William Shakespeare: Rómeó és Júlia

1591/95 között íródott- (dajka 11 évvel korábban földrengés volt 1580)

1597-ben jelent meg.

ARTHUR BROOKE/ 1562/ vers The Tragical History of Romeus and Julietnek/ átirat
WILLIAM PAINTER/ prózájának/ Palace of Pleasure/ színpadi átirat
=>Mindkettő egy olasz mesén alapszik/ Shakespeare mindkettőtől kölcsönzött részleteket
 Új szereplők: Mercutió, Páris a történet bővítésének érdekében
Váltogatja a komédia és a tragédia elemeit
Mellékszereplőit ugyanolyan érzékenységgel ábrázolja, mint a főszereplőket
A cselekmény több szálon fut. Minden szereplő sajátos verselést kapott, mely a jellemfejlődéssel együtt
változik, Rómeó szavai szonettformában

Eredet:
OVIDIUS: Metamorphoses Püramusz és Thiszbé
 EPHESZOSZI XENOPHÓN: Anthia és Habrokomész (tetszhalottá tévő szer)
 MASUCCIO SALERNITANO/ 1476/ 'Il Novellino (Siena/ Mariotto és Gianozza )
LUIGI DA PORTO/1530/ Historia novellamente ritrovata di due Nobili Amanti/ Giulietta e Romeo
=
Püramusz és Thiszbé +Boccaccio Dekameronjából.

Szöveg:
 Q1/ negyedrétű (quarto) kiadásban/1597/ JOHN DANTER nyomtatta (szövege eltér)=>„rossz quarto”
 T. J. B. SPENCER szerkesztő szerint darab alapján rosszul emlékező színészek
 a színtársulat változtatott a szövegen (ez a Globenál bevett szokás volt)
Q2/ negyedrétű (quarto) kiadásban/1599/THOMAS CREDE nyomtatta/ CUTHBERT BURBY adta
kiThe Most Excellent and Lamentable Tragedie of Romeo and Juliet
 Q1-hez képest 800 sorral hosszabb
 piszkozat alapján készülhetett/Shakespeare előadás vázlat<=megjegyzés, kiegészítés, kiszólás,
áthúzás…véletlenül maradt a nyomtatott változatban
 3 utánnyomást élt meg
F1/1623/1. fólió kiadás
 Q3-ra alapozott(Q1 vagy egy színházi súgóköny javított változata)
F2/1664
F3/1685
1. modern kiadása/1709/NICOLAS ROWE/(Q1,2,3 alapján)
2. modern kiadása/1723/ ALEXANDER POPE=>Q1=szinpadi instrukciós
antikvárius kor???-A maiak…(magyarázat+lábjegyzet)

Szereplők:***Rosaline***
Capulet család Montague család
Capulet J apja/Capulet cs. feje Montague R apja/Montague cs. feje
Capuletné J anyja/ Capulet felesége Montague-né R anyja/Montague felesége
Júlia Capuleték lánya Rómeó Montague-ék fia
Tybalt Capulet feleségének unokaöccse Benvolio R barátja/ Montague unokaöccse
dajka J dajkája Boldizsár R szolgája
Péter dajka inasa - -
 öreg Capulet idősebb ff rokona - -
Capulet
Sámson Capuleték szolgája Ábrahám Montague-ék szolgája
Gergely Capuleték szolgája - -
Urak Egyéb
Escalus Verona hercege Lőrinc barát öreg ferences szerzetes
Paris J kérője/ Escalus rokona János barát ifjú ferences szerzetes
Mercutio R barátja Escalus unokaöccse Patikárius Mantovai gyógyszerész
apród Paris hírnöke

Cselekmény:

 A történet Verónában játszódik, egy olasz városban. Két ösidők óta gyűlölködő családot mutat be: a
Montague- kat, és a Capulet- eket. A Montague fiú- Rómeó, és a Capulet lány- Júlia- egymásba szeret,
titkon összehátasodnak, ám a frigy halált hozó bonyodalmakba torkollik.

ELSŐ FELVONÁS
A két család fegyveresei összetűzésbe kerülnek egymással, amit Verona herceg oszlat szét. A herceg
megfenyegeti őket, hogy ha legközelebb az utcán verekedésbe keverednek egymással, kénytelen lesz
ítélkezni fölöttük. Jön- az akkor még egy másik lányba szerelmes- Rómeó, és beszélget barátaival. A
Capuletek álarcos bált rendeznek, és Montaguek- kat nem hívnak meg. Rómeó és társai leszöknek a bálba.
Rómeó találkozik Júliával, és a Montague fiú azonnal beleszeret a Capulet lányba, és viszont. Csak késöbb
tudják meg, hogy a két gyűlölködő család sarjai.

MÁSODIK FELVONÁS
Rómeó nem tér haza a tánc után, hanem inkább belopódzik Júlia erkélye alá. Véletlenül végighallgatja Júlia-
neki szóló- szerelmi vallomását. Megegyeznek, hogy vasárnap egybekelnek. Rómeó megegyezik a Pappal,
hogy adja őket össze. Lőrinc atya elvállalja az esketést. A jó hírt Júlia dajkájával üzeni meg a lánynak. Az
ifjú pár szentesíti esküjét a templomban.

HARMADIK FELVONÁS
Az ellenségeskedő családok fegyveresei ismét összekapnak. Rómeó megpróbálja őket leállítani, de nem
sikerül megakadályoznia legkedvesebb barátja, Mercutio halálát. Az ifjú szívében harag gyúl a gyilkos iránt.
Megöli barátja gyilkosát, aki valójában Júlia vérszerinti bátyjaTybalt. A herceg száműzi Rómeót, vétkei
miatt. Júlia tudomást szerez az őt ért veszteségekről, elsiratja bátyját, de mégtöbbet sír száműzött férje miatt.
Szülei férjhez akarják adni Paris- hoz, a jómódú nemeshez. A lány megtagadja apja parancsát. Majd úgy
tesz, mintha ellenszegülését megbánta volna, és elmegy gyónni Lőrinc atyához. Az atyánál találkozik
kérőjével..

NEGYEDIK FELVONÁS
Júlia mindent elmesél az atyának. Lőrinc azt ajánlotta, szülei előtt egyezzen bele a nem kívánt házasság
megkötésébe. Adott neki egy üvegcsét, amelyben méreg volt: ha Júlia megissza, halottnak látszik majd, és
mire felébred, Rómeó mellette lesz. A lány elveszi az üveget. Mikor hazaér, elhiteti szüleivel, hogy megtört,
nem ellenkezik tovább. Az esküvőt előrehozzák másnapra. Mindenki elmegy készülődni. Júlia felölti az
esküvői ruháját, megvárja, míg egyedül marad, és kiissza a mérget. A Capulet család reggel a nász helyett
gyászba borul. Lőrinc atya küldet Rómeóért.
ÖTÖDIK FELVONÁS
Róemó már Montanában van. Jön Baltazár a hírrel, hogy egyetlen szerelme és felesége meghalt. Rómeó
elküldi Baltazárt, és mérget vesz a patikáriustól. Lőrinc barát megtudja, hogy küldötte, János atya nem tudta
átadni a levelet Rómeónak, és így az most azt hiszi, kedvese valóságosan meghalt. Az atya elindul, hogy ott
legyen a Capulett család kriptájában, amikor Júlia felébred hosszú álmából. Paris elhatározza, hogy
apródjával ellátogat Júlia sírjához, és meglátja Rómeót, amint éppen készül betörni a kriptába. Azt hiszi
sírgyalázásra készül, és az elkeseredett szerelmesek vívni kezdenek egymással. Rómeó leszúrja Paris -t, eki
meghal. A szomorú Monutague fiú lefekszik Júlia halottnak vélt teste mellé, és kiissza a mérget az
üvegcséből. Júlia fölébred, meglátja maga mellett szerelme holttestét. Megcsókolja, hátha maradt még
méreg Rómeó ajkain. Mikor látja, hogy nincs más választása, kihúzza hüvelyéből kedvese tőrét, és szíven
szúrja megát. Lőrinc barát, és az akkor odaérkező Escalus herceg már csak a halottakat látja. Lőrinc atya
mindent elmesél. Végül a nagy ellenségek: a Montauge és a Capulet család kibékül.

A tragédia okai
 A műből ugyan nem tudhattuk meg a Montague és a Capulett család ellentéteinek konkrét okát, de
még így is tisztán látható néhány indíték, amiből a konfliktusok fakadhattak. Vegyük például a kor
egyik alapvető kettősségét: a még aktuális feudális gondolkodást, és a már kibontakozó reneszánszt.
A két család a két különböző irányzathoz tartozik. A feudális gondolkodás már elmaradottnak tűnik.
Itt a házassági szokások is elmaradottabbak, még a szülők, anyagi érdekek alapján döntenek, hogy
gyermekük kivel kellhet egybe. A reneszánsz már haladóbb kultúrának számít. A reneszánsz
gondolkodást követő családok már inkább a harmóniára törekszenek, az érdekek már nem játszanak
akkora szerepet a házasságban. Előtérbe kerül a személyi döntés szabadsága. A mű tulajdonképpen
ezekre, a kétféle gondolkodásmód összecsapásaiból adódó ellentétekre épül.
 A következő okok a szereplők jelleméből adódó konfliktusok. Akikről a tragédia szól, fiatalos,
szenvedélyekben gazdag emberek. A gyűlölet és a szerelem, két szélsőséges érzelem gördíti előre az
eseményeket.
 Rómeó meggondolatlansága fiatalságából fakad, olyan szenvedélyes korszakát éli, holott tudja, hogy
ezzel mekkora szörnyűséget tett.
o Júlia őszinte és gyakorlatias egyénisége még ekkor látja veszni a házasságot, hősiesen harcol, hogy
együtt maradhasson Rómeóval. Önfeláldozó hősiessége nemcsak akkor mutatkozik meg, amikor
kiissza a mérget, hanem akkor is, mikor végül szíven szúrja magát.

A műnek tulajdonképpen nem kéne tragédiával végződnie, de Shakespeare ezt a fajta tiszta, gyorsan
fellángoló, sírig tartó fiatalos szerelmet akarta bemutatni. Ha ez a szerelem nem ért volna ilyen hirtelen
véget a szerelmesek halálával, nem lehetett volna ilyen kifejezően bemutatni, mennyire szenvedélyes a két
szerelmes kapcsolata.

ROMEO ÉS JÚLIA:
A Rómeó és Júlia az olasz Matteo Bandello 1524-ben írt novelláján alapszik, bár Dante Isteni színjátékában
is felbukkant már a Montecchi, illetve a Capeletti család. A karakterek pontos kidolgozásával és a verselés
egyéni stílusával azonban Shakespeare drámája messze túltett valamennyi tartalmi elődjén. 1594-96 között
íródott, nyomtatásban 1 évvel később jelent meg. Műfaját tekintve lírai tragédia, melyben 2 egyenlő nagságú
főhős áll egymással szemben. A cselekmény öt napot ölel fel, és számtalan helyszínen zajlik, olyannyira,
hogy meg sem marad végig Veronában, hanem egy rövid ideig Mantovába helyeződik át. Témáját tekintve a
szabad párválasztás, illetve az egyéni szabadság kérdését járja körül, ebből következően a fő konfliktus a
középkori, illetve a reneszánsz értékrendet képviselő szereplők között alakul ki. A szereplők értékrendjük
alapján két nagy csoportra oszthatók. A középkori értékeket képviselők közül a legfontosabbak a Montague
és a Capulet szülők, de idetartozik Tybalt, valamint Páris figurája is; utóbbi bár nem tartozik a dráma
negatív hősei közé, mégis egyértelműen a középkori konzervatív nézeteket képviseli. A címszereplő
szerelmesek, Rómeó két jó barátja, Mercutio és Benvolio alkotják a szereplők másik nagy csoportját, a
reneszánsz gondolkodásúakat. Júlia dajkája, illetve Lőrinc barát nem sorolhatók be egyértelműen egyik
csoportba sem, bár mellékszereplő létükre kiemelkedően fontos a szerepük. A mű verselése: 5-öd és 6-od
feles jambikusokból álló verstípus.
Az elhang műfaja szonett. Ebben jelenik meg a végzetszerűség.

I. FELVONÁS
Az expozíció, melyben kiderül a helyszín (Verona). Vígjátéki jelenettel indul: a két család szolgái Verona
főterén pajzán szójátékokkal sértegetik egymást. Vígjátéki vonás, hogy a szöveg itt prózában szól (a
prológus szövege szabályos szonettforma). A szolgák láthatóan nem veszik komolyan a dolgot, csak akkor
kezdenek vívni, amikor feltűnik Benvolio: Montague szolgái előtte akarják bebizonyítani uruk iránti
hűségüket.

Csakhogy Benvolio maga is jóra való ember (neve is beszédes: „Jóakarat”-ot jelent). Leinti őket, de
megjelenik Tybalt, aki már nem játszik a szavakkal: gyűlölete szívből fakad, bár az okát nem értjük. Nem is
tudjuk meg Shakespeare -től, hogy a két család miért gyűlöli egymást. Shakespeare bizonyára szándékkal
hagyta homályban ezt a kérdést, mint aki kihangsúlyozni akarta: nem fontos, kinek van igaza, az emberek ok
nélkül is gyűlölhetik egymást.

A harc után megjelenik Rómeó, és félrevonul Benvolióval. Minden jel arra mutat, hogy viszonzatlan
szerelemtől szenved, mígnem egyszer csak elárulja magát: „Ma hol ebédelünk?” – kérdezi, miközben
állítólag éppen halni kíván. Szerelme póz csupán, méghozzá túljátszott póz: a kor közhelyei, petrarkista
paradoxonokat szaval nagy számban, majd hidegen közbekérdez: „Tovább folytassam?” és folytatja, mintha
csak könyvből olvasná, mit érez.

Egy jelenet erejéig Paris tűnik fel (mint később megtudjuk, rokona a Hercegnek). Capuletnek udvarol, a
leánya, Júlia kezét kéri. Capulet vonakodik, hiszen Júlia csak tizennégy éves, de kitér a döntés elől, s a kérőt
lányához utasítja. „Elsősorban leányom dönt, nem én” – feleli Párisnak egy szerető apa hangján.

Rómeó és Benvolio eközben Capulet egy szolgálójától megtudja, hogy bál lesz a Capulet-házban. Kiderül,
hogy Rómeó szerelme, Rozália is ott lesz, s Benvolio rábeszéli Rómeót, hogy menjenek el a bálba. Rozália
Capulet unokahúga, azaz elérhetetlen Rómeó számára. Ebben rejlik Rómeó viselkedésének kulcsa: Rómeó –
mint a legtöbb tapasztalatlan kamasz fiú – fél a lányoktól, bár szerelemre vágyik. Ezért választotta az
elérhetetlen Rozáliát, és ezért adja a búval bélelt szerelmest: ez a szerep egyszerre óvja őt, s tünteti fel érett
férfiként ugyanakkor.

A harmadik színben megpillantjuk Júliát. Láthatóan sose volt még szerelmes, hiszen anyja kérdésére, hogy
férjhez menésre gondolt-e már valaha, azt válaszolja, hogy nem is álmodik róla. Anyja mégis rá akarja
beszélni, hogy legyen a gróf Páris felesége, s mindeközben egyszer csak a kérő külsejét dicséri. Felszínes
jellemre vall, hogy a látszatra ad, szerinte: „Finom belsőnek jár a szép alak”. A jelenet harmadik szereplője,
a Dajka itt még kedvesen szabad szájúnak hat, csak később lepleződik le közönségessége. Júliát úgy szereti,
mintha a lánya volna, mert vele egykorú leánygyermekét csecsemőkorában elvesztette.

A negyedik szín megerősít gyanúnkban: Rómeó kamaszos félelmektől szenved. Capuleték kapujában
mondvacsinált kifogásokat keres, hogy távol maradhasson a mulatságtól: előbb újrakezdi a boldogtalan
szerelmes szerepét, majd egy közmondást idéz: „Ki gyertyát tart, az nem veszít a játszmán.” Végül egy
baljós álomra fogja tartózkodását. Barátja, Mercutio kezdetben nem érti, majd megpróbálja eloszlatni
Rómeó aggályait. Rómeó vértelen sóhajaival szemben a szerelem érzéki oldalát hangsúlyozza. A költői
Mab-monológ egy mélylélektani elemzéssel ér fel, tanulsága az, hogy mindenki arról álmodik, amire
vágyik. Rómeó épp akkor vág közbe, amikor az erotikus álmok kerülnek szóba, ami az bizonyítja, hogy
találva érzi magát. A szembesítés sikerrel jár: Rómeó feloldódik.

A főszereplők találkozási jelenetét lírai mozzanatokkal gazdagította Shakespeare. Lelkesültségüket

ellenpontozza a szerelem merőben testi formájával, amit a Capulet-ház szolgái képviselnek; az idősebbek
nosztalgiája pedig a mulandóság árnyát vetíti örömükre. Párbeszédük szabályos szonettformában hangzik el,
áhítatukat vallásos metaforák mutatják. Rómeó bátorságának titka egyszerű: bátorrá tette az igaz érzés, és
Júlia rokonszenve.

Finom párhuzam, hogy Tybalt is rímes szöveget kap, a rím nyilvánvalóan a szöveg érzelmi erejét fokozza.
Sértettsége, bosszúvágya baljóslatú. Körvonalazódik tehát több konfliktus is, pontosabban lappangó
veszélyforrás: a szerelmesek családi ellentéte; Páris házassági terve és Júlia Rómeó iránti szerelme, Tybalt
vad gyűlölete a vétlen Rómeó iránt.

II. FELVONÁS
Az első két jelenete a szerelem két arcát, a testit és a lelkit szembesíti. Mercutio sikamlós célzásai ezúttal új
kontextusban tűnnek fel: bár többet mondtak Rómeó Rózához címzett kopott „trubadúrlírájánál”, most nem
érik fel a szerelem valóságát. Mercutio nem ismeri még a szerelmet, csak a testi vágyat, ez derül ki Rómeó
megjegyzéseiből a második szín elején: „Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.”

A híres erkélyjelenet két fő témája a név és a szerelmi eskü. Érdekes, hogy a fiatalok ellenségeknek tartják
egymást, míg Capulet Rómeóról a bálban elismerő szavakkal szólt. Az akadály tehát elsősorban bennük van,
saját előítéleteiket kell most legyőzniük. A név a fiúi státusz jele, tehát amikor Júlia Rómeót arra kéri, hogy
tagadja meg nevét az ő szerelméért cserébe, voltaképpen arra kéri, hogy tagadja meg családját. A szerelem
erejét fejezi ki Shakespeare azáltal, hogy a családi kötelékeknél is erősebbnek mutatja

Ami a szerelmi esküt illeti, a két címszereplő jellembeli különbségéről kapunk képet. Rómeó szónokiasan,
esküdözik égre-földre, Júlia józan: tudja, hogy a szerelmi eskü hitelét egyedül az ő érzései biztosítják. Ha ő
szerelmes, és hinni akar benne, hinni fog az eskünek, más garancia nincs rá. Józansága fejeződik ki
párbeszédükben mindvégig: míg Rómeó költői szavakkal szól, ő szerelme életéért aggódik. A gyors tempó,
a sietség Shakespeare leleménye: a cselekmény a forrásművekben hónapokig tartott. Nem kétséges, mi volt
e változtatással a célja: a szenvedély végzetes hatalmát emelte ki.

Mivel időközben megpirkad, Rómeó első útja gyóntatójához, Lőrinc baráthoz vezet. Lőrinc tudós pap,
racionalista, azt hiszi, értelme segítségével éppúgy uralkodhat az emberi szenvedélyeken, mint a
természeten: „Ó, nincs a földön olyan silány anyag, / Mely így vagy úgy ne szolgálná javad; / De nincs oly
jó, melyben ne volna vész, / Ha balga módra vele visszaélsz! / A virtus bűn, ha jó irányt veled, / S a bűn – jó
úton – virtussá lehet” – halljuk monológjában, miközben a réten gyógyfüveket gyűjtöget. Magabiztosan rááll
a kockázatos kalandra: megígéri, hogy titokban összeadja a fiatalokat. Noha azt állítja, hogy a város békéje
lebeg szeme előtt, nem kizárt, hogy saját leendő befolyására is gondol.

Időközben Mercutio megtudja, hogy Tybalt párbajra hívta ki Rómeót. Amikor barátját meglátja, mégsem
szól erről semmit, hanem kamaszos malackodásba kezd. A a malackodás ezúttal nincs Rómeó ínyére: a
fellegekben jár éppen. Nem is avatja be barátait a titkába: ha nem voltak még szerelmesek, úgysem értenék
meg.

A dajka tűnik fel, és új arcát mutatja: úrhatnám cseléd, aki ravaszul hízeleg, és képmutatóan szabadkozik,
bár elfogadja Rómeó pénzjutalmát. Nem rosszindulatú, csak közönséges, míg játszogat Júliával: úgy tesz,
mint aki rossz hírt hoz, hogy a jó hírrel meglephesse.

III. FELVONÁS
A lappangó veszélyforrások mind felszínre törnek. Verona közterén összefut Mercutio Tybalttal, és beleköt,
hogy tőle Rómeót megóvja – tudja, hogy Tybalt ellene készül, s azt is, hogy kiváló vívó. Csakhogy éppen
feltűnik Rómeó, így Tybalt elengedi Mercutio sértéseit a füle mellett, és hősünk ellen fordul. Egy sértést
emleget, de mikor sértette meg őt Rómeó? Soha. Capulet sértése jár az elvakult Tybalt eszében, hiszen a
bálon Rómeó miatt apósa lehorkolta, azért a sérelemért venne most elégtételt. De hiába provokálja, Rómeó
kitér előle, hiszen Tybalt immár Júlia nagybátyja a szemében. Házasságáról azonban nem számolhat be
senkinek sem, ezért Mercutio gyávának véli, s helyette maga ront rá a gyalázkodó Tybalt.
A felvonás első párbeszédében, melyben Marcutio látszólag Benvoliot szapulja indulatos, kötekedő
természete miatt, valójában önmagát csúfolja, hiszen az értetlen Benvolio így szól: „Ha én annyi viadalban
ott vagyok, mint te, ne / adjanak a fejemért egy fületlen gombot.” Azaz Mercutio kötekedő figura, és ezt
tudja is magáról.

Shakespeare pesszimista emberképe mutatkozik meg abban, hogy pár perccel később mégis nekiront
Tybaltnak, merő hiúságból, hiszen Rómeó nincs veszélyben. Nincs igaza, amikor a két viszálykodó családod
hibáztatja haláláért: saját maga okozta elsősorban.

Rómeót lelkiismeret-furdalása, szégyenérzete elragadja: párbajban megöli sógorát, Tybaltot. De alig ereszti
le a kardját, ráébred ostobaságára, és feljajdul: „Én, sors bolondja, én!” Elmenekül, mikor a város
összesereglik. Megérkezik a Herceg is, és ítéletet hirdet. Hiába füllenti Benvolio, hogy Tybalt rontott
Mercutiora, a Herceg Rómeót önbíráskodásért mégis száműzetésbe küldi. Belőle is az indulat beszél:
„Gyülölségtekkel haragom vetekszik: / Vérem, Mercutio – vérében fekszik.”

A soron következő jelenet a II. felvonás 5. színét idézi, de a félreértés ezúttal nélkülözi a komikumot: míg a
Dajka beszámol a történtekről Júliának, Júlia azt hiszi, Rómeó öngyilkos lett. Mikor Júlia végre megtudja mi
történt, átkozni kezdi férjét. Finom részlet, hogy ugyanezt a dajkától nem tűri el. Sőt, szenvedélye egészen
elragadja: apja és anyja halálát óhajtaná inkább, mint Rómeó száműzetését. Maga is rádöbben, hogy
elvetette a sulykot, s kijózanodva azonnal szülei után kérdez. Kétségbeesését látva a Dajka öngyilkosságtól
félti – ezért rohan lélekszakadva Rómeóért.

Lőrinc barátnál folytatódik: hozzá menekül Rómeó, s tőle tudja meg az ítéletet. Akárcsak Júlia, ő is
hisztérikusan reagál a hírre: nem hallgat a józan érvekre, földhöz vágja magát, és öngyilkos akar lenni. Akár
egy gyermek, csak akkor józanodik ki, amikor az érkező Dajka ráripakodik, és Lőrinc barát is összeszidja. A
két felnőtt megszervezik a fiatalok nászéjszakáját: arra számítanak, hogy egymás karjai közt visszatér
életkedvük.

Míg a szerelmesek az emeleten ölelik egymást, a Capulet-ház földszintjén Capulet és Páris sorsdöntő
dialógusa zajlik. Capulet ezúttal maga sürgeti Júlia és a gróf esküvőjét: így próbál rokonságba kerülni a
Herceggel, akiről úgy véli, biztosan neheztel rá. Hiszen Mercutio a Herceg rokona volt, s Tybalt ölte meg,
Capulet feleségének öccse. Hétfő van, s kitűzik az esküvőt csütörtökre.

Rómeó és Júlia hajnali búcsúja a középkori lovagi líra egyik műfaját, a szerelmesek hajnali elválásán
kesergő alba műfajt idézi. Shakespeare így jelzi, hogy csak titokban szerethetik egymást, jóllehet
házastársak. A beteljesül gyönyör visszaadja Rómeó életkedvét. A száműzetés, Mantova sem olyan ijesztő
már. „Ott vár az élet, itt vár a halál” – mondja.

Alig távozik az ifjú férj, megjelenik Capuletné, és lánya tudtára adja, hogy Párisnak ígérték. Júlia hiába
könyörög, apja hajthatatlan; nyilván attól tart, ha most visszalépne, míg kínosabb viszonyba kerülne a
hercegi családdal. Júlia hiába fordul segítségért anyjához, dajkájához, egyikük sem mer szembeszállni a
dühöngő Capulettel. A Dajka attól tartva, hogy ő is lelepleződik, aljas tanáccsal tetézi gyávaságát: Júliát, a
férjes asszonyt arra bíztatja, menjen feleségül a grófhoz.

IV. FELVONÁS
Júlia végső reménye Lőrinc barát. De a barát sem elég bátor, hogy Capulet elé álljon, és felfedjen mindent,
amiben ő maga is részes. Helyette kockázatos és bonyolult tervvel áll elő, mely a tizennégy éves Júliától
követel bátorságot. Tetszhalált okozó álomitalt ad neki, és megígéri, hogy a kriptából Rómeó viszi
Mantovába. El is indít egy barátot egy levéllel Rómeóhoz nyomban.

Júlia, hogy időt nyerjen, látszólag beleegyezik a Párissal kötendő házasságba. Capulet valósággal
megzavarodik az örömtől: előbb szolgát küldet Júliával a grófhoz, majd maga szalad hozzá. Előbbre hozza a
házasság időpontját szerdára, nehogy lánya meggondolja magát. Az események felgyorsulnak,
irányíthatatlanná válnak.
Júlia monológja e kislány kényszerű felnőtté válását tanúsítja. A felnőtté válás egyebek közt abban áll, hogy
súlyos döntéseket kell meghoznunk egyedül, és nem fogja a kezünkket közben senki. Júlia tette úgy válik
sajátjává, hogy Lőrinc baráttal kapcsolatban is gyanú merül fel benne, és kénytelen választani, vállalja-e a
kockázatot. Hiszen okkal mondja az álomitalról: „De hátha méreg?…hátha a barát / Mesterkedik csalárdul
és megöl, / Hogy elkerülje a gyalázatot, / Mert Rómeóval összeesketett?” retteg, kísértetet lát, mégis
megissza az italt, hogy hűségét megőrizze.

Shakespeare nem engedi, hogy együttérzünk a Júlia halálán siránkozókkal: Júlia szülei, a Dajka és Páris
szavai hamisan csengenek most. Nemcsak azért, mert amikor kellett volna, nem adták jelét szeretetüknek,
hanem azért is, mert stílusuk dagályos, és a suta szóismétlések komikusan hatnak. 1581-ben adták ki angolul
a római Seneca tragédiáit, Shakespeare itt valószínűleg ezeket parodizálja.

V. FELVONÁS
Meghozza a katasztrófát. Az első jelenetben a csapások közt férfivá érett Rómeót látjuk viszont. Szolgája,
Baltazár hoz neki hírt Júlia haláláról – ő önuralommal fogadja: elsápad ugyan, de könnyeit visszafojtja. Csak
egy sóhajt ereszt az égre, és már a tennivalókra gondol: elszántan mérget vásárol, és Júlia a kriptához indul.

Lőrinc racionalizmusáról csak most alkothatunk képet. Egy apró véletlen keresztülhúzza számítását: a
szerzetes, akit Rómeóhoz küldött, nem léphetett be, mert útitársát a pestiskórház ápolói közül szemelte ki. E
hírre Lőrinc is Júliához igyekszik.

A Capulet-kriptához érkezik Páris is: egy apródjával éppen virágot helyez a sírra, amikor Rómeó
megérkezik Baltazárral, és megbontja a kriptát. Páris, aki félreérti a helyzetet, előlép rejtekéből, hogy elfogja
Rómeót, mint sírgyalázót, mire Rómeó önvédelemből leszúrja. De mit keresett éjnek idején Páris a
temetőben? Ő, aki eddig túlságosan is józan volt, most szintén mértéket vesztett; fogadalmat tett Júliának,
akit voltaképpen alig ismert: „Mindig, ha már a nap leáldozott, / Mától virággal, könnyel áldozok.”

Mielőtt Lőrinc megérkeznék, Rómeó kiissza a mérget. Búcsúmonológja újabb végzetes félreértéssel terhes:
az éledező Júliát halottnak véli.

Lőrinc barát végleges vereséget szenved: hiába próbálja menekíteni Júliát, a lány nem kér a kolostorból.
Ezúttal a bölcs Lőrincet is elragadja egy érzés: a közelgő őrök zajára megrémül, s Júliát magára hagyja. A
lányka épp annyi ideje marad, hogy végezzen önmagával: szívében Rómeó tőrével szerelmére roskad.

Döbbenet és értetlenség árad mindazok szavaiból, akik megkísérlik megérteni a történteket. A Herceg
elsősorban a szülőket hibáztatja, de tudjuk, hogy rossz nyomon jár. Maga sem döntött még a felelősséget
illetően, tanácsba hívja alattvalóit, hogy ítéletet hozzon.

A dráma itt ér véget. Shakespeare nem akarta a felelősöket kutatni, célja mindenek előtt egy tragédia
bemutatása volt. Mint a görög tragédiákban, az övében is felsejlik valami emberfeletti; Lőrinc barát szavait
bármely szereplő elmondhatná: „Mindannyiunknál hatalmasabb erő / áthúzta számításomat.” Végzetes
véletlenek és vak szenvedélyek kusza szövevénye e dráma szerint az élet, mely szükségképpen magában
hordja a katasztrófát.
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi
AZ EURÓPAI IRODALOM EGYIK LEGNAGYOBB KÉRDÉSE!
 1602.07. 26. Stationers Company nyomdász céh könyv bejegyzés (Lord Chamberlain társulata adja
elő mostanság…)
 1601 ESSEX EARL halála (Lord Chamberlain’s Men társulati tag)<=előtte/DE vitatott
 1598/FRANCIS MERES/12 Shakespeare-darabot sorol fel, de A Hamletet nem említi…
 Tehát 1598. 10. ?? körül keletkezhetett
 A kutatók 1599-1601 közé teszik
1589 bemutató /Lord Chamberlain’s Men

Eredet:
SAXO GRAMMATICUS/13.sz/Gesta Danorum/ Vita Amlethi
ue. FRANCOIS DE BELLEFOREST/ Histoires tragiques /1570 ford. franc.
„Ős-Hamlet” Ki írta? THOMAS KYD vagy Shakespeare?
 THOMAS KYD/ 1582-1592/Spanyol tragédia ( ráhagyta)

Szöveg:
3 korábbi kiadás
Q1/1603/„rossz kvartó”/ NICHOLAS LING/ JOHN TRUNDEL / publikálta/ VALENTINE SIMMES
nyomtatás
 emlékező színész/Marcellus
 súgó verzió (sok a színpadi utasítás)
 nyers szövegvázlat
Q2/1604/ NICHOLAS LING/publikálta/ JAMES ROBERTS nyomtatás
 2- szer akkora, minta Q1
F1/1623/összegyűjtött munkák része
 85 olyan sort tartalmaz, amit a Q2 nem (I. Jakab felesége, Anna…dán)
 leghitelesebb, de rövidebb, mint a Q2
Q3/Q4/Q5/1611-37
1709/ NICHOLAS ROWE/rekonstrukció
1733/ LEWIS THEOBALD/rekonstrukció
2006/ ARDEN külön kötet/3 alapkiadás

Szereplők:
Claudius H apjának testvére/Dán Osrick udvari ifjú
király
Gertrud H anyja/Dán királyné Voltimand udvari ifjú
Hamlet H+G fia/Claudius Marcellus tiszt
unokaöccse
Horatio H barátja Bernardo tiszt
Polonius, főkamarás Claudius szellem
Rajnáld Polonius embere angol követek
Ophelia Polonius lánya sírásó1/ clown1
Laertes Polonius fia sírásó2/ clown2
 Fortibrans norvég királyfi Francisco Katona
Rosencrantz udvari ifjú
Guilden stern udvari ifjú

Cselekmény:

 Hamlet, a nemrég elhunyt Hamlet király fia. Hamlet király halála után a király bátyja, Claudius feleségül
veszi Gertrudot.
A darab hátterében Dánia, Norvégiával folytatott ellenségeskedése áll: közeleg a Fortinbras herceg vezette
megszálló sereg.

I. FELVONÁS
 hideg éjszaka/Helsingőrben/ Franciscót társa, Bernardo váltja fel az őrségben. Egy harmadik őr,
Marcellus Horatióval érkezik, az őrök igyekeznek meggyőzni Horatiót, hogy Hamlet király szellemét
látták
Mikor a szellem ismét megjelenik/ Claudius és Gertrud államügyekkel vannak elfoglalva: igyekeznek
elhárítani Fortinbras, a norvég királyfi által vezetett inváziót
 Hamlet Horatiótól hall a szellem megjelenéséről/ megnézi a szellemet
Polonius a király főtanácsadója. Fia, Laertes Franciaországba indul/lánya, Ophelia Hamlet udvarol
Hamlet szándékai komolyak/apa tesó figyelmeztetik Opheliát
 Szellem megjelenik Hamletnek
 atyja szelleme
 Claudius mérgezte meg
 követeli a bosszút=>Hamlet beleegyezik/barátai( titoktartás, eskü)

II. FELVONÁS
Ophelia fél/ Hamlet furcsán viselkedikszól apjának (H. berontott a szobájába/nem szólt semmit)
 Claudius és Gertrud/zavarja őket
 a gyász mikéntje
 Hamlet zavart viselkedése=>Rosencrantzot és Guildensternt(H. diáktársa) derítsék ki az okot
o Polonius=> “szerelmi extázis”= őrült viselkedés=>( tájékoztatja Claudius és Gertrud)
Rosencrantz és Guildenstern meglátogatják H.=>eleinte örül/DE rájön, kémek
H. nem biztos abban, hogy a Szellem igazat mondott…
DE színtársulat érkezik/ Helsingőrbe
=> megoldás (darab/ eljátsszák apja meggyilkosságot) Claudius reakciója: bűnös/nem bűnös

III. FELVONÁS
Claudius és Polonius/ráveszik Opheliát/ kémkedjen H. után=> H. rájön
 javasolja/vonuljon kolostorba
Az egész udvar megjelenik az előadáson! H. kommentálja az eseményeket
 gyilkossági jelenetet=>Claudius feláll/elhagyja a termet=> H. bűnösnek ítéli/BIZONYÍTÉK
Gertrud a szobájába hívatja H.=> magyarázatot követel
Útban Gertrudhoz/H. meglátja az imádkozó Claudiust/DE nem öli meg( Claudiusígy a mennyországba
kerülne)
Polonius a függöny mögé rejtőzik.
Hálóban veszekedés/ H. és anyja
H. leszúrja a függöny mögé rejtőző Poloniust (azt hiszi Claudius)
Megjelenik a Szellem/ figyelmezteti H. legyen kíméletes anyjával/DE ölje meg Claudiust
 Gertrud nem látja, kivel beszél H.=> H.őrültségének újabb bizonyítéka

IV. FELVONÁS
H. elrejti Polonius holttestét
Claudius féltve életét=>száműzi H. Angliábautasítást ad a meggyilkolására
 Ophelia beleőrül apja elvesztésébe( dalokat énekelve bóklászik Helsingőrben)
 Laertes visszatér Fro./apja halála+húga őrültsége= harag
Claudius meggyőzi Laertest/ mindenért H. felelős.
Hírek érkeznek/ H. nem halt meg/ visszatért Dániába=>Claudius trevet forral
Javasolja/ Laertes hívja ki párbajra(mérgezett tőr)+(méregbor) H.
Gertrud bejelenti/ Ophelia vízbe fulladt.

V. FELVONÁS
2 sírásó Ophelia öngyilkosságáról beszélget
H. érkezik Horatioval/beszélget sírásóval/ kiássa Yorick( udvari bohóc koponyáját)
. Ophelia temetői menete közeleg, az élen Laertesszel.
H. kijelenti, hogy mindig szerette Opheliát/ összeverekszik Laertesszel/ szétválasztják őket.
 H. elmondja Horationak, hogyan menekült meg/DE Rosencrantz és Guildenstern halott.
Osric félbeszakítja menjen vívni Laertesszel
Fortinbras seregei körbezárják a várat
a párbaj elkezdődik(Laertes megsebesíti H. mérgezett tőrével/DE tőrcsere/ Laertes is megsebesül
Gertrud megissza a mérgezett bort és meghal.
Utolsó perceiben Laertes megbékél Hamlettel és feltárja Claudius tervét
H, megöli Claudiust=> Fortinbrast nevezi meg örökösének
Fortinbras megérkezik/Horatio elmeséli a történteket=> megparancsolja/ méltósággal temessék el H.
William Shakespeare: III. Richárd
1592 körül (2. leghosszabb a Hamlet után)
 a Rózsák háborúját követően nem a Yorkok lettek Anglia felvirágoztatói

Eredet:
Szöveg:
Szereplők:
IV. Edward király Oxford grófja
Edward IV. Edward fia/walesi herceg Lord Hastings
Richárd IV. Edward fia/yorki herceg Lord Stanley
George Clarence hercege/ IV. Edward öccse Lord Lovel
Richárd Gloster hercege/ IV. Edward öccse SirThomas Vaughan
Clarence Richárd fia Sir Richard Ratcliff
Henrik Richmond grófja/VII Henrik király SirWilliam Catesby
Bourchier bíboros/canterbury érsek Sir James Tyrrel
Thomas yorki érsek Sir JamesBlunt
Rotherham
John Morton elyi püspök Sir Walter Herbert
Buckingham hercege Sir Robert Brakenbury Tower várnagya
Norfolk hercege Sir William Brandon
Surrey grófja Christopher Urswick pap
fia Londoni Lord Mayor
Rivers gróf a királyné bátyja Wiltshire sheriffje
Dorset márki a királyné fia Erzsébet királyné IV. Edward felesége
Lord Grey a királyné fia Margit VI Henrik király
özvegye
York hercegné Edward Clerence Gloster
anyja
Lady Clarence kislánya Lady Anna Edward walesi hercwg
Margaraet özvegye
Plantagnet később Gloster felesége

Cselekmény:

A kortársak történeti képe

A kortársak és a közvetlen utókor szinte egybehangzóan, még Shakespeare-nél is eltúlzottabb színekkel
örökítették meg a két király képét.

Henrik minden szempontból megfelelt a feudális uralkodóval szemben támasztott legfőbb követelménynek:
törvényességnek (legitimitás) és az alkalmasságnak (idoneitás). Törvényes leszármazottként került Anglia
trónjára. Alig kilenc esztendős uralkodása alatt rendet teremtett országában, elfojtotta a feudális anarchia
bátortalan kísérleteit, szilárdan őrizte a határokat a skót és walesi támadásokkal szemben. Sikeres háborúkat
vívott Franciaországban, ami bőséges zsákmánylehetőséget és királyi adományokat hozott a katonáskodó
nemeseknek és szabadoknak. Mélyen és őszintén vallásos, jogaihoz ragaszkodó jellemét a társak ugyancsak
nagy erénynek tekintették. S végezetül, de nem utoljára, a 16. száradban – Shakespeare életében – uralkodó
Tudor dinasztia ősének, ingatag trónigénye megalapozójának, kormányzati rendszere megalapítójának
tartotta Henriket, ezért kultuszát igyekezett ápolni.
Merőben ellentétes volt Richárd arculata a középkori ember szemében. Trónbitorló, ráadásul bátyja két
gyermekének megöletése árán jutott Anglia koronájához, amivel sárba tiporta a törvényesség szent és
sérthetetlen elvét. Sőt, bajok voltak az alkalmassággal is, utóvégre harcot vesztett Tudor Henrikkel, Erzsébet
nagyapjával szemben. Ezért Richárdot nyilvánvalóan a valóságosnál sötétebb színekkel festették le a Tudor-
korszak krónikásai. Ráadásul alig két esztendeig uralkodott, így egyetlen buzgó udvaroncának vagy
klerikusának sem juthatott ideje arra, hogy alakját rokonszenvessé tegye az utókor számára.

Henrik, Richárd és az utókor

A huszadik század embere más normák szerint ítél, mint fél ezredév előtti ősei. Nem kedveli a fekete-fehér
ábrázolásmódot, differenciáltabban, sokrétűbben gondolkodik elődeinél. Természetes hát, hogy a
történészek hozzáfogtak a két uralkodó még Shakespeare-től ránk hagyományozott – képének átfestéséhez.
Ez a törekvés olyan furcsa eredményeket is hozott, mint például az 1926-ban megalakult III. Richárd Baráti
Kör, melynek tagjai még napjainkban is buzgón fáradoznak a király rehabilitálásán.

Más kutatók pedig V. Henrik fejéről kezdték letépdesni a babérkoszorút. Felhozták kíméletlenségét a
lollardokkal szemben – 1414 elején sikertelen felkelésük után huszonkilenc főemberüket kivégeztette –‚ s
azt, hogy később, a katolikus egyház hű fiaként kíméletlenül üldözte és vérpadra küldte a John Wiclif tanait
valló eretnekeket.

Még inkább hibáztatják francia hadjárataiért. Az alig 4 milliós lakosságú Anglia hadait a király az
országánál három–négyszeresen népesebb, gazdaságilag fejlettebb Franciaország meghódítására vezette, s
ezzel végső soron maga idézte elő az ország elszegényedését, a „rózsák háború”-jának feudális zűrzavarát.
Különösen azt vetették szemére, hogy Agincourt-i győzelme (1415. október 25.) után nem fogadta el a
pártokra szakadt francia uralkodó osztály rendkívül kedvező békeajánlatát, s tovább erőltette a hódító
hadjáratokat.

Úgy véljük azonban, hogy – szemben a szakirodalom érvelésével – Henrik vállalkozása mégsem volt
teljesen célszerűtlen. A perszonális unió, az állam hódítások útján történő (extenzív) megerősítése gyakori
jelenség a feudalizmus korában.

Sok bírálat érte Henrik katonai tevékenységét is, főleg bravúros agincourt-i győzelmének értékét vitatják.
Egy ismert angol szerző, J. Wylie egyenesen „eszeveszetten vakmerő”-nek minősíti Henrik haditervét,
amikor 1415-ben Harfleur elfoglalása után nem hajózott vissza Angliába, hanem a nagy túlerővel felvonuló
francia sereggel szemben igyekezett Calais-t elérni és vállalta a bizonytalan kimenetelű ütközetet. A bírálók
itt egyoldalúan ítélkeznek. Henrik valóban nagy kockázatot vállalt, de a körülmények erre egyenesen
rákényszerítették. Belső helyzete még nem szilárdult meg teljesen. Így mindenáron győzelmet, vagy
legalábbis valamiféle erődemonstrációt kellett felmutatnia. Az ütközet kockázata viszont valójában nem is
volt olyan nagy. Igaz, a franciák több mint kétszeres túlerőben voltak a mintegy 7000 főre leapadt angol
sereggel szemben, de Henrik, főleg csodálatos íjászai révén, Európa talán legkiválóbb minőségű haderejét
mondhatta magáénak.

Ismeretes, hogy a kockázat meghozta gyümölcsét, az angol feudális hadsereg Agincourt mellett
legragyogóbb győzelmét aratta a bátran, de fegyelmezetlenül harcoló, rosszul vezetett franciák ellen. A
háború későbbi szakaszában pedig Normandia, majd a Párizs környéki várak módszeres elfoglalása, a
meghódított területek megszervezése és a közbiztonság viszonylagos helyreállítása Henrik stratégiai és
hadszervezői képességeit bizonyították.
Henrik tehát elsősorban hadvezérként vált az angol történelem egyik kiemelkedő alakjává. Egyénisége
azonban a ma emberének már nem annyira rokonszenves, mint a kortársak szemében. „Kemény és
hatalomvágyó, türelmetlen a mások véleményével szemben, hideg, könyörtelen tudatossággal halad céljai
felé” – állapítja meg róla Jacobs, a kitűnő angol történész.

Érdekes személyiség, a 15. század, „jó” királyideáljának megtestesítője: már nem lovagkirály, de még
mélyen és őszintén vallásos és babonás. Kíméletlenül megadóztatja alattvalóit, ám azok viszonylagos
békésen és biztonságban élnek. Nagyra törő, gyakran ma már irreálisnak tűnő terveket szövögető államférfi
és hadvezér. A központosított állam azonban csak olyan kemény és tehetséges, véres áldozatoktól sem
visszariadó vezetőkkel jöhetett létre, mint amilyen V. Henrik is volt a maga korában. Jóllehet az utókor nem
osztozik a kortársak osztatlan bámulatában, mégis elismeri tehetségét és jelentős történelmi személyiségnek
tekinti.

Jóval kisebb jelentőségű, lélektanilag viszont annál érdekesebb az ellenpólus: III. Richard. Szorgos
kutatások, főleg Paul M. Kendall munkássága eredményekén ma már az ő alakja is elvesztette
emberfelettien torz vonásait, s az átlagosnál tehetségesebb, kegyetlenebb és célratörőbb, mindenekelőtt
balszerencsésebb figurává szürkült.

Nem igazak a Richárd végtelen csúfságáról, púpos, idétlen alakjáról szőtt legendák sem. Shakespeare
rátapintott a lényegre, amikor hőse végtelen magányosságát állította előtérbe. A törékeny testű, kissé csapott
vállú, félszeg fiatalember a „rózsák háborújának” zűrzavarában cseperedett fel. Hol Angliában, hol a
kontinensen élt, mégis – Henrikhez hasonlóan – művelt, olvasott emberré vált.

Először 1470-ben lépett a történelem színpadára, ami kor Wawrick earlje, a „királycsináló” fellázadt IV.
Edward ellen, és a Lancaster-párthoz szegődött, Richárd kitartott bátyja oldalán, segített kiszabadításában, s
vele együtt Burgundiába menekült. Egy évre rá visszatértek Angliába, s Barnetnél és Tewkesburynél döntő
győzelmeket arattak a Lancasterek fölött. Richárd a jobbszárnyat vezette Barnetnél és döntő szerepe volt a
győzelem kivívásában.

A győzelem után a király Gloucester hercegévé az északi határvidék kormányzójává nevezte ki. A lakosság
megkedvelte, mivel rendet teremtett a Lancaster-ház egykori bázisában, s visszaverte a skót betöréseket.
Távol maradt az udvari intrikáktól.

Nem valószínű, hogy az ő keze is benne lett volna bátyja, Clarence herceg megöletésében; a nyughatatlan,
hatalomra vágyó herceget a betegeskedő Edward, esetleg a Woodeville-klikk tette el láb alól.

Edward halála után a régenssé kinevezett Richárdnak nemcsak méltósága, hanem élete is veszélyben forgott.
A Woodeville-k kezükben tartották a két királyfit – a 12 esztendős Edwardot és a 10 éves Richárdot – s meg
akartak szabadulni tőle. Gloucester hercege azonban megelőzte őket. Rajtaütött kíséretükön, s vérpadra
küldte a Woodeville család három vezéregyéniségét, majd ügyes rábeszéléssel „védelme alá” vonta a kis
hercegeket. Richárd életében eddig még semmi rendkívüli nem történt: egy tehetséges feudális úr
eltávolította útjából ellenfeleit és megőrizte hatalmát.

A siker azonban újabb kalandokra ösztönözte, s ekkor lépte át azt a határt, melyen át a történelem nagy
gonosztevőinek dicstelen táborába jutott. Elfogatta, a Towerbe záratta unokaöccseit, akik nem sokkal
később, ismeretlen körülmények között, elpusztultak. Bár közvetlen bizonyítékunk nincs rá, nagyon
valószínű, hogy Richárd ölette meg őket.
A gyermekek ugyanis még éltek, amikor nagybátyjuk már királlyá koronáztatta magát. Mindössze két
esztendeig uralkodott. Hiába kísérletezett ésszerű igazgatási és adóztatási reformokkal, nem tudta alattvalói
rokonszenvét megnyerni. Így nem véletlen, hogy amikor 1485 nyarán a Lancaster-ház távoli rokona, Tudor
Henrik partra szállt Angliában, a döntő ütközetben szinte mindenki cserbenhagyta, Richárd nem látva már
kiutat, reménytelen helyzetben is bátran harcolt és elesett.

A ma embere mindkettőjükben a hanyatló feudalizmus tipikus figuráját látja, a kor tehetséges uralkodóit
jellemző erényekkel és fogyatékosságokkal. Értékítélete azonban, ha árnyaltabb is, lényegében nem tér el a
kortársakétól. Henriket – hibaival egyetemben – jelentős, a központosított állam, tehát a társadalmi haladás,
megvalósítása felé törekvő uralkodónak tekinti, Richárdot viszont, mert nagyravágyásával új erőre keltette a
feudális anarchia sötét hatalmait, elítéli.

Shakespeare tehát – túlzásait leszámítva – alapjában véve ma is helytálló képet festett a két uralkodóról:
mivel V. Henrik valóban jó, III. Richárd valóban rossz király volt.

Miért volt gonosz Shakespeare III. Richárdja?

BBC HISTORY MAGAZIN 2012. 09. számában a teljes cikk

Tényleg annyira gonosz volt III. Richárd az életben, mint a drámában? Paulina Kewes, az Oxfordi Egyetem
tanára áttekinti azokat a forrásokat, amelyek felhasználásával William Shakespeare megformálta III. Richárd
velejéig romlott színpadi figuráját.

A torz testű és saját bevallása szerint is „ravasz áruló” III. Richárd Shakespeare egyik legnagyobb
gazembere. A nevét címként viselő drámában cselszövések és gyilkosságok árán jut el a trónig – hogy aztán
onnan Richmond, a leendő VII. Henrik letaszítsa. Ám Shakespeare más sötét figuráitól eltérően (pl. Jágótól,
akinek indítékait sohasem tudjuk egészen kiismerni; vagy Macbethtől, akinek gyötrelmes lealjasodása
érzelmi erőt kölcsönöz tragédiájának), Richárd élvezettel tobzódik saját alakoskodó képességében. Gonosz
fondorkodásait egy sor szellemes monológban és félreszólásban osztja meg a nézőkkel: „S igy pőre
gazságomat Bibliából / Ellopott kacatokba burkolom / S szentnek látszom az ördög szerepében.” (Vas István
fordítása.) Mindezzel azt éri el, hogy akaratunk ellenére megtapsoljuk verbális képességeit, színészi
hajlamát és határtalan energiáját, amivel gyakorlatilag a cinkosaivá válunk.

Richárd egyre gonoszabb ténykedései eközben arra késztetik áldozatait és azok hozzátartozóit, hogy
szidalmak, átkok és az isteni büntetésről szóló jóslatok özönét zúdítsák rá. A legváltozatosabb csúfnevekkel
illetik: „ördög”, „gyilkos gazember”, „hétszer-démon”, „becsület rongya”, „pokol iszonyú lakája”; illetve,
fantáziadúsabb módon, „nagyrakás idomtalanság”, „férfiúság veszélyes ragálya”, „torzszülött gnóm, dúló,
ronda állat”, „mérges, pupos varangy”. Richárd – akiről látszólag ugyanúgy leperegnek a sértések, ahogy a
lelkiismeret-furdalás sem gyötri – amint megkaparintja a koronát, elkezd szétesni. A tökéletes machiavellista
figura helyett már csak egy szorongó és egyre kétségbeesettebb zsarnokot látunk, aki hatalmának megtartása
érdekében semmitől sem riad vissza, legyen az akár unokaöccseinek meggyilkolása vagy feleségének
megmérgezése. Áldozatai kísérteteinek megjelenése élethűen erősíti meg Richárd megalázó bosworthi
vereségének sorsszerűségét.

A csata előestéjén a kísértetek Richárdnak és Richmondnak egyaránt megjelennek, szemrehányásokkal

halmozva el a zsarnokot, miközben megjövendölik „erényes és szent” ellenfelének diadalát. A darab a béke
és jólét lelkesítő víziójával ér véget, amely „a két királyi ház igaz örököse”-ként köszöntött Lancaster-
házbeli Richmond és Yorki Erzsébet leszármazottainak uralma alatt fog beköszönteni.

CSAK TISZTA FORRÁSBÓL?

Shakespeare III. Richárdját 1592–1593 körül mutatták be először. Ekkor már egyre erősödtek a vallási
feszültségek és a félelem a polgárháborútól, illetve az idegen inváziótól, amely a közel 60 éves, hajadon és
gyermektelen I. Erzsébet megoldatlan trónutódlása miatt fenyegetett. Miután Erzsébet 1603-ban meghalt,
VI. Jakab skót király követte őt a trónon.

A trónbitorló zsarnok története – akinek láthatóan sorsszerű bukása hosszú és véres polgárháborúknak vet
véget – bonyolult érzelmeket válthatott ki a korabeli közönségből. Hogy az Erzsébet-kori nézők hogyan
értelmezhették Richárd (és Richmond) darabbeli ábrázolását, világosabb lesz, ha áttekintjük az egymással
versengő történelmi verziókat, és figyelembe vesszük Shakespeare izgalmas eltéréseit az általa felhasznált
forrásoktól.

A mai tudósok megkérdőjelezik III. Richárd makacsul negatív megítélését, amely főként a korai Tudor-
propagandának köszönhető. Richárd, a valós történelmi figura ugyan aligha tekinthető eszményképnek, ám
valószínűleg nem volt sem olyan torzszülött, sem olyan rafinált akarnok, mint amilyennek később
lefestették. Ha Bosworthnál ő győz, akkor később természetesen egészen más hangnemben nyilatkoztak
volna róla.

Richárd zsarnokságának színpadi ábrázolása azonban nem Shakespeare saját találmánya. A drámaíró nagyon
sokat merített Raphael Holinshed Chronicles of England, Scotland and Ireland (Anglia, Skócia és Írország
krónikája) című művének második kiadásából (1587). Ez a monumentális vállalkozás az első, amely átfogó
leírást ad a Brit-szigetek történetéről és topográfiájáról (lásd keretes anyagunkat).

Holinshed könyve az újkor elején több színdarabot ihletett, mint bármely más korábbi vagy korabeli mű.
Ezek között nem csupán történelmi drámák (V. Henrik, III. Richárd, János király), illetve tragédiák (Lear
király, Macbeth) vannak, hanem romantikus tragikomédiák (Cymbeline) és családi tragédiák is. A
történelmi hitelesség legtöbbjükben a balladák, elbeszélő költemények és verses regények anyagával
elegyedik. A Krónikán alapuló, belőle és más forrásokból kiegészítő részleteket átvevő korábbi színművek
adaptációi is megjelentek. Shakespeare III. Richárd-ja is ezek közé tartozik.

A Krónika összegyűjtötte, és gyakorlatilag szóról szóra átvette a III. Richárdról szóló korábbi leírásokat,
köztük Morus Tamás, Edward Hall, Richard Grafton műveit, és azok ellenséges hangnemét jócskán
megerősítette saját elítélő kommentárjaival és széljegyzeteivel. Ám Shakespeare – azzal, ahogyan az
anyagból válogat, és ahogy azt művészi fantáziájával átalakítja – még sötétebb képet fest a királyról, mint a
prózai történetírás. Közvetlenül Richárdot teszi felelőssé például a hercegek towerbeli meggyilkolásáért
(holott a krónikások megemlítik, hogy bűnösségét illetően továbbra is kételyek merülnek fel), továbbá
néhány közember megszólaltatásával kihangsúlyozza a Richárd trónbitorlása miatt egyre növekvő
elégedetlenséget.

SZÍNPADI ELŐZMÉNYEK

Holinshed mellett Shakespeare két korábbi III. Richárdról szóló színműre is támaszkodik. Az egyik egy
háromfelvonásos, latin nyelvű iskolai dráma, a Richardus Tertius, amelyet Cambridge-ben mutattak be
1579-ben, majd kézírásos másolatok formájában széles körben terjesztettek. A másikat, az ismeretlen
szerzőtől származó, The True Tragedy of Richard III (III. Richárd igaz tragédiája) című darabot először
1590–1591 körül állította színpadra egy jelentősebb színházi társulat, majd 1594-ben nyomtatták ki. Richárd
alakja egyik színdarabban sem olyan hangsúlyos, mint Shakespeare-nél, bár mindkettő tartalmaz
„áthallásokat”, amelyek Erzsébet megoldatlan trónutódlására céloznak.

Shakespeare Richárdja még kérkedik is azzal, hogy önmagát „a megszemélyesített Bűn”-nel, a középkori
moralizáló színművek és a Tudor-kori közjátékok jellegzetes figurájával rokonítja. Ez az eszköz Richárd és
a közönség cinkosságának megteremtését szolgálja, továbbá kihangsúlyozza a figura színészi pózolását.

A darab legjelentősebb fantázia szülte komponense az, hogy a történetben Shakespeare kiemelt szerepet ad a
nőknek. A leghírhedtebb és legemlékezetesebb talán az a (teljes mértékben Shakespeare által kitalált) szín,
amelyben Richárd Lady Anna (Henrik fiának özvegye, ekkortájt Richárd felesége) kegyeit keresi. Anna, akit
taszít a férfi ostroma, először undorral leköpi férje és apósa förtelmes gyilkosát, ám végül behódol hamis
széptevésének, és hajlandó feleségül menni a szörnyeteghez, aki aztán kajánul osztja meg iránta érzett
megvetését a közönséggel. Itt ismét kiáltó ellentétet tapasztalunk Shakespeare jellemzése és forrásai között,
amelyek egyike sem tulajdonít Richárdnak sem ilyen mélységes gonoszságot, sem ilyen virtuóz színészi
képességeket.

POLITIKA ÉS HATALOM

A III. Richárd nagyszerű darab – egyben a hatalom fondorlatainak tanulmánya is. Amikor Shakespeare
elszánta magát, hogy drámát írjon két vetélkedésekkel teli királyváltás – a IV. Eduárd és III. Richárd, illetve
a Richárd és VII. Henrik közötti átmenet – történetéből, nemzete történelmének egyik legvitatottabb
időszakát vette célba, amely még élénken élt kortársainak emlékezetében.

Erzsébet trónra kerülésének szerencsés előzménye volt, hogy – miután VII. Henrik elragadta a koronát III.
Richárdtól – a két uralkodóház egyesült. Első koronázási díszmenetén, amely 1559 januárjában vonult át a
londoni Cityn, az új királynőt két királyi pár – nagyszülei, VII. Henrik és Yorki Erzsébet, illetve szülei, VIII.
Henrik és Boleyn Anna – emlékezete és rengeteg fehér és piros rózsa vette körül. Ez a verses köszöntőkkel
kísért parádé Erzsébet trónhoz való jogának megerősítését szolgálta, őt pedig emlékeztette a királyi ranggal
járó kötelességekre, és arra ösztönözte, hogy gondoskodjon a trónutódlásról.

Erzsébetet az uralkodásának kezdetén elhangzott parlamenti buzdítások – miszerint férjhez kell mennie, és
ki kell jelölnie utódját – rendszeresen arra intették, hogy gondolkodjon el azon a nyomorúságon, amelybe a
Lancaster-, illetve York-pártiak elhúzódó dinasztikus viszályai taszították Angliát. Amikor azonban az
öregedő királynő hajadon maradt, világossá vált, hogy vele ki fog halni a Tudor-ág. Ezért sokat hivatkoztak
a 15. század végi történelemre, amelynek emlegetése most a bizonytalan jövő miatti aggodalmat fejezte ki.

Még a Richardus Tertius is kissé tapintatlanul utalt arra, hogy a Szűz Királynő fölött, akin az ország
biztonsága nyugszik, kezd eljárni az idő. Az ismeretlen szerzőtől származó The True Tragedy of Richard III
epilógusa hasonlóképpen céloz a kijelölt trónutód nélküli Anglia ingatag helyzetére. Mennyire vegyük hát
komolyan azt a jóslatot, amely Shakespeare III. Richárdjának vége felé Richmondot „boldog királyok ősé”-
nek nevezi? A korabeli katolikus hitvitázók szerint a Tudorok biztosan magukra vonták Isten büntetését,
ezért haltak meg a főbűnös VIII. Henrik utódai egymás után gyermektelenül.

RICHÁRD EMLÉKEZETE

Sohasem fogjuk megtudni, hogy a korabeli nézők mit gondoltak Shakespeare darabjáról – azonkívül, hogy
élvezték, széltében-hosszában idézték és parodizálták. Az 1590-es években még nem voltak színikritikákat
közlő újságok vagy folyóiratok, és naplóban vagy levélben sem számolt be senki a benyomásairól.
Az viszont biztos, hogy voltak néhányan, akik nem fogadták el Holinshed és Shakespeare Richárdról
alkotott könyörtelenül negatív véleményét. John Stow, a Krónika második kiadásának egyik közreműködője
például „öreg és komoly emberektől, akik gyakran találkoztak Richárd királlyal” állítólag azt hallotta, hogy
„nem torz testű, hanem személyében és testi megjelenésében elég kellemes ember volt” – bár Stow saját
történelmi írásaiban ezt az érdekes részletet nem említi.

A 17. század második évtizedében Sir George Buck már hosszú és részletes védőbeszédet írt Richárdról.
(Buck egyik felmenője Richárd szövetségese volt, akit a bosworthi csata után VII. Henrik parancsára
kivégeztek.) A 17. század közepén megcsonkított formában kiadott rehabilitáló értekezés azonban gyenge
hang volt az elutasítók uralkodó kórusával szemben.

A III. Richárd modern rendezései rutinszerűen aktualizálnak. A jelmezek, díszletek és különleges effektusok
későbbi zsarnokokkal – Mussolinival, Hitlerrel, Sztálinnal és különféle közel-keleti diktátorokkal – vonnak
párhuzamot. A darabot az teszi különösen alkalmassá az ilyen adaptációkra, hogy Shakespeare – történelmi
forrásaival együtt – alaposan elmélyed a közvélemény manipulálásának és megnyerésének stratégiáiban.
Richárd félrevezető kampánya – de a későbbi VII. Henrik csatatéri szónoklata is, amelyben tetteinek
törvényességét hirdeti – nem is lehetne időszerűbb vagy érvényesebb ma, amikor a politikai élet a tények
kozmetikázása és a propaganda körül forog.

SHAKESPEARE ELSŐ SZÁMÚ FORRÁSA

A Raphael Holinshed neve alatt megjelent The Chronicles of England, Scotland and Ireland [1577, 1587] a
Tudor-kori történetírás csúcsteljesítménye. Ám e monumentális kötetek (a második kiadás 3,5 millió szót
tartalmaz) csak töredékét teszik ki az eredetileg tervezettnek, és Holinshed sem az egyetlen alkotójuk. Az
eredeti elgondolás – egy minden ismert nemzet leírását és történetét tartalmazó krónika ötlete – az 1540-es
évek végén egy holland származású londoni könyvkereskedő, Reginald Wolfe agyában született meg. Wolfe
az akkoriban huszonéves Holinshedet bízta meg e lélegzetelállítóan nagyszabású vállalkozás kivitelezésével,
ám a könyvkereskedő halála után a munkát folytató kiadói társulás megnyirbálta a tervet, hogy a költségeket
leszorítsa. Az 1577-ben kiadott könyv ezért foglalkozik kizárólag a Brit-szigetekkel.

A könyv bizonyára nagy üzleti sikert hozott, mivel a kiadó hét éven belül megbízást adott egy átdolgozott és
bővített változat megszerkesztésére. Holinshed ekkor már halott volt, így a vállalkozás koordinálását
Abraham Flemingre, egy Cambridge-ben tanult protestánsra bízták. Az 1587-es kiadást a politikai rendszer
erősen cenzúrázta, de nem ellenzékisége miatt, hanem azért, mert túlzott kárörömmel számolt be az Erzsébet
hatalmának megdöntésére irányuló, Stuart Máriát támogató korabeli összeesküvés katolikus résztvevőinek
kivégzéséről.

III. Richárd portréja Holinshed Krónikájának második kiadásában sötétebb, mint bármely korábbi műben. A
könyvben Morus, Hall, Grafton és maga Holinshed hírhedten negatív véleményei összegződnek a szerkesztő
moralizáló megjegyzéseivel kiegészítve.

Morus csípős leírást ad Richárd torz testéről és gonosz jelleméről: „alacsony termetű, végtagjai formátlanok,
háta púpos… rosszmájú, dühös, irigy”. A hercegek meggyilkolása után a zsarnokot zaklatott lelkiismerete
szorongásra és rettegésre készteti: „Szeme forog… keze örökké tőre markolatán, viselkedése és modora az
olyan emberé, aki mindig kész újra lecsapni… ilyen volt nyugtalan szíve, amely folytonosan hánykolódott
az unalom és förtelmes tettének viharos emléke között”.

A szerkesztő a Gondviselés műveként üdvözli Richárd bosworthi vereségét, és a bukott zsarnokot – a

címerén szereplő két fehér vadkanra utalva – megvetően agyaras vadállathoz hasonlítja: „Ami Richárd
királyt illeti, jobb lett volna számára, ha szíve megelégszik a régensséggel, ahelyett, hogy orrát felveti vagy
becsvágyának agyarát ily magasra emeli… mintha heves csapásokkal küzdene minden lehetséges akadály
ellen”. Nehéz volna elképzelni Flemingénél sommásabb ítéletet Richárd uralkodásáról: „Ez volt Richárd, a
bitorló.”

http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130206-iii-richard-bukasa-es-halala-a-rozsak-haboruja-es.html
 William Shakespeare: Vihar
1610/11/írta
1611/előadták
Shakespeare utolsó önálló darabja valószinüleg…
 próza és a blank verse

Eredet:
 MONTAIGNE/ esszé/ “A Kannibálokról”/ford. 1603/
 bukolikus tragikomédia/commedia dell’arte /alfajának (XVI. sz.Olaszország)
1610
 1609/ Sea Adventure nevű hajó/ 500 fő/ Bermudákon egy vihar következtében július 29-én eltűnt,
 ROBERT EDEN /History of Travel/történet/ név (Sycorax istenének a neve Setebos),
 OVIDIUS Metamorphoses ( Prospero búcsúja a mágiától)

Szöveg:
F1/1623/ RALPH CRANE/King’s Men írnoka jegyezte le/ 1611.11. 01.
1612/13 tél/ Erzsébet eljegyzése/ I. Károly király udvara/ rajnai palotagróf szórakoztatására

Szereplők:
Prospero korábban Milánó hercege Stephano ifjú/bor
Caliban 12 éves fiú a szigeten Alonso Nápoly királya
Ariel szellemi lény Trinculo ifjú
Miranda Prospero lánya Antonio Prospero bátyja
Ferdinánd Alonso fia Miranda szerelme Ceres szellem
Gonsalo nemes Juno szellem
Sycorax Caliban anyja Iris szellem

Cselekmény:
 Az első jelenet azzal indul, hogy Alonso, Nápoly királya, tengeren tér vissza lánya esküvőjéről, de egy
vihar következtében hajótörést szenved.
A második jelenetben jelenik meg Prospero, korábban Milánó hercege, és elmeséli lányának, Mirandának,
hogy hogyan veszítette el pozícióját tizenkét évvel korábban=>Bátyja, Antonio döntötte meg hatalmát
Alonso segítségével.
Antonio és Alonso megbíznak egy nemest, Gonzalót, hogy hagyja a tengeren veszni Prosperót és lányát,
Mirandát=>Ő azonban megsajnálja őket; élelmet, ruhát, és Prospero szeretett könyveit adja nekik.
Prospero és Miranda egy szigetre kerül, ahol rátalálnak egy tizenkét éves fiúra, Calibánra=> anyja,
Sycorax révén került a szigetre, akit ide száműztek, és aki még Prospero érkezése előtt meghalt.
Kezdetben Prospero befogadja és tanítja, de miután Caliban megpróbálja megerőszakolni Mirandát, ellene
fordul=> Caliban az örökbefogadott fiú szerepéből átkerül a rabszolgáéba.
Prospero rátalál Arielre, akit mágiája segítségével megszabadít Sycorax varázslatától, aki ezért
engedelmességgel tartozik neki egy megszabott ideig=> utasítására Ariel vihart csinál=> Alonso
hajótöréséhez vezet.
Ariel, ugyanígy Prospero parancsára, elvezeti Ferdinandot hozzájuk, amikor Ferdinand megpillantja
Mirandát, és egy istennővel azonosítja. Miranda szintén vonzódni kezd Ferdinandhoz, aki az első férfi akit
lát, Prospero és Caliban után. Miranda és Ferdinand egymásba szeretnek.
Prospero ezt látván úgy dönt, hogy akadályokat gördít eléjük, hogy ezáltal erősítse szerelmüket.
Alonso fiát gyászolja, akiről azt gondolja vízbe fulladt, ennek ellenére tovább keresik. Egy alkalommal a
keresésben elfáradva lepihennek. Míg Alonso alszik Antonio azt javasolja Sebastiannak, hogy öljék meg,
így megszerezhetik a trónt=>Ariel viszont felébreszti Alonsot, így megakadályozza, hogy megölhessék.
Ezalatt a szigeten Caliban találkozik Trinculóval/Stephanóval,akialkoholt ad Calibannak, =>azt hiszi hogy
ő egy isten, mert ilyen folyadékkal rendelkezik. Ezért felajánlja Stephanónak, hogy
o szolgálni fogja/a sziget urává teszi=>arra buzdítja őt, hogy ölje meg Prosperót.
Prosperóhoz indulnak, Ariel csapdába ejti őket és figyelmezteti Prosperót.
Alonso és kísérői nem találják Ferdinandot, de találkoznak szellemekkel, akik lakomát tálalnak eléjük.
Mielőtt azonban enni tudnának belőle, Ariel hárpiaként a Prospero ellen elkövetett bűneikre emlékezteti
őket=> lakoma eltűnik, Alonsót pedig eltölti a gyász érzése. Sebastian és Antonio viszont nem éreznek
bűntudatot.
Propero elismeri Ferdinandot Miranda jegyeseként/Calibant és két szövetségesét megbünteti=a gyilkosság
meghiúsul.
A darab végére Prospero eléri célját, megmutatja Alonsónak, Sebastiannak és Antoniónak hogy milyen
bűnöket követtek el=>Alonso visszaadja a hatalmat Prosperónak, és bocsánatát kéri=>Prospero ezután
elmondja, hogy Ferdinand él
Propero és Alonso békét kötnek egymással=>ezt Miranda és Ferdinand házassága megszilárdítja.
Prospero szabadon engedi Arielt, és búcsút mond varázserejének
William Shakespeare: Macbeth
1603-1606 körül
1606 (lőpor-összeesküvés) HENRY GARNET atya/Stationer’s Registerbe, a londoni könyvárusok
jegyzéke 1606. 06. jegyezték be
 1606. 08. 07/ Hampton Courton -on/, IV. Keresztély dán Jakab király tiszteletére.( A szöveg rövidsége a
király nem szerette a hosszú előadásokat.)
1611/bemutatással kapcsolatos feljegyzések
Színházi hiedelmek:Macbeth neve balszerencsét hoz, ezért =>"Skót darab"-ot mondanak.

Eredet:
 Holinshed-krónika

Szöveg:
F1/ 1623 (F1- ben Julius Caesar után és a Hamlet előtt )
 A tragédiák közül a legrövidebb, a F1/ 21 oldal/ 2100-2400 sor (súgókönyv vagy másolata)
 zárttéri előadás=> sötét/homályos atmoszférája/sok látványelem/színpadi gépek

Szereplők:
Duncan skót király
Malcolm Duncan fia/herceg
Donalbain Duncan fia/herceg Lady Macbeth Macbeth felesége
Macbeth Duncan tábornoka Seyton , Macbeth szárnysegéde
Banquo M barátja/ Duncan tábornoka Macduff Seyton fia
Fleance Banquo fia Lady Macduff
Lennox skót nemes skót orvos
Ross skót nemes angol orvos
Meneteith skót nemes katona
Angus skót nemes várkapus
Cathness skót nemes öreg
Siward angol hadsereg tábornoka/ Hecate fő rossz szellem
northumberlandi gróf
Siward Siward kisfia boszorkány1
boszorkány2
boszorkány3

Cselekmény:

 A három boszorkány elhatározza, hogy találkozik Macbeth-tel. A skót király, Duncan seregei harcban
állnak a lázadókkal és az őket támogató norvégokkal, de hála Macbeth hősiességének, győzedelmeskednek.
A király elhatározza, hogy megjutalmazza Macbeth-et,
de Macbeth mielőtt erről értesülne találkozik a boszorkányokkal, akik megjósolják neki, hogy
 a királytól jutalmat kap
 ő lesz Skócia királya.
Banquo, egy másik hadvezér is jelen van, neki a boszorkák azt jósolják, hogy
 ő maga nem, de utódai királyok lesznek.
Mikor a király elé járulnak, Macbeth számára kiderül, hogy a boszorkák jóslatának első fele teljesült, a
király ugyanis Cawdor thánjává tette Macbeth-et. (Skóciában a thán grófi rangnak felelt meg.)
Duncan megszáll egy éjre Macbeth birtokán, aki már a királygyilkosság tervét készíti elő, hogy siettetve a
boszorkák jóslatát, minél előbb elfoglalhassa a trónt. Lady Macbeth-et, a feleséget is beavatja a tervekbe.
Macbeth, úgy tűnik, az utolsó pillanatban meghátrál a szörnyű terv elől, de felesége meggyőzi - többek
között a férfiasságát kétségbe vonva -, hogy már nincs visszaút.
Éjfél után a király szobájába lopózik és megöli őt, a gyanút testőreire terelve. Malcolm és Donalbain, a
király fiai, apjuk haláláról értesülve, félelmükben elmenekülnek, magukra terelve a gyilkosság gyanúját.
Macbeth elől elhárul minden akadály: királlyá koronázzák.
Macbeth, hatalmát féltve egyre jobban belemélyed a vérontásba, igaz, már nem saját kezűleg végzi
gyalázatos tetteit, hanem gyilkosokat bérel fel. Megöleti
 Banquót (gyanakodni kezd), de fia elmenekül.
Bizonytalanságában meglátogatja a boszorkányokat, akik kétes jóslatokkal hamis illúziókba ringatják azt
állítva, hogy hatalma szilárd. Három jóslat hangzik el:
 óvakodjon Macdufftól;
 csak olyan ember ölheti meg, akit nem anya szült
 hatalma addig tart, amíg a birnami erdő meg nem mozdul
Macduff családját hátrahagyva Angliába menekül
 egész családját (kisfiát is) és háza népét.
Macduff Angliában próbálja rábeszélni Malcolmot, hogy térjen haza és foglalja el az őt megillető trónt.
Malcolm kezdetben vonakodik, majd rááll/az angol király is támogatja katonákkal
 hozzák Macduffnak a hírt, hogy feleségét és gyerekeit legyilkolták
Lady Macbeth felesége a gyilkosságok miatt álmatlanságban szenved/ kibeszéli azokat
Macbethnek jelentik, hogy egy nagy sereg közeledik ellene és hogy alattvalói sorra hagyják el, de a
jóslatokban bízva várában marad és nyugodtan készül a csatára.
A Macbeth ellen induló csapatok a Birnam melletti erdőbe érnek=>Malcolm minden katonájának
megparancsolja hogy
 vágjanak egy faágat és azzal álcázzák magukat=megmozdul az erdő
Lady Macbeth öngyilkosságot követ el
Macbeth és Macduff párbajt vívnak
 Macduff - mielőtt végez Macbeth-tel – elárulja: kivágták anyja hasából= nem anya szülte.
Malcolmot a csata után Skócia királyává koronázzák.
William Shakespeare: Szentivánéji álom

1595 (Titania leírása /eső 1594/ felforgatta az évszakok természetes rendjét

Eredet:
 cselekmény/ Shakespeare
motívumok:
 két szerelmespár/olasz komédiából átvett
 CHAUCER/A lovag meséje (lakoma jelenet)
 PLUTARKHOSZ /Párhuzamos életrajzok/ Theseus élete/ ford.North 1579
 OVIDIUSZ/ Átváltozásait/Pyramus és Thisbe
 Népi történetek/ tündérek Puckról (Stradfordban gyermekként)
 LUCIUS APULEIUS/ Aranyszamár / ford. William Adlington

Szöveg:
F1/ 1600/ kritikusok szerint magánelőadásra/ arisztokrata pár esküvői ünnepélyének része

Szereplők:
Szerelmesek Tündérek
Lysander Hermia szertője Oberon tündérkirály
Demetrius Hermia szertője/Puck miatt Titánia tündérkirályné
Hermia Lysander szerelmes Puck / Robin pajtás Oberon segítője
-Egéus Hermia apja Babvirág tündérek
Heléna Demetriusba szerelmes Pókháló tündérek
Theseus Athén ura Moly tündérek
Hippolyta Theseus Mustármag tündérek
menyasszonya/amazonkirálynő
-Philostrat Theseus ünnepélyrendezője más tündérek
Mesteremberek Közjáték szereplői
Vackor ács fal/Hold
Gyalu asztalos oroszlán
Zuboly takács****szamár Pyramus
Dudás fúvó- foldozó Thisbe
Orrondi üstfoldozó Pyramus apja
Ösztövér szabó Thisbe anyja

Cselekmény:

ELSŐ FELVONÁS/1. SZÍN

Athén/Theseus/uralkodói menyegző/Hippolytával (esküvő előtt/ panasz/Egéus)
Hermiát Demetriushoz akarja adni/DE Lysander elbűvölte Hermiát
Theseus Hermiát kéri/fogadjon szót apjának/DE hajthatatlan=> a király szerint halál/ zárda vár rá.
Lysander kéri Hermiát, szökjön meg/ ligetben vár rá másnap éjjel
Heléna érkezik/elmondják szökési tervüket.
Heléna reménytelenül szerelmes Demetriusba/ vissza akarja szerezni=>elárulja a szökését
ELSŐ FELVONÁS/2. SZÍN
Az athéni mesterek a királyi esküvőjére színdarabbal készülnek (siralmas komédia Pyramus és Thisbe
kegyetlen haláláról)/kiosztja a szerepeket
Másnap este/ligetben próba

MÁSODIK FELVONÁS/1. SZÍN

 Athén/liget/civódó tündérfejedelem-pár/Oberon és Titánia
Oberon Puckot bízza meg Titánia megtréfálásával(virág+Titánia alvás/szemcsepp szerelem/első élőlény,
akit meglátaki
Demetrius és Heléna találkozik/Demetrius kéri Helénát/ne üldözze szerelmével/mert ő Hermiát szereti, de
a lány hajthatatlan.

MÁSODIK FELVONÁS/2. SZÍN

Titánia érkezik kíséretével/elalszikPuck szemébe cseppenti a virág nedvét.
Lysander/Hermia bolyongás után alszanak=> Puck Lysander szemébe cseppentHelénát pillantja meg,
Heléna csak gúnynak vél. Az ébredő Hermia már nem találja szerelmét.

HARMADIK FELVONÁS/1. SZÍN

Titánia még alszik
a mesterek megérkeztek a próbára
Puck újabb tréfája=>Zubolynak szamárfejet varázsol
 társai elfutnak előle
 Titánia őt látja meg először, belé lesz szerelmes.

HARMADIK FELVONÁS/2. SZÍN

Oberon megtudja Pucktól, hogy Titánia egy szamárba szerelmes.
észreveszik, hogy Demetrius Hermiával érkezik,aki Lysandert keresi, Demetrius pedig szerelmével üldözi
Hermiát=>Oberon észrevette a baklövést, Puckot elküldi Helénát megkeresni.
Demetrius lefekszik, a szerelmi cseppek/ébredve Helénába szeret bele.
Lysander érkezik Helénával/ Demetrius felébred=>Heléna mindkét férfira dühös/azt hiszi gúnyolják
Lysander lemond Hermiáról Demetrius javára, hisz elhidegült a lánytól, s Heléna szívéért epekedik/ezt
Hermiának is bevallja =>Hermia úgy érzi, hogy összeesküdtek ellene.
Heléna viszont Hermiát okolja/ bevallja, hogy elárulta barátnője szökési tervét
zűrzavar=mindenki a másikat okolja.
Oberon rendet tesz/Puckot küldi, hogy akadályozza meg a két fiú párviadalát.

NEGYEDIK FELVONÁS/1. SZÍN

Oberon feloldja Titániát=> rossz álomként emlékezik
Theseus, Hippolyta, Egéus érkeznek/kürtszóra felébrednek a szerelmesek is mind a négyen.
Lysander elmeséli, hogyan szöktek el
Demetrius is elmondja, hogy a szerelmeseket/Heléna őt követte, s közben beleszeretett
Theseus feloldja Egéusnak tett ígéretét, s kihirdeti a hármas menyegzőt.
Zuboly is felébred, s rettenetes látomására emlékszik.
NEGYEDIK FELVONÁS/2. SZÍN
Zubolyt keresik. Gyalu hozza a hírt( fejedelem kijött a templomból, s vele együtt két pár is egybekelt)
Zuboly is megérkezik, sürgeti társait, hogy nézzék át a szerepet, s irány a palota.

ÖTÖDIK FELVONÁS/1. SZÍN

A 3 pár az előadást várja
Philostrat, az ünnepélyrendező szerint (unalmas, semmit sem ér)
Theseus látni szeretné az„együgyű szívek” hódolatát, megnézik az előadást, s nyugovóra térnek.

ÖTÖDIK FELVONÁS/1. SZÍN

Éjjel Puck, Oberon, Titánia érkeztek, s a tündérekkel együtt megáldják a boldog szerelmeseket.

A dráma szerkezete

1 alapszituáció/expozíció 1.) expozíció:

A szereplők, a helyszín, az időpont
bemutatása; az alapvető konfliktus
érzékeltetése.
2.) bonyodalom:
2 bonyodalom Teljes egészében feltárul a szereplők
közötti konfliktusrendszer, a szereplők
egymáshoz való viszonya, a képviselt
eszmék és elvek mibenléte.
3.) tetőpont:
3 kibontakozás A konfliktus legteljesebb mértékben
kibontakozik.
4.) krízis vagy válság:
4 tetőpont Végérvényessé válik, hogy a tragikus
összeütközés elkerülhetetlen; a szereplők
ragaszkodnak az általuk képviselt
erkölcsi, világnézeti stb. elvekhez.
5.) retardáció vagy késleltetés:
5 végkifejlet/katasztrófa Váratlan lehetőség nyílik a konfliktus
megoldására.
6.) katasztrófa vagy megoldás:
A konfliktus negatív irányba való
eldöntése.
KOMÉDIÁK:
A vihar + Macbeth+
A két veronai nemes Hamlet+
A windsori víg nők TRAGÉDIÁK: Lear király+
Szeget szeggel Coriolanus Othello+
Tévedések vígjátéka Titus Andronicus Antonius és Kleopátra
Sok hűhó semmiért + Rómeó és Júlia+ Cymbeline
A lóvá tett lovagok Julius Caesar+
Szentivánéji álom +
A velencei kalmár
Ahogy tetszik +
A makrancos hölgy +
Minden jó, ha vége jó
Vízkereszt, vagy amit
akartok +
Troilus és Cressida +
Téli rege
Pericles
KIRÁLYDRÁMÁK:
János király +
II. Richárd
IV. Henrik, I. rész
IV. Henrik, II. rész
V. Henrik
VI. Henrik, I. rész
VI. Henrik, II. rész
VI. Henrik, III.rész
III. Richárd+
VIII. Henrik