You are on page 1of 5

A monarchia:

Az állam élén az uralkodó áll (király,


császár, sejk, szultán…). A hatalom
öröklődik, esetekben választják.
Típusai:

 abszolutista (az uralkodó az állam


feje, a törvényeket is ő hozza)
 rendi (az állam igazgatásában a
nemesek, papok, polgárok is részt
vehettek)
 alkotmányos (uralkodó csak
formálisan az állam feje, az
alkotmány kormányoz)
 parlamentáris (uralkodó külsőleg
képviseli az államot, mint az
államfő, a parlamenté a hatalom)
 dualista (az uralmat az uralkodó
megosztja a parlamentte
Kormányzati formák
A kormányzati formák biztosítanak egy parlamentáris (uralkodó külsőleg képviseli
adott államhatalmi fajtát, egy embert, aki az államot, mint az államfő, a parlamenté
az állam élén áll, valamint a különböző a hatalom)
állami szervek működését az államban. Az
dualista (az uralmat az uralkodó megosztja
államokat meg tudjuk különböztetni a
a parlamenttel)
kormányzati formájuk alapján.
Leggyakoribbak közé tartozik a monarchia,
a köztársaság és a diktatúra.
A köztársaság:
Az elnök áll az állam élén, a jogkörök az
alkotmány által van megszabva. Típusai:
elnöki, parlamentáris. Meghatározott ideig
kormányozhat egy elnök, majd választás
útján kerül sor az új elnökre
A diktatúra:
Az állam élén korlátlan hatalommal bíró
egyén vagy párt áll. Típusai: katonai,
fasiszta, proletárdiktatúra. Egy
államfordulat, illetve katonai fordulat
vezet e hatalom felé leggyakrabban nem
törvényes úton. Jellemző erre a
kormányzati formára, hogy a lakosságot a
vezetők kizárják a politikai döntésekből
továbbá cenzúrával nyomják el a
véleménynyilvánítást
A monarchia:
Az állam élén az uralkodó áll (király,
császár, sejk, szultán…)
Típusai:
abszolutista (az uralkodó az állam feje, a
törvényeket is ő hozza)
rendi (az állam igazgatásában a nemesek,
papok, polgárok is részt vehettek)
alkotmányos (uralkodó csak formálisan az
állam feje, az alkotmány kormányoz)
Kormányzati-, államformák
A kormányzati formák biztosítanak egy adott államhatalmi
fajtát, egy embert, aki az állam élén áll, valamint a
különböző állami szervek működését az államban. Az
államokat meg tudjuk különböztetni a kormányzati
formájuk alapján. Leggyakoribbak közé tartozik a
monarchia, a köztársaság és a diktatúra.

Leggyakoribb
államformák,
és jellemzői
A köztársaság:
Az állam élén korlátlan hatalommal bíró
Az elnök áll az állam élén, a jogkörök az
egyén vagy párt áll. Típusai: katonai,
alkotmány által van megszabva. Típusai:
fasiszta, proletárdiktatúra. Egy
elnöki, parlamentáris. Meghatározott ideig
államfordulat, illetve katonai fordulat
kormányozhat egy elnök, majd választás
vezet e hatalom felé leggyakrabban nem
útján kerül sor az új elnökre.
törvényes úton. Jellemző erre a
A diktatúra: kormányzati formára, hogy a lakosságot a
vezetők kizárják a politikai döntésekből
továbbá cenzúrával nyomják el a
véleménynyilvánítást.

A monarchia:  rendi (az állam igazgatásában a


nemesek, papok, polgárok is részt
Az állam élén az uralkodó áll (király,
vehettek)
császár, sejk, szultán…). A hatalom
 alkotmányos (uralkodó csak
öröklődik, esetekben választják.
formálisan az állam feje, az
Típusai: alkotmány kormányoz)
 parlamentáris (uralkodó külsőleg
 abszolutista (az uralkodó az állam
képviseli az államot, mint az
feje, a törvényeket is ő hozza)
államfő, a parlamenté a hatalom)
 dualista (az uralmat az uralkodó
megosztja a parlamenttel

You might also like