VISSZATEKINTÉS A LEJTŐN

Arany János művei között gyakorta lehet párhuzamot vonni, nincs ez másképpen a
„Visszatekintés” és az „A lejtőn” című verseivel sem. A két költemény témájában és
hangulatában is számos hasonlóságot mutat, akárcsak a formájukat tekintve.

A „Visszatekintés” úgynevezett létösszegző vers, filozófiai költemény. A költő életének

értelmét, annak értékét kérdőjelezi meg és fejti ki. Elégikus hangvételű alkotás, lemondással
és pesszimizmussal szemléli az életet és annak szakaszait, történéseit. A képiség jellemzi
főként, metaforákkal és más költői képekkel szemléltet különböző érzelmi állapotokat,
önmagát hálóban vergődő vaddal, vagy az álmokat légvárral azonosítja. A versen
ellentmondások és ellentétek egész sorozata vonul végig, a bizonytalanságot és
kilátástalanságot megjelenítve. A kert vaskorláton át történő szemlélése, a függetlenségre
vágyás ellenében a láncok hordása és az erő hiánya a halálhoz és az élethez egyaránt, mind
ilyen képek. Ezt a vívódást és ezeket az érzelmeket néhány kérdés is alátámasztja, valamint a
„…” írásjelek használata. A múltban elhibázott lehetőségeket is felsorakoztatja, melyekkel
szemben a jelenben már tehetetlen. A költő bár az élet értelméről beszél, olybá tűnik maga
sem tudja pontosan mi az, egészen az utolsó versszakig. Mikor megemlíti a szeretetet,
egyfajta bizonyosságot nyer, és előrevetíti életének végét. Az élet és halál motívuma
ellentétpárként végigkíséri az egész verset, majd az utolsó versszakban egységet képezve
jelennek meg. A mű hat nyolcsoros versszakot foglal magába, melyek mindegyike nyolc,
páros rímben végződő sorból tevődik össze. A sorok hossza nyolc és hét szótag között
váltakozik, ugyanezt a formát figyelhetjük meg a második versben is.

Az „A lejtőn” öt évvel később íródott, mégis sok hasonlóságot mutat a „Visszatekintés”

szemléletmódjával és hangulati elemeivel. Műfaját tekintve dalszerű elégiának nevezi az
irodalomtudomány, formájának és hangulatának összetétele okán. A versszakok formája
egyezik az előbb bemutatott versével, bár ez egy rövidebb, csupán három versszakból álló
költemény. Kevésbé mondható filozofikusnak, hiszen vershelyzettel indít: „Száll az este.
Hollószárnya/ Megrezzenti ablakom.”. Rögtön az elején meg is figyelhetünk soráthajlást,
amely mindkét műre jellemző elem. Hasonlóan az „Ősszel” című elégiko-ódához, itt is érték-
idő szembesítést fogalmaz meg, szembeállítva a boldog múltat a kilátástalan jelennel. Szintén
sok képet használ, szemléletesebbé téve ezzel gondolati fogalmakat és lelkiállapotokat. A
címet alátámasztva lefelé irányuló mozgásokat jelenít meg, úgy, mint a leszálló este, a felhő
vonulása a vidék felett, vagy a vízbe gázoló, sötétség felé tartó ember. Remekül szemléltetik
ezek a képek a kilátástalanságot és tehetetlenséget, amelyet a jelen valósága okoz a költőnek.
A múltat bár fényesebbnek látja, nem tekint rá tökéletesként, amit a második versszak
soraiban fogalmaz meg. Az utolsó versszakban végül a halál elkerülhetetlensége, és az odáig
vezető út kerül ábrázolásra.

Összességében a két költemény főként hangulatában és témájában hasonlatos, a közöttük

eltelt évek nem mutatnak különösebb szemléletváltozást. Arany János ugyanolyan
kilátástalannak és elkeseredettnek írta le a jelent mindkét versben, zárásként a halál
motívumát végső kiútként látva.

Barta Eszter 11.d