Boris Groys: Műalkotás és áru

Hogyan lesz áru a művészeti alkotás?

művészet- elsősorban a gazdaság egy ága, feladata: a műalkotás létrehozása, elosztása és
eladása
műalkotás: ugyanolyan áru, mint bármilyen másik
művészeti piac is a piacnak egy része, és az árugazdaság megszokott törvényei szerint
működik
Nehézség akkor kezdődik: mikor feltesszük azt a kérdést, hogy miben áll azoknak az áruknak
a specifikuma, melyeket vagy mávészeti áruként, vagy műalkotásként jelölünk meg
Könnyű: műalkotás= áru, de nehéz: milyen áru=műalkotás

Duchamp óta: bármelyik áru kiállítható és fölismerhető műalkotásként; bármely

áru=műalkotás, bármely műalkotás=áru  műalkotás és áru identikusnak tűnhet
minden próbálkozás elbukott, amely megpróbált „minőségi” különbséget tenni
képesek vagyunk esztétikailag érzékelni bármilyen árut – nézőpont, perspektíva kérdése, ha
megfelelő tréningben részesülünk
pedig van különbség, és az nem is „materiális”; nincsen semmi az „áruban magában”, ami
azonos lenne a műalkotással
minden áru nézhető és megélhető műalkotásként, régen eltűnt a szokásos „prózai” és azt
esztétikai, „költői” fogyasztás szükséglete és vágya közti különbség

műalkotások eredetére hivatkozni különbségtételkor – megszokott

régen: különbséget tettek az áru gyártása és a műalkotás megalkotása között
DE: ha a két létrehozási módszer eredménye azonos, akkor miben áll a termelés és alkotás
különbsége?

Duchamp – „readymade” eljárás – megmutatja az alkotás két műveletét, a termelést és a

kiválasztást (szelekciót)  kész az áru, ellenőrzik alkalmasságát bürokratikus úton, szelekciós
eljárás: melyik rossz, melyik jó  jó, alkalmas áruk piaci körforgásba kerülnek
a szelekciós eljárásnak egyik szintjén sem vállal senki felelősséget, sem munkás, sem
bevizsgáló, mert előre megírt kritériumok szerint dolgoznak // akárki ellenőrizheti, de
továbbra sem vállal senki felelősséget, a vállalat is csak részlegesen
művészetnél: Duchamp azt a piszoárt választotta a többi közül, és kiállította, és erre a
szelekciós aktusra nem volt semmiféle utasítás; a szelekciós aktusnak a motivációi
homályosak
Az alkotás aktusa elsősorban egy szelekció(s aktus) – s nem pedig egy termelési eljárás
Isten létrehozta a világot, és azt mondta, hogy jó – mai napig nem lehet tudni, miért
Művésszé válni ezért azt jelenti, hogy azt mondjuk: jó ez így – méghozzá olyan okból, mely
többnyire megfejthetetlen a többiek számára
így lesz egy nem működő piszoár is Forrásként kiállított művészet

műalkotás – nem funkcionális, csak szemlélni kell és lehet, nem pedig használni
 ez előny is, hátrány is; nem használható: az uralkodóosztály osztálytudatát tükrözi
A művészet – mint nem funkcionális – az uralkodói tudatnak, a hatalomnak a szimptómájává
válik  művészet hasznossá: művészet társadalom kritikájaként vagy társadalmi utópia
projektjeként hasznosul; DE: vajon a művészet min olyan valóban nem funkcionális és
haszontalan?

minden szelekció – valóságos vagy lehetséges – használatot feltételez, mely használat marad
akkor is, ha ez a tény titokzatosnak vagy homályosnak mutatkozik
elvben a műalkotás csak akkor használható fel, ha mimetikusan ismétli a benne magában
megnyilvánuló használatot  ilyen mimetikus ismétlések egyike: divat
Világban élve az isteni alkotást ismételjük, de nem használjuk a világot, hanem az használ
minket
Művészet: a fogasztó fogyasztását fejezi ki – nem mi fogyasztunk dolgokat, hanem a mi
életstílusunk fogyaszt minket

Guy Debord: spektákulum társadalmában élünk, melyben az áru használati értéke a

csereértékkel helyettesítődik – DE: akkor mindenkinek ugyanaz lenne a szép, pedig nem, a
szép a divat alárendeltje, és több divat van
minden esztétika egy adott életmódra utal

A műalkotás bevezet, vagy legalábbis kifejez egy divatot – egyfajta használati módot. De
ugyanakkor a művészet áru is. Innen ered: műalkotás = szokványos áru
megveszünk egy árut, mert tetszik nekünk – saját életstílusunk kereti között + beszerzünk egy
műalkotást, hogy bizonyítsuk ezt az életstílust mások és magunk számára
Kant: ellentmondásos a művészetről szóló vita, mert nem csak azt választjuk ki, ami nekünk
tetszik, hanem azt is, ami másoknak, mert mi is tetszeni akarunk
A művészetben aktív vagy passzív részvétel révén mi magunk is áruvá válunk. Ha
megveszünk egy műalkotást, akkor mi is végrehajtunk egy szelekciós eljárást.

Kafka, Leonardo – ezek nemcsak a művészek nevei, hanem szelekciós stratégiákat is jelölnek,
biz. életmódokat, amelyeket megismételhetünk
DE: különbség van az alkotó mint egy szelekciós eljárás bevezetője, és az alkotó mint egy
termék létrehozója között.
A második: nem is szerzőiség. Az alkotó nem rendeli alá a művet semmilyen
felülvizsgálatnak.

A szerző, aki saját magát hatalmazz föl. Ő a maga kritikusa, kurátora, múzeuma, könyvtára,
saját maga végfelhasználója.
Szerző: jó vagy rossz az alkotása, tévedhet, de nem cáfolható. 
Szuverén a szerző. szuverén döntés vezethet sikerhez vagy bukáshoz. Benne függesztődik fel
a gyártó/teremelő és a fogyasztó különválasztása.

Szuverén szerző – szuverén befogadó, nem mondja meg senki, hogy kinek mi tetszik – de ez
veszélyes is: ha nem tetszik a szuverén szerző, akkor nem él meg.

A szerző alakja elleni harc ezért az önkényes privilégiumok antidemokratikus rendszere és az

ok nélküli hierarchiák elleni harcként értelmeződik, mely de facto tükrözi az alacsonyabb
kereskedelmi értékekeket.

Szerző bemutatása, mint sikeres szerző – így kritizálják és dekonstruáljék. De: elfelejtik a
kudarcos szerző alakját. A sikertelen szerzőnek az aláírás: stigma.
 A szerzői minősítés nemcsak hatalmi előjog, hanem a kudarcok átka is. Az alkotó
szuverenitása gyakrabban vezet kudarchoz, mint sikerhez, szuverenitás tehát nem
vonzó.

Művészetben hangosabb a kudarc, mint a tudományban. Tudós sosem vállal akkora

felelősséget, nem ér el akkora siketeket, de nem is bukik akkorát.
de a művészi döntés egyszer s mindenkorra szól. Ha egy alkotó megváltoztatja a művét, akkor
az egy másik mű lesz.
Egy szuverén szerzői döntés ezért nem hagyja felülvizsgálni, kijavítani magát. A szuverén
bukás végleges.
ha nem viseli a nevet, akkor nem viseli a bukást; a bukott szerzők száma nő, mert egyre több a
szerző
a mai művészet fő jellegzetessége a túltermelés
a „readymade” a 20. sz. leggyorsabb technológiája, elég a művész tekintete, hogy valami
műalkotássá válljon

a művészetelméletnek már nincs legitimáló, normatív szerepe

a néző és a vásárló szuverenitása a művészeti piac kontextusába kényszerült.

Csak a művészek képesek kudarcot vallani, a néző, a vásárló védve van.

Ez fontos szerepet játszik a szerzőiség elleni harcban: a művész csak azt teszi, ami tetszik a
nézőnek, nem a művész viseli a afelelősséget a döntéseiért, hanem a néző. A művészet így
egyfajta piackutatássá, folyamatos népszavazássá, folyamatos közvéleménykutatássá.

amikor a néző szelektál, akkor megszűnik nézőnek lenni, és művésszé lesz.

Aki szelektál, az a readymade eljárás értelmében művészként tételeződik. Mindenki arra van
ítélve, hogy művész legyen, mert senki nem tudja elkerülni, hogy szelektáljon.
Csak művészet helyeiről beszélhetünk, és nem műalkotásról.

A művészet helyei:
nyilvános és privát tér: első esetben nyilvános elosztó hálózatban keringenek a műalkotások,
és egy privát térbe lesznek elzárva.
a siker kritériuma: ranglisták, mint egy pozíció a charts- ban
a statisztika a tiszta jelen kérdése. ez itt és most nyers tényszerűséget nyer, amelyet tudomásul
kell vennünk. a statisztikákkal szemben nem segít semmilyen elmélet, diskurzus, kritika.

a második esetben a privát nyilvános térben kap helyet és válik elérhetővé. a műalkotás
mozdulatlan, a néző kering.
valamikor: a múzeum úgy működött, mint nyilvános archívum: ma privatizálva van – ez azt
jelenti, hogy a történelem, amit a múzeumba mutatnak be, már nem rendelkezik társadalmi
értékkel, nincs államilag elismerve, nem univerzálisan érvényes. – múzeumi tér installációvá
válik.
amikor egy művész kiválaszt egy másolatot, amely readymade-ként szabadon cirkulált, ez a
másolat az uralkodó konvenciónak köszönhetően eredetivé válik.

installáció: mediális támasza: a tér, ezáltal nem immateriális, hanem materiális.

művészet: ma már a végét járja? – új képtudomány, de ez csak szűkítés lenne

installáció: függ a nézők számától.

MA: a fogyasztói siker statisztikai kritériuma számít, mely rendkívül bonyolult viszonyban
van a kereskedelmi sikerrel.
Siker statisztikai kritériuma: 1. a jelennek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint a múltnak
vagy a jövőnek, 2. a mai világ inkább a kommunikatívat és a közvetítettet becsüli.
lakan szubjektumelmélete és a textuális másik
érvelj a szubjektumelm h mi az irodalomelmélet oktatás jója