Iliász és odüsszeia:Homérosz

Az eposz verses nagyepikai műfaj, mely egy egész közösségre kiható nagy
jelentőségű eseményt dolgoz fel, illetve az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás
során. Az újkorban a különösen nagyszerű eposzt epopeia névvel is illetik. Ideje
mindig a múlt, mely az elbeszélő és a befogadó számára is követendő példa. Hőse,
az ‘eposzi hős’ istenektől, természetfölötti lényektől támogatva vagy éppen
hátráltatva hajtja végre tetteit. Ennek megfelelően az eposz mindig két szinten, az
istenek és emberek szintjén játszódik. Az eposz harmonikus világképet sugalló
műfaj, hiszen mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel ér véget. Az elnevezés az
ókori görögöknél eredetileg a – bármiféle műfajú – hexameterben írt verseket
jelölte. Később, de még az ókor folyamán a kifejezés értelme leszűkült a görög és
római költészet nagyobb terjedelmű hőskölteményeinek, valamint mitológiai
költeményeinek körére. A 18. században kialakult tágabb, átvitt értelemben
nemcsak a görög-római mintákat követő alkotásokat nevezik eposznak, hanem
bármely nép hősköltészeti vagy mitológiai tárgyú, verses nagy- és közepes epikai
(vagy epikolírikus) alkotásait.

Hőse: az istenek által is támogatott nagy formátumú hős, az ún. eposzi hős.
Története: mindig két szinten játszódik; az istenek és az emberek szintjén Ideje:
mindig a múlt; s ez az alkotó illetve befogadó számára eszmény, követendő példa

Homéroszi eposzok

Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélő költemény jelzi, az Iliász és az

Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta.
Magáról Homéroszról semmi bizonyosat nem tudunk, sőt már az antik görögök is a
mítoszok meselégkörével vették körül személyét. Rengeteg fantasztikus elbeszélés
szólt róla. Ha létező személy volt Homérosz, akkor a legvalószínűbb, hogy i.e. a
VIII-VII. században élt. Egyes források szerint vak énekes volt, de Homérosz
lehetett egy ión énekmondó iskola is, az ún. Homérida nemzetség gyűjtőneve vagy
az Iliász-költő neve a költőt jelentette, s a név fogalommá vált. A legendás vak
szülővárosának rangjáért a monda szerint már az ókorban hét város versengett.

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű,

természetfölötti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő
fontosságú tettét beszéli el. Már az Iliász és az Odüsszeia előtt is létezett görög
epika, de ezeknek leírását évezredes szóhagyomány előzte meg. Ezek az ún.
genealógiai énekek, melyek a homéroszi eposzok legfontosabb előzményei. Ezek
az eposzok nem a népi énekek laza egybefűzéséből állt össze, hanem a szerző az
eseményeket a rá hagyományozott anyag felhasználásával a kultúrközösség
tagjaként mondja el, mint aki mindent tud, és belülről lát. Epikai hitellel beszél, és
az adott világ legjellemzőbb területeinek, jelenségeinek leírásával próbálja az élet
teljességét bemutatni.

Odüsszeia

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz.

Az Íliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartalmában, annak
folytatásának tekinthető. Szerepolői is az Íliász világáből kerülnek ki. Az Íliász a
törzsi-nemzetségi társadalom válságát ábrázolta, míg az Odüsszeia az individuum
eposza, itt a közösség háttérbe szorul, a táma maga a címadó hős.

Szerkezet: (12 ének előzmény, 12 ének otthon)

– 1.–4.: Ithaka, Pülosz, Spárta, 5.–8.: Ogügié, Szkhéria, ugyanabban az időben,

JELEN,

– 9.–12.: Odüsszeusz elmeséli kalandjait,

– 13.–24. Leszámolás a kérőkkel.

Megfogalmazódik egy általános értékrend, erkölcsi kódex, embereszmény, nem

csak Odüsszeusz, hanem szolgálók, kondás, fiú, társak, stb. Az ideális görög hős
tulajdonságai:

– tudásvágy,

– céltudatosság,,

– igazságosság,

– emberség,

Az ideál már nem a kiváló harcos, hanem a sokat tapasztalt bölcs, leleményes,
politikus ember, aki tudja alakítani saját sorsát.

Az istenek szerepe korlátozott, mindenki a maga bűneiért vállalja a felelősséget:

“önnön buta vétkeikért odavesztek a társak”.

Állandó jelzői: fényes, bajnok, leleményes, nagyleleményű, bölcsszívű, hősszívű,

tarkaeszű, túrőlelkű, isteni hős/jó, stb.

Iliász

– az Iliászban összemosódik a történelem és a mitológia, az istenek gyakori

szereplők

– tulajdonképpen Homérosz formálta a görög isteneket ilyen emberivé

– valószínűleg Kr. e. VIII. században keletkezett a mű

– 24 énekből áll

– a Trója elleni ostrom rövid szakaszát emeli ki —utalások az előzményekre,

következményekre

– a görög vezér testvérének Meneláosznak Párisz trójai királyfi elrabolja a

feleségét a gyönyörű Helenétàmiatta dúl a háború

ennek előzménye az aranyalma története: Péleusz és Thétisz lakodalmára nincs

meghívva Erisz a viszály istennője—megsértődik—bosszú: aranyalmát gurít a
násznép közé „A legszebbnek” felirattal, amelyen összeveszik Pallasz Athéné,
Aphrodité és Héra—Páriszt kérik fel bírának, ő Aphroditénak ítéli az almát
(Aphrodité cserébe Helenét ígéri neki)— a többi istennő megsértődik

– a költő az ostrom tizedik évét ragadja ki és ezen belül Akhilleusz haragját teszi a
központba — a cselekmény logikai menete Akhilleusz haragjából indul ki, minden
ennek a következménye

– Akhilleusz megharagszik mert a fővezér elveszi kedvenc rabnőjét Briszeiszt —

nem vállalja a harcot, így Trójának könnyebb

– Akhilleusz bizalmas barátja Patroklosz Akhilleusznak öltözve kiáll a trójaiak

legjobb harcosa, Hector ellen és elesik — Akhilleusz fájdalmában kihívja Hectort
párbajra és megöli majd holttestét végighúzza a csatamezőn

– Priamosz, Hector apja elmegy Akhilleuszhoz könyörögni fia holttestéért — végül

megenyhül az öregember bánatán és visszaadja a holttestet

– több epizód, mellékcselekmény van a főcselekmény mellett pl. háború, csata

eseményei, isteni lények beavatkozása

– az epizódok funkciói: késleltetik a főcselekmény menetét, növelik a feszültséget,

segítenek megérteni a hősök jellemét gondolkodását

– Akhilleusz tipikus eposzi hős — kiemelkedő személy, rendkívüli tulajdonságokkal,

előre tudja a sorsát — végzetszerű hős

– bátor, önfeláldozó, kiváló katona, a harc megkeményítette — csak akkor változik

jelleme amikor Priamosznak kiadja Hector holttestét —szánalom

– Hector érzelmileg fogékonyabb szereplő mint Akhilleusz — feleségével töltött

jelenetekben látszik

– az Iliász a harc és tömeges pusztulás ellenére sem lehangoló tragikus mű —

legfőbb értéke a humánum

– Homérosz nem foglal állást — a görögök és trójaiak egyformán szenvednek,

élnek, és meghalnak

– a mű legfőbb értéke a humánum, emberiség

A két eposz közös vonásai: mindkettő eposz (nagy terjedelmű hősi költemény, egy
nép sorsát megváltoztató figurával a középpontban, jellegzetes kellékekkel);
mondakörre alapoznak, de azt megszűrik, rendszerezett formában tárják fel;
nyelvük nem beszélt műnyelv, több dialektusból összegyúrva, verselésük
hexameteres; tudatos alkotásnak tűnnek

Invokáció, propozíció, expozíció után időrendben, elágazások nélkül mesél, pár

epizóddal (külön egység: Akhilleusz pajzsa: realista, részletes, igényes; valószínűleg
utólag került bele)

Jelen: 40 nap (a csel. Indulása és a befejezés közt); az egész a múlt elmesélése, az

Iliásszal összhangban; bonyolultabb szerkezet, viszonyrendszer; két szálon fut
egyszerre

Istenek szerepe

Minden rajtuk múlik, az emberek csak játékszerek, bármilyen nagy hősök is;
bujtogatnak, személyesen beleavatkoznak a csatába; halhatatlanok, mégis
megsérülnek és az Olimpüszon panaszkodnak (az emberek erkölcsileg fölöttük
állnak)

Korlátozott: az emberek önnön vétkeikért szenvednek, az isteneket alaptalanul

vádolják; nem ők alakítják a sorsot, csak néha beleszólnak; külső szemlélők

Embereszmény

Akhilleusz a központi figura (46 állandó jelző): bátor vitéz, isteni származású,
sorsával tisztában van és vállalja: a hősi halált és a dicsőülést választja; ez a kor
nemesi ideálja; büszke, személyes ügyként kezel mindent, de nem hiú (az író néhol
kritikusan szemléli); az egyetlen fejlődő jellem

Odüsszeusz a főhős (33 állandó jelző), a bevezetőben jellemzi is; már nem a
hírnév, hanem az élet a lényeg (arisztokrácia hanyatlik); okos, igazságos,
tudásszomjas, óvatos

Összhatás

Az élet teljessége: a véres csaták, erőszakos környezet mögött ott van a nyugodt,
idilli világ

Emberibb, életszerűbb mű, a főhős inkább politikus, mint katona

A hagyomány Homérosznak tulajdonítja a két nagy ógörög eposzt, az Íliászt és az

Odüsszeiát. A két mű kultúrtöténeti sajátosságai, az ábrázolt társadalmi viszonyok
alapján a köztük megállapítható különbség jóval több, mint száz év. Ha létező
személy volt Homérosz, a legvalószínűbb, hogy kb. 1.e. a VIII-VII. században élt.
Lehetett azonban egy ión énekmondó iskola, az ún. Homérida nemzetség
gyűjtőneve is. A legendás vak énekmondó szülővárosának rangjáért a monda
szerint már az ókorban hét város versengett. A homéroszi eposzok formája a
hősdalköltészet hosszú előtörténete során kialakult elemekből építkezik.

A legjelentősebbek

az időmértékes verselésű sor, a 6 verslábból (daktiuszból és a kiegészítő

szpondeuszból) álló hexameter.

Szavak ismétlődései, ezek közül is a legjellemzőbben az úgynevezett “homéroszi”

jelzők: ezek sajátosan egy melléknévből és egy melléknévképzős főnévből állnak
(pl. ezüstíjas, széphajú). Erős hangulati töltéssel színezik a szöveget.

Ismétlődő rövidebb-hosszabb szövegrészek, pl. egy egész sor: “És hogy a

rózsásujjú hajnal kél ki a ködből (…)”

Jelenetek szerkezeti hasonlósága, pl. a harcleírásban, a vendéglátásban

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű,

természetfölötti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő
fontosságú tettét beszéli el. Kellékei, állandó elemei: invokáció, propozíció, “in
medias res” kezdés, enumeráció, csodás elemek, állandó jelzők és egyéb sémák,
toposzok, epikus hasonlatok. Gyakori verssora a hexameter.

Az Íliász tárgya a trójai háború történetének egyetlen szakasza, 52 nap

eseménysora a tizedik évből. Előzménye (a mondai cselekményen kívül) az ógörög
mitológiából elsősorban Zeusz és Léda násza, amelyből Heléna a legszebb földi
asszony megszületik, valamint Péleüsz mürmidón király és Thetisz tengeristennő
esküvője, amelyet a meg nem hívott viszályistennő aranyalmája tesz nevezetessé,
és amelynek következtében majd a hős Akhilleusz megszületik.

Akhilleus és PatroklosA mű témáját már a kezdősor megadja: ez a harag,

nevezetesen Péleidész Akhilleuszé. A mű cselekményét erre az indulatra
összpontosítva tekinthetjük végig. Akhilleusz igazságérzettől fűtve, de heveskedve
megtámadja a gyűlésen Agamemmónt, az ostromló sereg fővezérét. Válaszul
elveszik rabnőjét, és ezzel személyes jogaiban, tekintélyében óriási sérelem éri.

Dacos keserűséggel félrevonul, érdektelenséget mutat az ostromló sereg (saját

harcostársai!) egyre nagyobb veszteségeivel szemben. Egy görög harcos
megsebesülése már szánalmat ébreszt benne, de újra szenvtelenül viselkedik.
Végül – engesztelésre – részben feladja hiúságát, átengedi Patroklosznak a
fegyvereit. Testi-lelki jóbarátja azonban rajtaveszt elbizakodottságán, és ekkor már
Akhilleuszt is hatalmas személyes fájdalom keríti hatalmába, kegyetlen bosszút
esküszik. Kibékül Agamemmónnal, édesanyja közbenjárására Héphaisztosztól új
fegyverzetet kap. Tomboló dühvel veti magát a küzdelembe, megöli Hektórt, sőt
őrjöngve, körbehurcolással megszégyeníti a holttestét. Az agg Priamosz gyászának
láttán (saját apjára gondolva) azonban mély részvét támad benne, kiadja a
holttestet, helyreáll a lelki béke, a halott Hektór is illő végtisztességben
részesülhet.
Az Íliászban tehát az epikus keretek között lelki történések játsszák a főszerepet.
Egyén és közösség viszonya azért válik válságossá, mert a hős eltér a humánus
magatartástól, és az indulati ív akkor zárul, akkor ér véget a cselekmény, amikor az
emberiesség ismét érvényesül.

Szerkezete arányos tagolódású. A 24 ének első harmada a görögök vereségének

nyilvánvalóvá válásával ér véget (VIII. ének), a második harmad végén következik
be az újabb fordulat, Patroklosz engedélyt kap a fegyver viselésére (XVIII. ének).
Párhuzamok, ellenpontok teszik zárttá a művet a cselekmény, a jellemek és a
hangulat terén is.

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz.

Az Íliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartamában (a
folytatásának tekinthető, annak részleteit sehol nem ismétli). Szereplői az Íliász
világából kerülnek ki. Odüsszeusz itt főszereplővé ép elő. A két mű társadalmi
világát jelentős különbség választja el egymástól: az előbbi a törzsi-nemzetségi
társadalom válságát ábrázolta, az utóbbi viszont az individuum eposza. Az
Odüsszeiában a közösség a háttérbe kerül, a téma: maga a címadó hős.

Odüsszeusz személyiségében és sorsában már a később klasszikussá váló görög

embereszmény elemit fedezhetjük fel. Szellemi-fizikai kiválóság, tudásvágy,
racionalitás, közösségi felelősség, céltudatosság, alkalmazkodóképesség, végső
igazságosság, és emberség nyilvánul meg tetteiben. A mű szerkezete különösen
arányos és feszes. Az első 12 énekben a múlt felé fordulás dominál, a XIII-XXIV.
énekben végig a jelenben vagyunk. A cselekményt isteni határozat indítja el:
induljon “már” haza Odüsszeusz illetve induljon apja elébe a fiú, Télemakhosz.

Az I-IV. éneket Télemakheiának is nevezik; az ármánykodó “kérők” szorongatásából

Télemakhosz Póloszba az agg Nesztórhoz, Spártába Menelaoszhoz megy. E két
királyi udvarban sokat megismer az elmúlt 20 év epizódjaiból. Az V-VIII. énekben
hazaindul Ogügié szigetéről, de előbb a phaiákok szigetére vetődik. A IX-XII.
énekben pedig Odüsszeusz meséli el a hazaút első három évén, annak tíz a
kalandját.

A XIII. énekben Ithakába érkezik, s Athene tanácsai szerint koldusnak öltözve kerüli
ki a veszélyeket. Elsőnek Télemakhosz ismeri fel; a dajkája a lábmosás jelenetben.
Pénelopé majd csak az ágy és a hálóterem ácsolásának titkából bizonyosodik meg
férje személyéről. Előbb azonban kegyetlen leszámolásnak kell sorra kerülnie:
Odüsszeusz egy dús lakoma utáni íjversenyen bizonyítja emberfeletti képességeit,
majd hívei segítségével lemészárolja ellenfeleit. Az utolsó énekben meglátogatja
idős édesapját, Ithakában létrejön a béke.

Homérosz művei a világirodalom számos alkotásában él tovább: Dante

megfogalmazza Odüsszeusz utolsó kalandját.