You are on page 1of 1

A honfoglalás elött a 8-ik században az úgynevezett Magna Hungaria területén éltek az urál

hegységnél. Több irányból lévő támadás miatt a pogyány életmódot fojtató nép elkezdett nyugat fele
vándorolni. A nomád életmód miatt ami sztyeppéken nem állandó lakhellyel, vadászat és állat
tenyésztésből éltek, a vándorlás nem esett nehezükre. Levédiába majd Etelközbe meneteltek ahol
megtörtént a vérszerződés. Addig a pontig törzs szövetségben éltek ahol a több kicsi törzs együtt
vándorolt, egy nyelven beszéltek és segítettek egymásnak. A 7 törzs hogy erősebbé tegyék a Magyar
népet a 7 fejedelem vérszerződést kötöttek egymással és egy közös vezetőt választottak nem mást
mint Álmost. A besenyők és a bolgár birodalom megtámadta a magyarokat etelközön, ezért elkeztek
bevonulni a kárpát medencébe a magyarok amit már egy idelye terveztek. A magyar nép nagyon
erős volt, könnyedén használták ilyukat és koplyályukat lovaglás közbe ezért könnyedén elfoglalták a
kárpát medencét Álmos majd Árpád vezetésével 862-881-ben. Sok erős néppel megkellett küzdeniük
a kárpát medence nyugati oldalán például a németekkel és a morva fejedelemmel de sikeresen
kitudták őket szorítani. A eszméletlen harcmodorukat sok nép észrevezze és felbérelték őket
harcolni. Ruhájuk mutatták is gazdagságukat gyönyörű arany és ezüst gombokkal díszített kabátok,
nők arany/eüst diszeket raktak a hajukba. Azért választották a kárpát medencét mivel az
életmódjukhoz tökéletesen illet. Nagy sztyeppék,erdők és sok vízforrás volt található és a területe
körülvevő hegyek tökéletes védelmet biztosítottak minden irányból.

You might also like