Demográfiai és etnikai változások a 18.

században

1711-re tehető Magyarországon a demográfiai mélypont. Ennek okai a várháborúk, pestis járvány, a
tizenöt éves háború, majd a török kiűzésért folytatott harcok, ezek komoly szenvedést okozta az
országnak, mint társadalmi, mint gazdasági szinten. A török háborúk következtében Dél Alföldön, a
végvár vonal mentén és Dél-Dunántúlon a települések nagyrésze elpusztult, a lakóival együtt. A várak
építése, a hadsereg tűzifaigénye megcsonkította az erdőket, a talaj terméketlenné vált,
elhomokosodott, a kultúrtáj elvadult vidék lett. A falukból sokan a nagyvárosokba mentek munkát
keresni ezért az Alföld részén a kisfaluk eltűntek.

Sokan emigráltak a háborúk, járványok, éhínség miatt, egész területek váltak lakatlanná.
Magyarország lakosság száma stagnált, a 15. századi népesség, ami 3,5 millió fős lakosságot jelentett,
a 18. században sem változott sokat, kb 4 millióan éltek az országban. Erdélyben lassan kiszorult a
magyar etnikum a románnal szemben. Jelentős aránytalanság jelent meg a népsűrűsödési adatok
között, nyugati megyékben aránylag megfelelő volt, míg a régi hódoltsági területeken, pl Békés
megyében, megdöbbentően alacsony volt a lélekszám. A szervezet betelepítés során rengeteg sváb
érkezet, azért is volt fontos az uralkodónak az ő betelepítésük, mert katolikus vallást követték, akiket
előre megépített házak és adókedvezmények vártak. A belső vándorlás, ami főként a magyarságot
jellemezte, során főként az Alföldre költöztek, Erdélyből és Felső-Magyarországból, de szlovákok is
telepedtek erre a területre. A cigány népesség ekkor még vándorló életmódot folytatott.

Az elhagyott falukba tót, vagyis szlovák, illetve oláh, vagyis román népesség áramlott. A lengyel
területekről ruszinok érkeztek. A török fennhatósága alatt álló országokból is folyamatosan települtek
be, szerbek és román családok, a korszakban megindult a zsidók bevándorlása is.

Az ország népessége több mint a kétszeresére nőt, de a magyarok aránya a korszak végére 42%
csökkent, nemzetiségi ország lett. A horvátok és az erdélyi szász városok megtarthatták kiváltságaikat,
így saját közigazgatással rendelkeztek. A nemzeti népesség nagyrésze jobbágysághoz tartozott, a
földbirtokosok különböző kedvezményekkel próbálták oda csábítani a munkaerőt.