William Shakespeare: Rómeó és Júlia

A Rómeó és Júlia (1597) William Shakespeare (1564-1616) angol drámaíró egyik

legismertebb tragédiája. A drámaíró életében a legnépszerűbb színdarabjai egyike volt, a
Hamlettel együtt azóta is a legtöbbet játszott Shakespeare-mű. Eredete, mint a legtöbb
korabeli történeté, Itáliából származik.
Shakespeare a feszültség növelése érdekében gyakran váltogatja a komédia és a tragédia
elemeit, mellékszereplőit ugyanolyan érzékenységgel ábrázolja, mint a főszereplőket, a
cselekmény így még több szálon fut. Minden karakter sajátos verselést kapott, ami a
jellemfejlődéssel együtt változik.
A Rómeó és Júliát számtalanszor feldolgozták már. A 18. században többször is változtattak
rajta, elhagytak bizonyos jeleneteket a műből, olyan feldolgozás is van, ami boldog
végkifejlettel zárja le a történetet. A 19. században már törekedtek az eredeti szöveg
visszaadására, a 20. század elején pedig korhű kosztümök is megjelentek a színpadon.

Az ókori hármas egységtől eltér a mű:

ÓKORI HÁRMAS EGYSÉG MODERN HÁRMAS EGYSÉG
egy időben, egy helyszínen játszódik 5 nap alatt zajlik le, különböző helyeken játszódik

A tragédia 5 részre osztható:

1. felvonás: expozíció
2. felvonás: bonyodalom (bál, a két szerelmes találkozása)
3. felvonás: fordulópont
4. felvonás: félreértések (Júlia „halála”)
5. felvonás: tragédia

A Globe színház:
● Kör vagy nyolcszög alakú deszkaépület, amely sok tekintetben különbözött a mai
színházaktól. A közönség ült vagy állt a nézőtéren. Különlegessége, hogy a színpadot
mintegy körülöleli a nézőtér, és az előadásba nem ritkán bevonják a közönséget is.
Az előadások feszített tempóban, szünetek nélkül zajlottak. A színpad nagyjából
embermagasságú deszkaemelvény volt, melynek hátsó részén húzódtak az
öltözőfülkék. Az öltözőfülkék tetejét balkonszerűre építették (ez volt a színhelye
Rómeó és Júlia erkélyjelenetének is). Nem volt függöny és díszlet, ezért a művek
szövegét terhelte az a súly, hogy pontosan megjelöljék a helyszíneket. A legsikeresebb
darabokat csak 3-4 alkalommal játszhatták egy évben.

Rómeó és Júlia:
● A mű legdominánsabb témája a szerelem. Rómeó és Júlia a fiatal, kudarcra ítélt
szerelmesek jelképévé váltak. Első találkozásuk alkalmával Rómeó és
Júlia metaforákat használ, ahogy azt Shakespeare korában az etikett is előírta. A
metaforák segítségével Rómeó tapintatosan fürkészheti ki Júlia érzelmeit.
● Shakespeare a főszereplők egyes tetteinek érthetőbbé tételéhez mellék
cselekményeket használ. Ilyen például a mű elején Rómeó az őt folyton visszautasító
Rosaline iránt érzett szerelme is. Rómeó Rosaline-ba való belebolondulása éles
 ellentétben áll a Júlia iránt érzett szerelmével, ezzel bizonyítva annak komolyságát,
igazolva gyors házasságukat a nézők szemében. Az, ahogyan Júlia beszél Párishoz, és
ahogy róla mesél a dajkájának, mutatja, hogy valójában Rómeót szereti.
● Később, az erkélyjelenet során Rómeó kihallgatja Júlia monológját. Azzal, hogy
Shakespeare fültanúvá teszi Rómeót, elszakad a kor hagyományos udvarlási
szokásaitól. Általában a nőknek szerényen, visszahúzódóan kellett viselkedniük, hogy
biztosak lehessenek udvarlójuk szándékainak tisztaságában. Shakespeare-nek
szakítania kellett a hosszadalmas udvarlás tradíciójával, hogy felgyorsíthassa a
történet menetét. Így Rómeó és Júlia kapcsolata szinte abszurd módon, egynapi
ismeretség után rögtön a házassághoz ugrik.
● Az öngyilkosság jelenete önmagában ellentmondást hordoz. A katolikus vallás
szerint, aki öngyilkos lesz, az a pokolra jut – a korban divatos koncepció szerint
viszont azok, akik a halálban egyesülnek szerelmükkel, a Paradicsomban is együtt
maradnak. Rómeó és Júlia szerelme valószínűleg az utóbbit hivatott képviselni.
● Az irodalomtörténészek véleménye megoszlik a sors szerepéről, nem tudtak
megegyezni abban, hogy a szereplőknek valóban sorsuk-e a halál, vagy csak az
események szerencsétlen alakulása, vagyis a véletlenek miatt végződik a történet úgy,
ahogy. A sors szerepe máig kérdéses, viszont feltételezhetjük, hogy a halál a szereplők
elkerülhetetlen jövője volt (Shakespeare már a dráma elején „rossz csillagok világán
fakadott” szerelmesekről beszél. Ez a sor utalhat arra, hogy a csillagokban meg volt
írva a szerelmesek szomorú jövője).
● Shakespeare a teljes művön végig vonultatja a fény és a sötétség kontrasztját. Rómeó
és Júlia számára a másik fény a körülöttük lévő sötétségben, Rómeó a naphoz
hasonlítja Júliát, izzó fáklyához, a sötét éjben csillogó ékszerhez, fényes angyalhoz.
Halottnak hitt kedvesét is a fényhez hasonlítja. A történet végén a fény és a sötétség
visszakerül rendeltetésszerű helyére, a borús reggelen, amikor a nap bánatában
eltakarja arcát, a kinti sötétség a két család belső fájdalmát, szeretteik elvesztése miatt
érzett keserűségét tükrözi. A fény is az idő témaköre szorosan kapcsolódik
egymáshoz, Shakespeare a fényt (a napot, a holdat, a csillagokat) használja az idő
múlásának kifejezésére.

Történet:
● Verona olasz városban játszódik, ahol a két módos család élt, a Montague-k és a
Capuletek, akik, bár már maguk sem tudják miért, de régi ellenségek voltak.
● Júlia tizennegyedik születésnapján bált rendeznek a Capulet-házban, amire meghívott
barátaival titokban elmegy az ifjú Montague Rómeó is. Az estélyen találkozik Júliával,
Capulet úr lányával, és azonnal beleszeret. Rómeó a bál után – a Capulet-ház kertjébe
lopózva – hallja meg Júlia szavait, aki arról kesereg, hogy a még el sem kezdődött
kapcsolatukban milyen gondot jelent a két család viszálya. Ezt követő párbeszédük
során vallják meg kölcsönösen szerelmüket. Abban maradnak, hogy reggel Júlia
elküld valakit Rómeóhoz, aki megüzenheti, hol és hogyan lesz az esküvő. Rómeó
azonnal elmegy Lőrinc baráthoz, és megkéri, hogy adja össze őket. Lőrinc szívesen
vállalja a feladatot, mert bízik a két család kibékülésében a frigy által. Júlia dajkája
keresi fel ezután Rómeót, aki megbeszéli a dajkával, hogy éjszakára hogyan tud
bejutni a lányhoz. Lőrinc barát összeadja a szerelmeseket, majd Júlia hazatér.
 ● Rómeó is hazafelé tart, és közben találkozik Capulet Tybalttal, Júlia unokatestvérével,
aki beleköt, sértegeti, de Rómeó ki akar térni a provokáció elől, nem akar a rokonává
lett ifjúval megküzdeni. Mercutio, Rómeó barátja azt hiszi, hogy a fiú gyáva, így maga
száll szembe a dühöngő Tybalttal. Mercutio halálos sebet kap, Rómeó pedig
felbőszülten ront neki Tybaltnak és végez vele. A helyszínre érkező herceg száműzi
Rómeót Mantovába.
● Júlia hírt kap szeretett rokona, Tybalt haláláról, és arról is, hogy éppen – immár –
férje, Rómeó végzett vele. Többszörös kín és fájdalom gyötri, de szerelme nem múlik
Rómeó iránt. Rómeó és Júlia együtt töltik az éjszakát a lány szobájában, de a fiúnak
menekülnie kell a száműzetés miatt. A szobába lépő Capuletné közli lányával az
„örömhírt”: Páris grófnak ígérték, az ő felesége lesz. Júlia kétségbe van esve, végül
elmegy Lőrinchez, aki pontosan ismeri a körülményeket, mert előtte már Páris is
felkereste a frigy gyors lebonyolítása ügyében. A barátnak ezért már kész terve van:
átad neki egy mérget tartalmazó üvegcsét, amitől Júlia csak tetszhalott lesz
negyvenkét órára, ezt követően Lőrinc rendtársa révén értesíteni ígéri Rómeót, aki a
magához térő Júliát majd Mantovába szökteti.
● Este Júlia megissza a mérget, és reggelre valóban holtnak látszik. A dajka rémülten fut
a családért, értesítve őket Júlia haláláról. A lányt nagy részvéttel a családi kriptába
viszik. Lőrinc János barátra bízza a Rómeónak szóló üzenetet, de az szamárháton nem
jut el időben Mantovába. Boldizsár, Rómeó szolgája megelőzi Júlia halálhírével. Az
elkeseredett Rómeó erős mérget vásárol, majd azonnal Veronába siet. A kripta előtt ott
találja a lányt gyászoló Párist, akivel rövid párbajban végez. Elbúcsúzik halottnak hitt
szerelmétől, majd mérget iszik, hisz Júlia nélkül nem akar élni. Nem sokkal később a
lány felébred, és látja, hogy Rómeó holtan fekszik a padlón. Megtalálja a méreg
fioláját, próbál inni belőle, de az már kiürült. Hallja az őrök közeledését, s szerelme
tőrével zokogva szíven szúrja magát. A két családot a fiatalok halála ráébreszti a
viszály tragikus voltára és annak következményeire, ezért kibékülnek.

Végösszegzés:
● A két szerelmes tragédiája több szempontból is felnyithatja szemünket: a Shakespeare
által megírt szerelem megzabolázhatatlan fiataloké. Ez pedig sok mindenre
magyarázatot ad. A hirtelen fellángoló szerelem meggondolatlan, elkapkodott
döntésekhez vezet. Már a történet hevességén érezni, hogy a végén meg is történő
tragédia elkerülhetetlen.
● A két család múltja olyan régre nyúlik vissza, hogy már csak szimpla becsületből
ellenségeskednek. Hogyha képesek lettek volna ezt a makacs, önfejű magatartást
elhagyni, a két fiatal története nem halállal végződött volna.
● Nem véletlenül dolgozzák fel a mai napig annyiszor, annyi féle módon. A szerelem,
mint központi tényező ma is mindenkit foglalkoztat, így a téma örökérvényű. A
tragédia megragadja az embert, és belső merengésre készteti. Meddig érdemes
elmenni a szerelemért? Helyes-e, hogy a két családot csak az volt képes felébreszteni
és tisztán látásra ösztökélni, hogy szeretett gyermekeiket holtan látják?