Ivan Iljics halála-Elemzés

 Az orosz realizmus egyik híres alkotója Lev Nyikolajevics Tolsztoj 1828.

szeptember 9-én, Jasznaja Poljanában született; grófi család negyedik
gyermekeként.  Egyik legkiválóbb kisregénye az Ivan Iljics halála. A könyv
megírásához véletlen eset adta az indíttatást, hiszen rákban meghalt Tolsztoj egyik
ismerőse, egy bírósági hivatalnok.  Tolsztoj korábbi műveivel szemben az epikus
történeteket a tömörség váltja fel, hiányzik belőle az érdekes mese, a cselekmény
fordulatossága. Az író bátran szembenéz az élet sivárságaival, a halál rettenetével.
Tolsztoj szakít a hagyományos, lineáris időrendiséggel, ez pedig remek lehetőséget
ad arra, hogy már a mű elején a főhősünket körülvevőknek a halálához való
viszonyulására irányítsa figyelmünket. Ivan Iljicsnek a kapcsolata nemcsak
barátaival volt felszínes, hanem a családjával is. A családtagok reakciói, rideg,
elutasító magatartásuk is azt sugallja, hogy haragszanak az elhunytra a halála
miatt, s igyekeznek mielőbb napirendre térni a sajnálatos esemény felett. A
részvétnyilvánítás csupán csak formalitás, semmi tartalmi , érzelmi telítettsége
nincs. Ezek után az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy milyen ember is volt
valójában Ivan Iljics, hogy senki sem siratja, gyászolja meg.
„Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.”-foglalja össze Tolsztoj a
főszereplő sorsát, mielőtt részletes bepillantást adna mindennapjaiba. Élete
egészen jól alakul, amíg sajnálatos házi baleset nem éri, s egyre súlyosbodó
állapotú főhősünk realizálja gyógyíthatatlanságát. Ivan Iljicset betegsége és
környezetének reakciói ébresztik rá magányára, a barátságait és házasságát
meghatározó ürességére és élete elhibázottságára.
Sem kollegáit nem értékelte, sem családját. Nemhiába, hogy kollégái nem igazán
gyászolják, örülnek neki, hogy meghalt. Ők is hideg érzéketlen emberek, hiszen a
tragédiával mit sem törődve csak a hivatali ranglétrán való várható előre menetel
reményével foglalkoznak. Nagyobb rang elérésén túl örültek, hogy a másik halt
meg nem ők.
Címszereplőnk nem szerelemből nősült, hanem szokásból, ez az egyik ok amiért
házassága 1 év után megromlott. Feleségével való viták mindennapossá váltak és
Ivan Iljics ezért a munkájába menekül megoldásképpen. Praszkovja Fjodorovna
férje betegsége kapcsán önzően csak saját magát sajnáltatja, hogy mit él át,
hogyan szenved. Tragédia után is csak saját érdekeit figyelve, azért fogadja Pjotr
Ivanovicsot, hogy kiderítse, hogy mennyi pénzt kap az államtól a férje halálával.
Amit a környezetéből kivált, magának köszönheti, hiszen hazug, álságos életet élt.
Senki sem sajnálja, senki sem akarja beleélni magát a helyzetébe. Az őt körülvevő
hazugságban csak Vaszja fiától és Geraszim szolgájától kap őszinte, emberi
gesztusokat. Geraszim nem kertel és úgy viselkedik vele, mint súlyos beteggel,
hiszen tudja, hogy a halál része az életnek. Ápolásában jóság, részvét tükröződik és
teljes odaadással próbálja megkönnyebbíteni a haldokló ember utolsó napjait.
Másik szereplő aki megérti főhősünket nem más mint 16 éves gimnazista fia.
Tolsztoj az ő alakjában a gyermeki ártalmatlanságot akarta megmutatni.
Címszereplőnk rettentően szenved, iszonyú magányában már csak a múltban él. A
haldokló előtt végigpereg életének minden fontosabb állomása. Tragédiája nem a
halálban, hanem léte értelmetlenségében van, amely a halál közeledtével tárul fel
előtte. Bántja az a tudat, hogy bűnös életet élt. Halála előtt egy órával, mikor fia
megsiratja, meglátja a fényt, megvilágosodik előtte minden. Olyasmi történt vele,
a mi a vasúti kocsiban történik az emberrel, midőn azt gondolja, hogy most előre
megy, pedig hátrafelé megy s csak akkor tudja meg az igazi menet-irányt. 38 „Igen,
nem jól éltem”, - mondogatta magában, - „de nem baj. Meg lehet még azt csinálni.
Felismerése megszabadítja lelkiismeretidémonjától, s legyőzi halálfélelmét is.
Élete utolsó órájában tette jóvá eddigi hamis életét.
Összességében a mű fő tanulsága, hogy az ember úgy hal meg ahogy élt. Ha
boldogtalan élet áll mögötte, megboldogulni sem tud utolsó földi órájában.
Ezenkívül példát állít az emberek elé, hogy hogyan kell, illetve hogyan nem szabad
élni.