Lauren Brooke

Új esély
(Heartland 4.)
 Hálás köszönettel Linda Chapmannek. Szüleimnek, akiktől megkaptam életem első póniját, s ezzel
valóra váltották az álmomat.
Első fejezet
Amy megtöltötte a vizesvödröket, majd az órájára pillantott. Fél egyet
mutatott. Soraya bármelyik percben megérkezhet. Letette a vödröt Solo
bokszában, és a kocsifeljáróhoz sietett, hogy ott várjon barátnőjére.
Az út mindkét oldalán lovak és pónik legelésztek elégedetten takaros
karámjaikban. Az októberi szél felborzolta a szőrüket, és időnként egy-egy
vörös- és aranyszínű levelet sodort magával a pázsiton.
Csupán egyetlen kifutó árválkodott üresen. A közepén magányos, fiatal
tölgyfa állt, s törzse körül a föld még friss ültetésről árulkodott.
Amy a karám bejáratához sétált. – Pegazus – suttogta, és a szomorúság
ismét hullámokban tört rá, ahogy tekintete a fiatal fára esett. Nehezen tudta
elhinni, hogy még csak három hét telt el azóta, hogy Pegazust itt eltemették.
– Ó, Pegazus! – Amy maga elé képzelte a nagy, szürke lovat. Amikor
Pegazus még fiatal csődör volt, a világ egyik leghíresebb díjugrató lovaként
ismerték. Ám Amy inkább emlékezett úgy rá, ahogy kislány korában a lábai
körül játszadozott, és a ló kedvesen böködte az orrával, amikor ő valami miatt
zaklatott volt. Határozott, erőteljes jelenléte átsegítette azon a lidércnyomásos
időszakon is, amikor édesanyja meghalt egy tragikus balesetben; mindent
összevetve, a lovat mindig is a barátjának tekintette.
Amy nyelt egyet, ahogy elnézte a fiatal fát. Az elmúlt néhány hónapban
annyira megváltozott minden, gondolta. Anya meghalt. Pegazus sincs már többé.
De Lou visszajött.
A kevés jó dolog egyike az volt, hogy Lou visszatért Heartlandbe. Azelőtt
Amy nővére Manhattanben dolgozott, de édesanyjuk halála után úgy döntött,
hogy otthagyja banki állását, és végleg Heartlandbe költözik – Heartland az a
lovas menedékhely volt, amelyet édesanyja, Marion alapított nagyapa farmján.
A kocsifeljáró felől egy közeledő autó hangja hallatszott, és ez
kizökkentette Amyt a gondolataiból. Felnézett.
Soraya Martin, legjobb barátnője lelkesen integetett az első ülésről, amint
édesanyja kocsija a ház elé hajtott. Amy mély lélegzetet vett, nagyot nyelt, és
elhessegette magától a fájdalmas emlékeket. Visszaintett – kényszerítette magát,
hogy mosolyogjon, és igyekezte palástolni a szomorúságát.
– Szia! – köszöntötte Soraya, miközben letekerte a kocsi ablakát. – Bocs a
késésért. De útközben anyának be kellett ugrania valamiért a fűszereshez. – Az
autó megállt, Soraya kiszállt, göndör fekete fürtjei a válla körül repdestek. –
Szia, anya! – búcsúzkodott. – Köszönöm, hogy elhoztál.
 – Szívesen – felelte Mrs. Martin, és Amyre mosolygott. – Na, lányok, jó
szórakozást!
Amy és Soraya egymásra nevettek.
– Meglesz! – kiáltották egyszerre.
*
Félórával később Amy az ujjaival szorosabbra fogta Sundance szárát, és az
ösvény egyik oldalán heverő kidőlt fa felé nézett.
– Gyerünk, kincsem! – suttogta. – Ugorjuk át!
– Légy óvatos, Amy! – figyelmeztette Soraya. – Nagyon vastag az a
fatörzs.
– De nem Sundance-nek – felelte Amy, és a fakó pónit az akadály felé
fordította.
Sundance megpillantotta a fatörzset, fejét izgatottan felvetette, és
előrelendült; Amy csak erre várt. Teste minden erőfeszítés nélkül mozdult a
nyeregben. – Nyugi! – mormogta, és ujjai gyengéden megsimogatták a ló meleg
nyakát.
A póni aranyszínű füle megrezzent, amikor meghallotta Amy hangját,
azután ellazult, nyakát lehajtotta, puhán támaszkodott a zablán.
Amy a lába szorításával jelt adott. Öt hosszú lépéssel elértek a fatörzshöz,
amely masszívan, tömören emelkedett előttük az úton. Amy érezte, amint
Sundance izmai megfeszülnek, ahogy tökéletesen felugrik és kecsesen a
levegőbe emelkedik. A kislány egy villanásra megpillantotta alattuk a vastag,
göcsörtös fakérget, és egy röpke másodpercig úgy érezte, mintha ő és Sundance
magasan repülnének; végül meghallotta a paták tompa dobbanását, ahogy a ló a
túloldalon hibátlanul ért földet. Átugrottak!
– Ügyes fiú! – kiáltotta Amy elragadtatva.
– Hát ez bizony szuper volt – jegyezte meg Soraya, és Jasmine-nel eléjük
ügetett. – Sundance jobban veszi az akadályt, mint valaha!
– Tudom! – kiáltotta Amy nevetve, és megpaskolta a póni nyakát.
– Tényleg remek ló!
Ahogy a két póni egymás mellé ért, Jasmine üdvözlésre nyújtotta a nyakát.
Sundance dühös nyerítéssel felvetette a fejét, fülét hátracsapta.
– Hagyd abba, Sundance! – kiáltott rá Amy, és megfordította a pónit. –
Jasmine a barátod!
A fakó póni gyengéden megböködte a kislány lábát. Általában ellenségesen
viselkedett a legtöbb lóval és emberrel, de Amyt imádta. Annak idején Amy egy
lóvásáron pillantotta meg először. Sundance sovány és boldogtalan volt, s
mindenkire rátámadt, aki megpróbálta átlépni a karám kapuját – egészen addig,
amíg Amynek sikerült rábeszélnie az édesanyját, hogy vegyék meg. Hazavitték
Heartlandbe, ahol Amy fokozatosan elnyerte a póni bizalmát és szeretetét.
– Nem akarsz versenyezni vele? – érdeklődött Soraya, miközben újra
elindultak az ösvényen.
Amy a fejét rázta.
– Egyszerűen nincs rá időm. A nyílt nap óta az istállónkban minden boksz
tele van, és várólistát állítottunk fel azok számára, akik ide akarják hozni a
lovaikat.
Lou éppen két héttel azelőtt szervezett meg egy nyílt napot Heartlandben.
Azért hívták meg a környékbeli embereket, hogy meggyőzhessék őket azoknak a
módszereknek az eredményességéről, amiket Heartlandben a testileg és lelkileg
sérült lovak gyógyításánál alkalmaztak. Amy és Ty – Heartland tizenhét éves
lovásza – bemutatókat tartott, és a nyílt nap rendkívül sikeresnek bizonyult.
Azóta a problémás lovak tulajdonosai elárasztották őket kéréseikkel.
– De azért nagyon jó, hogy rengeteg bentlakásos lovatok van – szögezte le
Soraya. – Úgy értem, nagy megkönnyebbülés lehet, hogy folytatni tudjátok
édesanyád munkáját, és nem kell sokat idegeskedni a pénz miatt.
Amy helyeslőn bólintott, és eszébe jutottak mindazok a nehézségek,
amelyekkel szembe kellett nézniük a nyílt nap előtt. Miután édesanyja meghalt,
hajszál híján be kellett zárniuk Heartlandet, mert nem volt elég ügyfél és pénz,
de most szerencsére megváltozott a helyzet. Az üzlet felvirágzott.
– Igen, örülök, hogy ilyen sok munkánk van – felelte Amy. – Még akkor is,
ha ennek az az ára, hogy nincs időm a versenyzésre. – Megpaskolta Sundance
nyakát. – De talán könnyebb lesz most, hogy Ben is segíteni fog.
Ben Lisa Stillman, a Fairfield Arab Versenyistálló gazdag és sikeres
tulajdonosának unokaöccse volt. Amy meggyógyította Fairfield egyik igen
problémás versenylovát, s ez Lisára olyan nagy hatással volt, hogy elhatározta,
Bent Heartlandbe küldi dolgozni, ahol megtanulhatja az ott alkalmazott új
módszereket. A fiúnak éppen ezen a délutánon kellett megérkeznie.
Soraya Amyre pillantott.
– Mit gondolsz, van már barátnője?
– Miért? – vigyorgott Amy. – Tetszik neked? – Ő és Soraya akkor
találkozott Bennel először, amikor a fiú Heartlandbe hozta a problémás lovat.
Magas és jóképű volt, de valójában nem tetszett Amynek.
– El kell ismerned, hogy tényleg helyes – erősködött Soraya. Felhúzta a
szemöldökét. – Szegény fiú! Úgy gondolom, itt nemigen lesz alkalma bárkivel is
megismerkedni. Talán nekem kellene körbevezetnem a farmon.
Amy úgy tett, mintha nem értené a célzást.
– Ne aggódj, Soraya. Biztos vagyok benne, hogy Ty körbevezeti –
különben is örül, hogy rajta kívül lesz még egy fiú a farmon.
 – Ó, nem – mondta gyorsan Soraya. – Szerintem én sokkal jobban
elkalauzolnám itt, mint Ty.
– Nos, én meg alig várom, hogy megismerjem Ben lovát! – jelentette ki
Amy. – Díjló. Ben azt mondta, csak akkor jön dolgozni Heartlandbe, ha hozhatja
a lovát is.
– És mikor érkezik? – kíváncsiskodott Soraya.
– Két órakor.
Soraya az órájára pillantott.
– Akkor iparkodnunk kell. Már mindjárt fél kettő.
Amy megragadta a szárat.
– Akkor meg mire várunk? Induljunk!
*
Amy és Soraya azon az ösvényen lovagolt, ami Heartland hátsó bejáratához
vezetett. Amikor kiértek a fák közül, megpillantották maguk előtt a farm
épületeit, a takaros karámokat a sötét fakerítéssel, a két gyakorlópályát és az L
alakú istállóépületet a fehér faburkolatú farmházzal.
Amikor Amy megállította Sundance-et, paták hangját hallotta, amint
dühösen rugdossák az istálló falát.
– Nyugalom! – emelte fel a hangját Ty az istállóban. – Nyugi, kislány!
– Úgy tűnik, jól jönne Ty-nak egy kis segítség – jegyezte meg Amy.
– Te csak menj! – mondta Soraya. – Majd én gondoskodom Sundance-ről.
– Köszönöm. – Amy átdobta barátnőjének Sundance szárát, és az istálló
felé sietett. A két oldalon lévő hat-hat boksz között széles folyosó húzódott. A
közeli, hátsó bokszban a paták nagyot csattantak a falon. Amy rádöbbent, hogy
Táncos bokszából jön a zaj.
Táncos tarka kanca volt, aki csaknem éhen halt, amikor egy parányi
földdarabon magára hagyták. Amikor az Állatvédő Egyesület rátalált,
telefonáltak a farmra, és Amy meg Ty azonnal beleegyezett, hogy segítenek. A
kanca két nappal azelőtt érkezett, s a gyógyítás még csak igen lassú ütemben
haladt.
– Jól vagy, Ty? – szólt be Amy.
Ty átnézett Táncos ajtaja felett. Sötét haja zilált volt.
– Nagyjából – válaszolta, és csupasz karjával megtörölte az arcát.
– Mi történt? – kérdezte Amy, és bekukucskált a bokszba. Táncos a hátsó
falnál állt, és egész testében remegett.
– Csak fel akartam venni a lábát, de ettől egyszeriben megvadult –
magyarázta Ty, és a fejét csóválta. – Elszakította a vezetőszárat, és úgy kezdett
rugdosni, mintha szét akarná verni az egész bokszot. Egy pillanatra beszorított a
sarokba, de szerencsére ott nem támadt rám. Most aztán teljesen
megbokrosodott.
Amy a rémült kancára nézett.
– Mi lenne, ha megpróbálkoznánk a szarugesztenyeporral, hogy
megnyugodjon? – javasolta, mert eszébe jutott, hogy ez volt édesanyja kedvenc
készítménye, amivel lecsillapíthatta a felzaklatott lovakat.
Ty bólintott.
– Jó ötlet. Te várj itt, amíg én idehozom – mondta, és ezzel elsietett.
A kanca kelletlen, szorongással teli mozdulatot tett a boksz hátuljában.
Izmai megfeszültek, bordái szúrósan álltak ki sovány oldalából. Fejét sebhelyek
bontották, ahol a kötőfék kidörzsölte a bőrét, és a csüdszőrzetén is
kötélbevágások nyomai éktelenkedtek, mivel túl szorosra vették a béklyót,
nehogy elkóboroljon.
– Minden rendben van, kislány – nyugtatta Amy szelíden. – Most, hogy itt
vagy, biztonságban érezheted magad. Senki sem fog többet bántani.
A kanca füle bizonytalanul megrezzent.
Ty egy kis bádogdobozzal tért vissza, s átnyújtotta Amynek.
– Tessék – mondta. – Jobb lesz, ha először te próbálod ki. Én talán a
legutóbbi tulajdonosára emlékeztetem.
Amy lecsavarta a doboz tetejét. Daraszerű, szürke anyag volt benne. Kivett
belőle egy keveset, és mindkét tenyerét bedörzsölte vele. Aztán előrelépett, a
vállával oldalt fordult a kancának, szemét a földre szegezte.
Táncos ideges mozdulatot tett. Amy csak állt, aztán tenyerét a lóhoz
közelítette, hogy az beleszagolhasson, és türelmesen várt.
Néhány perccel később a kanca megfordult, és felhorkant. Az orrát Amy
tenyérrel felfelé fordított keze felé nyújtotta, mélyet lélegzett, orrlyuka kitágult.
Amy ismét várt egy keveset, azután halkan beszélni kezdett, az egyik kezét
óvatosan kinyújtotta, a másikkal megérintette Táncos nyakát. Ahogy cirógatta és
simogatta, érezte, hogy a kanca fokozatosan ellazul. Amy ujjai folyamatosan
mozogtak a ló nyakán, végül elérték a fejét. Amikor Táncos már nem
vonakodott, a kislány megragadta a vezetőszárat.
– Szép munka – állapította meg halkan Ty. Majd egy kevés port ő is a
tenyerébe dörzsölt, és közelebb lépett a kancához. Táncos óvatosan ránézett,
majd előrenyújtotta a fejét, és hagyta, hogy a fiú is megsimogassa. –
Szegénykém! – sajnálkozott, és az állat nyakát dörzsölgette. – Ez idáig nem volt
valami jó életed, ugye?
– Mostantól minden más lesz – jelentette ki Amy.
Rövid ideig mindketten szótlanul álltak, és a kancát simogatták. Amy
tekintete a Táncos barna-fehér lábán lévő mély sebhelyre esett.
– Talán amikor hozzáértél a lábához, azt gondolta, hogy meg akarod
béklyózni – találgatta a kislány.
Ty bólintott.
– Azt hiszem, csak lassan haladhatunk vele.
– Mint mindig – mosolygott Amy a fiúra.
Nem is tudta, mihez kezdett volna Ty nélkül. Nagyszerűen értett a
lovakhoz, és miután Amy édesanyja meghalt, Ty vette át a farm irányítását, amíg
a család a gyászt és a megrázkódtatást ki nem heverte. Tudta, milyen
szerencsések, hogy Ty náluk dolgozik. A fiú sosem tekintette úgy heartlandi
munkáját, mint puszta pénzkeresetet, számára ez valóságos életformát jelentett.
Ty a kezében lévő bádogdobozra nézett.
– Édesanyád varázspora megint csodát művelt.
Amy helyeslőn intett a fejével. Erről a porról Tennessee államban egy öreg
lovász beszélt az édesanyjának. Őrölt gyógynövényeket kevertek szaruszerű
szemcsékkel, amelyeket a lovak lábának belső oldalán növő szarus rétegből, a
szarugesztenyéből a patkolókovács csippentett le, amikor az túl hosszúra nőtt.
Marion, az édesanyja leírta a receptet, és azóta állandóan ezt használták
Heartlandben.
– Csodálatos ember volt az édesanyád – jegyezte meg Ty, és a kezében
forgatta a bádogdobozt. – Olyan sok mindent tudott. Néha azon töprengek,
leszek-e valaha is olyan jó, mint ő volt, és tudni fogom-e legalább a felét annak,
amit ő tudott.
– De hiszen te már most is nagyon jó vagy, Ty – mondta csodálkozva Amy.
– De nem annyira jó, mint ő volt – erősködött Ty, és a fejét ingatta. –
Tudod, Amy, én nagyon sokat tanultam tőle. Időnként úgy érzem, hogy amit
tudok, az csupán egy hatalmas jéghegy csúcsa. És ez nagyon bánt. És mindig
arra gondolok, hogy ha többet tudnék, akkor eredményesebben segíthetnék a
lovakon.
– Nem szabad ezt gondolnod, Ty – vágott közbe Amy. Közelebb lépett,
szerette volna a fiú tudtára adni, hogy megérti. – Én is ugyanezt éreztem, amikor
Pegazus nagyon beteg volt, és nem tudtam segíteni rajta. De aztán rádöbbentem,
hogy vannak dolgok, amiket nem tudok megoldani, és csak annyit tehetek, hogy
megpróbálok a legjobb belátásom szerint cselekedni. – Elhallgatott, szeme a fiú
tekintetét kereste. – Tudod, hogy anya ugyanezt mondta volna.
Ty lassan bólintott.
– Igen, én is azt hiszem.
Egy kis ideig némán álltak, egyikük sem szólalt meg.
A csendet a folyosóról érkező léptek zaja szakította félbe.
– Hé, srácok! – Itt jön egy lószállító kocsi az úton! – Soraya Táncos
ajtajához lépett, és benézett. – Nagyon szép és elegáns. Gyertek, nézzétek meg ti
is!
– Ez biztosan Ben lesz – állapította meg Amy, és Ty-ra nézett.
Ty igenlőn intett. Táncost magára hagyták, és kisiettek az udvarra. Csillogó,
zöld és bíborszínű emblémával díszített fehér lószállítót pillantottak meg: a
vezetőülés felőli ajtóra élénk színekkel a „Fairfield Arab Ménes” feliratot
festették. Közben a lószállító a ház elé ért, a teherautó megállt, és Ben Stillman
kiugrott belőle.
– Sziasztok! – üdvözölte őket, és kihúzta magát.
Amy előlépett.
– Szia, Amy Fleming vagyok. Már találkoztunk, amikor a nagynénéd
kérésére elhoztad Ígéretet hozzánk. Ez itt a barátnőm, Soraya Martin – mondta,
és maga elé tolta Sorayát.
– Szia! – mosolygott a fiúra Soraya.
– Igen, emlékszem rád – mosolygott vissza Ben. – Szia!
– És találkoztál már Ty-jal is – folytatta Amy a bemutatást.
– Isten hozott Heartlandben! – nyújtotta a kezét Ty.
Ahogy kezet ráztak, kinyílt a ház ajtaja, és Lou lépett ki rajta. Ő is
találkozott már Bennel, amikor az Heartlandbe hozta Ígéretet.
– Szervusz! – köszöntötte, és a fiúra mosolygott.
– Örülök, hogy most rendesen bemutatkozhatom – mondta Ben.
– Később még találkozunk, most a városba kell mennem – jelentette ki Lou,
és a kocsija felé indult.
A lószállító belsejéből türelmetlen lódobogás hallatszott.
– Úgy tűnik, Piros ki akar jönni – vélekedett Ben.
– Akkor segítek neked – ajánlkozott Ty.
Ben eltűnt a lószállító belsejében, miközben Ty leengedte a rámpát. Amy
türelmetlenül figyelt, kíváncsian leste, milyen is Ben lova.
Patazaj hallatszott, és hirtelen egy sárga ló idegesen kezdett lépkedni a
rámpán lefelé; Ben szorosan fogta a vezetőszár végét. Amikor a ló leért, megállt,
és a fejét magasra tartva óvatosan körülnézett.
– Hűha! – kiáltott fel Amy. – Ez aztán gyönyörű ló!
– Ő Piros – közölte Ben, és elégedettség ült ki az arcára. – Telivér-
hannoveri keresztezés.
Amy közelebb lépett; megcsodálta Piros szép formájú fejét, rövid hátát,
erős, tiszta hátsó lábát. Úgy becsülte, százhatvanöt centiméter körül lehet, és
minden porcikájából áradt, hogy valódi ugróló.
– Hány éves? – kérdezte Amy, és hagyta, hogy Piros megszaglássza a
kezét, majd megpaskolta az állat izmos nyakát.
– Hat – felelte Ben. – Hároméves volt, amikor a nénikém megvette nekem.
– A lószállítóra pillantott. – Azt hiszem, azért előnye is van, ha az embernek
gazdag a nagynénje, aki ráadásul még lovakkal is foglalkozik.
Hangja különösen csengett, és Amy felkapta a fejét. Úgy tűnt, keserűség
suhant át a fiú arcán.
– Némi előnye? – kérdezett rá Ty, aki a rámpát éppen visszaakasztotta, és
így nem láthatta Ben arckifejezését. – Ez aztán akár az év mondása is lehetne!
– Hát, igen – köhintett Ben, s a vonásai megint kisimultak, a hangja ismét
könnyeddé vált. – Azt hiszem, igazad van. Akkor melyik bokszba vezessem
Pirost? – kérdezte Amytől.
– A leghátsóba – válaszolta Amy, és az istállóépület felé mutatott. – Ott
már elrendeztünk mindent, készen áll Piros boksza.
Ben csettintett a nyelvével, és Piros elindult előre.
Amy hagyta, hogy Soraya és Ty elrendezze a lószállító kocsit, ő meg Ben
előtt haladt, és kinyitotta a boksz ajtaját.
– Sokat versenyzel vele? – érdeklődött kíváncsian.
Ben bólintott, és nekiállt, hogy letekerje a herélt lábáról a fáslit, amelyet az
utazás során viselt. – Piros igazi tehetség. Részt vettem vele az Előkészítő
Díjugrató kategóriában, de olyan jól szerepelt, hogy magasabb osztályba léphet.
Hamar a csúcsra kerülünk – tette hozzá magabiztosan. – Ebben teljesen biztos
vagyok.
Amy meglepődve pillantott rá; egyáltalán nem tűnt olyannak, mint akinek a
legcsekélyebb kételyei is lennének.
– Szóval – kezdte Ben, amikor kilépett a bokszból –, milyen az élet
errefelé?
– Jó – felelte röviden Amy.
– Majd körbe kell vezetned – kérlelte Ben.
Amynek eszébe jutott Soraya javaslata, és megállapította, hogy itt a
tökéletes lehetőség.
– Hát, tudod, elég sok dolgom van a lovak körül – magyarázta, ahogy az
udvaron Soraya és Ty felé közeledtek, akik a lószállító kocsi mellett álltak. – De
Sorayának rengeteg ideje van.
– Jól hallom, hogy engem emlegettek? – fordult feléjük Soraya.
– Igen, éppen most ajánlottam Bennek, hogy te szívesen körbevezeted a
farmon – válaszolta Amy, és sokatmondó pillantást vetett barátnőjére.
– Igen, ezer örömmel! – jelentette ki Soraya, és fürgén előlépett. –
Bármikor!
– Köszönöm – mosolygott rá Ben. – Lehet, hogy a szavadon foglak.
– Máris meg akarod nézni az istállókat? – kérdezte Amy. – Most minden
lóval megismerkedhetsz, és akkor elkezdhetjük magyarázni, mit is csinálunk mi
tulajdonképpen itt, Heartlandben.
– Tudod, voltaképpen mindent inkább holnapra hagynék – jelentette ki Ben,
és nagyot ásított. – Most szeretnék visszamenni a szálláshelyemre, hogy
kicsomagolhassak. Aztán meg szundítanék egyet.
– Hát… rendben van – egyezett bele Amy, bár kissé meglepődött. Tudta, ha
ő kezdene dolgozni egy új istállóban, akkor az első dolga lenne megismerni az
összes lovat. – Természetesen. Menj csak!
– Remek – felelte Ben. – Most kipakolom Piros felszerelését, és aztán már
itt se vagyok.
Amy, Ty és Soraya segítettek neki becipelni a rengeteg pokrócot,
lószerszámot és lóápoló készletet, bevittek mindent a nyergeskamrába, majd Ben
lekapcsolta a lószállítót, és beugrott a teherautóba. – Később majd visszajövök,
hogy megetessem Pirost – mondta, és ezzel beindította a motort.
*
Nem sokkal azután, hogy Ben elhajtott, Lou érkezett vissza a városból.
– Azt hiszem, Bent láttam az úton. Már el is ment? – kérdezte, miközben
kiszállt az autóból.
Amy bólintott.
– Meg szerettem volna kérdezni tőle, hogy nem maradna-e itt vacsorára ma
este – folytatta Lou, és a homlokát ráncolta. – De persze fel is hívhatom
telefonon. Megvan a száma. – Lou Sorayára és Ty-ra nézett. – Szívesen látunk
benneteket is.
– Ez pompás ötlet – hálálkodott Ty. – Köszönöm.
– Sajnos én nem tudok maradni – jelentette ki Soraya bánatosan. – Ma este
vendéglőben eszünk, hogy megünnepeljük édesanyám születésnapját. De azért
köszönöm a meghívást, Lou.
Lou végignézett a kocsifeljárón.
– Azért egy kicsit furcsa, hogy Ben nem akart tovább maradni. Azt hittem,
órákat fog itt tölteni az első alkalommal. Nagyapa sajnálni fogja, hogy nem
találkozott vele. – A fejét ingatta, majd bement a házba.
– Nos, mit gondoltok róla? – kérdezte Amy Sorayától és Ty-tól, miközben
visszaindultak az udvarról.
– Határozottan jóképű! – lelkendezett Soraya.
– És végül is más nem számít! – ugratta a kislányt Ty.
Soraya úgy tett, mintha meg akarná ütni. Amy elvigyorodott.
– Gyerünk, Ty, neked mi a véleményed?
– Jó fejnek tűnik – felelte Ty, és rándított egyet a vállán.
– Igen… és? – erősködött tovább Amy.
– És semmi – válaszolta Ty.
 Amy és Soraya várakozásteljes arckifejezését kémlelte.
– De hát mi egyebet vártok tőlem? – kérdezte. – Öt percig, ha láttam.
– Nos, én is csak öt percig láttam, de úgy gondolom, igazán nagyon kedves
– jelentette ki Amy, majd Sorayához fordult. – Ben mesélt Pirosról, részt vett
vele az Előkészítő Díjugrató versenyen, és azt gondolja, nagyon hamar felsőbb
kategóriába juthat.
– Kíváncsi vagyok, mikor láthatjuk majd lovagolni – jegyezte meg Soraya
álmodozó tekintettel. – Olyan kisportolt és erős!
Ty grimaszt vágott.
– Ugyan, menjetek már! – mondta a szemét forgatva a lányok felé, majd
bement a nyergesbe.
Amy és Soraya egymásra nevettek, és követték Ty-t a nyergesbe. A
helyiség közepén egy kupacban, a földön hevert Ben holmija.
– Három nyereg – számolta össze Ty, és megpróbálta elhelyezni őket a már
amúgy is zsúfolt nyeregtartókon.
– És mind a legkiválóbb minőségű – tette hozzá Amy, és a kezébe vette az
egyik nyerget, a puha, jól fényesített bőrt csodálva.
– Bárcsak nekem is lenne egy gazdag nénikém, aki olyan lovakat vásárolna,
mint Piros, és hozzá minden egyebet – sóhajtozott Soraya.
Ty bólintott, és felakasztott egy kantárt.
– Ben aztán tényleg nagyon szerencsés!
Amy felidézte azt a keserű arckifejezést, ami átsuhant Ben arcán, amikor
kiengedte Pirost a lószállítóból. Abban a pillanatban egyáltalán nem látszott
boldognak és szerencsésnek. Pedig biztosan csodálatos lehetett, hogy egy olyan
hatalmas és gazdag farmon nőtt fel. Talán csak nehezére esett otthagyni
Fairfieldet, és aggódott a nagynénje miatt.
– Képzeld el, hogy olyan helyen élsz, mint Fairfield – jegyezte meg
hangosan Amy.
– Igen – bólintott Ty. – Nem lenne rossz.
Amy a fiúra nézett. Ty családja nagyon szegény volt. Ty először azért
vállalt részmunkát Heartlandben, hogy anyagilag segítse őket, pedig akkor még
alig volt tizenöt éves. Azután egy évvel később otthagyta az iskolát, amikor
Marion Fleming teljes munkaidős állást kínált neki.
– Tudod, hogy miért nevelkedett Ben a nagynénjénél, és nem a szüleinél? –
érdeklődött Soraya.
– Azt hiszem, amikor kisfiú volt, a szülei elváltak – mondta Amy, és eszébe
jutott Lou és Lisa Stillman beszélgetése, amikor szóba került, hogy Ben esetleg
Heartlandbe jön dolgozni. – De valójában nem sokat tudok róla. Talán ma este
több minden kiderülhet.
 – Bárcsak tudnék maradni! – sóhajtotta Soraya vágyakozva. – Ígérd meg,
hogy mindenről kikérdezed – arról is, hogy jár-e éppen valakivel!
– Ó, tehát az igazán fontos dolgok érdekelnek – vigyorgott rá Amy. – Ne
aggódj, természetesen megpróbálok mindent megtudni.
Második fejezet
Ben akkor ért vissza Heartlandbe, amikor Amy és Ty az esti takarmányt
keverték össze.
– Kicsomagoltál? – kérdezte tőle Ty, amikor Ben csatlakozott hozzájuk a
takarmányosban.
Ben bólintott.
– Igen, köszönöm. – Alaposan megnézte a hatalmas fémtartályokat, a
macskaköves padlózatot és a famennyezetet. – Szóval itt tároljátok a takarmányt,
ugye?
– Igen – felelte Amy. – Vegyél Pirosnak mindenből annyit, amennyire csak
szüksége van. A csukamájolaj és a többi táplálékkiegészítő ott van a
szekrényben. – Amy az egyik sarok felé bökött az ujjával. – És bármelyik vödröt
használhatod ebből a halomból, ezek mind tartalékok.
– Tessék – nyújtott át neki egy vödröt Ty.
– Köszönöm – felelte Ben –, de elhoztam Piros saját etetővödreit. A
lószállítóban hagytam őket.
Néhány perccel később két acélvödörrel tért vissza, mindkettő oldalán ott
díszelgett a Fairfield-embléma, és szép fekete betűkkel Piros neve. Ben az egyik
vödörbe zabot és lucernát mert, majd a szekrényre esett a pillantása.
– Hűha! – kiáltotta, és a szárított gyógynövények és házi szerek alatt
roskadozó polcokat nézte: méz, szódabikarbóna, ecet, mészpor.
– Ti tényleg sok táplálékkiegészítőt használtok.
– A gyógynövényeket nem csupán táplálékkiegészítőnek használjuk –
tájékoztatta a fiút Amy. – Ezekkel segítünk a lovak viselkedésbeli és fizikai
problémáin. Ha akarod, etetés után Ty elmagyarázhatja egyik vagy másik
gyógynövény hatását, nem igaz, Ty?
– Természetesen – jelentette ki Ty lelkesen. – Meg fogsz döbbenni, hogy
némelyik növénynek milyen erős a gyógyhatása.
– Jó, de talán majd máskor – vetette oda Ben. – Most inkább utánanézek
Pirosnak. – Ezzel gyorsan összekeverte a takarmányt, és kiment a helyiségből.
Amy összeráncolta a homlokát, és Ty-ra nézett.
– Hát ez furcsa! Azt hittem, komolyan érdeklik a dolgok. Elvégre azért van
itt, hogy megtanulja mindazt, amit mi csinálunk. – Az udvar felől hallotta,
ahogyan az első istállóblokk lovai türelmetlenül döngetik az ajtókat. Nyilván
látták, hogy Ben elhaladt mellettük Piros teli etetővödreivel.
– És egyébként is felajánlhatta volna, hogy segít megetetni a többi lovat –
folytatta Amy kissé bosszúsan. – Most a többiek addig nyugtalankodnak, amíg
meg nem kapják a maguk adagját.
– Tudom, mire gondolsz – vont vállat Ty. – De Ben még csak ma érkezett,
és valószínűleg meg akar bizonyosodni arról, hogy Piros jól érzi magát az új
környezetben.
– Lehet – válaszolta Amy. Majd felkapott néhány vödröt. – De azért sietek
az etetéssel, nehogy szétverjék az összes bokszot.
*
Hét órakor Lou megjelent az udvaron.
– A vacsora mindjárt készen van! – kiáltotta.
Amy és Ty éppen akkor jött ki a nyergeskamrából, amikor Ben bukkant elő
Piros bokszából.
– Hogy van Piros? – érdeklődött Ty.
– Már egészen otthonosan érzi magát – felelte Ben, és velük együtt
lépkedett az udvaron.
A sült hús ínycsiklandó illata töltötte be a konyhát. Jack Bartlett, Amy és
Lou nagyapja a mosogatónál éppen a mogyoróbabot szűrte le.
– Szia! – üdvözölte Bent, majd megfordult, és a kezét nyújtotta. – Jack
Bartlett.
– Örülök, hogy megismerhetem, uram – udvariaskodott Ben, és kezet
ráztak.
Miközben Ty és Amy nekiláttak, hogy megterítsék az asztalt, Lou italt
kínált körbe, Ben pedig néhány percig a konyha falát borító fényképeket
tanulmányozta.
– Az édesanyádat ábrázolják ezek a képek? – fordult Amyhez.
A kislány bólintott, és a fenyőfa konyhaszekrényhez, Ben mellé lépett.
– Igen, ezek akkor készültek, amikor Angliában versenyzett. Régebben ott
éltünk.
– És miért költöztetek vissza? – érdeklődött tovább Ben.
– Apa balesete miatt – válaszolta Amy.
– Ó, igen, a nagynéném beszélt már erről – emlékezett vissza Ben. – Egy
díjugrató versenyen történt, nem igaz?
Amy bólintott. Apja Pegazuson lovagolt a világbajnokságon. A ló leverte
lábával a felső rudat, és elesett. Apja és a ló is súlyos sérüléseket szenvedett.
Mivel a baleset idején Amy mindössze hároméves volt, nemigen emlékezett rá.
De amikor Ben kérdezősködni kezdett, Amy észrevette, hogy Lou felnéz, és a
homlokát ráncolja. Lou akkoriban már tizenegy éves volt, és Amy tudta, hogy ő
sokkal több emléke van a történtekről.
– És mi történt apáddal a baleset után? – folytatta Ben a kérdezősködést.
 – Megsérült a gerince, és egy időre tolószékbe kényszerült –, magyarázta
Amy. – Később sokat javult az állapota, de az orvosok azt mondták, túl
veszélyes lenne ismét lóra ülnie. – Hangja megkeményedett. – Aztán nem tudta
feldolgozni magában a megváltozott helyzetet, és elszökött – itt hagyott
bennünket és a lovakat. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy bármi köze legyen
hozzánk. Ekkor anya elhatározta, hogy visszaköltözik ide, nagyapához.
– Ez azért nem egészen így igaz, Amy!
Amy megfordult. Lou mérgesen nézett rá.
– Apa megpróbált kibékülni anyával. Ezt te is tudod, hiszen megtaláltuk azt
a levelet, ne felejtsd el!
Hogy is felejthette volna el Amy? Komolyan megviselte, amikor Lou és ő
Marion szobáját rendezve találtak egy levelet, amelyet apjuk írt, és amelyben
édesanyjukat arra kérte, hogy béküljenek ki.
Lou kék szeme villámokat szórt.
– Ha anya Angliában maradt volna, ahelyett, hogy „elszökik” – te is ezt a
szót használtad –, akkor talán lett volna esély arra, hogy ismét összekerülnek!
– Ebben nem lehetsz teljesen biztos – tiltakozott hevesen Amy. – Szerinted
anyának mit kellett volna tennie? Csak téblábolni, és arra várni, hogy apa jobban
lesz és hajlandó visszatérni?
– Igen! Pontosan ezt kellett volna tennie! – kiáltotta Lou.
– Amy! Lou! – szakította őket félbe Jack Bartlett. – Ebből elég! – A hangja
lágyabbá vált. – Tudom, hogy mindkettőtöket felkavarnak ezek a dolgok, de
akkoriban annyi minden történt, amiről egyikőtöknek sincs fogalma – így hát ne
ítélkezzetek most a szüleitek felett.
Lou hirtelen hátat fordított, és visszament a konyhaszekrényhez. Amy tudta,
hogy Lou másként érez apjuk iránt, mint ő. Lou-t teljesen lesújtotta apjuk
eltűnése, és nem volt hajlandó elfogadni, hogy soha nem tér vissza. Amikor
Marion megemlítette tervét, hogy visszaköltözik Virginiába, Lou nem akart vele
menni, hanem azt kérte, hadd maradjon inkább angliai bentlakásos iskolájában.
Amikor az édesanyjuk még élt, Lou sokszor kinyilvánította a véleményét, hogy a
Virginiába költözéssel elárulják az apjukat.
Ben megköszörülte a torkát. – Akkor tehát édesanyátok ide költözött? –
kérdezte, hogy megtörje a csendet.
Amy halkan kezdett beszélni.
– Igen, anya idejött Pegazussal. Pegazus érzelmileg is sérült volt, és a
hagyományos orvoslás csupán a testi sebeit gyógyította be. Ekkor fordult anya
az alternatív terápiákhoz. Pegazus felépült, és anya megszervezte Heartlandet,
hogy más lovakon is segíthessen a Pegazus érdekében elsajátított módszerekkel.
– Értem – felelte Ben. – Aztán anyukátok már nem indult több versenyen? –
faggatózott tovább.
– Nem, mert sokkal jobban érdekelte az itt végzett munkája.
– Hát te? – kérdezte Ben, és leült. – Amy, te versenyzel?
– Néha – válaszolta a kislány. – Amikor az időm engedi, Sundance-szel, a
pónimmal részt veszek az ugró stílusversenyen, nagy póni kategóriában.
– És te, Ty? – kíváncsiskodott Ben.
– Nem – felelte a fiú. – Engem nem érdekel a versenyzés.
– Egyáltalán nem? – lepődött meg Ben.
Ty a fejét rázta.
– Többen felajánlották a lovaikat, de a versenyzés nem nekem való. Sokkal
nagyobb öröm az, ha sérült lovakkal foglalkozhatom.
Amy elmosolyodott, mert tudta, hogy érez Ty. De úgy tűnt, ezt Ben
egyáltalán nem érti meg.
– Én egyszerűen képtelen lennék nem versenyezni – mondta a fejét rázva. –
Mert hogyan tudod másként bebizonyítani, hogy milyen jó vagy abban, amit
csinálsz? A pályán viszont mindenki láthatja, milyen jó érzékkel bánsz a
lovakkal.
Ty vállat vont.
– Azt hiszem, én nem nagyon törődöm azzal, hogy mások mit gondolnak
rólam.
Egy pillanatra Ty és Ben tekintete összekapcsolódott, és Amy hirtelen
megérezte a feszültséget a levegőben.
– Rendben van, srácok! – jelentette ki Jack Bartlett. – A vacsora tálalva
van.
Az általános mozgolódás közepette a feszültség feloldódott. Nyikorogtak a
széklábak, ahogy leültek, s Lou mindenki elé letette a megrakott tányérokat, a
kukoricakenyeret és a nagy tál babot.
– Ez valami felséges! – lelkendezett Ben, amikor belekóstolt mindenbe.
– Szeretnék pohárköszöntőt mondani Heartland legújabb jövevényére –
emelte magasra a poharát Jack Bartlett, amikor már mindenkinek púpozott volt a
tányérja. – Isten hozott, Ben – mondta. – Remélem, jól fogod itt érezni magad.
Mindenki felemelte a poharát. – Benre! – visszhangozták. Ben könnyed
mosollyal tartotta fel a poharát. – Heartlandre!
*
Amikor másnap reggel Amy ébresztőórája szokás szerint hat órakor
megszólalt, a lány nagyot nyögve csapta le. Éjfél után került csak ágyba, és
semmi kedve nem volt most kipattanni onnan, és szembenézni a mindennapi
teendőkkel. De hát, mint mindig, a lovak vártak rá.
Ásítozva kászálódott ki az ágyból, és félig csukott szemmel húzta fel a
farmernadrágját. Nem vesződött azzal, hogy kifésülje hosszú, kócos haját,
hanem egyenesen a földszintre ment, és belebújt a csizmájába.
Az udvaron áthaladva eszébe jutott Ben. A vacsoránál szórakoztató
vendégnek bizonyult. Mesélt Lou-nak egykori munkájáról Manhattanben,
nagyapának pedig a farmerkedéssel eltöltött időszakáról. Amynek még azt is
sikerült kiderítenie, hogy a fiú most éppen nem jár senkivel, és ez olyan
információ volt, amiről tudta, hogy megörvendeztetheti Sorayát.
Amy újratöltötte a vizesvödröket, és már a takarmányt keverte össze,
amikor Ty befutott.
– Jó reggelt! – üdvözölte, amikor belépett a takarmányosba. – Van valami
hír Benről?
Amy a fejét rázta, miközben egy lapátnyi áztatott répát kevert a vödörben
lévő takarmányhoz.
– Nem, nincsen. – Bennek ugyanúgy hét órakor kezdődött a munkaideje,
mint Ty-nak, de még nem érkezett meg. – De bármelyik pillanatban itt lehet –
reménykedett Amy.
Ám Ben teherautója csak fél kilenc körül futott be. Amikor Amy
meghallotta a motor hangját, kinézett a bokszból, amit éppen takarított.
– Sziasztok! – kiáltotta Ben, és kiugrott a teherautóból. – Milyen szép
reggelünk van, nem igaz? – üdvözölte őket lelkesen.
Amy azt várta, hogy elnézést kér, amiért ennyire elkésett.
– Igen, én is úgy gondolom – felelte.
Úgy tűnt, Ben észrevette a kislány hűvös hanglejtését.
– Sajnálom, hogy egy kicsit elkéstem. De ugye, nem baj? Kicsit elaludtam.
– Rendben van – felelte Amy, és elnyomta magában azt a kis hangot, ami a
fejében azt sustorogta, hogy a másfél óra talán több, mint kis késés.
– Akkor jó – mondta Ben. – Mi lesz a teendőm?
– Azt hiszem, először az lenne a legjobb, ha megmutatnám, mi hol van –
javasolta Amy. – Azután segíthetnél Ty-nak és nekem. Miután végzünk a
bokszok kitakarításával, felseperjük az udvart, leápoljuk a lovakat, és edzünk
velünk. Gyere, megmutatom neked a lovakat.
– Várj egy percet! – mondta Ben. – Hadd üdvözöljem előbb Pirost.
Amy türelmesen várt, amíg Ben felment a termetes sárga lóhoz, és
megveregette, közben halk, nyugodt hangon beszélt hozzá. Amy figyelte, amint
a ló az orrával Ben vállát böködi. Nyilvánvaló volt, hogy imádja a gazdáját.
Néhány perc múlva Ben csatlakozott hozzájuk, és Amy körbevezette őt a
bokszokban.
– Ez itt Jake – mondta, és megsimogatta a pej színű Clydesdale-t a Piros
melletti bokszban. – Huszonegy éves. – Jake reménykedve érintette meg a
kislány kezét; mire Amy kihalászott a zsebéből egy mentacukrot. – Anya egy
lóvásárról mentette meg – magyarázta. – Súlyos ízületi gyulladása van, és ezért
nem is kerülhet új otthonba.
– Hány lovatok van összesen? – kérdezte Ben.
– Hét bértartott lovunk van, és tíz lónak nyújtunk menedéket – folytatta
Amy. – Az utóbbiak közül remélhetőleg nyolc annyira meggyógyul, hogy új
otthonra találhat. De kettőnek örökre itt kell maradnia – Jake-nek és a pónimnak,
Sundance-nek. – Amy puszit nyomott Jake orrára. – Nagyon nem szeretem,
amikor el kell búcsúzni egy lótól, ha az elhagyja a farmot. Az ember annyira
megszereti őket. – Benre pillantott, megértést remélt, de a fiú már a következő
bokszhoz lépett. – Ő itt Gypsy Queen – magyarázta Amy, és követte Bent. –
Azért van itt, hogy kigyógyuljon az állandó bokkolásból. Mindig meg szeretne
szabadulni a lovasától. – Többet is szeretett volna mondani Gypsy Queen
múltjáról, de Ben ismét továbbhaladt.
Hasonló érdektelenséget mutatott, amikor Amy a Heartlandben alkalmazott
különböző gyógymódokat kezdte részletezni. Odavezette Bent édesanyja
könyveivel, gyógynövényekkel, aromaterápiás olajokkal és a Bach-féle
virágterápiás orvosságokkal teli szekrényéhez.
– És ezeknek tulajdonképpen mi a céljuk? – kérdezte végül Ben. – Úgy
értem, miért nem bízzuk az egészet az állatorvosra?
– Hozzá is fordulunk – felelte Amy. – De anya hitt abban, hogy a
természetes gyógymódokkal kiegészíthetjük a hagyományos orvostudomány
módszereit, és Scott, az állatorvosunk is ezt a véleményt vallja. – Látta Ben
kétkedő arckifejezését. – Tudod, a módszereink beválnak. Ne felejtsd el, hogy
Ígéretet is meggyógyítottuk, amikor már senkinek sem sikerült.
– Igen, ez igaz – ismerte el Ben, de a tekintete nem volt elég meggyőző. –
Az ajtó felé lépett. – Azt mondtad, hogy még be kell fejezni a bokszok
takarítását. Nekilátunk? Úgy tűnik, Ty-nak elkelne némi segítség.
Amy bólintott, és Ben elsietett.
A kislány utánabámult, kissé összezavarodott az iméntiektől. Lisa azért
fizetett Benért, hogy Heartlandben tanuljon, de úgy tűnt, Bent egyáltalán nem
érdekli az ott folyó munka – sőt, mintha még abban se hitt volna, hogy a
módszereik hatékonyak.
*
Amikor ebédszünetet tartottak, Ben felvette a lóápoló és szerszámkészletet.
– Nem akarsz valamit enni? – kérdezte Amy.
– Először lovagolok egyet – felelte Ben, és Piros boksza felé indult.
. – Na, most mit gondolsz róla? – kérdezte Amy Ty-t, amikor a konyhába
léptek.
 – Mit is gondolhatnék, miután másfél órát késett, hogy két óráig tartott négy
bokszot kitakarítania, és hogy egyáltalán nem érdekli az a munka, amit mi
végzünk? – válaszolta szárazon Ty.
Amy elmosolyodott.
– Igaz, de mindennek ellenére mit gondolsz?
Ty vállat vont.
– Nem tudom. Kérdezz majd meg egy hét múlva.
Amy éppen szendvicset készített magának, amikor kinézett az ablakon, és
látta, hogy Ben Pirossal a gyakorlópálya felé tart.
– Menjünk, nézzük meg, hogyan lovagol – javasolta Ty-nak.
A fiú bólintott, felkapták az ebédre készített szendvicseiket, és elsétáltak a
pályáig.
Ben rövidvágtában nyolcasokat lovagolt Pirossal. A ló könnyedén,
folyamatosan vágtázott, és a kör közepén tökéletes ugrásváltást csinált. Amy
látta, hogy Ben megsimogatja Piros nyakát, ajka mozgásából dicséretre
következtetett. Tovább vágtáztak; Ben biztosan ült a nyeregben, a hátát
egyenesen tartotta, kezével könnyedén, de határozottan irányította a lovat.
– Jó lovas – állapította meg halkan Amy.
Ben nyilvánvalóan nem vette észre, hogy figyelik, és Pirost ismét a pálya
közepe felé terelte, ahol egy másfél méteres akadály állt. Piros alig váltott
ritmust, közeledett az akadályhoz, és olyan könnyedén ugrotta át, mintha az fele
olyan magas lett volna. Amy, aki a kapunál állt, úgy találta, hogy a ló és a lovasa
közötti kapcsolat tökéletes.
Ahogy Ben elhaladt mellettük, észrevette őket. Pirost egy pillanat leforgása
alatt vágtából lépésre fogta.
– Sziasztok! – köszöntötte őket, és a lovat feléjük irányította.
– Szia! – viszonozta az üdvözlést Ty.
– Remekül átugrottad az akadályt – jegyezte meg Amy.
Ben elmosolyodott.
– Köszönöm. – Megpaskolta Piros hátát. – Úgy gondoltam, egy kicsit
kilovagolhatnék vele az útra. Esetleg valamelyikőtöknek kedve lenne velem
jönni? Rám férne, hogy megismerjem az itteni terepviszonyokat.
– Persze, én kilovagolok Sundance-szel – felelte Amy. – Ty-ra pillantott. –
Hát te? Te is jössz?
– Inkább nem – válaszolta Ty. – Solónak, Charlie-nak és Moochie-nak még
gyakorolnia kell, és a lovak ápolásával is csak fele részben végeztünk.
– Igazad van. – Amyt hirtelen bűntudat fogta el. – Talán nekem se kellene
mennem.
– Nem, te csak menj nyugodtan! – erősködött Ty. – Bennek tényleg meg
kell ismerkednie az új környezettel, és Sundance-re is ráfér egy kis mozgás.
– Remek, akkor ez rendben is lenne – jelentette ki Ben Amyre nézve. –
Most körbejárok Pirossal, hogy lehűljön, miközben te felkészülsz.
– Tényleg nem bánod? – kérdezte Amy Ty-tól, amikor Ben eltávolodott
Pirossal.
– Tényleg nem – felelte Ty. – Csak menj, és érezd jól magad! – szólt kissé
kötekedve. – Ne aggódj miattam. Én maradok, és elvégzem az összes munkát –
mint mindig.
– Nagyon helyes – vigyorodott el Amy. – Mert amúgy én itt nem csinálok
semmit.
– Te mondtad! – ugrott el a fiú, mielőtt Amy rácsapott volna.
Ahogy Amy a pónik karámja felé haladt Sundance-ért, kis lelkifurdalást
érzett. Most, hogy már olyan sok bértartott ló volt a farmon, Ty még
keményebben dolgozott, mint valaha – soha nem vett ki szabadnapot, és gyakran
késő estig maradt. De hát, gondolta, miközben a kifutó bejáratához ért, és
Sundance-et magához hívta, most már itt van Ben, hogy segítsen, és
remélhetőleg a dolgok könnyebbek lesznek.
Csupán öt percbe telt, amíg gyorsan átkefélte Sundance szőrét, és
felkantározta. A hátára pattant, és a pályára lovagolt.
– Elkészültem.
– Nagyszerű – mondta Ben. – Akkor induljunk!
Kilovagoltak Teak's Hill-ig, a Heartland mögött magasodó erdős dombig.
Mielőtt azonban az út a mezős területről bekanyarodott volna a fák közé, Amy
megállította Sundance-et.
– Szeretem innen a kilátást – mondta, miközben az alattuk elterülő
heartlandi tájban gyönyörködött, ahol az istállók és a kifutók az októberi nap
fényében fürödtek.
– Valóban nagyon szép itt, fent – helyeselt Ben, és körülnézett.
– A te nagynénéd istállója is csodás helyen van – állapította meg Amy. –
Nagyszerű lehet ilyen helyen felnőni.
– Igen – nyugtázta Ben kissé száraz, unott nevetéssel. – Azt hiszem, az volt.
Amy a fiúra pillantott.
Ben felvette a szárakat.
– Szóval, most mire várunk? – kérdezte, és továbbügetett Pirossal. – Azt
gondoltam, mindent megmutatsz nekem a környéken.
Amy utánalépkedett. A fénysugarak átszűrődtek a fák koronáján, és
félárnyékba vonták az ösvényt.
– Ez az út vezet Clairdale Ridge-hez – magyarázta a kislány, és egy útra
mutatott, ami mellett ellovagoltak. – És az az út, amelyen most menni fogunk, itt
fent, balra, levezet egészen a patakig.
Egy kidőlt fa felé közeledtek, ezt ugrotta át Sundance az előző nap. Amikor
a fakó ló megpillantotta, izgatottan vágtázni kezdett.
– Ezt jó lenne átugrani – mondta Ben. – De vajon biztonságos?
– Igen, tökéletesen – válaszolta Amy, miközben Sundance-et visszafogta.
Hagyta, hogy Ben vegye elsőnek az akadályt, és figyelte, hogyan fogta Pirost
vágtára a fatörzs felé közeledve. Amikor odaért, a fiatal ló megijedt a szokatlan
akadály láttán, és hirtelen megállt.
Amy visszafojtotta a lélegzetét, amikor Ben pálcája lecsapott Piros nyakára.
A ló horkantott, és a fejét magasra tartva felágaskodott. Ben erősen
megszorította a ló oldalát, és visszafordította Pirost a fatörzs felé. Amy látta,
hogy a ló füle riadtan előremered, lépései rövidülnek, izmai megfeszülnek.
– Gyerünk! – biztatta Ben dühösen.
– Ben! A ló fél! – kiáltotta Amy, amikor a ló előrevetette magát.
– Meg kell tanulnia! – szólt vissza Ben.
Amy odaügetett.
– Ne zaklasd fel! Ha akarod, én előremegyek Sundance-szel.
De Ben nem vett tudomást Amy ajánlatáról. Tovább hajtotta Pirost az
ütésével. A ló a fatörzs felé vetette magát. Amy látta, amint Ben ismét lecsap
Piros lapockájára, mire a ló hatalmasat ugrott. Amikor földet értek a másik
oldalon, Ben megveregette Piros oldalát, és megdicsérte:
– Jó fiú! – Diadalmasan fordult Amy felé. – Látod? Most megtanulta.
De vajon ilyen módon kellett megtanulnia? – gondolta Amy, és Piros
verejtékes nyakára pillantott. Mégis inkább magába fojtotta a szavakat. Látta,
hogy Ben most megsimogatja Pirost, és tudta, hogy a fiú valójában nem akart
kegyetlenül bánni a lovával. Nyilvánvalóan más módszert alkalmazott, mint ő –
sajnos azt az erőszakos eljárást, amelyet a leggyakrabban használtak a lovak
világában. Amy azonban nem értette, miért idomítanak erőszakkal, amikor
legalább annyit – sőt, többet is – el lehet érni együttműködéssel és megértéssel.
– Más módszerek is léteznek, amelyekkel egy lovat rá lehet bírni, hogy azt
csinálja, amit te akarsz – kezdte magyarázni Bennek. Majd csettintett egyet a
nyelvével, mire Sundance körbe kezdett ügetni.
– De ugye te nem ugrod át vele az akadályt? – kérdezte Ben meglepődve. –
Túlságosan magas neki.
Amy nem is válaszolt, hanem lovát a fatörzs felé fordította. A ló
előreszegezte a fülét, magabiztosan megnyújtotta a lépteit, és egy sima, könnyed
ugrással máris a túloldalon landoltak.
– Ez aztán remek ugrás! – ismerte el Ben, és látszott, hogy az iménti
bemutató nagy hatással volt rá. – Póni létére ugrani aztán tud!
 Amy bólintott, és mellé ügetett.
– Már háromszor megnyerte a díjugrató stílusbajnokságot nagy póni
kategóriában. De nincs sok lehetőségem versenyezni vele. Szeretném kipróbálni
néhány, fiatal lovak számára kiírt ugró versenyszámban.
– Bizony, érdemes lenne elmenned – helyeselt Ben. – Ahogy ez a póni az
akadályt veszi, bizonyára komoly esélyei lennének.
Amy megpaskolta Sundance-et, és Ben biztatása örömmel töltötte el.
– Mi mentettük meg a vágóhídtól – árulta el. – Olyan rossz természete volt,
hogy senki se boldogult vele. Most már sokan szeretnék megvenni. De én soha
nem válnék meg tőle.
– Tudom, hogy érzel – felelte Ben. Megsimogatta Piros oldalát. – Én sem
adnám el soha Pirost. Nem számít, hogy mennyit kínálnának érte.
Amikor Amy látta, hogy Piros Benhez fordul, és az orrával böködi a kezét,
megbocsátotta a fiú korábbi viselkedését. Nyilvánvaló volt, hogy Ben a szíve
mélyén szereti Pirost, és a ló is imádja a gazdáját.
Rámosolygott Benre, majd folytatták útjukat az ösvényen.
Ben megpaskolta a lovát.
– Beneveztem a jövő havi versenyre. Gondoltam, veszek vele néhány órát,
hogy edzésben legyen a télen is, és aztán komolyan befogom a jövő nyáron. –
Amyre pillantott. – Együtt is versenyezhetnénk. Az én lószállítómban három ló
is elfér. Te is komolyabban edzhetnél Sundance-szel.
Amynek ez hízelgett, de a fejét rázta.
– Köszönöm, de ilyen sokáig nem maradhatok távol Heartlandtől.
– Milyen kár – jegyezte meg Ben. – Te sokra vinnéd, remekül lovagolsz.
Amy vállat vont.
– Heartland fontosabb számomra, mint a versenyzés.
– Számomra viszont nincs fontosabb a versenyzésnél – jelentette ki Ben, és
a hangja hirtelen nagyon határozottan csengett. Rövidre fogta a szárat, és
előrehajolt a nyeregben. – Gyere, versenyezzünk egészen addig a kanyarig!
Harmadik fejezet
Amikor Amy visszaért Bennel Heartlandbe, Ty éppen Moochie-t futtatta
vezetőszáron.
– El kell kezdenünk leápolni a lovakat – javasolta Amy.
– Természetesen – felelte Ben. – Mindjárt megyek én is, de előbb
lerendezem Pirost.
Amy úgy gondolta, hogy Ben csupán gyorsan ledörgöli a lovat, de
majdnem egy teljes óra telt el, mire a fiú ismét előkerült.
– Nos, mivel kezdjem? – kérdezte.
Amy éppen Jasmine gondozását fejezte be. Csupán három ló maradt, akiket
le kellett ápolni.
– Tudsz gondoskodni Jake-ről és Sugar-footról? – kérdezte, és kissé
bosszús volt, hogy Ben olyan sokáig távol maradt.
Ben vidáman bólintott, és elment a lóápoló felszerelésért. Amikor
visszatért, Amy Táncos bokszába tartott éppen.
– Ez ugye Táncos? – érdeklődött Ben.
Amy szótlanul bólintott.
Ben odalépett Táncoshoz, hogy megcirógassa a nyakát, de túl hirtelen
mozdulatot tett, mire a kanca villámsebesen reagált; a fejét hátravetette, és
elkapta Ben karját.
– Hé! – kiáltott rá Ben, és a ló oldalára csapott.
– Ben! Nem! – üvöltötte rémülten Amy, és megragadta a fiú karját. De már
túl késő volt. Táncos félelmében hátraugrott.
– Kifelé! – kiáltotta Amy, és megrántotta Ben karját. Kivonszolta Bent a
bokszból, és éppen akkor sikerült becsuknia az ajtót, amikor Táncos patája
dübörögve csapódott a hátsó falhoz. A haragtól szinte magánkívül fordult a
fiúhoz. – Hogy lehettél ilyen ostoba? – kiáltotta. – Táncos már amúgy is fél az
emberektől!
Ben Amyre bámult.
– De hiszen megpróbált belém harapni!
– Na és? Itt mi nem ütjük meg a lovakat!
– Úgy érted, hagyjátok, hogy megharapjon benneteket? – hitetlenkedett
Ben. – De hiszen ez őrültség! Hogy fogják valaha is megtanulni, hogy
tiszteljenek, ha ezt megengeditek nekik?
Amy szürke szeme villámokat szórt.
– Nem szükséges megütnöd egy lovat ahhoz, hogy elnyerd a tiszteletét.
Különösen nem egy olyan ló esetében, mint Táncos, akivel régebben rosszul
bántak.
– De hát ilyenkor mégis mit csináltok? – kérdezte Ben.
– Olyan tisztelettel bánunk velük, mint amit megérdemelnek, megpróbáljuk
megérteni őket, és rávezetjük őket arra, hogy nincs mitől tartaniuk. Láttad
Táncos fején a sebhelyeket? – folytatta Amy. – Kötőfék okozta. Olyan szorosan
tették rá, hogy bevágódott a nyers húsba. És ezt a kötőféket egy évig viselte.
Természetesen megpróbált beléd harapni, amikor a feje felé nyúltál a kezeddel.
Te mit tettél volna a helyében?
Ben kissé elszégyellte magát.
– Nem is gondoltam erre. – Majd a kancára nézett, aki még most is remegve
állt a boksz hátuljában. – Sajnálom, ha felzaklattam.
Amy mély lélegzetet véve próbált úrrá lenni haragján.
– Vésd az emlékezetedbe, hogy itt mi sosem ütünk meg lovat. Valamilyen
módon mindegyik sérült lelkileg. Ezért el kell nyernünk a bizalmukat, és soha
többé nem szabad félelmet ébreszteni bennük.
Ben nagyokat nyelt.
– Rendben van, megértettem. – Ismét Táncosra esett a pillantása. – Van
valami, amivel meg tudod nyugtatni?
– Meglátjuk – felelte Amy. A kötőféket a földön hagyta, és lassan, ráérősen
besétált a bokszba. Táncos zavarodottan nézett rá. – Minden rendben van,
kislány – nyugtatgatta halkan, majd mentolos cukor után kotorászott a zsebében,
és egyet odaadott neki. – Ne félj, nem bántalak!
Táncos egy kis ideig figyelte Amyt, majd óvatosan előrelépett, kinyújtotta a
nyakát, barna-fehér foltos orrlyukával ki-be fújtatott. Amy hagyta, hogy a kanca
felszippantsa a kezéből a cukorkát, majd lassan az oldalához lépett. Táncos
nyugtalanul változtatott a helyzetén a szalmán. Nagyon gyengéden, miközben
nyugtató hangon beszélt a megrémült lóhoz, Amy a kezét könnyedén Táncos
oldalára tette, ujjaival kis köröket kezdett leírni, és minden egyes mozdulatával
újabb területeket fogott be.
Egészen megfeledkezett Benről, aki az ajtónyílásból nézte; teljes figyelmét
a kancának szentelte. Ahogy teltek a percek, érezte, hogy a ló izmai kezdenek
ellazulni. Ekkor Amy lassított a tempón, ujjait fokozatosan Táncos nyaka, majd
a feje felé csúsztatta. Ahányszor a kanca feszültebb lett, tapintása finomabbá
vált; de Táncos fokozatosan egyre jobban ellazult, végül megengedte Amynek,
hogy a fejét és az orrát is megsimogassa.
Amy addig foglalkozott vele, amíg a ló ásítani nem kezdett; lassan
lehajtotta a fejét, a szemét félig behunyta. Végül Amy abbahagyta, és óvatosan
az ajtóhoz ment, felvette a kötőféket, majd Táncos fejére csúsztatta.
 Táncos meg se rezdült. Amy becsatolta a kötőféket, és a most már nyugodt
kancát a boksz elejéhez terelte.
– Ez egyszerűen hihetetlen – mondta Ben meglepődve. – Egy egyszerű
masszírozástól így megnyugodott?
– Ez nem igazán masszírozás – magyarázta Amy. – Ez a T-érintésnek
nevezett gyógymód egyik formája. – Bekötötte Táncost. – Látod, nem szükséges
erőszakosnak lenned ahhoz, hogy a ló azt tegye, amit te akarsz.
Ben a homlokát ráncolta.
– Megértem a módszeredet olyan lovak esetében, mint Táncos – ismerte be.
– De egy átlagos, normális ló, nos, azt szerintem, a fegyelmezésre reagál.
Vegyük például Pirost. Én szigorúan bánok vele, de nem lehet azt mondani,
hogy fél tőlem, és mégis szépen engedelmeskedik.
– De miért kell a durvaság, ha anélkül is szót fogad? – tette fel a kérdést
Amy.
Ben vállat vont.
– Mert én ezt tanultam. – Látta Amy arckifejezését. – Nézd, ez így megfelel
nekem. De ne aggódj, tiszteletben fogom tartani a ti szabályaitokat a heartlandi
lovak esetében. – Ezzel felkapta a lóápoló készletet. – Most pedig inkább
megyek, és leápolom a shetlandit, mit is mondtál, ugye, Sugarfoot a neve?
Amy bólintott, és nekilátott, hogy lecsutakolja Táncost. De nemigen tudta,
ezek után mit is gondoljon Benről. Úgy tűnt, kétkedik, mintha egyáltalán nem
lenne felkészülve arra, hogy befogadja az ő elképzeléseiket és módszereiket,
pedig remek lovas volt, és szemmel láthatóan imádta Pirost. De, gondolta, Ben
természetes hajlamának köszönhetően idővel nyilván neki és Ty-nak sikerül
majd meggyőznie, hogy változtasson a véleményén. Amy tele volt reménnyel,
miközben megveregette Táncos hátát.
*
Öt órakor Amy és Ty elkezdte feltölteni estére a szénahálókat. De, mint
mindig, most is késésben voltak.
– Legalább mindegyik lóval edzettünk – jegyezte meg Amy Ty-nak,
miközben az édeskés, mező illatú szénát a hálókba gyömöszölték.
– Igen, és most, hogy hárman vagyunk, gyorsabban be is tudjuk fejezni a
hátralévő munkát – tette hozzá Ty. – Vagyis ha mindannyian nekigyürkőzünk.
Abban a pillanatban lépteket hallottak. Ben nézett át az ajtó felett.
– Nos, rendben van, akkor én megyek.
Amy rábámult.
– Elmész? De hiszen még nem etettük meg a lovakat!
– De én csak ötig dolgozom – közölte Ben meglepetten. – Elmúlt öt óra:
lejárt a munkaidőm.
 Amy nem tudta, mit mondjon. Természetesen Bennek igaza volt. De
amikor az ember lovakkal dolgozik, nem lehetett szó a munkaidő pontos
betartásáról, elvégre az ember nem hagyhatja félbe a munkát még akkor sem, ha
lejárt a munkaideje.
– Én általában addig maradok, amíg mindent be nem fejeztünk – jegyezte
meg csípősen Ty.
– Remek – felelte vidáman Ben. – Ha te maradsz, akkor én nyugodtan
elmehetek, nem igaz?
– Nos, Ben, ha mégis tudnál maradni addig, amíg az etetést befejezzük, az
nagy segítség lenne – mondta Amy gyorsan, amikor látta, hogy Ben nem értette
meg a célzást.
Úgy tűnt, Ben teljesen megdöbbent.
– Hát, azt hiszem, tudnék még maradni.
– Jó – felelte Amy, és furcsán érezte magát, amiért erre egyáltalán kérnie
kellett. – Akkor keverd össze a takarmányt, mi pedig gyorsan végezhetünk
ezekkel a szénahálókkal.
Ben pontosan követte az utasításokat. Amikor Amy és Ty hallották, ahogy a
fiú csörömpölve teszi le a földre a vödröket, némán egymásra néztek, és
csendben folytatták a munkájukat.
Végül befejezték a lovak takarmányozását.
– Na, sziasztok! – köszönt el Ben.
Amy intett a fejével, de nem volt képes rávenni magát arra, hogy közölje, a
szerszámokat még le kell tisztítani.
Figyelte, ahogy Ben elhajt.
– Nos – fordult Ty-hoz. – Erről most mit gondolsz?
– Szerintem hozzá van szokva, hogy a nénikéje istállójában elég segéderő
van, hogy szigorúan be tudják tartani a munkaidőt.
Amy Lisa Stillman kifogástalan ménesére gondolt a tengernyi lovásszal, és
bólintott.
– Ez bizonyára nagy változás Ben számára. Valószínűleg nem is szokott
istállót takarítani, vagy ehhez hasonló, piszkos munkát végezni.
Ty Amyre pillantott.
– Gondolod, hogy valaha is képes lesz beilleszkedni?
Amy visszaemlékezett saját kétségeire, amelyek délután támadtak benne.
– Biztosan képes lesz – állította, és megpróbált bizakodó hangot megütni. –
Csupán időre van szüksége.
Ty egy ideig nem szólt semmit, de aztán bólintott.
– Hát, akkor csak várnunk kell, és majd kiderül.
*
 Másnap reggel Ben ismét nem érkezett meg az istállóba addig, míg Amy be
nem ment a házba, hogy átöltözzön tanítás előtt. Most azonban nem volt ideje,
hogy a fiú késésén törje a fejét. Az iskola előtti reggelek mindig zűrösek voltak,
és a holmija még most sem volt összepakolva. Két röpke perc alatt
lezuhanyozott, tiszta ruhát vett magára, és lerohant a lépcsőn.
– Mi van a reggelivel, Amy? – kiáltotta nagyapa kétségbeesetten, amikor a
kislány felkapta magára az edzőcipőjét.
– Nincs rá időm! – jelentette ki Amy. – Különben lekésem a buszt.
– De Amy, nem mehetsz el reggeli nélkül! – tiltakozott Jack Bartlett.
– Miért kell ezt megismételnünk minden reggel? – szólt közbe Lou a
konyhaasztal mellől. – Nem értem, miért olyan nehéz, hogy kicsit jobban beoszd
az idődet, Amy.
– Tessék, fogd ezt! – mondta nagyapa, és egy darab süteményt nyomott
Amy kezébe.
– Köszönöm, nagyapa! – hálálkodott Amy, és puszit adott neki. – Szia
nagyapa! Szia Lou! – Ezzel már ki is rohant a házból.
Ty a csapnál állt, és egy vizesvödröt töltött meg.
– Legyen szép napod! – kiáltott Amy után.
– Mintha ez lehetséges lenne – felelte Amy, és egy pillanatra megállt. – Az
első két óra matek.
Ty elvigyorodott.
– Inkább neked legyen, mint nekem!
– Szia! – mondta Amy, és lesietett a kocsifeljárón.
Éppen akkor ért a megállóhoz, amikor a busz lefékezett. Soraya maga
mellett foglalt neki helyet.
– Na, gyere – mondj el mindent Benről! – kérlelte, amint Amy lehuppant
mellé.
– Hát először is, nem erőssége a pontosság – kezdte Amy. – Eddig mindkét
reggel elkésett.
– Még szerencse, hogy te soha nem késel el – jegyezte meg vigyorogva
Soraya, ahogy elnézte Amy sietségtől felhevült, kipirult arcát és zilált haját.
Amy elnevette magát.
– Rendben, jól van na!
– És sikerült megtudnod, hogy jár-e valakivel? – faggatta tovább Soraya.
– Igen – válaszolta Amy. – Nem jár senkivel.
– Nahát, ez aztán igazán érdekes – mondta lassan Soraya. – És hogy tetszik
neki Heartland?
Miközben Amy Benről számolt be, észrevette, hogy a közlekedőfolyosó
túloldalán ülő lány kitartóan bámulja.
 – Ez meg kicsoda? – kérdezte Sorayától, amikor a lány éppen másfelé
nézett.
– Nem tudom – válaszolta Soraya. – Valószínűleg új.
A lány ismét feléjük pillantott. Rövid haja és szív alakú arca volt.
– Szia! – mosolygott rá Soraya szokásos barátságos modorában.
A lány elvörösödött.
– Ó… szia! – felelte meglehetősen idegesen.
– Új vagy itt? – kíváncsiskodott Soraya, és előrehajolt.
A lány bólintott.
– Igen. Claire Whitely a nevem.
– Jól gondoltuk, mert eddig még nem találkoztunk veled – állapította meg
Soraya. – Honnan jöttél?
– Philadelphiából – felelte a lány. – A mamám itt kapott munkát.
– Engem Soraya Martinnak hívnak, ő pedig Amy Fleming – mutatkozott be
Soraya. – Ha az iskolával kapcsolatban bármire kíváncsi vagy, csak kérdezz
nyugodtan.
Amy helyeslőn intett a fejével.
– Köszönöm – felelte Claire, és még jobban elpirult. – Az a helyzet, hogy
véletlenül meghallottam miről beszéltetek – folytatta, és Amyre nézett. – Te… te
Heartlandben laksz?
– Igen – válaszolta Amy kissé meglepődve.
Claire kék szeme kerekre nyílt.
– A Lovas Élet egyik számában olvastam Heartlandről. Csodálatos hely
lehet. Tudtam, hogy valahol Északkelet-Virginiában van, de fogalmam sem volt,
hogy éppen itt.
– Te lovagolsz? – tudakozódott Amy.
– Igen – felelte félénken Claire. – Apu éppen most vett nekem egy lovat. A
szüleim elváltak, az édesapám néhány hónapra Európába ment dolgozni. A
lovam egy igazi telivér, és Flintnek hívják.
– Ez klassz! – lelkendezett Soraya.
Claire bólintott.
– Már nagyon régen szerettem volna magamnak egy saját lovat, és most,
hogy már nemigen találkozom apuval, azt mondta, kaphatok egyet. Flint
csodálatos. Tényleg nagyon sokba került, de rengeteg versenyt nyert, és nagyon
is megérte az árát.
Ahogy Amy elnézte Claire csillogó szemét, amikor Flintről beszélt,
megbocsátotta neki, hogy dicsekszik. Szemmel láthatóan imádta a lovát.
Claire Amyre pillantott, és nagyot nyelt.
– Esetleg… esetleg eljönnétek megnézni? – kérdezte bizonytalanul. – Te is,
Soraya? Talán ma, tanítás után? De ne érezzétek azt, hogy muszáj… lehet, hogy
nincs is időtök, hogy elfoglaltak vagytok – tette hozzá sietve.
– Én meg szeretném nézni a lovadat – szögezte le Amy.
– Én is – jelentette ki Soraya.
– Tényleg? – kérdezte Claire, és alig hitt a fülének.
Amy bólintott.
– És hol tartod?
– Green Briarben – felelte lelkesen Claire. – Ismeritek?
Amy és Soraya tekintete találkozott. Túlságosan is jól ismerték. A Val
Grant irányította hatalmas farmon gombnyomásra működő díjugrató lovakat és
pónikat tartottak, akik szinte kivétel nélkül mindig nyertek. A lánya, Ashley
ugyanabba az osztályba járt, mint Amy és Soraya, és ahányszor Amy versenyre
vitte Sundance-et, Ashley volt az egyik legveszedelmesebb ellenfele.
– Természetesen ismerjük – felelte Soraya szárazon.
– Remek – mondta Claire, és nem vette észre, hogy a két lány összenézett.
– Rögtön tanítás után akartok jönni?
– Nekem először haza kell mennem, hogy ellenőrizzem, minden rendben
van-e – felelte Amy. – De találkozhatunk veled ott? – Amy nem nagyon
lelkesedett, hogy Green Briarbe menjen, de úgy gondolta, ez alkalommal nem
kerülheti el, és mindenképpen érdekes lenne megnéznie Flintet.
– Rendben van – egyezett bele Claire, és a szeme csillogott. – Ez nagyszerű
lesz.
*
Úgy tűnt, aznap az iskolában ólomlábakon jár az idő. Amy csak azon törte a
fejét, vajon otthon hogyan boldogul Ben Ty-jal, de ugyanakkor mielőbb látni
szerette volna Claire lovát. Ebédszünetben Soraya hazatelefonált az
édesanyjának, és Mrs. Martin megígérte, hogy a két lányt elviszi kocsival Green
Briarbe.
– Akkor majd később találkozunk! – búcsúzott Amy Sorayától és Claire-től,
amikor leszállt a buszról.
– Igen, persze. Szia! – felelték.
Amy sietve haladt a Heartlandhez vezető kanyargós úton. Amikor a végére
ért, megpillantotta Ty-t, aki a nyergesből jött kifelé.
– Szia! – köszöntötte Amy, és odasietett a fiúhoz. – Milyen volt a mai nap?
– Zűrös – felelte Ty. – De a legtöbb ló rendben van. Már csak Borostyán és
Solo van hátra.
– Majd én ellátom őket – ajánlotta azonnal Amy. – De ugye nem bánod, ha
először benézek Green Briarbe?
– Green Briarbe? – visszhangozta Ty. – Miért akarsz odamenni?
 Amy beszámolt a fiúnak Flintről.
– Meg szeretném nézni, és Soraya édesanyja megígérte, hogy elvisz
bennünket kocsival. Nem maradok sokáig.
– Jó – egyezett bele Ty. – Akkor megkérem Bent, segítsen felsöpörni az
udvart, ha már befejezte a lovaglást Pirossal.
– Pirossal lovagol? – csodálkozott el Amy, és azon döbbent meg, hogy Ben
a saját lován lovagol, amikor a karámban még rengeteg más tennivaló akad.
Ty bólintott.
– Hát igen. Már reggel is kilovagolt vele egy órára. – Úgy tűnt, Ty
aggodalmaskodik. – Nem gondolod, hogy napi kétszeri lovaglás túl sok egy
ilyen fiatal lónak?
– Ben azt mondta nekem, hogy a következő hónapban indul vele egy
versenyen – felelte Amy. – És sok versenylóval gyakorolnak napi két
alkalommal.
– Igen, de rendes körülmények között kétszer, egy órán keresztül nem
ugratnak velük – jegyezte meg Ty. – Megérteném, ha egyszer a pályán
gyakorolna, másszor pedig kint, a terepen, de Ben mindkétszer a pályán volt
vele.
Amy a homlokát ráncolta. Ty-nak igaza volt. Két, egy-egy órás megerőltető
gyakorlat bármelyik lónak túl sok volna, de különösen igaz ez egy olyan fiatal
lóra nézve, mint Piros.
– És jól jött volna, ha egy kicsit több segítséget kapok – tette hozzá Ty.
Amy bólintott.
– Később talán beszélnünk kellene vele.
Bement, hogy átöltözzön. Amikor kilépett a házból, Ben Pirost vezette le a
gyakorlópályáról.
– Szia! – köszönt Amynek, ahogy észrevette, és megállította a lovat. – Ma
remek formában van!
Amy hirtelenjében nem tudta, mit válaszoljon. Meg akarta beszélni Bennel,
hogy miért ugratott Pirossal kétszer egy nap, és miért nem segített többet Ty-
nak, de nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Kényes helyzet volt, mivel a nagynénje
még fizetett is azért, hogy a fiú Heartlandben lehessen. Más körülmények között
nem habozott volna, hogy őszintén megmondja a véleményét, de most más volt a
helyzet.
– Jó – felelte végül. – Én… nos, azt hiszem, Ty-nak elkelne némi segítség
az istállóban.
– Mindjárt – felelte Ben. – Csak előbb lehűtöm Pirost.
– Rendben van, de igyekezz! – szólt élesen Amy.
Ben meglepődött ezen, de éppen akkor érkezett Mrs. Martin autója a
kocsifeljáróra, és Amy ráébredt, hogy a Bennel való beszélgetéssel még várnia
kell.
– Szia, Ben! – üdvözölte a fiút Soraya széles mosollyal, amikor sietve
kiszállt a kocsiból.
Ben visszamosolygott.
– Szia!
Amy észrevette, hogy Soraya beszédbe készül elegyedni Bennel, és
megragadta a barátnője karját. Nem akart késve érkezni Claire-hez.
– Jó napot, Mrs. Martin! – köszönt Amy, és Sorayát maga után vonszolta a
kocsi hátsó ülése felé.
– Szervusz, Amy! – válaszolt Mrs. Martin, és megfordult az autóval,
– Láttad, hogy mosolygott rám Ben? – kérdezte Soraya Amyt álmodozó
hangon. – Annyira helyes fiú!
– Soraya Martin! – mondta az édesanyja, amikor véletlenül meghallotta
lánya megjegyzését. – Azt hittem, te a lovak miatt szeretsz Heartlandbe járni!
– Miattuk, bizony – erősködött Soraya.
De aztán, amikor édesanyja már nem láthatta, oldalvást Amyre vetett egy
pillantást, és elvigyorodott.
Amy visszamosolygott a barátnőjére, de legbelül még mindig zavarodott
volt a Bennel kapcsolatos helyzet miatt.
*
Claire már várta őket Green Briar elegáns parkolójában.
– Flint boksza ebben az istállóban van – közölte, és a két lányt a tágas,
modern épület felé vezette. Elhaladtak egy minden évszakban használható
gyakorlópálya mellett, ahol három gyönyörű lovat idomítottak. A pálya közepén
Val Grant állt. Szűk, vörös lovaglónadrágja hátuljára volt erősítve a
mobiltelefonja, és úgy adta utasításait a lovaglóknak. Amy elsietett mellette,
nem akarta, hogy az asszony észrevegye. Ha sikerülne megnéznie Flintet és
elmenni Green Briarből anélkül, hogy beszélgetnie kellene Val Granttel vagy a
lányával, Ashleyvel, akkor nagyon elégedett lenne. Hirtelen lekuporodott,
amikor ostorsuhintást és Val Grant éles kiáltását meghallotta. – Yvonne, mit
gondolsz, mire való a pálca? Használd!
Amy és Soraya sokatmondó pillantást váltottak, majd besiettek az istállóba.
– Ez ő – mutatott egy lóra Claire. – Ott, balra, az ötödik bokszban. Az a
sötétszürke.
Amy végignézett a bokszsoron, a szeme egy szépséges acélszürke telivéren
állapodott meg. Elegáns fülét hegyezte, nagy barna szeme óvatosságról és
bizalmatlanságról árulkodott.
– Nagyon szép ló! – jelentette ki azonnal Amy, és az állathoz lépett. – Szia,
te szépfiú!
Flint meglehetősen tartózkodóan nézett rá. Amy benézett a bokszajtón.
Fantasztikusan szép ló volt, izmos, hibátlan és erős lábbal, nemes fejformával.
Soraya és Claire beérték Amyt.
– Ugye, milyen gyönyörű? – áradozott Claire, és várta, hogy helyeseljenek.
– Bizony, gyönyörű! – állapította meg Soraya is.
Amy egyetértőn bólintott.
– Akarsz most lovagolni vele? – kérdezte.
Claire tétovázni kezdett.
– Hát… szóval… nem is tudom.
– Gyerünk, rajta! – biztatta Soraya.
– Hát, jó! – mondta kissé vonakodva Claire. – Hozom a felszerelését.
Néhány perccel később Claire visszatért Flint nyergével és kantárjával.
Ujjaival a reteszen matatott, majd belépett a bokszba. Ahogy Flint felé
közeledett, a ló felkapta a fejét.
– Nyugalom, fiú! – csitította Claire, de a hangja idegesen csengett. Flint
oldalra lépett, majd hátrahúzódott a boksz mélyére úgy, hogy a hátsó lába Claire
felé irányult. A fülét hátracsapta, az egyik hátsó patáját felemelte, és erősen a
földhöz csapta. Claire gyorsan hátraugrott.
– Mindig így viselkedik? – kérdezte Soraya.
– Nem mindig, de a legtöbbször – válaszolta Claire, és úgy tűnt, örül, hogy
közelebb léphet az ajtóhoz. – Először minden rendben volt vele, de aztán
fokozatosan romlott a helyzet. Néha húsz percbe is beletelik, amíg fel tudom
szerszámozni.
Amy döbbenten bámult rá.
– Húsz percbe?
– Közben meg állandóan így emeli felém a hátsó lábát – folytatta Claire, és
egészen elvörösödött. – És nem tudom, mitévő legyek.
Amy a homlokát ráncolta. Azt nézte, ahogy Flint Claire-t figyelte, amikor a
sarokban állt; a fülét hegyezte, és a szeme csillogott. Nem látszott rossz
természetűnek. Valójában Amy meg volt győződve arról, hogy a ló Claire
tapasztalatlanságát használja ki.
– Akarod, hogy én próbáljam ráadni? – kérdezte Claire-től. A kislány
készségesen nyújtotta át Amynek a kantárt.
Amy egyszerűen nem vett tudomást arról, hogy Flint felemelte a földről a
hátsó lábát, hanem egyenesen a fejéhez lépett, megragadta a sörényét, hogy ne
tudjon elhúzódni, és ügyesen a fejére tette a kantárt.
– Megvagy! – jelentette ki, majd megragadta az orrát, és áthúzta a fülein a
tarkószíjat. Flint Amy elszánt, határozott arcára nézett, és nem ellenkezett. – Azt
hiszem, egy kicsit határozottabban kellene bánnod vele – tanácsolta Amy Claire-
nek. – Egyszerűen rosszalkodik.
Amy teljesen felszerszámozta Flintet, kivezette a bokszból, majd átnyújtotta
a szárat Claire-nek.
Claire a fő gyakorlópálya felé pislantott, ahol Val Grant még mindig a
három lovassal dolgozott. – A hátsó pályára viszem – jelentette ki gyorsan.
Amy és Soraya követték az istállók mögötti kisebb pálya felé. Claire
átvezette Flintet a kapun, majd felült a hátára. Amikor már a nyeregben ült, Flint
oldalazni kezdett.
– Nyugi! – szólt rá Claire, és megragadta a szárat. Mosolyogni próbált,
miközben Amyre és Sorayára nézett. – Először csak lépésre fogom, majd egy kis
ügetésre – határozta el.
Ahogy ellovagolt, Soraya Amyhez fordult:
– Úgy tűnik, nincs valami nagy önbizalma – állapította meg.
– Nekem is ez a véleményem – helyeselt Amy halkan, amikor Flint a
pályán körbe-körbe kocogott. Bár Claire alapvetően szabályosan ült a
nyeregben, a tartása merev volt, a teste megfeszült. – Ráadásul a ló elég nehezen
kezelhető.
Tovább figyelték, ahogy Flint lassan lenyugodott, és úgy tűnt, Claire is
kezdett ellazulni. Ennek ellenére a vágtára már nem adott jelt. Kicsivel később a
kapuhoz lovagolt Flinttel.
– Csodálatos ló, nem igaz? – kérdezte büszkén.
– Igen – adott neki igazat Amy.
– De úgy látszik, mintha túl tüzes lenne – vélekedett Soraya.
– Ennek a lónak a hátára olyan valakinek kellene ülni, aki valóban tud
lovagolni – szólalt meg mögöttük egy hang. Amy megperdült. Ashley Grant állt
ott, a karját keresztbe fonta, platinaszőke haja a vállára omlott. – De ezt már
mondtam neked. Flint egyáltalán nem való olyan kezdőnek, mint amilyen te
vagy – folytatta Ashley, majd vállat vont. – Ha akarod, megpróbálok időt találni,
hogy lovagoljam.
– Köszönöm, de azt hiszem, most inkább visszaviszem a bokszába –
hadarta Claire, és fürgén lekászálódott a lóról. – Már eleget mozgott.
Ashley nevetett, és Amyhez fordult.
– Szóval, hogy mennek a dolgok… Heartlandben? – kérdezte, és a
szemöldökét idegesítően gúnyosan felvonta, amikor a Heartland nevet ejtette ki.
– Az a helyzet, hogy rettenetesen elfoglaltak vagyunk – mondta hidegen
Amy, és a kapuhoz lépett, hogy kinyissa Claire előtt. – Minden bokszunk
megtelt, és még egy új istállófiúnk is van.
Ashley elcsodálkozott.
 – Mi történt Ty-jal?
– Ty is ott dolgozik – felelte Amy, miközben Claire kivezette Flintet a
pályáról.
Ashley ismét keresztbe fonta a karját.
– Majd meglátod, nem fogjátok tudni megtartani Ty-t. Kiváló munkaerő –
még anya is ezt mondja. Akárhová elmehetne dolgozni.
– Elmehetne, de nem akar – közölte szárazon Amy.
– Én a helyedben nem lennék ebben olyan biztos – jegyezte meg Ashley. –
Vajon tudja-e, hogy éppen most kezdünk keresni egy új főlovászt? Lehet, hogy
Ty is pályázna erre az állásra.
Amy hitetlenkedve nevetett.
– Ne áltasd magad, Ashley. Ty-nak soha eszébe se jutna eljönni dolgozni
egy olyan helyre, mint ez.
Ashley körbejáratta a tekintetét a tiszta, kifogástalan karámon.
– Ó, valóban? Szóval Ty nem örülne, ha egy három gyakorlópályával
rendelkező farmon dolgozhatna, ahol van egy tereppálya, három istállóépület,
szakképzett, rátermett személyzet és csúcsminőségű lóállomány? Nem, Amy,
természetesen nem örülne – folytatta Ashley maró gúnnyal –, ez szinte
lidércnyomásként nehezedne minden lovász lelkére. Különösen, ha
belegondolok, hogy ehelyett mi jut most Ty-nak; egy lerobbant karám egyetlen
istállóépülettel, két kis gyakorlópálya, ráadásul olyan lovakkal, akikre senki se
vágyik.
Amy szeretett volna ügyesen visszavágni, de az Ashley szavaiból kicsengő
igazság szíven ütötte.
– Ty sosem jönne ide! – kiáltotta végül, és saját magát is kétségbeesetten
próbálta meggyőzni.
– Anya rengeteget fizetne azért, hogy olyan valakit kapjon, mint Ty –
kötözködött tovább Ashley. – Talán meg is mondom neki, hogy hívja fel Ty-t –
jegyezte meg mellékesen.
– Ezt nem teheted! – kiáltotta ismét Amy, és érezte, hogy egyre dühösebb
lesz. – Ty soha nem fogja elhagyni Heartlandet!
Ashley ajka idegesítő mosolyba rándult.
– Tényleg? – kérdezte. Zöld szemével kihívó tekintetet vetett Amyre. – Hát,
ezt majd meglátjuk.
Negyedik fejezet
Amy még akkor is dühös volt Ashleyre, amikor fél órával később Mrs.
Martin kitette a kocsiból Heartlanden. Biztos volt abban, hogy Ty-nak esze
ágában sincs elhagyni Heartlandet. De vajon mennyi pénzt ajánlana neki Val
Grant? Amy tudta, bármennyi is lenne az, Lou nem lenne képes versenyre kelni
vele. Hát még, ha tekintetbe veszi a fiú előtt megnyíló lehetőségeket! Hiszen
Green Briar négyszer olyan nagy, mint Heartland!
De azután elhessegette kételyeit, sőt nevetségesnek találta őket. Ty imádta
Heartlandet. Amy jobban ismerte Ty-t annál, mintsem azt feltételezze róla, hogy
valaha is latolgatná, hogy máshová megy dolgozni.
Ahogy felment az udvaron, észrevette Bent, aki Piros bokszából lépett ki.
– Szia! – üdvözölte Amyt.
Amynek eszébe jutott, hogy még nem fejezték be a korábbi beszélgetést.
Odament Benhez, és azon töprengett, hogyan fogjon hozzá.
– Remek formában van! – kezdett bele, és megveregette Piros izmos
nyakát.
Ben bólintott.
– Igen. Mindennap kétszer lovagolok vele.
– Nem túl sok ez egy ilyen fiatal lónak? – kérdezte Amy, és megpróbálta
abba az irányba terelni a beszélgetést, amibe eredetileg is szerette volna.
Ben tagadón rázta meg a fejét.
– Ha a csúcsra akarok kerülni vele, akkor fontos, hogy tökéletes erőnlétben
legyen.
– Igen, de ehhez nem szükséges napi kétszeri idomítás – folytatta Amy. –
Ty mesélte, hogy ma is kétszer gyakoroltál vele a pályán. Egy kicsit aggódott
emiatt.
– Ugyan, mit tud ő erről? – csattant fel dühösen Ben. – Hiszen ő nem is
szokott versenyezni.
– Ennek ellenére nagyon is sokat tud – felelte Amy Ty védelmére kelve. –
Ezt is csak azért említette, mert féltette Pirost.
– Nos, nincs szükségem arra, hogy Ty aggódjon a lovam miatt! – fakadt ki
ismét Ben. – Én döntöm el, mi a legjobb Pirosnak. – Amyre nézett. – Neked
viszont ismerned kell egy nagypályás versenyló edzésének követelményeit.
Láthattad, hogyan csinálta az édesapád és az édesanyád.
Amy nem akart komoly vitába bonyolódni Bennel, hiszen a fiú még csak
két napja volt Heartlandben.
 – Hát igen – visszakozott kissé kelletlenül. Ben feltehetőleg így kezelte a
lovát Fairfieldben is, és Lisa Stillman ezt a módszert megfelelőnek találta egy
versenyló esetében.
Ekkor megszólalt a telefon.
– Majd én felveszem – ajánlotta Ty, és kilépett a nyergesből.
Öt perccel később visszatért a karámba. Amy éppen Jake vizesvödrét
töltötte meg.
– Ki volt az? – érdeklődött.
Ty feléje indult, sötét szeme játékosan csillogott.
– Soha nem fogod kitalálni.
– Tényleg, fogalmam sincs – mondta Amy a fejét rázva.
– Val Grant volt az – árulta el Ty. – Éppen most kínált fel egy állást Green
Briarben. – Széles vigyor jelent meg az arcán.
Amy teljesen megdöbbent.
– Val Grant!
Ty kiolvasta a lány arckifejezéséből, hogy mi játszódik le benne, és
nevetésben tört ki.
– Nem mintha igent mondtam volna rá! Bár az itteni bérem kétszeresét
ajánlotta, és ráadásul én lennék a főlovásza. Tudod – folytatta komolyságot
színlelve –, talán el kellett volna fogadnom.
– Ty! – kiáltotta Amy megkönnyebbülten, mert úgy tűnt, a fiú nem vette
komolyan Val Grant állásajánlatát; de azért a lelke mélyén aggódott, hogy
esetleg kísértésbe eshet.
– Pedig úgy gondolom, ragyogó lehetőségem lenne rengeteg különböző
lóval dolgozni, utazni, nevet szerezni magamnak… – kötekedett tovább Ty.
– És mindenekelőtt Val Granttel dolgozni! – tette hozzá Amy.
– Igazad van – grimaszolt Ty. – És ez semmilyen pénzt nem érne meg!
*
Aznap este, amikor a család a vacsorához ült, Lou megkérdezte, sikerült-e
Bennek beilleszkedni Heartlandbe. Amy hirtelen nem tudta, mit válaszoljon.
– Csak nincs valami gond, Amy? – kérdezte nagyapja a kislány habozását
látva.
– Nem… nem, rendes fiú – felelte Amy, és a vizeskancsó után nyúlt.
Jack Bartlett a homlokát ráncolta.
– Csak ennyi? Rendes? –Amy látta rajta, hogy sejti, valamit megpróbál
titkolni előle. – Amy, mi nyomja a szívedet?
– Semmi – jelentette ki Amy, és látta, hogy nagyapja szemöldöke
felhúzódik. – Vagyis csak az, hogy kicsit másképpen gondolkodik, mint mi –
próbált magyarázkodni. – De meg vagyok róla győződve, hogy nem lesz vele
komoly gond.
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon.
– Majd én felveszem! – ajánlotta Amy, és örült, hogy másra terelődik a
figyelem. Felugrott, és felkapta a kagylót. – Heartland, Amy Fleming beszél.
– Szia, Amy! – Scott volt a vonal túlsó végén.
Amikor Amy meghallotta a helyi állatorvos ismerős hangját, elmosolyodott.
– Szia, Scott!
Scott megköszörülte a torkát.
– Ott van Lou? – kérdezte.
– Igen – felelte Amy. – Máris átadom. – Lou felé nyújtotta a zsinór nélküli
telefont. – Scott az – közölte a nővérével vigyorogva.
Lou elpirult.
– Velem akar beszélni?
– Igen – válaszolta Amy, és a szeme kötekedőn Lou-ra villant. – Pont veled.
Lou Amyra öltötte a nyelvét, és átvette a telefont.
– Szia, Scott! – mondta, majd elsétált az asztaltól, és hátat fordított
Amynek. – Igen, köszönöm, jól vagyok. Hát te?
Amy a nagyapjára nevetett, amikor visszaült az asztalhoz, és a Benről
folytatott iménti beszélgetés már teljesen ki is ment a fejéből.
– Scott most hívja randevúra Lou-t! – állapította meg.
Jack Bartlett a fejét csóválta, de Amy látta, hogy mosolyogva néz félre. Bár
nagyapa sosem tett semmilyen célzást, Amy tudta, hogy ő is éppen úgy örülne,
mint ő, ha Scott és Lou egymással járna. Az utóbbi néhány hónapban – amióta
Lou szakított legutóbbi barátjával – Lou egyre barátságosabban viselkedett
Scott-tal. De mind ez idáig még nem történt semmiféle előrelépés. Ez volt az
első alkalom, hogy Scott csak azért telefonált, hogy Lou-val beszéljen.
Amy reménykedve fordult meg a széken. Sikerült elcsípnie, amit Lou éppen
mondott. – Nagyon szívesen, Scott! Ez remekül hangzik. Rendben van, akkor
találkozunk.
– Na, mit mondott? – kíváncsiskodott Amy, amikor Lou letette a kagylót. –
Randira hívott?
– Igen – felelte Lou, majd körülnézett, arca megdöbbenésről árulkodott. –
Randira hívott. Szombaton találkozunk.
– Ó, Lou! Hiszen ez csodálatos! – lelkendezett Amy, majd felugrott, és
puszit adott a nővérének. – Te és Scott tökéletesen illetek egymáshoz.
– De hiszen ez csak egy egyszerű randevú – nevette el magát Lou, és
gyakorlatias szavai ellenére kék szeme ragyogott.
*
Másnap az iskolabuszon Amy elújságolta a hírt Sorayának.
 – Hát nem csodálatos? – áradozott.
– Kíváncsi vagyok, tud-e erről Matt – találgatta Soraya.
Matt volt az egyik legjobb barátjuk, ráadásul Scott öccse. Alig szállt fel a
buszra, neki is elmesélték a jó hírt.
– Nagyszerű! – lelkesedett ő is, majd reménykedve nézett Amyre. – Nem
gondolod, hogy kettős randit szervezhetnénk?
– Mintha csak minket várnának! – jegyezte meg Amy.
– Mi ketten máshová is mehetünk – erősködött Matt.
– Talán majd máskor – hűtötte le Amy.
Matt színpadiasan felsóhajtott.
– Megint kikosaraztál!
Amy rávigyorgott.
– Túléled!
Matt már egy éve próbálta rábírni Amyt, hogy randizzanak, de Amy
képtelen volt mást látni benne, mint jó havert. Elkapta Soraya pillantását. Tudta,
a barátnője őrültnek tartja, amiért állandóan visszautasítja Mattet. Helyes, okos
fiú volt, akit mindenki kedvelt, mert rendkívül szórakoztató tudott lenni.
– Szóval, ki az az új lány, akivel tegnap beszélgetettek? – kíváncsiskodott
Matt, és abba az irányba nézett, ahol Claire ült.
– Claire Whitelynek hívják – világosította fel Amy.
– Most költöztek ide Philadelphiából – tette hozzá Soraya. – Tegnap
elmentünk, és megnéztük a lovát, amelyet Green Briarben tart.
– És hogy jön ki Ashleyvel? – érdeklődött tovább Matt.
– Úgy tűnt, kissé tart tőle – felelte Amy, és visszaemlékezett arra, ahogy
Claire dadogni kezdett és elvörösödött, amikor Ashley hozzá beszélt.
– Ezért senki sem hibáztathatja – tréfálkozott Matt. – Ashleytől bárki
elrettenne.
Amy elmosolyodott.
– Azt hiszem, Claire-nek meg kell tanulnia szembeszállni vele. Feltéve, ha
továbbra is Green Briarben akarja tartani a lovát.
– Szegény kislány! – mondta Soraya együttérző hangon. – Már az is rossz,
hogy mindennap találkozik vele az iskolában, de elképzelni is rémes, hogy még
utána is el kell viselnie. – Bólintott, a busz eleje felé pillantott. – Nézzétek,
Claire nem tűnik ma túlságosan boldognak. Egy ideje már figyelem.
Amy a busz elejébe pillantottt, ahol Claire ült. A kislány görcsösen
magához ölelte a táskáját, és szemmel láthatóan elmerült a gondolataiban.
Amikor az iskolához értek, Amy előresietett, hogy utolérje Claire-t, aki már
leszállt a buszról.
– Szia! Hogy vagy? – kérdezte.
 – Jól – felelte gyorsan Claire. Éppen akkor Matt és néhány barátja ugrott le
a buszról, és elrohantak mellettük. Az egyikük táskája véletlenül Claire karjához
ütődött. – Jaj! – kiáltott fel Claire levegő után kapkodva, és megfogta a karját.
– Mi történt? – kérdezte Amy.
Claire az ajkába harapott. Úgy tűnt, megpróbálja visszafojtani a könnyeit.
– Jól vagy? – faggatta Soraya is, amikor csatlakozott hozzájuk, és a karját
tartó Claire-re nézett. – Mi a baj?
– A karom fáj – vallotta be Claire. Oldalra lépett, hogy a többi diák el
tudjon menni, majd óvatosan lecsúsztatta a kabátját a válláról. Hosszú ujjú pólót
viselt alatta. Amikor felhajtotta az ujját, Amy és Soraya teljesen megdöbbent. A
karja felső részén hatalmas zúzódás éktelenkedett. Középen halvány színű
fognyomok voltak, amelyekből fekete és sötétvörös csíkok indultak ki.
– De hát mi történt? – kérdezte Soraya.
Claire nyelt egyet, és visszavette a kabátját.
– Flint volt az – vallotta be. – Tegnap este harapott meg, miután ti
elmentetek.
– És mit mondott az édesanyád? – kérdezte Amy.
– Nem árultam el neki – válaszolta Claire. – Az egészben az a legrosszabb,
hogy ma este eljön megnézni, hogy megy a lovaglás. Ha Flint előtte is belém
harap, akkor biztosan el akarja majd adni a lovat. – A kislány szeme könnyel telt
meg. – Eleve nem nagyon örült, amikor apa megvette nekem Flintet. Azt
állította, túl kevés a tapasztalatom ahhoz, hogy saját lovam legyen.
Soraya Amyre pillantott.
– Talán Amy tudna segíteni neked. Ő nagyon jól tud bánni az agresszív
lovakkal.
Amy nem tudta, mit válaszoljon.
– Az a helyzet, hogy nem sokat tudok tenni addig, amíg Flint Green
Briarben van. Val Grant ott az oktató és az idomító, és rettenetesen dühös lenne,
ha én odamennék segíteni neked. – Látta, hogy Claire arca elkomorul, és
megsajnálta. – De adhatok néhány tanácsot, hogyan bánj Flinttel. És talán ma
este el tudnék menni, és segíthetnék felszerszámozni, nehogy édesanyád
észrevegye, hogy milyen agresszíven viselkedik veled. Ez ugyan nem oldja meg
teljesen a problémát, de egy kis időt nyerhetsz vele.
Claire hálásan bólintott.
– Gyere el, kérlek! Ha sikerül, és anya nem vesz észre semmit, akkor
komolyabban foglalkozom majd Flinttel. Megteszek bármit, amit te javasolsz.
Biztos vagyok benne, hogy megjavul.
– Rendben van, ezt megbeszéltük. Közvetlenül tanítás után jövök.
Amy könnyed hangon beszélt, de legbelül aggódott. Egy dolog volt, hogy
megmondja Claire-nek, mit csináljon, hogyan kezelje Flintet, de egészen más
volt, hogy Claire végre is hajtsa azokat az utasításokat. Amit Amy Flinttel
kapcsolatban tapasztalt, abból világossá vált, hogy valóban gyakorlott lovasra
lenne szüksége; és ő tanácsolhat bármit, attól Claire még nem válik azzá.
*
Amikor Amy tanítás után hazaért Heartlandbe, rögtön megkérte a
nagyapját, hogy vigye el kocsival Green Briarbe.
– De egy óra múlva visszajövök érted – ígérte unokájának az idős férfi,
amikor kitette Amyt az elegáns kapu előtt.
– Rendben van, köszönöm. Akkor szia! – felelte Amy.
Ahogy átsétált a kapun, meglátta Claire-t, aki éppen feléje sietett.
– Hála istennek, hogy itt vagy! Anya körülbelül húsz perc múlva ér ide –
lihegte, amikor Amy mellé ért. – És előtte még le kell ápolnunk és fel kell
szerszámoznunk. De jobb, ha tudod, Flint nagyon harapós hangulatban van.
Claire már odavitte a lóápoló felszerelést Flint bokszához. Amikor
kinyitotta az ajtót, a ló felvetette a fejét, és a fülét hátracsapta. Claire tétován
megállt.
– Légy jó fiú! – kérlelte a lovat idegesen. Flint toporzékolt, és csapkodott a
farkával. – Tegnap is ezt csinálta – jegyezte meg Claire Amynek, majd egy
óvatos lépést tett a ló felé. – Gyere, te, fiú!
Flint Claire-re vicsorította a fogát, mire a kislány rémülten hátraugrott.
Amy átvette az irányítást. Félretolta Claire-t.
– Ebből elég! – mondta éles hangon Flintnek. A ló ránézett, a fejét még
mindig magasan tartotta, a tekintetével felmérte Amyt.
Amy átvette a kantárt Claire-től, majd fürgén Flint feje mellé lépett.
Egyetlen gyors mozdulattal az orrára csúsztatta a kötőféket, és átemelte a
tarkójára a tarkószíjat. Amikor össze akarta kapcsolni, Flint felvetette a fejét. –
Nem! – szólt rá erélyesen. A ló ránézett, és megadta magát.
Amy megveregette a nyakát, és elgondolkozva nézte a fejét. Édesanyja
mindig azt mondta, hogy egy ló személyisége az arcára van írva. Flintnek kissé
tompa orra volt, hatalmas szeme és nagy, széles orrlyuka. Mindezek a
jellegzetességek azt sugallták, hogy rendkívül intelligens ló. Amy hosszú,
keskeny fülét vizsgálta, ami gyakran olyan lovakra volt jellemző, akik nehezen
kezelhetőnek és indulatosnak bizonyultak. Rendkívül okos, de makacs és
lobbanékony, gondolta végig Amy, miközben Flint egyenes orrát cirógatta.
Egyáltalán nem a megfelelő ló egy kezdő lovas számára.
Édesanyja azt tanította neki, hogy a legtöbb agresszív ló azért viselkedik
támadásra készen, mert tulajdonképpen fél. Ám most Amy mégis azt gondolta,
hogy Flint kivétel a szabály alól. Meggyőződése volt, hogy a ló egyszerűen azért
agresszív Claire-rel, mert azt gondolja, hogy ezt megteheti a kislánnyal. És
ebben igaza van, folytatta tovább az elemzést.
– Mit kell tennem vele? – kérdezte Claire.
– Csupán nagyon határozottan kell bánnod vele – oktatta Amy. Meglátta
Claire arckifejezését. – Nem úgy értem, hogy meg kell ütnöd, csak szidd le, ha
rosszul viselkedik, és ne idegeskedj, próbálj ellazulni. De most lássunk hozzá.
Az édesanyád minden percben megérkezhet.
Először, amikor Claire a lóápolásnál próbált segíteni, Flint a farkát
csapkodta, de Amy határozott szavára abbahagyta a rakoncátlankodást.
– Egyszerűen meg kell értetned vele, hogy te vagy az úr – tanácsolta Claire-
nek.
Végre elkészültek Flint felszerszámozásával. Felnyergelték, és kivezették a
kisebb gyakorlópályára. Ahogy Claire a kengyelbe tette a lábát, Flint dobálni
kezdte magát. Claire idegesen húzott egyet a kantáron. – Állj! – megpróbált
határozott hangon beszélni, de nem sikerült. Inkább túl indulatosan csengett a
hangja. Flint oldalra lépett. Claire feladta, hogy rábírja a lovat, álljon nyugodtan,
és valahogy felkapaszkodott a hátára.
Flint körbesétált a pályán. Egy kör megtétele után Claire hagyta, hogy
ügetni kezdjen. A ló türelmetlenül rántott egyet a zablán, a hátsó lábaival befelé
oldalazott.
Flint hirtelen megpillantotta a kerítés mögött feltornyozott akadályokat.
Nagyon megrémült, és hirtelen mozdulata meglepetésként érte Claire-t, akinek
az egyik lába kicsúszott a kengyelből, és félig elejtette a szárat is. Flint
megérezte, hogy meglazult a szár, a fejét leszegte, és háromszor bokkolt, vagyis
elrúgta magát a talajtól, miközben a hátát erősen begörbítette.
– Kapaszkodj, Claire! – kiáltotta Amy a kapuból.
Claire a ló hátán maradt, amikor Flint először bokkolt, de amikor az állat a
fejét egészen a térdéig szegte le a második alkalommal, a másik lába is
kicsúszott a kengyelből, és Flint nyakára csúszott. A harmadik bokkoláskor
pedig lerepült a lóról, és a földre zuhant.
– Claire! – üvöltötte Amy, és a szíve hevesen dobogott, amikor átrohant a
kapun.
De hangját elnyomta a háta mögött felhangzó sikoltás.
– Ó, te jó isten! Claire!
Amy visszafordult. Egy vállig érő, barna hajú asszony szaladt a kapu felé.
– Anya!
Amy ismét megperdült, és Claire-re nézett. Az már felült, és az asszonyra
bámult, akinek rémület tükröződött a szemében.
Ötödik fejezet
– Jól vagy? – kérdezte Amy, amikor Claire mellé ért.
Nagy megkönnyebbülésére Claire bólintott.
– Igen, azt hiszem. – A hangja megremegett, ahogy édesanyját figyelte, aki
a kaput nyitotta ki. – Hát ezt most jól elszúrtam, Amy. Nem tudom elhinni!
Anya látta, hogy leesem a lóról!
– Megyek Flintért – ajánlotta Amy.
– Claire! – kiáltotta Mrs. Whitely magas, éles hangon.
– Jól vagyok, anya – nyugtatta meg Claire, majd felállt, és lassan lépkedett
az édesanyja felé.
A ló közömbösen legelt egy fűcsomót a pálya szélén. Ahogy Amy
közeledett, a ló felnézett, és izmai szemmel láthatóan megfeszültek a bőre alatt.
Amy előhúzott a zsebéből egy csomag mentacukrot, és Flint felé nyújtott
egyet.
– Itt van, te, fiú! – mondta nyugodt hangon. Aztán mozdulatlanul állt, és
várt. Flint egy rövid ideig csak bámulta, de azután a mentacukor csábítása túl
erősnek bizonyult; előrenyújtotta a pofáját, és a kislány mellé lépett. – Jó fiú! –
dicsérte meg Amy, miközben nyugodtan megfogta a ló kantárját. Ahogy Flint a
mentacukrot ropogtatta, okos, sötét szemével Amyt tanulmányozta. Amy
rosszallóan csóválta a fejét. – Flint, ez nem volt szép tőled. – Majd megveregette
acélszürke oldalát. Lehet, hogy Flint rosszul viselkedett, de Amy mégis
megkedvelte. Fiatal volt, és tele élettel. Amy a kapu felé nézett. Úgy tűnt, Claire
és az édesanyja vitatkoznak. – Hát, most szembe kell néznünk a
következményekkel – mondta Amy Flintnek, de közben elfacsarodott a szíve.
Csettintett a nyelvével, majd elvezette a lovat.
– Nem szabad maradnia, Claire! – hallotta Amy Mrs. Whitelyt, ahogy a
közelükbe ért. – Flint veszélyes. Ezt bárki láthatja. Őrültség volt apádtól, hogy
ilyen lovat vett neked.
– De nem veszélyes, anya! – tiltakozott Claire. – Egyszerűen tele van
élettel, és tüzes.
– Tüzes? Ki fogja törni a nyakad!
– Nem, anya, ígérem, nem fogja! – erősködött Claire, és Amyhez fordult
támogatásért. – Kérlek, te is mondd meg, Amy!
– Flint egyszerűen tüzes ló, valóban – mondta gyorsan Amy. Mrs. Whitely
arcán azonban látta a megdöbbenést és az aggodalmat; előlépett, üdvözlésre
nyújtotta a kezét. – Amy Fleming vagyok. A nővéremmel együtt mi működtetjük
Heartlandet, amely az elhagyott és problémás lovak menedékhelye.
– Már beszéltem neked Amyról, anya – szólt közbe Claire.
Mrs. Whitely zavartan bólintott.
– Igen… igen, már emlékszem. Örülök, hogy megismerhetlek, Amy. –
Aztán ismét Claire-hez fordult. – Ó, drágaságom – mondta a fejét rázva. –
Egyszerűen nem tudom, hogy mitévő legyek. Nem hagyhatom, hogy továbbra is
lovagolj rajta, ha ilyen csúnyán viselkedik. Éjszaka képtelen lennék lehunyni a
szemem.
– De anya…! – kérlelte Claire.
– Talán Claire kaphatna segítséget, hogy jobban boldoguljon Flinttel –
avatkozott közbe Amy. – Vehetne lovaglóleckéket. Mrs. Whitely, Flint
valójában nem veszélyes. Claire-nek mindössze azt kell megtanulnia, hogy
határozottabban kezelje.
– Talán – sóhajtott fel Mrs. Whitely. – Flintre nézett. – Azt hiszem,
megkérdezhetném Val Grantet, hogy tudna-e esetleg segíteni.
– Nem! – tiltakozott Claire. – Ne Val Grantet! Ő majd azt akarja, hogy
üssem meg Flintet. Azt akarom, hogy Amy segítsen.
– Mondtam neked, hogy ez lehetetlen – legalábbis addig, amíg a ló itt van –
jegyezte meg Amy. – Val Grant soha nem egyezne bele.
– Akkor vigyük át Flintet Heartlandbe! – javasolta Claire. – Ugye,
átvihetjük, Amy?
Amy meglepetten bámult.
– Claire! – kiáltott fel Mrs. Whitely. – Te ezt nem döntheted el csak így
egyszerűen!
– Miért nem? – kérdezte Claire. – Egyébként se szeretek itt lenni. Ashley
Grant erőszakos, és mindig gúnyolódik. És Flint tényleg jól viselkedik Amyvel.
Ő megtaníthatja nekem, hogyan bánjak vele. – Amy felé fordult. – Segítesz,
ugye?
– Jelenleg minden bokszunk foglalt – mondta Amy. Aztán látta, hogy
Claire elszomorodik. Talán mégis lenne mód rá, hogy segítsen neki! – Most még
meleg az idő – latolgatta, miközben gyorsan járt az esze. – Az én pónimat,
Sundance-et talán kitehetném a karámba. Ha csupán néhány hétről van szó, az
nem fog neki megártani – és akkor Flint beköltözhetne Sundance bokszába.
Mrs. Whitely arckifejezése elárulta, hogy fogalma sincs, mit válaszoljon.
– Hát, ez nagyon kedves tőled! – kezdte mondani.
– Mondj igent, anya! – esedezett Claire. – Bármit megteszek – csak kérlek,
mondj igent!
Mrs. Whitely tehetetlenül vonogatta a vállát.
– Hát, rendben van – egyezett bele végül. – Ha Amy úgy gondolja, hogy
tud segíteni, adjunk még egy utolsó esélyt Flintnek. De csak egy hónapig. Ha
addigra nem javul meg, meg kell válnunk tőle, Claire.
– Meg fog javulni – ígérte Claire. – Érzem, hogy meg fog javulni.
*
Amikor Amy visszaért Heartlandbe, Lou-t és a nagyapját a konyhában
találta, amint éppen a könyveléssel foglalkoztak. Beszámolt nekik Flintről.
– Megkaphatja Sundance bokszát – magyarázta. – Sundance ellesz egy
ideig a szabadban.
Nagyapa helyeslőn bólintott.
– Nem fog megártani neki, viszont úgy tűnik, a barátnődnek valóban
szüksége van a segítségre.
– Mikor érkezik ez a ló? – kérdezte Lou, és kinyitotta a karámnap-lót, hogy
bejegyezhesse Flint érkezésének pontos időpontját.
– Mrs. Whitely azt ígérte, hogy megpróbál szombatra bérelni egy lószállítót
– válaszolta Amy.
– Átmehetek érte a miénkkel is, hogy elhozzuk – ajánlotta nagyapa. – Most
éppen nem terveztem egyéb munkát.
– Hiszen ez pompás! – lelkendezett Amy. – Felhívom Claire édesanyját, és
elmondom neki.
– Beszéltél már Ty-jal? – kérdezte Lou.
– Még nem. Tudod, hogy hol van? – érdeklődött Amy.
– A nyerges felé sietett az előbb – felelte Lou.
Amy a nyergeskamrához indult; Ty éppen egy nyerget tisztogatott.
Elújságolta neki Flintet.
– A mamája azt mondta, hogy engedélyez egy teljes hónapot. Ha addig nem
változik meg a viselkedése, kénytelen lesz eladni.
– Úgy hangzik, mintha ez lenne a nem megfelelő ló esete a nem megfelelő
lovassal – kockáztatta meg Ty.
Amy bólintott.
– Igen, de Claire ragaszkodik ahhoz, hogy megtartsa. És Flint valóban
fantasztikus ló. Meg kell próbálnunk segíteni rajta. Ha Claire megtanulja, hogy
határozottabban kezelje, akkor Flint majd tisztelni kezdi, és nem fog többé
rakoncátlankodni.
– De ez több időt vehet igénybe egy hónapnál – mondta Ty, és visszatette a
nyerget az állványra.
– Nem fog tovább tartani egy hónapnál – jelentette ki bizakodva Amy. –
Velem igazán kifogástalanul viselkedik.
– De téged egész életedben lovak vettek körül – figyelmeztette Ty. – Ezt a
fajta tapasztalatot nem lehet csak úgy egyszerűen megtanítani valakinek, ehhez
időre van szükség.
Amy egy vállrándítással elintézte a fiú aggályait.
– Menni fog a dolog, majd meglátod. – Azután témát váltott. – És Ben hol
van?
– Találd ki! – felelte szárazon Ty.
– Pirossal van? – kérdezte Amy, és nehéz lett a szíve.
Ty bólintott.
– A gyakorlópályán lovagol vele – ma már másodszor. És tudod, még csak
úgy két órát dolgozott az istállókban. Ha megkérem valamire, megcsinálja – de
ha nem, akkor csak teng-leng a nyergesben vagy Piros boksza körül. Az esetek
felében egyszerűbb, ha magam végzem el a munkát, mint hogy arra pazaroljam
az időmet, hogy megpróbáljam megkeresni. Próbáltam szót érteni vele, de
semmi eredménye nem lett.
– Akarod, hogy beszéljek vele megint? – ajánlotta Amy.
Ty a vállát vonogatta.
– Esetleg megkérhetnénk Lou-t, talán rá hallgatna.
– Először hadd próbáljam meg én – javasolta Amy.
Úgy vélte, ha ebbe belekeveri Lou-t, az olyan, mint egy hivatalos panasz, és
a kislány még mindig reménykedett abban, hogy Bennek csak időre van
szüksége a beilleszkedéshez.
– Rendben van – egyezett bele Ty. – Sok szerencsét!
Miközben Amy a gyakorlópálya felé baktatott, azon töprengett, mit is
mondjon.
Ben Pirossal vágtázott körben a pályán. Az egyik oldalon rudakból álló
akadályt emelt. Amikor Amy a kapuhoz ért, Ben az akadály felé irányította a
lovat. Amy összeráncolta a homlokát. Piros nyaka és oldala verejtékben úszott.
Az akadályokat látva a ló magasra vetette fel a fejét, és oldalra ugrott. Ben
szorított egyet a száron. Amy megállt, és figyelt. Piros tiltakozott Ben irányítása
ellen, és teljesen zaklatottnak tűnt.
Ben ismét az akadály felé terelte, és Piros izgatottan előrevetette magát.
– Nem! – üvöltötte Ben, és rántott egyet a ló száján.
Amy összerázkódott, amikor látta, hogy Piros felveti a fejét.
Ben ismét szorosabbra fogta, a lábával és a testtartásával
előrekényszerítette, feltétlen engedelmességet és fegyelmet követelve. Amy
tudta, hogy így akarja megakadályozni, hogy Piros túl gyorsan rohanjon az
akadály felé – de minél erőszakosabban bánt vele, a ló annál izgatottabb lett.
Amynek kiment a fejéből, hogy eredetileg a munkáról akart beszélni Bennel. A
kapuhoz szaladt.
– Hagyd abba, Ben! Nem látod, hogy túlerőlteted?
 Ben megállította Pirost, és megfordult a nyeregben.
– Mi van?! – kérdezte.
Dühösen villogott a szeme, de Amy nem vett róla tudomást.
– Felzaklatod azzal, hogy ilyen kis körökben vágtázol vele – kiáltott a
fiúnak.
– Meg kell tanulnia! – erősködött Ben. – Három hét múlva verseny!
– Nem fogja megtanulni, ha túl nagy nyomás nehezedik rá – ellenkezett
Amy. – Miért nem viszed ki az ösvényre, hogy egy kicsit kifújja magát és
lehűljön? Holnap megint próbálkozhatsz vele.
Ben azonban makacsul rázta a fejét.
– Nem adom meg magam neki. Most kell megtanulnia.
Piros felhorkant, és oldalra lépett. Ben ismét rövidre fogta a szárat, és
vágtába ugratta.
– Ben! – kiáltotta ismét Amy, és érezte, hogy a dühe egyre fokozódik.
De Ben figyelemre sem méltatta. Körbe vágtázott Pirossal, tudomást sem
vett Amy tiltakozásáról. Azon kívül, hogy a ló elé vetette volna magát, más
lehetőség nem volt Amy számára; csupán figyelhette az eseményeket.
Nagy megkönnyebbüléssel vette észre, hogy az iménti pillanatnyi szünet
alatt, amíg a ló a kapunál állt, kissé lenyugodott. Ahelyett, hogy Ben ellen
küzdött volna, most könnyedén, szinte simán vágtázott, a fejét felemelte, az
állkapcsát ellazította.
Ben most az akadály felé irányította. Amy visszafojtotta a lélegzetét. –
Rajta, fiú! – suttogta, ahogy a pálya túlsó végében a ló megnyújtotta a lépéseit,
és könnyedén átvitte az akadályt.
Ben Amy felé indította Pirost. A makacs, dühös kifejezés eltűnt a
tekintetéből.
– Látod? – kérdezte diadalmasan, amikor Amy mellé ért. – Ez így sokkal
jobb volt! Most fogom kivinni az ösvényre, hogy lehűljön. Soha nem szabad
behódolnod egy lónak, Amy – oktatta Ben, amikor a kislány kinyitotta előttük a
kaput. – Meg kell tanulniuk, hogy akkor és azt csinálják, amit te akarsz. Ha ezt
nem tanulják meg, soha nem leszel képes teljesen az irányításod alatt tartani. Ezt
kell tenned, ha a csúcsra akarsz kerülni. – Ezzel kilovagolt Pirossal a kapun, és
az erdő felé vette útját. – Később találkozunk!
Amy most sem találta a megfelelő szavakat, csak nézte, ahogy Ben
távolodik. Bár a fiúnak a saját módszerével sikerült Pirossal átugratni az
akadályt, Amy azonban másként gondolkodott. Mi értelme annak, hogy valaki
tökéletes engedelmességre bírjon egy lovat, ha az állat nem akar együttműködni?
Nyilvánvalóan sokkal többet el lehet érni, ha a lovas a ló valódi partnere. És ha
ez azt jelentette, hogy néha engedni kell a ló akaratának, vagy el kell fogadni,
hogy a ló is élő, érző teremtmény, akinek szintén lehetnek rossz napjai, csakúgy,
mint az embereknek, hát ez így rendjén való. Ami Amyt illette, számára az volt a
fontos, hogy olyan lova legyen, aki szereti azt, amit csinál, és aki szívvel-
lélekkel megpróbál a gazdája kedvében járni.
Amy lassan baktatott végig az udvaron. Mint sokan a versenyzők közül,
Ben is azok közé tartozott, akik nem osztották Amy véleményét. De neki nem
kellett nap mint nap elviselnie azt a látványt, ahogy a lovaikkal bánnak. Az
pedig különösen bosszantotta, hogy éppen Heartlandben kénytelen ilyen
lóidomításnak a szemtanúja lenni.
– Nos, beszéltél vele? – kérdezte Ty, amikor felbukkant a nyerges ajtajában.
– Behozza végre Pirost, és nekiáll segíteni?
Amy hirtelen ráébredt, hogy tulajdonképpen azért ment a gyakorlópályára,
hogy a munkáról beszéljen Bennel.
– Nekem… nem sikerült – ismerte be. – Kivitte Pirost, hogy terepen
lovagoljon vele.
– Micsoda? – dühödött be Ty. – Egész nap alig csinált valamit, csak Pirost
ápolta le, és lovagolt vele! Még fel kell söpörni az udvart, fel kell tölteni a
szénahálókat, és ezt a sok lószerszámot is meg kell tisztítani – mutatott körbe a
kezével a nyergeskamrában –, mindez mikor lesz kész?
Amy látta Ty szemében a csalódottságot.
– Ne aggódj, beszélek vele, ha visszajön – megígérem.
*
Amy a trágyadomb körül söpörte fel a szétszóródott szalmát, amikor Ben
végre megjelent Pirossal az udvaron. Meglátta Amyt, és leszállt a lóról.
– Megy a munka? – kérdezte, miközben megveregette Pirost.
Amy felegyenesedett, teljesen kimelegedett, és rendkívül bosszús volt.
Hátrasimította nyirkos homlokához tapadt haját.
– Hát valakinek dolgozni kell! – felelte kurtán.
Ben meglepődve nézett rá.
– Mi van veled?
– Ben! – tört ki Amyből, és kezdett kijönni a sodrából. – Úgy van, hogy te
mint istállófiú dolgozol itt. Nem teheted meg, hogy egész idő alatt Pirossal
lovagolsz, közben minden munkát rám és Ty-ra hagysz!
– De hát én dolgozom – mentegetőzött Ben. – Ma is segítettem Ty-nak. Hat
bokszból kihordtam a trágyát, és a déli takarmányt is szétosztottam.
– Az is valami? – emelte fel a hangját Amy. – És mi van a hátralévő
tizenkét boksszal, a szerszámok tisztításával, a lovak leápolásával és
tréningezésével?
– Ezzel azt akarod mondani, hogy nem dolgozom teljes erőbedobással? –
kérdezte Ben.
– Igen, azt!
– Rendben van – felelte Ben szárazon. – Akkor napközben egyáltalán nem
fogok lovagolni Pirossal. Csak munka után viszem ki.
– Helyes! – kiáltotta Amy. – Akkor talán látnánk némi javulást a farmon.
– Pompás! – Ezzel Ben hátat fordított, és átmasírozott az udvaron Pirossal.
Ty lépett ki a hátsó pajtából.
– Mi ez a nagy lárma? – kérdezte Amytől.
– Á, semmi, csak Ben – felelte röviden Amy. Látta, hogy Ty szólásra nyitja
a száját. – Ne kérdezz semmit! – mondta, és felsóhajtott. – Azt hiszem, jobb
lenne azonnal elrendezni a dolgot, különben Lou-val gyűlik meg a bajom.
Végigsétált az udvaron, közben egyre csak azt ismételgette magában, hogy
„nyugalom”. Ha elveszti az önuralmát, abból semmi jó vagy hasznos nem
származik. Nem szabad elfelejtenie, hogy Ben tulajdonképpen hogyan is került
Heartlandbe – és hogy milyen hálásnak kell lenniük minden pluszsegítségért.
Amikor látta, hogy Ben kilép Piros bokszából, odament hozzá. – Nézd,
Ben, nem akartam ilyen durván rád támadni. Egyszerűen csak arról van szó,
hogy többet kell segítened.
– Igen. Nagyszerű – válaszolt szárazon Ben.
Amy magába fojtotta az ajkára toluló dühös szavakat. – Gyerünk, Ben.
Butaság így veszekedni. – Pirosra gondolt, ahogyan a pályán viselkedett, talán
ettől borult ki a fiú. – Van egy csomó táplálékkiegészítő, amit használhatsz Piros
lecsillapítására. A méz kiváló, és a macskagyökér is. Megmutatom neked, ha
akarod.
– Pirosnak nincs szüksége arra, hogy lenyugodjon – vágott vissza Ben, és
hangos csattanással bevágta az ajtót. – Csak fegyelmet kell tanulnia.
– Fegyelmet! – kiáltotta Amy. – Hiszen olyan feszült és zavarodott volt,
hogy még az akadályt is alig látta!
– Piros az én lovam, és én döntöm el, hogy milyen módszert alkalmazok –
jegyezte meg dühösen Ben.
– Még akkor is, ha ez túl nagy stresszt jelent számára? – kérdezte Amy. –
Ne légy olyan makacs, Ben! Egy gyógynövénykivonat esetleg segíthet.
– Szó sem lehet róla! Nem vagyok hajlandó adni neki ezekből a vackokból
– felelte Ben.
– Vackokból? – kapkodott levegő után Amy.
– Mindenki tudja, hogy ezeknek a szereknek nincs semmiféle hatásuk –
folytatta Ben. – Az itteni lovaknak azt adsz, amit csak akarsz, de Piros a
megszokott takarmányát fogja enni. – Ezzel felkapta a lószerszámot, és
megfordult, hogy induljon, de aztán habozni kezdett. – Figyelj, Amy, amit ti itt,
Heartlandben csináltok, az a ti előjogotok, de ne felejtsd el, hogy én nem kértem,
hogy idejöjjek és ezekkel a dolgokkal foglalkozzam – ezzel sarkon fordult és
elindult, mielőtt Amy egyáltalán szóhoz jutott volna.
Hát jó, gondolta Amy, és szinte szétrobbant a dühtől, ez volt az utolsó csepp
a pohárban!
Beviharzott a hátsó istállóba, hogy megkeresse Ty-t. Megpróbált türelmes
lenni Bennel. Megpróbált elég időt adni neki. De azt már nem tűrhette, hogy
vacaknak nevezze édesanyja gyógyszereit, és lebecsülje a Heartlandben végzett
munkájukat.
– Na, hogy ment a dolog? – kérdezte Ty közömbös hangon. – Aztán
pillantása a kislány feldühödött arcára esett. – Rendben, látom – rosszul.
– Nem fogod elhinni, hogy mit mondott Ben! – üvöltötte Amy. A szavak
csak úgy ömlöttek belőle, ahogy elmesélte Ty-nak a Bennel folytatott
beszélgetését.
– Tényleg ezt mondta? – kérdezte Ty hitetlenkedve.
– Igen! – kiáltotta Amy. – Ez tiszta őrület! Minek van egyáltalán itt? Nem
hisz az alternatív gyógymódokban, utálom, ahogy a lovával bánik, és alig
dolgozik valamit! – A szeme villámokat szórt. – Hát ebből elegem van!
Világosan megmondta, hogy valójában nem ő akarta, hogy itt legyen. Megyek,
és beszélek Lou-val. Valamit tennünk kell!
– Mégis, mit? – kíváncsiskodott Ty.
– Meg kell szabadulnunk tőle – mondta dühösen Amy. – Mégpedig
azonnal!
Hatodik fejezet
Amy feltépte a hátsó ajtót. Lou a laptopján dolgozott, az adatokat frissítette.
Csodálkozva pillantott fel, amikor a húga berontott.
– Beszélnem kell veled! – hadarta Amy.
– Mi történt? – kérdezte Lou aggódva. – Abban a pillanatban azonban
megcsörrent a telefon. – Várj egy percet! – mondta.
Amy türelmetlenül ült le az asztal mellé. Azonnali megoldást akart. Bár
Lisával igen előnyös megállapodást kötöttek, mégiscsak tudomásul kellett
venniük, hogy Ben egyáltalán nem való Heartlandbe. Sürgősen el kell mennie.
– Ó, szia, Lisa! – szólt bele a telefonba Lou. – Igen, itt Lou beszél.
Amy meglepve fordult meg.
– Lisa Stillman? – formálta a szavakat a szájával.
Lou bólintott. Amy felnyögött magában. Pocsék időzítés!
– Igen, igen, Ben jól beilleszkedett – mondta Lou. Amy kétségbeesetten
kezdte rázni a fejét, de Lou már elfordult, és nem láthatta. – Igen, biztos vagyok
benne – hallotta Amy Lou hangját. – Nem, nincsen semmi probléma. Miért,
esetleg kellene, hogy legyen?
Szünet következett. Amikor Lou újra megszólalt, a hangja együttérzőn
csengett.
– Értem – jelentette ki. – Igen… igen, én is azt hiszem, jobb, ha
tudomásunk van róla.
Amy megdöbbent. Mi folyik itt? Újabb csend állt be.
– Értem – ismételte Lou. – Szegény Ben!
Amy csodálkozva bámult. Vajon mit mondhatott Lisa?
– Nos, ahogy már említettem – folytatta Lou –, úgy tűnik, Ben jól
beilleszkedett. De azonnal értesítelek, ha adódik valami probléma. Igen,
természetesen ez köztünk marad. A szavamat adom. Köszönöm, hogy hívtál,
Lisa. Viszontlátásra!
– Ez meg mi volt? – kérdezte Amy, ahogy nővére a helyére tette a telefont.
Lou megfordult, és enyhe ránc jelent meg a homlokán.
– Benről van szó!
– Igen, ennyit én is kihámoztam a beszélgetésből – vetette közbe Amy
türelmetlenül.
Lou lassan letelepedett az asztal mellé.
– Nézd, elárulom neked, hogy Lisa mit mondott, de csak akkor, ha
megígéred, hogy nem adod tovább.
 – Rendben van – felelte kíváncsian Amy. – Megígérem.
– Lisa azért hívott fel, hogy megérdeklődje, hogyan illeszkedett be nálunk
Ben – magyarázta Lou. – Aggódott, hogy talán kissé nehéz esetnek bizonyul.
Úgy tűnik, a fiúnak meglehetősen zűrös a múltja, és már voltak vele problémák.
– Folytasd! – kérte Amy, és úgy döntött, végighallgatja Lou-t.
Lou sóhajtott.
– Szóval a szülei elváltak, amikor Ben tízéves volt, ezután elkezdte kerülni
az iskolát, és mindenféle bajba keveredett. Az édesanyja nem tudta feldolgozni a
válást, és úgy érezte, talán rosszat tesz Bennel, ha ő neveli. Ezért Lisához küldte,
és azt remélte, hogy a környezetváltozás használ majd. Lisa éppen most mesélte,
hogy hosszú ideig tartott, amíg Ben megszokta Fairfieldet. Úgy véli, eleinte Ben
a költözés miatt úgy érezte, hogy az édesanyja meg akar szabadulni tőle, éppen
úgy, ahogy az apja tette. Azután később, fokozatosan rájött arra, hogy kiváló
tehetsége van a lovakhoz, akkor kezdett beilleszkedni, és azóta élvezi új életét.
Amy teljesen megdöbbent.
– Erről fogalmam sem volt.
– Most Lisa azért nyugtalankodik, nehogy Ben azt higgye, hogy Lisa is
elhagyja. Ezért telefonált – hogy tudja, hogyan boldogul nálunk. – Lou a
homlokát ráncolta. – De megfelel, ugye?
– Nos… – Amy azon tűnődött, mit is mondjon erre. – Valójában – jelentette
ki végül – komoly problémák merültek fel.
– De a múltkor este azt állítottad, hogy minden rendben van – vetette közbe
gyorsan Lou.
– Nem, nem azt állítottam – felelte Amy. – De nem volt lehetőségem
elmagyarázni, mert éppen akkor telefonált Scott. Először azt gondoltam, azért
vannak gondok, mert Ben még új, és lassan illeszkedik be Heartlandbe. De aztán
rosszabbra fordult a helyzet. – Amy elmesélte Lou-nak Bennel folytatott vitáját,
és hogy tulajdonképpen ő most azért jött a nővéréhez, hogy bocsássák el.
– Értem – jelentette ki Lou, amikor Amy befejezte a mondandóját. Majd
fürkészőn Amyre nézett. – És ezek után is ugyanígy érzel?
Amy elbizonytalanodott. Sajnálta Bent, de vajon elég volt-e ez a szánalom
ahhoz, hogy maradhasson?
– Nem tudom – mondta lassan.
– Gondolj arra, min ment keresztül Ben, Amy! – hívta fel a figyelmét Lou.
– Mi a legtöbb embernél jobban tudjuk, hogy mit jelent az, ha az apánk elszökik,
és úgy növünk fel, hogy semmiféle kapcsolatunk nincs vele. Bár az eszünkkel
tudjuk, hogy ez nem a mi hibánk, mégis okoljuk magunkat. Ben bizonyára
pontosan ugyanezt érezte, és most, hogy a nagynénje hozzánk küldte,
valószínűleg megbántódott és összezavarodott. Úgy gondolom, türelmesnek kell
lennünk vele, és több időt kell adnunk neki.
Amynek eszébe jutott Ben előbbi kitörése.
– De miért kellene több időt adnunk neki? – tiltakozott. – Ennél rémesebb
dolgok történtek velünk, de mi nem vártuk el, hogy az emberek
megkülönböztetett bánásmódban részesítsenek. Bennek legalább megvan az
édesanyja – a miénk pedig már nem él!
– Nem, a miénk már nem él – ismételte csendesen Lou. – De azt ellenben
tudjuk, hogy amíg anya élt, életének minden percében szeretett bennünket –
mindannak ellenére, ami történt, soha nem volt okunk ebben kételkedni. –
Megfogta Amy kezét. – Amy, te itt nőttél fel, Heartlandben, ahol anya is, és
nagyapa is szeretettel és gondoskodással vettek körül. Bennek viszont soha nem
volt meg az állandóságnak ez az érzése. – Lou a fejét ingatta. – Gondolkozz
ezen, Amy! Hogy érezted volna magad, ha anya nem lett volna olyan erős, mint
amilyen volt, és elküldött volna máshova, miután ő és apa elváltak? – Amy
komoran hallgatott, miközben mérlegelt, és fokozatosan feldolgozta magában
Lou szavait. Már az is túl rémes volt, hogy ebbe komolyan belegondoljon. Lou
hangja szelídebb lett. – Gyerünk, Amy! Ne fordítsunk hátat Bennek. Nehéz
időszakot élt át, és valahogyan azt gondolom, most Heartland a legjobb hely
számára. – Megszorította Amy kezét. – Legalább próbáljunk meg segíteni!
Amy lassan, elgondolkozva bólintott.
– Rendben van – adta meg magát. – Akkor hát maradjon. Megpróbálok…
megpróbálok megértőbb lenni.
Lou megkönnyebbült.
– Köszönöm, Amy, tényleg nagyra értékelem a döntésedet. De tudod, a
legjobb lenne, ha mi nem árulnánk el neki, hogy ismerjük a múltját – tette hozzá.
– Ezt esetleg úgy tekinthetné, hogy Lisa elárulta őt. Majdnem biztos, hogy ő
maga nem akar erről beszélni, és nem hinném, hogy jól reagálna bármilyen
megkülönböztetett bánásmódra.
– Nem szólok neki egy szót sem – egyezett bele Amy. – És másnak se
mondom el, kivéve Ty-t.
– Nem, Amy! Ezt még Ty-nak se mondhatod el – figyelmeztette sietősen
Lou. – Megígértem Lisának, hogy a dolog köztünk marad. A helyzetet
elmagyarázom nagyapának, de az egésznek a családban kell maradnia.
Amy kétségbeesett.
– Ezt nem titkolhatom el Ty előtt! Mit fog gondolni, ha megmondom neki,
hogy mégsem bocsátjuk el Bent? Hiszen ez őt is érinti. Ha Ben nem kezd teljes
erőbedobással dolgozni, és nem teszünk semmit ez ügyben, akkor Ty elkezd
majd gyanakodni.
– Egyszerűen mondd azt, hogy adunk még egy kis időt Bennek – tanácsolta
Lou. – Mondd azt, hogy ennyivel tartozunk Lisának, hiszen ő még fizet is azért,
hogy Ben itt legyen. Nem bánom, ha az egészet rám kened, és engem hibáztatsz.
De ígérd meg, Amy, hogy nem árulod el Ty-nak.
Amy kelletlenül nézett Lou-ra, majd nagyot sóhajtott.
– Hát jó, megígérem.
– Figyelj, Amy! – mondta Lou kedvesen. – Meglátod, rendbe jönnek a
dolgok – biztos vagyok benne. Bennek mindössze több időre van szüksége. – A
húgára mosolygott. – Itt, Heartlandben, segítünk megoldani a lovak problémáit;
hiszem, hogy Bennek is képesek leszünk segíteni!
*
Amy mély gondolatokba merülve baktatott vissza az udvarba. Ty éppen a
vizesvödröket töltötte meg a vályúnál.
– Na, hogy ment a dolog? – kérdezte. – Mit mondott Lou?
– Lou újabb esélyt akar adni Bennek – felelte Amy.
– Elmesélted neki, hogy mit mondott Heartlandről, és hogy egyáltalán nem
is akart idejönni? – lepődött meg Ty.
Amy bólintott.
– Ennek ellenére azt tanácsolta, adjunk neki még egy kis időt.
Ty a homlokát ráncolta.
– Hogy lehet, hogy te nem vagy dühös Lou-ra?
Most az egyszer Amy azt kívánta, bárcsak Ty ne ismerné őt olyan jól.
– Talán ez alkalommal igaza van. Lehet, hogy Bennek tényleg több időre
van szüksége ahhoz, hogy beilleszkedjen. – A kislány látta, hogy Ty döbbenten
mered rá. – Akárhogy is, ezzel tartozunk Lisának, és mindent megteszünk, hogy
működjön a dolog – fűzte hozzá sietve. – És bár nem vagyok biztos abban, hogy
be fog illeszkedni, Lisa kérését akkor is tiszteletben kell tartanunk. Különben is,
egy kis pluszsegítség még mindig jobb, mint semmilyen.
Ty megvonta a vállát, de nem válaszolt.
– Megyek, és megint beszélek Bennel – határozott Amy. – Hol van?
– Most hozza be a legelőről Jake-et és Solót – felelte Ty.
Amy halványan elmosolyodott, majd megfordult, és a kifutó felé indult.
Borzasztóan érezte magát, amiért Ty-nak nem mondhatta el az igazságot.
*
Bennel akkor futott össze, amikor a fiú a két lóval belépett a kapun.
– Akarod, hogy segítsek? – kérdezte csendesen Amy, és odalépett, hogy
átvegye Solo vezetőszárát.
– Köszönöm – felelte Ben.
Amy Solo vezetőszárával babrált, és képtelen volt Ben szemébe nézni.
Annyira kellemetlenül érezte magát.
 – Nézd… kezdte.
– Amy… – Ben is ugyanakkor szólalt meg. Hirtelen mindketten
elhallgattak. – Mondd előbb te! – javasolta Ben.
– Én csak azt akartam mondani, hogy sajnálom az előbbi veszekedést –
válaszolta Amy.
– Nem, inkább én sajnálom – jegyezte meg Ben bánatosan. – Túlreagáltam
a dolgokat. Ti itt szívesen fogadtatok engem, és én nem dolgoztam teljes
energiámmal. – Megpaskolta Jake-et. – Mostantól sokkal többet fogok dolgozni.
Néha annyira csak Pirosra összpontosítok, hogy minden más kiesik a fejemből.
– Rendben van – felelte Amy meglepődve, bár örült Ben mentegetőzésének.
– Az jó lesz.
– Dühös voltam azért, ahogyan Piros viselkedett a pályán – folytatta Ben. –
De nem kellett volna olyan csúnyán rád támadnom. – Mosolyra húzódott a szája
sarka. – Ha a nénikém egyik lovásza lettem volna, azonnali hatállyal elbocsátott
volna.
Amyt hirtelen rettenetes bűntudat fogta el. Úgy tűnt, Ben őszintén
megbánta, amit az előbb mondott.
– Ó, mi nem bocsátunk el – jegyezte meg könnyedén. – Gyere!
Elindultak a lovakkal együtt át az udvaron.
– Anyám ma felhívott – újságolta Ben. – El akar jönni, és meg szeretné
nézni, hogyan versenyzek Pirossal. – A hangja közömbösen csengett, de Amy
látta, hogy a szája körül megfeszülnek az izmok. – Tudod, nem sok lehetőségem
van találkozni vele.
– Ó, tényleg? De miért… miért nem? – kérdezte Amy, és megint csak
kellemetlenül érezte magát.
Ben a vállát vonogatta.
– A szüleim elváltak, amikor tízéves voltam. Anyám nem nagyon tudott
megbirkózni az új helyzettel, és tizenkét éves koromban átköltöztetett Lisához.
Úgy sejtem, anya azt hitte, jót tesz nekem egy kis környezetváltozás. De aztán ez
úgy maradt.
– Eljött már máskor is, hogy megnézzen a versenyen Pirossal? – kérdezte
Amy, és próbált pozitív hangot megütni.
– Nem – felelte Ben, és a hangja hirtelen nagyon halk lett. – Ez lesz az első
ilyen alkalom.
– Nos, akkor nyilván azt szeretnéd, ha Piros most nagyon jól szerepelne –
vélekedett Amy, és arra törekedett, hogy a hangja együttérzést fejezzen ki.
– Én mindenképpen azt akarom, hogy jól szerepeljen, akár eljön az anyám,
akár nem. – Ben hátrafeszítette a vállát. – Nem érdekel, hogy mi a véleménye.
Amy egy pillanatra ránézett. Az imént, egy rövid ideig Ben sokkal
sebezhetőbb és szeretetre méltóbb oldalát mutatta – de a korlátok ismét közéjük
emelkedtek, és a régi, céltudatos, kemény kifejezés megjelent a fiú arcán.
Amikor Amy a helyére vezette Solót, Ben szavain tépelődött. Nem hitte el,
hogy a fiút nem érdekli az édesanyja véleménye. Látta, hogy igenis, nagyon
izgatja. Talán ezért viselkedett olyan keményen korábban Pirossal a pályán?
Most még fontosabb lehet számára, hogy Piros jól szerepeljen?
Szegény Ben, gondolta Amy. Nagyon bonyolultak a dolgok az életében.
Lou-nak igaza van abban, sok időbe telik, amíg a múlt sebei begyógyulnak.
*
A következő néhány napban, amikor Amy éppen nem volt iskolában,
észrevette, hogy Ben sokkal többet segít az istállók körül, sőt úgy tűnt, ha
szükséges, még késő estig is hajlandó maradni. Ennek ellenére nyilvánvaló volt,
hogy nem érdeklődik a Heartlandben végzett igazi munka iránt. Bár iparkodott, a
gyógyító eljárásokból nem vette ki a részét.
Szombaton nagyapa elment Flintért Green Briarbe. Amikor Amy látta a
lószállítót felbukkanni a kocsifelhajtón, otthagyta a bokszot, amiből éppen a
trágyát hordta ki.
– Hogy van? – kérdezte nagyapát, amikor az kiszállt a teherautóból.
Jack Bartlett felvonta a szemöldökét.
– Kissé nehezen kezelhető. Nem hagyta, hogy Claire vezesse a lószállítóba.
Végül közbe kellett avatkoznom.
– Köszönöm, nagyapa – hálálkodott Amy, és örült, hogy az idős ember
segített.
– Biztos vagy abban, Amy, hogy képes leszel segíteni Claire-nek? –
kérdezte aggodalmasan Jack Bartlett. – Nyilvánvaló, hogy mennyire
tapasztalatlan.
– Tudom, de biztos vagyok benne, hogy tudok segíteni – felelte Amy, és
szürke szeméből elszántság tükröződött. – Komolyan hiszem.
Nagyapa egy pillanatig nézte, majd elmosolyodott. Mosolyába némi
szomorúság vegyült.
– Néha annyira emlékeztetsz az édesanyádra – jegyezte meg csendesen.
Amy elkapta a tekintetét. Bár annyi idejét emésztette fel a mindennapi
tevékenység és a munka, a veszteség és a gyász érzése mindig ott volt a
mélyben, és néha, egy-egy ilyen megjegyzés után hullámokban tört a felszínre.
Egy pillanatig úgy tűnt, az erős érzelmek áttörik a gátat, de éppen akkor futott be
Mrs. Whitely autója, és lefékezett a lószállító mellett.
Amy sietve Claire-re pislogott, amikor a kislány kinyitotta a kocsi ajtaját és
kiugrott.
– Nahát! – jelentette ki Claire elragadtatva, miközben körüljáratta tekintetét
Heartland pajtáin és kifutóin. – Éppen olyan, mint amilyennek a magazinban
mutatták.
– Ez vicces – jegyezte meg Amy, és megpróbálta elfojtani érzelmeit; arra
törekedett, hogy a hangja könnyed legyen. Claire-re mosolygott. – Örülök, hogy
tetszik neked.
A lószállító belsejéből paták rúgása hallatszott.
– Jobban tennénk, ha rögtön kivezetnénk a lovat – javasolta Jack Bartlett,
azzal félrehúzta a reteszt.
Amy örült, hogy akad valamilyen elfoglaltsága; fellépett hát a nyitott ajtón.
Claire a nyomában volt. Amikor Flint meglátta, a fülét lelapította, a fejét
előrevetette.
– Majd én megfogom – ajánlotta Amy, amikor Claire ijedten húzódott
vissza. Amy fürgén Flint nyakához lépett, és kioldotta a vezetőszárat. Flint
megrázta a fejét, de Amy nem engedte el.
– Nyugi! – csitítgatta, és addig simogatta, amíg a ló meg nem nyugodott. –
Rendben van! – szólt ki nagyapának, aki a lószállító mellett várakozott.
Jack Bartlett leengedte a rámpát, és Amy levezette Flintet. Ty és Ben
odasereglett, hogy megnézze, mi történik.
– Szép ló! – állapította meg elismerőn Ben, amikor Flint horkantott egyet,
majd körülnézett.
– Tényleg nagyon szép – helyeselt Ty. – Bár úgy tűnik, nagyon feszült.
Claire előrelépett. Egy fenyegető nyerítés kíséretében Flint kirúgott a
mellső patájával.
– Légy óvatos, Claire! – rémült meg a kislány édesanyja.
– Egyszerűen csak nyugtalan – mondta Amy, és kényelmetlenül érezte
magát Mrs. Whitely jelenlétében. – Még minden teljesen új itt számára, ennyi az
egész. – Az udvaron elkezdte körbevezetni Flintet, hogy megnyugodjon.
– Meghívhatom egy kávéra? – érdeklődött Jack Bartlett.
Amy megkönnyebbülve látta, hogy Mrs. Whitely bólint. Ha Flint esetleg
megbokrosodik, akkor az utolsó dolog, amit szeretett volna, az az volt, hogy
Mrs. Whitely ennek tanúja legyen. Végül is arról próbálták meggyőzni a hölgyet,
hogy a ló egyáltalán nem veszélyes.
– Nos, mit gondolsz? – fordult Amy Ty-hoz.
– Hát, a természeténél fogva nem tűnik agresszívnek – felelte Ty
elgondolkozva.
– Most hülyéskedsz? – kiáltott fel Ben. – Hiszen láttad, hogy viselkedett az
előbb.
Ty türelmetlenül nézett a fiúra.
– Ha jobban megnézed a fejét, megállapíthatod, hogy a természeténél fogva
nem agresszív. Intelligens, erős akaratú és nehezen kezelhető, de nem gonosz.
Amy rámosolygott, és el volt ragadtatva, hogy Ty hasonló vonásokat
fedezett fel Flint pofáján, mint ő maga. De ez mintha lepergett volna Benről.
– Igen, és legközelebb már a csillagjegyét fogod kielemezni!
Amy magyarázatba fogott, és remélte, felkelti Ben érdeklődését.
– Ty-nak igaza van – erősítette meg. – Egy ló személyiségét igenis
leolvashatod az arcáról. Flint szeme, füle, orra és az ajka formája is elárulja,
milyen az egyénisége.
Claire megbabonázva figyelt.
– Tényleg? Akkor mit lehet megállapítani Flint fejformájából?
Amy a telivérre nézett.
– Nos, a hatalmas szeme, tág orrlyuka és a kissé tompa orra azt sugallja,
hogy intelligens és bátor, de a hosszú, lapos álla, a hosszú szája és a közel ülő
füle arra utal, hogy nyakas és nehezen kezelhető. Olyanfajta lónak tűnik, akinek
feltétlenül tisztelnie kell a lovasát.
– És mindezt csupán az arcából lehet kiolvasni? – kérdezte döbbenten
Claire. – Amy igenlőn bólintott. – Akkor mit kell tennem, hogy többé ne
harapjon meg? – kérdezte Claire.
Amy habozott.
– El kell érned, hogy tiszteljen. De ez valószínűleg nem lesz könnyű.
– Nem számít – válaszolta Claire. – Kész vagyok bármennyi időt szánni
erre, és bármit megteszek a cél érdekében. De semmiképpen sem akarom, hogy
meg kelljen válnom tőle.
– Mi minden tőlünk telhető segítséget megadunk – biztosította Claire-t
Amy. – Nem igaz, Ty?
– Dehogynem, természetesen – válaszolta a fiú, és Claire-re mosolygott. –
Ha tényleg elszántad magad, hogy megtartod, nem látom az okát, hogy miért ne
rendeződnének a dolgok.
– Hát igen, nagyon elszánt vagyok – felelte Claire.
Ekkor lépett ki Mrs. Whitely a házból.
– Hazajössz most velem, Claire? – kérdezte.
Claire bizonytalanul tekintett Amyre.
– Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha Flint ma megszokná az új helyét –
jelentette ki Amy. – Holnap kezdünk el vele dolgozni.
– Rendben van – egyezett bele Claire. – Akkor holnap találkozunk. – A
lovára pillantott. – Viszlát, Flint!
A herélt tudomást sem véve Claire-ről, a távolba meredt. Claire még nézte,
várt egy kicsit, aztán elsietett.
– Hát – kezdte Amy, amikor Flintet a hátsó istálló felé vezette az udvaron
keresztül –, gondolod, hogy Claire-nek sikerül megtanulnia, hogyan bánjon
Flinttel?
– Nem lesz könnyű, az bizonyos – állapította meg komolyan Ty.
– Ebben igazad van! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Ben is. – Én inkább
azt mondanám, hogy ez szinte lehetetlen! Nyilvánvaló, hogy egy ilyen lány soha
nem fog tudni megfelelően kezelni egy olyan tüzes telivért, mint Flint – nem is
értem, miért vesződtök vele.
Ty megpördült. Szemmel láthatóan már teljesen elege lett Ben negatív
hozzáállásából.
– Nem! – mondta. – Úgy látszik, te tényleg nem érted, ugye, Ben?
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte Ben, amikor Amy Flintet a bokszába
vezette.
– Hogyan is érthetnéd meg éppen te? Téged a legkevésbé sem érdekel,
hogyan dolgozunk mi itt! – förmedt rá Ty Benre.
Amy most érkezett Flint ajtajához.
– Ty… – szólalt meg csitítólag, amikor látta, hogy Ben állkapcsán
megfeszül az izom.
De Ty nem vett tudomást Amyről. Úgy tűnt, teljesen bedühödött.
– És nem hinném, hogy valaha is megtudod, mit jelent valamit igazán
akarni, Ben – folytatta. – Valamit olyan erősen akarni, hogy még harcolni is kész
vagy érte. Az egész eddigi életed könnyű volt. Lehet, hogy Claire-nek nincs
annyi önbizalma, mint neked, de ha ő harcolni akar Flintért, akkor mi segítünk
neki – hiszen Heartland története nemcsak egyszerűen a lovakról szól, hanem
arról is, hogy segítsünk az embereknek. – Megrázta a fejét. – Nem mintha valaha
is elvárnám tőled, hogy ezt megértsd. – Haragos tekintetet vetett Benre, majd
hátat fordított, és otthagyta a fiút.
– Ennek meg mi baja van? – kiáltotta Ben. – Mit tettem, hogy ezt vágta a
fejemhez?
Amy kijött a bokszból, de nem tudta, mit válaszoljon. Ty szinte soha nem
jött ki a sodrából. De Amy most úgy vélte, Ben megjegyzése Claire-ről az utolsó
csepp volt a pohárban Ty számára. Az a rettenetes feszültség, amit a túlmunka
jelentett, most megbosszulta magát. És azt is megértette Amy, milyen
erőfeszítést okozhat Ty-nak elviselni Ben jelenlétét, aki nem szívvel-lélekkel
végzi a feladatát.
– Majd megnyugszik – felelte végül kissé ügyetlenül. – Az utóbbi időben
tényleg túl sokat dolgozott, és nagyon kimerült. – Majd Benre mosolygott. –
Mondd, mit szólnál, ha lovagolnánk egyet, miután kihordtuk a trágyát?
*
Miután Amy befejezte a bokszokban a rá eső munkát, elment megkeresni
Ty-t. A dühkitörése óta nem is látta, és úgy gondolta, időre van szüksége, hogy
megnyugodjon.
Ty a gyakorlópályán Moochie-t futószárazta. Amikor meglátta, hogy Amy
a kapunál áll, a nagy pej huntert megállította.
– Hahó! – kiáltotta, összeszedte a futószárat, majd Amyhez vezette a lovat.
– Szia! – üdvözölte őt a lány.
– Sajnálom az előbbieket – mentegetőzött Ty meglehetősen szégyenkezve.
– Egy pillanatra valóban elvesztettem az önuralmamat. Mégis kinek gondolja
magát Ben? Miért mondja, hogy ne törődjünk se a lóval, se a lovassal? De hát
Heartland éppen ezért van. – A fejét csóválta. – Észrevehetted már, hogy Ben
lassan tényleg kezd az idegeimre menni.
– Igen, észrevettem – jegyezte meg Amy mosolyogva. Majd megköszörülte
a torkát, és azon tűnődött, vajon mit fog szólni Ty ahhoz, hogy ő éppen Bennel
készül kilovagolni. – Kivisszük Solót és Gypsyt. – Ty döbbenten meredt Amyre.
– Szükségük van egy kis mozgásra… hm… te is jöhetnél – tette hozzá Amy
gyorsan.
– Nem, köszönöm. – Ty a fejét rázta. – Ezt nem értem, Amy. Néhány
nappal ezelőtt még te is éppúgy meg akartál tőle szabadulni, mint én, most meg
szívesen időzöl a társaságában!
Amy kerülte a fiú tekintetét.
– Egyszerűen azt hiszem, több időre van szüksége, hogy hozzászokjon
Heartlandhez. Azért vagyok kedvesebb vele, mert reménykedem, hogy rászánja
magát, és komolyan be akar majd kapcsolódni a munkánkba. – Felnézett. – Na,
miért nem jössz te is? Jól szórakoznánk.
– Még hat ökörrel se tudnál elvontatni – jelentette ki Ty, majd faképnél
hagyta Amyt.
– Akkor majd később találkozunk! – mondta Amy. Válaszként Ty csupán
bólintott.
*
Húsz perccel később Amy és Ben az ösvényen lovagoltak, és könnyű
vágtába kezdtek a széles, füves úton. Amy Benre pillantott. A fiú remek lovas
volt, és még a makacs Gypsyt is kordában tudta tartani. Gypsy százhatvankét és
fél centi, holland melegvérű kanca volt, akit azért küldtek Heartlandbe, hogy
leszokjon az állandó bokkolásról. Most már majdnem teljesen rendbe jött, és
készen állt arra, hogy visszakerüljön az otthonába. A bokkolásról ugyan
leszokott, de még most is rendkívül tüzes volt.
– Nem akarsz ügetni egyet? – tudakolta Amy.
Ben igent intett a fejével, és az erős, fekete kancát ügetésre fogta. Amikor a
ló engedelmeskedett, megveregette a nyakát.
 Amy lassított Solóval, majd Gypsy mellé érve ő is ügetni kezdett.
– Szépen szót fogad neked – állapította meg.
– Gyönyörű ló – mondta elismerőleg Ben. – Milyen versenyen indítják a
gazdái?
– Főleg díjlovaglásra viszik – válaszolta Amy. – Bár azt hiszem, remélik,
hogy most, hogy leszokott a bokkolásról, esetleg háromnapos versenyen is részt
vehetnek vele. Még csak ötéves.
– Hogy érted el, hogy leszokjon a bokkolásról? – kíváncsiskodott Ben.
– A hátára erősítettünk egy bábut, és hagytuk, hogy annyit bokkoljon,
amennyit csak akar; végül rájött, hogy bármit csinál, a bábu nem esik le róla.
Amikor megértette, hogy a bokkolásnak nincs semmi eredménye, abbahagyta.
De változtattunk az étrendjén is; gyógynövényeket és levendulaolajat adtunk
neki, hogy megnyugodjon, azután mi ültünk fel a hátára.
Ben kötekedve elmosolyodott.
– És feltételezem, hogy kielemezted a személyiségét is. Ez nyilván segített.
– Bizony, kielemeztem – felelte Amy. – Ha megnézed a fejét, láthatod,
hogy a homlok íve fent, a szeme fölött egészen a tarkójáig enyhén ívelt, hogy a
pofája szintén ívelt, és keskeny az orrlyuka. Ezek a külső jegyek mind azt
sugallják, hogy a ló valószínűleg makacs és akaratos. Amikor vele dolgoztunk,
arra törekedtünk, hogy az emberekkel való együttműködésre, és ne az
ellenállásra bátorítsuk.
Ben elnevette magát.
– És te ezt komolyan el is hiszed, nem igaz?
– Igen – felelte egyszerűen Amy.
– Na jól van – hívta ki Amyt Ben. – Akkor elemezd ki Pirost! – vigyorgott.
– Gyerünk! Mondd el, milyen valójában Piros!
Amy elgondolkozva nézte a hatalmas, pej lovat.
– Nos, széles a homloka, hosszú a szája, lapos, keskeny az álla, és ebből
arra lehet következtetni, hogy nagyon intelligens, és valószínűleg gyorsan tanul
– sorolta a kislány komolyan. – Mandulavágású szeme és recézett orrlyuka pedig
azt árulja el, hogy meg lehet benne bízni, és jól együttműködik a gazdájával.
– Folytasd! – kérlelte Ben.
– De az arcán lévő bemélyedés azt jelenti, hogy rendkívül érzékeny, és
óvatosan kell vele bánni. Megértésre van szüksége. Ha túlságosan erőlteted,
elveszti a magabiztosságát. – Amy Benre nézett. A fiú homlokán apró ránc jelent
meg. – Nos? Mit gondolsz? – kérdezte. – Te ismered Pirost a legjobban. Illik rá a
jellemzésem?
– Tulajdonképpen illik rá – ismerte be Ben.
– Na, látod – diadalmaskodott Amy.
 – Igen, de mostanra már egyébként is jól megismerhetted – tette hozzá
gyorsan Ben. – Honnan tudjam, hogy ezt tényleg a fejéről olvastad le, és nem
azért tudod, mert már többször találkoztál vele az udvaron?
– Ezt tényleg nem tudhatod. De meg kell bíznod bennem – felelte Amy. –
Ez olyan, mint sok más munka nálunk. Úgy tűnik, némelynek talán nincs is
értelme, de mégis jó eredményeket érünk el. – A fiúra nézett. – És ez az, ami
ténylegesen számít.
– Talán – habozott Ben, aztán megpaskolta Gypsyt. – De én inkább a
tudományhoz ragaszkodom.
Szavai ellenére Amy úgy érezte, hogy Ben viselkedésében mintha egy
csöppnyi változás következett volna be. Egy kanyarhoz értek, ahol az út ismét
kiszélesedett.
– Gyerünk! – javasolta Amy, és úgy döntött, hogy egyelőre nem bolygatja a
témát. – Vágtázzunk egyet!
Hetedik fejezet
Ebéd után Amy Flint bokszába ment, hogy megnézze, sikerült-e
beilleszkednie az új környezetbe.
– Úgy gondolom, húsz percre kiviszem a gyakorlópályára – szólt oda Ty-
nak.
A fiú bólintott.
– Van már elképzelésed, hogyan tudnál segíteni Claire-nek?
– Hát, először is azt gondolom, kipróbálom rajta a T-érintés technikáját –
kezdte Amy. – Azután Claire-nek elölről kell kezdenie vele mindent; eleinte
csak a futószáron léptetni, majd engedelmességre szoktatni anélkül.
– Jó ötlet – helyeselt Ty. – Ez elősegíti, hogy jó kapcsolat alakuljon ki
közöttük. Ha egyszer már megfelelő a viszony lovas nélkül, remélhetőleg majd
akkor sem lesz probléma, ha Claire felül a hátára.
Amy figyelmesen tanulmányozta Flintet, ahogy boksza hátsó részében állt.
– Nem az a fajta ló, amelyiket az ember barátságosnak mondaná, nem igaz?
– Talán valami más is megbújik a múltjában a viselkedési problémája
mögött – jegyezte meg Ty elgondolkozva. – Tudsz valamit a hátteréről?
Amy a fejét rázta. Általában meg szokott kérdezni minden, a ló múltjára
vonatkozó információt, de Flintet nem a megszokott módon kezelte.
– Holnap reggel az első dolgom lesz, hogy kikérdezem Claire-t – ígérte.
Ezután a bokszba lépett. – Gyere, Flint! Lássunk munkához!
Ahogy Ty-nak is elmagyarázta, úgy tervezte, először Claire lovaglás nélkül
a pályán fog foglalkozni Flinttel, a kötőfékhez kapcsolt futószárral fogja
irányítani, léptetni, ügetésre és vágtára fogni, irányt változtatni, hátraléptetni, és
végül középre vezetni aszerint, ahogy a kislány utasítja. A cél végül az, hogy
Claire a futószár nélkül is kezelni tudja Flintet, és hogy a ló már a
vezényszavakra is engedelmeskedjen. Amy biztos volt abban, hogy ez a fajta
eljárás – amit „szabad munkának” hívtak – segíteni fogja Claire-t és Flintet,
hogy kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kötődés alakuljon ki közöttük.
Mielőtt azonban Claire elkezdte volna a munkát, Amy meg akart
bizonyosodni arról, hogy vajon Flint ismeri-e a futószárat. Hozzákapcsolta a
kötelet a ló kötőfékéhez, felkapta az ostort, és kivezette a telivért a bokszából.
Heartlandben soha nem arra használták az ostort, hogy megüssék vele a
lovakat – a „szabad munka” során az ostor irányításra szolgált az állat számára;
eléje tették, ha azt akarták, hogy lassítson, a lapockája felé irányították, ha a
pálya szélén akarták tartani, és a talajra suhintottak, ha az volt a cél, hogy a ló
elinduljon. Marion mindig azt tanította Amynek, hogy úgy tekintsen a
futószárra, mint a karja meghosszabbítására.
Hamar bebizonyosodott, hogy Flint ezt a rutinfeladatot már többször
elvégezte. Parancsszóra Amy körül lépkedett, ügetett és vágtázott.
Tíz perccel később Amy úgy döntött, megtanít Flintnek néhány új
parancsszót. Mivel ehhez szüksége volt segítségre, éppen Ty-nak akart szólni; de
észrevette Bent, aki a trágyadomb mellett állt. Meglepetten látta, hogy a fiú őt
figyeli, és úgy tűnt, mintha már jó ideje ott lett volna.
– Szia! – kiáltott oda neki. Üdvözlésképpen Ben intett a kezével. Amy
hirtelen elhatározásra jutott. – Tudnál jönni segíteni? Szükségem van valakire.
Ben egy pillanatig tétovázott, majd bólintott.
– Természetesen – kiáltott vissza.
Amikor Amy mellé ért, a kislány elmagyarázta, mit fog csinálni.
– Azt kell megtanítanom Flintnek, hogy parancsszóra változtasson irányt –
mondta. – Tudod vezetni a pálya szélén, és hajtani, amikor azt kiáltom, hogy
„fordulj!"?
– Persze – válaszolta Ben.
Amy csettintett a nyelvével, és arra utasította Flintet, hogy lépésben
haladjon. Néhány lépés után kiadta az utasítást: – Fordulj! Ben körbevezette
Flintet.
A gyakorlatot néhányszor megismételték.
– Ezt meg miért csináljuk? – érdeklődött Ben.
– Ez az első lépés az úgynevezett „szabad munka” elsajátítása felé – felelte
Amy. – Először úgy adod ki a parancsokat, hogy a ló még futószáron van, és
amikor ezeket már megtanulta, lecsatolod róla a szárat, hogy kiderüljön, vajon
akkor is engedelmeskedik-e, ha szabadon mozoghat.
– De miért? – kíváncsiskodott tovább Ben.
– Mert ezzel elősegítjük, hogy kapcsolat szövődjön ló és lovasa között –
magyarázta Amy.
*
Ben fokozatosan távolodott Flint fejétől, egészen addig, amíg a ló már
akkor is megfordult, ha csupán Amy hangját meghallotta.
– Ez mára elég is lesz – határozta el Amy. Meg volt elégedve, hogy Flint
milyen gyorsan tanul, és azzal is, hogy Ben mennyire segítőkésznek bizonyult.
Bár Ben mindig azt hangoztatta, hogy nem hisz az alternatív gyógymódokban,
mégis kiváló segítő volt. Úgy tűnt, pontosan megérzi, mikor van Flintnek
szüksége az irányításra, és mikor kell visszavonulnia.
– Köszönöm – hálálkodott Amy. – Remekül csináltad!
Ben vállat vont.
 – Nem volt nehéz.
Ahogy Amy visszavezette Flintet a bokszába, Ty kinézett Táncos állásából.
– Hogy viselkedett? – kérdezte a fiú.
– Remekül – válaszolta Amy. – Megkértem Bent, hogy segítsen, és
megtanítottuk neki, hogy parancsszóra változtasson irányt.
– Ben segített neked? – hitetlenkedett Ty.
– Igen – felelte Amy, miközben visszavitte Flintet a bokszába, és levette
róla a kötőféket. – És tényleg nagyon jól csinálta.
A kislány ezután kilépett a bokszból. Ty a folyosón állt, a karját keresztbe
fonta, arcán szigorú kifejezés ült.
– Ezt nem értem – jelentette ki. – Miért vagy egyszerre ilyen türelmes
Bennel? Ez nem jellemző rád, Amy.
– Köszönöm! – válaszolta Amy, és nevetéssel próbálta elűzni Ty
komolyságát.
De Ty továbbra is a homlokát ráncolta.
– Nem, ezt komolyan mondtam… valaminek lennie kell. Ez a rengeteg idő,
amit Bennel töltesz – és az is, hogy mindig az ő pártját fogod. Miért teszed ezt?
– Tudod jól, hogy Lou kért meg rá – hadarta Amy.
Ty felvonta a szemöldökét.
– Igen, és te persze mindig azt csinálod, amit Lou mond – gúnyolódott. –
Amy! Nekem elmondhatod!
Amy tiszta szívből vágyott arra, hogy elmondja az igazat, de tudta, nem
teheti.
– Tudod, hogy mostanában megpróbálok jobban hallgatni Lou-ra –
védekezett. – Talán mégis kellene adnunk Bennek egy újabb esélyt. Éppen az
imént bizonyította be, hogy képes tanulni – csupán a megfelelő módon kell
közeledni hozzá. – Látta Ty szemében a kételkedést, mire felemelte a hangját. –
Nézd, Ty, te azt mondod, nem jellemző rám a türelem, viszont rád meg az nem
jellemző, hogy túl gyorsan alkoss ítéletet. Miért nem hagyod Bent egy kicsit
békén?
Ty arca megbántottságot tükrözött. A fiú egyetlen szó nélkül hátat fordított,
és elsétált.
Amy számára ez elviselhetetlen volt. Valamiféle magyarázattal mégiscsak
szolgálnia kellett.
– Jó, jó – mondta végül kétségbeesetten. – Igazad van. Van valami. De…
de nem mondhatom el neked, hogy mi az.
Ty rábámult.
– Nem mondhatod el nekem?
Amy a fiú tekintetéből kiolvasta, hogy nem hisz neki. A kislány a fejét
ingatta.
– Megígértem Lou-nak – suttogta.
Hirtelen, mintha egy fal emelkedett volna közéjük.
– Értem – mondta Ty hidegen.
– Tényleg szeretném elmondani neked – tört ki Amyből. – De hinned kell
nekem. Tiszteletben kell tartanom Lou kívánságát. – Könyörgő tekintettel nézett
Ty-ra. – Kérlek, próbálj megérteni!
Ty tekintete szinte fagyos volt, amikor Amyre nézett.
– Tudod, Amy, most úgy érzem, hogy egyáltalán nem értelek. – Pillantását
továbbra is Amyre szegezte. – Megváltoztál – mondta kurtán, és elindult. – Most
dolgom van!
Amy borzalmasan érezte magát. Amikor Ty teljes munkaidőben kezdett
dolgozni Heartlandben, Amy édesanyja ragaszkodott ahhoz, hogy mindent, ami
csak történik, elmondjanak Ty-nak; és Marion halála óta Ty szinte a családhoz
tartozott: megosztotta velük a gyászt, a fájdalmat és a Heartland fennmaradásáért
folytatott küzdelmet. És íme, most valamit eltitkolnak előtte.
Amy nem akarta, hogy ez történjen. De a szavát adta Lou-nak, és úgy vélte,
ha anélkül alakulnának jól a dolgok Ben számára, hogy kevesen tudnak
személyes problémáiról, akkor hosszú távon ez előnyös lenne. Meg volt
győződve arról, hogy ha Ty ismerné a valóságos helyzetet, feltétlenül
egyetértene vele.
Bárcsak elmondhatnám neki, gondolta.
*
Aznap este, amikor Amy végre bement a házba, felsietett a nővére
szobájába. Lou éppen készülődött, mert Scott-tal volt találkozója.
– Mi a baj? – kérdezte, amikor észrevette Amyt.
– Ty – sóhajtotta Amy. – Lou, tényleg úgy érzem, hogy el kellene
mondanom neki az igazat Benről.
– Én megértelek, Amy, tényleg megértelek – mondta szelíden Lou. – De
kérlek, adjunk még egy esélyt Bennek. Ty meg fog nyugodni, ha Ben megtalálja
a helyét közöttünk. – Lou előrelépett, tekintetéből együttérzés áradt. – Tényleg
nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, de meg akarom tartani a
Lisának adott szavamat. Nagyapa egyetért velem – most ezt kell tennünk.
Amy erre nem szólt semmit. Belátta Lou álláspontjának igazát. Tudta, ha ő
lenne Ben, és megtudná, hogy mindenki ismeri a múltját, rossz néven venné, ha
a problémáiról egymás között beszélnének. Ha ebbe a szituációba kerülne,
elölről akarna kezdeni mindent, és esélyt szeretne kapni arra, hogy a múltat
maga mögött hagyja.
– Sajnálom – ismételte Lou –, tudom, hogy ez milyen nehéz neked, és hogy
nehéz helyzetbe hozlak, de nagyra értékelném és örülnék, ha ebben az ügyben
megbíznál bennem.
– Hát, jó – mondta Amy mélyet sóhajtva, és azt kívánta magában, bárcsak
másképpen alakultak volna a dolgok.
Lou rámosolygott.
– Köszönöm, Amy. És ha úgy érzed, beszélned kell valakivel, hát itt
vagyok. Ezt tudod, ugye?
Amy bólintott.
– Mikor jön érted Scott?
– Most, bármelyik pillanatban megérkezhet – felelte Lou az órájára
pillantva. – Jobb, ha máris indulok, nehogy elkéssek.
Kintről hirtelen egy érkező kocsi zaja hallatszott, és Amy kinézett az
ablakon.
– Itt van Scott! – mosolygott a nővérére.
Lou követte Amyt, aki lerohant a lépcsőn, hogy ajtót nyisson.
– Szia, Amy! – üdvözölte Scott, amikor belépett a konyhába. Azután
megpillantotta Lou-t. – Hűha! – kiáltott fel. – De csinos vagy!
– Köszönöm – pirult el Lou. – Te is! – Majd még mélyebben elvörösödött,
és félrepillantott. – Én csak… csak veszem a kabátomat.
– Az előszobában van – világosította fel Amy, aki titokban élvezte, hogy az
általában olyan összeszedett Lou Scott jelenlétében mintha teljesen elvesztené
magabiztosságát. Néha jó volt látni nővére sebezhető, érzékenyebb oldalát.
Lou felbukkant az előszobából a kabátjával, és Scott kinyitotta előtte az
ajtót.
– Érezzétek magatokat jól, gyerekek! – élcelődött Amy.
– Ez a célunk – jelentette ki Scott, és Lou-ra mosolygott.
*
Vasárnap hajnalban Amy felébredt. Hallotta, amint becsapódik egy ajtó,
majd egy távolodó autó zajára lett figyelmes. Az éjjeliszekrényén álló
ébresztőóra foszforeszkáló lapjára pillantva látta, hogy éjjel két óra van.
Elmosolyodott. Jól sikerülhetett Lou és Scott randevúja!
Lou-nak nyoma sem volt még, amikor reggel Amy felkelt. Ty és Ben
szabadnapos volt, de mint általában, Ty most is eljött, hogy segítsen.
Hallgatagon mérte ki a takarmányt.
– A hátsó istállóban fogok dolgozni – mondta Amynek, amikor a lovakat
már megetették és megitatták. Válaszra nemigen várt, elsietett.
Amy sóhajtott. Nem szeretett Ty előtt titkolózni, és most még rosszabb volt
a helyzet, hogy a fiú tudta, valamit ténylegesen rejteget előtte. De fogalma sem
volt, mit mondhatna, hogy elsimítsa a dolgokat kettejük között.
 Kissé később Amy látta, hogy Lou lép ki a házból. Odasietett.
– Hogy érezted magad? – kérdezte kíváncsian.
Bár úgy tűnt, Lou még félálomban van, elmosolyodott.
– Csodálatos volt! Olyan sok mindenről beszélgettünk.
– És megint fogtok találkozni? – érdeklődött Amy.
– Talán.
– Mikor? – faggatózott tovább Amy.
Lou ismét elmosolyodott.
– Ma este.
– Ó, Lou! Ez szuper! – kiáltotta Amy, megölelte, és örömében összevissza
csókolta a nővérét. – Ezt most azonnal el kell mondanom Mattnek és Sorayának!
*
Claire reggel később érkezett.
– Rendben van, gyere a bokszba – utasította Amy, miközben felvette Flint
kantárját.
Claire idegesen lépett be. Flint azonnal hátracsapta a fülét.
– Nem! – szólt rá élesen Amy. – Jól van, Claire. Menj csak oda hozzá, és
veregesd meg – biztatta kedvesen.
Amy arra utasította Flintet, hogy álljon nyugodtan, amíg Claire
megpaskolja.
– Először is meg fogod tanulni a T-érintés technikáját. Ez nagyon jót fog
tenni neki – kezdte Amy az oktatást. Megmutatta Claire-nek, hogyan simogassa
könnyedén, apró körökben az ujjhegyével Flint szőre alatt az izmokat.
– Miután megtettél egy teljes kört, csúsztasd az ujjadat a nyakán egy újabb
helyre, és így tovább – tanácsolta Claire-nek. – Lassan haladj. Minél lassabban
mozgatod az ujjaidat, annál valószínűbb, hogy Flint kellőképpen ellazul.
Amy gondosan figyelte Flint szemét. Nem tűnt úgy, hogy különösen
élvezné, de nem is ellenkezett Claire érintése ellen.
– Menj végig a nyakán, a háta közepéig. Csak lassan, nyugodtan – adta ki
az újabb utasítást Amy.
Tíz perccel később elengedte Flint kantárját. A ló továbbra is nyugodtan
állt, miközben Claire simogatta.
– Ez tetszik nekem – jelentette ki Claire, és felnézett.
– Ezt a módszert alkalmazzuk minden itt lévő ló esetében – magyarázta
Amy. – Különösen hasznosnak bizonyul azok számára, akik túlságosan feszültek
vagy túl érzékenyek, vagy ha esetleg javítani akarjuk a velük kialakított
kapcsolatot.
Kis idő után a pályára vezették Flintet. Amy futószárazta először. A ló
eleinte izgatott volt, de miután többször körbevágtázott a pályán, és néhányszor
bokkolt, kezdett lecsillapodni, és már figyelt Amy vezényszavaira.
– Rendben van, most már átveheted, Claire – mondta Amy, amikor
megállította a lovat.
– Mintha túl élénk lenne. Nem gondolod? – jegyezte meg Claire kissé
szorongva.
– Szót fogad majd – nyugtatta Claire-t. – Higgy nekem.
Claire vonakodva lépett a pályára. Amy biztatón rámosolygott, és mielőtt
visszavonult volna, átnyújtotta a futószárat.
– Indulj! – mondta Claire tétován.
Flint azonban meg se moccant.
– Indulj! – ismételte remegő hangon Claire, és az ostort Flint felé
közelítette.
Flint dobbantott egyet a patájával a földön, és a fülét fenyegetőn
hátracsapta. Claire gyorsan visszavette az ostort.
– Nem indul – nézett tehetetlenül Amyre.
– Úgy mondd, mintha tényleg akarnád – felelte Amy, és kezdett
kétségbeesni.
Claire megismételte a parancsszót, és ezúttal Flint elindult, csak éppen
feléje, és sunyított. Claire megijedt, és hátraugrott.
– Amy! – Claire lába belegabalyodott a futószárba, amit elővigyázatlanul
lazán fogott. Felkiáltott, megbotlott, és elesett.
Flint meglepetésében felágaskodott.
– Nem! – kiáltotta Claire, és az arcát a kezébe temette.
Amy szinte átrepült a kerítésen. Akkor ért Flinfhez, amikor a ló patája a
talajt érintette.
– Nyugi! – csitította, majd megragadta a kantárját. A telivér hangosan
horkantott, és Claire-t bámulta.
– Jól vagy? – kérdezte Amy.
Claire bólintott.
– Azt hittem, rám fog támadni! – mondta, miközben feltápászkodott.
– Semmi baj. Egyszerűen csak megijesztetted – jelentette ki Amy. – Nem
akart megtámadni, amikor felágaskodott. – Majd Flint feszült tekintetét figyelte.
Ezzel nem mennek sokra. – Nos, akkor egy kicsit figyelj engem inkább! –
javasolta Claire-nek, aki hálásan egyezett bele.
Amy még húsz percig gyakorolt Flinttel, majd a kapu félé nézett. Tudta,
hogy Claire-nek szüksége van arra, hogy ő is dolgozzon a lóval, de ugyanakkor
élvezte a Flinttel végzett munkát. Nagy csalódást okozna, ha most Claire átvenné
tőle, Flint ismét megbokrosodna, és az egész gyakorlást rossz hangulatban
kellene befejezniük.
 Utasította a lovat, hogy álljon meg.
– Azt hiszem, most inkább beviszem – szólt oda Claire-nek.
– Jó – válaszolta Claire, és mintha meg is könnyebbült volna, hogy aznap
már nem kell foglalkoznia a lóval.
Amy a kapuhoz vezette Flintet.
– Igaz is, mit tudsz egyáltalán Flint múltjáról? – kérdezte, amikor eszébe
jutott az előző napon Ty-jal folytatott beszélgetése.
– Hát, nem túl sokat – vallotta be Claire. – Tudom, hogy egy nő nevelte
egészen ötéves koráig, amikor is eladta. Most hatéves, és ha jól tudom, tavaly
rajtam kívül meg két gazdája volt.
– Hát ez nem lehetett biztonságos időszak a számára – szögezte le Amy. –
Talán Flint viselkedési problémái az állandó tulajdonos- és istállóváltozásoknak
is betudhatók. Három különböző tulajdonos egy év leforgása alatt! Nem csoda,
ha emiatt megbokrosodik.
– Erre még nem is gondoltam – jegyezte meg Claire. – De azt hiszem,
igazad van. Nem lehetett könnyű számára az élet. – Szomorkásan elmosolyodott.
– Tudom, hogy mit érez.
Amy kíváncsian nézett rá. – Mit akarsz ezzel mondani?
– Hát, amióta anyuék elváltak, anyu állandóan új helyeken dolgozik, és mi
szünet nélkül költözködünk – magyarázta Claire. – Mindig új iskolába kell
járnom, új barátokat kell szereznem. Csakúgy, mint Flint, legalábbis úgy vélem.
A válás óta még nem volt olyan hely, amit igazán az otthonomnak nevezhettem
volna.
– Bizony, akkor neked se lehetett könnyű – állapította meg Amy
együttérzőn.
Claire elhallgatott, s csak a vállát vonogatta.
– De azért elboldogulok. – A hangja mintha vidámabban csengett volna. –
Úgy tűnik, anyu tényleg jól érzi magát itt, és innen talán már nem költözködünk
egyhamar. És most közelebb kerültünk apa lakhelyéhez, így gyakrabban
meglátogathatom. Jelenleg ugyan távol van, de alig várom, hogy visszatérjen, és
újra lássa Flintet.
– Nos, most már tudjuk, mi minden történt Flinttel, és elkezdhetjük
használni az aromaterápiát és a Bach-virágterápiát, hogy segítsünk neki
megnyugodni – vázolta tervét Amy. – És ahogy nyugodtabb lesz, remélhetőleg
arra is hajlandó lesz, hogy veled is új kapcsolatot alakítson ki. A T-érintés
módszere szintén segít – és az is, ha egyelőre lovaglás nélkül foglalkozol vele.
– Remélem, hamarosan megkedvel – mondta sóvárogva Claire.
Amy biztatón mosolygott rá.
– Ebben biztos vagyok.
*
 *
Ebédidő táján váratlanul befutott Ben.
– Segítek majd a hátralévő munkában, ha már lovagoltam egy kicsit
Pirossal – ígérte a fiú, amikor Amy üdvözölte.
– De hiszen ez a szabadnapod. Mit csinálsz te itt? – jegyezte meg Amy
meglepetten.
Ben rántott egyet a vállán.
– Nincs más dolgom.
– Hát, akkor köszönöm – mosolygott rá Amy, és örült, hogy a fiú igyekszik
jobb színben feltűnni.
– Anyám tegnap felhívott – újságolta Ben, amikor együtt lépkedtek a
nyerges felé. – Azt hittem, azért telefonál, hogy lemondja, mint máskor is
szokta; de most azt ígérte, biztosan eljön. – Felemelte a lóápoló készletet. – De
most már indulok. Pirosnak és nekem is szükségünk van egy kis gyakorlásra.
Amy leült, és egy szerszámot kezdett tisztogatni. Kis idő után Ben a
gyakorlópályára vezette Pirost. Amy éppen a nyerget akasztotta vissza a
kampóra, amikor Ty berontott.
– Nahát! – kiáltotta, és a szeme sötéten és haragosan szikrázott. – Elegem
van ebből!
Amy úgy vélte, ilyen dühösnek még soha nem látta Ty-t.
– Mi történt? – kérdezte riadtan.
– Gyere, és nézd meg magad, mit művel Pirossal! – kiáltotta Ty. Ezzel
kiviharzott a nyergesből.
Amy utánaszaladt.
– Ty! Várj! – De Ty nem állt meg.
Amy a gyakorlópályára sietett, és éppen annak volt tanúja, hogy Ben egy
akadály előtt rendkívül szűk körökben vágtázik a nagyon izgatottnak tűnő
Pirossal.
– Mégis, mit gondol, mi a fenét művel? – kérdezte Ty magából kikelve,
amikor Piros a fejét dobálta, a szája pedig nyáltól habzott!
– Hozhatná még stresszesebb állapotba ezt a lovat? Ezt a látványt
egyszerűen nem tudom elviselni.
Amy mély lélegzetet vett, és megpróbálta ésszerűen értékelni a dolgokat.
Ugyanakkor tiszta szívből utálta új, diplomata szerepét.
– Meg akarja akadályozni Pirost abban, hogy túl gyorsan közeledjen az
akadályhoz – mondta gyorsan. – Figyelj! Az a verseny, amit néhány hét múlva
rendeznek, nagyon fontos Ben számára. – Ty-hoz hasonlóan Amy is viszolygott
attól, hogy Ben így bánjon Pirossal, és azt kívánta, bárcsak abbahagyná, de
erősen próbálta megérteni a fiút most, hogy tudta, miért törekszik arra, hogy
Piros jól szerepeljen.
Ty Amy felé fordult.
– Szóval, te helyesnek tartod, amit csinál? – kérdezte hitetlenkedve.
– Természetesen nem. De mit tehetünk? Piros Ben lova!
– És a Heartland birtokon lovagol így vele – folytatta Ty. Kemény vonás
jelent meg a szája sarkában. – Nos, ha te nem mondasz semmit, Amy, majd én
fogok!
– Ty, várj! – kérlelte Amy.
De túl késő volt. Ty már a kerítés felé igyekezett.
– Mit gondolsz, mit művelsz, Ben? – förmedt rá.
Ben megállította Pirost.
– Mi van? – kérdezte az meglepetten.
– Hogy lovagolsz Pirossal? Nézz csak rá! – Ty a ló verejtéktől habzó
nyakára mutatott. – Megbolondultál?
Ben tekintete hideg lett.
– Nem látod, hogy rohan az akadály felé?
– Ó, igen, és azt hiszed, ha ennyire túlerőlteted, akkor meg tudod állítani? –
kérdezte Ty vádlón.
– Mintha te értenél ehhez! – támadt Ty-ra Ben.
– Én csak azt tudom, ha egy lovat – bármelyiket – ilyen állapotba hoznak,
az képtelen gondolkodni, nemhogy tanulni – vágott vissza Ty. – Ez a
legostobább dolog, amit valaha is láttam.
– Köszönet a véleményedért – válaszolta Ben, és a sarkát úgy
belemélyesztette Piros oldalába, hogy a ló ismét vágtába fogott. – De nincs
szükségem a segítségedre!
Amy világosan érezte, hogy már nem ura a helyzetnek, és egyre jobban
elfajulnak a dolgok.
– Ty… hagyjad – kérlelte, és odasietett hozzá.
Ty megperdült.
– Hagyjam? Azt mondod, hagyjam? – Egy pillanatig Amy azt hitte, hogy
Ty vállon ragadja és alaposan megrázza, de azután a fiú erőt vett magán. –
Mintha már nem is te lennél, Amy – mondta végül csendes, de éles hangon. – Te
voltál mindig az első, aki megbírált valakit, ha rosszul bánt egy lóval.
– De Ben nem bánik rosszul Pirossal… legalábbis nem ténylegesen
kegyetlen vele – szállt vitába Amy kétségbeesetten.
Ty a pálya felé nézett, ahol Piros apró körökben kényszerült vágtázni; a ló a
fejét lehajtotta, a nyaka habos volt a verejtéktől.
– Tehát az a véleményed, hogy ez nem rossz bánásmód? – kérdezte, és
Amy tekintetét kutatta.
 Amy nem mert megszólalni, képtelen volt rá. Tudta, hogy Ty-nak igaza
van. Ettől az egész ostoba helyzettől majd megszakadt a szíve.
Ty egy darabig még merőn bámult rá, azután mérgesen és hitetlenkedve
megrázta a fejét, majd félrelökte, és elviharzott.
Nyolcadik fejezet
A nap hátralévő részében Amy érezte, hogy Ty kerüli. Ahelyett, hogy kicsit
vele maradt volna beszélgetni munka után, mint ahogy általában szokott, most a
lovak etetése után azonnal hazament.
– Mi volt ma vele a gond? – kérdezte Ben, amikor csatlakozott Amyhez, aki
éppen azt figyelte, hogyan indul el Ty kocsija csikorgó kerékkel az úton.
Amy a vállát vonogatta. Erről a témáról nem volt hajlandó beszélgetésbe
bonyolódni Bennel.
– Ó… nem is tudom. Azt hiszem, csak rossz hangulatban volt.
– Ha engem kérdezel, Ty mindig rossz hangulatban van – jelentette ki Ben.
– Ez a srác soha nem lazít?
– Nem ismered őt – kelt Ty védelmére Amy. – Rendes fiú.
– Abban az esetben, ha te egy háromlábú pszichopata ló vagy – felelte Ben.
Amy metsző pillantást vetett rá, és otthagyta.
– Hé, Amy! Sajnálom – magyarázkodott Ben, és a kislány után eredt.
Amy megállt.
– Nézd, ne érts félre – sóhajtotta Ben. – Tudom, hogy te és Ty igazán jól
kijöttök egymással, és hogy remekül bánik az itteni lovakkal; de szeretném, ha
nem próbálná nekem azt magyarázni, hogyan idomítsam a saját lovamat.
– Ezt csak azért mondta, mert szereti a lovakat – vágott vissza Amy.
– Azt akarod mondani, hogy én nem? – kérdezte Ben.
– Hát, néha nem is tudom… – kezdte Amy.
– Amy, Piros a legfontosabb dolog az életemben – szakította félbe Ben. –
Soha semmit nem tennék, amivel ártanék neki, vagy bántanám.
– És mi a helyzet a mai délutánnal?
– Lehet, hogy te és Ty nem nagyon értetek egyet az én módszeremmel –
folytatta Ben. – De ezek az én módszereim, amelyeket az én lovamon
alkalmazok, és ha ez nektek nem tetszik, az a ti problémátok – nem az enyém. És
tudod, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a fajta technikát használja.
Amy mély levegőt vett. Lényének egyik része Benre akart kiáltani, hogy ne
legyen már ennyire makacs, és hallgasson Ty-ra és rá. De tudta, hogy ezzel
semmit nem érne el. Nem tudná kényszeríteni Bent, hogy változtasson az
idomítási módszerén; ha ezt tenné, csak szembefordítaná magával és Ty-jal.
Minden, amit tehet, az az, hogy türelmes, és reménykedik, hogy sikerül végül
meggyőznie Bent.
*
 A következő néhány napban nem javult az istállóban a hangulat. Ty nagy
ívben kerülte Bent, Amyvel pedig határozottan hidegen viselkedett. Amy, hogy
figyelmét elterelje, teljes erőbedobással kezdett foglalkozni Flinttel.
Claire iskola után minden délután eljött Heartlandbe. Erősen megnőtt az
önbizalma, amikor a T-érintéses masszírozást alkalmazta Flinten a hígított
olajokkal, amelyektől Amy azt remélte, hogy fokozatosan megnyugtatják a
lovat. Úgy tűnt, Flint legalább a bokszában egyre jobban elfogadja Claire-t; ám
ahogy kijutott a gyakorlópályára, minden megváltozott.
Kint, a szabadban Claire szembesült azzal, hogy neki kell irányítani az
állatot; ekkor azonban elveszítette minden önbizalmát, és végül a futószárat
mindig átadta Amynek, míg ő csupán a kapu mellől figyelt.
Amy azt ismételgette magában, hogy ez nem számít. Egyszerűen csak
lassan haladnak, és még mindig jobb volt, hogy Flint legalább az ő parancsainak
engedelmeskedik. De azt is el kellett ismernie, hogy imádott Flinttel dolgozni.
Bár kihívást jelentett, a ló intelligens volt, rendkívül gyorsan tanult, és Amy
hamar megérezte a kettőjük között kialakuló, egyre erősebb kapcsolatot.
Péntek délután, amikor tanítás után bement a bokszába, Flint kinézett az
ajtón. Amikor meglátta Amyt, halkan felnyihogott. Amy el volt ragadtatva. Az
érzelem kinyilvánításának ez volt az egyik első jele Flint részéről. Előresietett,
előkotort egy mentacukorkát a zsebéből.
– Szia, te, fiú!
Flint sötétszürke orrát finoman a karjához érintette, amikor Amy elővette a
mentacukorkát. Éppen akkor lépett ki Ty Táncos bokszából.
– Egyre barátságosabb – jegyezte meg, amikor látta, hogy Flint Amyhez
dörgölőzik.
Amy bólintott.
– Hallottad, hogy az előbb nyihogott is?
– Igen.
Amy felnézett. Ty őt figyelte.
– Mi a baj? – kérdezte, amikor a tekintetében aggodalmat látott.
– Flintnek Claire-rel kell jó kapcsolatot kialakítania, Amy, és nem veled!
– Tudom – felelte Amy gyorsan.
– Akkor meg miért te foglalkozol vele mindennap? – kérdezte Ty.
– Hát, mert Claire nem akar törődni vele – védekezett. – És különben is, a
bokszában nem én vagyok vele, hanem Claire masszírozza. – Látta, hogy Ty
szemében még mindig nemtetszés tükröződik. – Claire-nek több időre van
szüksége, hogy nőjön az önbizalma!
– Soha nem fog nőni az önbizalma, ha te csinálsz helyette mindent –
folytatta Ty.
 – De ha most a terepen próbálná a gyakorlatokat Flinttel, talán ismét
romlana a helyzet – tiltakozott Amy. – Én csak a ló javát akarom!
– De neked Claire-re is gondolnod kellene – erősködött Ty. – Vagy erről
megfeledkeztél?
Amy érezte, hogy az arcába szökik a vér. A lelke mélyén tudta, hogy Ty-
nak igaza van, de nem akarta nyíltan beismerni. Szeretett Flinttel dolgozni, és
valóban akarta, hogy a ló viselkedése megváltozzon, ha majd ráveszi Claire-t,
hogy foglalkozzon vele.
– Én vagyok az, aki foglalkozik Flinttel! – jelentette ki. – Én hozom a
döntéseket!
Ty merőn bámult rá.
– Te hozod a döntéseket? – Továbbra is mereven nézte Amyt. – Azt hittem,
Amy, hogy mi mindent együtt csinálunk a lovakkal!
Amy nyelt egyet, és még jobban elvörösödött, ahogy rádöbbent, mit is
mondott.
– Én… én nem úgy értettem. – Borzalmasan érezte magát. Eddig még soha
nem beszélt ilyen hangnemben Ty-jal. Édesanyja halála óta mindig együtt
határoztak a lovak kezeléséről – mint egyenlő partnerek.
Éppen ekkor jelent meg Claire a folyosó végén.
– Sziasztok! – kiáltotta, és egyáltalán nem észlelte a levegőben vibráló
feszültséget. Feléjük sietett. – Hogy vagy, Ty?
– Köszönöm, jól – felelte a fiú, és ellépett Amy mellől. Röviden
rámosolygott Claire-re. Amynek feltűnt, hogy Ty mindig különösen barátságos
Claire-rel.
– Szeretnélek valamire megkérni benneteket – mondta, és mindkettőjükre
nézett.
– Csak rajta, ki vele! – biztatta Ty.
– Szóval, amikor idehoztuk Flintet, én annyira siettem, hogy mielőbb
megszabaduljak Green Briarből, hogy három takarót ott felejtettem. – Claire
félszegen ejtette ki a szavakat. – Egyedül nem szeretnék odamenni, mert esetleg
Ashley is ott van. Abban reménykedtem, hogy…
– Hogy valamelyikünk elkísér? – fejezte be helyette a mondatot Ty. Claire
bólintott. – Eljönnétek velem? – kérdezte reménykedve.
– Természetesen – válaszolta Ty, és rándított egyet a vállán. – Akár
mehetünk az én kocsimmal is.
– Jó, én is megyek – ajánlkozott Amy. Rámosolygott Claire-re, és
megpróbálta elfelejteni az iménti veszekedését Ty-jal. – Megvédünk Ashleytől,
ne félj!
Beszálltak Ty autójába. Claire még mindig nem volt tudatában az Amy és
Ty között sistergő feszültségnek, és vidáman csacsogott. Most, hogy leküzdötte
félénkségét, egészen szórakoztató beszélgetőpartnernek bizonyult.
Amikor Green Briarbe értek, nyoma sem volt sem Ashleynek, sem Val
Grantnek.
– Bemegyek Claire-rel a takarókért – ajánlotta Ty-nak Amy. – Néhány perc
alatt végzünk.
Ty bólintott.
– Én itt várok.
Amy és Claire megtalálták, amiért jöttek.
– Szerencsére nem futottunk össze a Grant családdal – jegyezte meg Claire,
amikor már az udvaron keresztül iparkodtak.
– Ne kiabáld el! – intette le Amy.
Ahogy befordultak a sarkon, a kocsi felé, Amy megpillantotta Ashleyt, aki
az autónak támaszkodott, és Ty-hoz beszélt. Claire-nek hirtelen gyökeret vert a
lába.
– Ó, nem!
– Gyere csak! – sürgette Amy. – És ne hagyd magad!
Ashley háttal állt nekik. Amikor közelebb értek, látták, hogy hátraveti a
haját, nevet, majd közelebb hajol Ty-hoz. Amy érezte, hogy elönti a méreg. A
fogát csikorgatta, és feléjük masírozott.
– Tényleg szükségünk lenne valakire Green Briarben, aki olyan tapasztalt,
mint te, Ty – hallotta Ashley hangját. A „tapasztalt” szónál Ashley hangja
fátyolossá vált. – Tudod, az édesanyám borzalmasan szeretné, ha nálunk
dolgoznál.
– Ty-nak már van munkája, Ashley! – vetette közbe Amy.
Ashley megfordult.
– Szia, Amy! – mondta hidegen. – Ty és én csak… – Visszapillantott Ty-ra.
– Csak beszélgettünk.
– Igen, hallottam – jegyezte meg Amy dühösen. – Nos, Ty nem hagyja ott
Heartlandet, ugye, Ty?
Ty kissé megrázta a fejét, de merőn bámult rá. Amy már meg is bánta a
szavait. Tudta, nem kellett volna Ty nevében beszélnie, de aggódott, és nem
tudott uralkodni magán. Az utóbbi időben nehézségek voltak Heartlandben, és
akaratlanul is arra gondolt, hogy esetleg Ty kísértésbe esik Val Grant ajánlata
miatt. Ha ez az eset állna fenn, akkor sem tudná hibáztatni Ty-t.
– Kár – folytatta Ashley, és hosszú szempilláin keresztül bűvölte Ty-t. –
Olyan jól szórakoznánk. De – tette hozzá – még nincs késő, hogy változtass az
elhatározásodon. Az állás betöltetlen. Anya már annyira elszánt, hogy
valószínűleg te határozhatnád meg a fizetésedet.
 Amy a kocsi hátsó ülésére dobta a takarókat.
– Gyerünk, induljunk! – Olyan dühös volt Ashleyre, hogy a legszívesebben
megütötte volna. Hogy van mersze rábeszélni Ty-t – éppen az ő jelenlétében –,
hogy menjen át dolgozni Green Briarbe?! Amikor látta, Ashley hogyan
mosolyog ismét Ty-ra, majd felrobbant. – Azt mondtam, induljunk! – csattant
fel, és levágta magát az első ülésre. Ráébredt, hogy rémesen viselkedik, de az
egész jelenettől szinte rosszul lett. Ó, bárcsak ismét rendeződnének a dolgok
köztem és Ty között! – gondolta.
– Szia, Ashley! – köszönt el Ty Ashleytől. Amy bevágta a kocsi ajtaját.
Claire sietve ült be a hátsó ülésre.
– Talán féltél erősítés nélkül jönni? – vetette oda Ashley gúnyosan. –
Mennyire szánalmas vagy! Claire félrenézett. – Szia, Ty! – csicseregte Ashley,
amikor a fiú beindította a motort. – És gondolkozz az ajánlaton!
*
Amy annyira dühös volt, hogy a Heartlandbe vezető úton egyetlen szót sem
szólt. Alig érkeztek meg, egyenesen a takarmányosba sietett, és az esti
szénahálók megtöltésével próbálta levezetni a mérgét. Claire jött érte.
– Flint készen áll – jelentette.
– Rendben van – felelte Amy. – Kimelegedett a munkában, meg abban,
hogy dühösen gyömöszölte a hálókat, de közben kissé megnyugodott.
– Ashley tényleg az idegeidre ment, ugye? – puhatolózott Claire, amikor
együtt indultak a nyergesbe Flint kantárjáért és a futószárért. – Azért, ahogy Ty-t
megkörnyékezte?
– Ashleynek még csak a nevét se ejtsd ki előttem! – dörmögte mérgesen
Amy.
– Ó… rendben van – ígérte Claire. Szünet állt be. – Akkor ma este mit
fogsz csinálni Flinttel?
Amynek eszébe jutottak Ty szavai. Claire-nek végre el kell kezdenie
foglalkozni a lovával.
– Nos, a kis kört szeretném gyakoroltatni vele – magyarázta Amy. – És
aztán, úgy gondolom, rajtad a sor. Meglátjuk, hogy reagál Flint.
Úgy tűnt, Claire pánikba esik.
– Nem várhatnánk még egy kicsit? Veled olyan jól viselkedik!
– Igen, de az kell, hogy veled is jól viselkedjen – válaszolta Amy. –
Mostanában sokkal rendesebb veled a bokszában. Ha elég határozott vagy vele,
akkor kint is engedelmeskedni fog.
Úgy látszott, Claire nincs erről meggyőződve.
Amy öt percig dolgozott Flinttel, majd elhatározta, itt az idő, hogy Claire
próbálkozzon. Megállította a lovat, és odahívta Claire-t, aki a kapunál állt.
 – Gyere ide, középre!
– Komolyan gondolod? – kérdezte Claire idegesen. Amy bólintott. –
Minden rendben lesz.
Claire óvatosan lépkedett a pálya közepéig.
– Csak állj mellettem, miközben futószárazom – tanácsolta Amy. Ügetésre
utasította Flintet, majd három kör után átnyújtotta Claire-nek a futószárat. –
Tessék, vedd át!
– Nem! – tiltakozott Claire, és próbálta visszaadni a kötelet.
– Rajta, csináld! – mondta Amy, és nem nyúlt a kötél után. – Meglátod,
minden rendben lesz!
Ám amint Flint megérezte, hogy Amy figyelme elterelődött, lassított, és
várakozón bámult a kör közepe felé. – Mondd neki, hogy ügessen tovább! –
utasította Amy gyorsan Claire-t.
– Ügess tovább! – hebegte Claire idegesen. Flint most már csak lépésben
haladt.
– Gyerünk! Utasítsd, ismételd meg a parancsot! – tanácsolta Amy
határozottabban.
De Claire megrázta a fejét, és visszaadta a futószárat Amynek.
– Csináld inkább te! Neked engedelmeskedni fog.
Amy egy sóhaj kíséretében visszavette a szárat.
– Amy! – A kislány a kapu felé fordult, és meglátta Ty-t. Azon tűnődött,
vajon mióta figyeli a jelenetet.
– Mi van? – kiáltott vissza.
– Beszélnem kell veled egy percre.
Amy megállította Flintet.
– Nem várhat a dolog?
– Nem – válaszolta Ty.
Amy magához hívta Flintet. A nagy, szürke ló engedelmesen sétált hozzá.
Amy már éppen vissza akarta vezetni a bokszába, és azon töprengett, vajon mi
az a sürgős ügy, amit Ty azonnal meg akar beszélni vele.
– Claire majd tartja addig a kötelet, ugye, Claire? – javasolta Ty. Claire
zavarodottan nézett. Hát… én…
– Nem tart sokáig – jegyezte meg mosolyogva Ty. – Csak léptesd körben.
És csinálj néhány T-érintést!
– Rendben van – egyezett bele Claire. Amy közben a kapuhoz ért. – Igen?
– Ne itt beszéljünk! – javasolta Ty. – Gyere be az udvarra.
Amy követte a fiút, és eltávolodott a kaputól. – Na, mi az, ami ennyire
fontos? – kíváncsiskodott.
– Claire kapcsolata Flinttel – felelte Ty. – Hagynod kell, hogy egyedül
dolgozzon vele.
Amy rábámult.
– Mégis, mit gondolsz, mit csináltam az előbb? Tényleg erőltettem, hogy
átvegye tőlem a futószárat!
– De mégiscsak visszavetted. – Ty a fejét ingatta. – Tudom, Amy, hogy
csak segíteni próbálsz. De nem veszed észre? Amíg te ott vagy, Claire-nek
semmi esélye sincs. Flint mindig hozzád fordul irányításért, és Claire annyira
tart tőled, hogy meg sem próbálja.
– Tehát azt várod tőlem, hogy egyszerűen hagyjam magára? – kérdezte
Amy. – Igen, ez remek ötlet, Ty! De tudod, hogy a legutóbb is mi történt, amikor
ezzel kísérleteztem.
– De azóta Claire a T-érintést alkalmazza a lován – erősködött Ty. – A
kapcsolatuk javult.
– De nem eléggé! – vélekedett Amy.
– Adj Claire-nek egy esélyt, Amy! – folytatta Ty.
Amy a fejét rázta.
– Flintre is gondolnom kell. Össze fog zavarodni. A ló a fontosabb.
Ty ránézett.
– De nem akkor, ha Ben Pirosáról van szó?
Amy úgy érezte, sarokba szorították.
– Ez nem tisztességes!
– Valóban nem? – kérdezte Ty.
– Nem, nem az! – kiáltotta a lány dühösen. – Nekem éppen úgy nem
tetszik, ahogy Ben Pirossal bánik, mint neked, ez ellen nem tehetünk semmit.
Nézd, ha annyira megértő vagy Claire-rel, akkor nem tudnád Bent is kicsit
jobban megérteni?
Ty gúnyosan felnevetett.
– Mit kellene megértenem? Ben egy elkényeztetett, gazdag kölyök, aki
többet törődik a győzelemmel, a diadallal, mint a saját lovával.
– Ez nem igaz! – válaszolta Amy. – Ben törődik vele – nagyon is.
– Hát, ezt furcsa módon mutatja ki! – csattant fel Ty, majd a fejét rázta. –
Egyszerűen nem értem, miért véded állandón. Már a múltkor is mondtam:
nagyon megváltoztál, Amy. Nem tudom, miért, de megváltoztál, és ez kihat az
itteni dolgokra. Idejöttem, hogy az édesanyádnak dolgozzam, és hogy az ő
elképzeléseit kövessem, de így Heartland már nem a régi. – Megszólalt a telefon.
– Felveszem – ajánlotta, és elsietett.
Amy dühösen baktatott visszafelé, a pályára. Most úgy érezte, túl nagy
nyomás nehezedik rá, amelynek a súlya alatt kezd összeroppanni. Ahogy
befordult a sarkon, hirtelen megállt. Claire a pálya közepén állt, és Flintnek
éppen azt az utasítást adta, hogy menjen a kör szélére.
– Kifelé! – hallotta Amy Claire hangját. Flint habozott, de Claire az ostorral
a földre suhintott. – Gyerünk! Kifelé!
Flint megindult kifelé.
Amy visszalépett. Nem akarta, hogy Claire észrevegye őt, és esetleg
zavarba jöjjön. Látta, hogy Claire az ostort ismét a földre suhintja. – És most
ügess!
Flint ránézett.
– Rajta, ügess! – parancsolta Claire, és megint csak a földre csapott.
Amy meglepetten látta, hogy Flint ügetésbe fog. De Claire arcán is
csodálkozás tükröződött. – És most lépésben! – utasította a lovat, és az ostort az
oldala felé tartotta, pontosan úgy, ahogyan Amytől látta. Flint azonnal lépésre
lassított.
– Jó fiú! – dicsérte Claire. – Most fordulj!
Claire majdnem megbotlott a vezetőszárban, amikor Flint végrehajtotta a
parancsot. – És megint ügess! – kiáltotta. Meglepett mosoly jelent meg az arcán,
ahogy Flint ismét ügetni kezdett.
Amy teljesen el volt ragadtatva, de visszafogta magát, hogy a kapuhoz
rohanjon. Nem akarta megzavarni Claire-t, amíg ilyen remekül mennek a
dolgok.
Néhány perc múlva Claire megállította Flintet, és középre hívta. A ló
engedelmesen odalépdelt.
– Jó fiú vagy, Flint! – kiáltotta Claire szeretettel, és határozottan előrelépett,
hogy megsimogassa.
Flint felcsapta a fejét a levegőbe, és Amy szívverése egy pillanatra elállt,
mert attól tartott, hogy Claire megtorpan; de a kislány az iménti sikertől
felbuzdult.
– Nem! – hallotta Amy, amint Claire határozottan megszólal. Megfeszítette
a laza kötelet, közelebb lépett, és ismét megsimogatta a szürke ló nyakát.
Ezúttal Flint nem ellenkezett. Felhorkant, majd körbeforgatta a fejét, és
Claire-re nézett. Most először fordult elő, hogy Amy Flint szemében egy
villanásra a tiszteletet látta felragyogni.
Claire megdörzsölte a ló homlokát, és elmosolyodott.
Megkönnyebbülés és öröm árasztotta el Amy egész lényét. A háború Claire
és Flint számára még nem ért véget, de tudta, hogy az első csatát a kislány
megnyerte. Szerette volna mihamarabb elújságolni Ty-nak. Az elmúlt tíz nap
vitái hirtelen mind a múltba vesztek; semmi sem számított, csak az, hogy ezt
elmondhassa a fiúnak, és hogy megoszthassa vele az örömét.
Micsoda ostobaság veszekedni vele, gondolta, miközben az udvaron át
rohant, hogy megkeresse Ty-t. – Ugyan hol lennék én Ty nélkül? Ő az egyetlen,
aki valóban megért!
Bekukkantott a takarmányosba és a nyergeskamrába is, majd eszébe jutott a
telefonhívás. A nyitott konyhaajtó felé kezdett szaladni. Ahogy közelebb ért,
meghallotta Ty hangját – még mindig a telefonba beszélt. Lassított hát, nem
akarta megzavarni.
– Igen, a fizetés nagyon csábító – hallotta Ty-t. – És a heti két szabadnap is
remekül hangzik.
Fizetés? Amy megállt. Két szabadnap? Csend következett.
– Igen, természetesen, majd értesítem, Mrs. Grant – szólalt meg ismét Ty.
Mrs. Grant! Amy szinte lebénult. Val Grant fizetésről és szabadnapokról
beszélt Ty-jal. És Ty az mondta, hogy majd értesíti. De hát csak nem veheti
komolyan a fiú, hogy Green Briarbe megy dolgozni?
Amy hátrálni kezdett, majd megfordult, és az udvaron át rohant egészen a
takarmányosig. Ráült egy szénabálára, és a gyomra görcsbe rándult. Ty nem
mehet el. Hogy tudná ő, Amy, nélküle működtetni Heartlandet? A fejét a kezébe
temette, és megpróbálta visszafojtani a könnyeit.
Néhány perccel később lépéseket hallott közeledni. A pulóvere ujjával
megtörölte az arcát, és felugrott. Ty lépett be, de megállt, amikor megpillantotta
Amyt.
– Hát te mit csinálsz itt? – A homlokát ráncolta. – Mi a baj?
– Semmi – felelte gyorsan Amy.
– Sírtál? – kérdezte Ty, és közelebb lépett.
– Nem. – Amy a földre szegezte a tekintetét, és érezte, hogy a könnyek
ismét a torkába tolulnak.
– Amy? – fogta meg Ty a kislány karját. – Mi a baj?
– Semmi baj sincs! – kiáltotta Amy; a megbántódás és az árulás érzése
teljesen elárasztotta, ahogy Ty aggódó, jól ismert arcára pillantott. Hogy lehet
ilyen az arckifejezése, miközben azt tervezi, hogy elhagyja Heartlandet? Tudta,
hogy az élet nem volt könnyű számára, amióta Ben megérkezett, de nem hitte,
hogy a dolgok ilyen drámai fordulatot vesznek. Bár az utóbbi időben nem sokat
beszélt Ty-jal, mégis elvárta, hogy megmondja, ha a helyzetet tarthatatlannak
ítéli. Hirtelen valami megpattant benne.
Elrántotta a karját.
– Ne nyúlj hozzám! – üvöltötte. – Gyűlöllek! Hagyj békén!
Ty elsápadt, mintha megütötték volna. Hátralépett, megfordult, és kiment
az istállóból. Amy ismét lerogyott a bálára, és most már szabadon ömlöttek a
könnyei.
Kilencedik fejezet
Tíz perc is eltelt, mire Amy annyira összeszedte magát, hogy visszamenjen
a gyakorlópályára. Flint vizesvödréből vizet fröcskölt az arcára, majd a pályára
lépett. Elvégre felelős volt – Mrs. Whitely a gondjaira bízta Claire-t és Flintet.
Amy többször is mély levegőt vett, és azon tűnődött, vajon mit csinálhat Claire.
Claire ismét futószárazta Flintet. A ló könnyedén vágtázott körülötte.
Amikor Claire meglátta Amyt, megállította a lovat.
– Nézd! – kiáltotta boldogan. – Megengedi, hogy irányítsam!
– Ez tényleg remek – helyeselt Amy, és közelebb ment. Claire összevonta a
szemöldökét. – Jól vagy? Furcsán nézel ki.
Amynek sikerült egy halvány mosolyt csalni az arcára.
– Köszönöm, persze, hogy jól vagyok.
– És mit akart Ty?
– Ó, csak az egyik ló kezelését beszéltük meg – hazudta Amy, majd
megpaskolta Flintet. – Tényleg nagyszerű, hogy egyedül is ilyen jól boldogultál
vele.
– Tudom – felelte Claire, és a lelkesedés teljesen magával ragadta. – Rövid
ideig csak körbejárattam, azután végeztem néhány T-érintést. Végig jól
viselkedett, így azt gondoltam, megpróbálom futószárazni – és nagyszerűen
ment. Alig várom, hogy elmondhassam anyának!
*
Amikor Claire elmesélte Ty-nak, hogy milyen eredményt ért el Flinttel, a
fiú meleg hangon gratulált neki.
– Tudtam, hogy képes vagy rá! – állította.
– Köszönöm! – mosolygott Claire Ty-ra. – Tudom, hogy mindennap
keményen kell dolgoznunk, hogy igazán jó kapcsolat alakuljon ki közöttünk, de
ez kezdetnek már jó.
– Bizony, ez az – helyeselt Ty.
Miután Claire elbúcsúzott, Ty egész estig alig szólt Amyhez, csupán a
munkáját végezte.
– Holnap szabadnapot veszek ki – jelentette be kurtán, majd leakasztotta a
kabátját. – Akkor tehát vasárnap találkozunk.
Amy bólintott.
– Szia!
Figyelte Ty-t, ahogy távolodik, közben a gondolatok zavarosan kergették
egymást a fejében. Lényének egy része utána akart rohanni, hogy könyörögjön,
ne hagyja el Heartlandet; hogy megmondja neki, nélküle nem tudja működtetni a
farmot. De lényének egy másik része rettenetesen megbántódott, borzalmasan
dühös volt, hogy Ty esetleg azt tervezi, hogy elmegy Green Briarbe, és ezzel
elárulja őt.
Nyelt egyet. Most mit tegyen?
*
A következő reggel Claire már kilenc órakor beállított. Amy még soha nem
látta őt azelőtt Heartlandben ilyen korán.
– Már alig várom, hogy ismét gyakoroljunk a futószáron – mondta. – A
mama csak délután jön értem.
– Rendben, de a gyakorlás ne tartson túl sokáig – válaszolta Amy.
– Közben végezhetnék néhány T-érintést – folytatta Claire. – És le is
ápolhatnám.
Az első gyakorlás Flinttel jól ment, a második kör pedig még jobban. Amy
a kapuból figyelte.
– Remekül csinálod – bátorította Claire-t.
Éppen akkor csatlakozott hozzájuk Ben.
– Jobban megy neki, nem igaz? – kérdezte
Amy bólintott.
– Minden a bizalomra épül – magyarázta, amikor Claire utasítására Flint
megfordult, és az ellenkező irányba kezdett vágtázni. – Most Claire már
tisztában van azzal, hogy rábírhatja Flintet, hogy az ő akaratát teljesítse, és így
az önbizalma egyre nő. – Hé, Claire! – kiáltotta. – Mi lenne, ha ugyanezt
futószár nélkül próbálnád meg?
Claire megállította Flintet.
– Komolyan mondod?
– Igen – felelte Amy. – Csak használd az ostort, ahogy a futószárazás
közben is tetted – folytatta Amy. – Nézzük meg, hogyan viselkedik Flint.
Claire a kapuhoz vezette a lovat, lekapcsolta a futószárat, és átnyújtotta
Amynek.
– Tessék.
Azután visszavezette Flintet középre, és elengedte a kantárját.
– Kifelé! – utasította. Flint engedelmesen kifelé lépkedett, aztán hirtelen
rádöbbent, hogy nincs rajta a futószár. Megállt.
– Használd az ostort! – sürgette Claire-t Amy.
Claire a földön suhintott egyet az ostorral.
– Menj tovább! Flint habozott. Amy izgalmában visszatartotta a lélegzetét,
de aztán megkönnyebbülve látta, hogy a szürke ló továbbindul.
– És most ügess! – adta ki gyorsan Claire a következő parancsot, és megint
a talajra suhintott az ostorral.
Flint, bár nem volt rajta a futószár, ügetni kezdett. Folyamatosan ügetett
végig a körpályán.
– Most fordulj! – kiáltotta Claire.
A ló gyorsan megpördült, és irányt változtatott.
– Hát ez bámulatra méltó! – csodálkozott Ben Amy felé fordulva.
– Szép munka! – kiáltotta oda Amy.
Néhány kör után Claire megálljt parancsolt Flintnek, majd magához
szólította. – Meg tudtam csinálni! – jelentette ki, és boldogan paskolta meg a
lovat. – Holnap tovább haladunk. Ragyogóan viselkedett!
– Mindketten nagyon ügyesek voltatok – dicsérte meg Amy, amikor
kinyitotta Claire előtt a kaput, hogy átvezesse Flintet.
– Soha nem reméltem, hogy képes leszek rá – mondta Claire, és még
mindig csodálkozás ült az arcán. A szeme csillogott. – Láttátok, hogyan
változtatott irányt? Olyan gyors volt!
Amy bólintott. Látta Flint szemében a tiszteletet és a bizalmat, amikor
végrehajtotta Claire parancsait.
– Olyan, mintha egy másik ló lenne – állapította meg Ben, amikor Claire-t
és Flintet követték az udvaron. – Én magam is láttam; egy héttel ezelőtt a ló még
közel se engedte magához.
– Igen, és most meg azt csinálja, amire Claire utasítja – értett vele egyet
Amy. – És nem azért, mert ráerőlteti, hanem a saját akaratából teszi. Ez egy
partneri viszony, és minél erősebb ez a kapocs köztük, Flint annál jobban fog
igyekezni, hogy Claire kedvében járjon. – A fiúra pillantott. – Hogy valakinek
olyan lova legyen, aki szívét-lelkét kiteszi a gazdájáért – hát nem ez minden
versenyző álma?
Remélte, hogy szavai elgondolkoztatják Bent, majd odébb sétált. Az
egyetlen mód, hogy Heartlandben működjenek a dolgok, ha Ben is ugyanúgy
kezd dolgozni, mint ő és Ty. Ha hagyják, hogy Ben elmenjen, akkor ugyanolyan
megfeszített munka vár rájuk, mint néhány héttel azelőtt – neki pedig emellett
iskolába kellett járnia, és Ty számára egyedül túl sok lett volna a munka. De
természetesen csak abban az esetben, ha Ty egyáltalán Heartlandben akar
maradni. Amyt rosszullét környékezte. Muszáj, hogy mindenki számára
elfogadható állapot alakuljon ki.
*
Mielőtt Claire délután távozott volna, megkérdezte Amyt, vajon másnapra
elhívhatja-e az édesanyját, hogy lássa, hogyan dolgozik Flinttel.
– Természetesen – egyezett bele Amy.
– Azt hiszem, nagy hatással lesz rá – mondta Claire boldogan. – Jó, akkor
holnap találkozunk!
– Igen, szia! – felelte Amy.
A másnapra gondolt. Vajon hogyan fog viselkedni Ty? És hogyan
viselkedjen ő, ha együtt dolgoznak? Bevallja neki, hogy hallotta a Val Granttel
folytatott telefonbeszélgetését? De ez annyira visszatetsző lenne! Elvégre nem
árulhatja el, hogy kihallgatta a fiú magánbeszélgetését – de ha mégis
megmondaná, és Ty azt felelné, hogy elhagyja Heartlandet… Akkor mitévő
lenne?
*
Amy éppen egy bokszból hordta ki a trágyát, amikor Claire és az édesanyja
beállított vasárnap reggel.
– Szia, Amy! – üdvözölte a kislányt Mrs. Whitely. – Claire azt mondta,
hogy ma eljöhetek megnézni a gyakorlást.
Amy bólintott.
– Ez így igaz.
– Megyek, és leápolom Flintet, aztán meg kiviszem, jó lesz? – kérdezte
Claire lelkesen.
– Igen, de előbb végezz néhány T-érintést – tanácsolta neki Amy.
– Rendben van – egyezett bele Claire, majd az édesanyjához fordult. –
Gyere, anya, nézd meg, milyen is az a T-érintés. – A szeme felragyogott. – Akár
te is kipróbálhatod!
Amy meglepetten nézett Claire-re. Még nem látta ilyen boldognak és
lelkesnek. Úgy tűnt, az előző napi siker hatására valóban megváltozott. Nagyon
remélem, hogy Flint ma is olyan jól viselkedik vele, gondolta Amy. Rettenetes
lenne, ha megbokrosodna, éppen Mrs. Whitely jelenlétében.
Öt perccel később megérkezett Ben. Ez volt a szabadnapja. Megkereste
Amyt. – Kilovagolok Pirossal – mondta. – Nem akarsz te is jönni?
– Köszönöm, de most nem lehet. Mrs. Whitely van itt, hogy megnézze
Claire-t, ahogy Flinttel gyakorol – felelte Amy. Letette a vasvillát. Remélem,
rendesen fog viselkedni.
Ben bólintott.
– Biztos vagyok benne.
Amy befejezte a munkát a bokszban, és úgy döntött, odamegy megnézni,
hogyan boldogul Claire. Amint az udvaron lépkedett, észrevette Bent, aki
Pirossal már indulni készült.
– Jó lovaglást! – kiáltott utána Amy.
Claire körözve masszírozta Flint homlokát. Flint lehajtotta a fejét, egészen
ellazult, szeme félig lecsukódott. Amyn megkönnyebbülés futott át.
Mrs. Whitely elmosolyodott, amikor megpillantotta Amyt.
 – Claire elmagyarázta nekem az T-érintést – ez egyszerűen lenyűgöző!
Claire körülnézett.
– Most már kivihetem a pályára, Amy?
Amy bólintott.
– Először futószárazd, aztán ha belejött, nyugodtan leveheted róla.
Claire a nyerges felé vette lépteit.
Mrs. Whitely figyelte a lányát.
– Claire hihetetlenül megváltozott – árulta el Amynek. – Az utóbbi
napokban olyan boldog. Szinte be nem áll a szája!
Amy helyeselt.
– Azt hiszem, azért nőtt meg az önbizalma, mert képes rábírni Flintet, hogy
azt csinálja, amit ő akar.
– Akkor tényleg biztonságos, hogy egyedül foglalkozik a lovával? –
kérdezte Mrs. Whitely. – Amikor azt mondta, hogy ma eljöhetek, és
megnézhetem, bevallom, kétségeim támadtak; ez a javulás nagyon gyorsan
következett be.
– Flintet ibolyalevél-olajjal kezeltük, hogy nyugodt legyen, és a T-érintés
gyakorlata, amit Claire mindennap alkalmazott a lovon, szintén segített abban,
hogy kötődés alakuljon ki közöttük – magyarázta Amy. – De az igazi áttörés
akkor következett be, amikor tegnap Claire egyedül dolgozott vele. – Mrs.
Whitely kíváncsian nézett rá. – Azt hiszem, Claire hirtelen rádöbbent, hogy
eléggé magabiztos, és hogy Flint azt fogja tenni, amit ő akar; és most már nem is
fél a lótól – folytatta Amy. – Flint tiszteletet kezdett érezni iránta, és most
remélhetőleg a kapcsolatuk valódi partnerséggé alakul.
– Rengeteg dolgot tudsz ahhoz képest, hogy még csak tizenöt éves vagy –
állapította meg Mrs. Whitely.
– Az édesanyám tanított meg mindenre – felelte Amy. – Ő már nincs
velünk, most csak Ty és én dolgozunk együtt a lovakkal.
Ahogy a szavak kicsúsztak a száján, rádöbbent, hogy tulajdonképpen mit is
mondott. Egy pillanatig nem kapott levegőt. Olyan természetes dolog volt Ty-ról
és magáról beszélni, amint együtt dolgoznak a lovakkal – de vajon meddig?
Reggel óta a fiú alig szólt hozzá, és Amy akárhányszor megpillantotta az
udvaron, a szája mindig merev volt, a szemében pedig keménység tükröződött.
Ekkor tért vissza Claire. – Rendben van – jelentette ki, és rákapcsolta
Flintre a futószárat. – Most indulunk.
Claire a gyakorlópályára vezette Flintet. – Ne feledd, hogy eleinte kissé
ingerlékeny lehet – figyelmeztette Amy, amikor észrevette, hogy a telivér
hegyezi a fülét, és felemeli a farkát, amikor az udvaron lépkedett.
Claire bólintott.
 Amy kitárta a kaput, és Flint betáncolt a pályára.
– Légy óvatos, drágám! – aggodalmaskodott Mrs. Whitely.
Claire a pálya közepén állt.
– Kifelé! – utasította Flintet.
A ló fürgén a pálya külső része felé vette az irányt, és ott bokkolt. Amynek
még a szívverése is elállt. Vajon mit fog most tenni Claire?
– És most ügess! – mondta határozottan Claire, és az ostorral a ló háta
mögött, a földre csapott. – Ügess!
Amy az arcát fürkészte. Claire tekintete a lóra tapadt. A válla derékszöget
zárt be a lóéval, és tovább hajtotta. Flint egy pillanatig habozott, majd úgy tűnt,
mintha ismét megbokrosodna, de Claire újra a földre suhintott. – Flint! Ügess!
A szürke herélt előrefeszítette a fejét, és engedelmeskedett. Amy újra
reménykedni kezdett. Úgy látszott, Claire mégis meg tudja csinálni!
– És most vágta! – parancsolta határozottan. És a ló valóban vágtázni
kezdett. Claire hosszúra engedte a szárat, és hagyta, hogy Flint nagy körökben
vágtázzon; később a telivér kezdett ellazulni, a fejét lehajtotta.
Amy ismét szabályosan vette a levegőt.
– Hát, tényleg, egészen jól boldogul – állapította meg elégedetten Mrs.
Whitely.
Claire lassítást parancsolt Flintnek, majd irányt változtatott vele, mielőtt
vágtára fogta volna. Szeme kizárólag a lóra szegeződött, és arcából az újonnan
született önbizalom sugárzott. Kis idő múlva megállította a lovat. – Most pedig
leveszem róla a futószárat – jelentette ki határozottan.
– Biztos vagy benne, hogy ez nem veszélyes? – nyugtalankodott Mrs.
Whitely.
Claire bólintott.
– Rendben lesz, anya!
Lecsatolta a futószárat, és kiküldte Flintet a pálya legszélére.
– És most vágtázz!
A gyönyörű szürke ló kötél nélkül kezdett vágtázni. Hosszú, a telivérekre
jellemző lépései szinte falták a távot, de erősen tartotta magát, és szemét a
középen álló Claire-re szegezte.
– Ügess! – utasította Claire.
Flint lassított, ügetni kezdett, engedelmeskedett gazdája parancsának – nem
azért, mert erővel kényszerítették, hanem mert együtt akart működni a lovasával.
Claire válla egy vonalban volt Flintével; a kislány most arra kérte, hogy
forduljon meg, és az ellenkező irányba vágtázzon. A ló ismét szót fogadott.
Ahogy Amy figyelte, hogy Flint milyen jól teljesíti az utasításokat, és
elnézte Claire büszkeségtől és boldogságtól ragyogó arcát, könnyek fojtogatták a
torkát. Nem volt annál csodálatosabb, mint azt látni, hogy a ló és az ember
egyenlő félként dolgozik együtt; bíznak egymásban, és tisztelik egymást.
Elvégre erről szólt Heartland!
Amy zajt hallott maga mögött, mire megfordult. Ty kissé távolabb állt.
Amikor észrevette, hogy Amy nézi, sarkon fordult, és elment.
A pályán Claire megálljt parancsolt Flintnek.
– Mit gondolsz, anya? – kérdezte csillogó szemmel, amikor a lovat
odavezette.
– Ez egyszerűen csodálatos! – jelentette ki Mrs. Whitely lenyűgözve. –
Flint pontosan azt csinálja, amit mondasz neki.
– Tudom. Csodálatos ló! – Claire megállította Flintet. – Ugye,
megtarthatom, anya?
Mrs. Whitely elmosolyodott.
– Igen, megtarthatod. Flint nyihogott, és Claire arcát bökdöste.
Claire csodálkozva fordult meg.
– Ezt még azelőtt soha nem csinálta! Azt hiszem, kezd megkedvelni.
Ahogy Flint belefújt Claire hajába, Amy látta a ló sötét, fényes szemében a
tiszteletet és a bizalmat. Elmosolyodott. Az volt az érzése, hogy Flint és Claire
túl voltak a legnehezebb próbatételen.
– Nos, miután eldöntöttük, hogy megtartjuk Flintet, úgy gondolom,
sürgősen keresnünk kell egy házat, amihez némi föld is tartozik – mondta Mrs.
Whitely a lányának.
Claire meglepetten nézett rá.
– De hiszen már béreltünk egy házat!
Mrs. Whitely elmosolyodott.
– Én arról beszélek, hogy veszünk egy házat. Jól érzem itt magam. A
munkámnak is megfelel a hely, és látom, hogy neked is jót tesz, és boldog vagy.
– Szünetet tartott. – És azt is tudom, milyen jó lenne, ha közelebb lennél az
apádhoz.
– Ó, anya, ez fantasztikus lenne! – kiáltotta Claire. – Szeretném, ha mindig
itt élnénk. – Amyhez fordult. – Ó, Amy, hát nem csodálatos?
Amy elvigyorodott.
– És mindennap láthatod majd Ashleyt!
– Ugyan, az meg kit izgat! – vágott vissza Claire. – Majd puszit nyomott
Flint puha, szürke orrára. – Flint az enyém – és semmi más nem számít!
Amy éppen Mrs. Whitelytől és Claire-től búcsúzkodott, amikor a telefon
megszólalt. Odarohant, hogy felvegye.
– Halló, itt Heartland! – szólt bele. – Amy Fleming beszél.
– Jó napot! – hallotta egy nő hangját. – Beszélhetnék Ben Stillmannel?
 – Igen, de éppen kint lovagol – válaszolta Amy. Majd hirtelen észrevette
Bent, aki visszafelé tartott az udvaron. – De most jött vissza. Ki keresi?
– Az édesanyja.
Amy letette a kagylót, és kiment.
– Ben! Az édesanyád keres! – kiáltott a fiú után.
Ben leugrott Pirosról.
– Vigyázol rá egy kicsit?
– Természetesen – ígérte Amy.
Megragadta Piros kantárját, Ben pedig a konyhába rohant. A ló még forró
volt az iménti lovaglástól. Szemmel láthatóan Ben keményen megdolgoztatta.
Amy úgy döntött, lépésre fogja, hogy lehűljön.
Öt perccel később Ben kijött a házból.
– Mit akart az édesanyád? – érdeklődött Amy. Majd észrevette, hogy a fiú
arca sötét és haragos. – Valamilyen rossz hírt kaptál?
– Nem jön! – kiáltotta Ben.
– Nem jön? – visszhangozta Amy.
– A versenyre.
– Ó, Ben, nagyon sajnálom – felelte Amy.
Ben megragadta Piros kantárját.
– Ostoba voltam, hogy azt hittem, most tényleg el fog jönni! Mindig
lemondja – mindig! – Az arcán keményebbek lettek a vonások. – De mostantól
fogva nem érdekel. Azt csinál, amit akar. Csak én és Piros vagyunk, és ez
minden, ami számít. – A lábát a kengyelbe helyezte, és felült a lóra.
– Most meg mit csinálsz? – kérdezte Amy megütközve.
– Tovább gyakorlok a versenyre – válaszolta Ben. – Az anyám nem jön, de
ez semmiben nem fog megakadályozni. Nincs rá szükségem. Senkire sincs
szükségem!
Csettintett a nyelvével, és Piros megindult.
– De Ben, most jöttél vissza a lovaglásból – tiltakozott Amy, és követte a
fiút. – Piros még teljesen ki van melegedve.
Ben nem vett tudomást Amyről, és Pirossal a karám felé ügetett. Ty, aki
meghallotta a paták dobbanását, kilépett a takarmányosból.
– Most meg mit művel? – dörmögte, és az udvar felé indult. – Azt hittem,
éppen most ért vissza a terepről.
– Igen – válaszolta Amy. – De az édesanyjától kapott egy telefont, és most
szinte megbolondult. Azt mondta, akadályokat fog ugratni Pirossal.
– Hát ezt majd meglátjuk! – jelentette ki zordan Ty.. Elviharzott, fel a
karámba. Amy utánairamodott.
A gyakorlópályán Ben a vágtázó Pirost az akadály felé irányította, ami
túlságosan magas volt – lehetett egy méter húsz centi is.
– Ben! Állj meg! – kiáltotta Amy, és a bejárathoz futott.
Ben azonban most sem vett tudomást róla. Pálcájával lecsapott Piros
nyakára, és a sárga ló könnyedén átugrotta az akadályt. Ben megállította a lovat,
és mintegy fél méterrel feljebb tette a lécet.
– Mit művelsz, Ben? – ordította Ty, és berontott a pályára.
– Ugratom a lovamat! – felelte Ben a fogát csikorgatva, majd felpattant
Piros hátára. – El az utamból!
Ty azonban nem mozdult. Ben megragadta Piros kantárszárát, és elvágtatott
mellette.
– Ben! Ne csináld! – kiáltotta Amy, és a szíve a torkában dobogott, amikor
látta, hogy Ben ismét az akadály felé fordítja Pirost. Egy rettenetes pillanatra
megjelent előtte az a kép, amikor apja Pegazussal ugratott. A dolgok most már
nagyon elfajultak! Amy átszaladt a homokos részen, az akadályhoz. – Azonnal
állj meg! Piros elfáradt! És túl magas is neki!
Ben pálcája kétszer csattant a telivér nyakán. Egy pillanatra úgy tűnt,
mintha Piros nekiveselkedne, de aztán cserbenhagyta a bátorsága, és megállt.
– Gyerünk! – üvöltötte Ben, és ütötte-verte Piros farát.
A ló pánikba esett, elfordult az akadálytól, és egyenesen Amy felé rohant.
Egy másodpercre Amy látta Piros rémült tekintetét, habzó száját, majd azt
érezte, hogy Ty megragadja a vállánál, és elrántja a ló útjából.
– Te hülye! – kiáltott Ty Benre.
Amy úgy érezte, a szíve kiszakad a mellkasából, olyan erősen vert. Látta a
megdöbbenést Ben arcán, de aztán a fiú vonásai ismét megkeményedtek. Az
akadály felé fordította Pirost, és megint lecsapott a pálcával.
– Hagyd abba, Ben! – üvöltötte Amy.
Piros, az akadályt látva ismét pánikba esett, és bokkolt. A hirtelen mozdulat
váratlanul érte Bent, és Piros nyakára vetődött. Ez volt az a pillanat, amire Ty
várt. Keresztülvetette magát a homokon, és megragadta Piros kantárszárát,
amikor a telivér földet ért.
Piros riadtan megugrott, de Ty szorosan tartotta.
– Nyugalom, fiú!
– Mit csinálsz? – üvöltötte Ben, amikor megtalálta az egyensúlyát, és
megpróbálta kitépni Ty kezéből a szárat.
Ty szorosan tartotta a kantárszárat, miközben megragadta Ben lábát és
karját, és leráncigálta a nyeregből.
Piros rémülten horkantott, majd elhúzódott. Ben elvesztette a fogást, és a
homokra esett. Amy egy pillanatig azt hitte, hogy Ty megüti.
– Ty, hagyd abba! – kiáltotta, és odarohant.
 Ty leengedte a karját. Mélyeket lélegzett, és mereven nézte Bent. – Tűnj el
innen! – mondta remegő hangon, és alig tudott uralkodni dühén. – Tűnj el innen,
de azonnal, és ne is gyere vissza!
Ben feltápászkodott. A ruhájára homok tapadt. Ty-ra meredt egy
másodpercig, majd gyorsan megfordult, és átmasírozott a homokos pályán.
Felvette Piros kantárszárát, és kivezette a lovat a pályáról.
Amy teljesen megrémült. Nézte Ty dühös arcát, majd azt, ahogy Ben
eltűnik az udvarról. Előrelépett.
– Ne menj utána, Amy! – mondta Ty határozottan.
Amy megállt, és rápillantott.
– Utána kell mennem! Muszáj utánamennem!
Ty tekintete belefúródott az övébe.
– Ha utánamész, én megyek el – jelentette ki. – Elegem van, Amy. Elég sok
engedményt tettem. Nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a kegyetlenséget! Még
miattad sem!
– Mit akarsz ezzel mondani? – suttogta Amy.
Abban a pillanatban kiáltás harsant. Ben rohant a kapuhoz.
– Amy! – kiáltotta. – Amy! Pirossal baj van! Gyere gyorsan!
Tizedik fejezet
Amy egy pillanatig sem gondolkozott, hanem a kapuhoz futott.
– Piros összeesett a bokszában! – kapkodott Ben levegő után.
Amy átiramodott az udvaron. Amikor Piros bokszába ért, látta, hogy a ló
hemperegni próbál.
– Kólika! – kiáltotta Amy, és megragadta az ajtónál a kötőféket. – Gyorsan!
Állítsd fel!
Ben már levette Pirosról a nyerget és a kantárt. Megfogta Piros sörényét, és
valahogy felállította. A telivér feltápászkodott, de szinte azonnal összeroskadt az
egyik lába. – Járasd körbe! – tanácsolta Amy, és gyorsan a ló fejére csúsztatta a
kötőféket. – Ha ilyen hevesen dobálja magát, még bélcsavarodást kaphat. Hívom
Ty-t.
– Ty nem fog segíteni! – mondta Ben. – Hívd csak ki az állatorvost!
– Először megkeresem Ty-t – erősködött Amy. Meglátta Ben arckifejezését.
– Ha egy ló bajban van, Ty mindig segít – függetlenül attól, hogy ki a gazdája.
Amy visszaszaladt az udvarra. Ty közeledett a gyakorlópálya felől, arca
feszültségről árulkodott.
– Ty! – zihálta Amy. – Pirosnak kólikája van. Súlyosnak tűnik. Ben
körbejáratja. – Megragadta a fiú kezét. – Kérlek, Ty! Nem fordíthatsz hátat neki!
Ty rámeredt.
– Komolyan azt hiszed, hogy nem segítek egy bajba jutott lónak?
– Nem… én… nem – hebegte Amy.
– Hát, ezt köszönöm neked, Amy – fakadt ki Ty dühösen. Elhúzódott
mellőle, végigment az udvaron, és Amy világosan láthatta tekintetében az óriási
csalódást.
Ben valóban körbejáratta Pirost az udvaron. A ló oldala nedves volt a
verejtéktől. Amikor Ben észrevette Ty-t, vonásai megfeszültek.
Ty azonban figyelemre se méltatta.
– Van elképzelésed, hogy mi okozhatta? – kérdezte.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Ben nem hajlandó válaszolni, de a lova iránti
aggodalma erősebbnek bizonyult.
– Nincs. Egészen jól volt kint, a terepen – válaszolta, és megállította Pirost.
– Evett kint valamit? – faggatta tovább Ty.
– Nem. – Illetve semmi olyat, ami árthatott volna. Rövid időre megálltam,
és hagytam, hogy a mező szélén legeljen egy kis füvet.
– De nem frissen vágott füvet legelt? – kérdezte gyorsan Ty.
 – Természetesen, nem – válaszolta dühösen Ben. – És azt sem engedtem,
hogy egy teljes vályúnyi vizet megigyon. Nem vagyok olyan hülye! Tisztában
vagyok azzal, mi okozza a kólikát!
– Nyugodj meg, Ben! – szólt közbe Amy. – Ty csak segíteni próbál.
Ben beletúrt a hajába.
– Igen. Rendben van. Sajnálom. – Piros lába ismét rogyadozni kezdett. –
Állj fel, fiú! – kiáltott rá Ben, és mozgatni próbálta az állatot.
– Amy, felhívnád Scottot? – kérdezte Ty.
– Máris.
Amy a házba rohant, de Scott rendelőjében a recepciós azt mondta, hogy
Scottot éppen elhívták.
– Eljuttatom hozzá valahogy az üzenetet, amilyen hamar csak lehet – ígérte
Amynek.
– Kérem, mondja meg neki, hogy siessen! – könyörgött Amy, amikor az
ablakon kinézve azt látta, hogy Piros a földet rugdalja, és a hasát nézi.
Alig tette le a telefont, Lou lépett a konyhába.
– Mi történt? – kérdezte, amikor meglátta Amy aggodalmas arcát. Amy
gyorsan elmagyarázta a helyzetet. – Ez bizony rosszul hangzik – állapította meg
Lou. – Van valami, amit én tehetnék?
Amy megrázta a fejét.
– Igazából nem. Bár tíz perc múlva ismét felhívhatnád a rendelőt, és
megkérdezhetnéd, hogy eljutott-e az üzenet Scotthoz, és tudják-e, hogy mennyi
ideig lesz távol.
– Persze – mondta Lou. – És szólok nagyapának is.
Amy kisietett, és elmondta Bennek és Ty-nak a híreket.
– Megpróbálnak kapcsolatba lépni Scott-tal, mert kiment valakihez.
Nagyapa és Lou sietve érkezett a házból. Jack Bartlett tekintete
végigpásztázott a gyötrődő telivéren.
– Kólika, ugye? – kérdezte Ty-tól.
Ty bólintott.
– De nem tudjuk, mi okozhatta.
Piros hirtelen megtántorodott.
– Rosszabbodik az állapota! – kiáltotta Ben.
– Járasd tovább! – utasította Jack Bartlett.
Ben tovább járatta Pirost.
– Hihetetlen, hogy ez olyan gyorsan történt – tépelődött. – A kólika
normális esetben nem alakul ki ilyen hamar, nem igaz?
– Talán nem csak egyszerű kólika – mondta Ty elgondolkozva.
Ben feléje fordult.
 – Persze hogy kólika! Láthatod, hogyan próbál állandóan forogni!
– Mit gondolsz, Ty, mi más lehet még? – szólt közbe gyorsan Jack Bartlett.
– Mérgezés is lehet – találgatta Ty. – Lehet, hogy a kólika csak egy a
tünetek közül.
– Mérgezés! – visszhangozta Amy, és elfacsarodott a szíve.
De Ty már Piros fejénél termett.
– Tartsd, hogy ne mozoghasson! – mondta Bennek. Kinyitotta a ló száját. –
Igazam volt, most már biztos vagyok benne. Nézd az ínyét, be van gyulladva! –
Benhez fordult. – Pontosan mit evett?
– Semmit – csak füvet! – felelte Ben kétségbeesetten. – És előtte
ellenőriztem. Semmi különös nem volt rajta. Mindennapos fű a mező szélén.
Amy szíve hevesen vert. Tudta, ha mérgezésről van szó, gyorsan kell
cselekedni, és létfontosságú megtudni, mi volt a méreg; csak így lehet beadni az
állatnak a megfelelő ellenszert. De hogyan tudják meg, mit evett Piros, mielőtt
még túl késő lenne?
– Melyik mezőn voltál? – kérdezte Ty.
– Nem tudom – válaszolta Ben. – Valamerre dél felé. Úgy tűnt, nemrég
vethették be.
– Nemrég vethették? – ismételte Ty.
– Akkor tudod, hogy milyen méreg lehet, Ty? – kérdezte nagyapa.
Ty nem válaszolt. Helyette gyors mozdulattal elhúzta a kezét Piros arca
előtt. A pej ló nehézkesen visszahúzódott. Ty bólintott.
– Ez az – mondta komoran.
– Mi az? – kérdezte Amy.
– Higanymérgezés – felelte Ty.
Ben Ty-ra meredt.
– De Piros higanynak még a közelében sem volt!
– A szerves higanyvegyületeket időnként csávázáshoz használják: ezzel
kezelik a gabonát vetés előtt – mondta Ty. – Lefogadom, hogy az anyagból
került valamennyi a mező szélén lévő fűbe.
Ben halálsápadt lett.
– De hát a higany rendkívül erős méreg!
Nagyapa szólalt most meg.
– Tudunk valamit tenni, Ty? Meg tudjuk itatni orvossággal? Tudunk
valamit adni neki?
– Ha ez higanymérgezés, akkor minél hamarabb el kell távolítanunk a
szervezetéből – felelte Ty. – Ha nem tesszük, leállhat a veseműködése.
Megpróbálhatjuk megitatni telített szódabikarbóna-oldattal. Ez segíthet a higany
eltávolításában.
 – De ha mégse higanymérgezés? – suttogta Amy, és Pirosra nézett, majd
vissza Ty-ra. – Mi van akkor, ha a szódabikarbóna-oldat nem segít – vagy éppen
még rosszabbra fordul az állapota?
– Ez kockázat – ismerte el Ty. – De ha még Scottra várunk, túl késő lehet. –
Benre nézett. – Te döntesz, Ben.
Ben habozott. Piros felnyögött, és a lába megroggyant.
– Kezeld! – döntött hirtelen, amikor Piros a földre rogyott. – Vállalom a
kockázatot!
– Amy, Jack! Tudtok segíteni Bennek, hogy Pirost a bokszába vigye? –
kérdezte Ty, de már rohant is az udvaron át. – Én elkészítem az oldatot. Lou, te
felhívnád még egyszer az állatorvosi rendelőt, és megmondanád, hogy ez
valóban vészhelyzet?
Mindenki követte Ty utasításait. Amy, nagyapa és Ben valahogy lábra
állították Pirost. Bizonytalan volt, de nagy nehezen sikerült bejuttatni a helyére.
Ben arca sápadt volt, ahogy Pirost körbe-körbe vezette, nehogy a földre
feküdjön.
– Soha nem bocsátom meg magamnak, ha nem éli túl! – mondta
kétségbeesetten. – Soha!
Ty felbukkant három régi műanyag flakonnal, amelyekben telített
szódabikarbóna-oldat volt.
– Jól van. Most engedd, hogy lefeküdjön! – utasította. – De ne hagyd, hogy
forgolódjon!
Ben hagyta, hogy Piros a szalmára feküdjön. Ty a ló feje mellé térdelt, és
kinyitotta az első flakont. – Gyerünk, fiú! – nógatta, és hátrafeszítette az állat
fejét. – Tudom, hogy nem fog ízleni, de attól tartok, nincs választásod.
Piros ki akarta szabadítani a fejét, amikor Ty elkezdte a torkába önteni a
folyadékot.
– Majd én tartom – ajánlotta Ben, és gyorsan Ty mellé lépett. Így most
erősen tartotta Piros fejét, közben megsimogatta a nyakát és az arcát, mire a
telivér megnyugodott.
– Ne tartsd túl magasra a fejét, nehogy megfulladjon! – tanácsolta Ty.
– Gyerünk, fiú! – suttogta Amy, amikor a ló mellé térdelt, és forró nyakát
cirógatta. – Hamarosan jobban leszel! – Lou-ra és nagyapára pillantott, akik a
boksz ajtajánál álltak, és feszülten figyeltek.
Ty végzett az első flakonnal, és a kezébe vette a másodikat. – Biztos vagy
benne, hogy ez használ? – kérdezte Ben, amikor látta, hogy a folyadék
határozottan csurog le Piros torkán.
– Meg kell próbálnunk kimosni belőle a mérget – magyarázta Ty. Kifogyott
a második flakon is. – Jó, most hagyjuk néhány percig pihenni.
 Ben egy szalmakötegre fektette Piros fejét, és törölgetni kezdte a ló
verejtékező oldalát.
Amy észrevette, hogy a ló bizonytalanul nézi a gyomrát.
– Jól van, fiú! – nyugtatta, majd a fejéhez lépett, és T-érintéssel simogatta
Piros fülét és pofáját. – Meglátod, minden rendbe jön.
A beteg lovak gyakran jól reagáltak, ha a fülüket simogatlak. Egy idő után
Piros már nem nézte a hasát.
– Úgy tűnik, ez jólesik neki – állapította meg Ben, és Amy mellé lépett. –
Megmutatnád, hogyan kell csinálni?
Amy elmagyarázta, hogyan kell körkörösen simogatni, és Ben átvette a
kislány helyét Piros feje mellett.
Amy megérintette a ló oldalát. A bőre még mindig tüzelt és nedves volt, az
oldala pedig enyhén remegett.
– A légzése elég gyenge! – jegyezte meg Amy halkan Ty-nak.
– Itassuk még! – döntötte el Ty, és úgy tűnt, nagyon aggódik.
– Hozok még az oldatból – ajánlotta nagyapa.
Azután Amy, Ty és Ben felváltva itatták, a T-érintéssel simogatták,
állandóan beszéltek Piroshoz, bátorították, nyugtatták.
– Gyerünk, fiú! – könyörgött Ben. – Meg kell gyógyulnod! – Ty-hoz
fordult. – Van esetleg más is, amit tudnál adni neki?
Ty a fejét rázta.
Ben a kezébe temette az arcát.
– Muszáj, hogy meggyógyuljon!
– Csak folytassuk az itatást és a simogatást – válaszolta komoran Ty. Ekkor
megszólalt a telefon. – Felveszem! – kiáltotta Lou, és elrohant.
Néhány perccel később futva érkezett vissza. – Az állatorvosi rendelő volt
az. Scott már úton van. Úgy gondolják, hogy körülbelül húsz perc múlva ide ér.
– Aggódva nézett Ty-ra. – Nem lesz túl késő?
– Remélem, hogy nem – válaszolta Ty.
Ben kihúzta magát.
– Nem lesz! – És tovább simogatta Piros fülét. – Nem szabad, hogy késő
legyen!
Nagyapa jelent meg a boksz ajtajában, és az átázott, piszkos alomra tévedt a
tekintete. – Friss szalmát kell hoznunk. Gyere, Lou, segíts!
Ahogy Lou és nagyapa a friss szalmát vastag rétegben elkezdték
szétteríteni, Amy megtapogatta Piros oldalát. Hirtelen úgy érezte, hogy a ló bőre
már kevésbé tüzel, és nem izzad annyira.
– Nahát! – kiáltotta. – Azt hiszem, jobban van. Sőt, biztos vagyok benne!
Mind Pirost nézték. A feje a szalmán nyugodott, de szeméből az előbbi
pánikkal teli tekintet eltűnt, és orrlyuka sem tágult ki minden egyes
lélegzetvételnél.
– Igazad van! – kiáltotta Ben. – Gyerünk, fiú! – mondta elragadtatva. – Le
fogod győzni!
Amy újult erővel látott munkához.
– Ó, Istenem, engedd, hogy Piros felépüljön!
Húsz perccel később csikorgó kerekek zaja hallatszott, amint egy kocsi
megállt a ház előtt.
– Scott! – kiáltotta Amy megkönnyebbülten, amikor az állatorvos megjelent
a boksz ajtajában.
– Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam – mondta Scott, és azonnal
letérdelt Piros mellé.
– Azt hiszem, higanymérgezése van – szólt közbe gyorsan Ty.
Elmagyarázta, miféle füvet evett Piros, és gyorsan felsorolta a tüneteket: –
Ideges volt, nem volt képes a mozgáskoordinációra, és kólikázott. Mivel nem
tudtuk, mikorra érsz ide, vállaltam a kockázatot, és szódabikarbóna-oldattal
itattam.
Scott megsimogatta Piros nyakát.
– Nagyon helyesen tetted. Valójában a gyors közbelépésed mentette meg az
életét. – Benre nézett. – Ugye, ez a te lovad?
Ben bólintott.
– Rendbe fog jönni? – kérdezte gondterhelten.
– Most beadok neki egy dinátriumverzenát-oldat injekciót – jelentette ki
Scott, és közben belenézett Piros szájába. Ez majd közömbösíti a még benne
lévő higanyt, ami probléma nélkül kiürül a szervezetéből. Mintát veszek a
gyomortartalomból is, hogy analizáljam. De én is azt hiszem, hogy
higanymérgezése van. – Felállt. – Idehozom a táskámat a kocsiból.
– Vagyis teljesen meg fog gyógyulni? – kérdezte Jack Bartlett.
Scott bólintott.
– A következő napokban még több injekciót adok neki, de úgy gondolom,
hamarosan talpra áll.
Amikor Scott kisietett a bokszból, Amy hátradőlt a szalmán; félig még
kábult volt a megkönnyebbüléstől. Hirtelen minden feszültség, ami felgyülemlett
benne a délután folyamán, átszakította a gátat, és zokogni kezdett.
Ty és Ben csodálkozva néztek rá.
– Hé!. – mondta Ty, és fürgén Amyhez lépett, átölelte a vállát. – Hallottad,
mit mondott Scott. Piros rendbe fog jönni.
Amy bólintott, és elhúzta a száját. Teljesen tanácstalan és zavarodott volt.
Boldogság töltötte el, hogy Scott úgy véli, Piros meggyógyul, de ez nem tudta
elsöpörni a délután történteket.
Amikor Scott befejezte Piros kezelését, összeszedte az eszközeit, hogy a
táskájába tegye.
– Úgy tűnik, háborúban volt – mutatott a pálca nyomaira. – Hogy szerezte
ezeket?
Amy Benre nézett. A fiú arca vörösen lángolt.
– Hát… én…
– Ó, ez akkor történt, amikor kint volt a karámban – szólt közbe gyorsan
Ty. – Tudod, ez csak a lovak közti szokásos dulakodás.
Amy látta, hogy Ben megdöbbenve mered Ty-ra.
– Akkor rendben van – felelte Scott, és felegyenesedett.
Nagyapa közben bement a házba, de Lou még mindig a boksz ajtaja mellett
állt.
– Kérsz valamit inni? – kérdezte Scottot.
Az állatorvos rámosolygott, és felvette a táskáját.
– Köszönöm, az bizony jólesne.
Lou kinyitotta előtte az ajtót, és együtt lépkedtek az udvaron. Ben Ty-hoz
fordult.
– Köszönöm – mondta csendesen.
Ty vállat vont.
– Komolyan mondom – folytatta Ben. – És azt is, hogy azt mondtad
Scottnak, Piros a karámban kapta a sebeit, nem pedig tőlem. Köszönök mindent;
hogy rájöttél, mi baja van Pirosnak, és hogy gyógykezelted. Nélküled Piros
elpusztult volna. – Leguggolt a szalmára, és simogatta a telivért. – Piros jelent
számomra mindent az egész világon – jelentette ki halkan. – Ő az egyetlen, aki
igazán az enyém. – Ty összevonta a szemöldökét. – Ó, tudom, ti azt hiszitek,
milyen szerencsés vagyok, hogy mindenem megvan. De a dolog nem ilyen
egyszerű. Apám otthagyott bennünket, amikor tízéves voltam, és azután nagyon
nehezen viseltem el az iskolát. Elrontottam mindent, és állandóan bajba
kerültem. Anyám nem tudott mit kezdeni velem, és elküldött a nagynénémhez. –
Egyenesen Ty szemében nézett. – Úgy éreztem, meg akar szabadulni tőlem. –
Ben a fejét ingatta. – A nénikém csodálatos ember, de mindig éreztette, hogy ő a
saját életét éli a saját szabályai szerint. Sokkal tartozom neki azért, hogy
megszerettette velem a lovakat, és azután nekem ajándékozta Pirost; de amikor
úgy döntött, hogy ide küld hozzátok dolgozni, megint csak az elutasítást
éreztem. – Visszafordult Piroshoz. – Nézzétek, tudom, hogy egyáltalán nem
végeztem jó munkát, és nem én vagyok az egyetlen, aki problémákkal
küszködik… csak éppen már olyan régóta azt érzem, hogy tulajdonképpen
sehová se tartozom. – Felnézett Amyre és Ty-ra. – Látjátok, az életem nem olyan
könnyű, mint amilyennek ti gondoltátok.
– Hát, én… én tudtam arról, hogy a szüleid elváltak – ismerte be Amy. –
Lisa elmesélte Lou-nak. – Megérezte, hogy Ty őt nézi.
– Mindannyian tudtátok? – kérdezte Ben zavartan.
Amy a fejét rázta.
– Ty nem.
Ben Ty-ra pillantott.
– Nézd, most már te is tudod – mondta. – És most talán megérted, miért
viselkedtem így. Vannak problémáim, amikkel foglalkoznom kell, és néha az a
benyomásom, hogy az egyetlen lény, akinek számítok, az Piros.
– Ben! – kiáltott fel Amy. – Ez egyszerűen nem igaz! Az élet nem csupán
fekete és fehér. Okai vannak annak, hogy az édesanyád miért küldött a
nénikédhez – jó és rossz okai. Csakúgy, mint amikor Lisa Heartlandbe küldött.
Ő valószínűleg azt remélte, hogy itt tanulhatsz valami hasznosat. Ő is nagyon
komolyan törődik veled.
– Lehetséges – válaszolta Ben. – Elmosolyodott. – Akárhogyan is, ő adta
nekem Pirost. – Gyengéden megérintette a ló pofáját. – Az ő idomítása volt az
első dolog, amiben kitűntem. A nagynéném akkor vette meg, amikor hároméves
volt. Rajta kívül senki se tudta lovagolni. És a versenyzés ezért olyan fontos
nekem. Amikor a pályán vagyok vele, és az emberek tapsolnak és éljeneznek,
akkor úgy érzem, fontos és sikeres vagyok.
Amy egyszeriben megértette, miért olyan lényeges Ben számára a
győzelem. Nem csupán szeretett győzni – egyszerűen szüksége volt rá.
Ben felsóhajtott.
– Tudjátok, bár voltak jó és rossz dolgok, amióta idejöttem, alapjában véve
jól éreztem magam – és sajnálom, hogy el kell mennem.
– Elmenni? – kérdezte Amy meglepetten.
– Igen, elmenni. – A lányra nézett. – Tudom, nem engeditek meg, hogy itt
maradjak azok után, ahogy viselkedtem. És azután, ahogy Pirossal bántam. – A
fejét rázta. – Ez több mint helytelen volt; teljesen kiborultam, és a dühömet rajta
vezettem le. Erre pedig nincs bocsánat.
– Nem, erre nincs – ismerte el őszintén Amy. – De ha tényleg megbántad a
történteket, akkor megpróbálhatunk adni még egy esélyt. – Kérdőn nézett Ty-ra,
aki áthatón bámulta Bent.
Ben elfordította a tekintetét.
– Azt hittem, gyűlöltök azért, amit tettem – vallotta be Amynek.
– Igen, gyűlöljük, amit tettél – felelte Amy. – De nem téged. – Pirosra esett
a pillantása. – És tudjuk, hogy szereted.
Ben bólintott.
 – Szeretem, és megpróbálom visszaszerezni a bizalmát. – Megcirógatta
Piros sörényét. – Amikor ilyen betegen láttam, hirtelen ráébredtem, milyen sokat
jelent nekem, és arra is rádöbbentem, hogy mennyire igazatok volt. Nem
akarom, hogy Piros azért engedelmeskedjen, mert fél, hanem mert ő is akarja. –
Tekintete találkozott Ty-éval. – Ha nem maradhatok, azt is megértem. De bármi
történjen, azt akarom, tudjátok, hogy felbecsülhetetlen leckét tanultam itt meg.
Amy Ty-ra nézett, és azt szerette volna, ha azt mondaná, amit ő is gondol.
Ty bólintott.
– Rendben van – jegyezte meg csendesen. – Maradhatsz, Ben.
Amyn megkönnyebbülés futott át, amikor látta, hogy Ben szeme felcsillan.
– Keményen fogok dolgozni – ígérte. – És gyorsan fogok tanulni. A
Heartland-csapat igazi tagja szeretnék lenni.
Piros hirtelen halkan felnyihogott, fejét félig felemelte a szalmáról.
Mindannyian egymásra néztek.
– Hé, fiú! – mondta kedvesen Ben, és kinyújtotta a kezét, hogy
megsimogassa. – Jobban érzed magad?
Amy nyelt egyet, amikor látta, hogy Piros Ben arcához emeli az orrát, és a
homlokát bökdösi. A szeméből szeretet áradt. Akármit is tett, Piros megbocsátott
szeretett gazdájának.
Amy és Ty kimentek a bokszból, magára hagyták Bent Pirossal.
– Szóval, mióta tudtál Ben múltjáról? – kérdezte Ty, amikor már
hallótávolságon kívül voltak.
– Körülbelül két hete – ismerte be Amy. – De nem mondhattam el neked,
Lou-nak meg kellett ígérnem. Azt mondta, rosszul esne Bennek, ha rájönne,
hogy mindannyian ismerjük az életét. De annyira nehéz volt előtted titkolózni.
Szinte belebolondultam.
– Lou-nak valószínűleg igaza volt – jelentette ki Ty. A hajába túrt. – De el
kell ismernem, rettenetesen nehéz volt elviselni, hogy van valami, amit nem
mondasz el nekem. – A fejét ingatta. – De most, hogy tudom, megértem, miért
tartottál ki Ben mellett..
Amy ránézett Ty kócos hajára, látta szemében a feszült délután miatti
fáradtságot, és képtelen volt visszafogni magát.
– Ó, Ty! – mondta kétségbeesetten. – Kérlek, ne menj el! Szükségem van
rád – mindannyiunknak szüksége van rád. Heartland nem lenne Heartland
nélküled!
– Elmenni? – ismételte Ty. – De hát miről beszélsz?
– Tudom, azt tervezted, hogy elmész dolgozni Green Briarbe – hadarta
Amy. – Hallottam, amikor telefonon beszéltél Val Granttel. Hallottam, hogy azt
mondod, majd átgondolod, és értesíteni fogod. De kérlek, könyörgöm, nem menj
el!
Csend következett.
– Amy – szólalt meg Ty, és tekintetével a kislány szemét kereste. – Mondd
meg őszintén, gondoltad akár egy percig is, hogy nem segítek Pirosnak azért,
ami Ben és köztem történt?
Amy nem habozott.
– Nem – válaszolta.
– Akkor azt is tudnod kell, hogy soha, de soha nem fordult meg a fejemben,
hogy itt hagyjam Heartlandet, és elszegődjek Green Briarbe – mondta Ty. – Az
előbb azért mondtam, hogy elmegyek, mert rettenetesen dühös voltam rád.
– De én hallottam…
– Azt hallottad, hogy majd értesítem Val Grantet – mondta Ty. – De ha az
egész beszélgetést követted volna, akkor rájöhettél volna, hogy azt mondtam,
majd arról értesítem, ha esetleg meggondolom magam, ha munkahelyet akarok
változtatni. Már a beszélgetés elején világosan megmondtam neki, hogy nem
hagyom el Heartlandet.
– Akkor hát nem mész el? – ismételte Amy, amint lassan felfogta a szavak
értelmét.
– Nem – felelte Ty, és megrázta a fejét. – Nem megyek el.
– Ó, Ty! – kiáltotta Amy, és a szeme csillogott a megkönnyebbüléstől és a
boldogságtól. – Annyira örülök! Nem tudtam elviselni azt a gondolatot, hogy
nélküled próbáljam működtetni Heartlandet.
– Hát, erre nincs is szükség. – Ty megfogta Amy kezét, és a szemébe
nézett. – Az én jövőm itt van, Heartlandben – veled.
Copyright © 2000 by Working Partners Ltd, London Heartland
Séries created by Working Partners Ltd, London
Published in UK by Scholastic Inc.

Eredeti címe Taking Chances

Kiadta a PonyClub, Stabenfeldt AS
Borítóterv Stabenfeldt AS
Fordította Csaba Emese
Szerkesztette a Stabenfeldt Kiadó Kft.
Nyomdai előkészítés HVG Press Kft.
Készült Németországban, 2007-ben
ISBN 978 963 9749 02 3
 Tartalomjegyzék
Első fejezet
Második fejezet
Harmadik fejezet
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet
Hetedik fejezet
Nyolcadik fejezet
Kilencedik fejezet
Tizedik fejezet