
feladatai; pénz) és eszköz nélkül. „Ki vagyok én?” játék számokkal, például
Mf. I. kötet 6264.  Számok írása, olvasása helyiérték-táblázat alapján. a tízes helyi értéken 5, az egyes helyi
o.  A helyi értékek egymáshoz való viszonyának értéken kettővel kisebb, a százasok helyén
páratlan szám áll; a meghatározások
megértése.
fokozatosan vezessenek a megoldáshoz.
 Helyi érték, alaki érték, valódi érték fogalmának Letakart számjegyek esetén számok
22
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
ismerete. összehasonlítása.
 Számok nagyság szerinti összehasonlítása hallás Számok valódi értékének változtatása a
alapján és leírt jelük alapján 500-as számkörben. számjegyek felcserélésével, a változás
irányának és mértékének meghatározása.
 Leltárak készítése 10-esével történő csoportosítások, „Helyi értékes pénzcsörgető”: különböző
beváltások után. hangot adó tálakba ejtjük az érméket; az
TANULÁSI EREDMÉNYEK egyeseket az egyik tálba, a tízeseket a
 Számok formai tulajdonságainak megfigyelése: másikba, tetszőleges sorrendben.
MUNKAFORMÁK
számjegyek száma, számjegyek egymáshoz való
FOM, ÖM
viszonya, számjegyeinek összege.
 A tanuló érti a számok ezresekből, százasokból,
tízesekből és egyesekből való épülését, ezresek,
százasok, tízesek és egyesek összegére való bontását.
 Érti a számok számjegyeinek helyi, alaki, valódi
értékét.
Számszomszédok, százas FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Mi változott?” játék madzagra csipeszelt
kerekítés. számszomszéd  Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű számokkal.
Számok helye a számegyenesen. Számok pontos helyének megtalálása
számegyenesen egyre kisebb léptékű számegyenesek
Tk. 5657. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK segítségével.
47. feladatai;  Számok egyes, tízes, százas szomszédjainak Számegyenes léptékének meghatározása
Mf. I. kötet 6567. ismerete. olyan számegyenesen, ahol ismert két
o.  A tanuló megnevezi az 500-as számkör számainak szám, valamint a köztük lévő egységek
egyes, tízes, százas szomszédjait, tízesekre, száma.
százasokra kerekített értékét. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
48. Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kapcsolatok felismerésének fejlesztése.
kivonás  Számok nagyság szerinti összehasonlítása művelettel Analógiás gondolkodás fejlesztése.
háromjegyű, megadott alakokban is. Ismeretek alkalmazása.
nullára végződő  Számok kifejezése művelettel megadott alakokkal. Összefüggések felismerése,
számokkal átváltás összefüggésekre építő gondolkodás.
nélkül az 500-as  A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben Láncszámolás.
23
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
számkörben az összeadást, a kivonást. MUNKAFORMÁK
Tk. 58. o. feladatai;  Értelmezi a műveleteket megjelenítéssel, FOM, ÖM, PM
Mf. I. kötet 6869. modellezéssel, szöveges feladattal.
o.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Megérti a következő kifejezéseket: tagok, összeg,
kisebbítendő, kivonandó, különbség.
Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kapcsolatok felismerésének fejlesztése.
kivonás  A tanuló helyesen használja a műveletek jeleit. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
háromjegyű,  Összeadás és kivonás értelmezései és kapcsolatuk Ismeretek alkalmazása.
nullára végződő Összefüggések felismerése,
500-as számkörben.
számokkal összefüggésekre építő gondolkodás.
49.
átváltással az 500- TANULÁSI EREDMÉNYEK Láncszámolás.
as számkörben  A tanuló megérti a következő kifejezéseket: tagok, MUNKAFORMÁK
Tk. 59. o. feladatai; összeg, kisebbítendő, kivonandó, különbség. FOM, ÖM, CSM, PM
Mf. I. kötet 6970.
o.
Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kapcsolatok felismerésének fejlesztése.
kivonás  Szöveges feladatokban a különböző kifejezésekkel Analógiás gondolkodás fejlesztése.
háromjegyű, megfogalmazott műveletek megértése. Ismeretek alkalmazása.
nullára végződő  Zárójel használata konkrét esetekben Összefüggések felismerése,
számokkal 0-tól összefüggésekre építő gondolkodás.
500-ig. megfogalmazott problémák leírásához, Láncszámolás.
Tk. 60. o. feladatai; megoldásához. MUNKAFORMÁK
50. Mf. I. kötet 7172.  Fejszámolás az 500-as számkörben kerek tízesekkel, FOM, ÖM, CSM, PM
o. százasokkal, ezresekkel a 100-as számkörben végzett
műveletekkel analóg esetekben.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben
az összeadást, a kivonást.
51. Szorzás az 500-as FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.

24
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
számkörben –  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a Szorzat alapján a társnál lévő szám
fejszámolás 200-as számkörben. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
Tk. 61. o. feladatai; két játékosnál lévő egy-egy szám
Mf. I. kötet 7374. TANULÁSI EREDMÉNYEK összeszorzásával, a saját tényezőnket
o.  A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben ismerjük.
az összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló Egy képről többféle művelet olvasása.
és az egyenlő részekre osztást. MUNKAFORMÁK
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők, FOM, ÖM, PM
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol az 500-as számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Osztás az 500-as FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
számkörben –  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk az Analógiás gondolkodás fejlesztése.
fejszámolás 500-as számkörben. Ismeretek alkalmazása.
Tk. 62. o. feladatai; Összefüggések felismerése,
Mf. I. kötet 7576. TANULÁSI EREDMÉNYEK összefüggésekre építő gondolkodás.
o.  A tanuló helyesen értelmezi a 200-as számkörben az MUNKAFORMÁK
összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló és FOM, ÖM, PM
52. az egyenlő részekre osztást.
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők,
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol a 100-as számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Analógiás gondolkodás fejlesztése.
53. gyakorlása az 500- Ismeretek alkalmazása.
as számkörben Összefüggések felismerése,

25
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 62. o. feladatai;  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk az összefüggésekre építő gondolkodás.
Mf. I. kötet 7576. 500-as számkörben. MUNKAFORMÁK
o. FOM, ÖM, PM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen értelmezi az 500-as számkörben
az összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló
és az egyenlő részekre osztást.
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők,
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol az 500-as számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés.  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
Tk. 6467. o.
54. feladatai TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
eredmények.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
gyakorlás  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
Tk. 6467. o.
55. feladatai TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
eredmények.

VI. Válogatások, csoportosítások


56. Válogatás, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Barkochba játék különféle logikai
rendezés:  Elkezdett válogatások esetén az elemek közös készleteken többféle szabály szerint,
osztályozások adott tulajdonságának felismerése, a válogatás például egyszerű barkochba, fordított
és választott barkochba, barkochba két elem egyszerre
26
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
szempontok szerint szempontjának megfogalmazása; címkézés, a történő kitalálására, kapcsolati barkochba;
Tk. 68. o. feladatai; felismert szempont alapján a válogatás folytatása. ezek mindegyikének kipróbálása
Mf. I. kötet 78. o.  Személyek, tárgyak, képek, alakzatok, jelek, számok hazudósan is.
Játék tanulók által csoportban készített
válogatása választott vagy adott szempont,
logikai kártyacsomaggal.
tulajdonság szerint. Tanulók, tárgyak válogatása két
TANULÁSI EREDMÉNYEK tulajdonság szerint két külön
 A válogatás, osztályozás, rendszerezés alkalmazása hulahoppkarikába, mindkét tulajdonsággal
rendelkező elemek helyének keresése,
más tantárgyak tanulásakor.
tanulói ötlet alapján a hulahoppkarikák
 Barkochba játékokban minél kevesebb kérdésre összehúzása (metszetképzés).
törekvés. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSOM
57. Halmazok képzése logikai „nem”, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Játék tanulók által csoportban készített
közös logikai „és”  Két halmaz közös részének jellemzése logikai logikai kártyacsomaggal.
tulajdonságok „és”-sel. „Ország, város” játék számokkal: egy-egy
alapján I.  Elkezdett válogatások esetén az elemek közös oszlopnak egy-egy számtulajdonság felel
Tk. 6970. o. meg; sorsolt számjegyekből az
tulajdonságának felismerése, a válogatás oszlopoknak megfelelő tulajdonságú
feladatai;
Mf. I. kötet 79. o. szempontjának megfogalmazása; címkézés, a számok előállítása.
felismert szempont alapján a válogatás folytatása. Tárgyak, képek, alakzatok, számok
 A halmazba nem való elemek esetén az elemek válogatása két tulajdonság szerint
tulajdonságainak tagadása, a logikai „nem” papírlapra és madzagkarikába, mindkét
használata tulajdonsággal rendelkező elemek
helyének keresése, a papírlappal és a
 Halmazok képzése tagadó formában megfogalmazott madzagkarikával metszetképzés.
tulajdonság szerint, például nem kör. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 A tanuló válogatásokat végez saját szempont szerint
személyek, tárgyak, dolgok, számok között.
 Felismeri a mások válogatásában együvé kerülő
dolgok közös és a különválogatottak eltérő

27
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
tulajdonságát.
 Folytatja a megkezdett válogatást felismert
szempont szerint.
 Személyek, tárgyak, dolgok, szavak, számok közül
kiválogatja az adott tulajdonsággal rendelkező
összes elemet.
 Azonosítja a közös tulajdonsággal rendelkező
dolgok halmazába nem való elemeket.
 Megnevezi egy adott tulajdonság szerint ki nem
válogatott elemek közös tulajdonságát a tulajdonság
tagadásával.
 Két halmaz közös részének jellemzése logikai
„és”-sel.
Logikai lapok logikai „nem”, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Kapuőr” útválasztó játék két kapuőrrel.
válogatása, logikai „és”  Alkalmilag összeállított készletek és különféle teljes Játék logikai lapokkal.
rendezése logikai készletek elemeinek egy vagy több szempont Logikai készlet elemeiből feltételeknek
Tk. 6970. o. szerinti válogatása, rendszerezése tevékenységgel, megfelelő összes elem kiválasztása, ágrajz
feladatai; kiegészítése, alkotása.
mozgással.
Mf. I. kötet 80. MUNKAFORMÁK
58. FOM, ÖM, PM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Teljes rendszert alkotó legfeljebb 48 elemnél a hiány
felismerése a rendszerezés elvégzése után.
 A kétszer kétfelé (két szempont szerint) válogatás
ábrázolása Venn-diagramon.
59. Halmazok képzése logikai „nem”, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Játék tanulók által csoportban készített
közös logikai „és”  Válogatások előállított és gyűjtött testek között logikai kártyacsomaggal.
tulajdonságok szabadon. Tárgyak, képek, alakzatok, számok
alapján II.  Halmazokba rendezett testek, síkbeli alakzatok válogatása két tulajdonság szerint
Tk. 7173. o. papírlapra és madzagkarikába, mindkét
közös tulajdonságainak megfigyelése, halmazok tulajdonsággal rendelkező elemek
feladatai;
28
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. I. kötet 79. o. címkézése. helyének keresése, a papírlappal és a
 Halmazba nem tartozó alakzatok keresése. madzagkarikával metszetképzés.
MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM, CSOM
 A halmazba nem való elemek esetén az elemek
tulajdonságainak tagadása, a logikai „nem”
használata.
 Konkrét halmazok közös részéből elemek
felsorolása.
 Két szempont egyidejű figyelembevétele, például:
háromjegyű és számjegyeinek összege 8; tükrös és
négy szöge van.
 A logikai „és” helyes használata két halmaz közös
részének jellemzésére.

VII. Írásbeli összeadás


Háromjegyű FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Analógiás gondolkodás fejlesztése.
számok összeadása  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a Ismeretek alkalmazása.
Tk. 7475. o. számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és Összefüggések felismerése,
feladatai; különféle eszközökkel. összefüggésekre építő gondolkodás.
Mf. I. kötet 81. o. Egyszerű diagramról adatok,
 A tanuló adatokat gyűjt ki táblázatból, adatokat összefüggések leolvasása.
60.
olvas le diagramról. MUNKAFORMÁK
 Jellemzi az összességeket. FOM, ÖM, PM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
61. Az összeg becslése FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Tízesre kerekítés gyakorlása.
Tk. 76. o. feladatai;  Becslési módszerek ismerete, közelítő számítás, Analógiás gondolkodás fejlesztése.
Mf. I. kötet 8283. kerekítés, közelítés pontosítása, becslés gyakorlati Ismeretek alkalmazása.
o. helyzetekben (például vásárlás), számítások Összefüggések felismerése,

29
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
ellenőrzésekor. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM, PM
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
Írásbeli összeadás írásbeli művelet FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Beszélgetés, történetmesélés
Tk. 77. o. feladatai;  Szöveges feladatokban megfogalmazott hétköznapi eseményképekről, ábrákról.
Mf. I. kötet 84. o. problémát matematikai ismeretei segítségével Hétköznapi helyzetekből matematikai
megold. tartalmú állítások megfogalmazása.
MUNKAFORMÁK
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a FOM, ÖM
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
62.  Az írásbeli összeadás algoritmusának fokozatos
megismerése: továbbvitel az egyes, a tízes, a százas
helyi értéken.
 Az írásbeli összeadás becslése célszerűen kerekített
értékekkel; az eredmény összevetése a becsléssel.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
63. Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Beszélgetés, történetmesélés
az egyes helyi  Szöveges feladatokban megfogalmazott hétköznapi eseményképekről, ábrákról.
értékén átváltással problémát matematikai ismeretei segítségével Hétköznapi helyzetekből matematikai
Tk. 78. o. feladatai; megold. tartalmú állítások megfogalmazása.
Mf. I. kötet 8586. MUNKAFORMÁK
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a FOM, ÖM
o.
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
 Az írásbeli összeadás algoritmusának fokozatos
megismerése: továbbvitel az egyes, a tízes, a százas
helyi értéken.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
30
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
Írásbeli összeadás a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Beszélgetés, történetmesélés
tízes helyi értékén  Szöveges feladatokban megfogalmazott hétköznapi eseményképekről, ábrákról.
átváltással problémát matematikai ismeretei segítségével Hétköznapi helyzetekből matematikai
Tk. 79. o. feladatai; megold. tartalmú állítások megfogalmazása.
Mf. I. kötet 3. o. MUNKAFORMÁK
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a FOM, ÖM
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
64.
 Az írásbeli összeadás algoritmusának fokozatos
megismerése: továbbvitel az egyes, a tízes, a százas
helyi értéken.
 Becslések értékelése.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
65. Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Nyugták, blokkok gyűjtése, ellenőrzése
az egyes és tízes  Beszélgetés, történetmesélés eseményképekről, („Jól számolt-e a gép?”).
helyi értéken ábrákról. Beszélgetés, történetmesélés
átváltással I.  A tanuló szöveges feladatokban megfogalmazott eseményképekről, ábrákról.
Tk. 80. o. feladatai; Hétköznapi helyzetekből matematikai
hétköznapi problémát matematikai ismeretei tartalmú állítások megfogalmazása.
Mf. I. kötet 8790.
segítségével megold. MUNKAFORMÁK
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése FOM, ÖM
a számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
 Az írásbeli összeadás algoritmusának fokozatos
megismerése: továbbvitel az egyes, a tízes, a százas
helyi értéken.
TANULÁSI EREDMÉNYEK

31
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Számalkotó” játék írásbeli műveletekkel:
az egyes és tízes  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a írásbeli műveletekben szereplő
helyi értéken számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és számjegyek sorsolása dobókockával; a
átváltással II. különféle eszközökkel. dobott értékek tetszőleges helyi értékre
Tk. 80. o. feladatai; írhatók; az nyer, aki a legnagyobb,
 Az írásbeli összeadás algoritmusának fokozatos legkisebb vagy adott célszámhoz
Mf. I. kötet 8798.
66. megismerése: továbbvitel az egyes, a tízes, a százas legközelebbi eredményt tudja kiszámolni
helyi értéken. a felírt számaiból.
 Becslések értékelése. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Betűrejtvények” írásbeli számoláshoz:
gyakorlása  Hiányos összeadások gyakorlása az írásbeli kivonás betűkkel helyettesített számjegyek
Mf. I. kötet 8990. előkészítésére. kitalálása írásbeli összeadás szabályainak
67. o.  Becslések értékelése. segítségével.
MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást.
Az összeg FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Az összeadásban szereplő tagok
változásai  Változó helyzetek megfigyelése, a változás jelölése változásának és az összeg változásának
Tk. 81. o. feladatai; nyíllal. összefüggései megfigyelése.
Mf. I. kötet 9192.  Felismert összefüggések megfogalmazása. MUNKAFORMÁK
68. o. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló megfogalmazza a felismert
összefüggéseket.
Szöveges feladatok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szöveges feladatról készült ábrák, rajzok
69. Tk. 82. o. feladatai; összehasonlítása, értékelése; praktikus, de
Mf. I. kötet 93. o. az értelmezést segítő ábrák gyűjtése.

32
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A hallott, olvasott matematikai tartalmú szöveg MUNKAFORMÁK
önálló értelmezése. FOM, ÖM, PM
 Hétköznapokban felmerülő matematikai tartalmú
problémákkal kapcsolatos szöveges feladatok.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló kérdést tesz fel a megfogalmazott
probléma kapcsán.
 Tevékenység, ábrarajzolás segítségével megold
egyszerű, következtetéses szöveges feladatokat.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
Tk. 83. o. feladatai
70. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
eredmények.
A fejszámolás és az FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
írásbeli összeadás  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
gyakorlása az 500-
71. as számkörben TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
Tk. 84. o. feladatai  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
eredmények.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra (Kitekintő
képességfejlesztés  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. feladatai).
Tk. 85. o. feladatai
72. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási DOM, ÖM, CSM, PM
eredmények.

VIII. Írásbeli kivonás


73. Háromjegyű FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Nyugták, blokkok gyűjtése, ellenőrzése
33
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
számok kivonása  Fejben számolás egyes lépéseinek megértése, („Jól számolt-e a gép?”).
Tk. 8687. o. begyakorlása eszközökkel; az eszközök szükség Beszélgetés, történetmesélés
feladatai; szerinti használata feladatok során. eseményképekről, ábrákról.
Mf. II. kötet 4. o. Hétköznapi helyzetekből matematikai
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a tartalmú állítások megfogalmazása.
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és A tanuló egy állításról ismeretei alapján
különféle eszközökkel. eldönti, hogy igaz vagy hamis.
Ismeretei alapján megfogalmaz önállóan
TANULÁSI EREDMÉNYEK
is egyszerű állításokat.
 A tanuló fejben pontosan összead és kivon.
MUNKAFORMÁK
DOM, ÖM, CSM, PM
A különbség FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Teljes három- vagy négyjegyű számok
becslése  Becslési módszerek ismerete, közelítő számítás, közelítő értékének helyettesítése színes
Tk. 88. o. feladatai; kerekítés, közelítés pontosítása, becslés gyakorlati rudakkal; az eredeti számok összegének és
Mf. II. kötet 5. o. helyzetekben (például vásárlás), a tanuló számítások különbségének becslése színes rudak
segítségével.
ellenőrzésekor ismeri a következő becslési
Bevagdalt, hajtogatható kartonlappal az
módszereket: közelítő számlálás, közelítő mérés, összeg közelítése az egyes helyi értékek
74. mérés az egység többszörösével; becslését finomítja fokozatos felfedésével.
újrabecsléssel. MUNKAFORMÁK
DOM, ÖM, CSM, PM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Ismeri a következő becslési módszereket: közelítő
számlálás, közelítő mérés, mérés az egység
többszörösével; becslését finomítja újrabecsléssel.
75. Írásbeli kivonás írásbeli művelet FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Összeadás, kivonás elvégzése abakusszal,
Tk. 89. o. feladatai;  Az írásbeli kivonás algoritmusának megismerése szorobánnal.
Mf. II. kötet 6. o. pótlással, elvétellel a különbség változása alapján. Írásbeli összeadás lejátszása „Tökéletes
pénztárgéppel”: a gép a tíz egyforma
TANULÁSI EREDMÉNYEK címletű pénzt kiveszi, és a következő
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást, fiókba beletesz egy tízszer akkora
kivonást. címletűt, majd kiírja a fiók tartalmát.
„Betűrejtvények” írásbeli számoláshoz:

34
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
betűkkel helyettesített számjegyek
kitalálása írásbeli összeadás szabályainak
segítségével, például RÉT + RÉT =
KERT.
„Számalkotó” játék írásbeli műveletekkel:
írásbeli műveletekben szereplő
számjegyek sorsolása dobókockával; a
dobott értékek tetszőleges helyi értékre
írhatók; az nyer, aki a legnagyobb,
legkisebb vagy adott célszámhoz
legközelebbi eredményt tudja kiszámolni
a felírt számaiból.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
Írásbeli kivonás az FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A valóság és a matematika elemi
egyes helyi értéken  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a kapcsolatainak felismerésének fejlesztése.
felváltással számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és Analógiás gondolkodás fejlesztése.
Tk. 90. o. feladatai; különféle eszközökkel. Ismeretek alkalmazása.
Mf. II. kötet 7. o. Összefüggések felismerése,
 Az írásbeli kivonás algoritmusának fokozatos összefüggésekre építő gondolkodás.
76. megismerése. MUNKAFORMÁK
 Becslések értékelése. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást,
kivonást.
77. Írásbeli kivonás a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Futár” játék:
tízes helyi értéken  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a Alkossatok csoportokat! Válasszatok
felváltással számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és futárt! A terem több pontján kiteszünk
Tk. 91. o. feladatai; különféle eszközökkel. műveleteket. A futár kimegy, megjegyez
Mf. II. kötet 8. o. minél több műveletet, amit lediktál a
 Az írásbeli kivonás algoritmusának fokozatos társainak. Utána indul a következő
megismerése. feladathoz. Ha színes szófelhőbe
 Becslések értékelése. rendezzük a feladatokat, könnyebb a futár

35
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
TANULÁSI EREDMÉNYEK dolga.
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást, MUNKAFORMÁK
kivonást. FOM, ÖM
Írásbeli kivonás az FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A valóság és a matematika elemi
egyes és a tízes  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a kapcsolatai felismerésének fejlesztése.
helyi értéken számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és Analógiás gondolkodás fejlesztése.
felváltással különféle eszközökkel. Ismeretek alkalmazása.
Tk. 92. o. feladatai; Összefüggések felismerése,
Mf. II. kötet 9. o.  Az írásbeli kivonás algoritmusának fokozatos összefüggésekre építő gondolkodás.
78. megismerése. MUNKAFORMÁK
 Becslések értékelése. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást,
kivonást.
Az írásbeli kivonás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A valóság és a matematika elemi
gyakorlása, a  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a kapcsolatai felismerésének fejlesztése.
kisebbítendőben 0 számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és Analógiás gondolkodás fejlesztése.
van különféle eszközökkel. Ismeretek alkalmazása.
Tk. 93 o. feladatai; Összefüggések felismerése,
Mf. II. kötet 10. o.  Az írásbeli kivonás algoritmusának fokozatos összefüggésekre építő gondolkodás.
79. megismerése. MUNKAFORMÁK
 Becslések értékelése. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást,
kivonást.
80. A különbség FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.
változása  Műveletekben szereplő számok változtatása közben Összefüggések felismerése,
Tk. 94 o. feladatai; az eredmény változásának megfigyelése; a összefüggésekre építő gondolkodás.
Mf. II. kötet 11. o. tapasztalatok alkalmazása számolásnál. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmazza a műveletekben szereplő

36
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
számok (kisebbítendő, kivonandó és különbség;
tagok és összeg; tényezők és szorzat; osztandó, osztó
és hányados) változtatásának következményeit.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség felzárkóztatásra (Megálló),
képességfejlesztés.  A kivonás pótlásos eljárásának begyakorlása. tehetséggondozásra (Kitekintő feladatai).
Az írásbeli kivonás
gyakorlása az 500-  TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
as számkörben  A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást, DOM, ÖM, CSM, PM
81.
Tk. 9597. o. kivonást.
feladatai;  Tevékenység, ábrarajzolás segítségével megold
Mf. II. kötet 13. o. egyszerű, következtetéses szöveges feladatokat.

Diagnosztizáló FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.


mérés Diagnosztizáló mérés annak megállapítására, ki hol Szövegértés (közlés, utasítás, szöveges
Mf. II. kötet 1415. tart a tanulás folyamatában. feladat, kérdés értése, megfogalmazása).
82. o. Algoritmus követése. Eljárásra való
emlékezés.
MUNKAFORMÁK
ÖM
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Differenciált gyakorlás a diagnosztikus
képességfejlesztés  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. mérés eredményei alapján.
Mf. II. kötet 1618.  A tanuló megfogalmazott problémát MUNKAFORMÁK
o. DOM, ÖM
tevékenységgel, megjelenítéssel, átfogalmazással
értelmez.
83.  Az értelmezett problémát megoldja.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási
eredmények.
 Tevékenységgel, megjelenítéssel értelmezett
probléma megoldása.

37
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló a megoldását értelmezi, ellenőrzi.
Felmérés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A felmérés feladatainak önálló megoldása.
 A megszerzett tudás alkalmazása. MUNKAFORMÁK
 Egyéni munkavégzés, elhatározottság. ÖM
84.
 Önbizalom, önállóság, önellenőrzés.

IX. Ismerkedés a negatív számokkal


Ismerkedés a pozitív, negatív FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Időjárás-jelentős” játék: a bemondó
negatív számokkal.  Hőmérséklet mérése, hőmérő leolvasása (levegő, ismerteti a hőmérséklet változásait szóban
A hőmérséklet folyadék). vagy diagram alapján; a nézők saját
mérése  Hőmérőmodell használata. hőmérőmodelljükön jelenítik meg a
85. Tk. 98. o. feladatai; pillanatnyi hőmérsékletet.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
Mf. II. kötet 19. o. MUNKAFORMÁK
 A tanuló a negatív egész számokat irányított
FOM, ÖM
mennyiségként (hőmérséklet, tengerszint alatti
magasság, idő) és hiányként (adósság) értelmezi.
Hőmérséklet- FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Fagypont alatti hőmérsékletek mérése,
különbség,  Hőmérséklet mérése, hőmérő leolvasása (levegő, például télen, hűtőszekrényben, fagylalt,
hőmérséklet- folyadék). jégkocka segítségével.
változás  Hőmérőmodell használata. „Időjárás-jelentős” játék: a bemondó
Tk. 99. o. feladatai; TANULÁSI EREDMÉNYEK ismerteti a hőmérséklet változásait szóban
86. Mf. II. kötet 20. o. vagy diagram alapján; a nézők saját
 A tanuló a negatív egész számokat irányított
hőmérőmodelljükön jelenítik meg a
mennyiségként (hőmérséklet, tengerszint alatti
pillanatnyi hőmérsékletet.
magasság, idő) és hiányként (adósság) értelmezi.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, CSOM

87. Hőmérséklet- FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Személyes tapasztalatszerzés mérésekkel.


különbség,  Hőmérséklet mérése, hőmérő leolvasása (levegő, MUNKAFORMÁK
hőmérséklet- folyadék). FOM, ÖM
változás  Hőmérőmodell használata.
38
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. II. kötet 2122. TANULÁSI EREDMÉNYEK
o.  A tanuló a negatív egész számokat irányított
mennyiségként (hőmérséklet, tengerszint alatti
magasság, idő) és hiányként (adósság) értelmezi.

X. Testek, síkidomok
A testek FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Barkochbázás a teremben lévő tárgyak
Tk. 100101. o.  Építések és alkotások, alaprajzok, nézetek, hálók geometriai tulajdonságai alapján.
feladatai; alapján egyszerűbb esetekben. Egyszerű szögletes testek építése
Mf. II. kötet 2324.  Válogatások előállított és gyűjtött testek között pálcikákból és gyurmagolyókból.
o. MUNKAFORMÁK
szabadon. FOM, ÖM, CSOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
88.  A tanuló megkülönböztet, azonosít egyedi, konkrét
látott, hallott, mozgással, tapintással érzékelhető
tárgyakat, dolgokat, helyzeteket, jeleket.
 Személyek, tárgyak, dolgok, szavak, számok közül
kiválogatja az adott tulajdonsággal rendelkező
összes elemet.
89. A téglatest és a téglatest, kocka FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Építés színes rudakból, legóból,
kocka  Egyszerű szögletes testek lapjainak, éleinek, építőkockákból, dobozokból nézetek,
Tk. 102103. o. csúcsainak megszámlálása. alaprajzok alapján.
feladatai;  Környezetükből gyűjtött testek közül a téglatestek „Szobasarok” cipősdobozból,
Mf. II. kötet 2526. belehelyezett játék megvilágítása 3
kiválogatása. irányból; az árnyékok vizsgálata.
o.
 Téglatest tulajdonságainak megfigyelése „Szobasarok” négyzethálós falaira rajzolt
tevékenységek során: lapok alakja, egy csúcsból árnyékok alapján építés színes rudakból.
induló élek száma, élek hossza, az élek, lapok MUNKAFORMÁK
egymáshoz való viszonya, test tükörszimmetriája. FOM, ÖM, CSOM
39
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 Téglatest egybevágó lapjainak felismerése.
 Kocka kiemelése a téglatestek közül élek, lapok
alapján.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Megnevezi a téglatest lapjainak alakját, felismeri a
téglatesten az egybevágó lapokat, megkülönbözteti a
téglatesten az éleket, csúcsokat.
 Megfigyeli a kocka mint speciális téglatest és a
négyzet mint speciális téglalap tulajdonságait.
90. Síkidomok, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Játék:
sokszögek  Testek, síkbeli alakzatok halmazokba rendezése A gyerekek megfogják egymás kezét, és
Tk. 104. o. közös tulajdonság alapján. zenére körbe táncolnak. A játékvezető
feladatai;  Válogatások előállított és megadott síkidomok hirtelen megállítja a táncot, és mond egy
Mf. II. kötet 2728. formát, amit a gyermekeknek közösen
között szabadon. meg kell alkotni anélkül, hogy egymás
o.
 Síkbeli alakzatok jellemző tulajdonságainak kezét elengednék. Alakíthatnak kört,
keresése, megfigyelése, megnevezése: egyenes vagy háromszöget, négyzetet, téglalapot stb.
görbe határvonalak, szakaszok, „lyukasság”, Amikor kész a forma, újraindul a zene, és
„tükrösség”, „van-e bemélyedése?”. a gyermekek tovább táncolnak a
következő zeneleállásig.
 Sokszögek oldalainak és csúcsainak megszámlálása,
MUNKAFORMÁK
oldalak összemérése hajtogatással, szögek FOM, ÖM, CSOM
összemérése egymásra illesztéssel.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló megkülönbözteti és szétválogatja szabadon
választott vagy meghatározott geometriai
tulajdonságok szerint a gyűjtött, megalkotott
testeket, síkidomokat.
 Megfigyeli az alakzatok közös tulajdonságát,
megfelelő címkéket talál megadott és halmazokba

40
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
rendezett alakzatokhoz.
 Megnevezi a háromszögeket, négyszögeket,
köröket.
Síkidomok, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Füllentő” játék
sokszögek  Testek, síkbeli alakzatok halmazokba rendezése Válasszunk ki egy síkidomot, melyet
Tk. 105. o. közös tulajdonság alapján. megmutatunk az osztálynak. Mondjunk
feladatai;  Válogatások előállított és megadott síkidomok róla 3 állítást, melyből 2 igaz, 1 hamis. A
Mf. II. kötet 29. o. tanulóknak annyi ujjukat kell felmutatni,
között szabadon. ahányadik állítás volt a hamis. Néhány kör
 Síkbeli alakzatok jellemző tulajdonságainak után, folytathatják a játékot a tanulók
keresése, megfigyelése, megnevezése: egyenes vagy páros munkában.
görbe határvonalak, szakaszok, „lyukasság”, MUNKAFORMÁK
„tükrösség”, „van-e bemélyedése?” FOM, ÖM, CSOM
 Sokszögek oldalainak és csúcsainak megszámlálása,
oldalak összemérése hajtogatással, szögek
91.
összemérése egymásra illesztéssel.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló megkülönbözteti és szétválogatja szabadon
választott vagy meghatározott geometriai
tulajdonságok szerint a gyűjtött, megalkotott
testeket, síkidomokat.
 Megfigyeli az alakzatok közös tulajdonságát,
megfelelő címkéket talál megadott és halmazokba
rendezett alakzatokhoz.
 Megnevezi a háromszögeket, négyszögeket,
köröket.
92. Tükrözések, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Titkosírás tükörírással, a titkos üzenet
szimmetria 1.  Szimmetriák, tükörképek megfigyelése a természetes megfejtése.
Tk. 106. o. és az épített környezetben térben és síkban. Utcák építése színes rudakból: az utca két
feladatai;  Tárgyak, építmények, képek tükörképének oldalán lévő házak egymás tükörképei.
Mf. II. kötet 30. o. Kártyákon adott mintát kell megjeleníteni
41
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
megfigyelése térben, síkban tükör segítségével. két kocka lapjain lévő ábrák segítségével
 Síkbeli alakzatok tükörtengelyeinek keresése úgy, hogy a két kockát egy tükör elé
tükörrel, hajtogatással. rakjuk; a kockák felső lapjain lévő ábrák
és azok tükörképei együtt adják az adott
 Tükörkép alkotása különböző eszközökkel síkban; mintát.
tükrös és nem tükrös alakzatok létrehozása; MUNKAFORMÁK
ellenőrzés tükörrel, másolópapírral. FOM, ÖM, CSOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló tapasztalattal rendelkezik a tükörkép
előállításáról mozgással, kirakással.
 Szimmetrikus alakzatokat hoz létre térben, síkban
különböző eszközökkel; felismeri a szimmetriát
valóságos dolgokon, síkbeli alakzatokon.
 Megépíti, kirakja, megrajzolja hálón, jelölés nélküli
lapon sablonnal, másolópapír segítségével alakzat
tükörképét, eltolt képét.
 Ellenőrzi a tükrözés, eltolás helyességét tükör vagy
másolópapír segítségével.
93. Tükrözések, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Titkosírás tükörírással, a titkos üzenet
szimmetria 2.  Szimmetriák, tükörképek megfigyelése a természetes megfejtése.
Tk. 107. o. és az épített környezetben térben és síkban. Utcák építése színes rudakból: az utca két
feladatai;  Tárgyak, építmények, képek tükörképének oldalán lévő házak egymás tükörképei.
Mf. II. kötet 31. o Kártyákon adott mintát kell megjeleníteni
megfigyelése térben, síkban tükör segítségével. két kocka lapjain lévő ábrák segítségével
 Síkbeli alakzatok tükörtengelyeinek keresése úgy, hogy a két kockát egy tükör elé
tükörrel, hajtogatással. rakjuk; a kockák felső lapjain lévő ábrák
 Tükörkép alkotása különböző eszközökkel síkban; és azok tükörképei együtt adják az adott
tükrös és nem tükrös alakzatok létrehozása; mintát.
MUNKAFORMÁK
ellenőrzés tükörrel, másolópapírral.
FOM, ÖM, CSOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK

42
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló tapasztalattal rendelkezik a tükörkép
előállításáról mozgással, kirakással.
 Szimmetrikus alakzatokat hoz létre térben, síkban
különböző eszközökkel; felismeri a szimmetriát
valóságos dolgokon, síkbeli alakzatokon.
 Megépíti, kirakja, megrajzolja hálón, jelölés nélküli
lapon sablonnal, másolópapír segítségével alakzat
tükörképét, eltolt képét.
 Ellenőrzi a tükrözés, eltolás helyességét tükör vagy
másolópapír segítségével.
XI. Számolás 0-tól 1000-ig

Számok 1000-ig. FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Számok jellemzése más számokhoz való
Tk. 108109. o.  Számlálások egyesével, kerek tízesekkel, viszonyukkal, például: adott számnál
feladatai; százasokkal, ezresekkel oda-vissza 10 000-es nagyobb, kisebb valamennyivel, adott
Mf. II. kötet 32. o. számkörben eszközökkel (például: hétköznapi számnak a többszöröse.
Számok formai tulajdonságainak
tárgyak, abakusz, pénz) és eszközök nélkül.
megfigyelése: számjegyek száma,
 A tanuló nagyság szerint sorba rendez számokat, számjegyek egymáshoz való viszonya,
mennyiségeket. számjegyeinek összege.
 Megtalálja a számok helyét számtáblázatokban. MUNKAFORMÁK
94. FOM, ÖM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Megszámlál és leszámlál; adott (alkalmilag
választott vagy szabványos) egységgel meg- és
kimér a 10 000-es számkörben; oda-vissza számlál
kerek tízesekkel, százasokkal, ezresekkel.
 Számokat jellemez tartalmi és formai
tulajdonságokkal.
 Számot jellemez más számokhoz való viszonyával.
95. Számok 1000-ig. FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Élő helyiérték-táblázat alkotása.
43
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Helyi, alaki, valódi  Leltárak készítése tízes számrendszerben az Számok megjelenítése abakuszon,
érték elvégzett tevékenységek alapján 500-as számkörben. szorobánon.
Tk. 110. o.  Számok ezresekre, százasokra, tízesekre és „Kukás” játék három vagy négy
feladatai; dobókockával alkotott számokkal.
Mf. II. kötet 33. o. egyesekre bontott alakjainak előállítása, felismerése „Ki vagyok én?” játék számokkal, például
nem csak rendezett alakban, eszközzel (például: a tízes helyi értéken 5, az egyes helyi
pénz) és eszköz nélkül. értéken kettővel kisebb, a százasok helyén
 Számok írása, olvasása helyiérték-táblázat alapján. páratlan szám áll; a meghatározások
 A helyi értékek egymáshoz való viszonyának fokozatosan vezessenek a megoldáshoz!
MUNKAFORMÁK
megértése.
FOM, ÖM
 Helyi érték, alaki érték, valódi érték fogalmának
ismerete.
 Számok nagyság szerinti összehasonlítása hallás
alapján és leírt jelük alapján 500-as számkörben.
 Leltárak készítése 10-esével történő csoportosítások,
beváltások után.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Számok formai tulajdonságainak megfigyelése:
számjegyek száma, számjegyek egymáshoz való
viszonya, számok számjegyeinek összege.
 A tanuló érti a számok ezresekből, százasokból,
tízesekből és egyesekből való épülését, ezresek,
százasok, tízesek és egyesek összegére való bontását.
 Érti a számok számjegyeinek helyi, alaki, valódi
értékét.
96. Számszomszédok, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Élő számegyenes tanulókkal,
kerekítés.  Megtalálja a számok helyét, közelítő helyét egyszerű számkártyákkal.
Számok helye a számegyenesen. Számok pontos helyének megtalálása
számegyenesen TANULÁSI EREDMÉNYEK egyre kisebb léptékű számegyenesek
Tk. 111. o.  Számok egyes, tízes, százas szomszédainak ismerete. segítségével.
feladatai; Számegyenes léptékének meghatározása
44
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. II. kötet 34.,  A tanuló megnevezi az 1000-es számkör számainak olyan számegyenesen, ahol ismert két
36. o. egyes, tízes, százas szomszédjait, tízesekre, szám, valamint a köztük lévő egységek
százasokra kerekített értékét. száma.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Analógiás gondolkodás fejlesztése.
kivonás  Fejszámolás az 1000-es számkörben kerek Ismeretek alkalmazása.
Tk. 112. o. tízesekkel, százasokkal, ezresekkel a 100-as Összefüggések felismerése,
feladatai; számkörben végzett műveletekkel analóg esetekben. összefüggésekre építő gondolkodás.
97.
Mf. II. kötet 38. o. Láncszámolás.
 TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
 A tanuló helyesen értelmezi az 1000-es számkörben FOM, ÖM, CSM, PM
az összeadást, a kivonást.
Összeadás és FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Analógiás gondolkodás fejlesztése.
kivonás  Szöveges feladatokban a különböző kifejezésekkel Ismeretek alkalmazása.
háromjegyű, megfogalmazott műveletek megértése. Összefüggések felismerése,
nullára végződő  Zárójel használata konkrét esetekben összefüggésekre építő gondolkodás.
számokkal 0-tól Láncszámolás.
1000-ig megfogalmazott problémák leírásához, MUNKAFORMÁK
Tk. 113. o. megoldásához. FOM, ÖM, CSM, PM
98. feladatai;  Fejszámolás az 1000-es számkörben kerek
Mf. II. kötet 3940. tízesekkel, százasokkal, ezresekkel a 100-as
o. számkörben végzett műveletekkel analóg esetekben.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen értelmezi az 1000-es számkörben
az összeadást, a kivonást.
99. Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
az 1000-es  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a Szorzat alapján a társnál lévő szám
számkörben – 200-as számkörben. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
fejszámolás 1. két játékosnál lévő egy-egy szám
Tk. 114. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK összeszorzásával, a saját tényezőnket
feladatai;  A tanuló helyesen értelmezi az 1000-as számkörben ismerjük.

45
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. II. kötet 4142. az összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló Egy képről többféle művelet olvasása.
o. és az egyenlő részekre osztást. MUNKAFORMÁK
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők, FOM, ÖM, CSM, PM
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol az 1000-es számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Szorzás és osztás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
az 1000-es  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a Szorzat alapján a társnál lévő szám
számkörben – 200-as számkörben. kitalálása: a szorzatot a csoport mondja a
fejszámolás 2. két játékosnál lévő egy-egy szám
Tk. 115. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK összeszorzásával, a saját tényezőnket
feladatai;  A tanuló helyesen értelmezi az 1000-es számkörben ismerjük.
Mf. II. kötet 43. o. az összeadást, a kivonást, a szorzást, a bennfoglaló Egy képről többféle művelet olvasása.
100. és az egyenlő részekre osztást. MUNKAFORMÁK
 Megérti a következő kifejezéseket: tényezők, FOM, ÖM, CSOM
szorzandó, szorzó, szorzat, osztandó, osztó,
hányados.
 Fejben pontosan számol az 1000-es számkörben
egyjegyűvel való szorzás és maradék nélküli osztás
során.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség felzárkóztatásra.
képességfejlesztés  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. MUNKAFORMÁK
 Megálló DOM
101. Tk. 116. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A témakör előző óráinál felsorolt tanulási
feladatai
eredmények.

102. Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra.


egyéni fejlesztés   A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. MUNKAFORMÁK
Kitekintő DOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
46
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 117. o.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási
feladatai eredmények.

XII. Írásbeli összeadás és kivonás 0-tól 1000-ig


Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Beszélgetés, történetmesélés
és kivonás 0-tól  A tanuló szöveges feladatokban megfogalmazott eseményképekről, ábrákról.
1000-ig 1. hétköznapi problémát matematikai ismeretei Hétköznapi helyzetekből matematikai
Tk. 118119. o segítségével megold. tartalmú állítások megfogalmazása.
feladatai; MUNKAFORMÁK
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a FOM, ÖM
Mf. II. kötet 44. o.
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
103.
 Az írásbeli összeadás és kivonás becslése célszerűen
kerekített értékekkel; az eredmény összevetése a
becsléssel.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást és
kivonást.
104. Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hétköznapi helyzetekből matematikai
és kivonás 0-tól  A tanuló szöveges feladatokban megfogalmazott tartalmú állítások megfogalmazása.
1000-ig 2. hétköznapi problémát matematikai ismeretei MUNKAFORMÁK
Tk. 120. o. segítségével megold. FOM, ÖM
feladatai;
 Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a
Mf. II. kötet 45
46. o. számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
 Az írásbeli összeadás és kivonás becslése célszerűen
kerekített értékekkel; az eredmény összevetése a
becsléssel.

47
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást és
kivonást.
Írásbeli összeadás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szakaszos ábrához szöveges feladat
és kivonás 0-tól  Szöveges feladatokban megfogalmazott hétköznapi alkotása csoportokban.
1000-ig 3. problémát matematikai ismeretei segítségével Feladatküldés.
Tk. 121. o. megold. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM,CSOM
Mf. II. kötet 47. o.  Az írásbeli műveleti eljárások alapozása, megértése a
számrendszeres gondolkodás továbbépítésével és
különféle eszközökkel.
105.
 Az írásbeli összeadás és kivonás becslése célszerűen
kerekített értékekkel; az eredmény összevetése a
becsléssel.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló helyesen végzi el az írásbeli összeadást és
kivonást.
XIII. Írásbeli szorzás
Szorzás egyjegyű tényező, szorzat FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szorzópárbaj: A tanulók tetszőlegesen
számmal  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a
párban helyezkednek el a tanterem
Tk. 122. o. 1000-es számkörben. területén. A tanító minden párnak mond 1-
feladatai; 1 műveletet; mire 3-at mutat az ujjával, ki
Mf. II. kötet 48. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK kell mondani az eredményt. Aki késve
106.  A tanuló megérti a következő kifejezéseket: mondja, vagy helytelen eredményt mond,
tényezők, szorzandó, szorzó, szorzat. az leül a helyére. Újabb párok alakulnak.
A játék győztese az a tanuló, aki a
legvégén állva marad.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM
107. Szorzás egyjegyű FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Hiányos írásbeli szorzásban, osztásban a
48
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
számmal 2.  Szorzás és osztás értelmezései és kapcsolatuk a hiányzó számjegyek megtalálása.
Tk. 123. o. 1000-es számkörben. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM
Mf. II. kötet 49. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló megérti a következő kifejezéseket:
tényezők, szorzandó, szorzó, szorzat.
A szorzat becslése  Elvégzi a feladathoz szükséges ésszerű becslést, Algoritmus követése.
Tk. 124. o. mérlegeli a becslés során kapott eredményt. Eljárásra való emlékezés.
108. feladatai;  Teljes kétjegyűek egyjegyűvel való szorzatát MUNKAFORMÁK
Mf. II. kötet 50. o. FOM, ÖM
megbecsüli.
Írásbeli szorzás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Algoritmus követése.
egyjegyű szorzóval  Az írásbeli szorzás algoritmusának begyakorlása Eljárásra való emlékezés.
Tk. 125. o. egyjegyű szorzóval. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM
Mf. II. kötet 5152. TANULÁSI EREDMÉNYEK
109. o.  A tanuló helyesen végzi el az írásbeli szorzást egy
szorzóval.
 Elvégzi a feladathoz szükséges ésszerű becslést,
mérlegeli a becslés során kapott eredményt.
 Megoldását értelmezi, ellenőrzi.
Írásbeli szorzás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Érdekes számolások, például a 37
egyjegyű szorzóval  Az írásbeli szorzás algoritmusának begyakorlása szorzása egyjegyű számokkal; kedvenc
Tk. 126. o. egyjegyű szorzóval. egyjegyű szám szorzása.
feladatai; MUNKAFORMÁK
Mf. II. kötet 5354. TANULÁSI EREDMÉNYEK FOM, ÖM
110. o.  A tanuló helyesen végzi el az írásbeli szorzást egy
szorzóval.
 Elvégzi a feladathoz szükséges ésszerű becslést,
mérlegeli a becslés során kapott eredményt.
 Megoldását értelmezi, ellenőrzi.

49
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Írásbeli szorzás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Algoritmus követése.
egyjegyű szorzóval  Az írásbeli szorzás algoritmusának begyakorlása Eljárásra való emlékezés.
Tk. 127. o. egyjegyű szorzóval. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM
Mf. II. kötet 5556. TANULÁSI EREDMÉNYEK
111. o.  A tanuló helyesen végzi el az írásbeli szorzást egy
szorzóval.
 Elvégzi a feladathoz szükséges ésszerű becslést,
mérlegeli a becslés során kapott eredményt.
 Megoldását értelmezi, ellenőrzi.
Írásbeli szorzás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Algoritmus követése.
egyjegyű szorzóval  Az írásbeli szorzás algoritmusának begyakorlása Eljárásra való emlékezés.
Tk. 128. o. egyjegyű szorzóval. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM
Mf. II. kötet 57. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK
112.  A tanuló helyesen végzi el az írásbeli szorzást egy
szorzóval.
 Elvégzi a feladathoz szükséges ésszerű becslést,
mérlegeli a becslés során kapott eredményt.
 Megoldását értelmezi, ellenőrzi.
Összefüggések, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Tanulók által készített játékok a számolás
következtetések  Fejszámolás a 100-as számkörben egyjegyűvel való gyakorlásához.
Tk. 129. o. szorzás és maradék nélküli osztás során, például: MUNKAFORMÁK
feladatai; szorzótáblák. FOM, ÖM, CSOM
Mf. II. kötet 5859.  Fejszámolás a 1000-es számkörben kerek tízesekkel,
113.
o. százasokkal, ezresekkel a 100-as számkörben végzett
műveletekkel analóg esetekben.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló érti a szorzó- és bennfoglaló táblák
kapcsolatát.
114. A műveletek FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Egyszerű esetek eljátszása zárójellel és
sorrendje 1.  Többlépéses cselekvéssor, műveletsor elvégzése. anélkül.

50
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Tk. 130. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK MUNKAFORMÁK
feladatai;  Műveleti tulajdonságok alkalmazása számolási FOM, ÖM, CSOM
Mf. II. kötet 60. o. eljárásokban, szöveges feladatokban, ellenőrzésnél.
A műveletek FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Egyszerű esetek eljátszása zárójellel és
sorrendje 2.  Többlépéses cselekvéssor, műveletsor elvégzése. anélkül.
Tk. 131. o.  Szöveges feladatok alkotása hétköznapi szituációkra, MUNKAFORMÁK
feladatai; adott matematikai modellhez, számfeladathoz. FOM, ÖM, CSOM
115. Mf. II. kötet 61. o.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 Műveleti tulajdonságok alkalmazása számolási
eljárásokban, szöveges feladatokban, ellenőrzésnél.
Differenciált FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra,
képességfejlesztés  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. hiánykompenzálásra.
116. Megálló  kitekintő MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK DOM, ÖM, CSOM
Tk. 132133. o.
feladatai  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási
eredmények.
Diagnosztikus FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.
mérés Diagnosztizáló mérés annak megállapítására, ki hol Szövegértés (közlés, utasítás, szöveges
Mf. II. 6263. o. tart a tanulás folyamatában. feladat, kérdés értése, megfogalmazása).
Algoritmus követése. Eljárásra való
117.
emlékezés.
MUNKAFORMÁK
ÖM

Gyakoroljunk FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Lehetőség tehetséggondozásra,


Mf. II. 6466. o.  A témakör előző óráinál felsorolt ismeretek. hiánykompenzálásra.
MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK DOM, ÖM, CSOM
118.  A témakör előző óráinál felsorolt tanulási
eredmények.

51
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
XIV. Ismerkedés a törtekkel

Ismerkedés a egész, törtrész, FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Lépj hozzám!” játékos feladat.
törtekkel egységtört  Az egész egyenlő részekre osztása, az egységtörtek 1 ketted, 1 negyed, 1 nyolcad előállítása
Tk. 134135. o. értelmezése, megnevezése (például: 1 ketted) felezésekkel, papírhajtogatással.
feladatai különféle mennyiségeken (hosszúság, tömeg, 1 harmad, 1 hatod, 1 tizenketted
Mf. II. 6768. o. előállítása papírcsík hajtogatásával.
űrtartalom, terület) különféle tevékenységekkel
Törtrészek kirakása színes rudakkal az
(például: méréssel, papírhajtogatással, színezéssel). egész változtatásával is.
 Az egységtörtek többszöröseinek előállítása, Törtrészek kirakása mozaiklapokkal
értelmezése, megnevezése (például: 2 harmad) (szabályos hatszög, trapéz, rombusz,
különféle mennyiségeken különféle háromszög).
tevékenységekkel, többféle egységválasztással. Alkotás törtrészeknek megfelelően,
119. például „Alkoss úgy valamit, hogy a 2
 Egészek és törtrészek kirakása, megjelenítése más
harmad része sárga legyen!”.
törtrészekkel. MUNKAFORMÁK
 Törtrészekkel ábrázolt törtek nagyság szerinti FOM, ÖM, CSOM
összehasonlítása, egyenlők keresése.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló tevékenységekkel megjelenít
egységtörteket és azok többszöröseit különféle
mennyiségek és többféle egységválasztás esetén.
 A kirakást, a mérést és a rajzot mint modellt
használja a törtrészek összehasonlítására.
120. Ismerkedés a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK „Pizzarendelős” feladat: 2 különböző
törtekkel  Az egész egyenlő részekre osztása, az egységtörtek színű papírtányért sugara mentén bevágva
Tk. 136137. o. értelmezése, megnevezése (például: 1 ketted) összecsúsztatunk; az egyik tányéron
feladatai különféle mennyiségeken (hosszúság, tömeg, beosztások vannak (például 12 egyenlő
Mf. II. 6970. o. részre van osztva), így adott törtrészeket
űrtartalom, terület) különféle tevékenységekkel
tudunk ábrázolni; különböző beosztású
(például: méréssel, papírhajtogatással, színezéssel). tányérokon csak bizonyos törteket lehet
 Az egységtörtek többszöröseinek előállítása, „kiforgatni”, például 1 negyedet

52
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
értelmezése, megnevezése (például: 2 harmad) kezdetben a 4-es, majd a 8-as, a 12-es
különféle mennyiségeken különféle beosztású tányéron tudják kiforgatni,
tevékenységekkel, többféle egységválasztással. viszont a
10-esen nem.
 Egészek és törtrészek kirakása, megjelenítése más
Memóriajáték különféleképpen ábrázolt
törtrészekkel. törtrészekkel.
 Törtrészekkel ábrázolt törtek nagyság szerinti MUNKAFORMÁK
összehasonlítása, egyenlők keresése. FOM, ÖM, CSOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló tevékenységekkel megjelenít
egységtörteket és azok többszöröseit különféle
mennyiségek és többféle egységválasztás esetén.
 A kirakást, a mérést és a rajzot mint modellt
használja a törtrészek összehasonlítására.
XV. Az idő mérése
Az idő mérése másodperc FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Iskolai vagy osztályelőadás
Tk. 138. o.  Időpontok leolvasása különféle órákról, időtartamok időbeosztásának elkészítése.
feladatai; meghatározása. Tapasztalatszerzés az időről.
Mf. II. kötet 71. o.  Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok kapcsolatai; MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
időbeli relációt tartalmazó szavak értelmezése.
 Időpontok és időtartamok közötti összefüggés
megértése.
121.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot, tömeget, űrtartalmat és időt megbecsül,
mér.
 Ismeri az időmérés szabványegységeit: az órát, a
percet, a másodpercet, a napot, a hetet, a hónapot, az
évet.

53
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Időmérés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Iskolai vagy osztályelőadás
Tk. 139. o.  Időpontok leolvasása különféle órákról, időtartamok időbeosztásának elkészítése.
feladatai; meghatározása. Tapasztalatszerzés az időről.
Mf. II. kötet 72. o.  Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok kapcsolatai; MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
időbeli relációt tartalmazó szavak értelmezése.
 Időpontok és időtartamok közötti összefüggés
megértése.
122.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot, tömeget, űrtartalmat és időt megbecsül,
mér.
 Ismeri az időmérés szabványegységeit: az órát, a
percet, a másodpercet, a napot, a hetet, a hónapot, az
évet.
123. Az idő mérése FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Iskolai vagy osztályelőadás
Tk. 140. o.  Időpontok leolvasása különféle órákról, időtartamok időbeosztásának elkészítése.
feladatai; meghatározása. Tapasztalatszerzés az időről.
Mf. II. kötet 73. o.  Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok kapcsolatai; MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
időbeli relációt tartalmazó szavak értelmezése.
 Időpontok és időtartamok közötti összefüggés
megértése.
 Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok közti
tájékozódás; időbeli relációt tartalmazó szavak értő
használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot, tömeget, űrtartalmat és időt megbecsül,
mér.

54
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 Ismeri az időmérés szabványegységeit: az órát, a
percet, a másodpercet, a napot, a hetet, a hónapot, az
évet.
Időmérés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Iskolai vagy osztályelőadás
Tk. 141. o.  Időpontok leolvasása különféle órákról, időtartamok időbeosztásának elkészítése.
feladatai; meghatározása. Tapasztalatszerzés az időről.
Mf. II. kötet 74. o  Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok kapcsolatai; MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM
időbeli relációt tartalmazó szavak értelmezése.
 Időpontok és időtartamok közötti összefüggés
megértése.
 Időbeli tájékozódás, időbeli periódusok közti
tájékozódás; időbeli relációt tartalmazó szavak értő
124.
használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot, tömeget, űrtartalmat és időt megbecsül,
mér.
 Ismeri az időmérés szabványegységeit: az órát, a
percet, a másodpercet, a napot, a hetet, a hónapot, az
évet.
XVI. Mérések
125. A hosszúság FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérési tapasztalatok szerzése:
mérése  Mennyiségek érzékszervi összehasonlítása. taneszközök, berendezési tárgyak mérése.
Tk. 142. o.  Mennyiségek összemérése. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM, CSOM
 Mérési módszerek alkalmazása.
Mf. II. kötet 75. o.
 Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel:

55
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
mm, cm, dm, m.
 Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
szabványmértékegységek nagyságáról.
 Szabványos mérőeszközök használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot megbecsül, mér.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
 Helyesen használja a hosszúságmérés
szabványegységei közül a következőket: mm, cm,
dm, m.
126. A hosszúság FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérési tapasztalatok szerzése:
mérése  Mennyiségek érzékszervi összehasonlítása. taneszközök, berendezési tárgyak mérése.
Tk. 143. o.  Mennyiségek összemérése. MUNKAFORMÁK
feladatai;  Mérési módszerek alkalmazása. FOM, ÖM, CSOM
Mf. II. kötet 76. o.  Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel:
mm, cm, dm, m.
 Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
szabványmértékegységek nagyságáról.
 Szabványos mérőeszközök használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot megbecsül, mér.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
 Helyesen használja a hosszúságmérés

56
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
szabványegységei közül a következőket: mm, cm,
dm, m.
A hosszúság mm FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérési tapasztalatok szerzése:
mérése  Mennyiségek érzékszervi összehasonlítása. taneszközök, berendezési tárgyak mérése.
Tk. 144. o.  Mennyiségek összemérése. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM, CSOM
 Mérési módszerek alkalmazása.
Mf. II. kötet 77. o.
 Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel:
mm, cm, dm, m.
 Hétköznapi tapasztalatok szerzése a
szabványmértékegységek nagyságáról.
127.  Szabványos mérőeszközök használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot megbecsül, mér.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
 Helyesen használja a hosszúságmérés
szabványegységei közül a következőket: mm, cm,
dm, m.
128. A hosszúság FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Mérési tapasztalatok szerzése:
mérése  Mennyiségek érzékszervi összehasonlítása. taneszközök, berendezési tárgyak mérése.
Tk. 145. o.  Mennyiségek összemérése. MUNKAFORMÁK
feladatai; FOM, ÖM, CSOM
 Mérési módszerek alkalmazása.
Mf. II. kötet 77. o.
 Mennyiségek becslése, kimérése, megmérése
szabványmértékegységek közül a következőkkel:
mm, cm, dm, m.
 Hétköznapi tapasztalatok szerzése a

57
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
szabványmértékegységek nagyságáról.
 Szabványos mérőeszközök használata.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló alkalmi és szabványos mértékegységekkel
hosszúságot megbecsül, mér.
 Helyesen alkalmazza a mérési módszereket, használ
skálázott mérőeszközöket, helyes képzete van a
mértékegységek nagyságáról.
 Helyesen használja a hosszúságmérés
szabványegységei közül a következőket: mm, cm,
dm, m.
A kerület mérése kerület FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kerület mérése, például az alakzat
Tk. 146. o.  Síkbeli alakzatok kerületének becslése, mérése madzaggal való körbemérésével, az
feladatai; alkalmi és szabványegységekkel különféle eszközök alakzat görgetésével félegyenesen.
Mf. II. kötet 78. o. segítségével (például: fonal, négyzetrács, vonalzó). MUNKAFORMÁK
129.
FOM, ÖM, CSOM
TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló különböző sokszögek kerületét különböző
egységekkel méri meg.
A téglalap és a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Kerület mérése, például az alakzat
négyzet kerülete  Síkbeli alakzatok kerületének becslése, mérése madzaggal való körbemérésével, az
Tk. 147. o. alkalmi és szabványegységekkel különféle eszközök alakzat görgetésével félegyenesen.
feladatai; segítségével (például: fonal, négyzetrács, vonalzó). MUNKAFORMÁK
130.
Mf. II. kötet 7980. FOM, ÖM, CSOM
o. TANULÁSI EREDMÉNYEK
 A tanuló különböző sokszögek kerületét különböző
egységekkel méri meg.
131. A terület mérése terület FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Szabálytalan és szabályos alakzatok
Tk. 148. o.  Síkbeli alakzatok területének becslése, mérése lefedése például körlapokkal,
feladatai; különféle alkalmi egységekkel való lefedéssel vagy mozaiklapokkal, négyzetlapokkal; lefedés
Mf. II. kötet 81. o. darabolással (például: körlapokkal, mozaiklapokkal, után annak vizsgálata, hogy melyik fedi
legpontosabban az alakzatot.
58
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
négyzetlapokkal). Tenyér körberajzolása négyzethálón, a
 A terület és kerület szavak értő használata. tenyér nagyságának becslése kis
négyzetekben; kis négyzetek számlálása; a
TANULÁSI EREDMÉNYEK tenyér méretének meghatározása
 A tanuló területet mér különböző egységekkel, négyzetcentiméterben.
lefedéssel vagy darabolással. MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, CSOM
A téglalap és a FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Területfoglaló játékban a megszerzett
négyzet területe  Síkbeli alakzatok területének becslése, mérése területek „okos” számlálása.
Tk. 149. o. különféle alkalmi egységekkel való lefedéssel vagy „Lefedő” játék: 10×10-es négyzetben
feladatai; darabolással (például: körlapokkal, mozaiklapokkal, felváltva téglalapokat fed le két játékos
Mf. II. kötet 8283. színes rudakkal; 2 kockával dobnak; a
négyzetlapokkal).
o. dobott számok szorzata a lefedhető
132.  A terület és kerület szavak értő használata. téglalap négyzeteinek száma; a téglalapot
TANULÁSI EREDMÉNYEK tetszőlegesen lehet lefedni úgy, hogy még
 A tanuló területet mér különböző egységekkel, beleférjen a nagy négyzetbe, és
illeszkedjen vagy egy korábbi téglalap
lefedéssel vagy darabolással.
oldalához, vagy a nagy négyzet oldalához.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, CSOM
XVII. Év végi ismétlés
Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 150151. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
133. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
Mf. II. kötet 8485.
o.  A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
134. Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 151152. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
Mf. II. kötet 8687.
o.  A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.

59
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
135. Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 153. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
Mf. II. kötet 88. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
 A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 154. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
Mf. II. kötet 89. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
136.  A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 155. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
137. Mf. II. kötet 90. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
 A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 156. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
Mf. II. kötet 90. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
138.  A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
139. Év végi ismétlés FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Láncszámolások.
Tk. 157. o.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. Analógiás gondolkodás fejlesztése.
feladatai; Ismeretek alkalmazása.
60
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
Mf. II. kötet 91. o. TANULÁSI EREDMÉNYEK Összefüggések felismerése,
 A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények. összefüggésekre építő gondolkodás.
MUNKAFORMÁK
FOM, ÖM, PM, CSM
Diagnosztikus FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Ismeretek alkalmazása.
mérés Diagnosztizáló mérés annak megállapítására, ki hol Szövegértés (közlés, utasítás, szöveges
Mf. II. kötet 9293. tart a tanulás folyamatában. feladat, kérdés értése, megfogalmazása).
o. Algoritmus követése. Eljárásra való
140.
emlékezés.
Munkaformák
ÖM

Gyakorlás FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK Differenciálás a diagnosztikus mérés


Mf. II. kötet 9495.  A témakörök óráinál felsorolt ismeretek. alapján.
141. o. MUNKAFORMÁK
TANULÁSI EREDMÉNYEK DOM
 A témakörök óráinál felsorolt tanulási eredmények.

Év végi felmérő FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK A felmérés feladatainak önálló megoldása.


 A megszerzett tudás alkalmazása. Munkaformák
142.  Egyéni munkavégzés, elhatározottság. ÖM
 Önbizalom, önállóság, önellenőrzés.

Dolgozatok FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK MUNKAFORMÁK


kiosztása,  Önbizalom, önállóság, önellenőrzés. FOM, ÖM
143. értékelése

XVIII. Kitekintő

144. Az euró FEJLESZTÉSI FELADATOK ÉS ISMERETEK MUNKAFORMÁK


Tk. 158159. o.  Különböző hazai és külföldi pénzek címleteinek FOM, ÖM
feladatai megismerése.
TANULÁSI EREDMÉNYEK
61
Az óra A kerettantervben megjelölt fejlesztési feladatok,
Az óra témája Új fogalmak Javasolt tevékenységek, munkaformák
sorszáma ismeretek, tanulási eredmények
 A tanuló ismer hazai és külföldi pénzcímleteket.

A munkafüzet II. kötet Mindennapi pénzügyeink témakörének feladatait javasoljuk a PÉNZ7 alkalmából felhasználásra.

62

You might also like