You are on page 1of 55

Az ember és a Fö ld a kö zépiskolá k 10.

évfolyama számára
NT-17230/1
Tanmenetjavaslat
(Rugalmas)
Készítette: Szakmai munkakö zö sség
Bevezetés
Földrajz tantárgyból szakközépiskolában 10. osztályban az órakeret heti 1 óra, összesen évi 36 óra. A tantárgy célja, hogy a tanulók sajátítsák el a megfigyelés, az
információszerzés és feldolgozás alapvető módjait, eszközeit, majd ezek fokozatos elmélyítésével legyenek képesek egyre sokoldalúbb alkalmazásukra a földrajzi
tanulmányaik során. Az általános iskolai és 9. osztályos földrajzoktatásban tanultak felhasználásával alakuljon ki és fejlődjön a földrajzi gondolkodásuk. Legyenek
képesek földrajzi tartalmú adatokat értelmezni és azokból következtetéseket levonni, véleményeiket, észrevételeiket szabatosan megfogalmazni. Ismerjék fel a
térképek, mint földrajzi tartalmú információforrások fontosságát. Legyenek tisztában az adatok nagyságrendbeli különbségeivel. A tanulók biztonsággal tudjanak
eligazodni a természeti és a társadalmi-gazdasági környezet folyamataiban. Használják fel földrajzi ismereteiket a mindennapi élet szempontjából fontos döntések
meghozatalakor, az állampolgári szerep gyakorlásakor. Alakuljon ki a tanulókban, a földrajzi térben és időben való tájékozódás életkori sajátosságuknak megfelelő
szintű képessége. Ismerjék fel a természetföldrajzi folyamatok és a történelmi események időnagyságrendi és időtartambeli különbségeit. Ismerjék fel és nevezzék
meg térképen a közvetlen földrajzi térben való eligazodáshoz nélkülözhetetlen topográfiai fogalmakat. Legyenek tisztában a természeti és a környezeti folyamatok
hatására kialakuló veszélyhelyzetekkel, a helyes viselkedés szabályaival.
A közvetlen lakókörnyezet, valamint a hazai nagytájak földrajzi sajátosságainak, természeti és társadalmi-gazdasági jellemzőinek, értékeinek megismerése nyomán
erősödjön a tanulókban a szülőföldhöz való kötődés.
Ismerjék fel a földrajzi környezetre kifejtett emberi, társadalmi hatások következményeit, értsék meg az egyéni felelősség fontosságát a környezetkárosító
folyamatok mérséklésében. A földrajzoktatás járuljon hozzá, hogy a tanulók jártasságot szerezzenek az emberiség és a környezet szempontjából egyaránt előnyös
döntéshozatalban.
A földrajzi tanulmányok során fontos a rendszeres térképhasználat, a térkép információforrásként történő egyre önállóbb felhasználása. A logikai térképolvasás
képességének fejlesztése. Adatsorok, grafikonok, vázlatábrák, térképvázlatok összehasonlító elemzése, általános törvényszerűségek, egyszerű következtetések
levonása kezdetben tanári irányítással, majd önállóan. Egyszerű számítási feladatok (pl. éghajlati, időjárási adatokkal kapcsolatos számítási feladatok, demográfiai
számítások) megoldása. Irányított, illetve önálló információszerzés különböző információhordozókból (pl. lexikonok, folyóiratok, CD-ROM-ok, internet) az egyes
geoszférák jellemzőihez, környezeti problémáihoz, illetve korunk népesség- és településföldrajzi folyamataihoz kapcsolódóan. Tanulói kiselőadás az aktuális
témákból önálló információgyűjtés alapján. Gyűjtőmunka (fényképek, prospektusok, képeslapok, adatok stb.), tabló-, illetve prezentációkészítés egy-egy kiválasztott
témával kapcsolatosan.
Cél, hogy az irányított, majd egyre önállóbb ismeretszerzési tevékenység során sokoldalú információt kapjanak a tanulók a Földünk egészére, illetve szűkebb és
tágabb környezetünkre jellemző természeti-környezeti, illetve demográfiai és urbanizációs folyamatokról, valamint azok összefüggéseiről. Lássák meg, hogy a
hétköznapi élet számos területén fel tudják használni a tanórákon megszerzett ismereteiket, illetve a különböző információhordozókból szerzett ismereteket jól
beépíthetik a tantárgy tanulásába. A különböző tevékenységek kapcsán kialakuljon az önálló információszerzés, a földrajzi ismeretek folyamatos, élethosszig tartó
bővítése iránti igény.

A rugalmas tanmenetjavaslat összeállításánál 13 leckét érettségi előkészítőre, 5 leckét szakköri foglalkozásra javasoltunk. A heti egy óra és az éves tananyag óriási
mennyisége indokolta ezt a megoldást. A tananyag összesűrítését a nehéz és elvolt témák (gazdasági folyamatok, régiók és országok komplex jellemzése) miatt nem
tartjuk eredményesen kivitelezhetőnek. A Magyarország fejezetben 3 leckét tanulmányi formájában javasolunk feldolgozni, ezeket sem vettük bele a tanév során
javasolt tananyagokhoz. Azokat a leckéket érdemes a heti egy órás földrajzban megtartani, amelyeket a tanuló a hétköznapi életben használni tud vagy kapcsolatba

2
kerül vele (pl. alapvető pénzügyi és gazdasági ismeretek, országismeret). A fogalmak bő listáját azért hagytuk, meg, mert az érettségiző diákok számára ez fontos a
felkészülés során.

3
Képességfejlesztés, Teljes
Új tananyag
Témák összefoglalás, óraszám
feldolgozása
gyakorlás, ellenőrzés 36 óra
A 21. század világgazdasága 5 4 9
Régiók, országok, országcsoportok a 21. század
világában 10 3 13
Európa 21. századi szerepköre
Az amerikai kontinens 2 - 2

Az ázsiai és az afrikai kontinens 4 2 6

A 21. század globális problémái és globális megoldási


1 - 1
lehetőségei

Magyarország a 21. században 3 2 5

összesen 25 11 36

4
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója

A 21. SZÁZAD VILÁGGAZDASÁGA

1. A nemzetállamok Az állam és a nemzet definiálása. Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:


A köztársaság és a monarchia fő fejlesztése (adatsorok, diagramok, - az állam létének tényezői, ezek
jellemzői. tematikus térképek tartalmának összefüggései,
összehasonlítása). - a nemzet fogalom értelmezései,
Digitális kompetencia fejlesztése - a két kormányforma,
(statisztikai honlapok használata). a köztársaság és a monarchia
Gondolkodási műveletek és eltérései,
képességek fejlesztése (analízis, - a köztársasági és a monarchikus
szintézis, összehasonlítás, államforma működése.
összefüggések megfogalmazása, Fogalmak: állam, országhatár,
általánosítás). szuverenitás, természetes és
Kezdeményezőképesség és mesterséges határvonal, nemzet,
vállalkozói kompetencia fejlesztése. államforma, kormányforma,
A szociális kompetencia fejlesztése (a központilag irányított vagy
fejletlen országok problémáinak szövetségi köztársaság, abszolút
felismerése, a megoldása iránti vagy alkotmányos monarchia
szolidaritás).

A nemzetgazdaságok Érettségi felkészítőn feldolgozandó Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:


és a piacgazdaság tananyag. fejlesztése (adatsorok, diagramok, - a bruttó hazai termék (GDP)
A gazdasági fejlettség tematikus térképek tartalmának és a bruttó nemzeti jövedelem
összehasonlítására alkalmas mutatók összehasonlítása). (GNI) eltérése,
értelmezése, a területi különbségeinek Digitális kompetencia fejlesztése - a Világbank csoportosítása
példái. (statisztikai honlapok használata). a GNI/fő mutatói alapján,
A különböző típusú statisztikai Gondolkodási műveletek és - az alacsony, a közepes és magas
forrásokból gyűjtött, fejlettséget képességek fejlesztése (analízis, jövedelemszintű országok
tükröző adatsorok értelmezése. szintézis, összehasonlítás, szociális helyzete,
összefüggések megfogalmazása, - az országok közötti szélsőséges
általánosítás). egyenlőtlenségek, a piacgazdaság

5
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
lényegi elemei közötti kapcsolat,
- a kereslet és kínálat elve,
- a magántulajdon fontossága
a piacgazdaságban,
- az állam kiemelt feladatkörei
és a társadalmi igazságosság
szempontjainak érvényre juttatása
a piacgazdaságban
Fogalmak: GDP, GNI, GNI/fő,
Világbank, nemzetgazdaság,
gazdasági fejlettségi szint,
alacsony, közepes és magas
jövedelemmel rendelkező
országcsoport, születéskor
várható átlagos élettartam,
szegénység és jólét, szélsőséges
egyenlőtlenségek, piacgazdaság,
piac, értéktőzsde, termék ára,
profit, magántulajdon, társadalmi
tulajdon, háztartás, vállalat,
állam, kormányzat, tökéletes
piaci verseny, monopolhelyzet,
össztársadalmi érdek, társadalmi
igazságosság
2. Gazdasági termelés – A gazdasági szektorok jellemzői, Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:
gazdasági és foglalkozási szerepük változásának hatása a fejlesztése (adatsorok, diagramok, - a gazdasági termelés és a
szerkezet gazdasági szerkezetre. A gazdasági tematikus térképek tartalmának gazdasági növekedés
szerkezet összefüggése a társadalmi- összehasonlítása). összefüggései, - az erőforrások
gazdasági fejlettséggel. A gazdasági és Digitális kompetencia fejlesztése négy csoportjának (humán
a foglalkoztatási szerkezet kapcsolata. (statisztikai honlapok használata). erőforrások, természeti
Gondolkodási műveletek és erőforrások, tőke és technológia)
képességek fejlesztése (analízis,

6
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
szintézis, összehasonlítás, változó fontossága a gazdasági
összefüggések megfogalmazása, termelés átalakulásával,
általánosítás). - a gazdasági növekedés és a
Kezdeményezőképesség és gazdasági termelékenység
vállalkozói kompetencia fejlesztése. kapcsolata,
A szociális kompetencia fejlesztése (a - a gazdasági szerkezet és a
fejletlen országok problémáinak foglalkozási szerkezet jellemzői
felismerése, a megoldása iránti és összefüggései alacsony,
szolidaritás). közepes és magas
jövedelemszinten,
- a kutatás és a fejlesztés
fontossága a gazdasági életben
Fogalmak: gazdasági termelés,
termelési tényezők, humán
erőforrások, természeti
erőforrások, tőke, technológia,
gazdasági növekedés, gazdasági
termelékenység, gazdasági
szerkezet, mezőgazdaság, ipar,
szolgáltatás, foglalkoztatottak,
aktív keresők, foglalkozási
szerkezet, munkanélküliség,
kutatás és fejlesztés (K+F),
elektronikus vezérlésű termelési
rendszerek, ipari robotok,
vonalkód
3. A mezőgazdaság, az ipar A gazdasági szektorok jellemzői, Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:
és a szolgáltatás szerepük változásának hatása a fejlesztése (adatsorok, diagramok, - a mezőgazdaság és az
gazdasági szerkezetre. tematikus térképek tartalmának élelmiszeripar kiemelt
összehasonlítása). fontossága, az ipar szerkezeti
Digitális kompetencia fejlesztése átalakulása,
(statisztikai honlapok használata).

7
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Gondolkodási műveletek és - a feldolgozóipar átalakulása az
képességek fejlesztése (analízis, elektronikai fejlődés
szintézis, összehasonlítás, függvényében, - a szolgáltatási
összefüggések megfogalmazása, szféra mint napjaink
általánosítás). világgazdaságának vezető
ágazata,
- a szolgáltatási tevékenységek
alakulása és változása a
gazdasági fejlődés folyamatával
összefüggésben,
- az infrastruktúra fogalma,
lehetséges csoportosítása,
valamint az infrastrukturális
berendezések, eszközök
mennyisége és összetétele a
különböző gazdasági fejlettségi
szinteken,
- az infrastrukturális beruházások
gazdasági fejlődést elősegítő
hatása.
Fogalmak: mezőgazdaság,
élelmiszeripar, ipar, bányászat,
energiaipar, feldolgozóipar,
elektronika, biotechnológia,
termelő és termelési
szolgáltatások, pénzügyi
szolgáltatási ágazatok,
idegenforgalom, információs
gazdaság, közületi és társadalmi
szolgáltatások, személyes
szolgáltatások, infrastruktúra,
szociális és gazdasági

8
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
infrastruktúra, közhasznú
infrastruktúra, közhasznú utak és
vasutak, egyéb közlekedési
szektorok, költségigény,
megtérülési idő, infrastrukturális
hálózatok
Globális világgazdaság – A szakköri foglalkozásra hívjunk meg Matematikai eszköztudás (valuta- és Szempontok, összefüggések:
Kiút a válságból? – egy külső szakértő előadót, aki a devizaváltás, egyszerű - a világgazdaság átalakulása,
szakköri foglalkozás diákok számára közérthetően kamatszámítás). - a kőolajár-robbanások
elmagyarázza, hogy milyen tényezők Gyakorlatorientált ismeretek (pl. világméretű hatásai,
álltak a 2008-as pénzügyi- mérlegelési képesség kialakítása a - a globális gazdasági folyamatok
világgazdasági válság kirobbanásának pénzügyi döntésekben, a bakkártya meghatározó szerepe,
hátterében és mindennek milyen használatával kapcsolatos biztonsági - a 2008-as pénzügyi válság
következményei vannak a jelenlegi szabályok). kirobbanásának okai és
világgazdasági és világpolitikai Vállalkozói kompetencia fejlesztése. világméretű következményei,
viszonyokra. Ha nincs lehetőségünk Gondolkodási képességek fejlesztése - az új többpólusú világgazdaság
külső előadót hívni, akkor a diákok (fogalomalkotás, következtetés, szerveződése,
csoportmunkában dolgozzák fel a problémamegoldás). - a G20-ak fontosságának
témakört és mindegyik diákcsoport Szituációs játék az árutőzsde növekedése,
egy résztémában készítsen működéséről. - a BRICS-országok egyre
prezentációs formájú kiselőadást. meghatározóbb szerepe
Fogalmak: világgazdaság,
globális piacgazdaság, 1973-as és
1979-es kőolajár-robbanás,
adósságválság, globalizáció,
globális gazdasági folyamatok,
kommunikációs technológiai
fejlődés, transznacionális
vállalatok, pénzügyi
szolgáltatások, 2008-as globális
pénzügyi válság, többpólusú

9
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
világgazdaság, G20, feltörekvő
piacok, BRICS-országok
4. A nemzetközi A kereskedelem helyének és módjának Történelmi ismeretek aktiválása. Szempontok, összefüggések:
kereskedelem változása a történelem során. Önálló tanulás képességének - a nemzetközi kereskedelem
és a regionális gazdasági Világgazdasági pólusok és erőterek fejlesztése (adatsorok, tematikus elméleti kérdései,
integrációk kialakulása. térképek elemzése, - a szabadkereskedelem
Az alacsony jövedelmű országok szövegértelmezés). és a protekcionizmus eltérései,
kilátástalan helyzete és jövőképe. Digitális kompetencia fejlesztése. - a protekcionista
Érvelés és a vitakultúra fejlesztése. gazdaságpolitika különböző
eszközei,
- az árukereskedelem
és a szolgáltatáskereskedelem
relatív fontosságának változása,
- a nemzetközi árukereskedelem
százalékos összetételének
változása,
- a mezőgazdasági
és bányászati termékek
világkereskedelmi fontosságának
csökkenésével a gyáripari
termékek kerülnek egyre inkább
előtérbe,
- a világ vezető nagyhatalmainak
domináns szerepköre a
nemzetközi kereskedelemben,
- az egyes országok közötti
regionális integrációk
létrejöttének okai és előnyei,
- a protekcionizmuson alapuló
integrálódási folyamatok egymást
követő lépcsői.

10
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: szabadkereskedelem,
természeti erőforrások
különbözősége, komparatív
előnyök, protekcionizmus, vám,
kvóta, dömping, embargó,
a nemzetközi kereskedelem
növekedési üteme, áru-
kereskedelem, szolgáltatás-
kereskedelem, áruszerkezeti
összetétel, a világ legnagyobb
áruexportáló és –importáló
országai, a világ legnagyobb
szolgáltatásexportáló és –
importáló országai, integráció,
kétoldalú kereskedelmi
megállapodás,
szabadkereskedelmi övezet,
vámunió, közös piac, gazdasági
unió, politikai unió,
Világkereskedelmi Szervezet
5. A transznacionális A transznacionális vállalatok (TNC) Példák gyűjtése a globalizáció Szempontok, összefüggések:
vállalatok világgazdasági súlya, hatásuk megjelenésére, hatására a - a transznacionális vállalatok
a nemzetállamok gazdaságára. mindennapjainkban. globális világpiaci fontossága,
A globalizáció értelmezése, feltételei. Terméklista összeállítása. - a transznacionális vállalatok
A termelés, értékesítés, fogyasztás Érvelés és a vitakultúra fejlesztése legfontosabb jellemzői
világméretű szerveződése, a TNC-k (a globalizáció pozitív és negatív és szervezeti felépítése,
kialakulása. A globalizáció és a TNC- hatásai, globalizációellenes - a transznacionális vállalatok
k kapcsolatának felismerése. mozgalmak). legfontosabb telepítő-tényezőinek
A TNC-k termelésszervezésének változása,
típusai. - a transznacionális vállalatok
leányvállalatainak területi
Előkészületek a következő órára:

11
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
anyaggyűjtés arról, hogy mely TNC-k szerveződése.
telepítettek Magyarországra Fogalmak: anyavállalat és
leányvállalatot, és melyek voltak a leányvállalat,
telepítő-tényezők. Milyen hatásuk van költségminimalizálás,
a gazdasági fejlődésünkre? profitmaximalizálás, „globális
Az egyik TNC-leányvállalat profit”, vállalati székhely
bemutatása projektmunka keretében. („headquarter”), vállalati telepítő-
tényezők, külföldi tulajdonú
vállalatok, leányvállalatok
6. Transznacionális Tanulói projekt bemutatása. Példák gyűjtése a globalizáció Szempontok, összefüggések:
vállalatok Előkészület a következő órára: megjelenésére, hatására a - a transznacionális vállalatok
leányvállalatai anyaggyűjtés a pénz témában. mindennapjainkban. globális világpiaci fontossága,
hazánkban – - Különleges, érdekes fizetőeszközök Terméklista összeállítása. - a transznacionális vállalatok
projektfeladat egykor. Érvelés és a vitakultúra fejlesztése legfontosabb jellemzői
- Magyar pénznemek a 20-21. (a globalizáció pozitív és negatív és szervezeti felépítése,
században. hatásai, globalizációellenes - a transznacionális vállalatok
- Hogyan fizetünk: készpénzzel vagy mozgalmak). legfontosabb telepítő-tényezőinek
kártyával? Melyik mikor előnyösebb? változása,
- Mivel fizetünk külföldön I.? A forint - a transznacionális vállalatok
és az euró átváltása. leányvállalatainak területi
- Mivel fizetünk külföldön II.? A szerveződése.
forint és az amerikai dollár átváltása. Fogalmak: anyavállalat és
leányvállalat,
költségminimalizálás,
profitmaximalizálás, „globális
profit”, vállalati székhely
(„headquarter”), vállalati telepítő-
tényezők, külföldi tulajdonú
vállalatok, leányvállalatok
7. A pénz világa – Kiscsoportos munka keretében járjuk Matematikai eszköztudás (valuta- és Szempontok, összefüggések:
gyakorlati óra körül a pénz világát. devizaváltás, egyszerű - a pénz három fő funkciója:

12
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
kamatszámítás). fizetési eszköz, fizetési egység és
A pénz kialakulása, típusai, funkciói. Gyakorlatorientált ismeretek (pl. értékmegőrzés,
Érdeklődés felkeltése a mindennapok mérlegelési képesség kialakítása a - a bankjegyekből és érmékből
pénzügyi folyamatai, a pénzügyi pénzügyi döntésekben, a bakkártya álló készpénzforgalmat egyre
szolgáltatások megismerése iránt, a használatával kapcsolatos biztonsági inkább
tudatosság növelése pénzügyi szabályok). az ún. hitel- vagy
döntésekben. Vállalkozói kompetencia fejlesztése. bankszámlapénz váltja fel,
A pénzügyi intézmények (bank) Gondolkodási képességek fejlesztése - a nemzetgazdaságok inflációs
működése. (fogalomalkotás, következtetés, folyamatai és a világméretű
Az infláció fogalma, a kialakulásában problémamegoldás). infláció összefüggései,
szerepet játszó tényezők. Szituációs játék az árutőzsde - a valuta és a deviza fogalmának
működéséről. eltérése,
- a valutaárfolyam fontossága,
- a központi bank és a
kereskedelmi bankok
feladatkörei, a tőzsde mint az
egyetlen hely a piacgazdaságban,
ahol a termékek árát kizárólag
csak a kereslet és kínálat
viszonya határozza meg,
- a tőzsde két különböző típusa
(az árutőzsde és az értéktőzsde)
és működése,
- az értéktőzsde elsődleges
szerepe napjaink gazdasági
életében,
- a világ legfontosabb
értéktőzsdéi és ezek
világgazdasági fontossága.
Fogalmak: fizetési eszköz,
fizetési egység, értékmegőrzés,
árupénz, papírpénz, bankjegy,

13
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
érme, készpénz, hitel- vagy
bankszámla-pénz, infláció,
árindex, valuta, deviza,
konvertibilis valuta, valuta-
árfolyam, értékpapír, részvény,
kötvény, állami értékpapír,
részvénytársaság, részvényes,
osztalék, bank, központi bank,
kereskedelmi bank, tőzsde, áru-
tőzsde, értéktőzsde,
értékpapírpiac, bróker,
értékpapír-számla, tőzsde-index,
Dow Jones ipari átlagindex
A nemzetközi Érettségi felkészítőn tárgyalandó Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:
tőkeáramlások lecke. fejlesztése (diagramok összehasonlító - napjaink monetáris
A nemzetközi tőkeáramlás típusai, a elemzése, tematikus térkép elemzése, világgazdaságának lényegi
működőtőke-export és -import területi szövegértelmezés). eleme,
megoszlása. A működőtőke-áramlás és Regionális földrajzi ismeretek - a pénz és a pénzforgalmazás
a TNC-k kapcsolata. felhasználása. korábban sohasem tapasztalt
A pénzügyi intézmények (tőzsde) Digitális kompetencia fejlesztése. jelentőségének növekedése,
működése. Tudatosság a pénzügyi döntésekben. - a nemzetközi tőkeáramlások két
A hitelfelvétel és az eladósodás alapvető formája: a nemzetközi
összefüggéseinek felismerése a működőtőke-beruházások és a
nemzetgazdaság és a világgazdaság nemzetközi pénzügyi átutalások,
szintjén. - a nemzetközi pénzügyi
átutalások három fő tevékenységi
köre (a nemzetközi bankhitelezés,
a nemzetközi értékpapír-
kereskedelem és a nemzetközi
devizakereskedelem) és ezek
szerepe a monetáris

14
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
világgazdaságban,
- a nemzetközi működőtőke-
beruházások és a transznacionális
vállalatok kapcsolata.
Fogalmak: tőke, pénztőke,
nemzetközi tőkeáramlások,
nemzetközi működőtőke-
beruházások, nemzetközi
pénzügyi átutalások, nemzetközi
bank-hitelezés, nemzetközi
értékpapír-kereskedelem,
nemzetközi részvény- és
kötvényforgalom, nemzetközi
devizakereskedelem,
rövidlejáratú (spekulációs)
ügyletek, FOREX (nemzetközi
devizapiac), offshore területek
Az Egyesült Nemzetek Érettségi felkészítőn tárgyalandó A szövegértelmezés képességének Szempontok, összefüggések:
Szervezete, lecke. fejlesztése. - az ENSZ létrejötte és szerepe
a Nemzetközi Az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és Az önálló tanulás képességének világunkban,
Valutaalap és a a Világbank létrejöttének fejlesztése. - az ENSZ legfontosabb
Világbank szükségessége, szerepük napjainkban. szerveinek feladatkörei,
- a Biztonsági Tanács kiemelt
feladatai a nemzetközi béke és
biztonság fenntartásában,
- a Nemzetközi Bíróság szerepe
az államok vitás ügyeinek
rendezésében,
- a Nemzetközi Valutaalap
legfontosabb feladata a világ
pénzügyi rendszerének

15
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
felügyelete, továbbá rövid és
középlejáratú hitelek nyújtása a
fizetési nehézségekkel küzdő
tagországok számára,
- a Nemzetközi Valutaalap
feltételes hitelpolitikájának
kérdőjelei,
- a Világbank célja az alacsony
és közepes jövedelmű országok
gazdasági fejlődésének
elősegítése, elsősorban hosszú
lejáratú hitelek nyújtása révén.
Fogalmak: Egyesült Nemzetek
Szervezete, az ENSZ
legfontosabb szervei (Közgyűlés,
Titkárság, Biztonsági Tanács,
Nemzetközi Bíróság, Gazdasági
és Szociális Tanács, szakosított
intézmények), Nemzetközi
Valutaalap (IMF), rövid- és
középlejáratú hitelek nyújtása,
feltételes hitelek, IMF hitelezési
politikája, Világbank (World
Bank), hosszú lejáratú hitelek
nyújtása
8. Összefoglalás A fejezetben tanultak összefoglaló Az analízis és szintézis képességének A fejezetben tanultak.
áttekintése. fejlesztése az összefoglalás során.
A lényegkiemelés képességének
fejlesztése az ismeretek rendszerezése
során.
A kommunikációs készségek

16
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
fejlesztése.
9. Ellenőrzés A fejezetben tanultak ellenőrzése. Ismeretek önálló alkalmazása, saját A fejezetben tanultak.
gondolatok kifejezésének képessége.

RÉGIÓK, ORSZÁGOK, ORSZÁGCSOPORTOK A 21. SZÁZAD VILÁGÁBAN

10. Az európai integráció – Az Európai Unió helye a globális Az európai identitástudat Szempontok, összefüggések:
a megalakulástól világban. továbbfejlesztése, az európai - az EU létrehozatalának
napjainkig Az együttműködés kialakulását és nemzetek egymásrautaltságának történelmi, gazdasági és politikai
elmélyítését segítő tényezők. megértése. háttere,
Az EU által kínált lehetőségek az A szerzett történelmi, társadalom- - az európai integráció fejlődése
uniós állampolgárok számára. földrajzi ismeretek alkalmazása. a közös piactól a gazdasági
Az Európai Unió intézményrendszere. Topográfiai ismeretek elmélyítése (az unióig és a monetáris unióig,
EU, illetve az euróövezet tagállamai, - az EU bővítési folyamata,
Előkészület a következő órára: az intézmények központjai). - az EU átalakuló világgazdasági
anyaggyűjtés az Európai Unió Érvelés és vitakultúra fejlesztése. szerepköre,
intézményeiről és feladatairól. Digitális kompetencia fejlesztése - a K+F ágazat szerepe
Lehetnek konkrét események, (aktualitások). a versenyképesség
amelyekben szerepet játszottak, illetve megőrzésében.
döntöttek. Fogalmak: Montánunió, Római
Szerződés, Euratom, Europol,
Maastrichti Szerződés és ennek
három pillére, Schengeni
Egyezmény, közös piac,
gazdasági unió, pénzügyi unió,
vezető centrumtérség, az EU
átalakítása és globális
versenyképességének fokozása
Brüsszel, Luxemburg, Stras-
bourg, Frankfurt

17
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
11. Az Európai Unió Szemelvényeken keresztül ismerjük Az európai identitástudat Szempontok, összefüggések:
intézményei meg az EU intézményeit és továbbfejlesztése, az európai - az EU intézményeinek szerepe
és működése – feladataikat. nemzetek egymásrautaltságának az EU működésében,
gyakorlati óra megértése. - az Európai Unió Tanácsa mint
Az Európai Unió intézményrendszere. A szerzett történelmi, társadalom- az EU legfőbb döntéshozó
földrajzi ismeretek alkalmazása. szerve,
- az EU soros elnökségének
rendszere,
- az Európai Bizottság mint az
EU legfőbb végrehajtó szerve,
- az Európai Parlament mint az
EU legfőbb ellenőrző szerve,
az EU jelképei és ezek szerepe az
európai integráció
eszmeiségében.
Fogalmak: Európai Tanács,
Európai Unió Tanácsa, Európai
Bizottság, európai biztosok,
Európai Parlament, Európai
Bizottság, Európai
Számvevőszék, Gazdasági és
Szociális Bizottság, Régiók
Bizottsága, Európai Központi
Bank, Európai Ombudsman, az
EU jelképei
A gazdasági Érettségi felkészítőn feldolgozandó Az európai identitástudat Szempontok, összefüggések:
és monetáris unió tananyag. továbbfejlesztése, az európai - az európai pénzügyi piac
Az együttműködés kialakulását és nemzetek egymásrautaltságának létrehozatalának indokai és
elmélyítését segítő tényezők. megértése. előnyei, - a Gazdasági és
Az EU által kínált lehetőségek az A szerzett történelmi, társadalom- Monetáris Unió három szakasza,
uniós állampolgárok számára. földrajzi ismeretek alkalmazása. - az Európai Központi Bank

18
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
feladatköre,
- az eurózónát alkotó országok
növekedése,
- az euróbankjegyek és
euróérmék jellemzői.
Fogalmak: Maastrichti
Szerződés, maastrichti
konvergencia-kritériumok,
árfolyam-stabilitás, fenntartható
költségvetési pozíció, alacsony
államadósság, árstabilitás,
kamatkonvergencia, gazdasági
unió, Monetáris Intézet, pénzügyi
unió, euró, euróövezet, Európai
Központi Bank, Központi
Bankok Európai Rendszere
12. Az Európai Unió Az Európai Unió mezőgazdasági Önálló tanulási képességek fejlesztése Szempontok, összefüggések:
mezőgazdasági politikája, vidékfejlesztési törekvései. (diagramelemzés, tematikus térkép - a közös mezőgazdasági
és regionális politikája Az Európai Unión belüli területi elemzése). agrárpolitika legfontosabb
fejlettségi különbségek, a regionális Topográfiai ismeretek elmélyítése. szabályozó eszközei.,
politika lényege. Mindennapi tapasztalatok - az EU mezőgazdasági
felhasználása (tájékoztató táblák, politikájának átalakulása és a
különleges minőségű termékek szabályozó eszközök változása,
jelölései). - az EU vidékfejlesztésének
Az új megoldások iránti nyitottság átalakulása,
és a vállalkozási hajlandóság - a regionális politika
erősítése. célkitűzései, az EU regionális
Digitális kompetencia fejlesztése különbségei.
(Eurostat honlap). Fogalmak: Közös Agrárpolitika,
közösségi költségvetés,
intézményes árak,

19
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
exporttámogatás, intervenció,
termelési támogatások, közvetlen
termelői kifizetések,
élelmiszerbiztonság, agrár-
környezetvédelem, speciális
minőségű termékek, biotermelés,
régió, vidékfejlesztés, NUTS,
Európai Regionális Fejlesztési
Alap, regionális politika és ennek
kiemelt célkitűzései, „kék
banán”, növekedési tengelyek, az
EU legfejlettebb és
legfejletlenebb régiói
13. Németország – Európa A hagyományos iparvidékek Történelmi ismeretek alkalmazása. Szempontok, összefüggések:
vezető hatalma gazdasági válságának okai. Topográfiai ismeretek elmélyítése. - a kettéosztott ország és a
A válság megoldásának útjai. Logikai térképolvasás. kettéosztott Berlin, mint a
A gazdasági szerkezetváltás Önálló tanulási képességek fejlesztése hidegháború jelképe,
eredményei – új iparágak és (gondolattérkép, folyamatábra - Frankfurt kimagasló pénzügyi
szolgáltatások előretörése. értelmezése a szerzett ismeretek és közlekedési szerepe,
alkalmazásával, ábra-, diagram- és - a vezető német transznacionális
tematikus térkép elemzése). vállalatok meghatározó
Digitális kompetencia fejlesztése. világgazdasági fontossága,
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. - a Volkswagen cégcsoport. mint
a német történelem része,
- a Ruhr-vidék átalakulása K+F
övezetté,
- a német mezőgazdaság és
élelmiszeripar világhíres
ágazatai,
- területi különbségek a nyugat-
és a kelet-német tartományok

20
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
között.
Fogalmak: NSZK és NDK,
hidegháború, berlini fal,
Németország újraegyesítése,
Németország, mint Európa és a
világ egyik vezető
nemzetgazdasága, a kimagasló
német mérnöki teljesítmény,
Gazprom, Északi-áramlat, a
német tartományok területi
különbségei
Berlin, Bonn, Frankfurt,
Wolfsburg, Ruhr-vidék,
Bajorország, München, Bréma,
Dortmund, Drezda, Duisburg,
Halle, Hamburg, Hannover,
Köln, Lipcse, Rostock, Stuttgart
14. Franciaország és Nagy- A hagyományos iparvidékek Történelmi ismeretek alkalmazása. Szempontok, összefüggések:
Britannia gazdasági válságának okai. Topográfiai ismeretek elmélyítése. - a valamikor nagyhatalmak 21.
A válság megoldásának útjai. Logikai térképolvasás. századi vezető világgazdasági és
A gazdasági szerkezetváltás Önálló tanulási képességek fejlesztése világpolitikai szerepe,
eredményei – új iparágak és (gondolattérkép, folyamatábra - a hagyományos és a modern
szolgáltatások előretörése. értelmezése a szerzett ismeretek elemek szerepe e két ország
alkalmazásával, ábra-, diagram- és nemzetgazdaságában,
tematikus térkép elemzése). - a K+F intenzív ágazatok vezető
Digitális kompetencia fejlesztése. nemzetgazdasági szerepe,
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. - a földrajzi adottságok alapján
szerveződő nemzetgazdaságok, -
regionális különbségek és az EU
regionális politikája.
Fogalmak: a világ vezető

21
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
országai, az egykori gyarmattartó
országok, Franciaország kiváló
geopolitikai helyzete, világszintű
turisztikai, pénzügyi és
közlekedési szolgáltatások,
csúcstechnológiai iparágak, TGV,
világhíres francia élelmiszeripari
termékek, Egyesült Királyság,
Nagy-Britannia tengerentúli
területei, a Londoni city, északi-
tengeri szénhidrogén-kitermelés,
belterjes mezőgazdaság, „zöld”
és „sárga” Anglia, területi
különbségek
15. A Benelux államok A hagyományos iparvidékek Történelmi ismeretek alkalmazása. Szempontok, összefüggések:
gazdasági válságának okai. Topográfiai ismeretek elmélyítése. - az európai kontinens
A válság megoldásának útjai. Logikai térképolvasás. magterülete és ennek központi
A gazdasági szerkezetváltás Önálló tanulási képességek fejlesztése fontossága,
eredményei – új iparágak és (gondolattérkép, folyamatábra - a kimagasló gazdasági
szolgáltatások előretörése. értelmezése a szerzett ismeretek fejlettségi színvonal és a magasan
alkalmazásával, ábra-, diagram- és fejlett,
tematikus térkép elemzése). - világpiaci fontosságú gazdasági
Digitális kompetencia fejlesztése. ágazatok összefüggése,
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. - a világgazdasági és
világpolitikai vezető szerepkör
hatása az országok gazdasági
életére.
Fogalmak: vámunió, az Európai
Gazdasági Közösség alapító
tagjai, a legfontosabb nemzetközi
szervezetek központjai,

22
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
kimagasló gazdasági fejlettség,
világpiaci fontosságú
szolgáltatási szféra, flamand-
vallon megosztottság, kimagasló
élelmiszeripari fejlettség,
nemzetközi fontosságú pénzügyi
szolgáltatások
16. Ausztria és Svájc Ausztria és Svájc gazdaságának Logikai térképolvasás. Szempontok, összefüggések:
összehasonlítása, a fejlődés sajátos Tematikus térkép elemzése. - a politikai semlegesség hatása
vonásainak kiemelése. Szövegértelmezés. az egész világon leghíresebb és
Gondolkodási műveletek és legmegbízhatóbb pénzügyi
képességek fejlesztése szolgáltatásokra,
(összehasonlítás, összefüggések - a mezőgazdaság és a világhíres
keresése, általánosítás, következtetés). élelmiszeripar kapcsolata,
- a világszinten vezető turizmus
különleges adottságai és
gazdasági jelentősége,
- a kulturális turizmus.
Fogalmak: Német-Római
Birodalom, Habsburg Birodalom,
Osztrák-Magyar Monarchia,
politikailag semleges államok,
magas fejlettségű országok, a
magas fejlettségű intenzív
mezőgazdaság, a világpiacon
vezető fontosságú szolgáltatási
szféra
Bécs, Linz, Graz, Salzburg, Bern,
Zürich, Genf, Basel
Észak-Európa A tankönyvi leckében található Történelmi ismeretek alkalmazása. Az észak-európai országok és
feladatok elvégzése és ezek alapján Topográfiai ismeretek elmélyítése. fővárosaik: Dánia (Koppenhága),

23
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
írásos beadandó dolgozat készítése Logikai térképolvasás. Izland (Reykjavík), Norvégia
az összefoglaló órára. Önálló tanulási képességek fejlesztése (Oslo), Svédország (Stockholm),
(gondolattérkép, folyamatábra Finnország (Helsinki), valamint
értelmezése a szerzett ismeretek Grönland, Göteborg, Malmö
alkalmazásával, ábra-, diagram- és
tematikus térkép elemzése).
Digitális kompetencia fejlesztése.
Érvelés és vitakultúra fejlesztése.
A mediterrán térség A tankönyvi leckében található Történelmi ismeretek alkalmazása. A dél-európai országok és
feladatok elvégzése és ezek alapján Topográfiai ismeretek elmélyítése. fővárosaik: Portugália
írásos beadandó dolgozat készítése az Logikai térképolvasás. (Lisszabon), Spanyolország
összefoglaló órára. Önálló tanulási képességek fejlesztése (Madrid), Olaszország (Róma),
(gondolattérkép, folyamatábra Görögország (Athén), Ciprus,
értelmezése a szerzett ismeretek Málta, Gibraltár, valamint Bilbao,
alkalmazásával, ábra-, diagram- és Sevilla, Barcelona, Genova,
tematikus térkép elemzése). Torino, Milánó, Nápoly, Velence,
Digitális kompetencia fejlesztése. Trieszt, Thesszaloniki, Olasz
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. ipari háromszög
17. A közép- és a kelet- Európa politikai térképének Gondolkodási műveletek és Szempontok, összefüggések:
európai országok megváltozása a hidegháború végével. képességek fejlesztése - a gazdasági rendszerváltozás
Közép-Európa és Kelet-Európa (összehasonlítás, összefüggések eltérő útjai a közép- és a kelet-
országainak szocialista öröksége, a keresése, általánosítás, következtetés). európai országokban,
piacgazdaságra áttérés társadalmi és Az önálló tanulás képességének - a transznacionális vállalatok és
gazdasági sajátosságai. Lengyelország, fejlesztése (diagramok, tematikus a külföldi működőtőke-import
Csehország, Szlovákia és Románia térképek, ábrák elemzése, meghatározó szerepe a gazdasági
gazdasági fejlődésének következtetések levonása). átalakulásban,
összehasonlítása. Történelmi ismeretek alkalmazása. - a gazdasági rendszerváltozás és
Topográfiai ismeretek elmélyítése. a társadalmi rétegek közötti
A közép-európai regionális tudat egyenlőtlenségek növekedése,
erősítése. - az állam szabályozó szerepének
Környezettudatos magatartás átalakulása,

24
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
fejlesztése. - az EU-hoz történő csatlakozás
folyamata, előnyei és kérdőjelei.
Fogalmak: sajátos történelmi
fejlődés, félperiféria,
mezőgazdasági árutermelés,
szocialista gazdasági-társadalmi
modell, gazdasági
rendszerváltozás, piacgazdaság, a
külgazdasági kapcsolatok
fokozódó szerepe, privatizáció,
kisgazdaságok, társadalmi
egyenlőtlenségek,
munkanélküliség,
feketegazdaság, az EU keleti
bővítése, az EU keleti
bővítésének várható jövőbeli
irányai.
18. Csehország, Szlovákia, Kelet-Közép-Európa országainak Gondolkodási műveletek és Szempontok, összefüggések:
Lengyelország szocialista öröksége, a piacgazdaságra képességek fejlesztése - a rendszerváltozás napjainkig
és Románia áttérés társadalmi és gazdasági (összehasonlítás, összefüggések eltelt több mint húsz évének
sajátosságai. keresése, általánosítás, következtetés). értékelése,
Csehország, Szlovákia, Lengyelország Az önálló tanulás képességének - a négy ország közös és eltérő
és Románia gazdasági fejlődése. fejlesztése (diagramok, tematikus gazdasági vonásai, a társadalmi
térképek, ábrák elemzése, és területi különbségek hatása az
következtetések levonása). országok életére,
Történelmi ismeretek alkalmazása. - a regionális fejlettségi különb-
Topográfiai ismeretek elmélyítése. ségek értékelése az EU regionális
A közép-európai regionális tudat politikájának függvényében.
erősítése. Fogalmak: az EU-hoz és a
Környezettudatos magatartás NATO-hoz történő csatlakozás, a
fejlesztése. piacgazdaságra való áttérés

25
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
gazdasági, társadalmi és politikai
kérdőjelei, a fővárosok domináns
szerepe, a NUTS-2-es régiók
fejlettségi különbségei
Lengyel-alföld, Lengyel-
középhegység, Kárpátok, Felső-
Szilézia, Katowice, Krakkó,
Łodź, Varsó, Szczecin, Gdańsk
A jugoszláv A szakköri foglalkozás feladata Történelmi ismeretek alkalmazása. A délszláv országok és
utódállamok (a délszláv a tankönyvi leckében található Topográfiai ismeretek elmélyítése. fővárosaik: Szlovénia
államok) feladatok elvégzése és megbeszélése. Logikai térképolvasás. (Ljubljana), Horvátország
Középiskolai atlasz használata Önálló tanulási képességek fejlesztése (Zágráb), Szerbia (Belgrád),
kiemelten fontos. (gondolattérkép, folyamatábra Montenegró (Podgorica),
értelmezése a szerzett ismeretek Koszovó (Pristina), Macedónia
alkalmazásával, ábra-, diagram- és (Szkopje), Bosznia-Hercegovina
tematikus térkép elemzése). (Szarajevó), valamint Újvidék,
Digitális kompetencia fejlesztése. Fiume (Rijeka), Split, Dubrovnik
Érvelés és vitakultúra fejlesztése.
19. Oroszország A Szovjetunió történeti áttekintése, Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:
utódállamainak részesedése fejlesztése (diagramelemzés). - a szocialista rendszer
területéből, népességéből, GDP-jéből. Tematikus térképek elemzése. átalakulása, a Szovjetunió
Oroszország társadalmi-gazdasági Digitális kompetencia fejlesztése. megszűnése,
fejlődésének sajátos vonásai, az ország Szemléleti és logikai térképolvasás - az új orosz gazdaság-politika
világgazdasági szerepének alakulása. fejlesztése. hatása a gazdasági és társadalmi
Kölcsönös függőség az EU és Vállalkozói kompetencia fejlesztése, életre,
Oroszország viszonylatában. különböző szempontú megközelítési - a 2000. évtől kezdődő orosz
lehetőségek számbavétele. gazdasági fellendülés,
Szövegértelmezés. - Oroszország fokozatosan
erősödő szerepe a világgazda-
ságban és a világpolitikában,
- az új orosz kutatási és fejlesztési

26
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
programok hatása az orosz
gazdaságra,
- Oroszország és az EU, illetve
Oroszország és Magyarország
gazdasági kapcsolatai.
Fogalmak: szocialista gazdasági-
politikai rendszer, új orosz
gazdaságpolitika, orosz gazdasági
fellendülés, társadalmi
egyenlőtlenség, a világ
legnagyobb földgáztermelője és –
exportálója, a világ második
legnagyobb kőolajtermelője és –
exportálója, a legnagyobb orosz
vállalatok, orosz nagyhatalmi
törekvések, Eurázsiai Gazdasági
Unió, új orosz kutatási és
fejlesztési program, orosz
Szilícium-völgy, új orosz
űrközpont, Gazprom, Északi-
áramlat, transzszibériai expressz
Független Államok Közössége,
Észtország, Lettország, Litvánia,
Fehéroroszország, Moldova,
Kazahsztán, Szibéria, Kuznyecki-
medence, Moszkva,
Szentpétervár, Murmanszk,
Nyizsnyij Novgorod,
Jekatyerinburg, Cseljabinszk,
Novoszibirszk, Krasznojarszk,
Uszty-Ilimszk, Vlagyivosztok

27
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Ukrajna Érettségi felkészítőn feldolgozandó Szociális és állampolgári kompetencia Szempontok, összefüggések:
tananyag. fejlesztése, Ukrajna problémáinak - az ország határvidék szerepe a
Ukrajna elhúzódó gazdasági felismerése, megoldása iránti történelem során,
átalakulásának társadalmi, gazdasági érdeklődés felkeltése. - az ütközőállami lét
és politikai következményei. Ukrajnával kapcsolatos hírek, következményei,
Ukrajna gazdasági fejlődése. információk értelmezése. - az ország nyugat-keleti
Tematikus térkép, diagram elemzése. megosztottságának fontossága és
a területi integritás hiánya,
- a valamikori szovjet iparosodás
hatásai a jelenlegi gazdasági
életre,
- a Krím-félsziget fontossága
Oroszország számára.
Fogalmak: ütközőállam,
határvidék, tranzitország, nyugat-
keleti területi, társadalmi és
gazdasági megosztottság,
gazdasági fejletlenség,
erdőövezet, sztyeppövezet
Kijev, Lvov, Beregszász,
Munkács, Ungvár, Csernobil,
Donyec-medence, Harkov,
Donyeck, Dnyepropetrovszk,
Odessza, Krím-félsziget, Jalta,
Szevasztopol
20. Összefoglalás A fejezetben tanultak összefoglaló Az analízis és szintézis képességének A fejezetben tanultak.
áttekintése. fejlesztése az összefoglalás során.
A lényegkiemelés képességének
fejlesztése az ismeretek rendszerezése
során.
A kommunikációs készségek

28
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
fejlesztése.
21. Ellenőrzés A fejezetben tanultak ellenőrzése. Ismeretek önálló alkalmazása, saját A fejezetben tanultak.
gondolatok kifejezésének képessége.

AZ AMERIKAI KONTINENS

22. Az Amerikai Egyesült Az USA fejlődésének tényezői a 19. Történelmi ismeretek alkalmazása. Szempontok, összefüggések:
Államok – században és a 20. századtól kezdve. Topográfiai ismeretek elmélyítése. - az USA, mint a világ
a világ vezető országa A NAFTA tagországok érdekei Logikai térképolvasás. legnagyobb nemzetgazdasága,
az integrációhoz való csatlakozáshoz. Önálló tanulási képességek fejlesztése - az USA, mint a globális
Kanada természeti erőforrásainak, (gondolattérkép, folyamatábra világgazdasági folyamatok vezető
Mexikó olcsó munkaerejének szerepe értelmezése a szerzett ismeretek állama,
az integrációban. alkalmazásával, ábra-, diagram- - az USA vezető vállalatainak
A három ország mezőgazdasági és tematikus térkép elemzése). világpiaci fontossága,
termelésének jellegzetességei, Digitális kompetencia fejlesztése. - a Wall Street és a New York-i
összehasonlítása Érvelés és vitakultúra fejlesztése. Értéktőzsde vezető pénzpiaci
szerepköre,
- 2001. szeptember 11-e hatása az
USA világpolitikai szerep-
vállalására,
- a 2008-as pénzügyi válság és az
amerikai gazdasági visszaesés,
- az észak-amerikai gazdasági
erőtér és az Észak-amerikai
Szabadkereskedelmi
Megállapodás.
Fogalmak: a világ vezető
nemzetgazdasága, információs
társadalom és gazdaság, a világ
legnagyobb K+F beruházó
országa, a világ legnagyobb

29
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
külföldi működőtőke-exportáló és
-importáló országa, a világ
legnagyobb vállalatai, vezető
pénzügyi hatalom, New York-i
Értéktőzsde, Dow Jones ipari
átlagindex, NAFTA
Washington, New York, Kanada,
Mexikó, Mexikóváros, Montréal,
Ottawa, Toronto
23. Az USA Az Egyesült Államok szerepe Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. Szempontok, összefüggések:
nemzetgazdasága a világ gazdasági és pénzügyi Szemléleti és logikai térképolvasás - az „új gazdaság” hatása a
folyamatainak alakulásában. fejlesztése, központok topográfiai gazdaság átalakulására és ennek
Az USA gazdasági körzetei. rögzítése. területi következményei,
Az önálló tanulás képességének - területi koncentráció és
fejlesztése (diagramok, tematikus dekoncentráció az USA-ban,
térképek elemzése, következtetések, - a hagyományos iparvidékek
összefüggések megfogalmazása, átalakulása és az új K+F
logikai lánc magyarázata a központok,
gondolattérkép alapján, új ismeretek - a Szilícium-völgy, mint a világ
felkutatása). K+F tevékenységének
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. „fellegvára”, - a NAFTA és az
Szövegértelmezés. APEC hatása
az USA gazdasági-politikai
életére.
Fogalmak: szolgáltatási szféra,
„új gazdaság”, információs
társadalom és gazdaság, átalakuló
térbeli szerveződés, K+F
központok és övezetek,
Szilícium-völgy, K+F intenzív
vállalatok, NAFTA, APEC, az

30
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
USA államai közötti gazdasági
fejlettségi különbségek
Közép-atlanti térség, Közép-
Nyugat, Boston, New York,
Washington, Nagy-tavak
iparvidéke, Houston, Atlanta,
Miami, Minneapolis, Chicago,
Seattle, Portland, Seattle,
Szilícium-völgy, Dallas, Los
Angeles, New Orleans, San
Francisco

Latin-Amerika Érettségi felkészítőn feldolgozandó Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. Szempontok, összefüggések:


tananyag. Az önálló ismeretszerzés fejlesztése - Latin-Amerika, mint az USA
Latin-Amerika gazdasági fejlődését (diagramok elemzése, tematikus perifériaterülete,
befolyásoló előnyös és hátrányos és a földrajzi térképek összevetése, - az eladósodás és a gazdasági
tényezők, a társadalmi-történelmi következtetések megfogalmazása, recesszió összefüggése Latin-
adottságok és a fejlődés területi karikatúra információtartalma). Amerikában,
különbségeinek bemutatása. Összehasonlító és következtető - az exportösztönző iparpolitika
képesség fejlesztése. és ennek sikere az 1970-es
Szövegértelmezés. évektől,
- a gazdasági szerkezet
átalakulásának kérdőjelei Latin-
Amerikában,
- sorozatos gazdasági és
belpolitikai válságok,
- a demokrácia kérdőjelei
és a társadalmi rétegek közötti,
végletekig menő
egyenlőtlenségek.
Fogalmak: spanyol és portugál

31
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
gyarmatosítás, a gyarmatosítás
következményei, exportösztönző
iparpolitika, adósságválság,
feltételes hitelek, gazdasági és
pénzügyi krízis, társadalmi-
politikai problémák, nagyfokú
társadalmi és területi
egyenlőtlenségek, a latin-
amerikai országok közötti
gazdasági és szociális eltérések
Brazília, Mexikó, Peru,
Argentína, Bolívia, Chile,
Dominikai Köztársaság, Kuba,
Nicaragua, Panama, Venezuela,
Brazíliaváros, Buenos Aires,
Caracas, Havanna, Mexikóváros,
Rio de Janeiro, Sao Paulo

Brazília Szakköri foglalkozáson tárgyalandó. Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. Brazíliaváros, Rio de Janeiro, Sao
A szakköri foglalkozás célja Brazília Az önálló ismeretszerzés fejlesztése Paulo
21. századi jellemzőinek megismerése, (diagramok elemzése, tematikus
világgazdasági és világpolitikai és a földrajzi térképek összevetése,
szerepének értékelése a tankönyvben következtetések megfogalmazása,
lévő anyagok és feladatok alapján. karikatúra információtartalma).
Javasolt a csoportmunka főbb Összehasonlító és következtető
tematikus témakörök szerint (a pre-salt képesség fejlesztése.
kőolaj-mezők fontossága, a 2016. évi Szövegértelmezés.
nyári olimpiai játékok fontossága, a
2014. évi labdarúgó világbajnokság
rendezése,
a végletekig menő területi
különbségek). Majd a szakköri

32
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
foglalkozás végén
a tanulók közösen adnak választ
a tankönyvben feltett kérdésekre.

AZ ÁZSIAI ÉS AZ AFRIKAI KONTINENS

24. Kína – a világ második Kína gazdasági nagyhatalommá Szemléleti és logikai térképolvasás Szempontok, összefüggések:
legnagyobb gazdasága válásának tényezői a 20. század fejlesztése. Az önálló tanulás - a kínai nagy mértékű gazdasági
második felétől kezdve. képességének fejlesztése (diagramok, növekedés hátterében álló
A kínai népesedéspolitika pozitív kartogram, tematikus térképek világgazdasági és
és negatív hatásai. elemzése és következtetések levonása nemzetgazdasági tényezők,
Mezőgazdaság a domborzati és a korábban tanult ismeretek - a kínai nyitási politika és a
éghajlati adottságokhoz igazodva. felhasználásával, új ismeretek gazdasági növekedés
A kínai gazdaság és az export felkutatása). Gondolkodási műveletek összefüggése, - a hatalmas
áruszerkezetének változása. és képességek fejlesztése (analízis, külföldi működőtőke-import és
Nyitás a világpiac felé. szintézis, összehasonlítás, ennek gazdasági
összefüggések megértése, értékelés- következményei,
bírálat). Érvelés és vitakultúra - Kína fokozó világpiaci
fejlesztése. Digitális kompetencia szerepköre a külföldre irányuló
és esztétikai képesség fejlesztése működőtőke-kivitel és a kínai
(prezentációkészítés). transznacionális vállalatok révén,
Szövegértelmezés. - a különleges gazdasági övezetek
és ezek gazdasági szerepe,
- Hongkong szerepe Kína
világpiaci szerepvállalásában.
Fogalmak: szocialista ország,
népesedési folyamatok, gazdasági
reformok, Kína, mint a világ
leggyorsabban növekvő
gazdasága, nyitási politika, az

33
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
országba érkező nagy értékű
külföldi működőtőke-
befektetések, „Made in China”,
„Made by China”, Kína
külföldről irányuló növekvő
befektetései, a kínai tulajdonú
transznacionális vállalatok
fokozó világpiaci szerepe,
különleges gazdasági övezetek,
kikötővárosok, hatalmas
népességű városi agglomerációk
Peking, Sanghaj, Tiencsin,
Vuhan, Kanton (Guangzhou), a
Jangce folyó melléke, Hongkong,
Makaó.
25. Japán – a világ A japán gazdaság világgazdaságban Logikai térképolvasás fejlesztése. Szempontok, összefüggések:
harmadik legnagyobb betöltött szerepe. Az önálló tanulás képességének - a sajátos japán hagyományok
gazdasága A társadalmi-gazdasági fejlődés fejlesztése (ábraelemzés, és a japán gazdasági-társadalmi-
sajátos vonásai, a gazdasági mutatók következtetések levonása, új politikai szerkezet,
összefüggései. ismeretek felkutatása, a tudás - az államilag irányított japán
Az ipar területi elhelyezkedése, megosztása). gazdasági növekedési pálya,
a technopolisz program lényege. Kifejezőképesség fejlesztése - Japán, mint a világ vezető
(prezentáció). hitelezője és működőtőke-
Gondolkodási műveletek és exportálója,
képességek fejlesztése - gazdasági növekedés és
(összehasonlítás, összefüggések recesszió, - a gazdasági
felfogása, következtetés). élettérbeli koncentrációjának
csökkentése,
- a kiemelkedő K+F beruházások
és a technopolisz program
összefüggése.

34
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: sajátos japán
társadalmi, kulturális adottságok,
szűkös természeti nyersanyagok,
stratégiai szempontú
gazdaságfejlesztés, államilag
irányított piacgazdaság,
világgazdasági sikeresség, japán
gazdasági „csoda”, térbeli
koncentráció, technopolisz,
atomerőmű-katasztrófa
Tokió, Kawasaki, Yokohama,
Nagoya, Osaka, Kobe, Kyoto
26. India – a világ második India történelmi múltjának, Szemléleti és logikai térképolvasás Szempontok, összefüggések:
legnépesebb állama világgazdasági helyzetének lényeges fejlesztése. Kapcsolat a történelmi - az 1990-es évektől kezdődő
vonásai. és állampolgári ismeretekkel. Az gazdasági átalakulás szerepe,
A fejlődést elősegítő, illetve nehezítő önálló tanulás képességének - hatalmas működőtőke-import és
tényezők számbavétele. fejlesztése (diagramok, tematikus exporthúzta gazdasági
A kétarcúság megnyilvánulása térképek összehasonlító elemzése és növekedési pálya,
a népességben, a gazdasági következtetések levonása a korábban - a szolgáltatási szféra vezető
termelésben. tanult ismeretek felhasználásával, szerepe kiemelten a távmunka
új ismeretek felkutatása). terén,
Szociális kompetencia fejlesztése - az indiai szoftvergyártás és –
(érdeklődés felkeltése más vallások, export világgazdasági szerepe,
kultúrák értékeinek megismerése - kiemelkedő külföldre irányuló
iránt). K+F beruházások az elektronika
és a gyógyszeripar terén,
- a gazdasági és társadalmi
átalakulás főbb jellemzői,
kérdőjelei
Fogalmak: az átalakuló indiai
gazdaság, az exporthúzta

35
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
gazdaságpolitika, magas szintű
feldolgozóipar és szolgáltatási
szféra, fokozódó külföldre
irányuló működőtőke-kivitel,
szoftverpark, az indiai Szilícium-
völgy, távmunka társadalmi
egyenlőtlenségek, területi
különbségek, szegénységi szint,
hindu vallás, kasztrendszer
Bombay (Mumbai), Calcutta,
Újdelhi, Madras, Hyderabad,
Bangalore
27. Kelet- és Délkelet-Ázsia Japán gazdasági fejlődésének hatása Topográfiai ismeretek elmélyítése. Szempontok, összefüggések:
újonnan iparosodó az újonnan iparosodó délkelet-ázsiai Logikai térképolvasás fejlesztése. - az exportösztönző gazdaság-
országai országok gazdaságára. Az önálló tanulás képességének politika, mint a gazdasági
fejlesztése (ábramagyarázat, sikeresség titka,
következtetések levonása, új - az újonnan iparosodó fejlődő
ismeretek felkutatása). országok első és második
Gondolkodási műveletek és hullámának különbségei,
képességek fejlesztése - a külföldi működőtőke-
(összehasonlítás, absztrahálás, befektetések meghatározó
rendezés, következtetés). szerepe, - Szingapúr, mint a világ
legjobb üzleti helye és a délkelet-
ázsiai térség üzleti központja,
- a hatalmas területi és társadalmi
különbségek összefüggései
az exportösztönző iparpolitika és
ennek tényezői,
- az újonnan iparosodó fejlődő
országok, működőtőke-
befektetések.

36
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: munkaerő-bevonás,
az újonnan iparosodó országok
első és második hulláma, a világ
legjobb üzleti központja,
nagymértékű területi
különbségek, társadalmi
egyenlőtlenségek
Hongkong, Tajvan, Szingapúr,
Dél-Korea, Malajzia, Thaiföld,
Indonézia, Fülöp-szigetek,
Bangkok, Jakarta, Manila, Szöul
Közép-Ázsia – a 21. Szakköri foglalkozás. Célja Közép- Topográfiai ismeretek elmélyítése. Törökország (Ankara), Irak
század világpolitikai Ázsia országainak megismerése, Történelmi ismeretek alkalmazása. (Bagdad), Irán (Teherán),
ütközőzónája összehasonlítása a tankönyvben lévő Digitális kompetencia fejlesztése. Afganisztán (Kabul), Isztanbul
anyagok és feladatok alapján. Közép-Ázsia országaival kapcsolatos
Javasolt a csoportmunka, mindegyik hírek, információk értelmezése.
csoport egy országot vizsgál meg és Szövegértelmezés.
mutat be prezentációs előadás Az önálló tanulás képességének
formájában. fejlesztése (tematikus térkép
Végül a tanulók közösen adnak választ
elemzése,
a tankönyvben feltett kérdésekre. a szerzett ismeretek alkalmazása,
következtetések levonása).
Közel-Kelet – az olaj Érettségi felkészítőn feldolgozandó Topográfiai ismeretek elmélyítése. Szempontok, összefüggések:
vonzásában tananyag. Történelmi ismeretek alkalmazása. - az arab kultúra, az arab nyelv és
Délnyugat-Ázsia és a Közel-Kelet Digitális kompetencia fejlesztése. a muzulmán vallás, mint
fogalmának értelmezése, az ingatag Délnyugat-Ázsia országaival összekötőerő a térség országai
politikai helyzet okai. kapcsolatos hírek, információk között,
Az iszlám vallás kulturális és értelmezése. - a közös ásványkincsvagyon, a
társadalmi-gazdasági folyamatokban Szövegértelmezés. kőolaj (és a földgáz) mint
betöltött szerepének megismerése. Az önálló tanulás képességének összekötőerő a térség országai
A szénhidrogénvagyon világgazdasági fejlesztése (tematikus térkép között,

37
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
jelentősége, szerepe a térség elemzése, - a világ legnagyobb kőolaj-
országainak fejlődésében. a szerzett ismeretek alkalmazása, exportáló országainak világ-
következtetések levonása, gazdasági szerepe,
gondolattérkép készítése). - az arab-izraeli ellentét,
Természettudományos kompetencia gazdasági és politikai
fejlesztése (a kőolaj és a földgáz következményei,
hasznosítási lehetőségei). - az OPEC szerepe a kőolaj
értékesítésében.
Fogalmak: iszlám világ,
muzulmán vallás, hatalmas
kőolajvagyon, OPEC, kőolajár-
robbanás
Marokkó, Algéria, Tunézia,
Líbia, Egyiptom, Szaúd-Arábia,
Izrael, Libanon, Jordánia, Szíria,
Irán, Irak, Kuvait, Katar, Bahrein,
Jemen, Arab Emírségek, Omán,
Kairó, Rijád, Mekka
Izrael Érettségi felkészítőn feldolgozandó A hatékony, önálló tanulás Szempontok, összefüggések:
tananyag. képességének fejlesztése (tematikus - az izraeli-palesztin ellentét
Izrael fejlődésének társadalmi- térkép elemzése, a korábban tanult elmélyülése és ennek
gazdasági tényezői, különös tekintettel történelmi, művészeti, irodalmi, következményei,
a K+F szerepére. földrajzi ismeretek felhasználása). - a békés rendezés sorozatos
A zsidó vallás kulturális és társadalmi- Szövegértelmezés. kudarcai és a világpolitikai
gazdasági folyamatokban betöltött Szociális kompetencia fejlesztése, felelőssége,
szerepének megismerése. más kultúrák értékeinek tisztelete. - végletekig növekvő társadalmi-
Digitális kompetencia fejlesztése gazdasági különbségek,
(utazási ajánlat készítése, statisztikai - Izrael szolgáltatási ágazatainak
adatok gyűjtése). világpiaci jelentősége,
- az önálló Palesztina
megalakulásának kérdőjelei.

38
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: cionista mozgalom,
önálló zsidó nemzeti haza, arab-
izraeli háború, Palesztin
Felszabadítási Szövetség, K+F
intenzív feldolgozóipar, magasan
fejlett bankrendszer, kibuc,
mosav, izraeli-palesztin ellentét,
a békefolyamat kudarca,
veszélyes jövőkép
Haifa, Jeruzsálem, Tel Aviv-Jaffa
A világ perifériája: Érettségi felkészítőn feldolgozandó Szemléleti és logikai térképolvasás Szempontok, összefüggések:
Fekete-Afrika tananyag. fejlesztése. - Fekete-Afrika legnagyobb
A gazdasági fejlődést befolyásoló Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. nemzetgazdaságai,
természeti és társadalmi tényezők Gondolkodási műveletek és - óriási ásványkincs-készlet
értékelése, a fejlettség területi képességek fejlesztése (absztrahálás, és a lakosság nagy részére
különbségeinek bemutatása, az okok összehasonlítás, összefüggések jellemző szegénység közti
feltárása. megértése, rendszerezés, ellentét,
Észak-Afrika és Trópusi-Afrika következtetés, problémamegoldás). - az ásványkincs-exportáló
földrajzi és társadalmi adottságainak Önálló tanulási képességek fejlesztése országok jelentős exportbevételei
összehasonlítása. (ábrák, táblázatok és folyamatábra és a népesség katasztrofális
Ásványkincsekben gazdag országok, elemzése, a korábban tanult ismeretek szociális helyzete,
a működőtőkét leginkább vonzó felhasználása). - Botswanában, a világ
országok és városok példái. Digitális kompetencia fejlesztése legnagyobb ékszergyémánt-
(statisztikai adatok, aktuális cikkek, termelő országában a legnagyobb
hírek gyűjtése, a médiahírek kritikus a HIV-fertőzöttek száma, s
értelmezése). egyben igen alacsony
Szociális kompetencia fejlesztése a születéskor várható átlagos
(problémák felismerése, szolidaritás). élettartam.
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. Fogalmak: Fekete-Afrika
földrajzi elhelyezkedése, a világ
legfejletlenebb területe, szociális

39
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
válságterület, arany-, gyémánt-,
platina-, vasérc-, feketeszén-
lelőhelyek, ipari gyémánt,
ékszergyémánt, elektronika,
gyémánt alapú félvezetők,
szociális problémák, ökoturizmus
Dél–afrikai Köztársaság, Nigéria,
Botswana, Kenya. Csád, Guinea,
Libéria, Abuja, Fokváros,
Johannesburg, Pretoria
28. Összefoglalás A fejezetben tanultak összefoglaló Az analízis és szintézis képességének A fejezetben tanultak.
áttekintése. fejlesztése az összefoglalás során.
A lényegkiemelés képességének
fejlesztése az ismeretek rendszerezése
során.
A kommunikációs készségek
fejlesztése.
29. Ellenőrzés A fejezetben tanultak ellenőrzése. Ismeretek önálló alkalmazása, saját A fejezetben tanultak.
gondolatok kifejezésének képessége.

A 21. SZÁZAD GLOBÁLIS PROBLÉMÁI ÉS GLOBÁLIS MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEI

30. Népesedési Az ugrásszerű népességnövekedés Önálló tanulás képességének Szempontok, összefüggések:


és urbanizációs válság következményei. fejlesztése. - a világ népességének jelenlegi
Az urbanizációs folyamat területi Gondolkodási műveletek és és jövőbeli alakulása,
jellemzőinek, ellentmondásainak, képességek fejlesztése - a Föld népességének várható
társadalmi-gazdasági (összehasonlítás, összefüggések lélekszáma és ennek jövőre
következményeinek feltárása. megértése, következtetés). vonatkozó következményei,

40
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Érvelés és vitakultúra fejlesztése. - a születéskor várható átlagos
Környezettudatos magatartás élettartam hatalmas különbségei
fejlesztése. kontinensek és egyes országok
szerint,
- a városi népesség számának
alakulása és a városodás
folyamatának társadalmi
és szociális kérdőjelei,
- a fejlődő országok rohamos
városodása és a nyomortelepek
egyre növekvő mérete.
Fogalmak: a világ népességének
növekedése, a világ legnépesebb
országai, születéskor várható
átlagos élettartam, népesedési
prognózisok, városi népesség
növekedése, városodás, a világ
legnagyobb városi agglomerációi,
elvándorlás, nyomortelep
A világméretű Érettségi felkészítőn feldolgozandó Kommunikációs képesség fejlesztése Szempontok, összefüggések:
szegénység tananyag. (szóbeli beszámoló a gyűjtő-, illetve - a világ népességének 20%-a
és az emberiség Az élelmiszer-termelés és fogyasztás kutatómunkával szerzett rendelkezik a világ összes
élelmezési helyzete területi ellentmondásainak felismerése. ismeretekből). jövedelmének 80%-ával,
A genetikailag módosított termékek Érvelés és vitakultúra fejlesztése. - a szegénység, mint az egyik
előállításának céljai, lehetséges Szociális kompetencia fejlesztése. legfontosabb globális probléma
kockázatai, a biogazdálkodás Egészséges életvitelre, életmódra és ennek következményei a világ
jellemzése. nevelés. jövőjére nézve,
- a világélelmezési válság
hátterében álló tényezők és ezek
összefüggései,
- a hiányos és a túlzott mértékű

41
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
táplálkozás és ezek egészségügyi
problémái,
- az egy főre eső élelmiszer-
fogyasztás földrajzi eltérései,
ennek gazdasági és szociális
háttere.
Fogalmak: „20 a 80-hoz”
társadalom, az egyes országok és
egyes társadalmi rétegek közötti
növekvő szociális különbségek,
világméretű szegénységi küszöb,
szegénység és gazdagság,
élelmezési válság, az élelmiszer
bősége és hiánya, az ENSZ
Mezőgazdasági és Élelmezési
Szervezete, a termelési és az
elosztási viszonyok
egyenlőtlenségei, mezőgazdasági
túltermelés, demográfiai nyomás,
az egy főre jutó napi élelmiszer-
fogyasztás, egy főre jutó napi
fehérjefogyasztás, genetikailag
módosított növények
Etiópia, Svájc, Fekete-Afrika,
Közel-Kelet, Kelet-Ázsia, Latin-
Amerika, Dél-Ázsia
Energiatermelés – Érettségi felkészítőn feldolgozandó A környezettudatos fogyasztói Szempontok, összefüggések:
a kőolajra épülő világ tananyag. magatartás erősítése. - a gyors népességnövekedés, a
A mind nagyobb mértékű fogyasztás Érvelés és vitakultúra fejlesztése. nagymértékű gazdasági
és a gazdasági növekedés Szövegértelmezés. növekedés és az
következményei. energiafogyasztás növekedése

42
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Az energia- és nyersanyaghatékony közötti összefüggés,
gazdálkodás lényegének megismerése. - az energiatermelés és
energiafogyasztás egyenlőtlen
megoszlása és ennek
világgazdasági következményei,
- a kőolajra épülő világgazdaság
összefüggése a nagyhatalmi
érdekekkel,
- az energiahordozók
felhasználási szerkezetének
várható változatlansága,
- a legnagyobb kőolaj-termelők
és a legnagyobb kőolaj-
fogyasztók közötti
érdekkülönbségek,
- a kőolaj világpiaci árának
alakulása és ennek hatása az
általános világpiaci árszínvonal
alakulására,
- a kőolaj utáni korszakba való
átlépés lehetősége,
- az energiakorszak-váltás
lehetőségének várható
alternatívái.
Fogalmak: energiatermelés,
energiafogyasztás, az energia-
felhasználás szerkezete, megújuló
és nem megújuló
energiahordozók, a fosszilis
tüzelőanyagok meghatározó
szerepe, atomerőmű, a világ
legnagyobb kőolaj-termelői, -

43
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
exportálói és –importálói, a
kőolaj világpiaci ára, kőolaj utáni
korszak, energiakorszak-váltás
Kína, USA, Oroszország, Szaúd-
Arábia, Kanada, India, Japán,
Németország, Fukusima
Megújuló Szakköri foglalkozás. A környezettudatos fogyasztói Szempontok, összefüggések:
energiaforrások – úton Az alternatív energiaforrások magatartás erősítése. - a természeti erőforrások
a zöldgazdálkodás felé hasznosítási lehetőségei és problémái. Érvelés és vitakultúra fejlesztése. pazarlása,
Szövegértelmezés. - az ásványkincsek készleteinek
becslése és ennek kérdőjelei,
- a technológiai fejlődés és a
természeti erőforrások
felhasználása közötti kapcsolat,
- a megújuló energiaforrások
egyre növekvő szerepköre,
- az új szemléletű gazdálkodás,
az ún. zöldgazdálkodás növekvő
fontossága.
Fogalmak: ásványvagyon,
nyersanyagkészletek,
az ásványkincs-készletek
becslése, kitermelésre alkalmas
készletek,
a készletek élettartama,
természeti erőforrások, megújuló
energia-források, nem megújuló
energia-források, napenergia,
geotermikus energia, száraz
biomassza, folyékony és
gáznemű biomassza,

44
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
biogazdálkodás
Globális felmelegedés Érettségi felkészítőn feldolgozandó Szociális kompetencia fejlesztése Szempontok, összefüggések:
és fenntartható fejlődés tananyag. (egyéni és közös felelősségvállalás, - a globális felmelegedésre utaló
A környezetvédelem és a a fenntartható fejlődés támogatása). természeti változások,
természetvédelem fogalmi Szövegértelmezés. - a globális felmelegedés várható
elkülönítése. Az egyén társadalmi Digitális és kommunikációs jövőbeli alakulása,
szerepvállalásának lehetőségei, a kompetencia fejlesztése. - a szén-dioxid-kibocsátás
tevékeny közreműködés példáinak és a globális felmelegedés közötti
bemutatása. kapcsolat,
A helyi szerveződések, illetve - a világ legnagyobb szén-dioxid-
a nemzetközi összefogás példái kibocsátó országai és térségei,
a környezet védelme - a fenntartható fejlődés, mint
és a fenntarthatóság eléréséért. jövőbeli kívánatos fejlődési pálya
lehetséges megfogalmazásai,
- a fenntartható fejlődési pálya
három alappillére, a társadalom,
a gazdaság és az ökológia össze-
függése napjaink globális
világában.
Fogalmak: globális felmelegedés,
üvegházhatás, a világ
fokozatosan növekvő szén-
dioxid-kibocsátása,
a Föld évi átlagos
középhőmérsékletének
növekedése, az átlagos
tengervízszint növekedése, a
hóval borított területek
nagyságának csökkenése,
klímaváltozás, Kyotói
jegyzőkönyv, koppenhágai

45
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
klíma-konferencia, fenntartható
fejlődés, kívánatos fejlődési
pálya, a jövő generációkkal
szembeni felelősség
Környezet- Érettségi felkészítőn feldolgozandó A környezettudatos fogyasztói Szempontok, összefüggések:
és természetvédelem, tananyag. magatartás erősítése. - a természetvédelem kiemelt
hulladékgazdálkodás A környezet- és természetvédelem Érvelés és vitakultúra fejlesztése. céljai és ezek érvényesülésének
jelentőségének kiemelése, problémái,
a fenntartható fejlődés fontosságának - a biodiverzitás védelme és a
hangsúlyozása. gazdasági érdekek közötti
konfrontációk,
- a környezeti
katasztrófaterületek
kialakulásának háttere és
helyreállításának lehetőségei,
- a hulladékgazdálkodás stratégiai
elemei,
- a hulladéklerakók helyének
kiválasztása, társadalmi
kérdőjelei.
Fogalmak: természetvédelem,
bioszféra, biodiverzitás,
természetes állapothoz közeli
élőhelyek védelme, különlegesen
veszélyeztetett fajok védelme,
ökológiai katasztrófaterületek,
felelőtlen természettel való
gazdálkodás,
hulladékhasznosítás,
hulladéklerakás, kommunális
lerakók, hulladékgazdálkodás,

46
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
veszélyes hulladékok lerakása

MAGYARORSZÁG A 21. SZÁZADBAN

31. Magyarország a globális Hazánk földrajzi fekvésének Előzetes ismeretek felhasználása, Szempontok, összefüggések:
világgazdaságban helyzetértékelése. gondolattérkép alapján az - hazánk földrajzi helyzete és
A hazai természeti, társadalmi, összefüggések felismerése, ennek következményei,
kulturális és tudományos értékek megfogalmazása. - az atlanti erőtér keleti határa és
megismerése, Történelmi, társadalmi és az ebből eredő gazdasági előnyök
a hazához, a szűkebb és tágabb állampolgári ismeretek aktiválása. és hátrányok,
környezetünkhöz való kötődés Információgyűjtés a Kárpát-medencei, - hazánk világgazdasági
megerősítése. ezen belül a hazai értékekkel nyitottsága és gazdasági
A politikai és a gazdasági kapcsolatban. növekedésének alakulása,
rendszerváltás következményeinek Személyi és szociális kompetenciák - hazánk közepes gazdasági
mérlegelése. Érdeklődés felkeltése az fejlesztése (identitás, együttműködés). mérete és félperiférikus földrajzi
aktuális társadalmi-gazdasági Önálló tanulási képesség fejlesztése helyzete,
folyamatok, döntések megismerése (adatsorok, grafikonok elemzése, - a fokozódó külföldi
iránt. következtetések megfogalmazása, működőtőke-import és a növekvő
A termelés környezeti terhelése önálló információgyűjtés). világpiaci nyitottság,
az államszocializmus idején, Matematikai eszköztudás. - a hazánkba érkező külföldi
és a fenntarthatóság előtérbe kerülése Életviteli kompetenciák fejlesztése. működőtőke-befektetések ágazati
a piaci viszonyok között. és területi koncentrációja,
A környezetet szennyező, illetve - a külföldi működőtőke-export
a környezetvédelmi előírásokat betartó és ennek hatása hazánk gazdasági
termelőegységek példái. növekedésére.
A környezetvédelmi együttműködés Fogalmak: közepes méretű és
fontossága a környező országokkal. magas jövedelmű ország,
tranzitállam, Schengeni övezet,
„fordítókorong Nyugat és Kelet
között”, ENSZ-, EU- és NATO-
tag, költségvetési hiány,
világgazdasági nyitottság,

47
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
nemzetközi versenyképesség,
külföldi működőtőke-import és
ennek területi szerveződése,
külföldi működőtőke-export és
ennek fő irányai, hazánk
legnagyobb vállalatai
21. századi külügyi- Érettségi felkészítőn feldolgozandó Szemléleti és logikai térképolvasás Szempontok, összefüggések:
külgazdasági tananyag. fejlesztése. - az atlanti erőtér országaival
stratégiánk A más országokkal való Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. folytatott kapcsolatok kiemelt
együttműködés lehetőségei a jelen Gondolkodási műveletek és fontossága,
világgazdasági képességek fejlesztése (absztrahálás, - a NATO-tagságból eredő
és politikai helyzetben. összehasonlítás, összefüggések katonai kötelezettségeink,
megértése, rendszerezés, - az EU-tagságból eredő
következtetés, problémamegoldás). legfontosabb célkitűzéseink,
- a kárpát-medencei
térségpolitika a gazdasági
együttműködés terén, magyar
állampolgárság megszerzése a
magyarországi lakóhellyel nem
rendelkező, de magukat
magyarnak valló honfitársaink
részére,
- a határon átnyúló területi
együttműködések különböző
formái,
- a globális/keleti nyitás
fontossága és a feltörekvő
piacokkal folytatott erősödő
külgazdasági kapcsolatok.
Fogalmak: euroatlanti integráció,
térségpolitika, globális nyitás,

48
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
atlanti erőtér, az EU-politika fő
célkitűzései, Visegrádi
Együttműködés, Kárpát-
medence, kárpát-medencei
együttműködés, eurorégió, Duna-
eurorégió, globális nyitás,
feltörekvő piacok
atlanti erőtér, Szlovákia, Ukrajna,
Románia, Szerbia, Horvátország,
Szlovénia, Oroszország, Kína,
Duna-térség, Brazília, Fekete-
Afrika, Latin-Amerika
32. Hazánk demográfiai A népesedési folyamatok elemzése, Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. Szempontok, összefüggések:
és foglalkoztatottsági társadalmi-gazdasági Gondolkodási műveletek és - a fokozatosan idősödő magyar
helyzete következményeinek beláttatása. képességek fejlesztése (absztrahálás, népesség és ennek gazdasági,
Népességföldrajzi ismeretek összehasonlítás, összefüggések társadalmi következményei,
alkalmazása hazánkkal kapcsolatban. megértése, rendszerezés, - a születési és a halálozási ráta
következtetés, problémamegoldás). alakulásának összefüggése
A matematikai kompetencia a népesség korcsoportok szerinti
fejlesztése az adatok elemzése és a összetételének megváltozásával,
következtetések levonása során. - a Kárpát-medencében élő
magyarság számának alakulása és
összefüggése hazánk
térségpolitikájával,
- a foglalkoztatottsági színvonal
emelése, mint a kormányzati
gazdaságpolitika egyik kiemelt
célja, - a munkanélküliség ráta
csökkentése és ennek
összefüggése az oktatás
átalakításával.

49
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: a népességszám
csökkenése, a demográfiai ciklus
negyedik szakasza, a születések
és a halalázások számának
alakulása, az első gyermek
vállalásának életkora, a népesség
korcsoportok szerinti
összetételének változása,
öregedési index, külföldi
állampolgárok, a határokon túl
élő magyarság lélekszáma, a
külföldön munkát vállaló magyar
állampolgárok,
foglalkoztatottsági szint,
munkanélküliségi ráta
33. Hazánk A szolgáltatás jelenlegi helyzetének Szemléleti és logikai térképolvasás Szempontok, összefüggések:
nemzetgazdasága - és gazdaságban betöltött szerepének fejlesztése. - a szolgáltatási szféra, mint
vezető gazdasági megismerése. Gondolkodási műveletek és hazánk legfontosabb gazdasági
ágazatunk: a képességek fejlesztése (absztrahálás, ágazata,
szolgáltatás összehasonlítás, összefüggések - a főbb gazdasági ágazatok
megértése, rendszerezés, GDP-hez történő hozzájárulása,
következtetés, problémamegoldás). - tranzitország jellegünk előnyei,
következményei,
- a Budapest Liszt Ferenc
repülőtér fejlesztésének kiemelt
fontossága,
- a logisztika, mint hazánk egyik
vezető szolgáltatási területe,
- új logisztikai központok
létrehozásának kiemelt
fontossága.

50
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Fogalmak: a GDP ágazatok
szerinti megoszlása, gazdasági
szolgáltatások, ingatlanügyletek,
idegenforgalom, feldolgozóipar,
bányászat, építőipar,
mezőgazdasági termelés,
területileg koncentrált ipari
termelés, tranzitország,
közlekedési infrastruktúra,
személyszállítás, áruszállítás, légi
közlekedés, logisztika, logisztikai
központ
hazánk logisztikai központjai
Idegenforgalom Tanulmányi kirándulás. A társas kultúra fejlesztése. Hazánk turisztikai régiói, s
A tanulmányi kirándulás főbb Szociális kompetencia fejlesztése hazánk kiemelkedő turisztikai
helyszíneinek kiválasztását a a közösen végzett munka közben. forgalmat lebonyolító városai
tanulóknak adjuk ki feladatnak. E Vitakultúra elsajátítása, mások
feladat elvégzéséhez a tanulók véleményének meghallgatása,
használják fel az óra tananyagát. tiszteletben tartása a tanulmányi
Indokolják meg a diákok, hogy miért kirándulás során.
az egyes turisztikai helyszíneket
választották ki! Készítsék el a tanulók
a tanulmányi kirándulás útvonalát, s az
egyes helyszínekről csoportmunkában
készítsenek ismertetőt,
amelyet/amelyeket az adott
helyszínen/helyszíneken mondanak el.
Majd a tanulmányi kirándulás végén
minden csoport készítsen rövid írásos
beszámolót arról, hogy adott
turisztikai helyszín számára milyen
további fejlesztési lehetőségeket

51
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
javasolnak.
Hazánk Szakmai látogatás egy erőműbe vagy A társas kultúra fejlesztése. Szempontok, összefüggések:
energiagazdálkodása ipari létesítménybe. Szociális kompetencia fejlesztése - hazánk magas energiafüggősége
és ipara Szervezzünk szakmai látogatást egy a közösen végzett munka közben. és így az energiaimportra való
lakóhelyünkhöz közeli erőműbe vagy Vitakultúra elsajátítása, mások ráutaltságunk,
ipari létesítménybe! Látogatásunk véleményének meghallgatása, - a feldolgozóipar, mint hazánk
előkészítése során vegyük alapul a tiszteletben tartása a szakmai ipari termelésének legfontosabb
tankönyv elméleti tananyagát! látogatás során. ágazata,
- a közép-magyarországi és a
Szemléleti és logikai térképolvasás közép-dunántúli régióra
fejlesztése. koncentráló hazai ipari termelés,
Kapcsolat a történelmi ismeretekkel. - az autóipari ágazatok, mint az
Gondolkodási műveletek és ipari termelés legdinamikusabban
képességek fejlesztése (absztrahálás, fejlődő ágazata,
összehasonlítás, összefüggések - a hazai ipari válságterületek és
megértése, rendszerezés, ennek szociális, társadalmi
következtetés, problémamegoldás). következményei.
A matematikai kompetencia Fogalmak: energiafüggőség,
fejlesztése az adatok elemzése és a energiatermelés, megújuló és
következtetések levonása során. nem megújuló energiahordozók,
feldolgozóipar, területileg
koncentrált ipari termelés
Paks, Közép-Magyarország,
Közép-Dunántúl, Esztergom,
Győr, Kecskemét, Szentgotthárd,
Budapest, Székesfehérvár, Pécs,
Zalaegerszeg, Nyíregyháza,
Komárom, Veresegyháza,
Nagykanizsa, Jászberény,
Tiszaújváros, Kazincbarcika,
Sajóbábony, Tiszavasvári,
Gödöllő, Debrecen, Dunaújváros,

52
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Tatabánya, Várpalota, Veszprém,
Szolnok, Szeged, Komló, Pécs,
Ajka, Mosonmagyaróvár,
Kolontár, Devecser, továbbá
hazánk megyéi,
megyeszékhelyei, megyei jogú
városai
Magyarország Szakmai látogatás egy mezőgazdasági A társas kultúra fejlesztése. Szempontok, összefüggések:
mezőgazdasága termelőhöz/ mezőgazdasági Szociális kompetencia fejlesztése - a belterjes mezőgazdasági
vállalkozáshoz vagy egy a közösen végzett munka közben. termelés és a fenntartható
élelmiszeripari üzembe. mezőgazdaság összefüggése,
Szervezzünk szakmai látogatást egy - a magas színvonalú és kiváló
lakóhelyünkhöz közeli mezőgazdasági adottságokkal rendelkező
vállalkozáshoz vagy élelmiszeripari mezőgazdaságunk kiemelt
üzembe! Látogatásunk előkészítése nemzetgazdasági fontossága,
során vegyük alapul a tankönyv - a főbb szántóföldi növények
elméleti tananyagát. fontossága,
- az állatállomány alakulásának
fő trendjei,
- a kiváló magyar élelmiszeripar
hazai és külpiaci jelentősége.
Fogalmak: intenzív belterjes
mező-gazdaság, fenntartható
mező-gazdaság, genetikailag
módosított növények tilalma,
kiváló természet-földrajzi
adottságok, szántóterület,
szántóföldi növények, növény-
termesztés túlsúlya, gabonafélék,
termelési intenzitás,
állatállomány, élelmiszer-

53
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
termelés és –feldolgozás,
élelmiszeripar, az élelmiszer-
ellátás biztonsága, élelmiszeripari
ágazatok

34. Hazánk A tanulmányi kirándulás A társas kultúra fejlesztése. Szempontok, összefüggések:


nemzetgazdaságának (idegenforgalom) és a szakmai Szociális kompetencia fejlesztése - a rendszerváltozás
területi szerveződése látogatások (ipari üzem és a közösen végzett munka közben. következményei hazánk területi
mezőgazdasági/élelmiszeripari Vitakultúra elsajátítása, mások szerveződésének átalakulására,
vállalkozás) tapasztalatainak szakmai véleményének meghallgatása, - hazánk régiói és ezek gazdasági
értékelése. tiszteletben tartása a tanulmányi fejlettségi szintje,
kirándulás során. - az átgondolt, hosszútávra szóló
regionális politika fontossága,
- Európa legjobb üzleti
központjainak átalakuló rangsora,
- Budapest fejlesztése és helyzete
az üzleti központok rangsorában.
Fogalmak: területi
egyenlőtlenség, területi
koncentráció, nyugat-kelet
területi megosztottság, régió,
regionális politika,
válságterületek, rendszerváltozás,
privatizáció, az EU regionális
fejlesztési forrásai, NUTS-
rendszer, üzleti központ,
regionális és megyei fejlettségi
színvonal
Budapest, Észak-Magyarország
Régió, Nyugat-Dunántúl Régió,
Dél-Dunántúl Régió, Észak-

54
Témák Az óra témája
órákra (tankönyvi lecke) vagy Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
bontása funkciója
Alföld Régió, Dél-Alföld Régió,
Közép-Dunántúl Régió, Közép-
Magyarország Régió, hazánk
megyéi, megyeszékhelyei,
megyei jogú városai
Hazánk régiói Projektfeladat szakköri foglalkozás Az önálló tanulás képességének A fejezetben tanultak.
keretében. fejlesztése.
A digitális kompetencia fejlesztése
a projektfeladat készítése közben.
Lakóhelyünk földrajza Projektfeladat szakköri foglalkozás Az önálló tanulás képességének A fejezetben tanultak.
keretében. fejlesztése.
Lakóhelyünk bemutatása a A digitális kompetencia fejlesztése
tankönyvben található feladatok a projektfeladat készítése közben.
alapján.
35. Összefoglalás A fejezetben tanultak összefoglaló Az analízis és szintézis képességének A fejezetben tanultak.
áttekintése. fejlesztése az összefoglalás során.
A lényegkiemelés képességének
fejlesztése az ismeretek rendszerezése
során.
A kommunikációs készségek
fejlesztése.
36. Ellenőrzés A fejezetben tanultak ellenőrzése. Ismeretek önálló alkalmazása, saját A fejezetben tanultak.
gondolatok kifejezésének képessége.

55

You might also like