A fordítás az alábbi mű alapján készült:

L.J. Shen: The Devil Wears Black, 2021

Copyright © 2021. THE DEVIL WEARS BLACK by L.J. Shen
The moral rights of the author have been asserted.

A szerzőtől az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent:

A csóktolvaj, 2020
A jövő zenéje, 2020
Szenzációs szerető, 2020
Fékezhetetlen vágy, 2021

Fordíto a
BOZAI ÁGOTA

© L.J. Shen, 2021

Hungarian translation © Bozai Ágota, 2021
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám, Németh Renáta

Szerkeszte e: Papp Diána
Korrektor: Dér Adrienn
Tördelés: NovaBook

ISBN 978-963-5701-93-3

Felelős kiadó: Nagypál Viktor

Elérhetőségeink:
+36304873552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar
Instagram.com/alomgyarkiado

Nyomta és kötö e a Korrekt Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető: Barkó Imre
 Linnek és Liliannek. Hölgyeim,
ti vagytok a kedvenc könyvklubtagjaim.

Mi a különbség az ördög és a fekete szín között?

Semmi. Mindkettő mindig sötét, és sosem megy ki a
divatból.

– Chase Black, a Black & Co. termelésvezetője

 ZENÉK

• Trevor Daniel – Falling

• Healy – Reckless
• Kasabian – Fire
• The Waterboys – Fisherman’s Blues
• MAX feat. Quinn XCII – Love Me Less
• The Cars – Drive
• The Rolling Stones – Sympathy for the Devil
 ELSŐ FEJEZET

Maddie

1998.október 10.

Kedves Maddie,
Ötéves vagy, és nagyon szereted a sárga színt. Tegnap azt
kérdezted, hogy feleségül mehetsz-e hozzá. Remélem, még mindig
ez a kedvenced, ezt viseled.
(Remélem, hogy közben találtál alkalmasabb férjjelöltet.)
Érdekesség mára: miután a spanyol felfedezők elérték
Amerikát, azt hi ék, hogy a napraforgó aranyból van.
Az emberi elme képzelőereje hatalmas.
Maradj olyan kreatív, amilyen voltál és vagy.
Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Teljesen biztos. Stroke-om van.

Minden bizonyíték erre mutato , és ezen a ponton már
egészen biztos voltam magamban, mert úgy gondoltam,
eleget
nézege em A Grace klinika ábráit, eleget tudok anatómiából
ahhoz, hogy diagnosztizálni tudjam magamat:
Zavartság? Stimmel.
Általános gyengeség? Stimmel.
Hirtelen fejfájás? Stimmel.
Látászavar? Stimmel.
Járás nehézsége? Stimmel, stimmel, stimmel.
A jó hír az, hogy éppen orvossal járok. Szó szerint. Orvos
volt velem, együ mentünk a lakásom felé, amikor a tünetek
jelentkeztek. Így legalább abban a kivételes helyzetben
lehe em, hogy szükség esetén azonnal rám tud nézni egy
orvos.
Lila gombos, sárga, steppelt dzsekimbe dugtam a kezemet
(ez volt a kedvenc ruhadarabom), kihúztam magamat,
vállizmaim megfeszültek. Barna homokkővel burkolt bérelt
lakásom lépcsőjénél magas termetű alak állt. Őt néztem, és azt
kívántam, bárcsak eltűnne a szemem elől.
De o maradt. Telefonjának kékes fénye világíto a meg az
arcát. A nyárközepi könnyű levegő táncolt körülö e,
sisterge , mint a tűzijáték. Az utca minden whiskeyszínű
fénye megcsillant pro lján, mintha színpadon állt volna, és
mindenki gyelmét követelné. Fehéren izzó harag öntö el.
Egyetlen embert ismertem, aki képes az egész világegyetemet
alohalányokként maga körül táncoltatni.
Nem. Neki eszébe sem jutna ide jönni. Azok után, ahogy
o hagytam, semmiképpen.
– …Szóval az én kis páciensem odahajol hozzám, és azt
mondja: „Elmondhatok neked egy titkot?” Erre én csak
hümmögtem valamit, hogy persze, és arra gondoltam, hogy
elmondja, a szülei válni készülnek, vagy ilyesmi. De azt
mondja: „Végre sikerült kiderítenem, mivel foglalkozik az
anyám.” Megkérdeztem, mi az anyja foglalkozása, mire ő azt
mondja… Ezt gyeld, Maddie…
A pasim, Ethan felemelte a jobb kezét, bal kezét pedig
térdén nyugtatva leguggolt. Nyilván túlértékelte a történetben
rejlő komikumot.
– „Új iPadet csúsztato a párnám alá aznap, amikor kiese
az első tejfogam. Az én anyukám a fogtündér. Én vagyok a
legszerencsésebb ú a világon!”
Ethan fejét hátravetve nevete ; észre sem ve e, hogy
teljesen összeomlo am. Jóképű volt. Haja, szeme, cipője
majdnem ugyanolyan dióbarna árnyalatú, teste izmos, vékony
futótest, nyakkendője Scooby-Doo-mintás. Tény, hogy nem ő
Dr. McÁlom. Inkább Mr. McValóság. És igen, tizenkét
történetet oszto meg velem atal pácienseiről az etióp
é eremben elfogyaszto vacsoránk ideje ala , és mindig
nagyon odavolt magától, valahányszor felidézte tűpontos és
überokos meg gyeléseit.
Ethan Goodmant azonban pontosan olyan pasinak
tarto am, akire szükségem van az életben.
A lépcsőn álló fér volt az, aki ezt a fájdalmas leckét adta
nekem.
– Kisgyerekek szájából ilyent hallani – mondtam,
napraforgó-fülbevalómat tapogatva. – Ó, mennyire hiányzik
az ártatlanságom! Ha megtarthatnék valamit a
gyerekkoromból, ez lenne az.
A lépcsőn álló alak kiegyenesede , felénk fordult. Tekintete
elsiklo a telefon kijelzőjéről, könnyedén, keresgélés nélkül
egyenesen a szemembe néze . Szívem felfúvódo , mint
valami ballon, kusza körökben keringe , aztán gyomrom
legmélyére, petyhüdt gumihalom-állapotba zuhant.
Ő az, semmi kétség.
Százkilencven centi magas, markáns arcélek és kegyetlen
szexepil, személyesen. Könyékig feltűrt, ropogósra vasalt
ingben; az alkarja olyan vastag, mint a combom. Gyerekkori
barátnőm, Layla, aki a közvetlen szomszédom le , mindig
igazi Gastonnak nevezte. „Jó ránézni, de még jobb lenne
lelökni a tetőről.”
Úgy néze ki, mint aki nem tudja, mit keres o .
Kusza fekete haj.
Enyhén ferde szem, kék írisz, mintha valami
mangakarakter lenne.
Olyan görögisten-teste volt, amitől az embernek az juto az
eszébe, hogy háborús bűnt követ el, ha mint valami állat, a
fogait végighúzza ennek a fér nak az állán.
De tudtam, hogy ő nem Mr. McÁlom, és nem is Mr.
McValóság.
Chase Black maga az ördög. Az én személyes sátánom.
Mindig feketében járt, mindig kész volt valami kegyetlen
megjegyzést tenni, szándékai oly mocskosak, mint kaján
mosolya. És én? Nem véletlenül kaptam a „Mártír Maddie”
gúnynevet. Ha az életem függö volna tőle, akkor sem tudtam
volna gonosz lenni. Szerencsére azonban nem függö tőle az
életem.
– Tényleg? Ha én megtarthatnék valamit a
gyerekkoromból, az első kihullo tejfogam lenne. De lenyelte
a kutyánk. Hát, ez van – közölte Ethan lelkesen. Hirtelen újra
feléje fordíto am a fejemet. Beszélt, csak beszélt. – Persze ilyen
kutyabalesetek előfordulnak. Mint az, amit egy másik
páciensem mesélt… Istenem, hogy ez micsoda történet!…
Szóval bejö egy páciens a rendelőmbe, mert gyanús kiütést
észlelt magán…
– Ethan?
Hirtelen megálltam. Képtelen voltam még egy aranyos
történetet elviselni. Nem mintha ezek a történetek nem le ek
volna nagyon érdekesek, de borzasztó katasztrófa előjele állt
szó szerint a küszöbömön, bármelyik pillanatban az életemre
robbanhato .
– Mi az, Maddie?
– Nagyon sajnálom, de egy kicsit rosszul vagyok –
mondtam, ami gyakorlatilag nem is volt hazugság. – Lehetne,
hogy most inkább hazamenjek?
– Jaj, ne! Szerinted a tere siga árto meg? – kérdezte Ethan,
elkomorult, és olyan bánatoskiskutya-nézéssel néze rám,
amitől elszorult a szívem.
Szerencsére annyira lefoglalta, hogy megossza velem
pácienseinek történetét, hogy nem ve e észre az ajtómban
álló, hatalmas testű fér t.
– Biztosan nem. Már pár órája nem érzem jól magamat. Azt
hiszem, megjö . – Ethan háta mögö Chase-re pillanto am, és
feszengve nyeldekeltem.
– Biztos, hogy minden rendben? Nem lesz gond?
– Biztos.
Mosolyogva lesimíto am Scooby-Doo-mintás
nyakkendőjét.
– Szeretem a pozitív hozzáállást. A ól egy kicsit jobb hely a
világ. – Ethan szeme felcsillant. Lehajolt, homlokon csókolt.
Gödröcskés mosollyal. A gödröcskék nagyon jók. Ethan is
nagyon jó. Akkor miért igyekszem minél előbb elbúcsúzni
tőle, hogy meggyilkolhassam a váratlan látogatómat a
lépcsőmön, az egész utca szeme lá ára?
Ó, egészen jó okom volt erre. Az, hogy Chase Black
tönkrete e az életemet, magamra hagyo , nekem kelle újra,
darabokból összeszednem magamat; tönkrement
kapcsolatunk szilánkjai mélyen belém vágtak.
Erről hamarosan.
Előbb el kelle búcsúznom az én tökéletes, majdnem-
megmente -egy-agyvérzéstől.
Dr. McValóságomtól.

♦♦♦

Ahogy lakásom felé haladtam, a szívem úgy verte

szegycsontomat, mint partra vete hal farka a fövenyt.
Különféle változatokat fantáziáltam, hogyan üdvözlöm
Chase-t. Minden változatban blazírt voltam, egy tenyérnyivel
magasabb, és nem zöld Babe e cipőm volt a lábamon, hanem
femme fatale Louboutin.
Érdekes, nem emlékszem arra, hogy kint hagytam volna a
szemetet. Engedje meg, hogy visszakísérjem a kukához, Mr. Black.
Ó, szóval bocsánatot akarsz kérni? Meg tudnád mondani,
konkrétan miért? A megcsalásért, azért a megalázó részért, amikor
nemi betegségekre kelle teszteltetnem magamat, vagy azért, mert
egyszerűen raboltad az időmet?
Eltévedtél, cukorfalat? Nyilvánvalóan bordélyt keresel.
Elkísérjelek?
Elég az hozzá, hogy Chase Black nem a Mártír Maddie-t
hozta ki belőlem.
Tőle három lépésnyire álltam meg. Idegeim legalább
annyira elnyű ek voltak, mint barackmintás ruhám, és
nagyon gyűlöltem az izgalom mellkasomban verdeső érzését.
Eszembe juto , milyen ostoba voltam melle e. Mennyire meg
akartam felelni neki. Mennyire alávete em magamat neki.
– Madison – Chase felszegte állát, orra síkjában néze le
rám, alaposan felmért. Inkább parancsnak, mint üdvözlésnek
tűnt. Szemöldökének lenéző moccanása sem volt túl biztató.
– Mit keresel i ? – mordultam rá.
– Felengedsz magadhoz? – kérdezte, és zsebre dugta a
telefonját. Lényegre törő. Nem felengednél. Semmi feltételes
mód. Felengedsz. Semmi hogy vagy? Semmi bocsánat, hogy
összetörtem a szívedet. Sőt: semmi hogy van Daisy, az aussiedoodle,
amit karácsonyi ajándékként adtam neked, pedig legalább háromszor
mondtad, hogy allergiás vagy a kutyákra, és akit a barátaid most
assholedoodle-nak neveznek, mert előszerete el pisálja le az emberek
cipőjét?
Két kézzel ragadtam meg vékony nyári dzsekim hajtókáját,
dühös voltam magamra, mert remege a kezem.
– Inkább nem. Ha azért jö él, hogy végigdugd fél New
Yorkot, rossz címre jö él. Az én nevemet kihúzhatod a listáról.
Nyári hőség sütö a betonból, füstként gomolygo lábam
körül. Az éjszaka sötétje egy kicsit sem csökkente e a
forróságot. Manha an izzadságtól és hormonoktól ragadt. Az
utcán párok nyüzsögtek, és turisták hordái, lármás
munkatársak és rosszban sántikáló egyetemisták. Nem
akartam nyilvános jelenetet, de még kevésbé akartam őt,
éppen őt a lakásomban látni. Ismered azt a kifejezést, hogy
„ha mindenki megkaphatja, nekem nem kell”? Ez az ő testére
is érvényes volt. Miután szakíto unk, hetekig tarto , mire
sikerült eltüntetnem az ágyneműmből a jellegzetes Chase
Black-szagot. Mindenhová követe , mint esővel terhes sötét
felhő. Még éreztem a kövér könnyeket szemhéjam ala ,
amikor rá gondoltam.
– Nézd, tudom, hogy zaklato vagy, de… – szólalt meg
visszafogo hangon, mintha szelídítetlen méhészborzzal
beszélne. Remegve vágtam a szavába, de ebből kifelé semmi
nem látszo ; meglepe , milyen magabiztosan tudtam fellépni.
– Zaklato ? Akkor vagyok zaklato , amikor tönkremegy a
mosógépem. Vagy ha a kutyám megrágja a kék, kötö
poncsómat, amit tavaly télen ve em, és akkor, ha alig tudom
kivárni az Álarcos énekes következő évadát.
Szólni akart, nyilván tiltakozni, de felemeltem a kezemet, és
a nyomaték kedvéért legyinte em.
– Amit te te él velem, nem zaklato fel, Chase.
Pontosabban nem felzaklato . Tönkrevágo . Már nyugodtan
beismerhetem, mert már annyival fölö ed vagyok, hogy el is
felejte em, milyen ala ad lenni. – Alig ve em levegőt, máris
új, mérgeze tüzet fújtam rá: – Nem, nem jöhetsz fel. Akármit
akarsz mondani nekem – mondtam, a lábunk ala i betonra
muta am –, azt i és most mondd!
Végigsimíto a haján. Olyan fekete volt, és olyan puhának
látszo , hogy elszorult a szívem. Úgy néze , mintha ketyegő
bomba lennék, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Nem
tudtam megállapítani, hogy ideges, bűntudatos vagy dühös.
Mintha mind a három érzelem egyszerre le volna jelen
benne. Sosem tudtam, mit érez, akkor sem, amikor mélyen
bennem volt. O feküdtem, a szemébe néztem, és azt lá am,
hogy saját tükörképem bámul vissza rám.
Kezemet karba fonva azon gondolkodtam, mi lehet
látogatásának oka. Nem hallo am felőle azóta, hogy hat
hónapja szakíto unk. Sven, a főnököm azonban beszámolt
arról, hogy a szakításunk után Chase nőket hordo fel
penthouse lakásába. A főnököm ugyanabban a ancos
épületben lako , a Park Avenue-n, mint Chase. Úgy tűnik,
Chase nem sírta álomba magát minden éjjel.
– Kérlek. – A szó elég furcsán hangzo az ő szájából. Mintha
kavics csikordult volna. Chase Black nem volt hozzászokva
ahhoz, hogy szépen kérjen valamit. – Elég személyes ügy. Jó
lenne, ha nem lenne tanúja az egész utca.
Kis táskámban a kulcsokat kerestem, toppanó léptekkel
felfuto am a lépcsőn. Ő még a lépcső alján volt, tekintete
lyukat égete a hátamba. Ekkor néze rám először nem jeges
tekinte el, de én teljesen immunis voltam rá. Könyörgését
meg sem hallgatva kinyito am a ház ajtaját. Érdekes, mindig
azt gondoltam, hogy isteni érzés lesz úgy o hagyni, ahogy ő
o hagyo engem. De most inkább össze voltam zavarodva,
dühös voltam, és sérte . A győzelem érzésének nyoma sem
volt, a káröröm mérföldekre tőlem. Már majdnem átjuto am a
küszöbön, amikor elértek hozzám következő szavai.
Megtorpantam.
– Annyira félsz, hogy nem vagy képes tíz percet adni
nekem az idődből? – kérdezte kihívó hangon; kaján vigyora
tőrdöfésként érte a hátamat. Megdermedtem. Már kiismertem.
Hideg, rideg, számító. Játékosan kegyetlen. – Ha annyira túl
vagy már rajtam, hogy a legkisebb kísértést sem érzed, hogy
ala am akarnál lenni, ha felmegyünk, akkor nyugodtan
meghallgathatod, amit mondani akarok, és aztán
visszatérhetsz a nyugodt, Chase-mentes életedbe, nemde?
Félek? Azt hiszi, félek? Ha ezen a ponton egy kicsit is
immunisabb le em volna a bájaira, akkor elhánytam volna
magamat abban a pillanatban, amikor meglá am.
Elfordultam, csípőmet kissé oldalra tolva, udvarias
mosollyal feleltem:
– Eléggé elbíztad magadat, mi?
– Csak annyira, hogy felkeltsem a gyelmedet – felelte
közönyös érzéketlenséggel. Nagyon úgy néze ki, mint aki
egyáltalán nem akar o lenni.
Egyáltalán mit keres i ?
– Öt perc is elég. És ajánlom, hogy viselkedj! – muta am rá
hegyesre manikűrözö körmű mutatóujjammal.
– I haljak meg, ha nem úgy lesz – mondta, kezét gúnyosan
mellkasára szorítva.
– Legalább a reményeink egybevágnak.
Erre felnevete . Rohantam második emeleti lakásom ajtaja
felé; hátra sem néztem, hogy lássam, követ-e. Próbáltam
kitalálni, miért jelenhete meg nálam. Talán most jö ki a
rehabilitációról, ahol destruktív szexfüggőségét próbálták
kezelni. Csak hat hónapig jártunk, de az idő ala teljesen
nyilvánvaló le , hogy Chase nem nyugszik, míg a szőnyeg ki
nem dörzsöli a hátamat, és másnap csak óvatosan tudok járni.
Nem mintha akkor bármilyen kifogásom le volna ez ellen; a
szex kapcsolatunknak az a része volt, ami történetesen jól
működö , de Chase kibírhatatlan, kanos kandúr volt.
Igen, határoztam el. Ez valószínűleg a tizenkét lépésből álló
rehabilitációs folyamat első lépcsője. Békülj ki azokkal, akiket
megbánto ál. Bocsánatot kér, majd távozik, és így mindke en
lezárhatjuk ezt az ügyet. Megtisztító élmény, tényleg.
E ől még tökéletesebb az, hogy Ethannel vagyok új
kapcsolatban.
– Szinte hallom, hogy megint túlgondolod – mordult
Chase. Felfelé jö a lépcsőn. Érdekes, egyáltalán nem tűnt
bocsánatkérés-előjelzőnek a hangja. A szokásos seggfej
formáját hozta.
– Szinte érzem a szemedet a seggemen – vágtam vissza
teljesen nyugodt hangon.
– Ha akarod, más testrészemet is érezheted.
Ne dö bele konyhakést, Maddie! Nem éri meg börtönbe menni
mia a.
– Ki az a pasas? – kérdezte provokatív ásítással. Mindig
volt valami ördögi ravaszság a szavaiban. Mindent teljesen
közönyösen mondo , egy kis iróniával, amivel emlékeztetni
akart, hogy jobb nálam.
– Jé! Hű!
Fejemet rázva mélyeket lélegeztem. Van képe Ethanről
kérdezni.
– J-Hű? Valami rapper? Ha igen, akkor teljes átalakulásra
van szüksége. Javasold neki a Black & Co. Clubot. Tizenöt
százalék promóciós kedvezményt adunk a személyi stylist
szolgáltatásainkra.
Nem fordultam hátra, csak a középső ujjamat muta am fel
neki, és mintha meg sem hallo am volna sötét nevetését.
Megálltunk az ajtóm elő . Layla a szemközti lakásban
lako , illetve a felében, mert a lakás tulajdonosa az eredetit két
minigarzonná alakíto a. Layla volt az első közülünk, aki
ére ségi után New Yorkba költözö . Amikor elmondta
nekem, hogy az övével szemközti minigarzon kiadó, mert az
előző lakók Szingapúrba költöztek, a háziúr pedig rendes
bérlőt keres, aki időben zet, rögtön megragadtam a
lehetőséget. Layla nappal tanítónőként, esténként pedig
babysi erként dolgozo , hogy egy kis plusz jövedelemre
tegyen szert. Elég nehéz felidéznem olyan helyzetet az utóbbi
időben, amikor nem volt kisgyerek a kezében, vagy nem a
másnapi órájára vágo ki kartonpapírból betűket, számokat.
Layla minden reggel kiragaszto a az ajtajára a „nap szavát”.
Remek módszer volt ez arra, hogy akkor is „beszélgessünk”,
amikor egész nap nem szólha unk egymáshoz. Az évek
folyamán nagyon megszoktam Layla napi szavait. Társaimmá,
valamiféle jelekké le ek. Előjelek arról, hogy milyen lesz a
napom. Ezen a reggelen azonban annyira sie em munkába,
hogy nem néztem meg. Most, hogy a kulcsot a zárba toltam,
Layla ajtajára pillanto am.
Veszély: sérülésnek, fájdalomnak vagy veszteségnek való kite ség
lehetősége vagy felelőssége.
Baljós érzés tört rám. Gerincem mélyére fészkelte be magát,
folyamatos nyomás ala tarto .
– Nem azért jö él, hogy bocsánatot kérj, ugye? – ziháltam;
tekintetem nem mozdult az ajtóról.
– Bocsánatot kérni?
Keze hirtelen felemelkede , fejem fölö támaszkodo az
ajtóra. Meleg lehelete tarkómon siklo , az apró szőrszálak
rögtön felálltak. A Chase-hatás. – Ugyan mi a falloszért kéne
bocsánatot kérnem?
Kinyito am az ajtót, beengedtem Chase-t a lakásba. Az én
birodalmamba. Az életembe.
Fájdalmasan tudatában voltam annak, hogy amikor
legutóbb behatolt a birodalmamba, mindent felégete .
 MÁSODIK FEJEZET

Maddie

1999. július 2.

Kedves Maddie,
Ma együ préseltük le Mrs. Hunnam elhervadt százszorszépeit a
régi könyveidben. Azt mondtad, rendes temetést szeretnél adni
nekik, mert sajnálod őket. Együ érzésedtől elszorult a torkom.
Ezért fordultam el, és mentem ki a szobából. Nem a virágpor
mia . Persze, hogy nem amia . Az ég szerelmére, hiszen
virágárus vagyok!
Érdekesség mára: a százszorszép a tisztaságot, az újrakezdést
jelképezi.
Remélem, még most is együ érző, kedves ember vagy, és nem
felejted el, hogy minden nap új kezdet.
Örök szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Cipőimet a falhoz rúgtam. Daisy rögtön felugro a virágok

mellől, az ablakpárkányra te fekhelyéről, és üdvözlésül
heves farkcsóválással nyalni kezdte lábujjaimat. Az igazat
megvallva nem ez volt a legnőiesebb szokása, de a legkevésbé
romboló hatásúak közé tartozo .
– Akkor minek nem-köszönhetem ezt a kellemetlen
meglepetést, Mr. Black? – kérdeztem, miközben kibújtam
sárga kabátomból.
– Van egy ügyünk – felelte Chase, és megsimoga a Daisyt,
majd a következő pillanatban beljebb hatolt a lakásomba.
Valahogy tisztességtelennek, sőt, perverznek tűnt, hogy oly
sok könnyet hulla am, és oly sok álmatlan éjszakát töltö em
bánatban, mire belenyugodtam, hogy sosem fog lazán a
konyhaajtómnak támaszkodva állni, és aztán… hát, o áll a
konyhában, és KBo ul lazának tűnik. Mintha mi sem történt
volna. De ez nem igaz. Én változtam.
Chase kinyito a a hűtőt, kive egy Diet Coke dobozt – az
én Diet Coke-adagomat –, felpa into a, a konyhapultnak
támaszkodo , és belekortyolt.
Végigmértem, és arra gondoltam, hogy talán ő kapo
hirtelen stroke-ot. Körülnéze zilált kis lakásomban; egészen
biztosan azt mérte fel, milyen változások történtek, amióta
legutóbb nálam járt. Új tapéta került a falra az Anthropologie
valamelyik üzletéből, új ágynemű, és (a legkevésbé
észrevehető, de a ól még ugyanúgy létező) friss horpadás a
szívemen, vasöklének lenyomata. Felkapcsolta a világítást –
egyetlen lámpa világíto a be az egész lakást –, és halkan
fü yente .
A kegyetlen LED-fényben észreve em, hogy ziláltnak
tűnik, borotválatlan. Szeme vörös, véreres, inge kissé gyűrö .
Kétszáz dolláros frizurája sürgősen igazításra szorul.
Egyáltalán nem az a jóképű, makulátlan külsejű nőcsábász,
aminek előszerete el állíto a be magát. Mintha a világ végre
elhatározta volna, hogy nyomasztó súlyával az ő gyönyörű
fér vállára nehezedik.
– Úgy tűnik, a családom megkedvelt téged – ismerte el
higgadt, szinte rideg hangon, mintha ennek annyi lenne az
esélye, mint egyszarvút látni.
Nagy léptekkel mentem oda hozzá, kikaptam a Diet Coke
dobozt a kezéből. Elvből i am egy kortyot, lete em ke őnk
közé a pultra.
– És?
– Anyám folyton arról beszél, hogy megígérted, sütsz neki
banánkenyeret; a húgom nagy álma, hogy a te legjobb
barátnőd lehessen, amióta sapkát kötö él neki, apám pedig
megesküdne, hogy minden fér álma vagy.
– Történetesen én is nagyra becsülöm a családodat –
mondtam. És ez igaz is volt. A Black család egyáltalán nem
olyan volt, mint ivadékaik, akiket mintegy tévedésből a
világba szórtak. Kedvesek, együ érzők, szívélyesek. Mindig
mosolyognak, és mindenekelő azt kedveltem bennük, hogy
gyakran kínáltak meg egy-egy pohár borral.
– De engem nem – felelte hedonista vigyorral, ami arra
utalt, hogy szereti, ha utálják. Mintha elérte volna ezt a célt.
Eljuto volna ennek a videójátéknak egy magasabb szintjére.
– De téged nem – feleltem kurta bólintással. – Ezért van az,
hogy hízelgéssel nem mész semmire.
– Nem is próbálok elmenni veled… sehová – biztosíto .
Mellkasa kitágult, ingét feszíte e. Testének erdő, aftershave és
hím fantomillatát éreztem; érzéki csalódás, mégis
beleborzongtam. – Legalábbis nem úgy, ahogy gondolod.
– Ki vele, Chase – sóhajto am fel, azzal lenéztem, és
lábujjaimat mozga am. Azt akartam, hogy minél előbb
távozzon a lakásomból, hogy ágyba bújhassak, és egyik
Supernatural-epizódot a másik után nézhessem. Egyetlen
dolog mentheti meg ezt az estét: egy egészséges dózis Jensen
Ackles, plusz istentelenül sok csokoládé, plusz impulzív
internetes vásárlás, így, együ . És bor. Ölni tudnék egy palack
borért. Az áldozat nagy valószínűséggel az elő em álló fér
lenne.
– Gond van… – jelente e ki.
Vele mindig gond volt. Üres tekinte el néztem rá, hogy
folytassa. És ekkor a lehető legvalószínűtlenebb dolog történt.
Az… hogy… hihetetlen, de… összerezzent. Chase Black. És
folyta a:
– …Elfelejthe em megemlíteni nekik, hogy mi ke en
szakíto unk – mondta óvatosan, tekintetét Daisyre fordítva,
aki lelkes kutyavigyorral éppen a kanapé lábát hágta.
– Tessék?! – Erre felkaptam a fejemet, fogaim
összekoccantak. – Hat hónapja nem vagyunk együ . –
Pontosabban: hat hónapja és három napja. És huszonegy órája.
Nem mintha számoltam volna. – Ezt hogy érted?
Behajlíto ujjaival borostáját dörzsölte, tekintetét nem ve e
le idétlen kutyámról.
– Igazából azt hi em, rájössz, hogy túlreagáltad a dolgot, és
visszajössz hozzám.
Ha rajz lm gura lennék, állam a padlóra koppant volna,
nyelvem vörös szőnyegként nyúlna ki, az ajtón le enne, amin
később kihajítanám Chase-t, testének körvonala lyukat vágna
az ajtólapon.
Két kezemet szemgödreimre szoríto am, zihálva szedtem a
levegőt.
– Te most viccelsz. Mondd, hogy viccelsz!
– Ennél azért jobb a humorom.
– Remélem, a térbeli tájékozódási képességed is legalább
ilyen jó, visszatalálsz a családodhoz, és megmondod nekik,
hogy köztünk végleg vége.
Határozo léptekkel az ajtóhoz mentem, kinyito am, és
fejemet kifelé biccentve jeleztem neki, hogy távozzon.
– Van még valami.
O maradt a konyhapult melle , nem mozdult, csak
annyira, hogy kezét lazán zsebre te e. Volt néhány jellegzetes
mozdulata, ami beége a retinámba, és o tároltam,
szemhéjam mögö , az esős, Magic Wand vibrátoros napokra.
Chase csípőjét lezser mozdula al éle elen tárgynak támasztja.
Chase ajtókeret tetejét érinti, bicepsze és tricepsze kidagad
pólójának rövid ujja alól.
Chase egyik kezét zsebre téve áll, tekintetével lassan vetkőztet.
Az a helyzet, hogy egy egész katalógusom volt azokból a
helyzetekből, amikor exem puszta nézéssel spontán
orgazmust idéze elő nálam. Ami kétségkívül a szánalmasság
olyan új szintje volt, hogy már új nevet érdemelt.
– Pár hete meg akartam mondani nekik, de mielő
megtehe em volna, apám beterelt a rosszhír-szekcióba.
– Ó, milyen tragédia történhete ? Lerobbant a
szuperjachtja? – kérdeztem, szívemhez kapva, aggodalmat
színlelve. Ronan Black, a Black & Co., Manha an legnagyobb
forgalmú áruházának tulajdonosa nagy életet élt; csupa
üdülés, privát repülők, grandiózus családi összejövetelek.
Mégis, rossz szájízem le a ól, hogy gúnyos megjegyzést
te em azokra, akik szívesen lá ak az o honukban.
– Negyedik stádiumú rákja van. Prosztata. Csontá é el.
Veseá é el. Vérben is. Nem ment szűrésre. Anyám évekig
könyörgö neki, de azt hiszem, nem akart magának
kényelmetlenséget. Mondanom sem kell, hogy
 y g gy
gyógyíthatatlan. Három hónap van hátra az életéből… Jó
esetben.
Közömbös hangon, rezzenéstelen arccal adta elő ezt a hírt.
Tekintetét nem ve e le Daisyről, aki már o hagyta a kanapét,
és Chase lábánál hanya dobva magát hassimogatásért
kuncsorgo . Chase lehajolt, oda sem gyelve megvakarga a a
kutya hasát. Várta, hogy felfogjam a hírt. Szavai méregként
terjedtek szét bennem; lassan, halálosan. Mélyen érinte ek, a
gyomrom összeugro . Tudtam, hogy Chase és az apja nagyon
közel állnak egymáshoz. Azt is tudtam, hogy Chase büszke
fér , és sosem törne meg, sosem roppanna össze, különösen
nem olyan ember elő , aki gyűlöli. Térdem megbicsaklo , a
levegő torkom hátfalához csapódo , nem volt hajlandó lejjebb
hatolni, a tüdőmbe. Ellenálltam a kísértésnek, hogy néhány
lépéssel megszűnjön közö ünk a távolság, és átöleljem.
Kedvességemet szánalomnak ve e volna, de nem volt
bennem szánalom iránta. Végtelenül sajnáltam, mert én is
megtapasztaltam ezt az érzést; tizenhat éves voltam, amikor
anyámat elveszte em; mellrákban halt meg, miután sokat
küzdö a hol eltűnő, hol újra megjelenő betegséggel. Nagyon
jól tudtam, hogy szülőtől végső búcsút venni mindig túl korai.
És végignézni, hogy valaki, akit szeretünk, elveszti a csatát
saját teste ellen, az olyan fájdalmas, mintha a saját húsunkat
tépnék ki.
– Nagyon sajnálom, Chase – szakadt ki a három szó végül a
számon, ka ogósan, súlytalanul. Emlékszem, apa mennyire
gyűlölte ezt. Mi van akkor, ha sajnálják? A ól Iris nem lesz jobban.
Anya leveleire gondoltam. Szinte minden reggelemet úgy
indíto am, hogy elolvastam anya egy levelét, és i am egy erős
csésze kávét. De ezen a reggelen két levelet olvastam.
Valahogy úgy éreztem, hogy kemény napom lesz. Nem
tévedtem.
Remélem, még most is együ érző, kedves ember vagy…
Arra gondoltam, vajon anya mit szólna a gúnynevemhez.
Mártír Maddie. Aki mindig mindent megtesz, hogy
megmentse a helyzetet.
Chase a kutyáról lassan rám emelte tekintetét. Rémisztően
üres volt.
 – Köszönöm.
– Ha bármiben segíthetek…
– Segíthetsz.
Gyorsan felegyenesede , lesöpörte magáról Daisy szőrét.
Fejemet kérdőn oldalra billente em.
– Miután apám közölte velünk a hírt, a családom napokig
teljesen összezilálódo . Katie nem ment munkába. Anyám
nem kelt fel az ágyból, apám oda-vissza rohangált, próbált
mindenkit vigasztalni ahelye , hogy magával törődö volna.
Nincs erre jobb szó, kibaszo kavarodás volt. És a műsor még
javában tart.
Tudtam, hogy Lori Black korábban is küzdö
depresszióval. Nem Chase mondta el, hanem egy interjúban
olvastam, amit a Vogue-nak ado néhány éve. Őszintén beszélt
élete sötét periódusáról azért, hogy azt a nonpro t szervezetet
segítse, amelynek önkéntesként dolgozo . Chase húga, Katie
a családi cég, a Black & Co. marketingvezetője volt,
vásárláskényszerben szenvede , illetve nem szenvede ,
minden pillanatát élvezte, legalábbis a boltokban. De ez
egyáltalán nem volt olyan kellemes. Katie-nek nagyon súlyos
szorongásrohamai voltak. Amikor ilyen szorongásroham tört
rá, fékezhetetlen váráslásportyákra indult, hogy eltemesse azt,
amitől ideges le . A re exes bármit-megveszek-amit-akarok-
amikor-csak-akarom költekezéstől kicsit könnyebben lélegze ,
de utána mindig gyűlölte magát. Érzelmileg ez olyan volt,
mint a zabálásrohamok, csak ő nem étellel, hanem designer
ruhákkal csinálta. Így juto el a diagnózisig. Hat éve, amikor a
barátja szakíto vele, Katie vásárlásba fojto a a bánatát.
Kevesebb, mint negyvennyolc óra ala több mint 250 000
dollárt költö ; kimaxolt három hitelkártyát. Chase talált rá a
gardróbjában; hatalmas cipős- és ruhásdobozok ala egy
palack pezsgőbe zokogo .
Chase mintha kitalálta volna a gondolatomat, mert nagyon
beletalált.
– Anyám kórtörténetét ismerve a valóságtól nem túl
elrugaszkodo jóslás az, hogy innen egyenes út vezet
Depresszióba – mondta, tekintetét egy pillanatra sem véve le
rólam. – Katie-hez nem is tudtam bemenni, mert az ajtaját
Amazon csomagok barikádozták el. Áldozati bárányra volt
szükségem.
– Chase…
Hangom megtört, olyan érzésem volt, hogy én vagyok az a
szegény állat, akit hamarosan a füstölőbe löknek. Arca
kifejezéstelen volt, hangja kimért.
– Kénytelen voltam kitalálni valamit. Ezért bejelentést
te em.
Elkapta a közö ünk álló kólásdobozt, ivo egy kortyot, egy
pillanatra sem néze másfelé, csak rám. Nyugalom. A szívem
a mókuskerékben futó hörcsög lábának ritmusára vert.
Ujjbegyeim zsibbadtak. Pánik szoronga a torkomat.
– Azt mondtam nekik, hogy eljegyeztük egymást.
Nem válaszoltam.
Legalábbis nem rögtön.
Felkaptam a Diet Coke dobozt, ugyanazzal a mozdula al a
falhoz csaptam, és néztem, ahogy barna sistergéssel
avantgarde festmény fröccsen a fehér felületre. Ki képes
ilyesmire? Azt mondta a családjának, hogy eljegyezte az
exbarátnőjét, akit megcsalt? És most i van, egy csepp
megbánás sincs benne, és ezt csak így, hűvös nyugalommal
közli. Teljesen idióta!
– Te átkozo …
– Tovább is van, és az még rosszabb – mondta, azzal
felemelte a kezét, és ablakpárkányomra pillanto , ami
zsúfolásig volt rakva különböző színű cserepes virágokkal, és
o volt Daisy fekhelye is. – Mint kiderült, az eljegyzés
bejelentése olyan volt, mintha az orvos írta volna fel.
Gyógyszer. A Black családnak a család szentség. Anyámnak
célt ado , végre valamiért lelkesedhete , apám gyelmét
pedig elterelte a nagybetűs R-ről. Úgy tűnik, a hétvégén
eljegyzési partink lesz Hampton-vidéken.
– Eljegyzési parti? – kérdeztem vissza pislogva.
Tengeribeteg le em. Mintha a talaj ingo volna ala am
pulzusom ritmusára. Chase kurtán bólinto .
– Természetesen mindke őnknek o kell lennünk.
– Ebben az egészben csak és kizárólag az a természetes,
hogy még mindig áltatod magadat. Kimondatlan kérésedre a
válasz: nem.
– Nem? – kérdeze vissza. Nem szoko hozzá ehhez a
válaszhoz.
– Nem – erősíte em meg. Úgy néze ki, mint aki őszintén
zavarban van. Rájö em, hogy Chase-nek harminckét évnyi
létezés után még mindig nagyon kevés tapasztalata van a
visszautasítás terén. Jóképű, gazdag, olyan mocskosul gazdag,
hogy akkor sem tudná az összes pénzét elkölteni, ha egész
életét e célnak szentelné, és irigylésre méltó manha ani
pedigréje van. Papíron túl jó volt, hogy igaz legyen. A
valóságban azonban annyira rossz, hogy lélegezni is fájt a
közelében.
– Nem. Mert nem vagyok hajlandó a mi hamis
románcunkat ünnepelni, és ezzel emberek tucatjait
megtéveszteni. Az pedig, hogy neked szívességet tegyek,
eléggé a tennivalóim-lista alján van, valahol a „szálanként
tépem ki a szempillámat csipesszel” és „a metrón megharcolni
a részeg Mikulással” közö .
Még nyitva tarto am az ajtót, de már remegtem. Képtelen
voltam nem gondolni Ronan Blackre. És arra, hogy milyen
borzalmasan nehéz lehete Katie-nek és Lorinak.
Anyám levele juto eszembe, hogy maradjak együ érző. Ő
nyilván nem így akarta.
– Kirúglak – közölte.
– Beperellek – válaszoltam lezserül. Sokkal nagyobb volt
bennem a döbbenet annál, mint amit a külvilág felé muta am.
Szere em a munkámat. Ráadásul pontosan tudja, hogy egyik
zetési csekktől a másikig élek, és a legkevesebb időt sem
bírnám ki munkanélküliként.
Nem csoda, hogy Fekete a neve. Black. A szíve egészen
biztosan fekete.
– Pénz szűkében van, Miss Goldbloom? – kérdezte,
szemöldökét összevonva, halálos hangsúllyal.
– Tudod a választ – feleltem vicsorogva. Egy manha ani
lakás, akármilyen kicsi is, egy vagyonba kerül.
– Tökéletes. Tedd meg ezt a szívességet nekem úgy, ahogy
kell. Ha nem lesz benne hiba, busásan megjutalmazlak az
idődért és erőfeszítéseidért.
 Egy pillanat ala válto jó zsaruról rossz zsarura.
– Vérdíj – jegyeztem meg.
Vállat vont, mintha komédiázásomat unta volna.
– Vér? Nem. Talán csak pár karcolás.
– Pénzt ajánlasz a társaságomért? – kérdeztem, és
igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy remeg a
szemhéjam. – Mert ezt pontosan leírja egy bizonyos szó:
prostitúció.
– Nem azért zetek, hogy lefeküdj velem.
– Nem kell zetned. Ostoba módon azt ingyen te em.
– Annak idején nem hallo am panaszt. Nézd, Mad…
– Chase – mondtam, gyelmeztető hangját utánozva;
gyűlöltem, hogy ezt a becenevet használta – nem Maddie,
nem Mads, csak Mad… és azt is gyűlöltem, hogy e ől a
gyomrom mélyén pillangók kezdtek repdesni.
– Mindke en tudjuk, hogy meg fogod tenni – magyarázta
olyan alig lepleze kimerültséggel, ahogy egy felnő
magyarázza a kisgyereknek, hogy be kell venni a gyógyszert.
– Kérlek, kímélj meg mindke őnket e ől a pávatánctól. Késő
van, holnap igazgatótanácsi ülésem lesz, és egészen biztos
vagyok abban, hogy alig várod, hogy elmondhasd a
barátnőidnek, milyen volt a randi Scooby-Dilissel.
– Biztos vagy benne? – ismételtem szavait szinte papagáj
módra, és tekintetem veszélyesen közel volt ahhoz, hogy
pusztán az érzelmek ereje által lángra lobbantsam Chase-t.
Mondatvégi pikírt megjegyzését szinte meg sem hallo am,
hiszen csak önmagát adja, Chase az Chase, és éppen a
seggfejség Guinness-rekordját próbálja felállítani.
– Igen. Mert te vagy Mártír Maddie, és ez az egyetlen helyes
út. Önzetlen vagy, megfontolt, előzékeny és együ érző. –
Tényszerű hangon sorolta ezeket a tulajdonságokat, mintha
az ő értékrendje szerint nem lenne mindegyik pozitív.
Tekintete arcomról a mögö em húzódó falra siklo , ahová
fonom anyagok mintáit tűztem fel, több tucat kis négyzetet.
Sifont, selymet, organzát. Fehér és krémszínű anyagokat a
világ minden tájáról és esküvői ruhák ceruzával készült
divatrajzait. Fejemet ráztam, tudtam, mire gondol.
– Ne is álmodj róla, Cowboy Kusza-nova. Sosem mennék
hozzád feleségül.
– Csupa jó hír.
– Igazán? Mert ha jól emlékszem, az imént kértél meg, hogy
legyek a menyasszonyod.
– Álmenyasszonyom. Nem a kezedet kértem meg.
– Hanem?
– Szívességet kértem, hogy ne törjön össze apám szíve.
– Chase…
– Mert ha nem jössz el, Mad, abba belerokkan – mondta, és
remegő kézzel fúrt a hajába.
– És a dolog tovább gyűrűzik.
Fejemet ráztam. Ujjaim annyira remegtek, hogy szinte
táncoltak.
– Én azt nem akarom végignézni. – Rezzenéstelen arccal
néze a szemembe. – Nem akarlak visszaszerezni, Madison –
mondta, és valami okból ezek a szavak belém hasíto ak, és
kivérezte ek. Mindig is gyaníto am, hogy Chase nem igazán
akart engem. Olyan voltam neki, mint valami stresszlabda.
Valami, amivel szórakozo an játszhato , míg gondolatai
máshol jártak. Emlékszem, akut érzésem volt, hogy rám néz,
de nem lát engem. Ahogy bosszankodo , amikor merész
ruhában láto . Ahogy ferde szemmel néze rám, úgy, mintha
az lenne a véleménye, hogy csak egy kicsit vagyok kevésbé
vonzó a cirkuszi majomnál. – Nem akarom, hogy apám a
legnagyobb családi káosz közepe e távozzon ebből a világból.
Anya. Katie. Én. Ez így együ túl sok. Ezt meg tudod érteni,
ugye?
Anya.
Kórházi ágy.
Szétszórt levelek.
Az én üres, fájó szívem, ami sosem gyógyult meg, miután anyát
elveszte em.
Éreztem, hogy szilárd elhatározásom repedezni kezd, egy
repedés, és még egy, míg a jégréteg, amibe lelkemet
burkoltam, amikor Chase-t beengedtem a lakásomba,
hangtalanul leesik, mint amikor harcos szabadul meg a
páncéljától. Emlékeze a hónapokkal korábbi
beszélgetésünkre, amikor elmondtam neki, hogy anyám
abban a hónapban halt meg, amikor apám bejelente e közös
vállalkozásuk, az Iris’s Golden Blooms csődbe menetelét, és
én elbuktam egy szemesztert a főiskolán. Anyám úgy hagyta
el ezt a világot, hogy aggódo , félte e szere eit.
Az, hogy nem békében, nem megnyugvással ment el, azóta
is minden éjjel kísérte .
Nem számíto , hogy végül kitüntetéssel diplomáztam és
részösztöndíjat is kaptam, ahogy az sem, hogy üzletileg apa
újra talpra állt, és a boltunk utána egészen jól ment. Mindig
úgy éreztem, hogy Iris Goldbloom megragadt életünk e pokoli
periódusának árnyékvilágában, és örökké azt gyeli, hogyan
boldogulunk.
Bármennyire gyűlöltem Chase Blacket azért, amit velem
te , nem fogok újabb nehézséget a családjára tenni azzal, hogy
le kell mondania az eljegyzési partit. Ugyanakkor nem vagyok
hajlandó az ő szabályai szerint játszani.
– A családod mit gondol, hol voltam az utóbbi hat
hónapban? Nem furcsállo ák, hogy egyszer sem lá ak?
Chase rezzenéstelen arccal vállat vont.
– Olyan céget vezetek, ami gazdagabb, mint néhány állam.
Azt mondtam nekik, hogy esténként szoktunk találkozni.
– És beve ék?
Kaján vigyorral néze rám. Hát persze, hogy beve ék.
Chase-nek megvolt az a hátborzongató tulajdonsága, hogy az
oltártól alig elindult i ú feleséget is képes megingatni.
Felhördültem.
– Remek. És mi történik, ha végül szakítunk?
– Azt bízd csak rám.
– Biztos vagy abban, hogy ezt jól átgondoltad?
Szörnyű tervnek tűnt. Igazi romantikusvígjáték-sorozat
téma. De Chase-t komoly embernek ismertem meg. Bólinto .
– Anyám és a húgom csalódo lesz, de nem omlanak össze.
Apám viszont boldognak akar látni. Sőt… én is boldognak
akarom őt látni. Bármi áron.
Nem tudtam vitatkozni ezzel a logikával, és őszintén szólva
éppen ezzel fogo meg. Azzal, hogy átérzem a helyzetét,
együ érzek vele.
 – O leszek a hétvégén, de azzal lesz vége – mondtam,
mutatóujjamat gyelmeztetőn felemelve. – Egyetlen hétvége,
Chase. Aztán elmondod nekik, hogy nagyon sok dolgom van.
És akármi történik is, az, hogy ez az eljegyzési parti
megtörtént, a legnagyobb titokban marad. Nem akarom, hogy
a munkahelyemen a seggemre csapjanak emia . Erről jut
eszembe… Miután felbontjuk ezt az áleljegyzést,
megtarthatom a munkámat.
– Cserkész becsületszavamra – felelte, de csak egy ujját
emelte fel. Konkrétan a középsőt.
– Nem is voltál cserkész – mondtam, és szemem
összeszűkült.
– Neked meg nem csaptak a seggedre. Ez csak amolyan
szófordulat. Illetve… – lassú vigyor terjedt arcán – mégis.
A padlót bámultam, és éreztem, hogy nyakam, arcom
elpirul, ahogy felidézem magamban. A seggemre csapo , és a
seggembe harapo .
– Kifelé!
Chase a hátsó zsebébe csúszta a kezét. A félelem feszülő
sálként szoronga a torkomat, ahogy kis Black & Co. Jewelry
bársonydobozt ve elő, és a kezembe dobta.
– Pénteken hatkor érted jövök. Túraöltözék kötelező. Az
alkalomhoz illő ruha opcionális, de kibaszo ul nagyra
becsülném.
– Gyűlöllek – mondtam halkan; a szó végigége e torkomat,
ahogy ujjaim végigsiklo ak a bársonyra nyomo arany
betűkön. És gyűlöltem. Igazán gyűlöltem. De amit teszek, azt
nem érte, hanem Ronan, Lori és Katie kedvéért teszem. Ez
valahogy elviselhetőbbé te e a döntésemet.
Szánakozó mosollyal néze rám.
– Jó kislány vagy, Mad.
Kislány. Már megint ez a leereszkedő stílus. Baszódjon meg!
Chase nagy léptekkel az ajtóhoz ment, tőlem alig
egytenyérnyire állt meg. A lábamnál heverő, eldobo
kólásdobozra pillanto .
– Ezt talán le akarod takarítani – mutato a falamon
szétfröccsent barna italra. Aztán felemelte a kezét, és
hüvelykujjával megdörzsölte a homlokomat, pontosan azt a
helyet, amit Ethan megcsókolt; letörölte Ethan érintését a
testemről.
– A mocsok nem szép látvány, különösen Chase Black
menyasszonyán nem néz ki jól.
 HARMADIK FEJEZET

Maddie

2002. augusztus 10.

Kedves Maddie!
Érdekesség: a májusi gyöngyvirágnak bibliai jelentése van. Éva
szeméből gyöngyözö , amikor kiűze ek az Édenkertből. A
természet egyik leggyönyörűbb és legmúlékonyabb virágának
tartják, királyi menyasszonyok igazi kedvence.
Ugyanakkor halálos méreg.
Nem minden szép dolog jó az embernek. Sajnálom, hogy
szakíto ál Ryannel. Ami azt illeti, nem ő volt neked az igazi.
Sokkal, de sokkal többet érdemelsz. Az egész világot. Ne elégedj
meg kevesebbel.
Szerete el (és kissé megkönnyebbülten),
Anya, x

♦♦♦

Ötéves korom óta tervezem az esküvőmet.

Apám előszerete el meséli, hogy egy nappal az elő , hogy
megkezdődö az első osztály első tanítási napja, lá ak engem,
ahogy Jacob Kelly után rohanok a zsákutcában, kezemben egy
csokor virág a hátsó kertből, gyökerestől, földestől, és azt
kiabálom Jacobnak, hogy jöjjön vissza, és vegyen feleségül. A
végén jelentős megvesztegetés árán elértem, amit akartam.
Jacob elborzadva állt, magára és rám is bosszúsan, miközben
két barátnőm, Layla és Tara annak gyerekes rendje és módja
szerint levezényelték a szertartást. Nem volt hajlandó
megcsókolni a menyasszonyt – amit én egyáltalán nem
nehezményeztem –, és úgy döntö , hogy mézesheteinket a
kerítésen túl tanyázó mókusok fenyőtobozzal való
dobálásával töltjük, és panaszkodással, hogy elfogyo anyám
híres meggyes pitéje.
Nem álltam meg o , hogy feleségül mentem Jacob
Kellyhez. Tizenegy éves koromra már Taylor Kirschner, Milo
Lopez, Aston Giudice, Josh Payne és Luis Hough felesége is
voltam. Mindannyian még mindig ugyanabban a kisvárosban
laktak, Pennsylvania államban, ahol felnő em, és még mindig
küldtek nekem karácsonyi üdvözlőlapokat, és tréfásan a
szememre vete ék, hogy még mindig szingli vagyok.
Ez az egész nem a szerelemről szólt. A úk iránti
érdeklődésemmel azt a morbid kíváncsiságomat elégíte em
ki, hogy mitől olyan durvák, trágárak, és mitől hajlamosak
ocsmány vicceket mesélni. Az esküvő részt egyenesen
imádtam. A pillangószárny-verdesés jellegű izgalom, az
ünnepélyesség, a vendégek, a torta, a virágok. És
mindenekelő : a ruha.
Az ilyen játékesküvőkön alkalmam nyílt felvenni azt a
buggyos ujjú fehér ruhát, amit Coraline unokanővérem
ajándékozo nekem, amikor ő férjhez ment. Koszorúslánya
voltam. Öt egymást követő évben préseltem bele magamat
abba a ruhába, egészen addig, amíg teljesen nyilvánvalóvá
nem le , hogy alig tizenévesen már nem férek bele, hiába
voltam alacsony termetű.
Azóta is szenvedélyem az esküvői ruha. Illetve ezt inkább
beteges szenvedélynek lehet nevezni. Könyörögtem a
szüleimnek, hogy vigyenek esküvőkre. Ezzel a kényszeres
kíváncsiságommal olyan messzire mentem, hogy a helyi
templomban belopóztam idegenek esküvőire, csak azért, hogy
megcsodálhassam a menyasszony ruháját. Szenvedélyemet
csak súlyosbíto a, hogy anyám virágárus volt, és gyakran
engedte meg, hogy vele menjek, amikor elegáns, szép
helyekre szállíto a le a megrendelt virágokat.
Esküvőiruha-tervezőnek lenni olyan volt, mintha igazi
elhívatás lenne, nem egyszerű szakmaválasztás. Az ember az
esküvője napján a legszebb, makulátlan önmagát adja. Ami
azt illeti, ez az egyetlen nap az életünkben, amikor bármilyen
öltözék, amit felveszünk, függetlenül a ól, hogy milyen
drága, extravagáns vagy pompázatos, tökéletes választásnak
bizonyul. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, nem
tartom-e korlátnak, hogy csak egyfajta ruhát tervezek. Az
igazság az, hogy nem érte em, tervezők miért terveznek
hétköznapi, teljesen közönséges ruhákat. Az esküvőiruha-
tervezés körülbelül olyan, mintha minden nap reggelire,
ebédre és vacsorára is desszertet ennél. Olyan, mintha minden
karácsonyi ajándékomat egyszerre kapnám meg.
Talán ezért volt az, hogy mindig én voltam az utolsó távozó
a munkahelyemről. Én kapcsoltam le a villanyt, és
búcsúcsókot dobtam a legutóbbi vázlatnak. Ezen a pénteken
azonban nem ez történt.
Erre a péntekre programom volt.
– Elmentem. Jó hétvégét mindenkinek!
Belebújtam elegáns, rózsaszín körömcipőmbe, lekapcsoltam
a tervezőasztalomat megvilágító lámpát a Croquisnál.
A műteremnek az a sarka, ahol dolgoztam, az én kis
menedékem volt. Mintha úgy tervezték volna, hogy az én
igényeimet elégítse ki. Tervezőasztalomon ezüstszínű
irodaszer tálcák álltak, amiket ceruzákkal, furcsa alakú
radírokkal és rajzszenekkel töltö em meg. Figyeltem arra is,
hogy minden héten friss virágokat tegyek az asztalom melle
álló vázába. Ez olyan volt, mintha anya még a közelemben
lenne, és gyelne engem.
Megsimoga am a vázámban álló – levendulaszínű és fehér
– virágokat, belocsoltam őket a hétvégére.
– Legyetek jók – mondtam nekik, mutatóujjamat mozgatva.
– Miss Magda fog vigyázni rátok, amíg én nem leszek i . Ne
nézzetek így rám! Hétfőn jövök.
Akárki mondta, hogy a virágoknak nincs arcuk, nyilván
nem lá a őket hervadni. Általában haza szoktam vinni a
virágokat, az ablakpárkányra teszem, hogy Daisy fekhelye
melle kapjanak egy kis napfényt, és mások is lássák, de ezen
a hétvégén a Hampton-vidékre megyek a Sátánnal találkozni,
és Daisyt átviszi magához Layla.
– Már megint a virágaidhoz beszélsz. Klassz. Totál
észszerű, és épelméjűségre vall.
Nina volt az, a kolléganőm. Nina velem egykorú volt, még
gyakornok. Tökéletes szupermodell alkat. Hajlékony, mint
egy ha yú, orra tos, bőre színe, mint egy Bra babáé.
Egyetlen negatívumot tudtam róla mondani, azt, hogy súlyos
ellenszenvvel viseltete irántam, aminek nem volt más
nyilvánvaló oka, csak az, hogy bennem is megvolt a lélegzés
képessége. Szó szerint oxigén-elszopónak neveze .
– Most menj – legyinte , tekintetét monitorjáról egy
pillanatra sem véve le. Ha a növényeid bepisilnek, kicserélem
a pelenkájukat. De csak ha most eltűnsz a szemem elől.
Úgy döntö em, erre nem is válaszolok; elfordultam,
elindultam a lift felé. O egyenesen Svenbe futo am. Csípőre
te e a kezét, előrehajolt, és megérinte e az orromat.
Főnököm, akivel amolyan barátságféle kapcsolat volt
közö ünk, tetőtől talpig feketébe volt öltözve. Haja olyan
döbbenetesen szőke volt, hogy már ősznek lehete nézni,
írisze olyan világos, hogy majdnem át lehete látni rajta.
Mindig volt rajta egy kis szájfény, és csípőjét enyhén riszálva à
la Sam Smith járása volt. Osztályvezető volt az esküvői
ruhákat gyártó Croquis cégnél, ami a Black & Co. partnere,
olyannyira, hogy Croquis terméket csak a Black & Co.-nál
lehete venni. Tulajdonképpen ő volt a főnök, ő járt az
igazgatótanács üléseire. Sven akkor ve a szárnyai alá, amikor
kikerültem az iskolából; felve gyakornoknak, ebből később
főállás le . Négy év múlva már el sem tudtam volna képzelni,
hogy máshol dolgozzak.
– Hova, hova? – kérdezte, fejét oldalra biccentve.
Vállamra lendíte em futártáskámat, továbbhaladtam a lift
felé.
– Haza. Hova máshova?
– Hála a magasságos égnek, sokkal jobban tervezel, mint
hazudsz…
Keresztet vete , elindult a nyomomba; svéd akcentusa
minden szó utolsó szótagját megemelte. Ez az idegenes
intonáció csak akkor jö elő, amikor nagyon izgato vagy
részeg volt.
– …Hiszen te sosem mész haza rögtön, ha lejár a
munkaidő. Mi folyik i ?
Tekintetem izzo . Vajon Chase szája járhato el? Sven
ismerte Chase-t, gyakran voltak együ értekezleteken.
Egyáltalán nem tarto am lehetetlennek, hogy így történhete .
Ami azt illeti, tőle semmit nem tarto am lehetetlennek;
mindenre képes; talán csak a harmadik világháborút
kirobbantani nem. Chase viszolyog az elköteleződéstől. Egy
háború hónapokig… évekig tarthat. Nincs elég kitartása, hogy
végigvigye. Megálltam a liftakna melle , megnyomtam a
hívógombot, és két szem rágógumit toltam a számba.
– Semmi. Miért kérdezed?
Sven oldalra biccente e a fejét, mintha úgy gondolná, ha
elég sokáig néz így engem, a titok magától kibukik a számon.
– Jól vagy?
Éles hangon felneve em. Sven és én közel álltunk
egymáshoz, de kapcsolatunk megmaradt szakmai szinten.
Szeretem azt gondolni, hogy ha nem a főnököm lenne, akkor
valószínűleg a legjobb barátok volnánk. De mindke en
tudtunk, hogy egyelőre vannak határok és bizonyos dolgok,
amikről beszélhetünk és amikről nem beszélhetünk.
– Sosem voltam ennél jobban.
Valaki mentsen ki innen!
A lift csengete . Sven az ajtó elé csusszant, elállta az
utamat.
– Ez… a mia a bizonyos fér ú mia van?
– Az a bizonyos fér ú a pokolban serceghet, de rá sem
köpök, hogy kioltsa a tüzet – mordultam válaszul. – El sem
tudom hinni, hogy képes voltál felhozni.
Ha lenne egy pennym minden alkalomra, amikor Sven
rajtakapo , hogy Chase mia kesergek a kis konyhában, az
asztalom melle , a mosdóban vagy az iroda más részein,
akkor nem kéne i dolgoznom. Illetve sehol nem kéne
dolgoznom. Nem is tudtam, miért. Az ala a hat hónap ala ,
amíg együ jártunk, csak néhányszor találkoztam Chase
családjával, de unokabátyjával és annak feleségével egyáltalán
nem, pedig hozzájuk elég közel állt. Ő nem találkozo az én
családommal, csak Laylával és persze Svennel. A dolgok
egyáltalán nem voltak komolyak, semmilyen szempontból.
– Kemény szavak. Mit követe el szegény pasi? Hiszen még
csak három hete jártok. – Ajkát érintge e, szemöldökét
ráncolta. – Hogy is hívják? Henry? Eric? Emlékszem, valami
nagyon amerikai, nagyon energikus neve van.
Ethan. Hát persze, hogy Ethanre gondolt. Szívverésem
ritmusa lassult, szinte teljesen leállt. Krízis elhárítva. A liftajtó
becsukódo , és komor pillantást vete em Svenre, mert újra
meg kelle nyomnom a hívógombot, és várni kelle , mire
megint odaért, mert akkor már elindult lefelé. A francba!
– A türelem rózsát terem. A legfőbb erények egyike –
muta am rá.
– Vagy annak a határozo jele, hogy a másik csapatban
játszik – mondta Sven, és megigazíto a világoskék blúzom
gallérját. – Saját tapasztalat, kollegina. A középiskolában volt
barátnőm. Vera. Erénye érintetlen maradt egészen addig, amíg
elment egyetemre az Államokba, ahol az erényét valószínűleg
cafatokra tépte egy csapat egyetemista ú, és így Vera behozta
az erényességgel elvesztegete időt.
– Szegény Vera! – jegyeztem meg, azzal megnyaltam
hüvelykujjamat, és szája sarkából letöröltem egy kávéfoltot.
– Szegény én! – Sven eltolta a kezemet. – Annyira el voltam
foglalva azzal, hogy olyan ember legyek, amilyennek a
szüleim szere ék volna, hogy legyek, hogy teljesen
elmulaszto am a kurválkodásra használható éveimet. Ne
hagyd, hogy veled is ez történjen, Maddie. Menj, és legyél az a
kurva, aki mindannyian lenni akarunk. Üzekedj helye ünk is!
– Te most projektálsz – mondtam, és összerezzentem.
– Te pedig sokat mulasztasz – vágo vissza, és félig tréfásan
szegycsonton lökö . – Hónapok teltek el azóta, hogy
szakíto ál Chase-szel. Ideje továbblépni. Tényleg továbblépni.
– Továbbléptem. Tényleg.
Háromszor nyomtam meg a lift hívógombját gyors
egymásutánban. Klikk. Klikk. Klikk.
– Ó, nézd csak! Bejövő üzenet. Layla… – közölte Sven, és az
arcomba nyomta a telefonját.
Ó, elfelejte em megemlíteni, hogy mivel Sven és én nem
lehe ünk legjobb barátok, az én legjobb barátom le a legjobb
barátja. Ez eléggé bekavart a munka/magánélet
egyensúlyomnak, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy
időnként nem zavart. Zavart. Például ebben az esetben is.
 – …Hadd olvassam fel neked! „Mondd meg az
alkalmazo adnak, hogy élvezze ki ezt a hétvégét.
Kényszerítsd rá, hogy szórakozzon. Hogy akár hibázzon.
Hogy álmai pasijával aludjon, illetve ne aludjanak.”
– Én nem… – hebegtem, de Sven fejét ingatva elfordult.
Legyinte , és visszament a tervezőstúdióba. Áthajolt Nina
válla fölö , megnézte, mit csinál. Ekkor kinyílt a lift ajtaja,
besétáltam.
– Csak a hol estemen át.

♦♦♦

Fél órám volt még addig, hogy Chase értem jöjjön. Kopogtam
Layla ajtaján. Kinyito a, füle mögé simíto egy smaragdzöld
hajtincset. Hisztirohamos, sikító, rúgó négyévest tarto a
kezében. Layla mole , csak-a-seggemen-vannak-gödröcskék-
de-nekem-ez-éppen-így-tetszik stílusú lány; irigylésre méltó
ruhatára volt; hippi stílusú ruhák, bő szoknyák, csónaknyakú
kötö pulcsik. Mintha semmi baja nem le volna azzal, hogy a
gyerek éppen a dobhártyáját akarja visítással beszakítani.
Biztosan jól jön a zsebpénz.
– Nahát, megjö Mártír Maddie – csiripelte kedvesen, és fél
kézzel megszoríto a a karomat. Még nem öltöztem át. Kék
blúz, rajta nyomo mintás, piros cseresznyék, szürke, egyenes
szoknya és rózsaszín cipő.
– Nem kéne most az expasiddal lenned?
– Csak beugro am, hogy odaadjam a kulcsomat.
Ez szemenszede hazugság volt. Laylának volt kulcsa a
lakásomhoz, végszükség esetére. Csak beszélnem kelle vele,
mielő elmegyek.
– Köszönöm, hogy vigyázol Daisyre. Naponta háromszor
szoktam sétáltatni, minimum húsz percig. Az Abingdon
Square Park környékét szereti. Különösen a Frank nevű
mókust keresi előszerete el, és ugatja a többi kutyát. Csak
vigyázz, hogy ki ne szaladjon az útra! A kutyaeledeles
zacskójában van egy mérőpohár. Egyet reggel, egyet este. A
vitaminjai az evőeszközös ók melle vannak, sárga csomag.
Nem kell nagyon sokszor cserélni a vizét. Úgyis a
vécécsészéből iszik. Ó, és semmit ne hagyj a konyhapulton!
Megtalálja a módját, hogy kibontsa és felfalja.
– Ez úgy hangzik, mintha én lennék egy átmulato éjszaka
után – jegyezte meg Layla vigyorogva. – Frank? Hm. Komoly
a dolog ke őjük közö ?
– Frank számára sajnálatos módon igen…
Frank, a mókus különös ismertetőjegye a két szeme közö i
kopasz folt. Daisy nagyon szere e ezt a mókust, ezért
természetesen megete em, valahányszor a parkba mentünk.
– …Jut eszembe, ha rájön, hogy nem vagyok a közelben, a
cipődre pisilhet – gyelmezte em.
– Jesszus, akkor rosszabb, mint egy gyerek. A jövő-
csütörtökön-találkozunk exbarátod ezzel a búcsúajándékkal
gondoskodo róla, hogy ne felejtsd el.
Vállat vontam.
– Jobb, mint a C-H-L-A-M-Y-D-I-A.
– Tudom, hogyan kell betűzni.
A gyerek kiöltö e a nyelvét, mindke en hitetlenkedve
bámultunk rá.
– Köszönöm. Jövök neked eggyel – mondtam.
– Igazán szóra sem érdemes.
A gyerek a kezében már Layla haját ránga a és anyja nevét
üvöltö e.
– Irányítótorony Mártír Maddie-nek: o vagy? Azt
kérdeztem, hogy Sven felolvasta-e neked az üzenetemet –
kérdezte Layla, a kezében tarto hisztihalmot teljesen
gyelmen kívül hagyva. Gyűlöltem ezt a becenevemet. Azt is
gyűlöltem, hogy azzal érdemeltem ki, hogy soha senkinek
nem mondtam nemet, ha szívességet kértek tőlem. Példa 1:
részt veszek saját áleljegyzési partimon a Hampton-vidéken
ezen a hétvégén.
– Igen – feleltem, és vidám mosolyt erőlte em magamra. –
Bocsi, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. Felolvasta.
Idióta vagy.
– Te meg úgy nézel ki, mintha a halálsoron lennél.
– Úgy is érzem magamat.
– Nagyon sajnálom, édesem. Tudom, milyen borzasztó
dolog egy iszonyú jóképű, jó családból származó
multicsilliárdossal kiruccanni egy hétvégére a Hampton-
vidékre, miután négyszázötvenezer dolcsis jegygyűrűt húzo
az ujjadra. De túl fogod élni.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem én csekkoltam le,
mennyit ér a gyűrű. Layla volt, egy pohár bor melle (oké,
zacskós Capri Sun gyümölcslé melle ), abban a pillanatban,
hogy Chase kilépe a házból. Sürgős tanácskozásra hívtam át,
amelynek során megmuta am neki a gyűrűt, ő pedig
rákerese a Black & Co. Jewelry weboldalán, és arra a
következtetésre juto , hogy a gyűrű limitált kiadású volt, és
már nem eladó.
– Tudod, hogy mit jelent ez? – kérdezte, szemöldökét
ráncolva, azzal vodkát öntö egy pohárba, és a maradék
helyre Capri Sun narancslét csorgato . Rögtön leállíto am.
– Pontosan tudom. Azt jelenti, hogy el akarja hitetni a
családjával, hogy az eljegyzés igazi. Ennyi – próbáltam
optimizmusát leönteni egy jó adag valósággal. – Igazából
inkább úgy gondolnék rá, hogy elrabol egy hazug, arrogáns,
hűtlen sza… – A gyerekre néztem, aki teljesen elhallgato ,
szeme kiguvadt, úgy várta, hogy befejezzem a mondatot.
Köhécseltem egy kicsit, aztán kimondtam: – …szamár.
– Csúnyát mondo – mutato rám pufók ujjával.
– Nem mondtam csúnyát. Azt mondtam: szamár –
tiltakoztam. Egy négyévessel vitatkozom! Ethan szívrohamot
kapo volna, ha rájön, milyen diagnózist lehet felállítani
ebből.
– Ó! – A kölyök alsó ajkát előrebiggyesztve gondolkodo . –
Szejetem a szamajakat.
– A szóban forgó szamarat azonban nem szeretjük, Timothy
– mondta Layla, és megpaskolta a gyerek fejét. Egy ujjnyival
beljebb csukta az ajtót. – Megígérsz nekem valamit?
– Muszáj? – duzzogtam. Tudtam, hogy azt akarja, legyek
pozitív és optimista.
– Próbáld meg a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ne arra
gondolj, hogy kivel töltöd az idődet, hanem arra, hogy
hogyan. Arra, hogy egy százötvenmillió dolláros ingatlanban
leszel a milliárdosok negyedében, válogato ínyencségeket
eszel, olyan bort kortyolhatsz, amiből egy palack többe kerül,
mint a havi lakbéred. Vidd a vázlatfüzetedet. Kapcsolódj ki
egy kicsit a városi életből. Legyen ez az út a te megérdemelt
üzekedési vakációd.
– Csúnya szó! – szólt közbe megint Timothy.
– Azt mondtam, hogy szüzekedési. Nyilván szereted az
ártatlan játékokat. Homokvárat építeni, ilyesmi.
– Aha…
Nagyon szere em a legjobb barátnőmet, de annyira volt jó
szerepmodell a gyerekeknek, ahogy én egy fazék leves
vagyok. Nem is akart magának (gyereket, nem levest; Layla
imádta a levest). Ebben azonban igaza volt. Mármint abban,
hogy áleljegyzési partin veszek részt rémálmaim pasijával, de
legalább stílusosan teszem. Nem sokkal szakításunk elő
Chase és én a karácsonyt Hampton-vidéki birtokukon
töltö ük. Olyan hely, amit csak az HGTV-ben vagy celebek
Instagram-sztorijaiban lehet látni. A probléma csak az volt,
hogy Layla hírhedt elköteleze ségfóbiás. Az ő szívét nem
törte volna össze, hogy azzal a fér vel kell időznie, aki
összetörte a szívét, mert az ő szíve alapból sosem tört volna
össze.
– Tudod mit? Igazad van. Ezt fogom tenni. Pacsi, Timothy.
Mosolyogva nyújto am nyito tenyeremet a kölyök felé.
Üres tekinte el néze rám, és nem mozdult.
– Anya azt mondta, ne engedjem, hogy idegenek
megérintsenek. Mert elrabolhatnak.
Nem, ha a gyerekrabló megismeri a tüdőkapacitásodat.
– Akkor megegyeztünk. Jól fogod érezni magadat, nem
elemzel agyon minden pillanatot, és megengeded magadnak
azt a luxust, hogy egy jó kis bosszúbaszásban legyen részed
úgy, hogy nem kell kötődnöd a pasihoz.
– Hé! Azt mondtad, hogy… – Timothy csak bámult.
– Masszázs. Azt mondtam, hogy masszázs. Kösz, hogy
meghallga ad a TED-előadásomat – mondta Layla, azzal
becsapta az ajtót az orrom elő , mielő még le volna időm
az elő em álló hétvégével kapcsolatban tovább panaszkodni.
Ekkor ve em észre a „nap szavát”, amit Layla az ajtóra
ragaszto .
Születésnap: évforduló, ugyanaz a nap, amikor valaki születe ;
általában ünnepi alkalom, az emberek ajándékot adnak a
születésnaposnak.
Chase a születésnapján csalt meg.
Ezzel megint elborult a kedvem.

♦♦♦

Chase öt percet kése . Kétségtelenül szándékosan. A

pontosság mindig is az erényei közé tartozo . De ha a
bosszantásom olimpiai sportág lenne, halomban állnának az
aranyérmei, könyvkiadó szerződö volna az emlékirataira,
plusz szteroidbotránya lenne. Úgy állt be a parkolómba, hogy
két helyet is elfoglalt, egy igazi pszichopata lazaságával
akadályozta a forgalmat, mint akit tényleg nem érdekel, mit
gondolnak róla az emberek. Kiszállt, megkerülte a kocsit, szó
nélkül kikapta a bőröndöt a kezemből, és a csomagtartóba
dobta. Mögö ünk sofőrök dudáltak, öklüket rázták felénk
lehúzo ablaknál, és fejüket kidugva elég hangosan fejezték ki
lesújtó véleményüket (autó)vezetési képességeiről, és
különböző, kreatív módokon kívántak neki akut testi
sérüléseket. Egyesek vérfertőzésre buzdíto ák. Chase lazán,
egyáltalán nem sietősen visszaült a kocsiba, és becsatolta a
biztonsági övet. Én még a sistergően forró járdaszegélyen
álltam, próbáltam megbarátkozni a gondola al, hogy vele kell
időt töltenem. Lehúzta az utasoldali ablakot, és olyan, nem
éppen türelmes mosollyal néze rám, amilyennel az
alkalmazo aira szoko nézni, és amitől az ember olyan
hülyének érezte magát, hogy legszívesebben azonnal
munkavédelmi sisakot húzo volna beltérben.
– Lámpalázad van, szerelmem?
Úgy mondta ki a szerelmem szót, mintha káromkodás le
volna. Emlékeztetnem kelle magamat, hogy az elmejátékai
nem számítanak. Nem fontos.
Ronan Black számít. A húga és az anyja számít. A szívük. A
lelkiismeretem.
– Persze – feleltem kissé gúnyosan. – Nem szeretném, ha
álapósom, álanyósom, álsógornőm rájönnének, hogy
álmenyük, álsógornője nem olyan kedves és bájos, mint
korábban gondolták.
– Hallo ál már a te esd, míg tényleg meg nem teheted
kifejezésről?
– Egészen biztos vagyok abban, hogy az életedben szerepet
játszó nők ezt jól ismerik – vágtam vissza.
Fanyar mosollyal néze rám.
– Lehet, hogy a kapcsolatunk nem volt kapcsolat, de az
orgazmusok nagyon is valódiak voltak.
Mögö e a kocsik folyamatosan dudáltak. A hang a
fejemben zsongo , visszhangzo . Azt akartam, hogy Chase
tudja: bár beleegyeztem, hogy segítek neki, nem leszek olyan
mindent igenlő igen-nő, aki enged az ő bármilyen ötletének és
szeszélyének.
– Szállj be, Mad. Hacsak nem akarsz a fél utcával verekedni.
– Csábító lehetőség – mordultam rá. Úgy értem, az volt.
Vigyorgo . Tudomást sem ve a mögö e gyülemlő káoszról,
ahogy egyre több autó torlódo fel. Nem szoktam
megvárakoztatni másokat, de az udvariasságra törekvést
felülírta az, hogy tudassam vele álláspontomat. Tudnia kell,
hogy komolyan gondolom.
– Ha ideges vagy, képzeld el, hogy mindenki meztelen.
– Rendben – feleltem, és tekintetemet a lehető leglejjebb
vi em, amennyire abban a testhelyzetében lehetséges volt. –
Fázik, Mr. Black?
Felnevete , élvezte a szóváltást.
– Nem emlékszem, hogy ilyen feleselős le él volna.
– Én pedig nem emlékszem, hogy ilyen kibírhatatlan le él
volna – vágtam vissza, és az után ve em észre, hogy ez igaz,
miután kimondtam. Amíg együ jártunk, sokkal
udvariasabbnak és visszafogo abbnak tűnt, én pedig… szóval
én kevésbé voltam önmagam.
Beültem a kocsijába. Egész úton az ablakon néztem kifelé,
néztem, ahogy Manha an magas épületei lassan siklanak el a
szemem elő . Olyan volt, mintha gyorsan lapoztam volna egy
magazinban; a látvány annyira gyorsan változo ; minden
fényes volt a csillogóan tiszta ablakon át. Ahogy elhagytuk a
várost, az egész héten felhalmozo , addig a teendőlisták és
munka mögé rejte hisztéria lassan a felszínre szivárgo .
Hogyan tudnám leplezni az elemi erejű gyűlöletet, amit ez
iránt a fér iránt érzek? Képtelen vagyok megcsókolni,
képtelen vagyok megfogni a kezét. Jesszus, csak ekkor ese le,
hogy elvileg egy szobában kell lennem vele. Azt már nem.
Csak a testemen át. Illetve éppen azon nem.
Elég nehezen tudtam megmagyarázni a helyzetet Ethannek
pár nappal az után, hogy beleegyeztem, hogy részt veszek
ezen a kudarcra ítélt eseményen, amikor Chase váratlan
látogatása után találkoztam vele. Feltártam neki az egész
helyzetet, azt is, hogy Chase megcsalt, hogy az apja haldoklik,
és azt is, hogy tudom, milyen elveszíteni egy szülőt. Aztán
elmondtam neki, hogy Sven és Layla milyen nevet ragaszto
rám. Mártír Maddie.
– Egészen biztos, hogy neked ez rendben van? – kérdeztem
Ethant már vagy milliomodszor egy tál xiaolongbao és kínai
sörök melle . Óvatosan adtam elő. Pontosan tudtam, milyen
őrültségnek tűnik. Ethan és köztem szóba sem került a
kizárólagosság; laza kapcsolatunk volt, még le sem feküdtünk
egymással, nemhogy felcímkézzük, mik vagyunk egymásnak.
Pár csók történt közö ünk, semmi más. Azt akartam, hogy
álljon a sarkára, és mondja azt, hogy neki nem tetszik ez az
ötlet. Tökéletes kifogás le volna. De Ethan, aki mindenben
csak a jót lá a – gyaníto am, hogy a sorozatgyilkosokban is –,
egyszerűen csak bólinto , újabb apró gombócot fogo meg az
evőpálcikával, és a szájába dugta.
– Hogy biztos vagyok-e benne? Több, mint biztos.
Megtiszteltetés, hogy veled járhatok. Jó ember vagy. Ez a
Hampton-vidéki hétvége is csak azt bizonyítja, hogy te –
mondta, evőpálcikájával rám mutatva – csodálatos lány vagy.
Chase Black iszonyú bolond volt, hogy megcsalt téged, és te
mégis segítesz neki. Fantasztikus ember vagy.
Néztem, vártam, hogy a másik tantusz is leessen.
– Ráadásul nem kötö ünk ki egymással kizárólagosságot,
ugye? – Tarkóját dörzsölte, és elpirult. – Hiszen még nem is…
tudod.
Tudtam.
Vállat vont.
– Szóval… nem vagyok olyan helyzetben, hogy… Úgy
értem, felőlem rendben van. Tényleg.
Valami okból nyugtalansággal töltö el a reakciója. Azt
akartam, arra számíto am, hogy legalább egy kicsit idegesíti a
gondolat, hogy az exbarátommal töltöm a hétvégét. Ami
teljesen irracionális, mivel én egyáltalán nem viselte em
különösebb birtoklási vággyal Ethan iránt, és mert igaza
volt… ő és én tényleg nem voltunk mindenki mást kizáró,
szoros kapcsolatban.
A valóságban Chase a gondolataimban olvaso .
– Van neve? – kérdezte, kizökkentve gondolataimból. Nem
néze rám, az elő ünk torlódó forgalmat gyelte. Úgy tűnt,
mintha az egész világ Long Island hamptoni csücske felé
tartana. Kamionok, kisteherautók, Priusok és kabriók vártak
véget nem érő sorokban.
– Ne kezdd… – gyelmezte em.
– Ccc… Milyen érzékeny vagy! Én is az lennék, ha a
partnerem olyan hülye lenne, hogy elenged Hampton-vidékre
egy egész hétvégére olyan fér vel, aki előzőleg úgy baszo
meg, hogy kevesebb, mint húsz perc ala három egymást
követő nagy orgazmust élhe em át.
– Lehetnél esetleg ennél nagyobb faszfej? – kérdeztem,
hirtelen felé fordulva, és elég dühös pillantással néztem rá.
– Igen, de ahhoz már gumit kéne húznom.
Megkönnyebbülés volt szakítani Chase-szel. Hat hónapig
jártunk együ , és ez idő ala folyamatosan össze voltam
zavarodva, folyton helyre kelle igazítanom magamat, mert
nem mindig tudtam, hogyan beszéljek, mit mondhatok a
jelenlétében, és mit nem. A hangom mindig kissé magasabb
volt, amikor őt a közelemben tudtam, és öncenzúráztam
szavaimat, gondolataimat; próbáltam olyan nő lenni, akivel
elképzelésem szerint Chase Black randizni szeretne. Annyira
éreztem, hogy az én ligámnál sokkal magasabb osztályban
játszik, hogy arra koncentráltam, hogy jól érezze magát, és ne
kövessek el több hibát, mint akkor, amikor megismerkedtünk.
Mindig kevesebbnek éreztem magamat. Kevésbé vonzónak,
kevésbé stílusosnak, kevésbé okosnak. Gyűlölni sokkal
könnyebb volt, mint együ járásunk fél évében azzal
próbálkozni, hogy belopjam magamat keserű szívébe.
 – Szóval… a pasi neve?
Chase nem engedte el a témát.
– Miért tartozna ez rád? – kérdeztem. Körömlakkomat
kezdtem kapargatni, hogy lefoglaljam valamivel a kezemet, és
ne fojtsam meg.
– Rám tartozik, hogy a menyasszonyomat ki farkalja –
jelente e ki teljesen tárgyilagosan. Megállt a kezem a
mozdulat közben; már nem a körmömet kapartam, hanem a
körmöm holdacskájára nő nom bőrt húztam, míg ki nem
szakadt.
– Színlelt menyasszony – javíto am ki.
– És igazi púp a farkamon.
– A fenébe, Chase, hogyhogy még mindig nőtlen vagy?
Hiszen te vagy a legkellemesebb, legudvariasabb fér , akit
valaha ismertem.
– Az én döntésem, hogy nem nősülök – vágo vissza
leereszkedő mosollyal. – Ahogy a te döntésed volt az, hogy
bárkivel randizol, aki él és mozog, csakhogy ne legyél
egyedül.
Aúúú. Ez fájt. Feszélyeze csend uralkodo az autóban, de
egészen biztos voltam abban, hogy Chase tényleg elhiszi, amit
mondo . Úgy döntö em, hogy belemegyek a játékba. Nem
mintha le volna rejtegetnivalóm. Büszke voltam Ethanre.
– Ethan. Ethan Goodman.
– Goodman – ismételte Chase, a nevet halk fü yel kísérve.
– Szép volt, Chase. Nem is tudtam, hogy ez a szó szerepel a
szókincsedben. Milyen íze volt?
– Mint két egész három tized gyerek, egy megnyomorító
jelzáloghitel egy westchesteri házon, amit nagyon utálsz, és
enyhe fokú, idült alkoholfogyasztással párosuló életkrízis
negyvenévesen – mondta, csak az utat gyelve. – Mivel keresi
Ethan Goodman a betevőt?
– Orvos – feleltem. Éreztem, hogy felforrósodik az arcom.
– Hmmm. A plasztikai sebészetet kizárom, azon az alapon,
hogy az túl szexi… ami azt illeti, a sebészet egy az egyben túl
szexi. Nem úgy néz ki, mintha biztos keze lenne.
Fogorvoslásra tippelek. – Elhallgato , bosszúsan nézte az
elő e álló járműveket. – Nem. Az valamilyen szinten
 j y
jövedelmező. Meggondoltam magamat. Ethan Goodman
gyermekorvos. – Fejét rázta, olyan gonosz vigyorral néze
rám, hogy szinte éreztem, ahogy a bőrömet nyaldossa.
– Ezt úgy mondod, mintha az valami nagyon rossz dolog
lenne – mondtam. Szemem összeszűkült. – Életeket ment.
– Privát praxisban – folyta a, mintha meg sem szólaltam
volna. Megint fején találta a szöget. – Szóval gyakorlatilag
abból áll a munkája, hogy fejlődési kartonokat tölt ki
kézírással, amit rajta kívül senki nem tud elolvasni, és kölykök
seggén keletkeze apró pörsenéseket vizsgál. Hadd találjam
ki… azt mondta, azért csinálja ezt, mert vissza akarja adni a
segítséget a közösségnek, amelyből származik. Azt akarja,
hogy táguljon a perspektívája. Honnan is való? Dél-amerikai?
Ázsiai? Nem.. – Elhallgato , és olyan széles vigyorral néze
rám, hogy legszívesebben egyenesen orrba csaptam volna. –
Megvan. Afrikai. Elkötelezte magát e melle a közhelyes izé
melle .
– Persze, amennyiben az közhely, hogy életeket ment és
másokon segít. – Annyira felforrósodo az arcom, hogy már
nem sok hiányzo ahhoz, hogy felrobbanjak. – Jó ember.
– Nyilván. Benne van a kibaszo nevében is. Te pedig
éppen azért vagy most i , mert a jó ember Ethan éppen valami
külön bejáratú elköteleze ségben utazik.
– Tessék?
– Különben miért egyeze volna bele ebbe a felállásba?
Kíváncsi, hogyan alakul ez a hétvége ke őnk közö .
– Mi nem vagyunk együ . Olyan, hogy ke őnk, nem létezik.
Ethan és én a CsakKomolySzinglik.com társkereső oldalon
ismerkedtünk meg. – Nem tudtam megállni, hogy ezt ki ne
mondjam, de ezt a döntésemet rögtön megbántam. Ezt nem
szívesen reklámoztam, de azt akartam, hogy Chase tudja,
legalább egyvalamiben tévede . Úgy értem, nyilvánvaló, hogy
a puszta léte több szinten is téves és helytelen, de különösen
Ethan vonatkozásában.
– Felőlem akár a
FelesegulVeszekBarkitAkiHajlandoLeszopni.com oldalon is
összeismerkedhe etek volna, akkor sem változna a
véleményem. Ő nem ragaszkodik jobban hozzád, mint te
hozzám, és ti ke en egymásra erőltetitek ezt a szarságot
annak ellenére, hogy nulla szinten működik köztetek a kémia,
és az egész csak azért jö össze, mert nem akarsz egyedül
lenni. Bújj szépen ágyba. Ráérsz később megköszönni.
– Te aztán tudsz beszélni – mordultam, és folyta am
körömlakkom lekarmolásának műveletét. Kellemetlen szokás
volt, próbáltam leszokni róla, de még erősebb volt a késztetés,
hogy rózsaszín Moroccan Nights körömlakkpernyével
szórjam tele a drága Tesláját.
– Többet is tudok, nem csak beszélni – jegyezte meg halkan.
– Bármennyire csábító, hogy akkor legalább befogod a
szádat… kösz, nem.
Hirtelen visszafordultam az ablak felé; biztonságosabbnak
találtam, ha másokat nézek az autójukban; próbáltam normál
ritmusra csillapítani gyors szívverésemet. Azt hi em, a
beszélgetésünknek vége. Reméltem, legalábbis. És aztán…
– Remélem, megelégszel azzal, hogy a következő ötven
évben csak lekapcsolt lámpa melle , misszionárius pózban
dughatsz, minden nap zabpehely a reggelid, és a kis
kedvenceidet ócska valóságshow-szereplők után nevezed el,
akiket a gyerekeid imádnak.
Tovább gyötört. Legszívesebben levete em volna a
bőrömet, és kimásztam volna a kocsiból, de nem bíztam
Chase-ben, hogy nem tesz iszonyú illetlen dolgokat
hátrahagyo testemmel. Szívemhez kapva döbbenetet
színleltem.
– Ó, milyen borzasztó lehet tisztességes, csendes életet élni
egy becsületes fér vel, gyerekeket nevelni, és házi
kedvenceket tartani. Ez maga a re enet. A gondola ól is
borzongok. Könyörögve kérlek, hagyd ezt abba!
Ferde pillantást vete rám.
– Jól áll neked a maró gúny…
Vártam, hogy jöjjön a csípős visszavágás. Chase nem
okozo csalódást.
– Sajnálatos módon ez az egyetlen, ami jól áll neked, és nem
vagy benne nevetséges.
– Nem fognád be végre? Elég baj az is, hogy erre a
hétvégére kényszeríte él. Ne tegyél nekem kéretlen
megjegyzéseket a stílusomról, és ne elemezgesd a jelenlegi
kapcsolatomat. Egyszerűen egy kedves, normális pasit akarok.
Magamnak is nehéz volt elismerni, hogy ezek után még
jobban idegesíte a leendő szex Ethannel. Ha nem tépi le a
ruháimat, és nem lök tüskés falnak egy BDSM-tömlöcben,
akkor nagyon csalódo leszek, és csalódo ságom alapja
pusztán az a tény lesz, hogy Chase nagyjából minden mást
pontosan tippelt vele kapcsolatban.
Nem, nem. Ethannek nincsenek kétségei velem kapcsolatban –
dorgáltam magamat. Már három teljes hete jártunk, de még
nem feküdtünk le. Teljesen nyilvánvaló, hogy hosszú távra
tervez.
Szemem sarkából lá am, hogy Chase a fejét ingatja, és
magában nevet.
– Mad, te nem azt akarod, amit a rendes, normális emberek
akarnak.
– Te nem tudod, hogy mit akarok.
Újabb csend. Lelkem a nagyon futurisztikus kinézetű
műszerfalba verte a fejét. Miért vagyok én elfogult olyan
emberek iránt, akiket nem is ismerek? Miből gondoltam, hogy
ez jó ötlet? De soha nem voltam képes megtagadni, ha jót
tehe em valakivel. Ezért nem köptem be a munkahelyemen
Ninát, hogy szemétkedik velem. Tudtam, hogy a divatiparban
elég nehéz gyakornoki állást szerezni, ezért inkább lenyeltem,
hogy Nina naponta sérteget. Mindig volt nálam csokoládé
arra az esetre, ha valaki a metrón eszméletét veszti, és hirtelen
cukorbevitellel kell a vérnyomását normalizálni. Ez olyan Iris
Goldbloom-tulajdonság volt, amit örököltem.
– Baráti emlékeztető… El kell játszanod, hogy kedvelsz
engem – csa ant Chase hangja egy idő után. Hosszú, tökéletes
ujjaival a kormányon dobolt. Behunytam a szememet, és orron
át mély levegőt ve em.
– Tudom.
– Meggyőzően.
– Elég meggyőző tudok lenni.
– Ez vitatható. Lehet, hogy érintés is szükségessé válik.
Könnyed paskolás nem stratégiai helyeken, és így tovább –
mondta, tekintetét egy pillanatra sem véve le az útról.
 – Neked elment az eszed?! – mordultam rá.
– Per pillanat igen, mivel i vagy melle em. Ennek
eredményeképpen el kell játszanunk a szerelmespárt.
– El fogjuk játszani. Most pedig, kérlek, megtennéd, hogy
elhallgatsz végre? Szívességet teszek neked. Nagy szívességet.
Ne akard, hogy megbánjam – nyögtem ki végül, és nagyon
közel voltam a teljes összeomláshoz. Arcom izzo , szemem
könnybe lábadt, és úgy éreztem, mintha valaki belülről vágo
volna orrba.
Meglepetésemre befogta a száját.
Átsuhantunk Long Islanden; a Tesla halk búgása volt az
egyetlen há érzaj az út folyamán. Behunytam a szememet, és
éreztem, hogy torkom önkéntelenül összeszorul. Feszengve
nyeldekeltem.
Nagyon vágytam a fegyverszünetet. Azt akartam, hogy
Chase tegyen egy lépést hátra, és hagyja, hogy összeszedjem
magamat, a lehetőségekhez mérten helyreállítsam
megtépázo önbecsülésemet, és rendet teremtsek zilált
gondolataimban. Valami jelre vágytam, ami azt mutatja, hogy
helyes, amit teszek, és nem árt a szívemnek, sem az ő
családjának.
Legszívesebben azonban elmenekültem volna. Messze,
olyan messze, ahol nem éri el a szívemet, mérgeze karmaival
nem tudja megragadni, és nem törheti össze.
Van egy titkom, amit senkinek nem mondtam el. Laylának
sem.
Éjszakánként néha úgy éreztem, mintha Chase borotvaéles
körmei csusszantak volna a szívemen. Még nem tudtam
túltenni magamat rajta. Nem igazán. Nem is gondoltam, hogy
ez szerelem lenne… de volt valami Chase személyiségében,
amit különösen szere em.
Megszállo ja voltam.
Felemészte .
Teljesen beleszere em.
Csak az volt a probléma, hogy tudtam, a Misszionárius
Ethan kíméletesebb lenne a szívemmel, mint a Chase-alul-én-
rajta-ülve-há al-az-arcának pozitúra.
 NEGYEDIK FEJEZET

Chase

Az első, amit észreve em Madison Goldbloomon, amikor

véletlenül találkoztam vele a Croquis liftjében? Gyönyörű,
gesztenyebarna szeme.
Na, jó. A cickói. Pereljetek be.
Bárki más valószínűleg átlagos, kellemes alakú ciciknek
találta volna. Sőt, szerényen el voltak rejtve egy tökéletesen
szolid, bár vizuálisan eléggé szemsértő rúzsmintás, fehér,
garbónyakú felső alá. De olyan peckesen álltak – olyan
átkozo ul kerek és kiálló bimbójú volt mind a ke ő –, hogy
képtelen voltam nem észrevenni és konstatálni, hogy
valószínűleg tökéletesen illenek a tenyerembe.
Annak érdekében azonban, hogy ezt az elméletemet
bizonyítsam, előbb étellel és borral kelle traktálnom a
hölgyet. Mivel a természet arra ösztönzö , hogy e
törekvésemet mielőbb meg akarjam valósítani, még aznap este
Manha an legjobb é ermeinek egyikébe vi em Madisont;
költséget – és bókokat – nem kímélve igyekeztem mindent
megtenni azért, hogy a tenyér-cici arányt mielőbb empirikus
kísérle el ellenőrizhessem.
(Amiben sikerrel jártam. Elméletem beigazolódo .
Tudomány, baby. A tudomány sosem téved.)
Madison az átlagos emberi termetnél kisebb volt, ami
teljesen rendben van, mivel eleve gyűlölöm az embereket,
szóval minél kevesebbet kapok belőlük, annál jobb. Sajnálatos
módon azonban ez a bizonyos személy szexcsapda volt. Mert
ami méretben hiányzo belőle, nem hiányzo lelkesedésben.
Élénk, eleven, jószívű, és kifulladásig tudo szenvedélyesen
beszélni olyan dolgokról, amiket szerete . Az utcán
csecsemőknek gügyögö , kutyákat simogato meg, a metrón
vadidegenekkel ve fel szemkontaktust. Olyan életerős és
vidám volt, amihez nem szoktam hozzá, nem éreztem jól
magamat tőle, és eléggé feszélyeze .
Ami a ruháit illeti… legszívesebben letéptem volna róla,
mert egyszerűen borzalmasak voltak, és ennek semmi köze a
szexhez.
Nem úgy volt tervezve, hogy futó kalandnál több legyen.
Meg sem fordult a fejemben a gondolat, hogy a szokásos
fogyaszthatósági időnél, egy hétnél tovább tartson.
Kapcsolataim kifutása általában koordinálta magát a hűtőmbe
pakolt dobozos tej szavatossági idejével. Életem harmincegy
évében, mielő vele megismerkedtem, csak egy barátnőm
volt, és annak a viszonynak olyan iszonyúan tragikomikus
vége le , hogy valahányszor rágondoltam, mindig eszembe
juto , hogy az ember alap beállíto sága szerint hibás és
kiszámíthatatlan, és bár az emberekkel való érintkezés
elkerülhetetlen, jobb, ha megtartjuk a legalább egy lépés
távolságot.
Aztán jö Madison Goldbloom, és abrakadabra! Megjelent
a második számú barátnő. Ha ragaszkodunk a fogalmi
pontossághoz, nem érdemelte ki ezt a címet.
Egyszerűen ellopta.
Mad és én már a megismerkedésünk estéjén együ voltunk
(a munkahelyi kapcsolatokra vonatkozó tilalom ránk nem
vonatkozo , mert nem ugyanannál a cégnél dolgoztunk).
Nagyon nagy, nagyon barnás-zöld-zöldes-barna-mindegy-is-
színű szeme volt, rövid frizurája, amitől elég drámai, ha-nem-
vigyázol-lassan-ellopom-a-szívedet Daisy Buchanan-kinézete
volt; az ajka olyan telt, hogy valahányszor megmozdult,
félmerev le a farkam.
Vagyis valahányszor megszólalt.
És ez kibaszo ul sokszor fordult elő.
Miután az első randin lefeküdtem vele, folyamatosan
íroga unk egymásnak. Azt mondta, általában nem szoko az
első randin szexelni, és ezek után egy kicsit lassítani szeretne.
E ől persze csak még jobban akartam, szinte azonnal. És így
le . A harmadik üzenetváltásnál az alapelveit kihajíto a az
ablakon, és az én szabályaim szerint kezde játszani. Igen
hamar kialakult a kellemes és kényelmes rutin: előbb
vacsoráztunk, utána szexeltünk. Ez a program elég gyakran
előfordult hét közben. Visszatekintve talán túl gyakran is. A
melle mia volt, és azon tény mia , hogy borzalmas (nem
győzöm eléggé hangsúlyozni, mennyire borzalmas) ruhái ala
szexi kombinékat és a kombinéhoz illő fehérneműt viselt.
Talán bizonyos mértékig hibás vagyok abban, ahogy
megadtam többszörösére hosszabbíto alkalmi viszonyunk
alaphangját. Egy bizonyos ponton stratégiai hibát köve em el.
Logisztikailag teljesen racionálisnak tűnt, hogy Madison
egyedül is bejuthasson a lakásomba. Kényelmes megoldás
volt, hogy amikor csak akarom, a rendelkezésemre álljon; az
idegeimre ment, hogy folyton csengetnie kelle . Nem volt
semmi érzelem abban a döntésben, hogy pótkulcsot adtam
Mad kezébe. A házvezetőnőmnek és a személyi
asszisztensemnek is volt kulcsa a lakásomhoz, és nem
fenyegete az a veszély, hogy bármelyiküket feleségül kérjem.
Ami azt illeti, a személyi asszisztenseimet majdnem olyan
gyakran válto am, mint a fehérneműt.
És csak a pontosság kedvéért: nagyon ügyelek a higiéniára.
Az, hogy gyakran vi em Madisont moziba… azért volt,
mert őszintén kíváncsi voltam, hogy mit akar megnézni.
Pereljenek be, hogy Guillermo del Toro- és Tarantino-rajongó
vagyok. Nem arról volt szó, hogy összebújtunk a nézőtéren,
sőt, a pa ogato kukoricán sem osztoztunk (az első
mozizásunkkor egy zacskó M&M’s cukorkát öntö a
kukoricájára. Ennek az első gyelmeztető jelnek kelle volna
lennie, hogy ez a nő a vadonban nevelkede ).
Öt hónapig tarto , mire rájö em, hogy kapcsolatban
vagyunk. Járunk. Vagy valami ilyesmi. Mad mutato rá erre.
Kedves, sőt, imádni való módon te e. Mint Gondos Bocs
henteskéssel. Azt mondta, az apja két hétig a városban lesz, és
megkérdezte, akarok-e találkozni vele.
– Miért akarnék találkozni vele? – kérdeztem teljesen laza
társalgási hangon. Tényleg, mi a kibaszo okom lenne rá?
Válaszától félrenyeltem a whiskeyt. Azt a kiváló skót single
malt nedűt, amit éppen egy barátom partiján iszoga am. Nem
azért vi em Madisont magammal oda, mert úgy gondoltam
volna, hogy egy pár vagyunk, hanem mert kevesebb
vesződséggel járt, hogy velem volt o , mintha utána el kelle
volna mennem érte.
– Hát azért, mert te vagy a pasim – felelte, szempilláját
rezegtetve, Cosmo koktélját úgy két marokra fogva, mintha
turista lenne, aki a legjobb Carrie Bradshaw-szerű életet akarja
élni.
(Megjegyzés magamnak: tényleg turista volt; Pennsylvania
államban nő fel. Utána kelle volna néznem, hogy
deportáltathatnám-e oda, bár abban a helyzetben már jóval
több mint tizennégy munkanap telt el.)
Az a bemutatlak-az-apámnak pillanat volt az, amikor
rádöbbentem, hogy senkit nem farkaltam meg, amióta
Madisont megismertem, rajta kívül, persze, és a közeljövőre
vonatkozóan nem is volt ilyen vágyam (lásd még:
vuduvagina). Ekkor tűnt fel az is, hogy gyakran beszélünk
telefonon (akkor is, amikor gyakorlatilag nem sok
mondanivalónk van egymásnak). És hogy természetesnek
ve em, hogy a hétvégi terveimben ő is benne van (megint
csak azért, mert farok végére vagyok rögzülve).
Ez, és a tény, hogy karácsonykor bemuta am a szüleimnek,
jelzésértékű volt; azt jelezte, hogy a dolgok kezdenek
komolyra fordulni, és ami köztünk van, az már egyáltalán
nem csak sima dugópartneri viszony.
Pontosabban fogalmazva: hogy ez omlo össze és tűnt el,
egész élet lozó ámat a pokol tüzére hajítva. Ezzel hivatalosan
is elkeltem és megbarátnősültem; pedig éppen ezt a két
állapotot akartam elkerülni olyan szinten, hogy az első
kudarca után megfogadtam, ez nálam soha többé nem fog
bekövetkezni. Ezért azt te em, amit tennem kelle , hogy
eltávolítsam Madison Goldbloomot az életemből. Hogy
lerántsam magamról, gyorsan, mint az erős ragtapaszt: minél
gyorsabban, annál kevésbé fáj.
Azt hi em, köztünk vége.
Egyszer s mindenkorra.
Túl akartam tenni magamat a kis termetű, nagy szájú, szex-
förtelmes-Babe e-cipőben nőn, aki úgy gondolja, hogy
huszonhat évesen alsószoknyát viselni nem eszement dolog,
hanem trendi.
Aztán az apám forró krumplit dobo egyenesen a kezembe,
és én ide-oda dobálom, nem tudom hova tenni, és i vagyok,
Madisonnal, ráadásul én kértem, hogy jöjjön velem. Pontosan
azt teszem, amit soha-többé-nem-tenni esküvel fogadtam
magamnak.
– Hát i vagy!!!
Anyám úgy kopogo a szélvédőmön, mint egy kerge
kenguru, ahogy a Teslát leparkoltam a Hampton-vidéki
birtokon. Madison rögtön felriadt mély szendergéséből.
Végigsimíto az állán, hogy ellenőrizze, nem csorgo -e a
nyála – de igen –, azzal felült, és megigazíto a gyöngyös
hajpántját.
Megtehe em volna, hogy adok neki pár másodpercet, hogy
összeszedje magát, de azt te em, amit minden világklasszis
seggfej tenne: kilöktem az ajtómat, és megkerültem a kocsit,
hogy megölelhessem anyámat.
– Milyen volt a forgalom?
Anyám gondosan manikűrözö körmei a vállamba
mélyedtek. Csókokkal boríto a el arcomat, és alig lepleze
pillantásokat vete a kocsi belsejébe. Alig tudta visszafogni
magát, olyan izgato volt.
– Egészen kibírható.
– Remélem, Madisont nem bosszanto a a zsúfoltság.
– Imádja a dugókat. Dugóban ülni a kedvenc időtöltése.
A második kedvence az, hogy ártatlan fér akat ránt
kapcsolatba.
Akárhogy is, mióta jelent Madison többet olyan triviális
kényelmetlenségnél, mint a nagy forgalom? Ez van, ha az
ember még soha nem vi a családi o honba nőt. Az első
úgyneveze partnerem. A szüleim úgy bántak vele, mintha
maga Jézus Krisztus jö volna el.
Kinyito am az ajtót Madisonnak, segíte em neki kiszállni,
valójában azonban a valóság karjába löktem. Lesimíto a
egyenes szoknyáját, próbálta megőrizni méltóságát.
Anya úgy ragadta meg Madisont, mint egy pro baseball
sorhátvéd; a kocsihoz szoríto a. Javára legyen írva, Mad
közepesen hitelesen játszo a a boldog menyasszonyt. Ez azt
jelenti, hogy esetlenül viselkede , de ez nem haladta meg az
elegancia hiányának szokásos mértékét. Miután
összevisítozták egymást, anya minden szögből alaposan
megvizsgálta az eljegyzési gyűrűt, óóózo és ááááhzo az
ámula ól, mintha életében először láto volna gyémántot.
Szép darab volt, a Black & Co. exkluzív kollekciójából. A
legőrültebb árú, iszonyat drága egyedi ékszert kértem, ami
csak volt. Olyasmit, amiről lerí , hogy a-vőlegény-gazdag, de az
is, hogy semmit-nem-tud-a-leendő-menyasszonyáról. Ez így
tökéletes ke őnkre.
– Remélem, nincs ellenedre, de a terveze nél kisebb
esemény lesz. Nem volt sok időnk az előkészületekre, mivel
Ronan…
Anyám hangja elcsuklo . Madisonnak szabadkozo .
Madison szinte hisztérikusan rázta a fejét.
– Nem, nem. Teljesen megértem. Az, hogy ezek közö a
körülmények közö … egyáltalán… Ó! – körülnéze . – Ez
egészen csodálatra méltó!
– Ne aggódj! Így is te leszel a bál szépe – jegyeztem meg, és
megpaskoltam Madison vállát. Olyan melegséggel néztem le
rá, amilyen meleg egy vajkés tud lenni. Lehet, hogy elég
Hallmark- lmet néztem, de az is lehet, hogy nem;
mindenesetre próbáltam meggyőzően játszani a szerető
vőlegényt. Mintha taposómalmot hajto am volna. Az igazság
az, hogy a cardio volt az egyetlen oka, hogy nem aludtam el,
nem dőltem el, mint egy darab fa a faszságtúlterheléstől.
– Nagyon kedves vagy – felelte Madison, és kezét a vállán
nyugvó kezemre szoríto a, nyilvánvalóan abban a
reményben, hogy néhány csontomat eltörheti.
Alig tudtam megállni vigyorgás nélkül.
– Veled nem lehet elég kedvesnek lenni.
– Ó, hagyd már abba! – felelte feszes mosollyal. – Tényleg –
nyomatékosíto a.
Anyám tekintete közö ünk cikázo , és láthatóan nagyon
élvezte, ami vélelme szerint közö ünk történt. Összecsapta a
kezét.
– Nahát, ti ke en!
Bár Madison nem te semmi olyan rosszat, amivel
tönkrete e volna a képet, a szerető-leendő-menyasszony
szerepben messze nem nyújto Oscar-jelölésre méltó alakítást.
Ha olyan kérdést kapo , amire csak hazugsággal lehete
válaszolni, behúzta a nyakát. Az arca olyan céklavörös volt,
hogy azt hi em, szétrobban a feje. És olyan udvarias, te ete
lelkesedéssel viszonyult hozzám, mintha valami rossz
tésztakép lennék, amit egy különösen zavart, zaklato gyerek
csinált.
– Katie alig várja, hogy találkozhasson veled, és azt hiszem,
még nem ismered Chase bátyját, Juliant és Julian feleségét,
Ambert. Tavaly karácsonykor nem voltak i . Amber
családjánál ünnepeltek, Wisconsinban – fecsege és áradozo
anya, nem egészen ebben a sorrendben, azzal megragadta
Madison kezét, és tíz gyötrelmes perc után végre beveze e a
házba. – A lányuk, Clementine nagyon édes.
– Cuki lehet – sikkanto Mad, és hagyta, hogy anyám maga
után vonszolja. Hátra sem néze .
Cuki. Kimondta. Tényleg kimondta. És én tövig benne
voltam ebben a nőben. Mi a fasz járt a fejemben?
Két, egyenruhás alkalmazo jelent meg a bejáratnál, és
rohantak behozni Madison bőröndjét. Abba a szobába
irányíto am őket, amiben együ leszünk – igen, együ
leszünk –, és pillantásom a Tesla melle i gol ocsira ese .
Eljátszo am a gondola al, mi lenne, ha egyenesen a
golfpályára mennék, ha beszállnék Julian és apa mellé, de
meggondoltam magamat. Nem vagyok hisztérikus kamasz,
hogy könyörögjek, vegyenek be engem is. Ráadásul fel kelle
mennem a Madison ügyön dolgozni. Muszáj felkészítenem,
mielő a Black-klán többi tagjával találkozik.
Apámnak megvolt az a félelmetes tulajdonsága, hogy
átláto a faszságokon, és sikeresen, valós időben elemze
szituációkat, személyközi dinamikákat. Nem tarto am volna
idegennek tőle, hogy felbontatja velem az eljegyzést, ha azt
veszi észre, hogy a menyasszonyom azt fontolgatja, leszúrjon-
e a steakkéssel. Elhatároztam, hogy az a nyomorult dolog
Juliannel várhat. Nem mintha apám közelében egymás
torkának esnénk.
Vonakodva indultam a birtok bal szárnyában levő
szobámba. Azt a részt a közvetlen családnak tarto uk fenn.
Julian a családjával a jobb szárnyban élt. A hivatalos indoklás
szerint azért, mert több helyre van szükségük. Ha ez három
éve van, még be is ve em volna. De most már nem. Most
Juliant már teljesen kívülállónak éreztem.
Madisont élénk beszélgetésben találtam Katie-vel és
anyával a szobánkban. Amber valószínűleg habfürdőt ve
valahol a nagy ház valamelyik fürdőszobájában; kipróbálja a
legújabb bőrápolási őrületet. A koalavért vagy a teknősszart,
vagy bármit, amit a atalabb kinézet reményében az arcára
kenhet.
Családom női még mindig Madison kezét fogták, szinte
túszul ejte ék, felváltva gügyögtek az eljegyzési gyűrűnek,
mintha újszülö le volna. Köhécseléssel jeleztem
jelenlétemet. Beléptem, átöleltem Mad vállát. A gesztus nem
volt ismerős vagy kellemes érzés. Még sosem öleltem így át,
akkor sem, amikor együ jártunk. Madisonnak vékony,
keskeny a válla; ezt addig nem ve em észre. Nem tarto am jó
ötletnek, hogy karom egész súlya ránehezedik. Más, hozzám
hasonló pasiknak nyilván nincs olyan termetű barátnőjük,
mint Mad, különben teljesen betakarnák. Csoda, hogy hetente
többször is rajta voltam. Fogalmam sincs, hogyan csináltam.
Abban a pillanatban olyan törékenynek tűnt melle em.
Elhatároztam, hogy nem helyezem a vállára karom teljes
súlyát, ennek következtében egy ujjnyira lógo a kezem a
levegőben a teste fölö . Eléggé kényelmetlen pozitúra volt, de
Mad nagyon törékeny.
Olyan kicsi, hogy talán nem is számít egy egész embernek.
Gyakorlatilag egy fél exbarátnőm van.
Csak ismerd el, hogy volt egy kibaszo barátnőd, te teljes méretű,
életnagyságú szar alak!
– Éppen azt kérdeztem Maddie-től, hogyhogy olyan sokáig
nem lá uk – fordult felém Katie, gyöngysorát babrálva.
Magas nő, haja sötét, kifogástalanul alultáplált alakját
előszerete el csomagolja elegáns ruhákba. Olyan ember, aki
beleolvad a környezetbe, bútordarabnak lehet nézni, és a
lehető legkisebb helyet foglalja el. Teljes ellentéte a kis
termetű, olívabarna bőrű Madisonnak.
 – Nem kérdezted; pontosabb kifejezés, ha azt mondjuk,
hogy elég erőszakosan fagga ad – igazíto am ki. Nem
akartam, hogy álmenyasszonyomat szükségtelen
kérdezősködésnek vessék alá. Hazudásképességét talán csak
divatérzékenysége múlta alul. Katie láthatóan
megbotránkozo ; sértve érezte magát csípős
megjegyzésemtől, és rögtön elég szarul éreztem magamat.
Mert bár a szerelmi kapcsolatok iránt meglehetős
ellenérzéseim voltak, a családommal általában normális
emberi módon szoktam viselkedni.
– Köszönöm, Chase. Nagylány vagyok, tudok vigyázni
magamra – jegyezte meg Madison feszes mosollyal.
Szükséged is lesz erre a képességedre azzal az aszexuális
bolonddal, akivel randizgatsz.
– Igazad van, drágám. Első kézből tudom, milyen nagylány
vagy – mondtam sokatmondó tekinte el, felvont
szemöldökkel nézve rá, és arra az egész arzenálnyi szexjátékra
utaltam, amit egyszer egy konyhai ókjában találtam, amikor
kávéskanalat kerestem. („Csak a helytakarékosság mia –
kiálto fel, amikor meglá a, mit lá am meg. – Ez egy kis
stúdiólakás.”) Madison, mint az megjósolható volt, egy
pillanat ala céklavörös le .
– Fontos, hogy az ember tudja, mi a jó neki, és mi nem –
felelte, a mennyezet felé fordulva, nyilván azért imádkozo ,
hogy ne robbanjon fel o helyben.
– Hát, igen – sóhajto Katie. Burkolt célzásaink cikáztak a
feje fölö . – Arra gondoltam, hogy most, miután megtudtuk
apáról, amit megtudtunk, újra terápiára járok.
Mad tekintete visszarebbent Katie-re; arckifejezése
rémültről szomorúra változo .
– Ó, szívem! – Megérinte e húgom karját. – Mindent meg
kell tenned, amit csak tenni lehet, hogy a lehető legjobb
lelkiállapotba hozd magadat. Szerintem ez nagyszerű ötlet.
– Te jártál terápiára? Amíg… miután…? – kérdezte Katie
reménykedő hangon. Húgom egy kicsit idősebb volt, mint
Madison, de tízszer olyan naiv. Ezt a nagyon véde ,
mondhatni, elszigetelt nevelésének tulajdoníto am, és annak,
hogy megvolt az a luxusa, hogy sosem kelle igazi
nehézségeket átélnie.
– Azt nem igazán engedhe em meg magamnak – felelte
Madison, orrát vakargatva, mire Katie szeme tágra nyílt a
döbbene ől. Igen. El is felejte e, hogy dilidokihoz járni luxus,
amit nem mindenki tud zetni. – De apám melle em állt. És
sokan mások a családból, szóval…
Vállat vont.
Furcsa csend állt be, ami ala Katie valószínűleg úgy
érezte, legszívesebben meghalna, én pedig úgy éreztem,
legszívesebben megölnék valakit, Madison pedig… ki a fene
tudta, hogy mit érze abban a pillanatban?
– Huss, huss, menjünk, Katie – csapta össze a kezét anya
vidám mosollyal. Ezzel kizökkente minket a révedezésből. –
Hagyjuk a szerelmespárt egy kicsit egyedül, hadd rendezzék
el a dolgaikat. Tízkor büfévacsora. Semmi különleges, csak
egy kis étel és beszélgetés. Szeretnénk, ha csatlakoznál
hozzánk, ha nem vagy túl fáradt.
Anya még egyszer megszoríto a Madison kezét, azzal
kivonszolta a húgomat a szobából, és becsukta maguk után az
ajtót.
Leve em a kezemet Madison válláról abban a pillanatban,
hogy felém fordult. Teljes erőből a lábamra lépe . Beletelt egy
másodpercbe, amíg rájö em, hogy a lába a lábamon van.
Szinte nulla volt a súlya. Tömegének nagy részét a testén
viselt ruha és azok a kiegészítők te ék ki, amiket valószínűleg
egy Claire’s árengedményes kosaraiban talált.
– Nem lehetünk ugyanabban a szobában – lenge e
mutatóujját a képembe. Éppen meglazíto am a
nyakkendőmet, és elindultam a gardróbszoba felé, ahol
minden évszakra megfelelő darabokból álló teljes ruhatár várt.
Tudtam, hogy utánam jön.
– Ezt a tényt azért ellenőrizd, Madison, mert úgy tűnik, egy
szobában vagyunk.
– Legalább háromszáz szoba lehet i – méltatlankodo ,
hevesen hadonászva, szorosan a nyomomban.
– Tizenke ő – igazíto am ki, és kihúztam az óra ókot.
Rolex vagy Cartier?
A helyes válasz a legkönnyebb darab volt, arra az esetre, ha
további ölelésekre kerülne sor. Tudtam, hogy legalább az
öregem elő színlelnem kell, hogy szeretem, és sajnálatos
módon ennek része volt az is, hogy időnként hozzá kelle
érnem. Ha csak feleannyira is örülnék neki, hogy i van, mint
anya és Katie örül, be lenne biztosítva a helyem a
mennyországban.
Szentséges isten, remélem, adnak valami szeszt a vacsoránál!
– Pont elég, hogy máshol aludjak – közölte Madison, és
szemem sarkából lá am, hogy csípőjét a polcokhoz támasztja.
Vékony derék. Széles csípő. Nem aránytalanul, mint az
emberi klónok tévés valóságshow-jaiban. Finoman nőies.
Minden porcikája kicsi, törékeny és kerekded. Arra
gondoltam, vajon az a Dr. Goody Izé értékeli-e ezt benne.
– Miért aludna egy szerelmes gerlepár két külön szobában?
Becsuktam a ókot, vetkőzni kezdtem. Arra számíto am,
hogy Mad elfordul, ha részleges meztelenségemtől sértve érzi
magát. Nem mintha nem láto volna még meztelenül. Egészen
közelről.
– Számos okból – felelte kifulladva, ujjaival csa intva. –
Fogadalmi szüzesség. Tegyük fel, hogy az esküvő utánra
tartogatom magamat.
– Édesem, amikor karácsonykor i voltunk, elég
egyértelműen elénekelted a szűztelenség oráltóriumát a
kamrában, a jacuzziban, három hálószobában és a
medencénél. Az erényed térképpel, iránytűvel és GPS-szel
sem találna vissza a testecskédbe.
– Hallo ak minket?
Szeme tágra nyílt, megint elpirult. Tény, hogy egészen
szép, amikor pirul. Kerek almaarca volt, és lágy arcéle. Kár,
hogy megvolt a képessége arra is, hogy ha nem gyelek,
elköteleze ségbe rántson.
– Igen, a családom hallo minket. És még pár lakos Maine
állam területén.
– Jézus Krisztus!
– Igen, éppen az ő születésnapját ünnepeltük, de a piszkos
munkát én végeztem.
– Nem emlékszem, hogy panaszod le volna rá.
– Az nehézségekbe ütközö volna, mert a szám stratégiai
megfontolásból szorosan a lábad közö volt.
Meztelen mellkasomra csapo , aztán megfordult, és fel-alá
járkált. Ujjait tarkója mögö fűzte össze, én pedig folyta am a
vetkőzést. Testem minden izmát megfeszíte em. Már csak
alsónadrág volt rajtam. Nem állt tőlem távol a hiúság (ami azt
illeti, az élet dolgainak többsége nem állt távol tőlem).
– Nem fekszem veled egy ágyba – inga a fejét. Megállt. A
padlóra mutato . – Maradhatsz, de csak a padlón.
Ellenálltam a kísértésnek, hogy megkérdezzem, a padlóra
fekvést úgy érti-e, hogy még egy rundra szívesen lát a lábai
közö . Lehajto am a fejemet.
– Nem tudom, értesültél-e róla, Mad, de lehetséges, hogy
két ember egy ágyban alszik, és nem szexelnek egymással. A
történelem hosszú folyamán több ilyen esetet is feljegyeztek.
– Veled kapcsolatban egyet sem – mondta ellenszenves
pillantással; mintha nem is érzékelte volna öltözékem
hiányosságát. O a pont. Nem szoktam hozzá, hogy ő
irányítson, vagy általában, elutasítson. Amikor még jártunk,
Madison hagyta magát sodródni az árral, és úgy táncolt,
ahogy én fütyültem.
Most egészen biztosan nem úgy viselkedik, ahogy akkor, és
nem tudtam, mire véljem.
Éppen újabb ellenérvvel akartam előhozakodni, amikor
elhúzta a cipzárt a táskáján, és kiránto a a ruháit. Az egész
kupac a padlóra hullt; mintás anyagok egy halomban.
Tökéletes máglyaalap.
– Nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről, Chase. Javaslom,
hogy helyezd kényelembe magadat a padlón egy párnával és
takaróval. Ha nem tartod tiszteletben a határaimat, szó nélkül
hazamegyek.
– Milyen autóval, ha szabad érdeklődnöm?
– Uberrel, ha muszáj. Ne feszítsd a húrt, Chase! Nem
vagyok a foglyod.
– Én sem voltam a tiéd – mordultam.
– Tessék?
Erre felkapta a fejét.
– Érdekes, nem is gondoltam volna rólad.
– Mit?
 – A határok tiszteletben tartását.
– Mikor volt olyan, hogy nem tarto am tiszteletben a
határaidat? – kérdezte, és olyan tágra nyílt a szeme, hogy
teljes egészben lá am magamat benne.
Akkor, amikor a beleegyezésem nélkül a külön bejáratú pasiddá
nyilváníto ál.
Míg ezt gondolatban kimondtam, rájö em, milyen idióta
faszságnak hangzik. Bármelyik pillanatban kisétálha am
volna a Madisonnal volt kapcsolatomból. De úgy döntö em,
hogy maradok. Kiváló sütési tehetségét és az élvezetes
baszásokat választo am, és megvolt az a kényelmem, hogy
elveimmel ellenkezően, de letörölhe em magamat a
partnerkereső oldalakról.
És én döntö em úgy, hogy az egészet elbaszom.
Hideg fejjel elvégeztem a kalkulációt. Ha megcsalom, akkor
elmegy, aztán végül úgyis visszajön (mind visszajö ek), és
utána lazább, köteleze ségek nélküli kapcsolatban
folytathatjuk. Nem voltam abszolút szemét. Jobb helyre
költözte em volna, jobb cuccokat ve em volna neki. Csak
nem akartam megállapodni. A gondola ól is rosszul voltam.
Megállapodni valaki melle . Megelégedni valakivel. Megelégedni
az ember akkor szoko , amikor ronda autót választ, ami elég
biztonságos a családnak. Megelégedni az ember egy unalmas,
friss csajjal szoko , hogy este jól megdughassa. Ha az egész
egzisztenciájáról van szó, az ember nem szoko csak úgy
megállapodni és megelégedni.
Csakhogy Mad nem jö vissza. Felhúzta magát, szakíto
velem végérvényesen. Születésnapi ajándékot azért küldö
nekem; egy kis zacskóban Daisy szőrét és a legutóbbi
állatorvosi számlát (amit, hadd jegyezzem meg, úriember
módjára ki ze em). Még mindig emlékszem a rövid levélre,
amit a számlához mellékelt.

Chase,
Ivartalaní a am Daisyt. Azt hiszem, mindke en egyetértünk
abban, hogy ami tőled származik, annak nem kéne
szaporodnia. Nyugodtan zesd ezt ki a lehető leghamarabb.
 Madison

Vissza a valóságba. Közös szobánkban állva éreztem, hogy

arcizmaim egyszerre feszülnek.
– Rendben. Ha annyira félsz a ól, hogy a seggedet éjjel az
ágyékomhoz dörzsölöd, akkor a szőnyegen alszom.
– Köszönöm – felelte, ajkát kissé csücsörítve. Rájö em,
hogy mosollyal küszködik. Miért mosolyogna? Éreztem, hogy
a fülem forrósodik. De sikerült türtőztetnem magamat, és nem
érinte em meg a fülcimpámat. Én nem szoktam pirulni. Ez
tény. Soha nem pirulok el.
– Ne nézz így rám – elkaptam róla tekintetemet, törölközőt
dobtam a vállamra.
– Ne mutogass rám.
Folyta a a kipakolást, táskájából egymás után húzta elő
borzalmas ruhadarabjait. Mutogatok rá? Megőrült?
Lenéztem.
Ó!
Ó!
Elfordultam tőle, Armani alsómban megigazga am
magamat. Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg!
– Igen, tudom – sóhajto a hátam mögö . – Általában arra
gondolsz, ha a tested így reagál.
Hangosan kimondtam volna? Mi a szerelmetes pokol
bajom van?
– Menj, hozd magad szalonképes formába! – mordultam rá,
azzal beléptem a zuhanyzóba, mielő valami nőies dolgot
csinálha am volna. Például megint elpirulnék, vagy a karjába
ájulnék. – És az ég szerelmére, ne legyen rajtad mintás
ruhadarab!

♦♦♦

Tetőtől talpig mintásba volt öltözve.

Fekete cipője apró fehér pö yös, a ruhája virágos, hajpántja
sakktáblamintás. A haját úgy rendezte el, ahogy kibaszo ul
szeretem. Frufruja egyenes volt, mint az álló farok, rövid haja
másu viszont hullámos, kissé kócos, puha és selymes
vízesésként hullt arcába, nyakába.
A stílusáról a lakása juto eszembe. Zsúfolt színkavalkád;
úgy néze ki, mint egy piñata, csak abban nem cukorka volt,
hanem használt bútorok és a beltérben robbanó, rossz
döntések. Nem nevezném alapból gyűjtögetőnek, de a lakása
nem néze ki jól. Lehetséges, hogy Madison Goldbloom a
legszentimentálisabb nő a Föld nevű bolygón. Mindent
gyűjtö , többek közö – de nem kizárólag – virágcserepeket,
ruhaanyagokat, vázlatokat, képeslapokat, esküvői
meghívókat, hajgumikat, turistás szuveníreket. Borospalack
parafa dugóiból készült uszkárbáb, de még egy herceg-
alaknak formázo chiwawa is volt a gyűjteményében.
Lom. Lom. Lom.
– Fogalmam sem volt, mit találtam vonzónak ebben a
lányban, azon kívül, hogy kiválóan érte ahhoz, hogy kétszáz
mérföldes körzetben irritáljon bárkit, akinek ép, látó szeme
van. Esküvői ruhákat terveze egy exkluzív
menyasszonyiruha-cégnek, ami történetesen egészen jól ment.
Ezt tényként tudom. A ruháikat úgy vi ék, mint a cukrot,
illetve a cukormentes izéket; ezért voltunk partneri
kapcsolatban velük. Sven azt mondta, Mad a legjobb
dolgozója. Amíg együ jártunk, ezt egy pillanatig sem vontam
kétségbe.
Pedig jobb le volna, ha kétségbe vonom.
Mi már az ebédlőben ültünk, amikor Mad lejö a lépcsőn.
A személyzet rögtön akcióba lendült. Elkezdték felszolgálni
az ételt, amint leült mellém. Mindenkire mosolygo , és
üdvözlésül integete .
– Elnézést, nem tudtam, hogy csak rám várnak.
Madisonban megvolt az a képesség, hogy a világnak félénk
és tartózkodó lányként mutassa magát, az ágyban azonban
egy kis nimfa volt. Lábammal közelebb húztam a székét, hogy
karunk, combunk érintkezzen. A szék a márványpadlón
hangos csikorgással csúszo közelebb, mire mindenki
felnevete .
– Máris hiányzol neki. Ez nagyon édes! – kapo a szívéhez
Katie. Hangja érzelmesen rekedtes színt kapo . Madison
hisztérikus, ideges nevetést hallato . Fogaim hang nélkül
csikorogtak.
Ezt ne baszd el, Goldbloom!
– Roston sült tanyasi malac a Mecox-farmról, szalonnatorta,
írós káposztasaláta, mogyoróhagyma sós rúdon – magyarázta
az egyik hostess Madisonnak, az asztalon álló különböző
fogásokra mutatva. Ahhoz képest, hogy csak egy kis
büfévacsoráról volt szó, ez rendes lakoma. A szüleim nem
tudták visszafogni magukat. Arra gondoltam, nagyon
kellemetlen lesz megmondani anyámnak és Katie-nek, hogy
Madison és én nem is vagyunk együ . Bár ezzel a
kellemetlenséggel nem kell foglalkoznom, míg apa… csak
akkor, miután apa…
Képtelen voltam túljutni azon a mondaton.
Apám haldoklik, és semmit nem tehetek, semmivel nem
segíthetek rajta. Úgy nő em fel, ahhoz szoktam hozzá, hogy
pénzzel oldom meg a problémáimat. Ha valami gond van,
csak egy kis pénz kell, és megoldódik. Irracionálisan dühíte ,
hogy tehetetlen vagyok egy ilyen mélyen gyökerező
problémával szemben, ami ilyen radikális módon
megváltoztatja az életemet.
Madison kötelességtudóan mosolygo , és a megfelelő
megjegyzéseknél bólogato . Előrehajolt a hosszú asztalnál, az
asztalfőn ülő apámhoz beszélt, aki valahogy kisebbnek
látszo , mint mielő megtudtuk, hogy beteg.
– Nagyon köszönöm a meghívást, Mr. Black.
– Nos, nem igazán tudtam, mennyi időm van megismerni
téged – felelte apám, és ritka mosolyával néze rá. Madison
torka pulzált, a sírással küszködö . – Úgy tűnik, Chase és te
biztosan nagyon komolyan veszitek egymást. Kevesebb mint
egy együ töltö év után fontos döntés a házassági szándék.
Különösen úgy, hogy nagyon sokat dolgozol, és ez eddig nem
te e lehetővé, hogy jobban megismerjünk.
Kezdtem egy kicsit sajnálni Madisont. A családom nagyon
érte hozzá, hogy keresztkérdéseknek vesse alá, és mintha
mindenki a rossz zsarut játszo a volna.
– Csak azt szeretném mondani… nagyon sajnálom, hogy…
szóval hogy… – hebege Mad.
– Hogy haldoklom? – fejezte be a mondatot helye e apám,
teljesen közönyös hangon. – Igen, kedvesem. Én sem örülök
neki.
Madison elpirult, lenéze az ölébe.
– Nagyon sajnálom. Kérem, bocsásson meg. Ilyen
helyzetben egyszerűen nem találok szavakat.
– Ez igazán nem a te hibád. – Egy korty whiskeyt ivo
kimért, lassú mozdulatokkal. Úgy néze ki, mintha én lennék,
idősebb változatban; magas termet, dús ősz haj, hideg
tekintet. – Nem hiszem, hogy lenne ember, aki jól tudna
beszélgetni egy haldoklóval az állapotáról. Legalább tudom,
hogy Chase-nek lesz kire támaszkodnia. Tudod, nem olyan
kemény és rideg, mint amilyennek néha látszik – mondta,
szemöldökét felvonva.
– Hozzátenném, hogy az a bizonyos Chase per pillanat
kibaszo ul jelen van – muta am a fejemre. Tudtam, hogy
apám mulatságosnak találja bosszúságomat – …és része
ennek a beszélgetésnek.
– Higgye el, tudom, hogy Chase-nek van egy visszahúzódó
oldala is – felelte Madison, azzal megpaskolta a vállamat, és
apámra mosolygo . Ezzel nyilvánvalóan eltalált. Egy null a
vendégcsapatnak.
– A visszahúzódó az egy kicsit túlzás – mondtam kedélyes
mosollyal.
– Akkor mondjuk azt, hogy merev? – hirtelen felém fordult,
élénk mosollyal néze .
Ke ő-null.
– Az érzékeny szót keresitek – cse inte nyelvével Julian,
kaján vigyorát leplezni sem próbálta. Anya felhorkanva
neve e el magát. – Örülök, hogy megismerhe elek. Julian
vagyok.
Kezet nyújto neki az asztalon át. Mad is kezet nyújto
neki. Hirtelen erős késztetés tört rám, hogy keresztben
felborítsam az asztalt.
– Érzékeny – ízlelge e Mad a szót, unokatestvéremre
mosolyogva. – Tetszik. Olyan, mint egy tarajos sül a cápákról
szóló műsorblokkban.
E ől Katie, anya, apa, Julian és Amber nevetésben tört ki.
Olyan teljesen normális családi pillanat volt ez, hogy nem is
tudtam igazán dühös lenni Madisonra azért, hogy gúnyt űzö
belőlem, és Julianre azért, mert egyszerűen létezik.
Ez volt az első ilyen együ töltö esténk, amióta kiderült
apa betegsége, és évek óta először lá am, hogy Julian
elégede valamivel.
Mindenki nekiláto az ételnek. Kivéve Amber, de az, hogy
az étkezést alkohollal váltja ki, neki teljesen hétköznapi dolog
volt. Mad a székébe süppedt, és úgy hajto a fel a pohár
pezsgőt, mintha csak víz le volna.
Először nem is igazán gyeltem rá, hogy mit csinál. Reggeli
óta nem e em. De miután tíz perc telt el, és a tányérja még
mindig üres volt, éreztem, hogy a fogam csikorog a
bosszúságtól.
– Mi a gond? – kérdeztem, feléje mordulva.
Az étel remek volt. A remeknél is remekebb. Michelin-
csillagos gasztronómiai fenomén készíte e, nem valami
seggfej sous-chef, aki Brooklynból bumlizo ide némi hétvégi
pénzt keresni.
– Semmi – felelte, és ekkor kordult a gyomra. Egyáltalán
nem nőies, nom kordulással. Olyan volt, mintha a belei
harcot vívnának teste többi részével. Közelebb hajoltam,
egészen a fülcimpájához, mintha bizalmas beszélgetésben
lennénk, amihez nem tartozo hozzá az, hogy a gyomra
Freddy Krueger-hangokat ad ki.
– Szörnyű rosszul tudsz hazudni, én pedig türelmetlen
kura vagyok. Nyögd ki, Madison!
– Fogalmam sincs, mit jelentenek az ételnevek, amiket a
pincérnő felsorolt – súgta egészen halkan, és megint
vendégjátékra jelentkeze arcán a pír. – Van, amit fel sem
ismerek. Ne haragudj, Chase, de a szalonna olyasminek
hangzik, amit mind az ötven államban be kéne tiltani.
Összeszoríto am a számat, nehogy elnevessem magamat.
Fogtam a tányérját, és sorra raktam rá az ételeket. Tudtam,
hogy ezzel sütipontokat szerzek magamnak az álvőlegény
játékban. Anya valósággal ragyogo , ahogy visszacsúszta am
a tányért Madison elé; úgy mosolygo rá, hogy reméltem, ez a
mosoly tetszést jelent (ihlet: Jesse Metcalfe a Volt egyszer egy
szerelemben).
 – Ez ízleni fog… – Ne mondd, hogy drágám! Ne legyél annyira
sablonos! – Baby.
Baby? Hogyan lehetnék ennél nagyobb seggfej?
– Hogyan lehetsz ennyire biztos… – Ő is tétovázo , érezte,
hogy minden tekintet rászegeződik – …drágám?
Amber annyira nevete , hogy majdnem kiköpte a bort.
– Ismerem az ízlésedet.
– Kétlem.
– Bízz bennem – mondtam, álmosolyt erőltetve magamra.
– Soha – súgta.
Mégis fogta a villáját, és rászúrt egy zsemlemorzsába,
zöldfűszerekbe és tejszínbe forgato párolt kelbimbót. A
harmadik rágásnál szeme fennakadt. Torkából olyan hang tört
elő, amitől rögtön megmoccant a farkam.
– Ó, már értem! – sóhajto . Legszívesebben a többit is
megmuta am volna neki. Az én sötét oldalamra húztam
volna egy időre, aztán visszaköptem volna az ő napsugaras
létébe.
– Szóval, Madison… – szólalt meg Amber az asztal másik
végéből, doromboló hangon. Komikusan gonosz mozdula al
húzta végig hegyes körmét a pezsgőspohár palástján.
Készültségbe helyeztem magamat. Kétségkívül Amber a
legveszélyesebb személy az asztalnál. – Hogyan kérte meg a
kezedet a mi Chase-ünk?
A mi Chase-ünk. Mintha valami kibaszo váza lennék.
Csak szeretné.
Amber akril lakkal feste hegyes körme boszorkánykarom-
szerű összhatást mutato ; annyi műhaj volt a frizurájában,
hogy annyiból akár három parókát is le lehete volna
gyártani, sűrű műszempilla alól pislogo , és olyan mély
dekoltázsa volt, hogy semmit nem hagyo a képzeletnek. Az
önelégült ravaszság émelyítő parfümfelhőként lengte körül.
Velem egyidős volt, harminckét éves, hobbijai eléggé
beszűkült világot muta ak: plasztikai műtétek, új edzés/diéta
őrületek, amiket celebek tolnak, és a férjével való veszekedés.
Julian átfogta felesége vállát, és szemöldökét mozga a,
mintha azt jelezné: kezdődik a műsor.
 Oscar-esélyes alakításra készülj!
– Hogy hogyan kérte meg a kezemet? – ismételte meg a
kérdést Mad. Mosolya fagyosabb volt, mint Amber homloka.
Minden tekintet rászegeződö . Sejte em, hogy Madison a
megismerkedésünk történeténél romantikusabb jelenetről
akar beszámolni. Egy reggel ugyanabba a liftbe léptünk, amit
a Black & Co. és a Croquis közösen használt, és nem mentem a
felhőkarcolónk legfelső emeletére – azaz a management
szintre –, hanem beosontam vele a Croquis műhelyébe,
rajzasztalához döntö em, és megkérdeztem, mit tegyek, hogy
a bugyiján belülre kerülhessek, bár nem egészen ezekkel és
ennyi szóval. Madison felhajto a a második pezsgőt, aztán
lete e a kelyhet, és felnéze Amberre.
– A lánykérés nagyon romantikus volt – lihegte.
Részeg? Muszáj józannak lennie. Hiszen cápákkal úszik, és
a kibaszo vízbe vérzik. Nem részeg, csak megint ez az Új
Maddie szól belőle, ami azt jelenti, hogy megint valami
olyasmit mond, amit nem győzök majd helyrehozni.
– Igazán? – kérdezte Julian kétkedő tekinte el. Nem
tetsze , ahogy nézi. Illetve hadd fogalmazzak másképpen.
Nem tetsze mostanában, pont. De különösen az nem tetsze ,
ahogy Madisonra néze . Volt valami különösen gonosz
abban, ahogy a szeme obszidiánfeketén csillant. Nem vagyok
egy féltékeny típus, de elkerülhetetlennek tűnt, hogy új lyukat
hozzak létre az arcán, ha továbbra is így néz Madisonra.
Mintha nem igazán lenne biztos abban, hogy szexelni akar
vele, ki akarja gúnyolni a társasági élet szabályaiban való
járatlansága mia , vagy a ke őt együ , tetszőleges
sorrendben.
– Igen. – Mad az ajka szélét harapdálta, és lopva többször
rám pillanto . A francba! – A Brooklyn Heights sétányon
sétáltunk, élveztük a nagyon romantikus látványt, ahogy…
– Chase átment Brooklynba? – vágo a szavába Amber,
mikrotetovált szemöldökét felvonva. Idióta hiba. Mindenki
tudta, hogy East Village-től délre és a Washington Heights-től
északra levő területre nem teszem be a lábamat. Inwood
nekem már olyan volt, mintha kibaszo külföldön járnék.
Madison mm-hmmm hangot hallato , és még egy korty
pezsgőt ivo . Úgy néze ki, mint egy csapdába ejte állat;
sarokba szorítva. Re ege . De ha segítek neki, az gyanút
kelthet. Úgy éreztem magamat, mint egy nőstény teknős, aki
nézi a part felé evickélő, idétlen ivadékát, és tudja, hogy öt
százalék esélye van a túlélésre.
És akkor íme, megtörtént a karácsony-a-forró-júliusban
csoda.
Madison köhécselt egy kicsit, aztán kihúzta magát, és
megtalálta a hangját.
– A korlátra hajoltam, a városi panorámát csodáltam. A
következő pillanatban azt ve em észre, hogy felém fordulva
térdel melle em; izzadt, hebege . Azt hi em,
idegösszeomlást kapo . Annyira ideges volt. De aztán a
lehető legédesebb… Emlékszel, mit mondtál, szívem? –
fordult hozzám angyali pislogással. Kurta mosollyal
válaszoltam. Nyilván valami olyasmit akart, hogy te vagy
életem szerelme, a fény az éjszakában, nem tudok nélküled élni, de
nem is akarok [ide be lehet szúrni bármilyen más Hallmark-
klisét, amiket kutatásaim során hallga am, és amelyek
természetesen kiválto ák belőlem a nyelési-öklendezési
re exet].
– Persze, hogy emlékszem. – Megfogtam a kezét, ajkamhoz
emeltem ujjait, és nagyon gyengéden megcsókoltam.
Libabőrös le az egész karja, én pedig keze fejére hajolva
vigyorogtam, mert tudtam, hogy még mindig annyi szexuális
feszültség van közö ünk, amitől az egész villa
felrobbanhatna. – Azt mondtam neked, hogy mustárbajszod
van, és tisztára töröltem gyönyörű arcodat.
Mad mosolya lehervadt. Amber fémes hangon nevete .
Szüleim és Katie mosolyogtak. Julian szeme összeszűkült,
tekintete közö ünk pingpongozo .
– Folytasd! – mondta, állát a kezére támasztva. Julian egy
évtizeddel volt öregebb nálam. Magas. Törzsén hájgyűrűk.
Kopasz feje fényes, annyira, hogy az embernek kedve lenne
megdörzsölni, hogy lássa, kijön-e a dzsinn a fülén.
Mad rám néze , aztán Julianre, és vissza rám. Érzékelte az
ideges vibrálást.
– Segíte letörölni a… igen, a mustárfoltot az arcomról,
aztán azt mondta, hogy tulajdonképpen még várni akart egy
kicsit, mert egy év igazán nem jelentős idő a dolgok nagy
rendszerében, de túlságosan szeret. Azt mondta, hogy én
vagyok az egész világa. Azt hiszem, a „megszállo an” szót
használta. Összefüggéstelenül kezde beszélni. Ami azt illeti,
eléggé zavarba ejtő volt. – Az asztal ala a lábamra lépe ,
ezzel jelezte, hogy ne merészeljem meghazudtolni. – Mintha
tényleg komolyan gondolná. Egészen addig ment, hogy elsírta
magát.
– Chase? Sírt? – Amber az orrát ráncolta, láthatóan
megbotránkozo . Ez nem egy, hanem hatvankilenc lépéssel
ment messzebb a kelleténél. Legszívesebben visszavonszoltam
volna Madisont a szobánkba, és elfenekeltem volna minden
egyes hazugságért, amit a vacsoránál mondo .
– Sírásig nem ragadta am volna magamat… – szólaltam
meg. Ekkor Madison felém fordult, nagynénisen megverege e
a karomat, és három-null-a-vendégcsapatnak nézéssel néze
rám. Nem mondha am ellent lánykéréssztorijának.
Legalábbis nyilvánosan nem, amikor szerető párként kelle
mutatkoznunk. Ezért a kis mutatványért azonban bosszút
fogok állni – …de… eléggé elragadtak az érzelmek –
jegyeztem meg, és i am egy korty whiskeyt. – Bár az igazat
megvallva a szemembe gyűlt nedvesség nagyrészt a te barna-
zöld sakktáblamintás ruhádnak volt betudható. Az túl sok
volt a szemnek.
– De levenni azt a ruhát, gondolom, élvezet volt – jegyezte
meg Julian. Rideg mosoly játszo ajkán.
Apám a tányérra ejte e kését, villáját, célzatosan köhécselt.
Julian felnéze , legyinte , és ezzel eltűnt a feszültség az
asztaltól. Néha direkt bosszanto engem, és e ől legalább úgy
lehete érezni, hogy igazi ember is van az asztal körül. Ez
eléggé új fejlemény volt, és egyáltalán nem kedvemre való.
– Ez illetlenség volt tőlem. Kérlek, bocsáss meg, Madison. A
testvéri évődés túl messzire ment.
Testvéri, a faszt. Egy műanyag kanalat sem bíznék rá.
– Kérlek, hívjatok csak Maddie-nek – mondta
álmenyasszonyom, és fejet hajto .
– Maddie – ismételte apám hátradőlve. Megjegyeztem
magamban, hogy emlékeztessem Juliant: nem áll távol tőlem,
hogy kihajítsam a nyito ablakon, ha szexuális célzásokkal
zaklatja álmenyasszonyomat.
– Be kell vallanom, hogy kétségeink voltak, mivel
karácsony óta nem lá unk. Azt hi ük, Chase hűvösre te e a
kapcsolatotokat, és hidegvérrel lelépe – mondta apám, és
szigorú tekinte el néze rám.
– Ó, hidegről szó sincs! Ebben a fér ben semmi sem hideg –
felelte Madison; széles mosollyal néze apámra, és arcomba
csípe . Szentséges ég, nagyon örülök, hogy már csak pár
napot kell kibírni, és ennek vége! Ez a nő még alkoholizmusba
kerget. – Hozzá hasonló forró vérű fér vel még nem
találkoztam.
Kimondta, mielő rájö volna, hogy mit mond. Feléje
fordultam, és kéjenc mosollyal néztem rá. Azonnal elpirult.
Nyaka és füle is.
– Köszönöm, hogy hozzámész ehhez a vademberhez –
mondta apa mosolyogva.
– Jön nekem eggyel – jegyezte meg Madison tréfásan.
Mindenki nevete . Megint.
Kellemes beszélgetésbe elegyedtünk, közben újabb
fogásokat szolgáltak fel.
Harminc perccel később Katie kihúzta magát, elkomorult.
– Hol van Clementine?
A szódavizében úszó áfonyaszemet fogpiszkálóra szúrta, és
szájába ve e. Reméltem, hogy a poharából hiányzó alkohol
azt jelenti, újra szedi a gyógyszereit. Ez biztató fejlemény.
Katie szorongása minden mást elhomályosíto az életében,
bár abban, amit csinált, nagyon jó volt. A legkiválóbb
marketinges. Tudtam, hogy szeretne összejönni egy rendes
pasival és családot alapítani. Ez azonban nem lehetséges
addig, amíg mentálisan sérülékeny.
– Odafent alszik – felelte Amber, platinaszőke haját
lebbentve, célzatosan rám nézve. – Még a kedvenc
nagybácsikájával sem találkozo .
– Majd holnap – jegyeztem meg kissé éles hangon.
– Köszönöm, hogy bokros teendőid közö szakíto ál időt,
hogy találkozz vele. Tudom, mennyire elfoglalt vagy.
 Újabb adag gúny. Poharamat emeltem, mintha
pohárköszöntőt akarnék mondani.
– Az unokahúgomért bármit.
De a szüleiért semmit.
– Maddie, gondolom, nincs kedved vacsora után
Monopolyt játszani velünk. Biztosan nagyon fáradt vagy –
szólt anyám, szempilláját rezegtetve, az én álmenyasszonyom
felé fordulva. Erős, hízelgő túlzás. – Ez hagyomány nálunk. A
Black hölgyek mindig ezt játsszák, ha Hampton-vidéken
vagyunk.
Mad felélénkült.
– Igazán? Nem emlékszem, hogy karácsonykor játszo uk
volna.
Azért, mert anyám most találta ki ezt a hagyományt. De ezt
inkább nem mondtam ki hangosan. A családom teljesen
odavolt ezért a nőért, és én nem igazán tudtam, hogy miért.
– Akkor azt akartuk, hogy te meg Chase… szóval hogy új
párként egy kicsit együ lehessetek, ke esben.
Aggasztó jelnek tekinte em, hogy anyám nagyobb
gyelmet szentel Madisonnak, mint én a tőzsdének. Talán
egyszerűen tetsze neki a gondolat, hogy nem öreg,
magányos vénemberként fogok meghalni. Madison volt az
egyetlen nő, akit A Nevét Se Mondd Ki nőszemély óta
hazavi em.
– Szívesen játszom! – kiálto a Mad napsugaras
lelkesedéssel. Nem kételkedtem benne. Tudtam, hogy
szívesebben mártózna meg forró olajsütőben, mint akár egy
percet is velem töltsön.
Katie és anya egymásra néze . Úgy, ahogy akkor szoktak
egymásra nézni, amikor a Büszkeség és balítéletet nézik, és Colin
Firth valami nagyon szépet mond a képernyőn.
Úgy vágtam a steakbe, mintha az előbb a steak akart volna
belém vágni; néztem, ahogy a leve kifolyt a tányéromra, és
éreztem, hogy valami elkerülhetetlen szerencsétlenség lebeg a
fejem fölö .
Mad éppen a Black családba ereszte e utálatosan mintás,
rikító színű gyökereit, anyám és húgom pedig gyorsan és
nagyon a hatása alá kerültek.
 Velem ellentétben. Én voltam az egyetlen Black, aki immunis
a bájaira. A mosolyára. A jó szívére.
Ezt szilárdan megfogadtam.
 ÖTÖDIK FEJEZET

Maddie

2001. március 1.

Kedves Maddie,
Nem volt jó nap a mai. Tudom, hogy nagyon szomorú voltál,
amikor megmondtuk neked, hogy nem tudjuk be zetni az iskolai
kirándulásod árát a Szabadság-szoborhoz. Nem engedhetjük meg
magunknak. Apád és én anyagi nehézségekkel küszködünk, ez
nem titok, de azt kívánom, bárcsak az lenne. Bárcsak titokban
tudtuk volna tartani ezt előled, bárcsak távol tarthatnánk ezt
tőled, és megadhatnánk neked mindent, amit csak akarsz.
Nagyon sok mindent szeretnék adni neked, de nem tehetem. A
kezeléseim egyre többe kerülnek, és amióta apád kénytelen volt
kisegítőt felvenni, hogy nyitva maradhasson a bolt, amíg én
kezelésen vagyok vagy lábadozom, luxusnak számítanak olyan
dolgok, amiket addig teljesen természetesnek ve ünk.
Ma nem a ól szorult el a szívem, hogy szomorú voltál az
utazás mia , amire nem mehetsz… hanem a ól, hogy ezt
igyekeztél leplezni elő ünk. Vörös volt a szemed, az orrod, amikor
visszajö él a szobából, de úgy mosolyogtál, mintha semmi
különös nem történt volna.
Érdekesség mára: A jázmint Indiában az éjszaka királynőjének
nevezik, mert tömény, édes illata napnyugta után érződik
legjobban. Hagytam pár szálat a szobádban. Így kérek bocsánatot
tőled. Ne feledd el gondozni őket. Sokat megtudhatsz egy ember
felelősségérzetéről és önfeláldozásáról abból, ahogy a virágjaival
bánik.
Köszönjük, hogy gondoskodsz rólunk úgy is, hogy mi nem
tudunk gondoskodni rólad.
 Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

– Az igazat megvallva azt hi em, hogy nem igazán kedvelsz

minket – mondta Katie, azzal továbbtolta guráját a
Monopoly-táblán. Homloka ráncba rándult az erős
koncentrációtól. A szalon arany fényben úszo . Vastag
szőnyegek közö i -o kilátszo a fapadló. A kandalló a
Pinterest gyűjteményébe illik. A kézi szövésű krémszínű és
kék párnák közö úgy éreztem magamat, mintha valami Jen
Aniston- lmben le em volna, ahol minden mindig
tökéletesnek látszik.
Az utóbbi néhány órában Katie megve e az összes vasutat,
ami csak a táblán volt, és éppen meg akart venni három házat
a narancsszínű csoportban. Amikor legutóbb oda gyeltem,
Lorit és engem teljesen a csőd szélére vi ; koszos kis
kunyhókban laktunk a város rossz részein, csak annyi ruhánk
volt, amit viseltünk. Szerencsére Lori és én együ iszoga unk
egy üveg bort, és a királyi családról pletykáltunk, ami, mint
kiderült, közös, meglehetősen egészségtelen szenvedélyünk
volt. Az elmúlt egy órát azzal töltö ük, hogy Kate Middleton
esküvői ruháját szedtük szét képletesen, aztán á értünk
Meghan menyasszonyi tiarájának témájára.
– Viccelsz? – kérdeztem, borospoharamat sistergőn forró
arcomhoz nyomva. Élveztem hűvösségét. Valószínűleg
összevissza beszéltem. A négy pohár pezsgő és az egy pohár
bor viszonylag üres gyomorra nem volt jó ötlet, de el kelle
tompítanom magam körül Chase minden hatását. És az elég
sok volt. – Szeretlek benneteket. Ronan olyan, mint egy
legendás divatikon. Lori olyan anya, amilyen az én anyám
volt, bárcsak még i lenne velem… És Katie, te… –
Elhallga am, a Monopoly-táblát néztem. Nagyon fájt a
gondolat, hogy azt hiszik, nem mia uk vagyok i . Nagyon
fájt, hogy Chase elhallga a előlük az igazságot, és közben
engem tüntete fel rossz színben. – …te olyan ember vagy,
akivel jó barátságban tudnék lenni. Amikor karácsonykor
találkoztunk, a ruhám elszakadt a seggemen. Szemed sem
rebbent, a szobádba kísértél, és adtál valamit, amit felvehetek.
– Konkrétan valami Prada ruhát. Minden erőmet össze kelle
szedni, hogy köszönőüzene el visszaküldjem. – Nagyszerű
ember vagy, Katie. Igazán csodálatos. – Előrehajoltam,
megfogtam a karját. Az enyhe alkoholmámor homályában
nem tudtam megítélni, hogy gyengéd vagy furcsa pillanat-e
ez. Egyenesen rám néze .
– Igazán? Mert azt hi em, mia am.
– Miért le volna mia ad?
Szemem tágra nyílt.
– Nem tudom – felelte Katie olyan kedvesen, hogy szinte
kislányosnak tűnt, pedig a valóságban idősebb volt nálam.
Hangja, mint az üvegtörés.
– Nem, te tökéletes vagy – csuklo am. – Szeretlek.
Lehetséges, hogy az imént szerelmet vallo am egy
viszonylag idegennek? Ez a végszó, ez jelzi, hogy ideje
lefeküdnöm, mielő Mártír Maddie-ből egyenesen
Megbuggyant Maddie lesz, és a Monopoly-táblára bukik.
– Azt hiszem, jobb, ha most megyek lefeküdni. Ki nyert? –
pillanto am a táblára. Elég homályos volt, a kis gurák úgy
úsztak körülö e, mintha egymást üldöznék. Megint
csuklo am. – Én?
– Ami azt illeti, tartozol nekem kétezer dollárral és egy
házzal a Tennessee Avenue-n – felelte Katie nevetve, azzal
elkezdte leszedni a skót terriert, a cilindert és a gyűszűt a
tábláról. Ásíto am, szemem le-lecsukódo , a pislogások
közö spontán, egyperces alvásokat abszolváltam. Valahol
tudatom mélyén felfogtam, hogy eléggé összecsúsztam, nem
vagyok az a felelősségteljes, okos menyasszony, amilyennek
Chase lá atni akart. Baszódjon meg Chase! Semmivel nem
tartozom neki. Amíg a családja jól érzi magát.
– Remélem, elfogadsz természetbeni zetést és kuponokat,
Katie, mert pokolian le vagyok égve – hördültem fel.
– Rendben. Ez amúgy is csak egy játék – felelte Katie, azzal
összehajto a a táblát, és visszadugta a dobozba. Közben
dudorászo . Nagyon kedves és barátságos volt. Bátyjának
teljes ellentéte. Mert a bátyja majdnem olyan volt, mintha
születése elő minden vadság-DNS-t megszerze volna.
– Igen, ami azt illeti, a való életben is le vagyok égve –
kuncogtam.
Ideje lefeküdni, Miss Aholnincsbajtcsinál Express.
Ingatag lábra álltam. A térdem, mintha zselé le volna, és
furcsa nyomást éreztem a szemem mögö . Tudtam, hogy
hamarosan szembe kell néznem Chase-szel, és e ől felállt a
hátamon a szőr. A lehető legtovább próbáltam elodázni újbóli
találkozásunkat. Reméltem – sőt, imádkoztam –, hogy aludjon
el, mielő közös szobánkba érek.
– Már nem sokáig – nevete Lori.
Én is neve em. Aztán elhallga am. És elkomorultam.
– Egy pillanat… Ezt hogy érted?
– Hát… – felelt Lori, fél vállát felvonva. Nem létező pihét
emelt le nadrágjáról. Katie elte e a Monopoly-dobozt. – …
Szóval feleségül mész Chase-hez, szívem. Chase pedig… elég
jól el van eresztve.
Katie félrenyelte a szódát, nekem minden önfegyelmemet
be kelle vetnem, hogy ne nevessek.
– Ó, Lori, fogalmad sincs, hogy milyen nagyon…
Erre Katie nem bírta tovább, harsányan felnevete .
Látványos volt. A karcsú, gondosan feltűzö sötét hajú
szépség fejét hátravetve, tiszta szívből nevete . Vigyorogtam.
Arra gondoltam, mikor volt legutóbb, hogy ennyire jól érezte
magát. Aztán sikerült ellenállnom a késztetésnek, hogy
meghívjam, töltsön egy estét velem és Laylával. Mártír
Maddie-t erre a hétvégére ki kell kapcsolni, nehogy a dolgok
túlkomplikálódjanak.
De Lori nem tévede . Chase milliárdos. Gazdagságának
szintje arany vécéülőke és külön szexkabinos magánrepülő.
Olyan égessük-a-pénzt-hogy-kiderüljön-érzel-e-valamit-tőle
gazdag. Olyan félelmetesen kőgazdag, hogy az én szintemről
teljesen elérhetetlennek tűnt.
Eszembe juto , hogy amikor jártunk, Chase pénze
egyáltalán nem volt tényező nekem. Vagyonának nagysága
kapcsolatunk há erében maradt, mint valami masszív
bútordarab, amin megtanultam keresztülnézni akkor is, ha a
látóteremben volt. Amikor megkérdezte, mit szeretnék
karácsonyra, azt mondtam, egy új melegítőpárnát. Huszonöt
dolcsi volt az Amazonon, a Prime-on is elérhető, némi felárral
ajándékcsomagolás is. Chase nevete a kívánságomon, és
inkább egy tízezer dolláros fülbevalót ve . El sem tudta
képzelni, miért nem voltam oda meg vissza e ől a bőkezű
ajándéktól. A helyzet az volt, hogy karácsony után eléggé le
voltam égve, és tényleg számíto am a melegítőpárnára.
Nem akartam drága és haszontalan ajándékot. Valami
olcsót, de hasznosat akartam.
Lori megjegyzésétől azonnal kijózanodtam. Bólinto am, és
rögtön visszazökkentem az elbűvölt-menyasszony
üzemmódba.
– Ó, igen, igen. Persze. De nagyon felelősségteljesen fogok
bánni a pénzével. Úgy értem, a pénzünkkel. Általában a
pénzzel. – Fogd be! Fogd be! Fogd már be! – Nem költök sokat.
– Nos, mindenki tudja, hogy nekem éppen ennek az
ellenkezője a problémám – jegyezte meg Katie, cipőjét
bámulva.
Nagyon szere em volna végre témát váltani, ezért a szoba
közepén állva összecsaptam a tenyeremet.
– Jut eszembe, hol van Amber? Igazán szeretném már
megismerni.
Az igazán ala nem igazánt érte em, de úgy tűnt, ez az, amit
mondanom kell.
Katie és Lori összenéze . Részeg voltam, de nem hülye;
lá am rajtuk, hogy az a szavak nélküli kommunikáció folyik
köztük, amivel apa és anya szoko értekezni, amikor
olyasmiről akartak dönteni, amiről nekem nem szabad
tudnom.
– Fáradt volt – magyarázta Katie.
Ugyanakkor Lori halk, elmosódo hangon:
– Azt hiszem, már akkor volt valami baja, amikor leért ide.
Hm.
Szóval Amber nem kedvel engem. Nem volt tudomásom
arról, hogy ennek különösebb oka le volna, én legalábbis
nem adtam okot rá.
– Ez fele ébb sajnálatos – jegyeztem meg.
– Fele ébb – mormogta Lori olyan hangon, ami arra
 g y g
engede következtetni, hogy nem igazán az. Aztán eszembe
juto , hogy Lori és Amber nem igazán kommunikált vacsora
ala . Amber egész idő ala vagy a telefonját babrálta, vagy
egyszerre bámult minket, Chase-t és engem, mintha azt várná,
hogy valamelyikünk spontán felrobbanjon.
Jóéjszakát-csókot nyomtam Lori és Katie arcára, és az ajtó
felé fordultam. Megfogadtam, hogy nem magyarázok bele
semmit abba, ahogy Amber reagált rám. Semmi rosszat nem
te em.
Azon kívül, hogy becsapom az egész Black családot, szólalt meg
bennem egy kis hang. De Amber ebbe nincs beavatva, ugye?
Aztán eszembe juto , hogy nem igazán hi e el a Brooklyn-
történetemet. Ahogy a férje, Julian sem. Aggaszto , hogy
elszúrtam. Ha Ronan rájön, hogy Chase és én hazudtunk és
színleltünk, nagyon el lesz keseredve, én pedig képtelen
leszek azzal a tuda al élni, hogy ezt te em.
Mezítláb mentem fel a lépcsőn. A bársonyszőnyeg kéjesen
siklo lábujjaim közé. Minden krémszínű, tengerészkék és
púderkék volt. Rusztikus tengerész stílus, nagy bútordarabok,
fehérre feste fa. Mintha nem a valóságban lennék, olyan
érzés volt ezen a helyen lenni. Mintha csalással juto am volna
be. Ami bizonyos mértékben igaz is.
Felértem az emeletre; úgy kapaszkodtam a lépcsőkorlátba,
mintha az életem múlna rajta; még az alkohol dolgozo
bennem. Cikcakkban haladtam el a folyosón az ajtók elő . Az
egyik résnyire nyitva volt. Dupla ajtó.
Mély, rekedtes mordulás hallatszo ki a résen.
– Csak a hol estemen át!
Megdermedtem. Felismertem Chase ördögi hangját. Úgy
hangzo , mintha kész lenne megölni azt, aki o volt vele a
szobában, és nem akartam o lenni, amikor ez bekövetkezik.
Menj tovább, menj, súgta egy belső hang. Nincs i semmi
látnivaló. Nem a te dolgod, nem a te háborúd.
Előve em a telefonomat, megnéztem, mennyi az idő. Éjjel
egy. Miért van ébren, kivel veszekszik? A kíváncsiság erőt ve
rajtam. A falhoz lapultam, lélegzet-visszafojtva gyeltem,
nehogy rajtakapjanak.
– Ha csak úgy, akkor úgy – jegyezte meg Julian gúnyosan.
Az ő hangját is felismertem. Enyhe skót akcentusa volt, beszéd
közben időnként előjö . Ronan Black családja Edinburgh-ból
származo . Juliant mint Ronan néhai nővérének át hatéves
korában hozták át Skóciából, miután a szülei karácsony
napján végzetes autóbalesetet szenvedtek. A Black házaspár,
Lori és Ronan egyszer egy interjúban azt mondta, hogy Julian
a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptak. A Black
család Wikipedia-oldalán olvastam ezt, kapcsolatunk első
hónapjában, amikor Chase-függő voltam. Julian és Chase úgy
nő ek fel, mintha testvérek le ek volna, és a Wikipedia
szerint közel álltak egymáshoz. Aki azt az oldalt írta, biztosan
be volt tépve, mert az ala a hat hónap ala , amíg Chase-szel
voltam, alig említe e unokatestvérét nekem, és be sem
muta a. Most, hogy Julian i van, ő és Chase úgy
viselkednek, mintha esküdt ellenségek lennének.
– Az apám iránti rajongásomat ne vedd gyengeségnek.
Csak az egészége és a jó közérzete érdekel. Ha valami történik
vele…
Chase befejezetlenül hagyta a mondatot.
Belestem az ajtórésen. A félhomályos könyvtárszobában
álltak. Gyönyörű helyiség volt. Könyvespolcok körbe, a
padlótól a mennyezetig, ezer és ezer könyv, amiket látszólag a
gerincük színe alapján rendeztek. Chase tömör, nagy tölgyfa
asztal mögö állt, az asztallapra támaszkodo , behajlíto
ujjpercei elfehéredtek. Julian elő e állt. Magas volt, de nem
olyan magas, mint Chase; álvőlegényem árnyéka sötét várként
vetült rá.
Julian bosszúsan emelte fel a kezét.
– Pedig valami történni fog. Apád haldoklik, és te nem vagy
még kész arra, hogy a helyébe lépj. Harminckét éves vagy,
alig jö rólad le a céges pelenka. A frászt hozod a
részvényesekre, elriasztod a befektetőket.
– Én vagyok a COO, én működtetem a céget – bődült
Chase. Ez volt az első alkalom, hogy felemelte a hangját.
Legalábbis ekkor hallo am először. Velem mindig halál
csendes volt, teljesen ura magának.
– Tudod mi vagy te? Egy kibaszo tolvaj – vágo vissza
Julian. – Bebizonyíto ad ezt három éve, és még mindig nem
felejte em el neked.
Három éve? Mi történt három éve? Persze nem tehe em
meg, hogy egyszerűen besétálok és megkérdezem. Ez is a
hallgatózás kevésbé szerencsés hatásai közé tartozik.
– Engem választo utódjául. Téged CIO-nak. Ezt tartsd
észben! – mordult Chase. Tekintete elsötétült.
– Rosszul választo – vágo vissza Julian.
– Van pofád ezzel a hülyeséggel előállni nekem az
eljegyzési partim hétvégéjén? – Chase hátralépe , kinyito
egy ókot, szivart ve elő. Nem gyújto rá. Ke étörte, a
dohányt tapoga a.
Próbál uralkodni magán, nem akarja, hogy kiboruljon,
állapíto am meg.
– Erről jut eszembe… – szólalt meg Julian, azzal leült az
íróasztal elő álló egyik székre, és keresztbe te e a lábát. –
Amint megismerkedtem azzal a bizonyos Louisa Clark
kisasszonnyal, rájö em, hogy valami nem stimmel.
– Louisa Clark? – kérdezte Chase komor grimasszal.
– Mielő megismertelek. Film. Amberrel néztük. Sokat sírt.
– Én is sokat sírtam volna, ha rendszeresen veled kelle
volna basznom – mordult Chase. – Van valami értelme a kis
történetednek?
– A menyasszonyod. A te menyasszonyod Louisa Clark.
Ugye nem gondolod, hogy elhisszük, hogy feleségül veszed
ezt… ezt a…
– Ezt?!
Chase már nem morzsolta a dohányt az ujjai közö .
Homlokát ráncolva várta, hogy Julian befejezze a mondatot.
Feszengve nyeldekeltem. Szívem tehetetlenül csapódo
bordakosaramhoz. Nem akartam hallani, ami ez után
következik, ugyanakkor képtelen voltam elszakadni arról a
pontról, ahol álltam. Mintha földbe gyökereze volna a lábam.
– Ugyan már! – horkant fel Julian. – Mielő ellenségek
le ünk, testvérek voltunk. Ismerlek. Ez a bizarr, mesterkélt,
művészieskedő, ravasz-de-sekélyes punci nem az eseted. Te a
súlyosan alultáplált, személyiségmentes nőket szereted. Akik
csak designer ruhákat hordanak, és családi eseményeken nem
isszák magukat seggrészegre. Átlátok rajtad, Chase. Meg
akarod mutatni Ronannek, hogy méltó vagy a szerepre. Hogy
készen állsz családot alapítani, gyerekeket vállalni, ilyesmi.
Ráadásul egy normális, átlagos lánnyal. És az vagy már,
öcsém? Megállapodo ? Megbízható? Minden-helyzetben-
megállja-a-helyét ckó? – Julian fejét hátravetve nevete .
Felállt, fejét inga a. – Nem veszem be ezt a hirtelen eljegyzést.
Nem veszem be ezt a kapcsolatot. Csak a CEO pozícióra
hajtasz, hogy visszavágj nekem. Azért viselkedsz ilyen
nagyképűen, azért vagy ilyen beképzelt. Parádézhatsz i egy
olyan lánnyal, aki a tízes skálán maximum hatos, de egy
pillanatig sem hiszem, hogy feleségül vennél valakit, aki tíz
ala van.
Hatos? Rosszul voltam. Szinte ellenállhatatlan hányinger
tört rám. Legszívesebben felpofoztam volna Juliant. Hogy
merészel engem a pasik macsómércéjével mérni? És hogyan
képes Chase csak o állni és ezt hallgatni? Én vagyok az
álmenyasszonya. Illetve egy nagy frászt. Az exbarátnője
vagyok. Emberi lény. Nem hagyhatja, hogy Julian így
beszéljen rólam.
– Azt hiszed, azért akarok CEO lenni, hogy bosszút álljak
rajtad? – te e fel a kérdést Chase fanyar mosollyal.
– Mi másért? Amikor megkaptad a diplomádat, nem
érdekelt téged ez az állás.
– Ó, baszódj meg, Julian!
– Csak utánad!
– Nos – szólt Chase olyan rideg mosollyal, hogy zsigereim
fájdalmasan összerándultak tőle –, ami azt illeti, a CEO állásra
pillanatnyilag nincs üresedés, ezért kénytelen leszel szépen
ülni és végignézni, hogyan alakul az én általad hamisnak
neveze eljegyzésem.
Alakul?
Mivé alakul?
Megmondtam Chase-nek, hogy ez egyszeri alkalom. Nem
fogom mostantól a kötelességtudó menyasszony szerepét
játszani, mintha valami Kate Hudson-vígjátékban lennénk.
Pontosan tudta: azzal, hogy elrángato Hampton-vidékre,
már erősen feszege e a határaimat. Pontosabban kis híján
lerombolta.
 Azt is pontosan tudja, hogy te vagy Mártír Maddie, és ha arról
van szó, hogy másoknak segíts, semmire nem tudsz nemet mondani.
Akárki kéri, és akárhogy érzel a bizonyos akárki iránt.
Eltelt pár pillanat, míg rájö em, hogy Chase elindult az ajtó
felé. Hátrahőköltem, és a szobánkba rohantam, ahogy a lábam
vi , többször elbotolva. Odabent annyira sie em becsukni az
ajtót, hogy levertem egy vázát. Nem akartam, hogy
rajtakapjon, ezért o hagytam a törö üveget a padlón, a
fürdőszobába rohantam. Magamra zártam az ajtót, hátamat
lihegve az ajtólapnak támaszto am.
Pár másodperccel később hallo am, hogy nyílik az ajtó.
Aztán üveg reccsent. Chase a törö vázára lépe . Jázmin volt
benne. Illata betöltö e a levegőt; tömény, édes virágillat áradt
be a fürdőszobaajtó résén. Sajnáltam a virágokat, amik
összelapultak Chase cipőtalpa ala . Szívem is átélt hasonlót.
– Madison…! – bődült a csendbe.
Hangja a levegőbe hasíto . Összerezzentem. Nem igazán
érdekelt, mit gondol, de elég rohadtul éreztem magamat a ól,
hogy mindenki tudja, seggrészegre i am magamat ma este, és
Julian ezt egyenesen a képébe vágta.
– …Tudom, hogy odabent vagy!
Szavai egyre közelebbről, egyre vészjóslóbban hangzo ak.
Vacsorám a torkomat feszíte e, szinte könyörgö , hogy ki
akar jönni. Tudtam, hogy az ajtó be van zárva, a vécéhez
rohantam, felhajto am a fedelét, és a csészébe hánytam. Egész
testem görcsbe rándult, ahogy a gyomrom felfelé pumpálta
azt a keveset, amit e em.
– Egy szende egyetemista lányt kelle volna felbérelnem a
feladatra – mordult halkan a zárt ajtó mögö . Erősen rázta a
kilincset. – A vidám részeg a kibaszo hét minden kibaszo
napján übereli a szomorú részeget.
A vidám részeg nem opció, ha egy olyan faszfej van a közelben,
mint te.
Hánytam. Megint. Még mindig. Könnyek csorogtak
arcomon, számba folytak, sósságuk felrobbant a nyelvemen.
Még sosem voltam részeg. Talán a szokásosnál is
nyugtalanabb voltam, annyira, hogy észre sem ve em.
A program szerint reggel tíz órára ébren kell lennünk, mert
 p g gg
családi kirándulásra megyünk. Erős kétségeim voltak afelől,
hogy egyáltalán ki tudok kászálódni az ágyból. Ha egyáltalán
eljutok az ágyig, és nem a sürgősségin kötök ki ma éjjel.
– Madison!
– Hagyj békén!
Nagy nehezen feltápászkodtam fogat mosni. A mosdóig
juto am, de meginogtam. Olyan nagy nyomás volt a
fejemben, hogy lehetetlennek tűnt kinyitni a szememet. Julian
szavai kavarogtak bennem, mint ruhák a mosógépben. Hatos.
Olyan fájdalmasan átlagos vagyok, és ebben a környezetben
annyira nem a saját szintemen…
Másodszor próbáltam a mosdó fölé hajolni és fogat mosni,
amikor Chase berúgta az ajtót. Kiszakadt a zsanér, az ajtólap
nagy csa anással a padlóra ese . Szerencse, hogy a dupla
mosdós fürdőszoba tágasabb volt, mint a lakásom. Az ajtó
tőlem néhány lépésre zuhant. Felnéztem, pislogtam, tátva
maradt a szám.
Ez a seggfej berúgta az ajtót.
– Te… te hülye… – hunyorogtam, próbáltam megfelelő szót
keresni. Nem sikerült. Nagy léptekkel odajö hozzám,
felkapo a padlóról, a mosdónak támaszto . Vizet engede ,
megmosta az arcomat; hatalmas tenyerét éreztem orromon,
számon. A derekamnál fogo , hogy el ne essek.
– Fejezd be azt a gondolatot, Mad. Valahogy úgy érzem,
fele ébb szórakoztató lesz – mondta monoton hangon, azzal
kive e a fogkefét a mosdó melle i ezüst tartóból, és jó adag
fogkrémet nyomo rá.
– Beképzelt… arrogáns… egoista…
– Nem, nem. Ez nem ér. Ne használj szinonimákat. Az
csalás.
– Kura ! – üvöltö em.
– Ez már valami. – A számba tolta a fogkefét, és gyenge
nyomással mosta a fogaimat helye em. Alapos kefélő. Persze,
hogy az. – És még mi?
– Hülye…
– A hülyét már mondtad.
– Oké. Akkor idióta…
– Mi lenne, ha ezt holnap folytatnánk? – vágta el sértéseim
 p y g
hosszú fonalát. – Megígérem, hogy meggyőzően fogom
játszani a sértődö et, és amint befejezted, telezokogom a
párnámat.
Befejezte a fogmosást, leöblíte e a kefét, és vizet töltö egy
pohárba, hogy gargalizáljak. Annyira össze voltam zavarodva,
hogy nem is törődtem azzal, hogy törődik velem. Abban a hat
hónapban, amíg jártunk, nagyon vigyáztam, hogy csak a
legjobb formámban lásson. Gondosan ügyeltem arra, hogy
mire felébred, már fogat mossak, nehogy reggeli rossz lehelet
érződjön rajtam; zuhanyzás közben vécéztem, hogy ne hallja a
kellemetlen zajokat (ami azzal járt, hogy amíg nála voltam,
gyakran zuhanyoztam), és következetesen úgy te em, mintha
a menstruáció nem is létezne; megkíméltem a ól, hogy
említés essen az Anyatermészetről, mármint arról, hogy az én
testembe látogato . Most pedig i vagyok, hagyom, hogy
eltakarítsa a hányás nyomát a számból, és a jegygyűrűje van
az ujjamon. Az iróniának tényleg beteges humorérzéke van.
Gargalizáltam a számhoz tarto pohárból szívo vízzel, a
mosdóba köptem, és ferde pillantással néztem rá.
– Nem vagy a főnököm.
– Hála a kibaszo égnek! Rémálom lenne beidomítani.
Rám sem néze . Fogta a rózsaszín neszesszeremet, kive
két sminkeltávolító kendőt. Szemhéjamat kezdte törölgetni;
nyilván aggódo , hogy az ötdolláros vízálló
szempillafestékem beszennyezi az ötezer dolláros ágyneműjét.
– Te meg igazi zsarnok lennél – motyogtam.
Felnevete , a piszkos sminkeltávolítót a szemetesbe dobta,
aztán nászutas módra felkapo , és visszavi a hálószobába.
Még mindig kreatív sértéseken gondolkodtam, nem voltam
hajlandó megadni magamat a kísértésnek, átölelni a nyakát. A
hányás utóíze még o volt a leheletemben, de furcsamód nem
érdekelt, egyenesen az arcába mondtam:
– Nem is vagy olyan jóképű – hebegtem támadó jelleggel,
ahogy az ágyba te . Leve e a cipőmet, aztán hátam mögé,
egyenes szoknyám rejte cipzárjához nyúlt, és azt is lehúzta.
Meztelenre akart vetkőztetni. Annyira jó érzés volt, hogy
megszabadulhatok a munkaruhámtól, hogy egy szóval sem
ellenkeztem. Amúgy sem láthato olyasmit, amit ne láto
volna még. Félhulla voltam, és azzal, hogy nem véde meg
Julian kijelentésével szemben, gyakorlatilag egyetérte azzal,
hogy középszerű vagyok.
Ó, és még… a rámenősségét is utáltam.
– És rideg vagy, és gunyoros, és nincs benned semmi
empátia – folyta am hibái és hiányosságai felsorolását. – Az,
hogy most segítesz nekem, nem jelenti azt, hogy elfelejtem, ki
vagy. A megtestesült ördög. Egyáltalán nem a mesebeli
király . Először is azért nem, mert te durva vagy. Nem a
hercegnő-megmentő típus. Ha mindenképpen hercegnőt
kellene megmentened, inkább megbíznál valakit a felada al,
hogy végezze el a nevedben. Ráadásul nagyon hülyén néznél
ki lóháton.
Félig sajnáltam, hogy már nem hánytam. A hányás jobb le
volna, mint az, ami elhagyta a számat, ahogy sértegetni
próbáltam Chase-t. Ez nagyon másodosztályú dolog volt.
– Engedély, hogy levegyem a melltartódat – mondta alig
érthető, rekedtes hangon.
– Megadva – ziháltam.
Egyik kezével kikapcsolta a melltartómat, a másikkal az
éjjeliszekrény ókjából Yale-pólót ve elő. Átbújta a a
fejemen, aztán megállt, néhány másodpercig a mellemet
bámulta.
– Fotózd le. Úgy tovább nézegetheted.
Egyetlen mozdula al lehúzta rajtam a pólót; ádámcsutkája
fel-le járt. A pamutanyag meleg volt, puha, bejárato viselet.
Chase-illata volt.
– Amúgy meg milyen név az, hogy Chase Black? – te em
fel a kérdést, egyáltalán nem elegáns felhorkanással. – Nagyon
kitaláltnak tűnik.
– Elnézést, hogy a szavadba vágok, de a nevem olyan
valóságos, mint a te másnaposságod lesz reggel. Javaslom,
hogy szívd ezt fel. – Lecsavarta az éjjeliszekrényen álló Evian
kupakját, és a kezembe nyomta az üveget. Könyékig feltűrte
fekete inge ujját; alkarja olyan izmos és eres volt, hogy
csodálkoztam, miért nem kaptam a lábam közé pár hónapja,
amikor még lehetőségem le volna rá. – Megyek, hozok neked
Advilt.
 – Várj! – szóltam utána, amikor már az ajtóhoz ért. Megállt,
de nem fordult felém. A háta olyan gyönyörű ívű volt abban
az ingben, hogy szinte őrülten dühös voltam magamra, amiért
nem cseréltem vele meztelen képet, amikor még együ
jártunk. – Kérlek, vedd fel a jázminokat a padlóról, és tedd
őket egy váza friss vízbe. Nem érdemlik meg, hogy
meghaljanak – kértem, és akadozó, fátyolos hangon
hozzáte em: – Kérlek.
Morgó hangot hallato , fejét inga a, mintha teljesen
reménytelen eset lennék. Az utolsó emlékem arról a napról az
volt, hogy lenyelem a számba dugo két Advil table át.
Aztán minden elsötétült.
Másnap reggel lüktető fejfájásra ébredtem. Az
éjjeliszekrényen álló óra tizenegyet mutato . Most már
hivatalos: a hétvége úgy kezdődö , hogy látványos kudarcnak
bizonyultam, legalábbis ami a bájos-és-kedves-menyasszony
kötelességeim teljesítését illeti. Először véletlenül
lerészegedem. Aztán elmulasztom a Black család
kirándulását. Chase nem volt o . Egy kis tálcán szalonna,
tojás, friss vajas kenyér és egy bögre gőzölgő kávé várt. Az
ajtó melle , a komódon új váza, benne kissé meggyötört
jázminok. A padlón gondosan összehajtogato takaró és
felrázo párna hevert, gondosan egymásra téve.
Az éjjeliszekrényen üzenet.

M,
Elmentem túrázni. A jázminok élnek. Feltételezem, hogy te is.
Itasd fel az alkoholt a reggelivel, amit neked hagytam.
Ui.: Fantasztikusan néznék ki lóháton. #Tény.
C

♦♦♦

A hétvége hátralévő részét azzal töltö em, hogy keményen

dolgoztam renomém visszaszerzésén a Black családnál.
Ebédnél Katie és Lori társaságában ragadtam; kellemesen
elbeszélge ünk, aztán segíte em Lorinak megjavítani egyik
kedvenc vintage ruháját, ami egy kis helyen elszakadt. Aztán
feltűrtem a blúzom ujját, és scone-t sütö em mindenkinek
(mert milyen család az, ahol nincs pék alkalmazo ?). Közben
jókat neve em Katie-vel, aki nem ve részt a sütésben, de
elégede en ült a pulton, és elmesélte, hogy félmaraton
futóversenyre készül.
– Ez az egyetlen dolog, amiben saját jogon sikeresnek
érzem magamat. Apám ado nekem munkát, és elég pénzt
áldozo az oktatásomra. De a futás? Azt senki nem csinálja
meg helye em, senki nem intézi el nekem. Az csak én vagyok.
Amikor a család borkóstolásra ment, én inkább nem
tarto am velük, mert előző este annyit i am, amennyi a
testsúlyom, és féltem, hogy az alkoholnak már a szagától is
felfordul a gyomrom. Inkább a Foster Memorial Beachen
néztem és rajzoltam a naplementét, ahogy az óceán hullámai
lábujjaimat nyaldosva megtörtek a parton. Sós és tiszta volt a
levegő. Szívem fájdalmasan összerándult. Anyának nagyon
tetszene ez a partszakasz.
Megcsörrent a telefonom. Üzenet.

Layla: Naaaaa?
Maddie: Naaaa?
Layla: Mi a helyzet ott? Jut eszembe: szerintem Sven
odavan érted. Tudja, hogy a Black család ezt a hétvégét
Hampton-vidéken tölti. Egészen véletlenül, nem sokkal
ezelőtt, váratlanul benézett volna hozzád, de mondtam
neki, hogy nem vagy otthon. Ami azt illeti, aggódnom
kell Ethan pillecukor szívéért?
Maddie: Nem. Chase goromba, mint mindig.
Layla: Az nagyon izé. Olyan szeretnék-olyan-szociopata-
gyerekeket-tőle értelemben, igaz?
Maddie: Először is: nem hiszem, hogy téged gyerekek
közelébe engednének. Másodszor: már mondtam: csaló
megcsaló, aki megcsal, szóval nem melegszünk össze
vele (mi = én meg a testem).
 Layla: Ez úgy hangzik, mintha magadat győzködnéd.
Layla: Ezenkívül csak egyértelművé akarom tenni, hogy
tavaly júliusban engem választottak a hónap
tanítójának. Szóval HM.
Maddie: Úgy érted, a nyári szünet alatt, amikor a
kölykök nem is járnak suliba?
Layla: Bye, partigyilkos. Üdvözlöm a pókhálót a pi…
szóval ott.
Nagyon belefeledkezhe em a rajzolásba, mert amikor
visszaértem a Black-villába, fürdőszobánk ajtaja már vissza
volt akasztva, ellentétben a sorok írójával, aki még mindig
kiakadva járkált. Chase már zuhanyozo , felöltözö , és úgy
néze ki, mint amennyit ér, milliárd fele i érték. Készen állt a
vacsorára. Egész nap sikeresen kerültem, úgy, hogy inkább a
családjával töltö em az időt. Nem voltam hajlandó
megköszönni neki, hogy este gondoskodo rólam; azon az
alapon, hogy megcsalt, és még mindig seggfejként viselkede ;
ezért döntö em úgy, hogy jócselekedetét gyelmen kívül
hagyom. Chase megkérdezte, számíthat-e rám, hogy nem
fogok spontán hányni a vacsoraasztalnál. Középső ujjamat
muta am fel neki, azzal beléptem a még párálló fürdőbe. Ő
lement apjához és unokahúgához. Három fürdőgolyót
dobtam a kádba, addig maradtam a forró vízben, amíg a
bőröm szilvalila nem le , és tízéves gyerek méretére nem
zsugorodtam. Aztán kiválaszto am esti öltözékemet. (A
vonalú fekete ruha, vállán macskafülekkel, hozzá
narancsszínű kardigán és kék magas sarkú cipő.)
A vacsora ala egy csepp alkoholt sem i am, és nem ve em
tudomást Amber gyilkos pillantásairól. Makulátlan szépsége
és az a tény, hogy a férje engem alacsonyrendűnek tart, valami
olyasmit hozo elő belőlem, amit magam sem gondoltam
volna. Szerencsére lányuk, a kilenc év körüli Clementine
egészen meglepő módon kellemes társaságnak bizonyult.
Rögtön sikerült közös témát találnunk. Arról beszélge ünk,
hogy melyik hercegnő ruha a legjobb (ebben nem lehet vita:
Hamupipőke és Belle), aztán rátértünk kedvenc
 pp
szuperhősnőinkre. (I abban érte ünk egyet, hogy nem
értünk egyet, mert Clementine hangosan kijelente e, hogy
Wonder Woman az elsődleges választása, míg szerintem az
egyértelmű győztes Hermione Granger. Ez újabb vitához
vezete , miszerint Hermione szuperhősnőnek számít-e, vagy
nem.)
(Határozo an igen.)
Clementine egyszerűen fantasztikus volt. Nyito , kedves,
vidám. Ehhez a kedvező képhez az is hozzájárult, hogy
egyáltalán nem hasonlíto komor apjához és káprázatos
külsejű anyjához. Teljesen friss egyéniség volt, más a hajszíne,
a szemszíne, a szeplők elhelyezkedése az orrán, egyenetlen
fogai.
Korán lefeküdtem. Kerültem minden kommunikációt
áljegyesemmel, és örömmel töltö el, hogy amikor reggel
felkeltem, nemcsak teljesen kipihentnek éreztem magamat,
hanem Chase megint a padlón aludt. Egy pillanatig néztem,
ahogy álmában összevonja sűrű, sötét szemöldökét. Váratlan,
kéretlen kellemes érzés áradt szét mellkasomban.
Pokolian jóképű.
Hátat fordíto am neki, és aludtam tovább, de előbb
üzenetet hagytam neki pontosan o , ahol ő hagyta előző nap:
az éjjeliszekrényen.

C,
Köszönöm, hogy péntek este megmostad a fogamat.
Legközelebb ne használd el az összes meleg vizet.
Ui.: Tényleg nevetségesen néznél ki lóháton.
M
 HATODIK FEJEZET

Chase

Összegyűrtem Madison üzenetét, amíg a zuhany ala volt.

Szép ívben, egyenesen beletaláltam a szemetesbe. Mielő
kijöhete volna, gyorsan választ írtam neki.

M!,
Kénytelen vagyok nehezményezni, hogy meg sem említe ed a
jázminokat. Nem véletlen, hogy szakíto unk. Jellemző, hogy
nem tudsz értékelni semmit (erről a karácsonyi fülbevaló jut
eszembe).
Ui.: Arról, hogy lóháton hogyan mutatok, jól sejtem, hogy
ebből fogadás lesz?
C

Elég nehezen fért a fejembe, hogy az én engedelmes,

szófogadó exbarátnőmből hogyan le makacs, nem-veszem-
be-a-hülyeséget harcos.
Kopogtak az ajtón.
– Tessék!
Apára számíto am. Egész hétvégén nem tudtunk
négyszemközt beszélni, és arra gondoltam, vajon érzékelte-e a
feszültséget Jul és köztem. Az elmúlt három évben nem sok
egész hétvégés családi összejövetelünk volt Juliannel. Azóta
nem, hogy apa bejelente e, én leszek a Black & Co.
üzemeltetési igazgatója, a COO, a második a rangsorban. Ő az
első; a CEO és igazgatótanácsi elnök. Juliannek a CIO – chief
information o cer – pozíciót adta, és ennek egészen világos
volt az üzenete: én öröklöm a CEO pozíciót, amikor eljön az
ideje, hogy apa nyugállományba vonuljon.
Julian azóta is neheztel. Azt gondolta, hogy mivel ő az
idősebb „ ú”, természetes, hogy ő lesz az utód. Csakhogy már
nem érezte magát olyan nagyon a Black család ának, és az
utóbbi időben jellemzően kivonta magát a családi
eseményekről. Ami azt illeti, meglepődtem, hogy eljö
Hampton-vidékre. Belegondolva azonban teljesen logikus,
hogy eljö . Látni akarta Madisont, tudni akarta, milyen nőt
akarok feleségül venni.
A nyito ajtóra néztem. Nem apa volt, hanem Amber.
Kibaszo Amber.
Szűk bőrnadrág volt rajta, olyan szűk, mint egy óvszer;
blúzát fele ébb praktikus módon elfelejte e begombolni; jól
látszo ak méretes, sebészileg megnagyobbíto csöcsei. Feste
szőke haja frissen beszárítva, arcán tökéletes smink, amitől
amolyan Bert-a-Szezám-Utcából kinézete le . Üdvözlésül
biccente em neki, de zavartalanul dobáltam vissza Mad
ruháit a táskájába. Az én áljegyesem rendetlensége nagyon
dühíte . Egyáltalán nem volt igénye a rendre. Nem
számítha am rá, hogy időben elkészül, és még a forgalmi
dugó beállta elő el akartam indulnivissza a városba. Ez is
egy újabb ok, hogy miért nem illenénk egymáshoz egyáltalán.
És volt még egy, arra az esetre, ha elfogna a kísértés megint
Madison mézes csuprába mártózni: szörnyű, amikor részeg.
Egy tízes skálán, ahol az egyes Charlie Sheen, ő masszív Mel
Gibson. Kínos a társaságában lenni. Mégis dicsérően
verege em meg saját vállamat, amiért részegsége ellenére
kedves és segítőkész voltam vele, amikor kis híján elájult.
Persze, hogy annak kelle lennem. Hiszen ő i az én
áljegyesem, és ha másik szobában helyezem el, ha hagyom,
hogy gondoskodjon magáról, az nagyon rideg, hideg dolog
le volna, még az én sarkvidéki hőmérsékletű kedvesség-
mércémmel is.
– Egyedül vagy? – kérdezte Amber, ajkát biggyesztve, kezét
karba fonva, hogy jobban kiemelje a csöcseit. Igazi úrinő.
– Madison a fürdőben van – feleltem úgy, hogy nem
néztem fel.
Ezt meghívásnak ve e, riszáló léptekkel beljebb hatolt a
szobánkba, és seggét az ágy szélére parkolta le, amin a nyito
táska állt. Folyamatosan dobáltam be az égetni való anyagot a
táska nyito száján, és azon gondolkodtam, ki a büdös franc
gyárthatja azokat a pokoli ronda ruhákat, amiket Madison
előszerete el vásárolgat. Címkéket kerestem, de egyet sem
találtam. Biztosan megbízható márka.
– Clementine el akart búcsúzni – mondta Amber, és mellét
még feszesebbre szorítva felém hajolt. Igazán nem akartam,
hogy kipukkadjon. Az legalább néhány órával késleltetné
New York-i utazásomat.
– Lemegyek hozzá, és elbúcsúzom tőle, mielő elindulunk.
Próbáltam barátságtalan hangon mordulni, de képtelen
voltam. Hangom a szándékoltnál lágyabb le , amikor
Taknyospo ról volt szó.
– Beszélnünk kell róla – mondta, és kezét karomra helyezte.
Ha azt hi e, hogy ezzel akadályoz a mozgásban, baromira
tévede .
– Taknyospo ról vagy Madisonról?
– Szeretném, ha nem neveznéd így – méltatlankodo
Amber.
– Én is – vágtam rá.
Nehezteltem Julianre és Amberre, amiért olyan nevet adtak
a lányuknak, aminek becézési lehetőségei gyakorlatilag a
nullával egyenlőek. A Clemmy úgy hangzo , mint a
chlamydia egy fajtája, a Tinny mintha minikonzerv lenne.
Ezért inkább Taknyospo nak neveztem, bár régen elmúltak
már azok az idők, amikor tényleg mindig taknyos volt az arca.
Amikor Clementine megszülete , Amber megkérdezte, mi a
véleményem a névről. Azt mondtam, hogy nem tetszik.
Egészen biztos voltam abban, hogy éppen ezért választo a.
– Hát, jó. Látom, nehéz ügy. Akkor kezdjük a
menyasszonyoddal. Tényleg a menyasszonyod? – kérdezte
Amber mogorván.
Szó nélkül elhúztam Mad tömö táskáján a cipzárt. Ez meg
milyen hülye kérdés?
– Egy kicsit különös – mondta Amber, és keze lecsusszant
karomról; körmei a combján ró ak tétova köröket.
– Illik hozzám.
Pedig nem. És ezt mindke en tudtuk. Amikor együ
jártunk, nem is gondoltam rá, hogy Madison nem az esetem;
egyszerűen azért, mert nem gondoltam, hogy ezen bármi
továbbgondolni való lenne. Egyszerű alkalmi nőnek tarto am.
Semmi másnak. Most, hogy Julian és Amber rámutato , el
kelle ismernem, hogy nem tévednek. A nőkben ugyanazt
szere em, mint a belsőépítészetben: nem praktikus, obszcén
drága a fenntartása, nincs benne semmi egyéniség, és gyakran
fel kell újítani.
– Clementine…
Amber ujjai már nem köröztek a combján; körmei a
bőrnadrágba vájtak. Ideges volt.
– Nem! – csa ant a hangom, és felnéztem. Hátraránto a a
fejét, mintha megütö em volna. – Ezt már megbeszéltük, és
világosan megmondtam, hogy mit akarok. Vagy elfogadod,
vagy lemondasz róla.
– Csak ez a két lehetőségem van?
– Ez az egyetlen ultimátumod.
Tekintetem a fürdőszoba csuko ajtajára rebbent. A
vízcsobogás megszűnt, a belső üvegajtó csikorogva kinyílt.
Valami okból nem akartam mélyebben belemenni ebbe a
témába; nem akartam, hogy Madison hallja ezt a többszörösen
kibaszo beszélgetést.
– Azt hiszed, hazudnék?
Amber smaragdzöld szeme valósággal szikrázo . Volt képe
kényes, eláll-a-lélegzetem mozdula al a nyakához kapni.
– Szerintem azon kívül, hogy Taknyospo t eladd a
cirkusznak, bármire képes lennél, hogy elérd, amit akarsz –
erősíte em meg teljesen közönyösen.
Felállt. Kezét ökölbe szoríto a combjai melle .
Kétségtelenül éppen valami jó köpésen gondolkodo .
Valószínűleg újabb hazugsággal akart megdobni. A
fürdőszobaajtó nyikordult. Mindke en a hang irányába
néztünk. Amber szája még tátva.
– Kifelé – mordultam rá.
– De…
– Most!
Amber egy lépést te felém. Arca annyira közel volt az
arcomhoz, hogy a másfél kiló alapozó ala is lá am a szeplőit.
Melle a mellkasomhoz ért. Kemény volt, és nagy,
természetellenesen megnagyobbíto . Nem olyan, mint Mad
puha, kis mellei.
Ne gondolj arra, hogy milyen volt a melle péntek este, amikor
ráhúztad a pólódat!
Upsz! Ezzel a gyelmeztetéssel elkéstem.
– Nincs vége, Chase. Sosem lesz vége.
Apám egyszer azt mondta: „Ha igazán ki akarsz ismerni
valakit, dühítsd fel. Ahogy reagál, az nagyon sokat elmond
arról, hogy kicsoda.” Amber nagyon keményen dolgozo
azon, hogy engem feldühítsen. Nem tudha a, hogy
kiosztandó kibaszásaim száma folyamatosan csökkent, és
ezeket közvetlen családtagjaimnak és legközelebbi
barátaimnak tartoga am.
– Vége le , mielő elkezdődö volna – köptem az arcába
kihívó vigyorral. – Mielő akár egy ujjal is hozzád értem
volna, Amb.
Amber a hálószoba ajtajához rohant, és a képembe csapta.
Jelenetet csinált. Azt akarta, hogy Madison tudjon róla, hogy
elültesse benne a bizonytalanság magját. A következő
pillanatban áljegyesem kinyito a a fürdőszoba ajtaját. Rövid
haja törölközőbe csavarba. Furcsa időzítés. Gyanakvón
néztem rá.
– Ajtócsapódást hallo am? – Fejét oldalra hajto a, leese
róla a törölköző. Az ágyhoz lépe , és… ezt kapd ki…
kikapdosta a ruhákat a táskából, amiket gondosan bepakoltam
neki. Egyszerre egy-egy ruhát ve ki, megszemlélte, aztán a
háta mögé dobta, és másikat kerese .
– Mi a fenét csinálsz?
A kérdésben inkább csodálkozás volt, mint harag. Különc
viselkedése mindig meglepe .
– Ruhát választok – csicseregte. – Mi mást csinálnék
zuhanyzás után, egy szál törölközőben?
Leszophatnál.
– Szóval? – folyta a a témát. – Ki volt az? Hallo am, hogy
beszélge él valakivel.
– Amber – mordultam. Szemem mohón falta testének a
törölköző ala kirajzolódó vonalait. Gyűlöltem magamat
azért, hogy legszívesebben minimum egy óráig köpültem
 gy g gy g p
volna, mint egy adag vajat. (Madisont, nem Ambert. Mert
Amberhöz akkor sem értem volna, ha a ól beáll a tartós
világbéke.)
– Ha jól sejtem, ti ke en közel álltatok egymáshoz –
mondta, zavartalanul folytatva a ruhakeresést. Semleges,
tényszerű volt a hangja.
– Tévedsz.
– De olyan sok közös van bennetek.
– Igen. Mindke en lélegzünk. De a közös tulajdonságok
rövid sora i véget is ér.
– Mindke en kibírhatatlanul megkeserede ek vagytok.
Pillanatnyi csend állt be, mely idő ala gyorsan emlékezte em
magamat, hogy semmit sem számítana, ha elmagyaráznám
Madisonnak, mennyire eltérőek vagyunk, Amber és én.
– Jut eszembe: szívesen – hördültem fel.
– Mit kéne megköszönnöm? Azt, hogy az engedélyem
nélkül turkáltál a holmim közö ? – Felém fordult, még
mindig csupa kellem és mosoly volt. – Ez nagyon nagylelkű
gesztus volt tőled.
– Tudod, nem emlékszem, hogy ilyen vitatkozó hajlamaid
le ek volna, amíg rendszeresen szedted a D-vitamint –
mondtam, és elfordíto am róla tekintetemet. Reméltem, hogy
félerekcióm nem lesz egész, miközben megint képletesen
összeakasztjuk a bajuszunkat. Ez részben igaz volt egyébként.
Madison hozzám állása száznyolcvan fokos fordulatot ve ,
mióta megjelentem a küszöbén, és megkértem, kísérjen el
Hampton-vidékre. Ez az új Madison-változat az igazi
Madison, és nagyon bosszanto , hogy nem sikerült igazán
megismernem őt.
Nagyon bosszanto , hogy tulajdonképpen kedves, érdekes
lány.
És milyen gúnyos tud lenni.
És nehezen kezelhető, a szó bizarrul vonzó értelmében.
De leginkább az bosszanto , hogy hazudo nekem az igazi
önmagáról.
– Akkor jó benyomást akartam tenni rád. Az a hajó már
elment.
– Inkább elsüllyedt a kibaszo óceán közepén.
 – Hát… – Vállat vont, vörös-lila ruhát szoríto magához,
ezzel kiválaszto a aznapi öltözékét. – Te veze ed egyenesen
egy ha onnás jéghegynek az óceán kellős közepén. Ezt ne
feledd, Chase.
Feszes mosollyal néztem rá, és azzal a határozo
szándékkal mentem le, hogy valami értékeset összetörök a
konyhában. Rájö em, hogy Madisont betörni már nincs az
étlapon. Más le . Erősebb.
Még néhány óra, és többé nem kell találkoznom vele.

♦♦♦

Az előtérben voltunk, a személyzet éppen a csomagjainkat

vi e ki a Teslámhoz, amikor Julian megte e az első
sakklépést. Egész hétvégén vártam, próbáltam kitalálni, mi a
játszmája, miért jö el. Nem mintha panaszkodnék: Julian és
Amber olyan, mint a kisiklo vonat, már nem lehet rajtuk
segíteni, de Taknyospo val mindig szívesen töltök időt.
Baromságnak tarto am Julian hatos-megjegyzését.
Madison a legrosszabb napjain is biztos tizenke es. Nem csak
egészségesen gyönyörű, hanem szexi is, de úgy, ahogy azok a
nők szexik, akik nem is törődnek azzal, hogy szexik-e, vagy
sem.
Az idegesíte e Juliant, hogy Madison immunis volt az ő
bankszámlájának egyenlegére és az Armani öltönyeire. Julian
posztfeministának kategorizálta volna Madisont. Meg-tudjuk-
csinálni mentalitású lánynak, aki saját útját járja a világban.
Julian ezzel szemben majd-a-komornyik-megcsinálja
mentalitású ember volt. Persze, hogy olyanok, mint az olaj és a
víz. De ha Julian azt gondolja, hogy betojok, ha hatosnak
nevezi, akkor van neki egy kis meglepetésem. Nem hagyom,
hogy szórakozzon velem.
Gyerekkoromban, amikor Juliannek haza kelle jönnie a
bentlakásos gimiből vagy az egyetemről, mindig sakkoztunk.
Egyikünk sem volt nagy sakkrajongó, de megvolt közö ünk
ez a versengésszellem. Mindenben versengtünk. A
sporteredményeinktől (mindke en evezősök voltunk a
középiskolai és egyetemi csapatban) egészen odáig, hogy ki
tud több pulykahúst magába tömni hálaadáskor. Ennek
ellenére Julian és én közel álltunk egymáshoz. Annyira közel,
hogy rendszeresen beszéltünk egymással telefonon, amikor
távol volt, amikor pedig hazajö , többet lógtunk együ , mint
más testvérek, akik közö tíz év korkülönbség volt. A lehető
legfurább módon sakkoztunk. A nappaliban hagytuk a táblát,
és a nap folyamán te ük meg a lépéseket. Ennek plusz kihívás
jellege volt, mert mindig emlékezni kelle arra, hogyan néze
ki a tábla, mielő legutóbb o hagytuk. Egyetlen király,
királynő, futó vagy gyalog nem ment félre. Mindke en
sasszemmel gyeltük az állást.
Rugalmasságra, előretervezésre és türelemre taníto .
Egészen a mai napig, valahányszor Julian és én együ voltunk
a szüleink házában, játszo unk.
Többnyire én győztem.
Pontosan az esetek nyolcvankilenc százalékában (igen,
számoltam).
De Julian mindig jó ellenfél volt, rendesen küzdö .
Most azonban már nem álltunk közel egymáshoz, és
gyaníto am, hogy már egyikünk sem ragaszkodik játszmánk
íratlan szabályaihoz.
– Maddie, Chase, várjatok! – szólt Julian, és kétszer tapsolt,
mintha a szolgái lennénk. Madison állt meg előbb, én csak
azért, mert kénytelen voltam követni ostoba döntését.
Szüleim és Katie körbeve ek. Apám Clementine-t fogta. Őt
szere e a legjobban az egész világon. A kilencéves Clementine
hamarosan kamaszodik, de apám még úgy tarto a, mintha
karon ülő gyerek lenne.
Ezt csodáltam az apámban. Megvolt az a félelmetes
tulajdonsága, hogy ő volt a legjobb apa és nagyapa a világon,
a legjobb férj, legalábbis abból a nézőpontból, ahonnan én
lá am, ugyanakkor, ha üzletről volt szó, igazi dúvad. Még
mindig hetente tarto velem kimaradást, amikor sörözö ,
meccset néze , és versenytársainkról vitatkozo . Aztán
randiestére vi e anyát, és amikor hazaértek, felolvaso neki.
Délelő állatkertbe vi e Taknyospo t, délután felvásárolt egy
konkurens céget csak azért, hogy ne legyen többé
konkurencia. Apám igazi összete jellem. Egy ideig azt
gondoltam, hogy a nyomdokaiba lépek.
Tökéletes üzletember.
Tökéletes férj.
Mindenben tökéletes leszek.
Aztán történt valami, ami mindent megváltoztato , amit a
családomról hi em. Amit a nőkről hi em.
Rájö em, hogy bizarr, valószínűtlen mértékben igyekszem
megfelelni apámnak. Nem voltam idióta. Normális ember
nem próbál eljegyzést színlelni, olyan csak a Ryan Reynolds-
lmekben van. Ahhoz, hogy megértsd, milyen áldozatot
hoztam, emlékezned kell… Emlékszel bizonyos családokban
tapasztalt ellentétekre, a család egységén keletkeze
horpadásokra, a fokozatos idegőrlő nyári, téli és karácsonyi
együ létekre? A feszültségre, az ala a húzódó keserűségre, az
úgyis-felbosszantalak-ha-akarlak gombok megnyomására, ha
szere ed idegesíteni akar?
A Black családban ilyen nem volt. Közvetlen családom
többnyire kedves, kikezdhetetlen família volt, igazi ellentétek
nem húzódtak közö ünk. Nem voltak ádáz veszekedések.
Nem volt testvéri ellenségeskedés. Nem volt hűtlenkedés,
pénzügyi gondok, sötét múlt. Rájö em, hogy a világ szinte
minden családja szenvede bizonyos rokonok kibírhatatlan
tulajdonságai mia . Az enyém nem. Én nem toleráltam a
családomat. Én imádtam őket.
Illetve négy családtagomból hármat.
Mad hátrafordult, türelmes, szenthez illő, jámbor mosollyal
néze rá. Nem bízo benne, de durvának sem akart látszani.
– Tessék, Julian?
– Gondolkodtam egy kicsit – mondta Julian, azzal egy
lépést te felénk, vastag poharában whiskeyt forgatva.
– Rosszul hangzik – jegyeztem meg.
Kuncogás hallatszo körülö ünk. Nem vicceltem, de akkor
is.
– Nem igazán volt időnk megismerni téged. Pénteken
este… indiszponált voltál – mondta úgy, mintha Madison
több vödröt hányt volna tele a vacsoraasztalnál, nem
egyszerűen abban nyilvánult volna meg a spiccessége, hogy
kicsit összefüggéstelenül beszélt, miután anyámmal és
húgommal visszavonult a szalonba. – Szombaton pedig nem
jö él velünk túrázni, a borkóstolóról is hiányoztál. Bonyolult
nőszemély vagy, ugye? – kérdezte vigyorogva.
Madison válaszolni akart, de Julian katonásan végigvi e
mondanivalóját, egyáltalán nem törődö azzal, hogy Mad mit
akart mondani.
– Lehetetlen volt beszélni veled, időt tölteni együ ,
megismerni téged; pedig a Black-klán része leszel.
Gyakorlatilag a sógornőm.
– Gyakorlatilag nem – cáfoltam, és átöleltem Madisont. –
Nem vagyunk testvérek. Úgy tűnik, ezt a tényt mindig csak a
megfelelő alkalmakkor felejted el.
– Chase! – korholt anyám. Ugyanebben a pillanatban apám
elkomorulva néze hol rám, hol Madisonra. Julian egy lépést
te hátra.
– Nem kell megbotránkozni mia am, emberek. Csak arról
van szó, hogy Chase egy kicsit zabolátlan kisöcsi. Akárhogy
is, Amber és én szeretnénk meghívni benneteket és persze
Ronant, Lorit és Katie-t is egy igazi eljegyzési gálavacsorára.
Mondjuk… pénteken? Kivéve persze, ha Maddie megint
nagyon elfoglalt lesz a következő hat hónapra.
A kura !
Vezércsel. A legelegánsabb nyitással kezdte mentális
sakkjátszmánkat. Úgy te , mintha feláldozna egy gyalogot.
Jelen esetben Madisont. Mert Madison egy pillana al ezelő
még egyszer használatos, eldobható személynek tűnt nekem,
de most, amikor Julian próbálta bizonyítani, amit gondolt,
Madison le a királynő. A legfontosabb bábu a táblán.
Szabad kezemmel mosolyogva megverege em Julian
vállát.
– Milyen kedves meghívás! Örömmel elfogadjuk – feleltem,
és éreztem, hogy Mad válla megfeszül a kezem ala . Tekintete
meglepe en rebbent arcomra. Mintha meg sem lá am volna,
csak Juliant gyeltem. – Mit vihetünk?
– Maddie banánkenyerét – javasolta Katie. A húgom
legalább öt éve nem eve egy falat süteményt sem, ezért nem
voltam biztos abban, mi értelme van annak, hogy ő választ
süteményt. – Tegnap említe e, hogy fantasztikusan jó
banánkenyeret tud sütni.
– Döbbenetes – jegyezte meg Amber fura grimasszal.
Mad tekintete az egybegyűlteken pingpongozo . Egy szót
sem szólt; valószínűleg energiáit igyekeze összpontosítani
arra, hogy fenntartsa önuralmát, és ne fojtson meg engem.
Amint begubóztunk a kocsimba, kinyito a a száját. Úgy
néze ki, mint egy kis fakopáncs. Szép, idegesítő, és
megfájdul tőle a fejem. Egészen biztosan kijelenthe em, hogy
az Igazi Maddie-t még kevésbé kedveltem, mint Barátnő
Maddie-t, aki folyamatosan azon volt, hogy a kedvemben
járjon. Sajnálatos módon azonban most az Igazi Maddie-vel
volt dolgom, mert a családom körülrajongta, és mert Julian új
életcélja az volt, hogy felfedje kapcsolatunk színlelt jellegét.
– Nem megyek el.
– De igen.
Büszke voltam arra, hogy egészen tehetséges tárgyalófél
vagyok. Következésképpen azt is pontosan tudtam, hogy ha
egy tárgyalást agresszív, dogmatikus megközelítéssel
kezdünk, az nem vezet sehová. Mindazonáltal Madison
Goldbloom esetében egyszerűen nem tudtam türtőztetni
magamat. A bennem élő négyéves seggfej kölyköt szólíto a
meg. A bennem élő négyéves seggfej kölyök pedig örömmel
rohant felvenni a harcot.
Kezét dacosan karba fonta.
– Megmondtam, hogy ez egyszeri alkalom. Nem. Nem és
nem.
– Ki zetem a lakbéredet. Tizenkét hónapra előre –
mondtam, és ujjaim határozo an a kormánykerékre szorultak.
– Süket vagy?
És te? Kibaszo ingyen lakhatást ajánlok azért, hogy tegyél meg
nekem egy olyan szívességet, amiért a nők nagy része a fél veséjét
feláldozná.
Volt annyi jómodor bennem, hogy ezt megtarto am
gondolat szinten, és nem köptem az arcába.
– Akarsz nagyobb lakást? – kérdeztem, és mindent hajlandó
voltam megtenni, hogy ez megtörténjen. Ez az egész már nem
is apáról szólt. Legalábbis nem teljesen. Apám minden jel
szerint eléggé meggyőzően elhi e, hogy Madison és én egy
pár vagyunk. Ha Julian felfedné a valóságot, megölném. És ezt
szó szerint értem. – Van egy üres lakás a házban, ahol lakom.
Három hálószoba, két fürdő, eszméletlen látvány. A te kis
barátod, aki szintén a Croquis-nál dolgozik, nem o lakik?
Hogy hívják? Steve?
– Sven – hördült fel. – És ő a főnököm.
Tudtam, hogy kicsoda Sven. Üzleteltünk. Csak a „barát”
nézőpontot akartam jobban kidolgozni, és emlékeztetni, miért
akar olyan ember közelében élni, akivel baráti viszonyban
van.
– Szomszédok lehetnétek. A hely azonnal költözhető, Daisy
minden bútordarabot letesztelhet.
Én pedig ez esetben sosem kapom vissza a kauciót, és
összességében közel hétszázötvenezret költök arra az
élvezetre, hogy magammal vihessem még egy randira.
– Daisy megelégszik azzal, hogy olcsó virágokat vizel le;
ezzel kielégíti szükségleteit – felelte Madison vidáman, azzal
kinyito a kis zsebtükrét, és szájfényt kent magára. Tetsze ,
hogy nem feste e magát annyira, hogy teljesen más embernek
tűnjön. Általában csak rúzst és szempillafestéket kent fel,
azzal egész napra elvolt.
– Siker? Pénz? Csillogás? Black & Co. részvények?
A világtörténelem legrosszabb krízistárgyalója lehe em. Ha
a Yale professzorai, akik taníto ak engem, hallo ák volna,
amit mondtam, azonnal visszave ék volna a diplomámat,
hengerré hajtoga ák volna, és jól elverték volna vele a
seggemet. Lassan hajto am, hogy hosszabb legyen a
tárgyalási idő. Ha tárgyalással nem sikerül megoldani, az
emberrablást tarto am a következő kivitelezhető
megoldásnak.
Fejét inga a, még mindig az ablakon néze kifelé.
Összezavart és feldühíte . A káprázatos egyszerűsége – hogy
nem tesz meg valamit, mert egyszerűen nem tartja
elfogadhatónak – egyszerre volt üdítő és nagyon idegesítő.
Saját tapasztalatom szerint mindennek és mindenkinek
megvan az ára, és ez elég gyorsan kiderül. Úgy tűnik, ennél a
nőnél ez nem működik.
– Mit kérsz érte? – mordultam, taktikát váltva. A labda
most az ő térfelén pa ogo . Gyűlöltem az ő térfelét.
Legszívesebben megve em volna, leöntö em volna
benzinnel, és felgyújto am volna. Életemben először fordult
elő, hogy valaki erősebb volt, mint én. Ráadásul olyan valaki,
akire valószínűségben a legkevésbé gondolnánk. És mindez
azért, mert az én idióta testvér-unokabátyám (különben is,
micsoda ő nekem?) arra gerjed, hogy a bukásomat lássa. A
családban mindenki beve e a románcunkat, és repetát kértek
belőle. Katie azzal kezde gyötörni, hogy ki tervezi Mad
lánybúcsúját. A kibaszo életbe, eltervezte, hogy leendő
sógornőjét Saint Bartsba viszi.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy Julian rossz helyen
kapiskált. Baszo ul nem érdekelt a CEO trón. Úgy értem,
érdekelt, de tudtam, hogy helyem apa utódaként biztosíto .
Életemben először te em valamit teljesen önzetlenül. Akárki
mondta, hogy jobb adni, mint kapni, be lehete tépve, mert én
egyáltalán nem élveztem az irgalmas jótékonysági munkát.
E ől függetlenül azonban, ha apa rájön, hogy hazudtam
neki Madisonnal kapcsolatban, összetörik a szíve, és ezt a
veszélyt nem vállalha am.
– Bármit kérhetek? – Madison elgondolkodva érinte e meg
ajkát. – Tényleg bármit megtennél?
Nahát, nahát! Végre találtam valamit, amit jobban élvez,
mint azt, hogy gránitlapos konyhaszigetemen hanya döntve
nyalom, és nekitekézem a tökeimet.
Kurta bólintás volt a válaszom.
– És ne feledd, bármit adsz nekem, csak egyetlen vacsorára
megyek el veled! – gyelmeztete .
– Nagyon odavagyok – jegyeztem meg kissé gúnyosan.
Megint: zéró önkontroll. – Ki vele, Mad!
Elgondolkodva ajkába harapo , komolyan gondolkodo .
Elképzeltem, hogy a lehető legnagyobb kárt akarja okozni.
Hiszen olyan emberről van szó, akinek jobban tetszik egy
melegítőpárna, mint egy Ti any & Co. fülbevaló. Fele ébb
kiszámíthatatlan nőpéldány. Kiherélne, ha tudna.
Végül Madison ujjaival cse inte .
– Tudom már! Már egy ideje nagyon hiányzik, hogy jól
kialudjam magamat. De amióta nekem ajándékoztad Daisyt…
a drága Daisyt… reggel hatkor meg kell sétáltatnom. Ha
addig nem viszem ki, pontban hatkor kaparni kezdi az ajtót,
nyüszít, és a cipőmbe pisil. Ha elmegyek veled arra a
vacsorapartira, egy hétig minden reggel neked kell
sétáltatnod. Hétvégén is.
– Én a Park Avenue-n lakom, te Greenwichben – vágtam
vissza, és feléje fordíto am az arcomat, hogy lássa, mennyire
megdöbbent a gondolat.
– És? – kérdezte, azzal összecsa into a és táskájába te e
zsebtükrét. Egy piros lámpánál egy pillanatig egymás
szemébe néztünk. Éreztem, hogy alsó és felső fogsorom
roppant erővel szorul össze, mintha egyik a másikat porrá
akarná őrölni. Dudálás hallatszo hátulról, kizökkente a
bámulásból.
– És semmi, semmi – mordultam, és nagyon drukkoltam,
hogy a halántékomon lüktető ér ne pukkanjon ki, ne vérezzem
össze a drága bőrülést. – Megegyeztünk.
Vidáman felnevete . Örült. Szexi torokhangja betöltö e az
utasteret, és kényelmetlen félmerevedést okozo .
– Atyaég, nem tudom elhinni, hogy én jártam veled.
Nem tudom elhinni, hogy ezt választo ad egy vadonatúj Park
Avenue-i lakás helye .
– Nem tudom, mit gondoltunk – feleltem, és ezzel
ünnepélyesen beleegyezésemet adtam.
Nem jártunk. Te jártál velem a tudtom nélkül. Ha nem kaptam
volna észbe időben, valószínűleg már házasok lennénk, te pedig
terhes.
Erről eszembe juto , milyen lenne a terhes Madisonnal
szexelni, és a félmerevedés bekeményíte .
– Csak szex volt, ugye? És mozizás. És evés. Nem is
beszélge ünk igazán – jegyezte meg súgva, fejét az ülés
fejtámlájának támasztva. Mogyoróbarna szeme elhomályosult.
Ez nagyjából helyes megállapításnak tűnt. Abban a néhány
hónapban, amíg találkozga unk egymással, elég keveset
beszélge ünk. Madison mintha egy kicsit félt volna tőlem,
amin nem is akartam változtatni, mert éppen e ől volt
rendkívül kényelmes a mi hallgatólagos eszünk-baszunk-
alszunk megállapodásunk.
 g p
– Ha e ől jobban érzed magadat: az én be-nem-avatkozási
politikám minden emberi lényre kiterjed, nem csak a
barátnőimre – jelente em ki.
– E ől nem érzem magamat sokkal jobban, vagy ilyesmi.
Abban a hitben voltam, hogy hülyének nézel – vádolt.
Hevesen ráztam a fejemet.
– Nem néztelek hülyének. Rendkívül okosnak sem, de
kifejeze en értelmes embernek tarto alak.
Nem azt mondják, hogy az igazság szabaddá tesz? Akkor
miért érzem magamat olyan kibaszo ul, ebbe a kellemetlen
pillanatba láncolva?
– Hú! Olyan vagy, mint Mr. Darcy gonosz ikertestvére, csak
nem annyira sármos.
– Tehát gyakorlatilag seggfej? – hördültem fel.
– Talált, süllyedt.
Két parkolóhelyet foglalva álltam le a háza elő . A
gyerekgyógyász pasi az ajtó elő toporgo . A térde, a füle, az
ádámcsutkája úgy néze ki, mintha legalább kétszer ekkora
emberhez tartoznának. Langaléta volt, mint egy éretlen
kamasz, mellkasa befelé homorodo . Szemüveget viselt, orra
intelligens, de gyaníto am, hogy ezeket a jellegzetességeket a
Madisonhoz hasonló nők nem találják vonzónak. Arcát a
kezére támaszto a, gyűrö puhakötésű könyvet olvaso ,
neandervölgyiember-tes artással. Igazi könyvet. Lapok meg
ilyesmi. Fogadni mertem volna, hogy személyesen jár le a
boltba vásárolni és elviteles kajáért ahelye , hogy
házhozszállítást kérne. Szóval ilyen pogánnyal jár Mad
mostanság. Fogadni mernék, hogy szerelmes leveleket írogat
neki, de egy szóval sem említi Mad csöcseit és seggét. A faszfej.
Madison rápillanto , aztán rám, és megint rá. Hogy is
hívják? Eszembe juto , hogy a neve ugyanolyan közönséges,
mint ő maga. Brian? Justin? Úgy néze ki, mint egy Conrad.
Valami olyan neve van, ami a geciláda szinonimája.
– I van Ethan – jelente e be Mad.
Ethan. Majdnem eltaláltam.
– El kell mondanom neki ezt az idióta vacsorát. Megvan
még az e-mail-címem, ugye? Küldd át a részleteket – mondta,
azzal kiugro a kocsiból. Rám sem néze . Kive em a
csomagtartóból a cuccát, mintha valami kibaszo londiner
lennék. Büszkeségem maradékát megmentendő úgy te em le
a poggyászt az ajtóhoz, hogy rá sem néztem Madre és a
barátjára. Nem ajánlo am fel, hogy segítek felcipekedni.
Hagytam, hogy azt Dr. Seggfej maga tegye meg.
Megkerültem a kocsimat, visszaültem, és néztem Madison
seggét abban a nevetséges, A vonalú ruhában, ahogy odament
Ethanhöz, átölelte, és arcon csókolta. Arcon. Valami
szörnyűség történt a mellkasomban, amikor rájö em, ez
valószínűleg azt jelenti, hogy nem feküdtek le egymással.
Még.
Orromon át lélegeztem, és apró imát mondtam a
világegyetemnek, hogy Ethan ma éjjel se farkalja meg az én
álmenyasszonyomat, és lenéztem, hogy kivegyem a
telefonomat a zsebemből.
Üzenet volt az utasülésre ragasztva. Fehér, öntapadó csíkos
noteszpapír, tetején dombornyomással a családom neve.
Hampton-vidékről hozta el. Akkor te e le, amikor nem
gyeltem rá. Lopva. Titkon.

C,
Nem azért mente ed meg a jázminokat, mert megkértelek rá,
hanem mert élőlények.
Továbbá: azért szakíto unk, mert csaló megcsaló vagy, aki
megcsal.
Továbbá2: Juliannek mi baja van veled?
Ui.: Szokatlan szagod van. Ideje lenne megejteni a
kéthavonta esedékes nemibetegség-vizsgálatot.
M
 HETEDIK FEJEZET

Maddie

1999. június 3.

Kedves Maddie,
Érdekesség mára: a pipacs, vagyis a mákvirág, csodálatos módon
nagyon dúsan virágzik csatatereken; csizmák, tankok taposták,
meggyötörte az első ipari háború, amit a világ csak láto . A
pipacs az emlékezés virága Nagy-Britanniában.
A pipacs erős, makacs, megtörhetetlen. Legyél olyan, mint a
pipacs.
Mindig.
Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Teljesen tárgyilagosan megítélve ez a reggel kitűnt az átlagos

reggelek közül. Egyszerűen csodálatos volt. Olyan, amiről Cat
Stevens írt dalokat. Ébresztőóra nélkül, fél kilenckor
ébredtem. Még aludtam, amikor Layla beengedte Chase-t a
lakásomba. Barátnőm éppen sok barátja közül az egyiktől
búcsúzo . Üzenetváltás módszerével sikerült legjobb
barátnőmet képbe hoznom a Chase és köztem megkö ete
megállapodásról. Chase hosszú sétára vi e Daisyt. Még
teljesen ki voltam kapcsolva, világomat sem tudtam, amikor
visszahozta. Arra ébredtem, hogy kinyitja az ajtót, halkan
káromkodik, és felrója Daisynek, hogy az ő elegáns cipős
lábával él szexuális életet úgy, hogy el sem vi e vacsorázni
vagy ilyesmi. Kutyaeledelt töltö a tálba, és szidta az ebet,
amiért mohón a vécékagylóból lefetyelt. („Ezzel nem nyersz
csábítás-jópontokat, Daze.”) Mosolyogva, lustán elnyújtóztam
az ágyban, és arra gondoltam, milyen kényelmetlenséget
okozo neki az, hogy el kelle autóznia hozzám, át a városon.
Amikor kinyito am a hűtőajtót, mert narancslét akartam inni,
üzenetet találtam rajta.

M,
Nem minden élőlényt érdemes megmenteni. Az én unokabáty-
testvérem, Julian ennek élő példája. (Ne kérdezd, kicsodám, ez
napról napra változik.)
Ezen túlmenően: tegyük fel, hogy megcsaltalak. Te sem
voltál éppen őszinte hozzám. Teljesen felhígíto személyiséget
muta ál nekem, ezzel azt a látszatot kelte ed bennem, hogy
teljesen normális vagy. PEDIG EZ NEM IGAZ.
Ezen túlmenően2: Igen, a nagybetű szükséges.
Ezen túlmenően3: Intézkedtem a fenti Julian ügyben.
Ui. (gyakorlatilag Ezen túlmenően4, ez már túl sok
számolás neked?): Mellékelek egy képet, amely engem lóháton
ábrázol, hatéves koromban; kibaszo ul imádnivaló vagyok.
Uui: Észleltem, hogy Nathan nem aludt nálad. Jól sejtem,
hogy még szűz?
C

Valami kiese a ragasztós cetli alól. Fénykép. Felve em,

megfordíto am. Chase gyerek változata mosolygo a
kamerába, két metszőfoga hiányzo . Póni hátán ült.
Gondosan nyírt fekete haj, és olyan élénk mosoly, hogy szinte
leugro a képről. Vonakodva és csak saját magamnak kész
voltam elismerni, hogy igaza van. Tényleg jól néz ki lóháton.
Nem olyan, mint az Old Spice-reklámpasi, de elég imádnivaló.
És mit érte az ala , hogy „tegyük fel, hogy megcsaltalak”?
Hiszen tényleg megcsalt. A saját szememmel lá am.
Mondhatni. Illetve elég nehéz le volna mással magyarázni a
helyzetet. Elég egyértelmű volt. Mindegy is, azt a szar ügyet
nem nyitom újra. Már Ethannel járok. A kedves, megbízható
Ethannel.
Ekkor hideg folyadékot éreztem lábujjaimon, ami
kizökkente révedező gondolataimból. Lenéztem, és azt
lá am, hogy már egy teljes perce töltöm a hideg narancslét a
túlcsordult pohárba. Hátraugro am. Amikor magamhoz
tértem, egyik kezemmel a gyümölcsvelős tócsát takaríto am a
padlóról, a másikkal válaszüzenetet írtam Chase-nek.

C,
A virágok az életet Jelképezik. Soha nem bíznék meg olyan
emberben, aki nem vigyáz a virágaira.
Ezen túlmenően elismerem, hogy jól muta ál lóháton.
Egyszer volt, hol nem, de nagyon régen volt.
Ui.: Kérlek, ne nyúlj megint a holmimhoz (tollak,
ragacscetlik, BŐRÖND stb.)!
Uui: Ethan. Nem Nathan. És ami azt illeti, vad szex volt
egész éjjel. A sürgősségire kelle mennie.
M

Vagyis hazudtam. Nem nagy ügy. Csak Manha anben

általános elvárás, hogy aki elmúlt huszonkét éves, három
randi után szexeljen. Ebben a vonatkozásban nagyon
hiányzo nekem Pennsylvania.
Visszaadom Chase gyűrűjét, és elbúcsúzom tőle.
Ezú al végleg.
Nem lesz több alkudozás.
Nem lesz több alku.
Nem lesz több szívfájdalom.

♦♦♦

Aznap este egy új olasz é eremben találkoztam Ethannel.

Húsz percet kése . Chase minden hibája ellenére (nagyon sok
hibája volt, olyan sok, ha mind összeírnám, a Háború és béke
terjedelmével vetekedne a lista), legalább tisztelte mások
idejét, és soha nem várakoztato meg. Nem szoko elkésni, és
azon ritka alkalmakkor, amikor mégis kése , rám írt, és
teljesen észszerű magyaráza al indokolta a késést.
Chase nem abból él, hogy gyermekek életét menti meg,
korholtam magamat. Legyél egy kicsit elnézőbb vele.
A várakozással töltö időben elolvastam egy cikket egy
nőről, aki a közelgő esküvőjére vécépapírból és
újrahasznosíto anyagokból készíte magának ruhát, mert
nem volt pénze igazi menyasszonyi ruhát venni vagy bérelni.
Megtaláltam a Facebook-oldalát, üzenetet írtam neki,
megkérdeztem a ruhaméretét és a címét. Volt pár ruhám a
lakásomon még abból az időből, amikor design szakon
tanultam. Ezekre a vizsgaruhákra nem volt szükségem, és
beütö a Mártír Maddie-ösztönöm. Üzenetet küldtem
Laylának is. Megköszöntem, hogy hajnalban beengedte
Chase-t, és átdobtam neki egy képet az olasz é eremről, ahol
éppen ücsörögtem, azzal a megjegyzéssel, hogy talán ma éjjel
jön el a tökéletes pillanat?, plusz a hatás kedvéért kacsintó
hangulatjelet is te em hozzá. Nem feltétlenül voltam nagyon
izgato e ől a lehetőségtől, de próbáltam felturbózni a
hangulatomat. Másodpercek múlva megérkeze Layla
válasza.
Layla: Nincs romantikusabb a fokhagymás kenyérnél
és egy olyan pasinál, aki húsz percet késik.
Maddie: Örülj, hogy jól érzem magamat vele.
Layla: Örülök, hogy őszinte lehetek hozzád. Az a
legfontosabb a jó barátságban.
Maddie: Lehet, hogy ő az igazi.
Layla: Nagyon drukkolok neked. De édes szívem, ne járj
vele csak azért, mert félsz a világ Chase-jeitől.
Eléggé aggaszto , hogy Chase és Layla ugyanazt a nótát
fújják. De az aggodalmat tudatom legalsó ókjának
legmélyére rejte em.
Ethan ziláltan és kissé izzadtan érkeze ; haja szanaszét állt.
Ezú al nem orvosi öltöny volt rajta, hanem farmer és kifakult
póló. Arcon csókolt, lehelete meghatározhatatlanul édes volt,
és leült velem szembe. Tapoga a magát, mintha elfelejte
volna valamit.
– Na, milyen volt? – tért rögtön a tárgyra. Tárgy egyenlő
 y g gy gy gy
Chase. Este beugro hozzám, de csak azért, hogy
kölcsönadjon egy könyvet, ami iránt érdeklődést színleltem. A
könyv az óvodások közö terjedő fertőző betegségek
megelőzéséről és kezeléséről szólt. Eszembe juto , hogy
ugyanazt a hibát köve em el, mint Chase esetében, amikor
még együ jártunk. Próbáltam úgy tenni, mintha olyan ember
lennék, aki nem teljesen én vagyok, abban a reményben, hogy
vonzóbbnak talál a fér , akivel randizgatok. Nem mintha
teljesen más személyiség le em volna, de egy kicsit
kerekíte em a történeten.
Amit Chase mondo nekem, miután visszajö ünk
Hampton-vidékről, megpendíte bennem valamit ma délelő ,
amikor rájö em, hogy nincs is szándékomban elolvasni egy
orvosi könyvet csak azért, hogy Ethan örüljön. Chase
becsapva érezte magát, én pedig bármennyire is nem voltam a
Chase-csapat, lásd még: #TeamChase tagja, azt azért pontosan
lá am, hogy miért mondta. Elhatároztam, teljesen őszinte
leszek Ethannel, éppen azért, hogy az ilyen
megfeleléskényszeres helyzeteket elkerülhessük. Azért, hogy
az igazi énemet láthassa.
– Mi milyen volt? Hampton-vidék? – Fogtam a poharamat,
és egy hajtásra kii am a vizet, csak hogy időt nyerjek.
Olyan, amilyenre számíto am. Furcsa. A családi vacsorán
berúgtam. Chase a padlón aludt. Ha a családja éppen nem
gyelt ránk, ádáz veszekedéseket folyta unk. Összességében
nem úgy néztünk ki, mint a boldog jegyespár, hanem mint
akik éppen komoly válási csatározásokat folytatnak.
Ethan kive egy kenyérrudat a kosárból, rágcsálni kezdte,
és gügyögö :
– Szegény kicsikém!
– Aztán a testvér-unokabátyja… nem is tudom, mik
egymásnak; biológiailag unokatestvérek, de úgy nevelték őket
együ , mintha testvérek lennének… meghívo minket…
illetve inkább kihívásnak tűnt. Szóval lesz még egy parti, amin
az eljegyzésünket ünnepeljük. Ő és Chase valami furcsa
rivalizálásban vannak. Szóval kénytelen voltam beleegyezni,
hogy arra is elmegyek.
Pislogva néztem Ethant az asztal túloldaláról, izgato an
vártam, hogyan reagál. Lete e a kenyérrudat, elkomorult,
aztán változatlan jószándékú mosollyal néze rám.
– Persze. Tehát akkor mi ke en még mindig laza
kapcsolatban vagyunk, igaz?
– Igen – bólinto am. – Persze. Laza. Így látod?
– Egyelőre igen.
Szenvedélyes gyűlölet ébredt bennem a „laza kapcsolat”
kifejezés iránt. Aztán eszembe juto valami.
– Nem munkából jö él, ugye?
Ethan a fejét inga a, újabb kenyérrudat ve el. Most rajta
volt a nyilatkozás sora. Egy pillanatra sem ve em le róla
tekintetemet, rákényszeríte em, hogy kiegészítse homályos
magyarázatát.
– Nem. Hanem… egy barátomtól.
Bizonytalannak látszo , tarkóját vakarga a.
– A barátaidnál zuhanyozol? – kérdeztem, szemöldökömet
ráncolva.
– Különleges barát – magyarázta, és fejét lehajtva elpirult.
Agyam egy pillanatra rövidzárlatot kapo . Valaki mással
feküdt le az éjjel?
– Értem.
Valójában azonban semmit nem érte em. Bosszús voltam,
de azon kívül meglepően érzelemmentesen fogadtam a
felfedezést.
– Semmi komoly. Csak nagyon őszinte akarok lenni veled,
mivel a legutóbbi pasid nem volt az. Ez a dolog köztem és
Natalie közö azonnal véget ér, amint a ke őnk kapcsolata
komolyabbra fordul. De gondoltam, hogy mivel még nem
vagyunk bensőséges viszonyban, és te éppen ezt az
áleljegyzés dolgot csinálod…
Elhallgato , füle hegye annyira vörös volt, hogy szinte
világíto .
Elhatároztam, hogy túlteszem magamat ezen. Ethan nem
Chase. Soha nem tenné meg velem, hogy elhiteti, hogy egy
pár vagyunk, csak egymással… aztán lefekszik valaki mással.
Nem ado nekem kulcsot a lakásához, nem hívo partikra,
egyetlen ajándékot sem kaptam tőle. Még korai volt. Csak
párszor csókolóztunk. Milyen jogon húznám fel magamat
ezen? Egy teljes hétvégén át viseltem exbarátom jegygyűrűjét
és Yale-pólóját. Tény, hogy nem csináltunk semmit együ , de
ez önmagában olyasmi, ami méltatlan az-év-legjobb-és-
leghűségesebb-barátnője cím várományosához.
Ezen túlmenően: a tény, hogy Ethan ma éjjel valaki mással
aludt, nem zavart annyira, hogy nehezteljek érte, bármennyire
is úgy éreztem, hogy az lenne a helyénvaló.
Pincérnő jö , felve e a rendelést. Amint távozo az
asztalunktól, hátradőltem a széken; ámula al és kissé
zavartan néztem Ethant.
– Hol akarsz lakni, ha nagy leszel? – szaladt ki a számon.
Nagyon bizarr kérdés volt ahhoz képest, hogy csak három
hete járunk. De aggódtam, hogy Chase-nek igaza lehet vele
kapcsolatban, nevezetesen abban, hogy Ethan minden, amiről
azt gondolom, hogy akarom, valójában azonban nem az, amit
akarok. Nem akartam megbántani Ethant, vagy
mindke őnket belerángatni valamibe, ami az elejétől fogva
kudarcra van ítélve.
– Felnő vagyok – közölte Ethan; láthatóan megdöbbent, és
elve még pár kenyérrudat.
– Tudod, hogyan értem. Amikor családod lesz.
– Ó! – Zaklato an néze körül, mintha éppen arra kértem
volna, hogy cserélje ki a felnő pelenkámat.
Mondd, hogy Brooklynban. Mondd, hogy Hempsteadben. A
fenébe, felőlem Long Islandet is mondhatod!
– Azt hiszem, Westchesterben. Remek iskolák vannak,
tiszta, biztonságos…
Unalmas. Na és, mi van akkor? Sok magasan képze atal
New York-i kötö ki Westchesterben, miután családot
alapíto ak és gyerekeik le ek. Például Monica és Chandler a
Jóbarátokból.
Igen, de te Rachel vagy, nem Monica, hallo am magamban
Layla megjegyzését.
Ráadásul az ugye egy tévékomédia, nem a való élet. Chase évődő
hangját hallo am.
– Feltehetek még egy kérdést? – Lehámoztam a
szalvétazáró matricát. Ethan ivo egy korty bort, és bólinto .
Nem igazán érte e ezt a játékot. Én sem. Csak próbáltam
kitalálni, vajon Chase tényleg olyan jól olvas-e Ethan életében.
– Bármit, milady.
– Mit reggeliztél?
– Tükörtojást pirítóson – vágta rá azonnal.
Megkönnyebbülten sóhajto am fel, mintha csak ez a
bizonyíték hiányzo volna ahhoz, hogy Chase tévede . Nem
zabpehely. Lehet, hogy Ethan egyenesen utálja a zabpelyhet.
– Most én jövök – mondta Ethan. – Neked hogyan indul a
legjobban a nap?
Kávé, fánk, és apával beszélni telefonon. Többnyire a
kisvárosi pletykáit hallgatom. Már majdnem azt válaszoltam,
hogy kocogás, müzliszelet, a klímaváltozásról szóló podcastokat
hallgatni. Aztán eszembe juto , hogy megfogadtam, ezú al
őszinte leszek. Ezért a valóságnak megfelelő választ adtam.
Ethan a homlokát ráncolta.
– Mi az?
Összerezzentem, felkészültem csalódo ságára.
– Semmi. Csak… én nem pletykálok. És nem iszom
ko eint. Szörnyen reszketek tőle.
– Értem.
Nekem a Diet Coke-, kávé- és energiaital-fogyasztásom
alapján a ko ein a vércsoportomba is bevehe e magát. Nem
mintha számíto volna. Ethannek és nekem nem kötelező
mindenben pontosan összeillenünk.
– Kedvenc tévécsatorna? – kérdeztem fényes mosollyal. –
Háromra.
– Három…
– Ke ő…
– Egy…
– HBO – mondtam, ő pedig velem egyidőben:
– National Geographic.
Fejünket rázva neve ünk.
– Kedvenc illat?
Felcsillant a szeme. Ekkor hozta meg az ételünket a pincér.
Neki tésztát, nekem pizzát. Az övé tele volt zöldséggel, tenger
gyümölcseivel és egzotikus gombákkal. Az enyémen
pepperoni, szalonna és extra sajt volt. Megint háromig
számoltunk. Én azt mondtam, hogy kiskutya. Ő: vanília.
Ismétlem: vanília. Az unalmas vanília. Unalmas, mint az
Ethan-szex, legalábbis Chase jóslata szerint.
Ethan és én ezt a kérdéstangót folyta uk egész este, és
nagyon jót szórakoztunk azon, hogy milyen szörnyen
különbözőek vagyunk. Pedig ez a kis játék volt az, ami
megtörte a jeget ke őnk közö . Ha nem tudtam volna, hogy
alig néhány órája mással volt ágyban, nem is szólva arról,
hogy pénteken újabb randira megyek az exbarátommal, azt
mondtam volna, hogy ez az este közelebb hozo minket
egymáshoz.
Ethan hazakísért, és volt benne annyi gyelmesség, hogy
amikor elbúcsúztunk egymástól, nem csókolt szájon. Megint
csak puszit kaptam, fejét lehajtva, félénken mosolygo .
– Szívesen felhívnálak magamhoz, de… – szólaltam meg, és
velem egy időben ő is:
– Az a dolog Natalie-val…
Mindke en elhallga unk.
– Te mondd…
Éreztem, hogy arcom forrósodik.
– Most szakíto valakivel. Hosszú kapcsolat volt, és ő meg
én… szóval mi… nem először, amikor mindke en szinglik
vagyunk. Igazán tetszel nekem. Nem vagyok olyan i -is-o -is-
alvó pasi. Igazából csak imponálni akartam neked, amikor azt
mondtam, semmi gond, nyugodtan menj el az exeddel –
mondta, halántékát dörzsölgetve. – És tulajdonképpen nincs is
vele gondom.
– Értem – feleltem halkan. Bár nem igazán érte em. Azt
kívántam, bárcsak Ethan elmondta volna nekem az igazat,
mielő egy ilyen kapcsolat kezdetét veszélyeztetjük. De abból,
ami kialakult, nem volt visszaút. Vak, részeg Cupido nyila
talált el a sötétben.
– Talán az a legjobb, ha nem szexelünk egymással, amíg ez
a dolog Chase-szel véget nem ér. Látom rajtad, hogy furcsán
érzed magadat tőle. Mintha azt gondolnád, hogy nem
köteleztem el magamat teljes mértékben a mi
kapcsolatunkban – javasoltam.
Ethan bólinto .
 – Ez teljesen rendben van. Én pedig megígérem, hogy a
Natalie-val való kapcsolatom véget ér, amint lezajlo az utolsó
találkozód az exeddel. Pénteken találkoztok, ugye?
– Másodszor és utoljára – erősíte em meg.
Kinyito am a lépcsőház ajtaját, és becsuktam; mély sóhajjal
támaszkodtam neki. Ekkor a táskámban megcsörrent a
telefon. Előve em, azt hi em Ethan, hogy búcsúzásunk
csapását valami kedvességgel, játékossággal akarja
csillapítani.
Ismeretlen szám: Ne feledkezz meg péntekre a
banánkenyérről. Chase vagyok.
Maddie: Honnan tudod, hogy töröltem a számodat?
Ismeretlen szám: Ha hidegek lesznek az éjszakák, exed
emléke felforrósodik. Önmegtartóztató típusnak tűnsz.
Maddie: Te pedig öntelt idiótának.
Ismeretlen szám: Ez igaz lehet, de az előbb ismerted
el, hogy törölted a számomat.
Maddie: Kérdezhetek valamit?
Ismeretlen szám: Tizennyolc centi.
Maddie: Ha. Ha. Ha.
Maddie: Hol akarsz lakni, ha „megkomolyodsz”?
Ismeretlen szám: Soha nem „komolyodom meg”.
Maddie: Válaszolj, ha kérdezlek, te balfék!
Ismeretlen szám: Hát, jó. Én Manhattant mondok. És
te?

Kinyito am lakásom ajtaját. Daisy izgato an a lábamra

ugro . Nedves teniszlabdáját a kezembe nyomta. A hűtő
fele i faliórára pillanto am. Majdnem tizenegy óra van. Chase
hét óra múlva jön, és elviszi sétálni Daisyt. Pusztán logisztikai
megfontolásból felve em a számát a névjegyzékembe.
Szombat reggel, az áleljegyzési vacsora után megint törölni
fogom.

Maddie: Nem tudom, Talán Brooklynban. Mit

reggeliztél?
Chase: Azt hiszem, Tiffanynak hívták.
Maddie: Szentséges isten, téged ki kéne tömni!
Chase: Szerintem téged. De nyugalom. Fehérjekoktélt.
Chase: NE merj ezzel viccelődni! Nem emberi eredetű
fehérjét.
Maddie: Kedvenc tévécsatornád?
Chase: Ez komoly kérdés? Van más helyes válasz az
HBO-n kívül? Nincs.
Maddie: A legjobb napindítás?
Chase: Ha az arcom felett guggolsz.
Maddie: Köszönöm.
Chase: A vizuális emlékeztetőt?
Maddie: Azt, hogy emlékeztettél, miért szakítottunk.
Köszönöm.
Chase: Baszottul nincs mit. Baszottul máskor is. Amikor
csak akarod.

Maddie:

Nem kelle volna mosolyogva ágyba bújnom, mégis ez

történt.
Chase Black maga az ördög. Gonosz, hidegszívű teremtés,
akinek valahogy sikerült beégetnie magát az ereimbe. De
akármi is… amikor vele vagyok, egészen felélénkülök. Mintha
élnék.

♦♦♦
Kedden, amikor felébredtem, nem találtam ragasztós cetlit
Chase-től. Tekinte el arra, hogy kifejeze en megkértem, ne
nyúljon a holmimhoz, sokkal vidámabbnak kelle volna
lennem, amikor hűtőszekrényem polcára néztem, és
döbbenten lá am, hogy milyen üres.
Nem mintha valamit is számíto volna. Ha Chase nem írt
üzenetet, az azt jelenti, hogy nem kell a nyomaival
foglalkoznom, amikor hazajövök. Jó esélyem van, hogy süssek
valamit, és elvigyem Ethan rendelőjébe. (Ez a megtorlás,
amiért Chase nem hagyo nekem üzenetet. Nem. Az azért
nem. Csak próbálok kedves lenni Ethannel.)
A szerda azonban fordulópont volt. Két nappal az
eljegyzési gálavacsora elő fekete ragasztós cetliket találtam a
hűtőmön. Nem az én leopárdmintás, türkizkék cetlijeimet
használta; a tömböt a konyhapulton tarto am, arra írtam a
bevásárlólistát. Az átkozo hím saját cetlit hozo . Azért nem
írt semmit kedden. Valószínűleg megkérte az asszisztensét,
hogy szerezzen neki megfelelő irodaszert, hogy folytatni
tudjuk írásos adok-kapok meccsünket. Az semmi esetre sem
fordulhato elő, hogy ő királyi felsége saját lábán fáradt volna
le az Olümposzról az O ce Depot felkeresése céljából.
Aranyszínű tintát használt. Sok mondanivalója volt, ezért több
cetlit írt tele, egyiket a másik alá ragaszto a, hogy folyamatos
legyen a szöveg.

M,
Mit veszel fel péntek este? Össze kell egyeztetni az
öltözékünket, bár nem hiszem, hogy az én ruhatáramban lenne
lila és zöld, vigyorgó malacfejes darab. Fli eres tollas kalapom
sincs, boj al, masnikkal.
Ami azt illeti, semmi teljesen groteszk holmim nincs.
Ui.: Daisy mintha nagyon odalenne egy bizonyos mókusért.
A ól tartok, valami hibridet hoznak létre. Mókuty. Vagy
valami ilyesmi lesz.
Uui.: Fasz. Ság. A. Köbön. Mi volt olyan sürgős eset a
gyerekgyógyász pasinak? Tesztoszterontranszplantáció?
C
Őrült gyorsasággal ugro am a szemeteshez, hogy
előkeressem a legutóbbi üzeneteket, amiket egymásnak
írtunk, mert tudni akartam, mire utal a második utóiratban. A
kuka csordultig volt. Undorral néztem bele, aztán
kiboríto am. Közben erősen behunytam a szememet, és a
számon át lélegeztem.
Szemét záporozo a padlóra. Papírcetliket keresgéltem
benne, Daisy közben farkát csóválva a banánhéjakat és
sajtpapírokat szimatolta, míg meg nem találtam üzeneteinket.
A padlón kisimíto am a cetliket, és újraolvastam az
üzeneteket. Chase azzal viccelődö , hogy Ethan még szűz.
Azt írtam neki, hogy őrült szex volt közö ünk azon az
éjszakán, miután Hampton-vidékről hazahozo .
Nyilvánvalóan nem ve e be.
Mogorván néztem Daisyre, aki egy csirkesalátás doboz
belsejét nyaldosta nyálas, szürcsölő hangok közepe e.
– Erről senki nem tudhat, Daisy. Senki.
Vakkantással felelt. Fogtam egy tollat, és írni kezdtem.
Olyan erővel nyomtam a tollhegyet a papírra, hogy a többi
cetlin is látszo az írás.

C,
Még nem gondolkodtam azon, hogy mit veszek fel este.
De most, hogy kérdezed, igen, a i eres lila ruha lesz rajtam,
zöld blézerrel (bársony), és barna tűsarkú. Nincsenek rajta
mosolygó malacfejek, de azt hiszem, van valami Michael Sco -
os cuccom.
Ui.: Ethan olyan úriember, amilyen te sosem leszel.
Őszinte, hűséges és KEDVES.
Uui.: Igen, a mókus neve Frank. Hagyd őket. Amire
gondolsz, az nem fog működni, de jól elvannak együ .
Uuui.: Gyanúsan fogy a narancslém. Kérlek, ne szolgáld ki
magadat a hűtőből, míg a Daisy-alkuból fakadó
köteleze ségeidet teljesíted.
M

Csütörtökön rádiócsend volt. Nem elemezge em az üzenetek

hiányát, miközben munkába metróztam. Nem érdekelt.
Tényleg nem. De ha mégis gondolkodtam volna rajta (még
egyszer hangsúlyozom, hogy nem te em), akkor arra
gondoltam volna, hogy Chase o hon felejte e a fekete cetliket
vagy az aranytintás tollát, vagy mindke őt.
Ami azt jelenti, hogy a beszélgetés folytatását nem gondolta
rendszeresnek.
Részemről ez is teljesen rendben volt.
A nap fájdalmasan lassan telt. Ethannel íroga unk
egymásnak. A héten már nem tudtunk találkozni, mert
félmaratonra készült – ugyanarra a jótékonysági
maratonfutásra, amit Katie említe nekem Hampton-vidéken,
amire ő is megy –, és reggelente nagyon korán kelle kelnie.
Sven azt mondta, hogy a munkanapom o , teljesen
használhatatlan vagyok. Szere em volna azt hinni, ez azért
van, mert nem találkozhatok Ethannel, valójában azonban
Chase terelte el a gondolataimat a munkáról. Amikor Sven
látó- és hallótávolságon kívülre került, Nina segítőkészen
hozzáte e, hogy kezdek olyan lenni, mint a növényeim.
– Csupa szín és haszontalanság.
Nyelvével többször rosszallón cse inte , tekintete az Apple
monitorra tapadt. Kénytelen voltam hazavinni a vázlatot,
amin éppen dolgoztam, hogy másnapra készen legyen.
Aztán pénteken újabb üzenet várt a hűtőn:

M,
Daisy nem szereti az ételét. Ve em neki valami újat. Az üzletben
az eladó azt mondta, hogy ez kutyaeledelben olyan, mint az
embernek a kaviár. A pulton hagytam.
Ma délelő meg akarta hágni Franket. Te a saját szerencsétlen
kutyádra vetíted az érzéseidet?
Ui.: El sem tudom hinni, hogy ruhatervezésért zetünk neked.
Van fogalmad arról, hogy nem minden divat-manifesztó lá án
van kedve az embernek üvölteni?
Uui.: Narancslé. Bevallom, tényleg i am belőle, de csak azért,
mert szomjas voltam, és nem tartasz ásványvizet, én pedig
csapvizet nem iszom. Meg kell jegyeznem, nagyon gyenge
 vendéglátás. Ahhoz képest, hogy déli lány vagy, igazán
barátságtalan fogadtatás.

Fogtam a telefonomat, és választ írtam neki. Rendes

körülmények közö minden kommunikációt mellőznénk
ke őnk közö , de a testem valósággal sisterge a féktelen
haragtól. Hogy merészeli?

Maddie: Pennsylvaniából származom, NEM délről,

Utállakus Satanissimus.
Chase: Pennsylvania = déli állam. New York-tól délre
van. Tanulj egy kis földrajzot, Goldbloom. A tudás
hatalom.
Maddie: MIÉRT VAGY ENNYIRE IDEGESÍTŐ???
Chase: Csupa nagybetű. Ez a hatalmas erejű, elfojtott
szexuális frusztráció egyszer még megöl, Maddie!
Maddie: Jó! Halottnak lenni is jobb lenne, mint ma
veled lenni.
Chase: Ha az a célod, hogy megsérts, sikerült.
Maddie: Igazán?
Chase: Nem.
Maddie: Tudod, amikor megláttalak a lépcsőmön, azt
hittem, a szexfüggőség-terápiád első lépéseként
bocsánatot akarsz kérni.
Chase: Ha szexfüggő lennék, aligha keresnék rá
terápiát.
Maddie: Emlékeztess, kérlek… Miért is segítek neked?
Chase: Azért, mert jó ember vagy.
Maddie: És miért fogadod el?
Chase: Azért, mert én nem vagyok az.
 Chase: Ne feledkezz meg a banánkenyérről.
Chase: Lefeküdtél már vele?
Chase: Tehát nem. Gondoltam. Este találkozunk.

Ellenálltam az erős ingernek, hogy falhoz csapjam a

telefonomat. Valahogy úgy éreztem, ha felveszem azt a
szokást, hogy valamit földhöz vágok, valahányszor Chase
felbosszant, akkor semmi nem marad épségben a lakásomban,
a falak sem. Inkább a konyhapulthoz léptem, fogtam Daisy új
eledelét, felbonto am a csomagot, és egy csészényit öntö em
a táljába. Olyan gyorsan falta fel, hogy majdnem az ujjamat is
leharapta.
Azt mantráztam magamnak, hogy kevesebb, mint
huszonnégy óra van hátra, és aztán vége.
Azt mantráztam magamnak, hogy nem érdekel.
De legfőképpen arra gondoltam, hogy Chase-nek egy kicsit
igaza lehet. Lehet, hogy a szex az, amitől lenyugodnék. Hiszen
már hat hónapja, hogy utoljára… Ráírtam Ethanre.

Maddie: Találkozzunk nálam a maratonod után. Persze

csak ha nem leszel túl fáradt.
Ethan: félmaraton.

Komolyan? Ez jö le neki az üzenetemből? Pár másodperc

múlva újra felfényle a telefonom.

Ethan: És megfelelően fogok teljesíteni még a

félmaraton után is. Megbeszéltük. Randi nálad,
szombaton. x
 NYOLCADIK FEJEZET

Chase

– Ki vele! Hogy van az öregem?

Elléptem egy rolleres gyerek melle a járdán. A kérdést
Madison lakása felé menet Grantnek te em fel. Grant Gerwig
négyéves korom óta a legjobb barátom. Orvos le , Colin Firth-
külsejű, jó nevű onkológus, az Upper East Side-on van
magánklinikája. Azok közé a seggfejek közé tartozik, akikről
olyasmit lehet olvasni, hogy a Tinder randipartnerükre várva
egy kocsmában, avas mogyorót ropogtatva véletlenül rájö ek
egy gyógyíthatatlan betegség gyógymódjára. Olyan fajta okos
pasi, akiről az jut eszedbe, van-e az életnek titkos értelme,
amit nem mondo el neked. Reggelente együ kocogtunk, és
akármilyen zsúfolt volt a programunk, ha mindke en a
városban voltunk, minden hétvégén beültünk valahová egy
italra. Amikor kiderült apa állapota, akkor gyakorlatilag
elvonszoltam Grant klinikájára másodvéleményért, annak
ellenére, hogy apám folyton hangozta a, hogy tisztán
emlékszik az esetre, amikor ötéves korunkban legjobb
barátomnak „alsónadrág balesete” volt, miközben velem
horror lmet néze nálunk, és apának kelle segítenie neki az
árulkodó nyomok eltüntetésében.
– Egyszerűen nem tetszik a gondolat, hogy olyan
emberektől kapjak orvosi diagnózist, akiket még az elő
ismertem, hogy szobatiszták le ek volna.
Akárhogy is, a atal Grant és az öreg doktor, akihez apa
először ment, ugyanazon a véleményen voltak. A rák
túlságosan előrehalado stádiumú, túlságosan…
gyógyíthatatlan. Mégis kevésbé éreztem magamat
tehetetlennek így, hogy apámat a legjobb barátom kezeli.
– Tudod, hogy nem beszélhetek róla. Köt az orvosi
titoktartás – mondta Grant, egyik kezét khaki nadrágjának
zsebébe dugva, a másikkal irányba állíto egy rolleres
gyereket, nehogy nekimenjen egy fának. A gyerek anyja
köszönetet mondo neki, és tovább rohant az utcán a a után.
Mad bohém, színpompás utcája nemzetünk legnagyobb
problémájától, New York első számú ellenségétől szenvede .
A kór neve: álljunk-meg-egy-pillanatra-a-kibaszo -út-
közepén-és-csináljunk-egy-képet turizmus. Mindenü
emberek voltak. Szel zge ek, a há érben a vintage
cukorkabol al, sorban álltak a melegbárnál, a kis, független
könyvesbolt elé te állványra kite könyveket nézege ék. Ezt
az utcát nem érinte e a világ rútsága. Élénk volt, eleven,
színpompás.
Nagyon bánto , hogy a műanyag hátizsákos, ANTI SOCIAL
CLUB feliratú kapucnis felsőt viselő beese arcú ú, a nyári
ruhás, középkorú kutyasétáltató nő, de még a pórázain
csaholó négy átkozo kutya is túléli apámat. Az embert, aki
létrehozta a Black & Co. céget. Az embert, aki több ezer
munkahelyet teremte , és New York textilüzleteinek
harmadán az ő keze volt. Az embert, aki hozzájárult az
Egyesült Államok gazdaságának fejlődéséhez, és szinte
vallásos áhíta al ve részt evezősversenyeken, aki a saját
kezével segíte Julnak átalakítani nantucketi házát öko-barát
szörnyépüle é, ami képes szinte teljesen közművek nélkül
üzemelni, aki végigülte Katie középiskolai színielőadásait,
és… a kibaszo életbe… Mennyire igazságtalan az élet!
– Chase? – Grant egyenesen a szemembe néze . Randira
ment. Elhatároztuk, hogy elő e bedobunk egy gyors sört. –
Figyeltél arra, amit mondtam? Páciens-orvos bizalmi viszony,
titoktartás, ilyesmi?
Felmordultam, belerúgtam a járdaszegélyen álló szo yadt
szemeteszsákba. Eleve bosszanto , hogy ma este osztoznom
kell apán Juliannel, Amberrel és Madisonnal. Az elmúlt egy
hétben minden nap meglátoga am apámat, annak ellenére,
hogy ugyanabban az irodában dolgoztunk. Úgy lá am, hogy
egyre rosszabbodik az állapota, és egyes alkalmazo ak közö
ez már beszédtéma le .
– Nagyon nagy fájdalmai vannak – mondtam, és ez annyira
fájt, mintha nekem is fájdalmaim lennének.
– Mondd meg neki, hogy hívjon fel. Sokat lehet csillapítani
a fájdalmain.
– Nagyon makacs.
– Úgy látom, ez nem öröklődö a családban – jegyezte meg
Grant fanyar mosollyal, ironizálva.
Ugyanaz elő a barna homokkő épület elő álltunk meg.
Felvonta a szemöldökét. Én is.
– Hát, akkor holnap a golfpályán találkozunk? – kérdezte.
– Ez a terv – feleltem, és egy lépést te em a lépcsőn. Grant
is. Megint megálltunk. Egymást bámultuk.
– Mi az? – kérdeztem türelmetlenül. – Van valami, amit el
akarsz mondani nekem?
Madison elhatározta, hogy minden New York-i orvossal
randizik?
Ekkor kivágódo az ajtó; Layla lépe ki, Madison még
őrültebb barátnője. Zöld haj. Ez mindent elmond. Úgy robbant
ki az épületből, mint sztriptíztáncos a szülinapi óriástortából.
– Grant! Hát i vagy!
Átölelte a nyakát. Fele ébb szokatlan módja volt ez az
üdvözlésnek, ha az illetővel, akit így üdvözöl az ember, nem
akar néhány órán belül ágyba bújni, hacsak…
Hacsak nem az történt, hogy Grant már hetek óta randizik vele, és
nem akarta elmondani nekem, mert nyomorult, szar alak vagyok, aki
éppen próbálja feldolgozni az apja helyzetét.
– Layla – üdvözöltem kurta biccentéssel.
– Sötétség hercege – felelte ugyanolyan hangnemben. –
Legjobb barátnőm érdekében remélem és imádkozom, hogy
kedves legyél vele ma este.
– Isten sem tud hatni az én gyalázatos modoromra, de a
királyi felség címet köszönöm. Látom, az én legjobb
barátommal jársz – jegyeztem meg kissé vontato hangon.
– Ágyastársak vagyunk – igazíto ki. – Igen.
Grant bocsánatkérő mosollyal néze rám.
– Nem igazán voltál olyan hangulatban, hogy beszélhe em
volna veled erről, és mint Layla mondta, a szabályok is
nagyon gondosan le vannak fektetve. Ez egy laza kapcsolat, és
semmiben nem befolyásolja a te életedet, és Maddie életét
 y j
sem.
Háromméteres rúddal sem piszkáltam volna ezt a mocskos
baromságot, ezért csak grimaszt vágtam, és benyomultam az
ajtón. Amikor Madisonnal szakíto unk, Grant volt az egyik
személy, aki kudarcomat végignézte. Bár megtilto am neki,
hogy kapcsolatban maradjon vele, simán kinézném
Madisonból, hogy ő volt a kerítőnő Grant és Layla közö . Ez
is olyan Mártír Maddie-tulajdonság volt, amit abszolút
megvete em: mindenki dolgába beleütö e az orrát, és folyton
randit szerveze másoknak, bútort szerze annak, akinek
kelle , és mindenféle társadalmi tevékenységet folytato .
Különösen azt utáltam, hogy ezt a két embert
összepárosíto a, mert Grant a fehérre-feste -léckerítés-és-
teljesen-normális-feleség álmot kerge e, de amikor Laylát
megismertem, negyvenöt perces beszédet vágo le arról, hogy
a monogámia egyenesen természetellenes. Daisy és Frank
értelmesebb párosítás le volna, mint ők ke en. Kopogtam
Madison ajtaján, mert hallo am, hogy Daisy izgato an ugat.
Mad nyito ajtót, és rögtön elgyengült a térdem, más
tes ájaim azonban abszolút megkeményedtek, mert mi a
fasz…?
Madison kis fekete ruhát viselt, ami a megfelelő helyeken
szépen domborodo . Feketét. Minta nélkül. Hozzá fekete
bársony tűsarkút és türkizkék nyakéket. Illetve a nyakát
ékesítő valami félúton volt a nyaklánc és a szegecses nyakörv
közö . Rövid barna haja extra kuszán állt, a most-basztak-
meg-de-jólese szándékolt módon. Ajka bíborvörösre festve,
olívabarna szemét szemceruzával kontúrozta, vastagon,
hosszan, femme fatale stílusban. Farkam álló ovációval
fogadta a látványt, képzeletbeli rózsákat dobo a lábához.
Testem többi részének minden sejtje azon tűnődö , mi vi rá,
hogy valami mást tegyek vele még akkor, amikor jártunk,
azon kívül, hogy addig döngölöm az ágyban, amíg semmi
nem marad belőle.
– Jól nézel ki – feleltem hunyorogva. A bók szinte vádnak
hangzo .
Homlokát ráncolva ve e magához a táskáját és a kulcsait.
– Nem azt mondtad, hogy egymáshoz kéne öltöznünk?
Összehangolni, hogy mit veszünk fel, meg ilyesmi? Eszembe
juto , hogy nagyon odavagy a feketéért. Fekete üvegajtó,
fekete bútor, fekete szatén lepedő…
Elkezdte felsorolni mindazt, ami a lakásomban fekete.
– A fekete redőnyt elfelejte ed megemlíteni. Szeretnéd
viszontlátni a hálószobámat? – kérdeztem kaján mosollyal.
– Válasz: ajánlatod kemény ellenállásba ütközik.
Most már nem csak az kemény, édesem.
Hihetetlenül erős késztetést éreztem, hogy megérintsem.
Füle mögé simítsak egy rakoncátlan hajtincset, arcon
csókoljam üdvözlésül, vagy az ölembe vegyem, széthúzzam a
fenekét, és hátulról harapdáljam, nyalogassam. Mielő
esélyem le volna ezt megtenni (megelégedtem azzal, hogy
leszedtem egy szöszt a ruhaujjáról, bár személyes
preferenciám az orális kényeztetés volt), valaki hátulról
megverege e a vállamat.
Ez a nap tele volt kellemetlen meglepetésekkel, de
Gyerekdoki Pacák öltönyingben, idétlen nyakkendőben és
futógatyában… nos, ő volt a hab a tortán. Vigyorgo
Madisonra, összes hüvelykujjával egyszerre mutato like jelet
neki az öltözékért.
– Maddie! A félmaraton-indító sokszerencsét-puszimért
jö em.
Helyben futo melle em a küszöb elő , mindke en kívül
voltunk. Nem érdekelt, milyen kedves ez az ember.
Radioaktív fokozatban sugárzo belőle a seggfejség.
– Helló! – fordult felém, és kezet nyújto . Kezet ráztam
vele, de olyan erősen szoríto am, hogy kis híján összetörtem a
csontjait. Csak azért nem választo am a teljes
megsemmisítést, mert a páciensei kiskorúak, és elég okom
volt gyanítani, hogy én vagyok az első a karma feketelistáján.
Ha plasztikai sebész volna, aki unatkozó feleségek és hiú
fér ak igényeit elégíti ki, akkor a keze már pillecukor-állagú
lenne.
– Chase Black.
– Ethan Goodman.
– Ethan a… – Mad elhallgato , ado magának egy percet,
hogy kigondolja, kicsoda neki Ethan. Mindke en
várakozásteli tekinte el néztünk rá. Lassú mosoly terjedt
arcomon. Még nem folyta ák le azt a beszélgetést. Egyáltalán
nem olyan komoly a dolog ke őjük közö , mint azt Mad
szeretné elhitetni velem. Mad köhécselt. Aztán: – Szóval mi
randizgatunk.
Ethan megerősítőn bólinto , elégede volt ezzel az idióta
magyaráza al. He engem másként mutatna be, nem úgy,
hogy én vagyok a pa…
Fejezd be ezt a gondolatot, te idióta. Agyam belülről fegyvert
tarto a halántékomhoz. Kibaszo ul fejezd be, ha mered!
– Szép nyakkendő. Brioni legújabb kollekciója? –
biccente em felé halál komolyan. Mancs őrjárat-nyakkendő volt
rajta. Konkrétan Chase őrnagy. Chase vigyázzban, Chase
tűzoltósisakban stb. Csak azért tudtam a kutya nevét, mert
Taknyospo egy ideig Kutyaütő Chase-nek neveze , és
aggódtam, sőt fele ébb zavart, hogy ismeri a kedvenc
szexpózomat.
Egyébként miért nem beszélünk arról a tényről, hogy
gyakorlatilag harisnyanadrág volt rajta?
– Brioni? – kérdeze vissza, még mindig egy helyben futva.
– Az valami designer márka?
– Majdnem. Egy olasz étel – vágtam rá.
Igazi seggfejnek éreztem magamat. Kétségtelen, hogy
annak is néztem ki. És nagyon hosszú idő után először úgy
éreztem, hogy átléptem egy láthatatlan határvonalat. Mindig
is gunyoros, rámenős és tapintatlan voltam, de zakkantul
durva soha. Ethan esetében azonban képtelen voltam
türtőztetni magamat. Elképzeltem, ahogy harisnyás ágyékát
(na, de komolyan, egyszerűen ne vegyünk tudomást a
harisnyáról?), szóval feszesen csomagolt ágyékát Madison
testének lágy íveihez nyomja, és csókolgatja, és e ől kedvem
le volna halálra inni magamat, a whiskeysüveget téglán
szétcseszni és az üvegcsonkkal leszúrni ezt az alakot.
– Chase! – toppanto Madison a magas sarkú cipőjével,
amit, megjegyzem, nem volt ellenemre a fogaimmal lehúzni
róla ma éjjel. Farkam kényelmetlenül feszenge
alsónadrágomban, valahányszor parfümillata elért. Almás
pite, kókusz, és Daisy szaga. O honszaga volt. Olyan o hon-
szaga, amibe én kategorikusan nem kaptam meghívást, de
akkor is o hon. Ethan rövid, gyors mozdula al felém lökte az
állát; vadság villant a szemében. Állati szemvillanás, ami azt
tuda a velem, hogy tudja, Madison nagy fogás, és nem fog
visszavonulni.
Az egész a tiéd, Dokisrác.
– Elismerem, nem vagyok nagyon jártas az öltözködés
fortélyaiban. Remélem, Maddie ebben segíteni fog.
Rámosolygo és kacsinto . Tekintetemmel
végigpásztáztam a testét.
– Így jártál. Ízlés cam a köbön. Egyetlen retina sincs
biztonságban.
Ezzel mindke őjüket inzultáltam. Ez nagyon rossz lépés
volt, tekintve, hogy Mad éppen arra készült, hogy segítsen
nekem. De nagyon rosszul muta ak együ , és Mad ennek
annyira nem volt tudatában, hogy önkéntelenül
megjegyeztem.
Mad a homlokát ráncolva néze .
– Most már érted, mit érte em az ala , hogy nem kell
aggódnod mia a. Egyszerűen kiállhatatlan. Holnap
találkozunk, Ethan. – Előrehajolt, megérinte e a pasi
mellkasát, és arcon csókolta. Ajka egy kicsit hosszabb ideig
maradt a pasi bőrén; ez idő ala kezem ökölbe szorult, és
legszívesebben derékon ragadtam volna Madisont, hogy
eltávolítsam tőle. – Sok szerencsét a maratonon!
– Félmaraton – igazíto a ki, és megölelte.
Ne bámuld a pasit övön alul! Ha erekciója van, meg kell
ölnöd, de az ügyvéded most a Maldív-szigeteken nyaral.
Amikor Mad és én végre kiléptünk az épületből, pulzusom
visszatért rendes ritmusába.
– Érzed ezt? – kissé színészkedve szagolt a levegőbe.
– Mit?
– A vizeletszagot. Te indíto ál vizelőversenyt a
küszöbömnél.
Felneve em. Madison 2.0 sokkal kellemesebb és vidámabb
társaság volt, annak ellenére, hogy folyamatosan fejfájást
okozo nekem. Azt válaszoltam, ami megítélésem szerint a
legjobban felbosszantja, mert kedvenc szórakozásom volt
nézni, ahogy teljesen elpirul.
– Nem is tudtam, hogy a vizeletre gerjedsz. Aranyzuhany-
vágyadat is szívesen kielégítem.
– Chase! – sikíto fel.
– Miért? Vizet spórolnál. Csak környezetvédő vagyok,
ennyi.
Valahogy úgy éreztem, hogy Greta Thunberg ezzel nem
értene egyet.
– Ennyi… Most már tudom. Az ördög feketében jár.
Ezzel egyszerre említe e a kedvenc színemet és utalt
nevem jelentésére is.
– Jobb az ördög, akit ismersz, mint az angyal, akit nem.
– Alig várom, hogy jobban megismerjem az angyalt –
vágo vissza.
– Fogadni mernék, hogy az angyal nem képes a nyelvével
azt tenni, amit te annyira szeretsz.
– Az angyal boldoggá tesz – csa ant a hangja, és szolid
sminkje ala elpirult. Mad ezt mindig nagyon jól csinálta.
Mármint hogy úgy sminkelt, hogy ne nézzen ki Kiss-banda-
tagnak.
– Ez. Kibaszo . Faszság. Csak nyugodt vagy vele.
– És mi a baj azzal, hogy vele jól érzem magamat, hogy
nyugalmat ad?
– Jó, jó, de nem lobbant lángra.
– Lehet, hogy nem akarok megégni.
– Mindenki meg akar égni, Mad. Túl veszélyes, de akarjuk.
Elindultunk a metró felé. Úgy ítéltem meg, hogy ha a Grant
és Layla üggyel hozakodnék elő, azzal még nagyobb
ellenségeskedést váltanék ki. Mert a dolgok állása szerint, ha
az ellenszenvet villamos energiává lehetne alakítani, Madison
úgy szikrázna, hogy felrobbanna melle e a seggem.
Elmetróztunk az Upper West Side-ra. Péntek este
Manha anben autózni olyan volt, mintha az ember
uborkareszelőt húzogatna a farkán. Technikailag lehetséges,
de miért akarná bárki kipróbálni?
Amikor kiszálltunk a metróból, Mad megtorpant. Rémülten
néze rám.
– Most meg mi van?
 – O hon felejte em a banánkenyeret! – mondta, és szájához
kapo . – Ó, a francba! Miért nem ju a ad eszembe? Annyira
idegesíte , amikor Ethan és te körülszaglásztátok egymást a
küszöbömön, hogy egyszerűen elfeledkeztem róla.
Mintha valakit érdekelt volna. Katie és anya csak azért
akarta, hogy hozzon banánkenyeret, hogy úgy érezze,
fenséges jelenlétén kívül valami más is érdekli őket.
Egyszerűen csodálták, és nem érte ék, hogy képes elviselni
engem. Nem is várták a banánkenyeret. Ami azt illeti, nem is
vágytak másra, mint borra és ócska tévéműsorokra.
– Nem szaglászás volt – muta am rá.
– De az volt. És körbetáncoltátok egymást – jelente e ki. –
És veszte él. Képletesen szólva úgy táncolsz, mint egy részeg
nagybácsi.
– Nem úgy táncolok, mint… – Behunytam a szememet,
halántékomat masszíroztam. Nem vagyok hajlandó lemenni
annak a nőnek az intellektuális szintjére, aki a Kardashian-
klán minden egyes tagját felismeri. És büszke rá. – Ellesznek
banánkenyér nélkül is.
– De az a desszert.
– Igazán nem esik jól, hogy nekem kell ezt elmondanom
neked, de senki nem számíto a banánkenyeredre. Julian és
Amber valószínűleg három catering céget és magát Gordon
Ramsay-t bérelte fel tegnap éjjel, hogy a konyhában
ügyködjenek.
– De megígértem!
Az is illegális, ha elképzelem, hogy bizonyos dolgokat művelek
vele? Tűnődtem ezen a ponton. Hiszen mentálisan legfeljebb
tizenöt éves lehet.
– Talán el is felejte ék.
– Katie-vel és Lorival egész héten íroga unk egymásnak.
Határozo an számon tartják.
Egész héten íroga ak egymásnak? Ezért kelt fel anyám az
ágyból, és Katie ezért jelent meg a munkahelyén? Valami
nevetséges és nem kívánt érzés rezzent a mellkasomban. Nem
ve em tudomást róla, nagyon vigyáztam arra, hogy az
arcomon semmi ne látszódjon ebből.
– Van egy pékség a sarkon – mondtam, orron át mélyet
 gy p g y
lélegezve. – Veszel valamit helye e, vagy úgy gondolod, hogy
Mártír Maddie fele e áll annak, hogy becsapjon embereket?
– Egy kicsit késő úgy tenni, mintha a becsapásnak fele e
állnék – mutato ke őnk közé. Helyes. Sokkal nagyobb
hazugságra ve em rá.
Rájö em, hogy Madison csomagkapcsolt áru. Nem lehet
csak szemezgetni a tulajdonságai közül. Valahogy elismerést
érdemelnék az ostobaságomért. Dobtam egy kiváló
baszótársat csak azért, mert féltem, hogy… Mitől is féltem
pontosan? A ól, hogy valamiféleképpen rávesz, hogy vegyem
feleségül? Ez sosem fog megtörténni.
Mondd ezt az eljegyzési gyűrűnek, amit neki adtál, ami most is az
ujján van.
Hirtelen eszembe juto , miért maradtam egy hétnél tovább
Madisonnal annak ellenére, hogy soha nem volt egy komoly,
értelmes beszélgetésünk.
1. A világ legjobb szexe, eszméletlen, kibaszo ul jó.
2. Hasonlóan kibaszo ul jól tud sütni.
3. A családommal olyan volt… szóval mintha a családja
lenne.

Én azonban megcsaltam – legalábbis ő ezt gondolta –, és

nem találkoztam az apjával, amikor a városba jö . Megvan az
esélye, hogy Madison bugyijába nem mostanában kerülök, ha
egyáltalán. A legjobb, ha az egészen minél hamarabb
túlleszünk.
Két banánkenyeret ve em a Levain Bakery nevű pékségből,
Mad pedig a közeli szupermarketbe siete sütőlapért. Julianék
háza elő , a sarkon találkoztunk. Kive e a csomagolt
banánkenyeret a kezemből, és zacskóstól erősen a ház falához
csapkodta. Csodálkozva bámultam, ahogy a járókelők is.
– Megkérdezhetem, hogy mi a jószagú búbánatot művelsz?
– kérdeztem a szükségesnél kissé szívélyesebb hangon.
Hiszen egy sütőipari nomtermék ellen követ el erőszakot.
Hozzáteszem: nyilvánosan.
– Házi készítésű banánkenyér sosem néz ki olyan
tökéletesen, mint amit a pékségek árulnak. Csak hitelesebbé
próbálom tenni – jö a gyors válasz, azzal rácsúszta a a
meggyötört két banánkenyeret a sütőlapra, és körbetekerte
fóliával. Lihege . Két pici cici emelkede -süllyedt a szűk
ruhában.
Elfordíto am tekintetemet, nem gondoltam arra, milyen
tökéletesen illeszkednének a tenyerembe.
– Egy kicsit jobban kéne igyekezned, hogy úgy tűnjön,
képes vagy elviselni engem – jegyeztem meg fanyar mosollyal.
– Az nincsen benne a szerződésünkben.
– Nem is zetlek.
– Pontosan erről van szó.
Átmentünk az úton, egymásra bámultunk. Újabb
kimondatlan bámulásverseny.
– Tudod… – szólaltam meg. – Esetleg…
– Nem. Kérlek, ne próbálj lakással, kocsival, arany
helikopterrel megvesztegetni. Istenem, mennyire kiszámítható
vagy! Nagyon örülök, hogy megismertem Ethant.
A Mancs őrjárat-nyakkendős pasi fölém kerekede . I az
ideje emelni a tétet.
A liftben lehajto am hozzá a fejemet. Nem tudom, miért.
Egyszerűen… őrjítően Mad-jellegű volt. Szexi a maga bájos,
retró-sikk módján. Olyan volt, hogy ha plakáton lenne,
kamaszok nézegetnék maszturbálás közben. Illetve az a
helyzet, hogy harminckét éves iparmágnások is.
– Te most megszaglásztál engem? – kérdezte, hirtelen felém
fordulva. Szeme tágra nyílt.
– Nem.
Igen, a francba, igen.
– Olyan vagy, mint egy vadállat.
– Jobb, mint egy Mancs-őrjárat-nyakörves csivava.
Grimaszt vágo , ami kábé azt jelente e, hogy együgyű
faszfej vagyok. A következő pillanatban megfogta a kezemet,
és kulcscsontja fölé nyomta. Forró, selymes, tökéletes volt a
bőre; nem volt semmi szexuális mellékjelentése annak, ahogy
nagy tenyeremet végighúzta nom ívű nyakán, de egészen
biztos vagyok abban, hogy mire eltolta magától a kezemet,
egy gyöngynyi előváladék jelent meg makkom csúcsán.
– Tessék. Ezzel eleget kaptál a szagomból, reggelig kitart, és
amikor odaérünk, énszagod lesz. Most boldog vagy?
 g g gy
– Veled? Soha – mordultam rá.
Mosolygo .
Elkomorultam.
A liftajtó kinyílt, kiléptünk.
Kibaszo hosszú esténk lesz.

♦♦♦

Julian az Upper West Side-on lako , a városra néző öt

hálószobás penthouse lakásban, ami fele ébb nyugtalanító
módon hasonlíto egy bordélyra, olyannyira, hogy vörös
kárpitú bútorokkal rendezték be, a mennyezetről
kristálycseppcsillárok lógtak, és olyan bárszekrénye volt,
amiben egy kisebb kocsmának is elég italt tarto . Amint
felértünk a lakásba, apát Clementine szobájába kísértem, hogy
négyszemközt beszélgethessünk. Arca beese . Az élet lassan,
de biztosan kezdte elhagyni. Nem igazán voltam biztos abban,
hogy mire számítsak. Tudtam, hogy az ő milliomodik
stádiumban levő rákjára nincs gyógymód. Grant azt mondta,
hogy kemoterápiának alávetni – ha a laboreredményei
egyáltalán lehetővé te ék volna a kemót – csak időpocsékolás
lenne, és még betegebb lenne tőle. Ezen a ponton az volt a cél,
hogy nyugalomban és kényelemben legyen.
Csakhogy egyáltalán nem tűnt nyugodtnak.
– Chase. – Elkomorult. – Miért vagyunk i ?
Körülnéze Taknyospo szobájában. Ez volt az egyetlen
helyiség a lakásban, ami nem úgy néze ki, mintha az ember
nemi betegséget kaphatna pusztán a ól, hogy helyet foglal
egy ülőbútoron. Rózsaszín árnyalatú falak és mennyezetek,
fehér szerelvények.
– Azért, mert nem vigyázol magadra. Be kell venned a
gyógyszereidet.
– Nem szeretem, ha leszedálnak – vágo vissza. – Teljes
tudatommal jelen akarok lenni az életben, amíg élek.
– Nem akarom, hogy szenvedj – érveltem.
– Ez nem a te döntésed.
Tízperces vita következe , amelynek során győzködtem,
hívja fel Grantet, de meggyőznöm nem sikerült. Kivonszoltam
magamat a konyharészre, csatlakoztam a családhoz. Apámat
o hagytam Clementine szobájában. Túl dühös voltam ahhoz,
hogy a szemébe nézzek. Amikor a konyhába értem (újabb
csillárok, krémszínű és arany pultok, kibaszo virágos
minden, de ételnek semmi nyoma), megtorpantam, és csak
álltam, mintha a földbe gyökereze volna a lábam.
Taknyospo a pulton ült, lila teniszcipőjét a levegőben
billege e, és igazi örömmel nevete . Mad Clementine kusza,
narancsszínű haját fonta, és valami harcos hercegnőről
csevege neki.
Amber pezsgőspohár mögül gyelte őket; nem is próbált
úgy tenni, mintha gyelne anyám litániájára arról, hogy a
város egyetlen boltjában sem lehet kapni azt a szandált, amit
keres. Julian a felesége melle állt; halálos pillantásokat vete
felém, olyan szorosan fogta pezsgőspoharát, hogy ujjpercei
teljesen elfehéredtek. Kis híján üvegporrá szoríto a a kelyhet.
Tudom, hogy kicsinyes és alantas dolog, de e ől élénk öröm
nyilallt belém. Madison nem ado okot nekik gyanakvásra,
hogy ne lennénk szerelmes gerlepár. Jó. Annyira jó, hogy
kénytelen voltam emlékeztetni magamat, miért nem jó ötlet,
ha az embernek barátnője van, még ha olyan szexi és ügyes is,
mint Madison.

1. A barátnő egy ponton feleség akar lenni. Legalábbis a

többségük.
2. Én egyetlen ponton sem akarok megnősülni.
3. Ha Madisonnal járnék, ami nem fog újra megtörténni,
gyanakvó lennék, és sérte . Hihetetlen mértékben
megbonyolítanám az életét. Nehéz eset vagyok. Ha
másodszor is elveszíteném, az olyan kellemetlen lenne,
hogy pofán kéne csapnom magamat.
4. Önmagam pofáncsapása nem szerepel a teendőlistámon.

Beléptem a konyhába, csókot nyomtam Clementine vad

lángvörös hajkoronájára, és átkaroltam Madisont.
– Minden rendben?
– Minden – fordult hozzám anya szinte sipító hangon. –
Minden nagyszerű. A banánkenyér nagyon nomnak néz ki.
Köszönjük, Maddie.
– Szörnyen hasonlít ahhoz, amit a sarkon, a Levain
pékségben árulnak – motyogta Amber az italába. Rövid, vörös
miniruhája tökéletes öltözék medencefenék-vizsgálathoz
amatőr, egyetemi pornó lmekben.
– Törzsvevő le él a pékségben, Am? – kérdeztem,
tekintetemet szándékosan végighúzva feszes, alakján, csak
azért, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam.
Majdnem olyan vörösre pirult, mint a ruhája, ferde
szemmel néze rám.
– Ami azt illeti, másfél kilót fogytam. Hetente ötször járok
izomfeszesítő jógára.
– Hihetetlen eredményeket érsz el.
– És te, Maddie? Te sportolsz? – fordult negédes mosollyal
álmenyasszonyom felé.
Madison úgy te , mintha észre sem ve e volna a
háziasszony passzív-agresszív stílusát; Taknyospo hajfonatát
rózsaszín gumiszalaggal rögzíte e.
– Nem. Hacsak az nem számít sportnak, hogy a The Walking
Dead reklámszünetében a nappaliból kimegyek a konyhába
fagylaltért. Tudom, hogy elő kéne zetnem az AMC Premiere-
re, de egy kis mozgás azért kell. És nagyon sok reklámszünet
van.
Mosolyogtam magamban; nagyon tetsze Mad válasza, és
az is, hogy e ől a választól Amber elsápadt, és láthatóan
eléggé feldühíte e.
– Hű! Én el sem tudnám képzelni az életemet edzés nélkül
– felelte Amber, gyémánt nyakékével játszva.
– Tudom, hogy sanyarú a sors – felelte Maddie könnyed
hangon. – De valakinek azt is csinálnia kell.
Legszívesebben megcsókoltam volna.
Legszívesebben nagyon szenvedélyesen megcsókoltam
volna.
Nem segíte a helyzeten, hogy tulajdonképpen meg is
tehe em volna, mert ő ugye az én úgyneveze
menyasszonyom. Tudtam, hogy Mártír Maddie nem vágna
pofon, ha nyilvánosan megcsókolnám, de nem tudtam annyi
seggfejséget összeszedni magamban, hogy durvából és
gorombából egyenesen szar alakba menjek át.
Svédasztalos vacsora volt. Az ételeket nem ve ék ki a
szállítókonténerből, körberakták velük az U alakú
konyhasziget pultját. Mint minden, amit Julian és a felesége
te , gyönyörűen személytelen le .
Voltak mézmázas rákfalatkák, garnélapástétommal töltö
articsókaszív, szójaszószban marinált hawaii vajhal és
uborkafalatok. Mad ezú al minden ételt megkóstolt, és
Clementine ült rémülten a tányérja elő ; tágra nyílt szemmel
bámulta a halomnyi halo tengeri herkentyűt.
– De anya… – ismételge e. – Anya! Anya! Anyuci!
Anyuuu!
– Jézus az égben! Julian, adj neki egy kis Cheeriost –
csa ant fel végül Amber, amikor nyilvánvalóvá le , hogy nem
folytathatja a történetet, pedig éppen azt mesélte Katie-nek,
hogyan téveszte ék össze Kate Hudsonnal a Fifth Avenue-n.
– De nem kérek Cheeriost – nyafogo Clementine,
szemöldökét ráncolva. – Elegem van abból, hogy folyton
Cheeriost eszem! Nagyi-palacsintát kérek!
– Nagyinál most nincs i az a különleges nagyi-palacsinta-
por – mondta anya. Tekintete meglágyult, kését, villáját a
tányérra helyezte. Clementine sok időt töltö a szüleim
házában, és anya bátran beve e magát a konyhába, hogy
egyetlen unokájának elkészítse az egyetlen ételt, amit egyedül
el tudo készíteni, és nem a szakácsra bízta: a
palacsintaporból készült palacsintát.
Megállapíto am magamban, hogy Amber és Julian
kapcsolata folyamatos küzdelem; Amber rendszeresen kirúgta
a házból Juliant, és heti rendszerességgel álomba bőgte magát.
Szüleim, amennyire tudták, megpróbálták védeni
Taknyospo t e ől a valóságtól.
Madison alig lepleze riadalommal gyelte a szóváltást.
Lá am, ahogy észkerekei gyorsan forognak. Nem akart
átnyúlni senki feje fölö , hatásköri kérdések meg ilyesmi, de
nem tetsze neki, ahogy Amber bánt Taknyospo val.
Szerintem senkinek sem tetsze . A kislány gyakorlatilag
gabonapelyhen, nápolyin és levegőn élt.
– Milyen keveréket használsz? – fordult Madison anyám
felé, kezét csípőre téve. – A palacsintához.
– Quick Wheat.
– Rendben. Kell liszt, cukor, tojás, víz, tej és só. És egy kis
Hershey’s Kisses, ha van. Hol a spájzotok? – fordult
Amberhöz, és olyan tekinte el néze rá, hogy mintha azt
mondta volna: „Ne merészelj nemet mondani!” Megint azt
ve em észre, hogy merevedésem van. Van olyan, hogy
Madison csinál valamit, és nem lesz tőle merevedésem?
Gondolkodni próbáltam. Akkor nem volt merev a farkam,
amikor nyilvánosan püfölte a banánkenyeret. Bár az igazat
megvallva akkor is nagyon baszhatónak látszo . De
lekötözendő őrültnek is.
Amber udvariasan mosolygo .
– Azt eheti, amit mindenki más. A mi háztartásunkban
mindenki ugyanazt eszi, vagy nem eszik. Ez szülői alapelv.
Nevelés. Ezt te nem értheted.
Mindez a szemem elő játszódo . Madisonra néztem.
Kedves mosolya meg sem rezzent.
Egyetérte em Amber hangoztato elvével, de Clementine
esetében szemenszede hülyeség volt. Taknyospo sosem e e
azt, amit mindenki más. Amber egyszerűen meg akarta
büntetni Clementine-t azért, mert megkedvelte Madisont.
Clementine azonban ebbe nem ment bele.
– Nem allergiás a rákfélékre? – kérdezte apa, és komoran
néze Julianre. Julian tanácstalanul pillanto feleségére. Jézus
az égben! Katie elhúzta a tányért Clementine elől.
– Enyhe allergiája van. Kiütést kap tőlük.
– Az orvos azt mondta, hogy kinövi az allergiát, ha
rendszeresen eszik rákot – felelte Amber, és vastag sminkje
ala elpirult. Majdnem megsajnáltam. Nem volt hanyag anya,
de annyi anyai ösztön volt benne, mint egy zacskó
Cheetosban.
Taknyospo nak magántanárai voltak; Amber bale órára
hordta, megtaníto a úszni, biciklizni és cigánykerekezni. Sőt,
franciaórákra is jára a. Julian azonban csak minimális
mértékben volt jelen a gyereke életében, és az a minimum is
abban merült ki, hogy esténként, amikor hazaért, megpaskolta
Clementine fejét, mintha labrador lenne. Elméletem szerint
Amber elveszte e a lelkét azon a napon, amikor Julian Black
le a férje. Én természetesen, aki az elmúlt három évben a
Gyűlölöm-Juliant Club elnöke voltam, ebben elfogult vagyok.
Akárhogy is, a házaspárhoz való viszonyulása alapján úgy
éreztem, könnyen rábeszélhetném Madisont, hogy lépjen be a
klubba. Nem is kéne nagyobb ráhatás.
– Nem kéne kisebb mennyiségekkel kezdenie? – kérdezte
Katie, egyenesen Amberhöz fordulva.
– Ééééééhes vagyooooook! – nyüszíte Clementine, fejét
hátravetve, teli torokból.
– Igazán nem gond, tíz perc ala kész – magyarázta
Madison az egymásba csa anó hangok kakofóniájában.
– Adjatok neki palacsintát! – üvöltö fel apám, az asztalra
csapva. Hirtelen nagy csend le . Madison akcióba lendült,
kiosont a konyhába.
Folyta am az evést.
– Nem csatlakozol a menyasszonyodhoz? – kérdezte Julian
hátradőlve, és ezzel újabb szarcunamit indíto .
Vállat vontam.
– Egyedül is eligazodik a konyhában.
– Te viszont el tudnál igazodni végre a huszonegyedik
században? Az, hogy egyedül is eligazodik a konyhában,
elégé szexista kifejezés.
Erősen türtőztetnem kelle magamat, hogy ne vágjak
valami otromba grimaszt.
– Mióta szexizmus az, ha azt mondom, hogy a barátnőm
képes elkészíteni az ételeit? Nem éppen e ől tűnik önállónak?
Te mikor tálaltál magadnak valamit, amit nem a Whole
Foodsban ve él?
– Barátnő?! – Julian olyan képet vágo , amiből teljesen
egyértelmű volt, hogy ki van akadva. – Azt hi em, a
menyasszonyod.
– Chase! Julian! Hagyjátok ezt abba! – szólt ránk anyánk. –
Felzaklatjátok apátokat.
Tiltakozni akartam. Ő kezdte. De nyilvánvaló okokból nem
tiltakoztam.
Lá am, hogy Madison megtalált Amber konyhájában
mindent, ami kell. Hallo am a forró serpenyőbe toccsanó vaj
sercegését. Meleg cukor illata szállt, és nem tudtam
elképzelni, hogy van olyan seggfej az asztal körül, aki
biozöldségekbe töltö rákhúst akar enni ahelye , amit az ál-
menyasszonyom készít.
– Nagyon szeretem Maddie-t – jelente e ki Taknyospo ,
felsóhajto , majd szívószálra cuppant, és nagyot szürcsölt
biogyümölcslevéből.
– Ez igazán kedves tőled, édesem – jegyezte meg Amber, és
sűrű pislogások közepe e elkapta tekintetét a tányérjáról.
– Nagyon, nagyon szeretem – folyta a Clementine, aki ezen
az estén taktikából nem kapo piros pontot. – Nagyon kedves
tőle, hogy palacsintát süt nekem. Remélem, hamarosan újra
találkozhatok vele a klinikán.
Amber úgy kapta fel a fejét, mint egy őrkutya, ami valami
gyanús neszt hall.
– A klinikán?
– Igen. Emlékszel, amikor az oltást kaptam. Oda akartam
menni köszönni neki, de te éppen telefonáltál, és azt mondtad,
nincs idő. Emlékszel? – Clementine zavartan pillanto az
anyjára. E ől az egésztől nekem egészen baljós érzésem le ,
végigfuto a hátamon a hideg. Fogadni mertem volna, hogy
Amber nem gyelt arra, amit akkor Clementine mondo neki.
– Lá am Maddie-t, amikor az orvoshoz mentem az
oltásaimért. Maddie megölelte a doktor bácsimat. Erősen és
hosszan. Ahogy a szerelmespárok a lmeken. Annyira
undorító volt – mondta Taknyospo , fejét undorral rázva.
Annyira nagy le a csend, hogy hallo am a saját
szívverésemet. Lassan minden tekintet felém fordult. Semmit
nem tudtam mondani. Azon kívül, hogy MIÉRT ÖLELTE MEG
MADISON AZT A NYAKKENDŐS, HARISNYÁS SEGGFEJET ERŐSEN ÉS
HOSSZAN, AHOGY A SZERELMESPÁROK A FILMEKEN?
Az ölelésből más dolgok is kisülhetnek, gondoltam, és
mindezek a dolgok falkában támadták az agyamat, már
elképzeltem, hogy a gyerekklinika elő Maddie és Dr.
Harisnya úgy üzekednek, mint a nyulak. A faszfej hátulról
durván elkapja Mad nyakát, és a szájába nyomja a nyelvét.
I am egy korty vizet; arra koncentráltam, hogy ne borítsam
fel az asztalt, és ne hajítsak ki mindent a padlótól a
mennyezetig érő üvegablakon. Valami nagyon radikális, vad
és megdöbbentő dolgot akartam tenni, de azt is tudtam, hogy
az nem segítené az ügyemet.
Nem bíztam magamban annyira, hogy meg merjek szólalni.
Gondolkodni sem mertem.
– Valóban így volt, kicsim? – kérdezte a lányát Julian, és
újabb adag vizet töltö a poharamba. – Hogy hívják azt a
gyerekorvost?
– Dr. Goodman – dorombolta Clementine, és nagyon
ostoba módon örült, hogy apja végre gyelemmel fordul
feléje. – Nagyon édi nyakkendői vannak, apa.
Rajz lm gurásak, Disney-mesehősök. És megengedi, hogy
belecsípjek, amikor szurit ad nekem. Szeretem Dr. Goodmant
akkor is, ha olyan szorosan ölelte Maddie-t, hogy teljesen
összetapadt a testük. És aztán a doktor arcon csókolta.
Fúúúúj!
Gyilkosságot fogok elkövetni. Ebben egészen biztos voltam.
Amber tekintete az arcomra tapadt, de Katie te e fel a
kérdést megtört hangon.
– Chase… Ez… ez igaz?
Két lehetőségem volt. Vagy Taknyospo t tüntetem fel
hazugnak, pedig nem az, vagy a kilencéves képzelete
szüleményének nyilvánítom a történet nagy részét.
Volt egy harmadik lehetőség is, az, hogy elismerem, így
történhete , és kész, helyzet tisztázva. De az azt jelente e
volna, hogy Julian győzö . Három évvel ezelő könnyedén és
elegánsan húztam volna ki magamat ebből.
Most azonban háború volt.
– Lehet, hogy összetéveszte ed valakivel, Taknyos –
simíto am végig Clementine haján.
Rám néze , tekintete komoly, mint a vakbélgyulladás.
Homlokát ráncolta.
– Nem. Ugyanaz a kis avokádómintás zöld ruha volt rajta,
mint Hampton-vidéken. Mondtam anyának, hogy én is
akarok olyan ruhát, de ő azt mondta, hogy inkább felgyújtja
magát, minthogy olyanban lásson engem.
Hogy az életem bassza seggbe magát! Egész New York
legfeltűnőbb nőjét választo am szerető álmenyasszonyomnak.
Mindenki nagy gyelemmel köve e szóváltásunkat.
Különösen apám; nagyon sápadt volt, és rendkívül gyenge.
Összefűzte ujjait, mutatóujjaival eltűnődve érinte e ajkát.
Célzatos pillantással néztem Julianre.
Legyinte . Kibaszo ul nem érdekelte az egész.
Mad éppen ezt a pillanatot választo a a nagy belépőre.
Kötényben, edényfogó kesztyűben jelent meg. Csupa mosoly.
Kezében egy kisebb hegynyi, párálló palacsinta. Clementine
elé csúszta a a tányért, és annyi juharszirupot öntö a
tésztára, hogy egy aranyhörcsög simán megfulladt volna
benne.
– Tessék, a palacsinta.
– Maddie – szólíto a meg Julian, nagyképűen
elterpeszkedve. – Clementine az imént valami nagyon
érdekeset mondo . Azt mondta, szemtanúja volt, amint ezen
a héten megöleltél egy atal gyerekgyógyászt, bizonyos Dr.
Goodmant, és ő arcon csókolt téged. Ez igaz? – kérdezte,
szemöldökét felvonva, homlokát ráncolva.
– Chase azt mondja, a lányunk tévedhete – ugro fel
Amber a szarszerelvényre. Hamar magához tért a
döbbenetből, hogy képtelen volt saját gyerekét megfelelően
táplálni. – De ismerem a lányomat, és tudom, hogy nagyon jó
meg gyelő.
Madison rögtön rám néze . Álltam a tekintetét. Nem
tudtam, mit kérek tőle, de tudtam, hogy ha megtagadja a
kérésemet, jó eséllyel felgyújtom a világot.
Tik.
Tak.
Tik.
Tak.
Mióta ilyen kibaszo hangosak az órák? Vártam, hogy
mondjon valamit. Bármit. Azt, hogy fordult a kocka. Hat
hónappal ezelő Madison Goldbloom csuko szemmel, hátat
fordítva befeküdt volna nekem pucsítva (szó szerint – kétszer
is kipróbáltuk azt a pozitúrát). Most azonban csak az ő
kegyelmében bízha am.
Ajka moccant. Az egybegyűltek lélegzet-visszafojtva
várták, mit mond.
 – Ó, Dr. Goodman! – kiálto fel széles Maddie-mosollyal,
de én átlá am rajta. Nagy barna szemében önutálat és pánik
rebbent. – Clemmy, valóban engem lá ál! Dr. Goodmannel
régi jó barátok vagyunk. Félmaratonra edz. Beugro am hozzá
egy kis házi süteménnyel, mert a környéken jártam, egy
barátomat látoga am meg.
Hát persze. Barát. Hogy ez nekem miért nem juto
eszembe?
Azért, mert azokon kívül, akik nem vérrokonaid, csak olyan
nőkkel érintkezel, akik az ágyadban kötnek ki. Akkor sem ismernéd
fel a másik nemmel való barátságot, ha egyenesen tökön rúgna.
Clementine ennek láthatóan nagyon örült. Olyan széles,
foghíjas mosolyt villanto Madisonra, mintha a napot, holdat,
csillagokat lehozta volna neki.
Julian azonban nem volt elragadtatva e ől a nagy
átveréstől. Tekintete közö ünk cikázo . Mad és én. Mad és én.
Homlokát ráncolta. Éppen mondani akart valamit, ami
százszázalékos biztonsággal nem tetsze volna nekem, éppen
moccant a szája, de ekkor hangos csa anás zökkente ki
mindenkit ebből a drámából. Azonnal az asztalfőre néztem.
Apa.
 KILENCEDIK FEJEZET

Chase

Apám jobb karját a vállamra ve em, szorosan fogtam. Julian

ugyanezt te e balról. Cikcakkban mentünk végig a nappalin;
a köztem és Jul közö levő magasságkülönbségtől apa
eszméletlenül csapódo ide-oda közö ünk, mint moso ruha
a szárítókötélen.
– Vigyük a hálószobámba – hördült fel Julian; térde
megbicsaklo apám súlya ala . Végigvonszoltuk a folyosón,
anya és Katie a nyomunkban. Hallo am, hogy Amber egy
palack italt bont fel, Madison pedig lelkesen kéri Clementine-
t, hogy mutassa meg neki a könyvgyűjteményét.
A folyosó mintha soha nem akarna véget érni,
mérföldeknek tűnt. Elfojto am tudatomban a gondolatot,
hogy apám haldoklik a karomban. A falakra te képek
elmosódtak. Amikor Julian és Amber hálószobájába értünk, az
ágytakaróra fekte ük apámat, és tárcsáztam Grant számát.
Baszok rá, hogy éppen Laylát bassza. Fel-alá járkáltam, Katie
közben egy kis vizet próbált apám száraz, színtelen ajkai közé
önteni. Visszanyerte az eszméletét, de ez rohadtul nem
jelente semmit azok után, hogy néhány perccel korábban
elájult, feje a tányérjára koppant.
Anyám is észbe kapo , rohant vissza a nappaliba a
táskáért, amiben apám gyógyszereit hordozta (mert ekkor már
mindenhová magával kelle vinnie). Nagy, fekete táska volt,
többféle oxigénmaszk és rengeteg narancsszínű gyógyszeres
ola volt benne.
Vedd fel, vedd fel, vedd fel! – könyörögtem magamban, a
telefont a fülemhez szorítva, fel-alá járkálva a szobában, ahol
soha nem akartam lenni. Grant a második csengetésre felve e.
Röviden, tömören elmondtam neki, mi történt.
 – Add át Ronannek a telefont, kérlek – mondta Grant,
idegesítően nyugodt hangon. Négyéves énem legszívesebben
homokot szórt volna a szemébe. Mitől vagy ilyen nyugodt?
Apám haldoklik.
Anyám a kezembe adta a gyógyszeres táskát. Elhúztam a
cipzárt. Katie az ágy fejtámlájához támaszto a apám fejét.
Homlokán vékony verejtékréteg csillogo . A telefont vállam
és fülem közé szorítva sie em segíteni neki.
– Csak mondd meg, mit csináljak!
– Chase, nem tehetem.
– Én vagyok a legjobb barátod – mondtam fogcsikorgatva,
bár felismertem, hogy ez milyen gyerekesen hangzik.
– Felőlem a pápa is lehetsz. Add apádat a telefonhoz! Ő az
egyetlen, akivel a gyógyszerezéséről beszélhetek, hacsak nem
ad nekem szóban engedélyt, hogy veled is beszélhessek róla.
Mindke en tudtuk: apám soha nem adna engedélyt, hogy
az egészségi állapotáról orvossal beszéljek, legalábbis addig
nem, amíg beszámítható állapotban van. Makacsul büszke
volt. Vonakodva, de átadtam neki a telefont.
Remegő ujjakkal tarto a a készüléket. Az ölébe te
orvosságos táskában kotorászo , és közben időnként a
telefonba hümmögö . Ranitidin, lassú hatású morphine,
diclofenac, methylprednisolone. Hospice gyógyszerek,
amiktől jobban érzi magát, de nem javul az állapota.
Katie berohant a fürdőszobába, és hallo am, hogy okádik.
Ez az egész túl sok volt neki. Apánk elvesztésének közelsége.
Apa beve pár table át, ivo még egy kis vizet, és Grant
különböző kérdéseire válaszolt. Nem gondoltam, hogy
megszoko eljárás lenne egy szolgálaton kívüli orvostól, hogy
húsz percen keresztül páciense lassú légzését hallgassa, de
Grant megte e. Apa kihangosíto a a telefont, és Katie
visszajö a szobába.
– Mr. Black, emlékszik, amikor kicsi korunkban Chase-nél
voltam o alvós partin, és a Ragyogást néztük, és bepisiltem, és
maga segíte feltakarítani? Ugye nem gondolta volna, hogy
ilyen fordulat áll be?
Grant nevete . Apa is.
Magamban hálát adtam az égnek, hogy a legjobb barátom
orvos, nem valami Wall Street-i seggfej bróker, az a fajta,
akikkel egyetemre jártam.
– Ó, hogyan is felejthe em volna el? – nevete fel apám. –
Jó nagy utat te él meg azóta.
– Hát, jó pár év eltelt azóta – hallo am Grantet vigyorogni.
Apa bonto a a hívást, és visszaadta a telefont. Komor
tekintete olyan volt nekem, mintha arcon csapo volna.
– Grant nemsokára beugrik hozzám, hogy megnézze,
minden rendben van-e a fejemmel. Jó barát. Ne veszítsd el
őket. Őt és Madisont. Kedvelem őket.
– Igazán? – kérdeztem csodálkozva. – Az előbb ájultál el, és
erről akarsz beszélni velem? A barátomról és a barátnőmről?
– Menyasszony – igazíto ki Julian sápadt mosollyal.
Igaz. A csuklómra kell írni tintaceruzával, hogy el ne
felejtsem. Julian igen jó sakkjátékos. Ugyanakkor kiszámítható
játékos, és kedvenc módszere az, hogy leszedi a gyalogokat,
mielő megma ol.
Ebben az esetben Madison volt a gyalog, de nem hagyom,
hogy Julian bármilyen megfontolásból kikezdje.
– És igen, a boldogság kulcsa az, hogy jó emberekkel kell
körbevenni magunkat. Ezt én a saját káromon tanultam meg.
Már nem is tudom, hogy Clemmy az előbb miről beszélt –
mutato apám az ajtóra –, de nem veszítheted el ezt a nőt. Túl
jó ahhoz, hogy elengedd.
– Ezt miből gondolod? – kérdeztem, és végigsimíto am az
államon. Nem mintha nem érte em volna vele egyet. De
nehezen tudtam elhinni, hogy ugyanazokat a tulajdonságokat
becsültük meg Madisonban. Részemről: pompás segg,
baszható száj, okostojás megjegyzések és különc hajlamok.
– Okos, szellemes, kedves és szemrevaló.
Oké, lehet, hogy mégis ugyanazt lá uk benne. Csak ahogy
apám mondta, az egy kicsit kevésbé hangzo mocskosnak.
– Tiszteli a családodat. Keményen megdolgozik azért, amit
akar. Mindig mosolyog, bár biztos vagyok benne, hogy nem
mindig volt könnyű neki – fejte e ki.
– Apa… – szólt Julian, azzal leült az ágy szélére, és kezébe
fogta apám sápadt kezét. Néha elfeledkeztem arról, hogy
Julian nem a vérem. Úgy éreztem, hogy testvérek vagyunk.
Illetve egészen addig így éreztem, amíg apa ki nem jelente e,
hogy én leszek az utóda. Akkortól Julian minden adandó
alkalommal rámutato , hogy ő csak „egyszerű” unokatestvér.
Ami azt illeti, az utóbbi időben az esetek kilencven
százalékában Ronan bácsinak szólíto a, bár pontosan tudta,
hogy apámnak ez mennyire fáj. Furán paskolta meg apám
kezét, mintha valami undorító, nyálkás anyag borítaná. Akkor
sem tudo volna őszinte érzelmet színlelni, ha nyitva le
volna elő e az Idióták útmutatója az emberi viselkedéshez című
kézikönyv. – Azt hiszem, ideje, hogy csak magaddal törődj.
Tölts több időt Lorival. – Anyám persze már csak Lori. Azok
után, hogy annyi álmatlan éjszakán át ölelte és vigasztalta a
szülei halála után. A rengeteg születésnapi parti ellenére: csak
Lori. És annyi könny után, amikor megbánto a őt: csak Lori. –
Talán ideje már… visszavonulnod – fejezte be mondandóját
Julian, homlokát te ete aggodalommal ráncolva.
– Visszavonulni? – Apám most először ízlelge e a szót.
Ötvenöt éve egyetlen munkanapot sem hagyo ki. Nem
hiszem, hogy valaha megfordult a fejében, hogy
visszavonuljon. A munka te e boldoggá. A munka
kontextusán kívül nem ismerte magát. – Azt akarod, hogy
vonuljak vissza? Nyugdíjas életet éljek?
– Senki nem akarja, hogy visszavonulj – szögeztem le,
halálos pillantással nézve Juliant. – Biztosan rosszul hallo ad.
Ez van, amikor szarral teli szájjal beszél az ember.
– Chase! – szörnyülködö anyám.
– Már mindennel küszködik – mondta Julian, dacosan
kihúzva magát, állát felszegve. – Mi van akkor, ha áramszünet
lesz az épületben, és ő éppen a liftben van: mi van akkor, ha
elesik? Mi van akkor, ha a gyógyszereire van szüksége, de
nincs a közelében senki, aki odaadja neki? Nagyon sok dolog
félremehet.
Ez igaz. Például te is félremehetsz, konkrétan ki az ablakon, ha
véletlenül kilöklek.
– Fogd be, Julian! – mordultam rá.
– A részvényesek hamarosan kérdéseket fognak feltenni. Ez
egy két-egész-három-tized-milliárd dolláros cég, és jelenleg
olyan ember vezeti, aki nincs jól. Bocsáss meg… csak
 y j g
kimondom, amit senki más nem mer kimondani – jelente e ki
Julian, és megadón felte e a kezét. – Etikailag helytelen
eltitkolni az egészségi állapotodat az igazgatótanács elől. Mi
van akkor, ha…
– Pofa be, Jul! – kiálto rá Katie, és felzokogo . A húgomtól
nem volt idegen a sírva fakadás. A húgomtól az sem volt
idegen, hogy szembefordul másokkal. Hiszen apám
megbetegede , és a családom hirtelen olyan le , mintha a
Legyek ura játszódna újra közö ünk. És Julian, a klasszikus
középvezető pasi – aki semmiben sem jó azon kívül, hogy
elképesztően nagy önbizalma van –, éppen ő volt az, aki
elhatározta, hogy apám helyére lép, bár pontosan tudta, hogy
azt a posztot apa nekem ígérte.
Katie éles pillantást vete rám.
– Hazaviszem apát és anyát.
– Majd én hazaviszem őket – jelente em ki, azzal fogtam és
vállamra lendíte em apám gyógyszeres táskáját.
– Nem, nem… i maradhatnak… – mondta Julian, és
megérinte e apa karját.
Egyszerre ke en néztünk rá, úgyhogy nem fejezte be a
mondatot.
– Megoldom – biztosíto am megoldóképességemről a
húgomat.
– Ugyan már, Chase! Te metróval jö él. Nekem i van az
autóm, és amúgy is náluk akartam dekkolni. Közel van a
félmaraton starthelye.
Bólinto am. Azon tépelődtem, hogy velük menjek, vagy
vigyem haza Madisont. De tudtam, hogy apa nem akar
díszkíséretet; a ól csak még sebezhetőbbnek érezné magát, ha
mind hazakísérnénk, ráadásul rendezni akartam a dolgokat
Maddel. Valószínűleg most találkoztunk utoljára.
Túl jó ahhoz, hogy elengedd – mondta apám.
Kár, hogy nem tudom megtartani.

♦♦♦

Madison lakásáig egész úton gondolatban az okokat

számolga am, miért nincs rendben, hogy Ethan Goodmannel
legyen. Harmincnál abbahagytam a számolást, mert rájö em,
hogy még legalább száz okot tudnék mondani, de ahhoz úgyis
túl büszke vagyok, hogy akár egyet is elmondjak neki.
Madison hol aggodalommal néze rám, hol alsó ajkát
harapdálta.
A metrón undorítóan meleg volt, és nagy zsúfoltság. A
metrókocsiban álló, ülő minden egyes kibaszo utas vagy
izzadt, mint a csataló, vagy valami zsíros kajás zacskót fogo ,
vagy ezek közös halmazába tartozo . Csecsemő sírt. A
szomszédos ülésen kamasz pár pe ingelt, részben takarta
őket a telefonját bámuló két álló, öltönyös fér .
Legszívesebben leszálltam volna a következő állomáson,
magammal vonszoltam volna Madisont, leinte em volna egy
taxit – Uber-helikoptert, ha lenne –, és hazamennék vele a
Park Avenue-i lakásomba, ahol Ellio Smitht megszégyenítő
vehemenciával elmélyednék exbarátnőmben.
Mert ezen a ponton cáfolhatatlanul az volt nekem:
exbarátnő.
Amikor végre kiszálltunk a metróból, és a lakása felé
sétáltunk, rájö em, hogy talán ekkor járok utoljára az
utcájában. A búcsú a levegőben lógo , biztos volt, mint az adó
meg a halál, és kibaszo ul, illetve baszatlanul igazságtalan. De
mit tehe em? Ő férjhez akar menni. Rögeszméje a házasság,
hiszen menyasszonyi ruhák tervezésével keresi a betevőt, és a
lakásában mindenhol virágok vagy virágminták vannak. Én
pedig azon a véleményen vagyok, hogy a házasság
intézménye a leghülyébb dolog, amit az emberiség valaha
kitalált.
Sosem lá am még ilyen népszerű eszmét újra és újra
alkalmazni, annak ellenére, hogy olyan gyenge eredményeket
ado . Ötven százalék válási arány. Akar még házasodni
valaki?
Nem, a házasság nem nekem való. És mégis…
A reggeli séták a kanos Daisyvel.
A megállapodásunk.
Az évődéseink.
A cetliüzeneteink.
Megtanultam nem teljesen gyűlölni ezt a rutint ke őnk
közö . Ami több volt, mint amit más emberekkel való
kapcsolataimról elmondhatok.
– Jól vagy? – kérdezte Mad, és összerezzent, amikor végre a
ház ajtajánál voltunk. Egész úton alig szóltunk egymáshoz.
Persze, hogy kibaszo ul jól voltam. Minden a legnagyobb
rendben. Csak az bánto (némiképp), hogy Ethan holnap
délután a félmaratonja után felszökell ezen a lépcsőn. Hogy
meg fogja dugni. Belefúrja magát Mad nom, meleg testébe,
aminek mindig frisspéksütemény-illata és virágillata és
dugásillata van. Elképzeltem, hogy ugyanazt csinálja vele,
amiket mi ke en csináltunk. Halántékomon egy ér majdnem
elpukkant, olyan erősen lüktete .
Mad azzal lepe meg, hogy megfogta a kezemet, és két
kicsi tenyere közé fogta.
– Szeretném azt mondani, hogy jobb lesz, de a valóság az,
hogy nem lesz jobb. Ebben az egész helyzetben csak az a jó,
hogy egy közeli hozzátartozó halála felfokozza az ember
érzékeit.
– Felfokozza az ember érzékeit? – kérdeztem vissza kissé
gúnyosan. Éreztem, hogy orrcimpám remeg. Egyszer
mege em egy kerti sármányt úgy, hogy konyharuhával
takartam el a szememet, hogy felfokozzam az érzékeimet.
Érzékeim így is valahol az Empire State Building
magasságában vannak. Nincs szükség arra, hogy még
fokozzam is.
Madison végighúzta hüvelykujját a tenyeremen, amitől
lassú bizsergés futo végig a gerincemen.
– A halál már nem elvont fogalom. Már valóság, és rád vár,
szóval ragadd tökön az életet. Ha végig kell menned azon a
borzalmas folyamaton, hogy egy szere edet látod meghalni,
és másnap mégis sikerül felkelned, bekötni a cipőfűződet,
ízetlen reggelit lenyomni a torkodon, lélegezni, akkor rájössz,
hogy a túlélés elnyomja a tragédiát. Mindig. Elemi ösztön.
Egymásba fonódo ujjainkat néztem kíváncsian, és
rájö em, hogy amíg együ jártunk, nem fogtuk kézen
egymást. Madison próbálta. Pár hé el az után, hogy
összejö ünk. Az első adandó alkalommal, elég hamar
kihúztam a kezéből a kezemet. Utána nem is próbálkozo .
 Ujjai vékonyak, bőre barna. Az én kezem hosszú, fehér és
komikusan nagy az övé melle . Jin és jang.
– Hogyan voltál képes bármi másra koncentrálni, amikor
anyád haldoklo ? – kérdeztem komor, rekedtes hangon.
Rám mosolygo , könnyes szemmel néze rám.
– Sehogy. Csak te e em, hogy koncentrálok, amíg
valahogy sikerült.
Lehajto am a fejemet, homlokomat homlokának
támaszto am, beszívtam testének illatát. Behunytam a
szememet. Mindke en tudtuk, hogy semmi romantikus nem
volt ebben a pillanatban. Színtiszta őrült-ez-a-világ-és-az-
emberi-lét-semmit-sem-ér pillanat volt. Világvége-pillanat. És
nem volt olyan hely a világon, ahol jobban szere em volna
lenni, mint o , a háza elő .
Hajunk összeért, és éreztem, hogy karunk libabőrös le o ,
ahol érintkeze a bőrünk. Nem akartam elengedni, de testem
minden idegszála tudta, hogy el kéne engednem.
Mia a.
Mia am.
Nem tudnám pontosan megmondani, hogy ez az érintkezés
mikor és hogyan ment át ölelkezésbe. Egyik pillanatról a
másikra történt; hozzásimultam, és úgy ringatóztunk egy
helyben, mint két részeg a nyári fények tengerében.
Felnéze rám; mosolya olyan szomorú volt, hogy
legszívesebben csókkal tünte em volna el.
– Bátor vagy – súgta. – Tudom, hogy az vagy.
Tudja? Nem tudom, miért, e ől dühös le em.
– Csak azt akartam… – szólaltam meg, de torkomon elhalt
a szó.
Mit is akarok? Még egyszer, utoljára megdugni téged? Tudni
akarom, hogy szexelsz-e azzal az idiótával? Felégetni a gyerekorvosi
rendelőt?
A végén nem mondtam semmit. Csak arra gondoltam,
miért nem képes olyan lenni, mint én? Mint Layla? Miért nem
akar csak laza kapcsolatot, csak szórakozni és nem bonyolítani
a dolgokat?
– Viszlát, Chase! – mondta, és még egyszer, utoljára
megszoríto a a kezemet. Elfelejte e visszaadni az eljegyzési
gyűrűt. Nem kértem el tőle, mert (a) nem érdekelt az a
kibaszo gyűrű, és (b) ha vissza akarja adni, akkor kénytelen
lesz kapcsolatba lépni velem. Minden hibája ellenére Madison
olyan távol állt a pasik vagyonára utazó nők kategóriájától,
amennyire a nőismeretségi körömből senki.
Lehajoltam hozzá, megcsókoltam a halántékát, és ajkam
egy kicsit tovább időzö a bőrén. Egy lépést hátrált, bement az
épületbe.
Néztem, ahogy eltűnik az ajtó mögö .
Többször hátrapillanto .
Elképzeltem, hogy megfordul, mint azokban az ostoba
lmekben, amikre folyton be akart ültetni. Kirohan, a
karomba simul. Csókolózunk. Esik az eső (bár nyár volt).
Felkapom, combjait derekam köré simítom, felmegyünk,
szeretkezünk, és á űnés feketébe.
A valóságban azonban néhány másodpercig néze az
üvegajtón át, fejét inga a, és a lépcsőfokokat ke esével véve
felszaladt.
Megfordultam, gyalog botorkáltam haza; kezemet
arcomhoz szoríto am, illatát kerestem bőrömön, o kelle
lennie, amióta a liftben magához dörzsölte a kezemet.
Az illata azonban már eltűnt.
 TIZEDIK FEJEZET

Maddie

2002. szeptember 1.

Kedves Maddie!
Érdekes tény: A pitypangvirág reggel nyílik, üdvözli a Napot, és
este becsukódik, nyugovóra tér. Ez az egyetlen virág, ami
„öregszik”. Amikor kicsi voltál, minden nap elvi elek a parkba.
Emlékszel, Maddie? A pitypangvirágokat gyeltük, és próbáltuk
kitalálni, melyik fog először puha fehér gömbbé válni. Az ilyeneket
leszedtük, és elfújtuk a pihéket. Úgy táncoltak a szélben, mint a
hópelyhek, és te nevetve kerge ed őket.
Azt mondtam neked, hogy pitypangot szabad szedni és elfújni
a pihéit, mert ezzel a magját terjesztjük. Minden meghalt
pitypangvirág után legalább egy tucatnyi kis pitypang maradt
életben.
Az élet végében van valami furcsa, önfeledt szépség. Keserédes
emlékeztető ez arra, hogy megtörtént. Hogy volt élet.
Ragadd meg a pillanatot!
Minden pillanatot!
Amíg újra találkozunk.
Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Három Chase-mentes nap telt el.

Három nap cetlik nélkül.
Három nap, amikor Chase bejö , elvi e Daisyt, kiment, és
nem volt terhemre, ahogy kértem is abban a pillanatban,
amikor visszasétált az életembe.
 Három nap, amikor Ethan és én nagyon el voltunk foglalva;
én azzal, hogy befejezzek néhány vázlatot, amiknek a hét
végére készen kelle lenniük, ő pedig a (fél!)maraton utáni
rituálékkal volt elfoglalva. Kapcsolatunk elhálását
elhalaszto uk, mert Ethan kénytelen volt jeges fürdőt venni és
ötezer szavas blogbejegyzést írni a jeges fürdő jótékony
egészségi hatásairól orvosi szemmel. (A blogbejegyzést
elküldte nekem; kihagytam.) Próbáltam meggyőzni magamat
arról, milyen jó az, hogy nem próbáltunk meg szexelni aznap,
amikor az izmai fájtak, és én még a Chase családjával töltö
vacsora pillanatain tűnődtem. Különösen az Ölelés-gate
aggaszto . Arról győzködtem magamat, hogy senki nem
gondol semmi rosszat arról, hogy két felnő megöleli egymást
egy gyerekklinika elő . Teljesen plátóinak tűnt az ölelés, de
az, hogy Chase úgy néze ki akkor az asztalnál, mint aki
legszívesebben megcsonkítana valakit a vajkéssel, és hogy
Juliannek őrülten éles ösztönei, pontos megérzései vannak, azt
jelenti, hogy még nem múlt el az aggodalom oka, még mindig
fennáll a veszély, hogy lelepleznek minket. Ha Ronan e ől
elájult, Isten tudja, mi történne, ha megtudná az igazat.
Ethan és én elterveztük, hogy kedden találkozunk. Ethan
javasolta, hogy hoz kínai kaját, én pedig adjam a „jó
hangulatot”. Munka közben egész nap az esti terveinken járt
az eszem, izgato an vártam. Az iTuneson találtam
romantikuszene-listát, fülembe dugtam az AirPodot; órákig
inga am a fejemet Peter Gabriel és a Snow Patrol zenéinek
ritmusára. Elterveztem, hogy lágy zenét játszom az öreg
lemezjátszómon, és talán elszórok pár virágot a házban.
A rajzasztal melle görnyedtem, éppen egyszerű ruhát
terveztem az őszi Örömanya kollekciónkba (utáltam ezen
dolgozni; fájdalmas emlékeztető volt, hogy nekem már nem él
az édesanyám), amikor valaki megérinte e a vállamat.
Arra számíto am, hogy a DoorDash futár, és az ebédemet
hozza. Vagy Ninának van megint valami hasfájása, és azt
akarja, hogy halkítsam le az AirPodot. Hátrafordultam, és
majdnem leestem a székről, amikor meglá am, hogy Katie
Black áll elő em, és szabadkozó mosollyal integet.
– Szia! – köszöntem rá egy kicsit túl hangosan, és kissé
inogva talpra álltam. Az, hogy zavarban voltam, egyáltalán
nem írja le, amit akkor éreztem. Elméleti szinten megérte em,
miért jö be hozzám. Azt hiszi, hogy hamarosan sógornők
leszünk. A gyakorlatban azonban a munkatársaim rengeteg
kérdést fognak feltenni nekem, ha meglá ak minket együ .
Nevezetesen Nina, aki máris hátra-hátrapillanto , és próbálta
megfejteni, mit keres Katie rémséges Black nálam, és miről
beszélgetünk.
Hat hónapig, amíg együ jártunk, sikerült teljes titokban
tartani a Chase és köztem lévő kapcsolatot. Tudtam, rögtön
spontán pletykanap törne ki, ha megtudnák, hogy a legfelső
emeleten lakozó milliomossal szoktam aludni, illetve nem
aludni. Azzal, akié az áruház, amitől a mi cégünk léte függ.
Nem kerülte el a gyelmemet az irónia, hogy rajtakapnak,
hogy olyan pasival járok, akivel hat hónapja már nem is járok.
– Hi! Hello! Hola! – integete Katie ismét; mélyen elpirult. –
Remélem, nem zavarok, semmit nem szakíto am félbe,
ilyesmi. Arra gondoltam… szóval általában az irodában
ebédelek, de az egyik megbeszélésemet lemondták, és arra
gondoltam, jó ötlet lenne, hogy együ töltsünk egy kis időt.
Tudod, csak hogy…
Elhallgato , a mennyezetre pillanto , és magában nevete .
Burkolt célzás. Megérte em.
– Igen! – feleltem kissé túl vidáman; örültem a
lehetőségnek, hogy gyorsan kivihetem a műhelyünkből.
Székemet tapoga am, a kabátomat kerestem, de rájö em,
hogy ezer fok van odakint, és reggel nem ve em kabátot.
A lift felé húztam Katie-t. Kifelé vonszoltam, majdnem szó
szerint.
– Az nagyon jó ötlet. Éhen halok. Hol akarsz enni?
– La Table? – Balmain táskáját vállára vetve bámult,
meglepetés és aggodalom volt a tekintetében. A La Table
francia é erem, az irodaházunk földszintjén. Fix áras,
háromszáz dollár/fő. Csak asztalfoglalással lehete bejutni
(kivéve, ha a vendég vezetékneve Black – az a bizonyos Black
– vagy Murdoch), ami azt jelente e, hogy nem fenyeget a
kollégáimmal találkozás veszélye. Egyben azt is jelente e,
hogy Chase ostoba hazugsága mia egy egész heti lakbérem
rámegy erre, de felkészültem arra, hogy mint Daisy állatorvosi
számláját, ezt is elküldöm neki.
Ekkor kinyílt a liftajtó, Sven lépe ki. Kérdőn néze rám.
– Helló! Kérlek, ne kérdezz semmit! Bye!
Melle e tuszkoltam be Katie-t a liftbe. Katie meg akarta
kérdezni, mi folyik i , de mielő kimondha a volna,
megelőztem.
– Milyen volt a maraton? – kérdeztem vidáman.
– Félmaraton – igazíto ki (magamban mosolyogtam; ő és
Ethan egészen jól kijönnének egymással). – És ami azt illeti,
egészen jól ment. Jól éreztem magamat, és rengeteg pénzt
gyűjtö ünk jótékonysági célra. Chase biztosan elmondta
neked, hogy háromszázezer dollárral neveze be engem.
Majdnem félrenyeltem a nyálamat. Ezt te e? Fogalmam
sem volt. Mindig is úgy gondoltam, hogy Chase olyan pasi,
aki esőerdők kivágására és szőrmeállatok tenyésztésére ad
pénzt. Dühítően lelketlennek tűnt. Még amikor együ
voltunk, akkor is volt benne valami sötét, acélos
embergyűlölet, amin nem tudtam túltenni magamat.
Kötelességtudóan bóloga am, a menyasszony szerepet
játszo am.
– Igen. Persze. Természetesen.
Egy megerősítés elég, Maddie.
Kiléptünk a liftből. Megkérdeztem, hogy van Ronan (nem
jól), és gratuláltam neki a félmaraton teljesítéséhez. Azt
mondta, jövőre teljes maratonon akar indulni. Aztán
megkérdezte, miért nem hordom az eljegyzési gyűrűmet.
– Igazán nem szeretnék nagy ügyet csinálni belőle –
mondtam, és éreztem, hogy elpirulok. Ráadásul valójában
nem is voltam a bátyja eljegyze menyasszonya.
Pánikreakciók cikáztak testemben. Olyan mélységesen, olyan
hihetetlenül rosszul tudok hazudni.
– Miért? Hiszen gyakorlatilag nem a főnököd. Ezt ugye
tudod?
– Igen, igen. – Nem azért aggódtam, hogy Chase kirúg vagy
lefokoz. Azért aggódtam, hogy apró szilánkokra robbantja a
szívemet. – Mégis úgy gondolom, hogy nem venné jól ki
magát, ha a munkatársaim megtudnák. A ól, hogy társult cég
vagyunk, és Chase nem a fele esem, ez még nem tűnik
kósernek.
– Hmm – felelte Katie. Éppen ideje volt témát váltani,
mielő a nagy pirulástól felrobban a fejem.
– Nagyon tetszik a ruhád – jegyeztem meg szinte
csicseregve. Térdig érő, barna darab volt. Komor, de elegáns.
Katie meglepe en felnevete .
– Szörnyen öltözködöm. Mindenbe be akarok olvadni.
– Miért?
Érdekelt a válasz. Nyilvánvaló, hogy nekem éppen az
ellenkező problémám volt.
– Mert nem szeretem, ha észrevesznek. Ez a szorongásos
problémám része. Nincs meg bennem az a magabiztosság,
ami Julianre és Chase-re jellemző. Nekik ez mintha velük
születe tulajdonságuk lenne. Folyton arra gondolok, hogy az
első dolog, amit az emberek meglátnak rajtam, ha valakivel
megismerkedem, az, hogy gazdag családból származom, és az
apám ado nekem állást, mert kénytelen volt foglalkoztatni.
– Nem tartana meg téged a cégnél, ha rossz munkát
végeznél. Ennyit én is tudok Ronanről – mondtam, fejemet
ingatva, ahogy kifelé mentünk az épületből. – Az önbizalom
pedig olyan, mint egy ház. Téglákból épül, egyenként.
Önmagában minden tégla jelentéktelennek tűnhet, de ha egy
idő után hátralépsz, rájössz, hogy sokat haladtál. – Anyám
mondta ezt nekem. – A magabiztos öltözködés az első lépés.
– Egyszer el kéne mennünk vásárolni. Segíthetnél nekem –
javasolta Katie, és ajkába harapo , ahogy beléptünk az
é erembe. Éppen válaszolni akartam, amikor a hostess
üdvözölt minket, és nagyon jó helyre, az ablak mellé ültete .
Katie hallgatásomat tévesen ellenkezésnek ve e. Fejét lehajtva
nézte az étlapot, remegő ujjaival a nyakát érinte e.
– Nagy örömmel tenném, Katie – feleltem. – Bár nem
tudom, hogy a bátyád helyeselné-e. Folyton gúnyol az
öltözködésem mia .
– Ő így huzigálja a copfodat. Körülbelül ezt jelenti – felelte
nevetve, és ivo egy korty vizet. – Tudnod kell, hogy
mennyire imád téged. Káprázatosnak tart.
Igazán? Az nem állt túl távol a valóságtól, hogy Chase
vonzónak tart, hiszen egy ideig jártunk, de nagyon ritkán te
megjegyzést a külsőmre, illetve csak olyankor, amikor
megjegyezte, hogy milyen szörnyű az ízlésem a divat terén.
– Néha úgy érzem, hogy azt szeretné, öltözzek szolidabban
– tűnődtem az álvőlegényemmel való álkapcsolatomon az ál-
leendő-sógornőmnek. Fogalmam sem volt, mi késztete arra,
hogy ezt mondjam. Nem mintha számíto volna.
Katie felhördült, felpillanto az étlapról.
– Szerintem ez egyáltalán nem így van.
– Igazán? Szerintem jobban illene hozzá olyasvalaki, mint
Amber.
Ezzel nem is olyan lepleze en újabb információkhoz
próbáltam jutni Katie-től, de tudtam, hogy nem jó stratégia.
Jö a pincér, felve e a rendelésünket. Hagytam, hogy Katie
rendeljen helye ünk; főként azért, mert az étlapon szereplő
ételek többségének nevét nem tudtam kiejteni, de azért is,
mert annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam rendesen
koncentrálni rá. Amint a pincér elment, Katie szétnyito a a
damaszt szalvétát, és az ölébe teríte e.
– Hát, azt mindannyian tudjuk, hogy annak mi le a vége.
– Minek mi le a vége? – tudakozódtam tovább.
Hagyd abba, Maddie, hagyd abba végre!
– Chase és Amber kapcsolatának.
Volt Chase és Amber kapcsolat? És mindannyian tudjuk, mi le a
vége? Tényleg?
Éreztem, hogy a pulzusom a nyakamat püföli. Bólinto am,
mintegy jelezve, hogy mindent tudok Chase és Amber
kapcsolatáról. Pánik tört fel a torkomon.
– Igen. Nem jönnek jól ki egymással – nyögtem ki végül.
Egy Hampton-vidéki jelenet juto hirtelen eszembe. Amber
bejö a szobánkba, amíg én zuhanyoztam. Halkan, su ogva
beszélge ek, aztán intenzív csend állt be. Van valami közös
titkuk. Ebben egészen biztos vagyok.
– Az a helyzet erős szépítése – horkant fel Katie, és nagy
kortyokban i a a San Pellegrinót. – Néha csodálkozom, hogy
anya és apa befogadta a családba azok után, amit Chase-szel
te . Persze nem igazán volt más választásuk, igaz?
– Tényleg nem lehete más választásuk – fejeztem ki
egyetértésemet, de éreztem, hogy a testemben annyi érzelem
kelt életre, ami már túl sok ahhoz, hogy meg tudjam
határozni, mit is éreztem abban a pillanatban. Szorongást?
Izgato ságot? Dühöt? – Egyetértek. Az… az tényleg nem volt
szép Ambertől.
Mi a fenét csinált vele Amber?
– Mindenesetre nagyon örülök, hogy rád talált. Őszinte
leszek: nem hi em, hogy Chase abból képes lesz valaha
felállni. Azok után, hogy minden rosszra fordult közö ük.
Amber és közted nem volt komoly barátnője.
Chase és Amber jártak? Ez hogyan lehetséges? Hiszen a vére
felesége.
– Egészségünkre! – koccinto am túlárazo ásványvízzel
töltö poharamat poharához mosolyogva. – Aztán jö em én.
Csupa meglepetés!
És hazugság. És bűntudat. És valószínűleg irritábilis bél
szindróma, a testemben feszülő agresszió és irgalmas
lelkiismeret következtében.
Éppen mélyebbre akartam hatolni a #chamber elnevezésű
barlangba (a Chase-és-Amber viszony munkaneve, amit o
találtam ki), amikor Katie hirtelen felugro , és izgato an
integete . Hátrafordultam, mert látni akartam, hogy kit lát.
Chase.
Felénk tart.
Öntelt fogadok-hogy-egy-szóval-sem-mersz-elárulni
vigyorral.
Olyan kegyetlenül káprázatos volt, hogy hagytam
magamnak két másodpercet csodálni, mennyire Chris
Hemsworth-szerű a megjelenése jellegzetes fekete öltönyében
(magas, széles vállú, feltűnő jelenség), aztán visszatértem
megszoko programomhoz, miszerint dühös vagyok rá.
Mi folyik i ?
– Annyira örülök, hogy sikerült eljönnöd. Nahát, Maddie
arca! Nézd! Meg van lepődve – nevete Katie, döbbenetemet
tévesen örömteli meglepetésnek olvasva. – Az előbb
rendeltünk. Éhes vagy?
– Nem. Egy részvényessel ebédeltem – mondta Chase
lazán, azzal lehajolt hozzám, nyakamra simíto a a kezét
 j y
(határozo an megfogta a nyakamat!), és erőteljes csókot
(!@#^%$!) nyomo a számra. Ajka az ajkamon. Meleg volt,
feszes, és totális meggyőződés volt benne. Ez a csók azt
mondta, hogy ez van, ez fog történni, nem azt, hogy köszönöm,
amit értem te él, sok boldogságot kívánok neked az életben. Ez a
csók folytatása volt valaminek, amit akkor kezdtünk el,
amikor a lépcsőmön találtam. Lábujjbizsergető pillanatba
csomagolt megsemmisülés, amit szere em volna kitörölni
emlékezetemből.
Maga. A. Tökéletesség.
Elhúzódo , ördögi mosollyal néze rám, és leült mellém.
Lesimíto a az ingét, megigazga a öltönynadrágját, mint azok
a gazdag fér ak, akik tudják, hogyan kell öltözködni.
Dermedten bámultam; még mindig azt a csuko ajkakkal
ado csókot éreztem. Mindenhol. A számon. Az arcomon. A
mellkasomban. A köldököm ala i helyen, amit képes volt
meglükte etni.
– Milyen volt a megbeszélés? – kérdezte Katie vidáman.
Chase hosszas esetleírásba bocsátkozo ; valami olyasmiről
beszélt, amit Julian elronto , és neki kelle helyrehoznia.
Kihasználtam a lehetőséget, előve em a telefonomat, és gyors
üzenetet írtam neki. Igen, törölnöm kelle volna a számát
közvetlenül az után, hogy a péntek esti vacsoráról hazakísért,
de azt hiszem, elfelejte em. Nem Chase állt világom
középpontjában, vagy ilyesmi.

Maddie: Az. Előbb. Megcsókoltál. Engem?!?!

Tudtam, hogy az üzenet megválaszolatlan marad, ezért az

ölembe te em a telefont, és nekilá am az előételnek, az extra
sajtos hagymalevesnek. Chase egy kis szünetet tarto az üzleti
megbeszélésről szóló beszámolóban, mire Katie elmondta,
hogy a marketingosztályon valaki annyira elszúrt valamit,
hogy az egész őszi katalógus mehet a kukába, és mindent
elölről kell kezdeniük. Chase lenéze , halvány mosoly jelent
meg ajkán, ujjai sorozatban érinte ék telefonjának kijelzőjét.
Katie a története végére ért. Chase egy másik sztorival
válaszolt; elmondta, hogy Julian és Ronan egyszer
ételmérgezést kapo egy esemény kellős közepén, és egy
befektető ölébe hánytak. Még mindig nem jö üzenet tőle. Pár
percenként zavartan pillanto am le a telefonomra.
– Neked is vannak kínos történeteid, Maddie? – kérdezte
Katie.
Erre felkaptam a fejemet. Úgy éreztem, rajtakaptak, hogy
nem gyeltem. Köhécseléssel próbáltam helyrezökkenni.
– Persze. Kinek nincs?
Lopva oldalra pillanto am, a bátyja felé. Forrt a vérem a
haragtól. Katie azonban ezt nem tudha a. Állát csuklóján
támasztva gyelt, tudomást sem ve a felszolgált főfogásról
(ratatouille), úgy várta kellemesen kínos történetemet.
– Kellemetlen történetet akarsz? Rendben. Szóval egyszer
volt, hol nem volt, jártam egy pasival… nagyon menő pasi
volt – te em hozzá fémesen csengő nevetéssel. Katie nagy
gyelemmel hallgato , édes-istenem-de-izgi kacsintással
pillanto Chase-re. – Meg kell mondanom, hogy ez a viszony
ke őnk közö nem igazán az égben kö ete , szóval nemigen
ille ünk egymáshoz, de kíváncsi voltam, meddig jutunk el.
Ráadásul az volt a benyomásom, hogy komoly a
kapcsolatunk. Úgy három hónapja jártunk, amikor kulcsot
ado a lakásához.
– Talán logisztikai szempontból praktikusnak találta –
jegyezte meg Chase lazán, és poharába kortyolt. Bizonytalanul
néze Katie-re, mintha ők ke en tudnának valamit, amit én
nem.
Udvarias mosolyt villanto am rá.
– Bocsáss meg, édesem, de most ki mesél? Én vagy te?
Arcizma rándulásán látszo , hogy a fogát csikorgatja.
Elborult tekintete gyelmeztete .
Ne baszd ezt el nekem, kérlek. De már túl voltam azon, hogy
azt tegyem, ami jó neki… vagy nekem. Teljesen kiakadtam a
bosszúvágytól. A testemben kavargó keserűség feltört, és a
hónapokig tartó sírás késői következményeként kibuko a
számon.
Katie felé fordultam.
– Szóval azzal a bizonyos pasival jártam, és kulcsot ado a
lakásához. Születésnapja volt. Arra gondoltam, hogy a lehető
legromantikusabb, legszexibb módon lepem meg…
Katie felnevete .
– Egy pillanat! Chase, talán jobb lenne, ha most egy kicsit
befognád a füledet.
– Emia ne aggódj. Ismeri a történetet – célzatos
pillantással néztem Chase-re, felkészültem a csa anóra. –
Tudtam, hogy a barátaival ment inni. Az ágyában vártam.
Semmi nem volt rajtam, csak egy pár Louboutin tűsarkú cipő,
amit előző hónapban ve nekem, vörös tanga és csipkés fekete
melltartó, hogy menjen a szandál színéhez. Elterültem az
ágyán, melle em egy fehércsokitorta, amit neki sütö em…
– Az totál elkenődö az ágyon – vágo a szavamba Chase,
de rögtön visszakozo , amikor Katie szigorú pillantással
néze rá. – Csak kitaláltam. Ki az, aki tortát tesz egy kibaszo
ágyra?
– Rövidre fogva – szóltam, hogy Katie újra rám gyeljen –,
kiderült, hogy nem volt szüksége társaságra, mert nem
egyedül érkeze , hanem egy nővel. Aki értelemszerűen nem
én voltam. Ó, és az ingén vörös rúzsfolt volt. Milyen sablonos,
ugye? – Keserű mosollyal nyúltam Chase whiskeyspoharáért.
Csak ő rendelt töményet. Egy hajtásra kii am, és kissé hangos
koppanással te em a poharat vissza az asztalra. – Nagyon
kínos, ugye?
Katie tekintetében a rémületbe szánalom és egy másik érzés
is keverede , amit nem tudtam leolvasni, bármennyire
próbáltam, de lá am rajta, hogy nem ilyen történetre
számíto . Kezét kezemre simíto a, próbált megnyugodni.
Kicsit későn ve em észre, hogy csillogo a szemem. A sírás
kerülgete . De ennek semmi értelme. Hiszen már teljesen
túlte em magamat Chase-en. Tényleg.
– Sajnálom, hogy ez történt veled, Maddie. Erre nincs
mentség, nincs bocsánat.
– Nincs – zártam rövidre a témát. Alig kaptam levegőt. –
Erre nincs.
– Ez egyenesen… szívszorító – jegyezte meg Katie halkan. –
Ha jól sejtem, ezek után nem maradtatok együ .
Felhördültem.
– Jól sejted. Tudod, mit mondanak: egyszer csalfa… mindig
csalfa.
– Ez a leghülyébb mondás, amit valaha hallo am – szólt
közbe Chase, és inte a pincérnek, hogy kér még egy italt. –
Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy mindenki, aki mia
balesetben véletlenül meghalt egy ember, az sorozatgyilkos.
– A megcsalás nem véletlen – muta am rá. – Az színtiszta
önzőség.
– Minden történetnek két oldala van – vágo vissza Chase.
Markáns arca kezde elszíneződni. – Talán ha beszéltél volna
azzal a pasival…
– Akkoriban úgy tűnt, hogy valaki más köti le a… gyelmét
– mondtam, azzal egy darab kenyeret téptem, és a számba
ve em. Még mindig nem válaszolt a csókkal kapcsolatos
üzenetemre. Katie tekintete közö ünk cikázo , arcizmai
megfeszültek, tartása feltűnően merev le . Lá am az arcán.
Lá am a pillanatot, amikor elhatározta, hogy ejtsük a témát,
és tegyünk úgy, mintha nem léptünk volna az érzések és
titkok hatalmas aknájára.
– Szóval… – köhécselt, kitartóan minket nézve. – Mivel ti
továbbléptetek… Mikorra tervezitek az esküvőt? Van már
dátum?
– Nincs. Még nem gondolkodtunk rajta – feleltem vontato
hangon, egyfolytában Chase a-lehető-legkékebb-kék árnyalatú
szemébe nézve. – De úgy határoztunk, hogy nem sietjük el.
Hogy legyen időnk alaposan megtervezni.
– Egy év? – kérdezte Katie.
– Inkább egy évtized – feleltem.
Tudtam, hogy ezzel egy kicsit kiteregetem abszurd
megállapodásunkat, és azt kívántam, bárcsak képes le em
volna türtőztetni magamat. Nagyon jó lenne, ha Katie
barátnője lehetnék. Elvinném vásárolni, vele lenni, függetlenül
a ól, hogyan végződik a Chase-féle hamis eljegyzés. Csak
váratlanul ért, hogy Chase megjelent az asztalunknál, és
tönkrete e ezt az első barátnős találkozót, aztán az
engedélyem nélkül megcsókolt, ami teljesen kizökkente .
Halántékomat dörzsöltem, szememet behunyva
felnyögtem.
– Azt hiszem, valami betegség kerülget. Lehetne, hogy a
héten valamikor bepótoljuk ezt, Katie?
– Persze – felelte, és tekintete bátyja és köztem cikázo .
Amikor kinyito am a szememet, azt lá am, hogy Chase a
számlát rendezi. Próbáltam ki zetni a részemet, felé
csúszta am hitelkártyámat, de kezét a kezemre téve
mosolygo .
– Soha, drágám.
– Ó, micsoda úriember!
– El sem tudod képzelni.
– Ez… igaz – jegyeztem meg, azzal hátradőltem, és
igyekeztem elfojtani sürgető vágyamat, hogy megfojtsam.
Ez van, amikor az ember némi szimpátiát érez az ördög iránt, és
vele cimborál, gondoltam keserűen. Lehúz a pokolba, és megégeted
magadat.

♦♦♦

Ezen az őszön az örömanyák szerte Amerikában fura, éles

szabásvonalú, hirtelen felindulásból terveze ruhákat
vesznek. Akkori terveim nem voltak összhangban a rám
jellemző tiszta, romantikus stílussal.
A Chase és Katie társaságában eltöltö ebéd után annyira
dühös voltam, hogy három rajzpapírt téptem szét, miközben
vázlatokat próbáltam felrajzolni. Női test homályos
körvonalai elő ültem – egy szál ruhadarab sem volt még rajta
–, amikor megcsörrent a telefonom. Üzenet.

Chase: Fogadni mernék, hogy még mindig arra a csókra

gondolsz.
Maddie: Amint visszaértem a munkahelyemre,
fertőtlenítőt ittam. Az segített egy kicsit.
Maddie: Mi a fene ütött beléd?
Chase: Semmi, csak a szerető vőlegényt játszottam.
Maddie: A játéknak vége. Volt egy megállapodásunk.
Én betartottam a részemet.
 Maddie: Tőrbe csaltál. Tudtad, hogy ott leszek. Miért
csináltad ezt?
Chase: Elhatároztam, hogy az eljegyzésünk
történetének további megerősítés kell, mivel
megállapodásunk időtartama alatt nyilvános helyen
megölelted Harisnyás Dokit.
Chase: Extra hosszan.
Chase: Mint a párok a mozikban.
Maddie: Mondtam, hogy barátok vagyunk!
Chase: Akkor is megtörtént.
Chase: (megtörtént, ugye?)
Maddie: Igen. Stresszsütés volt, a kelleténél több süti
került ki a sütőmből, és elhatároztam, hogy viszek neki
egy kicsit.
Chase: Milyen ember az, aki a barátjával egy
gyerekklinika előtt pettingel?
Maddie: CSAK. EGY. ÖLELÉS. VOLT!

Úgy éreztem magamat, mint Rachel, amikor Ross ordíto a

neki, hogy „ÉPPEN SZÜNETELT A KAPCSOLATUNK”.

Maddie: Egy pillanat. Miért is magyarázkodom itt

neked?
Chase: Azért, mert a menyasszonyom vagy.
Maddie: ÁLMENYASSZONY.
Chase: Mondd ezt az igazi eljegyzési fotózkodáson, amit
anyám szervezett le nekünk a jövő hétre. E-mailben
küldöm neked a részleteket. Mindjárt.

– Naaaaa! – hördült fel Nina a hátam mögö torka

szakadtából. – Még az üzeneteidet is hangosan írod. Van
fogalmad arról, hogy su ogva kimondasz mindent, amit
leírsz? Nagyon primitív vagy.
Azonnal eldobtam a ceruzámat, a liftekhez rohantam. Az
egyik ajtó éppen csukódo , de bedugtam a lábamat a résbe,
beszálltam, és megnyomtam a legfelső szint gombját: BLACK &
Co. MANAGEMENT. Még sosem jártam o ; a lehetőség, hogy
pokoli dühösen berontok, egyáltalán nem volt vonzó. De
képtelen voltam tovább tűrni. Nyilvánvaló volt, hogy Chase a
megállapodásunk minden pontját súlyosan megszegi. A
liftben végig idegesen topogtam, és elképzeltem, milyen
különféle módszerekkel ölhetném meg Chase-t, amikor
eljutok hozzá. Késsel. Lőfegyverrel. Vagy felgyújtom. A
lehetőségek száma tulajdonképpen végtelen.
A lift kinyílt. Gyorsan kiléptem a fülkéből, és ösztönösen a
legnagyobb üvegfalú cápaszáj-iroda felé ve em az irányt.
– Miss!
– Elnézést!
– Van belépőkártyája?
Dadogó recepciósok és zavart titkárnők sie ek utánam, már
amennyire elegáns magas sarkúban sietni lehet. Az iroda falai
mentén öltönyös fér ak álmos hordája ült; kezükben papírok
és dossziék. Minket gyeltek. Fél kézzel toltam be Chase
irodájának üvegajtaját.
– Hé!
Az a kura fel sem néze a dokumentumokból, amiket
éppen olvaso . Csak nagyon lassan lapozo egyet, és
látványosan unatkozo a szövegen. Ezt meghívásnak
tekinte em, hogy kerüljek beljebb. Két recepciós bukkant fel,
közreve ek.
– Nagyon sajnálom, Mr. Black; egyszerűen csak
benyomult…
– …a névkitűzőjét sem lá am. A biztonságiak már
elindultak.
– Nincs semmi gond – vágo a szavukba olyan hangsúllyal,
ami arra engede következtetni, hogy mégiscsak van valami
gond. – Távozzanak.
A két recepciós zavartan néze össze, aztán egyszerre
hajto ak fejet, és sietve elhagyták az irodát. Chase ekkor
felnéze . Megdöbbentően, sőt, dühítően nyugodtnak tűnt
ahhoz képest, hogy az imént törtek rá irodájában.
– Miss Goldbloom, miben segíthetek?
Becsaptam magam mögö az üvegajtót, és nem voltam
hajlandó megszemlélni munkakörnyezetének izgalmas
gazdagságát. A krómozo íróasztalt. A nagy Apple monitort,
a Manha anre néző, hatalmas üvegfalat, a szürke-fehér
bútorzatot.
– Én… – szólaltam meg, de egy szó után elhallga ato ;
felemelte a kezét, kinyito a a ókját, és előve egy
távirányítót, amivel automatikusan leengedhető volt a fekete
árnyékoló. Csak pislogtam. Ke esben voltunk, a világtól
teljesen elzárva. A kollégái semmit nem lá ak abból, ami az
irodában történt, és ki tudtam találni, mit gondolhatnak.
Irodai szex. Édes istenem, mennyire utálom ezt a fér t és az
összes játékát!
– Mit akartál mondani? – kérdezte, azzal hátradőlt.
Felcsillant a szeme, mintha szórakoztatná a helyzet.
Jó kérdés. Mit is akartam mondani?
– Kihasználod a jóindulatomat. Megmondtam, hogy a
pénteki vacsora után vége. Nincs jogod megcsókolni és
fotózást szervezni velem anélkül, hogy megkérdeznéd.
– Minden nap megsétáltatom Daisyt.
– Meddig? – mordultam rá.
– Apám haláláig – felelte teljesen érzelemmentes hangon.
Próbáltam ellenállni, hogy ne nehezedjen rám ennek a
mondatnak a súlya, de éreztem, hogy a vállam így is lejjebb
roskad.
– Chase – szóltam halkan, szelíden. – Mindke en azt
akarjuk, hogy a lehető legtovább éljen. Ez az ajánlat nem fair
egyikünk részéről sem.
– A pokolba azzal, hogy mi mit akarunk. Legjobb esetben is
csak hónapjai vannak hátra – mordult, és elkapta rólam a
tekintetét. – Valószínűleg még kevesebb.
– Ez nem fenntartható.
Olyan halk volt a hangom, hogy inkább sóhajnak
hallatszo .
– Nem kell fenntarthatónak lennünk. Nem valami kibaszo
reklámszatyrok vagyunk.
– Inkább csavarnék nejlontasakot a fejemre, mint papás-
mamást játsszak veled – jegyeztem meg foghegyről, de rögtön
megbántam. Chase szenved. Minden mozdulatából, teljes
lényéből ez áradt. Ahogy az apjáról beszélt. Ahogy a vacsora
közben átnéze rá az asztal másik végére.
Chase felállt az asztala mögül, sötét mosollyal néze rám.
– Szörnyű rosszul tudsz hazudni.
– Nem hazudok.
– Amikor elmondtad Katie-nek szakításunk történetét,
könnyes le a szemed. Még nem vagy túl rajtam – mondta,
azzal előrehajolt az asztal fölö , annyira, hogy ajka majdnem
az ajkamhoz ért. – Ezért előrejelzéseddel ellentétben ala am
leszel.
Karba fontam kezemet, és éreztem, hogy alsó ajkam
megremeg.
Ki akartam jutni az irodájából. Azt sem tudtam igazán, mi
vi rá, hogy berontsak hozzá. Chase megkerülte az
íróasztalát; minden mozdulatában az a hűvös üzletember volt,
akit imádtam utálni.
– Madison!
Nevem parancsként hangzo . Dacosan felszegtem államat,
ahogy íróasztalának dőlt; keze zsebre téve, lába bokában
keresztezve.
– Szeretném újraindítani a kapcsolatunkat – mondta.
– Kár, hogy az nem egy windowsos PC.
– Ha az lenne, teljesen formatálnám, és visszadátumoznám
hét hónappal ezelő re.
Meglepődtem. Illata az orromba hatolt, szétáradt
szervezetemben. Fenyőfa és erdő és fér és gazdagság; ilyent
nem lehet kapni. Ő maga a Nap. Gyönyörű, vakító, és képes
élve megégetni. Én pedig egyszerű csillag vagyok a
naprendszerében. Kicsi és jelentéktelen, szabad szemmel
láthatatlan.
– Sokkal korábban elszúrtad… jóval az elő , hogy
rajtakaptalak azzal a nővel.
De még be sem fejeztem a mondatot, tudtam, hogy ez nem
igaz. Legalábbis nem egészen igaz. Nem voltam igazi
önmagam; mintha saját felvizeze verzióm le em volna; örök
mártír.
Ő pedig egomániás, csak magával törődő playboy, aki nem
ve engem komolyan, és nem ve e a fáradságot sem, hogy
megismerjen engem. De a helyzet az, hogy… a régi Maddie
hagyta, hogy így bánjon vele. Az a személy azonban, akivé
le em, nem tűri ezt. Egyáltalán.
Szeméről a szájára süllyedt a tekintetem, elhatároztam,
hogy nem mutatom meg neki, mi van a pupillám mögö . Arra
gondoltam, vajon ő miért nem képes legalább annak az
együ érzésnek egy töredékét mutatni irántam, amit én
mutatok iránta, vagyis miért nem képes békén hagyni engem.
Puszta létezése mintha szé épne engem.
– Madison – hördült fel.
– Chase.
Ujjai nyakam ívét érinte ék, egyenesen a szemembe néze ,
tekintete áthatolt a határozo ságnak azon a vékony falán,
amit felhúztam magunk közö . Legszívesebben meghaltam
volna. Azért, mert az, hogy Chase megérinte e a nyakamat,
sokkal jobban tűnt szexnek, mint az, ha Ethan csókolt és
tapogato .
– Apámnak már nem sok ideje van, és nem kell egy hét,
hogy Julian rájöjjön a mi kis csalásunkra, ha mostantól nem
találkozunk egymással.
– Mit javasolsz?
– Azt, hogy egyelőre járjunk újra.
– Nem.
Gyomrom mintha teljesen üres le volna, hangom ide-oda
pa ogo benne.
– Miért?
– Mert gyűlöllek.
– A tested erről teljesen más történetet mondo , amikor
nem sokkal ezelő hozzád hajoltam és megcsókoltalak.
Sima, ruganyos ragadozó mozdula al közelíte felém.
Nyakam lágy húsát markolta, gyomrom édes bizsergéssel
húzódo össze, jóváhagyta az érintést. Igaza volt. Teljes lénye
sötét és maga a bűn. Lehetetlen nem megadni magamat neki.
– A testem áruló – mondtam. Nehezek voltak a szavak a
nyelvemen.
– A szád az áruló, és a pokolba is, ki akarom baszni belőled
az igazságot.
Elfordíto am a fejemet, szemem sarkából lá am, hogy
egyre közelebb és közelebb ér hozzám. Három lépést te em
hátra. Egyetlen lépéssel áthidalta a távolságot. Hátrahajoltam.
Követe . Végül hátam a fekete árnyékolónak koppant. Chase
kezét a fejem melle az üvegnek támasztva foglyul ejte . Ajka
kaján mosolyra húzódo .
Nem volt több akadály közö ünk. Csak az a sűrű, szinte
kézzel fogható feszültség, ami édes füstként kavargo
közö ünk.
– Ha azt akarod eljátszani, hogy gyűlölsz… – mondta
selyem-bársony-lágy hangon; forró lehelete nyakamat
csiklandozta – …úgy csináld, mintha legalább te elhinnéd.
Mert én nem hiszem el.
Térdét a combjaim közé tolta, ajka lassíto mozgással
ereszkede az enyémre. Teste a testemhez tapadt. O álltam,
szemem nyitva, és gyomorszorító rémüle el végignéztem,
ahogy szánk összeér. Mégis közelebb húztam magamhoz;
körmeim a hátába mélyedtek. Puha és forró volt az ajka.
Puhább, mint amilyenre emlékeztem. Valahogy más érzés
volt. Mintha a lelke a lelkemet érinte e volna az ala a rövid
idő ala , amíg ajkaink érintkeztek. Meglepe és megrémíte ,
milyen feszültség volt a karjában lenni, illatának,
melegségének és érzéseinek kútjából inni.
Enyhe whiskey- és mentásrágógumi-íze volt; próbálkozo ,
puhatolózo , engedélyre várt, hogy nyelvével behatoljon.
Csókunkba sóhajto am, éreztem, hogy izmaim az
engedélyem nélkül ellazulnak. Elolvadtam már a vágytól,
amikor Chase arcomra csúszta a a kezét, erős ujjai közö
tarto a fejemet.
– Ez rossz ötlet – hallo am súgó hangomat, de nem
engedtem el, nem toltam el magamtól.
Felnyögö , nyelve hegye nyelvem hegyét érinte e. Hirtelen
feszültség hullámzo át rajtunk, egymásba borzongtunk.
– Bárcsak valaki más lennél – mondta az ajka az ajkamba. –
Lélektelen, mint én.
 Mielő mohó csókkal nyelhe em volna le szavait, hirtelen
kivágódo az ajtó.
– Ronan várja a harmadik negyedévi eredménykimutatást,
és…
Julian megtorpant a küszöbön; kezében dosszié, szeme
rajtunk.
Chase egy pillanatra elhúzta tőlem az arcát, tekintetem a
padlóra siklo . Rémület tört rám, de nem tudtam, miért.
Julian szempontjából jegyespár voltunk, és éppen Chase
irodájában enyelegtünk. Ez a te enérés éppen, hogy jól jö .
Akkor miért éreztem mégis csalásnak?
Julian ujjai a kilincsre szorultak, oldalra biccente e a fejét.
Mosolya nem olyan volt, amilyen mosollyal azok szoktak
nézni, akik szerelmespárt gyengéd pillanaton kaptak. Úgy
vigyorgo , mintha szikével egeret boncolna.
– Ó! Mia am igazán ne zavartassátok magatokat!
Chase átölelt, karjával takart Julian elől. Ez volt az első
alkalom, hogy úgy éreztem, védelmez engem, és nem tudtam
mire vélni.
– Sajnos ez nem kukkolda, ezért húztam le a rolót. És a
kibaszo ajtó. Istállóban szüle él, és tehén volt a radiátor? Az
isten verjen meg, kopogj, mielő belépsz!
Julian megvete e vállát az ajtóban, és már teljes
arcszélességgel vigyorgo .
– Jól látom, hogy elpirultál, öcsém? Van valami, amiről
tudnom kéne?
– Igen. Ha valaha esélyem lesz belepisálni az italodba, most
közlöm, hogy meg fogom tenni. Gondolkodás nélkül.
– Nagyon… ingerlékeny faszfej vagy – jegyezte meg Julian,
állát vakargatva, alaposan szemlélve minket. – Meg merem
jegyezni, elég kényelmetlenül néztek ki így együ .
– Elég kényelmes volt tegnap, egészen addig, amíg
összetört ala unk az ágyad, ugye, baby?
Chase személytelen csókot nyomo a fejemre. Mereven
bóloga am. Az ado pillanatban fontosabbnak tarto am azt,
hogy Julian jegyespárnak tekintsen minket, mint azt, hogy
Chase-t megleckéztessem a hazugságért.
– Ne aggódj, még ma küldetek neked másik ágyat – mondta
Chase, és szerete eljes mozdula al megsimoga a az államat.
Émelyítően jól játszo a kötelességtudó vőlegényem szerepét.
– Rendben. Fehér legyen. Új dizájnt akarok a lakásba –
ve em a lapot, és belementem a játékba.
– Egy nagy frászt! Nem most jö em a falvédőről – szólalt
meg Julian. Apró bogárszeme táncolt szemüregében. –
Hazudsz. Nem is vagytok együ , de Chase most éppen vissza
akar férkőzni a kegyeidbe, és te mint naiv kislány ezt be is
veszed.
Lenyeltem büszkeségemet – és haragomat –, meg sem
rezzent a mosolyom.
Valahogy én is ezen gondolkodtam. Hogy vajon Chase nem
azért kezde -e el újra csókolni, és nem azért mutat-e
érdeklődést irántam, mert érdeke azt kívánja, hogy maga
melle tartson. Nagyon jól tudtam, azt akarja, hogy ál-igazi-
randizzunk újra. Úgy, mintha egy pár lennénk, de
elköteleze ség és érzelmek nélkül.
– Igazán nem tetszik, hogy sértegetsz – hallo am saját
élénk, gyöngyöző, ügyfélközpontú, nem-tudnánk-esetleg-élni-
és-élni-hagyni-alapon-kijönni-egymással hangomat. – Chase
és én több mint egy éve együ vagyunk. Megértem, hogy
azok alapján, amiket Clementine mondo , fenntartásaid
lehetnek, de ez most szükségtelen durvaság volt tőled.
– Ó, Maddie! – sóhajto Julian érzelgős, hatásvadász
hangon, ugyanúgy, mintha azt mondaná: Ó, te kis idióta! – Te
is tudod, én is tudom, hogy nem voltatok egész végig együ .
– Én is tudom? – kaptam fel a fejemet erre. A gúnyos
hangot választo am. Chase teste féktelen nevetéstől rázkódo
melle em.
– Ha te is tudod, akkor ugyanazt tudjuk. Legalább három
nővel megcsalt téged. Az i jelenlévő Chase nem igazán tudja
a magánügyeit… magánügyként kezelni. Én pedig szeretek
meglepetésszerű látogatásokat tenni nála, csak hogy szemmel
tartsam a kisöcsémet – mondta, Chase-re kacsintva.
Rosszullét fogo el, bár Julian közlése nem volt meglepetés
nekem. Tudtam, hogy Chase nőket szede fel, miután
szakíto unk. Sven nyíltan megmondta nekem. És mégis; így,
hogy a karja a testemre simult, és tudtam, hogy más nőkkel
volt, legszívesebben magamba roskadtam volna.
– Minden ballépés megbocsátva és elfelejtve – jelente em ki
könnyeden, és lenyeltem a torkomon feltörő keserűséget.
Abban a pillanatban annyira gyűlöltem Chase-t, hogy
legszívesebben leszúrtam volna a kezem ügyébe kerülő első,
hegyes ceruzával. Úgy éreztem magamat, mint Eliza
Hamilton, aki mosolygo a világnak, miközben
ellenállhatatlan fér szépség férje a szeretőit kényezte e.
– Valóban? – kérdezte Julian cinikusan, homlokát ráncolva.
– Az ember nem tökéletes. Mindenki követ el hibákat –
jelente em ki.
– Igen. Úgy tűnik, a leendő férjed ennek élő példája.
Gondolom, most hűséges hozzád.
– Hűségesebb, mint a feleséged hozzád valaha volt és lesz –
jegyezte meg Chase vállat vonva.
– Vigyázz, mit… – mordult Julian, mutatóujjával
fenyegetve.
– Eleget lá ál – szólt rá Chase a fogát szívva, gúnyos
mosollyal. – És hagyd ezt a testvér baromságot. A mi
kapcsolatunknak azon a napon le vége, amikor apám
kijelente e, hogy én leszek az ügyvezető. Ne feledd, Julian,
hogy a háborúban győztesek és vesztesek vannak. Az a
történelmi tapasztalat, hogy a győztesek nem kegyelmeznek a
veszteseknek, akik meg akarták őket fosztani a hatalmuktól.
Tekintetem ke őjük közö cikázo . Kibontakozó családi
viszály csapdájába estem. Végül nem bírtam tovább, közéjük
léptem, mint valami sportbíró.
– Oké, elég legyen ebből. Chase, add oda neki a
negyedéves… eredményes… nemtudommit.
Türelmetlenül muta am az asztalon heverő dossziéra.
Chase fogta a papírt, amit korábban olvaso , és Julian kezébe
adta.
– Julian, kérlek, tartsd tiszteletben a magánéletünket, és
legközelebb kopogj, ha be akarsz jönni. Köszönöm.
A folyamatot felgyorsítandó becsuktam Julian mögö az
ajtót. Nagyon kimerítő volt a társaságuk, ha együ voltak.
Chase-hez fordultam.
– Arról, amiről beszéltünk… hogy ez addig folytatódjon,
amíg…
Apád meghal. Képtelen voltam befejezni a mondatot.
Elfordíto uk egymásról tekintetünket. Anyámra gondoltam.
Különösen egy levelére, amiben azt írta, hogy mindenben
szépség van. Abban is, ha elveszítünk valakit. Annyira dühös
voltam, amikor azt olvastam, hogy öngyújtót ve em a
kezembe, és el akartam égetni, de az utolsó pillanatban
meggondoltam magamat. A mai napig ez az egyetlen levél,
ami nem makulátlan állapotban van. A szélei megfeketedtek,
mint a pillecukor.
– …sajnálom, Chase, de képtelen vagyok rá. Megtenném,
ha képes lennék rá, de nem akarok lelkileg sérülni. De ez… –
muta am ke őnk közé – …ez nem is igazi, mégis nagyon fáj.
Fejemet rázva kimenekültem az irodájából, mielő
lehetősége le volna meggyőzni az ellenkezőjéről. Az ördög
odújába csábítani, ami tele van sötét, gyönyörű dolgokkal,
amiket felfedezni vágytam.
Visszabotorkáltam a lifthez; magától vi a lábam.
Hátrapillanto am Chase irodájára; tudomást sem ve em a
helyiség minden zugából felém forduló kíváncsi, elmosódo
arcokról. A redőny még le volt húzva.
Amikor visszaértem a munkahelyemre, egy e-mail várt.
Nina írta. A Gmail- ókomba küldte, nem a céges címemre,
ahol véletlenszerű ellenőrzések során a HR-osztály is látha a
volna.

Maddie,
Virágot kaptál valami lúzertől, aki megköszöni, hogy
menyasszonyi ruhát küldtél neki, miután megjelent róla egy
cikk, hogy kénytelen volt vécépapírból csinálni magának (mi a
fasz?).
A rajzasztalod melle van, közvetlenül a nőről készült fotó
melle . Állítólag az a ruha van rajta, amit te küldtél neki. A
ruha borzalmasan néz ki.
A menyasszony is. Kérlek, ne halmozz fel virágokat az
irodában. Van, aki allergiás rájuk.
Nina
Viszke ek az ujjaim, hogy választ írjak neki. Valami pikírt és
sértő választ. Aztán úgy döntö em, mégsem akarom, hogy
Sven megtudja, van némi feszültség köztem és a szép
gyakornoklány közö . Inkább összeszedtem a holmimat,
meglocsoltam a virágokat, magamhoz ve em a
menyasszonyról készült polaroid fotót, amin azt a ruhát viseli,
amit én küldtem neki, és hazaosontam nyalogatni a sebeimet.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Maddie

Két futár várt az ajtóm elő . Hatalmas kartondoboz volt

náluk, utasításokat kiabáltak egymásnak, szájuk egyik
sarkából a másikba tolták a cigare át. Hunyorogva rohantam
feléjük.
– Segíthetek?
– Reméljük, asszonyom – mordult az izzadtabb.
– Ágykeret küldemény Goldbloom névre – mondta a másik
futár, pa anásos, tizenkilenc év körüli ú. Előrehullt
hajtincset fújt ki az arcából, és lete e a molnárkocsit. Éreztem,
hogy szemem tágra nyílik.
Nem, ezt nem tehe e.
– Igen, az én vagyok. Ágykeret?
Egyszerre bólinto ak.
– Ne legyen annyira meglepődve. Extra díjat zete az
azonnali szállításért.
Szédült mosoly akart kiülni arcomra, küzdö em ellene.
– Fehér?
A kamasz bosszúsan szusszant.
– Fehérebb, mint az ujjperceim, asszonyom. Bemehetünk?
Beengedtem őket. Ellenálltam az erős késztetésnek, hogy
üzenetet küldjek Chase-nek, akár csak azt, hogy köszönöm,
mert nem bíztam magamban, hogy képes lennék ellenállni
neki. Az igazság az volt, hogy nem engedhe em meg
magamnak, hogy továbbra is segítsek neki. Kezdtem nem
gyűlölni, és ez olyan luxus volt, amit nem szabad élveznem,
mert Chase akkor is Chase.
A fér , aki megcsalt.
A fér , aki számtalan nőt vi az ágyába, miután
szakíto unk.
 Az a kifogástalanul öltöző, elegáns öltönyös fér , aki
fegyverként viseli a mosolyát.
Miután a futárok elmentek – rendes borravalóval és több
doboz Diet Coke-kal –, megérkeze Ethan. A megbeszélt
időpontnál korábban jö , és mexikói ételt hozo . („Képzeld, a
China Place korábban zárt. Ma semmi nem úgy történik,
ahogy elterveztem!”) Leültünk a kávézóasztalomhoz, ami
egyben az ebédlőasztalom is volt, mert a lakásom cipősdoboz
méretű volt. Daisy kunyerált, vinnyogva dugta az orrát az
üres ételes papírdobozokba. Arra koncentráltam, hogy csak a
törö chipsdarabokat egyem (szolidaritásból), mert
gondolataim még Chase két csókja körül kavarogtak. Tudtam,
mit kell tennem, és féltem a ól, hogy nagyon rossz az időzítés,
különösen azon a napon, amikor Ethan és én végre ágyba
bújhatunk. Lete em a tacót, Ethan felé fordultam a kanapén.
Miután tönkrement a lemezjátszó, a helyi híreket néztük a
tévében, ami teljesen tönkrete e az amúgy is borús
hangulatot. Ethan jó étvággyal eve , és érdeklődéssel hallga a
a hírt, miszerint egy új brooklyni gyalogút kapuja annyira
hangos, hogy a közelben lakók tiltakoznak.
– Mondanom kell neked valamit – köhécseltem. Felnéze ,
sajt- és salátadarabok lógtak a szájából. Szentséges ég, ezt
tényleg nem akarom! – Ma találkoztam vele. Nem
szándékosan. A húga meghívo ebédelni, és egyszerűen
megjelent az asztalunknál. Chase. Egyik dolog a másikhoz
vezete , és csókolóztunk. Nagyon sajnálom, Ethan. Egész nap
ezen rágódtam.
A második csókra gondoltam. Ami teljes beleegyezésemmel
történt.
Ami olyan érzés volt, mintha a lelkünk táncolt volna,
amiből egy csóknál sokkal több is lehetne.
Ethan lete e a tacót. Vonakodva elvonta gyelmét az
idősebb nőről, aki arról panaszkodo , hogy nagyon hangos a
kapu a lakása ala .
– A húga elő csókoltad meg? – kérdezte kissé zavartan.
Hogy mi van?
– Igen. Úgy értem, nem. Úgy értem, igen, ajkon, de az csak
egy puszi volt, azt hiszem. Ő kezdte. Chase. Aztán felmentem
az irodájába, hogy számon kérjem, mi volt az, és akkor
csókolóztunk… Az igazi csók volt.
– Hadd foglaljam össze, hogy jól értem-e – mondta
elkomorulva. – Üvöltöztél vele azért, mert megcsókolt, és
hagytad, hogy újra megcsókoljon?
Tény, hogy nem tudtam igazán jól elmagyarázni. Nem
mintha meg lehetne magyarázni ezt az őrültséget, hogy Chase
és én ke esben voltunk egy helyiségben.
– Tudom, hogy ez bizarrnak hangzik. Nem is tudom
megmagyarázni, mi történt. Ez egyik pillanatban torkom
szakadtából üvöltöztem vele, de a következő pillanatban…
Olyan csókkal fojto a belém a szót, hogy azt hi em, elolvadnak a
csontjaim.
– Mit akar tőled? – mordult Ethan, és papírtányérjára ejte e
a tacót. Már nem volt annyira kibékülve a hamis
eljegyzésemmel. Talán azért nem, mert bizonyos részleteiben
kezde nagyon is valóságosnak tűnni. – Úgy látszik, képtelen
elengedni téged, de az biztos, hogy jó munkát végze , amikor
még jártatok és el akart riasztani magától.
Ó, bocsáss meg, hogy van Natalie? – akartam kérdezni. Igazán
nem volt abban a helyzetben, hogy megrovásban részesítsen.
– Azt akarja, hogy folytassuk úgy, mintha együ lennénk,
egészen az apja haláláig – mondtam, az asztal ala i kopo ,
virágmintás szőnyegre pislogva. Csupa tacomorzsa volt.
Daisy eltűnt, nem nyalta fel. Ebből arra tippeltem, hogy éppen
Ethan cipőjébe akar pisilni, ahogy mindenki cipőjével
megte e, aki belépe a lakásomba és nem én voltam. Ezért
elővigyázatosságból Ethan cipőjét nejlonzacskóba csomagolva
te em az ajtó melle i cipős polcra.
– És tedd parkolópályára mia a a saját életedet? – mordult
Ethan. – Milyen szerény kérés.
– Nemet mondtam.
– Persze, hogy nemet mondtál! – Hirtelen felemelte a kezét,
aztán gyorsan leengedte. – Egy pillanat… Miért mondtál
nemet?
Tényleg. Miért mondtam nemet? Ki tudja? Talán mert
féltem. Mert ez tűnt helyesnek. Kikiabálni az embereknek,
akik pontosan tudják, mit miért tesznek. Én nem tartozom
közéjük. Én többnyire kilógtam a sorból, próbáltam saját
logikámat követni, és azt, amit szerintem Dr. Phil mondo
volna a helyzetemről.
– Mia ad.
Úgy értem, ez féligazság volt. Illetve… talán
negyedigazság. A fő ok az volt, hogy tudtam, Chase képes
lenne újra összetörni a szívemet.
Ethan sima állát vakarga a.
– Nem tetszik nekem ez a bizonyos Chase.
– Nekem sem.
Újabb hazugság.
– Akkor nem látom, mi lenne a probléma – jegyezte meg, és
újra kézbe ve e a tacóját. – Az áljegyességnek vége.
Hivatalosan újra kint vagy a piacon. Szóval mi van akkor, ha
csókolóztatok? Én… – Az utolsó pillanatban leállíto a magát.
– Én is csináltam ezt-azt, mióta találkozgatunk, szóval
mindke en találkoztunk másokkal is. Ezért döntö ünk úgy,
hogy mostanáig várunk azzal, hogy szintet lépjünk. –
Jelentőségteljesen összevonta a szemöldökét. – Üdv a
következő szinten, Maddie.
– Az a helyzet, hogy én még nem igazán állok készen arra,
hogy a következő szintre lépjünk.
Módszeresen szé épkedtem az eleve megviselt
salátadarabot. Nem néztem Ethan szemébe.
– Nem muszáj ma csinálnunk.
Fejemet inga am, behunytam a szememet.
– Holnap sem muszáj, még várhatunk – alkudozo .
– Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. Pont. Az a csók nem
véletlenül történt. Lehet, hogy még tényleg nem te em túl
magamat Chase-en. Amikor regisztráltam a
SeriousSinglesOnly társkereső oldalra azt hi em, már túl
vagyok rajta. Most azonban már nem vagyok annyira biztos
ebben.
– Az előbb azt mondtad, hogy mia am mondtál nemet –
mutato rá az ellentmondásra Ethan.
– Igen, mert olyan társat szeretnék, mint te – erősíte em
meg. – Csak nem tudom, hogy tényleg készen állok-e a
továbblépésre.
 A köztünk feszülő csendet a tévébemondó robothangja
törte meg: újabb téma következe , a hír egy tizenkilenc éves
bűnözőről szólt, aki a barátnője arcára metsze e a nevét.
Constantine Lewis. Így hívták. Fogadni mertem volna, hogy
ha most Chase is nézné az adást, megjegyezné, reméli, volt a
pasiban annyi jó érzés, hogy a keresztnevét Stanre rövidíte e.
Bejósoltam, hogyan reagálna Chase. Mit mondana, mit
gondolna. Hogyan reagálna. Minden éber pillanatomban rá
gondoltam. Mit csinál, mit eszik. Kivel találkozik. Ez azt
jelenti, hogy egyáltalán nem vagyok még túl rajta.
– Nagyon sajnálom, Ethan. Szörnyen érzem magamat,
amiért ezt te em veled. A lényeg, hogy te tökéletes vagy.
– Most a ne-vedd-magadra-ez-nem-mia ad-van közhellyel
jössz nekem. – Inge bal oldalába markolt, mintha fájdalma
lenne, de hangjának nem volt sérte ség éle. – Aúúú!
– Nekem jobban fáj, mint neked – mondtam fáradt
mosollyal.
– De túl akarod tenni magadat rajta. Az már fél siker.
Nem szóltam semmit, mert ez volt az igazság.
– Lehet nekem is szavam az ügyben? Hiszen i elvileg én
vagyok a sérte fél.
Felneve em.
– Persze.
– Szeretnék gondolkodni ezen. Mármint azon, hogy meg
akarok-e bocsátani neked azért, mert megte ed a
megbocsáthatatlant, és megcsókoltad a milliárdos, nagymenő,
nem-ronda expasidat.
Ekkor már teli torokból neve em.
– Fenntartod magadnak a jogot, hogy dobj engem?
– Szép megfogalmazás – jegyezte meg Ethan. – És
tulajdonképpen igen. Nem vagyok biztos abban, hogy fel
akarom-e ezt adni, akármi is ez közö ünk. Nagyra értékelem
a gyelmeztetést, hogy ez fájhat nekem, de lehet, hogy mégis
meg akarom próbálni. Megegyeztünk?
Kezet nyújto nekem. Elfogadtam, idétlen mosollyal
ráztuk. Ez volt a legkedvesebb dolog, ami aznap történt
velem.
– Megegyeztünk.
 Nyugodt csend állt be, elfogyaszto uk az ételt. Aztán halk,
csörgedező hangot hallo unk az ajtó felől, és kutyamorgást.
– Daisy!
Rögtön felugro am a kanapéról, de elkéstem. Az én
csokoládébarna aussiedoodle kutyám már az ajtónál állt,
szájából tépe nejlonzacskócafatok lógtak, és egyenesen Ethan
cipőjébe pisilt.

♦♦♦

A következő három napot azzal töltö em, hogy Chase

hívásainak nyomát eltüntessem. Bár Ethan fenntarto a
magának a jogot, hogy meggondolja magát ke őnk dolgában,
a mexikói vacsorás este óta nem hallo am róla. Kissé
megkönnyebbültem a helyzet ilyetén alakulásától. Eggyel
kevesebb dolog mia kell aggódnom. Hosszú bocsánatkérő
üzenetet küldtem Ethannek, de Layla gyelmeztete , hogy ne
akarjak szentebb lenni a pápánál.
– Az a pasi megfarkalt valakit azon a napon, amikor téged
randiztato abban az olasz é eremben. Nyilvánvaló, hogy
nem vagytok annyira elkötelezve egymás iránt.
Három nappal a minimál csókok és a nem-pasim Ethannel
való szakításnak vehető búcsúm után végre újra kaptam
levegőt. Felszínes légzés, olyasvalaki levegővétele, aki tudja,
hogy még nincs túl rajta.
Ronan beteg.
Chase mindig megkapja, amit akar.
És én? Lassan kezdtem megtanulni, hogyan álljak ki
magamért.
Belevete em magamat a munkába, és három vázlatot
fejeztem be az Örömanya kollekcióhoz. Az egyiket anya
tiszteletére rajzoltam; olyan narancsszín turbánt adtam a
modellre, amilyent anya viselt, amikor kemoterápián volt. A
modellnek ugyanolyan mogyoróbarna szeme volt, mint
anyának, ugyanolyan szeplői és telt ajka. A ruha virágos,
csipkés, terjedelmes. Olyasmi, amit anya viselt volna az
esküvőmön. Amikor Sven meglá a a kész rajzot, lá am rajta,
hogy kissé zavarban van. Nem volt általános gyakorlat
vázlatokon teljes arcot rajzolni a modellnek. Aztán leese neki
a tantusz, megszoríto a a vállamat, és felsóhajto .
– Nagyon tetszene neki.
– Gondolod? – kérdeztem halkan.
– Tudom.
Imádkoztam, hogy a következő feladatom ne anya témájú
legyen. Most még jobban hiányzo anya; az kívántam, bárcsak
velem lenne, és segítene megoldani a Chase/ Ethan problémát.
Ezért amikor Sven az Örömanya kollekció lezárása után
kerese , lélegzet-visszafojtva vártam, mit mond.
– Maddie, gyelj rám – cse inte ujjaival, jelezte, hogy
kövessem, és ruganyos léptekkel elindult felém.
Megigazga am rózsaszín és fehér liliomaimat, és kíváncsian
néztem. Néhány lépésnyire állt meg, egy halom papírt
nyomo a kezembe. – A feladatod.
Teljesen megfordultam a székkel, keresztbe te em a
lábamat, és úgy tarto am a ceruzát a számban, mintha
cigare a lenne. Kinyito am a dossziét. Vékony volt, kevés
irat. Átlapoztam, és rájö em, azért, mert nem volt benne
minden, ami általában az ilyen csomagokban benne szoko
lenni: a divatirányzat meghatározása, a tennivalók listája stb.
– Régóta esedékes volt, évekig nagyon keményen dolgoztál,
és azt hiszem, megérdemled ezt az esélyt – mondta Sven,
miközben újra és újra elolvastam a feladat címét.
Non Plus Ultra – az esküvői ruhák csúcskategóriájának legszebb
darabja: a Croquis topmodell menyasszonyi ruhája.
Ujjaim remegtek a dokumentumon, nyaki vénáimban is
éreztem szívverésemet.
– Az őszi kollekciónkat néhány hónap múlva a New York
Fashion Week keretében mutatjuk be. Hagyományosan a
kezdő darab az Álom Esküvői Ruha. Mint tudod, az a
legnagyobb presztízsű hely a divatbemutatón. Általában
nagymenő tervezőknek van fenntartva. Ez az a ruha, amit
Vera Wang, Valentino és Oscar de la Renta emberei fognak
nézni. Ez az a ruha, amit celebek rendelnek az esküvőjükre. A
hab az esküvői tortán. Te fogod tervezni.
Tudtam. Ez nagyon nagy dolog. Aki tavaly tervezte, feljebb
került a szakmában, és most Carolina Herreránál dolgozik.
 g
Válaszolni akartam, de mielő megtehe em volna,
megzuhantam. Leestem a székről. Szó szerint. Seggre.
Annyira meg voltam döbbenve. Próbáltam visszatartani
örömkönnyeimet, de nagyon nehéz volt, mert soha nem
gondoltam volna, hogy ilyen atalon ilyen nagy, ilyen fontos
feladatot kapok.
– Küzdj meg a gravitációval, Maddie – mordult Sven, azzal
kezét nyújto a felém, és sikerült talpra állítania. – Amikor
Layla említe e, hogy e ől seggre fogsz esni, nem gondoltam,
hogy konkrétan érti.
– Layla tudja, hogy én kaptam a feladatot? – kérdeztem
döbbenten, két kezemet szám elé kapva. Persze, hogy tudta.
Szentséges isten, ez a két ember az idegeimre megy. – Sven,
nem fogod megbánni, megígérem!
– Hagyd ezt abba! Úgy döntö em, idén te leszel a
sztártervezőm. Pontosítva: a te terveid nem unta ak halálra.
Azt akarom, hogy ez legyen nagyon vad és az átlagtól
elrugaszkodo design. Megmuta ad már, hogy jól tudod
alkalmazni az utasításokat, de most azt szeretném, ha tényleg
a legőrültebb éned jönne elő. A művész.
– Úgy lesz.
Nagyon kelle türtőztetnem magamat, hogy ne
ugrándozzak örömömben, csak neve em, és a könnyeim
potyogtak, mert a sírást nem tudtam visszatartani. Általában
jó hírekre és Disney- lmekre tartoga am a könnyeimet.
– Mikor lesz? – kérdeztem.
– Pár hónap múlva. Szóval jobb, ha mozgásba hozod a
seggedet – felelte ostorsuhintás mozdula al. – Ó, és mielő
rákérdeznél, nem jár érte jutalom – mutato rá üzleti, száraz
hangon.
– Hajrá, éhező művészek! – mondtam, ököllel a levegőbe
csapva. – Jut eszembe, hogy van Francisco?
– Még mindig gyereket akar.
– És te?
– Még mindig el akarok szökni az elliptikus tréneremmel.
– Hazug – mondtam halkan, karomat dörzsölve. De nem
nyagga am további információkért. Ha Sven többet akarna
mondani az örökbefogadási ügyéről, megtenné.
 Éppen a dosszié iratait olvastam át alaposabban,
memorizáltam a részleteket, amikor uno hang szólalt meg
mögö em.
– Maddie Goldbloom?
– Én vagyok – feleltem vidám, szinte éneklő hangon. Még
mindig a jó hír hatása ala voltam. Megfordultam, sárga
overall ala lila kapucnis felsőt viselő atal futár állt elő em.
Liliomcsokor volt a kezében.
– Küldeménye van – közölte, és digitális aláíró eszközt
tarto elém.
Szürke műanyag tollal sietősen írtam alá.
– Ah, ezek sosem működnek rendesen. Az aláírásom olyan,
mint egy kusza szürke vonal – jegyeztem meg, és tovább
próbálkoztam.
– Ne aggódjon. Ez csak adminisztrációs céllal van. Senki
nem akarja eladni a szignóját az eBayen – mondta a futár,
azzal oldalra simíto a a haját. Fogtam a fehér liliomaimat,
saját virágaim mellé helyeztem, és megkerestem a csokorban
az üzenetet. Tudtam, Nina idegrohamot kap a ól, hogy még
több virág került az irodába. Végül megtaláltam a kis
borítékot, remegő ujjakkal bonto am fel. Nem engedtem meg
magamnak a remény luxusát. Ami jó.

Maddie,
Hosszas megfontolás után úgy döntö em, hogy bármit is
akarsz adni nekem… hajlandó vagyok elfogadni.
Benne vagyok.
Ethan

Lefotóztam az üzenetet, és elküldtem Laylának. Alig öt

másodperc telt el, neve felvillant a telefonomon.
– Ó! Basszus…
– Téged nem neveltek jó modorra – vágtam a szavába.
– De. És én is azt tanítom. Óvodásokkal foglalkozni és saját
magamat menedzselni nagyon fontos. Ha gondolod, mesélek
róla – kuncogo . Hallo am, hogy a hangja visszhangzik az
üres folyosón. – Őszinte leszek… Nem hi em, hogy Ethannek
bármi esélye lenne, miután Chase visszakerült nálad a képbe,
de ez mindent megváltoztat. Ezzel gyakorlatilag beleegyezik,
hogy így is beszáll. Szaftos.
– Nem az. Nem száll be harmadiknak – tiltakoztam.
– Ugye tudod, mit kell tenned?
– Nem, de valahogy olyan érzésem van, hogy el fogod
mondani nekem.
– Mindke ővel feküdj le, és megtudod, melyik a jobb.
Előre sejte em, hogy ki vinné el a… pálmát (kitől kapnék
orgazmusokat). Néztem a virágok közé dugo üzenetet; csak
félelmet és csalódo ságot éreztem.
– Ez valamelyikükkel nem lesz tisztességes – mondtam,
alsó aljamra harapva.
– Hát, nem. Csak szeretném leszögezni azt a nyilvánvaló
tényt, hogy Chase felülmúlja Ethant. Fel kell venned a
nagylánybugyidat, és el kell engedned Ethant. Én vagyok az
első, aki kijelenti, hogy Chase nem igazi pasi-pasi anyag…
ugyanaz, mint én, csak fér ben. De Ethan… – mondta Layla,
nyelvével rosszallón cse intve. – Ugyan már!
– Ennyi? – hördültem fel.
– Nem. Ezen kívül azt is közölni akartam, hogy Grant
fenomenális az ágyban, és gratulálok a feladatodhoz.
Szeretlek.
– Én is – feleltem, és lete em a telefont.
Gyors köszönöm-üzenetet írtam Ethannek, megkérdeztem,
nem lenne-e kedve egy gyors kávézáshoz. Ez volt a
legkevesebb, amit kedves gesztusa után tehe em. Azonnal
válaszolt.

Ethan: Nagyon szívesen.

Tiszta papírt te em a rajztáblámra, mosolyogva

hunyorogtam a fehérségre, ahogy az Álom Esküvői Ruha
feladatra gondoltam. Semmi nem hozta meg úgy a
munkakedvemet, mint egy tiszta lap. A lehetőségek
végtelenek. Lehet az eredmény csodálatos vagy középszerű,
rossz vagy mestermű. A ruha sorsa még nem dőlt el. Az én
feladatom megírni azt a történetet.
– Mit csináljak veled? – kérdeztem súgva, ajkamhoz emelve
szénceruzámat. Mosolyogtam a fehér felületre.
– Egy jó vacsorára gondoltam, egy kis csók és simogatás a
taxiban, a liftben felfelé menet már a bugyidba szagolnék –
bocsáss meg, képtelen lennék ellenállni –, és ha felérünk a
penthouse lakásomba, olyan baszásfesztivált csinálunk, hogy
Jenna Jameson is elpirulna.
Elállt a lélegzetem. Hirtelen hátrafordultam, tudni akartam,
honnan jön a hang. Mert a fanyar tónust azonnal felismertem.
Térdem megbicsaklo , ezú al azonban nem estem le a
székről.
– Ezt nem mondha…
– Nem vagyok a főnököd – mutato rá, mielő
befejezhe em volna a mondatot.
– Az, hogy nem dolgozom neked, nem jelenti azt, hogy
szexuálisan zaklathatsz.
– Szexuálisan zaklatlak? – kérdezte, fejét oldalra biccentve,
homlokát ráncolva.
Nem.
Arcomra lehete írva a válasz, mert mély, morajló
nevetéssel válaszolt.
– Mit keresel i ? – mordultam Chase-re. Fekete öltönyéhez
burgundivörös nyakkendőt ve , kezét zsebre dugta, de
csuklóján látszo a Rolex. Ha van ételpornó, akkor ez a
cégvezetőpornó kategória legmagasabb szintje, amit
életemben lá am.
– Látni akartalak – felelte teljes nyugalommal, és az
asztalomon álló három vázára pillanto . – Egy vázát anyád
emlékére tartasz i – jegyezte meg, és hirtelen megdobbant a
szívem. Emlékszik? – Ki küldte a másik ke őt?
– Valaki, akinek esküvői ruhát küldtem ajándékba.
– És?
– Ethan.
– Övé a liliom, ugye? – A virágok felé nyúlt, letépe egy
szirmot. Összerezzentem. – Jó választás. Kapcsolatotok idő
elő i végét gyászolja?
– Az Ethannel való kapcsolatom nem halo .
Fejét hátravetve, lazán felnevete .
– Vess véget a nyomorúságának, Mad. Dr. Seuss számára
vége a játéknak. Egy csokor virág ezen nem változtat.
– Egy csokor virág mindent megváltoztat – csaptam el a
kezét a liliomtól, a szirmok védelmében. – Egy virágkötő
lányánál legalábbis.
Erre felkapta a fejét, és furcsán néze rám. Nem tetsze
nekem ez a nézés. Olyan volt, mintha lenne valami terve, és
úgy éreztem, hogy az ő tervei nem egyeznek az én
terveimmel.
– Igazán?
Pajkos vidámság csillant a szemében. Elkaptam róla a
tekintetemet, mintha különös szépsége sérte volna.
Egyenesen gyűlöltem azt a szédülős érzést, ami erőt ve
rajtam, valahányszor engem néze .
– Gyere velem – mondta, és kezét nyújto a felém. Nem
fogtam meg.
– Nem hiszem, hogy…
– Ez nem kérés.
– Ez nem is a tizenhetedik század. Nem parancsolhatsz így
nekem.
– Ez igaz. De azt megtehetem, hogy olyan jelenetet
rendezek, hogy azt kívánod, bárcsak sosem találkoztál volna
velem.
– Bárcsak így lenne! – vágtam rá. De hazudtam.
– Mindenki idejét vesztegeted. Különösen Ethan idejét.
Mártír Maddie gyerekeket akar Ethantől. Aha. Az igazi éned
azonban velem akar lenni, belém akar feledkezni. Gyere!
Semmi értelme nem volt vitatkozni vele. Sőt, képtelen
voltam az Álom Menyasszonyi Ruhára – röviden: ÁMR
koncentrálni –, amikor o lebege a fejem fele a titok, hogy
mit akar Chase mutatni nekem. Meghökkentő volt a gondolat,
hogy van valami hatodik érzéke, megérzi, ha Ethan lép
valamit, és a napnak éppen abban az órájában jelenik meg az
asztalomnál.
Köve em Chase-t, a lift felé haladtunk; igyekeztem nem
gyelni, milyen kíváncsi pillantásokat vetnek rám az irodában
dolgozók. Sven há al ült nekem, üvegkalitkájában, és élénk
telefonbeszélgetést folytato az egyik selyembeszállítóval, aki
elcseszte az egyik rendelését. Nina azonban o volt, elegánsan
ült a székén, és körmét reszelve gyelt minket. Volt még egy
tucat kolléga – designerek, varrónők, gyakornokok –, akik
kíváncsian köve ek minket tekintetükkel, ahogy elhagytuk a
műhelyt. Szerencsére Nina kivételével mindegyiküket a
barátomnak tekinthe em, és tudtam, elég jó véleménnyel
vannak rólam ahhoz, hogy ne gondolják a legrosszabbat. De
akkor is…
– Az emberek beszélni fognak – hangozta am halk
kifogásomat.
– Amíg te vagy a szóbeszéd tárgya, és nem te beszélsz, nem
látom, mi a probléma.
Beléptünk a fülkébe.
– Én nem vagyok olyan, mint te. Nem vagyok érinthetetlen.
– Madison Goldbloom, bárcsak érinthető lennél nekem –
mondta komoly, megfontolt hangon, ahogy az ajtó lassan
becsukódo elő ünk. – Nagyon, nagyon kívánom.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

Chase

New York City legnagyobb virágüzletébe vi em. Az Empire

State Building közelébe, egy híres belvárosi virágoshoz.
Mad vonakodva jö velem, és egész idő ala olyan nyűgös
volt, mint egy kezelhetetlen kamasz. Folyton hátrapillanto ,
hogy nem lát-e valaki. Az általam ismert nők nagy része képes
lenne zetni is azért, hogy velem együ lássák. Ő nem.
Felszabadító érzés volt vele lenni. Mintha szabadságot ve em
volna ki a fejemben tomboló káoszból. Tény, hogy sosem
kérem feleségül, de a ól még egészen jól érezhetjük magunkat
együ . Ezú al egészen komolyan gondoltam, hogy a
magamévá teszem.
Ideiglenesen.
A fenébe, hiszen akár a barátnői címet is visszakaphatja.
Bónusz pont: így Juliant távol tarthatom a kibaszo
ügyemtől.
A terv bombabiztos volt.
Elhaladtunk a virágbolt kirakata elő . Sok csokornyi színes
virág és A SZERELEM MINDENNÉL FONTOSABB felirat néze vissza
ránk. Nem csoda, hogy Mad annyira odavan a házasságért és
a szerelemért. A szülei a születése napjától ezt nyomták le a
torkán. Kinyito am az ajtót, vártam, hogy belépjen. Odabent
Madison felém fordult, kezét karba fonta. Sárga csibemintás
ruha volt rajta, fekete bársony nyakpánt; és atalos mosoly.
E ől azonban sajnálatos módon én úgy néztem ki melle e,
mintha a perverz nagybátyja lennék.
– És most? Megveszed nekem az összes rózsát az üzletből,
és örök szerelmet vallasz? – kérdezte, szemét forgatva.
– Nem egészen. Ethannek veszek virágot.
– Te Ethannek akarsz virágot venni? – visszhangozta
Madison, és ajka tökéletes O-t formált az ámula ól.
– Igen. És magamnak is.
– És magadnak is.
– Mindent meg akarsz ismételni, amit mondok? –
érdeklődtem udvariasan.
– Igen, amíg nem nyer értelmet, amit mondasz.
– Hát, jó – feleltem, és kezét kezembe ve em. Egy hét ala
másodszor fogtuk meg egymás kezét. Beljebb veze em az
üzletbe. Olyan tömény, émelyítően édes virágporillat
terjenge , hogy kis híján öklendeztem. Fogalmam sem volt,
hogyan szeretheti ezt Mad. Persze, teljesen logikus, hogy
szereti. Gyerekkorának illata. Nosztalgia. Az anyjára
emlékezteti. Nem is érte em, miért nem gondoltam erre
korábban.
Jár a dicsőségpont Ethannek, mert erre előbb rájö , mint én.
Virág. Egyszerűen virág. Kibaszo zseniális.
– Megértem, hogy vannak bizonyos fenntartásaid a
kapcsolatunkat illetően, és szeretnék egy kicsit nomítani
megállapodásunk apróbetűs részén. Emlékszel, hogy azt
mondtam, addig szeretném fenntartani ezt, míg apám
elhunyta be nem következik? – kérdeztem, nem is törődve
azzal, hogy milyen keserűen hallatszik ez az én számból.
Apa nagyon rosszul volt, de mindennap bejö dolgozni.
Julian körberohangálta a részvényeseket és befektetőket,
szándékosan elszólta megát apa állapotáról, és névtelenül
értesíte e a médiát arról, hogy nagy változás fog bekövetkezni
az igazgatótanácsban. Grant egyszer konkrétan rajtakapta.
Julian becsekkolt egy hotelszobába, ahová húsz perccel
később a Wall Street Journal egy munkatársát veze ék be.
Legjobb barátom a hotel előcsarnokában kialakíto
é eremben volt, és éppen az anyjával ebédelt.
Unokatestvérem egészen biztosan azt játszo a, amit a
sakkban „ke ős támadás” vagy „villa” néven ismerünk.
– „Fenntartani ezt” ala azt érted, hogy „megtartani
engem”, ugye? – kérdezte Madison, és úgy néze körbe, mint
gyerek az édességboltban. Képtelen volt türtőztetni magát.
Megérinte egy narancssárga-lila virágot, végigsimíto a
bársonyos szirmon, és kéjesen megborzongo a
gyönyörűségtől. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a farkam
nyugtalanul moccanjon a nadrágomban.
– Igen. De elhatároztam, hogy megajándékozlak a teljes
menyasszonyi csomaggal, kedvezményes áron, azaz csak a
kedves társaságodért.
– Mit tartalmaz a teljes menyasszonyi csomag? – kérdezte
ásítva. Nem jó kezdet.
– Randizást, mozis estéket, é ermi vacsorákat, jó
dugásokat, találkozást az apáddal.
Hagytam, hogy felfogja ezt az információt; arcát gyeltem,
de teljesen nyugodt maradt; az elő e álló virágokra
koncentrált, lehajolt, megszagolt egy csokor napraforgót.
– Ajánlatom komoly – erősíte em meg.
– Megcsaltál – mutato rá vagy milliomodszor.
Ne már, megint ezt a régi szöveget! Ideje, hogy megtudja az
igazat. Megérinte em a karját, mire rögtön rám pillanto .
– Nem csaltalak meg – jelente em ki.
Felhördült. Úgy te , mintha nem érdekelné.
– Lá alak.
– Nem. Csak azt lá ad, hogy valaki mással lépek a lakásba.
Nem lá ad, hogy megérinte em volna az illetőt. Nem lá ad,
hogy megcsókoltam volna. Soha nem is te em.
– Rúzsfoltos volt az inged – mondta, és ekkor már teljesen
felém fordult. Nem is su ogo . Egy harmincas pár, akik
minden jel szerint az esküvőjükre kerestek csokrot, kíváncsian
gyelt minket.
Figyeljetek csak, seggfejek!
– Nem is az én ingem volt.
– Persze, persze. És még azt akarod, hogy elhiggyem!
Mad fejét hátravetve nevete . Azzal a keserű nevetéssel,
amit soha többé nem akartam hallani. Idegennek tűnt.
Abszolút nem Madison-jellegűnek. A közelünkben álló nő
oldalba könyökölte a párját, és felénk biccente . Ez egészen
hihetetlen. Mi-a-fasz-van pillantással bámultam a leendő
férjre.
Tehetetlenül vállat vont.
– Bocs, haver. Úgy tűnik, ezt te húztad magadra – nevete a
fér .
 Visszafordultam Madison felé.
– Az ing nem az enyém volt, hanem Granté. Összeszűrte a
levet valakivel. Illetve hadd helyesbítsek: éppen a levét szűrte
össze valakiével, amikor behívták dolgozni. Nyilvánvalóan
nem jelenhete meg a klinikán olyan ingben, amin egyértelmű
nyomai voltak annak, hogy mivel foglalkozo az elmúlt pár
órában.
– Tehát önzetlenül felajánlo ad, hogy inget cseréltek.
Megint gúnyos hang.
– Pontosan – mordultam. – Emlékszel arra az ingre? Fehér
volt. Én nem viselek fehér inget. Én csak…
– Feketét – fejezte be a mondatot. Szeme valósággal
szikrázo . Felismeréspillanata volt. Aznap fekete ing volt
rajtam. A fenébe is, hiszen mindig fekete ing van rajtam. Beállt
egy pillanatnyi csend. A közelünkben álló pár gyelemmel
kísérte a beszélgetésünket, és rendesen megmondtam volna
nekik a magamét, ha éppen nem fordíto am volna minden
gyelmemet arra, hogy Madisonnak megmagyarázzam, mit
láto azon az éjszakán.
– Amúgy sem számít. Mi van akkor, ha Grant inge volt? A
nő, akit magaddal hoztál, nagyon is valóságos volt. Lá am.
Talán csak követe téged? Nem… jobbat tudok – mondta,
kezét felemelve és mosolyogva, de semmi öröm nem volt
abban a mosolyban – …Szerintem az lehete a helyzet, hogy
éppen a baltás gyilkos elől menekült, és te lovagiasan
védelmet adtál neki. Igaz?
A nő a közelünkben felnevete . Vőlegénye lehajto a a fejét,
hogy ne lássuk mosolyogni. Ma valakit megölök. Valószínűleg
magamat, mert egyáltalán kitaláltam ezt az ostoba tervet.
– Azért vi em haza azt a nőt, mert tudtam, hogy o leszel –
feleltem száraz, közönyös hangon.
– Az nem lehet – felelte Mad, fejét rázva. – Senki nem tudta,
csak…
– Katie – fejeztem be helye e a mondatot. – Katie mondta el
nekem. Úgy terveztem, hogy a születésnapi hétvégémet
Floridában töltöm Gran el. Azt mondta, szerinte nem akarom
azt tenni, aztán kifejeze kérdésemre felfedte a tervedet.
Madison arcát nézve lá am, hogy leese neki a tantusz.
 A múltkor az é eremben, amikor elkapta az érzelmi
tornádó, Mad elfeledkeze arról, hogy említe e Katie-nek
annak idején a születésnapi meglepetés tervet, amivel a
lakásomban akart várni. Ezért amikor hármasban ebédeltünk,
előadta, hogy rajtakapo engem mint megcsaló, alávaló
alakot, de nem tudta, hogy Katie előzetesen elmondta nekem,
milyen meglepetés fog várni a hálószobámban.
Katie nem ostoba. Összeállt neki a történet, de egy szót sem
szólt. Legalább egy ember van a családomban, aki már tudja
azt, amit Julian re enetesen szeretne felfedni: azt, hogy
elbasztam.
– Tehát direkt azért hoztad haza, hogy rajtakapjalak –
mondta Mad, és valósággal remege .
– Igen.
– Miért?
– Mert azt akartam, hogy lásd.
– Miért?
– Azért, mert a dolgok túl gyorsan kezdtek túl valóságossá
válni. És nekem az igazi kapcsolat nem jö be, Madison.
Hiszen mindke en tudjuk, hogy a helyzet nagyon gyors
komollyá válása sem jö be. – Komor, szigorú pillantással
néztem a közelünkben álló párra. A fér elpirult. Tényleg? Már
az sem érdekelt, hogy a nője egészen furcsán nézeget.
Életfogytiglanra ítélték egy olyan férj mellé, aki korai
magömlésben szenved.
– Nem hagyom, hogy az életemet értelmetlen, zagyva
érzelmek összezavarják – mondtam, leplezetlen, nőkioktató
pasi stílusban. Most már be kéne fognom a számat.
– Oké, RoboCop – mormogta melle ünk az idegen nő.
– Megmagyarázha ad volna – méltatlankodo Madison.
– Tapasztalatból tudom, hogy a nőknél nem szoktak
átmenni az ilyen jellegű üzenetek. Azt mondják, hogy lassan
szeretnék kiépíteni a kapcsolatot, de ez csak azt jelenti, hogy
kivárnak, rászánják az időt rendesen. És nem akarlak
megsérteni, de nálad esküvőmániásabb nőt még életemben
nem lá am. Hiszen abból élsz, hogy esküvői ruhákat tervezel;
a lakásodban és az irodádban annyi virág van, hogy Hollandia
becsukhatná a boltot.
 – Egyszerűen szakítha ál volna velem – jelente e ki Mad,
és a hangja a mondat közepén elcsuklo . Nem tévede , és
egyenesen gyűlöltem, hogy nem tévede . A gyávák útját
választo am.
– Gondoltam, így is megérted az üzenetet, nagyon dühös
leszel, és aztán sima és laza dugópartnerként jössz vissza az
életembe.
– Hűűű… Amilyen okos vagy másban, ebben annyira
hülye… – sóhajto . Védelmére szóljon, hogy az arcán inkább
csodálkozás, mint megvetés volt.
– Egyetértek – emelte fel a kezét a közelünkben álló nő. –
Szuper idióta húzás volt.
– Köszönöm a visszajelzést. Alig vártam, hogy megtudjam,
hogyan ítéli meg egy kibaszo ul totál idegen a jellememet –
mondtam, udvarias mosolyt vetve a nőre, azzal
visszafordultam Madison felé, és megfogtam a kezét. – Nem
ígérhetem neked, hogy örökké együ leszünk, de a jelent
neked ígérem, és ez több, mint amit nőnek valaha ígértem.
– Nagyra értékelem ezt a bizarr, torz, visszás logikájú
őszinteséget – mondta Madison, azzal kiránto a kezét a
kezemből, és lesimíto a a szoknyáját. – De még ha nem is
csaltál meg, tény, hogy megbánto ál. A válaszom: nem.
– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Ezért jö em ide,
hogy virágot vegyek Ethannek és magamnak – muta am
körbe a virágboltban úgy, mintha nem tudnám, hol vagyunk.
Nem ez volt a legokosabb mozdulatom, de a tervem sikere
veszélybe került. – Ismered a virágokat, ugye? Egyforma
csokrot szeretnék Ethannek és nekem. Olyat, amit a
legnehezebb életben tartani beltérben. Te válassz. Ha Ethan
tényleg maga Mr. Tökély, én pedig egy seggfej, nyilván
bizonyítani tudja irántad való hűségét azzal, hogy életben
tartja a virágot.
Értetlenül pislogo rám.
– Nem tudom követni a logikádat.
– A jázminok – mondtam, és nagy erőfeszítésembe került,
hogy ne mutassam ki a fogam fehérjét, mint valami állat. – Azt
mondtad, nem szeretnéd, ha a virágok meghalnának. Egész
litániát adtál elő nekem ezzel kapcsolatban, ha jól emlékszem.
Szenvedélyesen odavagy a virágokért, különösen azért, hogy
minél tovább életben maradjanak. – Egy kis hatásszünetet
tarto am. Rájö em, hogy az asztalán tarto virágokat
anyjával asszociálja. Az anyja azonban meghalt, ezért a
virágok tényleg kibaszo sokat jelente ek neki. – Teljesen
odavagy a témáért.
– Te tényleg be akarod adni nekem ezt a nagy gesztust –
jegyezte meg Madison, fejét vakarva. – De vissza tudnál venni
a seggfej stílusból egy kicsit, és el tudnád magyarázni ezt úgy,
hogy átlássak a legszívesebben-pofon-vágnálak ködön?
Köszönöm.
Alig tudtam visszafogni a mosolyomat. Az igazi Maddie
tényleg sokkal jobb, mint a könnyű, zsírmentes, gluténmentes
verzió, ami hónapokkal korábban lépe be az életembe. Igen,
naiv jótét lélek, de egyáltalán nem könnyű ellenfél. Ezt már
megtanultam.
– Azt mondtad, szereted a növényeket. Szerintem Ethan
nem szereti a növényeket. Nem eléggé. Legalábbis körülö ed
nem. Nem annyira, mint én.
Csend le . Amikor elkaptam tekintetemet az arcáról,
észreve em, hogy aki él és mozog az üzletben, mindenki
minket néz. Nem csak a harmincas pár. Nagyon hangosan
veszekedtünk; a szóváltás során elhangzo mondatok
tartalma röviden: az én (nem annyira) megcsaló múltam,
szándéknyilatkozatom, és a nézők már azt is tudták, hogy van
egy másik fér is a játékban. Már csak egy plasztikai műtét és
egy meztelenkedős botrány választo el a ól, hogy meghívo
vendég legyek a Kiafasztérdekelcity igazi feleségei című
műsorban.
– Azálea – súgta Madison, mélyen elgondolkodva. Lábai az
üzlet egy távolabbi sarkába vi ék. Elbűvölten köve em, jö
utánam a pár, akik éppen esküvői virágokat akartak
választani. Hátrafordultam, kezemet felemelve megállíto am
őket.
– Ennyi volt önöknek, Mr. és Mrs. Kukkoló.
– De tudni akarom, mi lesz a vége – nyöszörgö a nő.
– Elárulom: megszerzem a lányt. Most pedig menjenek
tovább, nincs i semmi látnivaló.
 Utolértem Madisont. Egy halom pompázatos rózsaszín,
vörös és lila azálea melle állt. Csillogo a szeme.
– A sötét, meleg, nedves helyeket szeretik, és azt tartják
róluk, hogy szinte lehetetlen virágzásra bírni. Nagyon nehéz
életben tartani őket a New York-i augusztusban. A feladat
szinte megoldhatatlan. Tizenegyből csak egy azálea növény éli
túl. Emlékszem, apa nagyon nem szerete azáleát tartani az
üzletünkben. Ha egy fér azáleát akart vásárolni a
feleségének, minden okot felsorolt, miért kéne a vevőnek
inkább más virágot választania… De anya… – ismét elcsuklo
a hangja. – Anya kedvence volt az azálea. Ezért akár ese ,
akár fújt, akár hét ágra sütö a nap, apa minden pénteken
azáleát hozo anyámnak.
– Életben fogom tartani az azáleáimat – jelente em ki
lelkesen.
Elkapta tekintetét a virágokról, komoran néze rám.
– Honnan tudjam, hogy nem bízod a gondozásukat a
házvezetődre? Vagy nem bérelsz fel egy kertészt a feladatra?
– Onnan, hogy nem vagyok erkölcstelen féreg – feleltem
teljesen egyszerűen. Hitetlenkedve néze rám. Azt hiszem,
ebben igaza volt. – Ebben nem vagyok erkölcstelen féreg –
helyesbíte em, és hagytam, hogy két növényt válasszon. A
pénztárhoz sétáltunk. Mad lctollat kért, utasíto , hogy
forduljak el, és mindkét növényt megjelölte, hogy felismerje,
ha esetleg kicserélném. Megkérdeztem volna, hogy nem bízik-
e bennem, de mindazok után, amiket együ végigcsináltunk,
gyaníto am, hogy a válasz valami olyasmi lenne, hogy
irántam való bizalmának szintje valahol egy kibaszo
szemeteskuka alján található. Vagyis nincs köztünk bizalom,
vagy valami ilyesmi.
Ki ze em a virágokat, és utasítást adtam a pénztárosnak,
hogy az én számlámra terhelje, amit a kíváncsi pár rendelt az
esküvőjükre. Madison úgy bámult rám, mintha elveszte em
volna a józan eszemet.
– Átlátok rajtad, Mártír Maddie, és sötét lelkemre
esküszöm, magamra vállalom e fényes feladatot.
Felnevete . Nem voltam felkészülve erre a nevetésre.
Mélyről jövő, őszinte kacagás volt, szeme sarkában apró
nevetésráncok jelentek meg. Ezú al nem a farkam válaszolt
először. Hanem egy másik szervem. Ami már évek óta aludt.
Aminek nem le volna szabad felébrednie.
– Félsz, hogy megverem a kis barátodat a saját
virágjátszmájában? – kérdeztem, homlokomat ráncolva,
közönyös, laza, undok pillantással.
– Ő nem a ba… – szólalt meg, de rögtön becsukta a száját.
Diadali as mosolyt villanto am rá.
Tervem kezde működni.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

Maddie

2004. november 15.

Kedves Maddie,
Meg akartam köszönni neked, hogy te vagy a világ legjobb lánya,
akit anya csak kívánhat magának.
Tegnap egész nap rosszul éreztem magamat, ezért nem
mentem dolgozni. Segíte él apádnak az üzletben, annak ellenére,
hogy másnap fontos vizsgád volt, és amikor hazajö él, egy csokor
azáleát hoztál magaddal. A kedvencem (nem felejte ed el. Sosem
felejted el).
Azt mondtad, hogy titokban e él azálea-szirmot. Azt
mondtad, édes nektáríze volt. Az ágyam szélére ültél, könyvekben
nyomta uk le a virágokat, az Acélmagnóliákat néztük, és édes
teát i unk. A virágoktól úgy éreztem, hogy szeretetben élek.
Remélem, egy napon majd te is ugyanígy fogsz érezni.
Mérhetetlen szerete el,
Anya, x

Átadtam Ethannek az azáleákat, amikor elmentünk kávézni.

(Teázni, korrigált elő e üzenetben. A kávé nagyon
egészségtelen. Küldök egy cikket.) Nem szóltam neki a Chase-
szel kötö fogadásomról, egyszerűen elmondtam, hogy a
virágok nagyon sokat jelentenek nekem, és ez az én
ajándékom neki. Az azálea anyám kedvenc virága volt,
magyaráztam. Nagyon sok gyelmet igényelnek, de virágaik
lélegzetelállítóan szépek.
– Nagyon sok munkát igényelnek, de megéri.
– Erről eszembe jut valaki – jegyezte meg, és zöld teájába
kortyolt. Mosoly húzódo a száján, mintha seb le volna.
Valahogy megváltozo . Fáradtabbnak tűnt. Önkéntelenül
feltámadt bennem a gyanú, hogy ehhez nekem valamiképpen
elég sok közöm van.
Mivel Ethan nem tudo a fogadásról, ami nyilvánvaló
hátrány volt neki, a hátrányt azzal ellensúlyoztam, hogy
részletes gondozási útmutatót nyomta am neki. Ethan a
virágot cserepestől és gondozási utasításostól az asztal alá
te e, aztán gluténmentes süteményt rendelt, és hosszas
mesélésbe kezde arról, hogy felkérték, tartson előadást egy
konferencián a gyermekkori szorongásról. Rögtön Katie juto
eszembe. Az, hogy mennyire érdekelné ez az előadás.
A következő pillanatban önkéntelenül arra az ostoba hibára
gondoltam, amit nem sokkal korábban köve em el, amikor
együ ebédeltünk; el is feledkeztem róla, hogy ő is tudo
arról, hogy milyen születésnapi meglepetést szántam Chase-
nek, és gyakorlatilag elárult.
Ami Ethant illeti, jó volt vele lenni, de vele nem volt meg az
a különös érzés, ami Chase társaságában. Mert Chase-szel
minden találkozás, minden beszélgetés isteninek tűnt, és
utána sokáig gondolkodtam minden egyes mondaton, amit
egymásnak mondtunk.
Eljö a hétvége, és ki akartam szakadni egy kicsit a heti
események hatása alól. Laylával, Svennel és Franciscóval
terveztem programot. Utóbbi két barátom éves tetőpartiját
tarto a a szomszédjuk házának tetején; alacsony
kalóriatartalmú, alacsony szénhidrá artalmú mojitót
szolgáltak fel, és teljes hangerővel bömbölt George Michael
zenéje. Sven szinte vallásos rajongással ragaszkodo ahhoz,
hogy évente egyszer nagy banzájt csapjon. Ezt azzal
magyarázta, hogy ki kell adnia magából a benne lakozó Kris
Jennert, de úgy, hogy közben nem maxolja ki a hitelkártyáját.
Egy százasért árulta a jegyeket. A jegy feljogosíto a a
látogatót egy darab műanyag napozóágy használatára, kapo
érte néhány vizeze koktélt, pár Costco szendvicset és Sven
csodálatos társaságát néhány órára. A bevétel teljes egészében
egy Sven által választo nonpro t szervezetnek ment. Ebben
az évben az Állatvédő Liga volt a soros.
A tetőterasz tele volt Francisco és Sven kollégáival,
barátaival. Lady Gaga „Born This Way” című zenéjétől renge
a beton. Layla és én a túlsó végen foglaltunk magunknak
napágyat, a lehető legtávolabb Francisco irodájának sipító
hangú gyakornokaitól. Nem kerülte el a gyelmemet, hogy a
partiterasszal párhuzamosan húzódo Sven és Chase házának
penthouse szintje. Ami azt jelente e, hogy egyenesen rálá am
Chase nappalijának ablakaira. Mint minden felhőkarcolónál,
Chase nappalijának is fóliázo üvege volt, ami azt jelente e,
hogy ő kiláto , de a lakásába nem lehete belátni. Nem
mintha szere em volna belesni hozzá. Vagy megpróbáltam
volna, amikor senki nem gyelt.
Behunytam a szememet, hagytam, hogy a bőrömet áztassák
a napsugarak. Elég rozoga volt a napágyam, és valószínűleg
egész testemen vörös csíkok lesznek, de az ado pillanatban
nem szere em volna máshol lenni, mint o , barátaim körében.
– Ha már a pasikról ese szó, hogy van Grant? – kérdeztem
legjobb barátnőmet.
Nem sokkal az után, hogy Chase és én szakíto unk, Layla
bejelente e, hogy érdekli Grant, mármint olyan szinten, hogy
szívesen lefeküdne vele, és megkérdezte, hogy lenne-e
kifogásom ellene. Természetesen semmi kifogásom nem volt.
Grant nagyon megbízható embernek tűnt. De ez még az elő
volt, hogy Chase elmondta, vele cserélt rúzsfoltos inget. Bár
ha őszintén kell véleményt mondanom Grant és Layla
viszonyáról, az a személy, akinek abban a kapcsolatban a
szívére kell vigyáznia, az nem az én legjobb barátnőm. Ő
ugyanis notóriusan ellenze mindenféle hosszú távú
romantikus kapcsolatot.
– Szuper imádnivaló, mint mindig. Miamiba ment,
pasipartira.
– Egy kicsit sem aggódsz, hogy nem csak kubai ételt és
gyümölcskoktélt kóstol o lent délen?
Layla a fejét inga a.
– Remélem, hogy másból is kiveszi a részét. Mondtam neki,
hogy nekünk csak laza viszonyunk van. Ezt azzal
nyomatékosíto am, hogy randiztam egy totál Tinder
puncivadásszal, hogy Grant tudja, nem vagyunk
kizárólagosan egymáséi. Sajnos azonban Grant házasságpárti.
 – És te miért is nem akarsz férjhez menni…? – kérdezte
Francisco. Odalépe hozzánk, burgereket te tálcára, a tálcát
egy asztalkára helyezte. Leült a napozóágyam szélére.
– Nem akarok gyereket szülni – felelte Layla vállat vonva. –
És bár a házasság és a gyerekszülés nem mindig jár együ ,
valljuk be: az egyikből következik a másik. Egyszerűen nem
hiszek a házasságban.
– Ethan is ilyen – tűnődtem. – Mármint nősülős típus.
– Igen – felelte Layla, fejét oldalra biccentve –, de tudod,
Grant legalább érdekes.
– Ethan is érdekes – tiltakoztam. – Ez nem fair. Hiszen nem
is találkoztál vele.
– Azért nem engedted még neki, hogy bedugja a micsodáját
a micsodádba, Maddie? – kérdezte Layla, és látszo rajta,
hogy nincs meggyőzve.
Francisco előrehajolt, megérinte e Layla vállát.
– Mutasd meg nekem Grantet.
– Oké, de ne tervezz vele. Mert mint mondtam,
családmániás, és szakítani fogunk, amint rájön, hogy
komolyan gondolom, hogy nem komolyodom meg
mostanában – gyelmeztete Layla, azzal elfordult, hogy
táskájából előkeresse a telefonját. Kive e, az én virágmintás
telefonommal együ .
– Tessék, üzeneted van a kapcsolatfóbiásodtól.
A levegőben kaptam el a készüléket, és nagyon
meglepődtem, hogy a testem szinkronban van az agyammal.
Szívem kiszámíthatatlan ritmusban dobogo ; olyan izgato
voltam, mint egy egyetemista srác, aki könnyű prédát keres a
diákpartin. Chase képet küldö nekem az élénken viruló
azáleákról. A kisasztalán tarto a. Felismertem a nappalit a
há érben. A minimál stílusú, személytelen helyet, ami mindig
valami szomorú, ancos hotelszobára emlékeztete , ahová
rocksztárok mennek meghalni.

Maddie: Lenyűgözöl. A Nobel-díj Bizottság már úton

van.
Chase: Ez virágnyelven azt jelenti, hogy vegyek fel
nadrágot?
Maddie: Miért NINCS rajtad nadrág fényes nappal?
Chase: Emlékeztetlek, hogy egyik kedvenc
időtöltésemet nadrág nélkül praktikus művelni. Mit
csinálsz?
Maddie: Napozok a lakásoddal szemközti tetőn.
Chase: Ha így akarsz eljönni hozzám, meg kell
mondanom, ez nem éppen burkolt célzás.
Chase: Továbbá ez egyben azt jelenti, hogy „vegyél fel
alsót”?
Chase: Továbbá 2: Emlékszel, mi történt legutóbb,
amikor egy szobában voltunk ketten, és nem volt
rajtunk alsó?
Maddie: Ami azt illeti, nem emlékszem, hogy ilyesmi
valaha megtörtént volna.

Chase: Örömmel frissítem fel az emlékezetedet.

Maddie: Nem fogunk szexcsetelni.
Chase: Remek. Pár óra múlva átmegyek, és személyes
bemutatót tartok neked. Úgy nézel ki, mint akinek nagy
szüksége van egy kis D-vitaminra.
Maddie: Ha megpróbálod, P-vitamint kapsz.
Chase: Ezt a szerves anyagot nem ismerem.
Maddie: Pofon. Az arcod a szerv, ami kapja.
Chase: Tudod, azt hittem, kevésbé leszel harcias,
miután megtudtad, hogy nem csaltalak meg.
Maddie: Miért? Az, hogy szándékosan el akartál ijeszteni
magadtól egy életre, csak egy fokkal rosszabb, mintha
letolt nadrággal kaptalak volna rajta.
 Maddie: És igen, tudom, hogy nincs rajtad alsó. Nem
kell folyton ismételgetned.

Képet küldö az alsótestéről. Fekete bőrkanapén ült

sötétszürke öltönyben. Addig mindig csak fekete öltönyben
lá am, és ez ostoba módon teljesen kizökkente . Nagy
terpeszben ült, belső combján az öltönynadrág anyagát
feszíte e hatalmas erekciója. Éreztem, hogy torkom
ösztönösen összerándul, re exesen nyeltem a nyálam, és
elakadt a lélegzetem. Millió hangya táncolt a bőrömön az
izgalomtól. A képaláírás: Szép bikini. Lenéztem, mellemet
szemléltem a bikinifelsőben. Tényleg az ablakból néz? Az
ablakon belátásgátló fólia volt, mégis erősen meg kelle
küzdenem magammal, hogy ne nézzek oda.
– Miért néz ki Maddie úgy, mint aki mindjárt elájul? –
kérdezte Layla. – Mit néz a telefonján?
– Hm. Innen, ahol én állok, XL-es burritónak tűnik –
hümmögö Francisco.
– Ó, nagyon jólesne valami mexikói étel a mojitóhoz! –
jegyezte meg Layla. – Megnéznéd a DoorDashen, hogy a
közeli mexikói büfé nyitva van-e?
Barátaimról tudomást sem véve beírtam azt a néhány szót,
amiről tudtam, hogy hamarosan megbánom. Annyira
zavarban voltam, túlságosan felizgato , hogy ki tudtam volna
kerülni Chase csapdáját. Ráadásul ez csak ártalmatlan
örtölés. Hiszen szabad szingli vagyok. Ethan volt az első, aki
rámutato , hogy köztünk csak laza kapcsolat van.

Maddie: Az ott fegyver, vagy csak örülsz, hogy láthatsz?

Egy pillanatig gondolkodtam. Meg akartam döbbenteni.

Azt akartam, hogy ez az elektromos feszültség tovább
sisteregjen közö ünk. Ezért megte em az elképzelhetetlent. A
hihetetlent. Felemeltem a telefonomat, és sel e-t készíte em
magamról ananászmintás bikinimben. Nem volt a Sports
Illustratedbe illő testem. Meg sem közelíte em Amber kemény
izmait és sebészileg íveltebbé te domborulatait. Alacsony
termetű vagyok, csípőm széles, hasam lapos volt, de puha.
Felszisszenve küldtem át neki a képet. Hallo am, hogy a
há érben Layla panaszkodik azért, mert semmit nem voltam
képes mondani.
– Az a pasi valószínűleg arra kérte, hogy szexcseteljenek, és
nem tud ellenállni, mert a „nem” nincs a szótárában.
– Az előbb tényleg bikinis képet szel ze ? Hiszen az
Instagramra sem tölt fel más képet, csak virágokat és
vázlatokat – morgolódo Francisco, érdeklődését vesztve.

Maddie: Úgy érted, ez a bikini?

Chase: Igen, az. Igen, örülök, hogy látlak, és igen,
szeretnélek olyan keményen megbaszni, hogy
benyomódjon az alakod a matracba az új ágyadban,
amit küldtem neked, és a szőnyegbe is.
Maddie: Romantikus. Ez Atticus?
Chase: Anonimus.
Maddie: Emiatt ne mondj fel a munkahelyeden. A
költészet nem az erősséged.
Chase: Ó, higgy egy kicsit bennem. Tudok romantikus
lenni, ha akarok.
Maddie: Igazán? Próbáljuk ki. Vicces lesz.
Chase: Szeretnélek olyan keményen megbaszni, hogy
benyomódjon az alakod a matracba az új ágyadban,
amit küldtem neked, és a szőnyegbe is. Kérlek <3 <3 <3
Chase: Na, milyen volt?
Maddie: Remek. Pablo Neruda elbújhat melletted.
Chase: Ez azt jelenti, hogy átmehetünk hozzád?
Maddie: Nem. És ha még egyszer szexcsetelsz nekem,
letiltom a számodat.
Chase: Hazudj még magadnak.
Maddie: Azt hiszed, nem teszem meg? Első alkalommal
 sem gondolkodtam sokat, hogy kiiktassalak az
életemből.
Chase: Ez most nem olyan, mint az előző alkalom,
Mad. Ez most igazi, és ezt mindketten tudjuk.
Maddie: És te nem félsz ettől?
Chase: Semmitől sem félek.

De ez nem volt igaz, és ezt mindke en tudtuk.

Elmondhatatlanul aggaszto a a félelem, hogy Ronan Black
meghal, hogy elveszítik. Ami azt illeti, arra gondoltam, ez
lehet az igazi oka annak, hogy Chase nem akar új nőt szeretni.
Chase Black azért utasítja el a szerelmet, mert fél, hogy
elveszíti.
És én? Én hajszolom a szerelmet azért, mert a legnagyobb
szeretetet veszíte em el.
Minden fontos szempontból rosszak voltunk egymásnak.
Én mindent akartam, amitől ő félt, ő pedig megvete mindent,
ami nekem fontos volt. Épeszű lány lefújta volna az ostoba
azálea-fogadást, sarkon fordult és elmenekült volna.
Előrehajoltam, sikertelenül próbáltam belesni Chase
ablakán. Teljes testsúlyomat a napozóágy oldalára toltam.
Felborultam az egésszel, magammal ránto am Franciscót is.

♦♦♦

Hazafelé menet a metrón feltártam randihelyzetemet

Laylának. Azt mondtam, hogy két lehetőségem van: vagy
határozo idejű kapcsolatot létesítek Chase-szel, aki egészen
biztosan összetöri a szívemet, vagy biztonságos, határozatlan
idejű barátom lesz a kedves, megbízható Ethan.
Mindkét lehetőséget ntorogva fogadta, és kijelente e:
– Egyrészt nem akarod Ethant. Nem beszélsz róla úgy, mint
Chase-ről. Nincs az a csillogás a szemedben, amikor ő felhív
vagy rád ír. Másrészt Chase kiszámíthatatlan, és ha megint
lefekszel vele, egy bizonyos ponton megbánod. Határozo an
megmondta, hogy nem akar nősülni. Nem akar esküvőt. Nem
akar kölyköket. Ezek pedig fontosak neked, Maddie. Nem
akarom, hogy ezeket feladd egy sötét öltönyben járó szép
fér ért. De azt sem akarom, hogy húsz év múlva egy reggelen
arra ébredj, hogy gyűlölöd magadat, amiért Ethant
választo ad. – Megnyalta az ajkát, felkészült a mélyenszántó
befejezésre. – Az a helyzet, hogy nem véletlenül hívunk Mártír
Maddie-nek. Hajlamos vagy megbocsátani azoknak is, akik
nem érdemelnek megbocsátást. Vegyük például azt a Nina
nevű lányt a munkahelyeden. Soha nem szóltál Svennek, hogy
zaklat, és soha nem álltál ki magadért, nem szálltál szembe
vele. Hagytad, hogy Chase kutyát ajándékozzon neked, pedig
tudod, hogy a lakásod bérbeadója nem enged kisállatot.
Ráadásul allergiás is vagy rá.
– Csak egy kicsit – mormogtam, mert tudtam, hogy nem
téved.
– Szerény véleményem szerint azzal, hogy nagyon atalon
elveszíte ed az anyukádat, szó szerint mindenkitől elfogadást
vársz. Ezért húzod még ezt a dolgot Ethannel. Állj a sarkadra,
legyen benned egy kis tartás, és egyszerűen… mondj nemet
arra, ami nem felel meg neked. Akkor is, ha ez azt jelenti,
hogy mindkét fér től elbúcsúzol.
Ajkamat harapdáltam, eltűnődtem azon, amit mondo .
– Mindent egybevetve azonban… – folyta a, fejét oldalra
hajtva, elkomorulva. Zöld strandruhát viselt, ami tökéletesen
ille neonzöld hajához. – …nem hiszem, hogy Chase sürgősen
eltávolítandó lenne a szervezetedből. Egy utolsó hajrá az
ördöggel tökéletes recept arra, hogy kiverd a fejedből. Egy
nyári kaland. Működhet, de csak akkor, ha nem bonyolódsz
nagyon bele, úgy értem, érzelmileg. Szerinted képes vagy rá?
– Nem tudom – ismertem el. – Nem hiszem. De valahogy
mégis szeretném. Ez lenne Mártír Maddie emancipációja –
neve em. – Elhagyni a megtört, gyönyörű pasit, akinek
szüksége van rám.
Valami bizserge a bőröm ala . Elemi döntési vágy.
Ráírtam Ethanre, és kértem, hogy kedden este találkozzunk.
Amikor a lakásunkhoz értünk, és kinyito uk az ajtónkat,
hátrapillanto am, és elolvastam a pénteki szót, amit Layla
elfelejte levenni.
 Hiraeth: honvágy az o hon iránt, ahová nem lehet visszatérni,
vagy ami sohasem léteze .
A walesi szó egész délután velem maradt. Beszivárgo a
csontjaimba, mint a nyári napfény. Rémisztő világossággal
érte em meg.
Hiraeth.
O hon, ami sosem volt az én o honom, de ha az életem
múlna rajta, akkor sem tudnám megállni, hogy ne próbáljak
eljutni oda. Olyan hely, mi örökké hiányzo , bár sosem jártam
o .
Egy hely, ami az enyém, amit az o honomnak nevezhetek.

♦♦♦

Maddie: Hány nővel feküdtél le, mióta szakítottunk?

Chase: Komolyan kérdezed?
Maddie: Komolyan.
Chase: Hölgyeké az elsőbbség. Te hány férfivel?
Maddie: Nem. Te válaszolj.
Chase: Úgy érzem, ez nagyon kontraproduktív ahhoz,
amit el akarok érni.
Maddie: Konkrétan mit is?
Chase: Konkrétan azt, hogy a szád a farkamra cuppan,
és közben a fejed tetejét nézegetem, hogy nincsenek-e
ősz hajszálaid.
Maddie: Ami azt illeti, van már néhány. Anyám szerint
családi vonás.
Chase: Ha akarod, lesz nálam csipesz.
Chase: (Ma egész jó vagyok romantikában.)
Maddie: Kösz, de egy stresszlabdát sem bíznék rád.
Maddie: Ráadásul az ősz hajszálak teljesen
természetesek. És nem is fehérek, hanem szürkék.
Chase: Elfogadom a szürke hajszálaidat. Mind az ötven
árnyalatot.
Maddie: Ne húzd az időt. Válaszolj a kérdésre.
Chase: Négy.
Maddie: Hűűű.
Chase: Ha jól sejtem, ez nem jó hűűű.
Maddie: Helyes következtetés, Sherlock.
Chase: És te?
Maddie: Nulla.
Chase: Hűűű.
Maddie: Ha jól sejtem, ez jó hűűű.
Chase: Igen. Bár fogalmam sincs, hogyan sikerült
ellenállnod a harisnya-nyakkendő kombó bájának.
Maddie: Ethan pontosan olyan férfi, akibe bele akarok
szeretni.
Chase: Ebből is látszik, hogy igazi szerelemmel nem volt
még dolgod, Mad. Nem tudhatod előre, kibe szeretsz
bele.
Maddie: Te tényleg azt hiszed, hogy immunis vagy a
szerelemre?
Chase: Igen.
Maddie: Fejtsd ki ezt bővebben!
Chase: Igen, tényleg immunis vagyok a szerelemre.
Képtelen vagyok szerelembe esni. De ez nekem nem
probléma.
Maddie: Miért?
Chase: Láttam a szerelem nagyon csúnya oldalát is, és
ha a másik nemről van szó, már teljesen józan vagyok.
Maddie: Mesélj nekem Amberről!
Chase: Csak akkor, ha hétfőn eljössz velem az eljegyzési
fotózásra. Pár képet lőnek, és annyi.
Maddie: Le kell lőnöm az álvőlegényemet?
Chase: Ha. Ha. Ha. Igen vagy nem?
Maddie: Ez zsarolás.
Chase: Én inkább tárgyalásnak nevezném.
Maddie: Gyűlöllek.
Chase: Csak szeretnél gyűlölni.
Maddie: Mit csinálsz ma éjjel?
Chase: Föléd kerülök.
Maddie: Próbálkozz még egyszer.
Chase: Elmegyek portyázni, mert a hamarosan múlt
idővé váló ideiglenes barátnőm elutasít.
Maddie: Látom, semmit nem javultál. Megint meg
akarsz csalni.
Chase: Nem vagyunk kizárólagos kapcsolatban, ugye.
Folyton Ethan dokival csókolózol. Fogadni mernék, hogy
Ethan is megcsókol más nőket.
Maddie: Felejtsd el. Menj, érezd jól magadat, ahogy
jólesik. Remélem, elkapod a hápét.
Chase: A hápét?
Maddie: A herpeszt, szegény fiú.
Chase: A francba, hogy hiányoztál!
Maddie: Ami azt illeti, ezt Ray Donovantől loptam.
Chase: Na nem kell tovább csavargatni a kis (mintás?)
bugyidat izgatottságodban. A szüleim házában vagyok,
apámmal sakkozok. És vesztésre állok. Hála neked.
Maddie: Eper (re: a bugyiminta). Hogy érzi magát?
Chase: Jól (re: én, bugyi miatt). És nem jól (re: apám).
Maddie: Nagyon sajnálom. Semmit nem tudok mondani,
amivel javíthatnék a helyzeten, de folyton rád és a
családodra gondolok. Jövő héten együtt ebédelek Katie-
vel. Szeretném, ha tudnád, hogy mellette állok, segítek
neki.
Chase: Nem lehet tudni, mi lesz, hogyan lesz a vége.
Ma itt van velünk, de holnap… ki tudja?
Maddie: Amikor anyám megtudta, hogy rákos,
személyes leveleket kezdett írni nekem. Kis
anekdotákat a gyerekkoromról, arról, hogy milyen volt
anyának lenni. Mindketten nagyon szerettük a
virágokat. Mindig nagy izgalom volt, amikor elvitt az
üzletbe, és nagy esküvői megrendelést kaptunk. Amikor
először sikerült legyőznie a rákot, nem hagyott fel a
levélírással. Amikor megkérdeztem, miért, azt mondta,
nem fontos az ok. Az, hogy már nem rákos, nem jelenti
azt, hogy nem fog meghalni. És emlékeztetni akar, hogy
mindig szeretni fog. Azt hiszem, jó lenne elmondanod
apádnak, mit érzel most.
Chase: Milyen érzés volt? Úgy értem, utána.
Maddie: Úgy éreztem, hogy elárult. Folyton arra
gondoltam, hogyan volt képes ezt tenni velem, bár
ennek a gondolatnak semmi értelme nem volt. Tudtam,
nem ő választotta a betegséget. Úgy éreztem, hogy
kiraboltak, hogy megfosztottak valamitől. Becsaptak.
Elátkoztak. De aztán lassan talpra álltam. Te is helyre
fogsz jönni.
Chase: De mi van akkor, ha nem?
Maddie: Gondoskodni fogok arról, hogy helyrejöjj.
Chase: Nem engedem, hogy körülöttem fontoskodj, és
segíts.
Maddie: Nem fogok engedélyt kérni.
Chase: Tehát megmentesz, de dugni nem vagy hajlandó
velem?
Maddie: Pontosan.
Chase: Hétfőn. Hat órára ott leszek érted.
Maddie: Hétfőn.
Chase: Mad?
Maddie: Tessék?
Chase: Köszönöm.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Chase

Ugyanaz a fotóműterem volt.

Persze, hogy ugyanaz a kibaszo műterem.
Ipari loft a Broadwayn.
Nem lepődtem meg. Anyának egy asszisztense volt, Berta,
nagyjából nyolcvanéves (nem túlzás, nem hatásvadászat). Már
vagy három évtizede nyugdíjba kelle volna mennie, de Berta
özvegy volt, nem voltak gyerekei, és anya szerint a munka
legalább elfoglaltságot jelente neki. Bertának mély,
személyes kon iktusa volt a technológiával, és ha olyan
szolgáltatásra volt szükség, ami a család napi rutinját
meghaladta, a Yellow Pages volt a barátja. Ami azt jelente e,
hogy ezt a műtermet – Events4You – hívta fel az elmúlt egy
évszázadban minden családi fotózás esetén. I készültek az
eljegyzési képek, a karácsonyi lapok, a részvétnyilvánító
lapok, Taknyospo minden hivatalos fotója, a diplomaképem
és Katie himalája macskájának gyászfotói (erről soha többé
nem akarok beszélni; még mindig nem bocsáto am meg neki,
hogy mindenki idejét pazarolva igazi temetést rendeze a
macskadögnek).
Kinyito am az ajtót Madisonnak. Amikor eszembe juto ,
milyen körülmények közö és kivel voltam legutóbb ebben a
műteremben, veszélyesen közel voltam ahhoz, hogy
kirobbanjak a bőrömből, és a bolygó másik oldalán érjek
földet. Nem mintha a családom nem látogato volna el ide
később is, de én nem voltam hajlandó átlépni ezt a küszöböt,
mivel KIBASZOTTUL NEM VAGYOK MAZOCHISTA.
Azóta ez az első alkalom.
Madison belibbent az ajtón; minden mozdulata, mint ő
maga is, könnyed és vidám volt. Egész felsőtestével a pultnak
támaszkodo , úgy köszöntö e a recepcióst, mintha egész
életében ismerte volna. Rövid frizurája kissé lenő , néhány
tincs játékosan kiállt. Kibaszo meleg volt, és arra gondoltam,
vajon megnöveszti-e a haját, és ezzel lehetőség nyílik-e baszás
közben a belemarkolni.
Madison nevete valamin, amit a recepciós mondo , aztán
előhalászta a telefonját, és megmutato neki valamit.
Felismertem a recepcióst; ugyanaz a nő volt, aki évekkel
korábban fotózo engem. Az emlék úgy csapo le rám,
mintha kamion jö volna belém egy forgalmas
kereszteződésben. Egyszemélyes vállalkozás. Ez a nő akkor i
turbékolt nekem és (igazi) exmenyasszonyomnak – az
egyetemről alig kikerült két, ideges atalnak, akik azt a
végzetes döntést hozták, hogy összeházasodnak, mielő
igazán megismerhe ék volna egymást –, hogy mosolyogjunk
a fényképezőgép objektívjébe.
Nem fog felismerni téged. Fotós műterme van a Broadwayn. Több
száz emberrel találkozik nap mint nap. Némelyik feltűnően ronda,
némelyik feltűnően szép. A te arcod teljesen átlagos.
– Ó, szentséges ég! – A nő, aki Becky néven mutatkozo be,
feljebb tolta szemüvegét az orrán. Ötvenes éveiben járt,
sportos alkat, szürke, konzervatív ruhában; haja őszülő,
összhatásában olyan szürke, mint a ruhája. Annyi ékszer volt
rajta, hogy a súly elsüllyeszthe e volna a Titanicot. – Hát újra
i van, Mr. Black.
Ó, a szent baszás szerelméért…!
– Újra? – kérdezte Madison udvarias mosollyal. Tekintete
Becky és köztem pingpongozo . – Ez a második eljegyzési
fotózásod i ? – pontosíto a a kérdést, ahogy gyanúja
beigazolódni látszo .
Legszívesebben a seggén húztam volna ki Becky, Berta és
anyám beleit, és trendi sálat csinálta am volna belőlük. Nem
vetemedtem azonban arra, hogy testileg bántalmazzak nálam
háromszor idősebb nőket, kezembe ve em Mad kezét (már
harmadszor, vagyis ez kezd szokássá válni), és elengedtem a
megjegyzést a fülem melle .
– Ő melle em marad – jegyeztem meg.
– Ebben ne legyél olyan biztos – vágta rá Mad halkan.
 gy y g
– Dehogynem. Az előző lány – Becky a fejét ingatva
megkerülte a recepciós pultot, és bevezete minket a
műterembe –, ő nem volt Mr. Blackhez való. Tudtam, hogy
nem illenek össze. Érzékem van az ilyesmihez. – Megállt a
lámpákkal erősen megvilágíto fehér há érvászon elő . A
helyiség sötét felében fényképezőgép és támlátlan szék állt.
Becky bekapcsolta az állványra állíto fényképezőgépet,
hunyorogva beállíto a. – Egyáltalán nem lepődtem meg,
amikor az a lány egyszer csak mással jelent meg i eljegyzési
fotózásra. Önöknél nincs ilyen érzésem. Amikor besétál ide
egy pár, nem is kell beszélnem velük. Látom a testbeszédüket,
és abból meg tudom mondani, hogy működni fog-e a
kapcsolatuk, vagy nem. Sosem tévedek – jelente e ki,
manikűrözö körmével halántékát érintve. Udvarias a-
kibaszo -életbe-alig-várom-hogy-kijussunk-innen félmosolyt
villanto am rá. Lemondtam volna az egész fotózást, ha nem
azért csináltam volna, hogy egy ki mosolyt csaljak apa arcára.
Amikor anyám közölte, hogy eljegyzési fotózással
ajándékoz meg minket, eredetileg azt mondtam, hogy
köszönöm, nem kérem, de apa olyan csalódo nak tűnt, hogy
mégis kénytelen voltam igent mondani.
– És mit gondol a mi kapcsolatunkról? – kérdezte Mad, a
fehér há ér elő állva. Szürke blúz volt rajta, nyakán
gyöngysor, és egyenes, rózsaszín szoknya, amit nagyon
vágytam letépni a testéről.
– Önökön azt látom, hogy hosszú távú lesz a kapcsolat.
Boldogan élnek, míg meg nem halnak – mondta a nő, a
fényképezőgép mögö mosolyogva. Madison psssszt
pillantást vete rám. Szórakozta a Becky. Én azonban
egyáltalán nem találtam szórakoztatónak.
Becky heves kézmozdulatokkal jelezve utasíto minket,
hogy álljunk közelebb egymáshoz. Arra kért, hogy álljak
Madison mögé, és egyik kezemet tegyem a vállára. („Micsoda
magasságkülönbség! Hűűű!”) Aztán arra kért, hogy
szembefordulva mindkét kezemet tegyem a vállára, és nézzek
a szemébe. Giccsesebb volt, mint a popcorn, és testem minden
gúnyos idege pa anásig feszült, de eleget te em a kérésnek,
mert tudtam, hogy szüleim nagy örömet találnak a végtermék
nézegetésében, és folyton az járt az eszemben, amit Mad
mondo , hogy mutassam meg apámnak, mit érzek.
Mindent az utasításoknak megfelelően te ünk; fájdalmasan
mosolyogtunk az objektívbe, Becky pedig ka intgato .
Amikor kiderült, hogy a fotózás eltart egy ideig, Madison
beszélgetést kezdeményeze .
– Szóval. I vagy… megint, ugye? – kérdezte feszes
mosollyal, foga fehérjét kimutatva.
– Hajoljon közelebb, és csókolja meg a menyasszonyát, Mr.
Black! – kiálto Becky a fotómasina mögül. Megte em.
Ajkaimat Madison almaarcához nyomtam. Amikor
egymáshoz értünk, valami nagyon szokatlan izgalomérzés
cikázo közö ünk. Mintha a teste megduzzadt volna a
karomban, mintha kerekebb, éle elibb és szexibb lenne.
– Ejtsd a témát! – súgtam a bőrére.
– Azt mondtad, mesélsz nekem Amberről, ha eljövök veled
erre a fotózásra. Szóval ki vele! – sziszegte ragyogó mosollyal.
– Madison! Forduljon meg! Ölelje meg a vőlegényét!
Igazán. Nem, nem, ez így nem jó. Úgy néz ki, mintha valami
sportban akarná lebirkózni – folyta a kommentárjait Becky.
Mad megfordult, átölelt, arcát a szívem fölé helyezte. Feje
tetejét néztem, és tényleg volt két ősz hajszála. Kiragyogtak a
barna hajkoronából.
– Ideges vagy? – kérdezte súgva.
– Nem – mordultam.
– A szívverésed a plafonon van.
– Kávé.
– Mikor i ál?
Talán délben. De természetes, hogy felgyorsult a
szívverésem, különösen, amikor ilyen gyönyörű nő simul
hozzám.
– Nem sokkal az elő , hogy felve elek. Két csésze jó kávét.
– Hazudsz – mondta, és ingemen át éreztem, hogy
mosolyog. – Szóval, Amber.
Legszívesebben a zsebembe dugtam volna kicsi testét, és
ráhúztam volna a cipzárt. Egyszerűen dühítő tud lenni.
– Mr. Black! Viszonozza az ölelést! Nem emlékszem, hogy
az első alkalommal ilyen merev le volna.
 – Ezt nyilván nem akarja többször hangoztatni, éppen a
kapcsolatom védelmében – gyelmezte em hangosan.
Legyinte .
– Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy tapintatos legyek.
– Én pedig túl forrófejű vagyok ahhoz, hogy ilyen
beszélgetést tudjak folytatni tömény szesz nélkül – mordultam
fel. Madison nevete . Átöleltem, ajkam haját érinte e. Illata:
virág, kókusz és a végzetem lehetősége. Sürgősen újra kell
gondolnom ezt a tegyünk-úgy-mintha-igazán-együ -járnánk
ötletet, mielő belemenne.
– Tehát. Amber és te együ jártatok – szólalt meg; meleg
lehelete mellkasomat csiklandozta.
– Amber a menyasszonyom volt – igazíto am ki.
– Ki innen! – Ütni kezde , döbbenten néze rám.
– Madison! A műtermemben nincs verekedés! Ezért nem
tűröm, hogy a párok igyanak a fotózás elő . Nagyon el
tudnak fajulni a dolgok – kiálto fel Becky, azzal leve e a
fényképezőgépet az állványról, közelebb jö , körülö ünk
járkált. – Súgjon kedves szavakat a menyasszonya fülébe, Mr.
Black!
Madison füléhez illeszte em ajkamat; éreztem, hogy remeg
a karomban.
– Friss diplomások voltunk, Amber akkor egészen más volt.
Szép, természetes, normális. Akár hiszed, akár nem, akkor
nem volt még teljesen felszínes. Pár órára együ jártunk, és
vitákban valahogy mindig ugyanarra az oldalra kerültünk.
Bár visszatekintve azt hiszem, ha azt javasoltam volna, hogy a
csecsemők vízbe fojtása jó fogamzásgátló eszköz, azzal is
egyetérte volna. Teljes ösztöndíjat kapo , és mindenáron
férjhez akart menni. Elérte – mondtam keserű nevetéssel.
– Megcsalt?
Madison körül sisterge a levegő; harag és meglepetés, és
öröm volt benne… És bassza, bassza, bassza meg az élet, miért
van az, hogy körülö e minden olyan kibaszo ul kifejező?
Legszívesebben lehajoltam volna, és addig haraptam volna
alsó ajkát, amíg csak nyöszörögni tud, de gyanítom, a szüleim
nem ezért kértek rendes eljegyzési fotókat.
– Nem volt tudomásom róla – feleltem, és hüvelykujjammal
végigsimíto am az arcát, mert tudtam, annyira leköti a
beszélgetésünk, hogy nem fogja eltolni magától a kezemet.
– Akkor mi történt?
– Egy kicsit elgondolkodtam, hogy mit is akarok kezdeni az
életemmel. Julian akkor már kiforro személyiség volt. Azzal
hencege , hogy ő lesz a Black & Co. következő ügyvezető
igazgatója. Azt mondta, őt erre a munkára nevelték, erre a
munkára készíte ék fel. Julian és Amber közel kerültek
egymáshoz. Én pedig eltávolodtam tőlük.
Ujjamat alsó ajkán húztam végig. Hagyta. Tovább
beszéltem, de gondolataim már messze jártak a Julian-és-
Amber sztoritól.
– Soha egy szóval sem mondtam ellent ennek a leendő-
ügyvezető szövegnek. Amber pedig a tápláléklánc csúcsára
akart kerülni. Azt kérdezte tőlem, tudom-e garantálni neki,
hogy én leszek a CEO. Tudom-e garantálni, hogy azt a
luxuséletet élheti-e, amire vágyo . Azt mondtam, hogy ezt
nem tudom garantálni. Azt is mondtam neki, hogy tanár
akarok lenni. Julian elhite e vele, hogy ő a főnök.
– Ő volt a főnök? És ő a főnök? – kérdezte olyan éles
tekinte el, hogy azt hi em, felnyársal.
Fejemet ráztam.
– És tényleg tanár akartál lenni?
Meglepe ség és vidámság volt a hangjában. Nem
hibázta am.
Vállat vontam.
– Megfordult a fejemben a gondolat, körülbelül fél percig.
Akkoriban enyhe fokú idealizmusban szenvedtem. Amber
bonto a fel az eljegyzésünket. Én megengedtem magamnak
pár hónap szabadságot. A világban utazga am. Mire
visszajö em, kialakult bennem az elhatározás, hogy a Black &
Co. lesz a munkahelyem. Rájö em, hogy nem a tanárkodás a
hivatásom. Akkorra Amber már Julian jegyese volt, és
előrehalado terhes Clementine-nel. A szüleim belehaltak
volna, ha a nevelt uknak házasságon kívül születik gyereke,
ezért amint visszatértem az Államokba, Julian és Amber
összeházasodo .
Lá am rajta, hogy fejben számol. Homlokát ráncolta.
 – A terhesség. Elég kevés idő telt el közted és Julian közö .
Bólinto am.
– Ezért mondtam, hogy nem tudom, megcsalt-e.
– Sosem kérdezted meg tőle?
– Nem akartam tudni a választ. Julian a testvérem volt, és
mindig közel álltunk egymáshoz. Elengedtem a dolgot, de
a ól kezdve nem hiszek a szerelmi házasság elméletében.
– O voltál az esküvőjükön? – kérdezte halkan. Látszo
rajta, hogy nagyon sajnál engem, és legszívesebben pofon
vágtam volna magamat. Mert az Amber ügy igazán nem
számíto nekem. Régi, lezárt történet, semmi több. Az Amber-
Julian ütésnek akkorra már csak halvány hege maradt.
– Én voltam a vőlegény tanúja – feleltem vigyorogva. – Így
muta am meg nekik, hogy nagyjából baszok rájuk.
– Mr. Black! Miss Goldbloom! Megtennék, hogy rám is
gyelnek? – kiálto Becky a há érből, és ekkor kissé
megkésve észleltem, hogy a beszélgetés utolsó, legalább tíz
másodpercében nagyon közel volt egymáshoz az ajkunk.
Elhúzódtam, éreztem, hogy elpirulok, mint egy iskolás ú,
akit éppen maszturbáláson kaptak. Madison a cipője orrát
bámulta, és arca céklavörös le .
– Azt mondtam, hogy édes semmiségeket súgjanak
egymásnak – ismételte magát Becky szigorú hangon. – A
személyközi vonzalom publikus kinyilvánítását tartogassák a
nászútjukra. Jut eszembe: hova mennek nászútra?
– Máltára – felelte Madison.
– Fidzsire – feleltem én ugyanakkor.
Egymásra néztünk. Alig tudtam megállni, hogy ne
mosolyogjak.
– Máltára?
– Végig akarom járni a Trónok harca-túrát. Tudod, ahol a
forgatás nagy része zajlo . Fidzsi?
– Igen, én is le akarok barnulni, jól berúgni és beléd
nyomulni a fövenyen.
– Ó, szentséges ég! – sóhajto Becky, és úgy néze ki, mint
aki menten elájul. – Koncentráljanak! Azt mondtam, édes
semmiségeket mondjanak egymásnak. Nem obszcén
semmiségeket. Kedvesség, nem disznóság.
 Visszahajoltam Mad füléhez. Az volt a helyzet Madisonnal
és velem, hogy a testünk mintha teljes szinkronban le volna
egymással. Megint megfordult, hozzám simult, feneke
erekciómhoz feszült, és káromkodtam magamban, próbáltam
nyugtatni magamat, orron át lélegeztem, és szomorú dolgokra
gondoltam, nehogy hozzá dörzsölőzködjek.
Mélyszegénységben élő gyerekek.
Klímaváltozás.
Éhező medvék.
Apa.
Az utolsó gondolat hato . Becky visszatért helyére, a fehér
vászonra irányíto fényes lámpák mögé, és az árnyékból
ka intgato .
– Szóval Amber tört meg téged – súgta Mad.
– Azt hiszem, már meg voltam törve, de igen, kifejeze en ő
volt az utolsó kalapácsütés, ő törte össze testem utolsó
hősszerelmes porcikáját.
– Gyűlölöm – jelente e ki Mad.
Én nem gyűlöltem. Semmit nem éreztem
exmenyasszonyom iránt, akivel egyetemi éveim nagy részét
együ töltö em. Muszáj volt valamit tennem, hogy elvegyem
az Amber téma élét. Sem róla, sem Julianről nem akartam
beszélni. Nem is az elszenvede szívfájdalom mia esküdtem
meg, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Az ok az volt,
ami utána következe . Kínos. A pletykacunami. A
megaláztatás.
Szegény Chase-t dobták.
Sosem volt olyan szorgalmas és törekvő, mint Julian.
Azt mondják, Amber kénytelen volt Chase testvérével összejönni,
mert teherbe ejte e, még amikor Chase jegyese volt.
Lehet, hogy nem is Chase talált be a-tudod-hova.
Lehet, hogy Chase csalta meg előbb. Amber csak azt te e, ami a
legjobb volt neki.
Amikor Julian bocsánatot kért, megbocsáto am neki. Ő volt
az idősebb ke őnk közül, felnéztem rá, és elhatároztam, hogy
átsiklom az ügy fele , és rendbe hozom köztünk a dolgokat.
Amberrel volt elrendeznivalóm. A szerelem állhatatlansága,
illetve amit szerelemnek gondoltam, rossz irányba vi . Úgy
rajongtam Amberért, mint tizenhárom éves kamasz úk a
világ legnagyobb popdíváiért. Jól néze ki, jó életre vágyo ,
nekem pedig megvolt a lehetőségem és képességem, hogy
kirángassam a kisvárosi létből, és olyan nagyvilági életet adjak
neki, amit mindig is akart. Rövid ideig gyakoroltuk a
leggyakrabban b-betűs szóval leírt cselekvést Amberrel, aztán
kiderült rólam, hogy nem igazán rajongok azért, hogy
beengedjek valakit az életembe, különösen akkor nem, ha
fennáll a reális veszélye, hogy az a valaki ahogy jö , ki is lép
az életemből. Ambernek elég volt egy halvány utalás arra,
hogy a ló, amire fogado , nem nyeri meg a versenyt, hogy
Julian nálam előbb éri el a CEO pozíció célszalagját, és máris
faképnél hagyo .
Apa betegsége keserű emlékeztető volt arra, hogy a
szerelem nincs nálam az étlapon.
Szerelem = fájdalom.
Fájdalom = szenvedés.
Szenvedés = nem ma, Sátán. Nem ma.
Madison füléhez nyomtam a számat. Egyenesen a
fényképezőgépbe néze , még mosolygo , de az én
nézőpontomból, ötszáz méterrel fölö e (tényleg nagyon kicsi
volt), a szemében lá am az örökkévalóságig i maradás
re enetét.
– Nagyon piszkos dolgokat szeretnék művelni veled.
Megremege , mire én mosolyogtam, és fogaimat
végighúztam fülcimpájának peremén.
– A zuhany ala – folyta am. – A zuhanypadomon
ülhetnél, miközben a lábad közö a nyelvemmel…
– Istenem… – halk sóhajjal hunyta le szemét. – Az olyan…
higiénikus.
Egyszerre neve ünk fel, mire Becky megszido minket.
– Túl sok fog látszik. Kérem, viselkedjenek visszafogo an,
elegánsan.
Madison arcát néztem, látni akartam, mi lesz a következő
lépés.
– Szóval ha te leszel a CEO, akkor Amber megpróbál majd
visszahódítani téged? – te e fel a kérdést Mad.
 – Nem tudom.
– És meg akarod tudni?
– Nem igazán.
– Julian tudja, hogy Amber megpróbálhat kikezdeni veled?
Újabb vállvonás.
– Ha tudja is, nem érdekli.
– Miért?
– Mert soha nem Amber volt a végjátéka. Amber
mellékszereplő volt egy bonyolultabb sakkjátszmában, és nem
is tudtam, hogy én vagyok az egyik játékos. Julian
megerősítést akart, hogy jobb, mint én. Inkább Ronan a, mint
én. CEO akar lenni. Ő akar a klán legblackebb Blackje lenni.
– Akkor miért csinálta Amber? Miért választo a Juliant? Te
sokkal…
Hirtelen elhallgato .
– Ellenállhatatlanabb vagyok? – segíte em ki.
– Azt akartam mondani, hogy tolerálhatóbb vagy. De néha
ez is túlzo an nagylelkű megállapításnak tűnik. Tudod, Julian
szerintem olyan, mint egy menyét.
Nem te em megjegyzést. Becky szólt, hogy készen
vagyunk, mire elengedtem Madisont, és egy lépést hátráltam,
mintha forró lenne. Mad azonban még a pillanat hatása ala
volt, és olyan gyámoltalan pillantással néze rám, amit ki nem
állha am.
– Nagyon igazságtalannak tűnik, hogy azért nem akarsz
szerelmes lenni, azért nem akarsz elköteleződni, azért nem
akarsz gyerekeket… mert véred és unokabátyád ellopta a
menyasszonyodat. Nem minden nőt érdekel a pénz és a rang.
– Soha ne mondd, hogy soha. Semmire – feleltem komor
mosollyal. Folytatni akarta ezt a beszélgetést, de elindultam
Becky után a recepcióhoz, mert úgy döntö em, hogy véget
vetek a témának. Semmire nem vágytam jobban, mint arra,
hogy elmeneküljek a zöld peremű mogyoróbarna szempár
szúrós nézése elől. Mad követe . Nem volt hajlandó ejteni a
témát.
– Ennyi volt? Neked ennyi elég? Egyetlen rossz tapasztalat
a szerelemmel?
– Igen.
 – De hiszen ez gyávaság. Ez olyan, mint megtagadni
minden szénhidrátot, mert e él egy szelet pizzát, ami nem
ízle .
– Nem is szeretem a pizzát – feleltem könnyed hangon.
Technikai értelemben ez igaz volt. Nem szere em, amit a
pizza művelt hasam nehezen megszerze feszességével, és
nem mostanában terveztem pizzát enni.
– Ez egyenesen istenkáromlás! – kiálto fel Madison
mögö em, és bár nagyon igyekeze , nem sikerült lépést
tartania velem. – És tényleg ennyi? Élethosszig magányra
ítélted magadat emia ?
Figyelt egyáltalán a történetemre? Sok embert ismer, akitől
a testvére ve e el a menyasszonyát?
– Nem ítéltem magamat magányra, és nem is vagyok
magányos – igazíto am ki. – Vannak nők, akiket kedvemre
dughatok, és nagyszerű családom, akiket szeretek, kivéve a
nagy út és a nejét.
– De ha nem leszel szerelmes, akkor a rossz úk nyertek –
forszírozta Madison.
– Igazán? – Hirtelen hátrafordultam, gúnyos pillantással
néztem rá. – Mert kibaszo ul nem úgy néz ki, mintha ők
állnának nyerésre. Legnagyobb megelégedésemre elég
nyomorultul néznek ki.
Csend volt. Ha nem ismertem volna jobban, azt gondoltam
volna, hogy Mad a sírás határán van. De ez nem lehet igaz.
Miért törődne ezzel?
– Megnöveszted a hajadat? – kérdeztem, hirtelen témát
váltva.
– Nem tudom. – Meglepe en pislogo . – Talán.
– Röviden szeretem.
– Észben tartom.
– Igazán?
– Nem – vágta rá szenvtelenül.
A recepciónál maradtam egy kis ideig, végignéztem a
képeket Beckyvel, csak hogy egy kicsit távolabb legyek
Madisontól. Amikor a pulzusom már nem lüktete a
szemhéjamon, kimentem Madisonhoz a műterem elé. Há al
állt nekem. Idegesnek tűnt, talpán hintázo , két karját hasán
keresztezte. Néztem, de nem adtam tudtára, hogy a közelében
vagyok. Előve e a telefonját, írni kezde valakinek. A
gyerekdokipasinak? A gondola ól, hogy Mad találkozik vele,
hogy örtöl vele, miután velem eljegyzési-fotózkodo , gyilkos
hangulatba hozo . Előreléptem, megérinte em a vállát.
– Mit szólnál ahhoz, ha harapnánk valamit?
Hátrafordult, meglepe en felszisszent, mintha olyasmin
kaptam volna rajta, amit nem le volna szabad csinálnia. És
többnyire olyannak is tűnt. Nem mintha bármivel is tartozna
nekem, de amióta ez az áleljegyzés dolog elkezdődö , nem
találkozga am másokkal. Nem is lá am értelmét. Egyszerűen
nem volt kedvem valakivel elölről kezdeni az egészet, amikor
i van Mad. Minden energiámat arra fordíto am, hogy újra az
ágyamba csábítsam.
És alig csókoltam meg.
Javítanom kell a pozíciómon. Nagyon gyorsan.
– Van egy kis maradékom o hon – felelte udvarias
mosollyal. – Nem akarok pazarolni.
Komoran néztem rá.
– Ez visszautasításnak tűnik.
Felsóhajto , fáradtan dörzsölte a szemét.
– Nézd, Chase, nagyon rendes ember vagy, de…
– Nem vagyok az – vágtam a szavába. Megingo .
– Ez igaz. De nagyon jó parti vagy. Nem a pénzed és a
helyzeted mia , hanem mert szellemes vagy, okos, vicces,
és… igen, úgy nézel ki, mintha olyan orgián fogantál volna,
ahol jelen volt minden görög isten, Chris Hemsworth és James
Dean.
– Köszönöm ezt a szemléletes képet, amit képtelen leszek
kitörölni emlékezetemből. Jut eszembe: ki volt a teherbeejtő?
Pislogo rám.
– Melyik görög isten?
– Ó… Chris. Szerintem a görög istennők hasából is
kibeszélné a bébiisteneket.
Csend. Emberek haladtak el melle ünk a forgalmas járdán.
Én voltam az idióta, akit gyűlöltem, aki elállja mások útját.
– Akárhogy is… – homlokát dörzsölte – …nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy te nagyon jó parti vagy, és nem jó ötlet
veled időzni, mert nem akarom, hogy megint érzéseim
legyenek irántad, oké? Szóval sajnálom, de nem akarok az ál-
igazi barátnőd lenni. A menyasszonyod sem. Semmi. Viszlát,
Chase!
Sarkon fordult, elindult a metró felé. Összeütközö egy
üzletemberrel. A fér káromkodo . Mártír Maddie bocsánatot
kért.
– Várj! – Utánasie em, kezemet a derekára csúszta am.
Eszembe juto , hogy még soha nem futo am nő után. Mindig
a nők futo ak utánam. Egészen mostanáig. Madisonig.
Megállt, sarkon fordult, fáradt tekinte el néze rám. Szeme
tágra nyílt, ezer érzés vibrált benne. Nem tudtam volna
megmondani, mit érez. Fájdalmat? Bizonytalanságot?
Akármit, de e ől az akármitől pocsékul éreztem magamat.
– Ha egy kicsit is fontos vagyok neked – mondta lassan,
zihálva – …akkor ne üldözz engem. Engedd, hadd éljem a
saját életemet. Engedd, hogy túltegyem magamat rajtad.
Összezavarsz, feldühítesz, és jó érzéssel töltesz el… egyszerre.
Olyan érzelmeket keltesz bennem, amiket nem szabad
éreznem, és nagyon szeretnék továbblépni. Ethant akarom
akarni. Legalább egyikünk találja meg a boldogságot. Mert
olyan fájdalmasan nyilvánvaló, hogy te nem is akarod keresni.
Ekkor már határozo an könnyek csillogtak a szemében.
Feszengve nyeldekeltem. Laza erkölcseim és még lazább
elveim ellenére nem tekinte em magamat fekete öves
faszfejnek. Mindig egészen pontosan tisztáztam a nőkkel,
hányadán állnak velem (úgy tűnik, ebben Madison a kivétel).
Soha nem ígértem semmit, amit nem voltam hajlandó
megadni nekik. Maddie pedig nyilvánvalóan nem érte egyet
a személyének szóló ajánlatommal. Ami azt jelenti, hogy
tényleg ideje elengedni.
Egy lépést hátráltam. Aztán még egyet, de még mindig a
szemébe néztem. A világ összement körülö e, elmosódtak a
kép szélei, mint egy kifakult fotón.
Fordulj már meg, és indulj, te idióta!
Mégis csak álltam, vártam, hogy ő tegye meg az első lépést.
Vártam, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát.
– Talán egy másik életben – mondta Mad szomorú
mosollyal. Csillogo a szeme.
– Mindenképpen – feleltem komoran.
Megfordult, eltűnt a metróbejáratban. Tíz percig álltam o ,
aztán sarkon fordultam, és három háztömbnyit gyalogoltam,
mire találtam egy kukákkal teli sikátort, ahol egyedül
lehe em. A falnak dőltem, homlokomat a vörös téglákhoz
támaszto am, és fél óráig álltam o ; vártam, hogy
szívverésem csillapodjon.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Maddie

A következő hét hosszú percekkel vánszorgo . Trópusi hőség

volt. Mintha a városban minden nyúlós, ragadós masszává
vált volna. A beton. Az épületek. Az emberek. Mint Salvador
Dalí híres, Az emlékezet állandósága című festményén, amin az
olvadó órák vannak.
Tik, tak.
Tik, tak.
Mindig ilyen sekélyes érzés volt az élet?
Szándékosan elfeledkeztem az azáleákról. A Chase-szel
kötö fogadásról. Magamról.
Belevete em magamat a munkába, mindenü vázlatokat
rajzoltam, ahol csak lehete . Munkába menet és munkából
jövet a metrón. A peronon. É ermekben. Ebédszünetekben.
Lefekvés elő . A munka valósággal felemészte .
Rajzoltam, radíroztam, újrakezdtem, és sírtam az Álom
Esküvői Ruha tervei fele , mert ez nem egyszerű esküvői
ruha volt, hanem az én tervem. És persze sok-sok esküvői
ruhát terveztem már, de mindig voltak kristálytisztán
lefektete szabályok.
Ezen a tavaszon a zsákruhákra helyezzük a hangsúlyt.
Ez a tél a báli ruhákról szól.
A csipkekollekció sellőstílusú legyen.
Ezú al azonban nem voltak szabályok. Csak én és a
gondolataimban kavargó káosz. Ez a végjáték. Kate Middleton
az esküvője napján, plusz Grace Kelly a hintójában, plusz
Audrey Hepburn jellegzetes Balmain ruhájában.
Mindent megte em, hogy ne gondoljak Chase-re. Hosszabb
sétákra vi em Daisyt, néztem, mit művel Frankkel. Mindig
kötelességtudóan elolvastam a nap szavát Layla ajtaján,
megerősítő jeleket kerestem arra, hogy megalapozatlan az a
kellemetlen érzés, miszerint éppen szörnyű hibát követek el.
Chase melle akartam állni, segíteni ezekben a nehéz időkben.
Ahogy Katie-t, Lorit és Clementine-t is.
Listát készíte em Layla kifüggeszte szavairól, hátha
valami jelentést találok bennük.
Hétfő: megbánás.
Kedd: megkönnyebbülés.
Szerda: csokoládé (ami, bevallom, nagy szerepet játszo az
életemben egész héten, amikor megpróbáltam elfelejteni
Chase-t).
A csütörtöki szó: gyáva.
Elhatároztam, hogy ma nem nézem meg a szót. Úgy hetven
százalékig biztos voltam abban, hogy Layla átment passzív-
agresszívbe azok után, hogy elmondtam neki, az esküvői
fotózás után elmenekültem Chase-től, o hagytam egyedül.
Értetlenül, zavartan szemlélte viselkedésemet.
A tudatomat kitöltő Chase-séget azzal akartam eltüntetni,
hogy többször is randira mentem Ethannel. Hálás voltam a
gyelemelvonásért. Végtelenül türelmes volt, kedves, és sok
érdekes történetet mesélt a munkájáról, a pácienseiről és
ezú al arról is, hogy milyen volt Afrikában önkéntes
orvosnak lenni. Kedden moziba mentünk, háborús lmet
néztünk. A következő estén egy kocsmába vi , a barátaival
találkoztunk. Ma estére egy thai é erembe beszéltünk meg
találkozót, és úgy terveztük, hogy utána feljövünk hozzám
egy pohár borra.
A bor szexet jelent, szexre pedig még nem álltam készen
Ethannel, mivel tudatomat szinte teljes egészében Chase
töltö e be. Szere em volna mégis belemenni, és percről percre
gyelni, hogyan alakul. Lehet, hogy lesz kedvem. Lehet, hogy
a bor egy kicsit oldja a szorongásomat, és lefekszünk, és
rájövök, hogy ez volt az, amire szükségem volt… esély, hogy
édes ke esben legyek Ethannel, és érezzem a kötődést.
Akkor miért re egek annyira a ól, hogy Ethan feljöjjön a
lakásomba? Miért érzem úgy magamat, mintha a halálsoron lennék?
Ethan és én a lakásom felé sétáltunk. Közben részletesen
meséltem neki az esküvői projektről.
– Hosszú uszálya lesz, és szívalakú dekoltázsban,
pliszírozo felsőben gondolkodom, ami Viktória-korabeli
fűzőre emlékeztet. Ó, Ethan! Olyan gyönyörű lesz… –
áradoztam, és észreve em, hogy megtorpan melle em. Én is
megálltam, a lépcső felé pillanto am.
Ez nem lehet.
De pontosan azt lá am, amit az első estén, amikor Chase
várt a ház elő , és ráve , hogy vegyek részt az álmenyasszony
tervében.
– Azt hi em… – szólalt meg Ethan.
Erősen ráztam a fejemet, mintha le volna benne valami,
amitől mindenáron meg akartam szabadulni. Mert volt
valami.
– Jól gondoltad. Megmondtam neki, hogy vonuljon vissza.
Bízd csak rám.
Határozo léptekkel egyenesen az ajtómhoz mentem;
éreztem, hogy gyomrom mélyén forró harag kavarog, egyre
duzzad, torkom felé nyomul. Egész testem bizserge a dühtől.
Hogyan képes erre? Hogyan tehe e ezt megint velem? Nem
mondtam meg neki egészen világosan? Nem akarom látni.
Egészen odáig elmentem, hogy bevallo am neki, vannak
bizonyos érzéseim iránta, csak azért, hogy e ől elriadjon és
távolságot tartson tőlem. Van annál megalázóbb, mint
beismerni, hogy viszonzatlan érzéseink vannak valaki iránt?
Nem ez az alapja minden szerelmes versnek, dalnak és
epekedő műalkotásnak a világegyetemben?
Mennyire önző már?
– Mi ütö beléd? Mit keresel i ? – kérdeztem magas, éles
hangon, a hisztéria határán lavírozva. Chase a lépcsőn ült,
fölö e álltam. – Világosan megmondtam neked, hogy hagyj
engem békén. Mi bajod van?
Észreve em, hogy dühömben kimuta am a fogam fehérjét.
Chase ekkor felnéze a telefonjából. Verbális támadásom
riaszto a fel. Megdermedtem.
Egészen máshogyan néze ki. Zilált volt, kimerült és…
megtört.
Megtörtsége tört meg engem. Jól ismertem ezt a nézést.
Apám volt ilyen egy egész évig, amikor anyám haldoklo . Ez
a kép örökre beége a szívembe. Olyan ember reménytelen
nézése, akit a sors térdre kényszeríte .
Önvédelmi pajzsom lehullo , lábam elő csörrent a
betonon.
– Mi történt? – Leguggoltam, hogy egy szinten legyünk,
térdére könyököltem. Remegő ujjaimmal érinte em arcát,
emeltem fel fejét.
– Hol van?
– Kórházban.
Nem voltam biztos abban, hogy lélegzek. Észre sem ve em
magamat.
– Chase… Miért nem vagy vele?
Fejét inga a.
– Nem tudom.
– Akarod, hogy veled menjek?
Szemem sarkából lá am, hogy Ethan nem messze áll, mint
egy magányos gyertya: hosszú, gyújtatlan. Nézte a jelenetet.
Megrémíte . Megrémíte , mennyire nem érdekel, mit gondol,
mit érez abban a pillanatban. Csak Chase számíto , senki más.
Ez volt az első alkalom, amikor tudatosult bennem, hogy a
Mártír Maddie szerep tarthatatlan, de azzal talán ki tudok
békülni, hogy jó barátja legyek azoknak, akiket nagyra tartok.
Senki érzéseit nem tudom megvédeni.
De sárkányt is ölnék azokért, akiket a szívembe fogadtam.
– El kell mennünk meglátogatni. Rendben? – Chase arcát
simoga am. Mintha bólinto volna. Előve em a telefonomat,
Ubert hívtam, beírtam a kórház nevét. Ezután Ethan felé
fordultam. – Nagyon sajnálom.
Lehajto a a fejét.
– Remélem, hamarosan jobban lesz.
– Köszönöm – súgtam. Chase annyira maga ala volt, hogy
észre sem ve e Ethant. Úgy kelle betuszkolnom az Uberbe.
A sofőr baseballsapkát és kapucnis felsőt viselt; uno képpel
próbált beszélgetést kezdeményezni a politikáról és a
forgalomról.
– A barátod nagyon odavan – jegyezte meg végül. – Túl
sokat ivo ? – kérdezte, és szigorú tekintetet vete rám a
visszapillantó tükörből. – Nem akarok hányást a hátsó ülésen.
– Nincs semmi baja. Rendben van – vágtam rá.
– Te is rendben vagy – vigyorgo a sofőr.
– Felfüstölöm a szemedet, mint a marhaszegyet, ha még
egyszer szemet mersz vetni rá – mordult fel Chase.
Amióta beültünk a kocsiba, ekkor szólalt meg először.
– Ember, neked féltékenységi gondjaid vannak – jegyezte
meg a sofőr.
– Nehéz napunk van – csa ant a hangom. Már nem
akartam az udvarias, gyelmes Mártír Maddie lenni. –
Megtenné azt a szívességet nekünk, hogy inkább hallgat?
– Persze, persze.
– És ne is nézzen a hölgyre – gyelmezte e Chase megint,
mint egy sebze vad. – Ne is szuszogjon rá.
– Hallo a, mit mondo . Ugyanezt mondanám – mondtam
a sofőrnek. Kitörtem kellemes csigaházamból.
A sofőr a fejét inga a.
– Jesszus!

♦♦♦

Katie és Lori már Ronan kórházi szobájában voltak. Jobb

napokat láto , pasztellkék kanapén üldögéltek. A fertőtlenítő-
szag, az éles, kegyetlen neonfény és morbid öregség áradt a
falakból. Rosszul voltam tőle. Anya halála óta nem jártam
kórházban.
Megöleltem Lorit és Katie-t. Chase leroskadt eszméletlen
apja ágya mellé, az odakészíte székre. Behunyta a szemét,
orrán át lélegze .
– Szívrohama volt – mondta Lori, és végigsimíto Ronan
dús ősz haján. – Az orvosok azt mondják, a szívroham nem
volt jelentős, de a szervezete nem bírta a terhelést. A szervei
egyenként mondták fel a szolgálatot. Most stabil az állapota,
de még nincs túl a veszélyen. Grant úton van.
Chase nem reagált. Mintha nem is le volna teljesen
közö ünk. Kiosontam a szobából kávét és valami
harapnivalót keresni. Arra gondoltam, Chase talán azt
szeretné, hogy ne legyek melle e, amikor erre a hírre reagál.
 Az automata gombjait nyomoga am, amikor Katie jelent
meg melle em. Két kezét mellkasán fogta össze. Flanel
pizsama volt rajta, és drága kabát. Csak ekkor éreztem, milyen
hideg van a kórházban.
– Nem aludt. Chase.
Úgy te em, mintha csak a gépre gyelnék. A pereces
zacskó nem akart kijönni. Megakadt az üveglap és a fémkerék
közö . Rázni próbáltam, de alig mozdult.
– Bassza meg! – szaladt ki a számon. Halkan. De akkor is.
Nem szoktam káromkodni. Soha. Katie összerezzent.
– Azt hiszem, egy hete nem aludta ki magát. Nem tudom,
hogy csak apa mia van-e.
Vajon ezzel arra utal, amire gondolok? Az nem lehet.
Rájö em, hogy Katie tudja, Chase és én nem vagyunk igazán
együ . Elmeséltem neki a megcsaló ex történetet. De miért
mondja el nekem, hogy Chase-nek alvásgondja van, ha nem
tudja konkrétan és cáfolhatatlanul, hogy Chase és én nem
voltunk kapcsolatban a héten. A nyilvánvaló ok, hogy azért,
mert tényleg alvásgondjai vannak, eszembe sem juto .
– Gyűlölöm, hogy ezt kell átélnie. Gyűlölöm, hogy ezt kell
átélnetek – mondtam, és megint belerúgtam a gépbe. Újabb
szitkot nyeltem le, amikor kiderült, hogy a lábujjaim sokkal
kevésbé bírták a rúgást, mint a gép. A francba!
– Igen – tűnődö Katie. Közelről gyelt. – Azt hi em,
tudod. Mivel jegyesek vagytok. Mert jegyesek vagytok, ugye?
Hirtelen felé fordíto am a fejemet; rájö em, mi ez.
Szembesítés. Mivel tudtam, hogy Katie nagyon nem szereti
az ilyesmit, azt is tudtam, mi forog kockán.
– Ó! – Mosolyt színleltem. – Még megtarto am a
lakásomat. Egész héten o hon voltam, és egy új, fontos
projekten dolgoztam.
– Szóval az a megcsalástörténet…
– Jobb lenne, ha elfelejtenéd – vágtam a szavába. Nagyon
fájt a gondolat, hogy Katie esetleg rájön Chase titkára. Hogy
egyáltalán valaki rájön. – Felejtsd el, Katie. Szeretem a
bátyádat. Együ vagyunk.
Már nem éreztem hazugságnak. Egyik mondatomat sem.
És ez megrémíte .
 g
Nyugtalan voltam. Majdnem erőszakos. Az automata két
oldalára nyomtam a kezemet, és teljes erőből rázni kezdtem.
Felüvöltö em. Ez az üvöltés azóta a torkomban ragadt,
amióta egy éve először meglá am Chase-t a liftben. A folyosó
falai megremegtek kiáltásomtól. A padló renge a lábam ala .
És képtelen voltam abbahagyni. Nem is akartam megpróbálni.
Annyira felszabadító érzés volt, hogy kiüvöltök magamból
mindent.
A hazugságokat.
A fájdalmat.
A kínt, hogy olyasmit kívánok, amiről tudom, hogy rossz
nekem. Ami mindig elő em volt, a szemem elő lebege ,
mint a tilto gyümölcs.
Addig üvöltö em és ráztam a gépet, amíg nem maradt
hang bennem. A zacskó perec végül engede , és halk
pu anással a padlóra ese . Lehajoltam, felemeltem, a gép
melle i székre te tálcára te em. A tálcán ehetetlennek látszó
szendvicsek voltak, és három műanyag pohár feketekávé
gőzölgö . Langymeleg volt, ami legalább egy napja állhato a
kancsóban. Úgy indultam vissza Ronan szobája felé, mintha
semmi nem történt volna. Mintha nem üvöltö em volna.
Mintha nem néze volna ki két nővér két kórteremből, hogy
nincs-e valami gond. Katie követe .
– Egy szót sem fogok mondani senkinek – súgta.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
Az étel és az ital táncolt a tálcán, annyira remege a kezem.
– Az a helyzet… Istenem, már azt sem tudom, mi a helyzet.
Olyan boldognak látszik, amikor veled van – mondta Katie.
Feszengve nyeldekelt. – Azt hiszem, most lá uk csak igazán
önmagának azóta, hogy ő és Amber… és néhány évvel később
Juliant is elveszte e.
Végre megérte em, mire utal Katie. Arra, hogy Chase miért
nem hajlandó kötődni senkihez. Nem csak a menyasszonyát
veszte e el a bátyjával szemben. Elveszte e a bátyját is akkor,
amikor Ronan kijelente e, hogy nem Julian, hanem ő lesz a
CEO. Mindenki, akit Chase szerete , akart tőle valamit, és
amikor nem engede , hátat fordíto ak neki.
Az unokabátyja is, akivel együ nő fel.
 Az unokabátyja is, akire felnéze , akit a bátyjának tekinte .
– Mit gondoltok? – kérdeztem, témát váltva, a közeledő
ajtó, Ronan szobája felé biccentve. – Grant azt mondta, hogy
ez… ez már… tudod…
A vég.
Katie a fejét inga a, alsó ajkára harapo .
– Tudod, milyenek az orvosok. Soha semmit nem
mondanak ki konkrétan.
Valóban ismertem orvosokat. És teljesen igaza volt.
Szétoszto am a kávékat, szendvicseket, pereceket, amikért
Katie és Lori nagyon hálás volt, az alig eszméleténél lévő
Chase-t zakója ujjánál fogva magam felé húztam.
– Aludnod kell egy kicsit. Most.
– Grantet várom – felelte rideg hangon, de nem volt benne
az a jellegzetes Chase Black jegesség.
– Nem várod meg. Amikor Grant megjön, én beszélek vele.
Ha valami fontos történik, felébresztelek. De különben
aludnod kell.
Lerázta a kezemet karjáról, de könyéken ragadtam, teljes
erőből fogtam. Lassan felpillanto rám. Akármit láto az
arcomon, tudta, hogy nem fogok meghátrálni. Vonakodva
felállt. Az apja szobájával szomszédos szobába veze em.
Amikor Katie-vel visszafelé jö ünk a tálcával, lá am, hogy az
a szoba üres. Megigazga am a párnákat, ő feszengve állt
mögö em, és gyelt. Lefeküdt. Egy kicsit vártam,
gondolkodtam. Tudtam, hogy nincs magánál, annyira
kimerült. Betakartam a kórházi takaróval, ahogy ő takart be
engem Hampton-vidéken, amikor részeg voltam. Zokszó
nélkül gondoskodo rólam.
Erőt ve em magamon, éppen mozdultam, el akartam
hagyni a szobát, de Chase megragadta a csuklómat.
Érintésétől karomon, tarkómon felállt minden piheszőr.
Gyomrom összerándult. Monumentális pillanat volt. Sőt, talán
fordulópont. Ahogy ezüstösjégréteg-színű szeme az én
közönséges barna szemembe néze . Ajka mozdult, tekintetem
köve e. Annyira zaklato voltam, hogy nem érte em a
szavait. Egyetlen szó volt. Első szakításunk óta arról
álmodtam, hogy ezt a szót halljam tőle.
 – Maradj.
– I , a szobában, vagy…? – Az életedben? Nem juto am
levegőhöz. Lélegeznem kelle , de nagyon nehéz, amikor
abban a pillanatban minden reményemet a válaszába
vete em.
– A kórházban. Ahol megtalállak.
Olyan elgyötörtnek tűnt, mintha delíriumban lenne; szeme
sötét karikás, arca beese . Mintha egyetlen éjszaka ala sokat
fogyo volna. Sokat gondolkodtam, honnan lehet tudni, ha az
ember szeret valakit. Amikor rám néze , megtudtam a
választ. Abban a pillanatban semmi kétely nem volt bennem;
pontosan tudtam, hogy szeretem.
– Maradok – feleltem, és kezemet kezére simíto am.
Szeme félig csukva volt, ádámcsutkája fel-le járt, mintha
nehezen nyelne. Ajka száraznak tűnt, és nedves ajkammal
legszívesebben megcsókoltam volna. Bolond, bolond gondolatok.
– Azt kérdezted, túl vagyok-e már Amberen – szólalt meg
rekedtes hangon, és lecsukódo a szeme. – Igen. Nem hiszem,
hogy szere em valaha. Nem igazán. Nem annyira, amennyire
téged tudnálak szeretni.
Dobb. Dobb. Dobb. Szívem hangosan zakatolt.
– Nem csaltalak meg, de meg akartalak csalni. Kibaszo ul
kívántam, hogy sikerüljön, Mad. Mert o voltál velem,
valóságos voltál, és ha az a atalos idétlenség Amberrel, akit
nem is szere em, olyan pokolian tudo fájni, akkor te… te
felrobbantha ad volna az életemet. Te vagy a gyengém.
Annyira…
Annyira mi? Lélegzet-visszafojtva vártam a folytatást. De
nem volt folytatás. Egyre nehezebben lélegze , aztán lágy,
tompa horkolással szuszogo .
Behunytam a szememet, és erőt ve em magamon, hogy
abbahagyjam, amit éppen műveltem. Arról ábrándoztam,
hogy együ vagyunk. Elfelejte em minden pillanatot, amikor
gyűlöltem. Gondolataim közö megszólalt Layla hangja; azt
mondta, hogy megint visszaestem a régi, Mártír Maddie
sémába. Mások érdekeit helyezem a sajátjaim elé.
Behunyt szemhéjam vetítővásznán megjelent Chase mint a
partnerem. Akár egy régi lm.
 Közelebb hajol hozzám, ajkunk összeér; whiskeyillatú lehelete
nyakamat csiklandozza. Partin vagyunk.
– Lépjünk le! I mindenki lúzer. Te vagy az egyetlen, akit képes
vagyok elviselni, és ez vicces.
– Miért vicces? – kérdeztem rekedtes hangon.
– Azért, mert amit tenni akarok veled, ahhoz az kell, hogy
egyikünk se álljon a lábán.
Kinyito am a szememet. Újra becsuktam.
Chase há al áll nekem, Manha ant nézi lakása üvegfalán át.
– Farkas vagy – hördültem fel. Olyan széles, olyan izmos volt a
háta, hogy külön emlékeztetnem kelle magamat: ő is halandó, mint
én.
– Te vagy a telihold – vigyorgo , és fejét hátrahajtva bámulta a
hidegfehér fényű, kristályszerű gömböt. – Megőrülök, ha meglátlak.
Felnéztem; éreztem, hogy könnyek csípik az orromat,
torkom összeszorul. Megint becsuktam a szememet.
Chase és én a pázsiton feküdtünk, a csillagtalan New York-i eget
bámultuk.
– El akarok menni innen. Olyan helyre, ahol egész éjjel látni lehet
a csillagokat. Valami tiszta helyre – mondtam.
Lá am Chase mosolyát, ahogy válaszolt.
– Furcsa, hogy ezt mondod. Pár napja pontosan ezért ve em egy
távcsövet. Nem látom a csillagokat, és e ől megőrülök. De nem
akarom feladni a városi életet.
Jellegzetes Chase-vonás volt, hogy ha nem tetszik neki valami az
életében, akkor saját akaratára hajlítja. Jellegzetes Maddie-vonás
volt, hogy ha nem tetszik valami az életemben, akkor feladom,
bedobom a törölközőt, és valami másba kezdek.
Még egy könnycsepp gurult le arcomon. Semmit nem
tehe em ellene.
Chase és én ágyban. Daisy a lábunknál.
– Éreztél már olyat, hogy megváltozol? – kérdezte.
– Folyton így érzek – feleltem. – Az ember állandó változásban
van. Csak nem vesszük észre, mert benne vagyunk a változásban.
– Én nem akarok változni.
– Nem hiszem, hogy ebben sok választásod lenne – feleltem
halkan. – Aki nem változik, nem él.
– Lehet, hogy nem akarok élni.
– Te is tudod, hogy élni akarsz.
Szemem hirtelen megint felnyílt. Rólunk beszél. Én
változta am meg.
Chase és én a Cyclone hullámvasúton. Coney Island. Nem
romantikus randevú. Azért győztem meg, hogy jöjjön velem, mert a
régi recept szerinti kandírozo almát kívántam.
– Ugye semmitől nem félsz? – kérdezte vigyorogva. A mi kocsink
volt az első a szerelvényen. Fájdalmasan lassan ment fel.
– Majdnem… – Kocsink remege . Szívem is. Lenéztem a kezére,
de ujjait az ölében kulcsolta össze. Bezárkózo előlem, nem is tudta,
mennyire szeretném, hogy megnyíljon nekem. – Majdnem
mindentől.
Negyedszerre nyito am ki a szememet. Reszke em a
rémüle ől. Mert emlékeztem, mi történt ezután.
Egyszerre zuhantunk.

♦♦♦

A következő órákat azzal töltö em, hogy a lehető legtöbbet

próbáltam megtudni Gran ől. Hajnalodo már, amikor Grant
végül azt javasolta, hogy menjünk haza. Írtam Svennek, hogy
o honról fogok dolgozni, és bementem megnézni Chase-t. A
kórházi ágyon ült, telefonját bámulta. Közel hét órát aludt
egyhuzamban.
Felpillanto telefonjáról. Remekül néze ki. Haja kócos,
szeme egészségesen ragyogó. Mintha visszanyerte volna az
este veszte súlyt. Arcának színe visszatért.
– Azt mondtad, felébresztesz, ha van valami hír. – Rekedtes
volt a hangja, kétségtelenül elégedetlen volt a helyze el.
Beléptem a szobába, odamentem hozzá, leültem az ágy
szélére.
– Igen, ha van valami fontos hír. Betarto am az ígéretemet.
– Apa tudatánál van?
– Még nem egészen. De az állapota stabil.
– Mit mondo Grant?
 – Azt, hogy Ronan valószínűleg megússza.
– Basszus. Oké, Ezek szerint nincs hír.
Feléje fordíto am arcomat, tényleg ezt gondolod?!
pillantással néztem rá. Megragadta a kezemet, ölébe húzta.
Megint mintha egész testemet furcsa borzongás járná át. Mint
amikor a Cyclone zuhant velünk.
– Meghívlak reggelizni.
– Köszönöm, nem vagyok éhes.
Nem akartam megint ke esben maradni vele. Tudtam,
hogy a fordulópont veszélyes közelében járok. Ha ez a
Cyclone lezuhan velem, utána már nem tudok hátat fordítani
neki. Nem szerethetek bele egy olyan fér be, aki megígérte,
hogy soha nem ad meg nekem semmit, amit az éle ől
szeretnék megkapni. Nem lesz férj, nem lesz esküvő.
Gyerekek. Szerelem.
– Az étel ritkán szól magáról az ételről – mondta. – Az étel
inkább a jó érzésről szól. A jólétről. A szexről. Bosszúról,
kéjvágyról és haragról. De soha nem magáról az ételről.
Fáradtan mosolyogtam e ől a meg gyeléstől. Ekkor sikolyt
hallo unk Ronan szobájából. Egyszerre néztünk Katie
kiáltásának irányába. Katie nem az a típus, aki jelenetet
rendez. Chase kiugro az ágyból, az ajtóhoz rohant.
Köve em. Katie, Amber és Julian álltak az ajtóban. Katie
erősen zihált, mellkasa gyors ütemben emelkede és süllyedt.
Arcán karmolásnyomok vöröslö ek, mintha annyira ideges
lenne, hogy saját húsába akarna tépni.
– Neked aztán van idegzeted! El sem hiszem, hogy képes
voltál erre, Julian! Ez még tőled is túl sok.
– Csak azt te em, amit i mindenki túl gyáva volt
megtenni – közölte Julian elszántan. A kelleténél erősebben
szoríto a Amber kezét. Amber kihúzta a kezét férje kezéből
abban a pillanatban, amikor meglá o Chase-t és engem.
Csalódo ság ült ki az arcára, ahogy végignéze rajtunk.
Ekkor ve em észre, hogy fogjuk egymás kezét. Addig fel sem
tűnt.
– Mi folyik i ?
Chase elengedte a kezemet, ütközőként állt Julian és Katie
közé. Katie előrehajolt, kikapta Julian kezéből az iratcsomót,
és Chase arca elő lenge e.
– Ez a kura ügyvéd által szerkeszte átruházási
szerződést akart apával aláíratni. Az áll benne, hogy apa
vészhelyzet mia kinevezi őt a Black & Co. megbízo
ügyvezető igazgatójának. Megpróbálta becsempészni apa
szobájába, amíg anya kiment, mert valamit hozni akart
apának. Én kint telefonáltam éppen.
– Most pedig, mielő még újra hisztériázni kezdenél… –
mondta Julian, és éppen Chase felé akart fordulni. Rossz ötlet
volt. Chase hatalmas ütést vi be egyenesen az arcába. Julian
hátrahőkölt, a falnak csapódo . Két kézzel fogta az orrát,
levegőért kapkodo .
– Te seggfej!
Chase kikapta Katie kezéből a papírokat. Cafatokra tépte.
Julian lábához hulltak a darabok, mintha egy kupac hópehely
le volna. Amber tágra nyílt szemmel bámulta Chase-t. Tágra
nyílt szeme vízálló szemceruzával és könnyekkel kontúrozva.
Julian orrát fogva vonszolta magát el a folyosón. Ujjai
közö vér szivárgo ingére és a padlóra.
– Most fenyegetve érzed magadat, unokatesó? – mordult
Chase.
Először hallo am tőle, hogy Juliant nem a testvérének,
hanem unokatestvérének szólítja, és valahogy úgy éreztem, ez
régóta érlelődö benne. Amikor Julianre néztem, aki az én
szememben tökéletes, egydimenziós shakespeare-i
gazembernek tűnt, emlékeztetnem kelle magamat, hogy neki
is megvan a maga éle örténete. Hogy nagyon nehéz lehet
olyan unokaöcs árnyékában élni, aki egy évtizeddel atalabb,
sikeres, igazi fér szépség, és az amerikai felső tízezerbe
születe .
Hogy Chase-t tekintik tehetségesebbnek, ráterme ebbnek,
tekintélyesebbnek. És ami talán a legrosszabb: hogy legalábbis
kívülről nézve Chase teljesen nyugodtan fogadta, hogy Julian
elrabolta a menyasszonyát.
Chase rideg mosollyal indult meg feléje.
– Csak próbálj meg még egyszer beleavatkozni a Black &
Co. igazgatósági ügyeibe, Julian! Kibaszo ul nem szeretnéd
tudni, milyen következményei lesznek. Te pedig… – fordult
Amber felé, aki hátralépe , gyémánt nyakláncát fogta
hétcentis körmeivel – …tartsd távol tőlem a férjedet, ha nem
akarsz özvegy lenni.
Azzal kézen fogo , és nagy léptekkel elindultunk a
folyosón. Alig tudtam lépést tartani vele.
– Hova megyünk?
– A lakásomra.
– A laká… Chase, ne!
– De igen.
– Miért?
Megtorpant, hirtelen mozdula al felém fordult.
– Csak – morogta fogcsikorgatva.
– Miért?
– Nem tudok aludni – mordult bosszúsan.
– És?
– Amikor melle em vagy, tudok aludni. – Vonakodva
folyta a: – Nem tudom, hogyan magyarázzam ezt meg, és azt
sem tudom, hogy meg akarom-e magyarázni. Megtisztelnél a
jelenléteddel, hogy rendesen kialhassam magamat? Csak pár
óra.
Ajkamra haraptam, és csak néztem.
– Nem próbálkozom lefeküdni veled – mondta, kezét
felemelve. – Cserkész becsületszavamra.
– Legutóbb sem akartál…
– De igen. Egy álló évig. Szörnyű időszak volt. És a mai
napig visszaélek azzal a tudással, hogyan kell a dolgokat
elsimítani.
Nem tudtam, felhördüljek vagy nevessek, a ke ő közö
lehete a hang, ami kijö a torkomon.
– Hát, jó.
Kézen fogo újra, és elindultunk kifelé taxit keresni. Nem
emlékszem, hogy ilyen sokáig fogtuk volna egymás kezét,
mióta idétlen egyezségünket megkötö ük.
Az ördögnek nem kelle engem a pokolba rángatnia.
Önként, örömmel mentem vele.
 TIZENHATODIK FEJEZET

Chase

Újabb négy óra alvás és egy alapos zuhanyozás után már úgy
éreztem, inkább ember vagyok, nem annyira egy zsák csont,
harag és felgyülemle ondófolyadék. Ránéztem a
telefonomra: Grant, Katie és anya hívo . Néhány
üzenetváltással képbe hoztam magamat, megtudtam, hogy
apa állapota még mindig stabil. Ezután felve em egyik fekete
öltönyömet (nem is értem, miért létezik más szín. A fekete
minden alkalomra megfelelő. Egyetlen kivételt te em,
tréningnadrág esetében a szürke is megfelelt, mert az átalános
nézet szerint az abszolút fér as), aztán kimentem a
hálószobába. A mennyezetről karcsú, fekete csillárok lógtak, a
helyiségben fekete bőrrel kárpitozo kanapék és fotelok álltak.
Három fal csupasz, nyers betonfelület, egy a padlótól a
mennyezetig üveg. Lakásomban minden sötét volt, komor,
szigorú és veszélyes. Egy modern geciláda ízlése és igényei
szerint gondosan terveze legénylakás.
A félhomályban egy nő üldögélt kötényszerű, A vonalú
sárga ruhában; az előző esti randijára ve e fel ezt a ruhát, az
anyag mintája mintha olvadó, csöpögő fagylaltot formázna.
Arca feszült, nagyon gyelt a kezében tarto táblagépre. Szája
sarkán kibukkant nyelve hegye; mindig ilyen volt, amikor
erősen koncentrált valamire. Begomboltam az ingemet,
közben gyeltem. Nem adtam jelet magamról. Volt valami
perverz ragadozó jellege annak, hogy gyeltem őt, de ő nem
ve e észre, hogy gyelem. Gondolataim olyan eseményekre
tévedtek, ahová nem le volna szabad tévedniük. Olyan
gyönyörökre, amelyekből nem ve em ki a részemet azóta,
hogy megtudtam: apa beteg.
Megcsörrent a telefonja. A Wombats „Greek Tragedy” című
száma volt a csengőhangja. Ezektől a kis semmiségektől volt
Madison észbontóan szexi. Nem mondhatnám, hogy
hipsternek minősül, bár azt tudtam hogy úgy öltözik, és azt is
tudtam, hogy elég tájékozo az indie zenékben. Ízlése nem
ki nomult, nem intellektuális beállíto ságú, de elég jól ki
tudta fejezni a véleményét társaságban; bárkivel tudo
beszélgetni, koldussal és királlyal is. Nem tartozo a felső
tízezerbe. Nem tartozo a társadalom legalacsonyabb rétegébe
sem. Maddie külön osztályt alkoto . Teljesen egyedi, szexi
alfaj. Ez így nem folyhat tovább, illetve aminek folynia kell,
annak folynia kell. Muszáj újra megfarkalnom.
Összerezzent a telefoncsengéstől, aztán végighúzta ujját a
kijelzőn, és fülébe dugta az AirPodot. Nyilvánvalóan nem volt
feltöltve, mert Ethan kasztrált hangja töltö e be a nappalimat.
– Csak tudni akartam, hogy vagy. Hazaértél? – kérdezte
Ethan. Madison körülnéze . Lehet, hogy egy szobor mögö
álltam, lehet, hogy nem. Címe: A zokogó angyal. Nő.
Cigare ával az ujjai közö . Áll, a bárpultra támasztva.
Impulzív, merész vásárlás volt, miután arra tértem haza Dél-
Amerikából, hogy exmenyasszonyomat felcsinálta az
unokabátyám. Akkor erőt ve rajtam a költekezhetnék;
egyszerűen muszáj volt iszonyatosan sok pénzt kidobni
valami teljesen értelmetlen dologra. Mintha azt mondanám:
Na és akkor mi van? E ől én még nyugodtan kibaszhatok az ablakon
ötszázezer dolcsit egy olyan szarra, amivel az emberek többsége a
seggét sem törölné ki.
– A kórházban töltö em az éjszakát, és hajnalban eljö em
Chase lakására – mondta, kissé szabadkozva. – Egészen biztos
akartam lenni abban, hogy nincs semmi baja.
Ezt sem gyűlöltem Madison Goldbloomban; meg sem
próbált másokat hibáztatni. Én voltam az, aki karon ragadta,
és idevonszolta. De ezt meg sem említe e Ethannek.
– Ó! – reagált Ethan. Micsoda ékesszólás! Na, de komolyan!
Hogy a bánatba képes Mad ezzel a pasival randizni?
– Egyébként Ronan jól van – jegyezte meg, ajkába harapva.
– Persze, persze, már éppen kérdezni akartam – mondta,
aztán elhallgato . Nem, nem is akarta megkérdezni.
Egyáltalán nem érdekli, mi van az apámmal. – Történt valami
 gy p
közted és Chase közö ?
– Nem, persze, hogy nem.
Sóhajto .
Csend feszült a térben. Ke őjük közö annyi szexuális
vonzalom volt, mint egy tampon és egy ketchupfolt közö .
Valahogy nem volt meg a kémia. Egyáltalán nem érte em,
hogyan nem képes ezt észrevenni. Madison tűz, Ethan
pedig… Mi a fasz is tulajdonképpen? Nem víz. Nem föld.
Árnyék. Valami más mellékterméke.
– Akarod, hogy együ legyünk ma éjjel? Úgy volt, hogy
mi…
A francba! Nem! Kiléptem a szobor mögül, köhécseltem.
– Nagyon sajnálom, Ethan. A ma este nem lesz jó. –
Felgyűrtem az ingem ujját izmos, eres alkaromon, és laza
léptekkel elindultam Madison felé. Megígértem neki, hogy
nem dugom meg. De azt nem ígértem, hogy nem
akadályozom meg, hogy valaki más ejtse meg helye em.
Ártatlan csókot nyomtam homlokára, amit Mad grimasszal
törölt le; szemében rémület és bosszúság villant. Álltam a
tekintetét. – Az a helyzet, Ethan, hogy Madison velem lesz ma
éjjel.
– Chase! – csa ant Madison hangja. – Bocsáss meg, Ethan.
Nagyon szívesen…
– …lennék inkább olyan kapcsolatban, amelyben nemcsak
vonzódom a fér iránt, hanem érdekel is mint ember és fér –
fejeztem be helye e a mondatot vigyorogva. – Tudom, tudom,
Mad. Így minden sokkal egyszerűbb lesz.
– Nálad nincs bonyolultabb – tiltakozo , próbált
elhessegetni, de mosolygást hallo am a hangjában. Arca
ragyogo . Küldetés teljesítve.
– A szó, amit keresel, az nem a „bonyolult”, hanem a
kemény – jegyeztem meg. – És köszönöm.
– Chase, te igazi rémálom vagy – kuncogo .
– De szexi rémálom igaz? Olyan, amiből ágaskodó
mellbimbókkal és tocsogósra nedvesede bugyival ébredsz –
izga am. Elpirult, szeme tágra nyílt.
– Maddie, tégy belátásod szerint – mondta Ethan hűvös
hangon, és lete e a telefont, mielő Mad megmenthe e volna
a beszélgetést.
Mad felállt, telefonját a levegőben lenge e.
– Ne akadályozz a kapcsolataimban! – tiltakozo , és úgy
te mintha mellbe vágna.
Elkaptam a kezét, játékosan ujjai hegyébe haraptam.
– Ha én nem kapok egy kicsit belőled, akkor senki se
kapjon ebben az áljegyességben.
– Nekünk nincs kapcsolatunk! – mordult, fejét hátravete e.
– El sem hiszem, milyen nagyon igyekeztem megtartani téged,
amikor együ voltunk, most pedig az a helyzet hogy nem
hagysz békén engem.
– Adj pár hetet – kérleltem.
– Ne mondd már ezt! Ez tiszteletlenség apád iránt. Lehet
még néhány hónapja hátra. Sőt, talán évei is.
– Nem lehet.
– Chase!
– Mad!
Homlokát vakargatva hallgato .
– Miért hívsz így? Miért Mad? Miért nem Mads? Maddie?
Madison? Bármelyik más becenév.
Tudtam a választ. Már egy ideje tudtam. De vele
megosztani olyan le volna, mint átlépni egy bizonyos
választóvonalat, különösen azok után, hogy tudtam: tegnap
egy kicsit eljárt a szám, mielő a kórházi ágyon álomba
ájultam. Lenéztem, megpillanto am az esküvői ruhát, amit
éppen rajzolgato , aztán újra felnéztem rá.
– Tehetséges vagy – jegyeztem meg, gyorsan témát váltva.
– És ez neked meglepetés?
Beve e.
– Nem. – Igen. – Tiszták, kidolgozo ak a vázlataid.
Elegánsak. Nem erre számíto am.
– Tudok tiszta stílusú és elegáns is lenni. Szándékosan
öltözöm furán.
– Miért?
– Mert az fejezi ki a személyiségemet textil alakban.
– Bipoláris vagy? – szegeztem neki a kérdést.
– Ez… ez egyenesen elképesztő! – hüledeze ,
megbotránkozást színlelve. Egészen jók vagyunk együ , és
ezt ő is pontosan tudja. Én is tudtam. Éppen ezért volt tiszta
őrültség, hogy továbbra is udvarolnak neki. Visszapillanto
munkájára, homlokát ráncolta. – Nem hiszem hogy az
embereknek tetszeni fog. Különösen Svennek nem fog
tetszeni.
– Miért?
– Túl sok a részlet, nem letisztult – mutato a vázlaton a
ruhaujjakra, a gallérra, a hímze tüllre. – Az Álom Esküvői
Ruha hagyományosan sokkal egyszerűbb. Tisztább vonalak,
minimális részletek, kevés karakter. A hangsúly a dekoltázson
és a kitűnő szabáson van. Ráadásul az összes ruha, amit a
Croquis eddig ebben a műfajban bemutato , mind tiszta,
hófehér volt. Ez nem az.
– Hanem?
– Krémszínű – felelte, és alsó ajkába harapo . A vázlatról
felfelé siklo a tekintetem, egyenesen a szemébe néztem.
Becsukta a vázlatot. – Semmi gond. Legrosszabb esetben
leszedek róla néhány részletet.
– Ne! Ne szedj le róla semmit! Így tökéletes. E ől a te
munkád. Tartsd meg.
Torka lüktete . Finom ívű nyakára néztem, és abban a
pillanatban nagy kedvem le volna megcsókolni.
– Oké – súgta. – Köszönöm.
– Tudtál egy kicsit aludni?
– Igen, egy kicsit.
– Akarsz zuhanyozni? Utána hazavihetlek.
– Köszönöm, inkább nem.
– Rendben. Akkor menjünk dolgozni. Még mindig
behozhatjuk a munkanap egy részét.
Felkaptam a kulcsaimat. Tudtam, hogy utánam jön. Soha
nem hagyta volna ki a lehetőséget, hogy ne kelljen
kommunikálnia velem. De most először nem tarto am
fontosnak.
Illetve nagyon is fontosnak tarto am.
Fontos volt nekem, hogy mi van apával.
Fontos volt nekem a Black & Co. cég.
De egy nő sosem volt fontos. Egyetlen nőm sem. A
mellkasomban egyenetlenül zajongó valami gyelmeztető jel
volt. Szívem próbaüzemet tarto . Dobb, dobb, dobb, dobdodobb.
Működik ez a szar?
Fogcsikorgatva nyomtam meg a lift gombját, nem néztem
hátra, hogy Madison mögö em van-e.

♦♦♦

Három nappal később apám már magához tért, és olyan jó

állapotban volt, hogy elhagyha a a kórházat. Én mentem érte,
anyám közben előkészíte e a házat apa fogadására, akármit is
jelentsen ez. Te em néhány kört, húztam az időt, apám pedig,
úgy tűnt, ezt egyáltalán nem bánja, bár az ő ideje tényleg
drága volt. Eszembe juto , hogy nagyon régóta, a r… szó nem
kívánt felbukkanása óta nem folyta unk érdemi beszélgetést
olyasmiről, ami nem tartozo a munka tematikájába. A
munka biztonságos téma volt. Úgy véltem, apám semmire
nem emlékszik abból a jelenetből, amikor Julian beronto a
kórházi szobájába az előkészíte szerződéssel. Akkor még
nem volt öntudatánál. Grant azt tanácsolta, legyek
elővigyázatos, kíméljem, ne beszéljek vele olyan dolgokról,
amik felvihetik a vérnyomását. Nem volt szándékomban
Julian-féle faszsággal terhelni.
Ugyanazon a mellékutcán haladtunk sokadszor, megint a
Pret kávézó elő jártunk, ugyanazokat az ölelkező diákokat
lá uk, mint nem sokkal korábban. Piros lámpánál álltunk. Van
valami nagyon nyomasztó abban, ha az ember nyomorult
állapotában másokat boldognak lát. Ez a szomorúság kiül az
ember arcára.
– Bárcsak elmehetnénk a városból! – mondta apa halkan, az
ablakon kifelé nézve. – Olyan mocskos a nyár; nincs sem eső,
sem hó, semmi nem hoz megtisztulást. Szerinted nem
mocskos?
Ahogy ezt mondta, három különböző aknafedél alól
szivárgo füst, és egy részeg egyetemista nevetve dobo
sörösdobozt az utca másik oldalán álló barátja felé.
– Elmehetünk, ha azt akarod – feleltem, és erősebben
markoltam a kormánykereket. Nem akartam a céget
o hagyni, nem akartam, hogy Julian a menedzsment szinten
szimatoljon. Nem akartam o hagyni Madisont, hogy a
középszerű Ethannél keressen vigaszt. Egyébként is, milyen
név már az, hogy Madison Goodman? Nem hagyhatom, hogy
ez legyen a neve. De apa kívánsága mindennél fontosabb.
– Julian javasolta, hogy a hétvégét töltsük a Lake George-i
ranchen. Elő is készí e e nekünk – te e hozzá apa.
Julian belefojtana téged a tóba, ha azzal elérhetné, hogy ő örökölje
az üzletet. Legszívesebben ezt válaszoltam volna. De nem ezt
mondtam. Elmosolyodtam.
– Igazán? Remek ötlet.
– Természetesen elhozhatod Madisont. Szerintem tetszeni
fog neki az a környezet. Nagyon tágas, nagyon vidékies.
Elfelejte em, honnan is származik?
– Pennsylvaniai. Philadelphiától nem messze laktak.
– Vannak testvérei?
– Nincsenek. Az anyja nagyon sokáig küzdö a…
Elhallga am. Apa fejezte be helye em a mondatot.
– Mellrák volt, ugye?
– Igen. – Idióta voltam. Idióta, akinek témát kelle váltania.
– A szüleinek virágboltja volt. Illetve most az édesapja
működteti.
– Közel állnak egymáshoz?
– Igen, eléggé. Kéthavonta meglátogatja az apját, aki most
egy másik nővel él. Minden évben együ nyaralnak.
– Sokat tudsz róla, ugye? – kérdezte, felém fordulva.
Mosolygo . Tényleg sokat tudtam Madisonról. Nem
emlékeztem, hogy valaha is gyeltem volna arra, amit
mondo . Legalábbis nem szándékosan. De mindenre
emlékeztem abból, amit magáról mondo . Ami nem volt sok,
mert kapcsolatunkban nem a beszélgetést élveztem
elsősorban. Most azonban az volt az égető kérdés, hogy
Madison hajlandó-e eleget tenni újabb kérésemnek, és eljön-e
velem még egy vidéki hétvégére is. Nem gondoltam, hogy
megteszi.
Apám zsebében megcsörrent a telefon, előve e,
kihangosíto a.
– Jul – szólt bele lágyabb hangon. Ezek szerint tényleg nem
emlékszik a kórházi szerződésre. – Hogy van Clemmy?
 – Tessék? Ja, igen. Jól van. – Apám biztosan így akarta
megakadályozni, hogy minél előbb előrukkoljon hívása igazi
okával. Nem hiszem, hogy Julian eszében volt Taknyospo az
ado pillanatban. – Figyelj csak… Amber beszélt a
karbantartó céggel. A Lake George-i ház teljesen rendben van,
vendégfogadásra alkalmas. Felvigyelek téged és Lorit,
mondjuk, péntek délelő ?
El akarja ragadni a szüleimet egy teljes hétvégére a
családjával? Katie nélkül és nélkülem, úgy, hogy apám a halál
torkában van, és nagyjából hospice ellátásra szorul? Azt már
nem! Kilométerekről éreztem a terve szagát. Julian apámat
akarja megpuhítani, mielő bevinné a végső CEO-csapást.
Olyan helyre akarja vinni őket, ahol a húgom és én nem
akadályozhatjuk meg, hogy tervét véghezvigye.
– Jól hangzik – felelte apa. – Katie-vel beszéltél már?
– Nem. Úgy tudom ezen a hétvégén valami jótékonysági
akcióban vesz részt Saint Jude társaságával – mondta Julian.
Papírlapozás hangja hallatszo a há érből. Talán egy újabb
adag szarság, amit apámmal alá akar íratni. – Ismered Katie-t.
Nagyon szeret jótékonykodni.
– Meg kéne próbálnod újra. Katie a hónap vége fele szoko
ilyen akciókban részt venni – szóltam bele beszélgetésükbe.
Julin hallgato . Aztán magához tért.
– Chase! Nem tudtam, hogy te is o vagy.
– Apa az én apám.
– Biológiai értelemben mindenképpen – felelt Julian
kedélyes nevetéssel. – De ti ke en nagyon különbözőek
vagytok.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem, és még egyszer
befordultam ugyanabba a mellékutcába, mielő szüleim
lakása felé ve em volna az irányt. – Azt akarod kérdezni,
hogy lenne-e kedvem veletek tartani a ranchre? Ez esetben
köszönöm kedves kérdésedet, nagyon szívesen veletek töltöm
a hétvégét. Igazán kedves tőled, hogy engem is meghívtál,
Julian.
Eltelt egy kis idő, mire megszólalt.
– Hozd magaddal Maddie-t is. Amber alig várja, hogy
láthassa az eljegyzési fényképeket.
 – Elviszem őt is. – De tényleg elviszem őt is? Amikor legutóbb
próbálkoztam, Madison extrém szinte vi e az engem kerülés
művészetét. Nem fogadta a hívásaimat, és az üzeneteimet
sem. Ezen a ponton az egyetlen, ami visszatarto a a ól, hogy
távoltartási végzést kérjen ellenem, az volt, hogy történetesen
ugyanabban az épületben dolgoztunk. Mégsem tehetem meg,
hogy nem megyek el arra a hétvégére. Ezt meg kell értenie.
– Remek. Alig várjuk – mondta Julian, és valahogy túl
nyugodtnak tűnt a hangja. Túlságosan egykedvűnek.
Én azonban annyira dühös voltam, hogy nem ve em észre,
mekkora csapda ez.
Annyira átkozo ul meg voltam veszve, hogy fogalmam
sem volt: önként sétáltam bele ebbe a csapdába.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Maddie

2008. szeptember 25.

Kedves Maddie!
Ma cigare át találtam a hátizsákodban. Megint. Veszekedtünk.
Komoly veszekedés volt. Azt mondtad, ez valami tévedés. Nem
tévedés, ha nem először fordul elő. Nyilván van valami okod,
ha újra és újra ugyanazt csinálod.
Akár lázadni akarsz, akár csak a gyelmedet akarod elterelni
valami másról, vagy függő akarsz lenni, mindenképpen van
valami ok.
Ez olyan, mint a titánbuzogány, más néven dögvirág,
aminek rohadthús-szaga van. Nem véletlenül van rohadthús-
szaga, hanem mert ritka és nagyon sérülékeny.
Az ember minden döntésének oka van. Gondolkozz el ezen.
Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Ezú al nem hazudtam magamnak.

Nem harcoltam ellene, nem is tagadtam. Volt neve. Anya
fejezte ki a legjobban évekkel ezelő egy levelében, amikor
még tizenöt éves sem voltam, és dohányoztam. Függőség.
Meglá am Chase nevét a telefonom kijelzőjén, első
csengetésre felve em. Amikor meghívo a ranchre, és
hosszasan rá akart beszélni, hogy menjek vele, szavába
vágtam, elejét ve em annak, hogy bevesse érvarzenálját, és
feleslegesen tegyen ígéreteket. Azonnal elfogadtam a
meghívást. Szinte megbéníto a testi vágy, hogy melle e
legyek, amikor szüksége van rám. Az ereimben lüktető
bizonyossággal tudtam, hogy e ől nem vagyok Mártír
Maddie.
Ez azt bizonyítja, hogy olyan ember vagyok, aki nagyon
tiszteli Chase-t, és nem akarja, hogy kudarcot valljon.
Layla ki fog ugrani a bőréből örömében, hogy még mindig
az ördöggel cimborálok. De miután tudtam, amit Julianről és
Amberről tudtam, úgy éreztem, ha nekik közük van ehhez a
hétvégéhez, akkor nekem is felelősségem van Chase iránt.
Ráadásul a hazugság, amit a családjával igyekeztünk elhitetni,
olyan nagy horderejű, hogy o lebeg minden fele , beleértve
az én lelkiismeretemet is. Olyan volt ez a hazugság, mint egy
gördülő hólabda; minden fordula al egyre nagyobb lesz,
tárgyakat, érzéseket, áldozatokat temet magába – Ethant,
Katie-t, Clementine-t –, ahogy lefelé gurul a becstelenségek
hegyéről. Bár tudtam, hogy a hógolyó előbb-utóbb
beleütközik valamibe, és szétesik, képtelen voltam
megállítani. A töredelmes felfedő vallomás már nem volt
reális lehetőség. Elfogadtam, hogy olyasmi ez, amivel Chase
kénytelen lesz szembenézni, miután elveszti az apját.
Pénteken kora este érkeztünk a Lake George-i ranchre.
A tizenkilencedik századi épület a Black család tízezer
hektáros földjének egy nagyon szép részén állt. Az egész
emeleten zöld dupla ajtós erkélyek húzódtak. Az épület falain
borostyán futo fel, közelében egy tó. Varázslatos ház volt,
amihez hasonlót még soha életemben nem lá am. A nap
lustán ereszkede a látóhatár alá, az égen arany és rózsaszín
árnyalatok játszo ak.
Elakadhato a lélegzetem, vagy felkiálto am az ámula ól,
amikor Chase segíte kivenni a csomagjaimat, mert
hátranéze és nevete .
– Ez apa kedvence. A Hampton-vidéki birtok anya
játszótere.
– És te hol játszol a legszívesebben? – kérdeztem, és nem is
tudtam felfogni, hogy a kérdés kétértelmű célzás lehet.
Megállt, jelentőségteljes pillantást vete rám.
– Benned.
Lete e a táskámat. Volt egy pillanat, amikor azt hi em, o
helyben átölel és megcsókol. Akartam, hogy megtegye.
Nagyon akartam. De csak fejét inga a, és megszabadult a
gondola ól, amin éppen tűnődö .
– Ne engedd, hogy elcsábítsalak! – mordult rám.
– Rendben. – Továbbhaladtunk. – Miért?
– Azért, mert ha még egyszer az enyém leszel, nem leszek
képes elengedni téged. Nem leszek képes hagyni, hogy az
legyél, aki vagy. Nem leszek képes tiszteletben tartani a
döntésedet.
Spor áskámat gurulós bőröndömre te e, szabad kezével
megfogta a kezemet. Elkezdődö a színjáték újabb felvonása.
Elértünk a lépcsőfordulóhoz. Az ebédlőből hangok
szűrődtek ki. Nevetés, beszélgetés, su ogás. Evőeszköz-
csörrenések. Borospoharak csengő hangja. Egymásra néztünk.
– Julian – mondta Chase. Arcizmai megfeszültek. –
Biztosan azt mondta a többieknek, hogy úgyis késünk,
nyugodtan kezdjenek enni. Touché.
– Ideje helyre tenned.
– Azt hiszed, én ezt nem tudom? – mordult rám. – Azért
engedtem el a hurokból, mert a szüleink, a húgom és
Clementine nem szenvedheti el azt, amit vele akarok
elszenvedtetni.
A lépcsőfordulóban hagytuk csomagjainkat, beléptünk az
ebédlőbe. A hosszú asztal alig látszo ki a tálak és tányérok
alól. Volt friss zsemle, több kancsó gyöngyöző házi jeges tea, a
makulátlan fehér abroszon különböző borosüvegek álltak.
Füstölt hús és párolt zöldségek illata töltö e be a levegőt.
Összefuto a nyál a számban.
– Ó, kérlek, mondd el még egyszer azt a történetet! Nem
tudom elhinni, hogy Clemmy tényleg ezt mondta! – áradozo
Lori.
– Onnan kezdd, amikor belépe – mondta Amber. Egészen
más, szinte szirupos volt a hangja. – Onnan, hogy meglá a az
üres akváriumot.
– Rendben, rendben. Akkor elölről kezdem.
Ethan nevetését hallo am.
Egy pillanat. Egy pillanat. Egy pillanat. Játsszuk ezt vissza!
Ethan?
 Nem volt meg az a lehetőségem, hogy sarkon forduljak, és
elmeneküljek. Amikor kiderült, hogy ő is o van, már az
ebédlő közepén voltunk. Chase egy lépéssel elő em járt,
széles vállával véde engem, még fogta a kezemet. Úgy
éreztem, hogy szandálom ala megolvad a padló; a ól féltem,
hogy megnyílik, és egészben lenyel. Tekintetem találkozo az
asztal másik oldalán ülő Ethan tekintetével. Kígyók tekeregtek
a gyomromban, a zsigereimben, belém márto ák
méregfogaikat.
O ült Clementine és Amber közö , kezében fehérbor,
éppen szájához emelte a poharat. Kutyapajtik-nyakkendője volt
rajta.
Állta a tekintetemet.
Dühösnek tűnt.
Emlékezetemben kuta am, lejátszo am legutóbbi
beszélgetéseink. Felidéztem, mennyiben maradtunk. Egész
héten csak telefonon beszéltünk, de nem terveztünk személyes
találkozót, programot. A dolgok eljuto ak a kifulladás
határára, és úgy gondoltam, hogy ezzel mindke en rendben is
vagyunk. Ethan említe e, hogy a hétvégére meghívása van
valahová. Én is mondtam, hogy van már programom.
Egyikünk sem mondta meg, konkrétan mi az.
Titokzatoskodtunk. Már tudtam, miért.
Ethan mindig is a történetem margóján volt. Másodlagos
szereplő, akihez akkor rohantam, ha eltaszíto am magamtól
Chase-t. Megpróbáltam a kedvére tenni, gondoskodni róla,
szeretni, és hamis reményt adtam neki. Meg akartam kímélni,
nem szere em volna megsérteni az érzéseit, de közben
akaratlanul is kegyetlen voltam vele. Már tudtam, hogy Mártír
Maddie-nek van egy sötét oldala is.
Az Ethan arcán lassan sikló mosolyból tudtam, hogy ez az
egész őt nem érte annyira meglepetésként, mint engem. Tudta.
Csapdát állíto ak nekünk. Lelkiismeret-furdalásom hirtelen
haraggá változo . Kihúztam magamat, államat felemeltem.
Nem is tudom, mikor engedtem el Chase kezét. Mikor
szorult a kezem ökölbe olyan erővel, hogy körmeim
tenyerembe vájtak.
– Hát ez elég kínos. Jól emlékszem, hogy azt mondtátok, ti
ke en ismeritek egymást? – Julian halkan beszélt, és ivo egy
korty jeges teát. Hangjában öblösen vibrált a feszültség.
Bőrömet karistolta. – Dr. Goodman a lányunk orvosa.
Gondoltuk, kedves gesztus lenne meghívni, hogy velünk
élvezze ezt a kellemes, vidéki pihenést – magyarázta, amikor
Chase mi-a-büdös-franc-ez pillantást vete rá.
– Egyáltalán nem kínos. Mint korábban említe em,
ismerem Ethant, és élvezem a társaságát. Barátok vagyunk –
mondtam, és lehajoltam megcsókolni Ronan arcát. Lori és
Katie felállt, megölelt. Elléptem az ülő Amber és Julian
mögö , üdvözlésül csak megverege em a vállukat. Csókot
nyomtam Clemmy hajára és Ethan arcára.
– Milyen kellemes meglepetés! – súgta, ahogy ajkam
gondosan borotvált bőréhez ért. Papírszáraz volt a hangja.
– Ethan… – súgtam –, miért?
– Ülj le, Madison – mondta Chase, közvetlenül Ethan elő
állva. Ethan összerezzent a halálos pillantástól. Odamentem
Chase-hez, és éreztem, hogy vállam megroskad. Alám tolta a
széket. Alaposan megraktuk tányérjainkat étellel. Ethan újra
elmondta, hogy Clementine legutóbbi látogatásakor elviteles
szasimidarabkákat szórt a rendelő üres akváriumába. Az
asztaltársaság nevete .
Merev mozdulatokkal emeltem egyik villányi ételt a másik
után a számhoz. Semminek nem éreztem az ízét. Nem tudtam
volna megmondani, mitől félek jobban: a ól, hogy Chase
családja megtudja, hogy valójában nem vagyunk egy pár,
vagy a ól a beszélgetéstől, amit később Ethannel leszek
kénytelen lefolytatni. Chase közénk csúszta a kezét, majd az
asztal ala megfogta a kezemet. Mintha atomenergia áramlo
volna végig gerincemen.
– Szeretnék tisztázni valamit – szólalt meg Julian, állát
vakargatva, kedélyes nevetéssel. – Próbálok megérteni
valamit, ami eddig nem volt egészen világos. Maddie azt
mondta, hogy ő és Dr. Goodman barátok. De ha jól
emlékszem, Clemmy azt mondta, láto benneteket ölelkezni,
„mint a szerelmespárokat a mozi lmekben” néhány hete a
rendelő épülete elő . Azt hiszem, pontosan így mondta. Ugye
így mondtad, Clemmy? – fordult a lányához, aztán hozzám. –
Tehát mi az igazság? Barátok vagytok, vagy több mint
barátok?
Clementine pirulva hajto a le a fejét.
Nem hagytam esélyt Ethannek válaszolni.
– Mint mondtam, Chase és én együ vagyunk.
– Ó, bocsáss meg ezért a kis félreértésért, Maddie – szólt
Julian, tenyerét megadóan felemelve. Hatásszünetet tarto ,
meg akart győződni arról, hogy mindenki felidézi magában a
jelenetet, amikor Clementine elmesélte, hogy láto engem
Ethannel csókolózni. – Csak az juto eszembe… Szóval azt
hiszem, ez tényleg ostobaság, de azt hi em, történt valami
köztetek. A múltkor lá alak a munkahelyeden. Nem volt az
ujjadon az eljegyzési gyűrű – jegyezte meg Julian, és
módszeres, lassú mozdulatokkal vékony szeletekre vágta
tányérján a grilleze csirkemellet. – Most pedig rajtad van a
gyűrű.
Egyre rámenősebb le , igyekeze bizonyításra elővezetni
ellenünk felhozandó vádjait. Tudtam, hogy ebből egyedül kell
kivágnom magamat. Ha Chase beavatkozik, úgy tűnne, hogy
ez egy újabb civakodásmeccs közte és Julian közö , én pedig
csak mentegetném. Leráztam magamról a rosszindulatú
feltételezést.
– Ez a gyűrű nagyon drága. Nem akarom elveszíteni, és azt
sem szeretném, ha valaki egy sötét sikátorban egy ékszerért
lenyisszantaná az ujjamat.
– Okos gondolat – jegyezte meg Katie, és egy szem fekete
áfonyát ve a szájába. – Mostanában többször előfordult, hogy
ujjat vágtak le gyűrűért. Nemrégiben hallo am erről egy
megtörtént bűneseteket feldolgozó podcastben.
– A barátaid örülnek az eljegyzésednek? – kérdezte Amber
nyomatékosan, szájfényes száját feszes mosolyra húzva. –
Gondolom, fergeteges leánybúcsút terveznek neked.
– Igen, a legközelebbi barátaim nagyon örülnek. De
visszafogo ünneplést tervezünk. A kollégáim azonban még
nem tudják. Tudod, az élet nem arról szól, hogy drága
gyűrűket villantunk, és magasabb adósávba megyünk férjhez.
Talált, süllyedt. Élveztem, hogy Mártír Maddie egy időre
süllyesztőbe került.
 Amber összerezzent.
– Ez ebből a szempontból is elég furcsa lehet. Hiszen a
Black & Co. és a Croquis társult cég. Elgondolkodtam, vajon
az emberek nem fogják-e azt gondolni, hogy vízszintesben
juto ál a csúcsra, mármint a menedzsment legmagasabb
szintjére.
– Ó, nem hiszem. Régóta dolgoztam már a
munkahelyemen, amikor megismerkedtem Chase-szel. Én
nem indulok a Pénzért Férjhez Menni olimpiai sportágban –
feleltem hasonló mosollyal. Chase köhögést színlelve nyomta
el nevetését. Lori kii a a borát.
– Clementine, felállhatsz az asztaltól – mordult lányára
Amber, tekintetét egy pillanatra sem véve le rólam. Ronan
ujjával cse inte , pincér jelent meg, Clementine-t a konyhába
kísérte desszertet kóstolni. Az ebédlő háborús öveze é
alakult. Kesztyűk repültek, képletesen.
– Érdekes – tapoga a Julian az állát.
– Érdekes, hogy te mit tartasz érdekesnek. Ilyen lesz az
ember, ha szextelen, szerelemtelen életet él? – kérdezte Chase
nyers hangon. Lori felszisszent. Ethan és Katie úgy néze
végig rajtunk, mintha meg lennénk bolondulva.
– Váltsatok témát! – hördült Ronan. Kimerültnek látszo , és
hirtelen megérte em, hogy Chase miért nem ve e fel a harcot
Juliannel. Nem azért, mert nem akarta. Hanem mert tudta,
mennyi energiát venne el az apjától. Chase ál-eljegyzésünk
egész ideje ala arra törekede , végig az volt a célja, hogy
Ronan nyugalma, békéje háborítatlan maradjon. Próbált úgy
tenni, mintha Julian destruktív magatartását észre sem venné,
és rosszmájú megjegyzéseit elengedni a füle melle . De nem
ez volt a valóság. Tele volt a hócipője Juliannel, és ma Chase
végül kifakadt.
– Igazad van, Ronan. Más témákról kéne beszélnünk.
Ethan, te igazán jó parti vagy – mondta Amber, azzal átnyúlt
hozzá, és megsimoga a a karját. Abszolút diszkrét, mint
nőgyógyászaton kaparós sorsjegyet árulni. – Fiatal vagy,
jóképű, szakorvos. Nagyon sok egyedülálló barátnőm van,
akik örülnének, ha bemutatnálak téged nekik. Jársz valakivel?
Ethan a tarkóját vakargatva egyenesen rám pillanto .
 – Ami azt illeti…
Mit művel?
Látható lehete a rémület az arcomon, mert Ethan azonnal
visszakozo abból, amit mondani akart.
– Nem, senkivel nincs kizárólagos kapcsolatom.
Mártír Maddie mindig helyesen cselekszik. Akkor is, ha csak azért
jár egy pasival, hogy a pasi egy kicsit jobban érezze magát,
visszhangzo Layla véleménye a fejemben. De nem csak erről
volt szó. Annyira kétségbeese en próbáltam beleszeretni
Ethanbe azért, hogy ne sértsem meg az érzéseit, hogy végül
éppen azt értem el, amit nagyon nem akartam: megsérte em.
Csend le . A feszültséget a kedves öreg Lori oldo a fel.
– Katie, tudtad, hogy Ethan azt mondta, ő is lefuto a a
félmaratont?
Katie felnéze a tányérjából, egyenesen Ethanre.
– Igazán? Ki szponzorált?
– A Doctors for Africa. Hányas volt a számod? – kérdezte
Ethan. Arca valósággal felderült, szeme fényle . Nem
gondoltam volna, hogy valaha ilyennek látom. Mintha ezú al
tényleg nemcsak testben, hanem lélekben is jelen le volna a
beszélgetésben.
– Kilenc, ke ő, ke ő, három. Sárga póló. És te?
– Három, öt, ke ő, hét. Rózsaszín.
– Húúú… Jó, hogy nem együ futo unk. Úgy néztünk
volna ki egymás melle , mint egy tölcsér csavart jégkrém –
jegyezte meg Katie, és láthatatlan izzadságcseppet törölt le
homlokáról. Egymás szemébe néztek, és egyszerre jelent meg
tekintetükben valami dévaj csillanás, összesimultak a
pillanatban. Ethan néze vissza először a tányérjára, egy falat
grilleze burgonyát szúrt a villájára.
– Lehet, hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencsénk –
jegyezte meg Ethan.
De az is lehet, hogy legközelebb te leszel szerencsés – gondoltam.
Ethan és Katie beszélgetés szinten legalábbis nagyon jól
passzolt egymáshoz.
– Szóval csak hogy tiszta lappal induljunk, ne legyen
semmi félreértés, ilyesmi… Ethan és Maddie csak barátok? –
kérdezte Julian, és csordultig töltö e borospoharamat. Le akar
 g p
itatni? Valószínűleg ez a helyzet, és ezt a szándékát a család
Hampton-vidéki birtokán te katasztrofális látogatásom
idején történtekre alapozza.
– A barátság fogalma számodra ismeretlen? – Chase
hátradőlt, éles pillantást vete unokabátyjára. Az asztal ala
még fogta a kezemet. – Vagy esetleg egyszerűen megint
megszállo an érdekel a menyasszonyom?
– Menyasszony. Ez elég merész kifejezés – motyogta Amber
a poharába.
– Nyissunk i a vacsoraasztalnál vitát a merész kifejezések
témájáról, Lady Macbeth? – kérdezte Chase rideg hangon.
Amber majdnem félrenyelte a bort. Megérinte em Chase
karját. Izmai feszültek ujjaim ala . Visszafogo vadállat.
– Ki tudok állni magamért – súgtam.
– Nem mintha nem tudnám. Remélem, hogy karácsonyra
én is megint igazi tökös fér lehetek – sóhajto , és halántékon
csókolt. – Bocsáss meg!
Hazugság volt, természetesen, de kegyes és kedves
hazugság, amit nagyra értékeltem azzal együ is, hogy egy
bonyolult és szövevényes Chase-művelet része.
– Ó, úk, úk, úgy szeretném, ha ki tudnátok jönni
egymással! – sóhajto Lori, hol Chase-re, hol Julianre nézve. –
Tudom, hogy az utóbbi időben eléggé felfokozo volt a
hangulat, de semmi nem éri meg, hogy tönkremenjen a
barátságotok. A vér nem válik vízzé.
– A mi ereinkben nem ugyanaz a vér folyik – jegyezte meg
Julian foghegyről. – Lehet, hogy ez az én bajom.
– Julian! – mordult rá Ronan. – Hagyd ezt abba!
– Egyértelmű, hogy Chase a kedvenc gyereketek – folyta a
Julian dacosan. Mintha egy ötéves gyerek szólalt volna meg.
– Úgy látszik, neked még mindig nem sikerült felnőni –
vágo vissza Chase. – Jó, hogy keresztre nem feszíted, úgy
kínzod i a menyasszonyomat, és próbálod rám húzni a vizes
lepedőt. Ez a valóság, és semmit nem tehetsz ellene,
akármilyen kibaszo álságos módszerekkel próbálkozol.
Feleségül fogom venni – közölte Chase; tekintete Julianről
Ethanre siklo , és befejezte a mondatot: – –, Julian.
Már nem úgy tűnt azonban, hogy Julianhez beszélne.
Egyáltalán nem.
– Elnézést.
Szék csikordult, elvonta tekintetemet Chase haragvó
arcáról. Ethan a tányérjára dobta a szalvétáját, és kirohant.
Utánamentem. Nem tudom, miért. Talán azért, mert Chase
viselkedése váratlanul ért. Miért Ethanön töltö e ki a haragját,
pedig valójában Juliant kelle volna támadnia?
– Ethan, várj!
A mosdóba ment, és majdnem az arcomba csapta az ajtót,
mielő azonban becsukódo volna, lábamat a résbe
csúszta am. Felkiálto am, éreztem, hogy bőrömet horzsolja.
– Ó, a francba! – Ethan kinyito a az ajtót, összerezzent,
ahogy szandálos lábamat meglá a. – Jól vagy?
– Kérlek! – Az ajtó másik oldalán álltam, lábam még a
küszöbön, így akadályoztam meg, hogy becsapja az orrom
elő . – Engedj be!
– Hetekig ezt próbáltam elérni – jegyezte meg halkan. – De
te megsérte él.
– Tudom – feleltem, és gyomrom összerándult a
bűntuda ól. Mártír Maddie újra. Tény, hogy mindke en
kijelente ük, hogy csak laza kapcsolat van közö ünk, de ő
pontosan megfelel nekem. Az én helyzetemnek. Sok
szempontból, sok mindenben nagyon hasonlóak vagyunk.
Mindenáron igyekszünk kerülni mindenféle konfrontációt. –
Nagyon sajnálom! – hebegtem rekedtes hangon. – Nem volt
szándékomban megbántani téged.
– Sajnálod? Igazán?
Ethan hátravete e a fejét, olyan szenvedés volt az arcára
írva, hogy nekem is nagyon fájt.
– Természetesen nagyon sajnálom. Igazán! – feleltem szinte
kétségbeese en. Ez a megfelelő idő, hogy elmondjam neki az
igazságot. Hogy nem lehetek vele, és ennek semmi köze
Chase-hez. Ethan maga a mesebeli herceg fehér lovon. De nem
az én mesémben. Elalvás elő nem róla ábrándozom.
És nem is ő tart egész éjjel ébren.
– Sajnálod? – kérdezte, egyik lábáról a másikra állva.
Bólinto am. Tényleg nagyon sajnáltam, hogy megsérte em.
Sajnáltam, hogy nem vete em már korábban véget ennek,
már akkor, amikor egyértelművé vált, hogy nincs közös
jövőnk.
Azt egyáltalán nem sajnáltam, hogy Chase-t megcsókoltam.
És éppen ez a baj.
Éppen mondani akartam valamit, de Ethan megelőzö .
Ajkát ajkamra szoríto a o , a fürdőszoba küszöbén. Két
karom lógo a testem melle , mintha rosszul varrták volna a
vállamhoz. Nem ez volt az első csók közö ünk, ezú al
azonban különösen helytelennek tűnt. Ennek véget kell vetni.
Kezdtem elhúzódni, hátrahajolni, kiszakadni belőle.
– Úgy látszik, valami olyasmi van köztetek, amit nyito
kapcsolatnak neveznek. Ezek szerint a menyasszonyod így
érti a „barátságot”.
Julian kaján hangját hallo am jobbról. Hátraugro am, és a
hang irányába fordultam. Julian volt o , kezét karba fonva
állt, melle e Chase… Chase rám sem néze . Úgy bámulta
Ethant, mintha a következő pillanatban a földbe akarná
döngölni és addig toporogni a testén, amíg tüzet nem fog.
Fogát csikorga a. Hideg kékesszürke szeme a szokásosnál két
árnyala al sötétebb volt.
– Micsoda kavarodás! – jegyezte meg Julian, fejét ingatva,
gúnyos vigyorral.
– Lépj el mellőle! – adta ki Chase az utasítást Ethannek.
Julian mintha nem is léteze volna az univerzumában. Nem
vagyok benne biztos, hogy hallo a unoka vére megjegyzését.
Ethan teljesíte e a kérést, de kérdőn néze ránk, várta, hogy
megrójam Chase-t, amiért utasítgatja. Általában ez szoko
történni. Chase volt az egyetlen ember, akivel tudtam
vitatkozni.
Chase egy lépést te előre. Már szinte összeért a cipőjük
orra Ethannel; föléje magasodo , teljes Chase-ségével.
Mellkasom szoríto . Csak ekkor ve em észre, hogy félek.
– Akármit akarsz tenni – szólt Ethan határozo , de olyan
halk hangon, hogy Julian nem hallha a –, én a helyedben nem
tenném. Mindke en nagyon jól tudjuk, hogy ez a történet még
nem ért véget, az utolsó fejezet még hátravan.
Ez volt az a mondat, amitől megtörtem. A szavak igazsága.
Az, hogy e ől Chase úgy lépe hátra, mintha pofont kapo
volna. Még sohasem lá am ilyennek. Ennyire… érzelmileg
kiszolgáltato nak.
– Rendben. Azt hiszem, van egy kis megbeszélnivalónk,
unokaöcsém – szólt Julian, és megverege e Chase hátát. –
Négyszemközt a könyvtárban? Az a kedvenc helyünk.
A hátukat néztem, ahogy távolodtak tőlem. Chase mintha
összement volna, Julian dagadt a büszkeségtől, mintha egyre
nagyobb teret töltö volna ki a folyosón.
Néztem őket, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy
kedvességgel, tapintatossággal is lehet ölni, és én éppen
megöltem valamit.
Nevezetesen a saját szívemet.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Chase

– Térjünk rögtön a lényegre, Chase? – Julian szivarra gyújto ,

pöfékelt, bebüdösíte e az egész könyvtárat. Lényeg a lényed.
Idióta szójáték. Én is jó lennék idétlen szójátékokban, ha
nemezisem, hős ellenségem fedősztorija összeomlana, és én az
egészet az első sorból nézhetném.
Hátradőltem, lábamat bokában kereszteztem az
asztallapon, csak hogy jelezzem, milyen rohadtul nem érdekel
az egész kis Don Corleone projektje. A baj csak az volt, hogy
igen nehezemre ese a könyvtárban ücsörögni és Julian
hülyeségeit hallgatni, amikor sokkal nagyobb horderejű és
fontosabb dolgaim is voltak. Nevezetesen Ethan Görény
Goodman, ironikus módon a legrosszabb tényező most, aki
szerény személyemet megzavarta. Goodman puszta léte
személyes sértés volt nekem. Ezzel hivatalosan elismertem,
hogy az Ethan probléma létezik, és nemcsak, hogy létezik,
hanem azonnali gyelmet igényel.
Pulzusom testem minden részében dobogo . A
nyakamban. A csuklóm fonákján. A kibaszo szemhéjamon.
Nem voltam egy vérmes, erőszakos pasas, de amikor
meglá am, hogy Mad azt a véglényt csókolja, olyan radikális
cselekmények végrehajtására éreztem erős késztetést, amiknek
a hatályos büntetőjogban nincs szabadságvesztési felső
korlátja.
– Kímélj meg a baromságoktól, legyünk túl rajta! –
mondtam, ujjaimat tarkómon összefűzve, lassú ásítással. – És
kérlek, ne élvezz el közben. Orgazmus-előjelző
izomrángásokat észlelek, de a folytatást nem szeretném a
vérem arcán látni.
Ez volt az, amit a legjobban utáltam. Az, hogy még mindig
a testvéremnek tekinte em. Nem unokabátyámnak.
Kibaszo ul elbaszo testvér, de akkor is testvér.
– Erősen kétlem, hogy rendszeresen látnál emberek arcán
elélvezést. Túlságosan önző vagy ahhoz, hogy másoknak
örömet okozz – jegyezte meg Julian, szivarfüstöt fújva.
– Eleget lá am a feleséged arcán – mondtam, és nyelvem
hegyét végighúztam felső fogsoromon.
Mosolya azonnal lehervadt. Így legalább tudtam, hogy
nincs az álnok képére varrva.
– Igazi seggfej vagy.
– A legjobbtól tanultam.
– Én arra taníto alak, hogy szenvtelen és könyörtelen
legyél, nem arra, hogy igazi vadbaromként viselkedj – szállt
vitába velem Julian.
– Nem tudtam a személyiségvonások közül választani. Az
egészet csomagban kaptam – mondtam, azzal vállat vontam.
Ez volt az igazság. Minden faszfejséget Jultól tanultam. Ő volt
az, aki az egyetemről hazatérve elmesélte vízszintesben átélt
kalandjait, azt, hogy milyen volt kipróbálni a drogokat, azt,
hogy milyen volt idétlenkedni, garázdálkodni. – Most pedig
végre térj a lényegre! – sürge em.
– Szerintem mindke en tudjuk, hogy ha elfoglalod az
ügyvezetői széket, tönkreteszed a céget. Megértem, hogy
Ronan kötelességének érzi, hogy téged nevezzen ki. Te vagy a
vér szerinti a. De én is megte em mindent a cégért, amit…
– Hagyd már ezt a vér szerinti faszságot, Jul! Te vagy a CIO.
Chief Information O cer. Dicsőíte PR-os lány, csak nem
feszes miniszoknyában. Miből gondolod, hogy jobb munkát
tudnál végezni, mint én?
– Abból, hogy van valami, amit fel tudok hozni ellened –
felelte Julian olyan természetességgel, mintha ez egészen
magától értetődő lenne. – Maddie Goldbloom és te előadjátok
i nekünk, hogy együ vagytok, pedig nem. Nem vagytok
jegyesek. Nem is jártok egymással. A te kis alibicsajod a
lányom gyerekorvosával randizgat, és rád sem tud nézni.
Miért ne mondanám el Ronannek az igazat?
– Azért, mert nem akarod összetörni a szívét – mordultam
rá. – És azért nem akarod összetörni a szívét, mert ő nevelt fel
téged.
– Megérdemli, hogy megtudja az igazat – mondta Julian,
fejét ingatva. – Jó szolgálatot teszek neki azzal, hogy a teljes, a
valódi képet tárom elé. Miért ne tudja meg, hogy milyen
ember valójában az ő vér szerinti a? Egy hazug, csaló kura .
Add át nekem a CEO pozíciót most, nyilvánosan, és senkinek
nem esik baja. Sakk-ma .
Úgy pislogtam rá, mintha megőrült volna.
– Te ultimátumot adsz nekem?
Teljesen biztos akartam lenni a helyzetben, mielő
kiröhögöm.
– Igen.
Röhögve álltam fel. Lehajoltam, lekezelő gesztussal
megpaskoltam a vállát. Valójában azonban csak pár
szívdobbanás választo el az infarktustól. Ha a családom
most rájön, mi a helyzet Madisonnal, az a lehető legrosszabb,
ami történhet. Katie már tudja, de ő tartja a száját, éppen azért,
hogy mindenki boldog legyen, akit boldognak szeretnénk
látni. A húgom és én mindig falaztunk egymásnak, ha
valamelyikünk hülyeséget csinált.
Ha azonban átadom Juliannek az ügyvezetői posztot, azzal
hagyom, hogy a rossz ú nyerjen, és elég sok Michael Bay-
lmet lá am ahhoz, hogy tudjam, a Black & Co. cégnek nem
lenne jó vége Julian igazgatósága ala . Ráadásul megérdemlem,
hogy én legyek az ügyvezető. Egy teljes évtizeden át húztam
az igát, miközben Julian azzal volt elfoglalva, hogy az én
kibaszo exmenyasszonyomat bassza és/vagy veszekedjen
vele.
Lehajoltam, fülébe súgtam.
– Te csábíto ál minket ide úgy, hogy tudtad, i lesz ez az
Ethan nevű alak. Csapdát akartál állítani nekünk.
Hátradőlt, összefűzte ujjait. Ezt nem kelle szóban
megerősítenie. Az arcára volt írva minden, amit tudni
akartam.
– Nagyon mocskos játékot játszol, Julian. Ha harc, hát
legyen harc.
– Erre a reakcióra számíto am, miután pár éve elraboltam a
nődet.
 – Te nem rabolsz maradékot. Te a szemétből kotrod elő –
mondtam szívélyes mosollyal. – De most, hogy ez a téma újra
előkerült, feléledt lényemnek az az oldala is, amit még nem
ismersz. Nem fog tetszeni neked, Julian.

♦♦♦

Maddie

Azon az éjszakán csak forgolódtam az ágyban, de nem jö

álom a szememre.
Hálószobám Ethan szobájával szemben volt. Chase a
folyosó legvégén aludt. Voltam olyan merész, hogy amikor
senki más nem hallo minket, megkérdeztem Katie-t a
szobabeosztásról. Hosszan néze engem, és rákérdeze :
– Te és Ethan… tényleg jártok?
– Bonyolult – feleltem súgva. Úgy néze ki, mintha
megsérte em volna, és megérte em az okát. Katie meg volt
győződve arról, hogy amit Chase és köztem lát, annak van
jövője. Nem is szólva arról, hogy az asztalnál észleltem, van
valami közte és Ethan közö .
– Milyen értelemben bonyolult? – kérdezte, szemöldökét
összevonva.
– Csak azt akarom mondani ezzel, hogy Ethan szabad
préda – feleltem, és nagyon komolyan gondoltam. – Már ha jól
látom, hogy érdekel.
– Jesszus! Ennyire látszik rajtam?
Arcához kapta a kezét. Felneve em.
– Nem… Csak nyito vagy. Bárcsak én is ilyen tudnék
lenni!
Meg kelle erősítenem állításomat, hogy Ethan és én nem
vagyunk egy pár, és egyszer s mindenkorra véget akartam
vetni ennek a dolognak. Kézbe ve em telefonomat,
megnéztem mennyi az idő. Fél négy. Mindjárt reggel lesz.
Tudtam, hogy Ethan még alszik. De azt is tudtam, hogy amint
kivilágosodik, minden sokkal bonyolultabb lesz, mint este
volt. Miután Chase és Julian távozo , és Ethannel maradtam a
fürdőszoba elő , Katie és Lori érkeze az ebédlő felől. Tudni
akarták, mi történt. Nem volt lehetőségem beszélni vele.
Lassan kibújtam a takaró alól, papucsba csúszta am
lábamat. Meleg, párás idő volt, csak egy vékony, fehér szatén
hálóinget viseltem.
Kiszöktem a folyosóra, kopogtam Ethan ajtaján. Morcos
hang szólt ki:
– Tessék!
Beléptem. A szobában sötét volt. Testének körvonala
kirajzolódo a takaró ala , megmoccant, felült.
– Ébren vagy? – kérdeztem súgva.
– Igen. Ezek szerint te is.
Bólinto am.
– Beszélhetnénk?
– Nem gondolod, hogy ezt már régen meg kelle volna
tennünk?
Leültem ágya szélére, ujjaimat összetéve az ölemben. Fejét
az ágy támlájának támaszto a. Magamon éreztem tekintetét.
Hála az égnek, hogy még nagyon sötét volt!
– Ethan, én…
– Tudom – vágo a szavamba, homlokát dörzsölve. –
Csak… ne… Ne is fejezd be ezt a mondatot. Azt hiszem,
mindig is tudtam. Te sosem voltál az enyém. Ezt egy bizonyos
mértékig megtanultam elfogadni. Nem szakíto am Natalie-
vel és azt hi em, csak idő kérdése, és Chase megint mindent
elszúr, te pedig az én nyito karomban keresel menedéket.
Vártam, csak vártam, hogy kilépj Chase Black sötét ködéből,
de ő egyre beljebb szívo magába. Az igazság az, Maddie,
hogy köztünk nincs vége mindennek… mert soha nem is
kezdődö el.
– Szere em volna, ha működik közö ünk a kapcsolat –
mondtam. Forró könnyek csillogtak arcomon, combom
csupasz bőrére hulltak. Nem tudom, miért zaklato ez fel
annyira. – Te tökéletes vagy, Ethan.
– Kérlek, ne mondd ezt. A középiskolában minden
barátnőm ezt mondta – felelte fáradt mosollyal. – A
tökéletesség unalmas.
Fejemet ráztam, behajlíto ujjaimat szemhéjamra szorítva
állíto am meg könnyeim árját.
– Nem. Nem az. De a tökéletes és a megtört nem tud együ
létezni. A megtörtnek egy másik megtörtre van szüksége
ahhoz, hogy újra egész lehessen. Több gondom van, mint
amennyit a Vogue olvasói leveleiben valaha összehordtak.
Nem voltam képes túltenni magamat anyám halálán, és…
és… kényszeresen igyekszem mindenkinek megfelelni. Ezért
vagyunk most i , ezért beszélgetünk – muta am körbe.
Felnevete , teljesen felült, hogy közvetlenül melle em
lehessen. Comb comb melle .
– Valahogy olyan érzésem van, hogy Chase tökéletesen
megfelel a „megtört ember” de níciójának – sóhajto Ethan. –
Jól összeilletek.
Szomorú mosollyal néztem rá.
– Milyen szerencsés vagyok, ugye?
– És milyen szerencsétlen én… – felelte Ethan.
Megpaskoltam a karját. Vigyorgo a sötétben. Valahogy
könnyebb le a légkör közö ünk. Azt akartam, hogy ez így is
maradjon.
– Kérdezhetek valamit? Egy kicsit személyes kérdés, talán
érzékeny is, mindig is tudni akartam, de sohasem sikerült
kiderítenem – mondtam, és térdemmel kissé meglöktem a
térdét.
– Ki vele!
– Mi a kedvenc pozitúrád? – kérdeztem, orromat
vakargatva. – Mármint a szexben.
– A misszionárius póz – felelte. – Kifejeze en azt élvezem a
legjobban.
Önkéntelenül elmosolyodtam. Baszódj meg, Chase! Az
arrogáns nagymellényű megint nem tévede .
Ethan combjai közé csúszta a kezét, térdével viszonozta
előbbi mozdulatomat.
– Szerinted máshogy alakultak volna a dolgok, ha ő nem
maradt volna a képben?
Pár pillanatig tűnődtem ezen a kérdésen. Igaz, ez a
legkevesebb, amit megtehetek… ennyivel tartozom Ethannek
azok után, amiken keresztülmentünk a mi rövid életű, el nem
hált kapcsolatunkban.
– Nem – feleltem végül. – Te teljesen kiforro személyiség
vagy. Felnő . Én pedig… én… talán soha nem leszek az. Azt
hiszem, lényem egy része még mindig a világegyetem
végtelenjében bolyong, és anyámat keresi. – Elhallga am,
mert abban a pillanatban rájö em valamire. – Talán ezért van
az, hogy mindig is szinte megszállo an érdekelt minden, ami
az esküvővel kapcsolatos. Reméltem, hogy valaki másban
megtalálom azt a valamit, ami hiányzik az életemből. Tudat
ala . De magamban kell megtalálnom.
– Ami azt illeti, lényeg a lényeg… – mondta, és ajka
halántékom közelébe ért – tökéletlenség ide vagy oda, Maddie
Goldbloom, te vagy a legjobb ember, akit valaha
megismertem.
Mire kiléptem Ethan szobájából, a horizonton már
felfényle a hajnal. A sötétség bársonyfeketéből púderkékre
változo , halvány világosság derenge be a magas ablakokon.
Kibotorkáltam a folyosóra, a konyhába indultam egy pohár
vízért. Gondolataim még mindig a ól a felismeréstől
pezsegtek, hogy önmagamban kell megtalálnom a lényemből
hiányzó kis darabot.
Már majdnem a folyosó végére értem, amikor Chase
kilépe a szobájából. Szürke melegítőalsó volt rajta, és Kanye
West-stílusú edzőcipő, ami úgy néze ki, mint valami szuper
drága űrhajó. Mellkasa meztelen. Kocogni készült. Haja kócos,
szeme fehérje vöröses, bár már kezdtem megszokni a
Kimerült Chase-t. Valahogy sokkal szexibb volt, mint a
Normál Állapotú Chase.
A félhomályos folyosón tekintetünk összefonódo .
Előbb Ethan ajtajára pillanto , aztán rám. Kérdőn vonta fel
szemöldökét. Fejemet inga am. Alig észlelhető, de határozo
válasz.
Semmi nem történt.
Megérte e. Ádámcsutkája fel-le járt. Édes izgalom
buboréka dagadt mellkasomban.
Dobban.
Tágul.
 Dobban.
Tágul.
Dobban.
Tágul.
A buborék akkor pukkant ki, amikor Chase nekem ese .
Meglepő szenvedéllyel szoríto a számra a száját. Ebben a
csókban nem volt semmi kiszámíto ság, ridegség, semmi
önuralom. Hátam hangos csa anással csapódo a falhoz, de
nem éreztem mást azon kívül, hogy nyelve a számba hatol, és
keze a hálóing ala felfelé csúszik combomon, ujjai bugyim
szélén siklanak. Amikor középen megtalálta a nedves foltot,
csókunkba hördült, és behunyta a szemét, mintha hirtelen
valami fájdalom érte volna.
Óvatosan közénk csúszta am kezemet, és azt te em, amit
már hosszú hetek óta tenni akartam. Végigsimíto am
kőkemény hasizmain, ujjaim a köldök ala i rövid szőrökkel
játszadoztak, és lejjebb csúszva megtalálták azt a részét, ami
mindig is hiányzo nekem, amit soha nem gyűlöltem.
Chase megragadta a fenekemet, és a fal melle feljebb tolt
úgy, hogy combom a derekát ölelje. Állam alá nyúlt, hogy
nyakam magasabbra érjen, és még mélyebben tudjon csókolni.
Nem. Ez már nem csók volt. Kegyetlenül dugta a számat.
Nem ellenkeztem; éreztem, hogy combom vággyal feszül
keskeny derekára.
– Ágy – nyögtem bele csókunkba.
– Nem akarlak lebeszélni róla – nyögö fel ő is, de ajkát
nem vonta el tőlem, úgy vi a szobájába, berúgva elő ünk az
ajtót. Akkor is csókolt, amikor lábujjaival lefeszege e magáról
a futócipőt. Ajka csak akkor csúszo lejjebb a nyakamon,
amikor az ágyra fektete . Ágyának nom Chase-illata volt:
fenyőfa, eső, sötét erdő, ahol varázslatos dolgok történnek.
Váratlanul olyan elégede ség tört rám, hogy örömkönnyek
tapadtak szempilláimra.
– Chase – nyögtem.
Keze felfelé csúszo combomon, felgyűrte vékony
hálóingemet. Ujjai alig visszafogo , sürgető vággyal táncoltak
bőrömön. Remeg?
– Chase – sóhajto am újra, muszáj volt szólnom.
 Vonakodva vonta el ajkát rólam. Nyugtalanul néze rám.
Talán azt hi e, nem akarom. Hogy meggondoltam magamat.
Szívünk mellkasunkon át együ dobogo .
– Szakíto am Ethannel. Végleg.
Csak pislogo rám. Azt hi em, nem hallo a. Azt hi em, az
összes vér övön alulra tolult. Ez a feltételezés egyáltalán nem
volt alaptalan, mivel combjaim közö éreztem hatalmas,
masszív feszülését.
– Miért? – kérdezte határozo hangon. Mintha… dühös le
volna.
Azért, mert megéred a kockázatot, én pedig idióta vagyok, aki
hajlandó kockáztatni. Megint.
– Az ajánlatod mia .
Ideiglenes örökké.
Belső combomon lüktete . Úgy éreztem, meghalok, ha nem
hatol belém.
– Az ajánlatod… hogy legyek az álbarátnőd, amíg… –
felnyögtem, amikor fogával hálóingemen át megtalálta
mellbimbómat, és ráharapo . Vacogo a fogam az izgalomtól.
– Áll még az ajánlatod?
– Az ajánlatom is áll – súgta bőrömre.
– Akkor ezennel elfogadom.
Teljesen megdermedt. Azt hi em, rosszul hallo a, amit
mondtam. Különben miért szakíto a volna meg azt az
élvezetet, ami kialakulóban volt ke őnk közö . Ekkor ujjait
ujjaim közé feszíte e, jegygyűrűmre markolt, másik kezével
letépte rólam a hálóinget. Olyan könnyed mozdula al te e
ezt, mintha a hálóingletépés mindennapi cselekedete lenne.
Élénk fájdalom hasíto belém, ahogy az anyag a húsomba
vájt, mielő elszakadt. Egy pillanatra elállt a lélegzetem.
Vékony szaténhalom gyűlt ala am az ágyán. Félrehúzta
rajtam a bugyit – édes izgalommal gondoltam arra, hogy talán
ez az egyetlen ruhadarab, amit tényleg le kéne rólam tépnie –,
mutatóujját végighúzta hasadékomon, beljebb hatolt, és
noman mozga a. Egy szempillantás ala elérte G-pontomat,
és kaján mosollyal nézte, ahogy szemem fennakad, hasizmaim
megfeszülnek. Már el is felejte em, mennyire tapasztalt
ebben.
Illetve nem. Nagyon is jól emlékszem arra, mire képes
lepedőcsata terén, éppen ezért igyekeztem távol tartani tőle
magamat.
Chase lefelé haladva csókolta testemet; felváltva fogta fogai
közé mellbimbóimat, noman rángatva őket. Hűvös lehelete
izga a nedves bimbóimat, egész testem megremege a
gyönyörűségtől.
Csókolva, harapdálva haladt tovább lefelé. A köldökömnél
megállt, mélyen belenyalt, nyelve hegyével körözö . Ujjaimat
sötét, fekete hajába mélyeszte em, ahogy combom belsejét
nyelvescsókolta.
Chase Black minden szögből gyönyörű látvány volt, de
különösen akkor, amikor halványkék szemével felnéze rám,
miközben nyelvét változatlanul kaján mosollyal belém
csúszta a. Mozgatni kezdte bennem, a közelgő orgazmus – és
szívroham – tíztonnás súlyként nehezede rám.
Felkaptam az egyik párnát, belenyögtem, tompítani
akartam a hangot, hogy régen várt egyesülésünk lehetőség
szerint titokban maradjon. Éreztem, hogy megremeg a
combom, testem minden izma megfeszült; tudtam, hogy már
közel vagyok. Lábujjaim bizseregtek, ziháltam, ahogy
nyelveze , és játékosan felnyúlva megcsippente e
mellbimbómat.
– Vajon az apám megkapja utánam a biztosítási pénzt, ha i
és most spontán felrobbanok? – szólaltam meg nyöszörögve,
tűnődve.
– Hogy ezt éppen most kelle mondanod… – nevete , és
mélyebben, keményebben, gyorsabban művelte, amit művelt
velem. Két ujját dugta belém, és szájával kényeztete .
Megfeszültem, testem minden izma beállt. A gyönyör forró
hullámokban csapo át rajtam.
Remegve ve em levegőt, ahogy a csúcsról fokozatosan
lejjebb kerültem. Chase ajka ekkor még nyílásomnál volt.
Apró nyelvcsapásokkal haladt felfelé hasamon, aztán nyelvét
tiltakozást nem tűrő, mocskos csókkal dugta belém. Saját
ízemet éreztem, de valahogy nem éreztem késztetést arra,
hogy elbújjak egy nagy szikla alá, és életem hátralévő részét
bujkálva töltsem. Chase már csak ilyen. Akármilyen
vehemensen veszekedtünk egymással, megvolt benne ez a
különös tehetség… el tudta érni, hogy vele az ágyban
istennőnek érezzem magam.
Közénk csúszta am kezemet, teljes hosszában
megragadtam, elemi vággyal rúgtam le nadrágját. Próbáltam
leereszkedni ágyékához, hogy viszonozzam a szívességet, de
az ágyhoz nyomo .
– A ól tartok, előjátékra most nincs időnk. Hónapok óta
vártam erre, azóta, hogy kiadtad az utamat. – Az
éjjeliszekrény felé nyúlt, kinyito a tárcáját, óvszert ve elő,
fogával tépte fel a csomagolást, és a padlóra köpte.
Belém mélyedt, lüktetve, lassan, tövig. Arca olyan kifejező
volt, annyira összpontosíto , hogy nem tudtam becsukni a
szememet.
Hátamat ívbe feszíte em, rájö em mennyire hiányzo
nekem ez. Mennyire hiányzo ő. Akkor abbahagyta. Bennem
volt, és engem bámult. Mintha az egész világ teljes súlya
nehezedne a mellkasunk közö i keskeny résbe.
– Figyelj… – szólalt meg rekedt hangon.
– Figyelek – feleltem hasonlóképpen.
– Benned vagyok. Megint – állapíto a meg, és egy kósza
hajszálat fülem mögé simíto .
– Minden jel arra utal – mondtam, és lenéztem oda, ahol
testünk találkozo .
Nevetve csókolta nyakamat, számat, és újra nyomulni
kezde bennem. Csókokkal nyelte el nyögéseimet, szemhéjam
lecsukódo , ahogy átadtam magamat a pillanat élvezetének.
Chase hátulról ragadta meg combomat, belém
kapaszkodo , még nagyobb erővel döngölt. Alsó ajkamba
haraptam, nem akartam, hogy a gyönyör kiáltása kiszakadjon
a torkomon. Melleim ruganyosan rengtek, ahogy gyorsíto az
ütemen. Olyan kéjes pillantással gyelte őket, hogy a ól
odalent izmaim satuként szorultak rá. Az ágyrugók minden
egyes lökéssel megnyikordultak. Együ , teljes összhangban
mozogtunk.
– Mad – nyögö fel, és úgy kapta el tőlem tekintetét,
mintha zavarban lenne, amiért annyira o van abban a
pillanatban. Minden egyes lökést örömmel fogadtam,
csípőmet kissé elmozdíto am, amikor mélyemre ért; éreztem,
hogy csillapíthatatlanul bennem remeg.
– Bassza meg! – mordult, tenyerét a hasamra simítva.
Mozdulatlanul tarto , ahogy heves mozdulatokkal dugo ,
mintha a testét megszálló démont akarná kiűzni magából. –
Nem, nem, nem.
– Nem?
Újabb orgazmus formálódo köldököm ala ; lábamba,
mellkasomba, ujjbegyeimbe terjedt, amikor Chase hirtelen a
hasamra fordíto ; csípőmnél ragado meg, és hátulról
nyomult belém. Felnyögtem, új pozitúrába helyezkedtem.
– Bassza meg! – ismételte. – Így sem működik.
Tovább szexeltünk, de hangja feszültnek tűnt, és nem
éreztem úgy, hogy nem élvezné. Hacsak…
Az élvezet, amit éreztem, szinte sok volt. Langyos mézként
terjedt testemben.
Próbált nem elélvezni, késleltetni akarta. De nem nagy
sikerrel.
– Mennyire vagy közel? – kérdezte lihegve. Izzadt testünk
összecsa anásai, nedvességem cuppogása töltö e be a szobát.
Arra gondoltam, vajon arra gerjed-e, milyen valószínűtlen
párt alkotunk az ágyban. Hogy én olyan vékony és alacsony
vagyok, ő pedig olyan magas és izmos.
– Eléggé – nyögtem.
Mutatóujjával csiklómhoz ért, masszírozni kezdte, de
közben folyamatosan nyomult belém. Egész testem
megremege .
– El… elélvezek.
– Végre. Akkor lássunk neki! – megragadta rövid hajamat,
nyakam kiegyenesede , egyenesen a szemembe néze .
Nagyon furcsa, mégis nagyon meghi pillanat volt. Álltam a
tekintetét; álmosan bámultam, miközben az orgazmus delejes
erővel hasíto belém. Ajkam nagy O-t formázo , elengedte a
hajamat, még néhányszor mélyembe nyomult, aztán rám
zuhant.
Az óvszeren keresztül éreztem feszítő, meleg ondóját.
Izzadt mellkasa hátamon pihent. Fejem a mellkasa ala . Még
néhányszor felhördült, lazán belémpumpálta magát. Halkan
nyöszörögtem. Száz kiló izom feküdt rajtam, és akkora ego,
mint Staten Island. Nehéz.
– Pitává lapíto alak? – kérdezte álmos hangon.
– A szénhidrátoknak sosem tudtam ellenállni.
Felnevete .
– Miért van az, hogy veled úgy érzem magamat, mint egy
tizenhat éves kamasz, aki a puncival csak most ismerkedik? –
súgta a nyakamba, tarkóm piheszőreit meleg leheletével fújva.
– Mi van benned, Madison Goldbloom, amitől egészen
megvadulok?
– Azon kívül…? Talán a mintás ruhák – mondtam
egyenesen a párnába.
Nevetve tarkón csókolt.
– Apádat emlege ed, amikor a nyelvem benned volt. A
farkamnak üvöltve kelle volna menekülnie. Mi az, amitől
teljesen más vagy nekem, mint a többi nő?
Az, hogy ezt a kérdést hangosan kimondta, félig sértés volt,
félig kedves bók.
– Én – feleltem, vállat vonva, szememet behunyva. – Én
önmagam vagyok, önmagamat adom, mindenki más valaki
másnak akar tűnni körülö ed. Bele akarnak illeszkedni a te
precíz, csupa fekete, exkluzív Black-univerzumodba. Én
színesben élek. Azt hiszem, ez neked nagy kihívás.
Hirtelen semmire sem vágytam jobban, mint elaludni.
Így hát elaludtam.
Buko angyal, az ördög sötétségébe süppedve, erős,
halálosan biztos ölelésében.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Chase

A hétvége hátralévő része a ranchen nem volt szopás, csak

Madisonnak, akiről az juto eszembe, hogy a szája a világ
nyolcadik csodája. Hónapok óta nem éreztem ilyen jól
magamat. Na, jó: évek óta. A hétvége jó ételekkel, kellemes
beszélgetésekkel és észbontó szexszel telt. Azt hi em volna,
hogy meghaltam, és a mennyországba juto am, ha nem
kaptam volna e-mailt a könyvelőmtől, hogy esedékessé vált a
negyedévi adóelőleg- zetés.
Ha azt gondoltam, hogy azért emeltem szinte mítosz
szintre a Madisonnal folytato szexet, miután szakíto unk,
hogy a minősíthetetlen dugások mia vigasztaljam magamat,
amikkel kénytelen voltam beérni, nos… akkor tévedtem. A
megvalósult ábránd sokkal jobb volt annál, mint amilyenre
emlékeztem.
Hosszabb, keményebb, nedvesebb.
A hétvége egyetlen szépséghibája az volt, hogy Ethan
Görény Goodman még a helyszínen tartózkodo , velünk
lovagolt, velünk ült az asztalnál, és örtölt Katie-vel (aki
várakozásaimmal ellentétben nem tűnt különösen bosszúsnak
ahhoz, hogy ne örtöljön a barátnőm exével). A tények teljes
ismertetésének érdekében megjegyzem, semmi kifogásom
nem volt az ellen, hogy a húgommal randizzon. Utólagosan
jobban belegondolva, viselkedését elemezve mégsem volt az a
pofátlan dzsigoló, akinek gondoltam. Olyan biztos-ami-biztos
alapon működő, bokazoknis, templomba járó alak, akivel a
húgom boldog lehet. Csak nem gondoltam, hogy megfelelő
párja lenne az én Madisonomnak. Úgy értem, Madisonnak.
Nem az én Madisonomnak. Mert nem az enyém. Ezt pontosan
tudtam.
 Az utolsó estén, mielő mindannyian visszaindultunk a
nagyvárosba, Ethannek sürgős ügy mia Manha anbe kelle
mennie. Felajánlo a, hogy elviszi Katie-t; közben Madisonra
pillanto , aki széles mosollyal, hüvelykujját felemelve jelezte,
hogy kitűnőnek tartja az ötletet.
Így reggelinél Katie már nem volt o , és megszabadultunk
Ethantől. Ami azt jelente e, hogy megtehe em azt, amiről
azóta álmodoztam, amióta kitaláltam ezt az áleljegyzés
dolgot. Az asztalnál nagyon lazán és természetesen
odahajoltam Madisonhoz, és szájon csókoltam. Pontosabban
csak egy ártatlan puszi volt. Mert véleményem szerint azokat,
akik nyilvánosan kimutatják egymás iránti testi vonzalmukat,
a város főterén, nyilvánosan kéne kivégezni. Ez az ártatlan
csók azonban minden kétkedőnek bizonyíték volt arra, hogy
ke őnk kapcsolata valóság.
Amber úgy néze ránk, mintha legyet nyelt volna, Julian
megbotránkozo grimasza lá án majdnem elneve em
magamat.
Így, hogy hamarosan haza kelle mennünk, egyre inkább
bosszanto a gondolat, hogy búcsút kell mondjak
Madisonnak. Az én ex-jelenlegi-ideiglenes barátnőm
imádnivaló volt, és elterelte a gondolataimat apa betegségéről,
ami kifejeze en bónuszpontot érdemelt.
– Hol akarsz aludni ma éjjel? – kérdeztem, és közben olyan
sebességgel veze em, amitől idősebb polgárok felelőtlen
punkoknak gondolha ak minket. A vidéki táj gyors képként
suhant, fokozatosan jelentek meg egyre magasabb épületek,
egyre szűkebbek le ek a járdák, ahogy New Yorkhoz
közelebb értünk.
– Az ágyamban – felelte nevetve. – Hol máshol?
– Az én ágyamban – jelente em ki teljes nyugalommal.
– Daisynek valószínűleg nagyon hiányzom.
– Áthozhatod hozzám.
Mi a fenét beszélek? Ha elhullajto női hajszálat találok a
párnámon, legszívesebben az egész lakást újrabútoroztatnám.
Ha szőrcsomó jelenne meg a szőnyegemen, valószínűleg
kedvem támadna az egész házat felgyújtani.
– Azt hiszem, idegrohamot kapna nálad… De szerintem te
is tőle. Kösz, inkább nem.
Arra vártam, hogy meghívjon magához, de a magával
hozo esküvői magazint lapozga a. Kutatási célból,
emlékezte em magamat. Pusztán szakmai alapon. Amikor
beértünk Manha anbe, nem bírtam tovább.
– Vagy én aludnék nálad.
Becsukta a magazint, az ölébe te e.
– Nem akarsz egy kicsit egyedül lenni? Most töltö ünk
együ egy egész hétvégét.
– A rendszeres dugás fontosabb, mint a személyes tér –
feleltem teljesen közömbös hangon. – A hét bármely napján.
Ez tudományosan megállapíto tény.
– Ez azt jelenti, hogy adsz a monogámiának egy esélyt,
amíg ideiglenesen együ vagyunk? – kérdezte, de inkább
csipkelődésnek tűnt, mint valódi kérdésnek.
– Szeretnéd? – válaszoltam vissza kérdéssel. Ezt majdnem
úgy mondtam, mint az anyám és a húgom, olyan passzív-
agresszív hangon, mint amikor egymást igyekeznek
meggyőzni hálaadáskor, hogy a másik egye meg az utolsó
szelet pitét.
– Az a kérdés, hogy te szeretnéd-e.
Agyam billentyűzete valami fanyar választ akart
összehozni. Hány éves? Öt?
– Persze – vágtam rá. – Az ideiglenes monogámia
tökéletesen megfelel nekem. Ha neked is.
– Ha nekem is megfelel a monogámia? – Szemem sarkából
lá am, hogy nagyon vigyorog. – Nekem van olyan hírem,
hogy egyik ágyból a másikba ugrom?
Jó érv. Tény, hogy amióta ágyba kerültünk, olyan érzésem
volt, hogy valahányszor beléje merítkezhetek, néhány IQ-
pontom elvész. Mintha kiszívta volna belőlem a logikát.
Sámson és Delila esete, amelyben Sámson zseni, Delila
pedig… nos, cserfes szájú hipster. Egy korty kávét i am.
– Szerinted, ha egyszer esetleg videóra vennénk, ahogy
szexelünk, az extrémnek számítana? Olyan hatalmas vagy –
tűnődö Mad.
Kis híján a szélvédőre köptem a kávét.
– Először is, soha, de soha nem csinálnék szexvideót.
Semmilyen formában nem örökíteném meg egy másik ember
iránti szenvedélyemet, semmilyen minőségben. – Bedugtam a
poharat a tartóba. – De megnyugtatásodra elmondom, hogy
egyáltalán nem vagyunk furcsák együ az ágyban.
– Honnan tudod?
– Onnan, hogy közben néztem magunkat a fürdőszobai
tükörben. – Csend. – Kibaszo jól néztünk ki együ ,
nagyonnagyonnagyonköszönöm.
Mad az eljegyzési gyűrűvel játszo , miközben csücsörítve
próbálta feldolgozni, amit mondtam. Tízpercnyire voltunk a
lakásától. Még mindig nem nyilatkozo , hogy felmehetek-e
hozzá. Megint bosszús le em rá. Lehet, hogy mégis jó ötlet
egy kis időt külön töltenünk.
– Azt hiszem, ma éjjel inkább szeretnék egyedül aludni –
szólalt meg végül. – Tudod, csak azért, nehogy túl intenzív
legyen ez a kapcsolat, és esetleg érzéseink alakuljanak ki
egymás iránt.
– Rendben – feleltem. Nem volt szívem kiigazítani és
rámutatni, hogy… nos, hogy nekem nincs szívem, ezért nem
alakulhatnak ki érzéseim.
– Remek.
Leparkoltam a barna téglás ház elő , segíte em felvinni a
csomagjait. Lete em a kis bőröndöket a nappaliban, puszi
jobbról, puszi balról, azzal sarkon fordultam, és elindultam a
kocsim felé.
Az épület ajtajánál megálltam.
Megfordultam, felmentem, kezemet ökölbe szoríto am,
kopogni akartam az ajtón. Felemeltem, de mielő ujjam a fát
érhe e volna, az ajtó hirtelen kinyílt. Madison pihegve állt
elő em.
Pislogva vártam valami utasítást. Megcsókoljam? Utat
adjak neki? Megszidjam, hogy olyan átkozo ul határozatlan?
– Alapszabályok! – emelte fel a kezét gyelmeztetően. –
Mivel tudom, hogy neked nincsenek érzéseid, de nekem
vannak, a saját érdekeimet fogom szem elő tartani.
Biccentéssel jeleztem, hogy hallgatom. Lakása elő álltam.
Ő odabent, én a küszöb másik oldalán. Engedélyt akartam,
hogy bemenjek. Abban a pillanatban valószínűleg abba is
belementem volna, hogy egy alapos szopásért az egész Black
Co. céget eladom.
– Egy: heti három együ alvásnál nem lehet több, és
felváltva használjuk a lakásainkat. Ez az arány.
– Rendben – vágtam rá.
– Ke ő: te vigyázol Daisyre, amikor nem vagyok a
városban. Nem fair, hogy mindig Layla a bébiszi ere. Te
adtad nekem ajándékba.
– Amikor egyszer elmentünk egy aussiedoodle melle az
utcán, megjegyezted, hogy mindig is szere él volna kiskutyát
– muta am rá. Akkor azt gondoltam, hogy szívességet teszek
neki.
Úgy néze rám, mintha megőrültem volna.
– Én sok mindent mondok, Chase. Azt is mondtam, hogy
egy itáliai kastélyban szeretném tartani az esküvőmet.
– És?
Üres tekinte el néztem rá.
– És természetesen apám házának hátsó udvarán lesz –
mondta, és úgy emelte fel a kezét, mintha a hátsó udvari
esküvő neki teljesen természetes lenne.
– Felőlem… Vigyázok Daisyre, amikor nem vagy a
városban, és semmi olyasmit nem kapsz tőlem ajándékba, ami
az öntözésen és az elemcserén kívül több gondozást igényel. –
Megjegyeztem magamban, hogy ezentúl csak borzalmas
dolgokat vegyek neki. Melegítőpárnát, virágos noteszt,
desszertillatú kézkrémet. Az olcsó selejtet, amitől Mad
mosolyra fakad. Színpadiasan szé ártam két karomat. – Még
valami?
– Hmmm – gondolkodo , alsó ajkát érintgetve. – Ó, igen!
Még valami. A munkahelyünkön senkinek nem mondhatjuk
el, hogy mi van közö ünk. Mert ennek köztünk kell
maradnia, és ugye van szavatossági ideje, én pedig nem
akarom, hogy mások azt higgyék, dobtál engem. Másodszor.
Mad akkor és most sem mondta el senkinek, hogy járunk.
Engem azonban abszolút nem érdekelt, ki látja, hogy
megcsókolom reggelente, amikor együ mentünk munkába.
– Első alkalommal sem én dobtalak.
Legyinte .
 – De az emberek úgyis ezt gondolják.
Ebben nem tévede . Az emberek mindig azt gondolják,
hogy a pénzes fél ejti a másikat, ellenkező eset nem fordulhat
elő.
– És még valami – mondta, mutatóujját felemelve.
Reméltem, hogy már tényleg csak egy szabály van hátra, mert
kezdtem úgy gondolni, jó ötlet lenne azonnal a helyszínre
rendelni a cég jogászát. Mad sok szabályt állíto fel egy
előreláthatólag kéthetes kalandra. Már ha két hétig kihúzzuk.
Gyomrom összeszorult a gondola ól, hogy mit jelent ez apa
esetében.
– Ki vele! – sürge em, türelmetlenül grimaszolva.
– Ha ennek az egésznek vége, ígérd meg, hogy soha többé
nem keresel, nem próbálod meghosszabbítani ezt az alkalmi
kapcsolatot. Azt mondtad, mániám az esküvő, a házasság.
Igaz. Tény és való. Ezek sokat jelentenek nekem. Bár ez sem
nem feminista, sem nem hipszter dolog, és Manha anben,
2020-ban éppen nem divat. Kérlek, viselkedj úriember
módjára, és ha elbúcsúzunk egymástól, többet ne keress.
– Megígérem – mondtam, azzal egy lépést előreléptem,
megszűnt köztünk a távolság. Ajka az ajkamnál. Melle a
mellemnél. Farkam a puncijánál. – Megígérem, hogy
megkímélem a szívedet. Most pedig megkaphatnám a többi
részedet?
Átölelte a nyakamat.
– Zuhanyzás után igen.
Ráhajoltam, hevesen csókoltam. Lerúgtam a cipőmet, a
lakás belsejébe toltam. Aggódnom kelle volna, olyan erős
elégede ség és megkönnyebbülés tört rám, hogy nála alhatok.
Szerencsére vérem nagy része éppen övön alul áramlo , ezért
nem sok maradt az agyamban gondolkodásra.
– Kismet – súgta a számba.
– El akarsz élvezni újra? – kérdeztem. És újra és újra és újra.
Ideális esetben az arcomba.
– Pénteken ez volt Layla szava az ajtón. Kismet. Sors.
Végzet. O olvastam.
Közönyös hanggal jeleztem, hogy hallo am, amit mondo ,
de annak pillanatnyilag nincs semmi jelentősége. Ruhástól
toltam a zuhany alá, megnyito am a csapot, és fogaimmal
téptem le magunkról minden ruhadarabot.
Életem leghosszabb, legmocskosabb zuhanyzása volt.

♦♦♦

Két nappal később Grant és én a Central Parkban kocogtunk.

Ez a szokásunk még kamaszkorunkban alakult ki, amikor egy
utcában laktunk, és mindke en ADHD-t diagnosztizáltunk
magunknál, és úgy ítéltük meg, erre a kórképre az a legjobb
gyógymód, ha egy kicsit kiengedjük a gőzt, lekötjük
energiáinkat. Néha szótlanul futo unk, néha a lányokról
beszéltünk, a munkáról és a szarságokról (nem szó szerinti
szarról, kivéve azt az egy esetet, amikor a Tahoe-tónál egy
sítábor idején súlyos ételmérgezést kapo , mert arról kocogás
közben hosszasan beszéltünk).
Általában naponta végigfuto uk a teljes hatmérföldes kört,
aztán az én társasházam edzőtermében tarto unk egy rövid
erőnléti tréninget munkakezdés elő . Mivel előző este Madnél
aludtam, és csak tiszta ruháért ugro am haza, és azért, hogy
fél óráig üljek a ház legkisebb helyiségében (azt mondják,
kifejeze en úriemberhez méltatlan elfoglalni egy hölgy kis
lakásának fürdőszobáját csak azért, hogy a vécén trónolva a
New York Times minden cikkét végigolvassuk), így egy egész
napi edzés kimaradt.
– Szóval a dolgok kezdenek komolyra fordulni – jegyezte
meg Grant. Ideális futó volt. Valódi futócipő, futónadrág,
baseballsapka, Apple Watch és speciális zoknik. Már csak egy
kibaszo rajtszám hiányzo a hátáról, á la Usain Bolt. Én nem
voltam ilyen elegáns futó, bing bong bong, könnyű kitalálni:
fekete futónadrágban voltam, fekete pólóban, lábamon fekete
sportcipő, amit Katie ve nekem háromhavonta, nehogy
csupa vízhólyag legyen a talpam. Én azonban nem voltam oda
a félmaratonért, mint Katie és Ethan. Azért edze em, mert
nem akartam atalon meghalni vagy harmincas éveimre
pocakot ereszteni.
– Au contrarie, Gerwig. Megállapodtunk egy bizonyos
határidőben. Igyekszem ebből az időből a legtöbbet kihozni.
Mindent elterveztem.
Ha apa meghal, a Madisonnal való kapcsolatnak is vége
lesz.
– Szívesen hallanám a részleteket – jegyezte meg Grant, és
futótempóján egy kicsit sem változtatva kezével jelezte, hogy
majdnem leese az álla. – Mondd, mit tervezel?
– Napközben apámmal leszek, munka után hozzá
megyünk, sakkozunk, vacsorázunk, tévét nézünk,
beszélgetünk; este elmegyek Madisonhoz, vele töltöm az
éjszakát. Így mindkét világot élvezhetem anélkül, hogy
megint színlelnem kéne.
– Színlelned – ismételte Grant a szót, további magyarázatot
várva.
– Amikor legutóbb beszippanto a fekete lyuk, mocskosul
jó dugásokban és ártatlanul tiszta beszélgetésekben volt
részem. Soha többé.
– Te idióta! Ezt hívják szerelemnek. Senki nem küldö
neked emlékeztetőt, hogy szerelembe estél? Szóval valami
iszonyatos, észbontó hülyeséget csináltál, megbántad, kaptál
egy második esélyt, és most, ha jól értelmezem mindazt, amit
elmondtál, a legjobb úton vagy afelé, hogy megint alaposan
elcseszd.
Szerelembe estél. Ezt a kifejezést használta. Grant
közveszélyes őrült. Ebben egészen biztos voltam. Aggaszto ,
hogy rábíztam apám egészséget.
– Nem akarok kapcsolatot – mordultam fel.
– Hát, éppen benne vagy.
– Ő is tudja, hogy ez nem igazi – feleltem, bár pontosan
tudtam, hogy mindke en fel fogjuk rúgni a maximum-heti-
három-éjszaka szabályt.
– Nem mia a aggódom, Chase.
Éppen a kanyarban futo unk, hegynek felfelé. Emlékszem,
apa magyarázta nekem, hogy a Central Park útjai azért
kanyargósak, hogy ne lehessen rajtuk lóval és lovas kocsikkal
versenyezni. Arra gondoltam, vajon mennyi ilyen apró,
érdekes tényt nem volt lehetősége még elmondani nekem.
Grant lemaradt, kihasználtam a lehetőséget, hogy
visszadobjam neki a témát.
 – És mi van Laylával?
– Vége.
– Érdekes – feleltem, pedig egyáltalán nem volt érdekes.
Grant és Layla körülbelül annyira ille ek egymáshoz, mint
Daisy és Frank. Mert Grant komoly kapcsolatot akart, Layla
célja pedig az volt, hogy a lehető legtöbb emberrel basszon,
mielő a teremtőjét viszontlátja.
– Igen – sóhajto Grant. – Kiderült, hogy nem akar
gyerekeket.
– Eleve tudtad, hogy nem akar gyerekeket – vágtam vissza.
Szó szerint ez volt az első mondata, amikor megismerkedtek.
Szia, Layla vagyok. Nem akarok gyerekeket, de tanítónő vagyok.
Kérlek kímélj meg az erről szóló véleményedtől. Ó, klassz inged van.
– Hát, azt hi em, ez amolyan rugalmas feltétel. Tudod,
olyan, mint amikor az ember azt mondja, nem akarja túlenni
magát hálaadáskor, mert vigyáz a súlyára, de mégsem tud
ellenállni a teríte asztalnak, és telezabálja magát.
– Az idegbaj öröklődik, sokan a gyerektől kapják –
jegyeztem meg kissé gúnyosan, meggyorsítva lépteimet.
Grant utolért. – Még mindig nem értem, miért nem hagytad,
hogy a kapcsolatotok folytatódjon, ha már egyszer sikerült
egy belevaló dugópartnert találnod.
– Azért, mert nem vagyok komple idióta – magyarázta
fogcsikorgatva. – Nem akarom, hogy két év múlva olyan nő
melle ébredjek, aki teljesen mást akar, mint én.
– Hogyan fogadta? – kérdeztem, mert úgy éreztem,
kötelességem megkérdezni.
– Egész jól, különösen azért, mert ő rúgo ki engem.
– A francba! Sajnálom.
Ebből is látható, milyen kiváló barát vagyok, és milyen
hasznos és értékes megjegyzéseket teszek.
– Nem gondolod, hogy ez nagyon ironikus? Layla azért
dobo engem, mert én komoly kapcsolatot szere em volna.
Te pedig azért próbáltad meg elijeszteni Maddie-t magadtól,
mert ő akart komoly kapcsolatot. Minden tökéletesen alakult
volna, ha Madison és én megismerkedtünk volna, mielő ti
ke en találkoztatok. Akkor te kerültél volna össze Laylával.
– Te meg Mad? Esélytelen. Ő túl fura, te pedig… te vagy.
 – Igazán? – kérdezte Grant. Láthatóan szórakozta a a téma.
Ugrato engem.
– Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy tényleg remek pár le
volna belőletek. De nem számít. A fér barátság íratlan
szabályai szerint ötméteres rúddal sem érhetsz hozzá, mert én
értem hozzá előbb… Én pedig mindenhol hozzáértem.
– Nem hiszem, hogy ez így működne – nevete fel Grant.
Éreztem, hogy testem megfeszül. Legszívesebben felkerge em
volna a dombon, hogy leguríthassam onnan, remélve, hogy
legalább csípőjét töri. – Már nem a középiskolában vagyunk.
És neked Mad nem is tetszik. Legalábbis szerinted.
– Mi a fenére akarsz ezzel célozni, Grant? – megálltam,
komoran néztem barátomra. Grant helyben futo elő em.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a helyben futás a nagyképű
faszok egyezményes, nemzetközi ismertetőjegye. Nem sokkal
korábban lá am, hogy Ethan is ezt csinálja. Hirtelen rá sem
tudtam nézni legjobb barátomra.
– Ne vedd úgy a szívedre! Még ha valaha úgy is döntenék,
hogy megpróbálok Maddie-hez közeledni, sosem járna velem.
Lehet, hogy fér barátság ilyen esetekben nem igazán
működik, de a női barátság igen. Maddie pedig jó barátnő.
Sosem tenné Laylával ezt.
Tudtam, hogy igaza van. Folyta am a kocogást, úgy te em,
mintha meg sem hallo am volna, hogy nevetgél mögö em. Ez
egyáltalán nem nevetséges. Mi van akkor, ha egyszerűen nem
akarom, hogy a legjobb barátom az exemmel szexeljen? Ez
még nem jelenti azt, hogy szerelmes vagyok a nőbe.
– Ami pedig a célzásomat illeti – folyta a széles mosollyal
szerintem a kifejezés, amit kerestem, az az, kedves barátom,
hogy te piszkosul, mélyen, re entően rábasztál. Semmi kétség,
ez több mint baszás, és ha tagadod, magadat baszod át.
 HUSZADIK FEJEZET

Maddie

Közel egy teljes Ethan-mentes hét telt el azóta, hogy felnő ek

módjára, barátságosan véget vete ünk kapcsolatunknak.
Ez a hét úgy telt el, mintha vakáción le em volna.
Photoshopolt vacsorák a Black családdal, élénk eszmecsere
Lorival a királyi család legjobb diva ervezőiről,
kamaszkoromat idéző su ogós beszélgetések Katie-vel, és
Clammy hajának befonása, miközben megtaníto am, hogyan
kell süteményporból mu nt sütni. Ez töltö e ki az időmet.
Igyekeztem minél többet beszélni Ronannal úgy, hogy ne
sajátítsam ki magamnak az idejét. Első kézből volt
tapasztalatom, milyen az, ha nagybeteg van a családban. Az
emberek gyakran kerülik a betegeket. Inkább a család többi
tagjával beszélgetnek. Gondolom azért, mert könnyebb rájuk
nézni.
Megtanultam gyelmen kívül hagyni, vérnyomás-
emelkedés nélkül elviselni, ha Amber és Julian úgy beszélt
velem, mintha szolga lennék. Ami azt illeti, ez nem is volt
olyan nehéz. Amber általában eszetlenre i a magát, abból a
célból, hogy lazább tudjon lenni társaságban, így könnyű volt
túljárni az eszén, szellemesebbnek lenni nála. Julian
ugyanolyan kígyó volt, mint addig, de főként azon igyekeze ,
hogy négyszemközti, titkos találkozókat sikerüljön elérnie
Ronannel, vagy bezárkózo a könyvtárba Chase-szel, és a zárt
ajtók mögül olyan oktávok hallatszo ak ki, hogy a Broadway
bármelyik színházában tapsoltak volna nekik.
Nem kérdeztem Chase-t a Juliannel folytato
megbeszéléseiről. Ehhez semmi közöm nem volt. Tudtam,
hogy Julian lá a, amikor megcsókoltam Ethant, de azt hiszem,
ezt az ügyet Chase rendezte. Nem akartam belefolyni. Minél
többet tudok, annál jobban kötődöm hozzá, és mindenképpen
próbáltam ragaszkodni maradék ép eszemhez, és kihagyni a
szívemet ebből az egészből.
Testem azonban nagyon is szívesen részt ve játékban.
Chase és én úgy szexeltünk, mintha versenysport lenne. És
győztünk. Egyszerre értünk a célba. Az én ágyamban, az ő
ágyában, a zuhanyzóban, a fürdőkádjában, a konyhapulton
(az ő konyhapultja nem volt ismeretlen terep a számomra), a
padlótól a mennyezetig érő üvegfalának támaszkodva, és a
mosógépen (az én fantáziám vált valóra ezzel).
Minden reggel azzal keltem, hogy Chase Black csak
ideiglenes megoldás. Mint a ragtapasz vagy a divatos
fogyasztószerek. Olyasmi, amivel lefoglalom magamat arra az
időre, amíg nem jön el az igazi. Nem voltam hajlandó
társaságba menni vele, és amikor Chase szóba hozta, hogy
menjünk dupla randira Gran el és egy kolléganőjével
(tényleg? Ilyen gyorsan ment?), kerek perec megmondtam neki,
hogy nem láthatnak minket együ nyilvános helyen. Ezek
voltak azok a biztonsági intézkedések, amelyeket
elővigyázatosságból megte em, amelyekhez ragaszkodtam
azután is, hogy a maximum-heti-háromszor-együ -alvás
szabály füstbe ment.
Aztán jö egy üzenet Ethantől. Azon a reggelen, amit
Chase nélkül töltö em. Tegnap egy bizonyos ponton úgy
kelle kituszkolnom a lakásomból, hogy végre legyen egy kis
időm.
Ethan visszaküldte az azáleákat. Már ami maradt belőlük.
A virágok elhervadtak, a levelek szélei szürkülni, feketedni,
zsugorodni kezdtek. A kaspó, amiben tarto a őket,
kátrányszerű, összetapadt homokkal volt borítva. Magamhoz
öleltem a virágokat, az ablakpárkányra néztem, ahol az
enyéim virultak, Aztán megint a halo azáleákra pillanto am,
és valami vörösen izzó, sistergő forróságot éreztem
mellkasomban. Üzenet is volt. Kibonto am.

Nagyon sajnálom. Emberek életének megmentésével voltam

elfoglalva, a növényekről elfeledkeztem. Esetleg meg tudnád
menteni.
 Azért köszönöm az ajándékot.
E

♦♦♦

A halo azáleákra gondoltam a napom első felében, miközben

az Álom Esküvői Ruhán dolgoztam. Olyan erővel nyomtam
ceruzámat a vázlatfüzetemre, hogy a papír többször
elszakadt.
– Mi történt? Az egyik gyereked halt meg? – kérdezte Nina
a hervadt virágra utalva a műhely másik feléből, amikor Sven
éppen hallótávolságon kívül volt. – Rossz anyuci, Maddie.
Lehúztam a fejemet, és folyta am a munkát.
– Maddie – szólíto meg Sven a hátam mögül.
Összerezzentem, alig kaptam levegőt. – Hogy vagy?
Éppen válaszolni akartam, de legyinte .
– Mindegy is. Nem csevegni jö em. Készen van a vázlat?
– Majdnem. – Védelmezőn szoríto am magamhoz. Nagyon
a szívemhez nő ez a terv. Sokat jelente nekem. Úgy
terveztem, hogy közben magamat lá am abban a ruhában.
– Lássuk! – Elve egy széket egy másik munkaállomásról,
és leült elém.
– Most? – kérdeztem, és körülnéztem. Időt akartam nyerni.
– Nincs alkalmasabb, mint a jelen idő. – Kikapta a rajztáblát
a kezemből. Lélegzet-visszafojtva gyeltem, úgy éreztem, a
műhely falai összezsugorodnak körülö em. Tüdőm perzselt,
annyira ideges voltam.
– Ó! – Csak ennyit mondo Sven, egy teljes percnyi
hallgatás után. Az ó nem jelenthet jót. Nem is nyújto a meg a
hangot. Óóóó. Nem. Csak Ó. Rosszul voltam.
Sven összevonta a szemöldökét.
– Nagyon sok a részlet.
– Igen. Azt mondtad, legyek művészi.
– Igen, de úgy gondoltam, megvan még a józan eszed.
Orrát ráncolva nézte a vázlatot.
– Konkrétan azt mondtad, hogy legyen nagyon vad és az
átlagtól elrugaszkodo design, hogy tényleg a legőrültebb
énem jöjjön elő – vágtam vissza, és alig hi em a fülemnek.
Vitatkozom Svennel? ilyen még soha nem fordult elő.
Egyetlen egyszer sem szálltam vitába a főnökömmel. Úgy
sejte em, éppen ezért léptete elő olyan gyorsan. Én voltam
az igenlő nő a cégnél. De már nem. Nem, mert tudtam, hogy
ez az eddigi legjobb ruhatervem.
Sven elém tarto a a vázlatot, egyenesen a szemembe néze .
– Nézd, én nem azt mondom, hogy ez nem jó, de pénzt kell
keresni vele, ez a szezon pedig az egyszerű vonalakról szól.
– Kifejeze en azt mondtad, hogy nem kell szabályokhoz
tartanom magamat – mondtam, és kikaptam a rajzot a
kezéből. – Én pedig pontosan ezt te em. Mindenki
ugyanannak az egyszerű ruhának a különböző variációival
fog megjelenni a Fashion Weeken, én pedig valami újat adok a
közönségnek. Valami nagyszerűt. Valami nem evilágit. Azért
adtad nekem ezt a megbízást, mert szerinted készen állok rá.
Én pedig tényleg készen állok rá, Sven. Nagyon szeretem ezt a
dizájnt. Teljes szívemből szeretem.
Chase biztató szavai juto ak eszembe. Neki is tetsze a
ruha. Sőt, nemcsak hogy tetsze neki, elbűvölten nézte. Ez
segíte a döntésemben, hogy ennél a változatnál maradok. Az
esküvői ruha lényege nem csak az haute couture. Néha arról is
szól, hogy fér ak – olyanok, mint Chase – ránéznek egy szép
ruhára, és olyan érzésünk támad, mintha valaki behúzo
volna nekik egy gyomrost.
Sven hosszan, áthatóan néze engem. Álltam a tekintetét,
ugyanúgy néztem rá én is. Bár ez rám nem volt jellemző,
tudtam, hogy helyes és jó, amit teszek. Nemcsak nekem,
hanem a cégnek is.
Rajzomra biccente .
– Ugye tudod, hogy nagyon sok szart kapok majd ezért a
fejesektől?
Szeme sem rebbent.
– Ráadásul nem is hófehér.
Szeme tágra nyílt.
– Ha yúfehér…
Fejemet inga am, felemeltem tenyeremet.
– Venni fogják, Sven. Hidd el nekem, hogy venni fogják.
Felállt, állát vakarga a. Úgy lá am, megdöbbent. Én is
megdöbbentem saját makacsságomtól.
– Mikor le él te ilyen… – elhallgato , a megfelelő szót
kereste – …ilyen… vad?
Elmosolyodtam.
– Azóta, amióta rájö em, hogy naivnak és
alkalmazkodónak lenni nem egyenlő a kedvességgel. Aki erős,
aki kitart megalapozo véleménye melle , az nemcsak
magának tesz szívességet, hanem másoknak is.

♦♦♦

Fél egykor, amikor mindenki ebédszüneten volt, valaki

megérinte e a vállamat. Még mindig rajzasztalom fölé
görnyedve ültem, nyelvemet szám szélén kidugva,
elmélyülten dolgoztam. Hirtelen hátrafordultam.
Chase állt o , kezében fehér nejlonszatyor, benne több
doboz. Pho leves illatát éreztem, a kis, á etsző műanyag
dobozokban lá am a papírvékony, fehér rizstésztacsíkokat.
Összefuto a nyál a számban, aztán rájö em, mit csinál.
Enyhén meglöktem, és oldalra lestem, hogy Nina az
asztalánál ül-e. Nem volt o .
– Megbolondultál?! – kiálto am su ogva, szemem tágra
nyílt. Valaki megláthat i .
– Na és? – kérdeze vissza összeszűkült szemmel. – Levest
kínálok neked, nem a farkamat. A pletykahíradó nem fog
beindulni a ól, hogy együ ebédelünk.
Rádöbbentem, hogy eléggé hálátlan vagyok. Azzal a
szándékkal jö be hozzám, hogy megetessen. Mély levegőt
ve em, e ől egy kicsit megnyugodtam, elmosolyodtam.
– Bár nagyon meghat a gondoskodásod, ragaszkodom
hozzá, hogy senki ne tudjon a kapcsolatunkról. Hiszen ez csak
ideiglenes, és mint mondtam…
– Persze, persze – legyinte , mintha ezt már ezerszer
hallo a volna. – Isten óvjon a ól, hogy valaki azt higgye, a
főnököd dobo .
– Nem csak arról van szó – mondtam fogcsikorgatva.
Csípőjével munkaasztalom széléhez támaszkodo ,
magyarázatot várt. Körülnéztem. Senki nem volt a
helyiségben rajtunk kívül. Olyan nyári nap volt, amikor a
négy fal közö tartózkodni egyenesen a mazochizmussal volt
egyenlő. Telefonomra pillanto am. Legalább harminc percünk
van, amíg munkatársaim kezdenek visszajönni. Ráadásul
igaza van. Ez csak étel, nem orgazmus. Fejemet inga am. –
Rendben, de csak azért, mert annyira nyomulsz.
– Miután a főétellel végeztünk, ennél jobban is nyomulni
szándékozom – felelte, és rám kacsinto .
Chase gyorsan megteríte e az asztalt az étkezőben, én
pedig szereztem két doboz Diet Coke-ot. Elmondtam neki, mi
történt Ethan azáleáival, és nagyon gyeltem, hogyan reagál.
Amióta átadtam nekik a virágokat, többször jártam Chase
lakásán, de tudtam, hogy megszabadult tőlük. Már nem
voltak a nappali asztalán, és sehol máshol a lakásban.
Megbuko azon a próbán, amit magának állíto fel. Nem
mintha ez számíto volna, hiszen mint megállapodtunk,
kapcsolatunk csak ideiglenes.
– Virággyilkos – jegyezte meg Chase rosszallón, azzal
kihalászo a leveséből egy kis garnélarákot, és evőpálcikáival
a szájába ve e. – Ez igazán nagy szégyen, mert Katie eléggé
odavan érte.
– Igazán? – Egy szál tésztát szívtam a számba. Katie és
Ethan összeillenek, úgy mint a tej és az aprósütemény. Nem
túl inspiráló, de legendás párosítás. Klasszikus. Chase
elkomorult, és rájö em, hogy eltűnődésemet valami másnak
véli.
– Ez baj? – kérdezte, evőpálcikáit a levesbe dobva.
Rákpogácsát majszoltam, szándékosan várakozta am. Nem
tetsze a hangszíne.
– Nem baj – jelente em ki végül, az n-t szándékosan
megnyomva. Chase még mindig komoran néze . Lá am a
pillanatot, amikor úgy döntö , hogy ezt inkább elengedi.
Témát válto . Szalvétával törölge e szája szélét.
– Elkísérne a mosdóba, Miss Goldbloom?
– Hmmm. – Körülnéztem. Az irodában még mindig nem
volt senki. – Egyedül is el tudod intézni, amit o akarsz
elintézni. Gondolom, szobatiszta vagy.
– Nem tudom, hol van a mosdó ezen az emeleten.
 – Ez a legostobább indok, amit valaha hallo am.
Csodálkozva néztem, kissé szórakoztato , milyen nagyon
szeretne magához csábítani.
Fél vállát mozdíto a.
– Működő agysejtjeimet kizárólag arra használom, hogy
egy több milliárd dollár értékű vállalatot vezessek. Prioritások
is vannak a világon, baby.
– Legjobb tulajdonságod a szerénység.
– Igazad van. Nem szerencsés magamról híresztelni, hogy
milyen jó vagyok. Engedd meg, hogy bemutassam – kacsinto
rám Chase, és kezét nyújto a az asztal fölö .
Elfogadtam, és néztem, ahogy ujjaink összefonódnak. Maga
felé húzo . Felálltam, körülnéztem, megkerültem az asztalt,
ölébe ültem. Jól rálá am a liftekre, lá am, ha nyílik. Három
másodperces időablakom volt felállni. Biztonságos.
– Így már jobb. – Tekintete olvadt ezüst, több árnyala al
sötétebb a vágytól. Hüvelykujját végighúzta alsó ajkamon. –
Sokkal, de sokkal jobb.
Ajkunk tétován összeért. Szemünk egyszerre csukódo le.
Egyszerre lélegeztünk. Egy pillanatig egy ritmusra vert a
szívünk. Ajka az ajkamra tapadt. Türelmesen. Csábítón. Szinte
kedvesen. Rájö em, hogy a jó csók olyan, mint a jó bor. Az
ember észre sem veszi, nagyon hamar megrészegül tőle. Igazi
varázslat.
– Ez a Black & Co. HR szabályzata szerint megengede ? –
kérdeztem súgva. – Mert i , a Croquis-nál biztosan tilos.
– Egyiket sem olvastam, de ha tilos lenne, megveszem a
Croquist csak azért, hogy ne legyen az – mondta, és újra
megcsókolt. Egy csepp gúny nem volt a hangjában.
Csókunkba neve em, lágyan alsó ajkára haraptam.
– Gyakrabban kéne etetnem téged – jegyezte meg.
– Meghívhatsz vacsorázni – feleltem újabb csókkal.
Tudtam, veszélyesen közel vagyunk ahhoz, hogy
rajtakapjanak minket, de akkor sem le em volna képes
abbahagyni, ha az életem múlt volna rajta.
– Megbeszéltük. Este randi.
– Nem randizunk – emlékezte em. – Emlékszel a
szabályokra?
 Bosszúságot színlelt, megmarkolta a fenekemet, és
erekciójához dörzsölte.
– De a ól még ezt csináljuk, szóval hadd kérdezzem meg
újra… Hol a mosdó?
– Rajtakaphatnak minket.
– Nem fognak.
– Honnan tudod? – kérdeztem, szinte dorombolva.
Felidéztem egy szűzies, hiányos szexuális ismeretekkel
rendelkező kamasz lány emlékét, aki az iskolai focicsapat
jóképű hátvédét hallgatja, amint az éppen azt magyarázza
neki, hogy a megszakíto közösülés módszerével nem ejti
teherbe a furgonja platóján.
– Egyszerű. Úgy, hogy mindent tudok – csa ant fel Chase.
Arca kifejezéstelen volt.
– Nem is…
Szavamba vágo .
– Legyen egy kis bizalmad, Mad. Csak egyszer élünk.
Ebben van igazság.
Chase észrevehe e, hogy utolsó mondata hato rám, mert
elvigyorodo .
– Gyere! Már nincs sok időnk.
Nem tudtam eldönteni, hogy az ebédszünetet érti ez ala ,
vagy valami mást. Legnagyobb valószínűséggel mindke őt.
Kéz a kézben rohantunk a mosdóba. Chase nagy lendüle el
kinyito egy fülkeajtót, és berángato . Mormogtam valamit a
Croquis etike jéről, a HR kézikönyvről és arról, hogy nem
higiénikus, amit tenni készülünk. Aztán győzö a kéjvágy, és
mielő észbe kapha am volna, az ajtóhoz nyomódtam, és
Chase a combjaim közé feszült. Kigombolkozo , hozzám
nyomta magát, ruhám ala félretolta a bugyimat.
– Imádom, hogy ruhákban jársz – mondta, és csókot
nyomo az orromra. Ajkára tapadtam, mielő elhúzódhato
volna, szenvedélyesen csókoltam. – Így nemcsak elméletileg
baszni való, hanem gyakorlatilag is baszható vagy.
Logisztikailag nagyon praktikus. Az a helyzet, hogy nincs
nálam óvszer – súgta a számba. – De tiszta vagyok.
– Szedem a table át, és tiszta vagyok – feleltem.
– Éppen azon vagyok, hogy bemocskoljalak.
 Ahogy belém hatolt, eszembe juto , hogy éppen most
szegem meg az egyik magamnak felállíto szabályt. Óvszer
nélkül szexelni az kifejeze en igazi-kapcsolat jellegű dolog.
De ha most nem szexelhetek vele, abba valószínűleg belehalok.
Mélyen belém nyomult, bal lábamat felemelte és teste mellé
szoríto a.
Fejemet az ajtónak támasztva nyöszörögtem.
– Meghalok.
– Tedd meg azt a szívességet, hogy azzal vársz egy kicsit.
Nagyon jólesne, ha el tudnék élvezni, mielő kilépek innen.
Még erősebben lökte magát belém. Neve em. Ő is nevete .
Bizarr, hogy szex közben nevetünk? Valószínűleg. De éppen
ez a Chase-és-én ke ős lényege. Amit együ csinálunk, abban
mindig van valami őrültség.
Kiderült, hogy a vécészex sokkal kevésbé szexi, mint ahogy
a tévében mutatják. Egyrészt azért, mert mindke en
izzadtunk. Folyt rólunk a víz. Az ipari légkondicionáló nem
ért el a mosdókba. Nedves ruhám fóliaként tapadt rám.
Felnéztem Chase-re, és meglepe az arcán láto ús
sebezhetőség. Azt hi e, nem gyelem. Orgazmus készülődö
bennem. Valahányszor belém hatolt, övcsatjának éle a
csiklómhoz ért. Egész testem remege ; nem igazán tudtam,
mi tart fenn, mi akadályozza meg, hogy seggre essek. Fizika
ide vagy oda, nem akartam, hogy vége legyen. Soha. És ez
megrémíte .
– Élvezz el, Mad! – hördült fel.
– Nem – feleltem, álla csúcsát csókolva. – Nem, nem, nem.
Még. Még. Nem bírod még egy kicsit?
– De – mondta elgyötört hangon, de kezdte elveszíteni
önuralmát. Éreztem. Szeme fátyolos le , időnként
megremege , feszes izmai táncoltak. – De az idő…
Amint ezt kimondta, végem volt. Hangosan felnyögtem,
vállába kapaszkodtam. Erősen tarto , de nem mozdult, nem
akarta saját gyönyörét is elérni, hanem tenyerét a számra
nyomta.
Hallo am, hogy a mosdó ajtaja kinyílik és becsukódik.
Mintha egy vödör jeges vizet öntö ek volna orgazmusomra.
Szemem szikrázo , szám összerándult a keze ala .
 Ne, ne, ne, ne.
Talpra állíto , segíte lesimítani a ruhámat. Ő még merev
volt, kielégítetlen. Eltoltam magamtól a kezét, éreztem, hogy
könnyek égetik szememet. Nyilván azt fogja mondani, hogy
minden rendben lesz. És persze semmi nincs rendben.
Micsoda idióta vagyok, hogy megbíztam benne! De nem
tagadom saját felelősségemet. Én voltam az üresfejű
pomponlány, aki beleegyeze , hogy félmeztelenül felül a
képzeletbeli furgonplatóra. A fenébe, hiszen hagytam, hogy a
hátvéd a hátamra élvezzen.
– Mad – szólt hozzám, miközben begombolta a sliccét. Volt
valami meglepően szánalmas abban, ahogy lá am Chase-t
mereven, kielégítetlenül vigasztalni engem. Tudtam, nem
akarta, hogy ez történjen. Tudtam, hogy gyelmeztetni
próbált, amikor meghallo a az ajtónyílást.
– Akárki is az, nem tudja, hogy te voltál bent. A lábad a
derekamon volt, nem lá a a cipődet. Csak egy nyögést
hallo ak. Az lehete akárki, aki éppen szorulással küszködö
ebben a fülkében.
– Csak a bal lábam volt a derekadon – feleltem, a fülkében
állva, ami hirtelen kisebbnek tűnt, mint amikor bementünk. Ki
akartam menni, minél előbb, ugyanakkor féltem is kilépni. –
Csak a bal. A jobb lábam a padlón volt.
– A cipőd nem olyan jellegzetes – próbált érvelni. Egyszerre
néztünk le. Virágmintás magas sarkú volt rajtam, az elején
sárga masni. Annyira feltűnő, hogy talán csak egy Eurovíziós
Dalfesztivál díszletébe olvadna be.
– Lehet, hogy nem is néze le – vete e fel Chase.
– Miután hallo a, hogy egy pár szexel az egyik
vécéfülkében? – Keserűen felneve em. – Annak annyi esélye
van, Chase, mint hógolyónak a pokolban.
– Mad – mondta, arcomat két tenyere közé fogva.
Fejemet ráztam, próbáltam elhúzódni érintésétől.
– Nem számít. Te elérted, amit akartál. Nem ez volt a mai
nap lényege? Az, hogy elérd, amit akarsz?
Keserű volt a hangom, mintha nem is én szólaltam volna
meg.
– Mad…
 – Mi az?
– Ne aggódj. Akármi történik, együ fogjuk megoldani.
Térdeim össze-összekoccantak az irodámig menet. Próbáltam
meggyőzni magamat. Próbáltam elhitetni magammal, hogy
Chase-nek igaza van. Semmi okom azt hinni, hogy az emberek
tudják, mit műveltünk, és hogy én voltam vele a fülkében.
Bementem a teakonyhába, összeszedtem az ételes
dobozokat. Üzenet volt a hűtőre mágnesezve, Word-
dokumentumból nyomta ák, hogy ne lehessen a kézírást
felismerni:

Egyszer volt egy nőci i , kedves, cuki, csak dilis.

A légynek sem ártana, azt hisszük, hogy ártatlan.
Édes is a tejturmixa, minden pasi rácuppanna.
Konkrétabban mondhatom, ne kelljen találgatnod:
Rajtakaptam nemrég őket, a sloziban szexelőket,
Ki a farkát dugta bele: a Black & Co. nagy főnöke
Aki FEKETÉBEN jár, és ha kell, hát válogathat,
Kate Moss is a farkán akad. Úgy tűnik, most lejjebb adta.
Aki a szájára veszi, azt hamar előléptetik.
Ennyit erről, Mártír Maddie, aki mégis forrón eszi,
Lábát a főnöknek szé eszi.

Letéptem az üzenetet a hűtőről, a rajzasztalomhoz sie em.

Nina éppen a körmeit reszelte, egy Ariana Grande-dalt
dudorászo , és vigyorgo . Rajtakapo , hogy bámulom,
felkapo egy pohár tejturmixot az asztaláról, és hangosan
beleszürcsölt.
Édes is a tejturmixa, minden pasi rácuppanna. Aha. Ócska vers.
Nem kelle magánnyomozót fogadni ahhoz, hogy tudjam: ez
a bűnösség beismerése. Annyira felzaklato , hogy rajtakaptak,
hogy legszívesebben sírva fakadtam volna. Előhalásztam a
telefonomat.

Maddie: Lebuktunk.
Chase: Honnan tudod?
 Maddie: Üzenet volt a hűtőn.
Chase: A francba! Tudod, ki kapott rajta minket?

Minket. Azt mondta, hogy minket. Ez reményt kelte

bennem; ezek szerint ezt közös problémának tartja.

Maddie: Szerintem Nina Na. Persze, hogy az

ősellenségem látott meg.
Chase: Nina Na a neve, és te még nekem mondod, hogy
beszélő nevem van?
Maddie: Negyedrészt koreai, azt hiszem. A problémára
koncentrálj, Black.
Chase: Megoldom.
Maddie: Ez titokzatosnak és nagyon homályosnak tűnik.
Mit fogsz tenni?
Chase: Bízd csak rám. Este találkozunk.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Chase

Ha összességében kellene értékelnem a tegnapi napot, azt

mondanám, hogy az ide-sem-jövök-többet-kérem-vissza-a-
pénzemet, nulla csillagos kategóriába esik.
Azon kívül, hogy nem haltam meg egy borzasztó
metróbalesetben, minden sokkal rosszabb le a vártnál. Madet
rajtakapták, amikor az irodájának mosdójában farkaltam (az
én hibám), Katie folyton azért nyaggato , kérdezzem meg
Maddie-t, nincs-e kifogása az ellen, ha Ethannel jár (ez a pasi
mindenáron be akar férkőzni belső köreimbe, legalábbis úgy
tűnik), és a hab a tortán az volt, hogy apám összehívta Juliant,
a pénzügyi vezetőnket, Gavint és engem, és bejelente e, hogy
a következő hé ől o honról, távmunkában fog dolgozni. Ez
ala valójában azt érte e, hogy már nem képes megállni a
lábán, a szó konkrét értelmében. Az igazgatótanáccsal még
mindig nem közölte egészségi állapotát, és ebben némileg
megérte em Julian álláspontját, de inkább meghalnék, mint
annak a seggfejnek az oldalára álljak.
Apa kevesebb mint két hónap ala több mint tíz kilót
fogyo , és úgy néze ki, mint a halál. Egészségi állapotának
romlását titokban tartani már egyenesen értelmetlen volt. És
mégsem tudtam hibáztatni ezért. Van valami nagyon
felkavaró – szinte megalázó – abban, ha valaki haldoklik. Ő
pedig nagyon erős ember volt.
Julian reagált először apa bejelentésére. Megölelte. Azt
mondta, megérti, és megkérdezte, nem gondolt-e még arra,
hogy nyugdíjba vonuljon. Apa ezú al mintha nem tiltakozo
volna olyan erősen. Azt mondta, meghív minket, hogy a
továbbiakat megbeszéljük.
Julian a színfalak mögö keményen dolgozo , pletykákat
terjeszte COO teljesítményemről, előkészíte e a terepet arra,
hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményez ellenem, ha én
öröklöm az ügyvezetői pozíciót. És o volt még persze az
idióta Ethan-Madison-Chase háromszög, amiben még mindig
ütö e a vasat, az azonban pillanatok ala elpárologhat – mivel
Katie másodpercekre volt a ól, hogy Ethannel járjon, Mad és
én pedig tényleg együ -együ voltunk –, szóval inkább
minden erőmmel arra koncentráltam, hogy megmaradjak a
megkezde úton. Tudtam, hogy előbb-utóbb lerendezem a
Julian ügyet, de reméltem, hogy ezt el tudom húzni apa halála
utánra, hogy ne lássa, ahogy Julian végtagjait egyenként
tépem ki, és ami marad belőle, azt az üzleti nagyvilág
sikátoraiba dobom, hadd kezdjen valami idióta cégben belépő
szinten, mert a városban senki nem lesz hajlandó üzletelni
vele.
Tudtam, mi a helyzet. Érte em. Tényleg. Juliant elvakíto a
a puszta létezésem. Katie és én kellemes meglepetés voltunk
Lori és Ronan Black házasságában; mert már azt hi ék, sosem
lesz saját gyerekük. Illetve hadd helyesbítsek: én csoda
voltam, Katie kellemes meglepetés. Anyám policisztás
ovárium szindrómában szenvede , és az orvosok azt
mondták, nagyon kevés az esélye annak, hogy teherbe eshet.
Julian gyermekkora nagy részét abban a tudatban töltö e el,
hogy ő a Black birodalom egyetlen örököse. Az én hoppá
megjelenésem tízéves korában következe be, és akkoriban
nem tulajdoníto nagy jelentőséget neki; ahogy azonban
egyre idősebb le , egyre jobban neheztelt rám, mert rájö ,
hogy a vagyon-és-hatalom tortán osztoznia kell velem.
Azt pedig végképp nem értékelte, hogy mindenben, amibe
csak belefogtunk, jobbnak bizonyultam nála.
A munkában töltö katasztrofális nap után hazavi em
apát. Melle e ültem, de alig volt magánál.
Mire elhagytam szüleim házát, annyira kimerült voltam,
hogy nem volt erőm elmenni Madhez és csillapítani a tüzet,
amiben együ égtünk. A lakásomra mentem, a fáradtságtól
félájultan bocsánatkérő jellegű üzeneteket írtam a riadt
Madisonnak, és álomba ájultam.
Ma reggel reméltem, hogy rendezhetem annak a kibaszo
problémahalmaznak legalább egy kis részét, ami más néven
az életemként ismeretes. Virágot küldtem Madison
munkahelyére. Hatalmas, drága csokrot. Nem olyan virágot,
ami azt jelenti, hogy kösz az alkalmi dugást, hanem olyant,
ami kétség nélkül megmutatja, hogy komolyak a szándékaim.
Így az a Nina nevű nő és Mad többi kollégája legalább tudja,
hogy Maddie nem „a hét íze” volt az étlapomon.
Pénzzel javítani a Madison problémán az első és utolsó jó
dolog volt azon a délelő ön. Amint beértem az irodámba,
rájö em, hogy valami nincs rendben. És ha azt mondom, nincs
rendben, akkor elsősorban unokabátyám mentális egészségére
gondolok.
Az iroda közepén állt, két karját szé árva, gyűrö
öltönyben, aminek zakóján akkora kávéfolt volt, mint
Minnesota, dühöngve ado utasításokat minden titkárnőnek
és asszisztensnek, aki a látóterébe került. A körülö e levők
halálsápadtan, riadtan, elkeserede en pislogtak. Néhány
titkárnő és gyakornok sírva fakadt. Mit te , amitől mindenki
így elkeserede ? Azon a nyilvánvaló bűnén kívül, hogy él és
lélegzik?
Kiléptem a liftből, azt fontolga am, hogy hívjam a
biztonságiakat, vagy saját kezűleg csapjam pofon. Az
utóbbival nagyon sok jogi papírmunka járna, de a ól még
nagy volt a késztetés.
Apró, fekete disznószemei céltalanul forogtak üregükben,
mintha azok is el akarnának menekülni az embertől, akiben
vannak. Egy asszisztens tiszta öltönyt hozo neki, Julian
átve e, és a mosdóba rohant átöltözni. Apám irodájára
pillanto am. Még nem ért be. Előve em a telefonomat,
üzenetet írtam anyámnak, megkérdeztem, jól van-e apa.
– Mr. Black! Nagyon sajnálom.
– Mr. Black, szeretném, ha tudná: ha szeretne beszélni
valakivel, én i vagyok.
– Chase… ugye szólíthatlak Chase-nek? Továbbra is
imádkozni fogok a családodért…
Gyorsan elléptem a hebegő asszisztensek hada elől,
irodámba indultam. Halvány fogalmam sem volt, miről
beszélnek, de mindenáron ki akartam deríteni, miután
megi am az első kávémat, és zombiból a félöntudat
állapotába kerültem. Valaki megérinte e a karomat.
Felnéztem telefonomból. Julian volt az. Teljesen átöltözö ,
vadonatúj öltöny volt rajta. Ez gyors volt. A
leghaszontalanabb szupererő birtokában van, nevezetesen ő
képes a leggyorsabban átöltözni nyilvános mosdókban?
– Egy szóra – mordult rám.
Bebotorkáltam az irodámba, leültem az íróasztalomhoz.
Szorosan a nyomomban volt. Büszke voltam arra, hogy ha
Julianről volt szó, nagyon higgadt tudtam lenni, de ennek is
volt határa. Valami azt súgta nekem, hogy ma elérem ezt a
határt.
– Mi az? – Bekapcsoltam a laptopomat, rá sem néztem. Egy
csésze friss kávé volt az asztalomon. I am egy kortyot. – A
Windsor-dinasztiától vársz királyi felkérést, vagy még ebéd
elő ki tudod nyögni, mi van? – kérdeztem, és a nagyobb
hatás kedvéért Rolexemre néztem. Észreve em, hogy vaskos
paksamétát tart a kezében.
– Mindenkinek elmondtam, milyen állapotban van Ronan.
Elmondtam, hogy végstádiumú rákban szenved. Hogy már
csak hetek vannak hátra az életéből. – Hirtelen ránéztem. Alsó
ajka remege , de a fejét magasan tarto a. – Ennek semmi köze
hozzánk. Ronant apámként szeretem, de nem tehet úgy,
mintha semmi nem történne. Ez a cég több száz családot tart
el. Ezeknek a családoknak joguk van tudni, mi folyik a
vállalatnál.
Ezzel a logikával nem lehete vitatkozni, de azt
megtehetem, hogy keresztre feszítem, amiért ezt elmondta
másoknak.
– Ehhez kibaszo ul nem volt jogod – vicsorogtam rá.
Éreztem, hogy önuralmam elszivárog. Nem ülhetek ölbe te
kézzel, nem hagyhatom, hogy ezt tegye. Elegem volt.
– Nem, ez nem igaz. Mindke őnknek felelőssége
tájékoztatni a céget, de egyikünk sem te e meg, mert
hűségesek vagyunk hozzá. Mert szeretjük.
Valami olyasmit akartam fröcsögni Julianre, hogy
viselkedéséből ítélve sohasem szere e az apámat; ekkor papírt
csúsztato elém az asztalon.
 – Ronan nem hajlandó megváltoztatni a véleményét a CEO
pozícióval kapcsolatban. Akkor te teszed meg. Utasítsd el az
örökséget.
– Te mitől téptél be? – Megigazga am nyakkendőmet. – Mi
a fenéért mondanék le az örökségemről?
– Azért, mert… – szólalt meg. Felemeltem a kezemet,
jeleztem, hogy ne is folytassa.
– Hadd találjam ki: bizalmatlansági indítványt nyújtasz be
ellenem. Nyugodj szépen meg, több lépéssel elő ed járok.
Minden egyes ember, akit ellenem próbáltál fordítani,
felhívo engem, és azt tanácsolták, hogy állítsuk be újra a
gyógyszereidet. A zsebemben vannak, és teljes
együ működésükről biztosíto ak.
– Nem. – Elvörösödö , keze ökölbe szorult. – Azért, mert…
– Madison és Ethan? Az a faszság? – Hátradőltem, fémes
nevetés szakadt ki torkomon. Ethanről beszélni még mindig
olyan érzés volt, mintha hosszú sétát kéne tennem a pokolban,
mezítláb. – Madison és én jegyesek vagyunk. Minden
éjszakámat nála töltöm. Az öltönyeim a kutyája mia néznek
ki úgy, mintha barna szőrme lenne rajtam. Több időt tölt
anyámmal és Katie-vel, mint amennyit Amber a házasságotok
teljes ideje ala töltö velük. A francba, hiszen tegnap
rajtakaptak minket, amikor a mosdójukban szexeltünk! –
neve em, de a beismerés keserű ízt hagyo a számban. Nem
az én tisztem volt ezt elmondani. Csak az arcába akartam
dobni. Biztos akartam lenni abban, hogy tudja: Mad és én
igazán együ vagyunk.
Julian ököllel csapo az asztalomra, úgy, hogy a
billentyűzetem egy ujjnyit felemelkede a felületről.
– Nem! Nem ezekre gondoltam, te seggfej! Ha egy
mondatot…
– Rendben, de csak egyet. Röviden.
– Clementine a te lányod! – fröcsögte, azzal kiránto egy
másik papírt a paksamétából, és felém dobta. A papír a
levegőben lebege , tollpiheként hullt az asztalomra. –
Kibaszo ul a tiéd. Megérte ed? Nem az enyém. Ez egészen
biztos.
Hűvös nyugalommal ültem o , nem emeltem fel a
közö ünk heverő papírlapot. Nem kelle zseninek lenni
ahhoz, hogy kiderüljön: apasági teszt. Julian zihálva sóhajto ,
tíz ujjal simíto végig kopaszodó fején.
– Megcsinálta am a tesztet. Végre. Amber már egy ideje
folyamatosan az orrom alá dörgölte. Valahányszor
veszekedtünk, a képembe vágta. Biztosra veszem, nem
döbbent meg a hír, hogy mostanában már nem igazán volt
meg közö ünk az összhang – mondta, és olyan sanda
pillantást vete rám, mintha az én hibám lenne, hogy
mindke en legalja kategóriás ripacsok, akik gyűlölik egymást,
és téves feltételezés alapján kötö ek házasságot. – Konkrétan
már három éve nem mennek jól a dolgaink – te e hozzá.
– Különös – jegyeztem meg jeges hangon.
– Nem igazán – sóhajto fel. Teste mintha zsugorodni
kezde volna. – Amióta rájö , hogy te leszel a CEO, úgy rágta
a fülemet, mintha nem lenne holnap.
Tehát ezért le olyan, amilyen? Az istenverte Amber mia ?
Julian a homlokát dörzsölte, körülnéze az irodában.
– Tegnap végre megcsinálta am a tesztet. Azt hiszem, már
csak ez hiányzo a ranchen töltö hétvége után. Amber rossz
hangulatban volt, és tudni akartam, hogy csak dühíteni akar,
vagy igazat beszélt. Nem csak dühíteni akart. Igazat mondo .
Clementine apja nem én vagyok. Ami azt jelenti… – vöröslő
arca olyan gonosz vigyorba húzódo , hogy azt hi em,
homloka fölö két szarv fog előbukkanni – …szóval ez azt
jelenti, kedvetlen unokaöcsém, hogy apuci le él. Mondd csak,
szerinted nem halnának szörnyet a szüleid, ha megtudnák,
hogy te voltál az unokájuk felelőtlen nemzője? – Pimaszul
oldalra biccente e a fejét. – Ez merőben unortodox. Igazi Jerry
Springer-dráma anyag.
Fogtam a papírt, beleolvastam. Julian nem hazudo . A teszt
szerint nem ő Clementine biológiai apja. Újra ránéztem.
Összegyűrtem a papírt, és az iroda másik végében álló
szemetesbe dobtam, könnyed pontossággal. Egy szót sem
szóltam.
– Amber azt mondta, számtalanszor próbálta elmondani
neked – folyta a Julian vádló hangon. Szája vadállati undorral
torzult grimaszba. Azon gondolkodtam, vajon klinikai
értelemben épelméjűnek számít-e. Mintha sokkal
fontosabbnak tarto a volna, hogy ármánykodással
megszerezze tőlem a CEO pozíciót, mint gyászolja a hírt, hogy
a lánya, akit kilenc éve nevel, biológiailag nem az ő gyereke.
Csak én ismertem Juliant elég jól ahhoz, hogy tudjam: az élet a
felismerhetetlenségig összemarcangolta a lelkét. Ő így próbál
megbirkózni ezzel.
És volt valami más is, amit gyaníto am… és ezt tudta. Az
nem lehet, hogy nem tudja. Clementine nem hasonlít sem rá,
sem Amberre. Sőt, szeme, haja, bőre színe, arcberendezése
nem olyan, mint az enyém.
– Gondolom, hitvesed azt elmulaszto a megemlíteni, hogy
számtalanszor kértem, csináltassunk apasági tesztet –
mondtam.
– Most akkor megvan – jegyezte meg Julian, és a mögö ünk
levő szemetes felé mutato . – Nyilván több példányom is van.
– Az apasági tesztek nem így működnek, te idióta! Ez csak
azt bizonyítja, hogy nem te vagy az apa. Vagyis a világ
fér populációjának összes többi tagja potenciális jelölt.
– Szalmaszálba próbálsz kapaszkodni – vicsorgo rám
Julian. Fényle a szeme. A sírás határán volt. Előrehajoltam.
Egy csepp rosszindulat sem volt a hangomban.
– Nem. Mindent el fogsz veszíteni, amid valaha volt, mert
ahelye , hogy kiérdemelted volna, hogy bizonyíto ad volna,
mennyire megérdemled, te megpróbáltad ellopni. Most pedig
tűnj el az irodámból, Julian. Bocsánatkéréssel gyere vissza, ha
testvérre van szükséged. Más minőségben nem akarlak látni.
Tudtam, mit kell tennem, de ahhoz kelle még egy perc.
Ahelye , hogy füstöt és a rá jellemző áporodo büdösséget
hagyva maga után kitakarodo volna az irodámból, Julian
elterpeszkede elő em a széken.
– Ami pedig Maddie-t illeti… – Elhallgato . Amikor
meghallo am, hogy kiejti Maddie nevét a száján,
legszívesebben az iroda összes üvegfalát betörtem volna a
fejével. – Lehet, hogy most együ vagytok, de tudom, hogy
nem voltatok együ . Nem sokkal az elő , hogy a ranchre
jö etek, Ethan mindent elmondo nekem rólad. Azt, hogy
megcsaltad Maddie-t, és hogyan. Azt, hogy Maddie dobo
téged. A te kis barátnőd beszélt neki az összes nődről, akit
utána megfarkaltál. Az összes nőcskéről, akit a főnöke láto
beosonni a penthouse lakásodba. Lássuk csak! Mivel van
dolgunk? Hazudtál a családodnak az eljegyzésedről. Gyereket
nemze él a nőnek, akit a testvéred ve feleségül, elhallga ad
ezt a tényt előlük… és előlem is… és ezzel arra kényszeríte él,
hogy a sajátomként neveljem fel. Megmondhatom Lorinak és
Ronannek, hogy miután apád végül holtan esik össze,
nemigen fogsz találkozni Madisonnal. Ez egy megrendeze
dolog. Mit adsz neki, hogy csillogó szemmel tapadjon rád?
Pénzt? Részvényeket? Pozíciót? Van fogalmad arról, milyen
szánalmasnak néz ki ez kívülről? Vagy talán… – Felállt,
nevetve rázta a fejét, mintha ez csak egy privát hecc lenne,
sima beugratás. Kezdte elveszíteni az önuralmát. Sírt.
Nevete . Egész testében remege . – …talán egyenesen
Madisonhoz kéne lemennem, és elmondani neki, milyen
emberrel randizgat. Olyan emberrel, aki gyereket csinált, és
még csak nem is…
Nem tudta befejezni a mondatot.
Olyan erővel ütö em meg, hogy a lendüle ől mindke en a
padlóra kerültünk, nekicsúsztunk az üvegajtónak. Julian
beütö e a fejét. Ráültem lovaglóülésben, már nem érdekelt,
hogy közönségünk van, és az ő kezére játszom. Objektíven
szemlélve pontosan tudtam, hogy címeres seggfejnek tűnök.
De elértem az út végére. Julian átsprintelt minden vörös
vonalon, amit én mindig tiszteletben tarto am, és most már
annyira kivetkőzö magából, hogy nem is lá a a határokat. A
gondola ól, hogy mindazok után, amiken keresztülmentünk
együ – a sok hazugság és mi-van-akkor-ha és talán után –,
mégis elveszíthetem Madisont egy hülye, rosszindulatú faszfej
kavarása mia … felforrt a vérem.
– Ne merd a nevét még egyszer a szádra venni! – mondtam,
új öltönyének hajtókáját kegyetlenül markomba gyűrve.
Julian felnevete , úgy forga a fejét a szőnyegen jobbra-
balra, mintha megőrült volna.
– Te bolond! Te istenverte bolond! A farkad mia
elveszíte ed a királyságodat. Clementine a tiéd, a cég az
enyém.
 Próbált behúzni nekem egy jobbegyenest, de gyorsabb
voltam. Emberek gyűltek össze az irodám elő , az üvegajtón
át táto szájjal bámultak minket. Julian szemébe csaptam.
Felüvöltö , de továbbra is próbált megütni. Sikertelenül.
– Én szerzem meg a királyságodat, miután az öreged
elpatkol! – üvöltö e.
– Fogd be! – vicsorogtam rá.
– És ha érdekelne, miért, igen, megbasztam Ambert, akkor
is, amíg a tiéd volt. Mielő még gyűrűt húztál volna az ujjára.
Amikor még kollégiumban laktál…
Újra megütö em.
És újra.
És kibaszo ul megint.
Nem lá am a harag és a bosszúvágy ködétől.
Két testes biztonsági ember ronto be az irodámba,
mögö ük az apám, aki erre a kibaszo kavarodásra érhete
az irodába. Sétabot volt nála, arra támaszkodo , a bot nyele
remege a kezében, ahogy próbált talpon maradni. Szeme
mindent elárult. Hallo a, amit beszéltünk. Minden szót
hallo .
Julian és én feltápászkodtunk a padlóról, kihúztuk
magunkat, mint két, bolti tolvajláson ért koszvadt punk. Julian
nagyon össze volt verve: monoklija le , szája felhasadt.
Elcsodálkoztam, hogy lelkünk mélyén tulajdonképpen még
ugyanolyan versengő gyerekek vagyunk, mint voltunk; apánk
gyelméért, dicséretéért küzdünk.
– Vissza dolgozni! – üvöltö apám a mögö e álló
alkalmazo akra, akiknek tekintete közö ünk pingpongozo :
Juliant nézték, aztán engem, és Ronant, akiről már tudták,
hogy haldoklik.
Olyan gyorsan rohantak vissza a munkahelyükre, mintha
égne a seggük. Apám már ránk gyelt.
– Életem hetvenkét éve ala sosem voltam annyira
csalódo , mint a mai napon. Azt hi em, fér akat neveltem fel.
Tudtam, hogy időnként nem jö ök ki egymással. Nem voltam
vak és süket azokra a szóváltásokra és csipkelődésekre, amik
az elmúlt évek során a vacsoraasztal fölö elhangzo ak.
Re enetesen elszomoríto , hogy Amber felbonto a az
eljegyzését Chase-szel, és olyan hamar összeállt Juliannel, de
egy szót sem szóltam, mert lényegében jó emberek vagytok,
akiknek szabad hibázni is, és tanultok a hibáitokból. Julian. –
Testvér-unokabátyám felé fordult. Julian a padlót bámulta,
sűrűn pislogo . – A ól a pillana ól fogva, hogy befogadtunk
téged, te voltál a szemünk fénye. Legalább annyira a am
vagy, mint Chase.
Julian erre felkapta a fejét.
– Akkor miért adtad a…
– Azért, mert ő alkalmasabb a feladatra – jelente e ki apám,
botjával a szőnyegre csapva. – Keményebben dolgozo , mint
te, és őszintén szólva, kevesebbet hibázo . Analitikusabban
közelít a cég ügyeihez, és ha valami krízis van, képes hideg
fejjel gondolkodni, nem meghúzni a ravaszt. Azért lesz ő a
CEO, mert véleményem szerint inkább benne vannak meg
azok a tulajdonságok, amik egy jó CEO ismérvei. Te nagyon
érzelemvezérelt vagy, Julian, hajlamos vagy ösztönös
reakciókra. Ha indoklás kell, miért nem bízhatok meg benned
olyan szinten, hogy te legyél a CEO, csak tekints vissza az
elmúlt néhány évben tanúsíto magatartásodra. Folyamatosan
gúnyoltad és szekíroztad Chase-t, megpróbáltad ellene
fordítani a részvényeseket, dokumentumokat akartál aláíratni
velem, amikor alig voltam tudatomnál… igen, emlékszem
rá… és nyilvánosan közölted, hogy beteg vagyok, még mielő
felkészülhe em volna és magam mondtam volna ezt el nekik.
Julian felhördült, két kezébe teme e arcát. Évek óta most
először tűnt embernek. Apám felém fordíto a a fejét, és
elkomorult.
– Ami pedig téged illet, Chase, nem is tudom, mit mondjak.
Eljegyzést színlelni Maddie-vel. Manipulálni a családunkat
azért, hogy tied legyen a pozíció, amire vágytál…
– Nem a pozícióról szólt… hanem rólad. – A beismerés
keserű volt a számban. – Azt akartam, hogy azt gondold,
rendben lesznek a dolgaim, összeszedtem magam, és kész
vagyok megállapodni végre, mielő el kell búcsúznunk
egymástól. Azt akartam, hogy büszke legyél rám.
Elég szánalmasnak hallatszo ez az én számból. Annyira,
hogy legszívesebben kiröhögtem volna magamat. Apa
azonban tényleg nevete .
– Ebben minden jel szerint kudarcot vallo ál. Nem szedted
össze magadat. Sőt. A szar bekerült a ventilátorba, és most
mindenki bűzlik.
Most Julian volt a soros röhögni. A kura nak volt képe
élvezni a helyzetet.
– Most pedig beszéljünk Clementine-ről – folyta a apa,
botjával a padlóra koppintva. Ezzel az igazán fontos témára
terelte a beszélgetést. Szürreális érzés volt o állni az apám
elő és végignézni, végighallgatni, ahogy felemleget minden
egyes kínos dolgot, amit a ai az elmúlt évtizedben
elköve ek.
– Együ kell gondoskodnotok róla.
– Megteszem – feleltem tétovázás nélkül, úgy is, hogy
tudtam, amit tudtam. Nem számíto . Mindig is segíteni
fogom Taknyospo t, bármely minőségben, amíg élek, amíg él,
akárkié.
– Én is – bólinto Julian. Ekkorra már kijózanodo . –
Szentséges ég, hiszen nem vagyok szörnyeteg! És akárhogy is,
azt hiszem, valahogy az elejétől sejte em. Clemmy az enyém.
És mindig is az enyém lesz.
Apám ereje maradékával emelte fel botját, megbökte Julian
karját.
– Nem bánhatsz azzal a gyerekkel másként. Nem az ő
hibája, hogy ilyen szituációba születe . Megérte ed?
Közö ünk lenge e a botot.
– Igen – feleltük egyszerre.
Apám felsóhajto , fejét rázta.
– Most pedig, ha megbocsátotok, bocsánatot kell kérnem
Loritól, hogy ilyen kuszaságot hagyok rá, és mindent el kell
mondanom neki.
Azzal megfordult, és kisétált az irodámból. Csak akkor
ve em észre, hogy Madison az üveg túloldalán volt, amikor
apám beszállt a liftbe.
Madison hallo a.
Clementine történetét. Vagy legalábbis abból, amit hallo ,
úgy gondolha a, hogy én vagyok Clementine apja.
Hallo a, hogy ez az abszurd ügyünk lelepleződö .
 Kibaszo ul mindent hallo .
– Mad, várj!
De elkéstem. Sarkon fordult, és beszállt apám mellé a liftbe.
Együ mentek le.

♦♦♦

Chase: Nem vagy az irodádban.

Maddie: Köszönöm a tájékoztatást. Tudomásom van
róla.
Chase: Átmegyek hozzád.
Maddie: Én a helyedben nem tenném.
Chase: Meg tudom magyarázni.

(Azon a ponton nem tudtam megmagyarázni, de ez a kifejezés

olyan kézenfekvőnek tűnt. Az ember gyakran mond ilyesmit.)

Maddie: Melyik részét? Azt, amikor az apád leleplezett

minket? Vagy azt, hogy amikor Julian egy kicsit
megsértette a hiúságodat, a képébe vágtad, hogy
tegnap hülyére basztál a mosdónkban? Igen, Chase. Az
üvegajtó vékony. MINDENKI hallotta.
Maddie: Vagy azt a részt tudod megmagyarázni, hogy TE
VAGY CLEMENTINE APJA, DE EZT ELFELEJTETTED
MEGEMLÍTENI A CSALÁDNAK?
Maddie: Akkor azt hittem, gyűlöllek. Tévedtem. Ez itt,
ez most tényleg gyűlölet.
Maddie: Nincs miről beszélnünk. Ez egy ideiglenes dolog
volt közöttünk, igaz? Te magad mondtad. Küldetés
teljesítve. Megbasztál. Dicsekedtél vele. Mindenki
tudja. Most pedig engedj el.
Maddie: És még valami: legyél jó Clemmyhez. Ez a
legkevesebb, amit megtehetsz.
 ♦♦♦

Úgy ese az eső, mintha az ég pisálna, mire a taxi megállt

Madison barna téglás háza elő . Zakómba dugtam a
papírokat, nehogy megázzanak, fejemet lehajtva léptem ki a
taxiból. Háromszor nyomtam meg a csengőjét. Fel-alá
sétáltam az ajtó elő . Semmi válasz. Próbáltam felhívni. Nem
ve e fel. Halvány fényt lá am az ablakában. Növényei jól
érezték magukat a belső a párkányon, miközben az eső verte
az ablaküveget. Húsz percig hívtam, íroga am neki. Aztán az
ajtó egyszer csak kinyílt.
– Jézusom, Mad! Végre. Én…
Elhallga am, amikor meglá am, ki az. Layla.
– Nahát, Sátán, elég szarul nézel ki. Ami a genetikádat
tekintve tulajdonképpen bók.
Leharapta egy Twizzler medvecukorrúd végét, és szinte
kéjes gyönyörrel nézte, hogy bőrig ázom. Ő még odabent volt.
Én még odakint. Hirtelen nem is tudtam, mit keresek o .
Madison teljesen logikus pontokat fogalmazo meg az
üzeneteiben… Valóban ideiglenesnek terveztük a
kapcsolatunkat, és az most kiderült. Kész. Mit érdekel, hogy
tudja-e az igazat, vagy nem? Különösen most, amikor az
életem egyetlen nagy tűz, amit valahogy el kell oltani.
– Engedj be! – mordultam rá, és csak ekkor ve em észre,
hogy esővíz csepeg a hajamból és orrom hegyéről. Hogyhogy
észre sem ve em, hogy bőrig áztam?
– Próbálkozz még egyszer, szebben! – mondta éneklő
hangon, kezét karba fonva. Neonzöld dzsekije ille neonzöld
hajszínéhez.
– Nem ismerek olyan kifejezést – mordultam.
– Szégyelld magad! – mondta, azzal befelé mozdult, félig
becsukta elő em az ajtót.
– Kérlek! Bemehetnék? Kérlek, engedj be! – kértem
hangosan. Basszus! Újra kinyito a az ajtót.
– Mik a szándékaid a barátnőmmel?
Úgy te , mintha megfontolná a kérésemet. Még egyet
harapo a Twizzlerbe.
Szeretném megmagyarázni neki, amit meg kell magyaráznom,
hatféleképpen megfarkalni, és üvölteni vele, amiért ilyen lehetetlenül
viselkede , aztán újra alaposan megkefélni.
– Beszélni akarok vele – adtam a rövidebb, biztosabb hatású
választ. – Csak beszélni akarok vele.
Az eső egyenesen a fejemre zúdult. Layla szemtelenül
húzta az időt. A lista, amin azokat jegyeztem, akiket meg
akartam ölni, nanomásodpercről nanomásodpercre
növekede . Layla végre képes volt döntést hozni.
– Pokolian dühös rád, szóval ezen az ajtón még bejuthatsz,
de nem biztos, hogy az ő ajtaján beljebb kerülsz. – Végre
teljesen kinyito a. – Sok szerencsét, Sátán!
A lépcsőfokokat hármasával véve rohantam fel. Amikor
Madison ajtajához értem, valami nagyon furcsa érzés keríte
hatalmába. Szinte éreztem Daisy szagát, a virágokat; mintha
Mad samponjának és frissen sütö sütemény illata áradt volna
ki az ajtó résén. Szarni akartam, és zuhanyozni, és szundítani
egyet, megenni két Madison-sütö e mu nt, szopás körítéssel.
Azt akartam, hogy vigasztaljon, nem akartam újabb kibaszo
veszekedést a napi szinten folytato háromezer mellé.
– Madison! – dörömböltem az ajtón. A folyosóra csöpögö
rólam a víz. Ruháim elnehezültek a nedvességtől. Testem alsó
részét nem is éreztem. Lehet, hogy lefagyo a seggem, és
amputálni kell. – Nyisd ki az ajtót!
– Nem hiszem, hogy kinyitom neked.
Arra gondoltam, vajon hogyan juto am idáig. Nemcsak a
mai nappal, hanem általában. Nagyon sokszor lá am az
ajtónak ezt az oldalát; mindig volt valami félig kész tervem,
mindig magyarázkodnom kelle valami mia , mindig meg
kelle győznöm valamiről, és rendszeresen meghívás nélkül
jelentem meg nála.
Olyan sokszor könyörögtem neki, olyan sokszor loptam
tőle, amit nem akart megadni, olyan sokszor alkudoztam vele
és manipuláltam, hogy szinte teljes állás volt úgy mesterkedni,
hogy vele lehessek. És amikor ke esben voltunk, amikor
végre csak az enyém volt, folyamatosan emlékezte em, hogy
ami ke őnk közö van, az nem igazi, komoly kapcsolat. Csak
ideiglenes. Hogy nem vagyok szerelmes belé.
Vigyázat, cselekményismertetés következik: Szere em. Már
akkor. Nagyon. Ez volt az a fordulat a történetben, amit nem
lá am előre, és hátrahőköltem a felismeréstől. Hátam Layla
ajtajának koppant. (Hála az égnek, éppen most ment el.
Mármint o honról.) Felüvöltö em.
A francba! Szerelmes vagyok Madisonba!
Madison „Maddie” Goldbloomba, a világegyetem összes
nője közül éppen belé. Abba a lányba, aki szörnyű, mintás
ruhákat hord, és rövid pixie-frizurát, ami már a kilencvenes
években kiment a divatból, és mániásan meg akar felelni az
embereknek, a virágok és esküvők megszállo ja. Imádtam,
hogy bájos és kedves és gyelmes, előzékeny, de pimasz,
szellemes, és önálló jövedelme van.
Annyira szere em Maddie-t, hogy az már fájt, és ez csak
abban a pillanatban tudatosult bennem, amikor már késő volt.
– Mad – visszatántorodtam az ajtajához, homlokomat az
ajtólapnak támaszto am, és behunytam a szememet. Istenem!
Elveszteni apámat és a nőt, akit szeretek ilyen gyors
egymásutánban, egyszerűen túl sok volt. Mit te em előző
életemben, hogy a karma ezt a síkosító nélküli seggbebaszás
jellegű kínt mérte rám?
Nem számít. Hosszú a lista.
– Kérlek!
– Chase – hallo am az ajtó másik oldaláról. Lágy, könyörgő
volt a hangja. – Nem igazán van mit megbeszélni ezen.
Megalázo nak érzem magamat. Nina egész nap le sem szállt
rólam az irodában, a családod pedig nagy valószínűséggel
gyűlöl engem, és ezzel nem akarok szembenézni. A Clemmy
történet pedig olyan, mintha a Ricki Lake Showból lenne.
Legalább nem Jerry Springert mondo . Ez már haladás,
ugye?
– Csak nyisd ki, kérlek. Mindent megmagyarázok; aztán
elmegyek.
– Ezt még egyszer nem veszem be – mondta, és mintha
fanyar mosolyt hallo am volna az ajtó mögül. – A múltkor is
így loptad magadat vissza az életembe.
Tudtam, hogy nem leszek képes meggyőzni, ezért hátat
fordíto am az ajtónak, és lecsúsztam melle e. Ültem. Vártam.
Tudta, hogy o vagyok. Csend.
 – Az ajtóm elő ülsz?
– Pontosan.
– Miért?
– Szeretném, ha látnál valamit. Várok.
És vártam. Egy órát és egy kibaszo felet vártam.
Hallo am, hogy Madison mivel tölti az estéjét. Főzö (tészta,
bazsalikom, olívaolaj; olyan illatos volt, hogy nem lehete
nem észrevenni), megete e Daisyt, és megnézte a Te egy
epizódját, amit én még nem lá am (az Istenit!). Azután, de
csak azután, visszajö az ajtóhoz.
– Oké. Kész vagyok meghallgatni, amit mondani akarsz, de
ne tartson sokáig.
Az ajtó még be volt csukva. Visszafordultam felé, dühösen
néztem. Hát jó. Akkor úgy csináljuk, ahogy ő akarja.
– Nem én vagyok Taknyospo apja. Tessék. Ma délután
csinálta am apasági tesztet. Miután Julian megmuta a azt,
amit ő csináltato – mondtam, és becsúszta am a papírt az
ajtó ala . Tudtam, hogy nem én vagyok Clemmy apja. A
dátumok nem stimmeltek. Hacsak nem voltam képes arra,
hogy Ambert teherbe ejtsem Máltáról. Mert ha jól számoltam,
a fogantatása idején én éppen Máltán voltam. (Én pedig
mindig jól számolok.)
Az ajtó alól kilátszó papírt gyeltem. Mad a másik oldalon
behúzta. Felsóhajto am, megkönnyebbülten csuktam be a
szememet.
– Mindig is tudtam, hogy nem lehetek Taknyospo apja.
Ezért kértem folyamatosan Ambert, hogy csináltassunk
apasági tesztet, amikor nyaggatni kezde . Azt hiszed, hátat
fordítanék a gyerekemnek? – mordultam. – A francba, hiszen
úgy szeretem, mintha a saját gyerekem lenne, pedig biztosan
tudom, hogy nem az enyém! Ami azt illeti, a menyasszonyom
és valami idegen pasas gyereke.
Csend. Aúúú. Oké. Őszintén: tudtam, hogy ez fog történni.
Nem vagyok olyan aljas, szar alak, hogy ne mondjam el neki,
ha tényleg én lennék az exmenyasszonyom gyerekének az
apja.
– Ki a biológiai apja? – kérdezte Mad az ajtón túlról.
– Valami wisconsini pasas. Miután megvolt az apasági teszt
eredménye, elmentem Amberhöz, és szembesíte em vele –
mondtam, és végigsimíto am vizes hajamon. – Miután Amber
és én szakíto unk, rájö , hogy ez végleges, és próbált
hívogatni, és folyton Julian nyakára is járt, szóval helyre
akarta hozni a dolgokat. Akkor már a világban utazga am, és
nem reagáltam. Hazament, és ápolga a azt a megtört izét, ami
a mellkasában van állítólag. Clemmy apja Amber egy régi
középiskolai szerelme. Azt mondta, beszélni fog vele.
Megpróbáljuk kitalálni, hogyan lehetne Taknyospo nak a
lehető legjobb gyerekkora.
– Micsoda bonyodalom! – sóhajto Mad.
– Az.
– Szegény Clemmy!
Felsóhajto am.
– Igen.
Végtelenül szere em az unokahúgomat, de nem azért
jö em ide, hogy róla beszéljek.
– Az a helyzet… – folyta am némi köhécselés után – …
szóval a családom nem gyűlöl téged. Csak, hogy tudd. Anya
szerint minősíte seggfej vagyok, és apa valószínűleg kitagad
az örökségből. De téged szeretnek. Amikor megmondtam,
hogy nem kértél sem pénzt, sem mást, és csak apáért te ed,
még hősiesebbnek és tökéletesebbnek tartanak.
Én azt mondanám, hogy Mártír Maddie, az igazság
azonban az, hogy az utóbbi időben már egyáltalán nem volt
az a félénk, bizonytalan lány, akit hónapokkal ezelő
ismertem meg. Már képes volt kiállni magáért, és csak azt
te e, amiben hi .
Sajnálatos módon azonban éppen ez te e
ellenállhatatlanná.
Az ajtó másik oldalán beállt mély csend az idegeimre ment.
Homlokomat az ajtódeszkán pihente em, behunytam a
szememet.
– Nem akarom, hogy ez véget érjen közö ünk.
A beismerés su ogásként gördült ki ajkamon.
Még nem álltam készen arra, hogy mindent elmondjak
neki. Felismertem, hogy ez nagyon alkalmas idő a
felismerésre: tényleg szerelmes vagyok. De ha holnap úgy
ébredek fel, hogy Mad nincs a napirenden, nos, az olyan
kilátás volt, aminek megakadályozásáért érdemes
feláldoznom magamat.
– Kérlek… – Remege a hangja. – Kérlek, menj el!
Ajtajához nyomtam ujjaimat, aztán elindultam. Amióta
megismertem, először tarto am tiszteletben a határait. Azt
mondják, helyesen cselekedni jó érzés.
Aki ezt mondja, téved.
Pokoli rosszul éreztem magamat a ól, hogy azt te em, ami
helyes. Egyenesen ostobaság. Amikor leértem az utcára, az
arcomba hulló esővel nem törődve felnéztem az ablakára.
Lá am, hogy arca egy pillanatra megjelenik az üveg mögö .
Sírt.
Beszálltam az Uber-kocsiba, a cseppek csorogtak arcomon,
és arra gondoltam, hogy talán én is sírok.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Maddie

Megte em.
Kiálltam magamért.
Mártír Maddie nincs többé. Szembeszálltam Chase Blackkel.
Egyenesen visszautasíto am. Megszakíto am a kapcsolatot
Ethannel. Üzenetet küldtem Katie-nek, megírtam, hogy
teljesen rendben van, ha az exakárkimmel randizik. Proaktív
szemléle el álltam az élethez.
De akkor miért nem éreztem egyáltalán jól magamat?
Mindig is azt hi em, hogy ha kiállok magamért, az
mennyei érzés lesz. Mint amikor a teljesen kifejle pillangó
kibújik a gubóból, és színes szárnyait próbálgatja. A
gyakorlatban azonban dühös voltam magamra, amiért úgy
elutasíto am Chase-t azon a napon, amikor apasági tesztet
csináltato . Olyan üres voltam, hogy szinte éreztem, ahogy a
csontjaim zörögnek a testemben, amikor másnap reggel
beléptem a műhelyünkbe. A New York Fashion Week már
csak pár hétnyire volt. Az augusztus szeptemberbe olvadt, a
vázlatom készen volt, elküldtem Svennek. Mára volt
betervezve, hogy elkezdjük megvarrni a ruhát. A modell
elvileg úton volt a műhely felé. Sven azt mondta, nagyon a
szívére ve e a beszélgetésünket. Nemcsak hogy semmilyen
változtatást nem kért rajta, de azt javasolta, hogy hétköznapi
nőn mutassuk be a ruhát. „Hétköznapi nő” ala pedig egy
tizenkilenc éves, a hétköznapisághoz képest nevetséges
szinten gyönyörű, tökéletes bőrű, selymes hajú modellt
választo . A kifutón járó modellekhez képest azonban
hatalmas mérete volt: hatos ruhákat hordo . A világ szuper
soványnak lá a, de a divat szabványai szerint testesebbnek
számíto .
 Csak annyi dolgom volt, hogy munkafázisról munkafázisra
végignézzem a ruha születését.
– Irodai matracmutatvány következik! Jegyeket, uraim,
jegyeket! Mindenki megfektethet valakit – szólalt meg Nina,
ahogy beosontam az irodába. Csak mi ke en voltunk bent. A
Croquis többi munkatársa szerete késni. Tegnap Nina elérte
a minden-idők-legnagyobb-re enete szintet. Ezt a címet
általában koreai középiskolásokról szóló sorozatok és
napközben sugárzo szappanoperák érdemlik ki.
Amikor lementem salátát venni, óvszerek hulltak ki a
válltáskámból. Amikor nem néztem oda, telegyömöszölte a
táskámat velük.
– Fogd be, Nina – mondtam fáradtan, azzal leroskadtam az
asztalomhoz, és bekapcsoltam a laptopomat.
Nina észlelte, hogy válaszoltam neki; erre felkapta fejét,
szája grimaszba rándult. Fekete Stella McCartney nappali
ruhát viselt, lapos sarkú Louboutin cipővel.
– Szóval van szád! Úgy értem, nem csak arra használod,
hogy fontos embereket leszopj. Értékelem.
Értékeli? Mit ért ez ala ?
– Na, de komolyan! – Elegem volt a minősíthetetlen
viselkedéséből. – …Ez a gonoszlány-klisé a 2000-es évek
legelején dívo . De most 2020 van. Tegyél nevetségessé!
Tegyél ki a Finstagram-pro lodra. Diplomázz le
kurvapellengérezés szakon belőlem! Ez tényleg kezd fárasztó
lenni.
– Szerencséd van, hogy nincsenek elveid – folyta a, mintha
meg sem hallo a volna, amit mondtam. – Fogadni mernék,
hogy én is eljuthatnék oda, ahol te tartasz, ha hagynám, hogy
az iparág megfelelő emberei kivegyék belőlem a részüket.
Hirtelen becsuktam a laptopomat.
– Nina! – gyelmezte em, és végre alaposan megnéztem
magamnak. Lobbista barátjának fotóit dobálta kartondobozba.
Vörös volt a szeme. Éppen… szentséges ég, éppen összepakolta
a holmiját.
– Kímélj meg a győzelmi beszédedtől, oké? Tegnap
kirúgtak, mint azt te is nagyon jól tudod. Sven személyesen
adta át a felmondásomat. Valami olyasmit mondo , hogy
Chase Black felhívta a gyelmét a Croquis HR kézikönyvének
egy bizonyos pontjára. Úgy tűnik, Mr. Black az egészet
elolvasta tegnap, amikor valami vizsgálati eredményre várt
egy klinikán. Azt nem mondta, hogy milyen eredményre.
Remélem, chlamydiára tesztelte e magát. És remélem, pozitív
le . Mindegy is. Chase nagyon örült, hogy elmondha a
Svennek, hogy úgy tűnik, zaklatlak téged – szipogta.
Én azonban tudtam, hogy az apasági teszt eredményére
várt.
– Akárhogy is, már nem érdekel. Gyakornokként az első
választásom a Prada volt, a második a Valentino. A Croquis
csak az ötödik. – Gyorsan letörölte az orra melle lefolyó
könnyet.
Felálltam, elindultam feléje. Felkapta az egyik dobozt, és
hátat fordíto nekem. Elkaptam ruhaujját.
– Nézz rám! – szóltam rá élesen. Mártír Maddie sehol.
Nagyon dühös voltam, és volt is rá okom.
Lehajto fejét inga a.
– Nina! – szólíto am élesebb hangon. – Te tényleg zakla ál
engem.
– Csak viccelődés volt! – kiálto a. Baromság.
– Miért gyűlölsz ennyire?
Felnéze , rosszalló pillantást vete rám.
– Miért ne gyűlöljelek? Nézz magadra! Borzasztó ízlésed
van az öltözködésben, mégis minden jel szerint nagyon jól
érzed magadat a bőrödben. Ne vedd sértésnek, de te vagy a
leg-nemcoolabb ember, akit valaha ismertem. Mégis talán te
vagy Sven kedvence. Az alkalmazo ak gyöngye. Chase Black
veti rád magát, a vécében szexel veled, és kirúgat embereket a
kedvedért. A korodhoz képest eléggé nagyokat léptél előre a
szakmában, és még csak nem is valami jó egyetemre jártál. Te
csak… Ez az egész így együ . Nem is tudom. Valahogy nem
természetes ez egy huszonhat évesnek. Úgy tűnik,
rengetegszer tudtad a rövidebb utat választani.
– Eszedbe juto valaha, hogy az én életem nem csupa
egyszarvú, szívecske és sütisütés? – Meglepe , hogy
üvöltözöm vele, és mégis, szó szerint üvöltö em rá. – Nagyon
is bizonytalan vagyok abban, hogy… ami azt illeti, szinte
mindenben. Minigarzonban élek egy kutyával, amire allergiás
vagyok. A szerelmi életem katasztrófa, anyám
kamaszkoromban meghalt, és soha nem voltam képes túltenni
magamat az elvesztésén. Ahhoz, hogy a szakmában elértem,
amit elértem, az kelle , hogy az utóbbi öt évben nem volt
társasági életem, és csak arra koncentráltam, hogy a
munkában előbbre jussak. Gyakornoknak maradni olyan
luxus volt, amit nem engedhe em meg magamnak, mert azt
jelente e volna, hogy hajléktalan leszek. Ezért volt az, hogy
Sven elég gyorsan előléptete , de annak az volt az ára, hogy
ötvenórás munkaheteket húztam i le. A szomszéd
Instagram- lterén át mindig zöldebb a fű, ugye. Senki nem
magabiztos, senki nem tökéletes. Legalábbis teljesen nem.
Mindenki csak úgy tesz, mintha pontosan tudná, mit csinál.
Mi, akik ezt mosolyogva tesszük, csak úgy nézünk ki, mintha
jobban élveznénk.
Nina szipogo .
– Hát igen, de…
– Kicsinyes, irigy, rosszindulatú, fékezhetetlen picsa voltál
velem, Nina. Nem hagyhatom, és nem is fogom hagyni, hogy
bárki így bánjon velem. Ami sok, az sok. Igazság szerint
valószínűleg meg is érdemled, hogy kirúgjanak. Teletömted a
táskámat óvszerekkel. De tudod mit? Nem akarom, hogy
mia am legyél munkanélküli, ezért adok neked egy esélyt.
Beszélek Svennel, hogy hagyjon meg ebben a pozícióban.
Valószínűleg megteszi, amire kérem, mert ebben a helyzetben
én voltam az áldozat. De meg kell ígérned, soha többé nem
engeded, hogy a zöldszemű szörny szóljon belőled, és soha
többé nem alázol, nem csúfolsz engem, nem teszel rám pikírt
megjegyzéseket. Az irigység olyan, mint a ng: bűzlik.
Mindannyian szoktunk ngani, de jobb, ha magunkban
tartjuk, vagy akkor engedjük el, amikor senki nem lát és hall
minket. Megérte ed?
Döbbenten néze rám, könnyeit igyekeze kipislogni
látóteréből.
– Nina, válaszolj nekem!
– Igen – súgta, még mindig döbbenten a száznyolcvan
fokos fordulatomtól. – Megígérem. Én…. nagyon sajnálom.
 – Sajnálhatod is.
– Igazán sajnálom.
Egy kis ideig csend volt.
– Miért csinálod ezt? – kérdezte, orrát dörzsölgetve,
összerezzenve. – Nem kell ezt csinálnod. Még mindig kedves
vagy velem, miközben elhordasz mindennek.
– Ó – feleltem könnyeden –, nem érted teszem, hanem
magamért. Ha jót teszek, jobban tudok éjjel aludni. Nem
mintha nem szenvednék ugyanazoktól a tünetektől, mint te:
irigység, szomorúság, bizonytalanság. Ezek nagyjából az élet
mellékhatásai. De nemrégiben megtanultam egy nagyon
egyszerű dolgot. A valóság és az álmok közö i rés? O
rejtőzik az élet.

♦♦♦

Mégis képtelen voltam rá.

Nem tudtam csak úgy elsétálni Chase-től úgy, hogy nem
tisztázom vele a dolgokat, annak ellenére, hogy tudtam, a
viszontlátás nagyon fog fájni. Plusz o volt az a nem
jelentéktelen ügy is, hogy vissza kelle neki adnom a
trilliódolláros eljegyzési gyűrűt.
A legrosszabb az egészben az, hogy ez nem is tudatos
döntés volt. Nem mentem keresztül a normál rutinon, hogy
kézbe veszem a telefont, felhívom, vagy üzenetet írok neki,
megállapodunk, mikor és hol. Mint egy normális ember tenné.
Egyszerűen csak elmentem hozzá munka után. Bejelentés
nélkül.
Reméltem – na, jó, imádkoztam –, hogy lesz pár percem
egyedül a lakásában, hogy összeszedjem magamat (jelentése:
idegösszeomlást kapjak, összeszedjem magamat, és arcot
mossak). Az esélyek nekem kedveztek. Ismertem Chase
napirendjét, tudtam, hogy munka után a szüleihez megy,
meglátogatja az apját.
A ház recepciósa, egy idősebb, Bruce nevű úriember arcról
ismert engem, és kedvesen fogado . Azt hiszem, ez az előnye
annak, ha az ember a világegyetem leg-nem-coolabbja, mint
Nina volt szíves meghatározni személyiségemet. Nem úgy
néztem ki, mint aki egy milliárdos lakásából kirámolja az
ékszereket és egyéb értékeket.
– Mostanában ritkábban lá uk. Mr. Black eléggé
rosszkedvű, amióta ön nem jár ide – mondta Bruce, és a lifthez
vezete . Az első rodeó óta volt kulcsom. Chase nem kérte
vissza, én pedig nem igazán voltam abban a hangulatban,
hogy újabb beszélgetést kezdeményezzek vele.
Amint benyito am Chase lakásába, megcsörrent a
telefonom. Üzenet.

Sven: Rossz hírem van. Az Álom Esküvői Ruha modellje

nem érkezett meg. Valami külső filmezésen volt.
Maddie: A francba! Át tudjuk tenni máskorra?
Sven: Arra nincs időnk. Legkésőbb holnap reggel el kell
kezdenünk a munkát, ha mindent időben akarunk
befejezni. Nem hatos méret vagy?
Maddie: De igen. Viszont feleolyan magas.
Sven: Küldd át a méreteidet. Megigazíttatom majd, ha
a primadonna végre megtisztel minket egy próbára.

Leírtam a méreteimet, megnyomtam a „küldés” gombot. A

következő egy órában bejártam Chase lakását. Mindent az
emlékezetembe raktároztam, mert tudtam, hogy ez lesz az
utolsó látogatásom nála. Ezú al tényleg az utolsó. Mint
gyaníto am, az azáleák nem voltak a lakásban. Egyik
hálószobában, fürdőszobában, a nappaliban és a konyhában
sem. Végül leroskadtam a kanapéra, a mennyezetet
bámultam, és felsóhajto am. Nem emlékszem, pontosan
mikor aludtam el. Mire felriadtam, a telefonom szerint hajnali
egy óra körül járt az idő. Hallo am, hogy Chase kívülről a
zárban matat. Felültem, kisimíto am arcomból a beszáradt
nyálba tapadt hajszálaimat.
Hallo am, hogy a kulcsai a padlóra hullnak, aztán
felhördül, aztán egy nő szusszan, és felkapja a kulcsot. Nő.
Erős déjà vu érzés tört rám. Előtolultak annak a napnak az
emlékei, amikor Chase egy idegen nővel jö haza.
Felugro am, harcra készen. Nem mintha harcolnunk,
veszekednünk kelle volna egymással. Hiszen már nem
vagyunk együ . Soha nem is voltunk igaziból együ . Mégis
önkéntelenül úgy gondoltam Chase-re, mintha az enyém
lenne.
– Ne mozdulj! – utasíto a a nő halkan. Chase csuklo .
Részeg volt. Az ajtó kinyílt. Chase bebotorkált, fekete inge
nem volt begombolva; karcsú nő támoga a, hóna ala fogva
tarto a, hogy el ne essen.
– Nem tarto sokáig, hogy túltedd magadat rajtam –
mondtam, és combom melle lógó kezem önkéntelenül
ökölbe szorult. Testem minden izma remege a dühtől. –
Megint.
Chase és a nő egyszerre néztek fel. Engem bámultak.
Katie.
Katie jö vele.
Istenem, hogy én micsoda idióta vagyok! I a jó alkalom,
hogy letegyem az eljegyzési gyűrűt az asztalra, és meneküljek
az életemért. Mégis úgy álltam o , mintha földbe gyökereze
volna a lábam.
– I vagy… – állapíto a meg színtelen hangon.
– Részeg vagy… részeg – vágtam vissza, és remélhetőleg
bocsánatkérő mosollyal néztem Katie-re.
Katie elmosolyodo , Chase-t az ajtónak támaszto a, hogy
odajöhessen hozzám, és megölelhessen.
– Ne aggódj. Ez egyáltalán nem furcsa nálunk. A bátyám
eléggé aggódo , kimerült, meg ilyesmi, és munka után elment
pár barátjával inni. Mielő hazamentem, beugro am a bárba,
ahol voltak, és így találtam. Gondoltam, ráfér egy jó éjszakai
alvás, aztán úgyis beüt a másnaposság.
– Jó ötlet – bólinto am.
– Akkor most magatokra hagylak benneteket.
Katie elment, ke esben maradtam Chase-szel. Legalábbis
egy nagyon részeg változatával. Dühös voltam az egész
világegyetemre, hogy ilyen állapotban hozta elém. Alig volt
öntudatánál, képtelen volt összefüggően beszélni, amikor
pedig nekem nagyon sok mondanivalóm le volna neki, és
úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésünk.
 Lehúztam a gyűrűt az ujjamról. Nagyon furcsa érzés volt.
Heteken át színleltük, hogy együ járunk, hogy jegyesek
vagyunk; vigyáztam, hogy a cégnél ne legyen rajtam a gyűrű,
de minden más alkalommal nagyon élveztem viselni. A
metrón, ha barátokkal voltam, ha Daisyt sétálta am. Lá am,
hogy az emberek megnézik ezt az eljegyzési gyűrűt, ha a
metrón kapaszkodtam, taxit inte em le, vagy fodrászra
várakozás közben lapoztam egyet a Kindle olvasómon. Szinte
lá am, ahogy a gondolataik beindulnak. Szinte hallo am,
milyen történeteket találnak ki erről a nagyon látványos
gyűrűről. Ezt szere em a legjobban. A kitalálósdit. Rájö em,
hogy az én esküvőmániám része volt a megismerkedésünk
története is. A hogyan-le em-szerelmes sztori.
Legszívesebben mindegyikükkel leültem volna, és meséltem
volna nekik Chase-ről. Arról, hogy milyen különös, milyen
szellemes, milyen gyönyörű. Arról, hogy mennyire szereti a
családját, mennyire törődik az unokahúgával.
– Szóval úgy gondoltam, hogy benézek hozzád, és
visszaadom ezt – mondtam, és átadtam neki a gyűrűt.
Nem is néze kinyújto kezemre, pislogva próbált a
szememre fókuszálni.
– Tartsd meg.
– Chase…
– Add el. Ajándékozd el. Megérdemled.
Fejemet rázva tiltakoztam, szívem fájdalmasan
összeszorult.
– Ez túl sok.
– Nem. – A nappaliba botorkált, lerogyo a kanapéra, és
bekapcsolta a tévét. Az ESPN volt az alapértelmeze
csatornája. – Rá sem tudok nézni.
Annyira fáradtnak tűnt, hogy úgy éreztem, veszekedni vele
sokkal rosszabb, mint megtartani a gyűrűt.
– Figyelj… – Leültem melléje; úgy éreztem, hogy elsodródik
mellőlem, és le akartam horgonyozni. – A Nina ügy. Nagyra
értékelem, amit tenni akartál. Igazán. De kérlek, mondd meg
Svennek, hogy vegye vissza az állásába. Nagy szüksége van
rá, és nem akarom ezt én lejátszani Svennel.
– Arra a nőre ráfért már, hogy valaki illemre tanítsa –
mondta elmosódo , részeg hangon, kis ús daccal bámulva a
tévé képernyőjét. – És talán ráfér egy sugar daddy is, aki
ki zeti azt a sok Prada cuccot, amikben parádézo .
Megnéztem az Instagramját. Már megint Mártír Maddie vagy?
Mert ilyen hülyeségbe nem megyek bele a kedvedért.
– Rendben – mondtam, azzal visszacsúszta am a gyűrűt az
ujjamra, mielő észbe kapha am volna. Észleltem, de nem
tulajdoníto am nagy jelentőséget annak, hogy közben
kellemes borzongás futo végig a testemen.
– A ól boldog leszel? – fordíto a felém a fejét hirtelen.
Fájdalmas arckifejezése lá án összeszorult a szívem.
Bólinto am. – Rendben. Visszakaphatja az állását. Beszélek
Svennel.
– Köszönöm.
– Ugyanakkor baráti tanáccsal látom el, hogy te legyél a
nőszemély főnöke. Mindent egybevetve szerintem ez így
igazságos.
Nem vitatkoztam.
– Hogy van apád? – kérdeztem, és melle e maradtam.
Lehetetlennek tűnt o hagyni abban az állapotában, abban a
keserű, nyomorult hangulatban.
Fél válla rándult. Igaz. Hülye kérdés.
– Szeretném, ha tudnád, akármi történik, melle ed állok, és
a családod melle . Barátként.
– Nem akarom, hogy a barátom legyél – mondta Chase, egy
pillanatra kijózanodva. – Azt akarom, hogy a mindenem
legyél. És még az sem elég. Szóval köszönöm, de inkább nem.
Részeg, üvöltö e az agyam. Szívem megingo . Lei a magát,
beszívo , a pia beszél belőle. Ezt nem gondolja komolyan.
Furcsa, féloldalas kanapéölelésbe vontam, beszívtam
jellegzetes Chase-illatát; az este fogyaszto alkohol illata
keverede bele.
– Az nagyon nagy kérés – feleltem szomorú mosollyal, és
csókot nyomtam füle alá. Testemben éreztem válaszul ado
szavait.
– Több, mint amit megérdemlek.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

Maddie

2009. november 2.

Kedves Maddie,
Ez a búcsúlevelem. A csontjaimban érzem. Nagyon sajnálom,
hogy nem leszek veled, amikor férjhez mész, nem látom, ahogy
végigsétálsz a padsorok közö . Nem segíthetek neked a kicsikkel,
ha úgy döntesz, hogy gyerekeket vállalsz. Szörnyen sajnálom,
hogy nem lehetek velük, amikor szakításoktól szenvednek, amikor
kamaszkori gondjaik vannak és apró sikereket érnek el, és életük
során, mint lehámozo vékony csokoládépapír ala az édesség,
feltárul elő ük a világ. Minden felismerésnek más íze van, drága
Maddie. Az élet minden leckéje ajándék, akármilyen akadályt
gördít eléd.
Szeretlek, Madison. Nem csak azért, mert az én lányom vagy,
hanem azért is, mert csodálatosan jó, megfontolt, okos, kedves
ember vagy. Mert leleményes, ötletes, alkotó ember vagy, és a
nevetésed olyan, mint a karácsonyi csengő. Mert apád minden jó
tulajdonsága megvan benned, és belőlem is, ami jó. Önzően
büszke vagyok rád.
Mielő végleg elbúcsúzom tőled, van még egy érdekes tényem
neked a virágokról. A szemérmes mimóza (mimosa pudica) szép
rózsaszín pomponfeje gyönyörű és bolyhos, de nagyon érzékeny.
Ha megérintik, a pomponok félénken visszahúzódnak. Élénkek, és
dúsan virágoznak – de csak messziről. Gyakorlatilag
megérinthetetlenek. Ne húzódj vissza a világtól. Ha
visszahúzódsz, fájni fog neked. És akaratlanul megbántasz
másokat. Az élet velejárója a fájdalom. De az öröm is. Ragadd
meg az alkalmat, élj a mának.
 Szeress szenvedéllyel.
Aludj sokat.
Egyél rendesen.
És ne feledd a virág-szabályt: ha olyasmi jön az életedbe,
amitől nem fejlődsz és nem virágzol… engedd el.
Múlhatatlan szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Három nappal később vona al mentem Philadelphiába

meglátogatni apámat. Nem beszéltem neki Chase-ről azóta,
hogy néhány hé el korábban újra összejö ünk. Feleslegesnek
tűnt, mivel úgyis csak ideiglenesnek terveztük a kapcsolatot.
Apa és én kialakíto unk egy szokást: havonta kétszer az Iris’s
Golden Blooms virágboltban találkoztunk, ahol segíte em
neki a könyvelésben, és cserébe a házunk közelében levő kínai
é eremben rendesen megvacsoráztato , majd ipari Costco
fagyi volt a desszert a tévé elő , és közben elmesélte a
kisváros pletykáit. Apának volt barátnője. Kedves nő, Maggie.
Végtelenül hálás voltam neki, mert elfoglaltságot ado
apának, és boldoggá te e; megadta neki azt a gyelmet, amit
én nem tudtam megadni. Megérte minket, és soha egy szóval
sem panaszolta, hogy a virágbolt még mindig apa néhai
feleségének nevét viseli.
Ma is ugyanúgy történt minden. Végigve ük a rutint:
könyvelés, kínai étel, jégkrém akkora dobozból, amiben elfért
volna egy ember. Apa megkérdezte, akarok-e náluk aludni.
Legnagyobb örömére azt válaszoltam, hogy igen. New
Yorkban túl sok minden emlékeztete Chase-re. Minden
utcasarok és felhőkarcoló képét az ő emlékei ita ák át.
Másnap reggel elmentem a temetőbe. Nem szeretek
temetőbe járni. Erősen emlékeztet arra, hogy egyszer majd én
is ilyen helyen lakom. Anyát azonban évente egyszer
meglátoga am, mindig a születésnapján.
Ami éppen ma volt.
Mindig vi em a sírhoz süteményt, lu t és – dobpergést
kérek – virágokat. Sok-sok virágot. Ezú al orgonát, tulipánt,
 g g g p
körömvirágot vi em. A sírkőre te em a csokrot, miután a
követ annyira lesikáltam, hogy vízhólyagosak le ek az ujjaim.
Aztán leültem egy papírtányér mu nnal, amit hajnalban
sütö em, a hideg követ simogatva meséltem neki Layla
megmosolyogtató dolgairól.
– Elfelejte em elmondani neked, hogy én kaptam a
megbízást az Álom Esküvői Ruha tervezésére. Miután az
utcánkban a lányok felét én öltözte em az esküvőjére, végül
megalko am saját álomruhámat. És tudod, mi a legjobb az
egészben, anya? A főnökömnek nem is tetsze igazán a
design, ám kiálltam magamért, és elfogadta am vele. De az a
helyzet, hogy megérte em: talán nem is a terveze tökéletes
ruha mia kellene aggódnom. Azt hiszem, elengedtem a
tökéletes fér t. És… ez nagyon megrémít.
Csend feszült a hideg reggeli levegőben. Madarak
csiripeltek, mindent friss harmat boríto . Mély levegőt ve em,
behunytam a szememet.
– Tudod, anya, végre rájö em, hogy nem az én hibám volt.
Tudom, hogy bizarrnak hangzik, és talán huszonhat éves
koromban egy kicsit gyerekesnek is, de néha azon
gondolkodtam, nem azért ve ek-e el téged tőlem, mert
szörnyű ember voltam. De már nem gondolom ezt. Látom,
hogy Katie és Chase és Lori hogyan veszítik el azt a személyt,
akit a legjobban szeretnek, és megérte em. Az élet olyan, mint
az orosz rule . Nem lehet tudni, mit tár eléd; az ember csak
belecsöppen az életbe, és sodródik benne. A tragédia olyan,
mint a lo ónyeremény, csak fordíto előjellel. De már nem
félhetek élni. Nem okozhatok csalódást másoknak. Nem
lehetek gyáva. Nem leszek többé Mártír Maddie. Azt
gondoltam, hogy ha mindenkihez jó vagyok, mindenkivel
kedves vagyok, akkor soha nem okozhatok semmi bajt. De az
ember nem számíthat arra, hogy nyer a lo ón; akkor miért
kéne folyton azon aggódni, hogy újabb tragédia kopogtat az
ajtón? Elegem van abból, hogy mindig a biztonságra játszom.
Megcsókoltam a sírkövet, még egyszer megsimoga am
anya nevét.
– Jut eszembe, nagyon szeretnéd Daisyt. Igazi kutyacsoda.
Legközelebb hozok róla képet. Tudod, hogy Chase volt az
egyetlen ember, aki bejö a lakásomba és Daisy nem pisilte le
a cipőjét? Szerinted ez valami jel?
Körülnéztem, jelre váltam. Tényleg. Mint a mozi lmeken.
Drámai villámcsapásra. Váratlanul, teljes pompájában kinyíló
virágra. Még egy telefonhívás is elég le volna, ha maga
Chase hív. Ezért neve em azon, hogy minden teljesen
mozdulatlan volt körülö em. Kismet a való életben nem
létezik.
Abban a pillanatban, hogy megfordultam, és elindultam
kifelé, temetőkertész lépe ki egy fa mögül; lombfújó volt a
kezében. A fér fáradt mosollyal néze rám. Fekete
egyenruha volt rajta. Fekete pólóján fehér felirat: Black
Solutions.
Igen. A fekete a megoldás.
– Köszönöm, anya.
Mosolyogtam. Nekem ennyi elég volt.

♦♦♦

Chase: Él még a „legyünk csak barátok”-ajánlat?

Maddie: Az, amit visszautasítottál?
Chase: Merev részegen és összetört egómat ápolgatva
éppen. Igen.
Maddie: Igen. Szívesen leszek segítő barátod, ha
szeretnéd.
Chase: Mit csinálsz ma este?
Maddie: Azt hiszem, megnézem, hogyan kergeti
Daisy a parkban Frank mókust szeretkezés hiú
ábrándjával.
Chase: Csatlakozhatok hozzád?
Maddie: Ezt tőlük kellene megkérdezned, de azt
hiszem, Daisynél elég alacsonyan van a szint, ha
Franket választja szeretőnek.
Chase: Ráadásul egybevágna ördögi hírnevemmel,
miszerint a szobatársát döngetem.
Maddie: Nahát! Jó pénzt fizetnék, ha láthatnám az
arcodat, amikor Daisynek és Franknek végre összejön.
Chase: Valami hobbira lenne szükséged.
Maddie: Nem mindenkinek adatik olyan szórakozás,
hogy egzotikus ranchekre és Hampton-vidéki
kiskastélyokba járjon. Nekünk, halandóknak kevésbé
pompás időpocsékoló szórakozásokkal kell beérnünk.
Chase: Nektek, halandóknak ott van a Netflix is.
Maddie: Visszavonom a meghívást, hogy végignézhesd
velem, ahogy Daisy és Frank előadja az Elfújta a szél
állati remake-jét.
Chase: Mi lenne, ha vinnék neked vacsorát?
Maddie: Sushit?
Chase: Természetesen.
Maddie: Megegyeztünk. De ha nálam leszel, én
választok filmet, és egy szóval sem szólsz bele.
Chase: Drágám, igazán nem érdekelnek a filmek.

♦♦♦

Chase: Köszönöm, hogy elvitted Katie-t és anyát

ebédelni. Nagyon jólesett nekik.
Maddie: Gyakorlatilag ők vittek el.
Chase: Te fizettél.
Maddie: Lopva, titokban.
Chase: Nagyon jól betudod magadat lopni bizonyos
helyekre.
Maddie: Például?
Chase: A szívembe.
<Chase törölt egy üzenetet>
Maddie: Elmentem Laylával szexjátékokat vásárolni. Mit
töröltél? Hova lopóztam be?
Chase: Semmi, semmi.
Maddie: CHASE.
Chase: Plátói pizza ma este?
Maddie: Azt hiszem, ezt a feltétet nem ismerem.
Chase: Nekem ez a legkevésbé kedvenc. Te, teljesen
felöltözve. Minden ruha rajtad marad. Utána
hazamegyek kiverni, te pedig az új szexjátékaiddal
játszol.
Maddie: A. plátói pizza jól hangzik.
Chase: De most én választok filmet.
Maddie: Szeretném, ha tudnád, hogy soha nem
bocsátom meg neked A sebhelyes arcút.
Chase: Az Igazából szerelmet választottam volna, de
nem akartam, hogy elkenődjön a sminkem.
Maddie: Te még a Schindler listája alatt sem sírnál.
Emlékszel? Neked nincs szíved.
Chase: Igen, mert elloptad.
<Chase törölt egy üzenetet>
Maddie: Mit töröltél? Elvittem Daisyt sétálni, és a
dolgok kicsit elfajultak Frankkel. Most majdnem
utolérte.
Chase: Azt mondtam, hogy van szívem.
Chase: Üvegbúra alatt tartom az íróasztalomon.
Chase: Oké, ez egy Stephen King-idézet. De az érzés
tiszta.
Maddie: Visszavágót akarok.
Chase: Visszavágót?
Maddie: Én választok filmet, amit neked kell
végigszenvedned. Sőt, arra gondoltam, hogy még
fájdalmasabbá teszem a dolgot. Mi lenne, ha Clemmy
választana? Visszajött már Wisconsinból?
Chase: Igen. Tegnap éjjel. Felhívom Ambert, és
megbeszélem vele.
Maddie: Milyen a viszonyod Amberrel?
Chase: Azt hiszem, kezd rájönni, hogy nem lesz köztünk
semmi.
Maddie: És Juliannel?
Chase: Julian és én? Köztünk sem lesz semmi. Ez biztos.
Maddie:
Chase: El van foglalva a válással. Nem igazán
beszéltünk erről (nem tudom, mi van benned, ami arra
késztet, hogy úgy fecsegjek, mint egy kamaszlány, de
tessék, válaszoltam).
Maddie: Vallomással tartozom neked.
Chase: Azt akarod mondani, hogy én voltam neked a
legjobb, ugye? Tudtam.
Maddie: Nagyon hiányzik, ami köztünk volt, de félek,
hogy megint összetöröd a szívemet, és miután vége,
egyszerűen ejtesz.
<Maddie törölt egy üzenetet>
Chase: ?
Maddie: Bocsáss meg, nem tudom, mi ütött belém.
Felejtsd el!
Chase:
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Chase

– Ma találkozom Clementine-nel – szólt Julian. Az ajtóban állt,

még látszo ak rajta a nyomok: enyhe monokli, felhasadt száj,
és egy ökölharcban legyőzö középkorú pasi duzzogó
arckifejezése.
Felnéztem laptopomból, mert Taknyospo ról volt szó.
Mutatóujjamat hosszában nyomtam a számra,
hüvelykujjammal államat támaszto am.
– Azóta először? – kérdeztem, igazgatói székemben
hátradőlve. Abban a pillanatban, hogy Julian tudomást
szerze a Wisconsini Fickóról, elkezdődö a hacacáré. A CEO
baromság végre há érbe szorult, és beütö a valóság, hogy a
házassága – a családja – csalás és ámítás. Teljesen összetörtnek
tűnt, a szó átvi értelmében is. Mintha a keserű valóság végre
belevert volna egy kis józan észt. Különösen azért, mert
Amber nem vesztege e az időt, rögtön elvi e Clementine-t
Wisconsinba, hogy elrejtse, és elejét vegye a kínos
szituációknak, és egyben kihasználta a lehetőséget, hogy
bemutassa a lányát Wisconsini Fickónak, akiről azt mondta,
hogy „régi családi barát”.
Julian állát dörzsölve bólinto .
– Nem tudom, mit mondjak neki.
– Mondjuk azt, hogy kibaszo ul sajnálod?
– Talán a „kibaszo ul” rész nélkül. Amber megölne, és
szerintem ezért száz dolcsit kéne tennem a csúnyaszó-
büntetés malacperselyébe – mondta, tarkóját vakargatva. –
Egy pillanat… mit kéne kibaszo ul sajnálnom?
– Először is azt, hogy ebbe a helyzetbe került – feleltem. – A
körülményeket. Hova viszed?
– Nem tudom. Amber csak annyit mondo , hogy ötre
menjek érte. Hova vigyem…? Mit szeret? Jézus az égben,
hiszen azt sem tudom, mit szeret!
Julian sóhajtva zuhant az íróasztalom elő i székre, meg
sem várta, hogy beljebb invitáljam, vagy hellyel kínáljam. Úgy
néztem rá, mintha a laptopomra szart volna. Nem voltunk
igazán baráti viszonyban, amióta kiterege e apám betegségét,
és átrendeztem az arcát. Nem is beszéltünk azóta, hogy a
negatív apasági tesztemet Julian és Amber orra alá dörgöltem.
(Szó szerint. Julian orrához nyomtam, és fel-le ránga am. Ez
le volna az év eseménye, a hab a tortán, ha nem jelente
volna egyben rossz hírt Clemmynek.)
– Mi lenne, ha elvinnéd burgerezni? Mad és én érte
megyünk, és utána elvisszük moziba – javasoltam. – Ez egy
kicsit tompítja a csapást.
Julian erre felkapta a fejét.
– Még mindig jártok?
– Csak plátói – köptem a szót, mintha valami trágárság
lenne. Igazságtalannak éreztem, hogy úgy dobo a barát
zónába, mint egy pár koszos zoknit, miután annyi orgazmust
adtam neki, hogy annyi energiával egy olaj nomítót fel
lehetne gyújtani. Vállat vontam, mintha nem érdekelne. Pedig
nagyon is érdekelt. – Így temetem.
– Ha már a temetésnél tartunk – szólt Julian, mohón
szusszanva, a szemkontaktust kerülve. Felkapo egy tömb
post-itet, és idegesen lapozta. – Elmondani mindenkinek,
hogy Ronan… az re enetes volt. Bocsánatot kértem tőle.
Megígértem neki, hogy visszaveszek az arcomból és a „ki
legyen a CEO” témából. Csak hogy tudd.
Egy szót sem szóltam. Érthető, hogy gyanakvással
viselte em iránta. Fejét hátravetve a mennyezetet bámulta.
– Csak szere em volna valamit, ami csak az enyém.
– Volt valami, ami csak a tiéd volt. Feleség. Gyerek. Jó
karrier.
– Feleség, aki gyűlölt engem annak ellenére, hogy
mindenben igyekeztem a kedvében járni. Feleség, akinek
megígértem, hogy CEO-feleség lehet, és amikor kiderült, hogy
az ígéretemet nem tudom valóra váltani, folyamatosan azzal
fenyegete , hogy elhagy. Azért akartam az ügyvezető
igazgatói pozíciót, mert azt hi em, ha megszerzem, akkor
megtarthatom Ambert. Csak ő és Clemmy volt nekem, ami
neked nem volt. Miközben azon igyekeztem, hogy
megtartsam őket, mindke őjüket elhanyagoltam, időm nagy
részét munkával töltö em. Most pedig válófélben vagyok. –
Kezét felemelte, keserűen nevete . – A kurva sors iróniája.
– Clemmyt megtarthatod. Úgy tudja, te vagy az apja. Ami
Ambert illeti, szerintem nagyobb élvezet papír szívószálba
gyömöszölni a farkadat, mint olyan nővel lenni, aki csak a
pénzedet és a státuszodat akarja. Ennél még te is többre vagy
képes.
Nem voltam felkészülve arra, hogy testvér-unokabátyámat
vigasztaljam, miután az utóbbi három évben folyamatosan
kibaszo velem, de elese emberbe belerúgni nem az én
stílusom.
– Most viszont dolgom van – mondtam, homlokomat
ráncolva, mert nyilvánvalóvá vált, hogy Julian nem mozdul,
ha nem rúgom ki elég határozo an. – Írj rám, hogy hova
menjünk Taknyospo ért.
Felállt, és úgy néze körül, mintha elfelejte volna valamit.
A jó modort talán. Kopognia kelle volna. És bocsánatot
kelle volna kérnie az elmúlt három évért. Bűntudatosnak
látszani szart sem ér hivatalos beismerés nélkül.
– Tudod, Chase, nem is vagy annyira rossz ember – szólt
vissza az ajtóból.
Üres tekinte el bámultam rá.
– Kösz a langyos elismerést. A nem olyan rossz nem annak a
szinonimája, hogy találkoztam már nálad nagyobb faszfejekkel is?
Hangos horkanással nevete fel.
– Látod? Erről beszélek. Mindig azt hi em, neked nincs
szíved, ezért könnyen gazembernek skatulyáztalak be. Téged
mintha nem is érdekelne, ami körülö ed folyik. Valami
kibaszo sötét glóriával járkálsz. Majdnem, mint az ördög
maga – vágta komor képpel a szemembe. Végigfuto a
hátamon a hideg. Madison is így hivatkozo rám. Azt hi em,
viccel. Már nem hi em azt. – De rájö em, hogy egyszerűen
ilyen vagy. Ez a természeted. És képes vagy törődni másokkal.
Szereted Lorit és Ronant, Katie-t és Clemmyt.
 És Madisont. Madisont is szeretem.
Ami azt illeti, nem voltam olyan biztos abban, hogy nagyon
sokban különböznék exbarátnőmtől. Bizonyos körülmények
közö én is minden tőlem telhetőt megteszek azokért, akiket
szeretek. Ezért te em meg olyan sok mindent apáért. De
Madisonnal ellentétben mások-kedvére-tevő hajlamomban a
szám írta a csekket, amit a seggem nem tudo beváltani.
Házasságot ígértem Ambernek. És pofáncsapást kaptam, mert
megcsalt.
De még így is vállaltam a balek szerepet a szere eimért.
A családom pedig mindig mindenben segíteni fog.
Julian reményteljes pillantással néze rám. Ó, basszus!
Amikor már azt hi em, hogy óvatosan kihátrálunk a Jerry
Springer feelingből, Brady Bunchot hozta rám. Egy perc
nyugtot sem hagy nekem. Mély levegőt ve em.
Mondd ki!
Szar íze lesz, de ki kell mondanod.
A családodhoz tartozik.
– Téged is szeretlek – mondtam, és igyekeztem mellőzni a
fogcsikorgatást. Julian szeme felcsillant. Megérte em. Az ő
gondolataiban az járt, hogy átbasztuk; megkapta tőlünk a
Black nevet, de a névvel járó előnyökből és ju atásokból
szerinte nem részesült eléggé, ezért fellázadt.
Ez egyáltalán nem mentség azért, hogy szar alakként
viselkede velünk, de ez volt az indíték.
– Tényleg? – kérdezte.
– Úgy tűnik.
– Ez azt jelenti, hogy megtarthatom a CIO pozíciót?
Vagy csak menteni akarja a menthetőt és megtartani az állását.
– Egyelőre – gyelmezte em.
– Köszönöm, öcsém – mondta, és kacsinto .
Megvártam, míg kimegy az irodámból, csak azután
öklendeztem.

♦♦♦

Megálltam a Croquis-nál, hogy felvegyem Madisont. Sven a

liftnél volt, egy várandós alkalmazo hasát simoga a, mintha
kristálygömb le volna, és kisbabákról áradozo . Biccente em
neki, és elléptem melle e. Khaleesi-szőke hajú, félig ismerős
lány lépe mellém, végig jö melle em, ahogy Mad irodája
felé haladtam.
– Mr. Black! Kérem, várjon! Csak meg akartam köszönni,
hogy szólt Svennek az érdekemben, és kaptam még egy esélyt.
Nem tudom, olvasta-e a két e-mailt, amit küldtem… vagy
megkapta-e a virágokat. Szeretném, ha tudná, ezt egyáltalán
nem veszem félvállról, és nem fogom elrontani a második
esélyemet.
Hümmögtem. Fogalmam sem volt, hogy kicsoda ez a nő, és
mit akar tőlem. Tekintetem lézerirányzékba fogta a célpontot:
Madison Goldbloom az asztalánál ült, fehér ha yúkkal
nyomo mintás púderkék pamutruhában.
– Maddie és én egészen összebarátkoztunk. A múltkor
együ ebédeltünk. Nem tudom, említe e-e önnek. Szóval már
egészen jól kijövünk egymással.
Ekkor már elő em állt, konkrétan elállta az utamat, ezért
szükségét éreztem, hogy kezeljem a problémát.
– Nadia, ugye?
– Nina – felelte élénk mosollyal. – Maddie azt mondta, már
nincsenek együ . Nagyon sajnálom. – Szívére te e kezét.
Persze. Láthatóan annyira sajnálta, mint Daisy azt, hogy
teherbe akarta ejteni szegény Franket. – Ha esetleg bármiről
beszélni akarna valakivel…
Akkor pro segítséget keresek, olyat, aki nem akarja a farkamat a
szájába venni. Fejeztem volna be helye e a mondatot
legszívesebben, de tudtam, hogy ezért Mad minimum
érzéketlen vadbaromnak, ha nem faszfejnek nevezne, és azt
igazán, de tényleg nem szere em volna, ha még mindig az
ördög földi megtestesítőjének tekintene.
– Nagyra értékelem – feleltem, és elléptem melle e.
Egyenesen Madisonhoz mentem, aki a telefonját bámulta.
Amikor észreve , felnéze , felkapta a kabátját, és szórakozo
csókot nyomo az arcomra, amitől majdnem felrobbant a
kibaszo szívem. Rám mosolygo .
– Köszönöm. Mozi után esetleg benézhetnénk Ronanhez?
Lusta banánkenyeret sütö em neki.
 – Lusta? – Kissé lehajoltam, hogy egyenesen a szemébe
nézhessek. Kerülte a szemkontaktust. Ez a plátói izé egy
felvizeze semmi, nagyon személytelen.
– Ez azt jelenti, hogy nem vertem fel. Külsőre nem néz ki
jól, de a belseje nagyon jóízű.
– A külseje jobban néz ki, mint gondolnád – mormogtam,
mert tudtam, hogy ez amolyan ússz-vagy-vessz pillanat, és
végre… végre úgy döntö em, hogy kiemelem a fejemet a
vízből.

♦♦♦

Mindent leszámítva egészen kellemes este volt (amit

leszámíto am: megint kénytelen voltam látni Julian savanyú
képét, és Madison végig teljesen felöltözve maradt).
Mozi után elvi ük Taknyospo t magunkkal apához, és o
maradtunk vacsorára. Amikor eljö a búcsúzás ideje, Madison
megállíto az ajtóban, és kezét mellkasomra simíto a. Izmaim
úgy összerándultak ujjai ala , mintha tűz égetne.
– Nem néz ki jól – súgta, körkörösen dörzsölve ingemet. –
Maradj vele. Metróval megyek haza.
Rendes körülmények közö megpróbáltam volna
alkudozni, hogy még több időt tölthessek vele. Most azonban
tudtam, hogy igaza van. Arcon csókoltam.
– Köszönöm, hogy kinyírtad a libidómat és talán a
retinámat is azzal a lmmel. Soha többé nem tudok úgy
gondolni a báli ruhákra és tiarákra, mint eddig.
– Köszönöm, hogy zokszó nélkül tűrted.
Maradt még egy kicsit. Anya és Clemmy a nappaliban
voltak, kirakóst játszo ak. Apa a nagy hálószobában feküdt.
Megtehe em, hogy odahajolok Madisonhoz, és megcsókolom.
Megte em és engedte. Szemében valami olyan érzés izzo ,
amit megtanultam felismerni. Mohó testi vágy.
De ez nem alkalmas idő.
És kifejeze en nem alkalmas hely.
Elhúzódtam tőle, mosolyogva megfricskáztam orra hegyét.
– Szia!
– Szia! – köszönt el tőlem elfátyolosodo hangon.
 ♦♦♦

Amint belépe a liftbe, előve em a telefonomat, és üzenetet

írtam neki. Nem hívtam, mert tudtam, hogy a fülkében rossz a
vétel.

Chase: Baszottul szeretlek, Madison Petal

Goldbloom. Annyira, hogy néha fáj rád néznem.
<Chase törölt egy üzenetet>

Egy perccel később válaszolt.

Maddie: Mi volt az, amit elküldtél és töröltél? Ezért

egyszer megöllek, Chase.
Chase: Apa azt mondta, a banánkenyér éppen csak
ehető volt. Nem akart megsérteni.
Maddie: Hogy te milyen fasz vagy!
Chase: Nagy, mint tudod. De ha nem lennék, ki kéne
találni.

♦♦♦

– Tessék!
Apa hangja rekedtes volt a megerőltetéstől, mert tüdeje a
kapacitása tíz százalékán működö . Kinyito am szobájának
dupla ajtaját.
Hátamat az ajtófélfának támaszto am, hüvelykujjamat
nadrágzsebembe akaszto am. Árnyékban feküdt. Grant
elmagyarázta, hogy nagyon sok fájdalomcsillapítót kap, de
nagyrészt így sem kényelmes neki. Olyan akadozón lélegze ,
mint egy régi autó, ami az utolsó mérföldeken el-elakad,
mielő teljesen kifogy a tankból a benzin.
– Ne csak állj o , am. Gyere be! Nem harapok – köhögte.
Néhány lépést te em befelé, életemben először éreztem
teljesen alkalmatlannak magamat. Napjai lehe ek hátra talán.
De valószínűbb, hogy csak órái. A világ pedig nem áll meg.
Az utóbbi napokban többször vi ük moziba Taknyospo t.
Dolgozni jártunk. Éltünk. Árulásnak tűnt minden pillanat,
amit apámtól távol töltö em.
Felült, az ágytámlának támaszkodva, az éjjeliszekrényre
nyúlt, sodort cigare át ve a kezébe. Homlokomat ráncolva
gyeltem, hogy felveszi mellőle az öngyújtót is.
– Be akarsz tépni? – kérdeztem kissé gúnyosan.
– Már amennyire ez a tüdőm állapotától lehetséges. Orvosi
cannabis. Csodákat tesz a fájdalommal. – Rágyújto , mélyen
letüdőzte, míg a füst elérte azt a bizonyos pontot. Felköhögö .
Leültem mellé. – Maddie egészen jó hangulatban van –
jegyezte meg.
– Tényleg Maddie-ről akarsz beszélgetni velem? –
kérdeztem, azzal kézbe ve em és alaposabban megnéztem a
kis tégely orvosi marihuánát.
– Nem, nem. Bocsáss meg. Akkor beszéljünk inkább a
kedvenc témámról. Arról, hogy haldoklom.
– Touché – mondtam, borostámat vakargatva. – Igen,
Maddie egészen jól van. De aggódik érted.
– El akarod csábítani szerencsétlen lányt? – kérdezte, fejét
oldalra biccentve, és még egy slukkot szívo . Elég szürreális
volt o ülni melle e úgy, hogy füvet szívo . Már csak egy
fordítva felte baseballsapka hiányzo a fejéről és Pornhub
Premium elő zetés; akkor úgy néze volna ki, mint az
egyetemi csopor ársaim.
Felneve em.
– Még nem annyira szerencsétlen, de már dolgozom rajta.
– Túl lassan – jegyezte meg, és hamutálba verte a hamut.
– A sebesség hadd legyen az én gondom. Te most csak azzal
törődj, hogy az elkövetkezendő hetekben a lehető legtöbb jó
élményt gyűjtsd be. Nézd, el akarom simítani ezt a nyavalyás
Julian ügyet a cégnél. Soha nem beszéltünk róla mélységében.
Apa legyinte .
– Nem szükséges. Valahogy mindig is sejte em, hogy ez
valamikor be fog következni. Ke őtöknek kelle elrendezni,
és el is rendeztétek. A hatalmi egyensúly helyreállt. Julian
bepróbálkozo a falkavezér szereppel, és nem sikerült neki.
Most a harci sebeit nyalogatja, és bölcsen teszed, ha nem
piszkálod addig, amíg a sebek be nem gyógyultak. Mint már
említe em, a amnak tekintem. Clementine az unokám. Ezen
semmi nem változtat. A biológia soha nem lehet a családi
meghi ség riválisa. De mondok valamit neked, Chase.
Minden gyermekem közül benned látom leginkább
önmagamat.
Amikor elhallgato , mohón ve levegőt, mintha a tüdeje
nem bírná a feszültséget, mintha nagy megerőltetés le volna
neki ezt a néhány mondatot elmondani.
– Köszönöm – feleltem, fejet hajtva.
– Ez nem bók volt – közölte fanyar mosollyal. Meglepe .
Komoran néztem fel. Sóhajto , még egy slukkot szívo , a
jointot ujjai közö tartva beszélt.
– Makacs vagyok, és konok, és időnként rendkívül
észszerűtlenül viselkedem. Szeretem anyádat, de én vagyok
az első, aki elismeri, hogy a hirtelen hangulatváltozásaimmal
pokollá te em az életét. Egyszerűen nincs modorom, és
gúnyos hangot ütök meg akkor is, amikor semmi szükség rá…
vagyis mindig. Szeretném, ha megígérnél nekem valamit.
Pokolian reméltem, hogy nem a gúnyos hangvétel
veszélyeire akar gyelmeztetni. Agyam és nyelvem felét ki
kéne vágnom, ha arra az útra akarnék lépni, hogy nem
csinálok mindenből fanyar viccet.
– Mi lenne az? – kérdeztem meglehetősen óvatosan.
– Adj esélyt a szerelemnek. Ritka, nagyon nagy élmény, és
teljesen megváltoztatja az ember életét. Olyan lány, mint
Madison nem esik minden nap az ember ölébe. Ha
elszalasztod az esélyedet vele, semmi garancia nincs arra,
hogy egyszer majd besétál az életedbe egy lány, aki pontosan
megfelel neked. Tudom, hogy Amber megbánto . Nagyon. De
őt nem szere ed. Meg akartál nősülni, megállapodni, hogy ez
a szerelem dolog lekerüljön a napirendről. Lá am, hogyan néz
rád Madison. Lá am, hogyan nézel rá.
Tudtam, mire gondol. Az egyetemről frissen kikerült
Amberre úgy néztem, mint egy fényes, vadonatúj, limitált
szériás autóra. Növelte én-részvényem értékét, és akkor úgy
tűnt, jó kiegészítés az életemben. Madisonra azonban úgy
néztem, mintha valami piñata lenne, ajándék, fényes papírba
csomagolva, csupa meglepetés és orgazmus, amit mindenáron
fel akartam nyitni. Egy farkam-szabású rúddal. Melle e
folyton készenlétben voltam, és ki kelle találnom, mit fog
tenni, mit fog mondani a következő pillanatban. És a végén
megnéztem vele a Mielő megismerteleket. És kiderült, hogy
Louisa Clark pokolian jó benne.
– Nyisd meg a szívedet! Az élet rövidebb, mint gondolnád.
És ha abba a helyzetbe kerülsz, amiben most én vagyok, ágyba
kényszerítve, egy lélegzetvételnyire a haláltól, nem a pénz fog
eszedbe jutni, amit egész életedben kerestél, nem az előnyös
szerződések, amiket összehoztál, nem a pro t, nem az
emberek, akiket átbasztál és akik átbasztak téged az üzleti
életben. Arra fogsz gondolni, milyen szerencsés vagy, hogy
házi sütésű banánkenyeret ehetsz, és a másik szobából az
unokád nevetését hallhatod, és életed szerelme neve e e
meg.
Behunytam a szememet, bólinto am.
– Megígérem, hogy…
Beszélni kezdtem, de amikor kinyito am a szememet, azt
lá am, hogy apa már nem gyel. Aludt. Kezében a tövig ége
joint. Kive em az ujjai közül, az éjjeliszekrényén álló
hamutartóba te em, jóéjszakát-csókot nyomtam a homlokára,
és kimentem a szobából.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Maddie

– Jól vagy? – kérdezte Sven, azzal megigazíto a, lesimíto a a

ruhát testemen.
Nem voltam jól.
Abszolút nem voltam jól.
Az Álom Esküvői Ruha modellje megint felszívódo ,
egyszerűen nem jelentkeze , és nekem kelle beugranom
helye e. Ekkor már nagyon dühös voltam. Egy dolog volt
megadni neki a méreteimet. Teljesen más azonban modellt
állni a nyomorult próbákon, különösen úgy, hogy tudtam, a
primadonna legalább húsz centivel magasabb nálam. Ez a
szakmai szabályai szerint nem oké.
– Jól vagyok – vágtam rá. – Fel kéne hívnod a lány
ügynökségét. Zsinórban kétszer hagyo cserben minket.
Találhatnál helye e nullás méretű modellt.
Hűűű, ezzel most tényleg nagyon messzire juto am Mártír
Maddie-től. Régi énem soha senkiről nem mondo volna
olyat, ami az illetőt akár csak halványan is negatív színben
tünteti fel. Új énem azonban azon volt, hogy felelősségre vonja
az embereket azért, amit tesznek vagy nem tesznek. Rájö em,
hogy az új énemmel élni sokkal kényelmesebb, mintha a
régivel osztoznék a testemen.
– Nem, ahhoz túl késő – közölte Sven, és guggolólépésben
közelebb jö , gombostűket tűzö a derekamra húzo
anyagba. Egy adag tűvel a szájában beszélt. – Ráadásul, ha
tudnék is másik modellt szerezni, azt akarom, hogy úgy
nézzen ki, mint egy igazi, hétköznapi nő. Megérdemli. Hidd
el.
– A szupermodellek is igazi nők. Ami azt illeti, a nők
különböző méretűek, színűek és magasságúak, és egyetlen
testi ado ságuk sem teszi őket kevésbé nővé.
Nina felemelte a kezét, mintha engedélyt kérne, miközben
mindke en műalkotásomat szemlélték.
– Ámen.
Összepacsiztam Ninával, aztán a hagyományos
menyasszonyforgást hajto am végre a tükörfal elő , amit
leginkább azért tarto unk a műhelyben, hogy Sven
könnyebben átlássa a terepet napi ellenőrzései során.
Designerek, gyakornokok és adminisztratív asszisztensek
gyűltek össze körülö em, a ruhát nézték. Nyakam, arcom
bíborvörös le , bőröm foltosra pirult az izgalomtól. Nem
szoktam meg, hogy minden tekintet rám szegeződjön.
– Rendben. Pontosítok. A modell azért érdemli meg, mert
úgy néz ki, mintha ebbe a ruhába születe volna, és nem
érdekel, hogy nagyon elfoglalt. Most pedig, Maddie,
megtennéd nekem azt a szívességet, hogy kihúzod magadat?
Úgy nézel ki, mint aki el akar bújni ebben a ruhában.
Teljesíte em a kérést. Kiegyenesíte em kezemet a
Holdvirág gyönyörű kelméjén. Arról a fehér virágról
neveztem el ezt a modellt, ami ha kinyílik, úgy néz ki, mint
egy lebbenő, fehér, hosszú szoknyás estélyi ruha. És volt egy
másik csavar is a névadásban, egy másik ok, amiért
ragaszkodtam hozzá; a holdvirág csak éjszaka nyílik ki. A
sötétben virágzik. Sven azt mondta, olyan nevet adjunk neki,
ami magamra emlékeztet.
Semmi nem emlékeztete önmagamra jobban, mint a
sötétség ölelésében nyíló virág.
A felnő é válás furcsa átmenetében veszíte em el anyámat.
Csak megözvegyült apám vezete az úton, de ő el volt
foglalva azzal, hogy anyám másik örökségét, a virágboltot
megmentse.
Akkor szere em bele Chase Blackbe, amikor az apja
haldoklo .
És magamba is beleszere em akkor, amikor felismertem,
hogy méltó vagyok egy olyan fér hez, mint Chase Black.
Hogy tulajdonképpen bárkihez méltó vagyok.
Alsó ajkamba harapva álltam a tükör elő , és azokra a
nőkre gondoltam, akik ebben a ruhában nagy reményekkel
vonulnak végig a padsorok közö . Aztán az juto eszembe,
hogy milyen életet fognak élni a férjükkel (vagy feleségükkel)
az esküvő után. Születendő gyerekeik juto ak eszembe. A
pozitív terhességi tesztek. Az előléptetések. A karácsony
reggelek. A családi vakációk. Egész életek lebbennek a
Holdvirág ruhával. A következő években ezer és ezer nő néz
erre a ruhára, és mindegyiküknek valami mást fog jelenteni.
Szerelmet. Reményt. Szívet tépő fájdalmat. Izgato ság tört
rám.
– Maddie – szólt Nina, azzal közelebb lépe hozzám, és
kezembe adta a telefonomat. Rezge , táncolt a tenyerén. –
Hívásod van.
Megnéztem, ki hív. Katie. Le akarja mondani a közös
ebédünket? Fülemhez nyomtam a készüléket.
– Szia, K! Mi a helyzet?
– Maddie – zokogta. Rögtön elszorult a szívem.
– Katie… – Remege a hangom. – Mi történt?
Szörnyű volt. Szörnyű olyat kérdezni, amire az ember tudja
a választ, és csak azért kérdezi, hogy kimondják. Hogy meg
tudjon birkózni vele. Layla szava arra a napra a katasztrófa
volt. Tudha am volna.
– Apa… – Hangja lágy volt, és rekedtes, mintha megolvadt
volna a torkában. – Apa meghalt.

♦♦♦

A következő egy óra homályban telt. Nem kaptam levegőt.

Nem tudtam gondolkodni. Nem lá am tisztán.
Talán ezért történhete , hogy nagy lendüle el indultam
kifelé az épületből háromemeletes tortára emlékeztető esküvői
ruhában, de nem juto am ki, mert Sven és Nina
visszarángato . Harcoltam, sikítoztam, azt mondtam, hogy el
kell jutnom a Black családhoz. Nina betuszkolt a mosdóba,
lehámozta rólam a ruhát, és rám adta saját ruháimat.
Csillapíthatatlanul remegtem, Chase-t próbáltam hívni, de
mindannyiszor rideg, személytelen hangposta üzenete
fogadta a hívásomat. Hála az égnek, Nina tényleg helyre
akarta hozni korábbi hibáit, és legjobb képessége szerint
dolgozo . Gondoskodo arról, hogy taxi várjon az épület
elő .
Az út a kórházig mintha csak egy röpke pillanat le volna.
Nem igazán érzékeltem a személyzet szavait, az emberek
arcát, akik megmondták, hogyan jutok el Ronan Black
szobájához. Amikor odaértem, már nem volt o . Chase há al
állt nekem, az ablakon néze kifelé, mögö e az üres, vetetlen,
gyűrö lepedős ágy. Lori magába roskadva, fejét Katie vállára
hajtva ült a kórházzöld kanapén. Julian az ágy szélén ült,
ölében tarto kezét bámulta. Amber és Clementine nem
voltak o . Előbb Lorihoz és Katie-hez sie em. Még nem
álltam készen arra, hogy Chase fájdalmával szembenézzek.
– Hogyan történt? – kérdeztem, bár nagyon jól tudtam,
hogy ez nem olyan kérdés, amire válaszolni szeretnének.
Anyám halálának napján apám semmiről sem akart beszélni,
legkevésbé a részletekről, hogy hogyan történt. És mégis,
ahogy sorra érkeztek a barátok, családtagok, kérdésekkel
áraszto ak el minket. Hogyan halt meg anya, hogyan
találtunk rá, hogyan mondta el apa nekem a hírt.
– Anya bement a szobájába megkérdezni, hogy melle e
ebédeljen-e – zokogta Katie, Lori fejére simítva kezét. – Apa
nem válaszolt. Anya megnyomta a sürgősségi segélyhívó
gombot. – A Black család vészhelyzeti riasztóberendezést
állí ato Ronan ágya mellé. – Amikor megérkeztek a mentők,
még volt pulzusa, ezért ide hozták. Perceken belül meghalt.
Mindke őjüket átöleltem, mintha így valamiképpen
összetarthatnám őket. Magamba szívtam mély szomorúságuk
illatát, és homlokon csókoltam őket; nem tudtam, jogom van-e
ehhez, de úgy éreztem, vigaszt kell adnom.
Amikor ziháló légzésük ritmusa kissé csillapodo ,
felálltam. Julian és Chase is há al állt nekem, a szoba két
különböző sarkában. Először Julianhez mentem. Sápadt volt,
falfehér. Végtelen magány látszo rajta; mint aki rövid időn
belül nem csak az apját veszte e el. Tudtam, hogy válófélben
van, és megszokni az új Clementine-valóságot nem lehete
neki sétagalopp. Óvatosan, lélegzet-visszafojtva érinte em
meg a vállát, és megszoríto am. Szeme lassan mozdult,
felnéze rám, olyan lassan, hogy nyilvánvaló volt, valamiféle
konfrontációra számít.
– Fogadd őszinte részvétemet.
– Megvetésen kívül semmi mást nem kéne érezned irántam
– mondta, fejét lehajtva. – De köszönöm.
– És tudom, hogy semmit nem jelent most, amikor a sebed
még nagyon friss, és vérzik, de hidd el nekem, lesznek jobb
napok. Csak bíznod kell – mondtam, mintha meg sem
hallo am volna, amit mondo .
– Miért csinálod ezt? – kérdezte. Ádámcsutkája fel-le járt. –
Miért törődsz velem egyáltalán? Hiszen borzalmasan
viselkedtem veled.
– Igen – feleltem, és képtelen voltam elengedni a vállát. –
Leleplezted a hazugságomat, és azt mondtad, legfeljebb hatos
vagyok. Nem voltál kedves velem, de ez nem jelenti azt, hogy
én sem lehetek kedves veled. Történetesen szeretem magamat,
szeretem, aki vagyok. Külalakra hatos, de a szívem tízes.
– Azt hallo ad? – kérdezte, és szemöldöke szinte
komikusan felfelé rándult.
Vállat vontam.
– A szépség szubjektív.
Sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas erről beszélni, de
úgy éreztem, ezzel egy kicsit lefoglalom Julian gondolatait, és
ez a gyász feldolgozásának lényege. Beszélni, tevékenykedni,
folytatni, amit folytatni kell.
– Csak Chase-t akartam idegesíteni – szipogo Julian. –
Nem gondoltam komolyan. És a tények kedvéért: sikerült is.
Mármint felidegesítenem. Szóval… – Tekintete az ablak felé
siklo , ahol Chase állt, mélyen gondolataiba merülve, annyira,
hogy még nem észlelte jelenlétemet. – Szóval gondolj, amit
akarsz.
Ez az egész azt jelenti, hogy Chase és Julian szeretik
gyűlölni egymást. Nem engedhe em meg magamnak, hogy
mást gondoljak erről. Tekintetemet lassan Chase-re emeltem.
Homlokát az ablaküvegnek támasztva állt, leheletének párája
szürke felhőként terjedt az üvegfelületen. Megborzongtam a
vágytól, hogy magamhoz öleljem ezt a sötét, vad embert.
– Menj – mondta Julian, és megpaskolta a vállát érintő
kezemet. – Mia a jö él.
 Odaléptem Chase-hez, izmos hátára simíto am tenyeremet.
Szívem elszorult. Görcsbe rándult. Vonaglo . Könyörgö .
Engedj ki! Soha nem féltem még ennyire beszélni valakivel.
Nem tudtam, hogy túlélem-e a fájdalmát.
– Chase.
Megfordult, karomba omlo . Hátrahőköltem az érintkezés
erejétől, de satuként öleltem. Testünk minden felülete
egymáshoz nyomult. Mintha csatlakoztatva le ünk volna
egymáshoz: én a töltő, ő energiát szív tőlem. Arcára olyan sok
érzelem tolult, hogy még sosem lá am ilyennek. Olyan
sérülékenynek, olyan érzékenynek tűnt, mintha éles késsel
vágtak volna rajta sebeket. Két tenyerem közé fogtam arcát,
hogy szemébe nézhessek. Arcomon szabadon csorogtak a
könnyek, saját elmém épségét félte em. Nagyon szere em,
tiszteltem Ronant, de nem ismertem annyira, hogy a halála
ilyen reakciót váltson ki belőlem. Csak annyit tudtam, hogy
olyan családot hagyo hátra, akik imádták. Ami azt jelenti,
hogy méltó a könnyeimre.
– Most hazaviszlek – súgtam.
Fejét inga a.
– Nagyon sok tennivaló van.
– Nem – mondta Katie és Lori egyszerre.
– Nincs sok tennivaló. Ami van, az már csak papírmunka.
Pár óra múlva találkozzunk – mondta Lori határozo hangon.
– Zuhanyozni akarok. Összeszedni magamat. El kell
mondanom a testvéreimnek.
A taxiút Chase lakásáig csendben telt. Egymás kezét fogva
ültünk a hátsó ülésen, és néztük, ahogy New York elsuhan az
ablak elő . Amikor a lakására értünk, jó adag whiskeyt
töltö em neki, és a pohárra simíto am ujjait. Leülte em az U
alakú konyhasziget mellé, aztán a fürdőszobájába mentem, és
megnyito am a zuhanycsapot. Gőzpára boríto a az ötfúvókás
zuhanyzó üvegajtaját. Törölközőt dobtam a melegítőre,
visszamentem a konyhába, Chase-hez léptem, egy húzásra
megita am a maradék whiskeyt. Aztán betuszkoltam a
zuhany alá.
– Hívj, ha szükséged van rám.
– Nem vagyok nyomorék – mordult gorombán, aztán
felsóhajto . – A francba! Bocsáss meg. Köszönöm.
Miközben zuhanyozo , laktató ételt ütö em össze neki.
Nem vagyok valami jó szakács, de azt tudtam, hogy nem
valami divatos, mindenmentes fogás kell neki, hanem igazi
vigaszkaja. Látszo a hűtő tartalmán, hogy valaki más töltö e
fel, valaki, aki tudta, hogy agglegény, és ritkán jár a konyhába.
Chilis marharagut akartam főzni gombával, padlizsánnal és
főzőtökkel, amit a biotermelői dobozban találtam. Ajándékba
kapha a, magányosan állt a küldemény a pulton.
Telefonomon olvastam a receptet, miközben fakanállal
keverge em a ragut. Egyetlen hozzávaló hiányzo : őrölt
pirospaprika. Benyito am Chase kamrájába, hátha o tartja a
fűszereket. A küszöbön megtorpantam. Szívemhez kaptam, a
telefon kicsúszo a kezemből, a földre ese .
O voltak az azáleák, a kamra sötétjében. Közelükben
három fűtő-párásító készülék. Az azáleák teljes pompájukban
viríto ak, élénk színek ragyogtak rám a sötétből. Beléptem,
óvatosan megbillente em a növényt, látni akartam, rajta van-e
a titkos lctolljel, amit azért te em rá, hogy ha arra kerül a
sor, biztosan ugyanazt a növényt mutassa nekem, amit együ
ve ünk.
A jel o volt.
A sötét, meleg, nedves helyeket szeretik. Ezt mondtam neki
azon a napon.
Nem felejte e el.
Nem dobta ki, nem hagyta meghalni őket. Gondozta a
virágaimat.
Becsuktam az ajtót, hátratántorodtam, alig kaptam levegőt.
Mintha a tüdőm tízszer kisebb lenne ahhoz, hogy rendesen el
tudja látni a testemet. Véghezvi e a lehetetlent. Hosszú
hetekig életben tarto a a növényeket; kiüríte e a kamrát, és
naponta gondozta a virágokat.
Chase már készen állt arra, hogy elkötelezze magát. Szívem
minden rostjával tudtam, hogy igen. Azt is tudtam azonban,
hogy gyászol, és össze van zavarodva, és érthetően most nincs
a legjobb hangulatban.
– Helló! – hallo am hangját a hátam mögül.
Összerezzentem, hirtelen megfordultam.
 – Ó, helló!
– Főzöl valamit?
Kimerültnek tűnt, törölközővel dörzsölte zabolátlan haját.
– Igen. Chilit. Éhes vagy?
– Persze. Odaége ?
Csak ekkor ve em észre, hogy a chili már a lekozmálás
előrehalado állapotában van. Mire a tűzhelyhez értem,
megfeketede babszemek füstöltek a lábosban.
Chase a vállam fölö áthajolva az ége masszára pillanto .
– Pizza? – kérdeztem lemondó sóhajjal.
Bólinto . Álla a lapockámhoz ért.
– Pepperonival és articsókaszívvel. Ahogy apa szere e.

♦♦♦

Chase

Öt nappal később elteme ük apát.

Anya három nappal a halála után akarta elteme etni, de
rokonokat vártunk Skóciából, Virginiából és Kaliforniából, és
a repülőjárataik különböző időpontokban érkeztek. Madison
ígéretének megfelelően mindenben segíte . Ő ment el anyával
koporsót választani, személyesen választo a ki a virágokat;
nagy segítség volt a részvétnyilvánítók fogadásában is anya
házában, és ő ve e át a gyászküldeményeket.
Ronan Black koporsóját egy szürke őszi napon engedték le
az anyaföldbe. Nagy temetés volt, több mint ezer
résztvevővel, de azt kértük, hogy a búcsúztató zárt körű
legyen, csak a szűk családnak. Mad kicsi, meleg keze egész
idő ala a kezemben volt. Őrület, hogy nem csókolhatom
meg, amikor akarom. Nem temethetem belé magamat mindig,
amikor az élet kibírhatatlannak tűnik. A temetés utáni napok
úgy összetapadtak, mint egy olvasatlan könyv lapjai.
Barátaink, ismerőseink ételt hoztak nekünk; mintha
bármelyikünknek le volna étvágya, és amikor a valóság túl
keserű le , amikor képtelen voltam még egy udvarias mosolyt
erőltetni magamra, akkor Mad átve e a feladatokat, és
helye ünk fogadta a vendégeket, ő beszélgete velük. Nem
hiszem, hogy az utóbbi néhány napban sokat aludt volna.
Folyta a a munkáját is, félig az irodából, félig o honról, és
késő estéig velünk maradt.
Egy hé el a temetés után összejö a család, hogy
felolvassuk apa végrendeletét. Madison nem akart o lenni.
Azt mondta, ez „a halál rideg része, ami nagyon feszélyezi”.
Ezt mindannyian tiszteletben tarto uk, bár ekkor már
tulajdonképpen családtagnak tekinte ük. Én voltam az első,
aki elismerte, hogy ezzel ez a valami már teljesen új szintre
lépe . Anyámnál találkoztunk. A házvezető cranachan parfét
szolgált fel, apa kedvenc skót desszertjét. Azt fogyaszto uk, és
hozzá az alig kibírható Ogilvy krumplivodkát i uk, ahogy
apa szere e.
Katie olvasta fel a végrendeletet. Ő volt hármunk közül
apánk egyetlen gyereke, aki nem akart mindenáron megölni
valakit, ha nem kapja meg, amit akar, így ez tűnt a legjobb
megoldásnak.
– Anya örökli a birtokot, a Black & Co. részvényeinek
huszonöt százalékát és a családi ékszereket – olvasta Katie,
azzal felnéze a papírból, és megszoríto a anya kezét.
– A francba, én csak a Ti any nyakláncért jö em. Ez gyors
volt – szólalt meg Julian, és úgy te , mint aki fel akar állni.
Anya a combjára csapo , és ráparancsolt, hogy üljön vissza.
Fáradtan felneve ek. Nagyra értékeltem, hogy Julian
visszahozta a csípős megjegyzéseket apa utáni életünk napi
rutinjába, de nem volt kedvem nevetni. Katie a papírra néze .
Remege a kezében. Szájához kapo , könnyek csillogtak a
szemében.
– Én öröklöm a Black & Co. vintage ruháit, amit
divatikonok készíte ek vagy viseltek. A cég részvényeinek
tizenöt százalékát. És a loftlakást!
Tudtam, mitől fakadt könnyekre. A ruhák mia . Azok
jelente ék neki a legtöbbet. Felső-Manha anben volt a Black
& Co. Múzeum, ahol azokat a híres, már történelemmé le
ruhákat tároltuk, amiket Katie annyira szerete . Gyerekként
szinte havonta ellátogato oda. Arra gondoltam, vajon Mad
járt-e o . Arra gondoltam, vajon elvihetném-e oda. Arra
gondoltam, megengedné-e, hogy elvigyem.
– Julian, te következel – jelente e be Katie, azzal előrehajolt,
és megszoríto a Julian térdét. Ha volt valami pozitív az apa
halála utáni életünkben, akkor az mindenképpen az volt, hogy
Julian kapo még egy esélyt, úgy, hogy nem is kérte. Abban
hallgatólagos, de teljes megegyezés volt közö ünk, hogy
Julian világklasszis idióta, aki az elmúlt néhány évben
kolosszális seggfejként viselkede , de a karma olyan
keményen megbaszta – szárazon, síkosító nélkül –, hogy
családunk egyik tagja sem volt szenvedélyesen oda meg
vissza azért, hogy tovább nyomorítsuk az életét. Hadd
pontosítsak ezen: én a magam részéről soha egyetlen
lehetőséget sem hagytam volna ki, hogy Juliant gyötörjem, de
már nem akartam tönkretenni az életét.
– Julian a cég részvényeinek húsz százalékát kapja, mindkét
ingatlant, amiben jelenleg Amberrel lakik, az Edinburgh-i
kiskastélyt és gyerekkori o honát Dundee-ben. Van egy
személyes üzenet is – mondta Katie. Köhécselt, és aggódón
néze rá. Julian fejét a tenyerébe hajto a, háta remege .
Zokogo . A Dundee-i ház szép gesztus volt. Egyikünk sem
tudta, hogy apa megtarto a. Feltételeztük, hogy mivel apa
kezelte Julian örökségét, már régen eladta azt a házat.
Praktikusabbnak tűnt. Julian ráadásul több részvényt kapo ,
mint Katie, ez annak ékes bizonyítéka, hogy apa nem a
levegőbe beszélt. Tényleg a saját ának tekinte e.
Amikor Julian végre felnéze , vörös és nedves volt a
szeme.
– Személyes üzenet? – visszhangozta. – Hogyhogy Lori és
te nem kaptatok személyes üzenetet?
– Kaptunk. Bizalmasan – magyarázta anya a kanapén
ültéből. – Úgy érzem, akármit üzen neked apa, azt a
nyilvánosságnak szánta, mármint azt akarta, hogy az egész
család hallja.
– Rendben – felelte Julian kissé bizonytalanul. – Halljuk!
– Azt írja… – Katie elhallgato , homlokát ráncolta. – Oké,
akkor most szó szerint felolvasom, de ne öljétek meg a
hírnököt: „Kedves Julian! Elment a józan eszed? Megvan
mindened, amiről egy fér álmodhat, és mindazt eldobod,
hogy még több munkád, még több nyűgöd, fejfájásod, még
több felelősséged legyen? Kezdj inkább a fontos dolgokra
koncentrálni. A pénz, pozíció és Amber sosem tartozo a
fontos dolgok közé. Szeretlek, am, de kiállhatatlan alak tudsz
lenni. Ha nem teszed rendbe a prioritásaidat, ki leszel tiltva a
mennyországból. Gondoskodom róla. Hidd el, ha én
mondom, az alternatíva egyáltalán nem tetszene neked. Hozz
bölcs döntéseket, és szeress nagyon. Apa.”
Egyszerre neve ünk fel. Mindenki. Ez volt az első alkalom
apa halála óra, amikor neve ünk. Majdnem két hete. Katie
ferde pillantást vete rám, gondosan manikűrözö ujját
gyelmeztetőn emelte fel.
– Én a helyedben nem lennék olyan vidám. Te következel,
bátyám.
– Ne kímélj! – mondtam kissé gúnyosan, azzal kényelmesen
elterpeszkedtem a damaszt szófán.
– A részvények huszonöt százaléka – közölte Katie
szimplán.
Anya összevonta a szemöldökét.
– Ennyi?
Bennem is ugyanez a kérdés motoszkált, de nyilván nem
voltam annyira seggfej, hogy ezt így, hangosan kimondjam. A
részvények további tizenöt százaléka külső részvényeseknél
volt.
– Nem. Neked is van üzeneted – vigyorgo Katie. Nagyon
élvezte a helyzetet. Én kaptam anyagiakban a legkevesebbet.
Ami teljesen rendben is volt, mert az anyagiak engem sosem
érdekeltek olyan nagyon.
Julian képzeletbeli tárgyat tolt elém az asztalon át.
– A síkosítója, uram.
Úgy te em, mintha elkapnám. Mint régen. Mint
gyerekkorunkban.
– Egy jó testvér azt is felajánlaná, hogy segít applikálni –
jegyeztem meg.
– Talán így igazságos, mert sakkban seggbe rugdalni téged
a kedvenc szórakozásom.
 Egy pillanatig egyenesen egymás szemébe néztünk, aztán
kifakadt belőlünk a nevetés. Katie a fejét rázta; megszokta már
bátyjai bolondozását.
– Apa neked szóló üzenete, szó szerint: „Kedves Chase, ha
most Maddie nélkül ülsz i , csalódást okozol nekem, és
őszintén szólva az egész fér nemnek. Menj, és azonnal
igazítsd ki ezt a hibádat. Az a nő visszahozo téged az életbe
azok után, hogy évekig csak halvány árnyéka voltál
önmagadnak. Nem tudhatom, mit te veled, vagy hogyan
le él ilyen, de nem engedheted meg magadnak, hogy
elengedd. Szerete el, apa.”
A szavak leülepedtek a szobában, beve ék magukat a
falakba.
Katie kurtán bólinto , mintha nagyon egyetértene apával,
aztán folyta a. „Örökül hagyok Maddie-re valamit. A szé en
van. Kérlek, az első adandó alkalommal add át neki. Ui.: ha
kirúgod a bátyádat, te is ki leszel űzve a mennyei villából,
amit jelenleg építek.”
Julian felé fordultam, visszaadtam neki a képzeletbeli
síkosítót.
– Úgy tűnik, elég hosszú ideig leszek a főnököd. Szerintem
ahhoz még neked is kell síkosító.
– Fiúk! – szólt ránk anya, gyöngysorát tapogatva
zavarában, mintha még kamaszok lennénk. – Viselkedjetek!
– Jól van, jól van – felelte Julian duzzogva.
– Ő kezdte – mordultam fel. Julian nevetve oldalba
könyökölt.
Katie egyikünkről másikunkra néze , egyszerre sírt és
nevete . Furcsamód úgy éreztem, egyet kell értenem vegyes
érzéseivel. Örültem, hogy apa így hagyo el minket. Vidám
fricskával. Mondhatni.
– Van még egy, általános üzenet mindannyiunknak – szólt
Katie, és letörölte könnyeit. – „Kedves családom, kérlek, soha
ne feledjétek, hogy mindig nagyon találékony voltam, ha arról
volt szó, hogy gondoskodjak magamról. Ne aggódjatok.
Akárhol is, de jól vagyok. Hiányoztok, és szeretlek benneteket,
és legyetek szívesek, ne gyertek egyhamar utánam. Szerete el,
apa.”
 – Nem is igaz – dünnyögte anya. – Sosem tudo
gondoskodni magáról.
Újabb sorozat nevetés.
– Dehogynem – jegyezte meg Julian, állát vakargatva. – Ha
a mennyországról kiderülne, hogy a éle Legyek ura-helyzet,
apa lenne Ralph.
Apa. Megint azt mondta, hogy apa. Elmosolyodtam.
Ha kevesebb mint két hé el a halála után így tudunk
nevetni, talán mégis van esélyünk a túlélésre.
 HUSZONHATODIK FEJEZET

Maddie

A kanapén kucorogtam, amikor megszólalt a csengő.

Felálltam, elindultam az ajtóhoz, Daisy szorosan a
nyomomban; izgato an csaholt, mint mindig, amikor Chase
jö át. Nem beszéltük meg, hogy benéz, de olyan ürességet
éreztem, hogy hetek óta ma először nem lehe em vele egész
nap, hogy az már megrémíte . Hirtelen nyito am ki az ajtót.
A folyosón nem lá am senkit. Azon csodálkoztam, hogy aki
megnyomta a csengőmet, hogyan nyomha a meg. A
kapucsengő nem csenge . Ezért úgy sejte em, hogy Layla
volt. Komoran néztem végig az üres folyosón.
– Layla? Chase?
Hangom visszapa ant a falakról. Daisy nyüszíte , fejét
lehajtva szimatolt valamit a küszöbömön. Lenéztem. Ez… ez
egy varrógép? Réginek tűnt. Nehéz. Drága. Vintage Singer
gép. Fekete. Arany betűs írás. Leguggoltam, felemeltem,
bevi em a lakásomba. Üzenet volt ráragasztva. A
varrógépnek nem volt tokja. Leve em az üzenetet.

Kedves Maddie!
Amikor atal ú voltam Dundee-ben, anyám volt a környék
varrónője. Első kézből tapasztalha am meg, hogyan változtatja
meg az embereket a ruha. Nem csak vizuálisan. A ruhától
megváltozik a kedvük, a készségük, ambíciójuk is. Amikor az
Államokba költöztem, elhatároztam, hogy megalapítom a Black
& Co. céget, amelynek teljes üzleti modelljét arra alapoztam,
amit egy szegény özvegytől tanultam, aki olyan szegény volt,
hogy tejet sem tudo tenni az asztalra. Anyámtól.
Gillian Black azt taníto a nekem, hogy ha szereted, amit
csinálsz, az sosem lesz munka neked.
 Remélem, még sok ruhát készítesz, és sok boldog emléketek
lesz a ammal.
Ronan Black

Pislogtam, nagyon meg akartam szabadulni a könnyeimtől,

hogy újra és újra elolvashassam a levelet. Ronan örökül
hagyo valamit nekem. Nem tudom, miért érinte engem ez
olyan mélyen. Talán azért, mert a körülmények anyámra
emlékezte ek és arra, hogy ő csak leveleket tudo örökül
hagyni nekem. Újabb húsz perc és két pohár víz kelle ahhoz,
hogy megnyugodjak. Kézbe ve em a telefonomat, és üzenetet
írtam Chase-nek. Tudom, hogy normális ember ilyen
helyzetben inkább felhívná, de a szöveges üzenet volt a mi
biztonsági hálónk. Még mindig nagyon óvatosak voltunk,
nem akartunk túl sokat feltárni a szívünkből. Az üzenet
törölhető. A kimondo szó örökké emlékezetünkbe vésődik.

Maddie: Köszönöm a varrógépet. Milyen volt ma?

Chase: Meglepő módon nem volt borzalmas.
Azt hiszem, Julian és én megmenthetők vagyunk.
Maddie: Ezt örömmel hallom.
Chase: Micsoda meglepetés!
Maddie: Látom, még mindig faszfej vagy.
Chase: Még jó, hogy dobtál, ugye?
Maddie: Nem egészen az történt.

Még nem mondtam meg neki, hogy megtaláltam az

azáleákat. Rossz időzítésnek tűnt ke őnkről beszélni, amikor
ilyen nagy dolog történt az életében. Ellenben úgy éreztem, az
érzések olyan kuszaságába kerültem, amiből nem tudom
kiszabadítani magamat. A legrosszabb az egészben az volt,
hogy nem is volt miről beszélnünk. Szerelmes voltam Chase
Blackbe, ő pedig a barát zónába tolt, mert én kifejeze en arra
kértem. Mert igaz ugyan, hogy átment az azálea-teszten, és
majdnem kirúgato valakit mia am, és nagyon sokszor,
sokféleképpen gyelmes volt velem – olyan sokszor, hogy
számolni sem tudom, és őszintén szólva, még senki nem
gondoskodo így rólam –, mégis inkább elhi em azt az
ostoba, gyáva mondatát, amit többször elismételt nekem. Azt,
hogy még nem áll készen a szerelemre.
Hetek óta nem is mondta ezt neked.

Chase: Vacsora holnap?

Maddie: Persze. Odakozmált chili?
Chase: Az a kedvencem.

♦♦♦

A Fashion Week divatbemutató napja volt, amikor a ruhákat

kifutón kelle bemutatni, és az idegeim cafatokban hevertek a
padlón.
– Ugye én megmondtam neked – fordultam Sven felé,
mutatóujjamat rázva. – Megmondtam hogy ne számíts rá.
Milyen modell az, aki nem jelenik meg a Fashion Week
rendezvényén? Mit mondo ? Melyik ügynökség képviseli?
A modell egyáltalán nem jelent meg. Ismétlem: nem volt
senkink, aki végigsétált volna a kifutón az általam terveze
Álom Esküvői Ruhában. Amibe a lelkemet is belete em.
– Mondtam, hogy tüdőgyulladást kapo . Tudom, hogy
nem vagy már Mártír Maddie, de egy kis együ érzés
egyáltalán nem ártana – nyöszörgö Sven.
Leroskadtam egy székre, arcomat a kezembe teme em.
– El sem tudom hinni, hogy ez történik. Egy álmom vált
volna valóra.
Sven, Nina és Layla, aki kive egy nap szabadságot, hogy
velem legyen erkölcsi-érzelmi támogatásnak, rémült
csodála al és szánalommal néztek rám.
Layla szólalt meg először.
– Tudod, az a helyzet, hogy te is bemutathatnád azt a ruhát.
Erre felkaptam a fejemet, döbbent grimasszal bámultam rá.
– Hogy mi van?!
 – A te méreted – jegyezte meg Nina halkan, aztán vállat
vont, és karba fonta a kezét.
– Az a helyzet… hogy a ruha megvan. Már csak modell kell
– fejezte be Sven, állát vakargatva.
– Nem lehetek a saját ruhám modellje! – tiltakoztam,
hevesen rázva a fejemet. – Egyszerűen nem.
– Semmilyen szabályzat nem tiltja – mondta Layla.
– A logikának sem mond ellent – mutato rá Sven.
Tekintetem hármójuk közö cikázo , éreztem, hogy
szemem környéke tiszta vörös. Kezem remege . Egyszerűen
gyűlöltem a rivaldafényt. Gyűlöltem a gyelem
középpontjában lenni. Ugyanakkor tudomásul ve em, hogy
nincs más lehetőség. A helyszínen tartózkodó modellek
mindegyikén lötyögne ez a ruha. Átlagos méretű modellnek
egyszerűen túl nagy.
– Édes istenem! – behunytam a szememet. – Tényleg én
fogok felvonulni benne?
– Nagyon úgy tűnik – mondta Layla, azzal kézen fogo , és
talpra ránto . – Kezdődik a show.

♦♦♦

Fél órával később már rajtam volt az esküvői ruha, amit teljes
egészében én terveztem, a színfalak mögö pedig épp egy
vödörbe hánytam. Sven gyorsan felhajto a a szélét,
meglepően egyszerű művelet volt. A báli ruhának hosszú,
krémszínű csipke ujja volt, mély dekoltázsa és másfél méteres
uszálya. A meztelen bőrt elfedő testszínű szatén, a lágy
vonalak, a hát nélküli megoldás teszi a ruhát egyedien
emlékezetessé, legalábbis ezt mondta nekem Layla.
Sokat segíte volna, ha tudom, hol van a főnököm, Sven
abban a pillanatban, amikor a legjobban szükségem le volna
a segítségére, nevezetesen akkor, amikor a reggelire
fogyaszto csökkente zsírtartalmú pulykasonkás
szendvicsemet abba a vödörbe öklendeztem, amiben pár
pillana al korábban még pezsgőspalack állt, jégben.
– Csak hadd menjek a mosdóba végre! Egyre erősebb az
émelygés – nyöszörögtem a vödörbe, erősen zihálva. Layla a
hátamat paskolga a, Nina tarto a nekem a vödröt.
– Szó sem lehet róla – mondta Nina rosszallón, a felvetéstől
egyenesen elborzadva. – A mosdóban összepiszkolódhat a
ruha, és akkor Sven mindke őnket megöl. Nem vagyok
hajlandó vállalni ezt a kockázatot.
– Ugyan! A mosdót csak modellek használják. Mi más
szennyeződés lehetne o , mint nyomokban kokain, az meg
úgyis fehér, mint a ruha – próbálta Layla meggyőzni Ninát,
kizökkenteni álláspontjából, de Nina csak a fejét inga a.
– Sajnálom, ezt nem engedhetem meg. A változatosság
kedvéért most azon igyekszem, hogy megtartsam az
állásomat.
Hirtelen felemeltem fejemet a vödörből, és körülnéztem. A
divatbemutató színfalai mögö modellek, stylistok,
rendezvényszervezők nyüzsögtek. A többi modell majdnem
kétszer olyan magas volt, mint én, és olyan soványak, hogyha
nem volt rajtuk felső, minden egyes bordájuk külön kilátszo .
És szinte minden másodikon nem volt felső. Magas sarkú
cipőben, testszínű tangában angáltak, élénken csevegtek
egymással.
– Hol van Sven? – kérdeztem nyöszörögve, amikor
meglá am, hogy egy asszisztens közeledik felénk gyors
léptekkel, Madonna-mikrofonba beszél, és rám kacsint.
– Tíz perc és a kifutón vagy. Most szedjük össze a
Valentino-bemutatót.
Layla összecsukható széket te a seggem alá, leroskadtam,
erősen behunytam a szememet. Nem mondhatnám, hogy
társasági eseményeken egy csendes zugba elhúzódva
petrezselymet árultam, de a magamutogatás sohasem
tartozo legfőbb vágyaim közé. Idegességem azonban nem
csak a divatbemutatóból eredt. Chase az elmúlt pár napban
nagyon furcsán viselkede . Furcsa ala azt értem, hogy
kedves volt. Sőt, kifejeze en kedves. Figyelmes, előzékeny,
gondoskodó… és kivételesen nem önmagát helyezte előtérbe.
Azon aggódtam, hogy talán idegösszeomlást kapo , vagy
valami ilyesmi.
Amit egyszerűen… borzasztónak tarto am. Önkéntelenül
arra gondoltam, hogy valami komoly, súlyos baj van, de
amikor szembesíte em ezzel az aggodalmammal, úgy te
mintha nem is értené. Szere em, amikor évődtünk,
csipkelődtünk, viccelődtünk egymással. Ez az új, kedves
Chase-változat egyszerűen összezavart.
– Utat! Utat! Utat! Áthaladok… Istenem, ez meg mi?
American Horror Story? Csak viccelek, Mr. Westwood. Nagyon
tetszik a kollekciója. Őszinte tisztelője vagyok. A Sex Pistols
volt a kedvenc együ esem középiskolás koromban. Persze
csak azért, mert a ól menőnek tűntem… a zenéjük, az nem
igazán az én stílusom volt… De akkor is… Lá a valaki a
designeremet? Maddie. Maddie Goldbloom. Rövid pixie-
frizura, re entő rémülten pislog… Ó, semmi, semmi. Látom
már – nevete Sven, és designerek, asszisztensek, modellek
közö nyomult előre, kezében egy pohár kávéval. Vállon
ragado , és felránto a székről.
Amikor kiegyenesíte , majdnem újra elhánytam magamat.
– Nahát! Komolyan, Maddie, ez a ruha feleannyira sem
rossz, mint gondoltam. Egészen odáig elmennék, hogy azt
mondjam, egyenesen csinos.
Szkeptikus – keserves – pillantással néztem rá, és
bólinto am.
– Hmmm. Köszönöm?
– Beszélnem kell veled – mondta, és a kulisszák mögül
kituszkolt a keskeny, fehér folyosóra, ahonnan egy csomó ajtó
nyílt.
Arra gondoltam, jeleznem kell neki, hogy kevesebb mint tíz
perc múlva a kifutón kell lennem, de ekkor eszembe juto ,
hogy igazán senki nem hullajt könnyet azért, ha lemaradok a
bemutatómról, ami úgyis csúfos kudarcba fulladna.
Botladozva köve em Svent, aki a kelleténél kissé nagyobb
erővel vonszolt maga után a folyosón. Nemcsak eleve esetlen
voltam, de az ebben a szakmában előnytelen magasságom
mia (a „muris méret” jobban hangzik, próbált vigasztalni
Layla), tizenöt centis magas sarkú cipőt kelle viselnem,
amiben járni is alig tudtam, nemhogy futni.
– Szóval gratulálok… Az Álom Esküvői Ruhád, minden
Álom Esküvői Ruha Netovábbja elkelt – közölte Sven
könnyed hangon.
 – Megve ék? – kérdeztem lihegve. Igyekeztem lépést
tartani vele. – Úgy érted, a Black & Co. ve e meg? Ők mindig
megveszik a kollekciónkat. Ha jól tudom, hároméves
szerződésünk van velük.
– Nem, nem a Black & Co. ve e meg. Magánszemély.
– Hogyan vehe e meg egy magánszemély? Még nem eladó.
És ha eladó is lenne, még senki nem lá a. Ezért vagyunk i .
Hogy bemutassuk a nagyközönségnek.
– Igen. Nos, a vevő biztos abban, hogy a ruha nagy sikert
arat.
– És mi a helyzet a Black & Co. kizárólagos szerződésével?
– Találtunk egy kiskaput a szerződésben. Olyan jó árat
ígértek érte, hogy nem utasíthatjuk vissza.
– De… – tiltakoztam.
– A ruha el van adva. Nem ez a kérdés. Téma lezárva –
vágo a szavamba, könnyed mozdula al legyintve. Egyre
távolabb kerültünk a kulisszáktól, valamiféle irodaajtónál
jártunk.
– Akkor mi a kérdés?
Próbáltam egyenletesen lélegezni. Ó, a francba! Mi van
akkor, ha a ruhát valami híresség ve e meg? Mi van akkor, ha
az a híresség azt akarja, hogy rajta kívül senki ne is lássa a
ruhát, rajta legyen először és utoljára? Mi van akkor, ha a
kifutón való bemutatást teljesen lefújták, nem maradt semmi
dolgom, mint a közönség soraiból nézni a bemutatót? Már el
is képzeltem magamat, ahogy a ruha fotóját nézem az OK
magazinban, Dua Lipa testén. (Jár valakivel mostanában?)
Szédülni kezdtem. Dagadt a keblem a büszkeségtől.
– A vevőnek szokatlan kérése van – mondta Sven, és végre
megállt. Annyira távol juto unk a kulisszáktól, hogy onnan
már nem látha ak minket. Fehér ajtó elő álltunk.
Elszabadult tincseket simíto am fülem mögé. Sven a
kezemre csapo .
– Nem azért ültél negyvenöt percet a fodrász székében,
hogy a bemutató elő tönkretedd a frizurádat.
Ezek szerint bemutatom a ruhát? És mi van a Dua Lipa
álommal?
– Mi a kérés? – kezdtem kiakadni, mert elegem volt abból,
 g
hogy semmit nem értek.
Sven kissé feszengve néze körül.
– Hát… kérdezd meg a vőlegényt.
– A vőlegényt?
Sven kinyito a elő ünk az ajtót, én pedig magas sarkú
cipőmben majdnem orra buktam a meglepetéstől. Erős,
magabiztos két kar kapo el az utolsó pillanatban.
Chase.
Chase ölelt magához.
Nemcsak hogy magához ölelt, de egyenesen a szemembe
néze ; ragyogó szürkéskék szemében olyan pajkosság és
szívmelengető kedvesség volt, amilyet még sosem lá am tőle.
– Helló! – súgta.
– He… helló…?
Felegyenesedtem, végre két lábbal álltam a padlón; tudtam,
hogy a leheletemnek hányásszaga lehet. Körülnéztem.
Mindenki o volt. Legalábbis mindenki, akit New Yorkban
ismertem. Lori, Katie, Julian, Clementine, Sven, Ethan
(Ethan?), Grant, Francisco és az összes kollégám, aki közel állt
hozzám. Nina és Layla akkor osont be, amikor végignéztem az
egybegyűlteken. Minden bizonnyal végig mögö ünk voltak a
folyosón. Hol Chase-re, hol Svenre néztem, próbáltam
csillapítani szívem dobogását, nehogy kiszakadjon
mellkasomból. Az elhamarkodo következtetések
tönkretehetnek. Ráadásul nincs egy éve sem, hogy ismerem
Chase-t. Tény, hogy ez volt életem legmozgalmasabb éve.
– Neked van egy kérésed felém? – kérdeztem, és szám
dacolt az agyammal, ahogy azt a mondatot halkan
kimondtam.
Magamban imádkoztam, hogy ő legyen a vőlegény. Vagy…
ne legyen vőlegény. Mi van akkor, ha valaki mást vesz
feleségül? Mi van akkor, ha végül mégis enged családja
elvárásának, és végre megnősül, de valaki mást vesz el?
Szentséges ég, mi van akkor, ha Ethan a vőlegény és Katie a
menyasszony, és én idő elő … Forgo velem a világ. Le
kelle ülnöm. Chase kurtán bólinto . Ennél többre volt
szükségem. Szavakra.
– Kérlek, szólalj meg! – mondtam. Szám száraz volt, mint a
sivatag. – Mondj valamit, bármit, mert re enetesen félek.
Chase a szemöldökét vakarga a. Nagyon egyszerű,
hétköznapi mozdulat, de ezt én tőle sohasem lá am.
Bizonytalannak tűnt, mintha gondolkodna valamin.
– Amióta megszüle él, az esküvődet tervezed. Tudom,
mert megkérdeztem apádat. A múlt héten kocsiba ültem,
elmentem Pennsylvaniába, és beszéltem vele. Azért mentem el
hozzá, mert próbáltalak megérteni. Azt hiszem, sikerült.
– Igazán?
Értetlenül pislogtam.
– Neked az kell, hogy aki szeret, nyilvánosan mutassa ki
irántad való szerelmét. Nagy, színes, szélesvásznú
tündérmesét akarsz. Nem tudom, tudnék-e nagyobb
nyilvánossággal eléd állni, mint amit most próbáltam
összehozni.
Sven izgato an tapsolt és ugrándozo a szoba sarkában.
– Most hívja elő magából a Hugh Grant-modort. Ebben
egészen biztos vagyok.
Chase szigorúan rápillanto , aztán újra rám néze .
– Arra gondoltam, hogy talán… – Tekintete végigsiklo
dekoltázsomon, ajkán kaján mosoly jelent meg. Mintha
megtalálta volna önmagát. Ez kell. Legyen önmaga. Beszéljen.
– Talán…? – kérdeztem a lehető legsemlegesebb hangon.
– Talán én lehetnék az a szerencsés pasi, aki ezt a
mesterművet a fogaival tépi le rólad félig részegen, teljesen
szerelmesen a nászéjszakádon.
– Ó! – sóhajto am.
– Ó! – ismételte egyre szélesebb mosollyal. – Arra is
gondoltam, vajon lehetnék-e én az a fér , aki a hajadat tartja,
amikor hánysz, és nem az ok, aki mia leiszod magadat.
Elakadt a lélegzetem. Eszembe juto , hogy borzalmas lehet
a szám szaga. Mintha a gondolataimban olvasna, Layla két
rágógumit csúsztato a kezembe, és diszkréten hátralépe .
Gyorsan a számba ve em. Mentás.
Chase folyta a.
– Arra gondoltam, talán készí ethetnénk eljegyzési fotókat
egy olyan helyen, ami nem a nyolcvanas évek áporodo
levegőjétől bűzlik, úgy, hogy ne kelljen a ól tartanom, hogy
 g j gy gy j gy
o hagysz, és elmész randizni valami muris nyakkendőjű,
mintás zoknijú seggfejjel… Ne vedd sértésnek, Ethan –
mondta, azzal hátrafordult, és az én exakármim felé fordult.
– Mindent mérlegelve, azt hiszem, nem sértődöm meg –
felelte Ethan, aki Katie melle állt, és egymás kezét fogták.
Könnyeimen át neve em. Ez volt a legjobb lánykérés, amit
valaha hallo am, de Chase még nem fejezte be.
– Tudod, mire gondoltam még? – kérdezte, szemöldökét
felvonva.
– Meghalok a kíváncsiságtól – neve em könnyes szemmel.
– Arra, hogy tudnál-e rám nézni úgy, mint amikor
megismerkedtünk. Mintha igazi lehetőség lennék. Mintha
meglenne bennem az a lehetőség, hogy olyasvalaki vagyok,
akit magadnak akarsz. Azt akarom, hogy én legyek a kibaszo
mindened, amíg világra hozzuk magunkból az első másolatot,
és utána az ő meg a többi másolatunk rabszolgái leszünk, mert
te gyerekeket akarsz, meg ilyesmi.
Neve em. És sírtam. Könnyek csorogtak arcomon, szavait
i am. Reményteli volt, ús és elképesztően gyönyörű; királyi
magas, haja hollófekete, csillogo a szeme, amit mindig más
árnyalatúnak lá am és mindig izgato . Megfogta a kezemet.
Remege , és e ől valahogy teljesen kész voltam.
– Röviden arra gondoltam, hogy mivel úgyis van már a
saját méretedre készíte esküvői ruhád, és virág is van, amit
sikerült életben tartanom neked… ami azt illeti, pokoli nehéz
volt életben tartani őket… szóval talán feleségül jönnél
hozzám. Mert Madison… – szemében pajkosság és izgalom
csillant, és ígéret, hogy fényesebb lesz a jövőm – …azért
kaptad tőlem a Mad nevet, mert az elejétől fogva őrülten
szeretlek, és erre csak akkor jö em rá, amikor elhagytál.
Miután elhagytál, folyton azon törtem a fejemet, milyen
indokkal léphetnék kapcsolatba veled. Hónapokig próbáltam
meggyőzni magamat, hogy amit irántad érzek, az csak valami
viszketés, amit meg kell vakargatni, és annyi. Amikor apa
megbetegede , okom le megkeresni téged, és minden
fogadkozásomnak annyi le . Baszo ul szeretlek, Goldbloom!
Teljesen megpuhíto ál – mondta nyers, rekedtes hangon,
összekulcsolt ujjainkra lenézve. – Illetve nem teljesen.
 A társaság nevetésben tört ki. Olyan hevesen keringe
véremben az adrenalin, hogy egész testemben remegtem. A
nevetés olyan volt, mintha mézet nyeltem volna. Szóval ezért
volt az utóbbi időben olyan furcsa.
A Madonna-mikrofonos asszisztens ronto a szobába,
iPadjével hisztérikusan integete .
– Hát i vagy! Te következel! Igyekezz! Rajta!
Minden tekintet feléje fordult. Layla az ajtóhoz lépe ,
becsukta az asszisztens orra elő .
– Rajta, feldarabollak, ha nem tűnsz el innen azonnal! A
világ legromantikusabb jelenetének tanúja vagyok, olyan,
mint a Több mint testőrben Whitney Houstonnal, és nem
hagyom, hogy ezt tönkretedd nekik – mondta bosszúsan, és
ránk pillanto . – És nekik sem.
– Szóval… mit mondasz? – kérdezte Chase, és sürgetőn
néze rám. Hátsó zsebébe nyúlt, gyűrűt ve elő.
Megérinte em a karját, megállíto am a mozdulatot. Alsó
ajkamba haraptam, oldalra pillanto am, Laylára; szeme tágra
nyílt, így jelezte, hogy mondjak igent.
– Nem adtam el a gyűrűdet. Képtelen voltam rávenni
magamat. Tudtam, hogy nem igazi… az eljegyzésünk, úgy
értem… de nekem valóságosnak tűnt. Ami azt illeti, sokszor.
Szóval én… megtarto am.
– Megtarto ad? – kérdezte csodálkozva.
Bólinto am. Zavarba ejtő volt. De talán nem annyira
zavarba ejtő, mint megkérni valaki kezét ekkora társaság elő ,
akiket akkor is ismertünk, amikor hivatalosan nem voltunk
még együ .
– És amikor üzeneteket töröltél… – elhallga am.
– Akkor azt írtam, hogy szeretlek. És amikor te töröltél
üzenetet? – kérdezte, fejét oldalra biccentve.
Könnyeimet letörölve neve em. A fenébe a
divatbemutatóval!
– Szintén.
Az asszisztens megint kopogo , bedugta a fejét.
– A Croquis-nak nyolc perce kelle volna bent lennie. Csak
szólok. Valakit hamarosan kirúgnak.
– Igen! – bődült Chase. – Mégpedig a maga seggét fogják
kirúgni, mert enyém a Black & Co., az esemény hivatalos
szponzora. Most pedig távozzon!
Újra a régi volt. A fér , akibe beleszere em, bár egyáltalán
nem voltak jók az esélyek. És az észérvek is ellene szóltak.
És… nincs értelme tagadni… a logika is. Tudtam, hogy be kell
fejeznünk, bár azt akartam, hogy ez a pillanat ne érjen véget.
– Nem akarom, hogy úgy érezd, behódolsz a feltételeimnek
– mondtam halkan. – Várhatunk még, ha akarod.
– Behódolni a feltételeidnek? – kérdezte elkomorulva.
Láthatóan megdöbbent. – Nem azért csinálom ezt, Madison,
hogy neked okozzak örömet. Azért csinálom, mert
mindke őnknek örömet akarok. Te örömet adtál nekem. Ha
ajándékokkal, szerelemmel és orgazmusokkal halmozlak el,
a ól csak még boldogabb leszek.
Hallo am, hogy Ethan felhördül, Layla felsikít, és Sven
álmodozón felsóhajt. Alsó ajkamra haraptam, nem akartam
hangosan kuncogni.
– Akkor igen. Igen, szívesen leszek a feleséged, Chase
Black.
Át akartam ölelni a nyakát, vállát, ahogy mindig is
képzeltem. Mint a lmeken. De felkapo , nászutas módra, és
kirúgta az ajtót. Az asszisztens kis híján hátrarepült. Chase
végigfuto a folyosón, én arcomat mellkasához szorítva
neve em; beszívtam jellegzetes Chase-illatát. Néhány perccel
később így rohant be velem a kifutóra. Lábammal apró,
játékos, rúgkapáló mozdulatokat te em báli ruhámban.
Mögö ünk élénk neonfénnyel világíto a Croquis logó.
Lámpák világíto ak meg minket. Lent tömö sorokban a
közönség: szigorú tekintetű divat-szakújságírók, celebek,
médiaszemélyiségek és designer kollégák gyeltek.
Fényképezőgépek ka antak, kamerák ve ek mindent. A
nézők elismerően fütyültek, neve ek, tapsoltak.
És Chase? Mindenkire és mindenre mosolygo , olyan
szertelen, féktelen mosollyal, amitől teljesen elolvadtam.
– Chase Black vagyok, a Black & Co. ügyvezetője. Szeretnék
látni a kedvenc esküvői alkotásomat? – kérdezte, azzal
óvatosan lete . A szoknya, az uszály szétáradt körülö em,
mindenki a menyasszonyi ruhát nézte. – Ő az.
 EPILÓGUS

Chase

Hat hónappal később

Kedves Chase!
Amikor Hampton-vidéken voltunk, és te azzal voltál elfoglalva,
hogy Juliannel huzakodj, anyád, a húgod, Amber és Clemmy
pedig a belvárosban vásárolga ak, Maddie bejö hozzám a
könyvtárszobába. Bátor dolognak tarto am, tekintve, hogy
teljesen idegenek voltuk egymásnak, és én tulajdonképpen a
főnöke voltam.
Madison elmondta, hogy az édesanyja leveleket írt neki,
amikor a rákbetegséggel küzdö , hogy megörökítse lánya iránti
érzéseit, és megfogalmazo gondolatai megmaradjanak az után
is, hogy ő maga már nem lesz az élők sorában. Természetesen
érdekelt az ötlet. Megkérdeztem Madisont, el tudná-e nekem
küldeni e-mailben a levelek másolatát. Azt mondta, elküldi.
Sok estét töltö em Iris Goldbloom leveleinek olvasásával. Azt
hiszem, jó ember volt.
Sok levelet próbáltam írni neked, Juliannek, Kate-nek és
Clementine-nek.
Az igazság azonban az, hogy sosem volt az erősségem
érzéseimet szóban kifejezni. Azt hiszem, inkább mutasd-ne-
mondd ember vagyok. Illetve egészen mostanáig ezt hi em
magamról. Mert végre találtam valamit, ami érdemes arra,
hogy írjak róla neked. Valami olyasmit, amit nem találsz
hétköznapi témának és végtelenül unalmasnak. Ma rájö em,
hogy a Madisonnal való kapcsolatod átverés. Azt is tudom,
részben azért csináltad, hogy megnyugtass engem. Az, hogy
mi mindent megte él a nyugalmam érdekében, nagyon
 megható.
Szeretlek.
Büszke vagyok rád.
Az eljegyzésed Maddie-vel? Gondolom, azt hi ed, mia am
te ed, és semmi köze hozzád, de tudom, hogy ez nem így van.
Onnan tudom, hogy amikor Hampton-vidéken arra a késő esti
vacsorára lejö Madison, a szemed felcsillant, és ez a
szemvillanás azt árulta el, hogy neked ő az igazi.
Bánj vele jól! Vigyázz anyádra! Óvd a húgodat! Segíts
felnevelni az unokahúgodat!
Ó, és ha lehet, ne öld meg a bátyádat.
Szerete el,
Apa

♦♦♦

Első zsebembe dugtam apa levelét, megigazíto am

csokornyakkendőmet a divatjamúlt sárga tapétás falú nagyon
kicsi hálószobában a tükör elő . Jól néztem ki fekete Black &
Co. öltönyben.
– Tudod, min csodálkozom a legjobban? – kérdezte Grant.
Melle em állt, végigsimíto a haján. Násznagyom
természetesen jól akart kinézni a koszorúslány, azaz Layla
melle . Még mindig nem tudta túltenni magát azon, hogy
Layla dobta. Nem hiszem, hogy az elutasítás szó szerepel a
szótárában.
– Azon, hogy milyen pokoli jól nézek ki, ugye? – kérdeztem
magától értetődő természetességgel. Szemem sarkából lá am,
hogy Julian a fejét ingatva lehajol, és megigazítja Clementine
virágkoszorúját. Ő is koszorúslány volt. És milyen
koszorúslány! Mad ruhát terveze neki; a ruha olyan sok
tanakodás és hűhó közepe e készült el, mintha Clementine
tenne házassági esküt.
– Bolondok – mormogta Julian mosolyogva. – Sose menj
férjhez, Clemmy.
– Ó, de én férjhez akarok menni, apuci – jelente e ki. Szeme
tágra nyílt. – Azt akarom, hogy Chase legyen a férjem.
 Grant nevetve fordult vissza felém.
– Azon csodálkozom, hogy Maddie hozzád megy feleségül
annak ellenére, hogy tudja, milyen öntelt, arrogáns basz…
Grant már majdnem befejezte a mondatot, de ekkor
meglá a, hogy Taknyospo felkapja a fejét, és várakozón
tekint rá. Arra várt, hogy valaki elveszítse az önuralmát, és a
káromkodásért öt dollárt kelljen bedobnia a csúnyaszó-
büntetés perselybe. Arra számíto , hogy a pénzből
karácsonyra új Barbie-biciklit vehet.
– I hagyd abba, jó uram! – gyelmezte e Julian.
Clementine tétovázo .
– Basszista vagy – fejezte be a mondatot Grant. – Tudtad,
Clementine, hogy a nagybátyád tud basszusgitározni?
Az ágy melle álló kislány felé fordult szédítő mosollyal.
– Nem – felelte Clem kétkedve. – Nem is tud
basszusgitározni.
– Ha nem csal a szimatom, ebben valami kihívás rejlik –
vigyorogtam.
– Az én szimatom azt mondja, hogy a cipőm fog a seggedbe
csapódni, amiért illetlenül várakoztatod a többieket – szólt
Layla, aki abban a pillanatban dugta be fejét a
lakosztályomba. Lakosztály ala Mr. Goldbloom hálószobáját
értem.
Igen, egy pennsylvaniai ház hátsó udvarában lesz az
esküvőm.
Nem, nem ment el az eszem. Legalábbis klinikai
értelemben.
– Jól nézel ki, Layla – üdvözölte Grant zöld hajú ex-
szexpartnerét.
Layla könnyed mosollyal válaszolt.
– Te is, Grant. Hogy bánt veled az élet?
– Jobban, mint te – mormogtam whiskeymbe. Egyetlen
hajtásra kii am. Layla kézen fogta Taknyospo t, átveze e a
menyasszony lakosztályába (azaz Mad gyerekkori szobájába).
Grant és Julian kísért a hátsó udvarban felállíto oltárhoz.
Julian közvetlenül mögö em állt, utána Grant. Mögö ük az
összes pasi, akikkel Madison gyerekkorában játszási-
házasságot kötö . Layla találta ki, hogy milyen fantasztikus
lenne meghívni őket. Szerintem Layla humorérzéke nagyon
gáz, de jó kedvemben voltam, ezért átengedtem ezt a
szervezési lépést, mert tudtam, hogy Mad örülni fog neki.
Grant mögö állt Jacob Kelly, Taylor Kirschner, Milo Lopez,
Aston Giudice, Josh Payne és Luis Hough.
Madisonnal ellentétben nekem csak egy exem volt jelen:
Amber, aki éppen egy összecsukható, fehér széken ült az
esküvői virágkapu elő , napszemüvegben, habzóbort
kortyolgato , és arról panaszkodo , hogy nincs francia
pezsgő. Mad úgy döntö , hogy nagyon szerény eseményt
rendezünk. Az én mártír menyasszonyom az esküvőre szánt
pénz nagy részét egy rákkutatást támogató jótékonysági
szervezetnek adta. Anyám és Katie ült Amber melle , aki
azért ve részt az esküvőnkön, mert úgy döntö , fenntartja a
jó viszonyt a Black családdal. Nem tűnt igazságosnak, hogy
Taknyospo szenvedjen azért, mert Amber és Julian közö
nem működö a házasság. Ethan szorosan fogta Katie kezét,
és hüvelykujját felmutatva inte nekem. Az üdvözlést kurta
bólintással nyugtáztam. Még mindig nem tértem napirendre a
Dóra, a felfedező-mintás nyakkendői fele , de már nem érdekelt
a ruhatára.
Katie már négy hónapja komolyan járt Ethannel. Két
hónappal apa halála után hivatalosan is megkérte Katie kezét.
Addig csak érzelmileg voltak együ , de lá am rajta, milyen
halálosan re eg a ól, hogy megint visszakerül a csak-barát
zónába. Ami azt illeti, én szóltam neki, hogy tegye meg a
lépést, mielő Katie feladná és lemondana róla.
Éppen az első teljes (nem fél) közös maratonfutásukat
tervezték.
Anya mindent tekintetbe véve egészen jól volt. Sokat
számíto , hogy Mad és Clementine sokat voltak vele, és Julian
is a szoknyája körül téblábolt; a válás után igyekeze újra
megtalálni apaszerepét, mert Taknyospo közös
felügyeletében állapodtak meg.
Amber lassan veze e be Clementine életébe a biológiai
apát. Eddig egészen furcsa a kapcsolatuk, de Taknyospo
mindig számíthat ránk, ha túlságosan fura lenne a helyzet.
Az első sorban ült Sven, Francisco és nemrégiben örökbe
fogado lányuk, Zooey. Egyforma fekete öltözékben voltak,
lelkes mosollyal és Zooey pufók kezével intege ek felém. Az
örökbefogadás három hónapja zárult le, és nem is történhete
volna jobbkor. Mad és én éppen azon tanakodtunk, ki kinek a
lakásába költözik. Sven rámutato , hogy rendszeresen
babysi erre lesz szüksége, ezért Mad engede , és hozzám
költözö . Sven és Mad az utóbbi időben közelebb kerültek
egymáshoz; amióta Mad kiállt magáért az Álom Esküvői
Ruha kérdésében, egyenlő felekké le ek.
Ezért a kis szívességért én ze em Zooey szobájának
dizájnját és bútorait.
A pap megmozdult melle em, ez zökkente ki
gondolataimból. Csodálkozás sóhaját hallo am, és amikor
felnéztem, megjelent ő. Álmaim asszonya álmai menyasszonyi
ruhájában. Erre a pillanatra nem voltak szavak. Mosolyogva
néztem, ahogy a széksorok közö közeledik. Apja kísérte.
Clementine mögö ük holdvirágot, fehér hajnalkát szórt díszes
kosarából. A menyasszonyi ruha uszályát Layla tarto a.
Mad megállt melle em, gyönyörű mosollyal jutalmazo .
Olyan mosollyal, amitől megszűnt körülö ünk a világ.
Lenéztem, és azon gondolkodtam, hogy az eszembe juto
ötszázezer gondolat közül melyiket mondjam ki hangosan.
Azt, hogy kibaszo ul jól néz ki abban a ruhában, ami a New
York Fashion Week nagy sikere volt, és már harmincezer
darabot adtak el belőle, ami azt jelenti, hogy ez le a Croquis
cégnél minden idők második legnépszerűbb modellje? Azt
akartam mondani, hogy szeretem. Nagyon. Baszo ul. De
mielő bármit mondha am volna, Mad hátrafordult,
kinyújto a a kezét, és várta, hogy Layla a kezébe adja a
telefonját.
Az apja udvarában jelenlévők egy emberként,
megbotránkozva szisszentek fel. Üzenetet írt. Az oltár elő .
Mad ujjai gyorsan mozogtak a kijelzőn. Bájos mosollyal írt.
Néztem, ahogy a vendégek is.
A pap köhécselt, próbálta magára vonni a menyasszony
gyelmét, de nem járt sikerrel. A következő pillanatban
megcsörrent a telefon a zsebemben.
Előve em. Megnyito am az üzenetet.
 <Maddie törölt egy üzenetet»
Chase: Ne… ugye, nem?
Maddie: Annyira izgulok, hogy tiszta hideg a lábam.
Chase: Megmelegítheted a hátamon, amikor Ibizán
kezdődik a nászutunk. Mindig is rossz volt a
vérkeringésed. Ez az alacsony embereknél előfordul.
Maddie: Minden pillanattal távolodunk a
házasságkötéstől.
Chase: Áruld el. Mit töröltél?
Maddie: Megígéred, hogy nem ijedsz meg, hogy nem
gondolod meg magadat?

Szemöldökömet összevonva néztem rá, mintha azt

akarnám mondani, hogy: Ismerjük egymást egyáltalán?
Lenéze , és írt.

Maddie: Terhes vagyok.

Chase: Az enyém?
Maddie: Ezt komolyan kérdezed?!

Felnéze , lábujjhegyre állt, és pajkosan nyakon legyinte .

Felneve em, ölbe kaptam. A döbbent pap elő . A döbbent
vendégek elő . És a háreme, a úk elő , akikhez kislány
korában „feleségül ment”.
– Akkor miért kéne megijednem? – súgtam ajkára. A fenébe
az illemmel! Átölelt. A tömeg nevete .
– Kicsúcsosodnak a szarvai, Mr. Black.
– Az azért van – súgtam arcába, alsó ajkát fogaim közé
véve, gyengéden harapdálva, olyan halkan, hogy rajtunk kívül
senki más ne hallhassa – …szóval azért van, mert nem csak a
szarvaim csúcsosodnak ki, ha a közelemben vagy.

♦♦♦
2002. január 1.

Kedves Maddie!
Megtennél édesanyádnak egy furcsa szívességet? Ha eljön az
ideje, olyan fér hez menj, akivel tudsz nevetni. Nem is tudod,
mennyire fontos ez; nem is tudod egészen addig, amíg egyszer
eljönnek azok a szomorú napok, amiken csak az javít egy kicsit, ha
van melle ed valaki, aki mosolyt tud fakasztani az arcodra.
Az esküvőd napján izzaszd meg egy kicsit. Gondoskodj arról,
hogy egy pillanatra elálljon a szívverése. Figyeld, megőrzi-e a
nyugalmát. Ha igen, akkor megmaradtok egymás melle (de
akkorra ezt már tudod. Haha).
Szerete el,
Anya, x

♦♦♦

Maddie

Nyolc hónappal később

– Nagyon gyűlöllek! – kiálto am, és megmarkoltam férjem

zakójának hajtókáját, a kórházi ágyon fekve, nagyon
előnytelen helyzetből. Az izzadáson már túl voltam, már
valósággal csöpögtem. Úgy néztem ki, mint aki most jö ki a
zuhany alól, törölközés nélkül. Nem is szólva arról, hogy
hamarosan egy emberi lényt préselek ki a testemből. Igen,
tudtam, hogy a nők világszerte így szülnek, és sokaknak nem
segít ebben a nyugati orvostudomány. Védelmemre legyen
mondva azonban, hogy ezek a nők nem élnek házasságban
Chase Blackkel.
– Ezt vegyem elutasításnak? – kérdezte Chase elkomorulva.
Felegyenesede , egy lépést hátrált, mielő kiszúrha am volna
a szemét a kezem ügyébe kerülő első tárggyal.
 – Igen. Nem akarom felgyorsítani a folyamatot azzal, hogy
szexelek veled. Ez nem így működik. Már négy centire
tágultam!
– Még legalább húsz centit tudok bedugni a…
– Ki ne mondd! – gyelmezte em, ujjal mutatva rá.
Védekezőn felemelte a kezét, még egy lépést hátrált.
Layla rohant a szobába riadtan.
– Oké, csak tudatni akartam, hogy Daisy a kutyaszi erénél
van… – Elhallgato , ferde szemmel néze minket. – Bocsánat,
még mindig nem hiszem el, hogy ezt a szót fapofával képes
vagyok kimondani. Minden virágodat meglocsoltam, vagyis
életben vannak.
Daisy remekül viselkede . Amióta Chase és én újra együ
voltunk, senki cipőjét nem pisilte le. Úgy tűnik, csak annyit
kelle tennem, hogy megszabaduljon e ől a nagyon
bosszantó szokástól, hogy a megfelelő embert engedem be az
ajtómon. Éppen mondani akartam valamit, de Layla
legyinte .
– Igen, az azálea is a spájzban. Istenem! Belegondolni, hogy
milyen jobb célokra lehetne használni azt a tágas spájzot!
Hogy van a kis Ronan?
– Még a testemben – muta am hatalmas hasamra.
– Szerencsés kura – mordult Chase. Layla oldalba
könyökölte. Felneve em.
Az elmúlt nyolc hónap olyan volt, mint egy álom. Ki
gondolta volna, hogy az ördögien jóképű pasi, akinek a képét
egyszerre le volna kedvem megütni és megcsókolni, ilyen jó
férj lesz? Nagyon kellemes életet alakíto unk ki magunknak:
család, barátok, nevetés. Sok időt töltö ünk Zooey, Sven és
Francisco társaságában és Clemmyvel is, aki nagyon szere e
koszorúslányruháját, és az én nyomdokaimba lépve ráve e
egyik osztálytársát, hogy játékból randizzanak és vegye
feleségül. Ronan tökéletes új tagnak ígérkeze egy nagy és
szerető családba.
Ekkor újabb összehúzódás nyilallt belém. Olyan érzés volt,
mintha valaki gyufa lángjával felgyújto a volna egész
kismedencémet. Felszisszentem, olyan erősen szoríto am a
lepedőt, hogy ujjaim elfehéredtek. Egyik ápolónőm – Ti any,
vörös hajú, ötvenes nő – lépe a szobába. Layla úgy érezte, túl
sokan vannak bent, ezért búcsút inte , és kiment. A nővér a
lábaimat takaró lepedő alá pillanto .
– Ez az. A kis ú kész megtenni a nagy belépőt a világba.
Minden rendben. Csak lélegezzen – mondta, azzal
megpaskolta a térdemet. Soha nem érte em ezt a kifejezést.
Léteze olyan ember, aki önként abbahagyta a légzést?
Különösen szülés közben?
Ti any kiment az orvosért, de az ajtóból visszanéze .
– Milyen szülés lesz? Apuka bent marad, és végignézi?
Chase és én egymásra néztünk. A szülés minden részletét
megterveztük. Együ csomagoltuk össze a kórházi táskát,
amikor még csak hét hónapos várandós voltam. Együ
jártunk vajúdási tanfolyamra. Együ határoztuk meg az
anyatejes táplálás tervét. Arról azonban sosem beszéltünk,
hogy apás szülés lesz-e, vagy nem.
– Rád bízom – mondta kissé bizonytalanul, köhécselve.
Egymás szemébe néztünk. Egy pillanatig azt hi em,
elővesszük a telefonunkat, és régi kedves szokásunk szerint
üzeneteket írunk egymásnak.
És eldöntö em.
– Igen – feleltem mosolyogva. – Bent marad velem.
Negyvenöt perccel később viharos sírással világra jö
Ronan. Chase élénk kékesszürke szemét és az én mézbarna
hajamat örökölte. Hosszú körmöcskéi voltak. Olyan volt, mint
egy újszülö sárkány. Sírva neve em, amikor Ti any
meztelen keblemre te e. Mert tudtam, hogy gyermekünk anya
és Ronan ajándéka.
Ez volt az első, amit megírtam a kis Ronannek a legelső
levelemben, amit közvetlenül az után fogalmaztam, hogy
megtudtam, terhes vagyok. Még sokat terveztem írni. Azt
írtam neki, hogy nagyszerű gyermek, drága ajándék, akit nem
vártunk, de szívesen fogadunk. Megírtam neki, hogy az
apukája és én vigyáztunk… én rendszeresen szedtem a
table át. Azon a héten, amikor fogamzásgátló table ám
gyártója nyilvános bocsánatkérésre kényszerült egy sorozat
gyártási hibája mia , akkor tudatosult bennem, hogy már
másfél hete nem jö meg. Eszembe sem juto , hogy terhes
lehetek, ezért sosem gyeltem a ciklusokat.
Terhességi tesztet csináltam. Pozitív le .
Chase és én akkor már igazi jegyesek voltunk. De még nem
beszéltünk a B-szóról. Babákról. Emlékszem arra a pillanatra,
amikor rájö em. O ültem a Croquis női vécéjében, ironikus
módon éppen abban a fülkében, ahol Chase és én hónapokkal
korábban szexeltünk. Bámultam a két kék vonalat, aztán
felnéztem a mennyezetre, és az égre mosolyogtam.
– Touché, Ronan és anya – szólaltam meg, fejemet ingatva.
– Touché.
Most pedig am van. Fiam, akit szerethetek. Akinek
leveleket írhatok. Akit látok felnőni. Néztem, ahogy Chase
felveszi. Be volt csomagolva, mint valami burrito, csíkos kis
sapka volt a fején. Férjem mosolygo rá, és szívem megtelt
örömmel.
– Hogyan ve em rá anyádat, hogy igent mondjon nekem?
Bizony, Ronan, ez érdekes történet. Elmesélem neked…
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Azt mondják, az írás magányos munka, és bár teljes szívemből

egyetértek ezzel a kijelentéssel, kifejeze en jó érzés, ha az
ember a nevét könyvborítón látja, és büszke arra, ha kemény
munkáját elismerés éri.
Ez a könyv azonban nagyon sok csodálatos nő együ es
munkájának gyümölcse, és szeretném megragadni az
alkalmat, hogy megfelelőképpen köszönetet mondjak nekik.
Elsőként és legfontosabbként ügynökömet, Kimberly
Browert illeti köszönet. Idén szere em volna valami mást
alkotni, és te segíte él nekem ebben, Kimberly. Nem is
remélhe em volna jobb másodpilótát a kiadói világban való
navigáláshoz.
A Montlake Publishing két csodálatos szerkesztőre,
Lindsey Faberre és Anh Schluepre bízta a könyvemet.
Köszönöm a nagyszerű munkát, a rendkívül nagy
tapasztalatot, és hogy annyira gyeltetek a részletekre. Chase
és Maddie története igen tapasztalt kezekben volt, ezért
lehete a kiadás folyamata zökkenőmentes.
Köszönöm személyi asszisztensem, Tijuana Turner és
előolvasóim, Sarah Grim Sen , Vanessa Villegas és Lana Kart
segítségét. Hölgyek, ti vagytok az én törzsem.
Charleigh Rose, Parker S. Huntington, Ava Harrison és
Helena Hunting, ír barátaim adnak ihletet nekem. Köszönöm,
hogy az alkotási folyamatban végig fogtátok a kezemet.
Hálás vagyok csodálatos próbaolvasóimnak, a Sassy
Sparrows olvasókörnek. Ti vagytok a legjobbak! Mondtam
már és folyamatosan mondom: ti ösztökéltek arra, hogy egyre
jobb legyek abban, amit csinálok.
Köszönöm férjem és am végtelen türelmét. Köszönöm,
hogy megértetek, amikor átcsúszom egy párhuzamos
univerzumba, és regényeim karaktereivel töltöm az időt.
Köszönöm a bloggereknek és a bookstagrammereknek,
akik folyamatosan hozzák a színvonalat. Szavakkal nem lehet
leírni, mennyire hálás vagyok azért, hogy ennyi időt és
munkát fekte ek szenvedélyetekbe. Igazi művészek vagytok.
Sok más ember segítsége kelle ahhoz, hogy ez a könyv
létrejöhessen. Segíte Yamina Kirky, Marta Bor, Amy Halter,
Ratula Roy és sokan mások. Sajnálatos módon hírhedten rossz
a memóriám abban a vonatkozásban, hogy nem emlékszem
mindenkire, akire emlékeznem kéne, amikor a
köszönetnyilvánítást írom. Kérlek, bocsáss meg nekem, ha
téged is említenem kelle volna, de elmulaszto am.
Végül olvasóimnak tartozom köszöne el. Mindennap hálát
adok szerencsecsillagaimnak. Írni kiváltság. A számlákat
zetni írásból? Az egyfajta csoda.
Köszönöm.
Szerete el,
L.J. Shen. xoxo