Csajághy Laura és Vörösmarty Mihály

Vörösmarty fiatal joghallgatóként a Perczel családnál volt házitanító, s beleszeretett Etelkába, a „ház
lányába”. Ez a szerelem a köztük lévő hatalmas társadalmi különbség miatt nem teljesedhetett be.
Nem tudjuk, mit érzett a lány, de a költőnek Etelka lett az eszménye, tíz évig minden lányalakjában őt
mintázta. Csak később vette észe, hogy szerelem nélkül telt el az élete. Már szinte le is mondott erről
az érzésről, amikor váratlanul, csaknem 43 éves korában, újra feltámadt benne. Beleszeretett Csajághy
Laurába, aki 20 évvel volt fiatalabb nála. Utolsó lehetőségként élte meg ezt a szerelmet, ezért
türelmetlenül és erőszakosan tört célja felé. Laura először nem fogadta el a „nagy költő” felkínált
érzelmeit, majd igent mondott. A Merengőhöz című vers lett Vörösmarty menyasszonyi ajándéka.

Laura 1825-ben született egy sokgyermekes földbirtokos család negyedik leánygyermekeként hét
gyermek közül.

Laura nővére férje, Bajza József költő volt, Vörösmarty jó barátja. Ráadásul Pesten egy házban laktak,
s Mihály gyakran étkezett Bajzáéknál. 1841-ben Laura meglátogatta nővérét a fővárosban. Pont egy
ilyen étkezés alkalmával érkezett meg. Vörösmarty szinte családtagnak számított barátjánál, akit nem
köteleznek a szigorú öltözködési- és illemszabályok, így abban a viseltes kabátjában jött le ebédelni,
melyben otthon szokott dolgozni. Nagyon elszégyellte magát, mikor egy szép és fiatal lányt pillantott
meg a háziakkal beszélgetni. Hazasietett, átöltözött, s másodszor már elegánsan, fekete díszkabátjában
jelent meg. Laura restellte, hogy kellemetlenséget okoz a neves költőnek, akit már régóta tisztelt.
Olyannyira zavarban volt, hogy alig mert a költőre tekinteni, akit érdekes arcával, szép szemével és
hollófekete hajával már az első percekben elbűvölt.

A szerelemben csalódott Vörösmarty csak egy évvel később merte bevallani Laurához fűződő érzéseit,
s azt sem a lánynak, hanem Bajzának, aki viszont mindezt elmondta sógornőjének. Így köttetett meg a
házasság 1843-ban.

Ebből a későn érkezett szerelemből és házasságból már nem a lángolás, hanem az aggódás sugárzik.
Az öregedő költő, a boldogságát féltő férfi önmagának akarta megtartani a számára a szerelem utolsó
lehetőségét jelentő fiatal lányt. Laura tisztelte, becsülte, féltette és szerette férjét, de nem volt belé
szerelmes. Bár ez abban a korban természetes volt, ők mégis boldogságra vágytak. Mindketten, külön-
külön és együtt is. Sajnos ezt sem az élettől, sem egymástól nem kaphatták meg.

Közös életük során sok szomorúságot is megtapasztaltak: két gyermeküket elveszítették, sokat
nélkülöztek, s a szabadságharc is elbukott. Laura mindvégig férje mellett állt, segítette őt. Azonban ezt
a költő gyakran terhesnek érezte, ezért sokat volt távol az otthonától és családjától.

Sem Vörösmarty, sem Laura nem tudatosította, hogy a boldogság ott állt életük küszöbén, csak ők azt
sohasem eresztették be házukba, és sohasem engedték igazán közel magukhoz. Talán nem
tudatosították, hogy megvolt mindenük, ami boldoggá tehette volna őket.