Neil Armstrong

Készítette: Nagy Ákos

Élete

• Született: 1930. augusztus 5., Wapakoneta.

• Szülei: Viola Louise Engel, Stephen Koenig Armstrong

• Foglalkozása:
• USA haditengerész pilótája
• Repülőmérnök
• Egyetemi oktató
• Űrhajós
• Elhunyt: 2012. augusztus 25. (82 évesen)
• Feleségei: Janet Shearon (1956–1994)
Carol Held Knight (1994-2012)
 • USC Viterbi School of Engineering
• Blume High School

Iskolái
• Wapakoneta High School
• Purdue Egyetem (–1955, BSc, repüléstan)
• Dél-kaliforniai Egyetem (–1970, MSc,
repülőmérnöki szakma)
Karrierje kezdete
• Egyetemi évei:
• A fiatal Armstrong életét és szakmai irányultságát a továbbiakban a repülés határozta meg, így tanulmányai is ebbe az irányba fordultak:
1947-ben (17 évesen) repülőmérnöki stúdiumra jelentkezett a Purdue Egyetemre. Ugyancsak jelentkezett és fel is vették a sokkal nagyobb
reputációjú Massachusetts Institute of Technology (MIT) egyetemre Cambridge-be, ám egyik nagybátyja, aki korábban az MIT hallgatója volt,
lebeszélte erről, mondván, hogy nem kell egészen Massachusettsig utazni, ha valaki repülési ismereteket akar tanulni.
• Neil az iskolát egy speciális ösztöndíjrendszer, a Holloway-terv keretében teljesítette. Ennek abban állt a lényege, hogy a diák tandíját katonai
szolgálatra válthatta. Így a sikeres jelentkező először két évet tanult az egyetemen, amelyet kétéves repülőkiképzés, majd egy év tényleges
szolgálat követett az amerikai haditengerészet kötelékében, és végül ezek letelte után visszatérhetett az egyetemre, és újabb két év alatt
diplomát szerezhetett.
• A katonai behívó 1949-ben megszakította Neil tanulmányait, melyeket 1952-ben visszatérve folytatott. A tanulmányai ezen második
szakaszában eredményei javultak (végül tanulmányi átlaga elérte a 4,8-at a lehetséges 6,0-ból). Az egyetemen tagja lett a Phi Delta Théta
társaságnak, amelynek diákszállásán lakott. Sokoldalúságát bizonyítandó, két musicalt is írt és társrendezett (a dalokat egy Walt Disney-
filmből és egy Gilbert és Sullivan műből vették át, alkalmanként új szöveggel). Ez idő alatt a repülésről sem feledkezett meg, mivel a Purdue
Aero Flying Clubjának elnöke volt, és alkalmanként repülni is adódott lehetősége a klub Aeronca és Piper gépeivel, amelyeket az egyetem a
közeli Aretz reptéren tartott Lafayette-ben. Végül 1955 januárjában szerezte meg a BSc fokozatot a repülőmérnöki szakon. Később, 1970-ben
elvégezte az MSc képzést is a Dél-kaliforniai Egyetem padsoraiban (illetve számos egyetem avatta tiszteletbeli doktorává).
Haditengerészet
• Haditengerészet:
• 1949. február 24-én megkapta első rendfokozatát (midshipman – a legalacsonyabb tiszthelyettesi besorolást), és
nekikezdhetett a repülőkiképzésének. A kiképzések a North American SNJ kiképzőgépén kezdődtek, amelyek során az
oktatója nem volt mindig maradéktalanul elégedett Neillel, de az 1949. szeptember 7-ei ellenőrző repülés után megkapta
az „egyedülrepülésre alkalmas” minősítést, amellyel aztán 1949. szeptember 9-én repült ki először egyedül. A kiképzés
során A-tól L-ig terjedő lépcsőzetes rendben haladt előre a repülőkiképzés, amely a fizikai alapkiképzéstől egészen a
repülőgép-hordozós leszállásokig terjedt. 1950. március 2-án került sor az utolsó szakasz, az „L” hordozós leszállásaira,
amikor a Mexikói-öbölben járőröző USS Caboton (egy második világháborús veterán, egyenes fedélzetű repülőgép-
anyahajón) teljesítette a kötelező hat fel- és leszállást. A fel- és leszállások során a leszállásirányító tiszt kis tárcsákkal
jelezte a pilótának, hogyan helyezkedjen, ám amikor úgy látta, hogy a pilóta nem lesz képes leszállni, akkor a tárcsákkal
integetve „továbbintette”, azaz átstartolásra utasította a jelöltet, és a kísérletet sikertelennek minősítették. Armstrong a
hat kísérlete során egyetlen ilyen „továbbintést” sem kapott.Neil Armstrong életének egyik legfontosabb eseménye 1951.
szeptember 3-án következett be, amikor kis híján életét vesztette. Aznap fegyveres felderítő feladatot kapott egy
Vonszantól nyugatra fekvő település Majon-ni felett, ahol teherpályaudvarokat és egy hidat kellett felderítenie és
támadnia. A támadás keretében alacsonyan repülve dobta le bombáit 560 km/h sebesség mellett, amikor Pantherét
légvédelmi találat érte. Hosszas küzdelem árán tudta csak visszanyerni az uralmat a gép felett, ám amíg ez meg nem
történt, vészesen alacsonyra süllyedt, ahol a szárnyával elkapott egy 6 méter magasan kifeszített kábelt, amelyet a
koreaiak éppen az alacsonyan repülő támadó repülőgépek ellen feszítettek ki, amely nyomán Neil jobb szárnyvégéből
kb. 2 méternyi darab eltűnt.
• Az Essex öt harci bevetést teljesített Armstronggal a fedélzetén, és Neil utoljára 1952. március 5-én repült harci bevetést.
Összesen az öt harci forduló és hét hónap alatt 78 bevetést teljesített és 121 órát töltött a levegőben, miközben 27
bajtársa halt meg. Bevetései típusánál fogva nem ért el légi győzelmet ellenséges gépek felett, de számos földi célpontot
semmisített meg.
• Neil Armstrong életének egyik legfontosabb eseménye 1951. szeptember 3-án következett be, amikor kis híján életét
vesztette. Aznap fegyveres felderítő feladatot kapott egy Vonszantól nyugatra fekvő település Majon-ni felett, ahol
teherpályaudvarokat és egy hidat kellett felderítenie és támadnia. A támadás keretében alacsonyan repülve dobta le
bombáit 560 km/h sebesség mellett, amikor Pantherét légvédelmi találat érte. Hosszas küzdelem árán tudta csak
visszanyerni az uralmat a gép felett, ám amíg ez meg nem történt, vészesen alacsonyra süllyedt, ahol a szárnyával
elkapott egy 6 méter magasan kifeszített kábelt, amelyet a koreaiak éppen az alacsonyan repülő támadó repülőgépek
ellen feszítettek ki, amely nyomán Neil jobb szárnyvégéből kb. 2 méternyi darab eltűnt.
 Berepülő pilóta
• Az egyetem befejezése után Armstrong válaszút elé érkezett. Arról kellett döntenie, hogy repülőmérnöki diplomájával mik a lehetőségei. Három lehetőséget
látott: vagy a hadsereghez jelentkezik szolgálatra, vagy valamelyik repülőgépgyárnál vállal állást, vagy a repülési kísérletek világa felé orientálódik, és
valamelyik állami kísérleti kutatóbázison kerül be egy repülőgép pilótafülkéjébe.
• Benyújtotta a jelentkezését a NACA Nagysebességű Repülési Állomására, a híres Edwards légibázisra, amely akkoriban a pilóták mennyországának
számított. A jelentkezés idején éppen nem volt üres státusz az Edwardson, ezért a jelentkezést átirányították a NACA egy másik kutatóközpontjához, a
clevelandi Lewis Repülési Meghajtási Laboratóriumhoz, ahol Armstrongot alkalmazták is 1955. március 1-jétől. Armstrongnak csak pár hónapig kellett itt
dolgoznia, amikor megüresedett egy hely az Edwardson, ahol rögtön felmerült Armstrong neve, így a Nagysebességű Repülő Állomás hamar átvette őt a
Mojave-sivatagba.
• Pilótaként Armstrong a legkülönfélébb repülőkkel a legkülönfélébb feladatokat kapta. Projektpilóta volt például a híres százas széria repülésein, amelyeket
olyan gépekkel végeztek
• További repülőesemények is történtek Armstronggal berepülőkarrierje során. Életében egyetlenegyszer repült együtt a legendás Chuck Yeagerrel 1962.
április 24-én. A repülést egy kétüléses T–33-ason hajtották végre, és a feladatuk az volt, hogy felmérjék, vajon a Smith Dry Lake kiszáradt tómedre
alkalmas-e egy X–15 leszállásához vészhelyzet esetén. Yeager saját visszaemlékezése szerint tudta, hogy a korábbi esők miatt itt nem lehet leszállni, de
Armstrong ragaszkodott hozzá, hogy próbálják ki. A leszállási kísérlet során aztán a repülőgép elakadt a tómederben, úgy kellett kimenteni. Yeager
hangosan kinevette Armstrongot. A két legendás pilóta viszonya ettől kezdve megromlott.
 Űrhajóskarrier
• Neil Armstrong mindig is nagyon tudatosan építette a karrierjét, azt a területet kereste a szakmájában, amely valamilyen formában a mérnöki munka legfontosabb,
legidőszerűbb kérdéseivel foglalta, amely valamilyen módon a csúcstechnikát ostromolta. A repülésben az 1950-es–1960-as évek fordulóján ez a terület a légkörön
kívüli repülés volt. Az első ilyen programot az amerikai légierő indította Man in Space Soonest néven, és azt célozta, hogy embert juttasson az űrbe. A projekt keretében
végül kilenc jelöltet válogattak ki, köztük Neil Armstrongot (őt annak ellenére, hogy civil NACA-alkalmazott volt). Ám az ARPA (Advanced Research Project Agency)
végül törölte a projektet, amikor Dwight Eisenhower elnök bejelentette a NASA megalapítását és az összes haderőnemnél és a NACA-nál folyó kísérleti programot
abban vont össze, így a légierő beszüntette a programot, a NASA pedig Mercury-programként vitte tovább (új űrhajós-válogatást lefolytatva), így Armstrong
kiválasztása is zsákutcába torkollott. Ugyanígy járt egy hasonló programmal, az X–20 Dyna-Soarral, amely 1960 novemberében indult, és szintén egyfajta űrrepülőgép
létrehozása volt a feladata (lényegében egy katonai felhasználású űrsiklót tervezett volna a Boeing a USAF részére). Armstrongot erre a programra is kiválasztották
pilótának hetedmagával, ám később az X–20 is leállításra került.

• Neil Armstrong végül sikeres jelentkezése elég kalandosra sikeredett. A NASA (a Mercury-program híres-hírhedt válogatása és a Eredeti Hetek kihirdetése után) új
űrhajósokat keresett, mivel a beindított új programok – Gemini–program, Apollo–program – követelményei sokkal több embert igényeltek, mint a rendelkezésre álló és
egészségügyi, vagy más okból folyamatosan fogyatkozó állomány. Armstrongot két esemény is hátráltatta abban, hogy tudomására jusson és döntsön is a jelentkezésről.
Az egyik egy tragikus haláleset: kétéves lánya, Karen 1962. január 28-án hunyt el tüdőgyulladásban (amely azonban egy agytumor szövődménye volt), amely tény
árnyékot vetett Armstrong életére, munkájára, figyelmére. Emellett amikor a NASA a belső újságjában is közzé tette a toborzást, Neil hamarosan delegáltként elutazott a
Seattle-i Világkiállításra, ahol az űrkutatás is a NASA által szponzorált téma volt. Innen csak 1962. június 4-én tért vissza, ám a NASA által kiírt jelentkezési határidő
június 1. volt. A késés ellenére Armstrong elküldte pályázatát. Az elkésett pályázatokat Armstrong egy korábbi kollégája, Dick Day osztályozta, aki ismerte Armstrong
képességeit (és tudatában volt, hogy az új kiírás 100%-ban az olyanokra volt kiírva, mint maga Armstrong), úgy döntött, hogy az elkésett pályázatot kiemeli és
becsempészi a többi, érvényes pályázat közé. Így neki köszönhetően futott tovább Armstrong jelentkezése, amit aztán ki is választottak, hogy részt vegyen a további
orvosi, fizikai, pszichológiai, szellemi, mérnöki és egyéb vizsgálatnak.

• Deke Slayton, az űrhajósok (és már repülő személyzetek) NASA-beli főnöke 1962. szeptember 13-án hívta fel telefonon Neilt, hogy érdekli-e még, hogy űrhajósjelöltté
váljon. Neil gondolkodás nélkül igent mondott, amely nyomán a NASA 1962. szeptember 17-én hozta nyilvánosságra az újonnan kiválasztott űrhajósjelöltek névsorát,
amely tartalmazta Neil Armstrong nevét és mellette egy másik civil pilótáét, Elliot See-ét (igaz, a már a bejelentés előtt a sajtó felé kiszivároghatott, amely aztán széles
körben híresztelte is, hogy a csoport tagja lesz az „első civil űrhajós” is). Az Új Kilencek esetében a NASA más követelményeket fogalmazott meg, és immár nem a
kivételes egészségügyi kondíció volt hangsúlyos, hanem a mérnöki felkészültség.
Gemini-program

• Lévén Armstrong amúgy is NASA-alkalmazott, a státusza alig változott az űrhajóssá

választásával, sőt, néhány hétig még az új feladata és a régi, edwardsos vezénylései
között ingázott. Így történhetett, hogy októberben Elliot See-vel 2580 kilométert tettek
meg autóval, hogy különböző NASA-központok között cikázzanak feladatról feladatra.
[15] Armstrong első feladata űrhajósként egyébként Wally Schirra Sigma–7-je startjának
megtekintése volt Cape Canaveralen 1962. október 3-án. Ezt követően az Új Kilencek
teljesen elváltak a Mercury-programtól. Névleg a Gemini–programhoz lettek
vezényelve, a gyakorlatban azonban először általános kiképzésen, tapasztalatszerzésen
kellett átesniük. A NASA szükségesnek látta, hogy a jelölteket, érkezzenek bármilyen
képzési háttérrel, vagy kiképzési környezetből különböző foglalkozásokon továbbképzi
csillagászati navigációból, meteorológiából, égi mechanikából, de elvezényelte őket a
NASA a különböző űrhajó és rakéta részegységek gyártóhelyeire a McDonnellhez, a
Boeinghez, a North Americanhez stb. Emellett számos szimulátoros gyakorlásnak is
részesei lettek az űrhajósok, ahogy általános fizikai kiképzésnek is a centrifugában, vagy
repülési jártasságuk fenntartását szolgáló gyakorlatoknak a T–33 Talon típusú
repülőgépeken.
 Gemini–5

• Armstrong az első konkrét legénységi jelölését a Gemini V-ön kapta 1965. február 8-án: ő és Elliot See lettek a tartalék személyzet a harmadik emberes Gemini
repülésen. Armstrong Gordo Cooper parancsnoki tartaléka, míg See Pete Conrad pilóta tartaléka lett. A repülés során a NASA először kísérletezett az űrrandevúval, és
kijelölt egy nyolcnapos repülési időtartamot, amelyhez megfelelő eszközökre is szükség volt, ezek működőképességét, illetve egyéb kísérleteket végzett a tervek szerint
a kísérlet. Ehhez két egyformán képzett személyzetre volt szükség, így Armstrongék is mindent begyakoroltak. Ám a NASA tapasztalansága miatt ez elé akadályok is
gördültek: a Gemini–3, a Gemini IV és a Gemini V legénysége, összesen hat pár űrhajós szinte egy időben gyakorolt az egyetlen űrhajó-szimulátoron, amely rengeteg
ütközéshez vezetett, és a később következő repülések űrhajósai kerültek háttérbe az időtervekben (különösen a másodrangú tartalékszemélyzetek). Mindezekkel együtt
az űrhajósok sikeres kiképzési programot végeztek, amelynek nyomán végül az eredeti terveknek megfelelően startolhatott a Gemini V 1965. augusztus 21-én, és
sikeresen teljesítették a kijelölt feladatokat, eltekintve az üzemanyagcella hibájától és attól, hogy ennek nyomán szinte mindent újra kellett tervezni, de ezen terveknek
megfelelően egy ún. „fantom randevúval” (azaz egy céltárgy nélküli randevúval) a fő feladatot is teljesítették.

• Armstrong a Gemini V tartalék személyzetének kiképzési feladatai mellett annak startjáig ellátta a Gemini–3 kisegítő személyzetének feladatait is.
 Gemini-8
• A Gemini VIII idejére kialakult egy legénységi rotáció, amely szerint a legénységek kaptak egy tartalék jelölést, aztán kimaradtak két repülésből és a harmadikon ők
lettek az elsődleges, a repülő legénység. Ezen rotáció alapján a Gemini V tartalék legénysége volt a Gemini VIII elsődleges legénységi kijelölésének a várományosa,
azonban Deke Slayton változtatott egy kicsit a szisztémáján. 1965. szeptember 20-án Neil Armstrongot jelölte parancsnokként, de mellé nem Elliot See-t, hanem Dave
Scottot jelölte pilótaként. See helyette a Gemini IX parancsnoki jelölését kapta. Így az Új Kilencek tagjai parancsnoki beosztáshoz jutottak a Gemini repülések során,
míg a pilóták a következő, harmadik űrhajós-válogatásból kiválasztott csoportból érkeztek. Armstrong és Scott tartalékai Pete Conrad és Dick Gordon lettek a Gemini–8-
on, amely az űrtörténelem első űrbeli összekapcsolódását kapta elsődleges feladatul. Ezzel egyben Armstrong lett az USA első civil űrhajósa – a világ első civil űrhajósa
címet már korábban elhódította Valentyina Tyereskova űrhajósnő a Vosztok–6 repülésén. Armstrong és See jelölése még egy fontos változást hozott az űrhajós jelölési
szisztémába: ekkor emelték be Buzz Aldrint a rotációba, ám ő olyan tartalék jelölést kapott, amelynek végén nem volt újabb harmadik, igazi repülés. Ám amikor Elliot
See egy repülőgép-baleset folytán tragikusan elhunyt – vele együtt Charles Bassett-tel –, a jelölések egyet előre léptek és Aldrin így kapott valódi repülési lehetőséget.
Enélkül sohasem lehetett volna Armstrong partnere a későbbi első holdra szálláson.

• A Gemini VIII 1966. március 16-án startolt Cape Canaveralről. A repüléstervezők komplex feladattal engedték útjára a legénységet: Armstrongéknak egy randevút
kellett végrehajtani egy előre felbocsátott Agena célrakétával, majd végül össze is kellett kapcsolódnia vele, aztán ezt követően Dave Scottnak egy űrsétát (az USA
második, a világ harmadik űrsétáját) kellett volna végrehajtania. A start napján 10:00:00-kor először az Agena startolt, majd 11:41:02-kor a Gemini VIII, és a tervek
szerint Armstrongék négy keringésen belül randevúztak a célrakétával, amelyhez a röppályájuk úgy volt megtervezve, hogy az égi mechanikai paradoxon miatt (az
alacsonyabban keringő űrhajó gyorsabban kering, tehát „utoléri” a magasabban keringőt) a repülés első szakaszában a Gemini szinte automatikusan utolérje az Agenát. A
randevút sikerrel teljesítették az űrhajósok, majd a dokkolás sikerét is hamarosan jelenthették. Ám ezután szinte azonnal meghibásodott valami, az űrhajójuk
megállíthatatlannak látszó forgásba kezdett. A helyzet olyan mértékben romlott, hogy az űrhajósok ájulásával, sőt halálával fenyegetett. Ekkor Armstrong azt a döntést
hozta, hogy az űrhajó két, egymástól független kormányrendszere közül az orbitális szakaszra szántat lekapcsolja és aktiválja azt, amit kizárólag a légköri visszatéréskor
lehetett használatba fogni. Ezzel a közvetlen életveszélyt elhárítva megállította az űrhajó pörgését, viszont a szabályok szerint azonnal, minden további feladatot
elfelejtve le kellett szállniuk. Így végül 10 óra repülést követően, félig dolguk végezetlenül Armstrong és Scott leszállt.

• A leszállás után Armstrong (és Scott) nagyon kellemetlenül érezte magát az el nem végzett feladatok és az idő előtti hazatérés miatt. Tetézte rossz hangulatukat, hogy
néhányan az Űrhajós Irodáról kritikával illették a tevékenységüket, különböző elméleteket gyártva, hogyan lehetett volna kimászni a kritikus szituációból úgy, hogy az
eszközök használhatóak maradjanak és az összes célt teljesíteni lehessen. Azonban ezeket a kritikákat a NASA felelős vezetői, élükön az irányítás vezetőjével, Chris
Krafttal elhessegették mondván, hogy maga az egész irányítás sem tudott jobb megoldást kínálni, és aki hibázott, az maga az irányítás volt, mert rosszul értelmezték az
űrhajó vészhelyzetét, és egyrészt nem volt vészhelyzeti protokoll sem, másrészt a rossz értelmezésből rossz kiképzési elvek következtek, márpedig Armstrongék csak
pontosan azt tették, ami a kiképzésükben szerepelt.
Gemini–11
• A félsikerű Gemini VIII leszállása után két nappal hirdette ki
Deke Slayton az utolsó Gemini repülések legénységeit. E szerint
a Gemini XI parancsnoka Pete Conrad, pilótája Dick Gordon,
tartalék parancsnoka pedig Neil Armstrong, tartalék pilótája Bill
Anders lett. Armstrong tehát a Gemini–program során még egy
utolsó jelölést kapott. Ez azonban a legénységi rotáció szerint
egy ún. „zsákutca” jelölés volt, amelyet hárommal később már
nem követett Gemini XIV, ahol újra az első számú legénységbe
léphetett volna. Slayton inkább a két teljes kiképzés tapasztalatait
értékelte Armstrongban, amelyet korábban megszerzett, és ezek
alapján osztotta be Conradék mellé. Emellett így lehetőség
adódott, hogy a még tapasztalatlan Anders Armstrong
mentorsága alatt minél többet tanulhasson.
 Apollo–program
• A Gemini XI leszállását követően 1966 októberében Lyndon B. Johnson elnök az elsődleges és a tartalék legénységet egy 24 napos,
11 ország 14 városára kiterjedő jóakarati útra küldte George Low, akkor a Lyndon B. Johnson Űrközpont helyettes vezetője
kíséretében, hogy az űrkutatás ügyét népszerűsítsék. Az út során mindenütt kitörő, túláradó lelkesedés fogadta az űrhajósokat,
amelyet – Low visszaemlékezései szerint – Armstrong nagy profizmussal kezelt, tovább növelve a népszerűségét. Később az
elsőként a Holdra lépő űrhajós kiválasztásakor ez a szempont is szerepet játszott, miszerint profin és jól tudja kezelni a rajongó
tömegeket.
• A túráról való visszatérést követően kezdődtek Armstrong feladatai az Apollo–programban. Bárhogy is alakult volna Armstrong
sorsa az eredeti Apollo-menetrend szerint, az Apollo–1 1967. január 28-i tűzkatasztrófája azt teljesen átírta. Azon a napon Armstrong
egészen más, protokolláris feladatot kapott: Cooperrel, Gordonnal, Lovellel és Carpenterrel az ENSZ közgyűlésére utaztak, ahol
részt vettek a Világűr Egyezmény aláírásán. Az egyezmény után, amikor visszatértek a szállodájukba, akkor várta őket Gus Grissom,
Ed White és Roger Chaffee halálhíre. Az Apollo–1 kivizsgálása aztán leállított szinte minden érdemi tevékenységet a holdra szállás
űrhajósai számára.
• 1967. április 5-én nyilvánosságra került az Apollo–1 tűzesetének kivizsgálási jegyzőkönyve, és ugyanaznap Deke Slayton 17 űrhajós
jelenlétében tartott egy meetinget, amely az Apollo–program számára kijelölt új irány, a tervezett repülések és az ezekhez rendelt
személyzetek ismertetéséről szólt. Ebben a szobában hangzott el az a legendás mondat Slaytontól, hogy „Uraim. A Holdon elsőként
leszálló ember itt ül ebben a szobában… És éppen énrám néz”. Az eligazítás keretében Slayton az Apollo–9 tartalék legénységének
parancsnoki beosztásában említette Armstrong nevét, ami azidőtájt a parancsnoki űrhajó és a holdkomp Föld körüli pályán történő
berepülését jelentette.
Apollo–8
• A kiképzést az Apollo–9 tartalék parancsnokaként kezdte Armstrong, ám a NASA szándékai
megváltoztak menet közben, és az Apollo–8 tartalék parancsnokaként végezte be. Slayton
1967. november 20-án hirdette ki a teljes Apollo–9 tartalék legénységet: a már megnevezett
Armstrong, mint parancsnok mellé a Gemini XII párosa kapta a feladatot Jim Lovell
parancsnoki egység pilóta, Buzz Aldrin holdkomp pilóta beosztásban. A holdkomp
fejlesztésének késedelme, de főként az oroszok Zond kísérletei nyújtotta azon látszat, hogy
az ellenlábas Szovjetunió ismét előrébb tarthat a Hold meghódításában, a NASA úgy
döntött, hogy megcseréli az Apollo–9-et (a holdkomp berepülését Föld körüli pályán) és az
Apollo–8-at (egy extrém magasra küldött űrhajóval a hőpajzs tesztjére), utóbbi gyökeresen
új feladatot kap, mégpedig rögtön a program második repülésén elmegy a Holdig. Az
Apollo–9 kinevezett legénysége, Jim McDivitt parancsnoksága alatt, ragaszkodott hozzá,
hogy ők inkább maradnának a feladatnál és inkább átkerülnek a '-8-asról, a '-9-es repülésre.
Így az Apollo–9 eredeti legénysége is vándorolt a 9-esről, előre a 8-asra. Slayton nem akart
nagyobb kavarodást, a tartalékok is tartottak az elsődleges legénységgel. Ezt aztán még
tovább bonyolította Michael Collins betegsége. Az Apollo–8 repülésre kijelölt
legénységének parancsnoki pilótájánál egy csontkinövést állapítottak meg a gerincén, amely
műtétet igényelt. Emiatt Collins kiesett az első számú legénységből, helyét a tartalék Jim
Lovell kapta meg. És amikor Collins felépült, csak a tartalékok közé térhetett vissza. Így állt
össze végül a Neil Armstrong – Buzz Aldrin – Mike Collins trió, az Apollo–8 tartalék
legénysége.

• Az Apollo–8 aztán 1968. december 21.–27. között történelmet írt, űrhajósai karácsony
napján sikeresen érték el a Holdat, hogy aztán pályára álljanak körülötte, és tíz keringésen
keresztül megfigyelhessék. Az Egyesült Államok így learatta a dicsőséget, hogy először érte
el a Holdat és sikeresen előkészítette a holdfelszínre való leszállást. Leszámítva apróbb
hibákat, az Apollo–8 űrhajósai hibátlan repülést mutattak be, amely már önmagában is
vitathatatlan vezető szerephez juttatta az Egyesült Államokat az űrteljesítmények területén.
 • A program során az adott repülésekre való gyakorlás mellett nagyon fontos művelet volt a repülési szimuláció. Ehhez a NASA az
űrhajók élethű cockpitjeinek utánzásával összeállított szimulátorai mellett valósan repülő eszközöket is kifejlesztett. Ilyen volt a Bell
Aircraft által épített LLRV (Lunar Landing Research Vehicle), majd az abból kifejlesztett LLTV (Lunar Landing Training Vehicle),
amely a leendő Apollo parancsnokoknak adta meg azt az élményt, hogy majdan milyen lesz repülni a holdfelszín felett a holdkomppal. A
szerkezetet az űrhajós szleng – megjelenését tekintve – „repülő ágykeretnek” csúfolta, mivel az LLTV teljesen funkcionális eszköz volt:

LLRV
egy csövekből álló keret, amely egyetlen központi emelő hajtómű köré épült, ami a holdi gravitációhoz hasonlóan a nehézkedés 5/6-át
kompenzálta, illetve a kereten volt egy pilótafülke, valamint további kormány és emelőhajtóművek, amelyekkel a hold feletti
ereszkedést lehetett imitálni. Az eszköz működése a felszín feletti legutolsó fázist, az utolsó 150 métert szimulálta, ilyen magasra volt
képes emelkedni az LLTV, és a pilótáinak innen kellett bemutatnia sima leszállásokat. Az LLRV/LLTV nem volt könnyen repülhető,
amit bizonyít, hogy a megépült példányok több mint fele balesetekben elpusztult.

• 1968. május 6-án Armstrongon volt a sor, hogy a szerkezettel gyakoroljon, amikor a gép fő emelőhajtóműve 30 méter magasságban
meghibásodott. A műszerek megbolondultak, a gép pedig oldalra kezdett dőlni. Armstrong pillanatok alatt hozott döntést, és katapultált a
szerkezetből, amely néhány másodperc múlva lezuhant, felrobbant és porig égett, az űrhajós kicsit arrébb ereszkedett alá a katapultülés
ejtőernyőjén. Mindössze annyi sérülés érte, hogy véletlenül elharapta a nyelvét. Az incidens ellenére Armstrong kiállt amellett, hogy az
LLRV nélkül a holdra szállás nem mehetett volna végbe, olyan értékes tapasztalatokat nyertek a parancsnokok a holdkomp vezetéséről.[
 Holdra szállás-Apollo–11
• Neil Armstrong életének tagadhatatlanul a csúcspontja és legnagyobb hatású eseménye a holdra szállás volt. Armstrong kiválasztása egyszerre volt
kézenfekvő, jó választás, illetve véletlenek egész sorozata. A véletlenek sorozata úgy alakult, hogy Deke Slayton sokáig kereste a megfelelő jelöltet, mivel a
repülés olyan jelentőségű volt, hogy az űrhajósok főnöke hajlandó volt felrúgni érte az előre lefektetett és jól működő rotációs szisztémát. Ám a jelöltjei
egyre másra estek ki. Gus Grissom meghalt, majd Wally Schirra jelentette be az Apollo–7-et követően, hogy leszerel és nem vállal több repülést. Ugyanígy
tett Frank Borman és Jim McDivitt is. Ezek után Slayton visszafordult a szisztémájához. Az Apollo–11-re soron következő legénység az Apollo–8 tartalékai
volt Armstrong, Aldrin és Collins. A NASA vezetése egyből felfedezte Armstrongban az összes olyan kvalitást, amelyre szüksége volt az első Holdra lépő
emberrel kapcsolatban.
• Deke Slayton az Apollo–8 repülése idején, 1968. december 23-án hívta félre Armstrongot, és közölte vele a hírt, hogy őt kívánja megjelölni a soron
következő Apollo–11 repülés parancsnokának (az addigra világos volt, hogy az Apollo–11 lesz az, amivel a NASA először megpróbálkozik a holdra
szállással). Ezen a beszélgetésen Deke Slayton felajánlotta Armstrongnak, hogy a nehezen kezelhető Aldrint szívesen kicseréli Jim Lovellre, amennyiben a
parancsnokjelölt kívánja (erre a beszélgetésre csak 2005-ben, Armstrong életrajzának írásához készített interjún derült fény). Armstrong azonban nem élt a
lehetőséggel, képesnek tartotta magát arra, hogy kezelje Aldrint, ráadásul véleménye szerint Lovell megérdemelte, hogy saját repülésén – az Apollo–14-en –
parancsnoki beosztásba kerüljön. A hivatalos bejelentés a legénységről 1969. január 9-én történt meg a közvélemény számára.
Kitüntetései
• Air Medal

• Arany Csillag

• Korean Service Medal

• Distinguished Eagle Scout Award

• Silver Buffalo Award

• Collier Trophy

• Sylvanus Thayer Award

• Eagle Scout

• Arthur S. Flemming Award

• Kongresszusi Aranyérem

• National Aviation Hall of Fame

• Order of the Yugoslav Star

• United States Astronaut Hall of Fame

• Elnöki Szabadság-érdemrend
Híres mondata

• Az első Holdon tett lépés után ezt a mondatot mondta Neil Armstrong:
• Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek 
• (“That's one small step for man. One giant leap for mankind.”)
Képek
Források

• https://hu.wikipedia.org/wiki/Neil_Armstrong
• https://hvg.hu/elet/20200805_90_eve_szuletett_Neil_Armstrong_az_elso_e
mber_aki_a_Holdra_lepett
• https://www.youtube.com/watch?v=QY1cksz-uts
• https://www.youtube.com/watch?v=cwZb2mqId0A
• https://www.youtube.com/watch?v=PtdcdxvNI1o&t=352s
• https://www.youtube.com/watch?v=9HvG6ZlpLrI
• https://www.youtube.com/watch?v=G03kcYv_xaI
Személyes vélemény
• Az én saját véleményem szerint Neil Armstrong egy elképesztően izgalmas ember volt.
Megnéztem az élete megfilmesített változatát (Az első ember), és nagy hatással volt rám az
a film. Mind motiváció ként hatott mind rájöttem arra ,hogy semmi sem lehetetlen. A
NASA, SPACEX, Életrajzok, technológia sikerek ezek mind inspirálnak engem arra ,hogy
tegyek az álmaimért és hozzam ki magamból a legjobbat. Végszóként azt gondolom ,hogy
a holdraszállás és Neil Armstrong sok másik bevetése szinte filmbe illő volt és
rádöbbenünk arra ,hogy ez a valóság.
• Én élveztem a prezentáció készítését, próbáltam minél több háttér információt megtudni
Neil Armstrong életéről, és a Holdraszállásról. Remélem hogy valamilyen szinten képes
voltam átadni azt amit ez az ember képvisel.
Köszönöm a Figyelmet!