Nasogastricus szonda levezetés táplálás

Nasogastricus (diagnosztikus, terápiás és tápláló) szonda: az orron keresztül a gyomorba vezetett vékony
szonda, mely a gyomor tartalom leszívására és tápfolyadék bevitelére szolgál.
A nasogastricus szonda levezetése
Ez az eljárás sokszor mindennapos akut beavatkozás a sürgősségi ellátásban és a különböző kórházi
(belgyógyászati, gastroenterológiai, sebészeti, geriátriai stb.) osztályokon.
A nasogastricus szonda levezetésének indikációi
A gyomorfeszülés következtében kialakuló disztenzió, hányinger, hányás miatt le kell vezetni a
gyomorszondát, egyéb indikáció lehet még a diagnosztikus (pl. vérzés) és a terápiás (gyógyszermérgezés,
ileus) célzatú gyomortartalom eltávolítása.
A nasogastricus szonda levezetésének kontraindikációi
Súlyos arcsérülés,
 kopnyacsont (bázis) törés,  Zenker-diverticuIum,
 Nyelőcsősérülés,  csőgyomor, colon interpositum,
 Fejlődési rendellenesség pl. choanalis atresia,  Nem régen történt nasalis, oropharyngealis
 oesophagus atresia, vagy gyomorműtét,
 Oesophagus stenosis,  oesophagogastrostomia,
 Korábbi gastrectomia.
Ez utóbbiak relatív kontraindikációt jelentenek, mert közvetlenül a gyomorműtét után szükséges lehet a
szonda levezetése, s a gyomortartalom kiemelésére.
A nasogastricus szonda levezetéséhez szükséges eszközök
 Védő kesztyű,  20-50 ml-es szívófecskendő,
 védőszemüveg és köpeny.  sze. katéter csatlakozással.
 Hánytál és védőlepedő.  Szívó cső és szívó eszköz.
 Nasogastricus szonda.  Pohár, víz és szívószál.
 Síkosító zselé.  Ragtapasz.
A nasogastricus szonda levezetésének személyi feltételei Gyakorlott szakembernek nincs szüksége
segítségre.
A beteg előkészítése a nasogastricus szonda levezetéséhez
Nem szükséges írásos beleegyezés a beavatkozáshoz, részletes felvilágosításra azonban elengedhetetlen,
hogy a folyamatot részletesen elmagyarázzuk, az esetleges kellemetlenségeket –hányinger, köhögés, stb. -
ismertessük.
A beteg elhelyezése a nasogastricus szonda levezetésekor
A jól kooperáló beteg megtámasztott ülő helyzetben legyen.
Zavartság eszméletlenség esetén speciális teendők (szedálás) szükségesek, eben az esetekben a beteg hanyatt
fekvő helyzetben van, ha szükséges a törzsét és/vagy a fejét kissé megemeljük.
A nasogastricus szonda levezetésének anatómiai háttere
A szondát az egyik orrlyukon vezetjük be, és az orrüregen keresztül jut a nasopharynxba, ahonnan tovább
halad az oropharynxon keresztül a garat szintjéig, ahonnét előre juthat a trachea felé, és hátra, az
oesophagusba. A fej előrehajtott állapotban történő nyelés közben a trachea bejárata bezáródik és a szonda
csak az oesophagusba kerül.
A nasogastricus szonda levezetésének módszere
 Vegyünk kesztyűt, védőszemüveget és köpenyt, s alkalmazzunk
védőlepedőt.
 Szabócentiméterrel pontosan mérjük meg az orr és a köldök
közötti távolságot, ily módon kiválaszthatjuk megfelelő
hosszúságú szondát.
 A szonda végét síkosító lidocaint tartalmazó zselével kenjük be.
 Egy szívószálat és vizet tartalmazó poharat készítsünk elő.
 Vezessük a szondát az egyik orrlyukba, és toljuk előre,
egyenesen hátra a fej hossztengelyére merőlegesen, a
nasopharynxon keresztül.
 A szívószálon keresztül szívjon egy korty vizet a szájába a beteg,
s kérjük meg, hogy nyeljen egyet.
 A nyelés közben toljuk a szondát az oesophagusba
 A szonda helyzetének ellenőrzésére hallgassuk meg a nyitott
végét; ha levegőmozgást észlelünk, a szonda rossz helyen van.
 Ha a szonda a tracheában van, húzzuk vissza a garatba, és
próbáljuk meg újra.
 A nasogastricus szonda lefutása a garatban és a nyelőcsőben
A nasogastricus szonda bevezetésének technikája
 Amennyiben a szonda az oesophagusban van, toljuk tovább a
gyomorba.
 Ha a szonda hosszúsága alapján úgy véljük, hogy a szonda
eljutott a gyomorba, fecskendővel szívjunk fel egy kis
gyomornedvet.
 Következő lépésként, majd nyomjunk levegőt a szondába,
közben a has bal hypochondriumban fonendoszkóppal
ellenőrizzük, hogy hallható-e a szondát elhagyó és a gyomorban
buborékoló levegő hangja.
 Ha nem hallunk hangot, igazítsuk meg a szondát, és még nyomjunk be újabb levegőt.
 Ha ez a két próbálkozás sikertelen, készítsünk mellkas röntgenfelvételt a szonda helyzetének
ellenőrzésére.
 Végül ragtapasszal rögzítsük a szondát az orrhoz
A nasogastricus szonda levezetésének szövődményei
 Haemoorrhagiás erosio gastrica,
 Nyálkahártya sérülés, necrosis,
 Aspiráció, aspirációs pneumónia.
A beteg követése a nasogastricus szonda levezetése után
Ellenőrizzük, hogy a gyomorszonda megfelelően működik. Időszakonként ellenőrizzük, hogy nincs necrosis
az orrlyukon.
A nasogastricus táplálószonda levezetése
Az alap táplálószonda egy szilikon- vagy poliuretán-, súlyozott végű szondából és egy vezetőnyársból áll,
amit azért helyezünk a szondába, hogy megkeményítsük és megkönnyítsük a gyomorba juttatását
Nasogastricus táplálószonda technikai jellemzői
A nasogastricus táplálószonda levezetésének indikációi
A nasogastricus táplálószondákat az enteralis táplálás
támogatására használjuk.
A nasogastricus táplálószonda levezetésének kontraindikációi
A folyékony nasogastricus táplálást regurgitáció és a lehetséges
aspiráció miatt nem toleráló betegek.
A többiekben megegyezik a nasogastricus szondánál leírtakkal.
A nasogastricus táplálószonda levezetéséhez szükséges
eszközök
Megegyezik a nasogastricus szondánál leírtakkal, csupán három
kivétel van
Mivel a tápláló szonda igen puha, vezetődrótot alkalmazunk a
levezetéshez.
Infúziós szerelék és a folyékony tápoldat tárolására alkalmas
zsák vagy palack.
A tápoldathoz adott ételszínezék.
A nasogastricus táplálószonda levezetéséhez szükséges
személyi feltételek. Gyakorlott szakember egyedül elvégezheti a
beavatkozást.
A nasogastricus táplálószonda levezetésének módszere
 Megegyezik a nasogastricus szondánál leírtakkal, csupán egyetlen kivétel van.
 Tekintettel arra, hogy a tápláló szonda igen puha anyagból készült vezetődrót szükséges a levesztéshez.
 A szondahelyzet röntgennel történő ellenőrzése előtt távolítsuk el a vezetődrótot
 A vezetődrótot tilos visszadugni a már bevezetett tápláló szondába, mert perforálhatja gastrointestinalis
traktust.
 A vezetődrót eltávolítása, miután meggyőződtünk a szonda distalis végének megfelelő helyzetéről
 A nasogastricus táplálószonda levezetésének szövődményei
 Mint a nasogastriukus szondánál, sőt ebben ez esetben a nem körültekintően alkalmazott vezetődrót
okozhat perforációt..
 A beteg követése a nasogastricus táplálószonda levezetése után
 Igen nagy figyelmet kell szentelni a szonda elhelyezkedésének.
 Ideális esetben a tápszonda distalis vége a duodenum proximalis részén vagy legalább a gyomor distalis
részén van.
 A vékony tápszondákat öblítő oldattal kell tisztítani, ha nem használjuk.
Enterális táplálás tankórterem
A klinikai táplálásnak 2 fő formáját különböztetjük meg. Enterális táplálás során a gyomor-bélrendszerbe
többnyire transnazálisan vezetett szondán át juttatjuk be, míg a parenterális táplálás során infúzió
segítségével, az emésztőcsatorna megkerülésével történik a kívánt mennyiségű és összetételű táplálék
bevitele.
 enterális táplálás (tápcsatornán keresztül) formái
 o naso/oro gastricus szondán át
o duodenalis szondán át
o jejunális szondán át
o perkután endoszkópos gasztrosztoma (PEG) segítségével
o perkután endoszkópos jejunosztoma (PEJ) segítségével
o laparoszkópos gasztrosztoma (LG) segítségével
o laparoszkópos jejunosztoma (LJ) segítségével
 parenterális (tápcsatorna megkerülésével)
A tápláltsági állapot felmérését követően a kezelőorvos, dietetikus és az ápoló közösen tervezik meg a beteg
táplálásának legoptimálisabb módját, annak mennyiségi és minőségi összetevőit. Külön gondot kell fordítani
azokra az esetekre, amikor a per os táplálás nem kivitelezhető, ezért más úton kell a betegek
energiaszükségletét fedezni. Általában a beteg felvétele után maximum 48 órával, vagy már közvetlenül
állapotstabilizálás után célszerű a betegek táplálásterápiájának megkezdése. Nem szükséges bélhangra, és
főleg nem székletre várni pl. egy műtétet követően. A táplálás elkezdhető 4-6 órán belül, egyedüli kritérium
a haemodinamikai stabilitás. Instabil beteg esetén a táplálás bármely formája akkor indítható el, ha MAP>65
Hgmm, az arteriás laktát szint és csökken, valamint nincs acidosis. Az alapanyagcserét minden táplálási mód
esetén a 3-5. napra érjük el (25 kcal/kg/nap) a fehérjebevitel megfelelő értéke 1-1,2 g/kg/nap legyen, a
zsírbevitel pedig 1 – 1,5 – (2) g/kg/nap esszencialis zsírsavval történjen.
Az enterális táplálás azoknak a betegeknek javasolt, akiknek nem szabad vagy nem képesek vagy nem
akarnak megfelelő mennyiséget enni, de bélcsatornájuk működőképes. A táplálás módjának eldöntésekor
mindig a legkevésbé terhelő utat válasszuk. A beállított kezelést naponta vizsgáljuk felül, ha kell,
változtassunk, adjuk meg a szükséges tápanyag mennyiséget a lehetséges módok kombinálásával.

enterális táplálás

indikáció kontraindikáció

súlyos keringési elégtelenség, shock

nyelési képtelenség
mechanikus akadály
gyomor bélrendszer betegsége
étvágytalanság
különleges tápanyagigény
a víz-elektrolit és sav-bázis háztartás fennálló súlyos zavarai
paralitikus ileussal járó diffúz peritonitis
bélelzáródás (mechanikus ileus)
nem befolyásolható paralitikus ileus
befolyásolhatatlan hányás, hasmenés
nem csillapítható vérzés az emésztőcsatornából
rövidbél. szindróma (30 cm-nél rövidebb bélrészlet)
posztagressziós állapot

Amikor csak lehetséges az enterális táplálást kell előnyben részesíteni, ez javítja a splanchnikus keringést, és
a szervezet immunválaszát, serkenti az IgA szekréciót, a gastrointestinális hormon szekréciót, megőrzi a
bélmucóza integritását, abszorpciós képességét, enzimatikus aktivitását, a máj-, pancreas- és bélfunkciót,
csökkenti a patogén baktériumok túlszaporodását, a szeptikus komplikációkat, a többszervi elégtelenség
valószínűségét, a katabolikus hormonok szekrécióját.
Mivel leggyakrabban nazogastricus szondán keresztül tápláljuk a betegeket, így ideális esetben vékony, hőre
lágyuló tápszondát vezetünk le, mely nem okoz decubitust az orr nyálkahártyáján, és kevésbé kellemetlen a
betegnek. Létezik úgynevezett orogastricus szonda is. Előnyei közé soroljuk, hogy nagyobb az átmérője,
epipharynx tumor, koponyaalapi és arccsontok törésekor is biztonságosan levezethető, elkerüli az orrgaratot.
Hátránya, hogy intubációkor zavarhatja a vizualizációt. A gastralis táplálás javasolt, ha a gyomorürülés
biztosított, és nincs aspirációs veszély. Lehet bolusban (maximum egyszeri adag 300-350 ml) vagy
folyamatosan is táplálni. Folyamatos táplálás esetén célszerű 4-6 alkalommal 30 perces szünetet tartani a
gyomor atónia megelőzése miatt és hogy lehetővé tegyük az aciditás visszatérését, ami csökkenti a gyomor
colonizáció veszélyét. Amennyiben nagy mennyiségű a beteg atoniája (pangó gyomortartalom), azaz néhány
órányi táplálás után leszívjuk a gyomor tartalmát, a gyomorból ugyanannyit, vagy több váladékot szívunk le,
mint amennyit adtunk, prokinetikus szerekkel fokozhatjuk annak ürülését. Metoclopramide, erythromycin,
cisapride a leggyakrabban alkalmazott gyógyszerek, bár határozott evidencia nem támasztja alá
használatukat.
A táplálás felépítésének általános szempontjai
A táplálás felépítését befolyásoló tényezők ismerete fontos (pl. mióta nem táplálkozott/táplálták a beteget
enterálisan). Ha a természetes táplálkozás megszakítás nélkül folytatható, szonda-táplálással általában nincs
szükség a táplálás felépítésére.
Az alultápláltság mértékének figyelembevétele (Súlyos alultápláltság esetén a jelen testtömeg az
energiaszükséglet meghatározásának alapja). Folyamatosan kontrollálni kell a napi energia szükségletet,
ehhez mérten kell a napi tápanyag bevitelt növelni a szükséges határig, és figyelembe kell venni minden
esetben a beteg egyéni toleranciáját valamint a szakmai ajánlásokat.
Táplálás felépítése során az egyéni toleranciának megfelelően kell emelni a tápszer adagokat. A táplálást
fokozatosan kell felépíteni, akár bolus, akár szakaszos táplálás kerül alkalmazásra. A táplálási tervben
meghatározott napi maximálisan bevihető, kívánatos kalória mennyiségnek megfelelő tápszermennyiséget
24 órás napszakra, a táplálási szünetek figyelembevételével kell egyenletesen elosztani. Akár szakaszosan,
akár bolusban történik a táplálás, minden újabb adag beadása előtt a gyomor retenciót, ill. refluxot
ellenőrizni kell.
Amennyiben a betegnek a gyógyszeres terápia ellenére is sok az atoniája, vagy speciális okok (pl. gyomor-
nyelőcső anastomózis, pancreatitis) állnak fenn, javasolt a nasojejunális szonda levezetése endoszkóp
segítségével, így a jejunumba juttatjuk a táplálékot.
A jejunális táplálás javasolt, ha nagyobb az aspiratio veszélye, lassult a gyomorürülés, pancreatitis áll fenn,
vagy magas bélcsatorna anastomosisoknál. Lehet kettős lumenű szondát használni, ami a gyomortartalom
eltávolítása mellett a jejunális táplálást is lehetővé teszi. A vékonybélbe vezetendő szonda vékonyabb (7-9
CH), és a táplálást csak folyamatos adagolással végezhetjük. Fontos a fokozatos felépítés, különösen tartós
táplálkozási hiány, vagy súlyos állapotú betegek esetén.
A nasogastricus vagy duodenalis szonda maximum 2-3 hetes használata javasolt, ha ennél hosszabb ideig
kell benntartanunk, invazív módon enterostomát kell képezni. Ennek lehetőségei a PEG, PEJ, LG, LJ,
valamint a sebészi úton létrehozott enterostomák.
Beadás módszerei:
1. Folyamatos táplálás: gyomorba, duodenális ill. jejunális táplálás esetén csak folyamatos beadás
lehetséges. Volumetrikus tápszerpumpa segítségével adjuk be. Előnye: csökken a hasmenés
előfordulásának esélye.
2. Bolus táplálás: gyomorszondába lehetséges. Maximum: 300-350 ml/alkalom. Fecskendővel vagy
infúziós pumpa segítségével adjuk be. Előnye: jobb tápanyag hasznosítás.
3. Intermittáló táplálás: csepegtetve vagy pumpa segítségével meghatározott ideig, majd szünet. Előnye:
jobb tápanyag hasznosítás.
Az enterális tápszerek fontosabb jellemzői
A tápszer különleges táplálkozási igényt kielégítő olyan élelmiszer, amely különleges eljárással, beteg
emberek diétás ellátására készült és orvosi felügyelet mellett használható. Olyan betegek kizárólagos vagy
részleges táplálására szolgál, akiknél a természetes eredetű tápanyagok vagy azok metabolitjainak felvétele,
emésztése, felszívódása, feldolgozása vagy kiválasztása korlátozott, csökkent vagy zavart szenved, valamint
más orvosilag meghatározott tápanyagszükséglet áll fenn és az nem biztosítható a hagyományos étrend
megváltoztatásával, más különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerrel vagy e kettő kombinációjával.
Az esetek jelentős részében a nagy molekulájú (polymericus) nem előemésztett tápanyag diéta alkalmazása
javasolt. Ennek előnye, hogy nem magas az osmolaritása, megfelelő emésztés esetén jó és gyors a
felszívódása, kevés a mellékhatása. A gyári tápszerek laktóz- glutén- és purinmentesek. Napi 1,5 liter esetén
tartalmazzák a szükséges elektrolit, nyomelem és vitamin mennyiséget is. A jelenlegi ajánlások alapján ezek
jejunális táplálásra is alkalmasak. Az elemi diéta indikációja csak a súlyosan károsodott emésztés,
fehérjeanyagcsere-zavarok, rövid bél szindróma. Glutamin enterális adásával a belek állapota javítható, de a
vérszint emelése, így szisztémás hatása kisebb, mint parenterális adásnál. Prebiotikumok (rostok) adása
javasolt a vastagbél sejtjeinek táplálására, probiotikumok súlyos állapotban, vagy immundepresszió mellett
nem javasoltak a transzlokáció veszélye miatt.
A standard tápszerek 500 ml-es kiszerelésben kaphatóak, 1-1.5 kcal/ml energia tartalmúak, 20-35% zsírt,
45% szénhidrátot, és 15-20% fehérjét tartalmaznak. Ezen tápszerekben kellő mennyiségben találhatók
vitaminok, nyomelemek, ásványi sók. Speciális diétáknak megfelelően különböző készítmények léteznek:
vese betegeknek nagyobb kalória tartalmú oldatok (ezek azért előnyösek, mert kisebb folyadékterhelést
jelent a beteg veséjére nézve), továbbá cukorbetegeknek, krónikus légzési elégtelenségben szenvedőknek
csökkent szénhidrát tartalmú oldatok. A tápszerek jelentős része izoozmoláris, de víz beviteléről külön
gondoskodnunk kell. Rost tartalmukban eltérhetnek, ami fontos, mert a betegek nem reagálnak egy adott
tápszerre egyformán, és gyakori szövődmény lehet a hasmenés, ami az oldatok váltásával kezelhető. Az
enterális tápszerekből a beteg tápanyagigényeinek megfelelően választhatunk. (zsír, CH, kalória, fehérje,
stb.) Általában 1-2 kcal/ml/perc mennyiség bevitele az ajánlott, hogy elkerüljük a túlzott hormon
felszabadulást.
A tápoldatok lehetnek egyféle tápanyagot tartalmazóak (monotápoldatok), többkomponensű tápoldatok,
amik a monotápoldatokat összekeverve alkalmazzák, és léteznek úgynevezett „all in one” oldatok, amik
teljes értékűek. A kereskedelemben kapható tápszerek lehetnek: kémiailag előre emésztett, könnyen
felszívódó tápanyagok; moduláris termékek egy fő összetevővel; betegség specifikus tápszerek (pl.
veseelégtelenségben vagy májelégtelenségben alkalmazandók). A szondahasználatnak technikai- (tápszonda
beszáradása/elzáródása nyálkahártya laesio, aspiratio) fertőzéses- (helytelen tárolás vagy a tápszerek nem
steril vízzel való felöntéséből adódik) és anyagcsere (nem megfelelő tápszerválasztás, megválasztási mód)
szövődményei is lehetnek. A tápoldatokat volumetrikus pumpán keresztül adagoljuk a betegeknek,
fokozatosan növelve az adagolás sebességét. Kezdetben 30ml/óra sebességgel, később, ha a beteg jól viseli,
emeljük a dózist, természetesen a beteg igényeinek megfelelően. Ez nagyjából 50-60 ml/órát jelent. A
táplálást folyamatosan végezzük, csupán éjszaka tartunk pár óra szünetet annak érdekében, hogy a gyomor
pH a normális szintre csökkenjen, ami segítheti a bakteriális kolonizáció gátlását a gyomorban. Helytelen
adagolás (hirtelen nagyobb bolusok) hasmenést okozhatnak.
A kritikus állapotú betegek immunválasza károsodott lehet. Az elmúlt években különböző tápanyagok
hatását vizsgálták a szervezet metabolizmusára és immunfunkcióira. A glutamin nevű aminosav serkenti a
nitrogén transzportot, és csökkenti a vázizomzat illetve az intestinális fehérje katabolizmust. Az arginine egy
olyan aminosav, amely javítja a makrofágok és a neutrofil granulociták citotoxicitását, és stimulálja a T-sejt
funkciót. Az omega-3-zsírsavnak anti-inflammatorikus és immunmodulációs hatásai vannak.

Gyógyszerek adagolása tápláló szondán – eszközön keresztül

A tápszerrel együtt gyógyszert nem szabad beadni, ezt a táplálás előtt vagy után lehet elvégezni, és a szondát
gyógyszeradagolás után át kell öblíteni. Csak az orvos utasítására lehet gyógyszert a tápláló eszközökön
keresztül bejuttatni. A szilárd gyógyszerformák hatása a feloldás, elegyítés után megváltozhat, ezt
figyelembe kell venni (pl. retard készítmények).
Tápszerek hígítása
Normál esetekben nem javasolt a tápszereket hígítani, hanem a megfelelő kalóriájú és osmolaritású
tápszerek közül kell választani és változtatni a beteg toleranciájának megfelelően. Amennyiben szóba jön a
tápszer hígítása a következő oldatok használata ajánlott:
 steril izotóniás NaCl-oldat
 tiszta ivóvíz az otthoni ellátás keretein belül, gyomorba való táplálás esetén
 forralt, majd lehűtött tiszta ivóvíz az otthoni ellátás keretein belül vékonybélbe való táplálás esetén.
Tápszerek tárolási szabályai
Tiszta, hűvös helyen, tűző naptól védve tárolandó. A lejárati idő követése fontos. Felbontás után 24 órán
belül használható fel. Amennyiben a tápszer teljes tartalmát nem használjuk fel, címkézni kell a felbontás
idejét, majd hűtőszekrénybe helyezni (+3 – +8 oC között). Alkalmazása előtt szobahőmérsékletűre kell
melegíteni.
Az enterális táplálás lehetséges szövődményei
 diarrhoea
 gyomor retentio
 nausea, emesis
 szonda elzáródása
 nyelőcső és gyomor erosio
 orr- és torok irritációja
 aspiratio
 gastrointestinalis reflux
 metabolikus szövődmények: hyponatraemia, hypernatraemia, dehidratio, hyperglycaemia,
hypogylcaemia, hypokalaemia, hyperkalaemia, hypophosphataemia, hyperphosphataemia

AZ ENTERÁLIS TÁPLÁLÁS ÁPOLÓI FELADATAI

Lehetséges táplálási módok:
 Nasogastricus/ nasoduodenális szondán
 Jejunális szondán
 Enterostomán
 Percután endoscopos gastrostomán (PEG)
 Percután endoscopos jejunostomán át (PEJ)
Lehetséges tápanyag beviteli módok:
 Intermittáló, folyamatos és bolusokban alkalmazott technikával.
 Tápláló pumpa, gravitációs szerelék, vagy fecskendő alkalmazásával
Előkészítés
Eszközök:
 szondatáp (gyári készítmény – diagnózistól, kalória, fehérje szükséglettől függően orvosi előírás szerint)
 100 vagy 150 ml-es fecskendő, gravitációs szerelék, vagy tápszer adagoló készülék
 papírvatta, ágyvédelem
 vesetál
 gyomortartalom felfogására a szondával kompatibilis zsákos szerelék
 víz (vagy izotóniás NaCl oldat)
 védőkesztyű
 phonendoscop
 szonda lezáró dugó
 kocher
 dokumentáció
Környezet:
– intimitás biztosítása, paraván
– beteg elhelyezése, mobilizálása
– megfelelő megvilágítás
– megfelelő hőmérséklet
Beteg:
– betegazonosítás
– tájékoztatás
– kényelmes testhelyzet biztosítása, pozicionálás
Alkalmazás, kivitelezés:
– végezzen higiénés kézfertőtlenítést
– készítse össze az eszközöket
– ellenőrizze az eszközök épségét, működését, a tápszer hőmérsékletét, szavatosságának idejét
– gondoskodjon az ágyvédelemről
– végezzen higiénés kézfertőtlenítést, húzza fel az ápolási kesztyűt
– ellenőrizze a tápszonda helyes pozícióját, tekintsen be a beteg szájába is
– győződjön meg a gyomor teltségéről
Intermittáló táplálás
 töltse meg a fecskendőt tápszerrel
 lassan, fokozatosan nyomja ki a fecskendő tartalmát a szondába, mindaddig, míg a beteg számára előírt
mennyiséget be nem adta (max: 250 – 300 ml / 1 alkalom).
Folyamatos táplálás
 tápszer-adagolókészülék alkalmazásával
 gravitációs szerelékkel, szükség szerint beállított és ellenőrzött cseppszámmal adja be az oldatot
 a táplálás befejezéseként öblítse át vízzel a szondát
 zárja le a szondát
 szükség szerint végezzen szájápolást, kötéscserét
 helyezze a beteget kényelembe
 gyűjtse össze a kiegészítő felszerelést és a kesztyűvel együtt dobja a veszélyes hulladék gyűjtőbe
 alkalmazzon higiénés kézfertőtlenítést
 dokumentálja a beavatkozást.
Megfigyelési feladatok:
 beteg tápláltsági állapota, testsúly
 szonda helyzete, átjárhatósága
 kötés, rögzítés
 bőr és nyálkahártya
 tápoldatok állaga, szerelékek, pumpák cseréjének ideje, működése
 a beteg székletürítésének és székletének megfigyelése
Teendők a beavatkozás után:
 tegye rendbe a beteget és környezetét
 fektesse a beteget kényelmes testhelyzetbe
 egyszer használatos eszközöket tegye a veszélyes hulladékgyűjtőbe
 végezzen higiénés kézfertőtlenítést
 elvégzett műveletet dokumentálja
Dokumentálás:
Dokumentálja a tevékenység elvégzését, esetleges észrevételeket az ápolási betétlapon, lázlapon, táplálási
lapon:
 az elrendelő orvos nevét
 a beadott táplálék mennyiségét, minőségét, módját
 a beadás időpontját
 a gyomortartalom mennyiségét
 folyadék egyenleg vezetése
 az esetleges észrevételeket
 a beavatkozást végző személy aláírását
Hibalehetőségek:
– betegazonosítás elmulasztása
– aszepszis – antiszepszis szabályainak be nem tartása
– nem megfelelő hulladékkezelés
– helytelenül tárolt tápszer
Szövődmények/nem várt események:
– aspiráció
– puffadás, hányinger, hányás
– hasmenés, székrekedés
– fertőzés
– hiánybetegség
– alul- túl táplálás
A beteg klinikai táplálása ugyan olyan figyelmet, szakmaiságot és felelősséget igényel, mint bármilyen más
magas rizikójú invazív beavatkozás!