Az érzékszervi, mozgásos, értelmi fejlődés a gyermekkorban

Az újszülött képességei
Életképesség

A gyermek világrajövetelekor elsőrendű fontosságú kérdés, hogy mennyire életképes. Ennek megállapítása azért
sem késlekedhet, mivel adott esetben az időben történő beavatkozás akár maradandó károsodástól is
megmentheti a csecsemőt. Születéskor a gyermek fizikai állapotát és viselkedését vizsgálják. A vizsgálat
lényege, hogy diagnosztizálják a csecsemő állapotát, majd adatait tudományos mérési módszerek, skálák
segítségével tesztelik.

Az újszülött fizikai állapotának diagnosztizálására az ún. Apgar-skálát alkalmazzák (Virginia Apgar amerikai
altatóorvos neve után). Az újszülöttet születés után egy, majd öt perccel pontozzák öt életjel (szívverés, légzés,
izomtónus, reflexválasz és szín) alapján. Akik négynél kevesebb összpontszámot érnek el, azok azonnali orvosi
figyelmet igényelnek. A viselkedés vizsgálatára a Brazelton-újszülöttskálát használják (T. Berry Brazelton
amerikai gyerekgyógyász nevéből), ami a csecsemők reflexeit, mozgási képességeit, izomtónusát, tárgyakra és
emberekre mutatott válaszkészségét, valamint viselkedésének és figyelmének kontrollját méri.

Kapcsolat

Az elhagyott, bántalmazott, sőt meggyilkolt csecsemők nagy száma bizonyítja, hogy a szülő és gyermeke közötti
szeretet sem nem automatikus, sem nem elkerülhetetlen. Érdemes tehát megvizsgálni kettőjük kapcsolatának
alakulását, ami a születés után kezdődik. Ezt a kapcsolatot ebben az időszakban három tényező alakítja
legerőteljesebben: a csecsemő külseje, az azonnali érintkezés, és a szülők elvárásai. A csecsemők külseje a
felnőttekben rendszerint felébreszti a szeretetteljes gondoskodásra való vágy érzését. Az állatvilágban
megfigyelték, hogy bizonyos fajoknál, ha rögtön a szülés után elválasztják a kicsit az anyától, majd két óra
múlva visszaengedik, az anya elutasítja, és ellenséges kicsinyével szemben. Azonban, ha a szülés után akár csak
öt percet vele töltött, már elfogadja őt. Ennek mintájára Marshall Klaus és John Kennell amerikai
pszichológusok kutatásokat végeztek. Arra a következtetésre jutottak, hogy azon anyák és gyermekeik között,
akik a szülés után lényegesen több időt töltenek együtt, mint az a kórházakban szokásos, sokkal szorosabb
kötődés alakul ki. Ezeket az eredményeket a legtöbb kutató ma nem fogadja el. A szülők viszonyulására
gyermekeikhez nagy hatással van, hogy mennyiben felelnek meg előzetes várakozásaiknak, vagy térnek el
azoktól, jóllehet a legtöbben azután a megszületett gyermekhez igazítják elvárásaikat.
Komplikációk

A csecsemők többsége komplikációk nélkül születik, néhányuknál előfordul, hogy olyan rossz fizikai állapotban
jönnek világra, hogy később fejlődési problémáik lesznek, esetleg meg is halnak. Ebből a szempontból
különösen veszélyeztettek a koraszülött, illetve kis súllyal születő babák. A fogamzás és szülés közötti idő
(kihordási idő) rendszerint 37 – 43 hét. A 37. hét előtt született csecsemők koraszülöttek. A koraszüléshez
kapcsolódó zavarok adják a csecsemőhalandóság negyedik vezető okát, vagyis hogy az ilyen újszülöttek tüdeje,
emésztő-, vagy immunrendszere fejletlen. A koraszüléshez vezető ismert tényezők a következők: - ikerszülés -
ha az anya túl fiatal - két (vagy több) terhesség közvetlen egymás után - dohányzás - méhen belüli fertőzés -
rossz anyagi- és/vagy társadalmi helyzet A koraszülött csecsemő későbbi fejlődését is veszélyeztetheti az a tény,
hogy idő előtt jött a világra
Kognitív fejlődés
Konkrét műveleti

A gyermek képessé válik logikailag gondolkodni tárgyakról és eseményekről, képesek absztrakt fogalmak
használatára, de csak azon tárgyak kapcsán, amelyek számukra konkrétak, vagyis érzékszervileg elérhetők.
Megértik a számok, a tömeg, a súly megmaradását, és képessé válnak egyszerre több tulajdonság alapján
osztályozni, illetve egy dimenzió mentén sorba rendezni őket.

Műveletek előtt

Erre a szakaszra jellemző, hogy a gyermek megtanulja használni a nyelvet, vagyis képes lesz szimbólumokban
gondolkodni. Piaget műveletnek nevez egy információ átalakítására vonatkozó mentális szabályt, amely
megfordítható: minden műveletnek van ellentettje. (Például, ha egy magas, vékony pohárból a vizet egy
alacsony, széles pohárba töltjük. A felnőttek tudják, hogy a víz mennyisége állandó, mivel meg tudják fordítani a
műveletet, el tudják képzelni, hogy a második pohárból visszatöltjük a vizet az elsőbe.) A műveletek előtti
szakaszban a gyermek nem rendelkezik a megfordítás képességével, vagy más mentális műveletekkel. Ezért
Piaget szerint ebben az életszakaszban a gyerekek még nem jutottak el a konzerváció (megmaradás) elvéhez.
Vagyis gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége megmarad, mert nem
képesek egyszerre több tényezőt figyelembe venni.
Szenzomotoros

Jean Piaget (1896-1980) svájci pszichológus, a huszadik század egyik legkiemelkedőbb gondolkodója. Az ő
munkássága tette a legnagyobb hatást a fejlődéslélektan huszadik századi történetére. Fellépése előtt a
gyermekek kognitív fejlődéséről való gondolkodást két szemben álló nézet uralta. A biológiai (érésközpontú)
megközelítés, amely szinte kizárólag az öröklött tulajdonságok szerepét hangsúlyozza, és a környezeti (tanulási,
vagy nevelésközpontú), ami pedig minden hangsúlyt a nevelésre helyezett. Piaget viszont a két komponens
egyensúlyát, kölcsönös hatását hirdette a lelki fejlődésre. Ő a gyermeket a fejlődésben aktív tényezőnek
tekintette, nem pedig a fenti két összetevő passzív eredőjét. Úgy vélte, a gyermek érdeklődik a külvilág iránt, és
miniatűr „kísérleteket” hajt végre, amelyek alapján „elméleteket” alkot – ezeket az elméleteket Piaget sémáknak
nevezte. Mikor a gyerek új tárggyal, jelenséggel vagy eseménnyel találkozik, megpróbálja értelmezni a már
meglévő sémáival – ez az asszimiláció. Ha ez nem lehetséges, mert a meglévő séma erre alkalmatlan, akkor a
gyerek a sémát az új információknak megfelelően átdolgozza – ez a folyamat az akkomodáció. Piaget szerint a
fejlődés az asszimiláció és az akkomodáció közötti folyamatos huzavona, és ez a folyamat, ez az
egyensúlykeresés az ekvilibráció, vagy kiegyensúlyozás. Megfigyelései alapján Piaget arra a következtetésre
jutott, hogy a gyermekek fejlődés szakaszosan megy végbe, így azt egymástól minőségileg különböző négy fő
szakaszra osztotta. Piaget szakaszelmélete alapján az első szakasz a szenzomotoros szakasz. Az elnevezés arra
utal, hogy az élet első két évében a gyermek érzékelésének és mozgásának kölcsönös fejlődése áll a
középpontban. A gyermek felfedezi saját cselekvése, és annak következménye közötti kapcsolatot (pl. megrázza
a csörgőt, és ennek hatására ez csörög). Kialakítja az önmagáról, mint a külvilágtól elkülönülten létezőről szóló
fogalmát. Elsajátítja a tárgyállandóságot, vagyis felismeri, hogy a tárgyak akkor is folyamatosan léteznek, ha ő
éppen nem érzékeli azokat.
Mogzásos fejlődés
Reflexsémák

A csecsemők mozgásos fejlődését Jean Piaget francia pszichológus szakaszelmélete alapján tárgyaljuk. Ahogy
korábban már láttuk (ezen foglalkozás Kognitív fejlődés c. lapja), Piaget arra a következtetésre jutott, hogy a
gyermekek fejlődése szakaszosan megy végbe, így azt egymástól minőségileg különböző négy fő szakaszra
osztotta. Az első fő szakasznak a szenzomotoros szakasz nevet adta. Az elnevezés arra utal, hogy az élet első két
évében a gyermek érzékelésének és mozgásának kölcsönös fejlődése áll a középpontban. E szakasz első
alszakaszára jellemző a reflexsémák gyakorlása, és a születéstől 1 – 1,5 hónapos korig tart. Ennek során a
csecsemő megtanulja reflexeit kontrollálni és koordinálni (például: szopás). Azonban ezek a reflexek még
alapvetően sematikusak, a fejlődésben nem hoznak semmi újat.
Elsődleges cirkuláris reakciók

A szenzomotoros szakasz második alszakasza az 1 hónapos kortól hozzávetőlegesen 4 hónapos korig tart, és ún.
elsődleges cirkuláris reakciók jellemzik. Ezek olyan reakciók, amelyek során a csecsemő többféle, számára
kellemes dolgot ismételget (pl. hadonászik, rúgkapál). Ezek azért elsődlegesek, mert a csecsemő saját testére
irányulnak, és azért cirkulárisak, mert csak önmagukhoz vezetnek vissza. Erre az alszakaszra jellemző az is,
hogy a már meglévő reflexek kiterjednek időben is, és más tárgyakra is (pl. ujjszopás).
Harmadlagos cirkuláris reakciók

Ez a szenzomotoros szakasz ötödik alszakasza; a 12 – 18 hónapos csecsemőkre jellemző. Ennek során a

negyedik alszakaszban elsajátított kezdetleges viselkedéseket módszeresen, mintegy a környezetük felderítésére,
a tárgyak megismerésére kezdik használni a csecsemők. Amíg az elsődleges cirkuláris reakciók a gyerek teste, a
másodlagosak környezete köré szerveződnek, a harmadlagosok a kettő kapcsolatára koncentrálnak.
Másdolagos cirkuláris reakciók

A harmadik alszakasz a 4 – 8 hónapos csecsemőkre jellemző. Ekkor már nem csak a saját testükre korlátozódik
figyelmük, hanem egyre inkább a külvilág felér fordul. Tipikus az olyan viselkedések ismételgetése, amelyek
számukra érdekes változásokat eredményeznek a környezetben (pl. az ágy fölé függesztett csörgő ütögetése).
Ezeket Piaget másodlagos cirkuláris reakcióknak nevezte, mivel azok saját magukon kívüli tárgyakra irányulnak.
Ez arra utal, hogy a csecsemő kezdi felismerni, hogy a tárgyak nem csak saját cselekvéseinek
meghosszabbításai. A negyedik alszakasz során, ami 8-tól 12 hónapos korig zajlik, végbemegy a másodlagos
cirkuláris reakciók összehangolása. Ez azt jelenti, hogy a csecsemő több másodlagos cirkuláris reakcióját
egyidejűleg, összehangoltan alkalmazza egy cél érdekében. Piaget ezt a problémamegoldás első megjelenési
formájának tekintette.

Kommunikációs fejlődés
Nyelv

Az igazán hatékony kommunikációhoz a gyerekeknek a nyelv pragmatikáját is meg kell tanulniuk, vagyis azt,
hogy a cselekvéseiknek legmegfelelőbb szavakat és nyelvtani szerkezeteket válasszák ki az adott helyzetben.
Ennek megfelelően már a három éves gyerekek is nagyon sokféle helyzetben használják a nyelvet. A sikeres
kommunikáció érdekében ismernie kell a mindennapi társalgásban alkalmazott alapvető szabályokat is. Például:
a kellő időben, formában, helyen kezdeményezze a társalgást, a mondanivaló mennyiségének optimális
megválasztása, a mondanivaló minőségének optimális megválasztása (igazmondás), egyértelmű fogalmazásmód;
relevancia (a tárgyról szóljon a kommunikáció). Végül szükséges az is, hogy a gyermek a hallgató által is
egyértelműen értelmezhető módon használja a nyelvet.
Nyelv előtt
A gyerekek kommunikációs képessége már a nyelv elsajátítása előtt igen fejlett. A csecsemőkor kezdetén a sírás
segítségével tudnak kommunikálni. Három hónapos kor környékén jelentkezik az elsődleges interszubjektivitás
képessége, ami lehetővé teszi, hogy reakcióikat egy másik személyéhez igazíthassák, illetve, hogy közvetlen,
szemtől-szembeni módon élményeiket megoszthassák. Kilenc hónapos korban megjelenik a másodlagos
interszubjektivitás, ami lehetővé teszi, hogy érzelmeiket megoszthassák egy másik személlyel, miközben a közös
figyelem fókuszában egy kettőjükön kívüli tárgy áll. Ez a nyelvelsajátítás döntő feltétele. Kilenc és tizenkét
hónapos kor között kezdenek a csecsemők tárgyakra mutatni, ami egyértelműen kommunikatív aktus.
Korai szókincs

A gyerekek első igazi szavai valamikor az első év vége felé tűnnek fel. Kutatások szerint a gyerekek legkorábbi
szókincse tárgyakat, illetve tárgyak osztályát jelöli, (mint például „kutyus”, vagy „labda”), vagy egyedi dolgokat
nevez meg (mint például „Mama”). Az első szavak nagyrészt kapcsolódnak azokhoz a cselekvésekhez, amiket a
gyerek a megnevezett dolgokkal végez (pl. „sapka”). Továbbá a változó, mozgó tárgyakat (mint pl. „autó”)
inkább nevezik meg, mint a nagy, mozgó tárgyakat. Ez utóbbi azt sugallja, hogy a gyerek gondolkodásában a
szavak és cselekvések között közeli kapcsolat van. Fontos szerep jut a viszonyszavaknak (pl. „nincs”; „itt”),
amelyek a tárgyak elhelyezkedésében, helyzetében végbement változásokat jelölik, és a „nem” kifejezésnek is.
Ez utóbbi az elutasítás, ellenállás, tagadás, illetve a nem teljesülő elvárások közlésének szerepét tölti be. Két
éves kor környékén megjelennek a sikerek közlésére szolgáló kifejezések (pl. „kész!”; „hurrá!”).
Mondatok

A nyelvfejlődés alapvető állomása, amikor a csecsemőkor végén a gyerekek kétszavas kijelentéseket

produkálnak. Noha ezek még nem tökéletes mondatok, a nyelv több jellegzetességét tartalmazzák. Vagyis arra
utalnak, hogy a beszélő már tudatában van annak, hogy a különböző szavak egymás mellett új
jelentéstartalmakat jeleníthetnek meg, illetve hogy a szavak sorrendje e jelentést befolyásolhatja. Ez a nyelvtan
megszületését jelzi. Két éves kortól kezdve azután a kijelentések hossza a szókinccsel és a nyelvtani
összetettséggel párhuzamosan robbanásszerű fejlődésnek indul.

Az éntudat fejlődése
Egocentrizmus

Az egocentrizmus fogalmát Jean Piaget francia pszichológus vezette be. Ő a kifejezést nem a szó hétköznapi
értelmében használta, vagyis nem azt értette rajta, hogy a kisgyermek önző, vagy arrogáns. Inkább azt, hogy a
gyermek az egész világot az „egója”, vagyis saját tudata, nézőpontja szempontjából szemléli, és nem is képes
másként. Vagyis a kisgyerekek azt feltételezik, hogy mindenki úgy látja a dolgokat, ahogyan ők. Erre példa a
klasszikus „háromhegy-kísérlet”. Ebben a gyerekkel körbejáratnak egy nagyobb méretű, három, különböző
méretű és formájú hegyből álló makettet. Ezután a gyereket leültetik a modellel szemben, vele átellenes oldalra
pedig egy babát tesznek. Amikor megkérik, hogy fotók közül válassza ki azt, amit a baba lát, rendre a saját
nézőpontjának megfelelő képeket választ ki. Az egocentrizmus a gyerekek beszédében is megjelenik.
Felfedezés

Az éntudat megjelenése fontos állomás a fejlődésben a második életév kezdetén, amikor a gyermek
csecsemőkorból kisgyermekkorba lép. Ennek egyik aspektusa az önjellemzés, vagyis hogy a gyerekek képessé
válnak a beszédben közvetlenül önmagukra utalni. Másik aspektusa maga az éntudat megjelenése, vagyis az
önfelismerés. Ennek több szakasza van. Három hónapos kor előtt pl. a csecsemő elé tett tükör semmilyen
reakciót nem vált ki belőle. Négy hónaposan már észleli a látványt, de még nem fogja fel, hogy tükröződést lát.
Tizennyolc hónapos kortól kezdve már az orrukhoz nyúlnak, ha arra lopva piros foltot kentek. A kisgyermekkor
kezdetére tehető a felnőttek normáinak megértése is,
Nemek és fajok
A társas fejlődés két összetevője a szocializáció, amely során a gyermek elsajátítja a társadalmi normákat, illetve
ezekhez integrálódik, és a személyiségalakulás, amely során egyénisége alakul ki. A szocializáció feltétele az
identifikáció, más szóval azonosulás, ami azt jelenti, hogy a gyerekek környezetük számukra fontos
személyiségeihez próbálnak hasonulni. Kisgyermekkorban a nemi identitás kialakulása a központi kérdés, vagyis
az, hogy a fiúk teljes mértékig „fiúnak”, a lányok pedig „lánynak” érezzék magukat. A biológia egyértelműen
meghatározza a nemet, a társadalmak mégis formális szabályokkal és informális normák tömegével
befolyásolják, hogyan viselkedjen, érezzen egy férfi, és hogyan egy nő. Ezeknek a kultúra által létrehozott
elvárásoknak, viselkedéseknek, szabályoknak az elsajátítását nevezzük nemhez igazodásnak, ami a nemi
identitástól különböző fogalom. A nemi identitás és a nemhez igazodás kialakulásának talán leghíresebb
elmélete Sigmund Freud nevéhez fűződik. A pszichoszexuális fejlődést szakaszokra osztotta, amelyek
meghatározott sorrendben követik egymást. Freud a szexualitást tágabban értelmezte, és úgy gondolta, hogy
mindenféle kielégülési formának vannak szexuális vonatkozásai. Ebből a szempontból minden fejlődési
szakaszban egy-egy testrész áll a fejlődés fókuszában. Bár az elméletet sokan és sok szempontból vitatják, Freud
más elméleteihez hasonlóan mai napig tartó hatást gyakorol nem csak a pszichológiára, de a közgondolkodásra
is. A szexuális fejlődés másik megközelítése a szociális tanuláselmélet. A Freudi pszichoanalitikus elmélethez
hasonlóan ez is az utánzás és az azonosulás folyamatait hangsúlyozza, de a nemiséggel kapcsolatos viselkedést,
fejlődést nem tekinti különlegesnek, eleve determináltnak, hanem úgy véli, mint minden más viselkedést, ezt is
kizárólag a külső környezet hatására sajátítja el a gyermek. Vagyis a nemiség elsajátítása alapvetően nem belső
konfliktusok feloldásán, hanem megfigyeléses tanuláson, utánzáson alapul. A kognitív fejlődési elmélet szerint a
nemi fejlődés fő hajtóereje, hogy mikor a gyermekben tudatosodik a saját neme, akkor automatikusan törekszik
arra, hogy saját nemi identitásának megfelelően cselekedjék. Egy olyan világban, ahol minden földrészen nap
mint nap fordulnak elő etnikai, vagy faji konfliktusok, fontos kérdés, hogyan alakul ki a gyerekek etnikai és faji
identitásának kérdése. Vagyis az, hogy hogyan azonosulnak saját népükkel, és hogyan viszonyulnak más
csoportokhoz. A kutatásokból az derül ki, hogy négy éves korukra a gyerekek már tudatában vannak ezeknek a
különbségeknek, saját etnikai hovatartozásuk mellett azt is képesek megítélni, hogy ez milyen társadalmi
következményekkel jár. Gondolkodásmódjuk egyrészt a környezetükben élő felnőttek gondolkodásának,
másrészt annak függvénye, hogy ők hogyan észlelik saját csoportjuk másokhoz viszonyított hatalmát,
gazdagságát.

Összefoglalás
Ellenőrző kérdések

1. Milyen vizsgálatokat végeznek az újszülötteken?

2. Sorold fel azokat a tényezőket, amelyek koraszüléshez vezethetnek!

3. Határozd meg a tárgyállandóság fogalmát!

4. Milyen fő szakaszai vannak a mozgásos fejlődésnek a szakaszelmélet szerit?

5. Mi szükségeltetik a hatékony kommunikáció elsajátításához?

6. Milyen értelemben használta Piaget az egocentrizmus fogalmát?

7. Kinek a nevéhez fűződik a nemhez igazodás kialakulásának elmélete