Petőfi lírája (táj / szerelem / szabadság)

Életpályája
- 1823. jan. 1. született Kiskőrösön - 1823. októberében a család Kiskunfélegyházára költözött ( itt
nevelkedett )  Szülőföldemen című versében ezt a várost nevezi szülővárosának. - Édesapja
Petrovics István mészáros mester volt - Édesanyja Hrúz Mária (szlovák anyanyelvű volt) , férjéhez
menetele előtt cselédként és mosónőként dolgozott - Iskolái: Kiskunfélegyháza, Kecskemét,
Szabadszállás, , Pest, Aszód, Selmecbánya - Tanulmányai után vándor színtársulathoz csatlakozik,
később (1839) beállt Sopronba katonának  gyenge testalkata miatt eltanácsolták a katonaságról ,
majd Pápán (barátság Jókai Mórral) Pesten : Vörösmarty Mihály támogatásával egyre több verse
jelent meg, elismert költővé vált - Szerelmei: 1845 Csapó Etelka ( fiatalon meghalt, ebben az
időben írja : Ciprusdombok Etelka sírjához) Mednyánszky Berta  1845 végén ( Szerelem gyöngyei
című műve ) 1846-ban Szendrey Júlia  Júlia versek házasság: 1847. (szülők ellenére) - Szendrey
Júlia apja : gazdag földbirtokos volt - Egy fiú gyermekük született : Zoltán - 1846-ban folyamatosan
jelennek meg versei a folyóiratokban - 1847-ben megjelent az Összes költemények című verseskötete
is - A költemények nagy része a Pesti Divatlapban jelent meg, de a Hazánk, Tudományos Gyűjtemény,
a Koszorú lapban is rendszeresen olvashatók voltak. - Tagja lett a Tízek Társaságának ( Pilvax-kör ) -
1848. március 15. egyik vezéregyénisége - Szabadszálláson választási kudarc éri, ezután írja az
Apostol című művét - 1849-ben a segesvári csatában tűnt el

tájlírája
Szakit a romantika tájeszménnyel: vadregényes ,egzotikus ,zord hegyek ,viharos tenger
P. számára a tájideál : a róna (puszta)
A tájverseinek állandó motívuma:
 érzékletes leírás
 saját viszonya a tálhoz (hanghatások ,színek)
 a tájban élő ember
A művek emlékezetből születnek , nem az utazó hanem a tájat jól ismerő, helybeli szemével
ábrázolja a tájat(pl.:növények ,állatvilág)
Az alföld
 Keletkezés A tájköltészet témakörének első kiemelkedő alkotása 1844-ben keletkezett.
 Címértelmezés: témajelölő cím – egy tájegységet jelöl meg, amelyről gondolatait vallomásszerűen
fejezi ki;
 Műfaji jellegzetesség - tájleíró költemény: a táj egyes elemeinek leírása, bemutatása dominál; -
ódának is tekinthető, hiszen több helyen emelkedett hangvételű;
 Szerkezet 1-2.versszak – A kétféle tájideál szembeállításával indít. (Ez Petőfi egyik leglendületesebb
verskezdete.) Nagy érzelmi telítettségű felkiáltással indít („Mit nekem”). Elismeréssel adózik a
vadregényes tájnak, a zordon hegyvidéknek, de ezzel szembeállítja a rónát, az alföldi sík vidéket
(fent↔lent) Ezt csodálja és szereti is.
– A sas-metafora a romantika egyik legismertebb motívuma: a fenséget, a végtelen magasságot, az
élet kicsinyességitől való merész elszakadás s a szabadság képzetét egyszerre hordozza. A teljes
metaforában (börtönéből szabadult sas lelkem) ezzel a madárral azonosul.
3. versszak Itt kezdődik az alföld leírása – többféle perspektívából mutatja meg a költő –
nézőpontváltakoztató módszer. A sas távlatából fölülről – kezdi az alföld leírását. A rónák végtelenje
fölé szállva végigszemléli a Duna-Tisza közét Nemcsak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös
(mosolyogva néz rám…).
 4-10. versszak Lefelé közeledik, majd leér a földre, s itt apró életképek sorában mindent szemügyre
vesz a legnagyobbtól a legkisebbig – miniatürizáló ábrázolásmód. (jellegzetes növény- és állatvilág) –
a delelő gulyát a gémes kúttal, – a nyargaló ménest a csikóssal hangutánzó, hangfestő szavakkal
hallatja is; – a tanyák közelében a megművelt földeket – búzamezők (színek: sárga, smaragd, zöld); –
a tanyák szomszédságában a tavat a vadludakkal, a nádast; – a csárdát a betyárral, – végül az apró
homoki állatokat és növényeket.
11. versszak Tekintete ismét távolodik – ezúttal a horizont felé: messze, homály, ködoszlop,
távoli,halvány…; A látkör kitágul – a végtelen szabadság illúzióját kelti.
12. versszak Majd az 1-2.vsz.-ban elkezdett vallomás tér vissza – megfogalmazza kötődését az
alföldhöz. Ez jelenti az egész életet számára (születés/bölcső; halál/szemfödél) – a Szózat
motívumvilágát idézi.
A puszta, télen
 Keletkezés 1848 januárjában Pesten írta A puszta, télen című leíró költeményét. Kiváltó ihlete nem
a közvetlen szemlélet: a meleg szobában, "pattogó szikrázó tűz körül" emlékeiből szedeget öszsze egy
csokorral, s kedélyesen mesélget a hallgatóknak.
 Címértelmezés témajelölő cím: két lényeges információt fejez ki a tájra vonatkozóan: - puszta:
üresség, értéktelenség jelképe; - tél: az elmúlás jelképe;
 Műfaj tájleíró költemény: a táj bemutatása kerül középpontba a műben;
 Szerkezet A kezdő felkiáltás szójátéka, majd az ősznek a paraszti élethez kapcsolt köznapi
megszemélyesítése bensőséges hangulatot áraszt. A mesélő ráérősen elidőzik " a rossz gazda"
fecsérlő könnyelműségénél (1 versszak)
A második strófában negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát. Hiányzik mindaz,
ami oly zengővé tette a nyári tájat: a kolomp szava, a pásztor legény kesergő sípja, a madarak trillája.
A negatívumokra épülő kép nemcsak a jelent, a téli kifosztottságot festi, hanem visszasóvárogja a
múlt, a nyár értékeit. Ezzel a szembeállítással a leírásba belopja a vesztesség elégikus hangnemét is. A
hangok hiánya után a mozdulatlanság, az élettelen dermedtség képzetét kelti fel a 3. versszak első
hasonlata. Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelenek meg, a következő
egységben (4-6) az emberi élet színhelyei felé fordul a figyelem. Üres a halászkunyhó és a csőszház,
csendesek a tanyák a csárdák is hallgatnak. A természeti jelenségekkel párhuzamosan itt is a lelassult
élettevékenység ábrázolása a jellemző. Csupa kijelentésre, tényközlésre szorítkozik a leírás. Egyetlen
hasonlatot, metaforát sem találunk, az egész mégis szuggesztív képéé áll egybe. Emberi s állati
létezés vontatott, elnyújtott mozgásban nyilvánul meg a jószág szénház.
A 5. versszak: a béres pipára gyújtásának aprólékosan részletező, ráérős kényelmességgel való
bemutatása. A benti világ statikus rajza után újra a kinti természetbe, a kihalt, úttalan pusztaságba
vezet a képzelet.
Az első 6 versszak békésebb mozdulatlansága helyébe most (7.) a szelek és viharok félelmetes és vad
kavargása, három irányból is egymásnak feszülő birkózása lép. Ebben a dinamikus környezetben
jelenik meg a vészjóslóan a fenyegetett emberi lét a jelképszerű látomása. Ez a komor hangulat
folytatódik, de már társadalmi politikai síkra vetítve a záró strófa hasonlatában (forradalmi
szemléletet fejez ki).
A strófaszerkezet a négyütemű 12-es variációjából jön létre. A sorokat páros rímek kapcsolják össze.
A puszta, télen (Pest, 1848. január): Keletkezés: A költeményt Petőfi Pesten írta 1848 januárjában.
Műfaj: A vers műfaja tájleíró költemény. Párversei Az alföld, A Tisza, A Kiskunság és a Szülőföldemen
című alkotások. Szerkezet–gondolatmenet: A vers szerkezeti elosztása arányosságra vall. Kilenc
strófából áll, amelyek három azonos, három-három versszakot felölelő részekre tagolhatóak.
I. rész (1–3. versszak): Az első részben a természet elemei – a föld, a növények, a madarak –
jelennek meg. 1. versszak: A vers felütése; a versszak egy felkiáltással indul, és egy
metaforára épül; „az ősz olyan gondatlan rossz gazda”. Az első sor egy szójátékon alapul,
melynek alapja a „puszta” szó főnévi és melléknévi jelentése. 2. versszak: A tájfestés egyik
sajátos lehetősége, a negatív tájábrázolás3 jelenik meg: a vers egyszerre mutatja be az
elveszett szépséget, gazdagságot és a jelen kopárságát. A negatív festésből adódóan itt válik
véglegesen egyértelművé a vers elégikus hangvétele (ezt erősítik a „méla” és a „kesergő”
jelzők is). 3. versszak: A „nap, mint fáradt madár” hasonlat perspektivikus (távlati) hatást
eredményez. A téli világ szemléletes érzékeltetését tovább fokozza a versszak végén a
megszemélyesítés: a nap öregemberként jelenik meg.
II. II. rész (4–6. versszak): A vers középső harmada a pusztai életből ragad ki néhány jellegzetes
képet. A jellemző hangulat a mozdulatlanság, a tétlenség és a némaság. 4. versszak: A
lakatlan „halászkunyhó” és a „csőszház” a téli világ része. Az élet apró jeleit csak a tanyák
jelzik: „a jószág benn szénáz”. 5. versszak: Ez a versszak az apró megfigyelésekkel
összeállított részletező leírás csúcspontja (például „Leveles dohányát a béres leveszi / A
gerendáról”). A lelassult élet leírása itt életkép erejű: egyfajta ősi életbölcsességet, a
komótos munkavégzést érzékelteti. 6. versszak: A hallgatag csárdák bemutatása jellemző
motívuma Petőfi tájverseinek (például Az alföld, A csárda romjai, Kutyakaparó). Majd újra
kitágul a tájkép, messzebb téved a tekintet, és az út látható. Az utolsó sor a III. szerkezeti
egységbe való átváltás is egyben: „Hóval söpörték be a szelek az utat.”
III. III. rész (7–9. versszak): 7. versszak: Ez a strófa a költői képzelet romantikus szárnyalását
jelzi. A téli viharok rajzában az igei állítmányoknak van szerepük („kavarog”, „nyargal”,
„szikrázik”, „szemközt jő”): dinamizmust, elevenséget érzékeltetnek. 8. versszak: Ez a rész
ellentéte a 7. versszaknak: a fáradt, sejtelmes képek a téli alkonyt jelenítik meg. Lelassul az
ütem is az első két sorvégi rímekkel („elülnek” – „települnek”). Megjelenik a fenyegetettség,
a félelemérzet is a betyár alakjában: „Háta mögött farkas, feje fölött holló”. 9. versszak: Az
utolsó strófa egyetlen nagy költői kép: a lírai én a lebukó nap látványához az országból
elűzött király képzetét társítja.
IV. Konnotatív rétegek a versben: A költemény nem egyszerű tájvers, hanem a másodlagos
jelentés szintjén erős jelképiséggel rendelkezik: – végtelen téli puszta: a szabadság,
otthonosság szimbóluma – betyár: a természeti-társadalmi kivetettség képe – Nap:
királyellenesség („Leesik fejéről véres koronája.”)