hangosfilm

Az 1920-as évek végének mozijában forradalmi változások zajlottak le, melyek legfontosabb
vívmánya a szinkronizált, hangos dialógus megjelenése volt, de az új eredmények a film
egyéb területeire is hatottak, igen keveset hagyva érintetlenül.

A forradalmi változásokat 1927es dzsesszénekes című Warner Brothers film

A némafilmről a hangosfilmre való áttérés időszaka egyszerre volt a komoly bizonytalanság
és a nagyfokú kreativitás kora a filmtörténetben.

Míg több éven keresztül kifejezetten rontotta Hollywood nemzetközi pozícióit, máshol a nemzeti
filmgyártás felvirágzásához vezetett. Hang olyan országokban hatott ösztönzően a filmgyártásra, mint
Franciaország, Magyarország
és Hollandia

Ezt az időszakot bizonyos sajátosságai megkülönböztetik mind a megelőző, mind az utána következő
évektől.

Hollywood az első lépést 1926-27 folyamán tette meg az átállás irányába, amikor a Warner
Brothers és a Fox Film megkezdte filmszínházi bekábelezését hangos vetítések számára.
Mindkét stúdió bevételinek növekedését remélte az új technológiába való befektetéstől.
Az igazi áttörést a már említett A dzsesszénekes című film hozta meg.
Ez valójában még egy némafilm volt pár hangos betéttel. Ez a felelmás forma, amelyben a két
technológiai korszak találkozott, jól illett a film melodramatikus témájához. A nemzedékek közötti
konfliktus két egymást kizárni látszó zenei hagyomány; a vallásos dalok és a profán dzsessz
összeütközésében jutott kifejezésre. Így a film egyúttal egy új filmes műfaj, a musical
születését is jelentette.
A dzsesszénekes sikere bebizonyította, hogy a hang hatásos, ha kész játékfilmbe illesztik száj
szinkron kíséretében.
Ezt felismerve a többi hollywoodi stúdió is késedelem nélkül tért át
a hangosfilmre. Igyekezetüket ösztönözte, hogy új az technika révén nagy filmszínházaikban
megspórolhatták az élő zenét
A filmszínházi muzsikusokat elbocsájtották, és technikával
helyettesítették őket. 1930-ra a legtöbb amerikai mozit bekábelezték a hangosfilmek számára,
és Hollywood felhagyott a némafilmgyártással.
, majdnem minden stúdió a Western Electric filmre rögzített hangrendszere mellett tette le voksát. Ez a
Warner Brothers lemezre rögzített Vitaphone- produkcióinak közeli végét jelentett, de egyúttal egy új
nagy stúdió, (RKO) gyors megalapítását is eredményezte. A stúdiót
az RCA, Amerika egyik legnagyobb rádiós társasága hozta létre, hogy a mozgóképipart ne
kellejen átengednie nagy vetélytársénak a Western Electricnek.
Az amerikai hangosfilmek megérkezése válaszra sarkallta az európai elektronikai vállalatokat,
amelyek haladéktalanul hozzáláttak az ellenállás megszervezéséhez. Elsősorban a
szabadalmakban látták az európai mozik több százmillió dolláros forgalmat lebonyolító
pénztárainak kulcsát. Az ipari ellenőrzést folytatott harc már önmagában is képes volt
megrengetni a nemzetközi filmvilág alapjait, ám a bizonytalanságot a nyelvi korlátok csak
növelték.
A hangos film :dialógus veszélyeztette Hollywood központi szerepét a nemzetközi filmiparba.
Oka: A fordítási technika még nem létezett, a nyelvi szinkron kifejlesztése és általános
elsajátítása pedig évekbe telt. Az egyes országok közönségének önérzetét sértették a kizárólag
angol nyelvű filmek
Egy ideig az amerikai filmipar decentralizálása tűnt a nyelvi problémára adható egyetlen válasznak,
ezért 1930ban több amerikai filmstúdió kezdett komoly pénzeket fektetni az európai filmiparba. A
Paramount hatalmas stúdiót épített többnyelvű filmek gyártása céljából a Franciaországban , ahol
egy-egy filmet több nyelven is leforgattak, újrafelhasználva a díszleteket és jelmezeket.
A Warner Brothers Németországban kezdett többnyelvű film, a Háromgarasos opera forgatásába,
mielőtt fontos részesedét biztosított magának Európa legígéretesebb hangosfilm-vállalkozásában, a
Tobisban.

Az MGM az ellenkező oldalról közelítette meg a problémát: az idegen nyelvű változatok

elkészítéséhez külföldi színészeket hívott meg hollywoodi stúdióiba.

Az export nem csak a nyelvi korlátok és a szabadalmi viták miatt stagnált, hanem azért is, mert a
Western Electric üzletpolitikája ellentétben állt Hollywoodéval
Az európai vetélytársaknak viszont, akik pozícióikat Hollywood felbomlása révén remélték
erősíteni, minden okuk megvolt az optimizmusra. Közöttük volt az említett Tobis-Klangfilm kartell
is, amely a hatalom nemzetközi megosztását követelte a Western Electric társaságában.
A vitát végül az 1930-as párizsi német-amerikai filmkonferencián oldották meg,
1932-ben nagyszabású áttörés következett be a nyelvi nehézségek legyőzése terén. A
hangosfilmek fordításának szabványmódszereként a nagyobb nyelvek esetében bevezették a
szinkront, kisebb nyelvterületeken pedig a feliratozás jelentette az általános megoldást.
A hang nem csak magát a filmet, de a film vetítésének körülményeit és a nézőhöz való
viszonyát is megváltoztatta. Lényegében a némafilmkultúra alapjai kellett lerombolni ahhoz,
hogy a hangosfilm teret kapjon a fejlődésre.

A filmszínházi zenekarok megszüntetése valóságos szociális sokkot okozott, hiszen az 1920-

az évekre a mozi világszerte a zenészek legfőbb foglalkoztatójává vált. A hangosfilm
megjelenésével több ezer zenész került utcára, és számos revüszínész is fontos bevételi
forrástól esett el. A legtehetségesebb zenészek a rádiónál találtak munkát, de a többségnek nem volt
választása. Elbocsátásuk a lehető legrosszabbkor következett be, hiszen egybeesett a nagy
gazdasági válsággal és a munkanélküliség terjedésével.

A stúdiókorszak
A húszas évek növekedést és gazdagságot hoztak az amerikai filmipar számára, miközben a
gyártás és a forgalmazás méretei hihetetlen gyorsasággal megnövekedtek, s a moziba járás az
egész nemzet kedvelt szórakozásává vált.
1927-28-ban, az ipar a hangosfilmre való átállását követően az úgynevezett „hangrobbanás" tetőzte
be a korszakot .
újabb piaci pezsgést biztosítva és tovább erősítve Hollywood nagy stúdióinak vezető szerepét.
A hangrobbanás olyan erős volt, hogy Hollywood „depresszióvédettként" hirdette magát a Wall Street
1929. súlyos következményekkel járó összeomlására utalva, s az amerikai moziipar minden idők
legsikeresebb évét zárta 1930-ban, miközben a látogatottság, a bevétel és a stúdiók profitja
rekordmagasságokat ért el.
A nagy gazdasági válság 1931-ben azonban mégis elérte a moziipart, és késleltetett hatása
pusztító erejűnek bizonyult.
1930 és 1933 között a látogatottság heti 90 millió nézőről 60 millióra zuhant. A hollywoodi hatalmak
közül „Nagy Ötök"-nek emlegetett stúdiót különösen érzékenyen érintette a válság, a moziláncaikat
terhelő súlyos adósságteher miatt.
Az ötök közül hárman- a Paramount, a Fox és az RK0- pénzügyileg összeomlott a harmincas
évek elején és a Warner Brothers is csak tőkéje durván negyedének elvonása révén maradt
talpon.
Az MGM ugyanakkor nem csak talpon maradt, hanem prosperált is a válság idején

Hollywood három „kevésbé nagy" stúdiója- a Columbia, a Universal és a United Artist (UA)valamivel
könnyebben vészelte át ezt az időszakot. mivel saját mozihálózattal nem rendelkeztek. Míg ez a
húszas évek során igen komoly hátrányt jelentett számukra, a válság ideje alatt áldásnak bizonyult,
. Az UA, amely lényegében aktív alapítói és jelentős független producerek
A osztályú produkcióinak forgalmazására szakosodott, egyszerűen évi tucatnyi első osztályú filmre
csökkentette gyártását.
A Columbia és a Universal teljesen más irányba indult:
gyáraikat alacsony költséggel elkészíthető, kevés kockázattal járó játékfilmekre állították át,
megteremtve, az úgynevezett B filmet.
Annak érdekébe, hogy a nehéz gazdasági körülmények közepette nézőket vonzanak, a legtöbb
amerikai filmszínház két játékfilmet adott egy előadásban, és hetente két-három alkalommal
változtatta műsorát.
ezek gyorsan és olcsón elkészíthető, jól bevált panelekből építkező, rendszerint western- vagy
akciófilmek, amelyek játékideje hatvan perc körül volt, és arra tervezték őket, hogy párosával vetítsék
őket..
B film-gyártás azonban korántsem csak a „szegény sorra" korlátozódott, hanem az általában vett
stúdiórendszer fontos elemévé vált.
azonban
Hollywood túlélésének- valódi kulcsa a Wall Street és a washingtoni kormányzat egyidejű
közbelépésében rejlett. Bátran állítható, hogy Hollywood klasszikus korszaka soha nem köszöntött
volna be a Wall Street anyagi támogatása és a kormány gazdaságélénkítő programja nélkül.

A harmincas évek során az MPPDA (Motion Pictures Producers and Distibutors Association)
a filmek tartalmát egyre szigorúbban ellenőrizte. Will Hays, az MPPDA elnöke 1930-ban
engedélyt adott egy gyártási törvény megszövegezésére.
A szabályzat alkalmazása
laza és következetlen volt 1933-ig, amikor
Catholic Legion of Denecy részéről megnyilvánuló
széles körű, nyilvános kritika Hayst és az MPPDA-t szabályos öncenzúra megszervezésére
indította.
A filmipar széles körű szabályozása a harmincas évek során elősegítette a gazdasági fellendülést,
stabilizálta a filmkészítési műveleteket, és megszilárdította a nagy stúdiók ellenőrzési jogát a filmipar
gyakorlatilag minden területe felett.
további hatások:
. A nyolc nagy stúdió közül ötnek a gazdasági
válságkorszak idején való összeomlása számos Wall Street-i cég számára nyújtott lehetőséget,
hogy egyes stúdiókat közvetlen irányításuk alá vonjanak, s előírják számukra a
hatékonyságról és megfelelő üzleti gyakorlatról alkotott saját elképzeléseiket.

A New York-i iroda volt a legfőbb hatalom és hatóság székhelye; a

vezérigazgatók itt intézték a töke, a piacszervezés és az eladás ügyvitelét, valamint a
filmszínházakkal kapcsolatos műveleteket. Szintén a New Yorki iroda szabta meg az éves
termelési követelményt. A hollywoodi üzemet viszont egy vagy két testületi alelnök igazgatta,
akik a stúdió napi működtetéséért és az általános filmgyártásért feleltek.