You are on page 1of 6

Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk


Molnár Ferenc

• 1878-ban született Budapesten


• Tanulmányait a budapesti református gimnáziumban végezte
• Budapesten, Genfben, Párizsban jogot tanult
• Budapesten újságíróként dolgozott
• Gyorsan a legnépszerűbb magyar író lett
• 29 évesen (1907) megírta A Pál utcai fiúkat
• Sokat utazott, haditudósító volt a háborúban
• 1940-ben New Yorkba költözött
• 1952-ben halt meg
A regény keletkezése

• 29 évesen, 1907-ben írta


• Főhősét, Nemecseket gyerekkori barátjáról mintázta
• Önéletrajzi ihletésű regény – valós helyszínek és karakterek
vannak benne
• A történet 1889 tavaszán játszódik
• A századforduló jellegzetessége a polgárosodás = beindulnak az
építkezések, elindulnak a szabad területekért a harcok
A regény fogalma

Epika műnemébe tartozik Nagyobb terjedelmű

Több szálon fut


a cselekmény
REGÉNY Prózai alkotás

Több szereplője van, Hosszabb időt fog át


akik fő- és
mellékszereplőkre Több helyszínen játszódik
oszthatók
Ifjúsági regény

• Olyan regény, ami fiataloknak


szól, gyerekek a szereplői
• A fiatalok érdeklődésére számít
FELADAT
• Füzeted hátulját nyisd ki! (aki szeret gépelni, számítógépen is
írhatja)
• Kérdéseket fogok adni a regényről, amire sorba írd meg a választ!
• Visszaküldeni majd akkor kell, amikor az összes kérdést megadtam
és megírtad mindegyikre a választ. (Ez május 18., hétfő lesz)
• Az első kérdéssorozatot ma csatolom külön Word-ben.

You might also like