Fény és Sötétség Rómeó és Júliában

Shakespeare műve egy igen nehezen felfogható, morális dilemmákkal feltöltött és

harcokkal teli történet volt, aminek megértéséhez különféle eszközöket használt. Az egyik

ilyen eszköz a fény és sötétség metaforikus szerepe. Nem ő volt az egyetlen, aki felhasználta a

fény és a sötétség különbségét az irodalomban, de az ő metaforái lettek a leghíresebbek és

talán a legjobbak is.

Ahogy Caroline Spurgeon is megmondta : „ a fény a meghatározó motívum, annak minden

formája és manifesztációja; a nap, a hold, a csillagok, a tűz, a villámlás, a fegyverek

torkolattüze és a szépség s a szerelem tükröződő fénye. Ezzel szemben áll az éjszaka, a

sötétség, a fellegek, az eső, a köd és a füst.” . Az író az egész művön keresztül használta ezt a

kontrasztot. Művében a fény a fiatalságot , a szerelmet , a szabadságot jellemezte, míg a

sötétség nem csak éjszakára utalt hanem a halálra , titkokra és öregkorra is. Ezen kívül nem

csak mint világítás ( pl a hold), hanem napszak szerint is lehet értelmezni. Nappal legfőképp

csak családi és baráti jelenetek vannak, és egy-egy kisebb harc (pl a szolgák harca az elején)

míg este inkább a szerelmesek kerülnek a mű középpontjába ( pl erkély jelenet). Az ilyen

metaforák néhol ironikusak is lehetnek. Például Rómeó és Júlia szerelme a fény az őket

beburkoló gyűlölet sötétségében, viszont minden közös cselekedetüket az éj sötétje takarja,

miközben a gyűlölködés nappal történik. Ez a paradoxikus kép megnöveli Rómeó és Júlia

morális dilemmáját: a családhoz, vagy a szerelemhez legyenek-e hűségesek.

Jó példa rá a következő idézet: „S ne szalmalángnak tartsd beösmerésem, Mit a sötét éj fölfedett
neked.” ahol az éj szónak az a fontos szerepe, hogy megmutassa, csak este lehettek szerelmesek,
mert nappal riválisoknak kellett lenniük. Hogy említsek még hasonlót : „Ez itt Kelet és Júlia a
Napja!”, ahol Rómeó az erkélyjelenetnél hasonlítja össze Júliát a felkelő nappal, aki elűzi az
éjszakát, ami alatt gyűlölködést, szomorúságot és konfliktust ért. Vagy „A fáklya tőle izzóbb lángra
lobban!”, ahol úgyszintén a fény egy szinonimáját használja a szerelem kifejezéséhez. Talán az
egyik legszemléletesebb metafora a bál közben hangzott el Rómeótól, aki épp egy szolgával
beszélgetett: „Szépsége úgy csüng az éj arculatján, Mint fényes ékszer szerecsen fülén!”. Ez egy
Júliára utaló mondat, ahol a fény szinonimája a fényes ékszer, a sötétségé pedig szerecsen füle.
Később az erkélyjelenetnél megint a fényes szót használja szépsége kifejezésére: „Szólj újra, fényes
angyal”. Ugyanebben a jelenetben hasonlítja össze Rómeót Júlia, mint jó a rosszban, vagy nap az
éjben. „Jöjj, Éj - jöjj, Romeo - te Nap az Éjben”. Júlia a monológjában azt érti, hogy az igaz szerelme
Rómeó, az egyetlen menekvése a kötelező házasságból. Az utolsó metafora amit Rómeó említ,
Júlia szépségéhez kapcsolódik: „Mert Júlia van itt, szépsége fénylik, S a kripta tőle tündér bálterem
lesz.” Rómeó monológjában azt érti, hogy Júlia szépségével a sötét kriptából fényes báltermet
varázsol.
Egy jó példa lenne a sötétségre még: „Zord békülést hoz e mogorva reggel, Fejét a nap se dugja ki
nekünk.” Ebben a jelenetben találnak rá a két ifjú holttestére a reggeli sötétségben, majd mindkét
család ráébred hibáira és minden visszakerül természetes helyére, mindjárt felkel a nap.
Talán az egyik legmélyebb metafora Júlia halálakor hangzott el Rómeótól, amikor is a „sötét” a
kriptára és a halálra utal, a rém pedig Parisra, aki Rómeó szerint a gyilkosa: „S e semmi, ösztövér,
utálatos Rém Itt a sötétben tart mint kedvesét?”