Jogelmélet 1.

2018
Saját felelősségre! Célszerű a tankönyvet egyszer elolvasni. Van hosszabb kidolgozott, azt is érdemes
átfutni. Táblázatokat én összegzésre használtam, azokat csak azután nézd, ha legalább az ide
bemásolt jegyzeteket, kidolgozottakat elolvastad, mert nem fogod érteni. Frivaldszky írásbelire
célszerű olvasgatni a hosszabb kidolgozottat, nem is feltétlenül megtanulni, hanem ha látod az adott
fogalmat, tudd azonosítani. Tussay-hoz pedig a fogalmak, a könyvek kellenek főleg. Sok sikert és sok
szerencsét, mert az ide bőven kell!

Arisztotelész: Retorika, Poltika, Organon,Nihomokhoszi etika

Cicero: Brutus, Topica, De oratore, De iure civili in orte redigendo

Platon: Phaidrosz, Gorgiasz

Ulpianus: Institutiones

Salisbury: Metalogicon

Ockham: Dialógus mester és tanítványa között a császári és pápai hatalomról, Contra Benedicto,
Breviloguium

Kálvin: Seneca-kommentár

Grotius: De Indis, Háború és béke jogárók

Hobbes: Leviatan

Locke: Tanulmányok a természeti törvényről, Értekezés a polgári kormányzatról

utilitarizmus: haszonelvűség, az emberek célja a boldogság maximalizálása és fájdalom

minimalizálása -Bentham és Austin

Szillogizmus: olyan beszéld (kijelentés) amelyekben bizonyos dolgok megállapításából szükségszerűen

következik valami más, mint amit megállapítottunk. Két propozícióból maior (felső) és egy minor
(alsó) premisszákból levon egy harmadik propozíciót a konklúziót, amely az azonosság és a különbség
elvén nyugszik

Enthüméma: szabadon fogalmazott szillogizmus, amely akkor érvényes ha az elő felvetés igaz,
valamelyik premissza hiányzik, alsó vagy a felső

voluntarizmus: nem az érzelem vagy értelem vezérli a cselekedetet, hanem az akarat- Isteni akarat-
középkorra jellemző gondolati áramlat

szerződések: nem lehet törvények nélkül kormányozni, polgárok tulajdonával önkényesen

rendelkezni-Locke

Hobbes- uralkodó nem kötött:ember emberrel

lex aeterna: Örök törvény

Lex Divina: Isteni törvény- ó és uj szövetségben lett kinyilatkoztatva

logica vetus- glosszatorok által használt neoplatonikus dialektika elnevezése a középkorban

logica nova: párbeszédesen érvelve folyt a vita a kategória képzés mikéntjéről

dialektika: Cicero szerint olyan eszköz, tudás amivel rendet lehet tenni a ius civile jogrendszerében.
Salisbury: megismerés és érvelés eszköze, másik fél meggyőzésére irányul,

Toposz: ahonnan a feltett kérdés szükséges érveit vesszük

Etatizmus: állam központúság – Luther

nominalizmus: filozófiai irányzat, amely a létezők egyediségét hangsúlyozza, általános fogalmak

egyedi tárgyak nevei - ockham

Hobbes- ott van hadi állapot ahol szűkösebbek a jogok

Közhatalom: mindenki mindenkivel kötött szerződést

Totalitárius: uralkodó nem kötött szerződést

klasszikus kor próbálta kerülni a definiciókat,

Szerződés: Hobbes : az erőszakos + békéből fakadó előny,

Locke: magántulajdon védelmére

Klasszikus kor Modern kor

Mindenkinek az őt megilletőt egosita emberek,

-római jogból
csak alanyi jogok vannak,
másikat meg nem károsítani
Tisztességes hozzá állás más jogához mesterséges állam, szerződés hozza létre

Objektív erkölcs szubjektív erkölcs

Valószinűleg igaz Kényszerítő erő

Kötelező erő
Aquinói Szent William Luther Márton Kálvin Grotius
Tamás Ockham
A teologia nominaista Etatizmus ember bűnös de egoista nézet
foglalata filozófia erkölcsileg felelős
objektive Lex Divina Háború és béke
racionalista voluntarista és két ország és Seneca kommentár jogáról, De Indi
Ö.tv-T.tv racionalisra kormányzásuk
általános kegyelem Háboru:nem jogvita
Isten országa Dialógus mester és Tv. Isten akarata Isten a szuverén rendezésére
taniványa között … Isteni tv. az
Ö.tv= a TV Contra Benedicto igazakat érinti, de közönséges Korszak nem
norma és rend Breviloquium jött a bűnbeesés. kegyelem: emberi keresztény, emberek
alapja világ megmentése nem keresztén mód
ész-rend potentia Dei Term.tv által érlnek, felfedeztek
a köz javára van absoluta és próbál segíteni. egyetemes nem keresztényeket.
ki lett hirdetve ordinata általános
attól származik, aki aranyszabály és 10 szövetségi Tv mert Isten akarja
a közösség gondját Venerabilis parancsolat Önérdek az első
viseli (Isten) inceptor kép Irott tv:értelem Isten akarata a
T.T.=azÖ.T. vezérlése forrás Önfenntartás elve
részvétele az minden Istentől mózesi=zsidóknak 10 parancsolatban 1,élet védelme
emberi észben ered, mindent t.tv kinyilatkoztatvs 2.ami hasznos
Pozitiv isteni tv benne van a Lex Christi mgetartani
Emberi pozitív tv Szentírásban méltányosság
Ésszel rendelkező Isten nélküli isteni tv rendelkezése mással akkor
és ésszel nem Teremtő a Term tv. rend constitutio foglalkozik ha ő
rendelkező által próbál segíteni rendben van
teremtények Term. I.II.II társas lény-
teológiailag: az ius et potestas bűntudat norma:megyegyezés
Ö.T-ben való ius: lex és
részvétel, jogoultság Vallás csak h van
strukturálisan: Isten
rend, közjóra ius naturale X ius
irányultság, positivum Közös erő, együtt
tartalmilag: működés
természetes uralkodó
megválasztásának Term független
hajlamok,
joga, Istentől
legalapvetőbb
dolgok 2x2=4
normák. elsajátításnak joga
Hobbes Locke Bentham Austin Fichte
ateista indiviualista utilitarizmus utilitarizmus jog nélküli
empiricista törvényi jog ember nem
Leviatan vizsgálata Törvényekről ember
Értekezés a polgári általában
asszociális lény társadalomról ember- csak tételezem
Második öröm és parancs magam, másokat
premisszákból értekezés… fájdalom is tételezek
való következtetés Tanulmányok a impulzusa Szuverén:
zárt deduktív természeti fölé rnedelt tartalom és
logikai rendszer törvényekről büntető jog: ember nem fölé korlát nélküli
rendelt szabadság nem
mesterséges közevett a nagyibb szabadság
értelem képviseleti fájdalom pozitív jog
Filozofia:ok- demokrácia megelőzése a
okozat feltátársa és társadalom Isten jog elismerése
konstrukció hogy lehet ellen járjon jobban emberrel:pozitiv jogviszony
állni az jog
farkas igazságtalanságnak parancs:jog kölcsönös
nagyobb gyönyör, ember emberrel: tulajdonjog
élvezet pactum union: alkotmányjog
egyesülési nemzetközi jog
haláltól való szerződés
félelem
megbízási
1. béke szerződés:
2. mondjana Trust: hitelesség
k
leminden 2x bizalmi
jogaikrol visszacsatolás:

szerződés: Tulajdon: emberi

szuverén nem köt, lét, szabadság,
ő felügyel magántulajdon

önnfentartás joga zsarnok

hadiállapot
Adekvatio Rei
 Jogelmélet 1.
Dr. Frivaldszky János
2017. március 18.

Jogelmélet = jogfilozófia → rákérdez a jog mibenlétére, de ezt szakmai érdekből teszi (pl.
jogos és jogtalan elhatárolása)
Jogfilozófia nélkül nincs jogtudomány, ez különösen az egyes jogágak kialakulásánál
látszódik jól
A jogfilozófia emberi viszonyoknak tekinti a jogot, ahol az működik, az értékek
viszonylatában vizsgálja → csak a tételes jog oktatása önmagában nem teszi tudománnyá a
jogot, és érték nélkülivé válik

Vizsga: a tankönyv 16 fejezetéből 16 tétel → általában két tétel (oktatóktól függ)

1. tétel: Arisztotelészi retorika és görög jogi gondolkodás

• nem volt specifikus jogászi tudás, a jogi tudás a hétköznapi nyelvezettel, szóanyaggal
és érvanyaggal működött
• Arisztotelész Retorika c. műve: a meggyőzésnek három ereje van → a szónok jelleme
(éthosz); a beszédben való belső meggyőző erő, annak értelme, meggyőző képesség
(logosz); a beszédnek a laikus publikumra gyakorolt hatása (pátosz)
• nincs bírói jogképzés, nincs precedensjog, sem pedig szokásjog, a törvények (nomosz,
tsz. nomoi) ismerete pedig nem volt általános, de ezek a törvények is számos
joghézagot tartalmaztak (pl. ha valaki mást vassal megüt, ugyanúgy vassal kellett
megütni → de mit jelent a „vas”? → szerszámok, fegyverek, ékszerek?) → a logosz
jellemzően gyenge volt ebben a jogi kultúrában
• a felek előre megíratták a beszédeiket a logographoszokkal → a pátosz így sokszor
erősebb volt, mint a logosz, amelyet sokszor színészi eszközökkel adtak elő, az egyes
beszédek pedig nem reflektáltak egymásra
• ezen hibák ellenére mégis a bíráskodás jelentette a demokrácia tényleges társadalmi
működését, ahol a bírósági eljárásban az esküdtek, a „nép” voltak az ügy valódi urai,
akár a törvények mellett, akár azok ellenére is
• a retorika mindig ott virágzott a történelem során, ahol a demokrácia is működött,
mivel a társadalmi kérdésfeltevések, és az azokra adott dialogikus formájú válaszok
(melyek eszköze éppen a retorika) során formálódtak a törvények és a társadalmi
intézmények
• Arisztotelész ezekhez a joghézagokhoz szükségesnek tekinti a méltányosságot, az
érvelést és az értelmezést is
• Arisztotelész retorikája az igazság keresését szolgálta, amelyet érveléssel lehet a
felszínre hozni
2. tétel: római jog és jogi tudás

• itt már létezett specifikus jogi tudás

• Ulpianus: a jogászi tudás annak a művészete, hogy jogos és jogtalan, méltányos és
méltánytalan között különbséget lehessen tenni, így a jogászok tudása szinte már a
papok isteni tudásaként fogható fel → „művészet” itt annak értelmében, hogy bár
mindenki képes (sőt köteles!) az igazságossággal és méltányossággal foglalkozni, de a
jogászok e művészet gyakorlására különösképpen alkalmasak, és ez a „művészet” az
igazi filozófiának tekinthető (mivel a filozófia az igazság keresése)
• a római jogi gondolkodás mindig párbeszédes volt, és egymással vitázó iskolák
formálták a római jogászok gondolkodását
• szillogizmus: két tételt (felső és alsó állítást), és az azokat összekötő logikai kapcsot
tartalmazó logikai struktúra → ezek használata azonban bonyolult, a hétköznapi
beszéd ezért többnyire csonka szillogizmusokat (enthümémákat) tartalmaz → a
tudományos érvelésben azért mindig szillogizmusra van szükség
• a művészet nem csupán ars, de egyben scientia is
• dialektika: Cicero szerint olyan tudás, olyan eszköz, amellyel rendet lehet tenni a ius
civile meglehetősen kesze-kusza joganyagában (ez a joganyag kazuisztikus, a római
jogászok nem alkalmaztak fogalmakat, amelyek adott esetben „veszélyesek” lehettek),
ezért szükséges lenne a joganyagot rendszerezni, ehhez pedig a dolgok elsődleges
természetét kell végiggondolni → Cicero De iure civili in arte redigendo c. munkája,
amely mára elveszett, a római jog anyagát vélelmezhetően ilyen rendszerbe próbálta
foglalni
• a dialektika módszertana: előbb meg kell határozni a dolgok nemét (genus), amelyen
belül részeket / fajokat (partes / species) kell elhatárolni (ezt a differentia specifica
segítségével, amely a nemen belül határolja el a dolgokat általános szabályok
felállításával) → ez a dialektika gyakorlatias tudomány
• a dialektikának azonban van egy retorikai oldala, ahol a meggyőzés játszik fontos
szerepet, akár csak Arisztotelésznél (mind Arisztotelésznek, mind Cicerónak van
Topika c. munkája) → ez a „retorikus Cicero” volt az, aki egészen a középkor végéig
élt tovább
• a római jog „művészete” azt jelentette, hogy szabályokkal alkotjuk meg, a meglévő
társadalmi viszonyokból kiindulva, a jogi konstrukciókat, azt vizsgálva, hogy valami
jogos vagy jogtalan → Ulpianus szerint a jog (ius) az igazságosságból (iustitia)
származik (ez a megállapítás helytelen, mivel etimológiailag a hosszabb szó származik
a rövidebből)
• az igazságosság méltányosságot jelent, a méltányosság (aequitas) pedig a dolgok
természetében rejlő rendezőelvek feltárását → természetes méltányosság (aequitas
naturalis), Cicero vagy Labeo szerint, ill. aequitas constituta / civilis (polgárjogi
 méltányosság) → ez utóbbi a társadalmi viszonyok szerinti, egyfajta konstruált
méltányosság, de ez is a dolgok természetében rejlő rendezőelveket veszi alapul
• a jó élet a helyes élet, ez pedig a társas élet helyes gyakorlása → ez az igazságosság
alapja
• distinkció képessége: az elkülönítés képessége, a dolgok egymástól való
elkülönítésének képessége → ez a fogalomalkotás első lépése
• iustitia: állandó és kitartó akarat arra, hogy megadjuk mindenkinek az őt megilletőt
(suum quique)
• a klasszikus korszakban (az ókortól a 13. század végéig) a jogi gondolkodás retorikai
és dialektikus volt
• Celsus: a definíciókkal vigyázni kell, mivel azokat a grammatikusok hozták be a
közgondolkodásba, ez pedig egy nagyon szabályozott, nagyon formalizált nyelvet hoz
létre, amely hatással lesz a jogi gondolkodásra is, a regulák pedig az egyes
meghatározásokat pro futuro is alakíthatnak → a regulákat a római jogászok magukból
a szabályokból emelték ki
• Ulpianus: ius est ars boni et aequi → a jog egyszerre a jónak és a méltányosnak az
ismerete, illetve birtoklása

3. tétel: a középkor jogi gondolkodása

• a 11. században jelent meg a glosszátor iskola, amely a Digesta újrafelfedezésével

kezdte meg a rendszeralkotást a jogtudományban, a neoplatonikus dialektika
segítségével
• casus legis (törvényi eset) és quaestio legitima (törvényi kérdés) elkülönítése és
meghatározása a dialektika alkalmazásával
• logica vetus = a glosszátorok által alkalmazott neoplatonikus dialektika elnevezése a
középkorban
• Porphüriosz: Eiszagógé → neoplatonikus szempontú bevezetés Arisztotelész
logikájába és hermeneutikájába → a trivium keretében ezt sajátították el a
glosszátorok, de ez csupán a meglévő ismeretanyag rendezésére szolgált, új jogi
formulák meghatározására már nem volt alkalmas
• Arisztotelész Organon-jának latin fordításával jelent meg a középkori Európában a
szillogizmus módszere a dialektika helyett, amely már az új társadalmi-jogi jelenségek
értelmezésére is alkalmas volt
• a glosszátorok jogászi gondolkodása bírt rendkívüli hatással a skolasztikus
gondolkodás egészére
• John of Salisbury: Metalogicon (1159) → a dialektika a logikán túli gondolkodás az
emberi ügyek jobbá tételét szolgálta
• logica nova → párbeszédesen érvelve folyt a vita a kategóriaképzés mikéntjéről
(mindig dialektikus formában)
• principia propria → saját elvek és princípiumok (gyűjteménye a Broccardica)
Jogelmélet 1.
2017. április 22.

Dr. Frivaldszky János

3 alapelv a klasszikus korban:

1. Mindenkinek megadni az őt megilletőt! – legfontosabb, a római jogból ered

2. A másikat meg nem károsítani!

3. Tisztességes hozzáállás a másik jogához- Ne csak formálisan, hanem tartalmilag is

igazságosság érvényesüljön!

Antropológiai váltás:

• a klasszikusok emberképével összevetve: az ember csak a maga javát keresi, egoista

• nem az a fontos, hogy ne okozzunk igazságtalanságot, hanem az, hogy ne tűrjük el azt

• Jhering: szakítani kell a klasszikus hagyománnyal → én vagyok a saját magam

számára a végcél, a másik ehhez csak eszköz → senki nincs tekintettel a másikra

• a másikétól tartózkodni- aliena abstinentia

11. tétel: Thomas Hobbes jog-és államtana

• az ember nem csak ember, hanem farkasember → semmilyen módon nem törekszik az
igazságosságra

• abból indul ki, hogy milyen az igazi emberi természet → olyan, mint a farkasé, tehát
nem emberi → nincs igazságosság

• a nagyobb erő legyűri a gyengébbet – a farkastörvény jogi értelemben viszont nem

törvény!

• a farkas nem tud erkölcstelen lenni, mert nem emberi lény

• ha nincs igazságtalanság, jogtalanság sincs

• egy ilyen „társadalomban” a polgári jog nem működik, nincs polgári társ.
• az ember természetéből nem fakad az, hogy társas lény → nincs társ.

• klasszikus kor vezérelve: ahol van társ., ott van jog is → az emberi viszonyok
igazságossági viszonyok (ez hiányzik Hobbes-nál)

• fő műve: Leviatán

• azt az elvet keresi, ami minden körülmények között működik → erőszakos haláltól
való félelem (biológiai, fizikai tény)

• környezet: polgárháború sújtotta Anglia, rendkívüli körülmények

• nem a legfőbb jóból indul ki, mint a klassz. korban (pl. polgári barátság), egyetlen
szilárd kiindulópont van: az erőszakos haláltól mindenki retteg, erre építi az egész
rendszerét (de erre nem lehet jogszabályokat alapítani)

• a rendszernek tudományosnak kell lenni, fogalmakat alkotott → nominalizmus

(Ockham-nél jelent meg először, lényege: az ember nem képes megismerni a
társadalmat, mert nincs társ. + az az ismeretelmélete, hogy a valóság nem ismerhető
meg) ⬄ klasszikusok: az emberi viszonyok természete feltárható

• mivel nem lehet megismerni a társ.-t → ki kell találni neveket, elnevezünk dolgokat
valahogy → Milyen probléma adódhat ebből? Az, hogy rosszul definiálunk!

• az emberi értelem idomul a dolgok rendjéhez (adecvatio rei) - a klasszikusoknál így

volt, a nominalizmusban nincs ilyen

• akkor lesz igazságosság, ha lesz olyan hatalom, ami meghatározza, mi az igazságos és

mi nem → visszaélnek a fogalmakkal

• a jog kényszer által érvényesül, a büntetőjog tartja egyben a „társ.-t”

• egy szerződés van (alávetési szerződés: pactum subjectionis), viszont az

állam/szuverén nem köt szerződést → akármit tesz, nem minősül szerződésszegésnek

• nem erkölcsi megfontolásokból nem lehet megszegni a szerződést

• az állam a kényszer alkalmazásának eszköze

• kényszerközpontú jog uralja ma is a felfogást

• a törvényen kívül nincsen jog → nincs a törvényt kritizálni képes term.jog

• etatista, voluntarista, legalista, pozitivista

• nincs hatalommegosztás

• a modern korban az állam mesterséges képződmény, szerződés hozta létre

12. tétel: John Locke: a kormányzat a tulajdonjog biztosítására jött
létre megbízási szerződéssel

• közjogi viszonyok meghatározása

• elméletével magyarázhatjuk a közvetett, képviseleti demokráciát

• mint gondolkodó, egymásnak ellentmondó elméleteket dolgozott ki

• nem akar szakítani a klassz. term.jogi hagyománnyal, viszont individualista

gondolkodásmódja van, empíricista (= ami kézzel fogható, csak az létezik)

• állítja, hogy nincsenek velünk született erkölcsi alapelvek → Hogy működhet a

polgárjog? (a polgárjog a jog normális léte, szemben a büntetőjoggal) → a problémák
ebből fakadnak

• fő műve: Két értekezés a polgári kormányzatról

➢ az emberek nem tudják, hogy mik a fő erkölcsi elvek (nincs idejük annak
tanulmányozására)

➢ ami nincs az elménkbe, szívünkbe írva, azt le kell vezetni – nem tudta
megcsinálni, a vállalkozás kudarc volt (rossz a kiindulópont)

➢ próbálkozott a Bibliából való levezetéssel

➢ A Második értekezés a polgári kormányzatról tulajdonképpen a fő munkája,

azt tárgyalja benne, hogy hogyan lehet ellenállni az igazságtalan
törvényeknek? + A kormányzatnak mire van/nincs felhatalmazása? Hogy
történik az adóztatás?

➢ Az embereknek honnan kéne tudni az erkölcsi törvényekről? – ezt a kérdést itt

zárójelbe teszi

• a deizmus korszakában alkotott: e szerint mindenki a puszta eszével képes belátni az

erkölcsi szabályok létezését

• a kereszténység ésszerűségéről szól az utolsó munkája

• legkorábbi művében (Esszé a természeti törvényről) mindent máshogy mond, mint a

fő művében: a term-i törvény létét isteni akaratra alapozza (tehát voluntarista)→
minden törvényt be kell tartani, még az igazságtalant is (a 2. értekezés ellentéte)

• optimistább az emberképe, mint Hobbes-é, de pesszimistább, mint a klasszikusoké

• állítja, hogy a hadjáratok veszélye fennáll, ő is a term-i állapotból indul ki

• a term-i állapot nem jó → a polgári kormányzat szükségességét kívánja megalapozni

• az emberek nem ordaslények, de nem is tartják be az erkölcsi törvényeket → ki kell
kényszeríteni!

• a term-i állapotból a magántulajdon és polgári kormányzat fakad

• a term.jog nála = parancs (klasszikusoknál kölcsönös kötelezettséget ír elő)

• tulajdonhoz való alanyi jogosultság (tárgya kezdetben: term-i dolgokhoz való jog) -
az egész elmélet ennek a legitimációjára lett kidolgozva (az egész közjog ennek
szolgálatára áll)

• különbséget tett kormányzat és társ. között

• a polgári kormányzat léte nem büntetés

• 2 szerződés van Locke-nál:

1. pactum unionis (egyesülési szerződés): amikor még nincs polgári kormányzat,

már van polgári társ. → azért, hogy tudjon gyarapodni, létrehozza a szerződést

2. megbízási szerződés: a közjó igényli olyan szervezet létrejöttét, ami koordinálja a

szerzéseket + közösségi célokra adók beszedése

• az egész polgári kormányzat megbízásos, felhatalmazásos alapon működik

➢ megbízó érdekében történik a tevékenység

➢ felhatalmazás tartalma, terjedelme a megbízói akarat

➢ ha a megbízott nem a megbízó érdekében jár el, a megbízási jogviszony

megszűnik

• Hogyan lehet a kormányzat létét mint megbízottat indokolni? → gyakorlati

szempontú

• Locke vitapartnere, Robert Filmerer szerint az abszolutista uralkodó isteni alapon

uralkodik, egy jogcím van: jogátruházás jogcíme

• Locke elméletének kp-i eleme: TRUST / olyan kifejezésekkel írható le, mint:
hitelesség, szavahihetőség, fides/ (érvényesíteni, kikényszeríteni nem lehet)- Azt a
politikát viszi-e, amire felhatalmazást kapott? 2x-es bizalmi visszacsatolás:

1. választók- kormányzat

2. kormány- parlament

• közpolitika (public policy)- jellegű választási rendszer: konkrét ügyek viteléről szól az
angol képviselet + konkrét személyre való szavazás (nem listára!)

• tulajdon alatt 3 dolgot ért:

 1) emberi élet

2) szabadság mind alanyi jogosultság

3) magántulajdon

Ha ezeket sérti a kormányzat (tulajdonjog sérelme), jogtalan dolgot tett, mert

felrúgta a megbízási jogviszonyt. Pl. ha olyan adót vet ki, amire nem volt
felhatalmazása → elveszi a tulajdonom → hadiállapotba helyezi magát
• nálunk: az új Alaptörvény szerint úgy jön létre kormány, hogy nincs kormányprogram
(nem szavaznak róla) - Akkor miről szól a választás? A nem potenciális
kormányprogramokról való szavazásról.

• mandátum-központú gondolkodásmód

13. tétel: A klasszikus analitika: Jeremy Bentham és John Austin

• analitika = fogalomelemzés; az a jog, ami a törvényekben van lefektetve →

vizsgálatuk tárgya: törvényi jog

• utilitarizmus képviselői

• cél: a jog kiszámíthatósága

1. John Austin:

• Mi a jog? → parancs → ezért imperatív- elméletnek nevezik

• A parancs mikor válik jogivá? → Ami olyan parancs, ami a szuveréntől származik. A
szuverén és a független politikai társ. egymást alapozzák meg.

• A szuverén az, akinek parancsainak a társ. többsége szokás szerint engedelmeskedik,

de aki ő maga nem tanúsít senki más irányába engedelmességet.

• pozitív erkölcsi szabályok: tetten érhetően működnek, de nem jogi jellegűek, nem a
szuveréntől származnak; ilyennek tekinti: alkotmányjogot, nemzetközi jogot

2. Jeremy Bentham

• kiindulópont: az embert csak az öröm és a fájdalom impulzusai vezérlik (problémás) →

ebből kell juttatni a legtöbbet a lehető legnagyobb számú embernek (pleasure-t)
 ➢ bizonyos típusú bűncselekmények tekintetében állítása megállja a helyét

➢ csak akkor lehet kilátásba helyezni bármilyen fájdalmat, ha ezzel nagyobb

fájdalmat előzünk meg, vagy nagyobb örömet tudunk okozni

➢ mindig ki kell számolni, hogy a társ. többsége hogy jár jobban

➢ kiszámolta, hogy milyen típusú fájdalmak vannak (jogszociológiai,

kriminológiai módon)

➢ nem a büntetési tétel nagysága, hanem a szankció bekövetkezésének

bizonyossága bír jelentőséggel

• az analitikai szemléletmód segítségével próbált különbséget tenni a logikai egység és a

jogszabályok paragrafusai között

• számára is parancs a jog → ennek alapján a polgárjog nem lenne értelmezhető…ezért

követői szerint logikai elsőbbsége a büntetőjognak van, mert ebben kifejeződik a parancs-
jelleg, a funkcionális elsőbbség viszont a polgári jogot illeti → fő szabály szerint a felek
akaratán múlik a jogviszony tartalma

• a szabály és konkrét § között az a különbség, mint egy anatómiai egység és egy

mesterséges egység között, pl. izomköteg, ami íntól ínig tart

• a §-ok szét vannak szabdalva, miközben az egész egy nagy parancsnak tekinthető

• a szabály az értelmezést segítő egység

14. tétel: Johann Gottlieb Fichte: a jog kölcsönös elismerő viszony vagy
a tulajdonosok egyezsége?

• Hogyan van az egész emberiség egy nagy, egyetemes jogközösségben, pusztán azért, mert
ember?

• Kant, Hegel is foglalkoztak a témával

• 2 nagy jogfilozófiai munkát írt: term.jogtan, jogtan témájában

• jog nélkül az ember nem tud ember lenni

• az ember nem tételezheti magát anélkül, hogy ne tételezné saját maga szabad cselekvését
a külvilágban

• a külvilágra hatás eredményeképpen érzékeljük, hogy vagyunk (én-tudat)

• ha vannak szabad lények, akik szabad cselekvésükkel határozzák meg magukat, akkor
megfelelő módon vagyunk egy közösségben → kölcsönös elismerő viszony

• szabad cselekvésre való felhívás: a szabadság kapcsolati fogalom

➢ eredetében/genezisében

➢ jogviszonyok tekintetében: ha kölcsönös elismerő viszonyban vagyunk,

feltételezem, hogy a másik is szabad, ezért kölcsönösen korlátozzuk a
szabadságunkat

• a másik nem az én érdekeim rovására van, hanem azáltal teljesedünk ki, hogy különböző
viszonyokban vagyunk

• a tartalom és korlát nélküli szabadság betegség (ld. borderline személyiségzavar)

• a korlát a szabadság értelmessé tételét szolgálja

• jog: egyetemes, kölcsönös, kötelező, elismerő viszony

• Jogtan témájú munkájában felülírja, amiket fiatalon mondott:

➢ előszerzés elve: aki előbb szerzett, azé a dolog, nem szabad vagyonában háborítani

➢ abból, hogy kölcsönösen elismerjük egymást, abból fakad, hogy jogunk van (fiatal
Fichte álláspontja)⬄ a tulajdonosok egyezsége a szerzés után van, amit az erő
mennyisége határoz meg (ki volt, mikor, jó helyen?)

➢ elismeri, hogy vitatható az, hogy pusztán az, hogy ki van birtokon belül, jogi
indokként szolgálhat

• 2 fajta szabadság felfogás:

1. szabadság kauzális felfogása: azt csinálok, amit akarok, tudok

2. szabadság kapcsolati felfogása: kölcsönösen értelmezendő, keletkezésében,

tartalmában közösségi

• 2 fajta jogfelfogás:

1. amit szereztem, az az enyém (John Locke)

2. tekintettel van mások jogára egy jogközösségen belül

15. tétel: A történeti jogi iskola

• szakítás a term.joggal → matematikai, geometriai felfogás, logikai szabályrsz., észjog

• porosz törvénykönyv: mindent szabályozni akart

• fő képviselője: Edmund Burke (konzervatív, thory) – Töprengések a francia

forradalomról

➢ a jog az emberekhez kötődik, nem szabad mesterségesen elszakítani, konstituálni,

mert az már nem lesz az emberé, nem fog működni

➢ bár a konzervativizmus megalapítója, valójában szabadságok híve

➢ a term.jog kötelezettséget határoz meg

➢ nem rendszeres, nem dogmatikus, nem tételszerű gondolkodásmód

➢ angol felfogás:

▪ tradicionalitás, hosszú időn keresztül fennálló legitimáció, példaszerűség

▪ tisztában van a társ. bonyolultságával

▪ maga a társ. egy természetes állapot

• Savigny: a jog egyedi, partikuláris, konkrét néphez köthető → olasz, német egység ekkor
jön létre

➢ Herder munkássága: az adott népnek a szellemisége, erkölcsi tudata, érzéke,

hagyományai kifejeződése → a jog beilleszkedik egy nála tágabb társ-i
gondolkodásba

➢ római jog német recepciójában látja azt a jogfejlődést megvalósulni, amiben a

német népszellem (Volkgeist) megmutatkozik

➢ német pandektajog, dogmatika → BGB (hatálybalépés: 1900.01.01.)

➢ germanista

➢ romanista irányzat

➢ a jog úgy fejlődik, mint a nyelv: lassan változik, cseppkőszerűen fejlődik

➢ kodifikáció- ellenes → erőszakos beavatkozás a jogfejlődés menetébe; akkor

szabadna kodifikálni, ha a jogtudomány eléri azt a szintet, hogy absztrakt
fogalmakat lehessen alkotni ( de ekkor már nincs rá igény a társ. részéről)

• Maine: Ősi jog c. munkája

➢ számos aldiszcíplinát hozott létre

➢ több jogrsz-t vet össze → összehasonlító jogtörténet alapítója

➢ indoeurópai népeket vizsgált

 ➢ általános megállapításai:

1. kezdetben családok voltak, ezeken belül határozták meg az egyének jogait

(státusz alapján)

2. a modernség felé haladva az egyén kerül előtérbe → szerződés határozza meg

a jogokat, kötelezettségeket (kontraktus)

3. kezdetben az alakiság, ritualitás határozta meg a jogot

➢ stagnáló, progresszív (Ny-i fejlődési minta) társ-t különített el

16. tétel: Rudolf von Jhering: A juriszprudencia mint tudomány. Bécsi

székfoglalója alapján

• kezdetben azt a gondolkodásmódot képviselte, ami ellen Savigny harcolt → fogalmi

jogászat

• a jognak kell megfelelni az élet követelményeinek → célszerűségi megfontolások

• rossz jogpozitivizmus: a bíró végrehajtja a törvényt

• kritikus, értékelő jogtudomány mellett foglal állást – ez az igazi jogtudomány

Vizsga:

10 kérdés lesz (alábbiak a leggyakoribbak), tesztes jellegű, csak abból fog kérdezni, amik
előadáson elhangzottak.

Kérdések:

Glosszátorok 2 korszakában milyen volt a logika, amit használtak?

Ciceró gondolkodásmódjai: retorikus; fogalmi, rendszerező

Mi a dialektika?

Mi a klasszikus és a modern kor közti különbség? Milyenek az emberképeik? Mik a minta-

jogágaik? Fő jogelveik
Vizsgaidőpontok:

2017. máj. 18. 14-15 óra,

2017. május 23-24. 11-12 óra, 12-13 óra– Frivaldszky Tanár úr ekkor lesz

JOGELMÉLET
Fontosabb kérdések

FOGALMAK:

1. Enthüméma: szabadon megfogalmazott szillogizmus, amely akkor érvényes, ha az

előfeltevés igaz
2. Szillogizmus: következtetés -» kijelentés (konklúzió vagy következmény), amely két
másikból (premissza, feltétel) következik
a. fentről lefelé halad -» minden ember halandó, Szókratész ember, Szókratész
halandó
b. Dedukció eszköze -» előfeltevésekből, előre meghatározott módszerekkel
szintetikai jellegű átalakításokat végzünk -» eredménye a konklúzió
i. igaz állításokból igazságok
3. Premissza: kiindulópont
4. Retorika: szónoklat tudománya (de nem tudományos)
5. Dialektika: párbeszédes érvelés, meggyőzés (tudományos)
a. Valamit létrehozok: definiálom -» azonban ez veszélyes, mert visszaélésekre
ad lehetőséget
b. Valószínűség miatt
6. Nominalizmus: filozófiai irányzat, amely a létezők egyediségét hangsúlyozza
(Okham)
a. 1. Universálé – általános -» asztalok
b. 2. Partikuláré – konkrét -» barna irodai asztal
7. Etatizmus: államközpontúság -» állam központilag kíván valamit irányítani (Luther)
8. Axióma: alaptétel, alapigazság (modern kor gondolkodói használják, ómaiak nem
ismerték)
9. Pozitív jog: törvényhozó, bíró, közigazgatási szerv, ember aktusai által létesített
szokások (Jeremy Bentham, John Austin)
a. pozitív jog a SZUVERÉNTŐL származik
i. lehet egy személy vagy személyegyüttes
10. Kontroverzia: jogi retorikára való felkészülést jelentette
11. Praxis: gyakorlati bölcsesség

Arisztotelész retorika, görög jogi gondolkodás

• Retorika a dialektika párja

 o Retorika: példával és enthümémával él
o Dialektika: indukcióval és szillogizmussal él
• Törvényszéki retorika
o meggyőződés szempontjából fontos: beszélő, a beszéd tárgya, hallgató
• Retorikája belüli bizonyítékok:
o 1. ÉTOSZ – szónok jelleme
o 2. PATHOSZ – hallgatóságát gyakorolt hatás
o 3. LOGOSZ – érvelés
• Szónok:
o 1. Törvényszéki – múltban történt
o 2. Tanácsadó – jövőre vonatkozik
o 3. Bemutató – jelenre vonatkozik
• Miért van szükség érvekre?
o 1. Méltányosság -» megszólítólag kell értelmezni
o 2. Minősítés -» Szándékos? Törvényi tényállásban megvalósul-e?

Méltányosság, Ulpianus

• Klasszikus kor:
o GÖRÖG
o RÓMAI
o 13. SZÁZADI
• Igazságosság legyen gyakorlati
o azon belül van:
▪ Gyakorlati filozófia
• Igazi filozófia: RETORIKAI ISKOLA
o retorikai iskolával szemben állnak a szofisták (nem
keresik az igazságot, látszattal foglalkoznak),
epikureusok (kellemes, élvezet keresése)
▪ Gyakorlati ismeretek
▪ Gyakorlati érvek
• Gyakorlati bölcsesség -» prudentia
o Mindenkinek megadja a iustitiát
o Iustitia jogászoknak való
• Rhetorika ad Herennium: az igazságosság méltányosság, amely mindenkinek az ő
jogát juttatja, mindenkinek a maga méltósága szerint... – cicerói továbbgondolás
eredménye
• Ulpianus: iusból a iustitia -» igazságosság hangsúlyozása miatt
• Méltányosság
o aequitas
▪ 1. Aequitas naturalis
• természetes méltányosság
▪ 2. Aequitas constituta
• tételes jogi formák
▪ 3. Aequitas civilis
• emberi ügyek belső igazságossága
• LABEO, SERVIUS vallja ezt!!
 • Labeo: prokuliánus iskola megalapítója
• Rufus: tevékenységének igazi célja a métányosság elérése volt
• Grammatika
o Analogisták: akik előírják a nyelvi fejlődéseket
o Anomalisták: nincsenek előírások, szokásokból fakadnak

Glosszátorok

➢ Irnerius
➢ Porphüriosz -» Eisagoge című munkája
o célja: Arisztotelész, Platón műveibe való rövid bevezetés
o ÁGRAJZ
▪ barkóba
• felteszek több kérdést, hogy kitaláljam mire gondol a
másik, majd ha a végén kitaláltam, visszafelé haladva a
válaszokat összerakom, értelmezem, így a végén kapni
fogok egy definíciót
▪ ÁGRAJZ alapján kell lefelé haladni, majd a végén vissza lehet
következtetni, hogy melyik kategóriát választottuk
• így lehet definíciót megalkotni
o ÁGRAJZZAL szemben SZILLOGIZMUS, amelyet Arisztotelész fejt ki
Topikájában
▪ Kérdés: Melyik a jobb?
• 1. (Ágrajz) – dichotómikus
o törvényen belül marad
o Van questio legitima -» kérdés, van casus legis
-» eset
• 2. Szillogizmus
o másra is használhatták, arra is rá lehet kérdezni,
amire a tövény nem vonatkozik
➢ Megállapították: porphürioszi ágrajz és a szillogizmus UGYANAZ
o Gyökeresen újat nem tudnak létrehozni

➢ Ténykérdések
o 1. Premissza – toposz – premissza
▪ Premissza VALÓSZÍNŰLEG IGAZ !!!! -» így a konklúzió is
valószínűleg igaz lesz
o 2. Vulgarus
▪ Azt kell összekötni, ami más
▪ Valószínűleg igaz
➢ QUESTIO DE FACTO EMERGENTES
o Egyik fő alakja: Ciceró
o Érveléssel lehet eljutni a questio defactoig !
o Kérdés: jogesetre alkalmazható-e a törvény
▪ 1. Hasonlóról a hasonlóra
▪ 2. Acontraria: nem az igazat mondjuk, hanem az ellentétjét
▪ 3. Tekintély alapján
➢ 115o.: analitika, szillogizmus
➢ John of Salisbury
 o Fő művei:
▪ 1. Metalogicon
▪ 2. Policraticus
o Ismerte a szillogizmust
o LOGICA NOVA híve volt – új logika

Aquinói Szent Tamás

• Dialektika nála másképp értelmezhető -» NINCS VITAPARTNERE

o Érvel -» majd questio -» Melyik a meggyőzőbb?
o Végiggondolja magában az ellenérveket, majd CÁFOL
• Elkülöníthető nála az ÖRÖK TÖRVÉNY és a TERMÉSZETI TÖRVÉNY
• Természeti törvény és az öröktörvény viszonya
o TERMÉSZETI TÖRVÉNY NEM MÁS, MINT AZ ÖRÖKTÖRVÉNY
RÉSZVÉTELE/PARTICIPÁCIÓJA AZ ÉSZBEN!!!
Ockham

1. Nominalista és voluntarista filozófia képviselője

a. Úgy tartotta, hogy universálék nem léteznek, ezért kerüli is a használatukat
2. Potestasok között különbséget tett
a. POTENTIA DEI ABSOLUTA/ ORDINATA
b. Ockham ordinatat vallja, hiszen úgy gondolta, hogy Isten rendezett hatalma
megváltoztatható
i. Isten ordinátor
3. Természetjog tana
a. Természetjog 1. – összhang az ésszel
• megváltoztathatatlan
b. Természetjog 2. – természetes méltányosság
• nem örökre szól
c. Természetjog 3. – népek jogából következik
• ex suppositsione
4. Elidegeníthetetlenség problémáját felvetette -» önfenntartás joga
5. VENERABILIS INCEPTOR KÉP
a. Istent nem kötik az erkölcsi rend maga alkotta törvényei, bármikor
létrehozhat egy másik erkölcsi rendet, tehát az erkölcsi rend Isten
akaratától függ

Luther Márton

• Úgy gondolta, hogy az ember természete rossz

o Világ Istentől származik, de most mégis Isten nélküli
o Ember önmagában nem képes a jóra, ezért kell valamilyen állami kényszer,
ami rávezetheti erre
• Etatizmus
• 2 országtan
o 1. Isten országa
o 2. Földi ország
• Lex christi
 o Ez a törvény Isten és a felebarát iránti tökéletes szeretet törvénye, ezt a
keresztények elfogadják és ezáltal érvényre jut

Kálvin János

➢ Az ember természeténél fogva tudja mi a jó, de az akarata romlott

o tudta az ember mit kell tennie, de nem tette, ezért elítélendő
▪ DE méltósága megmarad!
➢ Legfőbb törvény: szeretet törvény
➢ Természeti törvénye a az emberi szívbe írt erkölcsi törvény
o nem racionalista, hanem erkölcsi jellegű

Grotius

• Háborúról véleménye
o háború nem a jogviták elrendezésének a módja, ugyanis nincs döntőbíró,
szuverén -» egymás közötti erők döntik el, hogy ki kerül ki győztesen
• Korszak számára nem keresztény (15oo-as évek második fele)
o 1. Nem élnek az emberek keresztény módon
▪ vallásosan éltek, de nem a radikális kereszténység dominált
o 2. Felfedeztek olyan népeket, akik nem keresztények
▪ maják, inkák
• más szokásaik vannak, például gyermekáldozásl
• Fontos!!
o Természeti rend, ami az emberi természetben van elrejtve, az annyira
igaz, hogy ez akkor is így lenne, ha Isten nem lenne!! – nem pontos
• Egyéni akarat egyre inkább erősödik
o egoista nézet -» nem vagyok tekintettel a másikra

Hobbes

1. Egyén számára antiszociális

a. ragadozóhoz hasonlítja – FARKAS
2. Korábban az erkölcsi élet befolyásolta/ határozta meg az embert, azonban Hobbes
számára ez RELATÍV volt, ezért keresett valami olyat, ami SZILÁRDABB és
lehetett rá építeni -» ez a TUDOMÁNY (biológia, fizika, geometria)
a. elemezte az ember – állat közötti hasonlóságot, megállapította, hogy
mindkettő fő mozgatója az ERŐSZAKOS HALÁLTÓL VALÓ
FÉLELEM !!!
3. Filozófiát a matematikához hasonlította
4. ADEKVATIO REI – dolgokhoz való idomulás
5. Haláltól való félelem és a béke miatt megkötik az emberek a SZERZŐDÉST -»
így biztosítják a biztonságot, megmaradásukat
a. Szerződés betartása az igazságosság
b. Uralkodót nem köti semmilyen szerződés, így ő azt megszegheti
c. Összegezve: emberek egymás közt kötik meg a szerződést, így az
közöttük jön létre, és ők megegyeznek abban, hogy a hatalmat egy
személyre ruházzák át -» ezáltal mindenre kiterjedő jogkörrel ruházzák fel
 i. szuverén parancsához kényszerítő erő társul, amellyel a szerződés
betartását kényszerítheti ki

John Locke

• John Locke szerint a tulajdon:

o 1. Élet
o 2. Szabadság
o 3. Vagyon/ magántulajdon
• A megszerzett javakat védeni kell -» célja a tulajdon védelme
• Fő műve: Két értekezés a polgári kormányzatról
o Ebben a természeti törvény tartalmának átértelmezése új forradalmi jelleget és
funkciót nyer
• Nemo plus iuris elve -» senki nem ruházat át több jogot, mint amivel maga rendelkezik
o Törvényhozónak a közjóra a kell tekintettel lennie, ez a hatalmának a korlátja

John Austin, Jeremy Bentham

1) Mindketten az analitikus jogelmélet legjellemzőbb képviselői

a. Eszme követőinek fő feladata a jogi fogalmak elemzése
i. Legnagyobb pontossággal definiálni
• Austin nézete:
o Parancs
▪ Törvény általános parancs -» sajátképpeni jog, így az általános parancs
pozitív, mert tételezés útján jön létre
• Sajátképpeni jog származhat
o 1. Istentől -» embereknek
o 2. Embetől -» embereknek
▪ Szuveréntől – pozitív jog
▪ Nem fölé rendelttől – pozitív erkölcs
o Szuverenitás:
o 1. Belső szuverenitás
▪ Pozitív erkölcs
• Nem tulajdonképpeni
o 2. Külső szuverenitás
▪ Nemzetközi közjog
• Pozitív erkölcsi szabályokat betartják
• Nem sajátképi
• Bentham nézete:
o Filozófiai radikalizmus
▪ Szellemi mozgalom
▪ Ennek az utilitarizmus a részét képezte
▪ Hívei élesen bírálták a korabeli angol intézményeket és nagyszabású
reformokat sürgettek
▪ Kritika alá került: common law, parlamenti reform
o Hogyan kell jó törvényt hozni?
• Ember célját figyelembe venni: ÖRÖM elérése
▪ 1. Öröm - fájdalom közti mérlegelés
• Fontos a felderítés hatékonysága
 • Pl. Nem feltétlen szükséges a halálbüntetés, ha kisebb büntetési
tétel kiszabásával is megakadályozható az elkövetés
▪ 2. Állampolgár kalkulál, megéri-e elkövetni a bűncselekményt
o Kidolgozta a fogalmi elemző elemet: SZABÁLY
▪ Logikai egység, büntetőjog központú
▪ Szabály és törvény kapcsolata összevethető az izomtömeg és steak
közötti összefüggéssel
• Előbbi logikai, utóbbi mesterséges egység

Fichte

1. 2 jogtant kidolgozott
a. 1. ÉNTUDAT
i. Ha hatottam a külvilágra, akkor tudom, hogy vagyok
ii. Másik által érzem, hogy vagyok
iii. Kölcsönös elismerő jogviszony
iv. Ebből következik: “A rajtam kívüli szabad lényt minden esetben el kell
ismernem, mint az ilyent, azaz szabadságomat korlátoznom kell az ő
szabadsága lehetőségének fogalmával.”
v. Lényegi elemei:
1. 1. Cselekvő alany szabadsága
2. 2. Szabadság
3. 3. Együtt-létezés
4. 4. Jogelmélet
b. 2. TULAJDONLÁST központúvá tette
i. Mindenki amit megszerez -» abból lesz tulajdona
1. Kérdései: Ki birtokolja? Ki milyen erős?
Tulajdonosok egymás közti megegyzése, szerződése jelenik meg, amely tulajdonuk elismerésére
vonatkozó közös akarat

1. Az Arisztotelészi rétorika és a görög jogi gondolkodás

A rétorika tárgya a meggyőzés, így elsősorban a jogi kérdésekben való meggyőzés vizsgálatát segítik
elő.

1. A rétorika elmélet a kezdetektől Arisztotelészig

A rétorika oktatás a szicíliai görögség körében kezdődött Gorgiasz (485k. – 380k.) révén.

Cicero által leírtakból következik, hogy a rétorika megjelenése pillanatában kifejezetten a jogi
ügyekben történő meggyőzéssel foglalkozott.

A rétorika athéni megjelenése időben nagyjából egybeesett a szofista mozgalom kibontakozásával. A

szofisták elsősorban filozófiával foglalkoztak, a rétorok beszédtanítással.
Platón egyaránt bírálta a szofistákat és a rétorokat. A rétoroknak azt vette a szemére, hogy nem
valódi tudományt tanítanak, hasztalan időtöltés. Nem vezet a valóság megismeréséhez.

Arisztotelész szerint a rétorika önmagában is művelhető tudomány.

2. A klasszikus görög rétorika a gyakorlatban

A klasszikus (V. és IV. századi) görög rétorika az athéni 10 szónoktól maradt fenn.

A klasszikus athéni városállam és a nyugati jog közötti különbség:

• Athénban nem voltak hivatásos bírák, csak népbíróságok

• a bíróságok döntéshozatalát nem kötötték a korábbi döntések (nincs precedens)
• nincs indoklás
A fennmaradt szabályok túlnyomórészt eljárási kérdéseket szabályoznak.

3. Arisztotelész Rétorikája
Arisztotelész nemcsak a törvényszéki, hanem a tanácsadó és a bemutató beszédek sajátosságait is
tárgyalja. Szerinte a peres ügyben elhangzó beszédek csupán tényállásokat tartalmaznak. Nem
tulajdonít sajátos erkölcsi tartalmat a rétorikának, eszközként helyes és helytelen célokra is
használható. Az igazság érvényre juttatása kívánja meg a szónok részéről az érvelést. Nem elegendő a
valóság feltárása, azt felfoghatóvá kell tenni a hallgatóság részére. A szónok olyan általános
fogalmakból vezeti le érveit, melyekkel minden ember rendelkezik.

3.1. A törvényszéki rétorika jellemzői: Arisztotelész három tényezőt azonosít a meggyőzés

vizsgálata szempontjából: 1. a beszélőt, 2. a beszéd tárgyát 3. és a beszéd befogadóját, magát a
hallgatót.

Két szempont alapján három beszédfajtát különböztet meg: 1. szempont az idő (olyan dolgokról
beszél, amit már megtörtént, a tanácsadó olyanról, ami majd a jövőben áll fenn, és a közönség a
jelenben figyeli a helyzetet. 2. szempont a meggyőzés alapvető célja az érték megléte vagy hiánya : a
szónok meg akarja győzni a hallgatóságot., hogy jogos vagy jogtalan volt, a tanácsadó a hasznos vagy
káros voltáról, a hallgatóság előtt a tett dícséretes vagy szégyenletes

A törvényszéki rétorika a megtörtént dolgok jogosságával vagy jogtalanságával kapcsolatos

meggyőzés lehetőségeit kutatja. A bírák nem saját ügyükről döntenek, ezért nem fűződik személyes
érdekük a gondos mérlegeléshez, ezért csak a lehető legkevesebb kérdés eldöntését szabad csak
rájuk bízni.

3.2. A racionális meggyőzés eszközei: Arisztotelész kétféle bizonyítást különböztet meg:

• rétorikán belüli bizonyítékon alapuló: a szónoknak magának kell megalkotnia. Fajtái lehetnek
a szónok személyéhez és jelleméhez (éthosz), a hallgatóságra gyakorolt hatáshoz (pathosz)
vagy az érveléshez (logosz) kapcsolódnak.
• rétorikán kívüli bizonyítékon alapuló: a törvények, tanúvallomások, szerződések, rabszolgák
kínzás után tett vallomásai és az eskük
A szónok rendelkezésére álló érvek szerint különbséget tesz Arisztotelész közös és sajátos érvek
között.
Arisztotelész: a rétorika a dialektika párja. Mindkettő kétféle bizonyítással él: a dialektika az
indukcióval és a szillogizmussal, a rétorika a példával és az enthümémával. A rétorika egyedi
esetekből von le általános következtetést, a dialektika általánosból következtet egyedire.

A dialektikus érvelés világos fogalmakra törekszik, a rétorika egy gyakorlati döntésre.

3.3. a törvényszéki rétorika sajátos érvei: a törvényszéki rétorika a jogtalanság fogalmából

kiindulva vizsgálja a meggyőzés lehetőségeit. A jogtalanságot szándékosan elkövetett, törvénybe
ütköző cselekedetként határozza meg.

Ha a szónok képes meggyőzni hallgatóságát arról, hogy a másik félnek volt indítéka valamely
jogtalanság elkövetésére, akkor ezzel valószínűsítheti, hogy az valóban elkövette a cselekedetet és
szándékosan.

Arisztotelész szerint a szándékosság a meghatározáson és a méltányosságon alapuló érvek

középpontjában, melyek az elkövető személyek helyett a szabályok értelmezésére koncentrál.

• A meghatározáson alapuló érvelés a szónok a törvényi tényállás pontos

meghatározásával áll elő, így megmutatja a mindkét fél által elfogadott tények
megalapozzák-e egy adott bűncselekmény elkövetésének bírói megállapítását.
Arisztotelész egy mögöttes bcs- fogalomra vonatkoztatja az egyes tényállások
meghatározását: a törvényi tényállás elemeinek teljesülése önmagában nem indokolja
a bcs. megállapítását.
• A méltányosságon alapuló érvek szembeállítják az írott és az íratlan törvényeket.
A törvény hiányossága nem jelent feltétlenül hibát, a szabály megalkotásakor nem láttak előre.
 2. A római jogi örökség: Ulpianus
(A római jogi örökség: a jog mint a „jó és a méltányos művészete”)

Ulpianus: „ a jogászok a jó és a méltányos, illetőleg az igazságosság ismerete és gyakorlása által az

„igaz filozófiát” művelik…”

Ulpianus: a jogászokat joggal hívják egyesek papoknak; az igazságot tiszteljük, a jó és a

méltányos ismeretét gyakoroljuk, különbséget téve a jogos és a jogtalan között.

Az igazi és nem pedig a hamis filozófiára törekedve azt kívánjuk elérni, hogy az emberek ne csak a
büntetéstől való félelemtől váljanak jobbakká, hanem jutalmukkal való ösztönzés által is → Ulpianus
a jogászok feladatát az igazi filozófia gyakorlásában jelöli meg.

A kontroverzia a szónok iskolákban a jogi retorikára való gyakorlati felkészülést jelentette. A

retorikai érvelésben számos általánosan használható toposzt (köz-helyet) használtak.

A retorika érvanyaga tartalmazta a jog, törvény és ezek fajtái, valamint az igazságosság és a

méltányosság filozófiai kategóriáit, valamint ezek egymáshoz való viszonyának árnyalt tárgyalását
egészen Arisztotelészig visszanyúlóan.

A retorika iskoláiban a bíróságok előtti jogi retorikát gyakorolva 1. a tanuló egy fiktív polgári vagy
büntető tárgyú jogvitában a védő (alperes) vagy a vádló (felperes) szerepét tölti be 2. létező illetve
kitalált törvények mellett vagy ellen igényel érveket toposzok felhasználásával.

Ulpianus a jogászok jogi tudásának elsőbbségét hangsúlyozza, amelyet és amelynek

gyakorlását nevezi „igazi filozófiának”. Maga a jogi tudás és annak helyes gyakorlása minősül „igazi
filozófiának”.

Ulpianus a jogtudományt kívánta szilárdan a filozófiába integrálni. Nem hitte, hogy a jog tudománya a
filozófia felett állna.

A (természet)jogi gondolkodás fejlődéséből következett az a meglátás, hogy szerves és kitüntetett

kapocs van az igazságosság és az igazság keresése között, a jogászok pedig ennek elsőrendű őrzői. Ez
az a konkrétabb üzenet, amelyet Ulpianustól mi jogászok örökül kaptunk.

A hamis filozófia képviselői hagyományosan a szofisták. A retorika és a filozófia is a

véleményből indul ki. Az igazi filozófia a helyes életre törekszik, s az igazságosságot kutatja
ellentétben az epikureusok élvhajhászásával. Cicero és Seneca: az igazi filozófia nem más, mint a
„helyes élet tudománya”.

Az igazi filozófus (philosophus verus) az, aki az erényeket gyakorolja, aki a morális kérdéseknek
szenteli magát (tisztességnek és méltányosságnak).

Ulpianus: Miként származik a jog az igazságosságból? Ulpianus meglepő módon a iust a iustitiaból
származtatja, bár jól tudta, hogy fordítva van. Ezzel azt az alapvető gondolatot akarta sugallni, hogy a
jog elválaszthatatlan az igazságosságtól.

A jogtudomány az igazságos és igazságtalan dolgok ismeretének tudománya: „jogtudomány az isteni

és az emberi dolgok ismerete, az igazságos és az igazságtalan tudománya”.
A bölcsesség (prudentia), mint gyakorlati morális filozófia meghatározása kerül átvitelre a
jogtudományra (iuris prudentia) is azzal, hogy Ulpianusnál a jogtudomány kifejezetten, az a
specifikusan az igazságos és az igazságtalan ismeretének tudománya. Nem létezhetik ugyanis jog,
amely nem az igazságosságon alapszik. Miért is művelnek igazi filozófiát a jogászok? Azért, mert a
méltányosság, az igazságosság és a jog belső kapcsolatának, egységének „papjai”, akik szent
tevékenységet folytatnak, mert a jónak és a méltányosnak, valamint az igazságosnak ismerői a jogi
kérdések eldöntésekor. A jogászok a (természet)jogászi értelemben vett „méltányosság” gyakorlásán
keresztül közvetetten válnak az igazságosság papjaivá. Az adott viszonyok belső igazságosságát, azaz
méltányosságát kell kutatnia, azt keresve, hogy kit mi illet jog szerint az egyes relációkban.

A praxis nem merő technikai tudás, hanem inkább gyakorlati bölcsesség. Ulpianus külön
választja a filozófust, aki a világtól távol és elkülönülten él és filozofál a jogásztól, aki a gyakorlatban
él és működik a kormányzati szférában.

Ulpianus a Digestaban írja: „amit a fejedelem rendel, az törvényi erővel bír”. Ulpianus
praefectus praetorio volt, mai értelemben a közigazgatás vezetője.

Ulpianus egyenlő hangsúllyal állította a következő két elvet: 1. azon jogtudomány elsőbbségét
egyrészről, amelynek az igazságon és az igazságosságon alapuló jog keresésében primátusa van,
valamint másrészről nem kisebb nyomatékkal 2. a császári hatalom teljhatalmú, egyedüli és
kizárólagos voltát a jogalkotás vonatkozásában a Birodalomban, aminek következtében a fejedelem
akarata minden alattvalót kötelez. Ezen két irányzatot nem tekintette egymást kizáróaknak, hanem
egységben szemlélte a két törekvési irányt. A feladat a császári jogalkotási termékeket az
igazságossági elvhez mérjék, s ahhoz igazítsák → mindenkinek megadni az őt illetőt. A jogászok
jogtudományának szerepe már nem jog jogtudósai teremtésében, hanem a császári törvényalkotás
kontrolljában áll. A jogászok szerepe a belső kontrollt jelentette a jogalkotási folyamatban.

Ulpianus azt üzeni a jogászoknak, s így a történelmi távlatokban nekünk is, hogy mi jogászok, akik a
joggal foglalatoskodunk, nem szabad elfelednünk, hogy a jognak elszakíthatatlan kapcsolata van az
igazságossággal és a természetes méltányossággal oly módon, hogy azokon alapszik.

Rufus és Cicero

Az „ars” többjelentésű kifejezés Ciceronál, jelenthet tudományt máskor tevékenységi területet vagy a
tudományterületet is.

A scientia iuris civilis kétféle értelmet hordoz: 1. egyrészt a jog tág ismeretét jelöli 2. másrészt
speciálisabb értelmében is, mint az elemzés és a kategorizáló rendszerbe foglalást.

Cicero úgy tartotta, hogy a jog tudása a legkönnyebb minden tudomány (ars) közül. (Cicero
jártas volt jogi kérdésekben, de jogi technikai szakkérdésekben nem igazán volt jártas)

Cicero az eloquentiát (ékesszólást) a jogtudomány elé sorolta. Szerinte a jog ismerete

dicséretes és nem tudása pedig szégyen és gúny tárgyává teszi a rétort. A szónoknak a ius civile
ismerete, a filozófia és az ágai közül az etika tudományának ismerete nélkülözhetetlen.

Elődeinek szemére azt veti Cicero, hogy nem rendezték a technikailag kidolgozottá a
joganyagot. Ezen tudományt (scientia), mint tudományos eszközrendszert, a görög filozófusok
dolgozták ki, ami nem más, mint a dialektika. Szükség van egy filozófiai technikára a még nem
rendszerezett fogalmakat, szabályokat, magát a teljes tudásanyagot tudományosan rendezett
egészbe fogni. Ezt a dialektika tudománya teszi lehetővé, amely minden tudományterület
alaptudománya.

A jog tudományának legfőbb célja a polgárok kapcsolataiban és jogviszonyaiban a

méltányosság megőrzése.

Cicero a sztoikus eszmék hatása alatt fogant természetjogi gondolkodás jegyében fogalmazta
meg jórészt retorikai munkásságának részeként a jog szerepét. Cicero nem tesz semmiféle
erőfeszítést arra, hogy a jog sajátos tárgyát meghatározza. Ennek hátterében az áll, hogy a
természetjog, illetve az igazi (természeti) törvény, ahogy nevezi, inkább erkölcs semmint jog.

Valószínű, hogy Cicero elveszett munkája csak a rendszer és a rendszeralkotás vázlatából állt.
Inkább gyakorlati rendszerezést végzett, mint a teljes jog újraalkotását.

Dialektika: mint a rendszerré szervezés és mint a tudományos vita eszköze: a filozófiából

származó elvek megjelenésének a jogba két útja ismeretes: 1. megjelennek az elvek mint egy
tudomány alapelvei 2. megjelennek az elvek mint a helyes cselekvés irányító elvei.

Kétféle úton került be a jogi gondolkodásba az arisztotelészi elvek fenti két verziója: 1. a római
jogtudományon keresztül és 2. a természetjogról való etikai reflexión keresztül (jogfilozófián
keresztül).

A római jogban való megjelenésének egyik hatása az eszközrendszerével az osztályozás vált

lehetővé. A fajták szerinti osztályozás, Ciceronál a dialektika által teremtett eszközök:

osztályozás, részekre bontás, meghatározás, értelmezés, distinkciók, regulaalkotás.

Labeo a prokuliánus iskola megalapítója; bármiféle tudásanyagot, hogy egy bizonyos szintre
emelkedhessen, a tudomány mintájára kell megszervezni.

Az analogisták (a nyelv belső lényege folytán rendezett) és az anomalisták (a nyelv használat

és szokás terméke) két irányzat a grammatikán belül.

A grammatikában a szabályok szélesebb területet ölelnek fel mint az analógiák. Az analógiák

néhány példának a közös elemeit tartalmazzák, míg a szabályok általánosságuk révén több szóra
terjednek ki.

Az analógiára alapozott érvelést Labeo vezette be a római jogba, a prokuliánusok továbbfejlesztették.

A jogba Labeo vezette be a regula fogalmát. A definitio a múltra, a jog jelen állapotára irányul, addig a
regula a jövőre, minthogy a gyakorlatban még nem elő fordult, a jövőben elképzelt esetekre is
vonatkozik.

A regulák fejlődése Rómában:

➢ imperativitás: normatív jelleggel, a jogtudósok írtak a császári igazgatási

szervezet funkcionáriusainak
➢ általánosság: az egész jogra kiterjesztették, így igazi maximákká váltak
➢ rugalmasság: posztklasszikus kor jellemzője, inkább mondások mint normák,
nem kell szó szerint alkalmazni
➢ összegyűjtésük: a Digesta utolsó titulusában került összegyűjtésre (200 regula
kb.)
➢ egyetemesség: a regulák eredetileg egy már meghozott döntés utólagos, jogász
által történő igazolása
 Cicero a definitio további két fajtáját alakítja ki: a divisiót és a partitiót. Az arisztotelészi
logikának sokkal gyakoribb eleme a dialektikus kontroverzia.

Összességében elmondható, hogy a tudományos rendszer- képzés a római jogban leginkább a

görögöktől, s főleg az arisztotelészi filozófiából és retorikából átvett dialektika eszközével történt.
Cicero célul tűzte, hogy tudományos rendszerré tegye a római jogot. Az utókor számára
fennmaradt végső összegzésben a regula a ius-on alapul, s nem pedig fordítva.

A klasszikusok azt hívták jognak, ami a másikat megilleti, s amit így meg kell adni.

Az igazságosság a jogon nyugszik, az pedig a valóságon.

Rhetorica ad Herennium: … az igazságosság méltányosság, amely mindenkinek az ő jogát juttatja,

mindenkinek a maga méltósága szerint…” (ez egy cicerói továbbgondolás eredménye)

Cicero filozófiai alapot kívánt adni a római pozitív jognak.

A jogászok feladta a természetes méltányosság elveit megleljék az adott életviszonyokban, s ezen

igazságossági, természetes méltányossági elrendezettségi elveket jogi szabályokba átfordítsák, s így
szabályozzák a tipikus élethelyzeteket.

A méltányosság jelen van a természetben 1. mindenkinek megadni az őt illetőt valamint 2. a sérelem

megbüntetése jogának formájában.

A pozitív jog formájában a méltányosság jelen van 1. a törvény 2. a megegyezés 3. valamint a

szokásjog formájában.

Servius Sulpicius Rufus: a késő- köztársaság kiemelkedő személyisége, akinek munkássága és

tevékenysége szinte isteni mivel tudománya és képessége arra irányul, hogy a méltányosságot
kifejtse- írja róla Cicero. A jog művelése nem szakad el a méltányos műveléstől. A „kifejtő kibontás”
nem annyira (elvont) filozófiai tevékenység, hanem sokkal inkább a dolgok természetére figyelő
gyakorlati jogászi munka → az életviszonyok belső természetének vizsgálata.

Rufus birtokában volt a jog tudományos rendszerezéséhez szükséges eszköztárnak.

A iurusprudentiát magas fokon művelő Rufus tevékenységének igazi célja a méltányosság elérése
volt. Az egész római jog rendszere e fogalom jegyében lett újrafogalmazva.

Rufus és Labeo jelentik azt a korszakot, amelyben a retorikai és filozófiai hagyomány összetalálkozik a
jogászi tevékenységgel.

A ius, a iustitia és az aequitas következésképpen egymástól elválaszthatatlanok, ami kifejezi azt,

hogy a legalitás és a legitimitás, valamint a formalizmus és az etika egymásra utaltak.
 3. A római jogászok dialektikájától a modern jogrendszerekig

• a dialektikus retorikai érveléstől a jog alapelvekből fentről lefelé építkező modern

jogrendszeréig: a dialektika eszköze a rendszeres gondolkodás eszközeivel él a
racionális
meggyőzés véget.

Az alapelvek kutatásának olyan hosszú folyamata indul meg, amely a késő középkorban újra
fellángol, s egyesek szerint majd megteremti a jog zárt axiomatikus- geometriai deduktív rendszerét.
Ez csak a modern korban, az észjogi természetjog korszakában fog megtörténni számos bajt hozva a
természetjogi ás magára a jogi gondolkodásra is. Az egész klasszikus természetjogi korszakban ezen
alapelvek számukat és jellegüket tekintve alkalmatlanok voltak arra, hogy geometriai rendszert
lehessen ezekre építeni. A klasszikus római jogászok, akik hittek a természetjogban, a jogot mindig a
szabály fölé helyezték. A jog és a természetjog vonatkozásában elmondható, hogy a római
jogtudósok sohasem gondolták, hogy teljesen folyamatosan birtokában vannak a természetjog
tartalmának, dialektikus vitáikban lankadatlanul keresték az életviszonynak megfelelő iustumot.
Létezik jogtudósi jog, amely eredményeképpen megjelennek a doktrinális szabályok, amelyek
mindvégig jelen voltak a klasszikus természetjog (jog)filozófiájában. Egy alapelve van csak a jognak, a
„megadni mindenkinek az őt illetőt”, ami azonban nem a jog rendszerének alaptétele, amelyből
szabályok rendszerét lehetne levezetni, hanem az adott helyzetben igazságoshoz rendeli a jogászt. A
római jogászok ezen jog- és természetjog szemlélete arisztoteliánus hatást mutat.

A klasszikus római jogban a megoldások, döntések nem egy rendszer alapját képező
előzetesen létező axiomatikus szabályból kerülnek felülről lefelé deduktíve levezetésre. Csak néhány
törvényt alkalmaz, miközben a jogforrási rendszere többrétegű, törvényei pedig távol állnak a
modern törvény- kódexektől. Módszerük ezért inkább kazuisztikus (esetekből kiinduló). A jogi
kérdésekre a megoldást nem az axiómákból vagy szabályokból történő dedukció, hanem a dolgok
természetéhez való fordulás jelenti. A deduktív logika minden körülmények között biztos és
szükségszerűen igaz állításokhoz, addig a kontroverzia művészete valószínű igazságtartalmúakhoz
vezet. Ezzel szemben a humanisták a XVI. században illetve a modern romanisták a klasszikus római
jogból geometriai felépítésű axiomatikus- deduktív rendszert hoztak létre a racionalizmus jegyében.

A modern korban a XVII. századtól a klasszikus római jog megoldásait a modern kor
tudomány- eszméjének megfelelően rendszerbe szervezetten alkották újra, az axiómaként működő
természeti észtörvényekből levezetett dedukciókkal a zárt belső értelmi rend és egységesség
jegyében. A római jogászok művészetükben nem a szükségszerű konklúziókat vonták le a
törvényekből vagy a szabályokból, hanem a változó körülmények között lankadatlanul keresték az
igazságosságot.

Cicero mint a retorika és a dialektika tudás mestere, az arisztotelészi Topikát ajánlja a

jogtudósok számára, mint ami a vitáikhoz a legmegfelelőbb eszközöket szolgáltatja.

Összességében (Villey szerint) kijelenthető, hogy a római jogászok filozófiája az arisztotelészi

természetjog hatását mutatja, s nem pedig a sztoikus filozófiai gondolkodásmód jegyeit.

A római jogi gondolkodás megszüntethetetlenül vallotta a jogforrások, a jogi vélemények és a

filozófiai eszmék pluralizmusát.

Villey a római jogi gondolkodásmód végleges tévútra terelését a sztoicizmus filozófiai- logikai
rendszerének, valamint morál- felfogásának humanista és modern átvételében látja. A
humanizmusban megkezdődött az alapelvek kiemelése, másrészt ezeknek rendelték alá a római jog
anyagát. A XX. században a lex és a ius fogalmi különválasztásának eredményeképpen, másészt
Dworkinnak köszönhető, aki az analitikus jogelméleti tevékenységének eredményeképpen tárta fel
azokat.

• a dialektikáról és az alapelvekről: John of Salisburytől a modern észjog

rendszeréig
Salisbury (~1115-1180), aki Arisztotelész és Cicero örökségét folytatva a dialektikát a valószínű
elvekkel és érvekkel foglalkozó érvelésnek tekinti, nem pedig a rendszer- alkotás eszközének. Ez áll a
szillogizmusok használatára is, amelyek az etika és a jog esetében csak dialektikusak, s nem pedig a
biztos tételekből kiinduló, bizonyító erejű apodiktikus szillogizmusok lehetnek.

Salisbury: a dialektikus szillogizmus (következtetés 2 kijelentésből/feltevésből) tételeiben

gyakorta nyúl a közvélekedésszerű érvek tárához, azaz a közhelyekhez (toposzokhoz). A tudományos
bizonyítás elvei és tételei szükségszerűek, azaz logikája és következtetései apodiktikusak, mivel igazi,
elsődleges és közvetlen igazságon alapulnak. Minden bizonyítás szillogizmus, de nem minden
szillogizmus bizonyító. A logika és a logikus számára fontos, hogy rendelkezésre álljanak a dialektikus
szillogizmushoz az alapelvek, a valószínűségek sokasága.

Salisbury: valaminek a valószínűvé tétele a dialektikus művészetének eredménye.

Salisbury álláspontja szerint a trivium ismerete és attól el nem szakíthatóan a klasszikusok , s

különösen Arisztotelész filozófiájának elsajátítása, nem csak az erényes élethez szükséges, hanem a
specializált tudás, így a jogi tudás megszerzéséhez is.

Cicero örökségét mutatja, hogy Salisbury a jogi gyakorlati érvelést a retorikaihoz társítja, hiszen a
retorikát tekinti a bírósági érvelés tipikus módjának. A dialektika ugyanis a másik felet igyekszik
meggyőzni, míg a retorika a peres felektől különböző harmadik felet, a bírót. A dialektika (és a
logika) a szillogizmussal él, addig a retorika a tömör és hatásos enthümémával, amelyben
valamelyik premissza ( a felső vagy az alsó tétel) hiányzik. A bírónak az igazságosság és a
méltányosság szellemében az ügy természetének és a felek érdekének megfelelően kell gyorsan
döntenie vagy a döntést elhalasztania.

A jogi ismereteket a retorikán belül, azaz a trivium egyik ágán belül tanították (a másik két á g a
grammatika és a dialektika vagy logika). A bolognai iskola nagy alapító tanára, Irnerius lett az, aki a
jogot leválasztotta a retorikáról s önálló tudományos vizsgálat tárgyává tette.

Salisbury: a logika más tudományokból ered, ám ugyanezeket rendezi és mozgatja.

Csak a kommentátorok idejében, az arisztotelészi Második Analitika felfedezése után kezdtek

a jog tudományos rendszerében gondolkodni. Ehhez szükséges volt megtalálni a jog rendszerének
alapelveit.

Az érett középkor korszakának jogtudományában is több alapelv van, amelyek nem minősíthetőek az
axiomatikus tudományos rendszeralkotás merev szabályaiként. A fogalmak anyagának forrása a
kommentátorok esetében a pozitív jogon kívül van.

Több axióma és több alapelvvolt, míg a glosszátorok idejébe visszanyúló brocardicumok (általános
alapelvek) pedig eleve feltételezték és lehetővé tették a dialektikus vitát, amely a csak valószínű
igazságok világára jellemző. A dialektikus érvelés mindvégig jellemzi a kommentátorok érvelését,
ráadásul még retorikai elemekkel is vegyítetten.

Megalapozottan állíthatjuk, hogy az egész klasszikus korban, vagyis a középkor végéig, a

(természet)jogi gondolkodás azzal a dialektikus érveléssel társult, amely a valószínűség talaján
mozog, s nem vert véglegesen gyökeret a tudományos szükségszerű bizonyítás világában.
 4. A glosszátorok és a kommentátorok jogászi érvelése

A dialektika késő középkori értelmében olyan társas- társadalmi tevékenység, kvalitatív érvelési
mód, mely az emberi kapcsolatok minőségét, végső soron a méltányosságot és az igazságosságot
szolgálja.

A logica nova előretörése a szillogizmusok tanával, a rendszerképző elemek fokozottabb

megjelenésével jelentős változást eredményezett.

A XII. század első felében a dialektika a trivium körébe tartozott és a logikával volt azonos
egészen a XIII. századig. Ez utóbbi században válik szét a fogalom.

A XXI. században hiányoznak Arisztotelész azon műveinek fordításai, amelyekben a helyes deduktív
gondolkodás szabályairól értekezik. A klasszikus antik logika, azaz a dialektika (főleg Boethius munkái
révén) hagyományán belül a szillogizmusok technikájának tárgyalása nem kapott jelentősebb helyet a
logica vetus teljes korszakában. Boethius alapvető és szintetikus munkái voltak az egyedüliek,
amelyből az arisztotelészi szillogizmusok technikája megismerhető volt. A szillogizmusok tana helyett
a dialektika másik módszere játszott alapvető szerepet. A distinkció (megkülönböztetés, elkülönítés)
a megismerés általános eszköze, egészen Platónig nyúlik vissza, aki a szétosztás, szétválasztás
eszközének alapvető szerepet juttatott.

Ereiben rejlett, amellyel egy általános fogalom partikuláris, egymással ellentétes fogalmak fogalom
párjára felosztására került. A fajok közötti ellentétesség egy megosztó jellemző, egy különbség
meghatározásával jön létre.

A dichotomikus logika: a distinctio eszköze, valamint Porphürios logikájának hatása a

glosszátorokra: A jogászi gondolkodás képviselői egyszerre gondolták, hogy a felosztások a dolgok
rendjében, azok lényegében rejlenek.

A gyakorlati filozófia, azaz az etika, a politika és a jog világát jellemezte e korban, hogy megismerési
módjuk a nyílt párbeszédes vita intézményes formáit nem nélkülözheti. A megismerés eszközét adó
dialektikus gondolkodás, pedig egyszerre volt fogalmi-rendszerező és a nyílt párbeszédre
strukturálisan építő diszkurzív jellegű.

Gerbert (Bolognai glosszátor): A dichotomikus(kettősség) módszer, vagyis a nemekre és fajokra való

felosztás művészete, nem emberi találmány terméke, hanem azt a bölcs magában a dolgok
természetében találta meg, ahova azt minden művészetek Szerzője ültette.

A bolognai glosszátorok elsajátították a XII. század közepéig domináns formállogikai eljárást. A

distinkció tudományos eszköze lehetővé tette számukra, hogy a némileg mozaikszerű, meglehetősen
fragmentált, rendszert nem alkotó iustinianus kódex anyagát klasszifikálva rendszerezzék a
distinkció révén.

A dialektikus módszer alkalmazói: Bassianus, Irnerius, Martinus Gossia. Plecetinus: minél jobban
alávetjük a dolgokat a distinkciónak, annál jobban megértjük azokat. Tehát, ha egy jogelv
problémásnak bizonyult, akkor a szóban forgó tárgyat, dolgot (genus) az azt alkotó partikuláris
elemeire lehetetett felosztani a véget, hogy a problémás dolog egymással összeütközésbe került
elemeit meg lehessen határozni a megfelelő megkülönböztető felosztások révén, ez által feloldva a
szövegértelmezési problémát.
 A Platóni eredetű distinkció vált népszerűbbé a tudás- tudományszociológiai körülmények
hatására.

Úgy véljük, hogy a középkori dialektika jogász mesterei úgy voltak képesek a distinkciók
dichotomikus eszközével élni a rendszerezés véget, hogy a tudományos kérdezés nyitottságát
megtartani voltak képesek a vélemények ütköztetésével, ami az Arisztotelészi- Cicerói dialektika
sajátja.

Az Organon felfedezése: a logica nova beköszönte a XII. század második felében: A XII. század
második felében alapvető változás állt be, amikor a szabad művészetek iskoláiban megismert és
oktatott dialektika gyökeresen átalakult. A változás kiindulópontja a görög filozófia addig nem vagy
alig ismert forrásainak az (újra) felfedezése és latinra való lefordítása volt. Ezen változtatott
Arisztotelész Organonjának a maga teljességében való megismerése. Az Organon felfedezése
nyomán létrejött kulturális forradalom eredményezte a szemléletváltást.

Az említett kulturális forradalom eleme a szillogizmus technikájának teljes mérvű elsajátítása volt,
ami az Arisztotelészi logika igazi sarokköve. Ez váltotta le a distinkció módszerét.

Arisztotelész Első Analitika műve: A szillogizmus olyan beszéd (kijelentés), amelyben bizonyos
dolgok megállapításából szükségszerűen következik valami más, mint amit megállapítottunk. A
szillogizmus tehát két propozícióból, azaz egy maior (felső) és egy minor (alsó) premisszából levon
egy harmadik propozíciót, a konklúziót, mely az azonosság és a különbség elvén nyugszik.

A dialektika és a jog az Organon felfedezése után: John Of Salisbury az elsők között volt, aki
felismerte és használta az egész Organont. Metalogicon című művét tekinthetjük az érett skolasztika
előkészítőjének, amelyet 1159 októberében fejezett be és a logika védelmét vállalta magára. Az
arisztotelészi logikát Salisbury mint módszert tartotta fontosnak, amely nem csak metafizikai
problémák végig gondolására, hanem mindenféle érvelés során alkalmazható. Részben Cicerónak
(Salisbury legnagyobb példaképe) a hatása érzékelhető abban, hogy felfogásában a filozófia, mint
gyakorlati filozófia célja a helyes társadalmi életre, annak kérdéseire és gyakorlására irányul. Egyrészt
tág értelemben a megismerés és az érvelés általános eszköze, másrész specifikusabb értelmében
dialektikus érvelés a meggyőzésre irányul.

A glosszátorok a klasszikus római jogászok nyomdokain megőrizték dialektikus,

kontroverzián alapuló érvelési módjukat- Abaelardus mint ellenpróba: A dialektikát már csak logica
minornak tekintik. Alessandro Giulian 1250-es fordulópont előtti korszakot elemzi a XII. századot,
amelyet a jogi évszázadnak is neveznek. A retorikát a jogvita elméletének tekinti, s így azt, mint a
dialektika egyik ágát határozza meg, amelynek így módon a legfontosabb fejezete a statusok tana,
amely, gyakorlatilag a jogi kérdések megfogalmazásának a logikája.

Abaelardus, aki Irnerius kortársa a jogászoknak a vélemények ütköztetésének, a kétségnek és a

problémának a logikai jelentőségét tanította, később viszont már a törvény mechanisztikus
alkalmazását ajánlotta nekik.

Azzal a tanulsággal zárunk, hogy a dialektika az azt alkotó logikai és a retorikai komponensek
változásaitól függ, s ezeket az elemeket együtt és külön- külön is szükséges vizsgálni ahhoz, hogy a
dialektikának jogi gondolkodásmódra gyakorolt valódi hatását megérthessük.

A retorika másodlagos lesz, elveszíti kontroverzián alapuló elvét és a joggyakorlat igényeihez

idomul: az érvelő meggyőzés eszközével élő retorikát az Arisztotelészi és a sztoikus örökségből
fakadóan a dialektika egyik ágának tekintették.
A jogtudomány kiemelkedett a retorikából a késő középkorban, azonban a jognak a kontroverziás
alapuló dialektikához, de még a retorikához való viszonya sem szűnt meg teljesen. A jegyzők (jogi
hivatalnokok) gyakorlati képzése Itáliában előbb az ars dictaminis, majd a XIII. századtól az ars notaria
feladata.

XIII.-XIV. században a retorikát a notaria doktorai tanították. E korban nem tehető fogalmi különbség
az ars és a scientia között. A trivium, azaz a grammatika, a retorika és a logika (vagy dialektika) nem
érintette közvetlen a jogot.

A retorika az egyetemi stúdiumokban másodlagos szerepet töltött be egészen a humanizmusig.

Végezetül elmondhatjuk Giulianival, hogy a dialektika retorizált, azaz jogi, kontroverzián alapuló
változata egészen 1250 uralkodó volt, míg nem a retorika szerepének visszaszorulásával
párhuzamosan logica minorként megmaradva átadat a helyét a szisztematizáló tudományos
törekvéseknek és gondolkodásmódnak.

A szillogizmus technikája a glosszátorok alkalmazásában és a quaestio de facto: XII. század

második felétől az arisztotelészi logika a szabad művészetek iskoláiban folyó oktatás révén elterjedt
minden tudományágban, így a jogtudományban is. Az első glosszátorok a logica vetus keretén belül
végezték tevékenységüket, ez azonban megváltozott, amikor a szillogizmus módszerének alkalmazása
széles körben elterjedt. A bolognai glosszátorok legnyilvánvalóbb gyümölcse quaestio de facto volt,
mely a jogi kutatás technikájából önálló műfajjá nőtte ki magát. Quaestio de facto emergens
kiindulópontja egy olyan joggyakorlatból származó és a jogtudomány figyelmébe ajánlott vita, amely
valóságos vagy fiktív, amely jogi kérdést, kételyt (quaestio) támaszt, s amelyet egy konkrét este
(factum) vett fel.

A kérdés (kétely) amely létrehozza a quaestio de factot, két egymással szemben levő vélemény
dialektikus vitáját feltételezi: a véleményeket, képviselő feleket tradicionálisan az opponens és a
respondens személyesítette meg akik, két egymással összeegyeztethetetlen véleményt fogalmaztak
meg és képviseltek.

Quaestio de facto emergensben a norma nem közvetlenül szabályozott jogeset. A vitázó felek
feladata, hogy olyan megfelelő érveket találjanak amelyekből létrehozott levezetések a törvényi
rendelkezés problematikus esetre való kiterjesztésének logikai szükségszerűségének kimutatását
teszik lehetővé, vagy pedig ellenkezőleg az érvek és az abból létrehozott szillogizmusok ezen
kiterjesztés hibás voltát mutatják ki. A szillogizmus szabályai megkövetelik, hogy a dialektikus vitában
részt vevő felek érveiket megfelelő toposzokból vegyék. Petrus Hispanus a dialektikus érvelés főbb
elemei művében (Summulae Logicales) a quaestio kérdéses állítás, propozíció, vagyis véleményeken
alapuló állítás. A konklúzió, pedig mely megoldja a quaestio, olyan állítás, amely érv vagy érvek által
kerül bizonyításra. A mű 21 lehetséges toposzt sorol fel, amelyek alkalmasak szillogizmusok
létrehozására.

kérdés →vita → érvek → levezetés→ kiterjesztés

Pillius Medicinensis modenai jogalkotó glosszátor: a brocardák dialektikus argumentumokként való

közvetlen használata lehetővé teszi, hogy mindkét fél precízen és könnyen meglelje a vitára alkalmas
normatív hivatkozásokat. A brocardica az egymással szemben álló általános érveivel, jogtételeivel a
dialektikus vita intézményesített érv készleteként és annak specifikus műfajakén is felfogható.

Quaestio de facto szillogizmusának dialektikus jellege, valamint a solutio valószínűleg igaz

volta : a szillogizmushoz a dialektikus vitában a felek törvényi helyekből hívnak fel premisszákat, ahol
az egyik premissza mindig azon törvényi norma szöveg helye, amely kiterjesztő alkalmazásának
lehetőségéről folyik a jogi disputa, a másikat, pedig egy másik forráshely adja, mely alkalmas arra,
hogy igazolja vagy cáfolja a kiterjesztést. A mester, aki azt mérlegelte, hogy melyik szillogizmus a
valóban érvényes és megfelelő, s alkalmas arra, hogy helyes választ adjon a felvetett kérdésre. A
vitában győztes szillogizmus konklúziója így nem a szükségszerű igazságnak, hanem a valószínűnek
világában helyezkedik el, mint a jogi vita legvalószínűbb és legmeggyőzőbb megoldása.

A szillogizmusok vitája által létrejött igazságok mindig időlegesek maradnak, amelyek addig
érvényesek, ameddig egy újabb, egy még meggyőzőbb igazolás eredményeképpen meg nem döntik
azok igazságát.

A középkori jogtudomány úgy fejleszthette ki a disputa művészetét, hogy a dialektikus kontroverzián

nyugvó gondolkodásmód eleve feltételezte a másik ember véleményének tiszteletét, bizonyos
szabályok és elvek meglétét valamint az érvek elfogadott készletét.

A jogi rendszerképzés elemeinek megjelenése és az aequitas ars- képző jellege: a római

glosszátorok az általuk használt elvek és szabályok dialektikus vitája segítette a római jog anyagának
rendszerező módon történő továbbfejlesztését, s ennyiben a glosszátorok a római jogászok
nyomdokain jártak.

A kommentátorok által alkalmazott definitio, azaz egy jogi principium rögzítése és kimondása révén
az argumentum a similibus alapján való érvelésben rejlő véleményszerűség és megcáfolhatóság vált
kiküszöbölhetővé. A definitiók olyan tudományos érvelésre alkalmas premisszákat adtak, amelyekből
minden további doktrinális következményt episztemoló giailag érvényesen le lehet vonni apodiktikus,
deduktív szillogizmusok révén. A kommentártorok időszakában a jogászok figyelme így a jogforrások
szövegéről egyre inkább áttért a forrásokból kinyert, hermeneutikus eszközökkel letisztított
principiumokra, a jogtudomány elveire. A Digesta egyik általános érvénnyel megfogalmazott regulája,
vagyis, hogy a méltányosságnak mindenütt, de különösen a jogban kell érvényesülnie tetten érhető a
kommentátorok gondolkodásmódja tekintetében.

A kommentátor jogász tehát nem pusztán egy rendszerlogika által belülről vezérelt, kizárólag
logikai módon konstruáló tudományos tevékenységet végez, hanem a dolgok meglévő harmonikus
egységét tükröző, a talált méltányossági rendet formálva „rekonstruáló- teremtő” rendező
művészei alkotást végez, amihez a méltányossági elveket a dolgok természetéből veszi, explicit jogi
formát adva az emberi viszonyokban oldott, nyers méltányosságnak, mint tartalomnak.
 5. Aquinói Szent Tamás (örök törvény, természeti törvény s pozití v jog)

Az örök törvény (Ö.T.). és a természeti törvény (T.T.) kapcsolatát vizsgálja, összegzi szellemi elődei
(Arisztotelész) eredményeit. Átveszi az alapvető kategóriákat, de több esetben más tartalommal
fogalmazza újra azokat:

1. Arisztotelész: a legjobb államforma az ember vagy a filozófia által vezérelt

gyakorlati értelem műve.
2. Tamás: a legtökéletesebb állam az Isten országa, ettől megkülönböztetendő a
legjobb emberi államforma. Isten országa Isten kegyelmével érhető el.
A közösség célja nem az erény szerinti élet, hanem hogy az erényes élet révén elérje Istent.

Az Ö.T. = törvény

• ész-rend
• a köz javára van
• ki lett hirdetve
• attól származik, aki a közösség gondját viseli (Isten)
Egyszerre norma és rend (norma alkalmazás). Minden más tv. alapja (tartalmilag és formálisan).

A törvény egy szabályozó-irányító ész, ami a cselekedeteket a céljuk felé vezérli.

Az Ö.T. a legfőbb uralkodó (Isten) kormányzati terve ➔minden kormányzati forma, mód ebből ered,
minden tv. az Ö.T-ből származik az alábbiak szerint:

• Minta – az Ö.T-nek való megfelelés.

• Hatékonyság – okozat, a földi tv. alkotó hatalmát Isten szerezte.
• Igazgatás – a hit/ész által megismert Ö.T. a tv.alkotókat vezérli.
T.T. = az Ö.T. részvétele az emberi észben

Pozitív isteni tv. = az Ö.T. legmagasabb kifejeződése

Emberi pozitív tv. = az Ö.T-től függ (helyessége, forrása)

/igazságtalan tv. = eltávolodott a helyes értelemtől, nem tv. hanem erőszak/

A törvény tárgyalása Tamásnál hangsúlyosan teológiai, mert minden az Ö.T-ből származik. Isten
teremt minden létezőt, ő tartja életben őket ➔ a teremtményeknek is képesnek kell lenni a
természetükből fakadó cél felismerésére.

➢ Ésszel nem rendelkező teremtmények – ösztönösen, szükségszerűen,

passzívan követik természeti törvényüket.
➢ Ésszel rendelkező emberek – az észben fedezik fel cselekvésük normáit.
Az ember esze által részesedik az isteni Ö.T-ben azáltal, hogy ahhoz igazodik, idomul. De nem önnön
elhatározásából, hanem az Ö.T. van jelen a racionális teremtményben az Isten terve révén. ➔ A T.T.
az örök és teljes tv. töredékes része.
Az Ö.T. az egész teremtett világ törvénye, amely a részvétel (participáció) révén van jelen a vilá g
teremtményeiben úgy, hogy mindegyiket a célja felé vezérli.

A teremtett világban élő és ható T.T. leginkább az emberben válik a Teremtő dicsőségére, mert az
ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve.

Az Ö.T. az egyes teremtett lények esetében különböző módon van jelen a T.T-ben :

• ásványok, növények – szükségszerű erő, belső mozgató erő

• állatok – ösztönös vágyak
• ember – ész segítségével fedezi fel a viselkedés normáját, ami kötelező erejű, aktív és
morális közreműködés kell, intellectus: elsődleges elvek megismerése, racionalitás:
következtetések megtétele.
A T.T. az ember esetében nem szükségszerűen hat, kell az emberi akarat is. ➔ arra való természetes
és racionális hajlam, hogy megvalósítsa és kiteljesítse a természetének megfelelő jót.

Az emberben 2 féle módon van jelen az Ö.T.:

1. részleges ismeret,
2. természetes hajlam.
A T.T. kettős formában van jelen az emberben:

• értelem = fény, segít felismerni az erkölcsi jó és rossz változatlan alapelveit

• akarat = természetes hajlam a helyes cselekedetekre
Ez ontológiailag irányt, pszichológiailag vágyat, dinamikáját tekintve impulzust, az etikát nézve
normát jelent.

Az ész tettre sarkall, előírja a jót, az akarat efelé törekszik a természetes hajlam révén.

A T.T-t az ember passzív módon kapja, de aktív közreműködését igényli.

A természeti hajlamok 3 típusa:

1) a lét megőrzésére irányuló

2) a fajfenntartásra vonatkozó,
3) az igazság megismeréséből és a társas életre irányuló.
A T.T. Aquinói értelme:

• teológiailag: az Ö.T-ben való részvétel,

• strukturálisan: rend, közjóra irányultság,
• tartalmilag: természetes hajlamok, legalapvetőbb normák.
A jog, a tv., minden tv az egyetlen Törvényhozóra (Isten) vezethető vissza az Ö.T. – T.T. – emberi tv.
hármassága által.
 6.Nominalista „forradalom”, természetjog és természetes jogok William
Ockham Jogfilozófiájában

Bevezetés:
Ockham az emberi szellem által alkotott absztrakcióknak, az egyedi dolgok neveinek tekintő
nominalista filozófiai irányzat képviselője. Feltehető a kérdés, hogy Ockham voluntarista és
nominalista filozófiája befolyásolta-e joggal kapcsolatos eszméit? Vajon Ockham
természetjogi felfogása gyökeresen eltér-e a klasszikus, leginkább tomista természetjogi
eszméktől?
Brian Tierney Villey azt állította, a jog szubjektív fogalma nem az Ockham műveiben jelent
meg először, hanem a kánonjogi diskurzusokban. B. T.Villey, másik állítása, hogy a iuria
naturalia nemhogy nem összeegyeztethetetlen a ius naturale- val hanem korrelatívak.

Természetjog:

Ockham erkölcsfilozófia viszonya a temészetjoghoz meglehetősen ambivalens, mivel

egyaránt voluntarista és racionalista is. Pl.: a potentia Dei absulata (Isten abszolút
hatalma) és a potentia Dei ordinata (Isten elrendelt hatalma) közötti teológia alapú sajátos
megkülönböztetése, mely azt jelenti, hogy az erkölcsi rendet Isten akaratától teszi függővé, de
radikalizálja az emberi szabad akaratot; másfelől Ockham hangsúlyozza, a recta ratio (helyes
értelem) szerepét mely képes per se nota (magától értetődő) morális elveket alkotni.
Képes-e elmélete a voluntarista és racionalista elemeket egyesíteni? Pusztán úgy sikerül
némi egységet teremteni, hogy az ész és akart között felmerülő különbségeket az akarat javára
dönti el. Pl.: ésszerű engedelmeskedni az isteni akaratnak, egyben az ember szabadon választ
cél magának, amit az ész kijelölt számára.
Kritikusai szerint a voluntarizmus és nominalizmus kizárja a koherens természetjogi elmélet
felállítását. Michel Villey szerint: a nominalizmus eleve kizárja a valódi term.jogot, mivel
annak fogalmát sem ismeri.
Eszmetörténészek másik része nem lát ellentmondást, a voluntarizmus és a term.jog között.
Ennek alapja az, hogy az isteni szabad akarat nem kezdi ki Ockham erkölcsfilozófiájának
racionalista magvát, így a term.jog koherenciáját sem. Így egyeztethető össze az isteni akar és
az emberi racionalitás.
Hogyan viszonyul egymáshoz, akkor a természetjog, az isteni mindenhatóság és a szabadság
viszonya egymáshoz? VENERABILIS INCEPTOR KÉP: Istent nem kötik az erkölcsi rend
maga alkotta törvényei, bármikor létrehozhat egy másik erkölcsi rendet, tehát az erkölcsi rend
abszolút, Isten akaratától függ. Példának azt hozza fel, hogy amit ma Isten tilt, azt holnap akár
engedheti is (így a házasságtörés). Ezzel laz elméletével párhuzamosan tagadja azt, hogy a
természetes rend az emberi hajlamokat követné. Azonban a Contra Benedicto művében,
tagadja az abszolút isteni akaratot, mivel azt mondja, hogy Isten megtehetne mindent, de
elrendelt hatalmánál fogva nem fogja megtenni. Így menti meg végül is Ockham a term.jog
stabilitását. (ambivalens!!!!!! )
Egyetlen művében ír részletesen a term.jogról- Dialógus mester és tanítványa között a
császári és pápai hatalomról- melyben az isteni jog alá vonja a természetjog 3 módozatát.
Azért helyezi az isteni joga alá, mert: 1. minden törvény Istentől ered, aki a természet
teremtője; 2. minden természeti törvény megtalálható a Szentírásban. A MÁSODIK érv
azt jelenti, hogy a természeti törvény valamilyen szinten pozitív, az isteni törvény Isten
akaratának megnyilvánulása, amely a Szentírásban megtalálható. Egyúttal meg kell jegyezi,
hogy Ockham szerint az isteni akaratnak nem szab határt semmilyen örök törvény, sőt
politikai műveiben a lex aerternáról említést sem tesz.
A természetjog 3 módozata:
1.”Természetjog I.” (ius naturale primo modo dictum): azt nevezzük term.jognak, ami
összhangban áll a természetes értelemmel és soha nem téved. (pl.: Ne hazudj!)
2.”Természetjog II.” (ius naturale secundo modo dictum): azt nevezzük term.jognak, ami
azok számára követendő akik, csak a természetes méltányossággal élnek. Azért természetes
mert az ellenkezője ellentétes a természet eredeti állapotával. (pl.: ez a módozat csak az
ártatlanság állapotában érvényesült)
3.”Természetjog III.” (ius naturale terti modo dictum): az nevezzük term.jognak, ami a
népek jogából, vagy valamely tettből következik, hacsak az érintettek közösen másként nem
rendelkeznek. (pl.: ez akkor érvényesült, ha az ember bűnbe esett, itt a magánjogi viszonyokra
lehet gondolni.
A 3 módozat értelmezése/ összegzése:
1. a „Természetjog I.” áll a legközelebb, a klasszikus természetjogi felfogáshoz.
2. azzal, hogy a természetjogot elválasztja a dolgok természetétől és az isteni törvényhez
kapcsolja POZITIVÁLJA azt.
3. a „Természetjog II.” már sokkal inkább a természetjog ockhami sajátos felfogást
tükrözi.
4. a „Természetjog III.” a legvitatottabb fogalmi megközelítése, amely nagy mozgásteret
enged az emberi akaratnak.
5. a 3 módozat között az a közös, hogy elővezeti az EMBERI RACIONALITÁST, de
ettől független az ockhami elméletben a természetjog nem más, mint az ISTENI
AKARAT SAJÁTOS MEGNYILVÁNULÁSA, így jut el a ius objektív felfogásától
a szubjektív felé. E kettő úgy egyeztethető össze, hogy term.jogi doktrínája
hallgatólagosan az isteni parancs elmélete.

Természetes jogok:

Michel Villey szerint, Ockham adott először teljes meghatározást az alanyi jogok
fogalmáról. Azonban M. Villey műveit követő kutatások megerősítették azt, hogy az alanyi
jogok szemantikai gyökerei nem Ockhamhez vezethetőek vissza, hanem a jogtudomány XII.
századi újjászületéséig.
Ettől független Ockham politikai művében hemzsegnek a jogokról való hivatkozások.
Breviloquiumban írja: a pápaság teljhatalmától (plenitudo potestatis) vezérelve visszaél
hatalmával és így figyelmen kívül hagyja a „az Isten és a természet által elismert jogokat és
szabadságot”, az Evangélium a szabadság törvénye (lex libertatis).
A ius szubjektív fogalma: potestas licita, az az jogszerű hatalom. Az alanyi jogosultságnak
jogszerűnek kell lenni, ami nem feltétlen igazságos hatalom (potestas iusta). Innentől kezdve
a ius szó nem az objektíve igazságos dologra utal, hanem egy dolog feletti hatalomra. Villey
szerint így a ius objektív fogalma mindenféle hatalom korlátját jelenti, míg a ius szubjektív
fogalma, az egyén elvileg korlátlan hatalmát.
A jog és a hatalom (ius et potestas) fogalmi társítása már Ockham előtt, a XII. században
megjelent- Tirney. Akkor miben új Ockham ius fogalma a jogfilozófiában?
• A ius szónak nála csak 2 jelentése van: 1. a lex szinonimája, 2. jogosultságot ért.
• Újító abban a vonatkozásban, hogy elválasztja egymástól a ius naturalet a ius
positivumtól.
1. a potencia arisztotelészi fogalmát használja a ius mint jogszerű hatalom
eszméjének megalapozására
 A dolgok elsajátításának és az uralkodó megválasztásának joga: e kettő természetes
jogot különbözteti meg. A természeti állapotban nem létezett sem magán-, sem köztulajdon, a
„Természet II.” csak a javak közös birtoklását javasolta. „Ádám kizárólagos tulajdonnal
rendelkezett (dominium).”- ezt a tételt Ockham tagadta, és a dominium számos fajtáját
meghatározta, szerinte minden teremtett lény és dolog felett dominium- amit Istentől kapott
Ádám és Éva- nem tulajdon volt, hanem a dolgok feletti uralom és kormányzás.
A magántulajdon megjelenését, az eredendő bűnnel magyarázta. A bűnbeesés utána a javak
közös birtoklása nem volt lehetséges. Innentől kezdve kell beszélni dominium proprietasról
(magántulajdon). Ez egy tisztán emberi intézmény (recta ratio elv), a dolgok elsajátítása
ésszerű, amibe utóbb Isten is hozzájárult az isteni parancs formájában. Ez jól tükrözi a
hallgatólagos isteni parancsként felfogott természetjogi koncepciót. A potestas
appropiandi Isten akaratával való legitimitásának gyakorlati következménye: ha a javak
elsajátításának hatalmát Isten parancs formájában ruházta az emberekre, akkor annak
gyakorlása kötelező, azonban ez mindig és nem mindenkor kötelez (sempre, non pro
sempre), tehát csak végszükség esetén, egyébként a tulajdonjogról bármikor le lehet mondani.
A tulajdon intézményesítése, közös megállapodással és tételes emberi törvény révén jön létre.
Összegezve: Ockham erős vonalat húz a „Természetjog I.” és a „Természetjog II.” között,
tehát a természetes állapot, és a jelenkor dominiuma között. Egy közös bennük az áteredő bűn
eltörli a dolgok felett kormányzás hatalmát, de a használat joga megmarad. Sőt mivel ez- a ius
utendi naturale- szükséges létünk fenntartásához, ezért ez elidegeníthetetlen jog.
Az uralkodó megválasztásának joga („Természetjog III.”- ban érvényesül): Ockham nem
választotta ketté a dominium fogalmát (tulajdon, hatalom), pont ezért együtt tárgyalja. Ezért a
dominiumot egyszer tulajdonként (dominium proprietatis), másrészt pedig kormányzás
hatalmaként (dominium iurisdictionis)
Ockham szerint a természetes állapot meghatározó jellemzője, hogy mindenki egyenlően
szabad. Az emberiség ősállapotában a politikai hatalom ellentétes lett volna az emberek
természetes egyenlőségével. Így a politikai korményzat a bűnbeesés következménye. És ebben
az esetben is a recta ratio vonja le a következtetést, hogy a világi hatalom szükségese-e a
politikai élethez.
Ockham minden hatalom forrásának istent tekinti. Az uralkodó megválasztásának joga Isten
adománya, amelyet az isteni törvény vezetett be, a pápa közvetítése nélkül. Azonban az
embereknek csak szükség helyzetben kell vezetőt választani (semper, non pro semper).
Nézete világias és deszakralizált. A politikai hatalmat az ember intézményesítette. Szerinte
az uralomnak választottnak kell lenni és a közösség beleegyezésén kell alapulnia, hiszen ha az
emberek döntik el, hogy vezetőt kell föléjük, akkor azoknak akinek az uralkodó az élére áll,
jogok van t megválasztani, hiszen a világi hatalom nem csak a ius institutendi rectores jogán
alapul. A politikai hatalomnak ezért tiszteletben kell tartania a tulajdonhoz való jogot.
Miért is újító Ockham?
• Megkülönbözteti a ius naturalet és a ius positivumot mint alanyi jogokat
• Ő volt az első, aki az elidegeníthetetlenség problémát felvetette. (egyetlen ilyen jogot
ismer: önfenntartás jogát.
• Rajta kívül senki nem helyez a nép uralkodó választásának jogát, a természetes jogokba.
• Az első, aki a természetes jogokat a világi és egyházi hatalom korlátjaként fogja fel.
• Az alanyi jogok fogalmát a jogászi szakmai diskurzusból filozófiai- teológiai viták közé
helyezte.
Ockham természetjogi nézete, egyértelműen a nominalista és metafizikus logikát tükrözi.
Voluntarizmusa pedig a jogokhoz kapcsolódó doktrínáján érezhető (magántulajdon stb.) A
venerabilis inceptor filozófiája és a természetes jogokra vonatkozó elmélete közötti átfedést
abban fedezhetjük fel, hogy Isten mindenhatóságát mind politikai mind etikai területen az
emberi szabadság alapján ellensúlyozza.
7.) Luther Márton törvénykoncepciója, valamint a protenstanizmus és a
(természet) jogellenség kérdése

➢ Luther Márton azt vallja hogy a „két országnak” és kormányzásuknak

megfelelnek a Lex Divina(isteni akarat), illetve a természetjogi(evilági)
normák.

➢ A törvény az Istennek örök, állandó akarata.

➢ Luther szerint ez az akarat szabad és kifürkészhetetlen.

➢ A lex divina = isteni szeretet

➢ Az isteni törvény csak az igazakat érinti, az eredeti bűnnel az ember

eltávolodott Istenétől, elszakadt tőle és a bűn rabja lett, az evilág alattvalója
lett ahol az önzés és a Sátán uralkodik

➢ Isten azonban a természeti törvény által próbál segíteni, melyet minden

ember szívébe beleírt

➢ Luther: a természetjog a lelkiismeretből fakad, egy belső hang.

➢ Elválasztja az állati világban ható természeti szükségszerűségek törvényét

és az emberre vonatkozó erkölcsi-racionális természeti tv-t.( az ember egy
része lényegében meghaladja az állati világot)

➢ Az ember a természeti tv szerint ura a teremtett világnak

➢ A természetjog tartalma főként az aranyszabályba és a 10 parancsolat

előírásaiban foglalható össze. A szeretet és a természet törvénye: azt kell
cselekednem másokkal, amit szeretném h velem is cselekedjenek ->
egyetemes érvényűek s így mindenkit közös isteni vagy természeti jogként
egyaránt köteleznek, mivel az ember eredendően társas lény és a
társalomban rendnek és békének kell uralkodnia.

➢ Luther szerint igazán jó ítéletet nem a jogkönyvek alapján lehet hozni,

hanem a szeretet és a természet törvény alapján. Az írott törvényeket az
értelem vezetése alatt kellene tartani.

➢ Az értelem és a természetjogi intelligencia nem mindenkiben egyenlők,

leginkább a ”fejedelmekben” találhatóak meg akik az isteni inspiráció
segítségével kormányoznak.

➢ A mózesi törvényeket csak a zsidóknak kell megtartaniuk, de a 10

parancsolat egyes szabályai mindenkire vonatkoznak mivel megegyeznek a
 természeti tv-el( ne lopj, ne ölj stb.)-> a mózesi tv-ket úgy kell megtartani,
mint olyanokat melyeket a természet plántált belénk, így csak azokat a
törvényeket tartsuk meg melyek egybevágnak a természeti törvényel

➢ A természetjog az evilági jót mozdítja elő és nincs köze az üdvösséghez.

Luther háttérbe szorítja az Isten jelenlétét a jog és hatalom gyakorlása
tekintetében.

➢ Az emberi jog az evilági célokra és feladatokra korlátozódik. Az

elöljárónak úgy kell gondoskodnia az evilági dolgokról, mintha Isten nem
létezne és mintha egyedül kellene üdvözölni és kormányozni

➢ Az evilági földi jog feladata hogy fenntartsa a rendet

➢ A megromlott emberi természet eredményezi azt, hogy a természetjog

fogalmába a kényszerítés és büntetés központivá válik-> a term tv és a
földi jog e megromlott természetet kell kordában tartania.

➢ Lex Christi: ez a törvény az Isten és a felebarát iránti tökéletes szeretet

törvénye, ezt a keresztények elfogadják és ezáltal érvényre jut

➢ A profán természetjog forrásvidéke: az ember természeténél fogva

képtelen a term hajlama és esze révén a jót felismerni és követni, azaz Isten
természeti törvénye szerint élni-> a törvény csak figyelmeztető eszköz,
amelyre szükség van a béke és a rend fenntartásához

➢ Az ” Isten nélküli isteni rend” koncepciója jól mutatja hogy a jog, mint a
földi valóság az evilági életet illető dolgok rendezésére hivatott. Sem a jog
sem a természetjog nem vezet Istenhez a végső cél elérésében.

• Természeti törvény és pozitív törvény a kálvini tanrendszerben az isteni

szuverenitás és az antropológia feszültségében
➢ A kálvini antropológia és a természeti törvény

Kálvin az embert bűnösnek, de erkölcsileg felelősnek ismerte el. Így tehát az embernek rendelkeznie
kell az erkölcsös élet természet-adta eszközeivel, amelyek a bűnös mivolt ellenére is rávezetik őt a
helyes döntésre.
Az általános kegyelem az, ami megtámogatja a túlságosan is magára maradt és bizonytalan emberi
észt, s így ez válik a kálvini természeti törvény-tan egyik kulcsfogalmává. A kálvini tanban az ember
mindenképp felelős marad.

➢ Az isteni szuverenitásról

Isten szuverenitása az egész teremtett világra vonatkozik: látható és láthatatlan szférákra,

országokra, természetre, államra, társadalomra, Egyházra egyaránt. Feszültség másik oldalát az
ember bűnössége jelenti. Ha a bűnbeesés nem történt volna meg, Isten maradt volna mindenütt és
mindenkor minden ember egyedüli királya.
A teremtőnek tulajdonjoga van minden teremtménye felett, így az ember felett is, ami Kálvinnál azt
jelenti, hogy az ő akarata határozza meg minden ember akaratát, az ember privilégiuma pedig az
engedelmesség.

➢ Két ország-tan, két törvény-tan, kegyelemtan, természeti törvény

Lényeges a minden ember világi tevékenységét meghatározó közönséges kegyelem. A kálvini

rendszer különlegessége, hogy a kiválasztottaknak nem csak együtt kell élnie a világ társadalmában a
bűnösökkel is, hanem ők sem mentesülnek a bűn hatalma alól az üdvözülésig.

,A közönséges kegyelem az egész világra vonatkozik, így közös mind a kiválasztottak, mind a ki nem
választottak tekintetében, amivel Isten közbelépett, hogy a teremtett világot és elsősorban az emberi
világot megmentse a teljes pusztulástól, amelyet a bűn idézne elő.
A speciális kegyelemtől Kálvin a közönséges kegyelem 3 fajtáját különíti el:

• egyetemes közönséges kegyelem  teremtmények érinti, azok megtartására irányul

• általános közönséges kegyelem  emberre vonatkozik

• szövetségi közönséges kegyelem  szűk hatókörű, kiterjed a szövetség minden kiválasztott és ki

nem választott tagjára.

A polgári élet a közönséges kegyelem hatószférájába tartozik, támogatja azt belső fékezőereje által,
másfelől pedig közvetve, mechanikus úton , a polgári kormányzat külső fékezőereje által.

Kálvin a társadalomban és az egész világban uralkodó törvényeket végső soron mind az abszolút
szuverén Istentől származtatja.

➢ A törvény forrása Isten akarata, amely abszolút és rendezett

Kálvin Lutherhez hasonlóan azt tanítja, hogy Isten akarata minden jognak a forrása. Amit Ő akar azt
igazságosként kell elfogadni, pusztán azért, mert így akarta. Isten akarata mindig rendezett akarat, s
ilyenként forrása a jognak.

A természeti rend nemcsak Isten akarata, parancsa szerint való, de az Ő bölcsessége által el is
rendezett, ami maga a természeti rend.

➢ Az isteni tv kihirdethetősége és megismerhetősége: a kinyilatkoztatott tv.

Isten akarata minden tv. kritériuma, ezért szükségszerű a kinyilatkoztatás. Az mutatja meg az isteni
akaratot, amely akarat csak homályosan tárul fel az emberi elme előtt. A Tízparancsolat jelenti a
természetjog hiteles foglalatát.
Kálvin a természeti tv érdemi tárgyalását a méltányosság elemzésével kezdi, ami mint természeti
dolog mindenkire nézve csak egy lehet, s ezért minden tv-ben a dolog mivoltához képest ugyanazon
méltányosságnak kell szem előtt lebegnie.

➢ A tv vezérelve és határkritériuma a méltányosságként megjelentő természeti tv

Isten erkölcsi tv-e az a természeti tv, az a lelkiismeretben lévő hang, ami az emberek szívébe van
írva, s ami minden tv célja és vezérlő normája kell, hogy legyen. A méltányosságként feltáruló
természeti tv a vezérlő elve minden tv-nek. Így valóban egyetemesen érvényes, s ez alapján a
meghozott törvényeket legitimálja.

➢ A tv rendelkezése és méltányossága

A méltányosságon nyugszik és alapszik az egész állami rend. Fogalmi különbség tehető:

➢ tv rendelkezése ( constitutio)

➢ és annak méltányossága ( aequitas) között  ez utóbbi a természeti tv adta háttér.

A konstitúció az a külső forma, amelyben a tv megjelenik, a méltányosság pedig a tv alapvető,

absztrakt, erkölcsi tartalma.
A kálvini tanban minden tv-nek a méltányosság kell, hogy a célja, mércéje , korlátja legyen.

Az előbbi különbségtétellel tudja elméletileg tisztázott módon összekapcsolni a méltányosságot,

vagyis a természeti tv-t a politika tv-ekkel.

➢ Az állam az ember társas természetén alapszik

A politikai filozófiát illetően, már első jelentős művében a Seneca – kommentár-ban tárgyalta az
állam mibenlétének elméleti alapjait, s arra a következtetésre jutott, hogy az állam természeti
képződmény. Az ember Kálvin megközelítésében alapvetően társas lény. Nézete szerint a döntő
különbség ember és állat között a bűntudat.
Kálvin az állam fennmaradását azonban nem a bűn miatt tatja szükségesnek, hanem az államot az
isten gondoskodás eredményeként létrejöttnek tekinti. A hatalom nem az emberi gonoszság folytán
van, hanem Isten szent rendelése nyomán.

A természeténél fogva társas lény magával hordozza a rend fenntartására való társas hajlamot, mivel
az emberek rendelkeznek az erre vonatkozó természetes ösztönnel.

A rendet a tv-ek tartják fenn, ezt mindenki képes belátni, de mégis többről van szó, mert a törvények
alapelvei az emberek szívében, értelmében természetes módon jelen vannak. Tehát az állami rend
magva mindenki szívében el van vetve.

Alapvetően mindenki rendelkezik a helyesség ismeretével, az embereket a szenvedélyeik teszik vakk á

és elfogulttá, de még sem törlődnek belőlük az alapvető elvek, a helyességet továbbra is tudják.

Világossá válik, hogy az emberi értelem meglehetősen esendő, bizonytalan, s még akkor is tántorog,
amikor úgy látszik, hogy igaz úton jár.

➢ Az írott tv szükségessége és ismérvei

A természeti tv ingatag vezetője az emberi tevékenységnek, így Kálvin szerint a természeti tv-nél
biztosabb útmutató az ezeket rögzítő írott tv.

Kálvin nyomatékkal hangsúlyozza az Ó – és az Újszövetség egységét. Védi tehát a mózesi tv-ekben a

változatlant, istenit, örök kinyilatkoztatott tv-t.
Kálvin szerint a pozitív tv-nek összhangban kell lennie az ótestamentumi kinyilatkoztatás erkölcsi tv-
ével. Lényeges, hogy a pozitív tv nem azonos a természeti tv-el sem annak méltányosságával.

A megromlott ember a tv-eket sem tudja betartani, ezért a polgári kormányzat feladata, hogy a bűnt,
a tv-szegést kényszer által féken tartsa.

Mind a tv, mind az állam természeti képződmény Kálvin gondolkodásában , de az emberi akarat
fogyatékosságai miatt, a polgári kormányzat feladata a tv-ek nagy szigorúsággal való érvényesítése.

Összegzés:

• Kálvin János nem szervezi sehol zárt jogrendszerbe a természeti tv szabályait, de állítja a
természeti tv és a természeti rend létét.

• Kálvin természeti tv-e az emberi szívbe írt erkölcsi tv. Nem racionalista, hanem erkölcsi ismeret
jellegű.

• A természeti tv társadalmi és politikai vonatkozásait tekintve a természettől fogva az emberek

társadalmi együttélésének a tv-e.

• A természeti tv Kálvin szerint olyan tv, amely erkölcsi kötelességet foglal magában.
 10. A modern axiomatikus (magyarázatra nem szoruló) rendszer- központú
természetjog atyja: Hugo Grotius

Grotius (1583-1645) az ember korlátozottan társas természetéből indul ki ellentétben sok, őt követő
természetjogásszal. G. szakított a humanista hagyománnyal, mivel azt vallotta,hogy lehetetlen a
matematikai, illetve a fizikai tudományokhoz hasonló, természeti törvényeken nyugvó
erkölcstudomány megalkotása. De Indis című művében írja: „amit Isten saját akarataként
kinyilvánított az törvény, és egy dolog azért igazságos mert Isten úgy akarja, és nem azért akarja Isten
a szóban forgó dolgot, mert az önmagában igazságos. A jezsuita természetjogász a tomistákkal
ellentétben, bár a teremtett dolgokat célra tartóaknak, teleolikusaknak tételezi, a minden dolgot
mozgató szeretetet alapvetően és határozottan az önérdekkel azonosítja és ezt az önérdeket tekinti
a természeti rend legelső törvényének. A hasznot az igazságosság és a méltányosság anyjának tekinti.
Az önfenntartás elvét vette alapul, s azt mint alapvető erkölcsi jogot fogta fel. A De Indisben két
alapvető természeti törvényt fogalmaz meg: 1. az élet védelme s mindannak távol tartása, ami az
sértheti, megengedett 2. megengedett, hogy az egyén megszerezze és megtartsa azokat a dolgokat,
amelyek hasznosak életére nézve.

Az ember csak akkor köteles mások fennmaradásával törődni, ha a saját ö nfenntartása már
biztosított. G. szerint az ember csak a szemet- szemért elv végrehajtása esetében köteles a
természetben ténylegesen segítséget nyújtani.

Az önfenntartás minimális célja könnyen a maximális és kizárólagos erkölcsi céllá válhat.

Minden minimális követelményt meghaladó norma megegyezés révén válik érvényessé a polgári
társadalomban. Be kell tartani a szerződéseket, ezt írják elő a természet alapvető törvényei is. A felek
egymással kötött megállapodásainak betartása továbbá a természetes méltányosság és a
jóhiszeműség ősi maximáinak is tökéletesen megfelel.

G. olyan minimálisban szabta meg a természetjog tartalmát, hogy az lehetővé tette, hogy ezen
egyetemes, mindenhol és mindenkor érvényes természeti törvények összeegyezhetőek legyenek a
legkülönbözőbb társadalmi gyakorlatokkal és az erkölcsi vélekedések széles skálájával. A grotiusi
természetjogi rendszer azt a gondolatot sugallta, hogy a társadalmat nagyon sokféle módon be
lehet rendezni, de az ember felelős erkölcsi döntéseiért.

A háború és a béke jogáról című műve főművének számít. G. megállapítja, hogy sem a
Tízparancsolat, sem a krisztusi tanítás előírásai nem rendelkeznek kötelező erővel az egész
emberiségre nézve. Az előbbi a zsidóknak lett rendelve, az utóbbiak inkább egy magas etikai mércét
fogalmaznak meg, s inkább tanácsok mint egyértelműen kötelező normák.

G. számára a vallási alapelvek csupán azt mondják, hogy valamiféle isten van és hogy isten
gondoskodik az emberek dolgairól. A természeti állapotban a jog végrehajtása rendkívül nehéz és
csak fegyverrel lehet annak érvényt szerezni. G. nagyra értékeli a kereszténység morális téren hozott
előnyeit, viszont nem akar hitelvi és üdvtani kérdésekbe bocsátkozni. Ennek fényében kell a háború
és a béke jogáról című művében a természetjogról szóló általános elméletét értékelni, amire további
érveit is alapozza.
G. azt állítja, hogy az ember nagymértékben különbözik a többi élőlénytől, többek között társas
ösztöne miatt, ami az embernek az embertársaival való nem akármilyen, hanem nyugodt és
értelmének megfelelő módon rendezett együttélésre irányuló vágya. Nem igaz az a kategorikus
állítás, miszerint a természet mindenkit csupán saját előnyének keresésére ösztönöz. Az emberi
természet úgy van megalkotva, hogy az emberek akkor is társas létre törekedjenek, ha semmiben
sem szenvednek hiányt. A beszéd révén pedig- ami az emberi faj kiváltsága- általános elvek
megismerésére és azoknak megfelelő cselekvésére is képes.

A természetjoghoz a hasznosság is hozzátartozik. A természetjog a legelső és legalapvetőbb elve a

holland természetjogásznál az önfenntartás joga.

G. egyrészről azt mondja, hogy a természetjog elemzésénél a természeti ösztönökből kell

kiindulnunk, másrészt azt, hogy a dolgoknak összhangban kell állniuk az ésszel. G. először az
alapösztönöket vizsgálja majd az ész és a társas együttélés természeti viszonyát. A társadalom
céljáról vallott tétele: közös erővel és együttműködéssel biztosítsa mindenki számára annak
sérthetetlenségét, ami az ő sajátja. Mindez nem csupán a tulajdonra igaz, hanem az egyén életére és
szabadságára is áll. G. úgy találja, hogy az az erőszak nem jogtalan, amely mások jogát sem sérti. A
társadalmi lét célja minden tag jogának, s elsősorban az önfenntartás alapjogának biztosítását jelenti.
Az államok közötti viszony is társas viszony, mert mindegyiküket megilleti a jogok egyfajta együttese,
melyeket a többiekkel szemben érvényesíthetnek (ez a társas lét nem az arisztotelészi értelemben
vett társas lét).

A háború és a béke jogáról című művében írja, hogy tartózkodni kell az indokolatlan
sérelemokozástól. A békesség törvényéről azt állítja, hogy az isteni akaraton nyugszik. Meg kell
különböztetni egymástól az isteni törvényeket és a természeti törvényeket. A természetjog Istentől
függetlenül érvényes: „A természetjog olyannyira változtathatatlan, hogy még Isten sem
változtathatja meg. Isten hatalma mérhetetlen. Mint ahogy tehát Isten sem teheti meg, hogy kétszer
kettő ne legyen négy, éppen úgy azt sem teheti, hogy az, ami belső lényegénél fogva rossz, ne legyen
az.”

AG. a természetjogot Istentől függetlenül érvényesnek tekinti, mely jog érvényességét önmagából
meríti.

G. nem azt állítja, hogy Isten nem létezik, hanem, hogy nincs szükség a világban és a természetben
való jelenlétének tételezésére ahhoz, hogy a természetjog érvényesség konstatálhassuk és kötelező
voltát elfogadjuk. A grotiusi voluntarizmus így fordul át a szekularizált- tudományos természetjogba.
Isten mindent átható racionális jelenlétének bizonyosságát, a geometriai módszer tökéletessége és
biztonsága váltja fel. A természeti törvények, de az etikai törvények megismeréséhez is léteznie kell
egy olyan gondolati útnak, amelyet egy ateista is bejárhat és a puszta racionalitás által elfogadhat. Ez
az öntörvényű igazságok útja, mely az öntörvényű természetet tárja fel, s a geometriai módon
felfogott tudomány bizonyosságán alapszik. Korábbi műveihez képest sokkal tisztábban látja az
önfenntartás jogából következő elveket.
 11. Thomas Hobbes jog- és államtana

Hobbes (1588-1679) a legjobb rezsimet kereste, a tökéletesen igazsá gos társadalmi berendezkedést,
egy olyan politikai filozófia vagy államtan révén, melyet valódi tudományos alapokra kívánt helyezni.

H. az idealista hagyományt követi, s a diszciplína tárgyának a természetjogot tekinti. Úgy véli, hogy a
szókratészi klasszikus természetjogi hagyomány képviselőinek hibája abban foglalható össze, hogy azt
gondolták, az ember eredendően, természeténél fogva társas lény. H. ezzel szemben úgy tartja, hogy
az ember valóságos természetén, legbelső mozgatórugóit tekintve nem hogy nem társas- politikai,
hanem aszociális lény.

A modern geometriai konstruktivista tudományfelfogása: definíciós nevek adása, állítások

megtétele, dedukciók levonása. H. természetfilozófiája ateista, nemcsak materialista- mechanisztikus
jellegű, hanem egyszersmind geometriai- matematikai alapú is. H. filozófiájára a politikai idealizmus
és az ateista- materialista szemlélet tipikusan modern összekapcsolása jellemző.

H. volt az, aki az emberi természetet elválasztotta metafizikai alapjaitól, s az ezekből fakadó
morális kötelezettségektől. Arisztotelész filozófiáját sokszor álfilozófiának titulálja, az etikáról azt
vallja, hogy összeegyeztethetetlen a kormányzati módszerekkel. Felfogásában a tudomány nem
tényeken alapuló, azt feltáró empirikus megismerési mód, hanem premisszákból való
következtetések zárt deduktív logikai rendszere, amelynek alapjául pontos meghatározások állnak.

H. gondolkodásában a konstruktivista szemléletmód meghatározó. A konstruktivizmus a tudatos és

ellenőrzött alkotás világa. Csak is az lehet, ami hatalmunk alatt áll, akarati- racionális
tevékenységünktől függ. A klasszikusnak nevezhető felfogással ellentétben H. gondolkodásmódja jól
fejezi ki és kitűnően szemlélteti a modern ember azon igényét, hogy a társadalmi dolgokat megértse
és uralja. H. nem gondolta, hogy a természet teljesen megismerhető volna.

H. nem hitt az ész természetes megismerő- képességében, a mesterséges értelmi eszközöket

részesítette előnyben.

Az ember H. szerint képes racionális konstrukciók öntörvényű világát létrehozni. Az ember ezen
képessége gondolkodni- képes voltából fakad. A filozófia az ok- okozati viszonyok helyes
következtetés révén történő feltárása, illetve az ez alapján történő konstrukció.

H. kiindulópontja a természeti állapotban az emberek egymás farkasai. H. abból indul ki, hogy
az emberek nagyjából egyenlő testi és szellemi ké pességekkel rendelkeznek, vagyis természettől
fogva lényegileg egyenlőek. Úgy gondolja, az emberek a nagyobb gyönyör, élvezet elérésért
küzdenek. Mivel az emberek együttesen ugyanazon javakat nem élvezhetik, ezért szükségképpen
egymás ellenségei lesznek, s céljuk elérése érdekében igyekeznek kölcsönösen elpusztítani vagy
leigázni egymást. Ez a kölcsönös bizalmatlanság állapota, mely együttélés az embereknek nem
örömet, hanem rengeteg kellemetlenséget okoz, hacsak nincs egy olyan hatalom, amely
mindannyiukat képes megfélemlíteni. Következésképpen amíg nincs közhatalom, addig a mindenki
háborúja mindenki ellen állapota uralkodik, mivel csak a közhatalom képes az embereket kordában
tartani.

A természeti állapotban semmi sem igazságtalan, ezért a haláltól való félelem és a béke
előnyei miatt megkötik a szerződést. Ebben az állapotban se uralom, se biztos tulajdon, hiszen
természettől fogva mindenki mindenre egyszerre tarthat igényt. A haláltól való félelem és a békéből
fakadó előnyök indítják meg az embereket a szerződések megkötésére, miközben természetük nem
változik meg, vagyis nem lesznek szociábilisak.

Az értelem első törvénye szerint mindenki a békére törekszik. A békére törekvésből adódik a második
törvény, hogy mindenki mondjon le minden jogáról, felté ve, ha a többiek is hasonlóképpen
cselekednek: „mindenki önkéntesen mondjon le minden jogáról, feltéve, hogy a többiek is így
tesznek, ha ezt a béke és az önvédelem érdekében szükségesnek tartja, s másokkal szemben
elégedjen meg annyi szabadsággal, mint amennyit ő másoknak saját magával szemben engedélyez.”
A korábban harcban álló emberek szerződése hozza létre a polgári társadalmat. Azért kötnek
szerződést, mert csakis így biztosíthatják a biztonságot, megmaradásukat. Mivel viszont
szenvedélyeik, természetük továbbra is egymás ellen fordítaná őket, ezért van szükség a
közhatalomra, mely ezeket a szenvedélyeket akár erőszakkal is elfojtja, megfékezi.

Az emberek szigorú szabályrendszert alkotnak a maguk számára szerződéssel, a saját emberi

természetüknek megfelelő raciobalitás, az abból fakadó normák szerint. Semmilyen más,
magasabb racionalitás nem játszik szerepet az állam létrehozásában, valamint létének
magyarázatában. Az értelem parancsai nem (természeti) törvények, hanem a logika
törvényszerűségei szerinti végkövetkeztetések vagy tantételek, amelyek egyedül az emberi élet
fenntartására és védelmére vonatkoznak, míg a voltaképpeni törvények H. államtanában a legitim
szuverén parancsát jelölik.

A szerződés betartása maga az igazságosság. Mivel az uralkodó nem kötött szerződést, így
azt meg sem szegheti. A közbékéért és közbiztonságér a közhatalom mindenki megbízottja , ami
valamennyiüket megtestesíti, s melynek aktusait mindenki a magáénak ismeri el. Az állam lényege
abban áll, hogy van egy egyetlen személy, akinek cselekedeteit illetően egy nagy emberi sokaság
minden egyes tagja egymással kötött kölcsönös megállapodás alapján megbízónak tekinti magát
avégett, hogy e személy mindannyiuk erejét és eszközeit a béke és a közös védelem érdekében úgy
használhassa fel, ahogy célszerűnek tartja. A közhatalom mindenkinek mindenkivel kötött
megállapodása révén jön létre, felhatalmazom ezt az embert vagy ezt a gyülekezetet, hogy engem
kormányozzon, ráruházván minden jogomat, feltéve, ha a többiek is így tesznek. A szerződés nem az
uralkodó és a társadalom között jön létre, hanem az emberek egymás közötti megállapodásából, akik
megegyeznek abban, hogy a hatalmat egy személyre (vagy közösségre) ruhá zzák át, s ezzel őt
mindenre kiterjedő teljes jogkörrel látják el. Mivel az uralkodó nem kötött szerződést, így azt meg
sem szegheti, vagyis uralma majdhogynem korlátlan. Az értelem törvényéből, a természeti
törvényből fakad az is, hogy az alattvalók addig kötelezettek engedelmességre, ameddig az uralkodó
képes életüket megvédeni.

Az állam a legerősebb szenvedélyen, az erőszakos haláltól való félelmen alapul szilárdan.

Az önfenntartás vágya a legerősebb természetes vágy, az elsődleges szenvedély, a legalapvetőbb erő.

Az önfenntartáshoz való legfőbb jog.

H. alapvető különbséget tételez a ius és a lex között mint alanyi és tárgyi jog között, „mivel a jog azt a
szabadságot jelenti, hogy megtehetünk-e valamit vagy sem, ezzel szemben a törvény azt határozza
meg és teszi kötelességünkké, hogy mit tegyünk és mit ne.”

H. az állam megkonstruálásához az emberi természetből indul ki. Filozófiájában az igazságosságot

empirikus alapokra helyezte és az ember meghatározott szükségleteit tette meg a politikai
berendezés alapjául.
 A szuverén parancsához a jog kényszerítő ereje társul, amellyel a szerződés betartását
kényszeríti ki.

A szuverén által alkotott törvények nem azért érvényesek, mert ésszerűek vagy igazságosak, hanem
mert az ő kizárólagos hatalmában áll ezeket meghozni.

Azon jogelvet, hogy a megkötött megállapodásokat teljesíteni kell (pacta sunt servanda) természeti
törvénynek nevezi, s ezt tekinti az igazságosság forrásának és eredetének. A jogosságban a
kényszerítő erő játssza a központi szerepet a formális igazságosság, azaz a szerződés mindenáron való
betartása érdekében.

H.: „következésképpen az igazságtalanság és az igazságosság fogalmairól csak akkor beszélhetünk, ha

már létrejött egy olyan kényszerítő erő, amely büntetés kilátásba helyezésével nagyobb félelmet
ébreszt bennünk, mint amekkora előnyt megállapodásaink megszegéséből remélhetnénk, s így
mindenkit egyformán a megállapodások betartására kényszerít.”

Az igazságosság lényege az érvényes megállapodások betartásában rejlik, de a megállapodások

érvényességének előfeltétele olyan polgári hatalom, amely elég erős ahhoz, hogy a
megállapodások betartására kényszerítsen minket. Ahol nincs kényszerítő erő, ott nincs
igazságosság, tehát a jog és az erkölcs az erőben, a törvény pedig a parancsban oldódik fel. (ez
hatalomelmélet)

A szuverén a birtoklás játékszabályainak betartására kényszerít:

Hobbesban fel sem merül a „megadni a másoknak az őt megilletőt” sem a természeti állapotban, sem
az állam létrehozásakor. Az ember lényénél fogva birtoklásra tör.

A szuverén biztosítja minden szerződés érvényességét, minden szerződési kötelezettség

kikényszeríthetőségét.

H.: „ahol nincs közhatalom, ott nincs törvény, ott nincs igazságtalanság.” Ezért sokan Hobbest tartják
a modern jogpozitivizmus első nagy atyjának.

A legnagyobb erő, a szuverén, illetőleg az állam az erőszakos haláltól való félelem és az

önfenntartáshoz való jogon alapszik, nem pedig erkölcsi célokon.

Az igazságosság nem függ a helyes észtől, ezt s természeti törvény alapján tiltja.p

H.: „a jó törvényen nem az igazságos törvényt értem, mert semmiféle törvény nem lehet
igazságtalan. A törvényt a szuverén hatalom bocsátja ki, amit e hatalom tesz, azt a nép valamennyi
tagja saját felhatalmazásából eredő, önnön cselekedetének ismeri el. És ami közös akaratból ered,
azt senki se nevezheti igazságtalannak.

A természeti törvényre alkalmazott tudományos, definiáló- deduktív módszertan: H. úgy

gondolta, hogy az igazságosság szükségszerű belátás eredménye.

A természeti törvények igaz elméletét az erkölcsfilozófia körébe sorolja. Az erkölcsfilozófia

megállapítja, hogy az emberi érintkezésben és társadalomban mi a jó és mi a rossz.

H. a békét teszi minden erény alapjává. Az erényeket a békés, társas és kényelmes élet eszközeinek
tekinti.
 Csak egy biológiai természeti törvény van: az önfenntartás joga. A természeti „törvények”
csak akkor törvények, ha már az állam kényszerítő ereje társul hozzájuk.

Az önfenntartáshoz való jog az egyetlen természeti jog, amit a természeti törvény előír.

H. egész politikai filozófiája arról tanúskodik, hogy a szenvedély erősebb az észnél, de ez utóbbi
mindenhatóvá válhat, ha a legerősebb szenvedéllyel szövetségre lép.

H.:Az állam, szerződéssel, a szerződéses cél érdekében jön létre, így az állam valamennyi
alattvalója szerződésileg kötelezte magát a polgári törvények megtartására., így a természeti
törvényt az alattvalók nem fordíthatják a polgári törvények ellenében.

A természeti törvény kötelező erejének feloldása a szuverén kényszer által szavatolt

parancstörvényeiben, amelyeket a bíró mechanikusan végrehajt.

A bírónak a törvényt, ha összességében tekintjük, végrehajtás- szerűen kell dedukciós módszer

szerint alkalmaznia a konkrét történeti tényállásra, vagyis mintegy levezetni az ítéletet a törvényből.

H. alapvetően úgy gondolja, hogy a természeti törvény tartalma nem egyértelmű, bizonytalan, hogy
az emberek is egyenetlenkednek, vitatkoznak az igazságosság és a méltányosság tartalmát illetőleg.
Ez pedig egyfajta háborúskodást szül. Hogy mi az igazságos és igazságtalan, azt koncentráltan az
állami szuverén hatalomnak kell meghatároznia, törvényben előírnia és büntetések
mellérendelésével kikényszerítenie.

A természeti törvény azt írja elő, hogy a polgári törvényeknek az alattvalók engedelmeskedjenek.
Ehhez viszont azoknak kihirdetetteknek és egyértelműnek kell lenniük.

H.: a természeti törvényeket a pozitív jognak rendeli alá, míg az isteni törvények közül csak azok
kötelezőek, amelyeket az állam kötelezőnek nyilvánít. A természeti és az isteni törvény csak akkor
kötelező, ha az állam törvényként kihirdeti.

Hobbes mesterséges állama: H. célja az volt, hogy a politika tudományát- tanát alkossa meg
racionális- teoretikus alapon, s hogy a legitim szuverén hatalmat alapozzon meg, és hogy azt meg is
védje külső vagy belső kontingens szempontoktól és támadásoktól. H. jobban szerette volna, ha a
szuverén jogalkotása megfelel a természeti törvény előírásainak.
 12. John Locke: a kormányzat mint megbízás

A természeti törvényhez, hogy törvény legyen, szankciók kell hogy társuljanak.

John Locke (1632-1704) „Tanulmányok a természeti törvényről” című tanulmánya a természeti

törvényt a kötelezettségek oldaláról, parancsként, az isteni szuverenitás hatalmi alapjáról
tárgyalja.

A természeti törvény minden koncepciójában a törvényhez, hogy valóban hatékony legyen, a tág
értelemben vett szankciók kell hogy társuljanak. A klasszikus természetjogi tanítás szerint a
lelkiismeret ítélete szolgáltatja a szankciót, ahol a lelkiismeret Isten által szívbe írt törvény helye és
működtetője. A természeti törvényt emberek hajtják végre, de úgy, hogy mindenki felelős a másik
emberért, ezért mindenkinek joga van annak végrehajtására.

A természeti állapot korlátozottan társas állapot, amelyet örökösen a háborúság fenyeget.

A természeti állapot a békesség, a kölcsönös segítségnyújtás állapota. L.: az emberek többsége nem
tartja szigorú tiszteletben a méltányosságot és az igazságot.

A munkával szerzett tulajdonjog: a természeti állapotban a természeti törvény szerint

munkájával mindenki tulajdonhoz juthat. L.: Isten az embereknek adta a földet, minden embernek
közösen, hogy dolgozzanak és munkájukkal jobbá és kényelmesebbé tegyék életüket.

Az igazi érték a munka, amit az ember a természethez hozzátesz, s mivel hozzátette az a dolog az
övé, az ő tulajdona. Ebből következik, hogy magától Istentől származik a magántulajdon. Alapelv
viszont, hogy mindenki csak annyit tulajdoníthat el, amennyit fel tud használni.

Végrehajtás feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a természeti törvény valóban törvény legyen.

Az embereknek hatalmukban áll a természeti állapotban, hogy mindent megtegyenek, amit jónak
látnak önmaguk és mások megvédése érdekében tenni. A természeti állapotban minden kinek
jogában áll a természeti törvényt a többiek vonatkozásában végrehajtan i, a természeti törvényt
megsértővel szemben büntetést lehet foganatosítani. Jogukban és hatalmukban áll a természeti
törvény megszegését, mármint a bű nt büntetni, akár halálbüntetéssel is. Az egyéni haszon és
kellemes- keresés határozza meg, hogy kinek mennyi tulajdona lehet (L.: a természetes és ész
diktátuma), de az is szubjektív, hogy mit tehet az ember önmaga és a társadalom megvédése
érdekében.

A természeti törvény megparancsolja és védi a békét és a biztonságot, de az emberek által

foganatosított szankció teszi igazán hatékonnyá. A természeti állapot hiába a szabadság és az
egyenlőség állapota, ha tele van félelmekkel és az emberek állandó veszélynek vannak kitéve. Több
dolog hiányzik a tulajdon védelméhez, ezért az emberek kénytelenek ezen állapotot elhagyva
politikai társadalmat alkotni. A természeti állapotban nincsen ismert és elfogulatlan bíró, aki az
érvényes törvények alapján eldöntené a vitás ügyeket, ebben az állapotban mindenki bíró, mindenki
végrehajtója a természeti törvénynek. Ezen állapotban hiányzik a hatalom, ami megalapozná és
alátámasztaná a helyes ítéletet, továbbá a kellő végrehajtást biztosítaná. A természeti állapotot L.
valóságos állapotnak tekinti, mely nem csupán hajdanán létezett, hanem egyes régiókban és
állapotokban ma is empirikusan fellelhető.
 A természeti állapot a bíróság viszonylagosságának és a béke hiánya.

Amennyiben az önfenntartáshoz javakra van szükség a javak bősége kell hogy jellemezze a természeti
állapotot. Mivel az emberek elfajzottak, ezért az idilli állapot nem maradhat sokáig fenn. A többség
nem tartja magát szorosan a méltányosság és az igazság törvényeihez.

A bőség a polgári társadalom sajátja. Azért nem a békesség állapota, mert az emberek nem követik
a természeti törvényt.

A politikai tan levezethetőségének forrása: a természeti törvény megismerhetőségének

bonyodalmai.

Minden törvénynek ki kell hirdetve ahhoz, hogy valóban törvény legyen, vagyis a természeti törvény
az emberek szívében kell hogy legyen írva, vésve, mivel az csak így ismerhető meg és
következésképpen csak így követhető.

L. politikai és jogfilozófiáját úgy alkotta meg, hogy a természeti törvény részletes elemzését más
elemzési területekre hagyta. Ami koherens és megalapozott L. jog- és politikai elméletében, az csakis
a tulajdon igazolására vonatkozó elméleti törekvés. Az isteni Kinyilatkoztatást L. azért fogadta el,
mert azt bizonyítékok támasztják alá és mert a tiszta ész törvényt tartalmazza. L. azt állította, hogy az
Újszövetségben foglalt erkölcsi előírások a teljes erkölcsi törvényt írván elő az ész törvényével
teljesen egyezőt tartalmazzák.

Természetitörvény-tan helyett természetiállapot- teória természetes jogosultságokkal.

A természeti törvény nem is törvény, hanem olyan természeti állapot, amelyben bizonyos dolgok
ésszerűek hogy vannak, s amelyből ésszerű, hogy más dolgok következzenek. L. a Két Értekezést
elsősorban nem filozófus olvasóközönségnek írta, hanem a polgároknak szánta mondanivalóját, így
annak érvelése is igazodik a potenciális olvasókhoz.

Míg a természetjog velünk született, addig az emberek velük született módon nem ismerik a
természeti erkölcsi törvényt.

L. szerint az ember a gyönyör- és fájdalomérzet természetes impulzusaiból kiindulva, a természetes

vágyak ráció általi szabályozásával, a reflexió segítségével eljuthat az egyetemes erkölcsi normák
szükségszerű tudományához. A természeti erkölcsi törvények nem metafizikailag fejtik ki hatásukat.
Az erkölcsi ideák az emberi szellem alkotásai. Nincsenek általánosan elfogadott erkölcsi szabályok,
nincsenek velünk született erkölcsi alapelvek sem, mint ahogy nem létezik az erkölcsi ismeretek
megszerzésére irányuló képesség vagy hajlam sem. A boldogság utáni vágy abszolút jog, természetes
jog.

Mivel a természeti erkölcsi törvényt az emberek nem ismerik és követik, a természeti

állapotban folyamatosan jelen van a hadiállapot lehetősége.

L. természeti törvénye alapjában véve arra szolgál, hogy az embert megóvja, megvédje a többi
emberrel szemben. A társadalom és a kormányzat létrehozatalának az az oka, hogy a racionális
egyének a természeti törvény maradéktalan érvényesülését kívánja, s ezért kötnek szerződést. A
béke olyan gyakorlati alapelv, amely észszerűségének belátása az embereket arra indítja, hogy ne
okozzanak kárt a másiknak, illetve a károkozásért vegyen elégtételt. A természeti állapotban
folyamatosan jelen van a hadiállapot. Az emberek azért hozzák létre a társadalmat és hagyják el a
természeti állapot, hogy ezzel elkerüljék a potenciálisan mindig jelenlévő hadiállapotot.

A polgári társadalom célja a tulajdon gyarapítása és védelme.

Ami miatt az emberek államokká egyesülnek, az a tulajdon, vagyis az élet, a szabadság és a vagyon
megvédése. E három dolgot L. tulajdonnak nevezi. Az államban az ember feladja azon hatalmát, hogy
önmaga és mások védelmében mindent megtehet, amit jónak lát, s ezt a hatalmát a törvényekre
bízza, mint ahogy egyúttal a büntető hatalmáról is teljesen lemond.

L. a Második értekezésben egyértelműen leszögezi, hogy minden ember úgy születik, hogy
veleszületett alanyi joga van a tökéletes szabadsághoz. Az állami hatalom az egyénekhez természet
adta módon tartozó egyéni hatalmak szerződés révén való egyesítése.

A kormány feladata a béke, a biztonság és a közjó szolgálata. A megszerzett javakat védeni kell, így a
polgári társadalom célja a tulajdon védelme. Az emberek azért alkotnak államot és azért vetik
magukat a kormányzat alá, hogy a tulajdont védjék. Locknál a tulajdon megelőzi a társadalmat,
mivel azt az egyén hozza létre, mégpedig egyénenként eltérő mértékben. L. úgy gondolta, hogy be
kell bizonyítania: a javak korlátlan felhalmozása nem igazságtalan és nem is erkölcstelen.

A polgári kormányzat átruházott hatalma révén nem rendelkezhet az emberek életével és

tulajdonával önkényesen.

A törvényhozó hatalom az államban a legfőbb hatalom, mégis meg vannak a maga korlátjai. A
törvényhozó hatalom a társadalmat alkotó egyének egyesített hatalma, az nem bírhat több
hatalommal, mint amivel az egyének a természeti állapotban rendelkeztek. A törvényhozónak a
közjóra kell tekintettel lennie, ez adja hatalmának egyik korlátját, a másik korlát az emberek
tulajdona.

A „nemo plus iuris” ősi római jogelvének értelmében senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel
maga rendelkezik; hasonlóképpen, ha a hatalmi szemlétet vesszük, akkor sem rendelkezhet senki
több hatalommal annál, mint amit az átruházók együttesen ráruháztak.

A jogtalan parancsoknak való engedelmesség kötelezettségétől az ellenállás jogáig.

A természeti törvényről 1664-ben írt esszéjében kifejti, hogy a királyok parancsainak való
engedelmesség a természeti törvényen alapul és a lelkiismeretben való kötelezést is tartalmazza
Gyökerese fordulat áll be a Két értekezés a polgári kormányzatról című művében, amelyben a
természeti törvény tartalmának átértelmezésével az új, forradalmi jelleget és funkciót nyer.

L.: a természeti törvényt kötelezőnek ismerte el minden ember vonatkozásában, a királyok esetében
is.

A törvényhozókra és az uralkodókra is kötelező természeti törvény legfőbb és legalapvetőbb örök

szabálya és normája az emberiség megvédése. A hatalomgyakorlás nem önkényes parancsokkal
kell, hogy történjen, hanem kihirdetett törvényekkel.

A zsarnoki hatalomgyakorlás önkényes és így jogtalan, amely a hadiállapotot idézi elő.

Minden államban a törvényhozó hatalomé a legfőbb hatalom, de ez nem jelenti annak korlátlanságát
vagy elv- nélküliségét. A zsarnoki hatalom egyértelműen a természeti törvény ellen való. A
ténylegesen előforduló zsarnoki hatalom jogtalan, a természet és annak törvénye ellen való pusztán
az erőn alapuló hatalom.

A természeti és a hadiállapot különbözősége- a zsarnoki hatalom hadiállapotba helyezi

magát a néppel szemben.

A locki természeti állapotban nincsen állandó háború, de van állandó bizonytalanság és háborús
veszedelem. A természeti állapot az, amikor az emberek úgy élnek együtt az észnek megfelelően,
hogy nincs közös földi feljebbvalójuk. A természeti állapotban folyamatosan jelen van a hadiállapot
lehetősége, ezért alkotnak az emberek társadalmat és hagyják el a természeti állapotot.

L.: a természeti állapot a békesség, a jóindulat, kölcsönös segítségnyújtás és közös védekezés

állapota, míg ezzel szemben a hadiállapoté az ellenségeskedés, a rosszindulat, az erőszak és a
kölcsönös pusztítás.

A zsarnoki abszolút hatalom csak ott lehet, ahol az embereknek nincsen tulajdona: a Sir
Robert Filmerrel szembeni kritika.

Sir Robert Filmer (1588-1653) Patriarcha (1680) című művével szembeni terjedelmes és elmélyült
bírálata annak cáfolatára irányult, hogy mindenhatalom a Biblia leírása szerint közvetlenül Istentől
akaratából és gondviseléséből származnék.

L.: az apai hatalom ott van jelen, ahol a gyermek még képtelen tulajdonának kezelésére, a politikai
hatalom pedig ott létezik, ahol tulajdonnal rendelkeznek az emberek, míg a zsarnoki (abszolút)
hatalom csakis olyannal szemben lehetséges, akinek nincs tulajdona. A zsarnoki hatalmat nem a
természet hozza létre.

A hatalom átruházás a „nemo plus iuris” elve alapján: aki zsarnoki hatalomra tör, az a másik
szabadságát akarja elvenni.

L.: nem az emberi konvencióra, hanem közvetlenül természetjogi érvekre építi a magántulajdon
jogosságát. Minden ember természettől fogva szabadak születik, ezért csakis a beleegyezés révén
válhat földi hatalom alattvalójává.

A tulajdon (birtok) használata jelentheti ezt a hallgatólagos beleegyezés látens kinyilvánítási aktusát.

A polgári kormányzatot létrehozó szerződés megbízási jellegű: nem lehet törvények nélkül
kormányozni, a polgárok tulajdonával önkényesen rendelkezni, ily módon adót kivetni.

A kormányzat tevékenységének korlátja, hogy az állampolgárok beleegyezése nélkül nem vehetik el

tulajdonuk vagy vagyonuk semennyi részét.

L.: adókat csak polgárok, szavazatuk többsége által biztosított vagy általuk választott képviselőik útján
adott felhatalmazás alapján vethet ki és hajthat be a kormányzat az állam fenntartására,
működtetésére. Az emberek tulajdona feletti önkényes hatalomgyakorlás nem egyezik a polgári
kormányzat természetével és lényegi céljaival. A biztonság és a védelem teljes mértékben hiányzik az
abszolút monarchiákban.

Az önkényes zsarnoki kormányzás erőszakával szemben jogos az erővel történő szembeszállás

a tulajdon jogcíme alapján.

L.: az állam (felnőtt) polgárai véleményt alkotnak arról, hogy mikor hágja át az uralkodó a természeti
törvény előírásait.

A kormányzat egyetlen értelme és célja a jogcím(ek) védelme, amely a tulajdon fogalmában

foglaltatik össze.

A társulási és az alávetési, megbízási jellegű szerződés- a zsarnok szerződésszegésének

kritériumai és következményei.
L.: minden hatalom, kormányzat megbízás révén jön létre. A jogokról való lemondás csak feltételes
joglemondást jelent. A kormányzat csak megbízás révén gyakorolja a hatalmát az alávetési
megbízás szerződés révén, de mindvégig a kormányzat céljából fakadó alapvető természeti
törvényi elv korlátok által behatároltan.

Olyan megbízás, ami tárgyát és érvényét veszti, ha feltételei nem valósulnak meg, mert a hatalom
gyakorlói megsértik őket. P

L.: a megbízói akarat, a megbízási szerződés célja nem valósul meg, mert a megbízott visszaél
hatalmával és a megbízó ellen erőszakot alkalmaz ekkor hadiállapotba helyezik magukat az
alattvalókkal.

A természeti és hadiállapot elhatárolási nehézségei- a természeti állapot teoretikus funkciói

Lock-nál.

A természet állapot tana Locknál nem a bibliai emberi természet egyik stádiumának állapota, hanem
annak megmutatója, hogy meddig terjedhet a politikai kormányzati és törvényhozói hatalom.
 13. A klasszikus analitika: Jeremy Bentham és John Austin

A pozitivista jogelméletnek a XIX. században Jeremy Bentham és John Austin adták a

legszínvonalasabb kifejtését.

A következő állításokat szokták a pozitivizmus lépviselőinek tulajdonítani:

1. A törvények emberi lényektől származó parancsok.

1. Jog és erkölcs, illetve létező jog és kívánatos jog között nincs szükségszerű
kapcsolat.
2. A jogi fogalmak jelentésének elemzése vagy tanulmányozása olyan fontos
vizsgálódási terület, amit meg kell különböztetni a történeti és szociológiai
vizsgálódásoktól, valamint a jogi erkölcsön, társadalmi célokon, funkciókon stb.
alapuló kritikai értékeléstől.
3. Egy jogrendszer olyan „zárt logikai rendszer”, amelyekben előre meghatározott jogi
szabályokból kizárólag logikai eszközökkel helyes döntések vezethetők le.
4. A tényállásokkal ellentétben az erkölcsi ítéleteket nem lehet megalapozni észérvekkel,
racionális bizonyítással vagy ellenőrzéssel.
Az előbbi állítások között nincs szükségszerű összefüggés, az egyik állítás elfogadása nem vonja maga
után a többi elfogadását. A 2. pontot tekinthetjük a pozitivista jogfelfogás képviselői közös
nevezőjének. Bentham és Austin elméletében fontos szerepe van ennek az elvnek. Elméletükben
központi jelentősége van a fogalmi elemzésnek, ezért gyakran nevezik őket az analitikus jogelmélet
képviselőinek is. Munkáikban központi helyet foglal el a szuverenitás és a parancs fogalma.

Austin: A jogelmélet területének meghatározása - az egyetlen még életében megjelent jogelméleti

műve.

Bentham Austinnal ellentétben hatalmas életművet hagyott hátra. Legfontosabb műve: A

törvényekről általában.

Austin jogelméletének legalapvetőbb kategóriája a parancs, ez a fogalom jelenti számra a jogi és

erkölcsi tudományok kulcsát. A parancs az az általános fogalom, aminek a törvény csak egyik alesetét
képezi. A definícióban benne van a kötelezettség, a szankció valamint az alá- és fölérendeltség
fogalma is, mivel ezek fogalmilag elválaszthatatlanok.

A parancs fogalmával kezünkben van az austini jogelmélet kulcsa, s ha ehhez hozzátesszük, hogy a
törvény általános parancs, akkor kezünkben van a sajátképpeni értelemben vett jog fogalma.
Amelyek nem rendelkeznek a jog minden lényeges fogalmi jegyével, csak analogikus értelemben
nevezhetők jognak, amelyek a jog igen kevés fogalmi elemével rendelkeznek, csak metaforikus
értelemben nevezhetők jognak. Minden sajátképpeni jog, vagyis általános parancs pozitív, hiszen
tételezés útján jön létre. Ezen belül Austin két nagy csoportot különböztet meg. egyfelől az Isten,
másfelől az egyes emberek által más embereknek adott parancsokat. A pozitív jelző új értelmet kap,
az „ember által alkotott” jelentéssel bír. Az emberek által hozott törvények további osztályokra
bonthatók:
 1. Szuverén, a politikai fölérendelt által hozott törvények
2. Az emberek által nem politikai fölérendelti minőségükben hozott törvények
Austin szerint a jogelmélet megfelelő tárgya a pozitív jog kell, hogy legyen. A pozitív jog alatt az
ember által alkotott sajátképpeni jog első osztályát, vagyis a politikai fölérendeltek által alkotott
törvényeket érti. Az ember által alkotott sajátképpeni törvények második osztályát, vagyis a nem
politikai fölérendeltek által alkotott törvényeket és a nem sajátképpeni jognak a sajátképpeni joghoz
analógia útján kapcsolódó osztályát együttesen pozitív erkölcsnek nevezte el.

Istentől - embereknek

sajátképpeni jog

(általános parancs: kötelezettség / szankció / alá és fölé rendeltség)

szuveréntől

(pozitív jog)

embertől – embereknek

nem fölé rendelttől

(pozitív erkölcs)

A jogelmélet feladata a pozitív jog elemzése. Ezen belül pedig a jogelmélet lehet általános és
különös.

A pozitív jogot az különbözteti meg a sajátképpeni törvények többi formájától, hogy az a szuveréntől
származik. A szuverenitás fogalma a fölérendeltség már érintett árfogóbb fogalmának egyik esete.
Van egy pozitív és egy negatív oldala: (1) Olyan meghatározott és közös fölérendelt, akinek az adott
társadalom többsége szokásszerűen engedelmeskedik, (2) ő maga azonban mással szemben nem
tanúsít ilyen szokásszerű engedelmességet. Austin független politikai társadalomnak nevezi azt a
társadalmat, beleértve a szuverént is, mely rendelkezik ilyen szuverénnel. A szuverén mindig egy
meghatározott személy vagy személyegyüttes kell hogy legyen. Egy olyan társadalomban, ahol a
lakosság egyes csoportjai nem ugyanannak a politikai fölérendeltnek engedelmeskednek, szintén
nem lehet szuverénről beszélni, hacsak a társadalom szét nem szakad több önálló politikai
társadalomra. Ezekből adódóan a nemzetközi jog Austin elméletében magából a szuverenitás és a
pozitív jog fogalmából következően sem lehet pozitív jog, hiszen abból hiányzik a szuverenitás
eleme.

Az alkotmányjog, mely korlátokat állít a szuverenitás elé, szintén nem lehet pozitív jog, csupán a
pozitív erkölcs része. A törvény annak ellenére lehet jogszerű, hogy alkotmányellenes.

Bentham elméletének alapelemei (parancs és szuverén) ugyanazok voltak. Bentham nem

különböztetett meg alapvető logikai típusokat. Megőrizte a kötelező normák egységes fogalmát.
Helyt adott azonban a kötelező normák fogalmán belül a törvényhozó akarat különböző formájú
kifejezéseinek:

➢ megparancsolhat valamit
 ➢ megtilthat valamit
➢ engedélyezheti, hogy a címzett tartózkodjon a cselekedettől
➢ engedélyezheti, hogy a címzett egy bizonyos módon cselekedjen
Rájött, hogy az akarat ezen 4 aspektusa között meghatározott logikai kapcsolat áll fenn: „az
akaratnak, csakúgy mint az értelemnek van logikája”.

Se Bentham, se Austin nem használta az analitikus jogelmélet kifejezést, mégis őket tekintik a XIX.
századi analitikus jogelmélet legjellemzőbb képviselőinek.

Analitikus jelzővel azokat a jogelméleteket szokták jelölni, melyek legfontosabb feladatuknak a jogi
fogalmak elemzését tekintik. Az ilyen jogelmélet megpróbálja a jogot legalapvetőbb fogalmaira
bontani, megpróbál minden fogalmat a lehető legnagyobb pontossággal definiálni, illetve
megpróbálja a jogi fogalmak közötti viszonyt kibontani.

Bentham vetette meg az alapjait annak a rendkívül sokszínű és szerteágazó, de bizonyos

koherenciával mégiscsak rendelkező szellemi mozgalomnak, amit filozófiai radikalizmusnak
neveznek, s aminek az utilitarizmus a részét képezte. A filozófiai radikalizmus hívei élesen bírálták a
korabeli angol intézményeket, s nagyszabású reformokat sürgettek. Felléptek a monopóliumok ellen,
kíméletlen kritikának vetették alá a common lawt, a parlamenti reformot, általános választójogot és
kodifikált jogot követeltek.
 14. Johann Gottlieb Fichte: A jog kölcsönös elismerő viszony vagy a
tulajdonosok egyezsége?

Fichte szabadságfelfogása:

A szabadság nem csak függést nem jelenthet, de korlátlanságot sem. A szabadság nem egymás
rovására, de még csak egymás mellet sem érvényesülhet, hanem egymással egyfajta alapvető
jogviszonyba kerülve, kölcsönösen, egymást feltételezően létezik, realizálódik.

Az ember fogalma Fitchénél eredendően több embert feltételez, ugyanis az ember csak emberek
között válik emberré, s ha létezik ember akkor több embernek kell léteznie ahhoz hogy az ember
emberré váljon.

Individuális tudatfilozófia,

1. tétel: egy eszes lény szabad működést tulajdonít magának, ezzel meghatároz magának egy külső
érzéki világot.

2. tétel: a szabad lény nem tulajdoníthat magának szabad működést az érzéki világban anélkül, hogy
másik eszes lények ne tulajdonítana szabad működést.

3. tétel: az eszes lény nem tételezhet fel más eszes lényt anélkül, hogy meghatározott viszonyban áll
velük. (magyarán vagyok én, vagy te - eszes lényként, - és mi egy meghatározott viszonyban állunk a
külső érzéki világban). Ez a viszony a jogviszony. Fichte tantételeiből levonható végkövetkeztetés,
hogy „A rajtam kívüli szabad lényt minden esetben el kell ismernem, mint az ilyent, azaz
szabadságomat korlátoznom kell az ő szabadsága lehetőségének fogalmával.”

Fichte jogtanának lényegi elemei

1. Cselekvő alany szabadsága: Ez a másik által már keletkezésekor korlátozott, s mint eleve
korlátozott lehetőségként van jelent ➔ a kölcsönös önkorlátozás az ember eszes létéből fakadó
racionális követelmény. Az ÉN csak akkor tudja magát szabadnak tételezni és megvalósítani saját
szabadságát, ha a Másikat hasonlóképpen szabad és eszes lényként ismeri el (megkívánt kölcsönös
önkorlátozás).

2. Szabadság: nem csak genezisében, hanem tartalmában is relacionális (kapcsolati) jellegű Az én csak
akkor tudja önmagát konkrétan szabadnak feltételezni, és akkor tud akként létezni, ha egyszersmind
a Másikat is szabadnak tételezi, és mint olyanhoz viszonyul aki az ö szabadságát megvalósítja.

3. Együtt-tételezés az elismerés fogalmán keresztül valósul meg. Az emberek csak egymást

kölcsönösen elismerve tudnak emberségükben megvalósulni..

4. Jogelmélet számára nem a tudati állapot, hanem a konkrét cselekvések a fontosak: a külvilágban
megvalósuló cselekedetek kölcsönössége az, ami a szabadságot és a jogi viszonyt társadalmilag
megvalósítja, tehát: azon elvárás, hogy mint szabad és racionális lényként kezeljen engem a Másik,
azon alapszik, hogy Én is így viszonyulok őhozzá. ➔ kategorikus elismerési kötelezettség. A Másik el
nem ismerése valódi ön-ellentmondás.
Jog, mint egyetemes elismerő viszony

Az öntudatból vezeti le, így transzcendentális módon alapozza meg az elismerő kapcsolatot, s szintén
traszcendentális szinten bizonyítja, hogy a jogiság annak eredendő velejárója. A kölcsönös elismerés
az egyenrangú kölcsönösségen alapszik ➔ az individualitás és az egyéni szabadság kölcsönös
elismeréséből fakad a jogok kölcsönös elismerésének igénye.

Az egyetemes elismerés tulajdonosi megegyezés kölcsönösségébe történő redukciója

Fitchénél a kölcsönösség a tulajdonjog létrejötténél, mint a tulajdonosok egymásközti megegyezése,

szerződése jelenik meg, amely tulajdonuk elismerésére vonatkozó közös akaratukat szentesíti. A
közös akaratot vagy konszenzust követő tulajdonosként történt elismerő szerződés.

Fichténél az elismerés kölcsönös konszenzusba, szerződésbe vált át. Az elismerés neve szerződés.

Fitche szerint a jogközösségbe csak azok léphetnek be, akik a közös megegyezésben részt vesznek.

Az egyén joga azáltal korlátozott, hogy elismeri mindenki másnak a jogát.

Fichte 2 hipotézist különböztet meg:

a.) a tulajdonosi szerződés pusztán formális létét,

b-) jogi tartalma által megkívánt érvényét.

15. A történeti jogi iskola (Savigny, Maine)

A historizmus ne csupán az angolszász jogszemlélet sajátossága. A XIX. századi német életérzést és

tudományos gondolkodást is alapvetően meghatározta. Jogi hagyományokat vizsgáló új
szakjogtudomány.

Historikus szemléletmód: jelentős hatást gyakorolt a jog teoretikus vizsgálatára.

A német történeti jogi iskola sokoldalúságát, hatásmechanizmusának sokrétűségét mutatja, hogy a

XIX. századi „modern tételes jogbölcselet”-i irányzatok is táplálkoztak belőle. Az iskola a XIX. század
közepére érte el csúcspontját, a továbbiakban két irányban, mint jogtörténeti diszciplína, ill. mint
jogdogmatika tudott tovább fejlődni.

Friedrich Savigny

Az irányzat legjelentősebb és legnagyobb hatást gyakorló képviselője, a berlini egyetem római jogi
tanszékének professzora.
A XVIII-XIX. század fordulóján a kontinentális jogszemlélet meghatározó észjogi irányzat
(racionalizmus) a „józan észt„ tekintette a jog az állam, sőt a világmindenség forrásának, addig
Savigny higgadt realizmusa szerint a jog keletkezésében nem az ész játssza a vezérszerepet, hanem a
népben élő érzelmeknek, hajlamoknak, vágyaknak a megnyilvánulása .

Nagy érdeme, hogy felhívta a figyelmet a jog nemzeti jellemvonásaira . Felismerte a nemzeti jog
önálló fejlődésének tényét. Azt vallotta, hogy a jogot csakis a múltból lehet helyesen megismerni és
megérteni.

1814-ben megjelent elhíresült kodifikációellenes röpirata a történeti jogi iskola színrelépésének

dokumentuma. Minden kodifikációt szervetlennek, károsnak, sőt túlhaladottnak nyilvánított. Azt
vallotta, hogy a jogot nem lehet önhatalmúlag és szándékosan létrehozni, a törvényhozás valójában
erőszakos beavatkozás a jog fejlődésébe.

A jogot mindenekelőtt az összkultúra részének tekintette, ami nem bír önálló léttel, csupán funkciója
a nemzet egészének. Egy nemzet nyelvét, szokásait, vallását, törvényeit és így a jogot is a nemzet
saját karaktere, a „népszellem” határozza meg. A népszellem magától értetődően létrehoz egy
pozitív jogot is.

A népszellem megnyilvánulása a jog fejlődésében több lépcsőben valósul meg: szimbolikus

cselekmények, A jogtudósok a jognak a nép meggyőződéséből eredő elveit a konkrét valóságra
alkalmazzák, majd a törvényhozás veszi át a jogviszonyok szabályozását.

Savigny tisztában volt azzal, hogy a népszellem önmagában nem alkot jogi normákat, pláne nem
kódexeket. A jogászságban látta a nép azon megbízottait, aki mint a „közösségi szellem képviselői” a
közösségtől való felhatalmazás alapján foglalkoznak a joggal, ill. annak különböző aspektusaival.

Henry Maine:

cambrige-i és oxfordi egyetemi professzor

A XIX. század második felében életre hívott angol történeti jogi iskola, mind a történelmi szemlélet,
mind az elméleti megközelítés előtérbe helyezésével kereste a jogi jelenségek eredetét és értelmét.

Ancient Law 1861: a tudományos közéletben ezzel a könyvével robbant be.

Elutasította mindazokat a nézeteket, amelyek szerint a társadalom életében meghatározó

intézményeket az ember racionális természete alakítja ki. Hitt viszont a szokásoknak, az
ösztönöknek, az érzelmeknek a társadalmi intézményekben játszott fontos szerepében.

Savigny felfogásával szemben azt vallotta, hogy a jog és a jogintézmények eredetét nem egy mitizált
népszellemben kell keresni, hanem a történelmi fejlődés keretében megnyilvánuló ésszerűségben.

Maine jogszemléletére hatással volt a görög-római kultúra.

Mainet tekintjük az összehasonlító jogtudomány első angol képviselőjének.

Úgy vélte a jogösszehasonlító módszer alkalmazásával különböző jogi kultúrákban kifejlődött

jogintézmények összevetése révén lényegi sajátosságok feltárására, tipizálásra van lehetőség.

Előszeretettel hangsúlyozta az ősi társadalom patriarchális jellegét.

Maine szerint az egyes népek jogi történetei bizonyos fejlődési mintákat mutatnak. Hasonló
történelmei körülmények között a különböző országok jogfejlődésében számos hasonlóság figyelhető
meg. Az ún. progresszív és stagnáló emberi társadalmak között tesz különbséget; a stagnáló
viszonyokat tekinti alapállapotnak, a progresszív társadalmakat pedig kivételnek.

A progresszív társadalmak jogfejlődését egyfajta organikus modell alapján szemléli

Három fejlődési szakasz: 1.jog fikciók, 2.a jogi méltányosság, 3. a törvényhozás

Maine mesterien teszi a jog bölcselet vizsgálódásának tárgyává az egyes tételesjogi intézmények
keletkezését és fejlődését. Az egyes jogintézmények összes jellemzőinek feltérképezésére törekszik.
Az empírikus vizsgálódásaihoz gyakran pszichológiai magyarázatok is társulnak.

A historical jurisprudence irányzat megalapozása mellett munkásságára vezetik vissza az

összehasonlító jogtörténet és a néprajzi jogtudomány (jogi etnológia vagy jogi antropológia) nevű
diszciplinákat.
 16. Tétel Rudolf von Jhering: A Juriszprudencia mint tudomány.
(Bécsi székfoglalója alapján)

Az 1868-as székfoglaló előadás érdekes köztes helyet foglal el a tudós Jhering életében és
tudományos munkásságában. Jhering 1858-59-ben véglegesen szakított a korabeli pandektisztika
fogalmi dogmatikájával. Ekkortól jogi gondolkodás két véglet között mozgott: egyrészt továbbra is
befolyásolták a tudományos ifjúkorát meghatározó történeti és filozófiai meggyőződések, másrészt
azonban kénytelen volt tudomásul venni a korabeli társadalom változásait, és ebből fakadóan
szükségszerűnek érezte, hogy a római jogi hagyományokat hozzáidomítsa a korabeli elvárásokhoz,
követelményekhez.

Az előadás két gondolati vonulata-tézisekbe öntve

Jhering előadásában fejtegetett alapkérdése: hogyan kerül be a valóságba a jogi ésszerűség? A

választ két jól elkülöníthető részben törekszik megadni.

▪ Az első részben történeti áttekintésben ad képet a tudomány és a jog viszonyáról,

kimutatva, hogy a pozitív jog milyen teret engedett ahhoz, hogy a tudományos
megközelítések és igények felszínre törhessenek?
Számára érdekes jogfejlődési korszakok:

➢ Rómaiak: a tudományosság momentumát a dogmatikában keresték és találták meg.

➢ Glosszátorok: a jelen jogától egy halott joghoz menekültek, de ez a tudományszomj
vezette a római jog forrásaihoz a jogászokat.
➢ Kommentátorok: az élethez való visszafordulás, de a tudományos színvonal csökkenése.
➢ Humanizmus: a tudomány magányossága jellemezte.
➢ Természetjog: az absztrakt igazságok keresése jellemezte.

▪ Jhering ezután fordul saját kora problémáihoz.

➢ Jhering szerint a joggal szemben érthetően megfogalmazódik a tudományosság igénye. A
tudományosság a jogról tudományosan gondolkodó jogászok teljesítménye. Jogász alatt
Jhering a gyakorlati és elméleti jogászokat is érti. Legfőbb feladatukként a hatályos jog
igaz értelmét keresik.
➢ Jhering tudományosság-igénye fogalmazódik meg a pozitív juriszprudenciával vagy
dogmatikával szemben is. Hangsúlyozza, hogy számára a tudományos jog a dogmatika és
a pozitív jog sikeres ötvözését jelenti.
➢ Az állami törvény a pozitív jog része. Jhering látószögében a törvények annyira
tudományosak, amennyiben szabályaikban tiszta elképzelést tükröznek arról a jogilag
rendezett állapotról, amelyet jobbítani vagy helyesbíteni akarnak.
➢ Jhering által követelt jogtudomány a következő területeket foglalja magában: jogfilozófia
(etika), jogtörténet, jogdogmatika. Ezek tartalmában testesül meg a jog dolgainak a
tudományos öntudata.
➢ A jheringi megközelítésnek meg nem felelő, tudománytalan jog rossz pozitivizmusba
süllyed, ami a juriszprudencia halálos ellensége.
 ➢ Jhering által követelt tudományosság nem más, mint egy olyan szellemi erő, amelynek
mozgási központja a dogmatikában leledzik. A pozitív jog dogmatikája elméleti és
gyakorlati oldallal bír. A gyakorlati oldal a bíráké, az elmélet pedig feldolgozza ezen
gyakorlat eredményeit.
➢ A jogtudományos tudatosság tartalmi elemei a filozófia és a jogtörténet kapcsolatából
származnak. A filozófia a jog etikai alapelveit biztosítja, a jogtörténet a jog intézményeit.
➢ A jogtörténet eredményei a fejlődés, az evolúció gondolata miatt tekinthetők figyelemre
érdemesnek és megkerülhetetlenek. A jogtörténet egy hosszú távú normatív alapelv
felismerését teszi lehetővé.
➢ Az evolúciós elv összeköti a múltat és a jelent, és a jelent a jog gondolatával tölti meg. Az
evolúciós elv, mint normatív alapelv, amely a jó jogot megkülönbözteti a rossztól,
megteremti a lehetőséget,hogy a jogász és különösképpen a pozitív jogban tevékenykedő
bíró a pozitív jog helyes alkalmazásához kapjon segítséget, útmutatást.
Az előadás azért is jelentős, mert Jhering itt vetette papírra először összefüggően jogi
evolúció-elméletét: a jog állandó fejlődése mögött a tapasztalatokból tanuló emberi
szellem áll.

➢ Visszatér a kérdéshez: Tudománynak tekinthető-e a juriszprudencia? A jogtudományt a

jog dolgaiban való tudományos öntudatnak nevezem!

Jhering bécsi székfoglalója bátor állásfoglalást tükröz: fellépés a természetjog, a történeti jogi iskola
képviselőivel szemben, valamint hadüzenet a juriszprudencia halálos ellensége, a pozitivizmus ellen
is.