You are on page 1of 5

1985.

október GYÓGYSZERÉSZET 375

Gyógyszerészet 29. 375-379. 1985.

Adatok a Rozsnyay-féle kinintannát történetéhez


DR. GRABARITS ISTVÁN

A dolgozat végigkíséri a Rozsnyay-féle kinin- „egy részről lehető közömbös vegyhatású csersa-
tannát útját 1883-ig, a magyar gyógyszerkönyv- vas ammon oldatot készítünk s mindkét folyadékot
ben való megjelenéséig. Bizonyítja, hogy nem Rozs- összeöntvén a vegy-műtét rövid idő alatt be van fe-
jezve. A csersavas ammon igen hí.gított ammon és
nyay a vegyület felefedezője. Rozsnyay kini.ntan- csersavból készül telítés által. A chinium tannicum
nát készítményei 1863-ban jelentek meg a piacon, az orvosok álta:I különösen kedveltetik a gyermek
azonban akkor ;nég nem kinint, hanem a társal- gyógyászatban Hatása a gyomorra és a belekre sok-
kaloidákat tartalmazzák. Egy pályázat kapcsán kal enyhébb, mint a kénsavas kinalé, sem hasmenés.t,
sem más tüneteket nem okozván." [1]
Than Károly, mint bíráló ad útbaigazítást a v:-
q·uület helyes elkészítésére. Rozsnyay tetszetos Tehát többen rájöttek arra, az íztelen kinin
'kinintannát tartalmú gyógyszerformákka l ért el kutatása közben, hogy a csersavas só felel meg
hazai és nemzetközi sikereket. A gyógyszer láz·- a legjobban, de ennél is a kémhatás függvénye az
csillapító hatásáról rnegoszlottak a vélemények. oldékonyság és vele a keserű íz is. A savas kö-
zegben történő vegyítés sem a fenti, sem a gaz-
dasági kívánalmaknak nem felel meg. Mindkét
A XIX. század közepén még az egyetlen hatá- idézett közlemény ammóniás közegben reagáltat.
sos lázcsillapító a kinin volt. A kínafa-ültetvények A magyar referáló adatokat nem közöl, csupán
kapacitását azonban má~ oly m~rt~kben n~m
hetett növelni, mint amilyen mertekben dult vi-
1:- annyit, hogy igen híg ammónia oldat kell, lehe-
tőleg közömbös legyen.
lágszerte a malária és a háborúk is sok kinint igé-
nyeltek. A kina-kéregből ekkor már gyárakban A következő referátum [2] csak 1872-ben je-
készítették a drága kinint. Komoly cél volt az ol- lent meg. Eszerint Haxman a kiniszulfát fasze-
csóbb előállítás és az íztelenné tétele. A kiningyá- nes oldatát a csersav vizes oldatával reagáltatja,
rakból kikerülő társalkaloidokat kininként is hasz- azért, hogy a szabad sav ammóniás közömbösí-
nálták, a szándékolt hamisításokról nem is beszél- tésekor ne sárgás, hanem fehér csapadék kelet-
ve ami a kina-al:kaloidok anaHzisének gyors fej- kezzék. Regnauld módszere: kiniacetát vizes ol-
lödését is eredményezte. Az olcsóbb és hatásos datát r·eagáltatja csersav vizes oldatánalk olyan fe-
szer keresése 20-30-féle kininvegyület előállítá­ leslegével, hogy a kezdetben !kiváló csapadék felol-
sához és használatbavételéhe z vezetett világszer- dódjék. Majd ammónia, vagy nátriumkarbonát,
te. Az íztelen vegyület kívánalmainak a kinintan- vagy bikarbonát oldatával - „amennyi a közöm-
nát felelt meg legjobban. Hazánkban elsőnek bösítéshez szükséges" ·- lecsapatja. Közli a ki-
Rozsnyay Mátyás, zombai gyógyszerész foglalko- nintannát súlyviszonyait: egy rész kinint és két
zott vele. Készítményének útját követjük nyomon rész tannátot tartalmaz [3]. Stöder amszterdami
ebben az írásban 18:83-ig a Magyar Gyógyszer- gyógyszerész [4] közleménye (1877) a meg nem
könyv Függelékében történt hivatalos felvételéig, savanyított kininszulfát forróvizes oldatát re~g~l­
a Gyógyszerészeti Hetilap megjelent idevonatko- tatja csersavval. E módszer hibája, hogy a kmm
zó közlemények alapján. egy része oldatban ma:rad. A „The Pharmacist"
című angol lap 1879-ben közölt előirata: kénsa-
vas közegben feloldott kininszulfátból nátronlúg-
Külföldi hírek a kinintannátról gal kicsapatja a kinint. Ezt alkoho~ban oldj~,
A Gyógyszerészeti Hetilap 1863. nov. 26-án majd melegen reagáltatja csers~,v vizes .. oldat~­
„Sz-i" aláírással tudósított először a kinintannát- val. A csapadékot vízzel a keseru, vagy osszehu-
ról: zó íz megszűntéig mosatja. 1880-ban Becker Bonn-
ból [5] a kinintannát készítésének .reformá~ás~t
„A kinal (=kinin) készítmények közül Landerer sürgeti. Felhívja a figyelmet, hogy tiszta, kr1sta-
szerint leggyakrabban használtatik Göröghonban a
csersavas kinal (chinium tannicum). Az előállítására
ajált módszerek közül a következő látszik a legcél-
lyos kininvegyületekből kell kiind~lni, nem
dig amorf mellékalkaloidákból . A JObb. felsz1v:o-
,P:-
szerűbbnek lenni. Ecetsavas kinal oldata, vagy kén- dás érdekében bor egyidejű adagolását JavasolJa.
savas kinal ecetsavas vízben való oldata csersavas ő kininkloridból csersav ammóniás oldatával ké-
légenyköneggel (=ammónia) lecsapatik. A csersav
csersavas légenykönegben oldatik fel, miáltal a fo- szíti a kinintannátot, amely végül 24,7% kinint
lyadék kevéssé barna színé válik, s ezen folyadékot tartalmaz.
közvetlenül a kinal oldattal vegyítik. A íly módon Hatásáról és vizsgálatáról a következő külföl-
lecsapott csersavas kinal lemosatván majdnem fe-
hér és szárítás által gyantássá válik. szétdörzsölve di tudósítások szólnak:
sárgás fehér port képez." Sistach [6] a párizsi orvosi akadémi~n~k a ~övet­
1864-ben látott napvilágot Schmedt leírása, kezőképpen foglalta össze ~87_2-be~; a 1~1r:~r;ta.nnat or-
(;lmely az előzőhöz hasonlóan ecetsavas kinint és vosi alkalmazását: nem idez elo feJfaJast, soport.
fülzúgást nehézhallást, nyugtalanságot, izgatottságot
a csersav ammóniás oldatát ajánlja: és tagre~zketést, amelyek a kininszulfátnál előfor-
376 GYÓGYSZERÉSZET 1985. október

dulnak. Nem okoz keserű szájízt. Hatása kisebb, ezért volt a pályázó, az a nagygyűlés időpontjában a
nagyobb adagokban kell rendelni. Hager [7] saját Hetilapban közzétett cikkének [12] és a nagygyű­
tapasztalatai alapján a kinintanná1t „mint láz-
eHenes és zsongító szer legfőlebb 1/10 akkora ha- lés bírálati jegyzőkönyveinek [13] össz·evetésé-
tással bír, mint a kénsavas só. s az előbbinek 9/10 ből egyértelmű előttünk. Minden bizonnyal ezt
része a húgyban és bélürülékbén ismét feltalálható". a szöveget küldte be a pályázatra is. Than Ká-
Jobst 1878-ban [8] többféle kinintannátot vizsgált roly volt az egyik bíráló. Írása kritikai válasz
azok alkaloid tartalmát 22-26%-nak találta, „d~
ezek elenyésző csekély mértékben álLnak kinalból, Rozsnyaynak a Hetilapban megjelent közlemé-
hanem többnyire cinchoin és cinchonidin által ké- nyére. Rozsnyay ebben „alaktalan (amorph) chi-
peztetnek." ninnek" nevezi a chinoidint. lVIéltatlankodik, hogy
Azt még ehhez tudni kell, hogy a kinin és társal- a chinoidin a „gyógyászatban még eddig gyöke-
kaloidjainak megkülönböztető analízisét ebben a kor-
ban már ismerték. ret verni képes nem volt, ... bebizonyítható vegy-
hatása és gyógysikere dacára alig tekintetett chi-
ninnek és semmi méltánylatot és figyelmet költe-
Rozgnyay Mátyás kininkészítményei
ni nem bírt."
A különös véletlen úgy hozta, hogy Rozsnyay Mi is ez a chinoidin? Németországban hivatalos
Mátyás első ,,kinal-cukorka" hirdetménye a Gyógy- szer volt, a kinin pótszeréül szolgált. „Kinin, chincho-
szerészeti Hetilep ugyanazon lapján (766. oldal) nin, kinidin, cinchonidin, konchinin. chinicin és
cinchonicin amorf változatainak keveréke, s részint a
jelent meg, mint a már idézett első, a Landerer·-féle kinakéregnek napon szárításkor, részint pedig a ki-
külföld~ tudósítás a kinintannátról 1863-ból. (765. naalkaloidoknak a kéregből előállításakor képződvén,
oldal). Igy szól Rozsnyay első hirdetése: a kénsavas kininnek kiválasztása után az anyalúg-
„Kinal. cukor~ák. Ezen cukorkák mindenike egy ban visszamaradt, melyből szénsavas égvények hoz-
szemer tiszta krnalt tartalmaz s a mellett hogy ha- záadására. mint sárgásfehér, vagy barnás anyag vá-
~ásában bárme~·Y kii:al készítmény túl ne1~ ha.ladia, lik ki." - írja róla Balogh. [14]
igen kellemes ize miatt, gyermekeknél és nőknél igen Rozsnyay C. Zimmer majna-frankfurti kinin-
könnyen beadható. - Ezen cukorkák megkülönböz·- gyárától veszi a chinoidint. A gyógyszertárában
tetendők, a cukrozott kinal-labdacsoktól és trochis- ebből kénsavval állítja elő az „alaktalan kénsa.-
cumo~tól.. mert azoknál vékony cukor réteg egy kis
keseru kmal-labdacsot tartalmaz, s evégett gyerme- vas chini:nt". Ezt Talleochin és Vogel próbának
k~knél~ kik azt könnyen összeharapják, nem hasz- vetette alá és adta a kininreakciót.
nalhatok, e cukorban pedig a kinal íze bizonyos kö- „De nemcsak vegyi, hanem gyógyhatása is ugyan-
zönbös ~zerek által, van álcázva és eltompítva, úgy, az volt a közönséges kénsavas chininével: mert vi-
hogy egeszen megragva is kellemes ízűek maradnak. dékünkön folytonosan uralkodván a váltóláz, lázütő
Hasznos szolgálaito,t vélünk tehát tenni, orvos és tulajdonságát többször nyílt alkalmam próbára ten-
gyógyszerész ügyfeleinknek, ha ezen !kellemes ízű s ni, s azt olyan adagokban, mint a kénsavas chinint
a. gyerm~kgyógyászatban bizonyosan nagy szerepre gyakran adtam váltóláz ellen, a nélkül, hogy a vár:t
~nvatott kma1l-cukorkáinkat komoly figyelmökbe ajánl- hatása valaha kimaradt vo1na. És így az alaktalan
JUk. kénsavas chininben, melyet a chinoidinből fön leírt
Minden adag egy jól bedugaszolt üvegben 15 darab módon állítottam elő, oly olcsó és biztos lázütő szert
cukorkát tartalmaz. nyertem. mely mindkét tekintetben felülmúlja azon
Egy tucat ára: 6 Frt. 25 Kr. o. é. chininsurrogatumokat, melyek eddig használatban
Egy adag ára: 80. kr. o. é. voltak" [15].
Megrendelhető Zombán (u. p. Szegszárd), Kelen tr. Ezután leírja Rozsnyay a csersavas kininnel
és Rozsnyai gyógyszerész főraktárában, a ••magyar való próbálkozrásait. Itt már a csersavas kininr:ől,
koronához·« címzett gyógyszertárban, szénatéren Pes-
ten." [9]. mint ismert vegyületről beszél, nem tekinti saját
Három dolog foltűnő ebben a hirdetésben: 1. találmányának: a kinint „különböző savakkal ösz-
Egy íztelen vegyüliet.et sejtet. 2. Dr. Kelen József szetéve annak különböző sóit nyerhetjük, legne-
zombai orvos társként szerepel. 3. Már lerakata vezetesebb ezen sóik között az alaktalan csersavas
van a fővárosban. chinin." Ismeri a „közönséges csersavas chinint",
Ezt a hirdetést még egy követte december 3- ami kininből és csersavból készül, és „azon egyet-
án [10]. Közben Kelen és Rozsnyay a „kinal czu- len vegyülete a chininnek, mely tökéletesen ízte-
korkák - chininbonbons" forgalomba hazatalá- len." Ismeri továbbá annak rossz oldékonyságát:
ra és hirdetésére engedélyért fordultak a Hely- „nemcsak vízben tökéletesen oldhatatlan, hanem
tartótanácshoz [11]. A Helytartótanács gyógykon- még savanyított folyadékban és magasabb hőfok­
tárkodás és hivatalos gyógyszerrel visszaélés cí- nál is kevéssé oldékony, ... kevés az ami abból a
mén elutasította a kérelmüket. Így azután több vérbe jut ... " Az ő alaktalan kénsavas kininjéből
hirdetés nem jelent meg. készített ala ktalan csersavas kinin tehát „chino-
1

idin tannát", amely már savanyú közegben oldó-


A kérvényben azt írják, hogy a cukorkák „egyedü-
li hatályos alkatrészök tiszta kinal (chinin) és ezen dik, azaz „hatékony", szemben a szabályos kinin-
kívül, mirit közömbös hatású szerek; czukor, kávé, tannáttal. Készítésmódja: „az alaktalan kénsavas
thea, csokolád, és egyéb fűszerek. A szer titka tehát chininoldatot megfelelő mennyiségü csersavoldat-
csupán a készítés módjában áll, melynél fogva a ki- tal; melyet előbb néhány csöpp ammoniákkal
nal keserű ízét a fentebbi közömbös szerekkel töh·L
letesen sikerült elpalástolnunk". Ez a kérelem vi- rnegtompítottam, összekevertem." Tehát teljesen
szont azt sugalja, nem kinintannát a hatóanyag. azonos módszer ez a már fentebb ismertetett ko-
Rozsnyay készítményéről 1868-ig a Magyar Or- rábbi külföldi előiratokkal, azzal a súlyos elté-
vosok és Természetvizsgálók egri vándorgyűlésé­ réssel, hogy ő a kinin helyett chinoidint használt.
ig nincs semmi más adatunk. Ekkor a Kociano- Készítményének oldódását összehasonlítja a „kö-
vich-féle „kinal kellemessé tételére" kitűzött jel- zönséges csersavas chininnel", az övét so.k:kal job-
igés pályázatra Rozsnyay négy készítményt kül- ban oldhatónak találja. Majd leírja, hogyan pró-
dött be. l\/íivel a pályázatot elutasították neve bálkozott ebből gyógyszerformát csinálni. Először
nem került nyilvánosságra. Hogy mégis Rozsnyay cukorkát, majd a csokoládéval kevert „alaktalan
1985. október G YÓG YSZERESZET 377

csersavas chininből" csokoládészeJ.etkéket (Bon- latot vette volna, mely biztos vegyi alkatánál fogva
bons)" készített. „Ami pedig a gyógysikert ille- biztosabb eredményekre vezetett volna ... "
ti, ... minden esetben siker koronázta várakozá- A klinikai ellenőrzést Bókai János és Poór Im-
so1nat."
re professzorok végezték [17]. ők már kedvezőbb
véleményt adtak a gyógyszerek hatásáról, azon-
Nézzük ezek után a bírálók véleményét [16].
Than Károly: „az általa alaktalan kinalnak neve- ban kevés idő és eset állt rendelkezésükre ah-
vezett chinoidinnak csersav vegyületét állította elő, hoz, hogy értékelhető is legyen az. Bókai továb-
mely állítólag ugyanazon hatással bír, mint a chi- bi kísérletekre ajánlotta a szereket.
nin és teljesen íznélküli. Szerző azonban igen téve- A következő vándorgyűlésen 1869-ben Fiumé-
sen fogta fel a kérdést, mert itt nem a chini·n pót-
szeréről van szó, a milyennek a chinoidint némileg ben mégis elnyerte Rozsnyay a Kocianovich és
tekinteni lehetne, hanem a kérdés az, hogy a chinin- Sznrmák által kitűzött pályadíjat. A bírálók Than
nek oly vegyülete (nem pedig bomlási terménye) Károly, Bókay János és Poór Imre voltak. Rozs-
állíttassék elő, mely ép oly ha tályú, mint amaz és
1

nem keUemetlen ízű. Pályázó szóval bebizonyított- nyay most már kristályos kininszulf átból készí-
nak tekinti, hogy az alaktalan chinin. azonos a kö- tette el kinintannátiát, úgy, ahogyan a bírálók az
zönséges, vagy jegeczedett chininnel. . . Ezen felfogás előző évben .iavasolták neki. Pályamunkája ·- azo-
a tudomány mai állásánál, még az esetben sem vol- nos szöveggel - megielent a Hetilapban [18] és
na semmi szín alatt helyeselhető, ha az úgynevezett a vándorgyűlés munkálataiban [191. Érdemes
alaktalan chinin képlete sokkal biztosabban megál-
lapítható volna, mint jelenleg van: mert az úgyne- idéznünk néhány sorát, hogy az íztelen kinintan-
vezett isomer testek léte bizonyítja, hogy ugyanazon nát sorsát .iobban nyomon követhessük. Ebben
vegyalkat mellett a testek vegyjelleme, tehát vegyi lé- mrír szó sincs a kininne] azonosnak vélt kinoi·-
nyege tökéletesen eltérő lehet. . . Nem tekinthető a dínről. Először áttekinti a keserü íz elvételére tör·-
kérdés megoldása gyógyszertani szempontból sem he-
lyesnek. A chinin és sóinak kitűnő gyógyhatásukon tént korábbi prób:llkozásokat: kloroform. zsíros
kívül, az01n rendkívüli előnyük van számos más anyagok, bevonatok. A csersavas kininről mint
gyógyszer felett. hogy jegeczedett állapotban ,mint az irodalomban régebben ismert veo:vületekről ír:
vegytani tisztaságú készítmények állíthatók elő és .. Attanulmányozván maidnem v::i.lamennvi kinalvP-
ennélfogva biztosan adagolhatók, a netailán tisztát-· gyületet, azon n1eggyőződésre iutottam, hogv a ki-
lanságok pedig bennök könnyen kimutathatók. A chi- nalnak csupán e,f!y vegyülete van. melv a többi ki-
noidinre nézve, mely által szerző a chinint pótolhatni nalsók keserű ízét nem osztia. melv tehát e részhen
véli, még azt sem tudni biztosan, miféle és hányfé- további tanulmányozást érdemel és ez ::i csersa11as
le testnek elegye, de annyit biztosan tudunk, hqgy kinal. Különösnek tlínt föl előttem hogv a csersa-
úgy a mint a gyárakban előállítják, az előállítás mód- vas kinal egyike a régibb kinal-készí.tménvelmek. s
ja szerint igen változó a1lkatú, és alaktalan sa.iátságá- dacára íztelen voltának .. nem tudott magának tért
nál fogva mindenféle tisztátlanság lehet és legtöbb- kiküzdeni a gyógyászatban." Ezután áttekinti a ré-
nyire van is benne jelen. A mellékelt készítmények gebbi külföldi készítésmódokat. nevezetesen a kén-·
vegyi vizsgálatánál kiderült, hogy az I. számmal ie- savas közegben való reagálta,tást és az er,ets::ivas ki-
lölt alaktalan kénsavas chinin, melv állítólag kiin- nin ammóniás vegyítését. (Lásd fentebb Landerer és
dulási pontul használtatik a többi készítmény előál­ Schmedt módszerét) Az első módszerről az a véle-
lításához. mutatja a tisztátlan kénsavas chinin iel- ménve. hogy a végtermék ,,közömbös és savanvú cser-
lemző kémhatásait. Ellenben az alakt. csersavas chi-
savas chinin keveréke". Landerer és Schmedt món-
nin II. a czukorkák: III. és a csokoládéban IV. a chi- szerével lrnpcsolatban az a kifogása. hogy „nem lé-
nint jellemző kémhatásokat előidézni. a legkülönfé- vén pontosan meghatározva az ecetsav mennyisére.
lébb eljárások által sem lehetett, mi oda mutat, Ehhez járul még az ecetsavas kinal magas ára. ha
hogy azokban azon chinin, mely a pályakérdésben oly drága nem volna. nem igen lehetne ellene kifo-
értve volt, elő nem fordul, vagy legalább úgy átala- gást tenni."
kulva, hogy az vegytanilag chininnek többé nem te-
kinthető. A felhozott okoknál fogva alóiírt azon né-
Következik a sa.iát módszere, ami tulajdon-
zetben van, hogy pályázó a kitűzött kérdést tévesen képpen alig módosított Landerer- és Schmedt-
fogta fel, és hogy vegytani szempontból tekintve a módszer. Rozsnyay 1 :50 arányban forró vízben
kitűzött kérdést nem oldotta meg." oldott kininszulfátot reagáltat ammóniával sem-
A másik bíráló, Molnár János rókusi gyógy- legesített csersavoldattal. Az ammóniás semlege-
szertár gondnoka véleményéből: sítést hangsúlyozza, amit lakmusszal ellenőriz, „a
Az 1-ső számú készítmény kénsavat és chino.idint folyadék inkább egy kissé savanyú, mint alos (lú-
ta~tamaz". „A 2-ik számú készítmény: tannin és chi- gos) legyen".
noidinből álló összeköttetésnek látszik lenni. .. A 3-
ik és 4-ik számú készítmények szinte tannint és chi- A készítményéről összefoglalva azt mondhatjuk,
noidint tartalmaznak. Pharmacológiai tekintetben 2 hogy Rozsnyay először évekig kinin helyett ki-
számú kávé készítmény kissé kemény és nehezen ol- noidint használt. A kinintannátot először elvetet-
dékony; a 4-ik számú Chocolád készftmény csekély te annak rossz felszívódása miatt. Bírálóinak út-
mérvben kie·légítő. . . A lepényke alakoknál a beke- mutatása alapján a külföldi szakirodalomból ré-
belezés után lehető tartós ideig a chinoidin utóíze lép
föl Kívánatos lett volna, hogy a tanninösszekötte- gebben ismert csersavas kinint állított elő, egy
téseken kívül kisebb mérvben specifikus hatású chi- lényegtelen módosítással: kininacetát helyett ki-
noidin összeköttetésekkel is tétettek vofoa kísérletek, ninszulfátot használt. ,,Nem savított kinal oldat-
miután a tannin némely esetben, mint contra indi- ból cserebom.lás útján készült csersavas kinalt"
cált is szerepelhet."
A harmadik bíráló Jármay Gusztáv gyógysze- állított elő. 1869-ben már a hatás szempontjából
rész többek között a következőket írta: sc:lTl emel kifogást a .,közönséges csersavas chi-
„Hibás az alap. melyet pályázó a kérdés megfej- nin" ellen. A kinin és a kinintannát molekulsú-
téséhez kiindulási pontul választatt,... mind vegyi lyait figyelembe véve, az utóbbi másfélszeres
szerkezetére nézve, mind pedig tisztaságára nézve adagjai felelnek meg egy súlyrész kininnek. Az
oly bizonytalan készítmény, hogy alkatának e bi- adagolásnál Rozsnyay már nincs tekintettel a cs,er-
zonytalansága és változhatósága következetében az
orvosi használatból már régen kimaradt... Sokkal savas kinin rossz felszívódási viszonyaira, amit
inkább felelt volna meg pályázó a feltett kérdésnek, korábban ő is és Hager is kifogásolt, amikor a
ha munkálatának alapjául a jegeces kinal módosu- kinintannát hatását a kinin egytizedének tartottak.
378 GYÓGYSZERÉSZET 1985. október

Rozsnyay új készítményéből a kinin most már a díjakat nem a kinintannát feltalásáért, hanem
kimutatható volt, pályadíjat nyert. a kinintannát tartalmú gyógyszerformáiért kap-
Nincs tudomásunk arról, hogy Rozsnyay a for- ta. A párizsi híradás is a szép küllemü és nagy
galomba hozatalt és hirdetést ismét kérvényez- helyi népszerűségnek örvendő készítményről szá-
te-e. Igaz, közben a Helytartótanács is megszünt mol be.
a kiegyezéssel. Ezután Rozsnyay ismét hirdetni
kezdi készítményét. Hirdetéseiben hadakozik a Az „insipidum Rozsnyay" a JJlagyar
konkurrencia ellen, amiben azért nincs igaza, mert Gyógyszerkönyvben
a kinintannáf előállítását más is kiolvashatta a Csak a legutóbbi évek gyógyszerésztörténeti írá-
külföldi szaklapokból, valamint ő is közölte azt, sai említik helyesen, hogy a Rozsnyay-féle kinin-
egyébként is szabadalomteljes világ volt. A leg- tannátot nem az első és nem is a második gyógy-
nagyobb vetélytársa Gobetzky József, eszéki szerkönyvben, hanem az első Függelékben lett
„Tannas Chininae neuter-ből" készítetett „Kinal- hivatalos gyógyszer. Az elsö gyógyszerkönyv
gy ógyszerész volt, aki rendszeresen hirdette a Kommentárjában [24] a kinintannát kétféle elő­
cukor és Kinalchocoládeját". irata is szerepel, de egyik sem a Rozsnyayi-féle.
Rozsnyay a kor szellemét jól !követve mindent Balogh Kálmán kininhatás szempontjából nem
megtett, hogy készítményeivel sikert érjen el. Ké- tartotta jelentős szernek, láz esetén inkább a szul-
sőbb nemcsak kinintannátjával, hanem más gyógy- fát- és klorid sóját ajánlotta.
szerekkel is (gyógyborok, vaskészítmények, stb.) A gyógyszerkönyvbe való felvételről a Hetilap
megjelent a piacon és a kiállításokon. Kinintan- így tudósít:
nátját nemcsak a magyar, hanem az osztrák la- „Rozsnyay Mátyás általánosan ismert jeles kartár-
pokban is hirdette. Onnan szerzett róla tudomást sunka1t azon kitüntetés érte, hogy az általa előállított
H. Hager is, a tekintélyes német professzor, aki »Chininum tannicum neutrale insipidum Rozsnyay·«
a magyar gyógyszerkönyv legközelebb megjelenő füg-
a Gyógyszerészi Hetilap szerint [20] elismerő­ gelékében felvétetett. E kitüntetés értékét emeli azon
en írt róla a Pharmazeutische CentralhaUeban. körülmény is, hogy tudtunkkal magyar gyógyszerész
Hager a cukorkák (Saccharolum Chinini) és a készítménye eddigelé hivatalos szerré ily módon nem
kinalcsokoládépasztillák tetszetős formáját dicsé- tétetett" [25].
A hírre Rozsnyay hosszú cikkel reagált [26].
ri, amelyek ráadásul kinintarnnátot tartalmaznak.
Eb]?en többek között azt hangsúlyozta, hogy az ő
Ennek a dicséretnek ellentmond, hogy korábban
1
készítménye jobb mint az árubeli egyéb kinin-
- mint láttuk - Hager nem sokra becsülte a
kinintannátot. A sürűn egymás után átdolgozva tannátok. A 1közömbös jelleget ki emeli: „csak tel-
1

kiadott hatalmas munkája a Manuale Pharmaceu- jesen közömbös, azaz savaktól teljesen mentesí-
ticum a kininvegyületek között felsorolja a kinin- tett folyadékban jöhet létre olyan chinintannát
tannátot is. Rozsnyay neve -- levélváltásuk és a csapadék, mely maga is közömbös és az állandó-
fent említett cikke ellenére - nem fordul elő ság jellegével bír." Ismét áttekinti a többi készí-
benne. Hager halála után a Manuale a szokásos tésmódot, de ezek közül kihagyja az ammóniás
eljárást, amelyet ő módosított. Ebben a közle-
formában továbbra is a gyógyszerkészítés és ana-
ményben szerepel először a világpiac szó, majd
lízis kincses tára volt. Boros és Zboray az 1893-
Schédy Sándor lapszerkesztő a lábjegyzetben vi-
as kiadásban rábukkantak Rozsnyay gyógyszer-
lághírűnek mondja Rozsnyay kinintannátját. Itt
készítményeire, amelyek a német szerzők analízi-
kezdődik a magyarországi túlértékelés. Azonkívül
se alapján nagyrészt kinidint és cinchonidint tar-
Schédy elárulja itt Rozsnyay iránti elfogultságát:
talmaztak [21]. 1877-ben egy drezdai nagykeres-
„e meggyőződésnél fogva rendszeresen tartózkod-
kedő cég szintén kinidint és cinchinidintannátot
tunk már évek óta az erre vonatkozó (t. i. kinin-
talált Rozsnyay gyógyszereiben. Nincs okunk ezek
tannátra, a szerző) külföldi közlemények átvéte-
közlésében sem kételkedni, viszont Rozsnyayt sem
létől".
kívánjuk alaptalanul vádolni. Az is igaz, hogy
Rozsnyay még a fiumei pályaműben sem állt el Ettől kezdve Rozsnyay már gyógyszerkönyvi né--

attól a gondolattól, hogy a társalikaloidok ugyan- ven hirdeti készítményeit: „Chininum tannicum
olyan hatásosak: „Azt hisz,em, hogy itt a kina1- neutrale insipidum Rozsnyay." Időközben (1883)
nak mindazon vegyületei tekintetbe jöhetnek, me- megjelent a gyógyszerköny Függeléke, benne volt
lyek csak a kinal sajátságos gyógyhatásával bír- Rozsnyay kinintannátja is, de éppen azt hagyták
nak". ki a nevéből, amire Rozsnyay annyira büszke
Jobst 1878-ban [22] több helyről származó ki- volt: a neutrale szót: „Chininum tannicum insi-
nintannátban talált cinconint és cinchonidint. pidum Rozsnyay". 1886-ig az előző néven hirdet-
Jobst a magas árak miatt hamisításra gondol. A te készítményét, majd ,ettől kezdve ő is elhagyta
kereskedésbeli kevert kina-alkaloidákról és azok a neutrale jelzőt. A Függelék a kinintannátban
polarizációs vizsgálatáról maga Rozsnyay is írt: legalább 300/o kinintartalmat írt elő, ugyanakkor
„Azonkívül - kivált a chinin árának felszökke- Rozsnyay és De Vrij mérései szerint csak 22,8-
nésekor - különböző nevek alatt különböző keveré- 27,4% kinin volt az insipidum Rozsnyayban.
kek jönnek forgalomba. melyek habár a chinint gyógy-
hatásukkal meg is közelítik, de 3, sőt néha mind a ő sszef og la lás
négy chinaal keveréknek bizonyulnak.. Ezen chi-
nalkeverék Quinetum sulfuricum név alatt kapható a Századunkban az él a magyar gyógyszerészi
kereskedésben" [23) . köztudatban, hogy Rozsnyay Mátyás egy világhí-
Rozsnyay kiállítási sikereivel kapcsolatban rü, lázellenes íztelen kininvegyületet fedezett fel,
(Brüsszel 1876, Párizs, világkiállítás 1878, Székes- a kinintannátot. A Gyógyszerészi Hetilap közle-
fehérvár 1879, Bécs 1883) ki kell emelnünk, hogy ményei és egy bírálati jegyzőkönyv alapján ösz-
1985. október G YÓG YSZEHÉSZET 379

szeállított történelmi tények módosítják a kiala- Orvosok- és Terrnészetvizsgálók Vándorgyűlésének


Munkálatai. XIX. Fiume, 344-350. old. (1869). - 20.
kult képet Gyógyszerészi Hetilap, 15, 249 (1876). - 21. Boros-
1. A kinintannát mint a sokféle kinin- Zboray: I. m. - 22. Gyógyszerészi Hetilap, 17, 390
vegyület egyike 1860 körül jelent meg a szakiro- (1878). - 23. Gyógyszerészi Hetilap, 17, 519 (1878).
dalomban. A kininvegyületek közül ez az egy - 24. Balogh Kálmál1: i. m. - 25. Gyógyszerészi
íztelen. Európa-szerte ismert a vegyület, többfé- Hetilap, 21, 826 (1882). - 26. Gyógyszerészi Heti-
lap, 22, 177 (1883).
le előállítási móddal.
2. Rozsnyay első próbálkozásával ~gyidőben a VI. f p a 6a p H ll: ]{ GH!ible /{ UCITTOpU11 maHHama
XUHUHa 110 POJ1<:1Ull1
német nyelvű szakirodalomból már egy olyan elő­ HacTomuee pa6oTa npocJiem1rnaeT nyTb TamrnTa
iratot referál a Gyógyszffészi Hetilap, amely xrnnrna no Pomr-urn ,ri:o 1883 ro;r:i:a, ;r:i:o no51s.nemrn: ero B
majdnem azonos Rozsnyay végső előiratával. BeHr~pcKoi1 cfJapMaKonee. )loKasbrnaeT, qyo He Po>KH5III
3. Rozsnyay 1863-tól kezdve gyártja készítmé·- 6hIJI OTKpbmareJieM coe;r:i:1memrn. DpenapaTbI TaHHaTa
XHHHHa Po)f{H5IH H05IBlI.JIHCb Ha j)bIHKe B 1863 ro,n:y,
nyét. 1868-ban a bírálók bizonyítják arról, hogy
O)J;HaI(O B TO BpCM.5T COJJ,epmanII eme He XHHIIHa H co-
téves alapgondolaton elindulva nem kinintanná- nyTCTBYIOUH'Ie am<a.JIOHJJ,bI. B CB5l3H e O,LJ,HHM KOHFypCOM
tot, hanem hatástanilag is gyenge értékű kino- HapoH: TaH r<aK trneH mmpH ,n:aeT y1<a3amrn OTHOCHTeJib··
idintannátot állított elő. Ugyanakkor Rozsnyai azt HO npamtJihHoro npttrOTOBJiemrn coe,n:11HeHH5I. Po>KH5IH
írja, hogy az ő kinoidintannátja jobb, mint a már npirnJieKaTeJihHblMH JieKapCTBCHHbIMH cpüpMaMH co,n:ep-
)I<aIQHNUI TamrnTa XHHHHa ,n:ocni:r ycnexos s BeHrp:ttü 11
ismert rosszul oldódó kinintannát. 3apy6enrnM. 0 npOTHBO.JIHXOpa;:i;oq110M t~eiÍCTBIUI npena-
4. A következő évben Rozsnyay érezhetően a paTa MHCH!15I 6bIJIH pasHopelJHBbIMH.
bírálat hatására elméletét is megváltoztatva ki-
nintanáttal pályázik és nyer a MOTE fiumei nagy- I. G rab a r i t s : Data for the history o.f chininum
tannicum-Rozsnyay.
gyűlésén. Közzéteszi recepjét, amiről megállapítot- ln this paper we can follow the wav of chininum
tuk, hogy az kissé módosított Landerer és Schmedt tan.nicum-Rozsnyay until 1883, when it became offi-
előirat. Azt is feltételezhetjük azonban, hogy azok- cial in the Hungarian PharmSlcopea. The author
tól semmiben sem _tér el. Maga Rozsnyay is utal proves, that it wasn't Rozsnyay, who discovered föis
combination.. The chininum tannicum pfeparates of
Landerer kifogástalan készítményére. Schmedt is Rozsnyay appeared on the market in the year 1868,
hangsúlyozza a közömbös közeget. containing instead of chinin its accampenyin.g alka-
5. Rozsnyay kinintannátjának sikere a jó rek- loids only.
lámnak és a tetszetős gyógyszerformának köszön- At the occasion of a competition Károly Than as
a member of t:he jury gave instructions how to pre-
hető. pare the combination. Rozsnyay earned success with
6. Rozsnyay sem tekinti magát a vegyület fel- his attractive drug forms of chininum tannicum in
találójának. Hungary as well as abroad. Concernin fever cont-
rolling effect of the drug opinions do not agree.
7. A kinintannát lázcsillapító hatásáról a klini-
kusok véleménye is megoszlott.
8. Rozsnyay Mátyás munkásságának jelentősé­ I. G rab a r i t s : An.gaben zur Geschichte des Chi-
nintannats von Rozsnyay
gét annaik sorkoldalúságában, a kor követelmé- Diese Schrift begleitet den Weg des Chinintannats
nyeihez való gyors reagálásában, válalkozó szel- von Rozsnyay bis zum 1883, wann es im Ungarischen
lemében kell megrajzolni. A gyógyszerészet klasz- Apothekerbuch aufgetauch ist. Der Verfasser be-
szikus művelője, aki a tudomány fejlődését a kéz- weist. dass der Entdecker der Verbindung nicht
Rozsnyay war. Die Chinintannat-Erzeugnisse Rozs-
művesipari gyakorlatba átülteti és mindehhez nyays sind am Marmt in 1883 erschienen, aber sie
megfelelő kereskedelmi tevékenységet folytat. A haben in sich noch nicht Chinin, sondern ... alka-
gyógyszerf eltaláló helyett a gyógyszertechnológus loiden e:ntalten. In Beziehug mit einrer Bewerbung
és gyógyszeranalitikus lképet kellene róla megraj- hat Károly Than als Rezensent Auskunft zum richti-
gen Erzeugen der Verbindung gegeben. Rozsnyay ha,t
zolni. mit seinen wohlgefiilligen Medikamentformen hei-
IRODALOM mische und internationelle Erfolge erreich, aber über
1. Gyógyszerészi Hetilap, 3, 329 (1864). - 2. Gyógy-
die Fiebermittelwirkung de:s Medikanientes sind die
szerészi Hetilap, 11, 55 (1872). - 3. Gyógyszerészi Meinungen geteilt.
Hetilap, 14, 114 (1875). -4. Gyógyszerészi Hetilap,
16, 782 (1877). - 5. Gyógyszerészi Hetilap, 19, 264 +: Hesumo en Esperanto:
(1880). - 6. Gyógyszerészi Hetilap, 11, 660 (1872). I . G rab a r i t s : Indikoj al historio de kininta-
7. - ugyanott - 8. Gyógyszerészi Hetilap, 17, 390 ninato de Rozsnyay
(1878). 9. - Gyógyszerészi Hetilap, 2, 766 (1863). - Tiu ci skribajo :akompanas la vajon de kinin-fanina-
10. - Gyógyszerészi Hetilap, 2, 783 (1863). - 11. to de Rozsnyay gis la jaro 1883, gis gia apero en la
Boros István-dr. Zboray Bertalan: Zomba község ne- Hungara Farmakopeo. La skribajo pruvas, ke :ne
ves gyógyszerésze, Hozsnyay Mátyás élete és mun- Rozsnyay estasa la malkovrinto de tiu ci kombinajo.
kcíssá0a Tanulmányok Tolna megye történetéből VI. La kinin-taninataj preparajoj aperis en la jaro
389 (1975). - 12. Gyógyszerészi Hetilap, 7, 768 (1868). 1863 sur la merkato, sed tiam oni ne aplikis ankoraű
·- 13. Magyar Orvosok- és Természetvizsgálók Ván- la kininon, sed nur la kunalkaloidojn. Okaze de kon-
dorgyűlésének munkálatai. XVIII. Eger, 54-56. old. kurso Károly Than kiel kiritikisto donas orientigon
(1868). - 14. Balogh Kálmán: A Magyar Gyógyszer- pri la gusta pretigo de la kombinajo. Rozsnyay atingis
könvv Kornrnentária Bp. 1879. Eggenberger 444. old. enlandájn kaj internaciajn sukcesojn kun plaé.aj me-
- 15. Gyógyszerészi Hetnap, 7, 770 (1868). - 16. dikamentformoj kun kinin-taninato-enhavo. Pri la
Ua. mint 13. - 17. Ua. mint 13. 56-57. old . - 18. kontraűfébra efiko de la medicamento la opinioj di-
Gyógyszerészi Hetilap, 8, 926. 950 (1869). -19. Magyar vidigis.

(Bács-Kiskun Megyei Tanács Gyógyszertári Központja, 12/44 gyógyszertár, Kalocsa,


I. István kir. u. 57. - 6300)
Erkez.ett: 1983. IX. 6.

You might also like