A Halotti beszéd és könyörgés

Az első ránk maradt magyar nyelvű beszéd, szövegemlék a középkor időszakából.

Műfaja prédikáció, azon belül is sírbeszéd. A prédikáció a középkor legelterjedtebb
kisepikai műfaja, amely lehetővé tette a vallás tanításainak terjesztését a szélesebb néprétegek
körében.
A beszéd szerzője ismeretlen. 1192 és 1195 között írta le egy igen gondos és szép
írású szerzetes, feltehetően a szertartást végző, aki azért alkotta meg magyarul mondandóját,
hogy a latinul nem értő hallgatóság, a temetés résztvevői megérthessék. Írása egy latin nyelvű
kéziratos könyvben maradt fenn, amit megtalálójáról Pray-kódexnek neveztek el. Pray
György jezsuita szerzetes és történetíró 1770-ben ismertette a beszédet, mint első összefüggő
szövegű nyelvemlékünket.
Az alkotás első sorának második fele latinul közli a mű rendeltetését: „Beszéd a sír
fölött” (Sermo super sepulchrum). Tehát olyan egyházi beszédet olvashatunk, amelyet a pap a
temetés alkalmával a sírnál mondott, bizonyára akkor, amikor a holtat készültek leengedni a
sírgödörbe. Pontosabban ez a szöveg első része, míg második fele - ahogyan címe is utal rá –
könyörgő, imaszerű rész.
A Halotti beszéd jól felépített szónoki beszéd, amelyben megfigyelhetőek a
legjellemzőbb retorikai eszközök: megszólít és egyben felszólít – ezzel elnyerve a hallgatóság
figyelmét, kérdez, a nyomatékosítás kedvéért ismétel és stilisztikai eszközökkel is
hatáskeltésre törekszik. Ezek közül legfontosabb a háromszoros tőismétlés, a figura
etymologica: „halálnak halálával halsz”. A korabeli sírbeszédeknek kötelezően tartalmazniuk
kellett a bűnbeesés történetét. Ez összefügg a korabeli világszemlélettel, mely szerint a földi
élet csupán átmenet, jelentéktelen és változó, a cél a mennyei boldogság elnyerése, mely örök
és lényeges. Ezért az embernek fontos a világot megvető istenes élet, a bűntől való elfordulás,
mert csak így kerülheti el az „örök halált”. A szöveg írója eredeti módon oldja meg ezt a
kötelező feladatot is: a bűnt és a halált, mint egyetemes emberi esendőséget és mindenkire
váró sorsot mutatja be, így a halott és a hallgatóság nem különül el, sőt, önmagát sem vonja ki
ez alól. A beszéd tehát a korabeli egyházi beszédek hagyományos rendjét követi, és felépítése
a korabeli retorika érvelőszabályait követi. Gondolatmenete öt mozzanatot tár föl: 1. A halál
Ádámnak, az első embernek a bűne következtében az emberiség büntetésévé vált. 2. A
Paradicsom az ember eredeti hazája volt, onnan bűne miatt a gyötrelmekkel teli világba
került. 3. Ádámot a gonosz lélek, az ördög csábította a tiltott gyümölcs evésére, a bűnre. 4.
Ezért az utódoknak is halállal kell lakolniuk. 5. A halál minden élőre kiterjed, amit az is
bizonyít, hogy Isten még saját fiával, Krisztussal sem tett kivételt.
A könyörgő, imaszerű rész hangvétele más: az élőknek kell kérniük a szentek
közbenjárását és Isten kegyelmét, hogy a megholtat az üdvözültek közé emelje.
Ebben az időben már lehanyatlott a római retorika uralma, helyébe az egyház
fegyelmét követő írások váltak általánosan kötelezővé. A Halotti beszéd az egyházi szertartás
liturgiájába (rendjébe) használatos sémának többé-kevésbé önálló magyar parafrázisa (elemző
feldolgozása).