Lindsey Johanna Locke Csalad 02 Oerdoegbol Angyal

8/9/2019 Lindsey, Johanna - (Locke Család 02.
) Ördögből Angyal
http://slidepdf.com/reader/full/lindsey-johanna-locke-csalad-02-oerdoegbol-angyal 1/317
8/9/2019 Lindsey, Johanna - (Locke Család 02.) Ördögből Angyal
Ördögből angyal
Sharonnak és Douglasnek,
akik annyi kedves emlékkel ajándékoztak meg.
Köszönöm a sok vidám nevetést.
I. FEJEZET
ilyen különös ellentét! Mindenki azt állítja, hogy

évtizedek óta nem akadt ilyen gyönyörű és előkelő
ifjú Hölgy a londoni szezon elsőbálosai között, mégis
ő a leggyűlöltebb nőszemély egész Angliában. Ophelia Reid
világéletében ellentétes érzelmeket váltott ki az emberekből. Isten
olyan vonzó külsővel áldotta vagy verte meg, hogy mindenki
megzavarodott és természetellenesen viselkedett a jelenlétében.
Ez azokra a vendégekre is vonatkozott, akik most Summers
Glade- ben, Birmingdale márki házában gyűltek össze. Ophelia
megállt a széles lépcsősor tetején. Azt remélte, hogy az előcsarnok
üres lesz, de nem volt szerencséje. Rengeteg vendég gyűlt össze a
márki örökösének esküvőjére, és sokan még mindig ott időztek.
Néhányan már tudták, hogy az esküvő elmarad, és távozni készültek.
Mások még nem értették, hogy mi történt, és izgatottan beszélgettek.
De amikor Ophelia megjelent, minden szem rászegeződött, és
elkezdődött a pusmogás.
A lent állóknak
belépőre úgy tűnhetett,
készül. Ophelia hogyszerette
valóban a volt menyasszony
a feltűnést, látványos
és nagy
gyakorlata volt a színpadias bevonulásokban, de most nem vágyott
erre. Hiszen most a megjelenése inkább egy látványos elvonulást
jelentett, bár szeretett volna észrevétlenül távozni.
– Mikor meséled el, hogy mi történt? – kérdezte a mellette álló
szolgálója, Sadie O'Donald.
– Semmikor – közölte Ophelia merev arccal.
– De úgy volt, hogy ma férjhez mész.

Mintha ezt Ophelia nem tudná! De most nem volt semmi kedve
erről társalogni.
– Maradj csöndben. Nem látod, hogy közönségünk van?
Sadie nem szólt többet, csak követte Opheliát lefelé a lépcsőn. A
pusmogás hangosabb lett, és Ophelia elkapott néhány szófoszlányt a
fojtott hangú beszélgetésekből.
– Először jegyesek, aztán mégsem. Majd megint jegyesek lesznek,
utána mégis meggondolják magukat. Szerintem ez a lány túlságosan
szeszélyes.
– A vőlegény szerint közös megegyezéssel mondták le az esküvőt.
– Kétlem. Ezt a nőt nehéz elégedetté tenni, de én is ilyen lennék,
ha úgy néznék ki, mint ő.
– Egyetértek. Olyan gyönyörű, hogy az már szinte bűn.
– Vigyázz, kedvesem! Látszik rajtad a féltékenység.
– Szerintem meg el van kényeztetve.
– Hallgass, még meghallja! Tudod, milyen viperanyelve van. Nem
lenne jó, ha ellened fordítaná.
Istenem, de gyönyörű! Mint egy angyal, vagy egy…
–
– És megint férjet keres. Nem szégyellem bevallani, hogy örülök
neki. Így megint van esélyem.
– Úgy tudom, még a szezon kezdete előtt visszautasított.
– Nemcsak engem, hanem szinte mindenkit. De akkor még nem
tudtuk, hogy már el volt jegyezve Duncan MacTavishsel.
– Ne pazarold rá az idődet. A te rangod nem elég neki. Egy királyt
is megkaphatna, ha akarna.
– Érdekes, hogy a szülei nem próbálkoztak ezzel. Pedig nagy
törtetők, ezt mindenki tudja.
– Talán a lány nem?
– Épp most utasította vissza a márki örökösét. Ez miről árulkodik?
– Arról, hogy a szülei dühösek lesznek, ha…
– Nos, Locke-nak talán van nála esélye, hiszen ő lesz Norford
hercege. Meglep, hogy visszajött Angliába.
– Ő nem akar megnősülni. Nem hallottad, hogy éppen azért

hagyta el Angliát, hogy megszabaduljon a sok férjvadász…
Ophelia úgy tett, mintha nem hallaná ezeket a megjegyzéseket, de
amikor egyesek megemlítették Raphael Locke -ot, Lynnfield
vikomtját, önkéntelenül abba az irányba nézett, ahol a férfi
tartózkodott. Tudta, hogy az előcsarnokban van, és most búcsúzik el
néhány ismerősétől, illetve valószínűleg ő is távozni készül. Ő volt
az első személy, akit észrevett, amikor egy pillanatra megállt a
lépcső tetején. De a jóképű norfordi örökös már az első találkozáskor
feltűnt neki.
Még lehetséges férjjelöltként is gondolt rá, mielőtt újra Duncan
MacTavish jegyese lett. De Locke egyértelműen az ellenség táborába
állt, és azok pártját fogta, akik a legrosszabbat gondolták róla. Minek
is nevezte? Gonosz pletykafészeknek? Még meg is fenyegette, hogy
tönkreteszi, ha híresztelni merészeli, hogy lefeküdt Sabrina
Lamberttel.
Pedig ő tényleg azt hitte, hogy ez az igazság. Mi másért
foglalkozott volna annyit azzal a középszerű lánnyal? A férfi
közölhette volna
Ráadásul pont vele, sírni
ő látta hogyaztéved, de nem
emeleten, kellettutánament.
amikor volna sértegetnie.
Ophelia
még most is legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, ha erre
gondolt.
– Hogy fogunk hazamenni? – súgta oda neki Sadie, amikor leértek
a lépcsőn.
– A hintómmal, természetesen – válaszolta Ophelia.
– A hintódnak nincs kocsisa. Az a semmirekellő alak még nem
tért vissza.
Ophelia erről megfeledkezett. Az apja embere nem akarta
visszahozni Yorkshire- be, és csak sok rábeszélés után adta be a
derekát. De mihelyt megérkeztek, kijelentette, hogy elveszíti az
állását, ha nem tér vissza Londonba, és nem közli a szüleivel a
lányuk tartózkodási helyét. Pedig Ophelia is úgy tervezte, hog y
értesíti őket. Ha eljött az ideje. Ha már nem haragszik az apjára a
pofon miatt, amit akkor kapott, amikor Duncan felbontotta vele az

eljegyzését, és mindnyájukat kitessékelték Summers Glade- ből.
– Akkor kölcsön kell kérnünk a márki egyik szolgáját. Az a fickó
megteszi, aki lehozta a bőröndjeimét. Közöld vele a feladatát, amíg
én a szalonban várakozom.
Szívesebben várt volna odakint, távol a márki vendégeitől. De az
utazókabátját arra a célra készítették, hogy kiemelje az alakját, és
nem az volt az elsődleges szempont, hogy melegen tartsa. Nem
álldogálhatott benne télvíz idején a szabadban. A legtöbb vendég az
előcsarnokban várakozott, míg a hintója előáll, ezért Ophelia azt
remélte, hogy a szalon üres lesz.
Belépett a helyiségbe. A szalon nem volt üres. Pont az a személy
tartózkodott benne, akit soha többé nem akart látni. Mavis Newbolt,
az egykori legjobb barátnője, és a mostani legnagyobb ellensége.
Már késő volt egy másik helyet keresni magának, mert Mavis
észrevette.
– Megszégyenülten elmenekülsz? – gúnyolódott Mavis.
Istenem, már megint kezdi! Nem mondott még eleget, amikor
nemrég
nem. beállított, hogy megakadályozza a házasságot? Úgy tűnik,
– Nem erről van szó – felelte Ophelia, és megfogadta, hogy Mavis
nem fogja még egyszer megríkatni. – Milyen bosszantó lehetett,
hogy ma hatalmas szívességet tettél nekem, és nem kell férjhez
mennem ahhoz a skóthoz.
– Mondtam már, hogy nem miattad tettem. Te vagy a legutolsó
személy, akinek segítenék.
– Hát persze. Tudom, hogy csak Duncan kedvéért játszottad el a
hősnő szerepét. De akkor is megmentettél egy szörnyű házasságtól.
Azt hiszem, hálával tartozom.
– Nem! – rázta meg a fejét Mavis, és a fürtjei megrezzentek a
fején. – Nincs szükség több színlelésre. Mi gyűlöljük egymást, és…
– Hagyd abba! – csattant fel Ophelia, mielőtt a seb újra felszakad.
– Most nincs közönséged, amely előtt gyalázkodhatsz, úgyhogy
– Tudtam, hogy találsz magadnak mentségeket – jegyezte meg

Mavis.
– Az igazság nem kifogás – vágott vissza Ophelia. – Ismerem
minden hibámat, és tudom, hogy az indulatosság a legrosszabb
tulajdonságom. De általában ki szokta ezt kiváltani belőlem?
– Mi köze ennek ahhoz, hogy végtelenül rosszindulatú vagy?
– Te hoztad fel a témát, Mavis. Te állítottad, hogy Jane és Edith
állandóan békítgetni akar, nehogy ellenük forduljak. Ez egyszerűen
nem igaz. Van kedved most ezt megbeszélni, amikor nincs
közönségünk, amelyet lenyűgözhetsz?
– Nem én vagyok bosszúálló, Pheli, hanem te! – kiáltott fel
Mavis. – És minden szavam igaz volt. Sokszor ellenük fordultál már,
ma mégis lemered tagadni?
– Mert felnagyítottad az eseményeket. Valóban sokszor
elveszítettem a türelmemet, ha velük voltam, de csak azért, mert
idegesített a talpnyaló viselkedésük. Az összes „barátnőm” ilyen
volt, és elsősorban az őszintétlen hízelkedésük szokott kihozni a
sodromból.
Mavis
Nemmegrázta
– a fejét.vettem
tudom, miért a faradságot, hogy meggyőzzelek a
saját gonoszságodról. Sosem fogsz megváltozni. Mindig csak
magaddal törődsz, és bánatot okozol másoknak.
– Ugyan már! Most már mindketten tudjuk, hogy te sem vagy
különb nálam. Magad mondtad, hogy csak azért maradtál továbbra is
a barátnőm, mert látni akartad a bukásomat. Nos, szerinted
megbuktam, kedvesem? Nem hiszem. Visszatérek Londonba, és
hozzámegyek az egyik ostoba imádómhoz, aki azt hiszi, hogy
szerelmes belém. És te? Boldog vagy, miután rám zúdítottad minden
keserűségedet? Még mindig nem sikerült bosszút állnod rajtam,
mindössze megmentettél egy borzalmas házasságtól. Köszönöm
szépen. És ezt most őszintén mondom.
– Menj a pokolba! – csattant fel Mavis, és kiviharzott a
helyiségből.
Ophelia lehunyta a szemét, és visszafojtotta a könnyeit. Ki kellett

volna mennie a szalonból, amikor látta, hogy Mavis ott tartózkodik .
Így kénytelen volt még egyszer elviselni Mavis acsarkodását.
– Tapsolnom kéne? Pedig már azt hittem, hogy az előbb
befejeztétek a jelenetet.
Ophelia kihúzta magát. Istenem, már megint Raphael Locke!
Hihetetlen, hogy nemrég az ő vállán sírta ki magát, miután Mavis
először rátámadt. De a lánynak hamar sikerült legyőznie a
gyengeségét, és összeszedte magát.
Megfordult, és felvont szemöldökkel nézett a leendő hercegre.
– Nem nevezhető előadásnak, amikor azt hittük, hogy
négyszemközt vagyunk. Hallgatóztál, Lord Locke? Micsoda
illetlenség.
A férfi vigyorgott, és nem látszott rajta semmi bűntudat.
– Nem tudtam ellenállni, amikor annyira lenyűgözött az
átalakulásod, ahogy az elkeseredett leánykából megint jégkirálynő
lett.
– Menj a pokolba! – csattant fel Ophelia, Mavis végszavát idézve,
és ő is kiviharzott a szalonból.
2. FEJEZET
zt most miért mondta?

– Elég sértő megjegyzés volt.
– Bizonyára meghallotta a megjegyzésedet.
Figyelmeztettelek, hogy ne beszélj olyan hangosan.
– Én nem szoktam pletykálni! – méltatlankodott egy női hang.
– Most mégis azt tetted. De ne aggódj emiatt. Egy ilyen csinos
lányról mindig pletykálnak.
Raphael magában mosolygott, miközben az előcsarnokban
tartózkodó pusmogást hallotta. A jégkirálynő, ahogy a barátja volt
menyasszonyát, Ophelia Reidet magában nevezte, nemcsak rajta
töltötte ki a mérgét, miután kiviharzott a szalonból, hanem az
előcsarnokban álldogáló nagyobb csoporthoz is volt néhány
keresetlen szava:
– Ne is foglalkozzatok velem, már itt sem vagyok. Nemsokára
folytathatjátok a pletykálkodást – közölte velük, majd visszament az
emeletre.
A beszélgetés folytatódott, csak most hangosabban, mert már
tudták, hogy Ophelia nincs a szomszéd helyiségben. Milyen
lenyűgöző teremtés! Sokkal bonyolultabb, mint először gondolta,
amikor még csak annyit tudott róla, hogy rosszindulatú
szóbeszédeket terjeszt.
Raphael nem számított arra, hogy Yorkshire -nek ebben az
eldugott zugában új barátokra fog szert tenni. Norford hercegének fia
és örököse volt, ezért sosem szűkölködött barátokban, bár jól tudta,

hogy sokan csak érdekből barátkoznak vele. De a legtöbb
ismerősével megszakadt a kapcsolata, amikor évekkel korábban
külföldre ment. Most maga is meglepődött, hogy milyen hamar
megkedvelte Duncan MacTavisht. Valószínűleg azért, mert az első
találkozásuk alkalmával a skót roppant ingerlékeny volt, és Raphael
mulatságosnak találta, hogy olyan könnyű felbosszantani.
Korban közel álltak egymáshoz. Raphael a húszas évei közepén
járt, Duncan néhány évvel fiatalabb lehetett. Mindketten magas, jó
kiállású, izmos és jóképű férfiak voltak, bár egyébként nem
hasonlítottak egymásra. Duncan sötétvörös haja és mélykék szeme
nem igazán felelt meg a kor divatjának, míg Raphaelt szőke hajjal és
világosabb kék szemmel áldotta meg az ég. Előkelő rang és nagy
vagyon várományosaiként a legkeresettebb férjjelöltnek számítottak
abban a szezonban.
De Raphael nem akart feleséget találni, és még jó néhány évig
nem szándékozott megnősülni. Duncan két nagyapja viszont
megegyezett abban, hogy az unokájuknak minél előbb örököst kell
nemzenie, ezért Summer s Glade-
elsőbálos hölgyeit, akik most az beegyszer
hívtáknem
a szezon legelőkelőbb
Raphaelre akarták
kivetni a hálójukat. A jelenlévők mind tudták, hogy Duncan a
lehetséges vőlegény, és nem Raphael.
Furcsa módon Duncan érdeklődését pont az a hölgy keltette fel,
akit nem hívtak meg a Summers Glade-i mulatságokba. Ő volt
Sabrina Lambert, a bájos szomszédnője. Nagyon aranyos kislány.
Nem egy kifejezett szépség, de csodás humorérzékével még a
legkomorabb embert is fel tudja vidítani. Raphael csak félig tréfált,
amikor ő is megkérte a kezét. Utána gyorsan összebarátkozott
Sabrinával. Sőt még némi „kerítés”-re is hajlandó volt, pedig azelőtt
sosem tett ilyet. De most szerette volna, ha Sabrina és Duncan
rádöbben, hogy egymásnak lettek teremtve.
– Mi ez a nagy felzúdulás? – kérdezte Duncan, amikor odalépett
Raphaelhez az előtérben.
Raphael felnevetett. Persze, hogy Duncan ezt mondja, hiszen nem

volt ott, és nem látta, ahogy a könnyek végigcsorognak Ophel ia
csinos arcán.
Ő sem számított arra, hogy a lányt sírni látja, amikor utánament az
emeletre.
– Te jó ég, ezek igazi könnyek? – kérdezte, és megérintette
Ophelia arcát. – És nem akartad közszemlére tenni őket? Pedig
milyen hatásos jelenet lett volna. Le vagyok nyűgözve.
– Kérlek, hagyj… – nyögte a lány.
Raphael nem hagyta, hanem egy tétova mozdulattal magához
vonta a lányt. Ophelia a vállába temette az arcát, és zokogni kezdett.
Locke nem bírta elviselni a női könnyeket, mármint az igazi
könnyeket. Ophelia most őszintén sírt, és Raphael érezte, hogy meg
fogja bánni a gyengeségét.
Halkan felsóhajtott, de nem tudott mit tenni. Ophelia karcsú teste
remegett a zokogástól, könnyei eláztatták a kabátját. Persze egy
pillanatig sem hitte el, hogy a nő jeges szíve megolvadt. Nem olyan
könnyű őt becsapni. A Locke család férfi tagjai nem bolondok.
De Duncannek most csak ennyit mondott: – Látom, nem hiszel
nekem, öregem. Pedig én tényleg fel tudom ismerni a hamis
könnyeket. Nincsenek is rám hatással. De ha egy nő őszintén sírva
fakad, akkor összefacsarodik a szívem. És a szívem most elárulja,
hogy Ophelia valóban zokogott a vállamon. A húgom könnyeiről
viszont megállapíthatom, hogy mindig hamisak.
– Ophelia azért itatta az egereket, mert vérig sértette Mavis
gyalázkodása. De én tudom, hogy csak színlelt – mondta Duncan.
– Honnan?
– Amikor azt hittem, hogy kénytelen leszek feleségül venni,
próbáltam beszélni vele. Féltem, hogy nem fog megváltozni, annyira
el van merülve az önimádatban, és reménytelennek tartottam a
helyzetemet. Kétségbe voltam esve, és megmondtam neki, hogy nem
tetszik a modora, a rosszindulatú természete, és ki nem állhatom,
hogy úgy viselkedik, mintha körülötte forogna a világ. Közöltem
vele, hogy csak úgy tudunk békében élni, ha megváltozik. Szerinted

megígérte, hogy meg fogja próbálni?
– Ha ezt mind rázúdítottad, akkor nem csoda, ha dacos lett –
jelentette ki Raphael.
Duncan megcsóválta a fejét.
– Itt nem dacról van szó, hanem meggyőződésről. Ophelia
egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy szerinte semmi baj a
viselkedésével. Tessék, ez az igazság, nem a hamis könnyek! Az a
hárpia sosem fog megváltozni. A fejemet teszem rá!
– Nem szeretném, ha a fejednek baja esnék, de nyitott vagyok egy
barátságos fogadásra. Fizetek ötven fontot, ha kiderül, hogy tévedsz.
Mindenki képes a változásra, még ő is.
Duncan felnevetett.
– Legyen száz font,
mert úgyis én nyerek. De a leányzó most
visszatér Londonba, hogy ott folytassa a bajkeverést, és remélhetőleg
soha többé nem kell látnom. Így hogyan fogjuk lebonyolítani a
fogadást?
– Én is visszamegyek Londonba. Vagy esetleg…
A gondolat
rajta, ezért nemolyan meglepő
is akarta volt, hogy
hangosan még Raphael
kimondani. is megdöbbent
Először alaposan át
kellett gondolnia, és felmérnie a következményeket.
– Mi van? – kérdezte Duncan türelmetlenül.
Raphael vállat vont, hogy elterelje a barátja figyelmét.
– Csak egy ötlet, amit még át kell gondolnom, öregfiú.
– Nos, én örülök, hogy megmenekültem egy olyan sorstól, ami
még a halálnál is rosszabb, és nem kell elvennem azt a boszorkányt.
Akkor lássam, amikor a hátam közepét! Most végre megkérhetem
annak a nőnek a kezét, akit szeretek.
Raphael tudta, hogy a barátja Sabrina Lambert -re utal, és biztos
volt abban, hogy a lány igent fog mondani. Duncan mosolygó arcán
látta, hogy ő is így gondolja. Sabrina hiába erősködött, hogy csak
barátok, Raphael már korábban is látta rajta, hogy szerelmes
Duncanbe.
– Még nem tudom, hol fogok lakni, úgyhogy az esküvői meghívót

küldd Norford Hallba. Ők majd tudják, hogy hol találnak.
Duncan bólintott, majd elment, hogy megkeresse a két nagyapját,
és közölje velük a jó hírt. Raphael egyedül maradt a szalonban, és
átgondolta a hirtelen támadt ötletét. Már csak néhány perce maradt,
hogy eldöntse, mit akar tenni. Ophelia hintója nemsokára a ház elé
gördül, ezért nincs ideje sokáig töprengeni. Vagy most kell
cselekednie, vagy soha.
3. FEJEZET
phelia kibámult a hintó ablakán, és a kietlen téli tájat

nézte, miközben Sadie-vel London felé haladtak. A fű
barna volt, a fák csupaszon meredeztek az ég felé,
csak itt-ott látszott rajtuk néhány elszáradt levél. A
környék ugyanolyan vigasztalan és szomorú volt, mint ő.
Tényleg azt gondolta, hogy más lesz a debütálása? A férfiak most
is megbolondultak egyetlen pillantásától, és házassági ajánlatokkal
ostromolták, akárcsak az elmúlt években, amikor még túl fiatal volt
ahhoz, hogy férjhez menjen. És miért csinálják ezt? Mert annyira
szeretik? Dehogy! Hiszen nem is ismerik.
Az úgynevezett barátnői sem különbek. Mind álnok és hazug.
Istenem, de gyűlöli ezeket a piócákat! Egyikük sem a barátja, és soha
nem is volt az. Csak a népszerűsége miatt csapódtak hozzá. Ez is a
szépsége miatt van. Az ostobák! Tényleg azt hiszik, hogy nem tudja,
miért barátkoznak vele? Pedig nagyon jól tudja. Csak azért viselik el
az indulatos
Gyűlölte kitöréseit,
a külsejét,mert ilyen a külseje.
ugyanakkor hízelgett a hiúságának, hogy
mindig, mindenütt ő a legszebb. A két ellentétes érzelem hol erre, hol
arra húzta, és sok feszültséget ok ozott neki.
A tükör volt a legnagyobb ellensége. Imádta és gyűlölte egyszerre,
mert megmutatta neki, mit látnak az emberek, amikor ránéznek.
Gyönyörű árnyalatú világosszőke haj, alabástrom bőr, hibátlan, ívelt
szemöldök, amit szinte alig kell kiigazítani. Szeme nem
különösebben feltűnő, de gyönyörű arca vonzóvá teszi. Az

arcvonásai tökéletesek. Az orra keskeny és egyenes, az arccsontja
magas, az ajka nem túl telt, de nem is túl keskeny, az álla határozott,
és csak akkor szokta felszegni, ha makacskodik. Nos , ez gyakran
előfordul. Eddig mégis mindenkit lenyűgözött a látványa, két ember
kivételével, akikre most nem akar gondolni.
Ophelia a szemközti ülésen lévő szolgálójára nézett. Az ő hintója
nem volt olyan nagy, mint az apjáé, amelynek az ajtaján Durwich
gr ófi címere virított, de azért elbírta a két hatalmas utazóládát, meg
Sadie kézibőröndjét, és négy személy kényelmesen elfért benne.
Sikerült rávennie az apját, hogy párnázott bársonyüléseket
szereljenek bele, sőt még egy kis kályha is volt benne, ami kelle mes
meleget árasztott. Sadie mégis egy takarót terített a lábára, de rajta
nem volt olyan sok alsószoknya, mint Ophelián, és a tél közepén elég
hideg volt az időjárás.
– Most már elmeséled, hogy mi történt? – kérdezte Sadie.
– Nem – felelte Ophelia.
Sadie megcsóválta a fejét.
Dehogynem, kedvesem. A végén mindig elmondod.
–
Milyen szemtelen ez a nőszemély, gondolta Ophelia, de nem
mondta ki hangosan. Még a szolgálóit is elbűvölte a szépsége. Alig
merték megérinteni a gyönyörű szőke haját, féltek elkészíteni a
fürdővizét, hátha nem tetszik neki. Rettegtek, hogy összegyűrik a
ruháját, és még beszélni is féltek előtte! El is bocsátotta őket, egyiket
a másik után. Már egy tucatot elkergetett maga mellől, mielőtt Sadie
jelentkezett a munkára.
Sadie O'Donaldot nem nyűgözte le, és nem is félemlítette meg
Ophelia. Csak morgott, ha a lány felcsattant, és nevetett a szigorú
pillantásán. Miután felnevelte az öt lányát, nem nagyon zavarták a
„ jelenetek ”, ahogy Ophelia dühkitöréseit nevezte. A középkorú, telt
idomú, fekete hajú, sötétbarna szemű Sadie mindig őszinte volt, sőt
néha már kíméletlen. A neve ellenére nem volt ír származású.
Egyszer bevallotta, hogy a nagyapja csak kölcsönvette ezt a nevet,

amikor meg akarta változtatni a sajátját.
Most az egyszer Ophelia ellenállt Sadie hallgatásának, és nem
mesélt el mindent. Aki ismerte, tudta, hogy azonnal beszélni kezd, ha
abbahagyják a kérdezősködést. Ophelia nem szerette ezt a
gyengeségét, de ki szereti a saját rossz tulajdonságait?
Mivel eltelt már jó néhány perc, és még m indig nem kapott
választ, Sadie nem tudott tovább uralkodni a kíváncsiságán. Hiszen
úgy volt, hogy aznap reggel lesz Ophelia esküvője, aztán Ophelia
mégis ráparancsolt, hogy azonnal csomagoljon össze, mert öt percen
belül távoznak Summers Glade- ből, és visszamennek Londonba.
Húsz percbe telt, mire berámolta a holmijukat, pedig Sadie még
sosem volt olyan fürge, és szinte behajigálta a ruhákat a bőröndökbe.
– Tehát otthagyod az oltárnál? – érdeklődött Sadie.
– Nem – felelte Ophelia elszánt arccal. – Most tényleg nem
akarok erről beszélni.
– De azt mondtad, hogy feleségül mész a skóthoz, mert nincs más
kiút, miután Mavis rátok nyitott a hálószobában, ahol egyedül
voltatok.
kapni, márTudom, hogyis,örültél,
csak azért hogy így
hogy véget vesstörtént, mert vissza
a pletykának, ami akartad
az első
jegyességetek felbomlása után kelt szárnyra. Aztán meggondoltad
magad, és mégsem…
– Te is tudod, miért! – vágott az asszony szavába Ophelia. – A
nagyapjával együtt egy vidéki gazdálkodót akartak faragni belőlem.
Belőlem! Semmi szórakozás, semmi társasági élet. Csak a munka, a
munka és a munka. El tudod ezt képzelni rólam?
– Beletörődnél drágám. Miért…
Ophelia megint a nő szavába vágott.
– Volt más választásom, amikor Mavis tönkretett volna, ha nem
megyek hozzá ahhoz az otromba barbárhoz?
– Azt hittem, már te is beláttad, hogy egyáltalán nem barbár.
Hiszen ezt te terjesztetted róla, mielőtt találkoztál vele, mert azt
akartad, hogy a szüleid fülébe jusson, és felbontsák az eljegyzést.
Ophelia elhallgatott, és nem is akart többet erre gondolni, de Sadie

jól tudta, hogy Mavis nem tenne Opheliának ilyen nagy szívességet,
mert az egykori barátnő az esküdt ellensége lett. A szolgáló ismerte
Ophelia minden barátnőjét, akik sokszor összegyűltek a házánál. A
középkorú nő nem ítélkezett. Talán ő volt az egyetlen személy, aki
megértette Opheliát, és elfogadta minden hibájával együtt.
Ophelia most tényleg nem akart erről beszélni, és megpróbált
témát váltani.
– Én örülök, hogy visszamehetek Londonba, de szerintem az
apám nem repes majd a boldogságtól, ha már másodszor értesül
arról, hogy nem egy márki lesz a veje.
– Ez enyhe kifejezés, drágám. Ő volt a legboldogabb ember
Angliában, amikor Lord Thackeray felvette vele a kapcsolatot a
házasság ügyében. Szerintem az egész utcában hallani lehetett az
üdvrivalgását.
Opheliát nem lepte meg Sadie lenéző hangja. A szolgálója nem
nagyon szerette a grófot. De Ophelia sem. Most mégis összerezzent,
mert eszébe jutott, milyen mérges volt az apja, amikor kitessékelték
őket - ből, és felbomlott az eljegyzés, aminek annyira
örült.Summers
Még megGlade
is pofozta, őt hibáztatva mindenért.
– Pedig hallgatnia kellett volna rám, vagy legalább azokra a
szóbeszédekre, amelyeket én indítottam el. Ha megszabadít az
eljegyzésből, akkor elkerülhette volna ezt a sok kellemetlensége t.
Miért kellett lecsapnia az első ajánlatra, ami elnyerte a tetszését?
Találtam volna neki egy megfelelő vőt, akit én választok magamnak,
de nem adott rá lehetőséget.
– Nem szívesen mondom ki, drágám, de te is tudod, miért
gondolta azt, hogy sosem jutsz d öntésre a férjek ügyében.
– Igen – válaszolta Ophelia keserűen. – Mert már három éve
vonszolja elém a fiatal és idős férfiakat, és úgy mutogat nekik, mint
egy kirakati babát. Nem csoda, hiszen csak bábunak tart. Még
kislány voltam, és túl fiatal a házassághoz, de már azt akarta, hogy
válasszak a férfiak közül, akik egyáltalán nem érdekeltek.
– Úgy látszik, nálatok a türelmetlenség családi vonás.

Ophelia egy pillanatig a szolgálóra meredt, aztán elnevette magát.
– Tényleg azt hiszed, hogy ezt tőle örököltem?
– Nos, biztosan nem az anyádtól. Lady Mary egy áldott jó lélek,
de ha valaki nem noszogatja, egy év is beletelik, mire döntésre jut
valamiben.
Ophelia felsóhajtott. Szerette az anyját, még akkor is, ha
szegényke egyszer sem tudott a sarkára állni a gróffal szemben, főleg
nem az egyetlen lányukkal kapcsolatban. Ophelia tudta, hogy hiába
próbálna meg beszélni a szüleivel. Az apja végképp reménytelen eset
volt, mert csak egy dísztárgynak tartotta őt, egy hasznos eszköznek,
amellyel elérheti a társadalmi ambícióit. Egyáltalán nem érdekelték a
lánya érzései.
– Valószínűleg nem is tudja még, hogy megint eljegyeztük
egymást Duncannel – jegyezte meg Ophelia elgondolkodva. – Az a
gyáva kocsis csak azt mondhatta neki, hogy Yorkshire-be mentem,
meglátogatni Lambertéket, mert ez volt a helyzet, mielőtt megint
meghívtak Summers Glade-be.

–
– Ha te nem
Igen, is üzentél
de nem neki,
hiszem, hogyLordkinyitná
Thackeray bizonyára
a márki megtette.
levelét. Nagyon
zokon vette, hogy kiebrudalt minket Summers Glade- ből.
– Tehát úgy véled, hogy most nyugodt lesz a hazatérésünk? Nem
fognak kiabálni veled?
– Addig biztosan nem, amíg az apám nem értesül az
eseményekről. Azt hiszem, legjobb, ha én mondom el neki, ha még
nem tudja.
– Miért?
– Mert ha az elején hallgatott volna rám, akkor ez nem történik
meg.
– Én nem kockáztatnék meg még egy pofont. Az apák nem
szeretik, ha azt hallják a lányuktól, hogy „én megmondtam”.
– De ha ez az igazság!
Sadie felháborodottan felkiáltott, akárcsak O phelia, amikor ezt

meghallotta.
– És ez még nem minden – tette hozzá Ophelia, és beszámolt a
borzalmas jelenetről, ami azóta is élénken élt az emlékezetében.
Miután Mavis befejezte a gyalázkodását, közölte vele, hogy nincs
egyetlen igaz barátja sem. Mintha ezt ő nem tudná! Nem csoda, hogy
Ophelia sírva fakadt. Utoljára gyerekkorában veszítette el így az
önuralmát, és egész életében arra törekedett, hogy sose kelljen azt a
fájdalmat még egyszer átélnie. Mostanáig sikerült is neki.
De a kedves, drága Sadie megértette. Végighallgatta, majd szó
nélkül ölelésre tárta a karját. Ophelia könnyei megint záporozni
kezdtek.
hogy keressen egy fogadót éjszakára, vagy folytassa az utat, és

reménykedjen, hogy a sötétben is megtalálja Alder’s Nestet.
Ezt a birtokot a nagyapjától örökölte, de olyan messze volt, hogy
csak néhány alkalommal járt ott. Az öreg „menedékhely”-nek
nevezte, de Raphael apja mindig zsörtölődött, hogy erre a célra egy
egyszerű ház is megfelelt volna. Nem értette, hogy az apjának miért
volt szüksége egy hatalmas udvarházra az isten háta mögött. A
herceg azonban csak nevetett ezen: – Még hogy én egy vidéki
házban! Hát ez nevetséges!
Ezért egy nagy udvarházat építtetett magának
Northumberlandben, és gyakran időzött ott, élvezve a békét és a
magányt. De a Locke család többi tagja nem kedvelte azt a helyet,
mert úgy vélték, hogy Alder's Nest reménytelenül messze van
mindentől. Raphael tudta, hogy a Nestet csak többórányi út után
érhetik el. Ráadásul kezdett megéhezni, és sejtette, hogy a hintóban
ülők is éhesek már. Még be sem értek Northumberland megyébe,
mert még nem hagyták el Durhamet. Itt már ritkábban lehet fogadót
találni, és minél északabbra jutnak, annál hosszabb utat kell
megtenniük, mire megpihenhetnek
Amikor utoljára erre járt, a valahol.
nagynénje házában szállt meg.
Esmerelda volt az apja legidősebb nővére, aki egy skóthoz ment
feleségül, de ragaszkodott ahhoz, hogy Angliában éljenek. A férje
beleegyezett, de csak akkor, ha közel maradnak Skóciához. A férfi
legszívesebben a skót határon élt volna, de végül Durham mellett
döntöttek, ami délebbre van ugyan, de elég messze Londontól.
Miután megözvegyült, Esmerelda közelebb költözhetett volna a
családjához, de már olyan hosszú ideje élt Durhamben, hogy
megkedvelte a vidéket. Raphael nem értette, miért nem jutott előbb
az eszébe ez a remek megoldás.
A nagynénje házához, illetve az odavezető bekötőúthoz alig
néhány mérföldet kell csak megtennie. Ha már nem hagyta el. Ha így
van, akkor vissza fog menni. Ophelia senkitől sem fogja megtudni,
hogy Durhamben van, Yorkshire-től északra, és nem félúton London
felé, ahogy gondolja. Raphael örült, hogy a nagynénjéhez viheti a

lányt. Esmerelda sokkal jobb kísérője lenne Opheliának, mint a
szolgálója, és Raphael biztos volt abban, hogy Esmerelda örömmel
velük marad Alder's Nestben egy időre. Raphael fontosnak tartotta az
illemet, nehogy valami botrány kerekedjen a hirtelen támadt
ötletéből.
Szerencsére az egyetlen lehetséges akadályt már elhárította.
Ophelia szüleinek írt egy rövid üzenetet, majd félrevonta a szolgát,
akit azzal bíztak meg, hogy hazavigye a lányt. Odaadta neki a
levelet, és megparancsolta, hogy azonnal vigye el Londonba. Így két
legyet ütött egy csapásra, mert a férfit megnyugtatta, hogy majd talál
valaki mást, aki hazaviszi Opheliát.
A szülei leborulnak mindenki előtt, aki náluk magasabb ranggal és
címmel rendelkezik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a
lányuk akarata ellenére elrendezték házasságát a márki örökösével.
Ezért bizonyára örömmel fogadják majd a hírt, hogy a lányuk az ő
családjánál tölt néhány napot. Raphael úgy fogalmazott, hogy a
szárnyai alá veszi Opheliát. Ha a szülők ebből arra a téves
következtetésre
nem az ő hibája. jutnak, hogy komolyan érdeklődik iránta, akkor az
Már csak öt mérföldet kellett megtennie a főúton, és fél órát a
bekötőúton, míg Esme néni házához ért. Késő este volt, de a ház
ablakaiból áradt a lámpafény, és ez bizonyára elárulta Opheliának,
hogy nem egy fogadónál álltak meg éjszakára.
Raphael felkészült a kellemetlen jelenetre, amikor kinyitotta a
hintó ajtaját, és a kezét nyújtotta a hölgynek, hogy lesegítse a
lépcsőn. A lány azonban rá sem nézett, csak elfogadta a kezét. Hát
persze, hiszen szolgának nézi, aki egy pillantására sem méltó.
Ő viszont azon kapta magát, hogy önfeledten bámulja, ahogy
felbukkan a hintó ajtajában. Istenem, de gyönyörű! A hosszú úttól
kissé zilált lett a külseje, a szeme feldagadt, talán a sok sírástól, de
most is elállt tőle a lélegzete. Már akkor elbűvölte, amikor először
észrevette Summers Glade- ben. Szerencsére a terem másik végében
állt Sabrinával, és mire Ophelia odaért, illetve odatolakodott

hozzájuk, már uralkodni tudott az arcvonásain.
A lány most visszanézett, hogy mondjon valamit a szolgálójának,
és meglepetten felkiáltott, amikor Raphaelre esett a pillantása.
– Mi az ördögöt keresel itt? – förmedt rá ingerülten. – Utánam
jössz Londonba?
– Nem. Azt hitted, hogy a márki szolgája Londonig fog vinni,
pedig csak Oxbow-ig vitt volna, hogy ott keressen neked kocsist.
Nem fizetik ki őket, ha napokig távol vannak Summers Glade-től,
csak akkor kapnak pénzt, ha a márki bízza meg őket. Tehát
szívességet teszek neked, mivel véletlenül ugyanabba az irányba
megyek.
– Te hajtod a hintónkat?
– Bámulatos, nem?
A lány felszegte az állát, talán a férfi pimasz mosolya láttán.
– Ne várj köszönetet, mert nem kértelek meg rá.
Raphael nem szokott hazudni, és nem szerette a hazudozó
embereket. De a másik megoldás az lett volna, ha megmondja
Opheliának,
Még mindig hogynem megszöktette.
tudja, hogy nemA lány ezt biztosan
London zokonésvenné.
felé tartanak, csak
akkor fog rájönni, ha másnap elérik az úti céljukat.
A lány dacos arccal az ajtó felé indult, de megtorpant, amikor
észrevette, hogy egy hatalmas ház előtt állnak, és nem egy fogadóba
érkeztek, mint gondolta.
Hátranézett a válla fölött.
– Hol vagyunk? – kérdezte, és Raphael csak kíváncsiságot érzett a
hangján.
Raphael lesegítette a lány szolgálóját is, majd elhaladt mellette, és
bekopogott az ajtón. Tudta, hogy óvatosan meg kell válogatnia
minden szavát, ezért egyelőre nem válaszolt. De amikor a lányra
nézett, egy pillanatra meghökkent a haragos pillantása láttán, és
időbe telt, mire visszanyerte a szokásos hetyke modorát.
– Nos, nagy a családom, és egész Angliában vannak rokonaim. Ez

sokszor kapóra jön, ha utazom. Itt lakik például Esmerelda nénikém,
aki jobban szereti, ha Esmének hívják. Nála fogunk megszállni
éjszakára. Biztosíthatlak, hogy itt sokkal kényelmesebb ágyat
kapunk, mint egy fogadóban.
Az ajtó kinyílt, mielőtt befejezhette volna a mondanivalóját. Az
öreg William álmosan hunyorgott rájuk a keskeny szemüvegén át. A
lakáj kicsit vaksi volt, az úrnője pedig süket. Amikor Esmerelda néni
férjhez ment, szabályosan ellopta az apja lakáját, és magával vitte az
új lakóhelyére. Legalábbis az előző herceg így mesélte.
– Ki az? – kérdezte William.
Úgy tűnt, a szemüveg nem sokat javított a lakáj látásán. Pedig jó l
ismerte Raphaelt. Talán nappal azonnal felismerte volna. De az is
lehet, hogy nem. Esmerelda is elég idős már, William pedig több
évvel idősebb nála, úgyhogy biztosan megvan már legalább
nyolcvanéves.
– Rafe vagyok, öregfiú. Csak megálltunk, szállás reményében,
mielőtt holnap folytatjuk az utunkat. Három szobára lesz
szükségünk, ételnek is. A nagynéném még fent
van, vagy márésvisszavonult
örülnénk némi
éjszakára?
– Fent van, és a szalonban tartózkodik. Fel akarja gyújtani a házat,
annyi fát rakatott a tűzre.
Raphael csak vigyorgott. Esmerelda könnyen megfázott, akárcsak
Raphael nagyanyja. A család többi tagja nem szívesen látogatta meg
Agatha Locke-ot, mert Norford Hallban olyan melegen tartotta a
szobákat, hogy mindenki fuldoklott. De William sosem vallaná be,
hogy idős korában neki is ugyanúgy szüksége van a melegre, mint
Esmereldának.
– Akkor szólok neki, hogy… – szólalt meg Raphael, de Ophelia
durván félbeszakította.
– Én inkább azt szeretném, ha megmutatnák a szobámat,
köszönöm szépen – jelentette ki, miközben bevonult az
előcsarnokba. – És ott fogyasztom el a vacsorát is.
– Természetesen, hölgyem – vágta rá William. A rossz szemével

biztosan nem látta a lány finom öltözetét, de a parancsoló
hanghordozásból arra következtetett, hogy egy hölggyel áll s zemben.
Raphael a fejét csóválva nézte, ahogy Ophelia felmegy a lépcsőn.
Természetesnek vette, hogy William követi őt, és megmutatja neki a
szobáját. Pedig az ő korában ez nem olyan könnyű. Az idős lakáj
inkább elsietett, hogy előkerítse a gazdaasszonyt. Úgy tűnik, a lány
már meg is feledkezett róla, és nem állt szándékában társalogni vele.
Raphael nem szokta meg, hogy levegőnek nézik. Bár ez most kapóra
jött, mert nem kell hazudnia, ha megkérdezi, mikor érkeznek
Londonba. Mégis bosszantotta ez a lekezelő magatartás.
– Akkor úgy látom, már csak reggel találkozunk – szólt a lány
után.
– Méghozzá korán reggel – vetette oda Ophelia, de közben vissza
sem fordult. – Nem akarok megint egy egész napot az úton tölteni.
A férfi nem várta meg a lány mondanivalóját, hanem belépett a
szalonba, de az ajtóban még visszanézett. Remélte, hogy a lány
megfordul, és látja, hogy faképnél hagyta. De nem. Gőgös
nőszemély.
5. FEJEZET
icsoda? Elraboltad azt a lányt? Beszélj

hangosabban, fiam. Azt hiszem, rosszul hallottam.
Raphael megveregette nagynénje kezét. Tudta,
hogy nem kell kiabálnia, mert az asszony bal
oldalán ül, és Esme bal füle még egész jól működik. Talán azért nem
hall, mert a nyakát és a fülét is vastag sálba bugyolálta. Sőt a vállára
is egy meleg kendőt terített. Kész csoda, hogy nincs rajta kesztyű.
A szalonban nagy volt a hőség. Raphael meglazította az inge
nyakát. A bakon ülve majdnem megfagyott, de alig töltött két percet
a szalonban, és máris le kellett vennie a kabátját.
– Jól hallottad. De nem arról van szó, amire gondolsz. Néhány nap
múlva megkapom a szülei beleegyezését, hogy magamnál tartsam,
amíg csak akarom.
– Eladják neked a lányt?
– Jaj, dehogy! Szó sincs ilyesmiről. Valószínűleg azt fogják hinni,
hogy házasságEzjárazaOphelia
házasságom. fejemben, és egy
Reid tényleg
igaziígy van. De
hárpia, egy nem az én
végtelenül
goromba, rosszindulatú nőszemély. Hazugságokat terjeszt, és nem
érdekli, hogy kinek árt ezzel.
– Mintha fél London nem ugyanezt tenné… – jegyezte meg
Esmerelda.
Raphael felnevetett.
– De ők legalább azt hiszik, hogy az igazságot terjesztik, amikor

továbbadják a pletykákat. Ophelia viszont jól tudja, hogy hazug
szóbeszédeket kohol.
– Akkor meg miért foglalkozol vele?
– A fejembe vettem, hogy megváltoztatom. A szépsége
lenyűgöző. Képzeld el azt a csodát, ha belül is ugyanolyan gyönyörű
lenne, mint kívül.
– És akkor elég jó lenne neked?
– Ne próbálj összehozni vele, Esme néni. Ha meglátod, egyáltalán
nem leszel elragadtatva tőle.
– De meg fogod változtatni, úgyhogy nem törődöm az első
benyomással.
A férfi megcsóválta a fejét.
– A nők miért nézik mindennek a jó oldalát?
– Azért, mert a nőknek kell kiegyenlíteniük a férfiak
pesszimizmusát. Nos, lehet, hogy te kivétel vagy, mert azt hiszed,
hogy meg tudod változtatni ezt a kislányt.
– Ez csak egy próbálkozás, és nem biztos, hogy sikerülni fog. De
ha mégis, akkor én
és gondoskodom magam
arról, hogyfogom támogatni
jó férjet őt a londoni
találjon magának. Deszezonban,
az nem én
leszek. Még jó néhány évig élvezni akarom az agglegényéletet,
mielőtt megállapodok valaki mellett.
– Akkor miért csinálod ezt?
– Ha tudni akarod, egy fogadásról van szó. Az egyik barátom meg
van győződve arról, hogy Ophelia Reid reménytelen eset. Én nem
vagyok ebben ennyire biztos, ezért fogadást kötöttünk.
– Gondolhattam volna – csóválta meg a fejét Esmerelda. – Még
mindig nem nőtted ki azt a rossz szokásodat, hogy lecsapsz a
kihívásokra. És miért gondolom azt, hogy most még csalni is akarsz?
– Én? – vigyorgott a férfi. – Szó sincs róla. Csak egy kicsit
rásegítek a dologra. De valakinek fel kellett vennie a kesztyűt. Az a
lány saját magától sosem fogja elhagyni a rossz szokásait, mert azt
hiszi, hogy semmi baj a viselkedésével. Egyébként mindent az illem
szerint akarok csinálni, úgyhogy szeretnélek megkérni, hogy gyere

velünk Alder's Nestbe. Remek gardedámja lennél.
– Miért nem maradtok itt?
A férfi egy pillanatig elgondolkodott, aztán megcsóválta a fejét.
– A te otthonod nincs elég félreeső helyen. Vannak szomszédok a
közelben.
– Na és?
– Nem áll szándékomban lakat alatt tartani, de nem szeretném, ha
elszökne. Nem tudok segíteni neki, ha kirepül a kalitkából.
– Ahogy akarod – vonta meg a vállát az idős hölgy. – Bevallom,
mindig érdekelt az apám őrültsége, ahogy a húgaim nevezték azt az
eldugott birtokot. Még sosem jártam Alder’s Nestben. Amikor
elvonult oda, nem hívta magával a családot, mert örült, hogy
megszabadult a sok zajtól, amit Norford Hallban csaptunk.
– Ezt sosem említetted. Zajos gyerek voltál, Esme néni?
– Ilyet nem mondtam – szegte fel a fejét az asszony, de a barna
szemében huncut fény gyúlt. – A kishúgom, Julie és Corinthia
kiáltozott a leghangosabban. De az apád volt a felbujtó. Egy nap sem
telt
minket el, hogy valamelyikünket
a házon, ne piszkáltaaz volna.
és sokat szenvedtünk ostobaVégigkergetett
tréfái miatt.
Szerencsére később kinőtte ezt a rossz szokását.
Raphael nem volt biztos abban, hogy ő leszokott a
tréfamesterségről. Ezt a tulajdonságát az apjától örökölte, és még
mindig nagyon élvezte. Imádta ugratni a húgát, Amandát, aki olyan
hiszékeny volt, hogy egyszerűen nem lehetett ellenállni a
kísértésnek.
– Holnap korán reggel indulunk – közölte Raphael, és feltűrte az
ingujját. Még a homlokát is megtörölte, mert izzadni kezdett. – És ne
áruld el Opheliának, hová megyünk. Még mindig azt hiszi, hogy
Londonba tartunk. – A fiatalember végül a kandallóra nézett, és
megkérdezte: – Tényleg ennyire fázol, Esme néni?
– Nem, csak azt akarom, hogy William hasznosnak érezze magát
– ismerte be az asszony lehalkított hangon, hátha az öregember
hallgatózik. – Már azt mondogatta, hogy vissza akar vonulni, de

nagyon hiányozna nekem. Olyan kevés látogatónk van, hogy már
nem kell az ajtóban szolgálnia, mint régen. De most a tűzifát hozza a
szobámba.
Raphael felnevetett.
– Nem baj, ha néhány percre kinyitom az ablakot?
Az idős asszony elmosolyodott.
– Dehogy.
6. FEJEZET
jszaka havazott. Nem hullott olyan sok hó, hogy sokáig

megmaradjon, de egy ideig biztosan szép lesz. Ophelia
ebben is mindig ellentmondásba került saját magával.
Szerette a havat, de nem tetszett neki, amikor olva dni kezd, és
piszkos latyak marad utána. Márpedig Londonban, a nagy forgalom
miatt hamar beszennyeződik a friss hó. A Hyde Park gyönyörű
látványt nyújtott egy hóesés után, de ott sem tartort sokáig a
fehérség, annyira kormos volt a város. De ezt a havat mo st biztosan
tovább élvezheti majd, mielőtt olvadni kezd.
A kocsisa az előcsarnokban várt rá. Még mindig mosolyognia
kellett, ha arra gondolt, hogy a Locke-örökös hajtja a hintóját. A
kedvéért a legcsinosabb utazóruháját vette fel, ugyanazt, amelyben
Duncan MacTavisht szerette volna lenyűgözni, amikor ki akart vele
békülni az oxbow-i fogadóban. Tudta, hogy csodásan fest a hófehér
szőrmesapkában, a hosszú halványkék bársonykabátban, amelyre egy
ugyancsak fehér szőrmével
tükörben megnézte magát, ésdíszített
elégedettpelerint kanyarított. Az emel eti
volt a látvánnyal.
Még Duncant is elbűvölte ebben az öltözékben, de sajnos annyira
nem, hogy meglágyuljon iránta. Nagyon zokon vette, hogy barbárnak
nevezte. Kényes helyzet volt, de ő mindent megtett, hogy elérje a
célját. Azt akarta, hogy Duncan bocsásson meg neki, és megint
jegyezzék el egymást, megelőzve a rosszindulatú pletykákat. Aztán
békességben bontsák fel a jegyességüket, ahogy eredetileg tervezte.
Ugyanakkor vigyáznia kellett, nehogy túllőjön a célon, és a férfi

beleszeressen, miután rájön, hogy mégsem olyan gonosz, mint hitte.
Az nem lett volna jó.
Ezért óvatosan fogalmazott, és nem igyekezett megcáfolni a rossz
véleményt, amit a férfi kialakított róla. Duncan végül a tökéletes
megoldást ajánlotta fel, vagyis az ő saját ötletét. Az utolsó
megjegyzése így szólt: „Nem szándékozom versengeni a
feleségemmel, hogy én szeretem jobban, vagy ő saját magát.”
Ez akkor felbosszantotta, de most már inkább viccesnek találta,
miután megszabadult a rémes házasságtól, és megint értékelni tudta a
dolgok humoros oldalát. Az is vicces, hogy a jóképű és gazdag Lord
Locke hajtja a hintóját. Ophelia először kedvesnek találta a
segítőkészségét, de előző este elgondolkodott rajta, és kételyei
támadtak. Miért vállalna el a férfi egy ilyen nehéz feladatot az ő
kedvéért, amikor még csak nem is kedveli?
Ezt a Summers Glade- ben folytatott beszélgetéseik során
egyértelműen a tudomására hozta. Végül Ophelia arra a
következtetésre jutott, hogy Locke valószínűleg Summers Glade -ben
rekedt, miután a húga nélküle mentcsak
vissza Londonba. Teháta
egyáltalán nem szívességről van szó, így akarja beállítani
helyzetet. De nem is baj, mert legalább nem lesz az adósa.
Azt viszont nem bánná, ha együtt emlegetnék Lord Locke -kal.
Márpedig ez könnyen megtörténhet, ha megérkeznek Londonba, és
valamelyik ismerőse meglátja, hogy ő hozta haza. Az ismerősei,
főleg a férfiak, biztosan észreveszik a hintóját. Nem ártana, ha egy
ilyen köztiszteletben álló ifjú úriemberrel hoznák hírbe, hiszen
továbbra is férjet kell találnia magának, és lehetőleg még a szezon
vége előtt.
Mivel már nem fenyegeti a nem kívánt házasság réme, végre
minden figyelmét arra összpontosíthatja, hogy ő keressen egy
megfelelő férfit magának. A feltételei egyáltalán nem túlzottak. Egy
olyan férfival szeretne találkozni, aki nem kezdi el azonnal imádni a
szépségéért, hanem tényleg meg akarja ismerni, és nem vall neki
megnyugtatná, hogy nem kell feszengenie Lady Esmerelda

viselkedése miatt. Ő megérti az idősek mogorvaságát, és egyáltalán
nem zavarja, ha egy kicsit harapósak. De nemsokára kiderült, hogy
félreértette a férfit. Amikor követni ak arta az idős hölgyet, Raphael
megragadta a karját, és egy pillanatra visszatartotta. Ophelia most
nem azt a tréfás kedvű fiatalembert látta maga előtt, aki még
gúnyolódás közben is könnyed és vidám marad. Ez a halálosan
komoly Lord Locke volt, akivel már kétszer találkozott, és mindkét
alkalommal megtapasztalta, hogy ha megharagszik, akkor lefoszlik
róla minden udvariasság.
– Ez mi az ördög volt? – förmedt a lányra Raphael, majd választ
sem várva hozzátette: – Eszedbe ne jusson felhasználni a
nagynénémet az aljas kis játékaidhoz! Ezt nem fogom eltűrni.
Ophelia először értetlenül pislogott, aztán rájött, hogy mi
bőszítette fel. Hát persze, hiszen a legrosszabbat gondolja róla.
Érthető módon megdöbbent, amikor hallotta, hogy kedves a
nagynénjéhez.
– Milyen vicces elképzelés. Nem akarlak kiábrándítani, Lord
Locke,
velem, de kedvelem
és nem az időseket.
akarnak Ők nem próbálnak
előnyt kovácsolni versengeni
az ismeretségünkből.
Úgyhogy remekül ki fogunk jönni a nagynénéddel. Ezt
megígérhetem. Nem kell aggódnod, hogy ellene fordítom az éles
nyelvemet. Ami viszont téged illet…
– Megértettem, nem kell tovább részletezned – vágott a lány
szavába Raphael. – Szállj be a hintóba, mert szeretném, ha minél
előbb vége lenne ennek a kényszerű együttlétnek.
– Milyen furcsa, hogy most az egyszer egyetértünk – jegyezte
meg a lány, és kivonult az ajtón.
kell ismernie, ha meg akarja változtatni. Remélhetőleg Sabrina s iet a

válasszal.
Egy újabb hosszú napot töltöttek az úton, miközben maguk
mögött hagyták Durhamet, és már Northumberland szívében jártak,
egyre közelebb a nagyapja házához. Télvíz idején nem túl jó ötlet
egy ilyen északi utazást tenni, ráadásul Raphael egész idő alatt a
bakon fagyoskodott.
Esmereldát megkérte, hogy csomagoljon egy kosár ételt a
hölgyeknek, mert nem akart megállni ebédelni. A nagynénje neki is
készített ennivalót, amit a kesztyűs kezével csak nagy üggyel -bajjal
tudott elfogyasztani. Már megbánta, hogy nem állt meg a legutolsó
fogadóban, amelyet késő délelőtt hagytak el. Jólesett volna kicsit
felmelegednie. Minél északabbra haladtak, annál havasabb lett a táj,
és a szél egyre viharosabban fújt.
Raphael tudta, hogy nem lesz több fogadó az úton. A Nest
valóban mindentől távol esett, messze fent, a hegyek között. Mire
késő délután odaértek, örömmel látta, hogy a hatalmas ház egyik
kéményéből füst száll az ég felé. Tehát a gondnok otthon van, és ő
nemsokára
a melegbe ér,a tűz
mégmellett melengetheti
számolnia az átfagyott
kell Ophelia tagjait.
haragjával, és ezDenem
mielőtt
lesz
egy kellemes beszélgetés.
Raphael megerősítette magát, lélekben felkészült a csetepatéra,
majd kinyitotta a hintó ajtaját.
– Jobb lesz, ha besietnek a házba, hölgyeim – figyelmeztette a
társaságot. – Elég hideg van idekint.
– A hintóban elviselhetetlen a meleg – panaszkodott Ophelia. – A
hőségtől elaludtam, pedig egyáltalán nem voltam fáradt.
Ő lépett le először, Raphael segítségével. De aztán nem sietett
előre, ahogy a férfi remélte. A hatalmas udvarházra bámult, és
dühösen felfortyant: – Most meg hol vagyunk? Egy másik
nagynénédnél?
– Nem. Ez a ház az enyém.
– De miért álltunk itt meg? Már bizonyára London közelében

járunk, úgyhogy még az est leszállta előtt odaérhetnénk .
– Messze vagyunk Londontól, kedvesem. Üdvözöllek Alder's
Nestben.
A lány értetlen arccal próbálta feldolgozni a hírt, aztán
elkomorodott, mert a hintó mögé nézett, és megpillantotta a kopár
lápvidéket. Raphael még csak nyáron látogatta meg a félreeső
bir tokát. Akkor a táj gyönyörű volt, és vadvirágok pompáztak
mindenütt. De most elég lehangoló látványt nyújtott a környék.
– Remélem, vannak itt szolgák – közölte Esmerelda, miközben
Raphael lesegítette a lépcsőn. – Nem fogok főzni! – figyelmeztette az
unokaöccsét.
– Nyugodj meg, Esme néni. Van itt egy gondnok, aki már jó ideje
vigyáz a házra. Előzőleg az apádnak dolgozott. A felesége a
gazdasszony és a szakácsnő, amikor itt tartózkodom. Szerintem van
néhány lányuk is, úgyhogy ma estére, de legkésőbb holnapra összeáll
a személyzet.
Esmerelda bólintott, és az ajtóhoz sietett, ahol Bartholomew
Grimshod, a középkorú
fiatal szolgálója, gondnokpillantással
aki elismerő állt. A hölgyet követte
Raphaelre a csinos
mosolygott,
miközben elhaladt mellette. A férfi észre sem vette, mert Opheliával
volt elfoglalva.
A londoni szépség nem mozdult, arcán őszinte megdöbbenés
tükröződött.
– Az a szörnyű gyanúm támadt, hogy hosszabb tartózkodásra
készülsz. Ugye, tévedek? – förmedt Raphaelre.
– Igazad van.
– Szó sem lehet róla. Követelem, hogy vigyél Londonba, ahogy
ígérted!
– Követelhetsz, amit akarsz, de én itt maradok. Egyébként egy
szóval sem említettem, hogy Londonba viszlek, csak azt mondtam,
hogy egy irányba tartunk. Ez volt az irány.
Raphael lesegítette Sadie-t a hintóból. Az asszony álmosan

törölgette a szemét, és értetlen arccal nézett rájuk, mert meghallotta a
beszélgetésüket. Ophelia megragadta a nő karját.
– Ne menj be a házba! Azonnal távozunk. Raphael nem törődött
Ophelia kijelentésével, és szó nélkül továbbsétált. A londoni hölgy
nem volt hozzászokva, hogy egy férfi így viselkedjen vele, és
felháborodottan felkiáltott. De Raphaelnek nem volt kedve kint
álldogálni a hidegben, míg a kérdéseire válaszol.
– Lord Locke! – szólt utána a szőkeség. – Raphael! – kiáltotta,
amikor a férfi a füle botját sem mozdította.
– A pokolba, Rafe! Azonnal állj meg! – A lány hangja most már
tényleg ingerült volt.
Raphael folytatta az útját, és csak az ajtóban állt meg, hogy
üdvözölje Bartholomew-t.
– Hagyd itt az összes poggyászt, és először a lovakat… A lovakat
vidd el innen, a te házadhoz. Majd segítek bevinni a bőröndöket, ha
már egy kicsit felmelegedtem.
– Igen, uram – felelte a férfi. – Meddig maradsz?
– Egyelőre úgyhogy
személyzetre, én semintézkedjél.
tudom, de Amiaddig
pedig isa mögöttem
szükségemkiabáló
lesz
hölgyet illeti… Nos, vele egyáltalán nem kell foglalkoznod.
– Hallottam! – csattant fel Ophelia, aki ekkor érte utol a férfit. –
És nem fogom tűrni, hogy semmibe vegyenek!
A gondnok elsietett, hogy teljesítse ura parancsát, mire Ophelia
megfordult, és ráförmedt a szolgálójára.
– Ne hagyd, hogy kifogja a hintómat!
Most már a szolgáló is haragosnak tűnt. Kurtán biccentett, és
elszánt arccal Bartholomew után sietett. Raphael tudta, hogy hiába
fárad, de nem volt hajlandó a hidegben álldogálva megvárni, amíg az
asszony rájön erre.
Sóhajtva kinyújtotta a karját, és az ajtóra mutatott.
– Ha lecsillapodtál, mindent el fogok magyarázni, Ophelia .
Ígérem. Majd ha lesz egy kis időnk, és nyugodtan beszélhetünk . Nem
akarom, hogy zavarba hozd a nagynénémet, amikor jelenetet

rendezel. Úgyhogy a türelmedet kérem, amíg felmelegszem. Te
kényelmesen utaztál idáig, de én teljesen átfagytam a bakon.
Raphael elindult a szalon felé, mert biztos volt abban, hogy a
nagynénje már ott van. Ophelia sziszegő hangja megállította.
– Ne merj még egyszer elsétálni tőlem!
A férfi hátranézett.
– Nem hallottad, hogy a türelmedet kértem? – vonta fel a
szemöldökét. – Én azt hittem, jó a hallásod.
– Miből gondolod, hogy várni fogok? Tudod, hogy milyen
türelmetlen vagyok.
– Akkor azt hiszem, ezen is dolgoznunk kell. Nemsokára neki is
látunk, Ophelia. Figyelj rám: most bejössz ide a szalonba, leülsz, és
csendben maradsz, amíg előkészítik a szobákat, és mindenkit
elhelyeznek.
– És ha nem?
– Nos, akkor nem árulom el, miért vagy itt. Most, hogy jobban
belegondolok, nem is szükséges közölnöm veled a…
– Ez nevet
magadnak séges! – vágott
a nevetséges Raphael szavábaÉnOphelia.
magyarázkodásodat. – Tartsd
hazamegyek!
meg
A lány megfordult, hogy távozzon, és majdnem összeütközött a
szolgálójával, aki közben visszatért.
– A gondnok nem hallgat rám! – morogta bosszúsan az asszony. –
Csak az ura parancsát hajlandó teljesíteni.
Ophelia dühösen toppantott a hír hallatán.
– És ki hajtaná a hintót, ha az emberem nem törődne a
parancsommal?
Ophelia megpördült, és villámló szemmel nézett a férfira. De
Raphael csak megvonta a vállát, és így folytatta: – Ha kíváncsi vagy
az okokra, akkor tedd azt, amit mondtam. Biztosíthatlak, hog y
tökéletes magyarázattal tudok szolgálni, de senki sem kötelez arra,
hogy eláruljam, mire készülök. Tudom, hogy nem szeretsz a sötétben
tapogatózni, de talán úgy is kiigazodsz majd a helyzeten.
– Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltott fel Ophelia

felhábor odott arccal.
– A türelem egy csodálatos tulajdonság. Az előbb te magad
mondtad, hogy hiányzik belőled, ezért ez lesz az első leckéd. Most
kezdődik a türelem próbája, Ophelia.
8. FEJEZET
phelia még mindig forrt a dühtől. A vikomtnak elment

az esze! Miért nem említette senki, hogy egy őrülttel
van dolga?
Ophelia haragos pillantással meredt Raphael hátára. A férfi a
kandalló előtt állt, és a kezét melengette. Egyszerűen nem vesz róla
tudomást, mintha ott sem lenne a helyiségben! Pedig ő már legalább
egy órája üldögél a szalonban, gyakorolja a türelmet, és egyetlen szót
sem szól senkihez.
Esmereldát azonnal a szobájába vezették, mihelyt átmelegedett. A
távozása előtt néhány békítő szót szólt a magában füstölgő
Opheliához: – Ne duzzogj, leányom, nem áll jól neked. Keverd
ügyesen a lapokat, és a javadra válik ez a kis kaland.
Ez mit jelentett? Ophelia nem kérdezte meg, mert Raphael is a
helyiségben volt. Majd később beszél a hölggyel, mert úgy látszik, ő
tudja, miről van szó. Raphael nagynénje egyetért azzal, amit az
unokaöccse
Sadie-n kívülművel?
más is Ophelia remélte,
az ő pártján hogy
áll. De amígtéved,
a férfiörült
nemvolna,
áll előhaa
megígért magyarázattal, addig csendben fog maradni, még akkor is,
ha beleőrül.
A két szolgálót elvezették a szolgák lakrészébe. Sadie nemsokára
visszatért, és bejelentette, hogy a szobája készen áll, de Ophelia egy
kézlegyintéssel elküldte. Addig nem megy sehová, amíg Raphael el
nem mondja neki, hogy miről van szó. De ez az ördögi alak

szándékosan bosszantja, és a kelleténél jóval tovább várakoztatja.
A nő magában dúlt-fúlt. Még soha életében nem volt ennyire
mérges. Azon törte a fejét, hogyan tudná megbüntetni Raphaelt ezért
a borzalmas viselkedésért. És hiába töri a fejét, a férfi nélkül sosem
fog rájönni arra, hogy mit keres ott. Még azt sem tudja, hol van!
Korábban, amikor kinézett a hintó ablakán, elcsodálkozott, hogy
miért olyan kietlen a táj. Alig látott néhány házat. Aztán megint
elbóbiskolt, és arra gondolt, hogy Raphael bizonyára ismer egy hátsó
utat, ahol elkerülhetik a Londonba vezető nagy forgalmat. De most,
mielőtt belépett a házba, csak pusztaságot látott mindenfelé, mintha
többmérföldes távolságban nem lenne lakott terület. El sem tudta
képzelni, hogy hová került.
De rá fog jönni! Arra is, hogy miért hozta ide a férfi, ahel yett,
hogy hazavitte volna Londonba. Annyira fontosnak tartja magát,
hogy azt hiszi, megteheti. De mi az indítéka?
Csak egy dologra tudott gondolni: ő is meg szeretné kaparintani,
akárcsak a többi férfi. Azt hiszi, hogy az előkelő származása miatt
büntetlenül elrabolhatja,
arról, hogy szereti, amikorésezkompromittálhatja?
teljes képtelenség? Meg akarja győzni
– Ma megtanultad, mi a türelem?
Ophelia kék szeme villámlott a haragtól, miközben Raphael széles
hátára nézett. Micsoda fensőbbséges hang! Tudja, hogy nyeregben
van. Meg sem fordult, hogy a szemébe nezzen, amikor megszólította.
A lány képtelen volt tovább türtőztetni magát, és kitört belőle a
visszafojtott feszültség.
– Nem! Nem tanultam meg, mi a türelem!
– Kár. – A férfi elindult az ajtó felé.
Ophelia egy pillanatig hitetlenkedve nézett utána. Tényleg távozni
akar?
Talpra ugrott, hogy az ajtó elé álljon. De a heverő előtt álló asztalt
közelebb húzták, amikor behozták az ételt, és a lány beverte a térdét.
Egy csésze meg egy csészealj nagy csörömpöléssel a padlóra esett, és

Ophelia ijedten felkiáltott.
Raphael azonnal megtorpant.
– Jól vagy? – kérdezte, és a hangjában őszinte aggodalom
csengett.
– Igen. Illetve nem.
A lány a haragjára utalt, és nem a térdén lévő apró dudorra, de a
férfi felsóhajtott.
– Rendben van, ülj le. Majd máskor tanulsz türelmet.
A lány nem sietett tisztázni a félreértést, amikor úgy tűnt, hogy
Raphael mégis hajlandó magyarázatot adni neki. Szeretné végre
megtudni, miért vannak ott. A férfi leült a heverőre, jó messzire tőle,
de legalább most a szemébe nézett, amikor Ophelia megint elfoglalta
a helyét.
– Mondd el, hogy London helyett miért itt kötöttünk ki.
– Rendben. Szóval az a helyzet, hogy most te meg én…
– Tudtam! – csattant fel a lány ingerülten. – Az a terved, hogy
kompromittálsz, és kénytelen leszek hozzád menni feleségül. Nos, én
nem fogok …
A lány abbahagyta a felháborodott szóáradatot, mert a férfi
nevetni kezdett, és látszott rajta, hogy jól mulat. Ha nem lenne olyan
dühös, Ophelia zavarba jött volna, hogy ennyire félreér tett valamit. A
férfi megerősítette a gyanúját.
– Te jóságos ég! Honnan támadt ez a rémes ötleted? – kérdezte
végül.
A lány bizonytalanul folytatta.
– Mi más oka lenne annak, hogy idehoztál?
– Éppen ezt akartam elmagyarázni, amikor a szavamba vágtál. De
ha már erről van szó, biztosíthatlak, hogy a nagynéném jelenléte
miatt nem kell tartanod a botránytól. Megígérem, hogy nem foglak
kompromittálni.
– Amíg az apám tudomást nem szerez erről a gyalázatról –
jelentette ki Ophelia.
– Miféle gyalázatról beszélsz, kedvesem? Hogy a Locke család

meghívott magához, és a szívemen viselem a debütálásodat? Erről
már ő is tud, mert küldtem neki egy üzenetet, mielőtt elhagytuk
Summers Glade-et.
– Meghívás? A megkérdezésem nélkül?
– Beleegyeztél volna?
Úgy tűnik, a férfi csak egy választ fogad el tőle, de a lány
örömmel hazudtolta meg az elvárásait.
– Igen, beleegyeztem volna.
– És az apád?
– Ő valósággal kilökött volna az ajtón – felelte a lány, és nem
tudta eltitkolni a keserűségét.
De meg is bánta, hogy így elárulta magát, amikor Raphael gúnyos
mosollyal bólintott.
– Gondoltam.
A lány haragos arcot vágott.
– Akkor is az én engedélyemre lett volna szükséged!
A férfi mosolya még gúnyosabb lett.
– Tévedsz,a kedvesem.
eljegyzésed Mi sem
barátommal, bizonyítjaBelátom,
Duncannel. ezt jobban, mint az első
hogy szörnyen
igazságtalannak tartod, de csak a szüleid akarata számít, semmi más.
A férfinak már visszatért a szokásos gunyoros modora, állapította
meg Ophelia. Ráadásul élvezettel dörgöli az orra alá, hogy milyen
kevés beleszólása van az élete fontos eseményeibe.
– Ez nem a családod lakóhelye – jelentette ki. – Egyébként hol a
csudában vagyunk egyáltalán?
– Northumberlandben.
– De az már majdnem Skócia!
– Azért nem egészen, mert elég nagy ez a megye. De valóban
határos Skóciával.
– Tehát hazudtál a leveledben az apámnak! – jelentette ki a lány. –
A családod nem itt lakik. Ha elmondom neki az igazat…
A lány hitetlenkedve bámult a férfira.

– Nem tudtad? Kételyeid voltak? Miután Summers Glade-ben
olyan csúnyán beszéltél velem?
A férfi vállat vont.
– Csak figyelmeztettelek , nehogy pletykálni kezdjél Sabrináról
meg rólam. Ez nem csúnya beszéd.
– Azt hitted, hogy pletykálni kezdek, pedig eszem ágában sem
volt. Csak segíteni akartam, nehogy Sabrinának baja legyen. Tényleg
azt hittem, hogy lefekszel vele, annyira kitüntetted a figyelmeddel.
És ha nekem feltűnt, akkor mások is ugyanerre a következtetésre
juthattak volna. De te nem azt mondtad, hogy tévedek, hanem
megfenyegettél, hogy tönkreteszel!
– Erre megvolt minden okom, ismerve a híredet.
– Tehát beismered, hogy csak azt tudod rólam, amit másoktól
hallottál! – vágott vissza a lány, és lebiggyesztette az ajkát. – Abban
is egyet kell értenünk, hogy nem tudsz hozzájárulni a
boldogságomhoz. Úgyhogy holnap hazaviszel!
A férfi határozottan megrázta a fejét.
– Nem.
Csak És nem
segítek nekedaztmegtalálni
mondtam, hogy én foglak boldoggá
a boldogságot, tenni.
és megbékélni
önmagaddal.
– Én békében vagyok! – sziszegte a nő.
– Nem úgy tűnik – mondta a férfi, miközben felállt.
– Hová mész? – förmedt rá a lány.
– Kerítek magamnak valami vacsorát, és lefekszem aludni. Az az
érzésem, hogy holnap fárasztó napunk lesz.
– De még nem fejezted be a magyarázatodat!
A férfi felvonta a szemöldökét.
– Nem? Nos, akkor dióhéjban közlöm veled: egy kedves,
visszafogott nőt faragunk belőled, akit mindenki szeret. Akinek nem
a szépsége miatt keresik a társaságát, hanem a szívélyes és
barátságos természete vonzza az embereket. Ha meggyőzöl arról,
hogy sikerült elérnünk ezt a célt, akkor majd hazaviszlek.
9. FEJEZET
vártnál sokkal jobban alakult a találkozása Opheliával,

gondolta Raphael, és elégedetten elnyúlt a faragásokkal
díszített hatalmas ágyban. Sikerült annyira megdöbbente nie
a lányt, hogy elállt a szava, így elmenekülhetett tőle az este hátralévő
részében.
A lány is lefeküdt aludni. Raphael csak akkor vonult vissza a
szobájába, miután erről meggyőződött. Nem akarta, hogy kirohanjon
a hideg éjszakába. Ostobaság lenne, de ez a lány szörnyen hisztis és
konok.
Raphaelnek nehezen jött a szemére az álom, pedig azt hitte, hogy
a kimerítő nap után azonnal el fog aludni.
Nem lett volna szabad hagynia, hogy a lány felháborodása miatt
elbizonytalanodjon, és ne beszéljen a Duncannel kötött fogadásról.
Nem állt szándékában ezt eltitkolni a lány elől. De… valóban
közölnie kéne vele, hogy egy fogadás adta az ötletet a jelleme
megnevelésére?
az este mondott Nem
neki. lenne helyes. kell
Csillapítania Egyelőre bővenéselég
a haragját, annyi, amit
rádöbbentenie,
hogy a modorát rajta kívül mindenki tűrhetetlennek tartja.
Duncannek igaza volt: Ophelia valóban úgy érzi, hogy nincs miért
szégyenkeznie, és a viselkedése teljesen elfogadható. De talán ez
csak azért van, mert még sosem gondolt bele, hogyan látják őt
mások, és nem ismeri a véleményüket. Te jó ég, most kifogásokat
keres neki? Már megint azok az átkozott kételyek!
– Ezt nem nevezném türelemnek – jegyezte meg.

– Már figyelmeztettelek, hogy nem vagyok türelmes. Ez az egyik
olyan hibám, amit szívesen beismerek. Egy fikarcnyi türelem sincs
bennem.
De legalább a hangja higgadt volt. Egyelőre.
– Tehát beismered, hogy ez hiba. Nem szeretnél megszabadulni
tőle?
– Ehhez nincs szükségem a te segítségedre! – csattant fel a lány.
A férfi megvajazott egy frissen sült kenyérből készített pirítóst.
– Hány éves vagy? Tizennyolc? Tizenkilenc? És még mindig nem
sajátítottad el a türelmet? Igenis segítségre van szükséged. Nem
bánom, ha a tanár szerepét kell játszanom.
– Talán az ördög szerepe jobban állna neked!
A férfi nevetve nézett a lányra.
– Kaptam már ennél rosszabb beceneveket is. Biztosan ördögien
gonosznak fogsz tartani, mire végzünk. De addig udvariasan
elfogadod a segítségemet.
A lány felhorkantott.
A Rendben.
férfi mostAkkor
már hangosan nevetett.
– nem olyan udvariasan.
A lány haragos arccal meredt rá. A férfi vállat vont, és úgy tett ,
mintha nem foglalkozna tovább vele. Még jó, hogy ott van előtte az
étel, amit nézhetett. A lány átkozottul gyönyörű volt aznap reggel.
Remekül állt rajta a lila szegéllyel díszített rózsaszín ruha, és a
művészi gonddal feltűzött frizurája maga volt a tökéletesség. Szépen
ívelt szemöldöke elővillant a bájos frufru alól, és a halántéka körül
néhány kiszabadult fürtöcske enyhítette a frizura szigorúságát. Vajon
mindig ilyen gyönyörű? Még a harag sem torzította el a szépségét.
A lány még néhány másodpercig do bolt az asztalon, majd
megszólalt: – Hol van a nagynénéd?
– Bizonyára a rossz modorod elől bujkál.
– Muszáj minden szavaddal sértegetned? – fortyant fel a lány.
– Ezt teszem? Nem is tudom, miért.
A férfi látta, hogy a lány halványan elpirul. Nagyon jól áll t neki.
Vajon miért nem visel sminket, hogy elérje ezt a hatást? Bár talán így
jobb. Ez a nő olyan szép, hogy szebb már nem is lehetne.
A férfi megenyhült.
– Nemigen hagyja el a szobáját dél előtt. De biztosan tudom, hogy
fent van, csak délelőtt kötögetni szokott. Olvasni is nagyon szeret, és
ilyenkor szívesebben van egyedül. Az egyik bőröndjét valószínűleg
telepakolta könyvekkel.
– Nem volt szükségem ilyen kimerítő tájékoztatásra, de köszönöm
szépen.
– Nem vagy hozzászokva az olyan beszélgetésekhez, amikor nem
rólad van szó?
A lány még jobban elpirult. Aha! Végre valami elhalványította a
földöntúli szépségét, és az arca olyan lett, mint egy közönséges
halandóé. Valószínűleg ezért nem hord sminket. Egy kicsivel több
pír, és máris úgy néz ki, mintha kiütések lennének a halvány bőrén.
El akarta terelni a figyelmét a lány külsejéről, ezért folytatta a
társalgást.
– Abban
fáradj. Esme reménykedtél,
néni mellettem hogy
áll. átcsábítod a saját térfeledre? Ne
A lány nem tagadta, hogy ez volt a terve.
– Nem hiszem, hogy helyesli, amit művelsz.
– Nem is kell véleményt formálnia. Tudja, hogy megkaptam a
szüleid beleegyezését, és ennyi elég neki. Egyébként neked is be
kéne érned ennyivel.
– Ez csak azért sikerülhetett, mert kihasználtad az apám beteges
rajongását a nála magasabb ranggal rendelkező nemesek iránt.
A lány hangjában keserűség hallatszott. Nem ez volt az első
alkalom, hogy szomorú lett, amikor az apja szóba került. Úgy tűnik,
nem kedveli az apját, de Durwich grófja sem szeretheti túlságosan a
lányát, amikor egy olyan házasságba akarta kényszeríteni, amitől a
lánya irtózott.
Ophelia elhallgatott, még a dobolást is abbahagyta, és merőn nézte

Raphaelt. A férfi kezdte kényelmetlenül érezni magát. A lány már
Summers Glade- ben is gátlástalanul flörtölt vele, mielőtt megint
Duncan jegyese lett. Akkor azzal hárította el a közeledését, hogy az ő
családjában a férfiak szeretik megkörnyékezni a nőket, és nincs
ínyükre, ha egy házasságra áhítozó nőszemély akarja behálózni őket.
De egyértelmű, hogy a lány érzett valami vonzódást iránta, különben
nem kezdeményezett volna. Ám gyorsan lelohadt a lelkesedése,
amikor megjegyzést tett a Sabrinával való viszonyára, és ő alaposan
leteremtette az aljas feltételezése miatt.
Kemény szavakat vágott a fejéhez, és Ophelia azóta nem kedveli.
Ez a kölcsönös ellenszenve alaposan megnehezíti a vállalkozását,
méghozzá mindkettejük számára. De nem fog a kelleténél elnézőbb
lenni vele, csak hogy megkönnyítse a feladatot. Még csak az kéne!
Éppen elég nehéz volt közömbösnek maradnia a szépsége iránt, és
elkerülni a pillantását.
– Ha befejezted a reggelidet, szeretnék választ kapni az eredeti
kérdésemre – szólalt meg végül a lány.
Raphael még kérdést
megválaszolatlan nem végzett az evéssel,
tett fel neki, de a lány már
hogy összezavarodott. annyi
– Melyik kérdésre gondolsz?
– Miért csinálod ezt velem?
– Annak több oka is van.
– Csak egyet árulj el.
– Senki sem kedvel téged, kivéve azokat a fiatalembereket, akik
még nem jöttek rá, hogy milyen elviselhetetlen hárpia vagy.
– Nem vagyok hárpia! Egyébként semmi közöd ehhez, úgyhogy
egy másik okot kell mondanod.
– Rendben. Furcsának tartom, hogy egy ilyen szép lány ennyire
boldogtalan legyen. Elhatároztam, hogy segítek rajtad, és ez lesz az
idei jó cselekedetem. És nem értek egyet az első okomra adott
válaszoddal. Én mindig együtt érzek az elesettekkel, és segítek nekik,
ha tudok. A te esetedben pedig tudok.
azért, mert annyira őszintének tűnt. A férfinak az az érzése támadt,

hogy a lány így szokta elérni, amit akar. Tehát még elkényeztetett is,
gondolta Raphael. Egyre hosszabb a lista, amit a hibáiról írhat.
– Nos? – szólalt meg végül Ophelia, és a szeme villámokat szórt.
Raphael gyorsan a tányérjára nézett.
– Elfelejtettem megemlíteni, hogy Alder's Nest milyen félreeső
helyen található? A nagyapám azért vette meg ezt a nagy kiterjedésű
birtokot Northumberland vadonjában, mert távol van minden
lakóhelytől és településtől. És ha ez még nem lenne elég, a házat a
birtok kellős közepén építette fel.
– Miért? – fakadt ki a lányból az őszinte kíváncsiság.
– Ezt a kérdést a családunk is többször feltette neki. Az volt az
elképzelése, hogy kell neki egy hely, ahová visszavonulhat, és a
család kétszer is meggondolja, hogy meglátogassa ott. Ezt nem
szégyellte beismerni. Abban az időben a háza tele volt zajos
gyerekekkel.
– De miért kellett neki egy ilyen hatalmas épület, ha magányra
vágyott?
– Nema lett
mondta férfivolna szüksége– rá,
vigyorogva. Nemde illett
hát végül
volnaishozzá
egy herceg volt –
egy szerény
hajlék.
– Itt tartotta a szeretőjét, ugye? – kérdezte a lány hamiskás
mosollyal.
Még jó, hogy Raphael már lenyelte a falatot, különben most
megakadt volna a torkán.
– Te jóságos ég! Micsoda képtelenségeket tudsz mondani és
gondolni! Szó sem volt ilyesmiről. A nagyapám imádta a feleségét
meg a gyerekeit, és nem is maradt tőlük távol sokáig. Csak szükségét
érezte annak, hogy évente egyszer vagy kétszer teljes csend és
nyugalom vegye körül.
A lány megvonta a vállát, nem törődve azzal, hogy az alaptalan
vádjával megsértette a férfit és a családját.
– Csak eszembe jutott.
– Ezzel a megjegyzéssel bebizonyítottad, hogy igaz a hír,

miszerint rosszhiszemű és pletykás vagy.
A lány felkiáltott.
– Ez nem igaz!
– Nem ismered a családomat, nem találkoztál a nagyapámmal,
mégis egy ilyen rosszindulatú célzást tettél róla. Egyébként, ha egy
férfinak szeretője van, nem egy ilyen eldugott helyen tartja, ahová
több napba telik eljutni.
– Gondolom, tapasztalatból beszélsz.
Már megint! Nem veszi észre, hogy mit művel? Annyira a
természetévé vált a rosszindulat, hogy másképp nem is tud létezni?
A lány kitalálta a férfi gondolatát.
– Ugye, nem várod el, hogy barátságos legyek hozzád? Egyébként
még el sem kezdtem az igazi sértegetést. Szükségem van egy kis
időre, hogy bemelegedjek.
A férfi majdnem elnevette magát. Nocsak, nocsak. Nem számított
arra, hogy Ophelia szellemes tud lenni.
– Látom, hogy nem vagy túl kedves hozzám. Egyelőre. De éppen
ezen dolgozunk,
beszéltem, nem emlékszel?
mert hírhedt Egyébként
nőcsábász vagyok, valóban
ha nem tapasztalatból
hallottad volna.
– Hallottam. Csak nem hittem el.
– Miért nem?
– Mert te leszel Norford következő hercege – felelte a lány. –
Gondoltam, ügyelni akarsz arra, nehogy a nevedet beszennyezze
valami botrány.
– Értem. Szerinted botrányos, ha egy nőtlen férfi szeretőt tart?
A lány a homlokát ráncolta.
– Nos, nem. Talán én egy nős férfira gondoltam.
– Rendben van, kedvesem. Beismerheted, hogy egyáltalán nem
gondolkodtál. Ezt szoktad tenni, nem? Előbb jár a szád, mint az
eszed.
A férfi egy újabb bájos pirulásban gyönyörködhetett. Talán

mondania kéne még néhány tréfás megjegyzést, hogy megjelenjen a
lány arcán a kiütéshez hasonló élénkebb pír.
– Ha már eleget pocskondiáztál, akkor visszatérhetünk az eredeti
kérdéshez – sziszegte a lány.
– Arra, hogy miért nem jó ötlet gyalog útra kelni?
– Nos, többek között. Ugye, nem mondod komolyan, hogy ez a
ház tényleg olyan messze van mindentől, és nem tudnék segítséget
kérni valamelyik szomszédtól?
A férfi felnevetett.
– Nincsenek szomszédok. Megkérdezheted a szolgákat, ha nekem
nem hiszel. Ők is azt fogják mondani, hogy ötvenmérföldes
körzetben Bartholomew háza az egyetlen épület, és a legközelebbi
piac még annál is messzebb van. Vagy nem hallottad, amikor Nan
megemlítette, hogy az apja egész nap távol lesz, mert elment a
piacra?
– Ez tűrhetetlen!
– Pontosan ezért hoztalak ide, és nem egy másik birtokomra. Itt
legalább szabadon
– És nem járkálhatsz
kell bezárva a házban
tartanod? és a környékén.
– Pontosan!
A lány meghökkent.
– Én csak vicceltem.
– Tudom. De én nem. Nagyon komolyan mondtam. És minél
hamarabb elhiszed, mennyire komolyan gondolom, hogy segíteni
akarok neked, annál hamarabb távozhatunk innen.
– És mégis hogyan tervezed ezt a segítséget? – gúnyolódott a
lány. – Illemtaniskolát fogsz nyitni a birtokon? Ahhoz még több
diákot kell elrabolnod.
– Ne légy nevetséges…
– A te terved nevetséges! És ha mégis kerítesz egy tantermet,
akkor mi lesz a tananyag?
– Még sosem próbálkoztam ilyen reménytelen esettel, úgyhogy

apró lépésekkel kéne haladnunk, és megnézni, mire jutunk.
A lány arcán látszott, hogy ez a megjegyzés fájdalmat okozott
neki.
– Ha ennyire reménytelen esetnek tartasz, akkor ismerd be, hogy
tévedtél, és vigyél haza.
– Ha veszett ügynek hinnélek, nem lennénk itt. Nem foglak
hazavinni.
A lány összeszorította a száját.
– Még mindig nem válaszoltál, hogy miért akarsz beleavatkozni
az életembe. Meg sem fordult a fejedben, hogy talán nekem minden
úgy jó, ahogy van, és nem akarok semmin sem változtatni?
– Ostobaság. Boldogtalan vagy, és ezért próbálsz mindenki mást
boldogtalanná tenni, aki a közeledbe kerül. Ez annyira egyértelmű,
Ophelia, hogy még egy gyerek is látja. Istenem! Nehogy sírni kezdj!
A lány kiszaladt a helyiségből, és eltakarta a könnybe lábadt
szemét. A férfi nem állította meg. Az igazi női könnyeknek sosem
tudott ellenállni, és nem akarta, hogy a lány rájöjjön erre, és később
felhasználja amit
jellemzése, ellene. Nem számított
Opheliáról mondott. arra,
Most hogy ennyire
már csak az a találó
feladat,a
hogy kiderítse, miért lett ilyen?
– Nos, velem nem úgy viselkedik.

– Akkor bizonyára a vikomt csinos arca bűvölt el téged,
kislányom. Nagyon helyes fiú, annyi szent.
Ophelia szívesen ellentmondott volna Sadie -nek, de nem
tagadhatta, hogy igaza van. Ugyanakkor nagyon dühítette, hogy egy
ilyen jóképű férfi ennyire gőgös.
– Szerencsével jártál?
Ophelia elküldte Sadie-t, hogy derítse ki, hová vitték a hintójukat.
Nem mintha bármelyikük hajtani tudná a fogatot, de akkor is jó lenne
tudni, hogy van lehetőségük a menekülésre.
– A hintó az istállóban van – felelte Sadie. – De a lovakat
messzire vitték. És Lord Locke szolgáinak megmondták, hogy ne
álljanak velünk szóba, ha a távozásról érdeklődünk.
– Ez nem lep meg – sóhajtott fel Ophelia. – Akk or tényleg itt
ragadtunk.
– Én is erre a következtetésre jutottam. De meddig?
– Amíg beismeri, hogy nagy otrombaság volt elrabolnia.
– Tehát nem azért hozott ide, hogy kompromittáljon?
Ophelia
Előszörérezte,
– én ishogy
erre megint forrnidekezd
gondoltam, benne a Még
tévedtem. harag.csak nem is
kedvel engem! Ezért nem értem, miért akar segíteni nekem.
– Segíteni? – Sadie értetlenül ráncolta a homlokát. – Hogy segít
azzal, ha elrabol? Ez furcsa.
– Azt akarja, hogy lássam be, milyen gonosz és elviselhete tlen
ember vagyok – mondta Ophelia gúnyos mosollyal. – És csak akkor
lesz elégedett, ha teljesen megváltozom, és úgy csöpög belőlem a
kedvesség, hogy összemaszatolom a márványpadlóját.
Sadie jót nevetett.
– Ezt mondta neked, kedvesem? Micsoda tréfamester…
– Komolyan gondolta.
– Nos, akkor mutasd meg neki, milyen kedves tudsz lenni.
– Nem!
– Mert most túlságosan fel vagy zaklatva. De ha csak így

juthatunk haza… Nos, mindegy. Egyébként sem hiszem el, hogy
ezért hozott ide. Nem lehetséges, hogy titokban szerelmes beléd, és
így akar magához édesgetni? Ez sokkal valószínűbbnek tűnik, és a
kettőtök kapcsolata elég rosszul indult, úgyhogy csak így tudna a
közeledbe férkőzni.
– A kapcsolatunk azóta még rosszabb lett. Ő is beismerte, hogy
nem kedvel, Sadie.
Sadie-n látszott, hogy még mindig kételkedik.
– Lehet, hogy ez csak egy csel. Elég régi trükk, jól ismerem.
– Mi lenne az?
– El akarja hitetni veled, hogy nem kaphatod meg – magyarázta
türelmesen Sadie. – Azt hiszi, ezzel felkelti az érdeklődésedet, és
annál jobban meg akarod majd szerezni.
Ophelia legyintett.
– Nálam nem érné el a célját.
– De ő ezt még nem tudja.
Ophelia ráncolni kezdte a homlokát. Lehet, hogy Sadie-nek igaza
van? Nem,meg
Még hogy ez képtelenség. De Raphael
akarja változtatni? magyarázata
Amikor egyáltalán még ostobább.
nem ismeri, és
nem tudja, miér t ilyen?
A lány a fejét csóválva nézett a szolgálóra.
– Hidd el, hogy észreveszem, ha egy férfi titokban gyengéd
érzelmeket táplál irántam. Locke viszont minden egyes szavával
sérteget engem, és élvezettel hangsúlyozza, hogy nem kedvel, mert
egy rosszindulatú pletykafészeknek tart. Ugyanolyan csúnyán bánik
velem, mint Mavis. Ráadásul hárpiának nevezett.
– Nem tagadhatod, hogy néha úgy viselkedsz, mint egy hárpia.
– De csak akkor, ha okom van rá! Ki nem állhatom az
őszintétlenséget, és a szezon kezdete óta minden még rosszabb lett.
Borzalmas, hogy senkiben sem bízhatok, rajtad meg anyán kívül.
Egyébként te is tudod, hogy többnyire nem szándékos, amit mondok
vagy teszek, csak néha egyszerűen nem tudok ural kodni az

elkeseredettségemen.
– Tudom. – Sadie leült Ophelia mellé, és átkarolta a vállát.
– Ez annyira f á j…
– Tudom – ismételte meg Sadie megnyugtató hangon, majd
gyorsan hozzátette, mielőtt Ophelia újra elsírja magát: – Nem is
mondtam még, hogy havazik! Ezt akartam elújságolni.
– Tényleg?
Ophelia máskor örült volna a hírnek, mert szerette nézni a hóesést.
De most túlságosan fel volt dúlva, és nem tudta élvezni a látványt.
De azért az ablakok felé pillantott. Mind a négy ablakot hófehér
drapéria fedte, ami beengedte a fényt a szobába. Már bánta, hogy
reggel azt mondta Sadie-nek, hogy ne húzza el a függönyöket, mert
nincs odakint semmi néznivaló.
Ophelia egy sarokszobát kapott, amelynek az összes ablaka az
üres vidéki tájra nézett. El kellett ismernie, hogy a szoba nagyon
szép, de látszott rajta, hogy nem nőknek tervezték. Ha Raphaelnek
igaza volt, és a nagyapja tényleg csak a magány miatt jött Alder's
Nestbe,
Nem volt akkorbenne
valószínűleg mindegyik helyiség
fésülködőasztal, de egy berendezése hasonló.
faragott lábú kis
cseresznyefa asztalt, meg egy plüssel párnázott székecskét
használhatott erre a célra. A két ablak között egy kényelmes
olvasófotel terpeszkedett. A másik falnál egy hosszú könyvszekrény
állt, mellette egy ruhásszekrény, az ajtaján tükörrel. A széles ágy két
oldalán lévő éjjeliszekrényekre egyszerű lámpákat helyeztek, de
szépen megvilágították a helyiséget, amikor este meggyújtotta őket.
A padlót barna és bordó árnyalatú mintákkal díszített szőnyeg
fedte. A márványpárkányos kandalló kellemes meleget árasztott, így
Ophelia mezítláb közlekedhetett a szobában. Minden falon
festmények lógtak. Egyiken gyerekek játszottak egy mezőn, a másik
egy forgalmas utcát ábrázolt, a harmadikról egy szomorú női arc
nézett le rá, a negyedik képen pedig egy vázában lévő virág
pompázott. A festmények kellemes hangulatot adtak a helyiségnek.
Nagy luxus volt egy egész házat így berendezni, ami túlságosan
nagy ahhoz, hogy valaki egy évben csak néhány hétig tartózkodjon
benne. Ophelia már több forrásból is hallotta, hogy a Locke család
igencsak gazdag. Bizonyára így van, de ez őt egyáltalán nem érdekli.
Felőle az ifjú örökösük akár bele is fulladhat a pénzébe.
Nem tudott tovább ellenállni a kísértésnek, és odalépett a
legközelebbi ablakhoz. Elhúzta az egyik függönyt, és kinézett.
Hatalmas pelyhekben hullott a hó, és már szinte teljesen belepte a
földet.
– Milyen szép – mondta.
Sadie mellé lépett, hogy ő is gyönyörködhessen a látványban.
– Gondoltam, hogy tetszeni fog.
– Legalább elrejti, hogy nincs itt semmi az égadta világon, amit
nézni lehetne.
– A szakácsnő szerint nyáron gyönyörű a táj, amikor virágzik a
hanga meg a többi vadvirág. El tudod képzelni, hogy mindenütt
színpompás virágokat látsz, ameddig a szem ellát?
– Az biztosan szép lehet – ismerte be Ophelia, bár a virágok nem
érdekelték
– Ha ezannyira, a hó. már vastag hótakaró fedi a tájat –
mint holnap
megmarad,
jósolta Sadie.
Ez felkeltette Ophelia érdeklődését.
– Gondolod? – kérdezte izgatottan.
– Északon vagyunk, úgyhogy nem fog elolvadni. Erősen havazik,
és szerintem éjjel is esni fog. Kicsomagoljak néhány melegebb ruhát
neked?
Sadie jól ismerte Opheliát, és tudta, hogy szeret a friss hóban
sétálni, ha elég mély, és a lába nyomán nem bukkan elő a föld.
– Most már mindent kipakolhatsz – mondta Ophelia sóhajtva.
Előző este nem engedte meg Sadie-nek, hogy kirámolja a
bőröndöket, mert egyre azt hajtogatta, hogy egy perccel sem
maradnak tovább.
– Nem hiszem, hogy elmegyünk innen… Legalábbis néhány

napig nem – tette hozzá, majd a szolgálójához fordult, és ránézett. –
Tényleg vörös lett a szemem?
– Vissza akarsz térni a csatamezőre? – kérdezte Sadie.
Ophelia nem tagadta, hogy megint beszélni akar Raphael lel,
miután összeszedte magát.
– Csak mondd meg, milyen.
A szolgáló megcsóválta a fejét.
– Te is megnézheted. Ott van előtted a tükör. Csak nem félsz tőle?
– Sadie! – szólt Ophelia figyelmeztető hangon.
– Egyáltalán nincs kivörösödve a szemed. Kár. Nem ártana, ha
megtudná, hogy sírtál. Egy kis bűntudat csodát művel a férfiakkal.
– Jól tudja, hogy sírtam – válaszolta Ophelia mogorva hangon. –
De csak az érez bűntudatot, akinek van lelkiismerete. Márpedig az
ördögnek nincs!
– Egy perc, és jövök – mondta Ophelia. Kicsit hangosabban

beszélt, de ügyelt arra, hogy ne kiabáljon. – Először szeretnék
néhány szót váltani az unokaöcséddel.
– Ez elég fenyegetően hangzik – szólalt meg Raphael, mihelyt a
nagynénje elhagyta a helyiséget.
– Van kedved viccelődni, Lord Locke, amikor a helyzet egyáltalán
nem humoros?
– Nem vagyok tréfás kedvemben, mert amióta megérkeztünk,
egyfolytában perlekedsz és panaszkodsz.
– Jó okom van rá! Vagy azt hitted, meg fogom köszönni, hogy
foglyul ejtettél?
A férfi hosszan felsóhajtott, de látszott rajta, hogy csak megjátssza
az elkeseredést.
– Gyere, ülj le. És hívj Rafe -nek. Az összes barátom így nevez. –
A lány szúrós pillantást vetett rá, mire a férfi elnevette magát, és
hozzátette. – És az ellenségeim is. Tényleg. Én pedig Phelinek foglak
hívni, ha nem gond. Minél közvetlenebb a kapcsolatunk, annál…
– De gond!
– Kár.mondani,
akartam De mielőtt
hogyolyan
minélgorombán belém fojtottad a szót, azt
közvetlenebb…
– Ezt tényleg nem akarom – vágott megint a férfi szavába
Ophelia. Nem zavarta, ha a férfi azt hiszi, hogy szándékosan
bosszantja. De ezt a nevet valóban nem tudta volna elviselni, ezért
úgy döntött, hogy megmagyarázza, miért tiltakozik olyan hevesen. –
A barátnőim hívtak így gyerekkoromban. Akkor még azt hittem,
hogy az igazi barátaim, és nem bántam, ha így hívnak. De aztán
rájöttem, hogy nem a barátaim, és azóta erről a névről a hazugság és
a színlelés jut az eszembe. Valahányszor meghallom, újra átélem az
árulást és a fájdalmas csalódást.
A lány nem számított arra, hogy a férfi elnémul a meglepetéstől.
Raphael egy darabig nem szólt semmit, de a tekintete… Ophelia
értetlenséget látott benne, és… Szánalmat? Ne szánakozzon rajta,
mert azt nem fogja elviselni!
A férfi végre magához tért.

– A gyerekkorod valóban ennyire… szokatlan volt?
– Erről nem akarok beszélni – figyelmeztette a lány. – És ezt most
komolyan mondom.
– Nos, akkor is tennünk kell valamit. Az Ophelia olyan komoly
név, és már kétszer is megpróbáltam a tudomásodra hozni, hogy
minél közvetlenebb a kapcsolatunk, annál hamarabb elérjük a
célunkat. Mit szólnál a Pheliához? Nem! Phil. Egy kicsit férfias,
de…
– Rendben! – csattant fel a lány. – A Phelia jó lesz.
– Gondoltam – vigyorgott a férfi.
A lány gyanakodva nézett rá, de Raphael ártatlan arccal
viszonozta a pillantását. Ügyes csel volt, de legalább nem akarta
eltitkolni, hogy tréfált.
A férfi felállt, mivel Ophelia nem fogadta el a felkínált helyet.
– Mi az a megbeszélnivaló, amit a nagynénémnek említettél?
– Kimehetnénk az előcsarnokba? Hogyan tudod elviselni ezt a
hőséget?
– Úgy, hogy élvezem a nagynéném társaságát. Neki több me legre
van szüksége, mint nekünk.
– Tudom. Ezért csavartam fel a kályhát a hintóban. De nem baj,
majd biztosan hozzá fogok szokni.
– Tehát képes vagy engedményekre? – kiáltott fel a férfi eltúlzott
meglepetéssel. – Le vagyok nyűgözve!
– Nincs ebben semmi lenyűgöző. Mondtam már, hogy szeretem az
időseket. De most figyelj rám, Rafe. Ha őszintén gondoltad, amikor
azt mondtad, hogy valami különleges célod van velem, és komolyan
foglalkoztat a sorsom, akkor jobban tennéd, ha nem idegesítenél fel
az állandó sértegetéseiddel. Valahányszor beszélgetünk, kihozol a
sodromból.
A férfi az ajkára tette az egyik ujját, és elgondolkodott.
– Most nem tűnsz dühösnek – állapította meg végül.
– Arra nem kell sokáig várnod, ne aggódj.

– Te pedig ne szellemesk edj, Phelia. Nem erről vagy híres.
– Persze, hogy nem. De most nem vagyok barátok között, ahol
ügyelnem kell minden egyes szavamra.
– Egyetértek abban, hogy nem vagyunk barátok, de szerintem
pont fordítva látod a helyzetet. Az ember éppen akkor engedheti el
magát, amikor barátok között van.
– Hidd el, hogy jól mondtam.
– Értem – bólintott a férfi. – Tehát arra céloztál, hogy az
úgynevezett barátok nem őszinte barátok?
– Vág az eszed, mint a beretva. Most én vagyok lenyűgözve.
A férfi megint felnevetett. Még mit nem, gondolta Ophelia. Nem
fogom szórakoztatni! Megfordult, kinézett az ablakon, és erről
eszébe jutott, hogy mit akart mondani a férfinak. Már alig várta,
hogy egy rövid sétát tegyen a hóban, és nem lett volna jó, ha Raphael
megakadályozza ebben, mert azt hiszi, hogy menekülni próbál.
– Ha a hó megmarad, holnap sétálni megyek. Csak ezt akartam
közölni veled.
A lány visszafordult, hogy lássa, mit szól ehhez a férfi. Mi van, ha
megtiltja neki, hogy elhagyja a házat? De Raphael arcán csak
kíváncsiságot látott.
– Miért mennél sétálni? Azt hittem, a legtöbb nő olyan, mint a
húgom, aki nem hajlandó kitenni a lábát a házból, ha havazik. Attól
fél, hogy elolvad.
– Nem úgy értettem, hogy a szakadó hóesésben megyek ki –
helyesbített a lány. – Megvárom, amíg eláll. De nem szeretném, ha
azt hinnéd, hogy… máshová indulok.
– Tehát szereted a friss havat? Nem gondoltam volna, hogy rajtam
kívül más is így érez. Ami azt illeti, nekem is megfordult a fejemben,
hogy sétálok egyet.
– Ne taposd össze a havat, amíg…
– Amíg te össze nem jártad? – vágott a szavába a férfi.
Ophelia nem tudott uralkodni az arcán, és elmosolyodott.

– Igen – mondta, és észre sem vette, hogy elpirult.
12. FEJEZET
z ebéd Opheliával és a nagynénjével meglepően

kellemesen telt. Raphael egy időre ki tudott kapcsolódni,
és nem gondolt az előtte álló nehéz feladatra. Arra sem
kellett ügyelnie, hogy a társalgás gördülékeny legyen. Sőt a két nő
tulajdonképpen kizárta a beszélgetésből.
Ophelia viszont elemében volt, mert Londonról beszélhetett.
Megtudta, hogy Esmerelda egész életében csak kétszer járt ott,
egyszer a debütálása idején, egyszer pedig a férje halála után, amikor
felkereste a fivére ügyvédjét. Erre a lány a fejé be vette, hogy
bemutatja az idős hölgynek Londont, amit töviről hegyire ismer. A
Bond Street! Amikor a nők a vásárlásról kezdenek beszélgetni, nincs
szükségük egy férfi társaságára. De a lány részletesen beszámolt a
város parkjairól, a szezon társasági eseményeiről, a színházakról, sőt
még a királyi palotáról is, ahol gyerekkorában járt.
A férfi csak a desszertnél jött rá, hogy a beszélgetés egyáltalán
nem
hogyOpheliáról
a londoni szól. Pedigcsak
szépség Mavis többek
akkor között
boldog, haazt vágtaa afigyelem
ő van fejéhez,
középpontjában, és mindenki róla beszél. De Ophelia nem magával
foglalkozott, hanem igyekezett megtenni minden tőle telhetőt, hogy
szórakoztassa a nagynénjét, és olyan témákról csevegett vele,
amelyekben ő is otthon volt.
Még nevetett is, és néhányszor a nagynénjét is sikerült
megnevettetnie. Az egyik történetben az anyjáról mesélt.
– Elvitt magával kalapokat vásárolni az új ruháimhoz, amelyeket a

mostani szezonra rendeltem. Vittünk magunkkal anyagmintákat, és
az egyik divatáruüzletben egész jó választékot találtunk. A
tulajdonos erősködött, hogy a hátsó helyiségében van egy pontosan
olyan kék bársonykalapja, mint az egyik ruhám, ezért hátrahívott
minket. De az üzlete régi volt, az ajtókat elég szűkre szabták, és az
anyám beszorult az ajtónyílásba!
– Na, ezt nem hiszem el, kislányom – ingatta a fejét Esmerelda. –
Ismerd be, hogy csak ugratni akarsz!
– Nem, dehogy! Az anyám nagyon édesszájú, imád torkoskodni,
és az évek során egyre terebélyesebb lett. Azelőtt ilyesmi még nem
fordult elő vele, mert elővigyázatosságból mindig oldalazva haladt át
az ajtókon. De aznap a vásárlás hevében megfeledkezett magáról, és
gondolkodás nélkül követett engem. Hamar észrevette, hogy az ajtó
meglehetősen szűk, de megpróbálta átpréselni magát, mert azt hitte,
hogy át fog férni.
– És beszorult?
– Pontosan! – kacagott Ophelia. – A szegény boltos pedig halálra
rémült, mert ahangosan
hátsó helyiségből
Esmerelda nevetett.nem volt más kijárat.
– És hogyan oldottátok meg a helyzetet?
– Mivel senki sem volt ott, aki segíteni tudott volna, a boltossal
együtt nekiveselkedtünk, és megpróbáltuk visszatuszkolni anyámat
az első helyiségbe.
– És sikerült?
– Nem.
– Akkor mégis, hogyan szabadult ki?
– Az anyám egyszer csak böffentett egy nagyot, és átcsusszant az
ajtórésen.
– Ó, te jóságos ég! – Esmerelda a szemét törölgette a nevetéstől. –
Annyira tele volt levegővel?
Ophelia is nevetett.
– A boltban tett látogatás előtt betértünk egy étterembe, és

egyszerűen nem volt elég ideje megemészteni a kiadós ebédet.
Milyen csodás élmény volt Opheliát nevetni látni! Csillogott a
szeme, és az arca teljesen ellágyult. Közben egy lenszőke hajtincse
elszabadult, és az arcába hullott. A férfi arra számított, hogy azonnal
a legközelebbi tükörhöz fog szaladni, hogy megigazítsa a frizuráját ,
de a lány csak félresöpörte a haját a keze fejével, és nem törődött
vele.
Raphael egyik ámulatból a másikba esett, de a lány ezt nem vette
észre, mert teljesen megfeledkezett a jelenlétéről. A férfi még sosem
látta ennyire vidámnak és felszabadultnak, mint most. Őszintén
nevetni sem hallotta még a jégkirálynőt. Eszébe jutott, hogy a mai
nap után már nem hívhatja így többé.
Megint felbukkantak az átkozott kételyek. Az az érzése támadt,
hogy Opheliát most olyan oldaláról ismerte meg, amit még senki sem
látott. Ugyanezt gondolta a szalonban is, amikor a lány
megnevettette. Meg amikor beismerte, hogy élvezi az élet apró
örömeit, és szeret lábnyomokat hagyni a frissen hullott hóban. És
közben
rejti el eaz
zt aavidám,
szégyenlős mosolya!
szórakoztató Teljesen
énjét a világlevette
szeme aelől?
lábáról.
MiértMiért
nem
hagyja, hogy mások is megcsodálhassák?
Késő délután megérkezett Esmerelda szolgája Sabrina levelével.
Sabrina bizonyára nagyon elfoglalt, mert az esküvőjét tervezi
Duncannel, mégis szakított időt arra, hogy azonnal válaszoljon neki.
A levele eltörölte Raphael kételyeit, amelyek az utóbbi időben
gyötörték.
Úgy döntött, hogy csak vacsora után beszél Opheliával. Talán
korábban is meg kellett volna tennie, mert így a komor hangulatával
eléggé lehangolta az étkezést. A vacsora nem hasonlított a vidám
ebédhez, amit korábban együtt költöttek el. Mihelyt alkalma nyílt rá,
Esmerelda felment a szobájába, mert kényelmetlenül érezte magát a
kínos csend miatt. Ophelia is megpróbálta követni a példáját, de
Raphael nem hagyta, hogy elmeneküljön.
– Menjünk a szalonba, és igyunk valamit – javasolta, amikor a

lány felállt az asztaltól, hogy Esmerelda után siessen, aki elhagyta az
étkezőt.
– Inkább nem – felelte Ophelia. – Hosszú volt a nap.
– Ez nem igaz. És mindenképpen szeretném, ha bejönnél velem a
szalonba. Itt az ideje, hogy elkezdjük…
– Mit? – vágott Raphael szavába a lány. – Az élve boncolásomat?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy megvizsgáljuk az indítékaidat. –
A férfi az ajtó felé nyújtotta a karját. – Rendben?
A lány merev arccal követte a férfit a szalonba, és ott egyenes
háttal leült az első útjába eső heverőre. Raphael egy polcos
íróasztalhoz lépett, ahová a legutóbbi látogatása során bekészített
néhány üveg italt. Töltött két pohár konyakot, leült Ophelia mellé,
majd az egyik poharat odanyújtotta neki. A lány egy kézmozdulattal
elutasította.
– Rendben – vonta meg a vállát Raphael, és lehajtotta az italát. –
Az az érzésem, hogy nekem nagyobb szükségem lesz rá, mint
neked.

–
AValóban? Milyen meglepő.
férfi elgondolkodó pillantással nézett a lányra.
– Ha ilyen támadóan viselkedsz, akkor nem sokra megyünk. Azt
hittem, hogy minél előbb vissza akarsz kerülni Londonba.
– Ez így igaz. De ez az egész a te ötleted, nem az enyém, úgyhogy
essünk túl rajta minél előbb.
– Rendben. Van egy listám a hibáidról, Phelia. Nem akarom
mindegyiket egyszerr e kiteregetni, mert akkor itt kéne töltenünk az
éjszakát. Inkább egyenként elemezzük őket. Ma kezdjük az egyik
legsúlyosabbal, amivel a legtöbben vádolnak: azzal, hogy hajlamos
vagy valótlan és ártalmas szóbeszédek terjesztésére.
– Hát persze, mert egy igazi pletykafészek vagyok – jegyezte meg
gúnyos hangon a lány. – Ezt már többször említetted. Pedig igazából
eddig csak egyszer tettem ilyet.
– Háromszor – javította ki a férfi.
– Háromszor? – kiáltott fel a lány felháborodott arccal. – Mi az a

másik kettő, amit szerinted én indítottam útjára?
– Türelem, kedvesem. Nem emlékszel? Ma este azzal kezdjük,
amit már te is beismertél. Megpróbáltad Duncant befeketíteni.
– Kinek ártottam azzal, hogy barbárnak neveztem? – fortyant fel
Ophelia. – Hiszen kiderült, hogy nem az!
– Nos, ez igaz. De te mindent megtettél, hogy elhitesd az
ellenkezőjét.
– Ugyan már! Amikor megjelent a londoni társaságban, mindenki
azonnal láthatta, hogy ez csupán egy feltételezés volt, és nincs benne
semmi barbárság.
– És ez feljogosított arra, hogy rossz hírét keltsd?
– Hogyan? Azzal, hogy barbárnak neveztem? Hiszen a Felföldről
származik! Az apámon kívül mindenki tudja, hogy a felföldiek
kevésbé civilizáltak, mint az angolok.
A férfi nem válaszolt, csak némán meredt a lányra. Néhány
pillanat múlva Ophelia felsóhajtott.
– Rendben, beismerem, hogy ez csak egy hiedelem. Ami azt illeti,
aannyira
felföldiek néha civilizáltabbak
kétségbeesve, akkor kétszernálunk. Ha nem hogy
is meggondolom, lettemilyesmit
volna
tegyek.
– Miért voltál kétségbeesve?
A lány válasza olyan halk volt, hogy Raphael nem értette.
– Tessék? – kérdezte.
– Attól féltem, hogy tényleg barbár. Nem én vagyok az egyetlen,
aki elhiszi ezt a mítoszt a felföldiekről.
– Tehát a félelem vezérelt? A félelem sok mindent megmagyaráz.
– Nem.
A férfi meghökkent. A lány egy teljesen elfogadható indokot adott
a viselkedésére, és a következő pillanatban mégis megtagadja?
– Nem?
– Nemcsak a félelem volt, hanem a harag is. Nem azért
terjesztettem a pletykákat a barbár felföldiről, hogy megbántsam
Duncant. Az apám miatt csináltam. Nem akartam egy olyan ember

felesége lenni, akit nem ismerek. Féltem tőle, mert nem tudtam,
milyen ember. Ráadásul a megkérdezésem nélkül, az akaratom
ellenére jegyeztek el vele. Haragudtam az apámra, mert nem volt
hajlandó meghallgatni engem. Azt akartam, hogy az ő fülébe is
eljusson a szóbeszéd, és megszabadítson abból az átkozott
eljegyzésből.
– Tudjuk, hogy ez végül nem történt meg. Ezek szerint ő nem
hallotta, mit beszélnek Duncanről az emberek?
– Dehogynem! Biztosan hallotta, csak nem törődött vele – mondta
a lány, alig hallható hangon.
– Eszedbe sem jutott, hogy beszélsz Duncannel az
ellenérzéseidről? Miért nem kezdeményezted te a jegyesség
felbontását, és miért a sértegetéssel akartad elérni, hogy ő szakítson
veled?
A lány keserűen felnevetett.
– Duncan is ezt kérdezte tőlem. De én attól féltem, ho gy ha
meglát, sosem fogok megszabadulni tőle.
– A szépséged
férfiak, miatt? Közlöm
akik a jóságot és az veled, hogy igenis
őszinteséget léteznek
többre olyana
becsülik
szépségnél.
A lány elhúzta a száját.
– Már látom, miért vagytok olyan jó barátok Dun cannel. Még a
gondolkodásotok is hasonló.
– Hogyhogy?
– Ő is majdnem ugyanezt mondta. De nekem más tapasztalataim
vannak ezen a téren. Több száz házassági ajánlatot kaptam, ami
ékesen bizonyítja, hogy a férfiak mit tartanak fontosnak. A legtöbb
kérőm alig ismert. Minek is nevezted őket? Ostoba rajongóknak?
Ezzel egyetértek.
A férfi elmosolyodott.
– A férfiak védelmében inkább úgy fogalmaznék, hogy elbűvölte
őket a szépséged, és ez teljesen érthető. A népszerűséged miatt úgy
érezték, hogy sietniük kell, ha meg akarják előzni a vetélytársaikat.

Szerintem ezért kérték meg a kezedet, mielőtt alkalmuk lett volna
igazán megismerni téged.
– Hát persze. És nemrég közölted velem, hogy ha megismernek,
majd ők is ugyanúgy megvetnek, mint te és Duncan. Bár Duncan
beismerte, hogy megpróbálta volna elnyerni a rokonszenvemet, ha
nem sértem meg az első találkozásunk alkalmával. Amikor
meglátott, nagyon megörült, hogy én vagyok a menyasszonya. Idáig
te vagy az egyetlen férfi, akit nem bűvölt el a látványom.
A lányt meglepték a saját szavai. Néhány másodpercig
elgondolkodva nézett a férfira, és Raphael kezdte kényelmetlenül
érezni magát.
– Ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni –
közölte végül a férfi. – Csupán arról van szó, hogy még egy jó ideig
nem áll szándékomban megnősülni.
– Vagyis soha?
– Ez azért túlzás – sóhajtott fel Raphael. – Még legalább tíz évig.
Szerencsére az apám nagyon megértő ebben a kérdésben, talán azért,
mert ő sem nősült
– Tényleg azértkorán. Egyelőre
hagytad nem erőlteti
el Angliát, a házasságot.
mert minden londoni anya
kivetette rád a hálóját, hogy megszerezzen a lányának?
– Ez elég durva megfogalmazás, de tulajdonképpen igaz.
Valósággal vadásztak rám, és bármerre fordultam, elém löktek egy
ifjú hajadont. Egy idő után egyszerűen elegem lett az egészből.
Amúgy is ideje volt rászánni magam az európai utazásra, mert addig
még nem volt rá időm. De mondhatjuk úgy is, hogy elmenekültem.
Most viszont térjünk vissza a te ügyedre.
– Rendben – válaszolta a lány, és elhúzta a száját. – Imádom, ha
ízekre szednek. Folytassuk.
A férfi a homlokát ráncolva nézett rá.
– Nem veszed elég komolyan a dolgot, Phelia.
– Nem? Talán azért, mert nem látom értelmét tovább foglalkozni
vele, miután már beismertem, hogy csak félelemből és haragból
– És te nem?
– Nekem egészen más elvárásaim vannak egy férjjel kapcsolatban.
Ebben nem hasonlítok az apámra.
– És mik azok az elvárások?
– Ezt okvetlenül tudnod kell a célod eléréséhez?
– Nem, csak kíváncsivá tettél.
– Az a te bajod – mondta a lány, és huncut mosoly jelent meg a
szája sarkában.
13. FEJEZET
em kérsz még egy alsószoknyát? – kérdezte Sadie. – Az

előbb kidugtam a fejem az ajtón, és sokkal hidegebb
van, mint gondoltam.
– Voltál már itt északon? Én még nem, de bizonyára ezért van
hidegebb, mint amit Londonban megszoktunk. Egyébként már három
alsószoknya van rajtam! – közölte Ophelia.
– Megtaláltad azt a meleg gyapjúharisnyát, amit kikészítettem?
– Igen. Hagyd abba az aggodalmaskodást, Sadie.
– Bárcsak elhoztuk volna a lovaglócsizmádat! Az melegebben
tartotta volna a lábad, mint ez a rövid utazócsizma.
Ophelia felnevetett.
– Nem volt elég hely,
hogy mindent becsomagoljunk. De most
már tényleg állítsd le magad. Elég lesz ez a vastag bársonyruha meg
a télikabát. Csak egy rövid sétára megyek, és ha fázom, visszajövök.
Megígérem.
Néhány
fejébe perccel
nyomta később a díszített
a szőrmével lány mársapkát,
szaladtésis állig
lefelébegombolta
a lépcsőn. Aa
világoskék bársonykabátját. A szőrmebéléses kézmelegítője egy
zsinóron lógott a csuklóján, hogy ne hagyja el. Még mindig korán
volt, és Ophelia remélte, hogy zavartalanul élvezheti a sétát, mielőtt
az ellenségébe botlik.
Majd délután lesz elég idejük kielemezni a bűneit, mert Raphael
szavaiból úgy vette ki, hogy egy hosszú listáról van szó. Az előző
elindult balra, ahol még érintetlen havat talált. Ott olyan szép látvány
f ogadta, hogy elállt tőle a lélegzete.
A háznak erre az oldalára nézett az étkező és a szalon. Itt nem
voltak melléképületek, csak hófehérbe öltözött fák sorakoztak,
ameddig a szem ellátott. A fenyők ágai a földig hajoltak a hó súlya
alatt.
Mosolyogva tett néhány kört a fák között, aztán megállt, hogy a
távolban magasodó hófödte hegyeket is megcsodálja. Elbűvölőnek
találta ezt a tiszta, háborítatlan fehérséget, és élvezettel szívta be a
friss levegőt.
Aztán ijedten felkiáltott, mert valami megütötte a hátát. Arra
gondolt, hogy egy madár ütközött neki, bár télvíz idején nem sok
madarat lehetett látni a környéken. A szegény pára biztosan halálra
van fagyva, és nem tud rendesen repülni. Ophelia megfordult, arra
számítva, hogy a madarat a földön fekve találja, az ég felé meredő
lábbal. Ám Raphaelr pillantotta meg, aki éppen egy újabb hógolyót
gyúrt a friss hóból.
– Megőrültél? – kiáltott fel a lány, majd halkan felsikoltott, mert a
fejeGyorsan
mellett elsüvített
a mellettea második lövedék.
lévő bokor mögé ugrott, é s lehajolt. Fel volt
háborodva, mégis úgy döntött, hogy bosszút áll. Lerázta a kezéről a
melegítőt, összegyűjtött egy nagy marék havat, gyorsan
összenyomkodta, majd kiegyenesedett, és a férfi felé hajította a
golyót. Telibe találta! Raphael melle és télikabátja csupa hó lett.
Ophelia diadalittasan felnevetett, de a szája tele lett hóval. Dühösen
köpködni kezdett, és megint lebukott. A férfi jól célzott, de ő is
bebizonyította már, hogy nem ügyetlen, és neki legalább fedezéket
nyújt a bokor. Raphael bezzeg bátran állt odakint, mert valószínűleg
azt gondolja, hogy csak véletlenül találta el. Majd megmutatja neki!
Felnevetett, és felegyenesedett, hogy elhajítsa a második
hógolyóját. A férfi csak arra várt, hogy a feje kibújjon a bokor
mögül, és a harmadik lövése leverte Ophelia sapkáját. Talán mégsem
olyan jó ötlet a bokor mögött rejtőzködni, mert így nem látja, mit
csinál a férfi. A lány úgy döntött, hogy a gyorsasággal többre megy.
Egy pillanatra kikukucskált a bokor mögül, elhajolt a következő
hógolyó elől, majd felállt, hogy ő is útjára indítson egyet, aztán
fútásnak eredt. Megbotlott, megcsúszott, de tovább futott, és közben
egyfolytában nevetett.
Érezte, hogy még két hógolyó eltalálja a hátát, és hallotta a férfi
kiáltását: – Gyáva!
Ophelia megfordult, és ragyogó mosolyt villantott rá.
– Gyere közelebb, ha mersz! – csúfolódott.
– Igen? Tehát ezt akarod? – fenyegetőzött a férfi, és nekilódult.
Ophelia gyorsan felmarkolt még egy hógolyóra való havat, és
Raphael felé hajította, majd továbbszaladt, de még látta a férfi
homlokán és arcán a feher foltot. Önfeledten felnevetett, és egy
pillanatra megállt, hogy megint havat gyűjtsön magának, de
felsikoltott, amikor felpillantott, és meglátta, hogy a férfi már
közvetlenül mögötte van. A hosszú lábával persze könnyű vo lt
utolérnie!
Ophelia
elérte. nevetve beleestek
Mindketten tovább futott, de aésférfi
a hóba, utánavetette
néhány magát, ésa
métert csúsztak
puha fehérségben. Ophelia annyira nevetett, hogy alig kapott levegőt.
A csók váratlanul érte, és beletelt néhány másodpercbe, mire
rájött, hogy a férfi forró ajkát érzi a száján. Megdöbbent, és mielőtt
feltámadt volna benne a felháborodás, önkéntelenül átadta magát az
élménynek. Jó volt. Még csodálatosabbnak tartotta a furcsa izgalmat,
amit gerjesztett benne. Sosem érzett még ilyet, mintha pillangók
repdesnének a gyomrában.
Ösztönös mozdulattal átkarolta a férfi vállát. Addig sem fázott, de
most még melege is lett, ahogy Raphael hatalmas teste ránehezedett.
Az arcát megcsapta a férfi forró lehelete, és csak most vette észre,
hogy a férfi ajka is tüzel. Ophelia melle megkeményedett és
bizseregni kezdett. Szíve a torkában dobogott, és úgy érezte, mintha
felforrt volna a vére.
Ki tudja, meddig tartott volna ez a gyönyörűséges állapot, ha a

férfi nem cirógatja meg a nyakát az átfagyott ujjaival. A hideg érintés
kijózanította Opheliát, és felháborodott mozdulattal ellökte magát
Raphaeltől. Fürgén talpra állt, és nekilátott lerázni a bársonykabátjára
tapadt havat. Mindene csupa hó volt, de nem ezért lett mérges.
– Tudtam, hogy erre megy ki a játék! – jelentette ki magából
kikelve. – Nem kéne velem ennyit bajlódnod, elég lett volna, ha
egyszerűen megkéred a kezemet. A szüleim bizonyára el lennének
ragadtatva.
– És te?
– Ne légy nevetséges.
– Akkor te se képzelj olyasmit, ami még nevetségesebb. Csak
kíváncsi voltam, hogy az ízed is olyan rossz-e, mint a modorod.
A lány lenézett a férfira, aki még mindig a hóban feküdt, mintha
egy hever őn nyúlt volna el. Először haragos arcot vágott, de aztán
kérdőn felvonta a szemöldökét.
– És rossz ízem van?
– Nagyon – mondta a férfi vigyorogva.
Most ugratja?modora
fensőbbséges Ilyesmit miatt
még senki sem merttartottak
kizártnak vele csinálni, mert a
mindenféle
tréfálkozást. De igaz, hogy még hógolyót sem dobott rá senki.
Ophelia nagyon élvezte ezt a kis közjátékot, ezért nem akarta
haraggal lezárni. Egy pillanatig töprengett a válaszon, majd úgy
döntött, hogy nem kell halálosan megsértődnie egy csók miatt, ami
nem jelent semmit. A férfiról mindenki tudja, hogy megrögzött
nőcsábász, ezért nála valószínűleg teljesen megszokott az ilyen
viselkedés.
– Nekem több találatom volt, mint neked – közölte végül, és ő is
elmosolyodott. Így akarta beismerni, hogy elhamarkodott
következtetésre jutott, és kimondatlanul elnézést kért Raphaeltől a
hevességéért.
– Nem igaz! – A férfi felnevetett, és ő is talpra állt. – De tényleg
nagyon jól célzol. Gyerekkorodban biztosan sokat gyakoroltál.
14. FEJEZET
aphael fülében visszhangzott Ophelia nevetése. Úgy

érezte, sosem fogja elfelejteni a hangját, és ezt a
különleges élményt, amit Opheliával együtt átéltek.
Egy váratlan ötlettől vezérelve dobta rá az első hógolyót. Éppen
befejezte a reggelijét, amikor meglátta, hogy a lány sétára indul, és
úgy döntött, hogy csatlakozik hozzá. Ami ezután következett, az nem
volt előre megtervezve.
Aznap alig ismert rá. Milyen nagy a különbség a hógolyóval
dobálózó fiatal nő, és a mindenki által gyűlölt társasági hölgy között!
A viselkedésében most nem volt semmi mesterkéltség. Raphael meg
volt győződve arról, hogy a lány is ösztönös indíttatásból
bocsátkozott vele hócsatába, és nem azért, mert meg akarta győzni,
hogy sikerült megváltoznia. Megint egy olyan oldalát mutatta meg
neki, amit még senki sem látott, és Raphaelt teljesen lenyűgözte a
lány bájos játékossága.
Az első valószínűleg
másodikat kezdeményezését nem tartotta
meg fogja bánni. helytelennek, de a
Nem kellett volna
megcsókolnia a lányt. Téves elképzeléseket támaszthat Opheliában,
pedig az egész olyan természetesen, szinte véletlenül jött. Az ajkuk
majdnem összeért, a nevetése ott csilingelt a fülében, és olyan
átkozottul gyönyörű volt, hogy egyszerűen nem tudott ellenállni
neki. Aztán azzal mentegette magát, hogy csak kíváncsi volt az
ízére… Micsoda ostobaság! Igazán kitalálhatott volna valami jobb
kifogást. Eszébe is jutott volna egy elfogadhatóbb magyarázat, ha a

csók nem bódítja el annyira.
A lányt most egyedül találta a szalonban. Az ablak előtt állt, és
kinézett a kertbe. Jó nagy felfordulást csináltak ott a hócsata közben.
Tele volt a kert a lábnyomaikkal, és látszott az a mélyedés, ahol
megcsúsztak a hóban, amikor hátulról rávetette magát. Vajon a lány
most a vidám játszadozásukra gondol, vagy a csók jár a fejében?
Talán önteltség azt feltételezni, hogy ő van a gondolatai
középpontjában.
Mire szokott gondolni, amikor egyedül van? A pokolba!
Túlságosan nagy érdeklődést tanúsít iránta, ráadásul olyasmire is
kíváncsi, aminek semmi köze ahhoz, amiért idehozta.
– Készen állsz a következő megpróbáltatásra? – szólalt meg
Raphael, amikor odaért a lányhoz.
Opheliát nem lepte meg a jelenléte, biztosan hallotta a lépteit. Azt
sem kérdezte meg, hogy mire gondol, hiszen ő említette egyszer,
hogy Raphael ízekre akarja szedni.
De a férfi most meghallotta a halk sóhaját, és a hangja is elég
szomorú volt, amikor válaszolt.
– Persze.
A férfiban feltámadt a bűntudat, miközben nézte, ahogy a lány
lehorgasztott fejjel a heverőhöz lép, és leül. Mi ez? Miért érzi magát
bűnösnek, amikor segíteni akar neki? A lánynak válik a javára az ő
erőfeszítése, és nem neki lesz haszna belőle. Persze azon kívül, hogy
megnyeri a Duncannel kötött fogadását. De azt a megállapodást már
egyáltalán nem tartotta olyan fontosnak, mert egy ideje rájött, hogy
mindenképpen segíteni akar a lánynak. Talán azzal is foglalkoznia
kéne, hogy miért lett ilyen Ophelia, hiszen bizonyára oka van a
mostani viselkedésének.
Raphael is leült a heverőre, és észrevette, hogy a lány odébb
húzódik.
– Nem foglak megharapni – mondta, egy kis bosszúsággal a
hangjában.
– Szerintem meg igen.

– Most a csókra célzol, vagy arra, hogy „ízekre akarlak szedni”?
– Mindkettőre. – A lány töltött magának egy csésze teát az
asztalon lévő teáskannából. Egy kosár sütemény is volt a tálcán, de
arra rá sem nézett.
– Én is innék egy csészével.
– Akkor tölts magadnak! – csattant fel a lány.
Ez sokkal jobb, gondolta Raphael. A szomorú Ophelia látványát
legalább olyan nehezen viselte, mint a síró Opheliáét. Olyankor
teljesen tehetetlennek érezte magát.
Töltött magának teát, és mivel nem akarta, hogy a lány további
sóhajtásokkal nehezítse meg a dolgát, ezért megjegyezte: – Neked
hagyom a süteményeket. Nagyon sovány vagy.
A lány addig nem nézett rá, de most felkapta a fejét.
– Nem igaz!
– És az arcod is nagyon sápadt – tette hozzá a férfi. – Nincs
semmi színed.
– Ez így van jól.

– ki. vagyok,
– Azt hittem,
Semmi baj fontosnak
a külsőmmel.tartod,Olyan
hogy átkozottul
mindig jól nézz
gyönyörű
hogy az már szinte undorító.
Raphael megriadt. Mi ez már megint? Miért mondta ilyen
keserűen?
– Egyetértek – próbált viccelődni. – Rendkívül undorító. Már -már
gusztustalan.
A lány összehúzott szemmel nézett rá.
– Nem kell ennyire részletezned.
– Azt tettem? Elnézést kérek. Akkor most beszéljünk a következő
pletykáról, amit te indítottál útjára.
Arra számított, hogy a váratlan támadása felkészületlenül éri a
lányt, aki így könnyebben beismeri a hibáit, de tévedett. Ophelia
hátradőlt, és őszinte kíváncsisággal nézett rá.
– Rendben. Alig várom, hogy megtudjam, miről van szó, mert én

nem emlékszem arra, hogy még egy ilyen bűnöm lenne.
– Szerintem a barátnőd, illetve a volt barátnőd, ezt másképp látja.
Mit is mondott Mavis? Azt terjesztetted róla, hogy hazug, és hátba
támad másokat.
– Éppen ő volt az, aki hátba támadott engem. Én csak hazugnak
neveztem a két közös barátnőnk, Jane és Edith előtt. Azért, mert
szándékosan felingerelt, engem pedig elkapott a hév. De erről senki
más nem értesült. Tudtam, hogy Jane és Edith nem fogja továbbadni,
amit mondtam, mert mindketten szeretik Mavist.
– És te nem?
A lány elfordította a tekintetét.
– Tudom, hogy kihallgattad a második beszélgetésemet
Mavisszel. Tudnod kell, hogy Jane és Edith sosem voltak az igazi
barátnőim. Csak úgy tesznek, mintha azok lennének, de nem.
– Ez zavar téged?
– Nem igazán. Nem fontos nekem, hogy az emberek kedveljenek.
Általában teszek is arról, hogy ne szeressenek.
Ez mit
tudta, olyangondoljon.
furcsa kijelentés volt, hogy
Természetesen
Raphael hirtelen nem is
nem hitte el. De miért mond
Ophelia ilyet? Ezzel próbálja mentegetni a viselkedését?
– Senki sem munkálkodik azon, hogy az emberek gyűlöljék,
legalábbis nem szándékosan. Ez ellenkezik az emberi természettel.
A lány vállat vont.
– Ha te mondod…
Nem is akarja megvédeni magát? Nem tiltakozik? A férfit
bosszantotta a lány közönyös hozzáállása.
– Elárulnád, milyen elfogadható oka van annak, hogy
szándékosan elidegeníted magadtól a barátaidat?
– Így nem kell azon törnöm a fejemet, hogy őszinték -e, amikor
tudom, hogy nem azok.
– Tehát azt akarod mondani, hogy nem bízol senkiben?
– Pontosan.
– A környezetemben mindenki hazudik nekem. Ezért volt Mavis

az egyetlen igaz barátnőm. Csak benne bízhattam, mert tudtam, hogy
ő őszinte velem. Egészen addig, amíg meg nem bántottam.
– Szeretnél erről beszélni? – tette fel az óvatos kérdést a férfi.
– Nem.
Látszott rajta, hogy ennél többet nem fog mondani. Miután
Ophelia beismerte, hogy nincsenek aggályai a hazugsággal
kapcsolatban, Raphaelben felmerült a szörnyű gyanú: mi van, ha
addig egyszer sem mondott igazat? Elég elkeserítő gondolat volt, de
nem kizárt, hogy a lány most is hazudozással akarja elérni a célját, és
visszakerülni Londonba…
– Nem szándékosan sértettem meg Mavist – kezdte a lány, aztán
ingerülten felkiáltott: – Istenem! Hát nem látod?
– Mit? – kérdezte a férfi a homlokát ráncolva.
– Hogy ez a harmadik hibám.
A férfi most már teljesen összezavarodott. – Mi?
– Az, hogy képtelen vagyok tartani a számat! Nevetséges, de
egyszerűen nem tudom elviselni a csendet.
A Ezt
férfihibának
felnevetett.
– tartod?
– Hát persze – mondta a lány ingerülten. – Ha az ember fél a
csendtől, akkor még egy történetet sem tud elmesélni, mert elrontja a
poént, ha elhadarja.
– Ezt nem tartom komoly hibának, kedvesem – mondta Raphael
nevetve.
– Szerintem meg az – tiltakozott a lány.
– El akartál mesélni egy történetet?
– Nem, ezt csak példának hoztam fel. Akkor is így járok, ha
valamiről nem akarok beszélni.
– Értem. Jó tudni – vigyorgott a férfi. – De most térjünk vissza
Mavisre.
– Inkább nem.
– Megint hallgassak el?
A lány haragos arccal meredt rá, és Raphaelnek sikerült elfojtania

a vigyorát. Kiderült, hogy Opheliát is ugyanolyan könnyű
felingerelni, mint a húgát, Amandát. De nem volt sok kedve
nevetgélni, amikor elég kiábrándító volt a téma, amiről beszélgetni
akart.
– Mavis azt mondta, hogy többek életét tönkretetted. Vagy ez egy
túlzó állítás volt?
– Nem. A visszautasított férfiak biztosan úgy érzik, hogy
tönkretettem az életüket, amikor nem mentem hozzájuk feleségül.
Duncan volt az egyetlen kivétel, mert ő azt tartotta volna szörnyűnek,
ha el kell vennie. Később én is hasonló véleményre jutottam, miután
a nagyapja ecsetelte előttem, milyen fárasztó lenne az életem
Summers Glade-ben.
Duncan hajlandó lett volna elvenni Opheliát, hogy ne tegye tönkre
a jó hírét, ha Mavis elpletykálja, mit látott, amikor rájuk nyitott
Ophelia hálószobájában.
Teljesen ártatlan beszélgetés volt, de ki hinné e zt el, ha egyszer
szárnyra kel a szóbeszéd? Raphael nem lett volna képes ilyen nemes
tettre, legalábbis nemnem
Opheliával.
– Ugye, tényleg te műved az a kompromittáló jelenet, amit
Mavis meglátott? – Raphael ezt inkább kijelentette, mint kérdezte.
– Nem. De be kell vallanom, hogy akkor még hajlandó lettem
volna feleségül menni Duncanhez, csak hogy vége legyen az egész
huzavonának. Úgy döntöttem, hogy megfelelő férj lenne, legalábbis
az apámnak tetszene. És azt hittem, Duncan is hajlik erre, miután
kiheverte a sértést, hogy barbárnak neveztem. Ha tudtam volna, hogy
nem akar elvenni, valószínűleg megszervezek egy hasonlóan
kompromittáló helyzetet.
A férfi elcsodálkozott. Ezt miért vallotta be? Hiszen ő teljesen
ártatlannak tartotta.
– És nem látsz ebben semmi rosszat? – érdeklődött.
– Amikor azt hittem, hogy ő is örül majd neki? Nem.
A férfi megcsóválta a fejét, majd megenyhült hangon folytatta.
– Valószínűleg nem hibáztathatlak, mert a nők ősidők óta így

csalják lépre a férfiakat. Én ezt a legaljasabb ármánykodásnak
tartom, de meg kell értened, hogy egy férfi másképp látja a dolgot.
– Hát persze. Nem is várom el, hogy megérts. De azért közlöm
veled, hogy nem tettem volna ilyet, ha tudom, hogy Duncan
boldogtalan lenne velem.
Vajon most igazat mond? Raphael úgy vélte, hogy hihet neki,
hiszen Ophelia a szükségesnél több „bűnét” is beismerte.
– Most hadd kérdezzek tőled valamit – folytatta a lány, és szigorú
pillantást vetett rá. – Ha én eszeltem volna ki azt a kompromittáló
helyzetet, amiért olyan megvetendőnek tartasz, akkor te mennyivel
vagy különb nálam? Hiszen csellel hoztál ide, és az akaratom
ellenére tartasz itt, amíg a viselkedésem meg nem változik, a te
megelégedésedre. A saját kezedbe vetted a dolgokat, méghozzá elég
önkényesen. Meg sem kérdezted tőlem, hogy igényt tartok -e a
segítségedre. Pedig nekem nem volt rá szükségem. Tehát válaszolj,
Rafe. Mi a különbség kettőnk között?
A lány önelégült arcot vágott. Valószínűleg azt hitte, hogy most
sikerült sarokba szorítania, és erre nem fog tudni válaszolni.
– Sejtem, hogy milyen hasonlóságra gondolsz, de rosszul látod a
helyzetet. Egészen más csapdába ejteni egy férfit, és az akar ata
ellenére belekényszeríteni egy olyan házasságba, amely mindkét felet
egy életre boldogtalanná teszi, és amitől csak egy nagy botrány árán
tudnak megszabadulni. Szerinted ezt össze lehet hasonlítani ezzel a
néhány héttel? Itt senkinek sem esik baja, nem lesz boldogtalan, és
ha elértük a célunkat, sokkal boldogabban folytathatod az életedet.
– Menj a pokolba!
A férfinak sikerült elfojtani a vigyorát.
– Állandóan oda akarsz küldeni, kedvesem, pedig glória van a
fejem körül. Nem szeretném, ha vesztes maradnál.
– Miért nem? – csattant fel a lány magából kikelve. – Az is csak
egy újabb tétel lenne a hibáim hosszú listáján. Egyébként nem vagy
angyal! Még sosem találkoztam nálad ördögibb emberrel.
A férfi a fejét ingatta.

– Látom, most ingerült lettél, Phelia. Itt a remek alkalom, hogy
megpróbálj uralkodni az indulataidon. Nem gondolod?
A lány szeme villámokat szórt, mégis sikerült merev mosolyra
húznia a száját. Figyelemre méltó teljesítmény, gondolta a férfi.
Amikor megszólalt, a hangja csupa gúny volt.
– Hol is tartottunk? Ja, igen. Arról beszéltünk, hogy hány életet
tettem tönkre. Folytassuk.
A lány felpattant a heverőről, és járkálni kezdett. Raphael már
nem tudott a beszélgetésükre figyelni, mert megbabonázva nézte,
ahogy a lány szoknyája suhogva mozog a hátsó felén…
– Ki ez? – kérdezte a lány, és megállt a kandalló felett lógó arckép
előtt.
A férfi nagy nehezen levette a tekintetét az ingerlő látványról, és
követte a lány pillantását.
– A nagymamám, Agatha.
A lány felvonta a szemöldökét, és az ajkán gunyoros mosoly
jelent meg.

–
– Az a nő,
Nem. Ő akitől a nagyapád
az, akihez mindiideszökött?
g hazasietett. Amikor a gyerekeik
nagyobbak lettek, a nagyapám gyakran idehozta, hogy egyedül
lehessen vele.
– Elnézést – mondta a lány, alaposan meglepve Raphaelt a
bocsánatkérésével. – Csak ugratni akartalak ezzel a megjegyzéssel,
de úgy látszik, nekem nincs hozzá tehetségem.
A lányon látszott, hogy tényleg bánja a tapintatlan megjegyzését,
ezért Raphael el akarta terelni a figyelmét.
– A festményhez egy elég érdekes történet fűződik. Egyszer
kilovagoltam, és észrevettem, hogy a festő megpróbálja vízbe fojtani
magát.
– Úgy érted, úszni próbált?
– Nos, először én is azt hittem, hogy úszik, hiszen meleg volt az
idő. De nem. Vízbe akarta fojtani magát, de nem sikerült neki, mert
állandóan a felszínre bukkant! Közben nem látta, hogy egy kidőlt

fatörzs lebeg felé a vízben. Odakiáltottam neki, hogy
figyelmeztessem, de nem hallotta meg a hangomat. És a fatörzs
magával rántotta.
– De te megmentetted, ugye?
– Igen, de nem örült neki – mondta a férfi kuncogva. – Miután
kiköhögte magából a lenyelt vizet, még néhányszor meg is próbált
ütni mérgében. Aztán siránkozni kezdett, és elmagyarázta, miért nem
kellett volna megmentenem. Kiderült, hogy csak a művészetnek él,
és nem hajlandó semmilyen más munkát végezni. Ezért sokat
éhezett, mert senki sem vette meg a festményeit. A buta fickó egy kis
faluban lakott, ahol az emberek nem engedhették meg maguknak,
hogy festményeket vásároljanak, ő meg nem gondolt ar ra, hogy
máshová kéne költöznie.
– Ezért megbíztad, hogy fesse meg a nagymamád portréját, és így
juttattad pénzhez?
– Nem. Talált egy miniatúrát, ami a nagymamámat ábrázolta, és
megfestette az arcképét, aztán odaajándékozta nekem. Én csak annyit
tettem, hogy
együtt, és ottelvittem a legközelebbi
most annyira keresett nagyvárosba, a festményeivel
festő lett, hogy nem győzi
teljesíteni a sok megbízást. De te is láthatod, milyen tehetséges –
tette hozzá Raphael, és a festményre mut atott. – Erre én is azonnal
rájöttem, amikor megláttam. A miniatúra nem volt túl élethű
Agatháról, de ennek a művésznek jó szeme volt, és meg tudta
örökíteni a nagymamám igazi egyéniségét. Az apám szerint a
nagymamám pontosan így nézett ki fiatal korában. Szívesen
kiakasztottam volna Norford Hallban, de Agatha szomorú lett,
amikor meglátta.
– Miért, ha annyira hasonlít rá?
– Talán az elveszített fiatalság miatt. Agatha elég idős már.
hibáit, de úgy tűnik, ebben az ügyben ártatlan. Megpróbált segíteni

egy barátnőjének, és emiatt elveszítette a barátságát.
Talán inkább vissza kéne térni az első hibájához, az indulatos
természetéhez.
– Látod? Nem is volt olyan nehéz uralkodni az indulataidon.
A lány felállt.
– Megvan a megoldás? Elszomorítasz a fájdalmas emlékekkel?
Ha ez az ára az önfegyelemnek, akkor köszönöm szépen, nem kérek
belőle.
A lány kiviharzott az ajtón, és Raphael nem próbálta megállítani.
Van min gondolkodnia, úgyhogy jobb is, ha egyedül marad egy
időre. Ophelia addig minden felhozott bűnére többé -kevésbé
elfogadható magyarázattal állt elő. De a legrosszabb még csak most
jön. Ophelia megbántotta Sabrina Lambertet, pedig Raphael még
sosem találkozott nála kedvesebb és jobb természetű lánnyal.
15. FEJEZET
phelia csak a lépcső tetejéig ment, és ott leült. Nem

akart találkozni Sadie-vel, aki biztosan a szobájában
van, és kérdezősködni fog, hogy miért olyan szomorú.
Senki mással nem akart beszélni, csak Raphaellel. Tulajdonképpen
arra számított, hogy utánajön, és elnézést kér, ezért nem ment
messzire. De hiába várta, a férfi nem követte.
– Egy pennyért elárulod, mire gondolsz, kislányom?
Ophelia hallotta a lépteket a folyosón, de reménykedett, hogy egy
szolga közeledik. Nem volt szerencséje…
Felállt, és Raphael nagynénjével találta szemben magát.
– Nem hiszem, hogy tényleg tudni akarod, hölgyem.
– Akkor egy fontomba fog kerülni a dolog?
A megjegyzésével az idős hölgynek sikerült egy halvány mosolyt
csalnia Ophelia arcára.
– Az unokaöcséd egy lehetetlen alak. Lekezelő, gőgös, és
képtelenség tárgyalni vele, mertmár
nemsikerült
hallgat aelbűvölnie.
józan érvekre.
– Pedig azt hittem, hogy A hölgyek
általában vonzónak tartják.
Ophelia legyintett.
– Talán egy másik életemben! Szerintem még egy mogorva
medve is elbűvölőbb nála.
Esmerelda jót nevetett, pedig Ophelia nem viccnek szánta a
megjegyzését, hanem komolyan gondolta.
– Hadd kérdezzek valamit, Lady Esme. Már tegnap akartam erről

beszélni, de Rafe azt mondta, hogy csak az időmet pazarlom, mert az
ő pártján állsz. De tényleg így van? Egyetértesz azzal, hogy itt tart
engem, amikor haza akarok menni?
– Biztosított arról, hogy a szüleid helyeslik az itt -tartózkodásodat.
Talán túlzott?
– Nem. Tudom, hogy örültek, amikor megkapták a levelét. De az
nem számít, hogy én mit gondolok, vagy akarok?
Esmerelda összehúzott szemmel nézett a lányra.
– Elérted már azt a kort, hogy a véleményed számítson ebben az
ügyben? Vagy még mindig a szüleid felügyelete alatt állsz? Ha elég
idős vagy, hogy saját döntéseket hozz, akkor én magam viszlek
vissza Londonba, ha azt akarod.
Ophelia bánatosan felsóhajtott.
– Nem vagyok még annyi idős. De ez olyan igazságtalan! Ahhoz
elég idős vagyok, hogy férjhez menjek, de nem dönthetem el, hogy
ki legyen a férjem. Szülhetek gyerekeket, de még éretlen vagyok,
hogy kiválasszam a gyerekeim apját?
– Ne lepődj
könnyen meg,amikor
beszélek, ha neménértek
márveled
magamegyet. Persze,
hozom tudom, hogy
a döntéseket az
életemben. De megértelek, és beismerem, hogy én is így éreztem
fiatal lány koromban. Amikor megtaláltam azt a férfit, akihez hozzá
akartam menni, eléggé elkeserített, hogy az apám beleegyezése
kellett hozzá. Mivel skót volt, könnyen előfor dulhatott volna, hogy
az apám hallani sem akar a házasságról, és azt mondja, hogy
keressek magamnak egy angol fiatalembert. Nem így történt, de ha
mégis ezt teszi, akkor nem lett volna más választásom, mint
engedelmeskedni neki.
– Megszökhettél volna a fér fival, akit szeretsz.
Esmerelda felnevetett.
– Nem vagyok olyan bátor, mint amilyennek tűnök. Nem
szoktam
megszegni a szabályokat, és fityiszt mutatni a társadalmi
szabályoknak.
– Én sem! – tiltakozott Ophelia.

– De szeretnéd – somolygott Esmerelda.
Ophelia ezt nem tagadhatta.
– De ez akkor is olyan… f elháborító.
– Az unokaöcsém szándékai tisztességesek. Szeret segíteni az
embereken. Általában nem sokat teketóriázik, ha valakit bajban lát.
És nem ez az első alkalom, hogy szélsőséges tettekre ragadtatja
magát emiatt. Amikor távol volt Angliától, nem egy hagyományos
európai körutat tett. Megmentett egy csapat árvát, amikor az egyikük
kizsebelte, és elmagyarázta, hogy azért tette, mert ki akarja
szabadítani a húgát a borzalmas árvaházból, ahonnan ő is
megszökött. Fél évbe telt, mire Rafe mindegyik árvának o tthont
szerzett. Aztán segített egy egész francia város kitelepítésében,
amikor a folyó áradt. Amandának írt erről, és a lány szerint több
embernek is megmentette az életét. Ez csak néhány példa a
segítőkészségéről, ami azt bizonyítja, hogy habozás nélkül
cselekszik, ha szükségét látja.
És ez feljogosítja arra, hogy így bánjon vele?
nem kértem a segítségét!
–
– Én
Igaz. De állítólag nagy felfordulást okoztál azon az
összejövetelen Summers Glade-ben, ahol mindketten
vendégeskedtetek. A te helyedben én mindent megtennék, hogy
többé ne kövessem el ugyanazokat a hibákat.
– Nem tagadom, hogy vannak hibáim – ismerte be Ophelia.
– Senki sem tökéletes, kislányom.
– Az én hibáim talán kicsit feltűnőbbek.
Esmerelda felnevetett.
– Egy kicsit? Akkor nem árt néhány leckét venned, hogy
észrevétlenebbek legyenek.
– Hogyan tudnék uralkodni az indulataimon? – fakadt ki Ophelia.
Az idős hölgy megosztotta vele a saját tapasztalatát.
– Beleharapsz a nyelvedbe.
Ophelia elmosolyodott.
– Neked nincs is indulatos természeted.

– De régebben az volt, méghozzá elég elviselhetetlen.
– Tényleg?
– Bizony. Ezt a férjem nagyon viccesnek találta, mert ő skót létére
egyáltalán nem volt heves természetű.
Ophelia felnevetett. A hang előcsalta Raphaelt a szalonból.
Meglátta a lányt a lépcső tetején a nagynénjével beszélgetni, és
láthatóan sokkal vidámabb hangulatban volt.
– Már jobban érzed magad? – érdeklődött.
– Egyáltalán nem! – vágott vissza a lány, haragos pillantást
lövellve a férfi felé.
Raphael megcsóválta a fejét, és visszament a szalonba. Esmerelda
is a fejét ingatta.
– Látom, tényleg felbosszantott.
– Nem kell megerőltetnie magát, hogy felbőszítsen – mondta
Ophelia lehalkított hangon, hátha Raphael még hallótávolságon belül
van. – Nem, ez nem igaz. Valójában elég komoly erőfeszítéseket
tesz, hogy idegesítsen.
Talán ez a stratégiája, és így akar segíteni, hogy megszabadulj
az –
indulatosságodtól.
– Akkor valami más módszerhez kéne folyamod nia, mert ez nem
működik.
– És te hajlandó vagy megfékezni a rossz természetedet, amiről az
előbb beszéltél?
Ophelia felsóhajtott.
– Én nagyon igyekszem. Például már nem kiabálok vele.
Esmerelda elmosolyodott, majd elgondolkodó arccal a lányra
nézett.
– Hadd kérdezzek valamit. Miért nem akarsz itt lenni? Itt van
Anglia egyik legvonzóbb nőtlen fiatalembere, aki mindent megtesz
azért, hogy segítsen neked. Az ember azt hinné, hogy örülsz ennek a
kivételezett helyzetnek.
– Egyáltalán nem.
– Miért nem? Raphael szerint nem kedveled, de én nem hiszem el,

hogy valakinek ne nyerje el a tetszését egy ilyen jóképű, szellemes
fiatalember, aki ráadásul az ország egyik legelőkelőbb családjából
származik.
– Ne haragudj, Lady Esme, de szerintem ebben a kérdésben
eléggé elfogult vagy. Persze érthető, hiszen az unokaöcsédről van
szó. De Raphaelnek nem volt joga beleavatkozni az életembe!
Esmerelda a homlokát ráncolta.
– Tehát nem fogsz együttműködni vele, hogy a fáradozása
eredményes legyen?
Ophelia nagyot sóhajtott.
– Talán nem látszik, de már most is együttműködök vele.
Rájöttem, hogy nincs más választásom, ha haza akarok menni.
16. FEJEZET
– Amanda! Mi az ördögöt keresel itt?

Raphael igencsak meglepődött, amikor megpillantotta a húgát.
Amanda még sosem járt a Nestben, de most ott állt a szalon ajtaja
előtt, és a havat verte le a kabátjáról. Egy órával korábban újra
havazni kezdett, pont amikor Ophelia faképnél hagyta. Amanda nem
szerette a havat, de bizonyára nem ezért tűnik olyan zaklatottnak.
A lány haragtól villámló szemmel nézett rá.
– Hogy mit keresek itt? Kénytelen vagyok kihagyni a szezon
egyik legjobb bálját, hogy kiderítsem, te mit keresel itt. Úgy volt,
hogy utánam jössz Londonba. Mi tartott vissza?
– Nem mondtam, hogy…
De a lány még nem fejezte be a mondanivalóját, és türelmetlenül a
bátyja szavába vágott.
– Mindenki utánad érdeklődik. A barátnőim csalódottak, hogy
nem jöttél vissza velem a városba.
– Figyelmeztettelek,
Summers Glade-i volt hogy nem kísérlek
az utolsó. Több elunokatestvérünk
több összejövetelre.
és kétA
nagynénénk lakik Londonban, úgyhogy van elég kísérőd, kedvesem.
Ezek után miért fontos, hogy mikor térek vissza Londonba?
– Mert mindenki téged akar látni.
A férfi felvonta a szemöldökét.
– A vihogó barátnőidre célzol?
– Nos, ők valóban imádnak. Mint minden nő.
– Ez egyáltalán nem igaz – válaszolta a férfi, a vendégére

gondolva. – Vedd le a kabátodat. Itt elég meleg van. Vagy nem
maradsz?
A lány nem törődött a bátyja reménykedő hangjával, hanem a
kandallóhoz lépett, és a kezét a pattogó tűz felé nyújtotta.
– Egy kicsit még magamon tartom, köszönöm szépen. Teljesen
össze vagyok fagyva. A kályhában nem volt elég szén ehhez a
hosszú úthoz, és körülbelül két órája kialudt a tűz. A szolgálómmal
kénytelenek voltunk összebújni egy lábzsákban, de az sem tartott túl
melegen minket. Miért csak egy lábzsák van a hintódban?
– Mert a kályha általában elég melegen tartja, és nincs rá
szükségem. Az én hintómmal jöttél ide?
– Hát persze. Nekem nincs, mert eddig még sosem kellett. Pedig
apának több tucat hintója áll a Norford Hall -i kocsiszínben, amit
használhattam volna, ha onnan indulok. De egyenesen a londoni
házadból jöttem ide.
Amíg meg nem pillantotta Opheliát, Raphael meg volt győződve
arról, hogy a húga a leggyönyörűbb lány a világon. És nem az
elfogultság
sötétebb volt miattazgondolta
övénél,ezt.a Amanda
szeme szőke
pedighaja néhányvilágoskék.
egészen árnyalattal
Arisztokratikus vonásaival, légies termetével mindenki úgy vélte,
hogy túl fogja ragyogni az összes elsőbálozót. De a Summers Glade -i
összejövetel előtt a családjában senki sem találkozott még Ophelia
Reiddel, és nem is hallottak róla. Márpedig Ophelia szépsége még
Amandáén is túltett.
– Ráadásul eltévedtünk – panaszkodott Amanda.
– Igen? Az bizonyára érdekes volt.
– Egyáltalán nem.
– Azért tévedtetek el, mert a hó befedte az utat?
– Nem, sőt az vezetett idáig. Megláttuk a szekérnyomokat az úton,
és követtük őket. Azt hittem, hogy a kocsisod járt már itt korábban.
De csak az eltévedésünk után vallotta be, hogy nincs még olyan
régen nálad, és életében nem járt ennyire északon. Hamarabb is

mondhatta volna.
– A legtöbb szolgám új, Mandy. Amikor elmentem Európába,
kevés embert tartottam meg a régi személyzetből. De honnan tudtad,
hogy itt vagyok?
– Azt hittem, hazamentél Norford Hallba. Odaküldtem az egyik
szolgádat, hogy kiderítse, mi tart ott olyan sokáig, és azzal jött
vissza, hogy Summers Glade- ből nem oda mentél, hanem ide. El sem
tudtam hinni! Miért jönnél pont ide? Ráadásul télen?
A férfi megvonta a vállát.
– Miért ne?
– De így lemaradsz a szezonról!
– Egyáltalán nem érdekel a szezon. Te keresel magadnak
házastársat, nem én. Egyébként találtál már valakit?
– Nem. A legtöbb férfi, aki érdekel, észre sem vesz engem.
– Ez nem lehet igaz! – tiltakozott nevetve Raphael.
– Köszönöm
dölyfös OpheliaaReidről
bizalmadat, de ezbeszélni,
hajlandó az igazság.
és Mindenki csak arról
azt kérdezgeti, miérta
nem jött még vissza Londonba. Hamar elterjedt a híre, hogy mégsem
ment feleségül Duncan MacTavishhez. Te tudod, miért nem?
– Úgy döntöttek, hogy nem illenének egymáshoz. – A férfi csak
ennyit árult el.
– Ez olyan elkeserítő.
– Miért?
– Ne legyél már ilyen ostoba, Rafe. Mert Ophelia most megint
versenybe száll, és nem sok tökéletes férfi szaladgál Londonban.
A férfi vigyorgott.
– A férjednek tökéletesnek kell lennie?
– Nem, dehogy… illetve egy kicsit. De most a második helyre
szorultam, amikor ő is férjet keres.
– Hiúság és féltékenység egyszerre? Szégyelld magad, Mandy.
A lány elpirult.
– Ne bosszants, Rafe. Most az életemről van szó.
– Inkább a türelmetlenségedről. Jobban tennéd, ha megnyugodnál,
és önfeledten élveznéd az első londoni szezonodat. Hidd el, hogy a
kellő időben találkozol a megfelelő férfival.
– És mindegyik Opheliába lesz szerelmes – morogta Amanda.
– Tehát tényleg féltékeny vagy?
A lány nagyot sóhajtott.
– Nem tehetek róla. Az a lány olyan gyönyörű, hogy szinte
ragyog. Az ember megvakul tőle!
A fiatalember elfojtotta a nevetését.
– Ebben egyetértek.
Amanda zavartan pislogott, majd gyanakvó pillantással nézett a
bátyjára.
– Ne mondd, hogy téged is elbűvölt!
– Szó sincs róla.
– Az jó, mert nem egy kedves nő, legalábbis nem hozzád való.
Hiú, rosszindulatú és túlságosan fenn hordja az orrát.
– a legújabb pletyka a városban? – érdeklődött Raphael.
– Ez
Nem. Csak arról pletykálnak, hogy megint férjet keres, és ez sok
férfit örömmel tölt el. Ezt én állapítottam meg, amikor találkoztam
vele Summers Glade- ben. Képes volt az arcomba vágni, hogy csak
az időmet pazarlom! És amikor ezt mondta, még nem is történt meg a
második eljegyzése Duncan MacTavishsel. Annyira biztos volt
abban, hogy vissza tudja szerezni.
– Ami azt illeti, tényleg az idődet pazaroltad Summers Glade -ben.
Duncan akkor már szerelmes volt a szomszédnőjébe, Sabrinába.
Csak időbe telt, míg erre ő is rájött.
– Nos, jó neki. Tehát ezért szakítottak másodszor is Opheliával?
– Részben. A jegyesség nem az ő ö tletük volt, hanem a családjuk
állapodott meg a frigyükben, ezért mindketten örültek, hogy
megszabadulhattak tőle. Most vedd le a kabátodat, igyál egy csésze
teát, aztán menj haza.
– Ne legyél már ilyen kiállhatatlan, Rafe. Elfelejtetted, hogy

meghívtál magadhoz? Azt kérted, hogy töltsem veled a szezont.
– De nem itt.
– Hát persze, hogy nem.
– És még csak nem is velem, hanem nálam – jelentette ki a férfi. –
A meghívás arról szólt, hogy használhatod a londoni házamat, mivel
apa nem tart fenn házat Londonban. Nem úgy értettem, hogy veled
fogom tölteni a szezont.
– Hát ez remek! – háborgott a lány. – Azt hittem, te is ott leszel.
Hiányoztál, Rafe. Majdnem két évig a kontinensen voltál, és azt
hittem, szívesen töltesz velem egy kis időt, miután visszajöttél.
– Fogok is, ha visszamentem Londonba.
– De mikor fogsz visszajönni? És még el sem árultad, hogy mit
keresel itt.
– Nem jutott eszedbe, hogy vendégem van itt?
A lány elszörnyedt.
– Te jóságos ég, erre nem gondoltam! Jaj, annyira kínos. Azonnal
távozom, csak egy kicsit felmelegszem.

–
– Jó.
Jó? Meg sem próbálsz győzni, hogy maradjak? Legalább
éjszakára?
– Nem. Elég korán van még, hogy sötétedés előtt odaérj egy
fogadóba.
A lány sóhajtva levette a kabátját, és leült Raphael mellé a
heverőre. A zsebéből elővett egy kis levélköteget, és átnyújtotta neki.
– Elhoztam a postádat, hátha van benne valami fontos.
– Abban reménykedtél, hogy lesz köztük egy meghívó, ami
érdekelni fog? – Gyorsan átnézte a leveleket, de csak az érdekelte,
ami Ophelia apjától jött. Kinyitotta, és gyorsan elolvasta. Pont az állt
benne, amire számított.
– Hát, nem tagadom – ismerte be Amanda, majd visszatért az
előző témára. – És már nincs olyan korán. A fogadó, amelyben
tegnap este megszálltam, legalább hatórányira van innen.
A férfi a húgára nézett.

– Eltévedtetek, nem emlékszel?
A lány megint felsóhajtott.
– Rendben, akkor négy órára. De mire odaérek, már majdnem
sötét lesz. Akkor már inkább korán reggel távoznék. És ki az a nő?
Ismerem?
Ezt az utolsó kérdést azért tette fel ilyen gyorsan, hátha a bátyja
szórakozottan válaszol rá. A csel nem vált be. Raphael csak abban
reménykedett, hogy Ophelia nem akkor fog felbukkanni.
– Ismered, de ne próbáld meg kitalálni, hogy ki ő. Nincs hozzá
semmi közöd, kedvesem. Egyébként félreérted a helyzetet. Nem egy
szerelmi légyottról van szó.
– Hát persze! – vágta rá Amanda, de látszott rajta, hogy
kételkedik. – Idejössz egy nővel egy isten háta mögötti helyre, ami
akár egy másik országban is lehetne, és az egész teljesen ártatlan?
– Pontosan. Még Esme néni is itt van, hogy erről gondoskodjon.
– Igen? – kiáltott fel Amanda örömmel. – Az csodás! Évek óta
nem láttam. Akkor igazán meg kell engedned, hogy néhány napig itt
maradjak.
– Pár hónapja láttad apa születésnapi ünnepségén. És nem…
A férfi elhallgatott, és kinézett az ablakon. Amanda érkezése előtt
olvasott, és nem látta a híntóját megérkezni, de most tisztán látta,
hogy a kocsi távozik.
– Ugye nem akarsz valami trükkel rávenni arra, hogy
visszamenjek Londonba, Mandy? Hazaküldted a hintómat?
A lány felháborodott arccal tiltakozott.
– Amikor azzal akarok visszamenni? Dehogy!
– A pokolba! – sziszegte a férfi, és felpattant a heverőről.
17. FEJEZET
phelia annyira izgult a

szökése miatt, hogy először észre
sem vette, milyen hideg van a hintóban. Nem ijedt meg,
amikor a kályhában csak kihűlt hamut látott, hanem
benézett az ülések alá, sőt felemelte azt, amelyiket
lehetett. Most már kezdett aggódni, mert a hintóban egy darab s zenet
sem talált.
Rábukkant viszont egy lábzsákra. Sovány vigasz, gondolta, de
azért gyorsan belebújt. Vajon elég meleg lesz? Mindegy, ezzel kell
beérnie. A bakon ülő kocsis még jobban ki van téve a hidegnek,
úgyhogy ő is el fogja viselni. A férfinak a lelkére kötötte, hogy
siessen, és úgy tűnt, megértette, mennyire fontos a gyorsaság.
Még most sem tudta elhinni, hogy hazafelé tart! De nem is azért
érzett végtelen elégedettséget és diadalmas örömet, mert végre
Londonban lehet, hanem annak örült, hogy sikerült túljárnia Raphael
eszén.
Amikor majdnem
szalonban, délután lejött a lépcsőn,
belépett, és meghallotta
mert meg a hangokat
volt győződve arról, hogya
Raphael a húgával beszél, és nem Lady Esmereldával. Aztán
rádöbbent, hogy ha Amanda ott van, akkor hintóval jött, ami talán
még a ház előtt áll, a lovakkal együtt, remek alkalmat nyújtva a
menekülésre.
De nem nézhetett be a szalon ajtaján, hogy meggyőződjön sejtése
helyességéről. Azt is tudta, hogy a nappali ruhájában nem távozhat,
ezért visszaszaladt az emeletre a kabátjáért és kézitáskájáért. Aztán a

szolgák hátsó lépcsőjén lesietett a konyhába, remélve, hogy Sadie-t
ott találja. Sajnos nem látta sehol, és fogalma sem volt, merre járhat a
szolgálója a napnak abban a szakában. Most mit tegyen? Ha
keresgélni kezdi Sadie-t, talán elszalasztja ezt a menekülési
lehetőséget. Távozzon nélküle, abban bízva, hogy Raphael majd
visszajuttatja Londonba?
Tényleg nem volt más választása. Ilyen alkalom nem adódik még
egyszer, és nem is biztos, hogy sikerülni fog a menekülés. Azonnal
cselekednie kellett, mielőtt kifogják a lovakat a hintóból, és elviszik
őket oda, ahol a többit is tartják.
Átsurrant a konyhán, és kisietett az oldalajtón, amíg a szakácsnő a
kamrában matatott. Pont jókor! A kocsis éppen el akarta indítani a
hintót a ház mögött lévő istálló felé.
Ophelia csak most vette észre, hogy megint havazni kezdett, de
apró, szállingózó pelyhekben. Az előzőleg leesett hó már olvadni
kezdett, de most megint lehűlt a levegő, és az olvadt hó megfagyott.
A lányt ez sem tántorította el.
– Várj! – és
meghallotta,
kiáltotta oda a bakon ülő fiatalembernek, aki
megállította a hintót.
Még le is ugrott a kocsiról, amikor meglátta, hogy Ophelia
bukdácsolva szalad feléje. A frissen hullott hó alatt jég fedte a földet,
úgyhogy a lány többször is megbotlott, és majdnem elesett. A
kocsison látszott, hogy legszívesebben megemelné a sapkáját, de a
kabátjára kanyarított köpönyeg kámzsája alatt csak néhány meleg
gyapjúsál volt a fején. Olyan arcot vágott, mint a legtöbb férfi, aki
először pillantja meg: ámuldozó pillantással nézett rá, mint aki nem
hisz a szemének.
Ophelia igyekezett kihasználni a helyzetet, és egy ragyogó
mosollyal fokozta a hatást.
– Szükségem van valakire, aki visszavisz Londonba. Tudnál
segíteni nekem?
– Ne aggódj, hölgyem. Sietni fogok a legközelebbi fogadóig, ahol

a tűz mellett felmelegedhetek, mivel most nem volt rá időm.
Megállhatunk egy fogadóban, ugye? – érdeklődött a férfi gyanakvó
arccal.
– Igen, persze. – Ophelia rájött, miért került olyan sokba a londoni
fuvar. A férfi egyszerűen melegre vágyott. – Nem várom el, hogy
éjszaka is hajtsd a fogatot – nyugtatta meg, majd beszállt a hintóba.
Így történt, hogy most nagy sebességgel száguld az úton London
felé. Jó, hogy siettette a kocsist, gondolta Ophelia, miközben
vacogva kuporgott az ülésen. A hintó belseje valószínűleg tartotta a
meleget, de több óra elteltével úgy érezte, mintha egy jégveremben
üldögélne. A lábzsák sem sokat segített, amikor a bársonykabátja
vékony volt. Mikor érik el a legközelebbi várost, és egy meleg
fogadót? Valószínűleg egy órán belül, ha Albert ilyen eszeveszett
iramban hajtja a lovakat.
Legalább Raphael nem fogja tudni megállítani, mielőtt eléri a
civilizációt. Hiszen ő maga gondoskodott arról, hogy hosszas
előkészületek nélkül senki se hagyhassa el a Nestet, őt magát is
beleértve.
elképzelte,Amilyen
saját csapdájába esett,vág
bosszús arcot somolygott magában
a férfi, ha Ophelia,
tudomást szerez ésa
szökéséről. Ha elég kitartó, még utolérheti őket a fogadóban, de az
sem segít majd rajta. A városban megint emberek között lesz, akik
nem ismerik őt, és nem fogják tétlenül nézni, hogy egy sikoltozó nőt
beráncigál egy hintóba. Márpedig ő tiltakozni fog, annyi szent.
Csak az bosszantotta, hogy ott kellett hagynia Sadie-t, valamint a
saját hintóját és a ruháit. De Raphaelnek most már nem marad semmi
oka, hogy Alder's Nestben maradjon, és majd az ő hintójával mindent
és mindenkit visszajuttathat az eredeti helyére. És ha mégsem adja
vissza neki a hintót? Nos, emiatt ráér akkor aggodalmaskodni, ha
már hazaért. Az a lényeg, hogy többé nem kell foglalkoznia azzal az
ördögi emberrel.
Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt leesett az ülésről, és a padlóra
huppant. Kicsit belegabalyodott a lábzsákba, ezért alig vette észre,
A lány első gondolata az volt, hogy nem akar egyedül maradni az

út szélén, a hidegben, főleg sötétedés után. De a másik lehetőség az,
hogy megpróbálja nyereg nélkül megülni az egyik lovat.
Valószínűleg többször leesne róla, és még nagyobb bajba kerül, ha
megsérül. Várja meg, míg jobb lesz az idő, és addig fagyoskodjon a
hintóban? Mi van, ha Raphael felbukkan? Szinte látta maga előtt a
kárörvendő arcát. Ha felbukkan. Lehet, hogy esze ágában sincs utána
jönni, mert úgy dönt, hogy ő mindent elkövetett, és nem fáradozik
tovább. Miért „segítsen” valakin, aki ennyire nem kér belőle.
Ophelia gyorsan döntött.
– Akkor ne késlekedj – szólt rá a kocsisra, és remélte, hogy nem
követ el egy újabb hibát.
18. FEJEZET
aphael már alig látta az utat maga előtt, olyan erősen

havazott. Hóviharnak is beillett volna, ha erősebb a szél,
de éppen csak annyira fújt, hogy még kellemetlenebb
legyen a hideg. Megfordult a fejében, hogy feladja az üldözést. Sok
időbe telt, mire elhozott egy lovat Bartholomew otthonából. Aztán
felnyergelte, és még szenet is kellett kerítenie, mert tudta, hogy a
hintóban üres a kályha. Nem remélte, hogy utoléri Opheliát, mielőtt a
legközelebbi városba ér. Szerette volna megtalálni még London előtt,
de ezt holnap is megteheti, miután elállt a havazás. Ha egyáltalán
eláll.
Az utolsó pillanatban vette észre a hintót az árokban. Teljesen
belepte a hó, és szinte beleolvadt a környezetébe. Igazából a lovak
tűntek fel neki, amelyek a hintó mellett álldogáltak, és feltűnően
sötétek voltak. Raphael megrémült, amikor meglátta a roncsot. Még
sosem érzett ilyen erős érzelmet, de szerencsére csak egy rövid ideig
tartott. Hamar
összetörve, rájött,
csak hogy
kicsit az egyik
megdőlt. ló hiányzik,
Biztosan ped ig
a hintómeg
nem sérült
nincs
senki a
balesetben.
Ophelia és a kocsisa valószínűleg úgy döntött, hogy felülnek a
lóra, és úgy folytatják az útjukat.
Annyira meg volt erről győződve, hogy először nem is akart
lemenni az árokba, ellenőrizni a helyzetet. De tudta, hogy később
megbánná, és haragudna magára a lustasága miatt, ezért leszállt a
lóról, kinyitotta a hintó ajtaját, és benézett. Nem maradt benne más,

csak egy nagy halom… Takaró? Miért csak egy lábzsák van a
hintádban? – visszhangzottak a fülében a húga szavai. Egy lábzsák
nem csinálna ilyen nagy halmot!
– Te jóságos ég! – kiáltott fel. – A kocsis itt hagyott, hogy halálra
fagyjál? Hova az ördögbe ment?
Ophelia kidugta a fejét a lábzsák alól, de csak annyira, hogy a
férfi lássa a szemét. Nem volt rajta a sapka, és az elegáns frizuráját is
leengedte. Miért? Olyan apróra kuporodott az ülésen, hogy a lábzsák
a fejét is eltakarta.
– Elment, hogy új kereket szerezzen, mert a miénk eltörött.
Raphael leült a lány mellé, és a hideg kályhára pillantott.
– Tudta, hogy fűtés nélkül hagy itt téged?
– Nem hiszem – válaszolta a lány, majd felcsattant: – Csukd be
azt az átkozott ajtót!
A férfi behúzta az ajtót, de ez nem sokat segített, a hidegben
látszott a lehelete.
Miután társasága akadt, Ophelia feltápászkodott, a padlóra tette a
lábát,
széles ésés kihúzta
hosszú, magát. A lábzsák
hogy befedje csak egy
az utasok apró
lábát takaró volt,Aolyan
a derekukig. lány
most megint magára terítette. Raphael észrevette, hogy a keze
csupasz. A haja pedig sokkal hosszabb, mint gondolta, és egyik
tincse az ölében lévő kezére esett. Az ujjai remegtek a hidegtől! A
férfiban feltámadt a harag, hogy ilyen veszélynek tette ki magát.
– Hol van a kézmelegítőd meg a sapkád? – förmedt a lányra.
– Nem találtam őket a kabátom mellett, és nem volt időm
keresgélni.
A lány ezt olyan szemérmes természetességgel mondta, hogy a
férfi még jobban felbőszült.
– Azt hittem, több eszed van ennél! Hogy tehettél ilyen
ostobaságot? – morgolódott, majd levette a kesztyűjét, megragadta a
lány kezét, és dörzsölni kezdte az elgémberedett ujjait.
Ophelia nem tiltakozott.
– A kétségbeesés néha ostobaságokra ragadtat – mondta

könnyedén. – Azt hiszem, ezt már megállapítottuk.
– Egyáltalán nem voltál szorult helyzetben, csak féltél
szembenézni azzal a nővel, akit az emberek látnak, amikor veled
találkoznak. És mi történt a hajaddal?
A lány elvette az egyik kezét, és hátrasimított egy rakoncátlan
fürtöt.
– Szükségem volt a melegre a nyakamon meg a fülemen.
Annyira fázott, hogy a saját hajával akarta melegíteni magát!
Raphael haragja egyre fokozódott.
– Megölöm azt az ostoba Albertet, hogy belement ebbe!
– Nem ő tehet róla. Száz fontot ígértem neki.
Ez sok mindent megmagyarázott, de a férfi gyanakodva nézett a
lányra.
– Tehát elismered, hogy te vagy a felelős?
– Persze. Illetve nem. Te vagy a hibás!
A férfi majdnem elmosolyodott.
– Már vártam, mikor támadsz vissza.
– Mertamikor
ellenére, tényleg
mégígymeg
van.
semHa nema tartasz
kaptad szüleimfogva az akaratom
engedélyét, és csak
feltételezted, hogy…
– Most már megkaptam. A húgom olyan körültekintő volt, hogy
elhozta a leveleimet.
Ophelia visszahanyatlott az ülésre.
– Akkor most örülhetsz, hogy igazad van.
– Igen, örülök. Mert még nem végeztünk azzal, hogy ízekre
szedjünk, és roston megsüssünk téged.
Raphael csak ugratta a lányt, és ezt ő is megérezhette, mert nem
dühödött fel a megjegyzésén. A sütésről a férfinak eszébe jutott,
hogy a nyeregkápáján lóg egy zsák szén.
– Hoztam egy kis szenet. Mindjárt jövök – tette hozzá.
Azonnal távozott, és másodpercek múlva visszatért. Hamar
megrakta a tüzet, de tudta, hogy jó időbe telik, mire a tűz felmelegíti
a hintóbelsejét. Márpedig szegény Ophelia fogai hangosan kocogtak,

és a szája már egészen kék volt. Addig valami mást kell kitalálnia,
hogy felmelegítse…
– Azért mégis haladtunk valamit – jegyezte meg, mintha abba sem
hagyták volna a beszélgetést. – Már egyáltalán nem vagy olyan
nyers, mint korábban, és nem látok benned semmi rosszindulatot.
Most ne ijedj meg, de megpróbálok valami mást, amivel
felmelegíthetem a kezed, amíg a szén megteszi a dolgát.
A férfi kinyitotta a kabátját, az ingét kihúzta a nadrágjából, és a
lány mindkét kezét a csupasz mellkasára s zorította. Ophelia
megpróbálta visszahúzni a kezét, de a férfi erősen szorította, nem
törődve a jéghideg érintéssel.
– Ez nem fog segíteni – mondta a lány. – Te sem vagy valami
meleg.
– Akkor próbáljuk meg ezt. – A férfi a karja alá helyezte a lány
ujjait.
– Csak egy kicsit jobb, de ez sem tart sokáig, és te is le fogsz
hűlni.
– Én
nem is át De
tudnád. vagyok fagyva, igazad
valószínűleg kedvesem.
van. Erősen havazik
Csak egy odakint, ha
kis testmozgással
tudjuk felmelegíteni magunkat. Akkor felgyorsul a vérkeringés, és
megizzadunk. Az mindig beválik.
A lány kételkedő pillantást vetett rá.
– Itt most nincs elég hely a tornához, és nem fogok kimenni, hogy
fussak és megizzadjak. – Aztán finomkodva hozzátette: – Egyébként
sosem izzadok. A hölgyek nem szoktak.
A férfi nem nevette ki az ostoba megjegyzéséért, de nehezére esett
elnyomni a késztetését.
– Én a mozgásnak egy kellemesebb formájára gondoltam –
mondta halkan, és amikor a lány szeme tágra nyílt, gyorsan
hozzátette: – Nem vagyok hajlandó szeretkezni egy hintóban a tél
közepén, ráadásul egy ilyen hideg kályha mellett.
Raphael elvigyorodott, mert így akarta a lány tudtára adni, hogy

csak tréfált. Nem akarta megijeszteni vagy megsérteni a
szemérmességét, de nem tudta kihagyni ezt a lehetőséget.
Az elejétől fogva visszafogta a természetes hajlamait Opheliával
szemben, mert az indítékai teljesen tisztességesek és ártatlanok
voltak. Segíteni akart neki, és nem elcsábítani őt. De egy kis
csókolózás nem árthat, és most legalább elterelné a figyelmét a
hidegről.
Addig valóságos szentként viselkedett, és megállta, hogy ne érjen
hozzá, pedig nagyon kívánatosnak tartotta. Sokat segített neki a lány
iránt érzett ellenszenve, de amikor Ophelia magyarázatot adott
néhány korábbi tettére, az érzései semlegessé váltak Még mindig
nem kedvelte, mert nem tetszett neki, ahogy a lány másokkal
viselkedik, de nem kell egy nőt kedvelnie ahhoz, hogy megkívánja.
Márpedig ő nagyon is kívánta Opheliát.
19. FEJEZET
phelia a térdét felhúzva vacogott, úgy próbálta melegen

tartani magát, és csak akkor vette észre Raphaelt, amikor
megszólalt. Meglepte, hogy a hangjában nem volt semmi
káröröm, és nem oktatta ki, amikor megtalálta. Csak aggodalom és
harag látszott rajta, de nem rá haragudott, hanem miatta.
Már ő is kezdett aggódni, hogy a hintó kocsisa aznap nem fog
visszaérni, ha az éjszaka beállta előtt nem érte el a várost. De
Raphael jelenléte minden félelmét elűzte. Egy percig sem kételkedett
abban, hogy a férfi visszaviszi a melegbe és a biztonságba. Már az
sem zavarta, hogy meghiúsult a szökése.
– Csak meg foglak csókolni, Phelia. Megígérem, hogy hamarosan
nem érzed a hideget, sőt néhány perc múlva már kifejezetten
meleged lesz.
A lánynak a puszta gondolattól melege lett. Ez persze csak egy
pillanatig tartott, de az biztos, hogy elterelte a figyelmét a hidegről.
Hiába próbálta
hangosan kocogtakösszeszorítani a száját,
a fogai. Bárcsak annyira ráztamint
megcsókolná, a hideg, hogy
korábban,
ahelyett, hogy csak beszél róla! A beszéd arra utalt, hogy a
beleegyezését kéri. Márpedig ő nem fogja elárulni, hogy akarja a
csókot. Mert igenis arra vágyik, és kicsit csalódott volt, hogy a
hógolyózás után Raphael nem próbálkozott újra.
– Gondolom, tapasztalatból beszélsz – morogta barátságtalanul.
– Hát persze. A szenvedély meleget gerjeszt. Kipróbáljuk?
Tehát mégis az engedélyét kéri. Milyen lovagias. Mikor fogja

végre bebizonyítani a rossz hírét? Bizonyára csak olyan nőket próbál
lefektetni, akiket kedvel, és már régen megállapodtak abban, hogy ő
nem tartozik ebbe a kategóriába.
– Természetesen – sóhajtott fel Ophelia. – Bármire képes vagyok,
hogy végre felmelegedjek.
– Bármire? – kérdezte a férfi vigyorogva.
– Majdnem.
De a férfi még akkor is mosolygott, amikor közelebb hajolt hozzá,
és összeért az ajkuk. A férfi szája nem volt hideg, és nemsokára
Ophelia ajka is felforrósodott. De más módon nem ért hozzá, mintha
szándékosan visszafogná magát. Vagy igazából nem is akarta
megcsókolni! Ophelia most is érezte a szokatlan izgalmat, bár a csók
meglehetősen lagymatag volt.
– Ne ijedj meg – figyelmeztette a férfi, és egy pillanatra elengedte
az ajkát. – De amikor ezt javasoltam, nem egy szűzies csókra
gondoltam. A lényeg a felhevülés, és ehhez szenvedély kell.
A lány elhúzódott tőle.

–
– Ezt
Így.hogy érted?
Nos, ez már egy egészen másfajta csók volt! A férfi magához
vonta, átkarolta, mohón lecsapott az ajkára, és a nyelvével
szétnyitotta Ophelia ajkát. Ez megdöbbentette a lányt. Már rengeteg
csókot loptak tőle, meg sem tudta számolni, hányat, de ezek általában
egy gyors pofonnal értek véget. Senki sem jutott még el ehhez a
meghitt közelséghez, amitől elállt a lélegzete, és hevesebben kezdett
verni a szíve.
A férfi a hintó falának dőlt, az ölébe emelte a lányt, de közben
nem váltak el az ajkaik. Ophelia úgy érezte, mintha rajta feküdne, és
ezt nagyon izgalmasnak tartotta. Raphael egyik karjával átölelte, a
másik kezével beletúrt a hajába, és megmasszírozta a fejét. Ophelia
megborzongott, de nem a hidegtől.
– Már nem fázol? – kérdezte a férfi, miközben csókokkal

árasztotta el a lány arcát és állát.
– Nem.
– Akarod érezni a kezemet?
– Ha hideg, akkor nem.
– Szerintem most már semmi sem hideg rajtam. Mindjárt
bebizonyítom.
Raphael megint megcsókolta, közben két kézzel megfogta az
arcát. Az ajka már nem meleg volt, hanem forró, miközben
végigsiklott a nyakán. Raphael nekilátott, hogy kigombolja Ophelia
kabátját. Nem nyitotta ki nagyon, csak annyira, hogy becsúsztassa a
kezét, és megmarkolja a mellét. A lány halkan felnyögött. Nem tudta
eldönteni, hogy ez a tiltakozás vagy a gyönyör hangja volt, de az
biztos, hogy a férfi keze bizsergő, érzéki vágyat gerjesztett benne.
Legszívesebben még szorosabban hozzábújt volna.
– Nem mindenütt vagy sovány – jegyezte meg a férfi.
Ezt Raphael tréfának szánta, és a korábbi kijelentésére célzott,
amikor azt mondta neki, hogy túl sovány. De hangjába most öröm és
elégedettség
nem adott nekivegyült.
időtAarra,
lány hogy
elpirult, és elöntötte
bármit a forróság.
válaszoljon, mert Aismét
férfi
megcsókolta, mohón és szenvedélyesen birtokba vette a száját.
Ophelia felnyögött, gondolkodás nélkül átkarolta Raphael nyakát,
és közelebb bújt hozzá. A férfi elengedte a mellét, de csak azért,
hogy a keze felfedezőútra induljon a testén. Végigsiklott a derekán,
és megragadta a fenekét, úgy vonta magához.
– Gondold azt, hogy egy párna vagyok – súgta a lány fülébe. –
Nyugodtan bújj hozzám, és feküdj végig rajtam.
Honnan tudta, hogy ezt akarja? A lány még sosem érzett ilyen
csodálatos késztetést, hogy közel kerüljön egy férfihoz. És az újfajta
csókolózásba is gyorsan beletanult. Egy idő után átvette a vezetést,
mert nem tudta visszafogni magát. De a férfi gyorsan felülkerekedett,
és még vadabbul csókolta. Valósággal párbajoztak a nyelvükkel!
20. FEJEZET
i vagyok rúgva? – kérdezte Albert, miközben fel

tápászkodott a hóból.
– Eltaláltad – felelte Raphael, majd odalépett a lóhoz,
amellyel Albert visszajött, és levette a kereket a nyeregkápáról. – De
csak miután rendbe hoztad a hintót, és visszavittél minket Alder's
Nestbe.
Ettől a feltételtől Albert felháborodott.
– Miért tenném, ha már nem az én munkám?
– Talán azért, mert a másik lehetőség, hogy gyalog távozol?
Albert felhorkantott.
– Akkor gyalogolok, és magammal viszem a pénzt, amit a hölgy
ígért.
Raphael villámló szemmel nézett rá, és megint haragosan
felcsattant: – Azt hiszed, hogy a közelébe engedlek, és nem öllek
meg előtte, amikor itt hagytad a pusztaságban, hogy halálra fagyjon?
Ne merj még
feladatot! Amitegyszer a pénzről
egyébként beszélni,
vissza kellett amikor
volna be sem fejezted a
utasítanod.
Albert még nem ismerte Raphaelt elég jól, vagy annyira
elkeseredett volt, Hogy már semmivel sem törődött.
– Rendben, akkor megyek – morogta, és elindult az úton. Ám
néhány lépés után dühösen megfordult. – Nem is próbálsz
megállítani?
Raphael legszívesebben elnevette volna magát, de csak felvonta a

szemöldökét.
– Miért tenném?
– Mert gyalog valószínűleg meghalnék az úton!
– Tehát?
Albert elvörösödött mérgében, de visszament, és kivette Raphael
kezéből a kereket.
– Rendben, megcsinálom, uram. Néhány perc múlva megint az
úton leszünk.
– Tudtam, hogy jobb belátásra fogsz térni. És tegyél egy kis havat
a feldagadt arcodra – tette hozzá Raphael, mielőtt visszafordult a
hintó felé.
De még hallotta, hogy Albert morog valamit a bajsza alatt.
– Átkozott nagyurak…
Úgy döntött, hogy nem törődik a kocsis megjegyzésével.
Egyértelmű volt, hogy Ophelia mindent hallott, mert mihelyt
Raphael lesegítette a hintóból, azonnal Albert védelmére kelt.
– Ne rúgd ki.
– Adj
lányt, egy
hogy jó okot,
melegen hogyamíg
tartsa, miért ne. –
Albert
Raphael magához vonta a
kicseréli a törött kereket.
– Mert a leglefegyverzőbb mosolyomat használtam fel ellene.
Nem is kellett többet mondania. Raphael nagyon remélte, hogy
ellene sosem fogja bevetni a mosolyát, mert el tudta képzelni, milyen
könnyen levette a lábáról Albertet. Nem csoda, hogy bármit képes
lett volna megtenni érte.
Viccesen csak ennyit mondott: – Nagy teher lehet a hiúság. Nehéz
uralkodni rajta, ugye?
A lány közelebb bújt hozzá, hogy ne fázzon.
– Ne hidd, hogy ezt hibának tartom, mert nem igaz.
Tulajdonképpen nem szeretem, hogy ilyen hatással vagyok a
férfiakra, de teljesen kiszámítható módon viselkednek a
jelenlétemben. Kivéve persze téged.
– Tényleg? Én miért vagyok kivétel? – érdeklődött Raphael.
– Nem, de szerintem nem értené meg.

– Azt, hogy segíteni akarsz egy olyan embernek, mint én?
– Nem. Inkább azon csodálkozna, hogy még nem tettelek a
szeretőmmé. Azt fogja hinni, hogy elveszítettem a vonzerőmet.
Ophelia hátrahajolt, kíváncsi pillantást vetett a lordra, majd
felnevetett.
– A rossz szokásoddá vált, hogy engem ugratsz.
– Miből gondolod, hogy ugratlak? – A férfi összehúzott szemmel
nézett le a lányra, és az ajkán halvány mosoly jelent meg. – Az előbb
említettem, hogy van egy ötletem, amitől biztosan megfeledkezel az
éhségről.
A lányból kitört a nevetés.
21. FEJEZET
át itt vagytok végre! – jegyezte meg Esmerelda

ingerülten, amikor Raphael és Ophelia belépett a
szalonba. – Milyen furcsa szórakozás télvíz idején
kocsikázni. De legalább időben visszaértetek. Megvártunk titeket a
vacsorával. Mehetünk?
Raphael a nagynénjére mosolygott, amikor az idős hölgy felállt, és
elindult az étkező felé. Nagyon tapintatos volt, hogy megpróbálta
kirándulásnak feltüntetni Ophelia szökési kísérletét, miközben nem
az volt. De Amandát nem sikerült megtévesztenie. Az Esmerelda
mellett ülő húga nem mozdult, és hüledezve bámult Opheliára.
Ophelia valószínűleg hozzá volt szokva az emberek furcsa
viselkedéséhez, amikor felbukkan egy társaságban, ezért nem
zavarta, hogy Amanda tátott szájjal bámulja. Csak ennyit mondott
neki: – Szia, Amanda. Milyen kedves tőled, hogy otthagytad a
londoni vigasságokat, egy vidéki látogatás kedvéért.
Amanda
neki, nemvette
és azt sem tért észre,
magáhozhogya ameglepetéstől, ezértnyitva
szája még mindig nem válaszolt
van.
Raphael halkan felsóhajtott.
– Menjetek előre Opheliával – javasolta a nagynénjének. –
Tudom, hogy Ophelia éhes, úgyhogy ne várjatok tovább. Mandyvel
mi is nemsokára csatlakozunk hozzátok.
Ophelia távozása sem térítette magához Amandát, aki most az
ajtót bámulta tágra nyílt szemmel.
Raphael megcsóválta a fejét.

– Még jó, hogy télen nincsenek legyek a házban.
– Tessék? – kérdezte Amanda, aztán talpra ugrott, és a tőle
megszokott hevességgel a bátyjának esett. – Az ég áldjon meg, Rafe!
Nagyon szeretlek, de most komolyan nem tudom, mit gondoljak
rólad. Nem kellett volna ilyen szélsőségekre ragadtatni magad a
kedvemért.
A férfi nem ezt várta tőle, ezért meglepetten felvonta a
szemöldökét.
– Bármit megtennék, hogy segítsek neked, kedvesem, ha bajban
lennél. De most nem szorulsz segítségre, ezért nem értem, mi az
ördögről beszélsz.
Most a lányon volt a sor, hogy értetlenkedjen.
– De hát azért tetted, nem? – Mit?
– Idehívtad ezt a nőt. El akartad távolítani, hogy ne nehezítse meg
a dolgomat. Nagyobb eséllyel fogok férjet találni, ha nem kell vele
versengenem.
A férfi megint megcsóválta a fejét. A nők logikáját néha nehezen
tudta k övetni.
– Mandy… Gondold át, hogy mit mondtál most. Milyen férfi az,
aki irántad érdeklődik, de ha meglátja Opheliát, azonnal színt vált?
Ilyen férjet akarsz?
– Nem, dehogy. De…
– Egy ilyen kérdésben nincs „de”.
– Vannak olyan helyzetek, amikor egy férfi minden józansága
ellenére kísértésbe esik. És Ophelia ilyen hatással van rájuk.
Raphael szívesen vitába szállt volna ezzel az állítással, de már ő is
megtapasztalta ezt a kísértést, ezért inkább hallgatott.
– Lehet. De ha egy férfi ennyire ingatag, akkor jobb, ha rájössz
erre, mielőtt az oltárhoz vonszolod.
– Mi az, hogy vonszolom? – szegte fel az állát a lány.
– Tudod, hogy értem. Mielőtt megkéri a kezed, vagy beleszeretsz.
A lány elgondolkodva nézett a bátyjára.
– Az egy jó próba lenne, nem?

A férfi türelmetlenül felnézett a mennyezetre.
– Már mondtam neked, hogy ne aggodalmaskodj annyit, hanem
hagyd, hogy a dolgok a maguk természetes módján történjenek.
– De már majdnem vége van a szezonnak. Kifutok az időből!
– Nem dől össze a világ, ha nem találsz férjet az első szezonban.
– Megőrültél? – kiáltott fel a lány. – A két legjobb barátnőmet már
eljegyezték.
– Esküszöm, nem értelek, Mandy. Ha követed a csordát, és beéred
egy olyan férjjel, akivel nem leszel boldog, és mindezt csak azért,
mert a barátnőidet már eljegyezték…
– Nem fogom megtenni! Annyira nem vagyok ostoba. De
belehalok a szégyenbe, ha a szezon végéig legalább egy eljegyzésig
nem jutok el.
– Nem fogsz belehalni, csak új ruhatárat rendelsz magadnak a
nyári szezonra, és újrakezded a férjvadászatot. Most pedig menjünk
vacsorázni, mert én már…
– Várj még egy kicsit! – állította meg Amanda a bátyját. – Ha nem
az én kedvemért
mondd, hívtada ide
hogy te követed Opheliát,
csordát, akkor… Istenem,
és belebolondultál!
Rafe! Ne
– Rossz szokásoddá vált, hogy téves következtetéseket vonsz le.
Nem bolondultam bele. Csak kedvelem.
– Tessék? Utoljára még azt hallottam tőled, hogy nem kedveled.
– Lassan rájöttem, hogy nem az a hisztis primadonna, akinek
hittem.
– De mit keres itt? Meghívás nélkül beállított, és nem tudod,
hogyan szabadulj meg tőle? Visszaviszem magammal Londonba, ha
ez a helyzet.
– Már megint! Hagyd abba a találgatást, és ne próbálj olyan
információt kicsikarni belőlem, ami nem tartozik rád.
A lány úgy tett, mintha ezt nem hallotta volna.
– Itt rejtőzködik, ugye? Azt hiszi, hogy nagy botrányt kavart a

második szakítása MacTavishsel. Pedig sajnos nem így történt.
Biztosíthatom őt erről, ha gondolod.
– Amanda!
A lány most észrevette a férfi hangjában lévő ingerültséget, és
hevesen tiltakozni kezdett.
– Nem hagyhatsz teljes tudatlanságban! Ophelia gyönyörű,
mindenki ismeri, és nagy szenzációnak tartja, úgyhogy jó oka van
annak, ha itt bujkál!
– Nagyon jó oka van rá – közölte a férfi. – Segítek neki
kifejleszteni néhány jó tulajdonságot, mert nem bővelkedik ilyen
erényekben.
– Hát persze – ingatta a fejét a húga.
Raphael nem érezte szükségesnek, hogy tovább győzködje
Amandát, viszont volt számára egy fontos mondanivalója.
– Ne áruld el senkinek, hogy itt van. Nem akarom, hogy a nevem
ka pcsolatba kerüljön vele, és az egész város ugyanarra a nevetséges
következtetésre jusson, mint az előbb te. Megértetted?
–
AAkkor legalább még
férfi felsóhajtott. néhány
Mikor lett arészletet
kishúgaárulj
ilyenel!átkozottul konok?
– Adok neked vacsorát, éjszakai szállást, és reggel mehetsz a
dolgodra, hogy folytasd a férjvadászatot. Ophelia szülei tudják, hogy
a lányuk Alder’s Nestben van, és Esme néni a gardedámja. Nem
történik itt semmi szenzációs vagy különleges, úgyhogy ne üsd bele a
csinos orrocsk ádat a dologba.
– Rendben. Akkor ne mondj semmit! – fortyant fel Amanda, és
kiviharzott az ajtón.
bajba sodorva saját magát. Hiába bánta meg később, legközelebb

megint beleesett ugyanabba a hibába. Mindez azért lenne, mert nem
tudta más módon levezetni a szenvedélyét? Rafe szerint e z az oka a
féktelen természetének, és olyan hihetőnek tűnt az érvelése, hogy
nem lehetett megcáfolni.
Miután sikerült levezetnie a szenvedélyét, meglepően nyugodtnak
és békésnek érezte magát. A lelkében elszunnyadtak a negatív
érzelmek, és aznap este semmi sem tudta felzaklatni. Még a szokásos
keserűséget sem érezte, ami gyerekkora óta állandóan kísértette.
Minden az apjával kezdődött. Alig nőtt ki a pelenkából, amikor az
apja már azt tervezgette, milyen hasznot húzhat egy ilyen figyelemre
méltó gyermekből. Ophelia erről nem tudott, de egy nap rájött, hogy
semmi sem igaz, amit addig igaznak tartott. Az emlék olyan
fájdalmas volt, hogy általában el szokta hessegetni, de most annyira
elégedett, sőt boldog volt, hogy még ezzel is szembe tudott nézni.
A nyolcadik születésnapján történt. Ophelia nagyon izgatottan

készülődött
a barátaitól. az
Azünnepségre, mertmindig
anyja ilyenkor tudta, nagy
hogy zsúrt
sok ajándékot
szervezettfog kapni
neki. Ez
a mulatság is olyan lett volna, mint a többi, ha az étkezőben marad,
ahol a vendégei falatoztak a hosszú asztalnál. De felment az
emeletre, hogy az egyik lánynak megmutassa azt a csinos kis medált,
amit az anyjától kapott. A dolgozószoba előtt elhaladva meghallotta
a szülei hangos szóváltását, és megállt.
– Ez így nem mehet tovább – háborgott az anyja. – Nem teheted,
hogy pénzen vásárolsz neki barátokat.
– Akkor magyarázd meg a lányodnak, hogy képtelen vagy egy
egyszerű születésnapi zsúrra összehívni a vendéglistán szereplő
gyerekeket – válaszolta az apja bosszús hangon.
– Az a te vendéglistád volt! – emlékeztette Mary az apját. – Csupa
előkelőség. A gyerekek fele féltékeny Opheliára, és nem akar vele
lenni, a másik fele pedig még sosem járt nálunk. Hát persze, hogy
nem akarnak eljönni. És ez az új lista sem különb az előzőnél.
Ophelia egyik gyereket sem ismeri! Le kellett volna mondanom a

születésnapi zsúrt, amikor az eredeti listád meghívóit sorra
lemondták. A lányunk meg fogja tudni, hogy valami nincs rendjén.
– Ostobaság. Ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy bekerüljön a
köztudatba. Már korábban is gondolhattam volna rá. Semmi értelme,
hogy csak alacsonyabb rangú szülők gyerekeit hívjuk meg, ahogy te
csináltad eddig. Az én lányomnak egyik sem felel majd meg.
– De ők az igazi barátai!
– Valóban? Vagy csak azért jönnek ide, mert a szüleik hízelkedni
akarnak nekem.
– Nem mindenki gondolkodik úgy, mint te.
– Dehogynem! – csattant fel Ophelia apja. – Minden
arról szól,
hogy kit ismersz ebben a városban, és mennyire tudod lenyűgözni az
embereket. És nekünk van mivel dicsekednünk. A lányunk külseje
minden kincsnél többet ér, és évről évre csinosabb lesz. Még magam
sem tudom elhinni. Te is szép voltál, amikor f eleségül vettelek, de
sosem álmodtam volna, hogy egy ilyen figyelemre méltó gyermekkel
ajándékozol meg!
– Én sem
húzhatsz hittembelőle.
hasznot volna,Miért
hogy nem
csak szereted
az jár majd a fejedben,
egyszerűen hogyan
úgy, mint
én, és…
– Szeretni? – horkantott fel az apja. – A gyerek csak nyűg, és ő
sem különb a többinél. Ha nem kéne itt tartanunk, hogy mutogassuk,
már rég elküldtem volna egy bentlakásos iskolába, és nem fogadnék
magántanárokat mellé.
– És minden estélyemen behívod a szalonba, mint egy ölebet, aki
trükkökkel szórakoztatja a vendégeket – jegyezte meg az asszony
keserűen.
– Ne fújd már fel ennyire a dolgot. A te feladatod a vendéglátás,
nekem meg az jelenti a legnagyobb örömet, ha látom, hogy a
vendégek elképedve bámulják a lányunkat. – Az apja felnevetett. –
Egyébként megnézted az új vendéglistát, amit erre a zsúrra
állítottam neked össze? Az a fiú egy hercegi cím örököse. Talán

megakad a szeme a lányunkon.
– Ő még túl fiatal ahhoz, hogy bárkinek megakadjon rajta a
szeme! Miért nem várod meg, míg felnő? Már most férjet akarsz neki
szerezni?
Ophelia minden szót hallott, és annyira megdöbbent, hogy sírni
sem tudott. Nem hozta le az ékszerét, hanem kábán visszament az
étkezőbe, ahol a barátai ültek az asztalnál. A barátai?
Addig is látta, hogy teljesen idegen gyerekek gyűltek össze az
étkezőben, de ezt nem tartotta szokatlannak. Azt hitte, hogy az igazi
barátai is eljönnek majd, csak még késnek. Hozzá volt szokva, hogy
új gyerekekkel találkozik, akik elkísérik a szüleiket az anyja
estélyeire. Az anyja hetente fogadott vendégeket, és őt még akkor is
behívták egy időre a szalonba, ha nem voltak gyerekek a
meghívottak között, mert be akarták mutatni a vendégeknek…
Ophelia megállt egy nála sokkal idősebb fiú mellett, aki
unatkozva üldögélt a helyén, és nem beszélt senkivel.
– Miért vagy itt? – szegezte neki a kérdést, a gyerekek
őszinteségével.
– Mert ez egy zsúr, és én szeretem a zsúrokat – válaszolta a fiú
ingerülten.
– De most nem érzed jól magad – jelentette ki Ophelia a
megcáfolhatatlan tényt.
A fiú vállat vont, és bevallotta az igazat.
– A szüleim megígérték, hogy ha úgy teszek, mintha tetszenél
nekem, akkor kapok egy új lovat. Az enyém már elég idős. Az apám
nem vesz nekem másikat, de azt mondta, hogy a te apád majd fog, ha
idejövök, és úgy teszek, mintha jól érezném magam.
Ophelia torka összeszorult, miközben válaszolt.
– Gondolom, nem igazán akartad a lovat.
– Dehogynem!
– Akkor színleltél volna jobban!
A fiú haragos pillantást vetett rá.
– Tehát nem érdemes tovább maradnom?

– Nem! – vágta rá a lány, majd az idősebb fiú mellett ülő
gyerekhez fordult, aki korban közelebb állt hozzá. – Te miért vagy
itt? – szegezte neki a kérdést.
Mivel az első fiú már útban volt az ajtó felé, ő is őszintén
válaszolt.
– Az apád fizetett az apámnak húsz fontot, ezért el kellett jönnöm.
Pedig szívesebben lennék a parkban, hogy a tavon kipróbáljam az új
csónakomat.
– Én is jobban szeretném, ha a parkban lennél – válaszolta
Ophelia. A hangja már nyugodtabb volt, de úgy összeszorult a torka,
hogy nehezére esett a beszéd.
A szemében könnyek gyűltek, és furcsa szorítást érzett a
mellkasában. A fiúval szemben ülő szerény külsejű lányra nézett, aki
mindnyájuknál idősebb volt. Ahhoz mindenesetre elég nagy már,
hogy egy nyolcéves gyerek születésnapján vegyen részt.
– És te? – kérdezte tőle Ophelia. – Te miért jöttél?
– Kíváncsiságból – felelte a lány finomkodó hangon. – Szerettem
volna tudni,
De most mármiért akartak
értem. Túl pénzzel
csinos rávenni a szüleim,
vagy ahhoz, hogyhogy
igaziittbarátaid
legyek.
legyenek.
Ophelia ezek után nem kérdezősködött tovább, és már nem tudta
visszatartani a könnyeit. De még mielőtt elsírta volna magát,
hangosan felkiáltott: – Tűnjetek el innen! Mind, egytől egyig!
Ophelia ezek után más szemmel nézett a barátaira. Egyikben sem

bízott, és átlátott a hízelkedő hazugságaikon. Mindig pontosan azt
tette, amit a többiek a hazugságaikkal próbáltak megakadályozni.
Később találkozott néhánnyal az egykori születésnapi vendégek
közül. Mindegyik mentegetőzött, és esküdözött, hogy ha korábban
találkoznak vele, nem kellett volna a szüleiknek megvesztegetni
őket, mert szívesen elmentek volna a zsúrjába. Egy szavukat sem
hitte, és ezt meg is mondta nekik.
Az apjára sem tudott már úgy nézni, mint korábban. Azelőtt

valósággal imádta, de a szívében megszakadt valami, amikor rájött,
hogy nem viszonozza a szeretetét, és csak arra használja, hogy
felkapaszkodjon a társadalmi ranglétrán. Most már csak végtelen
keserűséget érzett, ha rágondolt.
De aznap megszűnt a keserűség és a bánat, és mindez Rafe miatt.
Meglepte, hogy most már Rafe-ként gondol rá, de a történtek után
ostobaság lenne ragaszkodni a túlzott udvariaskodáshoz. Könnyű
bebizonyítani, hogy a férfinak igaza van, és az elmélete helytálló.
Ophelia tulajdonképpen ezért nem akart már távozni a Nestből. A
szenvedélyeinek az újfajta kiélése nemcsak az indulatosságát meg a
feszültségét enyhítette, hanem annyira élvezetes volt, hogy szívesen
átélte volna még egyszer.
Nem törődött Amandával, aki az étkezés alatt végig duzzogott, de
Rafe-et nem tudta nem észrevenni. Mágnesként vonzotta a
pillantását, akár beszélt a férfi, akár hallgatott. Rafe mindent megtett,
hogy fenntartsa az udvarias társalgás látszatát, és a húgát is többször
megpróbálta bevonni a beszélgetésbe. Ám Amanda csak egy haragos
pillantással
kísérleteivel. válaszolt neki, ezért
Ophelia viszont egy idő
csatlakozott után felhagyott
a társalgáshoz, amikora
Lady Esme megemlítette a havazást.
– Azt hiszem, reggel megint át kell gázolnom a friss havon, mert a
lábnyomaimat már befedte a hó – mondta a lány, majd mosolyogva a
férfira nézett. – Van kedved egy újabb hócsatához, Rafe?
– Az előzőt is elveszítetted.
– Nem – tiltakozott nevetve a lány. – Döntetlen volt, ezt te is jól
tudod.
Amanda nem bírta tovább elviselni ezt a túlzott bizalmasságot.
Felpattant, és Opheliára förmedt: – Ne próbáld meg elcsavarni a
bátyám fejét! Hiába ügyeskedsz, az apánk sosem egyezne bele abba,
hogy egy olyan nőt vegyen feleségül, mint te.
Ophelia elpirult. Esze ágában sem volt elcsábítani a férfit, és a

méltatlan vád egy kicsit kizökkentette a nyugalmából. Rafe-et
azonban teljesen kihozta a sodrából a húga kifakadása.
– Jóságos ég, Mandy! Elment a józan eszed? Én szégyellem
magam helyetted.
– Én is, kislányom – szólalt meg Esmerelda.
– Miért? – tiltakozott Amanda. – Lehet, hogy téged hidegen hagy
a szépsége, de ez nem jelenti azt, hogy ő nem habarodott beléd. Nem
látod, hogy néz rád?
– Erre az udvariatlanságra nincs mentség – förmedt a húgára Rafe.
– Azonnal kérj bocsánatot Opheliától.
– Nem fogok! – csattant fel Amanda. – Ne légy vak, Rafe. Ezt ki
kellett mondanom!
– Nem igaz.
Amanda vérvörös arccal az asztalra hajította a szalvétáját.
– Nem fogok itt ülni, és nézni, ahogy lépre csalnak. Ha befejezted
azt a fontos dolgot, amit nem vagy hajlandó elárulni nekem, akkor
tudod, hol találhatsz meg. Ha észhez tértél, tőled majd bocsánatot
kérek,
– de tőlekifelé
tette hozzá nem.menet.
És légy szíves, ne mentegetőzz az én nevemben!
Amanda valószínűleg jól ismerte a bátyját, mert mihelyt távozott,
Raphael Opheliára nézett.
– Elnézést kérek, Phelia, amiért…
– Nem szükséges – vágott a szavába Ophelia, és halványan
elmosolyodott. – Annyira hozzá vagyok szokva a féltékenységhez,
hogy egyáltalán nem zavar.
– Szerinted csak erről van szó?
– Hát persze. Ebben az esetben persze teljesen alaptalanul. De az
irigységnek és a féltékenységnek nincs szüksége tényekre, hogy
fellángoljon. Hidd el, ezt mindenki másnál jobban tudom.
– Dicséretes hozzáállás, kislányom – vetette közbe Esmerelda. –
De az unokahúgom nem szokott így kifordulni magából.
23. FEJEZET
lég nagy merészség volt megkérnie Rafe-t, hogy kísérja a

szobájához, ami végülis egy hálószoba. Inkább
Esmeraldához kellett volna fordulnia. De mivel az
akarata ellenére tartózkodik Alder's Nestben, és távozni sem engedik,
ezért úgy vélte, hogy most nem kell ragaszkodnia az illendőség
szokásos szabályaihoz. Persze tudta, hogy a romlás felé vezető útra
lép, és a jó hírét kockáztatja, ha így gondolkodik.
Ezt szórakoztatónak tartotta, mert egy pillanatig sem gondolta
komolyan, hogy ilyen súlyos következményei lennének, ha Norford
leendő hercegével enyeleg. Túlságosan messze vannak mindentől és
mindenkitől. Ráadásul a férfi gondoskodott arról, hogy egy minden
gyanún felül álló gardedámja legyen. Tehát senki sem tudná meg, mi
történik Alder's Nestben.
Ha elveszíti a szüzességét, talán bevallaná a leendő férjének, de
ezt név említése nélkül is megtehetné. Ha olyan szerencsés, hogy
talál egy férfit,
feleségül, akkoraki
eztigazán szereti,zokon.
nem venné és nemHacsak a szépsége
pedig miattnem
igen, akkor veszi
is
szereti igazán.
Milyen könnyű kifogásokat keresni, amikor olyasmiről van szó,
amit ő is akar! De ő egy igazi londoni lány volt, sokkal
felvilágosultabb a többi elsőbálosnál. Az elmúlt tíz év összes
botrányát jól ismerte. Számtalanszor szem- és fültanúja volt, hogyan
– Ezek után ne ijedj meg, ha azt mondom, hogy szeretném próbára

tenni az elméletedet, amit ma felvetettél.
A lány hátranézett, mert kíváncsi volt a szavai hatására. A férfi
elkomolyodott, mert jól tudta, hogy ez mit jelent.
– Azt hiszem… talán… ezt még át kéne gondolnod – nyögte ki
nagy nehezen, majd felsóhajtott. – El sem hiszem, hogy ezt mondom.
– Már meggondoltam, és bevallom, még sosem éreztem ilyen…
– Ilyen fantasztikus gyönyört? – súgta a férfi rekedt hangon.
– Nem! Nem arról beszélek – tiltakozott a lány pirulva. – Bár az
is nagyon jó volt. De én a nyugalomra gondoltam, amit utána
éreztem, és aminek még most sem múlt el a hatása. Nem is tudod,
milyen ritkán fordul elő, hogy ennyire kiegyensúlyozott vagyok.
– Nem gondoltam teljesen komolyan, amikor arról beszéltem,
hogy úgy kéne levezetned a felgyülemlett feszültségeket.
– Nem? Pedig ez igaz! Főleg, ha figyelembe vesszük a hosszan
tartó hatását. Nézzük például a mai vacsorát a húgoddal. Ma
egyszerűen nem tudott kihozni a sodromból, pedig máskor hasonlóan
epés megjegyzésekkel szoktam válaszolni a támadásokra. Úgyhogy
igenis ki
Ha igazadfogom ezt próbálni,
van, akkor Rafe. hogy
remélhetem, Vagyörökre
veled, megszabadulhatok
vagy valaki mással.a
rossz tulajdonságaim nagy részétől. Ezt nem fogom kihagyni.
– Megkockáztatom, hogy elszalasztok egy soha vissza nem térő
alkalmat, de úgy érzem, rá kell mutatnom egy fontos tényre. Semmit
sem tudunk bebizonyítani, ha akkor szeretkezünk, amikor éppen a
legnagyobb békességben vagy.
A lány a homlokát ráncolta.
– Nahát, erre nem is gondoltam! Lehet benne valami. És mi van,
ha a ma történteknek a hatása állandó lesz? – kérdezte, majd miután a
férfi megrázta a fejét, így folytatta: – Nem? Nos, akkor kiderítem,
meddig tart. Jó éjszakát.
– Phelia!
A lány úgy tett, mintha nem hallotta volna a férfi hangját,
miközben besietett a szobájába. Milyen kínos! A férfi bizonyára azt
gondolta, hogy be akarja hálózni, pedig egész idő alatt tudta, hogy a
próbának most nem lenne semmi értelme. De legalább ne mondta
volna ki!
24. FEJEZET
aphael a szalon ablakánál állt, és nézte, ahogy Ophelia a

hóban járkál. Most nem csatlakozott hozzá. Előző este
rossz hangulatban feküdt le aludni, és most sem volt
kedve az udvaron játszadozni. De akkor sem tudta megállni, hogy ne
nézze a lányt.
A nap kisütött, úgyhogy nem fog sokáig megmaradni a friss hó,
aminek Ophelia most annyira örül. Bartholomew korábban említette,
hogy télen sok hó esik Alder's Nest környékén, de általában nem
ilyen sok egyszerre. Raphael örült a hóesésnek. Ha nem lenne havas
az út, a hintó nem csúszik az árokba, és Opheliának sikerül
elmenekülnie.
Amanda kora reggel távozott, és még mindig annyira haragudott
rá, hogy el sem köszönt tőle. Alberttel küldött egy levelet az
intézőjének, és utasította, hogy adja ki a kocsisnak az egyéves
fizetését, mielőtt felmond neki. Ez a díja annak, hogy Amandát
épségben visszaviszi
fickó hajlandó Londonba.
volt kockára tenniEz
azkevesebb
állását, dea még
száz így
fontnál, amiért
is jóval több,a
mint amit megérdemelt.
Raphael árgus szemekkel figyelte Ophelia minden lépését, és
közben sziszegve tapogatta a kisebesedett öklét. Előző este
belecsapott a falba, annyira bosszantotta a saját ostobasága. Kihagyta
a lehetőséget, hogy szeretkezzen Opheliával! Ami ráadásul az ő
ötlete volt!
Egy olyan ruha volt rajta, amit Raphael még nem látott. Mint a
legtöbb ruhája, ez is inkább a nyárias időjáráshoz illett, mély
kivágással és rövid ujjal. De a legtöbb hasonló korú lány ilyesmit
hordott, mert télen nemigen hagyták el a túlfűtött helyiségeket. A
levendulalila szépen kihangsúlyozta az arca színét, ami enyhén
kipirult a sétától. A ruha jól állt rajta, bár talán egy kicsit túl szűk
volt a mellénél. A férfi halkan felsóhajtott. Úgy tűnik, most már csak
érzéki gondolatai támadnak Opheliával kapcsolatban.
Az ajtóhoz lépett, hogy becsukja, mert a lány nyitva hagyta,
amikor belépett.
– Szükségünk van a diszkrécióra? – érdeklődött a lány.
– Csak nem akarom, hogy a meleg kiszökjön az előcsarnokba. –
Pedig Raphael fejében tényleg megfordult, hogy a nagynénje csak
órák múlva fog lejönni, és egy darabig egyedül lesznek. – Úgy látom,
át vagy fagyva.
– Igen, nemrég még fáztam, de már jól vagyok. – A lány már
felmelegítette a kezét, ezért a legközelebbi heverőhöz lépett, és
helyet foglalt. – Nem tudtam elbúcsúzni a húgodtól.
A Igen.
– férfi odalépett
Dühösen hozzá, leült. sem búcsúzott el. És hogy
és őésissenkitől
távozott,
van ma a csodás nyugalmad? Még mindig tart?
A lány kíváncsi pillantást vetett rá.
– Igen. Kezdem azt hinni, hogy nincs igazad, és a hatás állandó
lesz.
A férfi megvonta a vállát.
– Én sem vagyok tévedhetetlen.
– És mi lesz a mai program?
– Mi lenne, ha megpróbálnánk egy olyan napot tartani, amikor
egyikünk sem hazudik?
A lány elkomorodott.
– Ez azt jelenti, hogy eddig hazudtál nekem. De miről?
– Éppen ellenkezőleg, kedvesem. Miután beismerted, hogy

nincsenek aggályaid a hazugsággal kapcsolatban, feltámadt bennem
a gyanú, hogy eddig egyszer sem mondtál nekem igazat.
– Rosszul gondoltad. Úgy döntöttem, hogy csak akkor
szabadulhatok meg innen, ha mindenben igazat mondok.
– De akár ez is lehet hazugság – mutatott rá a férfi. – Honnan
ismerhetem fel a különbséget? Ha egyszer elindulsz az őszintétlenség
ösvényén, többé senki sem fogja elhinni, amit mondasz. Erre nem
gondoltál soha?
A lány hátradőlt, és gúnyos mosoly jelent meg az ajkán.
– Én inkább azt látom, hogy megpróbálod felgerjeszteni a
haragomat. Ügyes próbálkozás, de nem fog sikerülni.
Tényleg ezt csinálja? Nem is rossz ötlet, gondolta a férfi. De azért
tiltakozott.
– Csak rámutattam egy tényre.
– Igen, ebben egyetértek. Deaz egész életemet végigkísérte a
bizalmatlanság. Ha egyszer rájössz, hogy senki sem őszinte veled,
még a szüleid sem, akkor többé nem törődsz azzal, hogy hisznek -e
neked vagy sem. Egyszerűen nem számít.
– Tényleg azt hiszed, hogy mindegy?
A lány elpirult.
– Nos, rendben, néha fontos lehet. Mint például most. Tényleg
elhatároztam, hogy veled az őszinteség az egyetlen megoldás, mert
nem tudok kitalálni egy olyan épkézláb hazugságot sem, ami
megszabadítana innen.
A férfi nem tudta visszatartani a nevetését. A lány néha túlságosan
őszinte vele, szinte már nyers.
Ám a következő pillanatban elmúlt a jókedve, mert a lány
ráförmedt: – Ez egyáltalán nem vicces. Az egész helyzet nem az. És
nem könnyű teljesen őszintének lenni, amikor ahhoz vagyok szokva,
hogy…
– Megsérted az embereket a hazugságaiddal?
A lány haragos pillantással nézett rá.
– Te tényleg sunyi vagy! Elaltatod az éberségemet a látszólagos

könnyedségeddel, aztán hirtelen lecsapsz rám, és át akarod harapni a
torkomat! Nem is tudom, hogyan feledkezhettem meg arról, hogy
ilyen vagy.
– Tehát már nem vagy olyan nyugodt?
– Nem! És erről te tehetsz!
– Az jó – mondta a férfi, és az ölébe vonta a lányt.
25. FEJEZET
lány haragja bámulatos gyorsasággal lobbant fel. Mintha

elhúztak volna egy függönyt, amit a saját tévedéséből
szőtt, és hirtelen az arcába vigyorogna minden régi
fájdalma és keserűsége, gúnyosan kacagva rajta, amiért többé nem
tud elrejtőzni. Ez teljesen kihozta a sodrából Opheliát, és a dühe arra
a személyre irányult, aki félrerántotta a függönyt.
De Rafe ajka hasonló gyorsasággal csapott le rá, és a lány hiába
ütötte az öklével a vállát, már olyan közel vonta magához, hogy nem
érte el. Ezért inkább két kézzel megragadta a haját, és kirobbanó
szenvedéllyel viszonozta a csókját. A pokolba! Rafe kétségkívül
szándékosan provokálta, de már nem törődött vele.
A férfi hátradőlt a kanapén, és minden teketória nélkül magára
fektette a lányt, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a csókot.
Érezte, hogy már nem kell erőszakkal lefognia Opheliát, ezért
simogatni kezdte a hátát, a derekát, majd a keze lejjebb vándorolt.
Aztán még lejjebb.
lassan mozgatni Hirtelen
kezdte két kézzel
a férfiasságán. megragadta a fenekét, és
Eközben eltalált egy nagyon érzékeny pontot Ophelia testén, és
valahányszor hozzáért, a lány összerándult. Az érzés annyira
felkorbácsolta a szenvedélyét, hogy nemsokára már ő dörzsölte
magát a férfihoz.
Milyen meleg van ebben a helyiségben! Nem kellett volna
becsuk ni azt az ajtót. Az ajtó! Ophelia egy szempillantás alatt
kijózanodott, és többé nem tudta önfeledten átadni magát az

érzéseinek.
Nem szívesen szakította félbe az eseményeket, de megrémült az
esetleges leleplezéstől, és felkiáltott: – Valaki bejöhet…
– Bezártam az ajtót.
Ophelia aggodalma azonnal elmúlt, és újra elmerült a
csókolózásban.
A férfi lassan felemelte a szoknyáját, és már nem sok ruha maradt
köztük, amikor a lába közé helyezkedett. Milyen végtelenül izgalmas
érzés! Ophelia vére felforrt, és a vágy az egész testét felkavarta.
Az érzékei szinte vibráltak, és mohón habzsolták az élményeket.
A férfi ajka mentolos ízű volt a teától, amit nemrég ivott, az illata
pedig… bódítóan férfias. Még mindig a haját markolta, és
meglepődött, hogy egyáltalán nem durva a tapintása, hanem olyan,
mint a legfinomabb selyem. Ezt nem gondolta volna. Valahányszor
meghallotta, hogy a férfi felnyög, legszívesebben ő is felsóhajtott
volna, annyira izgató volt, hogy ugyanazt érzik mindketten. Ophelia
kinyitotta a szemét, és látta, hogy a férfi pillantásában tűz és
szenvedély
forró hullámlobog. Tehátel,ennyire
árasztotta minthavágyik
felforrtrá? Ettől
volna a gondolattól
a vére. újabb
Egyre nehezebben kapott levegőt, de nem azért, mert a férfi
ránehezedett, sőt rendkívül élvezetesnek tartotta, hogy a te ste
hozzátapad. Valahányszor a férfi egy érzékeny pontot talált rajta, a
lány önkéntelenül visszatartotta a lélegzetét. A férfi csípője egy
pillanatra sem maradt mozdulatlan, ő pedig a kezével biztatta, és a
hátát markolászta.
Raphael gyengéden megcirógatta a nyakát, és Ophelia
megborzongott az érintésétől. Aztán azon kapta magát, hogy a férfi
egy könnyed mozdulattal lehúzza a ruháját a melle alá, és
megmarkolja a keblét a forró kezével. De a szája még forróbb volt,
amikor azzal kezdte kényeztetni. Ophelia elfelejtett lélegezni.
Szorosan átkarolta a férfi nyakát, felemelte a csípőjét, megfeszítette a
testét. Úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban lángra lobbanhat.
A férfi a közöttük lévő ruhákkal babrált. Valami elszakadt? Te

jóságos ég, ez a bugyija volt! Milyen türelmetlen, gondolta Ophelia,
és felnevetett volna, ha a férfi nem csókolja meg újra. Aztán egy
furcsa feszítő érzésre lett figyelmes a lába között, amitől először
kéjesen nyöszörögni kezdett, de a kezdeti gyönyör után éles fájdalom
hasított az ölébe. Megpróbált elhúzódni, de a fájdalom követte, és
egyre fokozódott. Ophelia felkiáltott, de a férfi gyors csípőmozdulata
véget vetett a kínnak. Most már csak egy szokatlan teltséget érzett,
amit nem tudott mire vélni.
A varázslatos hangulatnak vége lett, és a férfi kicsit hátrahajolt,
hogy lássa a reakcióját. A lány haragos pillantással nézett vissza rá,
mintha becsapta volna.
– Ez csak … – szólalt meg a férfi, majd nagyot sóhajtva folytatta.
– ígérem, többé nem fog megtörténni.
– Mi? A fájdalom?
– Igen. A tested így próbálta megvédeni az ártatlanságodat. De
gondolom, te nem ragaszkodtál hozzá, igaz?
A lány már értette, miről van szó, és bosszúsan elhúzta a száját.
– Nem.
árult De az
el, hogy haanyám miért vagyok,
szerencsés nem említette a fájdalmat?
élvezni fogom a Csak annyit
házaséletet,
vagyis a szerelmeskedést. Azt is hozzátette, hogy nem minden nő
talál benne örömet. Gondolom, nem tartozom a szerencsések közé.
A lány látta a férfi arcán, hogy mindjárt elneveti magát, és
legszívesebben megütötte volna. Egyáltalán nem vicces, hogy az a
sok gyönyör ilyen rosszul végződött.
– Ezek szerint végeztünk? – kérdezte bosszúsan.
– Még csak az kéne. Szerintem az anyád eléggé elnagyolta azt a
beszélgetést veled. Közölnie kellett volna, hogy ehhez nem sok köze
van a szerencsének.
– Akkor mi kell hozzá?
– Egy ügyes partner – mondta a férfi vigyorogva. –
Bebizonyítsam?
Miközben ezt mondta, mozogni kezdett a lány ölében. Ophelia

szeme tágra nyílt. Ez az érzés több volt, mint gyönyörűséges, már -
már túlságosan jó. A lány szenvedélye gyorsan visszatért, mert amit
a férfi most csinált vele, az túlment minden elképzelésén. Azt hitte,
hogy előző nap, a hintóban felfedezte a legnagyobb gyönyört Rafe -
fel? Amikor most olyan érzések támadtak benne, amelyeknek addig a
létezéséről sem tudott? A kéj valósággal belemart a testébe, és a
felgyülemlett feszültség rövid idő alatt túlcsordult benne, mintha
felrobbant volna valami az ölében, csodálatos, lüktető kielégülést
hagyva maga után.
Szinte észre sem vette, hogy Rafe is követte őt a csúcsra, mert
olyan érzéki bágyadtság vett rajta erőt, hogy mozdulni sem tudott.
Végtelen gyengédséget érzett a férfi iránt, aki még mindig a karjában
tartotta. Kis híján könnybe lábadt a szeme, de nem a szomorúságtól.
Egy újfajta érzelem kerítette hatalmába.
– Ez aljasság volt tőled – jegyezte meg halkan, miután levegőhöz
jutott, és közben szórakozottan cirógatta a férfi haját.
– Igen – súgta a férfi, a lány nyakába hajtva a fejét. – De bevált?
Megint békésneksincs.
– Fogalmam magad? még nem tértem magamhoz, és csak
érzedEgyelőre
valami földöntúli gyönyörűséget érzek.
A férfi felkönyökölt, és mosolyogva ránézett.
– Tehát élvezted?
– Igen. El sem tudod képzelni, mennyire.
– Dehogynem. Szerinted a férfiak csak azért csinálják ezt, mert
valamivel agyon akarják ütni az időt?
A lány felnevetett. Olyan vidám hangulatban volt, hogy mindenen
vihogni szeretett volna. De aztán belehasított egy kiábrándító
gondolat.
– Eléggé egyértelmű, hogy az indulatosságom egy idő után vissza
fog térni. Ugye?
– Igen, de most már sokkal könnyebben fogsz tudni uralkodni
rajta. És ez volt a cél, kedvesem. Nem az, hogy soha többé ne legyél
dühös, mert arra senki sem képes. Mostantól az indulataidat nem

csak egy módon tudod levezetni, ahogy eddig tetted, és a feszü ltség
nem sértő és ártalmas viselkedéssel fog kirobbanni belőled.
– Tehát nem is volt szükség erre a próbára? – kérdezte a lány.
A férfi megint elmosolyodott.
– Megkockáztatom, hogy véget vetek ennek a gyönyörű
pillanatnak, de… – A férfi gyengéden megcsókolta, hogy a lány
értse, mire céloz. – Valószínűleg nem. De emlékezz csak vissza,
milyen nyugodtnak érezted magad tegnap. Tehát a
szerelmeskedésnek igenis vannak hasznos mellékhatásai. Ami pedig
a próbát illeti, azt már bebizonyítottuk, hogy egy darabig lecsillapítja
a hevességedet. Igazam van?
– Valóban. Engem is meglepett a hatása.
– És most?
– Most megint békésnek érzem magam.
A férfi bólintott.
– Akkor szerintem kijelenthetjük, hogy szükséges volt a további
bizonyítás, és a kísérlet sikeresnek bizonyult. És természetesen
bármikor felajánlom
akarod vezetni a segítségemet,
a szenvedélyeidet. ha úgy érzed, hogy megint le
– Milyen nagylelkű ajánlat!
– Én is úgy gondolom.
Az évődő hang most egyáltalán nem bosszantotta Opheliát, sőt
legszívesebben megölelte volna a férfit. Tulajdonképpen már az első
mosolyánál feltámadt benne ez a késztetés. Nagyon elégedett volt, és
olyan közel érezte magához, mint még soha senkit. Mi ez? Barátság,
vagy… Nem! Ezen nem fog töprengeni. Semmi értelme a mostani
érzelmein morfondírozni, amikor úgysem lesz ebből semmi. Ezt
Rafe-nek is a tudomására kell hoznia, nehogy feleslegesen aggódjon,
hogy vissza fog élni azzal, ami most történt.
Elfordította a tekintetét, és elpirult, mert tudta, hogy kényes témát
fog szóba hozni.
– Amit most tettünk, az nem kompromittált, úgyhogy nem

törődöm vele. Sőt nem is mennék feleségül hozzád, mert nem
akarom megadni az apámnak ezt az örömet. Ami most történt,
maradjon kettőnk között, és senkinek sem kell tudnia róla.
A férfi kiismerhetetlen pillantást vetett rá.
– Ez meglehetősen… nagyvonalú tőled.
– Nem. Inkább rosszindulatú, de nem ellened irányul.
– Értem. – A férfi ráncolni kezdte a homlokát.
A lány kitalálta, mire gondol.
– Eszedbe ne jusson az apámmal való kapcsolatomat, illetve
annak hiányát boncolgatni velem. Ez csak ránk tartozik, és senkinek
semmi köze hozzá.
– Egy kedves, szeretetteljes hölgynek nem lennének ilyen
gondolatai – jegyezte meg Raphael, a lány figyelmeztetése ellenére.
– Egy kedves, szeretetteljes hölgynek nem olyan apja van, mint
nekem.
A férfi megrezzent.
– Ez igaz.
26. FEJEZET
önnyű volt megigazítani a ruháit, hogy úgy nézzen ki,

mintha semmi sem történt volna a szalonban. Rafe
segített neki. Felhúzta a fűzőt a mellére, és megcsókolta
a keble felső részét, ami kilátszott a mély kivágásból.
Ophelia felhúzta a harisnyáját, mert a bokájáig lecsúszott. Majdnem
felnevetett, amikor meglátta, hogy még mindig rajta van a csizma.
Egyáltalán nem tartotta ízléstelennek, hogy a férfi nem vette le róla a
ruháját, amikor szeretkezett vele.
Mielőtt kinyitotta az ajtót, Raphael a karjába vonta, és még
egyszer megcsókolta. Hamar kiderült, hogy ő másképp vélekedik.
– Ezt az ágyban is meg kell ismételnünk – mondta, és
elmosolyodott. – Ahol elég időt tudok szentelni rád, és még több
gyönyörűségben részesíthetlek. Most úgy érzem magam, mint egy
zöldfülű ifjonc, aki…
– Biztosíthatlak, hogy egyáltalán nem zöld a füled – közölte a
lány, és a férfi szájára szorította az ujját.
– Nagyon akedves
elveszíteném tőled,
szokásos hogy ezt mondod,
kifinomultságomat. de melletted mintha
– Még több bókra vadászol?
– Úgy hangzott? – vigyorgott a férfi.
– Én a te helyedben nem nevezném magam kedvesnek – évődött a
lány. – Különben vissza kell vinned Londonba, mert elérted a
célodat.
A férfi köhintett, kinyitotta az ajtót, és gyengéden kitessékelte

Opheliát a helyiségből.
– Menj, és öltözz át ebéd előtt. Nemsokára lejön a nagynéném.
– De előbb el kell tüntetnem a bizonyítékot – mondta a lány, és
most ő mosolyodott el.
– Akarod, hogy én csináljam?
Ophelia a markában szorongatta az elszakadt bugyiját, mert a
ruháján nem volt zseb, ahová elrejthette volna. Nem örült volna, ha
valaki meglátja, miközben felszalad a lépcsőn. A mögötte lévő
kandallóra pillantott.
– Bedobnád a tűzbe? Sadie nem találhatja meg.
– Természetesen.
A lány halvány pírral az arcán átnyújtotta a férfinak a ruhadarabot,
majd kisietett a helyiségből. Nem lesz könnyű megszabadulni az
alsószoknyán lévő vérfoltoktól sem. A víz nem fogja kihozni a
szüzessége pecsétjét, és Sadie jól tudja, hogy a havibaja nem most
esedékes. Egyelőre a matrac alá dugta az alsószoknyát. Majd ha lesz
ideje, összevágja, és azt is a tűzre dobja. Akkor minden bizonyítékot
eltüntettek,
Tényleg ésát senki semöltöznie,
kellett tudhat meg
mertsemmit.
észrevette, hogy a levendula
színű ruhája alaposan összegyűrődött. De bámulatos gyorsasággal
végzett, és alig tizenöt perc múlva már megint a földszinten volt,
hogy még több időt tölthessen Rafe-fel. Csalódottan vette tudomásul,
hogy a férfi már nincs a szalonban, ahol hagyta.
Az ablakhoz lépett, hogy ott várja meg, míg visszatér. Közben
többször is a heverőre pillantott, ahol nem sokkal korábban
szeretkeztek. Soha többé nem fog tudni pirulás nélkül leülni oda.
Aztán hirtelen rájött, hogy nő lett belőle. Már régen olyan okos és
kifinomult, mint egy igazi nő, de most tényleg belépett a nők soráb a.
Furcsa módon semmi különöset nem érzett. Illetve ez nem igaz, mert
csodálatos érzés volt. Bár igazából nem a nővé avatás váltotta ki
belőle ezeket az érzéseket, hanem az a személy, aki átsegítette ezen a
határon. Az első alkalom borzalmas élmény is lehe tett volna, de Rafe
nem hagyta, hogy az legyen. Gondoskodott arról, hogy ezentúl

mindig mosolyogva tudjon visszaemlékezni rá. Ophelia sejtette, hogy
egy jó darabig mosolyogni fog, ha a szüzessége elvesztésére gondol.
Rafe a nagynénje kíséretében jött le a földszintre. Ő is átöltözött
és megfésülködött. Nagyon helyes, gondolta Ophelia, mert amikor
utoljára látta, eléggé zilált volt a haja. Csak remélni tudta, hogy senki
sem vette észre, milyen kócosan ment fel a szobájába. Rafe mindig
jól fésült, úgyhogy feltűnt volna a szokatlan rendezetlenségével.
Mivel Esmerelda is velük tartott, nem volt alkalmuk beszélni a
történtekről, bár Ophelia észrevette a férfi cinkos mosolyát, és
viszonozta is. Az étkezés alatt a hangulata megint kiegyensúlyozott
és meglepően nyugodt volt. Még akkor sem csüggedt el, amikor Rafe
azt javasolta, hogy a dolgozószobájába vonuljanak vissza, és ne a
szalonba.
– Nem hiszem, hogy bármire is koncentrálni tudnék abban a
helyiségben – ismerte be a férfi halk hangon, miközben átkísérte az
előcsarnokon.
A lány ezt tökéletesen megértette. Azt is tudta, hogy a férfi nem
egy
hogyújabb intim együttlétet
vonuljanak tervez,
el ketten egy mert
másik valahányszor
helyiségbe, azt ajavasolta,
mindig múltbéli
baklövéseit akarta megbeszélni vele. De aznap még ezt sem bánta.
Bármilyen témát el tud viselni, amit a férfi felhoz.
– Beszéljünk Sabrina Lambertről – javasolta Raphael, amikor a
lány helyet foglalt az asztalával szemben álló széken.
Bármilyen témát, kivéve ezt…
– Inkább nem – jelentette ki Ophelia, de közben mosolygott, mert
nem akarta, hogy a férfi akadékoskodónak tartsa . Sabrina Lamberttel
kapcsolatban vegyes érzelmei voltak, és most nem akart ezzel
foglalkozni.
Rafe nem szólt egy szót sem, csak forgatta a kezében a papírvágó
kést, amit felvett az asztalról. Ophelia tudta, hogy a hallgatást
fegyverként használja fel ellene. De most az egyszer nem fogja elérni
vele a célját…
– Elég ostoba voltam, hogy esélyt adtam neki – szólalt meg végül

Ophelia, mert nem bírta tovább elviselni a férfi szótlanságát. –
Amikor a nagynénjével megérkezett Londonba, hogy nálunk töltse a
szezont, nagyon kedvesnek tűnt. Először kételkedtem ebben, de aztán
rájöttem, hogy a kedvessége bizonyára őszinte, mert vidéki lány.
Ezért megszegtem a saját első számú szabályomat, és arra
gondoltam, hogy igazi barátnők lehetnénk.
A férfi hosszan felsóhajtott.
– Tehát ez az az eset, amikor hátba támadtál egy barátot. Abban
reménykedtem, hogy fel tudsz hozni valamit a mentségedre.
A férfi olyan csalódottnak tűnt, hogy a lány szíve összeszorult. Mi
az ördög ez? Pedig még nem is tudja, hogy a férfi miről beszél.
– Megmagyaráznád, mire gondolsz? Pontosan hogyan támadtam
hátba Sabrinát?
– Újra megszellőztetted a családi botrányát, ami már régen
feledésbe merült. És ezt szándékos rosszindulatból tetted.
– Ne butáskodj! – csattant fel a lány. – Éppen ellenkezőleg:
szívességet tettem neki.
A Amikor
férfi kételkedve felvonta a szemöldökét.
– tönkretetted az esélyeit, hogy jó férjet találjon magának
Londonban? Azt hiszem, én szívesen lemondanék az ilyen
szívességekről.
Ophelia is felsóhajtott, és hátradőlt a széken.
– Nos, rendben. Látom, hogy el kell magyaráznom. Valószínűleg
nem fogod elhinni, de megpróbáltam megmenteni őt a későbbi
szenvedésektől.
– Szenvedésektől?
– Igen. Nem akartam látni, hogy bánkódik, mert beleszeret
valakibe, akihez aztán nem tud hozzámenni a botrány miatt. Hiszen
az előbb-utóbb úgyis kiderült volna magától. Valakinek eszébe jutott
volna, hogy honnan ismerős a Lambert név. Pedig ez egy olyan
ostoba szóbeszéd volt! Nevetséges feltételezés, hogy ő is megöli
magát, mert néhány felmenője öngyilkos lett. De tudod, milyenek az
emberek. Sokan elhiszik az ilyen képtelenségeket. Ezért úgy

gondoltam, hogy inkább én hozom fel, és közben azt hangoztatom,
mekkora butaság hitelt adni neki. Mindenkit kinevettem volna, aki
komolyan veszi, vagy elhiszi ezt a szóbeszédet. Aztán a botrány
hamar elhalt volna, és később senki sem beszélne róla.
– Tehát te csak meg akartad védeni?
Ophelia dühös pillantást vetett a férfira.
– Ne vágj ilyen kételkedő arcot. Igenis, ez volt az elképzelésem…
eredetileg.
– Aha – bólintott a férf i. – Most értünk el a rosszindulathoz?
– Nem. Inkább leleplezted a következő fogyatékosságomat. Az
indulatosságomon kívül ez a legnagyobb hibám.
– És mi lenne az?
– A féltékenység.
– Nem érzed, milyen képtelenség ez az állítás? – hüledezett a
férfi. – Nagy valószínűséggel te vagy a leggyönyörűbb nő egész
Angliában. Ha egy lánnyal találkozol, inkább ő lesz féltékeny rád.
Még a húgom is! Te vagy az egyetlen nő, akinek nincs semmi oka az
irigykedésre.
– Mind igaz, amit mondtál, és ezt én is tudom. De ennek sem mi
köze a józan észhez. Hiába tudom, hogy nincs okom rá, mégis
féltékeny vagyok, nem tehetek róla. Tisztában vagyok azzal, hogy ez
a legnagyobb bajom. Ráadásul sokszor jelentéktelen dolgok miatt
támad fel bennem az irigység meg a féltékenység. De akkor is
megtörténik! És ha ez az érzés felbukkan, akkor teljesen tehetetlen
vagyok.
– Tehát azt akarod mondani, hogy féltékeny lettél Sabrinára?
– Igen. Mavis ébresztette fel bennem az irigységet, amikor
megláttuk, hogy három hódolóm Sabrina körül legyeskedik egy
bálon. Igaz, hogy jó szándékkal akartam felidézni a Lambert-
botrányt, de a végén féltékenységből cselekedtem. Túltettem volna
magam rajta, és az eredeti terv szerint folytatom a dolgot, de Sabrina
meg a két nagynénje úgy döntött, hogy hazamegy. Mivel a
– Félreértetted, amit mondani akartam. Akikre irigy vagyok,

azokat általában nem kedvelem. Sabrina az egyetlen kivétel. Ezért
valahányszor féltékeny lettem rá, úgy éreztem, mintha elárulnám, és
ettől az egész még rosszabb lett. De mihelyt elmúlt a féltékenység,
megnyugtattam magam, hogy ostoba vagyok, és megint kedveltem
őt. Ezek számomra nagyon szokatlan érzések.
– Pedig egyáltalán nem szokatlanok.
– Másnak talán nem, de nekem igen – erősködött a lány.
– Talán abban reménykedtél, hogy még mindig barátok lehettek.
– Szerintem ebben nincs semmi talán. Tényleg azt hittem, hogy
barátok lehetünk, és valóban segíteni akartam neki.
– Mikor volt szüksége segítségre?
– Amikor úgy véltem, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít
Duncan iránta tanúsított érdeklődésének.
– Duncan érdeklődése őszinte volt.
– Most már én is tudom – legyintett Ophelia türelmetlenül. – De
akkor honnan az ördögből sejtettem volna, hogy egymásba szerettek?
Azt mondtam neki, hogy Duncan megcsókolt a fogadóban, amikor a
bocsánatkérés miatt
– Ez hazugság találkoztam
volt. vele.
– Csak egy kis füllentés, azzal a szándékkal, hogy megóvjam a
fájdalomtól.
– Ami azt illeti, éppen szóba akartam hozni néhány hazugságodat.
Ez az egyik.
– Miért nem lepődök meg? És mi lenne a többi? – érdeklődött.
– Én csak egy másikról tudok.
– Nincs egy hosszú listád? Azt hittem, jobban felkészültél erre a
beszélgetésre.
– Máris dühbe gurulsz?
A lány elmosolyodott.
– Nem. Csak egy kicsit bosszús lettem, de most, hogy felhívtad rá
a figyelmemet… – A lány megvonta a vállát. – Már el is múlt.
– Igazad van. Akkor nem látom az okát annak, hogy miért kéne
tovább itt maradnunk. Holnap el is indulunk Londonba.
– Nekem is hiányozni fogsz – mondta Ophelia. – Valóban nem

akarsz Londonba jönni velünk, hogy részt vegyél a báli szezon
hátralévő eseményein?
– Isten őrizzen! A szezon a fiataloknak való. De eljövök az
esküvődre, ha megtalálod azt a férf it, aki mellett meg akarsz
állapodni.
Ha eljön valaha az a nap, gondolta Ophelia. De aztán eszébe
jutott, hogy most már nem fogja béklyóba verni egy nem kívánt
eljegyzés, nem kell állandóan azon törnie a fejét, hogyan szabaduljon
meg tőle, ezért végre az igazi férjkeresésre összpontosíthatja a
figyelmét. Ha még maradtak egyáltalán szabad fiatalemberek
ilyenkor, a szezon vége felé. Bár az sem számít, ha már mind foglalt,
hiszen bármelyik férfit el tudja csábítani…
Ophelia azonnal elhessegette ezt a gondolato t, és elszörnyedt saját
magán. Tényleg így gondolkodott azelőtt? Elég riasztó élmény volt
egy újfajta nézőpontból látni saját magát és a tetteit. Egy érzéketlen,
hideg, önző nőszemély volt. Ráadásul jogosnak tartotta ezt a
viselkedést, mert azt gondolta, hogy szíve joga úgy bánni másokkal,
ahogy vele bánnak.
Mostantól felül kell vizsgálnia minden kapcsolatát, beleértve a
szüleihez fűződő viszonyát is. Talán még jó is lenne, ha többé nem
kéne haragudnia az apjára. Ő lesz a nagy megmérettetése. Ha harag
és keserűség nélkül végig tud csinálni vele egy beszélgetést…
Kora reggel távoztak Esmereldáéktól. Ahogy sejtette, a hangulat
kicsit feszültebb lett, miután Rafe nagynénje nem volt velük, és nem
terelte el a figyelmét. A férfi egész nap a gondolataiba merült, ezért
Ophelia egy idő után már nem is próbált beszélgetést kezdeményezni
vele, és ő is hallgatásba burkolózott.
Csak akkor riadt fel, amikor a hintó megállt Summers Glade előtt.
Sadie egész úton bóbiskolt, de amikor kinyitotta a szemét, és
meglátta, hogy hol vannak, kimondta, amire Ophelia is gondolt.
– Mi az ördögöt keresünk itt már megint?
Rafe felnevetett a két nő meghökkent arca láttán.
– Azért álltunk meg, hogy kiszállhassak. Az ifjú szerelmespár

nemsokára kimondja egymásnak a boldogító igent, úgyhogy
megspórolom magamnak az utat, és nem kell visszajönnöm
Londonból.
– Közölhetted volna, hogy ez a szándékod – rótta meg a férfit
Ophelia.
– Elnézést, azt hittem, hogy említettem – válaszolta Rafe, és
megvonta a vállát. – De most, hogy belegondolok, ez egy remek
alkalom lenne számodra a tanultak alkalmazására. Nincs kedved itt
maradni az esküvőn?
A lánynak nem is kellett gondolkodnia ezen, a válasz annyira
egyértelmű volt.
– Nem lenne jó ötlet. Duncan és Sabrina nem hinné el, hogy
megváltoztam, és nem akarom elrontani az örömüket ezen a nagy
eseményen. Majd egyedül megyek haza.
– Nos, rendben. Akkor, viszlát, Londonban, valószínűleg néhány
nap múlva.
Egy újabb meglepetés, de ez most kellemes.
Igen?
–
– Hát persze. Bizonyára ugyanazokon az eseményeken fogunk
részt venni.
A lány nem erre a válaszra számított, de sikerült lepleznie a
csalódottságát. Tehát vége az együtt töltött idejüknek. Nem baj, így
is sokat nyert ezen a képtelennek tűnő vállalkozáson, és Rafe sikerén.
A férfi ekkor minden további magyarázkodás nélkül kilépett a
hintóból, és becsukta maga mögött az ajtót. Csak így. Semmi
búcsúzkodás. Még azt sem mondta, hogy viselkedjen…
Az ajtó megint kinyílt. Rafe bosszús arckifejezéssel behajolt,
megragadta Ophelia vállát, és mohón szájon csókolta. A lány vágya
azonnal felébredt, és végtelen elégedettséget érzett, mert amikor a
férfi elhajolt tőle, ugyanazt a szenvedélyt látta az ő szemében is. De
aztán Rafe megint eltűnt.
Sadie Opheliára bámult, és a szemöldöke a homloka közepéig

szaladt. A lány nem pirult el, mert annyira boldog volt, hogy
egyszerűen nem tudott zavarba jönni.
– Ne kérdezz semmit – mondta a szolgálónak, mintha azzal
mindent megoldana.
Persze hiába reménykedett.
– A lord mióta viselkedik ilyen bizalmasan veled?
Ophelia még mindig megpróbálta eltussolni az ügyet.
– Ennek semmi jelentősége. Volt néhány szenvedélyes vitánk, és
közben többször is megsértettem. Valószínűleg így akarta a
tudomásomra hozni, hogy nem neheztel.
Sadie felhorkantott.
– Elég lett volna szavakkal közölnie.
De az nem lett volna ilyen izgalmas, gondolta Ophelia, magában
mosolyogva.
28. FEJEZET
ondonban nem havazott, mert az utcák nem voltak

latyakosak, csak egy kicsit nedvesek, ami télen teljesen
megszokott. Az út utolsó felében még a nap is előbújt
egy kicsit, de nem sokkal később eleredt az eső.
Ophelia úgy döntött, hogy az éjszakát egy fogadóban tölti, a város
peremén, és másnap dél körül érkezik haza, amikor az apja nem
tartózkodik otthon. Olyankor a barátaival szokott ebédelni a klubban,
és Ophelia szeretett volna kicsit pihenni, hogy összeszedje magát,
mielőtt az apja elé áll, és válaszol a kérdéseire.
Már régóta nem hallott róla semmit, és azt sem tudta, hogy még
mindig haragszik, amiért nem vonult az oltár elé Duncannel, vagy
megvigasztalta a Locke-örökös iránta tanúsított érdeklődése.
A gróf háza a Berkeley Streeten volt, a Hyde Parktól északra. A
csendes és nem túl hosszú utcától nyugatra feküdt a Portman Square,
keletre pedig a valamivel kisebb Machester Square. Ophelia egyik
parkban sem játszott soha. A játékot gyerekes viselkedésnek
tartották, és sosem
többi gyerek. engedték
Amióta megtudja,
az eszét neki, hogy úgyfelnőttként
mindig viselkedjék, mint a
kezelték,
legalábbis az apja. Az anyja igyekezett normális gyerekkort
biztosítani neki, de Sherman mindig beleavatkozott a szigorú
előírásaival. A születésétől kezdve arra nevelte a lányát, hogy
egyszer egy magas rangú lord felesége legyen.
Az anyja persze otthon lesz. Mary ritkán hagyja el a házat, mert
mindig az estélyei szervezésével van elfoglalva. Inkább a barátai
jönnek el hozzá, és nem ő tesz látogatást náluk. Még Opheliát sem ő

kísérte a szezon kezdetén. Sherman ragaszkodott ehhez a feladathoz.
Nem a lányára volt büszke, hanem a lánya sikereire, és a háttérben
állva figyelte, ahogy a fiatalemberek versengenek érte. Az arcán
látszott, mennyire élvezi a helyzetet. Nem sajnálta a pénzt Ophelia
ruhatárára, és a legszebb, legdrágább ruhákat csináltatta neki. De ezt
sem a lánya kedvéért tette, hanem azért, hogy Ophelia túlragyogjon
minden elsőbálozót, ő pedig bezsebelhesse a dicséreteket.
Ophelián kezdett eluralkodni a keserűség, de még időben
felismerte a jeleit, és gyorsan elhessegette az érzést. Most már
megvolt a célja, amit minél előbb meg fog valósítani. Feleségül
megy egy gazdag férfihoz, hogy többé ne legyen semmi köze az
apjához.
– Kicsomagoljak vagy előbb pihenni akarsz egy kicsit? – kérdezte
Sadie, amikor beléptek a házba, ahol Ophelia felnőtt.
– Nem vagyok fáradt, úgyhogy nyugodtan csomagolhatsz – felelte
a lány.
A beszélgetés előcsalta Mary Reidet a szalonból.
Hát itthon vagy végre? Annyira hiányoztál!
–
Mary Reid imádta az édességet, és nem is tagadta meg magától a
kedvenc csemegéit. Nem csoda, hogy az utóbbi években alaposan
elhízott. Néhány centiméterrel alacsonyabb volt Opheliánál, de
majdnem háromszor olyan széles. Az áldott jó természetű anyja
mindig szelíden tűrte az apja zsarnokságait. Ophelia csak egyszer
hallotta, hogy felemeli a hangját, mégpedig azon a szörnyű napon,
amikor rádöbbent, hogy nincsenek igazi barátai, és az apjának csak a
céljai elérése miatt fontos, és egyáltalán nem szereti.
Ophelia az anyjától örökölte szőke haját és kék szemét, aki maga
is nagyon szép lánynak számított fiatal korában. Az apja szeme és
haja barna volt, és Ophelia örült, hogy nem hasonlít rá.
– Te is hiányoztál nekem, mama – mondta, miközben megölelte
és megcsókolta az anyját.
– Nagy meglepetést okoztál, amikor megint Duncan jegyese lettél.
– Felviszem őket a szobámba.

– Rendben. Aztán pihenj egy kicsit, amíg én gyorsan összeállítok
egy vendéglistát. Biztosan rá tudok beszélni néhány embert, hogy
eljöjjenek hozzánk, még ha már el is ígérkeztek máshová.
Amikor Ophelia aznap este lejött a vacsorához, megállapította,
hogy az anyja most is felülmúlta önmagát. A ház tele volt
vendégekkel, főleg fiatal úriemberekkel, akiket már ismert, bár volt
néhány ismeretlen is közöttük. Még jó, hogy szépen felöltözött az
alkalomhoz.
Örült, hogy végre a teljes ruhatára a rendelkezésére áll, és nem
csak abból a néhány ruhából választhat, ami a bőröndjébe fért. Sadie
egy halvány krémszínű, fehér csipkével díszített selyem estélyi ruhát
készített ki neki. A fülében egy gyöngy fülbevaló lógott, a nyakában
pedig egy ovális medál sziporkázott. A haját a szokásához híven
szorosan összefogta, csak néhány fürtöt hagyott szabadon a halántéka
és a homloka körül. Sadie gyöngy hajtűkkel díszítette a frizuráját.
Mielőtt a szalonba lépett volna, az anyja elkapta őt az
előcsarnokban. Megértette a lánya kérdő tekintetét, és
magyarázkodni kezdett: – Nem
elfogadja a meghívásomat. számítottam
Pedig gondolha ttam arra,
volna,hogy
mindenki
hiszen annyira
népszerű vagy.
– Apa is itt lesz?
Mary elpirult.
– Még nem üzentem neki, hogy visszajöttél. Úgy terveztem, hogy
majd délután közlöm vele a hírt, amikor megjön a klubból. De csak
egy üzenet érkezett tőle, hogy későn fog hazajönni. – Mary
megvonta a vállát. – Nem baj. Nem szükséges itt lennie, mert nélküle
is élvezhetjük az estét.
Ophelia majdnem felnevetett. Az anyjával félszavakból is
megértették egymást. Mary jól tudta, hogy a lánya meg a férje
kapcsolata nem felhőtlen, és könnyen feldühítik egymást. Nem
tartotta fontosnak közölni a férjével, hogy aznap este vendégeket
fogad, és azt sem, hogy miért. Így gondoskodott arról, hogy Ophelia
feszültségek nélkül tölthesse az estét, és önfeledten élvezhesse a

tiszteletére adott fogadást.
Mary bekísérte a lányát a szalonba. Mihelyt beléptek az ajtón,
Opheliát körülvették a hódolói, és versengeni kezdtek a kegyeiért.
– Olyan jó, hogy megint itt vagy a városban, Lady O!
– És nem jársz jegyben senkivel!
– Elkápráztat a szépséged, Ophelia.
– Lord Hatch – emlékeztette őt egy másik úriember. – Remélem,
emlékszel rám.
– Elbűvölő vagy, hölgyem, mint mindig – mondta Lord Cantle, és
megcsókolta a kezét.
– Mutass be, kérlek, Peter – sürgette egy másik ifjú a barátját,
majd amikor Peter késlekedett, maga fordult Opheliához. – El sem
tudom mondani, mennyire vártam már, hogy találkozhassunk, Lady
Ophelia. Artemus Billings vagyok, szolgálatára.
– Örvendek – biccentett a lány, de többet nem mondhatott, mert
már egy újabb fiatalember próbálta magára vonni a figyelmét.
Artemus elég jóképű volt, és Opheliának tetszett, hogy nem
kérkedett a rangjával.
tudja, kicsoda. Később Ezek
majd szerint biztosra
érdeklődik vette,
utána, hogyhamindenki
de csak sikerült
elvonnia a kezét a körülötte legyeskedő fiatalemberektől, akik mind
azon igyekeztek, hogy megcsókolják.
Kivéve Hamilton Smithfieldet, Moorly vikomtját. Hamilton
nemrég töltötte be a huszonegyedik életévét, és örökölte meg a
címet, de mindig nagyon félénk volt, amikor vele beszélt. Ophelia
sosem gondolta volna, hogy lesz elég mersze elvonni őt a társaságtól,
de úgy tűnik, a fiatalember most összeszedte minden bátorságát.
A helyiség másik végébe vezette Opheliát, majd ott megállt, és
izgatottan hadarni kezdett.
– Még sosem vettem a bátorságot,
hogy megkérdezzem ezt tőled.
És majdnem elsírtam magam, amikor meghallottam, hogy
MacTavish jegyese vagy. De mivel ennek már vége, nem fogom
megkockáztatni, hogy megint elszalasszam a lehetőséget. Ophelia,
kérlek, légy a feleségem! – A fiatalember imádó pillantással nézett a

lányra.
Ophelia azelőtt mindig gyorsan elhessegette a kéretlen kérőket, és
pontosan ezt a leánykérést gyűlölte a legjobban, amikor egy férfi
még arra sem veszi a fáradságot, hogy megismerje, mielőtt elé áll az
ajánlatával. De a visszautasítás után a férfiak általában elkeseredett
és csalódott pillantással néztek rá, és ezt most nem akarta látni.
Hogy elkerülje a kínos jelenetet, csak ennyit mondott: – Beszélj az
apámmal, Moorly vikomt.
– Tényleg?
A férfi lelkesnek tűnt, mert a választ beleegyezésnek vette, ezért a
lány kötelességének érezte figyelmeztetni.
– Ez egyszerűen nem az én választásom.
Ophelia biztosra vette, hogy Sherman vissza fogja utasítani a fiút,
és így nem kell látnia a vikomt bánatos arcát. Beismerte, hogy ez egy
gyáva megoldás, de azelőtt nem zavarták a visszautasított
fiatalemberek érzései. Csak magára gondolt, és nem foglalkozott más
bánatával. Most viszont nem elég, hogy vissza kell vernie a kérők
rohamát,
Jane hanem
és még rosszul
Edith is érzi magát
azonban miattuk… a
megmentette továb bi
kellemetlenségektől, mert félrevonták, és tudni akarták, hogy végül
miért nem ment feleségül Duncan MacTavishhez. Ophelia nem
részletezte az eseményeket, mint ahogy régen tette volna.
Egyszerűen beszámolt a Duncan nagyapjával folytatott
beszélgetéséről, majd közölte velük, hogy Duncannel
megállapították, hogy nem illenek egymáshoz.
Aztán ő kezdte faggatni a lányokat.
– Nem kéne most valahol máshol lennetek?
– Semmi sem olyan fontos, mint hogy üdvözöljünk téged –
válaszolta Jane.
Ez majdnem őszintének tűnt, de Ophelia jól ismerte a barátnőit.
Jane és Edith mindig azt mondta, amit szerintük hallani akart. Sajnos
ehhez többnyire hazudniuk kellett. Ophelia rájött, hogy ez főleg az ő
hibája. Ha nincs olyan indulatos és kiállhatatlan természete, akkor a

lányok is másképpen viselkednének vele.
– Szerettük volna megtudni, miért késlekedtél visszatérni a
városba – vallotta be Edith. – Az anyád szerinte a Locke családnál
tettél látogatást. Ez igaz?
– Nem hittetek neki?
Edith halványan elpirult. Mindkét lány elég csi nos volt, de nem
olyan gyönyörű, mint Ophelia. Ráadásul alacsonyabb ranggal
rendelkeztek, ezért nem is számítottak arra, hogy jó partit találnak
maguknak a szezonban. Igazából mindketten abban reménykedtek,
hogy Ophelia visszautasított lovagjai közül választhatnak majd, ezért
arra vártak, hogy a barátnőjük döntsön végre.
– Nos, tulajdonképpen úgy éreztük, hogy Lady Mary nem tudja az
igazat – nyögte ki Edith, még mindig pirulva.
Milyen finoman fejezte ki magát! Azt mégsem mondhatta, hogy
Mary hazudott nekik.
– Tehát én informáltam félre őt? – kérdezte Ophelia.
– Igen – ismerte be Edith, aztán gyorsan magyarázkodni kezdett. –
Tudtuk, hogy Locke-kal nem olyan
nagyonjóképű
kedvelitek egymást. Nem
tudtuk elképzelni, miért, amikor fiatalember, de láttuk,
hogy szikrázik köztetek a levegő. Biztosak voltunk abban, hogy
visszautasítanád a családja meghívását. Ezért arra gondoltunk, hogy
a szüleidnek ezt mondtad, de igazából nem náluk voltál.
Tehát meg voltak győződve arról, hogy ő hazudott az anyjának.
Rafe-nek ebben a tekintetben igaza volt. Ha az ember egyszer elindul
a hazugság ösvényén, akkor mindig kételkedni fognak benne.
Márpedig a két lány tudta róla, hogy hajlamos a füllentésre.
Régen eldicsekedett volna a barátnőinek, hogy az elmúlt napokat
Rafe-fel töltötte, bár azt nem kötötte volna az orrukra, hogy miért
került sor erre az együttlétre. Most viszont nem szerette volna, ha
tudnak róla, ezért nem szívesen beszélt erről a témáról.
Edith és Jane nem erőltették, és Ophelia úgy vélte, elkerülhet
minden további kérdezősködést, ha csak ennyit árul el nekik: –
Nehézidőszakon mentem át Summers Glade- ben, amikor rájöttem,

hogy mégsem akarok feleségül menni Duncan MacTavishhez.
Féltem, hogy nem tudom majd lebeszélni a házasságról. De végül
szépen elbeszélgettünk, és megegyeztünk, hogy mindkettőnknek
jobb lesz, ha nem házasodunk össze. Szükségem volt egy kis időre,
hogy összeszedjem magam, és átgondoljam a lehetőségeimet.
Egyáltalán nem siettem haza, ahol szembe kell néznem az apám
haragjával. Tudjátok, mennyire ragaszkodott ehhez a frigyhez.
Elképzelhető, hogy a két lány már beszélt Mavisszel, és tudja az
igazat az ügyről. Nem baj, mert mindenképpen helyénvaló, hogy
„össze kellett szednie magát”. És ebből a szempontból teljesen
lényegtelen, hogy hol töltötte azt az időt.
Ezért meglepődött, amikor Edith mégis nekiszegezte a kérdést: –
Tehát igazából nem is Locke-ékat látogattad meg?
Mielőtt eszébe juthatott volna egy újabb kibúvó, Jane
megjegyezte: – Nos, azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.
Ophelia követte a pillantását, és meglátta Raphael Locke-ot, amint
éppen belép a szalonba. A látványtól azonnal felgyorsult a
szívverése.
tagadhatta, El
hogysemörültudta képzelni, mit keres
a felbukkanásának. Nemnáluk, de nem
számított rá,
legalábbis nem ilyen hamar.
– Miért nem akarod bevallani, hogy van köztetek valami? –
suttogta izgatottan Edith.
– Talán azért, mert nem vagyok biztos abban, hogy mit érzek vele
kapcsolatban – szaladt ki Ophelia száján a válasz, és már késő volt
visszaszívni a szavait. Pontosan ezt nem akarta bevallani.
– Te jóságos ég! Szerelmes lettél? – kiáltott fel Jane.
– Nem, dehogy! – tiltakozott Ophelia. De a szíve mélyén tudta,
hogy ez volt a legnagyobb hazugság, amit valaha mondott.
29. FEJEZET
ary azonnal Rafe-hez lépett, és társalogni kezdett vele.

Ophelia
nem tartotta furcsának, hogy az anyja
meghívta, de az meglepte, hogy a lord Londonban
van, és elfogadta a meghívást, hiszen előző nap Summers Glade -ben
hagyta. Duncan és Sabrina nem házasodhatott össze ilyen gyorsan.
Vagy talán már megtartották az esküvőt, és Rafe lekésett róla?
Nem tudott azonnal végére járni a dolognak, mert a hódolói nem
hagyták sokáig csevegni a barátnőivel. Hamarosan megint nyüzsögni
kezdtek körülötte, és beletelt egy kis időbe, mire alkalma nyílt
négyszemközt beszélni Rafe-fel.
A sok jelenlévőt nem lehetett asztalhoz ültetni, de ez gyakran
előfordult a Reid család összejövetelein, és Mary ilyenkor ügyesen
elrendezett asztalokat állított fel a helyiségekben Most is különleges
szendvicsek várták az ínyenceket, és laktató ételek a nagy obb
étvágyú vendégeket.
Opheliának el kellett hagynia a helyiséget, hogy megszabaduljon a
hódolóitól, egy Rafe-
kicsithez.
egyedül rad
tudott menni A ma
férfi hasson, és amikora visszatért,
már megrakta tányérját, oda
és
nézelődött, hogy hol találhat egy széket magának. De egyet sem
látott. A helyiségben minden ülőalkalmatosság foglalt volt, mivel a
legtöbb vendég most vacsorázott.
– Lehet, hogy az étkező üres – súgta oda neki Ophelia titokban,
amikor a férfi mellé lépett.
A férfi ráemelte világoskék szemét, és a lánynak egy pillanatra

elállt a lélegzete. Istenem, de jóképű! Mindig nagy hatással volt rá,
de aznap este különösen jól festett a sötét felöltőjében, ami
kihangsúlyozta a széles vállát. A nyakát egy lazán megkötött hófehér
sál díszítette, és aranyszínű fürtjei csillogtak a gyertyafényben. A
közelségétől Ophelia szívverése felgyorsult, de nagyon remélte, hogy
nem látszik rajta.
A férfi bizonyára semmi rendkívülit nem vett észre, mert egy
könnyed kérdéssel válaszolt: – De maradt ott még szék, vagy mindet
áthozták ide?
Ophelia végre visszanyerte a lélekjelenlétét.
– Meglepődnél, ha tudnád, hogy az anyám mennyi széket tart
ilyenkor készenlétben. Szerinte a kis összejövetelekkel elpazarolná a
tehetségét.
A lány a megrakott tányérra nézett, mire a férfi elmosolyodott.
– Nem ebédeltem.
– Akkor megnézzük az ebédlőt?
– De előbb te is hozz magaddal valami vacsorát.

–
A Nem vagyok éhes.
férfi felvonta a szemöldökét.
– Az elmúlt napokban nem volt időnk a soványságodról beszélni.
Most viccel? Vagy komolyan beszél?
– Tényleg azt hiszed, hogy sovány vagyok? – kérdezte, miközben
a szemöldökét ráncolva végignézett magán.
– Jobb, ha nem tudod, hogy mit gondolok az alakodról.
Ophelia azonnal elpirult, mert a férfi szeme a mellére vándorolt,
majd még lejjebb siklott. Gyorsan felkapott egy ropogós tésztában
sült kolbászt, és elindult az étkező felé.
A helyiség majdnem üres volt, de nem teljesen. Két fiatalember
falatozott a hosszú asztal egyik végében, és közben élénk társalgást
folytatott. Egyikük, Jonathan Canters, alig tizenöt perccel korábban
kérte meg a kezét. Az volt a második házassági ajánlata aznap este.
És ő is ugyanolyan komolyan gondolta, mint az ifjú Hamilton.
– Egyébként most már tényleg látni akarom, hogy megtalálod a

boldogságot a megfelelő férfi oldalán. Ez is a megállapodás része
volt, nem emlékszel?
A lány megdermedt. Még jó, hogy a férfi nem vette észre. Ezt
komolyan mondja? Most a k erítő szerepét fogja játszani a kedvéért,
azok után, ami köztük történt?
– Valóban? – kérdezte merev arccal. – Nem emlékszem, hogy ezt
említetted volna.
– Nem tartottam szükségesnek, amikor ez is hozzátartozik a
boldogságodhoz – felelte a férfi a szokásos gunyoros hangján. – Még
most is férjhez akarsz menni, nem?
– Természetesen.
– Az életed hátralévő részét azzal a szerencsés fickóval fogod
tölteni, tehát előtte meg kell győződnünk arról, hogy boldog leszel
vele.
– Győződnünk? És hogyan lehet előre megállapítani, hogy valaki
boldoggá fog tenni?
A férfi meglepett pillantással nézett rá.
– Ne mondd, hogy
legfontosabbnak! mégnem
A pénzen mindig
lehetaboldogságot
vastag pénztárcát tartod Aa
venni, Phelia.
vagyon csak elviselhetőbbé teszi a boldogtalanságot, de hosszú távon
nem segít rajta.
A lány beleharapott a kezében tartott falatba.
– És mi tenne boldoggá?
– A szerelem, természetesen.
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen romantikus vagy.
– Én sem. – A férfi elmosolyodott – Csak próbálok női fejjel
gondolkodn i, a húgom beszámolói alapján, amelyeket kénytelen
voltam már számtalanszor végighallgatni. Amanda meg van
győződve arról, hogy a szerelem őrülten boldoggá teszi majd. Úgy
gondolja, hogy a szerelem és a boldogság kéz a kézben jár
egymással.
akik rögtön szerelmet vallanak nekem. És ők mind ezt tették. – A

lány egy széles kézmozdulatot tett, mintha egész Londont emlegetné.
– Egy olyan férfira várok, aki időt szán arra, hogy először
megismerjen. Mint például te.
A lány nem pirult el. Lehet, hogy nem kellett volna ezt mondania,
de a férfinak nincs semmi oka az aggodalomra. Már figyelmeztette,
hogy nem fogja kivetni rá a hálóját, és közölte vele ennek az okát is.
– Ez valóban szép célkitűzés, Phelia, de valószínűleg nem sikerült
volna, ha…
– Ostobaság! – vágott a férfi szavába a lány, mert tudt a, hogy
most a múltbéli hibáit fogja emlegetni. – Tudom, hogy szerinted
kizárólag a te érdemed, hogy most más vagyok, de te tulajdonképpen
csak felnyitottad a szemem, rámutattál néhány tényre, és segítettél
legyőzni a rossz tulajdonságaimat, amelyeket addig nem tudtam
uralni. Pedig már korábban is voltak jó tulajdonságaim, csak nem
kérkedtem velük.
– Igen, ezt én is észrevettem. – Mit?
– Hogy vannak jó tulajdonságaid. Ezt példázza az is, hogy milyen
hamar sikerült megnyerned
– Megnyernem? – vontaa fel
nagynénémet.
a szemöldökét a lány. – Az első
perctől kezdve szimpatikusnak talált, ezt te is tudod.
– Igen, igazad van. De most már vissza kell menned a
vendégeidhez. Ha néhány percet velem töltesz, az még nem feltűnő,
de ha tovább társalgunk, akkor azonnal pusmogni kezdenek rólunk.
– Tudom. – A lány felállt. – És köszönöm, hogy eljöttél megnézni
engem. Ez nagyon… aranyos volt tőled.
A férfi kék szeme megvillant.
– Te jóságos ég! Ezt a szót sose használd velem kapcsolatban! A
rossz híremet akarod kelteni?
– Inkább ragaszkodsz a megátalkodott szoknyavadász híréhez?
– Természetesen!
Ophelia jól tudta, hogy Rafe tréfál, és hasonló hangnemben
válaszolt.
30. FEJEZET
iután elég zaklatott idegállapotban hagyta ott Rafe -et,

Ophelia a lehető legrosszabb pillanatot választotta,
hogy az étkezőből visszamenjen a szalonba, mert nem
látta meg az apját, amint éppen kihámozza magát a kabátjából, és
átnyújtja a várakozó szolgának. De a férfi azonnal és zrevette a
lányát.
– Pheli? Mikor jöttél haza?
Még egy mosolyt sem villantott rá, a karját sem tárta ki, hogy
megölelje. Csupán kíváncsinak tűnt.
Sherman Reid, Durwick grófja a negyvenes évei közepén járt.
Sűrű barna haja, sötétbarna szeme volt, és magas, vékony termetével
kifejezetten véznának tűnt a felesége mellett. Nem volt rossz külsejű
férfi, de sosem tartották igazán jóképűnek. Talán ezért is gondolta,
hogy ha már egy ilyen gyönyörű lánya született, akkor
mindenképpen ki kell használnia a természetnek ezt a különleges
ajándékát.
– Ma délután
ünnepséget, érkeztema meg.
és meghívta Ahogy látod, anya szervezett egy kis
hódolóimat.
A férfi a szalon felé pillantott, ahonnan élénk beszélgetés zaja
hallatszott.
– Ez szükséges volt?
Ophelia meghökkent. Azért említette a hódolókat, mert máskor az
apja örült, ha dicsekedhetett vele, és még több házassági ajánlatot
zsebelhetett be. Persze, mielőtt megállapodott a márkival, hogy
Duncan MacTavish lesz a veje. Ráadásul mindig bátorította Maryt,

hogy vendégeket fogadjon. Ebben a dologban a férj és a feleség
egyetértett.
– Nem volt szükséges, de mamát boldoggá tette, úgyhogy mégis
elérte a célját.
– Ne beszélj velem ilyen hangon, leányom.
A lány majdnem felnevetett. A hangja egyáltalán nem volt dühös
vagy szemtelen, sőt kedvesebben beszélt az apjával, mint valaha. De
Sherman nyilvánvalóan arra számított, hogy fel fog csattanni, hiszen
amióta eljegyezte őt Duncannel, minden beszélgetésük heves vitába
torkollt.
– Menjünk be a dolgozószobámba. Szeretnék néhány szót váltan i
veled – közölte a férfi.
– Nem várhat a dolog? Vendégeink vannak.
– Nem, nem várhat.
A férfi nem mondott többet, és elindult a folyosón a
dolgozószobája felé. A lány nagy levegőt vett, és követte. Nem fogja
hagyni, hogy az apja megzavarja a frissen megsz erzett lelki békéjét,
és valahogy
képes uralkodni fogdeaz
vele kapcsolatban, ingerültségén.
most Azelőtt
talán új fejezetet sosem
nyithat. volt erre
Az apja már az íróasztalnál ült, amikor Ophelia belépett az ajtón.
Gyűlölte ezt a helyiséget, ahol a legtöbb vitájuk zajlott. A zöld
drapéria, a sok sötétbarna bútor ízléses volt, és illett egy férfias
helyiséghez, Ophelia mégis lehangolónak tartotta. Pedig régen
szeretett bejönni ide, mert tudta, hogy itt találja az apját…
Általában az asztala elé szokott leülni, de ma az ablakhoz lépett,
és kinézett az utcára. A nehéz függönyöket még nem húzták össze,
de valaki már tüzet rakott a kandallóban, hogy a grófot kellemes
meleg fogadja. Kint is meggyújtották az utcai lámpákat, és a ház előtt
hintók sorakoztak. A lány csodálkozva látta, hogy havazni kezdett.
Nem volt még annyi hó, hogy belepje az utcát, de a lány elbűvölve
nézte a lámpák fényében táncoló hópelyheket. A látvány enyhítette a
feszültségét.
– Egy házassági ajánlattal tértél haza Locke -tól? – kérdezte

Sherman, és meggyújtotta az asztalon álló lámpát.
Ophelia lehunyta a szemét, mielőtt válaszolt.
– Ebben reménykedtél?
– Nem reménykedtem, hanem elvártam tőled. Egyedül ezzel
tudnád jóvá tenni, hogy másodszor is felbontottad az eljegyzésedet
MacTavishsel.
A férfi felemelte a hangját, hogy nyomatékot adjon a szavainak. A
lány még nem fordult vissza az ablaktól. Azelőtt gyakran bejött ide,
hátha sikerül magára vonnia az apja figyelmét. Észre sem vette, hogy
sosem éri el a célját. Furcsa, hogy a gyerekek természet esnek
vesznek bizonyos dolgokat, mint például a szüleik szeretetét.
– Raphael Locke egy megrögzött nőcsábász – állapította meg
lemondó hangon.
Ezzel a kijelentéssel le is zárhatták volna a témát, de az apja nem
szokta olyan könnyedén feladni.
– És?
Jól sejtette! Nem fogja meghatni az apját. Lehetne Rafe -nek
akármilyen
Neki csak a rossz
Lockehíre, az rangja
család apja akkor is helyeselte volna a látogatást.
számít.
– És nem áll szándékában feleségül venni engem, ahogy senki
mást sem. – A lány végre megfordult, hogy láthassa az apja
reakcióját. – Azt hiszem, úgy fogalmazott, hogy ebben az
évszázadban nem fog megnősülni.
– Ostobaság! Te bármelyik férfi véleményét meg tudod
változtatni.
Ez akár egy bók is lehetett volna, az apja szájából mégis sértésnek
hangzott.
Azt nem fogja az orrára kötni, hogy foggal-körömmel küzdött
Locke meghívása ellen, és a férfi tulajdonképpen elrabolta, úgy
került Northumberlandbe. Az apját nem érdekelné, és már ő sem
tartotta fontosnak ezt a részletet. Többet nyert azon a kis
kiruccanáson, mint gondolta volna. Mi sem bizonyítja jobban Rafe
közreműködésének eredményességét, mint hogy most nem veszítette

el a türelmét az apjával szemben.
– Legalább szerelmes beléd, mint a többiek? – kérdezte Sherman.
– Nem. De barátok lettünk.
– Azt ak arod mondani, hogy nem kompromittált? Egy megrögzött
szoknyapecér, és meg sem próbált elcsábítani téged?
A lány elpirult, mert ettől már méregbe gurult.
– Tehát te is tudtad, hogy egy rossz hírű nőcsábász? Mégis
engedélyt adtál nekem, hogy meglátogassam?
– Hát persze. Ő a legjobb parti egész Angliában. Úgyhogy légy
szíves, meséld el nekem, hogy miért nem sikerült elcsavarni a fejét?
Nem vált be, hogy védekezésre akarta bírni az apját. Csak az
mentegetőzik, akinek bűntudata van. Ophelia érezte, hogy a haragj a
lassan kezelhetetlen lesz.
– Talán mert nem akartam.
– Elment az eszed?
A lány közelebb lépett, két kezét az asztalra tette, és közvetlen
közelről az apjára meredt.
– Szóhogy
akarod, sincsmiért
róla!nem
Sőtkell
azt nekem
hiszem,Lord
most jött meg
Locke? Pedigvégre. Tudni
hihetetlenül
jóképű, dúsgazdag, és egy magas cím várományosa. Ennél többet
nem is kívánhatnék egy leendő férjtől. Mégis van egy dolog, ami
számomra elfogadhatatlanná teszi.
– Mi az?
– Az, hogy te örülnél, ha ő lenne a vejed! Miután gyakorlatilag a
farkasok elé dobtál Yorkshire- ben, nem érzek magamban semmi
hajlandóságot arra, hogy a házasságommal téged boldoggá tegyelek.
Ez meglep?
A férfi felállt, és ő is haragos szemmel meredt a lányára.
– Egyáltalán nem lep meg, hogy egy akaratos és bosszúálló lány
vagy. De akkor is hozzá fogsz menni feleségül! Nem érdekel, hogyan
vonszolod az oltár elé, csak tedd meg! Különben én veszem kezembe
a dolgokat.
Ophelia tapasztalatból tudta, hogy semmi értelme az apjával

vitázni, és megértetni vele, hogy itt most az ő életéről van szó. Ezért
nem szólt többet, csak dühösen kiviharzott a helyiségből. Annyira
feldúlt volt, hogy nem akart visszatérni a szalonban időző
vendégekhez, hanem az étkezőbe sietett.
Rafe még mindig ott tartózkodott, csak most már állt, és a tányérja
üres volt. A másik két férfi már elhagyta a helyiséget, bár nem biztos,
hogy a jelenlétük megakadályozta volna a tettében, mert szinte
gondolkodás nélkül cselekedett. Egyszerűen odalépett Rafe -hez, és
megcsókolta.
A férfi jól leplezte a meglepetését. Azonnal visszacsókolta,
közben a tányérját letette az asztalra, hogy mindkét keze szabad
legyen, és szorosan magához ölelhesse. Ophelia haragja egy
szempillantás alatt szertefoszlott, és heves szenvedély támadt fel
benne, ami tovább fokozódott, mert a férfi csókja elmélyült, és egyre
mohóbb lett. A lány úgy érezte, hogy a teste lángra gyúl, amikor
Rafe megragadta a fenekénél fogva, és a kőkemény ágyékához
szorította.
Istenem, milyen
gyengédség, gyönyör,érzéseket tud izgalom!
és remegő kelteni benne! Harag,
Rafe volt szenvedély,
a végzete és az
öröme. Hogyan hagyhatta, hogy ilyen fontos legyen az életében?
Jane-nek igaza volt, és a tudtán kívül beleszeretett?
A férfi tovább csókolta, közben a hátát simogatta, és Ophelia
önfeledten átadta magát a gyönyörűséges pillanatoknak. Ám egy idő
után rájött, hogy nem is választhatott volna rosszabb helyet az
enyelgésre. Az ajtó tárva-nyitva állt, és a folyosó másik oldalán lévő
helyiségben több tucat ember tartózkodott. Bárki arra sétálhatott
volna, és meglátja őket, amint szenvedélyesen ölelkeznek.
A gondolattól megriadva gyorsan hátralépett, de a szíve még
mindig hevesen vert, és az arca égett. Érezte, hogy feldagadt az ajka,
és ez valószínűleg látszott is rajta. Aki ránéz, azonnal megsejti, hogy
nemrég csókolózott. Egyébként Rafe is zilált lett, mert csókolózás
közben megint felborzolta a haját. Ophelia gyorsan megigazította a
szőke tincseket. De a férfi szeme égett a szenvedélytől, és ez ellen

semmit sem tehetett.
Rafe zihálva felsóhajtott.
– Ez váratlanul ért – mondta, és a hangja rekedt volt.
A lány is nehezen tudta leplezni a felindultságát.
– Tőled tanultam – vágott vissza, a hintóban kapott csókra utalva,
és halványan elmosolyodott.
– Veszekedtél az apáddal?
– Honnan találtad ki? – kérdezte Ophelia gunyoros hangon.
A férfi gyengéden megcirógatta az arcát.
– Nyitva akarod hagyni a hátsó ajtót ma éjjel?
A gondolattól Opheliát olyan izgalom fogta el, hogy először meg
sem tudott szólalni, mert kiszáradt a torka.
– Lehet – nyögte ki végül nagy nehezen.
Aztán gyorsan felszaladt a lépcsőn, mert össze akarta szedni
magát, és kiverni a fejéből a gondolatot, hogy Rafe -fel szeretkezik a
szobájában. Ám közben tudta, hogy egészen biztosan nyitva fogja
hagyni azt az ajtót.
31. FEJEZET
phelia az egész délelőttöt átaludta, pedig nem így

tervezte. Sadie-t
megkérte, hogy ne ébressze fel, de csak
azért, mert azt gondolta, illetve remélte, hogy aznap
reggel nem egyedül lesz az ágyában. Előző este
megkérte az egyik szolgát, hogy délelőtt hozza el a lovát, mert
szeretett volna egy kicsit lovagolni a Hyde Parkban. A vidéki
raboskodása idején nagyon hiányzott neki ez a testmozgás, amit
hetente többször szokott gyakorolni.
De elaludt, és már túl késő van ahhoz, hogy kilovagoljon. Utoljára
hajnali ötkor nézett az órára. Egész éjjel ébren várta, hogy Rafe
beosonjon a házba, és a szobájába jöjjön. Egy teljes órán át az ajtóra
tapasztotta a fülét, hátha meghallja a lépteit! Milyen ostoba liba
vagyok, gondolta. A férfi persze nem jött.
Valószínűleg úgy döntött, hogy túl kockázatos len ne. Vagy nem
vette komolyan, amikor azt mondta, hogy talán nyitva hagyja az
ajtót? Nem kellett volna olyan szemérmesen fogalmaznia. De az is
lehet,
csak ahogy ő nem kapcsolatban
haragjával gondolta komolyan ezt aaznyi
emlegette éjszakai találkát,
tva hagyott hiszen
ajtót. Kár
volt a kelleténél többet beleképzelnie.
Ophelia az ablakhoz lépett, és elhúzta a halványlila függönyt.
Orrát megcsapta az asztalon pompázó rózsák illata. Az anyjának nem
volt sem üvegháza, sem zárt téli kertje, valahogy mégis mindig
sikerült friss virágot szereznie a téli hónapok idején.
Nem volt szerencséje. Benézett néhány mellékutcába, amely

mellett elhaladt, de Rafe eltűnt, míg ő az öltözködéssel volt
elfoglalva. Pedig nem is öltözött fel rendesen. Erre már akkor rájött,
amikor a kapunál várta, hogy Mark felsegítse a nyeregbe.
Nem időzött azzal, hogy előkeresse az egyik lovaglóruháját,
hanem felkapta az első keze ügyébe kerülő ruhadarabot, egy vékony
nappali ruhát, amelyben sosem szokta elhagyni a házat. A nyaka köré
tekert sál sem sokat ért, mert olyan vékony volt, hogy még a mély
dekoltázsát sem fedte be. Ráadásul a kabátját nem látta a szokott
helyén, ezért egy köpenyt kapott fel helyette. A haját sem kötötte fel,
csak gyorsan a szőrmesapka alá gyűrte.
Még jó, hogy a köpenyt magához tudta szorítani, így egy kicsit
melegen tarthatta magát. Közben nem győzött mérgelődni a saját
ostoba viselkedésén. Azonnal haza kell mennie. Ha valaki meglátja,
hogy így ment ki a szabadba, őrültnek fogja tartani. Vagy mégsem?
Nem is volt olyan hideg, és a szél sem fújt. A téli időjáráshoz képest
kifejezetten szép idő volt. Ideális lenne a lovagláshoz, h a
megfelelően felöltözött volna.
A távolban
úgyis észrevette
vissza akar menniMarkot.
a házba.Semmi értelme
Ophelia éppenitt elindult
várni rá,volna
amikora
szolga felé, amikor valaki megközelítette hátulról.
– Lovagolni mész a parkba?
Honnan az ördögből tűnt fel?
– Igen – felelte Ophelia, és Rafe felé fordította a lovát.
A férfi érdeklődő pillantással nézett rá, valószínűleg azért, mert
csupasz kézzel fogta össze magán a vékony köpenyt, ami egyáltalán
nem illett a lovagláshoz. Ráadásul lent kikandikált a selyemszoknya
csipkés szegélye.
A férfi nem tett megjegyzést az öltözékére, csak ennyit mondott: –
Valahogy sosem tudtalak lóháton elképzelni, Phelia. Azt kell
mondanom, eléggé meg vagyok lepve.
– Miért? Szeretem ezt a testmozgást.
– Igen, de… – A férfi elhallgatott, és halkan felnevetett. – Azt

hiszem, még most is úgy képzellek el, hogy mindig makulátlanul
tiszta vagy, és sosem piszkolod be magad. A frizurád is tökéletes, és
minden hajszálad a helyén áll. A ruhád sem gyűrött. És isten őrizzen,
hogy istállószagod legyen.
Most már a lány is elmosolyodott.
– Az egy hamis kép, és elég régi. Azóta már megdobáltál
hógolyóval, méghozzá nem is eggyel. És a szalonban is eléggé
összegyűrődött a ruhám, amikor…
A lány hirtelen elhallgatott, mert a férfi szeme tágra nyílt és a
pillantása szinte égetett. Tapintatlanság volt a szalonban történteket
említeni, ráadásul most már az ő lelki szemei előtt is megjelent a kép,
ahogy az önfeledt percekben felborzolta Rafe haját, miközben a férfi
felhevült arccal nézett rá, pont úgy, mint most.
Ezeket a gondolatokat ki kell vernie a fejéből! Talán mégis jó ötlet
lenne egy kiadós lovaglás a parkban.
– Versenyezzünk! – szólalt meg hirtelen.
Mark pont ekkor ért oda hozzájuk. Meghallotta a lány javaslatát,
és tiltakozniNagy
vágtázott. kezdett, de Ophelia
előnyre tett szertmárRafe
a -fel
parkba vezető akinek
szemben, ösvényena
gondolatai még mindig a szalonban jártak, és ezért nem reagált
azonnal. De amikor a lány nem sokkal később a háta mögé pillantott,
látta, hogy a férfi már utánaeredt. Ophelia vidáman felnevetett.
Közben elhagyta a sapkáját, mert a szél lekapta a fejéről. Nem fog
megállni, hogy felvegye! A verseny az verseny, és ő szeret nyerni.
A köpenye szétnyílt, mert két kézzel kellett fognia a kantárt. Alig
érezte a hideg szelet a mellkasán, mert a vére forrt a verseny
izgalmától. A sálja kibomlott, de gyorsan megmarkolta a végét,
nehogy azt is elveszítse. A köpenye, a sálja és a haja is lobogott a
szélben, de nem törődött vele.
Sarkát a kanca oldalába vágta, még hevesebb vágtára ösztönözve
a lovat.
Az északi lovaglóösvényen haladt, de mivel a park szinte teljesen

kihalt volt, gyorsan átvágott a Serpentine tó felé. Az északi ösvény
megkerülte a parkot, és elhaladt a nagy tó mellett, majd megint
északra fordult, és bezárta a kört. Sokkal hosszabb út volt, mint a déli
ösvény, amit ritkán használt. Rafe kezdte behozni a hátrányát, de
még nem ért teljesen a nyomába. A lány már látta a csónakházat a
távolban. Lehet, hogy még korcsolyáznak is a jégen egy ilyen szép
napon…
Nem esett túl nagyot. Sokkal rosszabb is lehetett volna. Amikor a
sikló keresztezte az útját, a kancája hirtelen megtorpanhatott volna,
és akkor Ophelia átrepül a feje felett. De a kanca felágaskodott
félelmében, és hátrafelé dobta le a földre. Vicces, hogy egy ekko ra
állat fél egy kicsi, ártalmatlan siklótól, de az ő kancája ilyen volt.
Ophelia nagyot huppant, néhány másodpercig nem kapott levegőt,
de már felkönyökölt, amikor Rafe leugrott a lováról, és odarohant
hozzá. Olyan gyorsan térdelt le mellette, hogy néhány centimétert
együtt csúsztak a fagyos füvön.
– Te jóságos ég! Halálra ijesztettél! – kiáltott fel a férfi dühösen.
Nem esett semmi bajom – nyugtatta meg a lány.
–
– Mert átkozott szerencséd volt! Az apádat le kéne lőni, amiért
egy ilyen ijedős lovat vett neked.
– Nem ő választotta, hanem én. Nekem csak néhány hónapig
nyaggatnom kellett, hogy kifizesse az árát. Így szoktuk csinálni a
dolgokat. Én nyaggatom, ő meg beadja a derekát, hogy békességben
legyen. Nem hiszem, hogy látta a lovat.
– Akkor is…
– Tényleg semmi bajom. Nem segítenél fel?
A férfi talpra rántotta a lányt, és hirtelen megcsókolta. Közben
megmasszírozta a hátsó felét, és gyengéden megdörzsölte azokat a
pontokat, amelyek sajogtak az eséstől. A lány élvezettel felnyögött.
Minden porcikája bizseregni kezdett, miközben átadta magát a férfi
becézésének, és mohó, szenvedélyes csókjának. Aztán a férfi
hátrahajolt, és Opheliának elállt a lélegzete, amikor meglátta a tüzes

tekintetét.
Rafe olyan gyorsan engedte el, hogy a lány majdnem elveszítette
az egyensúlyát. A férfi megfordult, és elfordította róla a pillantását.
Közben Ophelia leporolta a ruháját, és megint összehúzta magán a
köpenyét.
– Remélem, nem szoktál mindig ilyen lengén öltözni a
lovagláshoz – rótta meg a férfi, miközben ellépett tőle, hogy
megfogja a lovak kantárját.
– Nem, dehogy.
A férfi már összeszedte magát, és megint rá tudott nézni.
– Akkor ma miért?
– Nos, ma… hogy is mondjam… – A lány elhallgatott, mert rájött,
hogy bármit mond, kénytelen beismerni, hogy utána sietett. – Azt
hiszem, ezt most nincs kedvem elárulni.
– Ahogy gondolod. – A férfi vállat vont. – De azt javaslom, hogy
most menj haza.
– Én is ezt terveztem.
A férfi
testét, felsegítette
de sikerült a nyeregbe.
visszafognia Közben
magát, végigtapogathatta
és csak volna a
fellökte a tenyerével.
Most nagyon személytelenül viselkedett, túlságosan is közömbösen.
Igaz, hogy egy közparkban állnak, de kevés ember tartózkodik a
környéken, és azok is elég messze vannak.
Ophelia szerette volna megkérdezni tőle, hogy miért nem jött el
hozzá előző este, mert úgy tűnt, a férfi magától nem fog beszélni
erről. De illetlenség lenne firtatni a szándékait. Ráadásul már Mark is
odaért hozzájuk. Most is lemaradt, mint mindig, úgyhogy talán nem
is látta, hogy Ophelia leesett. A lány néha lassú tempóban haladt a
kedvéért, mert Mark nem volt valami jó lovas, és a hátasa sem tudott
lépést tartani az ő telivér kancájával. Többnyire előrevágtatott, és
megvárta a szolgát, aki lassabb iramban követte.
– Köszönöm a versenyt – mondta Rafe-nek. – Szeretek győzni –
tette hozzá vigyorogva.
– Én is – felelte a férfi ravaszkás mosollyal. – Egyszer majd ezt

rendes körülmények között is megismételjük, és akkor nem lesz
semmi esélyed a győzelemre.
A lány felnevetett.
– Én nem bíznék ebben. Mit gondolsz, miért telt két hónapba,
mire megszereztem ezt a kancát? Az apja egy díjnyertes versenyló.
Nem volt olcsó!
– Bebiztosítottad, hogy megnyerj minden versenyt, igaz?
– Hát persze!
– Akkor nincs más hátra, meg kell vennem az apját.
Ophelia egész úton mosolygott hazafelé, de n em tudta, miért tartja
olyan viccesnek ezt a beszélgetést.
32. FEJEZET
aphael visszatért a Grosvenor Streeten lévő

otthonába, ami a hasonló nevű térről nyílt. Opheliáék
háza több utcával odébb volt, ezért nem kellett volna
aznap elhaladnia előtte. Csakis a lány miatt tért le a szokásos napi
útvonaláról.
Amikor belépett a házba, annyira elmerült a gondolataiban, hogy
észre sem vette a vendéget, aki a szalon ajtajának támaszkodva állt,
és rá várt. Nem tudta kiverni a fejéből Opheliát, és a friss élmények
még jobban megragadták a képzeletét. Látta, ahogy vágtat a lován,
visszanevet rá, a sapkája lerepül a fejéről. Később a haja szétterült a
vállán, amikor felkönyökölt, és bosszús arcot vágott, amiért leesett a
nyeregből. És milyen odaadással élvezte, ahogy a sajgó testrészeit
masszírozza…
És az érzéki arca, amikor előző este megcsókolta az étkezőben…
Nem, erre nem szabad gondolnia! Arra sem, mekkora kísértést érzett,
hogy beosonjon a házába miután az utolsó lámpát is eloltották. A
hidegben
Végül nemálldogált a ház
nézte meg, hogymögött, és sokáig
nyitva van latolgatta,
-e a hátsó ajtó. mit tegyen.
Utána persze a fejét verte a falba, mikor hazaért, és a saját
ágyában tért nyugovóra. Legalább megpróbálta volna!
De bármennyire is kívánatosnak tartotta, hogy megin t
szeretkezzen Opheliával, egyszerűen nem teheti ezt meg, miután a
lány visszajött Londonba. Opheliának férjet kell keresnie. Hiszen a
vidéki tartózkodásnak az volt a célja, hogy megszelídüljön,
megszabaduljon a rossz természetétől, és boldogan éljen valak i

mással. Most nem szabad azzal foglalkoznia, hogy ideges lesz, ha
erre gondol.
A torokköszörülés hallatán Raphael a szalon felé pillantott, és
meglepetten felkiáltott, amikor meglátta a skót kiltet viselő férfit.
– Duncan! Miért nem értesítettél, hogy a városba jössz? Együtt
lovagolhattunk volna.
– Mert én sem tudtam, hogy itt fogok kikötni – válaszolta a
barátja. – Sabrina két nagynénje ragaszkodott ehhez az úthoz, hogy
Sabrina esküvői fátylához beszerezzenek valami csipkét, amit otthon
nem tudnak megvenni.
– Te kísérted el őket?
Duncan felhorkantott.
– Remek alkalom lett volna arra,hogy néhány napot Sabrinával
tölthessek, de nem… A hölgyek úgy döntöttek, hogy őt is magukkal
viszik, én pedig nem hagyhattam, hogy a menyasszonyom nélkülem
jöjjön ebbe a bűnös városba.
– Nos, elismerem, hogy Londonnak vannak bűnös részei, de azért
nem mindenütt
vigyorogva. – Aztolyan rossz éna sem
hiszem, helyzet – tette volna,
hagytam hozzá hogy
Raphaela
menyasszonyom egyedül jöjjön ide… Mármint, ha lenne
menyasszonyom.
Duncan felvonta a szemöldökét.
– Bánod, hogy nincs?
– Ezt meg honnan veszed?
Duncan felnevetett.
– Valószínűleg onnan, hogy most mondtad…
– Csak egyetértettem veled. Most pedig válaszolj a kérdésemre.
Ugye, ez az első alkalom, hogy Londonban vagy?
– Az első, és remélhetőleg az utolsó is.
– És meddig maradsz?
– A hölgyek már megtalálták, amit kerestek, és visszatértek a
szállodába. Holnap már megyünk is vissza.
– Olyan hamar? Legalább egy kicsit körül kell nézned

Londonban, mielőtt megint önkéntes száműzetésbe vonulsz. Hadd
vigyelek el ma este magammal! Meggyászoljuk az agglegényéleted
utolsó napjait.
Duncan felnevetett.
– Az egy ünnep, és nem gyász! Szerintem nem létezik nálam
türelmetlenebb ember, aki már alig várja, hogy az oltárhoz vezesse a
választottját. Már három hete várakoztatnak minket! Úgyhogy
sehova sem megyek a menyasszonyom nélkül.
Raphael felsóhajtott.
– Azt hiszem, találhatok egy estélyt, vagy valami szolidabb
szórakozóhelyet, amit ő is élvezhet. Illetve… – A férfi elhallgatott, és
odakiáltott a szolgának, akit reggel elküldött, hogy érdeklődjék
Reidékről. – Simon, visszatértél már?
Simon kidugta a fejét az egyik ajtón, ami a folyosó végén nyílt.
– Igen, uram.
– Mit derítettél ki?
– Még nem döntöttek a mai estéről.
– Akkor
lányukat menj vissza,
ne tegyék és figyelj
közszemlére
jobban. Az lehetetlen, hogy a
valamelyik eseményen.
– Kiről van szó? – érdeklődött Duncan.
– Opheliáról. Egyébként tartozol száz fonttal – tette hozzá
Raphael vigyorogva.
– Az kizárt! – tiltakozott Duncan. – A
fogadásunk úgy hangzott,
hogy csak akkor nyersz, ha a lány megváltozik. Márpedig jól tudom,
hogy…
– Megváltozott – vágott a barátja szavába Raphael. – De nem kell
elhinned. Az emberem mindjárt kideríti, hogy hova megy ma este, és
szerzek oda meghívókat, úgyhogy Sabrina nagynénjei is eljöhetnek.
– Komolyan beszélsz? Miért gondolod, hogy az a hárpia
megváltozott, amikor…
– Mert az elmúlt hetet vele töltöttem.
– Micsoda? – kérdezte Duncan meghökkenve.
33. FEJEZET
ary bekopogott Ophelia ajtaján, majd benyitott a

szobájába.
– Eldöntötted már, drágám?
Ophelia az íróasztalnál ült. A gondolataiba mélyedve bámult maga
elé, és nem az asztalon heverő meghívókat nézegette, amelyeket az
anyja behozott neki, amikor látta, hogy visszajött a lovaglásból.
Aznap reggel is hoztak öt újabb borítékot. Az előző esti összejövetel
után gyorsan elterjedt a híre, hogy visszatért Londonba, és a
házigazdák előnyt akarnak kovácsolni a népszerűségéből, hiszen a
jelenléte garantálja egy estély sikerét.
Elolvasott már néhány meghívót, mielőtt a gondolatai Rafe felé
kalandoztak, és eldöntötte, melyiket fogja elfoga dni.
– Azt hiszem, Lady Wilcott bálja tűnik a legjobbnak. Az utolsó
pillanatban hívtak meg, mert ma este lesz.
– Szólok az apádnak.
– Inkább ne. Jobban szeretném, ha te kísérnél el. Vagy nincs
kedved hozzá? drágám. Már szerettem volna én is részt venni egy
– Dehogynem,
ilyen eseményen, de az apád lebeszélt róla. Azt mondta, hogy
elterelném a figyelmét, márpedig neki téged kell szemmel tartania.
Ophelia inkább nem adott hangot a véleményének. Milyen
„kedves” gesztus az apjától! Bóknak tünteti fel, hogy nem tart igényt
a felesége társaságára.
– Én azt hittem, hogy nem akarsz elmenni otthonról – mondta

Ophelia. – Tudom, hogy inkább te szeretsz vendégeket fogadni.
– Csak azért, mert nem tudtam rávenni a férjemet, hogy eljöjjön
velem egy bálba vagy estélyre. Igazából csak akkor szereti a
társasági eseményeket, ha ő a házigazda.
– Értem. Akkor ezt nem is kéne említeni neki. Hagyhatnál egy
üzenetet, hogy elmentünk.
Mary felnevetett.
– Érdekes gondolat. Valószínűleg nagyon dühös lesz, deki fogjuk
bírni. Legalább egyszer csak mi ketten szórakozunk egy kicsit.
Istenem, már alig várom!
Miután Mary magára hagyta, Ophelia elmosolyodott. Most már ő
is várta az estét. Az anyjával utoljára akkor mentek el valahová
kettesben, amikor a szezon előtt a Bond Streeten vásárolgattak. Több
hónappal előtte pedig egy színházi előadást néztek meg, amit az apja
unalmasnak tartott, és otthon maradt.
Más oka is volt annak, hogy izgatottan készülődött a bálhoz, Sadie
segítségével. Tudta, hogy nagyon szép lesz, de nem ezért örült az
eseménynek.
volt a kedvenc Pedig szinteésragyogott
színe, a halványkék
nem véletlenül. báli ruhájában.
Remekül Ez
állt a szőke
hajához, világos bőréhez és kék szeméhez. Sok hasonló színű ruhája
volt, de más-más díszítéssel. Ennek a szegélyére például ezüstszínű
zsinórt varrtak. A nyakában egy apró zafírokkal kirakott ezüst
nyakék lógott, amitől a kék szeme sötétebbnek tűnt.
A szeme most ragyogott az izgalomtól, mert úgy érezte, hogy
Rafe is ott lesz a bálban aznap este. Pedig ennek a bizakodásnak nem
sok alapja volt, hiszen nem valószínű, hogy egy ilyen nagyszabású
eseményre esik a választása, ha aznap elmegy valahová. Rafe nem
feleséget keres. És egyszer a Nestben, vacsora közben, említette a
nagynénjének, hogy már nem kíséri el többé Amandát. Úgyhogy egy
ilyen bál lenne az utolsó hely, ahol felbukkan. Mégis meg volt
győződve arról, hogy Wilcottéknál találkozni fognak aznap este.
Ezért egyre csak őt kereste a tekintetével. A hatalmas bálterem

elcsendesült, amikor belépett az ajtón. Azelőtt imádta ezt a jelenetet,
de aznap este észre sem vette, mert csak egy dologra figyelt:
megpróbálta észrevenni Rafe-et a tömegben. A férfi elég magas volt,
mégsem látta sehol. De akkor is el fog jönni!
– Őszintén mondom, hogy várhattál volna a visszatéréssel, amíg
férjhez megyek.
O phelia megfordult, és Amanda Locke-ot pillantotta meg, aki
követte őt. Rafe húga szinte ragyogott aznap este, bár az arcán
bosszúság tükröződött. Rubint nyaklánca remekül illett a rózsaszín
ruhájához. Valószínűleg egy családi örökség volt, és megengedték
neki, hogy a debütálása alkalmából felvegye. Mindenki úgy tudta,
hogy Ophelia a Locke család vendégszeretetét élvezte, de a lány
tényleg szeretett volna találkozni Rafe családjának többi tagjával is.
– Szia, Amanda! – Ophelia a lányra mosolygott. – A bátyád is
veled jött?
– Nem – motyogta Amanda. – Tudom, hogy tegnap este hazajött,
de még nem láttam. Ami azt illeti, nem is baj, mert még mindig nem
akarok
– Neszóba állnirá.
haragudj vele.
A férfiak néha szeretik megtartani maguknak a
titkaikat. Gondolom, te sem kötöttél mindig mindent az orrára, nem
igaz?
– Nem… Illetve talán – válaszolt Amanda enyhe pírral az arcán. –
Értem, mire célzol – tette hozzá végül.
– Helyes. Ne legyél féltékeny rám, Amanda. Ha megmondod,
melyik férfi nyerte el a tetszésedet, azzal különösen goromba leszek.
– Miért tennéd ezt meg nekem?
– Miért ne? Talán nehéz elhinni, de nem akarom, hogy minden
férfi a lábam elé omoljon. Az elég kényelmetlen lenne. És úgysem
tudnék mindegyikhez férjhez menni!
Amanda furcsa pillantást vetett rá, majd megszólalt.
– Ezt komolyan mondod?
– Persze.
– De a szezon elején nem úgy tűnt, amikor mindegyiket magad

köré gyűjtötted, és élvezted, hogy a lábad előtt hevernek.
– Valóban bátorítottam őket, de többnyire csak az apám kedvéért.
Meg akartam mutatni az apámnak, hogy bármelyik férfit
megszerezhettem volna a városban, ha nem jegyez el egy olyan
férfival, akit még sosem láttam.
Amanda halkan felsóhajtott.
– Nem is értem, hogy tudtad ezt elviselni. Mármint mielőtt
találkoztál MacTavishsel, és rájöttél, hogy nem egy vadember. Én
haragudtam volna a szüleimre, és nagyon féltem volna.
– Köszönöm. Jó tudni, hogy nem csak én éreztem így.
– De… Akkor sem voltál elragadtatva MacTavish-től, amikor
találkoztál vele, igaz?
Ophelia megrázta a fejét.
– Azt hiszem, vannak emberek, akik egyszerűen nem illenek
egymáshoz. Szerencsére rájöttünk erre, mielőtt késő lett volna.
Ez csak egy kis hazugság volt, ráadásul nem is az övé, úgyhogy
Opheliának nem támadt kellemetlen érzése miatta. Nem győzött
csodálkozni,
fiatalemberekhogy még megzavarták
időnként vagy húsz percig
őket,beszélgettek Amandával.
főleg azért, hogy aláírjákAa
táncrendjüket. És Amanda végül beismerte, hogy még egyik férfi
sem tetszik neki, és nehezére esik a választás.
– Nem tudok mást tanácsolni, csak azt, hogy várj a szerelemre, és
az majd mindent eldönt. Rafe említette, hogy számodra nagyon
fontos a szerelem, ami szerinted kéz a kézben jár a boldogsággal.
– Igen, valószínűleg többször is beszéltem neki erről. Te is ezt
teszed? A szerelemre vársz?
– Attól tartok, az én helyzetem egy kicsit más. Ha nem találok
gyorsan férjet magamnak, az apám megint beavatkozik, és ő választ
helyettem.
– De ez olyan… ódivatú!
A lány miatta tűnt idegesnek, és Ophelia nem kételkedett az
őszinteségében. Közben nem győzött csodálkozni. Milyen más most
minden! Ha kedvesen bánik az emberekkel, ugyanazt a kedvességet

kapja vissza tőlük. Egész életében rossz úton járt, amikor
szándékosan elidegenített magától mindenkit, aki a barátja lehetett
volna?
– Jaj,
de kellemes meglepetés! – szólalt meg hirtelen Amanda, és
Ophelia mögé pillantott. – Sabrina is eljött Londonba! Menjünk, és
üdvözöljük.
Ophelia megfordult. Sabrina és a két nagynénje éppen belépett a
bálterembe. Alig ismerte fel a vidéki lányt, olyan gyönyörű volt
aznap este. Pedig nem i s báli ruhát viselt, csak egy szolid
halványzöld estélyit. Mégis szinte ragyogott. A jelentéktelen
yorkshire-i lány gyönyörűséges hercegnővé változott. Ezt tette vele a
szerelem?
De Ophelia kényelmetlenül érezte magát, miközben követte
Amandát a helyiség másik végébe. Rafe rádöbbentette, milyen
csúnyán bánt a lánnyal. És erre a féltékenység sem mentség. A szívét
szorongatta a bűntudat, és mire odaértek Sabrinához, már a szeme is
könnybe lábadt. Te jó ég, nem sírhatja el magát a bálterem kellős
közepén!
A háttérben maradt, míg Amanda üdvözölte a lányt. Sabrina
mosolyogva váltott néhány szót Rafe húgával, de a mosolya
elhalványult, amikor Opheliára pillantott. Mary is odament hozzájuk,
hogy köszöntse Sabrina nagynénjeit, akikkel régi barátnők voltak, és
egy pillanatra elvonták Amanda figyelmét.
Ophelia megragadta az alkalmat, megölelte Sabrinát, és a fülébe
súgta: – Kihasználtam a kedvességedet. Elnézést kérek érte… – És
most tényleg elsírta magát! – Nagyon sajnálom. De leginkább azt
sajnálom, hogy hazudtam neked Duncanről. Sok mindenben
tévedtem, és féltékeny voltam rád, nem is egyszer. Szeretném, ha
tudnád, hogy nagyon megbántam, amit tettem és mondtam.
Ophelia nem várta meg Sabrina válaszát. Nem akarta, hogy bárki
meglássa az arcán végigcsurgó könnyeit, ezért gyorsan elhagyta a
helyiséget.
34. FEJEZET
iért vágsz ilyen bosszús arcot, kislány? – kérdezte

Duncan, amikor ő is belépett a bálterembe, és a
menyasszonya mellé ért.
Még mindig haragszol, hogy idehoztalak, amikor nincs báli ruhád,
amit felvehetnél?
Sabrina megveregette a vőlegénye arcát.
– Én sosem haragszom rád. Ophelia volt itt az előbb. Bocsánatot
kért, amiért korábban hazudott rólad, de tudom, hogy nem gondolta
komolyan. Akkor meg miért bajlódott vele?
A férfi megvonta széles vállát.
– Talán azt akarja, hogy Rafe nyerje meg a fogadást?
– Tényleg, a fogadás, amiről már beszéltél. Hát persze! – Sabrina
bólintott, de aztán megint összeráncolta a homlokát. – Az nem lehet.
Ő nem alacsonyodna le odáig, hogy segítsen valakinek. Ez annyira
nem jellemző rá.

–
– Akkor miért
Mert azt kételkedtél
mondta, az őszinteségében?
hogy féltékeny volt rám.
– És?
– Ez nem elég? Hogyan lehetne ő féltékeny rám?
Duncan nevetni kezdett.
– Nagyon is könnyen, Brina. Nem tudod, milyen csodálatos vagy?
Egyébként a féltékenységnek nincs szüksége magyarázatra vagy
indokra. Igaz, hogy kivételesen szép, de neki is lehetnek félelmei és

kételyei saját magával kapcsolatban.
– Az ő pártját fogod? – hökkent meg Sabrina.
– Nem, csak arra gondolok, hogy Rafe-nek talán igaza volt, és az
a lány tényleg új lapot nyitott az életében.
– Tehát a barátod azt hiszi, hogy ő nyerte meg a fogadást?
– Igen. Azért vagyok itt, hogy a saját szememmel győződjek meg
az igazáról. Hol van Ophelia?
Sabrina elgondolkodott.
– Tényleg egy kicsit megrendültnek tűnt, de azt hittem, hogy csak
színjáték, mert ahhoz mindig értett. Szerintem kiment a helyiségből,
hogy összeszedje magát, akármi is volt a jelenetének az indítéka.
Raphaelt és Duncant az előcsarnokban feltartotta Raphael apjának

egy régi barátja. Duncannek sikerült hamar kimentenie magát, és
továbbmennie a bálterembe, de Raphael csak tíz perc után tudott egy
udvarias ürüggyel elszabadulni tőle. Mire végre ő is belépett a
hatalmas
sem vette,helyiségbe,
hogy egy sznézelődnie
őke fejet iskellett
keres aa tömegben.
barátai után.
Közben észre
Amikor felbukkant a helyiségben, a jelenlévők izgatottan
pusmogni kezdtek, sőt néhányan halkan felkiáltottak
meglepetésükben. Teljesen megfeledkezett arról, hogy a jelenléte
feltűnést kelthet, hiszen már évek óta nem vett rés zt egy londoni
bálon sem. Azonnal megrohanták az ismerősök, akik a visszatérése
óta nem látták, és üdvözölni akarták. És az ugrásra készen álló
anyák…
Amikor meglátott két elszánt matrónát, akik a lányukat maguk
után vonszolva viharzottak feléje, legszívesebben sarkon fordult
volna, hogy meg se álljon hazáig. De sikerült megőriznie a
hidegvérét, felvette a legtartózkodóbb arckifejezését, és kitért a tánc
elől, amit rá akartak erőltetni. A viselkedése már kezdett kifejezetten
goromba lenni, amikor a húga a megmentésére sietett, és szó nélkül
elvonszolta a hölgyek közeléből. Csak Amanda teheti ezt meg
büntetlenül, mert ilyen helyzetekben mindig önfeledten

hebehurgyának és szertelennek tetteti magát.
Egészen a frissítős asztalokig vonszolta, ahol a poharak
sorakoztak. Egy szolga ügyelt arra, hogy mindig legyen elég ital a
vendégek számára, a pezsgőtől a gyenge teáig. Raphael elvett egy
pohár pezsgőt. Amanda ügyelt arra, hogy a bátyja jelenlétében ne
igyon alkoholt, ezért az asztal másik végéről választott egy poharat.
– Szólhattál volna, hogy itt leszel – mondta szemrehányó hangon,
és ivott egy kortyot a hideg italból. – Akkor nem kellett volna
magammal cipelnem Julie nénit, akinek egyáltalán nem volt kedve
eljönni. És mielőtt elfelejtem, az előbb beszélgettem Opheliával.
Nem fogod elhinni, de egészen kedves volt hozzám. Alig győztem
csodálkozni, hogy… Mindegy, felejtsd el! Egy pillanatra
megfeledkeztem arról, hogy még mindig nem állok veled szóba.
Azzal a lány elviharzott, és Raphael nevetve nézett utána. Szinte
sajnálta azt a férfit, aki mellett a húga végül megállapodik. Szegény
embernek egy perc nyugta sem lesz.
Végül észrevette Duncant és Sabrinát, de csak azért, mert
elsuhantak melletteészrevétlenül
éppen megpróbált a táncparketten. Aztán meglátta
visszasurranni Opheliát,
a helyiségbe. aki
A lány
mágnesként vonzotta a tekintetét, és a szépségétől most is elállt a
lélegzete.
Halványkék ruhája szegélyét gyönyörű ezüstszínű bordűr
díszítette, és erről régebben a jégkirálynő jutott volna az eszébe.
Most viszont egyáltalán nem tűnt fagyosnak. Azelőtt minden
mozdulatából áradt a fensőbbséges leereszkedés, de most ezt sem
látta rajta. Sőt úgy tűnt, mintha minden önbizalmát elveszítette volna.
A férfi elszörnyedt ettől a gondolattól. Mit tett vele? Ha egy
félénk kisegeret faragott belőle, akkor inkább főbe lövi magát!
Azonnal elindult Ophelia felé, de sietnie kellett, mert a szeme
sarkából látta, hogy legalább fél tucat fiatalember készül
megközelíteni a bálkirálynőt. Mire odaért hozzá, úgy érezte magát,
mint egy versenyző! Végül ő győzött, de csak hajszál híján. Mert míg
a többiek azzal voltak elfoglalva, hogy a társasági élet szabályait

betartva felhívják magukra Ophelia figyelmét, addig ő egyszerűen
megragadta a kezét, és magával vonszolta a táncparkett felé.
– Szabad egy táncra, kedvesem? – kérdezte útközben.
– Örömmel – válaszolta a lány. – Bár lehet, hogy megzavarnak
minket, mert ezt a táncot már valaki ni.isnak ígértem.
– Bátraké a szerencse. – A férfi a táncolók közé vegyült a lánnyal.
Mihelyt a vállára tette a kezét a keringőhöz, furcsa érzés fogta el,
mintha a lány az övé lenne. Ez nevetséges. Talán segített neki
megváltozni, megszelídítette a sárkányt, de Ophelia nem az ő
alkotása. Csak segített kihozni belőle azt, ami benne volt, mélyen
elrejtve.
Tudta jól, hogy most már nem sajátíthatja ki O pheliát, de be
kellett ismernie, hogy hiányzik neki a Nest nyugodt légköre, ahol
zavartalanul együtt lehetlek. Milyen kár, hogy annak vége! Egy ilyen
környezetben, egy társasági eseményen nem tölthet túl sok időt vele.
Most is csak egy táncot engedhet meg magának, különben azonnal
pletykálni kezdenek róluk. Pedig milyen jó lenne megint látni, ahogy
nevet, és élvezni
A Nestben a szellemes
töltött megjegyzéseit!
időnek sajnos

túl hamar vége lett, és neki egész
idő alatt az járt a fejében, hogy az ágyába vigye, és nem a feladatra
összpontosított. Még jó, hogy így is sikerrel járt. Raphael úgy
döntött, hogy továbbra is szemmel kell tartania, nehogy a végén
Ophelia átessen a ló másik oldalára, és elveszítse minden önbizalmát.
Tánc közben nem volt semmi furcsa a viselkedésében. Talán
azért, mert a történtek után már el tudott lazulni a társaságában.
Lehet, hogy a barátjának tartja? De látni akarta, hogyan viselkedik
másokkal, mert nagyon aggasztotta az a meghunyászkodó, zavart
arckifejezés, amellyel belépett a bálterembe.
– Ha megérintelek, mindjárt meg is akarlak ízlelni. Nehéz
ellenállni a kísértésnek. – Te jóságos ég, ez most tényleg kiszaladt a
száján? Bizonyára, mert a lány elvörösödött.
Ezért Raphael gyorsan hozzátette: – Ne pirulj el. Olyankor

túlságosan szép vagy. – A lány arca még vörösebb lett. – Így már
sokkal jobb – mondta a férfi vigyorogva. – A foltok enyhítik a
káprázatot. Ezt már többször észrevettem.
A lány felnevetett.
– Mindig ugratsz? Ez elviselhetetlen.
– Nem igaz, mert igenis nagyon tehetséges ugrató vagyok. Sőt a
legjobb egész Londonban, ha tudni akarod.
– Hagyd abba, kérlek.
– Már jobban érzed magad?
A lány kíváncsi pillantást vetett rá.
– Nem tudtam, hogy rosszul vagyok.
– Olyan furcsának tűntél az előbb, amikor beléptél a terembe.
Mintha nem is te lennél.
– Ja, azért mondtad? Beszéltem Sabrinával, és kicsit kínos volt.
– Nehezen ment?
– Egyáltalán nem. Ha tudni akarod, elnézést kértem tőle.

–
– Remélem,
Nem. Egésznem
jólcsak az én
érzem kedvemért.
magam, mintha egy nagy súly gördült
volna le a vállamról. Valószínűleg még jobb lenne, ha megbocsátott
volna.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Nem fogadta el a bocsánatkérésedet? Ez nem vall rá.
– Félreértettél. Lehet, hogy megbocsátott volna, csak nem akartam
kivárni, mit mond. Azt hiszem, egy kicsit zavarba jöttem.
– Zavarba jöttél? – ismételte meg a férfi a mindent iiuló
pillantásával. – Nyugodtan bevallhatod, hogy sírtál.
– Ne hidd, hogy…
– Ne kezdj megint hazudozni – vágott a szavába a férfi feddő
hangon.
– Ne kukacoskodj! Ha a sírást másképpen akarom nevezni, akkor

másképpen nevezem, és kész! Vagy megint akarod látni, hogy
elpirulok?
A férfi nevetve megcsóválta a fejét.
– Rendben. Nevezd, aminek akarod.
35. FEJEZET
phelia megint Rafe karjában volt, de most több tucat

szempár kereszttüzében táncolt vele a parketten.
Nehezére esett leplezni az érzelmeit és ügyelni a
viselkedésére, amikor végre ismét Rafe közelében lehetett. Ügyelnie
kellett arra, hogy a mosolya ne legyen árulkodó, mert sokan figyelték
őket. Igyekezett elfordítani a tekintetét, nehogy elmerüljön a férfi kék
szemében, és megfeledkezzen arról, hogy hol vannak.
Annyira jóképű az elegáns öltözékében! A helyiségben
valószínűleg minden nő szívesen cserélt volna vele, de most az
egyszer nem a kivételes szépsége miatt. Rafe egyszerűen lenyűgöző
látványt nyújtott a fekete kabátban, amelyet egy lazán megkötött
fehér selyemsál díszített.
Ráadásul incselkedik vele! Nemrég azt mondta, meg akarja
ízlelni, és Ophelia majdnem összeesett, amikor meghallotta. Az
együtt töltött idő után feljogosítva érzi magát, hogy érzéki
megjegyzéseket tegyen? Jó lenne azt hinni, hogy egyszerűen nem
tudja visszafognimondhat
már nyugodtan magát, deilyet,
sokkal valószínűbb,
hiszen úgysem hogy úgy
válaszo érzi,
lhat most
hasonló
modorban, bármennyire is szeretné.
A láncnak túl hamar vége lett, de talán nem is baj. Ha sokáig ilyen
közel van Rafe-hez, akkor bizalmasabban is meg akarja érinteni, és
nem elégszik meg azzal, hogy csak a kezét fogja tánc közben.
– Tudtam, hogy itt leszel – vallotta be szégyenkezve, miközben a
férfi elvezette a táncparkettről.
Észrevetted az emberemet, aki nálatok kémkedett?

– Az emberedet?
A férfi legyintett.
– Mindegy. Honnan tudtad?
– Csak volt egy erős megérzésem. Talán azért, mert közölted
velem, hogy segítesz férjet választani.
A lány azt remélte, hogy a férfi tiltakozni fog, ám csak ennyit
mondott: – Most már hajlandó vagy alaposabban megfontolni a
döntésedet, és nem sieted el, csak hogy minél előbb kikerülj az apád
fennhatósága alól? Egyébként milyen volt a találkozás, azon kívül,
hogy feldühített?
– Pontosan olyan, amilyennek vártam. De ha a korábbi hangos
vitáinkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy nem tudott
annyira kihozni a sodromból, mint máskor. Úgyhogy egész jól ment.
Ophelia nem tett említést arról, hogy amikor az étkezőben
találkoztak, Rafe csókjától a maradék haragja is elpárolgott. A csók
gondolatától megint elpirult, ezért gyorsan így folytatta: – Nem
hiszem, hogy túl sok időm van a válogatásra. Az apám minél előbb
férjhez akar adni, és őhogy
irányítja
– Arra gondoltam, talánazbeszélhetnék
eseményeket.vele.
– Nehogy megpróbáld! Akkor végképp meg lesz győződve arról,
hogy érdeklődsz irántam.
– A pokolba! Miért ilyen türelmetlen?
– Nem tudod? A születésem óta arra vár, hogy férjhez adjon, és
élvezze a házasságom társadalmi előnyeit. Azt hitte, hogy Duncannel
elérte a célját, és nagyon örült a frigynek. Teljesen el volt keseredve,
amikor az eljegyzésünk kétszer is felbomlott, és bosszantja, hogy
mindent kezdhet elölről. Úgyhogy ne lepődj meg, ha legközelebb
téged szemel ki magának.
– Sajnálom, de nem az esetem.
Rafe ezt olyan komoly arccal mondta, hogy a lányból kitört a
nevetés. De azért fontosnak tartotta, hogy még egyszer
figyelmeztesse a férfit.
– Megpróbálhatod elviccelni a dolgot, de ne feledd, hogy az apám

komolyan gondolja. Elhatározta, hogy te leszel a veje.
Rafe elhúzta a száját.
– Azt hiszem, az első levelem miatt támadt ez az ötlete.
Valószínűleg félreértette a szándékaimat.
A férfi végigvezette a lányt a táncparkett szélén, amíg Maryhez
nem értek. Sajnos Mary még mindig Sabrinával és Hilaryvel
csevegett. Duncan is ott volt. Sabrina mögött állt, és kezét a
menyasszonya vállára tette.
Ki gondolta volna, hogy ők ketten egy pár lesznek, amikor első
látásra egyáltalán nem illenek össze? A jóképű, erős felépítésű skót,
és a kedves vidéki lány, akit a legjobb indulattal sem lehet
szépségesnek nevezni. De Duncant valószínűleg az nyerte meg, hogy
Sabrina minden helyzetben meglátja a humort, és másokat is fel tud
vidítani. Először barátok lettek, aztán szerelmesek, és Ophelia már
bánta, hogy ezt nem vette észre korábban. Így félreértette a helyzetet,
és meggyőzte Sa brinát, hogy Duncan csak azért mutat érdeklődést
iránta, mert őt akarja féltékennyé tenni.
sokDuncantől is bocsánatot
lelki gyötrelemért, kellazt
amikor kérnie
hitte,a hamis feltételezéseiért,
hogy feleségül és a
kell vennie.
De fura módon minden másképp alakult volna, ha még a
vőlegényével való találkozása előtt megváltozik, és másképp
viselkedik az emberekkel.
Talán ők is egymásba szerettek volna? Milyen érdekes gondolat…
De megtörténhetett volna, ha nem riasztja el Duncant a sértő
megjegyzéseivel meg a gőgös viselkedésével. Tehát , ha most
bocsánatot kér tőle, akkor tulajdonképpen azt sugallja, hogy sajnálja
a történteket, és nem örül annak, hogy a volt vőlegénye megtalálta az
igaz szerelmet Sabrina oldalán. Nem, ez nagyon kínos lenne.
Ez alkalommal Sabrina rámosolygott, és Ophelia boldog
megkönnyebbüléssel viszonozta a mosolyát. De aztán elkapta
Duncan gyanak vó pillantását.
– Szia, Duncan – üdvözölte a férfit kissé félénk hangon. –

Meglep, hogy itt látlak titeket a városban, nem sokkal az esküvőtök
előtt.
– Csak vásárolni jöttünk, mert van néhány holmi, amit a hölgyeim
nem tudnak otthon beszerezni.
Hilary Lambert egy hálás mosollyal köszönte meg a „hölgyeim”
kifejezést, de aztán folytatta a beszélgetést Maryvel. Ha a két barátnő
találkozott egymással, nem tudta megunni a régi történetek
felelevenítését.
– Gratulálok a közeledő menyegzőhöz – mondta Ophelia
Duncannek. – Nagyon örülök nektek.
– Nocsak – csodálkozott Duncan. – Látom, komolyan gondolod.
A férfi láthatóan nem kételkedett benne, a lány mégis
kötelességének érezte megnyugtatni.
– Talán mi is összebarátkoztunk volna, ha nem erőltetik a
találkozásunkat. De nem kétlem, hogy Sabrina sokkal jobb feleséged
lesz, mint én lettem volna.
Duncan Rafe-re nézett, és még mindig nem győzött csodálkozni.
– Feladom,
hogy öregem. Nem
a lány megváltozott. is kell veszítem
Örömmel többet hallanom, mert
el a fogadást. elhiszem,
Ophelia zavartan ráncolta a homlokát, mert nem értette, miről
beszél a volt vőlegénye. De aztán Rafe-re nézett, és látta, hogy a férfi
kényelmetlenül feszengeni kezd.
– Duncan ezt bóknak szánta, és örül a sikerednek, Phelia –
próbálta menteni a helyzetet Raphael.
De a lány nem is hallgatott rá.
– Egy fogadás? Az egész egy fogadás volt? Egy átkozott fogadás
miatt gyötörtél annyit?
– Egyáltalán nem erről van szó.
– Nem?
– Nem! – győzködte a lányt Rafe. – Én tudtam, hogy képes vagy a
változásra. A fogadást csak Duncan kételkedése miatt javasoltam.
A lány Duncanre nézett, és látta, hogy már ő is kínosan érzi

magát. Sabrina is zavartnak tűnt. A vőlegénye helyett szégyenkezett?
Vagy azért, mert félt, hogy Ophelia jelenetet rendez? A jelenlévők
tényleg feléjük fordultak, és még Mary meg Hilary is abbahagyta a
beszélgetést.
– Mi a baj? – kérdezték egyszerre.
Ophelia nem felelt. Csak arra tudott gondolni, hogy Rafe és
Duncan együtt nevetgéltek rajta, amikor a fogadást kötötték. Milyen
jól szórakozhattak! Minden hazugság volt? Rafe végig hazudott
neki?
Félig szomorú, félig lesújtó pillantást vetett az ifjú örökösre.
– Tehát még most is azt állítod, hogy az én boldogságom
érdekelt? Amikor képes voltál pénzt tenni rám, és fogadni a
barátoddal? Istenem, milyen hazug alak vagy!
– Phelia, esküszöm, hogy…
Ophelia nem volt kíváncsi a további magyarázkodásra. Kirohant a
helyiségből, és az anyja rémülten követte.
– Mi történt? – kérdezte Mary, aki alig kapott levegőt, mert
megpróbált lépéstsem
tartani a lányával.
A kabátjukat vették ki a ruhatárból, sőt Ophelia azt sem várta
meg, hogy előhozzák a hintót. Egyszerűen kirontott az ajtón, és ő
kereste meg. A kocsijuk nem messze állt, a járda mellett, úgyhogy
néhány másodperc múlva már úton is voltak hazafelé.
– Mi történt? – ismételte meg a kérdését Mary.
Ophelia nem válaszolt. Nem tudott megszólalni, mert úgy érezte,
hogy egy hatalmas gombóc van a torkában. Az arcán csurgó könnyek
azonban önmagukért beszéltek, és a lány nemsokára az anyja
karjában zokogott.
Raphael az ajtóban állva nézte, ahogy Ophelia hintója eltűnik az
utca végén. Csak néhány másodperccel utána ért oda, mert először
ráförmedt Duncanre: – Köszönöm szépen, öregem.
– Nem tudott a fogadásról? – csodálkozott Duncan.
– Hát persze, hogy nem! Ennyire ostobának nézel? Most viszont

tényleg bolondot csináltál belőlem.
– De miért zavarja őt a fogadásunk? Az a lényeg, hogy
megváltozott, és már nem egy elviselhetetlen fúria.
– Azt hitte, hogy a javát akarom, amikor meggyőztem a változás
fontosságáról, de most azt hiszi, hogy aljas indokaim voltak. Lehet,
hogy az összes erőfeszítésem kárba vész!
– Akkor eredj utána, és magyarázd meg neki a helyzetet. Hozd
helyre, amit elrontottam.
36. FEJEZET
aphael már korán reggel a Reid-házhoz ment, persze

azért igyekezett elfogadható időpontban bekopogni az
ajtón. Nem nyert bebocsátást. A hölgyek aznap nem
fogadtak látogatókat, a gróf pedig nem volt otthon.
Délután visszatért, és ugyanezt az üzenetet kapta. A ház előtt
álldogált egy darabig, és figyelte, hogy másokat is elküldenek -e.
Megkönnyebbült, amikor látta, hogy nem csak őt utasítják vissza.
Az embere, Simon sem járt sikerrel, és nem tudta kideríteni, mit
terveznek a hölgyek aznap estére. Sőt, kitették a szűrét, miután az
egyik szolgálólány szólt a lakájnak, és közölte vele, hogy Simon nem
tartozik a házhoz. De Raphael már erre az eshetőségre is adott neki
utasítást. A szolga az utca végében várt egy bérelt kocsiban, hogy
követni tudja a hölgyeket, ha elhagyják a házat. De nem távoztak.
Raphael most tapasztalta meg életében először, mil yen
kellemetlen érzés, amikor aggódik valakiért. Miért nem ment
Ophelia után az este? Akármilyen késő volt, ragaszkodnia kellett
volna ahhoz, hogy
gyomrában, beszéljenek.
ami azóta nem Akkor
hagyja nem lenne ezSzörnyű
nyugodni. a furcsa görcs
volt aa
gondolat, hogy fájdalmat okozott a lánynak. Ennél még az is jobb
lenne, ha haragudna rá. Azt el tudná viselni.
Szinte megkönnyebbült, amikor levelet kapott az apjától,
amelyben azt kérte, hogy menjen Norford Hallba. Raphael nem
lepődött meg. Inkább azon csodálkozott, hogy nem írt már korábban.
Miután visszatért Angliába, sokáig nem látogatta meg a családját. Az
apja valószínűleg jó ideje várja, hogy megjelenjen Norford Hallban,

de végül elfogyott a türelme. Akárhogy is van, nem teheti meg, hogy
figyelmen kívül hagyja a felszólítását. Pedig a lehető legrosszabb az
időzítés.
Egész éjjel egy levelet fogalmazott Opheliának, de végül
összetépte. Írásban nem lehet ezt megmagyarázni, sőt talán még ront
is a helyzeten, és még jobban felzaklatja a lányt. És mit mondhatna
neki? Hogy egy fogadás indította el az eseményeket, de a végén már
egyáltalán nem arról volt szó?
Másnap reggel elindult Norford Hallba. Miután az éjszaka nagy
részét levélírással töltötte, olyan fáradt volt, hogy meg sem kérdezte
Amandát, miért akar vele tartani a rövid úton. Inkább megpróbálta
bepótolni a hiányzó alvást.
Amikor felébredt, meglátta a húgát, amint a zötyögés ellenére
olvasni próbál a szemben lévő ülésen.
– Azért jöttél velem, hogy megvédjél?
Amanda felnézett a könyvéből.
– Tényleg úgy gondoltam, hogy szükséged van némi védelemre.
A Miért?
férfi csakNem
tréfált, de a lány komolynak
– tettem semmit, amiérttűnt.
fejmosás járna. Apát
valószínűleg bosszantja, hogy az egész szezont az otthontól távol
töltöm.
– Vagy a fülébe jutott, hogy elrejtőztél Opheliával a vidéki
birtokon. Egyébként még mindig nem árultad el nekem, hogy mi volt
ez az egész.
Raphael összehúzott szemmel nézett a húgára.
– Ugye nem te mesélted el nekik?
Amanda sértődött arcot vágott.
– Tényleg azt hiszed, hogy képes lennék il yesmire?
– Emlékszem, tízéves korodban rohantál apához, és elárultad neki,
hogy csináltam egy erődöt.
– Tönkretetted a sövénylabirintust azzal az erőddel, mert vágtál
egy új kijáratot, pedig már kezdtem kiismerni magam benne. Annyira
büszke voltam rá, de te elrontottad az örömömet. Egyébként akkor

még gyerek voltam.
– Most is gyerek vagy.
– Hogy merészelsz…
Az út további részét testvéri civakodással töltötték, de ez nem volt
szokatlan, hiszen Raphael mindig szerette ugratni a húgát. Mély
hallgatásba merültek, amikor Norford Hall közelébe értek. A hercegi
udvarház olyan hatalmas volt, hogy a hintó mindkét ablakán kinézve
láthatták az épületet. Ez az otthonuk. Itt élt a családjuk, ahol még a
szolgák is családtagnak számítottak, mert egész életükben ismerték
őket. A régi udvarházhoz rengeteg emlék kötődött, és Raphaelt
mindig kellemes érzések töltötték el, ha meglátta.
Ophelia két napig nem hagyta el a szobáját. Attól félt, hogy ha valaki
ferde szemmel néz rá, könnyekben tör ki, vagy lelövi az illetőt. A
lelkében kétféle érzelem tombolt: határtalan fájdalom és éktelen
harag. Az elsőtől minduntalan zokogásban tört ki, a második pedig
szélsőséges tettekre
megöl valakit. tudta nem
Méghozzá volnaakárkit,
ragadtatni, és őt.
hanem tényleg
attól félt, hogy
Magára is haragudott, amiért olyan ostoba és hiszékeny volt. Azt
hitte, hogy Raphael valóban segíteni akart neki, pedig csak a
fogadást akarta megnyerni. És persze lefeküdni vele. Az elején úgy
tett, mintha esze ágában sem lenne elcsábítani, pedig bizonyára ez is
a tervei között szerepelt. Olyan nagy gyakorlata van a nők
behálózásában, hogy Ophelia belesétált a csapdájába, és észre sem
vette az aljas szándékait! Most viszont állandóan az járt a fejében,
hogy a két barát milyen jókat nevethet rajta.
Még Sadie sem tudta rávenni, hogy beszéljen erről, pedig
bevetette a régi bevált módszerét, a sértődött hallgatást. Ophelia arra
gondolt, hogy talán sikerült megszabadulnia egy újabb
gyengeségétől. Az anyja sem tudta szóra bírni. Ophelia elhatározta,
hogy nem árulja el senkinek, milyen ostoba volt. De Mary nem adta
fel, és a lány tudta, hogy addig nem nyugszik meg, amíg ilyen
zaklatottnak látja. Ezért, amikor legközelebb bekopogott hozzá,

igyekezett megnyugtatni az anyját.
– Jobban vagy már? – érdeklődött Mary, és bekukucskált az ajtón.
– Nincsen semmi baj, mama. Nem kell lábujjhegyen járnod a
közelemben. Már jól vagyok.
Ez persze nem volt igaz, de nem akarta, hogy az anyja aggódjon
miatta. Mary így is ijedt arccal lépett be a helyiségbe.
– Most már szeretnél beszélni róla?
– Inkább nem. Csak valamiről kiderült, hogy nem igaz, pedig
én… Mindegy.
– De már túl vagy rajta?
– Igen, persze. A kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítottam
neki, ennyi az egész. Nem volt igazán fontos.
Ophelia mosolyt erőltetett az arcára, de érezte, hogy elég torzra
sikeredett, ezért gyorsan elfordult, nehogy Mary meglássa.
– Csodálom, hogy apa még nem dörömbölt az ajtómon – mondta
inkább, hogy témát váltson. – Már két napja nem a férjkereséssel
vagyok elfoglalva, úgyhogy bizonyára a fogát csikorgatja mérgében.
– Ami
Mary, azt illeti, ráncolva.
a homlokát régen láttam ilyen
– Még jókedvűnek
velem – jegyezte hogy
sem veszekedett,
meg
nemrég elmentünk otthonról, és nem szóltunk neki. Utoljára akkor
láttam így mosolyogni, amikor megduplázta a pénzét egy jó
befektetésen. Valószínűleg most is erről van szó.
– Nem szokta elárulni, ha ilyesmi történik?
– Dehogy. Úgy véli, hogy a pénzügyek meghaladják az értelmi
képességeimet.
Ophelia felnevetett. A Wilcott- bál óta most először tudott nevetni.
– Pedig biztosan tudnál neki tanítani néhány dolgot…
Mary a lányára mosolygott.
– Inkább ne tudjon erről. Hagyom, hogy megmaradjon a
téveszméjében.
Ophelia vidámsága egy pillanat alatt elmúlt. Mint oly sokszor,
most is vissza kellett fognia magát, nehogy valami rosszat mon djon
az apjáról. Aztán megvonta a vállát. Miért finomkodjon, amikor az

anyja úgyis tudja, mi a véleménye róla?
Ezért engedett a kísértésnek.
– Tudod, mama… szeretném, ha bevallanád, hogy a születésem
előtt volt egy viszonyod, és apa nem is az igazi apám.
Mary felsóhajtott.
– Drágám, néha én is azt kívánom, hogy ezt mondhatnám neked.
De csak a te kedvedért. Tudom, hogy nem jöttök ki egymással, és ezt
nagyon sajnálom. Én viszont szeretem őt. Hidd el, hogy jó ember,
csak néha olyan átkozottul konok tud lenni. – Mary szomorúan
felsóhajtott.
– Amikor rólam van szó.
– Igen. De ne izgasd magad, drágám. Egyszer majd mosolyogva
fogsz visszaemlékezni erre az időszakra. Biztos vagyok benne.
Ez nem valószínű, gondolta Ophelia, de nem mondta ki hangosan.
Inkább az asztalhoz lépett, ahol egy halom meghívó hevert, ami mind
aznap estére szólt.
– Ezeket kidobhatod, mama. Ma nincs kedvem elmenni itthonról.
De holnapa estére
Szeretem elfogadhatsz
meglepetéseket. egy meghívást. Rád bízom, melyiket.
Mary bólintott, majd az ajtó felé menet megállt, és visszanézett.
– És vacsorára lejössz ma?
– Inkább nem. De ígérem, hogy hamar összeszedem magam. Jól
vagyok, csak az utóbbi időben nem aludtam jól, és ma este
megpróbálom behozni a lemaradást.
Ezt ő sem gondolta komolyan, mert ennél sokkal jobban ismerte

az apját. A herceg lemondó legyintése megerősítette benne, hogy
más oka van a felszólításnak.
– Gyere velem – mondta Preston, és elindult a szalon felé, de
aztán irányt változtatott. – Inkább menjünk a dolgozószobámba, ahol
nem zavarnak meg minket.
Raphael a homlokát ráncolva követte az apját az előcsarnokban.
Nem zavarnak minket? Nem tetszett neki ez a kifejezés, mert a
dolgozószobáról a gyerekkori büntetések jutottak az eszébe.
Régebben Amandával együtt azonnal tudták, hogy bajban vannak, ha
a dolgozószobába hívják őket.
A helyiség mérete a szalonéval vetekedett, pedig az sem volt
kicsi. Ám Preston dolgozószobája különbözött a ház összes többi
helyiségétől. Raphael anyja remek ízléssel felújította a régi udvarház
nagy részét, de a férje nem engedte meg neki, hogy a
dolgozószobához nyúljon. A legfeltűnőbb különbséget a hófehér
falak jelentették. A házban mindenütt fával vagy tapétával burkolták
a falakat, de itt csupaszon maradtak. A több tucat festmény így
sokkal
tetszett feltűnőbb volthelyiség,
ez a világos a fehér háttér előtt. nem
ha éppen Raphaelnek tulajdonképpen
azért hívták oda, hogy
valami csínytevés miatt megmossák a fejét.
– Az értesüléseim alapján úgy vélem, illene gratulálnom – kezdte
Preston a beszélgetést, miután leült az íróasztalhoz.
Az apja hangja nem volt különösebben vádló, Raphael mégis úgy
érezte, hogy védekeznie kell.
– Valóban? Mégsem tűnsz túl boldognak.
– Mert jó lett volna, ha én tudom meg először, és nem mástól
hallom. Ülj le, és mesélj el mindent.
– Természetesen. De sokat segítene, ha tudnám, mihez akarsz
gratulálni.
Preston felvonta a szemöldökét.
– Tehát több hőstettet is véghezvittél mostanában?
Raphael összeráncolta a homlokát.
– Ami azt illeti, mostanában csak egy olyan dolog történt, amire
büszke lehetek, de arról senki sem tud. Úgyhogy tulajdonképpen
miről beszélünk?
– Természetesen az eljegyzésedről.
Raphael éppen leülni készült, de most gyorsan felegyenesedett.
– De… Én nem jegyeztem el senkit – jelentette ki határozottan.
– Szerintem neked is hallanod kellett, miről pusmognak
városszerte.
Raphael lehunyta a szemét. Jóságos ég, mit művelt Ophelia? Egy
pillanatig sem gondolta, hogy az apja másra célzott.
Preston folytatta: – Egy régi barátom, John Forton alig várta, hogy
gratuláljon nekem. Képes volt eljönni ezért hozzám, és
természetesnek vette, hogy én, mint a vőlegény apja, már régen…
– Nem vagyok vőlegény!
– Tehát a vőlegény apjaként már régen tudok róla. – Preston arcán
látszott, hogy nem ajánlatos még egyszer a szavába vágni. – Nem
számított arra, hogy meglepődök a híren. Ezek után persze nagy
élvezettel világosított fel az eseményekről. El tudod képzelni, milyen
kényelmetlenül
– Gondolom,éreztem
ez attól magam?
függ, milyen tényeket osztott meg veled.
– Több is van?
– Valószínűleg. Ophelia Reid igen ellentmondásos nőszemély.
Mert gondolom, Opheliáról beszélünk, ugye? – Preston nem felelt,
csak összeszorította a száját, ezért Raphael folytatta: – Az emberek
vagy szeretik, vagy gyűlölik őt. Illetve, csak eddig volt így, mert
most már egész más lett. Legalábbis a közelmúltig, amikor egy olyan
megrázkódtatás érte, ami vagy teljesen összetörte, vagy a végletekig
felbőszítette. Fogalmam sincs, melyik történt.
– Ülj le, Rafe.
Raphael engedelmeskedett, és idegesen beletúrt a hajába.
– Nem tudom, miért lepődök meg azon, hogy így alakultak az
események. Hiszen azelőtt nagy pletykagép volt, és kézenfekvő,
hogy ezzel indítja ellenem az első támadást.
Preston felsóhajtott.
– Légy szíves, ne magadhoz beszélj, hanem hozzám, és ha lehet,
érthetően. Nekem nem úgy tűnt, hogy a szóbeszéd egy nőtől
származik, hacsak az illető nőszemély nem bánja, hogy bemocskolja
a saját nevét.
– Mégis, mit mondtak neked?
– Látták, hogy Ophelia Reiddel távozol Summers Glade- ből. Ez
már önmagában feltételezésekre adott okot, ráadásul utána egy hétre
mindketten eltűntetek a városból. Ugye nem kell hangsúlyoznom,
hogy ez miféle szóbeszédeket indított el, annál is inkább, mert az
apja megtudja, hogy a lányát meghívták ide. A gróf melle persze
dagadt a büszkeségtől, de ez érthető. Nem szoktunk idegeneket
Norford Hallba hívni.
Raphael zavart arccal magyarázkodni kezdett.
– Ez az én hibám volt. Én mondtam neki, hogy a szárnyaim alá
vettem a lányát, aki a családomnál vendégeskedik.
– Tehát hazudtál neki?
– Nem, csak nem részleteztem, melyik családtagot fogja
meglátogatni. Egész látogattuk
Esmerelda nővéredet Angliábanmeg,
élnek rokonaink,
akit aztán és valójában
magunkkal vittünk a
Nestbe, hogy Ophelia gar dedámja legyen.
Preston talpra ugrott.
– Egy f érjhez menés
előtt álló elsőbálozót Alder's Nestbe vittél?
Te jóságos ég, Rafe! Hogy képzelted ezt?
– Nos, nem sejtettem, hogy mindenki megtudja. Tehát ez már
közismert tény?
– Nem, hála az égnek – felelte Preston. – De már az is elég a
feltételezéshez, hogy elvitted a családodhoz.
– Ez nem igaz.
– De igen! Ugyanis láttak titeket csókolózni a lány saját házában,
amikor a szülei is otthon voltak. Mindez a Londonba érkezése első
napján történt.
Raphael lerogyott a székre.
– Nos, igen, erre is.

– És ezért egy kicsit fenn hordja az orrát.
– Igen, nemrég még ilyen volt.
– És elég házsártos természete van.
– Már nem.
– Tényleg? Nos, akkor máris jobban érzem magam a váratlan és
kéretlen frigy miatt.
– Én a helyedben nem örülnék. Valószínűleg ki akarja tekerni a
nyakamat, ha megtudja, hogy összeházasodnunk. De lehet, hogy
mindenképpen meg akar ölni. Az is előfordulhat, hogy visszautasít,
és nem érdeklik a következmények.
– Ez képtelenség.
– Fogalmad sincs róla, milyen fúria lesz, amikor elragadja az
indulat.
– Én sem neveltem egy ostoba fiút. Biztos vagyok benne, hogy az
elbűvölő természeteddel meg tudod győzni.
38. FEJEZET
aphael még egy napot a családjával töltött. Opheliáról

többé nem kellett beszélnie, mégsem tudta kiverni a
fejéből a lányt. Az apja azért nem kérdezősködött az
ügyről, mert Raphael az első beszélgetésük során több órát töltött a
dolgozószobában, és mindent elmesélt róla. Elmondta, hogy mit tett,
és azt is megmagyarázta, hogy miért. Azonban továbbra sem tudta
megváltoztatni Preston véleményét, aki még mindig ragaszkodott
ahhoz, hogy Raphaelnek feleségül kell vennie Opheliát. Ugyanakkor
biztos volt abban, hogy az apja nem ellenkezne, ha mégis találna
valami kiutat a házasságból, káros következmények nélkül.
Csak egy dolgot nem említett, és remélte, hogy sosem kell
bevallania: azt, hogy lefeküdt a lánnyal. Az apja régi vágású ember
volt, és ha megtudná, azonnal összeboronálná őket. Mire észbe
kapna, már össze lenne kötve az élete Opheliával. De Lord Forton
elbeszélése alapján nem úgy tűnt, mintha Ophelia állna a szóbeszéd
mögött. A lány haragszik rá a fogadás miatt, és ezt nem is rejtette
véka alá. A londoni
Raphael lenyeltepletykák
volna abizonyára tovább fokozzák
keserű pirulát, a haragját.
és felajánlja neki a
házasságot, ha a lány őt hibáztatja, és kompromittálva érzi magát.
Nem volt szokása szűz grófkisasszonyokat elcsábítani. Sőt a szüzeket
mindig nagy ívben kikerülte, és inkább a tapasztalt nők társaságát
élvezte, egészen mostanáig. De Opheliát most valóban
kompromittálta. A lány mégis biztosította, hogy titokban tartja az
esetet, és nem akar feleségül menni hozzá. Feltett szándéka, hogy

nem választ magának olyan férjet, akinek az apja örülne.
És most? Még mindig azzal bosszantja az apját, hogy nem megy
Raphaelhez feleségül? Vagy most már annyira megharagudott rá,
hogy inkább őt akarja büntetni, és ragaszkodik a házassághoz? Ezt
csak akkor derítheti ki, ha beszélgetnek. Ha Ophelia egyáltalán
hajlandó szóba állni vele. De lehet, hogy előbb megpróbálja megölni.
Visszaindult Londonba, hogy megakadályozza a házasságot,
mégsem tudta kiverni a gondolatot a fejéből. Házasság Opheliával?
Teljesen kizárt. Még nem áll készen arra, hogy megállapodjon. Ki
akarja élvezni az agglegényéletet. Ugyanakkor furcsának találta,
hogy egyáltalán nem vágyott más nők társaságára.
A pokolba! Tudta, hogy hiba volt lefeküdni vele. Ő a legjobb, a
legkülönlegesebb, a legszellemesebb, a leggyönyörűbb, a
legszenvedélyesebb nő, akivel valaha találkozott. Utána mindenki
más csalódást jelent majd. Hiszen mire vágyhat még, ha már
megkapta a legjobbat?
Házasság Opheliával? Ez lehet a pokol, de lehet a heted ik
mennyország is.
– Én is félteném a nyakamat – jegyezte meg Amanda, mintha
belelátna a fejébe.
A húga is visszajött vele Londonba. Már egy jó órája utaztak, de a
lány még nem szólt hozzá, és Raphael annyira elmerült a
gondolataiban, hogy teljesen megfeledkezett a jelenlétéről.
– Ezt miért mondtad? – nézett a húgára, és felvonta a
szemöldökét.
– A fogadás miatt. Igen, bevallom: hallgatóztam a dolgozószoba
ajtajánál! Miért lepődsz meg ezen, amikor nem voltál hajlandó
elárulni nekem, hogy mit csináltok a Nestben Opheliával? Majdnem
meghaltam a kíváncsiságtól.
– Mennyit hallottál?
– Mindent – jelentette ki a lány diadalittas mosollyal. – Lejöttem,
miután visszavittem nagymamát a szobájába. Csak azt akartam
megtudni, hogy miért hívtak haza. Nem számítottam arra , hogy

minden titkodat hallani fogom. El sem hinnéd, milyen sok
helytelenítő pillantást kaptam az arra járó szolgáktól. Annyira
lebilincseltek a hallottak, hogy nem is próbáltam úgy tenni, mintha
nem hallgatóznék.
A férfi haragos pillantást vetett a húgára.
– Nehogy bárki más is halljon erről, Mandy!
A lány sértett arcot vágott.
– Már megint kételkedsz a megbízhatóságomban? Felesleges az
aggodalmad.
– Sajnálom. – Raphael felsóhajtott. – Eléggé zaklatott vagyok.
– Nem csoda. Fontos mérföldkő lesz az életedben ez a váratlan,
nem tervezett nősülés.
– Nem fogok megházasodni.
– De apa azt mondta, hogy…
– Jól figyelj ide, kedvesem. Egy: Ophelia valószínűleg nem fog
hozzám jönni. Kettő: szerintem helyes volt az első feltételezésed, és
biztosan át akarja harapni a torkomat. Semmi kétség.
nem – Jobban szeretném,
csodálkozom ha tévednék
az indulatain.

Hogy– sóhajtott lány is. – De
fel a Megpróbáltad
tehettél ilyet?
megváltoztatni az életét egy ostoba fogadás miatt.
– Azt hittem, mindent hallottál.
– Nos, nagymama visszajött a lépcsőhöz, és onnan szólongatott,
mert azt mondtam neki, hogy nemsokára visszajövök. Úgyhogy
néhány percre kénytelen voltam elbújni a folyosón. Lemaradtam
valamiről?
– A Duncannel kötött fogadás csak elindította az eseményeket. Az
egész egy igen nemes vállalkozás volt, ha szabad ilyet mondani
magamról. De tényleg az ő boldogságát tartottam szem előtt. Tudod,
milyen volt korábban, és magad is láthattad a mostani viselkedését.
A különbség igencsak feltűnő, nem?
– Valóban. Nem győzök csodálkozni, hogy hajlandó volt
elfogadni tőled a segítséget. Vagy mégsem? Csak azt mondtad
39. FEJEZET
incs elég báli ruhád? – kérdezte Mary, amikor meglátta

Opheliát lejönni a lépcsőn.
– De igen. Bár be kell még szerezni néhányat a
szezon vége előtt – válaszolta Ophelia. – Miért kérded?
– Mert estélyi ruha van rajtad – mutatott rá Mary.
– Nagyon szép. Ez a kék jól áll neked. De ma este bálba megyünk,
és nem lenne jó, ha úgy éreznéd, hogy kilógsz a sorból.
– Nem ez lenne az első eset, amikor nem az alkalomhoz illően
öltözöm. De a bál holnap lesz, mama. Ma este Lady Cade zenés
vacsorájára megyünk.
– Istenem! Akkor én vagyok túlöltözve. – Mary gyorsan kibújt a
köpenyéből, és elővillant a báli ruhája.
– Azt hiszem, túl sok meghívást fogadtam el egyszerre. Listát kell
írnom, hogy fejben tudjam tartani őket. Csak néhány percet kérek,
hogy átöltözzek. Nem tart sokáig, ígérem.
Mary felsietett az emeletre. Ophelia elmosolyodott. Az anyja
egyszerűen nem szokta meg, hogy meghívásokat fogad el, és el kell
hagynia a házát. Az ő erőssége a meghívók kiküldése volt.
Ophelia belépett a szalonba, hogy leüljön, míg az anyjára vár, de
hamar megbánta ezt a döntését. Ott volt az apja, és éppen egy
könyvet olvasott. Amikor meglátta a lányát, gúnyos mosollyal nézett
rá.
– Ha én kísérnélek el, nem kéne várnod – jegyezte meg. Úgy

tűnik, hallotta Mary szavait. – Egyébként nagyon nevetséges
ürüggyel hozakodtál elő, hogy inkább az anyáddal akarsz menni.
– Ez nem ürügy. Nem várhatod el, hogy a férj keresésre
összpontosítsak, amikor úgy feldühítesz, hogy elriasztom az összes
jelöltet.
A férfi összeszorította a száját, és eltűnt a gunyoros mosolya.
– Nekünk nem kötelező mindig veszekednünk.
– Neked sem lenne kötelező basáskodni az életemen, de ez sosem
tartott vissza téged.
– Elég ebből – mordult fel a férfi. – Ne kezdjük megint.
Egyébként ez a szín nagyon jól áll neked. Gyakrabban kellene ilyen
árnyalatot hordanod.
Egy bókot kapott? Tőle? Ophelia meg akarta csípni a karját, hátha
csak álmodik. Szívesen az apja orra alá dörgölte volna, hogy gyakran
hord ilyen színű ruhákat, de ő annyira el van foglalva magával, hogy
észre sem veszi.
Ezért csak haragos arcot vágott, és az apjára förmedt: –
Lemaradtam valamiről? Ma reggel még veszekedtél velem, amiért
nem tudom megmondani, hogy Raphael mik or jön vissza Londonba.
– Igen, pontosan. Te pedig azzal vágtál vissza, hogy nem érdekel,
és azt sem bánod, ha soha többé nem teszi be a lábát a városba –
zúgolódott Sherman. – Nem ilyen hozzáállást érdemel a leendő
férjed. Neked most csak rá kell koncentrálnod, mivel fél London már
azt hiszi, hogy el vagytok jegyezve. Úgyhogy mostantól…
– Annak a nevetséges szóbeszédnek nincs semmi alapja.
– Láttak vele csókolózni a minap. El sem tudom mondani,
mennyire boldoggá tett, hogy egyszer végre követted az
utasításaimat.
– Már többször megcsókoltak. Ez azt jelentené, hogy sok
vőlegényem van?
– A lopott csókok, amelyeket senki sem lát, nem számítanak. De
igenis sorsdöntő, ha egy csóknak szemtanúi vannak.
Ophelia mély lélegzetet vett, és megpróbált nyugalmat erőltetni

magára. Nem számított erre az átkozott pletykára, de meg volt
győződve arról, hogy el tudja hallgattatni a gonosz nyelveket, csak
még nem találta ki a módját. De akkor sem fog megint ezen vitázni
az apjával.
Még mindig sok volt köztük a nézeteltérés, de az utolsó néhány
napban az apja nem volt olyan kemény vele. Minden bizonnyal azért,
mert elégedettséggel töltötte el, hogy az emberek a lányáról és
Raphaelről pletykálnak. Arra számított, hogy így már biztos a
házassága Norford következő hercegével, és nem örült, hogy a lánya
tiltakozik a frigy ellen.
– Ez az új stratégiád? – kérdezte a lány sokkal nyugodtabb
hangon. – Úgy feldühítesz, hogy ne is akarjak elmenni itthonról?
A férfi felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét a heverő támlájára.
– Nem. Tényleg nem értem, miért nem tudunk már normálisan
beszélgetni.
Miért, mikor beszélgettek normálisan? Szerencsére Mary
visszatért, ezért Ophelia nem érezte szükségesnek, hogy válaszoljon
az apjának.
sodrából? Mit is tudott volna mondani neki, ami nem hozza ki a
– Tessék, már itt is vagyok – jelentette be Mary, és megállt az
ajtóban. – Mondtam, hogy nem tart sokáig.
Ophelia odalépett hozzá, és megigazította a ruhája kivágását.
– Csodásan nézel ki, mama. De most már sietnünk kell. Nem
akarok elkésni a vacsoráról, amikor itthon sem ettünk.
Maryben feltámadt az anyai gondoskodás.
– Biztosan nem akarsz enni valamit, mielőtt elmegyünk?
Mostanában megszokott, hogy egy társasági eseményen a vendégek
csak csipegetik az ételt.
Több mint megszokott, gondolta Ophelia. Néhány házia sszony
nem is gondoskodik elegendő ételről. De ha tovább halogatják az
indulást, Ophelia már nem is akar elmenni. Még mindig nem érezte
magát elég erősnek ahhoz, hogy fesztelenül társalogjon, és gyakran
könnybe lábadt a szeme. De tegnap óta nem sírt. Amikor a fülébe

jutottak a pletykák, a haragja legyőzte a szomorúságát. És még
mindig férjet kell találnia. Remélhetőleg Raphael Locke távol tartja
magát Londontól egy darabig, és csak akkor jön vissza, ha már
tényleg menyasszony lesz, és nem csak azt rebesgetik róla.
40. FEJEZET
gy szót sem akarok beszélni veled! – sziszegte oda

Ophelia a férfinak, aki abban a pillanatban foglalt helyet
mellette az asztalnál.
Rafe akkor bukkant fel a Cade család házában, amikor a vendégek
leültek a vacsorához. Az asztal ellentétes oldalán lettek volna, mert
az egyetlen szabad szék elég messze esett Opheliától, de a
háziasszony az utolsó pillanatban átszervezte az ülésrendet, hogy
egymás mellé kerüljenek. Az átkozott pletykák!
Őt senki sem kérdezte meg, hogy megerősítse a kósza hírt. Ez már
a harmadik eljegyzése lenne abban a szezonban, ami minden
valószínűséggel rekordnak számít, ezért valaki igazán érdeklődhetett
volna. De úgy tűnt, a feltételezést máris mindenki készpénznek vette,
és senki sem tartotta fontosnak az érintettek nyilatkozatát.
Az asztal olyan hosszú volt, hogy a huszonnégy vendég egyszerre
le tudott ülni a vacsorához. Opheliát nem lepte meg, hogy ha ő rajta
van Lady Cade vendéglistáján, akkor Rafe-et is meghívják. Megint
csak
Dea pletykák
legalábbmiatt!
Mary a másik oldalán ült. Ophelia gyorsan az
anyjához fordult.
– Beszélgess velem, mama. Mondj bármit. Tegyünk úgy, mintha
belemelegedtünk volna a társalgásba.
– Rendben van, drágám. De nincsen abban semmi rossz, ha a
nyilvánosság előtt beszélsz Lord Locke-kal. Hiszen gyakorlatilag
már családtagnak számít.
Ophelia azt hitte, hogy rosszul hall. Már az anyja is? Ez minden
bizonnyal az apja műve. Sikerült meggyőznie a feleségét, hogy a
lányuk hamarosan hozzámegy a vikomthoz.
Rafe a karját a lány székére tette, és közelebb hajolt, mintha
hárman társalognának.
– Ezt én is hallottam, Phelia – mondta gunyoros hangon.
A lány ránézett, és a rájuk szegeződő számtalan szempár miatt
kénytelen volt a férfira mosolyogni.
– Azt mondtam, hogy ne szólj hozzám – sziszegte alig hallhatóan.
A férfi felsóhajtott.
– Nem értem, miért vagy olyan dühös. Illetve értem, de ha jobban
belegondolnál, tudnád, hogy tényleg segíteni akartam neked. Az a
fogadás csak elindította a dolgot. És nem fogunk kikerülni ebből a
kutyaszorítóból, ha nem veszel rólam tudomást.
– Hidd el, hogy jobban jársz, ha nem foglalkozom veled – súgta a
lány mérgesen. – Hacsak nem akarsz a főszereplője lenni egy olyan
kínos jelenetnek, amit még a jövő században is szégyellni fogsz.
– Akkor köszönöm szépen, de kihagyom a botrányt az életemből.
Azzal Rafe a másik oldalán ülő férfihoz fordult, és beszélgetésbe
–
elegyedett vele.
A lány tátott szájjal bámulta a férfi hátát, és nem győzött
csodálkozni. A botrány legkisebb fenyegetésére feladja? Semmit sem
hoz fel a saját védelmére, és nem akarja meggyőzni, hogy Duncannel
nem szórakoztak rajta? Teljesen felforgatta az életét egy ostoba
fogadás miatt, és nem mond semmit, amivel elfogadhatóbbá tenné,
amit művelt?
Ophelia érezte, hogy a lelkében feltámad a régi énje. A harag és a
keser űség annyi éven át uralkodott rajta, hogy nehezére esett most
elfojtani.
Dühében arra gondolt, hogy elfogadja a következő házassági
ajánlatot, amit a sors az útjába hoz, de aztán rájött, hogy senki sem
fogja megkérni a kezét, amíg mindenki a mellette ülő ördögi alak
jegyesének hiszi. Milyen szörnyű helyzet! Pedig milyen szívesen az
orra alá dörgölné, hogy bárkinek az ajánlatát szívesebben veszi, mint

az övét. Nos, ha ez nem lehetséges, akkor inkább hozzámegy
feleségül, és Rafe keservesen meg fogja bánni, hogy beleavatkozott
az életébe.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a házasság gondolata felmerült
benne, miután hallott a Duncannel kötött fogadásról. Még akkor is
ott motoszkált a fejében, amikor két napig zokogott a szobájában. De
a bosszúvágy ennél gonoszabb ötleteket is adott neki. El akarta
hitetni a férfival, hogy csúfos kudarcot vallott vele, és mégsem
nyerte meg azt az átkozott fogadást. Higgye azt, hogy egész idő alatt
csak színlelte a „megtérést”, mert vissza akart menni Londonba.
A gondolatok azonban nem tettek. A régi Ophelia talán képes
lenne ilyesmire, de… Istenem! Rafe miért nem próbálja meg
enyhíteni a fájdalmat és a haragot, amit okozott neki?
Az anyja megbökte Ophelia karját.
– Az étel már öt perce itt áll előtted az asztalon. Pedig azt
mondtad, hogy nem akarsz lekésni a vacsoráról. Jól vagy?
– Remekül. – Ophelia felvette a villáját. – Csak egy kicsit
elkalandozott a figyelmem.
– Talán az én romlásomat tervezgeted? – szólalt meg Raphael a
másik oldalán. Tehát még mindig figyel minden szavára?
A lány haragos pillantást vetett rá.
– Hogyan találtad ki? Az együgyű férfiak nem szoktak ilyen
éleslátóak lenni.
– Visszatértél a régi énedhez, és megint sértegetsz?
– Honnan tudod, hogy visszatértem? Tényleg azt hitted, hogy
megnyerted azt a nyavalyás fogadást?
Hát ennyit arról, hogy a bosszúálló gondolatokat a fantázia
világában tudja tartani. Ophelia elszörnyedt a saját szavain,
ugyanakkor nem kis kárörömmel állapította meg, hogy a sértése
célba talált. A férfi összeszorította a száját, az arca megfeszült, és a
tekintete már nem volt barátságos.
– Te indítottad útjára ezt a pletykát? – kérdezte halk, fenyegető

hangon.
– Tehát mégsem vagy olyan nehéz felfogású? – vágott vissza a
lány, és egy gúnyos mosollyal tetézte az epés megjegyzését.
– De mi volt a célod? Hiszen nem akarsz hozzám jönni feleségül.
– Még arra is képes lennék, hogy szenvedni lássalak. És az csak a
kezdet, hogy
megfosztalak a nagy becsben tartott, szabad
agglegényéletedtől.
A férfi erre felpattant, megragadta Ophelia kezét, és kivonszolta a
helyiségből, nem törődve a döbbent nézőközönséggel. A lány meg
sem tudott szólalni. Te jóságos ég! Ő csak fenyegetőzött, hogy
jelenetet rendez, de a férfi tényleg megtette! Raphael Lord Cade
dolgozószobájába vezette Opheliát, és becsukta mögöttük az ajtót .
A helyiségbe érve a lány kitépte a kezét a férfi szorításából, és
rátámadt.
– Teljesen megőrültél?
– Igen, úgy látszik.
– Tényleg elment az eszed?

–
– Közel állok hozzá.
Most újabb táptalajt adtál a szóbeszédnek! Ezt azért fel tudod
fogni?
– Nem. Éppen most találtam meg a kiutat. A szerelmesek
összekaptak, nem tudnak kibékülni, s a többi.
– És mi lenne erre a magyarázat? Mert most az egyszer
meghazudtolom magam, és hajlandó vagyok megtenni, amire
kényszerítenek!
A férfi egy pillanatig meghökkenve bámult rá, sőt majdnem
elmosolyodott, de aztán mérgesen felmordult: – A pokolba, Ophelia!
Képes lennél rá?
– Miért ne? Másra is képes voltam. Például elhitettem veled, hogy
megnyerted a fogadást! Olyan könnyű volt, hogy egy színésznőnek is
dicséretére vált volna. Azt hiszem, pályát tévesztettem.
A férfi szigorú pillantással nézett rá. A lány majdnem meghátrált,

mert kezdte kényelmetlenül érezni magát. Ha nem lett volna olyan
mérges, akkor valószínűleg befejezi a félrevezető színjátékot. De a
harag még mindig tombolt benne, ezért gúnyos mosolyra húzta a
száját.
– Milyen érzés, ha sarokba szorítanak, és nincs menekvés? Nem
túl kellemes, ugye? – gúnyolódott. – Te is ezt tetted velem, te aljas
gazember! És miért? Hogy megnyerjél egy átkozott fogadást?
Valaki bekopogott, valószínűleg Ophelia anyja. Vagy talán Lord
Cade, akinek nem tetszik, hogy elfoglalták a dolgozószobáját. Rafe
az ajtónak támaszkodott, hogy ne tudjon senki benyitni.
– Egy pillanat! – kiáltotta ki barátságtalan hangon, mire a kopogás
abbamaradt.
– Kérlek,
gondold ezt át egy kicsit jobban. – A férfi igyekezett
nyugodt hangon beszélni. – Egy bosszúból kötött házasság sokkal
több nyomorúságot hoz, mint hinnéd. És tudom, hogy képes vagy rá.
Nemrég még azért nem akartál hozzám jönni, hogy az apádat
bosszantsd. Most a haragod ellenem irányul. Lehet, hogy örömöd
leled
van szó,a bosszúban,
Phelia. de ne feledd, hogy az egész hátralévő életünkről
– Nem érdekel!
– Nem is vagy hajlandó átgondolni, mire készülsz?
– Csak arra tudok gondolni, hogy téged szenvedni lássa lak!
– Rendben. Akkor miért várjunk vele tovább?
A férfi esélyt sem adott Opheliának, hogy megkérdezze, mire
céloz. Megragadta a kezét, és visszavitte az étkezőbe, ahol minden
további teketória nélkül bejelentést tett: – Opheliával úgy döntöttünk,
hogy ma este fogadunk örök hűséget egymásnak. Ha valaki
szemtanúja akar lenni az egybekelésünknek, azt szívesen látjuk.
41. FEJEZET
phelia egész életében sokat szenvedett a heves

természete miatt. Mindig meggondolatlan kijelentéseket
tett, amelyeket nem volt haj landó visszavonni, a vélt
vagy valós sérelmei és a saját konoksága miatt. Utána persze
gyötörte a bűntudat, és nagyon bánta a dolgot. De most a
következmények sokkal komolyabbak voltak
Néhány perc múlva feleségül ment Raphael Locke-hoz, Lynnfield
vikomtjához, egy bíró házának szűk előcsarnokában, mert a férfi
apjának volt egy különleges engedélye, ami lehetővé tette az
azonnali egybekelést. Csak Lady Cade és Mary Reid vett részt a
hevenyészett szertartáson. A többi vacsoravendéget annyira
megdöbbentette a hír, hogy nem kísérték el őket. Lady Cade azonban
kapott az alkalmon. Ez lesz a szezon legnagyobb szenzációja, és ő
első kézből értesülhet minden részletről, egészen a boldogító igen
kimondásáig.
Ophelia nem így képzelte el az esküvőjét. Mindig arról álmodo tt,
hogy egy egy
oltárhoz, hatalmas templom szép
káprázatosan feldíszített
esküvőiszéksorai
ruhában.között vonullévő
A jelen az
hajadonok boldogan mosolyognak rá, mert örülnek, hogy végre
megszabadulnak a vetélytársuktól, a fiatalemberek pedig
búslakodnak, hogy más nyerte el a kezét. A valóságban egy
meglehetősen szegényes szertartás zajlott le, ami inkább egy sietős
ügyintézésnek tűnt, minden pompa nélkül. A bíró anyja egész idő
alatt a szomszéd helyiségben horkolt! Valószínűleg ezért nem hívták
be őket a szalonba, hogy ott fogadjanak örök hűséget egymásnak. Ha

egyáltalán házassági fogadalomnak nevezhető az, ami történt.
Talán csak megígérték egymásnak, hogy egy későbbi időpontban
összeházasodnak. Ophelia olyan kába volt, hogy nem tudta felfogni
az eseményeket, és alig értette az elhangzottakat. De az egész
meglehetősen véglegesnek tűnt, és a lány örült, hogy az apja nem
volt ott. Így legalább nem örvendezhet, hogy végre megkapta, amit ő
akart.
A szánalmas szertartás után hazavitték Lady Cade-et, és Mary
egész úton idegesen fecsegett a hintóban.
Az ifjú házasok egy szót sem szóltak egymáshoz, és úgy ültek ott,
mintha nem történt volna semmi különös. Néha beszálltak a
beszélgetésbe, de kizárólag Lady Cade kedvéért. Illetve csak Rafe
társalgott. Ophelia csak akkor szólalt meg, ha az anyja megbökte,
ahogy a szertartás alatt is minden szót a szájába kellett adni. A
kábasága ellenére is tudta, hogy szükséges a beleegyezése, mert csak
úgy érvényes a dokumentum, amit aláírtak. Amikor reggel elterjed a
hír, Lady Cade mindenkinek elmeséli majd, hogy a szertartás sietős
volt,
hogy és egyáltalán
a pár nemvárni.
nem tudott illett Milyen
egy herceg fiához,
megható ez de olyan romantikus,
a türelmetlenség!
Kínos csend telepedett rájuk, miután kitették Lady Cade-et a háza
előtt. Még jó, hogy csak néhány saroknyira volt tőlük a Reid család
otthona. Ott azonban Rafe nemcsak Maryt segítette ki a hintóból,
hanem Opheliát is.
– Most edd meg, amit főztél – sziszegte dühösen a lány fülébe,
majd becsapta az ajtót, és a hintó elhaj tott.
Nem havazott, hideg sem volt, Ophelia mégis úgy érezte, hogy
odafagy a járdához. Aznap este egyik megrázkódtatás érte a másik
után, de ez az utolsó már túl sok volt. Ha feleségül vette, miért vitte
vissza a szüleihez? Vagy mégsem házasok? Nem értette a bíró
minden szavát, mert túlságosan kába volt az eljárás alatt.
Mary átölelte a lányát, miközben a vikomt távolodó hintója után
néztek.
– Nem értem, mi történt – ismerte be Mary zavartan. – Ha az apád

nem győzött volna meg arról, hogy hozzámész ehhez a férfihoz, nem
engedtem volna, hogy ilyen sietősen a bíró házához vigyen. Mire
gondoltál, Pheli, amikor beleegyeztél ebbe?
Beleegyezett? Valójában ő rángatta bele Rafe-et a házasságba. Azt
hazudta, hogy ő terjesztette a pletykákat, pedig nem volt hozzájuk
semmi köze. Mi ez, ha nem beleegyezés? Ráadásul megfenyegette,
hogy megfosztja a szabadságatól, mert szenvedést akar okozni neki.
Mégsem számított arra, hogy a férfi így válaszol a meggondolatlan
kijelentéseire. Igazából nem akart ő mást, csak megsérteni Rafe-et, és
visszaadni neki a fájdalmat, amit okozott.
– Most tényleg férjhez mentem, mama? – kérdezte Ophelia sírós
hangon, és még mindig kábán nézte az üres utcát. – Vagy ez csak egy
előzetes eljárás volt, amire szükség van a tényleges esküvő előtt?
Talán ez egy hivatalos ígéret, hogy össze fogunk házasodni, és tanúk
előtt írásba kellett fektetni?
– Én sosem hallottam ilyesmiről – ráncolta a homlokú Mary.
Talán csak egy herceg fiánál szükséges…
– eliát.
Oph Menjünk – Amibe,
mamert megfagyunk.
történt,
Mary a ház felé fordította
az nem egy– előzetes ígéret volt. Csak azt
furcsállom, hogy azonnal összeadtak titeket. De nem lep meg, hogy a
Locke családnak van egy ilyen különleges engedélye a sürgős
helyzetekre. Tudod, az apádat mindig bosszantották ezek az
apróságok, a felső tízezer előjogai. Mert neki nincsenek olyan
kapcsolatai, hogy beszerezzen ilyesmit.
– Akkor neki kellett volna beházasodnia a felső tízezerbe,
ahelyett, hogy engem akar feltolni a társadalmi ranglétrán – morogta
Ophelia.
Mary meghallotta, és elmosolyodott.
– Ez is volt a szándéka, kedvesem… De aztán belém szeretett.
Ophelia az anyjára pillantott. Még sosem hallotta ezt az apjáról.
Maryért feladta a saját céljait? De mielőtt meghatódott volna, eszébe
jutott, hogy igazából sosem adta fel a tervét, csak a lánya

kötelességévé tette az álmai megvalósítását.
Mary szomorúan felsóhajtott, miközben a hallban állva levették a
köpenyüket.
– Ennyit a nagyszerű esküvőről, amit szervezni akartam neked.
Még fel sem tudom fogni, hogy sosem lesz rá alkalmam.
Ophelia szörnyű bűntudatot érzett. Mary erőssége és egyetlen
szórakozása a nagyszabású események szervezése. Természetes,
hogy a lánya esküvője lett volna a legfontosabb számára. De nem
élvezhette ki ezt a remek alkalmat, és csak tanúja volt a
szertartásnak.
– Sajnálom – suttogta Ophelia.
– Ne szomorkodj, kedvesem. Nem a te hibád, hogy az a
fiatalember olyan türelmetlen volt. Láttam rajtad, hogy te is
ugyanúgy meg vagy lepve, mint a jelenlévők. Inkább azt a
különleges engedélyt hibáztatom. Ha az embernek egy ilyen
dokumentum lapul a zsebében, nagy kísértést érez, hogy felhasználja.
Ophelia nem tudta tovább elviselni a bűntudatot, és kifakadt.
– Rosszul
romantikus. látod a történteket, mama. Nem volt ebben semmi
Mary értetlen arcot vágott.
– Ezt hogy érted?
– Nem gondoltál bele, hogy miért hagyott itt veled, ahelyett, hogy
hazavitt volna magával?
– Dehogynem. Éreztem rajta némi haragot, amit hősiesen próbált
leplezni. De biztosan megvan rá az oka.
– Nagyon is jó oka van rá! Mert egyáltalán nem akart feleségül
venni, ahogy én sem akartam hozzámenni. Az én haragos
megjegyzéseim indították erre a lépésre, bár a városban terjengő
szóbeszédek is besegítettek.
Mary csak egy dolgot hallott meg.
– Tényleg nem akartál hozzámenni?
– Nos, talán szívesen lettem volna a felesége, ha apa nem

ragaszkodik annyira hozzá. És ha Rafe -fel megtaláljuk a közös
hangot. Közel jártunk hozzá, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, de
azt hiszem, nem így volt megírva.
– De azért szereted?
Már megint ez a kérdés! Mit válaszoljon rá?
– Tényleg nem tudom. Még egy férfival sem éreztem magam
ilyen jól, és nagyon élveztem, hogy nem kell ügyelnem minden
szavamra. Ugyanakkor még soha senki sem dühített fel ennyire. Rafe
szélsőséges érzelmeket vált ki belőlem. Átéltem vele néhány
csodálatos percet, amit sosem fogok elfelejteni. Kihozza belőlem a
gyereket, a lányt és a nőt. Minden érzelmemre hat, nem csak egyre.
– Istenem… – Mary csak ennyit mondott, mintha mindent értene,
mintha Ophelia egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolt volna.
Pedig a lány úgy érezte, hogy összefüggéstelenül beszélt.
– Ilyen korán hazajöttetek? – hallották meg Sherman hangját. A
férfi a lépcső tetején állva nézte őket. – És az előcsarnokban állva
csevegtek?
– Ó, te rá,
döbbentem jóságos
hogy ég! – súgta
Sherman nemMary Opheliának.
volt ott – Csak
az esküvődön.
most
Nagyon
dühös lesz!
Ez volt az egyetlen jó dolog ebben a borzalmas napban, gondolta
Ophelia.
42. FEJEZET
aphael eloltotta az olvasófotel mellett álló lámpát. A

hálószobában már csak a kandallóban parázsló tűz
világított. A rumosüveg ott volt mellette. Szívesebben
ivott volna konyakot, de a dolgozószobája sötét volt, amikor
bebotorkált. Fel akart markolni néhány üveget, de csak kettő akadt a
keze ügyébe. Az egyiket leverte, és nem találta meg a padlón, a
másikat felvitte a szobájába. Ha később megint lemegy, visz magával
lámpát, hogy megnézze, mi történt a többi itallal a mindig jól
felszerelt bárszekrényében. Aznap éjszakára nem lesz elég egy üveg,
sőt talán kettő sem.
Feleségül vette Ophelia Reidet… aki most már Ophelia Locke.
Jóságos ég, teljesen elment az esze?
Pedig megszabadulhatott volna tőle, csak be kellett volna
jelentenie, hogy kibékíthetetlen ellentétek támadtak közöttük. Senki
sem kételkedett volna az igazában, aki ismeri a lányt. De valahol a
lelke mélyén volt egy nevetséges elképzelése, hogy a házasságuk jó
lehet,
magát méghozzá olyan jó,Dehogy
az egész világon. a legszerencsésebb
a valóság egészen más.fickónak
Most márérezheti
tudja,
hogy egy igazi rémálom lesz.
Szólnia kéne a házvezetőnek, hogy készítse elő a házat egy hölgy
fogadására. Raphael legyintett, és inkább ivott még egy pohár rumot.
Isten őrizzen, hogy idehozza azt a hárpiát! És azt sem fogja elárulni
neki, hogy még mindig vágyik rá, és alig tudja visszafogni magát, ha
a közelében van. Ha távol lesz tőle, könnyebben ellenáll a
kísértésnek. Hol van megírva, hogy a feleségével kell élnie? Ha a

szülei nem akarják tovább eltartani, majd talál neki egy helyet, de az
nem a saját házában lesz.
Sosem volt híján a pénznek. Az örökölt címét a családjában h amar
át szokták adni az elsőszülöttnek. A ranghoz egy hatalmas birtok és
több ingatlan járt, amelyek mind rendszeres bevételt hoztak. A
családi hagyomány szerint korán megtanították neki a vagyonnal járó
felelősséget, így már jóval a felnőttkor elérése előtt a maga ura lett.
A londoni ház is az örökségéhez tartozott. Nem kellett
megvásárolnia, de a berendezésére nem sajnálta a pénzt. Egy igazi
férfinak való otthont teremtett belőle, amely illik az
agglegényéletéhez. Viszont nem megfelelő egy nőnek, főleg eg y
olyan nőnek, aki puszta rosszindulatból tönkretenné, mert minden
cselekedetét a gyűlölet vezérli. Szerette ezt a házat, és nem akarta,
hogy Ophelia bosszúállásának az áldozata legyen. A férfi lehajtott
még egy pohár rumot.
Tisztában volt vele, hogy a gondolatai egyre össze -
függéstelenebbek. Azt remélte, hogy az alkohol egy kis békességet
hoz neki,nem
mielőtt a valósággal. De
egyelőre érezte reggel szembe
az áldásos kell
hatását, néznie
ezért ivott még egyet.
Holnap mindenki a házasságáról fog beszélni. Az ilyen hírek
nagyon gyorsan terjednek. Fogalma sem volt, hogyan fogadja majd a
gratulációkat, hiszen inkább részvétnyilvánításra lenne szüksége .
Írnia kell egy rövid levelet az apjának, de attól tartott, hogy most
csak olvashatatlan sorokat tudna a papírr a vetni. Majd holnap.
Kezdte magát rosszul érezni, amiért Opheliát a szüleinél hagyta.
Idegen volt számára ez a gyűlölködés, de olyan jólesett bosszút állni
rajta. A lány rosszindulatból kényszerítette bele a házasságba, ő
pedig megtagadja tőle az egyetlen dolgot, amire vágyott, és nem teszi
lehetővé, hogy kikerüljön az apja fennhatósága alól. Tökéletes
bosszú, csak túl kegyetlen.
Nem hagyhatja ott sokáig, de az otthonába sem fogja hozni. Arról
szó sem lehet! Majd talál neki egy helyet, ahol kedvére gyűlölködhet,
– Egy szavát se hidd el, Mandy. Megrögzött hazudozó, tapasztalt

szélhámos és remek színésznő. Képes elhitetni veled, hogy süt a nap,
amikor borult az ég. Egyébként honnan tudtad meg ilyen hamar?
– Egy fiatalember berontott a helyiségbe, ahol éppen
vendégeskedtem, és fennhangon közölte a hírt. Aztán mindenki
kérdezgetni kezdte, mire ő elmesélte, hogy a Cade -vacsorán történt.
Bejelentetted a szándékotokat, és mindenkit meghívtál a bíró házába,
hogy szemtanúi legyenek a nagy eseménynek. Lady Cade veletek is
ment. Ekkor természetesen minden szempár rám szegeződött, és
láttam, hogy a jelenlévők neheztelnek rám, amiért egy szót sem
szóltam nekik erről. Nagyon kínos volt, de megbocsátok neked. Bár
egyáltalán nem örültem, hogy… Boldog vagy?
– Boldognak tűnök?
A lány aggódó arcot vágott, és leült a fotel karfájára.
– Mi történt? Valami miatt mégsem tudtad elvenni?
– Nem erről van szó – rázta meg a fejét a férfi . –
Megakadályozhattam volna, ha nem vagyok olyan dühös, de
mégsem tettem ellene semmit. – Ő is tudta, hogy ez furcsán hangzik,
ezért
feladta.magyarázkodni kezdett,
Kábán a húgára nézett,deéselveszítette
felemelte aamutatóujját.
fonalat, és –
inkább
Hadd
adjak egy jó tanácsot, kedvesem. Sose hozzál komoly döntést,
amikor haragszol.
– Azt hittem, hogy kedveled. Nem győztél áradozni az új
Opheliáról. Én is találkoztam vele, és be kellett látnom, hogy igazad
van. Nemcsak megváltozott, hanem mintha kicserélték volna, és egy
egészen más személy lenne.
– Hazugság! Nem is létezik az a nő, akit én kedveltem. Csak egy
ámítás volt, egy nagy csalás.
Amanda a bátyjára nézett, és felvonta a szemöldökét.
– Biztos vagy ebben? Most ar ról a nőről beszélünk, aki tudomást
szerzett a fogadásról, és ezért legszívesebben átharapná a torkodat.
Az előbb azt mondtad, hogy remek színésznő. Talán Ophelia most
színleli a gonoszt.
43. FEJEZET
át nem érted, Sherman? – győzködte a férjét Mary. –

Sírva aludt el, szegény. Egyáltalán nem örül, hogy így
alakultak az események.
– Én talán igen?
Az étkezőben voltak, és gépies mozdulatokkal reggeliztek, mert
nem érdekelte őket az eléjük tett étel. Előző este Mary elmagyarázta
a férjének a történteket, már amennyit fel tudott fogni belőle. De a
lényeget megértette. A férje nagyon mérges lett, és a hangulata
reggelre sem javult. Mary nem szokott hasonló hangnemben reagálni
a férje mogorvaságára, de most ő is ugyanolyan ideges volt, csak más
okból.
– Az évszázad legnagyszerűbb esküvője lehetett volna az övé –
folytatta Sherman a dohogást. – Talán még a királyi család tagjai is
részt vettek volna rajta. Fel tudod fogni, milyen lehetőséget
szalasztottunk el?
– Mostlehetőségekre?
átkozott az egyszer nem gondolnál inkább a lányodra, min t az
Mary ritkán kiabált a férjével. A lányával ellentétben, ő nem
szokott kijönni a sodrából, és nem voltak heves érzelemkitörései. Ha
nagy ritkán mégis előfordult, Sherman azonnal meghunyászkodott,
ahogy most is. A férfi mintha összement volna a székén, az arcáról
eltűnt a haragos kifejezés, és aggódó pillantást vetett a feleségére.
– Vidd el vásárolni – motyogta. – Az mindig felvidítja a nőket.
A férfi megint vörös lett.

– Már nem volt olyan robbanékony, amikor visszatért a Locke
családtól. Te is észrevetted? Szinte rá sem ismertem.
Az asszony megcsóválta a fejét.
– Te sosem láttad a természete szelíd oldalát, mert mindig
feldühítetted. Egyébként tényleg feltűnő volt a változás a hazatérése
után. Sokkal lágyabb lett, mintha elveszítette volna a tüskéit.
– Talán a Locke család felsőbbrendűsége lenyűgözte, és valahogy
alázatosságra késztette? – gondolkodott hangosan a férfi.
Az asszony megint megcsóválta a fejét.
– Nem hiszem, hogy erről lenne szó. A vikomtot és a húgát kivéve
még nem is találkoztunk velük, úgyhogy ne tégy elhamarkodott
megállapításokat a családról, mert lehet, hogy tévedsz.
– Akkor mi változtathatta meg? Tényleg nem árult el neked
valamit?
– Az anyja vagyok, Sherman, nem a legjobb barátnője. Szeretném,
ha másképp lenne, de ritkán avat a bizalmába.
Mary már
helyzetén. kiadtais bánatos
A hangja a haragját, és mostújra
lett, amikor elszomorodott
megszólalt. a lánya
– Opheliának idáig nem volt valami boldog az élete, Sherman. Ezt
beismered? Olyan gyönyörű, mint egy festmény, mégis ő a
legboldogtalanabb gyerek, akit ismerek.
– És én mit tehetek?
– Azon kívül, hogy feldühíted? Elnézést, nem akartalak
megbántani, de biztosan te is belátod, hogy csak veled viselkedik
úgy, mint egy fúria. És nem tudom, most hogyan segíthetnénk neki.
Az a furcsa, hogy szerintem szereti a vikomtot. Nem vallotta ezt be
nekem, de láttam, hogy ragyog a szeme, amikor róla beszél, így még
inkább nem értem, hogy Ophelia miért van most itt velünk, míg
Raphael elhajtott, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, a
lányunknak igaza van, és a vikomt tényleg nem akart megnősülni.
Csak az ostoba szóbeszéd miatt vette el a lányunkat, amelyeket te
meg. De alakájnak f ogalma sem volt, hogy miről beszélünk. Amikor

közöltük vele, hogy hozzámentél Lord Locke-hoz, kis híján
hazugnak nevezett minket. Végül csak annyit mondott, hogy még
nem hallott róla, ezért nem is lehet igaz. Ki kell majd rúgnod azt az
embert. Nem érdekel, hogy csak a munkáját végezte, akkor is elég
gorombán viselkedett.
– Tehát miért vagy itt, és miért nem találtunk ott? – szegezte
Opheliának a kérdést Jane.
Ophelia halkan felsóhajtott, és kitérő választ adott.
– A háza még nem áll készen a fogadásomra. – Sejthette volna,
hogy a barátnői nem hagyják annyiban a dolgot.
– Tényleg? – Edith elgondolkodva ráncolta a homlokát. – De
hiszen a húga is nála lakik.
– Amandának mindegy. De Rafe azt akarja, hogy minden
tökéletes legyen, amikor én odaköltözöm. Fontos neki az első
benyomás, meg ilyenek… Én nem tiltakoztam. A nászéjszakánkat
viszont megtartottuk.
Ophelia azonnal elpirult, de nem a kényes téma miatt, bár a két
lány
mert biztosan azt hiszi,
nem mondott hogy
igazat. elszégyellte
Miért folyamodikmagát.
megintAzért jött zavarba,
hazugságokhoz?
Mert nem akarja, hogy a két vendége szánakozzon rajta, ha megtudja
az igazat.
Ezért gyorsan témát váltott.
– Nagyon korán keltetek ma reggel, ha máris meghallottátok a
hírt.
– Viccelsz? – nevetett fel Edith. – Még tegnap este megtudtuk.
– Lady Cade vendégei szétszaladtak a szélrózsa minden irányába,
hogy elújságolják a szenzációt – tódította Jane. – Tudod, hogy az
előkelő körökben milyen fontos a jól értesültség. Tulajdonképpen
kétszer is hallottunk rólatok tegnap este. Először azt, hogy
elindultatok a bíróhoz, aki összead titeket.
– Aztán alig egy órával később megtudtuk, hogy már meg is
történt az egybekelés – vette át a szót megint Edith. – Néhány vendég
ott maradt Lady Cade házában, és megvárta, míg a hölgytől

személyesen hallja a hír megerősítését, hiszen ő szemtanúja volt az
eseményeknek. Aztán persze ők is siettek terjeszteni a hírt.
– És nem fogod elhinni, mi történt! – folytatta Jane, az izgalomtól
csillogó szemmel. – Tegnap este megkaptam az első házassági
ajánlatomat, rögtön azután, hogy kiderült a házasságod. Lord Even
kérte meg a kezem. Nem mintha érdekelne, de ez egy biztató kezdet.
– Engem is meglátogatott két korábbi rajongód ma reggel –
újságolta Edith. – Nagyon meglepődtem, de örültem neki. Kicsit
csalódottak még, de legtöbben már rájöttek, hogy rólad ugyan
lekéstek, mégis meg kell nősülniük.
– Tehát mi is találhatunk magunknak férjet ebben a szezonban.
Igaz, már nem sok időnk maradt, de akkor is megnyílt előttünk a
lehetőség.
Ophelia hallgatta őket, és nézte, milyen izgatottan örvendeznek,
hogy megkaphatják az ő „maradékát”. Miért nem gyűlölik? A híres
szépsége miatt akadályozta az érvényesülésüket, és lehetetlenné tette,
hogy férjet találjanak maguknak. Addig nem is foglalkoztak azzal,
kihez szer etnének férjhezamíg
menni. Mindketten beletörődtek, hogy
addig nem lesz esélyük, Ophelia férjhez nem megy. Milyen
szomorú! Pedig nem kellett volna így lennie, de ő nem tett ellene
semmit, mert igazából egyiknek sem volt igaz barátnője.
– Adhatok néhány jó tanácsot – mondta kicsit szégyenlősen. –
Talán nem úgy tűnt, de tényleg odafigyeltem a körülöttem
legyeskedő fiatalemberekre, és tudom, melyik kedvesebb a többinél,
vagy romantikusabb, vagy kiből lesz jó apa. Gondolom, sejtitek,
miért tartottam fontosnak ezt a tulajdonságot egy férfiban. – A két
lány felnevetett. – De mivel el voltam jegyezve, igazából egyikük
sem érdekelt, és nem szégyelltem kérdésekkel próbára tenni őket, így
sok mindent megtudtam róluk.
– Akadt köztük olyan, akiben megvan mindhárom tulajdonság? –
érdeklődött Jane.
– Persze – bólintott Ophelia. – Például Harry Craig tökéletes lenne

neked, Jane. Nemcsak remek lovas, de versenylovakat tenyészt a
kenti birtokán. Tudom, milyen csalódott voltál, amikor egy esés után
a szüleid nem engedtek többé lovagolni, mert eltörted a karodat.
Szerintem Harry csak azért érdeklődött irántam, mert tudta, hogy
szeretek lovagolni. Szerintem elvárja majd a feleségétől, hogy
minden nap kilovagoljon vele.
– Opheliának igaza van – bólogatott Edith. – Egyszer beszéltem
csak Harryvel, de állandóan a lovakra terelte a szót. Engem eléggé
untatott, de emlékszem, már akkor is mondtam neked, Jane, hogy
téged érdekelne.
– És elég jóképű is – jegyezte meg Jane, és látszott rajta, hogy
feltámadt az érdeklődése. – Legalábbis szerintem.
– Nekem túl sportos a külseje – felelte Edith mosolyogva. – Mert
én inkább tudós típus vagyok.
– Jól tudjuk, hogy szívesebben bújod a könyveket, mint hogy
bálba járj – ugratta a barátnőjét Jane.
– Erről jut eszembe, Edith, hogy neked pedig egy kicsit több
figyelmet
– kéne szentelned
A keresztneve most nem Lord Paisley-nek
jut eszembe, – jegyezte
de egyszer
meg Ophelia.
hallottam, hogy a
háromezer kötetes könyvtáráról dicsekszik. Azt mondta, ki kellett
bővítenie a házát, hogy legyen elég helye a könyveknek.
– Tényleg? – kérdezte Edith, és tágra nyílt a szeme a
csodálkozástól.
– Igen. Az volt a benyomásom, hogy képes lenne beutazni a fél
világot, ha meghallja, hogy egy távoli országban beszerezheti azt a
könyvet, ami még hiányzik a gyűjteményéből.
– És elég sápadt is, úgyhogy remekül összeillenétek – vigyorgott
Jane.
– Tudod, Pheli, sosem gondoltam volna – szólalt meg Edith, de
elhallgatott, és ijedten a szája elé kapta a kezét. – Jaj, bocsánat! Csak
kicsúszott a számon.
– Semmi baj – nyugtatta meg Ophelia. – Már nem zavar a régi
gúnynév.
– Nem? – kérdezte Jane elgondolkodva. – Megváltoztál, Ophelia.
Tényleg nagyon más lettél. Még sosem ereztem magam ilyen…
ilyen…
– Ilyen nyugodtnak – fejezte be Edith a mondatot a barátnője
helyett. – Én is ezt érzem. És talán kidobsz a házból, de akkor is
kijelentem, hogy tetszik ez a vál tozás. Ki gondolta volna, hogy
veszed a fáradságot, és segítesz nekünk kiválasztani a hozzánk illő
párt, mint egy igazi…
Edith nem fejezte be a mondatot, de elpirult. Mint egy igazi bar át.
A kimondatlan szó ott lebegett fölöttük. Ophelia is zavarba jött.
Rafe-nek igaza volt. Azelőtt a keserűség miatt túlságosan önző volt,
és nem tudott közel kerülni a két lányhoz, akik mindig úgy
viselkedtek, hogy kedvezzenek neki. Pedig amikor éppen nem kellett
feszengeniük, mindketten kedvesek voltak, és élvezte a társaságukat.
Istenem, mennyi mindenről lemaradt az életében. Elidegenítette a
barátait, hogy ne tudják megbántani, közben ezzel okozta a
legnagyobb fájdalmat magának.
45. FEJEZET
a férjed van itt, a szalonban vár – jelentette be Sadie az

ajtóban állva.
A lányok közben már átültek az ágyra, ahol Ophelia
segítségével egy hosszú listát készítettek a lehetséges férjjelöltekről,
és közben sokat nevetgéltek. Ophelia már régen nem érezte ilyen jól
magát.
Sadie bejelentése hallatán a két lány arra gondolt, hogy a férj szó
bizonyára kellemes gondolatokat ébreszt az ifjú feleségben, csak
Ophelia tudta, hogy ez mennyire távol áll az igazságtól. A jókedve
egy csapásra elmúlt, de igyekezett vidámnak látszani, míg a barátnői
sietve távoztak, mert nem akarták megzavarni a házas élete első
napját.
A lány nem sietett az öltözködéssel, bár Sadie folyamatosan
sürgette. Rafe várhat, akár egész nap. Megérdemli! Ophelia haragja
bámulatos gyorsasággal visszatért, és képtelen volt uralkodni rajta.
– Még jó,
valósággal hogyOpheliát
kilökte az anyádaz lepihent
mondta Sadie, miközben
ajtón. – –
Azt hallottam, hogy nagyon
fel van háborodva az események alakulása miatt.
– Ez ostobaság – jelentette ki Ophelia, és megállt a lépcső tetején.
– Az anyám nem szokott veszekedni.
– De most igen. Tudom, hogy nehezen hiszed el, de még az apád
is meghátrált előtte. Jerome hallgatózott az ajtónál, és esküszik rá,
hogy így történt.
Ophelia nem hitte el. Az a szolga szerette kiszínezni a híreket,

hogy érdekesebbnek tűnjenek. De nem fog most ezen vitázni, mert
Rafe már a szalonban várja. Ophelia biztosra vette, hogy érte jött. Ha
házasok, akkor egy házban kell élniük, akár akarják, akár nem.
Először persze bocsánatot kell kérnie, amiért előző este olyan
udvariatlanul faképnél hagyta.
Megállt a szalon ajtajában. Csatához öltözött! Az egyik kedvenc
világoskék ruháját viselte, ami kiemelte a szeme színét, a frizurája
pedig még sosem volt ilyen tökéletes. A „férje” az utcára néző
ablaknál állt, noha nem sok néznivaló volt odakint. Mégis úgy tűnt,
mintha a gondolataiba mélyedne, pedig biztosan hallotta, hogy
megérkezett.
Így is volt. Rafe vissza sem fordult, amikor megszólalt.
– Egy órája várok. Arra számítottál, hogy elegem lesz, és
távozom?
– Félreértesz – mondta a lány negédes hangon. – Csak arra
számítottam, hogy eleged lesz.
A férfi megfordult, és látta, hogy a lány gúnyosan mosolyog rá,
miközben a heverő A
volt a helyiségben. felézöld
indul. Négy mintákkal
és barna egyforma, díszített
kényelmes szófa is
aranyszínű
selyembrokát huzatuk kellemesen harmonizált a helyiségben
található halványbarna fotelokkal. A heverőket egy alacsony asztal
körül helyezték el, amelyen néhány csecsebecse és az anyja egyik
virágkompozíciója állt, de főleg teázáshoz használták.
Ophelia szétterítette a ruháját, nehogy a férfinak eszébe jusson
mellé telepedni. De Raphael odalépett hozzá, és ráült a szoknyájára!
A lány dühösen kirángatta az anyagot a férfi combja alól. Talán észre
sem vette, mit csinált, mert közben szembefordult vele, és egyik
kezét a heverő támlájára tette. Lehet, hogy nem is akart goromba
lenni, de Ophelia udvariatlanul elhúzódott tőle.
A férfinak ez feltűnt, és rászólt: – Maradj nyugton!
– Menj a pokolba!
– Semmi. A házam tökéletes, nekem. Gondolom, nem lep meg, ha

szeretném ilyen állapotban megőrizni. Én most a te házadról
beszélek.
Ophelia nem erre számított, de volt annyi lélekjelenléte, hogy egy
gunyoros mosolyra húzza a száját.
– Tényleg azt hiszed, hogy tönkretenném a házad?
– Felmerült bennem. Kiismerhetetlen nő vagy, Phelia. Még sosem
találkoztam ilyen szeszélyes nőszeméllyel, mint te. Nem teszem ki a
házamat semmilyen veszélynek.
– Tehát az a ragyogó ötleted támadt, hogy nemcsak külön
hálószobánk lesz, hanem külön házban is fogunk lakni? És mi van,
ha nekem nem tetszik ez a helyzet?
– Nem azért csinálom, hogy a kedvedbe járjak, kedvesem.
Felőlem itt is maradhatsz, de ez előbb-utóbb kínos lesz számodra, és
a családomra is rossz fényt vetne. Ne feledd, hogy te kényszerítettél
ebbe a helyzetbe, pedig könnyen megszabadulhattunk volna tőle.
– Én nem kényszerítettem rád semmit! Te okoztad magadnak,
amikor úgy döntöttél, hogy fogadást kötsz az életemre!
A Akárhogy
– férfi nem törődött
is van, aellány
kellharagjával,
fogadnod csak vállat vont. Vagy még
az ajánlatomat.
nem jöttél rá, hogy most már enyém a döntés joga?
Opheliát dühítette ez a gúnyos magabiztosság.
– A helyedben erre azért nem vennék mérget.
A férfi felállt, és az arca most ugyanolyan volt, mint Summers
Glade-ben, amikor leszidta.
– Ne ingerelj, Ophelia. Ezt
már eleget csináltad. Ha kell, megint
rövid pórázra foglak. Nem szívesen, de meg fogom tenni, ha
kényszerítesz rá.
Rafe ezzel a komor figyelmeztetéssel hagyta magára. Mi ez, ha
nem nyílt célzás arra, hogy visszaviszi Alder's Nestbe? Csak most
egyedül lesz ott, és ugyanúgy nem menekülhet, mint legutóbb. Ezért
mondta, hogy megint. De ő nem fogja hagyni! És már azt is tudta,
hogyan akadályozza meg.
46. FEJEZET
z egy rossz ötlet – morogta Sadie, miközben feljebb

húzta magán a lábzsákot, és aggódó arccal nézett ki a
hintó ablakán.
– Ez egy remek ötlet – tiltakozott Ophelia.
– Nem lehet így lerohanni senkit, főleg nem ezeket az embereket.
– Igaz, hogy herceg, de egyben az apósom is – közölte Ophelia, és
megvonta a vállát. – Tényleg azt hiszed, hogy nem fog barátságosan
fogadni?
– Nem erről van szó. De mi van, ha már hallotta, hogy
elidegenedtél a fiától?
– Ezt senki sem tudja, még Rafe sem. Azt hiszi, hogy az ő ötlete a
különélés.
– Be kéne költöznöd abba a házba, amit vett neked, ahelyett, hogy
rárontasz a családjára.
Ophelia felsóhajtott. Sadie aznap különösen sokat morgolódott.
Ophelia is ideges volt, hiszen első alkalommal fog találkozni a
herceggel, és Sadie aggodalmaskodása

– Először is, nem rontok rájuk – csak
érveltrontott a helyzetén.
Ophelia. – Másodszor
pedig, nem áll szándékomban elfoglalni azt a házat.
– De hiszen neked vette!
– Ez igaz, és örülök, hogy elfecsérelte rá a pénzét. Ha
visszatérünk Londonba, feltett szándékom, hogy további
költekezésre kényszerítem. Egy nagy bevásárló körutat teszek, és
elküldöm neki az összes számlát.
– Megcsapolni egy olyan férfi pénztárcáját, akivel nem is vagy jó

viszonyban, még rosszabb ötlet, mint hívatlanul beállítani Norford
Hallba – figyelmeztette Sadie.
– Mostanában mindent rossz ötletnek tartasz.
– Mert visszatértél a régi énedhez. Éppen kezdtem megszokni az
újat, amikor…
– Ez nem igaz, te is tudod! – csattant fel Ophelia sértett hangon. –
Csak vele kapcsolatban estem vissza.
Sadie felsóhajtott.
– Ez igaz. Ne haragudj. Csak olyan nagy reményeket fűztem a
házasságodhoz. Örültem, hogy végre békességben élhetsz, az apádtól
távol, élvezheted egy rendes ember szeretetét, és gyerekeid születnek
majd, akiket körülrajonghatok… Biztos, hogy nem vagy állapotos?
Ophelia egyáltalán nem volt ebben biztos, de azért rávágta a
választ: – Jaj, dehogy! Most viszont szólj a kocsisnak, hogy álljon
meg egy kicsit, mert megint hánynom kell.
– Tehát terhes vagy, ugye?
– Nem. És nem is kell megállni, már elmúlt a hányinger. Csak a
haragtól meg
zötykölődés semaztesz
idegességtől
jót. forog a gyomrom, és ez a sok
– Nem baj, ha mégis babát vársz. Hiszen férjnél vagy.
– Nem l esz kisbabám!
– Rendben. De azelőtt sosem ment a gyomrodra az ingerültség.
– Mert ennyire még senkire sem haragudtam.
Sadie morgolódott még egy darabig, de Ophelia nem figyelt rá.
Nem tudta, mit vár ettől a látogatástól, mert igazából nem voltak kész
tervei. Nem akart viszályt szítani Rafe és a családja között, de
nagyon aggasztotta a férfi fenyegetőzése. Jó lenne, ha valaki mellé
állna, az ő pártját fogná, és Rafe lelkére beszélne, ha tényleg
megpróbálná korlátozni a szabadságát, és megint el akarná vinni
Alder's Nestbe, vagy valami hasonló helyre, hogy ott hagyja egyedül.
Nem is kellett egy egész napot utazniuk, hogy Norford Hallba
érjenek. Ophelia még soha életében nem látott ilyen hatalmas
épületet, ami a királyi palotával vetekedett méretben és pompában. A

ház egész egyszerűen lenyűgöző volt, és talán egy kicsit nyomasztó
is, mert egyértelműen azt sugallta, hogy egy herceg lakóhelye. Egy
igazi hercegé. Csak most döbbent rá, hogy a királyi családon kívül
ennél feljebb nem is juthatott volna a társadalmi ranglétrán.
Sadie még jobban meg volt illetődve, amikor kiléptek a hintóból,
és tátott szájjal bámulta a káprázatos látványt.
– Remélem, tudod, mit csinálsz – súgta oda a lánynak, mintha a
megilletődöttségtől nem tudna hangosan beszélni.
Ophelia nem válaszolt. Libériás szolgák bukkantak fel a hintó
előtt. Az ajtóhoz kísérték őket, intézkedtek, hogy rámolják le a
bőröndjeiket, és gondoskodjanak a kocsiról meg a lovakról. A lány
előkelően öltözött az alkalomhoz, és valószínűleg ezért nyert
bebocsátást, mielőtt elárulta volna, hogy kicsoda, és mit keres ott.
Ám ekkor szembetalálták magukat Norford Hall méltóságteljes
lakájával, és a lány biztos volt abban, hogy ő csak akkor fogja
továbbengedni, ha kiderítette, mi járatban van. De Sadie nagyon jól
tudott bánni a személyzettel, és egyáltalán nem nyűgözte le, ha
valaki nála kérdezősködést,
mindenféle magasabb helyet foglalt
azonnal el a ranglétrán.
a tárgyra tért. Megelőzve
– Két szobára lesz szükségünk – közölte a lakájjal. – Az egyik
legyen nagy, úgyhogy eszedbe se jusson az úrnőmnek egy egyszerű
vendégszobát adni. Ő az urad újdonsült menye, és eljött meglátogatni
a férje családját. És ahogy elnézem ezt a hatalmas épületet, azt
hiszem, nyugodtan kérhetem a mellette lévő szobát. Köszönöm
szépen.
Minden teketória nélkül felkísérték őket az emeletre. Ha a lakáj
nála dolgozna, Ophelia ragaszkodna ahhoz, hogy egy szolgáló
határozott fellépésénél több bizonyítékot kérjen, mielőtt beenged
valakit a házba. Bár talán vidéken az emberek egyszerűbben és
fesztelenebbül intézik az ügyeiket. Opheliát bevezették egy szobába,
ami négyszer nagyobb volt, mint az övé, és egészen eltörpült benne.
Az elegáns bútorokat tengerzöld és aranyszínű huzatok díszítették.
Látszott a berendezésen, hogy minden nagyon különleges és drága.

De ő hozzá volt szokva a drága holmikhoz, úgyhogy minden
elfogódottság nélkül használatba vette a szobát. Nem csoda, hogy
Norford Hall olyan hatalmas kiterjedésű, mint egy egész londoni
háztömb, amikor akkora helyiségek vannak benne.
Mivel majdnem az egész napot utazással töltötte, legalább
vacsoráig pihennie kellett volna, de annyira ideges volt, hogy ez meg
sem fordult a fejében. Ha már beszélt a herceggel, talán meg tud
nyugodni, persze csak akkor, ha jól alakul az első bemutatkozás.
Lehet, hogy utána még élvezné is a vendégeskedést. Ezért gyorsan
átöltözött, felvette a legkevésbé gyűrött nappali ruháját, és lement a
földszintre, hogy találkozzon az új családjával.
Rafe-re. A goromba és fensőbbséges modora miatt viszont inkább

férfiasnak tűnt.
– Tessék? – kérdezte Ophelia, mert jobb válasz nem jutott eszébe.
– A fiamat, Rupertet nagyon érdeklik a szép nők – magyarázta a
nő. – Te pedig átkozottul csinos vagy. Azonnal a lábaid elé veti
magát, és ott csorgatja majd a nyálát, ha meglát. Úgyhogy el kell
menned.
Ophelia úgy döntött, hogy nem törődik ezzel a megjegyzéssel, és
udvarias társalgást kezdeményez.
– Te lennél a férjem egyik nagynénje? Én Ophelia vagyok.
– Nem érdekel, hogy ki vagy, kislányom. Azonnal el kell tűnnöd
innen. Na, mindegy. Majd mi megyünk el. Máskor is
meglátogathatjuk a bátyámat.
A nő fel is állt, de aztán dühösen felmordult, mert látta, hogy
elkésett. A helyiségbe besétált egy fiatalember, valószínűleg az előbb
emlegetett fia. A fiú pillantása azonnal Opheliára esett, és földbe
gyökerezett a lába. Leplezetlenül megbámulta, amihez Ophelia hozzá
volt szokva, de az már meglepte, hogy nem némult el a látványtól,
mint a legtöbb
– Te jóságosférfi,
ég! akivel addig
– kiáltott feltalálkozott.
a jövevény. – Mióta jönnek le az
angyalok a földre?
Az arcát fekete fürtök keretezték, és halványkék szeme szinte
világított. Ophelia kénytelen volt megállapítani, hogy a fiatalember
feltűnően jóképű, bár kissé nőiesek a vonásai, mert a bőre túlságosan
sima, az orra pedig keskeny és finom. Az ingujját és a sálját hófehér
csipke díszítette, és egy halványzöld mellényben feszített. Ophelia
csodálkozott, hogy nem hord selyem térdnadrágot, mint a legtöbb
divatos ifjonc. Határozottan lányos jelenség volt, amit viccesnek
tar tott, mert az anyja inkább férfiasnak tűnt.
– Becsukhatod a szádat, Rupert – förmedt rá az anyja. – A hölgy
Rafe kuzinod felesége.
– Ez mindent megmagyaráz. – A fiatalember egyáltalán nem
keseredett el, amikor meghallotta, hogy férjnél van. – A
felülmúlhatatlan Ophelia, ha jól sejtem. Megfordult a fejemben, hogy

felkeresem, amikor hallottam róla, de az igazat megvallva, egy szót
sem hittem el a szóbeszédből. Nem létezhet olyan szépség, mint amit
a lelkes rajongók ecseteltek. Most az egyszer bánom, hogy túl
okosnak tartottam magam. De sebaj. – A férfi egy lebilincselő
mosolyt villantott Opheliára.
– Felejtsd el a kuzinomat, és szökj el velem. Hidd el, hogy
mérhetetlenül boldoggá tudnálak tenni.
– Rupert! Szomorúan látom, hogy egy bolondot neveltem fel –
panaszkodott az anyja.
Rupert egyáltalán nem foglalkozott az anyjával. Opheliához
ugrott, és meghajolva kezet csókolt neki. El sem engedte, az ajkát a
kezére szorítva felnézett rá. A lány attól tartott, hogy a következő
pillanatban szopogatni kezdi az ujjait.
Ekkor csatlakozott hozzájuk még egy férfi, aki csak egy gyűrött
szalonkabátot viselt, de büszke tartása, és a lényéből sugárzó
méltóság elárulta, hogy ő Norford hercege. Ő is Rafe hasonmása
volt, ugyanolyan magas, szőke hajú, kék szemű, csak sokkal
terebély esebb.
A haragos arcú nőre pillantott, és rászólt: – Julie, menj haza.
Tovább maradtál, mint kéne.
– De hiszen csak most érkeztem!
– Pontosan.
A férfi odalépett a nőhöz, megölelte, és a nő mosolyogva
viszonozta az ölelését. A férfi csak viccelt vele? Egy herceg
tréfálkozik a húgával?
A herceg most Opheliához fordult.
– Azt hiszem, nem kell megkérdeznem, ki vagy. A szépségedről
terjengő szóbeszédek valóban igazak. Gyere, keressünk egy helyet,
ahol nyugodtan megismerkedhetünk, és az unokaöcsém közben nem
csor gatja a nyálát.
– Én egyáltalán nem csorgatom a nyálamat! – tiltakozott Rupert.
De Norford hercege már el is hagyta a helyiséget. Úgy tűnik,

természetesnek veszi, hogy Ophelia minden további utasítás nélkül
követi. De még először el kellett rántania a kezét Ruperttől, aki még
mindig nem akarta elengedni. Amikor végre sikerült elszabadulnia, ő
is kisietett a szalonból.
– Ne maradj el sokáig, szerelmem. Itt várok rád! – kiáltott utána
Rupert, és Ophelia még hallotta, hogy fájdalmasan felkiált. Az anyja
bizonyára megütötte valamivel.
A lány végignézett a folyosón, és még időben észrevette, hogy
Preston Locke eltűnik az egyik ajtó mögött. Felemelte a szoknyáját,
hogy utánafusson, csúszott néhány centimétert a márványpadlón,
amikor megállt az ajtó előtt, majd várt egy kicsit, míg összeszedi
magát, és csak aztán lépett be utána a helyiségbe. Nem tudta
eldönteni, hogy egy könyvtárszobába vagy egy dolgozószobába
érkezett, de az biztos, hogy ez a helyiség is hatalmas volt. A falak
mentén zsúfolt könyvszekrények sorakoztak, de a sarokban, az ablak
előtt látott egy íróasztalt is, ami kétszer akkora volt, mint az apjáé. A
helyiségben több kényelmes fotel is kínálta magát.
– Nagyon aszép
csatlakozott ez a…
férfihoz,

és dolgozószoba

leült az egyik– jegyezte
fotelba. Ameg, miközben
közöttük lévő
alacsony asztalon tea várta őket.
– A dolgozószobám sokkal puritánabb, és a folyosó végén van –
javította ki a férfi. – Itt szoktam pihenni, amikor nem foglalkozom a
birtok ügyeivel. Töltenél nekünk egy teát? Most hozták be.
– Természetesen.
A férfi hangja nem árulta el a hangulatát. A lány nem tudta
megállapítani, hogy örül a találkozásnak, vagy bosszantja a váratlan
felbukkanása az otthonában. Kész csoda, hogy a teáscsészék nem
csörömpöltek a kezében, annyira ideges volt. Közben é rezte, hogy a
férfi figyelmesen nézi.
Végül megszólalt: – Olyan szép vagy, hogy azt szavakkal le sem
lehet írni. Tényleg azt hittem, hogy az emberek túloznak, amikor
rólad áradoznak, de már látom, hogy tévedtem.
– Szeretném, ha nem így lenne, kegyelmes uram.

– Ugyan már, leányom! A családon belül nincs szükség a
formalitásra. Nyugodtan szólíthatsz apának, de ha ezt
kényelmetlennek tartod, a Preston is megfelel. Tényleg nem örülsz
annak, hogy ilyen csinos vagy?
A lány a férfi szemébe nézett, miközben átnyújtotta neki a csészét.
– Ez áldás és átok egyben, de inkább átok.
– Miért ez a véleményed?
Ophelia meghökkent. Ezt még senki sem kérdezte meg tőle, és
nem látta az okát, miért ne válaszolhatna őszintén. Hiszen az
apósával beszél.
– Főleg azért, mert az apám mindig úgy bánt velem, mintha egy
csecsebecse lennék, amit büszkén mutogathat. Ezért kezdettől fogva
gyakoriak az összetűzések közöttünk. És nagyon kellemetlennek
tartom az emberek viselkedését, amikor először találkoznak velem.
Itt van például az unokaöcséd is.
A herceg felnevetett.
– Rupert nem jó példa, kedvesem. Az a fiú minden szoknya
közelében elveszti
fogadtatásnak. a fejét. De megértem, hogy nem örülsz az efféle
– Ráadásul nemcsak a férfiak viselkednek így, hanem a nők is.
Igyekszenek a közelembe kerülni, de nem azért, mert kedvelnek,
hanem csak velem akarnak mutatkozni. A szépségem miatt nagyon
népszerű lettem, ugyanakkor az életem legnagyobb részében nem
tudtam bízni senkiben, mert senki sem őszinte velem. Nos, ez az az
átok, amiről beszéltem.
A herceg érdeklődve méregette.
– Az ember azt hinné, hogy egy ilyen gyönyörű hölgynek
csodálatos élete van. Furcsa, hogy épp az ellenkezője az igaz.
A lány vállat vont.
– Ma már nem bánkódok emiatt annyira, mint régebben, és ez a
fiad érdeme. Segített nekem más szemszögből nézni a dolgokat.
Nagyon jó volt, hogy végre egy kicsit bízni tudtam az emberekben,

ahogy azelőtt sosem.
– Igen, Rafe említette, hogy… együtt dolgoztok.
A pillanatnyi habozása elárulta Opheliának, hogy Rafe sokat
mesélt az apjának a kapcsolatukról. Talán azt is megemlítette, hogy
intim közelségbe kerültek. Gyakori, hogy a fiúk ilyen bizalmas
részleteket is megbeszélnek az apjukkal.
A lány érezte, hogy elpirul, de a herceg következő kérdése
elterelte a figyelmét a zavaráról.
– Erről jut eszembe, hol van a boldog vőlegény? Arra
számítottam, hogy ő hoz el az első bemutatkozásra.
Ophelia egy pillanatig habozott, majd megint az őszinteség mellett
döntött.
– Nem tudja, hogy idejöttem. Rafe-fel nem beszélünk egymással,
és… nem is lakunk együtt.
A férf i elkomorodott.
– Nem vagy hajlandó vele élni?
– Ellenkezőleg. Feleségül vett, majd azonnal visszavitt a szüleim
házába.
Preston vörös arccal talpra ugrott.
– Még ilyet!
A lányt igazából nem lepte meg, hogy a férfi sértőnek tartja Rafe
tettét. Vagy a fia szokatlan viselkedése hozta ki a sodrából? Furcsa
módon azon kapta magát, hogy védelmébe veszi Rafe-et.
– Nem akart feleségül venni, és nagyon dühös, mert úgy érzi,
hogy rákényszerítették a házasságra.
A férfi ezen egy pillanatig elgondolkodott, majd sóhajtva visszaült
a helyére.
– Attól tartok, ez az én művem. Gyakorlatilag ráparancsoltam,
hogy mentse meg a jó híredet, a szóbeszéd miatt. Nem várhattuk
meg, míg az emberek pusmogni kezdenek. Kompromittált volna, ha
nem jegyez el, és később nem vesz feleségül. De nem számítottam
arra, hogy mindez ilyen gyorsan megtörténik.
– Ő sem. Sőt ő egyáltalán nem gondolta, hogy erre sor kerül. A
szándéka szerint el akarta hallgattatni a pletykát, és elkerülni a
házasságot. De a haragomnak nem tudtam parancsolni, és
tulajdonképpen én hajszoltam bele ebbe az elhamarkodott döntésbe.
Tehát nem a te hibád, hogy így történt.
– Pedig Rafe mintha azt mondta volna, hogy már sikerült
megszabadulnod az indulatos természetedtől.
A lány összeszorította a száját.
– Igen? Nos, ez többnyire igaz is. Mostanában még az apámmal is
képes vagyok kiabálás nélkül beszélgetni. Pont Rafe az egyetlen
kivétel. Úgy tűnik, vele kapcsolatban továbbra sem tudom türtőztetni
magam.
– Értem. – A herceg bólintott.
Bárcsak én is érteném, gondolta Ophelia.
– Akárhogy is van, nem szívesen élnék egyedül abban a házban,
amit vett nekem. Biztosan nagyon szép, és talán egyszer még nem
bánom, hogy ott kell laknom. De most, amikor ilyen zaklatott
vagyok, jobb lenne, ha emberek vennének körül.
– Nagyon
hogy szívesen
ezt őszintén látunk
gondolja.
itt – mondta a férfi, és látszott rajta,
– Köszönöm, de nem ezért jöttem. A szolgálóm, Sadie szerint
terhes vagyok. Én persze nem…
– Tényleg? – vágott a szavába a herceg, és felragyogott az arca. –
Ez csodálatos hír! Tehát Rafe mégsem hagyott magadra rögtön az
esküvő után?
– De igen. Viszont az Alder's Nestben eltöltött idő… eléggé

eseménydús volt… több szempontból is. – A lány örömmel látta,
hogy a férfi érti, mire céloz, és nem kell többet mondania. – De
ahogy az előbb említettem, én nem hiszem, hogy Sadie-nek igaza
van. Ilyen korán még nem lehetek biztos benne. Ha esetleg mégis
igaza van Sadie-nek, akkor … Úgy gondoltam, hogy most kéne
találkoznom Rafe családjával. Az igazat megvallva, szerettem volna
kideríteni, hogy te is olyan bosszantó vagy-e, mint a fiad.
Norford hercege nem sértődött meg, sőt kitört belőle a nevetés.
48. FEJEZET
aphaelt megőrjítette ez a vihar előtti csent! Állandóan

azt várta, hogy a „felesege” mikor tesz valamit,
amivel kihozza a sodrából, hiszen megtorlást
emlegetett, és megesküdött, hogy szenvedést okoz neki. Még
szerencse, hogy távol van tőle, és így nem veheti rá megint valami
meggondolatlanságra, amivel még jobban tönkreteszi az életét.
Pedig kereste, csak nem vallotta be magának. Több estélyre is
elment, hátha valahol összefutnak. De a lány mindig máshol volt,
vagy nagyon elfoglalta a költözés.
Talán azért kerüli a nyilvánosságot, mert nem akar válaszolni az
emberek kérdéseire. Okos nőszemély. Elég kínos lenne beismernie,
hogy a férje nem akar a férje lenni. Bár nem valószínű, hogy ezt
bevallaná, inkább kitalálna valami mesét, amivel őt tüntetné fel rossz
színben.
De ilyen szóbeszédet nem hallott a városban. Senki sem beszélt a
házasságáról. Bezzeg őt állandóan kérdezgették. Nem jött zavarba, és
kitérő válaszokat adott, amelyek
faggatták, hátha tud valami szaftosnem sokat de
részletet, árultak el. rábeszélnie,
sikerült A húgát is
hogy tegyen úgy, mintha még mindig haragudna rá.
Előző este Amanda egy bálba készülődött, de előtte együtt
vacsoráztak.
– Mindenki azt hiszi, hogy még nem állok szóba veled – nyugtatta
meg a lány a bátyját. – Így sokkal könnyebb azt válaszolni a
kérdésekre, hogy semmit sem tudok.
Raphael végre megunta a várakozást és a találgatást. Elhatározta,

hogy kideríti, mire készül Ophelia, és este elment otthonról. Az új
házat már ellátta személyzettel. Tulajdonképpen azért esett a
választása arra az ingatlanra, mert szépen és ízlésesen volt
berendezve. Nem akarta, hogy a feleségének várnia kelljen a
beköltözéssel, amíg megérkeznek a bútorok meg a berendezési
tárgyak.
Nem csodálkozna, ha elbocsátotta volna az általa választott
személyzetet, hogy a saját ízlésének megfelelő embereket
alkalmazzon. De amikor bekopogott, ugyanaz a lakáj nyitott neki
ajtót, akit még ő küldött oda.
– Hol van? – kérdezte Mr. Collinst.
– Kicsoda, uram?
– A feleségem, ki más – mondta Raphael, és átnyújtotta a lakájnak
a kabátját meg a kalapját. Emlékezett arra, hogy a lány legutóbb
alaposan megvárakoztatta, ezért kényelembe akarta helyezni magát.
– Lady Locke még nem költözött be – közölte Mr. Collins, és
látszott rajta, hogy zavarban van, amiért ezt kell mondania.
Nos, erre nem számított.
– Már majdnem egy hét eltelt, amióta közöltem vele, hogy a ház
készen áll a fogadására. Legalább a holmiját idehozatta?
– Még egyáltalán nem láttuk a hölgyet.
Raphael nem kérdezett többet. Visszavette a kabátját, a kalapjáról
megfeledkezett, és néhány pillanat múlva már a Reid -ház felé tartott.
Ott megtudta, hogy a lány hová ment. Ráadásul már két nappal
korábban elment otthonról! Raphael kétségbeesett.
A lány olyan galibát okozhat a családjában, ami komoly károkat
okozhat, legalábbis neki. Egy pillanatig sem voltak kétségei, hogy
Ophelia azzal a feltett szándékkal ment Norford Hallba, hogy ellene
fordítsa a rokonait. És két nap előnye volt! Ez megint az az Ophelia,
akivel először találkozott, és akit nem kedvelt, mert hamis pletykákat
terjesztett, amelyeket hazugságokkal támasztott alá. Ezt a nőt csak az
érdekli, hogy elérje a saját önző céljait, és nem törődik azzal, ha

közben megsért másokat. És most az a célja, hogy neki ártson!
Néhány órával később megérkezett Norford Hallba. Késő éjjel a
ház már teljesen csendes volt, és a legtöbb lámpát eloltották. Az
ajtóban szolgálatot teljesítő férfi egy széken ülve szundikált, és nem
ébredt fel, amikor Raphael beosont, és felment a szobájába. Ki akarta
aludni magát, mielőtt másnap reggel találkozik Opheliával.
A lányt az ágyában találta. Nem számított arra, hogy az ő
szobájában fogják elszállásolni, pedig sejthette volna, hiszen a
felesége.
Az volt az első gondolata, hogy azonnal távoznia kell, és keresnie
egy másik szobát. Az épületnek abban a szárnyában a legtöbb üresen
állt. A fárasztó út után nem érezte magát elég erősnek a vitához.
Majd holnap reggel kipihenten, tiszta fejjel beszél vele, és kiszedi
belőle, hogy mire készül. Ám hiába tudta, mit kéne tennie, mégsem
mozdult a lába.
A lány az ő ágyában fekszik! Valósággal megigézte ez a gondolat,
ahogy az ágy mellett állva nézte az alvó alakot.
NemA húzta
haja fehéren ragyogott
be a függönyt. a holdfényben,
Derült éjszaka volt,éső is
szétterült a párnán.
ezért tudott olyan
hamar odaérni. De mégis későre járt, és a lány valószínűleg már több
órája alszik.
Az ágyában. És a felesége. Képtelen volt elmenni onnan.
Vajon mélyen szokott aludni? Észrevenné, ha bebújna mellé az
ágyba? Raphael gyorsan levette a ruháit, és kipróbálta. A lány nem
ébredt fel, meg se moccant. Raphaelt megviselte a hosszú út, és a
kimerítő nap, ami kellemetlen meglepetéseket hozott. Aludnia kéne.
Reggel Ophelia úgyis felébreszti, ha ott találja. Ráér akkor
foglalkozni a fúriával.
De most nem tűnt fúriának. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy
aludni tudjon, amikor a lány meleg, lágy teste alig néhány
centiméterre van tőle. A szex korábban lecsillapította a haragját.
Vagy az is hazugság volt, és csak el akarta hitetni vele, hogy sikerült

megváltoztatnia? Csak egy módon tudhatja meg a választ…
49. FEJEZET
phelia egy pillanat alatt rájött, miért ér zi olyan jól

magát, és azonnal elhatározta, hogy nem tiltakozik
Rafe teljesen egyértelmű kezdeményezése ellen. Nem
volt ostoba. Miért tagadná meg magától azt a különleges élvezetet,
amit a férfi adhat neki, csak azért, mert még mindig haragszik rá?
Ösztönösen tudta, hogy a szeretkezés sem fogja enyhíteni a
haragját. Talán egy rövid időre megfeledkezik róla, de ennél több
nem történik. Mert a férfi elárulta! Talán nem a szó eredeti értelme
szerint, de az érzés ugyanaz. Összetörte a szívét, és ez a fájdalom,
tulajdonképpen választ ad a kérdésre, amivel addig nem akart
foglalkozni. Igen, beleszeretett Rafe- be. Ezért nem fogja
begyógyítani a szívét az újabb szeretkezés, de azért jólesett neki,
hogy a férfi még mindig kívánja, és nem tud ellenállni neki.
A vászon hálóruháját mindig fel szokta húzni térdig, mihelyt
betakarózik, de a férfi most a csípőjéig tűrte. Aztán gyengéden
cirógatni kezdte a combja belső felét, és az egyik ujjával hirtelen az
ölébe hatolt.
Csak olyan mélyre nyúlt, hogy a lány összes idegvégződése
bizseregni kezdjen. A hálóinge nyakát is meglazította, hogy
hozzáférjen a melléhez, és most ott is cirógatta és csókolgatta.
Ophelia nem állt ellen az érzéseknek, amelyeket a férfi gerjesztett
benne, épp ellenkezőleg. Kiélvezett minden pillanatot, de igyekezett
nyugodtan lélegezni, és csak magában sóhajtozott az élvezettől. Nem
azért, mert el akarta hitetni vele, hogy még mindig alszik. Csak nem
Aztán rájött, hogy Rafe ujja még mindig az ölében van! De már
nem volt mozdulatlan, hanem mélyebbre hatolt, majd mintha ki
akarta volna húzni, aztán mégis beljebb tolta. Határozott
mozdulatokkal, változó iramban becézte, egyszer lassan, majd
gyorsan, majd megint őrjítő lassúsággal. A hüvelykujja közben
megtalálta, és finoman dörzsölni kezdte a lába között rejtőző
legérzékenyebb pontját. A lány felkiáltott, és megfeszítette a testét. A
férfi kitartóan ingerelte, míg Ophelia valósággal vonaglott a lepedőn,
és hangosan nyögdécselt az élvezettől. A férfi ajka elfojtotta a
nyögéseket, mert többször is szenvedélyesen megcsókolta.
A helyiségben nagyon kellemes volt a hőmérséklet, mert a
kandallóban parázsló tűz éppen annyi mele get adott, hogy
lefekvéskor jólesett bebújni a takaró alá. De Ophelia most úgy érezte,
hogy elviselhetetlen a hőség. A hálóinge dörzsölte a bőrét, azon a
néhány helyen, ahol még mindig hozzáért. Mintha az egész teste
érzékeny lenne minden érintésre.
Ez a f érfi miatt van. A teste így válaszol a közelségére. Annyira
vágyott rá! Azt hitte, hogy soha többé nem tarthatja így a karjában,
és nem élheti
mindezt mégis átmegkapta,
vele a szeretkezés gyönyörűségét.
a teste sietni akart, hogy És most,
hamar hogy
elérj e a
csúcsot, és végre megtapasztalja a teljes kielégülést. Ugyanakkor ki
akart élvezni minden pillanatot, lassan, komótosan. A két ellentétes
vágy nehezen fért meg egymással.
A férfi ledobta a takarót az ágyról, tehát neki is melege lett.
Ophelia megsimogatta a széles hátát, és érezte, hogy forró a teste.
Hallotta, hogy Rafe zihálva lélegzik, és azon kapta magát, hogy ő is
visszatartja a lélegzetét, valahányszor úgy érzi, hogy közel jár a
csúcshoz. De amikor már nem bírta tovább, és nagy levegőt vett, a
kéj csillapodni kezdett. Ám nem sokkal később megint felgyülemlett
az izgalom és a feszültség, egy újabb csúcs közelébe sodorva őt.
Minden idegszála, az egész teste a beteljesülésért könyörgött. Ha lett
volna elég ereje, a hátára fekteti Rafe-et, hogy ő kerekedjen felül, és
minél előbb eljusson az áhított kielégüléshez.
A gondolattól nevethetnékje támadt. Ez enyhítette egy kicsit a

feszültséget, de annyira nem, hogy elengedje magát. A férfi mintha
olvasna a gondolataiban, végre elhelyezkedett a lába között, és egy
határozott, lassú mozdulattal a testébe döfte magát. Ophelia érezte,
hogy elérkezett a szakadék szélére, és mindjárt zuhanni fog. Vagy
szárnyalni.
– Istenem, ez az igazi hazatérés – súgta a férfi a fülébe.
Ophelia ölében szinte azonnal felrobbant a felgyülemlett
feszültség, és lüktetni kezdett a kéjtől. Közben kétségbeesetten
kapaszkodott a férfiba. Amikor a kábulat elhagyta, és magához tért,
feltámadtak benne a gyengéd érzelmek, méghozzá olyan nagy
hirtelenséggel rohanták le, hogy majdnem elsírta magát.
Igen, szereti Rafe-et. És gyűlöli is. És majd holnap kitalálja, hogy
mit tegyen ez ügyben. De most hogyan tudna másra gondolni,
amikor Rafe egy gyengéd mozdulattal leveszi róla a hálóingét? Mit is
ígért neki? Ha az ágyban lesznek együtt, majd lesz elég ideje arra,
hogy megmutassa neki a szeretkezés minden örömét.
50. FEJEZET
phelia tudta, hogy gyáván viselkedik. Aznap este nem

már nem jött álom a szemére, és sokáig gondolkodott,
miközben ébren feküdt Rafe mellett. Csendben
sírdogált is egy darabig, majd végül úgy döntött, hogy nem fogja
elrontani ezt a csodálatos éjszakát azzal a keserű érzéssel, ami reggel
vár rájuk. Így hát még pirkadat előtt, míg a férje mélyen aludt,
kiosont a hálószobából, felöltözött, szólt Sadie -nek, és előhozatta a
hintóját. Közben ügyelt arra, hogy ne ébressze fel a házban lakókat.
Hagyott egy üzenetet Preston Locke-nak, megköszönte a
vendégszeretetét, és megkérte, hogy ne említse a fiának, amiről
beszéltek. Mert ha valóban kiderül, hogy a szíve alatt hordozza a
gyermeküket, akkor ő akarja elmondani neki a hírt. Még mindig nem
hitte, hogy terhes. A hányinger mindig akkor tört rá, amikor forrt
benne a harag, és ez magyarázatot adott a háborgó gyomrára.
Mihelyt megemlítette Sadie-nek, hogy Rafe hazajött az éjjel, a nő
nem szólt egy szót sem, és nem panaszkodott, amiért még a hajnali
sötétségben el kellfelé,
elindultak a hintó hagyniuk
a lány amegtorpant.
házat. De miután
kiléptek az ajtón, és
– Elfelejtettem valamit. Egy pillanat, és itt vagyok szólt oda
Sadie-nek, és visszaszaladt a házba.
Rafe még mindig aludt. A fejét félig az ő párnáján pihentette, és
karját az ő térfelére nyújtotta, mintha még mindig ölelné. Ophelia
lehajolt, és megcsókolta a homlokát. Nem ébresztheti fel, mert
azonnal előtörne belőle minden fájdalma és sértettsége. Máris
potyogtak a könnyek a szeméből. De nem fogja szó nélkül itt hagyni.

A félhomályban írt még egy üzenetet, odaadta az egyik szolgának a
földszinten, majd beszállt a hintóba Sadie mellé.
Úgy döntött, hogy alvással próbálja lecsillapítani zaklatott idegeit,
és szinte egész úton szundikált.
Nem sokkal dél előtt érkezett meg Londonba, pont időben, hogy
az anyjával ebédeljen.
– Ez rövid volt – jegyezte meg Mary, miután utasította a
személyzetet, hogy hozzanak Opheliának is az ételből. – Nem
számítottunk arra, hogy ilyen hamar visszajössz. Nem alakult jól a
látogatás?
– Minden remek volt, mama. Locke-ék nagyon rendes emberek.
Rafe nagymamája, az özvegy hercegné, egy elbűvölő idős hölgy.
Egész idő alatt összekevert az unokájával, Amandával, akit imád,
úgyhogy remekül megvoltunk egymással.
– Akkor miért nem maradtál tovább?
– Rafael felbukkant.
Nem kellett többet mondania, mert Mary megértette.
Féltem, hogy ez lesz, mert a lakájunk szerint itt keresett téged.
Mr. – Nates nem tudta, hogy titokban kéne tartania az úti célodat.
Ophelia megvonta a vállát, és szomorúnak tűnt.
– Semmi baj. Mielőtt odajött, sikerült találkoznom a Locke család
néhány tagjával, és jó hangulatban töltöttem velük egy kis időt. De
nem akartam, hogy el kelljen viselniük a szóváltásunkat . Jobb, ha
nem tudják meg, milyen könnyen kijövök a sodromból… amikor
Rafe közelében vagyok.
Marynek támadt egy ötlete.
– Holnap elmehetnénk vásárolni, miután kipihented az út
fáradalmait. Legalább egy időre megfeledkezel a sok
kellemetlenségről.
Ophelia ezt jó ötletnek tartotta. Bármit szívesen csinál, ami egy
kicsit megnyugtatja, még ha csak átmenetileg is. Ám ekkor
megérezte az ebédre felszolgált sült hal illatát, és felfordult a
gyomra. De hiszen szereti a sült halat! És most egyáltalán nem

dühös!
– Men jünk ma délután – mondta az anyjának, majd gyorsan
felállt, hogy minél messzebb kerüljön a tányértól, amit elé tettek. –
Nem vagyok sem fáradt, sem éhes. Megyek, és átöltözöm, amíg te
befejezed az ebédet.
Meg sem várta Mary válaszát, kiszaladt a helyiségbő l, hogy
megszabaduljon az illattól, amitől hányingere lett.
Raphael már hónapok óta nem ébredt ilyen frissen és kipihenten.

Mielőtt felkelt, megszagolta a feje mellett lévő üres párnát, és
elmosolyodott. Ophelia illatát érez te tehát nem álmodott. Most nem
volt a helyiségben, de látta a ruháit.
A lány már biztosan nem haragszik rá. Ez volt az első gondolata,
amikor felkelt az ágyból. Az nem lehet, hogy így szeretkezett vele,
aztán mégis ártani akar neki. Valaminek történnie kellett az érkezése
előtt, ami lecsillapította a haragját.
Ezt valószínűleg
megnyugtató hatással az
vanapjának köszönheti,
az emberekre, Preston
mertazok
legyenek barátokmindig
vagy
ellenségek. Preston Locke-ról elmondható, hogy született diplomata.
Nem vitázott, hanem érvekkel győzött meg mindenkit az igazáról. Ha
kiderült, hogy téved, akkor csak elnevette magát, és folytatta, mintha
mi sem történt volna. Csak a testvéreivel nem volt olyan tapintatos.
Őket imádta bosszantani.
Raphael gyorsan felöltözött, és elindult, hogy megkeresse a
f eleségét meg az apját, méghozzá ebben a sorrendben. Mivel még
korán volt, először a reggelizőhelyiségbe nézett be. Opheliát nem
látta, de Preston ott tartózkodott.
– Még mindig csodákra vagy képes, igaz? – Raphael megköszönte
a szolgának, hogy elé is letett egy tálcát az asztalra, majd
mosolyogva az apjára nézett. – Hogyan sikerült lecsillapítani a
feleségem dühét?
Preston megrázta a fejét.
– Nem volt dühös, amikor idejött, úgyhogy nem kellett

lecsillapítani.
– Nem próbált meg viszályt szítani az itt-tartózkodása alatt? Nem
akart befeketíteni, és mindenért engem hibáztatni?
– Éppen ellenkezőleg. Egy elbűvölő, őszinte ifjú hölgynek
ismertem meg, aki kész beismerni a hibáit. Még azt is bevallotta,
hogy haragjában ő provokálta ki a házasságotokat. Csak azt nem
értem, hogy te miért hagytad ezt? Bejelenthetted volna az
eljegyzéseteket, aztán a megfelelő időben rendesen elveszed
feleségül. Szerinted nem akart volna egy szép esküvőt, ahol jelen
vannak a barátai és a rokonai is? Ahogy a te barátaid és rokonaid is.
Ra phael halványan elpirult. Kellemetlen volt a téma, és az apja
rosszalló pillantása is zavarba hozta. Tudta, hogy magyarázkodnia
kell majd, amiért az egész családját kirekesztette az esküvőjéről. Ha
örömteli esemény lett volna, akkor most bűntudata lenne, í gy csak
kínosan érezte magát.
– Őszintén mondom neked, apa, hogy ha nem így történik, akkor
sosem került volna rá sor.
Preston felvonta a szemöldökét.
–
A pletykák ellenére? Most tényleg azt mondod, hogy képes
lettél volna tönkretenni azt a lányt?
– Dehogy. Elintéztem volna, hogy elcsituljanak a pletykák. Hiszen
csak egyetlen átkozott csókot láttak!
– Sokkal többről volt szó. Többen látták, hogy együtt távoztok,
aztán mindketten eltűntetek, majdnem egy hétre.
– A családunknál vendégeskedett – vetette közbe Raphael. – Te
mondtad, amikor legutóbb itt voltam, hogy az apja még dicsekedett
is ezzel.
– Igen,
azzal kérkedett, hogy a lányát ide, Norford Hallba hoztad.
Azt viszont nem említettem neked, hogy azon a héten látogatóim
voltak, akik érdeklődtek utánatok, és azt a választ kapták, hogy nem
vagytok itt.
után nem volt nehéz összerakni a képet. Már beszéltünk

Ezek
erről korábban is, úgyhogy hadd kérdezzem meg tőled. Ha nem
lettek volna a pletykák, akkor végignézted volna, hogy feleségül
megy valaki máshoz? És ne feledd, hogy találkoztam vele.
– Felejtsd el egy pillanatra, hogy ő a leggyönyörűbb nő, akit
valaha láttál. Mi van, ha belül egy sötét, hideg, gonosz…
– Most ugyanarról a nőről beszélünk?
Raphael felsóhajtott.
– Rendben. Bevallom, kicsit rossz volt, hogy Londonban az útjára
kellett engednem. Az együtt töltött idő alatt megkedveltem, talán egy
kicsit túlságosan is. De azt hittem, hogy megváltozott, és a hárpia
egy örök életre eltűnt. Még talán feleségül is kértem volna, ha
továbbra is ez a véleményem.
– Én nem láttam rajta, hogy hárpia lenne.
– Mert ha úgy akarja, akkor nagyon ügyesen leplezi a haragját
meg a gonosz nyelvét. Engem is meggyőzött, hogy többé már nem
egy szörnyeteg. Tényleg azt hittem, hogy segítettem neki
megváltozni. De aztán bevallotta, hogy az egész megtévesztés volt,
és csak megjátszotta magát, hogy hamarabb visszahozzam
Londonba.
– Biztos vagy ebben?
– Ezt miért kérded?
– Lehet, hogy mégsem hazudott, amikor megváltozott. Talán az a
hazugság, hogy becsapott.
51. FEJEZET
Ibűvölő? Őszinte? Beismeri, ha tévedett? Ez úgy

hangzott, mintha az új Opheliáról lenne szó, és nem a
régiről, aki megint felbukkant, amióta a lány rájött arra
az átkozott fogadásra. Vagy csak ő látja benne a hárpiát?
Nem fog többé magában morfondírozni ezen, inkább beszél vele.
Akárhogy is van, Opheliának sikerült bolondot csinálnia belőle, és
ennek egyáltalán nem örült. Ha ki akarja deríteni az igazságot, vissza
kell térnie Londonba.
A lány elhagyta Norford Hallt, mielőtt ő felébredt. Kiosont a
házból, még a holmiját sem pakolta össze, mert nem akarta
felébreszteni, és megbeszélni, hogy mi történt köztük az éjjel. Vagy
talán…
Éppen távozóban volt, amikor a szolga átnyújtotta neki Ophelia
levelét. Raphael meglepődött, és feltámadt benne némi remény:
Ez nem hazatérés volt, csak egy tűzszünet. Ha igazi hazatérést
akarsz, akkor meg kell magyaráznod, miért avatkoztál az életembe.
Nem hallotta, amit addig mondott neki? Vagy annyira
megharagudott rá, hogy nem hajlandó megér teni? Raphael
megfogadta, hogy most mindent megbeszél vele.
Londonba érve azonnal a házához lovagolt, és megtudta, hogy a
lány fél órája távozott otthonról. Vásár olni ment az anyjával a Bond
Streetre, de nem közölték, milyen boltokat akarnak meglátogatni. A
lakáj felajánlotta, hogy várja meg őket ott. Nem valószínű , hogy
megtalálná őket a forgalmas utcán, kora délután, amikor a

legnagyobb a tömeg. Végig kéne néznie az összes boltot!
Mégis felült a lovára, és elindult a Bond Street felé.
Ophelia még sosem érezte magát ilyen zaklatottnak. Nem is hallotta,

mit beszél Mary, miközben üzletről üzletre vonszolja. Amikor
döntenie kellett, hogy mit vegyen meg, nagy nehezen kinyögött egy
igent vagy nemet, de fogalma sem volt, mit választott.
Kisbabája lesz! Többé nem tagadhatta le, miután a kedvenc
ételétől, a sült haltól, felfordult a gyomra, és csak akkor múlt el a
hányingere, amikor már nem érezte a szagát. Mihelyt megszűnt az
illat, elmúlt a hányinger.
Kisbabája lesz… Csak egyszer tért le az erkölcs útjáról, és ilyen
csodás következménye lett. Egy kisbaba! Milyen furcsa, hogy ettől a
gondolattól végtelen boldogság tölti el. Ostobaság volt idáig is
tagadnia. Az is bámulatos, hogy az anyai ösztönök máris feltámadtak
benne. Ezt a kisbabát szépen fogják felnevelni. Már tudja, hogyan
nem szabad
gyereke bánni egy
szeretetben gyerekkel, ezért
és biztonságban könnyű Nem
fog felnőni. dolgahagyja,
lesz. Az
hogyő
olyasmi történjen vele, amivel ő nem ért egyet. Ophelia szerette az
anyját, de tudta, hogy Mary túl gyakran meghajlott Sherman akarata
előtt. Ő ezt nem fogja tűrni, és foggal-körömmel küzd majd a
gyermekéért.
Talán közölnie kéne Rafe-fel a hírt, de nem akarta elsietni. Majd
megmondja neki, ha eljön az ideje, de előbb magában örvendezik. Ha
rajta múlik, még a gyereke megszületéséről sem értesül… Nem! Ezt
csak a harag mondatja v ele. Meg kell szabadulnia ettől a haragtól,
mielőtt a gyerek a világra jön. Az ő kisbabája sosem fog hangos
szóváltást hallani.
– Pheli! Pheli, jól vagy?
Ophelia visszazökkent a jelenbe, és látta, hogy az anyja már eltűnt
egy bolt ajtajában, amelynek a kirakata tele volt csipkével.
Megfordult, hogy megtudja, ki szólt hozzá, és legnagyobb
meglepetésére Mavis Newboltot pillantotta meg a forgalmas járdán.

A lány aggódó arcot vágott. Mavis? Az ellensége aggódik érte? Nem
valószínű.
Mit is mondott Mavis? Ja, igen.
– Jól vagyok – felelte Ophelia,
és igyekezett közömbös arcot
vágni. Nem látta Mavist a Summers Glade-i mulatságok óta, és a két
hangos vitájuk nem volt kellemes emlék. – Miért kérded?
Mavis megvonta a vállát.
– Úgy tűnt, mintha egy másik világban lennél.
– Igen? Elmerültem a gondolataimban.
– A hintóm itt haladt el, és megláttalak. Meg kellett állnom.
Opheliát elfogta a félelem. Mavis megint vitázni akar?
– Miért? – kérdezte óvatosan.
Mavis hirtelen zavarba jött.
– Már napok óta tervezem, hogy meglátogatlak. Nincs kedved
velem tartani, és beszélgetni egy kicsit? A hintóm itt van az utca
másik oldalán.
– Beszélgetni? Mit mondhatnánk még egymásnak?
MavisAodébb a kézben sétáló
párnak. járda lépett, hogy
legalább helyet
olyan adjon egy
forgalmas volt,kéz
mint az utca, ahol
egymást érték a hintók, fogatok és szekerek.
– Gratulálni akartam a házasságodhoz – mondta Mavis.
– Köszönöm.
– És szeretnék nagyon sok…
– Elég! – vágott a szavába Ophelia, de azonnal megbánta, hogy
így felcsattant.
Gyorsan elfojtotta a f eltörő indulatokat. Már tudta, hogy képes rá,
és büszke is volt magára. Az apján kívül Mavis volt az egyetlen
személy, aki a legrosszabbat tudja kihozni belőle, most mégis
sikerült legyőznie a sértettségét.
Ophelia sokkal nyugodtabb hangon folytatta.
– Nem kérek több sértő megjegyzést.
– Nem akartam…
– Kérlek, Mavis. Nincs kedvem tovább vitázni veled.

– Nekem sem.
Ophelia kételkedve nézte a volt barátnőjét. Nem tudta ezt elhinni
neki. Hiszen Mavis még nem tudott bosszút állni rajta, illetve nem
annyira, mint szerette volna. Summers Glade-ben csak zavarba hozta.
De Mavisnek fogalma sincs arról, mennyire megbántotta, és még sírt
is miatta. Nem is fogja soha megtudni.
– Látom rajtad, hogy nem hiszel nekem, és nem hibáztathatlak
érte. – Mavisnek az arca és a hangja is bűnbánónak tűnt. –
Gyűlöltelek, de nagyon tévedtem. Azt hittem, hogy hazudtál
Lawrence- ről, mert akkoriban gyakran füllentettél. Amíg barátnők
voltunk, ez nem zavart, és különben is csak apró hazugságok voltak.
Nem törődtem vele, egészen addig, amíg megpróbáltál meggyőzni,
hogy Lawrence egy gazember, és csak arra használ fel engem, hogy a
közeledbe kerüljön. Ezt nem hittem el, és ezért gyűlöltelek annyira.
Közben szörnyen éreztem magam, mert igazából nem akartalak
gyűlölni, csak nem tudtam ellene tenni semmit.
Mavis hangja olyan panaszos volt, hogy Opheliának elszorult a
torka.
– Miért hozod ezt most fel, Mavis?
– Nemrég találkoztam Lawrence-szel. Elhagyta őt a gazdag
örökösnő, akit feleségül vett. Erről már hallottam, de nagyon régen
nem láttam őt. Elhízott, elzüllött és iszákos lett. Akkor is részeg volt,
amikor összefutottunk. Fel sem ismert! Emlékeztetnem kellett, hogy
ki vagyok, mire egyszerűen kinevetett.
– Sajnálom – mondta Ophelia, de a régi barátnője folytatta a
vallomását, mintha meg sem hallotta volna.
– Tudod, mit mondott nekem? „Te vagy az a buta liba, aki azt
hitte, hogy feleségül fogom venni? Most már több eszed van, kis
szívem?”
Mavis sírva fakadt. Ophelia meg akarta fogni a kezét, de a lány
hátrébb lépett.
– Te figyelmeztettél engem. Én pedig meggyűlöltelek, ahelyett,

hogy megköszöntem volna. Istenem, annyira sajnálom! Csak azt
akartam, hogy tudd! – kiáltott fel Mavis, és átfutott az utcán, a
várakozó hintója felé.
Ophelia próbálta megállítani, és utánakiáltott, de Mavis nem
hallotta meg. Aztán arra gondolt, hogy utánaszalad, de túl nagy volt a
forgalom, ráadásul az egyik hintó kicsit furcsán haladt, mintha a
kocsis elveszítette volna az uralmat a lovak felett, ezért túl közel
került a többi járműhöz. Holnap meglátogatja Mavist, és
megnyugtatja, hogy nem haragszik rá. Nem haragszik senkire, csak a
férjére. Ki tudja? Lehet, hogy megint barátok lesznek.
Tovább nézte Mavist, hogy épségben átért -e a másik oldalra. A
lány nem figyelt a forgalomra, lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a
könnyeit. Egyszer csak Ophelia ráncolni kezdte a homlokát. Az a
megvadult jármű egyenesen Mavis felé tart!
Ophelia gondolkodás nélkül a barátnője után vetette magát. Még
soha életében nem futott olyan gyorsan. Megkerült egy lassú
szekeret, majdnem beleütközött egy lovasba, és el akarta rántani
Mavist
megriadtaz lovak
útból. De a hintó
felett. kocsisa
Vadul már visszanyerte
rángatta a kantárt, azkiabált
uralmátaza
embereknek, hogy térjenek ki, és még le is lassított. Az utolsó
pillanatban kikerülte Mavist, és egyenesen belerohant Opheliába, aki
akkor érkezett oda.
Jó lett volna, ha az ütközés ereje félrelöki az útból a lányt, de nem
ez történt, és Ophelia a lovak alá került. Iszonyú fájdalmat érzett
mindenütt, a mellén, a vállán, az arcán. Aztán már meg sem tudta
állapítani, hogy hol. Végül minden elhomályosult a szeme előtt, és
megszűnt körülötte a világ.
52. FEJEZET
aphael észrevette a csődületet a nagy hintó körül, de

ellovagolt mellette.
Londonban gyakran történnek balesetek, és nem
csak az ilyen forgalmas utak on. Ha nincs a közelben senki, akkor
természetesen odamegy, hogy segítsen, de már így is túl sok ember
álldogált ott, és ha ő is beáll a nézelődők közé, csak fokozza a
zűrzavart.
A tekintetével kutatta a járdát, egy ismerős szőke fejet keresve,
abban a reményben, hogy észreveszi Opheliát, amint egyik boltból
átmegy a másikba, és nem kell még az üzletekbe is benéznie.
Útközben több ismerős intett neki, de ő csak bólintott, és folytatta a
keresést. Aztán egy középkorú férfi ért oda hozzá, talán Lord Thistle
volt az, és egy pillanatra elállta az útját.
– Szerettelek volna felkeresni, Locke – mondta Thistle, miközben
elfordította a lovát, hogy utat adjon neki. – Olyan nagy bűntudatom
van. Amikor megláttam, hogy megcsókolod Lady O -t az étkezőben,
annyira
Remélem, meglepődtem, hogy nem tudtam
nem az én meggondolatlan magamban
fecsegésem miatttartani a hírt.
kényszerültél
arra, hogy elvedd feleségül. Bár nem hiszem, hogy létezik olyan
férfi, aki bánná, ha egy ilyen nőt kell elvennie. De azért…
– Semmi baj – vágott Raphael a bőbeszédű férfi szavába, és
távozás közben még hozzátette: – Ne aggódj emiatt.
Raphael gyorsan továbbhaladt, mielőtt megint megállítja valaki.
Tehát a lány hazudott? Az apjának volt igaza! Meg neki, amikor az
előttük, bizonyára a hintó kocsisa, és kitárt karral próbálta

visszafogni őket.
Közben egyfolytában kiáltozott a körülötte lévőknek: –
Megpróbáltam megállítani őket! Egy fiú egy játék pisztolyt
durrantott a járdán, és ez megijesztette a lovakat. De én
megpróbáltam megállítani őket!
– Ne nyúljon hozzá, uram – mondta valaki Raphael háta mögött.
– Mindjárt érkezik a segítség.
– Már elmentek az orvosért. Egy asszony ismer egy orvost, aki a
szomszéd utcában lakik.
– Láttam, hogy mi történt. Mindkét lány átszaladt az utcán, pont
az elszabadult hintó előtt. Még szerencse, hogy nem ütötte el
mindkettőjüket.
– Én is láttam. Le sem tudtam venni a szemem erről a hölgyről.
Olyan szép volt, mint egy angyal. Aztán hirtelen eltűnt a lovak patái
alatt. Én azt mondom, le kell lőni az ilyen ijedős lovakat. Nem lehet
megbízni bennük.
– Milyen kár egy ilyen szép lányért.
Az emberek
arról, nemRaphael
amit láttak. hozzá beszéltek,
fülében hanem izgatottan
a hangok beszámoltak
egyetlen kiáltássá
folytak össze, és nem értette a körülötte lévők izgatott beszédét. Nem
tudta otthagyni Opheliát a földön. Egyszerűen nem tudta…
Valaki megpróbálta megakadályozni, hogy felemelje.
– Ő a feleségem! – mordult rá, mire békén hagyták. Nem is érezte,
hogy a könnyek patakokban folynak végig az arcán. Azt sem tudta,
hogy úgy néz ki, mint egy tébolyult.
– Istenem, Phelia! Nehogy meghalj nekem! – ismételgette, mint
egy imádságot, és remélte, hogy a lány hallja a hangját.
– Itt van a hintóm. Itt van a hintón. Kérlek, Locke! Nem viheted
lóháton!
Mavis kiabálta ezt neki, és közben a kabátját rángatta. Raphael
megtorpant a lova előtt, és rájött, hogy nem tud nyeregbe szállni
Opheliával a karjában.
– Lord Locke!
A férfi végül Mavisre nézett.
– Hol van?
– Gyere utánam. Itt, nem messze.
A tömeg még nem széledt szét. Feltartották a forgalmat az utcán,
hogy át tudjon menni a másik oldalra, Opheliával a karjában. Mavis
nem szállt be vele a hintójába, amikor odaértek, mert félt tőle, azok
után, ahogy a férfi ránézett. De odakiáltotta a címet a kocsisnak. A
Reid-házhoz vitette őket. Raphael szívesebben vitte volna a saját
házába a lányt.
– Hozom a lovadat, és az orvost! – kiáltotta utána Mavis,
miközben a hintó elhajtott.
Ez volt élete leghosszabb utazása, pedig csak pár percbe telt, mire
a kocsis gyorsan, de óvatosan végighaladt a forgalmas utcákon.
Raphael nem tudta levenni a szemét Ophelia véres arcáról. Az egyik
oldalon teljesen fel volt dagadva. A sok vértől nem látta a sérülést, de
ha ennyire vérzik, akkor valószínűleg össze kell majd varrni a sebet,
és a heg látszani fog. De most ez volt a legkisebb félelme. Mert még
abban sem volt biztos, hogy Ophelia életben marad.
53. FEJEZET
fájdalom elviselhetetlen volt. Néha enyhült egy kicsit,

aztán megint rátört, és úgy tűnt, hogy soha nem lesz
vége. Fogalma sem volt, mennyi idő telt közben el.
Nem volt ereje arra, hogy az eszméleténél maradjon. Valahányszor
megpróbált kiszabadulni ebből a bódult állapotból, hangokat hallott,
de nem tudta, hogy ez a valóság, vagy csak annak a rémálomnak a
része, amiből nem tud kitörni. De minél jobban próbált a
környezetére figyelni, annál nagyobb lett a fájdalom, ezért mindig
megadta magát, és visszazuhant az öntudatlanságba.
– Nehogy feladd, Phelia! Eszedbe ne jusson, hogy meghalsz, és
így próbálsz elmenekülni tőlem. Nem engedem. Ébredj fel, hogy ezt
elmondhassam neked.
Jól ismerte ezt a hangot. Hát nem látja, hogy ébren van? Miért
nem tudja kinyitni a szemét, hogy bebizonyítsa neki? Tényleg
halálos veszélyben van?
A hangokat hol hallotta, hol nem. Nagyon fájt, ha meg akarta
érteni,
mindenre,mithamondanak, így inkább
végre felébred? És miértfeladta. Vajon
nem ébred fel? emlékezni fog
– A sebek begyógyulnak, de a hegek sajnos maradandóak.
Sajnálom.
Ezt a hangot nem ismerte. Milyen hegek? És miért sír egy nő?
Aztán a hang elhallgatott.
– Az orvos azt javasolta, hogy próbáld meg átaludni a fájdalmat.
Ez segít, kedvesem.
Ezt a hangot is ismerte. Az anyja volt. És ismerős íze volt már a

meleg folyadéknak is, amit a szájába öntött. Gyógyszert adnak neki?
Nem csoda, hogy nem tud teljesen felébredni, és beszélni.
Nemsokára megint békés öntudatlanságba süllyedt.
Fájt, amikor a kötéseket cserélték. Szörnyen fájt feje, az arca, a
válla. A fájdalom elől visszamenekült a mély, sötét semmibe. Nem is
tudta, hány kötés van a testén. A feje fájt a legjobban. A tompa
lüktetés egy pillanatra sem szűnt meg. Még álmában is érezte, és
mindig arra emlékeztette, hogy valami szörnyűség történt vele. Már
nagyon szeretett volna felébredni, és megtudni, hogy mi az.
– Hagyd abba a sírást, Mary, az ég szerelmére! Ezzel nem
segítesz. Mit számít az a néhány heg? Nem a világvége.
Ezt a hangot is ismerte, és szerette volna, ha elmúlik. Nem zavarta
őt az anyja halk zokogása, sőt megnyugtatónak találta. Ő nem tudott
könnyeket hullatni, és az anyja helyette is sírt. Az apja érdes hangja
azonban bántotta a fülét.
– Menj el.
Ezt hangosan mondta, vagy csak képzelte? De inkább ő ment
vissza a kábulatba, aholnyitni
nem érezte a fájdalmat.
Egyszer ki tudta a szemét, és azt látta, hogy a saját
szobájában van. Az apja az ágy mellett lévő fotelban ült. A kezét az
arcához szorította, és az ujjain érezte a könnyeit.
– Miért sírsz? – kérdezte. – Meghaltam?
Az apja azonnal ránézett, tehát most biztosan hangosan mondta ki
a szavakat. A gróf arca felragyogott az örömtől. Még sosem látta
Sherman Reidet ilyen boldognak.
– Nem, angyalom. Nem fogsz…
Angyalom? Az apja így becézi?
– Nem baj – vágott gyorsan a szavába Ophelia. – Biztosan
álmodom. – Azzal megint visszacsúszott az öntudatlanságba.
De az éber állapotai egyre hosszabb ideig tartottak, és a lüktető
fájdalom sem volt már állandó. Néha voltak olyan pillanatai is,
amikor egyáltalán nem érzett fájdalmat. Persze csak akkor, ha nem

próbált megmozdulni.
Aztán egy reggel felébredt, és ébren is maradt. Sadie a szobában
tevékenykedett, mint mindig: f át rakott a tűzre, letörölte az
asztalokat, a fésülködőasztalt, a…
Istenem! Egy huzatot tettek a tükörre. Ennyire szörnyű a seb az
arcán? Félnek, hogy meglátja magát? Rémülten tapogatta meg az
arcát, de csak a kötéseket érezte. Szorosan be volt kötve a feje, az
arca, az álla.
Félt letépni a kötéseket, mert attól tartott, hogy még több sérülést
okoz magának. Mivel nem tudta megállapítani, meg akarta kérdezni
Sadie-t, hogy milyen súlyosak a hegek, de a szavak megakadtak a
torkában. Félt megtudni az igazat. Eleredtek a könnyei, de gyorsan
lehunyta a szemét, és remélte, hogy Sadie nem veszi észre őket.
Milyen furcsa fintora a sorsnak! Egész életében gyűlölte az arcát,
de most, hogy eltorzult, mégis siratja, amit elveszített.
Órákon át zokogott, míg a szeme teljesen kiszáradt. Mire dél körül
Sadie visszatért, már csak hevert az ágyban, és a mennyezetet
bámulta.
tudta, hogyNem mondhatni,
semmit sem tehethogy beletörődött
ellene. Valahogya hozzá
torz külsejébe, de
kell szoknia.
Gyűlölte az önsajnálatot, főleg saját magában.
– Hála az égnek, hogy végre fent vagy, és tudsz valamit enni –
mondta Sadie, amikor közelebb jött, és meglátta, hogy nyitva van a
szeme. – Ez a húsleves, amit a torkodon lecsorgatnak, még egy
verébnek sem lenne elég. Már teljesen lefogytál.
Sadie hangja vidám volt, de bizonyára azért, mert tartani akarja
benne a lelket.
– Mióta vagyok így?
– Majdnem egy hete.
– Olyan régen? Tényleg?
– Szükséged volt a pihenésre, úgyhogy ne szörnyülködj ezen.
Hogy van a fejed?
– Melyik része? – kérdezte Ophelia gúnyosan. – Az egész

egyetlen nagy lüktetés.
– Hatalmas dudor volt az egyik oldalon. Az a seb vérzett a
legjobban. Az orvos azt állította, hogy talán magadhoz sem fogsz
térni. Az apád elküldte a pokolba, és hívott egy másik orvost.
– Tényleg?
– Igen. Nagyon haragudott arra az emberre. Az új orvos sokkal
derűlátóbb volt, és teljes joggal. Látod?
Ébren vagy, és rendbe fogsz jönni. Én meg most visszaviszem ezt
a húslevest a konyhába, és hozok valami tartalmasabb ételt neked.
– Sült halat kérek – szólalt meg Ophelia váratlanul, mert szörnyű
balsejtelem fogta el.
– Akkor sült halat kapsz – jelentette ki Sadie, és még mindig
gyanúsan vidám volt a hangja. – Akkor is, ha el kell mennem a
piacra egy friss halért.
Sadie elég sokáig távol volt, ezek szerint tényleg elment a piacra.
De a távozása előtt mindenkivel tudatta, hogy Ophelia ébren van. Az
apja jött be hozzá először. Talán jobb is, mert ő az egyetlen személy,
aki el tudja
a babát? terelni a gondolatait a félelméről. Mi van, ha elveszítette
Most már nem az apja csinos csecsebecséje! Egyszer tényleg arra
ébredt a rémálom közepén, hogy az apja sír az ágyánál? Ha igen,
akkor nem kétséges, hogy miért bánkódott.
– Végre magadhoz tértél? – kérdezte az apja. – Meg akartam
győződni róla, mielőtt felébresztem az anyádat, és elmondom neki a
jó hírt. Majdnem minden éjjel itt virrasztott melletted, úgyhogy még
ágyban van.
– Tényleg olyan sok kötésre volt szükségem a fejemen? –
k érdezte a lány, miközben az apja leült az ágy mellett álló fotelba.
– Igen, de dupla kötés volt rajtad. Az szorította oda a hideg
borogatást, amit az anyád készített, és ragaszkodott ahhoz, hogy az
arcodra tegyük, mert csúnyán fel volt dagadva. Egy kötés p edig a
fejeden lévő duzzanatot szorította le. A másik megoldás az lett volna,
hogy összevarrják a sebet, és akkor le kellett volna borotválni a

hajadat, de az anyád hallani sem akart erről.
Úgyhogy az orvos egy szorosabb kötést tett arra a területre, és
végül kiderült, hogy a vágás varratok nélkül is szépen begyógyul.
Ezeket a kötéseket valószínűleg le is vehetjük majd, ha délután
meglátogat az orvos.
– És hány öltésem van… máshol?
A férfi felsóhajtott.
– Csak néhány.
Ez hazugság volt. Az apjának gyakorolnia kéne, hogy ne piruljon
el, amikor hazudik, gondolta Ophelia. De igazából nem is akarta
tudni a választ. Majd megnézi, ha összeszedi a bátorságát, és leszedi
a huzatot a fésülködőasztal tükréről.
A férfi még mindig zavarban volt, amikor tovább beszélt.
– Egy percig sem kételkedtem abban, hogy rendbe fogsz jönni,
de… sokkal rosszabb is lehetett volna. És most, hogy ilyen közel
álltam ahhoz, hogy elveszítelek, kénytelen voltam magamba nézni.
És nem vagyok büszke arra, amit láttam. Én nem tudom kimutatni az
érzelmeimet. Konok semmi
vagyok,olyat,
goromba,
– Nem mondtál amités…
ne tudnék, apa – vágott a
szavába a lány. – Miért említed ezt most?
– Csak mert eszembe jutott … hogy is mondjam… A pokolba! –
mordult fel bosszúsan a férfi.
– Mi az? Mondd ki.
A férfi megint felsóhajtott. Megfogta a lánya kezét, megszorította,
és lenézett rá.
– Mi az évek során annyit veszekedtünk, hogy szinte szokásunkká
vált. És ha kialakulnak bizonyos megszokások, az ember már mást
nem is lát tőlük. Arra gondoltam, talán nem is tudod, hogy szeretlek.
Tessék, kimondtam! Szeretlek, Pheli.
A férfi felnézett, hogy lássa a hatást. Ophelia csodálkozva bámult
rá. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon, és nem is tudott
megszólalni, mert összeszorult a torka. És könnyek gyűltek a

szemébe.
– Mondok neked valamit, amit még az anyád sem tud – folytatta a
gróf. – Nem volt könnyű gyerekkorom. A szüleim a legjobb
iskolákba küldtek, ahol csupa előkelő, felső tízezerbeli gyerek közé
kerültem. Nem örültem neki, mert a fiúk kegyetlenek tudnak lenni.
Sokszor az orrom alá dörgölték, hogy nem tartozom az ő csapatukba.
El tudod ezt hinni? Egy gróf fia nem tartozott közéjük!
A férfin látszott, hogy megrohanják a kellemetlen emlékek. A
lány kezdte érteni, miért meséli ezt el neki.
– Nem voltál kívülálló, apa. A te rangod is volt olyan jó, mint
bárki másé.
– Tudom. A végén én is sejtettem, hogy csak a féltékenység
beszél belőlük, mert az én családom gazdag volt, míg sok nálam
előkelőbb ranggal rendelkező fiú szerényebb anyagi háttérrel
rendelkezett. De ezek után egész életemben be akartam bizonyítani,
hogy én is vagyok olyan jó, mint ők. Közéjük akartam tartozni. És ez
a késztetés sosem hagyott nyugton, még akkor sem, amikor rájöttem,
hogy
évről én márgyönyörűbb
évre sosem tudom elérni
lettél. a célomat.
Te voltál az Aztán megszülettél te,
én bizonyítékom. és
Igen,
ezért dicsekedtem veled annyit. Egyszerűen nem tudtam beérni az
emberek csodálatával, a gratulációkkal, az áradozásokkal. Ez
kárpótolt a keserű gyermekévekért, amikor alsóbbrendűnek éreztem
magam. De most r ájöttem, mennyire önző voltam, hogy olyan
helyzetekbe kényszerítettelek, amelyekre nem voltál még
felkészülve. Annyira büszke voltam rád, Pheli!
– Nem rám voltál büszke, apa – mondta Ophelia halk hangon. –
Magadra voltál büszke, hogy ilyen gyermeket nemzettél. A kettő
nem ugyanaz.
A gróf lehajtotta a fejét.
– Igazad van. Csak akkor nyílt fel a szemem, amikor majdnem
elveszítettelek, és most már látom, mennyi mindent rosszul
csináltam. Az anyád mindig próbálta megmagyarázni nekem. Ez volt
az egyetlen téma, amelyen rendszeresen összevesztünk. De én nem

hallgattam rá, mert elvakított a büszkeség. Bárcsak mindent
helyrehozhatnék, de tudom, hogy ez nem lehetséges. De még nem
késő jóvá tenni a legutolsó baklövésemet.
– Mire gondolsz?
– Tudom, hogy nem vagy boldog abban a házasságban, amit én
erőltettem rád.
– Nem te erőltetted, apa.
– Dehogynem. Én parancsoltam rád, hogy menj feleségül Locke -
hoz. És gondoskodtam arról, hogy mindenki ezt várja el tőled.
A lány szomorú mosollyal nézett az apjára.
– Mikor teljesítettem én a parancsaidat anélkül, hogy
megpróbálnék valami kibúvót találni? Az én indulatos természetem
késztette Rafe-et, hogy az oltár elé vonszoljon. Nem a te műved volt.
A férfi megköszörülte a torkát, és enyhén felvonta a szemöldökét.
– Akárhogy is van, nem kell ebben a házasságban maradnod. A
férjed nem úgy viselkedett, ahogy az egy férjtől elvárható lenne,
ezért nem hiszem, hogy nehéz lenne érvényteleníteni a frigyet, a
segítségemmel.
A lány elcsodálkozott.
– Harc nélkül lemondanál arról, hogy egy igazi herceg bekerüljön
a családunkba?
– Pheli, rájöttem arra, hogy a te boldogságodat akarom. A cím
nem csak nekem kellett volna. Az anyáddal néha viták nélkül is
tudunk beszélni rólad. Tudom, hogy az ő nyomdokaiba akartál lépni,
csak magasabb szinten, és azt remélted, hogy te leszel egész London
legnagyszerűbb háziasszonya.Egy magasabb rang segített volna
elérni a célodat.
A lány felsóhajtott. Ennek most nincs semmi jelentősége. Csak
arra vágyott, hogy megint hányingere legyen a sült haltól.
Érezte, hogy könnyek csorognak végig az arcán, és nem tudta
visszatartani őket.
– Valószínűleg igazad van. Rafe-fel nem voltunk egymáshoz

valók. Nem fog tiltakozni az érvénytelenítés ellen. Ugyanakkor… –
A lány azt akarta mondani, hogy talán ez már nem lehetséges, de
akkor elárulná az apjának, hogy Rafe-fel intim kapcsolatban voltak.
Előbb meg kell tudnia, hogy még mindig terhes-e. Ha elvetélt, az
orvos bizonyára megmondta a szüleinek, és ők most titkolják előle a
szomorú igazságot.
Ezért csak megint sóhajtott egy nagyot.
– Köszönöm, hogy felajánlottad. Hadd gondolkozzak még, mielőtt
döntök.
– Persze. Először gyógyuljál meg. Ráérsz ezzel akkor foglalkozni,
ha már megerősödtél.
A f érfi megölelte, mielőtt távozott. Egy igazi öleléssel.
Gyengéden, nehogy fájdalmat okozzon neki, de akkor is igazából.
Mihelyt az ajtó becsukódott az apja mögött, Opheliából kitört a
zokogás. Ennyi év után végre kibékült az apjával, és először érezte,
hogy van egy apja, egy igazi apja, aki szereti. Időbe telik, mire
hozzászokik ehhez.
Aztán
mert nemmegérkezett a sült hal,
érzett hányingert. Mostés Ophelia még keservesebben
már semmi sírt,
sem áll az útjába
annak, hogy egy érvénytelenítéssel eltüntesse Rafe -et az életéből.
Istenem… A hegek, amelyekkel együtt kell élnie, nem jelentenek
olyan fájdalmat, mint az a tudat, hogy elveszítette a babáját, és vele
együtt Rafe-et.
54. FEJEZET
sak egy kis horpadás – mondta az orvos, miután levette

a kötést, és felemelte Ophelia állát, hogy jobban
szemügyre vegye az arcát. Amikor meglátta a lány
rémült tekintetét, gyorsan mentegetőzni kezdett. – Csak vicceltem,
kislány – nyugtatta meg Opheliát, majd felsóhajtott. – A feleségem
mindig szid a modorom miatt, és talán tényleg hallgatnom kéne rá.
Rendbe fogsz jönni. A hegek idővel elhalványulnak, és később már
észre sem lehet majd venni őket.
Az orvos megpróbálja vigasztalni. Kedves ember, kár, hogy addig
nem találkoztak vele. Ő lehetne a családorvosuk, bár nem szoktak
betegeskedni. A doktor azt javasolta, hogy a testéről csak néhány nap
múlva vegyék le a kötéseket.
Mary az ágy másik oldalánál állt, és ő is nyugtatgatta a lányát.
– Az orvosnak igaza van, ne félj. Nagyon aggódtunk az
összezúzott arccsontod miatt, de alig észrevehető, csak egy kis heg
maradt ott. Ha arra gondolok, mennyivel rosszabbul is járhattál
volna… De nézzünk csak oda! Mélyebbek lettek a gödröcskéid!
Az anyja ügyetlen a vigasztalásban. Az arccsontján nincsenek
gödröcskék!
– Karakteresebb lett az arcod, ha kíváncsi vagy az én
véleményemre – szólalt meg Sadie az ágy lábánál. – Még most is te
vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam, úgyhogy ne aggódj,
kedvesem.
Próbálták felvidítani, de semmi sem tudta őt jobb kedvre deríteni.

A tökéletes arca többé már nem tökéletes.
Mihelyt Mary kikísérte az orvost, Ophelia felkelt az ágyból, hogy
felöltözzön.
– Azt nem mondta, hogy felkelhetsz, és összevissza kószálhatsz –
tiltakozott Sadie.
– De nem is tiltotta
meg. Nem hagyom el a szobát, csak ezt az
átkozott ágyat. Elég lesz egy köntös.
A sebei csak akkor fájtak, ha a bőre megfeszült. Most már a
lelkében volt a fájdalom, és az ágyban addig csak sírdogált. Ebből
elege van.
Sadie magára hagyta, de előbb a lelkére kötötte, hogy pihenjen.
Ophelia először sokáig álldogált a kandalló előtt, és a tüzet bámulta.
Az ágynak nincs semmi köze a könnyeihez. Most is bármikor sí rva
fakadhat, ha arra gondolt, ami a szívét fájdította. Ezért megpróbált
semmire sem gondolni. Tényleg mindent megtett…
– Belefáradtál a lustálkodásba?
A lány megpördült, mire összerándult a teste a fájdalomtól. Még
nem szabad ilyen hirtelen mozdulatokat t ennie. Rafe álltkézzel,
a nyitott
ajtóban, az ajtófélfának támaszkodva, zsebre dugott és
figyelmesen nézte őt. Istenem, de jó megint látni! De Opheliának
eszébe jutott az arca, és gyorsan visszafordult a kandallóhoz. És
persze megint megrándult a fájdalomtól.
– Ki engedett be?
– Az a fickó, aki ajtót szokott nyitni. – A férfi túl vidámnak tűnt a
lány komor hangulatához.
– Miért vagy itt? Nincs kedvem többé veszekedni veled. Menj el.
– Nem veszekszünk, és nem megyek sehova. – Rafe becsapta
maga mögött az ajtót, hogy nyomatékot adjon a szavainak.
Ophelia még nem akart foglalkozni vele. Érezte, hogy elfogja a
félelem. Sosem bocsátja meg magának, ha sírva fakad a férfi előtt. És
nem akarta, hogy Rafe lássa az eltorzult arcát.
– Mit keresel itt? – ismételte meg a kérdését, emeltebb hangon.
– Hol lennék? A feleségem ágya mellett a helyem a nehézség

idején.
– Micsoda hazugság.
– Egyáltalán nem az. Gyakran itt voltam, tulajdonképpen minden
nap. Elég udvariatlan volt az apádtól, hogy nem ajánlott fel nekem
egy szobát, annyi időt töltöttem melletted.
A lány egy szavát sem hitte. A félelme pedig egyre nőtt. Még
mindig elfordította az arcát. Ha észreveszi rajta a szánalom legkisebb
jelét…
Mielőtt szembefordul vele, tudni akarja, milyen látvány tárul a
férfi szeme elé. Ophelia odalépett a fésülködőasztalhoz, és lerántotta
a huzatot a tükörről. A tükör nem volt a helyén, csak az üres keret.
Annyira szörnyű az arca, hogy ki is vitték a tükröt a szobából?
– Szörnyű idegállapotban voltam, mert semmit sem tehettem,
hogy segítsek rajtad – mondta Rafe a szoba másik végéből. – Én
törtem el a tükröt. Sajnálom.
Nem akartam, hogy meglásd magad, amikor úgy néztél ki, mint
egy múmia, mert annyira becsomagoltak. Engem is megijesztett a
látvány,
A lányés biztos voltam
hallotta abban, hogy
a hangján, halálra
hogy tőle.
rémülsz Tréfálkozik
mosolyog. az
állapotán? Ez nagyon durva.
Aztán közvetlenül a háta mögött hallotta a férfi hangját, most
sokkal lágyabban.
– Még most is fáj?
Igen, nagyon! Mélyen, legbelül. Legszívesebben a férfi karjába
vetette volna magát, hogy a vállán sírja ki magát. De nem tehette
meg. Lehet, hogy a férje, mégsem az övé. Nincs a szívében hely
számára, sajnos. És nem fogja megtudni, hogy az ő szívét viszont
rabul ejtette. Nem fog rákényszeríteni egy eltorzult arcú feleséget. Az
apja megadta ehhez a lehetőséget. Majd megkönnyíti neki, hogy
elfogadja a felajánlott szabadságot, és örüljön a könnyű
megoldásnak. Ezt csak úgy lehetséges, ha folytatja a csalást.
– Rendbe fogok jönni. Gondolom, élvezed, hogy a jégkirálynő így

pórul járt, de nehogy azt hidd, hogy össze fogok roppanni.
– Miről beszélsz?
– Az eltorzult arcomról!
A férfi megragadta a karját, kivonszolta a szobából, végig a
folyosón, ahol minden helyiségbe bedugta a fejét, egy tükröt keresve.
Amikor végre talált egyet, odaállította a lányt. Ophelia lehunyta a
szemét, mert úgy érezte, hogy nem fogja elviselni a látványt.
De a férfi kitartó volt.
– Látod? A bőr felső rétege lejött az arccsontodon, a zúzódás
fölött, de akkor is lejön ennyi bőr, ha alaposan megcsutakolod az
arcod egy törülközővel. Egy hét múlva elmúlik a pirosság, és a
véraláfutás talán még hamarabb is. És az az érzésem, hogy ez a kis
hegecske még fokozni is fogja a szépségedet. Rád bízom, hogyan
csinosítod ezután magad.
Ez a gúnyos hang… A lány kinyitotta a szemét, hogy megnézze
az arcát. A férfi nem hazudott. Ott volt egy vörös folt, ami először
megijesztette, de nem volt elég mély, hogy heget hagyjon. Az arca
nagy részén
volt egy kis még mindig véraláfutás
bemélyedés. éktelenkedett,
Közelebb hajolt, és az arc csont
hogy szemügyre jána
vegye
sérülést. Ez egyértelmű tökéletlenség, állapította meg, a könnyeivel
küszködve. De egyáltalán nem olyan vészes, mint gondolta Az
emberek észreveszik majd, de még így is szerencsésnek tarthatja
magát, hogy élve megúszott egy ilyen balesetet.
– Az orvos hegeket említett – mondta. – Hol vannak?
– Nem láttad őket? Pedig tükör nélkül is megtehetnéd.
– Nem szoktam a meztelen testemet nézegetni.
– Pedig kéne. Mert gyönyörű.
A lány a férfihoz fordult.
– Ez nem vicces.
Rafe két kézzel óvatosan megfogta Ophelia arcát.
– Phelia, itt voltam, amikor az orvos összevarrta a sebeidet. Lesz
egy kis heg a válladon, egy másik a derekadon, egy pedig a csípődön,
de mind halványodni fog az idő múlásával. Isten különös kegyelme

folytán egyetlen csontod sem tört el, csak zúzódásokat szenvedtél,
amelyek már szinte alig látszanak. A legsúlyosabb sebed, ami miatt
komolyan aggódtunk, a fejeden volt, de azt mondták, hogy az is
szépen javul.
Beletelt egy kis időbe, mire a lány feldolgozta a hallottakat . A
semmiért hullatta azt a sok könnyet? Nem. Volt más is, amit siratnia
kellett.
Ellökte magát a férfitól, és elindult vissza a szobájába. Rafe
követte, és megint becsukta az ajtót. Miért nem megy el? Most kéne
említenie az érvénytelenítést, akkor biztosan távozna, méghozzá
boldogan.
Megpróbálta megfogalmazni a szavakat, de képtelen volt
megszólalni, mert a férfi elterelte a figyelmét. Istenem, milyen
gyengéden néz rá…
– Igazából nem a fogadás érdekelt, hanem a kihívás – kezdte Rafe.
– Ne!
– Akkor is végig fogsz hallgatni, ha le kell kötözzelek az ágyra.
Duncan meg volt
nem értettem győződve
egyet ezzel azarról, hogy sosem
elképzeléssel. fogsz
Azt megváltozni.
hangoztattam, Én
hogy
mindenki képes a változásra, még te is. És igazam lett. Megváltoztál,
és egy sokkal jobb ember lettél. Számomra egyértelmű volt, hogy
nem vagy boldog, mert a boldog nők nem okoznak felfordulást, ahol
megjelennek. Ezen is változtatni akartam. Nem érdekelt a fogadás,
én őszintén segíteni akartam neked.
– Az indítékod egy hazugság volt!
– Nem igaz. Csak nem említettem meg, mi indította el az
eseményeket.
– Igen, ebben nagyon jó vagy. Elhallgatsz valamit, és azt hiszed,
hogy ez nem hazugság.
– Rólad is ugyanezt mondhatnám. Vagy még mindig fenntartod az
állításodat, hogy te indítottad útjára azokat a pletykákat rólunk?
Tudom, hogy nem te voltál.
– Inkább a te haragod miatt. Jó átmeneti intézkedésnek tűnt.

Egyébként az ingatlanvásárlás sosem kidobott pénz. Az a ház óriási,
még az enyémnél is nagyobb. És van benne egy bálterem.
Rafe emlékezett a régi tervére? Ez nagyon kedves volt tőle, de a
régi céljai olyan jelentéktelennek tűnnek most, amikor a szíve
csordultig van örömmel. Nincs szüksége semmire, mert ez a
szerelem teljesen kitölti az életét.
– Főleg azért vettem, mert tudtam, hogy ki akarsz szabadulni az
apád fennhatósága alól – folytatta a férfi. – És mivel nem álltál még
készen arra, hogy velem éljél…
– Értem – vágott a szavába a lány halkan.
– Tényleg? Biztos, hogy nincs még valami, amin vitáznunk kéne?
A lány elmosolyodott.
– Nem hiszem.
– Akkor most hazaviszlek. Oda, ahová azonnal vinnem kellett
volna téged. Az otthonomba, mert oda tartozol.
UTÓHANG
z első bálod ne legyen túl nagy. Ha minden szezonban te

akarsz lenni a legjobb háziasszony, akkor ne a csúcson
kezdjél, mer t onnan hová tudnál még feljebb jutni? Nem
lesz alkalmad az állandó tökéletesedésre.
Ophelia a férjére pillantott, összebújtak a heverőn, Rafe átk arolta,
Ophelia pedig hozzásimult. A férje nagyon gyengéd volt. Nem tudott
úgy mellette lenni, hogy ne érintse meg, ne csókolja meg, vagy ne
ölelje át. Ezt szerette benne a legjobban, bár tulajdonképpen mindent
szeretett a férjében.
– Egy bál? – kérdezte a lány mosolyogva.
– Minden szezonban egy. Ennél többet nem engedek.
– Csalódást kell okoznom neked, drágám. Szerintem egy ideig
annyira el leszek foglalva a kislányunk nevelésével, hogy eszem
ágában sincs bált rendezni.
– Nagy csibész, ugye?
Az aranyhajú kisgyerek a padlóra terített bolyhos takarón
üldögélt,
eldönteni,és melyikre
a körülöttevesse
heverőrámagát.
játékokat Néhány
méregette,héttel
mert nem tudta
korábban
megtanult kúszni, és már tökélyre fejlesztette ezt az új képességét.
Kész csoda, hogy most már hosszú percek óta nyugodtan ül a helyén.
Ophelia nem veszítette el a gyermekét, ahogy gondolta. Hatalmas
megkönnyebbüléssel és örömmel töltötte el, amikor a hányingere
visszatért, és azt sem bánta, hogy több hónapon át szenvedett tőle. A
baleset megpróbáltatásai csak egy rövid időre szabadították meg tőle.

Lindsey Johanna Locke Csalad 02 Oerdoegbol Angyal

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Lindsey Johanna Locke Csalad 02 Oerdoegbol Angyal

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

8/9/2019 Lindsey, Johanna - (Locke Család 02.

ilyen különös ellentét! Mindenki azt állítja, hogy

– De úgy volt, hogy ma férjhez mész.

– Ő nem akar megnősülni. Nem hallottad, hogy éppen azért

pofon miatt, amit akkor kapott, amikor Duncan felbontotta vele az

– Tudtam, hogy találsz magadnak mentségeket – jegyezte meg

Ophelia lehunyta a szemét, és visszafojtotta a könnyeit. Ki kellett

zt most miért mondta?

és örököse volt, ezért sosem szűkölködött barátokban, bár jól tudta,

Raphael felnevetett. Persze, hogy Duncan ezt mondja, hiszen nem

vele, hogy csak úgy tudunk békében élni, ha megváltozik. Szerinted

– Még nem tudom, hol fogok lakni, úgyhogy az esküvői meghívót

phelia kibámult a hintó ablakán, és a kietlen téli tájat

különösebben feltűnő, de gyönyörű arca vonzóvá teszi. Az

Egyszer bevallotta, hogy a nagyapja csak kölcsönvette ezt a nevet,

Ophelia elhallgatott, és nem is akart többet erre gondolni, de Sadie

– Úgy látszik, nálatok a türelmetlenség családi vonás.

Sadie felháborodottan felkiáltott, akárcsak O phelia, amikor ezt

hogy keressen egy fogadót éjszakára, vagy folytassa az utat, és

felé, ahogy gondolja. Raphael örült, hogy a nagynénjéhez viheti a

állt Sabrinával, és mire Ophelia odaért, illetve odatolakodott

– Nos, nagy a családom, és egész Angliában vannak rokonaim. Ez

– Természetesen, hölgyem – vágta rá William. A rossz szemével

icsoda? Elraboltad azt a lányt? Beszélj

– De ők legalább azt hiszik, hogy az igazságot terjesztik, amikor

szerint akarok csinálni, úgyhogy szeretnélek megkérni, hogy gyere

hallgatózik. – Már azt mondogatta, hogy vissza akar vonulni, de

jszaka havazott. Nem hullott olyan sok hó, hogy sokáig

Ugyanakkor vigyáznia kellett, nehogy túllőjön a célon, és a férfi

megnyugtatná, hogy nem kell feszengenie Lady Esmerelda

kell ismernie, ha meg akarja változtatni. Remélhetőleg Sabrina s iet a

– De miért álltunk itt meg? Már bizonyára London közelében

Raphael lesegítette Sadie-t a hintóból. Az asszony álmosan

akarom, hogy zavarba hozd a nagynénémet, amikor jelenetet

– Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltott fel Ophelia

phelia még mindig forrt a dühtől. A vikomtnak elment

nem mondja neki, hogy miről van szó. De ez az ördögi alak

Egy csésze meg egy csészealj nagy csörömpöléssel a padlóra esett, és

– Miféle gyalázatról beszélsz, kedvesem? Hogy a Locke család

A lány hitetlenkedve bámult a férfira.

vártnál sokkal jobban alakult a találkozása Opheliával,

– Ezt nem nevezném türelemnek – jegyezte meg.

Ophelia elhallgatott, még a dobolást is abbahagyta, és merőn nézte

azért, mert annyira őszintének tűnt. A férfinak az az érzése támadt,

– Ezzel a megjegyzéssel bebizonyítottad, hogy igaz a hír,

A férfi egy újabb bájos pirulásban gyönyörködhetett. Talán

– Még sosem próbálkoztam ilyen reménytelen esettel, úgyhogy

– Nos, velem nem úgy viselkedik.

– Mert most túlságosan fel vagy zaklatva. De ha csak így

vagy teszek, csak néha egyszerűen nem tudok ural kodni az

– Nem hiszem, hogy elmegyünk innen… Legalábbis néhány

– Egy perc, és jövök – mondta Ophelia. Kicsit hangosabban

A férfi végre magához tért.

– Arra nem kell sokáig várnod, ne aggódj.

Ophelia nem tudott uralkodni az arcán, és elmosolyodott.

z ebéd Opheliával és a nagynénjével meglepően

– Elvitt magával kalapokat vásárolni az új ruháimhoz, amelyeket a

– A boltban tett látogatás előtt betértünk egy étterembe, és

– Menjünk a szalonba, és igyunk valamit – javasolta, amikor a

– Háromszor? – kiáltott fel a lány felháborodott arccal. – Mi az a

Duncant. Az apám miatt csináltam. Nem akartam egy olyan ember

érezték, hogy sietniük kell, ha meg akarják előzni a vetélytársaikat.

em kérsz még egy alsószoknyát? – kérdezte Sadie. – Az