Rémparádé

Lisi Harrison
Rémparádé
Bevezetés
Frankie Stein vastag szempillái megrebbentek.
Éles, fehér fény vakította el. Igyekezett kivenni a
körülötte lévő tárgyak körvonalait, de a szemhéjai túl
nehezek voltak ahhoz, hogy teljesen felemelje őket. A
szoba újra elsötétült előtte.
- Az agykérgének feltöltése befejeződött - jelentette be
egy férfi; mély hangja fáradt volt, de büszkeség csengett
benne.
- Hall minket? - kérdezte egy nő.
- Hall, lát, és meg is ért. Sőt, több mint négyszáz
tárgyat képes azonosítani - válaszolt a férfi boldogan. -
Ha továbbra is ilyen tempóban töltöm fel az elméjét, a
fizikai és szellemi képességei két hét múlva elérik egy
átlagos tizenöt évesét. - Elgondolkozott. - Oké, annál
talán kicsit okosabb lesz. De egy kész tizenöt éves.
- Ó, Viktor, ez életem legboldogabb pillanata! -
szipogott a nő. - A lányunk annyira tökéletes!
- Tudom. - A férfi is szipogni kezdett. - Apuci tökéletes
kicsi lánya.
Egymás után puszit nyomtak Frankie homlokára. Az
egyiküknek vegyszerszaga volt, a másiknak édes
virágillata. A kettő együtt pedig a szerelem illata volt.
Frankie újra megpróbálta kinyitni a szemét, de ezúttal
alig sikerült megrebegtetni a pilláit.
- Pislogott! - kiáltott fel a nő! - Láttad? Megpróbál ránk
Create PDF files without this message by purchasing novaPDF printer (http://www.novapdf.com)
nézni! Frankie, én Viveka vagyok, az anyukád! Látsz
engem?
- Nem lát - jelentette ki Viktor.
Frankie teste megfeszült, amikor ezt meghallotta. Hogy
lehet, hogy valaki más mondja meg, ő mire képes és
mire nem?! Ennek semmi értelme nem volt.
- Miért nem? - kérdezte meg az anyukája kettőjük
helyett is. - Az elemei majdnem teljesen lemerültek. Fel
kell tölteni őt.
- Akkor töltsd fel!
Igen, tölts fel! Tölts fel! Tölts fel!
Frankie alig várta már, hogy azonosíthassa végre azt a
négy száz tárgyat, hogy megláthassa a szülei arcát és
figyelje, ahogyan azok a kedves hangjukon a többi
tárgyat is megnevezik neki. Életre akart kelni, hogy
felfedezze a világot, amibe éppen akkor született bele.
De moccanni sem tudott.
- Nem tölthetem fel, amíg a csavarok be nem
ágyazódtak - magyarázta a lány apja.
Viveka sírva fakadt, a halk szipogások már egyáltalán
nem tűntek vidámnak.
- Semmi baj, édes! - csitítgatta őt duruzsolva Viktor. -
Néhány óra csak, és teljesen stabil lesz az állapota.
- Nem azért sírok - válaszolt Viveka, és sípolva vett
egy nagy levegőt.
- Hát akkor miért?
- Ő annyira szép, annyi minden rejlik benne, és ez
mind...
- Újra szipogni kezdett. - Csak megszakad a szívem,
ha bele gondolok, hogy neki is úgy kell majd élnie...
szóval érted... mint nekünk.
- Miért, mi baj a mi életünkkel? - kérdezte Viktor, de
volt a hangjában valami, ami azt súgta, hogy pontosan
tudja, miről van szó.
A nő nyihogva felnevetett.
- Ugye, csak viccelsz?
- Viv, tudod, hogy ez nem lesz mindig így! - beszélt a
nő lelkére Viktor. - A dolgok megváltoznak majd,
meglátod.
- Hogyan? Ugyan ki fogja megváltoztatni őket?!
- Nem tudom. Valaki majd biztosan... egyszer csak.
- Én csak azt remélem, hogy mi megérjük még -
sóhajtott fel a nő.
- Egészen biztosan megérjük - biztosította Viktor. - Mi,
Steinek elég hosszú életűek vagyunk.
Viveka felkuncogott.
Frankie majd’ megveszett, hogy megtudja, milyen
„dolgok” fognak „megváltozni”, de esélye sem volt rá,
hogy megkérdezze, mert ekkor az elemei teljesen
lemerültek. Úgy érezte, a tagjai ólomnehezek lesznek, a
világ forogni kezd vele. Egyre mélyebbre süppedt a puha
sötétségbe, ahová már nem ért el a körülötte lévők
hangja. Már nem emlékezett arra, mit beszéltek, és nem
érezte a vegyszerek és a virágok illatát sem.
Csak abban bízott, hogy mire legközelebb felébred, az
a valami, amit Viveka „meg akart érni”, bekövetkezik. És
ha még sem, akkor neki lesz majd elég ereje, hogy
valóra váltsa azt a számára.
1. fejezet
Új élet vár
A tizennégy órás autóút a kaliforniai Beverly Hillsből az

Oregon államban lévő Salemig tiszta kínszenvedés volt.
Egy pillanat alatt változott költözködésből kötözködéssé,
és a vádló kínzás ezernégyszáz kilométeren keresztül
sem hagyott alá egy cseppet sem. Melody Carver úgy
tett, mintha aludna - ez maradt számára az egyetlen
menekülési lehetőség.
- Isten hozta Oregonban! - mormolta az orra alatt a
nővére, amikor átlépték az államhatárt. - Vagy legyen
inkább Nyomoregon? Vagy egyszerűen csak Szaregon?
Esetleg...
- Elég legyen, Candace! - Szólt rá az apukája az új
dízel BMW utcai terepjáró vezetőüléséről. A kocsi
teljesen zöld volt: nemcsak a színe, de a fogyasztása
miatt is. Ez egyike volt azoknak a gesztusoknak, amikkel
a szüleik nyitottak, hogy a helyieknek megmutassák,
Beau és Glory Carver több mint egy gazdag és gyönyörű
pár, akik áttelepültek a napfényes luxusvárosból.
Erre szolgált még az a harminchat költöztető-céges
doboz is, amit előreküldtek, tele kajakokkal,
horgászbotokkal, tábori rezsókkal, borkóstolást tanító
DVD-kkel, biomagokból álló rágcsálnivalókkal,
kempingfelszerelésekkel, medvecsapdákkal, walkie-
talkie-kkal, hágóvasakkal, jégcsákányokkal, fejszékkel,
sílécekkel, síbotokkal és síbakancsokkal,
snowboardokkal és sisakokkal, hegymászó felső- és
flanel alsóruházattal.
De Candace csak egyre hangosabban ontotta a
megjegyzéseit, amikor eleredt az eső.
- Áhh, augusztus Záporegonban! - fintorgott. - Hát nem
csodás?!
A beszólást egy undorral teli szájelhúzás követte,
Melody ebben anélkül is biztos volt, hogy látta volna. De
azért a résnyire nyitott szempillái alól kikukkantott, hogy
megbizonyosodjon róla. Igaza volt.
- Önngh - Candace ingerülten belerúgott az anyukája
ülésének háttámlájába, majd kifújta az orrát és a nedves
zsepit a húga vállába dörgölte. Melody szíve
hevesebben kezdett verni, de a lány erőt vett magán és
nem mozdult. Ez még mindig könnyebb volt, mint
beszállni a veszekedésbe.
- Én ezt komolyan nem értem - nyavalygott tovább
Candace. - Melody tizenöt évig kibírta a szmogban. Még
egy évbe nem halt volna bele! Hordhatott volna valami
maszkot. Az emberek aláírták volna, mint a gipszet
szokták; lehet, hogy divat lett volna belőle. Egy egész
kollekciónyi kiegészítő asztmások számára! Például
asztmaspray, nyaklánc vagy...
- Kérlek, hagyd abba, Candi - sóhajtott Glory.
Láthatóan belefáradt már az egy hónapja folyó vitába.
- De jövő szeptemberben én már egyetemen leszek -
erősködött tovább Candace, aki nyilvánvalóan nem volt
hozzászokva, hogy alulmaradjon egy vitában. Szőke
volt, tökéletesen arányos testtel és arccal, és mindig
megkapta, amit csak akart. - Nem várhattatok volna csak
még egy évig ezzel a költözéssel?!
- Ez a költözés jót fog tenni mindannyiunknak, nem
csak a húgod asztmájáról van szó. A Merston High az
egyik legjobb gimi Oregonban. Ráadásul így közelebb
kerülünk a természethez és kiszabadulunk abból a
felszínes Beverly Hills-i életmódból.
Melody elmosolyodott magában. Az apja, Beau
ünnepelt plasztikai sebész volt, az anyja pedig eddig a
sztárok számára vásárolt ruhákat, személyi shopper volt.
Egész eddig a felszínesség volt az úr, ők pedig annak
zombijai. Ennek ellenére Melody nagyra értékelte az
anyukája erőfeszítéseit, amikkel megpróbálta elérni,
hogy Candace ne őt hibáztassa a költözés miatt. Még
akkor is, ha az igazából valahogy tényleg az ő hibája
volt.
A tökéletes genetikai adottságokkal rendelkező
családtagjai között Melody egy anomália volt. Egy
ritkaság. Egy furcsaság. Rendellenesség.
Beau-t dél-kaliforniai származása ellenére olaszos,
vonzó külsővel áldotta meg a természet. Fekete
szemének csillogása olyan volt, mint a tavon táncoló
napfény. A mosolya meleg, mint a kasmír, az állandó
szolibarnaság pedig egy cseppet sem ártott meg a
negyvenhat éves bőrének. Emiatt és a tökéletes rövid
haj-zselé arány miatt éppen annyi férfi páciense volt,
mint ahány nő: mind azt remélték, hogy amikor lekerül
róluk a kötés, éppen olyan kevéssé látszik meg majd
rajtuk a koruk, mint Beau-n.
Glory negyvenkét éves volt, de a férje még azelőtt
feszesre húzta a makulátlan bőrét, mielőtt ezekre a
beavatkozásokra szüksége lett volna. Úgy tűnt, mintha
Melody anyukája egyik pedikűrözött lábával már fellépett
volna az evolúciós fejlődés következő lépcsőfokára, ahol
a gravitáció törvénye már nem hat rá, és az ember
harmincnégy éves kora után egy percet sem öregszik.
Vállig érő, hullámos, gesztenyebarna haja volt és
tengerkék szeme, az ajka pedig természetesen telt,
úgyhogy kollagénre nem is volt soha szüksége.
Mindenki azt mondta, Glory modellkedhetett volna, ha
nem lett volna ilyen alacsony és törékeny alkatú.
Akárhogy is, ő mindig azt mondta, még akkor is személyi
shopper akart volna lenni, ha Beau meghosszabbította
volna a sípcsontjait.
A mázlista Candace pedig örökölte a szülei vonásait;
mint egy csúcsragadozó, begyűjtötte magának a legjobb
tulajdonságokat és az utána következő gyereknek már
csak a maradékokat hagyta. Az anyukájától örökölt
alacsony termete ugyan nem tett jót a
modellkarrierjének, de annál inkább csodát tett a
ruhásszekrényével, ami így tömve volt cuccokkal,
melyeket Glory a sztároktól kapott meg és továbbadott
neki. Volt ott minden, a Gaptől a Gucciig (de azért
leginkább Gucci). Candace szeme kékeszöld volt, mint
Gloryé, de benne volt a napfény csillogása, mint Beau
tekintetében. Örökölte Beau barna bőrét és Glory
retusáltnak tűnő arcbőrét. Az arccsontjai markánsak
voltak, mint a márványoszlopok, és a hajának, ami
egyenesen és hullámosan is ugyanolyan jól állt, olyan
színe volt, mint az olvasztott karamellával meghintett
vajnak. Candi barátai (és azok anyukái) körbe szokták
fotózni a szögletes állkapcsát, erős állát, egyenes orrát,
hogy aztán elvigyék a képet Beau-nak, remélve, hogy a
plasztikai sebész keze éppen olyan csodákra képes,
mint a génjei. És természetesen nem is csalódtak soha.
Azok a kezek még Melodyn is működtek.
Neki, aki egyébként meg volt győződve arról, hogy
születésekor összecserélték a kórházban, egyáltalán
nem számított a külső megjelenés. Miért is számított
volna?! Az álla jellegtelen volt, a fogai inkább agyarnak
tűntek, a haja pedig fakó fekete. Semmi csillogás, semmi
vaj vagy karamell. Csak fakó és fekete. A szeme, bár
tökéletesen működőképes volt, olyan szürke és kicsi,
mint egy bizalmatlan macskáé. Nem mintha bárki is
észrevette volna a szemét: az orra ugyanis elvonta a
figyelmet a többi testrészéről. Két nagy dudorból állt, a
végén egy éles horoggal, és összességében úgy festett,
mint egy teve „lefelé néző kutya” jógapózban.
De ez nem számított, mert Melody számára az
énekhangja volt a legfontosabb tulajdonsága. A tanárai
mind áradoztak a tökéletesen tiszta, csengő, angyali és
igéző hangjáról, ami mindenkit megbabonázott, aki csak
meghallotta. A közönség minden előadás után könnyes
szemmel, állva tapsolt Melodynak. Sajnos nyolcéves
korára az asztma vette át a főszerepet, és kiszorította a
lányt a reflektorfényből.
Amikor Melody felsős lett, Beau felajánlotta, hogy meg-
műti az arcát. Melody azonban visszautasította. Az új
orrától nem szűnne meg az asztmája, akkor meg minek
az egész?! Úgy gondolta, már csak addig kell kibírnia,
amíg gimibe kerül, mert ott minden megváltozik majd. A
lányok nem lesznek annyira felszínesek. A fiúk pedig
érettebbek lesznek. Ott majd a tudás számít csak.
Na persze.
Amikor Melody a Beverly Hills High gimibe került,
minden csak még rosszabb lett. A lányok csak
Melofántnak hívták a hatalmas orra miatt, a fiúk pedig
egyáltalán nem hívták sehogyan sem. Még csak rá sem
néztek. Két hónappal sulikezdés után Melody már
gyakorlatilag láthatatlanná vált. Ha nem zihált volna és
pisszegett volna folyamatosan a spray-jével,
valószínűleg senki sem vette volna észre, hogy a világon
van.
Beau nem tudta tovább tétlenül elviselni, hogy a lánya
- „akiben annyi sok szimmetrikus lehetőség rejlik” -
tovább szenvedjen. Az év karácsonyán azt mondta
Melodynak, hogy a Jézuska jóváhagyott egy új
orrplasztikai módszert, amivel talán megnyithatók a
légutak és gyógyítható az asztma is. Lehet, hogy Melody
újra énekelhet majd!
- Milyen csodálatos! - kulcsolta imára apró kezeit Glory
és hálásan nézett fel, az ég felé.
- Cyrano de Carverac elköltözik? - csipkelődött
Candace.
- Candace, itt most Melody egészségéről van szó, nem
a külsejéről - szólt a lányára Beau. Egyértelműen
igyekezett Melodyt is megnyerni az ügynek.
- Hú, de jó! - Melody hálásan megölelte az apukáját,
bár nem volt benne biztos, hogy az orrnak bármi köze
lehet a görcsölő hörgőkhöz. De úgy tett, mintha elhitte
volna ezt a magyarázatot, mert ez egy kis reményt adott
neki. És mindenképpen egyszerűbb volt, mint beismerni,
hogy a családja szégyelli az arcát.
A téli szünetben Beau meg is műtötte őt. Amikor
felébredt, Melodynak apró, fitos Jessica Biel-orra volt, és
a fogai a kerámiahéjaknak köszönhetően majdnem-
agyarak helyett szép, szabályosak voltak. Mire teljesen
felépült a műtét után, leadott három kilót, és így már
beszabadulhatott az anyukája sztároktól kapott
cuccokkal teli ruhásszekrényébe, amiben minden volt a
Gaptől a Gucciig (de azért leginkább Gucci). Sajnos
énekelni továbbra sem tudott.
A gimiben a lányok kedvesek lettek vele, a fiúk
megbámulták, és úgy tűnt, a Nap is fényesebben ragyog
rá. Soha nem is képzelte volna, hogy a többiek ennyire
befogadhatják maguk közé.
De ettől az újonnan jött népszerűségtől Melody
egyáltalán nem lett boldogabb. Ahelyett, hogy illegette
volna magát és pasizott volna, befordult és olyan lett,
mint a nővére ezüstszínű Tory Burch táskája: kívülről
csillogó, de belül egy nagy káosz. Hogy merészelnek
kedvesek lenni velem csak azért, mert szép vagyok?!
Hiszen én ugyanaz maradtam, aki eddig is voltam!
Nyárra Melody teljesen visszahúzódó lett. Bő ruhákat
hordott, soha ki nem fésülte a haját és egyetlen
10
kiegészítőt vett csak fel: az asztmaspray-jét, amit az
övére csatolt.
A Carver család hagyományos, függetlenség napi
piknikjén, ahol mindig ő énekelte a himnuszt,
asztmarohamot kapott, és a Cedars-Sinai kórházban
kötött ki. Glory a váróteremben izgatottan lapozgatott
egy utazási magazint, ott látott meg egy buja zöld tájat
ábrázoló fényképet Oregonról. Azt állította, elég arra
ránéznie és már érzi is a friss levegőt. Amikor Melody
kijött a kórházból, a szülei elő is álltak az ötlettel:
költöznek. Akkor, hosszú ideje először Melody
tökéletesen szimmetrikus arcán nagy mosoly jelent meg.
- Hellóóóóó, Gyönyöregon! - mondta magában,
miközben a zöld BMW az úton száguldott.
Ezután az ablaktörlő monoton suhogása és az eső
kopogó hangja álomba ringatta. Melody elaludt.
Ezúttal igazából.
2. fejezet
Nemvarrt fejlemények
Végre felkelt a Nap. A rigók és verebek rázendítettek

szokásos, reggeli műsorukra. Frankie matt fehér,
átlátszatlan tejüveg ablaka előtt bringás gyerekek
kezdtek körözni a zsákutcában, ahol Frankie-ék éltek: a
Radcliffe utcában. A környék felébredt. Frankie végre
elindíthatta teljes hangerőn Lady Gagát.
I can see myself in the movies, with my picture in the
11
city lights...
Frankie csak arra vágyott, hogy a fejét rázhassa a The
Fame-re. Vagy mégsem. Ez így nem is volt igaz, Frankie
nem csak erre vágyott. Egészen pontosan fel akart
ugrani az acél ágyára, le akarta rúgni a bolyhos
elektromágneses takaróját a betonpadlóra, lobogtatni
akarta a haját, csápolni akart a karjával, lóbálni a
popsiját és közben rázni a fejét a zenére. De ha
megszakította volna az elektromos áramkört, mielőtt a
teste teljesen feltöltődött volna, az emlékezetkieséshez,
szédüléshez és ájuláshoz, sőt akár kómához is
vezethetett volna. Persze volt ennek jó oldala is. Például
soha nem kellett feltöltenie az iPodját: amíg a kis
lejátszó közel volt hozzá, több töltés volt benne, mint a
Duna mentén.
Frankie nyugodtan feküdt hát hanyatt, és élvezte a
reggeli feltöltést. A nyakán lévő csavarokra egy csomó
fekete és piros kábel volt csatlakoztatva. Miközben
azokból az utolsó elektromos hullámok is a testébe
áramlottak, ő a Seventeen magazin legutóbbi számát
lapozgatta. Óvatosan, nehogy elkenje a száradó In the
Navy körömlakkot. Kereste a modellek sima, fura színű
nyakán a fémszegecseket, és azon gondolkozott, azok
vajon hogyan töltenek nélkülük.
Amikor Carmen Electra (így nevezte el a gépet, ami
feltöltötte őt energiával, mert a valódi, műszaki nevét
képtelen volt kimondani) kikapcsolt, Frankie még feküdt
egy darabig, és élvezte a csiklandozó érzést, ahogy a
nyakán lévő, gyűszű méretű csavarok hűlni kezdtek.
12
Frankie majd’ kicsattant az erőtől. Fitos, kis orrát a
magazin egy lapjára tapasztotta, és beleszagolt a Miss
Dior Cherie parfüm illatmintába.
- Nektek tetszik? - lobogtatta meg a magazint a
Csillámpatkányátus előtt. Az öt kis patkány az apró,
rózsaszín hátsó lábára állva kaparta a ketrec üvegfalát.
A hátuk közepén egy finom, csillogó, nem mérgező,
szivárványszínű csík futott végig. Frankie még egyszer
beleszagolt a magazinba. - Nekem is. - Kihajtotta az
illatmintás oldalt és meglengette a hűvös, formaldehid
szagú levegőben, majd felkelt, hogy meggyújtsa a
vanília illatgyertyáit. Az oldatok ecetes vegyszerszaga
beette magát a hajába és elnyomta a Pantene haj
balzsam virágillatát.
- Csak nem vaníliaillatot érzek? - kiáltott be az
apukája, miközben bekopogott a szoba csukott ajtaján.
Frankie kikapcsolta a zenét.
- Igggeeen! - visított boldogan, nem is törődött az
apukája műfelháborodott hangjával, amit éppen elégszer
használt már vele, mióta Frankie a zizi laborból csini
labort csinált. Hallotta akkor, amikor a kísérleti
patkányokat kiglancolta, amikor az apja lombikjaiban
szájfényeket és hajcsatokat kezdett tartani és amikor
Justin Bieber arcát a csontvázra ragasztotta (mert
milyen szikra már az a poszter, amelyiken egy
gördeszkán ül?!). De tudta, hogy igazából az apukája
nem bánja ezt. Elvégre ez most már nem csak az ő
laboratóriuma, de Frankie hálószobája is. Különben is,
ha Viktor tényleg ideges lenne emiatt, nem szólítaná őt
13
úgy, hogy...
- Hogy van apuci tökéletes kicsi lánya? - Viktor Stein
újra kopogott, majd benyitott. Mögötte Frankie anyukája,
Viveka lépett a szobába.
Viktor kezében egy nagy, bőr sporttáskát lengetett,
fekete Adidas melegítő volt rajta, lábán pedig a kedvenc,
barna házipapucsa, ami az egyik lábujja felett már
lyukas volt.
„Kopott és öreg, éppen olyan, mint Viv”, mondta
mindig, amikor Frankie kicsúfolta a papucsát - ilyenkor a
felesége mindig oldalba bökte. De Frankie tudta, hogy
Viktor csak viccel, mert Viveka olyan nő volt, akit az
ember szívesen látna egy magazinban, csak azért, hogy
megbámulhassa az ibolyaszín szemét és fekete haját
anélkül, hogy udvariatlannak vagy beteges kukkolónak
tűnne.
Frankie apja más volt, inkább olyan Arnold
Schwarzenegger típus. Mintha az éles vonásai
állandóan megfeszültek volna, hogy a bőre befedje az
egész fejét. Az emberek valószínűleg őt is megbámulták
volna, ha nem ijednek meg a százkilencvenöt centi
magas alakjától és szuperszúrós tekintetétől. Pedig
Viktor nem azért hunyorgott mindig, mert dühös volt.
Akkor húzta össze a szemét, ha gondolkodott. És mivel
ő egy őrült tudós volt, egyfolytában gondolkodott.
Legalábbis Viveka így magyarázta ezt el Frankie-nek.
- Beszélhetünk veled egy kicsit, édes? - kérdezte
Viveka lágyan. A hangja hasonlított a fekete, krepp,
pántos nyári ruhájának surrogására; olyan lágy volt,
14
hogy az emberek mindig meglepődtek, amikor
meglátták, hogy egy száznyolcvan centis nőé.
Vív és Vik kéz a kézben jöttek Frankie felé a csiszolt
betonpadlón. Egységben és egyetértésben, mint mindig,
de ezúttal a büszke mosolyuk mögött aggodalom is
bujkált.
- Ülj le egy kicsit, drágám - Viveka a párnákkal borított,
rubinvörös, támla és karfa nélküli kanapé felé intett, amit
Frankie a neten rendelt az Ikeából. A csini labor túlsó
végébe, ahol a kanapé mellett ott állt a lány
telematricázott asztala, a síkképernyős Sony tévéje és
egy színpompás szekrény tele neten vásárolt ruhákkal,
szemben a szoba egyetlen ablakával. Ez az ablak fehér
tejüveg volt ugyan és nem lehetett belátni rajta, de rajta
keresztül Frankie legalább egy apró pillantást vethetett a
külvilágra - vagy legalábbis ennek ígéretét láthatta
benne.
A lány végigcaplatott az ágyától a kanapéig vezető,
pink báránybőr szőnyegösvényen és már előre rettegett,
hogy a szülei meglátták a legutóbbi iTunes
bevásárlásának számláját. Idegességében húzogatni
kezdte a fekete fonalat a finom öltésekben, amik a fejét
a nyakához rögzítették.
- Ne piszkáld! - szólt rá Viktor, és leült a lány mellé a
kanapéra. A nyírfa keret halkan tiltakozását fejezte ki. -
Nem kell aggódnod, csak beszélgetni szeretnénk veled.
- Letette a lába mellé a kempingtáskát.
Viveka megigazította a kanapén maga mellett a
szabad párnát, majd a fekete muszlinsáljával kezdett
15
babrálni. Frankie még nem is látta az anyukáját sál
nélkül. Most attól tartott, hogy lelkifröccs vár rá a pénz
értékéről, ezért nem ült le a párnára, hanem
szorosabbra húzta maga körül a fekete, selyem
Harajuku Lovers köntösét, és inkább a rózsaszín
szőnyegre telepedett.
- Mizu? - kérdezte mosolyogva és igyekezett, hogy
meg ne hallatsszon a hangján: épp az imént költött
59,99 dollárt A pletykafészek egy évadának letöltéséért.
- Nagy változások előtt állunk! - Viktor összedörzsölte
a két tenyerét és fújt egy nagyot, mintha arra készülne,
hogy elinduljon a Mount Hood csúcsára.
Elveszik a hitelkártyámat? Frankie halálra váltan vette
számba a lehetőségeket.
Viveka bólintott, és újabb mosolyt erőltetett az arcára,
a sötétbíborra festett ajkai szorosan egymásnak
préselődtek. A férjére nézett és a tekintetével nógatta,
hogy folytassa, de Viktor tágra nyitott szemekkel nézett
vissza rá, mint aki nem tudja, hogyan mondhatná el,
amit akar.
Frankie kényelmetlenül feszengett a szőnyegen. Olyat
még nem látott, hogy a szülei ne találtak volna szavakat
valamire. Magában gyorsan végigpörgette, mi mindent
vásárolt a közelmúltban, és azon gondolkozott, vajon
melyik miatt telhetett be a pohár a szüleinél. Évadbérlet
A pletykafészekre, narancsvirág illatú légfrissítő spray,
csíkos HotSox harisnyák a cuki lábujjlyukakkal,
előfizetés a Us Weekly, a Seventeen, a Teen Vogue és
a CosmoGirl magazinokra, horoszkópalkalmazás a
16
telefonjára, numerológiai alkalmazás, álomfejtő
alkalmazás, Moroccanoil hajegyenesítő, Current/Elliot
pasis farmer...
Semmi komoly. A feszültségtől mégis szikrázni
kezdtek Frankie nyakán a csavarok.
- Nyugi, drágám! - Viveka előrehajolt és végigsimított a
lánya hosszú, fekete haján. A megnyugtató érintéstől az
energiaszivárgás ugyan elmúlt, de belül még mindig
dúltak az elektromos viharok, pattogtak és sisteregtek a
szikrák, mint egy tűzijáték. Frankié nem ismert mást,
csak a szüleit. Ők voltak a legjobb barátai és a mentorai.
Ha őket elkeseríti, azzal az egész világot keseríti el.
Viktor vett még egy nagy levegőt és nagy sóhaj
kíséretében bökte ki a bejelentést:
- Vége a nyárnak. Anyádnak és nekem vissza kell
mennünk az egyetemre természettudományt és
anatómiát tanítani. Nem tudunk itthon tanítani téged
tovább. - Közben a lábával folyamatosan idegesen
dobolt.
- Mi?! - Frankie értetlenül húzta fel a tökéletesen
formált szemöldökét. Ennek ugyan mi köze van a
bevásárláshoz?
Viveka egy innentől-már-átveszem mozdulattal a férje
térdére fektette a tenyerét, és megköszörülte a torkát.
- Apád ezzel azt akarja mondani, hogy most már
tizenöt napos vagy. Ő minden nap egy évnyi tudást
táplált az agyadba: matematikát, fizikát, kémiát,
földrajzot, történelmet, nyelveket, műszaki dolgokat,
képzőművészetet, zenét, filmeket, dalokat, trendeket,
17
kifejezéseket, társadalmi szabályokat, illemet, érzelmi
mélységet, érettséget, fegyelmet, szabad akaratot,
mozgáskoordinációt, beszédkoordinációt, érzékelést,
térlátást, becsvágyat és egy kis étvágyat is. Most már
mindent tudsz.
Frankie bólintott és azon töprengett, mikor jön a
vásárlás téma.
- Már egy szép, okos és ügyes tini lány vagy, készen
állsz arra, hogy... - Viveka itt visszafojtott egy
könnycseppet. Viktorra pillantott, aki bátorító bólintással
jelezte neki, hogy csak folytassa. Viv megnyalta a száját,
fújt egyet, egy utolsó mosolyt kényszerített az arcára
és...
Frankie szikrázott egyet. Ez, komolyan, tovább tartott,
mint a postai árukézbesítés.
Viveka végre kibökte:
- ...normi suliba menj.
- Mi az a normi? - kérdezte Frankie és már előre
rettegett, hogy ez valami rehabilitációs program
boltkórosok számára.
- Normi az, akinek átlagos a külseje - magyarázta
Viktor.
- Olyan, mint... - Viveka felvett egy Teen Vogue
magazint a narancssárgára lakkozott kisasztalról és
véletlenszerűen felcsapta - ...mint ők.
Egy H&M hirdetésre mutatott, amin három lány volt
melltartóban és streccs alsóban: egy barna, egy vörös
és egy szőke. Mindhármójuk haja göndör volt.
- Én is normi vagyok? - kérdezte Frankie éppen olyan
18
büszke mosollyal, mint a vigyorgó modelleké.
Viveka megrázta a fejét.
- Miért? Mert az én hajam egyenes? - kérdezte
Frankie. Ez volt eddig a legérthetetlenebb leckéje.
- Nem, nem azért, mert egyenes a hajad - szólt Viktor
zavart mosollyal az arcán. - Hanem mert téged én
teremtettelek.
- Nem mindenkit a szülei „teremtettek”? - Frankie a két
kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe. - Mármint a szó
tágan vett értelmében.
Viveka felvonta a szemöldökét. Volt valami abban,
amit a lánya mondott.
- De igen. Téged viszont a szó szoros értelmében én
teremtettelek - magyarázta Viktor. - Itt, ebben a
laborban. - Tökéletes testrészekből raktalak össze, amit
a saját kezemmel készítettem el. Én töltöttem fel az
agyadat információkkal, én varrtalak össze és építettem
csavarokat a nyakadba, hogy fel tudjalak tölteni.
Igazából nincs szükséged ételre és italra, csak az
élvezet kedvéért. És, szóval, Frankie, mivel neked nincs
véred, a bőröd... az... a bőröd zöld.
Frankie úgy nézett le a kezeire, mintha akkor látná
őket először. A karjain a bőre színe olyan volt, mint a
csokidarabokkal megszórt mentafagyié. Ahogyan az
egész testén, mindenhol.
- Tudom - kuncogott fel. - Hát nem szikra?!
- De az - kacagott fel Viktor. - Ez tesz téged olyan
különlegessé. Az új iskolában senki mást nem
teremtettek úgy, ahogyan én téged. Te vagy az
19
egyetlen.
- Úgy érted, mások is lesznek az iskolában, nem csak
én? - Frankie körbenézett a csini laborban, az egyetlen
szobában, amit életében látott.
Viktor és Viveka bólintottak. Az arcukon látszott a felin-
dultság, zaklatottan ráncolták a homlokukat.
Frankie mélyen a könnyes szemeikbe nézett és azon
töprengett, vajon ez a valóság-e. A szülei tényleg
képesek csak úgy elengedni őt? Bedugják egy göndör
hajú normikkal teli suliba és azt várják tőle, hogy
egymagában helyt álljon ott? Tényleg van szívük
felhagyni a tanításával csak azért, hogy elmenjenek
előadást tartani egy teremnyi vadidegennek?!
A rángó ajkuk és könnyáztatta, sós arcuk ellenére úgy
tűnt, tényleg. Frankie gyomrában hirtelen olyan erős
érzés támadt, amit csak a Richter-skálán lehetett volna
mérni. Ez az érzés felkúszott a mellkasába,
végigszáguldott a torkán és egy kiáltásban robbant ki a
szájából:
- Ez ráz!
3. fejezet
Pasi a láthatáron
- Megérkeztünk! - jelentette Beau, és

nyomatékosításként jó párszor rátenyerelt a dudára. -
Ébresztő!
Melody lehámozta a fülét a hűvös ablaküvegről és
20
kinyitotta a szemét. Első pillantásra úgy látta, mintha az
egész környéket vattába csomagolta volna valaki. De
ahogy a szeme hozzászokott a párás, hajnali fényhez, a
kép is egyre élesedett a szeme előtt, mint egy friss
polaroid fénykép.
Két költöztető teherautó állta el az útjukat az íves
kocsibejáróban és takarta el előlük a házat. Melody csak
a ház körül futó terasz egyik felét és az elmaradhatatlan
hintaágyat látta. Úgy tűnt, mintha mindkettőt hatalmas
farönkökből illesztették volna össze. Melody számára ez
a kép felejthetetlen volt, de lehet, hogy csak az érzelmek
tették azzá, amiket a látványhoz társított: remény,
izgalom és félelem az ismeretlentől. Ez a három
szorosan összefonódott és egy negyediket ébresztett fel,
amit a lány képtelen volt meghatározni. Kapott egy újabb
esélyt arra, hogy boldog legyen. Ettől a tudattól olyan
bizsergést érzett, mintha lenyelt volna vagy száz szőrös
hernyót.
Tu-túú! Tu-túú-túúú!
Egy tagbaszakadt hegyi ember intett nekik
üdvözlésképpen. Zsebes farmer volt rajta és pufi
Carhartt mellény. Éppen a Carverék padlizsánszínű
Calvin Klein ülőgarnitúráját húzta ki a teherautóból.
- Ne dudálj már annyit, drágám! - bökte oldalba
játékosan Glory a férjét. - Korán van még, a szomszédok
azt fogják hinni, hogy sültbolondok vagyunk.
A kávészagú lehelet és az eldobható papírpoharak
illatától megkordult Melody gyomra.
-Ez az, apu, hagyd abbaaa! - morogta Candace, aki a
21
fejét még mindig az ezüstszínű Tory Burch táskáján
nyugtatta. - Felkelted Salem egyetlen cool lakóját.
Beau kioldotta a biztonsági övét és hátrafordult, hogy a
lányára nézhessen.
- És ugyan ki lenne az?
- Hát ééén! - nyújtózott egy nagyot Candace. A
mellkasa úgy emelkedett és süllyedt a világoskék
felsőjében, mint egy bója a viharos tengeren. Biztosan
úgy aludt el, hogy a fejét az ökölbe szorított kezére
hajtotta, mert az arcán ott volt az új gyűrűjének a
lenyomata: a gyűrűé, amit a síró legjobb barátnőitől
kapott búcsúajándékként.
Melody mindenáron el akarta kerülni a hiányoznak-a-
barátaim bombát, amit Candace biztosan azonnal
felrobbant majd, amint meglátja az arcát, ezért elsőként
nyitotta ki a kocsi ajtaját és lépett ki a kanyargó utcára.
Az eső elállt és éppen jött fel a Nap. A környéket
lilásvöröses, vékony ködréteg borította; olyan volt, mint
amikor egy vékony, fuksziasálat egy lámpaernyőre
borítanak. A Radcliffe utca varázslatos fényben úszott.
Nyirkosan csillogott, és a levegőt is betöltötte a
földigiliszták és a nedves fű illata.
- Szagolj csak bele a levegőbe! - Beau az öklével
megdöngette a mellkasát, és tiszteletadásként a batikolt
ég felé emelte az arcát.
- Tudom! - Melody átölelte apja szálkás felsőtestét. -
Máris könnyebben lélegzem - biztosította őt, részben
azért, mert ki akarta fejezni, mennyire értékeli az
áldozatot, amit Beau érte hozott, de leginkább azért,
22
mert tényleg könnyebben lélegzett. Mintha egy
homokzsákot emeltek volna le a mellkasáról.
- Ezt neked is meg kell szagolnod! - kopogtatta meg
Beau az arany pecsétgyűrűjével a felesége ablakát.
Glory türelmetlenül emelte fel az egyik ujját, a fejével
pedig a hátsó ülés felé intett, jelezve, hogy egy újabb
idegösszeomlással küzd éppen.
- Sajnálom - ölelte meg újra az apukáját Melody,
ezúttal finomabban. Az érintéséből sütött a
bocsánatkérés.
- Ugyan mit?! Ez nagyszerű! - Beau vett egy mély
lélegzetet. - Carveréknek kellett ez a változás. Los
Angelest már kipipáltuk, ideje volt új kihívás után nézni.
Az élet értelme az, hogy...
- Inkább meghalok! - visított fel ekkor Candace a
terepjáróban.
- Íme, Salem egyetlen cool lakója - mormolta maga elé
Beau.
Melody felnézett az apukájára. Amint találkozott a
tekintetük, mindkettőjükből kipukkadt a nevetés.
- Oké, készen álltok a háznézésre? - Glory kinyitotta
az ajtót, és bundaszegélyes túracsizmájának a talpát
lassan, óvatosan közelítette a járdához, mintha egy
medence vizének hőmérsékletét akarná megtudni.
Candace szinte kiugrott a hátsó ülésről.
- Aki először ér fel, azé lesz a nagyobbik szoba! -
kiáltott, és már száguldott is a ház felé. Elismerésre
méltó tempóban kapkodta fogpiszkáló vékonyságú
lábait, és ebben egyáltalán nem akadályozta a szoros,
23
divatosan szakadt sztreccsfarmere.
Melody gyors hát-ezt-meg-hogy-csináltad pillantást
vetett az anyukájára.
- Megígértem neki, hogy neki adom a klasszikus
Missoni overálomat, ha ma már nem panaszkodik többet
- vallotta be Glory, miközben elegáns lófarokba fogta
gesztenyebarna haját, és egy gyors csavarással
rögzítette.
- Ilyen ígéretekkel a hét végére már egy zoknid sem
marad - csipkelődött Beau.
- Nekem megéri - mosolyodott el Glory.
Melody kuncogni kezdett, majd elindult a ház felé.
Tudta, hogy Candace megnyeri a nagyobbik szobát, de
nem is ezért futott. Hanem azért, mert annyi évnyi nehéz
lélegzés után most végre tudott futni.
Elugrált a két teherautó mellett, és biccentett a
férfiaknak, akik az ülőgarnitúrával küzdöttek. Majd
felszökött a három fa lépcsőfokon a bejárati ajtóig.
- Ilyen nincs! - ámult el, amikor belépett a tágas
faházba. A falak belül is ugyanolyan narancssárgás
rönkökből voltak, mint kívül. Ahogy a lépcsők, a korlátok,
a plafon és a mellvédek is. Csak a kőkandalló és a
gesztenyebarna padló volt kivétel. Melody egyáltalán
nem ilyesmihez volt szokva, tekintve, hogy egy olyan
házból érkezett, ami maga volt az ultramodern stílus
előtti tiszteletadás, több emeleten keresztül, üvegből és
betonból. Melody mindenesetre csodálta a szüleit: úgy
tűnt, tényleg komolyan veszik ezt a természetköziség
dolgot.
24
- Mögötted! - dörmögött egy izzadt költöztető-munkás,
aki éppen az otromba kanapét próbálta meg
átszuszakolni a szűk ajtón.
- Bocsi! - kuncogott idegességében Melody és elállt a
munkás útjából.
Jobb kéz felől egy hosszú hálószoba nyúlt végig az
egész házon. Beau és Glory hatalmas franciaágya már
elfoglalta a helyét, de a hálóból nyíló fürdőszoba még
éppen egy nagy átalakítás kellős közepén volt. A
szobából egy színezett, üveg tolóajtó vezetett a keskeny
úszómedencéhez, amelynek túloldalán egy két és fél
méter magas rönkfal emelkedett. A beltéri úszómedence
lehetett az, ami végképp meggyőzte Beau-t, hogy
megvegye a házat: ő minden reggel úszott, csakhogy
elégesse a kalóriákat, amelyeket az esti úszása során
esetleg nem sikerült.
A felső szinten, a két maradék hálószoba egyikében
Candace járt fel-alá és a telefonjába mormogott.
A szülők hálószobájával szemben egy kényelmes
konyha és egy étkező volt. A család csillogó
berendezései, az üvegasztal és a nyolc, feketére
lakkozott szék szinte futurisztikusan hatott a rusztikus
fakörnyezetben. De Melody biztos volt abban, hogy ez a
probléma megoldódik, amint az anyukája és az apukája
megtudja, hol van a legközelebbi lakberendezési áruház.
- Segítség! - kiáltott Candace odafent.
- Mi az? - kiabált neki vissza Melody, miközben a
süllyesztett nappalira pillantott és az abból nyíló
kilátásra, a fával borított szurdokra.
25
- Meghalok!
- Tényleg? - Melody felszökdécselt a ház közepén lévő
falépcsőn. Imádta az egyenetlen fa lépcsőfokok érzését
a fekete, magas szárú Converse cipője talpa alatt.
Mindegyiknek saját személyisége volt. Ez itt nem a
szimmetria, a tökéletesség és az összetartozás
dicsérete volt, mint Beverly Hills. Hanem annak éppen
az ellenkezője. A ház minden rönkjének megvolt a maga
mintázata és hibája. Mind egyéni volt. Egyik sem volt
tökéletes. Mégis összeillettek és egy közös célt
szolgáltak. Lehet, hogy ez valami helyi jellegzetesség
volt. Lehet, hogy a salemiek szerették az egyéni
mintákat és hibákat. Ha ez így van, akkor ez biztosan
igaz a Merston High-beli diákokra is. Ez a gondolat
töltötte el Melodyt asztmamentes reménnyel, és úgy
repítette felfelé a lépcsőn, hogy kettesével vette a
fokokat.
Odafent szétnyitotta a fekete, kapucnis pulcsijának a
cipzárját és a felsőt a korlátra dobta. A szürke Hanes
pólója a hónaljánál csupa izzadság volt és a lány
homloka is gyöngyözött.
- Meg fogok halni! Komolyan, akkora itt a hőség, hogy
meggyulladok! - Candace a bal oldali hálószoba
ajtajában jelent meg egy szál fekete melltartóban és
farmerban. - Tényleg száz fok van itt, vagy csak én
értem a változókorba?
- Candi! - Melody odadobta neki a pulcsit. - Vedd ezt
fel!
- Miért? - kérdezte a nővére, és közben a köldökét
26
vizsgálgatta. - Az ablakok foncsorozottak, ide nem lát be
senki.
- Na és a költöztetők? - vágta rá Melody.
Candace a mellére szorította a pulóvert és a korlát
felett lepillantott.
- Elég fura ez a hely, nem? - Az arca elpirult, egészen
a szeme aljáig, amitől a tengerkék tekintete fényesen
csillogónak tűnt.
- Az egész ház fura - suttogta Melody. - Én imádom!
- Mert te magad is fura vagy. - Candace a korlátra
hajította a pulcsii és becsoszogott az ajtón, ami minden
bizonnyal a nagyobbik szobába vezetett. Szőke haja a
hátára libbent, mintha búcsúzóul intett volna Melodynak.
- Valaki elhagyott egy felsőt! - kiáltott az egyik munkás
odalentről. A fekete ruhadarab úgy lógott a válláról, mint
egy halott vadászgörény.
- Izé, igen, bocsi - válaszolt Melody. - Csak dobja le a
lépcsőre, kérem! - Azzal berobogott a szabadon maradt
hálószobába, nehogy a férfi azt higgye, hogy ki akar vele
kezdeni.
Körbenézett a szűk, szögletes térben: rönkfalak, az
alacsony mennyezeten karomnyomokhoz hasonló
karcolások, egy színezett, mini ablak, amely a szomszéd
ház kőkerítésére nézett. A szekrényből cédrusfaillat
áradt, ha a tolóajtó nyitva volt. A szobában vagy kétszáz
fok meleg volt. Erről a szobáról egy hazudós
ingatlanügynök a hirdetésben valószínűleg azt írja, hogy
lakályos. Ha elég bátor.
- Nem rossz kis koporsó - csipkelődött Candace,
27
amikor megállt az ajtóban. Még mindig csak
melltartóban volt.
- Nem rossz próbálkozás - vágott vissza Melody. - De
még mindig nem akarok visszaköltözni.
- Ahogy akarod - húzta el a száját Candace. - Akkor
legalább irigykedj egy kicsit! Gyere, nézd meg az én
boudoiromat!
Melody követte a nővérét a szűk, közös fürdőszobán
keresztül egy tágas, fényes szobába, ahol külön fülke
volt az íróasztal számára, három mély ruhásszekrény és
egy hatalmas, színezett ablak, ami a Radcliffe utcára
nyílt. Ebben akár ketten is elfértek volna, és még mindig
maradt volna elég hely Candace egojának.
- Helyes - motyogta Melody, és nagyon igyekezett,
hogy egy csepp irigység se hallatszódjon a hangján. -
Mit szólnál, ha bemennénk a városba és kerítenénk
valami reggelit? Én mindjárt éhen halok.
- Csak miután bevallottad, hogy nekem tuti szobám
van, te meg irigykedsz! - Candace keresztbe fonta a
karját a mellkasán.
- Ki van zárva!
Candace tüntetően az ablak felé fordult.
- Na és most? - kérdezte, majd az ablakra lehelt, és az
ujjával egy szívet rajzolt a párarétegbe.
Melody óvatosan közeledett hozzá.
- Ez valami csapda?
- Azt te csak szeretnéd! - válaszolt a nővére, miközben
az utca túloldalán lévő kertben álló, félmeztelen fiút
bámulta.
28
A srác a fehér ház előtti fehér rózsákat öntözte, és
közben úgy forgatta a locsolócsövet, mintha az egy kard
lenne. A szálkás hátizmai kidudorodtak, ahányszor
előrelendült és „támadott”. A kopott farmerja éppen
eléggé lecsúszott a csípőjére ahhoz, hogy kilátsszon
alóla a csíkos boxeralsójának széle.
- Ez szerinted egy kertész, vagy itt is lakik? - kérdezte
Melody.
- Itt lakik - jelentette ki magabiztosan Candace. - Ha
kertész lenne, jobban le lenne barnulva. Kösd ezt meg!
- Mit?
Melody megfordult és meglátta a nővérét egy vörös,
fekete és ezüst színű, fodros, Missoni overálban.
Candace a feje mögött tartotta a két pántot.
- Hát ezt meg hol találtad? - kérdezte Melody,
miközben tökéletes masnit kötött rájuk. - A
ruhásdobozok még a teherautókon vannak.
- Tudtam, hogy anya nekem adja, ha elég sokáig
nyavalygok, ezért az utazótáskámba rejtettem még
indulás előtt.
- Szóval a kocsiban végig csak színészkedtél? -
Melody szíve egyszerre hevesebben vert.
- Nagyjából - vonta meg lazán a vállát Candace. -
Találok én magamnak barátokat és pasikat, ahol csak
akarok. Különben is, ha be akarok jutni az egyetemre,
szinten kell tartanom a jegyeimet. Az pedig egyértelmű
volt, hogy ez nem fog menni Kaliforniában az utolsó
évben.
Melody hirtelen nem tudta, hogy megölelje-e a nővérét
29
vagy megüsse. De egyikre sem maradt ideje.
Candace már bele is bújt Glory ezüst, magas talpú
szandáljai közül az egyikbe, és visszanyargalt az
ablakhoz.
- No, ki akar megismerkedni a szomszédokkal?
- Candace, ne! - könyörgött neki Melody, de a nővére
már a vas ablakkilinccsel babrált. Candace-t
megpróbálhatta volna megszelídíteni, de ez körülbelül
olyan lett volna, mintha egy száguldó hullámvasutat
próbál megállítani az ember azzal, hogy a kezét a
levegőben lóbálja. Fárasztó és teljesen hiábavaló.
- Hé, cuki fiú! - kiáltott ki Candace az ablakon, majd
azonnal le is bukott a párkány mögé.
A fiú feléjük fordult és felnézett, a kezével takarta el a
napfényt a szeme elől.
Candace kidugta a fejét és kikukkantott.
- Mégse. Nem érdekel - dünnyögte. - Túl fiatal. Négy
szeme van. Fehér a bőre. A tiéd lehet.
Melody rá akart kiáltani a nővérére, valami olyasmit,
hogy „Te nem mondhatod meg nekem, hogy kit
kaphatok meg és kit nem!” De abban a pillanatban
éppen egy félmeztelen, barna, kócos hajú fiú bámult rá a
fekete keretes szemüvegén keresztül, ő pedig nem
tudott mást tenni, mint visszabámulni és azon tűnődni,
vajon milyen színű a pasi szeme.
A fiú feszengve intett neki, Melody azonban
mozdulatlan maradt. Hátha a srác azt hiszi majd, hogy
valójában egy életnagyságú kartonfigurát lát, mint
amilyenek a mozik előterében szokták reklámozni a
30
filmeket, nem pedig egy beilleszkedési problémákkal
küzdő lányt, aki éppen arra készült, hogy jól lábszáron
rúgja a nővérét.
- Aú! - jajdult fel Candace és a lábát kezdte
dörzsölgetni a kezével.
Melody ellépett az ablakból.
- Hogy tehettél velem ilyet?! - kiabált rá suttogva.
- Miért, te semmit sem tettél volna! - vágott vissza
Candace, kékeszöld szemei tágra nyíltak, annyira meg
volt győződve a saját igazáról.
- Miért kellett volna bármit is tennem? Nem is ismerem
azt a srácot! - Melody a dombos rönkfalnak dőlt és az
arcát a kezei közé temette.
- Na és?
- Na és elegem van abból, hogy az emberek különcnek
tartanak! Tudom, hogy te ezt nem tudod átérezni, de...
- Hagyd már ezt abba! - Candace felpattant. - Már nem
vagy Melofánt! Csinos vagy! Megkaphatsz egy csomó jó
pasit. Olyanokat, akik lebarnultak és jó a látásuk. Nem
ilyen kocka locsolócsőzsonglőröket! - Becsukta az
ablakot. - Már csak fogvédőnek akarod használni az
ajkaidat, semmi másra?!
Melody megérezte az ismerős szorítást a szeme
mögött. A torka kiszáradt, a szára megrándult. A szemei
égtek. És elkezdődött. A kis, sós ejtőernyősök, a
könnycseppek egymás után gördültek le az arcán. Fájt
neki, hogy Candace azt feltételezte róla, soha nem
csókolózott még fiúval. De ugyan hogy magyarázhatta
volna el egy tizenhét évesnek, aki annyit randizott már,
31
hogy a felére nem is emlékszik, azt, hogy Randy, a
Starbucks pénztárosa (akit ő csak úgy emlegetett, hogy
a „helyes sebhelyes”, mert a bőre tele volt
himlőhelyekkel) igenis jól csókolt?! Melody ezt inkább
meg sem próbálta.
- Ez nem ilyen egyszerű, oké? - Melody elrejtette
könnyáztatta arcát. - A te életed az, hogy szép vagy. Az
enyém az éneklés volt.
- Akkor éld egy kicsit az én életemet! - Candace
közben szájfényt kent az ajkára. - Annál biztos jobb, mint
hogy itt sajnálod magad!
Hogyan is magyarázhatta volna el Melody az érzéseit
Candace-nek, amikor még maga is alig értette őket?!
- Az én szépségem nem igazi, Candace. Ez mű, apa
készítette. Ez nem is én vagyok!
Candace elhúzta a száját.
- Hogy éreznéd magad, ha ötöst kapnál egy
dolgozatra, amit valaki másról másoltál? - próbálta meg
másképpen megfogalmazni Melody.
- Az attól függ - vágta rá Candace. - Lebuktam?
Melody felemelte a fejét és elnevette magát. Az orrából
egy hatalmas takonybuborék fújódott ki, amit gyorsan
letörölt a farmerjébe, mielőtt a nővére megláthatta volna.
- Túl sokat gondolkozol ezen. - Candace a vállára
lendítette a táskáját, és elégedetten nézett végig a
ruhája hasítékán. - Soha nem néztem még ki ilyen jól. -
Kinyújtotta a kezét és felsegítette Melodyt a földről. -
Ideje megmutatni Salem jó népének, mi a különbség a
Carhartt és a divat között. - Végigmérte Melody
32
izzadságfoltos, szürke Hanes pólóját és zsebes
farmerját, majd gyorsan hozzátette. - Csak hagyd, hogy
én beszéljek!
- Mindig hagyom - sóhajtott Melody.
4. fejezet
A zöld a menő
Frankie felugrott és mezítláb elkezdett táncolni a

fülében csengő Lady Gaga-dalra.
- Szóval nem bánod, hogy iskolába kell menned? -
Viveka pókszerű, fekete szempillái hitetlenkedve
rebegtek.
- Egyáltalán nem! - Frankie a magasba emelte a karját,
a feje felett összekulcsolta az ujjait és megperdült. -
Szerezhetek barátokat! Találkozhatok pasikkal! Ülhetek
a suli ebédlőjében! Kimehetek és...
- Állj csak meg egy pillanatra! - vágott a szavába
Viktor. Olyan komoly volt, mint a tudomány, amit művelt.
- Ez azért nem ennyire egyszerű!
- Igazad van! - Frankie odaszáguldott a három
szekrény közül ahhoz, amelyikre fuksziafestékkel az volt
írva: szoknyák és ruhák. - Mit fogok felvenni?!
- Ezt. - Viktor előrehajolt és a lánya elé tette a nagy
sporttáskát, majd olyan gyorsan húzódott vissza, mintha
egy tál salátát szolgált volna fel éppen egy éhes
oroszlánnak.
Frankie azonnal megperdült és a táskához viharzott.
33
Annyira jellemző volt a szüleire, hogy ajándékba hoznak
neki egy első-nap-az-iskolában ruhát! Vajon a rakott
miniszoknyát vették meg neki a fekete, kasmír felsővel?
Légyszilégyszilégyszi legyen az!
Kinyitotta a táska cipzárját és belenyúlt, a kezével
kereste a puha pántokat és a cuki, túlméretezett
biztosítótűt, amivel a szoknyát össze lehetett fogatni.
- Aú! - rántotta ki hirtelen a kezét, mintha valami
megharapta volna. - Mi volt ez? - kérdezte, és még
mindig remegett a táskában lévő tárgy durva
tapintásától.
- Egy édes kis gyapjú nadrágkosztüm. - Viveka.
összefogta a haját és átvetette az egyik vállán.
- Nem édes ez, hanem érdes! - vágott vissza Frankie. -
Olyan a tapintása, mint egy sajtreszelőé.
- Nagyon cuki, meglátod - erőltette Viveka. - Próbáld
csak fel!
Frankié felfordította a táskát, csak hogy ne kelljen
megérintenie a dörzspapírszerű anyagot, és a tartalmát
kiöntötte a szőnyegre. Egy sötétbarna kozmetikai táska
gurult ki belőle.
- Hát ez mi?
- Smink - jelentette ki Viktor.
- Sephorától? - kérdezte Frankie reménykedve. Adni
akart a szüleinek még egy esélyt arra, hogy jóvátegyék a
vétküket.
- Nem emlékszem az eladó nevére. - Viktor
végigsimított a hátrasimított a hajában lévő
fésűnyomokon. - Egy csodálatos színpadismink-
34
kollekció New Yorkból, a neve Fierce & Flawless. A
legforróbb Broadway-reflektorok fényében is tartós,
mégsem túl nehéz. - Viktor a táskából egy nedves
vattapamacsot vett elő és megdörzsölte vele az alkarját.
A vattán rózsaszínes, sárgás maszat maradt. A karján
pedig egy zöld csík.
Frankie-nek leesett az álla.
- Te is zöld vagy?
- És én is! - Viveka egy másik vattával az arcát törölte
le egy csíkban.
- Tényleg? - Frankie kezei szikrázni kezdtek. - Mindig
is zöldek voltatok?
A szülei büszkén bólintottak.
- Akkor miért takarjátok el?
- Azért, mert. - Viktor megtörölte az ujjait a melegítője
nadrágjának szárában. - A normik között élünk, ez az ő
világuk. Sokan közülük pedig félnek attól, aki másként
néz ki.
- Másként, mint micsoda? - gondolkozott hangosan
Frankie.
Viktor lehajtotta a fejét.
- Másként, mint ők.
- Mi egy nagyon különleges csoport tagjai vagyunk.
Leszármazottai azoknak, akiket a normik szörnyeknek
neveznek magyarázta Viveka. - Mi jobban szeretjük
inkább a RAD nevet használni.
- Azaz Rendkívüli Alkatú és Deviáns - fejtette ki Viktor.
Frankie a nyakán lévő öltésekhez emelte a kezét.
- Ne piszkáld! - szólt rá egyszerre mindkét szülő.
35
A lány leeresztette a karját és felsóhajtott.
- És ez mindig így volt?
- Nem mindig. - Viktor felállt és fel-alá kezdett járkálni.
- Sajnos a mi történetünk, mint oly sok mindenki másé
is, tele van olyan korszakokkal, amikor üldöztek minket.
Végre elmúlt a középkor és mi nyíltan, szabadon éltünk
a normik között. Együtt dolgoztunk, együtt nőttünk fel,
beleszerettünk egymásba. De az 1920-as, '30-as
években minden megváltozott.
- Miért? - Frankie felmászott az ágyra és odabújt az
anyukájához. Viveka gardéniaillatú testápolójának szaga
megnyugtatta.
- Megjelentek a horrorfilmek. A RAD-ok főszerepet
kaptak egy sor filmben, mint a Drakulában, Az operaház
fantomjában, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ban. Azok pedig,
akik nem voltak jó színészek...
- Mint a nagyapád, Vic - csipkelődött Viveka.
- Igen, mint a jó öreg Victor Frankenstein. - Frankie
apukája felnevetett, amikor felidézte a régi emlékeket. -
Sehogyan sem tudta megjegyezni a szövegét, és az
igazat megvallva, elég merev volt szegény. Őt tehát egy
normi színész, Boris Karloff alakította.
- Ez nekem egészen mókásnak tűnik. - Frankie az ujja
köré csavarta a köntösének selyemövét és azt kívánta,
bárcsak már élt volna akkor.
- Az is volt. - Viktor megállt és egyenesen a lányára
nézett, az arcáról lehervadt a mosoly. - Amíg a filmeket
be nem mutatták.
- Miért? - kérdezte Frankie.
36
- Mert a filmekben úgy festettek le minket, mintha
rémisztő, gonosz, vérszívó szörnyetegek lennénk, az
emberek ellenségei. - Viktor újra járkálni kezdett. - A
normi gyerekek rémülten sikítottak fel, ha megláttak
minket. A szüleik egyre ritkábban hívtak meg magukhoz
vendégségbe, míg végül teljesen kerültek is minket.
Senki sem akart már velünk üzletet kötni. Egy pillanat
alatt kitaszítottak lettünk. Sőt erőszak és pusztítás
áldozatai is. A korábbi életünk akkor véget ért.
- Senki sem próbált küzdeni ez ellen? - csodálkozott el
Frankie, mert a történelemleckéiből eszébe jutott az a
sok háború, amit hasonló okokból vívtak.
- Megpróbáltuk. - Viktor sajnálkozva megrázta a fejét,
magában gyászolta a sikertelen próbálkozásokat. - De a
tüntetésekkel nem értünk el semmit, a vakmerő
horrorfilmrajongók vad autogramosztásba fullasztották
mindet. Ha pedig bármi olyat tettünk volna, ami
erőteljesebb a tüntetésnél, akkor éppen olyan vad
szörnyekké váltunk volna az emberek szemében, mint
amiktől már úgyis féltek.
- Szóval mit csináltak a szörnyek? - Frankié
szorosabban az anyjához bújt.
- Szétküldtek egy titkos riasztást az összes szörnynek,
amiben arra buzdították őket, hogy hagyják el az
otthonaikat és üzleteiket, és gyülekezzenek mind
Salemben, ahol a boszorkányok laknak. Abban bíztak,
hogy azok majd megértenek bennünket és befogadnak
minket, együtt pedig egy új népet alkothatunk majd.
- De apu! Nem halt meg az összes boszorkány a
37
salemi boszorkányperekben, úgy 1692 táján? Ez meg
mikor történt? Nem az 1930-as években? - kérdezett rá
Frankie.
Viktor összecsapta a tenyerét és a lányára mutatott,
mint egy tévés vetélkedő szenvelgő műsorvezetője.
- Ez pontosan így van! - kiáltott fel boldogan és
büszkén a sok ismeretanyaggal feltöltött lányára.
Viveka egy puszit nyomott Frankie feje búbjára.
- Nagy kár, hogy az agyatlan zombi, aki kiküldte a
riasztást, nem volt olyan okos, mint te.
- Na, igen. - Viktor lesimította a haját. - Nem elég, hogy
addigra már nyoma sem volt a boszorkányoknak, de a
zombi ráadásul rossz Salembe küldött minket. Amire ő
gondolt, az a Massachusetts állambeli Salem, ő pedig az
oregoni Salem koordinátáit adta meg. Minden RAD rájött
ugyan a tévedésre, de már nem volt idő módosítani a
terven. El kellett tűnniük, mielőtt ellenük támadtak volna,
elkapták és börtönbe zárták volna őket.
- Amikor Oregonba értek, úgy döntöttek, ha már itt
vannak, megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből.
Összedobták a pénzüket, megépítették a Radcliffe utcát,
norminak álcázták magukat és megesküdtek, hogy
megvédik egymást. Mind abban bízunk, hogy egyszer
majd szabadon és nyíltan élhetünk ismét, de amíg ez a
nap el nem jön, életbevágóan fontos, hogy elvegyüljünk
a normik között. Ha rájönnének, hogy mik vagyunk, újra
száműzetésbe kellene vonulnunk. Fel kellene adnunk az
otthonainkat, a karrierünket, az életünket. Mindenünk
odaveszne.
38
- Ezért olyan fontos, hogy elfedjük a bőröd, és
eltakarjuk a varrataidat és a csavarokat a nyakadon.
- A tieitek hol vannak? - kérdezte Frankie.
Viveka felemelte a fekete sálját és rákacsintott a
lányára. Két csavar csillant a nyakán.
Viktor lehúzta a melegítőfelsőjének cipzárját és
megmutatta a lányának a saját csavarjait.
- Ez ráz! - suttogta ámulva Frankie.
- Most megyek és elkészítem a reggelit - állt fel Viveka.
Kisimította a ruhái ráncait. - A sminkhez oktató DVD-t is
adtak. Jó lenne, ha elkezdenél gyakorolni már most.
A szülei egymás után homlokon puszilták Frankie-t,
majd elindultak kifelé. Viveka visszanézett az ajtóból.
- Ne feledd, tudnod kell, hogyan csináld, mire kezdődik
a suli! - Azzal halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- Oké. - Frankie elmosolyodott, mert eszébe jutott,
hogy ez a beszélgetés, ami így lehúzta, igazából egy
olyan hírrel kezdődött, ami nagyon is feldobta őt. Suliba
fog járni!
Fogta magát és arrébb rúgta a ronda
gyapjúruharakást, mintha az egy halott mókus lenne.
Idén senki nem hord gyapjú-nadrágkosztümöt, gondolta,
miközben az irritáló halmot eltüntette a szeme elől.
Csak hogy megbizonyosodjon erről, átnézte a Teen
Vogue iskolakezdésnek szentelt számát. Pontosan úgy
volt, ahogy gondolta: idén minden a lágy anyagokról, az
ékkő tónusokról és az állatmintákról szólt. A sál és a
vaskos ékszerek voltak az elmaradhatatlan kiegészítők.
A gyapjú annyira nem volt menő, hogy még a nem menő
39
listára sem jutott fel.
A cikkek pedig felnyitották Frankie szemét. Nemcsak a
Teen Vogue-beliek, de a Seventeenben és a
CosmoGirlben sze- replőek is. Mind azt tanácsolták,
hogy légy önmagad, maradj természetes, szeresd a
tested olyannak, amilyen, és hogy go green, azaz legyél
zöld! Szóval éppen az ellenkezőjét írták, mint amit Vik és
Viv mondott.
Hmmm.
Frankie a sárga szekrényhez támasztott, egészalakos
tükör felé fordult. Kitárta a köpenyét és szemügyre vette
a testét, fitt, izmos, tökéletes arányokkal. Ebben
tökéletesen hasonlított a magazinokban szereplő
lányokhoz. Ugyan mit számít az, hogy a bőre zöld? Vagy
hogy a végtagjai varratokkal voltak a testéhez erősítve?
A magazinok szerint, amik - Frankie nem akart senkit
sem megsérteni, de - egész biztosan sokkal jobban
ismerték a kor szellemét, mint a szülei, a testét olyannak
kell szeretnie, amilyen. Márpedig ő szerette!
Következésképpen ha a normik olvassák ezeket a
magazinokat (márpedig tutira olvassák, mert ők
szerepelnek bennük), ők is olyannak fogják szeretni őt,
amilyen. Mert most a természetes a menő.
Különben is, ő volt apuci tökéletes kicsi lánya. A
tökéletes pedig mindenkinek tetszik.
40
5. fejezet
A flörtbajnok
A korai óra ellenére Melody és Candace olyan

lendülettel vágtak neki a Radcliffe utcának, amilyennel
csak két lány tud, akik az elmúlt tizennégy órát egy
kocsiba zárva töltötték. Meglepődve látták, hogy a
környéken már pezseg az élet. Az utca lezárt,
kiszélesedő végén gyerekek köröztek a bringájukon,
néhány házzal arrébb pedig egy egész család focizott az
előkertben.
- Ez egy család lenne? - csodálkozott el Melody,
amikor elhaladtak a tágas kőház előtt, amelynek
kertjében nem kevesebb mint tíz kisportolt fiú üldözte a
labdát vezető, kócos, vörös hajú jó pasit.
- Biztos sok iker született - vonta meg a vállát Candace
és libbentett egyet a haján.
A meccs hirtelen lelassult, majd teljesen abbamaradt,
ahogy a srácfalka szájtátva bámulni kezdte a Carver
lányokat.
- Miért bámul minket mindenki? - motyogta félig zárt
szájjal Melody.
- Szokj hozzá! - motyogta vissza Candace. - A csinos
lányokat megbámulják az emberek. - Mosolyogva intett
a gimis korú, kócos, barna hajú és maybe-it’s-maybelline
piros arcú fiúknak. A család terepjáró méretű
grillasztalából a sült oldalas jellegzetes szaga áradt és
betöltötte a környéket. Amikor a legtöbben ilyenkor még
a reggeli kávéjukat sem itták meg.
41
Melody gyomra megkordult. Ebéd reggelire: ez akkor
éppen nagyon is ínyére lett volna.
- Jók voltatok a legutóbbi J. Crew katalógusban! -
kiáltott oda a srácoknak Candace.
Azok értetlenül és zavartan néztek egymásra.
- Candace! - Melody oldalba bökte a nővérét.
- Kicsit szórakozhatunk, nem?! - nevetett fel Candace,
és tovább csattogott az anyukája ezüst magas talpú
szandáljában.
- Akárkivel találkozunk, mindenki úgy néz ránk, mintha
egy másik bolygóról kerültünk volna ide.
- Mert így is van. - Candace meghúzta a Missoni
overálljának pántjait.
- Lehet, hogy azért, mert vasárnap reggel van, te pedig
szombat estéhez öltöztél?
- Szerintem meg azért, mert már ma van, te pedig a
tegnapi utazáshoz öltöztél - vágott vissza Candace. -
Mégis ki akarna barátkozni egy olyannal, akin átizzadt
Hanes póló és egy zsebes gatya van?!
Melody meggondolta, hogy visszavágjon-e, de végül
nem tette. Semmi értelme nem lett volna. Candace
abban a hitben fogja leélni az életét, hogy a csini külső
mindenkinél egyenes út a sikerhez, Melody pedig mindig
is abban fog reménykedni, hogy az emberek ennyire
azért nem felszínesek.
A Radcliffe utca hátralévő részén csendben haladtak
át. A kanyargó utca átvágott egy kisebb erdőn vagy
szurdokon, itt a házak előkertjét mindkét oldalon magas
fű borította, mögöttük pedig sűrű bozót emelkedett. De
42
ennél több közös nem is volt az otthonokban. Ahogy
Carverék házának minden egyes rönkje, úgy itt is
minden ház egyedi volt, mindegyiken volt valami, ami
megkülönböztette az összes többi háztól.
Egy szürke betonházat teljesen beborított az
elektromos kábelek és telefonvonalak iszonyatos,
keszekusza hálózata. Egy viktoriánus házat teljesen
beárnyékoltak a nagy levelű juharfák, amelyekről
folyamatosan záporoztak a kis, propellerszerű magok a
moha borította földre. A kilences szám lakói pedig
nagyon élvezték a feketére festett aljú medencét és a
tucatnyi apró, tengeri állatka formájú szökőkutat. A Nap
ugyan elbújt a vastag, ezüstszínű felhőtakaró mögött, a
család mégis odakint úszkált és pancsolt, mint egy
játékos delfinraj.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Salem egy olyan hely,
ami teret ad az egyéniségeknek. Olyan igazi élni-és-élni-
hagyni-fajta városka. Melody gyomra bűnbánón
összeszorult: a régi orra nagyon is jól beleillett volna
ebbe a környezetbe.
- Ezt nézd! - mutatott a sokszínű kocsira, amely éppen
akkor húzott el mellettük. A járgány fekete ajtói egy
Mercedesről származtak, a fehér motorháztető egy
BMW-é volt valaha, az ezüst csomagtartóajtó Jaguár, a
vörös, lehajtható tető pedig Lexus. A fehér falú
abroncsok Bentley-k voltak, a hangfalak pedig Bosék, a
zene pedig komoly. A visszapillantó tükrön ott lifegett
minden egyes márkának a jele, a rendszámtábla pedig
elég beszédes volt, merthogy ez volt ráírva: Balfék.
43
- Ez a kocsi úgy néz ki, mint egy guruló Benetton-
hirdetés - jegyezte meg Melody.
- Vagy mint egy tömegkarambol a roncsderbin. -
Candace lőtt egy fotót a kocsiról a telefonjával, és a
képet elküldte a barátnőinek, akik azonnal válaszoltak is,
mind egy-egy fotóval arról, amit éppen csináltak.
Legalább egy bevásárlóközpont biztosan szerepelt a
tevékenységeik között, mert Candace azonnal
meggyorsította a lépteit, amint lekanyarodtak a Staghom
utcára és ott minden ötven év alatti járókelőt letámadott
a kérdéssel, hogy hol lógnak errefelé a menő emberek.
A válasz egyöntetű volt: a Riverfront az, de néhány óra
hosszáig nem indul még be a pörgés.
Egy nyugis kávészünet és jó néhány ruhabolt
megszemlélése után (Candace egytől egyig mindegyiket
vásárlásra alkalmatlannak minősítette) végre dél felé
közeledett az idő. A Beau-tól kapott térkép segítségével
és a kedves helyiek útbaigazításai alapján a lányok
átvágtak az álmos városkán és megérkeztek a
Riverfrontra, koffeinnel feltöltve és készen arra, hogy
bejelentsék érkezésüket Salem menő arcainak.
- Ez lenne az?! - Candace úgy torpant meg, mintha
nekiment volna egy üvegfalnak. - Ez lenne az
északnyugati sikk epicentruma?! - kiáltotta a guruló
jégkásastandnak, a játszótérnek és a téglaépületnek,
amelyben egy körhinta volt.
- Mmm, moziillatot érzek - jelentette ki Melody, amikor
beleszagolt a pattogatott kukorica és hotdog-szagú
levegőbe.
44
- Melofántot megszabadíthatod az orrától, de az orrát
nem szabadíthatod meg Melofánttól - kacagott fel
Candace.
- Nagyon vicces - húzta el a száját a húga.
- Nem, egyáltalán nem az! - förmedt rá Candace. -
Nincs itt semmi vicces. Sőt, ami azt illeti, ez az egész
tiszta rémálom! Ezt hallgasd! - A körhinta irányába
mutatott, ami felől áradt az eszelős verklizene. Éppen
olyan, amilyet minden horrorfilmben és pszichedélikus
bohócjelenetben lehet hallani. A muzsika szinte gúnyolta
a lányokat a félelmetesen játékos lüktetésével.
- Az egyetlen, aki már elmúlt ötéves és még nincs
negyven, az az a srác, ott - Candace a magányosan álló
fapad felé mutatott. - És, azt hiszem, ő is éppen sír.
A srác előredőlt a padon, a vállai lógtak, a fejét
lehajtotta. Egy vázlatfüzet fölött görnyedt. Egy pillanatra
felemelte a fejét, vetett egy pillantást a forgó körhintára,
majd újra rajzolni kezdett.
Melody hónalján kitört az izzadság, a teste előbb
felismerte a fiút, mint az elméje.
- Tűnjünk innen! - szólt, és megragadta Candace
karját.
De már késő volt. Candace ajka már széles mosolyra
húzódott, magas talpú szandálja gyökeret vert a
rágógumifoltos aszfaltba.
- Ez nem...?
- Nem! Induljunk! - erősködött Melody és erősebben
kezdte rángatni a nővére karját. - Te is láttad azt a
Bloomingdale-t arrafelé?
45
- De ő az! - Candace a fiú felé kezdte vonszolni a
húgát. Vigyorogva odakiáltott neki. - Hé, szomszéd!
A srác felemelte a fejét és kisimított egy barna hajfürtöt
az arcából. Melody gyomra összeszorult. A fiú közelről
még helyesebb volt, mint messziről.
A csillogó, gesztenyebarna szemét vastag, fekete
szemüveg keretezte, ami úgy hatott, mint bekeretezett
fotók a villámokkal teli éjszakai égboltról. Úgy festett,
mint egy szuperhős hétköznapi álcában.
- Emlékszel a húgomra az ablakból, ugye? - kérdezte
Candace egy jó nagy adag bosszúvággyal a hangjában,
mintha Melody hibája lett volna, hogy a Riverfront egy
döglött hely volt.
- Ööö, helló... Én... Melody vagyok - dadogta a lány
elpirulva.
- Jackson. - Azzal a srác le is hajtotta a fejét.
Candace a két ujja közé fogta a fiú pólójának kerek
nyakát.
- Alig ismertünk meg ruhában.
Jackson idegesen elmosolyodott és a tekintetét
zavarában a rajzára szegezte.
- Tudod, tulajdonképpen egész kis kockacukorfalat
vagy le - gügyögött Candace, mintha ez a szóösszetétel
tényleg létezne. - Véletlenül nincs egy bátyád, akinek jó
a látása? Vagy legalább lencsét hord?
- Nincs - válaszolt elpirulva Jackson. - Egyke vagyok.
Melody a testéhez szorította a karját, hogy eltakarja az
izzadságfoltokat a hónalján.
- Mit rajzolsz? - kérdezte. Ez nem volt valami hú, de
46
izgalmas téma, mindenesetre jobb volt, mint bánni, amit
Candace mondhatott.
Jackson a vázlatfüzetébe nézett, mintha akkor látta
volna először a rajzát.
- Csak a körhinta. Tudod, forgás közben.
Melody jól megnézte a pasztellcsíkokat. Az
elmosódott, szivárványszerű fátyol mögött finoman
kivehetők voltak a lovak és gyerekek alakjai. Az egész
rajz valahogy leheletfinom és megfoghatatlan volt.
Olyan, mint egy álom emléke, ami a nap során
töredékekben újra és újra az ember emlékeibe villan.
- Ez nagyon jó - szólt Melody és komolyan is gondolta.
Régóta csinálod már?
Jackson megvonta a vállát.
- Úgy fél órája. Csak várok az anyámra. Valami
megbeszélése van itt, a környéken, és...
Melody kuncogott.
- Nem. Úgy értem, régóta festesz már? Régóta ez a
hobbid?
- Ó! - Jackson beletúrt a hajába. A tépett fürtök éppen
ugyanoda hullottak vissza, ahol azelőtt voltak, mint a
kártyalapok keverés közben. - Hát, már néhány éve.
- Tök jó - bólintott Melody.
- Az - bólintott Jackson.
- Tényleg - bólintott újra Melody.
- Köszi - bólintott újra Jackson.
- Szívesen - bólintott Melody.
A körhintából áradó verklizene egyszerre felhangoso-
dott, mintha meg akarta volna menteni őket az
47
egyszavas bólogató kutyázástól és el akarta volna
terelni a figyelmüket.
- Szóval honnan valók vagytok? - kérdezte Jackson
Candace-től, miközben végigmérte a lány a környezetbe
nagyon nem illő ruháját.
- Beverly Hillsbe - válaszolt Candace.
- Az asztmám miatt költöztünk ide - jelentette be
Melody.
- Ez nagyon szexi volt - sóhajtott fel a nővére és
hallatszott, hogy akkor adta fel.
- Ez igaz!
Jackson addig merev vonásai meglágyultak, a fiú
elmosolyodott, mintha Melody vallomása az ő hiányos
önbizalmát hívta volna táncba, az pedig igent mondott
volna.
- Szóval... szóval ismered a Merston High gimit? -
kérdezte Melody, hogy a szavaival megadja a tánchoz a
zenét.
- Persze. - Jackson arrébb csúszott a padon, hogy
helyet csináljon maga mellett Melodynak. - Oda járok.
Melody leült, de a karját még mindig a teste mellé
zárva tartotta, hátha esetleg a háta mögül fúj a szél.
- Hányadikba?
Candace felettük állt és üzeneteket küldözgetett a
telefonjáról.
- Tizediket kezdem.
- Én is! - Melody nagyobbat mosolygott, mint kellett
volna.
- Tényleg? - Jackson visszamosolygott rá, jobban
48
mondva megtartotta a korábbi mosolyát.
Melody bólintott.
- Szóval, milyenek az emberek a suliban? Jó fejek?
Jackson lehajtotta a fejét és megvonta a vállát. Az
arcáról lehervadt a mosoly. A tánc véget ért, a
levegőben ott lengett a pasztellkréták olajos illata, mint
egy régvolt szerelem parfümje.
- Mi az? - kérdezte Melody, miközben a szíve
gyászindulót dobogott tovább.
- Semmi. Az emberek rendesek, gondolom én. Csak
arról van szó, hogy az anyukám a természetismeret-
tanár, és elég szigorú. Így hát én nem nagyon vagyok
rajta senki gyorshívás listáján.
- Az enyémen rajta lehetsz - ajánlotta fel Melody
kedvesen.
- Tényleg? - Jackson homlokán gyöngyözni kezdett az
izzadság.
Melody bólintott, a szíve újra vidámabb ritmust kezdett
verni. Meglepően jól, fesztelenül érezte magát ezzel az
idegennel. Talán azért, mert a srác nem egyszerűen az
arcát figyelte, hanem a mögé nézett. Még azután is,
hogy Melody átizzadt utazóruhában jelent meg előtte és
az asztmájával nyitott.
- Oké. - Jackson még egy pillanatig tanulmányozta a
lány arcát, majd piros pasztellkrétával felírta a
telefonszámát a vázlatfüzetébe. - Tessék. - Kitépte a
lapot, átnyújtotta Melodynak, majd megtörölte a
szemöldökét a kézfejével. - Azt hiszem, most már
mennem kell.
49
- Oké. - Melody vele egyszerre állt fel, felhúzta a
kettőjük között lévő kapcsolat.
- Akkor még találkozunk. - Jackson zavartan intett a
kezével, majd megfordult és elsietett a körhinta
irányába.
- Szép volt! - Candace a táskájába dobta a telefonját.
- A kocka fiúk mindig jók gyakorlásnak. De most
menjünk és keressünk valamit enni! - Gyorsan
körbenézett a parkban.
- Kell itt lennie valaminek, amitől nem kapunk
szalmonellát.
Melody követte a nővérét a kanyargó sétányon és a
kezében szorongatta a piros telefonszámot. Egy dolog
volt elkérni azt, de hogy lesz-e elég bátorsága fel is
hívni...?! Mindenesetre megszerezte a számot. A srác
adta meg neki. Önszántából. Ezzel egyben arra is
felhatalmazta Melodyt, hogy annyiszor játssza le újra és
újra a beszélgetésüket az elméjében, ahányszor csak
akarja, anélkül, hogy el kellene gondolkoznia, vajon nem
egyoldalú-e a vonzalom.
És Melodynak éppen ez volt a terve.
- Mit szólnál egy hot doghoz diétás kólával? - javasolta
Candace.
- Kösz, én nem kérek semmit. - Melody csak
vigyorgott, fel a gyönyörű szép, borult égboltra. Már
egyáltalán nem érezte üresnek magát.
50
6. fejezet
Kisül, hogy besül
Viveka bekopogott Frankie szobájának ajtaján.

- Induljunk, mert el fogunk késni!
- Megyek már! - kiáltott vissza Frankie, éppen úgy,
mint az előző négy alkalommal. Igazából azt akarta
mondani, hogy „A tökélyhez idő kell!” Márpedig az
összeállítás, amit éppen bemutatott a
Csillámpatkányátusnak, valóban maga volt a tökély.
Vagyis majdnem, mert Frankie-nek még nem sikerült
napszemüveget választania hozzá.
- Melyik tetszik jobban? A fehér... - feltett egy
túlméretezett, fehér keretes napszemcsit, a kezét
csípőre tette és fenék-ki-áll-fel pózba vágta magát. -
...vagy a zöld?
A padlót egy ruhavulkán-kitörés maradványai
borították, így Frankie csak nagy gonddal tudott fel-alá
járkálni és megperdülni a ruhákban, amiket a
patkányoknak bemutatott, főként a metálpink,
szupermagas, telitalpú szandálban. Az állatkák azonban
meglátták a lényeget a sok pompa és parádé nélkül is.
Elvégre ezt csinálták már több mint három órája, és
eddig nagyon jó munkát végeztek. Egy kaparás: igen,
két kaparás: nem. Így választották ki a fekete-fehér
csíkos felsőt és hozzá a virágmintás miniszoknyát - a
minták keverése nagyon nagy divat volt akkor.
- Fehér vagy zöld? - kérdezte újra Frankie.
Három patkány kimerülten feküdt egy kupacon, de
51
kettő még talpon volt és egyöntetűen egyszer kaparták
meg a falat, a fehérre szavaztak. És ez volt a jó
választás, mert a zöld nem volt annyira szembetűnő
Frankie zöld bőrén. Márpedig ő azt akarta, hogy
mindenki észrevegye az első napján a normi suliban.
Magas, lengő lófarokba fogta a fekete haját a feje
tetején, szájfényt kent a szájára és a nyaki csavarokat
bedörzsölte az egyik magazin oldalán lévő Estéé Lauder
Sensuous parfüm- mintával. Mert, ahogy a hirdetés
mondta: ezt a parfümöt mindenki a maga módján viseli.
- Szorítsatok, csillámpatkányok! - Egy puszit nyomott a
ketrec üvegfalára, rózsaszín, csillogó foltot hagyva rajta.
A maradék két patkány is erőtlenül roskadt össze egy
csupa szőr- és csillámkupacba.
- Kész! - jelentette be Frankie fennhangon.
A szülei a rozsdamentes acél konyhapult mellett álltak,
felváltva haraptak ugyanabba a zsömlébe és döntötték
le a torkukon a kávét. Ezt csak azért csinálták, hogy
gyakorolják a normilétet, Frankie-hez hasonlóan ugyanis
ők is töltötték magukat, nem volt szükségük arra, hogy
egyenek is.
L alakú otthonukat, amiben minden él éles volt és a
fehér szín uralkodott, betöltötte az odaégett pirítós illata
és a hatékonyság ammóniaszaga. A reggeli fény a
tejüveg ablakokra vetült és megpróbált behatolni a
szobába.
Minden éppen olyan volt, mint azelőtt mindig, mégis
teljesen más. Élettel teli, vidám, szikrázásig töltött. Mert
Frankie aznap léphetett ki először a házból.
52
- Ilyen ruhában nem mehetsz sehová! - csapta le a
bögréjét az újságra Viktor.
- Frankie, hol a nadrágkosztümöd? - Viveka odasietett
hozzá. A smink, a szürke, magas nyakú pulóverruha, a
fekete harisnya és a térd fölé érő csizmák rögtön más
értelmet nyertek Frankie számára most, hogy már tudta
az igazságot.
- Miért nincs rajtad a Fierce & Flawless? - dörrent rá az
apja.
- Go green! - kiáltott Frankie, éppen úgy, ahogy a
magazinokban olvasta. - Ez korunk egyik legfontosabb
trendje! Különben is, én büszke vagyok arra, hogy ki
vagyok, hogy milyennek teremtettél! És ha az
embereknek ez nem tetszik, csak mert nem vagyok
normi, akkor az az ő bajuk, nem az enyém.
- Nem mehetsz ki a házból így, hogy kilátszanak a
varrataid és a csavarjaid! - Viktor nem tágított.
- De apa! - Frankie ujjai szikrákat szórtak. - A
nadrágkosztümökbe meghalni járnak a ruhaanyagok! - A
lábával toppantott egy nagyot, de sajnos a szőnyeg
szélét találta el, és a sűrű bolyhok elnyelték a dühének
erejét és eltompították a zaklatottság kifejezését.
- Az apádnak igaza van - erősítette meg Viveka.
Frankie a rétestészta színű szüleire meredt, figyelte,
ahogy egyszerre lélegeznek a hajthatatlanságuk
ritmusára.
- Menj! - parancsolt rá Viktor. - Mielőtt mind elkésünk.
Frankie áttrappolt a hálószobájába és néhány pillanat
múlva ismét megjelent az ajtóban egy sállal és bőr
53
karpántokkal a csuklóján, de csak azért, mert a Teen
Vogue javasolta ezeket, mint elmaradhatatlan őszi
kiegészítőket.
- Tessék! Eltakartam a varratokat és a csavarokat.
Most már mehetünk? - affektált.
Viveka és Viktor összenéztek, majd elindultak az ajtó
felé, ami a garázsba vezetett. Frankie követte őket az
abszolút tuti nácijában és diadalmas vigyorral. Innen már
egyenes út vezetett a menőséghez!
Bip-bap! A Volvo városi terepjáró központi zárja
kinyitotta az ajtókat.
- Menjünk a MUTT-tal! - javasolta Frankie, akinek
nagyon kedves volt az a beültetett emlék, amikor a
család a tuningolt katonai dzsippel ment a Silver
Fallshoz, és most igazából is ki akarta próbálni, milyen
érzés abban a kocsiban ülni.
- Talán szerencsésebb lenne egy kevésbé feltűnő autó
- ragaszkodott a Volvóhoz Viktor.
- De apa, az otthoni barkácsolás annyira népszerű
manapság! - kiáltott Frankie. - A MUTT pedig maga a
kocsit öntött barkácsszellem!
- Olyan kifejezés nincs, hogy kocsit öltött, Frankie -
szólalt meg komoran Viveka. - És most már ne vitatkozz
mindenen!
Frankie számára az utazás végtelenül unalmas volt.
Minden, amit az úton látott, a fák, a házak, sőt, még a
normik is, az életben is éppen ugyanolyanok voltak, mint
a betáplált emlékeiben. De milyen jó lesz majd friss
levegőt szívni! A szülei azonban szigorúan megtiltották
54
neki, hogy leeressze a foncsorozott ablakokat, mert nem
volt rajta Fierce & Flawless. Ezért a friss levegőre még
egy kicsit várnia kellett.
Egy kétórás autóút után végre megérkeztek a Mount
Hood High gimi elé. Frankie nem akarta elhinni, hogy
közelebb nem volt gimi, de nem mert szólni egy szót
sem. A szülei már így is idegesek voltak, attól tartott, ha
még egy szót szól, azonnal hazaviszik.
Frankie kiszállt a kocsiból, és anélkül hogy pillantásra
méltatta volna a háttérben emelkedő, fejedelmi
hegycsúcsokat vagy a fákról hulló sárga és vörös
leveleket, vett egy nagy levegőt, életében először a
szabadban. Hűvös volt, éles, és nem érződött benne a
formaldehid szaga. Olyan volt az illata, mint a forrásvízé
egy agyagedényben. A lány levette a napszemüvegét és
zöld arcát az ég felé fordította. Először érték közvetlenül
a Nap sugarai, átölelték és melengették a bőrét. Frankie
szeme könnybe lábadt a nagy fényességtől. Vagy
inkább az örömtől?
Az nem számított, hogy fogalma sem volt, hová kell
mennie, vagy hogy azelőtt még soha nem tette ki a lábát
otthonról, nem maradt a szülei segítsége nélkül. Mert Vik
és Viv annyi önbizalmat tápláltak belé, hogy biztos volt
benne, meg fogja állni a helyét a világban. És ezt még
élvezni is fogja.
Furcsa volt látni, milyen üres volt az iskolaudvar és
milyen kevés autó parkolt az épület előtt. Frankie már
majdnem megkérdezte a szüleitől, hol lehet a többi diák,
de aztán meggondolta magát. Nem akarta, hogy azt
55
higgyék, nem áll készen.
- Biztos, hogy nem szeretnél sminket? - dugta ki a fejét
az utasoldali ablakon Viv.
- Tuti - jelentette ki Frankie. A Nap sugarai jobban
bizsergették a karján a bőrét, mint Carmen Electra. -
Találkozunk suli után! - Dobott egy puszit a szüleinek és
mosolyogva búcsút intett nekik, mielőtt azok
elérzékenyülhettek volna, hogy az ő kicsinyük most
kirepül a fészekből. - Sok szerencsét az első
munkanapotokhoz!
- Köszi! - válaszoltak a szülei, természetesen
egyszerre.
Frankie megindult a főbejárat felé, és közben nagyokat
szippantott, mintha attól félt volna, hogy el fog fogyni
körülötte a levegő. Végig érezte a hátán a szülei
tekintetét, miközben átvágott az üres parkolón, de nem
fordult vissza. Mostantól csak előre akart menni, haladni
a maga útján.
Felmászott a tizenegy széles lépcsőfokon a kétszárnyú
ajtóhoz és élvezte a jóleső fájdalmat a lábában. Erezte,
hogy a valós testedzés mennyire más kategória, mint
csak tudni róla, hogy létezik olyan.
Megállt egy pillanatra, hogy kifújja magát, majd a
kilincs után nyúlt...
- Aú! - Az ajtó kivágódott és az arcának ütközött. A
csavarjaiból szikrák pattogtak, Frankie a tenyerébe
temette sajgó arcát és lehajtotta a fejét.
- Jaj, ne! Jól vagy? - hallotta egy csapatnyi lány
kérdéseit, sok különböző hangot egyszerre. Mind köré
56
sereglettek és elállták a kilátást, mint New York City
sziluettje a felhőkarcolókkal. Több parfüm keveréke
elűzte Frankie friss levegőjét és több émelygéshullámot
küldött rá helyette.
- Tisztára véletlen volt! - szólt az egyik lány és
simogatni kezdte Frankie magas copfját. - Nem láttunk.
Jól vagy? Te látsz?
A barátságos gesztus jobban megmelengette Frankie-
t, mint a napsütés. Hiszen a normik kedvesek!
- Jól vagyok. - Elmosolyodott és felnézett. - Nem is fájt
annyira, csak megijedtem, tudjátok?
- Hát ez meg mi a... mi a Shrek?! - ugrott hátrébb egy
szőke lány sárga-zöld cheerleader-egyenruhában.
- Te most vagy tényleg nagyon rosszul vagy, vagy a
bőröd... zöld - jelentette ki egy másik szőke.
- Ez valami vicc? - kérdezte a harmadik, de a
biztonság kedvéért azért hátrált néhány lépést.
- Nem. Tényleg zöld a bőröm. - Szerényen
elmosolyodott és barátságosan kézfogásra nyújtotta a
kezét. A karkötője előrecsúszott és kilátszottak alóla a
varratai, de őt ez nem érdekelte. Ez volt ő. Csavarokkal
meg mindennel együtt. - Új vagyok itt. A nevem Frankie,
és most érkeztem...
- Egy hullaházból? - fejezte be helyette a mondatot az
egyik lány és lassan hátrálni kezdett.
- Szörnyeteg! - ordított fel az egyetlen barna hajú lány.
A melltartójából előrántotta a telefonját és beütötte a
segélyhívószámot, majd berohant a suliba.
- Áááá! - ordítottak a többiek, és úgy hadonásztak a
57
karjaikkal, mintha bogarak lepték volna el őket.
- Mondtam én, hogy balszerencsét hoz, ha vasárnap
próbálunk! - szipogott az egyik.
Vasárnap?
A távolban szirénák harsantak fel. Egy fekete Volvo a
lépcső aljához perdült, Viktor ugrott ki belőle.
- Siess! - kiáltott ki az ablakon Viveka.
Frankie agya ledobta az ékszíjat. A lány csak állt
dermedten és nézte, ahogy az apja odarohan hozzá és
a karjaiba kapja.
- Tűnjünk innen! - kiáltott Viktor.
A szirénák egyre közelebb vijjogtak.
- Meg akartalak leckéztetni - morogta, miközben
biztonságba helyezte a lányát a kocsiban -, de nem lett
volna szabad megengednem, hogy eddig fajuljon a
dolog!
Frankié zokogni kezdett, amikor az apja kirobogott a
parkolóból és csikorgó kerekekkel ráfordult a Balsam-
sugárútra. A Volvo éppen akkor olvadt bele a
forgalomba, amikor megérkezett egy csomó rendőrautó
és körbevette az épületet.
- Még éppen időben! - motyogta halkan Viveka, és az
ő arcán is könnycseppek kezdtek görögni.
Viktor csak a vezetésre összpontosított. Szúrós,
hunyorgó tekintetén semmi sem látszott meg, vékony
ajkát szorosan összezárta. Semmi szükség nem volt egy
én-megmondtam típusú kioktatásra. De még arra sem,
hogy Frankie bocsánatot kérjen. Egyértelmű volt, hogy
mi történt, és hogy melyikük mit tehetett volna másként.
58
Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt: mi lesz most.
Frankie a saját könnyáztatta arcának tükörképét
bámulta a kocsi üvegében. A kegyetlen valóság nézett
vissza rá. A külseje félelmetes volt.
Egymás után potyogtak a könnyei, mintha egy
gyártósorról érkeztek volna: összegyűlik, lehull,
lecsorog... összegyűlik, lehull, lecsorog... mindegyik egy-
egy dologért, amit abban a pillanatban elveszített.
Reményt. Hitet. Önbizalmat. Büszkeséget. Biztonságot.
Bizalmat. Függetlenséget. Örömöt. Szépséget.
Szabadságot. Ártatlanságot.
Az apja bekapcsolta a rádiót.
„...a Mount Hood High gimnáziumban történt
állítólagos szörnytámadás miatt négy helyi cheerleader
pánikrohamot kapott.” A hír gyorsan terjed.
- Kapcsold ki, Viktor! - szipogta Viveka.
- Fontos, hogy megtudjuk, mit tudnak - ellenkezett a
férje és feltekerte a hangerőt. - Fel kell becsülnünk a
károkat.
Frankie szikrát szórt.
„Mondd el pontosan, hogy mit láttál!” A rádióból egy
mély férfihang hallatszott.
„Egy zöld lány volt... legalábbis azt hiszem, hogy egy
lány volt. De nehéz megmondani, minden olyan gyorsan
történt. Az egyik pillanatban még embernek tettette
magát, a másikban pedig már nyúlt utánunk és el akart
kapni, mint egy...” A lány hangja elcsuklott, „...mint egy
földönkívüli szörnyeteeeeg!”
Frankie bánata haraggá változott.
59
- Be akartam mutatkozni nekik.
„Most már biztonságban vagy.” A riporter megpróbálta
megnyugtatni a tanút. „Ülj le egy kicsit, és...” A hangja
elhalt egy pillanatra, és amikor visszatért, teljesen
professzionálisan hangzott.
„Az első szörnyeket Salemben 1940-ben észlelték,
amikor a tanúk egy vérfarkasfalkát láttak a Kalifornia-
Oregon határon. A szörnyek McDonalds-zacskókat vittek
a fogaik között. Ezután 2007-ig béke és nyugalom volt,
ekkor azonban egy Billy nevű fiú többször eltűnt, majd
ismét megjelent az emberek szeme láttára. Most pedig
egy zöld földönkívüli szörnyet láttak a Mount Flood FLigh
gimnáziumban...”
Viveka kikapcsolta a rádiót.
- Szerencsére földönkívülieket keresnek - sóhajtott fel
megkönnyebbülten.
- Frankie - Viktor a visszapillantó tükörből nézett a
lánya szemébe -, az első óráid kedden lesznek, a hétfő
nemzeti ünnep után. Az igazi iskoládban. A neve
Merston High és három saroknyira van tőlünk. De nem
engedünk el, ha...
- Tudom. Megértettem. Viselni fogok mindent, sminket
is. Megígérem. - Komolyan is gondolta. A go green
szlogen már egyáltalán nem csengett olyan jól a
számára.
60
7. fejezet
Barátmentes zóna
Az ebédszünetet jelző csengő úgy búgott, mint a

foglalt jelzés a telefonban. A Merston Highban
hivatalosan is véget ért az első reggel. A suli már nem
volt egy titokzatos hely Melody képzeletében, tele
végtelen új lehetőségekkel és kampókkal, amikre a
szebb holnapról szóló reményeit aggathatta.
Tökéletesen és tökéletesen unalmasan normális hely
volt. Mint amikor több hónapnyi e-flörtölés után
személyesen is találkozol a virtuális szerelmeddel: a
valóság nem érhetett fel a képzelethez. Uncsi volt,
kiszámítható és határozottan jobban nézett ki a
fényképeken.
Maga a suli mustárszínű, szögletes épülete
egyszerűbb volt, mint egy csomag rágó. Az izzadság-
ceruza-radír- könyvtár-könyv illat, ami délután kettőre
minden bizonnyal izzadság-ceruza-radír-könyvtár-könyv
fejfájást is okoz majd, rémisztően tipikus volt. A padokba
vésett bugyuta szövegek pedig, például hogy „Ne harapj,
Lala!”, „Becsavarodott szépség” vagy „Gluténmentes
stréber” a közelébe sem értek azoknak, amiket a régi
sulijában olvasott. Egy pad ott kész pletykamagazin volt.
Melody, miközben araszolt előre a többiekkel az
ebédlő felé, fáradt volt, éhes és kiábrándult; úgy érezte
magát, mint egy menekült, csak talán egy kicsit
divatosabb ruhákban járt. Candace feszülős, fekete
farmerjében volt (mert a nővére ragaszkodott hozzá),
61
egy pink Clash pólóban és pink Converse cipőben.
Mintha a hetvenes évekből lépett volna elő egy olyan
suliban, ahol a többiek még a woodstocki fesztiválról
származó, eredeti cuccokat hordtak. A csini punk cuccai
szükségtelenül keménynek tűntek a lobogó szoknyák és
flanelfelsők között, és ettől Melody úgy érezte magát,
mint aki véletlenül rossz koncertre tévedt. Még a fekete
haja is rendszerellenes közönnyel hullott a hátára, hála a
hajkondicionálós utazóflakonnak, amire valaki
tévedésből azt írta, hogy sampon.
Melody abban bízott, hogy a keménycsaj-külső miatt
mindenkinek egyértelmű lesz majd, hogy ő senkinek
sem Melofánt többé. Ez látszólag be is jött, mivel
nagyjából senki sem vett róla tudomást egész délelőtt.
Néhány átlagos külsejű srác leplezetlen érdeklődéssel
bámulta meg, mintha a lány egy szelet torta lett volna a
desszertestálon, amire érdemes volt fenntartani egy kis
helyet az ebédkor. Esetenként Melody még vissza is
mosolygott rájuk, és elhitette magával, hogy a fiúk
meglátják benne a valódi énjét és nem csak egy
tökéletesen szimmetrikus tákolmányt, amit az apja
tervezett. Jacksonról is ezt gondolta, és mekkorát
tévedett!
Azóta, hogy a Riverfronton beszélgettek, a cuki srácot,
aki a számát piros pasztellkrétával írta fel neki, fizikailag
és virtuálisan is eltűntnek kellett nyilvánítania. Melody a
vázlatlapot kitűzte a falára és J néven elmentette a rajta
lévő telefonszámot a gyorshívások közé. És gyorshívta
is, csakhogy a fiú egyszer sem vette fel. Melody újra és
62
újra végigpergette maga előtt a találkozásukat,
megpróbált a sorok között olvasni, kereste a szavak
rejtett értelmét és kielemezte a gesztusokat... és
egyetlen elfogadható magyarázatot sem talált erre.
Lehet, hogy az erőltetett párbeszéd miatt volt? De
hiszen éppen a furaság volt közös bennük! Több mint
negyvenórás elemzés után Melody arra a
következtetésre jutott, hogy végül is csak az utazóruha
lehetett az oka.
Ekkor hallott megint a jó öreg „kockacukorfalat
trükkről”. Ezt a kifejezést Candace említette neki először,
amikor együtt ücsörögtek a teraszon, a hintaszékben és
élvezték az utolsó házi feladat nélküli estéjüket.
- Ez egy klasszikus húzás - magyarázta Candace,
miután Melody harmadik SMS-ére sem érkezett válasz. -
A pasi aranyos és gyámoltalan kockának tetteti magát,
hogy a lány bizalmába férkőzzön. Amikor ezt
megszerezte, szabad madárrá változik és kirepül a
ketrecből egy-két napra. A lány aggódik érte, és ettől
csak még jobban kötődni fog hozzá. Neki éppen ez a
célja, és hogy az aggodalomból nemsokára
bizonytalanság legyen. Ekkor - Candace itt csettintett
egyet - a srác váratlanul előugrik a semmiből és meglepi
a lányt, aki annyira megkönnyebbül, hogy a pasi életben
van és annyira boldog, hogy még mindig érdekli őt, hogy
azonnal a nyakába veti magát örömében. És amikor
ebből teljes, mell-a-mellkashoz ölelés lesz, a szabad
madárból hirtelen... - itt Candace hatásszünetet tartott -
csúnya madár lesz. Bizonyos körökben ezt perverz
63
madárnak vagy pondrónak is nevezik.
- Jackson nem ver át engem! - ellenkezett Melody és
az iPhone-jára sandított. A szabad madár azonban
néma maradt. Egy halk csiripelés nem sok, annyit sem
hallatott maga felől.
- Oké - Candace leugrott a hintaágyról. - Csak meg ne
lepődj, ha kiderül, hogy a te Jacksonod nem az, akinek
gondolod. - Csettintett egyet és hozzátette: - Candace
jobbra el! - Azzal bevonult a házba.
- Kösz a tanácsot! - kiáltott utána Melody. Azon
töprengett, vajon Jackson éppen őt nézi-e a
hálószobaablakából. És ha nem, hol volt éppen? És ha
igen, miért nem hívta fel?
Melody igyekezett elhessenteni magától ezeket a
túlelemzett emlékeket és a többi diákkal együtt
becsoszogott az ebédlőbe. Odabent a csoport
szétszóródott, mindenki meg akarta találni a helyét az
asztaloknál, miközben a hangszórókból Jack Johnson
Hope című számának reggae-szerű lüktetése áradt.
Melody a bejáratnál lemaradt és megállt a
Szeptemberi Báli Bizottság asztalánál (akármi is volt ez
a csoport), és úgy tett, mintha azt olvasgatná, milyen
lehetőségei vannak az önkéntes munkára, miközben
igazából az ebédlőbeli viszonyokat próbálta
feltérképezni. Mostanra már találkoznia kellett volna
Jacksonnal, gondolta. Ez volt a tanév első napja, és
elvégre a fiú anyukája volt a suli természetismeret-
tanára, Ms. J. De, úgy látszott, Jackson őt is
lepattintotta.
64
A ketchup és marha (fasírt?) hullaszagra emlékeztető
illata elárasztotta a termet és még a négy különböző
„ételzóna” határait sem tartotta tiszteletben. Ezeket a
zónákat a székek színei és lendületes kézírással készült
táblák jelezték: a mogyorómentes zóna barna volt, a
gluténmentes zóna kék, a laktózmentes zóna
narancssárga és az allergénmentes zóna fehér. A
színkód szerinti tálcákat hurcoló diákok hangoskodva
jelölték ki a saját felségterületüket, és úgy rohamozták
meg a helyeket, amiket kinéztek maguknak, mintha az
Avatar IMAX 3D premierjén akarnák megszerezni a
legjobb széket. Miután megjelölték maguknak a
területüket, a megfelelő ételpulthoz indultak, hogy
megkapják a kajájukat, amit a dietetikusuk előírt nekik,
és csatlakozzanak a barátaikhoz.
- Beverly Hillsben csak egy zóna volt - elegyedett
szóba Melody a lófejű, barna hajú lánnyal, aki a
Szeptemberi Báli Bizottság asztala mögött állt. - Az
ételmentes. - Jót kuncogott a saját viccén.
Lófej azonban csak összeráncolta a szemöldökét, és
rendezgetni kezdte a már amúgy is sarkosra igazított
jelentkezésilap-rakást.
Csodás, gondolta Melody és arrébb araszolt Lófejtől.
Talán csak nekem kialakíthatnak itt egy barátmentes
zónát is.
A Jack Johnson-dal véget ért, átúszott egy Dave
Matthews Band-számba, ami ugyanolyan érzelgős és
áradó volt, mint az előző. Melody úgy döntött, ideje,
hogy ő is váltson egy következő műsorszámra. Még
65
mindig ott volt neki Candace, akibe kapaszkodhatott. A
nővére az allergiamentes zónában ült két másik szőke
között, és éppen egy jó pasi tenyeréből jósolt.
Melody maga előtt tolta a fehér tálcáját a sínen és
közben kinézte magának az utolsó szelet sajtos-gombás
pizzát a pulton. Mögötte egy párocska állt, kézen fogva,
az aznapi kaja-ajánlatot vizsgálgatták Melody válla felett.
De egyáltalán nem úgy tűntek, mint akiket nagyon leköt
a húsos ravioli vagy a lazacburger látványa. Heves
beszélgetésbe merültek a srác legutóbbi
twitterüzenetéről, ami, ha Melody jól értette, egy
szörnyről szólt, akit a Mount Hood High gimiben látott
valaki.
- Esküszöm, Bek - mondta a srác halk, de erőteljes és
sürgető hangon -, én akarom elkapni azt a szörnyet!
- Mit akarsz vele csinálni? - kérdezte a lány, és úgy
tűnt, őszintén aggódott a barátjáért. - Várj, kitaláltam! A
fejét az ágyad fölé akaszthatnád, a falra! A karjaiból
fogast csinálhatnál, a lábaiból meg ajtókitámasztót, a
feneke pedig jó lesz tolltartónak!
- Dehogy! - vágta rá a fiú. Mintha megbántódott volna.
- A bizalmába férkőznék és forgatnék egy
dokumentumfilmet az éves vándorlásukról.
A miről?!
Melody nem tudott tovább úgy tenni, mint aki
tökéletesen elmerült a fokhagymás krumpli
tanulmányozásában. A kíváncsiság majd’ kifúrta az
oldalát. Egy gyors mozdulattal hátrafordult, úgy, ahogy a
moziban a hátuk mögött hangoskodót szokták az
66
emberek csendre inteni, és a fiúra nézett.
A srácnak festett fekete haja volt. Olyan tépett és
egyenetlen, mintha életlen, rozsdás pengével vágta
volna. Vagy egy harkály állt volna bosszút a fején. A
sápadt arcán pajkosan csillantak a sötétkék szemek.
Meglátta, hogy Melody ránézett és a lányra
mosolygott.
Melody gyorsan elkapta a tekintetét, de még látta a fiú
Frankenstein feliratú pólóját, répaszárú, fekete nadrágját
és feketére lakkozott körmeit.
- Brett! - csattant fel a lány. - Láttam ám!
- Mit? - A srác éppen úgy mondta ezt, mint Beau
szokta, amikor Glory rajtakapja, hogy a dobozból issza a
tejet.
- Ne már! - Azzal a Bek nevű lány elrángatta onnan a
fiút, a salátabárhoz. A csaj lobogó, fehér nyári ruhában
volt és barackszínű, kötött felsőrészű UGG csizmában.
Ami a ruhájukat illeti, úgy festettek együtt, mint a
Szépség és a Szörnyeteg.
A pult előtt a sor előrébb araszolt.
- Mi volt ez az egész? - kérdezte Melody az alacsony
lánytól, aki vastag, gyapjú nadrágkosztümben és
tökéletes sminkben állt mögötte. Ő is úgy festett, mint
aki a rossz koncertre érkezett: ránézésre rock helyett
inkább liftzenét hallgatott volna, miközben egy
cégcsoport központi irodájának legfelső emeletére repíti
őt a felvonó.
- Azt hiszem, a csaj féltékeny volt - motyogta
szégyenlősen a lány. Finom, szimmetrikus vonásai
67
voltak (Beau biztos nagyra értékelte volna) és hosszú,
fekete haja, mint Melodynak. Csak sokkal csillogóbb.
- Nem az - mosolyogott el Melody. - Hanem ez a
szörny sztori. Mi ez, valami helyi vicc?
- Bocs, nem tudom. - A lány megrázta a fejét, amitől a
vastag, fekete haja az arcába hullott. - Új vagyok itt.
- Én is! A nevem Melody - Nyújtotta bemutatkozásként
a lány felé a jobbját boldog vigyorral Melody.
- Frankié. - A csaj erősen megszorította a kezét és
megrázta.
Apró elektromos szikrák pattantak kettőjük között.
Olyan érzés volt, mint a statikus áram kisülései, amikor
valaki levesz egy sípulóvert.
- Aú! - kuncogott Melody.
Nagyon sajnálom! - nyögött fel Frankié, finom vonásai
eltorzultak zavarában.
Melody el akarta neki mondani, hogy egyáltalán nem
történt semmi baj, de Frankié addigra már sarkon fordult
és elviharzott. A sínen ott maradt a fehér tálcája, Melody
tenyerében pedig egy újabb elfuserált barátság csípő
érzése.
Hirtelen egy vaku villant a lány szemébe.
- Mi a...?! - Melody a szeme előtt ugráló, fehér foltok
között még látta, ahogy egy alacsony, szarukeretes
szemüveges, karamellszínű frufrus lány eltrappol onnan.
- Helló! - hallatszott ekkor egy ismerős fiúhang.
Melody káprázó szeme előtt lassan halványulni
kezdtek a fehér foltok. Lassan, mint egy nyálas speciális
effekt, eltűntek a fények és kiélesedtek a körvonalak...
68
És ott állt ő!
Fehér, kiengedett aljú ingben, új vissza-a-suliba
farmerben és barna bakancsban. A visszafogottan
helyes arcáról letörölhetetlen mosoly sugárzott.
- Jackson! - harsogta Melody, és vissza kellett fognia
magát, hogy ne ugorjon a fiú nyakába. Mert mi van, ha
ez egy „kockacukorfalat trükk”?!
- Hogy vagy?
- Kösz, jól. És te?
- Egész hétvégén beteg voltam. - Ezt úgy mondta,
mintha még igaz is lett volna.
- Olyan beteg, hogy még a telefont sem tudtad
felvenni? fakadt ki Melody. Már az sem érdekelte, ha
követelőző sárkánynak tűnik. Elvégre lehet, hogy a srác
csak szórakozott vele.
- Ki éhes? - kiáltott fel egy tojásformájú, fekete bajszos
pacák a kajapult mögött és meglengette Melody orra
előtt az ezüstszínű ételfogóját. - Mi kéne, ha vóna?
- Ömm... - A lány vágyakozóan nézett az utolsó
pizzaszeletre, ami úgy nézett vissza rá, mint egy
kiskutya az állatkereskedésben, esengő tekintettel, hogy
őt válaszd. De Melody gyomra akkorra már úgy
összeszorult, hogy komoly emésztésre tuti képtelen lett
volna. - Kösz, semmit - válaszolt hát és elindult a
könnyebb kaják felé.
Jackson követte.
- Szóval mi értelme a gyorshívásnak, ha nem veszed
fel a telefont? - Melody egy fürt szőlőt és egy áfonyás
muffint dobott a tálcájára.
69
- Annak mi értelme van, hogy felvegyem, ha senki sem
hív? - kérdezett vissza Jackson, de a szája széle még
mindig lágyan és megértően gördült felfelé.
- Én hívtalak! - Melody egy szem szőlőt tömött a
szájába, mielőtt fizetett a pénztárnál. - Háromszor is.
(Volt az hét is, de miért tegye még égőbbé a helyzetet,
mint amilyen?!)
Jackson előhúzott a zsebéből egy fekete, flip telefont
és a képernyőt meglengette a lány orra előtt,
bizonyítékul. A kijelzőn egyetlen nem fogadott hívás
vagy SMS sem látszott. Ott volt viszont Jackson saját
száma. És hetesre végződött. Véletlenül sem egyesre.
Melody elpirult, amikor eszébe jutott a maszatfolt a
papíron. Az ő hüvelykujjának nyoma. Ami
megcsonkította Jackson hetesét.
- Hoppá! - vigyorgott zavarában. - Azt hiszem, tudom,
mi történt.
Jackson felmarkolt egy csomag Lay’s chipset és egy
doboz Sprite-ot.
- Akkor leülünk valahová együtt? Persze megértem, ha
nem akarsz...
- Persze! - vágta rá Melody és büszkén elindult új
barátja (potenciálisan olyan barátja) után, az
allergénmentes zóna felé.
Két csinos, alteros lány próbált meg átfurakodni
mellettük. Teljesen elmerültek a beszélgetésben. Az
egyik, aki Shakirára hasonlított, hosszú, göndör,
vörösesbarna haja volt és a tálcájára egy hatalmas
rakás apró marhahúsos hamburgert halmozott, simán
70
elfért mellettük. De a második, akinek fekete frufruja volt
és széles, arany csíkok a hajában, beragadt Melody és
egy kék szék közé.
- Nem látsz a szemedtől?! - kiáltott fel és a lába
megbicsaklott a magas telitalpú, arany papucsában.
Még mielőtt a lány elesett volna, Melody elkapta a
tejfehér karját. Sajnos az ebédjét már nem tudta
megmenteni, a fehér tálca hangos csattanással esett a
padlóra. Vörös szőlőszemek gurultak szerteszét, mint
gyöngyök egy elszakadt nyakláncról. A zónákra osztott
ebédlő egy pillanat alatt egységbe forrt, mindenki együtt
kezdett tapsolni a baleset láttán.
- Miért tapsolnak az emberek mindig, ha valaki elejt
valamit? - kérdezte magától Jackson és elpirult a hirtelen
rá irányuló figyelem miatt.
Melody megvonta a vállát. A másik lány láthatóan
otthonosan mozgott a reflektorfényben. Meghajolt és
csókokat dobált a közönség felé. Fekete és türkiz
miniruhában volt, úgy festett, mint egy műkorcsolyázó az
olimpián.
Amikor a taps elült, a lány egy gyors mozdulattal
Melody felé fordult. A mosoly olyan hirtelen váltással tűnt
el az arcáról, mint amikor a színdarab végén lezuhan a
vörös függöny.
- Miért nem nézel a lábad elé?! - förmedt Melodyra.
Ő elmosolyodott. Az jutott eszébe, hogy valószínűleg
az összes gimis háborúskodás ezzel a mondattal
kezdődik.
- Hm?! - erőltette tovább a dolgot a lány.
71
- Igazából - Melody erőt merített a Clash pólójából és
visszavágott - te jöttél nekem.
- Nem igaz! - vakkantott a húspogácsás lány. Olyan
hirtelen vágta ezt rá, hogy az inkább tűnt tüsszentésnek,
mint hozzászólásnak a vitához. - Én láttam az egészet,
te lökted fel Cleót!
A vakkantó lány sötétlila harisnyában volt és fekete
bomberdzsekiben, amin a prém ugyanolyan színű volt,
mint a haja.
- Csak véletlen volt, Claudine! - kiáltott Jackson. Fenn
akarta tartani a békét.
- Kitaláltam. - Cleo megnyalta a csillogó száját, mintha
a saját ötletének finom ízét kóstolgatná. - Add nekem a
saját szőlődet és elfelejthetjük az egészet.
- Az kizárt! A te hibád volt az egész! - csattant fel
Melody, és maga is meglepődött azon, mennyire bátor
(és hogy mióta szereti ennyire a szőlőt). Tizenöt éve
mást sem tett, mint odaadta a szőlőjét azoknak, akik
belekötöttek.
- Idefigyelj, Melodinka! - Cleo a fogait csikorgatva közel
hajolt hozzá.
- Honnan tudod a nevem?
Claudine vonyítva felnevetett.
- Én mindenről tudok, ami itt történik - tárta szét a
karját Cleo, jelezve, hogy az egész ebédlő az ő
királysága. Ami azt illeti, még akár igaza is lehetett. De
Melodinka senkinek nem akart az alattvalója lenni. -
Továbbá azt is tudom - emelte fel Cleo a hangját,
továbbra is a kék székeken ülő rajongóinak játszott -,
72
hogy ha nem adod nekem azokat a szőlőket, ott fogsz
enni! - A fiúvécé ajtaja melletti, üres asztalra mutatott,
ami tele volt szúrva nedves vécépapírral és szétmorzsált
piszoárillatosító pasztillákkal.
Melody a távolból látta Candace-t, ahogy az asztalnál
ülve a barátnőivel nevetgél. Ő mindig a föld felett
lebegett a vidám kis Candace-buborékjában, és észre
sem vette, milyen traumát él át éppen a húga.
- Szóval? - Cleo a vékony csípőjére tette a kezét és
türelmetlenül dobolni kezdett az ujjával.
Melody szédülni kezdett. A látása beszűkült, de az
érzékei élesebbek lettek és mind Cleo egzotikus,
egyiptomias vonásaira összpontosultak. Miért van az,
hogy a szép lányok mindig úgy érzik, nekik minden jár?
Miért nem tudják a szépségüket a gonoszság helyett
valami jóra használni? És mit mondott volna az apja a
Cleo szeme mellett lévő, aszimmetrikus anyajegyről?
Az igazság az volt, hogy Melodynak fogalma sem volt
arról, mit kellene tennie. Az emberek bámultak, Jackson
pedig idegesen izgett-mozgott. Vajon ő mit szeretett
volna: hogy feladja vagy hogy harcoljon? Melody füle
egyre hangosabban zúgott.
- Nos? - kérdezte Cleo, ibolyakék szemei utolsó
figyelmeztetésként villantak.
Melody szíve hevesen vert a mellkasában,
valószínűleg ki akart jutni, mielőtt elmérgesedett a
helyzet. A lány mégis kipréselt magából egy választ.
- Nem alkudozom.
Claudine álla leesett. Jackson megdermedt. A kék
73
székeken ülő srácok mondd-hogy-nem-ezt-mondta
tekinteteket küldözgettek egymás felé. Melody pedig a
markába vájta a körmeit, hogy el ne ájuljon.
- Hát jó. - Cleo egy lépést közelített felé.
- O-ó! - Claudine várakozón csavargatni kezdte egy
vörösesbarna haj tincsét.
Melody ösztönei azt súgták, hogy védje az arcát, amit,
úgy tűnt, Cleo gyűrűkkel telerakott ökle megütni készült.
De az nem okozhatott olyan kárt, amit az apja ne tudott
volna helyrehozni, ezért Melody inkább kihúzta magát és
felkészült az első csapásra. Így az emberek legalább azt
látták, hogy ő nem fél.
- Te elvettél valamit, ami az enyém, én is elveszek hát
valamit, ami a tiéd - szólalt meg Cleo.
- Én nem vettem el semmit... - kezdte Melody, de már
túl késő volt.
Cleo bekente az ajkát szájfénnyel, az telitalpú
szandáljának elejére emelkedett, kinyújtotta a karját
Jackson felé és magához húzta a fiút. És már csókolta
is.
- Te jó ég! - Melody felnevetett, mert képtelen volt
másként feldolgozni ezt a hatalmas pofátlanságot.
Kétségbeesetten fordult Claudine-hez. - Ez most mit
csinál?!
A lány tudomást sem vett róla.
- Jackson! - visított fel Melody, de a srác már egy
másik dimenzióban volt, ahol minden piros, az
ebédlőtálcák pedig mind szív alakúak.
Cleo vezetett, ő pedig követte: balra fordult, amikor a
74
csaj jobbra és jobbra, amikor az balra. Mintha rátört
volna a Szombat esti láz. Furcsán laza volt, ahhoz
képest, hogy máskor milyen feszülten viselkedett. Lehet,
hogy kettőjüknek közös múltjuk van? Közös titkuk?
Közös fogkeféjük? Akármi is volt az, Melody egy
csapásra szánalmas kívülállónak érezte magát tőle.
Lehet, hogy Candace-nek igaza volt, és Melofántot
meg lehet szabadítani az orrától, de az orrát nem lehet
megszabadítani Meiofánttól.
- Azta! - kapkodott levegő után Cleo, amikor végre
elengedte Jacksont. Tettét újabb taps követte, de ő
ezúttal nem hajolt meg, csak belekarolt Claudine-be és
egy jóllakott macska lassú mozgásával ellejtett a
szabadon lévő, fehér székek felé.
- Örülök, hogy találkoztunk, Melodinka! - szólt vissza a
válla felett Cleo. Nyomában ott maradt egy csomó
eltaposott szőlőszem.
- Ez meg mi volt?! - bukott ki Melodyból. A lány érezte,
hogy vagy száz szempár szegeződik rá.
Jackson levette a szemüvegét. A homlokán izzadság
gyöngyözött.
- Csak nem féltékeny itt valaki?! - vihogott fel.
- Hogy micsoda? - Melodynak meg kellett
támaszkodnia egy kék székben.
Jackson csettintgetni kezdett a Ke$ha-számra, ami
éppen akkor szólalt meg a hangszórókból.
- Csak szólok - egyik lábát keresztbe tette a másik előtt
és úgy perdült meg, mintha a Soul Train Awards
színpadán lenne
75
- nem áll jól neked a zööööld! - A hangja egyszerre
olyan lett, mint a késő esti rádióműsor DJ-ké.
- Nem vagyok féltékeny! - horkant fel Melody, és
közben azt kívánta, Cleo inkább verte volna szájba,
azon már rég túl- lennének.
- Stop ta-ta-talking that blah blah blah... - énekelte
jelentőségteljesen Ke$hával együtt Jackson, majd
megfordult és odaintett egy asztalnyi lánynak, akik
szintén énekelték a dalt.
- El sem hiszem, hogy csak álltái ott és hagytad,
hogy...
- Hogy kihasználjon? - Jackson felhúzta az egyik
szemöldökét. - Na ja. Tényleg iszonyatos volt. -
Lebiggyesztette az ajkát. - Annyira rémes, hogy most
megyek is és odaülök mellé.
- Komolyan?
Jackson pisztolyt formált a két ujjából és
körbelövöldözött néhány kacsintást.
- Komolyan! - Azzal elindult a széttaposott szőlő-
nyomon és Ered Astaire-i kecsességgel rugdosta szét
őket az útjából.
Melody a mögötte lévő asztalra dobta a tálcáját. Az,
hogy most egyen, már szóba sem jöhetett. A gyomra
összeállt egy...
- Muffin! - sikított fel egy lány.
Az emberek úgy söpörtek el a környékről, mintha egy
medencében lettek volna és Melody éppen belepisilt
volna a vízbe.
A gluténmentes zóna egy szempillantás alatt kiürült,
76
Melody pedig ott maradt a saját szennyeződésében.
Leült. Az elhagyatott köles-, quinoa- és amarántalapú
ételek között megpillantotta az eltorzult tükörképét egy
krómozott szalvétatartón. A csálé, földimogyoró alakú
arca úgy nézett ki, mint Edvard Munch festménye, A
sikoly. Hiába kapott új arcot, a fura, régi Melodyt látta ott.
És ezen, mint kiderült, nem segíthetett a világ összes
Clash pólója, piros telefonszáma és orrplasztikája sem.
Szürke szemei szúrósak voltak, az állkapcsa gyenge,
a szája széle pedig lekonyult, mintha apró súlyok húzták
volna le.
- Szép kis gluténgránát volt! - kuncogott mellette
valaki.
Melody az ismeretlen lány felé fordult.
- Tessék?!
A szeplős, sötét, hullámos, vállig érő hajú lány a közel
ülő, zöld szemekkel felsóhajtott. Ugyanaz volt, aki a
szörnyfenék tolltartót javasolta a barátjának a pultnál.
- Azt mondtam, jó kis gluténgránátot dobtál be közéjük.
Úgy elrohantak, mintha egy Saks vásárlási utalványt
adtál volna a kezükbe. Legközelebb próbáld ki, milyen
tejet önteni a narancssárga zóna asztalára. Azt hívnák
tejespályás letámadásnak.
Melody megpróbált nevetni, de az eredmény inkább
tűnt nyögésnek.
- Mizu? - kérdezte a lány. - Ahhoz képest, hogy PV
vagy, elég lehangoltnak tűnsz.
- Mi vagyok? - kérdezte ingerülten Melody, mert már
nagyon vágyott csak egy percnyi normális életre.
77
- PV - visszhangozta az egér külsejű lány, aki
korábban lefotózta Melodyt, hogy csillagokat látott a
vakutói, mielőtt megjelent ő.
- Mi az a PV? - kérdezte Melody, már nem csak azért,
mert ezek a lányok voltak az egyetlenek, akik szóba
álltak vele és már nagyon nem volt kedve tovább
egyedül lenni.
- Potenciális veszélyforrás - magyarázta a szeplős. -
Mindenki azt mondja, te vagy a legvonzóbb új csaj a
suliban az idén, mégis...
- Mégis mi?
- Mégis úgy kezelnek, mint egy... - Az ujjával dobolni
kezdett a halántékán. - Mi is a jó szó erre?
- Veszélytelent - javasolta az egérke-frufrus.
- Ez az! Tökéletes kifejezés! - Szeplős megrázta az
SMS- író hüvelykujjait. - Ezt rögzítsd!
Egérke kötelességtudóan bólintott. A zöld,
műkrokodilbőr diplomatatáskájának oldalából előhúzott
egy telefont, kicsúsztatta a billentyűzetet és szorgosan
gépelni kezdett.
- Mit ír? - kérdezte Melody.
- Ki? Haylee? - kérdezett vissza Szeplős, mintha lett
volna a környéken még vagy egy tucat lány, aki
jegyzeteket készített volna erről a bizarr párbeszédről. -
Ő a segédem.
Melody bólintott, mintha ez az egész szuperérdekes
lett volna, de közben elnézett az ebédlő másik végébe.
Jackson ott ült Cleo asztalánál, szőlőszemeket tépdesett
egy új fürtről és Cleo szájába dobálta őket. Tökéletesen
78
gyomorforgató jelenet volt.
Ekkor Szeplős keze megjelent Melody orra alatt.
- Bekka Madden vagyok, a BEK-aphatjátok a
kislábujjamat, visszatérek! - Egy lány igaz története, aki
visszaszerzi népszerűségét a suliban azután, hogy egy
másik lány, akinek nem mondjuk ki a nevét (egyébként
Cleo!) ráhajtott Brettre, Bekka ezért megverte, ezután a
lány szétkürtölte az iskolában, hogy Bekka erőszakos és
mindenki nagy ívben kerülje el című könyv szerzője.
- Hű! - Melody megrázta a lány kezét. - Ez egészen...
részletesen hangzik. - Elnevette magát.
- Ez egy olyan telefonregény lesz. - Haylee becsukta a
telefont és visszacsúsztatta a táskájába. - Tudod, mint
amilyenek Japánban vannak. Csak ez angolul lesz.
- Ezt kitaláltuk - sóhajtott fel Bekka amolyan
manapság- nagyon-nehéz-jó-asszisztenst-találni
hangon. Felült az asztalra, a kezét a feneke alá dugta és
rugdosni kezdett egy kék széket a UGG csizmájával.
Haylee megnyalta a rágórózsaszín színű szájfénnyel
bekent ajkát és megigazította a szemüvegét.
- Én dokumentálom Bek küzdelmeit.
- Tutijó! - bólintott Melody, és igyekezett nagyon
lelkesítőnek tűnni.
Volt Bekkában és Haylee-ben valami, ami Melodyt
Candace-re emlékeztette. Ők is félúton voltak a
zsenialitás és az őrültség között. A zsenialitás adott
nekik ihletet az álmaikhoz, és az őrültség sarkallta őket,
hogy meg is valósítsák azokat. Melody is vágyott erre,
csakhogy neki már nem voltak megvalósításra érdemes,
79
ihletett álmai, mióta Jacksonról kiderült, hogy csak
szívatta és azonnal továbbállt, amint valakit könnyebben
meg tudott szerezni.
- Én is ki akarom őt csinálni szólalt meg Bekka.
Melody elpirult. Ennyire nyilvánvaló lett volna, hogy mit
bámul?!
- Akár össze is foghatnánk. - Bekka zöld tekintete
Melody arcába fúródott.
Haylee elővette a telefonját és újra gépelni kezdett.
- Nem akarok bosszút állni - ellenkezett Melody és
közben az egyik ujjáról kapargatta a színtelen
körömlakkot. - Akit ő akart, az most éppen szőlővel
etetett egy PV-t a másik asztalnál.
- Egy új barátot sem akarsz?
Bekka szavai úgy megmelengették Melody szívét, mint
egy csésze forró csoki egy esős vasárnap reggelen.
- Arról lehet szó. - Melody összeszedett egy maréknyi
fekete hajat az arcából és a válla felett a két lapockája
közé dobta.
Bekka bólintott Haylee-nek.
A szófogadó asszisztens félreseperte az asztalról az
elhagyott, gluténmentes ebédeket, majd a táskájába
nyúlt és előhúzott egy krémszínű papírlapot. Lecsapta
azt az asztalra és hátrált egy kicsit, hogy Bekka
elmagyarázhassa, amit kell.
- Ígérd meg, hogy soha nem flörtölsz Brett Reddinggel,
hogy soha nem jössz össze Brett Reddinggel és soha
nem mulasztod el, hogy megverhess minden lányt, aki
összejön Brett Reddinggel, és hogy...
80
- Ácsi! Ki az a Brett Redding? - vágott Bekka szavába
Melody, bár sejtette, hogy az önjelölt szörny-
dokumentumfilmes srácról van szó.
- Brett Bekka barátja. Hetedikes koruk óta együtt
vannak. Már szinte ciki, hogy milyen cukik együtt!
- Ez igaz. Azok vagyunk. - Bekka fesztelenül büszke
megelégedettséggel az arcán vigyorgott.
Az irigység úgy csípte meg Melodyt, mint egy szúnyog.
Persze nem Brett kellett volna neki, de egy kis
fesztelenül büszke megelégedettség jól jött volna.
- Csakhogy Brett mostanában megnézi magának a
PV-ket, ha azt hiszi, hogy nem figyelek. - Bekka szúrós
tekintettel, akár egy keresőlámpa, végigpásztázta az
ebédlő ritkuló közönségét. - Csak azt nem tudja...
- Hogy Bekka mindig figyel - vetette oda Haylee
gépelés közben.
- Hogy én mindig figyelek. - Bekka az ujjával
megütögette a halántékát. - Szóval, írd alá, hogy nem
fogsz visszaélni a bizalmammal, és cserébe
életfogytiglan tiéd a hűségem.
Haylee megállt Melody felett és egy ezüst és vörös
tollat csattogtatott. Éppen olyat, amilyet Melody
választana, ha el akarná fogadni ezt az ajánlatot.
Melody úgy tett, mintha átolvasná a szerződést, mert
nem akarta, hogy olyannak tűnjön, mint aki bármit aláír
anélkül, hogy elolvasná. Pedig éppen olyan volt. A
szeme végigfutott a szavakon, miközben az elméjével
megpróbált találni valami indokot arra, hogy otthagyja
ezt az egész, szokatlan üzletet. Ugyanakkor nem volt
81
valami sok tapasztalata barátkozás terén. Az alapján,
amit erről tudott, akár még ez is lehetett a bevett szokás.
- Részemről rendben - állapította meg és kivette a
tollat Haylee kezéből. Aláírta a papírt és még a dátumot
is rávezette.
- Diákigazolványt! - nyújtotta felé a kezét Haylee.
- Minek? - nézett rá Melody.
- Alá kell tanúznom. - A lány feljebb tolta a szemüvegét
a széles orrán.
Melody az asztalra dobta a Merston High-os
igazolványát.
- Jó kép - mormolta Haylee, miközben felírta a papírra
a szükséges adatokat.
- Köszi - morogta vissza Melody, miközben a saját arc-
kifejezését vizsgálgatta a kis, laminált kártyán. Úgy
virított a képen, mint egy töklámpás, benne a gyertyával.
Mert akkor éppen őrá gondolt. Azt tervezgette, hogyan
futnak majd össze... hogy milyen lesz... hogy ő mit fog
mondani... Bárcsak visszamehetne az időben és
elmondhatná a kártyán lévő, álmodozó tekintetű
lánynak, amit most már tud!
Haylee visszaadta az igazolványt, majd a digitális
fényképezőgépét rákötötte egy kis, hordozható
nyomtatóra. Néhány másodperc múlva a printerből
előbukkant egy kép Melodyról, de már a virítás nélkül.
Ezt Haylee a szerződés sarkára csíptette és elraktározta
az aktatáskájába.
- Gratulálok, Melody Carver! Isten hozott a csapatban!
szólt Bekka, és egy nagy, csoportos ölelésbe húzta őt és
82
Haylee-t. Az egyikőjüknek eperillata volt.
- Két szabály van, amit meg szeretnék még osztani
veled. Bekka színtelen szájfényt nyomott egy tubusból
az ujjára és bekente vele az ajkát. Várt, amíg Haylee
ujjai megálltak a billentyűzet felett. - A legfontosabb:
elsők a barátok.
Haylee gépelt.
Melody bólintott. Ezzel tökéletesen egyetértett.
- A második szabály: - Bekka letépett egy szőlőszemet
a fürtről - mindig harcolj a pasidért! - Azzal
hátralendítette a karját, mint egy harcos amazon, és egy
nagy lendítéssel átrepítette a szőlőszemet az ebédlőn. A
gyümölcs Cleo szőke melírozott fürtjeiről pattant le.
Melodyból kiszakadt a nevetés. Bekka kilőtt egy újabb
lövedéket.
Cleo felállt és végignézett az ellenségen. Majd maga
mögé nyúlt, és...
- Lebukni! - kiáltott Bekka és lerántotta a földre Haylee-
t és Melodyt.
A lányok úgy nevettek, hogy megfájdult bele az
oldaluk, amikor egymás után záporoztak a felettük lévő
asztalra a majonézes löncshúsdarabok.
Melody nem először találta magát aznap egy ebédlői
dráma kellős közepén. De ezúttal élvezte is.
83
8. fejezet
Szikrák pattannak
Frankie végigrobogott az üres folyosón. A gyapjúba

burkolt lábai egymáshoz dörzsölődtek és surrogó hangot
hallattak. Nem akarta magára vonni a figyelmet azzal,
hogy lesprinteli a távot, de mindenáron elsőként akart az
osztályterembe érni. Muszáj volt helyet találnia a
legutolsó padban. Olyan távol bárki tekintetétől,
amennyire csak lehet, anélkül hogy beírnák hiányzónak.
Nem kellett tizenöt napig matekot tanulnia ahhoz, hogy
összerakja a képletet: a szörnyről keringő hírek plusz
egy megrázott lány az ebédlőben egyenlő baj.
A csengő felbúgott. A folyosók megteltek jóllakott
normikkal, akik mind a termet keresték, ahol a negyedik
órájuk lesz. Frankie, jó pár megalépéssel a tömeg előtt a
203-as terem felé loholt első földrajzórájára. A sulis élete
eddig nem teljesen úgy alakult, ahogy azt eltervezte, de
legalább alakult!
- Jaj, ne! - szakadt ki belőle hangosan, amikor belépett
a terembe. Az asztalok egy nagy körbe voltak rendezve!
Nem volt egyetlen sötét sarok sem. Egyetlen félreeső
asztal sem. Nem volt hová bújni! Egyetlen fedezéke a
Fierce & Flawless sminkje volt, amit az ebéd előtt tett fel
újra.
- Ez nem lehet igaz - motyogta suttogva, miközben
igyekezett kitalálni, melyik helyen lenne a legkevésbé
szem előtt. Az ujjai hegyéből apró szikrák pattogtak és
84
végigsisteregtek a pink farmeranyag borítású
mappájának fém gerincén. Az ablak előtti székek mellett
döntött, háttal a fénynek, hogy a leleplező napsugarak
ne világítsák meg az arcát.
- Mi a csuda ez a kerekasztal? - kérdezte egy átlagon
felüli külsejű srác, amikor belépett a terembe. Fehér
ingben volt, farmerben és bakancsban. A csukája inkább
tűnt katonai egyenruhának mint L. L. Beannek, de a
stílusérzékbeli hiányosságokat bőven feledtette a
magabiztos lazasága. Csak állt ott az ajtóban, a fejét
enyhén félrebillentette, mint aki elmerülten csodál egy
műalkotást a Louvre-ban. Csakhogy ő Frankie-t
csodálta.
- Mit szólnál, ha ebből a körből szívet csinálnánk? -
kérdezte, miközben felkapott az egyik polcról egy
földgömböt és megpörgette az ujján, mint egy
kosárlabdát.
Frankie lesütötte a tekintetét és azt kívánta, bárcsak
valami hasonlóan flörtölős szöveggel lenne képes
válaszolni. Akarod, hogy a padba égessem a
monogramod az ujjammal? Csakhogy itt ő nem lehetett
Frankie, rá az ablaknál ülő szégyenlős normi felejthető
mellékszerepe lett osztva.
Egyik kezét zsebre vágta, másikban egy kis spirálos
jegyzettömböt tartott (mert a menő pasik nem
jegyzetelnek sokat). Elindult Frankie-hez, de szép lassan
haladt csak végig a térképekkel borított fal és a tábla
előtt, valószínűleg azért, hogy Frankie-nek legyen ideje
megcsodálni őt.
85
- Szabad ez a hely? - kérdezte és beletúrt félhosszú,
egyenes tincsekben lógó hajába.
Frankié megrázta a fejét. Muszáj volt ennek a srácnak
éppen őmellé leülnie?!
-D. J. vagyok - mutatkozott be a srác és ledobta magát
a faszékre.
- Frankie.
- Nagyon örülök! - A fiú kinyújtotta a karját a lány felé,
hogy kezet fogjon vele, de Frankie félt, hogy megint
szikrázni fog, ezért csak elmosolyodott és biccentett
egyet. D. J. erre a kinyújtott kezével megveregette a lány
vállát, mintha amúgy is ez lett volna a szándéka.
Bzzzt!
- No, nézd csak! - D. J. nevetve megrázta a csuklóját. -
Micsoda kis csillagszóró!
A francba! Frankie elkapta a tekintetét és kinyitotta a
föci- könyvét. Minden figyelmét az előszóra
összpontosította, csak nehogy hiperventillálni kezdjen.
Eközben a terem gyorsan megtelt, a mellette lévő,
szabad székekre két, beszélgetésben elmerült lány ült
le.
- Komolyan - mondta a fekete-pink csíkos, gót stílusú
miniszoknyás lány. Beszéd közben az ajkát félig zárva
tartotta, a fogára szorította, mintha szégyellne beszélni
az új fogszabályzójával. - A kajáldában semmi jó vega
étel nincs. - Elővett egy vaspótló feliratú gyógyszeres
tubust, két tablettát szórt a tenyerébe és víz nélkül
lenyelte őket. A szemén elmázolódott a fekete
szemfesték.
86
- Miért nem kóstoltad meg a krumplipürét? - kérdezte a
barátnője, egy fehér bőrű, szőke lány. Ausztrál
akcentussal beszélt. Barna, bőszárú, lenge, fűzős
nadrág volt rajta, feszülő, narancssárga póló és a
könyökéig érő, kötött kesztyűk. Úgy nézett ki, mint aki
sötétben öltözködött aznap.
- Utálom a fokhagymát - vetette oda Vega és
keresztbe tette a lábát. Frankie meglátta a térdig érő,
pink, fűzős csizmáját. Lady Gaga megőrült volna ezért a
cuccért!
- Annyira nem, mint a tükröket - viccelt vele az
ausztráliai, feltolta a gyöngy karkötőit a karján, letekerte
a kesztyűjét és kókuszillatú testápolót kent az alkarjának
kiszáradt bőrére.
- Segíts! - kérte Vega és hátrasimította az arcából a
fekete és pink csíkos haját.
Az ausztráliai visszacsukta a krémes tubusra a
kupakot, előrehajolt a barátnője felé és a hüvelykujjával
dörgölni kezdte az arcát.
- Nem olyan könnyű - suttogta. - Rúzst kentél a pirosító
helyére. Úgy nézel ki, mint egy paintballmeccs vesztese.
Kitört belőlük a nevetés.
Frankie visszafordult a tankönyve felé, csak hogy ne
bámulja a lányokat. Pedig örökké tudta volna figyelni
őket. A vidám csacsogásukból sütött a barátságuk
meghitt természetessége. Az a meghittség, amire
Frankie vágyott.
- Gyorsabban! - mormolta Vega. - Mielőtt még meglát
a pasi!
87
A teremben akkor csak egyetlen pasi volt, az is
Frankie mellett ült és azt suttogta a fülébe, hogy
„Csillagszóró”, csak hogy magára vonja a lány figyelmét.
Frankie körülnézett és a tekintete találkozott a
nevetségesen jó pasiéval, aki akkor lépett be az ajtón.
Ugyanaz volt, amelyiket ebédnél próbálta nem
megbámulni. Persze nem sikerült. A srác pólóján egy
kép volt Frankié nagypapájáról, Viktorról. Hz azt
jelentetté, hogy a fiú vagy RAD, vagy RAD-párti.
Akárhogyan is, ez azt jelentette, hogy Frankie-nek volt
nála esélye!
- Bocsi, Sheila! - rázta fel az álmodozásból Frankie-t
az ausztráliai lány.
- Igazából Frankie a nevem - válaszolt ő udvariasan.
Vega előrehajolt.
- Lagoona Sheilának hív minden lányt, akinek nem
tudja a nevét. Ez valami ausztrál szokás.
- Bezony! - mosolyodott el édesen Lagoona. - Szóval,
Frankie, úgy látom, te jól nyomod a sminket. Csak
gondoltam, megkérdezem, nem használhatná-e néhány
cuccod az én Lala barátnőm.
- Dehogynem! - Frankie beletúrt az „A zöld az új
fekete” feliratú, nagy válltáskájába és előhúzott egy
aranyozott, szemceruza feliratú Fierce & Flawless
dobozt. - Válassz nyugodtan!
- Ez mind szemceruza?! - tátotta el a száját a fogaira
szorított ajkakkal Lala.
Frankie bólintott és nem tudta, hogy most
szégyenkeznie kell-e vagy büszkének lennie.
88
Melody, a lány, akit az ebédlőben megrázott, a tanár
után esett be a terembe és leült Frankie-vel szemben.
Barátságosan rámosolygott. Vagy lehet, hogy a normik
így fejezik ki, hogy „Figyellek ám!”?
Frankie magasabbra húzta a garbójának nyakát,
nehogy a szikrázó csavarok lebuktassák.
A tanár, egy rövid, göndör, szőke hajú nő türkiz
pulcsiban, tapsolt egyet.
- Kezdhetjük? - Egy nagy kört rajzolt a táblára és a
krétavégű, hosszú pálcáját megtámasztotta annak
közepén. - Ez itt a Földünk. Kerek, mint ahogy a padokat
elrendeztem. Én pedig szeretném megmutatni nektek,
hogy...
A kréta ekkor kettétört, a hegye átrepült a termen.
- Ááááá! - A talán RAD srác a nyakához kapott és
lefordult a székről. - Eltaláltak!
Mindenki nevetett. Frankie aggódva előrehajolt a
padjára.
- Elég legyen, Brett! - A faarcú tanár felsóhajtott és
felvette a padlóról a leesett krétadarabot.
Brett. Brett és Frankie. Brankie. Frett. Frankie B., mint
a farmermárka... Akárhogy is forgatta magában a
szavakat Frankie, azok mindenképpen tök jól hangzottak
együtt.
A srác visszamászott a székére és közben egyenesen
Frankie szemébe nézett. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha
az egész műsort csakis az ő kedvéért csinálta volna.
A következő negyvenöt percben Frankie-nek sikerült
ösz- szeraknia, hogy Lalának tetszett D. J., D. J. viszont
89
ráhajtott az ő „Csillagszórójára”. Hogy Lala nyugodtan
megkaphatta D. J.-t, mert bár a srác egész helyes volt,
nem volt meg benne az a titokzatosság, ami Brettben
viszont igen. És hogy Melody RADarja egészen biztosan
jelzett, mert a csaj le sem vette a szemét D. J.-ről, aki
pedig egész órán arra hajtott, hogy Frankie újra
megrázza. A lánynak hatalmas önuralomra volt
szüksége - olyan volt, mintha megpróbált volna nem
gondolkodni, ami meg olyan volt, mintha nem lélegzett
volna, ami meg olyan volt, mintha meghalt volna -, hogy
fel ne gyúljon, mint Las Vegas.
Amikor a csengő felbúgott, Frankie felpattant a
székéről és egyenesen kirohant a női mosdóba. Lala és
Lagoona utána kiabáltak, de ő ügyet sem vetett rájuk.
Nem tudta, lesz-e elég akaratereje ahhoz, hogy még
több szikrát visszatartson.
Berontott a mosdóba, bezárkózott az egyik
vécéfülkébe és hagyta, hogy kisüljön. Nagyon örült,
hogy senki nem volt akkor éppen a helységben, mert az
energia, ami egyre csak gerjedt az órán a Brettel való
szemezéstől, D. J. piszkálásaitól és Melody stírölésétől,
erős rohamban áradt ki az ujjaiból. Frankie közben jó
párszor lehúzta a vécét, hogy a pattogást elnyomja.
Miután szó szerint kiadta magából a feszültséget, egy
megkönnyebbült sóhajtással kinyitotta a fülke ajtaját.
- Úgy hallom, Sheilának bajosan tele a bele - jegyezte
meg Sheila együttérző mosollyal. Megdörzsölte a lapos
mellkasát.
- Tudom, milyen ez.
90
Lala a tenyerébe kuncogott.
- Hát igen. - Frankie megmosta a kezét. Inkább
gondolják a lányok azt, hogy furán működik az
emésztése, mint azt, hogy az egész lány fura.
- Ezt otthagytad. - Lala meglengette a Fierce &
Flawless sminkesdobozt a levegőben.
- Ó, köszi! - Frankie a szíve helyére szorította a
tenyerét.
- Nem tudom, mit csinálnék nélküle.
- Miért? - Lagoona a gyapjúba burkolt ujja köré
csavarta az egyik szőke tincsét. - Olyan csini vagy!
Minek kell neked az a sok smink?
Lala egyetértően bólintott.
- Köszi. - Frankié teljesen ellágyult. - Ti is azok vagytok
- viszonozta a bókot, és komolyan is gondolta. - Csak,
szóval, elég rossz a bőröm.
- Dettó. - Lagoona megnyitotta a csapot és vizet
fröcskölt a nyakára. - Súlyosan száraz a bőröm.
- Látnod kellene a rengeteg testápolóját! - szólt Lala
irigykedve. - A hálószobája úgy néz ki, mint egy Sephora
üzlet.
- A tied meg úgy, mint a Kasmír Kenguru! - vágott
vissza Lagoona és tovább locsolta magát.
- Mi az a Kasmír Kenguru? - kérdezett rá Frankie.
- Fogalmam sincs - kuncogott Lala. - Lagoona, mi az a
Kasmír Kenguru?
- Most találtam ki - buggyant ki a lányból a nevetés. -
Mert nem tudtam olyan boltot, amiben csak
kasmírpulcsikat lehet kapni.
91
- Ezt azért mondja, mert én folyton fázom. - Lala
keresztbe fonta a karját a pulóverruháján. - Ezért van
sok kasmírcuccom.
- Te is fázós vagy? - kérdezte meg Frankie
Lagoonától.
Azért hordod a kesztyűket?
- Nem - legyintett Lagoona. - Csak száraz. - Lala felé
fordult. - Elmegyünk a hétvégén a wellnessfürdőbe?
- Úgy érted, adok-e neked még egy vendégbelépőt? -
szólt vissza Lala kihívóan.
- Ugyan már, szivi, az a hely annyira drága, hogy én
ott soha nem leszek tag! De ha nem mártózom meg
nemsokára, kaktusztüskék nőnek a bőrömön!
- Használj borotvát! - javasolta Lala.
- Csak, ha te meg bemászol egy kemencébe
melegedni.
Frankie kuncogott, mert csiklandozta őt a szópárbaj
szeretetteljes elevensége.
- Hé, vihetnénk magunkkal Frankie-t is - vetette fel
Lala összeszorított ajkakkal. - Lefogadom, egy kis időre
befekszik a szoliba és azonnal kitisztul a bőre.
- Csúcs! - kiáltott fel Lagoona. - És akkor már lesz elég
önbizalma, hogy lenyúlja Brettet az ő Sheilájától.
- Hogy mi? - Frankie ökölbe szorította a kezét, nehogy
szikrát szórjon.
- Kiszúrtam, hogy bámultad - kacsintott rá Lagoona,
miközben kinyitotta a mosdó ajtaját.
- Hoppá! - Frankie úgy tett, mintha zavarban lett volna,
pedig igazából csak örült, hogy a lányok őt is befogadták
92
a játékos szócsatájukba.
- Szóval, ráérsz szombaton? - kérdezte Lala, miközben
betagozódtak a folyosó forgalmába.
- Persze! - bólintott hálásan Frankie. Fogalma sem
volt, milyen hatással lesz rá egy szoli, de ha a normi
csajok ezt csinálták, hogy elcsábítsák a Bretthez
hasonló fiúkat, akkor ez a Sheila benne volt!
9. fejezet
Cserbenhagyásos csókolás
Pénteken Bekka köszönésképpen ünnepélyesen

belecsapott Melody tenyerébe.
- Túlélted az első hét óráit a Merston High-ban! - A
szeplői éppen olyan porosrózsaszínek voltak, mint a
pasis pulcsija. A fekete farmerével és a térdig érő,
citromsárga Wellingtonjá- ban kellemes színfolt volt az
esős, borús péntek délutánon.
- Tudom. - Melody a vállára emelte a kekizöld katonai
hátizsákját. - Igazából gyorsan elrepült ez a hét.
- Ezt úgy mondod, mintha meglepődtél volna rajta -
jegyezte meg Bekka, miközben elindultak a tömött
sulifolyosón.
Haylee ott ügetett mögöttük és lejegyzetelte az egész
beszélgetést. Szőrös bélésű Crocs cipői nyiszogtak a
padlón, ahogy igyekezett tartani a két lány őrült
tempóját.
- Meg is lepődtem! - Melody behúzta a fekete,
93
kapucnis pulcsijának cipzárját, mert a kijárathoz
közeledtek. - Egy cserbenhagyásos csókolás áldozata
lettem, és ez elég elviselhetetlenné tudja tenni az ember
hetét. De igazság szerint jól éreztem magam. -
Elmosolyodott, ahogy felidézte a kajacsatát Cleóval, a
késő éjjelbe nyúló e-mailezést Bekkával és a hiábavaló
piknikvacsorákat Candace-szel, amiknek az lett volna a
célja, hogy megfigyeljék Jackson házát, de semmi
gyanús mozgást nem láttak. Ami azt illeti, igazából
semmilyen mozgást nem láttak.
- Helyesbítek - szólt bele Haylee. - Gyakorlati
értelemben véve az áldozat Jackson volt, nem te.
Melody már megtanulta, hogy néha türelmesnek kell
lennie Haylee-vel, sőt, időnként már értékelni is tudta a
lány szőrszálhasogató pontosságát. Ez azonban nem az
az alkalom volt.
- Már hogy lenne ő áldozat?! - suttogta feszülten
Melody, mert nem akart újabb pletykaalapanyagot adni a
mellettük elhaladó kilencedikesnek. Azután, azzal amit
Bekka csak Nagy Hétfői Melodrámaként vagy később
Nagy Hétfői Melodydrámaként emlegetett, nagyon
vigyázniuk kellett, hogy egy ideig ne keltsenek feltűnést.
És eddig Melody nagyon is jól bírta. Pedig nagyon
jólesett volna neki, ha egy földrajzi atlasszal fejbe
verhette volna Jacksont, amikor a srác azt a Frankie
lányt tapogatta az órán; és legszívesebben jól megverte
volna őt egy Eiffel-tornyos hógömbbel, amikor
megcsókolta Cleót franciaórán - az tényleg très
cathartique lett volna. De nem tette. Ehelyett olyan lett,
94
mint egy tojás: kívül kemény, de belül szottyos trutyi. Az,
hogy ezek után Haylee szerint nem ő volt az áldozat,
ludacrisesebbnek tűnt, mint a Word of Mouf.
- Mellynek igaza van - fordult Haylee felé Bekka. - Itt ő
az áldozat.
Melody hálásan mosolygott Bekkára, és nem is tudta
hirtelen, mi esett neki jobban: az, hogy az új barátnője
kiállt mellette, vagy az, hogy a becenevén szólította.
- Nem Melody az áldozat - ragaszkodott a
véleményéhez Haylee, a szemüvege egészen
bepárásodott az eltökéltségétől hanem Jackson.
Nézzétek!
Azzal a kétszárnyú bejárati ajtó felé mutatott, ahol egy
csapat diák gyűlt össze. Várták, hogy elálljon az eső.
Halkan, suttogva beszélgettek, mint a temetkezési
vállalkozók, és szemmel láthatóan rosszul érintette őket,
hogy nem léphetnek ki a szabadságba. Az egész
csoportban csak két ember tűnt boldognak: Cleo és az
izmos, napbarnított bőrű fiú sötét napszemüvegben és
zöld-fehér csíkos sísapkában. Ők ugyanis csókolóztak.
- Ilyen nincs! - Melody a szája elé kapta a kezét.
- Látjátok? - kérdezte Haylee büszkén. - Cleo
megcsókolta Jacksont, de máris továbblépett. Szóval
egyértelműen a fiú a cserbenhagyásos csókolás
áldozata.
- Haylee-nek igaza van - ismerte be Bekka
csalódottan.
- Ezt is beírhatom a jegyzeteimbe? - kérdezte Haylee.
Izgatottan pipiskedve ringatta a testét előre-hátra és
95
közben a fuk- sziasáljának alját húzgálta.
- Ugyan! - legyintett lekicsinylőén Bekka.
Haylee nem ringatta magát tovább.
- Ki az a pasi? - kérdezte Melody, és megállt egy
ivókútnál, hogy úgy tegyen, mintha inna és jobban
megnézhesse magának a srácot.
- A neve Deuce. - Melody után Bekka is ivott egyet a
falikútból. - A nyarat mindig Görögországban tölti a
családjával. Csak most tért vissza. Annyira nem helyes,
mint Brett, de azért így is szuperjó pasi.
- És szuperül Cleo pasija is - tette hozzá Bekka. - Ők
ketten totál exkluzívak, ha Deuce itthon van.
- Úgy tűnik, Jacksonnak új partnert kell majd keresnie
az őszi bálra - jegyezte meg Bekka. Közben a
ragasztószalagot tépkedte a Szeptemberi Báli Bizottság
hirdetőtáblájáról, ami a fejük felett lógott a falon.
Összegömbölygette a celluxot és a földre pöckölte.
- Hát, nekem is - biggyesztette le az ajkát Melody és
elindult az ajtó felé. Nem bánta, hogy megázik. Legalább
így senki sem látja majd, hogy sír.
- Hé! - csillant fel Bekka szeme. - Rá kéne dobnod egy
csókbombát a srácra. Érted, hogy bosszút állj Cleón,
amiért összejött Jacksonnal.
- Na persze! - kiáltotta el magát Melody a tökéletesen
abszurd ötlet hallatán. Mindenki felé fordult, Cleót és
Deuce-t is beleértve. Ennyit arról, hogy nem keltenek
feltűnést.
- Rajta! - suttogta Bekka.
- Ki van zárva! - suttogta vissza neki Melody. - Csináld
96
meg te, ha akarod! Te ugyanúgy bosszút akarsz állni
Cleón, mint én.
- Igen, de te éppen nem jársz senkivel, én meg igen!
- Kösz, hogy emlékeztetsz rá - mosolyodott el
keserűen Melody.
- Hé, Melodinka! - Cleo közelebb lépett hozzá, a
hiperaktív ajkainak széle várakozón felfelé görbült. - Már
mindenhol kerestelek!
Barna, csillogó térdzoknijában, testhez álló farmer
miniruhájában és arany papucsában kábé olyan csillogó
volt, mint Rihanna. Azonnal magára vonta mindenki
figyelmét. Bekkáét is beleértve, aki megvetéssel vegyes
irigységgel bámulta az ősellenségét.
- Miért? - kérdezte Melody tojáshéj keményen, pedig
úgy érezte, hogy a kemény külseje bármelyik pillanatban
megrepedhet.
- Csak szólni akartam - Cleo ámbraillatú parfümöt fújt a
nyakára, majd közelebb hajolt és úgy sziszegte
Melodynak hogy most már tied lehet az a kocka gyerek.
Én végeztem vele.
A szavakat Melody fülébe suttogta, a lány mégis úgy
érezte, mintha azok egyenesen a gyomrát ülnék meg.
- Várj csak! - Cleo felegyenesedett, kék szemével
valamit kémlelt a távolban, Melody háta mögött.
Melody hátrapillantott a válla felett és meglátta
Jacksont. Feléjük lépkedett, kezében egy csokor
kerámiavirággal, amit biztos rajzórán készített. A
szemüvege eltakarta a szemét, és Melody nem látta
pontosan az arckifejezését sem, de sütött a srácról,
97
hogy ideges.
- Én ugyan már végeztem vele - Cleo megnyalta a
csillogó ajkát -, de úgy tűnik, ő még nem lépett túl
rajtam. - Lebiggyesztette az ajkát és felsóhajtott. -
Szegény gyerek! Most nézd azokat a szánalmas
virágokat! Mégis, kinek kellene a kocka, amikor
megkaphatja a korinthoszi oszlopot is?! - Cleo
leereszkedően megsimogatta Melody fekete haját. - Ja,
persze: neked!
Felnevetett.
Melody egyenesen Cleo szemébe nézett, a szíve
riadót vert. De Cleo állta a tekintetét, nem hátrált meg,
harcolt, akármi is volt az, amiért éppen harcoltak. A
felségterületért? A PV státuszért? Szőlőért? Melody
megpróbálta meggyőzni magát, hogy Cleo egy tipikus
kötözködő és csak tesztelni akarja az új lányt. Hogy a
gyűlölet ellen szeretettel kellene harcolnia. Hogy nem
lenne szabad lesüllyednie Cleo szintjére. Hogy
egyszerűen tovább kellene állnia. Kerülnie kellene a bajt.
Meghúznia magát. Az egóját letennie a ruhatárba.
Továbblépnie ezen. Aludnia rá egyet.
És ekkor Cleo rákacsintott Jacksonra. Nem azért, mert
tetszett neki a fiú, hanem mert neki nem, Melodynak
viszont igen.
Reccs!
Melody kemény külseje minden előjel nélkül összetört,
ott maradt a lány bensője védtelenül, kiszolgáltatottan.
De ahelyett, hogy ragacsos trutyiként szétfolyt volna a
padlón, Melody félrelökte Cleót, odavonult Deuce-hoz és
98
magához húzta a srácot. Valahogy megtalálta a száját
és...
Hallotta, hogy körülötte mindenkinek eláll a lélegzete,
ebből tudta, hogy nem csak képzeli ezt az egészet.
Azután következett az, hogy Deuce előszájfényezett
ajka meglágyult és visszacsókolt. Meg az, amikor
megérezte a fiú bőrdzsekijének illatát. Azután jött az,
hogy egy pillanatra kinyitotta a szemét és meglátta a
sötét napszemüvegben a saját tükörképét... és a fél suli
tükörképét a háta mögött...
Tényleg megtette!
Eltolta magát Deuce-tól. De nem a vállveregetések
jutottak eszébe, amiket Bekkától és Haylee-től
begyűjthetett volna, nem is a tisztelet, amit kivívott az
iskolatársai között. Még csak nem is az, hogy milyen
csodálatosan megszégyenítette Cleót, vagy a kár, amit
talán magának okozott ezzel. Csak Jackson járt a
fejében, és hogy a srácot vajon izgatja-e, amit tett.
- Hu-húúúú! - rivallt Bekka és Haylee. Melodynak azóta
nem hurrázott senki, mióta abbahagyta az éneklést.
- Sajnálom - motyogta halkan Deuce-nak.
- Én nem - motyogta vissza vigyorogva a srác.
- Nem rossz! - Cleo lassan, kimérten tapsolni kezdett. -
Legközelebb talán majd nem is úgy nézel ki, mint aki
éppen összecsinálta magát. - Nagyon igyekezett azt
mutatni, hogy ez az egész egyáltalán nem volt rá
hatással, de a könnyes szemei lebuktatták.
Melody nem válaszolt neki. Csak Cleo kezét nézte,
hogy ott vannak-e benne Jackson kerámiavirágai. De a
99
gyűrűkkel teleaggatott öklökben csak a düh látszott.
Jacksonnak pedig nyoma sem volt sehol.
- Jól vagy? - fordult Cleo Deuce-hoz, mintha a férfit
éppen támadás érte volna. Az arca feszült volt. Egy
rodeós elszántságával próbálta megtartani a menőségét.
- Én... én nem is tudom. - Deuce megdörzsölte a
tenyerével a homlokát, mintha megszédült volna. - Mi
történt? - kérdezte és a falnak támaszkodott, mint aki
menten elájul.
A srác jól csókolt, de csapnivaló színész volt.
- Hátrébb mennétek, hogy kapjon levegőt?! - háborgott
Cleo és feloszlatta maguk körül a bámészkodó tömeget.
Melody kirontott a kapun, mert ő tényleg alig kapott
már levegőt. Azt várta, hogy a friss, hűvös levegő
kijózanítja majd, mint egy észhez térítő pofon, ehelyett
azonban olyan érzése volt, mintha egy nedves takarót
borítottak volna rá. Az épület elején lévő parkolón köd
ült, a felhajtórészen, ahol a szülők felvehették a diákokat
kocsival, az autók reflektorai megvilágították a nedves
aszfaltot. Ez úgy festett, mint egy hatalmas
szövegkiemelő-paca; az ablaktörlők pedig elkeseredett
harcot vívtak a szűnni nem akaró zuhé ellen.
Melodynak a nedves ruhák már nem számítottak, így
is teljesen dermedt volt.
- Várj meg, szupersztár! - kiáltott utána Bekka,
miközben a citromsárga Wellingtonjaiban lecaplatott a
nedves lépcsőkön, nyomában Haylee-vel.
Melody hirtelen megtorpant. Nem azért, mert Bekka
azt mondta neki, hanem mert az átázott, fekete
100
Converse cipői előtt, a pocsolyában meglátott valamit,
amiért érdemes volt megállnia.
- Hoppá! - nyögött fel Bekka.
Haylee-nek leesett az álla.
Melody szóhoz sem jutott.
Mert minden fontos szó ott volt, apró betűkkel
belevésve egy sziromra a törött kerámiacsokron.
MELODYNAK
10. fejezet
Csavarzavar
Az eső szombaton sem állt el. Frankie kinyitotta a

focipálya méretű, focipályagyep-színű esernyőjét és
kilépett a felhőszakadásba. Vastagon hordta fel magára
a Fierce & Flawless Aquát (a vízálló termékcsaládot), és
most elmosolyodott, amikor meglátta, hogy a nappali
fény átszűrődött a zöld ernyőjén és az eredeti
bőrszínéhez hasonló árnyalatra festette a kezét.
Ha!
Legszívesebben megosztotta volna ezt az ironikus
tényt a barátnőivel, akik a fekete Escalade kocsiban
vártak rá, de ez lehetetlen volt. Nekik azt kellett hinniük,
hogy ő egy normi. A bejárati ajtóban álldogáló szülei
némán emlékeztették erre.
Megfordult, hogy integessen nekik.
- Sziasztok!
Viktor és Viveka visszaintegettek. A szemükben látszó
101
aggodalom lerontotta az arcukon lévő mosoly hatását.
Érezd jól magad a könyvtárban! - harsogott túl Viveka
egy mennydörgést, és szorosabbra húzta a nyaka körül
a fekete sálját.
- Köszi! - válaszolta Frankie. Egy szikra pattant ki az
ujjából és sercegve végigszaladt az ernyő szárán. Ez
volt élete első hazugsága, és sokkal rosszabb érzés volt,
mint amilyennek Frankie elképzelte. Sötét. Súlyos.
Magányos. De ha a szülei megtudnák volna, hogy egy
normi wellnessfürdőbe készül Lalával, Lagoonával és
még két szikra lánnyal, akiket ugyan már látott a suliban,
de még nem találkozott velük, biztosan túlságosan
aggódnának amiatt, hogy valaki megláthatja Frankie
bőrét. Szóval, amikor Lala megemlítette neki, hogy a
gyerekek már évszázadok óta hazudnak a szüleiknek,
úgy döntött, hogy kipróbálja. Végül is Vik és Viv akarták,
hogy beilleszkedjen a normik közé. Szóval, ha egyszer a
normiknak ez a szokásuk...
Lagoona kidugta a fejét az utas oldali ablakon. A szőke
haja fel volt csavarva a feje tetejére és úgy festett, mint
egy csavaros karamellafagyi; angyali vonásairól pedig
lemosta a sminket.
- Jó napot, Mr. és Mrs. Stein! - Az ablakban megjelent
egy hosszú, lila kesztyű, amikor Lagoona integetni
kezdett.
- Szia, Lagoona! - köszöntek vissza Frankie szülei.
Egy csapásra nyugodtabbnak tűntek.
Frankie elmosolyodott. Úgy tűnt, a szülei mindenkit
ismernek az utcában. És nemsokára már ő is ismerni
102
fogja mindüket.
- Mit szól a nagynénéd és a nagybátyád ehhez az
esőhöz? - kérdezte Viktor egy kicsit bizalmas hangon.
- Imádják! - Lagoona kinyitotta a száját és arcát a
felhős ég felé fordította.
Frankie irigyelte tőle ezt a szabadságot és sóvárogva
várta a napot, amikor ő is megérezheti egy esőcsepp
csókját a puszta bőrén. De addig még...
Gyorsan beszállt a városi terepjáróba, nehogy
elkenődjön a sminkje, és csak nagy nehezen tudta
összecsukni az ernyőjét anélkül, hogy el ne áztassa a
világosbarna bőrülést, ami ámbra- jellegű nagyon-drága-
kocsi illatot árasztott.
- Azta! - A lába mellé tette le „A zöld az új fekete”
feliratú válltáskáját. - Ez aztán a telespécizett kocsi!
- Köszi! - mosolyodott el Lala fogaira húzott ajkakkal.
- BeyonJaytől vették - cukkolta Lalát Lagoona.
- Az nem inkább Jay-B? - szólalt meg a sötét hajú,
ismeretlen lány Frankie mellett.
- Én szeretem Jayoncét - tette hozzá az ablak mellett
ülő lány.
Mind jót kuncogtak ezen.
- Én Frankie vagyok - mutatkozott be a lány, és
nagyon ügyelt arra, nehogy kezet kelljen fognia bárkivel.
- Cleo - válaszolt a mellette ülő lány. Szomorú szeme
volt, színben pontosan illett a bő kivágású, a válláról
lecsúszó, hidegkék pólójához. A hajában iszonyatosan
szikra aranycsíkok voltak. Frankie elcsodálkozott, hogy
lehet egy ilyen egzotikus szépség ennyire elveszett.
103
Ugyan mi baj történhetett valakivel, aki úgy nézett ki,
mint Cleo?! Lehet, hogy túl szoros volt a tigrismintás
harisnyája?
- Nem is tudtam, hogy Mr. és Mrs. Steinnek van egy
lányuk.
A Cleo másik oldalán ülő lány halkan felnevetett.
- Úgy érted, én? - Frankie kényelmetlenül feszengeni
kezdett.
Cleo felhúzta a szépen ívelt szemöldökét és lassan,
mégis- ki-másra-gondolnék arckifejezéssel bólintott.
- Ja, igen. Tudod, egészen eddig magántanuló
voltam...
- Hé, Frankie! - vágott közbe Lagoona. - Claudine-nal
már találkoztál?
A lány elfordult az ablaktól.
- Helló- szólt és kinyitott egy csomag szárított
biopulykahús-csíkot. Az ő külseje (a sárgásbarna
szeme, a kócos, vörösesbarna, göndör haja, a hosszú,
bronzszínűre lakkozott körmei) éppen olyan megkapó
volt, mint Cleóé, csak valahogy sokkal vadabb. A stílusa
azonban visszafogottabbnak tűnt: teljesen amerikai, egy
kis régimódi hollywoodi beütéssel. A szűk, fekete
blézerrel, lila kapucnis pulcsival, sötét, feszes farmerben
és egy alkarnyi műanyag gyöngyökből fűzött karkötővel
Claudine olyan volt, mintha egy J. Crew katalógusból
lépett volna elő. A barna prémstóla viszont, ami a
blézere alól kilógott, egyáltalán nem illett a képbe.
Frankie már a látványától is izzadni kezdett. Lala
kocsijában amúgy is olyan meleg volt, mint a Merkúron.
104
- Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! -
sugárzott Frankie, de közben összekulcsolta a kezét a
ciki barackszínű pulóverruhája felett. Ez a borzasztó szín
illett a sminkjéhez, nehogy meglátsszanak rajta az
elkenődött foltok. A fekete harisnya és a térden felül érő,
lapos csizma pedig az anyukájával folytatott egyórás vita
eredménye volt, amit szerencsére Frankie nyert meg.
Viveka tényleg azt várta tőle, hogy barack-színű
harisnyát is vegyen?! Az akkor talán elment volna, ha
Frankie hároméves lett volna és a húsvéti parádéra
indul, de ez a lány barátokat is akart!
- Mindenki készen áll? - kiáltotta el magát Lala és
feltekerte a hifin a hangerőt. A hangszórókból a Black
Eyed Peas zenéje ömlött ki.
I gotta feeling that tonight ’s gonna be a good night...
- Készen! - visították a többiek.
Lala beletaposott a gázba, a kocsi csikorogva fordult ki
a Steinék kocsibejárójáról.
I gotta feeling that tonight’s gonna he a good night...
A csajok hátraestek az üléseiken és kitört belőlük a
nevetés.
- Jaj, a szüleid ennek biztos nagyon örültek! - Lagoona
a zene lüktető ritmusára ugrált.
- Nem baj - vonta meg a vállát Frankie. Nem akart a
szüleire gondolni. Nem akart a zöld bőrére sem
gondolni, sem a normikra, sem arra, mennyire viszket a
csavarja a reggeli töltés után. Meg akarta végre
tapasztalni, milyen egy nap a wellnessfürdőben a
barátnőkkel. És nem egy betáplált emlékből vagy egy
105
netes kölcsönzőből letöltött filmből. Át akarta élni. Be
akarta lélegezni. Meg akarta érezni. Hogy azután egész
életében emlékezzen rá.
- Hé, La! - hajolt előre Claudine. - Lecsavarnád kicsit a
fűtést? A pulykacsíkjaim zsírrá olvadnak itt, hátul.
Frankie elmosolyodott. Tényleg bódítóan meleg volt a
kocsiban.
- Talán segítene, ha levennéd a sálad - javasolta
Claudine- nak, csak hogy megmutassa, nem túl
szégyenlős ahhoz, hogy rögtön bekapcsolódjon a
beszélgetésbe.
- Ahhh! - ordított fel Lagoona. - Komolyan ezt mondta?!
Mindenkiből kitört a nevetés, csak Claudine szegezte
komoran Frankie-re a sárgás szemeit, majd halkan
felmordult, figyelmeztetésképpen, mintha azt mondaná:
Vigyázz, mit beszélsz, új lány!
- Bocsi! - motyogta Frankie és azt kívánta, bárcsak
visszaszívhatná, amit mondott, bármi is volt az, amivel
Claudine-t így megsértette. - Csak segíteni akartam. - A
két ujja közé fogta a gyapjú hálózsákot, amit a
pulcsijának hívott. - Nekem nagyon melegem van, és
csak gondoltam, hogy talán neked is... - Cleo arany,
telitalpú szandálja Frankie sípcsontjába csapódott. -Aú!
- Frankie szikrázott egyet.
Cleo és Claudine egy pillanatra összenéztek.
Frankie gyorsan ráült a kezeire, hogy eltakarja az
energiakisüléseket.
- Miért rúgtál belém?
- Csak meg akartam akadályozni, hogy még nagyobb
106
hülyét csinálj magadból.
- Hogy mi? - Frankie előredőlt és dörzsölgetni kezdte a
lábszárát.
- Cleo már csak tudja... - jegyezte meg Lala és
kikapcsolta a zenét.
- Ezt meg hogy értsem?
- Semmi, csak azt mondtam, neked hatalmas
tapasztalatod van abban, hogyan lehet hülyét csinálni
magadból - válaszolt Lala és megállt egy piros lámpánál.
Egy kis ideig a kocsiban az egyetlen zajt az ablaktörlő
nyikorgása adta.
- Kifejtenéd ezt nekem? kérte Cleo, de hallatszott,
hogy már érti.
- Ez azt jelenti, hogy egész héten nyilvánosan
smároltál a pasival, akit kinéztem magamnak.
Frankie meg akarta kérdezni, hogy kiről beszélnek
éppen, de úgy döntött, inkább nem szól egy szót sem.
Nem tudhatta, ezzel kit sértene meg.
- Te komolyan azt hiszed, hogy magam miatt
csókolóztam vele?! - csattant fel Cleo és őszintén
megbántottnak tűnt.
- Ööö, igen! - csapott le rá Lala.
A lámpa zöldre váltott.
- Indulj! - bökte oldalba finoman Lalát Lagoona.
Ö finoman a gázra lépett és átsiklott a vizes
kereszteződésen. Közben a sötét pilláival igyekezett
kipislogni a szeméből a könnyeket.
- La, én ezt érted csináltam! - Cleo a barátja pink
kasmírral fedett vállára tette a kezét. - A srác ráhajtott
107
arra az új lányra, Melodinkára, és... szóval...
- Miért? szipogta Lala. - Az a csaj szebb, mint én?
- Nem! - kiáltott fel egyszerre Lagoona, Claudine és
Cleo. A legtöbben valószínűleg azt mondták volna, hogy
Melody csinosabb volt nála, mert a lány klasszikus
külseje valahogy lenyomta Lala fura stílusát. De a csajos
gót cuccokon és a vastagon felvitt, elkenődött fekete
szemceruzacsíkokon túl Lala önbizalma nem állt túl
biztos lábakon. A lány sokkal bölcsebb volt, mint a
kortársai, de a lelke megőrizte fiatalos varázsát. Nagyon
érdekes kombináció volt ez, Frankie-ben azt az érzést
keltette, hogy minden lehetséges.
- La, te annyival többet érsz, mint az a Melodinka! -
Cleo majdnem köpött egyet a mondat végén.
- Ez így van! - vágta rá Claudine, miközben egy
pulykacsíkot tömött a szájába.
- De a pasid ráhajtott - folytatta Cleo -, és ha valaki
nem szakította volna szét őket gyorsan, megint
elvesztetted volna őt. Idén is, úgy, mint tavaly.
Frankie érdeklődve nézett Cleóra. A lány szép volt, hű
a barátaihoz és önzetlen - rögtön jobb fényben tűntette
fel a normákat.
- D. J. tudja, hogy én Deuce-szal járok, és hogy egy
csók tőlem nem jelent semmit. De Melodinka nem tudja.
És ő...
- Szebb, mint én! - sóhajtott Lala.
- Nem szebb! - hajtogatták a lányok.
- Mit gondolsz, én hogy érzem emiatt magam?! - fújt
Cleo.
108
- Melodinka nyilvánosan lesmárolta Deuce-t, hogy
bosszút álljon, ő meg...
- Egyáltalán nem élvezte - szakította félbe a barátnőjét
Claudine, mintha nem először folytatnák le ezt a
beszélgetést.
- Csak sokkot kapott, ennyi!
- Tudom, tudom! - Cleo a kék pólójával leitatta a köny-
nyeket a szeme sarkából és visszaszipogott minden
mást, amit magában akart tartani.
Oké, jól van - adta meg magát Lala. Különben sem
érdekel már. Túlléptem a pasin. Láttátok, hogy leizzadt
az után a csók után? Komolyan, láttam a tükörképem a
homlokán!
- Azt csak szeretted volna! - nyögte be Lagoona.
Mind felkacagtak.
Frankie egyszerre betolakodónak érezte magát.
Kinézett az esőtől vizes ablakon. A tekintete találkozott
egy sovány, magas, borostás férfiéval, aki mellettük ült
egy fehér Kiában, és az ujjai éppen lázasan dolgoztak
azon, hogy előbányásszanak valami makacs dolgot az
orrából. Szerencsére Lala balra fordult, mielőtt
napvilágra került volna, hogy mi volt az.
- Megérkeztünk - jelentette be már vidámabb hangon.
Leállította a városi terepjáróját egy fehér ponyvatető
alatt, és a kulcsokat átadta a parkolószolgálatos
ajtónállónak.
- Soha nem tennék olyat, amivel megbánthatlak.
Nekünk össze kell tartanunk! - Cleo a karjaiba zárta
Lalát.
109
- Tudom - ölelte meg a barátnőjét Lala. - Sajnálom.
Frankié egész testével mosolygott. Nagyon boldog volt,
hogy tagja lehetett egy ilyen összetartó társaságnak, és
magában megfogadta, hogy soha nem hagyja őket
cserben.
Bementek egy arany és üveg forgóajtón és egy olyan
teremben találták magukat, ami elment volna egy
hatalmas, normi anyaméhnek is. Félhomály volt, meghitt
hangulat, a távolból vízcsobogás és fojtott beszélgetés
hangja hallatszott.
- Helló, Sapphire! - köszönt Lala fojtott hangon a
gyertyákkal megvilágított recepciós pult mögött
átszellemült arccal álló nőnek, majd átnyújtotta a tagsági
kártyáját.
- Szép napot, kisasszony! - Sapphire egy finom
mozdulattal lehúzta a kártyát, mielőtt visszaadta volna
Lalának. - Ma is a gőzfürdőbe érkezett hozzánk?
- Ühüm. - Lala kinyitott egy zöld vendégbelépőkkel teli,
kis füzetet és kitépett belőle négyet. - Lagoona merül
egyet a sós vizes medencében, Cleo a Kényeztető
Csomagot kérné, Claudine-nak sürgősen szőrtelenítésre
van szüksége...
Mind kuncogni kezdtek.
- Elég legyen! - vakkantott Claudine.
- Ő pedig Frankie - folytatta Lala. - Ő a fekvő
szoláriumba megy.
- Helló! - vigyorgott Frankie. A tekintete a Sapphire
háta mögött, az üvegajtós szekrényben sorakozó
tubusokra tévedt. A keze pedig máris nyúlt a pénztárcája
110
felé.
- Azok a krémek tényleg használnak? - kérdezte és a
NoScar nevű fiolákra mutatott, amik alatt a „Nincs több
sebhely” szlogen állt egy táblán.
- Száz nap használat után garantáltan sokkal kevésbé
lesznek láthatók a sebhelyek - válaszolt Sapphire
büszkén. - Akár hiszi, akár nem, patkánybajusz a
hatóanyaga.
- Mennyibe kerül? - Frankie már az apukája Visa
kártyájának domború betűit simogatta az ujja hegyével.
- Ezeregyszáz dollár a tagok részére, ezerháromszáz
a vendégeknek.
- Ó... - Frankie visszaejtette a táskájába a kártyát.
Talán a Csillámpatkányátus majd megoldja, gondolta.
- Ne aggódj! - vigasztalta Lala. - A szoli tutira segít
majd.
- Tutira - bólintott Frankie, és úgy tett, mintha ez elég
jó B terv lett volna, bár erősen kételkedett benne.
Sapphire beütött néhány dolgot a számítógépébe,
majd átadott Lalának néhány öltözőszekrény-kulcsot.
- Namaste - búgta, és a barna copfja a feje tetejére
lendült, ahogy meghajtotta a fejét.
Az öltözőben néhány nő rótta a krémszínű
szőnyegeket, nem volt rajtuk más, csak a hely
fürdőköpenye. Sugárzott róluk a teljes relaxáltság.
Néhányan a hajukat szárították, mások csoportba
verődve pletykáltak a pilatesedző hirtelen
súlygyarapodásáról, de a legtöbben csak élvezték, hogy
szabadon járhatnak-kelhetnek és lógathatták a normi
111
testrészeiket.
Frankie hirtelen úgy érezte, szikráznia kell.
- Meztelenül kell rohangálnunk?
A lányok elnevelték magukat a lány naivitása hallatán.
- Még soha nem voltál wellnessfürdőben? - kérdezte
Cleo, akinek a szeméből már minden szomorúság eltűnt.
Most lelkesen és gyanakvóan figyelte Frankie-t.
- Még nem - vallotta be Frankie.
Cleo kíváncsian felvonta a szemöldökét. Frankie úgy
döntött, inkább nem vesz erről tudomást.
- Tessék! - Lala átadott neki egy kulcsot.
Frankie kinyitotta a szekrényének sötét faajtaját. Talált
benne egy köntöst és egy bélelt papucsot, amit a
fürdőben hordhatott.
- Ez ráz! - örült meg ennek a felfedezésének. A
megkönnyebbülése azonban rögtön pánikká változott,
amikor közelebbről is megnézte a fürdőköpenyt.
Az alig ért a térdéig és nem volt magas gallérja:
egészen biztosan kilátszottak volna alóla a varratok és a
csavarok, amiket még a Fierce & Flawless sem tudott
elfedni.
Cleo és Lala közben vetkőzni kezdtek és gondtalanul
beszélgettek a Szeptemberi Bálról.
- Egyértelmű, hogy Deuce-szal megyek - jelentette ki
Cleo, a Melody-zavar legapróbb nyoma nélkül.
- Nekem még találnom kell egy új pasit, aki tetszik. -
Lala összehúzta a nyakán a köpenyt és megdörzsölte a
karját, hogy megmelegítse magát a nem létező
hidegben. Te kivel akarsz menni, Claudine?
112
- Majd még kiderül. - Claudine megfogta a köpenyét és
elindult a mosdó zárt fülkéi felé. - Nem mintha a bátyáim
engednék, hogy bárki is elvigyen a bálba - tette hozzá
menet közben.
- A fiúk tényleg túlságosan féltik Claudine-t -
magyarázta Frankie-nek Lagoona, miközben a fekete
csizmáiba fújt az Evian hidratáló spray-vel. - Én meg
totál szingli vagyok, szóval majd randizom én Claudine-
nal. - Megvonta a vállát, mintha ez nem lenne nagy ügy.
- És te, Frankie?
- Nem tom. - A lány ott ült a padon és az ölében
szorongatta a köpenyt, mint egy párnát. - Az a Brett
gyerek még mindig nagyon helyes szerintem.
- Ahhoz még el kell hódítanod őt Bekkától. Sok
szerencsét hozzá! - Cleo magas lófarokba fogta össze a
fekete haját és Smith’s Roscbud Salve ajakírt
masszírozott a szájára. - Az a csaj jobban ragad a
pasijára, mint a Krazy Glue pillanatragasztó!
- Jobban gúzsba köti, mint a folpack - tette hozzá Lala.
- Jobban tartja, mint a Final Net hajspray - kuncogott
Cleo.
- Több benne a megszállottság, mint Az ördögűzőben -
tromfolt rá Lala.
- Jobban szorítja, mint két farpofa - kapcsolódott be
Lagoona.
- Akkor nagyobb lesz a verseny, mint az American
Idol-ban! - Frankie kidomborította a mellkasát és
bemutatta a dívás fenékrázását.
A lányokból kitört a nevetés.
113
- Szép volt! - emelte fel a lila kesztyűs kezét Lala.
Frankie belecsapott, anélkül hogy szikrázott volna.
- Nem akarok ünneprontó lenni - csoszogott vissza a
papucsaiban a lányokhoz Claudine, fürdőköpenyben
volt, de valamiért a prémstóláját nem akarta letenni, de
Frankie már nem mert megjegyzést tenni erre -, de az a
lány ki fog csinálni, ha meglát Brettel.
- Emiatt nem aggódom! - Frankie hátradobta fekete
haját a válla felett. - Láttam az összes tinifilmet, a végén
mindig a kedves lányok kapják meg a pasikat.
- Na, igen, de ez itt a való világ. - Cleo megdörzsölte
az állkapcsát, mintha egy láthatatlan ököl megütötte
volna. - És az a csaj nem viccel. Engem állon vágott,
amikor üvegezéskor megcsókoltam Brettet.
- Tényleg? Nem ez a játék lényege? - kérdezte
Frankie, és titokban azt próbálta elképzelni, milyen lehet
megcsókolni Brett RAD-rajongó ajkát.
- De igen, csak... szóval... az üveg nyaka nem
pontosan Cleo felé mutatott - magyarázta Lala pajkosan
mosolyogva.
- Deuce pedig éppen Görögországban volt. - Cleo
szemében csintalan fény csillant. - De akkor is... Azért
nem kellett volna megütnie!
- Úúú! - Lagoona a lábszárát vakargatta. - Muszáj
megmártóznom, mielőtt csontig kaparom magam. -
Megkötötte a köntösét és elindult a „Sós vizes medence”
feliratú tejüveg ajtó felé. A csizma és a kesztyű még
mindig rajta volt.
Két, rózsaszín egyenruhás nő jelent meg mellettük,
114
írótáblával a kezükben.
- Wolf kisasszony - szólalt meg az idősebb, szőke -, én
Theresa vagyok, a gyantázó kozmetikusa.
- Állj! Hol van Ania? - kérdezte Claudine. A szeme
riadtan villant.
- Wellness szemináriumon - válaszolt Theresa, majd
kitárta a karját a folyosó vége felé, a kezelő irányába. -
Mehetünk?
Claudine felállt, összefogta a nyakán a fürdőköpenyt
és elindult Theresa után. Félúton visszanézett és elhúzta
a száját, jelezve a többieknek, hogy egyáltalán nincs
ínyére a helyettesítő kozmetikus.
- Készen van, Cleo? - kérdezte a másik nő és egy tál
szőlőt nyújtott a lány felé.
- Köszönöm, Blythe. - Cleo elfogadta a gyümölcsöt és
búcsút intett a többieknek, sorban, külön-külön hajlítva
be az ujjait.
- A szoli a tizenhármas szobában van - mondta Lala
vacogó fogakkal. - Olvasd el a használati utasítást,
mielőtt levetkőzöl. Nagyon hideg van ott. Én megyek a
gőzbe.
- Oké, köszi! - válaszolt Frankie és nagyon örült, hogy
nem kell levetkőznie a többiek előtt.
A tizenhármas szobát napfény és normiizzadság
szaga töltötte be. Abszolút tikkasztó meleg volt. Lehet,
hogy Lalának baj van a keringésével, gondolta Frankie,
miközben magára zárta az ajtót és kitámasztotta a
kilincset egy székkel. Egy ovális ágy várta ott, ami úgy
nézett ki, mint egy Hummer és egy koporsó törvénytelen
115
gyereke. A fertőtlenített üvegágyon egy apró, műanyag
párna és egy összehajtott törülköző feküdt.
Frankie elolvasta a használati utasítást és minden
gyanúja beigazolódott. Egy tizenöt perces kezelés nem
fogja megoldani a gondjait. Brettnek még utána sem fog
tetszeni. A bőre ettől nem lesz fehérebb. A bőre
semmitől sem lesz fehérebb. De a szoliban talán újra
átélheti azt a felvillanyozó bizsergést, amit a Mount
Hood High előtt érzett, amikor a csupasz arcát a Nap
felé fordította. Az a töltés erősebb volt, mint bármi, amit
Carmen Elektra nyújthatott neki, a melege végigzúgott
az egész testén, egészen a bokavarratokig. És még ha
nem is lesz olyan, ugyan mit számít? Legalább ezt a
tizenöt percet is hozzáadhatja majd a valódi életben
szerzett tapasztalatai gyűjteményéhez.
Frankie kibújt a garbójából és a sarokba hajította a
pulcsit. Szinte elkábult a boldog várakozástól és örült,
hogy egyedül lehetett. Néhány perc múlva a fejét az
apró párnára hajtotta. Nem volt rajta más, csak a
varratok és a csavarok, amiket az apukájától kapott, egy
réteg Fierce & Flawless, és egy pár ezüst szemvédő.
A feje felett kitapogatta a bekapcsológombot és
megnyomta. Az éles fényű csövek egy hangos
kattanással felvillantak. Frankie lehajtotta a gép tetejét
és kényelmesen elhelyezkedett.
Ahhh... ez az... a bizsergés éppen olyan volt, mint
ahogy emlékezett rá.
Otthon a töltés a csavarokon keresztül áramlott a
testébe, itt viszont minden pórusát átjárta, a bőrén
116
keresztül eltöltötte az egész testét. A kettő között akkora
volt a különbség, mint egy pohár víz és egy fürdő között.
Tiszta szikra érzés volt!
A képzeletét döntötték a képek. Látta magát egy
vékonypántos bikiniben, ahogy egy eldugott
tengerparton élvezi a napsütést Brettel. A fiút felforrósítja
a természet nagy hősugárzója; Frankie csavarjai,
varratai és kemény felsőteste pedig megihletik,
felébresztik a benne szunnyadó költőt és írásra
késztetik. A meleg homok melengeti Frankie lábujjait,
késő este pedig a sötétben ropogó és szikrázó
tábortüzet raknak, összebújnak és elmesélik kettős
életük fájó történeteit. Megnyugvást találnak egymás
karjaiban.
Áhhh...
A képzelt képek annyira valósnak tűntek. Frankie
szinte érezte az illatokat... Az izzó pillecukorét, amit a
tűzön felejtettek, mert az ajkaik megtalálták egymást és
kifejezték a szerelmüket... a körülöttük tekergő füstét... a
megperzselődött haj keserű szagát...
ÁHHH!
- Jaj, ne! - Frankie hirtelen felült és lefejelte a szoliágy
felső üvegét. Letépte a szemvédőket és ekkor látta meg,
hogy a bokavarratai alól füstcsíkok szivárognak, a
csavarjai pedig úgy szórták a szikrákat, mint egy
görögtűz.
- Jaj, ne, jaj, ne, jajnejajnejajejajneee! - Az
idegességtől remegve megnyomta a kezelőpulton a
sárga gombot és azt remélte, hogy ezzel kikapcsolja a
117
gépet, de ezzel csak újabb tíz percet adott hozzá a
kezelés idejéhez. - Állj! Állj! - Teljesen bepánikolt, a
füstölgő varratokat kezdte csapkodni a tenyerével, de
közben az izgalomtól csak még jobban szikrázott.
Megragadta és ki akarta húzni a falból a fekete
áramkábelt, de az nem engedett. Újra próbálta, és újra
és újra...
Mindenhol szikrák pattogtak körülötte. Hirtelen egy
energianyaláb csapott ki a kezéből, végigrohant a
vezetéken és megolvasztotta a konnektort.
Csatt!
Az egész szoba elsötétült.
- Mi történt a világítással?! - kiáltott valaki rémültem a
mellette lévő szobából. Úgy hangzott, mintha Cleo lett
volna.
Több, vidám vagy izgatott hang is bekapcsolódott az
ijedt és kicsit aggódó zajkavalkádba. Frankie az ajtó alatt
látta, hogy néhányan gyertyák fényénél sietnek el a
szoba előtt.
- Ég valami? - kérdezte egy riadt női hang.
Frankie nem törődött a büdös varrataival, csak
villámgyorsan felöltözött és kisurrant a sötét folyosóra.
Követte a piros lámpákat, amik a vészkijáratokat jelölték,
és a hátsó ajtón keresztül kirohant a zuhogó esőbe
anélkül, hogy bárkihez egy szót szólt volna.
Odakint a szikrázó teste körül felcsapott a gőz, mint
valami olcsó, szárazjeges effekt egy B kategóriás
horrorfilmben. De Frankie nem sírta el magát. Végül is
megkapta, amit akart: egy napot a wellnessfürdőben a
118
barátnőkkel. Átélte. Belélegezte. Megérezte. És (sajnos)
egész életében emlékezni fog rá.
11. fejezet
Ne add fel, ha pasi kell
- Biztos, hogy nem akarsz velünk kempingezni? -

próbálta Glory túlordítani az önfelfújó matrac motorjának
fülsüketítő berregését. - Elállt az eső, a friss levegő
biztos jót tenne a tüdődnek!
A félig berendezett nappaliban álltak és az üveg
tolóajtón át nézték, ahogy Beau küzdött a hatalmas
kekiszínű GigaTent sátorral.
- Tuti. - Melody elnevette magát az ötlet hallatán.
Ugyan kit akartak átverni a szülei?! A kasmírpizsamák,
egy nyolcszemélyes sátor, Frette ágyneműk az Aerobed
felfújható ágyon, vendéglőből rendelt marhahús nyárson,
egy kancsó mojito és egy projektor, amibe a Lost egész
első évadját készítették be: ezt nem nagyon lehetett
kempingezésnek nevezni. Ennyi erővel Melody egy Los
Angeles-i busz kipufogóját is a szájába vehette volna és
azt nevezhette volna asztmaspraynek.
Amúgy is tervei voltak aznap estére. Meg akarta várni,
míg Candace elindul a harmadik randijára a héten, és be
akart szökni a szobájába egy adag pattogatott
kukoricával, hogy megnézze a kedvenc műsorát, a Kész
átverést. Csakhogy ez nem a tévében ment és
egyáltalán nem volt vicces. Egy Melody nevű lányról
szólt, aki belezúgott egy teljesen kiszámíthatatlan
119
kockacukorfalat srácba, és ezért a szombat estéjét
otthon tölti egyedül és a pasi ablakát bámulja. Ez már a
harmadik ismétlés volt.
- Candace jobbra el! - jelentette be Melody nővére.
Egy lila, kék és fehér, batikolt, ultravékony miniruhában
penderült eléjük. Az ezüst bokacsizmákról mindenki
egyértelműen láthatta, hogy Candace annnnyira nem
idevalósi volt.
- Milyen a hajam? - kérdezte és a tenyerével
megigazgatta szőke, hullámos tincseit. - Nem túl szexi?
- Hallod is, amit kérdezel? - kérdezett vissza Melody és
meglepődött, hogy elnevette magát.
- Jasonnal randizom. A srác totál kispados -
magyarázta Candace, miközben újabb adag szájfényt
kent az ajkára. - Nem akarom, hogy félreértse a
helyzetet. Csak Leót akarom féltékennyé tenni.
- Nem a hajadat lógja félreérteni, hanem a ruhát! -
jegyezte meg Beau, aki éppen akkor lépett be a kertből.
Az acélszürke Prada pulcsiján fűfoltok éktelenkedtek.
Most pedig menj a szobádba és fejezd be az
öltözködést!
- De apu! - Candace toppantott egyet a kiscsizmájával.
- Nem ugyanabban a házban lakunk?! Miamiban nem
olyan fülledt a levegő, mint itt! Még egy réteg és menten
szívrohamot kapok! Még a hajlakkomat sem kellett
használnom! - Meghúzta az egyik tincsét és elengedte. -
Ezt figyelmezd! - A visszarugózó tincs magáért beszélt.
- A klímás pasas szerdán jön. - Beau letörölte az
izzadságot a homlokáról. - Most pedig irány átöltözni,
120
vagy a fejedre húzom a családi sátrat és akkor mehetsz
abban féltékennyé tenni Jasont.
- Leót! - javította ki az apját Candace.
- Miért nem próbálod fel a smaragdzöld, buggyos
koktélruhámat? Felvehetnéd alá a Phi nadrágodat. -
Glory a lábujjaival megnézte, milyen kemény a felfújható
ágy.
- Nem tom - sóhajtott Candace. - Ahhoz fekete, bőr
bokacsizmák kellenének, de nekem nincs olyan.
- Kölcsönveheted a Miu Miuimat. - Glory kifújt néhány
gesztenyebarna hajszálat a szeméből.
- Milyen jó ötlet! - kiáltott fel Candace úgy, mintha nem
gondolt volna már erre. Melodyra kacsintott, jelezvén,
hogy de.
- Akkora egy számító dög vagy! - jegyezte meg
viccesen Melody. Követte a nővérét a szobájába és
ledobta magát Candace egyszemélyes, baldachinos
ágyára. Az öntöttvas rudak keménységét ellensúlyozta a
fodros, pink lepedő és a fehér, steppelt szaténpaplan.
Candace ágya éppen az ellentéte volt annak, amilyen
Melodyé volt: egy fekete, Pottery Barn galériaágy, alatta
praktikus íróasztallal.
- Ha valamit meg akarsz szerezni az életben, azért
küzdened is kell - okította a húgát Candace, miközben
belepréselte a lábát a merev csizmába. - Ne add fel, ha
pasi kell! - Jackson tompán megvilágított
hálószobájának ablaka felé bökött a fejével.
- Hozzá nincs semmi közöm. - Ez utálatosan hangzott.
Miért van az, hogy kimondani mindig fájdalmasabb
121
valamit, mint gondolni?!
- És a kerámiavirágok?
- Egész héten Cleóval smárolt. Valószínűleg csak ki
akar használni, hogy féltékennyé tegye Cleót, mert
Deuce hazaért.
Melody az oldalára fordult. - Ez egy csaló, Candi! Én
pedig nem akarok még egyszer csalódni!
- Túl könnyen feladod. Mindig is ez volt a bajod. -
Tenyerével végigsimított a ruha buggyos alján és jobbra
döntötte a fejét. - Ez jó lesz.
A szoba hosszú falán egy reflektor fénye húzott végig.
- A fapados hintóm előállt.
- Próbálj meg nem túl szexi lenni - ugratta Candace-t
Melody.
- Csak, ha te megpróbálsz szexibb lenni! - Végighúzta
a tenyerét Melody szürke, békejelmintás pulcsiján, úgy,
ahogyan a reptéren szokták ellenőrizni az utasokat a
biztonságiak. - Ezt nem fogadhatom el.
- Pedig ez Victoria’s Secret.
- Na, ja. - Candace befújta magát a legújabb Tom Ford
parfümmel. - Ezt a a titkot meg kellett volna tartaniuk
maguknak.
Beletúrt Melody hajába és összekócolta.
- Ki kéne mozdulnod egy kicsit. Ha az unalom nem öl
meg itt, akkor majd a hőség fog. - Csettintett egyet. -
Candace jobbra el. - A nyomában csak a Black Orchid
parfüm fojtogató illatfelhője maradt.
Melody ledőlt a baldachinos ágyra, a magasba dobott
egy fehér szaténpárnát és megpróbálta elkapni, mielőtt
122
az az arcán landolt volna. Tényleg ez lenne az új élete?!
Várt, amíg meghallotta a Miu Miu csizmák hangját a
falépcsőkön, majd felkelt és belebújt a vékony, batikolt
miniruhába, amit Candace a sminkasztalkája mellett
hagyott. Hamupipőke-izgalommal csúsztatta a lábát az
ezüst csizmákba és a tükörhöz sántikált. A cipők
szorították a kislábujját, de csodákat műveltek a
vádlijával: hosszúnak és karcsúnak tűntek benne, éppen
olyan finoman elegánsnak, mint a ruha hullámzó
anyaga. A hűvös lila és kék színek fényt vittek a lány kék
szemébe, mint ahogy a karácsonyfán gyulladnak ki a
fények. Melody egyszerre olyasvalaki lett, akin
megakadt az emberek szeme. Elképzelte magát, ahogy
ebben a ruhában énekel egy színpadon. Talán mégsem
volt olyan szörnyű dolog szépnek lenni...
Vrumm-vrumm!
Ha az iPhone-ja meg nem szólalt volna, Melody talán
soha nem is válik el a tükörképétől.
Melody végighúzta az ujját a kijelzőn, ezzel véget
vetett a motoros csengőhangnak.
- Helló! - szólt a telefonba, miközben a nővére fehér,
guruló székét az ablak elé gördítette.
Mizu? - kérdezte Bekka. A háttérben egy Estelle-dal, a
Freak szólt.
- Semmi. - Melody kinézett a szemben lévő fehér
házra. Az ablakpárkányokon vadvirágokkal teli, rusztikus
ládák álltak. A ház előtt egy hatalmas juharfa a madarak
bevásárlóközpontja volt, és a kajálda rész az ágak
között megbúvó madáretetők. Az egész házból sugárzott
123
az anyuka-jó-kislánya érzés, a régies ház egyáltalán
nem tűnt egy nőcsábász otthonának.
- Te meg mit csinálsz?! - csodálkozott Melody. - Azt
hittem, Brett-tel be akartatok lógni a Cineplexbe
megnézni a Fűrészt.
Esteile elhallgatott, a helyét billentyűzeten kopogó
ujjak csitt-csatt-csitt-csatt hangja vette át.
- A szüleim nem engedtek el emiatt a szörnyügy miatt.
- Bekka erősen megütött valami kemény tárgyat. -
Mekkora hülyeség ez már! Egész héten arra vártam,
hogy randizhassak Brettel! - A keze újra nagyot csattant
azon a kemény tárgyon.
- Pedig csak a moziba akartunk menni. Mégis mit
gondolnak?! Hogy az úton megtámad a farkasember?
Vagy a sikolyálarcos? Vagy várj! Tudom már! A piranha!
Csitt-csatt-csitt-csatt csitt-csatt.
- Miért nem hívtad át magadhoz Brettet? - kérdezte
Melody, és közben azt figyelte, vajon a fény rezdülése
Jackson ablakában életjel volt, vagy csak ő akarta annak
látni.
- Áthívtam, de nem jött. - A lány hangja dühös és
csalódott volt. - Azt mondta, muszáj megnéznie a
bemutatót, ezért Heath meg ő elment. Legalábbis nekem
azt mondta.
Csitt-csatt-csitt-csatt csitt-csatt...
Jackson ablakában kialudt a fény, Melody számára
véget ért a műsor.
- Mondd már el, mi ez az egész szörnydolog! - kérte
Bekkát. Végre komolyan érdekelni kezdte a téma. Eddig
124
is hallotta, ahogy a suliban valami Mount Hood High
gimis eseményről beszélnek a többiek, de soha nem
szentelt ennek túl sok figyelmet. Elvégre szörnyekről volt
szó, márpedig a Beverly Hills High gimis lányoknál
semmi sem lehet szörnyűségesebb. De most, hogy a
szülők otthon tartják emiatt a gyerekeiket, a dolog
kezdett valóságosnak tűnni... legalábbis majdnem
valóságosnak. - Ez most komoly?
- A szüleim úgy gondolják - mordult fel Bekka.
- Az enyémek is - hallatszott a vonalban egy ismerős
hang.
- Haylee?
- Helló, Melody!
- Te mikor szálltál be a hívásba? - kérdezte Melody, és
azon tűnődött, mi minden kerülhette még el a figyelmét,
amíg Jackson ablakát stírölte.
- Minden hívásomba beszáll - magyarázta el Bekka. -
Jegyzetel a könyvbe.
- Aha... - Melody ráharapott a körmére. Végre leesett
neki, mi volt az a csattogás a háttérben. Hirtelen nem
tudta pontosan, mit gondoljon arról, hogy valaki így
betolakodott a beszélgetésbe. - Na, mindegy. Hol is
tartottunk?
Csitt-csatt-cs itt-csatt csitt-csatt.
- A szörnyeknél - jelentett Haylee.
- Tényleg, köszi. - Bekka vett egy nagy levegőt. -
Szóval egy csomó hír kering, de vegyük most Brett
változatát, mert ő nagyon benne van az ilyen dolgokban.
Csitt-csatt-csitt-csatt-csitt-csatt.
125
- Szerinte él néhány szörnycsalád a Pokol kanyonban.
A Kígyó-folyóban fürdenek és a Hét Ördög-hegységben
szerzik a táplálékot. De nyáron a kanyonban akkora a
forróság, hogy át kell költözniük nyugatra, az óceánhoz.
Éjszakánként vonulnak, és néha hajnalban is, ha
szupernagy a köd.
Egyszerre Jackson haladt át az ablakában. A váratlan
felfedezéstől Melody ereiben meghűlt a vér. Igazából
még soha nem látta a srácot a szobájában. Gyorsan
eloltotta a lámpát Candace szobájában, hogy a fiú észre
ne vegye őt, és úgy tett, mintha még mindig érdekelné
Bekka helyi folklór-kiselőadása.
- Tényleg?
- Brett szerint igen - magyarázott tovább Bekka. -
Később, ha lehűl az idő, visszaköltöznek. Szóval tökre
hihető, hogy láttak egyet, mert most van a vonulási
szezonjuk.
- Nem lett volna szabad megcsókolnom Deuce-t-
jelentette ki morcosan Melody, mert már elege volt a
szörnyhumbugból. - Ezzel csak rontottam a helyzeten.
- Milyen helyzeten? - kérdezett rá Bekka. - Te és
Jackson soha nem jártatok.
- Kemény vagy - vigyorodott el Melody. De az új
barátnőjének igaza volt. Ez az egész kukkolás és
nyöszörgés minden volt, csak nem az új kezdet, amire
Melody a költözés után vágyott.
- Igaza van - jelentette ki Haylee.
- Tudom. - Melody a hűvös ablaküvegre tapasztotta a
126
homlokát. Hideg zuhany helyett ez is megtette. - Tökre
bedőltem ennek a szégyenlős-művészlélek-látszatnak.
Pedig annyira még csak nem is helyes!
- Na, köszi - hallatszott egy fiú hangja Melody hát
mögül.
Melody ijedtében megugrott.
- Ááááá! - Megperdült és szembefordult a vékony
alakkal, aki Candace ajtajában állt.
- Melody, jól vagy? Válaszolj! - kiabált Bekka a
telefonba. - A szörny az?
- Nem. Jól vagyok. Melody a dübörgő szívére
szorította a tenyerét. - Csak Jackson az. Majd
visszahívlak.
Csitt-csatt.
Letette a telefont és ledobta Candace ágyára.
- Deuce volt az? - kérdezte a fiú.
Melody úgy döntött, sütkérezik még egy kicsit Jackson
féltékenységének forróságában, ezért hagyta, hogy a fiú
azt higgye, igen.
- Ez nem tartozik ide. Mit csinálsz te itt?!
- A kertetekben sátorozó, kedves hajléktalan házaspár
engedett be. - Belépett a sötét szobába.
- Hallgatóztál? - nézett rá szúrósan Melody.
- Hé, az ott az én ablakom? - kérdezte a srác, és
közelebb lépett az ablakhoz.
- Honnan tudjam? - Ezt mentegetőzőbb hangon
mondta, mint ahogy szerette volna. Hátrébb gurult a
székkel az ablaktól és felgyújtotta a villanyt.
127
Jackson barna szemei felcsillantak, amikor meglátta a
lányt. Melody elpirult. Teljesen megfeledkezett arról,
hogy még mindig Candace miniruhájában volt. De
egyszerre nagyon magabiztos is lett. Nem azért, mert a
lábai kilátszottak, hanem mert a szexisséggel való
kísérletei, úgy tűnt, sikerrel jártak.
- Szóval... izé... - Jackson megtörölte a nedves
homlokát. - Csak azért jöttem, hogy figyelmeztesselek,
tartsd távol magad Deuce-tól.
- Miért? - vigyorgott Melody bosszúállón. - Mert
féltékeny vagy?
- Nem. - A srác levette a szemüvegét és megdörzsölte
az orrnyergét. - Hanem mert Deuce veszélyes.
- Féltékeny, féltékeny, féhél-téhé-keheny! - Melody úgy
trillázott, mint egy kislány a játszótéren. A legnagyobb
meglepetésére a hangja tisztábban csengett, mint
máskor.
- Nem vagyok féltékeny, oké?! Csak aggódom. -
Jackson felső ajka felett gyöngyözni kezdett az
izzadság. - Mint egyik emberi lény a másikért. Phű, itt
mindig ilyen meleg van? - csattant fel.
- Igen. - Melody igyekezett, hogy ne hallatsszon,
mennyire kicsinálta, hogy Jackson nem féltékeny. - A
szobámban van egy ventilátor. De te valószínűleg úgyis
csak azért jöttél, hogy ezt az üzenetet átadd, úgyhogy...
- Egy görkorcsolyázó zsiráf minden kecsességével
Candace szobájának ajtajához lejtett és kitárta azt a fiú
előtt. - Szép estét! És még egyszer, nagyon köszönöm.
Jackson kisétált az ajtón, Melody pedig ott állt és úgy
128
érezte, mintha egy mély szakadékba zuhanna éppen. A
szédülő fejét a tenyerébe temette.
- Ez már jobb! - kiáltott Jackson.
Melody szobájában volt. Felgyújtotta a villanyt és
beindította a ventillátort. A fekete galériaágy előtt ült a
fapadlón, a térdét felhúzta a mellkasa elé és fújatta
magára a szelet. Fehér galléros, rövid ujjú pólóban volt,
kopott kék farmerben és fekete Converse-ben (éppen
olyanban, mint Melody!), olyan kocka sikk, mintha egy
Marc Jacobs hirdetésről lépett volna le éppen.
- Érdekes - jegyezte meg a srác, amikor végignézett a
ki nem pakolt költözködős dobozokon.
- Annyira nem rossz a helyzet - válaszolt Melody, de
ezt inkább a fiúra értette, nem a pici, rendetlen
szobájára.
Rövid, kínos udvariassági társalgás következett.
- Szóval mi van közted és Cleo között? - tört fel
Melodyból, mintha az összes többi gondolata meg lett
volna olajozva.
- Hogy érted? - Jackson becsukta a szemét és
közelebb hajolt a ventillátorhoz.
- Most komolyan ezt fogod csinálni?! - Melody szíve
újra zakatolni kezdett. Nézd, tudom, hogy te egy
csajozós pasi vagy. Megértettem. Nem számít.
Jószomszédi viszonynál több már úgysem lehet
közöttünk, szóval akár őszinte is lehetnél velem.
- Én, csajozós? - Jackson gyakorlatilag Melody képébe
nevetett. - Te csókolóztál Deuce-szal a suli közepén!
Melody felállt. Hogy merészel Jackson úgy tenni,
129
mintha ő lenne a hibás?!
- Végeztünk.
- Micsoda? Mit csináltam?
- Nem vagyok tiszta hülye, Jackson.
Melodyban egy egész érzelemörvény tolult fel és
elszorította a torkát. Könnyek szöktek a szemébe. Ezt a
mondatot már vagy ezerszer elmondta, csak a név
változott mindig a végén.
- Akkor biztosan én vagyok az. - A fiú megfogta
Melody kezét. Olyan érzés volt ez a lánynak, mint amit
szenteste reggelén él át az ember, amikor megérzi a
mézeskalács illatát.
- Mondd el! - Jackson megszorította a kezét. - Mit
csináltam?
Melody a fiú szemébe nézett. A szempár ugyanolyan
elszántsággal kapaszkodott az ő tekintetébe, mint ahogy
a két keze markolta a kezét.
Melody megrázta a fejét és azt kívánta, bárcsak
valahonnan választ kapna rá, vajon ez az új lányok
ugratásának egy extrém változata volt, vagy Jacksonnak
tényleg fogalma sem volt róla, miről volt szó.
- Cleo - bökte ki szárazon és a fiú arcát kémlelte, hogy
a legkisebb árulkodó jelet is meglássa rajta. De nem volt
ott semmi. Se egy megfeszülő izom, se egy rebbenő
szempilla, se száraz ajkak, amit a fiú megnyalt volna.
Jackson ártatlanul nézett rá, mint egy kisfiú az
óvónénire, amikor az mesél neki.
- Megcsókoltad - folytatta Melody. - Egy csomószor.
A srác most lehajtotta a fejét.
130
- A-ha! Szóval mégiscsak emlékszel.
Jackson megrázta a fejét.
- Nem, nem emlékszem. Éppen ez a baj.
- Hogy mi? - Melody leült a fiú mellé és levette a
magas sarkúit. Ez a beszélgetés olyan irányt vett,
amerre az ezüst kiscsizmák nem tudtak továbbmenni.
- Időnként emlékezetkiesésem van - vallotta be
Jackson és tépkedni kezdett egy lelógó gumidarabot a
cipője sarkáról.
- Az anyukám szerint az izgalom váltja ki őket, de még
ebben sem biztos.
- Az orvosok mit mondanak?
- Senki sem tud semmi biztosat.
- Várj, valamit nem értek! - Melody a fiú felé fordult, de
képtelenség volt keresztbe tett lábbal leülni egy
mikrominiben.
- Egy pillanat! - szólt, és egy „Itthoni” feliratú dobozba
nyúlt. Előhúzott belőle egy csíkos pizsamaalsót és
felhúzta a szoknya alá. - Sokkal jobb - mosolyodott el
megkönnyebbülten. - Oké, szóval hogy csókolózhatsz
valakivel, miközben nem tudsz magadról?
- Ez jó kérdés! - Jackson beletúrt félhosszú hajának
tincseibe és nagyot sóhajtott. - Úgy tűnik, a helyzet
egyre súlyosabb.
- Ne aggódj! - Melody gyengéden a fiú térdére tette a
kezét.
- Biztos egy csomóan tudnak segíteni ezen.
- Én jobban aggódom az anyukám miatt - mondta a
srác.
131
- Rajtam kívül senkije sincs.
Melody meghatódott a fiú önzetlenségének hallatán és
közelebb hajolt hozzá. A ventilátor szele belekapott a
hajába és simogatni kezdte mindkettőjük arcát. Tiszta
hollywoodi, nyálas jelenet volt.
- Ne aggódj! - Viccesen eltúlzott drámaisággal
megragadta a fiú csuklóját. - Nem történhet veled semmi
rossz. Salem jó népének szüksége van ránk!
- Úgy hát harcolni fogok! - vágta rá a srác tökéletes
ritmusban.
Kitört belőlük a nevetés, kiadták magukból a buta és
szükségtelen féltékenység minden rossz érzését, hogy
együtt nézzenek szembe a bizonytalan sorsukkal.
- Azt, ugye, tudod, hogy csak azért csókoltam meg
Deuce-t, hogy féltékennyé tegyelek? - vallotta meg
Melody.
- Nem tudtam. De működött.
- Hurrá! - visított fel Melody, és tényleg
megkönnyebbült, hogy Jackson ezt mondta.
Jackson mosolygó, csillogó szemekkel fürkészte
Melody arcát.
- Mi az?
- A neved - szólt a fiú. - Illik hozzád.
- Tényleg? - Melody régebben énekelt ugyan, de
mindig is úgy gondolta, hogy valami sötétebb hangzású
név jobban meghatározná. Például a Meredith vagy a
Helena. - A Melody olyan... virgoncul hangzik, én meg
olyan... nem ilyen vagyok.
- Na, igen, de a jelentése... - Törökülésbe ült, a térdeik
132
összeértek. - Hangok sora, amik külön-külön nem
jelentenek semmit, együtt viszont valami csodálatosat
alkotnak. Ez annyira te vagy.
Melody zavartan felnevetett és a szemét lesütötte a
kérges, meztelen lábára. Candace-nek igaza volt,
gondolta. Nem halna bele, ha néha-néha
pediküröztetne.
- Köszönöm - válaszolt, meghatódva a saját
meghatódottságától. - Még senki sem gondolkozott
ennyit a nevemen - vallotta be. - A szüleimet beleértve.
Melanie-nak akartak nevezni, de az anyukámnak valami
orrüreggyulladása volt, amikor születtem, ezért amikor a
nővér jött és megkérdezte, mit írjon a születési
anyakönyvbe, úgy hangzott, mintha azt mondta volna,
hogy Melody. A hibát csak három hónappal később
vették észre, amikor a papírok megérkeztek a postán, ők
meg úgy döntöttek, hogy így hagyják.
- Akárhogy is, de tökéletesen illik rád. Olyan... szép. -
Jackson nyelt egyet.
Jaj, ne! Ne mondd ki, kérlek, ne mondd ki, kérlek,
kérlek...
- Mint te.
- A fenébe! Féltem, hogy ezt fogod mondani! - Melody
felállt és lélekben felkészült arra, ami elkerülhetetlen
volt.
- Mi az? - kérdezte Jackson, ő is felállt és követte a
lányt a dobozhoz, amin a „Beverly Hills-i Pokol” felirat
állt.
- Nézd! - szólt Melody és a fiú orra alá dugta a régi
133
diák- igazolványát.
Jackson megigazította a szemüvegét és megnézte a
kártyát.
- Mi az?
- Nézd, milyen ronda voltam, amíg a plasztikai sebész
apukám meg nem műtötte az arcom! - kiáltott a srácra
Melody, mintha a benne felgyülemlett indulat az ő hibája
lett volna. És kicsit az is volt. Mert azt mondta, hogy
Melody szép. Ő kezdte! És most a lánynak kellett
befejeznie, mielőtt a srác rábukkan a neten egy azelőtt-
azután típusú fényképre.
- Egyáltalán nem voltál ronda - szólalt meg Jackson.
- Ugyanolyan voltál, mint most.
- Hát akkor nem nézted meg elég alaposan! - csattant
fel Melody és ki akarta venni Jackson kezéből az
igazolványt.
- De igen! A fiú újra felemelte a kártyát és megnézte.
- Jobban megnéztem, mint hiszed. És minden, amit itt
látok, tökéletes.
Azta!
A ciklon Melody torkában újra feltámadt, de most lefelé
vonult, egyenesen a lány hasába. A forróság a
szobában összekeveredett a felhevült teste melegével,
és ez a fiú felé lökte.
- Azt hiszem, most csókolóznunk kellene - bökte ki a
lány, és maga is meglepődött ezen.
- Egyetértek - válaszolt a fiú és közelebb lépett. A
bőrének sós-édes illata eltöltötte Melodyt, úgy ahogy
még a pattogatott kukorica sem képes. Közelebb... Még
134
közelebb... És még közelebb... És...
- EL ONNAN! - kiáltott egy őrjöngő nő.
Jackson hátraugrott.
- Ki volt ez?
- A hajléktalan anyám.
- Lát minket? - Jackson az arcához emelte a
ventillátort.
- Nem hiszem. - Melody a lépcsőhöz sietett. - Anya, jól
vagy?
- Csak akkor, ha szerinted nem baj, hogy egy farkas
rám támad - kiabált vissza Glory. - Apád szerint ez nem
gond.
- Glory, mondom, hogy az nem farkas volt! - hallatszott
Beau hangja.
Melodyból és Jacksonból feltört a kacagás.
- Hé, lenne kedved velem jönni a bálra? - kérdezte
váratlanul a srác.
- Naná! - vigyorgott rá Melody. - De csak, ha mehetek
ebben a ruhában. - bepózolt a pizsi-mini
összeállításában.
- Tökéletes! - Jackson nevetett.
Melody közelebb lépett hozzá... Jackson is tett egy
lépést a lány felé... és...
- ITT VAN! - sikított Glory.
- Hol? - kérdezte kuncogva Beau. - Én nem látok ott
semmit.
- Melody! Gyere gyorsan és mondd meg apádnak,
hogy van-e ott valami! - kiáltott Glory.
- Megyek! - válaszolt a lány, és az égre emelte a
135
tekintetét.
Jacksonnal együtt leszaladtak a lépcsőn és gyorsan
elbúcsúztak egymástól. A fiú csendben kisurrant a
bejárati ajtón, Melody pedig hátrament a kertbe.
- Odanézz! - mutatott ki a kertbe az anyukája az üveg
tolóajtókon keresztül. - Ott, a sátor mögött, a teáskészlet
mellett. Látod?!
Melody egy szakadt lányt látott fakó, lapos fekete hajjal
és gondozatlan lábakkal, csíkos pizsamanadrágban és
felette batikolt ruhában.
- No? - sürgette Glory. - Látod?
- Nem - hazudott Melody, mert a képet, ami
visszanézett rá, életében először egyáltalán nem látta
rémisztőnek. Sőt, szépnek találta.
12. fejezet
RIP
Frankie úgy aludt, mint egy csirke, amelyiknek

levágták a fejét. Az agyában és a testében teljesen más
műsor ment.
Az öt unalmas órányi varratcsere után, ami alatt Viktor
mindenképpen nézni akarta a híreket a tévében, Frankie
nyugodtan feküdt egy új elektromágneses
takarógarnitúra alatt, a csavarjain keresztül pedig
áramlott a testébe a töltés, jólesően melegítve öt. Az
agya ezzel szemben a pániktól őrült tempóban zakatolt.
A hazugságok, amiket Viktornak és Vivckának
136
előadott, úgy kísértették, mint egy végtelenített karneváli
zene.
VIVEKA: Viktor, valami történt Frankie-vel.

VIKTOR: Mi történt? Megsérültél? (Vivekához)
Megsérült? (Frankie-hez) Jól vagy? Hol az esernyőd?
FRANKIE: Jól vagyok, csak kicsit fázom és elfáradtam.
(Csend.) Apu, tudtad, hogy a rágcsálóbajusz eltünteti a
sebhelyeket?
VIKTOR: Micsoda? (Vivekához) Flallucinál? (Frankie-
hez) Frankie, érted, amit mondok? Tudod, hogy hol
vagyunk most?
FRANKIE: Igen, apu.
VIKTOR: Hol van a többi lány? (A karjába kapja a
lányát és beviszi a laborba, lefekteti a fémasztalra.)
FRANKIE: A könyvtár után moziba akartak még menni.
Én megígértem nektek, hogy hazajövök. Itt vagyok.
VIVEKA: És nem hoztak előbb haza? (Felgyújtja az
ágy feletti, erős lámpát és a karnál fogva Frankié teste
fölé húzza. Ettől a lány úgy érzi, mintha kihallgatáson
lenne.)
FRANKIE: Hát, felajánlották, de nem akartam, hogy
elkéssenek.
VIKTOR: Felhívhattál volna bennünket, hogy
elkéredzkedj. Megengedtük volna, hogy velük menj.
Főleg, ha tudjuk, hogy máskülönben egyedül jössz haza
a viharban.
FRANKIE: Annyira nem volt rossz. Csak kicsit
elfáradtam. Nem baj, ha most alszom?
137
VIKTOR: (Valami hideget és nedveset tesz a
varratokra) Dehogy baj. Csak nyugodtan. (Vivekának,
halkan mormolva) Úgy néznek ki, mintha megégtek
volna.
VIVEKA: (Halkan) Biztos csak kicsípte a szél.
Míg a szülei találgatták, mi történt, aggódtak, ápolták

és újravarrták őt, és közben a helyi híreket figyelték,
Frankie elkeseredetten igyekezett visszatalálni a partra,
ahol Brettel kettesben, boldogan és szabadon élhetett.
De mire megérkezett, ott már zuhogott az eső.
Egyszer biztosan elaludt, mert nem emlékezett arra,
hogy a szülei kimentek és eloltották a lámpát. De egy
órája már csak feküdt ott a sötétben, hallgatta a
Csillámpatkányátus neszezését a fűrészpor alatt, és
azon tűnődött, hogyan magyarázza meg a lányoknak a
titokzatos eltűnését. A szüleinek hazudni egy dolog volt,
de egy két lábon járó konnektor ugyan hogy adhatná el a
jó, öreg lemerült-a-telefonom dumát?! Az biztos, hogy jó
sokat kell majd gyakorolnia.
Hu-húúú!
Frankié kikapcsolta Carmen Elektrát és felemelte a
fejét.
Hu-húúú!
Vagy egy bagoly volt a szobában, vagy a szülei
próbálgattak új csengőhangokat.
Megnézte a Csillámpatkányátust, és arra számított,
hogy az öt apró patkány küzdj-vagy-menekülj
izgalomban kaparja majd a falat, hogy megszökjenek a
138
szárnyas ragadozó elől. De mind aludt, apró, fehér
diszkógömbökké gömbölyödve.
Hu-húúú!
- Halló? - hallatszott Viveka gondterhelt hangja. A
hangját letompította a fal, ami közte és Frankie között
volt. - Értem... Ott leszünk, amilyen gyorsan csak
tudunk.
Néhány másodperc múlva meztelen talpak csattogása
hallatszott a csiszolt betonon, szekrényajtók csúsztak a
sínjeikben, valaki lehúzta a vécét.
A mozikban az éjjeli telefonhívások azt jelentik, hogy
valaki meghalt. Vagy hogy a gyár leégett. Vagy hogy az
UFO-k köröket égettek a gabonába. De ez most a való
élet volt, és Frankie-nek fogalma sem volt arról, mi folyik
körülötte.
Az ajtaja lassan résnyire nyílt, a folyosóról bevetülő
fényfolt tágulni kezdett, akár egy japán legyező.
- Frankie? - suttogta Viveka. Már az ajkán volt a lila
rúzsa.
- Igen? - Frankié belehunyorgott a fénybe.
- Öltözz! El kell mennünk valahová.
- Most?! - A lány a mobiljára pillantott. - Hajnali négy
óra van!
Viveka felhúzta a fekete Juicy melegítőjének kapucnis
felsőjét. Egy pillanatra megcsillantak az apró csavarok a
nyakán.
- Három perc múlva indulunk.
A háttérből hallatszott, ahogy Viktor két utazóbögrébe
tölt kávét.
139
Frankie talpra ugrott. A padló hideg volt, a varratai
pedig szorosak.
- Hiszen csak az fél óráig tart, amíg felteszem a
sminkem!
- Felejtsd el a sminket. Egy hosszú ujjú és egy kapucni
elég lesz.
- Hová megyünk?! - Frankié a félelem és az izgatott
reménykedés között ingadozott oda-vissza.
- Az úton elmagyarázom. - Viveka kiment, az ajtót
résnyire nyitva hagyta maga mögött.
Az eső már elállt, de még fújt a szél. Az ezüst Hold
csillogott a zsákutca burkolatán. Frankie-t egy hatalmas,
kiömlött tej pacára emlékeztette. De az ő képzeletében a
tejben nem levelek úszkáltak volna, hanem gyümölcsízű
zizik.
- Hová megyünk? — próbálkozott be Frankié Viktornál.
Az apja csak egy ásítással válaszolt, miközben kifarolt
a Volvóval a garázsukból.
- Egy találkozóra - válaszolt Viveka, a hangjában
enyhe aggodalom vibrált.
- Az egyetemre?
- Nem. Ez másfajta találkozó lesz - mondta Viktor, de a
szemét le nem vette az előttük haladó Prius hátsó
lámpájáról. Ahhoz képest, hogy milyen korán volt,
meglepően sok kocsi hajtott végig a Radcliffe utcán.
- Nem tegnap születtem, tudjátok?! Egyértelmű, hogy
folyik itt valami - csattant fel Frankie.
- Frankie! - Viveka hátrafordult az ülésén. Egy
pillanatra mindent betöltött a gardéniás testápoló-
140
olajának illata. - Emlékszel, meséltük neked, hogy
vannak még Salemben hozzánk hasonlók?
- RAD-ok?
- Pontosan. Ha a közösségünkben történik valami,
összegyűlünk, hogy megtanácskozzuk a dolgokat.
- És most történt valami? - kérdezte Frankie.
Leengedte az ablakát és az arcát a jóleső, hajnali, hűvös
szélbe tartotta.
Viveka bólintott.
- Én csináltam?
Viveka újra bólintott.
Frankie szikrázott egyet.
- És mit fognak most velem csinálni?
- Semmit - biztosította Viveka. - Senki nem tudja, hogy
te voltál az.
- És nem is fogja megtudni soha senki - tette hozzá
Viktor.
- Tetszeni fognak neked a gyűléseink. Amíg a felnőttek
beszélgetnek, a gyerekek találkozhatnak és
beszélgethetnek a többi RAD társukkal - mesélte Viveka.
Frankie izgatott bizsergést érzett a szívének helyén.
- Találkozhatok más RAD-okkal?!
Brett! Brett! Brett! Brett! Brett!
- Bizony - mosolyodott el Viveka, és visszafordult az út
felé. - Ms. J. kiváló tanácsadó. Az ő vezetésével
megbeszélitek a titeket érintő dolgokat, és...
- Mrs. J., a természetismeret-tanár? - csodálkozott el
Frankie.
- Le a hangerővel, fel az ablakokkal! - vezényelt Viktor.
141
Lehúzódott az út szélére egy park mellett és leállította a
motort. - Pszt! - emelte a szájához az ujját.
Az út túlsó oldalán ott állt a riverfronti körhinta. A
festett lovak csendesek és mozdulatlanok voltak, ahogy
Salem többi része is. A közlekedési lámpák zöldre
váltottak, majd sárgára és újra pirosra. Rendületlenül
játszották a műsorukat egy olyan közönségnek, amely
nem jött el az előadásra. Még a szél is elállt.
Mire várnak?!
Frankie visszafogta magát, hogy ne szikrázzon, de
nagyon nehezen tudta csak megállni. Ekkor a szélvédőn
át egy zseblámpa villanása látszott.
- Menjünk! - szólt Viktor és kiszállt a kocsiból.
Egy tiszta feketébe öltözött ember jelent meg előttük.
Egyetlen szó nélkül átvette Viktortól az autó kulcsait,
beszállt és elhajtott vele.
Frankie túlságosan ijedt volt ahhoz, hogy
megszólaljon, de a tekintetében ezernyi kérdés
kavargott.
- Csak leparkolja a kocsit - suttogta Viktor. -
Kövessetek!
Megfogta a két családtagja kezét és egy sűrű bokor
mögött bevezette őket a parkba. Gyorsan körülnézett,
majd lehajolt és tapogatni kezdte a nedves füvet.
- Megvan - szólt és megrántott egy rozsdás
vaskarikának tűnő valamit. Egy csapóajtó nyílt ki a
földön, Viktor pedig gyorsan betessékelte a két lányt.
- Ez mi? - nyílt nagyra Frankie szeme, amikor meglátta
az előttük kígyózó, föld alatti járatot. Az alagút alja
142
macskakövekkel volt kirakva, lámpások világították meg,
sár és veszély szaga volt.
- Ez az út vezet a RlP-hez. - Viktor szavai
visszhangoztak a falakon. - Az a RAD Információs Parti.
Frankie vidáman nézett az apukájára.
- Parti lesz?
- Az is lehet belőle. - Viktor a feleségére kacsintott.
Viveka felkacagott.
A fejük felett, az úton haladó autók robaja
megremegtette az alagutat, de Frankie egyszer sem
szikrázott. Tele volt reménnyel, hogy találkozhat Brettel.
Szökdécselve és boldog várakozással haladt végig a
szülei nyomában a macskaköves úton, mintha
Disneylandbe igyekezne éppen.
Egy vastag vasalatú, öreg faajtó fogadta őket a rövid út
végén.
- Megérkeztünk - jelentette be Viktor.
- Mmm, popcornillatot érzek - dörzsölte meg a pocakját
Frankié.
- Ez azért van, mert éppen Mel popcornstandja alatt
vagyunk - magyarázta Viveka, miközben Viktor a
kulcsait kereste. - Nemsokára pedig a körhinta alá
érünk.
- Ez ráz! - Frankie felnézett, de nem látott mást, csak
az agyagplafont és néhány törött lámpástartó horgot.
- Tudod, a körhintát a RAD-ok építették - büszkélkedett
Viveka. - Egy nagyon kedves, görög házaspár, akik
azelőtt egy lovasfarmon éltek. Mr. és Mrs. Gorgon. Azt
hiszem, a fiuk veled egy évfolyamba jár a suliban.
143
Cleo barátja? Vajon Cleo tudja, hogy a barátja egy
RAD?
- Ha a Gorgonék valamire ránéznek, az kővé változik -
mesélt tovább Viveka. - Egy nap Maddy Gorgon hallja,
hogy az istállóban valami nagy felfordulás van. Kiderült,
hogy az egyik lovász kisfia megdobált kővel egy
méhkaptárt, és az megsérült. Szóval amikor Maddy
belép az istállóba, megtámadják őt a méhek. Kapálózni
kezd, és közben leveri a fejéről a szemüveget. Ránéz a
lovakra, azok pedig egyszerre, puff! - Csettintett egyet
az ujjával. - Mind kővé változtak.
- Gorgonék a következő öt évet azzal töltötték, hogy
befestették a lovakat. - Vivekának a lélegzete is elállt,
amikor belegondolt, milyen nagy munka lehetett ez. -
Majd 1991-ben a városnak ajándékozta mindet. -
Felkacagott. - Hallanod kellene, ahogy ő meséli ezt a
történetet. Annyira vicces!
- Biztos - Frankie úgy tett, mint aki érdeklődik az iránt,
amit az anyja mesélt, de a gondolatai inkább arra
terelődtek, ami a kapu mögött volt, és nem arra, ami
felette.
Klikk!
Viktor kitárta a kaput Frankie új társasági életére.
- De jól jegyezd meg - figyelmeztette a lányát -, itt egy
nagy család vagyunk. De odafent - a körhinta felé bökött
az ujjával - szigorúan tilos a RIP-et vagy annak bármely
tagját akár csak megemlíteni is. Még egy olyan
beszélgetésben is, amiben csak RAD-ok vesznek részt.
És ez vonatkozik az e-mailekre, az SMS-ekre és a
144
tweetekre is.
- Oké, megértettem. - Frankie betolta az apját a nagy,
kerek terembe és rögtön Brettet kezdte keresni a
tekintetével.
A különböző korú, pizsamába öltözött gyerekek
ejtőztek a kanapékon és fotelekben, mintha csak egy
barátjuk pincéjében lógtak volna. Csakhogy ebben a
pincében minden fehér kőből volt. Úgy tűnt, Mrs. Gorgon
nem csak egyszer hagyta el a szemüvegét.
- Ez ráz! - ámult el Frankie. - Milyen sok gyerek!
- Viktor, VÍV! - egy nő üdvözölte őket tárt karokkal.
Túlméretezett Dior napszemüvegben volt, a felkontyolt
haját egy tengerzöld Pucci sállal fogatta le, a fehér
vászon nadrágkosztümje pedig meglepően sikkes volt,
annak ellenére, hogy az előkelő társaságban a hétfői
nemzeti ünnep, a Labour Day után már nem volt szokás
fehér ruhát hordani.
- Maddy Gordon, ő itt a lányunk. Frankie - mutatta be
őt nagyon büszkén Viveka.
Maddy a szájához kapta a kezét.
- Ó, VÍV, ez a lány egyszerűen csodaszép! Viktor
gyönyörű munkát végzett!
Frankie szinte lebegett a padló felett örömében.
Teljesen zöld volt, és valaki mégis szépnek tartotta. Nem
csak a szülei.
- Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Gorgon! - Frankie
a kezét nyújtotta és egyáltalán nem tartott attól, hogy
szikrázni fog.
- Szólíts csak Maddynek! - válaszolt a nő. - Vagy
145
anyósnak, mert - közelebb hajolt a lányhoz és a fülébe
súgta - ha Deuce valaha is ejti Cleót, azonnal hívni
foglak! - Megkocogtatta a fekete napszemüvegét. -
Kacsintás!
Frankie ragyogott a boldogságtól.
- De most, ha megbocsátasz - Maddy elkomorodott -,
el kell rabolnom a szüleidet. - Egy-egy kezét a két Stein
szülő hátára fektette és kivezette őket egy kőkeretes
ajtón.
Amint az utolsó szülő is távozott, valaki benyomta a
Bust Your Windows című számot a Glee-ből, mire
mindenki felpattant és táncolni kezdett. Amennyire
Frankie meg tudta ítélni, senki másnak nem voltak
varratai vagy csavarjai. De látott néhány srácot, akiknek
kígyók voltak a hajuk helyén, egy kopoltyús párt, akik a
kőkaktusz mellett csókolóztak, jó pár lengő farkat és egy
kígyóbőrű lányt, aki nagyon hasonlított ahhoz a szikra
Fendi kláccshoz, amit Frankie a Vogue-bán látott.
- Frankié! - hallott meg a lány egy ismerős hangot.
Megfordult.
- Lala? Mit csinálsz te itt?
- Én ugyanezt kérdezhetném tőled, de - megérintette
Frankie zöld kezét - ez nagyjából látszik. Különben is,
már korábban hallottam a pletykákat, hogy az apukád
egy lányt készít, de nem is gondoltam volna, hogy
ennyire... szikra leszel!
Frankie nagyon megörült, amikor visszahallotta a saját
kedvenc kifejezését Lala szájából.
- Szóval már tudtad, amikor a wellness-fürdőbe
146
mentünk?
- Sejtettem. Mind sejtettük - vallotta be Lala. - De nem
szabad RAD témákról beszélnünk odakint. - Felfelé
mutatott. - Szóval vártuk a következő RIP-et, hogy
biztosan megtudjuk.
- Nos, most már biztos lehetsz benne. - Frankie
vidáman mosolygott, élvezte a szabadság
könnyedségét. - És, izé... te mi vagy? - bökte ki végül.
Nem tudta, hogyan kell ezt udvariasan megkérdezni
vagy hogy egyáltalán van-e erre udvarias formula.
Lala hátralépett, csípőre tette a kezét és szélesen
elmosolyodott.
Pink csíkos fekete haj... fekete szaténpizsama pink
denevérmintával... kasmírkesztyűk és sál... sminkfoltok a
homlokán... Lala olyan volt, mint mindig.
- Nem tom - vonta meg a vállát Frankie.
- Ezt nézd! - Lala még szélesebb mosolyra húzta a
száját egy láthatatlan fényképész számára.
- Vámpírfogak! - sikította túl a zenét Frankie. - Neked
vámpírfogaid vannak! Ezért nevetsz mindig csukott
szájjal!
Lala lelkesen bólintott.
Frankie már éppen áradozni kezdett arról, milyen
csúcs, hogy mindketten RAD-ok, amikor egy másik
ismerős hang ütötte meg a fülét.
- Szép napot, emberek! - Lagoona lépett oda hozzájuk
és közben a fürdő Evian hidratáló spray-jével fújta a
meztelen, pikkelyes karját. Az alkarján háromszögletű
kinövések voltak, amik uszonyoknak tűntek. Az ujjai és
147
lábujjai között pedig úszóhártya feszült. - Megtudtuk?
Lala felemelte Frankie karját és a varratokra mutatott.
- Csúcs! - Lagoona uszonyai boldogan rebbentek. -
Isten hozott a buliban!
- Áááááh! - ásított egy nagyot Cleo, amikor odalépett
hozzájuk. A lábán, amin aranyozott, magas talpú
szandált hordott, és a gyűrűkkel borított kezén kívül az
egész teste fehér gyolcsba volt tekerve. Nagyon
divatosan festett, mint Rihanna a 2009-es Music TV
díjkiosztó gáláján. - Tudja valaki, hogy mi folyik itt?
Valaki megint szörnyet látott?
Lala megvonta a vállát.
- Ő itt van? - kérdezte Cleo.
Lala az előttük, egy kőszőnyegen ülő három fiúra
mutatott. Deuce úgy festett, mint aki meditál éppen.
Törökülésben gubbasztott a földön és furulyázott a fején
tekergő, zöld kígyóknak.
- Úgy tűnik, valaki ma nagyon nem tudja elaludni a
haját - jegyezte meg Lala.
Cleo a tenyerébe kuncogott és elfordult a csalfa,
normirajongó barátjától.
- El sem hiszem, hogy te is itt vagy! - szólt Frankie és
beszippantotta Cleo ámbraillatát.
- Én is ezt mondanám rólad, csakhogy egy cseppet
sem lepődtem meg - jelentette ki öntelten Cleo. - És
most fizess!
- Hm?
- Nem te! Drakulaura! - csattant fel Cleo. A szeme
fáradt volt, de a sminkje most is tökéletes. - Már akkor
148
megmondtam annak a vámpírnak, hogy te is közülünk
való vagy, amikor először megláttalak. Szóval jön nekem
tíz dolcsival.
- Ki az a Drakulaura? - kérdezte Frankie.
- Ez az én RAD nevem. Az igazi nevem - válaszolt
Lala és Cleo kezébe nyomott egy tízest.
A lány piramis alakba hajtotta és a dekoltázsába
csúsztatta, amit a gyolcsok csak még jobban kiemeltek.
- Ha a családom kapna valami jogdíjat azok után a
hülye Brendan Fraser-filmek vagy a nyálas Kleopátra-
jelmezek után, akkor nem lenne szükségem rá, hogy
elvegyem a pénzed.
- Így sincs rá szükséged... de képzeld csak el, én
milyen gazdag lennék a Twilight-ból!
- Én is szívesen panaszkodnék - vakarta meg a
pikkelyes karját Lagoona de A Fekete lagúna szörnye
nem volt valami kasszasiker. Talán a remake...
- Honnan tudtad, hogy RAD vagyok? - kérdezett rá
Frankie, mert egyszerre aggódni kezdett, vajon ki más
foghatott még gyanút.
- Mintha láttalak volna szikrázni az ebédlőben. És
utána megint, Lala kocsijában.
- Nem az volt az egyetlen alkalom, amikor tegnap
szikráztam - kuncogott Frankie.
- Azt a rövidzárlatot te okoztad?! - kiáltott Lagoona.
Frankie szégyenlősen bólintott.
- Szívás - szólt Drakulaura.
- El tudod képzelni, mennyire utálom a sötétet?! -
csapott le Frankie-re Cleo. - Olyankor mindig eszembe
149
jut, milyen érzés, ha élve eltemetnek.
- Mintha hallottam volna, hogy sikítasz.
- A masszőrnek a hátán kellett kivinnie onnan - vallotta
meg Cleo. - Tisztára szívrohamot kaptam!
- Honnan tudod? Nálad volt a szíved a kis
kanópuszedényben? - cikizte Lala.
A lányok elnevették magukat.
- Annyira szikra, hogy mind RAD-ok vagytok! -
örvendezett Frankie. - Nem is gondoltam, hogy...
Kivágódott az ajtó. Mindenki az elegáns, de szőrös fiúk
tálkája felé fordult, akik egy-egy hatalmas McDonalds
zacskóval a kezükben léptek be a terembe. Egyetlen szó
nélkül letelepedtek a kő piknikasztal köré és nekiláttak a
BigMac-jeiknek.
- Claude! - kiáltott oda Cleo a legidősebbnek tűnő,
göndör hajú, sötét srácnak, aki keki gatyában és
világoskék ingben volt. - Hol a húgod?
- Az alagútban bőg - válaszolt tele szájjal a fiú. -
Megint leöntötte valaki.
Cleo és Drakulaura együttérzőn néztek egymásra.
- Nem kell ám az egész világnak elvonyítanod! - kiabált
be az ajtón Claudine.
- Nem én vonyítok, hanem te - válaszolt Claude,
kibontott egy újabb Big Macet, ledobta róla a zsemlét és
beleharapott.
- Mégis, mit csináljak?! - lépett be szipogva Claudine. -
Nézzétek, mit tettek velem! - Megtapogatta a nyaka
körül a vörös festékes szőrt.
- Mi történt? - simogatta meg a barátnője karját Cleo.
150
- Már megint a PETA aktivisták. Azt hiszik, hogy
szőrmét hordok.
- Tényleg azt hordasz - jegyezte meg Frankie.
- Igen. - Claudine kigombolta a sötétkék kabátját és
megmutatta a lánynak a vörösesbarna prémjét. - A
sajátomat!
Frankie rémülten felszisszent. Nem a sokktól, egy
szexi hálóingbe öltözött, szőrös vérfarkas látványától,
hanem attól, hogy eszébe jutott, hogy korábban
megkérdezte Claudine-t, miért nem teszi le a stóláját. Ha
tudta volna...!
- Grrrrr! - mordult fel a farkaslány. - Ha tegnap nincs az
a hülye áramszünet, befejezték volna a szőrtelenítést és
akkor nem történt volna ilyesmi.
Frankie egy közeli kanapé karfáján ült és úgy tett,
mintha elmerült volna a varratai piszkálásában.
- Semmi baj. Most már biztonságban vagy. - Cleo
megölelte az elkeseredett farkaslányt. - Ne csavarodj be
úgy, mint én!
Claudine-böl kitört a nevetés. Beletörölte az orrát a
barátnője gyolcsszalagokkal fedett vállába.
- Asszem, ez volt a legbénább vicc, amit valaha
hallottam.
- Nem, szerintem Lala megjegyzése, hogy Deuce nem
tudja elaludni a haját, egy fokkal rosszabb volt.
- Miért? - Lala odalépett és beletúrt Claudine vörösre
festett, csimbókos prémjébe. - Szerintem tök jó punkos.
Claudine rámeredt.
- Mi van a homlokodon?
151
- Smink - kiáltott Lagoona.
- Milyen meglepő! - cikizte Drakulaurát Cleo is.
- Most mi van?! - A vámpír kivillantotta a nagy
szemfogait. - Nem látom magam a tükörben, oké?! De
legalább próbálkozom! - Vitázott velük a kanapéról,
Frankie mellől.
- Hé! Ő meg mit keres itt? - kérdezte Claudine, amikor
végre meglátta az új jövevényt.
Frankie a csavarjaira mutatott.
- Ó, menő! - Claudine halál nyugodtan leült, mintha
egész álló nap nyakpiercingeket lőne be a saját
tetoválószalonjában.
Frankié észrevette a hímzést a lány hálóingén.
„Clawdeen”.
- Ó! - mutatott a szóra. - Hát így írod a neved? Claw,
mint karom? Menő!
Clawdeen lenézett.
- A szüleim írják így a nevem. De a suliban egyszerűbb
a normi írásmódot használni. Kevesebb idegesítő
megjegyzést kapok így.
Ms. J. lépett a terembe és bezárta maga mögött az
ajtót.
És mi lesz Brettel?!
Frankié nagyot sóhajtott. A srác nem jön. Brett nem
olyan, mint ő. Brett tehát szóba sem jöhet.
Ms. J. kikapcsolta a zenét, mire mindenki leült, mint a
székfoglalós játékban. Lagoona magára terített egy
vastag, piros fürdőköpenyt és leült a többiek mellé, a
kanapéra.
152
- Elnézést a késésért! - szólalt meg a tanárnő. - Nem
indult a kocsim.
- Aha. Ezt majd én is használhatom legközelebb,
amikor elkések bioszról? - kiabált be Claude.
Mindenki felnevetett.
- Ahhoz először meg kell még szerezned a jogsid! -
vágott vissza Ms. J. és megállt a sziklapódiumon, a
lányok kanapéjával szemben.
- Már csak tizenegy nap! - jelentette be Claude.
A RAD-ok megtapsolták. A srác felállt és meghajolt.
Frankie eközben újult érdeklődéssel figyelte a
természettudomány tanárát. Woody Allen-szemüveg,
éles vonalú, fekete bubifrizura, vörös rúzs, térdszoknya
és blúz a fekete két különböző árnyalatában. Tanárnak
elég érdekesen festett, de RAD-nak nem volt semmi
különös.
- Ő micsoda? - kérdezte súgva Lalától.
- Ő normi, de a fia RAD, csak a srác még nem tud róla.
Ms. J. azt hiszi, megvédi azzal, hogy nem mondja el
neki.
- Brett az? - kérdezte izgatottan Frankie.
- Ugyan már! - Drakulaura úgy tett, mint aki menten
elalél.
- Mielőtt megbeszélnénk mai témánkat, szeretném
nektek bemutatni társaságunk legújabb tagját - kezdte a
tanár. - Ő Frankie Stein.
Frankie felállt. Mindenki őt tapsolta. A mosolyuk olyan
meleg volt, mintha frissen húzták volna elő a
kemencéből. A lány az egész testével mosolygott vissza
153
rájuk.
- Kérlek, a megbeszélés után mutatkozzatok majd be
neki, ha még nem tettétek volna meg! Oké, következő
napirendi pont... - Belelapozott egy sárga
jegyzetblokkba. - Ahogyan azt mind tudjátok, múlt héten
valaki szörnyet látott a Mount Hood High gimnáziumban.
Frankie húzgálni kezdte a varratokat a nyakán.
- Feltételezem, hogy csak valami tréfa volt, de a normi
szülők nagyon komolyan veszik ezt. Többen megtiltották
a gyermekeiknek, hogy este elmenjenek otthonról...
- Avúúúú! - vonyítottak fel Clawdeen testvérei és
dobogni kezdtek a papucsaikkal.
- Lábhoz! - kiáltott rájuk Ms. J. - Éppen elég
ellenségeskedés van már a világban. Nekünk ki kell
alakítanunk magunk körül a szeretet légkörét. Értve
vagyok?!
A srácok egy csapásra elcsendesültek.
- Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon óvatosnak
kell lennünk, amíg ez az ügy el nem ül. A normikkal
barátságosan kell érintkeznünk, de a lehető
legkevesebbet.
Cleo felemelte a kezét.
- Ms. J.! A távolságtartó azt jelenti, hogy nem
csókolózunk Melodinkával?
- A lány normi?
Cleo bólintott.
A tanár levette a szemüvegét és egy ezt-most-
komolyan-kérdezted tekintettel nézett a lányra.
- Akkor tudod a választ.
154
Deuce felállt és a barátnője felé fordult.
- Cleo, felejtsd már el ezt! - A kígyói egyetértően
sziszegtek. - Mondtam már, hogy megtámadott! Nekem
az egészhez semmi közöm nem volt. Én téged és csak
téged szeretlek!
Cleo vastag (valószínűleg mű-) szempillái
megrebbentek.
- Tudom. Csak azt akartam, hogy mondd ki itt,
mindenki előtt. Különben sem jössz be a csajnak. Neki
Jackson tetszik.
Mindenki nevetett, csak Ms. J. nem. És Frankie, aki
nem értette, miért gondolja mindenki, hogy Melody
annyira szikra. Neki csak egy szemét pasitolvajnak tűnt
a csaj.
- Végeztél, Cleo? - kérdezte a tanárnő.
- Az attól függ. - A lány Deuce-ra szegezte a tekintetét.
- Te végeztél?
Deuce bólintott és egy csókot dobott a lánynak.
Cleo visszadobott egy másikat.
A fiú letelepedett a kőszőnyegre és visszatette a fejére
a fülhallgatóit. A kígyók a fején azonnal megnyugodtak.
Cleo Ms. J.-re vigyorgott.
- Most már végeztem.
- Szép volt! - Clawdeen felemelte a kezét, Cleo pedig
belecsapott a tenyerébe.
- Ha mindenki végzett, akkor szeretnék rátérni egy
ennél sokkal... kényesebb témára. - Ms. J. feltűrte fekete
blúzának ujjait. - A pénteki tantestületi gyűlésen
tudomásomra jutott, hogy a szeptemberi bál álarcosbál
155
lesz, és lesz egy bizonyos témája is.
Lagoona felemelte hártyás kezét.
- Élet a víz alatt?
- Attól tartok, nem, Lagoona Blue - válaszolt Ms. J.
szomorúan. - Azok után, hogy többen állítólag szörnyet
láttak a környéken, a tantestület úgy gondolta, vicces
lesz, ha egy... - vett egy mély levegőt és élesen kifújta -
rémparádét rendeznek.
A reakció olyan heves volt, Frankie el tudta volna
képzelni, hogy a körhinta kiugrik a helyéről és végiggurul
a Front utcán.
- Ez annyira sértő!
- Tiszta közhely!
- Általánosban rendeztünk ilyet, de már ott is béna volt!
- Mi lenne, ha inkább Normiparádét rendeznénk?!
- Tényleg! Akkor mind beöltözhetnénk ugyanolyannak
és nem csinálnánk semmi különlegeset!
- Igen, de ha normik akarunk lenni, otthon kell
maradnunk.
- És magunkra kell zárnunk az ajtót.
- És történeteket kell mesélnünk egymásnak a sok-sok
ijesztő szörnyről!
Frankie szikrázni kezdett. Nem azért, mert annyira
sértőnek találta a Rémparádé ötletét, hanem azért, mert
egyáltalán nem találta annak. Egy kicsit sem. És nem
tarthatta magában a véleményét, mert lehet, hogy ha
nem szól és igaza van, az rosszabb, minthogy szól és
nem lesz igaza.
Feltette a kezét.
156
- Khm, mondhatok valamit?
A hangja túl gyenge volt ahhoz, hogy bárki is
felfigyeljen rá, de egy ujjtűzijáték megoldotta a dolgot.
Amikor a srácok leültek, a szikrák is elültek. Mindenki
várakozással teli tekintettel fordult Frankie felé, de ő egy
cseppet sem izgult. Biztos volt benne, hogy amit
mondani készült, még nagyobb benyomást tesz majd
rájuk, mint a fénytrükkök.
- Szóval én azt hiszem, ez a szörnyparádé
tulajdonképpen egész jó ötlet.
A zsivaj újraéledt. Cleo sípcsonton rúgta Frankie-t,
éppen úgy, ahogy a BMW-ben is. De Ms. J. tapsolt
kettőt és visszaadta Frankie-nek a reflektorfényt.
- Szerintem az, hogy a normik olyannak akarnak
öltözni, mint mi vagyunk, tulajdonképpen elismerés -
folytatta a lány.
- Hát nem az utánzás a bók legkifinomultabb formája?
- Néhányan megfontolták Frankie szavait és bólogatni
kezdtek. - És különben is, ki nem unja már, hogy mindig
mi másoljuk őket?!
Drakulaura és Lagoona tapsolni kezdtek. A
támogatásuk úgy töltötte fel Frankie-t, akár a napfény.
- Lehet, hogy ez a küszöbön álló változások első jele.
Lehet, hogy a normik készen állnak ránk. Lehet, hogy
csak meg kell mutatnunk nekik: nem kell tőlünk félniük.
És lehet, hogy ehhez elég jelmez nélkül mennünk a
Szörnyparádéra.
A halk moraj úgy hangosodott fel, ahogy az elhagyott
héliumos lufik emelkednek az égbe. Ms. J. felemelte a
157
kezét.
- Pontosan mit javasolsz? - kérdezte.
Frankie a nyakán lévő varratokat kezdte piszkálni
zavarában.
- Szóval, asszem, arra céloztam, hogy ha a normik bált
rendeznek, ahol szörnyeknek öltöznek, mi mehetnénk a
természetes külsőnkkel. És azután, amikor már
mindenki jól érzi magát, megmutathatnánk nekik, hogy
mi nem viselünk jelmezt. Akkor mindenki ráébredne,
hogy nem vagyunk veszélyesek és végre szabadon
élhetnénk.
Csend ült a teremre.
- Végre leengedhetném a hajam - jegyezte meg
Deuce.
- Végre nem kellene hordanom ezt a nevetséges zakót
- szólt Claude.
Végre mosolyoghatnék a fényképeken - tette hozzá
Drakulaura.
- Minek? - vigyorodott el Cleo. - Úgysem látszol a
filmen!
Lala kivillantotta a szemfogait. Cleo elhúzta a száját.
Aztán mindketten vihogni kezdtek.
- Mi lenne, ha szavaznánk az ötletről? - vetette fel Ms.
J. - Azok, akik támogatják, hogy fedjük fel magunkat a
Szeptemberi Bálon, emeljék fel a kezüket.
Frankie karja a magasba lendült. Az övé volt az
egyetlen.
- Kik javasolják, hogy tovább bujkáljunk?
Mindenki más felemelte a kezét. Ms. J. kettőt is.
158
- Komolyan? - Frankie leült. Nem bírt a társai szemébe
nézni. Nem mintha bárki megpróbálta volna ezt. A
csalódás és a szégyen háborút vívtak a szíve helyéért,
de a teljes levertség előugrott a semmiből és magához
ragadta az uralmat.
Miért félt mindenki ennyire? Hogy változnának meg a
dolgok, ha senki sem akar tenni semmit? És hogy fog ő
így valaha Brettel táncolni a tengerparton?
- Akkor ezt eldöntöttük - jelentette ki Ms. J. -
Negyvenhárom az egy ellen...
- Kettő ellen - hallatszott egy fiú hangja.
Frankie körbenézett a teremben, kereste a fiút, aki
mellé állt, de nem látta sehol.
- Itt vagyok. - A hang egy felette lebegő kitűzőből jött,
amin ez állt: „HELLÓ, A NEVEM BILLY.” - Szia! Csak
szólni akartam, hogy én támogatom az ötleted.
- Ez ráz! - próbált meg elmosolyodni Frankie.
Igyekezett lelkesnek tűnni, amiért akadt egy láthatatlan
bajtársa.
- Mit teszünk hát? - kiáltott fel Ms. J.
- Büszkén bujkálunk! - ordított fel mindenki.
Kivéve Frankie-t.
159
Elveszett fejezet
Melynek számát nem mondjuk meg
14. fejezet
Bujkálunk és félünk
- Ki tudja megmondani, mit jelent az, hogy autotróf? -

kérdezte Ms. J. a diákjaitól, kezében egy tanulási
kártyával.
Frankie Fierce & Flawless-szel bekent keze a
magasba lendült. A legtöbb barátja még ásítozott az
előző esti RIP gyűlés után, de ő kicsattant az energiától,
mégpedig a jó értelemben.
- Frankie? - szólította fel Ms. J.
- Az autotrófok olyan szervezetek, amik a napfény
segítségével képesek energiát előállítani.
- Nagyon jó. - A tanárnő egy újabb kártyát tartott a
magasba. - És mit jelent az, hogy anabiotikus?
Frankie újra felemelte a kezét, és azt kívánta, bárcsak
bővebb blézert vett volna fel. Ez a tweed anyag olyan
kemény volt, mindene viszketett benne. Kölcsönkérte
ugyan Lala kasmírsálját, hogy legalább a ruha nyakát
lehajthassa, de most kénytelen volt az órákon is sálban
ülni. Mi jöhet még? Nyakmerevítő? Műanyag kutyagallér,
mint amilyet a beteg állatokra adnak? Clawdeen
festékes prémstólája?
Ms. J. tekintete végigpásztázta a négy sor asztalt.
Gesztenyebarna szemével ugyanúgy nézett mindenkire,
160
mintha a tegnap este meg sem történt volna.
Cleo, Clawdeen, Lala és Lagoona éppolyan
fesztelenek voltak. A rendes iskolai ruhájukban turkáltak
a füzeteikbe, töredezett hajvégeket kerestek a
frizurájukban, kapargatták a körömágyukat... Pontosan
úgy néztek ki, mint minden más lány az osztályban.
Unottan és normálisan.
Az egyetlen, aki büszke RAD-ként viselkedett, az Brett
volt, aki éppen egy bikinis zombi képét véste a padba.
Ez egyértelműen egy jel volt Frankie számára. Közelgett
a tengerparton töltött napjuk!
- Igen, Frankie? - Ms. J. maga is kicsit unottnak tűnt.
- Anabiotikus állapotba az az élőlény kerül, amely
felfüggeszti az élettani folyamatait.
- Helyes! - Felcsapott egy újabb kártyát. - És az mit
jelent, hogy biotikus?
- Egy kiborg! - kiabált be Brett. - Mint Steve Austin
abban a régi tévésorozatban, A hatmillió dolláros
férfiban.
- Kicsoda? - kérdezte Bekka és kicsit féltékenynek
tűnt.
- Az hatalmas volt! - pezsdült fel Brett. - Vagy száz
kilométer per órával tudott futni, a szeme meg tudott
zoomolni...
- Az bionikus - javította ki Brettet Ms. J. Mindenki
kuncogni kezdett.- Én azt kérdeztem, mi az, hogy
biotikus.
Frankie felemelte a kezét, mert be akarta bizonyítani
Brettnek, hogy nem csak egy üres szépség.
161
- Valaki más? - sóhajtott Ms. J.
Mindenki visszafojtotta a levegőt.
- Biotikus azt jelenti, hogy élő - bökte ki Frankie és
hálás volt, hogy a szülei ennyire bioszőrültek voltak.
- Így van. - Ms. J. felvett egy darab krétát. Óvatosan,
mint aki pontosan tudja, hogy a tábla széle mit tehet a
fekete ruhájával. - Amint azt tudjátok, a világon az
összes létező vagy...
Frankie újra felemelte a kezét, de már meg is szólalt.
- Az élőhalottak anabiotikusok?
Lala, Cleo, Clawdeen és Lagoona felemelték a fejüket
és riadt pillantásokat vetettek egymásra.
Mr. J. levette a fekete keretes szemüvegét.
- Tessék?
Frankie úgy döntött, nem engedi, hogy olyasvalaki
félemlítse meg, aki láthatólag maga is fél. A változás
első lépése az volt, hogy beszélni kezdtek a témáról.
Nem mellesleg ezzel Brett figyelmét is felkelthette.
- A zombik azok anabiotikusak? És a vámpírok vagy a
fantomok? Ők miknek számítanak?
- Tényleg! - kapcsolódott be Brett. - A zombik tutira
anabiotikusok.
A srác Frankie-re nézett, a lány visszamosolygott rá,
Bekka pedig, aki Brett mellett ült, megrúgta a fiú
székének fémlábát.
Ms. J. lecsapta a krétát a tábla peremére.
- Most már elég legyen! Én itt valódi tudományról
tanítok, nem valami mitikus...
Vííííívúúúúúú-vííííívúúúúúú- vííííívúúúúúú...
162
- Fel, az asztalaitokra! - kiáltott Ms. J. és maga is
felugrott a terem elején lévő asztal tetejére.
Senki sem mozdult. A diákok zavartan néztek
egymásra és azon tűnődtek, vajon ez valami új
kandikamerás műsor felvétele lehet-e. Más
magyarázatot nem találtak a sivító szirénára, az asztalon
gubbasztó tanárra és a saját értetlenségükre.
- Rajta! Ez egy gyakorlat, hogy vészhelyzetben jól
reagáljatok.
Most már mindenki megtette, amit a tanár kért tőlük.
- Még jó, hogy lapos talpút vettem ma fel - jegyezte
meg Cleo és elbűvölten szemlélte a nyolccentis
gladiátorszandálja bronz bevonatát.
A lányok kuncogtak, mert még mindig fogalmuk sem
volt, milyen vészhelyzetre gyakorlatoznak éppen.
- Csendet! - kiáltott Ms. J.
- Ezt a szirénának is mondhatná - vakkantott
Clawdeen. Két tenyerét a fülére tapasztotta, az arca
eltorzult a kíntól. - Megsüketülök!
Vííííívúúúúiúú-vííííívúúúúúú- vííííívúúúúúú...
- Lehet, hogy neked is bionikus füled van - jegyezte
meg Brett az asztala tetejéről.
- Vagy olyan érzékeid, mint egy kutyának - tette hozzá
rosszmájban Bekka..
- Te már csak tudod - sziszegte Clawdeen. - Ennyi
szeplővel simán elmehetnél dalmatának.
Bekkának elállt a szava. Brettre nézett és azt várta,
hogy a fiú a védelmére keljen, de ő képtelen volt erre.
163
Keményen küzdött az ellen, hogy fel ne röhögjön.
- Most emeljétek fel a székeiteket és szurkáljatok a
lábaival a levegőben magatok körül! - adta ki az utasítást
Ms. J., és be is mutatta, hogyan kell. A fekete
szoknyájában, szaténblúzában és buli-van-vörös ajkaival
úgy festett, mint aki egy új, „Oroszlánszelídítő sikk” nevű
márka divatfotózásán pózol. - És zajongjatok, amilyen
hangosan csak tudtok!
Végignézett a diákokon, akik a székemelgetés
különböző fázisaiban jártak éppen. Még a
legszófogadóbbak sem voltak azonban hajlandók zajt
csapni.
- Mégis mit csinálunk? - kérdezte Cleo, aki nem volt
hajlandó felemelni egy nehéz széket, ha csak ez nem
volt nagyon muszáj.
Ordítozás, csapkodás és huhogás hallatszott be a
terembe a folyosóról. A többi osztály, úgy tűnt, jobban
kapható volt erre a titokzatos gyakorlatra.
- Ez egy gyakorlat! - ismételte meg a tanár és tovább
hadonászott a székével.
- Milyen gyakorlat? - kérdeztek rá többen is.
- Szörnyvészhelyzeti gyakorlat, oké?
- Egy micsoda?! - ámult el összeszorított ajkakkal Lala.
- Egy szörnyhelyzeti gyakorlat. - Ms. J. leengedte a
székét. - Arra az esetre, ha az iskolánkban is szörnyet
lát valaki. Weeks igazgató úr szerint jobb, ha
felkészülünk egy ilyen helyzetre.
Komolyan? Frankie-t nagyon felzaklatta a tanára
164
száraz, tárgyilagos hozzáállása. Tényleg elfogadta ezt?!
- Jeeeeeh! - Brett szurkálni kezdte a levegőt a széke
lábaival és úgy ordított, mint egy vad harcos.
A többi normi szintén. Frankie nem hibáztathatta őket.
Beléjük nevelték a félelmet, a szüleiktől örökölték azt. De
ha meg tudtak tanulni félni, nem lehetne őket
megtanítani az ellenkezőjére is?!
Lala, Cleo, Lagoona és Clawdeen nem néztek
egymásra, csak kedvetlenül teljesítették a gyakorlatot,
ahogyan Ms. J. is. Frankie azt kívánta, bárcsak ő is
megtehetné ugyanezt. Bárcsak félredobhatná a
meggyőződését, gúnyt űzhetne a saját életéből ahelyett,
hogy szabadon élvezné és ünnepelné azt. Bárcsak
tudna büszkén bujkálni!
De nem volt rá képes. Már attól is nagy kő nehezedett
a szíve helyére, hogy ebbe belegondolt. Az egy dolog
volt, hogy a RAD-ok megpróbáltak beilleszkedni. De úgy
tenni, mintha félnének saját maguktól, az már teljesen
más. Mert a félelem még több félelmet szült, ahogy ezt a
horrorfilmek is bizonyították, amik miatt ez az egész
elkezdődött. Amíg ez a félelem megmaradt, semmi nem
változhatott meg.
Frankie elengedte a székét. Az az ellenkezés hangos
csatta- násával ért földet. Melody, az új lány ugyanígy
tett.
- Vegyétek fel a székeket, lányok! Rajta! - szólt rájuk
Ms. J., mintha nem is venné észre a mini lázadást.
- De én nem félek! - kiáltott Frankie szikrázás nélkül.
165
Brett abbahagyta az üvöltözést és újra érdeklődéssel
figyelte Frankie-t. A tépett, fekete hajtincsei minden
irányba álltak, de sötétkék tekintete egyenesen a lányba
fúródott.
- Pedig jól tennéd... - figyelmeztette a tanár Frankie-t.
- Cool! - suttogta oda neki Brett.
Frankie a fiúhoz fordult.
- Mi?
A srác a lány nyakára mutatott. Frankie hátán egy apró
villám cikázott végig. A nagy hadonászásban Lala sálja
meglazult és most kilátszottak a csavarjai.
- Tetszenek a piercingjeid! - súgta Brett, majd kiöltötte
a nyelvét és megvillantotta a saját ezüst nyelvpiercingjét.
- Cool! - kuncogott Frankie.
Végre elhallgatott a sziréna.
- Foglaljatok helyet! - hallatszott a tanteremben lévő
hangszórókból Weeks igazgató éles hangja. - Mindenki
őrizze meg a nyugalmát, ez csak egy gyakorlat volt. De
fel szeretnénk készíteni benneteket arra az esetre, ha
egy szörnyet fedeznénk fel az iskolában.
Frankie elhúzta a száját. Ha tudnák, hogy egy ilyen
veszélyes „szörny” domborított éppen bioszból!
- Nos, lányok és fiúk! A Merston High tanári kara meg
akarja mutatni ezeknek a hatalmas lényeknek, hogy mi
nem félünk tőlük.
Mindenki egyetértőn huhogott.
- Ezért az ez évi Szeptemberi Bál egy rémparádé lesz!
- Hagyott időt, hogy a diákok örömujjongjanak, mielőtt
folytatta. - A legrémisztőbb jelmezt viselő pár
166
sétahajózással egybekötött vacsorára szóló
ajándékutalványt kap a Willamette Queen hajóra. Szóval
gyorsan vegyétek meg a jegyeket, mielőtt
elfogynaaaaak! Mu-ha-ha-ha-ha! - A tőle telhető legjobb
Holdat üvöltő rémkacajával fejezte be a bejelentést, amit
egy tapsvihar hangeffekt zárt le.
Frankie szégyenében a nyaki varrataihoz nyúlt.
- Én Frankenstein leszek! - kiáltott fel Brett.
- Én pedig Frankenstein menyasszonya - ömlengett
Bekka. Megragadta Brett karját és Frankie-re meredt. A
figyelmét nem kerülte el Frankie és Brett közös pillanata.
Frankie semmire sem vágyott jobban, mint hogy
elmondja nekik: az ő nagyszüleinek készülnek beöltözni.
És hogy a valódi menyasszony ruhája ott lógott, a
garázsukban. És hogy Frankenstein nagyi mezítláb
táncolt az esküvőjén, mert a cipő kidörzsölte a varratait.
És hogy nagyapa minden férfit rávett, hogy terítsék le a
földre a zakójukat, nehogy a felesége lába piszkos
legyen. De ez a történet a jelek szerint túl rémisztő volt a
normáknak.
Frankie a székébe roskadt, a karját keresztbe fűzte a
viszketős blézerén. Ms. J.-re meredt és láthatatlan
szégyelld-magad-sugarakat lőtt a nő felé, akiről azt hitte,
hogy meg fogja őket menteni ettől az egésztől. De a
tanár kerülte a lány pillantását, inkább egy stóc papírt
kezdett válogatni.
Bu-búúú.
Végre kicsengettek.
- Frankie, kérlek, maradj még egy percig! - szólalt meg
167
Ms. J. anélkül, hogy felnézett volna a papírjai közül.
A RAD-ok, ahelyett, hogy sok szerencsét kívántak
volna neki, gyorsan összeszedték a könyveiket és
kisiettek a teremből. A normik nem siettek, még
megbeszélték a jelmezötleteiket és elsuttogták,
legszívesebben kivel mennének a bálra.
Amikor a terem végre kiürült, Frankie lassan közelebb
ment a tanári asztalhoz.
Ms. J. levette fekete keretes szemüvegét és lecsapta
az asztalra.
- Mit gondolsz, mégis mit csinálsz?! Van fogalmad
arról, milyen veszélybe sodorsz mindenkit a
viselkedéseddel? - A tanár felsóhajtott. - Ide figyelj! -
Visszatette az orrára a szemüveget. - Tudom, hogy új
vagy még itt. Megértem a frusztrációdat és azt is, hogy
meg szeretnéd változtatni a dolgokat. És ezzel nem
vagy egyedül. Minden barátod érezte már ezt. Én is. És
mind meg is próbáltuk. De végül rájöttünk, hogy sokkal
egyszerűbb és biztonságosabb számunkra, ha úszunk
az árral.
- De...
- Mit gondolsz, én nem szeretnék felmasírozni hozzá -
felmutatott a hangfalra, amelyből az előbb Weeks
igazgató bejelentése szólt -, és nem akarom a szemébe
mondani, hogy ez a buta asztalon táncolás mennyire
szükségtelen? Vagy hogy cikibb, mint Tom Cruise volt
az Oprah-showban?
- De...
- Mert szeretnék. El szeretném mondani neki ezt és
168
még nagyon sok minden mást. De nem tehetem. Van
egy fiam, akit védelmeznem kell, és egyedülálló
anyaként az ő érdekeit kell szem előtt tartanom.
- De ha ezt elmondaná, azzal segítene neki - mondta
végül Frankie. - Megváltoznának a dolgok és ő
boldogabb életet élhetne, mint így.
- Igazad van. Egy olyan változás, amiről te beszélsz,
jobbá tenné az életét. - Ms. J. a tenyerébe támasztotta
az állát. - De az eredmény egy másfajta változás lenne.
El kellene hagynunk Salemet és újra kellene kezdenünk
az életünket valahol máshol. Ha felfednénk magunkat,
akkor visszatérnénk oda, ahol 1930-ban tartottunk.
- Hát, azt hiszem, ezt már elértük ezzel a
szörnyhelyzeti gyakorlattal.
- Távolról sem, Frankie. A mieink akkor mindenüket
elvesztették. Többen az életüket is.
Ms. J. gyengéden megigazította Frankie nyakában a
sálat, hogy az eltakarja a csavarokat.
- Eljön a nap, amikor megváltoznak a dolgok. De most
mindannyiunk érdekében meg kell lapulnod és bele kell
menned a játékba. - Kedvesen elmosolyodott. -
Megteszed?
Frankie felsóhajtott.
- Kérlek!
- Oké.
- Köszönöm. - Ms. J. mosolygott. A fogai nagyon szép
fehérnek tűntek a fakó, vörös rúzsa alatt.
Frankie szó nélkül összeszedte a könyveit és kiment a
teremből.
169
Elvegyült a folyosón áramló tömegben és hallotta,
milyen izgatottak voltak az emberek, hogy RAD-nak
öltözhetnek.
Emiatt jutott eszébe, hogy az ő generációja talán
nyitottabb, mint a szüleié. Tudta, hogy a Mount Hood
High-ban a lányok kiakadtak, amikor meglátták őt, de ez
érthető volt. Azelőtt soha egyetlen zöld bőrű embert nem
láttak még, a reakciójuk természetes volt.
De hogyan reagálnának, ha megnézhetnék a
Facebook- oldalát? Ha elolvashatnák a profilját? Ha
megnézhetnék a videót arról, hogyan táncol ő és a
Csillámpatkányátus Lady Gagára? Ha
összebarátkoznának a barátaival? Vajon akkor másként
viselkednének? Frankie újra és újra feltette magának
ezeket a kérdéseket, miközben a második órájára
igyekezett, és minden alkalommal ugyanarra a
következtetésre jutott. Belekezdett ebbe az egészbe, és
be is fogja fejezni.
Meg fogja tartani a Ms. J.-nek tett ígéretét is, és
belemegy a játékba. De a saját játékszabályai alapján
fog játszani.
15. fejezet
A szívbajt hozod rám
Olyan paradicsomleves-és-makaróni-fajta este volt. A

sarashó-színű fény már eltűnőben volt. Lassan és
fokozatosan, mintha egy fényerő-szabályozóval
170
irányította volna valaki. Udvariasan és angolosan
távozott a Jackson háza mögötti szurdokba. A derengő
égbolt előtt egy-egy kopár fáról könnyen azt hihette
valaki, hogy egy szikár öregembert lát.
Az eső suli után már elállt, de még mindig „fázott”. Ez
egy helyi kifejezés volt arra, amikor a szél lefújta a fák
leveleiről a maradék vizet. Arra már helyi kifejezés sem
létezett, hogy milyen dermesztően hideg volt. Brett
szerint ez volt a tökéletes időpont a filmjének, A Szörny
vadász krónikájának forgatásához. Bekka szerint
azonban az már hét perce elmúlt és Brett elkésett.
- Remélem, nem esett semmi baja - szólt Bekka egy
kidőlt fatörzsön ülve. Haylee-vel beburkolták magukat az
egyik ThermaFoil takaróba, amit Melody Beau-tól kért
kölcsön. A hőszigetelő, ezüstszínű anyagból készült,
prémbéléses takaró hegymászók számára készült és
elvileg megvédte őket a fagytól a legjegesebb
hegycsúcsokon is. De most, hogy Jackson bújt be mellé,
Melody teljesen feleslegesnek tartotta a plédet.
Melody először nem is akart szerepelni a filmben, amit
magában csak a Brett Witch Projectként emlegetett,
mert Jackson-nal kettesben akart tanulni. A fiú ugyan
még nem tudta, de nekik megvolt a saját filmjük, amit le
kellett forgatniuk. A címe: A lány, akit félbeszakítottak. A
szombat esti csókjelenet második csapója pedig minden
másnál fontosabb volt.
De Jackson éppen ott állt Melody szekrényénél, a
sulifolyosón, amikor Bekka elhívta a lányt, és felajánlotta
a birtokukat forgatási helyszínnek. Sokévnyi
171
elhanyagolás után a szurdok elvadult és gazos volt.
Sötétedés után pedig sakálok (vagy farkasok?) üvöltése
hallatszott. Bekka elfogadta az ajánlatot, és ott helyben
írt is egy SMS-t Brettnek.
- Ugye, nem hiszed, hogy azzal az új lánnyal van?
Ugye, szerinted sem? - Bekka még szorosabbra húzta
maga és Haylee körül a takarót, hogy már úgy néztek ki,
mint egy ezüst sushi.
- Kivel? - kérdezte Melody. A takaró alatt megérezte a
Kai parfümjének egzotikus illatát, ami keveredett
Jackson kezének olajos pasztellkrétaillatával. A kettő
együtt az első szerelem illata volt.
- Frankie Steinnel - válaszolt Haylee.
- Tudod, a csaj azzal a rengeteg sminkkel tette hozzá
Bekka.
- Miért lógna vele Brett? - kérdezte Jackson. Nagyon
cuki volt, ahogy részt akart venni a csajos
beszélgetésben.
- Há’ mittomén. - Bekka kihúzott a hajából egy
meglazult hullámcsatot és visszatolta a helyére. - De
látnotok kellett volna, hogy flörtölt vele ma az a csaj
természetismeret-órán. Meglep, hogy a mamád nem
említette.
Jackson röviden felnevetett.
- Az anyám mostanában nem nagyon említ semmit
sem. Csak azt, hogy mennyire kiborult valamin, amiről
nem akar beszélni, mert túlságosan ki van borulva.
Ahányszor a kiborulni szót kimondta, kiszabadította a
kezét a takaró alól és idézőjeleket rajzolt a levegőbe.
172
- Ne csináld! - kuncogott Melody. - Beengeded a hideg
levegőt.
- Bocs! - Jackson újra befészkelte magát és a lányra
mosolygott. Hosszabban, mint egy fiú barát tette volna.
És annak ellenére, hogy jó pár tincs igazolatlanul
hiányzott már az így is kócos copfjából, ráadásul a
hatodik óráról rajta maradt tornapulcsijában pácolódott,
Melody szépnek érezte magát. És ennek a
szimmetriához semmi köze nem volt.
- Lehet, hogy ennek valami köze volt ahhoz a bizarr
szörny- helyzeti gyakorlathoz - mondta hitetlenkedő
kuncogással. - Mégis, mi akart az lenni?!
- Kicsit furcsa volt, az igaz, de hát - Bekka megvonta a
vállát - ha ez megvéd minket, akkor én benne vagyok.
- Pontosan mitől véd meg? - kérdezte Melody és azon
tűnődött, a primitív széktáncoltatás hogyan riaszthatna el
bármit, ami erősebb egy fingnál. - Még ha tényleg
léteznek is ezek a szörnyek, eddig még senkit sem
bántottak, nem igaz? Ki tudja? Lehet, hogy tök
kedvesek.
- Miért fogod az ő pártjukat? - Bekka elengedte a
takarót és közelebb hajolt Melodyhoz.
A lány legszívesebben azt válaszolta volna: „Tudom,
milyen az, ha valakit a külseje alapján ítélnek meg, oké,
Bekka? Én ugyanazon az oldalon állok, mint a
szörnyek.” De ehelyett csak megrántotta a vállát és
valami ilyesmit motyogott:
- Nem tom. Csak úgy. Asszem.
Bekka arca felragyogott. Olyan hirtelen ugrott fel, hogy
173
Haylee-t majdnem a nedves avarra lökte.
- Bocsi - vetette oda figyelmetlenül és letépte a
barátnőjéről a takarót.
- Megjöttél! - kiáltott oda a zseblámpával érkező fiúnak.
- Hát persze - rikkantott Brett és közeledett a lány felé
a meganagy túracipőjében, ami egy monster truck
erejével zúzta össze a földre hullott száraz leveleket.
Egy széles karimájú, fekete kalap volt rajta, és piros-
barna csíkos pulcsi. Vagy Freddy Kruegernek próbált
ezzel emléket állítani, vagy tényleg ő volt Freddy
Krueger. A horrorista segédje, Heath loholt utána két
kamerával és egy hangrögzítő cuccal felszerelkezve.
- Szia, Heath! - Haylee úgy integetett a srácnak, ahogy
mások az ablakot tisztítják.
- Hé, Hay! - A csontsovány, vörös hajú srác jót
kacagott a saját szójátékán, miközben letette a
felszerelést a lány lábához.
Haylee arany harisnyában volt, fölé pedig egy rövid
tüll- és szaténruhát húzott. Egyértelműen kiöltözött az
alkalomra, és ezt azzal is bebizonyította, hogy inkább
vacogott, mint hogy felvegye a lazacszín pufikabátját.
Heath viszont nem öltözött ki, egy szakadt, bő farmer
és egy gigantikus, fekete kapucnis póló volt rajta.
- Menő hely, haver! - Brett összeütötte az öklét
Jacksoné- val. - Ha ez a hely az enyém lenne, én
minden este itt kint táboroznék!
- Nem félnél? - Bekka a barátja mellé sietett és
beburkolta őt a ThermaFoil takaróval.
- Ez az egész lényege, baby! Erezni akarom a saját
174
félelmem feromonjainak szagát! - válaszolt Brett, majd
megcsókolta Bekkát, mintha a többiek ott sem lettek
volna.
Haylee és Heath hirtelen nagyon érdeklődni kezdtek a
kamerák iránt. Melody kényelmetlenül érezte magát és
elfordította a tekintetét. Attól, hogy másokat látott
csókolózni, miközben a srác, akivel ő maga is csókolózni
akart, ott ült, egy takaróba burkolva vele,
kiszolgáltatottnak érezte magát. Túl nyilvánvaló volt, túl
átlátszó. Mintha a saját gondolatai peregtek volna a
szeme előtt.
Brett végre el akart húzódni Bekkától, de erre nem kért
engedélyt a lány ajkaitól. Az eredmény egy nedves
ráharapok- egy-lédús-barackra hang lett. Mindenki
összerándult.
Rendben, emberek! - kezdte Brett, miközben
körbenézett a terepen. - Elmegy a fényünk! Heath,
Jackson, ti gyertek velem! Gyűjtenünk kell néhány ágat,
amiből állványt tudok szerkeszteni. A nagy kamerát fixen
akarom beállítani a darabolós jelenethez.
Heath összeszedte a cuccokat.
- P-persze. Oké. - Jackson kibontakozott a takaróból
és elindult a fiúk után, az erdőbe.
Haylee elrohant a pufikabáljáért, felkapta és felhúzta a
cipzárt, majd visszament a két barátnőjéhez és leült
melléjük a fatörzsre.
- Jackson sokkal lazább, mint gondoltam - suttogta
Bekka.
- Igen, jó fej - válaszolt könnyeden Melody és
175
igyekezett nem elpirulni.
- Szóval beveszed ezt az emlékezetkiesés dumát?
Elhiszed, hogy nem tudta, hogy összejött Cleóval?
Haylee elővette a zsebéből a telefonját és gépelni
kezdett.
- Nem mindenki annyira féltékeny, mint te - válaszolt
Melody. Nem azért, mert azt hitte, Bekka tévedett,
hanem mert félt, hogy igaza volt. - Én hiszek neki.
- Jó. - Bekka felállt, amitől a bőr télikabátjának rojtjai
hintázni kezdtek. Az erdő gallyain át végigkémlelte az
erdőt és a kezével kürtőt formált a füle előtt.
- Mit hallasz? - kérdezte Melody hevesen dobogó
szívvel. - Mi az? Hallasz valamit?
- Nem - sóhajtott fel Bekka, majd visszaszaladt a
fatörzshöz. - Oké, mondom, mi lesz - suttogta, közel
hajolva a barátaihoz. - Brett nem az állványhoz gyűjt
botokat. Meg akar ijeszteni benneteket.
Haylee hüvelykujjai vadul rótták a billentyűket.
- Ne gépelj! - szólt rá Bekka. - Ez most komoly.
- De miért akar megijeszteni bennünket? - kérdezte
Melody.
- Mert őszinte reakciókat akar a filmjében. Szóval ne
ijedjetek meg, de csináljatok úgy, mintha halálra
rémültetek volna.
Az esti levegő csípős lett, a lányok szavait már
képregénybe való szövegbuborékokhoz hasonló
párafoltok kísérték.
- Akkor miért mondod ezt el nekünk? - Melody
komolyan nem értette a dolgot.
176
Bekka Haylee-re nézett, mintha meghagyta volna neki
a válaszadás kiváltságát.
- Elsők a barátok.
- Még Brettel szemben is? - kérdezte Melody.
- Mindig - válaszolt Bekka. A vidám, szeplős arcán
csak komolyság látszott.
- Azta! - szólt meglepetten Melody. Ők hárman tényleg
barátok voltak. Most, hogy ezt hallotta, jobban el tudta
hinni. És az, hogy elhihette, olyan érzés volt, mint amikor
mélyebbre merül egy forró fürdőben.
Egyszerre egy ág reccsent a távolban. Bekka a
barátnőire kacsintott. Azok a tenyerükbe kuncogtak.
Néhány újabb lépés zaja az avarban. Majd csend.
- Köszönöm - tátogta Bekkának Melody. A
figyelmeztetés nélkül valószínűleg már teletojta volna a
gatyáját.
- Szívesen - válaszolt Bekka, majd még egyszer rájuk
kacsintott és átváltott színész üzemmódba. - Ti is
hallottátok? - kérdezte kicsit túl hangosan.
- Igen - pityergett Haylee.
- Ne aggódjatok! Nyugi! Biztos csak a szél az -
próbálkozott meg ezzel Melody is. Újabb ág reccsent. -
Istenem! Én is hallom! - kiáltott és igyekezett kacagni.
Valami olyan hang következett, mintha Darth Vader
egy taposókereket hajtott volna.
- Srácok, én félek! - visított Haylee.
- Brett! - kiáltott Bekka.
- Jackson! - ordította Melody.
Csend. És azután...
177
-Ahhhhhhh! - A bokrok közül előugrott Brett,
hokimaszkban, véres pólóban, egy műanyag kardot
lengetve. A nyomában Heath a kamerával, az egész
akciójelenetet rögzítette.
- Ahhhhhhh! - sikoltoztak a lányok és egymás karjába
ugrottak.
Brett körözni kezdett körülöttük.
- Ecc, pecc, kimehetsz, és ma még hulla lehetsz!
- Segítség!!! - visított Haylee. Vagy nagyon tehetséges
színész volt, vagy Bekka figyelmeztetése nem hagyott
benne mély nyomot.
- Valaki segítsen! - pánikolt be Melody, de csak azért,
mert Haylee is elvesztette a fejét.
- Brett! - sivított Bekka újra.
- Ééés vége! - kiáltott fel Brett és levette a maszkot.
- Te voltál az? - kérdezte Melody és szégyellte magát
a saját béna színészi alakításáért.
- Azt hittem, a kamera miatt lebukom majd, de úgy
tűnik, annyira megijedtetek, hogy azt észre sem vettétek,
nyavalyások! Barátságosan összeütötte Heath öklét a
sajátjával, majd diadalmasan megölelte Bekkát.
- Hülye! - lökte meg játékosan Heath vállát Haylee.
- Bőgőmasina! - lökte vissza őt a fiú, majd átkarolta a
nyakát és megdörzsölte a lány haját.
Haylee kacagva verte a srác combját és könyörgött
neki, hogy hagyja abba, de valószínűleg remélte, hogy
nem fogja.
- Hé, hol van Jackson? - kérdezte Melody.
- Ja, ő azt mondta, nem érzi jól magát válaszolt
178
lenézően Brett.
- Hová ment?
- Asszem vissza, a házuk felé - mondta a fiú és újra
beleharapott abba a lédús barackba.
- Mindjárt jövök - jelentette be Melody, leginkább csak
úgy magának, majd a ThermoFoil takaróval a hátán és
az igaz szerelem csókjának reményével a szívében
elindult, hogy megkeresse Jacksont.
- Jackson? - kiabált a sűrű bokrok között. - Jack-
soooooon!
Mi van, ha a srácnak megint emlékezetkiesése van?
Mi van, ha elvesztette az eszméletét és leesett
valahonnan? Mi van, ha elvesztette az eszméletét és
egyenesen Cleo ajkára esett? Melody hajtogatta el
maga elől a szúrós ágakat és az éles szélű leveleket, és
közben igyekezett nem tudomást venni arról, hogy
egyedül van, éjszaka, egy szurdokban, amiben talán ott
van egy...
- Melody? - hallott egy halk, suttogó hangot. Vagy talán
csak képzelte?
- Jackson?
- Idefent! - válaszolt a fiú halkan, mielőtt leugrott a
fáról.
- Jól vagy? - kérdezte Melody. A ThermaFoil takarót a
nyaka köré kerítette, mint egy palástot, a szuperhősdivat
szerint. Megpróbált belátni a srác szemüvege mögé,
hogy megpillantsa a szemét, de ehhez túl sötét volt.
- Ugye, nem volt megint emlékezetkiesésed, vagy
ilyesmi? - kérdezte.
179
- Nem. - Kisfiús bájjal megcsóválta a fejét. - De jó
tudni, hogy aggódtál. - Nekivetette a hátát a mögötte álló
fa törzsének, és a karját keresztbe fűzte a kötött,
cipzáras kardigánján.
- Persze, hogy aggódom! - Melody közelebb lépett
hozzá. - Szóval, miért mentél el?
Jackson megvonta a vállát, mintha a válasz annyira
egyértelmű lett volna.
- Nem akartalak megijeszteni.
A lány még mélyebbre merült abba a forró fürdőbe. És,
bár a fiú nem szólt egy szót sem, Melody látta rajta,
hogy ő is merült. A családtagjain kívül soha nem érezte
még magát ennyire biztonságban senki mellett. Azt
kívánta, bárcsak foghatná ezt a pillanatot és a velejáró
érzelmeket és elzárhatná ezeket az egész világ elől.
Hogy azok örökre megmaradjanak olyannak, amilyenek
abban a pillanatban voltak.
Melody még közelebb lépett Jacksonhoz, a kettejük
feje fölé emelte a ThermaFoil takarót és elengedte, hogy
rájuk hulljon és betakarja őket, igazából is elzárja a világ
elől. És ott, a sötétségben és forróságban, a zizegő
falevelek és a távolban vonyító prérifarkasok zajában, a
trópusi parfüm és a pasztellkréták illatában
megcsókolták egymást... és csak csókolóztak...
csókolóztak... és csókolóztak...
180
16. fejezet
Csók és könny
...és csókolóztak és csókolóztak.

Az izzadság bevonta az arcukat, mint fánkot a
cukormáz, és az ajkukra úgy ült ki a só, mint a
sósperecre. Ha lett volna elég levegő ott és Melody
tüdeje nem ugrott volna össze, a lány az érettségiig
képes lett volna abba a takaróba csavarodva maradni
Jacksonnal. De egyre nehezebben kapott már levegőt,
és nem volt nála a spray-je.
- Levegőt! - lihegett Melody, ledobta magukról a
ThermoFoil takarót és kuncogni kezdett azon, milyen
csapzottak voltak mind a ketten. - Hová... lett... a
szemüveged? - kérdezte.
A fiú arcáról csörgött a veríték, gesztenyebarna szeme
vágyakozva kutatta a lány arcát. Majd a srác szó nélkül
előrehajolt, hogy újra megcsókolja.
- Várj! - kacagott fel Melody, a tenyerét a fiú dübörgő
mellkasára fektette. - Nem kapok levegőt!
- Tessék - a fiú közelebb hajolt hozzá -, adok neked az
enyémből! - A hangja mélyebb volt, magabiztosabbnak
tűnt.
- Micsoda? - kuncogott Melody. - Ezt a mondást meg
hol hallottad? Kicsit olyan Chuck-os.
- Ki az a Chuck? - húzódott hátra sértődötten a fiú.
- A pletykafészekből.
- Ó! - A fiú egyetlen legyintéssel elhessentette magától
az utalást. - Igazából: ki vagy te?
181
- Micsoda? - Melody újra kuncogni kezdett, de volt a fiú
arcán valami, amiből tudta, hogy nem viccel.
- De komolyan. Évfolyamtársak vagyunk?
- Jackson! - kiáltott fel Melody annak ellenére, hogy a
tüdejében még érezte a szorító érzést. - Mi bajod?
- Ki az a Jackson? - A fiú keserű arcot vágott és egy
pillanatig csendben maradt. Ekkor azonban pajkos
mosoly jelent meg az arcán. - Á, már értem! Szereted a
szerepjátékot, igaz?
Jackson, hagyd ezt abba! - Melody hátrált egy lépést a
sráctól. - Megrémisztesz.
- Oké, bocsi! - Gyengéden visszahúzta magához a
lányt.
Melody bízni akart benne. Végre megnyugodott a
légzése.
Vett egy mély levegőt. A fiúnak szokatlan volt az illata,
olyan, mint a vitaminoké. Vagy ez csak a valóság bűze
volt, miután a szerelem elmúlt?
- Szóval, ha én Jackson vagyok, ki vagy te?
- Áh! - Melody ellökte magától a srácot. - Elég volt!
- Várj! - A fiú hátrált egy lépést. - Most akarod ezt
csinálni vagy nem? Mert én mindenre kapható vagyok,
csak mondd el, mi a pálya!
Melody gyomra felkavarodott. Lehet, hogy ez Brett
valami újabb, hülye tréfája volt? Lehet, hogy Bekka
csapdába csalta; csak azért fogadta be a torz kis baráti
körükbe, hogy leforgathassanak egy élethű jelenetet,
amiben valakinek összetörik a szívét? Melody gyorsan
körbenézett, rejtett kamerákat keresett a bokrok közölt.
182
- Egy kis zene tutira feldobna - szólalt meg a fiú. -
Menjünk inkább hozzád haza! - A kezét nyújtotta
Melodynak. Már hiányoztak róla a pasztellkrétafoltok.
- Kösz, de nem - fújt egyet Melody. Felkapta a földről a
ThermoFoil takarót és maga köré csavarta, mint egy
bíztató ölelést.
- Szóval így? - A srác visszahúzta a kezét és beletúrt a
nedves hajába. - Na, mindegy. Úgyis bele vagyok esve
most valaki másba. Az a csaj egy igazi kis csillagszóró!
Melody kinyitotta a száját, de egy szó sem jött ki rajta.
Még a hangja is eltűnt.
- Szia! - sikerült végre kiböknie. Sarkon fordult és
elindult hazafelé. Remegő teste elkeseredetten várta,
hogy szabadjára engedhesse a könnyeket, amik a
szeme mögött gyülekeztek. De Melody legyűrte ezt a
késztetést: nem akart még többet kiadni Jacksonnak
magából, legalábbis abból, ami még megmaradt benne.
Az első néhány könny akkor préselte ki magát a
szeméből és gurult le az arcán, amikor Melody már a
Radcliffe utcán szaladt. Ez volt a vihar előtti csend. De
még sikerült elküldenie egy tanácsot üzenetben
Bekkának, mielőtt teljesen elmosódott a szeme előtt a
világ.
MELODY: Ha Brett valódi szörnyet akar látni,
randizzon egyszer egy pasival!
Elküldte az üzenetet. Ekkor szakadt át a gát.
183
17. fejezet
Lázadás és lázálom
- Frankie, drágám, nyújtsd oda a spárgás tálat a

vendégeinknek, kérlek szépen! - kérte Viveka,
hangjában egy kis adag madonnás, mű brit akcentussal.
De Frankie ezen már meg sem lepődött. A szülei a kis
vacsorapartijuk minden egyes mozzanatát gondosan,
előre megrendezték. Még az arcukról sugárzó, nyugodt
mosolyt is.
Igazság szerint ha Vivekának lett volna egy lova, akkor
aznap reggel azon nyargalt volna be a konyhába és azt
ordította volna, hogy „Jönnek a normik! Jönnek a
normik!” Ló hiányában azonban csak háromszor
ellenőrizte le mindenki sminkjét, sálat csavart a garbójuk
köré és gondosan bezárta a csini labor ajtaját.
- A mai este nagyon fontos a családunk számára -
magyarázta korábban, miközben Frankie segített neki öt
főre megteríteni az asztalt, ami körül általában csak
hárman ültek. - Lehetséges, hogy a dékán egy csomó
pénzt ad az apádnak kutatásra. Jó benyomást kell rá
tennünk!
Először Ms. J., most pedig az anyja... Frankie-nek már
elege volt abból, hogy mindenki meg akarja neki
mondani, hogyan viselkedjen a normik között.
- Tegyek fel terítéket a Csillámpatkányátusnak is? -
kérdezte, mert már nem volt képes tovább magában
tartani a csalódottságát.
184
Viveka jól hallható csattanással tette le az asztalra az
utolsó tányért.
- Tessék?!
- Hiszen őket is érinteni fogja, ha apa megkapja azt a
pénzt. - Frankie összehajtott egy acélszürke szalvétát és
letette a helyére. - Tudod, rajtuk fog kísérletezni.
- Ami azt illeti, Mathis dékán pénze a háborús
veteránokat és a kórházban szervátültetésre váró
betegeket fogja leginkább érinteni.
- Úgy érted, a normi betegeket, igaz? - vitázott tovább
Frankie.
- Mindenkit - vágta rá Viveka, majd lesütötte ibolyaszín
szemét. - Egyszer majd.
Megcsörrent a konyhai óra.
Viveka odaszáguldott, hogy kivegye a sütőből a húst.
- Végre! - sóhajtott, fekete haját az arca egyik oldalára
simította és szemügyre vette a sistergő marhasültet. -
Tökéletes. A harmadik sikerül mindig a legjobban...
Tudod - folytatta, amikor visszatért az ebédlőbe,
kezében két újabb kristálypohárral, láthatóan felvidulva -,
ha minden jól megy, az apádnak egy nap nem lesz már
szüksége varratokra, hogy újra összerakja az
embereket. A művégtagok maguk kapcsolódnak majd a
beteg szöveteihez és úgy regenerálódnak.
- Mert a varratok rondák, igaz? - Frankie szemébe
könny gyűlt.
- Nem, Frankie, nem ezt akartam mondani - sietett a
lánya mellé Viveka.
- Pedig éppen ezt mondtad! - Frankie berohant a csini
185
laborba és bevágta maga mögött az ajtót. A hirtelen
huzat lesodorta Justin Bieber arcképét a csontvázról.
Még egy normi, aki képtelen volt ránézni.
- Frankie, a spárgát, légy szíves - ismételte meg az
anyukája, ezúttal kicsit hangosabban. Ez
visszazökkentette a lányt a jelenbe.
- Ó, bocsi! - Előrehajolt, megfogta a fehér kerámiatálat
és odanyújtotta az asztal túloldalán ülő Mrs. Mathisnak.
De a pufók nőt, akinek a frizurája olyan volt, mint Hillary
Clintoné, a hajszíne pedig olyan, mint Bill Clintoné,
túlságosan lekötötte Viktor elmélete arról, hogyan
lehetne talán életre kelteni élettelen tárgyakat
elektromágneses sugárzás segítségével, ezért észre
sem vette Frankie-t.
Felnevetett.
- Hallod ezt, Charles? - tenyerét a napfoltos mellkasára
csapta. - Lehet, hogy mégiscsak feleségül veheted a
lapos képernyős tévédet!
- Ezért kedveljük mi ezt az őrült tudóst! - A dékán
átnyúlt a felesége mögött és megszorongatta Viktor
vállát. - Egy nap alkot majd valamit, ami örökre meg
fogja változtatni az életünket!
Frankie azt kívánta, bárcsak lett volna benne elég
elektromágneses bátorság ahhoz, hogy elmondja a
férfinak, hogy az apukája már fel is találta azt a valamit,
és az a valami most éppen egy tányéron spárgát kínál a
feleségének.
- Már meg is alkotta - szólalt meg a lány és lassan
letette az asztalra a tálat.
186
- Valóban? - Mathis dékán hátradőlt a fényezett
alumíniumszékén és végigsimított az őszülő szakállán. -
És mi lenne az?
- Én! - vigyorgott rá Frankie egy modem Shirley
Temple minden bájával.
A dékán és a felesége felnevettek. Viktor és Viveka
nem.
- Kér még valaki spárgát?
- Én nem, köszönöm, Viv - intett Mrs. Mathis.
- Cora ki nem állhatja a zöldségeket - magyarázta a
dékán.
- Nos, Charles - fordult egyenesen a férje felé a nő -,
tudod, hogy ez nem teljesen igaz. Csak a zöld zöldséget
nem kedvelem. Van abban a színben valami... Nem
valami étvágygerjesztő. igaz?
Frankie szikrázott.
Viktor megköszörülte a torkát.
- Szeretne valaki repetázni? - kérdezte meg gyorsan
Viveka.
- Az meg micsoda? - kérdezte Mrs. Mathis.
Frankie csak nehezen tudta elhinni, hogy a dagi
dékánné nem ismeri a repeta fogalmát. De ekkor
észrevette, hogy a nő rubingyűrűs ujja a bejárati ajtóra
szegeződik, ahol egy piros zseniliakesztyűs kéz éppen
egy papírlapot dob be a levélnyíláson.
- Mi a csuda...? - Viktor felpattant, az ajtóhoz lépett és
kitárta azt.
Az odakint, a küszöbön álló két lány felsikoltott.
Lagoona és Lala.
187
- Sziasztok! - Frankie felugrott. Nagyon örült, hogy
talán otthagyhatja a vacsorát. Volt valami a fehér
színben, ami elvette az étvágyát.
- Mi újság, lányok? - kérdezte Viktor, miközben lehajolt
és felvette a padlóról az összehajtogatott papírlapot.
A lányok ideges pillantásokat vetettek egymásra.
- Mi, szóval... csak be akartunk dobni valamit Frankie-
nek - magyarázta Lagoona, aki a szőke, göndör tincseit
aznap mélyen, egy copfba fogta össze.
Frankie kitépte az apukája kezéből a papírlapot.
- Egy petíció?
- Bojkottálni fogjuk a Szeptemberi Bált, ha nem
változtatják meg a Rémparádé témát - mesélte
Drakulaura, vacogva a rágógumipink, ejtett nyakú, kötött
kasmírpulcsijában. - De ne aggódjon - súgta Viktornak. -
Azt mondjuk, azért nem tetszik a téma, mert túl rémisztő,
és nem azért, mert sértő. - Nyilvánvalóan nem érdekelte,
hogy megszegi a nem-beszélünk-RAD- dolgokról-még-
csupa-RAD-társaságban-sem szabályt.
- Én nem akarok bojkottálni semmit - ellenkezett
Frankie, és Brettre gondolt, meg a sétahajókázásra, amit
megnyerhetnek. - Én bulizni és pasizni akarok! - tette
hozzá, táncolva.
- És a téma? - kérdezte Lagoona, és tudomást sem
vett Frankie bojkott-táncáról. - Nem kellene inkább attól
bepörögnöd?
Szél támadt, leveleket és ördögszekereket sodort
végig a zsákutcán.
- Nem akartok bejönni? - ajánlotta fel Frankie.
188
- Hm, ez nem a legjobb ötlet - szólt közbe Viktor és
erősen megmarkolta a kilincset. - Vendégeink vannak.
- Mehetnénk az én szobámba - javasolta a lánya.
- Talán majd máskor. - Viktor szúrós tekintettel
figyelmeztette Frankie-t. - Jó éjt, lányok!
Azzal rájuk csapta az ajtót, mielőtt Lagoona és Lala
elköszönhettek volna.
- Mit csinálsz?! - Frankie elhúzta a fullasztó garbónyak-
sál kombinációt a nyakáról.
- Viktor! - hallatszott Viveka kiáltása az ebédlőből. -
Hogy hívták azt a bolond szobatársadat az egyetemen?
Tudod, aki kivette a saját vakbelét.
- Tommy Lassman - kiáltott vissza Viktor, de a
tekintete ugyanolyan barátságtalan maradt.
- Ja, persze! - válaszolt Viveka és tovább mesélte a
sztorit a vendégeknek.
- Miért kóstolgatsz minket mostanában? - suttogta
Viktor Frankie-nek.
- Nem kóstolgatlak... - Frankie aznap este először
érezte úgy, hogy az ingerültsége egy kicsit alábbhagy. -
Csak dühös és elkeseredett vagyok.
- Megértjük az érzéseidet, de rossz utat választottál,
hogy kifejezd őket.
- Igen? És mi lenne a jó út? Aláírni egy petíciót, ami
rossz ügyért harcol? Úgy tenni, mintha megpróbálnál
feltalálni valamit, amit már régen feltaláltál? Pénzt kérni
kutatásokra egy normi ügyért, amikor a saját fajtánk...
- Elég legyen! - Viktor összecsapta a tenyerét.
Frankie összerezzent a hangos dörrenéstől.
189
- Már megint egy vihar közeledik? - kérdezte Mrs.
Mathis. - Ez az eső már soha nem áll el!
Frankie és az apukája általában elnevették volna
magukat a nő tévedése hallatán. De most mindketten
tudták, hogy ez a helyzet egyáltalán nem vicces.
- Akár alá is írhatod azt a petíciót, mert úgysem
mehetsz el a bálba.
- Micsoda?! - Frankie toppantott egyet a Pour la
Victoire térdcsizmájával a tökéletesen tiszta, fehér
padlón. - Mi köze van a bálnak a...
- Meg kell tanulnod, hogy körültekintőbben és
megfontoltabban kell viselkedned. Addig nem tudok
megbízni benned.
- Megfontolt leszek, ígérem! - mondta Frankie
komolyan.
- Bízz bennem!
- Sajnálom, Frankir, de már túl késő.
Komolyan képes ezt tenni vele az apja?!
- Miért adtál nekem életet, ha utána nem hagysz élni?!
- kiáltott fel.
- Elég legyen! - mordult fel Viktor.
- Nem, komolyan kérdem - vitázott tovább Frankie,
mert már elege volt abból, hogy mindig mindenki
elhallgattatta.
- Miért nem teremtettél egyszerűen norminak?!
Viktor felsóhajtott.
- Mert mi nem vagyunk azok. Mi különlegesek
vagyunk. És én nagyon büszke vagyok erre. Te is az
lehetnél.
190
- Büszke?! - Frankie úgy köpte ki ezt a szót, mintha
valaki bekente volna korábban körömlakklemosóval. -
Hogyan lehetnék büszke, ha mindenki azt akarja, hogy
rejtőzzek el?
- Azért kérlek, hogy rejtőzz el, mert biztonságban
akarlak tudni. De attól még büszke lehetsz arra, hogy ki
vagy - magyarázta Viktor, mintha a dolog tényleg
ennyire egyszerű lett volna. - A büszkeségnek belőled
kell fakadnia, és ki kell tartania, bármit is mondanak
mások.
Hogy mi?!
Frankie keresztbe fűzte a karját és elfordította a fejét.
- Én építettem az elmédet és a testedet. A büszkeség
és az erő ott vannak, benned - magyarázott tovább
Viktor, mintha megérezte volna a lánya zavarodottságát.
- Hogy éleszthetem fel őket? - kérdezte Frankie.
Minden megvolt benned aznap reggel, amikor a Mount
Hood High-ba mentünk - emlékeztette őt az apja. -
Mielőtt hagytad, hogy azok a vezérszukoló csajok
elvegyék tőled.
- És most hogyan szerezzem vissza? - tépelődött
Frankie hangosan.
- Eltarthat egy ideig - válaszolta Viktor. Hunyorgó
szemével elnézett a lánya válla felett és a vendégeire
pillantott. - De ha megtaláltad, minden erőddel ragadd
meg és ne engedd, hogy bárki újra elvegye. Akárhogy is
próbálkoznak majd néhányan. Érted?
Frankie bólintott, pedig nem is értette.
A zavarba ejtő lelkifröccs után Frankie úgy érezte
191
magát, mint egy érzelmi habcsók: a magány levegős
érzését kívülről az igazságtalanság miatt érzett dühének
kemény burka fedte. De az íze minden volt, csak édes
nem.
Viktor visszasétált az ebédlőbe, a karja lazán lengett a
teste mellett, ahogy járt.
- Mindenki készen áll a desszertre?
Frankie a szobájába sietett, nem érdekelte, hogy ki
látja meg és hogy ki mit gondol. Nem érdekelte az sem,
hogy nem érdekli semmi sem. Abban a pillanatban, hogy
megérintette a kilincsét, már sírva is fakadt. A hátát a
falnak vetette és lecsúszott a hideg padlóra. Azután csak
ült ott, arcát a tenyerébe temette és az egyetlen emberre
gondolt, akiről tudta, hogy szépnek találja a szörnyeket.
A Szeptemberi Bál lett volna az ő nagy alkalma arra,
hogy összejöjjön Brettel és megmutassa neki a valódi
Frankie-t.
És ő meg is ismerte volna azt, csak egy sminklemosó
vatta kellett volna hozzá...
- Rajta! - mondaná akkor a fiúnak ott, a lépcső alatt,
ahová kettesben elbújtak. Az üres folyosón
visszhangozna a tornacsarnokból áradó, lüktető zene,
csábítaná őket, hogy menjenek vissza bulizni, de ők,
pontosabban inkább a szabálytalanul verő szívük, a
capella zenéjét választanák. - Töröld le az arcom! -
mondaná neki.
A fiú végigsimítana a feketére lakkozott körmű ujjával a
vattán és úgy ítélné meg, hogy az túl durva a lány finom
bőréhez. De Frankie ragaszkodna hozzá, ő pedig végül
192
is engedelmeskedne.
A fiú gyengéd érintésétől Frankie szeme könnybe
lábadna.
A lány zöld bőrének látványa pedig Brett szemébe
csalna könnyet.
- Miért nem mondtad el korábban? - kérdezné.
Frankie lehajtaná a fejét szégyenében.
- Attól féltem, nem tetszem majd neked.
- Nem is tetszel.
Újabb könnycsepp.
Brett először letörölné az arcáról a könnycseppet, majd
az ujjával felemelné a lány állát, a szemébe nézne és
ezt mondaná:
- Annál sokkal többet érzek irántad.
Ezt egy szenvedélyes csók követné, ami mindkettőjük
életét megváltoztatja. Belépnének a bálterembe egy
utolsó táncra és a legjobb jelmeznek járó díjjal
távoznának. A szerelmük virágba borulna a sétahajós
vacsorán, és Brett nemsokára már Frankie arcát
hordaná a pólójára nyomtatva. A lány természetes, zöld
szépsége mindenkit rabul ejtene, még Mrs. Mathist is.
Karácsonyra már létezne Frankie ruhamárka... az
üzletekben kaphatók lennének a Frankie-babák, az
M&M’set már csak zöld színben gyártanák...
Frankie abbahagyta az álmodozást, mert egy jobb jövő
ígérete már egyáltalán nem elégítette ki. Lehet, hogy az
apukájának volt igaza, amikor nem bízott meg benne.
Lehet, hogy Frankie nem volt már apuci tökéletes, kicsi
lánya. Mert apuci tökéletes kicsi lánya hallgatott volna a
193
szüleire. Kihagyta volna a Szeptemberi Bált és
megfontoltan viselkedne.
De Frankie ennek már nem látta értelmét.
18. fejezet
Ennyi dögös pasit!
Haylee úgy követte Bekkát a Jelmezvár bolt

Holtomiglan-holtodiglan részlegén, mint egy
kötelességtudó tanú. Melody pedig úgy koslatott Haylee
után, mint egy irigy koszorúslány.
- Ehhez mit szólsz? - emelt le Haylee egy ruhát az
állványról.
- Túl csillogó - vágta rá Bekka.
Haylee egy másikat mutatott neki.
- És ez?
- Túl buggyos.
- Ez?
- Túl fehér.
- Lehet, hogy inkább sárkánynak kellene öltöznöd -
morgott Melody.
- Te meg lehetnél a Duzzogó Szörny! - vágott vissza
Bekka. Melody kénytelen volt elmosolyodni a barátnője
bugyuta válaszán.
Bekka is elnevette magát. De egy pillanattal később
már vissza is tért arra, amiért betértek az üzletbe.
- Ez? - próbálkozott Haylee.
- Túl slampos.
194
- Ez?
- Túl jelmezszerű.
- Bekka, az itt egy jelmezbolt - mutatott rá Melody.
- Pontosan! - Bekka két ujja közé fogta a nyakláncát és
ide- oda kezdte húzogatni a B betű formájú medált. -
Szóval esetleg te is választhatnál magadnak valami
jelmezt! A Rémparádé jövő pénteken lesz, ma pedig már
szombat van. Kevesebb mint egy heted van hát, hogy...
- Állj! - Melody az égre szegezte a fáradt tekintetét. -
Már mondtam: nem megyek.
- Miért? Mert Jacksonnal tegnap este összevesztetek
valami butaságon?
Haylee felmutatta az utolsó menyasszonyi ruhát.
- Túl negédes.
- Nem buta dolog volt! - csattant fel Melody, és már
bánta, hogy egyáltalán elmondta az egészet Bekkának.
Mégis, hogyan magyarázhatna el valamit, amit még ő
maga is alig értett? Jackson viselkedése miatt csak egy
érzés maradt benne, gondolatok nem. Erre az érzésre
pedig csak egy megfelelő szót talált: kizsigerelt.
- Oké. Akkor menj valaki mással! - szólt Haylee,
miközben két ujja közé fogta egy pókhálómintás fátyol
anyagát és megdörzsölte.
- Júúú, komolyan mondom, ez szikrázott. Vajon van a
raktárban valami jobb minőségű ruhájuk is? - Felnézett a
meny- nyezetre, amiről nagy pókok lógtak alá, és
megvakarta az állát. - Hayl, megtennéd, hogy...
Máris! - Haylee elszáguldott, hogy előkerítse a
boltvezetőt. Pici popsija olyan gyorsan mozgott, mintha a
195
lány egy felhúzható játékbaba lett volna.
- Szóval, van már ötleted, minek szeretnél beöltözni? -
kérdezte Bekka. Igyekezett segítőkésznek és
támogatónak tűnni.
- Mit szólnál, ha én lennék a Láthatatlan Lány? -
Melody végighúzta a kezét a viaszos Halloween sminkek
dobozain. Aműanyag dobozokban ilyen színek voltak,
mint denevérfekete, vérvörös, rothadászöld,
szellemfehér. Melody közelebb hajolt hozzájuk és
megszagolta őket. Egyáltalán nem olyan volt az illatuk,
mint Jackson pasztellkrétáinak. Édesebbek voltak és
enyhébbek, de Melody szeme azért így is könnybe
lábadt.
- Kopp-kopp! - szólalt meg Bekka miközben egy fekete
harisnyakötő árcéduláját vizsgálgatta.
- Ki az?
- Búúú!
- Milyen Búúú?
- Nem tudom, de te csinálsz így egész nap. Mehetnél
depressziós szellemként, így, ahogy vagy.
Melody kuncogott és szipogott egyszerre.
- Ez nem vicces.
- Akkor miért ne-he-ve-hetsz? - kérdezte éneklős-
nyávogós hangon Bekka.
- Nem is ne-he-ve-he-te-hek-válaszolt neki ugyanígy
Melody.
- Oké! - Bekka ellépett a harmincnégy dolláros
menyasz- szonyi ruhák mellől és keresztbe fonta a karját
a zöld zsebes mellényén. - Ha te nem jössz, én sem
196
megyek.
- Na persze! - bökte oldalba a barátnőjét Melody. - És
kihagyod a lehetőséget, hogy Brett menyasszonya
legyél?
Elsők a barátok - jelentette ki a lány. Zöld szemét
Melodyra szegezte, a tekintete szilárd volt.
- Ezt nem tehetem meg veled!
- Akkor, úgy tűnik, jössz. - Bekka szeplős arcán
győzedelmes vigyor áradt szét.
Haylee határozott, gyors és céltudatos léptekkel
visszatért hozzájuk.
- Beszéltem Gavinnel, a boltvezető-helyettessel. Ő azt
mondta, október közepéig nem kapnak már újabb
Frankenstein menyasszonya jelmezeket. De megadta -
a lány a kezében lévő névjegykártyára pillantott - Dan
Mooney számát. Ő a boltvezető, hétfőn lesz itt
legközelebb. Nála még egyszer rákérdezhetünk.
Haylee elhivatottsága láttán Melodyban felpezsdült
valami. A barátnői nem voltak tipikus tizedikesek, de
összetartottak, és Melody mindkét tulajdonságukat egyre
többre értékelte bennük.
- Hagyd, nem érdekes - sóhajtott Bekka és visszatért a
kollekcióhoz. - Majd egy menő hajjal helyrehozom.
- Ez esetben a csillogót javaslom - szólt Haylee és
leemelte a ruhát a fogasról. - Egyszerű, elegáns és az
én Virágrém jelmezem is csillogó. Úgy fog tűnni, mintha
jól megterveztük volna.
- Csodás! - Bekka a karjára dobta a ruhát. - Most már
csak egy... - Körbenézett. - Hé, nézd, ki van ott!
197
- Sziasztok! - hallotta meg Melody az ismerős
fiúhangot.
Megfordult. Deuce volt az. A gyér világítás ellenére
egy piros keretes Ray-Ban napszemüveg volt rajta, és
egy Ed Hardy kamionossapka. Melody ajka szájfény
után kezdett szomjazni, amikor a lány meglátta a fiút. Így
adta tudtára, hogy ezt akkor ők most kihagynák. Melody
becsukta a száját, hogy megnyugtassa az ajkát: ő
ugyanígy érzett.
- Szia! - A srác zavartan mosolygott rá. Nagy Bose
fejhallgatók pihentek a fülén, és Deuce meg sem
próbálta levenni őket.
- Mit csinálsz te errefelé? - kérdezte Bekka, mint egy
pletykás anyuka.
Haylee gépelni kezdett.
- Hát, csak jelmezt akartam vásárolni. - Felemelte a
bevásárlókosarát, és mintha feltételezte volna, hogy
Bekka nem vette észre a kalapválasztását, hozzátette:
én leszek a Bolond Kalapos.
- És Cleo? - nyomult tovább Bekka.
Melodynak sikerült visszafognia magát, így nem vágta
pofon a barátnőjét.
Deuce kényelmetlenül feszengett.
- Ő idén nem jön.
- Vihar a Paradicsomban?
- Bekka! - szólt rá Melody. - Ehhez semmi közünk!
- Igazából minden oké - mosolyodott el a srác
halványan. - Csak néhány barátnője úgy döntött,
kihagyja az idei bált, és ő velük marad, és...
198
- Szóval egyedül mégy?
- Lehet. Nem tudom, még nem vagyok teljesen biztos,
hogy...
- Csodás! - tapsolt Bekka. - Miért nem mégy Mellyvel?
Melody toppantott egyet a fekete Converse cipőjével.
A bizsergés, amit belül érzett, egyszerre kaparássá
változott.
- Miért? - kérdezte ártatlan hangon Bekka, miközben
egy véráztatta esküvői csokrot kezdett vizsgálgatni. -
Szerintem mókás lenne. Nem, Deuce?
- De, tényleg az lenne. - Deuce kezdett megbarátkozni
az ötlettel. - De csak mint barátok, mert tudod, hogy
Cleo és én...
- Persze! - csapott le rá Bekka.
- Oké - mosolyodott el édesen Deuce.
- Vedd elő az iPhone-odat! - intézkedett Bekka. -
Átkoccantom neked Melody számát.
- Hahó, itt vagyok ám! - háborgott Melody.
- Egy-két-hááá... KOCC! - Bekka és Deuce
összeütötték a telefonjaikat.
- Megvan - mondta a telefonja kijelzőjének Deuce.
Utána pedig Melodynak azt, hogy: - írok SMS-t a bál
napján.
- Cool! - vigyorgott Melody még mindig csukott szájjal.
A rövid bicikliút a jelmezvárból vissza leginkább
csendben
telt. Derűsen sütött a Nap, az ég kék volt, és ez
ugyanúgy próbára tette Melodyt, ahogy Bekka is. Ketten
együtt majdnem lehetetlenné tették, hogy a lány tovább
199
dagonyázzon saját szerencsétlenségének
pocsolyájában. Bekka néhány háztömbönként
biztosította Melodyt arról, hogy csak segíteni akart, mire
ő minden alkalommal elmondta, hogy ezt ugyan nagyra
értékeli, de nem kérte, hogy Bekka segítsen neki.
Azután csendben mentek tovább.
- Én megérkeztem - jelentette be Melody, amikor a
Radcliffe utca elejére értek.
- Még mindig nincs jelmezed - kiáltott neki Bekka.
- Még mindig nem érdekel - válaszolt Melody és
minden erőfeszítése ellenére egy félmosoly jelent meg
az arcán.
Melody elrohant az anyukája mellett, aki éppen
borosüvegeket rakosgatott az ebédlőasztalra és
felszáguldott a falépcsőkön, egyenesen a szobájába.
- Egy óra múlva átjön néhány szomszéd egy kis
borkóstolóra - kiabált utána Glory. - Ha érdekel.
Melody bevágta maga mögött a szobája ajtaját,
jelezvén, hogy nem érdekli.
- Áthoztam a ventillátorodat - kiabált át Candace a
másik szobából. - Majd visszaviszem, ha megszáradt a
lakk a 1ábujj - körmeimen.
- Felőlem - morogta Melody.
Felmászott a létrán a galériaágyára és belehasalt a
levendulaszínű és orgonalila steppelt paplanjába. Miután
az első zokogó rohamok elmúltak, megfordult és a
plafonja fagerendáit bámulta.
Megszólalt az iPhone-ja. SMS-t kapott. Deuce-tól.
DUECE: elfelejtettem megkérdezni, milyen jelmezbe
200
jössz.
Most tényleg Deuce-szal fog menni a bálra?
Szánalomrandi valaki más barátjával? Ettől
magányosabbnak érezte magát, mintha egyedül ment
volna.
A házban még nyitott ablakok mellett is elviselhetetlen
volt a hőség. Beau már hetek óta próbálta megjavíttatni
a légkondit. Nem mintha Melodyt ez különösképpen
izgatta volna: az ő egész teste dermedt volt. Ha nem
gyöngyözött volna a veríték a homlokán, észre sem
vette volna, hogy meleg van.
Újra rátört a keserűség. Az izzadságról visszatértek az
előző este emlékei... a ThermaFoil takaró alatt...
csókolózni Jack-
sonnal...
- Szia! - hallotta meg a fiú hangját.
Hirtelen felült és beverte a fejét egy gerendába.
- Jól vagy? - kérdezte Jackson, miközben
megkapaszkodott az ablaknak támasztott létra
legfelsőbb fokában.
Melody bólintott, de egyetlen hang sem jött ki a száján.
Ott volt a fiú. A szemüvegében. A szégyenlős
mosolyával. Zöld ingben, festékfoltos ujjakkal.
- Nagyon meleg van itt. - A kezével az arcát legyezte.
- Akkor menj innen! - Melody visszahanyatlott az
ágyra.
- De én nem akarok elmenni - ellenkezett Jackson.
- Akkor mégis mit akarsz?
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam, a tegnap este
201
nagyon jó volt.
- Na, persze. Egészen addig, amíg rossz nem lett.
A srác felsóhajtott.
- Megint emlékezetkiesésem volt, ugye?
- Inkább modor- meg épelme-kiesésed, Jackson! -
Melody felült. A lábát lelógatta az ágy széléről, hátradőlt
és megtámaszkodott a kezén. A szekrénye felé fordult.
Ránézni Jacksonra majdnem olyan lehetetlen volt, mint
megbocsájtani neki. - És nem akarom többé ezt az
emlékezet-kiesés kifogást hallani, oké? Menj és próbáld
ki Csillagszórón! Ő talán elég hülye ahhoz, hogy be is
vegye. De én nem vagyok az.
- Pedig igaz! - bizonygatta a fiú. - A ház előtt, a
kocsibejárón tértem magamhoz.
- Jobb lett volna, ha ott is maradsz!
- Ha ott maradtam volna, nem lenne párod a
Szeptemberi Bálra - jegyezte meg. Megpróbált cuki
lenni.
- De igen, lenne - válaszolt Melody és fájdalmat akart
okozni a srácnak. - Deuce-szal megyek.
Jackson nem válaszolt. A küldetés teljesítve.
- Melody! - Jackson odalépett hozzá és megfogta a
lány himbálózó lábait. - Az utolsó dolog, amire
emlékszem, hogy a takaró alatt csókolóztunk. Azután
pedig...
- Hidd el nekem, Jackson - Melody végre ránézett. A
fiú arca csatakos volt az izzadságtól; sütött róla a zavar
és a szégyen -, te nem veszted el az eszméletedet. Bár
már-már azt kívánom, bárcsak úgy lenne!
202
- Akkor miért nem emlékszem semmire sem? -
Jackson megtörölte a homlokát.
- De emlékszel. Csak ezt a béna emlékezetkiesés
dolgot használod kifogásként arra, hogy azt mondd, amit
akarsz és azzal smárolj, akivel csak akarsz...
Jackson ekkor levette a szemüvegét és végig
kigombolta az ingét. Bepillantást engedett Melodynak a
csillogó, fiúbanda-alkatú felsőtestére.
- Mit csinálsz?! - Felkapta a mobilját. Azt sem tartotta
kizártnak, hogy a rendőrséghez fordul, és, biztos, ami
biztos, elindította a videofelvételt is, ha esetleg
bizonyítékra lenne később szüksége.
- Már megint te? - A fiú felhúzta a szemöldökét. -
Tudhattam volna abból, hogy így izzadok. - Végighúzta
az ujját a mellkasán. - Melletted mindig felforr a vérem!
- Jackson, elég legyen! - Melody leugrott az ágyáról.
- Miért hívsz folyton Jacksonnak?
- Mert ez a neved - válaszolt Melody és a fiú arca elé
tartotta az iPhone-ja kameráját.
- Nem is igaz.
- Hát akkor hogy hívnak? - provokálta Melody.
- D. J. vagyok - mutatkozott be a fiú egyenesen a
lencsébe. - D. J. Hyde. Mint a Dk Jekyll és Mr. Hyde-
ban. Így hívták a nagyapámat is... aki egyébként szuper
rémisztő egy figura volt. Találtam néhány feljegyzést a
padláson. Úgy tűnik, akkoriban egy csomó szérummal
kísérletezett, saját magán! És ha megitta azt a szert,
valami vademberré vált. Én inni ugyan nem szeretek, de
egy jó táncolós buliban mindig benne vagyok! -
203
körülnézett a szobában. - Van valami zenéd?
Melody leállította a felvételt. Mielőtt bármit tehetett
volna ellene, D. J. a fehér dokkolóhoz ugrott, rázni
kezdte a csípőjét, felemelte a karját, amitől az inge úgy
nézett ki, mintha a fiúnak szárnyai nőttek volna, és
táncolni kezdett, mintha egy egész stadionnyi visító
lányrajongó előtt produkálná magát.
- Mi folyik itt? - lépett be a szobába Candace, kezében
Melody ventillátorával. Mezítláb volt, bő, zsebes, fiús
gatyában és feszülő, fehér felsőben, a megtestesült
laza-kényelmes-szexiség. - Bemutatkozó videót
forgattok valami tehetségkereső műsorba?
- Bizony! A kis műsorunk címe pedig: Hát te ki vagy? -
Kivette Melody nővére karjai közül a ventillátort és
magához húzta a lányt.
- Candace - kacagott fel a csaj és hagyta, hogy D. J.
vezetni kezdje.
A Timbaland-dal lüktetése úgy záporozott rájuk, mint a
labdák egy baseball-gyakorlópályán, D. J. pedig mindet
visszaütötte az ujjának egy-egy hangos csettintésével.
- Melly, ki gondolta volna?! - kiabálta túl a zenét
Candace és ő is a feje fölé emelte a karjait.
- Én biztos nem. - Melody bekapcsolta a ventillátort.
- Szélgép! - kiáltott fel D. J.
Candace-szel együtt forogni, pörögni kezdtek a
ventilátor előtt. D. J. lebegő ingével úgy néztek ki,
mintha a Timbaland- szám videoklipjében lettek volna.
Ju-húúúú! - Candace egyre szűkebb köröket írt le a
kezével a feje felett. Majd lehajolt és teljes sebességre
204
kapcsolta a ventillátort.
D. J. kinyújtotta a karját, Supermen-pózba.
- Repülök! - rivallta. A fehér inge úgy lobogott a háta
mögött, mint egy palást.
- Mi folyik odafent? - kiabált fel Glory a földszintről.
- Semmi! - szólt vissza neki Melody. Az igazság túl
bonyolult volt ahhoz, hogy elmagyarázza.
- Akkor halkítsátok le azt a semmit! A vendégeink
minden pillanatban itt lehetnek.
Melody boldogan véget is vetett a bulinak, kivette a
telefont a dokkolóból.
Eltartott néhány másodpercig, amíg Candace és D. j.
abbahagyták a táncolást. Újabb néhány másodperc
kellett, hogy a nevetést is abbahagyják, és még néhány,
hogy a szoba lehűljön.
- Ez állati volt! - Candace a táncpartnere tenyerébe
csapott. - Sokkal viccesebb vagy, mint amilyennek
kinézel!
- Tessék? - A fiú feltette a szemüvegét. Elég zavartnak
tűnt.
- Hát az a szemüveg és az az ing... Tudod, amikor be
van gombolva. Attól elég kockának tűnsz. De mókás
vagy.
A srác lenézett és gyorsan begombolta az ingét.
- Tényleg?
Melody egy csapásra megvilágosodott.
- Hogy hívnak?
- Mi?
- Hogy hívnak? - ismételte meg a kérdést a lány.
205
- Jacksonnak. - A fiú hátrált néhány lépést,
nekitámaszkodott a létrájának és megdörzsölte a
homlokát. - Jaj, ne! Ugye, nem vesztettem el megint az
eszméletemet?
- Ó, dehogynem - válaszolt Melody. - Csakhogy
ilyenkor nem veszted ám el az eszméleted. - Elindította
a videolejátszást az iPhone-ján. - Jackson, hadd
mutassalak be D. J. Hyde-nak.
- Jackson, várj! - kiáltott utána, de a fiú nem állt meg.
Miután meglátta, hogyan viselkedett Melody előtt,
gyorsabban porzott el, mint egy paparazzi, aki kiszúrta
és lefotózta Britney-t.
Candace egy szót sem szólt, csak rosszallón csóválta
a fejét.
- Mi az?
- Pontosan. - Candace felemelte a szőke haját és
legyezgetni kezdte a tarkóját.
- Pontosan mi? - csattant fel Melody. A fejében úgy
keringtek a gondolatok, mint a körhinta Jackson rajzán.
- Mit akarsz most tenni Jacksonnal?
- Mit tehetnék? Nem hiszem, hogy ezért a rendőrséget
kellene hívnom.
- Talán utána kéne menned - javasolta Candace,
mintha tényleg érdekelte volna a dolog.
- Kösz, nem. - Melody addig piszkálta a körme szélét,
amíg ki nem serkent a vére. - Most nem arra vágyom,
hogy kapcsolatot kezdjek egy kiszámíthatatlan...
akármiisvoltezzel.
- Hát, akkor lemaradsz valamiről - Candace megfordult
206
és elindult kifelé. A feneke ide-oda csapódott a lógó
farmerjának túl bő részeiben.
- Várj!
Candace megállt.
- Hogy érted azt, hogy lemaradok valamiről? - kérdezte
Melody.
- A kiszámíthatatlan az jó! Vicces és érdekes -
magyarázta Candace, mintha a saját tapasztalatait adná
tovább. - És még ha Jackson csak az ideje felét tölti
veled, még akkor is jobban jársz, mint a lányok nagy
része.
Melodynak eszébe jutott a fiú. Elmosolyodott.
- Jó fej, igaz?
- Menj és keresd meg! - tanácsolta Candace,
óceánkék szeméből komolyság sugárzott. - Mert ez
jelenti azt, hogy kitartasz valami mellett. - Csettintett
egyet az ujjával. - Szerelmi tanácsadó jobbra el.
Melody lerohant a lépcsőn és átfurakodott az
előszobában álló, két magas idegen között.
- Melody, ők itt Steinék az utcából. Van egy veled
egykorú lányuk, és...
- Örülök, hogy találkoztunk - kiabált vissza a válla felett
Melody és kirontott az ajtón. - Nemsokára hazaérek.
- Ne aggódjon! - szólt a hosszú, fekete hajú nő. - A mi
lányunk éppen ugyanilyen.
Miközben a fehér házikó felé rohant, Melody úgy
érezte magát, mintha egy klisészerű romantikus filmben
szerepelne. Rohant az elhagyott szerelme után a
reptérre, hogy utolérje, mielőtt annak felszáll a gépe. De
207
a hasonlóságok itt véget is értek. Amennyire Melody
tudta, még senki sem forgatott filmet arról, ahogy egy
lány rohan egy elhagyott őrült után.
A fiú házának bejárati ajtaja résnyire nyitva állt.
- Jackson? - szólt be halkan Melody, és a
mutatóujjával belökte az ajtót. - Jackson?
A házból jeges levegő csapta meg. Melody belépett.
Odabent nem lehetett több tizenöt foknál. Hát Salemben
senki sem tudja rendesen kezelni a hőszabályzókat?
Melody először nem akart hívatlanul beállítani Jackson
házába, főleg, hogy a fiú anyukája az ő
természetismeret-tanára volt. De a srác már kétszer
megtette ezt vele, szóval...
- Jackson? - szólította a fiút halkan.
A szobában régi bársonykanapék, sötét, keleti
szőnyegek, zsúfolt sarkok telepakolva apró tárgyakkal,
amik időgéppel érkezhettek a régi Londonból, itt
felhalmozódtak és itt ragadtak. Az egész berendezés
tökéletes ellentéte volt a ház vidám külső
megjelenésének. Melody elmosolyodott. Ő túl jól is
ismerte ezt a kettősséget.
- Ha tudtad, hogy mi vagyok, miért nem mondtad el? -
hallatszott Jackson hangja valahonnan a második
emeletről.
- Meg akartalak védeni - válaszolta az anyukája.
Melody tudta, hogy el kellene mennie onnan, de nem
tudott.
Ugyan mitől? - szipogott Jackson. - Attól, hogy
idegenek kertjében ébredjek fel? Hogy hülyét csináljak
208
magamból a szomszédoknál? Hogy elriasszam
magamtól az egyetlen lányt, aki valaha is tényleg
tetszett nekem?
Melody nem tehetett róla, vigyorognia kellett.
Jacksonnak tényleg tetszett!
- Mert nem védtél meg ezektől - folytatta Jackson. - Ez
mind megtörtént, és ez csak az utolsó huszonnégy óra!
Ki tudja, mi mindent csináltam az elmúlt tizenöt évben!
- De hisz’ ez a lényeg! - magyarázta az anyukája. - Ez
nem tart tizenöt éve. Csak akkor fordult komolyra,
amikor idősebb lettél.
Egy pillanatig mindketten hallgattak.
- Mi váltja ki? - kérdezte a fiú, már nyugodtabb hangon.
- Túlhevülés - válaszolt halkan Ms. J.
Melody gyorsan végigpörgette az emlékeit a D. J.-vel
való találkozásairól. Hát persze! ThermaFoil takaró, a
szobája, a ventilátor...
- Túlhevülés - ismételte meg Jackson olyan
hangsúllyal, mintha azt mondaná, már régen rá kellett
volna jönnie magától. - Ezért van itt mindig olyan hideg.
- És ezért nem engedtem soha, hogy sportolj. - Ms. J.,
úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy megoszthatta a titkát a
fiával.
- De miért történik ez?
- Jackson, ülj le egy percre, kérlek! - Rövid csend. -
Erről soha nem meséltem neked. A dédapád Dr. Jekyll
volt... Szerény és kedves ember, akárcsak te. De a
szerénysége több mindenben akadályozta, ezért
készített egy szérumot, ami bátorságot adott neki...
209
erőssé tette. De rászokott, és a szer végül megölte őt.
- De hogy lehet, hogy én...
Az anyukája a szavába vágott.
- A szer mérgező volt, károsította a DNS-ét is. Ez a
tulajdonság pedig tovább öröklődött. A nagyapádban és
az apádban is megvolt.
- Szóval apa nem hagyott el minket?
- Nem. - Ms. J. hangja megbicsaklott. - Genetikus
kutató voltam, amikor vele találkoztam, és... mindent
megpróbáltam. - Szipogni kezdett. - De a
hangulatingadozásai elviselhetetlenek lettek, és ez... az
őrületbe kergette őt.
Jackson nem válaszolt. Ms. J. is hallgatott. Az
emeletről csak halk zokogás és szívszakasztó pityergés
hallatszott.
Melody is sírt. Jackson miatt. A fiú anyukája miatt. A
felmenőik miatt. És saját maga miatt is.
- Velem is ez fog történni? - kérdezte végül Jackson.
- Nem. - Az anyukája kifújta az orrát. - A te esetedben
más a helyzet. Lehet, hogy a gének mutálódtak.
Mindenesetre úgy tűnik, rád ez csak akkor van hatással,
ha kimelegedsz. És amint újra lehűl a tested,
visszaváltozol.
Hosszú szünet következett.
- És akkor te... - Jackson elgondolkozott. - Te az ő
anyja is vagy?
- Az vagyok - válaszolt egyenesen az anyukája. - Mert
ő is te vagy... csak egy kicsit más.
- Miben más?
210
- D. J. jól érzi magát a reflektorfényben, mindig a
középpontban akar állni, míg te szerényebb és
visszahúzódóbb vagy. Ő a zenét szereti, te a
képzőművészetet. Ő magabiztos, te óvatos vagy. De
mindketten csodásak vagytok a magatok módján.
- Ő tud rólam?
- Nem. - Rövid csend. - De tudja, hogy kik voltak az
ősei.
- Hogyan...?
Ms. J. újra a fia szavába vágott.
D. J. utánajárt egy kicsit a múltbéli eseményeknek. De
rólad nem tud, ő is azt hiszi, hogy emlékezetkiesései
vannak. Nem bízhatok meg benne. Senkiben sem
bízhatunk meg. Meg kell ígérned, hogy ezt senkinek
sem mondod el. Ígérd meg! Meg tudod tenni?
Melody ezt végszónak vette és kislisszant az ajtón.
Nem akarta hallani Jackson válaszát. Már így is túl sokat
hallott.
19. fejezet
Csavaros nyak, csavaros agy
Az A terv megvalósításra készen állt. Hosszú hetek

tervezése és előkészületei után ez volt Frankie
legelfogadhatóbb terve, hogy mégiscsak eljusson a
Szeptemberi Bálra. De korántsem ez volt az egyetlen.
- Anyu, apu, beszélhetnék veletek egy kicsit? -
kérdezte, frissen az esti töltése és aromaterápiás
211
varratgőzölése után.
A szülei a kanapén hevertek, jazzt hallgattak és
olvastak. A Fierce & Flawless már nem volt rajtuk, a
csavarjaik is kilátszottak. A vacsora elkészült (hála
Frankie-nek), az edények már tiszták voltak evés után
(hála Frankie-nek), és hét egész napja senki semmilyen
meggondolatlanságot nem tett (hála Frankie-nek).
Itt volt az idő.
- Mi újság? - Viktor letette az orvosi lapot, amit olvasott
és leemelte a lábtartóról a kopott UGG csizmáit. Így
jelezte Frankie-nek, hogy üljön le mellé.
- Szóval... - Frankie megtapogatta a nyaki varratait.
Meglazultak, megnyúltak a gőztől.
- Ne piszkáld! - szólt rá Viveka. Az ibolyaszín szemei a
zöld bőrétől padlizsánszínűnek tűntek. Frankie bűnnek
tartotta, hogy mások nem értékelhetik az anyja
természetes szépségét.
- Ideges vagy valami miatt? - kérdezte Viktor.
- Nem. - Frankie a feneke alá tolta a kezeit. - Csak azt
akartam elmondani, hogy sokat gondolkodtam a múlt
heti viselkedésemen és belátom, hogy igazatok volt.
Veszélyes és önző dolog volt.
A szülők szája sarka egy kicsit felfelé görbült, mintha
nem akartak volna teljesen elmosolyodni, mielőtt
megtudták, hogy mire akar kilyukadni a lányuk.
- Mindent úgy tettem, ahogy kértétek, iskola után
minden nap egyenesen hazajöttem, nem SMS-eztem,
nem e-maileztem, nem twittereztem és nem is
posztoltam a Facebookon. Evés közben pedig csak
212
akkor szólaltam meg, ha kérdeztek.
Ez mind igaz volt. Még a szemkontaktust is kerülte
Brettel, ami nem is volt nehéz, mert Bekka helyet cserélt
vele bioszórán.
- Tudjuk. - Viktor előrehajolt és meglapogatta a lánya
térdét. - És nagyon büszkék is vagyunk rád.
Viveka egyetértően bólintott.
- Köszönöm. - Frankie szégyenlősen lesütötte a
szemét. Egy... két... há’... rajt! – Szóval mit gondoltok
megbízhattok bennem annyira hogy elengedjetek a
bálba? - bökte ki, mielőtt az idegei felmondták a
szolgálatot.
Viktor és Viveka egymásra pillantottak.
Vajon megfontolják a dolgot? Igen! Bíznak...
- Nem - szólaltak meg ketten egyszerre.
Frankie erőt vett magán és nem szikrázott. És nem is
visított. És nem fenyegette meg a szüleit, hogy
töltéssztrájkolni fog. Ez a lehetőség is benne volt a
pakliban. Éppen ezért olvasta el korábban Mary Lou
Belli és Dinah Lenney könyvét, a Színészet fiatal
színészek számúra: A legjobb kalauz tiniknek című
könyvét. Hogy el tudja játszani: megérti a szülei
döntését. Hogy úgy tegyen, mintha el is fogadná azt. És
hogy eljátssza: méltósággal tér vissza a szobájába.
- Nos, köszönöm, hogy meghallgattatok - mondta,
nyomott egy-egy puszit a szülei arcára és elindult
lefeküdni. - Jó éjt!
- Jó éjt?! - kérdezte értetlenül Viktor. - Ennyi? Nem is
vitázol?
213
- Nem vitázom - villantott egy édes mosolyt felé
Frankie. - Ki kell tartanotok a büntetés mellett, különben
nem tanulok meg semmit. Megértem.
- O-ké - Viktor fejcsóválva emelte fel az orvosi
szaklapot, mintha nem is hinné el azt, amit az imént
hallott.
- Nagyon szeretünk - dobott Frankie-nek egy puszit
Viveka.
- Én is nagyon szeretlek benneteket - dobott vissza
neki két puszit Frankie.
Jöhetett a B terv.
- Rendben, Csillámpatkányátus! - szólt Frankie és a
csini labor nappali részébe vitte kis, csillámporos
bizalmasait. - Ez nem lesz szép látvány. Meg kell
szegnem néhány szabályt. Próbára kell tennem néhány
barátságot. És nagy kockázatot kell vállalnom. De ez
mind csekély ár az igaz szerelemért és a személyes
szabadságért, nem igaz? - A kalitkát a narancssárgára
lakkozott kisasztalra tette. A patkányok egyetértően
kaparták az üvegfalat.
Elindította a Just Dance-et Lady Gagától, kinyitott egy
hajszőkítős dobozt és vastag, fehér csíkokat húzott a
hajába, a gyökerektől a hajvégekig, tíz centikre
egymástól. Éppen olyanokat, mint amilyeneket a
nagymamája hordott. Míg várt, hogy a festék
megszáradjon, ledőlt a vörös párnákkal borított, támla
nélküli kanapéjára, elővette a telefonját és írni kezdett
Lalának.
- Na, lássuk! - sóhajtott.
214
FRANKIE: Még mindig bojkottáltok?
LALA: Ja. Cleo, Clawdeen és Lagoona is itt vannak.
Tutti hogy újra írsz!:) Biztos, hogy nem tudsz átjönni?
FRANKIE: szobafogság: (
Ez egyáltalán nem az a válasz volt, amire Frankie

számított.
Csend... Csend... Csend... Csend... Csend... Tíz perc
múlva hét óra volt, a bál negyven perc múlva kezdődött.
Hol volt..
FRANKIE: Csak, hogy tud, a szüleim múlt héten

valami borkóstoláson voltak az új lány, Melody szüleinél
és hallották, hogy a csaj Deuce-szal megy a Bálra.
LALA: Csak, hogy tud, azt a házat a nagyszüleimtől
bérlik. Csak, hogy tud.
FRANKIE: Tutu, hogy a nagyszüleid háza. Szted igaz
ez az infó Deuce-ról? Cleo tud róla?
CLEO: Ez igaz?
Frankie felült. Ez az!
FRANKIE: Ezt monda az anyám.

FRANKIE: Le akarod buktatni őket?
CLEO: Tutira. De nincsenek jelmezeink. :(
Igen! Igen! Igen!

- Működik! - újságolta Frankie a
Csillámpatkányátusnak. Egy kicsit azért bűntudata volt,
215
amiért így manipulálja a barátait. De minden, amit írt,
igaz volt. Ráadásul az, hogy megírta ezeket, éppen
annyira hasznára vált a barátainak is, mint neki
magának. Végül megköszönik majd neki. Végül
mindenki köszönetet fog majd neki mondani. Csak el
kellett jutni odáig.
FRANKIE: Ez egy Rémparádé! Mi jelmezbe születtünk!

Csodaszép, lenyűgöző jelmezben!
FRANKIE: Itt az esély, hogy megtudjuk, mit gondolnak
rólunk az emberek. Az igazi énünkről.
FRANKIE: Meg kell nekik mutatnunk, hogy nincs mitől
tartaniuk.
FRANKIE: Ha mi nem győzzük le a félelmeinket, ők
sem fogják az övéket soha.
Csend... Csend... Csend... Csend... Csend... Csend...

Csend...
- Mit csinálnak már?! - Frankie hátradőlt és szikrázott.
Csend...
Csend... Csend... Csend... Csend... Csend...
216
CLEO: Nem vagy szobafogságban?
FRANKIE: Kimászom az ablakon.
Frankie a mokaszinba burkolt lábaival biciklizni kezdett

a levegőben. Ez az! Ez az! Ez az!
Dobott egy csókot a Csillámpatkányátusnak,
kikapcsolta a zenét és felkapott egy ruhászsákot, amit a
garázsból vitt fel. Melegítőben és egyetlen vékony réteg
szájfénnyel az arcán átfurakodott a tejüveg ablakon és
kiugrott, száznyolcvan centi magasról, a szabadságba.
Úgy érezte, jobban fel van töltve, mint egy Visa kártya
karácsony előtt.
LALA: Tali 5 perc múlva a Radcliffe utca végén.

LALA: Csak aztán jól süljön el minden!
FRANKIE::)
20. fejezet
Szabad ez a rém?
- Oké, csak még egy fotót! - ugrott ki Bekka apukája a

piros Cadillac SRX-ből. Vörös polárpulcsiban volt,
Dockers szövetgatyában és kék papucsban.
- De apa! - toppantott a lány a szatén Stilettos magas
sarkújával és a suli lépcsője felé mutatott, amit nagy,
zöld lábnyomok tarkítottak és ami mellett jelmezes
srácok lógtak, akik túl menők voltak ahhoz, hogy
bemenjenek a bálba. A szárnyas ajtó mögötti sötétből
217
köd gomolygott és magával hozta a bent lüktető basszus
hangját. - Brett odabent vár!
- Nyugi! - Melody átkarolta Haylee-t és Bekkát. - Még
egy képbe nem halunk bele.
- Nem - morogta Bekka, amikor egy csapat végzős
cheerleader zombi elhaladt mellettük -, de a szégyenbe
igen.
- Mosolyt kérek! - rikkantott Mr. Madden és a kopasz
feje tetejére tolta a szemüvegét.
Bekka és Haylee engedelmeskedtek. Melody
megpróbált. De az arcplasztikai műtétből könnyebb volt
felépülni, mint most. Igen, egészséges volt, majdnem
asztmamentes, és egy szerető család tagja. De olyan
nagy kérés volt, hogy egy kapcsolata is legyen, ami az
első csóknál tovább is tart?
Jackson egész héten kerülte őt. Vagy a házi feladatra,
vagy fejfájásra hivatkozva, de mindig kitért Melody
minden próbálkozása elől, és nem volt hajlandó egy kis
időt sem tölteni vele. És mint tisztelettudó barát és
hallgatózó, Melody mindig azt mondta, megérti. De
közben pedig segíteni akart. Azt akarta, hogy a fiú az ő
vállán sírja ki magát. Segíteni akart cipelni a fiú terhét. El
akarta mondani, hogy ő is „szörnynek” érezte magát
egész eddigi életében. Hogy megérti őt. De egyértelmű
volt, hogy Jackson nem tartott igényt a vállára. És
semmi egyéb testrészére sem. Ez pedig jobban
kiszorította Melody mellkasából a levegőt, mint az
asztma valaha is.
Egyedül a dobozokkal telepakolt szobájában,
218
Melodynak minden éjjel vissza kellett fognia magát,
nehogy megossza a gondját Candace-szel. De Jackson
titka veszélyesebb volt annál, semmint hogy azt bárkinek
elmondja. Ehelyett arról győzködte magát, hogy Jackson
távolságtartásának semmi köze ahhoz, hogyan érez
iránta, és hogy ez teljes mértékben az anyukájának tett
ígéretének tudható be. De ennél több önkényeztetésre
nem futotta, attól már szánalmasnak érezte volna magát.
Mintha virágokat küldött volna magának Valentin-napra.
Melody nem tudott teljesen megszabadulni a
rosszkedvétől, de sikerült rávennie magát, hogy
felöltözzön és elkészüljön a bálra. Nem akarta cserben
hagyni két új barátját, Frankenstein menyasszonyát és a
Virágrémet.
- Lányok, csodásan néztek ki! - áradozott Mr. Madden,
miközben visszabotorkált a kocsijához. - Pontban tízkor
itt vagyok értetek! - jelentette még be és elhajtott.
A hátsó lámpái elvesztek a messzeségben, és velük
tűnt el Melody utolsó reménye is arra. hogy korábban
leléphessen. Miért is ment bele, hogy a kocsiban hagyja
a táskáját?! Bekka azt mondta, így szabadabban
mozoghatnak, de igazából ezzel csak az ellenkezőjét
érte el: két és fél óráig kénytelen volt ott maradni egy
pasival, akivel nem is akart.
- Légyszi, próbáld meg jól érezni magad! - kérlelte
Bekka, mintha olvasott volna a barátnője gondolataiban.
Melody megígérte, hogy igyekezni fog.
- Jól nézel ki - mondta.
- Remélem is! - válaszolt remegő hangon Bekka,
219
felkapta az uszályát és a tízcentis sarkú cipőjében
imbolyogva elindult felfelé a lépcsőn.
Bekka a Frankenstein menyasszonya szerepét
leginkább főpróbának tartotta a Brett menyasszonya
szerepre. Testének minden egyes részét élénkzöldre
festette, még azokat a pontokat is, amiket az anyukája
szerint „Istenen és a vécécsésze belsején kívül senki
sem fog látni”. Parókát nem húzott, a saját haját
tupírozta fel és lakkozta be, hogy úgy nézzen ki, mint
egy szélborzolt szénakazal, és női bajuszszőkítővei
húzott bele fehér csíkokat. Az orvosi damilból vágott
varratokat áttetsző kétoldalú jelmezragasztóval
rögzítette a nyakára és a csuklójára, mert ha szénnel
rajzolta volna őket, az „tiszteletlenség lett volna a
karakterével szemben”. A Jelmezvárból való ruháját
végül lecserélte egy „hitelesebbre” a
Menyasszonypajtából. Ha Brett nem látja meg a jövőjét
aznap Bekka feketével kihúzott szemében, akkor soha
nem is fogja. Legalábbis a lány így gondolta.
- Te is nagyon jól nézel ki, Hayl - tette hozzá Melody.
- Kösz - vigyorgott Haylee. Ő úgy festett, mint egy
gyerek- szépségverseny győztese, akit megszállt az
ördög. A Virágrém csillogó, citromsárga ruhában volt és
fehér harisnyában, az arcán fehér, fekete és vörös
smink. Kezében egy kosárka, tele döglött rovarokkal.
Melody jelmezét senki sem dicsérte meg, de még ha
mondott is volna ilyet valaki, a lány akkor is tudta volna,
hogy ez hazugság. Fekete harisnya volt rajta, az
anyukája fekete Chanel blézere, lábán fekete balettcipő,
220
fején svájcisapka, arcán fekete és vörös horrorsmink. Így
volt ő a Széprém. Mindenki azt mondta, ez az ötlete jobb
volt, mint az, hogy Gyilkos Bálnának öltözik.
De Melody mellkasa abban a pillanatban összeszorult,
hogy Bekka kinyitotta a suli kapuját.
- Én nem mehetek be oda...
Helyette egy csontváz és egy küklopsz furakodott be a
suliba.
- Melly, felejtsd már el, oké? - csattant fel Bekka.
- Nem azért! - válaszolt a lány lihegve. - A ködgép. Az
asztmám. A spray-m az apud kocsijában...
- Menj már! - Bekka egyszerűen belökte Melodyt a
kapun, majd végigvezette a folyosókon a tesiterem felé.
Ránehezedett az ezüst kilincsre. Az ajtó egy
szisszenéssel kinyílt.
Sötétség. Fekete fények. Egy Rihanna remix.
Ragasztószalaggal a falra rögzített szemeteszsákok. A
plafonról lógó hatalmas gubók tele műhullákkal.
Büféasztalok, amiken az aller- génzónákat sírkövek
jelölték. Kerek asztalkák, teleszórva művégtagokkal.
Vörös festékkel fröcskölt, fehér gyolcsba csavart székek.
Jelmezes lányok, akik a parketten táncoltak. Jelmezes
fiúk, akik igyekeztek bátorságot meríteni ahhoz, hogy
csatlakozzanak hozzájuk. Melody levegőért kapkodott,
és közben ezek a részletek mind megrohanták, mintha
azt akarták volna, hogy vegye őket észre, még mielőtt
elájul.
- Tessék. - Bekka egy asztmaspray-t nyújtott oda neki.
Melody egy hatalmasat szippantott bele.
221
- Ahhh! - Élvezte, hogy lassan tudja kifújni a levegőt. -
Ezt hol szerezted?
- A táskádból vettem ki, mielőtt kiszálltunk a kocsiból.
Weeks igazgató megőrül a ködgépért, még a hálaadás
napi ünnepségen is használja. Azt mondja, köd volt,
amikor az első telepesek a Plymoputh Rockra értek.
- Köszönöm - mosolygott rá Melody, de rögtön össze is
ráncolta a homlokát. - Ha Brett ma este nem kéri meg a
kezed, akkor én fogom.
- Felejtsd el a lánykérést! Csak ígérd meg, hogy
megpróbálod jól érezni magad.
- Megígérem. - Melody esküre emelte a kezét. Ez volt
a legkevesebb, amit tehetett.
Deuce közeledett hozzájuk magabiztos kivagyisággal.
- Itt jön a Bolond Kalapos - jelentette be Haylee.
A vörös bársonycilinderben, hozzá illő frakkban és az
elmaradhatatlan napszemüvegben a srác rém dögösen
nézett ki. Melody úgy döntött, hogy ha már itt kellett
ragadnia valaki más pasijával, miközben hiányolta a
bárcsak-a-pasim-lenne pasiját, Deuce tökéletes volt a
célra.
- Helló, te... bolond svájcisapkás lány! - köszönt rá a fiú
és igyekezett nem megsérteni Melody semmitmondó
jelmezét.
- Én vagyok a Széprém - Melody megpöckölte a
sapkája szélét, majd elhúzta a száját a saját
szánalmassága miatt.
- Ó, persze, már látom - bólintott Deuce vigyorogva.
- Mi megyünk, megkeressük Brettet - jelentette be
222
Bekka és azon nyomban el is tűnt, Haylee-vel a
nyomában.
Melody és Deuce hirtelen kettesben maradtak. Nem
tudták nem észrevenni, milyen jól érzi magát mindenki
körülöttük. Ezerfajta szörny kavargott a teremben,
boldogan köszöntek egymásnak, behúzták a vonakodó
partnereiket a tánctérre.
- Szóval miért van rajtad állandóan ez a
napszemüveg? - próbált meg beszélgetést
kezdeményezni Melody. - Olyan sötét van idebent. Hogy
látsz így bármit is? - És a flörtölős, bulizós heccelődés
hevében lekapta a fiú fejéről a szemcsit.
- Add azt vissza! - ordított fel Deuce. Annyira dühös
volt, hogy rá sem bírt nézni Melodyra. Elkapta a
tekintetét és a lány válla felett a messzeségbe nézett, de
csak egy pillanatig, mert utána rögtön be is csukta a
szemét és tapogatózni kezdett az Oakleys-ja után, mint
egy vak.
- Tessék - Melody a fiú napbarnított kezébe nyomta a
szemüveget. A srác kapkodva felvette azt. - Sajnálom,
én csak... - Lenyelte a mondat végét. Mit is csinált
valójában?!
- Semmi baj - mosolygott rá a srác. Azt hiszem,
megyek és rácsörgök Cleóra. Tudod, egyedül van
otthon, meg minden. Elvagy itt pár percig?
- Persze, menj csak!
- Tök jó - szólt Deuce, véletlenül majdnem fellökött egy
boszorkány kőszobrot és elrohant a kijárat felé.
Melody, miután a helyére állította az ingó boszorkányt
223
(a szobor nagyon hasonlított az egyik lányra, akivel
együtt járt irodalomórára), Melody elindult, hogy
megkeresse Candace-t és kérjen tőle pénzt taxira. Nem
számított, hogy csak három háztömbnyire lakott innen.
Egyedül, gyalog hazamenni egy iskolai bálról majdnem
olyan béna dolog volt, mint Ben & Jerry’s jégkrémmel a
kezében végigülni azt valamelyik sarokban. Ha az érzés
fagyiíz lett volna, biztosan savanyú szőlőnek hívják.
Most, hogy már nyolc óra felé járt, megérkeztek a túl-
menő- vagyok-hogy-pontosan-érkezzek emberek is.
Olyan laza léptekkel jöttek be az ajtón, amivel jelezték,
hogy ennél sokkal menőbb helyre is mehettek volna, és
úgy stírölték a dekorációt, mintha azon gondolkodnának,
megvegyék-e vagy sem. Csoportokba verődtek és
ellenálltak a kényszernek, hogy a táncparkettre vessék
magukat, amikor megszólalt Jay-Z On to the Next One
című száma. Így azonban majdnem lehetetlenné tették,
hogy Melody megtalálja Candace-t, aki Rémtündérnek
öltözött. A jelmezes bulik mindig jó alkalmat adtak a
barnáknak, hogy szőkére fessék magukat, a szőkék
viszont soha nem festették barnára a hajukat. Ez tehát
egy tűt-a-szénakazalban helyzet volt.
Miközben a büfé vega zónájában kutatott a nővére
után, Melody egy tálcán látott bébirépákat, amik fölé az
volt írva: goblinujjak, és tofukockákat, amiket valaki
szörnyfogaknak nevezett el.
- Vérpuncsot? - szólalt meg valaki a háta mögött.
A hang lágy volt, de egyáltalán nem gyenge.
Hasonlított egy hangszínre, ami ismerősen csengett
224
Melody számára, de át volt itatva egy adag
magabiztossággal is. Olyan volt, mintha az eredeti
modellen végrehajtottak volna néhány fejlesztést, és
Melody most a 2.0 verzióval találta volna szembe magát.
D. J.?
Melody egy gyors mozdulattal hátrafordult. Ekkor vörös
folyadék terítette be az arcát.
- Tejó ég, annyira sajnálom! - D. J. (vagy Jackson volt
az?) felkapott egy csomag fekete szalvétát a
„Démonköröm” feliratú Fritos chipses tál mellől.
- Semmi gond - mondta Melody, miközben az arcát
töröl- gette. - Ez még jól is jött, legalább van indokom
levakarni az arcomról ezt a sok sminket.
A srác egy csapásra két lábon járó szalvétatartó lett,
állandó ütemben és tökéletesen megbízhatóan adagolta
Melodynak az újabb és újabb papírkendőket. Miután
minden italt felitattak és minden szalvétát kidobtak az
„Atomhulladék” feliratú zsákba, melegen egymásra
mosolyogtak. Ez pedig olyan érzés volt, mintha egy
hosszú utazásról értek volna végre haza.
- Jackson?
A fiú kedvesen bólintott.
- Mit csinálsz te itt? Nem, mintha nem lenne jogod itt,
lenni, csak... szóval... tudod, olyan elfoglalt voltál
mostanában.
- Csak meg akartam nézni, nincs-e szükséged egy
párnára. - A hátán lévő púpra mutatott, a pulcsija alá tűrt
párnára. - Tudod, ha le akarnál velem feküdni.
- Ó! - Melody jókedve egy pillanat alatt
225
zuhanórepülésbe váltott át. Megmarkolta a fiú csuklóját,
odahúzta maga után egy üres asztalhoz és suttogva
megkérdezte: - D. J., te vagy az?
- Nem. - Jackson elpirult. - Csak vicces akartam lenni.
Úgy láttam, rád fér, hogy valaki felvidítson.
- Rám fér? Miből gondoltad?
- Hát, csak láttam, ahogy Deuce lelépett, és tudom,
hogy vele randiztál ma, meg minden.
Melody már nyitotta a száját, hogy megvédje magát,
de inkább kitört belőle a nevetés. Jackson pedig vele
kacagott, majd megfogta a kezét. Furcsa, meleg áramlat
indult meg a fiú kezéből át Melodyéba és vissza, mint
két egymásba csatlakoztatott konnektorban.
- Szóval azért jöttél, hogy elszakíts engem Deuce-tól?
- kérdezte csipkelődve Melody.
A srác beletúrt a hosszú tincseibe és a parketten
örvénylő szörnyek felé nézett.
- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól bánik-
e veled, ennyi az egész.
A lány egy kézszorítással jelezte, hogy ezt nagyra
értékeli, Jackson pedig visszaszorította az ő kezét:
bármikor.
A buli forgatagának vidám zajában Melody úgy érezte,
mint egy vízzel töltött lufi a héliumosok partiján. Lehúzta
annak a súlya, hogy tudta Jackson titkát. És aggasztotta,
hogy a fiú nem akarja azt megosztani vele. Így minden
nap egyre nehezebb lesz közel kerülni hozzá, a titkok
végül közéjük fognak állni és eltaszítják őket egymástól,
mint az azonos pólusú mágnesek.
226
Melody zavartan a fiúra mosolygott.
Jackson visszamosolygott rá.
És akkor most mi legyen? Melody annyi mindent akart
elmondani a fiúnak, de nem tudta, hogyan kezdjen
hozzá. Nem volt miből erre terelni a szót. Nem volt
természetes átmenet. Nem volt mire építeni egy ilyen
helyes nyitó mondatot, mint például „Most, hogy szóba
került a hallgatózás...”.
- Most, hogy szóba került a hallgatózás... - próbálta
meg mégis Melody.
- Hogyan? - Jackson a szokásos módján kuncogni
kezdett, az elragadtatás és az elképedés keverékével.
Ahogy az ember például a százlábúk párosodását
figyeli.
- Emlékszel, hogy te rajtakaptál engem, amikor
kémkedtem utánad, és most én kaptalak rajta téged,
amikor kémkedtél utánam.
- Nos, igazából nem kaptál rajta. Én jöttem elő, és...
- Oké, ez még jobb is. - Melody becsukta a szemét és
vett egy mély levegőt. - Mert most én jövök elő, hogy
elmondjam neked... - Szippantott egyet a spray-jéből. -
Szóval tudod, hogy te néhányszor hívatlanul bejöttél a
házunkba.
Jackson bólintott.
- Szóval, én is megtettem ezt veled.
Melody várta és remélte, hogy a fiú majd reagál
valahogy. Sőt, abban bízott, hogy kitalálja a történet
végét és elmondja helyette. De Jackson csak nézett rá
várakozón. Nem könnyítette meg Melody dolgát.
227
- Mindent tudok.
Kihallgattamahogyazanyukáddalbeszélgettéléselmehette
mvolnadenemtettemmerttudniakartam. - Vett egy nagy
levegőt. - Meg akartalak érteni.
Melody szíve vadul kalapált, a hangfalakból áradó
basszussal együtt. Mondj már valamit!
Jackson a tánctér felé fordította a tekintetét és lassan
felállt. El akart menni!
- Csak egy dolgot mondhatok. - Jackson belenyúlt a
farmerja zsebébe.
Melody úgy érezte, összeszorul a mellkasa. Újra a
szájába fújt a gyógyszerével. Ez most nem segített.
- Mit? Csak mondd ki!
A fiú elővett a zsebéből egy elemes, apró ventillátort
és bekapcsolta. Az apró, fehér lapátok pörögni kezdtek a
kék tartón. Olyan hangja volt, mint egy méhecskének.
- Ez a legjobb találmány a világon!
- Hogy micsoda? - Melody félszívvel felnevetett. -
Hallottad egyáltalán, amit mondtam?
A srác bólintott, hátrahajtotta a fejét, becsukta a
szemét és élvezte a hűsítő szelet.
- Jackson, tudom a titkodat! - erősködött a lány. -
Kihallgattalak.
- És mit akarsz, mit csináljak? - Előrehajolt. - Küldjelek
a szobádba?
- Nem, de...
Jackson elvigyorodott.
- Semmi gond. Tudtam.
- Tudtad?
228
- Nem véletlenül hagytam nyitva az ajtót - magyarázta
lazán. - És láttalak hazaszaladni is.
- És akkor miért nem szóltál nekem egy szót sem?
- Biztosra akartam menni, hogy nem bánod. Nem
akartam, hogy úgy érezd, tartozol nekem bármivel is. Ez
a titok elég nagy teher, tudod?
- Neked is ettől lett púpos a hátad?
Jackson felnevetett.
Melody vele kacagott.
Azután megvárták a következő lassú dalt és táncoltak.
Egymást átölelve lejtettek Taylor Swiftre. Egy igazi
rémpár egy csalókkal teli csarnokban. A láthatatlan,
taszító erő eltűnt, és nem maradt más kettejük között,
csak Jackson miniventillátorának halk zúgása.
21. fejezet
Rázos buli
Frankie, Lala, Clawdeen és Lagoona megálltak a suli

szárnyas ajtaja előtt és megfogták egymás kezét, mint a
Pussycat Dolls egy fellépés előtt. Az úton idefelé
összeszedték a bátorságukat. A parkolóban rendbe
tették egymás jelmezét. És megegyeztek, hogy ez egy
kis lépés a szörnységnek. Most már csak össze kellett
szedniük magukat, hogy bemenjenek a bálba, mielőtt az
véget ér.
- Oké, háromig számolok... - Frankie kihúzta magát és
hátracsapta a vállát, ami elég szépen kilátszott, hála a
229
nagymamája finom, csipke menyasszonyi ruhájának. -
Egy... két...
Ekkor kicsapódott az ajtó, és mint egy megvadult Adj-
király-katonát-ellenfél, valaki nekirohant a lányok
láncának és átszakította a kézfogásukat.
- Deuce? - ámult Cleo. Arany csillárszerü fülbevalói az
egyenes, fekete haja alatt lengtek. A teste a lábujjától a
feje búbjáig fehér gyolcsba volt tekerve, bőségesen
díszítve türkizkék és arany ékszerekkel. A kígyóforma
koronája a rubin szemekkel tömör aranyból készült,
fegyvernek is kitűnő lett volna. És Cleo nem is félt
használni a kétszínű pasik ellen. Legalábbis a kocsiban
idefelé ezt mondta.
- Helló - dadogta, miközben megigazította a
bársonykalapját. - Éppen azért rohantam, hogy
felhívjalak. Nem úgy volt, hogy te otthon... bojkottálsz?
- Miért vagy így megrémülve, drágám?
- Ütős! - Clawdeen a prémjét csak kevéssé takaró
miniruhájában kitartotta szőrös mancsát, Cleo pedig
belecsapott.
- Várj csak! - Deuce hátrált néhány lépést. - Milyen
jelmez van rajtatok?
Végignézett a lányokon, Frankie hajának fehér csíkjain
és a lány zöld bőrén, Drakulaura szemfogain, Lagoona
uszonyain, Clawdeen bundáján és Cleo mumifikált
testén. - Megőrültetek?! - suttogta indulatosan, miközben
hátrafelé tolta őket, a büdös ködgép felé.
A tornacsarnokban felharsant Beyoncé dala, az All the
Single Ladies (Put a Ring on It).
230
- Ez az én dalom! - kiáltott fel Cleo, felemelte a kezét,
a lányok pedig csatlakoztak hozzá.
- Cleo, te nem vagy szingli! - kiáltott utána Deuce. - Ez
az egész Melody-ügy csak egy félreértés. Esküszöm,
éppen indultam, hogy felhívjalak!
- If you liked it, thenyou should’ve pút a ring on it -
énekelte Cleo Beyoncéval, harciasán. Ha tetszett, gyűrűt
kellett volna húznod az ujjára.
- És mégis hová? - Deuce felemelte a lány ékszerekkel
teleaggatott kezét. - Itt nincs hely! Telt ház van!
- Akkor mehetsz másik előadásra! - Azzal Cleo berúgta
a suli kapuját és maga után húzta befelé a többi lányt is.
- Ne csináld! - kiáltott még Deuce, de már túl késő volt.
Beyoncé gyorsan lüktető zenéje egy szirénének
hipnotikus erejével vonzotta a lányokat egyenesen a
tánctérre. A testvériségük erejétől és változtatni
akarásától hajtva Frankie egy szupersztár
magabiztosságával vágott át a tánctéren.
Mindenki utánuk nézett, bókok záporoztak a lábaikhoz,
akár a rózsák. A Csillámpatkányátus büszke lett volna.
Vik és Viv is.
Amikor a táncparkett széléhez értek, megjelent előttük
Bekka és az egérkeszerű utánfutója. Brett nélkül! Ez
nagyon jó jel volt. Bekka Frankie elé lépett, a lány
kénytelen volt elengedni Lala jeges kezét.
- És te ki vagy, ha szabad kérdeznem? - támadta le
Bekka Frankie-t. Egyértelműen ki volt akadva a
jelmezkoppintás miatt.
Frankie-nek megfordult a fejében, hogy felfedi a valódi
231
identitását, de egy pillanat múlva megjött az esze.
- Én vagyok Frankenstein menyasszonya - válaszolt
ártatlan arccal.
Bekka a meztelen lábaira mutatott.
- És már nem futotta cipőre, miután megvetted a ruhát
a turkálóban?
- Ami azt illeti, tudtad, hogy az igazi Frankenstein
menyasz- szonya nem hordott cipőt az esküvőn?
- És te tudtad, hogy az igazi Frankenstein
menyasszonyának vőlegénye is volt?
- Tudtam - válaszolt Frankie. - Igazság szerint ő az
én... - De lenyelte a mondat végét. Egy dolog volt a
tűzzel játszani, de teljesen más ügy meg is hempergőzni
benne. - Tudod, jól áll neked a zöld - mondta helyette, és
komolyan is gondolta.
- Neked nem - vágott vissza Bekka. - Ami meglepő,
mert a zöld a te színed. - A kis barátnője ott állt mellette
és a telefonjába gépelt.
- Hát, oké, de ennek semmi értelme. - Frankie elhúzta
a száját.
A gépelő lány felnézett a képernyőről.
- A zöld a féltékenység színe.
- És egyértelmű, hogy te féltékeny vagy rám és Brettre.
- Bekka csípőre tette a kezét és gyorsan körbenézett a
teremben.
- Miért lennék féltékeny őrá? - kérdezte Franki és a
gépelőre mutatott.
- Nem én vagyok Brett - nézett rá a lány.
De Frankie csak nevetett egyet, intett nekik és
232
továbbállt. Túlságosan fel volt pörögve ahhoz, hogy a
lelkére vegye ezt, főként egy olyantól, aki a
nagymamáját majmolta és tupírozott Marge Simpson-
haja volt béna csíkokkal.
- Ez nagyon vicces volt - suttogta a fülébe egy fiú.
Frankie megfordult. Egy fekete rózsát látott az orra előtt
lebegni. - Tessék. - A rózsa közelebb repült hozzá. - Egy
Rémtündér csajtól vettem. Neked hoztam.
- Billy? - kérdezte a lány kuncogva a láthatatlan fiútól.
- Én vagyok. És szerintem nagyon bátor dolog, amit
teszel. - Frankie füle mögé csúsztatta a rózsát. - Ne
aggódj! Leszedtem a tüskéket.
- Köszönöm! - Frankie gyengéden megérintette a
rózsát, ahogy a fiú ajándéka is megérintette őt.
- Avúúúúú! - vonyított fel Clawdeen a táncparkett
közepén.
- Avúúúúú! - vonyítottak vissza neki a többiek.
Frankie átfurakodott az izzadt tömegen, hogy minél
előbb csatlakozhasson a barátnőihez. Ahogy haladt,
többen kinyújtották felé a kezüket és megérintették a
bőrét.
- Állati!
- Ez a zöld annyira élethű!
- Gyilkos jelmez!
- Azok nyakpiercingek?
- Nekem is kell ilyen!
- Ugye? Én is akarok!
- Jobbak a varratai, mint a baseball-labdámnak!
Frankie nagyon boldog volt, hogy így reagáltak rá a
233
normik, de egyáltalán nem lepődött meg ezen. Tudta,
hogy így lesz. Soha egy szemernyi kétsége nem volt
efelől. Csak be kellett bizonyítania. És a barátai, akik
természetes formájukban táncoltak a normik között,
most éppen ezt tették. Frankie a telefonjára pillantott,
hogy pontosan megjegyezze, mikor következett be ez a
történelmi pillanat. Nyolc óra tizenhárom perc volt.
- Ez ráz! - kiáltott Frankie, amikor csatlakozott a
barátnőihez.
- Frankieeeeee! - kiabáltak vissza neki.
- Ez annyira báró! - jelentette ki Lagoona és egy vödör
vizet borított a fejére. A pikkelyei ezüstös fénnyel
csillogtak.
- Vúúúú! - bőgtek a normik, akik azt hitték, hogy a lányt
ennyire féktelenül elragadta a buli heve.
Clawdeen szőre göndörödni kezdett a nedvességtől.
Cleo a levegőben szeletelve táncolt egy sráccal, akinek
a fején ott volt a lány koronája. Lala pedig fülig érő
vigyorral és kivillanó szemfogakkal élvezte a bulit.
- Ezt nézd! - mutatott a gyöngyöző homlokára. -
Izzadság!
- Nem fázol? - kérdezte boldogan Frankie.
- Nem fázom! - Drakulaura a tömeg közé dobta a
kasmírköpönyegét.
A közös lelkesültségük olyan boldog lázzal töltötte el
Frankie-t, amihez hasonlót még soha nem érzett.
- Hé, gyönyörű menyasszony! - suttogta a fülébe egy
fiú.
- Billy?
234
A lány a hang felé fordult.
- Hát, igazából Brett vagyok. De te hívhatsz Franken-
daddynek.
HÚ, EZ RÁZ!
A fiú megragadta Frankie vállát, a hüvelykujjával
simogatni kezdte a zöld bőrét. Ott állt előtte fekete
öltönyben, zöldre festett bőrrel, csavarokkal és
varratokkal és előrefésült frufruval. Minden stimmelt. És
eljött Frankie-ért.
A lány álmaiban ők ketten a lépcső alatt bujkáltak.
Most azonban ott álltak a buli közepén. Körülöttük együtt
táncoltak RAD-ok és normik. Ők nyíltan megérintették
egymást és a másik szemébe néztek. És nem féltek.
Brett végigsimított a lány csíkos, fekete haján.
Elektromos szikrák pattantak a keze alatt.
- Örülök, hogy leengedted és nem olyan nagy,
torzonborz izét csináltál belőle. - Rámosolygott a
sötétkék szemével. - Így sokkal szexibb.
Frankie nem volt képes válaszolni. Semmit sem volt
képes csinálni.
Vajon így érzik magukat a zombik?
A fiú átölelte Frankié nyakát a meleg karjával... maga
felé húzta az arcát... és megcsókolta őt. Ahogy egy
szappanopera szereplői csókolóznak. Csak jobban.
Sokkal jobban.
Frankie szikrázni kezdett. Azután felemelkedett, mint
egy héliumos lufi, ami elszabadult egy szülinapi buliról.
Ahogy a teste egyre emelkedett, a világ egyre kisebb és
kisebb lett alatta. A hangok már nem jelentettek semmit.
235
A kötelességek értelmetlennek tűntek. A
következmények megjósolhatatlanok lettek. Az egész
létezése összesűrűsödött abba az egyetlen pillanatba.
Nem létezett semmi azelőtt. És semmi azután.
Csak ott és akkor.
Ahogy a csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, a fiú úgy
simogatta egyre erősebben a hüvelykujjával a varratokat
Frankie nyakán. A lány még magasabbra emelkedett.
Boldog volt, hogy azelőtt mosta és olajozta meg a
varratokat. Büszke rá, hogy Brett most milyen puhának
és lazának érezheti őket. Biztos benne, hogy végül ez
lesz az egyik dolog, amit Brett a legjobban fog szeretni
benne.
A fiú a két keze közé fogta Frankie fejét és oldalra
hajtotta. Majd a másik oldalra, mintha egy tánc közben
vezetné a lányt, amit csak kettőjüknek koreografáltak.
Hmmmm! Ez tetszett Frankie-nek. Egy tánc, amit csak...
SZKRECCCCS!
Hirtelen éles fajdalom nyilallt Frankie nyakába. Az ajka
megdermedt. A szeme előtt szikrák pattogtak. Szédülni
kezdett, nem tudott többé tájékozódni. Úgy érezte
magát, mint egy plüssmackó a mosógépben. Aztán
minden véget ért. Csak fekete öltönyanyagot látott maga
előtt és egy hangot hallott:
- Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
A feje szédítő gyorsasággal repült felfelé, míg Brett
arcával szemben meg nem állt. A fiú sötétkék szeme
elhalványult. Balra fordult. Majd jobbra. Majd vissza.
Aztán lecsukódott. A fiú támolyogni kezdett. Frankie vele
236
támolygott. Azután zuhantak. .. zuhantak...
A földre estek. A lány teste bénán, akár egy
rongybabáé, a fiúra csapódott, a feje pedig elgurult a DJ-
pult felé.
- Hííííííííííííííííííííííííííííí!
Sikolyok, rohanó lépések és általános pánik zaja
vegyült össze egy hangos, kaotikus masszába. Frankie
látta, ahogy egy nagy csizma felemelkedett, mintha
készülne belerúgni, de egy szél, aminek kezei is voltak,
felkapta és arrébb sodorta őt.
- Az a fej lebeg!
- LEBEG!
- LEBEG!
- EGY LEBEGŐ FEJ!
Frankie semmit sem látott tisztán. Képtöredékek
kavarogtak körülötte, mint vibráló puzzledarabkák.
- SZÖRNY! - sikított valaki. Lehet, hogy Bekka volt az,
de lehetetlen volt biztosan megállapítani.
- Lebegő szörnyfej! - ordított valaki más.
- Fogd a testét! - suttogta egy fiú. - Ne lássa meg
senki! Találkozunk Claude kocsijánál.
- Billy? Te vagy az? - akarta kérdezni Frankie, de a
lökdösődésben és a nyakába hasító fájdalom miatt
képtelen volt megszólalni.
Felharsant a szörnyriadó szirénája.
- Mindenki fel, az asztalokra!
Vííííívúúúúúú-vüííívúúúúúú- vííííívúúúúúú...
- Fogjátok meg a székeket!
237
- Fel! Fel!
- Gyorsan!
- Most ordítsatok!
- Argggrgggrgggrggg!
- Hangosabban!
Egy sűrű, büdös ködfelhő borította be Frankie-t. A lány
ösz- szeszorította a szemét, nem bírta tovább elviselni a
fájdalmat. Zuhanni kezdett a sötét mélységbe, és
közben azon gondolkozott, milyen lesz a világ, amikor
legközelebb kinyitja majd a szemét.
Már ha kinyitja még valaha a szemét.
22. fejezet
Monster High
Melody és Jackson a tánc után a terem egy néptelen

sarkában ejtőztek éppen, amikor az eset történt. Melody
figyelmét a táncparkett felől odahallatszó sikolyok sem
vonták el Jackson vicces történeteiről, főleg, hogy a fiú a
fura szomszédairól szóló sztorikat egy-egy lágy csókkal
nyomatékosította. Csak akkor döntött úgy, hogy
utánanéz, mi történt, amikor meghallotta Bekka visítását:
- SZÖRNY!
- Mi történt? - kérdezte meg egy mellettük elrohanó
denevértől.
- Csókolóztak, és akkor annak a csajnak leesett a feje!
238
- kiáltotta a srác, miközben a kijárat felé futott.
Jackson megvakarta a fejét.
- Szerinted is azt mondta, amit hallottam?
Melody felkacagott, annyira őrültség volt ez az egész.
- Biztos csak valami filmes effekt, amit Weeks
szervezett.
- Remélem. - Jackson a körmét kezdte harapdálni.
- Félsz? - cikizte őt Melody.
- Egy kicsit - vallotta be a fiú és hátranézett a válla
felett. - De nem a lánytól.
A legtöbb tanár és diák az asztalok tetején állt, a
székeikkel hadonásztak és morogtak hozzá. Azok, akik
elég bátrak voltak, hogy a földön csatázzanak,
egymásról tépkedték le a jelmezeket, hogy megtalálják a
maradék gonoszokat.
- SZÖRNY! - visított Bekka. - SZÖRNY! SZÖRNY!
SZÖRNY!
Melody egyre többet meghallott a történtekből, ahogy
egyre közelebb ért a sikoltozó Bekkához. Kiderült, hogy
a tragédiában részt vevő fiú Brett volt, a fejetlen lány
pedig nem Bekka.
Miközben átvágtak a káoszon, Jackson csillogó,
gesztenyebarna szemében egyre több félelem látszott.
- Melody, tényleg ki kellene innen jutnom! - hajtogatta,
és az arcához tartotta a miniventillátort. Ekkor egy srác,
aki a kijárat felé száguldott, kiütötte azt Jackson kezéből.
A ventilátor végigcsúszott a padlón, át az egész termen.
Jackson erősebben kezdte rángatni Melody karját.
- Nem hagyhatom itt Bekkát! - szólt a lány és tovább
239
vezette Jacksont, át a tömegen, a rémült barátnője felé.
- Miért? - csattant fel Jackson. - Hiszen nincs
veszélyben!
- Brett megcsalta!
- Szörny! - Egy rángatózó szellem nekiment
Jacksonnak, majd továbbrohant.
Négy fegyveres rendőr rohant be a terembe, mögöttük
két mentős egy hordággyal.
- Rejtsétek el a barátaitokat! Ezek beszivárognak
közénk! Megpróbálnak párosodni a fajunkkal! - visongott
Bekka. Brett ájult teste mellett térdelt. Felcsippentett egy
varratdarabot a fiú kezéről és alaposan megvizsgálta.
- Gyere! - Melody utoljára a táncparkett felé rántotta
Jacksont.
Bekka felállt. Az arca könnytől ázott, a haja félárbócon.
- Hát itt vagy! Láttad, mi történt? Szörnyű volt! -
mondta zokogva.
Melody nem tudta biztosan, hogy Bekka a
megcsalásra vagy a lefejezésre gondol-e éppen, de
akárhogy is volt, egyetértett vele, hogy ez valóban
szörnyű.
Haylee és Heath éppen tanúvallomásokat adtak az
egyik rendőrnek, a mentősök pedig repülősót dugtak
Brett orra alá. A fiú hirtelen riadt fel.
- Ááááááááá! - ordított.
- Fájdalmai vannak! - kiabált Bekka. - Adjanak már
neki valamit!
A mentősök Brettbe nyomtak egy injekciót, amitől
olyan nyugodt lett, mint egy gügyögő kisbaba.
240
- Jól vagy? - térdelt le mellé Bekka. - Azt hitted, hogy
én vagyok az a lány, ugye?
Brett körözni kezdett az ernyedt csuklójával és
kuncogott.
- Azt hitted, hogy én vagyok az, igaz?
A fiú ránézett és kitört belőle a nevetés.
- Hát a te hajaddal mi lett?
Bekka ezt a kérdést figyelmen kívül hagyta és gyorsan
visz- szatért a sajátjához.
- Nem volt rajta mangó szájfény! Ebből sem vetted
észre?
- Hé, Bekka használmangószájfényt! - Brett szavai
összefolytak. - Ismred Bekk-át? Őazéncsajommm!
- Tudtam én, biztos úr! - mondta Bekka.
- Igazából Garrett őrmester.
- Ez nem csók volt, őrmester! Ez agyleszívás volt!
Ezek ezt csinálják. Becserkészik a férfiakat és leszívják
az agyukat! Meg kell találnom a lányt. Meg kell
állítanunk! - Átadta a rendőrnek a varratszálat. - Ezt
küldje a bűnügyi laborba! Ez az egyetlen nyom, amin
elindulhatunk!
- A legjobb embereim már házról házra járnak -
biztosította a férfi Bekkát. - Ha vannak ebben a városban
nem emberi lények, meg fogom őket találni. Ahogyan a
nagyapám is tette.
Jackson megrángatta Melody ruhájának ujját.
- Most már tényleg mennem kellene.
A mentősök a hordágyra fektették Brettet.
- Hová viszik? - kérdezte Bekka.
241
- A Salem kórházba.
- Én is vele akarok menni!
- Családtag? - kérdezte az egyik mentős.
- A menyasszonya vagyok.
Jackson lehámozta magáról a pulcsiját. A púppárnája
a földre esett.
- Kezdek izzadni idebent. Indulnom kell!
- Melly! - kiáltott neki oda Bekka, miközben a hordágy
után loholt. - Haylee itt marad és kikérdezi a tanúkat. Te
indulj és próbáld megtalálni azt... az izét! A kórházból
hívlak.
- Azt akarod, hogy megtaláljam? - kérdezte
hitetlenkedve Melody. - Ugye, nem hiszed komolyan azt,
hogy tényleg van valami odakint? Ez egy trükk volt!
- Ez nem volt trükk! - támadt rá Bekka. - Amint
megtalálod, add át nekem az információt. Onnantól majd
én elintézem. - Intett neki. - Légy óvatos!
- Hogy találjak meg egy képzeletbeli szörnyet? - fordult
Melody Jacksonhoz.
- Nem tudom, de nekem ki kell mennem innen - húzta
kifelé a fiú a karjánál fogva a lányt.
- Melody, hová mész? - robogott oda hozzá Haylee és
letette a bogarakkal teli kosarát.
- Csak szívok egy kis friss levegőt.
- Erre most nincs idő! - csattant fel Haylee. - El kell
kapnod a szörnyet! - A tenyerével homlokon vágta
magát. - A fenébe! Éppen most kellett Mr. Madden
kocsijában hagynom a fényképezőgépemet! Pedig
lefotózhattam volna a rémet és készíthettünk volna
242
plakátokat. - Sarkon fordult és elkezdte begyűjteni a
maradék néhány diák fényképezőgépét, hogy legalább a
tetthelyet dokumentálhassa.
Ahhoz képest, hogy milyen pici volt, elég sok erő
szorult belé.
- Melody, gyere! - rángatta meg újra a lány karját
Jackson.
- Ha rájönnek, hogy mi vagyok, engem is üldözni
fognak!
- Miért üldöznének téged? Te nem vagy egy... -
Megállt, mert rájött, hogy fogalma sem volt, mi volt
Jackson tulajdonképpen. Dr. Jeckyll és Mr. Hyde
leszármazottja már szörnynek számít?
Haylee visszamasírozott hozzájuk.
- Rajta, Melody, be kell dobnod magad Bekkáért! Ő
megtenné érted! Elsők a barátok, emlékszel?
Melody egyszerre úgy érezte magát, mint egy
pingponglabda, ami ide-oda pattog anélkül, hogy túl sok
beleszólása lenne a sorsába. Ő segíteni akart
Jacksonnak és Bekkának is. De az, hogy az egyikkel
tart, azt jelentette, hogy cserben hagyja a másikat.
- Tudom, de...
- Melody, induljunk! - rántotta meg Jackson. A
homlokán már gyöngyözött az izzadság.
- Egy pillanat!
- Nehogy rosszul dönts! - figyelmeztette Haylee, majd
elloholt, hogy folytassa a nyomozást.
Melody felsóhajtott. Körülötte hatalmas volt a zűrzavar,
s most már a bensőjében is az kavargott. A megbánás
243
úgy tört rá, mintha valaki pofon vágta volna. Miért is jött
el Beverly Hills-ből? Miért is műttette meg a lefelé néző
teveorrát? Ha még mindig Melofánt lenne, senki sem
küzdene érte, és ő nem került volna ilyen lehetetlen
helyzetbe.
Ott állt egy félig üres tornaterem közepén, körülötte
szakadt jelmezek, széttiport kaják, összetört székek és
lábnyomokkal teli asztalok. Melody egyszerűen lefagyott,
mint egy túltelített merevlemez.
Jackson elengedte a kezét.
Melody odafordult hozzá, de képtelen volt megszólalni.
A fiún nem volt szemüveg, a tekintete csalódott volt.
- Már megint te? - Kihúzta a fehér alsópólót a
farmerjából. - Miért botlom mindig beléd? Ne vedd rossz
néven, de te annnnyira komoly vagy! - D. J. visszatért. -
Hol az én Csillagszóróm? - kiáltott. - Csillag-szóóróóóóó!
- Felemelte a tenyerét, hogy Melody belecsaphasson. -
Nincs harag, ugye? Csak ezen a helyen nincs zene,
nekem meg valami... pezsgőbb hely kell most.
- Megértem. - Belecsapott a fiú tenyerébe és
elbúcsúzott. Ahelyett, hogy vigyázott volna rá, hogy
gondoskodott volna arról, hogy biztonságosan
hazajusson, Melody hagyta őt elmenni.
Beleszippantott egyet a spray-jébe és áttört az iskola
kapuja melletti ködön. Fogalma sem volt arról, hogy
hogyan jut haza. Fogalma sem volt arról, kit kellene
először megmentenie: a legjobb barátját vagy a pasiját?
Hát nem ez az örök, nagy kérdés?
Odakint a rendőrautók szirénái villogtak, a rendőrök
244
pedig terelgették a gyerekeket, hogy azok gyorsan és
biztonságosan hazaérjenek. A szél erős, szaggatott
lökésekkel fújt, mint egy asztmás, aki egy sürgős
üzenetet próbál meg átadni valakinek. Sodorta és
egymásnak csapkodta a piros műanyag poharakat, amik
beterítették a parkolót. Ideális aláfestő zene lett volna ez
egy túllelkesült szörnyvadászathoz. Ezt Melody még
élvezte is volna, ha nem érezte volna úgy, hogy éppen ő
itt a környéken a legeslegnagyobb szörny.
- Elvigyelek?
Melody megfordult és meglátta Candace-t a ködös
kapuban. A lány fekete, csipke miniszoknyában volt,
fekete, csil- lámos szárnyakkal és egy fekete rózsákból
font koszorúban. Olyan kecsesen jött le a lépcsőn, mint
egy Radio City Rockette showtáncos.
Melody érezte, hogy a testében az adrenalin
visszahúzódik oda, ahonnan jött, és az egész teste
elernyed. A végtagjai ellazultak, a szívverése
csillapodott, a légzése egyenletesebb lett. Megérkezett
az ő rémtündér keresztanyja.
- Mit csinálsz te még itt?
- Nem hagyhattam itt egy ilyen felfordulást anélkül,
hogy megnézzem: jól vagy-e - válaszolt Candace,
mintha ez magától értetődő lett volna. - Különben is, ez
volt a legmókásabb, ami eddig itt történt velünk! Az tuti,
hogy sokkal vadabb, mint egy Beverly Hills-i bál!
Melody megpróbált nevetni ezen.
- Csak menjünk, jó?
- Azt nézd! - Candace a suli előtti hirdetőtáblára
245
mutatott. Valaki felcserélte rajta a fekete betűket, és a
MERSTON HIGH felirat helyett az állt ott: MONSTER
HIGH.
- Ha! - nyögött fel Melody és még mindig nem nevetett.
A rövid úton, a gimitől a Radcliffe utcáig Melody hét,
mellettük elsuhanó rendőrautót számolt össze. A
kikapcsolt autóhifi csendje hangosabb volt bármelyikük
szirénázásánál. Candace az a fajta lány volt, aki akkor is
teljes hangerővel bőgeti a zenét a kocsiban, ha az
apukája csak arra kéri meg, hogy álljon ki a garázsból a
ház elé. De a lány most azt csinálta, amit Glory szokott:
ki akarta füstölni Melodyt a barlangjából ezzel a
csenddel. Arra számított, hogy a lány fejében kavargó
gondolatok zúgása egy idő után olyan fülsüketítő lesz,
hogy Melodynak muszáj lesz kiadni belőle valamennyit.
És hová máshová öntené ki a szívét, mint a csendbe,
amibe burkolták?
Mire az utcájuk elejéhez értek, Melody már kezdett is
szivárogtatni.
- Kérdés!
- Igen? - várt Candace izgatottan, szemét az útra
szegezve.
- Kellett már választanod pasi és legjobb barátnő
között?
Candace bólintott.
- Melyik oldalt kellene választanod?
- A jót.
- És mi van, ha mindkét oldal jó?
- Olyan nincs.
246
- De van! - ragaszkodott a gondolataihoz Melody. -
Éppen ez a baj.
- Nincs. - Candace lassan elgurult egy rendőrautó
mellett. - Mindkét oldal azt hiszi, hogy ő a jó. De mit
gondolsz te, melyik az? Melyik oldal jelképezi számodra
azt, amiért érdemes küzdened?
Melody kifelé bámult az ablakon, mintha arra
számítana, hogy megtalálja a választ az egyik
szomszédjuk pázsitján. Az övéken kívül minden ház
ablakai sötétek voltak.
- Nem tom.
- De tudod - erősködött Candace. - Csak nincs elég
bátorságod ahhoz, hogy őszinte légy magaddal. Mert
akkor azt kellene tenned, amit nem akarsz és te mindig
is utáltál olyat tenni, ami nehézségekkel járt. Ezért
hagytad abba az éneklést, ezért nincs életed és ezért
voltál mindig is...
- Oké-oké! Visszatérhetnénk ahhoz a részhez, amikor
még úgy beszéltél, mint Oprah?
- Csak azt mondom, Melly, hogy meg kell nézned: mit
tennél, ha nem félnél? Az lesz a válasz. Azt az oldalt kell
választanod. - Befordult a BMW-vel az íves
garázsbejáróra és leparkolta a kocsit. - Ha nem
választod azt, azzal hazudsz magadnak és mindenki
másnak körülötted. - Kinyitotta a kocsiajtót és
megmarkolta a táskáját. - Oprah jobbra el!
Az ajtó becsapódott mögötte.
Melody hátradőlt, kiélvezte a meleg utolsó pillanatait,
mielőtt a kocsi lehűlt. Kényszerítette magát, hogy
247
megvizsgálja mindkét oldalt. Nem Bekka és nem
Jackson nézőpontjából, hanem a sajátjából. Minden
egyes másodperccel egy kicsit több meleg hagyta el a
kocsit.
Melody fázott, mire meghozta a döntést.
23. fejezet
Szörnyű helyzet
Olyan szag volt, mintha minden élet megszűnt volna

és nem maradt volna más, csak hideg, steril műszerek.
Éles fények. Kémiai oldatok. Üveg. Acél. Gumi
sebészkesztyűk. És még valami, amit Frankie nem
tudott meghatározni... Megpróbálta kinyitni a szemét, de
a szemhéjai túl nehezek voltak, mintha le lettek volna
zárva. A végtagjai lebénítva. A hangja elnémítva. Azt
mondják, a kutyák megérzik a félelmet. Ezek szerint
biztosan van szaga a félelemnek. Lehet, hogy ez volt az.
Frankie a félelem szagát érezte.
Félelem hallatszott a körülötte zúgó hangokon. Úgy
folyt a szájakból, mint egy összenyomott szivacsból a
víz.
- Ez egy boszorkányüldözés, ami odakint folyik!
- Két zsaru egy órán keresztül szaglászott a
padlásomon.
- Tönkretette az életünket!
- Nem is értem. Hogy nem vettétek észre, hogy a
lányotok kiszökött a házból?
248
- Ez jó nevelés szerintetek?
- Mert szerintem ez közveszélyokozás. Főleg a mi
csoportunkban!
- És mi lesz a normi fiúval? Ha nem épül fel, akkor ez
az egész bekerül az országos hírekbe.
- Ha még nem került be.
- Biztosíthatlak benneteket - szólalt meg szipogva
Viveka hogy nagyon sajnáljuk a történteket. Nekünk
éppen annyi vesztenivalónk van, mint nektek. Viktor és
én mindent meg fogunk tenni, hogy ilyesmi ne
fordulhasson elő még egyszer.
- Még egyszer?! Ennél sokkal nagyobb gondunk van
most! Hogyan kezeljük azt, ami most történik? Ha ez
továbbra is így folytatódik, az én Lalámnak ki kell vetetni
a szemfogait. A szemfogait!
- Clawdeennek és a bátyjainak pedig lézeres
szőrtelenítésre kell menniük! Oda lesz az önbecsülésük.
És mindjárt itt a tél, meg fognak fagyni!
- Ti legalább tudjátok, hogy hol vannak a gyerekeitek.
Jackson még mindig nem ért haza. Ahányszor
meghallom egy rendőrautó szirénáját, már zacskóba kell
lélegeznem. Mi lesz, ha elkezdik elfogni a
gyanúsítottakat és... - Ms. J. sírva fakadt.
- Kérlek benneteket... - Viktor hangja mély és fáradt
volt. - Természetesen teljes mértékben vállaljuk a
felelősséget a ma esti... balesetért. De ne feledjétek,
hogy mi most nagyobb veszélyben forgunk, mint
bármelyikőtök - szipogott, majd kifújta az orrát. - A mi
lányunk az, akit keresnek. A mi kislányunk! És igen,
249
jóvátehetetlen dolgot tett, de most ő az, akire
vadásznak! Az én kicsimre! Nem a tietekre.
- Még nem.
- Egy zöld, fejetlen lányt keresnek egy szörny témájú
jelmezbálból - folytatta Viktor. - Mondhatjuk, hogy csak
vicc volt.
- Valami gyerekcsíny.
- Viveka és én mindent megteszünk, hogy ezt
elsimítsuk. Kezdve azzal, hogy kivesszük Frankie-t a
Merston High-ból. Mostantól magántanuló lesz és nem
hagyhatja el a házat.
- Szerintem el kellene költöznötök Salemből.
- Igen.
- Egyetértek.
- Elköltözni Salemből?! - dörrent Viktor hangja. - Azt
hittem, mi egy közösség vagyunk! Hogy merészeltek
hátat fordítani nekünk, azok után, amit értetek...
- Azt hiszem, mindannyiunknak hosszú napja volt -
vágott közbe Viveka. - Mit szólnátok, ha holnap reggel
újra összeülnénk?
- De...
- Jó éjt! - szólt Viveka.
A számítógép egy utolsót pityent és kikapcsolt.
- El sem hiszem, hogy ez megtörténhet! - fakadt sírva
Viveka. - Nem költözhetünk el! Mi lesz az állásainkkal? A
kutatási támogatásoddal? Az otthonunkkal? Hová
mehetnénk?
Viktor felsóhajtott.
- Nem tudom. - Felragasztotta az utolsó gézdarabot is
250
Frankie varrataira, majd letompította a lámpák fényét. -
A jó hír az, hogy már nincs mitől félnünk.
- Hogyhogy?
- Mert most a legszörnyűbb rémálmaink is valóra
váltak.
Frankie csini laborjának ajtaja halk kattanással
becsukódott a szülei mögött.
A lány egyedül maradt, félig öntudatlanul újra és újra
elaludt, majd felriadt. De egyik állapotában sem tudott
megszabadulni a gyötrő bűntudattól, amiért ennyi ember
életét romba döntötte. Ez a bűntudat sokféle alakot
öltött: álmaiban halálos lavinákat indított, süllyedő
hajókat vezetett, árva gyerekeket rémisztgetett, lelökte a
szüleit egy sziklaszirtről és pengeajkakkal csókolta
Brettet.
Minden ilyen álomból sírva, könnyáztatott arccal riadt
fel. De a szobája békés csendjében sem talált
megnyugvást, mert ott minden valódi volt. A bűntudat
pedig elviselhetetlen. Ahányszor csak kinyitotta a
szemét, azonnal újra be is csukta és azt kívánta,
bárcsak akkor ébredt volna fel utoljára.
24. fejezet
Bekkattanás
Melody megállította az ujját az ajtócsengő felett. Ha

megnyomja, akkor nem csak azt kockáztatja, hogy
felébreszt álmából néhány embert. Az azt is jelentette,
251
hogy eldöntötte, melyik oldalra áll.
Megnyomta a gombot és hátralépett egy lépést. A
szíve egyre gyorsabban vert. Nem attól félt, mi történik
majd, ha kinyílik az ajtó. Inkább attól, hogy ugyanakkor
egy másik be fog csukódni.
- Ki az?
- Melody Carver. Én vagyok a...
- Gyere be! - nyitott ajtót Ms. J. fekete
zseníliaköntösben volt, kezében egy
összegömbölygetett papír zsebkendőt szorongatott.
Körbenézett Melody válla felett, majd gyorsan bezárta az
ajtót egy biztonsági lánccal. A tanár félhosszú haját pici
lófarokba fogatta össze, az arcán sminkfoltok látszottak,
mint egy Rorschach-maszk tintafoltjai. Az erős Woody
Allen-szemüvege nélkül csak egy hétköznapi, aggódó
anyukának tűnt.
Melody benézett a ravatalozó stílusban berendezett
nappaliba. A bútorok süppedtebbnek tűntek, mint ahogy
emlékezett rájuk, mintha a poros kárpitokba beleette
volna magát a szomorúság.
- Jackson itthon van?
A nő az ajkához emelte a gyűrött zsebkendőt és
megrázta a fejét.
- Azt reméltem, te tudni fogod, hol van. Azután, ami ma
este történt... csak aggódom, ennyi az egész. Elég
bonyolult a helyzet.
- Tudom.
Ms. J. elmosolyodott, mint aki értékeli Melody
részvétét.
252
- Nem. - A lány megérintette Ms. J. zseníliaköntösének
ujját. - Úgy értem, tudok Jackson problémájáról.
- Tessék? - A nő arca megkeményedett.
- Tudom, mi történik vele, ha megizzad. Tudom, mivé
válik és azt is tudom, hogy miért.
Ms. J. tekintete bizalmatlan és zavart lett. Mintha nem
tudta volna eldönteni, hogy fejbe vágja-e Melodyt egy
piszkavassal vagy elmeneküljön.
- Az hogy lehet? Honnan tudod?
- Elmondta - hazudott Melody. - De ne aggódjon! -
Melody megfogta a nő kezét. Hideg volt. - Nem fogom
egy léleknek sem elmondani. Azért jöttem, hogy
segítsek. Meg fogom találni őt.
- Melody, te nem értheted, mi forog kockán, ha
Jacksonról kiderülnek ezek a dolgok. Ez bonyolultabb,
mint ahogy képzeled. Bonyolultabb annál, mint amennyit
ő tud.
- A szavamat adom. - Melody esküre emelte a jobbját.
Kész volt elkötelezni magát. Nemcsak azért, mert
belezúgott Jacksonba, és nem is csak azért, mert a fiú
csókja úgy rázta fel Melody bensőjét, mint egy falat
csokis túrótorta. Hanem mert azzal, ha megtalálja
Jacksont, meg is menti saját magától.
Márpedig ez a „saját maga” volt Melody legnagyobb
ellensége. A pasitolvaj szörny azonban Bekka
problémája volt. És ha a barátnője valóban hű marad az
Elsők a barátok jelmondatához, akkor meg kell értenie
Melody döntését.
Melody átrohant a sötét utcán, hogy szerezzen egy
253
zseblámpát és felvegye a biciklijét. Nem kérhette meg a
szüleit vagy Candace-t, hogy vigyék el kocsival, azzal
megszegte volna a Ms. J.-nek adott szavát, visszaélt
volna a bizalmával. Ilyesmit pedig nem tehetett. Nem is
tett. Az első nagy tette az lesz, hogy megtalálja Jacksont
és biztonságban hazaviszi. És ennek semmi köze nem
lesz a szimmetriához, az orrához vagy ahhoz, hogy ő
Candace húga. Ebből a mentőakcióból kiderül majd,
milyen fából faragták őt. Nem csak az, hogy hogyan
faragta meg őt Beau.
- Milyen volt a bál? - kérdezte Glory. Felvette a
bögréjét a nappaliban álló kis asztalkáról és kivitte a
konyhába.
- Jó volt - válaszolt Melody és követte az anyukáját. -
Van egy zseblámpánk?
Glory megrázta a fejét.
- Most már lámpást használunk. Azok kint vannak, a
garázsban, egy Kültéri világítás feliratú, nagy műanyag
dobozban. A gyertyáknak is ott kell lenniük. Miért?
- Csak el akartam menni kicsit sétálni. Nagyon zsufi
volt a bálban és itthon olyan meleg van!
- Biztos vagy benne, hogy nem veszélyes? - Glory
elhúzta a száját. - Kiszabadultak a szörnyek! - A
mosogatóba tette a bögréjét. - El sem hiszem! Mást sem
hallasz a helyi hírekben. Imádom ezt a kisvárosi életet.
Felkacagott. - Ezeknek fogalmuk sincs, milyen egy igazi
szörny, mert még nem jártak a régi környékünkön. Nem
igaz?
- Tökre - válaszolt Melody idegesen. - Oké, léptem, jó
254
éjt! Nem maradok soká!
Glory egy puszit dobott a lányának és elindult a
hálószobájába.
Melody a bejárati ajtóhoz sietett. Alig várta már, hogy
Jackson keresésére indulhasson. Kapkodva kinyitotta az
ajtót és egyenesen nekirohant a küszöbön álló
Bekkának.
- Te jó ég, mit keresel te itt? Minden oké? Hogy van
Brett?
Vajon a hangja is annyira tele volt bűntudattal, mint a
lelke?
- Stabil az állapota. De idegösszeroppanása volt és
nem tud beszélni.
Melody megölelte Bekkát. A lány hagyta, de nem
viszonozta az ölelést.
- Biztosan nagyon aggódsz!
- Igen - válaszolt Bekka. - Szóval, miért is nem
vadászol a szörnyre?
- Éppen indulni készültem - mondta Melody és büszke
volt a nemhazugságára.
- Jó - szólt Bekka a megkönnyebbülés leghalványabb
jele nélkül. - Tessék! - Átnyújtott Melodynak egy keki
hátizsákot. - Ezt az apám kocsijában hagytad.
- Ó, köszi. De nem kellett volna elhoznod ma este!
Melody összerezzen a saját, természetellenesen
magas, ideges hangja hallatán.
- Ismered a szabályt - eresztett meg egy műmosolyt
Bekka. - Elsők a barátok.
Valami megváltozott, és több volt ez a sokknál, amit
255
Bekka átélt, amikor a pasija állítólag megcsókolt egy
szörnyet. Több annál, hogy dühös volt, amiért Melody
nem üldözi azt a filmes effektet. A különbség nem a
levegőben volt, hanem Bekka zöld szemei mögött.
- Ezt is a kocsiban felejtetted - nyújtotta Bekka Melody
felé az iPhone-ját, de amikor a lány érte nyúlt,
visszakapta a kezét és megérintette a képernyőt. - Nézd
csak, mit találtam itt!
Elindult a Jackson átváltozásáról készült videó.
„D. J. vagyok. D. J. Hyde. Mint a Dr. Jeckyll és Mr.
Hyde- ban. Így hívták a nagyapámat is... aki egyébként
szuper rémisztő egy figura volt. Találtam néhány
feljegyzést a padláson. Úgy tűnik, akkoriban egy csomó
szérummal kísérletezett, saját magán! És ha megitta azt
a szert, valami vademberré vált. Én inni ugyan nem
szeretek, de egy jó táncolós buliban mindig benne
vagyok! - Körülnézett a szobában. - Van valami zenéd?”
Melody gyomra összeszorult. A szája kiszáradt.
Egyszerre nehezen kapott levegőt.
- Te kémkedtél utánam? - Ennyit sikerült mondania.
Más nem is jutott eszébe.
- Én nem. Haylee. Kételkedett a hűségedben.
Miért is nem töröltem ezt le?! Melody az agyában
érezte a szívverését, ahogy végiggondolta, mit jelenthet
Bekka felfedezése Jackson és az anyukája számára.
Bekka nem volt többé a barátnő, aki figyelmeztette Brett
rémisztgetésére és utána vitte az asztmasprayt, biztos,
ami biztos. Most már ő volt az ellenség, akinek ráadásul
hatalmas előnye volt.
256
- Add azt vissza! - szólt Melody.
- Csak, miután elküldtem magamnak a videót. - Bekka
gépelt valamit az érintőképernyőn és megvárta a
visszaigazolást.
Bip.
-Tessék. - Belecsapta a telefont Melody jéghideg
tenyerébe.
- Az a videó csak egy vicc volt - próbálkozott Melody. -
Filmet forgattunk, mint Brett.
- Hazugság!
Bekka csettintett egyet, mire a tornácon megjelent
Haylee. A kötelességtudó asszisztens kinyitotta a zöld
diplomatatáskáját és elővette belőle a szerződést, amit
Melody aláírt. Amiben az állt, hogy soha nem flörtöl Brett
Reddinggel, hogy soha nem jön össze Brett Reddinggel
és soha nem mulasztja el, hogy megverjen minden lányt,
aki összejön Brett Reddinggel. Apró darabokra tépte és
a cafatokat leszórta a MEGTÖRÖLTED A LÁBAD?
feliratú lábtörlőre.
Ez jobban fájt Melodynak, mint azt gondolta volna. A
körülményességük és a számtalan dilijük ellenére
tényleg szerette Bekkát és Haylee-t. Ők voltak az első
igazi barátai.
- Bekka, annyira...
Haylee egy újabb dokumentumot nyomott Melody orra
alá.
- Csend legyen, szörnybarát! - csattant fel. -
Nyilvánvaló, hogy azzal a bandával lógsz, ezért az is
nyilvánvaló, hogy tudod, hol az a csaj.
257
- Bekka, esküszöm, nem tudom! - bizonygatta Melody.
- Igazából el sem hiszem, hogy ez a szörny valóban
létezik.
- Tudom, hogy mit láttam. - Bekka elvette Haylee-től a
papírt és átadta Melodynak. - Negyvennyolc órád van,
hogy megtaláld a szörnyet. Ha nem teszed, annak az
eredménye egy Paris Hilton-méretű videószivárogtatás
lesz.
Haylee Melody felé nyújtotta az ezüst és vörös tollat.
- Ezt én nem írom alá. - Melody hátrált.
- Akkor máris közzéteszem a videót. Választhatsz.
Melody kikapta Haylee kezéből a tollat és a lap aljára
kaparta a nevét.
- Keltezést is!
Ezúttal Melody olyan erősen nyomta a lapra a toll
hegyét, hogy átlyukasztotta a papírt.
Haylee elővett a táskájából egy sárga, tojás alakú
konyhai órát és teljesen elcsavarta, egy órára.
Tik-tik-tik-tik...
- Negyvenhét ilyen kör, és jövünk érted!
Haylee felkapta a táskáját, és a két lány elmasírozott
Mr. Madden Cadillacje felé.
Tik-tik-tik-tik...
A kocsi elhajtott, így teljes egészében Melody szeme
elé tárult Jacksonék fehér háza. A vidám homlokzat
olyan bizalommal nézett rá, mint egy kutyakölyök. Egy
kutyakölyök, amit ő el fog altatni.
258
25. fejezet
Van, aki forrón szereti
Frankie vállalta, hogy vallomást tesz. Letette a bírósági

esküt. Ideje volt elmondani mindent. Mit számított, hogy
tikkasztóan melege volt? Mit számított, hogy a sminkje
foltokban olvadt le róla és elővillant a zöld bőre? Mit
számított, hogy a varratai fájón feszültek? Mindez már
nem volt fontos. Csak az érdekelte, hogy tisztázza
magát a tárgyalóteremben összegyűlt RAD-ok és normik
előtt.
Bocsánatot akart kérni a szüleitől, amiért visszaélt a
bizalmukkal. Amiért rossz helyzetbe hozta őket a RAD-
ok előtt és nem hallgatott a figyelmeztetéseikre. El
akarta mondani Drakulaurának, Clawdeennek,
Lagoonának és Cleónak, milyen sokat jelentett neki a
barátságuk és hogy soha nem akarta őket veszélybe
sodorni. El fogja mondani Ms. J.-nek, milyen hálás a
tanácsaiért. Elnézést kér Brett-től, amiért elvesztette a
fejét, és Bekkától, amiért összejött a pasijával. Meg fogja
köszönni Billynek, hogy megmentette őt, és Claude-nak,
hogy hazavitte. Elmondja majd nekik, hogy nem érdemel
második esélyt, de ha mégis megadnák neki, soha nem
hagyná őket újra cserben.
Ezután, az utolsó szó jogán könyörögni fog a
normiknak, hogy ne féljenek többé a RAD-októl. Hogy
hagyják, hadd ossza meg az apukája a világgal a
zsenialitását; hogy próbálják meg értékelni a barátai
259
egyedi öltözködését, haj- és szőrmeviseletét; hogy
engedjék meg a RAD-oknak, hogy felfedjék magukat és
szabadon éljenek...
De amikor beszélni kezdett volna, nem tudott
megszólalni. Csak csikorgatta a fogát, szikrázott és
hörgött, mint egy zombi. Ahányszor újra megpróbálta
elmagyarázni, amit akart, csak egyre nagyobb zajt
csapott. A nők és a gyerekek sírva fakadtak. A férfiak
felugrottak az asztalokra és dobogni kezdtek a lábukkal,
hogy elriasszák őt. De nem működött. Benne egyre
jobban erősödött a frusztrált düh, és ettől csak egyre
hangosabban hörgött, egyre éktelenebből csikorgatott és
egyre vakítóbban szikrázott.
Végül a feldühödött tömeg rárontott és széttépte a
testét. A zöld végtagjai úgy repkedtek a
tárgyalóteremben, mit a salátalevelek. A fájdalom már
annyira elviselhetetlen volt, hogy Frankié felsikoltott, az
üvegek elpattantak, és...
- Aghhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh!
- Ébredj! Ébredj! - rázta meg valaki.
- Aghhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh!
- Semmi baj. Csak egy rossz álom volt. Ébredj fél!
Frankié kinyitotta a szemét. A szoba még mindig sötét
volt.
- Mennyi? - sikerült kinyögnie a kiszáradt torkán
keresztül.
- Mi mennyi? - kérdezte egy fiú.
- Mennyi... volt ebből az álom? - Lenézett. Ííí,
komolyan kórházi köntös van rajtam?
260
- Az egész.
Frankie felült, nem törődött a hirtelen rátört
szédüléssel.
- Tényleg?
- Bizony, Csillagszóró! - suttogta a srác. - Álom volt.
- D. J.? - Frankie letörölte az izzadságot a homlokáról.
Meleg volt az elektromágneses takaró alatt. - Itt vannak
a barátaim? Meddig aludtam? - Körbenézett a
szobában, hátha abból rájön valamire. Semmi sem volt
olyan, mint amilyennek ismerte. A nappalija eltűnt. A
sminkecsetei és szájfényei nem voltak már a
lombikokban. És a Csillámpatkányokról is lemosta valaki
a csillámot. - Hol vannak a cuccaim? És mit csinálsz te
itt?
- Hú, egyszerre csak egy kérdést! - mondta a fiú. -
Először is: kilenc óra hosszát aludtál. Másodszor: a
barátaid nincsenek itt, a szüleik nem engedik el őket
otthonról. Lehet, hogy hívtak, de az apád elkobozta a
telefonodat. Harmadszor: a szüleid bedobozolták a
dolgaidat, mert, és ezek az ő szavaik, nem az enyémek:
túlságosan elkényeztettek, de ennek most vége. És
negyedszer: bekérezkedtem Billyhez és Claude-hoz a
béna buli után. Amikor kitettek téged itthon, én
maradtam és elbújtam, és...
- Várj! A bál tényleg megtörtént? - Frankie szeme
könnybe lábadt. - Azt mondtad, az egész csak egy álom
volt!
- Az a része nem. - D. J. felkacagott. - Öregem, amikor
a többiek elmesélték, mit csináltál azzal a normival, én
261
majdnem összepisiltem a Jockey alsógatyámat! -
Beletúrt a tépett hajába. A tincsei nedvesek voltak az
izzadságtól.
- Jaj! - Frankie visszadobta magát az ágyra.
Ösztönösen a nyakán lévő varratok után nyúlt, de azokat
vastag gézréteg fedte. - Most mit csináljak?
- Mivel? - D. J. megsimogatta a lány haját. Frankie
szikrázott egy kicsit, a fiú felnevetett.
- Hogyhogy mivel? - ült fel újra Frankie. - Azzal, hogy
romba döntöttem mindenki életét.
D. J. mosolygó, gesztenyebarna szeme találkozott a
lány tekintetével.
- Nem döntötted romba. Csak megadtad a kezdő
lökést.
- Na persze!
- Komolyan! - D. J. az iPhone-ja kijelzőjén kezdett
pötyögni. - Te vagy az egyetlen a környéken, akiben van
valami kis szikra.
A telefonból megszólalt a Kings of Leon dala, a Use
Somebody. Az áradó gitárbevezető alatt D. J. becsukta
a szemét, mint egy kutya, aki egy nyári napon kidugja a
fejét a kocsi ablakán a napsütésbe. A srác egy kis
léggitározással melegített, majd amikor az ének
kezdődött, megfogta Frankie kezét és lesegítette a lányt
az asztalról. Ezután magához húzta, az arcát az övéhez
szorította és táncolni kezdett vele a steril, stílustalan,
nemcsini laborban.
- I ve been running around... - énekelte.
Frankie-nek eszébe jutott Drakulaura, és azon
262
gondolkozott, vajon a barátnője mennyire komolyan volt
rákattanva D. J-re.
- Mit csinálsz? - kuncogott fel idegesen.
- Megpróbálom kiverni a fejedből Brettet.
A lány szikrázott.
A fiú mosolygott.
Ellejtettek az üres lombikokkal teli polcok előtt. Az
üvegedények magányosnak tűntek Frankie színes
cuccai nélkül, amik eddig célt adtak a létezésüknek.
Frankie őket is megbántotta.
- You know that I could use somebody, someone like
you...
- Akkora hülye voltam! - fakadt ki Frankie. - Azt hittem:
ó, érdeklik a szörnyek, akkor biztosan bírni fog engem! -
gúnyolta ki a saját tudatlanságát. - Semmit sem tudtam
róla. Csak olyasvalakivel akartam lenni, aki mellett nem
kell bujkálnom.
- Most olyannal vagy.
Frankie hátrahajtotta a fejét és belenézett a fiú
szemébe.
- Miért vagy velem ilyen kedves?
- Mert tetszel nekem, Csillagszóró! Tetszik, hogy nem
félsz kiállni a dolgokért.
- Milyen dolgokért? - Frankie kiszabadította magát a fiú
öleléséből és hátrébb lépett. Látni akarta őt teljes
egészében.
- Azokért a dolgokért, amikre vágysz.
Frankie megtapogatta a kórházi köntöse hátulját, hogy
ellenőrizze, be van-e jól kötve.
263
- Hát, azt nem kaphatom meg soha, amire vágyom.
- Mint például?
- Például a szabadságot.
- De megkaphatod, ha én segítek. - A fiú közeledett
Frankie- hez egy lépést.
- Miért akarnál nekem segíteni?
- Mert miattad kedvem van dalokat írni. - A fiú
megérintette a lány csavarját. Az áram megcsapta az
ujját. - Milyen cuki már ez a kisülés!
Frankie kuncogni kezdett.
- Tényleg cuki.
- Frankie? - hallatszott Viktor hangja az előszobából.
- Ige...
D. J. gyorsan befogta a lány száját és kikapcsolta a
zenét.
- Tégy úgy, mintha aludnál! Én elbújok.
Frankie az asztalhoz rohant.
Az ajtó résnyire kinyílt.
- Frankie, ébren vagy?
A lány meg sem mozdult.
- Olyan meleg van itt, mint egy szaunában - jegyezte
meg Viktor. Egy másodperccel később hideg levegő
áramlott a szobába a szellőzőnyílásokból.
Szeretlek, apu, gondolta Frankie. Még akkor is, ha te
nem szeretsz engem.
Még öt percig csendben maradtak, a biztonság
kedvéért, de Frankie alig bírta ki. Alig várta, hogy újra
láthassa D. J.-t. A fiú olyan volt neki, mint egy ajándék,
amit még nem bontott ki. Többet akart megtudni róla. A
264
változatosság kedvéért végre meg akarta osztani vele az
álmait. És meg akarta hallgatni az övét. Zenét akart vele
hallgatni. És szikrázni.
- Most már biztonságban vagyunk - suttogta bele a
sötétségbe. - Előjöhetsz.
Semmi.
D. J., gyere elő!
Még mindig semmi.
Frankie lecsusszant az ágyáról és a fiú búvóhelyéhez
lépett, a mikroszkópasztalhoz.
- Mássz ki az asztal alól!
A fiú lassan így is tett. Zavartan vakarta a fejét.
- Hol szerezted azt a szemüveget? - kuncogott fel
Frankie.
- A LensCrafters boltban - motyogott támolyogva a
srác.
- Véletlenül beleszagoltál a formaldehidbe, mi? -
Frankie a kezét nyújtotta a fiúnak. - Segítsek?
- Te jó ég! - szólalt meg a fiú, amikor szemtől szemben
meglátta Frankie-t. - Te vagy az a szörnylány a bálból,
igaz?
Frankie a gyomrához kapott, mintha a srác hirtelen
hasba vágta volna.
- Tessék?
- Mit csinálok én itt?! - A srác végignézett a csillogó
sebészeti eszközökön. - Mondtam valami olyat, amit
később még megbánhatok? A foglyod vagyok, vagy
valami ilyesmi?
Most komolyan?! - kiáltott fel Frankie. Ez volt a
265
legkegyetlenebb vicc, amit csak el tudott képzelni. -
Nem, nem vagy a foglyom. Akkor mész el innen, amikor
csak akarsz! - A tejüveg ablakára mutatott, ami előtt
korábban a nappalija volt.
- Köszi - szólt a fiú és sietve elindult arrafelé.
- Most komolyan elmész? - tátotta el a száját Frankie
és elkeseredetten kívánta, hogy újra öt perccel korábban
legyen. - Azt hittem, tetszem neked.
A fiú megállt és megfordult.
- Ismersz egy Melody Carver nevű lányt?
Frankie megrázta a fejét, pedig igazából tudta, kiről
van szó.
- Ez valami kegyetlen bosszú azért, amit ma
csináltam?
- Sajnálom - szólt a fiú, miközben kifelé préselte magát
az ablakon.
- Akkor ne menj! - könyörgött neki Frankie, ahogy a
szobát újra eltöltötte a magány.
- Muszáj. Tényleg nagyon sajnálom. Örülök, hogy
találkoztunk.
- Maradj! - esengett Frankie, amikor a fiú futásnak
eredt. - Maradj... - próbálkozott még egyszer, pedig már
késő volt.
A fiú elment.
266
26. fejezet
Forráspont
Melody fel és alá járkált a tornácon. Azok a felhúzható

kutyák jutottak az eszébe, amiket egyszer egy
bevásárlóközpontban látott egy pulton. Ugattak, jártak,
leültek, fordultak és továbbmentek, azután nekiütköztek
a tábla peremének és leültek. Egy huppanással újra
négy lábra szökkentek és újra ugattak, jártak, leültek,
fordultak. Olyanok voltak, mint ő: folyton mozogtak, de
soha nem jutottak el sehová.
Most mihez fogjon? Elfecsérelje az idejét azzal, hogy
egy képzeletbeli szörnyet kerget? Vagy kitalálja, hogyan
távolíthatná el a videót Bekka telefonjáról? Lefizesse
Haylee-t? Tanácsot kérjen Candace-től? Megkeresse
Jacksont? Visszaköltözzön Beverly Hillsbe? Bármire
készen állt. Csak fogalma sem volt arról, hogy mi legyen
az a bármi.
Felfigyelt egy hangra: tornacipők csattogtak a járdán.
Egy vékony alak futott egyenesen felé.
- Melody! - kiáltott a fiú.
- Jackson! - A lány rohanni kezdett a srác felé, hajtotta
az ezer vétke ereje.
- Annyira sajnálom! - megölelte a fiút ott, a Radcliffe
utca közepén. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy
egyedül elmenj. De meg voltam zavarodva.
Választanom kellett, hogy ki mellé állok. És én téged
választottalak. Tényleg. De most...
267
Melody elengedte a fiút. Jackson hajából ammónia és
izzadság szaga áradt.
- Hol voltál?
- Jackson! - Ms. J. rontott ki a házból köntösben. - Hála
az égnek, hogy itt vagy!
Melody az üres utca felé fordította a tekintetét. Nem
volt képes Ms. J. szemébe nézni. Alig negyvenhét óra
múlva a fiáról elterjesztik, hogy „szörny”, és ez csakis az
ő hibája lesz. Ennyit az adott szaváról. Rövidebb volt a
szavatossági ideje, mint a sashiminek.
- Szia, anya! - Jackson megölelte őt. - Jól vagyok.
- Köszönöm! - Ms. J. a két keze közé fogta Melody
arcát és egy puszit nyomott a homlokára. - Köszönöm,
hogy megtaláltad!
A lány egy mosolyt erőltetett az arcára és leszegte a
tekintetét.
- Gyere be gyorsan a házba! - fogta karon a fiát Ms. J.
- Tudod te, milyen veszélyes ma egyedül lófrálnod az
utcán?
- De anya! Melodyval vagyok, nem lófrálok.
- Akkor legalább ne az utcán ácsorogjatok!
Jackson megígérte az anyukájának, hogy hamarosan
otthon lesz, majd kézen fogta Melodyt és hazakísérte.
- Mióta vagytok ilyen nagy barátnők az anyámmal? -
kérdezte.
Melody egy kimért mosollyal válaszolt.
- Lehet, hogy most haza kellene menned - mondta,
miközben felmentek a tornácukra vezető lépcsőn.
- Miért mennék? - vonta össze a szemöldökét Jackson.
268
- Ki itt a hasadt személyiség, én vagy te?
- Mi?!
- Mi történt a „téged választottalak-kal” és a „nem lett
volna szabad hagynom, hogy elmenjél-lel”? - ledobta
magát a hintaszékre és játékosan ringatni kezdte magát
benne.
- Jackson! - Melody gyengéden meglökte a hinta
hátulját. - Egy csomó minden történik most, amit nem
mondhatok el neked, és...
- Ó, rosszabb dolgok, mint amit rólam tudsz?
Ebben volt igazság.
A szél még mindig hol feltámadt, hol elült. Felborzolta
a leveleket, majd csendben elengedte őket. Olyan volt,
mintha el akarna mondani valamit, de nem tudná,
hogyan. Melody megértette az érzést.
- Valami szörnyű dolog történt, és ez csak az én
hibám.
A fiú az utca túloldalára szegezte a tekintetét és
felsóhajtott.
- Deuce.
- Nem! Csattant fel sértődötten Melody.
Jackson feszes vállai elernyedtek.
- Hát akkor micsoda?
Melody vett egy nagy levegőt, hogy bátorságot
gyűjtsön, de még mindig nem tudott megszólalni. Mi
lesz, ha a fiú elhagyja? Akkor teljesen egyedül marad.
De muszáj volt elmondania neki. Negyvenhét óra múlva
úgyis megtudta.
Leült Jackson mellé.
269
- Szóval, emlékszel arra a... - Megpróbált még több
bátorságot szippantani a levegőből.
- Mire?
- Arra a videóra, amin... tudod kivé változol.
- Igen.
- Hát... - még egyszer nagy levegőt vett és kiadta
magából: -Bekkamegtaláltaatelefonomonésmost-
azzalzsarolhogynyilvánosságrahozzahanemtalálommeg
azálszörnyetakicsókolózott Brettel. - Összeszorította a
szemét, mint aki felkészül arra, hogy mindjárt kap egy
pofont.
De Jackson az ujját sem mozdította. Nem ugrott fel és
nem kezdett fel-alá járkálni a tornácon. Nem szorította a
kezei közé a fejét és nem ordított fel az égre, hogy „miért
ééééén?” Csak ült. Hintázott fel és le, és nyugodtan
végiggondolta a kínos helyzetet.
- Mondj már valamit!
- Tudom, hogy hol van a lány.
Melody rácsapott a fiú térdére.
- Ne csináld már! Ez most komoly.
- Komolyan mondom.
- Szóval... tényleg létezik?
- Nagyon is.
- Honnan ismered?
- Igazából D. J. vezetett el hozzá. - Jackson
elvigyorodott. - Azt hiszem, bejön neki a csaj.
- Nem!
- De.
- Nem!
270
- De.
- Nem. Ez nem lehet igaz!
- De igaz - kuncogta el magát Jackson, mert mi mást
tehetett volna.
Melody felállt és rohangálni kezdett fel és alá. Lehet,
hogy még mindig az apja műtőasztalán fekszik és ez az
egész valami altatás utáni álom?
- Szóval neked gyakorlatilag van egy barátnőd?
- Nem tudom, megbeszélték-e már, hogy járnak, de
úgy tűnt, a lány nagyon bele van habarodva D. J.-be.
- Oké - nyugtatta le magát Melody. - Ez
tulajdonképpen jó. Te elvihetsz engem hozzá, én
megtudhatom, hogy mi újság vele és utána feladhatom
Bekkának.
- Azt nem teheted - jelentette ki Jackson.
- Miért nem?
- Mert D. J. szereti őt. Nem tehetem ezt vele... vagy
magammal, vagy mittudoménkivel. Ő, gondolom, olyan,
mintha a testvérem lenne.
- Arra nem gondolsz, hogy ez az egész mit jelent rád
nézve? Vagy az anyukádnak? Vagy kettőnknek? -
Melody hangja megbicsaklott. - Ha Bekka megmutatja
azt a felvételt a rendőröknek, azt fogják hinni, hogy
szörny vagy. Le is tartóztathatnak, vagy...
elkergethetnek Salemből!
- Nem tehetem, Melly - válaszolt nyugodtan Jackson. -
A csaj egész aranyos volt.
Attól, hogy Jackson hajlandó lett volna feláldozni
magát ezért az... izéért, Melody csak még jobban
271
belészeretett. A fiúnak volt jelleme. Szíve. Elvei.
Egyértelműen sokra tartotta a szerelmet és a
kapcsolatokat. És klasszisokkal jobban csókolt, mint a
helyes sebhelyes. Melodynak nem kellett egy Candace-
nyi pasival randiznia, hogy tudja: ilyen tulajdonságokat
ritkán talál együtt egy fiúban. Éppen ezért mindent el
akart követni, hogy megmentse őt, még akkor is, ha
ehhez egy kicsit erkölcstelennek kellett lennie.
- Megértem - mondta és a fiú vállára tette a kezét. -
Majd kitalálunk valami mást.
Jackson felsóhajtott és elmosolyodott.
- Köszönöm.
- Hé! - kiáltott lelkesen Melody. - Van egy másik
ötletem, hogyan szerezhetjük vissza azt a videót. Fent
van a szobámban. Megmutassam?
- Hát persze! - Jackson felállt, zsebre vágta a kezét és
követte Melodyt, fel az egyenetlen lépcsőfokokon.
- Pszt! - emelte az ajkaihoz az ujját a lány. - Mindenki
alszik. - Becsukta maguk mögött a szobája ajtaját.
- És most, hová is tettem a jegyzeteimet? - Turkálni
kezdett a dobozokban.
- Jegyzetek? - Jackson kényelmetlenül feszengett,
egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
- Tudom, hogy ide dugtam őket valahová! Semmit sem
hagyhatok elöl, ha Candace szabadon garázdálkodik.
Annyira kíváncsi!
- Hé, nem bánod, ha bekapcsolom a ventillátort? -
kérdezte Jackson és lehajolt a galériaágy alá.
- Miért? Hat rád a forróság?
272
- Egy kicsit.
- Azt hiszem, a ventilátor Candace szobájában van.
- Nem, itt van - Jackson már készült, hogy
csatlakoztassa a falba a konnektort.
- Állj meg! - Melody odaugrott hozzá és kitépte a kábelt
a kezéből. Én forrón szeretem.
- Ez nem is forró, ez tikkasztó - mondta Jackson, majd
megállt és egy pillanatig a lány arcát figyelte. - Nem!
Felejtsd el! Nem teheted ezt velem! Ez nem helyes! - A
kábel után nyúlt, de Melody elkapta a keze elől.
Jackson homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság.
- Segíteni próbálok neked.
- Ez nem jó így! - Letörölte a homlokát.
- Másként nem megy.
Melodynak eszébe jutott a ThermaFoil takaró.
Lerántotta a steppelt paplant az ágyáról és Jackson
fejére borította.
Már csak néhány másodperc...
- Melody, hagyd abba! - Jackson rángatni kezdte a
takarót, de Melody átölelte őt és szorította.
- Meg fogod ezt még köszönni nekem.
- Megfojtasz!
- Megmentelek.
A fiú megállt, nem küzdött tovább.
- Jackson?
Egy pisszenés sem hallatszott.
- Jackson?
Csend.
- Jackson? Te jó ég, légyszi ne halj meg! - Melody
273
lerántotta róla a paplant.
A fiún nem volt szemüveg. A haja nedves volt. Az arca
kipirult.
- Már megint te? - kérdezte.
- Szia, D. J. - vigyorgott rá Melody. - Meglátogatjuk
Csillagszórót?
27. fejezet
Csőre töltve
Egy kavics pattant a tejüveg ablakon.

Aztán még egy. Pling.
Frankie a hátára fordult.
Még egy. Pling.
Frankie egy nőt látott maga előtt, aki idegesen kopog
egy pulton. Lehet, hogy ez a feldühödött tömeg volt, amit
álmában látott: eljöttek, hogy véget vessenek a
szenvedésének.
Frankie a hasára fordult. A fejében egy Alicia Keys-dal
szövege forgott, a Try Sleeping with a Broken Heart.
Frankie legszívesebben felállt volna a fémágyára és
ordítani akart, hogy „Én próbálok aludni összetört szívvel
is, de nem tudok, mert folyton csak D. J. és Brett és a
barátaim és a családom jár a fejemben, meg az összes
többi ember, akik mind félnek tőlem, szóval légyszi, fogd
be!” De nem akarta felébreszteni a szüleit. A nap egy
óra múlva feljön, ők az után nem sokkal amúgy is
felkelnek majd.
274
És akkor mi lesz?
Azon tűnődött, vajon meddig tudja elkerülni őket, ha
úgy tesz, mintha aludna. Egy napig? Egy hétig? Egy
évtizedig?
Mindegy, mibe kerül, ő kész volt rá. A szégyen
iszonyatos érzés, de ketten kellenek hozzá, hogy
életben maradjon. Kell valaki, aki a fejét rázza, cicceg és
újra és újra elmondja, mennyire csalódott benned.
Enélkül az ember nélkül a szégyen átalakul bűntudattá,
ami még mindig szörnyen kellemetlen érzés tud lenni, de
egy fokkal könnyebb büntetés, mert saját magadra rovod
ki, ezért saját magad kegyelmet is adhatsz magadnak.
- Csillagszóró!
Frankie lassan felült. Nem volt biztos benne, hihet-e a
fülének. Elvégre azt is az agya irányította, márpedig az
agyáról már kiderült, hogy nem valami megbízható.
- Csillagszóró! Nyisd ki!
D. J. visszajött!
Frankie-nek eszébe jutott, hogy kéreti még magát egy
ideig és úgy tesz, mintha már túllépett volna a fiún. De
szobafogságban volt, mégis hová léphetett volna túl? A
konyhába?
- Pszt! - sziszegett és gyorsan eltakarta a ronda
kórházi köntösét a szatén Harajuku Lovers köntösével.
Frankié kinyitotta az ablakot. D. J. gyorsan
bepaszírozta rajta magát, mint egy felnőtt kutya egy
kölyköknek készült ajtón. Frankie napjának viharos egén
neon szivárványok gyúl- tak, amikor meglátta a fiút. Ami
elég fura volt, mert alig tíz órával ezelőtt még Brettbe
275
volt teljesen beleesve. Vagy lehet, hogy már akkor is D.
J. tetszett neki, csak még nem tudott róla.
- Mi történt? Miért léptél le úgy, mintha... - Frankie
elhallgatott, amikor meglátta, hogy egy második valaki is
elkezd furakodni befelé az ablakon. Csillogó, fekete haja
volt, fekete ruhája és tökéletes orra. És egy hangos
puffanással ért földet.
- Pszt! - sziszegett újra Frankie.
- Te jó ég, te vagy az! - ámult el Melody. - És a bőröd
tényleg zö...
- Mit keres ő itt? - Frankie a zavar és a düh között
vergődött.
- Fogalmam sincs. - D. J. a mutatóujjával a halántéka
mellett körözött, kancsalított, majd suttogva hozzátette -
Azt hiszem, belém van bolondulva.
- Azta! - Melody elindult körbe a laborban. - Mi ez itt? -
Az üvegketrecre mutatott. - Ííí. Azok patkányok?
- Komolyan, miért hoztad őt ide? - csattant fel Frankie.
D. J. a lány füléhez szorította a száját.
- Mostanában mindenhol ott van. Már gondolkodom,
hogy kérjek ellene távoltartási végzést. - A fiú meleg
leheletétől Frankie mindkét keze szikrákat szórt.
- Hú, ez de hiányzott már! - Megölelte Frankie-t.
- Mi ez az asztal? És ezek a huzalok? És ez a
„Magasfeszültség” feliratú kapcsoló? - kérdezte szájtátva
Melody. - Komolyan, hol vagyunk?
- Miért viselkedtél az előbb olyan furcsán? - Frankie
eltolta magától a fiút. Mindenképpen válaszokat akart
kapni a kérdéseire. - Miért léptél le csak úgy? Miért...
276
- Mi vagy te? Frankenstein lánya vagy mi a csuda? -
nevetett Melody.
- Unokája, ha már muszáj tudnod - kiáltott rá Frankie. -
És ha még egyszer a szavamba vágsz, megrázlak, mint
első nap az ebédlőben.
Melody elindult a lány felé.
- De teljesen másként néztél ki! Olyan...
Frankie csípőre tette a kezét és Melodyra meredt.
- Milyen voltam? Fehér?
Melody bólintott.
Frankie elhúzta a száját.
- Nos, errefelé az emberek nem annyira go greenek,
mint amilyennek mondják magukat.
- Szerintem nagyon jól nézel ki. - Odalépett Frankie-
hez és kinyújtotta a kezét a lány keze felé. - Szabad?
Frankie megrántotta a vállát, mintha neki mindegy
lenne.
- Ha akarod.
- Megint meg fogsz rázni? - kérdezte viccesen Melody.
- Lehet.
Melody komoly, szürke szemeivel fürkészte Frankie
arcát, mintha ki tudná belőle olvasni a lány valódi
szándékát. De akár sikerrel járt, akár nem, megérintette
a kezét. Nem félt végigsimítani a csuklóján lévő
varratokon. Vagy lehet, hogy félt, de nem mutatta ki.
Frankie értékelte ezt.
- Te is meg akarod érinteni a bőröm? - kérdezte
Melody, mintha ő is szörny lett volna.
Frankie bólintott.
277
- Olyan, mint az enyém, csak hűvösebb.
- Na, igen - húzta el a száját Melody. - Én mindig
fázom.
- Tényleg? Nekem meg mindig melegem van.
Gondolom, a feltöltéstől, meg minden.
- Várj csak! - Melody oldalra billentette a fejét. - Neked
tényleg töltened kell magad? Hogy csinálod?
- Khm, helló! - D. J. a saját arcára mutatott. - Helyes
pasi a szobában!
Melody elnevette magát. Frankie még nem tartott ott.
Odakint a reggeli napfény felkúszott Frankié tejüveg
ablakára. Még mindig nem lehetett látni rajta keresztül
semmit sem, de Frankie kilátása, az elmosódott
körvonalak kaleidoszkópszerű vibrálása figyelmeztető
jelzés volt: a látogatási idő nemsokára véget ér.
- Szóval, mi lett veled? - tért vissza az ügyre Frankie. -
Miért csináltál úgy, mintha nem is ismertél volna, és
miért léceltél le?
- Azt hiszem, én meg tudom magyarázni - intett
zavartan Melody. Már megint idegennek érezte magát
ott.
- Mondom, hogy olyan, mint egy kukkoló - morogta D.
J. - Mindent lát és mindent tud.
Frankie helyet keresett, ahová leülhetne, most, hogy a
nappaliját kitelepítették, de amint Melody mesélni
kezdett, azonnal megfeledkezett erről.
Ahogy a felkelő Nap belekezdett a visszaszámlálásba,
a normi elmondta a szörnyeknek, hogyan zúgott bele
Jackson Jekyllbe, beszélt a srác izzadékonyságáról, az
278
anyukájáról, Ms. J.-ről, aki a természetismeret-tanáruk
volt, az ő zűrzavaros őseikről és elmagyarázta, hogy
izzadás plusz zavarodott ős egyenlő D. J. Hyde.
Azután folytatta Bekkával, a lány féltékenységével,
Bret- tel, a csókkal, a Jacksonról szóló videóval, a
zsarolással, azzal, hogy át kell adnia Bekkának Frankie-
t, a negyvennyolc órás határidőről, ami addigra már
inkább csak negyvenhat órás volt, és hogy nem tudja,
mitévő legyen.
- Tisztázzuk csak ezt! - vigyorodott el D. J., mielőtt
Frankie bármit szólhatott volna. - Én akkor most
mindkettőtökkel járok?
Melody felsóhajtott.
- Gyakorlatilag igen.
- Igggen! - A fiú belecsapott a saját tenyerébe.
Frankie megérintette a srác farmerjának farzsebét. Egy
sercenés hallatszott és fény villant.
- Aú! - kiáltott fel D. J. és megugrott.
- Pszt! - tette a srác szájára a kezét Frankie.
- Ez fájt! - motyogta a lány kezébe a fiú.
- Remélem is! - Frankie ellépett mellőle. - Ha nem
figyeltél volna, ezek között a hírek között egyetlen jó
sincs!
- Oké! - D. J. arrébb sétált és a fenekét dörzsölgette.
- Akkor most át fogsz adni Bekkának? - Frankie hangja
remegett.
- Hát - Melody felsóhajtott. - Eredetileg ez volt a
tervem, asszem... de... - újra felsóhajtott. - nem tudom,
mit csináljak. Nem akarlak bántani téged.
279
- Miért nem? - Frankie lesütötte a fejét. Egy
könnycsepp hullott a köntösére és szétterült a szatén
anyagon. - Mindenki más megteszi.
Melody, úgy tűnt, elgondolkozott ezen.
- Azt hiszem, tudom, hogy érzel.
- Várj! - Frankie felemelte a fejét. - Te is RAD vagy?
- Mi az a RAD?
- Ez a nem sértő kifejezés arra, hogy szörny -
magyarázta Frankie. - Azt jelenti: Rendkívüli Alkatú és
Deviáns.
- Az voltam, de valahogy egy ideje már nem deviálok. -
Melody elmosolyodott, mintha most intett volna búcsút
egy régi emléknek. Valamiért az orrára mutatott. - De
néha azt kívánom, bárcsak ne így lenne.
- Miért? - kérdezte Frankie. El sem tudta képzelni,
miért akarná valaki átélni azt, amin ő ment éppen
keresztül.
- Mert ha rendkívüli az alkatod és az emberek mégis
kedvelnek, akkor tudod, hogy azt a jó okokból teszik.
Nem csak azért, mert potenciális veszélyforrásnak
tartanak és félnek, hogy ellopod tőlük a pasijukat.
- Mi van?! - Frankie a köpenye ujjával leitatta az

arcáról a könnyeket.
- Azt akarom mondani, hogy a te oldaladon állok.-
Melody elmosolyodott. Aggodalmas, de szép mosoly
volt. - Nem fogom hagyni, hogy megfélemlítsenek.
Harcolni akarok. Azt akarom, hogy az emberek ne
féljenek ennyire attól, hogy valaki más, mint ők. Hogy az
280
olyanok, mint te, Jackson...
-És én! - tette hozzá D. J.
- ...és D. J. normális életet élhessetek.
- Mit tegyünk? - Frankie a nyakán lévő varratokhoz
nyúlt, de gézbe ütközött.
- Először is vissza kell szereznünk azt a videót
Bekkától - jelentette ki Melody.
- Hogyan? Én ki sem tehetem a lába ebből a szobából
még úgy... örökkéig, szóval... - Most, hogy kimondta,
egyszerre valóságosnak érezte ezt.
- Fogalmam sincs - vallotta be Melody. - De azt tudom,
hogy össze kell dolgoznunk, nem engedhetjük, hogy
elkapjanak minket és két nap alatt meg kell csinálnunk.
- Ó, ez ráz! - sóhajtott Frankié reményvesztetten.
Melody a kezét nyújtotta a lánynak.
- Benne vagy?
- Benne vagyok. - Frankie megrázta Melody kezét.
Nem árammal.
- Nem lesz egyszerű - látta be Melody.
- De, az lesz! - szólt közbe D. J., miközben gyengéden
kiemelte a Csillámpatkányátus két tagját a ketrecből.
Egyet az egyik tenyerében tartott, a másikat a másikban,
és úgy tett, mintha méricskélné, melyik nyom többet. - A
nehéz az lesz, amikor el kell döntenetek a végén, hogy
melyikőtök kapjon meg engem.
Frankie keze szikrázott. De ezúttal Melody nem kapta
el a kezét. Frankie sem. Tovább rázták egymás kezét,
kőbe vésték a szövetségüket a harcban, melynek célja
az elfogadás és a megértés volt...
281
...és hadat üzentek egymásnak a szerelemért vívott
háborúban.
282

Rémparádé

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Rémparádé

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Lisi Harrison

A tizennégy órás autóút a kaliforniai Beverly Hillsből az

Végre felkelt a Nap. A rigók és verebek rázendítettek

- Megérkeztünk! - jelentette Beau, és

Frankie felugrott és mezítláb elkezdett táncolni a

A korai óra ellenére Melody és Candace olyan

Viveka bekopogott Frankie szobájának ajtaján.

Az ebédszünetet jelző csengő úgy búgott, mint a

Frankie végigrobogott az üres folyosón. A gyapjúba

Pénteken Bekka köszönésképpen ünnepélyesen

Az eső szombaton sem állt el. Frankie kinyitotta a

- Biztos, hogy nem akarsz velünk kempingezni? -

Frankie úgy aludt, mint egy csirke, amelyiknek

VIVEKA: Viktor, valami történt Frankie-vel.

Míg a szülei találgatták, mi történt, aggódtak, ápolták

- Ki tudja megmondani, mit jelent az, hogy autotróf? -

Olyan paradicsomleves-és-makaróni-fajta este volt. A

...és csókolóztak és csókolóztak.

- Frankie, drágám, nyújtsd oda a spárgás tálat a

Haylee úgy követte Bekkát a Jelmezvár bolt

Az A terv megvalósításra készen állt. Hosszú hetek

Ez egyáltalán nem az a válasz volt, amire Frankie

FRANKIE: Csak, hogy tud, a szüleim múlt héten

Frankie felült. Ez az!

FRANKIE: Ezt monda az anyám.

Igen! Igen! Igen!

FRANKIE: Ez egy Rémparádé! Mi jelmezbe születtünk!

Csend... Csend... Csend... Csend... Csend... Csend...

Frankie a mokaszinba burkolt lábaival biciklizni kezdett

LALA: Tali 5 perc múlva a Radcliffe utca végén.

- Oké, csak még egy fotót! - ugrott ki Bekka apukája a

Frankie, Lala, Clawdeen és Lagoona megálltak a suli

Melody és Jackson a tánc után a terem egy néptelen

Olyan szag volt, mintha minden élet megszűnt volna

Melody megállította az ujját az ajtócsengő felett. Ha

Frankie vállalta, hogy vallomást tesz. Letette a bírósági

Melody fel és alá járkált a tornácon. Azok a felhúzható

Egy kavics pattant a tejüveg ablakon.

- Mi van?! - Frankie a köpenye ujjával leitatta az

You might also like