1.

A rostalkotók csoportosítása különböző rendszerek szerint (nyersrost,

Van Soest, oldható-oldhatatlan).
A nyersrost alatt a takarmányoknak azt a részét értjük, amely híg (1,25%-os) savval,
illetve ugyanilyen koncentrációjú lúggal főzve nem vihető oldatba. A nyersrost a fentiek
értelmében egy takarmányanalitikai fogalom, amelybe többféle, eltérő kémiai összetételű
anyag tartozik.
A nyersrostban legnagyobb mennyiségben előforduló komponens a cellulóz, amelyet
nagyszámú (mintegy 8000), egymáshoz 1–4 ß-glikozid kötéssel kapcsolódó glükóz
monomer épít fel. A cellulóz földünkön a legnagyobb mennyiségben képződő szerves
anyag, amely a Föld szerves anyagainak több mint felét teszi ki. Nyersrostot csak a
növények tartalmaznak, az állati szervezetben nyersrost nem található. A nyersrost a
növények vázát, szilárdító anyagát adja. A növényi sejtek jellegzetessége, hogy őket a
sejtmembránon kívül egy cellulóz burok is körbeveszi, amely az állati sejtek esetében nem
található meg. A ß-glikozid kötést a cellulóznak tömény savval (33%-os sósavval vagy
70%-os kénsavval) történő főzése útján lehet felbontani. A magasabb rendű állati
szervezet nem rendelkezik a cellulóz lebontásához szükséges saját enzimrendszerrel.
Található viszont celluláz enzim néhány baktériumban, valamint gombában (pl.
Aspergillus oryzae, Trichoderma viride, Aspergillus niger). A kérődzők bendőjében,
továbbá a vakbélben és a remesebélben számos olyan baktériumfaj él (pl. Bacteroides
succinogenes, Butyrivibrio fibriosolvens, Clostridium fajok, Ruminococcus albus,
Ruminococcus flavefaciens), amelyek rendelkeznek celluláz enzimmel és ennek
következtében képesek a cellulóz lebontására. A monogasztrikus állatok emésztőcsövében
csak a vakbélben és a remesebélben alkalmasak a körülmények a cellulózt bontani képes
baktériumok működéséhez, ezért ezek az állatok a kérődzőknél kevesebb nyersrostot
tudnak az emésztőtraktusban lebontani, illetve hasznosítani. A cellulóz mellett a nyersrost
másik jelentős mennyiségben előforduló komponense a hemicellulóz. A hemicellulózt
legnagyobb részt pentózok (xilóz, arabinóz, illetve ezek polimerjei a xilánok és arabánok)
építik fel. Ezzel magyarázható, hogy a hemicellulózt pentozán néven is említi a
szakirodalom. A pentózok mellett kevés hexóz, illetve ezek polimerjei (galaktánok,
mannánok) is részt vesznek a hemicellulóz felépítésében. A cellulózhoz hasonlóan a
magasabb rendű állatok a hemicellulóz lebontásához sem rendelkeznek saját enzimmel,
ezért a hemicellulóz lebontása tekintetében is a bendő, a vakbél, illetve a remesebél
mikrobáinak segítségére szorulnak.
A nyersrost változó mennyiségben inkrusztáló anyagokat is tartalmaz. Közülük
legnagyobb mennyiségben a lignin fordul elő a növényekben. A lignin a cellulóztól és a
hemicellulóztól eltérően nem szénhidrát monomerekből épül fel, hanem fenol-propán-
származékokból kondenzálódott polimer. A lignin beépül a sejtfalba, kötéseket –
lignocellulóz kötéseket – képez a cellulózzal, nehezítve annak baktériumok általi
lebontását. A lignin mennyisége a növények fejlődése (érése) során fokozatosan
növekszik a nyersrostban. Így pl. amíg a fiatal zöldtakarmányok szárazanyagában
mindössze 1,5–2,0% lignin található, addig a virágzás kezdetén kaszált zöldtakarmányból
készült réti széna már 6– 7%, a beérett növény szalmája pedig 13–14% lignint tartalmaz.
Ezzel párhuzamosan változik a lignin kémiai összetétele, növekszik benne a metoxi-
csoportok száma, ami fokozza a ligninnek a nyersrost emészthetőségét csökkentő hatását.
A lignin maga nem emészthető, az emésztőcső említett szakaszaiban zajló mikrobiális
emésztés során sem bomlik le, sőt a lignocellulóz kötések folytán akadályozza a nyersrost
és ezáltal a nyersrostot tartalmazó sejtfal által körbefogott protoplazma táplálóanyagainak
emésztését is. Az inkrusztáló anyagok közé tartozik a kutin, a szuberin, valamint a
kovasav is, ezek azonban a takarmányozás céljára használt növényekben nem fordulnak
 elő. Kovasavat ugyan némely vízinövény (nád, sás) nagyobb mennyiségben tartalmaz,
ezeket azonban normál esetben nem etetjük gazdasági állatokkal.
A takarmányok nyersrosttartalmát legtöbbször még napjainkban is a klasszikus
Henneberg– Stohmann-féle módszerrel, azaz a takarmány híg savban és lúgban történő
főzése útján állapítják meg, annak ellenére, hogy a módszernek hibái is vannak. Hibát
okoz pl., hogy a hemicellulóz egy része a híg savval történő főzés során oldatba vihető,
amiből következően a ténylegesnél kisebb nyersrosttartalmat állapítunk meg. Hátránya az
eljárásnak az is, hogy a nyersrost említett fő komponenseit (cellulóz hemicellulóz,
inkrusztáló anyagok) csak együtt tudjuk segítségével megállapítani, holott a nyersrost
takarmányozási értéke nagyban függ attól, hogy az mennyi lignint tartalmaz.
Az említett hibákat küszöböli ki a van Soest-féle nyersrost-meghatározási eljárás,
amelynek során a vizsgálandó takarmányt különböző detergensekkel főzve a nyersrost
komponensei külön-külön is meghatározhatók. Neutrális detergenssel (nátrium-laurin-
szulfát és kiegészítő anyagok) főzve a takarmányt a sejtfalalkotó anyagok (cellulóz,
hemicellulóz, inkrusztáló anyagok) elválaszthatók az oldható sejttartalomtól. A főzés és
mosás után visszamaradó rész a neutrális detergens rost (NDF = Neutral Detergent Fiber),
amely az említett sejtfalalkotókat tartalmazza.

A következő lépés során a neutrális detergens rostot kevés cetil-trimetil-ammónium-bromidot

tartalmazó 0,5 mólos kénsavban főzzük, amivel a hemicellulóz oldatba vihető. A
visszamaradó savdetergens rostot (ADF = Acid Detergent Fiber), amely a cellulózt és az
inkrusztáló anyagokat tartalmazza.

Az eljárás harmadik lépésében tömény (72%-os) kénsavval főzzük, aminek hatására a cellulóz
is lebomlik és a maradék, a tömény savval sem lebontható savdetergens lignin (ADL = Acid
Detergent Lignin) már csak a lignint, a takarmányban esetleg előforduló kovasavat, valamint
a nyersrostban található ásványi anyagokat tartalmazza.
 Jellemezze a bendőben termelődő szerves savak jelentőségét a kérődzők
táplálóanyag ellátásában!
A kérődzők sajátos emésztése az evolúció során alakult ki. Nagy mennyiségű, rostdús
takarmány felvételére és emésztésére képesek, ami az erősen differenciált előgyomrok
kifejlődésének (anatómiai sajátosság),valamint a bennük megtelepedett, a gazdaállattal szoros
szimbiózisban élő mikroflóra és -fauna tevékenységének (emésztés-élettani sajátosság)
köszönhető. A kérődzők takarmányának a fő tömegét adó szénhidrátok a mikrobás
bendőfermentáció során nagyrészt illó zsírsavakra és tejsavra bomlanak.
A bendőben élő mikrobák a szaporodásukhoz szükséges energiát a cellulóz és hemicellulóz
lebontása során keletkező szénhidrátok, továbbá a takarmányban található egyéb szénhidrátok
(pl. a keményítő) rövid szénláncú zsírsavakká (ecetsav, propionsav, vajsav, valeriánsav,
kapronsav) történő alakításával (erjesztésével) nyerik. Tekintettel arra, hogy a kérődzők
esetében jelentős mennyiségű szerves sav (a tehénnél pl. 3–5 kg) keletkezik a bendőerjedés
során, nem közömbös ezeknek sorsa, hasznosulása a szervezetben. A bendőerjedés során
képződő szerves savak alapvető fontosságúak a kérődzők energiaellátásában. A kérődzők
energiaszükségletének 70–80%-át ugyanis a bendőfermentáció során keletkező, említett illó
zsírsavak fedezik. Az illó zsírsavakat az állati szervezet a glükóznál csak kisebb
hatékonysággal tudja az ATP-előállításhoz felhasználni. Amennyiben a glükózból történő
ATP-előállítás hatékonyságát 100%-nak vesszük, úgy az ecetsavból 84,5%-os, a
propionsavból 82%-os, a vajsavból pedig 87,2%-os hatékonysággal tudnak a kérődzők ATP-t
nyerni. A kérődzők viszont csak nagyon kis glükózkészlettel rendelkeznek, hiszen a
bendőerjedés során a szénhidrátok döntő többsége illó zsírsavakra bomlik le.
A bendőfermentáció során keletkező fő- (illó zsírsavak) és a melléktermékek (metán,
hidrogén, széndioxid, ammónia) sorsa eltérően alakul. Az energiaigény 70–80%-át fedező
szerves savakat – bár képződésük jelentős energiaveszteséggel jár – már jól tudja értékesíteni
a szervezet. A felszívódott ecetsav először a májba, majd a vérkeringéssel a zsír- és az
izomszövetbe, illetve a tehenek esetében a tőgybe kerül, ahol a tejzsírt felépítő zsírsavak
szintéziséhez használódik fel. A zsírsejtekben az acetát először acetil-CoA-vá alakul, majd
zsírsavak épülhetnek fel belőle. Az izomsejtek mitokondriumában az acetát CoA-
származékká alakul a citrátkörben, majd az oxidációs láncban elég, miközben ATP-t
szolgáltat. A felszívódott propionsavból glükóz képződik. A bendőhámot proliferációra
ingerlő, ketogén hatású vajsav egy része a bendő falában metabolizálódik, ß-hidroxi-vajsavvá
alakul, a felszívódott hányadból pedig a májban ecetsav képződik. A bendőből rosszul
felszívódó tejsavból a májban glükóz, illetőleg glükogén lesz. Ha erre a máj takarmányozási
hiba (átmenet nélkül túl sok abrak etetése) következtében képződő sok tejsav miatt nem
képes, a felesleg felhalmozódik a vérben, és kialakul a laktacidaemia, a következményes
acidózis, és az állat megbetegszik, sőt el is pusztulhat.

2. A szénhidrátok csoportosítása oldhatóságuk alapján, jelentőségük.

A gazdasági haszonállatok takarmányainak több mint 50%-át szénhidrátok teszik ki. Ezek
jellemzően nagy molekulasúlyú poliszacharidok, ismétlődő egységekből (monomerekből)
egymással glikozidkötéssel összekapcsolódó óriásmolekulák.
Monoszacharidok (öt szénatomos pentózok, hat szénatomos hexózok)
A növények fő szénhidrátblokkjai elsősorban a hexózok, de egyes gabonákban akár 6–9% is
lehet a pentozántartalom
- Szabad formában csak kis mennyiségben találhatóak meg a takarmányokban
(gyümölcs, méz, melasz)
- Jelentőségük, hogy di-, tri- és poliszacharidokat alkotnak oxigénhidakkal, 1 molekula
víz kilépésével
 - Kis molekulatömegű, vízben oldható kristályos vegyületek, többnyire édesek
- Öt szénatomos pentózok: ribóz, dezoxiribóz, xilóz, arabinóz, ribulóz (szabad
szénláncú vegyületek)
- Hat szénatomos hexózok: glükóz, fruktóz, galaktóz, mannóz (gyűrűs molekulák)
Diszacharidok (két monoszacharidból áll)
- Két darab monoszacharidból épülnek fel (hexóz)
- A diszacharid egyik tagja mindig glükóz
- Legfontosabb a szacharóz (glükóz+fruktóz): szinte minden növényi eredetű
takarmányban megtalálhatóak
- Szacharóz (répacukor, nádcukor) jelentősége:
- Közvetlen energiaforrás – 1mol 29,3kJ
- Szénhidrát a növényben ilyen alakban szállítódik
- Védi a növényt a fagyás ellen
- Laktóz (glükóz+galaktóz): csak emlősállat tejében fordul elő, újszülött állatok
takarmányozásában fontos
- 2 glükóz: Maltóz (1-4α), cellobióz 1-4β), trehalóz (1-1α)
Triszacharidok (három monoszacharidból áll)
- Raffinóz (glükóz+fruktóz+galaktóz)
- Cukorrépában sok található, de megtalálható a szójában és a csillagfürtben is
- Melaszban feldúsul mert nem kristályosodik és könnyen oldható
- Szacharózzal együtt fontos szerepet tölt be a hidegtűrő képesség kialakításában
Poliszacharidok (monoszacharidokból épülnek fel)
- Hexózokból vagy pentózokból álló polimerek
- Nagy molekulatömeg, kolloid méret
Sav vagy enzim hatására több száz vagy ezer monoszacharidra bomlik fel
Nem édes ízűek
Vízben oldhatatlanok
Biológiai szerep alapján:
Tartalék tápanyag (keményítő, glikogén)
Vázanyagok (cellulóz, hemicellulóz)

Baromfifilék emésztésének sajátosságai.

• monogasztrikus - együregű, összetett gyomor (hámjellegű és mirigyes nyálkahártya)

• rövid emésztőcső (< sertés)
• takarmány áthaladása gyors 6-12 óra a takarmány áthaladási ideje = koncentrált
takarmányok (nagy energia- és fehérjetartalom) etetése
• Takarmány felvétel: látás, tapintás
• (ízlelés, szaglás nem jelentős)
Száj és garatüreg
• Az emlősökéhez viszonyítva egyszerűbb, egyes szervek, mint pl. az ajkak, az íny, a
pofák, a fogak hiányoznak.
• A szájnyílást a csőr határolja, melynek alsó és felső káváját különböztetünk meg.
• A madarak nyelve izomban szegény, felületét különösen tyúkfélékben erősen
elszarusodott laphám borítja. A nyelvtest és a nyelvgyökér határát a garat felé
irányuló hegyes papillák, a nyelvpapillák sora jelzi.
• A madár nyelvén ízlelőbimbók nincsenek, ezzel szemben a szájgarat üregben
egyenként vagy kisebb csoportokban számos ízlelőbimbó van, melyek szerkezete az
emlősökéhez hasonlít.
• A száj és garatüreg nem különül el, egységes szájgarat üreget alkot.
 • A nyálmirigyek a szájgaratüreg nyálkahártyájában szórtan elhelyezkedő, elágazó vagy
összetett csöves mirigyek, melyek mucinózus váladékot termelnek.
• gyenge ízérzékelés,
• nyál minimális, amilázt nem tartalmaz
• falatképzés gyenge
Nyelőcső- begy
• A szájgarat üregből kiinduló izmos falu, tágulékony nyelőcső a villacsont előtt a
tyúkban egy (jobb oldali) begybe megy át, mely a nyelőcső tágulata, a táplálékot
tárolja, puhítja.
• A nyelőcső nyálkahártyáját többrétegű laphám borítja, melyben nyelőcsői
mirigyek vannak.
• A begy falában kevés a mirigy. A begy dorsalis fala a begy ürege felé tekintő árkot,
un. begyvályút alkot. A begyvályún át a felvett folyékony vagy könnyen emészthető
táplálék közvetlenül a gyomorba juthat.
Gyomor
• A házi madarak gyomra két, anatómiailag és funkcionálisan is jól elkülöníthető
részből, a mirigyes és az izmos gyomorból áll.
• A mirigyes gyomor a nyelőcsőből éles határ nélkül folytatódik, annak mintegy
orsószerű tágulata. Az izmos gyomortól befűződés választja el.
• A testüreg bal alsó negyedében, a máj két lebenye között helyeződik. Fala három
rétegből áll: nyálkahártya, izomréteg, savós hártya.
• A nyálkahártyában mucint szekretáló felületes propria-mirigyek és pepszinogént és
sósavat termelő mély mirigyek vannak. A mirigyes gyomorban a pepszin és sósav
átjárja a takarmányt, de a takarmány felaprózása a zúzógyomorban történik.
• Az izmos- vagy zúzó gyomor vastag, izmos falu szerv.
• A mirigyes gyomor mögött, a testüreg bal felében, elülső részével a máj lebenyei
között helyeződik. Fala három rétegű, kívülről savós hártya borítja, középső
izomrétege nagyon vastag, belül nyálkahártya béleli. Különböző nagyságú kavicsokat
és egyéb szilárd törmelékanyagot tartalmaz, ezek a takarmány feldolgozásában
játszanak szerepet.
Vékonybél
• Ugyanolyan szakaszok különböztethetők meg, mint az emlősökén, s az egyes
szakaszok szöveti felépítése is hasonló. Perisztaltikus és antiperisztaltikus mozgást
végez, mely során a béltartalom visszakerül a zúzógyomorba.
• Az epésbél az izmos gyomor elülső vakzsákjából indul ki, minden házimadár fajban
jellegzetes U alakú kacsot képez. Hossza tyúkban 25-35 cm.
• Az éhbél madárban is a bélcső leghosszabb szakasza, tyúkban 85-120 cm, 10-11
bélkacsból áll.
• A csípőbél megközelítőleg egyenes bélszakasz, a kloáka alatt ered, vakbelet két
oldalról határolja. Hossza tyúkban 13-18 cm.
• A vékonybél falát nyálkahártya, izomréteg és savóshártya alkotja. A nyálkahártya
bolyhokat képez. A csípőbél és a remesevégbél határán a körkörös izomréteg
záróizmot képez.
• A baromfifajok esetében a takarmány táplálóanyagainak emésztése a vékonybélben
lényegében be is fejeződik.
Vastagbél
• A madarak vastagbele a páros vakbélből és a remesevégbélből áll.
• Ez utóbbi egy rövid bélszakasz, amelyet kifejezett záróizom határol el az emésztőcső
végső szakaszától, a kloákától.
 • A baromfifajok kevés nyersrostot tudnak megemészteni annak ellenére, hogy jól fejlett
páros vakbéllel rendelkeznek. Ennek oka, hogy a takarmány gyorsan halad át a
bélcsatornán, valamint, hogy a durvább, emészthetetlen takarmányrészek be sem
jutnak a vakbélbe.
• A kloáka a bélcső végső, rövid és tágas szakasza

3. Csoportosítsa az aminosavakat különböző szempontok szerint!

AZ AMINOSAVAK TAKARMÁNYOZÁSI JELENTŐSÉG SZERINTI

CSOPORTOSÍTÁSA:
A takarmányban lévő és az állat fehérjeszintézisében szereplő 18–23 aminosavnak mintegy
fele olyan, amelyet az állat maga nem vagy nem kielégítő mennyiségben tud felépíteni,
amelyet ezért a táplálékból készen kell kapnia. Ezek az esszenciális (más néven
nélkülözhetetlen,életfontos) aminosavak. A nem esszenciális(nélkülözhető, nem életfontos)
aminosavakat transzaminálás révén az állati szervezet is elő tudja állítani. Ez a megállapítás
minden mezőgazdasági állatfajra érvényes azzal a kiegészítéssel azonban, hogy a mindenevő
állatfajok (a sertés és a baromfifajok) esetében az életfenntartáshoz, szaporodáshoz és
termeléshez szükséges teljes esszenciális aminosav-mennyiséget magának az etetett
takarmánynak kell tartalmaznia. A kérődző állatok viszont sokkal kevésbé igényesek a
takarmányban lévő fehérje minősége iránt, mert megvan az a képességük, hogy az
előgyomrokban (elsősorban a bendőben) jelen lévő mikroorganizmusok segítségével
valamennyi esszenciális aminosavat előállítsanak, így a takarmány gyengébb minőségű
fehérjéjéből – sőt egyéb nitrogéntartalmú vegyületeiből – jobb, szükségletüket kielégítő
biológiai értékű fehérjét készítsenek. Az újabb kísérletek azonban arra hívják fel a figyelmet,
hogy a nagy tejtermelésű tehenek esetében a bendőben zajló mikrobafehérje-szintézis nem tud
valamennyi esszenciális aminosavat kielégítő mennyiségben előállítani. Az említett
aminosavakon kívül vannak olyanok is, amelyeket csak meghatározott más aminosavakból
tud előállítani a szervezet. Ezeket feltételesen esszenciális (asszisztáló) aminosavaknak
nevezzük. Ilyen a cisztin, amely a metioninból keletkezhet, valamint a tirozin, amely esetben
viszont a fenilalanin a prekurzor.
Esszenciális aminosavak:
o A fehérjéknek mintegy fele, olyan aminosav, amiket az állat nem tud
előállítani ezért azt a tápláléknak tartalmaznia kell (esszenciális aminosavak)
o Az, hogy melyik aminosav esszenciális függ az állatfajtól (9-12)
-Sertés, ló, nyúl: hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, fenilalanin, treonin, triptofán,
valin
-Baromfi: arginin, glicin, prolin
-Kérődzők: kevésbé igényesek a fehérje minőségére, mivel a
bendőmikrobák képesek előállítani esszenciális aminosavakat
Feltételesen esszenciális aminosavak:
o Olyan aminosavak, amiket csak meghatározott aminosavból tud a szervezet
előállítani
o Cisztin metioninból keletkezhet
o Tirozin fenil-alaninból keletkezhet
o Amennyiben van elegendő metionin és fenil-alanin a takarmányban, úgy a
cisztin és a tirozin nem minősül esszenciális aminosavnak
o Cisztinből korlátozott mértékben képződhet metionin is. A tirozinfenil-alanin
esetében ez nem lehetséges
Nem esszenciális aminosavak:
o Alanin, aszparaginsav, cisztein, glutaminsav, szerin, oxiprolin
o A szervezet szöveteit alkotó fehérjék nem esszenciális aminosavakat is
felhasználnak
o A nem esszenciális aminosavakat nem kell külön aminosavként nyilvántartani
elég összesen
o Csak akkor limitáló tényező, ha a takarmány nem tartalmaz elegendő fehérjét
o A gyakorlatban ez az eset szinte soha nem fordul elő
o A mennyiség és az arány nagyon fontos
o Az optimális arány ESZ:NESZ 1:1,1 - 1:1,2
EMÉSZTHETŐSÉG ALAPJÁN:
Emészthető aminosav
A takarmánnyal felvett összaminosav azon hányada, mely a bélcsatornából
felszívódott
mérése:
• bélsárgyűjtés alapján
• bélszakaszonként (chymus gyűjtés alapján)
Hasznosítható aminosav
Az aminosav azon mennyisége, mely potenciálisan a fehérje szintézis
rendelkezésére áll
mérése:
• in vivo:
- a vér szabad aminosav tartalma
- az izom aminosav tartalma
- növekedési teszt
• in vitro:
pl.: lizin esetében: Carpenter-módszer

Ismertesse a „Total Nutrition” fogalmát és elvét!

A precíziós takarmányozás alapja az úgynevezett „Total Nutrition” elvének alkalmazása,

amely koncepciót először Adams írta le 2001-ben (26.4. ábra). Bár a koncepcióval
kapcsolatos publikációk már a 2000-es évek elején megjelentek, a tudományos közvélemény
sokáig nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Az elmúlt években azonban egyre több
állatfaj takarmányozásában jelent meg az alkalmazása.
A „Total Nutrition” (a teljes körű, célirányos takarmányozás) koncepciója átfogja és ellenőrzi
a teljes takarmányláncot a takarmánykomponensek minőségétől kezdve az állati szervezetben
lejátszódó anyagcsere-folyamatokon keresztül egészen az állati eredetű humán élelmiszer-
alapanyag minőségéig. Ennek a koncepciónak a legfontosabb feladata a takarmány, az állat
egészségi állapota, a betegségek és a környezet közötti kapcsolatok, összefüggések
értelmezése és a gyakorlati takarmányozásban való alkalmazásuk.
Adams (2001) az állatok által felvett különböző anyagokat (molekulákat) két nagy csoportra
osztja. Az első csoportba tartoznak az úgynevezett „táplálóanyagok” (nutrients): például a
szénhidrátok, zsírok, fehérjék, ásványi anyagok stb. A második csoportba az úgynevezett
nutriciákat (nutritines) sorolja: idetartoznak például az antioxidánsok, emulzifikátorok,
színezőanyagok, enzimek, ízanyagok, a nem emészthető oligoszacharidok, a szerves savak
stb. A nutriciák többsége olyan takarmánykomponens, amely kedvezően befolyásolhatja az
állatok egészségi állapotát és/vagy anyagcseréjét.
A 26.4. ábrán látható, hogy az állatok által felvett táplálóanyagok és nutriciák az anyagcsere-
folyamatok során fokozatosan alakulnak át állati eredetű termékké. Az átalakítás
hatékonysága azonban nagymértékben függ a különböző stresszfaktoroktól. A
stresszfaktorokat két nagy csoportba lehet sorolni. 1. Anyagcserestressz: oxidáció, nem
fertőző

betegségek, immunstimuláló és immunszuppresszív hatások, káros metabolitok keletkezése az

állat szervezetében stb. 2. Környezeti stressz: patogén kórokozók, takarmánytoxinok
(mikotoxinok), hőstressz, hidegstressz, rossz minőségű takarmány-alapanyagok stb.

A „Total Nutrition” koncepciója a táplálóanyagok átalakítása során tehát figyelembe veszi az

állat egészségi állapotát és azokat a stresszfaktorokat is, amelyek befolyásolják a
táplálóanyagok konverzióját a szervezetben, azaz a takarmányozás hatékonyságát. A
táplálóanyagok átalakulásának hatékonysága természetesen nagymértékben befolyásolja
azoknak a szervezetből kiürülő elemeknek – elsősorban a nitrogénnek és a foszfornak – a
mennyiségét is, amelyek komoly környezetszennyező hatással bírnak.

4. A klímaváltozás hatása a takarmánynövényekre (C3 és C4 növények)

valamint a gazdasági haszonállatok energia forgalmára.

a) A növények növekedése és a biomassza gyarapodása a fotoszintézis következménye. Az

éghajlati tényezők változása nagymértékben befolyásolja a fotoszintézis rátáját és ezáltal a
növények hozamát is. A klímaváltozás várható hatásainak elemzése során nem csak a globális
felmelegedésnek az állatokra gyakorolt közvetlen hatásával kell számolni. Az abrakfogyasztó
állatok esetében talán kevésbé, de a tömegtakarmányon hizlalt kérődzők esetében különösen
nagy problémát jelenthet, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok várhatóan rontani fogják a
szálastakarmányok minőségét és táplálóértékét. A hőmérséklet növekedése és a csapadék
mennyiségének csökkenése negatívan hat a fűfélék nyersfehérje-, valamint emészthető
szervesanyag-tartalmára. A várható aszályok valószínűleg a felszín alatti vizeket is
befolyásolják, így elképzelhető, hogy a magyarországi gyepek minősége – amely most
általában közepes vagy gyenge – tovább romlik. A hőmérséklet fontos befolyásoló tényezője
a fotoszintézis aktivitásának. A szén-dioxid fixációja a hőmérséklet emelkedésével egy
maximális értékig növekszik, és egy bizonyos hőmérsékleti tartományban ezen az értéken
marad. A hőmérséklet további emelkedésével a fotoszintézis intenzitása azonban csökken. A
fotoszintézis hőmérsékletfüggésének kardinális pontjai az alsó és felső hőmérsékleti
kompenzációs pontok, ahol a légzésből származó szén-dioxid leadása és a fotoszintézis során
történő szén-dioxid-megkötés azonos. Ezek alatt a pontok alatt a növények légzése dominál.
A fotoszintézis alsó és felső hőmérsékleti kompenzációs pontjai szabják meg egy adott
növényfaj termeszthetőségének alsó és felső hőmérsékleti határait.
b) A termoreguláció az állatok azon képessége, amellyel hideg és meleg környezeti viszonyok
között is képesek fenntartani állandó testhőmérsékletüket. Magában foglalja mindazokat a
viselkedésbeli, fiziológiai és anatómiai adaptációs mechanizmusokat, amelyeket a változó
környezeti hőmérséklet vált ki az állatból. Mindezek természetesen hatással vannak az állatok
energiaforgalmára is. A szervezet a környezeti hőmérséklet változására úgy reagál, hogy –
ameddig lehet – megpróbálja fenntartani a hőtermelés és a hőleadás egyensúlyát. Gyakorlati
szempontból a magas hőmérséklet növendék/hízó- és tenyészállatok esetében sokkal
kritikusabbnak tekinthető, mint a hideg környezet. A felső kritikus érték fölötti hőmérséklet
ugyanis nemcsak az energia és a táplálóanyagok metabolizmusának megváltoztatása révén
rontja az állatok teljesítményét, hanem felborítja a szervezet homeosztázisát is, aminek mind
az állatok védekezőképességére, mind pedig a termék minőségére nézve káros
következményei vannak.
Az állatok kedvezőtlen környezeti hőmérsékleten jellegzetesen viselkednek, és emellett
anyagcseréjük is megváltozik. A változások a test hőegyensúlyának fenntartását szolgálják
(termelt hő – leadott hő = 0). A termoneutrális zóna alatti hőmérsékleten nő az állat
hőtermelése. Az ehhez való rövid távú alkalmazkodás egyik hatékony módja az izomremegés
vagy didergés. A folyamat során képződött hő hozzájárul a testhőmérséklet fenntartásához. A
termoneutrális zóna alsó kritikus értéke nagyban függ a tartási módtól (egyedi vagy
csoportos), a padozattól (fém, beton, föld stb.), illetve az alom anyagától is.
A megnövekedett létfenntartó energiaszükséglettel magyarázható, hogy hidegstressz során
romlik a takarmány energetikai hatékonysága, ami a takarmányértékesítés növekedésében
érhető tetten. Az állatok a takarmányfelvétel növelésével csak korlátozott mértékben tudják
növelni hőtermelésüket, ezért hosszú távon a hidegstressz jelentősen visszaveti a termelési
eredményeket. Súlyos esetben az energiatartalékok kiürülését (pl. barnazsír,
glikogénkészletek), az állat kihűlését és halálát okozza. A magyarországi állattenyésztési
hagyományoknak megfelelően a hidegstressz okozta problémákkal csak bizonyos
időszakokban – például fiatal vagy naposállatok esetében – és elsősorban az extenzív
rendszerekben kell számolni, hiszen az alkalmazott technológiák és az istállók kialakítása a
kontinentális éghajlatnak megfelelő.
Általánosságban elmondható, hogy a hőstressz összetettebb hatású és nagyobb mértékű
károkat okoz, mint a hidegstressz.

Melegben, ha a hőmérséklet a felső kritikus érték fölött van, a szervezet hőleadása egyre
korlátozottabbá válik. A kisebb takarmányfelvétel kisebb hőtermelést okoz. Ezért annak
érdekében, hogy a hőtermelés és a hőleadás egyensúlyban maradjon, az állat étvágya csökken.
Az étvágycsökkenés hátterében az áll, hogy a magas környezeti hőmérséklet hőtorlódást okoz
a szervezetben, a hyperthermia (növekvő vagy magas testhőmérséklet) pedig csökkenti a
nyúltagyban az étvágyközpont aktivitását. A takarmányfelvétel csökkenését tehát a
testhőmérséklet növekedése váltja ki. A hőstressz hatására bekövetkező viselkedésbeli
változások is a hőtermelés csökkentését célozzák, ezért például az állatok fizikai aktivitása
jelentősen mérséklődik.
Brojlerekkel végzett vizsgálatokban azt tapasztalták, hogy a magas környezeti hőmérséklet
sok esetben az emésztési folyamatokra is negatívan hat. A kisebb takarmányfelvétel és az
emésztés hatékonyságának romlása csökkent táplálóanyag-ellátást eredményez, ami
értelemszerűen rontja a termelési eredményeket.
Mivel hőstressz során csökken a takarmányfelvétel, és nő a vízfelvétel, megváltozhatnak a
bendőben zajló fermentációs folyamatok. A bendőfermentáció megváltozásában annak is
nagy szerepe van, hogy a verejtékezéssel jelentős mennyiségű Na, míg a fokozott légcserével
(lihegéssel) meglehetősen sok CO2 távozik. Ennek következtében a bendőben kiválasztott,
nagy pufferkapacitású NaHCO3 szintézise olyan mértékben csökken, hogy az már
veszélyezteti a pH dinamikus egyensúlyának fenntartását. A fermentáció megváltozása
hatással van a tej összetételére. Következésképpen megállapítható, hogy a szélsőséges
időjárás rontja a növekedési teljesítményt (gyarapodás, takarmányértékesítés), különösen a
nem istállózott állományok esetében. A lassúbb növekedésnek és a kisebb vágósúlynak
húsminőségi következményei is vannak, hiszen az azonos korú, de kisebb testsúlyú marha
húsában a kisebb zsírtartalom mellett romlanak a fogyasztó számára különösen fontos
értékmérők, mint a hús lédús volta és porhanyóssága.

Az NSP anyagok jellemzése és hatásuk az emészthetőségre és a

mikrobiomra.

A takarmány rostszerű anyagainak egy következő meghatározási lehetősége, azok nem-

keményítő szénhidráttartalmának (NSP) mérése. Az NSP és a lignin együttes mennyisége jól
jellemzi a növényi sejtfalalkotókat. Az NSP kategória a cellulóz, a hemicellulóz és a pektin
mellett egyéb oligoszacharidokat, glükánokat, xilánokat, mannánokat is tartalmaz. Az NSP-
alkotó vegyületek egy része oldódik vízben a másik viszont nem. A két kategória
elkülönítését az indokolja, hogy táplálkozás-élettani szempontból a két kategória eltérő
hatású. A vízben oldódó NSP anyagok csökkentik a táplálóanyagok emészthetőségét és a vér
koleszterin szintjét, a vízben nem oldódók pedig fontos szerepet játszanak a bélperisztaltika
fenntartásában, a vastagbél megfelelő működésében és a vastagbél daganatok megelőzésében.
Az NSP anyagokat a gazdasági állatok béltraktusában található mikrobák képesek bontani. A
képződő illó zsírsavak hozzájárulhatnak az állat energiaszükségletének fedezéséhez. A
lebontást nagyban befolyásolják az NSP-anyagok közötti kémiai kötések és a lignin jelenléte.
A nagy vízmegkötő képességű komponensek, például a ß-glükán vagy az arbinoxilán
megnövelik a kimusz viszkozitását, ami miatt felgyorsul a kimusz áthaladási sebessége a
vékonybélben. Döntően ezzel függ össze ezeknek az NSP anyagoknak az emészthetőséget
csökkentő hatása, amely a monogasztrikus állatokban tapasztalható. Elhízásra hajlamos
tenyészállatok esetében, pl. a kocáknál az NSP anyagok hatására gyorsabban kialakul a
jóllakottsági érzés, ami kihasználható a gyakorlati takarmányozásban.
Az NSP anyagok gabonákban előforduló (búza, árpa, rozs, zab) úgynevezett non starch
poliszacharidok. Vízben oldódó és nem oldodó frakciót képeznek. Az egyes pentozánok
tartoznak a csoportba (xilán, glükán). Nagy vízfelvevő képességük következtében nő a
chymus viszkozitása. Csökkentik a táplálóanyagok emészthetőségét (antinutritív hatás).
- rozs: xilán, β - glükánok
- árpa: β - glükánok
A baromfitápokban β - glükanáz enzim alkalmazásával akár 30-40 %-ban
felhasználható az árpa, enzim kiegészítés hiányában csak 20 %-os arányig javasolható.
- búza: arabino-xilánok vagy pentozánok hatására a béltartalom víztartalmának
növekedése
- alom nedvesedés. Enzim: xilanáz
Baromfi esetében: a cukormolekulák között β - glükozid kötés van
* baromfi: az emésztőenzimek nem bontják
* a fehérje és a keményítő emészthetősége romlik
* antinutritív faktorok a baromfi takarmányozásban
Az NSP anyagok egymástól eltérő hatást fejtenek ki az állatok és az ember szervezetében.
Hatással vannak az állatok termelésére, az emésztőenzimek aktivitására, a bélhám
struktúrájára, a bél mikroba-összetételére és számos hormon, például az inzulin és glukagon
szekréciójára. Miután az állatok saját enzimjeikkel nem képesek bontani az NSP anyagokat,
hasznosíthatóságuk a mikrobiális lebontásuk függvénye. A bakteriális fermentáció során rövid
szénláncú illó zsírsavak képződnek, amelyek felszívódva az emésztőtraktusból energiaforrást
jelentenek az állatok számára. Az NSP anyagok átlagosan 30%- os emészthetősége
lényegesen gyengébb, mint a keményítőé és az egyszerű cukroké. Az NSP anyagok jelenléte
csökkenti a fehérjék, a zsírok és a keményítő emészthetőségét. Ez egyrészt azzal
magyarázható, hogy a rostalkotók fizikailag akadályozzák az emésztőenzimek hozzáférését a
sejt táplálóanyagaihoz. Az NSP anyagok növelik továbbá az emésztőenzimek és a bélhám
kopásából adódó endogén veszteségek nagyságát. A nagy vízmegkötő képességgel rendelkező
NSP anyagok az epesavak jelentős részét is megköthetik, megakadályozva azok felszívódását
és visszajutását a májba. Ezek az endogén veszteségek csökkentik a táplálóanyagok
látszólagos emészthetőségét. Az NSP anyagok további emészthetőséget csökkentő hatása,
hogy a kimusz nagyobb viszkozitásából adódóan felgyorsul a béltartalom továbbhaladási
sebessége, az emésztőenzimeknek kevesebb idő áll rendelkezésre a bontáshoz, a lebomlott
táplálóanyagoknak pedig a felszívódáshoz. A bélhám megnövekedett nyákanyag termelése
úgyszintén negatívan hat a táplálóanyagok felszívódására. A vízben oldódó NSP anyagok
serkentik a mikrobiális tevékenységet, aminek az a következménye, hogy a kimuszban és a
bélsárban megnő a mikrobiális eredetű fehérje és zsír mennyisége. Az NSP anyagok hatását
befolyásolják a takarmánygyártás során alkalmazott hőkezelési eljárások, az
enzimkiegészítők, a bélben az emésztőenzim szekréció mértéke és mikrobiális fermentáció
volumene. A monogasztrikus állatfajok közül a baromfi fajokban kifejezettebb az NSP
anyagok jelenléte és a táplálóanyagok emészthetősége közötti negatív korreláció, mint
sertésben. Energiaszükségletük biztosítása érdekében a nagyobb NSP-tartalmú tápokból az
állatok általában többet fogyasztanak. Ez természetesen azokra a fajtákra és hasznosítási
típusokra vonatkozik, amelyek emésztőtraktusának kapacitása ezt lehetővé teszi. A tojótyúk
esetében például a gyakorlatban is működik bizonyos keretek között ez a kompenzációs
képesség, míg a broilerek a folyamatos takarmányfelvétel miatt kevésbé képesek többet
fogyasztani a kisebb energiatartalmú tápokból.

5. Táplálóanyagok csoportosítása a Weende-i rendszer szerint.

A takarmányok szárazanyag-tartalma tág határértékek között változik. Az abrakkomponensek

(magvak, extrahált darák, ásványianyag- és vitaminkiegészítők), szénák, szalmák közel
légszárazak (86–88% szárazanyag). A nedvdús takarmányok jelentős mennyiségű vizet
raktároznak. Szárazanyag-tartalmuk 10–75% (pl. zöldtakarmányok, gyökér- és gumós
takarmányok, silózott takarmányok), de szilárd halmazállapotúak. A folyékony takarmányok
5–35% szárazanyag-tartalommal rendelkeznek (pl. tej, savó, sörtörköly, melasz).
A „szárazanyag” gyűjtőfogalom, amely a takarmány összes táplálóanyagát magában foglalja
(2.1. ábra). Szerves és szervetlen anyagokra osztható fel. A takarmány szervetlen anyagait a
hamvasztás után visszamaradó nyershamu tartalmazza, amely tulajdonképpen a minta összes
ásványi anyaga. Az ásványi anyagok többnyire valamilyen só formájában vagy oldott, ionos
állapotban vannak jelen a növényi és állati szervezetben, de szerves vegyületek is
tartalmazhatnak ásványi anyagot (például bizonyos fehérjékként, a sejtmembránokat alkotó
lipidek pedig foszfort tartalmaznak). A nyershamu tartalmazza a takarmány saját ásványi
anyagait, amelyet tiszta hamunak nevezünk, de tartalmazhat szennyeződéseket is. Ez utóbbiak
a saját ásványi anyagokkal ellentétben nem oldódnak sósavban, ezért a szilikátok mennyiségét
savas főzéssel lehet meghatározni.
A szerves anyagok közé a nyersfehérje, a nyerszsír, a szénhidrátok (nyersrost és N-mentes
kivonható anyagok) és az egyéb, kis mennyiségben jelen lévő szerves vegyületek (vitaminok,
antinutritív anyagok) tartoznak. A növények és az állati szervezet anyagainak döntő többsége
szerves anyag. A makrotáplálóanyagok mennyisége változó. Míg a növények – az olajos
magvak kivételével – jelentős mennyiségű szénhidrátot tartalmaznak, addig az állati test
szénhidráttartalma mindössze 1%. A gyakorlatban a takarmányok kémiai összetételének
rutinszerű vizsgálatára az úgynevezett weendei analízist alkalmazzák (az angol
szakirodalomban a „proximate analysis” kifejezést használják), amely magában foglalja a
szárazanyag, a nyershamu, a nyersfehérje, a nyerszsír és a nyersrost meghatározását.

Szárazanyag (nedvesség) tartalom meghatározása

• EGY LÉPCSŐS
légszáraz takarmányok szárazanyag tartalmának meghatározására szolgál (105°C-on,
tömegállandóság eléréséig)
• KÉT LÉPCSŐS
nagy nedvességtartalmú takarmányok szárazanyag tartalmának meghatározására
szolgál

1. lépcső: 60°C-on történő szárítás, 24h-n át szabad levegőn történő tárolás

2. lépcső: 105°C-on, tömegállandóság eléréséig történő szárítás

A nyersrost-tartalom meghatározása
Henneberg-Stohmann-módszer
1,25%-os kénsavban majd
1,25%-os káli-lúgban történő főzés
A nyers-hamu tartalom meghatározása
550°C-on történő hamvasztás

Jellemezze a B-csoport vitaminjait!

A vitaminok olyan szerves anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek az állatok normális

anyagcsere-folyamatainak működéséhez, a szervezet egészségi állapotának fenntartásához és
a termeléshez. A vitaminok csak kis mennyiségben szükségesek (µg, mg/nap vagy µg, mg/kg
takarmány). Ezeket a biológiailag aktív anyagokat többnyire exogén (külső) forrásból, a
takarmánnyal biztosítjuk az állatok számára, mivel a szervezet nem képes szintetizálni őket.
Egyes vitaminok ugyanakkor a bélcsatorna mikroorganizmusainak bioszintézise révén
keletkeznek.
Vízben oldódó vitaminok, baktériumok képesek előállítani, a szervezet nem tudja raktározni,
kivéve a B12-vitamint

B1-vitamin(Tiamin):
Az első felfedezett vitamin (Eijkman,1880 körül) amit 1911-ben neveztek el B
vitaminnak
• Takarmányokban fehérjéhez kötve fordul elő – ellenálló, stabil vegyület, de hőre
érzékeny
• Takarmányok tiamintartalma fedezi az állatok szükségletét (aleuron réteg-korpa,
élesztő, halliszt)
• Bendőbaktériumok és a bélflóra képes szintetizálni
• Élettani szerepe: szénhidrát anyagcserében résztvevő enzimek alkotóeleme
• Hiánya izom- (beri-beri) (1630-ban írták le először Jáván), és idegrendszeri zavarokat
okoz
• Intenzív termelés esetén rendszeres pótlása elengedhetetlen
• Hirtelen takarmányváltás esetén hiánya előfordulhat a tiaminbontó baktériumok
elszaporodása miatt

B2-vitamin(riboflanin):
Narancssárga, keserű íz, élesztő szag, vízben rosszul oldódik, Hőre és oxigénre nem
érzékeny, de lúgos közegben és UV hatására gyorsan bomlik
• Valamennyi növényi és állati sejt tartalmazza kisebb mennyiségben
• Sok van a gabona-, és olajosmagvakban, fiatal zöld növények, korpa, tej, halliszt, máj
• Emésztőcső mikroorganizmusai is szintetizálják
• Élettani szerepe: segíti a növekedést, húgysav-, fehérje-, zsírsavszintézis, -lebontás,
sejtlégzés, enzimalkotó (20)
• Kérődzők esetében csak rosszul szopó állatoknál lép fel hiány
• 2-4- hetes csirke: vér-,tollképzési zavar, görbeujj betegség
• Pótlása kukoricára alapozott takarmányozás esetén (baromfi, sertés)

B3-vitamin(niacin, nikotinsav):
Állati és növényi takarmányokban egyaránt előfordul
• Rendszerint fehérjéhez kötött, ami növeli a stabilitását (rosszabbul hasznosul)
• Szénhidrátok, zsírok, fehérjék anyagcseréjében szerepet játszó enzimek koenzimje
(fiatal állatoknál elengedhetetlen)
• Sok tejet termelő tehenek esetében a mikrobák által szintetizált mennyiség nem elég
• Triptofánból is képződhet, de nem kedvező (60mg-1mg)
• Hiánya általában akkor alakul ki, ha niacinban és triptofánban szegény takarmányt
etetünk (kukorica)
• Hiánytünetei (pellagra):
– Baromfi: csontosodási zavarok, bőr-, tollképzés, lassú növekedés
– Sertés: bőrbetegségek a nyakon és a háton, száj és a nyelv nyálkahártyájának
elszíneződése (black tongue)
– Pelle agra (durva bőr): 1735, sok kukorica fogyasztásakor

B5-vitamin(pantoténsav):
Valamennyi növényi és állati sejtben megtalálható, olajszerű folyadék
• Nedves közegben hőérzékeny, lúgos és savas közegben elbomlik
• Elsődleges feladata a szénhidrátok lebontása és a zsírsavak szintézise
• Az intermedier anyagcsere központi vegyületének (koenzim-A) alkotórésze ezáltal a
szervezet energiatermelésében fontos feladatot tölt be
• Szteroidok, epesav, ellenanyagok, képzésében vesz rész, méregtelenít, segíti a
mikroelemek forgalmát
• Tej, szója, lucerna, halliszt, (takarmányok elegendő B5-öt tartalmaznak)
• Monogasztrikus állatok etetésénél lehet hiány (baktériumok is szintetizálják

B6-vitamin(piridoxin):
Fehér kristályos vegyület, hőnek oxidációnak jól ellenáll, fényérzékeny főleg lúgos
közegben
• Szinte minden takarmányban megtalálható (levél, mag, olajos magvak, élesztő,
zöldlisztek)
• Bendő-, és bélbaktériumok is szintetizálják
• Legfontosabb feladata az aminosavak átalakítása, így a szükséges mennyiséget a
takarmány fehérjetartalma határozza meg
• Szerep: enzimalkotórész, vér Na, K szintjének szabályozása, zsír-, és szénhidrát
anyagcsere, központi idegrendszer működése
• Hiánya általában fiatal csirkében, pulykában, malacban fordul elő
• Bőrelváltozás, hiányos tollazat, vérfogyottság, idegrendszeri zavarok

B12(kobalamin):
1948-ban fedezték fel (nyers májból izolálták)
• Vörös színű, kristályos vegyület, vízben jól oldódik, fényre érzékeny
• Növények (Spirulina algában megtalálható) és az állatok nem tudják előállítani, csak a
bendő- és bélbaktériumok és egyes gombafajok
• Monogasztrikus állatok csak koprofágia útján jutnak hozzá, mivel a bélbaktériumok
által előállított vitamin már nem szívódik fel
• B12-t csak állati eredetű takarmány tartalmaz sok van a hallisztben és a húslisztben
• A bélflóra 20-szor többet állít elő belőle mint amennyit takarmányon keresztül
felveszünk
• Felszívódása rossz (10-15%), állati szervekben raktározódik (egyedüli B-csoportbeli
vitamin, amit az állat hosszabb ideig el tud raktározni)
• Kémiai összetétele nagyon hasonlít a hemoglobinhoz és a klorofillhez
• Központi atomja a kobalt
• Szerepe: vér-, hámsejt-, nukleinsavképzés, szénhidrát-, fehérje-, zsírforgalom, ivari
működés, idegrostok képzése
• Hiánya: vérszegénység (csak embernél), lassabb növekedés, bőr és szőrproblémák,
• Az ember szükséglete 1mg/év, de ha vérszegénységben szenved akkor ennek a 100-
szorosa

6. A sertéstakarmányok energiaértékelésének sajátosságai, a

különböző rendszerek bemutatása.

A mindennapi gyakorlatban a takarmányok táplálóértékének meghatározására nem

használhatók az állatkísérletek, hiszen ezek meglehetősen drágák és időigényesek. Olyan
energiaegységgel kell rendelkezni, amely pontosan kifejezi a takarmányok táplálóértékét,
de számolással meghatározható, és a kiszámításához szükséges kémiai paraméterek
könnyen, illetve gyorsan megállapíthatók. Mint a korábbiakban láttuk, a takarmányok
energiaértékelésére többféle rendszer is rendelkezésre áll (DE, ME, NE). Azt, hogy
melyik állatfajnál melyik energiaértékelés a legmegfelelőbb, befolyásolja az állat faja és
az adott fajjal etetett jellemző takarmányok típusa is.
A takarmány bruttó energia tartalmát (BE) a takarmány kémiai összetétele határozza
meg
Meghatározása:
1. Közvetlenül: bombakaloriméterben
2. Közvetve: weendei analízis
alapján regressziós egyenlettel:
BE (MJ/kg) = 0,239 NyF + 0,398 NyZs + 0,201 NyR + 0,175 Nmka
A BE egy adott takarmányról, mint energia forrásról nagyon kis értékű információt ad

Hazánkban 1986. január 1-jétől a sertés-, nyúl- és lótakarmányok táplálóértékét

emészthető energiában fejezzük ki. Az emészthető energia alkalmazása több előnnyel
jár:
• könnyen értelmezhető;
• alapvetően a weendei analízisen alapszik;
• emészthetőségi kísérlettel (bélsárgyűjtéssel) egyszerűen megállapítható;
• bomba-kalorimetriás méréssel közvetlenül ellenőrizhető;
• az életkor és a genotípus hatása viszonylag csekély;
• jó alapot képez a továbblépéshez valamelyik nettó (produktív) energiához;
• a világ számos országában alkalmazzák.

A különböző állatfajok esetében a takarmányok emészthetőenergia-tartalmának

meghatározásához eltérő regressziós egyenletek alkalmazása szükséges.
A sertések részére Schiemann-féle regressziós egyenlet
Hibája: Nem diszkriminál az egyes megemésztett táplálóanyagok reális (a termék
szempontjából reális) energia értéke között, túlértékeli a fehérje energia értékét és ehhez
viszonyítva viszonylag alulértékeli a zsír energia értékét

A metabolizálható energia fogalmát először a baromfi-takarmányozásban vezették be.

Ennek az az oka, hogy a baromfi esetében a bélsár és a vizelet együtt ürül a kloákán
keresztül, ezért az emészthető energiát az emészthető táplálóanyagok alapján csak nagy
nehézségek árán és sok hibával lehetne meghatározni. Az ME a takarmány energia
tartalmának az anyagcserében hasznosítható hányada.
A metabolizálható energiát a sertéstakarmányozásban is alkalmazzák például az Egyesült
Államokban, Kanadában, Németországban és Franciaországban a takarmányok
táplálóértékének vagy az állatok energiaszükségletének kifejezésére. A szakemberek
véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a sertések esetében emészthető vagy
metabolizálható energiával számoljunk-e. Ugyanis a sertés emésztőtraktusában nem
képződik nagy mennyiségű gáz (metán), a vizelet energiatartalmának ismerete pedig nem
ad sokkal több információt, mint az emészthető energia. A tapasztalatok azt mutatják,
hogy egy növendék és hízósertést abraktakarmánnyal etetve a felvett energiának csak
hozzávetőlegesen 5%-a ürül ki a vizelettel. Ez azt jelenti, hogy e kondíciók mellett
sertések esetében a DE körülbelül 95%-a felel meg az ME-nek.

A tejalkotók képződése, és a takarmányozás kapcsolata

Az ember tenyésztőmunkájának eredményeként a szarvasmarha, a kecske és a juh
napjainkban lényegesen több tejet termel, mint amennyire az utódok felneveléséhez
szükség lenne. A tejtermelésre specializált tehénfajták 305 napos laktációjuk során testük
szárazanyagának akár hét-nyolcszorosát is kiürítik tej-szárazanyag formájában.
Ugyanakkor a tehén nagyon jó energetikai hatékonysággal állítja elő a tejet.

Tejtermelés jellemzői:
- A tej mirigyek szekrétuma, amelyhez a tápláló-anyagokat a vér szállítja
- 1 l tej képződése során 450-500 l vér áramlik át a tőgyön
- A mirigyhám működése folyamatos, a tejleadás szakaszos (a tejjáratokban való
felszaporodása esetében megszűnik a tejelválasztás)
- A tejelválasztás már az ellés előtt megindul
- A tejszintézissel együtt megindulnak a katabolitikus folyamatok
1. TEJZSÍR
- a tej energiatartalmának felét szolgáltatja
- 70%-a a mirigyhámban illó zsírsavakból képződik (C4-C16 ig)
- a hosszú szénláncú zsírsavak részben a takarmányból, részben zsírszövetből és a
májból származhatnak
- mennyisége a laktáció elején alacsonyabb majd növekedik
- az acetát-propionát aránya a bendőben befolyásolja a tejzsír mennyiségét
A kérődzők tejének zsírja – állatfajtól függően – a tej energiatartalmának mintegy 45–
55%-át adja. Zsírjuk zsírsavösszetétele jellemzően különbözik a monogasztrikus állatok
zsírjának összetételétől, ami azzal függ össze, hogy a kérődzők tejzsírját felépítő zsírsavak
többsége a bendőfermentáció során termelődő, rövid szénláncú zsírsavakból képződik.
Befolyásolja:
- A rost-tartalom
- A rost minősége
- A tömegtakarmány - abrak aránya
- A keményítő lebonthatósága
- A bendőpufferek
- A zsírkiegészítés
Magas abrakhányad - több propionsav - kevesebb ecetsav - kevesebb tejzsír
LEHETŐSÉG
Az abrak összetételének szakszerű megválasztása - magasabb rosttartalmú komponensek -
a rosttartalom növelése a keményítőtartalom rovására történhet

2. TEJFEHÉRJE
- az össz fehérje 95%-a valódi fehérje
- jellemző fehérjéje a kazein
- a kérődzők tejének 80-85%-a kazein
- a föcstejekben és az anyatejben (humán) az albumin/globulin frakció dominál
- a tejzsír és tejfehérje mennyisége között pozitív
korreláció áll fenn
Tejfehérje (g/kg) = 12.9 + 0.52 x tejzsír (g/kg)
A tej N-tartalmú anyagainak túlnyomó része, 94–95%-a fehérje, nevezetesen kazein, α- és β-
laktalbumin, valamint laktoglobulin. A tej tartalmaz még immunglobulint is, ez a fehérje
azonban csak a föcstejben található érdemleges mennyiségben (55–70 g/kg). A felsorolt
fehérjefrakciók közül a kérődzők tejében a kazein adja a tej fehérjetartalmának mintegy 78–
86%-át. A tej 5–6% nem fehérjetermészetű N-tartalmú anyagot is tartalmaz (karbamid,
ammónia, kreatin, kreatinin), amelyek a vérből kerülnek át a tejbe. A kazein, valamint a
savófehérjék egy része a tejmirigy alveolusainak epitel sejtjeiben szintetizálódik a vér által
szállított aminosavakból. A savófehérjék további része a tejmirigyen kívül, a szervezet más
részeiben képződik, és a vérből változatlan formában kerül a tejbe.
A tej fehérjéinek felépítéséhez felhasznált aminosavak egy része a takarmány
fehérjéjének UDP-frakciójából, nagyobb része a bendőben képződő mikrobafehérjéből
származik. A baktériumfehérje a maga viszonylag stabil aminosav-összetételének
köszönhetően jól komplettálja a takarmány UDP-hányadának aminosav-garnitúráját. A
gyakorlati takarmányozás során legfeljebb metioninhiány fordul elő, amelyet napjainkban
bypass metioninkészítménnyel végzett kiegészítéssel megelőzhetünk.
 A tej fehérjetartalmát a genetikai tényezőkön túlmenően a takarmányozás, elsősorban az
etetett takarmányadag energiatartalma befolyásolja. A tejtermeléshez szükséges aminosavak
nagyobbik hányadát ugyanis a mikrobafehérje szolgáltatja, ugyanakkor a bendőben zajló
mikrobafehérje-szintézist leginkább a mikrobák energiaellátása limitálja.
A tejfehérje-termelés energetikai hatékonysága 70%, ami kedvezőbb a
testsúlygyarapodás hatékonyságánál (50%). Ez azzal függ össze, hogy a szöveti fehérjék
esetében a szövetek egy részének folyamatos újraépítése (reszintézis) megnöveli az
energiaszükségletet
Befolyásolja:
- Az energiafelvétel (mikrobafehérje)
- A zsírkiegészítés (csökkenti a fehérje koncentrációt, de nem csökkenti a fehérje termelést)
- A diéta keményítő- és cukortartalma (A keményítő hányad növelése a takarmányban növeli
a propionsav : ecetsav arányt) - növekszik a tejfehérje, csökken a tejzsír
- A diéta fehérjetartalma és annak minősége
- A keményítő lebonthatósága
- Az aminosav kiegészítés
- A tömegtakarmány minősége és típusa

3. TEJCUKOR
- a tej ozmotikus nyomásának szabályozója
- képződésének energetikai transzformációja
(66%)
- a glükogenezist elősegítő takarmányozás
(propionát) javítja a tejtermelést
A tejcukor (laktóz) a tej legstabilabb komponense, amelynek mennyisége a tejben nem
változtatható takarmányozással. A tej ozmózisos nyomását ugyanis döntően
laktóztartalma szabályozza. A laktóz csak a tejben előforduló diszacharid.
A tehenek folyamatosan növekvő tejtermelése jelentősen megnövelte glükózigényüket. A
tehénnek azonban nem csak a laktóz-előállítás miatt van szüksége glükózra. Szintén
glükózt igényel a tejzsír előállítása szempontjából fontos pentóz-foszfát-ciklus, az agy és
az idegrendszer működése, valamint a vehemépítés is. Mivel a tehén a vérben és a májban
csak kevés glükózt képes tartalékolni, a hiányzó glükózt 3 szénatomos prekurzorokból
(propionát, laktát, glicerin) és oxál-ecetsavból vagy aminosavakból, legnagyobbrészt a
májban zajló glükoneogenezissel állítja elő az állat. Amennyiben a glükoneogenezis
valamilyen oknál fogva – például a prekurzorok vagy az oxál-acetát hiánya miatt – nem
zavartalan, csökken a tőgyben a rendelkezésre álló glükóz mennyisége és ezáltal az állatok
tejtermelése.
A glükózból történő laktóz-előállításnak nagyon jó (93%) az energetikai hatékonysága.
Amikor azonban a glükóz egy részét glükoneogenezissel állítják elő az állatok, az eredeti
hatékonyság a glükoneogenezis energiaigénye következtében 66%-ra csökken.
A nettó energia fogalmából következik, hogy a tejtermelés nettó energiaszükséglete
megegyezik a termelt tej bruttó energiatartalmával. A termelt tej energiatartalma többféle
módon is megállapítható. Az egyik lehetőség, hogy a tej összetételének, valamint az egyes
táplálóanyagok energiatartalmának ismeretében számítjuk ki a tej energiatartalmát.
- 1 kg FCM TEJ FEHÉRJESZÜKSÉGLETE - 87 g NYERSFEHRÉJE(51g
metabolizálható fehérje)
- A tejtermelés fehérjeszükséglete a tej zsírtartalmától függően változik
- A nagyobb tejtermelés nagyobb szárazanyag felvétellel jár együtt
- Nagyobb szárazanyag felvétel esetében nő a fekális N-veszteség
 - A fehérje értékesülése tejtermelés esetében kedvezőbbnek tekintendő mint a
létfenntartásnál
NEl 3.13 MJ
Nyersfehérje 87g
Metab. fehérje 51g
Ca 2.8g
P 1.7g
Na 2.0 g

7. A szénhidrát alapú tartalék tápanyagok szerepe a növényekben, és a

takarmányozásban.
Tartalék tápanyag poliszacharidok:
Keményítő: A növények minden részében megtalálható. A tartalék tápanyag szerepét
tölti be
- Az ember számára is élelmet ezen keresztül energiát szolgáltat
- Elsődleges előfordulási helye a magvak és gumók
- Keményítőszemcsék alakja és mérete (0,002-0,15mm) is eltérő
- Keményítő 96-97%-a poliszacharid
- Szervetlen anyag elsősorban foszforsav, ami meghatározza a keményítő fizikai, kémiai
tulajdonságait
- A keményítő amilózból (20-30%) és amilopektinből áll (70-80%)
A keményítőt két polimer, az amilóz és az amilopektin alkotja. Az amilóz csak 1-4 kötésű
maltózegységekből épül fel, amelyek spirálisan feltekeredő, láncszerű molekulát képeznek.
Az amilopektin elágazó szerkezetét az amilóz-alaplánchoz 1-6 kötéssel kapcsolódó
izomaltózegységek alakítják ki. A polimerláncokban a glükózmolekulák száma 100 és 600
között változhat. A keményítő a növények könnyen hozzáférhető tartalék táplálóanyaga.
Vízben megduzzad ugyan, de nem oldódik, így a sejtekben nem befolyásolja az ozmózist.
Hőkezelés során a keményítő rövidebb egységekre, dextrinekre bomlik. Hidrotermikus
hatásra (víz és hő hatására) zselatinizálódik, mivel a dextrin képes vizet megkötni. Az amilóz
és az amilopektin koncentrikus, úgynevezett szférikus kristályokat alkot, amelyek a magban
az adott növényre jellemző keményítőszemcsékben raktározódnak. A polimerláncokon belüli
kötésekhez a szemcsék felületén lévő repedéseken keresztül fér hozzá a nyál, valamint a
pancreas, illetve a mikrobák által termelt α-amiláz. Minél töredezettebb a felület, annál
gyorsabb az amiláz bontó tevékenysége, amely a kérődzők bendőfermentációjának
szempontjából különösen fontos. A keményítő bendőbeli lebomlási sebességét illetően az
alábbi sorrend állítható fel az abrakkomponensek között: legnagyobb az árpáé, ezt követi a
búza és a rozs, majd a kukorica és a cirok. A nyers burgonyakeményítő szemcséinek felülete
sima, ami a monogasztrikusok amiláza számára csak nagyon korlátozottan hozzáférhető.
Ezért sertések és lovak esetében a burgonyát hőkezelést (párolást, főzést) követően javasolt
etetni. A bendő mikroorganizmusai képesek fizikailag megbontani a sima szemcséket, így a
kérődzők esetében nincs szükség a burgonya előkészítésére.
Amilóz: néhány ezer glükózból álló spirális szerkezet, 1 spirál 6 glükóz molekula
Amilopektin: több amilóz kapcsolódásából keletkezik, háromdimenziós láncszerkezet
A két rész egymástól elválasztható (forró vízben az amilóz oldódik)
Hő hatására a keményítőlánc széttöredezik dextrinekké: a monogasztrikus állatok
esetében javul a keményítő értékesülése

Glikogén: Állati szövetek tartalék tápanyaga

- Májban és izmokban raktározódik
- Az állati test szárazanyag-tartalmának 0,5-1,0%
 - α-glükóz molekulákból áll és a szerkezete hasonló az amilopektinéhez
A glikogén ugyanazt a biológiai szerepet tölti be az állati szervezetben, mint a növényeknél a
keményítő. A glükózmolekulák 1-4 és 1-6 kötéssel kapcsolódnak össze, így a glikogén kémiai
szerkezetét tekintve hasonlóságot mutat az amilopektinnel, de annál nagyobb méretű
óriáspolimer. A növényekkel ellentétben az állati szervezet szénhidrátkészletei korlátozottak,
az állatok főként zsír formájában raktározzák az energiát. Az izmok és a máj glikogénje,
valamint a vér glükóztartalma a szervezet táplálóanyagainak mindössze 1%-át teszi ki, ez a
készlet azonban nagyon gyors feltöltődésre képes. Az izomban és a májban lévő glikogén
bontása gyorsan hozzáférhető energiát biztosít, amely a tápcsatornából felszívódó glükózból
szinte azonnal pótolható

Inulin: ß-fruktózokból épül fel,

- Gyökerekben, gumókban raktározódik (csicsóka)
- Édes ízű ezért az állatok kedvelik de rosszul értékesítik mert az állatok nem
rendelkeznek inulint bontó enzimekkel
A β-fruktóz polimere, amelyben azonban csak 30–50 monoszacharid kapcsolódik össze. A
csicsóka szárazanyagának nagy része inulin, de megtalálható a hagymában, a fokhagymában
és a cikóriagyökérben is. A monomerek közötti β-1-2 kötéseket csak a mikroorganizmusok
enzimei bontják. A takarmányok inulinkiegészítése támogatja a kedvező mikrobiótát a
vastagbélben. Ezt a prebiotikus hatást a gyakorlati takarmányozásban is kihasználják.

Pektin
A pektin közel 1000 galakturonsavból kondenzálódott polimer. Bizonyos növények héjában
(alma, citrusfélék), illetve a répafélék gyökerében található nagy mennyiségben. Vízmegkötő
képessége miatt jelentősen hozzájárul a növények vízháztartásához. Emésztése csak
bakteriális fermentáció útján történhet. A vastagbélben élő mikrobák számára kiváló táplálék
– amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a magas pektintartalmú répaszelet szénhidrátjainak
emészthetősége 85% körüli. Kitűnő dietetikus hatását kihasználhatjuk a borjak hasmenése és
a kocák bélsárpangása esetén is.

Ismertesse a szilázskészítés és a szenázskészítés közti különbségeket.

• szilázs: egy menetes betakarítással készített, tartósított tömegtakarmány, lucerna esetében
< 30% sz.a.,
• ‘fonnyasztott szilázs’: két menetben történő betakarítással készített tartósított
tömegtakarmány, fonnyasztás: 30-40% sz.a., Szénhidrátokban gazdag nedvdús takarmányokat
a levegő kiszorításával, úgy betárolni, hogy bennük a tejsavbaktériumok gyorsan és
nagymértékben elszaporodjanak; minél rövidebb idő alatt, minél több tejsavat képezzenek,
ezáltal kedvezően alacsony pH-t alakítsanak ki
• szenázs: két menetben történő betakarítással készített, tartósított tömegtakarmány,
fonnyasztás: >40% sz.a.
Fehérjében gazdagabb növényekből (pillangósokból, fűfélékből) fonnyasztás után erjesztéssel
előállított takarmány. Kb. 35-40 % nedvességtartalmú alapanyagból készül
- Szilázsok: kukorica-, cirok-, kukorica-cirok vegyes-, fű- és lucernaszilázs,
melléktermékszilázsok
- Fonnyasztott szilázsok: fű- és lucernaszilázs
- Szenázsok: fű- és lucernaszenázs

8. Sertések emésztési sajátosságai.

A rágási folyamat intenzitását a takarmány előkészítése és az etetés módja befolyásolja.
Naponta elválasztott nyálmennyiség 15 liter. A nyál nagy alfa-amiláz aktivitású (pH 7,32),
a szénhidrátbontás megkezdődik.
A gyomor együregű, nyelőcsőre jellemző többrétegű el nem szarusodó laphám borítja a
gyomor falának cranialis részét, és csak ezután kezdődik a bélcsőre jellemző egyrétegű
hengerhám borítás (összetett). A gyomor 4-6 óra alatt felerészben kiürül, megtörténik a
fehérjék részleges bontása, emésztőenzimek: pepszin, katepszin, kitináz. Bakteriális
szénhidrátbontás. A gyomor sokoldalú feladatot teljesít:
-tárolja az elfogyasztott takarmányt, és szakaszossá teszi annak mozgását a
vékonybél felé;
-saját vagy más forrásból származó enzimjei segítségével megkezdi a tápanyagok
emésztését;
-csökkenti a veszélyét annak, hogy mérgező vagy károsító anyagok jussanak a
vékonybélbe;
-a gyomorfal termeli a gasztrin nevű hormont és a vörösvérsejtek termeléséhez
szükséges ún. intrinsic faktort;
-a víz és egyes kismolekulájú anyagok (alkohol, gyógyszerek stb.) már a gyomor
nyálkahártyájáról felszívódnak.
Vékonybél enzimjei: alfa-glükozidáz, ß glükozidáz, laktáz, dipeptidáz, aminopeptidáz.
Gyomorból a takarmány a vékonybélbe jut (epésbél, éhbél, csípőbél)
- A vékonybélben tovább folytatódik a lebontás valamint itt történik a felszívódás
- Enzimtermelés: hasnyálmirigy és bélhámsejtek
- Kedvező enzimtermelés 6-7pH között
- Gyomorból kilépő anyagok pH-ja alacsony ezért a vékonybélben
találhatómirigyek 7,5-8,5 pH-jú váladékot termelnek
A monogasztrikus állatok emésztőcsövében csak a vakbélben és a remesebélben
alkalmasak a körülmények a cellulózt bontani képes baktériumok működéséhez, ezért
ezek az állatok a kérődzőknél kevesebb nyersrostot tudnak az emésztőtraktusban
lebontani, illetve hasznosítani.
Hasnyálmirigy enzimjei:
- Fehérjebontás: Tripszin, kimotripszin, karbopeptidáz, katepszin, kitináz, rennin
(fiatal állatokban), lizozim (bakteriális enzim)
- Szénhidrátbontás: α-amiláz, laktáz , maltáz, szacharáz, celluláz
- Zsírbontás: Lipáz + epe által termelt epesavak
Utóbél:
- Részei: vakbél, vastagbél (remesebél), végbél
- Baromfi fajoknál az emésztés a vékonybélben befejeződik
- A ló, sertés, és nyúl esetében az utóbélben élénk bakteriális élet zajlik – meg nem
emésztett tápanyagok egy része lebomlik
- Nyersrost lebontása – energiát szolgáltat az állat számára
- Fehérje bontása – csak a baktériumok tudják hasznosítani
Monogasztrikus állatok: sertés, ló (együregű összetett gyomor) nyúl, kutya (együregű
egyszerű gyomor

Az energia szemléletű takarmányegységek rendszere és jellemzése.

A mindennapi gyakorlatban a takarmányok táplálóértékének meghatározására nem

használhatók az állatkísérletek, hiszen ezek meglehetősen drágák és időigényesek. Olyan
energiaegységgel kell rendelkezni, amely pontosan kifejezi a takarmányok táplálóértékét, de
számolással meghatározható, és a kiszámításához szükséges kémiai paraméterek könnyen,
illetve gyorsan megállapíthatók. Mint a korábbiakban láttuk, a takarmányok
energiaértékelésére többféle rendszer is rendelkezésre áll (DE, ME, NE). Azt, hogy melyik
állatfajnál melyik energiaértékelés a legmegfelelőbb, befolyásolja az állat faja és az adott
fajjal etetett jellemző takarmányok típusa is.
A takarmány bruttó energia tartalmát (BE) a takarmány kémiai összetétele határozza meg
Meghatározása:
1. Közvetlenül: bombakaloriméterben
2. Közvetve: weendei analízis
alapján regressziós egyenlettel:
BE (MJ/kg) = 0,239 NyF + 0,398 NyZs + 0,201 NyR + 0,175 Nmka
A BE egy adott takarmányról, mint energia forrásról nagyon kis értékű információt ad

Hazánkban 1986. január 1-jétől a sertés-, nyúl- és lótakarmányok táplálóértékét emészthető

energiában fejezzük ki. Az emészthető energia alkalmazása több előnnyel jár:
• könnyen értelmezhető;
• alapvetően a weendei analízisen alapszik;
• emészthetőségi kísérlettel (bélsárgyűjtéssel) egyszerűen megállapítható;
• bomba-kalorimetriás méréssel közvetlenül ellenőrizhető;
• az életkor és a genotípus hatása viszonylag csekély;
• jó alapot képez a továbblépéshez valamelyik nettó (produktív) energiához;
• a világ számos országában alkalmazzák.

A különböző állatfajok esetében a takarmányok emészthetőenergia-tartalmának

meghatározásához eltérő regressziós egyenletek alkalmazása szükséges.
A sertések részére Schiemann-féle regressziós egyenlet
Hibája: Nem diszkriminál az egyes megemésztett táplálóanyagok reális (a termék
szempontjából reális) energia értéke között, túlértékeli a fehérje energia értékét és ehhez
viszonyítva viszonylag alulértékeli a zsír energia értékét

A metabolizálható energia fogalmát először a baromfi-takarmányozásban vezették be.

Ennek az az oka, hogy a baromfi esetében a bélsár és a vizelet együtt ürül a kloákán keresztül,
ezért az emészthető energiát az emészthető táplálóanyagok alapján csak nagy nehézségek árán
és sok hibával lehetne meghatározni. Az ME a takarmány energia tartalmának az
anyagcserében hasznosítható hányada.
A metabolizálható energiát a sertéstakarmányozásban is alkalmazzák például az Egyesült
Államokban, Kanadában, Németországban és Franciaországban a takarmányok
táplálóértékének vagy az állatok energiaszükségletének kifejezésére. A szakemberek
véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a sertések esetében emészthető vagy
metabolizálható energiával számoljunk-e. Ugyanis a sertés emésztőtraktusában nem képződik
nagy mennyiségű gáz (metán), a vizelet energiatartalmának ismerete pedig nem ad sokkal
több információt, mint az emészthető energia. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy
növendék és hízósertést abraktakarmánnyal etetve a felvett energiának csak hozzávetőlegesen
5%-a ürül ki a vizelettel. Ez azt jelenti, hogy e kondíciók mellett sertések esetében a DE
körülbelül 95%-a felel meg az ME-nek.

A metabolizálható energia fogalmát először a baromfi-takarmányozásban vezették be. Ennek

az az oka, hogy a baromfi esetében a bélsár és a vizelet együtt ürül a kloákán keresztül, ezért
az emészthető energiát az emészthető táplálóanyagok alapján csak nagy nehézségek árán és
sok hibával lehetne meghatározni. Baromfi esetében a takarmány ME-tartalmának
kiszámításakor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a takarmányfehérje energiája más
hatékonysággal értékesül, amikor a madár a fehérjét termékbe (hús, tojás) építi be, mint
amikor energiatermelésre használja. Amikor a madarak a felvett fehérje egy részét
energiatermelésre fordítják, akkor először a fehérjét dezaminálják. A dezaminálás során
keletkező nitrogén elsősorban húgysav formájában ürül ki a szervezetből, így a fehérje
energiája csak részben hasznosul. Azonban a takarmány fehérjetartalmának termékképzésre
és energiatermelésre felhasznált aránya nem konstans, és ez eltéréseket okozhat a
takarmányok ME-tartalmában.
A változó arányú N-felvétel, illetve az N-beépülés különbözőségéből adódó eltérések
kiküszöbölésére azt javasolták, hogy a bomba-kalorimetriás eredményt nitrogénegyensúlyi
állapotra, úgynevezett zéró N-retencióra kell korrigálni. Mivel a húgysav égéshője nitrogénre
vetítve 34,4 kJ/g N, minden gramm beépített fehérjére 5,5 kJ levonást kell alkalmazni. Az így
kapott érték a zéró nitrogénretencióra korrigált metabolizálható energia; jele ME n. Mivel a
baromfi-takarmányozásban is a látszólagos metabolizálható energiát alkalmazzuk, ennek
korrekt jelölése: AMEn (Apparent Metabolizable Energy, corrected to zero N-balance).
A zéró N-retencióra való korrekció azonban bizonyos hátránnyal is jár. Így például a magas
fehérjetartalmú baromfitakarmányok energiatartalmát alulértékeli, továbbá gyakorlati
körülmények között általában pozitív N-mérleggel kell számolni.

A nettó energia (NE) takarmányok produktív energiaszolgáltató képességét értékeli. Ahhoz,

hogy a gyakorlat számára könnyebben értelmezhető és alkalmazható rendszer álljon
rendelkezésre, a kialakított nettó energiarendszerek a következő alapfeltételezésekkel élnek:
1) adott korú/súlyú állat esetében a létfenntartásra fordított energia nem változik,
2) a létfenntartás szükségletét kielégítő energiaellátás feletti takarmányadag
táplálóanyagainak energetikai értékesülése állandó, az adott táplálóanyagra jellemző.
A kiterjedt mikrobaműködés eredményeként a takarmány szerves anyagainak mintegy 60–
80%-a lebomlik az előgyomrokban, aminek következtében az állat számára teljesen más
összetételű táplálóanyag-készlet áll rendelkezésre, mint ami a takarmányra eredetileg jellemző
volt.

Míg a monogasztrikus állatok energiaszükségletüket döntően glükózból fedezik, addig a

kérődzők energiaigényüknek átlagosan 70–75%-át a szénhidrátok bendőbeli mikrobás
lebontása során keletkező illózsírsavakból nyerik. További sajátosság, hogy a
bendőfermentáció során jelentős mennyiségű hő keletkezik, és az ebből származó hőveszteség
lényegesen nagyobb a monogasztrikus állatok emésztési folyamatai során adódó
hőveszteségnél. A kérődzők esetében jóval nagyobb az az energiaveszteség is, amely a
nyersrost mikrobás lebontásakor keletkező és a bélgázokkal távozó metánnal éri a szervezetet.
Míg a monogasztrikus állatok közül a sertés, a ló és a nyúl esetében a takarmányok
energiaértéke az emészthetőenergia-tartalommal (DE), a baromfifajok esetében pedig a
metabolizálhatóenergia-tartalommal is kellő pontossággal kifejezhető, addig a kérődző állatok
takarmányainak energiaértékét az említett sajátosságok következtében csak a nettó
energiatartalommal lehet elfogadható pontossággal jellemezni.
A takarmányok energetikai értékét a takarmányok tulajdonságain túlmenően az állatok
fiziológiai tulajdonságai is befolyásolják. Tejelő tehenek takarmányadagjának összeállításakor
nem csak tejtermelésükre, hanem kondíciójukra is tekintettel kell lenni. A laktáció első
harmadában, amikor romlik az állatok kondíciója, az ennek során felszabaduló energiát az
állatok felhasználhatják tejtermelés céljára. A laktáció utolsó harmadában, amikor a tehenek
kondíciója már javul, a súlygyarapodáshoz felhasznált energia csökkenti a tejtermelés céljára
rendelkezésre álló energiát
A NE felhasználási sorrendje a szervezetben
1. A szerv. működését és a testhőm. fenntartását biztosító energia szükséglet
2. A védekező mechanizmus energia szüks.
3. A mozgás energia szükséglete
4. A reproduktív szervek termelésének kielégítése (tejtermelés)
5. Kondíció megtartó szükséglet
6. A testtömeg gyarapodás energia szükséglete
7. A kültakaró növekedésének és reprodukciójának energia szükséglete

9. Mi a rost szerepe a kérődzők takarmányozásában?

A kérődzők bendőjében, továbbá a vakbélben és a remesebélben számos olyan baktériumfaj él

amelyek rendelkeznek celluláz enzimmel és ennek következtében képesek a cellulóz
lebontására. A monogasztrikus állatok emésztőcsövében csak a vakbélben és a remesebélben
alkalmasak a körülmények a cellulózt bontani képes baktériumok működéséhez, ezért ezek az
állatok a kérődzőknél kevesebb nyersrostot tudnak az emésztőtraktusban lebontani, illetve
hasznosítani. A bendőben élő mikrobák a szaporodásukhoz szükséges energiát a cellulóz és
hemicellulóz lebontása során keletkező szénhidrátok, továbbá a takarmányban található egyéb
szénhidrátok (pl. a keményítő) rövid szénláncú zsírsavakká (ecetsav, propionsav, vajsav,
valeriánsav, kapronsav) történő alakításával (erjesztésével) nyerik Tekintettel arra, hogy a
kérődzők esetében jelentős mennyiségű szerves sav (a tehénnél pl. 3–5 kg) keletkezik a
bendőerjedés során, nem közömbös ezeknek sorsa, hasznosulása a szervezetben. Annyit
azonban e helyt is meg kell említeni, hogy a bendőerjedés során képződő szerves savak
alapvető fontosságúak a kérődzők energiaellátásában. A kérődzők energiaszükségletének 70–
80%-át ugyanis a bendőfermentáció során keletkező, említett illó zsírsavak fedezik. Az illó
zsírsavakat az állati szervezet a glükóznál csak kisebb hatékonysággal tudja az ATP-
előállításhoz felhasználni. Amennyiben a glükózból történő ATP-előállítás hatékonyságát
100%-nak vesszük, úgy az ecetsavból 84,5%-os, a propionsavból 82%-os, a vajsavból pedig
87,2%-os hatékonysággal tudnak a kérődzők ATP-t nyerni. A kérődzők viszont csak nagyon
kis glükózkészlettel rendelkeznek, hiszen a bendőerjedés során a szénhidrátok döntő többsége
illó zsírsavakra bomlik le. Fontos feladata a nyersrostnak, hogy az emésztőcső kitöltésével,
teltségi állapotának fenntartásával hozzájáruljon az emésztési és felszívódási folyamatok
zavartalanságához. Ez a hatás különösen fontos a nagy térfogatú bendővel rendelkező kérődző
állatok esetében. A bendőben zajló mikrobás fermentáció zavartalanságának egyik lényeges
feltétele, hogy a bendőfolyadék pH-ja csak szűk határok között ingadozzon. Ehhez az
szükséges, hogy a szénhidrátok bendőbeli lebomlása során keletkező több kg-nyi szerves sav
pH-csökkentő hatását az állatok ellensúlyozni legyenek képesek. Ezt segíti az illó
zsírsavaknak a bendőből történő folyamatos felszívódása, továbbá az állatok nyáltermelése. A
nyál ugyanis nagy hidrogénkarbonát- és hidrogén-foszfát-tartalma következtében jelentős
pufferkapacitással bír és ennek, valamint lúgos kémhatásának következtében ellensúlyozni
képes a bendőben az illó zsírsavak pHcsökkentő hatását. Ismert, hogy a nyáltermelés nagyobb
részét adó fültőmirigy ugyan folyamatosan működik, nyáltermelése azonban a rágás és a
kérődzés során megtöbbszöröződik. Ebből következően a kielégítő (100–160 liter/nap)
nyáltermelés fontos feltétele, hogy a takarmányadag elegendő szálastakarmányt tartalmazzon,
mert a sok nyersrostot tartalmazó szálastakarmányok késztetik kiadós rágásra és kérődzésre,
következésképpen elegendő nyáltermelésre az állatokat. A jó bendőemésztés fontos feltétele a
megfelelő bendőmotorika, hogy a bendő meghatározott időközönként (5 percenként 8–12-
szer) összehúzódjon. Ez egyrészt a bendőtartalomnak a nyállal történő összekeverése, az
oltógyomor felé történő továbbítása, másrészt a bendőerjedés során keletkezett gázok
eltávolítása miatt fontos. A bendőmozgások kiváltása szempontjából lényeges a bendő
teltsége. Az elegendő nyersrostot magában foglaló bendőtartalom növeli a
bendőösszehúzódások számát és azok intenzitását. A nyersrostnak a nyáltermelésre és ezen
keresztül a bendőfolyadék pH-jára, illetve a bendőerjedés szabályos lezajlására gyakorolt
hatását, továbbá a bendő motoros működésében betöltött szerepét a nyersrost strukturális
hatékonysága néven szoktuk összefoglalni. Ezeket a hatásokat ugyanis csak a struktúrával
bíró szálas rost tudja kiváltani. A szálastakarmányokat (szénát, szalmát) lisztté őrölve azok
nem tudják az említett funkciókat ellátni. A legnagyobb strukturális hatékonysággal a hosszú
szálú széna, illetve szalma bírnak, a szecskázás a szecskahosszúság rövidülésével arányosan
csökkenti a strukturális hatékonyságot. Az abraktakarmányok nem rendelkeznek strukturális
hatékonysággal.

Ismertesse a zsírban oldódó vitaminokat, és jellemezze szerepüket!

A vitaminok olyan szerves anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek az állatok normális

anyagcsere-folyamatainak működéséhez, a szervezet egészségi állapotának fenntartásához és
a termeléshez. A vitaminok csak kis mennyiségben szükségesek (µg, mg/nap vagy µg, mg/kg
takarmány). Ezeket a biológiailag aktív anyagokat többnyire exogén (külső) forrásból, a
takarmánnyal biztosítjuk az állatok számára, mivel a szervezet nem képes szintetizálni őket.
Egyes vitaminok ugyanakkor a bélcsatorna mikroorganizmusainak bioszintézise révén
keletkeznek.

A-vitamin (retinol) :
• Nevét onnan kapta, hogy a retina fényérzékeny anyagának a látóbíbornak a
felépítésében vesz részt
• Csak állati eredetű takarmányban fordul elő
• Növényi takarmányokban csak az A-vitamin provitaminjai fordulnak elő (karotin)
• Növényekben: alfa, béta, gamma karotin: a béta karotin a legfontosabb mivel ez két
Avitamin molekula képzésére alkalmas (oxidatív hatásra kettészakad)
• Kukorica: kriptoxantin
A béta-karotin A-vitaminná alakulását befolyásoló tényezők:
– az állat faja, fajtája,
– az A-vitamin mennyisége,
– takarmány emészthetősége,
– fehérje-, foszforhiány,
– nagy nitrát, nitrit tartalom
• Az átalakulás aránya állatfajonként eltér: (baromfifélék, sertés és juh, szarvasmarha)
• A szarvasmarha, a ló és az ember kivételével a vérplazma már nem tartalmaz karotint,
mivel a bélhámsejtekben a karotináz enzim hatására A-vitaminná alakul
Takarmányok A-vitamin tartalma:
• Sok karotin: lucerna, zöldtakarmányok, paradicsom, paprika (60-150mg/kg)
• Kevés karotin: kukoricaszilázs (10-20mg/kg)
• Kaszálás után oxigén és az elhalt sejtekből kiszabaduló karotináz enzim hatására az
Avitamin 30%-a is lebomolhat
• Fény és UV érzékeny
• A növény öregedésével párhuzamosan csökken a karotintartalom
• A-vitamin tartalmat csökkentő hatások: tárolás, magas hőmérséklet, páratartalom,
pelletálás
Az A-vitamin szerepe:
• Az A-vitamin segíti a látást, növekedést, a hámszövet normális működését,
csontszövet felépítését, nemi szervek működését, magzatburok kialakulását
• Nagy a szerepe a vehemépítés utolsó szakaszában
• Hiánya az alábbi rendellenességeket okozza:
– Szarvasmarha: petefészek rendellenes működése, fogamzási zavar, vetélés,
vak borjak, rossz sperma
– Sertés: csökken az alomszám-és tömeg, malac emésztő-, légzőszervi, fejlődési
rendellenessége
– Baromfi: nyelőcső-, és veseelváltozások, véres tojás, romló kelési%,
köszvényes betegségek
D-vitamin (kalciferol):
• Az egyik legkorábban megismert vitamin
• Szteránvázas vegyület: szteroidszármazék
• Különböző vitaminformákból keletkezik UV fény hatására: D2 (növény, 50*
rosszabbul hasznosul), D3 (állat)
• Az állat májában, veséjében raktározódik
• Szabályozza a Ca és a P felszívódását (átjárhatóvá teszi a bélhámsejtek falát a Ca és a
P számára) és a csontokba porcokba történő beépülését
• Részt vesz az immunvédelemben és a normál inzulinforgalomban
-A vitaminnak fontos szerepe van az ösztrogén, a paratiroidhormon, a kalcitonin, valamint a
növekedési hormon anyagcsere-szabályozásában.
• Viszonylag kevés takarmányféleségben található meg
• Természetes körülmények között tartott állatok esetében a D vitamin ellátás biztosított
• Forrás: napfény, legelő, jó minőségű széna, halmájolajok, máj, tojás
• A csontozat fejlődése szempontjából a legfontosabb vitamin
• Hiányában ( Ca, P kórós anyagforgalma) kialakulhat
• Baromfifélék: az angolkór és a csontlágyulás, tojás héjának elvékonyodása
• Emlősök: zavarok az ivarzásban, ellésben, vemhesülésben, nő az életképtelen
utódok száma
• A hipervitaminózisra leginkább érzékeny vitamin
E-vitamin (tokoferol) :
• Olajszerű viszkózus folyadék, ami gyorsan oxidálódik, mert sok benne a kettős kötés
(H ad le)
Az E-vitamin számos fiziológiai folyamatban vesz részt: biológiai antioxidánsként működik,
elősegíti az intracelluláris légzést, aktiválja a nukleinsavak metabolizmusát, szabályozza a
sejtek közötti jelátvitelt és a génexpressziót, segíti az immunrendszer működését, továbbá
méregtelenítő szerepe is van a szervezetben.
• Antioxidáns hatás (leköti a reaktív szabad gyököket) – akadályozza a telítetlen
zsírsavak oxidációját
• Különböző vitaminokat (A,D, biotin) véd az oxidációtól
• Segíti a lizin értékesülését, javítja a húsminőséget (avasodás gátlása)
• Hiányában ödémás betegségek, szív és vázizom-elfajulás, táplálkozási agylágyulás
• Megtalálható a zöld növények leveleiben, magtermések csíraolajában de a betakarítás
során egy részük tönkremegy
K-vitamin:
• Oldallánc felépítése alapján:
– K1 (Fillokinon): növényekben fordul elő
– K2 (Menakinon): emésztőcső mikroorganizmusai (Coli baktériumok) állítják
elő, zsírban oldódik
– K3 (Menadion): szintetikus, egyszerűbb felépítés, sós vízben is oldódik
• K1 és K2 jól ellenáll a hőnek és az oxidációnak
• Élettani hatásai: A K-vitamin a véralvadási folyamatokban, a fehérjeszintézisben és a
celluláris anyagcserében tölt be fontos szerepet. Elősegíti továbbá a kalciumszállítást a
csontokba, növelve ezzel a csontok ásványianyag-tartalmát (Ca-tartalmát), és
megakadályozva annak lerakódását az érfalon
• Általában nincs belőle hiány kivéve az újszülötteknél mert a tejben kevés van és a
bélflóra még nem termeli megfelelő mennyiségben
• Hiánya vérzékenységgel kapcsolatos betegségeket okoz
• Pótlása: zöldlucerna, lucernaszéna, halliszt
• Somkóró etetés: kumarol (K vitamint hatástalanítja

10. Mi az ideális fehérje elv, hogyan alkalmazzuk?

A gazdasági állatok aminosav-szükségletét az intenzív kutatómunka eredményeként a legtöbb

állatfaj esetében viszonylag pontosan, a gyakorlati takarmányozás igényét kielégítő
részletességgel ismerjük. Az állatok aminosav-szükségletét napjainkban az „ideális fehérje”
elv alapján állapítjuk meg. Ideális aminosav-összetételűnek azt a fehérjét tekintjük, amely az
egyes esszenciális aminosavakat az illető állatfaj, korcsoport igényének megfelelő arányban
tartalmazza. Az ideális fehérje aminosav-összetételét az állatok lizinigényéhez mérten, annak
százalékában adjuk meg. Tekintettel arra, hogy életfenntartás céljára más arányban van az
aminosavakra szüksége a szervezetnek, mint valamilyen állati termék (testtömeg-gyarapodás,
tojástermelés stb.) előállításakor, és mert az egyes állati termékek előállításához szükséges
aminosav mennyiség is különböző, az ideális fehérje aminosav-összetétele állatfajonként és
korcsoportonként eltérő. Például létfenntartás céljára a sertések a lizinhez képest lényegesen
több kéntartalmú aminosavat (metionin és cisztin) és treonint igényelnek, mint testtömeg-
gyarapodás esetén. Az életfenntartás és a fehérjebeépítés aminosav-szükségletének
ismeretében megállapítható a különböző testtömegű sertések számára ideális fehérje
aminosav-összetétele.
A takarmányban lévő és az állat fehérjeszintézisében szereplő 18–23 aminosavnak mintegy
fele olyan, amelyet az állat maga nem vagy nem kielégítő mennyiségben tud felépíteni,
amelyet ezért a táplálékból készen kell kapnia. Ezek az esszenciális (más néven
nélkülözhetetlen,életfontos) aminosavak. A nem esszenciális(nélkülözhető, nem életfontos)
aminosavakat transzaminálás révén az állati szervezet is elő tudja állítani. Ez a megállapítás
minden mezőgazdasági állatfajra érvényes azzal a kiegészítéssel azonban, hogy a mindenevő
állatfajok (a sertés és a baromfifajok) esetében az életfenntartáshoz, szaporodáshoz és
termeléshez szükséges teljes esszenciális aminosav-mennyiséget magának az etetett
takarmánynak kell tartalmaznia. A kérődző állatok viszont sokkal kevésbé igényesek a
takarmányban lévő fehérje minősége iránt, mert megvan az a képességük, hogy az
előgyomrokban (elsősorban a bendőben) jelen lévő mikroorganizmusok segítségével
valamennyi esszenciális aminosavat előállítsanak, így a takarmány gyengébb minőségű
fehérjéjéből – sőt egyéb nitrogéntartalmú vegyületeiből – jobb, szükségletüket kielégítő
biológiai értékű fehérjét készítsenek. Az újabb kísérletek azonban arra hívják fel a figyelmet,
hogy a nagy tejtermelésű tehenek esetében a bendőben zajló mikrobafehérje-szintézis nem tud
valamennyi esszenciális aminosavat kielégítő mennyiségben előállítani. Az említett
aminosavakon kívül vannak olyanok is, amelyeket csak meghatározott más aminosavakból
tud előállítani a szervezet. Ezeket feltételesen esszenciális (asszisztáló) aminosavaknak
nevezzük. Ilyen a cisztin, amely a metioninból keletkezhet, valamint a tirozin, amely esetben
viszont a fenilalanin a prekurzor (1.1. táblázat). Amikor a takarmányban elegendő metionin
vagy fenilalanin van, a cisztin és a tirozin nem minősülnek esszenciális aminosavnak. A
metionin→ cisztin reakció korlátozott mértékben megfordítva is lejátszódik, a tirozinból
azonban nem tud fenilalanin képződni.
A fehérjeellátással kapcsolatos fontos szabály tehát a gyakorlati takarmányozás számára, hogy
az állat az esszenciális aminosavak iránti igényét nem tudja a takarmányban lévő
aminosavkészlet szerint módosítani, és minthogy az aminosav-szükséglet meghatározott
körülmények között adott, a takarmány aminosav-garnitúrájának kell idomulnia ehhez a
szükséglethez.

Melyek a vitaminellátás sajátosságai?

A vitaminok olyan szerves anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek az állatok normális

anyagcsere-folyamatainak működéséhez, a szervezet egészségi állapotának fenntartásához és
a termeléshez. A vitaminok csak kis mennyiségben szükségesek (µg, mg/nap vagy µg, mg/kg
takarmány). Ezeket a biológiailag aktív anyagokat többnyire exogén (külső) forrásból, a
takarmánnyal biztosítjuk az állatok számára, mivel a szervezet nem képes szintetizálni őket.
Egyes vitaminok ugyanakkor a bélcsatorna mikroorganizmusainak bioszintézise révén
keletkeznek.

Az úgynevezett „határérték”-zóna (vagy marginális zóna), amely a minimális

vitaminszükségletnél alacsonyabb szintet jelent. Ekkor az állatokban igen gyakran
hiánytünetek jelennek meg (hipovitaminózis). A „szükséglet” zóna azt a minimális
vitaminmennyiséget jelenti, amely már megelőzi a hiánytünetek kialakulását, az ideális
teljesítményszintet azonban nem vagy alig éri el. Az állatok termelése az úgynevezett
„optimális” zónában a legkedvezőbb, mivel itt válik lehetővé a genetikai potenciáljuknak
megfelelő teljesítmény megközelítése. A „túladagolás” zónában (felesleg) a vitaminszintek
olyan értékek között változnak, amelyek még biztonságosak, de nem gazdaságosak, és esetleg
toxikus hatás is kialakulhat.

A szükséges mennyiségek nehezen becsülhetők, mivel értékük dinamikusan változik az állat

korával, fiziológiai állapotával és a környezeti hatásokkal összefüggésben. A legújabb humán
kutatások középpontjában olyan különféle biomarkerek (pl. szerves molekulák, enzimek,
hormonok) állnak, amelyek segítségével megismerhetők a különböző szervfunkciók, ezáltal
könnyebben megelőzhető a hiánytünet vagy toxicitás kialakulása Mindezeken túl azt is tudni
kell, hogy a vitaminszükséglet és így a kiegészítés mértékét a takarmány összetétele mellett
más tényezők is befolyásolják: például a környezeti és az anyagcserestressz vagy a
megnövekedett termelés. Általánosságban elmondható, hogy a vitaminszükségletet a
következő fontosabb tényezők befolyásolják:
-az állat tulajdonságai (faj, kor, hasznosítási típus, egészségi állapot, stressztűrő képesség);
-környezeti tényezők (tartási körülmények, higiénia, éghajlat és időjárási viszonyok, valamint
különböző stresszfaktorok);
-takarmány (összetétele, a takarmányban lévő táplálóanyagok, vitaminok és ezek
hasznosulásának mértéke, a vitaminoknak a táplálóanyagokkal való kölcsönhatása, a vitamin
stabilitása, a vitamin-antagonisták jelenléte, a takarmány tárolási ideje és körülményei stb.);
-egyebek (fertőzéses megbetegedések, paraziták).

A takarmányok vitamintartalmának meghatározása költséges és időigényes. Bizonyos

vitaminokat csak (mikro)biológiai módszerekkel lehet vizsgálni, azonban számolnunk kell
ezeknek a módszereknek a hibáival is. A vitaminellátás mértékének meghatározását tovább
bonyolítja az a tény, hogy a különböző takarmányokból származó vitaminok értékesülésének
mértéke eltérő, továbbá eltérő a biológiai aktivitásuk. Ezen túlmenően a minimális
szükségletek empirikus adatok alapján kerülnek meghatározásra, így magukban foglalják a
kísérleti hibákat is. A vitaminokat a szükségletek biztosítása érdekében vitamin-premixek
formájában kell a takarmányhoz keverni. Más hatóanyagokkal ellentétben a nagy dózisban
adott vitaminok – különösen a vízben oldott vitaminok – káros hatások nélkül szívódhatnak
fel. Hipervitaminózis csak akkor fordulhat elő, ha a túlzott adagolás hosszabb időn át
meghaladja a megengedhető felső határértéket.
A vitamintoxicitás kialakulása több tényezőtől függ: például a takarmánnyal felvett vitamin
vagy elővitamin mennyiségétől, az állat fajától, korától, a test vitamintartalékaitól, továbbá a
vitaminabszorpció fokától

11. A fehérjeszintézist befolyásoló tényezők.

Limitáló aminosavak:
o Mivel a fehérjeláncban az aminosavak sorrendje adott, így a fehérjeszintézist a
legkisebb mennyiségben jelenlevő aminosav korlátozza (1. limitáló aminosav)
o A fehérjeszintézis igényén felüli aminosavat a szervezet dezaminálja (energia+kiürül)
o A limitált aminosav pótlásakor a következő legkevesebb mennyiségben jelen levő
aminosav lesz limitáló
o Pótlás kétféleképpen végezhető:
- olyan komponens kiegészítésével, ami a hiányzó aminosavban gazdag
- Aminosav készítménnyel (metionon, lizin, triptofán, treonin) ami ipari úton
előállítható
Ipari aminosavak:
o A növényi fehérjék elégtelen hasznosulását, azok alacsony metionin, lizin, triptofán és
treonin tartalma okozza
o Ma már nagy mennyiségben állítják elő őket
o Szintézissel (metionon): racám forma, DL metionin
o Mivel az aminosavak közül egyedül a metionint tudja a szervezet D és L formában
hasznosítani
o Mikrobás fermentációval (triptofán, lizin, treonin): csak L-optikai formáció, HCL
sóként alkalmazzák
o Ipari úton előállított aminosavakkal jelentős mértékben javítható a fehérjék biológiai
értéke
o Javul a fehérje hasznosulása
o Fehérjeadag csökkentése a termelési paraméterek romlása nélkül
o Gazdaságosabb termelés, Élettani előnyök, Környezetvédelmi szempontok
Takarmány energiatartalma
o A fehérje transzformációját nemcsak az aminosavak mennyisége és aránya
befolyásolja hanem az energiatartalom is
o A fehérjeszintézist igen energiaigényes folyamat
o Csak a rendelkezésre álló energiával arányos fehérjemennyiség épül be a
szervezetbe
o Előírt P/E arány
o Befolyásoló tényezők: hasznosítás, faj, fajta, kor
Aminosavak hasznosíthatósága:
o Az aminosavak bizonyos veszteséggel szintetizálódnak fehérjévé. Ennek oka:
- A változó felszívódási viszonyok
- Aminosavak májban történő dezaminálása
o Emészthetőség = Hasznosíthatóság?
o Takarmányok emészthetőség változatlan marad, míg a hasznosíthatósága romlik
o Takarmány feldolgozása, tartósítása megváltoztatja a fehérjék hasznosíthatóságát (lizin:
hőkezelés, zsírsav peroxid)
 o Szénhidrátok jelenlétében a hőkezelés hatása felerősödik
Aminosav egyensúly:
o Az aminosav egyensúly biztosítja az optimális felhasználást, mint a kevesebb mind
pedig a több aminosav felboríthatja ezt az arányt
o Aminosav inbalansz: A takarmányadagban egy vagy több esszenciális aminosav a
szükségesnél kisebb arányban fordul elő
o Aminosav antagonizmus: Egy meghatározott aminosav jelentős többlete más
aminosavak hiányát idézi elő (leucin-izoleucin, lizin-arginin)
o Aminosav toxicitás: Általában csak tévesen adagolt aminosav-kiegészítés esetén
alakul ki
Fehérjék denaturálódása:
o Eltérő takarmányozási és biokémiai megfogalmazás
o Külső hatásokra (pH,hő, vegyszerek) csökken a fehérjék táplálóértéke- fehérje
funkciókiesése
o Biokémiai értelemben történő denaturáció javíthatja a fehérje hasznosulását
o Általában hőhatás (nagy nedvességtartalommal betakarított szemes kukorica
szárításakor- túlszárítás, zöldtakarmányok forrólevegős szárítása)
Idő
o A fehérjeszintézist befolyásolja az időtényező is
o A fehérjeszintézis zavartalanságához elvileg szükséges, hogy az összes aminosav
egyidejűleg jelen legyen
o Az aminosavak felszabadulásának sebességében viszont viszonylag nagy
eltérések lehetnek
o Bizonyos aminosavakhoz az állat más takarmányokon keresztül jut, így más az idő
o A szervezet aminosavkészlete (aminosav pool) kiegyenlíti az ellátásbeli különbségeket
Fehérjék bendőbeli lebonthatósága:
o Kérődzők fehérjeellátását kétféle fehérje biztosítja
o RDP – UDP (bypass)
o Különböző takarmányok bendőbeli lebontása átlagosan 70%, de nagy eltérések vannak:
- halliszt, kukoricaglutén 15%
- lucerna-, kukoricaszilázs 80%
o A takarmányok fehérjetartalmának lebonthatóságát sósavas pepszinnel történő
meghatározással végzik (legrégebbi)
o RDP mekkora része hasznosul mikrobafehérje termelésre elsősorban az
energiaellátástól függ
- Fehérjék bendőbeli lebonthatóságát meghatározó tényezők:
o Fehérje szerkezete, aminosav összetétele (sok diszulfid kötés vagy ciklikus
aminosav nehezebben bomlik le)
o Takarmány bendőben tartózkodásának az ideje
o Takarmányozás intenzitása
o Hőmérséklet
Mikroba fehérje
o Mikrobafehérje egyedül metioninból nem tartalmaz eleget
o Mikrobás fermentáció alakítja (általában javítja) a takarmány fehérjeösszetételét
o Kisebb termelési szint esetén a szükséglet 75%-át is biztosítja. A termelési szint
növekedésével ez az arány 50-55%-ra csökken
o Oka, hogy a mikrobafehérje mennyisége nem nő olyan ütemben mint az állat
fehérjeszükséglete
o Nő a bendőben lebomlás nélkül áthaladó UDP szerepe elsősorban a tejelő tehenek
takarmányozásában
 o Szükséges, hogy a takarmány fehérjetartalmának 35-45% ne bomoljon le a bendőben
o Hazai takarmányok közül: kukoricaglutén, szárított sörtörköly, halliszt, (vérliszt, toll-
liszt)
Bypass fehérjék
o Nagy teljesítményű termelés estén habár a mikrobafehérje minden esszenciális
aminosavat tartalmaz, de az állat nem minden aminosav esetében tudja a szükségletét
ebből a forrásból fedezni.
o Kiegészítésként a bendőben le nem bomló fehérjét kell etetni (bypass fehérje vagy UDP)
o A limitáló aminosav általában a metionin vagy a lizin
o Aminosavak bendőbeli védettége
-Drazsírozás (védőburok, ami nem bomlik le a bendőben)
-Aminosavakat aminosav analóggá alakítjuk, ami csak kis mértékben bomlik le a
bendőben
-Hőkezelés (extrudálás, lapkázás)
-Kemikáliák használata (formaldehid, csersav)
o Fontos, hogy az aminosavnak csak a lebonthatóságát változtassuk meg a felszívódását
ne
-NPN anyagok használata
o Csak kérődzők esetében használható
o Attól függően, hogy a bendőbaktériumok milyen nitrogént képesek felhasználni három
csoportot különböztetünk meg:
csak aminosavakat használ (protozoonok)
csak ammóniát használ
aminosavakat és ammóniát is használ
o Az ammóniát is felhasználni tudó baktériumok az ammóniát nemcsak fehérjéből,
hanem ipari úton előállított NPN tartalmú anyagokból is nyerhetik
o Ammónium-szulfát, ammónium-klorid, karbamid
o Karbamid: 46.55 nitrogéntartalmú, nem testidegen, a bendőbaktériumok az
ureáz enzim segítségével széndioxidra és ammóniára bontja
A karbamid hasznosulását befolyásoló tényezők:
o Mikrobák energiaellátása
o Bendő pH (6,4-6,8) ne ingadozzon szélsőségesen
o Legyen elegendő kén a mikrobák szaporodásához
o Lassú szabályos ammónia felszabadulás (retard karbamid készítmények)
o 80%-os hatékonyság, 1g karbamid = 2,32 g nyersfehérje
Ammónia toxikózis
o A karbamidból kinyert, a bendőben fel nem használt ammónia a véráramon keresztül a
májba kerül
o Rumino-hepatikus körforgás: Ornitin ciklusban az ammónia visszaalakul karbamiddá
o Ennek a karbamidnak egy része visszakerül a bendőbe és hasznosul egy másik része
kiürül
o Túl sok ammónia – a vér ammóniaszintje megnő kialakul az ammóniamérgezés
o Megelőzés:
karbamidetetés korlátozása, napi felhasználás 100 kg testtömegre 10 g
fokozatos szoktatás
o Gyakorlati alkalmazás:
retard készítményként az abraktakarmányhoz keverik (2%)
nyalósóba keverik
silózáskor bekeverik a takarmányba (0,4-0,5%
 A takarmányozás és a bendőflóra kapcsolata.

Nagy mennyiségű, rostdús takarmány felvételére és emésztésére képesek, ami az erősen

differenciált előgyomrok kifejlődésének (anatómiai sajátosság),valamint a bennük
megtelepedett, a gazdaállattal szoros szimbiózisban élő mikroflóra és -fauna tevékenységének
(emésztés-élettani sajátosság) köszönhető.
A kérődzők bendőjében, továbbá a vakbélben és a remesebélben számos olyan baktériumfaj él
amelyek rendelkeznek celluláz enzimmel és ennek következtében képesek a cellulóz
lebontására. A monogasztrikus állatok emésztőcsövében csak a vakbélben és a remesebélben
alkalmasak a körülmények a cellulózt bontani képes baktériumok működéséhez, ezért ezek az
állatok a kérődzőknél kevesebb nyersrostot tudnak az emésztőtraktusban lebontani, illetve
hasznosítani. A bendőben élő mikrobák a szaporodásukhoz szükséges energiát a cellulóz és
hemicellulóz lebontása során keletkező szénhidrátok, továbbá a takarmányban található egyéb
szénhidrátok (pl. a keményítő) rövid szénláncú zsírsavakká (ecetsav, propionsav, vajsav,
valeriánsav, kapronsav) történő alakításával (erjesztésével) nyerik Tekintettel arra, hogy a
kérődzők esetében jelentős mennyiségű szerves sav (a tehénnél pl. 3–5 kg) keletkezik a
bendőerjedés során, nem közömbös ezeknek sorsa, hasznosulása a szervezetben. Annyit
azonban e helyt is meg kell említeni, hogy a bendőerjedés során képződő szerves savak
alapvető fontosságúak a kérődzők energiaellátásában. A kérődzők energiaszükségletének 70–
80%-át ugyanis a bendőfermentáció során keletkező, említett illó zsírsavak fedezik. Az illó
zsírsavakat az állati szervezet a glükóznál csak kisebb hatékonysággal tudja az ATP-
előállításhoz felhasználni. Amennyiben a glükózból történő ATP-előállítás hatékonyságát
100%-nak vesszük, úgy az ecetsavból 84,5%-os, a propionsavból 82%-os, a vajsavból pedig
87,2%-os hatékonysággal tudnak a kérődzők ATP-t nyerni. A kérődzők viszont csak nagyon
kis glükózkészlettel rendelkeznek, hiszen a bendőerjedés során a szénhidrátok döntő többsége
illó zsírsavakra bomlik le. Fontos feladata a nyersrostnak, hogy az emésztőcső kitöltésével,
teltségi állapotának fenntartásával hozzájáruljon az emésztési és felszívódási folyamatok
zavartalanságához. Ez a hatás különösen fontos a nagy térfogatú bendővel rendelkező kérődző
állatok esetében. A bendőben zajló mikrobás fermentáció zavartalanságának egyik lényeges
feltétele, hogy a bendőfolyadék pH-ja csak szűk határok között ingadozzon. Ehhez az
szükséges, hogy a szénhidrátok bendőbeli lebomlása során keletkező több kg-nyi szerves sav
pH-csökkentő hatását az állatok ellensúlyozni legyenek képesek. Ezt segíti az illó
zsírsavaknak a bendőből történő folyamatos felszívódása, továbbá az állatok nyáltermelése.
A bendőben zajló mikrobás fermentáció zavartalanságának egyik lényeges feltétele, hogy a
bendőfolyadék pH-ja csak szűk határok között ingadozzon. Ehhez az szükséges, hogy a
szénhidrátok bendőbeli lebomlása során keletkező több kg-nyi szerves sav pH-csökkentő
hatását az állatok ellensúlyozni legyenek képesek. Ezt segíti az illó zsírsavaknak a bendőből
történő folyamatos felszívódása, továbbá az állatok nyáltermelése.
A fehérjebontás üteme elsősorban a fehérje oldhatóságától, a takarmányadag nagyságától, és
ennek folyományaként a bendőbeni tartózkodás idejétől függ. A mikrobás tevékenység
romlása miatt a bendőbeni fehérjebontás ugyancsak igen érzékeny a bendőtartalomban
uralkodó kémhatásra. Lassul a fehérjebontás megfelelő mennyiségű, könnyen emészthető
szénhidrátok és egyes ásványi elemek hiányakor. A fehérjebontásból származó, valamint a
takarmánnyal (pl. a szilázzsal) felvett és a bendőbe jutó szabad aminosavak egy részéből a
mikroorganizmusok közvetlenül fehérjét építenek fel vagy dezaminálás, dekarboxilálás után
tovább bomlanak. Ha túl sok aminosav keletkezik vagy jut a takarmánnyal (szilázzsal) a
bendőbe, megtörténhet, hogy egyes aminosavak dekarboxilálása során bendőrenyheséget,
esetleg toxikózist okozó, mérgező aminok (hisztamin, kadaverin, putreszcin, tiramin)
keletkeznek.
A bendőbeni mikrobapopuláció kialakulása után az előgyomrokban is megindul a zsírbontás.
A takarmánnyal a bendőbe jutott növényi eredetű zsírok (olajok), valamint az energianövelés
céljából a takarmányhoz kevert, magasabb olvadáspontú zsírok a mikroorganizmusok
termelte lipolitikus enzimek hatására gyorsan hidrolizálódnak. A hidrolízis során keletkező a
glicerinből a mikrobák rövid szénláncú zsírsavakat, elsősorban propionsavat állítanak elő. A
hidrolízist követően a mikrobák a telítetlen zsírsavakat hidrogénezés útján telítik. A rövid
szénláncú zsírsavak egy része már a bendőből felszívódik. A hosszú szénláncúak az
oltógyomorba és a bélbe jutva hasonló módon szívódnak fel, mint a monogasztrikus
állatokban.

12. A kérődzők emésztési sajátosságai.

(Kérődzők emésztése annyiban különbözik a monogasztrikus (együregű gyomorral
rendelkező) állatok emésztésétől, hogy az előgyomrokban a nagy mennyiségű nem emészthető
rostot tartalmazó takarmány rendkívül erőteljes mikrobiotikus feltárása előzi meg az
emésztést. Az előgyomrok – elsősorban a bendő – mikrobiota-összetétele eltér a bél
mikrobiota-összetételétől. A növényi takarmányban lévő cellulóz lebontását és átalakítását
felszívódó zsírsavakká különböző anaerob mikrobiális közösségek végzik, nem pedig egy
vagy néhány specifikus baktérium. A bendőtartalom specifikus mikrobiotájának normál
összetevői közé nem csak baktériumok tartoznak (1010–1011/ml), hanem vírusok (pl.
bakteriofágok, 108–109/ml), gombák (103–105/ml) és protozoák is (104–106/ml) (Kamra,
2005; Flint et al., 2008).
A bendő-mikrobiota elemeinek metabolikus termékei olyan környezeti feltételeket teremtenek,
amelyek egyrészt stabilizálják a mikrobiota összetételét – annak ellenére, hogy minden
táplálékbevitellel milliószámra kerülnek be a külvilágból a mikrobiota számára idegen
mikroorganizmusok –, másrészt felszívódó, hasznosuló táplálóanyagokat – elsősorban rövid
szénláncú zsírsavakat – eredményeznek a kérődző gazda számára. Vagyis a bendő-mikrobiota
„dinamikusan stabilnak” tekinthető. Dinamikus, mert időről időre változik annak
következtében, hogy a kérődző gazda táplálékfelvétele is változó összetételű – például az
évszakok függvényében –, és stabil, mert minden változás ellenére a mikrobiota bizonyos
elemei állandó komponensei a bendőflórának, míg bizonyos mikroorganizmusok annak
ellenére nem tudnak megtelepedni, hogy rendszeresen bejutnak a táplálékkal a bendőbe.
Mindez a bendő-mikrobiota diverzitásának és alkalmazkodóképességének az eredménye.
Az előgyomrokon, majd az oltógyomron áthaladó táplálék emésztése a bélben nagyjából
hasonlóan zajlik, mint azt a korábbiakban leírtuk, és a bélmikrobiota szerepe is hasonló, mint a
monograsztrikus állatokban.)

Sajátos emésztésük az evolúció során alakult ki. Nagy mennyiségű, rostdús takarmány
felvételére és emésztésére képesek, ami az erősen differenciált előgyomrok kifejlődésének
(anatómiai sajátosság),valamint a bennük megtelepedett, a gazdaállattal szoros szimbiózisban
élő mikroflóra és -fauna tevékenységének (emésztés-élettani sajátosság) köszönhető. A
kérődzők takarmányának a fő tömegét adó szénhidrátok a mikrobás bendőfermentáció során
nagyrészt illó zsírsavakra és tejsavra bomlanak. Az előgyomrokban le nem bomlott
szénhidrátok az oltógyomron át a belekbe kerülnek, és ott bomlanak le. A kettős folyamat
eredményeként kérődzőkben a szénhidrátok bontása – még a cellulózé is – jó hatásfokkal
történik. Az utóbbi jelentősen növeli a kérődzőkkel etethető takarmányok körét. A
szénhidrátok csoportjába sorolt nyersrost alkotórészei közül a cellulózt a mikroorganizmusok
által termelt celluláz enzim bontja le. A cellulóz és a többi rostalkotó (hemicellulóz, pektin,
szuberin) lebontása a keményítőénél is lassúbb, és közülük, főleg a pektin lebomlása sok gáz
képződésével is jár. A fás növényi részekben található lignin nem vagy csak elhanyagolható
mértékben bomlik, sőt a többi rostalkotó lebontását is ronthatja. A bendőben kialakuló illó
zsírsav arányokat a takarmányadag szénhidrát-összetétele határozza meg. Sok nagy
nyersrosttartalmú takarmány (szilázs, széna, szalma) etetésekor több ecetsav termelődik, míg a
keményítőben gazdag abrakfélék etetése a propionsav-termelő baktériumok szaporodását
segíti. Átlagos tömegtakarmány/abrak arányú takarmányadag etetésekor a bendőben keletkező
mintegy 3–5 kg illó zsírsav 50–70%-a ecetsav, 15–30%-a propionsav, 10–15%-a vajsav és
mintegy 2–5%-a egyéb illó zsírsav (izovajsav, valeriánsav, izovaleriánsav, kapronsav). A
bendőtartalomban ezeken kívül található még kevés tejsav és kevés alkohol is. A
bendőfermentáció során keletkező fő- (illó zsírsavak) és a melléktermékek (metán, hidrogén,
széndioxid, ammónia) sorsa eltérően alakul. A bendőgázok – az ammónia kivételével – a
böfögés útján eltávoznak, ami a metán révén a szervezet számára lényeges energiaveszteséget
jelent. Ennek a csökkentésére alkalmazzák a metánképződést gátló anyagokat (metán
inhibitorokat). Az energiaigény 70–80%-át fedező szerves savakat – bár képződésük jelentős
energiaveszteséggel jár – már jól tudja értékesíteni a szervezet. A felszívódott ecetsav először
a májba, majd a vérkeringéssel a zsír- és az izomszövetbe, illetve a tehenek esetében a tőgybe
kerül, ahol a tejzsírt felépítő zsírsavak szintéziséhez használódik fel. A zsírsejtekben az acetát
először acetil-CoA-vá alakul, majd zsírsavak épülhetnek fel belőle. Az izomsejtek
mitokondriumában az acetát CoA-származékká alakul a citrátkörben, majd az oxidációs
láncban elég, miközben ATP-t szolgáltat. A felszívódott propionsavból glükóz képződik. A
bendőhámot proliferációra ingerlő, ketogén hatású vajsav egy része a bendő falában
metabolizálódik, ß-hidroxi-vajsavvá alakul, a felszívódott hányadból pedig a májban ecetsav
képződik. A bendőből rosszul felszívódó tejsavból a májban glükóz, illetőleg glükogén lesz.
Ha erre a máj takarmányozási hiba (átmenet nélkül túl sok abrak etetése) következtében
képződő sok tejsav miatt nem képes, a felesleg felhalmozódik a vérben, és kialakul a
laktacidaemia, a következményes acidózis, és az állat megbetegszik, sőt el is pusztulhat. A
bendőben az ott folyó sajátos emésztés során fehérjebontás (proteolízis), az ezzel együttjáró
ammóniatermelés, valamint aminosav- és fehérjeszintézis zajlik. Ugyanakkor a nehezen
hidrolizálódó fehérjék jelentős része (a takarmányfehérje kb. 30–40%-a) lebontás nélkül jut át
az oltógyomorba („by-pass” fehérje), majd a vékonybélbe kerülve ott hasznosul. A
fehérjebontás üteme elsősorban a fehérje oldhatóságától, a takarmányadag nagyságától, és
ennek folyományaként a bendőbeni tartózkodás idejétől függ. A mikrobás tevékenység
romlása miatt a bendőbeni fehérjebontás ugyancsak igen érzékeny a bendőtartalomban
uralkodó kémhatásra. Lassul a fehérjebontás megfelelő mennyiségű, könnyen emészthető
szénhidrátok és egyes ásványi elemek hiányakor. A fehérjebontásból származó, valamint a
takarmánnyal (pl. a szilázzsal) felvett és a bendőbe jutó szabad aminosavak egy részéből a
mikroorganizmusok közvetlenül fehérjét építenek fel vagy dezaminálás, dekarboxilálás után
tovább bomlanak. Ha túl sok aminosav keletkezik vagy jut a takarmánnyal (szilázzsal) a
bendőbe, megtörténhet, hogy egyes aminosavak dekarboxilálása során bendőrenyheséget,
esetleg toxikózist okozó, mérgező aminok (hisztamin, kadaverin, putreszcin, tiramin)
keletkeznek. Ha a bendőben túl sok ammónia termelődik, olyan mennyiségű NH3 kerül a
májba, amelyet az már nem tud karbamiddá alakítani. Ennek következtében annyira
rendellenes mértékben nő meg a perifériás vér ammóniatartalma, ami ammónia- (karbamid-)
mérgezés miatt az állat elhullásához vezethet. A szintetizáló folyamatok közül legnagyobb
jelentősége a bendőbaktériumok tevékenységéhez fűződő fehérjeszintézisnek van, főleg azért,
mert ezáltal a kérődzők fehérjét tudnak szintetizálni a nem fehérjetermészetű és olcsó N-
tartalmú anyagokból (karbamid, szalmiákszesz) is. A mikroorganizmusoknak ehhez az
energiaigényes folyamathoz könnyen vagy elég jól oldódó szénhidrátok (pl. melasz,
keményítő) jelenléte elengedhetetlen. A vázoltak alapján a kérődzők kettős fehérjeellátásban
részesülnek. Nevezetesen fehérjékhez jutnak egyrészt azokkal a takarmányfehérjékkel,
amelyek a bendőemésztést kikerülve közvetlenül az oltógyomorba és a vékonybélbe jutnak,
másrészt a nagy biológiai értékű, átlagosan 80%-os valódi emészthetőségű mikroorganizmus-
fehérjével, amely a vékonybélben ugyancsak megemésztődik és hasznosul.
Borjúban a zsír emésztését a nyálban és a pankreásznedvben levő lipáz enzim biztosítja. A
bendőbeni mikrobapopuláció kialakulása után az előgyomrokban is megindul a zsírbontás. A
takarmánnyal a bendőbe jutott növényi eredetű zsírok (olajok), valamint az energianövelés
céljából a takarmányhoz kevert, magasabb olvadáspontú zsírok a mikroorganizmusok termelte
lipolitikus enzimek hatására gyorsan hidrolizálódnak. A hidrolízis során keletkező a
glicerinből a mikrobák rövid szénláncú zsírsavakat, elsősorban propionsavat állítanak elő. A
hidrolízist követően a mikrobák a telítetlen zsírsavakat hidrogénezés útján telítik. A rövid
szénláncú zsírsavak egy része már a bendőből felszívódik. A hosszú szénláncúak az
oltógyomorba és a bélbe jutva hasonló módon szívódnak fel, mint a monogasztrikus
állatokban. A bendőben a baktériumok és a protozoonok asszimilációs tevékenysége folytán
jelentős a zsírsavszintézis. A bendőmikrobák által szintetizált zsírok, a mikroorganizmusok
bélbeni megemésztődése után a kérődzők zsírellátásában fontos szerepet játszanak. A
protozoonok sajátos zsírforgalmával magyarázható, hogy természetszerű takarmányozás
esetén a kérődzőknek alig van szükségük nélkülözhetetlen (esszenciális), telítetlen zsírsavakra.
Ezeket ugyanis a protozoonok változatlan formában beépítik a saját testükbe, megvédve őket a
telítődéstől. A protozoonok szétesése után pedig az esszenciális zsírsavak a gazdaállat
rendelkezésére állnak. Külön említést érdemel a nagy tejtermelésű tehenek zsírforgalma. Ezek
az állatok a laktáció első időszakában bekövetkező energiahiányukat, elsősorban
zsírtartalékaik lebontásával igyekeznek ellensúlyozni. A fokozott zsírsavbontásból származó
acetil-CoA-molekuláknak a normál biokémiai folyamatokba való bekapcsolódásához azonban
elegendő oxál-acetát szükséges. Ennek hiányában ugyanis az acetil-CoA-ból folyamatosan
képződő, káros ketonanyagok keletkeznek. Erre a napi 1,0–1,5 kg-os testsúlycsökkenés
elérésekor kerülhet sor. A laktáció alatti súlycsökkenés mérséklésének legfontosabb eszköze a
takarmányadag energiakoncentrációjának a növelése, amire jó eredménnyel használhatók a
zsírok. Kérődzőkkel nagyobb mennyiségben azonban csak a bendőben stabil védett zsírok
etethetők

Jellemezze a növekedés táplálóanyag szükségletét és az egyes szövetek

beépülését befolyásoló tényezőket.

A fejlődés azon átalakulások sorozatát jelenti, melyek során az egyed a megtermékenyített

petesejttől a kifejlett kori alakját, formáját, funkcionális felépítését eléri.
A növekedés a szervek és szervrendszerek differenciálódása, mennyiségi növekedése ami még
akkor is folytatódik, amikor a morfológiai fejlődést már befejezettnek tekintjük.

A kifejlett kori testtömeget és ezen belül a fiatalkori fejlődés ütemét a genetikai konstrukció
határozza meg, de az örökletes képesség realizálása több tényezőtől függ:

1. Születési élőtömeg
- anya testtömege
- vemhes állat takarmányozásai színvonala
- az anyaméhben fejlődő magzatok száma
2. A vemhes anya ellési előkészítése
- rossz előkészítés kisebb születési tömeg
csökken a kolosztrum mennyisége
csökken a kolosztrum immun-globulin
tartalma
3. Túl korai vagy késő elválasztás
- A növekedésben lévő állatok táplálóanyag ellátása lehet:
1. Szűkös
2. Normális
3. Bőséges
A kompenzációs képesség néven ismert jelenség azt jelenti, hogy a növekedésükben korábban
lemaradt állatok elérik a fajtájukra jellemző kifejlett kori testtömeget. A növekedés biológiai
szükségesség. A lemaradás mint stresszor annál súlyosabban terheli a szervezet általános
védekezőképességét, minél fiatalabb az állat, és minél nagyobb a fejlődési erélye. A
kompenzációs képesség feltétele az állat egészséges volta.
- A fiatalkori növekedés jellemzője az intenzív fehérjebeépítés, amit az ásványi anyagok
retenciója mellett az egyre fokozódó zsírbeépítés kísér.
- Az életkor előrehaladtával a növekvő mértékű zsírképződés, energiaraktározás
fiziológiás jelenség, ami a nőivarú állatokon korábban kezdődik és nagyobb mértékű
mert a szaporodási ciklusra való felkészülés nagyobb tartalékokat igényel
- A zsírképződés a bőralatti kötőszövetekben és a hasüregben kezdődik, ezt követi az
izmok közötti, majd az izomrostok közötti, a hús márványozottságát adó tartalék zsír
beépítése.
- A zsírképződés üteme egyaránt függ az életkortól és a takarmányozás intenzitásától.
- A takarmányozás intenzitásának a változása a napi testtömeggyarapodás mellett
hatással van a
- testtömeggyarapodás összetételére, energiaértékére, valamint a gazdaságosan
elérhető vágótömegre is
A NÖVEKEDÉS TÁPLÁLÓANYAGIGÉNYÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK:
- az állat kora
- a genotípus
- az ivar
- a környezet
A növekedés energiaszükségletét a tömeggyarapodás nagysága és annak összetétele
(elsősorban a fehérje és zsírtartalom) határozza meg.
1g 39.5 KJ bruttó energiájú zsír képzéséhez 50-55 KJ ME-t használ fel az állati szervezet, ami
70-75%-os transzformációs hatásfoknak felel meg.
A fehérjeszintézis energetikai hatékonysága romlik az életkor előrehaladtával.
Transzformációs hatásfok:
- fiatal állatoknál: 65 - 70 %-ot is elérheti
- növendék állatoknál: 20 - 30 %
- átlagosan 45-50 %-kal számolunk
A fehérjeadag növelésével romlik a hasznosítás hatásfoka.
DE: a takarmányadag fehérjetartalmát az adag energia tartalma is
befolyásolja, ezért az abrakkeverék energiájának megállapításához : fehérje arányára is
tekintettel kell lenni
A fehérje szükséglet faktoriális úton történő kiszámításához ismerni kell:
- nettó szükséglet
- a fehérjék hasznosulásának hatásfokát
befolyásolja: - fehérjék biológiai értéke
- fehérje adag
- életkor
- energia ellátás
A hústermelés szempontjából azok a fajták jelentenek előnyt:
1. Melyek hústermelési intenzitása nagy
 2. Ezt a képességet hosszú időn át megtartják
3. Elzsírosodásuk csak későbbi korban következik be

13. Jellemezze a zsírok avasodásának folyamatait!

A takarmányok között több olyan is van, amelyek jelentős mennyiségű nyerszsírt

tartalmaznak (pl. napraforgó-pogácsa, egyes hallisztek, teljes olajtartalmú szójabab vagy
repce stb.), továbbá a takarmányadag energiakoncentrációjának növelésére napjainkban
sokszor kerül sor a takarmányok zsírral történő kiegészítésére, ezért nem közömbös a
takarmányozás céljára felhasznált zsír minősége. A zsírok a tárolás során kémiai változáson
esnek át. Ennek során többféle reakció is lejátszódik, amelyeket gyűjtőnéven avasodásnak
nevezünk. Az avasodás folyamán bekövetkező kémiai változások közül a két leglényegesebb
folyamat a zsírok hidrolízise, valamint oxidációja. A hidrolízis során a takarmányok zsírja
nedvesség, katalizáló anyagok (fémionok) hatására glicerinre és szabad zsírsavakra bomlik.
Lejátszódik a folyamat a penészgombák lipáz enzimjének hatására is. A hidrolízist a kutatók
többsége nem tekinti a zsírok takarmányozási értékét csökkentő folyamatnak, hiszen a zsírok
a vékonybélben az emésztés során ugyancsak hidrolizálódnak. A túl sok szabad zsírsavat
tartalmazó zsír egyes vélemények szerint „kaparós” ízűvé válik. Ennek azonban csak a humán
táplálkozásban van jelentősége, a gazdasági állatok takarmányfelvételét az ilyen zsír etetése
nem csökkenti. Ettől függetlenül a zsír minőségének jellemzésére a hazai szabvány a
savszámot is megadja. A savszámból a zsírban levő szabad zsírsavak mennyiségére lehet
következtetni. A savszám alatt az 1,0 g zsír szabad zsírsavtartalmának közömbösítéséhez
szükséges mg-ban megadott KOH-mennyiséget értjük. Azokban a zsírokban, amelyek
telítetlen zsírsavakat is tartalmaznak a hidrolízis mellett oxidáció is lejátszódik. Ilyenkor a
kettőskötés melletti C-atomhoz egy hidroperoxid-csoport kapcsolódik. A folyamat
megindulásához energiára van szükség, az oxidáció során felszabaduló hő azonban
láncreakciószerűen felgyorsítja a peroxidképződést. A peroxidok jelentős oxidáló hatással
bírnak, aminek következtében elbontják a takarmány oxidációra érzékeny, értékes
táplálóanyagait, így a karotint, az A- és D-vitamint, valamint a biotint, sőt reakcióba lépnek a
lizin epszilon-aminocsoportjával, csökkentve ezzel a lizin értékesülését. A telítetlen zsírsavak
oxidációja során szabad gyökök képződnek, amelyek számos káros hatást gyakorolnak az
életfolyamatokra. A takarmányban található E-vitamin megakadályozza ugyan a
peroxidképződést, eközben azonban elveszíti kedvező élettani hatásait. Ezért gazdaságosabb a
peroxidképződést egyéb antioxidánsokkal (BHA butil-hidroxi-anizol, BHT butil-hidroxi-
toluol, EMQ etoxi-metil-quinolin, PG propil-gallát stb.) megelőzni. A peroxidképződést a
peroxidszámmal mérjük, amely az 1 kg zsírra jutó, ml-ben kifejezett molos nátriumtioszulfát
fogyasztást jelenti. A mérés azon alapszik, hogy a peroxidok káliumjodidból jódot
szabadítanak fel, amely jód nátrium-tioszulfáttal végzett titrálással meghatározható.
Az avas zsírok etetésekor kialakuló tüneteket nem közvetlenül a peroxidok, hanem a
peroxidok által inaktivált E-vitamin hiányában a linolsavból képződő anyagcseretermékek
váltják ki. Avas zsírt tartalmazó takarmányok etetésekor – a fent írtaknak megfelelően – azzal
is számolnunk kell, hogy az ilyen takarmányokban a peroxidokra érzékeny vitaminok
tönkrementek és a lizin is károsodott. Avas zsírt tartalmazó takarmányok káros hatása
nemcsak a peroxidszámtól, hanem az illető takarmány zsírtartalmától is függ. A károsító hatás
ezért a takarmányban előforduló peroxidok mennyiségével (a fenti két érték szorzatával)
biztonságosabban előre jelezhető, mint csak a peroxidszám alapján, amely az egységnyi
zsírban található peroxidok számát adja me

Kérődzőtakarmányok energiatartalmának értékelése.

A mindennapi gyakorlatban a takarmányok táplálóértékének meghatározására nem
használhatók az állatkísérletek, hiszen ezek meglehetősen drágák és időigényesek. Olyan
energiaegységgel kell rendelkezni, amely pontosan kifejezi a takarmányok táplálóértékét, de
számolással meghatározható, és a kiszámításához szükséges kémiai paraméterek könnyen,
illetve gyorsan megállapíthatók. Mint a korábbiakban láttuk, a takarmányok
energiaértékelésére többféle rendszer is rendelkezésre áll (DE, ME, NE). Azt, hogy melyik
állatfajnál melyik energiaértékelés a legmegfelelőbb, befolyásolja az állat faja és az adott
fajjal etetett jellemző takarmányok típusa is.
A takarmányegység kialakítása kérődzők esetében kiterjedt előgyomraik, illetve az ezekben
zajló élénk mikrobatevékenység miatt bonyolultabb feladat, mint a monogasztrikus állatoknál.

A takarmányok táplálóértékét legpontosabban a nettó energia-tartalommal lehet kifejezni

* A nettó energiatartalom megállapításakor minden veszteségforrásra tekintettel vagyunk
* Ez az előny viszont azzal jár, hogy a nettó energia tartalom kísérleti úton való megállapítása
nagyon eszköz- és időigényes.
A rendszer külön választja a létfenntartás és tömeggyarapodás energia szükségletét

A nettó energia (NE) takarmányok produktív energiaszolgáltató képességét értékeli. Ahhoz,

hogy a gyakorlat számára könnyebben értelmezhető és alkalmazható rendszer álljon
rendelkezésre, a kialakított nettó energiarendszerek a következő alapfeltételezésekkel élnek:
1) adott korú/súlyú állat esetében a létfenntartásra fordított energia nem változik,
2) a létfenntartás szükségletét kielégítő energiaellátás feletti takarmányadag
táplálóanyagainak energetikai értékesülése állandó, az adott táplálóanyagra jellemző.
A kiterjedt mikrobaműködés eredményeként a takarmány szerves anyagainak mintegy 60–
80%-a lebomlik az előgyomrokban, aminek következtében az állat számára teljesen más
összetételű táplálóanyag-készlet áll rendelkezésre, mint ami a takarmányra eredetileg jellemző
volt.

Míg a monogasztrikus állatok energiaszükségletüket döntően glükózból fedezik, addig a

kérődzők energiaigényüknek átlagosan 70–75%-át a szénhidrátok bendőbeli mikrobás
lebontása során keletkező illózsírsavakból nyerik. További sajátosság, hogy a
bendőfermentáció során jelentős mennyiségű hő keletkezik, és az ebből származó hőveszteség
lényegesen nagyobb a monogasztrikus állatok emésztési folyamatai során adódó
hőveszteségnél. A kérődzők esetében jóval nagyobb az az energiaveszteség is, amely a
nyersrost mikrobás lebontásakor keletkező és a bélgázokkal távozó metánnal éri a szervezetet.
Míg a monogasztrikus állatok közül a sertés, a ló és a nyúl esetében a takarmányok
energiaértéke az emészthetőenergia-tartalommal (DE), a baromfifajok esetében pedig a
metabolizálhatóenergia-tartalommal is kellő pontossággal kifejezhető, addig a kérődző állatok
takarmányainak energiaértékét az említett sajátosságok következtében csak a nettó
energiatartalommal lehet elfogadható pontossággal jellemezni.
A takarmányok energetikai értékét a takarmányok tulajdonságain túlmenően az állatok
fiziológiai tulajdonságai is befolyásolják. Tejelő tehenek takarmányadagjának összeállításakor
nem csak tejtermelésükre, hanem kondíciójukra is tekintettel kell lenni. A laktáció első
harmadában, amikor romlik az állatok kondíciója, az ennek során felszabaduló energiát az
állatok felhasználhatják tejtermelés céljára. A laktáció utolsó harmadában, amikor a tehenek
kondíciója már javul, a súlygyarapodáshoz felhasznált energia csökkenti a tejtermelés céljára
rendelkezésre álló energiát
A NE felhasználási sorrendje a szervezetben
1. A szerv. működését és a testhőm. fenntartását biztosító energia szükséglet
2. A védekező mechanizmus energia szüks.
3. A mozgás energia szükséglete
4. A reproduktív szervek termelésének kielégítése (tejtermelés)
5. Kondíció megtartó szükséglet
6. A testtömeg gyarapodás energia szükséglete
7. A kültakaró növekedésének és reprodukciójának energia szükséglete

14. Írja le a silózás folyamatát, és az erjedést befolyásoló tényezőket!

A lényeg, hogy a felhalmozott és jól összetömörített, többnyire lédús takarmányokban a

növényeken mindig jelenlévő tejsavbaktériumokat elszaporítjuk, ezek a takarmányok
cukraiból tejsavat állítanak elő, mely a többi, káros baktérium (vajsav és ecetsavbaktériumok)
tevékenységét gátolja, a takarmányt pedig konzerválja, tartósítja. A képződött tejsavat csak a
levegőt igénylő baktériumok, penészek, gombák tudják elbontani, ezért ha a takarmányhoz
levegő nem jut, igen hosszú ideig (akár évtizedekig) eltartható romlatlan állapotban. Gyepek
erjesztésénél az enzimtevékenység miatt a takarmány hőmérséklete mintegy 5 C°-kal
emelkedik, pH-ja pedig egészen 4-körüli értékig csökken. Megfelelő körülmények esetén ezen
a pH-értéken a vajsavtermelő baktériumok beszüntetik tevékenységüket, hosszú ideig, akár
egy évnél tovább is eltartható, jó minőségű lesz a siló. A teljesnövény-szilázs kukoricából,
gabonafélékből, hüvelyesekből, keverékzöldtakarmányokból aprítás után erjesztéssel készül, a
teljes növényt tartalmazza (szem, szár, levelek). A jó siló készítésének tehát alapvető feltétele
a levegő kizárása, ez alapos tömörítéssel (taposás, gép általi tömörítés) lehetséges. Ez
megnyugtatóan csak akkor sikerülhet, ha a növényt leszecskázzuk. Döntő a szecska mérete.
Amennyiben hosszúra vágjuk a növényt, nem lehet jól tömöríteni, „kirúgja magát”, levegőt
kap. Legjobb a 20–30 mm-es szecskaméret. A tömörítés akkor megfelelő, ha az azt végző
traktor kereke már nem süpped a takarmányba. A megfelelő, 20–25 C° körüli hőmérséklet
általában adott, hiszen a silózás fő időszaka a kora ősz. Mivel ilyenkor a mezőgazdasági
munkák torlódnak, a nem kellő alaposság megbosszulja magát. Kellő mennyiségű cukor
jelenléte szintén fontos. A szénhidrátban gazdag növények könnyen silózhatók, mert a
tejsavbaktériumok a szénhidrátokból, cukrokból képezik a tejsavat, ami azután a takarmányt
konzerválja. Ilyen növények a fehérjékben szegény, szénhidrátban gazdag takarmányok:
kukoricacsalamádé (címerhányáskor vágják), silókukorica (viaszérés és teljes érés között
vágják), cukorcirok, szudánifű, kukoricaszár (betakarítás után minél hamarabb, lehetőleg
október közepéig silózzák), napraforgó-csalamádé (virágzás kezdetén vágják). Ha olyan
növényeket akarunk tartósítani erjesztéssel, melyekben több a fehérje, de a szénhidrát
kevesebb, akkor azokhoz szénhidrát-tartalmú vagy tejsavképző adalékanyagokat kell
hozzáadni. Ilyen anyagok a melasz (2–4%-ban), a nyers répaszelet (10–15%-ban), a hangyasav
vagy a propionsav. Szénhidrátokban (cukrokban) szegény növények a pillangósok. Ezeket
kaszálás (virágzás kezdetén) után fonnyasztjuk, csak ezután silózzuk be (szenázs, mely
részben a széna, részben a siló tulajdonságait őrzi (innen a név is: széna + szilázs). A
pillangósokhoz vagy 3–4% melaszt, vagy szénhidrátokban gazdag növényeket, esetleg 25–
30% gabonadarát keverünk a jó erjedés érdekében. A mai, korszerű gépek segítségével igen jó
minőségű lucernaszenázst készítenek oly módon, hogy a fonnyasztott lucernát fóliatömlőkbe
töltik. Mivel a lucernában kevés a szénhidrát, ezek tartósításához a kereskedelemben kapható
különböző enzimtartalmú készítmények is szükségesek.
Az erjedés lefolyása
1. Autooxidációs szakasz (önmelegedés)
2. Az erjedés fő szakasza (tejsavképződés)
3. Az erjedés mérséklődésének szakasza
 4. Az utóerjedés szakasza (vajsavképződés)
Autooxidációs szakasz (önmelegedés)
• Takarmányok sejtjei a levágás után nem halnak el azonnal (légzés – e-igényes,
keményítő és cukor enzimes lebontása)
• A légzés addig tart míg van oxigén
• Alapos tömörítés és lezárás esetén ez a szakasz 1-2 nap
• Légzés során a cukor szén-dioxidra és vízre bomlik, miközben hő termelődik (ideális
15-25C˚)
• Fakultatív anaerob baktériumok elszaporodása
• Legelőször a Coli aerogenes baktériumok és a heterofermentatív tejsavtermelő
baktériumok kezdenek el dolgozni
• Kezdetben elsősorban ecetsavat, másodsorban szén-dioxidot és tejsavat termelnek
• Tejsavbaktériumok elszaporodása fokozódik – pH csökkenése
• Időtartam: 1-3 nap
• Minél hamarabb annál jobb: csökken az ecetsav mennyisége – javul a szilázs
minősége
Az erjedés fő szakasza (tejsavképződés)
• Tejsavtermelő baktériumok túlsúlya
• Egyre savasabb közeg, ami gátolja a coli baktériumok működését
• 3,5-4,5pH már a tejsavtermelő baktériumok szaporodása is gátolt
• Addig tart ez a szakasz, amíg van fermentálható szénhidrát vagy amíg a pH lehetővé
teszi a baktériumok szaporodását
• Időtartama: 2-3 nap rossz esetben 1-2 hét
Az erjedés mérséklődésének szakasza
Ebben az időszakban történő folyamatok attól függenek, hogy mekkora a takarmány pH
értéke. Alacsony pH esetén: mikrobiális lecsillapodás időszaka, kritikus pH érték elérése –
stabil szilázs. Magas pH esetén: másodlagos erjedés időszaka (vajsavbaktériumok)
Szárazanyag
(%) pH
20 4,2
25 4,3
30 4,4
35 4,6
40 4,7
Utóerjedés szakasza:
• A siló megbontásakor a szilázs levegővel érintkezik
• Rossz tömörítés vagy kitermelés esetén nemcsak a felülettel érintkezik a levegő,
hanem behatol a szilázsba
• Megindul az utóerjedés amit a takarmányban található élesztő-, és penészgombák
okoznak
• Tejsav és a maradék szénhidrát elbomlásának hatására nő a pH és ez lehetővé teszi a
rothasztó baktériumok elterjedését
• Nagy tápanyag-veszteség (hőtermelés)
A silózás ne tartson tovább tárolóként 3–4 napnál, gyepek szilázs-készítésekor pedig 4–5
napnál. A silóteret földes vagy szalmabálás fóliatakarással légmentesen zárjuk, 40–50 nap
alatt tápanyagokban gazdag, jóízű, jó minőségű, jól tárolható tartósított takarmányt
nyerünk.

Sorolja fel és jellemezze a tojótyúkok táplálóanyag ellátásának kihívásait!

Napjaink tojóhibridjei éves szinten több mint háromszáz tojás termelésére képesek. Ezzel a
mennyiséggel testtömegük több mint tízszeresét adják le tojás formájában. A nagy
teljesítmény egyik fontos feltétele a hatékony takarmányozás, a madarak táplálóanyag-
szükségletének lehetőség szerint minél pontosabb kielégítése. A termelés hatékonyságának
további javítása leginkább a tojástermelési periódus meghosszabbításával lehetséges. Ennek
feltétele, hogy a tyúkok megfelelő kondícióban legyenek a termelés megkezdésekor, ne
növekedjen jelentősen a tojástömeg, és a héjszilárdság maradjon stabil a tyúkok életkorának
előrehaladtával.
Honnan származik a mész?
-A takarmányból
-A csontokból
A tojótyúkok a komfortzóna hőmérsékleti tartományában képesek takarmányfelvételüket a táp
energiatartalmának függvényében módosítani. Annyi tápot fogyasztanak, hogy az fedezze az
energiaszükségletüket. Természetesen ez a képesség a tyúkok esetében is csak bizonyos
határértékek között igaz. A túl alacsony energiatartalmú tápok etetése energiahiányt, a túl
magas energiatartalmú tápok etetése ugyanakkor többlet-energiafelvételt eredményez, ami
befolyásolhatja a tojástömeget is.
A takarmányreceptúrák készítésekor a legolcsóbb keverék előállítása a cél. Ezen azt láthatjuk,
hogy nem feltétlenül a legolcsóbb, legkisebb energiatartalmú táp etetése eredményezi az egy
tyúkra eső legkisebb költséget, hiszen az energiatartalom növelése csökkenti a
takarmányfelvételt, és egy szintig növeli a fajlagos költségeket is.
A tojástermeléssel kapcsolatban meghatározó jelentőségű a fehérjeellátás színvonala. A
tyúkok takarmányozásában nem a táp fehérjetartalma a legfontosabb, sokkal inkább az
esszenciálisaminosav-ellátottság, a magasabb fehérjetartalmú tápok etetése depresszív lehet,
csökkentheti a takarmányfelvételt és a tojástermelést, továbbá növeli az ürített nitrogén
mennyiségét.
A rostokkal összefüggésben elmondható, hogy a tojótyúk sem képes a növényi sejtfalalkotók
enzimatikus bontására. Rostbontás korlátozott mértékben csupán a vakbélben zajló mikrobiális
fermentáció eredményeképpen történik. A vakbélben zajló mikrobiális folyamatoknak azonban
több aspektusból is fontos szerepük van. Kevésbé ismert, hogy például a vakbélben képződő
illózsírsavak a madaraknál – így a tojótyúkoknál is – felszívódnak, és akár 8–10%-ban is
hozzájárulhatnak az energiaszükséglet fedezéséhez.
A tojáshéj képződése szempontjából a tyúkok Ca-ellátottsága a legmeghatározóbb. A jércék
Ca-szükséglete 0,9–1,2% között változik a nevelési időszakban. A tojástermelést megelőző két
hétben célszerű 2,0–2,5%-ra emelni az abrakkeverék Ca-tartalmát annak érdekében, hogy a
jércék Ca-raktárai (medulláris csontszövetek) teljesen feltöltődjenek a tojástermelés
megkezdésének idejére. A csontozat, mint mésztartalék és Ca-puffer a tojáshéj képződésében
kulcsszerepet tölt be!
Nemi érés idején a tojók csövescsontjainak velőüregében hormonhatásra kialakul a medurális
(follikuláris) csontállomány
A tyúk Ca-tartalékai mintegy 6 tojás megtojásához elegendők. A tojás jelentős Ca-tartalma
(2,0–2,2 g/tojás) miatt a tyúkok részére naponta átlagosan 4 g Ca-ot kell biztosítani a
takarmánnyal. Az elégtelen ellátás már 24 óra elteltével rontja a héjszilárdságot. Mészkőgritt
kiegészítést követően azonban 24 óra múlva ismét helyreállítható a héjminőség. A táp Ca-
szintjének ingadozása vagy a kiegészítők átmenet nélküli cseréje visszaveti a termelési
eredményeket, sőt különböző betegségek kialakulására hajlamosítja a tyúkokat.
- Csökken a vér Ca-tartalma
- A tojáshéj elvékonyodik
- Törékenység
- A kritikus pontot követően abbamarad a tojástermelés
 15. Jellemezze a telítetlen zsírsavakat, és azok szerepét az anyagcserében!

Mi a takarmányozástan fogalma, célja, és mik a mai modern

takarmányozástan legújabb fejezetei (jellemezzen ezek közül egyet!)?

A 21. század egyik legfőbb kihívása világszerte, hogy az állattenyésztés megfelelő

mennyiségű és minőségű, biztonságos, valamint nyomon követhető állati eredetű élelmiszer-
alapanyagot állítson elő, méghozzá oly módon, hogy a termelés a lehető legkisebb mértékben
terhelje a környezetet.
Ismert tény, hogy az állati eredetű élelmiszer minőségét – több más tényező mellett – döntő
mértékben az állatok táplálása, takarmányozása határozza meg: a takarmányozás jelentősen
javíthatja, de ronthatja is az élelmiszer-minőséget. Szintén közismert, hogy az állati eredetű
termékek előállítási költségeinek közel 75 százalékát a takarmányozási költségek teszik ki. Az
erre vonatkozó statisztikai adatok azt mutatják, hogy 2017-ben több mint 750 millió tonna
ipari abrakkeveréket gyártottak a világon gazdasági haszonállatok takarmányozására.
Elmondhatjuk tehát, hogy a takarmányozásnak kulcsszerepe van az állati eredetű termékek
előállításában.
1. A társadalmi elvárásoknak megfelelően a korábbiaknál sokkal aktívabb és tudatosabb
részvétel a megfelelő mennyiségű, minőségű, biztonságos és nyomonkövethető állati
eredetű élelmiszer előállításban.
2. A fenti cél elérése érdekében a takarmányozás hatékonyságának további javítása:
• biológiai hatékonyság (pl. a táplálóanyagok konverziójának hatékonysága)
• technológiai hatékonyság
• ökonómiai hatékonyság
3. A takarmányozás, az állattenyésztés és a környezetvédelem kapcsolatának
újragondolása (környezetkímélő takarmányozási rendszerek kidolgozása Ez azt jelenti,
hogy jó minőségű és biztonságos állati eredetű élelmiszert a jövőben csak olyan
technológiával szabad előállítani, amely nem szennyezi tovább környezetünket, azaz
környezetkímélő takarmányozási rendszereket kell kidolgozni.
Célkitűzések:
-A „teljes körű, célirányos takarmányozás” (Total nutrition) elvének alkalmazása.
-Takarmány komponensek, takarmány receptura készítés, a takarmány minőségének
ellenőrzése.
-A hő stressz káros hatásának csökkentése takarmányozási módszerekkel.
1. Állatok hőtermelésének csökkentése: Pl. zsíretetés, kevesebb fehérje az
abrakkeverékekben, de ipari úton előállított aminosav felhasználása az ideális fehérje
elvnek megfelelően, betain bekeverése a takarmányba, stb.
2. A kisebb táplálóanyag felvétel kompenzálása: Koncentráltabb takarmányok etetése,
melyekben nagyobb mennyiségben vannak a könnyen emészthető táplálóanyagok. A
táplálóanyagok emészthetőségének javítása pl. hozzáadott enzimekkel, vagy
különböző takarmánykezelésekkel.
3. A hő stressz okozta metabolikus változások csökkentése: A mikro táplálóanyagok
(tak. kiegészítők) okszerű kiválasztása és mennyiségének meghatározása (a direkt
vagy az indirekt antioxidáns hatás növelése: A-, C-, E-vitamin, Zn, Se, metionin, stb.
Az állati szervezet víz visszatartás csökkenésének mérséklése: ammónium klorid,
nátrium és kálium- hidrokarbonát, stb
-A (molekuláris) genetika eredményeinek alkalmazása a takarmányozásban (a genetikai
profilra alapozott takarmányozás).
-A növekedés, a termelés matematikai modellezése
-A precíziós takarmányozás technikai hátter

16. Az emésztő enzimek felsorolása és jellemzőik.

Baromfitakarmányok energiatartalmának értékelési rendszerei.

A mindennapi gyakorlatban a takarmányok táplálóértékének meghatározására nem

használhatók az állatkísérletek, hiszen ezek meglehetősen drágák és időigényesek. Olyan
energiaegységgel kell rendelkezni, amely pontosan kifejezi a takarmányok táplálóértékét, de
számolással meghatározható, és a kiszámításához szükséges kémiai paraméterek könnyen,
illetve gyorsan megállapíthatók. Mint a korábbiakban láttuk, a takarmányok
energiaértékelésére többféle rendszer is rendelkezésre áll (DE, ME, NE). Azt, hogy melyik
állatfajnál melyik energiaértékelés a legmegfelelőbb, befolyásolja az állat faja és az adott
fajjal etetett jellemző takarmányok típusa is.

A metabolizálható energia fogalmát először a baromfi-takarmányozásban vezették be. Ennek

az az oka, hogy a baromfi esetében a bélsár és a vizelet együtt ürül a kloákán keresztül, ezért
az emészthető energiát az emészthető táplálóanyagok alapján csak nagy nehézségek árán és
sok hibával lehetne meghatározni.

Baromfi esetében a takarmány ME-tartalmának kiszámításakor figyelembe kell venni azt a

tényt, hogy a takarmányfehérje energiája más hatékonysággal értékesül, amikor a madár a
fehérjét termékbe (hús, tojás) építi be, mint amikor energiatermelésre használja. Amikor a
madarak a felvett fehérje egy részét energiatermelésre fordítják, akkor először a fehérjét
dezaminálják. A dezaminálás során keletkező nitrogén elsősorban húgysav formájában ürül ki
a szervezetből, így a fehérje energiája csak részben hasznosul. Azonban a takarmány
fehérjetartalmának termékképzésre és energiatermelésre felhasznált aránya nem konstans, és
ez eltéréseket okozhat a takarmányok ME-tartalmában.
A változó arányú N-felvétel, illetve az N-beépülés különbözőségéből adódó eltérések
kiküszöbölésére azt javasolták, hogy a bomba-kalorimetriás eredményt nitrogénegyensúlyi
állapotra, úgynevezett zéró N-retencióra kell korrigálni. Mivel a húgysav égéshője nitrogénre
vetítve 34,4 kJ/g N, minden gramm beépített fehérjére 5,5 kJ levonást kell alkalmazni. Az így
kapott érték a zéró nitrogénretencióra korrigált metabolizálható energia; jele ME n. Mivel a
baromfi-takarmányozásban is a látszólagos metabolizálható energiát alkalmazzuk, ennek
korrekt jelölése: AMEn (Apparent Metabolizable Energy, corrected to zero N-balance).
A zéró N-retencióra való korrekció azonban bizonyos hátránnyal is jár. Így például a magas
fehérjetartalmú baromfitakarmányok energiatartalmát alulértékeli, továbbá gyakorlati
körülmények között általában pozitív N-mérleggel kell számolni.

17. Írja le a precíziós takarmányozás néhány fontosabb elemét

(Jellemezzen közülük egyet).

Az állatoknak olyan módon való takarmányozása, hogy a táplálóanyagszükségletüket a

lehető legpontosabban kielégítsük, biztosítva ezzel a hatékonyabb és biztonságosabb
termék előállítást, a lehető legjobb minőséget és mindemellett a lehető legkisebb
környezetterhelést.
A „teljes körű, célirányos takarmányozás” (Total nutrition) elvének alkalmazása.
Takarmány komponensek, takarmány receptura készítés, a takarmány minőségének
ellenőrzése.
A hő stressz káros hatásának csökkentése takarmányozási módszerekkel.
1. Állatok hőtermelésének csökkentése: Pl. zsíretetés, kevesebb fehérje az
abrakkeverékekben, de ipari úton előállított aminosav felhasználása az ideális fehérje
elvnek megfelelően, betain bekeverése a takarmányba, stb.
2. A kisebb táplálóanyag felvétel kompenzálása: Koncentráltabb takarmányok etetése,
melyekben nagyobb mennyiségben vannak a könnyen emészthető táplálóanyagok. A
táplálóanyagok emészthetőségének javítása pl. hozzáadott enzimekkel, vagy
különböző takarmánykezelésekkel.
3. A hő stressz okozta metabolikus változások csökkentése: A mikro táplálóanyagok
(tak. kiegészítők) okszerű kiválasztása és mennyiségének meghatározása (a direkt
vagy az indirekt antioxidáns hatás növelése: A-, C-, E-vitamin, Zn, Se, metionin, stb.
Az állati szervezet víz visszatartás csökkenésének mérséklése: ammónium klorid,
nátrium és kálium- hidrokarbonát, stb

A (molekuláris) genetika eredményeinek alkalmazása a takarmányozásban (a genetikai

profilra alapozott takarmányozás).
A N- és P- ürítés csökkentése takarmányozási módszerekkel
A növekedés, a termelés matematikai modellezése
A precíziós takarmányozás technikai hátter

A vehemépítés táplálóanyag szükségletét befolyásoló tényezők.

Ivarérettség alatt az állatok azon fejlődési stádiumát értjük, amikor már életképes ivarsejtek
termelésére képesek
Tenyészérettség az állatok azon fejlettségi állapota, amikor a tenyésztésbe vétel az állat és
magzata fejlődése vagy a későbbi gazdasági hasznosítása szempontjából nem jár már
kedvezőtlen következményekkel~ amikor eléri a kifejlettkori élőtömeg 75%-át

-
AZ OVULÁCIÓ ÉS A TAKARMÁNYOZÁS KÖLCSÖNHATÁSAI:
- A peteérést, peteleválást, termékenyülést és a korai embrióelhalást a hiányos és a
bőséges táplálóanyag ellátás (gyenge és túl jó kondíció) is hátrányosan befolyásolja
Különösen a
- Szűkös fehérje ellátás
- Hiányos arginin, folsav, A vitamin, vas ellátás
Az állatok túl intenzív nevelése komoly szaporodásbiológiai és termelési problémákat
indukálhat, aminek negatív gazdasági következményei lehetnek. A túlzott táplálóanyag- és
energiaellátás ugyanis növeli a testben a zsírdepozíció mértékét, elzsírosítja a petefészket, és
csökkenti az ivarsejttermelést .
Az állatok termékenyítésre történő hatékony előkészítésének feltétele a termékenyítés előtti
öt-tíz – esetleg tizenöt – napos, emelt szintű energiaellátás biztosítása, ami elsősorban a
gyenge kondíciójú állatok esetében igen fontos (flushing).

A vehemépítés a reprodukciós fázis egyik leghosszabb szakasza, amely a

megtermékenyüléstől az ellésig terjed.
A vemhesség alatti energia- és táplálóanyag-szükséglet általában a következő három
részszükségletre különíthető el:
1) a létfenntartás szükséglete;
2) az anyaállat növekedésének (fiatal állat esetében) vagy kondíciójavulásának szükséglete
(többször ellett anyák esetében);
3) a fogamzási termékek, a magzat (magzatok) növekedésének, fejlődésének szükséglete.

Az anyaállatnak a laktációra való felkészülését jelzi az anyai tartalékok (pl. energia, fehérje)
képzése és a tejmirigy megnövekedése is. A fogamzási termékek képzését uterinális ( magzat,
magzatburok, méh, magzatvíz) retenciónak, az anyaállat szervezetébe beépülő tartalékokat a
tejmirigy növekedésével együtt pedig extrauterinális (energia –és fehérjetartalék, tejmirigy
növekedése) vagy maternális retenciónak nevezzük. Az uterinális és a maternális retenció
együttese a vemhességi anabolizmus. A vemhességi anabolizmust az anyaállat hormonális
rendszere szabályozza.
Azt a sajátosságot, hogy az anyaállat a fogamzási termékeken felül is tart vissza
táplálóanyagokat, vemhességi szuperretenciónak nevezzük.

Vehemfejlődés jellegzetességei:
- A vemhesség első 2/3-át az extrauterinális tartalékolás jellemzi
- A vemhesség utolsó szakaszában a maternális tartalékolás a táplálóanyag ellátás függvénye
- A magzat növekedése / fejlődése exponen-ciálisan változik
- A vemhességi termékek (méh, magzatburok, magzatvíz) mennyiségi változása a magzat
tömegével arányos

Tartalékolás:
- A magzat fejlődésének üteme szűkös táplálóanyag ellátás mellett is folyamatos
- A magzat fejlődése prioritást élvez az anya szervezetével szemben
- Táplálóanyag hiány esetében az anyaállat saját tartalékaiból is hajlandó táplálóanyagokat
mobilizálni
A vemhesség alatti ásványianyag- és vitaminhiány elsősorban a kései és a csendes ivarzásban,
továbbá a rossz termékenyülésben, a fogamzási ráta csökkenésében, valamint a nagyobb
mortalitási arányban nyilvánul meg. Ezek a negatív hatások egyenként és együttesen is
nagymértékben rontják az állattenyésztés gazdaságosságát

18. A makro-elemek felsorolása és jellemzésük.

Makroelemek: Ca, P, Na, K, Cl, Mg, S

Ca (Kalcium):
- 98%-a a csontokban található (tojás)
- 2% egyéb szervek és szövetek
- Felszívódáshoz szükséges a D-vitamin
- Gabonafélékben kevés 0,1-0,2 %), a nem pillangós zöldtakarmányokban közepes (0,3-
0,4%), a pillangósokban sok (1,2-1,7%)
- Felszívódásának gátlása esetén a szervezet a csontokban található tartalékból fedezi a
szükségletet
-Funkciói:
o csontalkotás
o véralvadás
o izomkontrakciók
o enzimaktiválás
o hormon szekréció
o idegrendszer működése
- Hiánytünetei:
o Angolkór: csontok deformálódása, rövidülése
o Csontlágyulás, csontritkulás, tojáshéj vékonyodás
o Kardhüvely-tibia: sípcsont hátragörbülése
o Idegingerlékenység, görcsök kialakulása
o Ellési bénulás (vérben túlsúlyban kerülő Mg)
P (Foszfor):
- 80%-a a csontokban a Ca-hoz kötődve (kalcium-foszfát)
- 20%-a lágy szövetekben
- A P általában szerves kötésben van jelen a szervezetben (foszfoprotein, foszfolipid,
ATP)
- Növények szemtermésében a P 65-75%-a fitinkötésben van jelen (a fitinsavCa és Mg
sóját a szervezet saját enzimjei nem bontják)
- Fitáz enzim: a fitin leszakítása a foszforról
- Kérődzők jól hasznosítják (bendő-, és bélbaktériumok) fiatal baromfi (30-50%) és
malac (30%) viszont rosszul
-Hiánytünetek:
o Lassul az állatok fejlődése
o Zavarok az ivari életben (meddőség)
Kalcium és Foszfor:
- Biológiai hatásuk és funkcióik összefüggenek
- Az állati test hamutartalmának 70%
- A Ca és a P a szervezetben egyensúlyt tart egymással. Ezt az egyensúlyt befolyásolja:
o a takarmány ásványianyag- összetétele
o a takarmány Ca:P aránya
o az állat D-vitamin ellátása
o a mellékpajzsmirigy és mellékvesekéreg hormonjai
 - Takarmányozás szempontjából a Ca:P nagyon fontos mert minél jobban eltér az
ideálistól annál rosszabb a hasznosítás
Mg (Magnézium):
- Átmenet a makro- és a mikroelemek között
- 70%-a a csontokban (Növeli a szilárdságát)
- 30%-a a lágy szövetekben található (számos enzim alkotórésze, befolyásolja az erek
épségét, rugalmasságát)
-Hiánya:
o idegvégződések ingerlékenysége
o görcsös rohamok (erek tágulása miatt)
o Mg túlsúly –ellési bénulás (téli álom)
- Rosszul szívódik fel a bélcsatornában (20%)
- A takarmányok elegendő Mg-ot tartalmaznak kivéve a tej
- Fűtetánia nagy műtrágyázott területeken – Ca:Mg aránya 35:1
Na (Nátrum), K (Kálium), Cl (Klór):
- A szervezet homeosztázisának fenntartásában játszanak szerepet
- Egymással tartanak egyensúlyt a szervezetben
- Na és Cl elsősorban állati takarmányban, míg a K (melaszban nagyon sok van) a
növényi takarmányokban fordul elő
- Ha kevés van belőlük a szervezetben akkor a vesék kevesebbet választanak ki
- A szervezet nem tudja raktározni őket (egy kevés Na a csontokban)
Na:
- Az extracelluláris tér legfontosabb elektrolitja, a vérben szövetnedvekben, nyálban
található
- Hiánya esetén az energiahasznosulás romlik, csökken a növekedés üteme
- Ürül: vizelet, nyál, izzadság, bélsár, tej
K:
- Az intracelluláris tér legfontosabb elektrolitja, a K 97%-a a sejtekben van
- Na-K pumpa: szerepe a Na sejten belüli mennyiségének szabályozása, mert számos az
intracelluláris térben működő enzimet gátol
Cl:
- Mindkét térben megtalálható, gyomorban képződő sósav egyik alapanyag, amiláz
enzim egyik aktivátora
S (Kén):
- Nem komponense a hamunak, mert az izzás során elillan
- Kötőszövet, szaruképletek, enzimek, hormonok alkotórésze (kéntartalmú aminosavak)
- Metionin, cisztein, tiamin, biotin, U-vitamin, inzulin
- Szervetlen és szerves formában is képes felszívódni (monogasztrikus állatok csak
aminosavakkal tudják felveni)
- Növényi takarmányokban elegendő (De: a silókukorica szilázsban csak 0,05-,01% S
van)
- Szervetlen felhasználása kérődzőknél NPN anyagok etetésekor
- Gyapjú- és tolltermelésnél kiemelten fontos (a gyapjú 2,7-3,3% S-t tartalmaz

Az életfenntartás táplálóanyag szükséglete, és az azt befolyásoló

tényezők.

A létfenntartás energiaszükséglete megegyezik annak az energiának az összegével, amit a nem

termelő, munkát nem végző termoneutrális miliőben élő nem koplaló állat naponta felhasznál.
Ez az energia magában foglalja a mérsékelt mozgás, a vérkeringés, a légzés, a táplálékfelvétel
és -továbbítás izommunkáját, az intermedier anyagcsere energia felhasználását. A
létfenntartásra felhasznált energiából:
~10% esik a szív és a tüdő munkájára
~10% esik a szövetreparálódásra
~10% esik az agy és idegrendszer tevékenységére
~70% esik az izomtónus és a celluláris ionegyensúly fenntartására
A takarmányadag energiája akkor egyezik meg a létfenntartás szükségletével, amikor a nem
termelő állat energia mérlege, a bevitel és a leadás különbsége 0.
A létfenntartás energiaszükségletét több tényező befolyásolja. A külső tényezők közül a
legfontosabb:
- a környezeti hőmérséklet
- a táplálék mennyisége és összetétele
A termoneutrális (komfort) zóna alsó és felső kritikus értéke alatt ill. felett nő az állat
hőtermelése.
A komfortzóna határértékei az állat fajától, korától, a termelés intenzitásától, a szőrzet
minőségétől, a tápláltságtól, a levegő páratartalmától, a környezeti objektumoktól stb. függnek.
A „kalória az kalória” cáfolata:
A takarmányok tisztított kémiai összetevői nem egyforma mértékben növelik a hőtermelést.
RUBNER ezt a hatást a takarmányok specifikus dinámiás hatásának nevezte (termogén hatás)
(1883).
Termogén hatás
legkisebb: cukrok, majd zsírok
legnagyobb: fehérjék
Legkisebb a szervezet hőtermelése, ha
- az emésztőcső üres
- a felszívódás szünetel
- az állat az energia felhasználását tartalékaiból fedezi
1. Állatfaj, testtömeg- RUBNER - féle testfelületi törvény (1883)
az állatok minimális hőtermelése (Basic Metabolic Rate – BMR) nem
testtömegtől, hanem hőleadó testfelületükkel arányosan változik.

Anyagcsere - testtömeg : Rubner - kg0,66

Kleiber - kg0,75
A kistestű állatok egységnyi testtömegére eső nagyobb hőleadás nem csupán a nagyobb
testfelület következménye, hanem a párhuzamosan felgyorsult életritmusra, a felfokozott
celluláris anyagcsere-tevékenységre is visszavezethető.
2. Életkor, ivar, termelés
Minél nagyobb egy állatfaj fejlődési erélye, annál nagyobb az eltérés a fiatal és a kifejlett állat
éhezési energiafogyasztásában.
A fiatal, növekedésben levő állatok egész szervezetének energiafogyasztása jóval nagyobb,
mint kifejlett korban.
A hímek nagyobb fejlődési erélye nagyobb energia igényükben is megmutatkozik, ezért 10-
15%-kal több energiát igényelnek, mint a nőivarú egyedek. A tehenek, szoptatós kocák,
tojótyúkok anyagcseréje a tej-, illetve a tojástermelés időszakában olyan mértékben megnő,
hogy nemcsak elérik, hanem túl is szárnyalják a hímek anyagcseréjét
3.- Az állatok energiafogyasztását, létfenntartó szükségletét befolyásoló külső tényezők közül
a legfontosabb a hőmérséklet
Hőleadás: - sugárzás
- hőáramlás
- vezetés
 - párolgás
A sugárzás útján leadott hőmennyiség annál nagyobb, minél nagyobb az állati test sugárzó
felülete, és minél nagyobb a testhőmérséklet és a környezet közötti különbség, valamint minél
közelebb van a sugárzást elnyelő, jó hővezető tárgy.
Minél jobb hővezető képességű a testfelülettel érintkező tárgy, és minél nagyobb a
hőmérséklet különbség, annál nagyobb a szervezet hővesztesége.
A hőleadás leghatékonyabb formája. A párolgás útján való vízleadás speciális szervei az
izzadság-mirigyek, melyek száma állatfajonként és testfelületenként változó. A párolgás útján
való hatékony hőleadás feltétele a környezetei levegő csekély páratartalma.

4.- Táplálkozás - Minél kisebb a takarmány szárazanyagtartalmának az emészthetősége,

minél kisebb az egységnyi szárazanyag-tartalomra eső emészthető vagy metabolizálható
energia, annál nagyobb az ebből az emésztésre felhasznált, azaz a hővé alakuló energia
hányada.

A takarmány mennyisége, összetétele és emészthetősége mellett arra is tekintettel kell lenni,

hogy az állat milyen formában és milyen munka árán jut a táplálékhoz.
A legelés nagyobb energiaráfordítással jár, mintha ugyanazt a takarmányt vályúból etetnénk.
Legelés közben a létfenntartó szükséglet - a járást nem számítva - 10-16%-kal nő a vályúból
való etetés 2-3%-ával szemben.

5.- Mozgás
A pihenés, fekvő állapothoz viszonyítva minden mozgás, még az állás is izommunkával,
energia felhasználással jár.
Állás közben az emlősök energia fogyasztása mintegy 10%-kal, a baromfiféléké 30%-kal nő.
A nagyobb testtömegű állatok járás közben létfenntartó szükségletükhöz viszonyítva több
energiát igényelnek, mint a kisebbek.

Szarvasmarha
- A szarvasmarha bőrének vérellátása jól szabályozott
- Az újszülött testében tárolt „barna zsír” abban különbözik a
későbbi depózsírtól, hogy transzport nélkül a zsírsejtekben ég el
és csak a hőtermelésre hasznosítható
- A borjú a születése után röviddel beéri a 10°C-os környezeti
hőmérséklettel
- 10°C alatt minden 10°C-kal 1,8 egységgel csökken a
táplálóanyagok kihasználása
- A kifejlett marha éhezési energia fogyasztása 290 KJ/kg0,75, ami
334 KJ/kg0,75 létfenntartó szükségletnek felel meg.
Sertés
- Malacok bőre csaknem teljesen csupasz! (és nagy testfelület)
- Az újszülött malac termoregulációja még nem működik és
energia tartaléka is szűkös
- A malac testének összlipid-tartalma 1,4% a hőtermelést
szolgáló „barna-zsír”-tartalom is csekély.
- A máj glikokéntartalma 18 órán belül kimerül! A vércukor
csökkenés következtében beáll a kóma és a malac elpusztul.

19. Miben különböznek a telített és a telítetlen zsírsavak?

A zsírok felépítésében résztvevő zsírsavak lehetnek telítettek és telítetlenek. A 16
szénatomnál hosszabb szénláncú zsírsavak több kettőskötést is tartalmazhatnak. A
kettőskötések száma a zsírok fizikokémiai, míg a kettőskötések helye a zsírok biológiai
tulajdonságainak alakulása szempontjából fontos. A zsírsavak lánchosszúságának növekedése,
valamint a telített zsírsavak nagyobb részaránya a zsírban növeli a zsír olvadáspontját. Ezzel
ellentétben amennyiben a zsírok felépítésében növekszik a rövid szénláncú, valamint a
telítetlen zsírsavak részaránya, az csökkenti a zsír olvadáspontját. A zsírokat olvadáspontjuk
alapján, szobahőmérsékleten szilárd zsírokra és ugyanott folyékony halmazállapotú olajokra
osztjuk fel. Befolyásolja a szénlánc hosszúsága, valamint a telítettség, illetve telítetlenség a
zsírsavak felszívódását is. A rövidebb szénláncú, valamint a telítetlen zsírsavak könnyebben
szívódnak fel mint a hosszabb, illetve telített szénláncúak. A zsírok zsírsav-összetételére
korábban a jódszámból, valamint az elszappanosítási számból következtettek. A jódszám
alapján a telítetlen kötések számára, míg az elszappanosítási számból a zsírban található
karboxilcsoportok számára, illetve ez alapján az átlagos zsírsav hosszúságra vonatkozóan
lehet következtetéseket levonni. Napjainkban ezek a paraméterek jórészt elveszítették
jelentőségüket, hiszen már léteznek olyan kémiai vizsgálati eljárások (pl. a gázkromatográfia),
amelyekkel a zsírsavösszetétel pontosan megállapítható. Amíg a telített zsírsavak elsősorban
az állatok energiaszükségletének fedezésére szolgálnak, továbbá a test felépítésében vesznek
részt, addig a telítetlen zsírsavak közül több az említett feladatokon túl speciális funkciókat is
ellát a közbülső anyagforgalomban. A telítetlen zsírsavak közül a több kettőskötést
tartalmazók különösen fontosak. A több kettőskötést tartalmazó zsírsavakat (PUFA = poly
unsaturated fatty acid) annak alapján, hogy az első kettőskötés a terminális metilcsoporttól
számított 3. vagy 6. szénatomon helyezkedik el, n–3, illetve n–6 csoportba soroljuk. Az n–6
csoport első tagja a linolsav (C18:2), az n–3 csoporté a linolénsav (C18:3). Tekintettel arra,
hogy az állati szervezet sem a 3., sem a 6. pozícióban levő szénatomon nem tud kettőskötést
kialakítani, sem linolsavat, sem linolénsavat nem tud az intermedier anyagforgalomban
felépíteni. Ebből következően a linolsavat és a linolénsavat esszenciális zsírsavnak tekintjük,
amelyekhez az állati szervezetnek az esszenciális aminosavakhoz hasonlóan a takarmánnyal
kell hozzájutni. A linolsav, valamint a linolénsav, illetve a belőlük képződő további
többszörösen telítetlen zsírsavak beépülnek a sejtmembránok foszfolipidjeibe, fenntartják a
membránok funkcióját. Fontos feladata az esszenciális zsírsavaknak, hogy prekurzorai az
eikozanoidoknak (tromboxánok, leukotriének, prosztaciklinek, lipoxinok), amely anyagok
lényeges szerepet játszanak az anyagcserében. A linolsav és linolénsav esszenciális voltát
igazolja, hogy zsírmentes (extrahált) takarmány etetésekor csökken a sertések testtömeg-
gyarapodása, ekcémaszerű bőrbetegség lép fel, míg a baromfi esetében csökken a tojások
tömege és romlik azok keltethetősége is. Mint említésre került, a linolsavból és linolénsavból
az állati szervezetben további többszörösen telítetlen zsírsavak keletkezhetnek, amelyek
ugyancsak fontos élettani hatásokkal bírnak. Így pl. a linolsavból arachidonsav (C20:4, n–6),
a linolénsavból eikozapentaensav, EPA (C20:5, n–3) és dokozahexaensav, DHA (C22:6, n–3)
keletkezik. Az arachidonsav a sejtmembránok foszfolipidjeinek fontos alkotórésze, míg az
EPA és a DHA a humán táplálkozásban a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése
szempontjából lényegesek. Az arachidonsav az állati eredetű takarmányokban, míg az EPA és
a DHA a halolajokban fordul elő nagyobb mennyiségben. A telítetlen zsírsavak közül említeni
szükséges az erukasavat (C22:1), amely a hagyományos repcefajták, valamint a mustármag
olajában található meg nagyobb mennyiségben, de tartalmazza a halolaj is. A hagyományos
repcefajtákból származó olaj íze és illata ezért a halolajra emlékeztető, ami miatt a repceolaj a
korábbi években a humán táplálkozásban nem volt kedvelt. Az erukasav káros hatásai között
említeni kell, hogy kóros elváltozásokat okoz a szervezetben (pl. a szívizomzat rostos
elfajulása, zsíros infiltrációja).
 A természetben megtalálható zsírsavak – szintézisük sajátosságai miatt – általában páros
számú szénatomból állnak. A telített zsírsavak nem tartalmaznak kettős kötést, ezért
szénláncuk egyenes. Leggyakoribb képviselőjük a palmitinsav és a sztearinsav. A
telítetlen zsírsavak egy vagy több szén-szén kettős kötést tartalmaznak. Előbbi esetben a
kettős kötés általában a szénlánc 9. és 10. szénatomja között alakul ki, több kettős kötés
előfordulásakor azok három szénatomnyi távolságra követik egymást (pl. linolsav).
Jellegzetes képviselői az olajsav, linolsav, linolénsav, arachidonsav. A természetben
előforduló telítetlen zsírsavakban a kettős kötések jellemzően cisz-konfigurációjúak, a
természetben előforduló transz-konfiguráció ritka. A különböző élelmiszerekben
előforduló transz kettős kötést tartalmazó, ún. transz-zsírsavak többsége mesterséges
eredetű, a többszörös telítetlen kötéseket tartalmazó olajok részleges telítése során jönnek
létre. A kettős kötések korlátozzák a lánc szénatomok körüli mozgását, a cisz-
konfiguráció a lánc erőteljes, míg a transz-konfigurációjú kisebb mértékű „megtörését”
eredményezi.
A telítetlen kettős kötések számának fontos szerepe van a zsírok fizikokémiai, a kettős
kötések helyének a biológiai tulajdonságaikmeghatározásában.
A telítetlen zsírsavak a kettős kötések helyén könnyen vesznek fel oxigént és
viszkózusabbak vagy keményebbek lesznek - száradó olajok

Telítetlenség foka: jódszám, Elszappanosítási szám: az átlagos zsírsavhosszúságot mutatja

A takarmányok zsírsavösszetétele nemcsak az állatok táplálása miatt fontos, hanem azért
is mert a takarmányok zsírsavösszetétele az állati eredetű élelmiszerek zsírsavösszetételét és
ezzel táplálkozási értékét is befolyásolja. Erre az ad lehetőséget, hogy a takarmányok
zsírjának egy része a felszívódást követően még a bél falában reészterifikálódik és a
nyirokáram útján a máj megkerülésével eljut a zsírsejtekbe, illetve a tőgybe. Ezt a
mechanizmust kihasználva mód nyílik az állati eredetű élelmiszerek zsírsav-összetételének
tudatos, a humán igényeknek megfelelő módosítására, ún. funkcionális élelmiszerek
előállítására.
Mi a cökotrófia és hol van jelentősége?

Mivel a növények tápértéke viszonylag alacsony, a nyulaknak sokat kell enniük, hogy
igényeiket kielégítsék. A nyulak azonban - csakúgy, mint más növényevők, például a birkák
és a szarvasmarhák - nem rendelkeznek a növényi sejtfalban található nagy mennyiségű
cellulóz lebontására alkalmas enzimekkel, amely pedig az emésztés első lépése. Náluk a
vakbélben található hasznos baktériumok és egysejtűek végzik a cellulózemésztést, s a nyulak
emésztése ennek következtében nagyon különlegesen alakult. Az elfogyasztott táplálék
áthalad a gyomron és a vékonybélen, majd a vakbélbe kerül. Ez kesztyűujjszerűen csatlakozik
a vastag- és vékonybél határához.
A vakbélben a táplálék - főként növényi sejtfalak - a mikrobiális tevékenység
eredményeképpen kisebb részekre töredezik, mielőtt a vastagbélbe kerülne, és puha, barna
ürülék formájában kiürülne a nyúl szervezetéből. Ezt az általában éjszaka ürített bogyót az
állat szint azonnal újra elfogyasztja.
A táplálóanyagokban gazdag vakbéltartalom újra felvétele.
A 3. élethéttől fokozatosan alakul ki.
A lágy és keménybélsár képződésének folyamata:
. Frakcionálódás
. A kemény bélsár kialakítása és ürítése
. A lágybélsár képződése és újrafelvétele (a termelődés automatikus, de a
felvétel függ a fehérje és a rost ellátottságtól)
Amikor ez a táplálék másodszorra végighalad az emésztőrendszeren, a tápanyagok teljes
mértékben felszívódnak, a vastagbélbe kerülő salakanyagból pedig a víz visszaszívódik a
szervezetbe. Ezután kerül ki a jellegzetes száraz bogyó a nyúl testéből, ezúttal véglegesen.
Jelentősége:
• a takarmány szárazanyag tartalmának 15%-át újra felveszi !
• (bakteriális) fehérje forrás
• energia forrás
• B vitamin és fehérje forrás

A nyulak tehát a már előemésztett táplálékot újra elfogyasztják, hogy a lehető legtöbb
tápanyagot kinyerjék belőle. Az emésztőrendszer mikrobáinak azonban más fontos szerepük
is van: ezek állítják elő például a B12- és más kulcsfontosságú vitaminokat is a szervezet
számára. A nyúl emésztése finoman kiegyensúlyozott, és a mikrobák minden hirtelen étrendi
változásra rendkívül érzékenye

20. Jellemezze a fontosabb mikroelemeket!

A test hamutartalmának mindössze kb. 1%-át teszik ki a mikroelemek, amelyek biológiai

hatásuk tekintetében két fő csoportra oszthatók. Egyik csoportjukat azok alkotják (I, Fe,
Cu, Zn, Mn, Se, Co) amelyek a gyakorlatban enyhébb-súlyosabb hiánytüneteket
okozhatnak a szükségletnél kisebb mennyiségben való adagolásuk esetén. A másik
csoportba tartozó elemek (Mo, Ni) gyakorlatilag nem idéznek elő hiánytüneteket. Az
egyéb esszenciális elemek (pl. F, Cr, Si, As, Sn, Li, B, Al) mennyiségük miatt az
ultramikro elemek csoportjába sorolhatók, a gyakorlati takarmányozásban ritkán okozva
hiánytüneteket.
Vas:
- Legnagyobb mennyiségben előforduló mikroelem (több mint 50%-a hemoglobinban
található)
- Hemoglobin, mioglobin aktív centruma
- Szerepe: oxigén szállítás, enzimalkotórész
- Gazdaságos felhasználás- korlátozott ürítés
- Vasszükségletet befolyásolja: vérveszteség, vehemépítés, tojástermelés, gyulladásos
betegségek
- Szervezet vasfelvétele jól szabályozott, csak a szükségletnek megfelelő mennyiség
(transzportfehérjék telítettségétől függ)
- Takarmányok elegendő vasat tartalmaznak kivéve a tej – anémia (malac) 7-10 napos
korban vasinjekció
- Gabonafélék (30-60 mg/kg)
- Zöldtakarmányok(100-200 mg/kg)
Cink:
- Enzimek (100), hormonok (inzulin) alkotórésze
- Befolyásolja a szénhidrát, és fehérje anyagcseréjét
- Befolyásolja az A-vitamin szervezeten belüli transzportját
- Elsősorban a csontokban, szőrben, gyapjúban, szemben, herében deponálódik
- Forrás: élesztő, gabona korpák, állati eredetű takarmányok
Réz:
- Májban, csontokban, izmokban, bőrben található
- Befolyásolja a szénhidrát, és fehérje anyagcseréjét
- Szőr, toll pigmentáció, gyapjú képződés
- Fontos szerepe van a vérképzésben mert réz hiányában korlátozott a vas felszívódása
- Nagy humusztartalmú talajok esetében rézhiány alakulhat ki, mivel a talaj nagyon
erősen köti a rezet.
Jód:
- Szervezet jódkészletének 75%-a a pajzsmirigyben található (tirozinhoz kötve)
- Tiroxin (65%-a jód) és trijódtironin hormonok alkotórésze (anyagcserét
beflolyásolnak)
- Egyes növények gátolják a felvételét (kel, kelbimbó, retek)
- Hiánya: szaporodási, anyagcsere zavarok, golyva, vérfogyottság
- Golyva kialakulásának az oka: a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont amit
próbál kompenzálni azáltal, hogy növeli a szövetállományt
- Pótlása csak jódhiányos területeken (jódozott só)
- Sok jód van a tengeri halakban, kagylókban, kevés pedig a gyümölcsökben
Szelén :
- 1817-ben fedezték fel, elnevezése a Hold görög istennőjéről
- Sokáig toxikusnak gondolták (túladagolás esetén)
- Szükséglete és toxikus dózisa közel esik egymáshoz (0,2 mg/kg; 5 mg/kg)
- Enzimalkotórész – biológiai antioxidáns rendszer része, E-vitamin komplementere
- Magyarország területe általában szelénben szegény (Zala, Vas, Börzsöny)
- Legtöbb szelén a májban, körömben, fogzománcban található
Kobalt. A B12-vitamin (kobalamin) központi elemeként a kobalt létfontosságú
mikroelem. A bendő, illetve a bélcső mikroorganizmusai szintetizálják ugyan a B12-
vitamint, de Co hiányában a szintézis zavart szenved.
Molibdén. A szelénhez hasonlóan a molibdén is sokáig csak mint toxikus ágens volt
ismert. Biológiai fontossága azon alapul, hogy a xanthinoxidáz enzim alkotórésze.
Különösen a szarvasmarha érzékeny a szükségletet meghaladó Mo-adagolásra. Ennek
hatására az ún. legelői hasmenés alakul ki, amelyhez általában másodlagos rézhiány is
társul.
Króm. Jelenleg a króm két kiemelt biológiai hatása ismert. A tripszin aktivátoraként
szerepe van a fehérjeemésztésben. Emellett a Cr(III) a glükóz tolerancia faktor néven
ismert fehérje részeként – egyes adatok szerint aktív centrumaként – segíti az
inzulinmolekula receptorhoz való kötődését, ezzel inzulin jelenlétében fokozza a sejtek
glükózfelvételét.
Nikkel. A nikkel is egyértelműen esszenciális mikroelem. Hiányát először baromfiban
írták le, ahol májkárosodásokat (az endoplazmatikus retikulum károsodását) észleltek.
Szilícium. Valamennyi gazdasági állatfaj számára nélkülözhetetlen mikroelem, amely a
kötőszövet és aporcállomány – egyes adatok szerint továbbá a gyapjú – képződésében
vesz részt. Hiánya esetén elsősorban csontképződési zavarok jelentkeznek.
 Arzén. Jelenlegi ismereteink szerint As hiányában a szaruképletek fejlődése szenved
zavart, emellett csökkent növekedési intenzitást és szaporodásbiológiai zavarokat is
megfigyeltek.
Ón. Az ón hiánya esetén a növekedésben visszamaradás következik be.Biológiai
funkciója mai ismereteink szerint, hogy a hemoxigenáz enzim induktora, ezzel fokozza a
hem lebontását a vesében. Felszívódása igen gyenge, mindössze néhány %, túladagolása a
gyakorlatban nem fordul elő.
Lítium. Esszenciális voltát néhány gazdasági állatfajjal (kecske, juh), valamint
patkányokkal végzett vizsgálatokban bizonyították. Ezek során megállapították, hogy a
takarmányba történő adagolásakor javulnak a szaporodásbiológiai funkciók.
Bór. Azt, hogy a bór élettani funkcióval bír, eddig gazdasági állatfajok közül egyedül
baromfi esetében bizonyították, ahol kimutatták, hogy D-vitamin, illetve Mg-hiány esetén
segíti a Ca szervezeten belüli transzportját, ezzel javítva a csontfelépítési folyamatokat.
Alumínium. Az alumínium elsődlegesen toxikus elemként ismert, de napjainkban számos
bizonyíték van kedvező biológiai hatására vonatkozóan is. Eddig baromfiban (csökkent
növekedés) és kecskében (csökkent növekedés, vetélés, mozgáskoordinációs zavarok,
rövidebb várható élettartam) írtak le a takarmányokban való teljes hiánya esetén tüneteket.
Bárium. A takarmányok – gyakorlatban viszonylag ritkán előforduló – nagy
báriumtartalmának hatására hányás, hasmenés, görcsök következnek be. Ennek hátterében
a bárium extrém izomstimulációs hatása áll.
Kadmium. Napjaink egyik legsúlyosabb problémája a takarmányok és élővizek
kadmiumszennyezettsége. Megfigyelték azt is, hogy a savanyú talajokon termesztett
növények kadmiumtartalma nagyobb.
Ólom. Az ólom – bár potenciálisan toxikus elem – hosszan tartó teljes hiánya esetén
anémiát idézhet elő. Ennek ellenére nem tekinthető esszenciális mikroelemnek.
Higany. Higanytartalmú készítményekkel csávázott vetőmag etetése és a talajok
higanytartalmú szennyvíziszappal történő terhelése során juthat gazdasági állataink
szervezetébe belőle jelentős mennyiség.
Ezüst. Az ezüst – rendkívül ritkán előforduló – potenciálisan toxikus voltát az a tény teszi
fontossá, hogy a szelén és az ezüst között a felszívódás tekintetében antagonizmus áll
fenn. Emiatt a takarmányok vagy az ivóvíz nagy ezüsttartalmának hatására – főképpen
baromfifajokban – jellegzetes, az E-vitamin, illetve a szelén hiányában megmutatkozó
tünetek (szívnagyobbodás, zúzógyomor izomzatának sorvadása, exudatív diathesis)
észlelhetők

Sorolja fel a zsírok funkcióit az állati szervezetben, és takarmányozási

jelentőségüket!

A lipidek közé tartózó anyagok közül a zsírok a legfontosabbak. A nyerszsír legnagyobb

részét ezek teszik ki mind az állati szervezetben, mind a legtöbb takarmányban.
1. Energia források
2. Szigetelő és mechanikai védelmet adó anyagok
3. Fehérjékkel képzett komplexei (lipoproteinek) fontos
sejtalkotó részek
4. A szervezet anyagcsere-folyamatait szabályozó
anyagok (vitaminok, hormonok, stb.)
Takarmányozásban:
1. A szervi zsírok a sejtek fontos építőelemei
2. Energia forrás
3. Ízesítő
4. Esszenciális zsírsav forrás
5. Befolyásolják a szervezet vízháztartását
6. Lubrikáns hatásúak
A neutrális zsírok a glicerinnek zsírsavakkal alkotott észterei. A glicerinhez kapcsolódó
három zsírsav lehet azonos (homoacid zsír), de különbözhetnek is egymástól ezek a zsírsavak
(heteroacid zsírok). A természetben előforduló zsírokban a zsírsavak döntő többsége páros
szénatomszámú, az állati szervezet zsírjában azonban páratlan szénatomszámú, sőt elágazó
láncú zsírsavak is előfordulnak. Ez utóbbiak a kérődzők zsírjában találhatók meg és a
bendőben zajló mikrobiális zsírsavszintézis termékei. A zsírok felépítésében résztvevő
zsírsavak lehetnek telítettek és telítetlenek. A 16 szénatomnál hosszabb szénláncú zsírsavak
több kettőskötést is tartalmazhatnak. A kettőskötések száma a zsírok fizikokémiai, míg a
kettőskötések helye a zsírok biológiai tulajdonságainak alakulása szempontjából fontos. A
zsírsavak lánchosszúságának növekedése, valamint a telített zsírsavak nagyobb részaránya a
zsírban növeli a zsír olvadáspontját. Ezzel ellentétben amennyiben a zsírok felépítésében
növekszik a rövid szénláncú, valamint a telítetlen zsírsavak részaránya, az csökkenti a zsír
olvadáspontját. A zsírokat olvadáspontjuk alapján, szobahőmérsékleten szilárd zsírokra és
ugyanott folyékony halmazállapotú olajokra osztjuk fel. Befolyásolja a szénlánc hosszúsága,
valamint a telítettség, illetve telítetlenség a zsírsavak felszívódását is. A rövidebb szénláncú,
valamint a telítetlen zsírsavak könnyebben szívódnak fel mint a hosszabb, illetve telített
szénláncúak. A zsírok zsírsav-összetételére korábban a jódszámból, valamint az
elszappanosítási számból következtettek. A jódszám alapján a telítetlen kötések számára, míg
az elszappanosítási számból a zsírban található karboxilcsoportok számára, illetve ez alapján
az átlagos zsírsav hosszúságra vonatkozóan lehet következtetéseket levonni. Napjainkban
ezek a paraméterek jórészt elveszítették jelentőségüket, hiszen már léteznek olyan kémiai
vizsgálati eljárások (pl. a gázkromatográfia), amelyekkel a zsírsavösszetétel pontosan
megállapítható. Amíg a telített zsírsavak elsősorban az állatok energiaszükségletének
fedezésére szolgálnak, továbbá a test felépítésében vesznek részt, addig a telítetlen zsírsavak
közül több az említett feladatokon túl speciális funkciókat is ellát a közbülső
anyagforgalomban.
A telítetlen zsírsavak közül a több kettőskötést tartalmazók különösen fontosak. A több
kettőskötést tartalmazó zsírsavakat (PUFA = poly unsaturated fatty acid) annak alapján, hogy
az első kettőskötés a terminális metilcsoporttól számított 3. vagy 6. szénatomon helyezkedik
el, n–3, illetve n–6 csoportba soroljuk. Az n–6 csoport első tagja a linolsav (C18:2), az n–3
csoporté a linolénsav (C18:3). Tekintettel arra, hogy az állati szervezet sem a 3., sem a 6.
pozícióban levő szénatomon nem tud kettőskötést kialakítani, sem linolsavat, sem
linolénsavat nem tud az intermedier anyagforgalomban felépíteni. Ebből következően a
linolsavat és a linolénsavat esszenciális zsírsavnak tekintjük, amelyekhez az állati
szervezetnek az esszenciális aminosavakhoz hasonlóan a takarmánnyal kell hozzájutni. A
linolsav, valamint a linolénsav, illetve a belőlük képződő további többszörösen telítetlen
zsírsavak beépülnek a sejtmembránok foszfolipidjeibe, fenntartják a membránok funkcióját.
Fontos feladata az esszenciális zsírsavaknak, hogy prekurzorai az eikozanoidoknak
(tromboxánok, leukotriének, prosztaciklinek, lipoxinok), amely anyagok lényeges szerepet
játszanak az anyagcserében. A linolsav és linolénsav esszenciális voltát igazolja, hogy
zsírmentes (extrahált) takarmány etetésekor csökken a sertések testtömeg-gyarapodása,
ekcémaszerű bőrbetegség lép fel, míg a baromfi esetében csökken a tojások tömege és romlik
azok keltethetősége is. Mint említésre került, a linolsavból és linolénsavból az állati
szervezetben további többszörösen telítetlen zsírsavak keletkezhetnek, amelyek ugyancsak
fontos élettani hatásokkal bírnak. Így pl. a linolsavból arachidonsav (C20:4, n–6), a
linolénsavból eikozapentaensav, EPA (C20:5, n–3) és dokozahexaensav, DHA (C22:6, n–3)
keletkezik. Az arachidonsav a sejtmembránok foszfolipidjeinek fontos alkotórésze, míg az
EPA és a DHA a humán táplálkozásban a cardiovasculáris megbetegedések megelőzése
szempontjából lényegesek. Az arachidonsav az állati eredetű takarmányokban, míg az EPA és
a DHA a halolajokban fordul elő nagyobb mennyiségben. A telítetlen zsírsavak közül említeni
szükséges az erukasavat (C22:1), amely a hagyományos repcefajták, valamint a mustármag
olajában található meg nagyobb mennyiségben, de tartalmazza a halolaj is. A hagyományos
repcefajtákból származó olaj íze és illata ezért a halolajra emlékeztető, ami miatt a repceolaj a
korábbi években a humán táplálkozásban nem volt kedvelt.
Az erukasav káros hatásai között említeni kell, hogy kóros elváltozásokat okoz a szervezetben
(pl. a szívizomzat rostos elfajulása, zsíros infiltrációja). Az újonnan nemesített repcefajták és
hibridek olaja már csak minimális mennyiségű (1%-nál kevesebb) erukasavat tartalmaz. A
takarmányok zsírsavösszetétele nemcsak az állatok táplálása miatt fontos, hanem azért is mert
a takarmányok zsírsavösszetétele az állati eredetű élelmiszerek zsírsavösszetételét és ezzel
táplálkozási értékét is befolyásolja. Erre az ad lehetőséget, hogy a takarmányok zsírjának egy
része a felszívódást követően még a bél falában reészterifikálódik és a nyirokáram útján a máj
megkerülésével eljut a zsírsejtekbe, illetve a tőgybe. Ezt a mechanizmust kihasználva mód
nyílik az állati eredetű élelmiszerek zsírsav-összetételének tudatos, a humán igényeknek
megfelelő módosítására, ún. funkcionális élelmiszerek előállítására.
Összetett gliceridek
Az összetett gliceridek a glicerin és a zsírsavak mellettegyéb vegyületeket is tartalmaznak. A
glikolipidekben az egyik zsírsavat valamilyen szénhidrát (pl. glükóz vagy galaktóz)
helyettesíti. A glikolipidek a növényvilágban elterjedtek, a leveles takarmányok
nyerszsírjának ugyanis mintegy 60%-át ezek adják. Tekintettel arra, hogy a hasnyálmirigyben
termelődő lipáz nem, hanem csak a bendőmikrobák lipáz enzime tudja őket lebontani, csak a
kérődzők tudják a glikolipideket hasznosítani. A foszfogliceridekben a glicerinhez kapcsolódó
egyik zsírsavat foszforsav, illetve ahhoz kapcsolódó kolin vagy kolamin helyettesíti. Amikor a
foszforsavhoz kolin kapcsolódik úgy lecitin, ha pedig kolamin a kapcsolódó vegyület, akkor
pedig kefalin keletkezik. A lecitin lipofil és hidrofil csoporttal egyaránt rendelkezik, ez
magyarázza, hogy a biológiai membránok fontos alkotórésze, továbbá ezzel áll
összefüggésben az is, hogy a lecitin kiváló emulgeátor. A kefalin az agy működéséhez
szükséges. Glicerin nélküli lipidek Ebbe a csoportba több, különböző kémiai karakterű
vegyület tartozik. Ide soroljuk a viaszokat, amelyek egy hosszú szénláncú egyértékű alkohol
és egy ugyancsak hoszszú szénláncú telített zsírsav észterei. Egyes növények leveleit
viaszréteg borítja, amelynek feladata megakadályozni a túlzott mértékű transpirációt. A
viaszokat a lipáz nem bontja, ezért hasznosítatlanul távoznak a szervezetből. A glicerin
nélküli lipidek közé tartoznak a foszfort is tartalmazó szfingomielin, valamint a glükózt vagy
galaktózt tartalmazó cerebrozidok is, amelyek az idegszövetben találhatók. Zsíroldószerrel
szteránvázas vegyületek is oldódnak ki a takarmányból. Közöttük számos, biológiailag aktív
vegyület található (pl. a szterinek), amelyekről a későbbi fejezetekben találhatók további
ismeretek. A terpének izoprén egységekből felépülő vegyületek, amelyek közül több
(karotinok, Avitamin, K-vitamin) fontos az állatok táplálóanyag ellátásban. Ezekről
ugyancsak a későbbiekben (1.6.2. fejezet) találhatók részletes ismeretek.

21. Mi a precíziós takarmányozás fogalma és tudományos háttere

(Jellemezzen közülük egyet!)?

Az állatoknak olyan módon való takarmányozása, hogy a táplálóanyag-szükségletüket a

lehető legpontosabban kielégítsük, biztosítva ezzel a hatékonyabb és biztonságosabb termék
előállítást, a lehető legjobb minőséget és mindemellett a lehető legkisebb környezetterhelést.
 4. A társadalmi elvárásoknak megfelelően a korábbiaknál sokkal aktívabb és tudatosabb
részvétel a megfelelő mennyiségű, minőségű, biztonságos és nyomonkövethető állati
eredetű élelmiszer előállításban.
5. A fenti cél elérése érdekében a takarmányozás hatékonyságának további javítása:
• biológiai hatékonyság (pl. a táplálóanyagok konverziójának hatékonysága)
• technológiai hatékonyság
• ökonómiai hatékonyság
6. A takarmányozás, az állattenyésztés és a környezetvédelem kapcsolatának
újragondolása (környezetkímélő takarmányozási rendszerek kidolgozása Ez azt jelenti,
hogy jó minőségű és biztonságos állati eredetű élelmiszert a jövőben csak olyan
technológiával szabad előállítani, amely nem szennyezi tovább környezetünket, azaz
környezetkímélő takarmányozási rendszereket kell kidolgozni.
Célkitűzések:
-A „teljes körű, célirányos takarmányozás” (Total nutrition) elvének alkalmazása.
-Takarmány komponensek, takarmány receptura készítés, a takarmány minőségének
ellenőrzése.
-A hő stressz káros hatásának csökkentése takarmányozási módszerekkel.
4. Állatok hőtermelésének csökkentése: Pl. zsíretetés, kevesebb fehérje az
abrakkeverékekben, de ipari úton előállított aminosav felhasználása az ideális fehérje
elvnek megfelelően, betain bekeverése a takarmányba, stb.
5. A kisebb táplálóanyag felvétel kompenzálása: Koncentráltabb takarmányok etetése,
melyekben nagyobb mennyiségben vannak a könnyen emészthető táplálóanyagok. A
táplálóanyagok emészthetőségének javítása pl. hozzáadott enzimekkel, vagy
különböző takarmánykezelésekkel.
6. A hő stressz okozta metabolikus változások csökkentése: A mikro táplálóanyagok
(tak. kiegészítők) okszerű kiválasztása és mennyiségének meghatározása (a direkt
vagy az indirekt antioxidáns hatás növelése: A-, C-, E-vitamin, Zn, Se, metionin, stb.
Az állati szervezet víz visszatartás csökkenésének mérséklése: ammónium klorid,
nátrium és kálium- hidrokarbonát, stb

A (molekuláris) genetika eredményeinek alkalmazása a takarmányozásban (a genetikai

profilra alapozott takarmányozás).
A N- és P- ürítés csökkentése takarmányozási módszerekkel
A növekedés, a termelés matematikai modellezése
A precíziós takarmányozás technikai hátter

A takarmányozás szempontjából fontos toxinok jellemzése, az ellenük való

védekezés lehetséges módjai.

A mikotoxinok szaprofita penészgombák másodlagos anyagcsere-termékei, világszerte

előfordulnak és számtalan takarmányféleséget, élelmiszer-alapanyagot károsítanak. Egyetlen
penészfajta több különböző mikotoxint is termelhet, ugyanakkor több penészfaj is termelhet
azonos toxint. A penészek gyorsan növekedésnek indulnak, és akkor kezdenek toxint
termelni, ha szárazság, hideg vagy más fajok versenye által okozott stresszhatás éri őket. A
mikotoxinok „biokémiai kézigránátok”-nak tekinthetők. A legtöbb nem mérgező, mert így
magát a penészt is elpusztítaná, ehelyett akkor válnak veszélyessé, amikor az állat szervezete
megpróbálja őket egy konjugációnak nevezett eljárással detoxikálni. A legtöbb mikotoxin
rendkívül szilárd biokémiai szerkezettel rendelkezik, ami ellenállóvá teszi őket a magas
hőmérséklettel és az alacsony pH értékkel szemben. Az egyes takarmányok
toxinszennyezettsége kedvezőtlenül befolyásolhatja gazdasági állataink fejlődését,
ellenállóképességét és szaporodását, jelentős anyagi károkat okozva ezzel a tenyésztőknek.
Több száz penészmetabolitot neveznek mikotoxinnak. Ezek közül ökonómiai és toxikológiai
szempontból néhánynak különösen nagy jelentősége van. Ezek hazai viszonylatban az
aflatoxin, az ochratoxin, a trichotecének, a zearalenon, és a fumonizinek. Megkülönböztetünk
a szántóföldön és tárolás során termelődő toxinokat. Az európai országokban a fuzárium
toxinok általában a szántóföldön, az ochratoxin pedig a kedvezőtlen tárolási feltételek esetén
jelennek meg. A mikotoxinok és anyagcseretermékeik felszívódhatnak az emésztőtraktusból
és bekerülhetnek a különböző állati szövetekbe, a belsőségekbe, a húsba, a tojásba vagy a
tejbe. Felszívódásuk általában gyors, a plazmában koncentrációjuk pár óra elteltével eléri a
maximális értéket.
Az aflatoxinokat Aspergillus gombák termelik és leginkább a meleg, párás klímájú
területeken, leggyakrabban kukoricában, gyapotmagban, földimogyoróban, szójababban
fordul elő. Különböző formái közül az aflatoxin B1 (AFB1) a legtoxikusabb, a sejtekben a
DNS-hez kötődve mutagén, illetve karcinogén hatású. Magyarország éghajlati viszonyai
mellett az aflatoxin termelődésének nincsenek meg a feltételei, esetleg import takarmányokkal
kerülhet hazánkba. Ennek ellenére, mivel magas humán- és állategészségügyi kockázatot
jelent, hazánkban deklarált az egyes takarmányféleségekben megengedhető maximális szintje.
Európai viszonyok között gyakran előfordul az Aspergillus és Penicillium fajok által termelt
ochratoxin, melynek különböző kémiai formái közül az előfordulás gyakorisága és a
takarmányokban mért koncentrációja szempontjából egyaránt az ochratoxin A (OTA) a
legjelentősebb. Miután az állati eredetű élelmiszerekben, a májban, a tojásban és a tejben
egyaránt kimutatható, hazai körülmények között a legfontosabb élelmiszerbiztonsági
kockázatot jelenti a toxinok között. Az OTA kumulálódhat az ember szervezetében.
Legnagyobb mennyiségben a májban, a vesében és a vérben található. Felezési ideje 35 nap,
ami miatt a fogyasztását követően tartósan kimutatható a vérből. Hazánkban a gabonaféléken
és a tápokban legnagyobb arányban a fuzárium toxinok fordulnak elő. Az adott év éghajlati
viszonyainak megfelelően ún. „fuzáriumos évekről” beszélhetünk, amikor is a takarmányok
toxinszintjei a csapadékos időjárási viszonyok hatására felszaporodnak. Az elmúlt, 2010-es év
is ezek közé, a fuzárium fajok szaporodásának kedvező feltételeket jelentő évek közé tartozik.
A fuzárium toxinok közé tartozik a zearalenon (ZON), a fumonizinek, továbbá a trichotecén
vázas T-2 toxin, a deoxynivalenol (DON), a nivalenol és diacetoxyscirpenol (DAS).
A zearalenon ösztrogén hatású toxin, az állat és az ember ösztrogén receptoraihoz
kapcsolódva a petefészek és a méh működési zavarait, a spermaképződés gátlását okozza. A
fumonizinek takarmányozási és élettani szempontból egyaránt legfőbb képviselője fumonizin
B1 (FB1). Ez a toxin elsősorban a gazdasági állatok és az ember immunrendszerét károsítja.
Csökkenti a vakcinázások sikerességét, az ellenanyagok termelődését, valamint a fehérvérsejt
képződést. Emberben szoros korrelációt mutattak ki a magas FB1-tartalmú gabonák
fogyasztása és a nyelőcső rák kialakulása között. Legfőbb forrása a gabonafélék közül a
kukorica.
A trichotecén típusú toxinok közül legnagyobb mennyiségben a DON található a
takarmányozási és élelmiszer célra termesztett gabonákban és a belőlük készült termékekben.
Az étkezési gabonák minősítése során a toxinszennyezettség mértékét elsősorban a DON
koncentráció alapján végzik. A máj lipid metabolizmusának zavarát okozza, fokozza a
lipidperoxidációt. Negatív hatással van az immunrendszerre, sejt szinten gátolja a
fehérjeszintézist, többek között az immunglobulinok szintézisét. A T-2 toxin toxikózisnak
tipikus jelei gazdasági állatokban a száj környéki sebesedés és a száj nyálkahártya
elváltozások, a tollasodási zavarok, valamint a takarmány visszautasítása. A T-2 toxin ezen túl
a májban oxidatív elváltozásokat, a véralvadás zavarát és csökkent fehérvérsejt képződést
okoz.
A toxinnal szennyezett takarmányok kezelésére több módszer kínálkozik, melyek közül a
legegyszerűbb a szennyezett termék hígítása toxinmentes takarmánnyal és ezáltal a
toxinkoncentráció csökkentése. A mikotoxinokra a különböző állatfajok nem azonos
érzékenységgel bírnak. A madarak számos toxin hatását lényegesen jobban tolerálják, mint az
emlős állatok. Lényeges különbség van a tenyészállatok és az árutermelő állományok
érzékenységében is például a zearalenon szintekre vonatkozóan. A toxinokkal szennyezett
takarmányok etetésekor azonban minden esetben szem előtt kell tartani, hogy a toxinok
megjelenhetnek az állati termékekben akkor is, ha adott esetben a szennyezett takarmány
termelés visszaesést nem okoz. E tekintetben lényeges a különbség húshasznú és tejtermelő
kérődzők, a húshasznú és a tojást termelő baromfi fajok között. Az állatok életkora
természetesen szintén nagy hatással van a toxin érzékenységre.

22. Melyek a telítetlen zsírsavak jellemzői, jelentőségük?

A zsírok felépítésében résztvevő zsírsavak lehetnek telítettek és telítetlenek. A 16

szénatomnál hosszabb szénláncú zsírsavak több kettőskötést is tartalmazhatnak. A
kettőskötések száma a zsírok fizikokémiai, míg a kettőskötések helye a zsírok biológiai
tulajdonságainak alakulása szempontjából fontos. A zsírsavak lánchosszúságának növekedése,
valamint a telített zsírsavak nagyobb részaránya a zsírban növeli a zsír olvadáspontját. Ezzel
ellentétben amennyiben a zsírok felépítésében növekszik a rövid szénláncú, valamint a
telítetlen zsírsavak részaránya, az csökkenti a zsír olvadáspontját. A zsírokat olvadáspontjuk
alapján, szobahőmérsékleten szilárd zsírokra és ugyanott folyékony halmazállapotú olajokra
osztjuk fel. Befolyásolja a szénlánc hosszúsága, valamint a telítettség, illetve telítetlenség a
zsírsavak felszívódását is. A rövidebb szénláncú, valamint a telítetlen zsírsavak könnyebben
szívódnak fel mint a hosszabb, illetve telített szénláncúak. A zsírok zsírsav-összetételére
korábban a jódszámból, valamint az elszappanosítási számból következtettek. A jódszám
alapján a telítetlen kötések számára, míg az elszappanosítási számból a zsírban található
karboxilcsoportok számára, illetve ez alapján az átlagos zsírsav hosszúságra vonatkozóan
lehet következtetéseket levonni. Napjainkban ezek a paraméterek jórészt elveszítették
jelentőségüket, hiszen már léteznek olyan kémiai vizsgálati eljárások (pl. a gázkromatográfia),
amelyekkel a zsírsavösszetétel pontosan megállapítható. Amíg a telített zsírsavak elsősorban
az állatok energiaszükségletének fedezésére szolgálnak, továbbá a test felépítésében vesznek
részt, addig a telítetlen zsírsavak közül több az említett feladatokon túl speciális funkciókat is
ellát a közbülső anyagforgalomban.
A telítetlen zsírsavak közül a több kettőskötést tartalmazók különösen fontosak. A több
kettőskötést tartalmazó zsírsavakat (PUFA = poly unsaturated fatty acid) annak alapján,
hogy az első kettőskötés a terminális metilcsoporttól számított 3. vagy 6. szénatomon
helyezkedik el, n–3, illetve n–6 csoportba soroljuk. Az n–6 csoport első tagja a linolsav
(C18:2), az n–3 csoporté a linolénsav (C18:3). Tekintettel arra, hogy az állati szervezet
sem a 3., sem a 6. pozícióban levő szénatomon nem tud kettőskötést kialakítani, sem
linolsavat, sem linolénsavat nem tud az intermedier anyagforgalomban felépíteni. Ebből
következően a linolsavat és a linolénsavat esszenciális zsírsavnak tekintjük, amelyekhez
az állati szervezetnek az esszenciális aminosavakhoz hasonlóan a takarmánnyal kell
hozzájutni. A linolsav, valamint a linolénsav, illetve a belőlük képződő további
többszörösen telítetlen zsírsavak beépülnek a sejtmembránok foszfolipidjeibe, fenntartják
a membránok funkcióját. Fontos feladata az esszenciális zsírsavaknak, hogy prekurzorai
az eikozanoidoknak (tromboxánok, leukotriének, prosztaciklinek, lipoxinok), amely
 anyagok lényeges szerepet játszanak az anyagcserében. A linolsav és linolénsav
esszenciális voltát igazolja, hogy zsírmentes (extrahált) takarmány etetésekor csökken a
sertések testtömeg-gyarapodása, ekcémaszerű bőrbetegség lép fel, míg a baromfi esetében
csökken a tojások tömege és romlik azok keltethetősége is. Mint említésre került, a
linolsavból és linolénsavból az állati szervezetben további többszörösen telítetlen
zsírsavak keletkezhetnek, amelyek ugyancsak fontos élettani hatásokkal bírnak. Így pl. a
linolsavból arachidonsav (C20:4, n–6), a linolénsavból eikozapentaensav, EPA (C20:5, n–
3) és dokozahexaensav, DHA (C22:6, n–3) keletkezik. Az arachidonsav a sejtmembránok
foszfolipidjeinek fontos alkotórésze, míg az EPA és a DHA a humán táplálkozásban a
cardiovasculáris megbetegedések megelőzése szempontjából lényegesek. Az arachidonsav
az állati eredetű takarmányokban, míg az EPA és a DHA a halolajokban fordul elő
nagyobb mennyiségben. A telítetlen zsírsavak közül említeni szükséges az erukasavat
(C22:1), amely a hagyományos repcefajták, valamint a mustármag olajában található meg
nagyobb mennyiségben, de tartalmazza a halolaj is. A hagyományos repcefajtákból
származó olaj íze és illata ezért a halolajra emlékeztető, ami miatt a repceolaj a korábbi
években a humán táplálkozásban nem volt kedvelt.
Az erukasav káros hatásai között említeni kell, hogy kóros elváltozásokat okoz a
szervezetben (pl. a szívizomzat rostos elfajulása, zsíros infiltrációja). Az újonnan
nemesített repcefajták és hibridek olaja már csak minimális mennyiségű (1%-nál
kevesebb) erukasavat tartalmaz. A takarmányok zsírsavösszetétele nemcsak az állatok
táplálása miatt fontos, hanem azért is mert a takarmányok zsírsavösszetétele az állati
eredetű élelmiszerek zsírsavösszetételét és ezzel táplálkozási értékét is befolyásolja. Erre
az ad lehetőséget, hogy a takarmányok zsírjának egy része a felszívódást követően még a
bél falában reészterifikálódik és a nyirokáram útján a máj megkerülésével eljut a
zsírsejtekbe, illetve a tőgybe. Ezt a mechanizmust kihasználva mód nyílik az állati eredetű
élelmiszerek zsírsav-összetételének tudatos, a humán igényeknek megfelelő módosítására,
ún. funkcionális élelmiszerek előállítására.
A telítetlen kettős kötések számának fontos szerepe van a zsírok fizikokémiai, a kettős
kötések helyének a biológiai tulajdonságaikmeghatározásában.
A telítetlen zsírsavak a kettős kötések helyén könnyen vesznek fel oxigént és
viszkózusabbak vagy keményebbek lesznek - száradó olajok
A takarmányok zsírsavösszetétele nemcsak az állatok táplálása miatt fontos, hanem azért
is mert a takarmányok zsírsavösszetétele az állati eredetű élelmiszerek zsírsavösszetételét és
ezzel táplálkozási értékét is befolyásolja. Erre az ad lehetőséget, hogy a takarmányok
zsírjának egy része a felszívódást követően még a bél falában reészterifikálódik és a
nyirokáram útján a máj megkerülésével eljut a zsírsejtekbe, illetve a tőgybe. Ezt a
mechanizmust kihasználva mód nyílik az állati eredetű élelmiszerek zsírsav-összetételének
tudatos, a humán igényeknek megfelelő módosítására, ún. funkcionális élelmiszerek
előállítására.

Jellemezze a mikrobiota szerepét, és a takarmányozás hatását!

A mikrobák tápcsatornában történő kolonizációját jelenti.

Hogyan manipulálhatjuk a mikrobiomot az egészségünk javítása érdekében?
5.1. Prebiotikumok és Probiotikumok
5.2. Bélsár mikrobiom transzplantáció
A bélsár mikrobiom transzplantáció (Fecal microbiome transplantation (FMT)) során
egészséges egyedből származó bélsár szuszpenziót juttatunk egy másik egyed
emésztőcsatornájába, egy adott betegség kezelése céljából.
Probiotikum
Élő vagy életképes mikroorganizmusokat tartalmazó takarmánykiegészítő, mely kedvezően
befolyásolja az álllati szervezet bélflóráját.
Laktobacillusok
Bifidóbaktériumok
Élesztőgombák
Hatásuk:
- kompetitív pathogén gátlás
- tejsav, ecetsav, peroxidok termelése
- antimikrobiális anyagok termelése
- immunválasz erősítése
- hasmenéses időszak lerövidítése
- bélhámsejtek táplálása (FFA, Arg, Cys, Glu)
Prebiotikum
Számos a szervezet számára nem emészthető takarmány-kiegészítő, melyek képesek
megváltoztatni a bélflóra összetételét. Elősegítik a kedvező, és gátolják a patogén
mikroorganizmusok elszaporodását.
- laktulóz, laktikol
- oligoszaccharidok (FOS, MOS, GOS)
- inulin
Hatásuk:
- elősegítik a Laktobacillusok és Bifidóbaktériumok elszaporodását
- csökkentik a patogének számát
- nagyobb FFA termelés
- Ca és Mg jobb felszívódása
- toxikus anyagok jobb megkötése

A kérődzők bendőjében, továbbá a vakbélben és a remesebélben számos olyan baktériumfaj él

amelyek rendelkeznek celluláz enzimmel és ennek következtében képesek a cellulóz
lebontására. A monogasztrikus állatok emésztőcsövében csak a vakbélben és a remesebélben
alkalmasak a körülmények a cellulózt bontani képes baktériumok működéséhez, ezért ezek az
állatok a kérődzőknél kevesebb nyersrostot tudnak az emésztőtraktusban lebontani, illetve
hasznosítani. A bendőben élő mikrobák a szaporodásukhoz szükséges energiát a cellulóz és
hemicellulóz lebontása során keletkező szénhidrátok, továbbá a takarmányban található egyéb
szénhidrátok (pl. a keményítő) rövid szénláncú zsírsavakká (ecetsav, propionsav, vajsav,
valeriánsav, kapronsav) történő alakításával (erjesztésével) nyerik Tekintettel arra, hogy a
kérődzők esetében jelentős mennyiségű szerves sav (a tehénnél pl. 3–5 kg) keletkezik a
bendőerjedés során, nem közömbös ezeknek sorsa, hasznosulása a szervezetben. Ezzel
kapcsolatban a 2.1.1. fejezetben találhatók részletes ismeretek, annyit azonban e helyt is meg
kell említeni, hogy a bendőerjedés során képződő szerves savak alapvető fontosságúak a
kérődzők energiaellátásában. A kérődzők energiaszükségletének 70–80%-át ugyanis a
bendőfermentáció során keletkező, említett illó zsírsavak fedezik. Az illó zsírsavakat az állati
szervezet a glükóznál csak kisebb hatékonysággal tudja az ATP-előállításhoz felhasználni.
Amennyiben a glükózból történő ATP-előállítás hatékonyságát 100%-nak vesszük, úgy az
ecetsavból 84,5%-os, a propionsavból 82%-os, a vajsavból pedig 87,2%-os hatékonysággal
tudnak a kérődzők ATP-t nyerni. A kérődzők viszont csak nagyon kis glükózkészlettel
rendelkeznek, hiszen a bendőerjedés során a szénhidrátok döntő többsége illó zsírsavakra
bomlik le.
A bendőben zajló mikrobás fermentáció zavartalanságának egyik lényeges feltétele, hogy a
bendőfolyadék pH-ja csak szűk határok között ingadozzon. Ehhez az szükséges, hogy a
szénhidrátok bendőbeli lebomlása során keletkező több kg-nyi szerves sav pH-csökkentő
hatását az állatok ellensúlyozni legyenek képesek. Ezt segíti az illó zsírsavaknak a bendőből
történő folyamatos felszívódása, továbbá az állatok nyáltermelése.
A fehérjebontás üteme elsősorban a fehérje oldhatóságától, a takarmányadag nagyságától, és
ennek folyományaként a bendőbeni tartózkodás idejétől függ. A mikrobás tevékenység
romlása miatt a bendőbeni fehérjebontás ugyancsak igen érzékeny a bendőtartalomban
uralkodó kémhatásra. Lassul a fehérjebontás megfelelő mennyiségű, könnyen emészthető
szénhidrátok és egyes ásványi elemek hiányakor. A fehérjebontásból származó, valamint a
takarmánnyal (pl. a szilázzsal) felvett és a bendőbe jutó szabad aminosavak egy részéből a
mikroorganizmusok közvetlenül fehérjét építenek fel vagy dezaminálás, dekarboxilálás után
tovább bomlanak. Ha túl sok aminosav keletkezik vagy jut a takarmánnyal (szilázzsal) a
bendőbe, megtörténhet, hogy egyes aminosavak dekarboxilálása során bendőrenyheséget,
esetleg toxikózist okozó, mérgező aminok (hisztamin, kadaverin, putreszcin, tiramin)
keletkeznek.
A bendőbeni mikrobapopuláció kialakulása után az előgyomrokban is megindul a zsírbontás.
A takarmánnyal a bendőbe jutott növényi eredetű zsírok (olajok), valamint az energianövelés
céljából a takarmányhoz kevert, magasabb olvadáspontú zsírok a mikroorganizmusok
termelte lipolitikus enzimek hatására gyorsan hidrolizálódnak. A hidrolízis során keletkező a
glicerinből a mikrobák rövid szénláncú zsírsavakat, elsősorban propionsavat állítanak elő. A
hidrolízist követően a mikrobák a telítetlen zsírsavakat hidrogénezés útján telítik. A rövid
szénláncú zsírsavak egy része már a bendőből felszívódik. A hosszú szénláncúak az
oltógyomorba és a bélbe jutva hasonló módon szívódnak fel, mint a monogasztrikus
állatokban.

23. Mit jelent az a kifejezés, hogy limitáló aminosav és milyen

megoldások vannak azok pótlására?

Azt az aminosavat, amely adott takarmányban vagy takarmányadagban az állat

szükségletéhez képest a kisebb mennyiségben fordul elő, limitáló aminosavnak nevezzük.
o Pótlás kétféleképpen végezhető:
- olyan komponens kiegészítésével, ami a hiányzó aminosavban gazdag
- Aminosav készítménnyel (metionon, lizin, triptofán, treonin) ami ipari úton
előállítható
Ipari aminosavak:
o A növényi fehérjék elégtelen hasznosulását, azok alacsony metionin, lizin, triptofán és
treonin tartalma okozza
o Ma már nagy mennyiségben állítják elő őket
o Szintézissel (metionon): racám forma, DL metionin
o Mivel az aminosavak közül egyedül a metionint tudja a szervezet D és L formában
hasznosítani
o Mikrobás fermentációval (triptofán, lizin, treonin): csak L-optikai formáció, HCL
sóként alkalmazzák
o Ipari úton előállított aminosavakkal jelentős mértékben javítható a fehérjék biológiai értéke
o Javul a fehérje hasznosulása
o Fehérjeadag csökkentése a termelési paraméterek romlása nélkül
o Gazdaságosabb termelés, Élettani előnyök, Környezetvédelmi szempontok
 Milyen takarmányozási lehetőségeket ismer a hősokk káros
hatásainak kivédésére sertések és baromfik esetében?

Az állatok energiafogyasztását, létfenntartó szükségletét befolyásoló külső tényezők közül a

legfontosabb a hőmérséklet
Hőleadás: - sugárzás
- hőáramlás
- vezetés
- párolgás
A sugárzás útján leadott hőmennyiség annál nagyobb, minél nagyobb az állati test sugárzó
felülete, és minél nagyobb a testhőmérséklet és a környezet közötti különbség, valamint minél
közelebb van a sugárzást elnyelő, jó hővezető tárgy.
Minél jobb hővezető képességű a testfelülettel érintkező tárgy, és minél nagyobb a
hőmérséklet különbség, annál nagyobb a szervezet hővesztesége.
A hőleadás leghatékonyabb formája a párolgás útján való vízleadás, speciális szervei az
izzadság-mirigyek, melyek száma állatfajonként és testfelületenként változó. A párolgás útján
való hatékony hőleadás feltétele a környezetei levegő csekély páratartalma.

7. Állatok hőtermelésének csökkentése: Pl. zsíretetés, kevesebb fehérje az

abrakkeverékekben, de ipari úton előállított aminosav felhasználása az ideális fehérje
elvnek megfelelően, betain bekeverése a takarmányba, stb.
8. A kisebb táplálóanyag felvétel kompenzálása: Koncentráltabb takarmányok etetése,
melyekben nagyobb mennyiségben vannak a könnyen emészthető táplálóanyagok. A
táplálóanyagok emészthetőségének javítása pl. hozzáadott enzimekkel, vagy
különböző takarmánykezelésekkel.
9. A hő stressz okozta metabolikus változások csökkentése: A mikro táplálóanyagok
(tak. kiegészítők) okszerű kiválasztása és mennyiségének meghatározása (a direkt
vagy az indirekt antioxidáns hatás növelése: A-, C-, E-vitamin, Zn, Se, metionin, stb.
Az állati szervezet víz visszatartás csökkenésének mérséklése: ammónium klorid,
nátrium és kálium- hidrokarbonát, stb
A hő stressz hatásának enyhítése érdekében nemcsak a hagyományos takarmányozási
ismeretekre kell támaszkodni, hanem alkalmazni kell a társ tudományok (immunológia,
molekuláris genetika, molekuláris biológia, molekuláris takarmányozás, energetika, stb.)
idevonatkozó legújabb eredményeit is.