Jill Shalvis

Egyszerűen ellenállhatatlan

Kossuth Kiadó
Tartalom
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
22. fejezet
23. fejezet
24. fejezet
25. fejezet
26. fejezet
Impresszum
 Egy másik középső gyereknek, középső lány testvérnek,
középső mindennek. A békéltetőnek, a harcos hercegnőnek,
szívünk szenvedélyes és hű védelmezőjének, Megannek.
 1. fejezet
„A járatlan utat választottam, de csak azért,
mert eltévedtem. Mindig legyen nálad térkép!”
PHOEBE TRAEGER

Maddie megállás nélkül vezetett a szűk, kanyargós úton, de

hiába tett meg kétezer kilométert, nem sikerült megszabadulnia
a múltjától. Hondája még sosem hagyta cserben, azonban a
démonait nem tudta lerázni.
Ahogy kudarcait sem.
Még szerencse, hogy mostantól minden másképp lesz.
Könyörgöm, ne érjen több kudarc… – gondolta magában.
– Figyelem, kedves hallgatóink – mondta a műsorvezető
kedélyesen a rádióban. – Hívjanak bennünket, és meséljenek
karácsonyi álmaikról, vágyaikról. Mi pedig kisorsoljuk a nyertest,
és valóra váltjuk egy kívánságát!
– Ezt nem hiszem el!
Maddie egy pillanatra levette tekintetét a hegyvidéki útról, és
rápillantott a műszerfalra:
– Alig telt el egy nap hálaadás óta. Miért jönnek már most a
karácsonnyal?
– Bármilyen kívánság lehet – mondta a rádiós. – Csak osszák
meg velünk, és könnyen valóra válhat!
Na, persze! Mély levegőt vett, és igyekezett elővenni a
spontán énjét. Egykor jó volt ebben. Maddie Moore, mégiscsak
filmforgatásokon nőttél fel – legalább színlelj egy kis
kalandvágyat! Jó. Azt kívánom, hogy… Mit is? Hogy bárcsak
helyrehozhatta volna a kapcsolatát az anyjával, Phoebe
Traegerrel, mielőtt még a mennybe ment, hogy ott tombolja át a
legutolsó Grateful Dead-koncertet? Hogy bárcsak hamarabb
dobta volna az exét? Hogy a főnöke – hogy akadna meg a torkán
a maradék ünnepi pulyka! – bárcsak az év végi bónusz kifizetése
után rúgta volna ki?
– Égnek a vonalak! – mondta a műsorvezető. – Sok
szerencsét mindenkinek, aki arra vár, hogy adásba kerüljön.
 Na! Lehet, hogy ezt kéne kívánnia – szerencsét! Azt
kívánhatná, hogy nagyobb szerencséje legyen, mint eddig volt a
családjával, a munkájával, a pasikkal…
Az utóbbi kapcsán azonnal meggondolta magát: a pasikról már
teljesen lemondott. Egy, a ködből felbukkanó tábla szakította
félbe gondolatait. Hunyorítva próbálta elolvasni, mi áll rajta. Már
jó ideje nem látott egyetlen feliratot sem.

ÜDVÖZÖLJÜK LUCKY HARBORBAN!

2100 szerencsés ember
és 10 100 kagyló otthona

Ideje volt már. Maddie elmosolyodott – megmozgatva arcának

rég nem használt izmait –, és a kiszemelt úti cél elérése
alkalmából ünnepélyesen felmarkolt egy adag sós-ecetes chipset
a mellette lévő csomagból. A chips szinte mindenre gyógyírt
jelentett: a munkanélküliségre, arra, hogy „a barátom egy
szemét alak volt”, és még egy új élet kezdetének óvatos
reményét is erősítette.
– Ez egy új élet kezdete – mondta ki hangosan, mert
mindenki tudja, hogy a hangosan kimondott elhatározás
valósággá is válik. – Hé, karma, remélem hallasz!
Az enyhén szivárgó napfénytetőn keresztül felnézett a
kavargó viharfelhőktől sötét égboltra, amely úgy festett, mint
egy szürke gyapjútakarókkal teli szárítógép.
– Ezúttal erős leszek.
Mint Katherine Hepburn. Mint Ingrid Bergman.
– Úgyhogy kínozz valaki mást, és hagyj békén!
Hatalmas villám vakította el, és az azt követő fülsüketítő
mennydörgéstől majdnem kiugrott a bőréből.
– Akarom mondani, légy oly’ kedves, és hagyj békén!
Az autóút a jobbján lévő szikla mellett kanyargott végig. A
hely valószínűleg gazdagabb vadvilágot rejtett, mint amibe
Maddie tősgyökeres városi lányként bele mert gondolni. Mélyen,
a baloldalon futó út alatt a Csendes-óceán morajlott; a habzó
vízen megpihentek a köd hosszú, ezüstös ujjai.
Minden csodálatosan gyönyörű volt, de igazán a csend ütötte
meg Maddie fülét. Nem dudáltak az autók, hogy beerőszakolják
magukat a bedugult gyorsítósávba, és nem voltak a közelben
feszültségtől szikrázó irodák, ahol producerek és rendezők
üvöltöztek egymással. Sehol egy ex, aki csak úgy tudta kiengedni
a gőzt, hogy üvöltözött vele. Jobb esetben.
Sőt, egy csipetnyi düh sem érződött a levegőben.
Csak a rádió és saját lélegzésének hangja. Felemelően
csodálatos csend.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, Maddie ezelőtt sose járt
a hegyekben. Most is csak azért volt itt, mert édesanyja
végrendeletében meghökkentő módon szerepelt egy Washington
állambeli ingatlan is. Ami pedig még ennél is meglepőbb volt:
Maddie-re szállt a hagyaték egyharmada. A hely a Lucky Harbor
Üdülő nevet viselte.
Maddie-t díszlettervező édesapja nevelte fel Los Angelesben.
Ötéves korában lett a gondviselője, és Maddie azóta csak
néhányszor látta édesanyját, így meglepte a végrendelet. De nem
csak őt, az apját, valamint két féltestvérét, Tarát és Chloét is.
Mivel nem volt gyászszertartás – az anyja, Phoebe, kifejezetten
kérte, hogy ne legyen –, a három lánytestvér abban állapodott
meg, hogy az üdülőben találkoznak.
Öt éve nem látták egymást.
Az út ismét – már egészen valószínűtlen mértékben –
leszűkült. Maddie bevette az éles bal kanyart, majd azonnal a
másik irányba rántotta a kormányt a váratlan jobb kanyar
láttán. Egy tábla arra figyelmeztette, hogy vidrákat,
halászsasokat – mi a fene az a halászsas? – és kopasz sasokat
láthat. Idén az egész nyugati parton rendkívül későn jött el az
ősz, és az utakat lehullott levelek borították, mintha csak
aranyérméket szórtak volna szét rajtuk. A gyönyörű látványban
elmerülve kissé becsúszott a következő hajtűkanyarba, ahol…
basszus…!
Majdnem elütött egy motorost.
– Atyaég!
A szíve a torkába ugrott, és dermedten nézte, ahogy a motor
letér az útról, majd némi döcögés után megáll. Már-már
továbbindult, de azután elbizonytalanodott.
A régi Maddie szokott elmenekülni a kínos szituációkból, hogy
elkerülje a konfliktusokat. Az új Maddie megállt az autóval, de
azért vett egy nagy levegőt. Mégis mit mondjon? Bocsi, hogy
majdnem kinyírtalak, itt a jogsim, a biztosítási papírjaim és az
utolsó 27 dollárom. Nem, ez annyira szánalmas. Hé, majdnem
kinyírtad magad, tényleg igaz, hogy minden motoros
potenciális vesedonor?! Hmm, ez meg túl agresszív. Arra jutott,
hogy egy egyszerű, szívből jövő bocsánatkérés lesz a legjobb.
Minden bátorságát összeszedve kiszállt az autóból, kezében
szorítva BlackBerryjét, hogy azonnal hívhassa a rendőrséget, ha
eldurvulna a helyzet. Az óceán levegője szokatlanul párás volt.
Saját magát átkarolva, dideregve közeledett a férfihoz, hogy
szembenézzen vele.
Könyörgöm, csak ne valami idegbajos seggfej legyen…
A motoros még a járművön ült, és viseltes munkabakancsba
bújtatott hosszú lábával tartotta egyensúlyban magát.
Tükröződő napszemüveg fedte a szemét, ezért nem lehetett
leolvasni az arcáról, hogy mérges-e. Szikár, izmos, széles vállú
férfi volt. Farmernadrágját és bőrdzsekijét pont az olyan kemény
testekre tervezték, mint az övé. Na, ő biztos nem habzsolt be
egy egész zacskó sós-ecetes chipset az imént.
– Jól vagy? – kérdezte Maddie, haragudva magára, amiért
kifulladtnak és idegesnek tűnt a hangja.
A férfi levette a bukósisakját. Sötétbarna haja hullámos volt,
erős állkapcsát pedig egynapos borosta emelte ki.
– Én jól. És te? – reagált a férfi nyugodt, mély hangon. A szél
bele-belekapott a hajába.
Egyértelműen érződött a hangján, hogy kissé felhúzta magát
De nem volt dühös.
Maddie megnyugodva lélegzett fel:
– Én jól vagyok; de nem én vagyok az, akit majdnem lesodort
az útról egy őrült Los Angeles-i autós. Bocsi, hogy ilyen gyorsan
vezettem.
– Lehet, hogy ezt nem kéne ilyen töredelmesen beismerned.
Igaza volt. De Maddie-t kizökkentette a férfi rekedtes hangja,
magas, termetes alkata és rosszfiús kisugárzása. És persze az,
hogy csak ők ketten voltak a kihalt, ködös autóúton.
Akárcsak egy horrorfilmben.
– Eltévedtél? – kérdezte a motoros.
 Jó kérdés volt. Lehet, hogy kissé el volt tévelyedve
mentálisan, és talán érzelmileg is. Nem mintha bárkinek
bevallotta volna.
– A Lucky Harbor Üdülőbe tartok.
A férfi feltolta a napszemüvegét a feje tetejére, és Maddie
megdöbbenve látta, hogy a szeme pontosan olyan színű, mint a
karamelltöltelék a csokiban, amelyet ebédre evett.
– Lucky Harbor Üdülő – ismételte a férfi a szavakat
megfontoltan.
– Aha.
Maddie vissza akart kérdezni, hogy miért csodálkozik ezen;
ám ekkor a férfi tekintete lejjebb kúszott, és megállt Maddie
kedvenc hosszú ujjú pólóján. Kinyújtotta a kezét, és levett
valamit a ruha ujjáról.
Egy fél chipsdarab.
Levett egy másik törmeléket a kulcscsontjáról is, amitől
Maddie libabőrös lett – de nem a félelemtől.
– Sima?
– Sós-ecetes – válaszolta, és lerázta magáról a morzsákat
Szégyellte volna magát, ha nem használja fel teljes
szégyenkvótáját, amikor kis híján palacsintává lapította a pasast.
Nem mintha érdekelte volna, hogy mit gondol róla ez a férfi.Vagy
bármilyen másik férfi. Hiszen teljesen lemondott a férfiakról.
Még a magas, kiváló testalkatú, igazán jóképű, borzas hajú,
rekedtes hangú, átható tekintetű férfiakról is.
Pláne róluk!
Maddie próbált rugalmasan elszakadni, ezért úgy csinált,
mintha rezegne a telefonja, és a füléhez tette a készüléket:
– Halló? – köszönt a nem létező hívónak. – Igen, mindjárt ott
vagyok.
Maddie eleresztett egy amolyan „bocsi, nagyon elfoglalt
vagyok, most már igazán mennem kell” mosolyt, és a telefonba
beszélve integetett a férfinak, elfordult, így próbálva elkerülni a
bénácska búcsúzkodást…
Ekkor azonban megcsörrent a telefonja. Igaziból. A válla felett
óvatos pillantást vetett a Szexi Motoros Pasira, aki felhúzott
szemöldökkel nézett rá, és láthatóan jól mulatott a helyzeten.
 – Azt hiszem, most tényleg hívnak! – mondta, és valami új
szín rezgett a hangjában. Persze lehet, hogy egy cseppnyi humor
volt, de még valószínűbb, hogy csak hitetlenkedés, hogy egy
antiszociális tyúk miatt halt meg majdnem.
Maddie céklavörösen vette fel a telefont, de azonnal
megbánta. A produkciós irodától hívták, ahonnan nemrég rúgták
ki; a HR-osztály érdeklődött, hova postázhatják utolsó
munkabér-kifizetési csekkjét.
– Én utalással kapom a fizetést – suttogta, majd
végighallgatta a munkaviszony megszűnésekor ledarált szokásos
dumát. Az egyik kérdésre kénytelen volt hangosan válaszolni:
igen, tisztában van azzal, hogy munkáltatói felmondás esetén
nem kaphat referencialevelet. Maddie nagyot sóhajtott, majd
letette a telefont.
A fickó az egész telefonbeszélgetés alatt figyelte, majd feltette
a kérdést:
– Kirúgtak, mi?
– Nem akarok erről beszélni.
A férfi elfogadta a választ, de egy tapodtat sem mozdult.
Nyugodtan állt a motorral a lábai között, és minden pórusából
áradt a színtiszta tesztoszteron. Látszólag arra várt, hogy
Maddie távozzon először. Talán azért, mert egy igazi úriember
volt – de az is lehet, hogy csak féltette saját testi épségét.
– Még egyszer bocsánatot kérek. Azért örülök, hogy nem
haltál meg… – mondta Maddie, miközben hátrafelé lépdelt, és
ügyetlenül nekisétált a kocsijának. Remek! Szemét lesütve
behuppant az ülésbe. „Azért örülök, hogy nem haltál meg?” –
ismételte meg magában az előbbi mondatot. Ezt komolyan
gondoltad? Végül is mindegy. Ezen már úgysem lehet
változtatni. Csak ne nézz hátra! Ne…
Hátranézett.
A férfi végignézte, ahogy elhajt. Maddie némi zavart vélt
felfedezni az arcán, bár ebben nem lehetett egészen biztos.
Gyakran találkozott ezzel az arckifejezéssel.
Egy perc se telt el, máris Lucky Harborban járt. Azt látta,
amire a Google Térkép alapján számított: egy sziklás öbölben
fekvő, festői, tengerparti kisvárost Washington államban. A régi
és az új elemek kedves, eklektikus elegyet alkottak. A főutcát a
mindenütt kötelező jelleggel megtalálható intézményeknek: az
élelmiszerboltnak, postának, benzinkútnak, vaskereskedésnek
otthont adó, élénk színekben pompázó viktoriánus épületek
szegélyezték. Egy kereszteződésből lehetett lejutni a
tengerparthoz, ahol egy hosszú móló nyúlt be a vízbe, az út
szélén pedig még több bolt és kiülős bisztró sorakozott.
És egy óriáskerék.
Maddie-t furcsa vágyakozás fogta el ez utóbbi láttán.
Legszívesebben felült volna egy körre, hogy négy rövid percig
megfeledkezhessen mindenről: arról, hogy 29 éves, tökéletesen
pénztelen és hontalan.
Ja, és arról, hogy tériszonyos.
Maddie egyenesen haladt tovább. Két perccel később egy
kereszteződéshez érkezett, és fogalma sem volt arról, hogy
melyik irányba kell mennie. Az út szélére húzódott, és elővette a
térképét, majd elhajtott mellette a Szexi Motoros Pasi, tökéletes
hátsójára tökéletesen simuló kopott farmernadrágjában.
A motoros alakja a távolba veszett, úgyhogy Maddie újra a
térkép felé fordította a figyelmét. A Lucky Harbor Üdülő elvileg
a vízparton helyezkedett el. Maddie-nek még mindig nehezére
esett elhinnie, ugyanis legjobb tudomása szerint édesanyja szinte
semmit se birtokolt, leszámítva 1971-es évjáratú kombiját, a
jellegzetes faberakásokkal az oldalán. És persze a valaha felvett
összes Grateful Dead-lemezt Anyja a zenekar hű rajongója volt:
egy igazi deadhead.
Az ügyvéd papírjai szerint az üdülőhöz egy kis tengerparti
kikötő, egy motel, valamint egy kisebb ház is tartozik, ahol a
tulajdonos lakhat. Maddie az izgatottságtól túlfűtve rátaposott a
gázpedálra, jobbra kanyarodott… és ezzel véget ért az
aszfaltozott út.
Hmm.
Rápillantott az út bal oldalán álló utolsó épületre: egy
kiállítóterem volt. Egy nő állt a kapuban: fehér szegélyekkel
díszített, élénk rózsaszín velúr melegítőfelsőt és nadrágot,
valamint fehér edzőcipőt viselt, hasonlóan fehér színű haját pedig
egy frottír fejpánt fogta hátra. Nehéz lett volna megtippelni az
életkorát – ugyanúgy lehetett ötven, mint nyolcvan. Sportos
öltözetével szöges ellentétben állt a szája sarkából kilógó cigi,
valamint a több évtizednyi napozás jegyeit magán viselő bőre.
– Üdvözlöm, kedves! – szólalt meg érdes hangjával, ahogy
Maddie kiszállt az autóból. – Maga vagy eltévedt, vagy
festményt akar vásárolni.
– Kicsit eltévedtem – vallotta be Maddie.
– Ez sokakkal megesik errefelé. Egy csomó semmibe vezető
utunk van.
Remek. Ismét a semmibe vezető úton. Mint idáig egész
életében.
– A Lucky Harbor Üdülőt keresem.
A nő úgy felhúzta fehér szemöldökét, hogy az szinte a hajába
veszett.
– Na, végre! – A mosolytól összeráncolódott a szeme, és
örömében összecsapta a két kezét.
– Melyik lenne magácska? A Vadóc, az Acélmagnólia vagy az
Egérke?
Maddie zavartan pislogott:
– Ööö…
– Az édesanyja folyton a kislányairól beszélt! Mindig
mondogatta, hogy bár sikerült jól elrontania magácskáékat, de
tudta, hogy majd egyszer visszatérnek, és együtt fogják vezetni a
motelt, ahogy az egy jó családhoz illik.
– Úgy érti, mind a négyen.
– Nem, nem. Valahogy mindig is tudta, hogy ez majd a három
lányára marad.
A nő szívott egy slukkot a cigiből, aztán majdnem kiköhögte a
tüdejét.
– Fel akarta újítani a motelt, de aztán ez nem jött össze.
Tüdőgyulladást kapott, ami hamar elvitte szegényt.
A nő mosolya kicsit halványabb lett, majd hozzátette:
– Isten bizonyára nem bírta tovább Pheeb társasága nélkül.
Jaj, mennyire jó fej volt az édesanyja! – A nő elbillentett fejjel
fürkészte Maddie-t.
Maddie ettől kissé zavarba jött, és még egyszer végigsimította
a ruháját, abban bízva, hogy a morzsák már rég eltűntek, és hogy
talán a haja sem olyan rossz, mint amilyennek érzi.
A nő elmosolyodott:
 – Az Egérke.
A fenébe. Maddie-ből kiszaladt egy kisebb sóhaj, de
megpróbálta meggyőzni magát, hogy butaság megsértődni az
igazságon.
– Igen.
– Akkor magácska az okosabbik! Amelyik azt a nagy, flancos
produkciós céget vezette Los Angelesben.
– Jaj – Maddie hevesen rázta a fejét. – Nem, én csak egy
asszisztens voltam.
Egy asszisztens asszisztense. Akinek néha alsóneműt kellett
vennie a főnökének, meg ajándékokat beszereznie a főnök
barátnőjének – jobb napokon pedig tényleg filmekkel és
tévésorozatokkal foglalkozhatott.
– Az édesanyja előre megmondta, hogy magácska így fog
reagálni, de ő jól tudta az igazságot. Tudta, milyen komolyan
veszi a munkát. Azt mondta, hogy magácska keményen dolgozik.
Maddie valóban keményen dolgozott. És a fenébe is, végül is
tényleg szinte ő vezette azt a pokolra való céget.
– Honnan tud ennyi mindent?
– Én vagyok Lucille. – A nő hangosan felnevetett, amikor
látta, hogy Maddie-nek semmit sem mond a neve. – A magácska
alkalmazottja vagyok. Tudja, a motelben. Én takarítok, ha jön
valami vendég.
– Egyedül?
– Hát, nem mondhatjuk, hogy túlzottan dübörgött volna az
üzlet, nemdebár? Jaj! Várjon egy pillanatot, mutatnom kell
valamit…
– Az az igazság, hogy egy kicsit sietnem kéne… – De Lucille
már ott sem volt. – Hmm, akkor ezt jól megbeszéltük…
Két perc telt el, mire Lucille újra előbukkant a
kiállítóteremből, kezében egy kartotékkártyák tárolására
tervezett, RECEPTEK feliratú kis faragott fadobozzal.
– Ez a maguké.
Maddie nem volt az a főzőcskézős típus, de úgy érezte,
udvariatlanság lenne nem elfogadni a dobozt. Megkérdezte:
– Phoebe főzött?
– Jaj, dehogyis! – nevetett fel Lucille. – Kevés nála rosszabb
szakácsot láttam!
 Maddie átvette a dobozt, és zavartan elmormolt egy
köszönömöt.
– Ami az útvonalat illeti: csak menjen tovább ezen az úton,
amíg el nem ér a tisztásig. Olyan másfél kilométer. Nem lehet
eltéveszteni. Hívjon fel, ha bármire szüksége van. Takarítás,
rendszerezés…pókmentesítés.
Erre Maddie felkapta a fejét:
– Pókmentesítés?
– Az édesanyja nem volt nagy pókrajongó.
Nocsak, mégis volt valami közös Maddie-ben és az
édesanyjában.
– Sok pók van?
– Hát, az attól függ, hogy magácska mennyi pókra mondaná
azt, hogy „sok”.
Atyaég. Maddie szemében már két pók is komoly inváziónak
számított. Megpróbált egy mosolyt kierőszakolni magából, de
nem nagyon sikerült. Búcsút intett Lucille-nak, beszállt az
autóba, és elindult a földút mentén. Nagyon sóhajtott:
– Az Egérke.
Még Maddie sem sejtette, hogy ez hamarosan mennyire meg
fog változni.
 2. fejezet
„Ne vedd túl komolyan az életet.
Hisz’ úgyse éli túl senki.”
PHOBE TRAEGER

Lucille-nak igaza volt: pontosan másfél kilométer után egy

tisztásra érkezett. A Csendes-óceán fekete, fodrozódó hullámait
fehér tajtékok borították, ameddig csak ellátott. A horizontot
metálszürke égbolt szelte ketté, és meredek sziklák szegélyezték
a látványt. A ködös táj lélegzetelállító volt.
Maddie rátalált az üdülőre, és világossá vált, hogy Lucille-nak
még egy dologban igaza volt. A helyen nem látszott, hogy
kifejezetten „dübörögne”.
Inkább halottnak tűnt.
Nyilvánvaló volt, hogy a motel egykor jobb napokat látott A
veranda lépcsőjén egy nő ült, nem sokkal arrébb pedig egy Vespa
robogó parkolt. A nő felállt, amint meglátta Maddie-t Helyes kis
csípőre simuló katonai nadrágot, testhez álló, élénkpiros, henley
stílusú pólót és hozzáillő magas szárú cipőt viselt Csillogó,
sötétvörös haja ízléses rendezetlenséggel futott végig a hátán.
Egy szépségszalon teljes stábjára lenne szükség ahhoz, hogy
Maddie megzabolázhatatlan fürtjeiből ehhez hasonlót
varázsoljanak.
Chloe – a huszonnégy éves Vadóc.
Maddie sötétszőke haja külön életet élt. Most megpróbálta
egy kicsit lenyomkodni, de ez még jobb napokon sem szokott
eredményre vezetni – márpedig ez a nap egyáltalán nem volt
jónak nevezhető. Mielőtt megszólalhatott volna, egy taxi fordult
be Maddie autója mellé, és egy magas, vékony, gyönyörű nő
szállt ki belőle. Fokozatosan vágott, rövid, barna frizurája
látszólag természetesen volt szexi. Elegáns kosztümöt viselt,
amely kiemelte, milyen fitt. Arcán hűvös mosoly játszadozott.
Tara – az Acélmagnólia.
Miközben a taxis lepakolta Tara különféle táskáit a
verandára, a három testvér kínos csendben bámulta egymást. Öt
éve látták egymást. Utoljára akkor találkoztak, amikor Chloét
letartóztatták Montanában, amiért illegálisan bungee jumpingolt
egy hídról. Tara és Maddie odautaztak, és letették az óvadékot,
hogy Chloét szabadlábra helyezzék. Chloe megköszönte a
nővéreinek a segítséget, megígérte, hogy majd visszafizeti a
pénzt, majd mindenki ment a saját dolgára.
Ez már csak így ment. Három különböző apától származó
lány, és három teljesen eltérő személyiség. Az egyetlen közös
pont az anyjuk volt: a kedves, hebehurgya hippi, aki sose tudott
megülni egyhelyben.
– Szóval – törte meg a kellemetlen csendet Maddie erőltetett
mosollyal –, mizujs veletek?
– Majd azután kérdezd, hogy túl vagyunk ezen az őrületen –
mormolta Tara, a legfiatalabb lányra szegezve a szemét.
Chloe heves kézmozdulattal reagált a vádló tekintetre:
– Hé, erről most nem én tehetek!
– Kivételesen – vágott vissza Tara. Mivel Texasban, az apai
nagyszülei lovasfarmján nőtt fel, Tara nagyon enyhe délies
akcentussal beszélt, bár ő ezt soha nem volt hajlandó beismerni.
Chloe a szemét forgatta, majd elővette elmaradhatatlan
asztmainhalátorát. Mérsékelt érdeklődéssel nézett körül:
– Szóval ennyi az egész? Ez lenne a nagy szám?
– Úgy tűnik – mondta Maddie, akit szintén meglepett a
látvány. – Ha jól látom, jelenleg nincs egy vendég se.
– Ez rontja a továbbértékesítési lehetőségeinket – jegyezte
meg Tara.
– Továbbértékesítés? – kérdezte Maddie.
– Ha el akarunk innen húzni minél hamarabb, minél
egyszerűbben, akkor el kell adnunk a helyet.
Maddie gyomra összeszorult. Ő nem akart elhúzni innen. Egy
olyan helyre vágyott, ahol letelepedhet – hogy fellélegezhessen,
nyalogathassa a sebeit, és összeszedhesse magát.
– Mire a nagy sietség? – tette fel a kérdést.
– Csak realisztikusan állok hozzá. Hatalmas jelzálog van rajta,
és nincs semmi ingóság, ami készpénzzé tehető.
Chloe a fejét rázva jegyezte meg:
– Hát igen, nehéz lenne letagadni, hogy anyáé volt a hely.
 – Anya komoly pénzt örökölt a szüleitől – mondta Maddie. –
A végrendeletben ez külön volt választva a földbirtokról,
úgyhogy fogalmam nincs, hogy kihez került. Azt gondoltam, hogy
valamelyikőtökhöz.
Chloe megrázta a fejét.
Mindketten Tarára vetették a tekintetüket.
– Édeskéim, én sem tudok többet, mint ti. Viszont tudom, mi
lenne a legokosabb: eladjuk a placcot, kifizetjük az ingatlanhitelt,
a maradékot pedig elosztjuk hármunk között, és mindenki
visszatérhet a saját kis életéhez. Szerintem adjunk fel egy
hirdetést, és ha jól játsszuk ki a lapjainkat, pár napon belül már
itt se vagyunk.
Ennek hallatán Maddie-nek már a mellkasa is összeszorult:
– Ilyen hamar?
– Miért, te komolyan szeretnél akár egy másodperccel is több
időt Lucky Harborban tölteni, mint amennyit muszáj? –
kérdezte Tara. – Még anya se maradt itt, hogy egyem a szívét.
Chloe megrázta az inhalátorát, még egyet beleszívott, és
megszólalt:
– Adjuk el. Jövő héten egy wellnessközpontban találkozom
egy barátommal Új-Mexikóban.
– Van pénzed egy új-mexikói wellnessre, de nem tudod
megadni a kölcsönt, amivel lógsz nekem? – tette fel a kérdést
Tara.
– Dolgozni megyek. Bemutatót tartok az általam kifejlesztett,
természetes bőrápoló termékeimről. Reménykedem benne, hogy
el tudom adni a termékcsaládot a központnak.
Chloe a tekintetét az útra vetette, és rátért a lényegre:
– Szerintetek van valami bár a városban? Rám férne egy ital.
– Délután négy óra van – mondta Tara.
– Biztos van olyan időzóna, ahol már este van.
Tara olyan hangot adott ki, amelyből nyilvánvaló volt a
csalódottsága. Chloe szeme résnyire szűkült, és csak ennyit
reagált:
– Mi van?!
– Szerintem nagyon jól tudod.
– Azért fejtsd ki bátran.
 Na, kezdődik – gondolta Maddie. Szinte gombócot érzett a
torkában, majd közbeszólt:
– Ööö, mi lenne, ha leülnénk, és…
– Nem! Azt akarom, hogy mondja ki, amire gondol – mondta
Chloe.
A sztatikus elektromosság vibrált a levegőben, és hangos
recsegést váltott ki mindkét közelgő viharból: az
anyatermészetéből és a testvérek veszekedéséből egyaránt.
– Nem fontos, hogy mit gondolok – mondta Tara nyugodtan.
– Na, ne áltasd magad! – vágott vissza Chloe. – Ki vele!
Tudod, hogy jót tesz az őszinteség!
Maddie közéjük lépett. Nem tudta visszafogni magát. Előtört
belőle a középső lánytestvér küldetéstudata, az elismerés iránti
vágy, valamint a lelke mélyén nyugvó irodavezető.
– Nézzétek! – mondta kétségbeesésében. – Egy kiskutya!
Chloe csodálkozva fordította fejét Maddie felé:
– Viccelsz?
– Egy próbát megért – vonta meg a vállát Maddie.
– Legközelebb több meggyőződés és kevesebb pánik legyen a
hangodban. Úgy talán még be is jöhet.
– Hát, engem aztán az sem érdekel, ha kiskutyák és
szivárványok vannak mindenfelé – mondta Tara. – Akármilyen
kellemetlen is, rendeznünk kell az ügyet.
Maddie észrevette, hogy Chloe újra megrázta az inhalátorát.
Húga sápadt arca láttán megkérdezte, hogy jól van-e.
– Soha jobban.
Maddie próbálta nem magára venni húga szarkazmusát Chloe
igazi szabad szellem volt, akárcsak Phoebe. A lány rendkívüli
módon gyűlölte súlyos asztmáját, ugyanis a betegség gyakran
akadályozta abban, hogy kibontakozhasson kalandvágyó
természete.
A vitára való hajlamáról nem is beszélve.
A három nővér átlépdelt a nyikorgó verandán, és belépett a
motelbe. A hely Lucky Harbor többi épületéhez hasonlóan
viktoriánus stílusban épült. A redőnyöknek javarészt hűlt helyük
volt, ami pedig mégis megmaradt, az is elég rozogának tűnt. A
falakon lévő kék-fehér festés rég kifakult. Maddie mégis el tudta
képzelni, hogy egykor új és tiszta hely volt, amelyből egyedi báj
sugárzott.
A posta korábban mindhármuknak kézbesített egy-egy
kulcscsomót. Tara kinyitotta a bejárati ajtót a sajátjával, és
rezignált sóhaj hagyta el az ajkát.
Az előtér az 1980-as évekbeli amerikai vidéki házak stílusa
előtt tisztelgett. Szinte kivétel nélkül minden kék és fehér volt, a
kockás textilrolóktól kezdve a falakról leváló kacsás-tehenes
tapétáig. A festett felületek lepattogzottak, a bútorok pedig nem
voltak elég régiek ahhoz, hogy antiknak minősüljenek, az egész
mégis valahogy harminc évvel öregebbnek tűnt, mint kellett
volna.
Chloe összeráncolta az orrát a sűrű porfelhő miatt:
– Atyaég, én nem tudok itt maradni. Megfulladok.
Tara félig csodálkozó, félig elkínzott arckifejezéssel rázta meg
a fejét.
– Olyan, mintha A farm, ahol élünk díszletében lennénk.
– Észrevetted, hogy az évekkel egyre erősebbé válik a
tájszólásod? – kérdezte Chloe.
– Nincs tájszólásom.
– Hát jó. Leszámítva, persze, hogy de igenis van!
Látva, hogy Tara már nyitja a száját, Maddie gyorsan reagált:
– Szerintem annyira azért nem rossz.
– Elég gáz – mondta Chloe. – Úgy beszélsz, hogy mindjárt
kiesik a kapa a szádból!
– A motelre gondoltam – egyértelműsített Maddie. – Azt
próbáltam mondani, hogy a motel annyira azért nem rossz.
– Ehhez a helyhez képest egy bolíviai hostel maga a Ritz-
Carlton – mondta Chloe. – Tapasztalatból mondom.
– Anyu anyja és az ő harmadik férje üzemeltette a helyet –
mondta Tara.
Ujjaival végigsimított a korláton, majd vetett egy pillantást az
ujjbegyén összegyűlt porra, és hozzátette:
– Sok-sok éve.
– Szóval nagyi is falta a pasikat? – tette fel a kérdést Chloe. –
Mintha arra lennénk predesztinálva, hogy habzsoljuk a férfiakat.
– Te csak a magad nevében beszélj – morgott Tara. A
tájszólása tényleg tagadhatatlan volt.
 Chloe elvigyorodott:
– Valljuk be, nem ártana klórral tisztára mosni a genetikai
állományunkat.
Maddie felnevetett ezen. Tara folytatta mondandóját:
– Tehát, mint mondtam, nagyi itt dolgozott, és miután
meghalt, anya megpróbálta továbbvinni a boltot, de azután
feladta.
Maddie-t lenyűgözték a múlt morzsái. Ő még csak nem is
hallott erről a helyről. Legjobb tudomása szerint hármójuk közül
egyik se tartotta a kapcsolatot Phoebevel. Az igazat megvallva,
anyjuk inkább a hóbortjairól, mintsem a szoros kapcsolatairól
volt ismert.
Nem arról van szó, hogy rossz ember lett volna. Bárki
tanúsíthatta, hogy Phoebe kedves nő volt: a virág gyermeke, aki
a szabad szerelem hippiideálját testesítette meg. De
tagadhatatlanul nem volt a topon abban, hogy odafigyeljen olyan
dolgokra, mint az autók, bankszámlák… vagy a lányai.
– Én azt se tudtam, hogy anya közel állt a szüleihez – mondta
Maddie.
– Jó ideje már, hogy meghaltak – válaszolta Tara.
Hátrafordult, és látta, hogy Chloe elindult a lépcsőn fölfelé:
– Ne menj fel oda, csillagom. Nagyon nagy por van ott, csak
kitör rajtad az asztmád.
– Nem az asztmám fog kitörni – morogta Chloe, de azért a
szája fölé húzta gallérját, miközben továbbhaladt fölfelé. Tara a
fejét rázta elégedetlenségében:
– Minek tépem a számat?
Átsétált a konyhába, és egy pillanatra lefagyott a helyiség
állapota láttán.
– Laminált konyhapult – mondta Tara olyan hangsúllyal, mint
aki most fedezte fel az azbesztet.
Igen, tény, hogy a laminált, műanyagszerű konyhapult nem
volt szép, de a vidékies, kék-fehér padlócsempének megvolt a
maga retró bája. És igen, a berendezések is régiek voltak, de
mégis valahogy eredendően otthonos és meleg hangulatot
árasztott az egész helyiség, még a kakasmintás bordűrt is
beleértve. Maddie látta a lelki szemei előtt, ahogy a szálló
vendégei körbeülik a nagy tömörfa asztalt, szemben a
panorámaablakkal, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a…
lepusztult kikötőre.
Hát igen, ez nem egy csúcsmodern luxusvilla volt. De
„retrónak” azért elment, némi jóindulattal. Biztosan vannak
emberek, akik fizetnének érte, hogy egy ilyen meghitt, otthonos
kis helyen vakációzhassanak.
– Csajok, itt alapos takarításra lesz szükség – mondta Chloe,
ahogy belépett a konyhába. Még mindig eltakarta pólójával a
száját és az orrát.
Maddie-t nem ijesztette meg a kihívás; mindig szívesen
dolgozott. És ha elképzelte, hogy milyen lenne a hely teljesen
felújítva – a kályhában lobog a tűz, jobbnál jobb ételek
sisteregnek a tűzhelyen, az épület minden zegzugából árad a
kedvesség –, akkor nem tudta visszafogni a mosolyt az arcán.
Gondolkodás nélkül elővette BlackBerryjét – nem gondolva arra,
hogy többé már nincs is pénze a telefonra –, és a pötyögésen
edződött villámgyors hüvelykujjaival elkezdett összeállítani egy
listát. „Új falfesték, új munkalap, új konyhagépek…” Hmm, mi
kéne még? Alaposabban körül akart nézni, úgyhogy megnyomta
a villanykapcsolót, de semmi sem történt.
Tara felsóhajtott.
Maddie ezt is hozzáírta a listához:
– Villanyszerelés…
– És lyukas tető – mutatott feje fölé Tara.
– Egy fürdő van fölöttünk – mondta Chloe. – Valami baj van
ott a csövekkel. De val’szeg a tető is lyukas.
Tara közelebb lépett, rápillantott a listára Maddie válla fölött,
és megkérdezte:
– Kényszeresen igyekszel rendszerezni a teendőket, igaz?
A produkciós stúdióban rendnek kellett lennie. Öt producer
volt ott – és persze Maddie. A producereké volt a dicsőség, míg
Maddie elvégezte a piszkos munkát.
Mindent neki kellett megcsinálnia.
És múlt héten még ebben élte ki magát.
– Igen. Sziasztok, Maddie vagyok, BlackBerry-, irodaszer- és
szervezésfüggő.
Maddie már várta a csípős választ.
De Tara csak megvonta a vállát:
 – Akkor te még jól fogsz jönni!
Tara már fél lábbal kint volt a konyhából, mire Maddie
egyáltalán szóhoz tudott jutni :
– Te tudtad, hogy anya nem akarta eladni a helyet? –
szegezte a kérdést Tara hátának. – Hogy azt akarta, hogy majd
egy családi vállalkozásként üzemeltessük a motelt?
Tara megfordult, és ennyit mondott:
– Annál azért több esze volt!
– Komolyan mondom. Arra akarta használni a motelt, hogy
családdá kovácsoljon minket.
– Én igazán szerettem anyát – mondta Chloe –, de ő nem
igazán volt a családi élet híve.
– Ebben igazad van – értett egyet Maddie a húgával. – De
attól mi még lehetünk egy család, ha mindannyian úgy akarjuk.
A testvérei döbbenten néztek Maddie-re.
– Neked elgurult a gyógyszered – bökte ki végre Tara. –
Eladjuk.
Többé nem vagy Egérke – mondta magában Maddie. Elég az
egérségből, ideje kemény csajnak lenni, mint… Rachel a
Jóbarátokból. Csak a tétovaság nélkül. És Ross nélkül. Maddie
nem szerette Rosst.
– Mi van, ha én nem akarom eladni?
– Nagy ívben szakajtok rá, hogy akarod-e vagy sem. Az ügy
szempontjából lényegtelen – jelentette ki Tara. – Muszáj
eladnunk.
– „Szakajtok?” – nevetett fel Chloe. – Ez valami tanyasi
gettószleng, vagy mi? Egyáltalán mit akar jelenteni?
Tara figyelmen kívül hagyta a legfiatalabb húgát, és ujjaival
számolva elkezdte sorolni az érveit:
– Nincs pénzünk. Két héten belül fizetnünk kell a
jelzálogtulajdonosnak. Arról nem is beszélve, hogy engem
Dallashoz köt az életem, és vissza kell mennem oda. Egy hét
szabit vettem ki, úgyhogy ezalatt kell megoldanunk.
Maddie tudta, hogy Tara menedzserként magas beosztásban
dolgozik, és azt is, hogy férje, Logan, egy szexi NASCAR-
versenyző. Nem csodálta, hogy Tara minél gyorsabban vissza
akart térni hozzá.
 – Nekem meg lehet, hogy egy arab herceggel van randim –
kontrázott Chloe. – Mindannyiunknak megvan a magunk élete,
ahova vissza kell térnünk, Tara.
Hát, a „mindannyiunknak” azért egy kicsit túlzás – gondolta
Maddie.
A három testvér kínos csendben járta be a motel többi részét
A konyhától nem messze volt egy nyugalmas odú, benne egy
kisebb ággyal és fürdőkáddal. Az emeleten négy hálószobát és
két nyilvános mosdóhelyiséget találtak. A motel rusztikus
hangulatot árasztott – csak sajnos nem azt a modern, menő
fajtát.
Ezután kimentek megnézni a kikötőt. Az ott található kis
fémépület félig raktárként, félig irodaként szolgált – és az egész
egy hatalmas nagy ramatyraktár volt. Kajakok, munkaeszközök,
evezőlapátok és háztartási cikkek viaskodtak a helyért. Ami
viszont jó hír volt: nyolc hajóállásból négyet már lefoglaltak.
– Bérlés – mondta Maddie izgatottan, további feljegyzéseket
készítve.
Tara erre csak hümmögni tudott.
Chloe tekintetét egy magányos motorcsónak ragadta meg:
– Mi lenne, ha mennénk ezzel néhány kört, és…
– Nem! – mondta egyszerre Maddie és Tara.
Chloe szemforgatva jegyezte meg:
– Egyszer kerül börtönbe az ember lánya, és onnantól már
nem lehet benne megbízni?
– Kétszer – mondta Tara. – És amúgy még mindig lógsz
nekem az óvadékkal, amit a San Diegó-i jetskikalandodért kellett
letennem.
Maddie-nek fogalma sem volt arról, hogy mi történt San
Diegóban. Lehet, hogy ez jobb is volt így. Újra kiléptek a
szabadba. Az üdülő utolsó részével néztek farkasszemet, a
tulajoknak fenntartott kicsi házzal. Na jó, legyünk őszinték: a
kicsi nem a legjobb szó volt rá. Még a bélyegméretű szó is túl
nagynak állította volna be a valósághoz képest. Egy
mikroszkopikus nappali és konyha volt egy légtérben, valamint
egy egyágyas hálószoba és egy fürdő.
És jó sok por.
 – Szerintem nem is olyan rossz – szakította meg Maddie a
döbbent csöndet.
Egy darabig egy helyben álltak, ahogy magukba szívták a kis
tákolmány hangulatát. Nem meglepő módon itt is kék-fehér
színben pompázott minden, és sok stencilezett kacsa, tehén és
kakas díszítette a falakat – tagadhatatlanul volt egyfajta levegője
a helynek.
– Főleg a felületeken van mit javítani. – folytatta Maddie. –
Az a véleményem, hogy…
– Ne! – mondta Tara határozottan. – Könyörgöm, ne
véleményezgess semmit, egyem a szívedet.
Chloe felkacagott:
– Imádom, hogy amikor megbántasz valakit, akkor gyorsan
hozzáteszed, hogy „egyem a szívedet”. Igazán kifinomult.
Tara teljesen figyelmen kívül hagyta Chloe megnyilvánulását
Hangja egyszerre volt lágy, hűvös és nyugodt. Így folytatta:
– A többség dönt. És a többség szerint a lehető leghamarabb
el kell adnunk a helyet. Hozzáteszem, a jelenlegi gazdasági
körülmények között örülhetünk, ha még nem nekünk kell fizetni
azért, hogy megszabadulhassunk tőle.
Maddie Chloéra vetette tekintetét:
– Akkor te is eladnád?
Chloe hezitált.
– Mondd meg az őszintét – mondta Tara.
– Mégis hogyan, amikor ilyen Bambi-szemekkel néz? – Chloe
elfedte az arcát. – Tudjátok mit? Nem akarom, hogy az enyém
legyen a döntő szavazat – mondta, és elindult az ajtó felé.
– Hová mész? – kérdezte Tara.
– Teszek egy kört.
– De tudnunk kell, hogy mi a te döntésed…
Az ajtó becsapódott.
Tara a magasba emelte a kezét, és annyit mondott:
– Ugyanolyan önző, mint mindig volt. – Undorodva nézett
körül a kis házikóban, majd megszólalt: – Elmegyek bevásárolni
a következő pár napra. Kelleni fog kaja és tisztítócuccok… meg
egy palack benzin. – Észrevette Maddie arcán a rémületet –
Csak viccelek! Kölcsönadod a kocsid?
Maddie odaadta a kulcsot, majd hozzáfűzte a legfontosabbat:
 – Vegyél chipset. Jó sokat!
Ahogy a többiek elmentek, Maddie leült a lépcsőre, és
elővette táskájából Lucille receptesdobozát Jobb teendő híján
leemelte a doboz tetejét, és lélekben felkészült a tömény
unalomra; hisz’ úgyse fogja soha használni egyik receptet sem.
De amit a dobozban talált, az meglepte. A kis kártyák mind
tele voltak írva, de ezek nem ételreceptek voltak, hanem…
Életreceptek!
A kártyákat Phoebe kézzel írta, és mindegyiken ott volt a
gyűjtemény címe: Tanácsok Lányaimnak. Az első kártyán ez
szerepelt:

Mindig légy szerelmes.

Maddie egy ideig csak bámulta a lapot, majd elmosolyodott. Jó

pár éve volt már, hogy apja felvilágosító üzemmódba kapcsolt, és
kiselőadást tartott neki. A férfi hamar ledarálta a tényeket, minél
inkább kerülve a szemkontaktust, és igyekezett minél
gyorsabban letudni a hálátlan feladatot. Látszott rajta, mennyire
kellemetlenül érzi magát. Ráadásul az egészbe csupán azért
kezdett bele, mert egy fiú felhívta Maddie-t.
„A fiúk olyanok, mint a drogok – mondta az apja. – Nemet
kell mondani rájuk!”
Nyilvánvaló volt, hogy Maddie anyja és apja két egészen
eltérő filozófiát követett. Maddie egyelőre nem volt kíváncsi
arra, hogy Phoebe milyen egyéb tanácsokat hagyott rájuk.
Visszatette a dobozt a táskájába, felhúzta pulóverén a cipzárt, és
kilépett az ajtón. Ki akarta szellőztetni a fejét. A szél erősebb lett.
A felhők még sötétebbek voltak, mint korábban, és alacsonyan
szálltak, mintha csak Maddie feje fölött lebegtek volna.
A nő megállt a tisztás végében, majd megfordult, és egy újabb
pillantást vetett az elhagyatott motelre. Nem olyan volt, mint
amilyre számított. Ő nem élt itt az anyjával. Neki nem voltak
emlékei a motelről. Semmilyen módon nem nevezhette az
otthonának a helyet. De… de valahogy mégse akart hátat
fordítani neki. Maradni akart.
És nem csak azért, mert gyakorlatilag hajléktalan volt.
Jó, egy kicsit azért, mert hajléktalan volt.
 Felsóhajtott, majd továbbsétált. Körülbelül másfél
kilométerrel arrébb elsétált a kiállítóterem mellett. Lucille
kidugta a fejét, és rámosolygott. Maddie visszaintett az idősebb
nőnek. Szórványosan hópelyhek szállingóztak a levegőben.
Rögtön el is tűntek, ahogy a földre hullottak. Maddie-t teljesen
lekötötte a hópihék lusta lebegése, ahogy ezen a szürkületbe
hajló délutánon a város felé sétált.
Hirtelen egy bár előtt találta magát. El akarta olvasni a
feliratot az ajtón, úgyhogy hátralépett egyet; ekkor azonban a
lába lecsúszott a járdaszegélyről, és ahogy botladozott,
nekiütközött valami nagy tárgynak, amely a földre dőlt.
Egy motor.
– Francba! – suttogta, elterülve a méretes, súlyos járművön.
– Francba, francba.
Maddie-nek a torkában dobogott a szíve. Talpra ugrott, fájó
fenekét és bordáit dörzsölte, és fejében összevetette a várható
kártérítés összegét bankszámlájának egyenlegével.
A végeredményen túl fájdalmas volt elmerengeni, ezért
erősen bízott abban, hogy a motornak nem esett semmi baja.
Megpróbálta egyenesbe állítani a hatalmas járgányt, de meg sem
bírta mozdítani. Még mindig a motorral szenvedett, amikor a bár
ajtaja hirtelen kinyílt, és megjelent két férfi.
Az egyikük zsemleszínű öltönyt viselt. A szélben lobogó
nyakkendőjénél csak a szájából elhangzó szavak voltak
ízléstelenebbek:
– Mi van?! Látszott a csajon, hogy ő is akarta!
A másik férfi nem szólalt meg, de Maddie egyből felismerte. Ő
volt a Szexi Motoros, akit korábban csaknem elütött. Hmm,
lehet, hogy… Atyaég! Pont az ő motorját borította fel.
A karma ma nem volt kegyelmes Maddie-hez.
De legalább a motoros egyelőre nem vette észre őt Túlzottan
elfoglalt volt: öklével a Mézes-Mázas Öltönyös Pasi kabátját
szorította hátulról, és így vezette ki a bárból.
A Mézes-Mázas Öltönyös kiszabadította magát a motoros
fogásából, és ökölvívó állásba helyezkedve megfordult.
A Szexi Motoros nem mozdult: lazának tűnő testtartással állt
egy helyben, de mégis látszott, hogy teljesen harcra kész.
Megszólalt:
 – Menj haza, Parker.
– Te nem dobhatsz ki innen.
– Kidobhatlak, és ki is doblak. És ne is gyere vissza, amíg meg
nem tanulod, hogy a „nem” az nemet jelent.
– De mondom, látszott rajta, hogy rám volt gerjedve!
A Szexi Motoros csak a fejét rázta.
A Mézes-Mázas Öltönyös arrébb oldalgott, majd egy „elmész
te a picsába!” kiáltással felszívódott az éjszaka sötétjében.
Maddie elképedve bámulta a jelenetet. Szíve erősen vert –
maga se tudta pontosan, hogy miért. Talán mert túl ismerősek
voltak neki az ehhez hasonló haragos helyzetek a közelmúltból?
Vagy inkább mert csak pillanatok kérdése volt, hogy a fickó
mikor veszi észre őt, és a felborult motort? Pánikba esve
próbálta talpra állítani a motort.
Egyszer csak két nagy kéz érintését érezte a felkarján, ahogy
a férfi elhúzta őt a motortól.
Maddie összerezzent, majd a férfi felé fordult. A pasi nagyobb
volt, mint amilyennek korábban gondolta. Maddie hátralépett
egyet.
A férfi sötét haján látszott, hogy legfeljebb az ujjaival szokta
fésülni azt. Egy tincs a homlokára lógott. Erős állkapcsa, arcéle
tökéletes volt, olvadtkaramell-színű szemében hitetlenség
bujkált.
– Elmondanád, mi bajod a motorommal?
– Jó, tudom, hogy ez most elég rosszul fest – vallotta be
Maddie. – De esküszöm, az égvilágon semmi bajom se veled, se a
motoroddal.
– Hmm. Bizonyítsd be.
Maddie gyomra összeszorult:
– Én…
– Egy itallal – vágott közbe a férfi, fejével a bár felé biccentve.
– Mármint veled?
– Felőlem egyedül is ihatsz. De úgy tűnsz, mint akire ráfér egy
kis szíverősítő.
Az nem volt kifejezés.
A férfi bosszantó könnyedséggel állította fel a motorját, majd a
nő felé nyújtotta a kezét.
Maddie bámulta a férfi kezét, de nem fogta meg.
 – Ne vedd sértésnek, csak láttam, hogyan bánsz azokkal, akik
felidegesítenek, úgyhogy inkább…
A férfi először vetett egy pillantást abba az irányba, amerre a
Mézes-Mázas Öltönyös felszívódott, majd azt mondta:
– Parker megpróbálta felszedni egy nagyon jó barátomat, és
hülyét csinált magából. Eléggé felidegesített. Te nem
idegesítettél fel. Legalábbis egyelőre nem.
– Még akkor se, ha már kétszer megpróbáltam
megsemmisíteni a járgányodat?
– Még akkor se. – Szája enyhén elgörbült. Úgy tűnt, hogy jól
szórakozott Maddie-n. Ami végül is jó, nem? Ha szórakoztatja a
bénaságával, az még mindig jobb, mintha felbosszantaná.
– És különben is, a motorom túléli – tette hozzá, miközben
Maddie-t a bejárat felé terelte. Az ajtón ez a felirat állt:
SZERELEMKUNYHÓ.
– Ez egy nagyon rossz ötlet.
A férfi kis mosolyt villantott Maddie-re – úristen, mennyire
elképesztően szexi mosolya volt! Akár ragályos is lehetett volna,
de tartott tőle, hogy a mosolygó figura egy varázsütésre
megváltozik, és egy mérges, feszült, agresszív Los Angeles-i
ügyvéddé alakul át, aki nem tudja kordában tartani az érzéseit.
Ja, várjunk csak. Akire gondolt, az valójában Alex volt, az exe.
– Őszintén mondom, hogy ez nem jó ötlet – mormolta
Maddie.
– Őszintén mondod?
– Miért, errefelé nem őszinték az emberek?
– Dehogynem, a helyiek nagyon is őszinték. Inkább az a baj,
hogy mindenről őszintén nyilatkoznak, és megosztanak mindent,
akkor is, amikor nem kéne. Mondjuk azt, hogy Lucky Harbor
tősgyökeres lakói a pletykálkodás specialistái. Ha egy rakás
pénzt teszel az autód hátsó ülésére, és nem zárod be az ajtaját,
akkor nem kell félned, hogy elviszik a pénzt, de abban biztos
lehetsz, hogy nem is marad titok sokáig.
– Akkor még szerencse, hogy nekem nincsenek titkaim.
A férfi elmosolyodott:
– Mindannyiunknak vannak titkai. Gyere, ismerem a pultost.
Egy ital segíteni fog kicsit ellazulni.
 Ebben ugyan igaza volt, de Maddie bizalom terén vaskos
mínuszban volt. Nagyon túllépte a bizalmi fedezetét. Az ő
esetében a Bizalom Bankja gyakorlatilag csődöt mondott.
Megrázta a fejét:
– Nem is tudom.
De hiába, mert a férfi közben finoman beterelte a bárba;
Maddie önkéntelenül is belépett az ajtón. Egyből megragadta a
hely hangulata. Olyan volt, mintha egy régi westernfilm
kocsmájába lépett volna be. A bordélyházra emlékeztető,
mélyvörös színű falakon régi bányászeszközök lógtak. A
mennyezetet tartó gerendák csupasz valójukban látszottak. A
sérült fapadok és asztalok fölött lámpások lógtak. A bárpult
egymáshoz rögzített régi faajtókból volt összetákolva. A
karácsonyra való készülődés jegyében ráadásul valaki már
hatalmas ezüstös gömbdíszeket aggatott fel mindenhova, és
végeláthatatlan boákkal vonta be a szabad felületeket.
A Szexi Motoros kézen fogva húzta végig Maddie-t a sok
vacsorázó ember mellett. Keze melegebb és nagyobb volt
Maddie-énél. Fecsegés és hangos nevetés töltötte be a termet A
szemközti falnál lévő zenegépből countryzene szólt. Maddie nem
kedvelte a countryt, úgyhogy nem ismerte fel a dalt. Egy fiú
énekelt arról, hogy az anyja a Mikulással smárol a karácsonyfa
alatt, mint abban a Reszkess, télapó! című filmben.
Maddie a fejét rázta, és hagyta, hogy a férfi a bárpulthoz
vezesse. Feltűnt neki, hogy itt látszólag senki nem azért ivott,
hogy elfeledje a problémáit.
Az emberek olyanok voltak, mintha… boldogok lennének.
Maddie bízott benne, hogy ez a boldogság ragályos. Leült a
bárszékre. Mellette egy lehetetlenül szűk farmernadrágot viselő
nő ült. Úgy tűnt, fázik, vagy nagyon-nagyon jól érezte magát. A
sminkje eléggé túl volt tolva, de valahogy mégis jól nézett ki.
Derűsen flörtölt a mellette ülő hústorony pasassal, akinek fülig
ért a szája, mint aki most nyerte meg a lottóötöst.
A Szexi Motoros úgy üdvözölte mindkettőt, mint ahogy a
közeli barátokat szokás. Ahogy a bárpult mögé lépett, vékony,
izmos teste súrolta Maddie-ét.
Maddie ettől megborzongott.
– Fázol? – kérdezte a motoros.
 Maddie megrázta a fejét, amire a férfi egy újabb mosollyal
reagált. Annyira szexi volt, hogy Maddie újra összerezzent.
Jobb lett volna, ha a férfi többször nem csinál ilyet. Nem
kellett sokat várni, és az emberek elkezdtek rendeléseket leadni
a férfinak, de ő csak a fejét rázta, szemét határozottan Maddie-re
szegezve, és csak ennyit mondott:
– Mára végeztem a besegítéssel, srácok. Csak a hölgynek
töltök egy italt.
A másik pultos, aki szintén egy termetes, jóképű fickó volt –
hű, elképesztően jó példányokat termesztenek itt Lucky
Harborban –, gyors kérdést szegezett a motorosnak:
– Miféle szárnysegéd az, aki engedély nélkül távozik a
tetthelyről? Na, mindegy. – Egy rejtvényújságot csapott le a
Szexi Motoros elé, amely egy sudokunál volt fellapozva. – Csak
oldd meg ezt három percen belül.
– Minek?
– Van egy csaj a pult végében, amelyiken az a kurvás magas
sarkú van… Jézusom, ne nézz oda! Mi vagy te, valami amatőr?
Azt mondja a csaj, hogy ha öt perc alatt megoldom a rejtvényt,
olyan dolgokat fog velem művelni az ágyban, amikért egyes
helyeken börtön jár. Úgyhogy könyörögve kérlek, oldd meg, de
rohadt gyorsan. Csak észre ne vegye, hogy te csinálod!
A Szexi Motoros rápillantott Maddie-re, és mosolyogva ezt
válaszolta a barátjának:
– Ford, éppen próbálok jó benyomást tenni egy hölgyre.
Ford tűnődve Maddie felé fordult.
– Az, gondolom, már világos, hogy ennek a srácnak van némi
kisugárzása. De azt elmondta már, hogy középsuli elsőben
Playboy-nak becéztük a legendás pornómagazin-gyűjteménye
miatt? Komolyan, az eBay-en nincs annyi régi példány, mint
amennyi neki volt. És azt említette, hogy már nem tudja
belepisilni a nevét a hóba, mert amikor legutoljára próbálkozott
ezzel, sérvet kapott attól, hogy megpróbálta keresztezni a neve
végén az x-et? – Ford visszafordult a Szexi Motoroshoz, és a
hátára csapott. – Tessék. Most már esélyed sincs, hogy jó
benyomást kelts, úgyhogy csapj bele a rejtvénybe. Jössz nekem
eggyel.
 A Szexi Motoros elfintorodott, Maddie pedig olyat tett, ami
már hetek óta nem történt meg vele.
Nevetett.
 3. fejezet
„Egy pohár bor mindenre megoldás.
Még akkor is, ha nem tudod, mi a problémád.”
PHOEBE TRAEGER

– Szóval pornógyűjtő vagy.

Jax Cullen csendesen nézte a nő arcára kiülő őszinte derűt,
majd megrázta a fejét. Ford egy barom.
– Múlt időben – javította ki Maddie-t – Érettségi után
eladtam a gyűjteményt egy friss elsősnek.
– Na persze. Mindenki ezt mondja.
A férfinak tetszett, hogy Maddie szeméből eltűnt az
aggodalom. Áthajolt a bárpulton, és Maddie fülébe súgta:
– Szóval, szeretnél sztorizgatni velem, Speedy Gonzales?
Maddie-nek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne
olvadjon el. Vágott egy grimaszt, és így felelt:
– Örülök, hogy ilyen lazán veszed, hogy majdnem megöltelek.
– Miért, mit kéne csinálom?
– Nem tudom. Talán üvöltöznöd.
Jax az arcát fürkészte, de ekkor Maddie elfordult, és a bárpult
mögötti falon sorakozó üvegekre szegezte a tekintetét, így
próbálva elrejteni érzéseit.
– Nem vagyok üvöltözős típus – mormolta Jax, majd
kinyújtotta kezét, és játszani kezdett Maddie egyik sötétszőke
fürtjével. Nem tudta visszafogni magát, annyira
ellenállhatatlanok voltak a lány tincsei.
És maga Maddie is.
– Azt hallottam már, hogy a Los Angeles-i csajok elég
agresszíven szoktak pasizni, de szerintem te tartod a csúcsot.
Megspórolhatnád mindkettőnk idejét, ha a tárgyra térnél, és
egyszerűen elhívnál randizni.
– Hé, nem direkt csaptalak el majdnem. A motorodat pedig
csak azért döntöttem fel, mert megpróbáltam elolvasni kint a
feliratot.
 – Á, szóval azt te sem tagadod, hogy fel akarsz engem szedni
– válaszolta a férfi egy bólintás kíséretében. – Nagyon beindultál
rám.
Maddie ezen felnevetett, majd megrázta a fejét, mintha
meglepődött volna saját magán.
– Ha a továbbiakban is ilyen trükkösen ólálkodsz körülöttem,
akkor ideje lenne bemutatkoznunk. Jax vagyok – nyújtotta a
kezét. – Jax Cullen.
Maddie kinyújtotta a férfiénál kisebb, jéghideg kezét, és
bemutatkozott:
– Maddie Moore.
A férfi számára nem volt ismeretlen a név. Ő volt Phoebe
középső lánya. Egy pillanatra eltűnődött, miközben átfogta
Maddie mindkét kezét, és próbálta felmelegíteni őket. Amikor a
nő korábban az országúton – és kis híján Jax testén – gyakorolta
az offenzív vezetés rejtelmeit, a férfiban az a benyomás alakult
ki, hogy Maddie egy kedves, jóindulatú, de egyben nagyon
stresszes lány. A véleménye most sem változott. Nagyon tetszett
neki Maddie göndör, vadóc haja, amit alig bírt egyben tartani a
copfja. Szemébe hulló, hosszú frufruja szinte eltakarta a szemét
és szép arcát.
Öltözékén az látszott, hogy a testét is el akarta rejteni. Jax
kíváncsi volt, miért. A férfi fürkésző tekintete láttán Maddie
fészkelődni kezdett a bárszéken.
– Mit innál?
– Egy sört kérek.
Jax megragadott két üveg Coronát, megemelte a bárpult
felhajtható részét, és leült a Maddie melletti székre. Ford
visszatért. Ő volt a hely társtulajdonosa – és körülbelül két
perccel ezelőttig Jax egyik legjobb barátja is. Ujjával a sudokura
mutatva felcsattant:
– Még el se kezdted? Ne szívass, Clark!
Maddie a homlokát ráncolta:
– Azt hittem, hogy Jaxnek hívnak.
– Az, de ez az önjelölt humorista vicces próbál lenni, ezért hív
Clarknak. Tudod, mint Superman – magyarázta tovább. Ford
erre felhorkant:
 – Pontosabban, mint Clark Kent – javította ki a másikat. –
Látod, mennyire hunyorít arra a rejtvényre. Egyértelmű, hogy
olvasószemüveg kéne neki, de nem hajlandó hordani. Azt hiszi,
soha többé nem fog vele lefeküdni senki, ha felvesz egy
szemüveget. Mert nyilvánvalóan szexibb hunyorogni, mint
bevallani, hogy szar a szemed.
– Kösz, haver – mondta Jax.
Ford megveregette barátja vállát:
– Tudod, hogy az őszinteség híve vagyok.
Maddie Jaxet vizslatta:
– Nem mond hülyeséget: úgy nézel ki, mint Clark Kent, csak
sokkal fittebb vagy. És keményebb. És bevállalósabb. Mi a
szupererőd?
Ford elismerően vigyorgott Maddie-re, és már nyitotta is ki a
száját, hogy ő adjon választ a kérdésre; de Jax átnyúlt a
bárpulton, kezét Ford arcára tette, és lökött egyet rajta.
– Igyekszem nem túl nagy dobra verni a szupererőmet –
mondta. – Errefelé ugyanis az emberek imádnak pletykálni.
Bár Jax keze még az arcán volt, Ford nagyot horkantva
megbökte a sudokut:
– Ha akkora nagy szuperhős vagy, akkor miért üres még
mindig a rejtvény? Ketyeg az óra, tesó.
– Felejtsd már el. Különben is, mi lenne, ha végre
visszakapcsolnál pultos üzemmódba, és kiszolgálnál minket? –
Jax Maddie-re nézett. – Ennél valamit?
Maddie túl feszült volt, úgyhogy megrázta a fejét.
– Na, ezt örömmel hallom – mondta Ford. – Ez a fickó
egyedül is képes kienni a vagyonomból.
A férfi áthajolt a pulton, és a rámosolygott Maddie-re.
Beizzította sármját, amitől oly gyakran sikerült ágyba vinnie a
nőket.
– Hé! – mondta Jax
– Nem szeret magáról megosztani dolgokat. Azért, mert én
jobb csávó vagyok, mint ő – mondta Ford vigyorogva Maddie-
nek.
Maddie-nek megint mosoly ült az arcára:
– Te minden barátodat ennyire szívatod?
 – Hát, kit szívathat az ember igazán, ha nem a saját
testvérét?
Maddie beleivott a sörébe, letette az asztalra, majd újra Jax
felé fordult, és hosszú másodpercekig csak a szemét fürkészte,
mielőtt megkérdezte:
– Ti tesók vagytok?
Jax nem lepődött meg a kérdésen. Fordnak világosabb volt a
haja és a szeme, és az izmai nagyobbak voltak, mint egy
amerikaifutball-játékosnak. Manapság főleg vitorlázással töltötte
az idejét – sőt, ebben klasszis volt. Könnyed, természetes
eleganciával mozgott a vízen, bár ezt fizikuma láttán nehéz lett
volna megtippelni.
– Nem vér szerint.
– Dehogynem vér szerint – vágta rá Ford. – Nem emlékszel,
hogy harmadikban vérszerződést kötöttünk? Késsel belevágtunk
egymás tenyerébe, és a kezünkbe köptünk. „Antiszocik,
egyesüljetek!”
Maddie szeme ide-oda rebbent, hol az egyikre, hol a másikra:
– Egyikőtök sem néz ki antiszociális típusnak.
– Láttál volna minket akkoriban – mondta Ford. – Két kis
ropi. Sok jót nem lehetett volna mondani rólunk. Lefeljebb
annyit, hogy jók voltunk bokszzsáknak.
– Meg jól tudtunk futni! – emlékeztette Jax.
Maddie rémült arcot vágott:
– Ez borzasztó.
– Azért annyira nem volt gáz. – Ford megvonta a vállát. –
Hiszen ott volt Sawyer.
– Sawyer?
– A titkos fegyverünk. Már akkor a bátyjaival birkózott,
amikor még járni sem tudott. Ezért hagytuk, hogy velünk lógjon.
Maddie befejezte a sörét, letette az üres palackot az asztalra.
Sokkal nyugodtabbnak tűnt.
– Kérek még egyet.
Ford adott még egyet, majd megkérdezte:
– Milyen kategóriába soroljuk ezt a második kört?
Szocializálós vagy teljesen betintázós?
Maddie óvatosan fontolgatta a kérdést:
– Számít valamit?
 – Csak akkor, ha spaklival kell felkaparjalak a földről, és taxit
kell hívnom neked.
– Nem lesz szükség a spaklira – rázta a fejét Maddie.
Ford bólintott, elmosolyodott. Jax irányába fordult, és
rámutatott a rejtvényre, majd odébb állt, hogy kiszolgálja a többi
vendéget.
Maddie a második sörét kortyolgatta.
– Szóval szoros a kapcsolatod Forddal.
– Aha.
– Szoktatok veszekedni?
– Néha.
– És hogyan szoktatok véget vetni a vitáknak?
– Attól függ. Általában egy éjszakai verekedéssel a főtéren.
Maddie hosszasan bámult a férfira ennek hallatán.
Elmosolyodott. Majd észbe kapott, és megrázta a fejét:
– Azt hittem, hogy Los Angeles már kiirtotta belőlem a
hiszékenységet – mormogta magában.
– Áh, csak szórakozom veled.
– Szóval min szoktatok veszekedni Forddal? A nőkön?
– Azt azért próbáljuk elkerülni.
– Jó, tehát nem a nőkön. Akkor valami máson. És hogy
tesztek pontot az ügy végére? Egy diplomatikus pénzfeldobás
játszik?
– Az nem túl esélyes – vallotta be. – Aki a hangosabb, az nyer
általában. És persze egy jól célzott ütés is sokat tud segíteni.
Maddie összeszűkült szemén látszott, hogy nem hiszi el. Jax
elmosolyodott:
– Na, látod, már egész jól veszed a poénjaimat.
– Az igazat megvallva ez nem is olyan rossz ötlet – morogta. –
De ha a nővéremmel bunyóznék, biztosan veszítenék. Tarában
rengeteg visszafojtott agresszió van.
Maddie a sörére szegezte a tekintetét, ujja fel-le járt az üveg
külsején csillogó vízcseppeken. Ez láthatólag teljesen lekötötte
Jax figyelmét.
– Chloéval valószínűleg el tudnék bánni, mert súlyos asztmája
van – tette hozzá. – De az nem lenne fair. Nem vagyok túl jó
formában, szóval…
 A férfi alaposan végigmérte Maddie-t Miután kellőképpen
szemügyre vette ivópartnere vonalait, megrázta a fejét:
– Nekem nem úgy tűnik.
Maddie nagyot pislogott. Szerette ha bókolnak neki, és ez még
jobban felkeltette az érdeklődését Jax iránt.
– Ki kéne hívnod a testvéreidet egy gyorsulási versenyre a
Hondáddal – folytatta a férfi. – Én rád fogadnék.
Maddie elnevette magát. Letette a sörét, majd rámutatott az
újságban a feladványra:
– Négy.
– Tessék?
– Oda jön egy négyes. Oda meg egy hatos.
Maddie közelebb hajolt, kezébe kapta a ceruzát, és beírta a
két számot az üres mezőkbe. Jax bele tudott volna harapni a
fülébe, annyira közel volt hozzá. Ehelyett inkább magába szívta
Maddie illatát. Enyhe. Visszafogott. Kellemes.
Maddie oldalra fordított fejjel koncentrált. Jax mélyeket
lélegzett a nő fölött. Ezalatt Maddie be is fejezte az egész
rejtvényt.
– Azta!
– Ne dobd hanyatt magad – mondta. – Kissé kényszeres
vagyok. Semmit sem tudok befejezetlenül hagyni – mondta, és
lehuppant a bárszékről. – Sajnos ilyesmikre nincs olyan
közösség, mint az AA.
– Ford örökre adósod lesz ezért – válaszolta a férfi, és
gyengéden megragadta Maddie csuklóját, hogy maga mellett
tartsa.
– Te is meg tudtad volna csinálni, ha felvetted volna a
szemüvegedet. – Maddie kiszabadította a kezét. – Nem is volt
annyira nehéz. Ja, és csak úgy mellesleg: a nők odavannak a
szemüveges pasikért. Intelligensnek tűnnek tőle, ráadásul
nagyon is szexi.
Jax oldalra döntött fejjel mustrálta Maddie enyhén kipirult
arcát és vidám tekintetét; érezte, hogy megmozdul benne
valami. Maddie üdítően kedves, jó humorú nő volt, bár érezni
lehetett rajta, hogy rendesen küzd magával. Nekiszegezte a
kérdést:
– Te flörtölsz velem?
 – Nem. A pornós sztori után ez kizárt.
Jax felnevetett. Ami ennél is jobb volt: Maddie is nevetett.
Valami volt a levegőben kettejük között.
Kémia.
Méghozzá nem is kevés. Ezt nyilván Maddie is érezte, mert
azon nyomban tenni-venni kezdett: előrángatott némi pénzt a
zsebei mélyéről, letette a bárpultra Ford elé, és az ajtó felé
fordult. Mindezt olyan gyorsan, mintha lángra kapott volna a
feje.
– Maddie.
A nő erre megfordult. Kicsit zavartnak és riadtnak tűnt –
hasonlóan ahhoz, amikor Jax először látta őt a kietlen
országúton. A férfi eltűnődött, mi lehet ennek az oka.
– Mennem kell – bökte ki Maddie.
– Várnak a megoldandó rejtvények?
– Mondjuk úgy.
– Szerintem ez nem egy rejtvényfejtős este – mondta Jax, és
visszacsúsztatta a pénzt Maddie elülső farmerzsebébe. Ujjpercei
végigsimították derekát. Maddie meg se bírt mozdulni. Jax a
pultra tette a kettejük fogyasztását fedező összeget, majd
folytatta:
– Ez inkább egy amolyan ismerkedős-barátkozós este –
mondta. – Ráadásul Ford éppen mogyorós tálakat pakol ki a
bárpultra. Megdobálhatnánk. Azt nagyon utálja.
Maddie lehunyta a szemét, majd lassan kinyitotta.
Tekintetében hevesen lobogott a tűz.
– Nagyon tetszik az ötlet, de ma este sajnos a tesóimmal kell
veszekednem.
Maddie nyilvánvalóan nagyon sebezhető volt ebben a
pillanatban. Jax tudta, hogy jobb tisztes távolságot tartani tőle,
mielőtt még véletlenül kihasználná a helyzetet. De ekkor a nő
ragyogó kék szeme lejjebb siklott, és megakadt a férfi ajkain. Jax
nemes szándékai azon nyomban elpárologtak.
– Próbálom újrakezdeni az életem – magyarázkodott Maddie.
– Az „újrakezdés” pozitív dolog.
– Aha.
Maddie nyelvével megnedvesítette ajkait. Az önkéntelen
mozdulat azt sugallta, hogy talán a szájuk találkozásán jár az
esze. Micsoda véletlen. Jax is csak Maddie ajkaira tudott
gondolni, mióta a bár előtt találkoztak.
A férfi már nagyon régóta nem hagyta magának, hogy bármit
is érezzen. Már az idejét sem tudta, mióta. Hogy pont ez a nő
korbácsolta fel az érzelmeit, itt és most, az meglehetősen
komplikálttá tette a dolgokat. De Jaxnek még sosem szegte
kedvét semmi csak azért, mert komplikált volt. Képes volt
kezelni a nehéz helyzeteket.
A nő kezét megragadva közelebb húzta magához Maddie-t, és
lejjebb hajtotta a fejét. Ahogy állkapcsa hozzáért a nő hajához,
egy szál fennakadt a borostáján. Nagyon közel voltak egymáshoz.
Jax csodálattal nézte Maddie táguló pupilláit. Maddie ajka kissé
megnyílt, majd…
– Foglaljak nektek egy hotelszobát?
Ford, a minden lében kanál…
Maddie felpattant, és elhúzódott a férfitól.
– Tényleg mennem kell. Köszi a meghívást.
Megpördült, majd nekiütközött egy asztalnak. Egy enyhe
kurjantás kíséretében talpukra állította a kiborított italokat, és
sűrű elnézést kért. Villámgyorsan szedte a lábát az ajtó felé,
hátra se nézett.
– Mekkora idióta vagy – mondta Jax Fordnak, miközben a
nőt nézte.
– Így igaz. De úgyis felszeded a csajt, nem?
Jax rosszallóan nézett rá.
– Na, ne szórakozz már. Mindketten tudjuk, hogy bűntudatból
felkarolsz minden rászorulót: az otthontalan kutyát, a kölcsönre
szoruló barátokat, a szép szemű és még szebb seggű csajt…
– Tudod, hogy nem akarok párkapcsolatot.
Jaxnek nem voltak problémái a párkapcsolatokkal, legalábbis
elméletben nem. Szülei tönkrement házassága és a saját exével
való kellemetlenségek ellenére nem volt ismeretlen számára az
érzés, hogy szüksége van valakire az életében. A megfelelő
valakire. De nem bízott magában eléggé: múltját az évek során
elkövetett sok-sok hiba maradványa kövezte.
– Nem kell összejönnötök ahhoz, hogy legyen köztetek
valamilyen… viszony – mondta Ford. – Legalábbis ruha nélküli
viszony, ha más nem is. De mondjuk elég gyorsan kiviharzott
innen a csaj. Lehet, hogy nem adta magát a szitu.
Nem, a probléma nem ez volt. Egyértelmű, hogy működött
kettejük között a kémia; úgy szikrázott körülöttük a levegő, hogy
Lucky Harbor összes karácsonyi fényét el tudták volna látni
árammal. És ez a kémia megrémítette Maddie-t. A napnál is
világosabb volt, hogy valaki komolyan megsebezte a lelkét,
legalábbis Jax úgy érezte, hogy ez a helyzet. Komoly késztetést
érzett rá, hogy többet megtudjon Maddie-ről, és elindult a kijárat
felé. Nem érdekelte, hogy jó ötlet-e vagy sem.
– Hé, mi lesz a borravalómmal? – szólt utána Ford.
– Kapsz egy tanácsot: tanuld meg befogni azt a nagy szádat.
Majd kilépett a sötétbe.

***

– Ha szárnysegéd nélkül mész inni, mi az első szabály? Ne

csinálj semmi hülyeséget! – dorgálta magát Maddie, miután
hátrahagyta a Szerelemkunyhót.
Egyre gyorsabban ment, majd egyszer csak a móló elején
találta magát. Az erős széllökések miatt alig tudott megállni a
lábán, de szinte észre se vette. Nem, Maddie-t még mindig
eltöltötte az a szívmelengető és bizsergető érzés, amelyet ez az
álomszép fickó váltott ki belőle a huncut, rosszfiús mosolyával és
az elképesztően dögös testével…
De hisz már lemondtál a pasikról!
Maddie nem tudta, miért ment ki mindig a fejéből ez a fontos
alapszabály. Nem állt készen arra, hogy a közelébe engedjen
bármilyen hímnemű egyedet hat hónappal azután, hogy
otthagyta Alexet Maddie nem nézett hátra. De, az igazat
megvallva, előre sem.
És mégis, annyira közel engedte magához Jaxet, hogy a férfi
képes volt megérinteni Maddie-t.
Amíg Maddie a bárban ült, odakint beesteledett. A
díszkivilágításban úszó főutca egy karácsonyi képeslaphoz
hasonlított, a kedves, régies épületek végre elterelték Maddie
figyelmét.
 Elsétált egy szépségszalon előtt. A nyitott ajtón kihallatszott,
ahogy a fodrász és kuncsaftja csevegtek és nevettek, mint két
régi jóbarát A sarkon, a móló és az utca találkozásánál egy kis
étterem állt. Ínycsiklandozó hamburgerillat áradt bentről.
„Falj fel! bisztró”.
Maddie-nek kordult egyet a gyomra. Ez érthető volt, lévén,
hogy az elmúlt pár órában kizárólag chipset és sört fogyasztott
Gondolatai elkalandoztak: egy tisztességesen megpakolt burger,
némi sült krumpli és esetleg egy szelet pite…
De tudta, hogy vissza kell mennie, hogy szembenézzen
testvéreivel.
A város fényein túl hegyes sziklák sorakoztak; ezen a kései
órán már csak egy sötét, árnyékos sziluettet rajzoltak az
égboltra, és vélhetőleg prérifarkasok és medvék hemzsegtek
rajtuk. Maddie megborzongott és megfordult. Magába szívta az
ősi kőzetképződményekkel és gránitkiszögellésekkel szegélyezett
tengerpart lenyűgöző látványát.
Nagyon bízott benne, hogy a prérifarkasok és medvék ott
töltik minden idejüket, és nem látogatnak le a partra. A mólót a
korlátokra felfűzött, pislákoló fehér fények világították meg.
Valaki egyenletes távolságban piros masnikat és fagyöngyöket
helyezett el.
Akár egy forgatási díszlet is lehetett volna. Leszámítva persze
a jéghideg szelet. A hullámok vadul verdesték a pilléreket a
felszín alatt – végtelenül élethűbb volt, mint bármilyen
hangeffektus. Maddie didergett az egy szál pulóverében, de
zsebre rakta kezét, és gyalogolt tovább, mert még szüksége volt
néhány perc egyedüllétre.
Vagy többre.
Az óriáskerék talpához érkezve felnézett – és még annál is
feljebb. Felülni rá, és a világ tetején lenni… már a gondolattól is
görcsbe rándult a gyomra.
Rohadt tériszony!
Ugyan szerette volna leküzdeni ezt a félelmét, de úgy érezte,
előbb a többi fóbiáját kéne megzaboláznia. Azokat, amik átvették
az irányítást az élete fölött. Például azt a félelmét, hogy örökre
egy kisegér marad.
 Az árkádon átsétálva egy fagyizónál találta magát. Ennél jobb
gyógyírt még egy orvos sem írhatott volna fel –, gondolta
magában, és a fagyos éjszaka ellenére kért egy csokis shake-et.
– Mit szólnál egy csoki-vaníliához? – kérdezte a srác a pult
mögül. Fiatal volt, talán a húszas évei elején járhatott. Helyes fiú
volt, és a mosolyáról lerítt, hogy ezzel ő is tisztában van. – Az a
legnépszerűbb termékünk.
– Oké.
De amint hátrafordult a fiú, hogy elkészítse a rendelését,
Maddie a homlokára csapott. Ne hagyd, hogy mások döntsenek
helyetted! Áss mélyre magadban, és legyél olyan, mint…
Thelma. Ja, nem. Louise! Én Louise akarok lenni. Francba.
Melyik is volt Susan Sarandon? És egyáltalán számított ez
bármit is? Úgy gondolta, ha magától nem tud erős lenni, akkor
addig kell hitegetnie magát azzal, hogy ő erős személyiség, amíg a
szervezete hozzá nem szokik.
– Én Louise vagyok.
– Nocsak, én is szeretem a fantáziákat.
Maddie szíve a torkába ugrott. Megpördült a tengelye körül,
és szemben találta magát Jaxszel. A férfi sötét és felséges
látványt nyújtott. A nő félelem helyett valami egészen mást
érzett a gyomrában. Beleremegett az újabb találkozásba.
– De talán jobb lenne, ha csak az első randink után kezdenénk
bele a szerepjátékokba – tette hozzá Jax
Jax és a fantázia – ettől a két szótól azonnal lúdbőrös lett. Jax
levette a dzsekijét, és felajánlotta Maddie-nek. A férfin csak egy
hosszú ujjú fekete ing maradt. Maddie már nyitotta a száját,
hogy közölje, egyáltalán nem fázik, Jax azonban már rá is
borította a kabátot. Maddie mellbimbói kőkemények lettek,
pedig a férfi nem ért hozzájuk. Azon nyomban elfelejtette, hogy
mit akart mondani.
A bőrdzsekin még érződött a férfi testének melege, és
körbevette Maddie-t, mint egy selyemgubó. Eldörmögött egy
köszönömöt.
– Amikor először meghallottam, hogy mögém lépsz, egy
pillanatra elképzeltem, hogy egy vadállat jött le a sziklákról, hogy
elhurcoljon az odújába, és felzabáljon. Úgyhogy örülök, hogy te
voltál az.
– Miért gondolod azt, hogy mellettem biztonságban vagy?
Maddie felnevetett, majd válaszolt:
– Hát, végül is igaz, hogy most nem nézel ki annyira Clark
Kent-esen, itt kint, a sötétben.
Nem, sokkal inkább hasonlított egy szuperhősre. Magas
termet, sötét kisugárzás és a tekintetében teljes koncentráció
Maddie-re. Még lélegezni is nehéz volt a jelenlétében.
– Sétálnom kell egyet.
Jax bólintott.
Mindketten elindultak szép lassú tempóban. Úgy tűnt, a
bólintás azt jelentette, hogy Jax is Maddie-vel tart. A móló hátsó
része üres volt, néhány padot leszámítva. A sűrű felhők miatt
nem lehetett látni csillagokat az égen. A vad hullámverés
hangjain és a durva széllökéseken kívül nem volt semmi, ami
megszakította volna az esti percek nyugalmát. Maddie
belekortyolt a shake-be, majd megkínálta Jaxet.
Jax nyugodt, megfontolt tekintetével Maddie-ét fürkészte egy
kis ideig. Ahelyett, hogy elvette volna a poharat, inkább a kezébe
vette Maddie kezét, és fejét a szívószálhoz hajtotta. Maddie
nagyon kíváncsi volt, hogy a férfi borostája szúrós-e vagy inkább
selymes; alig tudta megállni, hogy végigsimítsa az ujjait rajta. És
akkor még nem is volt szó azokról az ördögien hosszú, sötét
szempillákról, amelyek a szemét keretezték; egy nő ölni tudna
azért, hogy ilyen pillái legyenek. De Maddie tekintete azon akadt
meg a leginkább, ahogy Jax állkapcsán az izmok megfeszültek,
amikor beleszívott az italba. Amikor a nyelve elengedte a
szívószálat, Maddie gyomra összehúzódott. Ezt bizonyára
valamilyen hang is kísérte, mert Jax furcsán nézett rá.
– Semmiség.
Persze, semmiség – leszámítva azt, hogy egy vadidegennel
álldogált egy sötét, szinte kihalt móló legvégében. Nem volt ott
senki, aki megmenthette volna őt… magától.
– Kicsit más errefelé a tempó, ugye? – kérdezte Jax halkan.
– Los Angeleshez képest? Mintha egy másik bolygón lennék!
A nagyvárosban autóval járt be a munkahelyére, és
mindennap olyan volt az útja, mintha a vidámparkban
dodzsemezne. De az egészben az volt a vicces, hogy igazából nem
zavarta, hiszen az életében minden olyan volt, mint egy
vidámpark: lendületes és egy kicsit kezelhetetlen. Az ingázás, a
munka, a barátja…
Különösen a barátja!
Alex csupa sárm és kifinomultság volt külsőre. Belül azonban
inkább olyan volt, mint egy fazéknyi lassú tűzön felejtett, negatív
érzelem.
A nő nagyot sóhajtott, mert eszébe jutott az, amit titkon
annyira szégyellt: hogy milyen sokáig tartott neki, mire rájött,
hogy nem fogja tudni megváltoztatni Alexet, és hogy közben ő
maga változott valaki mássá.
Amikor elérkeztek ahhoz a ponthoz, hogy Alex többször
megütötte őt, Maddie-nek sikerült a sarkára állnia, ami sokat
lendített az önbizalmán. Sajnos a férfi nem viselte ezt jól, és
miután hónapokig próbált kibékülni Maddie-vel, néhány héttel
ezelőtt egy napon sarokba szorította őt a nő irodájában. Maddie-
nek sikerült megmenekülnie a helyzetből; azonban kiderült, hogy
a fejesek nem értékelik, ha valaki forró kávét önt a befolyásos és
drága szórakoztatóipari ügyvédjük ölébe.
Mondani sem kell: Maddie-nek többé nem kellett a napi
ingázás miatt aggódnia.
Ugyanezen a héten halt meg Maddie édesanyja is.
Maddie töretlenül dolgozott magában azon, hogy megbékéljen
mindezzel, de ez egyelőre még egy folyamatban lévő projekt volt.
Esetleg, ha csinálna rá egy ütemtervet, és beírná a
BlackBerryjébe…?
Jax úgy nézte őt, mint akinek nem áll össze teljesen a fejében
a kép. Maddie megmondhatta volna neki, hogy ne próbálja
megfejteni őt, hisz’ az idáig még senkinek sem sikerült – még
neki magának sem.
– Jól vagy?
– Dolgozom rajta – mondta Maddie egy apró mosoly
kíséretében.
Jax viszonozta a mosolyt, és egy kicsit közelebb lépett a
nőhöz. Maddie ebben a pillanatban több dolgot is észrevett.
Egyrészt, még mindig aktívan munkált benne az automatikus
menekülésvágy; tudatosan igyekezett nem hátrébb lépni egyet
Nem minden férfi olyan, hogy mosolyogva közel lép hozzád,
majd megüt – emlékeztette magát. Fejben tisztában volt vele, de
a szíve mélyén még mindig kételkedett benne.
Másrészt – ami még nyugtalanítóbban hatott rá –, nagyon jó
illata volt a férfinak. Szexi és csábító. Maddie becsukta a szemét.
Érezte, hogy teste elkezdett bizseregni, és különös hiper-
érzékenység lett úrrá rajta, ahogy valami végigsuhant az egész
lényén.
Szenvedély. Csontja velejéig hatoló szenvedély.
Mire kinyitotta a szemét, Jax még közelebb araszolt hozzá.
Szemében már korábban észrevette a megigéző, meleg
karamellszínt, de most mintha aranyszínű pettyek is táncoltak
volna a férfi tekintetében. Maddie el tudott volna merülni ebben
az ízletes színkavalkádban.
Vágyból fakadó halál – nem is lenne olyan rossz – gondolta.
Jax kivette Maddie kezéből a poharat, letette a korlátra, majd
megszólalt:
– Maddie.
Csupán ennyi hagyta el a száját: a neve, mély hangon, ami
olyan dolgokat ígért, amikben Maddie többé már nem hitt. De
ebben a pillanatban agyának a „lemondtál a férfiakról”
megállapítást diktáló része hirtelen elment nyaralni a való élet
túloldalára; valószínűleg közös lakosztályon osztozkodott
szürkeállományának azon részével, amely úgy vélte, hogy nincs
esély a motel felélesztésére. Úgyhogy hátrébb lépés helyett
remegő lábbal közelebb mozdult a férfihoz.
És ekkor csodálatos dolog történt.
Különleges, félelmetes és lenyűgöző.
Mennyei sóhaj hagyta el Maddie száját, ahogy Jax átkarolta
őt, majd érezte, ahogy a férfi hevült ajka hozzáér az övéhez.
Ugyanannyira lehetett rajta érezni a csokis shake ízét, mint az
elfelejtett remények és álmok zamatát, és ekkor…
Ekkor elillant minden gondolat.
 4. fejezet
„Soha ne akadj fenn az apróságokon.
És ne feledd: igazából minden dolog apróság.”
PHOEBE TRAEGER

Jaxet már az első perctől fogva elvarázsolta Maddie szeme, de a

szája… úristen, az a száj! A csók gyengéden indult, és Jax
igyekezett, hogy továbbra is gyengéd maradjon. De Maddie egy
icipicit hátrébb húzódott, épp annyira, hogy kipirult arcával és
elkerekedett szemmel felnézhessen a férfira.
Jax lejjebb hajtotta a fejét, és száját Maddie nyakának
hajlatába nyomta. Ajkai alatt érezte a nő szapora pulzusát.
Maddie mámorosan felsóhajtott. Jax lassan végigvezette száját a
nő álláig, majd meleg, lágy füléhez érintette azt. Amikor végre
újra szembenézett Maddie-vel, hatalmasra nyílt szempárt látott:
a nő kábultan nézett vissza rá, és azon tűnődött, hogy pontosan
mit tervez a férfi.
Valami rosszban mesterkedett – ebben biztos volt.
Ezt bizonyította az is, ahogy a férfi ismét megcsókolta. Maddie
egy kis nyögéssel jelezte, hogy folytassa. Jax hallotta, ahogy
Maddie retikülje lepottyan a földre. Két karja Maddie nyaka köré
fonódott. A nő mindent felemésztő, durva és nyers csókkal
viszonozta a férfi ölelését. Jax irtózatosan beindult. Ahogy a
kajában tartotta Maddie-t, forró vér áradt szét az ereiben.
A lány ismét elszakadt a férfi szájától, és vadul lihegve, nedves
ajkakkal nézett fel rá. Jax nem tudta biztosan, hogy Maddie mit
keres a tekintetével, de bizonyára rátalált, ugyanis egy
pillanattal később már vissza is rántotta magához a férfit. Ujjai
mélyen a férfi bicepszébe vájtak, mintha nem tudna betelni vele.
Ezzel mindketten így voltak.
Maddie egy mély, szexi nyögéssel nyugtázta, hogy a férfi szája
utat tört a nyakához. A lány lehunyta szemét, és megborzongott
a mélyreható, elsöprő érzéstől.
– Nagyon jó ízed van – mormolta Jax
– Mint egy csokis-vaníliás shake-nek?
 Maddie-nek vágytól csillogott a szeme. Jax megemelte a fejét,
és válaszolt:
– Mint egy nőnek.
Maddie rakoncátlan hajának néhány fürtje az arcához tapadt,
némelyik pedig a szélben táncolt, mintha csak hívogatták volna a
férfit. Jax ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megérintse a
nőt, ahol éri. Felemelte kezét, hogy hátrasimítsa a lány haját,
mire Maddie összerándult.
A férfi megdermedt, ujjai Maddie homloka fölött lebegtek.
Maddie is megmerevedett. Jax lassan leeresztette a kezét.
– Maddie…
A nő megrázta a fejét, szemét lehunyta, és hátralépett, majd
ennyit mondott:
– Mennem kell.
– Rendben.
Jax agya ezerrel dolgozott; próbált rájönni, mi a franc
történhetett. Maddie láthatóan megijedt: attól félt, hogy
megütik. Micsoda őrültség – hisz’ ő nem tenne ilyet.
Soha.
De valaki így tett a múltban.
Ez ugyanannyira vitathatatlan volt, mint amennyire Maddie
elvörösödött attól, hogy önkéntelen reakciója elárulta titkát.
Jax borzasztóan érezte magát, hogy Maddie-t korábban ilyen
trauma érte. És még borzasztóbb érzés volt, hogy ő idézte fel
Maddie-ben ezeket az emlékeket, még ha csak egy másodpercre
is. Hátrébb lépett, és a lány tekintetét kereste:
– Maddie…
A nő összeszorította ajkait, lehajolt a retiküljéért, majd sarkon
fordult, és elindult az utca felé.
– Igazán mennem kell.
Jax nagy levegőt vett, és hagyta, hogy Maddie elinduljon.
Biztos volt abban, hogy Maddie azt szeretné, ha most
nyomtalanul felszívódna. De csak úgy tudtak elmenni innen, ha
visszasétálnak a móló túlsó végébe. Úgyhogy Jax követte
Maddie-t, de közben igyekezett kellő távolságot tartani, mert
tudta, hogy a nőnek erre van szüksége.

***
Maddie végigsietett a mólón, és csak az óriáskerékhez érkezve
lassított le. Kár, hogy az élete nem lehetett olyan egyszerű, mint
egy kerék, ami csak körbe és körbe megy…
– Jól vagy?
Maddie megfordult. Jax körülbelül két méterre állt tőle.
Zsebre dugott kézzel várt.
– Jól.
Maddie valóban jól akart lenni, úgyhogy nem tartotta nagy
bűnnek ezt a kis hazugságot.
– Ami azt a csókot illeti; nekem igazán nem lett volna
szabad… Köztünk nem lehet…
Felsóhajtott, majd úgy döntött, hogy inkább az őszinteséget
választja:
– Nyilvánvaló, hogy nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy új
kapcsolatot kezdjek.
– Ez világos. Nincs semmi baj, Maddie. Én is voltam már ilyen
helyzetben.
Maddie kételkedett abban, hogy Jax bárkinek is valaha
megengedte volna, hogy kihasználja vagy megbántsa. De inkább
nem akart erről beszélni. Jax kedves szavai könnyű menekülési
lehetőséget hagytak neki, amire nagyon is szüksége volt.
Megfordult és továbbsétált. A férfi felvette a tempóját.
– Én visszamegyek a motelbe – mondta Maddie. – Egyedül.
Maddie rápillantott a férfira. Nem tudta, hogyan fog reagálni,
de Jax most végtelenül nyugodtnak tűnt. Maddie szíve nagyot
dobbant.
Elsétáltak a fagyizó előtt. Ugyanaz a srác volt ott, aki
korábban kiszolgálta őt A fiú odaintett Jaxnek:
– Szevasz! Egy szokásos forró csokit?
– Aha. Egy nagyot kérek, elvitelre. Kösz, Lance!
Jax fizetett, majd lecserélte Maddie shake-jét a forró pohárra.
– Hogy ne fázzon a kezed – mondta. Együtt sétáltak el a
mólóról, és elkísérte a főutcára, egészen a Szerelemkunyhóig.
Egy csinos szőke nő robbant ki a bárból magas sarkú cipőben,
és egy szép, barna hajú nővel nevetgélt:
– …erre a csávó azt mondta, hogy ő majd hazavisz a
kocsijával! – harsogta.
 – Hát, végül is azt mondtad, hogy ma szexelni akarsz –
mondta neki a barna nő.
– Jó, de nézz már rám! Ma este kilencpontos vagyok – vagy
lehet, hogy inkább tíz! Ezt a testet nem viszi haza csak úgy egy
nyolcast sem érő faszi…
A nő meglátta Jaxet, és egyből átkarolta:
– Na szia, szexi fiú! Egész héten nem is láttalak. Keményen
dolgozol, vagy keményen kerülöd a munkát?
– Is-is – mondta Jax, miközben megpróbálta megtartani a
dülöngélő nőt.
– Igyál meg velünk valami meleget – mondta a Szöszi,
miközben átkarolta a férfi nyakát.
Maddie végignézett saját magán. Jó, mondjuk igaz, hogy
maximum négyesnek nézett ki ebben a ruhában, de azért nem
volt láthatatlan.
Egy taxi fordult be a parkolóba, és a Szöszi mosolyogva
mondta:
– Itt a fuvarunk. Jax? – dörmögte rekedtes hangján, a férfi
kezét ráncigálva. – Velünk jössz?
Jax megrázta a fejét. Szöszi és Barna egy-egy sóhajjal adott
hangot közös csalódottságának, majd behuppantak a taxiba, és
elnyelte őket az éjszaka sötétje.
– Nyugodtan velük mehettél volna – mondta Maddie egy
perccel később. – Nem akarlak visszatartani.
– Mitől is…?
– Az édeshármastól.
Jax felhúzott szemöldökkel reagált:
– Azt gondolod rólam, hogy én arra vágyom?
– Hát, tudtommal ez a legnépszerűbb férfifantázia.
– Lehet, hogy épp megfelel a jelenlegi társaságom.
Ez a gesztus akaratlanul is meglágyította Maddie szívét, de
arra gondolt, hogy biztos csak e miatt az őrült nap miatt érez így;
elvégre érzelmi hullámvasúton ült, mióta csak a városba
érkezett. Ekkor már nagyon erős volt a szél, de megvédte Jax
dzsekije. Maddie jól elvolt így.
– Fázol? – kérdezte Maddie, és nagyon remélte, hogy
nemleges választ kap.
 – Megvagyok. Hadd fuvarozzalak el a motelhez – mondta,
miközben egy piros Jeepre mutatott.
– A motorral mi lesz?
– Mindkettő az enyém. De a Jeep legalább meleg.
– Nem is tudom…
Jax sötét, meleg szeme találkozott Maddie-ével. Csendben
méregette a lányt, majd megjegyezte:
– Hosszú séta lenne.
– Ez igaz – értett egyet Maddie. – De beülni egy idegen
autójába még annál is nagyobb butaság, mint smárolni vele.
– Tudok referenciákkal szolgálni, ha szeretnéd.
– Csak nem a Szöszi Kilenc-Vagy-Inkább-Tíztől? – kérdezte.
Jax ezen hangosan felnevetett; Maddie pedig felvillanyozódott
a reakció hallatán. Jax a nő derekára tette a kezét, és odakísérte
a Jeephez.
– Szerintem ennél jobbal is tudok szolgálni.
Kinyitotta az utasülés ajtaját, és várt. Maddie azon töprengett,
hogy most vajon lovagias szuperhőssel van-e dolga, vagy egy
rafinált rosszfiúval, akinek sikerült telebeszélnie a fejét, hogy a
rejtekhelyére csalogassa.
Nehéz volt megmondani.
Maddie beült, és bekapcsolta a biztonsági övét. Az autóban
sötét volt, és a férfi arcáról nem lehetett leolvasni, mire gondol.
Jax sebességbe tette a kocsit, és kihajtott a parkolóból.
Maddie a szélvédőn át bámulta a tájat. Egyelőre nem tudta
eldönteni, hogy szuperhős vagy rafinált rosszfiú. Nem mintha ez
bármit is számított volna – hisz tudta, hogy titokban, szíve
legmélyén mindkettőre vágyott.
 5. fejezet
„Amikor már azt hitted, nincs lejjebb,
valaki mindig odadob egy ásót.”
PHOEBE TRAEGER

Jax és Maddie megérkezett az üdülőhöz. Minden épület sötét

volt.
– Gond van az elektromos hálózattal? – kérdezte Jax, és
üresjáratba tette a Jeepet.
– Nem tudom – mondta Maddie, reménykedve, hogy nincs
ilyen probléma.
– A tesóid itt vannak?
– Azt sem tudom.
Jax ismét sebességbe tette a Jeepet, és a motel mögé gurult.
Maddie a műszerfalba kapaszkodott, és nyelt egyet.
– Ugye ez nem az a fejezet, amiben a nagy, gonosz farkas felfal
engem vacsorára?
Jax egy huncut pillantást vetett Maddie-re:
– Mi ez a berögződés nálad, hogy mindig arról beszélsz, hogy
fel fognak falni?
Feszült nevetés tört fel Maddie-ből. Jax egy ördögi mosolyt
eresztett meg, ami egyszerre volt izgató és ijesztő.
– Tudod mit – mondta Jax selymes hangon. – Ha valaha
megadatik nekem, hogy felfalhassalak, ígérem, hogy imádni
fogod.
Maddie-nek megremegett a gyomra. Teste más reakciókat is
produkált, de ezeket megtartotta magának. Jax befordult a
kisházhoz. Az ablakokból fény szűrődött.
– Honnan tudtad, hogy ide hátra kell begurulni?
– Gyerekkoromban voltam itt párszor. Egyszer Ford, Sawyer
és én teleaggattuk az egész helyet vécépapírral.
Maddie nem lepődött meg azon, hogy Jax fiatalkora ilyen vad
volt. Azt gyanította, hogy Jaxnek mindene vad volt.
– Komolyan?
 – Aha. Sawyer apja meg jól elverte a seggünket, amikor
kiderült, aztán bemószerolt minket nagyapádnál. Ő már nem
agyabugyált el minket, hanem feltakaríttatta velünk a mocskot,
és újra kellett festenünk az egész motelt. Nagyapád jó ember
volt.
Jax figyelme a kisházra terelődött, Maddie pedig követte a
férfi tekintetét: Chloe és Tara az ablakban állt, és kifelé
bámultak.
– Nem tűnnek túl boldognak – jegyezte meg Jax
– Igen, sokszor vagyok ilyen hatással az emberekre.
A férfi érdes keze felsiklott a hátán. Maddie az autó ablakán
bámult kifelé, úgyhogy nem számított az érintésre. Összerezzent.
A férfi erre nagyon gyengéden megérintette hátulról Maddie
nyakát. Maddie-t tetőtől talpig melegség árasztotta el.
– Nem is tudom – mormolta a férfi, rendkívül halk hangon. –
Engem azért inkább felvillanyoztál ma este.
Hüvelykujja végigsimította a nő tarkóját. Maddie nem bírta
megállni, hogy Jax felé forduljon.
Egyikük előrehajolt – Maddie már abban sem volt biztos,
hogy melyikük. Egyszer csak Maddie azon kapta magát, hogy két
keze a férfi mellkasának feszül, Jax pedig a karját simogatja, és
közelebb húzza őt magához, már amennyire a sebváltó ezt
lehetővé tette.
– A tesóim…
– Nem látnak be a kocsiba.
Jax megcsókolta Maddie-t, majd még egyszer megismételte.
Apró, gyengéd csókok voltak. Maddie többre vágyott volna, de
amikor azon kapta magát, hogy halkan felnyög, visszahúzódott.
– Igen – mondta Jax, miközben elszántan tanulmányozta
Maddie-t –, ez sokkal jobban áll neked.
– Mármint micsoda?
– A szenvedély. A félelem helyett.
Maddie hallotta a szavakat, de egy bő másodpercbe telt, mire
fel is fogta őket. Elfordult, hogy kinyissa az ajtót, és kiszálljon az
autóból, de Jax gyengéden visszahúzta, és még egy csókot adott
neki. Maddie szeme lecsukódott, ahogy átadta magát az
érzésnek. A férfi iszonyúan jól csókolt, ráadásul íze, érintése,
illata és a testének melege olyan lebilincselő kombinációt
alkotott, hogy Maddie képtelen volt ellenállni neki. Szüksége volt
erre a pillanatra. Megérdemelte, úgyhogy engedélyezte
magának, hogy kiélvezze. Keze végigkalandozott Jax testén. A
férfi torkából helyeslő mormogás tört fel.
– Már jó rég volt, hogy autóban smároltam – mondta Jax
mély, rekedtes hangján, amikor szétváltak.
– Igen. – Maddie igazából nem is volt benne biztos, hogy
smárolt-e valaha autóban. Körülnézett. – Meleg van idebent,
nézd, hogy bepárásodott az ablak.
Jax keze végigsimította Maddie vállát és nyakát.
Hüvelykujjával megérintette a nő lüktető nyakát.
– Nem csak az autó hevült fel, úgy érzem.
Igen. Maddie teste remegett az izgatottságtól. Tekintete
végighaladt Jax testén, kezdve széles mellkasán és
ellenállhatatlan hasizmain, majd megállt a Levi’s farmer
sliccgombjain, amelyek egy igazán nagy kidudorodáson feszültek.
Hirtelen felkapta tekintetét, és a férfi szemébe nézett. Jax
pillantása egyszerre volt perzselően szenvedélyes és mosolygós.
– Be kell mennem – mondta Maddie, de nem mozdult meg.
Na jó, ez nem igaz. Megmozdult, de csak annyira, hogy Jax ajkai
jobban hozzáférhessenek a nyakához. A férfi kihasználta a
lehetőséget, és szája lassan végigsiklott Maddie bőrén.
– M-még mielőtt… úristen – suttogta. – Még mielőtt
kijönnek.
Jax keze ekkor már Maddie derekán járt, a dzseki és a
pulóver alatt. Ujjai végigsimították Maddie hasát.
– Le kell venned a kezedet rólam, mert különben…
Jax sötét, tűzben égő szemével Maddie-ébe nézett, és
visszakérdezett:
– Különben?
Különben Maddie kénytelen lesz átmászni a vezetőüléshez, és
meglovagolni őt.
– Ez nem fair.
– Való igaz. Ezt jobb is, ha az eszedbe vésed.
Viselkedj! – parancsolt magára Maddie. Kiszabadította magát
a férfi kezei közül, majd a járműből is.
– Kösz a fuvart .
És a csókot…
 Jax kinyitotta a saját ajtaját, és közölte:
– Bekísérlek…
– Kérlek, ne.
Maddie nem akart magyarázkodni. Kiszállt a Jeepből, fellépett
a rozoga verandára, de az ajtó még azelőtt kinyílt, hogy odaért
volna.
Chloéval találta magát szembe, akinek egy kis mosoly ült az
arcára, ahogy átnézett Maddie válla felett a Jeepre.
– Hát ez meg kicsoda?
Maddie az autó hátsó lámpáit nézte, ahogy eltűntek az
éjszakában.
– Jax Cullen. Ennyit tudok róla – mondta, mielőtt Chloe újabb
kérdést tehetett volna fel.
Persze tudott róla többet is: hogy hangja selymes, mint egy jó
whisky; hogy a nézésétől Maddie többet árult el magáról, mint
amennyit meg akart osztani másokkal; ja, és persze azt, hogy
úgy csókol, hogy az maga a földi mennyország.
– Én is akarok egy Jaxet – mondta Chloe.
– Nem is láttad.
– Őt nem, de azt tisztán látom, hogy te milyen fejet vágsz.
Amúgy szép a dzsekid.
– Elfelejtettem visszaadni.
Maddie, Maddie, Maddie – mondta magában. – Ez egy jó
nagy hazugság. Dehogy felejtetted el. Csak akartál egy
ürügyet, hogy újra találkozhass vele.
– Már háromszor körbefurikáztam a várost – mondta Chloe.
– De egy Jaxet se találtam magamnak.
Maddie csúnyán nézett a testvérére. Tökéletes, sötétvörös,
csillogó haj. Csinos, szexi ruha. Vékony, megfelelő
domborulatokkal ellátott test. Megragadó arc. Szúrós, zöld
szemek, amelyek azt súgták, hogy ne akarj vele packázni, de
egyben azt is, hogy ezzel a nővel megéri próbálkozni.
– Erősen kétlem, hogy nem bomlanak utánad a férfiak –
mondta Maddie.
– Nem is a bomlással van a baj. Próbáltál már úgy szexelni
valakivel, hogy az ágyban ott volt egy harmadik kerék?
– Ööö, nem – vallotta be Maddie. – Én még sosem vettem
részt…
 – Az asztmámra gondolok – magyarázta Chloe tárgyilagosan.
– De azért jó tudni, hogy mire gondolsz elsőre. Az én életemben
az asztma a harmadik partner az ágyban. És általában ő nyer.
– Mármint úgy érted, neked sosincs…
– Ha egy férfi is csatlakozik kettőnkhöz, akkor semmi esetre
sem. Hacsak nem akarom, hogy az asztmás roham miatt
elvigyen a mentő. – Chloe felsóhajtott. – Nagyon hiányoznak már
a társas orgazmusok.
– Jaj, istenem, meddig hallgassam még az
orgazmushiányodat? – kérdezte Tara, ahogy kilépett az ajtón. –
Néhányunknak soha nem adatik meg a dolog.
– Soha? De hisz’ te házas vagy.
– Jó, lehet, hogy a „soha” egy kicsit túlzás. A lényeg az, hogy
vannak fontosabb dolgok is a szexnél.
– Mondj egyet – mondta Chloe.
Tara megemelte a kezében lévő borosüveget.
– Igaz – ismerte el Chloe –, de a szex rögtön utána jön.
Végigsétáltak hármasban a nappalin. Az ablakokat zörögette a
szél. A szőnyeg színe egykor a kék valamiféle árnyalata lehetett,
de mostanra ütött-kopott szürkére fakult, mint a halott gyep,
amely már két évtizede nem látott vizet.
– Fel kell dobnunk ezt a helyet karácsonyi díszítéssel –
mondta Chloe határozottan. – Meg egy fával.
Maddie lehuppant a fakó, kék, steppelt kanapéra, és egy
hatalmas porfelhő szállt fel a levegőbe. Chloe melléült, és
ösztönösen orrára húzta inggallérját, hogy megvédje magát a
portól.
– Meg egy fertőtlenítés se ártana – tette hozzá.
Tara megrázta a fejét, és felhúzta Chloét a kanapéról.
– A konyhába. Bele fogsz betegedni abba a porba, ami itt van,
csillagom.
Maddie követte a két testvérét, és elmerengett a kettejük
közti különös dinamikán. Nyilvánvaló volt, hogy Tara törődött a
kisebbik lánnyal, közben mégis úgy csinált, mintha nem
érdekelné a húga. Chloe pedig úgy szívta magába a törődést,
mint egy szeretethiányos kisbaba, miközben ő is úgy csinált,
mintha nem érdekelné a dolog. Maddie nemigen tudta megítélni,
hogy az ő helye pontosan hol van a képben… vagy hogy
egyáltalán beleilleszkedik-e.
Egy rosszul rögzített zsalugáter nekicsapódott a ház oldalának.
Maddie ugrott egyet ijedtében. A lámpák kialudtak, majd kis idő
elteltével újra felgyulladtak.
A három nővér megfogta egymás kezét, és felmérték a
konyhát. Hasonlított a motelben lévő konyhához, csak nem volt
benne asztal, és sokkal kisebb volt. Szorosan egymás mellé ültek
a laminált konyhapultra. Tara töltött egy pohár bort, és
átnyújtotta Maddie-nek, majd magának is töltött egy pohárral.
– Hahó – mondta Chloe, kezét nyújtva egy pohárért. – Mi
van, láthatatlan vagyok?
– Túl fiatal vagy – mondta Tara.
– Már három éve legálisan ihatok!
– Kell melltartó ahhoz, hogy ne lógjon a melled? – kérdezett
vissza Tara. – Kell alakformáló nadrágot felvenned, hogy elrejtsd
az úszógumidat?
– Úszógumit?
– Tudod, úszógumi a hasadon, amitől akkor se tudsz
megszabadulni, ha rendszeresen kondizol.
Tara a hasára mutatott. Maddie szerint kifejezetten jól nézett
ki a hasa. Szerette volna, ha neki is csak ekkora „úszógumija”
lenne.
Akár lehetne is, ha lemondana a chipsről.
– Szoktak éjszaka hőhullámaid lenni, amelyektől nem tudsz
elaludni? Nem? Na, akkor nem vagy elég idős ahhoz, hogy igyál.
Chloe a szemét forgatta, magához ragadott egy poharat a
kiselőadás ellenére, majd odabökte Tarának:
– Szerintem komoly gondjaid vannak az indulatkezeléssel meg
az önteltséggel. Ráadásul hajlamos vagy másokat hibáztatni a
problémáid miatt.
Maddie tudta, hogy mindjárt kitör a vihar, ezért megpróbálta
lecsillapítani a kedélyeket:
– Figyeljetek…
– Hogy mondtad?!
Tara egy húzásra lehajtotta a borát, és öntött magának még
egy pohárral. Egyúttal Maddie poharába is öntött még egy kicsit,
ha már így belelendült, miközben gyilkos pillantást vetett
Chloéra:
– Mi van az önteltséggel?
– Akinek inge… – mondta Chloe. – Csillagom.
– Na hagyjuk ezt, Feszes Mell kisasszony. Majd akkor
beszélek veled, ha kijózanodtál.
– Én meg akkor beszélek veled, ha nem leszel picsa.
– Hát, akkor lehet, hogy egy kicsit várnod kell – mondta Tara.
Chloe megrázta a fejét, majd hozzátette:
– Ja, és csak a rend kedvéért: Tara, te harmincnégy éves
vagy, nem hetvenkettő.
Maddie magához ragadta a borosüveget, mert érezte, hogy
ezt az estét nem fogja kibírni józanul.
– És még valami – mondta Chloe, miközben elvette az üveget
Maddie-től. – Maddie melle is ugyanolyan feszes, mint az enyém.
Mindenki Maddie mellére szegezte a tekintetét. Közepesen
telt volt, és csak amiatt tűnt egy kicsit feszesnek, mert egy
végkiárusításon megkaparintott egy push-up melltartót.
Sóhajtott egyet, majd ránézett az üres borospoharára, és
kijelentette:
– Most már le kéne állnom. Sörre bor sosem jó ötlet.
Tara tekintete átvándorolt saját üres poharáról a szemetesre,
és zavart fejet vágott:
– Volt sör is? Hogy maradtam le róla?
– A Szexi Pasassal ivott – mondta Chloe.
– Hékás. – Maddie próbált egy kis felháborodást csempészni a
hangjába, de az alkohol miatt nem járt sikerrel. – Neve is van az
illetőnek.
– Mi a neve? – kérdezte Tara.
– Nagyon, nagyon, nagyon jó név.
– Emlékszel rá egyáltalán? – kérdezte Tara fanyalogva. –
Vagy kiszívta a fejedből az emlékeket, a nyelveddel együtt?
Nem, de az tagadhatatlan, hogy csodás nyelve volt.
– Jaxnek hívják. Jax Cullen.
Tara félrenyelte a borát.
– Ismered? – kérdezte Maddie.
Tara letette a poharat, és a szájához emelte az üveget. Sokáig
tartott, mire reagált a kérdésre:
 – Mégis honnan ismerném?
Finoman megtörölgette a szája sarkát, és újabb kérdést tett
fel:
– És mi tetszik annyira ebben a fickóban?
Chloe felemelte a két kezét. Olyan 25 centire egymástól.
Ezúttal Maddie nyelt félre.
– Nem feküdtem le vele! Én lemondtam a férfiakról – tette
hozzá, nem túl meggyőzően. – És különben is, nincs ekkora farok.
– Akkor miért vigyorogva érkeztél ide?
Maddie felsóhajtott:
– Mondták már neked, hogy árulkodós vagy?
– Mindig is az volt – kontrázott rá Tara. – Egyszer, amikor
kisurrantam otthonról tizenöt éves koromban, Chloe beköpött
anyának. Egész nyárra szobafogságot kaptam.
Chloe elvigyorodott:
– Azok voltak a szép idők.
Maddie csak addig élt Phoebevel, amíg a nő teherbe nem esett
Chloéval. Azután Maddie apja lett a gondviselője. Maddie néha
meglátogatta az anyját nyaralások során, vagy amikor az apja
nem tudta elvinni őt a munkahelyére, de ez csak ritkán esett
meg. Emiatt csupán halvány emlékei voltak a testvéreiről. De
Tara a legtöbb nyarát Phoebevel és Chloéval töltötte.
– Hol voltunk azon a nyáron? – kérdezte Chloe Tarától. –
Valahol Kalifornia északi részén, nem? Abban a lakókocsiban,
amit anya a barátaival együtt kibérelt valami folyónál.
Tara bólintott:
– Valahogy így rémlik.
– Amikor kiszöktél, nem akartál magaddal vinni. Ezért
köptelek be.
– Még kisbaba voltál!
– Ötéves voltam. És tizenöt akartam lenni, mint te.
Maddie szerette volna, ha lennének velük közös emlékei.
Tara hátradőlt, és egy nagy sóhaj kíséretében ezt mondta
húgának:
– Én teljesen elfecséreltem a tizenötödik évemet. A fiatalok
nem értékelik a fiatalságukat.
Chloe felhorkant.
 – Nem viccelek! – mondta Tara. – Ha újra tizenöt lehetnék,
mai fejjel tudnám, hogy mit tegyek.
– Komolyan? – mondta Chloe hitetlenkedve.
– Komolyan.
A szél az ablakokat verdeste; teljes erővel tombolt odakint a
vihar. A három nővér nyugtalanul figyelte bentről a sötét
éjszakát.
– Én rettenetesen éreztem magam tizenöt évesen – mondta
Maddie halkan, boráztatta hangon. – Folyamatosan kételkedtem
önmagamban, nem volt semmi önbizalmam, kétségbe voltam
esve.
Sajnos úgy tűnt, nem túl sok változott azóta. Nagyot sóhajtott,
és nővérének nyújtotta a poharát. Szüksége volt még némi
borra, és Tara készségesen öntött neki.
– „Mi lenne, ha” kezdetű mondatokat azok mondanak, akik
még mindig elvesztegetik az életüket – mondta Chloe.
– Én ugyan nem – rázta meg a fejét Maddie. – Én nem
vesztegetek el semmit; többé legalábbis biztosan nem. Nem
adom fel. Elölről kezdek mindent.
Mondandóját heves gesztikulálással nyomatékosította, de a
poharat nem lette le. Kezére fröccsent egy kis bor, amit azonnal
lenyalt róla.
– Többet nem hagyom senkinek, hogy a nevemben beszéljen,
lábtörlőként használjon, átgázoljon rajtam, arcul csapjon…
Ez utóbbi kijelentését fülsüketítő csend követte, amitől kissé
kijózanodott.
– Na, ezért nem szabad innom – mondta.
A testvérei riadtan egymásra néztek. Maddie nem törődött
vele, inkább kinyújtotta a poharát. Újabb italra volt szüksége, ez
kétségtelen.
De Tara tapintatosan elvette tőle a poharat.
– Valaki megütött? – kérdezte gyengéden.
– Pofon csapott. Nagy különbség.
A pofon is megalázó és fájdalmas, de azért nem arról volt szó,
hogy összeverték. Vagy hogy igazi sérüléseket okoztak volna.
Leszámítva persze azt az ominózus utolsó esetet, amikor is egy
iratszekrény sarkának esett, és össze kellett varrni az arcát. De
mit számít ez, hisz’ végre szingli volt! Minden a legnagyobb
rendben. Vagy legalábbis minden annyira rendben, amennyire a
körülmények megengedték.
– Maddie…
– Nem érdekes. Már túl vagyok rajta. – Maddie lehajtotta a
fejét, és a cipőjét tanulmányozta. Az edzőcipője kopott volt, és
elnyűtt. Úgy gondolta, ez is jellemző.
Chloe helyes, bokáig érő bakancsot viselt. Egy karcolás sem
volt rajta.
Tara sikkes magas sarkúban volt. Úgy csillogott, hogy
tükörnek is elment volna.
– Új cipőt kell vennem – mondta ki hangosan.
Chloe megszorította Maddie kezét:
– Nincs is jobb egy új cipőnél – súgta oda elcsukló hangon.
Maddie viszonozta a szorítást. A fejében kavargó borgőzös
gondolatok közül egyiket sem akarta másokkal megosztani.
– Jaj! Majdnem elfelejtettem. Meg akartam mutatni nektek
valamit.
Táskájából elővette a receptesdobozt, és elmesélte a Lucille-
lal való találkozását. Véletlenszerűen kivett egyet a kártyák
közül.
– „A rossz döntések jó sztorikat szülnek” – olvasta fel.
– Uramjézus – mondta Tara.
– Nocsak, erre már nem „egyem a szívét” a reakciód? –
kérdezte Chloe vigyorogva. Derültsége egészen addig tartott,
amíg az egész ház bele nem remegett egy durva széllökésbe.
Ezt egy borzasztóan hangos reccsenés követte. DURR! A föld
megremegett, a lámpák pislákoltak, és mindhárman
összerezzentek.
– Azt a rohadt! – Chloe összehúzta magát a konyhapulton, és
Tarához simult. Szinte már nővére ölében volt.
Maddie lehuppant, és kinyitotta a hátsó ajtót. Elővette a
zseblámpáját, de az túl gyenge volt ahhoz, hogy eloszlassa a
sötétséget.
– Az a zseblámpa honnan került elő? – kérdezte Chloe.
– A retikülömből.
Chloe Tarára vetett egy pillantást:
– Zseblámpát hord a retiküljében.
 – Vészhelyzet esetére – magyarázkodott Maddie. Közben
próbálta bevilágítani a kertet.
– Nincs nálad egy kis csoki? – kérdezte Chloe reményteli
hangon. – Vészhelyzet esetére?
– Dehogy nincs. Oldalsó zseb; a villa mellett.
– Nem vagy semmi – mormolta Tara, és kinyújtotta a kezét,
jelezve, hogy ő is kér az édességből.
– Nem vagy korhatár fölötti a csokihoz? – kérdezte Chloe
gúnyosan.
Tara morgott egyet, mire Chloe gyorsan adott neki egy
kockát.
– Kösz, ez életmentő volt – mondta Tara, amin Maddie
elmosolyodott. A munkahelyén mindig mindenre fel kellett
készülnie. Sose gondolta, hogy ez valamiféle pozitívum lenne. De
most, hogy érzékelte testvérei megkönnyebbülését, és hogy
talán még egy kicsit fel is néztek rá, jólesett neki a dolog.
Még az se rontott ezen, hogy a dugicsokiját habzsolták föl
éppen.
Maddie mindig szeretett volna egy igaz családot, ahol
számíthatnak rá. Persze, szerette az édesapját, és apja is
viszontszerette őt – de Maddie többre vágyott ennél.
Az, hogy ennyi idő eltelt, és most mégis itt lehetett a
családjával, jó érzéssel töltötte el, még egy ilyen zord, hideg
éjjelen is, amikor a szél az arcát csapkodta odakint. Maddie
lámpájával jobbra-balra pásztázott, majd megállt egy frissen
kidőlt fa fölött, ami kettészelte a kertet.
– Kidőlt az egyik fa! – kiabált be a testvéreinek. – Ráadásul jó
nagy.
– Gyere be, mielőtt kidől egy másik, és kupán ver – szólt
vissza neki Tara.
Maddie elindult a kidőlt fenyőfa mentén, és elérkezett a
tetejéhez. Pont úgy dőlt el, hogy maga alát temetett egy satnya
bébifenyőfát. Maddie szíve elfacsarodott a látványtól. Kis ideig
szenvedett vele, hogy kiszabadítsa, majd két karja közé kapta a
fát, és visszafordult a verandához. A testvérei ott vártak rá.
– Találtam egy karácsonyfát! – mondta nekik.
 6. fejezet
„Okos dolog betartani a szabályokat.
Megszegni őket viszont sokkal murisabb.”
PHOEBE TRAEGER

A három lány feldíszítette a fát az éppen rendelkezésre álló

tárgyakkal, ami ebben az esetben néhány konyhai eszközt meg
egy csilifűzérre emlékeztető izzósort jelentett. Ez utóbbi egy
kilencvenes évekbeli vad buliból maradt meg – legalábbis Chloe
így emlékezett.
Tara talált egy halom bulvárlapot húsz évvel ezelőttről.
– Phoebe evangéliuma – mondta szeretetteli mosollyal,
miközben feltartott egy Mel Gibson-borítós példányt.
Körbevágta a képet, és felakasztotta az egyik ágra.
– Mi az? – kérdezte, amikor észrevette, hogyan bámul rá két
húga. – Nem rúgnám ki az ágyamból.
– Ugye tudod, hogy ma már kicsit máshogy néz ki a faszi? –
tette fel a kérdést Chloe.
– Ne szólj bele; ez az én fantáziám.
A következő fél órában megittak még egy üveg bort, és
kivágták minden olyan férfi képét, akit „nem rúgnának ki az
ágyukból”. Akadt pár ilyen. Maddie Luke Perry és Jason
Priestley mellett tette le a voksát – még azokból az időkből,
mielőtt borzasztó tévéfilmekben szerepeltek volna. Chloe a
fiúbandákra vetette ki a hálóját. Az összes létező fiúbandára.
– Azért nem lehet, hogy az egész fa csak jó pasikról szóljon –
vetette közbe Tara.
Chloe bólintott, és felakasztott egy merőkanalat. Fejét oldalra
billentve kritikusan nézte az újonnan felaggatott díszt, majd két
centivel arrébb mozdította, mint aki a Mona Lisán dolgozik.
– Régen jártam egy sráccal, akinek pont olyan feje volt, mint
ez az evőkanál. Bűnronda volt, de basszus, milyen jól tudott
csókolni. Minden este asztmás rohamom volt tőle. Szerencsére
csak egy hétig jártunk. – Elábrándozva felsóhajtott. – A csúnya
pasik jó szeretők.
 – Logan jóképű és az ágyban is jó – mondta Tara. – Na, ez
szerinted akkor mit jelent?
– Ööö, esetleg azt, hogy mázlid van, hogy ő a férjed? –
kérdezte Chloe.
– Nem – rázta a fejét Tara, megfontoltan eltúlozva a
mozdulatot. – A jóképű pasikkal mindig baj van. Méghozzá nagy
baj.
– Nem mindegyikkel – javította ki Chloe.
– De, mindegyikkel.
Maddie talált egy csipke alátétet, és ő is megosztotta
tapasztalatait:
– Az én exem sármos volt. És jó volt az ágyban. És… – Maddie
torka elszorult a szégyentől. Csillag alakúra összehajtotta az
alátétet. – És, mint kiderült, egy agresszív pöcs.
Magában bólintott egyet, majd felhelyezte a „csillagot” a fa
tetejére. Aha. Tökéletes. Főleg, ha hunyorítva nézi az ember.
Azután befejezte a gondolatmenetet:
– Úgyhogy elmondhatjuk, hogy messze nem volt tökéletes.
Hosszú csend követte szavait. Végül a testvérei felé fordult.
Döbbenet, harag és sajnálkozás elegye tükröződött mindkettejük
szemében.
– Szóval ő volt az, aki megütött téged? – tette fel végre a
kérdést Tara halkan. – Az exed?
Maddie bólintott, és Chloe száját egy sóhaj hagyta el:
– Ugye, visszaütöttél?
– És aztán kihívtad a rendőrséget – egészítette ki Tara. –
Ugye kihívtad rá a rendőröket, csillagom? Az ilyet sittre kell
vágni, hogy egy nagydarab börtöntöltelék szeresse esténként.
Nem, Maddie nem hívta ki a rendőrséget. Még magának is
nehéz volt megmagyaráznia, miért. De az egész olyan lassan
történt. Fokozatosan épült le az önbecsülése, egészen addig, hogy
már nem is Maddie Moore-nak érezte magát, hanem balféknek,
hülyének és rondának.
Erről mind Alex tehetett.
Na jó, pontosítsunk: Maddie hagyta, hogy Alex ezt tegye vele.
Minden egyes megfontolt, félelmetesen gonosz megjegyzés, amit
Alex megengedett magának, rontott a helyzeten, míg egy napon
Maddie ott nem hagyta a férfit.
 Önbizalom nélkül, anyagi tartalék nélkül, minden nélkül.
Most, hogy eltelt egy kis idő, mindez roppant szánalmasan
hangzott; és Maddie gyűlölte a dolgot.
– Ráöntöttem a kávéját a golyóira – mondta. – Tönkretettem
a Hugo Boss öltönynadrágját. Nagyon jó érzés volt. Úgy nézett ki,
mint aki behugyozott.
Kár, hogy Maddie főnökei nem értékelték a feminista
performanszt, hanem kirúgták.
Részletkérdések. Mert ez volt az első alkalom, hogy beszélni
tudott a dologról. Csak három üveg bor kellett hozzá, meg egy
éjszaka, amit takarítással és dekorálással töltött a testvéreivel.
Néhány órával később a három nővér a fa alatt feküdt, és
bárgyú vigyorral az arcukon, alulnézetből bámulták a
csilipaprikafényeket.
Vagy lehet, hogy Maddie vigyorgott egyedül…
Nem tudta visszafogni magát. Feje búbja a fa nyeszlett
törzséhez nyomódott, tüdeje pedig fenyőillattal volt tele. Feje
fölött egy grillcsipesz lógott, meg egy Jon Bon Jovi-kép, egy
habverő, egy műanyag edény fedele, valamint egy fotó a nagyon
fiatal és szinte meztelen Johnny Deppről.
– Sose volt ilyen szép karácsonyfám – suttogta áhítatosan.
– Ez azért van, mert részeg vagy, csillagom. Részeg, mint a
csap.
Chloe ábrándos sóhajjal közölte:
– Nekem évek óta nincs fám. Utoljára azelőtt volt, hogy
tizenhat évesen elköltöztem anyától.
Maddie is felsóhajtott. Az igazság az volt, hogy a két testvére
szinte ugyanannyira idegen volt számára, mint Jax. És mégis,
most érezte legkevésbé egyedül magát, mióta Lucky Harborba
érkezett.
– Tudom, hogy ti a lehető leghamarabb le akartok lépni innen,
de…
– Maddie, aranyom – mondta Tara gyengéden. – Semmi
„de”.
– Csak hallgassatok meg. Mi lenne, ha kipofoznánk a kecót?
Felbérelhetnénk valakit, hogy újítsa fel, aztán mi
üzemeltethetnénk a helyet. Már van is egy részmunkaidős
alkalmazottunk: Lucille! Jó, lehet, hogy kicsit őskövület a nő, de
anya megbízott benne.
– Anya mindenkiben megbízott.
– Mindegy, azt próbálom mondani, hogy egy kis erőfeszítéssel
akár egy rakás pénzt is csinálhatunk.
– Van bármi fogalmad arról, hogy manapság mi kell egy ilyen
újrakezdéshez? – kérdezte Tara, aki mindig józan maradt. –
Csoda kéne ahhoz, hogy meglépjük.
– Akkor megpróbáljuk kideríteni, hogy kire hagyta anya a
pénzalapból származó vagyonát. Nyilván valaki olyanra, aki
fontos volt számára, ami azt jelenti, hogy az illetőnek is fontos
volt anya. Úgyhogy talán szívesen befektetne a motelbe. És
akkor akár…
– Nem – vágta rá Tara durván. Maddie és Chloe meglepetten
bámultak rá. Lecsukta a szemét, és megmagyarázta:
– Gondoljuk ezt végig logikusan, jó? Egy motel üzemeltetése
nem kis munka – mondta, olyan hevesen gesztikulálva, hogy
majdnem felborította a fát. – A kikötőről nem is beszélve, te jó
ég. Gondolom, nem értetek se a hajókhoz, se az óceánhoz, se a…
– Tara abbahagyta a felsorolást, ugyanis leesett egy kanál az
egyik ágról, és eltalálta az orrát. – Aúú.
– Anya ezt akarta. – Maddie kinyújtotta a kezét, és levett egy
villát az egyik gallyról, mielőtt az is leesne, és kiszúrná
valamelyikük szemét. – Azt akarta, hogy a miénk legyen a hely.
Tara és Chloe csendben feküdtek a földön. Emésztették a
dolgot. Legalábbis Maddie abban bízott, hogy elmélkednek.
Kimerült volt. Hagyta, hogy lecsukódjon a szeme. Fejében
kavarogtak a gondolatok. Annyira akarta, hogy ez most
összejöjjön. Lehet, hogy az anyja nem próbált hozzá közel kerülni.
Talán húga és nővére sem próbálkozott ezzel túlzottan. Sőt, talán
ő volt az, aki valahogy megengedte az anyjának, hogy távolságot
tartson tőle, csak azért, mert így könnyebb volt. De most,
életének ezen a olyan pontján, amikor igazán szüksége volt egy
menekülőútra, végre úgy érezte, megtalálta a megoldást.
– Ennek működnie kell – suttogta. Őszintén hitt benne.
Hosszú másodpercek teltek el szótlanul.
– Őrült életet élek – mondta Chloe halkan. – És szeretem az
őrültséget. Nem bírom a kötöttségeket és a felelősséget. És bocsi,
Maddie, nagyon bocsi, de ez hatalmas felelősség lenne.
– Nekem meg ott van az életem Dallasban – mondta Tara. –
Nem vagyok az a kisvárosi csaj; sosem voltam az.
– Ezt én abszolút megértem – mondta Maddie. – De az is egy
megoldás, hogy együtt beindítjuk a gépezetet, aztán majd én
üzemeltetem a helyet. Lehet, hogy minden hónapban utalok
nektek valami jó nagy jutalékot. Lehet, hogy egy év múlva
ilyenkor már ünnepelni fogunk.
– Sok itt a „lehet”.
– Ez nem lehetetlen – erősködött Maddie. – Csak egy kis
bizalom kell hozzá.
– Meg jó nagy hiteltartozás.
Maddie újra felült, kirázta a hajából a fenyő tűleveleit, kiment
a konyhába, majd Lucky Harbor telefonkönyvével a kezében jött
vissza.
– A városban láttam egy bankot, a Szerelemkunyhó mellett.
Beugrom holnap, és utánaérdeklődöm az újrafinanszírozásnak.
– Mit árulnak abban a szerelemkunyhóban? – érdeklődött
Chloe. – Mi az, egy szexbolt?
– Egy bár.
– Na, az még jobb – mondta Chloe.
– Én maximum a hét végéig maradok a városban –
figyelmeztette őket Tara. – Ha tehetem, már hamarabb lelépek,
ha van újrafinanszírozás, ha nincs.
– Te aztán tényleg allergiás vagy az ilyen helyekre, mi? –
kérdezte Chloe.
– Csillagom, el se tudod képzelni, mennyire. Maddie a
vállalkozók listáját böngészte.
– Kettő olyan cég is van, akik felújításokra szakosodtak –
mondta, és elővette a BlackBerryjét.
– Maddie – mondta Tara.
– Csak egy telefonhívás, nem nagy ügy.
Feltárcsázta az első számot.
– Az éjszaka közepén? – kérdezte Chloe, miközben az ablakon
nézett kifelé.
– Hú, tényleg… – mondta Maddie vigyorogva, még mindig
kicsit spiccesen. – Majd hagyok egy üzenetet.
 Az első próbálkozása sajnos zátonyra futott, ugyanis a szám
nem volt kapcsolható. Bepötyögte a második vállalkozó számát.
„JC Építkezés.”
– Na! – szólt oda Maddie a testvéreinek. – Az
üzenetrögzítőjük azt mondja, hogy van egy ácsmesterük is. Egy
mesterük!
– Ez a spiné részegen hívogat melósokat – mondta Chloe
Tarának. – Valakinek le kéne állítania.
– Csss. – Maddie csukott szemmel hallgatta, ahogy egy mély,
férfias hang arra biztatta, hogy hagyjon üzenetet. – Halló –
mondta a sípszó után. – Én egy potenciális ügyfél vagyok, és egy
mesterre van szükségem… azaz, egy felújítási szakértőre. A
Lucky Harbor Üdülőben vagyunk, a Lucky Harbor út végén,
nem lehet eltéveszteni. Ja, és kétségbeejtően szükségünk van
szakemberre. Biztos nagyon elfoglalt, mivelhogy Ön az egyetlen
mester a városban, de nincs sok időnk. Nagyon nincs sok időnk.
Az igazat megvallva eléggé kétségbeesettek vagyunk… –
Félbehagyta mondandóját, és kezével eltakarta a mikrofont,
mivel Tara az arcába mászott, és vadul integetett.
– Mi van?
– Már kétszer is azt mondtad, hogy kétségbeesettek
vagyunk. Ilyet nem árulunk el, mert megemeli az árát! És
különben is, miért mondogatod, hogy mester így, mester úgy?
Maddie a szemét forgatta – amitől megszédült –, majd levette
kezét a mikrofonról, és folytatta:
– Na jó, felejtse el a „kétségbeesett” dolgot. Nem vagyunk
kétségbeesve. Sőt, mi magunk is meg tudnánk csinálni a munkát,
ha akarnánk. Szóval magára bízzuk, hogy jön vagy sem. – Kis
szünetet tartott, hátat fordított a testvéreinek, majd rendkívül
halkan hozzátette:
– De könyörgöm, jöjjön reggel, amilyen hamar csak lehet!
Majd letette a telefont, és ártatlan mosolyt villantott Tara
felé.
– Igazi nindzsa vagy – mondta Chloe feltartott hüvelykujjal.

***
Jax napkeltekor kelt fel, mint mindig. Úgy tűnt, a megszokás
nagy úr. Régebben egy átlagos reggelen ilyenkor már megjárta a
konditermet, lehúzott egy Starbucks-kávét, és az autóúton a
Porschéjével versenyzett, hogy a többi városlakóval együtt ő is
újabb napot tölthessen az élet mókuskerekében. Ebben a korábbi
életében nagyon jól fizetett védőügyvéd volt egy könyörtelenül
versenyorientált, tekintélyes seattle-i ügyvédi irodában, ahol az
egyetlen szempont az volt, hogy mindenáron meg kellett nyerni
az ügyeket. Itt még teljes nevét használta: Jackson Cullen III.
Aránylag komfortos élet volt, főleg, hogy egy olyan férfi
nevelte fel, akinek az életfilozófiája megegyezett az irodáéval.
Amikor nem a bíróságon végezte a tennivalóját, akkor éppen a
többi partnerrel smúzolt az ügyvédi irodában, de ez az egész
kiszívta belőle a lelket.
Azóta már megvált a topragyúrt lakástól, a menő Porschétól,
sőt az összes zakójától is, és már bő öt éve nem smúzolgatott
senkivel.
De még mindig dolgozott azon, hogy visszanyerje a lelkét.
Már az is nagy segítséget jelentett, hogy visszatért Lucky
Harborba. Ez egy lassabb, visszafogottabb életvitel volt, amit
tudatosan választott. Visszatért ahhoz, amit igazán szeretett
csinálni: az újjáépítéshez és felújításhoz. Így szívesebben segített
az embereknek, mint amikor védencei felmentésén dolgozott.
Mindez, legalábbis egészen tegnapig, igaz volt, amikor is
hosszú idő óta először mozdult meg benne valami igazi érzelem.
A meglepő vonzalom alanya egy göndör hajú, megnyerő,
kétbalkezes nő volt, aki nem is tudta magáról, milyen melegség
és természetes érzékiség árad belőle; édes, csábító szeméről nem
is beszélve.
Veszedelmes kombináció.
Felhúzta edzőcuccait, és gyengéden meglökte kétéves
keverék kutyáját, Izzyt. Részben barna labrador volt, részben
oposszum. Genetikai örökségét bizonyítandó, egyik szemét
kinyitotta, és olyan pillantást vetett gazdájára, ami azt súgta:
„Nyugi, haver”.
– Márpedig velem jössz – mondta Jax.
A kutya lecsukta a szemét.
– Gyerünk, kezdesz elhízni.
 A kutya szellentett egyet.
Jax megrázta a fejét, majd kiborította Izzyt a kutyaágyból.
Mivel az eb harmincöt kilót nyomott, ez nem volt egyszerű
hadművelet.
A tengerpartra mentek, és lefutották a szokásos öt
kilométerüket Legalábbis Jax lefutotta. Izzy előgyelgett egy
olyan száz métert, majd lábait a homokban húzva lelassított,
amíg rá nem talált egy pelikánra, amit piszkálhatott, majd ettől
kimerülten lefeküdt, és egy tapodtat sem mozdult, amíg Jax fel
nem ébresztette, mikor visszatért.
Jax a hátsó ajtón nyitott be a házába, majd belépett az
irodájába. Meglepetten konstatálta, hogy már reggel hét órakor
villogó fény fogadja az üzenetrögzítőn. Lejátszotta az üzenetet, és
világossá vált, hogy a felvétel előző este készült. Ledermedten
állt, amikor felismerte Maddie lágy hangját.
– Halló – mondta a hang. – Én egy potenciális ügyfél vagyok,
és egy mesterre van szükségem.

***

Maddie-t felverte mély álmából a hangos kopogás. Zsörtölődve

pislogott egyet, majd még egyet – de csak egy nagy zöld pacát
látott, villogó piros foltokkal a közepén. Nyöszörögve felemelte
kezét, hogy megtámassza lüktető fejét.
Számba vette a tényállást: felfogta, hogy éppen a hátán feküdt
a fa alatt, és retináját egy csilipaprika-izzósor fénye ostromolta.
Vagy lehet, hogy inkább a másnaposság zavarta.
Újabb nyöszörgések közepette nagy nehezen felült; majdnem
kiszúrta a szemét az egyik kusza gallyal. Kezét a szeméhez kapta,
majd végignézett saját magán. Hmm. Tetőtől talpig piros fonal
borította. És egészen biztos volt benne, hogy fenyőgyanta lapul a
hajában.
Még ennél is furcsább volt a kisház makulátlan állapota.
Maddie-nek homályos emlékképei voltak arról, hogy Tara
becsípve járkált fel-alá, egyik kezében seprűvel, másikban
ronggyal, miközben őt utasítgatta, hogy mit segítsen.
Ez még mindig nem magyarázta meg, hogyan tekeredett rá a
fonal. De közben rémlett, hogy átkutatta a hálószobát, ahol
rátalált az anyjuk holmijára. Volt egy kosárnyi fotó
mindenféléről; egy üres hobbialbum, amit Phoebe nyilván
használni akart valamire, de sose sikerült belevágnia; és egy
könyv: Kötés kezdőknek. Maddie alaposan megbámulta a
könyvet és a félig megkötött sálat alatta, és szíve összeszorult,
ahogy bevillant neki egy rég elfeledett emlék: ő és anyukája,
ahogy egymás mellett ülnek, és megpróbálnak kötni.
A próbálkozás szó kiemelendő.
Phoebe jókedélyűen nevetett kettejük szánalmas
erőfeszítésein, és elmondta, hogy nem a végtermékben leli az
ember az örömét, hanem az oda vezető útban. Ez a
gondolatmenet akkoriban frusztráló volt Maddie számára.
De tegnap este nem így érzett. Tegnap este ez egy becses
emlék volt – nem sok ilyennel rendelkezett –, úgyhogy
kisajátította a könyvet, a kötőtűket és a félkész sálat évekkel
ezelőttről. Amíg Chloe a képeket rendezgette, és Tara takarított,
addig Maddie újratanulta a kötés tudományát.
Kis túlzással.
Két testvére még mindig bekómázva hevert a fa alatt. Chloe
horkolt, Tara pedig… mosolygott? Maddie nemigen látta így a
nővérét. Sőt, igazából azt vette észre, hogy egyikük sem volt az a
mosolygós fajta. Maddie megrázta a fejét; majd felnyögött a
hirtelen mozdulattól.
Lábjegyzet: soha többé ne igyál alkoholt.
Úgy tűnt, hogy a három nővér valamikor az éjszaka során úgy
döntött, pizsamába kéne öltözni. Maddie-n kedvenc kombója
volt: egy SpongyaBob-mintás, húzózsinóros flanelnadrág és egy
vastag, puha póló HARAPJ BELÉM felirattal. Chloe Victoria’s Secret
pizsit viselt; de tökéletes teste egy krumpliszsákban is jól nézett
volna ki. Teddy fazonú hálóruháján finom hímzéssel szerepelt a
következő felirat: KISÜLT MÁR A KALÁCSOM. Tara egy férfi
boxeralsót, egy kombinét, egy selyem fürdőköpenyt és
térdzoknit viselt.
Maddie meglökte Chloe lábát.
– Elég volt, Juan – suttogta Chloe. – Mindjárt kifogy az
inhalátorom.
Ismét kopogtak a bejárati ajtón. Chloe és Tara egyszerre ültek
fel, így jól összekoccant a fejük, és mindketten felnyögtek.
 Maddie odabotorkált az ajtóhoz, de előtte egy pillanatra
döbbenten megbámulta a fájukat. Tegnap este még ez volt a
legszebb fa, amit valaha látott. Ma reggelre már csak egy alig
egyméteres valami volt, ami úgy nézett ki, mint… Snoopy
karácsonyfája – suttogta. Átlépett tesói lábán. Az előtérben a kis
asztalon egy apró tükör állt. Maddie megpillantotta magát benne,
és majdnem felsikoltott.
A haja önálló életre kelt. Kevés szempillafestéke mostanra az
egész szemét körvonalazó nyomot hagyott. Arcának egyik felén
nagy gyűrődés húzódott. Feltételezte, hogy párnaként használta
a fonalat, ami még mindig köré volt tekeredve.
– Soha többé ilyet – mondta nevetséges tükörképének, majd
mutatóujjával magára mutatott, hogy nyomatékosítsa az
üzenetet.
Tükörképe kinyújtotta a nyelvét.
Sóhajtott egyet, kinyitotta a bejárati ajtót, és szédülten
megtorpant Kopott Levi’s farmerben, fekete pólóban és fekete
pulóverben, tükröződő napszemüveggel és féloldalas mosollyal az
arcán ott állt előtte a verandán Jax Cullen.
 7. fejezet
„Tapasztalatot akkor szerez az ember…
amikor már túl késő, hogy alkalmazza.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie felnézett Jaxre, aki vele szöges ellentétben nem volt

másnapos, és még párnanyom (vagy inkább fonalnyom…) sem
volt az arcán. Magas volt, rosszfiús és olyan szexi, hogy azért
már alapból börtön jár. Maddie gondolkodás nélkül reagált.
Azonnal rácsapta az ajtót.
Tarának elállt a lélegzete.
Chloe felnevetett.
Maddie pedig a tenyerébe temette az arcát.
– Valaki lőjön le, de azonnal.
– Drágám. – Tara rátette kezét Maddie vállára. – Lehet, hogy
Los Angeles-i lévén ez újdonság lesz számodra, de rácsapni
valakire az ajtót szinte mind az ötven államban iszonyatos
gorombaságnak minősül.
– Nem érted. Ő az. Jax.
Persze lehet, hogy csak azért, mert az agya alacsony
akkutöltöttségi szinten állt, de Maddie már attól is teljesen
beindult, hogy csak megpillantotta a férfit. Maddie! Az a nő, aki a
társadalom minden hímnemű tagját söpredéknek tartotta.
– Mit csináljak?!
– Hát, szerintem az első lépés az – mondta Chloe –, hogy nem
csapod rá olyan faszikra az ajtót, akik ilyen jól néznek ki.
– Szuperképességei vannak – mondta Maddie a körmét
rágva.
– Igen? – Chloe érdeklődése őszinte volt, és újabb pillantást
vetett a férfira. – Az az ereje, hogy rohadt jól néz ki?
Tara gyengéden rácsapott Maddie kezére, és megkérdezte:
– Vajon mit keres itt?
– Az a tippem, hogy SpongyaBob után lohol – morogta Chloe,
miközben szemével még mindig Jaxet vizsgálta.
 Maddie arrébb tolta húgát az ablakból, hogy ő maga is
megnézhesse magának a férfit.
– Atyaég – suttogta.
Jax elfordította a fejét, és egy lassú, komisz kacsintást lőtt
Maddie irányába a verandáról. Maddie ettől összerezzent,
mintha beleharaptak volna.
– Atyaég.
– Kezdi ismételgetni magát – mondta Chloe Tarának.
Most Tara következett az ablaknál.
– Ó, csillagom. – Tara alaposan megnézte magának a
látogatót. – Te még nem állsz készen az ehhez hasonló pasikra.
– Semmiben sem szoktam egyetérteni Tarával – mondta
Chloe Maddie-nek. – De ebben most lehet, hogy igaza van.
Maddie mély levegőt vett, majd megfogta a kilincset. Mindkét
oldalán egy-egy lánytestvére állt. Nem volt benne biztos, hogy
morális támogatást kívántak nyújtani, vagy csak meg akarták
akadályozni, hogy azonnal nekiessen a férfinak. Mindenesetre
kinyitotta az ajtót.
Azért el kellett ismernie Jax erényeit. A testvérek úgy néztek
ki, mint három kiszámíthatatlan teremtény az Ösztrogén
bolygóról. De Jax állta a sarat, pont úgy, mint amikor azzal a
holtrészeg Mézes-Mázas Öltönyössel konfrontálódott a bárnál.
Még mosolygott is.
– Szia – mondta Maddie. Előbbre lépett, hogy testvérei
kevésbé tudjanak hallgatózni, de lába belegabalyodott a fonalba.
Feláldozott néhány másodpercet – és méltóságának java részét
–, hogy kigabalyodjon.
Jax levette napszemüvegét, hogy jobban megnézhesse
magának Maddie-t. Kivillantak csodálkozással és vágyakozással
teli szemei. Még mindig olvadt karamellre hasonlítottak. A
csodálkozás oka egyértelmű volt: a fonalba tekeredett lány
rendkívül szórakoztató látványt nyújtott, elaludt hajáról és
spongyabobos pizsamájáról nem is beszélve. Viszont a
vágyakozás okára csak tippelni tudott: valószínűleg a tegnap este
lehetett az oka.
De ezzel ketten voltak. Maddie sem tudott másra gondolni,
csak a csókokra. Uramisten, azok a csókok! A finom, szexi,
mély, lenyűgöző csókok emléke miatt szinte egész éjszaka nem
tudott elaludni. És akkor még ott volt az is, ahogy a férfi mindkét
keze korábban végigjárta Maddie testét. Elég volt
visszaemlékeznie, és máris bizseregni kezdett a gyomra – majd
az érzés elindult dél felé.
– Jól vagy? – kérdezte Jax
Persze. Soha jobban. Illetve hát jobban lenne, ha tisztázhatna
pár dolgot. Hiába ült ki hatalmas, flúgos mosoly az arcára a férfi
láttán, tudta, hogy őszintének kell lennie vele. Legalábbis annyira
őszintének, amennyire csak tudott.
– A tegnap estével kapcsolatban: bocsánat, ha hamis
benyomást keltettem, de jelenleg nem állok készen erre a
dologra.
Jax erre semmit sem válaszolt. A csend fájdalmasabb volt,
mint a másnaposság.
– Semmiképp se vedd magadra. Egyszerűen csak… nem
tudom meglépni ezt. – Miért nem reagál semmit? – Engem…
nem érdekel ez a dolog.
Jó, hát ennél nagyobb hazugságot nehezen lehetett volna
mondani. De a férfi hallgatása nyugtalanító volt.
– Mármint, tisztában vagyok vele, hogy tegnap este nem úgy
tűntem, mint akit nem érdekel a dolog, de figyelembe kell venni
az enyhítő körülményeket.
Enyhítő körülmények alatt azt értette, hogy Jax végzetes
kombinációt testesített meg: végtelenül jóképű volt, és olyan íze
volt, mint a csokoládénak.
Jax félig elfojtott egy mosolyt, majd előrenyúlt, és elkezdte
lehúzni Maddie válláról a fonalat. Ujjai megérintették Maddie
kulcscsontját, ami szinte áramütésként hatott rá.
Maddie elvette Jaxtől a fonalat, és folytatta:
– Ami pedig a mólót és a fuvart illeti, ööö, általában nem
vagyok ennyire esetlen. Igazából jobb is, ha tudod… – Maddie
mély levegőt vett. – Én lemondtam a férfiakról.
Jax kérdőn felhúzta a szemöldökét. Légy erős. Légy
határozott. Légy… Neytiri az Avatarból. Jó, Neytiri egy kitalált
lény, ráadásul animációval volt megcsinálva, de akkor is. Erős
és határozott volt. És ebben a pillanatban semmi más nem
számít.
 – Nem viccelek. Először csak az ügyvédekről akartam
lemondani, de ez túl gyerekesnek tűnt… és túl szűk kört érintett
Úgyhogy inkább biztosra megyek, és minden pénisszel
rendelkező emberről lemondtam.
Mert ez jóval kevésbé volt gyerekes.
Tara kikukucskált az ajtó mögül, és bocsánatkérő pillantást
vetett Jax felé.
– Lehet, hogy még nem józanodott ki teljesen – magyarázta
húga viselkedését.
– Nem vagyok részeg! – Maddie legalábbis így gondolta. –
Úgyhogy sajnálom, hogy idáig elkocsikáztál egy kis repetáért,
mert szó sem lehet róla. Nem érdekel a dolog.
Visszatartotta a lélegzetét. Kicsit arra számított, hogy belé fog
csapni egy villám: félt tőle, hogy a karma így reagál a hazugságra.
Nem történt semmi. Leszámítva persze, hogy még
fülsüketítőbb lett a kínos csönd. Maddie inkább a nyelvébe
harapott, mintsem hogy tovább égesse magát a fecsegésével.
– Aha – szólalt meg végre Jax egy bólintás kíséretében. –
Minden, amit mondtál, elég… érdekes. De nem „repetázni”
jöttem.
Maddie gyomra összeszorult.
– Hanem?
– Mert felhívtál, és megkértél, hogy jöjjek ide.
Maddie tekintete újra végigsiklott Jax öltözékén. A fekete
pulóver valójában egy kapucnis North Face darab volt, egy kis
hímzett felirattal a mellén: JC ÉPÍTKEZÉS. A farmernadrág bő
szabású volt, de még így is nagyon jól kihangsúlyozta a férfi
nyúlánk, kemény, fából faragott testét, pont úgy, ahogy arra
csak egy jól betört nadrág képes. Jax munkabakancsban volt,
amelynek kopottsága azt sugallta, hogy nem csak díszből hordja.
De a legsokatmondóbb jel a zsebéből kilógó mérőszalag és a
combján pihenő csíptetős fatábla volt.
A kertben ott állt a férfi Jeepje, az anyósülésen egy nagy,
barna kutyával.
– Te vagy a vállalkozó – mondta Maddie elhaló hangon.
– Bizony. – Jax láthatóan élvezte a helyzetet. – Kivéve
persze, ha már nincs szükséged a… szaktudásomra.
Atyaég.
 – Elvégre – folytatta – én egy pénisszel rendelkező
emberpéldány vagyok.
Chloe felnevetett.
Tara elfintorodott, és rácsukta az ajtót a férfira – de előtte egy
pillanatra feltartotta mutatóujját, és odaszólt neki:
– Egy pillanat, csillagom.
Hiába; aki acélmagnóliának születik, az minden helyzetben
acélmagnólia marad.
– Basszus – mondta Chloe undorodva. – Hogy van az, hogy a
családból csak a „legkisebb” van tisztában azzal, hogy tilos
rácsapni az ajtót ilyen pimaszul jóképű faszikra? Ez már
szentségtörés!
Maddie felnyögött:
– Én hívtam fel őt Atyám. Én hívtam fel őt. Mekkora hülye
vagyok.
– Jaj, drágám. Chloe végigsimította Maddie rakoncátlan haját;
ujjai beleakadtak a csomókba és a gyantába. – Nem vagy hülye.
Nem teljesen.
– A csókolózás tehet róla! Az a hülye csókolózás! Mintha
kicsókolta volna az agysejteket a fejemből!
– A jó csók a jó férfi névjegye – mondta Chloe. A két nővére
furcsa pillantást vetett rá, amitől megvonta a vállát. – Ezt nem
én találtam ki. Anya egyik kártyáján volt ez a bölcsesség.
Maddie a fejét rázta:
– Mégis mit csináljak?
– Tartsd magad a döntésedhez. Te lemondtál a férfiakról –
emlékeztette Tara. – Inkább térjünk rá a következő problémára.
El kell adnunk ezt az ingatlant. Ezt neki is meg kell mondanunk,
hogy ne vesztegessük az idejét.
Maddie visszatartotta a lélegzetét, és a fejét fogta. Bármit
megadott volna egy Advilért.
– Tegnap este megállapodtunk, hogy adunk egy esélyt ennek
a projektnek.
– Három üveg bor beszélt belőlünk – mondta Tara.
Maddie szíve lüktető fejfájásával egy ritmusban vert.
– Adjatok nekem egy hónapot. Csak karácsonyig – könyörgött
– Kicsit kipofozzuk a helyet, és ha akkor sem láttok benne
fantáziát, akkor eladjuk. És a javítási munkák miatt jobb áron
tudjuk eladni. Nem veszítünk vele semmit.
Chloe Tarát fürkészte.
Tara felsóhajtott.
– Tudod, hogy igazam van – mondta Maddie, érezve, hogy
nővére hamarosan megadja magát. Ez volt a döntő pillanat.
Muszáj volt meggyőznie testvéreit. Kellett neki ez a hónap.
Szüksége volt rá.
– Mindenki jobban fog járni, megígérem.
– De miből fogjuk felújítani? – kérdezte Chloe. – Nekem csak
egy sima bankkártyám van, hitelkeret nélkül, és azon sincs túl
sok pénz a múlt havi belize-i kiruccanásom után.
– Nekem van egy kihasználatlan hitelkártyám – mondta Tara
megfontolt lassúsággal.
– Nekem is – tette hozzá Maddie.
A hitelkártyájára alapozta a vészforgatókönyvet, mivel Alex
rendkívül eredménytelenül „fektette be” Maddie szerény
megtakarításait.
– Kezdetnek nem rossz, és pár hét alatt simán be tudjuk
indítani a helyet. És még nem mondtam le arról sem, hogy
utánajárjak a pénzalapnak, és beszéljek a…
– Felejtsd el azt a pénzalapot – mondta Tara határozottan. –
Anya sok erőfeszítést és pénzt fektetett abba, hogy elkülönítse és
megvédje, úgyhogy nekünk semmi közünk ahhoz az összeghez.
És különben is, van annál egy nagyobb problémánk.
– Mi a nagyobb probléma? – kérdezte Maddie.
– Az, hogy nem akarok itt lenni – válaszolta Tara.
– Nem is kell – mondta Maddie. – Mozgásba lendítjük a
dolgokat, és én itt maradok. Ti ketten elmehettek, én majd kézbe
veszem az egészet.
– Karácsonyig – alkudozott Tara. – Aztán eladjuk.
Nem vagy kisegér… Mutasd meg, milyen egy erős lány!
– Ha ez a többségi szavazat – mondta Maddie óvatosan,
igyekezve nem meghátrálni.
– És neked oké, hogy az egészet egyedül te intézd? –
érdeklődött Chloe. – Komolyan?
– Igen. – Maddie a csukott ajtóra pillantott, és mély levegőt
vett. – Illetve talán nem teljesen egyedül.
 – Egy partner nagy segítség lehet – bólogatott Chloe. – És van
egy olyan érzésem, hogy ez a fickó tudja, mit jelent partnernek
lenni.
Maddie visszaemlékezett, hogy milyen volt a férfi karjaiban
lenni, és hőhullám futott végig a testén. Afelől semmi kételye
nem volt, hogy Jax tudja, hogyan kell partnernek lenni. Az életét
is fel merte volna tenni erre. Nem mintha ez bármit is számított
volna.
– Csillagom, hogyan fogsz segítséget kapni tőle most, hogy
ilyen gorombán elküldted a sunyiba?
Ja tényleg. Erről majdnem megfeledkezett.
– Majd improvizálok.
Lecsillapította a lélegzését, kinyitotta az ajtót, és közben
megpróbálta megszelídíteni a haját – ám ezt a játszmát hamar
elvesztette.
Jax a veranda egy másik részén guggolt, combjára támasztott
karral egy korhadt oszlopot vizsgált. Amikor Maddie kilépett az
ajtón, Jax felegyenesedett, és lenézett a nőre a magasból:
– Minden rendben?
– Persze. Csak, ööö, megbeszéltük, hogy mit reggelizzünk.
– Igen?
– Aha. Tudod, palacsinta vagy gabonapehely?
– Gabonapehely. Mindig gabonapehely. Amúgy elég rosszul
hazudsz. – Közelebb hajolt, és megpödörte Maddie egyik fürtjét.
– Elég vékony az ajtó.
Pedig Maddie még azon aggódott, hogy mi lesz, ha nem tud
ma is eléggé nagy bohócot csinálni magából Jax előtt.
Hátrapillantott egy kis segítségért, de a testvérei eltűntek.
Árulók.
– Oké, nézd, bocsánatot kérek.
– Miért?
– Amiért részegen felhívtalak. Amiért ma reggel már kétszer
rád csaptam az ajtót. Az egész dumáért, amit most hallottál.
Szabadon választhatsz.
Jax a jéghideg reggelbe burkolózott napfényes tájra
irányította tekintetét, majd újra Maddie szemébe nézett, és azt
mondta:
 – És a csókért is bocsánatot kérsz? Azt is sajnálod?
Maddie legszívesebben azt mondta volna, hogy igen, sajnálja.
Elvégre Alex sármjától is olyan könnyen elcsábult, aztán mégis
milyen rémálom lett az egészből.
De mindketten tudták az igazat. Ha Maddie-t még ennél is
jobban „érdekelte volna a dolog”, akkor már lángra kapott volna.
Maddie csöndben állt. Jax közelebb lépett hozzá. Kellően közel
ahhoz, hogy a lány teste megfeszüljön, és ösztönösen hátrébb
lépjen. De ekkor megérezte a férfi illatát – a szappant vagy
dezodort, vagy akármit, ami ezt a remek férfiillatot árasztotta –,
és az orrlyukai még többre vágytak.
– Nem akarok erről beszélni – suttogta.
– Sok olyan téma van, amiről nem akarsz beszélni.
Tegnap este Jax volt olyan kedves, hogy nem kérdezősködött
Maddie bízott benne, hogy ez továbbra is így marad.
– Tudom – mondta, és várta a faggatózó kérdéseket, de Jax-
nek nem állt szándékában ilyeneket feltennie. Inkább a
könnyedséget választotta.
És azt, hogy szexi legyen. Borzasztóan szexi.
– Megértem – bólogatott Jax. – Az a sok csókolózás… kínos
volt. És mocskos. És teljesen szükségtelen.
Igazából mély volt, és erotikus és érzéki; és Maddie gyomra
már attól is összeszorult, ha csak eszébe jutott, milyen volt,
amikor szája összeért Jaxével.
Nem.
Nem sajnálta a csókot.
Jax láthatóan képes volt olvasni Maddie gondolataiban, és
ezért lassan elmosolyodott.
– Szóval nem érdeklődünk egymás iránt, és nincs közöttünk
semmilyen vonzalom – morogta Jax, és kissé lehajtott fejjel
konstatálta, ahogy Maddie csintalan mellbimbói kitüremkedtek
pólóján, a HARAPJ BELÉM feliraton keresztül.
– Így… így van – préselte ki a száján nagy nehezen a választ –
Egyáltalán nincs semmilyen vonzalom.
Maddie tett egy lépést, de nem hátra, hanem Jax felé, és –
csodák csodája! – a férfi szája centimétereke került tőle, és két
keze Jax polár kapucnis pulcsijában talált magának meleget.
Hogy történt ez?
 Jax szemhéja elnehezült, ahogy tekintete Maddie szájára
szegeződött. Maddie érezte a férfi erőteljes, ám szívmelengető
kisugárzását, és még jobban magához szorította őt Gondolatban
meggyőzte magát, hogy ezt csak azért tette, hogy tisztes
távolságban tartsa magától a férfit.
– Nem ajánlatos kezdeni velem – mondta Maddie. – Van
néhány… problémám.
– Például az, hogy nem bírod jól az alkoholt?
– Haha. Nem. Mármint… – Maddie kereste a szavakat, hogy
valami kellően elrettentőt mondhasson magáról. – Huszonkilenc
éves vagyok, és mindig van nálam egy zseblámpa arra az esetre,
ha szörnyek törnének rám a ruhásszekrényből. A tányéromon
nem érhetnek egymáshoz az ételek; mindennek külön sarkot
biztosítok. És a kedvenc filmem A muzsika hangja. Bármelyik
dalt el tudom belőle énekelni.
Tessék. Ennél kínosabb már úgyse lehet. De a biztonság
kedvéért még egy pontot hozzátett a felsoroláshoz:
– És el tudom böfögni az ábécét. Egyetemen kaptam is érte
egy díjat, és néha még most is szoktam gyakorolni a tükörben,
amikor egyedül vagyok.
– Az egész ábécét?
– Igen, úgyhogy jobb, ha mi ketten inkább nem… Érted.
– Igazad van. A muzsika hangja-szereteted egyértelműen
kizáró ok. Még szerencse, hogy nem működik közöttünk kémia.
Jax ugratta őt, de amikor a férfira vetette a pillantását, nem
látott mosolyt az arcán. De nem ám. Jax szemében valami
másféle tűz lángolt – nem a humor.
És volt valami más is, amiben biztos volt. Nem sikerült
elijesztenie a férfit. A legkevésbé sem.
 8. fejezet
„A könnyebb utat mindig éppen felújítják,
úgyhogy legyen alternatív útvonalad.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie villámgyorsan lezuhanyzott – a víz éppen csak langyos

volt, és ami még rosszabb: gyanúsan rozsdaszínű. Ez rendes
esetben aggasztotta volna, de szerencsére tavaly kapott egy
tetanuszoltást, miután egy forgatáson belelépett egy szögbe. És
amúgy is nehéz lett volna aggodalmaskodni, miközben egész
teste énekelt és vibrált.
Pedig ezúttal még csak meg se csókolták egymást.
Mégis, hogy a francba képzeli ez a fickó, hogy a puszta
jelenlétével csak úgy életre kelt egy olyan nőt, aki teljes
mértékben hátat fordított a férfiaknak?
De hisz’ ez galádság! Ez felelőtlenség! Ez…
Nem Jax hibája volt.
Maddie kiszállt a zuhany alól, és a fürdőszobában állva
kotorászott a zsákjában. Csak a legfontosabbakat hozta magával.
A többi cuccát apja egyik raktárában hagyta Los Angelesben.
Magára húzott egy Levi’s nadrágot, de a legfelső gombbal meg
kellett küzdenie. Rohadt chips. Felvett egy trikót, majd egy bő
szabású pulcsit. Nem hagyta, hogy emlékeiben megszólaljon egy
bizonyos ex, aki állandóan azt mondta neki, hogy konditerembe
kéne járnia. Inkább nem nézett a tükörbe túl alaposan. Elvégre a
tudatlanság áldás! Lehet, hogy ezt a magvas gondolatot papírra
kéne vetnie, és beletenni a dobozba.
Haja most is, mint mindig, önálló életet élt. A hajszárítóval
való tusakodás csak alig segített az ügyön. Húzott párat a
szempillaspirállal, majd úgy ítélte, hogy készen is van.
Jax felajánlotta, hogy megvárja, amíg gyorsan lezuhanyozik és
felöltözik, hogy aztán együtt bejárhassák a telket. A férfi az
aprócska konyhában várt rá, ami a termete miatt most még
apróbbnak tűnt. Egy bögréből ivott valamit, és éppen Tarával
beszélgetett, de amint Maddie belépett a szobába, mindketten
azonnal elhallgattak, amolyan „csss, itt van” jelleggel.
– Mi az? – kérdezte, és végignézett saját magán. Nem,
szerencsére nem felejtett el felöltözni.
– Semmi, csillagom – mondta Tara, és átadott neki egy
gőzölgő bögrét. – Csak instant kávét találtam a boltban. Nem egy
Starbucks minőség, az már egyszer biztos. – Tara olyan
pillantást vetett Jaxre, mintha a férfi hibája lett volna a kávéügy.
– Tegnap este vettem, amikor bevásároltam a takarításhoz.
– Nekem megfelel – mondta Jax. – Köszönöm.
Maddie úgy gondolta, jobb lesz, ha nem bámulja a férfit, mert
az olyan, mintha közvetlenül a napba nézne. Sajnos Maddie a
legritkább esetben követte a jótanácsokat Ráadásul világossá
vált számára, hogy egyszerűen képtelen levenni a szemét Jax
szájáról. Remek száj volt, és olyan gondolatokat ébresztett
benne, amelyeket tiltólistára tett.
– Tehát ott tartottunk, hogy miért is hívtalak fel.
Egy halovány mosoly jelei jelentek meg Jax szája sarkában:
– Egy mesteremberre van szükséged.
– Igen, elvégre a hirdetésed alapján szakértő vagy a témában.
Nézzenek oda, egész szellemes megjegyzés volt Maddie-től;
már-már intellektuálisnak tűnt. Mindig is szeretett volna
intellektuális lenni. Ez az, csak így tovább. Ne hagyd, hogy
észrevegye, milyen hatással van rád.
És bármi is történjen, ne nézz a szájára.
Meg arra se, hogy áll rajta a kopott farmere, és hogy milyen
szépen megtartja a… megtartandó részeit.
– Képes vagy megbirkózni egy ilyen dohos, százéves, ősrégi
kakasokkal és kacsákkal díszített motellel is?
– A kacsákkal és a kakasokkal nincs baj. A tehenek viszont
újak számomra. És igen, az a specialitásom, hogy régi dolgokat
újitok fel, hogy régi fényükben pompázhassanak.
Maddie eltöprengett, hogy ez a képessége vajon emberekre is
kiterjedt-e. És vajon olyan emberekre is, akik régen se
fénylettek túlzottan?
– És mivel lehetne elkészülni karácsonyig?
– Lehetőleg minél olcsóbban – vágott közbe Tara. – Csak a
legszükségesebb javításokra és egy tisztasági festésre
gondoltunk, hogy könnyebb legyen eladni a helyet.
– Egyelőre nincs bevételünk a motelből – magyarázta
Maddie. – Ráadásul jókora jelzálog van rajta, úgyhogy ezzel van
némi gond.
Jax pillantása Tarára ugrott, majd vissza Maddie-re. Maddie
megint azon gondolkodott, hogy mondott-e valami butaságot.
– Szóval el fogjátok adni a helyet? – kérdezte Jax
– Remélhetőleg – mondta Tara.
– Bízom benne, hogy nem – vágta rá Maddie.
Jax bólogatott, mint aki tökéletesen érti a helyzetet.
– Körbejárom az ingatlant, és készítek egy árajánlatot.
– Én addig megtámadom a fürdőszobát. – Tara az ajtóból
visszafordult. – Csillagom, kérlek mondd, hogy hagytál nekem
egy kis meleg vizet, és nem kell Alpine-ba mennem, hogy
odakint fürdőzzek, mint egy kretén.
– Alpine? Az meg mi? – kérdezte Maddie.
– Körülbelül öt kilométerre innen van egy termálvizes szálló –
mondta Jax. – A helyieknek az olyan, mint egy fürdőkád.
Maddie Tarát fürkészte:
– Honnan tudsz a termálvízről?
– Miért, van olyan, aki nem tud róla?
– Van – reagált Maddie, de addigra Tara már sehol sem volt
Maddie egyedül maradt Jaxszel. Rámutatott a férfi fatáblájára,
és azt mondta:
– Az árajánlat tartalmazzon egy új bojlert is.
– Rendben.
Most, hogy csak ketten voltak benne, a konyha még
kisebbnek tűnt. Maddie átvonult az alig nagyobb nappaliba, és
minden érzékszerve tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Jax
követi őt.
– Szerintem erre a kisházra nem is érdemes pénzt
pazarolnunk – mondta Maddie. – Csak a motelt újítjuk fel.
Igyekezett túl hosszúra nőtt frufruját arrébb söpörni az
arcából. Azonnal rájött, hogy mekkora hibát követett el: Jax a
jobb szemét bámulta, pontosabban a körülötte lévő sebhelyet,
amelyről Maddie tudta, hogy még mindig nagyon frissnek látszik.
Maddie el akart fordulni, de Jax azonnal ott termett előtte, és
gyengéden arrébb simította a haját – olyan gyengéden, hogy
Maddie-ben majdnem eltört valami –, és a sebet figyelte.
Jax egy végtelennek tűnő pillanatig hallgatott (ez volt a
leghosszabb pillanat az univerzum törtétében), de állkapcsában
megfeszültek az izmok. Jax ujjai végtelenül lágyan és óvatosan
érintették az arcát, és Maddie ezen keresztül is érezte, ahogy a
férfi egész teste olyan, mint a kő.
– Mi történt?
– Semmi. Nem akarok erről beszélni.
Újabb kínzó pillanat söpört végig a szobán, majd Jax elengedte
Maddie-t. Frufruja visszahullott a homlokára.
Jax nagy levegőt vett, majd a Snoopy-karácsonyfára meredt.
Újra megszólalt; hangja mély volt, de nem volt benne semmi
szokatlan:
– Egy szempilla-göndörítő van a fátokon.
Maddie eszeveszettül hálás volt, hogy Jax nem forszírozta a
témát, és ő maga is nagy levegőt vett.
– Rögtönöztünk.
Alaposan szemügyre vette a három testvér tinédzserkori
bálványainak a képeit, és megrázta a fejét, de nem mosolyodott
el.
– Nem tetszik a látvány?
– De, nagyon is tetszik – mondta, Maddie-re bámulva.
– A fára értettem.
Jax a bejárati ajtó mellől felkapta bőrdzsekijét, amit előző nap
adott Maddie-nek, hogy ne fázzon. Mint tegnap, most is kitárta a
kabátot, hogy Maddie belebújhasson, majd az ajtónál
előreengedte.
Friss, ropogós reggel volt. A fákon és a talajon megcsillant a
dér. A nap olyan erősen sütött, hogy Maddie szeme megfájdult
tőle, sőt még feje és a fogai is, bár ez utóbbiban ő maga sem
értette a logikát.
– A másnaposság elég szar dolog – mondta Jax, és
napszemüvegét áttette Maddie arcára.
Maddie megköszönte volna a férfi kedvességét, de addigra
Jax már arrébb ment. Maddie feljebb nyomta az arcán a
szemüveget. Nagyon értékelte az elsötétített lencsék hatását.
Próbált visszaemlékezni, hogy mikor kapott bárkitől hasonló
gesztust utoljára, anélkül, hogy az várt volna valamit viszonzásul
– de nem emlékezett ilyen esetre.
– Újabb pont a listán – mondta Jax, amikor Maddie a
nyomába ért a férfi hosszú lépteinek. – Ki kell vágni minden
olyan fát, ami egy tegnapihoz hasonló szélviharban agyonlapíthat
valakit. Majd tűzifa lesz belőlük.
Maddie a kertet kettészelő, méretes fára vetette a tekintetét.
– Ahonnan én jövök, ott a tűzifát kis csomagban veszi meg az
ember az áruházban, és csak a hangulat kedvéért teszi a
kandallóba.
– Hidd el nekem, a hangulat az utolsó szempont, ha fűteni kell.
Cserébe meleg lesz.
Maddie magához ölelte Jax dzsekijét, és nem csak mennyei
illata miatt. Na jó, de, a mennyei illata miatt. Mellesleg: ez a pasi
sose fázik? Tüzetesen megnézte magának: kicsit túlméretezett
kapucnis pulóver, szexi farmer, bakancs, valamint az
elengedhetetlen csiptetős tábla. Bárcsak neki is lett volna egy
ilyen fatáblája. Ehelyett inkább elővette a BlackBerryjét, hogy ő
is jegyzetelhessen.
– Hívnom kell valakit a fák kivágásához?
– Én is meg tudom csinálni. Van ott az a két fa… – mutatott a
férfi a kert túlvégébe, a kikötőépülettől balra. – Azokat
komolyan meg kell majd nyirbálni. Meg biztos van még néhány
hasonló.
Bejárták együtt a telket, és felírták a legegyértelműbb
problémákat. Jó néhány akadt. A következő fél órában
részletesebben átbeszélték ezeket, majd visszasétáltak a kert
közepére, a kidőlt fához.
– Szóval – mondta Jax – a testvéreid lépni akarnak.
– Minél hamarabb – erősítette meg Maddie.
– Azt hiszem, hogy édesanyátok abban bízott, hogy
mindhárman itt maradtok, és közösen üzemeltetik a helyet,
ahogy eredetileg ő maga is szerette volna. Tudod, milyen volt
anyukád.
– Igazából nem tudom – mondta Maddie. – Nem ismertem
túlzottan. Apám nevelt fel Los Angelesben. Anya néha küldött
képeslapokat különböző városokból, ahol éppen a Grateful Dead
koncertezett, és volt néhány villámlátogatásunk. De soha nem
említette nekem ezt a helyet. Egyszer sem.
Maddie ráébredt, milyen elveszettnek hangzott, és milyen
sokat elárult anyjával való kapcsolatáról. Ettől egyszerre zavarba
jött, és szomorú lett. Úgy érezte, ezen a napon már elég titkát
felfedte, úgyhogy elfordult.
– Nem ritka, hogy ilyen helyzetben a gyerek neheztel a
szülőjére – mondta Jax halkan.
– Igen, van bennem egy adag neheztelés.
Maddie egy nagy, meleg kezet érzett a hátán. Jax odavezette
a Jeephez. A termetes barna kutya felült az anyósülésben, és
örömében vakkantott egy nagyot.
Jax kinyitotta az ajtót, és a labradorkeverék kiugrott.
Örökmozgó nyelve és ügyetlen végtagjai mókásan mozogtak. Két
elülső tappancsával meglökte Maddie mellkasát, amitől a lány
hátrébb tántorodott.
Jax hátulról megfogta Maddie karját, hogy ne essen el.
Átnyúlt Maddie vállai felett, és barátságosan lökött egyet a
kutyán.
– Ülj le, te nagy bolond. Jól vagy? – Szembefordította
magával Maddie-t, és szeme a nő mellkasán kirajzolódott poros
tappancsnyomokra tévedt.
Maddie hátrébb lépett, és leporolta magát, megelőzve, hogy a
férfi segíteni próbáljon a problémán.
– Jaj, nagyon szép ez a kutya.
– Azt tudom, hogy „nagyon” valamilyen. – A férfi
szeretetteljes pillantást vetett a kutyára. – Csak még nem
tudtam rájönni el, hogy milyen. Izzy, ül! – parancsolt rá Jax,
mire a kutya azonnal ráült a bakancsára, és egyértelmű
odaadással nézett fel gazdájára.
Maddie lehajolt, felvett egy botot, és eldobta. Izzy kinyújtott
nyakkal végigkövette a repülő gally ívét, majd sóhajtott egy
nagyot.
– Nem igazán botrajongó a kislány – mondta Jax szárazon. –
De a saját farkát egész nap képes kergetni. Örökbe fogadott
kutya. Nem olvasta a labradorkézikönyvet.
Izzy hozzádörgölte fejét Jax combjához. A férfi leguggolt,
megölelte a kutyát, és az egész testét jól megdögönyözte. Maddie
egy pillanatra féltékenységet érzett, ahogy végignézte, amint
Izzy extázisban, hangos nyögések közepette elterült a földön.
– Látom, ezt szereti – jegyezte meg visszafogottan Maddie.
– Jól tudok bánni a kezemmel.
Maddie ráharapott alsó ajkára, nehogy kicsússzon a száján,
amire gondolt: mutasd meg.
Jax újra felnevetett, gyengéden és szexin, majd
felegyenesedett, és – mint aki belelátott Maddie fejébe – azt
mondta:
– Köztünk nem működik a kémia. Igaz?
Maddie lehunyta a szemét.
– Jó, hát, az a helyzet, hogy valamennyire mégiscsak
működik – ismerte be Maddie.
– Valamennyire? Vagy ipari méretekben?
– Ipari méretekben – bólintott a lány. – Viszont! – tette
hozzá.
Jax arcán ravasz mosoly ült. Te jó ég, ez a tekintet nem fair,
mindig megnehezíti a dolgát.
– Én tényleg lemondtam a férfiakról.
– Örökre?
– Az ösztöneim azt súgják, hogy igen, de persze lehet, hogy
csak a PMS-em mondatja ezt velem. Állapodjunk meg annyiban,
hogy jó időre lemondtam a férfiakról.
– Mert inkább a nőkkel kísérletezel?
Jax csak cukkolta Maddie-t. Maddie hátrébb tolta egy picit a
férfit. Persze tudta, hogy a férfi csak amiatt mozdult meg, mert
hagyta neki. Őt nem lehet csak úgy tologatni a hozzájárulása
nélkül. Jó lett volna, ha ugyanezt elmondhatja magáról is.
– Azt próbálom ezzel mondani, hogy nem vagyok alkalmas
erre az egész „alkalmi szex” dologra.
– De hisz’ te lemondtál a férfiakról – hívta fel a figyelmét Jax,
még mindig szívatva őt – Ami azt jelenti, hogy semmilyen szex
nem lesz, soha. Pont.
– Semennyi.
Jax felhúzott szemöldökkel reagált:
– Nem fogod hiányolni?
– Nem.
– Egyáltalán nem?
 – Még egy kicsit sem.
Jax hitetlenkedve nézett rá:
– Ez egyáltalán hogy lehetséges? Hogy nem hiányzik a szex?
Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy nem hiányozna egy hideg
sör egy meleg nyári éjszakán, vagy hogy nem hiányozna az óceán
morajlásának a hangja a tengerparti futás közben, vagy hogy
nem hiányozna… a tüdődnek a levegő.
Maddie elkacagta magát Jax hajthatatlanságán.
– Mi van akkor, ha nekem annyira nem fontos a szex?
– Akkor eddig rosszul csináltad.
Jax hangja rejtett célozgatással volt teli, és Maddie teste
akaratlanul megfeszült. Afelől semmi kétsége nem volt, hogy Jax
jól tudta használni izmos testét és két ügyes kezét a
pénzszerzéshez. Minimális fantáziával is feltételezhető volt, hogy
ezekkel az eszközökkel a nőket is nagyon boldoggá tudja tenni.
– Merre kalandoznak a gondolataid? – kérdezte Jax morogva.
Maddie testén nyugtalanító érzés futott végig, amitől képtelen
volt megszólalni.
Jax szája komolyságot sugárzott, de szeme még mindig
nevetett. Játékosan meghúzta Maddie egyik vadóc fürtjét, majd
határozott, nagy léptekkel elballagott a motel felé.
Maddie szótlanul bámult utána. Egy kicsit még mindig le volt
döbbenve attól a furcsa kis érzéstől, amely gyomrától délre
munkált benne. Kapiskálta, hogy ilyen érzés birtokában talán
mégsem annyira biztos abban, hogy „lemondott a férfiakról”.
Korántsem.
 9. fejezet
„Ha a pokolban jársz…
ne is állj meg.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie magához tért zavarából, és Jax után eredt a motelbe;

már majdnem odaért, de Jax ebben a pillanatban kinyitotta az
ajtót.
– Édesanyádnak megvolt a hely műszaki dokumentációja? –
kérdezte Jax
– Nem tudom. Amennyire én tudom, minden iratot a
kikötőépületben tartott, az irodában. Megnézhetjük ott.
– Szükség lesz rá a letéti szerződéshez. A vevőnek meg kell
győződnie róla, hogy az ingatlan megfelel-e az előírásoknak.
Valószínűleg nagyon sok pontban nem felel meg a szabályoknak,
és ezeket mind le kell rendezni az építéshatósági osztályon. De
azt hiszem, Phoebe egy ideig járt Eddel, aki ott dolgozik. Ő
biztosan segíteni fog.
Maddie elmélázott; kicsit megszédült Jax szakértelmétől és
attól, ahogy lényegretörően összefoglalta a dolgokat. Az első
benyomása az volt róla, hogy ő a Szexi Motoros. A második
szerint, hogy ő a Jól Csókoló Szexi Motoros.
Most viszont egy újabb oldalát látta meg a férfinak. Feltette a
kérdést, amely szétfeszítette belülről:
– Kedvelted őt? Anyukámat?
– Igen. Rá emlékeztetsz, tudod? – Jax elidőzött, és magába
szívta a nő látványát. Maddie-nek elakadt a lélegzete. Jax
tovább folytatta:
– A szemed miatt van. Anyukád képes volt átlátni az
embereken, belelátni a lelkükbe, és tudta…
– Mit tudott?
– Hogy milyen fából faragták őket.
Phoebe halála óta Maddie egy csomót – egy jó nagy adag
fájdalmat és sajnálatot – érzett a mellkasában, ami most még
jobban összeszorult.
 – Nekem nincs meg ez a képességem. Én nagyon rossz
emberismerő vagyok.
Jax hosszú szünetet tartott, majd reagált:
– Anyukád muris volt, és egy kicsit könnyelmű. De volt benne
tartás, és pontosan tudta, mi fontos és mi nem. Nagyon jószívű
volt.
– Hát, igen, a könnyelműséget saját magának köszönhette.
Egy apró mosoly szaladt végig a férfi arcán:
– Efelől semmi kétség.
Kedves hangjából arra lehetett következtetni, hogy jól ismerte
Phoebet; sokkal jobban, mint Maddie. A gombóc még inkább
összeszorult a mellkasában:
– És veled mi van?
– Hogy érted?
– Szinte semmit sem tudok rólad. Mondj valamit magadról.
Jax megvonta a vállát:
– Nem sok érdekeset lehet elmondani. Itt születtem, itt
nőttem fel. Anyám néhány éve meghalt agyvérzésben.
Nincsenek testvéreim.
– Leszámítva Fordot és Sawyert – monda Maddie.
– Leszámítva őket.
– Mi a helyzet apai fronton?
– Seattle-ben lakik.
Volt valami különös a hangjában, amitől Maddie közelebbről
igyekezett górcső alá venni Jaxet, de az arckifejezése nyugodt
volt.
– Mindig is ácsként dolgoztál? – kérdezte.
– Nem. Elvégeztem az egyetemet, és utána pár évig máshol
éltem. Most már öt éve, hogy visszatértem ide. Unalmas sztori.
Maddie kételkedett ez utóbbiban. Jax fogta a fatábláját, és
bement a motelbe; Maddie és Izzy követte őt A kutya
végigszaglászott minden kis sarkot, amíg Jax és Maddie szobáról
szobára végigjárták az épületet. Jax elmagyarázta, mit és hogyan
lehetne felújítani és modernizálni. Néha megállt, és gyorsan
készített egy-egy vázlatot, hogy illusztrálja, mire gondol. Világos
volt, hogy Jax szerette a kihívásokat.
Maddie kedvelte a munkáját – jobb napokon –, és kielégítő
volt számára. De igazán sosem szerette. Érdekes volt Jaxet
figyelni ebből a szempontból. Igazából minden szempontból
érdekes volt őt figyelni.
Miután végeztek a földszinttel, felsétáltak a lépcsőn. Eközben
Izzy megtalálta a konyha padlóján az egyetlen napsütötte foltot,
és úgy horkolt, mint egy körfűrész. Jax javaslatokat tett a háló-
és fürdőszobák átalakítására. Egy ponton kiment a
szerszámövéért. Volt valami felkavaróan szexi abban, ahogy az
öv körbeölelte a csípőjét, és mindennek egyfajta keretet adott.
Maddie minden akaraterejét bevetette, hogy ne vegye észre,
mennyire szép volt a férfi… mindene.
Az egyik fürdőszobában víz csöpögött a plafonról.
Végigpásztázták a padlást, hogy megkeressék a lyukat. Jax
előrement, hogy felvegye a harcot a pókhálókkal. Maddie
szorosan követte őt, és minden akaraterejére szüksége volt, hogy
ne bámulja meg Jax fenekét.
Csúfos kudarcot vallott.
Jax váratlanul megpördült, hogy elkérje Maddie-től a fatáblát,
és rajtakapta, hogy bámulja.
– Csak izé, öö… Van egy koszcsík rajtad – mondta Maddie.
– Egy koszcsík.
– Aha. – Maddie rámutatott Jax tökéletesen izmos hátsó
fertályának bal felére. – Ott.
Jax meglepődött, de igazat kellett adnia Maddie-nek, elvégre
mindketten tetőtől talpig porosak voltak a koszos padlás miatt.
– Kösz – szólalt meg végre Jax. – Jó dolog tudni, hol van
koszcsík az emberen.
– Igen – értett vele egyet Maddie, és úgy rázta a fejét, mint
egy bólogatós kutya. – Szerintem azonnal le is kéne tisztítanod.
Van törlőkendő a retikülömben.
– És végig fogod dörgölni az alvázamat?
Maddie érezte, ahogy feje elvörösödik. Jax elvigyorodott, és
így folytatta:
– Te egy igazi paradoxon vagy, Maddie Moore. Ez nagyon
tetszik benned.
– Mármint arra gondolsz, hogy azt mondtad, nem lesz
köztünk semmi, aztán én meg…
– …meg akartad fogni a seggemet – fejezte be Jax a nő
gondolatmenetét. – Amúgy csak hajrá, nyugodtan megteheted.
Bármikor.
Maddie zavarában felsikkantott, és eltakarta arcát.
– Látod? Egy paradoxon.
– Te nem úgy beszélsz, mint egy munkás. Inkább olyan
izének tűnsz, olyan…
– Olyan?
– Hát, a segges megjegyzésed előtt még azt mondtam volna,
hogy intellektuálisnak. Vagy kulturáltnak.
– Nem hiszem, hogy a segges mondatom kizárja, hogy mindez
igaz legyen rám.
Maddie továbbra is szorosan követte Jaxet. Önkéntelenül is a
férfit nézte, ahogy mozgás közben a farmernadrágja szorosan
rátapadt. Ami azt jelentette, hogy ez igazából nem is Maddie
hibája. Hanem Jaxé. Jaxé és az ő feszes…
– Meggyőződésem – morogta Jax hátrafordulás nélkül –,
hogy sokkal könnyebben le tudnál mondani a szexről, ha nem
arra gondolnál folyamatosan.
– Honnan tudod, hogy arra gondolok?
Jax nem érezte úgy, hogy érdemes megválaszolnia a kérdést.
– Csak mert nem is gondolok rá. Valójában arra gondolok,
hogy…
Mire is?
– Hogy milyen nehéz lesz kitisztítani a farmerodat – fejezte be
gondolatát Maddie.
Jax gyengéden elnevette magát, majd azt mondta Maddie-
nek:
– Na, erre még visszatérünk. Megtaláltam a szivárgás helyét
Javítható.
– Helyes.
– De jövőre új tetőre lesz szükségetek.
Kevésbé helyes.
– És még?
– Mármint azon kívül, hogy én is szívesen nézem a te
fenekedet?
Maddie sóhajtott egyet (nem csak zavarában), és megrázta a
fejét.
– Ne csináld!
– Mit ne csináljak? Ne nézzem, vagy ne valljam be?
 Atyaég.
– Melletted nem könnyű ez az egész „lemondok a férfiakról”
projekt.
– Nem is akarom, hogy könnyű legyen.
Maddie átható pillantást vetett a férfire a sötét, poros
padláson:
– Ez nem csak rólam szól ám. Te is azt mondtad, hogy nem
érdekel a dolog.
– Nem, én azt mondtam, hogy én is voltam már ilyen
helyzetben. Volt már rossz párkapcsolatom, ami után biztos
voltam benne, hogy soha többé nem akarok új párkapcsolatot.
Maddie nagyot sóhajtott, és elgondolkodott azon, hogy
elengedje-e a füle mellett ezt a mondatott, de végül győzött a
kíváncsisága:
– Mi történt?
– Túltettem magam az egészen. Már amennyire. És, csak
hogy tudd, engem igenis érdekel a dolog. Nagyon.
Ajjaj.
– Maradjunk inkább az eredeti témánál, és beszéljünk a
motelről – mondta Maddie remegő hangon.
– Az kevésbé ijesztő?
– Sokkal.
Jax mosolygós szemmel tért vissza a szakmájához:
– Az ablakok egyrétegűek. Ha lecseréljük őket
energiahatékony, szigetelt ablakokra, akkor könnyebb lesz
befűteni a helyet, ráadásul modernebb külsőt is kapna az épület.
A verandán van néhány rész, amit javítani kell. Nem felel meg az
előírásoknak, és egyből kibukna egy ellenőrzés során. A tető
lyukas. Kívül-belül festeni kell, a padlószőnyeg pedig kuka.
Szerintem érdemes lenne az egészet feltépni, és helyreállítani az
alatta lévő keményfa padlót. Muszáj lesz kicserélni a bojlereket
is. A fürdőszobákat könnyen fel lehetne újítani, és új
szekrényeket betenni, amikor a szivárgó csöveket javítjuk.
– Jó sok munkának tűnik.
– Nem annyira. Az lenne sok munka, ha felújítanánk a
konyhát, és lecserélnénk az egész tetőt.
Igaza volt.
 Amikor újra kiléptek, lesétáltak a kikötőhöz. Izzy utánuk
ügetett. A minimális napsütés nem igazán tudta felmelegíteni a
levegőt. Leheletük kavarogott az arcuk előtt. Egy hosszú,
harsány, sípoló hang hallatszott a víz felől.
– Ez meg mi? – kérdezte Maddie.
– Egy halászhajó rákot keres a víz mélyén.
Mint mindig, Maddie most is gyorsan sétált; szinte futott. Jax
hosszú léptei határozottak voltak, de ugyanakkor ráérősek is. Ez
mindenre igaz volt Jaxben. Maddie kezdte felismerni, hogy Jax
szeretett megfontolt tempóban haladni. Megfontolt tempóban
méricskélt; megfontolt tempóban beszélt; megfontolt tempóban
ivott a hátsó ülésen tárolt vizespalackból, amivel megkínálta
Maddie-t; és megfontolt tempóban ölelte meg Izzyt, amikor a
kutya felriasztott egy mérges mókust, és megijedt.
Maddie azon morfondírozott, hogy Jax megfontolt tempót
diktált-e vajon az ágyban is. Már csak a gondolattól is borzongás
futott végig azokon a testrészein, amelyeknek igazán nem illett
volna megborzongania.
Jax rápillantott Maddie-re, és huncut mosollyal megkérdezte:
– Csak nem már megint?
– Szóval az a szupererőd, hogy olvasni tudsz a
gondolataimban?
– Maddie, a te gondolataidban bárki képes olvasni. A
mellényeden hordod őket – akárcsak a szívedet.
Maddie felsóhajtott:
– Erről igazán le kell szoknom. Bárcsak tudnám, hogyan.
– Első lépésként talán elengedhetnél pár dolgot, amit
magadban tartasz.
– Én semmit sem tartok magamban.
– Elég hosszú lista van olyan dolgokról, amikről nem szeretsz
beszélni. Szeretnéd, hogy végigmenjünk rajtuk? Például, hogy
nem bírod, ha valaki művelt vagy szakszerű, vagy… úgy beszél,
mint egy jogász.
Maddie csípőre tett kézzel vágott vissza:
– Talán gondod van azzal, hogy nem bírom az ügyvédeket?
Jax a megszokott szemöldökfelhúzással reagált:
– Ügyesen terelsz. Egyre jobb vagy benne!
 – Vegyük úgy, hogy ez az első lecke abban, hogyan ne
hordjam a gondolataimat a mellényemen.
Jax gyengéd nevetés kíséretében megpödörte a nő egyik
fürtjét.
– Ha egyetlen mély, sötét titkodat se vagy hajlandó elárulni,
akkor inkább folytassuk a munkát.
A kikötőházban arra jutottak, hogy ott nincs semmi, ami Jax
azonnali beavatkozását igényelné. Maddie körbenézett, és látva a
sok cuccot – kajakokat, kenukat, evezőket és más hasonlókat –
szinte felrobbant a vágytól, hogy elkezdje nyomkodni
BlackBerryjét, és tételesen katalogizálja a készletet. Egy hónapja
volt arra, hogy testvéreinek bebizonyítsa, mennyire járható ez az
út, és nem akarta, hogy kudarcba fulladjon a terve.
– Úgy tűnik, hogy elég jól érzed magad ebben a városban –
mondta Maddie Jaxnek. – Annak ellenére, hogy egyszer már le
kellett festened a motelt.
– Látod azt a tizennégy láb hosszú vitorlást a hármas
hajóállásban? És azt a harminckét lábasat a négyesben?
Mindkettő Fordé. Egész évre kibérli őket, és néha rábeszél, hogy
hajózzak ki vele a vízre. De már ezelőtt is sokszor jöttünk ide
késő éjszakákon.
– Vécépapírozni.
– Azt csak egyszer csináltuk. Hidd el, alaposan megtanultuk a
leckét. Nézd az erdőt, ott a hajókon és a kikötőn túl. Van néhány
túraösvény, ami a sziklákhoz vezet. Elég nehéz útvonal, és jól
benőtték a bokrok. Ez elriaszt mindenkit, kivéve egy-két
tinédzsert, aki szeretne találni egy csendes helyet, ahova elvihet
egy lányt, és smárolhat vele. „Szerencsés-öböl” – egészen más
jelentést kap így a hely, nem?
Maddie tudta, hogy kacagnia kéne attól a gondolattól, hogy
Jax tinédzserkorában ilyen kirándulásokra vitte a lányokat. De
kacagás helyett inkább sóvárgás fogta el: bárcsak itt, Lucky
Harborban – a „Szerencsés-öbölben” – nőhetett volna fel. Akkor
talán ő is egy lett volna a férfi barátnői közül.
– Még télen is?
– Télen még jobb volt. Olyankor legalább nincs mérges
szömörce. Nehéz szexi benyomást tenni a csajokra úgy, hogy
közben a kiütéses seggedet vakarod.
 Maddie felnevetett. Ez most már rendszeresen megtörtént
vele. Pedig tegnap még elképzelhetetlennek tűnt, hogy bármin
jól szórakozzon. Nem értette, hogyan lehetséges az, hogy
egyetlen nap leforgása alatt ennyire megváltozhatott minden,
egyetlen magas, sötét hajú, titokzatos férfi felbukkanása miatt.
A kikötőépület irodája kicsi volt. Egy ősrégi kanapé, egy
hatalmas, agyonstrapált, vén íróasztal egy kupac papírral,
valamint egy iratszekrény alkotta a berendezést. A nyitott
fiókokban teljes összevisszaságban sorakoztak az iratok.
Jax megcsóválta a fejét:
– Itt aztán lesz dolgod elég.
Maddie megvonta a vállát:
– Láttam már rosszabbat is.
És amúgy is, mi lett volna az alternatíva? Behúzott farokkal
visszakullogni L.A.-be? Azt már nem! Már a gondolattól is
rosszul lett. Jó ideje igyekezett belehelyezkedni az erős ember
szerepébe, és lassan kezdett azonosulni ezzel. Ideje volt már.
Jax a kikötőn túli sűrű, benőtt erdőre mutatott az ablakon
keresztül:
– Ott az a kis elszigetelt, köves partszakasz. Amellett vezet
egy rövidebb út a sziklákhoz. Az is jó smárolós terep. Főleg, ha
tizenhat éves vagy, és a szüleid eltiltottak a vezetéstől.
Maddie elmosolyodott:
– Sokszor voltál eltiltva meg szobafogságban?
– Gyakorlatilag az egész életem felfogható egyetlen elhúzódó
szobafogságnak, amíg el nem mentem egyetemre.
– És hiányzott a kisvárosi lét, amíg máshol voltál?
– Kicsit sem. Én olyan gyorsan menekültem Lucky Harborból,
mint akit kergettek.
Maddie ugyanazt vélte felfedezni Jax szemében, mint amikor
korábban az apjáról beszélt. Nem Maddie volt az egyetlen, aki
magában tartott néhány dolgot.
– És mégis visszatértél.
Jax Maddie-re nézett; tekintete most már tiszta volt.
Nyugodt.
–
És mégis visszatértem.
– De miért?
– Néhány év távlatából sok mindent másképp lát az ember.
 Mivel Maddie filmforgatásokon nőtt fel, életében szinte
minden csak illúzió volt. Barátok: illúzió. Otthon: illúzió. A kérdés
csak az volt, hogy vajon Lucky Harbor is egy filmdíszletnek
bizonyul-e majd. Vagy tényleg olyan lesz, mint amilyennek most
látja?
Visszatértek Jax Jeepjéhez. A férfi kinyitotta a vezetőoldali
ajtót, a csíptetős táblát a műszerfalra tette, majd intett Izzynek,
hogy ugorjon be a kocsiba.
A kutya felpattant, és leült.
– Csusszanj arrébb – mondta Jax a kutyának.
Izzy csak vigyorgott.
Jax megrázta a fejét, háttal nekidőlt az autónak, Maddie-re
nézett, és azt mondta:
– Elkészítem az árajánlatot, és elküldöm e-mailben.
– Kösz.
Jax ránézett a motelre, Maddie válla fölött.
– Phoebe azért hagyta rátok a helyet, mert számára sokat
jelentett. Ha tényleg nem akarod eladni, akkor állj ki érte. – Jax
egy mosolyt villantott Maddie felé. – Legyél Louise!
A fenébe. A mosolya pusztító erejű volt, ráadásul ragályos is.
– Próbálkozom vele. De nem könnyű.
– Hát igen, ilyen az élet.
– Ott van a jelzáloghitel. Szerintem nagyobb, mint amennyit
az egész ingatlan ér. Ez számomra rejtély, ugyanis, ahogy te is
mondtad, ez a hely szerintem sokat jelentett Phoebenek,
legalábbis érzelmi szempontból. De ha azt akarta, hogy
megtartsuk, akkor miért hagyta minden pénzét az utolsó fillérig
egy pénzalapban, amelynek valaki más a kedvezményezettje?
Jax lassan válaszolt, mint aki nagyon óvatosan válogatja meg
a szavait:
– Több dolgot is tehettek. Például beszélhettek a hitelezővel.
Becsültessétek fel a helyet, és csináljatok új költségvetést. És
amúgy teljesen meggyőződtetek arról, hogy a pénzalapon kívül
nincs-e valami más pénzösszeg? Beszéltetek a hagyatékkal
foglalkozó ügyvéddel, és kaptatok teljes listát Phoebe
tulajdonairól és bankszámláiról? Ha nem, akkor érdemes, mert
ezáltal talán eljuthattok… más lehetőségekhez.
 – Na, tessék – morogta Maddie. Kicsit meg volt lepődve, hogy
a férfi elméje is olyan vonzó volt, mint a hátsója. – Már megint
nem úgy beszélsz, mint valami kétkezi munkából élő szépfiú.
Inkább úgy, mint mondjuk egy… ügyvéd.
– És az rossz dolog?
Maddie nem válaszolt. Nem tudta, hogyan reagáljon erre.
Tudta, hogy ügyvédektől való félelme nem túl racionális.
– Tippelhetek? – kérdezte Jax. – Ez is olyan téma, amiről
nem akarsz beszélni.
– Pontosan.
Tekintetük összekapcsolódott.
Széttéphetetlenül.
Az idő megállni látszott, ami egyrészt különös volt, másrészt
butaságnak tűnt. Az idő soha nem áll meg, még szexi
szuperhősök sem tudják megállítani. Jax ellépett a Jeeptől, és
tett egy lépést Maddie felé, amitől a nő pulzusa azonnal
turbósebességre kapcsolt.
– Köszönöm, hogy eljöttél – suttogta. – Én…
Jax lassan, a lánnyal még mindig farkasszemet nézve belépett
Maddie intim szférájába.
Maddie mély levegőt vett, ahogy testét különös érzés járta át.
– Te… – mondta Jax, így próbálva segíteni Maddie-nek a
gondolatmenet befejezésében.
– Én nem emlékszem egy gondolatomra sem.
Gyengéd, de határozott kezek landoltak Maddie csípőjén, és
hirtelen már az ő háta támasztotta az autó oldalát.
– Mit csinálsz? – kérdezte Maddie.
– Új gondolatokat verek a fejedbe.
Jax közelebb hajolt hozzá, száját Maddie-ére tapasztotta, és
megcsókolta őt. A férfi nyelve lágy és játékos volt. Maddie
felnyögött. Jax ekkor beleadott mindent, és a csók olyan mély
érzelmeket keltett Maddie-ben, hogy szinte megszédült. Szíve
erősen vert, ahogy eggyé forrt a testük. A tegnap esti szelíd
csókokhoz képest ez most egy kicsit türelmetlenebb és sokkal
vadabb volt. Amikor combjai közé becsúszott Jax egyik combja,
Maddie teljesen elveszítette a fejét.
Tegnap éjszaka Jax még nem tudta biztosan, hogy szabad-e
egyáltalán közelednie. Most már nem így volt. Ezúttal Jax
ujjaival beletúrt Maddie hajába, és magáénak követelte a nő
száját Még közelebb húzta magához, és egyik kezével a hátát
simította, ami egyszerre volt megnyugtató és izgató. Olyan
ügyesen járt a keze, hogy ezzel még egy kis darabot elnyert
Maddie szívéből.
Trükkös gazember.
Ezt meg is mondta volna neki Maddie, de pillanatnyilag nem
volt rá módja. Az ő ujjai is szorgosan dolgoztak. Egy ideig
elidőztek a férfi hátizmainak izgága játékán, majd erősen
magához szorította, mint aki meg akarja akadályozni, hogy
kiszabaduljon a kezei közül. Ugyanis Maddie még nem állt készen
arra, hogy véget érjen a pillanat. Még akkor se, amikor Izzy egy
kis nyafogással fejezte ki nemtetszését, amiért mással kell
osztoznia a gazdáján.
Maddie keze ekkor Jax vállára siklott át Igyekezett
meggyőzni magát, hogy jóból is megárt a sok, de amikor egy
izgatóan durva nyögés szakadt fel Jax mellkasából, arra ő is csak
még erősebb szorítással tudott reagálni. Mire elszakadtak
egymástól, Maddie hevesen kapkodott levegő után. Ha hátát
nem támasztotta volna az autó, és Jax combja nem ékelődött
volna az ő két combja közé, összeesett volna a szenvedély
hullámaitól.
– Maddie.
Jax mély, reszelős hangja pokolian szexi volt.
– Igen?
– Meg fogom simogatni az arcodat.
Maddie visszaemlékezett tegnap esti, megalázó reakciójára.
Hálás lett volna Jaxnek, hogy most előre figyelmeztette, de még
mindig túl szédítően hatott rá a csók.
– Ó. Hát, én…
Jax keze lassan végigszaladt Maddie karján, vállán, nyakán.
Fájdalmasan lassan. Mire tenyere az állát simította, Maddie már
reszketett; de nem a félelemtől. Jax másik kezét is felemelte, és
hátrasimított egy tincset Maddie halántékáról a füle mögé.
Maddie pulzusa olyan gyorsan zakatolt, hogy már-már úgy tűnt,
veszélyben az élete. Lehunyta szemét, hogy jobban magába
szívhassa a férfi érintését. Jax ujjai melegek és kérgesek voltak.
Érződött, hogy a férfi erős, de erejét nem a lány ellen fordította.
Sokkal inkább védelmezőnek érezte. És Maddie irracionális
férfifóbiája ellenére azt érezte, hogy teste és szíve ugyanannyira
vágyik erre a férfira.
Elképesztően.
– Maddie.
– Hmm?
A férfi hangjában némi jókedv volt felfedezhető, ahogy
megkérdezte:
– Még mindig le akarsz mondani a férfiakról?
Jax teljes testével Maddie-hez nyomódott. Mennyeien meleg
és kemény volt. Mindenhol. Maddie szeretett volna adni egy
esélyt a férfinak, de komolyan gondolta, amikor azt mondta,
hogy még nem áll készen erre. Szüksége volt rá, hogy előtte jó
alaposan kiszellőztesse a fejét, és rendezze az életét. Ebben a
percben bármiféle kapcsolat nevetséges lett volna.
– Igen – mondta Maddie, bár beszéde szinte károgásnak
hatott. Megköszörülte torkát, és újrakezdte: – Igen, még mindig
le akarok mondani a férfiakról.
Jax Maddie arcát tanulmányozta, majd eleresztett egy
aprócska mosolyt, és hátrébb lépett. Zsebéből elővette a kulcsot.
– Majd jelentkezem.
– Mindenből csak a legszükségesebbre van szükségem –
emlékeztette Maddie.
Jax bólintott egyet, beszállt a Jeepbe, és a hátsó ülésre terelte
Izzyt. Lehúzta a hátsó ablakot a kutyának. Maddie benyúlt, és
megsimogatta Izzy puha, selymes bundáját.
– „Csak a legszükségesebbre van szükségem” – ismételte meg
halkan magának, majd ellépett az autótól. A kutya kedves szeme
szinte kacagott Maddie orbitális hazugságán.
 10. fejezet
„Mosolyogj… Ettől mások
elgondolkodnak a szándékaidon.”
PHOEBE TRAEGER

Két nap telt el. Jax otthonról dolgozott, és beletemetkezett a

papírmunkába. Összeállította a Lucky Harbor Üdülőre
vonatkozó árajánlatát, és elküldte Maddie-nek e-mailben.
Elvégezte az összes, képviselő-testülettel kapcsolatos teendőjét.
Második ciklusát töltötte Lucky Harbor polgármestereként, de
mivel ez a pozíció nem kötötte le túl sok idejét, kedvelte
munkáját. Éppen a számlákat írta alá, amelyeket Jeanne, a
részmunkaidős irodai dolgozó adogatott oda neki egyesével.
– Villanyszámla – mondta Jeanne, aki úgy állt Jax fölött, mint
egy tyúkanyó, annak ellenére, hogy egyidősek voltak. Fejpántján
rénszarvasagancsok meredeztek, azokon pedig csengettyűk,
amelyek minden egyes ellentmondást nem tűrő szót
csilingeléssel nyomatékosítottak.
– Gázszámla – mondta, csilingelés kíséretében. – Visa-
számlakivonat És itt van az én fizetésem. Kösz az emelést.
Jax rápillantott Jeanne-re, aki elnevette magát:
– Csak viccelek! Már így is túl sok fizut kapok. Ja, és itt a
számla azokról a munkaeszközökről, amelyeket a Patterson
családnak küldtél. Kedves dolog volt tőled, miután mindent
elveszítettek abban a tűzvészben. Na, és… ki a csaj?
Jax visszatolta Jeanne-hez az összes számlát, és
visszakérdezett:
– Milyen csaj?
– Akivel valamelyik este a mólón csókolóztál.
Jax felhúzta a szemöldökét. Jeanne elvigyorodott:
– Jaj, ne csináld már. Nem lehetsz annyira meglepődve, hogy
tudok róla.
– Lehet, hogy naiv vagyok, de meg vagyok lepődve.
Jeanne megrázta a fejét, mintha azt gondolná: „Te
szerencsétlen, ostoba fickó”. Sokszor vetett ilyen pillantást
Jaxre, de ő nem húzta fel ezen magát, mivel Jeanne olyan
nyugodtan és hatékonyan vezette az irodát, hogy azzal komoly
terhet emelt le a férfi válláról. Jax utálta az irodai munkát.
Jeanne átnyálazta a számlákat, és sorrendbe tette őket valami
olyan rejtélyes rendezési elv szerint, amelyet csak ő érthetett.
– Jake elmondta a nővérének, aki elmondta Carrie-nek a
boltban, én meg pont belebotlottam a húgomba ma, amikor a
hűtődbe vettem cuccokat. Amúgy nem volt benne más, csak egy
alma meg egy maradék szelet pizza. Meg találtam egy műanyag
ételtárolót, ami úgy nézett ki, mintha valami kémiai kísérletet
folytatnának benne. Saját hatáskörben döntöttem, és kidobtam a
kukába. Hogy tudsz így élni?
– Szeretek elvitelre kapható kajákat venni. Mit tettél a
hűtőbe?
– Gyümölcsöt, sajtot, sört és egy pizzát sok feltéttel.
– Imádlak!
Jeanne felnevetett:
– Ha ez igaz lenne, akkor már elmondtál volna mindent arról a
csajról.
Jax elmosolyodott, de nem szólalt meg. Leginkább azért, mert
tudta, hogy Jeanne-t mennyire fel fogja húzni, ha nem kap
választ. De azért is, mert nem volt kedve megosztani vele a
történteket. Az igazság az volt, hogy már két napja folyamatosan
Maddie-re gondolt… és nem csak mint jövendőbeli ügyfelére.
Azon gondolkodott, hogy legszívesebben megfojtaná azt, aki
bántotta őt. Arra is gondolt, hogy minden fájdalma ellenére
Maddie mennyire őszintének és természetesnek tűnt – nem úgy,
mint azok a nők, akiket korábban ismert. Nyilvánvaló volt, hogy
Maddie fél valamitől, de mindent megtesz azért, hogy túltegye
magát rajta. Jax sokra tartotta emiatt.
Sokat gondolt arra is – nagyon sokat –, hogy Maddie milyen
izgatottnak, zavartnak, beindultnak tűnt a csókolózás után. Jól
álltak Maddie-nek ezek az érzelmek. Az is jól állt neki, ahogy
kinyitotta az ajtót, amikor Jax kiment az üdülőhöz: fáradtan,
másnaposan, melltartó nélkül, abban a szupervékony pólóban,
ami már-már felhívás volt, hogy harapjon belé.
Te jó ég, mennyire szívesen engedelmeskedett volna a
felhívásnak.
 – Az a pletyka járja – mondta Jeanne, miközben még egy
számlát odatolt Jax orra alá –, hogy ő Phoebe középső lánya. Ma
a vaskereskedésben járt, és Anderson szolgálta ki. Azt mondta,
hogy szép és kedves nő, és bár sikerült leborítania egy egész
polcnyi húszliteres festékesdobozt, jó értékelést kapott
Andersontól. Ja, és mivel olyan szép mellei voltak, Anderson el is
hívta randizni.
Jax kezében megállt a toll.
– Micsoda?
– Hé, én nem láttam személy szerint a melleket. Én csak
továbbadom az infót – Jeanne mosolya ravaszabbá vált. –
Lefogadom, hogy érdekel, vajon igent mondott-e.
Jax nem reagált semmit. Jeanne csak vigyorgott:
– Tudni akarod.
– Engem nem érdekelnek a pletykák. Én férfi vagyok.
– Annyira tudni akarod.
– Nem akarom.
– Dehogynem.
– Nem. Én… – Basszus. Ujjaival összeszorította az orrnyergét
Persze, hogy tudni akarta. – Te régen olyan kedves és szende
voltál.
– Az még akkoriban volt, amikor elaléltam a rosszfiús
homlokráncolásodtól. – Jeanne jót derült azon a kifejezésen, amit
Jax arcán vélt felfedezni, és megemelte szemöldökét. – Na jó,
elárulom, de először el kell mondanod, hogyan találkoztatok, és
hogy történhetett, hogy a városban töltött első éjszakáján már
veled smárolt, és hogy harcolni fogsz-e Andersonnal a nő
melleiért.
– Jeanne – mondta Jax figyelmeztető hangsúllyal.
– Használd nyugodtan a keménykedő hangodat. Nem vagyok
a feleséged. Nem kell beadnom a derekam neked azért, hogy
esténként melegen tartsd a lábamat és egyéb testrészeimet.
Ezzel a kijelentéssel egyidejűleg felkapta az összes aláírt
számlát, és kisasszézott az irodából, a Békés legyen a karácsony!
dallamát dudorászva.
– Ha kellek, megtalálsz – szólt vissza Jaxnek. – Az
asztalomnál leszek, és véresre dolgozom az ujjaimat. Ja, és én
fogom feldíszíteni a lakásodat karácsonyra, úgyhogy rettegj.
Nagyon is rettegj. Ha megosztod velem, amid van, én is
hasonlóan fogok tenni.
A rohadt életbe. Jax megrázta a fejét, és új munkába kezdett
Tervrajzokat gyártott egy portlandi új ügyfélnek, akinek egy
kézzel készített, cseresznyefa borítású, ólomüveges bejárati
ajtóra van szüksége. Az ajtó megalkotása többhetes munka, ami
remek projekt rossz idő esetére. Márpedig karácsony után egy
hónapig nem lehetett a szabadban dolgozni. Jaxnek szüksége volt
az ilyen munkákra télen; nem a bankszámlája miatt, hiszen azzal
nem volt gond, hanem azért, hogy legyen valami, amivel
elfoglalhatja magát ahelyett, hogy csak járatná az agyát.
Bár jelenleg csak egyetlen dologra tudott gondolni: arra, hogy
Anderson randizni hívta Maddie-t.
Jax hallotta, ahogy Jeanne a nappaliban a számítógépéhez
beszél. Jax és Jeanne középiskolából ismerték egymást, és egy
rövid ideig jártak is – ha egyáltalán lehet járásnak nevezni azt,
hogy az egyetlen közös programjuk az volt, hogy rendszeresen
kiszöktek a sziklákhoz és smároltak. Amikor Jax elköltözött,
hogy a Dél-kaliforniai Egyetemen folytassa a tanulmányait,
Jeanne feleségül ment Lucky Harbor főiskolai amerikaifutball-
csapatának irányítójához, akitől három gyereke született. Jeanne
boldog házasságban élt, de könnyfakasztóan unta az életét. Így
amikor öt évvel ezelőtt Jax visszatért a kisvárosba, Jeanne
egyszer csak becsöngetett hozzá, és bejelentette, hogy ezentúl ő
lesz az új, tökéletes, részmunkaidős irodai asszisztense.
Tökéletes volt, hisz nem érdekelte se Jax pénze, se Jax ágya.
Ez hazugság volt. Mióta kiharcolta magának az asszisztensi
pozíciót, folyamatosan az érzelmi életéről faggatta Jaxet, és
próbálta megmenteni őt. Nem mintha túl sok szív és lélek
maradt volna a férfiban, ugyanis jogászi munkája mindkettőt
megsemmisítette. Jax mindent megtett annak érdekében, hogy
a magáévá tegye az általa megcélzott életstílust: a masszív
fizetést, a penthouse luxuslakást, valamint a
trófeamenyasszonyt. És Jax kimaxolta a munkával járó
előnyöket; de még mennyire!
Az ügyvédi iroda, ahol dolgozott, verhetetlennek bizonyult a
fehérgalléros bűnügyek vádlottainak felmentésében. Egy több
milliárd dolláros iparág volt, és Jax kitűnő munkaerőnek
bizonyult. El tudta ferdíteni a tényeket, el tudta terelni a
figyelmet a lényegről, és ki tudta menteni kuncsaftjait az általuk
elkövetett bűn következményei alól, még akkor is, ha ennek
ártatlan emberek itták meg a levét.
Jax kezdeti elégedetlensége egyre jobban erősödött. Az utolsó
csepp a pohárban az volt, amikor egyik ügyfelének feleségével
megtörtént az elképzelhetetlen.
A nő az életével fizetett.
Semmi kétség nem fért a férj bűnösségéhez, és ezt Jax is
tudta. Sőt, mindenki tudta. Jaxnek sikerült elérnie, hogy
felmentsék a vád alól, miszerint elsikkasztotta felesége
családjának pénzét Mivel ismeretes volt a család kötődése a
maffiához, ezért egyik fél sem volt túl népszerű a bíróságon.
Kivéve a feleséget. A nőt bábuként kezelték gyerekkorában,
és a házasságában sem játszott más szerepet. Így telt az egész
élete. Az egyre kiábrándultabb Jax kellően megismerte a
helyzetet. Tisztában volt azzal, hogy az ügy végén valószínűleg el
fogják kobozni a nő minden vagyonát, és egy fitying nélkül
marad, egyes-egyedül. Jax nem tudott volna ezzel a tudattal
együtt élni, ezért megszegte az ügyvédi titoktartási
kötelezettséget, hogy figyelmeztesse az asszonyt. Azonban a
feleség nem fogadta meg Jax tanácsát, hogy költözzön el valami
ismeretlen helyre, hanem megölte magát.
Jax kénytelen volt szembenézni azzal, milyen szerepet
játszott a nő öngyilkosságában, valamint hogy morális
szempontból milyen mélyre süllyedt. Nem bírta tovább, és
felmondott. Menyasszonya nem sokkal ezután hagyta el. Game
over. Jax otthagyta Seattle-t, és hátra sem nézett. Magányos
volt, és nyugtalan. Kicsit mérges is. Valahogy visszakavarodott
Lucky Harborba.
Ez volt az utolsó olyan hely, ahol boldog volt.
Ennek már öt éve. Sawyer is visszatért a városba, és vad,
elfecsérelt fiatalkorát követően – hogy, hogy nem – Lucky
Harbor seriffje lett. Fordot is meg lehetett itt találni, amikor
éppen nem vitorlásversenyeken vett részt, ideértve a
világversenyeket is. A három férfi ugyanúgy folytatta, mintha
egyetlen percre se váltak volna el.
 Miután Jax visszatért, az első évben Ford második
vitorláshajóján szállt meg, a kikötőben. Még elvállalt egy-két
ügyvédi megbízatást, kizárólag barátoknak, de már ezt is nagyon
utálta. Úgyhogy visszatért az alapokhoz; ez Jax esetében a
kétkezi munkát jelentette. Miközben azon dolgozott, hogy
túltegye magát az elmúlt pár éven, megtervezett és felépített
magának egy olyan házat, amilyenre mindig is vágyott. Minden
tőle telhetőt elkövetett annak érdekében, hogy jobbá tegye a
közösséget, amely kérdés nélkül befogadta őt, ráadásul meglepő
módon megválasztotta őt polgármesternek, immáron másodjára.
A hosszú elmélázás hirtelen véget ért, ahogy apja belépett az
irodájába. Jax ideges lett a férfi járásától (úgy lépdelt, mint
akinek zabszem van a seggében) és nevetségesen drága
öltönyétől. Nem sok időt töltöttek egymás közelében, főleg
amiért apja még mindig kudarcként élte meg Jax seattle-i éveit.
– Van egy ügyem számodra. – Az apja ledobott egy aktát az
asztalra.
Ebben semmi meglepő nem volt. Jax apja gyakran próbálta
manipulálni a fia érzelmeit. Ez eléggé ironikus volt, lévén, hogy
Jax pont tőle tanulta meg, hogy nem szabad összekeverni a
munkát és az érzelmeket. Mi több, az ő kis kétszemélyes
családjukban nem is léteztek érzelmek.
– Egy szót sem szóltál hozzám azóta, hogy visszautasítottam a
múltkori ügyedet, amikor megkértél, hogy képviseljem azt az
elbűvölő szexuális bűnelkövetőt abból a Fortune 500 ranglistás
nagyvállalatból. Ez három hónapja volt. Most idejössz, mintha
tiéd lenne ez az iroda, és idedobsz egy újabb olyan ügyet, amit
nem akarok elvállalni. Túl elfoglalt vagyok ehhez, apa. Jeanne-
nel át kell néznünk a számlákat…
– Azt mondta, hogy menjek haza – szólalt meg Jeanne
gyengéden az ajtófélfa mellől. – Úgyis befejeztem a mai
teendőimet – tette hozzá halk, bocsánatkérő hangon. Fejével Jax
apja felé gesztikulált, ezzel próbálva jelezni, hogy szerinte a két
férfinak meg kéne próbálnia beszélni egymással.
Erre nem sok esély volt.
Jax ritkán kapta fel a vizet. Ahhoz nagyon sok kellett, főleg az
utóbbi években. De az apja olyan indulatokat váltott ki belőle,
mint senki és semmi más.
 – Látom, még mindig nem tudod megállni, hogy beleavatkozz
mások dolgába – mondta apjának, miután Jeanne távozott.
– Ne kéresd magad, fiam. Ez egy pofonegyszerű ügy.
Jackson Cullen világában minden pofonegyszerű volt – amíg
minden az ő tervei szerint haladt.
– Ha olyan egyszerű, akkor csináld te.
– Nem. Azt akarják, hogy egy fiatal tehetség vállalja el.
– Én már nem vagyok fiatal. És a jogászi tehetségemet is
parlagon hevertetem – emlékeztette Jax. – És most veled is
szívesen tennék így – mondta, és az ajtó felé mutatott.
– Jézusom, Jax. Már öt év eltelt azóta, hogy veszni hagytad a
munkádat. A menyasszonyoddal együtt. Ne sajnáltasd többé
magad, és szállj vissza a lóra.
Jax visszalökte az aktát az apjához, felállt, és azt mondta neki:
– Menj már innen.
– Egyszerűen nem érted. Elizabeth Weston harmincéves,
pofátlanul gazdag, gyönyörű, és jövőre az apja az állam
kormányzója lesz.
– És ez miért is kéne, hogy érdekeljen?
– Szeretne már megállapodni. Te megfelelnél neki.
Jax felkacagott:
– Mi az, felcsaptál kerítőnek? Nem mintha meglepne.
– Miért? Úgysincs barátnőd, nem?
Volt-e? Szerette volna azt mondani, hogy van, de még
mennyire. De a tények egyszerűek voltak. Arra tippelt, hogy
Maddie exe egy ügyvéd lehetett, ráadásul egy jó nagy seggfej.
Amikor Jax múltjáról hallott, Maddie-ben automatikusan
bekapcsolt a menekülési ösztön. Talán még valahogy meg tudta
volna győzni arról, hogy más ember lett. De erős kételyei voltak
afelől, hogy Maddie megértéssel fogadta volna múltjának
morálisan és érzelmileg megkérdőjelezhető részleteit. Nem is
várná el tőle.
Hisz’ Maddie még azt is végzetes bűnnek tekintette, hogy Jax
férfi volt. Jelenlegi állapotában senkiben sem bízna meg, akinek
Y-kromoszómája van.
– Elizabeth remek feleség lesz majd, amikor átveszed tőlem az
ügyvédi irodát – mondta Jax apja.
– Már megmondtam, hogy nem fogom átvenni az irodát.
 – Te egy Cullen vagy. Te vagy az egyetlen fiam. Muszáj lesz
átvenned a praxisomat. Csak neked építettem fel az egészet az
elmúlt harmincöt évben.
– Magadnak építetted fel – javította ki Jax. – Apa, nem unod
már ezt a lemezt? Megpróbálod rám erőltetni az akaratodat, én
meg visszautasítom. Vegyél fel egy munkatársat, és kész.
– Micsoda ostobaság. – Apja megfeszült állkapoccsal kapta fel
az aktát, és mereven az ajtóhoz kullogott. – Senki sem tud olyan
nagy csalódást okozni, mint te.
Dettó.
– Ha még egyszer hazaküldöd Jeanne-t, vagy bármi más
módon beleavatkozol a munkámba, többé nem engedlek be ide.
Amikor a bejárati ajtó becsapódott, Jax felkapott egy
papírnehezéket az asztalról, és nekivágta a falnak. Darabokra
tört Na. Így már valamivel jobb. És úgy tűnt, hogy legalább van
valami közös Jaxben és az apjában: néha Jax is csalódott saját
magában.
Még mindig ezeken rugózott, amikor Ford belibegett az
irodába, és lerúgta Jax lábát az íróasztalról.
– Pattanj fel. Nyugodt a víz. Nagy a szél. Megyünk vitorlázni.
– Nem vagyok olyan hangulatban.
– Nekem egy elsőtiszt kell, nem szexpartner. És amúgy is rád
fér egy kis szerenitás.
Jax furcsa pillantást vetett Ford felé:
– Szerenitás? Bonyolult szó ez egy olyan egyszerű ember
szájából, mint amilyen te vagy.
– Most mi bajod? Nem sok vendég volt a bárban.
Olvasgattam.
– Kétlem, hogy ez a szó szerepelt a Penthouse-ban.
– Mást is szoktam olvasni! – Kis szünetet tartott. – Néha.
Most pedig kelj fel. Ha Jeanne hazamehetett a délutánra, akkor
te is megteheted.
Jax a szemébe bámult az egyetlen embernek, aki múltjának
minden piszkos kis részletét ismerte, és aki nem hibáztatta őt,
amiért egy seggfej volt.
– Honnan tudod, hogy Jeanne hazamehetett délutánra?
Ford nem válaszolt.
– Basszus! – mondta Jax. – Felhívott téged?
 – Csak egy rövid beszélgetésre – vallotta be Ford. – Azt
mondta, karoljalak fel.
– Kopj le!
– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Meg azt is gondoltam,
hogy jól fog esni, ha kicsit kimozdulsz innen.
Kis idő elteltével Jax és a barátja Ford harminckét láb hosszú
Beneteau-ján hasította a vizet. Az év végéhez ennyire közel eső
időpont nem igazán volt alkalmas egy kényelmes
sétahajókázáshoz. Ilyenkor a legtöbb vitorlázó már rég
téliesítette a hajóját, de Ford nem akármilyen vitorlázó volt. Ő
nem hagyta, hogy egy ilyen apróság – mint a tél! – eltántorítsa a
kedvenc időtöltésétől. Mindig szerette a határokat feszegetni,
nem csak akkor, ha a vitorlázásról volt szó.
Váratlan, hideg, brutális szél fogadta őket, és szükségük volt
minden erejükre és tehetségükre. A hömpölygő hullámok több
mint két méter magasan tornyosultak, így a tervezett pár órás
lazulás helyett kemény munka és szenvedés várt rájuk. Már
nem a vitorlázás, hanem az életben maradás volt a tét.
– Jézusom – lihegte Ford, amikor visszaértek a hajóállásba.
Leült, és nekidőlt a hajótestnek, hátrahajtott fejjel. – Vitorláztam
már a Karib-térségben, és ott háromszor is majdnem
meghaltam. De az semmi sem volt ehhez képest. Mégis, hogy
engedhetted meg, hogy kijöjjünk ide?
Jaxben már nem volt annyi erő, hogy seggbe rúgja Fordot,
úgyhogy csak leült mellé. Minden egyes izma remegett a
kimerültségtől és túlhasználtságtól. Még az agya is.
– Elfelejtettem, mekkora hisztérika vagy.
Ford kipréselt magából egy nevetést:
– Ha meg tudnék mozdulni, megbánnád ezt a mondatot.
– Mert akkor beköpnél az óvó néninek?
– Kapd be – mondta Ford barátságosan. – És amúgy is, mikor
akarod elmondani, hogy mi volt Maddie-vel? Jeanne-től kell
hallanom arról az állítólagos csókról a mólón? Jeanne meg onnan
hallott róla, hogy…
– Már ismerem a sztorit, kösz.
Ford halk nevetésével összhangban Jax hangosan
nekidöntötte fejét a hajó testének, majd lehunyta szemét. Azon
gondolkodott, hogy vajon Maddie éppen mit csinálhat. A
motelben foglalatoskodik? Jax tudta, hogy hozzá hasonlóan
mindenki más is kedvelte a szabad lelkű Phoebet De most, hogy
találkozott a lányaival, Jax némileg mérges volt, amiért Phoebe
így elhanyagolta őket.
Maddie ennél jobbat érdemelt. Mindhárman jobbat
érdemeltek.
– Tudtad, hogy Anderson randira hívta Maddie-t? – kérdezte
Ford.
– Igen!
– Mi az, rád nem hat nyugtatóan a vitorlázás, ember?
Jax igenis nyugodt volt. Lezser, fesztelen. Öt évébe telt, mire
elérte, hogy ilyen legyen. Többé nem hagyta, hogy
összeroppanjon a vállára nehezedő, felgyülemlett dolgoktól.
Többé nem azzal kereste a kenyerét, hogy titkokat tartson,
legyen szó ügyfelei titkairól vagy a sajátjairól. Az ilyen titkok
képesek voltak lyukat égetni a gyomorfalában.
De akkor miért nem árulta el Maddie-nek, hogy ő is ügyvéd
volt régebben?
Mert hülye volt.
És beszari, úgy mellesleg.
És mert tudod, hogy akkor már nem szuperhősként
tekintene rád…
Ja, igen, ott volt ez az apróság is.

***

Maddie és testvérei azzal töltötték az elmúlt pár napot, hogy fel-

alá járkáltak a motelben és a kikötőben. Mindegyiküknek más
oka volt rá. Chloe unalmában. Tara azért, mert nem akarta, hogy
elkerülje a figyelmét bármi, ami feljebb tornászhatja az árat De
Maddie-nek szentimentális okai voltak, valamint rá akart jönni,
hogyan lehetne gazdaságosan üzemeltetni a motelt. Szerette
volna, ha mostanra már mindent számítógépre vittek volna, de a
legtöbb ideje azzal ment el, hogy egyre jobban és jobban beleásta
magát a dolgokba, hogy lássa, mire építhet.
A második napon egy sor teendője volt a városban, úgyhogy
beült az autójába. Megállt a kiállítóteremnél, amikor meglátta
Lucille-t az épület előtt. Az idős nőt felvillanyozta, hogy társasága
akadt. Öleléssel üdvözölte Maddie-t, majd azt mondta neki:
– Hallom, csókolózott Jaxszel a mólónál.
– Jaj. Hát, én…
– Magácska kifogta a legjavát ezzel a férfival. Egyszer pénzt
adott nekem kölcsön, hogy a lányunokám az egyetemen
maradhasson. Ne hagyja, hogy a motorkerékpár meg a
tetoválások meg a zárkózottság félrevezesse magácskát. Jax
kedves, figyelmes fiatalember.
Maddie nem találta zárkózottnak Jaxet. Nagy, rosszfiús és
fenyegető? Talán. Ördögien szexi? Naná. És… Várjunk csak.
Tetoválások? Jaxnek tetkói vannak? Elképzelte, hogy mutathat
a tinta azon a remek testen, és már a puszta gondolattól is
izgatottság futott végig egész lényén.
– Jöjjön be, jöjjön csak be – mondta Lucille. – Most tettem ki
a karácsonyi díszeket. És van tea. És brandy.
Maddie-t csábította az invitálás; nem volt benne biztos, hogy
ez mit árult el róla.
– Épp egy küldetésen vagyok. El kell intéznem pár dolgot
Tarának. De köszönöm.
– Csak nem újra a vaskereskedésbe vezet az útja? – kérdezte
Lucille elfordított fejjel. – Hallottam, hogy Anderson randevúra
hívta magácskát.
Maddie valóban járt a boltban, hogy felkapjon pár
rendszerezési kelléket. A pult mögött egy Mikulás-sapkás fickó
állt, aki ugyan rendkívül kedves és vicces volt, de Maddie csupán
egy bevásárlószatyorral távozott. A randevúra való felkérést
finoman visszautasította.
Hiszen teljesen lemondott a férfiakról.
Legalábbis próbálkozott vele.
– Itt mindenki tud mindenről?
– Hát, azt még nem tudjuk, hogy melyik fiút fogja választani.
Andersont vagy Jaxet? De ha elárulná, akkor én lennék a mai
bingóparti legnagyobb sztárja – mondta Lucille igazi
reménykedéssel a hangjában.
Maddie következő megállója a móló volt. Nagy szüksége volt
még egy olyan shake-re.
 Rámosolygott a pult mögötti fiúra, akit már a múltkor
megismert.
– Lance-nek hívnak, ugye? Most csak egy sima csokisat
kérek.
A fiú elmosolyodott, és bólintott egyet. Kora húszas éveiben
járhatott. Vékony csontú srác volt, és a hangja olyan, mintha
sűrű sóder lett volna a torkában.
A srác elmesélte Maddie-nek, hogy cisztás fibrózisa van. A
családja Portlandben lakik, de ő itt él Lucky Harborban a
testvérével, és a fiatal testét lassan elpusztító betegsége ellenére
is büszke a függetlenségére.
Ahogy a fiút hallgatta, Maddie rájött, hogy igazából nincs oka
panaszra. Ahogy visszasétált az autóhoz, felnézett a magasan
tornyosuló óriáskerékre.
Vajon ült rajta valaha az anyja? A kártyák alapján az a kép
alakult ki benne Phoebe-ről, hogy szerette az életét fejvesztett
tempóban és kicsit vakmerően élni.
Chloe esetében az alma nem esett messze a fájától.
Tara próbálta elrejteni vad természetét, de ő is körbeutazta a
fél világot, és sok tapasztalatot szerzett.
Maddie… kevésbé. Persze, élt Los Angelesben, de ennek csak
az volt az oka, hogy az apja odaköltöztette. A filmforgatásokon
átélt kalandjait is az apjának köszönheti, nem annak, hogy valami
mély sóvárgás volt a szívében a szakma iránt.
Ezt hozta a sors. Életében szinte minden amiatt történt, mert
a sors belesodorta vagy belekényszerítette egy adott helyzetbe.
Beleértve a motelt.
Nem. Eldöntötte, hogy ezúttal másképp lesz. Ez a kaland most
az ő választása lesz. Bólogatva sétált tovább, és a mólóba csapódó
hullámok morajlását hallgatta. A lába alatti falécek között
hézagok voltak, az erős napfényben megszédült a látványtól, és
félt, hogy átzuhan a réseken.
– Az a trükk, hogy séta közben nem szabad a lábadat nézni.
Maddie a hang felé fordult. Egy nő beszélt hozzá, miközben
egy táblát szögelt fel egy oszlopra. Körülbelül egyidős lehetett
Maddie-vel. Filigrán alkatú, szép nő volt, sötét, hullámos hajjal.
Vagánynak és összeszedettnek tűnt: csípőre simuló, hajszálcsíkos
nadrágot és zakót viselt, ami jól illett vékony alakjához. Túlzottan
jól nézett ki ahhoz, hogy egy mólón álldogáljon, manikűrözött
kezében szögekkel és egy kalapáccsal.
– Ha a horizontot nézed – mondta Maddie-nek –, akkor nem
fogod úgy érezni, hogy leesel.
A nő a szettje ellenére magabiztosnak tűnt a kalapáccsal.
Beverte az utolsó szöget is a táblába, amin a következő felirat
állt:
Éves Lucky Harbor-i jót ékony sági garnélarák-feszt ivál
most szombat on 18:00 órakor
Az állam legeslegnagy obbja és legeslegjobbja:
vacsora, t ánc és polgármester-csókolás – Ne maradj le róla!

– Te új vagy itt. – A nő mosolyogva kinyújtotta kezét. –

Sandy vagyok, főjegyző és tisztviselő. A könyvtárat is én
üzemeltetem. – Sandy elmosolyodott. – Tudod, mint ahogy
anyukád tette.
– Te ismerted őt?
– Mindenki ismerte őt. Mindenképp hozd el a tesóidat is a
rákpartira. Tessék. – Sandy belenyúlt a lábánál lévő táskába, és
kivett belőle egy tekercset, amely apró darabokra volt
perforálva. Tombolajegyeknek néztek ki. Letépett egy hosszú
csíkot, és átadta Maddie-nek. – A ház ajándéka. Mondjuk úgy,
hogy ez egy „üdv a városban” ajándék.
– Mire jók?
– A tipptartályhoz. Leírod, hogy szerinted mennyi
garnélarákot fognak majd a felvonuló rákhalászhajók aznap este.
Jax a felvonuló hajókat vezényli legelöl a jetskijén. Amikor
megérkezik, a nyertes megcsókolhatja őt.
Maddie zavartan pislogott:
– Jax? Jax Cullen?
– Az igazi és egyetlen.
– Miért csókolja meg a nyertes Jaxet?
– Mármint azon kívül, hogy mennyire fantasztikus férfi? –
vigyorodott el Sandy. – Mert valakinek muszáj megcsókolnia a
polgármestert. Errefelé szeretjük kínozni a felebarátainkat Főleg,
ha egy olyan népszerű alakról van szó, mint Jax. Előtte én
voltam a szerencsés. Én is polgármester voltam, három cikluson
át. Egyszer mázlim volt: az egyik testületi tag nyerte meg a
tombolát, egy igazi cukipofa. Csókolni mondjuk nem tudott A
többi évben békákat kellett megcsókolnom.
– Hogyhogy polgármester? – rázta a fejét Maddie. – Jax egy
építési vállalkozó.
– Egy multitálentum, az nem kérdés. – Sandy egy titokzatos
kis mosollyal fűszerezte meg mondandóját. Maddie-ban egy világ
omlott össze.
Atyaég.
– Te vagy Jax barátnője.
Ő egy másik nő barátjával csókolózott.
– Nem – mondta Sandy egy sóhaj kíséretében. – Legnagyobb
sajnálatomra Jax és én csak haverok vagyunk. Pedig
próbálkoztam. – A nő eltette a táskájába a kalapácsot, és
elmosolyodott – A rákpartin találkozunk. Ja, és osztogattok majd
kuponokat a motelhez? Tavaly nagy sikere volt, amikor Phoebe
ezt csinálta.
– Tényleg? – Egyáltalán hogyan volt ez lehetséges? Hisz’
teljesen le volt pusztulva a hely.
Maddie arckifejezése láttán Sandy elmosolyodott.
– Igen, valószínűleg semmit sem számolt fel a vendégeknek.
Pedig megtehette volna. Anyukád csodás hölgy volt, de nem
mondanám üzleti zseninek. Ezt lehet, hogy nem említette neked.
Nem, Phoebe valóban nem említette ezt. Phoebe nemigen
említett semmit.
– Beszélek a tesóimmal is, de a motel újranyitása várhatóan
majd csak… – Hmm, mikor is lesz? Lehet, hogy soha. De Maddie
fel akart hagyni a negatív attitűdjével. – Nem sokkal szilveszter
után lesz, remélhetőleg.
Sandy bólintott:
– Kíváncsi leszek, mit hoztok majd ki a helyből. Az egész város
ezen zsizseg.
– Egyáltalán honnan tudják az emberek, hogy foglalkozunk a
hellyel?
– Hát, Jaxtől kértél ajánlatot. Jeanne a legjobb barátnőjével,
Tracyvel ebédelt, aki elmondta a sógornőmnek, Carlának, aki
riporter a helyi lapnál. Lucky Harbor lakossága büszke arra,
hogy képben van. És most ti hárman vagytok a legfrissebb hír.
 Maddie próbálta felfogni a furcsa gondolatot. Hogy ő hírértékű
lenne? Maddie Moore, az asszisztens asszisztense, mint helyi
sztár.
– Annyira nem vagyunk érdekesek.
– Viccelsz? Három új nő a városban, akik a motelt
üzemeltetnék? Ez a hónap legnagyobb híre. Jó, talán nem akkora
hír, mint ez a közelgő garnélarákfeszt, és az, hogy a lakók
megnézhetik, ahogy a felvonulást vezető őfelsége Jax
legkegyelmesebb feneke befagy. De azért elég nagy hír. – Sandy
elmosolyodott. – Na, megyek, felteszem a többi táblát. Majd
találkozunk!
– Szia – búcsúzott el halkan Maddie, és belekortyolt a shake-
be. Végig akarta rágni a fejében azt a sok információt, amit
Sandy az imént ledarált neki. Fel kellett dolgoznia a Lucky
Harbor-i pletykagyár aktivitását, és megemészteni, hogy a
helyieket foglalkoztatja a személye és a motel sorsa. De csak egy
dologra tudott gondolni, újra és újra.
Jaxre – a polgármesterre! – és őfelsége legkegyelmesebb
fenekére.
 11. fejezet
„Egy lánytestvér örök barát marad.”
PHOEBE TRAEGER

– Na, itt egy idézet, ami nem férfiakról vagy a szexről szól –
mondta Chloe, miközben felkapott egy újabb szelet pizzát. Egy
kényelmes, fekete kapucnis pulóvert viselt. Cipzárja pontosan a
melléig volt felhúzva. Egyetlen szó szerepelt a ruhadarab elején,
rikító fehér betűkkel: HUNCUT .
A kisház konyhapultján ülve vacsoráztak. Véletlenszerűen
húztak kártyákat Phoebe receptesdobozából, és felolvasták őket,
mert különben csak veszekedtek volna. Veszekedtek a motelről,
a kisház egyetlen ágyáról, a kisház konyhájáról – főleg azért,
mert egyedül Tara tudott főzni, de nem volt hajlandó, azzal az
indokkal, hogy éppen vakációzik. Veszekedtek Phoebe
kívánságairól, ruháiról… semmi sem volt szent.
Már csak néhány nap volt addig, hogy Tara és Chloe
visszatérjenek megszokott életükhöz. Maddie maradt.
Így a kártyagyűjtemény volt az egyetlen nyugis téma. A
legtöbb kártya elképesztő volt. Némelyik az abszurditás határát
súrolta.
De egyszer-egyszer igazi kincsre akadtak. Olyan igaz
bölcsességekre, amelyek váratlan ökölcsapásként hatottak
Maddie-re. „Egy lánytestvér örök barát marad” – ez volt az
egyik.
– Nekem tetszik – mondta halkan. – Nagyon bejön.
Tara megkocogtatta tökéletesen manikűrözött körmeivel a
pultot. Nyilvánvalóan kényelmetlenül érezte magát. Végül nagy
levegőt vett, és a hangjában Maddie számára eddig nem
tapasztalt melegséggel szólalt meg:
– Egyetértek. Ez szép.
– Jaj, nézzenek oda – Chloe vállával meglökte Tara vállát. –
Tara elhozza itt nekünk a Vagány nők klubját.
Maddie és Tara csúnya pillantást vetettek húgukra, amire
Chloe szemforgatva válaszolt:
 – Jól van már, csak próbálom enyhíteni a légkört, hogy ne úgy
tűnjön, mintha valami melodrámát adnánk elő.
Maddie felsóhajtott, majd óvatosan visszatette a kártyát a
dobozba, és bízott benne, hogy az üzenet igaznak bizonyul.

***

Másnap este Jax a bárpult mögött állt, és poharakat törölt

szárazra. Várta, hogy véget érjen Ford műszakja, hogy együtt
bekaphassanak valami kései vacsorát. Jax a nap nagyobb részét
azzal töltötte, hogy befejezte az egyik ügyfele mahagóni
étkezőbútorszettjét Bár lezuhanyzott, de még mindig
faforgácsillatú volt. A jobb kezébe beleállt két szálkát nem
sikerült egyedül eltávolítania. Kegyetlenül fájt a feje; bizonyára
az apja legutóbbi találkozásuk nyomán írt, könyörtelen e-
mailjének köszönhette.
Kicsit megbánta, hogy csak egy sört ivott, ahelyett, hogy
lehúzott volna egy fél deci Bacardi 15-et.
Ford a bárpult másik végében állt. Megfordult, és felhúzott
szemöldökkel nézett Jaxre.
Jax a fejét rázta. Nem volt semmi baja.
Semmi.
Bőrén érezte a huzatot, ahogy kinyílt az ajtó. Rögtön tudta mi
az ábra. Maddie sétált be a bárba, és leült az egyik bárszékre.
Jax alaposan megnézte Maddie farmerjét és puha, bolyhos,
túlméretezett pulóverét, mely pontosan ugyanolyan kék színű
volt, mint Maddie szeme. Jax ha akarta, se tudta volna
visszatartani az arcára kiülő mosolyt:
– Helló.
– Üdv, polgármester úr!
Jax elhúzta a száját, és töltött egy pohár sört Maddie-nek.
– Csak nem kiderítetted a nagy titkot?
– Hihetetlen, hogy ezt sem árultad el nekem.
– Nem merült fel a téma.
– Felmerülhetett volna – mondta Maddie. – Mondjuk
valamikor az „örülök, hogy nem öltelek meg” és, nem is tudom, a
mandulahokimeccsünk között.
– Pontosan hányadik meccsünkre gondolsz?
 Maddie a szemét forgatta.
– Ne terelj. Arra biztattál, hogy mondjak el mindent
magamról, de te semmit se árultál el arról, hogy ki vagy.
Ez így volt. Jax mesteri szinten űzte ezt. Megkerülte a
bárpultot, és leült Maddie mellé.
– Egy ilyen kisvárosban polgármesternek lenni inkább csak
egy vitatható megkülönböztető cím, nem olyan nagy kiváltság.
– Eléggé előkelő a címed. – Maddie belekortyolt a sörébe, és
Jaxet tanulmányozta.
Jax szótlanul nézte Maddie-t. Már két nap eltelt azóta, hogy
elküldte neki az árajánlatot e-mailben. Három nap telt el a fent
említett mandulahokizás óta. Jax sokat gondolt Maddie-re.
Többet, mint amennyit szeretett volna.
Azon töprengett, hogy vajon Maddie is sokat gondolt-e rá.
– Szóval, mit követel meg a protokoll? – érdeklődött Maddie.
– Pukedliznom kell minden találkozásunkkor? Meg kell
csókolnom a gyűrűdet?
Jax ajkára halvány mosoly ült ki:
– A pukedlizés jólesne, de nem tűnsz olyan lánynak, aki ilyet
csinál. Gyűrűt nem hordok, de van másvalamim, amit
megcsókolhatsz. – Jax ajkaihoz érintette ujját.
Maddie felnevetett. Ez volt a legszebb hang, amit Jax aznap
hallott.
Maddie átadott Jaxnek egy mappát.
Jax kinyitotta. Az árajánlata szerepelt benne, kinyomtatva.
Megnézte, miket karikázott be és írt alá Maddie, majd a nő
tekintetét kereste.
– Sikerült rávennem a tesóimat, hogy beleegyezzenek.
Milliónyi érzelem volt a hangjában, bár próbálta elrejteni.
Határozottan kiállt magáért a testvérei előtt, és nem hagyta,
hogy eltántorítsák terveitől.
– Büszke vagyok rád, Maddie.
– Kösz. És fel vagy bérelve – mondta halkan. – Ha még
mindig igent mondanál a melóra.
A melóra, a nőre…
– Bekarikáztam, hogy mire van pénzünk jelenleg. A többi
dologból néhányat majd én magam elintézek, például a belső
festést vagy a törmelék elszállítását.
 – Egyedül?
– Csak én maradok, a testvéreim elmennek. Mikor tudnál
kezdeni?
Már rég búcsút intett az olyan napoknak, amikor éjjel-nappal
dolgozott, és annyi ügyfelet vállalt, amennyit csak bír – sőt, néha
még többet is. Örömmel intett búcsút ezeknek. Manapság csak
olyan munkákat vállalt, amelyekhez kedve is volt. Jelen
pillanatban egyetlen projekt volt a listáján: egy faszegélyezési
munka a városban, de ehhez még meg se érkeztek az anyagok.
Valamint még be kellett fejeznie a bejárati ajtó tervét, és el
kellett végeznie az utolsó simításokat az étkezőbútoron.
– Holnapután.
– Az jól hangzik.
Volt valami Maddie hangjában, amit egészen eddig
visszatartott. Jax észrevette, hogy a lány kerüli a
szemkontaktust. Jax kivette Maddie ujjai közül a söröspoharat,
letette, majd a csípőjére csúsztatta a kezét. Gyengéden
elfordította Maddie székét, hogy teljesen szemben legyenek.
Megvárta, amíg a nő felemeli a fejét, hogy szeme találkozhasson
Jaxével.
Igen, jól látta. Basszus. Szomorúság.
– Ezt akartad – mormolta el halkan Jax. – Fel akartad újítani
a motelt.
– Nagyon is.
– Akkor mi a baj?
Maddie elfordult:
– Kezd unalmassá válni ez a gondolatolvasós szuperképesség.
Jax hagyta, hogy szája helyett az ujjai beszéljenek. Felkúsztak
Maddie karján és nyakán, így felkészítve arra őt, hogy
nemsokára az állát is meg fogja simítani. Ugyanilyen lassan
fésülte arrébb hosszú frufruját jobb szeméről.
Maddie lélegzete elakadt, de nem húzódott hátrébb. A seb
nyoma egyre halványabb volt. Jax hüvelykujja gyengéden
megsimogatta a sérülést. Gyűlölte, amit a nyom sugallt neki.
Szerette volna tudni a történetet. Tudni akarta, hogy mennyire
bántották Maddie-t, és hogy sikerült-e hasonlóan durván
viszonoznia ezt a szörnyű bántalmazást.
 Jax érzékelte, hogy Maddie megfeszült, és nem vett levegőt.
Jax tudatosan visszafogta magát, amitől Maddie is ellazult. A
lány szeme lassan lecsukódott. Jaxet hatalmas meglepetésként
érte, hogy Maddie egy picit oldalra döntötte a fejét, hogy ő
jobban hozzáférhessen testéhez. Jax lázba jött, és ujjait
végigfuttatta Maddie haján, majd átfogta tarkóját.
Maddie engedelmeskedett a gyengéd nyomásnak. Lehuppant
a bárszékről, majd – saját akaratból – Jax lábai közé lépett, és
egyik kezével megfogta a férfi combját. Amikor felsőtestük
összeért, Maddie egy halk sóhajt hallatott.
– Sokszor sikerült már megérintened engem.
– Szeretek hozzád érni. De nem emiatt vagy szomorú.
Maddie a fejét rázta:
– Ez még mindig nem jó ötlet. – Maddie ekkor felnézett Jax-
re. – Csak szeretnék meggyőződni róla, hogy ez
mindkettőnkszámára világos. Ugye az? Világos?
Jax nem vette le szemét Maddie-ről.
– Mint a nap.
Maddie bólintott egyet, majd hátrébb lépett a férfitől.
– Akkor holnapután találkozunk.
– Így van. – Jax megragadta Maddie csuklóját. – Maddie…
– Figyelj, nem az van, hogy próbálom megjátszani, hogy
szemérmes vagyok, és nem is akarok veled szórakozni.
Esküszöm. Velem van a gond. Én csak… – Maddie megrázta a
fejét. – Velem van a gond – ismételte meg újra, ezúttal
halkabban. – Én csak próbálok azzá válni, aki lenni szeretnék.
Ennyi az egész. De jól vagyok. Komolyan.
– Helyes. – Jax kezébe vette Maddie kezét, és hüvelykujjával
megsimogatta tenyerét. – Csak még valami.
– Mi az?
Jax száját Maddie-ére tapasztotta, és addig csókolta, míg saját
fejfájása (és rosszkedve) el nem múlt. Addig csókolta, amíg azt
nem érezte, hogy összeolvadtak. Maddie úgy kapaszkodott a férfi
pulóverébe, mintha egy mentőmellény lett volna. Olyan
szenvedéllyel csókolta vissza a férfit, hogy az el is felejtett
mindent, ami körülötte zajlott.
Jax megemelte fejét, majd hüvelykujjával végigsimította
Maddie kissé duzzadt, nedves alsó ajkát. Próbálta rendezni
gondolatait.
– Mondhatjuk, hogy ez az egész nem vezet sehova. De ez mit
sem változtat azon a problémán, hogy nem fog elmúlni a kettőnk
közötti vonzalom. Én ezt szeretném világossá tenni.
Maddie elkerekedett szemmel vizslatta a férfit. Megnyalta
ajkait. Jax kis híján felnyögött.
– Mint a nap – suttogta Maddie elcsukló hangon, majd
kiszabadította magát az ölelésből. Ezúttal nem rohant neki az
asztalnak, hanem teljes erővel szembeütközött egy szerencsétlen
arccal az ajtóban. Maddie sűrű bocsánatkérések közepette köddé
vált az éjszakában.
– Ez a lány mindig siet valahova – mondta Ford hétköznapi
hangnemben, a bárpultra támaszkodva.
– Mindig – morogta Jax
– Áh, szóval még megvan a nyelved. Egy pillanatra azt hittem,
hogy kiszívta a szádból, és lenyelte.
– Kapd be, Ford.
– Ezt egy csomószor mondod, de egyszerűen nem vagy az
esetem. Ugye tudsz róla, hogy még mindig az ajtót bámulod?
– Csak próbálom rászoktatni magam arra, hogy érdemes
tisztes távolságot tartanom – mondta Jax. – A távolságtartás
fontos dolog.
– Ja, egy perce is milyen hatalmas távolság volt köztetek.
Jax már nyitotta a száját, hogy reagáljon, de Ford felemelte a
kezét, és közbevágott:
– Tudom, kapjam be, mi? Azt áruld már el, hogyan viszonyul
egymáshoz a „távolságtartás” és a motelre tett árajánlat? És
hogy miért ugrottál be a vaskereskedésbe. Cseveghetnéked volt
Andersonnal? Úgy hallottam, hogy összehoztál egy randit közte
és Jeanne unokahúga között. Ügyes húzás. Nagyon ügyes.
– Jó, a távolságtartás nem megy – vallotta be Jax. – Nem
tudom, mikor és miért alakult így, de ebben már nincs visszaút.
Ford elnevette magát, lazán átvetette magát a bárpult fölött,
és tenyerével Jax vállára csapott.
– Csak nem azért, mert szexi és kedves a nő? Vagy mert úgy
sistereg a levegő köztetek, hogy az egész várost be lehetne fűteni
vele? Vagy karmikus okai vannak?
Jax kihúzta vállát Ford keze alól.
 – Ez nem vicces.
– Dehogynem. Na gyere, éhen pusztulok. Egy jó hamburger
majd felitatja a könnyeidet.
Öt perccel később már a Falj fel! bisztróban voltak. Maddie és
testvérei egy félkör alakú ülősarokban foglaltak helyet, és egy
halom papír tornyosult mindhármójuk előtt. Maddie a homlokát
ráncolta, ami Jax számára egyértelmű jele volt annak, hogy
bizonyára a motel kifizetetlen számláit és újrafinanszírozási
űrlapját tanulmányozzák.
Jax megállt, és visszaszorította magában az ösztönös
kényszert, hogy újra azt tanácsolja Maddie-nek, hogy keresse fel
a jelenlegi jelzálog-tulajdonost. A lány nem kérte a véleményét,
és ez valószínűleg egy ideig így is marad.
Maddie balján Tara ült, pont szemben Jaxszel és Forddal.
Tara szeme Fordra tévedt, tágra nyílt, majd elsötétült. Ha egy
nézés ölni tudna, Ford már koporsóban feküdne. Majd egy
villámgyors pillanat alatt pókerarcra váltott, felállt, és elindult a
másik irányba, a mosdó felé.
Jax Fordra nézett, és látta, hogy Tarát nézi összeszorított
szájjal, majd becsukja a szemét.
Mi a fene?
A helyzet nem volt alkalmas arra, hogy kifaggassa Fordot,
ugyanis most már Maddie-ék asztalához értek. Jax intett a
nőnek, majd bemutatta Chloénak Fordot.
Amíg Maddie és Chloe végigvették a kötelező udvariassági
formulákat Forddal, addig Jax az asztalon lévő papírokat
nézegette.
Jól gondolta, számlák voltak. Ráadásul úgy tűnt, hogy jó sok.
Egy pincérnő odalépett a két férfihoz, és leültette őket egy
asztalhoz a bisztró másik végében. Tara kilépett a mosdóból, és
Ford követte őt a tekintetével.
– Mi a szitu? – kérdezte Jax Fordot.
– Micsoda? Nincs semmi.
– Maddie testvérét bámulod.
– Vagy lehet, hogy Tara bámul engem.
Jax hátradőlt, és régi cimborájának arcát kémlelte.
– Azt nem mondtam, hogy melyik testvérét, és a nevét meg
pláne nem mondtam el. Eddig azt hittem, hogy egyiküket sem
ismered.
– Bárpultos vagyok. Én mindenkit ismerek.
– Te egy sportember vagy, akinek mellesleg tulajdonrésze
van egy bárban. Hagyjuk a kamuzást, Ford. Mi a szitu?
Ford csak a fejét rázta szótlanul. Amióta Jax már nem
lélekpusztítással kereste a kenyerét, sokkal lazább és nyugisabb
lett. De ez semmi sem volt ahhoz képest, amilyen Ford volt.
Jaxhez képest szinte kómásnak tűnt. Olyan nyugodt volt, hogy
Jax néha ellenőrizni akarta a pulzusát. Most azonban minden
lazaság elpárolgott belőle. Szája mogorva volt, tekintete
kifürkészhetetlen. Úgy tűnt, kisebb sokk érte.
Ami azért volt különös, mert Fordot semmi sem szokta
lesokkolni. Az égvilágon semmi.
– Mi a fene van veled? Úgy nézel ki, mint aki összepisálja
magát csak azért, mert egy nő szúrós tekintetet vetett rá.
Ford mosoly helyett csak megrázta a fejét. Ha Ford nem akart
valamiről beszélni, akkor harapófogóval se lehetett belőle
kiszedni egy árva szót sem. Átpillantott a három lány asztalára.
Tara Maddie mellett ült, és olyan feszültnek tűnt, mint aki
mindjárt felrobban. Chloe Maddie másik oldalán ült, lomha
testtartással, kicsit zárkózottan, kicsit unottan, és nyilvánvalóan
frusztráltan.
Maddie vitte a szót. Valószínűleg próbált mindenkit boldogá
tenni. Ő volt a mindenkori békéltetőtestület, egy személyben.
Ford még mindig Tarát figyelte, amikor Maddie a nővérére
pillantott, majd Fordra vetette tekintetét.
Maddie is érzékelte a feszültséget.
Ford kicsit összébb húzta magát a széken, és arcát az ablak
felé fordította.
– Ford.
– Hagyjad már, Jax
– Majd akkor hagyom, ha te is.
Ford egy ideig csendben ült, majd ezt mondta:
– Volt már veled olyan, hogy elkövettél egy ostoba hibát? Egy
olyat, amiről azt hitted, hogy el lehet menekülni előle? De nem
számít, hogy milyen gyorsan vagy messzire futsz, sosem
szabadulhatsz meg tőle?
– Tudod jól, hogy igen a válasz.
 Ford egy hosszú, borzongató sóhajtással reagált.
– Na, hát valami ilyesmiről van szó. Nem akarok erről most
beszélni. Vagy inkább soha.
A bisztró ajtaja kinyílt, és egy egyenruhás seriff lépett be a
helyiségbe. Szinte megtévesztően vékony volt. Azért volt
megtévesztő, mert Jax tudta róla, hogy bárkit le tudna teperni,
aki az útjába állna. Már többször volt szemtanúja ilyen
jelenetnek. Sőt, már azt is látta, ahogy Forddal teszi ezt.
Na jó, Jaxszel is megtörtént már ugyanez. A seriff egy
egyszemélyes rohamosztag volt, ha erre volt szükség. Hárman
néhányszor már egymásnak estek az évek során.
Ő volt Sawyer, a harmadik muskétás.
Egyenesen a két férfi asztalához lépett, majd lehuppant arra a
székre, amit Ford odarúgott hozzá.
– Bakker, milyen egy szar nap. – Lehalkította az övére
rögzített adóvevőt, majd körülnézett. – Megpusztulok az
éhségtől.
A fickó már születése óta állandóan az éhhalállal küzdött. Úgy
zabált, mint akinek bélférge van. Nyálcsorgatva nézett végig a
pulton sorakozó burgereken, amelyek a többi vendégnek
készültek. Jax és Ford arrébb csúszott, hogy rendesen elférjen.
Ha Sawyer éhes volt, akkor rosszul járt volna bárki, akinek a
keze vagy bármilyen más testrésze Sawyer és a kajája közé
kerül.
Jax magukhoz intette a pincérnőt. A három férfi annyi ételt
rendelt, amitől egy kisebb hadsereg is jóllakott volna. Sawyer
meg se szólalt mindaddig, amíg dupla-dupla burgere végére nem
ért. A menü elpusztítása után végre megnyugodott. Hátradőlt és
megszólalt:
– Szóval, miért bámuljuk a nővéreket?
Sawyer figyelmét semmi sem kerülte el.
– Te mit tudsz róluk? – kérdezte Ford.
– Azon kívül, hogy Jax a mólón nyalta-falta a középsőt
valamelyik este? Gratulálok, haver, nem semmi.
Jax nagyot sóhajtott, és állkapcsában megfeszültek az izmok.
– Jó lenne, ha mindenki a saját dolgával foglalkozna.
Sawyer arcán ritka vigyor jelent meg, majd minden kérdezés
nélkül belemarkolt Jax sült krumplijába.
 – Ez ebben a városban sosem fog megtörténni. Ami a másik
két testvért illeti, annyit tudok, hogy az idősebbiknek jó segge és
belevaló akcentusa van, amikor mérges. És a postán jó mérges
volt, amikor megmondták neki, hogy ebből a városból nincs
garantált máról holnapra történő kézbesítés. A legfiatalabb meg
szexi, de egy kicsit őrült. Traffipaxszal bemértem, ahogy 122-vel
ment. Egy ócska Vespa 250-nel. Amikor félreállítottam, és
kitöltöttem az űrlapot, azt mondta, hogy meglopom őt, mert
szerinte tuti, hogy 100 alatt hajtott. Szidott engem, a
mérőegységemet, az anyámat. Ilyen mocskos szájú lánnyal
ritkán találkozik az ember. Ja, és állítólag nem ártana, ha vennék
magamnak valami guavás-szaros arcápoló krémet, mert száraz a
bőröm a „P” zónámon. Mintha érdekelne a P zónám. Ezzel a
lánnyal csak bajok lesznek. Nagy bajok.
– Szerintem „T” zóna lesz az – mondta Ford, miközben
megmutatta saját vonalait.
Sawyer Fordra szegezte a pillantását:
– Szeretnél elárulni nekünk valamit?
– Igen, én vagyok a legnagyobb meleg a világon, banyek. –
Ford a fejét rázta. Magabiztos volt szexuális beállítottságában. –
És minden nővel csak a bajok vannak. Kivétel nélkül.
Erre Sawyer felhúzta szemöldökét. Ford imádta a nőket
Mindig is. Pont. Sawyer Jaxre nézett, hátha ő fényt tud deríteni
a rejtélyes kijelentésre.
Jax megvonta a vállát:
– Rossz nap van Aprajafalván – mondta, és újra a női asztal
felé nézett.
Tara összeszorított szájjal magyarázott valamit a
testvéreinek. Chloe leküldte az italát, és nyújtotta a kezét, hogy
még egy kört rendeljen.
Maddie odébb csúsztatta a papírköteget, és benyúlt a
retiküljébe, ahonnan kivett két kötőtűt, és egy rikító piros
fonalgombolyagot. Jax elgondolkodott, hogy ez vajon ugyanaz a
fonal volt-e, amibe belegabalyodott azon a különleges reggelen.
Maddie fogai közé szorította alsó ajkát, és lassan, bénázva
ügyködött a kötőtűkkel. Közben magában mormogott valamit:
látszólag az instrukciókat ismételgette magának, hogy minden
öltése jól sikerüljön. Szívfacsaró volt, ahogy üvöltött róla a kínos
aprólékosság. Jaxet mélyen érintette a látvány.
Jaxet minden mélyen érintette, ami Maddie-vel volt
kapcsolatos.
– Halló, itt a Föld beszél. Papucs Jax, jelentkezz!
Jax hosszú pillantást vetett Fordra:
– Papucs?
– Azt hittem, hogy már megszűntél az lenni, amikor
elmenekültél Seattle-ből.
Jax nem elmenekült Seattle-ből. Csak elballagott onnan. Igaz,
gyors léptekkel.
Sawyeren látszott, hogy ez kezdett napjának legjobb részévé
válni.
– Pontosan hány nő dobta oda magát neked, mióta
visszatértél Lucky Harborba?
– Fogalmam sincs.
– Az összes – mondta Sawyer. – De ez az első, aki iránt nem
vesztetted el az érdeklődésedet. Meg se próbáld letagadni. –
Állával Maddie felé bökött. – Szóval ez most már csak ilyen
Murphy-törvény. A valószínűség-számítás szabályai alapján
szinte garantált, hogy hülyét fogsz csinálni magadból.
Sawyer ezt olyan jókedélyűen mondta, mint egy gyerek, aki
végre megkapta a karácsonyi ajándékait.
– És ez téged boldoggá tesz? – kérdezte Jax meglepetten.
– Basszus, de még mennyire!
Jax újra a lányokat nézte. Még mindig beszélgettek, de Tara
már a karóráját csekkolta. Chloe a pincérsegéd fenekét bámulta.
Maddie még mindig hevesen koncentrálva ráncolta szemöldökét,
ahogy a legnagyobb óvatossággal haladt öltésről öltésre.
– Jézusom, teljesen belezúgtál – mondta Ford, undorral a
hangjában.
Könnyen lehet, hogy most az egyszer igaza volt.
 12. fejezet
„Csak elhatározás kérdése,
hogy mennyire vagy boldog.”
PHOEBE TRAEGER

Ez volt egymás után a harmadik olyan reggel, amikor Chloe

lerántotta a takarót Taráról. Maddie ezt onnan tudta, hogy Tara
jól felismerhető sikoltása visszhangzott a kis hálószobában, amin
hárman osztozkodtak a kisházban.
Ahol csupán egy ágy állt.
De legalább dupla ágy. Ebben a hidegben nem bánták, hogy
össze kell bújniuk, mint kiscicáknak az alomban. Az viszont
zavarta őket, hogy Chloe álmában beszélt, különösen azért, mert
főleg olyanokat mondott, hogy „keményebben, Zach,
keményebben”. Erre se Tara, se Maddie nem volt kíváncsi.
Tara még mindig amiatt panaszkodott, hogy felébresztették.
Vontatott tájszólása erős volt, és édes, mint a méz. Beszédstílusa
szöges ellentétben állt mondandójával: Chloe felmenőit kritizálta,
és viccesen azzal vádolta, hogy kombájnnal jár be a városba.
Maddie begubózott a fal és a párna közé. Felkuncogott, majd
még jobban befúrta magát a sarokba, hogy felmelegedjen.
Egyszer csak róla is hirtelen mozdulattal lekerült a takaró.
– A rohadt életbe!
Chloe undorítóan vidám volt, és kicsípte magát. Fekete,
csípőre simuló jóganadrágban és szemkápráztatóan rózsaszín
sportmelltartóban tüsténkedett. Rácsapott Maddie fenekére, és
azt mondta neki:
– Felkelni!
– Ha hozzáérsz az én valagamhoz – mondta Tara, legkisebb
húgára mutatva –, meghalsz.
Chloe elvigyorodott:
– Két perc.
Kilépett a szobából. Tara fogait csikorgatta, és kigurult az
ágyból. Csupán egy kombiné és egy boxeralsó volt rajta. Haja alig
volt kócos. Idegesítően mesésen nézett ki ezen a korai órán.
 – Nem tudom elviselni a kiscsajt – mondta Tara.
– Kevés embert tudsz elviselni. Például Fordot se… pedig nem
is tudtam, hogy ismered.
Tara lemerevedett:
– Nem ismerem.
– Az akcentusodból mindig kiderül, hogy hazudsz. Ezen
asszem, javítanod kell.
Tara hosszú, remegő sóhajtást hallatott:
– Te mit gondolsz róla?
– Fordról? – Elképzelte maga előtt, ahogy a bárpult mögött
áll. Magas, szexi férfi volt, és könnyed mosolya sok mindenkit
levett a lábáról. – Bírom. Mi a helyzet veletek, Tara?
– Semmi.
Maddie megértette a reakcióját. Az ő életében is sok olyan
dolog volt, amiről nem szeretett beszélni. Felült az ágyában, és
lenyomkodta a haját. Tudta, hogy frizurája valószínűleg úgy fest,
mint egy vadállat bundája. Felsóhajtott, majd nagy nehezen
felkelt. Napközben mindenki a saját dolgait intézte. Maddie a
kikötőházban lévő „irodát” bújta, és próbálta megfejteni az
elcseszett számviteli rendszert; ami körülbelül azzal volt
egyenértékű, mintha csak egy cipősdobozba bedobált raklapnyi
számlát próbált volna rendbe rakni. Tara takarított. Chloe egyik
feladathoz sem érzett késztetést, úgyhogy inkább elhatározta,
hogy létrehoz egy bőrápolási termékcsaládot, elnevezi a motelről,
és majd megajándékozza vele a vendégeket. Abban bízott, hogy a
motel eladásakor az új tulajok a termékcsaládot is meg akarják
majd őrizni.
Ez remek ötlet volt. Tökéletesen passzolt egy ilyen apró,
otthonos tengerparti motelhez – de persze csak akkor, ha
egyáltalán lesznek vendégeik.
Amikor Chloe nem a készítményeken dolgozott, akkor csak a
bajt kereste. Úgy látszik, meg is találta, hiszen már két
gyorshajtási büntetést is sikerült bezsebelnie.
Esténként úgy vacsoráztak, akár egy család. Tehát:
veszekedtek. Maddie rájött, hogy teljesen mindegy volt, mi a
téma. Tara és Chloe azon is képes volt vitába szállni egymással,
hogy vajon kék-e az ég vagy sem.
 A vita tárgya általában a motel volt. Tara azt akarta tőlük,
hogy szánják el magukat az eladásra. Maddie azt akarta, hogy
adjanak egy igazi esélyt a motelnek. Chloe azt akarta… nos, senki
se tudja, hogy ő mit akar. Egy dolog volt csak biztos: nem akart
senkinek a pártjára állni.
A feszültség csak gyűlt és gyűlt, és hülye kis
nézeteltérésekhez vezetett. Ilyen volt például a jóga.
– Hatvan másodperc! – kiabált Chloe a nappaliból.
Maddie copfba fogta a haját.
– Jövök!
– Ne hazudj!
Apró termete ellenére Chloe fajtiszta pitbullként viselkedett.
Maddie kibotorkált a nappaliba. Tara már kötelességtudóan,
lótuszban ült.
Mint azt az elmúlt három reggel alatt megtudhatták, Chloe
komolyan vette a jógát. A következő negyvenöt percben minden
képességét bevetette (korholás, parancsolgatás, követelőzés és
erőszakoskodás), hogy különféle pozíciókba kényszerítse két
testvérét. Maddie-ről ömlött az izzadság, és alig tudott megállni a
lábán, annyira remegtek az izmai.
– Ennem kell – mondta Maddie zihálva.
– Egy kis Falj fel!? – kérdezte Chloe.
– Ha be kell tömnöm az arcomba még egy olyan zsíros
koleszterinbombát azon a helyen – mondta Tara hanyatt fekve
megölöm magam. Ma én főzök.
– Végre valahára – mondta Chloe megkönnyebbülve. – Mi
tartott ennyi ideig?
– Nem szeretek olyan emberekre főzni, akiket nem bírok.
– De, csillagom, hisz’ te senkit se bírsz.
Maddie a fejét rázta Chloe megjegyzésein, majd Tarára
pillantott.
– Inkább az van, hogy eldöntöttem, hogy nem bírlak –
mondta Tara.
Taráról még akkor is sütött a magabiztosság, amikor izzadtan
a hátán feküdt. Maddie lehuppant és felsóhajtott. Igyekezett
megerősíteni saját magabiztosságát, de a legalaposabb tréning
mellett is nehéz volt felvenni a versenyt húgával és nővérével.
 ***

Fél óra elteltével Tara olyan ételeket rakott testvérei elé,

amiktől Maddie-nek elállt a lélegzete. Tönkölylisztes amerikai
palacsinta áfonyával, omlett tojásfehérjéből, pulykasonka és
frissen facsart narancslé.
– Sehol egy csepp zsír – mondta Tara. – Chloe, ne ráncold úgy
a homlokodat, mert úgy marad.
– Nem szeretem a tönkölylisztes palacsintát, fűrészporíze van.
– Ennek ellenére beleharapott, megrágta, majd megvonta a
vállát. – Na jó, visszavonom. Ennek nincs fűrészporíze.
– Teszek rá – mondta Tara, miközben még több tésztát
kevert.
– Erre tegyél – mondta Chloe, és beintett a legidősebb
nővérnek.
– Úgy értem, hogy én így hívom őket. „Teszek rá” palacsinta.
Ez a pali elhozza a világbékét.
– Neked aztán nincs bajod az önbecsüléseddel – mondta Chloe
szárazon, miközben összeszedett magának pár összetevőt, és
beletette őket egy tálkába. Mandula, jojobaolaj. – Csinálok egy
készítményt feltört sarokra. Maddie lábát ki kell gyógyítani.
– Hé! – mondta Maddie.
– Egész éjszaka hozzám dörgölöd a sarkadat, és fáj. Amúgy
meg bolond vagy – mondta Chloe, arra reagálva, ahogyan
Maddie óvatosan elrendezgette tányérjának tartalmát, nehogy
egymáshoz érjenek a különböző ételek.
Maddie szemügyre vette a nagy adag ételt az orra előtt.
Szerette volna megvédeni magát a kritikával szemben, de tudta,
hogy irracionális, amit csinál.
– Éhes vagyok. Vagy egymillió kalóriát elégettem jógázás
közben.
– A te tempódban? Azt kétlem. És amúgy arra szóltam be,
ahogy megpróbálod levakarni a szirupot a tojásról, nem arra,
hogy mennyi kaja van a tányérodon.
– Nem szeretem, ha az ételeim egymáshoz érnek.
– Mint mondtam… bolond vagy.
– Hé, én se cikizlek.
 – Rajtam nincs mit kigúnyolni. Én normális vagyok. – Chloe
elkezdte összekeverni a balzsam (vagy mi a fene volt az)
alapanyagait a tálkában. – Ja, és ugye azt mondtam, hogy holnap
már le is lépek. Van egy jó hírem: még két napig maradok, mert
arrébb tették a programomat.
– Hip, hip, hurrá – mondta Tara szarkasztikusan.
Chloe ügyet sem vetett rá. Folytatta:
– Először Új-Mexikóba megyek, aztán azon gondolkodom,
hogy találkozom egy barátommal Houstonban, aki talán
megvenné a receptúráim egy részét.
Chloe sunyi pillantást vetett Maddie irányába, majd letette a
habverőt, és saját tányérjához fordult. Tudatosan és látványosan
egymásra rakta a tojást és a palacsintát, az egészet leöntötte
sziruppal, majd egy hatalmas falatot belemártott… a
narancslevébe. Nézte, ahogy Maddie feszeng, majd
beszippantotta a szájába a falatot, miközben „mmmmmm”
hangokat hallatott.
Maddie oda se tudott nézni.
– Undorító vagy – mondta.
Chloe kéjesen nyögött örömében.
– Ez rohadt jó kaja. Döbbenetesen.
– Mitől döbbenetes az, hogy jól tudok főzni? – kérdezte Tara
olyan hangsúllyal, hogy megfagyott körülöttük a levegő.
– Kezdjük ott, hogy nem „jól” főzöl, hanem lenyűgözően főzöl.
És azért döbbenetes, mert eddig azt hittem, hogy csak én
örököltem bármit is anya művészi vénájából. Plusz a főzni tudó
emberek általában társaságkedvelőbb és barátságosabb
emberek, mint amilyen te vagy, és…
– És – szakította félbe Maddie, mert tudta, hogy így lehet a
legjobban megállítani a viták elmérgesedését – nem tűnsz olyan
főzőcskézős típusnak.
Tara nem törődött Maddie szavaival. Összeszűkült szemmel
nézte Chloét, és azt mondta neki:
– Fejezd be, amit mondani akartál.
– Ezek friss áfonyák? – kérdezte Maddie kétségbeesésében. –
Mert olyan ízük van, mintha frissek lennének.
– Komolyan gondolod, hogy csak terád ragadt bármi anyától?
– kérdezte Tara Chloét.
 – Tudom, hogy egyedül én szerettem őt.
– Te nem is ismerted őt. Legalábbis alig.
– És ez a narancslé! – vetette közbe Maddie. A szobában
tapintani lehetett a feszültséget. Maddie ösztönös reakciója az
lett volna, hogy keressen egy odút, ahol elbújhat. A második,
hogy a kezébe vegye a kötőtűt és a fonalat. Mint megtudta, ez
nem csak egy szentimentális hobbi, hanem egy nagyszerű
meditációs technika. Még a chipsnél is jobb. Csupán az volt a
gond, hogy nem tudott nem beavatkozni a kibontakozó drámába.
– Ez a narancslé óriási, Tara. Hogy sikerült kiszűrni belőle az
összes gyümölcspépet?
– Jobban ismertem, mint te – mondta Chloe Tarának. – Én
legalább néha felhívtam.
– Én is felhívtam. – Tara színtiszta délies tájszólásából
csöpögött a düh. – Nem vette fel, amikor meglátta, hogy én
hívom!
– Hát, ennek talán volt valami oka.
– Például?
– Például, hogy zsarnokoskodó vagy, és makacs, és egy kis
rib…
Tara mindkét kezével a konyhapultra csapott.
Maddie szinte kiugrott a bőréből. Könyökével véletlenül
fellökte a tálkát, amiben Chloe… ki tudja, miféle készítménye
készült. A tál tartalma Tara arcán landolt.
Iszonyú, dermesztő csend következett. Tara megtörölte arcát,
majd Chloéra meredt.
– Ezt gondolom azért kaptam, mert tavaly húsvétkor arra
kértelek, hogy távozz a házamból.
– Hé, Maddie miatt ömlött rád a cucc, nem miattam.
– Nem direkt volt – mondta Maddie. Nem tudta levenni a
szemét a Tara orráról csöpögő nyálkás folyadékról. Maddie-re is
csöppent valamennyi Chloe lábbalzsamjából, de nem merte
megnézni magán a nyomokat, mert egy égető kérdése támadt. –
És én hogyhogy sose kapok húsvéti meghívást?
– Valami forgatáson voltál, azt hiszem – mondta Tara. – Idén
téged foglak meghívni, nem őt, azt elhiheted.
– Nem kértél meg, hogy távozzak – pontosított Chloe. –
Kirúgtál a lakásból. Amiért a férjed barátja lesmárolt engem!
 Tara kezében egy merőkanál volt, benne palacsintatésztával.
Hevesen Chloe irányába mutatott vele:
– Ő az én barátom is. És te csókoltad meg őt!
Chloe felpattant.
– Tudtam, hogy nem hittél nekem!
Tara olyan svunggal dobta be a tányérját a szappanos
mosogatólébe, hogy az kifröccsent, és Maddie csupa víz lett.
– Nagyszerű! – mondta Maddie. Ujjaival megcsípte az ingjét,
ami cuppanós hanggal vált le a bőréről.
– Részemről befejeztem ezt a beszélgetést – jelentette be
Tara emelkedett stílusban. Az arcáról csöpögő krém bárki más
számára lehetetlenné tette volna, hogy fennköltnek tűnjön, de
Tarának még ez is sikerült.
– Remek taktika – mondta Chloe. – Ne foglalkozz a
problémáiddal. Mint látszik, ez már eddig is remekül bevált.
Maddie felállt. Csendes tűrőképesség – mondta magában. –
Csak sugározz csendes állhatatosságot, mint… Julia Roberts az
Erin Brockovichban. Jó, lehet, hogy Erin nem mindig volt
csendes. És akkor mi van? Maddie-nek sem kellett csendesnek
maradnia. Úgyhogy vett egy nagy levegőt, és megszólalt:
– Csönd legyen!
Mindkét testvére rábámult Maddie-re.
– Mindannyian tudjuk, hogy mitől vagyunk ilyen feszültek.
A motel miatt. Hogy hogyan fog alakulni a végső szavazás
hármójuk között. Mi fog történni… Maddie mélyet sóhajtott,
majd ahelyett, hogy még több kaját lapátolt volna magába,
inkább kötögetni kezdett. Ott folytatta, ahol tegnap este
abbahagyta:
– Bedug. Szaporít – mondta magának. – Ki a lyukon.
– Tudod – mondta Chloe, és lenyalt az ujjáról egy kis
palacsintatésztát –, elég mocskosul hangzik, amikor kötsz.
Szerintem, ha egy fickó közelében mondogatnád ezeket, biztos
rád vetné magát.
Tara a folyó csap alá dobálta be a tányérokat. Mindegyik
dobás erősebbnek tűnt az előzőnél.
Chloe erre azzal reagált, hogy feltekerte a hangerőt a
konyhapulton álló dokkolóhoz csatlakoztatott iPod Touchján.
Hiphopzene üvöltött a hangszóróból. Tara utálta a hiphopot, és
úgy fordította hátra a fejét, mint a sátán által megszállt lány az
Ördögűzőben.
– Bedug. Szaporít – mondogatta Maddie, és próbált
lenyugodni. – Ki a lyukon…
Ekkor kinyílt a hátsó ajtó, és mindhárman odafordultak. Jax
állt ott. Pokolian jól nézett ki kopott Levi’s farmerében, hosszú
ujjú, mintás henley pólójában, és (Maddie szíve máris
hevesebben dobogott!) azzal az izgi szerszámövvel, ami
alacsonyan lógott csípőjén.
Mellette ott lihegett boldogan Izzy is, aki fülét hegyezte
egészen addig, amíg meg nem érezte a feszültséget a szobában.
Egy halk nyafogás kíséretében ráült Jax lábfejére. Jax
megsimogatta a kutya fejét, majd tekintete Maddie-re vándorolt.
– Valami gond van? – kérdezte, miközben dübörgött a
basszus.
Aha – gondolta Maddie. Nem is annyira hallotta Jaxet, inkább
csak a szájáról olvasott. Elég nagy volt a probléma, az igazat
megvallva. Mert akárhányszor ránézett a férfira, a helyzettől
függetlenül reszketni kezdett a teste. Egyes testrészei jobban,
mint mások.
– Nincs semmi probléma, aranyom – mondta Tara lassan, és
rácsapott az iPod-dokkoló kikapcsoló gombjára, amitől hirtelen
csend telepedett a szobára. – Kérsz áfonyás palacsintát?
Chloe undorodó hangot hallatott, ahogy előrement az ajtóhoz.
– Ezek mindketten bolondok – figyelmeztette Jaxet, ahogy
elsétált mellette. – Teljesen bolondok. Teszek egy kört.
Tara véget vetett a színjátéknak, kezét beletörölte egy
törülközőbe. Méltóságán apró csorbát ejtett a hajában lévő egy
szem áfonya.
– Én is. Szükségem van egy kis friss levegőre.
Maddie odaadta neki a kocsikulcsot.
– Kösz, csillagom. – És ezzel Tara is távozott.
Maddie még mindig ragadt a tésztától, és nedves volt a
szappanos víztől. Mozdulatlanul ült, és óvatosan tartotta a
kötőtűt és a fonalat, hogy ne koszolódjanak be. Tőle balra még
mindig folyt a víz a csapból, és egyre magasabbra emelkedtek a
buborékok. Jax könnyed, magabiztos lépteivel közelebb lépett
Maddie-hez. Különös, fürkésző tekintetétől Maddie nem tudott a
kötésre koncentrálni; leginkább azért, mert nem tudta egyszerre
őt és a fonalat is nézni. Hasonlóan ahhoz, hogy nem tudott
egyszerre a férfira nézni és lélegezni sem.
Két nagy, meleg kéz kivette a méretes műanyag kötőtűt és a
fonalat az ujjai közül, és letette őket a pultra, a konyha egyetlen
tiszta pontjára.
– Akarsz beszélni róla?
Miről? Arról, hogy a testvérei, és talán ő maga is, őrültek?
Vagy arról, hogy minden este sok-sok meztelenkedésről
álmodozott, és arról fantáziált, hogy bárcsak bensőséges
viszonyba kerülhetnénk?
– Én… az van… Nem – szenvedte ki végül. – Nem igazán. –
Végignézett saját magán. – Újból le kell zuhanyoznom.
Jax felkapott egy széket, megfordította, és leült Maddie-vel
szemben. A ráfröcsögött palacsintatésztát és vizet bámulta; jó
sokáig.
– Ford és Sawyer soha nem fog megbocsátani nekem, amiért
lemaradtak egy cicaharcról. Szabad azt hazudnom nekik, hogy
legalább egy keveset láttam a játszmából? És hogy szűk kis
trikóban és bugyiban voltatok?
Vonakodó mosoly rajzolódott ki Maddie arcán. Abból ítélve,
hogy mosolya láttán Jax szeme mennyire megtelt lelkesedéssel,
valószínűleg ez volt a terve a humoros megjegyzéseivel.
– A férfiak olyan perverzek – mondta Maddie.
– Mmm-hmm. – Jax végignézte, ahogy egy kis adag
lecsöppenő palacsintatészta végighalad Maddie jobb mellének
kontúrjain, és eltűnik a ruhája mögött.
Maddie ujjával letörölte a csíkot. Mielőtt bele tudta volna
törölni egy szalvétába, Jax megragadta a kezét, majd folyamatos
szemkontaktus mellett leszopogatta az ujjáról.
Langyos, nedves nyelvének érintésétől Maddie összerezzent.
– Olyan finom vagy, hogy legszívesebben végignyalogatnám
minden porcikádat – mondta Jax, és tekintete elsötétült, ahogy
Maddie mindkét mellbimbója megkeményedett a pólója alatt.
– A zuhany – emlékeztette magát hangosan a lány. – Le kell
zuhanyoznom.
Jax ujjai belesüppedtek Maddie hajába, hüvelykujjával pedig
végigsimította a nő állát.
 – Én elég jó vagyok a zuhany alatt.
Maddie újra megborzongott. Testét meleg hullám öntötte el.
– Te mindig kimondasz mindent, ami eszedbe jut, anélkül,
hogy visszafojtanád a gondolataidat?
– Általában igen. De most eléggé visszafojtom őket.
– Tényleg?
Jax a szemével válaszolt. Olyan szexi volt, hogy Maddie attól
félt, kórházba kerül.
– Ha elmondanám, mikre gondolok – mondta mély, érzéki
hangon –, akkor valószínűleg futva menekülnél.
Újabb borzongás. Állhatatosság…
– Mondd el inkább.
– Maddie…
– Mondd el.
A férfi nekidőlt a szék támlájának, és olyan közel volt már,
hogy amikor megszólalt, ajkai szinte minden szónál enyhén
hozzáértek Maddie-éhez.
– Azt akarom, hogy a kezem a tested minden egyes részét
felfedezze. Meg akarlak…
Maddie lélegzete elakadt, és érezte, ahogy egyre nedvesebb
lesz.
– Mondd!
– Érinteni. Csókolni. Nyalni. Harapdálni. És aztán…
Ebben a pillanatban a mosogató megtelt, ugyanis a csap még
mindig folyt. A víz a földre ömlött. Maddie felugrott, és beütötte
fejét Jax állába. Hátrahőkölt, és a fejét fogta:
– Aúú!
Jax elzárta a csapot. Bakancsa nyikorgott a nedves padlón.
Hátat fordított Maddie-nek. Az állán máris megjelent egy piros
folt.
Maddie döbbenten nézte a foltot, és ösztönösen hátrébb
lépett.
– Sajnálom! Annyira sajnálom! Jól vagy?
– Annyira azért nem vagy keményfejű. – A férfi nyugodtan
visszatért Maddie-hez, és egy milliméternyi távolságot sem
hagyott kettejük között. – Két választásod van. – Jax lágy,
könnyed hangon beszélt, és kezét Maddie csípőjére tette, majd
gyengéden megszorította.
 – Vagy adsz a sebre egy nagy csókot, vagy elmész
lezuhanyozni.
Olyan volt, mintha a teste átvette volna a döntés jogát az agya
felett, ugyanis azonnal lábujjhegyre állt, és ajkát arra a pontra
nyomta, ahova beütötte a fejét. Enyhe borostája volt, pont
annyira, hogy ízletesen férfias érzést keltsen. Maddie lassú, mély
levegőt vett, hogy magába szívja a férfi illatát.
Jax mellkasából mély nyögés szakadt fel, és még jobban
szorította Maddie-t. Ám ekkor Tara belépett a konyhába.
Egy kis ideig Jaxet fürkészte, aki farkasszemet nézett vele.
– Csillagom – mondta végül Maddie-nek, miközben magára
kapta a kabátot, amit a hátsó ajtó melletti akasztón felejtetett. –
Dugd meg vagy béreld fel; vagy az egyik vagy a másik.
Egyszerre a kettő csak haladóknak ajánlott, és te még nem állsz
készen erre.
Tara újra kisétált, és egy perccel később hallani lehetett,
ahogy beindítja az autót.
Maddie hosszú, remegő sóhajtást hallatott. Általában Tara
volt az észszerűség földi megtestesülése. De ezt a kérdést még
nem tették fel szavazásra. A döntést Maddie-nek egyedül kellett
meghoznia.
Jax még mindig Maddie-t ölelte, csendesen, figyelmesen.
Észvesztően szexi volt.
És türelmes.
Jax akarta őt. Feszes testén érződött, mennyire akarja. De ez
akkor is Maddie döntése volt.
Amikor Alexszel járt, minden döntést a férfi hozott. Maddie
elveszítette önállóságát, ha nem is a kapcsolat elején, de valahol
útközben. Hagyta, hogy ez történjen vele. Ebben a dologban is
meg akart változni. Ha akar valamit, akkor ezentúl el fogja érni,
hogy megvalósuljon. Ha akar valakit, akkor ezentúl meg fogja
kaparintani az illetőt.
Maddie akarta Jaxet. Felejteni akart. Jól akarta magát érezni.
Azt akarta…
Hogy akarják őt is. És egy kis udvarlás és dédelgetés is jól
jönne. A szerelem még jobb lenne, de ahogy Tara is megmondta,
arra még nem áll készen. Azonban erre az alkalomra készen áll.
Vagy ha rosszul gondolja, az se számít. Maddie akarta őt.
 Megragadta Jax kezét, és kirángatta a férfit a konyhából. Jax
hagyta, hogy vonszolják, és kemény testét Maddie hátához
préselte.
Az apró fürdőszobában Maddie végigmustrálta Chloe
neszesszerének tartalmát, és talált egy óvszert. Átadta Jaxnek.
A férfi bezárta az ajtót.
Maddie megnyitotta a zuhanyt, majd megragadta pólója alját.
Jax átvette az irányítást, és lassan lehúzta róla a ruhát, majd a
földre dobta. Majd ugyanezt megtette saját pólójával is.
Maddie meglátta a tetoválásokat, amitől elgyengült a térde.
Egy karszalagszerű törzsi motívum futott körbe a férfi bicepszén.
Volt egy másik tetkó az oldalán is, ami a legfelső bordájától a
ferdeizmáig ért.
Maddie meg akarta nyalni a mintákat.
– Maddie.
Nem tudta levenni a szemét Jaxről. Annyira acélos és
izgalmas volt; szépen kirajzolódtak az izmai.
– Nem akarok beszélni – mondta Maddie.
Jax meglepett arcot vágott. A szemében lobogott a vágy.
– Mit szeretnél?
– Téged. Most. Gyorsan. És talán durván is.
– Itt vagyok neked. De nem leszek se gyors, se durva. – Egyik
ujja végigfutott Maddie melltartójának elülső kapcsán. – Nem az
első alkalmunkkor.
– Az egyetlen alkalmunkkor – javította ki Maddie.
– Hmm – mormogta el Jax diplomatikus hanglejtéssel. Egy
apró kézmozdulatot tett, amitől a melltartó a földre esett. Száját
Maddie-ére nyomta, és kigombolta a nő farmerját, majd lassan
lehúzta azt.
– Jézusom, Maddie. Annyira lélegzetelállító vagy.
Sötét tekintete még sötétebbé vált, ahogy végigmustrálta
Maddie-t, lerúgta lábáról bakancsát, és ledobálta ruhadarabjait
Ínycsiklandozó testének immáron minden részlete láthatóvá
vált, beleértve azt a részt is, amit Maddie már napok óta
magában akart érezni.
Jax áthajolt Maddie válla fölött, és kezével leellenőrizte a víz
hőmérsékletét. Maddie ezalatt leellenőrizte Jax tökéletes
hátsóját. Jax szokás szerint rajtakapta Maddie-t, és olyan
mosolyt vetett rá, amelytől csaknem elolvadtak a csontjai. Jax
belépett a zuhany alá, és magával húzta Maddie-t. A víz forró
volt, de Jax keze még mindig egy kicsit hűvös volt a kinti
levegőtől. Emiatt Maddie összerázkódott, amikor Jax megfogta
melleit.
Maddie lehunyta szemét, és hagyta, hogy a többi érzékszerve
vegye át az irányítást. Maddie saját bőrén érezte Jax feszes,
sziklaszilárd, erőteljes testét. Kemény volt, és hatalmas.
Maddie akár aggódhatott is volna emiatt, de ehhez túlságosan
be volt indulva. Szorosabban hozzásimult a férfihoz, ami egy
elismerő nyögést váltott ki Jaxből.
– Légy biztos a dolgodban, Maddie.
Maddie kinyitotta a szemét. A zuhanytól bepárásodott az apró
fürdőszoba. Forró volt, és nyirkos.
– Ha egy pillanatra is elgondolkodsz azon, hogy leálljunk,
akkor fájdalmat fogok okozni.
Jax egy ideig csak nézte Maddie-t, majd elmormolta a nevét,
és megcsókolta, lassan és mélyen. Maddie soha az életben nem
érezte még, hogy ennyire fel lett volna izgulva, és hogy ennyire
vágynak rá. A gondolattól megremegett.
Jax hátrébb lépett. Kezével Maddie haját fésülgette, és
farkasszemet nézett vele. Maddie-nek ötlete se volt, hogy mit
próbál Jax meglátni benne. Mégis, Maddie arckifejezése
valószínűleg megnyugtatta a férfit, ugyanis újra megcsókolta őt,
és nyelvével Maddie alsó ajkát csapdosta. Keze lejjebb vándorolt
Maddie testén. Megfogta fenekét, és megemelte őt, hogy csípőjét
a lányéhoz dörgölhesse. Kemény, vastag férfiassága kettejük
teste között feszült. Jax hátrébb nyomta Maddie-t a zuhany
alatt, és csókokkal borította el nyakát, majd egyre lejjebb haladt.
Nyelve és szájpadlása közé vette mellbimbóját. Maddie lenyúlt,
és kezét rátette a férfi kemény, pulzáló merevedésére.
Végigsimította azt, amitől Jax felnyögött, majd kezét Maddie-ére
helyezte, és együtt mozgatta vele, megmutatva, hogy mit szeret.
Majd egyszer csak hirtelen leállította Maddie-t.
– Ez nem jó? – kérdezte a lány.
– De, nagyon is jó. – Hangja érdes és bizonytalan volt. – De túl
rég voltam már nővel.
 Ahogy a víz a testüket nyaldosta, Jax Maddie nyakát
harapdálta, kezét a mellére helyezte, hüvelykujjával a
mellbimbóját morzsolgatta. Másik keze ezalatt teljesen szabad
volt, úgyhogy semmi sem akadályozta abban, hogy becsúsztassa
azt a lány combjai közé. Érezte, hogy Maddie készen állt.
Homlokát Maddie-éhez érintette, és döcögősen suttogta a nő
nevét.
Maddie erősen megragadta Jaxet, és azt mondta:
– Most, Jax. Kérlek, most.
Jax ujjai fel-alá jártak Maddie testén. Játékosan simogatta és
ingerelte a nőt.
– Imádom, hogy milyen nedves vagy – suttogta bele fülébe,
majd ajkai közé vette fülcimpáját, és egy ujját becsúsztatta
Maddie-be.
Fojtott kiáltás hagyta el ajkait, hozzádőlt Jaxhez, és azt
mondta:
– Úgy értem, hogy készen állok.
Jax ajkait Maddie-éhez érintette:
– Csak biztos akartam lenni benne.
– Én biztos vagyok benne!
Jax még egy ujjat bevetett, és mélyen felcsúsztatta azt,
miközben hüvelykujjának körkörös mozdulataival megtalálta a
tökéletes ritmust. Maddie villámgyorsan elélvezett. Míg Maddie
remegett a kéjtől, Jax felhúzta az óvszert, és egyetlen határozott
csípőmozdulattal Maddie-be hatolt.
Maddie felnyögött, és tehetetlenül ívbe görbült a háta, ahogy
az új érzéstől még tovább kitartott az orgazmusa. Amikor
sikerült kinyitnia a szemét, addig pislogott, míg élesen nem látta
Jaxet. A férfi szeme koromfeketének látszott, és izzó pillantással
bámulta őt. Ahogy elkezdett benne mozogni, Maddie érezte,
ahogy háta a csempének nyomódik. Tapintása meleg volt saját
testének melegétől és a rájuk hulló forró víztől egyaránt. Jax
lökései erősek és határozottak voltak. Maddie izgatottsága egyre
csak fokozódott. Egyszerre élveztek el. Mindketten dülöngéltek
és levegő után kapkodtak. Képtelenek voltak megállni a
talpukon, ezért lekuporodtak a zuhany aljára; továbbra is
egymásba gubancolódva.
 Maddie teljesen kimerült volt. Fejét Jax mellkasára hajtotta.
A férfi szó nélküli, védelmező dörmögés kíséretében közelebb
húzta magához, és arcát Maddie hajához nyomta. Maddie egy
nehezen kipréselt mosollyal jutalmazta a gesztust. Jax lágy
tapintásától valami új érzés lett úrrá Maddie-n. Egy
szívmelengető, csodálatos érzés.
És egyben rémisztő is. Mert Jax megadta neki azt, amire
igazán vágyott.
De Maddie máris többet akart.
 13. fejezet
„Édesanyám mindig azt mondta, hogy két kígyó is jobban megvan egymással egy
lyukban, mint két lánytestvér. Úgyhogy három lányt szültem, hogy jobb
esélyekkel induljanak.”
PHOEBE TRAEGER

Jax a motelben töltötte a következő nap nagy részét. Régi

ablaktáblákat szerelt le, és padlószőnyegeket szedett fel.
És Maddie-t figyelte.
A tegnapi zuhanyt követően Maddie alig vett tudomást róla.
Ez az érzés új volt Jaxnek. Általában ő volt az, akinek egy ilyen
eset után távolságra volt szüksége. Emiatt nem tudta, milyen
fogadtatásban lesz része ma reggel.
Maddie kedves, szívmelengető mosollyal üdvözölte őt. Jax
ebből tudta, hogy minden rendben van közöttük, ugyanis Maddie
nem szokta megjátszani magát.
– Akarsz velem vacsorázni ma este? – kérdezte Jax délben.
Maddie először Jaxre vetett egy pillantást, majd a törmelékre,
amelyet aznap neki kellett kicipelnie a házból. Maddie ki volt
melegedve, és kapkodta a levegőt. Haja csapzott volt, pólója
kitűrve, farmernadrágjának farrésze koszos.
Jax nem tudta levenni róla a szemét.
– Nem tudok – válaszolt Maddie.
Jax bedobta a kezében tartott sittet a bérelt konténerbe,
kezét beletörölte nadrágjába, majd megragadta Maddie karját,
mielőtt a nő elfordult volna.
– Nem tudsz? Vagy nem akarsz?
Maddie lehunyta a szemét, majd – Jax legnagyobb
meglepetésére – ráhajtotta fejét a férfi mellkasára.
– Jax, csupa mocsok és izzadság vagyok.
– Nekem bejön a mocskos-izzadt kombó – mondta Jax, majd
közelebb húzta magához Maddie-t. – És csak egy vacsoráról van
szó, nem jegygyűrűről vagy egy családi házról.
Maddie felnevetett, majd közelebb húzódott Jaxhez. A férfi
megcsókolta a halántékát, amitől Maddie felsóhajtott. De nem
hagyta Jaxnek, hogy beleélje magát. Kis idő elteltével hátrébb
lépett, és a férfi szemébe nézett.
– De ugye erre a vacsorarandira nem kell óvszert vinni?
Mert…
– …mert még nem állsz készen erre.
– Csak… Úgy érzem, tennem kell egy lépést hátra, és nem
belelovalni magam valami komolyba.
Márpedig Maddie komoly dolognak tartotta a szexet. Jax
megértő volt. Sőt, amit együtt átéltek a zuhany alatt, az annyira
komoly volt, hogy még Jax sem gyógyult ki belőle.
– Ha arra van szükséged, akkor tegyél egy lépést hátra. Vagy
akár kettőt is. Csak ne menekülj futva előlem.
Egy visszafogott mosoly volt a válasz.
– Többé nem fogok elfutni.
– Helyes – mondta Jax, majd visszatért a munkához. Öt év
óta ez volt az első alkalom, hogy olyasmire vágyott, amit nem
szerezhetett meg.

***

Maddie ideje felében a kikötőirodával foglalatoskodott, másik

felében pedig a hálószobákat festette ki a motelben. Tara is
besegített a festésbe. Chloe nem sokat tudott tenni az asztmája
miatt. Maddie megértő volt vele. Viszont az, ahogyan Chloe
különvált tőlük, és a motel helyett a bőrápoló termékeire
koncentrált, meglehetősen aggasztó volt. Előbb-utóbb Chloénak
is szavaznia kell majd. Az övé lesz a döntő szavazat, de Maddie-
nek fogalma sem volt arról, hogy melyik irányba húz a húga
szíve. Maddie sóhajtva nézte, ahogy Tara, kezében a
festőszerszámokkal, keresztülsétál a kerten. Tara méltóztatott
bemocskolni a kezét, amivel manikűrje épségét kockáztatta.
Persze nem azért, mert hitt a motelben.
Nem. Tara egy dologban hitt: a takarékosságban.
Az elmúlt pár napban Maddie kitöltötte a hitel
átütemezésével kapcsolatos papírokat, és leadta őket a bankban.
Nagyon bízott benne, hogy kedvező határozatot hoznak. Már
csak egy nap volt hátra addig, hogy Tara és Chloe hazamenjenek,
Maddie pedig egyedül maradjon. De ezzel ráér később
foglalkozni, győzte meg magát. Egyelőre jobban lekötötte az a
tény, hogy tetőtől talpig festékes volt.
– Megváltozott a véleményem a garasoskodásomról –
puffogott Tara, akin szinte egy csepp festéknyom sem volt. – Fel
kellett volna valakit bérelnünk erre a hülyeségre.
Maddie el sem tudta képzelni, hogyan sikerült a nővérének
makulátlannak maradnia, de elég idegesítő volt. Biztos a Tarát
körülvevő erényes tökéletesség láthatatlan buborékja lehetett az
oka.
– Fel kellett volna valakit bérelnünk? Nem hiszem el, hogy ezt
pont te mondod.
Tara felsóhajtott:
– Nem szeretek cselédkedni. – Megtörölte szemöldökét, bár
Maddie egy csepp izzadságot sem vélt rajta felfedezni. Lehet,
hogy verejtékmirigy-betegsége volt, vagy ki tudja. Maddie
elmosolyodott a gondolattól. Tarán kívül ki másnak lehetne olyan
egészségügyi rendellenessége, ami segít fenntartani a tökéletes
déli szépség imázsát.
– Jól vagy? – kérdezte Tara.
– Igen, miért?
– Az elmúlt néhány napban… valahogy másmilyen vagy.
Bizony. A többszörös orgazmus jót tesz a szervezetnek.
– Tegnap Jaxszel randiztál.
– Csak vacsoráztunk.
Meg persze elejtettek pár pokolian szexi csókot. Olybá tűnt,
hogy Maddie nem is akart túl sok lépést tenni hátrafele. Csak
egyetlen apró lépést. Egy nagyon aprót.
– Szóval akkor jól vagy?
– Aha.
Tara bólintott egyet, majd kezét mustrálva így folytatta:
– Tudod, hogy én nem szeretek panaszkodni. – Maddie
felhorkant, amitől Tara szeme összeszűkült. – De szeretnék
hivatalos panaszt benyújtani, amiért a családban nem nekem van
asztmám.
Maddie jól tudta, mire próbál célozni nővére. Chloe száz
méterre ült tőlük a stégen, minél távolabb a sok
asztmaháborgató vegyszertől; körülötte tálkák és ételtartók,
bennük mindenféle összetevővel: tojás, méz, mandula, ilyenek.
 – Ma mit kotyvaszt?
– Valami arcápolót, ami kitisztítja a pórusainkat, ha végeztünk
– mondta Tara. – És valami házi készítésű nyugtatóteát is próbál
lefőzni, ami csökkenti a stresszt. – Tara hangszínéből érződött,
hogy a teás tervet ugyanannyira lenézi, mint a motel
beindításának gondolatát. – Azt mondta, hogy jobb hatása lesz,
mint egy wellnesshétvégének.
– Én sosem voltam wellnesshétvégézni – sóhajtott fel Maddie.
– A pórusaid alapján ez egyértelmű.
– Micsoda?! Nem is igaz.
Maddie kilépett az előcsarnokba, és megnézte magát a falnak
döntött nagy tükörben, amelyet korábban együtt szedtek le az
egyik vendégszoba ajtajának belsejéről. Te jó ég. Maddie haja
úgy nézett ki, mintha belenyúlt volna egy konnektorba. Bőre
csillogott az izzadságtól. Pórusokat azonban nem látott. Talán az
lehetett az oka, hogy arcát vékony festékréteg lepte be. Kicsit
elidőzött, és próbálta kitalálni, hogyan terelhetné át a témát az őt
legjobban érdeklő kérdésre, de úgy, hogy minél
természetesebbnek hasson a váltás. Nem tudott semmit
kitalálni, úgyhogy egyszerűen megkérdezte:
– Miért idegesített fel, hogy Chloe Logan legjobb barátjával
csókolózott?
– Azért, mert ő magának akarta Scottot – szólalt meg Chloe
kettejük mögött, miután észrevétlenül belépett az épületbe. A
legkisebb lány leggingsben, miniszoknyában és egy KEDVES
T ÉLAPÓ, MEG TUDOM MAGYARÁZNI! feliratú pulcsiban virított.
Pillantása kifürkészhetetlen volt. Átadott egy-egy apró üvegcsét
a testvéreinek.
– Próbáljátok ki ezt. Majd mondjátok el, hogy huszonnégy óra
múlva felfedeztek-e bármi különbséget.
– De ti mindketten leléptek reggel – mondta Maddie.
Chloe megvonta a vállát.
Tara nem szólalt meg. A maga részéről végzett a festéssel,
úgyhogy felvette a pulóverét, és a nyaka köré tekert egy piros
sálat. Maddie az előző este fejezte be a sálat; nem tudott aludni,
mert újra és újra átélte, ahogy Jax keze bejárja a testét.
A sál nem sikerült kifejezetten egyenesre, de Maddie így is
kellően büszke volt magára, akárhányszor csak ránézett
tökéletlen alkotására. Legújabb projektjét ma reggel kezdte el.
Talált egy zöld fonalgombolyagot is anyja cuccai között, ami ettől
a piroshoz hasonló szentimentális értéket képviselt számára. Az
új sál pontosabb volt az előzőnél – egyelőre. De ez idővel
változhat még.
– Majd megírjátok SMS-ben – mondta Chloe a két
testvérnek, érzelmektől mentes hangon.
Tara felsóhajtott:
– Dehogy akartam magamnak Scottot.
Chloe csak egy hosszú, hideg tekintettel reagált.
– Tényleg nem. Egyszerűen csak féltékeny voltam, amiért…
amiért neked ez ennyire könnyen megy. Te egy pillanat alatt
össze tudsz barátkozni bárkivel, én meg nem. Lehet, hogy
meglepődtök ezen, de egyesek szerint nem vagyok…
megközelíthető.
Chloe hosszú másodpercekig hallgatott. Nem volt világos,
hogy egy fintort vagy egy mosolyt próbál magában tartani.
– Nem kéne itt lenned – mondta Tara Chloénak. – Asztmás
rohamod lesz.
– Tudom. De most hívott a bank. Te meg én nem írtuk alá az
egyik hiteldoksit Elviszlek a Vespával.
– Ugye megígéred, hogy nem fogod a halálomat okozni?
– Csak ha te is megígéred, hogy nem fogsz idegesíteni.
A két testvér elment. Maddie 50%-os esélyt adott annak,
hogy túlélik-e a rövid utat vagy sem. Közben a tükörképét
kémlelte. Hosszú ujjú kötött póló és farmer volt rajta. Az utóbbi
időben ez volt az első alkalom, hogy nadrággombja nem vágott a
hasába. Hmm. Megemelte pólóját, és a derekát nézegette. Úgy
látta, mintha laposabb lett volna, mint eddig; remélhetőleg nem
csak azért látta így, mert erre vágyott.
– Lehet, hogy gyakrabban meg kéne feledkeznem a chips-
zabálásról.
Két nagy, meleg kéz csusszant az övé alá; kérges tenyerek
simultak Maddie hasára. Maddie tekintete találkozott Jax
kedélyes pillantásával a tükörben.
Az elmúlt két napban minden lehetőséget megragadott arra,
hogy kezével és/vagy ajkával valahogy megérintse Maddie-t Az
előző reggel egy hatalmas körfűrésszel mászkált, mint egy szexi
favágó, és felaprította a kertben kidőlt fát. Amikor Jax
rajtakapta Maddie-t, hogy őt bámulja, hozzányomta a felaprított
fadarabokhoz, benyúlt Maddie pólója alá, és addig csókolta őt,
míg szinte eszméletlen nem lett.
Ugyanaznap délután beosontak a fenti gardróbszobába, ahol
Maddie életének legjobb öt perce következett, ahogy tinédzserek
módjára nyalták-falták egymást.
Leszámítva persze azt, hogy egy tinédzserkorú fiú nem tudott
volna orgazmust okozni neki csupán az ujjaival.
– Mmm – morgott most Jax, ahogy varázslatos ujjai
gyengéden végigsimították Maddie hasát. – Puha és meleg.
– Nem olyan kemény és kockás, mint a tiéd. – Maddie próbált
tárgyilagos lenni, de nagyon nehéz volt nem elbicsakló hangon
beszélni, amikor Jax keze az ő bőrét cirógatta, mellkasa a hátára
tapadt, csípője pedig Maddie-ét érintette.
– Kemény vagyok, ez tagadhatatlan. – Jax még mindig
farkasszemet nézett vele a tükörben, majd állát Maddie-éhez
érintette, ahogy lassan hozzádörgölőzött hátulról.
Jax igazat mondott: valóban kemény volt. Maddie a férfinak
szorította fenekét, majd felnyögött, amikor hátulról lökést érzett
Jax megfordította Maddie-t, hogy szemben legyenek egymással,
és lassan hozzányomta a falhoz.
– Durva délelőttöd volt – morogta Jax, miközben szája
Maddie nyakánál járt.
– Igen. Nagyon mocskos vagyok, Jax.
– Ne izgass.
Maddie mély hangon felnevetett, és közelebb húzódott a
férfihez. Bőrén érezte Jax mosolygós ajkait. Maddie-n
egyértelműen érződött, hogy beletörődött a helyzetbe, és csak
egy dolog érdekelte: nem akarta, hogy Jax abbahagyja, amit
csinált.
Nem is hagyta abba. Szája elsuhant Maddie füle mellett, kezei
pedig észak felé indultak meg.
– Be vagy feszülve.
– Egy kicsit – vallotta be Maddie. Jax ujjai Maddie hajába
túrtak. A férfi haja jobb volt, mint az övé. Puha és selymes.
Micsoda galádság!
 – Nagyon – dörmögte bele Maddie testébe, miközben forró
csókokkal borította el Maddie állát és nyakát, majd finoman
beleharapott.
Maddie-nek elakadt a lélegzete. Belekapaszkodott a férfibe.
Jax megnyalta a harapás helyét. Maddie felnyögött. Jax keze
felkúszott Maddie bordáin, és alulról gyengéden végigsúrolta a
mellét.
– Nagyon jól tudom oldani a stresszt – mondta Jax.
Hüvelykujjai elidőztek a mellbimbókon, amire egy izgatott sikoly
volt a válasz. Jax megcsókolta Maddie-t, és igyekezett minden
nyögését magába szívni. Csak akkor szakadtak le egymásról,
amikor már levegőt kellett venniük.
– Még mindig hátrálni akarsz egy lépést? – kérdezte Jax
– Talán kicsit később.
Jax mosolya a szexualitás földi megtestesülése volt.
– Egyedül vagyunk?
– Igen, de… – Maddie körbenézett az előcsarnokban. – Itt?
Pont itt akarod csinálni?
– Igen vagy nem, Maddie?
– Igen.
Jax újra megcsókolta. Egyik kezét combjai közé csúsztatta, és
ujjaival kitapintotta azt a részt, amitől Maddie még inkább
bevadult. Az előző nap négy és fél percbe telt, hogy eljuttassa
arra a bizonyos pontra. Maddie úgy érezte, hogy most feleannyi
időbe se telne, amit kissé kínosnak talált.
– Jax…
A férfi ujjai elkezdtek mozogni, azonban mély morgással
jelezte, hogy nem tetszik neki Maddie farmere. Egy másodperc
alatt kigombolta a nadrágot, és egy kezét becsúsztatta a
bugyijába.
– Úristen – dörmögött Jax áhítatosan.
Maddie teljesen el volt veszve, és csípőjét hozzádörgölte a
férfihoz. Jax szája Maddie nyakánál járt, és mocskos szavakat
lihegett. Mindeközben a férfi ujjai továbbra is azon dolgoztak,
hogy megadják Maddie-nek azt, amire szüksége volt. Akárcsak
az előző napon, most is döbbenetesen kevés kellett ahhoz, hogy
átlendüljön a holtponton. Összerázkódva sikoltott fel a nagy
pillanatban, és a földre esett volna, ha Jax nem lett volna ott,
hogy megtartsa őt.
Amikor heves lihegése abbamaradt, és tekintete is kitisztult,
Maddie azon kapta magát, hogy eszeveszettül szorítja a férfit.
– Bocsi – nyögte ki elcsukló hangon.
– Jézusom, te viccelsz? Egész nap erre fogok gondolni. – Jax
egy nedves fürtöt fésült Maddie füle mögé, majd visszagombolta
Maddie nadrágját. Hosszan nézte a nő arcát majd ezt mondta:
– Így már jobb. Sokkal kevésbé tűnsz feszültnek.
– Te viszont feszültebbnek tűnsz.
– Túlélem.
– Vagy mi lenne, ha… – Közelebb húzta magához Jaxet, és
ajkait az állára helyezte. – Visszafizetném a kölcsönt.
Jax felnyögött, és magához szorította Maddie-t. Azonban
mindketten mozdulatlanra dermedtek, amikor meghallották,
hogy befordult egy autó a kertbe.
Jax kinézett az ablakon, és morcosan felsóhajtott, majd
Maddie vállára hajtotta fejét.
– Megjöttek az építőanyagok.
Jax kilépett a helyiségből. Maddie leült a földre, ott, ahol volt
Jaxnek megvolt az a képessége, hogy észbontó gyönyört
szerezzen neki. Szeretett volna elveszni ebben az érzésben, de
egyelőre félt ettől. Ezt a hibát elkövette már korábban, és még
mindig nem állt készen arra, hogy megbízzon saját magában.
Negyedórával később Tara belépett a motelbe, és majd’
kiestek a szemei, amikor meglátta, hogy Maddie a koszos
előcsarnok padlóján ücsörög.
– Te meg mit csinálsz?
Arra várt, hogy újra megszilárduljanak az elolvadt csontjai.
– Semmit.
– Akkor miért nézel ki úgy, mintha bezabáltál volna egy
zacskó chipset, vagy mintha beficcent volna valami?
– Hogy mi?! – Maddie feltápászkodott, és belenézett a
tükörbe. Kipirult. Nedves. Sugárzó.
A fenébe.
– El ne mondd Chloénak, hogy még mindig szoktál chipset
enni – sóhajtott fel Tara. – Még a végén háromszor annyi
jógapózt csináltat velünk.
Maddie bólogatva helyeselt:
– Okés, nem árulom el Chloénak a chipset…
És az orgazmusokat se…
 14. fejezet
„Az élet rövid. Egyél tortát.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie, Tara és Chloe a Falj fel! bisztrót választották az utolsó

közös este helyszínéül. Kék és ezüstszínű girlandok lógtak
mindenütt, a tetőgerendáról pedig papírból kivágott
rénszarvasok csüngtek. Tara rá jellemző módon most is
túlöltözött: dizájner farmernadrágot és egy blézert viselt. Maddie
a kicsitsem-dizájner farmerjét választotta, és a jeges időjárás
jegyében a legvastagabb pulcsiját húzta magára. Chloe
farmervászon leggingset és vagány csizmát viselt, valamint egy
hosszú ujjú pólót, a következő felirattal: HÓEMBEROLVASZTÓ.
– Lányok, azt szeretném, ha ma jól viselkednénk – mondta
testvéreinek Maddie, ahogy keresztülsétáltak a kidekorált
bisztrón. – Vagy még nagyobbra tágítom a pórusaimat, és
visszatérek a napi három adag chipses étrendemhez.
– Azt kötve hiszem – mondta Tara a lehető leghiggadtabb
hangon. – Valószínűbb, hogy beülsz a Szerelemkunyhóba,
berúgsz, és valami rendkívül illetlen dolgot fogsz művelni a
felújításokért felelős mesteremberünkkel.
Chloe feltette a kezét:
– Én is szavazhatok? Szerintem is jót tesz az ember lányának,
ha kezelésbe veszi a szexi ács.
Maddie bizonyos testrészei szintén örömmel adták volna le a
szavazatukat erre a forgatókönyvre.
Tara megrázta a fejét, majd hozzátette:
– Nem jó ötlet, csillagom. Maddie még mindig nem áll készen.
– Mármint úgy érted, hogy Jax annyira jó faszi, hogy
nincsenek egy súlycsoportban? – kérdezte Chloe.
– Annyira nincsenek, hogy Maddie még csak el se lát a pasas
súlycsoportjáig. – Tara Maddie-re nézett. – Ne sértődj meg.
Nem azt próbálom mondani, hogy nem vagy elég jó ahhoz, hogy
járj vele. Hanem, hogy ő túl…
– Szexi – fejezte be a mondatot Chloe.
 – Igen – mondta Tara. – Szexi. Egy ilyen férfival való
kapcsolatba nem lehet csak úgy, felkészülés nélkül fejest ugrani.
Először kezdj esetleg valamilyen alapfelszereltségű típussal. –
Tara a bárpultot fürkészte, és meglátott egy jóképű férfit, aki
skótkockás kabátja zsebéből épp kivett egy teafüves tasakot, és
jelzett a pincérnőnek, hogy hozzon neki forró vizet. – Egy olyan
példánnyal, mint ő – mondta. – Olyan, mint Jax, csak
pótkerekes változatban.
Maddie felsóhajtott:
– Váltsunk témát, ha lehet. – Megemelte vizespoharát. –
Igyunk anyára, amiért így összehozott bennünket.
Chloe és Tara megemelte a poharát.
– Anyára – mondták egyszerre.
– Jaj – mosolygott Maddie –, olyan cuki, amikor nem
civakodtok. – Maddie fellelkesülve újra megemelte poharát. – Az
új vállalkozásunkra és mindhármunk sikereire!
Csönd.
– Az új vállalkozásunkra… – ismételte meg a mondatot,
csúnyán nézve testvéreire.
– Az új vállalkozásunkra – morogták halkan.
– És mindhármunk sikereire – mondta Maddie határozottan.
– És mindhármunk sikereire – motyogták.
– De attól még eladjuk a helyet – mondta Tara.
– Lehet, hogy eladjuk – mondta Maddie, és Chloéra vetette
tekintetét. – Hamarosan eldöntöd, melyik oldalon állsz?
– Hamarosan – mondta Chloe, nem túl meggyőzően.
– Valld be – mondta Tara. – Élvezed, hogy a te kezedben a
döntés!
– Hát, elvégre az a kedvenc időtöltésem, hogy idegesítelek.
Eltelt harminc hosszú és kínos perc, de még mindig nem
szolgálta ki őket senki. A feszültség az egekbe szökött. Tara és
Chloe elérte a maximális időtartamot, amennyit egy légtérben
együtt tudtak tölteni.
– Azért nem semmi ez az időjárás, ugye? – kérdezte Maddie.
Húga és nővére csak bámultak rá.
Fenébe. Gondolkodott, hogy ismer-e valami jó viccet, de nem
jutott eszébe semmi. Kétségbeesésében leintette az egyetlen
pincérnőt.
 – Sajnálom – bökte ki a pincérnő megállás nélkül –, de a
séfünk felmondott, és bolondok háza van.
– „Séf – motyogott orra alatt Tara. – Az a fickó egy Taco
Bellben betanított gyorséttermi szakács volt, nem egy séf, hogy
egyem a szívét.
– Hé, én szeretem a Taco Bellt – mondta Maddie.
– Ez nem meglepő, drágám.
Chloe felhorkant:
– Akkora gasztrosznob vagy.
– Parancsolsz? – Tara szavaiból csöpögött a délies tájszólás
zamata. Kiköpött Brad Pitt a Becstelen Brigantykból. – Én akár
dolgoznék is itt.
– Na, persze – mondta Chloe. – Te dolgoznál itt…
– Abszolút.
– Legyünk őszinték; te soha az életben nem alacsonyítanád le
magad odáig, hogy egy olyan helyen dolgozz, ahol igazi emberek
igazi ételeket esznek – mondta Chloe.
Tara állkapcsa majdnem görcsbe állt, akárcsak Maddie
gyomra. Ahelyett azonban, hogy gyomorsavcsökkentőt vett
volna elő, Maddie inkább magához ragadta a félkész zöld sálat és
a kötőtűket. Természetesen a sál már most eléggé egyenetlen
volt.
– Gasztro. Sznob – ismételte el lassan a vádat Chloe. Tara
felpattant, tökéletes blézerét egy hirtelen mozdulattal
megigazította, majd határozottan elindult a konyha felé. Tűsarka
hangosan kopogott a repedezett linóleumon.
– Beszarok! – mondta Chloe, szemével követve Tara lépteit –
Ez képes, és megcsinálja. – Elvigyorodott, és hátradőlt, mint aki
jól végezte dolgát. – Istenem, olyan könnyű őt manipulálni.
– Miért? – értetlenkedett Maddie. – Miért szívatod?
– Mondjuk azért, mert jó buli?
Tara váltott néhány szót a tulajjal, majd belépett a konyhába.
Húsz perccel később már a csengőt püfölte az öklével, és
hangosan kérlelte a pincérnőt, hogy csipkedje magát, mert nem
járja, hogy kihűlt étel kerüljön a vendégek tányérjára.
Eltelt még egy óra, és a Falj fel! bisztró tulaja esedezve
könyörgött Tarának, hogy vállalja el a munkát, amíg nem
találnak új alkalmazottat az előző szakács helyére. Maddie és
Chloe felálltak az asztaltól. A konyhában döbbenten konstatálták,
hogy milyen gyorsan rend lett a káoszból.
– Végül is maradhatok még egy kicsit – mondta Tara. – De
csak ha beszereznek néhány csomag igazi fokhagymát, ehelyett
a szárított por helyett.
– Ezek szerint mégse mész haza holnap reggel? – kérdezte
Maddie.
– Nem. – Tara fénysebességgel aprította a hagymákat. –
Nem megyek.
– De mi lesz a férjeddel? És a remek állásoddal? És a tökéletes
életeddel?
Tara keze olyan gyorsan járt, hogy alig lehetett követni. Fel se
nézett, amikor visszakérdezett:
– Az igazat mondjam?
– Igen, kérlek – mondta Maddie zavartan.
– Nem annyira remek az állásom. Leltározással foglalkozom
egy hotellánc kávézóinál és éttermeinél. És gyűlölöm.
Maddie pislogott:
– És Logan?
Tara szemébe fájdalom költözött.
– NASCAR-versenyző lévén sosincs otthon. A hét minden
napján más városban van. Már két éve lemondtam arról, hogy
vele utazzak. Nem tudtam versenyezni a karrierjével, és
elkeserített, hogy csak a harmadik helyet töltöttem be az
életében, az autója és a stábja után. Elváltam tőle. Már másfél
éve egyedül vagyok.
– Nem is volt senki más?
– Hát, volt egy rövid idő, amikor azt hittem, hogy
összejöhetek egy közeli barátommal, de valaki beleköpött a
levesembe.
– Én – mondta Chloe megszeppenve. – Én köptem bele.
Tara felsóhajtott:
– Nem hibáztatlak miatta. Még mindig hiányzott nekem
Logan. Nem lett volna helyénvaló dolog.
– Bocsánat, lányok.
A három testvér megfordult, és Lucille-lal találta szembe
magát. Most is rikító rózsaszín melegítőjét viselte, de ezúttal a
fehér fejpánt helyett egy szivárványszínű kötött sapka volt a
fején. Maddie bemutatta a testvéreit.
Lucille rámosolygott Chloéra:
– A Vadóc gyerek.
Chloe vicceskedve tisztelgett, de mosolya őszinte volt:
– Állok szolgálatára!
– És – most Tarára mutatott – magácska lenne az
Acélmagnólia, aki néha elfelejt levegőt venni? Csak annyit
akartam mondani, hogy ez volt életem legjobb pulykás
klubszendvicse, köszönöm. Magácska nagyon tehetséges. Ja, és
hallom, hogy egyre jobban alakulgat a motel. Alig várom, hogy
együtt dolgozhassak magácskáékkal.
Tara csak pislogott. Az idősebb nő elmosolyodott, majd
továbbállt.
– Nem is szoktam elfelejteni levegőt venni.
– Néha azért de – mondta Chloe. – Visszatekerhetjük egy
kicsit a szalagot? Oda, ahol azt mondtad, hogy nem hibáztatsz
engem. Mert, őszinte leszek, úgy érzem, hogy igenis hibáztatsz
egy kicsit.
Tara mély levegőt vett. Két keze még mindig csak aprított,
aprított, aprított.
– Lehet, hogy van egy kis problémám az indulatkezeléssel.
– Ugyan már! – mondta Chloe, hitetlenkedést színlelve.
– És lehet, hogy időnként nem a megfelelő emberekre
neheztelek.
– Mikor fogod a megfelelő célszemélyeket megtalálni a
nehezteléssel?
Tara arcán grimasz jelent meg. Abbahagyta az aprítást, és azt
mondta:
– Majd megtudod. De, ha ez bármit is segít: sajnálom, hogy
ilyen görény voltam. És előre bocsánatot kérek minden jövőbeli
görénységemért.
Chloe tölcsért csinált a kezéből, és fülére tette azt:
– Bocs, hogy mondtad?
– Bocsánatot kérek! Jó? Nagyon, nagyon sajnálom! –
üvöltötte Tara.
Chloe elvigyorodott:
– Hallottalak ám. Csak szeretem hallani, amikor ezt mondod.
 Tara szeme összeszűkült, és szorosabban megmarkolta a kést.
Maddie azonban közéjük lépett:
– Most békén hagyunk, nem akarunk zavarni – mondta
gyorsan, majd megragadta Chloét a pólójánál fogva. Megfordult,
de beleütközött Jaxbe.
Ford is vele volt, és nagy érdeklődéssel vizslatták a háttérben
tornyosuló kajahegyet.
– Úgy hallottuk, új séf van a házban – mondta Ford, és
pillantása keresztezte Taráét.
Kínos csend telepedett a konyhára. Maddie tudta, hogy közbe
kell lépnie; ráadásul nem az Egérke, hanem az új, 2.0-ás, erős
Maddie szerepében. Bár a napnál is világosabban látszott, hogy
Tara és Ford között van valami kapocs, de Maddie nem akart
feltételezésekbe bocsátkozni, úgyhogy inkább ezzel indított:
– Tara, ugye még nem találkoztál…
– Ford – mondta Tara. Hangja nyugodt volt; a szeme
kevésbé.
– Tara – mondta Ford ugyanilyen nyugodtan.
– Szóval ti mégiscsak ismeritek egymást – mondta Chloe.
– Nem – mondta Tara.
– Igen – mondta Ford.
A Tara kezében lévő késsel vágni lehetett volna a feszültséget
Maddie megpróbálta elvenni a kést, de Tara
paradicsomszeletelésbe kezdett.
Na jó, a szeletelés túlzottan enyhe kifejezés volt arra, amit
Tara éppen művelt, halálos precizitással. Akár
ketchupkészítésnek is elment volna.
– Mindenki tűnjön el innen, aki szeretné minden testrészét
megőrizni – jegyezte meg Tara vontatottan, de hidegvérrel.
– Tara – mondta Ford halkan.
– Nem. – Tara a férfire mutatott a kés pengéjével; nem
feltétlenül fenyegetően, de nem is éppen barátságosan. – Ez az
én konyhám, itt nincs helye dumának.
Ford megfeszült állkapoccsal fordult Jax felé. A kettejük
között lezajlott néma kommunikáció hatására Jax kinyitotta a
konyha ajtaját, majd maga elé engedte Maddie-t és Chloét.
Ford becsukta mögöttük.
Maddie Jaxre nézett, aki éppen a fejét rázta.
 – Fogalmam nincs – mondta Jax. – Én se tudok többet nálad.
– Hát, remélem, nem voltál túlságosan oda a fickóért –
mondta Chloe.
De Ford három perc elteltével sérülések nélkül jutott ki.
Legalábbis fizikai sérülések nélkül.
– Kaphatunk némi magyarázatot? – kérdezte Maddie tőle.
Ford feszültnek tűnt, ami nem volt rá jellemző. Megrázta a
fejét:
– Nem.
Nem. Hát persze, hogy nem.

***

Másnap reggel Jax a motel emeletén dolgozott, ahol éppen a

fapadlót csiszolta tükörsimára. Meghallotta, ahogy Chloe Vespája
beindul.
Letette a csiszológépet, elsétált szundikáló kutyája mellett, és
az ablakhoz lépett. Chloe a robogóján ült. Egyik oldalán Tara állt,
aki hosszú kabátja zsebében melegítette kezét. Maddie ennél
aktívabb szerepet választott: csípőre tett kézzel állta el a Vespa
útját.
Chloe mondott valamit.
Maddie is mondott valamit.
Tara meg se szólalt.
Aztán Maddie levette nyakából azt a borzasztó zöld sálat, amit
az elmúlt pár napban alkotott, és Chloe nyaka köré tekerte.
Chloe megnézte új kiegészítőjét, elvigyorodott, majd mondott
valamit, aminek hatására Maddie a nyakába ugrott, és erősen
megölelte húgát. Egy gondolatnyi hezitálás után Chloe is
visszaölelte őt, és bénácskán megveregette nővére hátát.
Maddie a fejét rángatva jelzett Tarának, hogy vonszolja oda
magát.
Jax végignézte, ahogy Tara küzd magával, majd beadja a
derekát az „Egérkének” – aki valójában soha nem is volt igazán
egérke. Tara tett egy lépést, és megbökte Chloe vállát. Chloe
visszabökött, majd Maddie átölelte mindkettőjüket.
Chloe elhajtott, Maddie pedig a szemét törölgette, mint az
anyuka, aki az óvoda első napján búcsúzkodik a gyermekétől.
 Tara bement a kisházba. Maddie még kint maradt a
kocsibehajtónál, és végignézte, ahogy a robogó eltűnik a
távolban.
Jax a lépcsőhöz sétált, anélkül, hogy levette volna magáról a
szerszámövet Izzy álmosan követte. Jax némileg arra számított,
hogy mire kiér, Maddie már sehol sem lesz. De nem így volt;
Maddie mozdulatlanul állt ugyanazon a helyen. Még mindig
csillogott a szeme, de már nem hullottak a könnyei. Jax ennek
nagyon örült, bár a szíve összeszorult attól, hogy Maddie
szomorú.
– Jól vagy?
Jax hangja hallatán Maddie mérgesen beletörölte orrát a
kabátujjába.
– Nem, és ne kedveskedj velem. – Maddie hangja elcsuklott
Elfordult. – Addig legalábbis, amíg… ki nem szedem ezt a
porszemcsét a szememből.
– Jaj, Maddie. Gyere ide.
Maddie szipogott egyet, majd megpördült, és Jax karjába
vetette magát. A szerszámok megzörrentek, ahogy a férfi
határozott mozdulattal átkarolta a nőt.
– Hiányozni fog Chloe – suttogta Maddie. Jax pólójába
kapaszkodott, arca a férfi nyakához tapadt. – Ami nevetséges.
Hiszen alig ismertük egymást…
– Egyáltalán nem nevetséges. – Jax beletúrt Maddie hajába,
és megemelte a fejét, hogy belenézhessen a szemébe. – Csak
szereted őt.
– Minden okoskodó, szarkasztikus, görénykedő porcikáját –
Homlokát Jax mellkasába temette, és megint szipogott egyet.
Jax erősen szorította Maddie-t, és hagyott neki pár percet
Amikor Maddie lehiggadt, megemelte a fejét.
– Úgyis visszatér – mondta Jax
– Igen – értett vele egyet Maddie. Hangja máris biztatóbban
csengett, amitől Jax is megkönnyebbült. – Úgyis visszatér. –
Maddie hozzádörgölőzött a férfihoz, majd felszisszent, amikor a
kalapács az oldalának ütődött.
– Bocsi – mondta Jax. – Leveszem az övet…
– Ne. – Maddie nem engedte Jaxet szabadulni. – Ne vedd le.
Tetszik.
 Jax ismét megemelte Maddie fejét, és elmosolyodott.
– Téged beindít a szerszámövem.
– Nem. – Maddie lehunyta a szemét, és homlokával belefejelt
Jax mellkasába. – Na jó, egy kicsit.
Jaxet ez felvidította, és azonnal fel is izgatta. Felnevetett, mire
Maddie felsóhajtott:
– Nem vagyok fehérmájú, csak úgy tűnik, hogy itt
Washingtonban engem minden beindít. Biztos az óceán levegője
okozza. – Homlokát oda-vissza dörgölte Jax mellkasán. – Vagy…
– Vagy… – Amikor Maddie orra hozzáért Jax mellbimbójához,
a férfi még szorosabban fogta a lány haját.
– Vagy az, hogy egyre jobban kiállok az igazamért. – Maddie
lábujjhegyre emelkedett, arcát beletemette a férfi nyakába, és
nagy levegőt vett. Összeért a csípőjük.
Jax lehunyta a szemét, miközben a karjában tartotta Maddie-
t.
– Lehet, hogy van jobb válasz is – morogta bele Maddie
szájába.
Maddie mélyen belenézett Jax szemébe:
– Te vagy az oka.
– Mi vagyunk az oka – javította ki, és megcsókolta; szexin és
hosszan. Maddie lágy, kéjes nyöszörgéssel reagált. Jax még
mindig a kezében tartotta Maddie copfját, így Maddie feje arra
fordult, amerre Jax akarta. A férfinak azonban semmit se kellett
tennie ahhoz, hogy Maddie készségesen olvadozzon, és szinte a
bőre alá akart hatolni, csak hogy közelebb kerülhessenek
egymáshoz. Jax mámoros nyögéseket hallatott, ahogy nyelvük
ritmusosan egymásra talált, és Maddie keze fel-alá mozgott Jax
hátán, a pólója alatt. Maddie nem tudott betelni vele.
Ahogy Jax sem. Maddie keze most már a férfi hasizmával
játszott, és meglazította nadrágjának övét annyira, hogy ujjai
becsusszanhassanak alá. Jax tudta, hogy amire vágyik, azt nem
kaphatja meg itt kint a kertben. Mégis lélegzetét visszatartva
várta, hogy csak egy-két centivel délebbre kalandozzanak
Maddie ujjai…
– Jaj, az isten szerelmére.
Jax és Maddie elszakadt egymástól. Tara csípőre tett kézzel
állt mellettük. Jaxet bámulta, és azt mondta:
– Mondd, a nyelvcsapások is benne voltak az árajánlatodban?
 15. fejezet
„A férfiak olyanok, mint a parkolóhelyek.
A legjobbak már foglaltak, a szabadokhoz pedig nem lehet hozzáférni.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie Tarára förmedt:

– Bocsáss meg – mondta. – Nem tudok arról, hogy jogodban
áll beleszólni a dolgaimba.
– Csak emlékeztetnélek, hogy jó okod volt lemondani a
férfiakról. Lassíts le, és gondolkodj, mielőtt cselekszel.
– Egész életemben azt csináltam. Nem mentem vele sokra.
Most valami újjal próbálkozom.
– A mi kárunkra – mondta Tara.
– Hát, bocsánat, hogy nem vagyok a Traeger-génállomány
tökéletes mintapéldája.
Tarának majdnem megakadt a torkán a levegő.
– Csillagom, te nagyon rózsaszínnek látod a világot, ha azt
hiszed, hogy az én életem olyan tökéletes.
– Hé, tegnap estig mindenkivel elhitetted, mennyire
tökéletes.
Tara Maddie-re bámult. Az idősebb testvér arcán számtalan
érzelem villant fel, de a sértettség volt a leghangsúlyosabb.
– Hát – mondta ki végre kicsit mereven. – Senki sem
tökéletes. – Mielőtt eloldalgott, még egy pillantást vetett Jax
irányába, amihez nem kellett tolmács.
Maddie felsóhajtott, majd Jaxhez fordult:
– Miért érzem úgy, mintha belerúgtam volna egy kiscicába?
Jax lassan megcsóválta a fejét:
– Egy vadon élő tigrisbe, esetleg. Nem egy kiscicába.
Maddie morcosan mosolygott, majd hátrébb állt:
– Találnom kell valami elfoglaltságot. Mondjuk valami
munkát.
– Segíthetsz a padlócsiszolásban.
– Ez igazán csábító, de valami komolyabb melóra van
szükségem. Szét kell kapnom valamit. Van valami ötleted erre?
 Szétkaphatnál engem. Az ágyban. Egy rövid percig ez a kép
kavargott Jax fejében, de megrázta a fejét, és megragadta
Maddie kezét:
– Éppen akad.
– Korhatáros?
Jax majdnem elmosolyodott Maddie reménykedő hangján.
– Talán kicsit később.
Öt rövid perccel később Maddie védőfelszerelést viselt, és egy
fejszét tartott a kezében. Jax rámutatott a hatalmas kupac
farönkre, amelyet ő maga aprított néhány napja a kidőlt fából.
– Na, hajrá.
Maddie feszes, hálás mosollyal szorította a balta nyelét, de
aztán elbizonytalanodott.
– Valami gond van?
Bocsánatkérő pillantást vetett Jaxre:
– Furcsa érzés, hogy bámulsz.
– Pedig szeretlek téged bámulni.
Maddie a szemét forgatta, és arcából hátrébb simított néhány
tincset.
– Tudom, hogy butaság, de úgy érzem, hogy ez egy olyan…
egyszemélyes buli. – Kis szünetet tartott. – Hozzászoktam, hogy
egyedül oldjam meg a dolgokat.
– Az egyszemélyes bulik nem annyira jók, mint ahogy
mondják. Lehet, hogy ideje lenne taktikát váltanod.
Kétségtelen. Maddie intett neki, hogy álljon egy picit hátrébb.
– Hajrá! – mondta Jax.
Trinity leszek a Mátrixból, döntötte el Maddie. Ehhez a
feladathoz ő kell. Csípőjét csavargatva kereste a megfelelő
helyzetet, majd próbált lesújtani a fejszével, de alig bírta
megmozdítani. Sajnos nem lett olyan elegáns a mozdulat, mint a
Mátrixban. Basszus, jó súlyos ez a cucc.
– Egész testből csináld.
A nő összeszűkült szemmel nézett Jaxre:
– Mi lenne, ha először megmutatnád, hogyan kell csinálni?
– Oké.
Jax közelebb lépett a tőle már megszokott, ösztönös, könnyed
eleganciával, amit még a szerszámöv jelenléte sem tudott
elrontani. Most is Levi’s farmert viselt; ennek a példánynak lyuk
volt a combjánál, a másik száron pedig a térdénél. Kigombolt
flanelinge alatt karamellbarna henley-t viselt, amely jól kiemelte
a szemét.
Ujjaik összeértek, amikor Jax átvette a fejszét Maddie-től.
Maddie hasára tette kezét; forró, érdes tenyerével gyengéden
hátrébb tolta a nőt, nehogy baja essen. Jax érintésétől Maddie-t
mindig elöntötte a hév, ahogy most is. Lehunyta a szemét, és
eltűnődött.
A szexet kellett volna választania. Megjegyzés magamnak:
mindig a szexet válaszd fizikai munka helyett!
– Még nincs késő – mondta Jax elképesztően gyengéden.
Maddie nem mert megszólalni, nehogy kiderüljenek a
gondolatai. Rámutatott a fára. Jax cinkos mosollyal az arcán
megemelte a fejszét, és lesújtott vele. Izmai kidomborodtak, és
megerőltetés nélkül munkálkodtak. Maddie szája szinte
kiszáradt a látványtól; testének más részei épp ellenkezőleg
reagáltak. Jax öt percen keresztül aprította a fát, rendíthetetlen
ritmusban, majd abbahagyta. Lehámozta magáról az inget. Csak
a póló maradt rajta.
– Na, megpróbálkozol vele? – kérdezte Maddie-től.
A nagy francokat. Nem akart lemondani erről a gyönyörű
látványról. A fejét rázta:
– Segít, ha nézem, ahogy te csinálod. Ne hagyd abba.
Jax jót derült ezen. Visszafordult a fához.
– Öö, Jax?
Válla fölött ránézett Maddie-re.
– Úgy látom rajtad, hogy eléggé… – Szexi vagy. – …ki vagy
melegedve. Lehet, hogy le kéne venned a pólódat is.
– Úgy gondolod?
Naná. Maddie nem bízott saját hangjában, úgyhogy csak
bólintott egyet.
Jax ajkai mosolyra kunkorodtak, de nem szólt egy szót sem.
Egyetlen, nagyon férfias mozdulattal lehúzta magáról a pólót.
Megállt Maddie előtt. Verejtéktől csillogó testén csak az
alacsony derekú farmer és a szerszámöv maradt.
– Sokkal jobb – lehelte Maddie a férfi tetkóit bámulva, de
megjegyzése inkább cincogásnak hallatszott. Örült, hogy nem
olvadt el, és lett belőle egy kis tócsa a földön. De komolyan – be
kéne tiltani, hogy így nézhessen ki egy férfi. Egyszerűen nem
volt fair a bolygón élő többi férfival szemben.
Jax visszatért a munkához, és egy ideig csak aprította a
fadarabokat. Maddie hátrébb lépett egy nagy fatönkhöz, és
lehuppant rá. Pár perccel később megjelent Tara, kezében
engesztelő ajándékkal: egy tálcával, rajta egy kancsó jegesteával
és néhány pohárral.
– Ó, édes Jézusom, légy hozzám irgalmas – suttogta Jaxet
bámulva. Leült a tönkre Maddie mellé.
A két testvér barátságosan ült egymás mellett, némán
epekedve. Úgy bámulták Jaxet, mintha valami sikersorozat
menne a tévében. A férfi egyszer csak abbahagyta a heves
munkát, hosszan ránézett a két tesóra, alkarjával megtörölte
szemöldökét, és hozzájuk szólt:
– Hölgyeim, ti következtek.
Tara felpattant:
– Ó, aranyom, én biztos nem. Nekem dolgom van, ott a’
izénél… – kezével határozatlanul hátrafele mutogatott. – Igyátok
csak meg a maradék teát. Van még bőven. – És ezzel Tara el is
tűnt a színről.
Maddie kitöltött egy pohárral Jaxnek. A férfi néhány korttyal
ki is végezte az italt. Maddie ezalatt végignézte, ahogy egy csepp
verejték végiggördül a férfi mellkasán.
– Nem hiszem, hogy erre én képes vagyok – morgott Maddie,
a farakás felé gesztikulálva.
– Nem gond, tudok egy jobb feladatot neked.
Ajjaj.
– Na, és ez korhatáros?
Jax megvillantotta azt a rosszfiús vigyorát, fogta a ruháit, és
felvitte Maddie-t a motel második emeletére, az egyik
hálószobába, amelyet raktárként használtak. Egy halom faládára
mutatott, amit valaki odarakott korábban. A terv az volt, hogy
darabokra szedjék mindet, tűzifának. Jax egy baltát adott
Maddie kezébe, és bólintással jelezte, hogy próbálkozzon meg
vele. Sokkal kisebb volt, mint a fejsze, amelyet kint használt.
Maddie kipróbálta, és sikerrel járt. Addig hadonászott és
aprított, amíg egész teste remegni és izzadni nem kezdett. Sokkal
jobban érezte magát.
– Huhh – mondta Maddie, és letette a baltát. – Mennyi ideig
csináltam?
– Két percig. – Jax felnevetett Maddie arckifejezése láttán.
Hátulról közelebb lépett hozzá, és fejét lejjebb hajtotta. Szája
Maddie fülét súrolta. – Úgy látom rajtad, hogy eléggé ki vagy
melegedve. Lehet, hogy le kéne venned a ruhádat.
Jax szórakozott Maddie-vel; azt gondolta, hogy nem lesz meg
benne a bátorság ehhez. De Maddie-n úrrá lett egy érzés – talán
öröm lehetett amiatt, hogy úgy tűnt, egy férfi szexinek tartja őt
Bármi is volt ez az érzés, Maddie mély levegőt vett, majd
levetette pulóverét. Csak egy babakék trikó maradt rajta, amit
Chloétől vett kölcsön – vagyis inkább ellopta tőle.
Jax mozdulatlanul állt. Szinte felfalta Maddie-t a szemével.
A nő aprócska mosoly kíséretében Jax mellkasára helyezte
kezét, hátrébb tolta őt, majd újra magához ragadta a baltát.
Egyetlen percig bírta, majd újra eldobta a nehéz szerszámot,
és levegőért kapkodott.
– Jobban érzed magad? – Jax szemében hév, jókedv, és
valami ezeknél is jobb kavargott: a büszkeség.
– Egyre inkább – dünnyögte Maddie.
Jax közelebb lépett hozzá, szemét rászegezte, és letörölt egy
foltot Maddie álláról.
– Van valami, amitől még jobb lenne neked?
Maddie lehunyta a szemét egy pillanatra, és Jax irányába
dőlt. Te – gondolta. – Bennem. Attól soooookkal jobb lenne
minden.
Izzy felugatott, valahonnan lentről. A gazdiját kereste.
– Meg akarod nézni, mi zajlik odalent? – kérdezte Maddie-t.
Jax szeme fellángolt:
– Magadról beszélsz? Örömmel.
Ennyi kellett hozzá, hogy Maddie mellbimbói eljárják a Boldog
Jax Táncot. Nem szívesen vallotta be, de Tarának igaza volt. Ez a
férfi teljesen más súlycsoportot képviselt, mint ő. Magához kapta
pulcsiját, és már elindult volna lefelé, hogy kinyissa az ajtót a
kutyának. De Jax magához ragadta Maddie-t, és hátulról
átkarolta őt.
 – Emlékezz erre a helyre – mondta mély hangon. – Emlékezz
arra, hol vagyunk. Vésd az emlékeidbe pontosan ezt a helyet.
– Mármint ezt a szobát meg a sok izzadságot?
Jax gyengéden megharapdálta Maddie fülét, amitől ő
összerázkódott.
– Még mindig csak hátrálsz – mondta Jax. – Egyszer meg
kéne próbálnod előrelépni. – Megfordította Maddie-t, és száját
gyengéden hozzáérintette az övéhez, majd hátrébb lépett, és
mélyen a szemébe nézett. – Jegyezd meg a helyet – mondta
halkan, teljes komolysággal, majd megfordult és elindult.
Jaxet érdekelte Maddie. Kedvelte őt Úgy, ahogy volt. Maddie
Jax után kapott, és magához húzta, hogy egy szintben legyen a
szájuk.
– Nem fogom elfelejteni – mondta, majd megcsókolta Jaxet
Odavolt a férfi mellkasából felszakadó nyögésért. Odavolt azért
is, ahogyan Jax csókolt. Ajkain még ott volt a jegestea citromos-
édes íze. Mámorító volt. Akárcsak a durva érzés, ahogy a pasi
teste az övének nyomódott. Közelsége szinte elfeledtette vele a
teendőit, Tara jelenlétét a szomszédos házban, a bekéredzkedő
kutyát… mindent.
– Mennünk kell – mondta Maddie.
– Ühüm.
Jax visszadobta Maddie pulcsiját a földre. Maddie elfogadta,
hogy megint elindultak a feledéshez vezető ingoványos úton,
karjával körbeölelte Jax derekát, és magához szorította.
Elveszett a férfiban.
Jax átvette az irányítást, és nekinyomta Maddie-t egy
oszlopnak. Tenyerét a mellére tette, és hüvelykujjával kemény,
feszülő mellbimbóját simogatta a vékony trikón keresztül.
– Istenem, annyira puha vagy – mondta Jax. – Puha, meleg
és tökéletes. Újra érezni akarlak, Maddie.
Jax keze utat tört a trikó alatt, és felgyűrte a ruhaanyagot.
Ezalatt szája külön kalandtúrára indult. Maddie kulcscsontjánál
kezdte. Nyelve elidőzött a melltartó csipkézett mintáján, útba
ejtve mellbimbóját, miközben medencéjét Maddie-éhez dörgölte.
A férfi hatalmas volt hozzá képest, de Maddie-t ez egyáltalán
nem zavarta, sőt.
– Jax.
 – Tudom. Nem tudok betelni veled. – Jax lejjebb húzta a
melltartó kosarait, és újra megnyalta (ezúttal fedetlen) mellét.
Maddie háta meggörbült az izgalomtól, és a férfi bicepszébe
markolt.
– Egyáltalán nem tudok – tette hozzá.
Megfogta Maddie fenekét, megmarkolta, majd keze
előresiklott, és ujjai elindultak a nő farmerének gombja felé,
amikor a kutya ismét felugatott.
Tekintetük összetalálkozott, és Jax frusztráltan felsóhajtott.
– Meg kell hagyni, jól tud időzíteni a kislány.
Még mindketten szaggatottan vették a levegőt. Jax hátrébb
lépett, szemében lángolt a hév.
Jax akarta a nőt. Megint. Még mindig. Erőteljes érzés volt.
– Jegyezd meg a helyet – ismételte meg Jax gyengéd, de
határozott felszólítását, majd kilépett a szobából.

***

Maddie és Tara két egymást követő reggelen is együtt jógázott.

Így őrizték Chloe emlékét. Ráadásul kalóriaégetésnek se volt
utolsó.
Halkan végezték a gyakorlatokat. Legalábbis Tara halkan.
Maddie kérdésekkel bombázta közben: „Miért vállaltad el a
munkát a Falj fel!-ben, ha haza akartál menni?”; „Együtt fogunk
karácsonyozni?”; „Honnan ismered Fordot?”
Tara egyikre sem válaszolt.
Azonban egyik reggel Maddie a jógaszőnyegen ült, és nem volt
hajlandó egyik gyakorlatot sem megcsinálni.
– Majd akkor, ha legalább egy kérdésre válaszolsz.
Tara felsóhajtott:
– Jó. Ami a karácsonyt illeti, szerintem ne vegyünk
egymásnak semmi olyan ajándékot, ami pénzbe kerül. Mivel
minden egyes összespórolt garast a motelre kell költenünk.
– Egyetértek – mondta Maddie. – De azért kapsz majd még
egy sálat; valószínűleg az se lesz egyenes. De tudod jól, hogy nem
ez volt az a kérdés, amire leginkább választ vártam.
Tara felült, és szembenézett Maddie-vel. Hosszú, izmos testét
nyújtotta, miközben ezt mondta:
 – Megválaszolok még egy kérdést, ha te is.
– Benne vagyok. Miért nem mondtad el nekünk, hogy mi van
Logannel?
Tara lesütötte szemét.
– Nem tudom. Talán, mert nem akartam lúzernek tűnni.
– A húgaid vagyunk. A lánytestvérek elmondják egymásnak
az ilyesmit.
– Igen, de én vagyok a legidősebb. – Tara egy bonyolult, fejen
álló jógapózba váltott. – A legidősebb nővérek dolga, hogy
tökéletesek legyenek.
– Ezt meg ki mondta?
– Az idősebb nővérek. – Tara felsóhajtott, majd könnyedén
pozíciót váltott. – És nem nagy titok, hogy amikor először
ideértem, minden vágyam az volt, hogy elhúzzak innen. Nem
nagyon tudom megmagyarázni, miért egyeztem bele, hogy
maradok. Nem tudom. Átmeneti elmezavar, vagy mi.
– Vagy… lehet, hogy kezded megszeretni a társaságunkat.
– Vagy szeretem az időjárást.
Maddie felsóhajtott:
– Tehát Ford.
– Na, nem! Két kérdést is megválaszoltam. Most te jössz. Mit
művelsz Jaxszel?
– Hmmm – hümmögött Maddie. – Most már értem, miért
jobb kérdezni, mint válaszolni. Elhiszed, ha azt mondom, hogy
fogalmam sincs? Hiszen láttad, milyen voltam, amikor
megérkeztem a városba. Gondolni se akartam a férfiakra. –
Maddie tétovázott. – Az a baj, hogy rá nehéz nem gondolni.
– Ha úgy néznék ki, mint ő – mondta Tara –, akkor le
akarnék magammal feküdni. Minél többször.
Maddie felnevetett:
– Úgy beszélsz, mint Chloe.
– Ne sértegess.
– Jó lett volna, ha itt marad velünk.
– Jaaaaj, csak nem hiányoztam?!
Megfordultak, és döbbenten pillantották meg Chloét.
– Sziasztok, drágáim – mondta húguk integetve –,
megjöttem!
– Máris? – kérdezte Tara. – És mi van Új-Mexikóval?
 – Odáig nem sikerült eljutnom. – Chloe kiterítette saját
jógaszőnyegét.
– Texas? – kérdezte Maddie, és igyekezett utánozni Tara
jógapózát, hogy úgy tűnjön, mintha ő is egész reggel keményen
edzett volna.
– Oda se jutottam el. Rájöttem: nem akarom, hogy túl jól
szórakozzatok nélkülem. Plusz nagyon bejön a természetes
tengeri só, ami itt van. Van egy testápolóötletem. Koncentrálj,
Maddie. Tartsd ezt a pózt.
Ez a lány szórakozik?
– Túl gyorsan mozogsz, mint mindig. Mindig csak sietsz. Állj
meg egy pillanatra, és szagold meg a rózsákat. – Chloe elkezdett
nyújtani. Egyetlen folytonos mozdulattal letette tenyerét a
földre, kinyújtott lábbal.
– Mással vagyok elfoglalva – mondta Maddie.
– Például?
– Például azzal, hogy ne „az Egérke” legyen a becenevem.
– Hanem? – kérdezte Tara.
– Inkább olyan szeretnék lenni, mint te. Tudod; az erős
Acélmagnólia, akivel nem lehet szívózni.
Chloe kuncogott, de hamar el is hallgatott, amikor Tara
hunyorítva ránézett. Majd Tara meglepett arckifejezéssel fordult
Maddie-hez:
– Csillagom, ne akarj olyan lenni, mint én. Ritka elcseszett
vagyok én is.
– Igen, de úgy csinálsz, mintha nem lennél. És ez rád is igaz –
mondta Maddie Chloénak. – Ez tetszik bennetek. És már látom,
hogy minden a színlelésen múlik. És a hozzáálláson. Tudod,
tettesd, hogy kemény vagy, és azzá is válsz.
– Te is egy kis görény leszel? – kérdezte Chloe. – És azt fogod
mondogatni, hogy „egyem a szívedet”, meg lököd az öntelt
dumákat?
– Vagy lehet, hogy csak nyafogni fog – kontrázott Tara
nyugodtan. – Vagy ami még jobb: ha a legkisebb nehézségbe
ütközik, egyből felpattan majd a Vespájára.
A szobában felszikráztak az indulatok.
– Lehet, hogy majd keverem a dolgokat – mondta Maddie. –
Görény és nyafogós leszek, egy morzsányi kis szorongással
fűszerezve. Az lesz a neve, hogy „a Mix”, és csinálunk róla egy
receptkártyát a gyerekeinknek.
A testvérek döbbenten lesték Maddie-t, majd egymásra
néztek. Húga és nővére minden egyéb figyelmeztetés nélkül
leteperték a jógaszőnyegre, és „gatyába rázták” a testvérüket:
hátulról megragadták a bugyiját, és irgalmatlanul felhúzták azt.
Tara és Chloe felkeltek, és öklüket összekoccintva dicsérték
meg egymást a csínyért. Maddie a földön feküdt. Alsóneműje
mindenféle olyan helyekre csavarodott be, ahová nem kellett
volna. Igen – gondolta magában. – Most már igazán kezdtek
családként működni.
 16. fejezet
„Soha ne hagyj papír alapú bizonyítékot magad után.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie a kikötőház irodájában ült az asztalnál. Kezdett egyre

világosabbá válni, miért is nem ment sikeresen a motelbiznisz.
Phoebe nem kért elég pénzt a szolgáltatásokért. Ráadásul, ha
ismerte az ügyfeleket, néha semmit se számolt fel nekik.
Ezen változtatni kell – feltéve, persze, hogy egyáltalán zöld
utat kap az üzleti tervük. És feltéve, hogy a hely felújítása után
érkezni fognak vendégek. És hogy e két dolog alapján Maddie
meg tudja majd győzni a testvéreit, hogy ne adják el a motelt.
Fejét az asztalra hajtotta, és gyengéden hozzáütögette homlokát
párszor. Egy férfi lépett be a kikötőépületbe.
Olyan két méter magas és 120 kiló lehetett. Úgy nézett ki,
mint Sulley a Szörny Rt.-ből, csak nem mosolygott, és nem volt
kék bundája.
– Csónakot akarok bérelni. – A férfi hangja
mennydörgésszerű volt, mintha egy mikrofonba beszélt volna. –
Totál felszereltet.
Maddie automatikusan felugrott.
– Bérelt már innen csónakot korábban?
– Ja.
Szuper. Legalább egyikőjük tudta, hogy mennek a dolgok.
– Peter Jenkins vagyok. – Ujjával megbökte Maddie asztalát
– És nekem kedvezményes ár jár. Phoebe mindig adott nekem
árengedményt.
Mivel Maddie pont az előző nap rendszerezte a követelésekről
szóló papírokat, tudta, melyik iratszekrényben vannak.
Odalépett, és átnézte benne a hajókölcsönzésekkel foglalkozó
köteget. Előhúzta a férfi nevét viselő dokumentumot.
Könyörgöm, legyen ráírva magyarázat, könyörgöm, legyen
ráírva magyarázat…
– Legyen jól teletankolva – harsogta a férfi. – Sietnék amúgy.
 Igen, ez Maddie számára is világos volt. Mint ahogy az is, hogy
kezdett egyre idegesebbé válni. A férfi túl hangosan beszélt.
Maddie ujjai és az agya egyaránt lefagyott. Ráadásul még
egyetlen bérleti szerződést sem olvasott, és nem ismerte az
ilyenkor szokásos eljárást.
– Mi a franc tart ennyire sokáig?
– Bocsánat. – Próbálta megtalálni az üres bérleti
szerződéseket, azon belül is a horgászcsónakra vonatkozókat. –
Még nincs gyakorlatom ebben, úgyhogy…
– A rohadt életbe már. – A pasas kicsapott az asztalra némi
készpénzt. Maddie majdnem kiugrott a bőréből. Hogy
lehiggadjon, mély levegőt vett, és minden erejével arra
koncentrált, hogy nyugodt maradjon. Pont akkorra sikerült
elérnie célját, mire rátalált a megfelelő űrlapra.
– Megvan…
De a férfi már levette a falon lévő akasztóról a kulcsokat, és
kilépett az ajtón. A stégnél volt, és a csónak irányába haladt.
– Hé – szólt utána Maddie. Felkapta a készpénzt, és a zsebébe
gyűrte. Később majd beteszi a kasszába. Jól fog jönni, lévén, hogy
jelenleg üres. – Elnézést!
Mire Maddie odaért, a férfi már a csónakban ült.
– Jenkins úr, alá kellene írnia a…
A férfi figyelmen kívül hagyta Maddie-t, és kioldotta a kötelet.
Maddie teljesen bekattant. Mielőtt a pasi megléphetett volna,
Maddie beugrott a csónakba. Azonban az ugrástól a csónak
jelentősen megingott.
– Tat! – ordította a férfi. – Tat!
Maddie megragadta a csónak oldalát, leguggolt, és a jéghideg
vizet nézte. Próbált nem pánikba esni. Úgy gondolta, hogy a tat
bizonyára a jobb vagy a bal oldalt jelenti… vagy talán az elülső
vagy a hátsó felet. De felőle akár azt is jelenthette volna a szó,
hogy húzzon a fenébe. A lány egyáltalán nem értett a hajózáshoz.
Mivel fogalma sem volt, melyik irányba mozduljon, a csónak
pedig továbbra is erősen dülöngélt, és úgy tűnt, hogy fel fog
borulni, Maddie leült a fenekére.
– Szálljon már ki ebből a rohadt csónakból!
Na, azt már nem.
– Csak ha aláírta a papírt!
 Jenkins mogorván nézett rá, de Maddie nem hátrált.
Nem nagyon.
Elővett egy tollat a zsebéből, és odanyújtotta a férfinak.
Jenkins kikapta a lapot a kezéből, aláírta, majd visszadobta
Maddie ölébe. Bakker, úgy tűnik, nagyon meg akart már tőle
szabadulni a férfi. Óvatos mozdulatokkal kimászott a csónakból,
és a stégen állva nézte, ahogy a férfi elhajózik a kikötőből,
miközben arról motyog valamit, hogy majd bepereli Maddie-t a
hülyeségéért.
Bunkó. Maddie visszament az irodába. Közben magában
beszélt.
– Megint elfelejtetted bevinni a napi koffeinadagodat? –
kérdezte Jax
Jax megjelenése váratlanul érte Maddie-t. A férfi az ajtóban
állt, kezével az ajtókeret tetejébe kapaszkodva.
Maddie rögtön jobban érezte magát.
Sokkal jobban. Jax egy apró mosollyal a száján figyelte őt. A
férfi a szokásos egyenruháját viselte: farmernadrág, ütött-kopott
bakancs, kapucnis pulóver (ma merinógyapjúból).
És persze a szerszámöv.
Meg ne feledkezzünk a szerszámövről.
– Már bevittem a reggeli koffeinadagomat – mondta Maddie.
– És Jenkinsből is kaptam egy nyeletet. Lehülyézett.
Jax enyhe mosolya eltűnt.
– Micsoda?
– Igen. Nem tudtam, melyik rész a tat. De hát én azt se
nagyon értem, hogy mi köze a lovaknak az autók motorjához. –
Maddie elmosolyodott. Jax viszont nem enyhült meg.
Elengedte az ajtókeretet, és közelebb lépett Maddie-hez.
– Tapló a pasas.
– Egyetértek. De egy fizető tapló. Miért adott az anyám
kedvezményt egy ilyen alaknak?
– Azt hiszem, egy rövid ideig jártak. De még anyukád csodás
természete sem bírt mit kezdeni a fickó krónikus
zsémbességével. Mondd, hogy kirúgtad, amikor beszólt neked.
– Akartam. De az igazat megvallva, az én hibám volt.
Jax lefagyott.
– Maddie… – mondta komoly hangon.
 A lány gyomra összeszorult, ahogy Jax rászegezte a
tekintetét.
– A fenébe – suttogta Maddie. – Nem az én hibám volt. Már
megint elkövettem ugyanazt a hibát.
Lehunyta a szemét. Egy másodperccel később megpördült,
ökölbe szorította a kezét, és kivágódott az épület ajtaján. Nem
gondolta át nagyon a lépéseit, de vissza akart mászni a csónakba,
és…
– Maddie!
– Most odamegyek, és megmondom neki, hogy mit gondolok,
és ha kell, még szét is fogom rúgni a…
Két meleg kar ölelte át Maddie-t, és a férfi magához húzta.
– Abszolút támogatnám – susogta bele Maddie fülébe. – Sőt,
szívesen le is fogom a pasast, ha szeretnéd. De hacsak nem
akarsz utánaúszni, várnod kell pár órát.
Maddie megfordult, és Jax szemébe nézett. Jax veszélyesen
csendes volt, és olyan düh izzott a tekintetében, amilyet Maddie
utoljára akkor látott, amikor kidobta azt a vendéget a
Szerelemkunyhóból az első estén. Maddie szíve összefacsarodott,
pedig tudta, hogy Jax nem rá mérges.
– Azt hittem, könnyebb lesz a saját életem főszerepében.
– Jól csinálod. Nagyon is jól csinálod.
Maddie kifújta a levegőt, amiről eddig észre sem vette, hogy
magában tartotta. Felnézett Jaxre:
– Komolyan?
Jax szeméből melegség sugárzott.
– Igen.
Maddie elmosolyodott.
– Tényleg lefognád nekem a pasast?
– Gondolkodás nélkül.
Ez valamiért meleg, kedves érzéssel töltötte el Maddie-t.
Mosolya még szélesebbé vált.
– Ez nem igazán… polkorrekt.
Jax olyan pillantást vetett Maddie-re, amelyből azt lehetett
kiolvasni, hogy ő nagy ívben tesz a politikailag korrekt
viselkedésre; őt az érdekelte, hogy mi helyes és mi nem.
És, istenem, még innen is milyen jó illata volt a férfinak. Hogy
lehetett mindig ilyen jó illata? Viszont most nem húzta közelebb
magához Jaxet a pulcsijánál fogva, hanem megkerülte őt, és az
íróasztalhoz lépett.
– Át kell néznem ezeket a papírokat. Nem akarom, hogy
pénzt veszítsek amiatt, hogy nem értem, mit csinálok. És Jenkins
azzal fenyegetőzött, hogy beperel a hülyeségem miatt, ami elég
gáz lenne.
– Mondd meg neki, hogy visszapereled érzelmi károkozásért.
Maddie elmosolyodott a gondolattól.
– Ilyet tényleg lehet?
– Ha be tudod bizonyítani, hogy a pasas gondatlanságból
sérülést okozott neked.
– Úgy beszélsz, mint egy ügyvéd. – Maddie elvigyorodott. –
Még szerencse, hogy nem vagy az, különben biztos nem
kedvelnélek ennyire.
– Gyere ide – mondta Jax gyengéden, és magához ölelte
Maddie-t. – Csókolj meg, Maddie. Mutasd meg, hogy emlékszel a
helyünkre.
Maddie lábujjhegyre állt, és addig csókolta Jaxet, amíg már a
saját nevére sem emlékezett. Ezután beletemette az arcát a férfi
nyakába. Maddie a mellkasában érezte, milyen sokat jelentett
neki ez a közelség. Milyen sokat jelentett neki Jax.
– Maddie…
– Imádom, hogy mennyire nyitott vagy – mondta Maddie. –
Mennyire őszinte. Ezt minden nő értékeli, akivel randikra jársz?
– Jelenleg egyedül veled randizom. Ugye tudod, hogy nem
szexeltem volna veled, ha valaki más is lenne az életemben?
– Hát, tudhatnám, de sok rossz döntést hoztam már az
életemben – mondta Maddie. – Nem bízom a saját
ítélőképességemben. Egyszerűbb, ha egyenesen tőled hallom,
mert neked elhiszem, amit mondasz.
Valami furcsa kifejezés jelent meg a férfi arcán, és olyan
gyorsan el is tűnt, hogy Maddie nem tudta hová tenni azt. Jax
hosszú ideig csak a saját hüvelykujját nézte, ahogy Maddie állát
simogatta.
– És mi van azokkal a dolgokkal, amiket nem mondok?
– Hogy érted?
– Már öt éve nem volt párkapcsolatom – mondta. – Semmi,
azóta, hogy visszaköltöztem ide. Nem mondanám, hogy teljesen
ösztönösen meg tudok nyílni az emberek előtt, Maddie.
– Öt év nagyon hosszú idő szex nélkül.
Jax tekintetét Maddie-re szögezte:
– Nem azt mondtam, hogy nem szexeltem ezalatt.
– Ó.
Ó.
– De azért annak is már jó ideje volt, mielőtt veled
megtörtént.
– Pedig van jó sok nő a városban.
– Igen, és legtöbbjük sokkal komolyabban veszi a
randizgatást, mint én. Maddie, tudnod kell valamit rólam.
Úristen.
– Házas vagy. Vagy bűnöző vagy. Vagy…
– Ügyvéd vagyok. Seattle-ben éltem, mielőtt visszaköltöztem
Lucky Harborba. Egy ügyvédi irodában praktizáltam.

***

Jax az elmúlt néhány napban új fürdőszobai alsószekrényeket

készített saját otthoni barkácsműhelyében, a város másik
végében. Maddie nem nagyon reagált Jax önleleplezésére.
Kerülte a férfi társaságát.
Jax semmit sem tudott tenni a múltjával, hiszen az már kőbe
volt vésve. És helyesen cselekedett, amikor elárulta neki. Főleg,
hogy más dolgokat is elhallgatott Maddie elől – olyan titkokat,
amelyeket nem állt módjában felfedni.
Bízott benne, hogy Maddie is így látta. Próbálta meggyőzni
magát, hogy előbb-utóbb a lány is így fogja gondolni, és hogy az
egymáshoz fűződő érzelmeik erősebbek lesznek minden más
körülménynél.
Jax végigsétált a házon, hogy elinduljon a garnélarák-
fesztiválra. Megcsóválta a fejét a Jeanne által felaggatott
dekorációkon, beleértve az ajtók fölé felaggatott fagyöngyöket.
Úgy tűnt, Jeanne szerint van esélye annak, hogy Jax vendégül
fog látni egy nőt. Lehet, hogy Jax ellőtte ezt az esélyét.
Kikocsikázott a mólóhoz. Az elkövetkező pár órában szinte az
egész város tiszteletét tette az évente megrendezett eseményen.
A ma begyűjtött adományok a rendőrség és a tűzoltóság
pénzalapját gyarapítják. Ez fontos dolog volt, de természetesen
nem ez járt elsősorban az emberek fejében, amikor kifizették a
belépőt.
Nem, az embereket sokkal inkább a programok érdekelték.
Az első esemény a rákhalászhajó-felvonulás volt, élén a jetskit
kormányozó polgármesterrel. Aki a legjobban tippeli meg a
kihalászott garnélarákok számát, az megcsókolhatja a
polgármestert.
Legyen szó férfiról, nőről vagy gyerekről.
Amilyen peches volt Jax, akár az is megeshet, hogy Ford vagy
Sawyer lesz a nyertes. Tavaly Jax postása volt az – amit
mindenki nagyon élvezett. Bízott benne, hogy idén a város többi
kétezer lakosából minél több vásárolt jegyet.
Ezután addig fognak enni, míg a hasuk meg nem fájdul, majd
lehet táncolni a helyi pop-rock zenekar, a Nitty Gritty dalaira.
Várhatóan még akkor is tartani fog a táncmulatság, amikor a
pirkadat első rózsaszín sugara megjelenik a horizonton.
Sawyer rögtön Jax után érkezett. Egyenruhát viselt.
Szolgálatban volt, hivatalosan a tömeg féken tartása volt
feladata. És persze az, hogy gúnyt űzzön Jaxből. Ford is
megjelent, és felállított egy sátrat a Szerelemkunyhónak,
ahonnan százával vitték az emberek a sört, bort és tojáslikőrt.
Jax a jetskit fürkészte. A járművet Lance és a testvére adta
kölcsön az eseményre; amikor a fiúk épp nem a fagylaltozójukat
üzemeltették, nagy jetskisek hírében álltak. Persze csak nyáron
éltek a hobbijuknak, mint a normális emberek.
Nem sok ember volt olyan őrült, hogy a téli hidegben
jetskizzen – de hát a hagyomány az hagyomány.
Lance vigyorogva adta át a kulcsot. Cisztás fibrózisa miatt
tulajdonképpen halálos ítélet lebegett a feje fölött, mégis tudta
élvezni az életet. Pompás dekorációval és karácsonyi fényekkel
díszítette ki a jetskit. Sawyer is segített neki. Lance és Sawyer
váltig állította, hogy minden elemmel működik, és vízálló,
úgyhogy Jaxet valószínűleg nem fogja agyonütni az áram.
Micsoda szerencse, hogy a barátai ennyire támogatták.
A vízen, körülbelül kétszáz méterre a parttól, három
rákhalászhajó várakozott. Ezek is pompásan – értsd: rikítóan –
voltak kidíszítve. Készen álltak, hogy végigkísérjék Jaxet a
felvonuláson.
– Jó móka lesz – mondta Lance vigyorogva.
Jax felnézett az égre. Felhős volt az idő, de nem esett se hó, se
eső. Ez volt a jó hír. Viszont csak kilenc fok volt a hőmérséklet,
úgyhogy a „jó” erősen relatív fogalom volt. Magára húzta a
vastag, vízálló halászöltözéket, amit a rákászok is hordtak, hogy
legalább a legfontosabb testrészei ne fagyjanak szét.
A tömeg úgy kurjongatott, mintha nem öltözne, hanem
sztriptízelne. Jax a szemét forgatta. Kint, az arcok között
meglátta Maddie-t, és egymás szemébe néztek.
Maddie a fejét rázta. Nyilvánvaló volt, hogy még nem tette túl
magát az ügyvédes dolgon – nem mintha a férfi ezért hibáztatta
volna –, és ugyanilyen nyilvánvaló volt, hogy őrültnek tartja
Jaxet.
Jax egyet is értett ezzel. Rámosolygott, Maddie azonban nem
viszonozta a gesztust. Aúú. Jax szerette volna megoldani ezt a
problémát; de először le kellett tudnia a felvonulást. Belépett a
vízbe, és felült a jetskire. Egy utolsó pillantást vetett a partra.
Ford és Sawyer vigyorgott. Chloe is.
Vérszomjas barátai vannak.
Maddie keze eltakarta a száját, ezért nem látta, hogy mi
tükröződik az arcán; Jax bízott benne, hogy együttérzés. És ha
nem tévedett, akkor bízott benne, hogy a lány még akkor is így
érez, amikor majd fel kell melegednie.
A következő tíz perc pontosan úgy zajlott, ahogy előre
elképzelte: mindössze egy fagyos homályt érzékelt abból, ahogy
a jetskin ülve felvezette a halászhajók sorát. Amikor visszatért a
partra, meleg fogadtatásban volt része, és pokrócokat terítettek
rá. Sandy egy mikrofont tolt az arcába, és átadott neki egy cetlit.
A nagy várakozástól elcsendesedett a tömeg.
– Nyolcszázötvenhat garnélarák – jelentette be Jax
A pontos számot senki sem találta el, de egyvalaki elég közel
járt: 850. Sandy egy újabb papírdarabot nyújtott át, ezen a
nyertes neve szerepelt. Jax elolvasta magában, majd rápillantott
Maddie-re. Maddie visszabámult rá; arckifejezése aránylag
közömbös volt, de azért egy kevés idegesség is látszott rajta.
 Jax olyan mosolyt villantott, amellyel egyszerre próbált
bocsánatkérést és öniróniát üzenni.
– Maddie Moore – mondta ki, és vad üdvrivalgás kísérte
szavait.
Maddie-nek leesett az álla.
Chloe segítőkészen előrelökte.
– De hát én nem is adtam le tombolát – mondta Maddie,
amikor Jax megragadta a kezét, és felhúzta őt az összetákolt
színpadra.
Ford és Sawyer alig tudta visszatartani a röhögést. Így volt
ezzel Chloe is. Maddie csúnyán nézett húgára.
– Hány jegyet adtál le az én nevemben?
– Ötvenet.
– Én is annyit – vetette közbe Ford.
Sawyer elvigyorodott:
– Én százat. A jó ügy érdekében, blablabla.
Oké – gondolta Jax –, lehet, hogy néha jól jönnek a
vérszomjas barátok.
– Én százszor leadtam a nevemet! – kiáltott oda Lucille,
akinek arcáról lerítt a csalódottság. – A fenébe. Na, majd talán
jövőre…
– Csó-kot, csó-kot, csó-kot – kántálta a tömeg.
Jax már nem remegett, de még mindig bőven fel kellett
melegítenie nemcsak saját testét, hanem Maddie-ét is, aki hűvös
és távoli pillantást vetett rá.
Igen, határozottan ráfér a felmelegítés. A csókolózás jó
módja lehetett ennek. Maddie farkasszemet nézett Jaxszel. A
férfi közelebb húzta magához. Ez volt az első dolog a napjában,
amit igazán várt.
– Nem fagysz halálra? – suttogta Maddie.
– De.
Maddie felsóhajtott, átkarolta Jax derekát, és felnézett a
férfira.
– Még mindig haragszom rád.
– Tudom. – Belenézett Maddie gyönyörű szemébe, és szíve
összeszorult a megannyi eshetőségtől és a reménytől, amit
érzett. Ez utóbbi teljesen új érzelem volt számára. – Szeretném
megváltoztatni a rólam alkotott véleményedet.
 – Jax…
– Bocsánatot kérek, Maddie. Bocsánat, hogy nem mondtam el
hamarabb. De tudnod kell, hogy már nem vagyok ügyvéd. Az
már a múlté.
– Tudom.
– Csókot! – üvöltötte a tömeg.
Maddie izgett-mozgott Jax karjában. Nem villanyozta fel a
gondolat, hogy ekkora közönségük van ehhez a pillanathoz. Jax
keze lassan felvándorolt Maddie nyakához, majd tenyerét az
állára helyezte, másik kezével pedig a hátát simogatta, nyugtató
szándékkal.
– Ez oké neked, Maddie?
Jax legnagyobb meglepetésére Maddie válasz helyett
megsimogatta jegesre fagyott arcát, és lábujjhegyre állt, hogy
elérje. Jax lejjebb hajolt, és száját a lány ajkára szorította.
Hallotta, hogy Maddie felszisszen; nyilván a dermedt ajkaitól.
Halkan morogva bocsánatot kért, és más szögből kezdte el
csókolni, hogy jobban érezze Maddie ízét.
Aztán Maddie megint meglepte.
Maddie kinyitotta a száját, és a kedves csók valami egészen
másba fordult át: valami érzéki, intenzív élménnyé vált. Jax
egyre hevesebb lett, és jeges teste belülről olvadozni kezdett.
Körülöttük kurjongatott és ordítozott a tömeg. Maddie
hátrébb húzódott, de Jax továbbra is szorosan fogta őt.
– Akarsz egy percet pihenni? – súgta oda neki Maddie, és a
szemében csillogó melegséget némi humor váltotta fel, ahogy
teste hozzáért Jax erekciójához.
– Talán inkább két percre van szükségem… – Jax mondadója
szaggatott nyögésbe fordult át, amikor Maddie a füléhez emelte
száját. – Maddie, ez nem segít.
De aztán Maddie olyat súgott a fülébe, ami valóban segített a
problémán.
– Gondolj csak bele – suttogta. – Akár Lucille is lehetett
volna.

***
Ford éppen sört csapolt egy rakás vendégnek. Jax mostanra már
felmelegedett, ésőisa bárpult mögött sürgölődött; műanyag
poharakat készített elő, és feltöltötte az alkoholkészleteket. A
sátor jól jött Fordnak, ugyanis még népszerűbbé tette a
Szerelemkunyhót; ez pedig Jax malmára is hajtotta a vizet, hisz a
bár másik fele az ő tulajdona volt.
Jax a város több vállalkozásában is társtulajdonos volt. Így
használta fel vagyonát, amikor visszaköltözött Lucky Harborba.
Felvásárolt néhány ingatlant a gyengülő piacon, ezzel segítve
azokon az embereken, akik egész életében ismerték és szerették
őt.
Az emberek hálásak voltak neki, de Jax még ennél is nagyobb
hálát érzett. Hiszen visszafogadták, és megerősítették önmagába
vetett hitét egy olyan időszakban, amikor kétségbeesetten
szüksége volt erre.
– Ébresztő – mondta neki Tara, és beleintegetett az arcába.
Tara meg akarta kerülni a tömeget és a hosszú sorokat, ezért
átjött a bárpult ezen végére. – Na, helló. Egy italt szeretnék.
– Ott van a sor. Én most nem szolgálok fel, csak…
Tara körmeivel megkocogtatta a bárpultot.
– Idefigyelj, csillagom. Lucille most kezdett el faggatózni, hogy
mitől van zabszem a seggemben. Érted? Szükségem van egy
italra, méghozzá tüstént! Sőt, legyen rögtön dupla.
Jax grimaszolva kérdezett vissza:
– Sör, bor vagy tojáslikőr?
– A fenébe is. Bor.
Jax töltött neki egy pohárral, szinte csurig, átnyújtotta, és
végignézte, ahogy Tara egy húzásra leküldi, mint egy felest.
– Tara.
– Igen?
– El kell mondanod neki.
Tara csak bámult Jaxre, majd leült, és fejét a bárpultra
döntötte.
– Ahhoz több piára lesz szükségem. És a bornál valami jóval
erősebbre.
Jax előhúzott a pult alól egy felespoharat és egy üveg Jack
Daniel’st, amit Ford rejtett oda, arra az esetre, ha… hmm,
igazából fogalma sem volt.
 – Egyem a szívedet – mondta Tara hevesen, miközben Jax
kiöntött neki kétujjnyit.
– Sokáig nem titkolhatod ezt Maddie elől.
– Azt bízd rám.
Jax a fejét rázta.
– Amikor Phoebe öt éve megkért, hogy hozzam létre a
pénzalapot, megígértette velem, hogy mindenáron megvédelek.
– Nem engem. – Tara lehunyta a szemét. – A titkomat. Azt
akarta, hogy a titkom legyen megvédve. – Hirtelen tágra nyílt a
szeme. – Ami azt jelenti, hogy te nem mondhatod el. –
Hangjában megkönnyebbülés hallatszott. – Nem mondhatod el,
megígérted…
– De te nem ígérted meg.
– Jax.
Ki gondolta volna, hogy egy (már halott) nőnek tett ígérete
egyúttal azt jelenti majd, hogy félre kell vezetnie valakit, aki
iránt komoly érzéseket táplált?
– Tara, én nem szegem meg az ígéreteimet. Soha. – A
szakmai titoktartási kötelezettségről nem is beszélve. – De
amikor Phoebe minden likvid eszközét belesüllyesztette a
pénzalapba…
– Azzal bizonytalan helyzetbe sodorta magát, amikor mégis
készpénzre volt szüksége. Amiért hitelt adtál neki a motelre. –
Tara szemébe gyötrelem költözött. – Én nem kívántam
egyikőtöknek se, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön…
– Tudom – mondta a férfi halkan. – De most már egy halott
nő két titkán kell ülnöm. Ezek olyan titkok, amelyeket nem
korrekt elrejteni a húgaid elől.
– Fontos neked Maddie.
– Igen, így van.
– Nagyon is. – Tara közelebb hajolt, és mélyen Jax szemébe
nézett. – Őt nem csak egy gyors numerának tartod.
Ez már réges-rég bebizonyosodott, Jaxnek mégis csak most
esett le igazán.
– Találd meg a módját, hogy elmondd neki – mondta
nyomatékosan Jax. – Különben én találok rá módot.
Tara csak bámult Jaxre, majd odanyújtotta neki poharát.
 Jax kötelességtudóan újratöltötte, és Tara lehúzta, majd
megremegett.
– Én nem mondtam el senkinek – suttogta. – Soha.
– Itt nem csak valakiről van szó. Hanem Maddie-ről. Joga
van tudni, hogy mit tartasz vissza, és miért. És megérdemli, hogy
képben legyen az egész dominóeffektussal: a motel, a hitel, a
pénzalap; minden.
Tara lehunyta szemét, majd egy hosszú sóhaj hagyta el száját.
– Egyszerűen annyira… szégyellem magam.
Jax teljesen megértette. Rátette kezét Taráéra.
– Gyerek voltál még, Tara. Véletlenül átléptél egy határt, és
rendesen megfizettél érte. Nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Azzal, hogy titokban tartod, csak annyit érsz el, hogy jobban
elhatalmasodik rajtad ez az érzés.
– Tudom. – A nő megigazította a sálját. Zöld, csillogós és
nagyon-nagyon girbegurba volt. – Neked is köt egyet – mondta
Tara, amikor látta, mit néz a férfi. – Sokszínű lesz. És bűnronda,
hogy egyem a szívét. Szükségem van még egy körre, csillagom.
Jax kiöntötte az újabb adagot, és Tara megint egyből
lehajtotta.
– Jól vagy? – kérdezte Jax
– Kibaszottul pompásan.
– Hazudós vagy.
Tara felsóhajtott:
– Szíve minden melegével csinálta nekem ezt a sálat, pedig én
szénné stresszelem őt, amikor Chloéval veszekszünk.
– Akkor ne veszekedj annyit Chloéval.
– Azt akarja, hogy mindannyian együtt legyünk. – Tara
lehunyta a szemét, és Jaxhez tolta üres felespoharát. – Itt,
ebben a kisvárosban, ahol a legnagyobb hibámat követtem el.
– Szerintem ideje, hogy ne hibaként gondolj rá. Biztos van
valami, amit szeretsz az ittlétben, különben már leléptél volna az
első adandó alkalommal.
Tara a sálat bámulta, és ujjával a fonal közötti lyukakat
birizgálta.
– Leköt a konyhai munka.
– És rohadt jó vagy benne. Nálam a baconos-kéksajtos
burgered a nyerő.
 – Ja, elég jó vagyok – mondta Tara, arcán a büszkeség és
némi meglepettség jeleivel. – És valahogy beleegyeztem, hogy a
bisztróban ledolgozzam ezt a hónapot, ami őrület, lévén, hogy
bárhol szívesebben lennék, mint itt. Az Isten szerelmére, a Falj
fel! bisztróban dolgozom! – Tara megemelte a fejét, és
hitetlenkedő tekintetét Jaxre irányította. – Megismétlem. Egy
„Falj fel!” nevű bisztróban dolgozom. Miféle idióta vállalkozik
ilyenre?
– Az, amelyik egyúttal „jó nővér” is – válaszolt Jax. – Mondd
el neki, Tara.
Tara lehunyta szemét, majd újra kinyitotta. Most már némi
csillogás tükröződött a tekintetében. Jax attól tartott, hogy a nő
elsírja magát. De, Tarát ismerve, ez megalapozatlan gondolat
volt.
– Nem vagyok rá képes, Jax – mondta Tara. – Még nem.
Nem állok készen.
Jax nagyot sóhajtott. Nem ezt akarta hallani. Fájt a szíve
Maddie-ért, és azért, amit érezni kezdett iránta, főleg annak
tudatában, hogy mi mindent eltitkoltak előle. Elvette Tara
felespoharát, és egy másik pohárba vizet töltött.
– Maddie olyan dolgokat akar, amiket nem tudunk megadni
neki, Jax. Azt akarja, hogy egy család legyünk. Én semmit sem
tudok a családokról.
– Az a sál van rajtad, amit neked csinált – hívta fel Jax a
figyelmét – Ez elég testvéries gesztusnak tűnik nekem.
– Annyira magányos volt mindig is, szerencsétlen. Jó ember
az apja, de hát egy díszlettervező. A gyerekkora nagy részét
forgatási helyszíneken töltötte, a sminkes-fodrász trélerben vagy
a produkciós irodában. A munkája természetéből fakadóan
minden barátsága mulandó, mert mindenki egyik projektről a
másikra vándorol. Tudtommal nem volt senki, aki felhívta volna
Maddie-t. A legközelebbi barátja a főnöke volt, de ő teljesen
megszakította vele a kapcsolatot, amikor elbocsátották a…
szituáció miatt. – Tara rátette kezét Jaxére, amitől Jax
ráeszmélt, hogy olyan erősen szorítja a Jack Daniel’s-üveget,
hogy kifehéredtek az ujjpercei. – Nem ő volt az, aki bántalmazta
Maddie-t – mondta gyengéden Tara.
 – De valaki igen – mondta ki kertelés nélkül Jax. – Valaki
csúnyán bántalmazta.
Tara bólintott, és belekortyolt a vízbe.
– De csak múlt időben. Maddie egyre erősebb. Látnod kellett
volna, hogy lealázta szerencsétlen Jenkinst, amikor ma reggel
megint megpróbált csónakot bérelni. – Tara szeretetteljesen
elmosolyodott. – Jól belemászott az arcába, aláíratta vele az
űrlapot az asztalnál, ráparancsolt, hogy beszéljen tisztelettudóan,
meg minden.
Jax szívesen szemtanúja lett volna ennek.
– Amikor először megérkezett a városba, igencsak híján volt
az önbecsülésnek és az önbizalomnak.
– És ez folyamatosan változik, ami jelentős részben neked is
köszönhető. – Tara a poharába bámult. – Mindent fel akar tenni
a motelre. Csak egy hülye liba mondana neki nemet.
– Akkor ne mondj neki nemet.
 17. fejezet
„Tanulj mások hibájából.
Nincs elég időd, hogy te kövesd el őket.”
PHOEBE TRAEGER

Néhány nappal később Maddie a motel apró mosókonyhája felé

tartott, kezében egy adag rongyos ruhával és törülközővel.
Utóiratként mocskos sportcipőjét is hozzárakta a kupachoz.
– Ez egy elég ócska kifogás arra, hogy szárítógépes terápiával
ajándékozd meg magad – mondta Tara, miközben saját kimosott
ruháit hajtogatta össze, és helyezte el tökéletes kis kupacokba.
– Szárítógépes terápia?
– Csillagom, mindenki ismeri a „cipőt a szárítóba” trükköt De
a szárítógép semmi ahhoz képest, amit a mosógép centrifugája
csinál. – Tara egy huncut mosollyal otthagyta Maddie-t.
Maddie a fejét rázta, majd berakta a gépbe a mosószert. Amíg
ment a mosás, átsétált a gardróbszobába, ahol folytatta a
lepedők és törülközők katalogizálását a számítógépen. Számos új
programot letöltött, amelyeket kifejezetten kis motelek
üzemeltetésére terveztek. Nem gondolta volna, hogy élvezetes
lesz a hely rendbetétele és modernizálása. Tarát és Chloét
egyaránt lenyűgözték Maddie képességei, de nem értették,
miért okozott neki ekkora örömet, hogy rendszerezi a dolgokat.
Nem volt ezzel semmi gond. Maddie sem értette, hogyan lehet
élvezni a főzést meg a jógázást meg a testápoló krémek
készítését. Sőt, igazából a testápoló krémek használatát se
szerette különösebben.
Ránézett a karórájára. Ford már második napja hajózási
leckéket adott neki. Elmagyarázta, hogyan kell használni és
ápolni a különböző felszereléseket. De a kedvence az volt, hogy
végre megtanulhatta, mi az a tat.
Na ezt kapd ki, Jenkins!
Jax még mindig a műhelyében ügyködött az új fürdőszobai
alsószekrényeken, úgyhogy napközben nem járt a motel
közelében. Maddie ráeszmélt, hogy Jax éppen teret próbált
biztosítani neki, mert azt hitte, hogy Maddie-nek erre van
szüksége. De Maddie azért jött Lucky Harborba, mert nem
akarta, hogy felhasználják ellene a múltját. Ami azt jelentette,
hogy neki sincs semmi joga ahhoz, hogy Jax múltját a férfi ellen
fordítsa.
Ez logikusan hangzott.
Szívét azonban kevésbé érdekelte a logika. Maddie tudta,
hogy Alex nem a jogi diplomája miatt volt erőszakos seggfej. Sőt,
hazug, erőszakos seggfej.
Jax nem volt hazug, de sok mindent magában tartott. Maddie
akkor hazudna, ha azt állítaná, hogy ez nem zavarta őt.
Ám továbbra is ott volt a legnagyobb probléma: vajon Maddie
készen áll-e rá, hogy újra bízzon magában egy férfi oldalán?
Felsóhajtott, és visszament a mosókonyhába, hogy megnézze, mi
okozza a mosógépből kiszűrődő durva hangokat. A teniszcipője
volt a ludas. Fejében Tara szavai lebegtek: a szárítógép semmi
ahhoz képest, amit a mosógép centrifugája csinál.
Hirtelen rájött, hogy mire gondolhatott Tara. De csak nem
teheti meg, hogy… vagy mégis? Kinézett a kis ablakon. A
kertben sehol egy autó. Egyedül volt.
Ahogy ez már megszokott volt.
A rázkódó mosógépet nézegette, és ajkát harapdálta.
Felhuppant a gép tetejére. Természetesen csak azért, hogy
megcáfolja az elméletet.
Wow!
Szorosan megragadta a gép két oldalát, amikor elindult a
menet. El kellett ismernie: Tara tudott valamit.
Ritka jó ritmusa volt a berendezésnek.
Tizennyolc perccel később rövid eksztázisban megremegett,
majd háttal nekidőlt a falnak. Csukott szemmel ült ott, és
próbálta rendezni a légzését. Közel nem volt olyan jó, mint Jax
ujjai – és egyéb részei –, de azért gőzkieresztésnek elment…
A mosógép hirtelen megállt.
A váratlan csendben kinyitotta a szemét. Jax állt előtte.
Mintha csak ő varázsolta volna oda. A férfi ujja a
kikapcsológombon volt.
Atyaég. Az izgatottság és a szégyen viaskodott benne, de
mindkettőnek sikerült teret nyernie. Elvégre Maddie egyszerre
több feladatot is remekül el tudott látni.
– Mióta vagy itt?
Jax hátrafésült egy nedves tincset Maddie homlokából, majd
egy gyengéd puszit adott pulzáló nyakára.
– Most értem ide. Jól vagy?
Te jó ég, miket tudnának művelni ezek a férfiajkak.
– Ig… igen.
–
Tuti?
– Aha. – Próbált ártatlannak tűnni. Mintha nem lenne benne
semmi különös; ő mindig így szokott ücsörögni. A mosógépen.
Ami éppen megy. – Mert?
– Mert kifogyott belőled a szusz, és kicsit izzadt is vagy. – Jax
szeme elsötétült, hangszíne mélyebbre váltott. – És mert épp a
mosógépen ülsz.
– Hmm, nézzenek oda, tényleg! Igazából nagyon jó indokom
van erre.
– Igen? – kérdezte rekedten.
– Igen. – Maddie ráharapott alsó ajkára. – De nincs kedvem
elárulni.
Jax hosszan szemezett Maddie-vel; tekintetében olyan láng
táncolt, amelytől akár ki is sülhetett volna Maddie agya. Jax két
ökle Maddie csípőjének simult. Nyelvét végigfuttatta Maddie
fülének a körvonalain, és gyengéd, férfias hangon azt mondta:
– Csak nem betekintést nyertem az egyszemélyes
expedícióidba, Maddie?
– Nem. – Lehunyta a szemét, és kicsit megremegett, amikor a
férfi enyhén megharapta a fülcimpáját Úristen. – Lehet.
Jax felnyögött. Maddie remegve vette a levegőt.
– És téged leszámítva ez volt a legsikeresebb expedícióm már
jó régóta.
Jax lágyan felnevetett, és hüvelykujjával végigsimította
Maddie alsó ajkát. Maddie szája remegve kinyílt. Jax közelebb
hajolt, hogy megcsókolhassa.
– Nincs semmi baj az egyszemélyessel – mormogta bele
Maddie szájába. – De a kétszemélyes sokkal jobb.
– Ó – sóhajtott fel Maddie. Megremegett, ahogy Jax ujjai
végigsimították a testét: először a két melle oldalát, majd csípőjét
és combját.
 – Még mindig töprengsz, Maddie? Rólunk? Még mindig
hátrálsz?
Maddie felnézett Jax szemébe. Jobban vágyott rá, mint a
levegőre. De… de. Azt érezte, hogy Jax még mindig nem osztott
meg mindent vele.
– Nálad a labda – mondta Jax, és még mielőtt Maddie légzése
visszatérhetett volna a normális kerékvágásba, megnyomta a
bekapcsológombot. Ismét beindult a kopácsoló hang. Maddie
önkéntelenül zihált, és megragadta a mosógép oldalait, mint aki
az életét félti.
Jax egy lassú, szexi mosolyt villantott felé, majd egyedül
hagyta a helyiségben.

***

Két hét. Maddie már két hete volt Lucky Harborban, és ez alatt
az idő alatt élete legjobb tizennégy napját élte át. Még két hete
volt hátra karácsonyig, hogy elvégezze a teendőit.
Közben végig abban bízott, hogy képes lesz meggyőzni Tarát
és Chloét arról, hogy adjanak egy igazi esélyt a motelnek.
Hitt benne, hogy meg tudja csinálni.
Azonban ez a hite egy pillanat alatt köddé vált, amikor
hitelügyintézője megrázta a fejét.
Elutasítva.
Mély sóhajjal hagyta ott a bankot. Beszállt az autójába, és fejét
a kormányhoz nyomta. Jobb szeme alatt erős fájdalmat érzett, a
gyomra görcsbe állt, és olyan érzése volt, mintha az autó belseje
egyre szűkebbé válna. Fejében a hitelügyintéző szavai
visszhangzottak.
Sajnálom, Traeger kisasszony, de újrafinanszírozási
kérelmét elutasítottuk. Napjaink gazdasági világában egyre
keményebb szabályokkal és minősítésekkel kell
szembenéznünk. Ön és kedves testvérei nem feleltek meg az
elvárásoknak.
Nem feleltek meg…
Egy lúzer vagy…
Jó, az utolsó részt nem mondta az ügyintéző, de Maddie
tényleg lúzernek érezte magát. Basszus, szükségük volt arra a
hitelre a felújításhoz és a motel beindításához egyaránt.
A hármójuk által felhalmozott hitelkártya-tartozásról nem is
beszélve.
Remegő sóhaj hagyta el ajkait, de sírni nem volt hajlandó.
Nem tudott sírni. Nem mondta el a testvéreinek, hogy időpontja
van a bankban ma reggel. Úgy tudták, hogy a hét végéig nem
születik döntés.
Most nagyon örült annak, hogy nem mondta el nekik. Főleg
azért, mert nem volt benne biztos, hogy vajon őket is ennyire
lesújtja-e, hogy mindennek vége.
Elővette mobilját, és felhívta az apukáját. Nem tudta, miért.
Egyszerűen csak olyasvalaki hangjára vágyott, aki szerette őt.
– Szia, angyalom – üvöltötte a férfi telefonba. A háttérben
szirénák és sikolyok hangja. – Hogy vagy?
– Apu? – Maddie szívverése szinte leállt. – Mi történik, jól
vagy?
– Szuperül! Épp forgatáson vagyok New Orleansban, egy
horrorfilmet csinálunk.
– Ja! – Maddie úgy bólogatott, mint egy idióta, pedig apja
nem láthatta. De azért sokat segített édesapja hangja. –
Hiányzol.
– Hát, akkor utazz le ide. Mindig elkél itt egy segítő kéz.
Különösen csábító volt a gondolat.
– Lehet, hogy lemegyek.
Mivel hamarosan hajléktalanná válik.
Pár percig még csevegtek egymással, majd Maddie letette a
telefont. Nem osztotta meg apjával, hogy mekkora romhalmazzá
vált az élete.
És a szíve…
Te jó ég, mennyire szüksége lenne egy kis chipsre. Egy egész
zacskónyira. Szomorúan elhajtott a motelhez, de egyik testvérét
se találta ott, és Chloe Vespája sem volt a kertben. Maddie
megfordult, és elindult a bisztró felé. Tara éppen az ebédidős
műszakot nyomatta.
– Ne zavarj! – szólt ki Tara a séfablak mögül. – El vagyok
havazva.
Oké, akkor ennyit arról, hogy Tarával megbeszélje a dolgot.
 – Valami melegre és zsírosra vágyom. – Hogy csillapítsam a
fojtogató szorongást, ami kipréseli belőlem az összes szuszt. –
És ha meg mered említeni, hogy végre rendesen rám jönnek a
farmernadrágjaim, még egy sálat kötök neked büntiből.
Becsületére legyen mondva, Tara csak bólintott egyet.
– Pontosan tudom, mi kell neked: „Szarka Az Élet” serpenyős
ragu. Tojás, bacon, sajt meg egy kis zöldség az egészség jegyében.
– De ez egy ragu – borzongott meg Maddie. – Az összetevők
egymáshoz fognak érni.
– Ne legyél kisgyerek.
– Egymáshoz fognak érni, Tara!
– Igen, az összetevők egymáshoz fognak érni, uramatyám, de
a kenyeret jóóóóó messzire teszem, a tányér másik oldalára,
oké? Sőt, lehet, hogy egy külön tányérra teszem, ha attól
abbahagyod a nyivákolást Most pedig ülj le, hallgass el, és majd
kihozom neked.
– Jó. De kérek forró csokit is, extra tejszínhabbal. Extra
extrával.
Elvégre a tejszínhab mindenre gyógyír. Az majd lecsillapítja a
gyomrában kavargó, keserű elégedetlenség egyhangú lüktetését.
Erősen remélte, hogy így lesz.
Néhány perc elteltével már a lenyűgöző serpenyős ragut tolta
az arcába, és közben még több tejszínhabot nyomott a forró
csokijába, amikor egyszer csak hirtelen ismerős érzés futott
végig a gerincén.
Jax.
Már így is borzasztóan közel volt ahhoz, hogy elveszítse az
eszét, úgyhogy nem mert felnézni, amikor Jax bakancsa és
farmerbe bújtatott lábai megjelentek Maddie szeme sarkában.
– Hogy lehet? – kérdezte Maddie, orrával mélyen a forró
csokis pohárban. – Hogy lehet, hogy mindig tudod?
– Azt, hogy tejszínhab-túladagolásban szenvedsz? Nem
tudtam. Üzleti találkozóm van egy potenciális ügyféllel.
Arrébb noszogatta Maddie-t, és leült mellé a bokszba. Maddie
érezte Jax hosszú, kutató pillantását, majd azt, ahogy meleg
tenyere végigszalad a tarkóján, miközben combját hozzányomja
az övéhez. Legszívesebben átmászott volna a férfi ölébe, és
nyitott dzsekijébe burkolózott volna.
De ehelyett inkább egy adag tejszínhabot fröccsentett a
szájába. Lenyelte a habot, megnyalta az ajkait, majd Jaxre
pillantott.
A férfi tekintete Maddie szájára szegeződött.
Érdekes volt látni Jaxet, ahogy őt figyeli. Maddie életét
lehúzták a vécén. Gyakorlatilag már a szennyvízcsatornában
sodródott. De Jax még mindig akarta őt Maddie nem gondolta
volna, hogy ez számíthat bármit is, vagy hogy segíthet rajta. De
valahogy mégis így volt.
– Azt hittem, találkozód van.
– Az várhat még egy percet. Beszélgessünk, Maddie.
– Miről? – Megrázta a szinte üres tejszínhabos flakont. –
Arról, hogy épp elfogyott a legkedvesebb drogom, vagy arról,
hogy megint kudarcot vallottam valamiben?
Arra, hogy az utóbbi részt is kimondta, csupán egyetlen
magyarázat volt: cukortúlterhelés. Elolvasta a tejszínhabon a
címkét, de az egy szóval se említette, hogy az anyag közvetlenül
a palackból történő fogasztása alacsony önbecsüléshez és
szófosáshoz vezethet.
Jax elvette Maddie-től a flakont.
– Szerinted miben vallottál kudarcot?
Az életben. Maddie lehunyta lángoló szemét, és sajgó torokkal
nyelt egy nagyot. A kezdődő fejfájása mostanra a jobb halántékát
ostromoló, teljes ütőszenekarrá alakult át.
– Chipsre van szükségem – suttogta. – Valami jó zsíros, sós
fajtára. Enyhíti a visszautasítás fájdalmát.
Maddie lenyomta a forró csokiját, majd megpróbált felállni, de
Jax megragadta a csuklóját.
– Visszautasítás?!
– …találkozód van.
– Valóban – mondta Jax, de nem engedte el a kezét. Maddie
megpróbált kiszabadulni, de Jax közelebb húzta magához, és
gyengéden megpuszilta szája sarkát.
– Egy kis tejszínhab – tette hozzá magyarázólag.
Maddie remegve vette a levegőt. Vágyott Jaxre, nagyon is, de
most még ő se feledtette az álmai kimúlása miatt érzett
fájdalmát.
– Mintha az ügyfeled integetne neked – suttogta Maddie.
Elfordult, és megnézte magának a férfit, aki két fülkével
odébb ült, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Jax bólintott
egyet, feltartotta az ujját, majd visszafordult Maddie-hez.
– Mondd el – ismételte meg magát határozottan.
– A bank elutasította, hogy finanszírozza a projektet. – Már
csak attól hányingere lett, hogy hangosan kimondta. De persze az
is lehet, hogy ez a sok gyorsételnek volt köszönhető, amit
magába tolt. Csúnya pillantást vetett a konyha irányába.
– És ezt még el kell mondanom Tarának és Chloénak.
Mindenesetre vissza kell vonnunk az új beltéri ajtókra leadott
rendelést. Persze az új ablakokat felszereltetjük, amikor
megérkeznek, és a tetőt is megjavítjuk, hogy el tudjuk adni a
helyet. Meg a festést is befejezem, de mást nemigen fogunk
csinálni. Az ügyfeled meg mindjárt kiesik a helyéről, annyira
próbál hallgatózni. Menned kéne.
– Maddie.
Istenem, ettől a mély, érces, empatikus hangtól millió apró
darabra fog törni a szíve. Ne itt – parancsolt rá magára
szigorúan. – Nem akadhatsz ki még egyszer nyilvános helyen.
Ráadásul most nem volt kit leöntenie kávéval.
– Mennem kell – szenvedte ki magából Maddie. Elhasználta
az összes színlelt erőtartalékát az arzenáljából. Újraindításra volt
szüksége, ennyi. Kezét kihúzta Jax fogásából, felállt, és kisétált az
étteremből.

***

Amikor visszatért a motelhez, Chloe Vespája még mindig nem

volt sehol, úgyhogy Maddie a kikötői irodába indult. Ha süllyed a
hajó, Maddie akkor is megoldja, hogy a mérlegkimutatás jó
legyen.
Egy perc sem telt el, és már hallotta is, ahogy kinyílik, majd
becsukódik a kikötőépület ajtaja, és csattan a zár. Felnézett,
közvetlenül Jax karamellszemébe. Szíve ugrott egyet.
– Mi lett a találkozóddal? – kérdezte.
– Hirtelen megszakadt.
 Ő fújta le. Te jó ég. Maddie miatt egyre kevesebb üzletet üt
nyélbe.
– Jax…
Jax megkerülte az íróasztalt, és nekidőlve, hosszú lábait
kinyújtva szembe állt Maddie-vel.
– Megpróbálhattok felvenni egy megújuló hitelkeretet
másodlagos jelzálogként. Vagy megpróbálkozhattok egy másik
bankkal. Vagy a jelenlegi hitelezővel, aki sokkal valószínűbb,
hogy majd…
– Ha a jelenlegi hitelezőhöz megyünk, akkor tudni fogja, hogy
bajban vagyunk.
– Maddie, manapság a piacon mindenki bajban van, nem csak
ti. Még nem kell, hogy vége legyen ennek. – Mély, komoly
hangon beszélt. – Tudok segíteni…
– Nem. – Maddie nagyot nyelt, és a fejét rázta. – Köszönöm.
Igazán kedves tőled, hogy egyáltalán eszedbe jut, de…
– Jézusom, nem muszáj ezt az egészet neked egyedül
megoldanod, tudod? Ha eddig egyedül is voltál, most már nem
így van. Hacsak nem akarsz egyedül lenni.
Maddie hirtelen rájött a kellemetlen tényre, hogy Jax eddig
még soha nem húzta fel magát rajta. Maddie Jaxre bámult.
Jax állta a tekintetét.
– Maddie, emlékszel, amikor felsoroltad nekem az összes
hibádat?
– Jax…
– Emlékszel?
– Igen – mondta feszülten. Utálta, hogy a gyomra a férfi
frusztráltságának legapróbb jelétől görcsbe rándult. Jax soha
nem bántaná őt, mondta magának Maddie. Soha nem bántaná őt.
– Az a tippem, hogy még mindig van egy elemlámpád, amivel
elűzheted a szörnyeket a ruhásszekrényből. És tudom, hogy még
mindig nem szereted, ha egymáshoz érnek az ételeid. – Jax
elforgatta a fejét. – Mi volt még?
– A muzsika hangja – mondta Maddie, szemét forgatva. – És
az ábécé elböfögése.
– Egyet elfelejtettél.
Sokat elfelejtett. Szándékosan. De ha Jax azt hitte, hogy
mindössze egyetlen hibája maradt, akkor nem akarta ezt az
illúziót lerombolni.
– Elfelejtetted, hogy te vagy a legkeményfejűbb és
legmakacsabb nő ezen a bolygón.
Jax leguggolt Maddie mellé, a szék karfájára támaszkodott, és
maga felé fordította őt Maddie látta, hogy Jax nem miatta,
hanem a helyzet miatt frusztrált. A férfi továbbra is melegen és
szeretettel nézett rá.
– Tudok segíteni – mondta. – Azzal, hogy kiterjesztek felétek
egy második hitelt, vagy segítek beadni az igénylést egy másik
banknál.
A felajánlástól úgy összeszorult Maddie torka, hogy alig tudott
lélegezni.
– Most nem akarok erre gondolni.
– Mire akarsz gondolni?
– Talán arra, hogy magamba tömjek egy kis chipset.
Jax bólintott, és hagyta, hogy enyhüljön a hangulat.
– Bár az lehet, hogy rossz kombináció azzal a sok
tejszínhabbal.
– Jogos – mondta Maddie. – Elkezdhetek dolgozni egy újabb
egyenetlen sálon.
A szexi, lenyűgöző férfi belekapaszkodott a székbe, és
megrázta a fejét. Maddie attól tartott, hogy Jax újra elkezdi
erőltetni a témát, amiről Maddie nem akart beszélgetni. De
fölöslegesen aggódott emiatt.
– Tudok valami jobbat – mondta Jax nagyon halkan.
Ettől minden megremegett Maddie-ben. Jax olyan közel volt
hozzá, hogy kitakarta a fénycsövet a vállával. Széles vállával
könnyen útját lehetett állni bármilyen problémának, amivel Jax
szembenézett.
Vagy Maddie.
És Jax képes volt elűzni a felhőket. Segített a lánynak, hogy
elengedje a negatív dolgokat, és elfogadja az egyetlen valamit,
ami jó volt.
Jaxet. Ő jó volt, gondolta Maddie, miközben izmos mellkasát
bámulta. Tudta, hogy a tapintása meleg lenne, és kellően szilárd
ahhoz, hogy vigasztalást és biztonságérzetet nyújtson, és egyben
felkorbácsolja Maddie vágyait.
 Jax végigsimította Maddie lábait, majd kezét a derekára, a
pulóvere alá tette. Méretes, érdes kezének tapintása
elképesztően jó érzés volt.
– Megint feszült vagy.
– Igen. – Maddie alsó ajkába harapott, de a szavak így is
kiszöktek a száján. – Múltkor rendbe raktál. Ehhez nagyon
értesz.
– Igen. Csak szólnod kell, Maddie.
Na, ez. Ez is olyasmi volt, ami megkülönböztette Jaxet a többi
férfitól, akivel Maddie-nek korábban dolga volt. Semmit se
erőltetett, amit Maddie nem akart. Csupán két és fél hete
ismerték egymást, és Jax mégis bármit megtenne érte. A
felismeréstől szinte elakadt a lélegzete. De nem akart bízni
ebben, így elhessegette az érzést, és teljesen el is felejtette
addigra, mire Jax keze északabbra indult, hogy lehúzza a
pulóverét.
Maddie-n csak egy egyszerű, fehér melltartó maradt. Amikor
reggel felöltözött, nem számított rá, hogy megpróbálják
elcsábítani.
Jax tekintete lejjebb kúszott, és elsötétült Maddie mellének
lágy kontúrjai láttán. Látszólag egyáltalán nem zavarta őt az
egyszerű melltartó. Ez jó volt. Maddie behúzta a hasát, de Jax
tekintete nem siklott délebbre.
Sőt, a férfi felemelte a fejét, és belenézett Maddie szemébe.
– Maddie, annyira gyönyörű vagy – mondta, majd
megcsókolta.
Igen. Ó, igen, ettől határozottan jobban fogja érezni magát
Ahogy a csók egyre mélyebbé vált, és nyelvük összefonódótt,
Maddie felcsúsztatta kezét Jax pólója alá, hogy megérintse meleg
bőrét.
– Itt? – suttogta Maddie.
– Nem. – Kiemelte Maddie-t a székből, és letette őt az
asztalra. – Itt.
Jax tekintete szikrázott a vágytól. Nagy kezét Maddie belső
combjára tette, széttárta lábait, majd közelebb lépett. Lassan
hozzádörgölte csípőjét Maddie-hez, amitől a nő majdnem eldobta
az agyát. Eszeveszettül próbálta kinyitni a gombot Jax
farmerján, és a cipzárja után nyúlt, de Jax elkapta a kezét. Szája
hozzáért Maddie állához, majd megindult a füle felé. Kezével
lefogta a csípőjét, nehogy Maddie megmássza őt, mint egy fát.
– Most csak lassan – morogta bele Maddie bőrébe, majd
elengedte a lány kezét, hogy megsimogathassa a bőrét. Ujjai
Maddie mellbimbóját kényeztették. – Annyi időnk van,
amennyit csak akarunk…
Igen, de Maddie nem akart gondolkodni. Csak feledni akart.
Azonnal. Eredetileg nem így tervezte, de Jax már belekezdett, és
Maddie végül is nem bánta. Kicsit se bánta. Maddie előrenyúlt,
hogy kigombolja Jax farmerét.
– Maddie.
Maddie felnézett rá, és már készült ráparancsolni, hogy meg
se próbálja leállítani. Jax azonban Maddie arcához emelte a
kezét.
Maddie teljesen önkéntelenül hátrahőkölt.
Jax megfagyott. Egy borzalmas pillanat erejéig Maddie is így
tett. Majd lehunyta a szemét, és fejét az asztalra hajtotta.
Szégyen, gyötrelem és idegesség öntötte el.
– Sajnálom, nem tudom, miért reagáltam így. Fogalmam
sincs.
Jax nyugodtan, halkan odahajolt hozzá, kezét a tarkójára
tette, és megfogta fájó fejét hátulról, talán azért, hogy ellenőrizze,
nem törte-e össze koponyáját.
Maddie megmondhatta volna neki, hogy az egyetlen dolog,
ami összetört, az az átkozott, hitvány szíve volt. Elborzadva
hunyta le a szemét. Megbízott Jaxben, talán jobban is, mint bárki
más férfiban valaha, úgyhogy nem tudott magyarázatot adni,
hogy mégis miért…
– Maddie, nézz rám.
Maddie meggyőzte magát, hogy kinyissa szemét. Jax a fejét
rázta:
– Ne sajnáld. Soha ne sajnáld.
És ezt mégis hogyan tehetné? Hiszen egy perce már csak egy
centire volt attól, hogy kezébe vegye őt, és most… most pedig
Jax eltávolodott tőle, és kihátrált Maddie lábai közül.
– Nem csinálhatjuk ezt. – Mondta Jax halkan. Rémisztően
gyengéd volt. – Nem csinálhatjuk így még egyszer.
– Jax… Tudom, hogy nem bántanál.
 – Nem tudod. Még nem. De már jó úton haladsz. De nem
emiatt nem csinálhatjuk…
– Akkor miért?
Jax állkapcsa megfeszült, mint akinek fáj hátrébb állni.
Maddie-nek is fájt; az egész teste lüktetett.
– Mert az imént felfogtam, hogy nem akarok egyfajta
vészkijárat lenni az életedben. Én ennél többet akarok. Igen –
mondta, amire Maddie kitátotta a száját. – Nem tudom,
pontosan mikor vagy hogyan történt, de ez az igazság.
Jax hosszú ideig Maddie-t fürkészte. Nyilvánvalóan arra várt,
hogy Maddie is mondjon valamit. Például azt, hogy ő is így érez.
De Maddie gyomra a torkában volt, és nem bírt megszólalni. Jax
bólintott egyet, majd visszaadta Maddie pulóverét Felhúzta a
cipzárját, és az ajtó felé fordult, majd megállt.
Maddie visszatartotta a lélegzetét. Az nem lehet, hogy csak
így elsétáljon a férfi. Bizonyára visszajön hozzá, nevetnek a
dolgon, és megbeszélik, hogy csak játszadoztak…
Csak pillanatok kérdése…
– Vigyázz magadra, Maddie.
Maddie csak pislogni tudott a bezáródó ajtó hallatán. Elég
végérvényesnek hangzott a dolog.
Ezek szerint nem csak játszadoztak. Korántsem.
Vajon hogy volt képes Jax ilyen nyugodtan felállni és távozni?
Hiszen Maddie-nek még minden porcikája reszketett és
borzongott. Hátrafordult, felkapta az első dolgot, ami a keze
ügyébe került – egy aktát –, és az ajtó felé dobta, ahol az előbb
még Jax állt. Olyan fél métert repült a levegőben, de aztán
kinyílt, és bénán a földre hullott. Rohadjon meg. A papír is, és
Jax is.
– Rendben – mondta ki hangosan. De nem volt semmi
rendben, ahogy remegő teste és kavargó gyomra is bizonyította.
Maddie végignézett az asztalon. A rendszerezett
összevisszaságon, amin olyan keményen dolgozott. Érezte, hogy
csinálnia kell valamit, most. Valami nagyot. Valami újat.
Tekintete az íróasztal mögötti falra, az akasztókon lógó
kulcsokra siklott. Leginkább a halászcsónak kulcsára.
Leakasztotta, kivágtázott az épületből, és a stéghez szaladt. Itt
az idő egy más jellegű egyszemélyes expedícióhoz.
Fejében Ford türelmes, nyugodt szavai visszhangzottak,
ahogy kihajózott a kikötőből. Gyenge volt a szél, a hullámok
pedig még annál is gyengébben fodrozódtak. Maddie nem ment
messzire a parttól, két okból is: egyrészt felhős volt az égbolt,
másrészt nem volt hülye. Nyugodt menet volt, és hihetetlenül jó
érzés, hogy egyedül csinálta, és magáért csinálta.
Amikor fázni kezdett, elindult vissza a kikötő felé. A dokkolás
nem ment teljesen gördülékenyen, de végül csak sikerült. Ha
véletlenül neki is koccant a csónak oldala a mólónak annyira,
hogy a foga is beleremegett, sebaj. Erre valók a bérelt csónakok.
Kikötötte a hajót, felakasztotta a kulcsot a helyére, és
elismerően bólintott. Megcsinálta. Fogta magát, és tényleg
megcsinálta. És ha erre képes volt, akkor bármi másra is képes
lehet. Akár arra is, hogy párkapcsolatban éljen anélkül, hogy
hagyná tönkremenni azt.
 18. fejezet
„Először tisztázd a tényeket.
Utána mindig van idő eltorzítani azokat.”
PHOEBE TRAEGER

– Ma lenne anya szülinapja.

Tara és Maddie is abbahagyta az evést, amikor meghallották
Chloe szavait, amiket az áfonyás palacsinta fölött ejtett el,
nemtörődöm hangnemben.
– Nem viccelek. Ma lenne ötvenöt éves. Nagyon várta ezt a
napot, mert mától egy csomó helyen járt volna neki a
nyugdíjaskedvezmény. Jó ideje spekulált arra a rohadt
kedvezményre.
Tara Maddie-re nézett:
– Te tudtad?
Maddie a fejét rázta. Nem tudott semmi másra gondolni, csak
Jax arcára, amikor elsétált tőle.
– Akárhányszor megkérdeztem tőle, hány éves, mindig azt
mondta, hogy ő „kortalan”. A Grateful Dead frontemberének
szülinapját tekintette a sajátjának.
Tara hosszú vonakodó mosollyal válaszolt:
– Nekem is mindig ezt mondta.
– Mama megmutatta anyu születési anyakönyvi kivonatát –
mondta Chloe. – Ezért tudom.
Maddie-nek leesett az álla:
– Neked megvan az anyakönyvi kivonata? Hol született?
– Itt. – Chloe elmosolyodott. – Na jó, Seattle-ben, de az azért
elég közel van, nem? Úgy hallottam, hogy Lucky Harborban nőtt
fel.
Maddie elképzelte, hogy Phoebe itt járt iskolába, és itt élt. Sok
energiát fektetett abba, hogy ne haragudjon magára, amiért
ilyen keveset tudott anyjáról, és apjára se nehezteljen, mert nem
biztatta arra, hogy hidalja át a kettejük közötti érzelmi és fizikai
távolságot. Inkább próbált arra koncentrálni, hogy Phoebe
milyen sokat tett azért, ami „itt és most” várta őt.
 Maddie elmesélte testvéreinek, hogy a bank tegnap
elutasította a kérelmüket. Meglepődött, mennyire csalódottak
voltak a hír hallatán. Vagy legalábbis voltak olyan kedvesek,
hogy csalódást színleljenek. Megállapodtak, hogy megpróbálnak
találni egy másik hitelintézményt, bár Maddie egészen biztos volt
abban, hogy Tara és Chloe nem számított arra, hogy sikerrel
járnak. Addig is elhatározták, hogy kihúzzák a hónap végéig,
befejezik a legszükségesebb felújítási munkálatokat, majd
meghirdetik a helyet a piacon. Maddie abban bízott, hogy
megnyithatja a motelt, és addig üzemeltetheti, amíg el nem kel.
Végül is, ki tudja, akár olyan sikeres is lehet, hogy esetleg,
csodával határos módon, beindulhat az üzlet.
Ha minden kötél szakad, akkor visszaköltözik L.A.-be, és
megpróbál munkát szerezni apja kapcsolatai révén. De azért
reménykedett, hogy nem kerül erre sor. Próbált minden erejével
nem erre gondolni, legalábbis egyelőre. Fejébe bevillant Jax képe
– ez is olyan dolog volt, amire próbált nem gondolni –, és lüktetni
kezdett a szíve. Mindenesetre felemelte narancslével teli
poharát, és azt mondta:
– Igyunk rád, anya.
Tara és Chloe úgy néztek rá, mint a bolondra, de Maddie a
poharukra mutogatott, amit a két testvér engedelmesen meg is
emelt.
– Szeretném megünnepelni, hogy milyen ember voltál –
mondta Maddie a plafon felé. – De nem ismertelek eléggé.
Úgyhogy azt hiszem, inkább azt ünnepelem, hogy mi milyen
emberek vagyunk, miattad.
– Ez tetszik – mondta Tara. – Felejtsük el a sajnálkozást és a
neheztelést. Igyunk arra, hogy mi lehetett volna, és hogy mi lesz.
– Boldog szülinapot, anyu – mondta Chloe halkan. Szemében
kivételesen nem volt semmi gúnyolódó szarkazmus.
– Boldog szülinapot – visszhangozta Tara és Maddie.
– Ja, és boldog szülinapot Jerry Garciának is – idézte fel Chloe
a Grateful Dead énekesének nevét. Ezen mindhárman
felnevettek. Ritka békés és családias pillanat volt ez.
Koccintottak.
Chloe egy húzásra megitta a narancslevét, és letette a poharat
az asztalra.
 – Maddie mondani akar valamit neked, Tara. Azt, hogy
horkolsz.
– Tessék? – Tara szeme összeszűkült. – Ez nem is igaz.
– Dehogynem. Mint egy körfűrész. Vagy mint egy orrsövény-
ferdüléses grizzly. Mondd el neki, Maddie.
Maddie arca megrándult:
– Jó, hát…
– Hogy merészeled egy grizzlyéhez hasonlítani a légzésemet?!
– háborgott Tara Chloéhoz fordulva.
– És/vagy egy körfűrészhez.
Maddie felsóhajtott, és magához vette a kötőtűt. Ennyit a
családias hangulatról.

***

Hajnalban Jax feladta, hogy alvást színleljen és kipattant az

ágyból. Volt abban némi irónia, hogy azért tért vissza Lucky
Harborba, hogy hátradőlhessen, és nyugodtabb életet élhessen,
de egyszerűen nem volt meg a természetében a lustaság.
Szöges ellentétben Izzyvel, aki úgy aludt, mint a bunda.
– Ideje felkelni.
Izzy szorosabbra hunyta a szemét.
– Megyünk futni.
Úgy tűnt, mintha a kutya megrázta volt a fejét. Jax
felsóhajtott, felállt, majd elment futni egyedül. Amikor visszaért,
Izzy a verandán várt rá.
– Csináltál reggelit? – kérdezte a kutyát.
Izzy barátságtalanul nézett rá, mintha azt akarná mondani,
hogy „Bocs, haver, nincs befelé fordítható hüvelykujjam,
máskülönben tökre főztem volna”.
Jax lezuhanyzott és felöltözött, majd átsétált az irodába, ahol
Jeanne átnyújtott neki egy bögre kávét, és magára hagyta.
Három órával később a nő újra megjelent:
– Kész vagyok mindennel. Megyek fehérneműt vásárolni.
Jax arca megrándult:
– És én ezt miért is akarom tudni?
– Mert hátha szeretnéd, hogy vegyek ajándékot valakinek.
– Például kinek?
 – Például a helyes, göndör hajú Traeger lánynak. Amelyikkel
összevesztél.
– Micsoda? – Jax a fejét rázta, és Jeanne-re bámult. – Ezt
mégis honnan tudod?
Jeanne elmosolyodott.
– Nem tudtam, de búslakodó, komor fejet vágsz. Mit
csináltál? Ugye nem valami buta férfidolgot tettél vele? Mit
vegyek, fekete csipkéset vagy fehér áttetszőt?
Te jó ég.
– Te csak foglalkozz a saját dolgaiddal.
– De abban nincs semmi poén. – Jeanne közelebb lépett,
együttérzően ránézett a főnökére, és adott egy puszit az arcára.
– Megoldhatod a problémát úgy, ahogy Steve szokta a mi
veszekedéseinket megoldani.
Jax felsóhajtott:
– Hogy szokta?
– Pofonegyszerű. Csak ismerd be, hogy te vagy a hibás. A mi
kapcsolatunkon nagyon sokat segít, hogy mindig ő a hibás. –
Gyengéden megveregette Jax karját, majd magára hagyta.
De Jax nem érezte magát hibásnak azért, mert azt akarta,
hogy Maddie ne csak vészkijáratként tekintsen rá. Inkább
gyengének és sebezhetőnek érezte magát ebben a helyzetben,
amit nagyon utált.
De nem hibásnak.
Ne gondolkozz annyit, te idióta. Kisétált az irodából, és
kilépett a hátsó ajtón. Hűvös reggel volt. A hideg csípte a bőrét
Remek emlékeztető volt, hogy eljött a tél. Ahelyett, hogy a
barkácsműhelyéhez indult volna, inkább betette Izzyt a
Jeepjébe, és elindult kocsikázni.
És valahogy a motelnél kötött ki.
A hely elhagyatottnak tűnt. Beengedte magát az ajtón. Bent
hidegebb volt, mint odakint. Ma még nem volt bekapcsolva a
fűtés. Keresztülsétált a földszinten. Bakancsa alatt nyikorgott a
lecsiszolt, de még lakkozatlan padló. A még festésre váró falakat
és az alsószekrényüket hiányoló fürdőszobákat mustrálta.
Elkomorodott.
Nem kellett így alakulnia.
 Hirtelen hangot hallott a feje fölött. Kettesével szedte a
lépcsőfokokat, de üresen találta az emeletet. A padláson viszont
aranyat lelt. A helyiség a motel teljes hosszát átfogta. Ide tették
át a legtöbb bútort, amíg a padlót újították. Mindenhol ponyvák
voltak, meg egy rakás doboz – ki tudja, mivel voltak tele.
Némelyik Maddie nagyszüleinek idejéből maradt.
Olyan volt odafent a hőmérséklet, mint az északi sarkon.
Nemcsak a jeges levegő miatt, hanem a hasonlóan jeges tekintet
miatt is, amit most Maddie vetett az irányába. A földön ült,
kezében a BlackBerryjével, és az előtte lévő doboz tartalmát
bogarászta.
– Helló – mondta Jax. Közelebb lépett.
Maddie nem válaszolt.
– Mit csinálsz?
– Próbálom kitalálni, melyik bútorokat érdemes eladni, hogy
kifizethessük az e havi számlákat.
A fenébe is.
– Maddie…
– Ez egy beszédmentes övezet.
Jax nem tágított. Maddie felsóhajtott, és egy apró felhőcske
gomolygott a szájából, ami jól mutatta, milyen hideg volt a
helyiségben.
– Hát jó. – Fejével a padlás másik sarkába, egy
beazonosíthatatlan kupacra mutatott. – Megnéznéd, hogy van-e
egy diófából készült antik pad ott, a ponyva alatt? Tudom, hogy
volt egy valahol. Valaki egy ugyanilyet árul az eBayen
háromszázötven dollárért. Ha feleannyit kapnánk érte, már
örülnék.
Jax odasétált a kupachoz.
– Nem kéne idefent lenned. Túl hideg van.
– Mint kiderült, a pénzügyi aggodalom jól melegíti az embert.
Jax nem örült neki, hogy Maddie ennyire aggódik a pénz
miatt.
– Hol vannak a tesóid?
– Felmentek Seattle-be, hogy lecsekkoljanak két antik
bizományit, akarnak-e együttműködni velünk.
– Ha eladjátok az összes bútort, mi lesz, amikor újranyitjátok
a helyet?
 Maddie olyan pillantást villantott felé, amiről lerítt, hogy
aggódik Jax IQ-ja miatt, majd újra belemerült a BlackBerrybe.
Maddie arcán két piros folt látszott. Szeme csillogott – túlzottan
is. És buja, kedves, odaadó szája zord és feszes maradt.
Jax ekkor fogta fel. Maddie nem mérges volt rá.
Hanem a szíve fájt.
– Maddie.
– Menj el. Most mindenkit utálok, és ebbe valószínűleg te is
beletartozol.
– Ne mondd ezt, nem igaz.
– De, igen. Nagyon is igaz.
– Meg tudom változtatni a rólam alkotott véleményedet.
– Azt nem kétlem, de ha megpróbálkozol vele, elgyepállak.
Jax nem tudta megállni: felnevetett ezen. Maddie felé
fordította a fejét.
– Ez nem vicces! Akartalak téged, te meg elsétáltál!
– Azt akartam, hogy engem akarj, ne csak a…
– Nem csak egy vészkijárat vagy. Nekem biztos nem. Csak
egy kicsit lassabban tudom elfogani a helyzetet, mint te.
Jax mélyen belenézett Maddie szemébe, és látta, hogy igazat
mond. Visszaemlékezett Jeanne szavaira, megrázta a fejét, és azt
mondta:
– Én vagyok a hibás. Nem kellett volna akaratosnak lennem.
Azta. Egy férfi, aki képes kimondani a H betűs szót.
– Van más trükk is a tarsolyodban?
– Nem tudom. Ahhoz bele kell nézned a tarsolyomba.
Maddie felhúzta a szemöldökét:
– Vetkőzz.
Jaxet már nem sok minden lepte meg, de ez igen. Újra
felnevetett, majd készségesen levette pólóját.
Maddie megnézte magának Jax mellkasát és tetoválásait. A
lány szeme kicsit megcsillant, de aztán megvonta a vállát, és
közönyt színlelt.
Közöny, na persze.
– Láttalak már póló nélkül – mondta Maddie higgadtan.
Következő szavait viszont olyan halkan motyogta, hogy nem is
lehetett volna hallani, ha Jax nem hajol hozzá közelebb. – Lehet,
hogy inkább nadrág nélkül néznélek meg.
 – Anélkül is láttál már.
– Egy kiborulás szélén táncoló nővel vitatkozol?
Jaxből majdnem újabb nevetés tört fel, de hamar összeszedte
magát, főleg, hogy Maddie még mindig úgy nézett rá, mint aki a
halálát kívánja. De legalább ránézett. És az orcáján lévő piros
foltokat már nem a fájdalom vagy a szégyen okozta. Küldetés
félig teljesítve.
Farkasszemet nézett Maddie-vel, és közben kigombolta Levi’s
nadrágját, visszatartotta lélegzetét a hideg levegőre készülve,
majd letolta combjáig a farmert.
Maddie szeme a férfi erdőzöld színű boxeralsójára tévedt.
Lassan letette BlackBerryjét, majd hasonló lassúsággal talpra
állt.
– Próbállak utálni.
– De nem tudsz.
– Tudnálak. Kis idővel.
– Aztán úgyis megváltoztatnám a véleményedet – mondta
Jax
– De én makacs vagyok, nem emlékszel?
– Aha. De én meg nagyon meggyőző tudok lenni.
Maddie alsó ajkát harapdálta, és a férfi szemébe meredt.
Megkeményedett mellbimbói alapján le lehetett vonni a
következtetést, hogy nem is utálta annyira Jaxet.
– Neked… – makogta Maddie, és Jax erekciójára mutatott –
Ömm.
– Ja. – Jax ugyanannyira meg volt lepődve, mint Maddie.
Hisz’ durva hideg volt idebenn.
– Úgy tudtam, hogy a hidegben össze szokott menni –
mondta, szemével folyamatosan „azt” bámulva.
Jax kinyitotta a száját, majd rögtön be is csukta azt. Maddie
volt az egyetlen ember a világon, aki képes volt belé fojtani a
szót. Jax ott állt, póló nélkül, nadrágja a combjáig letolva. Maddie
felállt, és letépte magáról a pulóverét.
Halványkék szatén melltartót viselt, amibe alig fértek bele a
mellei. Ínycsiklandozó látvány volt. Maddie kigombolta saját
farmerjét, lehúzta a sliccet, és letolta magáról a ruhadarabot.
– Francba – mondta Maddie, és felnézett Jaxre. – Jó, vedd
figyelembe, hogy nem készültem sztriptízre. Meg kéne tanulnom
előre felkészülni minden eshetőségre.
Ha arról beszélt, hogy tangája egy lila, csipkés példány volt, és
ezért nem passzolt tökéletesen a melltartójához, Jaxet ez
hidegen hagyta. A kombinációtól így is majdnem behalt minden
agysejtje.
Maddie megpróbálta lerugdosni magáról a nadrágot, de az
beleakadt a bakancsába.
– És egy kis gyakorlás se ártana – tette hozzá a lány.
Jax felnevetett, Maddie pedig morgott valamit, majd
elfordult, lehajolt, és kikötötte cipőfűzőjét.
Jax kedélyes nevetése azonnal abbamaradt, és helyébe
színtiszta, nyers kéjvágy lépett. Maddie helyes kis tangája
tehetett róla, amely kettészelte pompás, szív alakú fenekét. A
szoba hőmérséklete hirtelen sztratoszférikus magasságokba
emelkedett.
– Maddie… – mondta Jax mély, rekedtes hangon. Bizonyára a
véráramlás hiánya okozhatta hangjának elváltozását.
Maddie még mindig a cipőfűzőjével küzdött.
– Igen?
Mielőtt Jax válaszolni tudott volna, megcsörrent Maddie
telefonja, ami előtte hevert a földön, olyan másfél méterre.
Maddie más sebességbe kapcsolt, és négykézláb odamászott a
mobiljához.
Igen. Jax most már biztosra vette agysejtjei lassú
elhalálozását Érezte, ahogy egyesével felmondják a szolgálatot.
– Most nem – mondta a telefonba, még mindig térden állva,
másik kezével a padlón. – Én… – Maddie hátranézett a válla
mögött, és tekintete megint a férfi boxeralsójának
kitüremkedésére tévedt. – Le kell tennem. – Egy érintéssel
megszakította a vonalat. Még mindig Jaxet bámulta, és egy
lélegzetvételnyi szünetet tartott.
– Egy jéghideg padláson vagyunk, és egymásnak mutogatjuk
a… dolgainkat.
– Így van.
– Fel kéne nőnünk.
– Lehet. De nem ma.
Maddie felsóhajtott. Továbbra is Jax nadrágját nézte.
 – Tegnap azt mondtad, hogy nem akarsz vészkijárat lenni az
életemben.
– Az egy ostoba kijelentés volt egy ostoba embertől, aki nem
gondolkodott tisztán.
– És most mit gondolsz?
– Ami kettőnk közt van, az nem csupán szex. Úgyhogy ha
menekülni akarsz, és az én testemet akarod használni hozzá,
akkor örömmel hozom meg ezt az áldozatot.
– Milyen nagylelkű tőled.
Jax megunta a játszadozást, és kezével magához intette
Maddie-t.
Maddie felállt, előrelépett egyet, majd egy nagy puffanás
kíséretében elvágódott.
– Jézusom. – Jax odarohant hozzá, letérdelt, és felhúzta őt –
Jól vagy?
Maddie grimaszolva válaszolt:
– Kérlek, mondd, hogy a kétbalkezes idióták a fétised.
– Hát, ami a fétisemet illeti… – Maddie mellbimbói látszólag
milliméterekre voltak attól, hogy kiszabaduljanak a melltartóból.
Jax keze végigjárta Maddie bordáit, majd hüvelykujjai a
bimbókra tévedtek. – …az te vagy. Minden, ami te vagy.
Maddie felszisszent.
– Van még néhány ruhadarab, amitől meg kell válnunk –
mondta Jax. Előrehajolva kikötötte Maddie cipőjét, majd a
sajátját is. Lerúgták magukról a lábbeliket, és végre
mindkettőjükről lekerült a nadrág.
– Lehet, hogy az alsóneműktől is meg kéne válnunk –
suttogta Maddie, és ujjaival teljes hosszában végigsimított a
boxeren. Jax egy nyögéssel reagált az érintésre. Ekkor
odalentről megszólalt a csengő.
– Én le fogok lőni valakit – mondta Maddie.
– Sawyer utálja a lövöldözést. Túl sok papírmunkával jár.
Megint csengettek, úgyhogy Maddie odamászott az ablakhoz.
Jax Maddie fenekét stírölte, majd ő is előrébb mászott. Azt
tervezgette, hogy fogaival letépi azt a helyes kis bugyit. Aztán
megragadná a csípőjét, és egy mozdulattal belehatolna. Igen, és
aztán…
– Lucille az – szisszent fel Maddie. – Lucille-t nem lőhetem le.
 – Úgyis mindjárt elmegy. – Jax lehajolt, száját Maddie
csípőjére tette, és nyelve a tanga zsinórja alá siklott.
– De ez a nő mindjárt… – suttogta Maddie, majd kezét az
ablakhoz ütötte, amikor Jax enyhén beleharapott a húsába.
– Ó, istenem.
– Adj még egy percet, és akkor azt fogod mondogatni, hogy
„Ó, Jaxem”. – Keze elindult Maddie belső combján, és addig meg
sem állt, amíg ujjbegyei csipkét nem éreztek. – Tedd szét a
lábaid, Maddie – mondta Jax, és megcsókolta combjának hátsó
részét.
Maddie engedelmeskedett, majd másik keze is az ablaknak
csapódott. Maddie teste ekkor hirtelen megfeszült, méghozzá
nem jó értelemben.
– Meglátott! – szisszent fel. – Lucille azt hiszi, hogy integetek
neki. – Maddie a térdére huppant, és Jaxre nézett. – Tudja, hogy
itt vagy. Kint parkol a Jeeped. Én meg póló nélkül hadonászok az
ablakban.
– Száztíz éves a nő. Garantálom, hogy nem lát el idáig. – Jax
megcsókolta Maddie nyakát. – Mindjárt elmegy.
– Nem fog elmenni. – Jax elindult a melltartókapocs felé, de
Maddie rácsapott a kezére. – Amikor utoljára együtt láttak
minket, az egész város azon csámcsogott hogy a mólón
csókolóztunk. Erről nem fognak pletykálni. Ez – mondta Maddie,
miközben könyökével megbökte Jaxet – csak kettőnre tartozik.
Jax sóhajtott egyet, majd leült a sarkára. Maddie felvette
magára a nadrágot (eltakarva csodás fenekét), és kicsit fel-le
ugrált, hogy fel tudja húzni a csípőjére. Mellei ugyanígy táncoltak.
Jax közelről végignézte, ahogy először az egyik, majd a másik
szeparatista mellbimbó is sikeresen megküzd a szabadságáért. A
fenébe.
Maddie azonnal felhúzta a pulcsiját – kifordítva. Ezzel
eltakarta Jax elől a hét legnyerőbb látványát.
– Francba. – Maddie leráncigálta magáról a göncöt,
ügyetlenül visszafordította, majd észrevette, hogy Jax alig
mozdult. – Öltözz fel!
– Tudnál így parancsolgatni majd akkor is, amikor az ágyban
leszünk? Mert eléggé beindítja a fantáziámat.
Maddie hozzávágta a pólóját.
 – Siess! Mennünk kell!
– Hát, én kicsit azt reméltem, hogy mostanra már legalább te
elmész.
Maddie felnyögött.
– Ne ingerelj!

***

Lucille nyolc percen át lökte a rizsát. Maddie már elvesztette a

fonalat, hogy miről szólt a beszélgetés. Csak bólogatott, és úgy
csinált, mint aki végig követett minden szót – nyolc hosszú
percen át És minden egyes perc abban a lesújtó tudatban telt,
hogy Lucille látószögén kívül, az ajtó mögött ott áll a nagy,
magas, csendes férfi, akiből árad a túlfűtöttség és a szexuális
kielégítetlenség, akárcsak belőle.
A régi Maddie olyan ember volt, aki hagyta, hogy vigye az
áramlat. Aki hagyta, hogy saját igényei eltörpüljenek a másoké
mellett.
– Lucille – szólalt meg hirtelen. – Bocsánat. Igazán sajnálom,
de mennem kell.
Lucille-t ez meglepte, de bólogatva reagált:
– Rendben, drágaságom. Csak ugorjon át hozzám, amikor
lehetősége adódik, és akkor majd megbeszéljük a terv többi
részét.
– Természetesen. Majd átmegyek, ígérem. Nagyon
hasznosnak hangzik ez a, öö, terv. Remek terv, kevés ilyen jó
tervet hallottam.
Becsukta az ajtót, és lehunyta a szemét. Érezte, ahogy Jax
mögé lép. Áradt belőle a tesztoszteron és a feromonok. Ez volt az
egyetlen terv, amely most Maddie érdeklődését lekötötte.
Jax arrébb fésülte Maddie haját, és megcsókolta a nő nyakát
Maddie hátradöntötte a fejét Jax vállának. A férfi átkarolta őt,
keze végigsiklott Maddie hasán, és megállt a mellénél.
– Hazaviszlek – mondta rekedten Jax. Hüvelykujjával
gyorsan megsimította Maddie mellbimbóját, majd kezébe vette
Maddie kezét. – Hozzám.
Maddie már nyitotta volna a száját, hogy helyeseljen, de Jax
már ki is tolta őt az ajtón. Alig volt ideje magához rántani a
retiküljét, ahogy a férfi kitessékelte az épületből.
– Jax…
– Ez – ismételte el Maddie szavait – egy beszédmentes
övezet.
– Lucille tizenkét óránál! – szisszent fel Maddie, és fejével a
kert felé intett, ahol Lucille az autója felé totyogott. Elég lassan.
– Bakker. – Jax visszarántotta a házba Maddie-t, és együtt
végignézték, ahogy Lucille végre valahára beszáll a kocsijába.
– Megőrjít ez a nő – motyogta Jax.
Még ennél is tovább tartott, mire Lucille-nak sikerült
megfordulnia a járművével és elindulnia. Mikor ez megtörtént,
Jax leráncigálta magával Maddie-t a lépcsőn. Maddie-nek futnia
kellett, hogy lépést tudjon tartani Jaxel. Izzy mellettük ügetett,
és fülét hegyezte. Azt remélte, hogy valami jó móka fog
következni. Maddie felnevetett – félig idegesen, félig várakozón,
és száz százalékban vágyakozva.
A Jeephez érve Jax hozzányomta Maddie-t az ajtóhoz, és
előrehajolt, hogy megcsókolja. Birtokló, mély csók volt, mintha
meg akarta volna győzni Maddie-t, hogy ő is annyira vágyik erre,
mint Jax.
Maddie karjával körbeölelte Jax nyakát, és még szorosabban
tapadt a férfihez.
– Gyorsan vezess – mondta neki, és megnyalta fülét.
Jax megrázkódott, majd szinte bedobta Maddie-t a kocsiba.
Szótlanul hajtottak keresztül a kisvároson. Maddie fülében saját
szívének dobogása lüktetett. Annyira izgatott volt, hogy amikor
Jax hozzáért a combjához, majdnem beverte a fejét a kocsi
tetejébe.
– Ezt csak az izgalom váltotta ki belőlem – magyarázkodott
Maddie. – Nem a… tudod.
– Helyes. – Egymáséba fonták ujjaikat, és nem szólaltak meg
többet.
Maddie elégedett volt a helyzettel. Jelen pillanatban akkor
sem tudott volna jó beszélgetőpartner lenni, ha az élete múlt
volna rajta. Nem akkor, amikor ennyire be volt indulva. Nem. Az
egyetlen dolog, ami helyrerázhatja, az egy férfi okozta orgazmus
volt.
Egy Jax okozta orgazmus.
 Jax a sebességhatárt túllépve vezetett, és behajtott egy
csendes, sziklák övezte környékre, száz méterrel az óceán felett.
A sziklához legközelebb eső ház volt az övé, az utca legvégén.
Maddie kiugrott a kocsiból, megcsodálta a kilátást, és
ledermedt a látványtól. A nap fényétől csillogó, mélykék óceán,
ameddig a szem ellát.
– Ez lélegzetelállító – suttogta Maddie, és a víz irányába lépett
egyet.
– Később. Majd – mondta Jax, és beráncigálta Maddie-t a
házba. Olyan sebességgel száguldottak végig a helyiségeken,
hogy Maddie-nek esélye sem volt tüzetesen megvizsgálni a
házat. Csak pár villámgyors pillantást vethetett a tágas szobákra,
a fagerendás mennyezetre, és a hálószoba gyönyörű fapadlójára
és a szegélylécekre.
– Most rádoblak az ágyra, és szanaszét szedlek – mondta a
férfi.
– Ó – suttogta Maddie, nedvesen, reszketve várva Jax
közeledését.
– Igen vagy nem, Maddie?
– Igen. Istenem, igen.
Alighogy kimondta, Jax máris beváltotta ígéretét: felkapta, és
az ágyra dobta. Visszapattant volna a matracról, de Jax már
fölötte termett. Szemében újra égett a padláson fellobbant tűz.
Szájuk egymásra tapadt. Jax keze Maddie ruhája alá siklott, és
ujjai a bimbójával játszottak. Maddie lihegett. Jax csak annyi
ideig hagyott fel a simogatással, amíg le nem ráncigálta Maddie
fölsőjét, majd a sajátját is.
Maddie nem tudta levenni a szemét Jaxről.
Jax lehajolt, és megpuszilgatta mellének azon részeit, amelyek
kicsordultak melltartójából. Majd hirtelen megszüntette az
akadályt.
– Imádom a bőrödet – suttogta Jax. Forró nyelvével Maddie
kőkemény mellbimbóját pöckölgette, majd elkezdte szopogatni.
Maddie csak vonaglani tudott a férfi alatt. – Annyira puha vagy.
– Chloe testápolója tehet róla – állt elő a nő a szükségtelen
magyarázattal. Jax érdes kacaja meglegyintette Maddie bőrét.
– Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a te saját érdemed.
 Jax hangja nem is lehetett volna mélyebb és szexibb. Maddie
úgy érezte, hogy már a férfi hangja is elég lenne ahhoz, hogy
elélvezzen. Ekkor Jax még tovább fokozta a feszültséget azzal,
hogy ujjbegyeit becsúsztatta a lány csípőjére simuló nadrág alá.
– Úristen – suttogta Maddie.
– Tudom.
Maddie elakadt lélegzettel felnevetett.
– Nem érted… – Maddie nyomást gyakorolta Jax mellkasára,
amíg az fel nem emelte a fejét. – Benyúltál a nadrágomba!
– Aha. – Jax tekintetében keveredett a derű és a vágy.
– Remélem, hogy ennél többet is lesz módom cselekedni.
Maddie szórakozottan elvigyorodott.
– Anélkül sikerült, hogy kigomboltad volna. Biztos a sok
törmelékcipeléstől és favágástól. Kezdek lefogyni!
Jax szemében a sötétség és a vágy lángjai kavarogtak:
– És ez beindít téged?
– Igen. – Megsimogatta Jax arcát, és elmosolyodott. – De te
még jobban beindítasz.
– Nagyon helyes. Te is beindítasz engem. – Megfogta Maddie
kezét, és rátette ágaskodó szerszámára, hogy demonstrálja az
állítását. – Elég a csevegésből. Más terveim vannak a szánkkal. –
Ezt bizonyítandó, leráncigálta Maddie nadrágját, majd lemászott
az ágyról, hogy megszabaduljon saját farmerjétől is.
Jax sziluettjének látványától nagyot dobbant Maddie szíve.
Tökéletes. Ez szóra sem volt érdemes. Maddie levegő után
kapkodott, ahogy a férfi lehajolt, megcsókolta a hasát,
hüvelykujját a bugyija alá csúsztatta, és szép lassan lehúzta róla.
– Gyönyörű vagy, Maddie.
Amíg Maddie csak olvadozott, addig Jax kényelmesen
elhelyezkedett a combjai között, és olyan sokáig nézegette az elé
táruló látványt, hogy attól Maddie megremegett.
– Jax.
– Ha látnád, amit én látok… – Széles vállaival széttárta a lány
lábait, lehajolt, és megcsókolgatta belső combját. Maddie-nek
csak egy gondolata volt: Kérlek, ezt is csináld olyan jól, mint
minden mást.
A férfi gyengéden simogatta Maddie-t a hüvelykujjával, és
ettől a lány minden gondolata el is illant. Jax nyögések közepette
futtatta végig nyelvét a nedves, lüktető bőrfelületen. Maddie
beharapta az ajkát, és megmarkolta a lepedőt. Vonaglott.
Döbbenet: valóban ezt is olyan jól csinálta, mint minden
mást.
– Imádom az ízedet – morogta Jax. Maddie hozzápréselte a
csípőjét, és Jax a feneke alá tette mindkét kezét, így tartva
egyensúlyban, amíg ő a dolgát végezte. Maddie reszketett, és
elképesztő sebességgel jutott az orgazmus szélére, majd…
Jax abbahagyta.
– Mi van?! – zihált Maddie.
Jax csillogó szemmel nézett fel rá:
– A legutóbbi két alkalommal ezen a ponton félbeszakítottak
minket. Csak várom, hogy ez mikor történik meg.
Maddie hitetlenkedve pillantott rá, és levegőért kapkodva
felült.
– Te azt akarod, hogy félbeszakítsanak? Esküszöm, ha
félbeszakítanak, én sikítani fogok az idegtől.
Jax arcán kétségbeejtően huncut vigyorcsillant:
– Van egy jobb ötletem. Miattam fogsz sikítani; és nem az
idegtől, hanem az élvezettől. – A felháborítóan magabiztos
kijelentést követően Jax Maddie fölé hajolt, és kihasználta ülő
pozícióját. – Amint megtalálom az összes erogén zónádat. – Jax
nyelvével benedvesítette Maddie mellbimbóját, majd
visszanyomta a hátára. – És azt, hogy mit szeretsz… – Nyelvével
most a köldökén körözött, majd harapdálni kezdte a csípőjét.
Maddie nem tudta visszafogni a reakcióit, és Jax ezek alapján
igyekezett kiismerni Maddie testének titkait.
– És ez hogy tetszik? – morogta Jax, majd a lába és törzse
találkozásánál lévő pontot nyalogatta, elidőzve ott, ahogy Maddie
nyugtalanul izgett-mozgott alatta, hogy mutassa a férfinak,
merre menjen. – Maddie?
– I… igen, ez tetszik.
– Helyes. – Megcsókolta ott, majd ajkaival végigsimította a
szeméremdombját. – És ez? – Nem érkezett válasz, úgyhogy Jax
megemelte a fejét.
– Ez is!
Jax megismételte a mozdulatsort, behelyezte egy ujját, majd
még egyet, és lassan ki-be járatta őket.
 Maddie a férfi nevét lihegte.
– Jó?
– Uramisten. – Maddie-nek ennyit sikerült kinyögnie
magából.
– Helyes – vette a lapot Jax, majd fogaival lassan körbevette
a lüktető pontot.
Maddie majdnem kiugrott az ágyból, de szerencsére Jax teste
horgonyként hatott rá.
– Jax. Jax, kérlek…
– Amit csak akarsz – ígérte Jax, és a szájába szívta Maddie-t.
– Ne hagyd abba.
Nem hagyta abba. Hogy is tehette volna, amikor Maddie
beletúrt Jax hajába, majd sikolyok közepette elélvezett, és utána
megállíthatatlanul reszketett. Jax lentről felfelé végigpuszilgatta
a lány remegő, pilledt testét.
Maddie szorosabban belekapaszkodott Jaxbe, és megcsókolta
őt. A csípőjénél érezte a férfi lüktető keménységét.
– Azt akarom, hogy bennem legyél.
Jax átnyúlt a lány fölött, és elővett egy óvszert az
éjjeliszekrényből. A férfi felnyögött, amíg Maddie segített
végiggörgetni rajta a gumit. Ezután összefonták az ujjaikat, majd
Jax a kezeiket Maddie fejének két oldalára helyezte az ágyon. A
férfi a lány nyitott combjai közé fészkelte magát, és behatolt.
Maddie izgatottan felsóhajtott. Az érzésbe kívül-belül minden
porcikája beleremegett. Jax mozdulatai abbamaradtak.
– Ne, ne hagyd abba – suttogta Maddie. Alig ismert rá saját
bársonyos, de rekedt hangjára.
Jax homlokát Maddie-éhez nyomta, szemét lehunyta, és
hagyott egy kis időt, hogy Maddie még jobban ellazulhasson.
Maddie a férfi dereka köré fonta a két lábát, testét begörbítette,
és egész valója meglágyult, hogy jobban befogadja partnerét.
– Istenem, annyira szép vagy – suttogta a férfi rekedtes
hangon. Megszorította Maddie ujjait, majd megcsókolta az ajkát
– Imádom a mosolyodat.
Maddie nem is tudott róla, hogy mosolyog. De amikor így
voltak együtt, ő is szexinek, kívánatosnak és szépnek látta
magát. Úgy érezte, mintha a világ tetején állna. Jax együtt
mozgott Maddie-vel, és olyan tempót diktált, amitől Maddie-nek
elakadt a lélegzete, és foglyul ejtette a szívét. Kihúzta a kezét Jax
ujjainak fogságából, és beletúrt a férfi hajába. Mélyen Jax
szemébe nézett. Tudta, hogy saját szemében csodálat és
izgatottság tündököl.
Ilyen. Ilyen érzés az, amikor minden passzol.
Jax Maddie alá csúsztatta a karját, megölelte, majd a vállába
kapaszkodott. A mozdulat révén közelebb kerültek egymáshoz,
így Maddie még mélyebben érezhette magában a férfit.
Felsikoltott a gyönyörtől. Szeme már-már lecsukódott, de ekkor
Jax beletúrt Maddie hajába, és gyengéden meghúzta. Maddie
szeme újra tágra nyílt, így mind Jax, mind Maddie élvezhette a
látványt. Jax érezte, ahogy remeg, és reszket alatta a nő teste.
Jax szinte elveszett Maddie szemében. Isten is tudta, hogy
Maddie már rég elveszett Jaxében. Maddie a csúcsra érve
magával rántotta Jaxet a szabadesésbe.
De az ő karjaiban biztonságos volt a landolás. Maddie azt
érezte, hogy Jaxszel mindig biztonságban érezhetné magát.
 19. fejezet
„Aki korán kel, hogy aranyat leljen, azt leüti a többi aranyásó.
Úgyhogy inkább maradj minél tovább ágyban.”
PHOEBE TRAEGER

Jax hálószobájának ablakán besütött a nap, de már sokkal

alacsonyabban állt az égen, mint korábban. Maddie kinyitotta a
szemét, és addig pislogott, míg újra fókuszba nem került a
mellette heverő formás, izmos férfimellkas. Visszadöntötte fejét
az ágyra, és meglátta a kedves, aranyszínű szempárt, amely elég
éber volt ahhoz képest, hogy gazdája teljesen kimerült lehetett.
– Elaludtam – mondta Maddie meglepetten.
– Csak egy kis időre. – Jax Maddie hajával játszadozott, ujja
köré csavargatva egyik tincsét. – Jól vagy?
Maddie tisztában volt vele, miért kérdezi ezt tőle. Azért, mert
Jax látta az ő arcát abban a pillanatban, amikor behatolt; látta
azt az egyetlen szívverésnyi pillanatot, amikor Maddie számára
hirtelen megállt a világ.
Félelem.
Nem attól félt, hogy Jax bántaná őt Tudta, hogy ez
elképzelhetetlen. Nem, ez a félelem nem fizikai eredetű volt.
Sokkal inkább azoktól az érzelmektől félt, amelyeket Jax
ébresztett benne. Félt attól, hogy miket érezhet a férfi iránt, ha
elengedi a gyeplőt.
Jax az oldalán feküdt, és Maddie-hez bújt. Egyik kezével a
fejét támasztotta, másikkal a takaró alatt simogatta Maddie-t.
Ezek szerint Jax be is takarta magukat valamikor.
– Az nem kifejezés, hogy jól vagyok – válaszolt Maddie.
– Akkor mi volt az a nézés?
Jax hozta a formáját. Őszinte kérdésfeltevés. Semmi
köntörfalazás. Maddie lesütötte tekintetét, és a férfi nyakát
kezdte el nézni.
– Csak olyan jó volt. Annyira, de annyira jó.
– És ez meglep?
 – Nem. Megijeszt. – Újra a szemébe nézett. – Már olyan
sokszor megérintettél és megnyugtattál, és mégsem kérdeztél rá
soha. A múltamra. A kapcsolataimra.
– Gondoltam, majd elmondod, amikor készen állsz rá.
Most végre készen állt rá.
– Jártam egy fickóval, aki… hát, nem volt megfelelő partner
számomra.
Valami érzés megvillant Jax szemében. Valami durva. De
amikor megszólalt, hangja ugyanolyan gyengéd és nyugodt volt,
mint a keze, amely még mindig őt cirógatta.
– Gondoltam.
– Amíg nem találkoztam veled, bemagyaráztam magamnak,
hogy minden férfi seggfej.
Maddie az alsó ajkát harapdálta, és lehunyta a szemét. Jax
megemelte a kezét, és arrébb söpörte a hajat Maddie
homlokából, majd gyengéden megsimította a sérülés nyomát.
– Maddie, nézz rám.
Maddie kinyitotta a szemét, és meglátta Jax kedves, várakozó
pillantását.
– Minden férfi tud seggfej lenni. Ha öt percig egyedül lehetek
az exeddel, akkor be is bizonyítom. Szívesen ellátnám a baját. De
téged soha nem bántanálak. Soha.
– Csak öt percig? – kérdezte Maddie, így próbálva oldani a
hangulatot.
Jax nem volt tréfás kedvében.
– Erőszaknak nincs helye egy párkapcsolatban.
Maddie erőt merített a Jax szavai mögötti vehemenciából.
– Alex nyugodt volt. És uralkodott önmagán. Ha indulatba
jött, akkor még nyugodtabb lett, egészen addig, amíg ki nem
robbant. – Mély, remegő lélegzetet vett, ahogy visszaemlékezett
kapcsolatuk borzalmas pillanataira. – Amikor először megütött,
rémültnek tűnt. Magam sem értem, hogy tudtam megbocsátani
neki. Bocsánatért esedezett, és megígérte, hogy soha többé nem
fog megtörténi. Aztán mégis megtörtént. Az egész… – Nagyot
nyelt, mert tudta, hogy mennyire hozzájárult félelméhez az, hogy
nem tudta, mire képesek az emberek valójában. – Aztán egyre
rosszabb lett, és végül otthagytam. De még mindig haragszom
magamra, amiért hagytam, hogy többször is megismétlődhessen.
– Lehunyta szemét, és bevallotta, amit titkon a leginkább
szégyellt. – Megalázó, hogy nem láttam, milyen ember volt
igazából. Hogy egy olyan férfival legyek…
– Kiléptél abból a kapcsolatból – mondta Jax halkan,
határozottan. – Jól kezelted a bonyolult helyzetet, és saját
elhatározásodból léptél ki belőle. Most már csak ez számít.
Egyáltalán nincs miért szégyenkezned. – Jax megvárta, amíg
Maddie a szemébe nézett, majd gyengéden elismételte. –
Egyáltalán nem kell szégyenkezned.
Maddie bólintott, mire Jax lágy csókot adott az ajkaira.
– Te vagy az egyik legbátrabb nő, akivel valaha találkoztam.
Ezen Maddie elnevette magát.
– Komolyan mondom.
A nő mélyen Jax szemébe nézett, és az arcán tükröződő derűt
felváltotta a tisztelet. Jax komolyan gondolta, amit mondott. És
ettől hirtelen nem kellett színlelnie, hogy erős. Vagy azt, hogy
merész. Most már valóban ilyen volt.
– Te építetted ezt a házat?
– Igen. Ideje témát váltani, vettem a lapot.
Maddie rámosolygott:
– Okos pasi vagy. Szerintem gyönyörű ez a ház.
– Még alig láttál belőle bármit.
– Mert egyenesen az ágyadba vezettél.
Maddie körülnézett a nagy hálószobában. Nagy, sötét,
tölgyből készült bútorok voltak benne elszórtan, melyek
egyszerre voltak férfiasak és hívogatóak. A szürkés-barnás
ágynemű pazar volt. A sarokban lévő székre néhány törülköző
volt rádobva, alatta futócipők szanaszét. A földön egy elfeledett
farmernadrág hevert.
Azon szundikált Izzy.
A szoba tiszta volt, de nem különösebben rendezett. Jó volt
tudni, hogy a szuperhős valamiben nem tökéletes.
– Tetszenek a bútorok.
– Azokat is én csináltam.
– Szóval te egy multitálentum vagy.
Jax huncut mosolyt villantott, amin Maddie felkacagott.
– És tele vagy titkokkal – tette hozzá.
Jax mosolya kicsit alábbhagyott:
 – Igen.
Maddie szíve majdnem megállt attól, ahogy Jax ránézett,
miközben ujjbegyével végigsimította Maddie alsó ajkát.
– Megosztod velem a titkaidat? – kérdezte Maddie.
Jax egyszerűen magára gurította Maddie-t, és keze
kalandozásra indult a testén.
– Igen. Egyes számú titok: még nem végeztem veled.
– Igazad van – mondta Maddie, érezte, hogy milyen kemény
alatta a férfi. – Egyikünk még valóban nem végzett.
Jax elvigyorodott, majd megragadta a lány combját, és saját
derekához húzta, hogy széttárja Maddie-t, és megérinthesse.
– Csak az egyikünk? – morogta, és hüvelykujját
végigsimította rajta.
Amikor elhúzta, ujja csillogott a nedvességtől.
– Oké, úgy tűnik, én sem végeztem még veled.
– Rendben, ne siesd el a dolgot.
Maddie rátette kezét a férfi mellkasára, és őt nézte.
Döbbenetesen nyugodtnak érezte magát, ahhoz képest, hogy
mennyire meztelen volt. Jax keze, mely bejárta Maddie testének
minden pontját, egyszerre volt durva, erős és gyengéd. Jax újra
óvszert húzott, és a megfelelő helyzetbe irányította Maddie-t.
Csodálatosan illettek egymáshoz. Maddie előre-hátra mozgott,
és közben Jax bicepszébe kapaszkodott. Jax felnyögött, és
megragadta Maddie csípőjét:
– Csak lassan – parancsolta meg neki, és lassan simogatta
Maddie-t ott, ahol össze voltak kapcsolódva. Maddie ettől majd’
becsavarodott. – Nagyon lassan, Maddie.
Jax nem tréfált. Kínzóan hosszú percekig csak lassan
simogatta, izgatta Maddie-t, aki ettől félőrülten lihegte Jax
nevét, mint valami mantrát. Maddie szinte elvesztette az eszét,
annyira fájdalmasan kívánta a befejezést. Jax végre elkezdett
finoman, ritmikusan mozogni, amitől Maddie felsikkantott, teste
ívbe görbült, és úgy kapaszkodott a férfiba, mint egy mentőövbe.
Jax jelentette számára a mindenséget.
Ennyire egyszerű és rémisztő volt az egész.

***
Valamivel később kibotorkáltak a konyhába, hogy feltöltsék a
szervezetüket üzemanyaggal. Jax készített egy levest és néhány
melegszendvicset, majd az egész valahogy úgy végződött, hogy
meztelenül hevertek a nappaliban lévő nagy bőrkanapén.
Maddie lihegve feküdt ott, és arra gondolt, hogy ha ilyen
tempóban folytatják, karácsonyig mindketten el fognak halálozni.
Verejtéktől nyirkos testével arrébb mozdult. A két felület –
Maddie izzadt bőrének és a kanapé puha anyagának – súrlódása
olyan horrorisztikus hangot adott, amelytől Maddie ledermedt.
Aztán elkezdett jobban izegni-mozogni, hogy megpróbálja újra
előidézni a hangot, csak azért, hogy Jax tisztában legyen vele,
hogy a kanapé adta a hangot, és nem ő eresztett el egy…
Jax és Maddie egyszerre kapott az orrához, ahogy odaért a
brutális, kegyetlen szag.
– Jézusom – mondta Jax, és felült a kanapén.
– Nem én voltam, nem én voltam! – Maddie vadul rázta a
fejét. – Csak nekidörzsölődött a bőröm a kanapéhoz, és… –
Abbahagyta a magyarázkodást, mert Jax eldőlt, és levegőért
kapkodott. Úristen. Jax haldoklik! Jax…
Egész testét rázta a nevetés, mint azt Maddie lassan felfogta.
– Nem én voltam – ismételte Maddie. Kezdett megsértődni.
Jaxnek sikerült úrrá lennie magán, majd odafordult a lábuknál
fekvő kutyához:
– Iz, ezt már egy csomószor megbeszéltük: vendégek előtt
nem illik. Ki kell menned?
A kutya talpra ugrott, vidáman vakkantott, majd…
Hangosan pukizott egyet.
Jax vigyorogva engedte ki az ajtón az ebet.
– Tudtam, hogy nem én voltam – mondta Maddie vádlón,
keresztbe tett karral.
Jaxnek még mindig vigyor ült az arcán. Leült, és az ölébe
döntötte Maddie-t. Arcát Maddie hajához nyomta, és adott egy
puszit a füle mögé.
Ez volt az egyik erogén zónája, mint az Jax már jól tudta.
– Hadd engeszteljelek ki – mondta mély, férfias nevetéssel.
Maddie gyengéden megemelte az állát:
– Nem jut eszembe semmi jó ötlet.
 – Nekem igen. – Jax szeme fel volt villanyozva a kihívás
gondolatától. – És jó lesz, Maddie. Nagyon jó.
Nem adom be a derekam – mondta Maddie magában,
mereven tartva a testét. – Nem adom be a…
Jax gyengéden a fogai közé vette Maddie fülcimpáját, és
enyhén meghúzta szájával. Maddie lábai között máris érezhető
volt a reakció. Ok, okozat…
Úgy beadta a derekát, mint a huzat.
 20. fejezet
„Ha úgyis vékony jégen jársz,
akkor akár táncolhatsz is egyet rajta.”
PHOEBE TRAEGER

Sok-sok perccel később Maddie a szívéhez kapott, nehogy

kiugorjon a helyéről. Gondolkodott, hogy mit mondjon, de csak
egy szó ötlött az eszébe: „WOW”. Úgyhogy gyengéden kimondta
azt, amely annyira passzolt, hogy nem ártott újra és újra
elismételni.
Rendkívül férfias, egyetértő hang szakadt föl Jaxből, aki
Maddie mellett hevert, ujjaik egymásba fonódtak. Jax ajkával
végigsimította Maddie tenyerét.
– Sötét van odakint – jegyezte meg Jax. – Észre se vettem,
hogy besötétedett.
Ezzel Maddie sem volt másképp.
– Nem vagy éhes? Szomjas?
Maddie gyomra olyan hangos korgással válaszolt, hogy az a
falakról visszhangzott. Jax nevetése hallatán lehunyta a szemét.
A kanapé besüppedt, amikor Jax odagurult hozzá. Alkarját a lány
arca mellé helyezte, egyiket az egyik oldalra, másikat a másikra.
– Eredetileg úgy terveztem, hogy egészen addig meztelenül
maradj, amíg egyikőnk kegyelemért nem könyörög. Erre majd
visszatérünk.
Lezuhanyoztak, felöltöztek, és már majdnem beszálltak a
Jeepbe, amikor a kocsibehajtóra odaparkolt egy Mercedes.
Maddie érezte, ahogy Jax befeszül mellette. Meglepetten vette
észre, hogy Jax elégedett arckifejezése semmivé foszlott.
– Mi a baj?
Mielőtt még Jax válaszolni tudott volna, egy férfi lépett ki az
autóból. Jól szabott öltönye kifinomultságot sugárzott. Tekintetét
rögtön Maddie-re vetette.
Maddie nem engedelmeskedett a belső kényszernek, hogy
megigazítsa haját, nehogy lesokkolja őrült frizurája. Viszont kicsit
összerezzent meglepettségében, amikor Jax megfogta a kezét, és
végigsimította Maddie ujjait. Ezen az apró, megnyugtató
gesztuson kívül Jax le volt fagyva, és semmilyen más mozdulatot
nem tett.
– Most már értem, miért nem vetted fel a telefont – mondta a
férfi Jaxnek.
Jax nem válaszolt. Maddie azt sem tudta róla, hogy egyáltalán
még lélegzik-e. A másik férfi olyan magas volt, mint Jax, és
remekül nézett ki. Nehéz lett volna megállapítani, hogy késő
negyvenes vagy kora hatvanas éveiben járt.
– Mint azt írtam az e-mailjeimben, amelyekre szintén nem
válaszoltál – mondta Jaxnek –, beszélnünk kell Elizabethről.
– Én meg azt mondtam, hogy ne gyere ide anélkül, hogy
bejelentkezel. – Eddig sosem látta Jax tekintetét ennyire
hűvösnek és durvának.
– Te jó ég – mondta a férfi. – Rosszabb vagy, mint egy nő. Jó.
Kérhetek… tisztelettel… időpontot? – folytatta, szavai között
kellő időt hagyva ahhoz, hogy szarkazmusa egyértelmű legyen.
Kis mosoly ült ki Jax arcára, de nem az a kellemes fajta.
– Nem érek rá.
A férfi felhorkant, majd tekintete újra Maddie-t vette célba.
Mivel Maddie nem egy istállóban nőtt fel, kezet nyújtott a
férfinak.
– Maddie Moore.
– Jackson Cullen. Ügyfél vagy barát?
– Semmi közöd hozzá – vágott közbe Jax, majd kezét Maddie
derekára tette, és a Jeep felé terelte őt – Induljunk – mondta
Jax. – Most.
Maddie néhány perce még Jax tökéletes testét csókolgatta,
nyalogatta, harapdálta, és a legszexibb hangokat váltotta ki
belőle, például ezt a „most” szót is – de természetesen teljesen
más értelemben.
Imádta, hogy Jax képes volt elveszíteni tőle az önkontrollját
Imádta meleg testét, illatát, bőrének textúráját, nyelvének ízét,
erős kezét. Imádta, hogy megbízhat Jax erejében. Imádta a
nagylelkűségét. Azt, hogy gyengéd és végtelenül türelmes tudott
lenni, még olyankor is, amikor tombolt benne a tesztoszteron.
Imádta, mennyire odafigyelt a barátaira, a kutyájára és a város
minden lakójára. A huncut mosolyát. Azt, ahogy ránézett. Ahogy
nem rajta, hanem vele nevetett, amikor ugratta.
És kétségbeesetten rettegett attól, hogy esetleg imádta a
férfit.
Jax kinyitotta az utasoldali ajtót, és Maddie már készült
beszállni az autóba.
– Tudod, sosem fog szeretni téged – mondta Jackson
közvetlenül Maddie-nek.
Maddie felnézett a férfira, aki bólogatva folytatta:
– Végtelenül rideg. Pont emiatt volt olyan sikeres. Kérdezd
meg a főnökeit. Kérdezd meg Elizabethet A menyasszonyát –
Elfordította a fejét, és Maddie arcát szemlélte. – Említette már
őt?
– Apa – mondta Jax idegesen. – Vegyél vissza.
Jackson hosszú pillantást vetett a fiára.
– Jaj, nagyon keményen tud beszélni – mondta a férfi, még
mindig Maddie-hez intézve a szavait. – És addig csavarja a
szavakat, amíg elhiszed, hogy azt kapod tőle, amit szeretnél, de
csak játszik veled. – Az egész csak játék. – Mosolya sötét, zord
volt. – Kedves lánynak tűnsz, Maddie, de ő nem a te
súlycsoportod. Menekülj, amíg lehet.
– Maddie, szállj be – mondta Jax. Egy helyben állt, mintha
védelmezni akarná Maddie-t. Az apjához fordult:
– Ez itt az én földem. Menj el, és ne jöjj többet ide.
A levegő sistergett az agressziótól. Maddie a szélvédőn
keresztül bámulta őket. Pulzusa az egekbe szökött. Jax ránézett
Arcán megvillant valami – talán sajnálat? –, ahogy átsétált a
vezetőoldali ajtóhoz.
– Elcseszed az életedet – mondta az apja. Jax elfordult, de
apja megragadta a karját.
Jax megpördült. Bármit is látott Jackson fia arcán, attól
azonnal elengedte a karját.
– Többé nem zsarnokoskodhatsz felettem, apa – mondta Jax.
– Nem tudsz megtörni.
– Még nincs késő ahhoz, hogy újra sínre tedd az életed.
Jax újra Maddie szemébe nézett a szélvédőn keresztül.
– Sínen vagyok.
 A végszót követően Jax behuppant a sofőrülésbe, és
villámgyorsan sebességbe tette a járművet.
Kihajtott az útra. Szótlan volt.
Maddie is szótlan volt, de nagyon gondosan fürkészte Jaxet,
miközben vezetett. Vajon örökölt bármennyit apja
személyiségéből? Nem volt lehetetlen. Ha valaki, Maddie
biztosan tudta, hogy az emberek képesek elrejteni
személyiségük egy részét, majd egyszer csak hirtelen felfedni.
Jax végre megszólalt:
– Jól vagy?
– Én is ugyanezt akartam kérdezni tőled. Eléggé… feszültnek
tűnsz.
Kifürkészhetetlen tekintetét Maddie-re vetette, majd újra az
utat figyelte.
– És ez aggaszt téged.
Maddie az elemző kijelentés hallatán fészkelődni kezdett az
ülésében. Jax mélyet sóhajtott:
– Abban reménykedtem, hogy ezen már túl vagyunk, Maddie.
Maddie is ebben reménykedett, de hívatlan emlékképek
rajzolódtak ki a fejében Alexről, és arról, milyen hevesen fel
tudott csattani akkor is, amikor teljesen nyugodtnak és
fegyelmezettnek tűnt. Maddie-t roppant mód idegesítette, hogy
az agya képes volt ilyenkor cserben hagyni őt, és irracionális
érzelmeket kiváltani belőle. A félelem már csak ilyen.
Bármennyire is próbálta figyelmen kívül hagyni, igazából sose
tűnt el. Nem. Ott lappangott a felszín alatt, és az alkalmas
pillanatra várt.
Jax hosszú sóhajt hallatott, és többet nem szólalt meg.
Felhajtottak az országútra; baljukon a hegyek, jobbjukon a
háborgó óceán. A csend egyre csak nőtt.
És nőtt.
És valami csúf dologgá sűrűsödött.
– Hiszel neki – mondta ki végre Jax, mély hangján.
– Nem. Én…
– Dehogynem.
– Sajnálom. Csak…
Érzelmi hullámvasút hatása alá került? Pipa.
Elbátortalanodott, mert akaratlanul is hagyta, hogy Jax apja
megijessze őt? Dupla pipa. Mindkét gondolat nevetséges volt,
gyerekes volt, butaság. Maddie tudta ezt.
– Sajnálom – ismételte meg magát ügyefogyottan.
– Ne tedd – mondta Jax feszült hangon. – Nem gondolod
komolyan. Úgyhogy ne kérj bocsánatot.
Jaxnek igaza volt. Maddie nem a sajnálkozását akarta
kifejezni. Sokkal inkább meg akarta volna kérdezni Jaxtől,
hogyan akarja kiengedni a felgyülemlett dühöt. Mert az
nyilvánvaló volt, hogy dühös. Maddie – mivel sajnos valamelyest
szakértőjévé vált ennek a témának –, ki tudta olvasni Jax
testéből a még mindig benne tomboló feszültséget.
– Ha ez bármit is számít: én tényleg tudom, hogy nem
bántanál engem. Logikusan legalábbis tisztában vagyok vele.
Jax fürkésző tekintetet vetett Maddie-re, de egy szót sem
szólt.
Maddie felsóhajtott:
– Szóval, mi a baja apádnak a munkáddal?
Maddie biztos volt benne, hogy Jax nem fog válaszolni, miután
ilyen sokáig csak szótlanul ült. Ám ekkor egyszer csak
megszólalt:
– Apám lenézi a kétkezi munkát.
Ahogy elértek a város végébe, Jax letért az aszfaltútról.
Lucille integetett a kiállítóterem verandájáról.
Maddie automatikusan visszaintegetett.
Végighajtottak a földúton, majd megérkeztek a motelhez. Jax
leparkolt. Csak csendben ültek az autóban, ketten.
– Mit dolgozik? – kérdezte egyszer csak Maddie.
– Ügyvéd. Egy és ugyanaz voltunk régebben.
Maddie megpróbálta elképzelni Jaxet drága öltönyben és
feszült arckifejezéssel, de nem járt sikerrel.
– Nem. Nem hiszem, hogy valaha olyan voltál, mint ő.
– Jobb, ha elhiszed. Még büszke is voltam rá.
Maddie hiába kereste a nyugis, szexi, játékos szeretőt, akivel
a délutánt töltötte, nem találta.
– Miért hagytad ott az állásod?
– Több okból. De főleg azért, mert gyűlöltem, hogy mi lett
belőlem.
– És Elizabeth?
 Jax megvonta a vállát:
– Ő ezzel az élettel járt.
– Nem szoktál beszélni róla.
– Próbálok nem gondolni életemnek arra a szakaszára.
Maddie egy bő percen át bámulta a férfit. Többet akart
hallani, de mindhiába várt további magyarázatra. Ettől Maddie is
egyre idegesebb lett.
– Saját bőrömön tapasztaltam, hogy akik nem fejezik ki az
érzelmeiket, azoknak jó okuk van rá.
– Én nem vagyok olyan, mint ő, Maddie. Kicsit sem. Ne
hasonlíts hozzá.
Maddie úgy érezte magát, mint akit arcon csaptak. Nem vagy
kisegér – emlékeztette magát. Állj ki magadért.
– Szóval semmit se titkoltál el előlem tudatosan? És nem
titkolsz semmit?
Jax állában megfeszült egy izom.
– Hagyni fogod, hogy győzzön. – Jax rövid szavakkal, feszes
tempóban beszélt. Mérges volt. – Hagyni fogod, hogy éket verjen
kettőnk közé.
– Ez nem egy bírósági ügy, amiben nyerni vagy veszíteni
lehet, Jax. Ez az én életem. – Maddie Jaxet bámulta, Jax pedig a
szélvédőn bámult kifelé. – Van bármi más a múltadból, amiről
tudnom kéne?
Jax túl sokáig nem reagált, mire Maddie felsóhajtott:
– Jax. Van bármi?
– Mindig van valami.
– Ez nem rendes válasz, ezt te is tudod.
De Jax szűkszavúságából ítélve Maddie nem számíthatott
ennél jobb válaszra. Maddie őszinte hitetlenkedéssel vette
tudomásul, hogy most itt tart a viszonyuk. Már eddig is voltak
apró jelek arra, hogy Jax nem az a nyitott könyv, aminek Maddie
szerette volna hinni. De eddig figyelmen kívül hagyta ezt a
megérzését.
Tudva, hogy ő maga is milyen nehezen nyílt meg saját
múltjával kapcsolatban, Maddie tisztában volt vele, hogy nem
kéne annyira haragudnia Jaxre, amiért nem beszélt magáról
olyan készségesen. De ebben a pillanatban nem volt képes rá.
– Bocs, dolgom van.
 Jax hevesen hátrafésülte haját.
– Maddie…
– Sok dolgom. – Kiszállt az autóból, és durván becsapta az
ajtót. Nem volt túl elegáns a távozás: újra ki kellett nyitnia, hogy
kiszabadítsa a pólóját, amit odacsukott.
Maddie nem nézett Jaxre. A motelhez sétált, és annak ajtaját
is durván becsapta. Homlokát a faajtónak döntötte. Egy idő után
nem bírta a feszültséget, úgyhogy kikukucskált az ablakon. Jax
már nem volt ott.
 21. fejezet
„A férfiak olyanok, mint az erdő.
Vigyáznod kell, nehogy egy tuskóba ütközz.”
PHOEBE TRAEGER

A három nővér a Falj fel! bisztró egyik hátulsó asztalánál ült Késő
esti vacsora volt a terítéken. Tara most végzett a műszakjával.
Ezen a kései órán több volt a karácsonyi dísz, mint a vendég.
Chloe az aznap esti csirkés ajánlatot ette. Tara forró teájával
volt elfoglalva: olyan precízen kavargatta az italt, és csurgatta
bele a mézet, mint egy kiképző őrmester.
Maddie közel sem ilyen precízen kötögetett. És nemcsak
kötött, hanem gondolkodott is: Jax apjáról, Jax volt
menyasszonyáról, Jaxről. A veszekedésükről. A pillanatról,
amikor nem volt benne biztos, hogy hányadán állnak, vagy hogy
egyáltalán hányadán akarná, hogy álljanak. Azonban így, néhány
óra elteltével be tudott vallani egy dolgot.
Azt, hogy túlreagálta.
Ezt teszi az emberrel a félelem. Teljesen… meghülyíti. Maddie
gyűlölte a helyzetet. Arra gondolt, hogy átmegy Jax házához,
hogy beszéljenek. Vagy ami még jobb lenne: hogy ne beszéljenek.
Maddie szavak helyett szívesen rábízta volna saját ujjaira a
témát.
Chloe ránézett Maddie-re, és a szemét forgatta.
– Kicsit már unalmas a folyamatos orgazmikus ragyogásod.
– Ne foglalkozz Chloéval – mondta Tara. – Csak féltékeny,
hogy egyem a szívét.
– Egyem a holttestedet – vágott vissza Chloe. – És amúgy is:
te nem vagy féltékeny? Az Egérkét halálra kényeztetik, mi meg
csak tarthatjuk a lámpást.
– Csillagom, azt nem lehet hiányolni, amire már nem is
emlékszel.
Maddie felsóhajtott:
– Nincs mire féltékenynek lenni.
 – O-ó. – Chloe oldalra bólintotta a fejét. – Gondok vannak a
Paradicsomban? Mi történt? Azt úgyse hiszem el, ha azt
mondod, hogy nagy volt rá az óvszer. Láttam már, hogy a
farmernadrág is túl szűk a pasasnak.
Tara félrenyelte a teáját.
– Ne csinálj úgy, mintha te nem vetted volna észre. – Chloe
visszafordult Maddie-hez. – Mindjárt elmondhatod, mitől van
úgy lebiggyesztve az ajkad, de előbb nem osztanád meg a szaftos
részleteket? Mocskos szavakat kiabál közben? Jól tud bánni a
nyelvével, ugye? Kérlek, mondd, hogy így van.
Annyira jó – gondolta Maddie. Ide-oda mozgott, amikor
megérezte, hogy a teste azonnal reagált az emlékre.
– Ez nem fair! – Chloe duzzogva terült el a széken. – Én is jól
tudok bánni a nyelvemmel, de én nem csinálhatok semmit
anélkül, hogy asztmás rohamom ne lenne tőle.
– Tudom, hogy meg fogom bánni a kérdést – mondta Tara –,
de honnan tudod, hogy jól tudsz bánni vele?
– Cukkinin gyakoroltam… Mi van? – kérdezte, amikor
mindkét testvére felnevetett. – Ti kérdeztétek.
Tara a halántékát dörzsölte, mint aki próbálja kiirtani a
retinájába égett képet.
– Szóval mi történt? – kérdezte Tara Maddie-től. – Mi
történt köztetek Jaxszel?
– Én – mondta Maddie szomorúan. – Hagytam, hogy a
múltam szabja meg a jelenemet, és tönkretegye a jövőmet.
– He? – nyögött fel Chloe.
– Találkoztam az apjával. Aki amúgy nem túl jó fej. És
kiderült számomra, hogy Jax nagyon elhalkul, amikor mérges.
„Vihar előtti csend” jelleggel.
– Áh, csillagom. – Tara arrébb rakta Maddie kötőtűit és sálját,
hogy megszorítsa a kezét. – Ez még nem jelenti azt, hogy Jax fel
fog robbanni.
– Tudom.
Nagyjából.
– És mindannyiunknak megvan a maga története – mutatott
rá Chloe, tőle meglepően szarkazmusszegény módon. – És a
maga exei.
 – Ezt is tudom. Csak rájöttem, hogy hiába nyílt és laza, van
egy csomó dolog, amit nem mondott el. Unom már, hogy úgy kell
játszanom a játékot, hogy én nem ismerem a szabályokat.
Játsszon magával. – Kis szünetet tartott. – Jó, ez egy kicsit
félreérthető volt.
– Vizuális alkat vagyok – felelte Chloe.
– Szerintem vegyél vissza – javasolta Tara. – Kiszórakoztad
magad vele, és egyelőre csak ennyire van szükséged.
– De…
– Bízz bennem – mondta Tara. Biztonságosabb kicsit
visszavenni még azelőtt, hogy lezuhannál. – Tara felállt, elment,
majd visszatért egy almáspitével és egy méretes bödön
vaníliafagyival. – Ez az én „Szedd má’ össze magad” almáspitém.
Egymillió kalória, de mindenre gyógyír. Anyagi gondokra,
szerelmi problémákra, bármire.
Két húga elvett egy-egy hatalmas szeletet, és megpakolták
fagyival.
– O-ó – mondta Chloe Maddie-nek. – Egymáshoz érnek az
ételeid.
– Fogd be. – Maddie szájában olvadozott a pite meleg, vajas
széle. Felnyögött a gyönyörűségtől. Nem volt olyan jó, mint
Jaxszel meztelenkedni, de azért felfért a dobogóra.
– Már csak egy hét van karácsonyig – jegyezte meg Chloe, teli
szájjal.
Maddie letette a villáját. Gyomra összeszorult.
– Drágám. – Tara a fejét rázta, és meglepően feldúltnak tűnt
– Az egész a pénz miatt van. Kimaxoltuk a hitelkártyáinkat
Nincs félretett pénzünk, amiből kihúzzuk. Befejezzük a felújítást,
aztán piacra dobjuk. Így a legjobb.
– Plusz mindketten menni akartok – tette hozzá halkan
Maddie.
– Így van – mondta Tara őszintén.
Chloe megfogta Maddie kezét:
– Fel a fejjel. Menjünk vissza a kisházba, kapcsoljuk fel a
Snoopy-karácsonyfa fényeit, és énekeljünk ócska karácsonyi
dalokat. Van egy vadonatúj arcpakolásom, amit kipróbálnék
rajtatok. Eltünteti az apróbb ráncokat.
– Nekem nincsenek ráncaim.
 Chloe megfogta Tara kezét:
– És emlékeztess majd, hogy emlékeztesselek, hogy menj el
szemészhez.

***

Másnap reggel Maddie kinyitotta a szemét, és felnevetett Megint

elaludt kötögetés közben, és rágabalyodott a fonal. És megint
együtt hevertek a fájuk alatt, mint egy halom kölyökmacska.
Maddie átmászott a horkoló nővérén, és kiszabadította magát
legújabb alkotásának fogságából. Tegnap este fejezte be, és bár
szépnek találta, be kellett vallania: ez volt az eddigi legcsálébb
sálja.
– Na jó, hamarosan csak rájövök, hogy kell ezt rendesen
csinálni.
Chloe felült. Maddie ránézett, és nagyra tátotta a száját. Majd
Tara is így tett.
– Mitől zöld a hajad?
– Micsoda? – Chloe megfogta a haját. – Micsoda?
– És fehér az arcod.
– Basszus. A tied is! És a tied is! – mondta Chloe, és Tarára
mutatott.
Olyan volt, mint amikor gyerekkorukban versenyt futottak.
Mindhárman beszaladtak az aprócska fürdőszobába, és
igyekeztek kitúrni a többieket a tükör elől.
Mindhármójuk haja zöld volt, és agyagszerűen
megkeményedett arcpakolás borította a bőrüket.
– Te jó ég – morgott Tara, majd Chloe felé fordult. – Ez a te
hibád.
Chloe a magasba emelte a kezét:
– Miért mindig a legkisebbnek kell elvinnie a balhét?
– Talán mert te okoztad a problémát? Azt mondtad, hogy a
pakolás reggelre beszívódik a bőrünkbe.
Chloe rábeszélte nővéreit valami új, hínárból és avokádóból
összeállított kondicionálóra.
– Biztos befoltosodott. Oké, csak semmi pánik.
– Ne pánikoljak, amikor olyan a hajam, mintha én lennék a
Grincs? – üvöltötte Tara.
 Maddie a csap fölé hajolt, levakarta magáról az arcmaszkot, és
megmosta a fogát. Utána Chloe, majd Tara is ugyanígy tett
Egymást bámulták, amikor egyszer csak megszólalt a csengő.
Maddie az ajtóhoz lépett.
Jax a verandán állt, kezében egy pohártartóval, benne négy
forró, gőzölgő kávéval. Maddie Jax láttán felragyogott, ám ez pár
pillanattal később lelombozódott. Nem tudta, hányadán állnak
éppen.
Jax a szokásos, ördögien szexi munkaegyenruháját viselte:
farmernadrág, bakancs és egy nagy, melegnek tűnő, kapucnis
pulóver. Egy dolog hiányzott csak: a szokásos, könnyed mosolya.
Átnyújtott egy kávét Maddie-nek.
– Ami apámat és az exemet illeti – mondta Jax, egyenesen a
dolgok közepébe vágva. – Azért nem szoktam beszélni róluk,
mert már egyikük sem része az életemnek. Van, hogy nagyon
sokáig eszembe se jutnak. Nem tartjuk a kapcsolatot. Nincsenek
kedves emlékeink egymásról. Mindkettejükkel csúnyán
szakítottam, és hidd el, nincs semmi, amit szívesen hallanál velük
kapcsolatban.
Érthető volt. Maddie-nek nagyon jó volt a kapcsolata az
apjával, azonban az Alexszel töltött időszakról valóban nem
tudott olyasmit mondani, amit bárki szívesen hallana.
– Bocsánat. Túlreagáltam – mondta Maddie egy visszafogott
mosoly kíséretében. – Azt hiszem, még mindig gondjaim vannak
a mások iránti bizalommal. De nem tagadhatod, hogy tényleg
nem tudok túl sokat rólad.
Jax karamellszínű szeme találkozott Maddie pillantásával.
– Ezen segíthetünk.
Maddie sok mindent köszönhetett Jaxnek: időt szánt rá,
önbizalmat öntött belé, a barátjává vált, satöbbi. De talán ez a
hozzáállás volt a legfontosabb.
– Az tetszene – mondta Maddie. – Még jobban
megismerhetnénk egymást.
– Kezdhetnénk azzal, hogy mitől zöld a hajad.
– Röviden azért, mert Chloe gonosz. De azért vedd észre,
hogy megy hozzá a sálam.
– Jó sok a zöld rajtad – fejezte ki egyetértését Jax.
 Maddie levette a sálat, Jax nyaka köré tekerte, és a végeibe
kapaszkodott. Játékosan lábujjhegyre állt, és ajkával
megérintette Jaxét.
– Egy kicsit csálé. Bár én inkább úgy tekintek rá, hogy
mennyire egyedi. És kellemesen meleg.
– Rád emlékeztet – mondta Jax gyengéden. Megfogta Maddie
csípőjét, és magához húzta a lányt. – Egyedi és kellemesen
meleg.
Maddie újra megcsókolta Jaxet.
– Köszönöm a kávét, és különösen köszönöm, hogy olyan
türelmes vagy velem.
Jax jobban magához szorította Maddie-t, amikor érezte, hogy
a lány hátrébb akar húzódni.
– Akkor elszívtuk a békepipát?
– Szerintem igen. Mi most…
Mik? Mik voltak ők? Maddie-nek fogalma sem volt, mit akar
tőle a férfi.
Jax hosszan Maddie szemébe nézett, majd azt mondta:
– Szeretném, ha folytatnánk, Maddie. Többet kéne
beszélgetni, hogy kevesebb legyen a félreértés. Benne vagy?
Maddie fürkésző pillantást vetett a férfire. Érezte, hogy
hullámzanak az érzelmei. Jax elmondta, hogy ő mit szeretne, és
láthatóan nem izgult. Ráadásul megkérdezte, hogy ő mire vágyik.
– Részemről oké. Bár én hozzátennék pluszba még többet
abból, amit tegnap csináltunk, mielőtt apád megjelent a színen.
Jax száján végre kirajzolódott egy mosoly. Gyengéden
felnevetett, majd közelebb húzta magához Maddie-t, és
megpuszilta a halántékát. Egyik kezével végigsimította Maddie
haját, és gyengéden meghúzta a zöld végét. Száján még mindig
ott ült az a mosoly, amitől Maddie-nek villámgyorsan olvadozni
szokott a szíve.
Maddie egyik oldalán megjelent a húga, másikon a nővére.
Mindkettő zöld hajjal. Jax megkínálta őket kávéval. A lányok
hálásan elfogadták a koffeinbombát.
– Téged klónozni kéne – mondta Chloe Jaxnek, és
belekortyolt az italba. – Hogy megoszthassunk a női populáció
többi tagjával. Mi a mai projekt?
 Maddie már tudta, hogy ő milyen projekten akar ügyködni.
Jaxen.
Azonban úgy tűnt, hogy Jax hatodik érzéke – a szuperereje –
meghibásodott.
– Festünk – mondta Jax Chloénak. – Egész nap festünk.
Francba.

***

Festettek.
És festettek.
Na jó, Tara és Maddie festett. Chloe a bőrápolási cuccaival
foglalatoskodott.
Jax odakint dolgozott a fa szegélyléceken, távol a többiektől.
Mire Tara és Maddie befejezte a munkát naplementekor,
Maddie karja olyan volt, mint a túlfőzött tészta.
Chloe szokás szerint nem tudott megülni a fenekén, úgyhogy
fogta a Vespáját, és eltűnt a naplementében.
– Ne keveredj bajba – kiáltott utána Tara, majd megrázta a
fejét, és felsóhajtott. – Úgyis valami galibába kerül. – Maddie-
hez fordult. – Megyek megcsinálni a vacsoraműszakot. Ha
megéhezel, gyere a bisztróba, megetetlek.
– Így lesz.
Maddie a motel nappalijának közepén állt, és felmérte a
terepet, mintha csak először látná a helyet. A padló jól nézett ki.
A kakasos-tehenes tapéta nélkül nagyobbnak, szellősebbnek
tűntek a szobák. De még így is volt valami régimódi jellege a
helynek, ám ez nem volt baj, jól illett az atmoszférájához.
Karakteres lett. És elbűvölő. Olyannak látta a motelt, ahol
kényelmesen érezné magát, és örömmel eltöltene egy kis időt.
Kár, hogy ez nem lehetett így. Az „otthon” az ő életében
mulandó fogalom volt. Egy hely, ahol tető van a feje felett, és ahol
álomra hajthatja a fejét. De nem olyan hely, ahol hosszabb ideig
ellehetne. Most végre talált egy igazi otthont. Egy olyat, amely
befogadta, felvidította, és megnyugtatta őt.
De, ahogy azt Maddie eddigi életében már megszokhatta, nem
úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna. Próbálta
elhessegetni ezt a gondolatot, de a Tagadásvonat továbbindult az
állomásról.
És hamarosan, nagyon is hamarosan, Maddie-nek is indulnia
kell majd.
 22. fejezet
„Fogd meg és ereszd el, ha horgászol.
Fogd meg és ereszd el, ha pasizol.”
PHOEBE TRAEGER

Jax a következő pár napot a fürdőszobaszekrények

beszerelésével és a padlócsiszolással töltötte. A festéssel már
végeztek. Tara kiszámítható aprólékossággal kezelte az ecsetet.
Maddie-nek a festés is úgy ment, mint minden más az életében.
Puhatolózva kezdett neki, de idővel teljes szívvel beleélte magát
a feladatba.
Jaxet felvidította Maddie.
És el is szomorította. Jax nem tudta, hogyan fognak alakulni a
dolgok. Vajon elmegy-e Maddie, és ha igen, mikor? Meg fog-e
valaha teljesen bízni benne?
Jax tudta, hogy mit szeretne.
Azt szerette volna, ha Maddie maradna.
Amikor eljött a karácsonyeste, és besötétedett, Jax a motel
előtt állt a metsző, durva hidegben, és a szerszámait tisztogatta.
Közben pedig végignézte, ahogy először Tara hajtott el Maddie
autójában, majd Chloe robogott el a Vespájával.
Jax a sűrű, ködös félhomály egyetlen fényforrása felé fordult,
amely a kikötőépületből jött. Levette szerszámövét, és megindult
a fény felé. Maddie az asztalnál ült. A lámpa tompa fénye
megvilágította a lányt. A kikötő többi része teljes homályba
burkolózott. A székben ült, Jaxnek háttal, lábát a falnak
támasztotta, és az ölében lévő laptopon pötyögött.
Jax nem tudott ellenállni Maddie mágneses vonzerejének. Egy
kicsit közelebb lépett hozzá. Maddie már lezuhanyzott és
átöltözött a dolgos nap végén. Élénkpiros melegítőnadrágot
viselt, ami kellően szűkszabású volt ahhoz, hogy kiemelje
idomait, ám mégis tetőtől talpig eltakarta testét. A kapucni
szegélye fehér volt, akárcsak a zsinórja, melynek két vége a
mellei fölött fityegett, mint két nyíl. Egyik combján fehér betűk
virítottak: MIKULÁSNÉ.
 Haja rendetlenül ült feje búbján, a kötőtűivel odarögzítve.
Homlokát ráncolta, ziláltnak és idegesnek tűnt. És gyönyörűnek.
– Hahó – mondta Jax
Maddie meg se mozdult. Jax rájött, hogy be van dugva a
fülhallgatója; kábel kanyargott a zsebétől a fejéig, és gyenge hang
hallatszott iPodjából. Jax elmosolyodott, majd elővette telefonját,
és ráírt Maddie-re.

***
(JCÉpítkező):
Elfoglalt v agy ?
(KötésFan):
Próbálok kikapcsolódni.
(JCÉpítkező):
Abban tudnék segíteni.
(KötésFan):
Igen, tudnál. Például m egoszthatnál v alam it m agadról. A kedv enc
gy erekkori em lékedet. A legkínosabb pillanatot az életedből. Azt, hogy m i
éltet. Bárm it.
(JCÉpítkező):
Am ikor fagy it ettem az óriáskeréken. Am ikor letaroltam Lucille
postaládáját az első teherautóm m al. Az itt és m ostért élek. Most te jössz.
(KötésFan):
Am ikor pillecukrot sütöttünk apukám m al egy film díszlettábortűznél.
Minden egy es m ásodperc abból, am ikor v eled először találkoztam . A tudat,
hogy m indig jön egy új nap, am ikor jobbá lehet tenni a dolgot.
(JCÉpítkező):
A dolgot?
(KötésFan):
Az életet. Van használati utasításod az élethez, am it köv ethetnék?
(JCÉpítkező):
Szereted a kalandokat?

***

Maddie felnevetett az utolsó üzenet láttán. Jax szívéről nagy kő

esett le.
Maddie kihúzta a fülhallgatót, és még jobban hátradőlt a
székében.
– Ha te azt tudnád… – morogta.
– Micsodát? – kérdezte Jax, és közelebb lépett. – Ha mit
tudnék?
Maddie lélegzete elakadt. Hátrakapta a fejét, ám ettől
elvesztette az egyensúlyát, és elterült a földön.
 – Jézusom. – Jax megkerülte az asztalt, és leguggolt Maddie
mellé. – Jól vagy?
– Igazán fel kéne hagynom ezekkel a bénaságokkal. – Maddie
még mindig a székben volt, háttal elterülve a földön, kezében a
laptopjával. Kicsit idegesnek tűnt, amíg jobban meg nem nézte
magának Jaxet, és észre nem vette nyakában az egyenetlen zöld
sálat. – Jaaaj. Hordod a sálat!
– Aha. – Ford és Sawyer már eleget szívatta emiatt. Jax
elvette Maddie-től a számítógépet, és letette az asztalra, majd
odanyújtotta a kezét. Amikor Maddie megpróbált feltápászkodni,
Jax lefogta őt.
– Várj. Maradj még egy percet. Megsérült valamid?
– A büszkeségemen kívül? A fenekem.
Jax még mindig mellette térdelt, kiemelte Maddie-t a székből,
és magához húzta őt Maddie „Mikulásné” feliratú combjai
közrefogták Jaxét.
– Cuki – mondta Jax, és kezét végigsimította az említett
fenéken. – Most már jobb?
– Mmm. Ez Chloe melegítője. Ma mosok. Mindegyik göncöm a
mosógépben van.
– Ne húzd az agyamat azzal a mosógéppel, Maddie.
Maddie ráharapott az alsó ajkára. Jax gyengéden felnevetett:
– Tudod, még soha nem voltam féltékeny egy
centrifugaprogramra.
Maddie szégyenkezve elfintorodott:
– Ne csináld!
– El se tudod képzelni, mennyire beindít az a gondolat, ahogy
ott ülsz azon a gépen.
Jax már kemény volt. És mivel keze Maddie fenekét fogta,
rájött még valamire.
Maddie-n nem volt alsónemű.
Jax felnyögött, és felcsúsztatta kezét Maddie melléhez.
Melltartó sem volt rajta.
Atyaég. Jax teljesen kikészült.
– Maddie, hol az alsóneműd?
Maddie halkan, suttogva válaszolt, mintha egy államtitkot
közölne:
– A mosógépben.
 – Ugye tudod, hogy ez nem vet túl jó fényt rád? – Egy ujját
becsúsztatta a Maddie köldöke alatt átfűzött zsinór alá, és
nagyon lassan elkezdte széthúzni azt.
– Mit csinálsz?
Kicsomagollak…
– Megnézem, nincsenek-e sérülések.
– Jax…
– Önnek csak dr. Jax.
Maddie szeme derűsen megcsillant, de rátette kezét Jaxére,
és megfékezte.
– Máshogy érzem magam, amikor veled vagyok. Máshogy, a
jó értelemben. Csak azt akartam, hogy tudd. – Maddie elvette a
kezét Jaxéről. – Most már folytathatja, doktor úr.
Jax megcsókolta őt, majd hátrébb dőlt, hogy belenézzen
Maddie szemébe.
– Én is máshogy érzem magam.
– Igen? – lihegte ki magából Maddie a kérdést, ahogy az egész
teste ellágyult Jax közelségétől. – Mást is érzel még?
Hőséget. Éhséget. Ellenállhatatlan csábítást a lány
tekintetétől. A tekintettől, amiben az látszott, hogy Maddie kezd
belehabarodni.
– Azt, hogy akarlak. Mindenedet. Körém tekeredve. Elveszve
bennem. – Jax kikötötte Maddie nadrágzsinórját, és
melegítőfelsőjének cipzárja felé nyúlt.
Maddie visszatartott lélegzettel nézte végig, ahogy Jax
lehúzza a cipzárt, és felfedi halvány színű bőrének egy szegletét,
állától a köldökéig, valamint mellei domborulatából több mint
egy leheletnyit.
– Fázni fogok – suttogta Maddie.
– Majd én melegen tartalak.
Jax előrehajolt, és száját a csodás, kerek mellek közé nyomta.
Ajkaival gyengéden végigsimította az egyik gömbölyű kontúrt,
majd célba vette a mellbimbót, amely már szilárdan várta a
közeledését.
– Nem hiszem, hogy ott lennének sérülések. – Ennek ellenére
Maddie beletúrt Jax hajába, hogy ne mozdulhasson sehova.
– Sose árt biztosra menni. – A férfi lassan bevette a szájába a
bimbót, és szívogatni kezdte.
 Maddie hátravetette a fejét, és izgatott morgást hallatott.
– De hisz’ a fenekemre estem.
– Igazad van. Alapos vizsgálatra lesz szükség.
Jax becsúsztatta kezét Maddie kilazított nadrágjába, és
ujjaival kirándulóútra ment Maddie csupasz, pompás fenekének
közepe felé. Elidőzött…
– Itt?
Maddie zihálva mozdult arrébb.
– Nem!
Jax mosolyogva lejjebb csúsztatta ujjait. Nedvesség. Úristen,
mennyi nedvesség.
A lány szorosan átkarolta Jax nyakát. Maddie aprókat
pihegett, ahogy a férfi cirógatta őt.
– És itt? – kérdezte Jax. Lassan megdörzsölgette érdes
ujjának begyével Maddie-t, aki nyögve tárta szét egy kicsit
jobban a lábait, hogy Jax hatékonyabban tehesse a dolgát. – Itt
sérültél meg?
– N… nem. – Maddie erősen megragadta Jaxet, és fülébe
lihegett levegőért kapkodva. – Jax… Jax, kérlek…
Jax imádta a lány édes könyörgését, de nem kellett kérlelni
semmire. Örömet akart okozni neki. Örömet akart okozni
mindkettejüknek.
Maddie finoman ingatta testét. Keze végigfutott Jax
mellkasán, hasizmán. Próbált beférkőzni Jax ruhái alá, próbált
beférkőzni Jaxbe. Jax hasonlóan érzett. Nem tudott elég közel
kerülni Maddie-hez, akinek formás testéből áradt a hőség. Jax
nevét suttogta, ami a férfinak bejött – nagyon is. Jax lehajolt
leráncigálni Maddie cipőjét, hogy kibonthassa a mikulásos
melegítőből, amikor egyszer csak villódzó piros és kék fények
szűrődtek be kintről az iroda ablakán keresztül.
 23. fejezet
„A lánytestvérek igaz barátok, akik megkérdezik,
hogy vagy, és türelmesen végighallgatják a választ.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie felegyenesedett, és Jaxre bámult, majd visszacipzározta

felsőjét. Odalépett az ablakhoz, és látta, ahogy Sawyer éppen
kinyitja a seriffautó hátsó ajtaját.
Chloe kipenderült a kocsiból, és megrohamozta a kisházat.
– Ajjaj – mondta Maddie, ahogy Jax mögé lépett.
– Sawyer kivan – mondta Jax.
– Honnan tudod? Tök közömbös az arckifejezése.
– Pontosan ebből lehet tudni.
Maddie gyomra összeszorult:
– Szerinted ezúttal mit csinált?
– Ezúttal?
Maddie sietve kirohant az épületből.
– Chloe? – kiáltotta.
Sawyer és Chloe egyaránt megfordultak.
– Nem az én hibám volt – mondta Chloe.
Sawyer felhorkant.
Chloe a magasba emelte a kezét, megfordult, majd újra
megindult.
– Igazán nincs mit a fuvarért – mondta Sawyer Chloe
hátának.
Chloe beintett neki, majd becsapta a kisház ajtaját.
– Mi történt? – kérdezte Maddie Sawyertől.
– Rábeszélte Lance-et, hogy elvigye sárkányrepülőzni a
holdfényben. Megmászták a Horn Crestet, és levetették
magukat a szikláról. A Beaut Pointon landoltak. Olyan 15 centin
múlt az életük.
A 2000 méter magas Horn Crest volt a térség
legtekintélyesebb csúcsa. Beaut Point volt a Lucky Harborra
néző fennsík neve. A futballpálya méretű terület 100 méterrel
magasodott a Csendes-óceán fölé. Maddie elképzelte Chloe
tettét, és rosszul lett.
– Nem esett baja?
– Viccelsz? Ez a lány olyan, mint egy macska, akinek kilenc
élete van. Azt viszont nem tudom, idáig hányat vesztett el
belőlük. – Sawyer megvetéssel rázta a fejét. – Lance ittas volt
Beviszem az őrsre, amíg ki nem józanodik. Chloe nem ivott,
úgyhogy nem tarthatom őrizetben. És nem szegtek meg
semmilyen törvényt, merthogy hülyének lenni nem illegális.
Viszont birtokháborítást követtek el, úgyhogy helyszíni bírságot
kellett volna kiszabnom rá. – Sawyer felsóhajtott. – Ez viszont
csak fölösleges papírpazarlás lenne.
Kezével végigdörzsölte az arcát, majd Maddie felé fordult:
– Mázlija volt a lánynak ma este. Rohadt nagy mázlija.
Megkérnélek, hogy próbálj beszélni a fejével, de nem tudom,
hogy az ő esetében ez egyáltalán lehetséges-e.

***

Néhány perccel később, miután jó éjszakát kívánt Jaxnek és

Sawyernek, Maddie bement a kisház apró hálószobájába. Chloe
békaszerűen elterpeszkedve feküdt hason az ágyon. Már ki is
volt ütve.
A Vadóc…
Titkon Maddie mindig szeretett volna a Vadóc lenni. Bármi
jobb, mint Egérkének lenni. Csakhogy ez most már nem volt rá
igaz. Egy kisegér nem próbálta volna megmenteni ezt a helyet.
Egy kisegér nem bonyolódna lenyűgöző szexuális kalandokba egy
olyan férfival, aki egyedülálló tehetséggel tudja kifacsarni a
szívét. Egy kisegér nem harcolna azért, hogy megismerje a
testvéreit és önmagát.
Lehet, hogy ami a motellel történt, elkerülhetetlen volt, és
talán lehetetlen lenne megmenteni. És lehet, hogy ami közte és
Jax között történt, tényleg csak egy gyors pillanatkép az
életéből, és talán azt is lehetetlen megmenteni.
Viszont a testvéreivel való kapcsolatot még igenis
megmentheti. És magát is megmentheti attól, hogy visszatérjen
a korábbi életéhez.
 Maddie azzá válhat, aki lenni szeretne. Ennek tudatában
elmosolyodott, és elővette telefonját.
– Még mindig itt vagy a közelben? – kérdezte, mikor Jax
felvette a telefont.

***

Jax Maddie-t figyelte, ahogy a Jeep szélvédőjén keresztül

méregeti a mozdulatlan óriáskereket.
– Be van zárva – mondta Maddie csalódottan.
– Karácsonyeste van.
Jax még járatta a Jeep motorját, a fűtést pedig maximumra
tekerte. Ugyan a jármű belseje a műszerfal halvány fényét
leszámítva teljesen sötét volt, de Jax így is tökéletesen ki tudta
venni az örömet Maddie szemében, és mosolyt az arcán.
Jax tudta, hogy ha megkérdezné Maddie-t, azt mondaná,
hogy Jax csalta az arcára a mosolyt. Maddie minden egyes
nappal egy kicsit elevenebbé vált. De az igazság az, hogy erről
nem Jax tehetett. Maddie végre a maga ura lett. És ez irtó szexi
volt.
– Úgy tűnik, ma este más kalandot kell keresnem – mondta
Maddie, majd Jaxhez fordult. Haja lágy tincsekben hullott arca
köré, csak egy picivel ért a válla mögé. Jax ismerte Maddie
hajának illatát. Tudta, milyen érzés, amikor a tincsek hozzáérnek
a bőréhez. Ismerte Maddie ízét, és tudta, hogyan érheti el nála,
hogy az ő nevét nyögje. Tudta, hogy Maddie ugyan lassan tárja
fel a szívét, de amikor ez mégis megtörtént, akkor
szenvedélyesen lojális azokkal, akiket megkedvelt. Tudta, milyen
ételek után sóvárgott. Tudta, hogy nem bírja jól az alkoholt, és
mégis előszeretettel issza meg azt, ami előtte van. Tudta, hogy
csodálja Tara hajthatatlan eltökéltségét, annak ellenére, hogy
úgy tesz, mintha idegesítené. És a lelke mélyén Chloe bátorságát
is csodálta. Tudta, hogy Los Angelesben töltött élete után
Maddie azt gondolta, hogy Lucky Harbor lesz maga a
mennyország. Tudta, hogy Maddie többet akar…
És hogy reménykedik abban, hogy megtalálta.
Maddie is sokat tudott Jaxről; többet, mint amennyit Jax
általában felfedett magáról a nők előtt. Jax nem tudta visszafogni
magát, és ujjaival végigsimította Maddie tarkóját, majd egy
tincset a füle mögé fésült.
– Mondd el – mondta Jax –, hogy mire vágysz most.
– De nincs nálunk óvszer.
Jax nem tudta megállni: felnevetett ezen.
Maddie elvigyorodott:
– Bocsánat. Biztos a friss levegő okozza. Meg a vad hullámok.
Meg lehet, hogy talán te is.
– Nem – mondta neki Jax halkan. – Te vagy az oka. Gyerünk.
Jax leállította a Jeep motorját, magához ragadott két, nehéz
kabátot a hátsó ülésről, és az egyiket odaadta Maddie-nek.
Miután Maddie bebugyolálta magát, kisétáltak a mólóhoz.
Elhaladtak a Falj fel! mellett, és Maddie gyomra megkordult.
– Most jól jönne Tara „Brutál Brownie”-ja.
– Brutál? – kérdezett vissza Jax.
– Már csak az illatától is vadállattá változol.
Jax felnevetett, majd közelebb húzta magához Maddie-t.
– Szeretnél bemenni? Meghívlak egy „Brutál Brownie”-ra.
– Nem, bent van Tara is. Idegesítő lesz.
Továbbmentek. Öt lépést sem tettek, mikor egy harsogó
hangra lettek figyelmesek.
– Látom magát, Maddie Moore.
Maddie hirtelen megfordult:
– Mi a…
Jax az épület sarkára felszerelt hangszóróra mutatott. A
bisztró panorámaablaka fölött volt, ahol több arc is
hozzányomódott az üveghez, és őket bámulta.
– Lépjen hátrébb attól a jóképű férfitól – mondta a test
nélküli hang.
Tara.
Maddie felnyögött. Jaxet meglepte, hogy a lány nem engedte
el a kezét, hanem inkább jobban megszorította.
– Mit képzel, mit csinál?
– Szórakoztatja a vendégeit.
Jax tekintete az ablakban nyüzsgő közönségre tévedt. Ki-ki
igyekezett minél jobb helyet találni magának. Néhányan
integettek is.
 – Madeline Annie Traeger, itt a lelkiismereted beszél –
morajlott a hangszóró. – Megfigyelés alatt tartunk. És… Hékás,
az nem az én Gucci csizmám?
Maddie hátravetette fejét, és felnézett az égre, mintha csak
isteni beavatkozást remélne.
– Egyeseknek normális családjuk van – mondta Maddie. –
Néhány hetente összejönnek egy vacsorára. Az én családom?
Nálunk palacsintatészta-csata van, ellopjuk egymás lábbelijét,
zöldre festjük a hajunkat, meg hangszórókból cikizzük egymást
nagy nyilvánosság előtt.
– Haladjunk tovább, csillagom. Tilos a mólón lézengeni.
– Mindenki lézeng a mólón! – ripakodott Maddie a
hangszóróra.
– És határozottan tilos megállni a fagyöngy alatt, bármi is
legyen az indíték.
Maddie és Jax egyszerre nézett fel az épület ereszéről lógó
fagyöngyre.
– Mit árul el rólam, hogy most szívesen állok itt? – kérdezte
Maddie Jaxtől.
– Azt, hogy hasonlóan gondolkodunk? – Jax közelebb lépett,
lehajtotta a fejét, majd…
– Megállj! – szólalt meg Maddie „lelkiismerete”.
Maddie felsóhajtott:
– Jax?
– Igen?
– Szükségem van egy csokis shake-re.
Jax fel se vetette, hogy fagypont alatt volt a hőmérséklet, és
azt sem, hogy Maddie lélegzete látszott a levegőben. Elindultak a
fagylaltozó felé.
Ezúttal nem Lance volt a pult mögött. Ő még mindig a
seriffállomás egyetlen cellájában ücsörgött. Ma este Lance
ikertestvére, Tucker szolgált fel.
– Sawyer vigyáz rá – válaszolta meg Jax Tucker fel nem tett
kérdését. – Még időben kijut, hogy megünnepelhesse a
karácsont. Semmi baja.
– Idióta egy gyerek. Jövő héten rendezzük a bérleti díjat.
Kicsit megcsúsztunk.
– Nem gond – mondta Jax. – Ez egy döcögős időszak.
 Tucker bólintással fejezte ki háláját, átnyújtotta a csokoládés
shake-et, majd Jax és Maddie továbbindult.
– Tőled bérlik a helyet? – kérdezte Maddie.
– Igen.
Maddie elgondolkozott ezen egy kicsit.
– Az egész móló a tied?
– Nem. De néhány ingatlan az én tulajdonom.
Maddie elsétált a móló végéhez. A korláton áthajolva figyelte a
kavargó tengert a lába alatt. Látszott, hogy gondolkodik. Mélyen
gondolkodik.
Válaszokra volt szüksége. Megérdemelte, hogy választ kapjon.
De, az igazat megvallva, Jax azt sem tudta, hol kezdje el. Ahhoz
képest, hogy korábbi munkája az volt, hogy saját előnyére
csűrje-csavarja a szavakat, ez most rohadtul nem ment Jax
odalépett Maddie mellé.
– A városban is van néhány vállalkozásom.
– Érdekes, hogy ezt sosem említette a polgármester úr.
Jax arca megrándult:
– Tényleg sokat tudsz rólam.
Béna.
– Hmm – mondta Maddie. Hangján hallatszott, hogy nem
hatotta meg Jax megjegyzése.
Jax mély levegőt vett:
– Egyszer elárultad nekem néhány hibádat.
– Az összes hibámat elárultam.
Jax mosolyogva játszadozott Maddie egyik tincsével.
– Akarod hallani az enyéimet?
– Ismerem a te hibáidat. Nem szeretsz megosztani magadról
semmit. Viccesnek tartod, ahogy pukizik a kutyád.
– Mindenki viccesnek tartja, amikor a kutyák durrogtatnak.
– Azt akarod, hogy mindenfélét mondjak szex közben.
Jax elvigyorodott:
– Ezt te is szereted.
Maddie elvörösödött:
– Nem ez a lényeg.
Maddie elhallgatott. Jax megemelte a szemöldökét:
– Ennyi? Mert ennél azért több hibám van, Maddie. Jó sok.
Például… ötéves koromig kizárólag zabpelyhet ettem.
 – Szeretem a zabpelyhet.
– Tízéves koromban a vízbe ugrottam a Mooner-szikláról. Azt
hittem, hogy tudok repülni. Ehelyett eltörtem mindkét lábamat.
– Szóval úgy viselkedtél, mint egy fiú. Na bumm.
– Tizenkilenc éves koromban, amikor a Dél-kaliforniai
Egyetemre jártam, szexeltem a jogi kar könyvtárában, és
majdnem letartóztattak közszeméremsértés miatt. Először
megbuktam a jogi szakvizsgán, mert másnapos voltam. – Kis
szünetet tartott, majd előállt a nagy titokkal. – Aztán elvállaltam
egy olyan ügyet, amiben egy ártatlan nő két szék közé került.
Próbáltam figyelmeztetni, amivel megszegtem az ügyvédi
eskümet. De ahelyett, hogy kimenekült volna abból a helyzetből,
inkább öngyilkos lett.
Jax szünetet tartott. Maddie nagy levegőt vett. Jax nem
tudta, hogy az undortól vagy a megdöbbenéstől. De ha már idáig
eljutott, tudta, hogy be is kell fejeznie.
– Ezután abbahagytam a jogi praxist. Teljességgel kiszívta
belőlem a lelket. – Szünetet tartott. – És a mai napig dolgozom,
hogy visszaszerezzem.
Maddie Jaxet bámulta. Jax farkasszemet nézett vele.
Feltételezte, hogy Maddie hamarosan elsétál tőle. Három, kettő,
egy…
És Maddie megmozdult. De nem eltávolodott. Ehelyett
közelebb lépett Jaxhez, kezét a mellkasára tette, és gyengéden
megcirógatta a szíve fölött.
– Igenis van lelked – suttogta érzelmektől remegő hangon. –
És hatalmas szíved van. Ezt soha ne vond kétségbe.
Szuperhősszíved van – mondta határozottan.
Jax a fejét rázta:
– Nem vagyok szuperhős, Maddie. A legkevésbé sem. Csak
egy pasas vagyok, hibákkal. Jó sok hibával. Azért foglalkozom
felújítással és bútorkészítéssel, mert szeretem ezeket a
munkákat. De egyik sem túl nyereséges.
– De hisz’ van az a nagy, szép házad. Hogyan tudtad volna… –
Maddie szünetet tartott. – Az apád – suttogta.
– Nem. Nem – mondta Jax határozottan. – Nem az apám.
Van némi üzleti érzékem.
Maddie Jax arcát fürkészte.
 – Ez zavar téged? – kérdezte Maddie.
Jax a fejét rázta. Nem tudta szavakkal kifejezni mit érez.
Próbált visszaadni valamit a világnak, miután annyi mindent
elvett a jogi irodánál töltött évei alatt. De ennek ellenére mégis
csak hasznot húzott a dolgokból.
– Itt állsz előttem – mondta Maddie gyengéden –, és mégis
olyan érzés, mintha messze lennél tőlem. Annyira sok mindent
magadban tartasz. Szándékosan csinálod?
– Igen. Annyira sokáig tettem így szándékosan, hogy most
már nem vagyok benne biztos, képes vagyok-e máshogyan
csinálni. Ismersz engem, Maddie. Tudod, hogy mit csinálok, hova
szeretek járni…
– Ezeket sok mindenkiről tudom, Jax. Lucille-ról is, Lance-ről
is. Basszus, ennyit még Andersonról is tudok. – Megbökte Jax
mellkasát. – De többet akarok tudni rólad. Azt akarom… –
Maddie már-már harciasra vette a figurát. Egyre mérgesebbé
vált, és a sarkára állt a férfivel szemben.
Nem félt Jaxtől. Belemászott az arcába, és állta a sarat. Jax
ettől büszkébb volt Maddie-re, mint valaha.
– Tudsz is többet – mondta Jax halkan. – Tudod, kik a
barátaim, és tudod, hogy elcsesztem apámmal a kapcsolatomat.
Tudod, hogy egy agyonstrapált, régi Jeeppel járok, hogy a lusta,
nagydarab kutyám bárhova velem jöhessen. Tudod, hogy
szanaszét hagyom a ruháimat, és hogy szeretek a tengerparton
futni.
Maddie testét gyengéd hang hagyta el. Jax közelebb lépett
hozzá, tenyerével megsimította Maddie nyakát ott, ahol – Jax
legnagyobb bánatára – ki volt dörzsölődve a borostájától.
Megszólalt:
– Tudod, mennyire szeretlek megérinteni.
Maddie lehunyta a szemét.
– Én kedvelem benned ezeket a dolgokat – vallotta be
Maddie. – Különösen az utolsót… – Egy gyengéd sóhaj szökött ki
Maddie szájából, majd Jax szemébe nézett. – De még mindig
érzek valami titkot. Mit rejtegetsz, Jax?
Nagyot sóhajtva fogta meg Maddie kezét:
– He elmondanám, azzal megszegnék egy ígéretet. Ezt nem
tehetem.
 – Mert történt valami veled, amikor ügyvéd voltál?
– Semmi sem történt velem – javította ki Jax. Az emlékek
érdessé tették hangját.
Maddie végigcsúsztatta kezét Jax hasán, majd megállt a
mellkasán, és elidőzött a szíve fölött.
– Megpróbáltál segíteni neki, Jax. Nem tudtad, mit fog
csinálni. Nem tudhattad.
– Cserben hagytam őt – Lehunyta szemét, majd újra
kinyitotta. – És most itt vagyok, tanácstalanul.
– Nem értem.
– Tudom, hogy nem érted. – Jax Maddie-re nézett. Látta
Maddie fürkésző tekintetén, mennyire fókuszál rá. A férfi mélyet
sóhajtott. – A hitel a motelen. Tudom, hogy ki a jelzálog
tulajdonosa. Tudom, hogy ha kapcsolatba lépnél vele, akkor
jóváhagyná az újrafinanszírozási kérelmed.
Maddie a homlokát ráncolta:
– Ezt nem tudhatod biztosan.
– De igen. Biztosan tudom. Próbáltalak rávenni, hogy járj
utána, de…
– Te jó ég. – Maddie nagyra tátotta a száját, majd hátrébb
lépett a férfitől. – Te vagy az. Te vagy a jelzálog-tulajdonos.
Jax kinyújtotta a kezét, de Maddie félrecsapta azt.
– Nem. Nem – ismételte meg Maddie, szapora levegővételek
között. – Te vagy az?
– Igen.
Maddie bámulva kérdezett vissza:
– Miért nem mondtad el? Annyiszor beszéltünk róla, és…
– Minden egyes alkalommal próbáltalak a megfelelő irányba
terelni…
– Próbáltál terelni. Próbáltál terelni. – Maddie hitetlenkedve
nézett rá. – Jax, én nem egy birka vagyok. Elveszett voltam,
kikészített a stressz, teljesen magam alatt voltam, te pedig… te
pedig végig tudtad a megoldást.
– Próbáltam megvédeni azt, ami itt és most volt. És téged is.
Azt akartam, hogy beinduljon a projekt. A segítségemmel. De a
büszkeséged nem engedte volna, hogy elfogadd, ha azt gondoltad
volna, hogy nem érdemelted ki. Tudtam, hogy ha nem a saját
ötleted lenne, nyúlcipőt húznál.
 Maddie a fejét rázta:
– Szóval szerinted nemes lelkű dolog volt eltitkolni tőlem?
Jax elfintorodott, és végigsimított az arcán.
– Igen. De így kimondva belátom, hogy a fejemben sokkal
jobban hangzott ez az egész.
Maddie a szemét forgatta. Elfordult Jaxtől, majd azonnal
visszafordult hozzá.
– Van az a pénzalap Phoebe végrendeletében. Arról a pénzről
is tudsz?
Jax arra vágyott, hogy bárcsak Maddie kivégezné őt, hogy
véget vethessenek ennek a beszélgetésnek.
– Igen.
–
Rád hagyta a pénzalapot?
– Nem.
– Hanem…
– Nem mondhatom el.
– Mármint úgy érted, hogy nem fogod elmondani.
– Így is mondhatjuk.
Maddie úgy összerezzent a választól, mintha arcon csapták
volna. És darabokra szaggatta Jax szívét is.
– Határozottan emlékszem, hogy megkérdeztem tőled, van-e
bármi más, amit tudnom kéne rólad – mondta Maddie halkan.
– Ez nem rólam szól. Nem állt jogomban elmondani. Még
mindig nem áll jogomban…
– De hisz’ barátok vagyunk. Te vagy az én… – Maddie
megszakította gondolatmenetét. Kimondhatatlan érzelmektől
csillogó szemekkel fürkészte Jaxet. – Hát – mondta ki végre
halkan, kínos szünetet tartva. – Nem igazán tudtam eddig se,
hogy mik vagyunk mi ketten. De bíztam benne, hogy többek,
mint barátok.
– Többek. Basszus, Maddie. Nem volt szabad elmondanom.
Ígéretet tettem…
– Igen. Ezt értem. És mivel nekem semmilyen ígéretet nem
tettél, ezért nekem nincs jogom dühösnek lenni. – Remegő
kezével megdörzsölgette szemét. – Fáradt vagyok. Vissza akarok
menni a motelhez.
– Csak ha végeztünk ezzel.
 – Ha végeztünk? – Örömtelen nevetés szakadt fel a lányból.
Elindult a Jeep felé, kimért, egyenletes léptekkel, melyeknek
mindegyikéből visszhangzott Maddie dühe és fájdalma. –
Szerintem végeztünk.

***

Maddie lábujjhegyen osont be a sötét kisházba. Az egyedüli

fényforrás a Snoopy-karácsonyfa volt. Fájó szívéhez szorította
kezét, majd besétált a konyhába, és odalépett a szekrényhez,
ahol Tara a borokat tartotta.
Üres.
– Francba.
– Ezt keresed?
Nővére hangja hallatán megpördült, és hunyorogva kereste a
testvérét a sötétségben. Tara a konyhapulton ült, makulátlan,
fehér, szexi hálóingben, kezében egy félig üres borosüveggel.
– Szükségem lesz a maradékra – mondta Maddie.
– Nem. A rendszeres orgazmusokban fürdőző huginak nincs
joga siránkozni.
– Hát, asszem az már a múlté.
– Micsoda? Miért?
– Mert eltitkolt dolgokat előlem. Előlünk. – Maddie felpattant
a pultra, Tara mellé. – Valószínűleg túl piás vagy ahhoz, hogy
megjegyezd, amit most mondok. De Jax az. Ő a jelzálog-
tulajdonos.
Tara teljesen lefagyott.
– Ezt ő… elmondta neked?
– Igen, ugyanis hirtelen egy igazi információs központ lett a
pasasból. A pénzalapról is tud, de arról nem kotyogott ki többet a
szemétláda.
Tara hosszasan bámult húgára.
– Bizonyára megvolt az oka, miért titkolózott. Lehet, hogy jó
oka volt rá. Még az is lehet, hogy nagyon jó oka volt rá.
Maddie felsóhajtott, majd fejét hátradöntötte a
konyhaszekrénynek.
– Miért iszogatsz egyedül?
– Én mindent egyedül csinálok.
 – Tara… – Úgy tűnt, ez a szűnni nem akaró szívfájdalmak
éjszakája volt. – Ennek nem kell így lennie.
– Ó, csillagom. – Tara a szájához emelte az üveget. – Miért
vagy mindig ennyire kedves, aranyos és… kedves, aranyos?
– Jelen pillanatban egyik sem vagyok.
Tara lehunyta a szemét.
– Bűntudatom van, ahogy rád nézek. Mindjárt felrobbanok,
annyira szétvet a bűntudat.
– Bűntudat? Miért?
– Kimaxoltad a hitelkártyádat miattam. Készen álltál volna itt
maradni, akár egyedül is, hogy rendbe tedd a dolgokat. Én pedig
csak le akartam lépni. Annyira sokat adsz másoknak, Maddie. Te
adakozó típus vagy, én meg… – Homlokát ráncolva gondolkodott
a következő szón. – Egy pióca. Mindenből kiszívom az életet. És
szívat az élet.
– Oké, neked ennyi bor elég is volt. – Maddie elvette az
üveget. – És mindannyian kimaxoltuk a hitelkártyánkat. Na jó,
leszámítva Chloét, mert róla kiderült, hogy nincs semmi hitele.
De te és én mindketten…
– Más-más okokból – suttogta Tara, majd ujját rátette saját
szájára. – Csss – mondta. – Ne áruld el.
– Jó, neked ideje lefeküdnöd – mondta Maddie.
– Látod? – Tara rámutatott húgára, és majdnem kibökte a
szemét. – Te kedvelsz engem.
– Minden egyes beképzelt, mindentudó, hülye porcikádat –
értett vele egyet Maddie. – Na, gyerünk. – Sikerült Tarát
átjuttatni a hallon, be a hálószobába, ahol Chloe aludt. Tara
lehuppant mellé, és már az előtt lement alfába, hogy a feje a
párnát érte volna.
Maddie lerugdosta magáról a cipőt, átöltözött pizsamába,
átmászott az egyik testvéren, és hozzábújt a másikhoz.
Mindkettő kellemetlenül felszisszent attól, ahogy Maddie
jéghideg lábai hozzáértek az övéhez a takaró alatt.
– Maddie? – szólalt meg Tara, olyan hangosan suttogva, hogy
még Kínában is hallották. – Bocsánatot kérek.
– Amiért megittad az összes bort?
– Nem. Amiért összevesztél Jaxel. Én tehetek róla.
– Micsoda?
 Tara nem válaszolt.
– Tara, hogy érted ezt?
Egyetlen válasza egy halk horkanás volt.

***

Kis idővel később Maddie felriadt az álmából, és levegőért

kapkodott. Zihálva felült, ahogy tüdeje megtelt füsttel.
– Úristen! – kiáltott fel rémülten, miközben gyomra
összeszorult a félelemtől. A gomolygó füsttől alig látott. Maddie
megrázta a nővéreit. – Keljetek fel, tűz van!
– Mi… – Tara legurult az ágyról.
Chloe hanyatt feküdt, szeme tágra nyílt, asztmásan zihált Két
kezét a nyaka köré szorította, és kétségbeesetten próbált levegőt
szívni már így is próbára tett tüdejébe.
Maddie kiugrott az ágyból, és magával ráncigálta a fulladozó
húgát is. Úristen. Úristen!
– Van valakinél telefon?
– Az enyém a konyhában van – mondta Tara a füsttől
rekedten.
Maddie-é is a konyhában volt.
A rettegéstől szinte megbénulva fordultak az ajtó felé, majd
lefagytak a döbbenettől. Az ajtónyílásban lángok villództak,
melyek éppen az ajtófélfát emésztették fel, majd lassan
elkezdtek a szobába is beférkőzni.
Lehetetlen volt bejutni a konyhába.
Tara odaszaladt az ablakhoz, és taszított rajta egyet.
– Beszorult!
Chloe térdre esett. Szinte átlátszó volt a sápadtságtól, ajkai
pedig elkékültek. Maddie felkapott egy pólót a földről, az ágy
melletti pohárból vizet öntött rá, majd hozzászorította Chloe
szájához.
– Inhalátor. Hol van az inhalátorod?
Chloe a fejét rázta. Az öklében szorította az eszközt, amely
már nyilvánvalóan nem hatot. Hevesen kapkodott a levegőért.
Maddie még sosem látta Chloét ennyire súlyos roham közepette.
– Maddie, segíts ezt kinyitni! – kiáltott Tara az ablakkal
küszködve.
 Maddie már tudta, hogy az egy elfuserált ablak. A párkány és
az ablakkeret sokszor, vastagon át lett festve, és a legutóbbi
réteg már legalább tízéves lehetett. Eddig nem foglalkoztak vele,
mert túl hideg volt ahhoz, hogy ablakot nyissanak.
– Levegőt – tátogta Chloe. Az asztmás lihegésen kívül
semmilyen más hang nem jött ki a lányból. Szeme tágra meredt
a rémülettől.
Maddie-ra átragadt a pánik. Az ablak nem akart
megmozdulni, és nem volt idejük, hogy tovább próbálkozzanak
vele. Chloe az ájulás szélén állt. Sőt, Maddie is majd’ elájult. Az
elmúlt hatvan másodpercben csak még sűrűbbé vált a füst.
Lüktetett körülöttük a forró levegő, hátuk mögött a tűz
pattogása hallatszott.
Maddie felkapta a sarokban lévő kis széket, lelökte róla a
ruhákat, és nekilendítette az ablaknak. A széklábakkal kiütögette
a megmaradt szilánkokat, majd egy takarót rádobtak a
párkányra, hogy ne vagdossák össze magukat, miközben
kimásznak.
Elsőnek Chloét tolták ki az ablakon. A lány a földre esett, és
nehezen kapkodta a friss levegőt. Tara volt a következő; Maddie
kezét szorította, így biztosítva, hogy húga is jöjjön.
Maddie hatalmasat zuhant. Egy percig csak feküdt, és úgy
kapkodta a levegőt, mint egy partra vetett hal. Ahogy hátán
feküdt a homokban, szinte lelassult az idő. A csillagok gyémántok
módjára sziporkáztak a távoli messzeségben, és felhők
sorakoztak egymás után.
A füst kitakarta az éjszaka fényeit.
Hangok visszhangzottak körülötte: a csapkodó szél, a lángok
pattogása, és – hála istennek – szirénaszó a távolban.
– Helyes – mondta Maddie magának, és lehunyta a szemét.
 24. fejezet
„Ha mindig csak spórolsz,
sosem fogsz kilépni a házból.”
PHOEBE TRAEGER

Hajnali két óra. Jax az ágyában feküdt, és próbált elaludni,

amikor megszólalt a mobilja. Reménykedett benne, hogy Maddie
hívja azzal, hogy meggondolta magát, és mégsem fogja elhagyni
őt Arcához emelte a telefont.
Sawyer hívta. Jax hosszú, csalódott sóhajjal vette fel a
telefont:
– Rég volt már ilyen, hogy az éjszaka kellős közepén felhívsz.
Megint óvadékot kell letenni Fordra? Vagy csak izgatott vagy a
Mikulás miatt?
– Ki kell jönnöd a motelhez, most. Beérkezett egy segélyhívás.
Tűz van.
Jax kigurult az ágyból, felkapta a farmerját a földről, és egy
pólót a fiókos szekrényből. Gyorsan bakancsot húzott, magához
kapta kulcsait, és már kint is volt az ajtón, mielőtt Sawyer
egyáltalán kimondta a következő mondatát.
– …Tűzoltó és műszaki mentőegységek úton. Maddie veled
van?
– Nem. – Úristen. Szíve a torkában dobogott, ahogy
száguldott az autópályán. – Olyan másfél órája vittem haza a
motelhez.
– Öt percen belül ott vagyok – mondta Sawyer.
– Jövök.

***

Gyötrelmesen hosszú időnek tűnt az a hét perc, amíg Jax beért a

városba. Amikor elhúzott mellette egy betegszállító jármű, amely
a kórház felé vette az irányt, szinte leállt a szívverése.
Végigszáguldott a földúton, és még jobban összeszorult a szíve
attól, amit látott. A motel ablakaiból lángok csaptak ki, és
magasan szöktek a sötét égbolt felé.
A járművek, a füst és a műszaki berendezések kavalkádjában
alig lehetett bármit kivenni. Lassan behajtott a motel területére,
és amint megállt a Jeepjével, már ki is ugrott a járműből. Pulzusa
az egekbe szökött, és legendás higgadtságának nyoma sem volt.
A kisház eltűnt. Semmi sem maradt belőle. A motel emelete
lángokban állt. Mintha egy rémálom lett volna. A műszaki
mentőegységek villogó fényei keresztülhasították az éjszakát.
Jax elszaladt a rendőrök és tűzoltók mellett, átugrott a tömlők és
eszközök felett, és megállt a kisház koromfeketévé vált
alapszerkezete előtt.
Maddie sehol.
Jax vállát megfogta egy kéz. Sawyer. A sűrű, torokfojtogató
füstön keresztül látta barátja feszült arcvonásait. Sawyer a motel
és a kikötő közötti alacsony kőfalra mutatott.
Ott ült összekuporodva, pokrócba burkolva Maddie, koromtól
besötétült arccal.
Jax úgy érezte, mintha most venne először levegőt Sawyer
telefonhívása óta. Egy mentős beszélt Maddie-hez. A lány
hátradöntötte fejét. A még mindig lángoló motelt nézte, és
arcáról lerítt a kétségbeesés.
Jax leguggolt elé, és a térdére tette a kezét. Maddie úgy
remegett, mint a falevél. Vagy lehet, hogy inkább Jax remegett
úgy.
– Úristen, Maddie. Jól vagy?
Maddie csillogó szemmel nézett Jaxre.
– Oda az egész. A kisháznak annyi. És a motel…
– Sajnálom, drágám. – Jax a szénné égett maradványok
puszta látványától is majdnem rosszul lett. Nagyon óvatosan
magához húzta Maddie-t, és testével magába szívta a lány lágy,
bánatos hangját. Maddie olyan szorosan karolta a nyakát, hogy
Jax alig tudott lélegezni. De most nem volt szüksége levegőre.
Maddie-re volt szüksége.
– Láttam a mentőt, aztán láttam a kisház maradványait, és
azt hittem, hogy… – Jax lehunyta a szemét, és nem hagyott fel a
bordaropogtató öleléssel. Arcát Maddie nyakához nyomta. –
Hogyan menekültél ki?
 – Egy ablakon keresztül. A lángoktól nem lehetett az ajtóhoz
jutni, és az ablakot nem lehetett kinyitni a rászáradt festéktől.
Egy székkel törtem be az üveget.
Lehet, hogy Jax túl erősen szorította Maddie-t, de egyszerűen
nem tudta elereszteni. Maddie-ből füst- és hamuszag áradt, és
tetőtől talpig mocskos volt. De Jax még sose örült jobban neki.
– Chloe és Tara?
– Chloénak asztmás rohama lett. Ő volt a mentőben. Tara
elkísérte.
Jax elgyengült a megkönnyebbüléstől. Leült a kőfalra, és
ölébe vette Maddie-t. Résnyire kibontotta a pokrócot, hogy
alaposan megnézhesse magának a nőt. Csak póló és bugyi volt
rajta. Karján és lábán kosz- és koromcsíkok. Felsértett térdei
véreztek. Gyengéden megfogta Maddie mindkét kezét, és
megfordította őket. Tenyerén néhány vágás látszódott.
A beszorult ablak gondolatától megfagyott a vér Jax ereiben.
Csak néhány percen múlt, hogy ne legyen túl késő. A lehető
legnagyobb gondossággal visszabugyolálta Maddie-t a pokrócba,
majd a ránézett a mentősre. Jax és Ty Roberts egy iskolába
jártak, és egykoron néha együtt játszottak az amatőr
amerikaifoci-ligában.
– Nem engedi, hogy bevigyük – mondta Ty.
– Csak néhány kis karcolás – morogta Maddie. – Nem nagy
ügy.
Maddie továbbra is a motelre meredt. A tűzoltók már jól
haladtak a lángok megfékezésével. Szinte teljesen eloltották a
tüzet.
Ty sokatmondó pillantást vetett Jaxre, majd a mentőautóra.
Be akarta vinni Maddie-t.
– Maddie. – Jax magára irányította Maddie figyelmét. – Hadd
vigyelek be a kórházba. Ott letisztogatnak, és ránézhetünk a
testvéreidre is.
– Csak ha ennek vége.
Úgyhogy továbbra is ott ültek, és nézték a lángoló tüzet. Mire
a lángokat sikerült teljesen megfékezni, Sawyer megbeszélte a
tűzoltóparancsnokkal, mire jutottak, majd odalépett Jaxhez és
Maddie-hez.
 – Amikor kigyulladt a kisház, a szél átfújta a parazsakat a
motel tetejére. Így kapott lángra az emelet. Ott már sikerült
feltartóztatni a tüzet. – Sawyer leguggolt Maddie mellé, és
belenézett a lány szemébe. – Holnapig nem fognak beengedni a
motelbe. Nyugodtan elmehetsz. Szeretném, ha beülnél a második
mentőautóba, és hagynád, hogy kivizsgáljanak.
– Nem, jól vagyok, én…
– Bemész – mondta Jax. Igyekezett makacsabb lenni, mint a
lány. – Elviszlek.

***

Amikor a Jeep megállt, Maddie kinyitotta a szemét. Kora hajnal

volt. Az ég még mindig koromsötétségbe burkolózott.
Karácsony reggele.
Maddie egy percig mozdulatlanul ült. Visszaemlékezett a
pánikra, ahogy a füsttől fojtogatva felébredt, arra, ahogy a lángok
a hálószoba ajtaját nyaldosták, és Chloe fuldoklására…
Úristen. Chloe jól volt; vagy legalábbis jól lesz. A kórházban
közölték velük, hogy Chloét benntartják az éjszakára az enyhe
füstmérgezés miatt. Tara vele maradt. Maddie is így tett volna,
de Jax közbelépett:
– Ő velem jön.
Ez a három egyszerű szó kavargott untalanul Maddie fejében,
miközben a nővér kitisztította és bekötözte a sebeit –
szerencsére nem kellett összevarrni egyiket sem –, majd átadott
neki egy műtős ruhát, hogy vegye fel.
Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy Jaxszel vitatkozzon.
Na jó, ez nem volt teljesen igaz. Valóban fáradt volt, és csontig
ható kimerültséget érzett. De vitatkozni még mindig tudott
volna. Elvégre nem volt oka rá, hogy hazamenjen Jaxszel.
Leszámítva azt, hogy nem akart egyedül ülni egy kórházi
széken.
Azt akarta, hogy átöleljék.
Azt akarta, hogy biztonságban érezhesse magát.
Amikor elhagyták a kórházat, a Jeepben maximumon ment a
fűtés, de Maddie még így is reszketett. Úgy vacogott, hogy a
fogai összekoccantak. Jax a bal kezével fogta a kormányt, jobb
kezével pedig hol Maddie combját simogatta, hol a lány jéghideg
ujjait szorította.
Kinyílt az utasoldali ajtó, amitől Maddie összerázkódott.
– Csak én vagyok – morogta Jax, aki kiszállt a Jeepből, és
átsétált az autó másik oldalára. Lehajolt Maddie-hez, kikapcsolta
a biztonsági övét, és egy ideig határozottan átölelte, majd a
karjaiba vette a nőt.
– Tudok járni – mondta Maddie, bár nem tett semmilyen
kísérletet, hogy bebizonyítsa.
– Csinálj úgy, mintha még mindig szuperhősnek tartanál.
A nő sóhajtva átkarolta Jaxet, és arcát hozzányomta a férfi
nyakához, hogy magába szívja. Maddie tüdeje megtelt Jax
illatával. Égő torka összeszorult.
Máris hiányzott neki Jax. Mély sóhajtással fejezte ki az érzést
Csukva tartotta a szemét azalatt, míg Jax kinyitotta a bejárati
ajtót, és egy halk köszönést vetett oda az álmos kutyának.
Néhány pillanattal később Jax megengedte, hogy Maddie letegye
a lábát a padlóra.
Mivel még mindig mezítláb volt, érezte, hogy talpa
padlócsempét ért. De a csempe csodálatosan meleg volt a
padlófűtés miatt.
Jax egyik karjával még mindig átkarolta Maddie-t, és egy
pillanatra arrébb hajolt. Maddie hallotta, ahogy megindul a
zuhany.
– Reszketsz – mondta Jax
– Szerintem te reszketsz.
– Lehetséges.
Maddie felnyitotta a szemhéját, és megtalálta Jax tekintetét
Árnyékos, aggodalomtól sötét tekintet volt.
– Tudod, hogy mennyire gyorsan terjedt az a tűz? – kérdezte
Jax. – Hogy mekkora csoda, hogy mindannyian
megmenekültetek? – Kezével megdörzsölgette a szemét. –
Jézusom, Maddie. Ha te nem ébredsz fel abban a pillanatban…
Maddie szíve majdnem megállt Jax durva hangja hallatán.
– De felébredtem – suttogta Maddie, és Jax felé nyújtotta a
kezét. – Jól vagyok, Jax. Nézz rám. Úgy tűnik, elpusztíthatatlan
vagyok.
 – Ellenálló vagy – mondta Jax, és megemelte Maddie fejét,
hogy magába igya a látványt. – Erős, odaadó és ellenálló.
Maddie elgondolkodott, hogy mik azok a dolgok, amik
mindennél többet jelentenek számára. Egy kezén meg tudta
számolni ezeket. A testvérei. A motel.
Jax.
És mindhárom veszélyben volt.
– Még mindig haragszom rád – suttogta.
– Tudom.
Maddie a szívéhez szorította a kezét, ami jobban fájt, mint a
vágások és zúzódások a testén.
– Nem akarok egyedül lenni ma este. Vagy ma nappal.
Akármelyik napszak is van. – Maddie nem volt a szavak embere
ebben a pillanatban. Vigasztalásra vágyott. Tudta, hogy Jaxtől
megkaphatja.
– Be kell állnod a zuhany alá, hogy felmelegedj.
– Veled.
Jax hozzányomta homlokát Maddie-éhez, és nagy levegőt
vett. Kezét Maddie felé nyújtotta. Óvatosan nyúlt a testéhez, és
kihámozta a műtős felsőből. Végignézett minden egyes vágást és
zúzódást. Ezután lecsúsztatta a nadrágrészt Maddie lábához, és
Supergirl-bugyija láttán elidőzött egy kicsit.
– Mondtam már neked valaha – morogta Jax, miközben
letérdelt, és puszit adott Maddie felhorzsolt csípőjére –, hogy
szerintem neked is megvan a saját szupererőd?
Maddie lehajtotta a fejét, és egy bizonytalan mosollyal reagált;
bár tudta, hogy a szeme még nem mosolyog.
– Mi lenne az?
– Például, hogy áttörd a falaimat…
– Jax. – Maddie lehunyta a szemét, amikor Jax
hüvelykujjával megragadta bugyijának mindkét oldalát, és
elkezdte lassan lehúzni róla. Heves lihegését csak fokozta, hogy
Jax felkapta őt, és berakta a zuhany alá. Jax Maddie mögé
lépett, és szótlanul megmosta Maddie haját és testét. Gyorsan,
céltudatosan.
Maddie érezte, hogy Jax mennyire izgatott. Ám a férfi
érintései gyengédek, megnyugtatóak voltak. Ez rendben is volt.
Maddie-n újra kezdett eluralkodni a kimerültség, és csak
nekidőlt Jaxnek. Mást nemigen volt képes csinálni.
Egyszer csak arra ocsúdott fel, hogy a víz zubogása
abbamaradt, és Jax egy nagy, puha törölközőbe burkolta őt Jax
újrakötözte Maddie sebeit, ráadott egy pólót saját ruhatárából,
majd letette őt az ágyra.
Maddie hallotta az ajtó mozgását.
– Jax…
– Aludj.
– Oké.
Maddie egy ideig hallgatta, ahogy Jax a házban jár-kel.
Hallotta, ahogy megcsörren a férfi telefonja, és ahogy halkan
megválaszolja a hívónak, hogy nála van Maddie.
Nála van.
Valóban így van, jött rá Maddie. Nála van a szíve és a lelke…
Nem. Ez nem lehet igaz. Jax korábban eltitkolt dolgokat előle.
Sőt, még mindig titkolózott…
Vagy ez éppen Maddie-re igaz?
Basszus. A lány zavarodott volt, és fáradt…
– Aludj – mondta Jax újra, amikor visszatért a szobába.
Végigsimította Maddie karját.
Maddie megfogta Jax ujjait.
– Maradj velem – mondta neki, és ujjaival még jobban
szorította a férfiét.
– Mindig így lesz. – A matrac besüppedt Jax súlya alatt, majd
a férfi óvatosan felnyalábolta Maddie-t, és magához szorította.
Lábuk úgy gabalyodott össze, mintha csak a világ
legtermészetesebb dolga lett volna. Mintha már évek óta egy
ágyon osztozkodtak volna. Jax tapintása úgy siklott végig a nőn,
mint valamilyen nyugtató balzsam. Maddie-t kínozta a vágy.
Többre vágyott. Beleborzongott az érzésbe.
– Csak ma estére – suttogta Maddie, és közelebb bújt Jaxhez.
Füle alatt érezte a férfi szívének egyenletes dobogását.
– Csak ma estére.
Persze ez is csak hazugság volt. Maddie odavolt Jaxért
Odavolt a testvéreiért. Odavolt a motelért. És úgy tűnt,
mindegyiket elveszíti. Lecsukott szemhéját szinte égették az
alatta felgyűlő könnycseppek. Arcával Jax nyakához bújt, hogy
elrejtse őket.
Jax lassan cirógatta Maddie-t. A lány tudta, hogy Jax csak
vigasztalni próbálja. De többet akart kapni. Testében zümmögött
a várakozás. Jobban hozzányomta magát a férfihoz. Oldalukon
feküdtek, egymás felé fordított arccal. Maddie az egyik lábát Jax
köré fonta. Csípőjét ringatva hagyta, hogy – mint acél a
bársonyba – Jax beléhatoljon.
Jax durva nyögések közepette szorosabban markolta Maddie-
t, és mozdulatlanul tartotta.
– Maddie. Te megsérültél…
Jax újabb nyögéseket hallatva maga alá gördítette Maddie-t,
és úgy kitöltötte, hogy a lány csillagokat látott. Jax lehajtott fejjel
ajkait Maddie nyakának hevesen lüktető pulzusán pihentette.
Maddie hallotta és érezte, ahogy a nevét suttogja.
Maddie keze hevesen simogatta Jax hátát fel-alá. Görcsösen
kapaszkodva ösztönözve a férfit egyre többre. Jax megemelte a
fejét, és farkasszemet nézett Maddie-vel, miközben elkezdett ki-
be mozogni. Elhúzódó, lassú lökések voltak – a férfi csípőjének
mozgása észveszejtő volt. A nyers, zsibbasztó gyönyör küszöbén
Maddie szeme lecsukódott.
– Ne. Nézz rám. Érezz engem. Érezz bennünket.
Maddie kinyitotta a szemét, és Jax szemébe nézett, amelyben
saját életét és saját szívét látta tükröződni. A csúcsra érve színek
és érzelmek kaleidoszkópjában tört ki benne a kéj. Maddie soha
az életében nem érzett ehhez foghatót.
Végre sikerült újra levegőhöz jutnia. Jax várt rá, és végig
benne maradt, keményen. Két alkarja Maddie feje mellett volt az
ágyon, keze Maddie arcát simogatta.
– Imádlak – mondta Jax őszintén, magabiztosan, ahogy egy
határozott csípőmozdulatot követően elért a csúcsra. Szavai
inkább fogadalomtételnek tűntek, mintsem vallomásnak. Maddie
újra belebolondult az érzelemkavalkádba.
Ez volt az utolsó dolog, amire emlékezett, mielőtt az álom
magával rántotta.

***
Kétszer is arra ébredtek, hogy Maddie levegő után kapkodva
riad fel a rémálmából. Olyan érzése volt, mint aki csapdába esett.
Amikor nem álmodott, akkor is sokat forgolódott.
Ha tehette volna, Jax szívesen megküzdött volna Maddie
démonjaival. Ezzel Maddie is tisztában volt, abból, ahogyan
órákon keresztül magához ölelte őt a férfi. Már majdnem dél volt,
mire Maddie felébredt. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy
Jax még mindig figyeli őt.
– Oda az egész – mondta Maddie még mindig kissé rekedtes
hangon. Tudta, hogy a szeme bizonyára vörös és puffadt, és hogy
a haja teljesen zilált. – Karácsony van, és oda az egész.
Jax megtámasztotta a fejét, majd másik kezével közel húzta
magához a lányt.
– Igen.
Maddie lehunyta a szemét, nagyot nyelt, arcát pedig a férfi
mellkasába temette. Összekaristolt karjával átölelte Jax nyakát.
Érezte, ahogy könnyei mindkettejük bőrét benedvesítik. Jax
sajnálkozva mormogott.
– Újjá fogod építeni – mondta Jax.
Maddie a fejét rázta.
– Van tűzbiztosítás az ingatlanon.
Nem a szavak zavarták a lányt. Sokkal inkább az, hogy Jax
mindig többet tudott nála mindenről, annak ellenére, hogy
Maddie életéről volt szó. Persze értette, hogy erről nem tehetett
sem Jax, sem ő. Nem volt hibáztatható a helyzet miatt senki – de
ez a tény nem tette könnyebbé a dolgokat.
Ami még rosszabb volt: még ha újjá is építik a motelt, akkor is
el kéne adniuk, mivel a testvérei így akarták. A többség dönt.
Maddie-t mindez letaglózta.
Ahogy az a tudat is, hogy a távozás egyben azt is jelenti, hogy
Jaxnek is búcsút kell mondania. Maddie kigördült az ágyból, és
elkezdett öltözködni. Jax ruháiba.
– Tippelhetek? – kérdezte Jax. – Megint eszedbe jutott, hogy
mérges vagy rám.
Mérges? Inkább csak összezavarodott. Maddie-n a férfi
melegítőnadrágja és henley pólója volt, na meg egy olyan
arckifejezés, amelyről lerítt a darabokra tört szíve. Az ajtó felé
vette az irányt.
 – Maddie. – Jax megragadta a csuklóját, amitől Maddie
megállt.
– Hívok egy taxit, és elmegyek a kórházba.
Jax állában megfeszült az izom.
– Elviszlek.
Jax szótlanul vezetett. Csak akkor szólalt meg, amikor Maddie
elkezdett kiszállni a Jeepből. Megfogta a kezét, szájához emelte,
és puszit adott a bekötözött tenyerére.
– Korábban tartottál tőlem. Ezt megértettem. De most már
úgy érzem, hogy inkább attól tartasz, amit irántam érzel. És
hogy én mit érzek irántad. És ezt nem tudom megérteni.
Egyáltalán nem értem, Maddie.
Maddie szeme könnybe lábadt, és tagadólag rázta a fejét. Jax
odahúzta magához a lányt, és az ölébe ültette. Orruk szinte
egymáséhoz ért. Óvatos volt, nehogy fájdalmat okozzon neki, de
mégsem volt egészen lágy.
– Azt hiszed, hogy mindent elveszítesz – mondta Jax, és
végigsimította Maddie karját. – De ez nem igaz. Megvan benned
az erő, hogy véget vess ennek, Maddie. Hogy ne add fel. Állj ki
magadért. Állj ki magadért, és ragadd meg, amire szükséged van.
 25. fejezet
„Ne feledd: okostojásnak lenni
még mindig jobb, mint butának.”
PHOEBE TRAEGER

Maddie a kikötő stégjén ült. Lehelete apró fehér felhőként

gomolygott az arca előtt. Nézte, ahogy a nap a tiszta égbolton
keresztül halad az úti célja felé. Mögötte álmának kiégett
maradványai. Előtte a Csendes-óceán durván háborgott ezen a
reggelen – ebben eléggé hasonlított gyomrára.
Lehajtotta a fejét a behajlított térdére, majd összeszorította a
szemét. Közvetlenül a kórházból jött ide. Az eredeti terv az volt,
hogy reggelit szerez a testvéreinek, majd visszamegy hozzájuk.
De szüksége volt rá, hogy kicsit egyedül legyen, ezért előbb
idejött. Üresnek, kimerültnek és legyőzöttnek érezte magát.
És szomorúnak.
Végtelenül szomorúnak. Nem a kisház vagy a holmija
elvesztése miatt. Ennél rosszabb dolgokat is túlélt már életében.
Jax imádta őt Őt. És azt akarta tőle, hogy álljon a sarkára.
Hogy ragadja meg, amire szüksége van.
De ez nem volt olyan könnyű. Legalábbis Maddie számára
biztosan nem.
De lehetne – mondta egy halk, képzeletbeli hang. Mérgesen
letörölt egy könnycseppet, majd megdermedt, amikor lépéseket
hallott. Határozott léptek voltak.
Jax.
Maddie érezte a kabát súlyát, ahogy ráterítette. A bőr és a
férfi illata vette körbe.
Halálos kombináció.
Jax leguggolt Maddie mellé. Maddie nem tudta beazonosítani
a férfi sötét tekintetében kavargó megannyi dolgot. Sehol sem
volt a Jaxtől megszokott, könnyed mosoly. A szeme és szája
körüli vonalak kimerültségről és aggodalomról árulkodtak.
– Mit csinálsz itt? – kérdezte Maddie.
– Van pár dolog, amiről tudnod kell.
 – Jax…
– Nem tőlem. – Jax hátranézett saját válla mögött, majd
rábólintott valakire.
Újabb lépések hallatszottak. Tara. Elsétált Jax mellett, és
hosszan a szemébe nézett. Jax tekintete kedves és biztató volt
Taráé viszont tartózkodó és feszült. A helyzet rettegéssel töltötte
el Maddie-t.
– Mi folyik itt?
Tara leült Maddie mellé. Műtős ruhát viselt, és a kórházi
fertőtlenítőszer és a füstszag különös elegye áradt előle. De ezt
leszámítva egyáltalán nem festett rosszul, ahhoz képest, hogy ő
is átélte a tűzesetet.
– Csillagom, ideje lenne szereznünk idekintre néhány széket
Olyan méltatlan ez a széktelenség.
Maddie ránézett Jaxre, aki egy feszes, nem éppen a füléig érő
mosollyal reagált. Majd elfordult és eloldalgott. Maddie már
szólásra nyitotta a száját, de Tara megragadta a kezét.
– Ő hozott ide engem. Azt mondta, itt az ideje. Már hetek óta
mondogatja ezt nekem, de asszem kezdi megunni a finomkodást
– Tara felsóhajtott. – És én is.
– Te jó ég. – Maddie a nővérét bámulta, és nem mert levegőt
sem venni. – Ugye most nem az jön, hogy elmondod,
lefeküdtetek egymással?
– Ó, az Isten szerelmére. Feküdt le vele a halál. Na nem azért,
mert ne lenne dögös fickó. Ez egy brutálisan dögös fickó, de
drágám, ő a tiéd. Már az első naptól kezdve a tiéd.
Maddie elkezdte rázni a fejét, de Tara megszorította a kezét.
– Tudom, hogy haragszol rá. Olyan információkat tartott
vissza, amiket szerinted el kellett volna mondania. És igazad van.
Százszázalékosan igazad van abban, hogy ha szerelmes vagy egy
férfiba, akkor a férfinak mindenképp illik elárulnia, ha ő a
jelzálog-tulajdonos azon az ingatlanon, amire az otthonodként
tekintesz. Leszámítva azt, hogy…
– Várjunk egy percet. – Maddie-nek most jól jött volna egy
kis oxigén attól a helyes mentős sráctól. – Hogy jön ide a
szerelem?
Tara a szemét forgatva folytatta:
– Leszámítva azt, hogy nem mondhatta el. Ígéretet tett.
 – De…
– Tudom. Párkapcsolatban az emberek megosztják egymással
a dolgokat. De az a helyzet, hogy Jax megpróbált megvédeni
valakit. – Tara szünetet tartott. Amikor újra megszólalt, hangja
nagyon halk és vontatott volt. – Megpróbált megvédeni valakit,
akit te is ismersz.
– Kit?
– Phoebet És… – Tara a fejét rázta, és összegörnyedt, mint
akinek a vállára nehezedik az egész világ súlya. Arcát kezébe
temette. – Engem. Hazudtam neked, Maddie. A legeslegelejétől
az arcodba hazudtam. Majd tovább rontottam a helyzetet azzal,
hogy beszéltem Jaxszel, és könyörögtem neki, hogy ne szegje
meg az ígéretét: ne mondja el neked és Chloénak. – A szájából
kijövő minden egyes szót átitatott a szégyen.
Maddie döbbenten nézett nővérére.
– De… miért?
– Mert nem tudtam elviselni a gondolatát annak, hogy
kiderüljön az igazság, főleg, ha itt kell lennem újra ebben a
városban. Istenem, fájt visszatérnem ide. Még most is fáj.
– Miről derüljön ki az igazság? És mi az, hogy „újra”? Azt
mondtad, még sosem voltál itt.
– Nem. Ezt csak te gondoltad így. – Tara elábrándozva
dörzsölgette mellkasát, mintha valami könyörtelen fájdalmat
igyekezett volna csillapítani. Megköszörülte a torkát. – Az
elejétől kéne kezdenem a sztorit.
– Oké. – Maddie bólogatott. Szíve erősen lüktetett. – Ez jó
ötletnek tűnik.
Tara a vizet bámulta. A levegőben érezni lehetett a tengeri só
és az égett fa fanyar szagának keverékét. Hűvös volt, de Maddie
a mellkasában kialakult jeges szomorúsággombócon kívül nem
érzett semmit a külvilág hidegéből.
– Néhány éve – mondta Tara – pénzre volt szüksége
valakinek, aki közel állt Phoebehez. Phoebenek nem volt pénze,
de segíteni akart. Jelzálogot jegyzett be az ingatlanra. – Hangja
távolinak tűnt, mintha valahogy próbált volna elhatárolódni a
kimondott szavaktól.
– Jaxnél – mondta Maddie. – Ő adott kölcsön Phoebenek.
 – Igen. Jax errefelé nőtt fel, és mindig kedves volt Phoebehez.
Nemrég visszatért a városba, és mindenki úgy ismerte, hogy
szívesen kisegít anyagilag bárkit, akinek szüksége van rá.
Phoebenek szüksége volt rá.
– Miért?
Tara mély levegőt vett:
– Tizenhét éves koromban itt töltöttem egy nyarat Lucky
Harborban. A nagyszüleim egy világ körüli hajóútra mentek,
apám pedig állandóan csak dolgozott. Akkoriban eléggé olyan
voltam, mint Chloe. Vad, elkényeztetett, dacos. – Megrázta a
fejét. – Senki se mondhatta meg nekem, hogy mit csináljak. De
mások se nagyon hallgattak rám. Mindenféle különösebb
felhajtás nélkül dobtak ide engem. Dühös voltam a világra, és
rossz volt a hozzáállásom az élethez. Emiatt nem igazán
kedveltek meg a velem egykorú lányok errefelé. Csak egyvalaki
volt, aki hozzám szólt, és vele… – Tara lehunyta a szemét. –
Azon a nyáron teherbe estem.
– Ó, Tara – suttogta Maddie. – Fogalmam sem volt erről.
– Senkinek se volt. Senki se tudott róla, csak én, ő és Phoebe.
Istenem, borzasztó volt. Úgy éreztem magam… hát, nem is
tudom elmondani, hogy éreztem magam. Kevés olyan hiba van
az életben, ami annyira képes megváltoztatni az ember életét,
mint ez. – Tara úgy nézte a vizet, mintha lenne ott valami, amit
csak ő láthat. Bármi is volt az, látszott rajta, hogy fáj neki. –
Engem megváltoztatott. Soha sem felejtettem el igazán –
suttogta Tara. Megrázta a fejét, mint aki undorodik magától,
amiért ilyen helyzetbe keveredett. – Fiatalok voltunk, hülyék,
gyerekesek. És távol állt tőlünk, hogy bármelyikőnk is szülő
legyen. Ez már akkor is világos volt. – Kísértetjárta, élettelen
tekintettel mesélte a történetet.
– Seattle-be mentem, és örökbe adtam a babát… – Tara
hangja elcsuklott. Megint a fejét rázta. Nem tudta folytatni.
Maddie összeszorult szívvel ölelte át a nővérét, bár általában
máshogyan szokták kifejezni szeretetüket egymás iránt –
például közös hajzöldítéssel.
– Annyira sajnálom. Gondolom, mennyire félhettél.
– Igen. – Tara szipogott, és zsepiért kezdett el kotorászni a
kabátjában, de természetesen nem talált egyet sem. –
Rettegtem. De azt azért felértem ésszel, hogy még csak egy
gyerek vagyok. Azt… azt tettem, ami helyes.
– Persze, hogy azt tetted.
– Elhúztam Lucky Harborból, és vissza se néztem. Nem
akartam visszajönni soha.
– És mi lett az apával?
– Többé nem beszéltünk. Próbáltam élni tovább az életemet –
mondta Tara. – A következő pár évben szándékosan nem
gondoltam az egészre. De aztán… – Tara egy szünet erejéig
elhallgatott, tekintete még komolyabbra fordult. – A gyerek
felnőtt, és beteg lett. Szívbillentyű-rendellenessége miatt meg
kellett műteni. Rengeteg kórházi számla felgyűlt, és Phoebe… –
Bizonytalan mosoly rajzolódott ki ajkain. – Miközben én minden
erőmmel próbáltam nem gondolni a történtekre, Phoebe
állandóan erre gondolt Megtudta, hogy pénzre van szükség az
orvosi ellátáshoz.
– Ezért jelzálogot rakatott a házra, hogy segítsen. – Maddie a
fejét rázta. – Ezt magamtól sosem gondoltam volna róla. Nem
tartottam nagyra az anyai gondoskodását, de az tagadhatatlan,
hogy rendkívül jó ember volt.
– Igen. – Tara letörölgette a könnyeket a szeméről. –
Névtelen pénzadományt küldött a baba örökbefogadó
családjának. Nem akarta, hogy a család vagy a lány úgy érezze,
hogy tartoznak valamivel.
Maddie újra megszorította Tara kezét, és elmosolyodott.
– Kislányod volt.
Tara mosolya halvány volt, de annál büszkébb:
– Egy gyönyörű kislányom, aki most már egészséges, hála
istennek. Legjobb tudomásom szerint boldog, jó életet él, és… –
Tara mosolya eltűnt. – Én nem vagyok az élete része.
– És ezt jól viseled.
– Muszáj. Az én választásom volt – mondta ki az egyszerű
tényt. – Az én választásom volt sok-sok évvel ezelőtt, és együtt
kell élnem a döntésemmel. De anya sose fogadta el. Szerintem
kicsit neki is bűntudata volt, mert, hát, ha ő nem is adott örökbe
minket, azért nem nagyon vett részt a felnevelésünkben.
Mindenesetre összehozott egy pénzalapot. – Tara nem vette le a
tekintetét Maddie-ről. – Ránk hagyta az üdülőt, de minden likvid
eszköz az unokájáé lett. Egyedül velem osztotta meg a
részleteket, hogy megvédjen mindenkit. De főleg, hogy
megvédjen engem. – Tara szemei újra bekönnyesedtek. –
Sajnálom, Maddie. Már annyira régen magamban tartogatom ezt
az egészet. És az igazat megvallva, örökre magamban is
tartottam volna, de aztán…
– De aztán?
– Idejöttél – suttogta Tara –, és készen álltál elfogadni anyu
végakaratát, hogy legyünk egy család. Amiben annyira bízott
Készen álltál elfogadni minket a családodnak. Kimaxoltad a
hitelkártyádat azért, hogy felújítsd a motelt, amin az én lányom
miatt van jelzálog. – Tara csodálattal rázta a fejét. – Mindent
feltettél erre a helyre. Miközben én csak arra tudtam gondolni,
hogy minél gyorsabban meneküljek innen. – Nagyot nyelt, majd
elismételte a szavakat. – Sajnálom, Maddie. Annyira, de annyira
sajnálom.
– Ne. – Maddie átkarolta Tarát. – Azt tetted, amit tenned
kellett Büszke vagyok rád, Tara. Nagyon büszke vagyok.
Tara a húga vállára hajtotta a fejét. Teste rázkódott attól,
ahogy próbálta magában tartani a fájdalmat. Maddie szorosan
fogta nővérét, és a haját simogatta, miközben mindketten a
könnyeikkel küszködtek.
Tara végül kiegyenesedett, óvatosan letörölte a szemfestéket
a szeme alól, és remegő sóhajjal szólalt meg:
– Hát. A sírás sosem mutat jól.
– Jobban érzed magad?
– Nem, de majd jobban fogom. Karácsony van, csillagom. Ki
kell ráncigálnunk Chloét a kórházból, és neked meg kell
bocsátanod egy pasasnak.
– Nincs mit megbocsátani – mondta Maddie, új perspektívába
helyezve a dolgokat. Nem arról volt szó, hogy Jax mit titkolt el
előle. Ennél sokkal bonyolultabb volt a helyzet. – Nincs mit
megbocsátani, de…
– Semmi jó nem kezdődik „de”-vel. Nézd, tudom, hogy én is
tettem azért, hogy ne zúgj bele, de tévedtem. A saját félelmeim
és a múltam vezéreltek.
– Igen. És most a sajátjaim vezérelnek engem – vallotta be
Maddie.
 – Félsz tőle?
– Nem. – Maddie tétovázott. – Talán. Igen. De nem úgy.
Francba – morogta, és a halántékát dörzsölgette.
Maddie élete során nem mindig lett jó vége annak, amikor
megnyílt egy férfi előtt, és emiatt sebezhetővé vált. De azzal
azért ő is tisztában volt, hogy Jax nem olyan férfi volt, mint a
többi. Ő megérte. Megérte a várható fejfájást. Jax nélkül ugyanis
talán le is állt volna Maddie szíve.
– Nem félek tőle. Attól félek, hogy mit érzek iránta. Ami azt
jelenti, hogy igaza volt. Basszus, ez nagyon nem tetszik. Mi a
francot kezdesz egy olyan hapsival, akinek mindig igaza van?
Tara eleresztett egy búskomor nevetést:
– Csillagom, ha én ezt tudnám, még mindig házas lennék.

***

A Falj fel! bisztró egy nagy karácsonyi brunch erejéig kinyitott A

három testvér is beült ide. Tara halálosan erősre főzött kávéból
tolta magába a tiszta koffeint, Chloe és Maddie pedig alaposan
belakmároztak.
Tara a „Gondterhelt Gofri”-ját készítette: sütőtök, fahéj, a
tetején rengeteg tejszínhabbal. Mennyei volt. Maddie
villámsebességgel kanalazta a desszertet, ami segített kicsit
kiüríteni az agyát Lehet, hogy csak a cukorkóma beálltának
kezdetét érezte. Maddie és Tara is a legkisebb húgukon tartotta
a szemét, de Chloe jó színben volt, és már elmúlt az asztmás
zihálása. Maddie tudta, hogy Tara tervezi Chloénak is elmesélni a
múltját Azt is tudta, hogy mennyire vonakodik tőle.
– Elég szarul nézünk ki – mondta Chloe, miközben a kanálban
saját tükörképét nézegette, fejét jobbra-balra forgatva.
– Legalább élünk – mondta Tara.
És élni jó dolog – gondolta Maddie, ahogy végignézett
testvérein; két olyan nőn, akik egy hónapja még kvázi idegenek
voltak számára.
– A tegnapi rémület és káosz közben kristálytisztán
megértettem valamit – mondta Maddie halkan. – Szeretek itt
lenni. És titeket is szeretlek.
Chloe gyanakodva nézett nővérére:
 – Nem adok a gofrimból.
Tara a szemét forgatta, majd egy halovány, ám annál
kedvesebb mosolyt villantott Maddie felé.
– Én is szeretlek, csillagom. Mindkettőtöket.
Tara és Maddie Chloe felé fordult. Chloe felsóhajtott:
– Csak vicceltem, nem kell úgy csnálni, mintha érzéketlen
lennék. – Folytatta az evést, majd észrevette, hogy nővérei még
mindig őt bámuljak. – Most mi van? Én is így érzek. Csak nem
vagyok képes kimondani.
– Soha? – kérdezte Maddie.
Chloe megvonta a vállát:
– Majd ha sokat dolgozom rajta, talán.
A bisztró vendégei közül mindenki útba ejtette az asztalukat
Sőt, már-már olyan volt, mintha egész Lucky Harbor eljött
volna, hogy együttérzésüket fejezzék ki. Gyorsan terjedt a hír a
kisvárosban. Az emberek tárgyakat – ruhákat, tisztálkodási
szereket – hoztak nekik, hogy átvészelhessék a következő pár
napot, miután a tűz mindenüket elpusztította.
Amikor egyedül maradtak, Tara megköszörülte a torkát, és
elmesélt mindent Chloénak. Minden egyes kellemetlen részletet.
Maddie-nek sem volt könnyű hallgatnia, még így másodjára sem.
Hullottak a felgyülemlett könnyek, majd nagy ölélesbe torkollt a
beszélgetés.
– Durva – mondogatta Chloe. – Durva.
– Na jó, szükségünk lesz egy másik melléknévre – mondta
Tara. – Ez a szó már kezd unalmassá válni.
– Most végre megértettem valamit, amit mindig is furcsának
találtam – mondta Chloe. – Anyu állandóan kérdezgette tőlem,
hogy mikor ajándékozom meg újabb unokákkal. Ezt sose
értettem.
– Te rendszeresen beszéltél anyuval? – kérdezte Maddie.
– Hát, ja. Szerintem én voltam a gyengéje. Tudjátok, mert
annyira cuki és kedves vagyok. – Szája kissé bátortalanul görbült
mosolyra. – Sokszor felhívtam. Majdnem minden héten
beszéltem vele, csak hogy halljon felőlem, és hogy éppen merre
járok. Úgy tűnt, hogy ez sokat jelent neki.
– És neked is jelentett valamit – tette hozzá Tara halkan.
 – Igen, nekem is. – Chloe megbökte Tarát. – És az alapján,
amit nekem mondott, úgy tűnik, hogy mielőtt vén és beképzelt
lettél, te is olyan voltál fiatalabb korodban, mint én: vakmerő és
vad.
– Hékás, csak nyolc évvel vagyok idősebb nálad. Nem vagyok
vén. – Felsóhajtott. – De amúgy igen, valóban olyan voltam. Mit
akarsz ezzel mondani?
– Hát, csak azt, hogy lehet, hogy én sem vagyok teljesen
reménytelen eset. – Chloe megvonta a vállát. – Úgy tűnik,
egyszer talán én is képes leszek összeszedni magamat, mint
ahogy te is tetted.
– Szerinted én összeszedett vagyok? – kérdezte Tara
hitetlenkedő hangsúllyal. – Gyerekem született akkor, amikor
szinte még én is gyerek voltam, és örökbe adtam. A házasságom
egy kudarc, a munkámat gyűlölöm, és annyi tartozásom van,
hogy ki se látok belőle.
Chloe felnevetett:
– Jó, hát ilyen nyersen kimondva, tényleg nem tűnik túl
rózsásnak a helyzet… – Maddie felé fordult. – Akkor talán
inkább a te életed után kéne sóvárognom.
– Először azért várd meg, hogy egyenesbe kerüljenek a
dolgaim.
– Jaj, ne már, még mindig nem jöttél össze Kifalva legszexibb
polgármesterével?
– Ezt nem érted.
– Lássuk csak… Megmentette az üdülőt, amikor Phoebenek
hitelt kellett felvennie, majd gyakorlatilag megígérte nekünk,
hogy segít beindítani a helyet, annak ellenére, hogy van
közöttünk legalább egy ember, aki pénzügyileg elképesztően
instabil helyzetben van. Erkölcsileg kifogásolhatatlan, ahogy
megvédte Tara titkát. Újra és újra bebizonyította, milyen
megbízható. Mekkora egy egocentrikus szemétláda. Nem
tudnánk kiráncigálni a főtér közepére, hogy megkövezzük?
Maddie mélyet sóhajtott, majd szinte kővé dermedt, mert
felnézett, és látta, hogy hosszú, könnyed lépteivel Jax közeledik
feléjük.
– Ez azt hiszem, most nem alkalmas időpont – mondta Jax-
nek Chloe, amikor már hallótávolságon belül volt. – Még nem
végeztem az istenítéseddel.
Maddie csúnyán nézett Chloéra, és ezzel egyidejűleg
észrevette, hogy az egész bisztró elcsendesült.
Mindenki őket hallgatta.
– Épp a pozitívum tulajdonságaidat soroltam – mondta Chloe
Jaxnek. – Természetesen kihagytam azokat a részeket, amikor
szart sem árultál el neki, és titkoltad a múltad. Az a te hibád volt.
Jax le se vette a szemét Maddie-ről.
– Oké, kezdjük ott, hogy sosem titkoltam a múltam. Igaz, nem
árultam el, milyen pasas voltam korábban, de Maddie, basszus,
gyűlölöm azt a pasast, aki voltam. Egyszerűen azt hiszem, abban
reménykedtem, hogy elég lesz neked az, aki most vagyok.
– Jaaaj. – Chloe újra Maddie-re vetette a tekintetét. –
Hallottad ezt?
Maddie szíve fájdalmasan nagyra nőtt, már-már a bordáit
feszítette.
– Ne égess már, Chloe.
– Észszerű kérésnek hangzik – szólalt meg egy férfi két
asztallal odébb. Maddie felismerte: a benzinkútnál dolgozott. –
Én is tanúsíthatom, hogy Jax jó ember. A testvéremnek pénzt
adott kölcsön, amikor a banktól nem kapott. Máskülönben
elvesztette volna a cégét és a házát is.
– Nekünk meg segített a házbővítésben – szólalt fel egy nő. –
És amikor a férjemet elbocsátották a munkahelyéről, Jax
beleegyezett, hogy kisebb részletekben és ritkábban fizessünk
neki. Pedig semmi sem kényszerítette erre.
– Jézusom – motyogta Jax csípőre tett kézzel, lecsukott
szemmel.
– És repeszálló mellényeket adományozott az egész
rendőrségnek – mondta Sawyer, aki ebben a pillanatban lépett
be a helyiségbe.
– Az névtelen adomány akart lenni, te majom.
– Bocs, de úgy tűnt, hogy a föld alá süllyedsz. Muszáj volt ezt
bedobnom, hogy kisegítselek.
Jax a fejét rázta, megfogta Maddie kezét, felhúzta a székéről,
és az ajtóhoz vezette, de olyan gyorsan, hogy Maddie alig tudott
lépést tartani vele.
– Hova megyünk?
 – Csak szeretnék beszélni veled, anélkül, hogy az egész
kicseszett város belekotyogna.
Jax kinyitotta a bisztró ajtaját, majd rögtön belebotlottak egy
esőköpenyt viselő férfiba. Egy csiptetős tábla volt a kezében,
rajta egy országos biztosítócég nevével.
– Elnézést – mondta a férfi. – A Lucky Harbor Üdülő tulajait
keresem.
– Én volnék az – mondta Maddie. Érezte háta mögött Jax
védelmező, magabiztos jelenlétét.
– Kaphatok egy percet? – kérdezte Maddie a biztosítóstól, aki
bólintással reagált. Maddie félrehúzta Jaxet.
– Sajnálom – suttogta. – Muszáj beszélnem ezzel az emberrel,
mielőtt elmegyünk a városból.
– Elmentek?
– Igen. – Belenézett Jax szemébe. Maddie teste annyira
feszült volt, hogy alig tudott egy szót is kipréselni magából. –
Nyilvánvaló, hogy Tara és Chloe ezt tervezgetik. Nincs hol
laknunk, és már hetek óta várják, hogy visszatérhessenek a
normális kerékvágásba.
– És te?
– A többség dönt.
– Ez hülyeség. – Megrázta a fejét, majd megismételte a
szavakat. – Harcosként érkeztél ide, Maddie. Még ha el is
vesztettél egy-két menetet a játszmából, legalább talpon
maradtál. Szeretnél Lucky Harborban maradni? Akkor harcolj
meg érte. Szeretnéd ápolni a kapcsolatot a tesóiddal? Akkor
harcolj meg érte.
– És veled? Veled is tarthatom a kapcsolatot?
Jax hátrébb húzódott, hogy jobban megnézhesse Maddie-t,
mintha csak megpróbálná memorizálni arcának minden egyes
vonását. Amikor Jax újra megszólalt, mély, érdes hangjából
áradt az érzelem.
– Én már a tiéd vagyok. Mindig is az voltam. Már csak be kell
lépned a ringbe.
 26. fejezet
„Ne teperj semmilyen személy, hely vagy dolog után, mert úgyis szembejön majd
valami jobb.
Mindig is ez volt a mottóm. Úgy látszik, tévedtem.”
PHOEBE TRAEGER

A biztosítási ügynök levette az esőkabátját, majd bemutatkozott:

Benny Ramos. Nyurga, sovány, magas alkat volt. Cowboy-
csizmát és ahhoz passzoló cowboykalapot viselt. Wrangler
márkájú farmernadrágja szinte lecsúszni látszott csontos
csípőjéről. Arca alapján nehéz volt megállapítani róla, hogy
huszonegy év körüli-e, vagy csak nagyon jól tudja használni a
borotvát.
Jax visszakísérte az asztalukhoz Maddie-t és Bennyt. A férfi
egy röpke, pillantást vetett Maddie-re, amit a nő nem tudott
értelmezni, majd elment az asztaltól.
A lány fejében kavarogtak a gondolatok. Jax mindent
megadott, és ugyanezt várta tőle is. A férfi azt akarta, hogy
Maddie harcoljon meg azért, amire vágyik.
Logikus volt. Nagyon is logikus. Pont így tenne egy jó, belevaló
női főszereplő is.
– Nos – mondta Benny –, a kisház teljesen megsemmisült.
– Döbbenetes – mondta Chloe szarkasztikusan. – Inkább
valami olyat mondjon, ami nekünk is újdonság.
– A tűzoltóság azt állapította meg, hogy a tűz feltételezhetően
egy meghibásodott karácsonyi égősor miatt keletkezett, amely…
– a férfi a táblájáról puskázott –, valamiféle elhalt növényre volt
felakasztva a nappaliban.
Tara felhorkant.
Maddie lehunyta a szemét. Szegény Snoopy-karácsonyfa,
nyugodjék békében…
– Mindenesetre – folytatta az ügynök –, a motel jobb
állapotban van, mint azt első látásra gondolni lehetett. Az emeleti
hálószobákat teljesen helyre kell állítani: új szőnyegek, új falak, új
fürdőszobák. Új tető. De a földszinten nem keletkezett olyan kár,
amelyet ne lehetne egy alapos takarítással elhárítani. Odalent
egész jól állnak a dolgok.
Egész jól álltak a dolgok. Jó tudni.
Be kell lépned a ringbe.
Jax harcosként tekintett rá. Ez régebben korántsem volt rá
igaz. Mindig hagyta, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek az
életében. Hagyta, hogy sodorja az ár.
Utálta ezt. Az, hogy sodródott az árral egyenlő volt azzal, hogy
egy semmilyen karrierlehetőséget sem kínáló munkahelyen
köpte ki a tüdejét, ahol csupa olyan embernek kellett
megfelelnie, akiket mindez nem is érdekelt. Maddie-nek elege
lett az áramlatban való sodródásból. Harcos akart lenni.
– Bocsánat – mondta Maddie Bennynek –, de a földszinten
igenis van némi vízkár, szóval annyira azért nem „állnak jól a
dolgok”. Megfelelő mértékű kártérítést várunk.
Tara felhúzta a szemöldökét, mint aki azt üzeni: Gyerünk,
cicus, villantsd ki a karmaid.
Chloe vigyora fülig ért, és felemelt hüvelykujjal biztatta
Maddie-t.
– Hallotta a nővéremet – mondta Chloe Bennynek. –
Megfelelő mértékű kártérítést várunk. Ezt üzenjük a
feletteseinek!
– Ugyanazon az oldalon állunk – mondta Benny, és újabb
feljegyzéseket tett a tabletjén. Maddie megszédült a
szívfájdalomtól. Bár alig tudta türtőztetni magát, még erősebb
volt benne az irigység, amit a tablet iránt érzett. Neki is szüksége
volt egy ilyen tabletre. De talán még nagyobb szüksége volt arra,
hogy megküzdjön az új életéért.
– A kieső bérleti díj miatt is szeretnénk kártérítést kapni.
– Természetesen – mondta Benny.
Maddie nagyot pislogott. Tényleg ennyire egyszerű ez? Csak
kimondod, amit akarsz, és megkapod? Jax azt sugallta, hogy
igenis, ennyire könnyű. És úgy tűnt, hogy ez Tarának is mindig
bejött.
Benny a tabletjét nézegette.
– Szerintem jövő hétre végzek az összes papírmunkával, és
utalom az összeget, hogy nekiláthassanak a munkának.
 – Szerintem jobb lenne ma vagy holnap végezni vele –
mondta Maddie higgadtan. – Egyem a szívét.
Tara elvigyorodott. Elvigyorodott. Maddie visszamosolygott.
Benny tekintete visszatért a tablethez. Arca elpirult.
– Holnap. Az megfelel?
– Fantasztikusan fasza – mondta Chloe. – Köszönjük. –
Sugárzó kedvességgel mondta ezt az utolsó szót.
Benny egy kicsit ledöbbent:
– Ööö… Nincs mit.
Chloe kikísérte a férfit az autójához, majd visszatért egy kis
cetlivel a kezében.
– Te most szívatsz? Elkérted a telefonszámát? – kérdezte
Tara. – Alig nézett ki tizenkettőnek. Szerintem még le se szálltak
a heréi.
– Hé! – mondta Chloe. – Ne vedd a szádra a jövendőbeli
pasim golyóit. Helyes pasas volt, csak megijedt Maddie-től.
– Azt hittem, hogy Lance-et tartod helyesnek – mondta Tara.
– Meg a testvérét.
– Így van. Mit akarsz ezzel mondani?
– És Szexi Rendőrtisztet. Sawyert, nem? Úgy néztél rá
valamelyik este, mintha élve fel akartad volna zabálni.
– Ha rá is néztem, az csak azért volt, mert a lassú kínhalálát
tervezgettem. Hallottátok egyáltalán, hogy mit mondott a pasas?
Holnap kapunk egy zsíros összeget. – Chloe a testvéreit
méregette, egyiket a másik után. – Mi a tervünk?
– A zsíros összegekben az a jó, hogy szépen el lehet őket
osztani háromfelé – jegyezte meg Tara.
– Igaz. – Chloe bólogatva helyeselt. – Akkor gondolom ez azt
jelenti, hogy holnap ekkortájt már szabadok leszünk. –
Elmosolyodott. – Hiányozni fogok nektek. Valljátok be szépen.
Maddie próbált higgadt nyugalommal ülni, de hirtelen
túlcsordult a pohár. A tűz. A borzasztó megmenekülés. Tara
meglepetése, amitől Maddie rájött, hogy rossz helyre irányította
érzelmeit. Testvéreinek csillapíthatatlan vágya, hogy csak
összeszedjék a lét, és fussanak. Jax szájából az az egy fontos szó,
amit Maddie még sosem hallott korábban; a szó, ami többet
jelentett neki, mint ahogy azt valaha el tudta képzelni. Szíve
összeszorult.
 – Én vagyok a középső testvéretek – mondta halkan, majd
megismételte határozottabban.
– Ügyes kislány – mondta Chloe. – Az ábécét is el tudod
mondani?
– Középső testvérként én vagyok a legmegfelelőbb személy a
mediátor szerepére. Ez így logikus. Döntéseket kell hoznunk. És
most azonnal meg is hozzuk őket. A többség dönt. – Végignézett
mindkettejükön. – Elmegyünk vagy újjáépítünk. Szavazunk,
most azonnal. A legfiatalabb kezdi.
Chloe elővett egy iTouchot, amit Lance adott neki kölcsön a
kórházban. Megnyitott egy alkalmazást, amelyben egy
„varázsgolyó” véletlenszerű döntéseket és jövendöléseket írt ki.
– Varázsgolyó – mondta Chloe ünnepélyes hangon. – Itt
maradjak Lucky Harborban?
Maddie le volt döbbenve:
– Micsoda? Nem bízhatod a szavazatodat egy varázsgolyóra!
– Nem?
– Nem! – Maddie az ajkába harapott, és próbálta meglesni az
iTouch kijelzőjét. – Mit írt ki?
Chloe ránézett a képernyőre, és felsóhajtott.
– „Nem túl jó kilátások.” Nem is baj. Úgyis készen állok
elhúzni erről az unalmas helyről.
Maddie-t szinte fojtogatta a csalódottság. Tarához fordult.
Tara Chloe iTouchja felé nyúlt.
– Hadd nézzem csak ezt.
– Ezt nem gondolhatod komolyan. – Maddie úgy érezte,
mintha üvegszilánkok lennének a torkában. – Kérlek, mondd,
hogy ezt nem gondolod komolyan.
– Jó. Nem gondolom komolyan. – Tara megfogta Maddie
kezét. Mosolya visszafogott volt.
– Én arra szavazok, hogy maradjunk itt.
– Én is – mondta Chloe. – Az előbb csak vicceltem. Nem
mehetünk el most. Pont most, amikor kezdenek jóra fordulni a
dolgok.
– Két pozitív szavazat – mondta Tara. – Maddie?
Maddie megszédült a döntés súlyától, és össze volt zavarodva.
– Jaj, nézd már – morogta Tara. – Remeg, mint egy hosszú
farkú macska a hintaszék mellett.
 – Totál ordít róla a félelem – értett vele egyet Chloe. – Úgy
néz ki, mintha menekülni akarna. Lehet, hogy igazából azt
akarta, hogy máshogy szavazzunk?
– Hmm – mondta Tara bólogatva. – Érdekes. Úgy érted, azt
akarta volna, hogy helyette hozzuk meg a döntést, hogy ne ő
legyen a felelős a helyzetért?
– Pontosan.
– Itt ülök mellettetek – mondta Maddie. – Tisztán hallok
mindent.
– Tudod, mi lenne jó? – kérdezte Chloe. – Ha nem kéretnéd
magad.
– Hé! – mondta Maddie. – Amikor te idejöttél a pocsék
hozzáállásoddal, én sem mondtam neked olyat, hogy ne kéresd
magad.
– Dehogynem. Többször is.
Jó, igaza volt. Maddie az önelégült nővéréhez fordult, és
összehúzta szemét.
– És te.
– Én? Hát én meg mit csináltam?
– Együttéreztem veled. De nekem van szükségem az
együttérzésre.
– Viccelsz? Téged akar a világ legszexibb faszija.
Rendszeresen szexelsz. Neked nem jár együttérzés.
Maddie felállt:
– Ki kell szellőztetnem a fejemet.
– Amikor utoljára ezt mondtad, a bárban kötöttél ki, becsíptél,
és egy sármos pasassal smároltál.
Maddie már úton volt az ajtó felé, de visszalépett az asztalhoz,
és kikapta Chloe kezéből az iTouchot.
– Erre szükségem lesz.
Amikor kilépett a bisztróból, lehunyta a szemét, és suttogva
kérdezte:
– Most végre jól fognak alakulni a dolgok?
Az iTouch képernyője füstbe borult, majd kitisztult, és a
következő választ írta ki:
Kérdezd m eg később
A fenébe! Zsebre vágta a készüléket, és beszállt a kocsijába.
Végighajtott a tengerpart mentén, ahol sűrűn állt a köd. A víz ma
szürkének látszott, és fodros hullámok verdesték a partot.
Maddie-t megragadta a féktelen erő végtelen körforgása.
Körülbelül ilyennek érezte a gyomrát is.
Valahogy a mólónál kötött ki. Jeggyel a kezében nézett fel az
óriáskerékre. Tedd meg – mondta a fejében a bátor kis hang.
Élj.
Így egyszer csak a himbálódzó ülésben találta magát.
Szorosan kapaszkodott az előtte lévő vasrúdba. Lába úgy
remegett, mint a kocsonya, ahogy magasabbra emelkedtek.
És – basszus! – még magasabbra.
És még…
Amikor a legtetejére ért (és alig tudott lélegezni a félelemtől),
a kerék hirtelen megállt.
Akárcsak a szívverése.
A körülötte lévő néhány ember izgatottan vette a levegőt, és
kurjongatott örömében.
Maddie nem igazán tudott örülni. Megrémült. Kinek az ötlete
volt ez? Hogy a francba képzelte ezt az egészet? A talajszinten is
tök jó volt az élet!
Próbált lenézni a földre, de ahogy előrehajolt, a fülke előredőlt.
Maddie feje szédelegni kezdett.
– Úristen, úristen…
Úgy szorította a korlátot, mintha meg akart volna fojtani
valakit. Nem érezte a lábait. Gyomra a torkába szökött, és nem
kapott levegőt.
Ne nézz le. Kényszerítette magát, hogy felemelje a fejét, majd
a panorámát nézte. Lenyűgöző volt. Leszámítva persze, hogy
szédült. Ilyen magasról háromszázhatvan fokos szögben láthatta
a Csendes-óceán gyöngyöző vizét és a sziklás tengerpartot.
És a várost. Egész Lucky Harbort látta innen. A látvány
képeslapra illett volna, annyira szép volt. Sohasem látta volna
ilyen perspektívából a környéket, ha nem küzdi le a félelmét,
hogy feljöjjön ebbe a magasságba.
Na jó, az túlzás, hogy leküzdötte a félelmét, elvégre egy hajszál
választotta el a pánikrohamtól. De jó úton haladt.
 A baj az volt, hogy sok félelmet kellett még leküzdeni. Sok
„járatlan út”, sok „kipróbálatlan játék” volt még hátra. Sok
dologról volt az a meggyőződése, hogy soha nem lesz képes
megcsinálni azt.
Például meggyőzte magát, hogy anyja nem akar közelebbi
kapcsolatba kerülni vele. Bár ez a hajó már elment, és fölösleges
volt azon rágódni „mi lett volna, ha”. De mi a helyzet a
testvéreivel? Velük még úgy tűnt, hogy nincs túl késő, annak
ellenére, hogy Maddie bebeszélte magának, hogy Chloe és Tara
ki akarja zárni az életéből. Pedig az igazság az volt, hogy Maddie
sem vitte túlzásba a közeledést, pedig megtehette volna. Jobb
lett volna, ha megteszi.
Jaxszel már megtette. Lehet, hogy Jax nem volt teljesen
egyenes, de már a legelejétől megmutatta neki, hogyan érez
iránta. Szavak nélkül. Arra ösztönözte Maddie-t, hogy vágyjon
többre. Több igazságra tőle. Mindenből többre. Miért nem
akarta meghallani?
Mert hagyta, hogy eluralkodjon rajta a félelem.
Ezen ideje volt változtatni. Mármint ha túléli ezt az
óriáskereket.
Ahogy éppen erre gondolt, megmozdult az ülés, és újra
elindult a kerék. Három körbefordulással és tíz perccel később
végre letehette lábát a biztos talajra. Elvigyorodott.
Megcsinálta. Sokkal jobb érzésekkel és fokozott
elhatározottsággal szállt be az autójába, majd elindult,
mindenféle úti cél nélkül.
Na jó, ez hazugság volt. Pontosan tudta, merre tart. Jax
autóbeállójához érve leparkolt. Hét fok volt odakint. Maddie
mégis izzadt.
Tudod, mit kell tenned, mondta neki Jax korábban.
És igaza volt. Itt akart maradni Lucky Harborban, és szerette
volna, ha tesóival egy családot alkotnak.
Ezek elérhető célok voltak.
És Jaxet is akarta.
Remélhetőleg ez is elérhető cél volt. Bekopogott az ajtaján.
Amikor nem érkezett válasz, megfordult. Látta, hogy a Jeepje ott
parkol. Tehát itthon volt…
 Különös hangra lett figyelmes: folytonos, ritmikus hangok.
Megkerülte a házat, ahonnan hallani vélte a zajt. Ott volt Jax
ütött-kopott bakancsában, szürke henley-jében, és szeretett
farmerében, amely néhol már lyukasra fakult. Éppen fát vágott
A fejsze könnyed eleganciával emelkedett a levegőbe, és
csapódott bele a rönkökbe. Pólója átázott az izzadságtól, és
hozzátapadt kemény testének minden egyes centiméteréhez.
Maddie-n már csak a puszta látványától kitört a láz.
A nő biztos volt benne, hogy Jax látta, ahogy megkerülte a
házat. Olyan ösztönei voltak, mint egy macskának, Maddie pedig
egyáltalán nem próbált lopakodni. De Jax ennek ellenére nem
hagyta abba a favágást.
Szótlanul folytatta.
Végül, bőrét kockára téve annyira közel lépett Jaxhez, hogy
az kénytelen volt felhagyni a munkával, nehogy a röpködő
fadarabok megsebesítsék Maddie-t.
Leeresztette a fejszét a földre, és rátámaszkodott. Hangosan,
de egyenletesen vette a levegőt.
Még mindig szótlanul.
– Szia – mondta Maddie gyengéden.
– Szia. Mit csinálsz itt?
Jogos kérdés. Főleg, hogy Maddie ugyanezt kérdezte tőle
aznap reggel. Jellemző volt Jaxre, hogy azonnal a tárgyra tér.
Maddie-re annál kevésbé.
– Én… össze voltam zavarodva. És talán mindenkire
haragudtam egy kicsit. Aztán beültem az autóba, az meg
valahogy idehozott.
Jax ajkai alig látható mosolyra görbültek:
– Az autód elfelejtette, hogy haragszol rám?
– Hát – mondta Maddie –, ha haragszom is bárkire, azt
hiszem, rád haragszom a legkevésbé.
– Miért?
Maddie késztetést érzett, hogy elővegye Chloe iTouchját, és
megkérdezze a varázsgolyót arról, hogy hányadán áll Jaxszel. De
aztán rájött, hogy erre e nélkül is tudja a választ.
– Miért, Maddie?
Basszus, Jax nem akarta ejteni a témát. Maddie a
komolytalanságot választotta. Elvégre ez volt az első számú
védekezési mechanizmusa.
– Nem olyan rég elég nagy mosolyt csaltál az arcomra. Lehet,
hogy részleges felmentést kapsz. Nem tudom.
Maddie sokáig szemezett Jaxszel, aki nyilvánvalóan átlátott
rajta. – Azért nem csak egy mosolyt kaptál tőlem – mondta Jax,
majd lefektette fejszéjét, és besétált a házba.
Jax a konyha felé vette az irányt, és egyenesen a
hűtőszekrényhez lépett. Kivett egy üveg vizet, hogy azzal oltsa
hirtelen szomját.
Itt az idő cselekedni. Maddie vagy azért jött, hogy
megköszönje az együtt töltött órákat, és eltávozzon a
naplementébe; vagy azért, hogy… Jax bele sem mert gondolni,
mi lehet a másik opció.
Ügyvédként mindennap azzal a tudattal lépett be a
tárgyalóterembe, hogy győzni fog. Mindig.
Jó lett volna, ha végre most is kiderülne, mi az ítélet.
Távolság. Jaxnek egy kis távolságra volt szüksége. Egy
hajtásra megitta a vizet, odébb tette az üveget, majd elkezdett
fel-alá járkálni a házban. Jax nem volt teljesen hülye, ezért
nyitva hagyta a tolóajtót arra az esetre, ha Maddie be akarna
jönni, hogy nullára verje Jax életkedvét. Mindenesetre anélkül,
hogy hátranézett volna, a fürdőszoba felé vette az irányt.
Levette izzadt ruháit, forróra állította a zuhanyt, majd belépett
alá. Lehajtott fejjel hagyta, hogy a vízsugarak a fejére hulljanak,
és végigfolyjanak a hátán. Próbálta kitisztítani az elméjét.
Nem sikerült.
Képek villantak be az agyába. Ahogy Maddie mellette áll a
forró víz alatt. Szappanos, csillogó bőr. Kedves, lágy tekintet
Ahogy Jax mindkét keze bejárta Maddie testét, és látta
szemében megcsillanni a gyönyört. Ahogy újra és újra lihegve
kimondta Jax nevét az élvezet csúcsán…
Jax mögött kinyílt az ajtó, de ő nem mozdult, nem emelte meg
a fejét, nem nyitotta ki a szemét. Érezte, ahogy Maddie átkarolja,
majd meztelen testével hozzásimul.
De ami a legfurcsább volt: Jax minden jó szándéka porrá lett
abban a pillanatban, hogy Maddie keze végigsiklott a mellkasán
és hasizmán. Ebben a helyzetben nehéz volt távolságot tartani.
 ***

– Miért vagy itt? – kérdezte újra Maddie-től.

Maddie nagyot nyelt, és megpróbálta belehelyezni magát…
na, melyik színésznő szerepébe? Most az istenért se jutott eszébe
egy színésznő sem. Senki se volt, aki segítsen Maddie-n.
– Hát, elég izzadtnak tűntél – mondta Maddie, a
legjátékosabb hangján. – Gondoltam, segítek megmosni a
hátadat. – Maddie közelebb hajolt, és lenyalt egy vízcseppet a
férfi nyakáról.
Érezte Jax mély sóhaját.
– Maddie.
Ezek szerint a poénjaira ebben a pillanatban nem volt vevő.
Érthető volt. Maddie szünetet tartott, és megfigyelte a Jax hátán
domborodó, sima izmokat.
– Te kitárulkoztál előttem.
Jax Maddie felé fordult:
– Hát igen, most is eléggé ki vagyok tárulkozva.
Mindketten lenéztek. Aha. Jax csupaszsága kétségtelen volt.
De még mennyire!
– Nem csak a testedre értettem – suttogta Maddie. –
Kitárulkoztál előttem, és… és a kelleténél tovább tartott, míg
észrevettem.
Te jó ég. Jax tökéletes volt. Kemény, izmos és szívszaggatóan
tökéletes. Ujjával végigsimított néhány vízcseppet a férfi
mellizmán, és – micsoda véletlen! – megérintette a mellbimbóját.
– Maddie?
– Igen?
– A szemem idefenn van.
Maddie felnézett a férfira. Tekintete kedvesebbnek tűnt, mint
korábban, és talán egy kis jókedv is látszott benne. Maddie
majdnem a padlócsempére hullott a kirobbanó
megkönnyebbüléstől.
– Ó, Jax. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, hogy vegyem a
lapot. Hogy kételkedtem benned. Hogy távol tartottalak
magamtól. Nem ezt akartam. És tudom, hogy te se akartad ezt,
de te valahogy… valahogy jobban helyén kezelted.
 Jax megsimította Maddie hasát, és elidőzött a csípőjén. Az
érintéstől Maddie szinte elvesztette a fonalat, de nagyon
igyekezett folytatni a gondolatmenetet:
– Tudom, hogy mondtam egy s mást… arról, hogy hányadán
állunk.
– Inkább csak azt mondtad el nagyon egyértelműen, hogy
hányadán nem állunk. – Jax lehajolt a szappanért, elfordult, és
elkezdte beszappanozni a testét.
– Igen. Tévedtem. – Maddie alig tudott lélegezni a látványtól,
ahogyan a férfi keze fel-alá siklott izmos testén, mindenhol
szappannyomokat hagyva maga után. Jax nem szólt egy szót
sem, csak befejezte, amivel éppen foglalkozott. Letette a
szappant, lemosta magáról a habot, majd egy váratlan
mozdulattal közel húzta magához Maddie-t, átkarolta, és
magához ölelte. Szorosan. Maddie nem bánta. Szívesen így
maradt volna élete végéig. Biztonságban érezte magát,
kellemesen melege volt, és kába boldogság lett rajta úrrá. De
még mindig volt mondanivalója.
– Jax, én…
– Mondhatsz bármit, amit csak akarsz – mondta Jax mély,
rekedt hangon. – Csak ne kérd, hogy engedjelek el. Nem
engedlek el.
– Remélem, ezt komolyan mondod. Mert valami másban is
igazad volt. Tényleg féltem. Rettegtem. – Elfintorodott – Még az
is lehet, hogy pánikoltam.
– Az tény, hogy jó sokat kötögettél – mondta Jax teljesen
komoly arckifejezéssel, majd megcsókolta Maddie nyakát.
Maddie összerezzent az érzéstől, ahogy Jax szája a nedves
bőréhez ért. Belekapaszkodott a férfiba. Jax megemelte a fejét.
Arcán mosoly látszott. Maddie csaknem eszét vesztette a
látványtól. Vagy talán az érintésétől? Ezt nemigen tudta
eldönteni. Csak annyit tudott magáról, hogy mennyire kapkod
levegő után. És hogy veszélyesen közel jár ahhoz, hogy Jax
karjaiba ugorjon, és magába fogadja teljes valójában.
– Azt mondtad, hogy harcoljak azért, amire vágyom. Azt
mondtad, szálljak be a ringbe. – Maddie lenézett. – Öö, nem
akarok témát váltani, de úgy látom, eléggé vágysz rám.
– Nehéz elrejteni.
 – Újra veled akarok lenni – suttogta Maddie. Pedig nem ezt
akarta mondani. Legalábbis nem egészen ezt.
– Meddig?
– Ameddig csak hagyod.
Jax remegve vett levegőt:
– Szóval most annak vagyok szemtanúja, hogy megharcolsz
azért, amire vágysz?
– Igen.
Nehéz volt koncentrálni. Jax keze Maddie csípőjéről elindult
felfelé, amíg el nem érkezett a melléhez. Hüvelykujja
megsimította a kőkemény mellbimbóját. Jax tekintetében
kavargott a kéj, a vonzalom, a vágy és még megannyi érzelem.
Maddie-nek elakadt a lélegzete. Átkarolta Jax derekát,
ráhajtotta a fejét a mellkasára, és összerázkódott attól, ahogyan
Jax tenyere a tarkóját fogta.
– A kötelezettségeim miatt jöttem Lucky Harborba, de
valójában kerestem valamit.
– És megtaláltad?
Maddie imádta, hogy mellkasán keresztül érzi Jax hangjának
dörmögését.
– Igen, megtaláltam. Itt maradok Lucky Harborban, Jax.
Újraépítjük a motelt. Életemben először végre nem lógok ki
valahonnan. Itt vannak a testvéreim, itt van egy hely, ami az
enyém… na jó, csak a harmada az enyém, és még mindig lógunk
neked egy csomó pénzzel, ráadásul szénné égett az egész… de
szóval érted, mire gondolok.
Jax ajkai megmozdultak.
– És! – Maddie mély levegőt vett, mert most következett a
legsúlyosabb rész. – Megengedtem magamnak, hogy szeressek.
És megengedtem, hogy szeressenek.
Jax mozdulatlanra dermedt. Szemei, mint két sötét medence.
Ujjai végigsimították Maddie gerincét, majd végigfésülték a
haját.
– Megengedted?
– Igen. – Szíve összeszorult attól, hogy Jax akár csak egy
percig is megkérdőjelezte ezt. – Szeretlek, Jax. És te is szeretsz
engem.
 – Így igaz – mondta Jax. Hangja vaskosabbá vált az
érzelmektől. Maddie minden aggodalma köddé vált. Jax
megcsókolta Maddie nyakát. Érezte a pulzusát. Megemelte a
fejét, és vadul csillogó tekintetével Maddie szemébe nézett. –
Annyira szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani.
Ahogy Jaxet nézte, Maddie látta maga előtt a jövőjét, és
érezte, ahogy a szívén ejtett sebek gyógyulni kezdenek. Egy
lépést tett előre, és testük egymáséba forrott. Maddie csodálattal
a hangjában suttogta:
– Passzolok hozzád.
Jax bólintott, és átkarolta Maddie-t:
– Tökéletesen.
 Maddie pasisála

Anyagok:
Egy gombolyagnyi szupervastag fonal, legalább 100 méter
Két darab 9 mm átmérőjű kötőtű (egyenes)
Egy darab 4 mm átmérőjű horgolótű

Lépések:
1. Szedjünk fel 15 szemet (vagy 15-20 cm széles sál készítéséhez
elegendő számú szemet) a tűre.
2. Kössünk le minden sort – ezt felhajtáskötésnek hívjuk –, amíg
a sál 150 cm hosszú nem lesz. (Ha maradt fonalunk, és a
pasink nagyon magas, akkor hosszabbra is köthetjük a sálat.)
3. Fogyasszuk le.
4. A horgolótűvel dolgozzuk el a sál végeit. Ugye, mennyire
egyszerű volt?!

Az ajándék személyre szabása:

1. Bátran használhatunk más vastagságú fonalat is, de
ellenőrizzük a címkén, milyen átmérőjű tűt ajánlott hozzá
használni.
2. Kössünk két különböző szálból, amelyeket végig egymás
mellett tartunk. Ettől egyedi fonalat kapunk, amilyennel csak a
megajándékozott büszkélkedhet majd.
3. Csíkok készítéséhez vegyünk több különböző színű fonalat, és
minden sor végén kezdjünk új színt használni. Minden színnek
hagyjuk meg a végét, majd dolgozzuk el a horgolótűvel az
alábbi, 4. lépés szerint.
4. Készítsünk rojtokat Vágjunk le 30 centis fonaldarabokból 64-
et Ezekből négyet hajtsunk félbe. Illesszük a horgolótűt a sál
valamelyik sarkába. A horgolótűvel húzzuk át a szálakat a fent
leírt 4-es pont szerint, és kössük meg. Majd húzzuk
feszesebbre. A sál vékonyabb szélein készítsünk nyolc-nyolc
rojtot, egyenletes távolságra egymástól.
 Kitálaló

Ahol a szerző betekintést enged

a kulisszák mögé.

Jill Shalvis íróasztaláról

Kedves Olvasó!
Ez a sorozat három egymástól elhidegült lánytestvérről szól, akik
együtt örököltek egy tengerparti üdülőt. Amikor belevágtam a
sorozatba, úgy tűnt, teljesen megőrültem. Van egy fiútestvérem,
akivel igazán jól megvagyunk. Lánytestvérem viszont nincs.
Aztán ugyanezen az estén a vacsoraasztalnál elkezdett
veszekedni egymással a három tinédzserkorú lányom, én meg
csak bámultam őket.
Megjött az ihlet! „Veszekedjetek még” – mondtam nekik,
legnagyobb döbbenetükre. Az ezt megelőző tizenöt évben
állandóan csak könyörögtem nekik, hogy legyenek jóban
egymással.
Ezt az estét követően már pofonegyszerű volt kitalálni a
három hadakozó lány – Maddie, Tara és Chloe – jellemét,
akikben egyenlő mértékben munkált a neheztelés és a szeretet.
Már csak egy fontos teendőm maradt: találni három szexi
férfit, aki képes elviselni őket.
Épp úgy adta a sors, hogy a szomszédom akkoriban bővítette
a házát. Hat remek héten keresztül egy halom férfi lógott a
tetőről és a falakról, én pedig rájuk láttam a dolgozószobámból.
Ami gyakorlatilag a teraszom.
Úgyhogy a napsütést élvezve írtam a könyvemet, miközben a
háttérben helyes, fiatal, izzadt férfiak kalapáltak, fűrészeltek, és
emelték a nap fényét.
Voltak napok, amikor a pólójukat is levették. Azok voltak a
kedvenc napjaim. De ne kalandozzunk el…
Keményen dolgoztam: tervezgettem a konfliktusokat és a
sztori tempóját, valamint próbáltam rátalálni a főhősömre. És az
előttem álló vizuális inspiráció ismeretében nem meglepő, hogy a
Lucky Harbor-sorozat első könyve, az Egyszerűen
ellenállhatatlan főhőse egy ácsmester lett.
Méghozzá egy nagyon szexi példány.

Jó szórakozást!

www.jillshalvis.com
A köny v elektronikus v áltozatának kiadója
Kossuth Kiadó
www.kossuth.hu
A kiadásért felel a Kossuth Kiadó v ezetője.

Az e-köny v létrehozásában közrem űködött:

Katona Zoltán, Pekó Zsolt
Projektv ezető: Földes László
A kiadás alapja
Jill Shalv is: Simply I rresist
Forev er, Hachette Book Group,
2 3 7 Park Av enue, New York

Fordította
Said Dániel

Szerkesztette
Szabados Tam ás
Borítóterv
Csorba Veronika

ISBN 9 7 8-9 6 3 -09 -89 3 4 -3 (epub)

ISBN 9 7 8-9 6 3 -09 -89 3 5-0 (m obi)

© Jill Shalv is 2 01 0
© Kossuth Kiadó 2 01 7
© Hungarian translation Said Dániel 2 01 7

Minden jog fenntartv a.

www.m ultim ediaplaza.com
info@m ultim ediaplaza.com